Barta Róbert–Kerepeszki Róbert–Pintér Zoltán Árpád (szerk.): Az Osztrák–Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország összeomlása 1918-ban

Konfliktusok és megoldási kísérletek. Debrecen, Debreceni Egyetem, 2019, 172 p.

A 20. század egyik legnagyobb magyar traumájának, az 1918. évi összeomlásnak (illetve következményeinek) állít emléket e viszonylag vékony kötet, amely egy, az első világháború lezárulásának évfordulója alkalmából megtartott konferencia előadásaiból válogat. 2018 novemberében Karcagon rendeztek szimpóziumot, amelyen a fenti témában 12 előadó – zömmel a Debreceni Egyetem oktatói, illetve PhD-hallgatói – mutatta be legújabb kutatási eredményeit. A jelen kiadványban tíz tanulmány kapott helyet, amelyek az összeomlás számos aspektusát körbejárják. Amint azt az előszóban Karcag város jegyzője, Rózsa Sándor György is kiemelte, ez az időszak Magyarország számára is színes és mozgalmas, de sajnos eléggé keserves is volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia egyre anakronisztikusabbá vált a folyamatosan változó világban, és ahogyan arra a kötet tanulmányai is ékes példát nyújtanak, számtalan belső probléma is megterhelte az államszervezetet.

Bihari Péter bevezető jellegű tanulmánya (A központi hatalmak összeomlása 1918-ban) tágabb történeti kontextusban vizsgálja az eseményeket. 1918 elejére a hadviselő európai országok többsége kimerült, de a totális győzelemre való törekvés miatt egyik fél sem adhatta fel a küzdelmet. A Monarchia összeomlásának okait elemezve egyebek között az anyagi-technikai hátrányt, az élelmezési nehézségeket, a romló életkörülményeket, a nemzetiségi viszályokat, valamint az emberek közötti gyűlölködést emeli ki.

Pallai László egy kevéssé kutatott problémát vesz górcső alá (A Monarchia és Németország közötti vámunió kérdése 1918-ban). Írásában a két birodalom feszültségektől sem mentes kapcsolatát elemzi, és rámutat arra a nagyon fontos tényre, hogy habár az antantországok egy része sokáig rokonszenvezett a Monarchiával, 1918-ra ez a pozitív hozzáállás semmivé lett. Ennek legfőbb okát abban látja a szerző, hogy az antant a Monarchiának Németországtól való függetlenedését várta, ám ez nem történt meg. Ráadásul a két birodalom közötti vámuniós tárgyalások sem érték el a céljukat, hiszen mire megszülethettek volna a megállapodások, addigra bekövetkezett az összeomlás.

Glant Tibor Az Amerikai Egyesült Államok a Nagy Háborúban és a békekonferencián. Az amerikai bel- és külpolitikai dilemmák vázlatos áttekintése című tanulmányában szintén olyan témát boncolgat, amelyre a magyar történettudomány eddig kevés figyelmet fordított. A szerző hangsúlyozza, hogy a háború kirobbanásakor az Egyesült Államok kinyilvánította ugyan a semlegességét, ezt azonban sosem tartotta be. Különböző bel- és külpolitikai kényszerek hatására Woodrow Wilson elnök igyekezett taktikus politikát folytatni, de gyakran egymással ellentétes elvárásoknak kellett volna eleget tennie. Ezért Glant úgy vélekedik, hogy Wilson 1913 és 1921 közötti kormányzása csak félig-meddig tekinthető sikeresnek.

Ľubica Harbuľová a szlovák területeken letelepedett orosz emigránsok életébe nyújt bepillantást Az orosz politikai emigránsok életkörülményei és tevékenysége Szlovákiában (1920–1945) című közleményében. Az 1920-as évek elején Csehszlovákiában megindult az „orosz segélyakció”, amely keretében számos orosz(országi) emigráns telepedett le az országban. Ezek zömmel munkások, parasztok és kézművesek voltak, de sok értelmiségi is akadt közöttük. A tanulmány számos példát hoz arra vonatkozóan, hogy az „új lakók” hogyan illeszkedtek be a befogadó ország társadalmába.

Pintér Zoltán Árpád helytörténeti témát dolgozott fel (Karcag és a Nagy Háború). A tanulmányból kiderül, hogy a városban is hasonló tendenciák érvényesültek, mint országos szinten: a kezdeti háborús lelkesedést rövidesen felváltotta a kiábrándulás. Karcagot nem elhanyagolható veszteségek érték, de a szerző érzékletesen bemutatja, hogy a kimerülés és a nehézségek ellenére az agilis közéleti személyiségek hogyan segítettek a közösségnek talpon maradni.

Püski Levente a Bethlentől Tiszáig: a Nemzeti Egyesülés Pártja megalakulása című tanulmányában egy rövid életű – és kevés figyelemre méltatott – pártkezdemény történetét mutatja be. Az írás Bethlen István és Tisza István politikai nézeteinek közeledését taglalja, és a szerző szerint Bethlen félsikert tudott elérni ezzel a pártszervezési kísérletével. Egyrészt a különböző pártok közötti összefogás megteremtése kudarcba fulladt, másrészt viszont Bethlennek ekkor sikerült megalapoznia a politikai kapcsolatait.

Szabó József János egy sok szenvedésen átesett régió sorsát taglalja közleményében (Erdély védelme és elvesztése 1918-ban). Az őszirózsás forradalom következményeként katonailag válságos helyzet alakult ki Magyarországon, így Románia felújította a hadiállapotot. A szerző részletesen tárgyalja, hogyan igyekezett a magyar vezetés megszervezni Erdély védelmét, illetve hogy milyen nehéz körülmények között harcoltak a magyar és székely alakulatok. A terület elfoglalását végső soron a románok túlerejének tulajdonítja, a csekélyebb számú és kivérzett honvédő alakulatok hosszú távon nem tudtak sikeresen védekezni a beözönlő román csapatok ellen.

Takács Bálint a hadifogság intézményével foglalkozik az A Nagy Háború magyar hadifoglyai Olaszországban című írásában. A szerző megemlíti, hogy nem csupán a téma feldolgozatlan részleteiben (hiszen keveset tudunk a foglyok mindennapjairól, az egyes személyek életútjáról), hanem rengeteg feltáratlan forrás – levéltári iratok, naplók, visszaemlékezések – is kihasználatlanul hever. E kérdés kutatása már csak azért is fontos, mivel mintegy 100 000 magyar katona esett fogságba az olasz fronton, amit nem tekinthetünk jelentéktelen számnak. Takács különböző írásos emlékekből vett idézetek segítségével felvillantja a hadifoglyok életkörülményeit, s ezzel párhuzamosan feltárja a Monarchia és Olaszország által a hadifoglyokkal való bánásmóddal kapcsolatban megkötött egyezmény létrejöttének körülményeit is.

Uzonyi Anita a diplomáciatörténet vidékére kíséri el az olvasót (Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának hatása a magyar diplomáciára). Ő is hangsúlyozza azt a tényt, ami Pallai László írásának is az egyik központi gondolata: a Monarchia az 1910-es évek végére mind kiszolgáltatottabb lett Németországgal szemben. 1918 után Magyarország diplomáciai mozgástere is rendkívül leszűkült; újjá kellett szervezni a diplomáciai testületet, és a kisantant is összezárt Magyarországgal szemben. Ehhez társult a revíziós igények által keltett nyomás, így Bethlen István kénytelen volt nehéz körülmények között kialakítani az új külpolitikai irányvonalat. A szerző végkövetkeztetése az, hogy az ország már az I. világháború után olyan kényszerpályára került, amely kizárta, hogy a magyar külpolitika nyugatbarát és önálló legyen.

Zsoldos Ildikó szintén a hadifogság kérdését járja körbe, de Oroszország vonatkozásában (Az Oroszországba került osztrák–magyar hadifoglyok helyzete az első világháború idején). A „nagy háború” során több mint kétmillió osztrák–magyar katona esett orosz hadifogságba, akiknek gyakran embertelen körülmények között kellett (volna) életben maradniuk. Zsoldos Ildikó írása Cebrian Istvánné grófnő oroszországi vöröskeresztes missziójának útját követi nyomon, s közben kitér arra is, hogy a nemzetközi diplomáciában az 1870-es évektől kezdődően hogyan szabályozták a hadifoglyok kérdését.

A fentiek alapján látható, hogy az egyes szerzők széles palettán értelmezték a „nagy háború”, valamint az összeomlás kérdését, mint ahogyan azok valóban az élet szinte minden területén éreztették a hatásukat. Mind földrajzilag (a központi hatalmak megroppanásának általános áttekintésétől kezdve az Egyesült Államok korabeli problémáinak elemzésén át a karcagi helyi események bemutatásáig), mind tematikailag (köztörténet, diplomáciatörténet, hadtörténet, a hadifogoly-intézmény története) tág a kötet spektruma, s érzékletes képet ad arról, milyen hatásokkal és következményekkel járt a birodalom számára az első világháború s annak elvesztése. Az elszenvedett veszteségek, átélt nehézségek bemutatása mellett azonban nem kizárólag a tragikus történések jutnak szerephez az egyes írásokban, hiszen több szerző (Pintér Zoltán Árpád, Püski Levente, Uzonyi Anita) is azt hangsúlyozza, hogy a társadalomban és a politikában működtek a megtartó erők, és hogy sokan próbáltak kiutat találni az összeomlást követő kaotikus helyzetből. A tanulmányokból kirajzolódó kép szerint a Monarchia (és benne Magyarország) sebezhető és kiszolgáltatott ország volt, és mind az első világháború előtt s alatt, mind azt követően kényszerpályán mozgott. Az összeomlás okait már sokan és sokféleképpen vizsgálták, de ez a kiadvány is újat tud hozni, egyrészt a tematika kitágítása (a hadifogság kérdésének alaposabb körbejárása, helytörténeti jellegű kutatások elvégzése), másrészt a módszertani újítások alkalmazása terén (a mikrotörténet eredményeinek felhasználása, új források/forráscsoportok bevonása az elemzésbe). Talán e kötet is meggyőzheti az olvasót arról, hogy az első világháborút illetően is bőven akadnak még megválaszolatlan (sőt: felteendő) kérdések, illetve feltáratlan források, és csak remélhetjük, hogy a fentebb ismertetett tanulmányok is további kutatásokra ösztönzik a témával foglalkozó szakembereket.