L. Juhász Ilona Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében

Somorja – Komárom, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Etnológiai Központ, 416 p. /Jelek a térben, 6./

Roppant korrekt, ráadásképpen gazdagon illusztrált kötetről van szó, választott tárgya és módszere egyben erénye is, melyet itt „szárnyas szavakkal” nem illene illetni, lévén maga is visszafogott, a mindenkori tudományosság igényének vállaltan és „objektívan” megfelelni szándékozó törekvésről, melyet a Szerző ki is emel előszavában: „néprajzi/etnológiai megközelítésről lévén szó, nem volt célunk az emlékjelek esztétikai és történelmi szempontú minősítése, hanem általános bemutatása, amely alapján az olvasó levonhatja a maga következtetéseit, megalkothatja saját véleményét is…” Olyan dokumentációt kapunk tehát, melyben a Komárom (jelesül is „Észak-Komárom”) területén „ma is létező emlékjeleken túl sorra veszi azokat az objektumokat is, amelyek ma már nem léteznek, illetve amelyek felállítását bár tervezték, azonban különböző okok miatt a terv mégsem valósult meg. Mindezeken túl szó lesz azokról az emlékjelekről is, amelyek máshol találhatóak, de valamilyen módon kötődnek a komáromiakhoz”.

Az elnagyoló szemlézés során annyi bizonnyal kimondható, hogy helytörténeti, néprajzi, várostörténeti szempontból nemcsak hiánypótló, nemcsak a korábbi városhistóriai jelenségekre is figyelemmel lévő, hanem a tervezett térségi munkát a megkonstruált feldolgozó munka komplexebb céljait követő áttekintésről, vagy inkább összegző „kiállításról” van szó. A mintegy 320 emlékmű, emlékjel részletes bemutatása, történeti kontextusának, keletkezéstörténeti jellegének, korabeli visszhangjának teljesebb anyagára (lásd 14–207. oldal) az áttekintő és elemző mustra, az erre következő Mellékletekben pedig újságcikkek, fotók, visszaemlékező forrásközlések gazdag gyűjteménye kínálkozik. Annak tisztázásaként, mi is értendő ez alapon „az emlékjelek kifejezés alatt? Mindazokat az objektumokat (szobrok, emlékművek, emléktáblák, keresztek, feszületetek, emlékoszlopok/kopjafák stb.), amelyeket valamilyen neves személyiségek vagy történelmi, politikai, társadalmi események, évfordulók emlékére köztereken, valamilyen épületben (templomban, oktatási intézményben stb.), temetőkben és egyéb, bizonyos közösség által használt helyen állítottak. Ide soroljuk az emlékfákat is, amelyek ültetésének Komáromban is vannak hagyományai, és az elmúlt évtized során is több példa volt rá. Az emlékjelek nagy részéhez felavatásukat követően már nem kötődik semmilyen rítus, és megemlékezéseket sem tartanak ezeknél, valamint az állaguk megóvásával sem foglalkoznak az egykori állítók (legjobb példák erre a kopjafák), viszont vannak olyan objektumok (elsősorban szobrok és emlékművek), amelyek szerves részét képezik a város és az idelátogatók emlékezés- és emlékeztetéskultúrájának. Ebben vezető szerepet játszik Jókai Mór és Klapka György szobra…” – írja ismertető szándékkal. Mindezzel akarva-akaratlanul is utal (vagy helyenként épít is) arra, hogy optimális esetben nem valamely néprajzi vagy helytörténeti adattár keletkezik, hanem társadalmi kontextusba, társadalomtörténeti környezetbe kerülnek maguk az objektumok, tehát mintegy „szabadtéri emlékezeti park” jön létre. Ekképp „mintegy életre kelnek a szobrok, emlékjelek, hiszen az egykori tudósítások, beszámolók, vitacikkek nemcsak a szóban forgó objektumok felállításának körülményeiről, de a velük összefüggő társadalmi vitákról, a korabeli komáromi társadalomról is plasztikus képet adnak. Mindamellett jelzik a város etnikai és vallási viszonyait, s ezzel együtt egy rendkívül gazdag és összetett, csaknem másfél évszázados emlékezéskultúrát tár a szerző az olvasó elé” – ahogyan a kötet ismertetője is jelzi.

Érdemi jele ennek a feldolgozás-módszertannak, hogy a tradicionális várostörténeti kalauzok, helytörténeti közlemények, vagy akár fotóalbumok is közölnek „adatokat” a városban állított emlékjelekről, de a leggyakoribb „objektív leírás” többnyire nélkülözi a feltáró és értelmező elhelyezést, s megelégszik a puszta felmutatással/megmutatással, miként erre a Klapka-szobor, a Beöthy-ház, a Ghyczy-emléktábla, az erőd, a királyszobrok, a világháborús emlékhelyek, temetői jel-együttesek, kopjafák esete is utal, de L. Juhász Ilona ezeket nemcsak bővíti, kiegészíti, eseménytörténeti háttérrel gazdagítja, hanem rendszerbe is állítja. A kötet fejezetei szisztematikus listát is nyújtanak, egyben „kalauzként” is szolgálnak, s fotó- meg sajtómellékletekkel oly módon teszik gazdaggá a leírást, hogy az átmenetivé lesz az illusztratív album, a rendszerező helytörténeti tevékenység és a társadalomtörténeti monográfia között. Ez pedig nem véletlen, hanem tervezett, sőt cél is volt: áttekintő (dél-komáromi és szlovák-komáromi összgyűjtemény részeként), egyúttal azt is szolgálja, hogy teljes körkép készülhessen a „Komáromban található objektumok helyének megjelölését is tartalmazó részletes térképpel és egy, valamennyi emlékjelet tartalmazó képes katalógussal együtt. E mostani kötetben csupán néhányat említünk a dél-komáromiak közülük, azokat, amelyek a kapcsolódó rítusok révén szorosan kötődnek a szlovákiai Komárom objektumaihoz, illetve többé-kevésbé az itteniek emlékezetkultúrájába is beépültek. Az anyag eszmetörténeti és elméleti elemzése a második kötetben szerepel majd, s egyebek közt kitérünk a kölcsönhatásokra, a két Komárom lakóinak egy-egy objektumnál tartott közös megemlékezésére is. A szlovák, német, valamint angol nyelvű összefoglaló is a második kötetben kap helyet. E mostani kiadványunkban nemcsak a magyarok által állított emlékjeleket vesszük sorra, hanem kitérünk az egykor népes zsidó lakosság, valamint a csehek és szlovákok által állított objektumokra is. Az ideológiai, nemzetiségi vagy más okok által motivált térkijelölés, térfoglalás folyamata, szobrok ledöntésének és újraállításának gyakorlata a volt szocialista blokk államaiban és utódállamaiban napjainkban is tovább zajlik. A mai Szlovákia területén álló több emlékjelhez hasonlóan a Komáromban állított objektumok egy részének sorsát is jelentősen befolyásolták a különböző államfordulatok és a rendszerváltás is. Elsősorban a második világháború befejezésétől az 1989-es rendszerváltást követő években Komárom emlékjeleinek egy része is »vándorlásra« kényszerült, de akadtak köztük olyanok is, amelyeket megsemmisítettek az új hatalom képviselői, néhányat, vagy pedig egyes objektumok darabjait a múzeumban vagy pedig egyházi tulajdonban lévő épületben őriztek meg. Az 1989-es rendszerváltást követően több emlékjel visszakerült a helyére, viszont voltak olyan objektumok is, amelyeket ekkor távolítottak el” (11. p.).

Fontos tehát kiemelni, hogy a kortárs emlékezetkultúra jelenkori szemléletmódjába illeszkedő, a múltat nem „végképp eltörölni” akaró, hanem jelentőségét éppen „jelentésességében” megfogalmazó szerzői szándék kiegészül az emlékezés rítusaival, a rítusoktól megfosztott vagy megfosztódott szertartás-lényegű körülményekkel, valamint a kutató (s olykor a kor, máskor a múltszemlélet) serkentette jelenséggel: az emlékeztetéskultúrával. Meglátásom szerint ebben a Szerző nemcsak kézenfekvő korértelmezést old meg, hanem magával az emlékezés rítusaival foglalkozó tudásterületet is kiegészíti-kibővíti a térszemlélet, az értelmezési tartományok, a megjelenítésmódok, a reprezentációk és mindezek hosszú időtartamú együttélési, kölcsönhatási effektusainak értékelő szemléjével is. Emlékeztetni annyi, mint nemcsak ennek módszerét, aktualitását, múltból fakadó jövőjét megbecsülni, de tartós vagy állandósult komponensként megnevezni magát az értékőrző szándékot is. Hagyatékápolás, leletmentés, kiterjesztett értelemadás tehát, amely nemcsak néprajzos szemléletet sugall, hanem kultúratörténészi, örökségvédelmi, közösségi értékrendi beállítódást legalább annyira. Ezért pedig igen hálásak lehetünk L. Juhász Ilona törekvésének, s abban is e megjelent illusztris és illusztratív kötetnek.

Adjuk tovább fiainknak, utódainknak, a jövőnek. Már csak azért is alaposan és alapozóan, hogy legyen módjuk a maguk emlékezetkultúrájával, állam- és rendszerváltások újdonatúj emlékjeleivel összehasonlítva, a majdani értékrendet másképp követve is megfelelő bázisra építeni mindazt, amely már az ő emlékjeleik köre, az ő jeleik történeti tere lehet…

A.Gergely András