„A nagyvilágtól félreeső szurdokban plébánoskodok”. Közelítések egy bodrogközi plébános portréjához és a szlovenszkói magyar katolikus közélet történetéhez

Királyhelmectől (szlovákul Kráľovský Chlmec) 11 km-re fekszik Rad község (szlovákul is Rad), amihez a jelenlegi főút mentén fekvő Alsókörtvélyes (szlovákul Hrušov) tartozik. A többségében római katolikus hívek által lakott település plébánosaként szolgált Petrik Béla (1888–1971) az 1920 és 1957 közötti időszakban, akinek életéről eddig főként Juraj Gembický írt rövidebb munkákat és összegzőket, alapvetően Petrik fényképészeti tevékenységére fókuszálva.[1] A radi lelkészről egy rövid szócikket találhatunk a Magyar Katolikus Lexikonban is.[2] Írásom célja egyrészt egy leendő Petrik Béla-életrajzhoz adalékokat nyújtani, s ezeket elemezni, másrészt a lelkész két világháború közötti levelezései révén újabb támpontokat nyújtani a szlovenszkói[3] magyar katolikus közélet tanulmányozásához és kutatásához. Legfontosabb kútfőként ehhez a feladathoz a radi plébániai levéltár dokumentumai fognak szolgálni, amelyek kronologikusan vannak rendezve, viszont – sajnálatos módon – a tételek több esetben nem rendelkeznek megjelöléssel. Az adott évből származó iratok minden esetben egy kötegben találhatóak, a lábjegyzetekben feltüntetett, hivatkozott iratok is ezt a rendszert követik. Ugyanúgy Radban található Petrik kézzel írott kétkötetes plébániai krónikája,[4] amelyben a plébános saját szolgálati helyét részletesen igyekezett bemutatni különböző szempontokat követve. Kérdéses, hogy a radi plébános önszántából látott-e neki a vaskos munka megírásához, amelynek rövid előszava 1936. december 12-i keltezésű,[5] miközben az akkori kassai püspök, Jozef Čársky 1929-ben a püspökség összes plébánosát felszólította, hogy vezessenek krónikát, ahogyan azt ő is tette sirokai (szlovákul Široké) szolgálata alatt. (Zubková 2009, 96. p.)

Nélkülözhetetlen a tér- és időbeli kontextus ismertetése, ami esetünkben a két világháború közötti Rad, szélesebb értelemben pedig az első Csehszlovák Köztársasághoz tartozó felső-bodrogközi régió, másrészt a trianoni határok által kettészelt kassai római katolikus egyházmegye. Petrik 1920. október 1-jén vette át a radi plébánia igazgatását Holló Ferenctől, aki aposztataként távozott az egyház kötelékeiből.[6] Bár Petrik 1957-ig szolgált a Tice-parti község katolikus papjaként, időkeretünk végét az első bécsi döntés hatályba lépése adja, amelynek értelmében 1938. november 2-át követően nemcsak Rad, hanem egész Felső-Bodrogköz is Magyarország részévé vált.

1. „A nép szegény, de gőgös zsellér nép, tele kommunista hajlammal” – Felső-Bodrogköz a 20. század első felében

 Természeti szépségek vonzották belé a fűzek, nyárfák, erdők, tavak, széles folyóágyak közé az erdei, vízi és légi állatokat. De különösen az állandóan báli ruhában csevegő sárga rigót, melyet különösen az ő innyére hemzsegő és ízeskedő hernyók, pondrók és kukaczok a nyárfákon vártak, amikből rengeteg volt és mindeniken 3-4 díszmadár, mint afféle telekkönyv szerinti tulajdonosok. Nevét is tőlük kapta a Tiszával, Bodroggal bezárt kies terület.[7] Petrik Béla így jellemzi saját szülőföldjét, amelynek nemcsak növény- és állatvilága rendkívül sokszínű, hanem emberi közösségei is. A protestantizmus megjelenése a történelmi Magyarország területén a felekezeti, a törökök kiűzését követő migráció pedig az etnikai arányok terén változtatott a Bodrogköz társadalmi képén. Amíg a 18. század esetében a szlovák és a ruszin elem bevándorlása állapítható meg, addig a 19. században – annak is főleg a második felében – ezek fokozatos nyelvi beolvadása jellemző. (Tamás 1999, 27. p.) Ebben a tekintetben a Bodrogköz összes falvának megvan a maga története, mivel a felekezeti és etnikai heterogenitás (is) alakította e települések közösségi arculatát.

Petrik Béla – Petrik Pál és Rucsík Erzsébet fia (Gembický 2016, 60 p.) – 1888. április 29-én született Kistárkányban (szlovákul Malé Trakany),[8] amely a korabeli összeírások alapján református többségű volt (505 fő; 50%) számottevő római katolikus (309 fő; 30,6%), zsidó (105 fő; 10,4%) és görögkatolikus (88 fő; 8,7%) kisebbséggel. Elenyésző számban evangélikusok is éltek a faluban (3 fő; 0,3%).[9] A település anyanyelvre vonatkozó adatai alapján a magyar etnikum volt a domináns (914 fő; 99,1%), nagyon kevés szlovák ajkú lakos mellett (8 fő; 0,9%).[10] Ebben az időben Bodrogközt még nem szelte ketté a későbbi trianoni országhatár, a régió központjainak Királyhelmec és Sárospatak volt tekinthető. Bár nem a tájegységhez tartozik, mégis jelentős súllyal bírt Sátoraljaújhely – mint Zemplén vármegye központja – közelsége, továbbá az Újhelyi járáshoz tartozó és a Bodrog közelében fekvő települések sem választhatóak el teljesen a terület fejlődésétől.[11]

Petrik szolgálati helye lakossági összetétel szempontjából más képet mutat, mint születési helye. Rad lakói többségében római katolikusok voltak mind a 19., mind a 20. század folyamán (Tamás 1999, 296. p.); filiális központ is lett a bodrogközi esperesi kerületen belül, így Rad filiáinak számítottak környező falvai: Bodrogszentmária (szlovákul Svätá Mária), Szinyér (szlovákul Svinice), Pálfölde[12] (szlovákul Pavlovo), Bodrogvécs[13] (szlovákul Véč) és Kisújlak[14] (szlovákul Nová Vieska pri Bodrogu).[15] Petrik plébánosi és oktatási tevékenysége is ezeken a településeken érhető tetten a fennmaradt dokumentumok alapján, ahogyan azt a következő fejezetekben látni fogjuk. A 19. század végén, a 20. század elején és vizsgált korszakunkban e falvak kivétel nélkül magyar arculatúak, elenyésző számú (cseh)szlovák[16] ajkú lakossággal. (Tamás 1999, 227, 233, 269, 297, 308 p.)[17] Népességük számának alakulását a 20. század elején jelentősen befolyásolta az I. világháború innen származó katonáinak eleste, továbbá az 1920-as évek emigrációs hullámai is, amelyek fő célpontjai az Egyesült Államok és Kanada volt. (Tamás 1999, 36. p.) Erről tanúskodik például Iván János szinyéri lakos 1932-ből származó levele, aki Petrik megbízásából Montréalban próbált elegendő adományt gyűjteni a radi katolikus templom új orgonájára.[18] Lényi Vincének (1900–1966), a Woodbridge-i (New Jersey állam) Kármelhegyi Boldogasszony-templom plébánosának[19] levele is ezt támasztja alá, amelyben egyik Radból származó elhalálozott hívére vonatkozó anyakönyvi kivonatokat kéri Petrik Bélától.[20] Feltűnő mindemellett az is, hogy a radi lelkészi hivatal – jogi személyként – 1924-ben bizonylatot nyújtott be amerikai útlevél igénylésére, amit viszont a járási hivatal elutasított.[21]

Az impériumváltás turbulens évei döntően meghatározták a radi plébános későbbi életpályáját, akinek a trianoni békeszerződés aláírását követően egy teljesen új helyzetben kellett érvényesülnie. 1918. október 28-án Prágában kikiáltották a Csehszlovák Köztársaság létrejöttét, két nappal később pedig szlovák értelmiségi vezetők egy csoportja Turócszentmártonban deklarálta, hogy a szlovák nemzet csatlakozik az újonnan alakult államhoz. (Kováč 2011, 194–195. p.) A történeti Magyarország északkeleti részében 1918–1919 folyamán több olyan tiszavirág-életű „ország” (Keletszlovák Népköztársaság, Szepesi Köztársaság, Szlovák Tanácsköztársaság, Hucul Köztársaság) is létrejött, amelyek vezetői a hatalmi vákuumot kihasználva akartak érvényt szerezni saját céljaiknak.[22] A Bodrogközben végbemenő katonai mozgások, helyi események és kulcsszereplők 1918–1920 közötti egységes bemutatásával sajnos a magyar történetírás a mai napig adós. A csehszlovák vezetők 1923 elejétől nagyzsupákat hoztak létre a történelmi Magyarország északi területén, felváltva a régi vármegyerendszert. Ennek értelmében Rad és környező falvai a Kassai nagyzsupa (Košická župa) Királyhelmeci járásába (okres Kráľovský Chlmec) tartoztak. Ez 1928 elejétől változott meg, amikor az 1927-ben elfogadott közigazgatási törvény értelmében a zsupákat felszámolják, helyettük pedig nagyobb kiterjedésű tartományok (Csehország, Morvaország, Szlovenszkó, Ruszinszkó/Podkarpatszká Rusz) jöttek létre. (Šebek 2018, 165. p.)

A két világháború közötti Csehszlovákia polgári demokratikus köztársaság volt, amelyben az állampolgárok általános, titkos választói jogukkal élhettek. A mindenkori csehszlovák kormánykoalíció pártjai[23] és a szlovák autonomista pártok[24] mellett az ország nemzeti kisebbségei is különböző politikai formációkat alkothattak. A két legfontosabb magyar érdekeltségű párt az Országos Keresztényszocialista Párt (OKP) és a Magyar Nemzeti Párt (MNP) volt, amelyek politikai stratégiái és szavazóbázisai is különböztek egymástól. A két világháború között számottevő támogatottsággal bírt Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP), amelyben nagy számban tömörültek magyarok is. A proletárdiktatúra és az osztályok közötti egyenlőség forradalom útján való megvalósítása mellett a népek önrendelkezési jogát is programjukra tűzték, ami a magyar kisebbség tagjai körében is vonzóvá vált. (Filep 2003, 307. p.) A gazdasági központoktól távol eső Bodrogköz – Sátoraljaújhelytől elvágva – perifériára szorult, így korszakunkban a magyar szegényparasztság és munkásság támogatottságát is bírta a CSKP, amire leveleiben Petrik is utal többször. 1928 tavaszán – a gazdasági világválság előtt[25] – a jászói prelátusnak írott levelében Bodrogszentmária lakosságát „kommunizmustól átszívúlt nép”-nek nevezte, ami „óhajtja a templomot, de anyagi ereje nincs annak teljes felépítéséhez”.[26] 1930-ban pedig a ferences rend főrendházának ír egy levelet Pozsonyba, amelyben missziós papokat kérelmez a faluba. Rad lakosairól a következő módon nyilatkozott: „A nép szegény, de gőgös zsellér nép, tele kommunista hajlammal, alattomossággal, sok a zsivány és a vadházas […][27]

A Királyhelmeci járás 1920-as évekbeli választási eredményei is azt tükrözik, hogy a magyar pártok képviselőinek legnagyobb kihívói ebben a régióban a kommunista párt politikusai voltak. (Angyal 2002, 105., 129. p.) Az 1928-as tartományi és az 1929-es parlamenti választásokon bár az Agrárpárt nagyobb támogatottságra tesz szert,[28] viszont a „fekete csütörtök” után, az 1930-as évek elején a CSKP újból megerősödik. Petrik Bélát paptársa és barátja, a közismert Mécs László (1895–1978) premontrei papköltő és királyhelmeci plébános egy vallásos tematikájú filmvetítésről értesíti, amelyhez a következőket fűzi: „A Bodrogköz fővárosában jó most ilyen ellen – sereglést csinálni a kommunisták tömegmozgalmaival szemben![29] A járásban levő kommunista siker a szegénységben élők magas létszámával magyarázható, mivel Kelet-Szlovenszkóban az alacsony életszínvonallal kéz a kézben jártak a rossz higiéniai és egészségügyi viszonyok is. (Jančík–Hallon 2018, 233. p.) A súlyos gazdasági állapotokra utal a királyhelmeci járási főnök által 1932. november 29-én írt levél, amelyben Petriket kéri fel, hogy Radban a járási ínségenyhítő bizottság élére álljon.[30]

Már a gazdasági világválságot megelőzően is volt egy kellemetlen tényező, amely vizsgált korszakunkban megnehezítette a bodrogközi emberek sorsát. Ez az 1924 tavaszán történt árvíz volt. Petrik az általa vezetett plébániai krónikában részletesen ismerteti az árvíz meteorológiai előzményeit: „március 27-én […] végig öntötte az összes utakat. III. 27-én d. u. 2 órakor még száraz földön mentünk ki a faluból, 6-kor meg már csak ladikon lehetett visszajönni.[31] A járási főnök Radról, Bodrogszentmáriáról és Zétényről (szlovákul Zatín) úgy nyilatkozott a Prágai Magyar Hírlap számára, hogy azokat „az árvíz teljesen elpusztította”.[32] Petrik krónikája szerint Radban „70 házszámból 30 dűlt össze. Bszentmárián 80 házszámból 9 maradt. Ez a falu ki is telepedett az országúthoz”.[33] Bodrogszentmárián a római katolikus templom meg tudott menekülni, viszont az is „dűlőfélben van már”,[34] amiről még szó fog esni a továbbiakban. „A föld színéről elpusztított Szentmária olyan, akár egy kísérteties romhalmaz. A beomlott házak falát felverte a gaz, s a lakosság vályogviskókban húzza meg magát a domboldalon. Termésük jóformán semmi sem-lesz ezeknek a szerencsétlen embereknek. Tíz-tizenöt centiméteres fű borítja azokat a helyeket, ahol a szentmáriaiak búzatáblái ringtak valamikor… És így van ez a legtöbb helyen: Örösön, Nagygéresen, Zétényben, Szomotoron, Radon, Szinyéren, Leleszen és Bodrogmezőn[35] – írja a Prágai Magyar Hírlap tudósítója.

A politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok ismertetése után röviden szóljunk a radi katolikus pap mindennapos környezetéről. Petrik Béla plébániájának háztartását a lelkipásztor kilenc testvérének egyike, Petrik Regina (1901–?) vezette. (Gembický 2016, 60. p.) Két különböző lakossági nyilvántartásból[36] leszűrhető, hogy a plébánia kötelékeibe a háztartást vezető testvéren kívül egy kocsis[37] és egy szolgáló[38] tartozott még. 1938-ban a plébánia a Fő utca 33–34. szám alatt volt található.[39]

2. „[…] a mai nehéz idők főleg ösztökélhetik az igazi papot” – A kassai egyházmegyében a két világháború között

 A „történelmi országrészek” és Szlovenszkó nemcsak gazdasági tekintetben különböztek egymástól, hanem a társadalom felekezeti megoszlásában is. Csehszlovákia megalakulását követően Cseh- és Morvaország területén a katolikus egyház jelentős pozíciókat veszített el, tömegesen távoztak a hívek Róma kötelékeiből, ami összefüggött az új állam ideológiájával is. Élénk szimbolikus tartalommal töltődtek meg a huszita ideák és a protestáns hagyományok, amelyek Csehszlovákia vezetői részéről is támogatásban részesültek. 1920 januárjában létrejön a csehszlovák nemzeti egyház, amely már tevékenységének első éveiben félmillió követővel büszkélkedhetett. (Šebek 2018, 174–176. p.) A cseh-morva területek katolikusellenes tendenciáit a Vatikán nem nézte jó szemmel, ami kihatott a csehszlovák állammal való diplomáciai kapcsolatokra is. Egyedülálló a Szentszék történetében az 1927-ben aláírt modus vivendiként elhíresült egyezmény, amelyet a Csehszlovák Köztársasággal kötött. Ez a két ország viszonyának rendezése mellett a trianoni határok által Csehszlovákiához került püspökségek területének integritását biztosította a magyar revíziós törekvésekkel szemben. (Haburaj–Zubko 2016, 29–30. p.)

Szlovenszkó lakosságának döntő többsége – az ország nyugati felével szemben – a történelmi egyházak iránt hűséges maradt.[40] A szlovákság és a magyarság többsége római katolikus felekezetű volt, viszont jelentős létszámú protestáns kisebbséggel (szlovák evangélikusok, magyar reformátusok) is számolunk korszakunkban. A keleti országrészben[41] tekintélyes volt a görögkatolikus ruszinok és az izraeliták jelenléte is. Az etnikai alapon szerveződő szlovák pártok (HSĽS, SNS) mellett az ellenzéki politikát folytató magyar érdekeltségű pártok esetében is megfigyelhető a vallási elkülönülés. Amíg az OKP-szavazók főként a katolikus parasztság és munkásság soraiból[42] verbuválódtak, addig az Országos Kisgazda- Földmíves- és Kisiparos Pártról 1925-ben átnevezett MNP a protestáns kis- és középbirtokos magyar gazdatársadalom, valamint a városi liberális polgárság szavazatait is élvezte. (Angyal 2002, 57. p.)

Az OKP helyi alapszervezeteinek vezetői és a párt propagálói legtöbb esetben a helyi plébánosok voltak, s ez alól Petrik Béla sem volt kivétel. A Keresztényszocialista Földmíves és Földmunkás Szövetség[43] kassai fiókja 1921 júniusában, közelgő választmányi ülése előtt felszólította Petrik „elnök urat, hogy ezen a gyűlésen a község okvetlen képviselve legyen”.[44] Mindemellett viszont 1926-ban az OKP kassai alapszervezetének vezetői, Wirth Gyula ügyvezető igazgató és Fleischmann Gyula főtitkár furcsállották, hogy a királyhelmeci és nagykaposi járás legtöbb településén az OKP rendelkezik helyi pártszervezettel, Radban viszont akkor még nem alakult meg.[45] Esterházy János, a párt elnöke, 1933. január második felében bodrogközi körutat készült tenni, amiről Derfinyák Gusztáv keresztényszocialista körzeti titkár értesítette Petriket, s erre az eseményre szívélyesen meghívta, mivel Esterházy „nagyon szeretné a bodrogközi intelligenciát is megismerni”.[46] Böhm Rudolf (1884–1933) kassai származású OKP-s szenátor elhalálozása (január 18.) miatt a pártelnök kénytelen volt átdatálni a bodrogközi közösségi találkozókat, így Királyhelmecre nem, viszont Bélybe (szlovákul Biel) ellátogatott Esterházy.[47] Radi OKP-alapszervezet létéről csak egész 1938-ból származó bizonyítékunk van, amelynek vezetője Tóth Bertalan helyi lakos volt.[48] Ha Petrik Béla nem volt is az OKP radi elnöke, a párthoz fűződő viszonya minden bizonnyal pozitív volt, szimpatizált vele.[49] Ahogyan a következő fejezetben is látni fogjuk, több plébános volt OKP-tag a kassai püspökségen belül, amelynek vezetője 1907-től Fischer-Colbrie Ágoston (1863–1925) volt, akit gyakran a keresztényszocialista párt egyik fő ideológusának is tekintenek. (Filep 2007, 11. p.)

Fischer-Colbrie – Balás Lajos[50] mellett – azon püspökök egyike volt, akit az impériumváltást követően nem váltottak le vezetői posztjáról. (Gergely 1997, Utolsó letöltés: 2020. 12. 9.; Haburaj–Zubko 2016, 14. p.) Mindamellett, hogy élvezte a kassai klérus és a Szentszék majdnem egyöntetű támogatását, a civil életben is tisztelet övezte a zselízi (szlovákul Želiezovce) származású főpásztort. (Haburaj–Zubko 2016, 14. p.) A trianoni határ által kettévágott kassai püspökség nagyobbik része Csehszlovákiához került, ami 156 plébániát jelentett, viszont 1937-ig a magyarországi rész is az igazgatása alá tartozott, ahol 1918-ban Fischer-Colbrie létrehozta a sátoraljahújhelyi vikariátust. (Gergely 1997, Utolsó letöltés: 2020. 12. 9.; Zubková 2009, 96–98. p.) Petrik Bélát a kassai püspök bízta meg a radi plébánia vezetésével,[51] s állandó kapcsolatban álltak egymással, egyebek között azért is, mert Bodrogszentmárián a püspökség több száz katasztrális hold méretű gazdasággal rendelkezett, amelynek nagyobb hányadát erdők alkották. (Haburaj–Zubko 2016, 54, 91. p.) Fischer-Colbrie közismert szociális érzékenységére utal az az 1924-ből származó levél is, amelyben Petriket értesítette – az árvíz pusztítását követően – arról, hogy az őrmezei (szlovákul Stražské) árvaházban 6 radi vagy bodrogszentmáriai leányzót lehet elhelyezni, amit Széchenyi Lászlóné (szül. Gladys Vanderbilt) ajánlott fel a püspök számára.[52]

Főpásztori tevékenysége alatt, nem sokkal halála előtt a csehszlovák oktatásügyi minisztérium Iskolaügyi Referátusa[53] fegyelmi eljárást indítványozott Petrik ellen.[54] Hartsár István kassai püspöki helynök hivatalos levele szerint a pozsonyi Iskolaügyi Referátus „a közös pásztorlevél felolvasásakor [tett] magyarázó hozzáfűzések miatt[55] indított eljárást a radi plébános ellen, mivel állításuk szerint megsértette a köztársaság védelméről szóló törvényt.[56] Amint arról Petrik is ír Hartsár levelének hátoldalán: ez az „1924. nov. 26-án Zsolnán kelt pásztorlevél állítólagos toldalékai miatt[57] történt, amit a szlovenszkói püspökök szövegeztek meg katolikus híveik számára. Ebben arra szólították fel őket, hogy az anarchista, nihilista, szocialista és kommunista szervezetekből lépjenek ki, s ezzel a pásztorlevéllel a csehszlovák kormánykoalíció haragját is magára vonta a szlovenszkói püspöki kar. (Filep 2007, 11. p.) Petrik a radi katolikus templomban olvasta fel ezt a memorandumot,[58] amelyhez állítólag az alábbi „megjegyzést” fűzte: „Akik nem ker. soc. [keresztényszocialista] lapot fognak járatni, azokat sem gyóntatni, sem eltemetni nem fognám. Más lapokban, főleg a Népújságban[59] az urak a szegényeknek földet ígérnek, ez nem felel meg a valóságnak – csak ilyen módon akarják a népből a pénzt kicsalni, mikért egyáltalán semmi pénzt nem kapnak; és végre, hogy a községben olyan némelyek lézengenek, akik a vallásos emberek hitét el akarják venni, esetleg más vallásra téríteni; kath. templomból színházat és cirkuszt akarnak létesíteni.”[60] A kassai püspökség Hartsár révén elrendelte a kivizsgálást, amellyel Hamrák János[61] bolyi (szlovákul Boľ) esperest és Szmrecsányi Elek nagytárkányi (szlovákul Veľké Trakany) plébániai kormányzót bízták meg, s felkérte a kassai megyei hivatalt, hogy Hamrákkal egyeztetve jelöljék ki saját, világi megbízottjaikat.[62] Rad és filiáinak lakosai viszont arról nyilatkoztak, hogy Petrik prédikációja alatt „sem a ker. szocialistákról v. azok lapjáról, sem a Népújságról, földosztásról, zugügynökök falubeli bújtatásáról, újvallásról v. templomok cirkusszá alakításáról egy durva szó sem esett”.[63] A bírósági tárgyalásra végül 1925. június 20-án került sor,[64] ahol Petriket felmentették a vádak alól.[65] Az eljárás kezdete és vége között tragikus hír rázta meg a kassai egyházmegye klérusát és a híveket: 1925. május 17-én elhunyt Fischer-Colbrie Ágoston. Petriket Hamrák János értesítette a halálhírről, aki meghívta őt a néhai püspök kassai temetésére.[66]

Utolsó útja előtt épp az a valaki celebrálta a gyászmisét a kassai Szent Erzsébet-dómban, akit ő korábban felkarolt, s aki az ő közbenjárása által végezhette el teológiai tanulmányait Innsbruckban: Jozef Čársky. (Zubková 2009, 83–92. p.) Az ekkor még a rozsnyói (szlovákul Rožňava) püspöki széket betöltő, egbelli (szlovákul Gbely) szlovák érzelmű pap 1925. november 12-én lett Fischer-Colbrie utódja. (Haburaj–Zubko 2016, 92. p.) Amíg Fischer-Colbrie-t a „régi rend” képviselőjének tekintették, addig Čársky öntudatos szlovákként kevésbé számított veszélyforrásnak Prága szemében az elődjével ellentétben. (Zubková 2009, 89–90. p.) Viszont a kassai klérus többségét magyar érzelmű, hungarus öntudatú katolikus papok alkották, akik megkísérelték kompromittálni személyét. (Haburaj–Zubko 2016, 51. p.) Püspöksége ideje alatt nem mulasztotta el számonkérni plébánosain a különböző mulasztásokat és hibákat. (Zubková 2009, 95. p.) Petrik sem volt kivétel, mivel Čársky szerint „igen szomorú dolog, hogy Tdőséged [tisztelendőséged] 18 évi paposkodása dacára még nem tanulta meg, hogy mi a templomgondok hatásköre és hogy mint kezelendő az egyházi pénztár.[67]

Az 1924-es árvíz pusztítása miatt kitelepült bodrogszentmáriai lakosok éveken keresztül több kilométert tettek meg azért, hogy Isten házába járuljanak, viszont 1928–1929 folyamán a helyi hívek Petrik révén az országúthoz kitelepült faluban új templomot szerettek volna építeni. A radi plébános a hívek kívánságát tolmácsolta Čársky püspök irányába,[68] ő viszont felhívta a figyelmét, hogy egy templom építése rendkívül nagy összegbe kerül.[69] Gyűjtést is szerveztek az új templom költségeinek fedezésére,[70] továbbá Petrik a szükséges anyagi erőforrás mellett építőanyagot is (kő, fa stb.) próbált szerezni. Mitro Mihály/Michal Mitro radomai (szlovákul is Radoma) plébános tengerentúli kapcsolatainak mozgósítása révén is a bodrogszentmáriai hívek igényeinek szeretett volna eleget tenni, de a kísérlet sikertelen volt.[71] Végül a püspök azt javasolta, hogy a régi templomot újítsák fel, amely döntést a radi pap valószínűleg nem fogadta el elsőre, mivel Čársky több levelében is ismételte ezt Petrik számára.[72]

1936-ban a kassai főpásztor Petrik Bélát alkalmasnak találta a bodrogközi egyházkerület tanügyi esperesi pozíciója betöltésére, amiről az akkori battyáni (szlovákul Boťany) esperesplébános, Gasparik János értesítette. A levelekből kiderül, hogy Rad lelkésze valószínűleg nem ápolt jó kapcsolatokat a kassai püspökséggel, mivel Gasparik szerint a kinevezés „némi elégtétel volna neked azért a sok kellemetlenségért, amelyben a múltban részed volt”.[73] Petrik többhetes gondolkodás után végül elutasítja a felkérést szemgyengeségére való tekintettel: „Jól esik, hogy a Főpásztornak éppen személyes észrevételei azon, melyek a szürkeségből kiemelnének, s éppen az által, hogy részt kínál az intensivebb apostolkodásban a maga apostolságából – a szerepet elfogadni mégsem merem. S amint írod, ez némi vigasz és recompensatio volna sokszoros meghurcoltatásomért /: melynek ha szemébe nem nézek, azóta talán a 3-ik radi pap is utilapuval volna már ellátva! […] Mivel azonban 136/1935 számom alatt Kassára felterjesztett szemgyengeségem, (melyre 5726/1935 sz. alatt Őexcellentiája még a breváriumozás alól is feloldott) még mindig tart, nem tudom az esperességet vállalni és nem merem.[74] Miután elutasította a felkérést, 1938 tavaszán Szmrecsányi Elek nagytárkányi adminisztrátor lett a bodrogközi egyházkerület alesperese és iskolai felügyelője.[75]

3. „Sokszor gondoltam vissza Rigóországra” – Petrik Béla és a kelet-szlovenszkói katolikus papság

 Petrik Béla a két világháború között nemcsak a két kassai főpásztorral és a püspöki hivatal elöljáróival tartotta a kapcsolatot, hanem az egyházmegye – néha annak határain kívül eső – plébániáival is. E levelek többsége az anyakönyvi és házassági kivonatokkal kapcsolatos kérelmeket s a kongrua kifizetéséhez és egyéb pénzügyekhez fűződő információkat tartalmaznak. Természetesen találkozunk köztük olyan személyes hangvételű levelekkel is, amelyekből rájövünk, hogy az adott illető milyen viszonyt ápolt a radi plébánossal. Az interkulturális kapcsolatok tekintetében komplex képet festő sárosi és zempléni régió impériumváltás utáni történetének feltárása szempontjából fontosnak tartom azon személyek életpályájának kutatását, akik saját lokális terükben a közélet formálói voltak. Nemcsak a történelmi Magyarország utolsó éveiben, hanem az első Csehszlovák Köztársaságban is a kelet-szlovenszkói „centrumoktól” (járási, regionális központok) távol eső „eldugott” (nem a főúton fekvő) falvakban a helyi lelkipásztorok számítottak a legfontosabb közéleti személyeknek függetlenül attól, hogy pozitívan vagy negatívan viszonyultak hozzájuk a hívek. Petrik Béla egyik 1927-ből származó levelében szellemesen jellemezte Rad lakosságát: „Kicsiny, a nagyvilágtól félreeső szurdokban plébánoskodok, ahol árvizek és futóhomokok közt sínylődik a lakosság, az 1924-es árvíztől ismeretes Rad és Szentmária falu ez. Kis falu, ahol még csak egy patkoló kovács sem mer megtelepedni s így a plébános személye és sorsa minden és egyedüli szenzációja a községnek. A legkisebb gyermek is tudja, hogy mi történik vele, de annál inkább a községi előljáróság, mely azt okmányba is kész belefoglalni.[76]

E fejezetben azoknak az egyházi személyeknek rövid életpályáját és hátterét szeretném bemutatni, akikkel Petrik Béla kisebb-nagyobb mértékben kapcsolatban állt. Az illetők plébániáinak és szolgálati helyeinek fekvése szempontjából öt csoportot különböztettem meg: a. bodrogközi plébániák,[77] b. kassai plébánia és a püspöki hivatal, c. az eperjesi ferences rendház és a jászói premontrei apátság, d. Ung-vidéki és kárpátaljai/ruszinszkói plébániák, e. egyéb, az előző csoportokba nem besorolható plébániák. A kevésbé ismert, monográfiákban eddig nem szereplő személyekről a lábjegyzetekben találhatóak rövid életrajzi áttekintések, amelyeket magyar és szlovák nyelvű lexikonok s a korabeli sajtó segítségével írtam meg. Ezek remélhetőleg több történészt, szakembert inspirálnak biográfiai kutatások végzésére.

Egy plébános életében elengedhetetlen, hogy saját szolgálati helyéről jelentéseket adjon közvetlen felettese, az egyházkerület esperese számára. Petrik így gyakran váltott levelet az előző fejezetben már említett Hamrák János[78] (a bodrogközi egyházkerület élén: 1918–1935) bolyi és Gasparik János[79] (a bodrogközi egyházkerület élén: 1935–1942) battyáni esperesplébánosokkal. Amíg az előbbivel főleg a papi gyűlések időpontjait, az anyakönyvi-házassági-halálozási kivonatok eljuttatását s a pénzügyeket vitatták meg,[80] addig Gasparik – már esperesi szolgálata előtt is – leveleiben a katolikus ifjúsági szervezkedések jelentőségére hívja fel Petrik figyelmét, nem egy esetben neheztelve rá, hogy Radban még miért nem alakult meg ilyen jellegű szervezet.[81] 1935 júliusában Čársky püspök felszólítja Petriket, hogy figyeljen Hamrákra, akinek egyre romlott az egészségügyi állapota.[82] A szepesi származású bolyi pap végül Troppauba (csehül Opava) utazott a folyó év őszén, hogy ott gyógykezelésen vegyen részt.[83] Az úton elkísérte új bolyi káplánja is, Guzy Jenő (1906–?), aki egy évvel korábban Nagysároson (szlovákul Veľký Šariš) és Varannóban (szlovákul Vranov nad Topľou) káplánként szolgált.[84] Hamrák végül 1935. szeptember 19-én hunyt el troppaui ottléte alatt,[85] a püspök pedig a bolyi plébánia élére Guzyt nevezte ki. Két év múlva, 1937 februárjában a fiatal bolyi plébános kivetkezett a reverendából, aposztatált, s mint Gasparik írja: „[…] Guzy Jenő kollégánk a javadalmáról lemondott és már Bolyból el is távozott. Új diszpozíciót még nem kapott, de valószínűleg Hamburgba fog menni. Az eltávozásához fűzött kombinációk[86] hála Istennek nem bizonyultak valóknak.”[87] A bolyi plébániát ideiglenesen Petrik igazgatta,[88] az esetről pedig Mécs László is írt egy költeményt.[89]

A radi plébános, ahogyan ő hívta, „Mécs Laczival” is gyakran levelezett, akivel a havonta rendezett papi gyűléseken túl több alkalommal találkozhatott személyesen. Főleg olyan eseményekről értesítették és azokra hívták meg egymást, amelyek a bodrogközi katolikus híveket érintették, így például a bodrogszentesi (szlovákul Svätuše) harangláb felszenteléséről 1931-ben,[90] a szinyéri keresztszentelésről 1932-ben,[91] vagy az új nagygéresi (szlovákul Veľký Horeš) templom felszenteléséről 1936-ban.[92] Leveleikből leszűrhető az is, hogy konfliktusba is kerültek egymással nemegyszer, amire a következő, Petriktől származó idézet is utal: „A Pr. M. Hírlap [Prágai Magyar Hírlap] gyakori cikkei téged abba a magasságba emeltek a nép előtt is, ahonnan már a legkisebb szó is könnyen és nagy messzeségekre hangzik: s ahová viszont a nagy távlatokból is könnyen felfigyelhetnek. Ez a helyzet azzal jár, hogy aki ily felső régióban él a köztudat szerint is, az jobban vigyázzon a szavára, a legkisebbre is, mint más közönséges ember a nagyra. És te nem vigyáztál![93] Petrik a már említett Szmrecsányi Elek[94] mellett az írói vénájú Dienes Adorjánnal[95] is kapcsolatban állt, akiről ugyan valószínűleg nem volt jó véleménnyel,[96] viszont a nagykövesdi pap elismerésben részesítette 1938 nyarán egy búcsút követően, aminek „egyik fénypontja volt a ref. [református] ifjú átvevése. Elgondoltam magamban: bárcsak én is szaporíthatnám az Anyaszentegyház híveit ilyen áttéréssel”.[97] Érdekes Albrecht István[98] Petriknek címzett, 1933. február 8-i levele is, amelynek végén Apponyi Albert (1846–1933) halálhíréről ír: „Apponyi meghalt. R. I. pace![99] Nemcsak a bártfai születésű plébánosnak a régi Monarchia keményvonalas politikusa iránti szimpátiájáról árulkodhat ez, de vélhetően Petrik is Apponyi tisztelője lehetett.

1931 januárjában Kende Gyula János[100] Leleszről (szlovákul Leles) jelezte Rad plébánosának, hogy „általánosan göthös, hurutos […][101], és egyik kedves barátja, az imregi Tindira Ernő[102] is arra panaszkodott, hogy az ő házát „sem kerülte ki ez a kínzó influenza (spanyol)”.[103] A szavakban nem fukar minorita szerzetes 1935-ben az Ungvár melletti Jenkére (szlovákul Jenkovce) kerül, viszont ott kényelmetlenül érzi magát, magyar ajkú településre szeretne kerülni, mivel „Jenke és környéke tiszta tót”.[104] Az Imreg melletti Cékéről néhány hivatalos ügyben kereste Petriket Inczinger György.[105] Vizsgált korszakunkban Andor Endre, Zemplén község görögkatolikus lelkésze majdhogynem évről évre ugyanazzal a kérelemmel fordult a radi plébánoshoz. Konkrétan azzal, hogy gyóntatás és áldozás végett bocsássa rendelkezésére a radi vagy a bodrogszentmáriai templomot húsvét alkalmából.[106]

Petriknek a bodrogközi egyházkerülettől északabbra is voltak ismerősei, így például a bodrogszentesi harangláb felszentelésénél részt vevő[107] Lőrincz István[108] 1936 márciusában a méhészet rejtelmei felől faggatja Rad plébánosát.[109] Az Ungvár (ukránul Ужгород/Uzshorod) mellett tevékenykedő Lőrinczen kívül még alkalmilag vagy egyéb hivatalos ügyben keresték fel Petrik Bélát az Ung-vidékről és Kárpátaljáról/Ruszinszkóról. Pásztor Ferenc,[110] Tóth József,[111] Felhő Gyula[112] és Szmutkó Emil[113] plébánosoktól származó egy-egy levéllel is találkozunk a radi plébánia iratai között, akiknek a szolgálati helye a szatmári egyházmegye területén feküdt. Minden bizonnyal jó viszonyt ápolt Böhm Brúnó eperjesi ferences házfőnökkel,[114] akitől misszionáriusokat kérelmezett többször Radba. Maga a ferences szerzetes is meglátogathatta Petriket, mivel bevallja: „Sokszor gondoltam vissza Rigóországra.[115] A jászói apátsággal főként hivatalos ügyekben érintkezett Takács Menyhért (1861–1933) premontrei prépost révén.[116]

A kassai egyházmegye egyházközségei – beleértve a radi plébániát is – több alkalommal kaptak körlevelet Zsebráczky Géza/Gejza Žebrácky (1869–1951) bártfai plébánostól[117] egy új papi üdülőotthon terveiről, a bártfafürdői (szlovákul Bardejovské Kúpele) Augustíneumról. Még 1924-ben rendelte el ennek építését Fischer-Colbrie Ágoston, amely a nevét is róla kapta. A cél az volt, hogy a neves fürdővárosban kifejezetten a katolikus klérus részére tartsanak fenn egy rekreációs központot. Mivel 1931-ben nem voltak meg a megfelelő anyagi feltételek ahhoz, hogy az építkezést befejezzék (Haburaj–Zubko 2016, 97. p.), Zsebráczky a kassai egyházmegye plébánosaihoz fordult adománygyűjtés céljából. Petrik Béla, úgy tűnik, nem járult hozzá ehhez, mivel a bártfai pap által küldött levél hátoldalára a következőket jegyezte fel: „Nem társulok! Nincs pénz![118] Rad lelkipásztora, aki lelkes fényképész volt, Kazimír Sándor/Alexander Kazimír nagydomásai (szlovákul Veľká Domaša) plébánosnak[119] is küldött műveiből, aki azokat megköszönte.[120] Az említett Mitro Mihályon[121] kívül Petrik alkalomadtán Kunder Pétertől[122] és Ottó Alajostól[123] is kapott leveleket.

Ahogyan említettük, a radi plébános Kassa esetében nemcsak a két püspökkel levelezett, hanem gyakran azok reprezentánsaival a püspöki hivatalból (Prónai Rezső,[124] Hartsár István,[125] Hoffmann Arnold[126]). Az egyházmegye központjában továbbá olyan egyházi személyek tevékenykedtek, akik a szlovenszkói magyar katolikus szervezkedések valóságos motorjai voltak. Esetünkben Tost Barna (1876–1951) plébános-prelátusra, Pfeiffer Miklós (1887–1979) kanonokra és Schalkház Sára (1899–1944) szociális nővérre gondolunk.

4. „(…) a katolicizmus nevében enyhíteni akarjuk a társadalmi nyomort!” – Katolikus magyar közélet Kelet-Szlovenszkóban

 Az I. világháború Európában olyan társadalmi-politikai változásokat eredményezett, amelyek a különböző csoportosulások kollektív tudatának erősödését és az individualista tendenciák visszaszorulását hozták magukkal. (Šebek 2018, 174. p.) Ezért nem túlzás azt állítani, hogy az 1920-as évek második felében indultak el azok a folyamatok, amelyek az 1930-as években, a tömegmozgalmak évtizedében csúcsosodtak ki. A Szentszék saját hívei számára igyekezett korszerű választ adni és alternatívát nyújtani (XIII. Leó Rerum novarum,[127] XI. Pius Ubi arcano Dei consilio[128] és a Quadragesimo anno[129] kezdetű enciklikái) a 19. századi demográfiai robbanás és az új társadalmi munkamegosztás korában. Csehszlovákiában 1927 – a modus vivendi aláírása – után válhatott intenzívvé a római katolikus egyháznak a társadalom szélesebb rétegeiben végzett szociális munkája. (Šebek 2018, 178. p.) A polgári demokratikus köztársaságban politikai mozgalmak mellett különböző szervezeteket és egyesületeket is létrehozhattak az ország állampolgárai. (Haburaj–Zubko 2016, 165. p.) A laikusok tömegeinek az egyház életébe és munkájába való bevonás céljából létrejött mozgalom volt a Katolikus Akció (Actio Catholica),[130] amelynek szellemében tevékenykedett a legtöbb általunk vizsgált szervezet is. (Csontos 2017, 90. p.) Bár kis mértékben, de ennek a pezsgő katolikus egyesületi életnek Petrik Béla is részese volt, akinek iratai révén felmérhetjük, hogy Radban, ebben a „félreeső szurdokban”, illetve a Bodrogközben milyen tevékenységet fejtettek ki a katolikus egyesületek.

A szociális segélynyújtás legfontosabb szervezete a Szlovenszkói Központi Karitász (Ústredná karita na Slovensku) volt, amely Ján Vojtaššák (1877–1965) szepesi püspök elnökletével jött létre 1927 májusában. Egy évvel korábban Bubnics Mihály (1877–1945) rozsnyói püspök kezdeményezésére jött létre egy hasonló nevű szervezet (Katolikus Karitász) is, amely a Szlovenszkóban található összes katolikus egyesületet hivatott tömöríteni.[131] A Központi Karitász vezértitkára Kovács Béla/Belo Kováč volt,[132] akitől a radi plébániára is érkeztek be körlevelek a szervezet működéséről. „A karitasz eszköz, mellyel előkészítjük az egyház nemes céljának biztosabb elérését s ez az út, melyen könnyebben megközelíthetjük a tőlünk elhidegült, közömbös avagy már eltávolodott híveket[133] – írja a szervezet céljairól Kovács. A két világháború között a kassai püspökségen belül alapították meg a legtöbb Karitász-fiókot (99) Szlovenszkó területén (Haburaj–Zubko 2016, 173. p.), az egyházmegyei Karitász egyik fő koordinátora Zsebráczky Géza volt.[134] A püspöki székhelyen, Kassán 1929. október 1-jén jött létre a helyi Karitász-fiók, amelynek elnöke a város plébánosa, Tost Barna volt. (Haburaj–Zubko 2016, 173–174. p.) Tost nemcsak a kassai katolikus közélet egyik kiemelkedő személyisége, hanem a helyi OKP-alapszervezet egyik vezéregyénisége is volt. (Szeghy-Gayer 2015, 88. p.) A kassai Karitász a szegénygondozáson és a szociális segélynyújtáson túl kulturális esteket is szervezett,[135] továbbá egy saját gyermekotthonnal is rendelkezett.[136] Miután 1930 nyarán Petrik elnökletével megalakult a radi Karitász-fiók,[137] Tost egy körlevélben tájékoztatja a radi plébánost arról, hogy a kassai cselédek és háztartásbeli alkalmazottak körében igyekeznek intenzívebb munkát folytatni.[138] A Radban működő szervezetről egyetlen, 1936-ból származó kimutatással rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy a szegénységben élők részére mit osztottak ki a Karitász önkéntesei: „350 betegágyas ebéd, 20 utas ebéd, 40 utas szállás, 26-nak ruhaféle, 15-nek iskolakönyv, 590 szorgalmi jutalom, 44 beteglátogatás, 5 öregnek némi tüzifa, 2 véka búza, 1 krumpli.”[139] XI. Pius Quadragesimo anno enciklikájának hatása az 1930-as évek első felében érezhető a Bodrogközben is, mivel 1933-ban Gasparik János Petriket felszólítja arra, hogy „haladéktalanul” meg kell alapítani a Karitász Ifjúsági Csoportját ott, ahol arra még nem került sor.[140]

Amint azt Tost esetében is láttuk, a katolikus egyház igyekezett nagy figyelmet szentelni a katolikus nők hitének elmélyítésére is. Ezek a különböző női illetőségű egyesületek főként azon hátrányos helyzetű leányokat célozták meg, akik anyagi nélkülözés miatt prostitúcióra vagy egyéb, a keresztényi normák által elfogadhatatlan tettekre kényszerültek. Ezek egyik vezéregyéniségének számított Schalkház Sára, aki a Központi Karitász keretein belül is tevékenykedett. (Haburaj–Zubko 2016, 174. p.) Az ismert Szociális Testvérek Társasága több ízben szervezett tanulmányi hetet a katolikus leányság számára, s az 1936 júliusában, Bártfafürdőn rendezett eseményről Petrik is kapott értesítőt.[141] A neves, írói vénával is rendelkező apácanővér egyebek között a Katolikus Akció Leányifjúsági Ágának egyik tevékeny tagja is volt, aki Szlovenszkó és Ruszinszkó több településén tartott előadásokat a szervezet és a mozgalom céljairól.[142] A tagtoborzásból Rad sem maradhatott ki: Petrik Bélát arra kérte, hogy a faluban az arra fogékony értelmiségi nők figyelmébe ajánlja mozgalmukat, akik egy helyi szervezet élére is állhatnának.[143] Bár hivatalos irattal nem rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy Radban a Katolikus Akció bármilyen nemű fiókja létrejött volna, viszont Petrik elmondása szerint „megalakultunk ámbár igen vérszegényen”.[144]

A Katolikus Akció legfontosabb célcsoportja az ifjúság volt. Az 1930-as évek első felében a szlovenszkói katolikus klérus nagy erőfeszítéseket hozott azért, hogy a fiatalabb generáció tagjait megszólítsa és saját ifjúsági szervezeteibe integrálja. A prágai öregcserkészeket tömörítő Szent György Kör 1928-ban a Pelsőc (szlovákul Plešivec) melletti Gombaszögön (szlovákul Gombasek) szervezett egy tábort, amelynek főszervezője és táborparancsnoka Balogh Edgár (1906–1996) temesvári származású prágai néprajzhallgató volt. Miután az ő vezetésével a táborozók egy csoportja megalapította a Sarló mozgalmat, Rády Elemér (1910–1942) kassai születésű prágai joghallgató vezetésével megalakult a Prágai Magyar Cserkészek Köre. Nem sokkal azután, hogy Balogh a Sarlót 1931-ben a CSKP-ba integrálta, Rády és a keresztény szellemiségű diákok Csehszlovákia egyetemi városaiban létrehozták a Prohászka Köröket, amelyek Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és a magyar keresztényszocializmus egyik vezéregyéniségének a nevét viselték. (Molnár 1998, 214–215. p.) Az Új Élet folyóirat köré csoportosuló diákok egyik kedvelt és motiváló lelkipásztora Pfeiffer Miklós kanonok volt, aki Rády mellett a Prohászka Körök másik irányadójának tekinthető. Fontos megjegyeznünk, hogy a Prohászka Körök egyetemista diákkörökként működtek, amelyek munkájában a szélesebb körű, fizikai munkát végző szlovenszkói magyar katolikus fiatalok (földművesek, mezőgazdasági és ipari munkások) nem vettek részt.[145] Ezt a hiányt hivatottak pótolni a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesületek (Združenie katolíckej mládeže, SzKIE).

A szlovenszkói Katolikus Akció ifjúsági tömegmozgalmának magyar tagozata Rozsnyón bontott zászlót. Első közgyűlését a gömöri városban tartotta 1935 novemberében, amelynek országos fővédnöke Bubnics Mihály, országos igazgatója Kovács Gyula[146] és országos titkára Meggyesi Sándor (1901–1980) persei (szlovákul Prša) tanító lett.[147] Céljait és tevékenységét Kovács Gyula a következő mondatokban foglalta össze: „A SzKIE munkaprogramja négy irányú. Vallásos, kulturális, szociális és egészségtani. […] A munka irányítása a hivatott vezetők: papok és tanítók kezében van, de rajtuk kívül számos falusi ifjúból képzett vezető irányítja a munkát. […] A SzKIE rendezte az első munkáspihentető tábort Szlovenszkón. A falu kultúrájának fejlesztése céljából minden SzKIE-csoport évente több kultúrestét és ünnepélyt rendezett. Van olyan csoport, amely a tél folyamán 37 kultúrestét tartott. Szegények támogatása, dalárdák, sportklubok létesítése, a gyümölcsfatenyésztés, méhészkedés fejlesztése szintén csoportjaink munkáját képezte.[148] Az évtized derekán a SzKIE magyar alosztálya kisebb konfliktusba került az akkor Kelet-Szlovenszkóban terjeszkedni kívánó Szlovenszkói Magyar Kultúregylettel (SzMKE). Sziklay Ferenc, az ellenzéki magyar pártok Kultúrreferátusának vezetője „aggodalmának adott kifejezést, hogy a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület (SzKIE) működése esetleg akadályozhatja az egységes magyar kultúrmunka teljessé válását. Szerinte a védekezésnek elsősorban ott van a helye, ahol a támadás ér. A magyarságnak pedig elsősorban a nemzeti élet síkján kell védelmeznie jogait és kulturális fejlődésének lehetőségeit, tehát elsősorban nemzeti alapon kell megszerveznie kultúréletét”.[149] A Kovács által említett munkáspihentető táborokat a korszak végéig minden nyáron megrendezték, főleg a Prohászka Körök tagjaival együttműködve. (Molnár 1998, 195. p.)

Már a magyar tagozat megalakulása előtt élénk szervezetépítő munka folyt a magyarlakta Bodrogközben, amire Gasparik János Petrik Bélának címzett levelei is utalnak. A battyáni plébános 1934. október 22-én értesíti, hogy a SzKIE igazgatósága elkészítette a helyi csoportok számára az alapszabályt, amelyből egyet mellékelt a radi lelkipásztornak.[150] Egy hónappal később Gasparik érdeklődik a helyi SzKIE-csoport felől, pontosabban, hogy milyen stádiumban van annak megalakulása.[151] Egy 1937-ből származó levélből értesülünk arról, hogy a két világháború között radi SzKIE-csoport nem jött létre.[152]

A világ katolikus hívei számára az egyik legnagyobb összejövetel és ünnepély az eucharisztikus világkongresszus, amelyet 1938. május 26–29. között rendeztek meg Budapesten. E rendezvényre Csehszlovákiából is több ezren látogattak el, beleértve Jozef Čársky püspököt is. (Zubková 2009, 111. p.) Petrik Béla 1938-ból származó iratai között számottevőek a világkongresszus szervezésével kapcsolatos körlevelek, mivel a csehszlovákiai magyarságon belül is létrejött egy előkészítő bizottság, ami a katolikus hívek mobilizálásáért és utaztatásáért felelt. Bár a kongresszus előkészületei 1937 májusában kezdődtek el Magyarországon (Ligeti 2018, 224. p.), ez a bizottság már 1934-ben létrejött.[153] Elnöke Pfeiffer Miklós volt, akitől – négy hónappal a kongresszus kezdete előtt – Meggyesi Sándor veszi át ezt a funkciót 1938. február elején.[154] A világkongresszusra készülő csehszlovákiai magyarok számára egy tájékoztató is készült, amit a rozsnyói Sajó Vidék Nyomda- és Kiadóvállalat adott ki. A résztvevők utaztatására különvonatok voltak kijelölve, amelyek hat településről (Pozsony, Érsekújvár/Nové Zámky, Komárom/Komárno, Ipolyság/Šahy, Fülek/Fiľakovo és Kassa) szállították a híveket Budapestre és vissza.[155]

5. „[…] eskütétel ügyében jelentkezzenek a tanfelügyelőnél” – Petrik Béla, a hittantanár

 Az oktatási intézmények is közéleti és kulturális tereknek számítanak, ahol a legélénkebben mutatkozott meg a katolikus egyház nevelési és művelődési tevékenysége. Magyarországon az iskolák létesítése, fenntartása és igazgatása több évszázadon keresztül az egyház hatásköre volt, ami az 1867-es kiegyezés után sem változott meg. A trianoni békeszerződés új fejezetet nyitott a történelmi Magyarország északi vármegyéiben található elemi iskolák életében, mivel azok létét a katolikusellenes prágai kormányzat szekularizációs hulláma veszélyeztette. (Gergely 1997, Utolsó letöltés: 2020. 12. 12.) Több mint 2500 ilyen általános tudást nyújtó római katolikus tanintézmény került az utódállamok határai mögé. (Uo. Utolsó letöltés: 2020. 12. 12.) Az összeomlás éveit követően, 1921–1922-ben Szlovenszkó területén 727 magyar tannyelvű elemi népiskola volt számontartva, amelyből 354 tartozott a római katolikus egyház fennhatósága alá. (Popély 1998, 22. p.) Ezek egyike volt ekkor a radi elemi népiskola is, amelynek egyik tanítója volt Petrik Béla.

A kistárkányi származású növendék pappá való szentelését (1911) követően Kassán hittant oktatott, továbbá ugyanitt egyházjogi ismereteket hallgatott a jogakadémián. A radi plébánia igazgatásának átvétele előtt, az impériumváltás éveiben Sárospatakon tanított.[156] Csehszlovákia oktatáspolitikája különbözött a Monarchiában megszokott rendszertől, ami többek között az 1922-ben elfogadott 226/1922. számú törvény (közismert nevén az úgynevezett kis iskolatörvény/malý školský zákon) elméleti és gyakorlati rendelkezéseiben volt fellelhető. Az oktatásügyi minisztérium (hivatalosan Iskolaügyi és Nemzetművelődési Minisztérium/Ministerstvo školstva a národnej osvety) módosította az elemi és polgári iskolák tantervét, amelynek leglényegesebb változtatása az 1918-as állapotokhoz képest az új államnyelv, vagyis a „csehszlovák” nyelv oktatásának kötelezővé tétele. Továbbá be lett vezetve a nyolcéves általános tankötelezettség (Popély 1998, 30–31. p.), az egyház szempontjából pedig előnytelen rendelkezés volt az, hogy a szülők kérésére a gyermek felmenthető a hittanórák látogatása alól, ami csak a népiskolák osztályaiban volt kötelező. (Zubková 2009, 104. p.) A kis iskolatörvényt pontosította és egészítette ki a 64/1925. számú kormányrendelet, amely főként a tantárgyak oktatásának szabályait és az iskolai vallásoktatást szabályozta. (Popély 1998, 31. p.)

Petrik Fischer-Colbrie püspöksége idején lett radi plébános, aki 18 éves főpásztori tevékenysége alatt a tudományok nagy támogatója volt, az általa igazgatott egyházmegye területén pedig több tucat népiskolát építtetett. (Filep 2007, 14. p.) Trianon után ezek nagyobb hányadát – tekintettel arra, hogy a kassai egyházmegye területe a köztársaság szegényebb régiójának számított – az újonnan felállított állami tanfelügyelőségek intésben részesítették, mivel nem voltak megfelelő állapotúak vagy nem voltak kellőképpen felszerelve. (Noszkay 1938, 9. p.; Popély 1998, 38. p.) Bár ez – a már említett szekularizációs hullám – egy eszköz volt arra, hogy az állam adott régiókban csökkentse az egyházi iskolák számát, ezek valóban nem feleltek meg a korszerű oktatás követelményeinek. (Fizély 1938, 108–109. p.) A bodrogközi egyházkerület radi iskolaszéke alá tartozó elemi népiskolák sem voltak ez alól kivételek, amiről az illetékes tanfelügyelőségtől (Alsómihályi/Michaľany, Nagykapos, Csap) és a kassai püspökségtől származó levelek is árulkodnak.

Petrik a helyi iskolaszék elnökeként nemcsak a Radban levő népiskola, hanem a falu filiáiban (Bodrogszentmária, Bodrogvécs, Szinyér) található katolikus alapfokú tanintézmények állapotáért és igazgatásáért is felelt. Az 1920-as évek első felében több kísérlet volt arra, hogy a radi és a bodrogszentmáriai iskolákat felújítsák községi[157] és kisebb mértékű magyar állami támogatásból.[158] Maga Petrik is több alkalommal anyagi segítségért fordult a pozsonyi Iskolaügyi Referátushoz a konszolidáció éveiben,[159] amikor az iskolák finanszírozásáról még nem rendelkeztek Prágában vagy Pozsonyban. Az iskolák renoválásának folyamatai az 1924-es árvíz idején feneklettek meg, Rad és Bodrogszentmária katolikus elemi népiskoláinak léte veszélybe került.[160] Az évtized derekán arról is értesülünk, hogy tisztázatlan okok miatt Rad lakossága az elemi népiskolához nem is ragaszkodott, sőt, Petrik szerint „az itteni néplélek a velük való folytonos iskolaszéki tárgyalást nem engedi meg”.[161] A kétségbeesett lelkipásztor[162] végül Fischer-Colbrie beleegyezésével a radi tanulókat a részlegesen helyrehozott iskolai konyhában,[163] a bodrogszentmáriai gyermekeket pedig a püspöki birtokon található erdészlakban tanította ideiglenesen.[164] A szóban forgó radi római katolikus népiskola 1925. január 1-jén megszűnt,[165] s 1926. szeptember 1-jén lett restaurálva egy új épületben a szinyéri állami népiskola fiókjaként.[166]

Az új iskola belterét a következő módon jellemzi Petrik: „Sötét volt, különösen borult időben, de a kedves radi gyermekek, ebben is tudtak tanulni. Tanítói íróasztal az ablakpárkány volt.[167] Fennállásának első éveiben valószínűleg ezért is szólította fel Petriket Čársky püspök arra, hogy a csapi tanfelügyelőség által kifogásolt iskolai hiányosságokat minél hamarabb pótolja.[168] Az új kassai püspök egy évvel kinevezése után, 1926 novemberétől a Katolikus Iskolatanács (Katolícka školská rada) élére került, amely az állami nyomástól igyekezett megvédeni az egyházi iskolák érdekeit. (Zubková 2009, 105. p.) Bár Radban a két világháború között – állítólag – a katolikus egyház iskolajoga nem szűnt meg,[169] de Bodrogszentmárián 1927-től,[170] Radban pedig 1936-tól[171] községivé vált az elemi népiskola. A radi önkormányzat ez utóbbit egy harmadik, két tantermes épületben üzemeltette,[172] az iskola átadási ünnepsége Csehszlovákia megalakulásának évfordulóján, 1936. október 28-án történt.[173]

Az 1920-as évek első felében a szlovenszkói magyar tannyelvű elemi népiskolákban használt tankönyvek többsége a Monarchia előtti időkből származott, beleértve a vallástannal kapcsolatos kiadványokat is. (Popély 1998, 33. p.) Ilyen volt a Palkovich Viktor (1850–1930) gútai (szlovákul Kolárovo) plébános által írt pedagógiai segédlet (Részletes tan- és óratervek a katholikus népiskolákban végzendő hittani anyag feldolgozásához) is, amit eredetileg 1893-ban adott ki, viszont – kiegészítve a változtatásokkal – újra kiadta Pozsonyban az impériumváltás után. (Sztyahula 2012, 61. p.) A római katolikus elemi népiskolák tanulói által használt tankönyvekről a Katolikus Iskolatanács rendelkezett 1926 augusztusában: előírták, hogy csak olyan kiadványokat használhatnak az iskolákban a gyermekek, amelyeket az Iskolatanács engedélyez. (Zubková 2009, 108. p.)

Petrik Béla Radban, Bodrogszentmárián, Bodrogvécsen és Szinyérben oktatott római katolikus hittant a két világháború között, amiről az órarendi értesítők árulkodnak.[174] A 495/1919. számú kormányrendelet értelmében, az elemi népiskolák tanítói kötelesek voltak állami hűségesküt tenni az illetékes tanfelügyelőnél (Popély 1998. 7. p.), amire fel is szólították Petriket,[175] ő viszont csak Fischer-Colbrie későbbi felszólítására volt erre hajlandó.[176] 1925-ig Ruzsiczky Sándor, 1926-tól pedig Mihalkovics Mihály tanítók dolgoztak együtt a radi plébánossal ezekben a tanintézményekben.[177] A szinyéri állami népiskola igazgatójával valószínűsíthetően nem ápolt jó viszonyt Petrik, mivel egy órarendi értesítő hátoldalán az alábbiakat jegyezte meg az illetőről: „Hát erre válaszol az ő kommunista sárkány epéjével felütve a túloldali pöfögő módon.[178] Tanítói pályafutásának megítélése nehéz, mert amíg 1932-ben a bodrogszentmáriai iskola tanulóitól kap egy köszönőlevelet, amiért imakönyveket adományozott nekik,[179] 1938-ban – állítólag – egy szinyéri lakos lányán kérte számon a család templomlátogatásának mulasztását.[180]

6. Utóhang – Petrik Béla és a szlovenszkói magyar katolikus közélet

 A történettudományon belül a mikrotörténet irányzata úgy szeretne egy adott összetett jelenséget megfogalmazni, hogy a halmazból a legtipikusabb, a hétköznapok egyik ismérvét ragadja ki. Leggyakrabban középkori és kora újkori vizsgálatok terén alkalmazzák, hogy az olvasóközönség közelebbről megismerhesse egy kis falu mindennapjait és mozgatórugóit,[181] vagy esetleg egy korabeli réteg mentalitását.[182] Természetesen jelenkori társadalmunk gondolkodásmódja nem különbözik olyan mértékben a 20. század első felének emberétől, mint egy 16. századi molnárétól. Mégis vannak foltok és homályos részletek, amit mind a sarlósok, mind a Prohászka körösök is érzékeltek a saját korukban.

A Tice partján fekvő Rad a természet lágy és kevésbé lágy ölén fekszik. Mai napig a nádasok között, elzártan, egy kis tüskevár szívében található, lakóit pedig századokon keresztül nem kímélték az áradások. A katolikusok által lakott bodrogközi település közelében telepedett le eredetileg a minorita rend is, viszont a rend képviselői később Imregre költöztek. (Kónya 2010, 19. p.) Petrik Béla szerint a minoriták azért távoztak a Bodrogon túlra, mert épp az árvizeket „unták meg. Kivált amikor egymásután két páterük is beléveszett ladikostúl: elhatározták, hogy Radot végleg itt hagyják”.[183] A plébános krónikáját olvasva rájöhetünk, hogy a Bodrogköz sajátos tája és romantikája lenyűgözte őt, a szerelmese volt, aki gyakran többre is értékelte a természettel való kapcsolatot, mint az emberek társaságát. A nyugat–kelet irányban fekvő csehszlovák állam délkeleti szegletében fekvő tájegység nemcsak gazdaságilag, hanem társadalmilag is periferikus helyzetbe került. Azon belül Rad pedig még inkább, mint korábban.

Ezért is tartottam alkalmasnak a radi plébános két világháború közötti helyzetét elemezni. Petrik Béla kevéssé mondható a szlovenszkói magyar közélet aktív tagjának, papi tevékenysége főleg Radot és környező falvait érintette. A korszakban megjelenő magyar napilap, a Prágai Magyar Hírlap rendszeresen értesítette olvasóit a magyar érdekeltségű eseményekről, amelyeket majdhogynem leltárszerűen összegeztek a szerkesztők. Egyetlen tudósításról tudunk személyét illetően: Petrik a bolyi templom harangjának felszentelésekor „alkalmi szentbeszédet” mondott 1927-ben.[184] Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem folytatott levelezést Kelet-Szlovenszkó plébánosaival, akiknek többsége valamilyen szinten kapcsolatba hozható az Országos Keresztényszocialista Párttal. Amíg a két kassai püspökkel kollegiális viszonyban volt, addig több olyan, plébániája közvetlen környezetében levő ember állt közel hozzá, mint Hamrák János, Tindira Ernő vagy Mécs László.

Petrik periferikus helyzetéből adódóan jól mérhető fel az, hogy a korabeli katolikus szervezetek jelenléte, hatása hová és meddig jutott el. A Központi Karitász, a csehszlovákiai Katolikus Akció és a SzKIE alakulását követően intenzív szervezetépítő munka indult el a helyi fiókok létrehozása érdekében, amelyre Radban minimum két év múltán vagy egyáltalán nem került sor. Az 1920-as évek második felében „felnövő” ifjú kisebbségi nemzedék esetében a kutatások eddig az értelmiségi réteget, az egyetemistákat érintették. Az 1930-as évek első felében alakuló ifjúsági mozgalmak története, amelyek nyílt szándéka volt a tömegesítés, még feltárásra vár. A SzKIE ugyanazt a társadalmi osztályt célozta meg sorainak bővítésére, amelyet a Jaross Andor (1896–1946) által vezetett Fiatal Magyarok Munkacsoportja, az MNP ifjúsági tagozata is, azzal a különbséggel, hogy az előbbi vallási, az utóbbi nemzeti alapon kívánt tömörülni.

Az impériumváltást követően Radban és annak filiáiban a római katolikus egyház elveszítette iskoláit annak ellenére, hogy Petrik Béla megpróbálta menteni a menthetőt. A falvakban ezek az elemi népiskolák állami vagy községi tulajdonba kerültek, ahol a plébános hittant tanított a helyi gyermekek számára. Az 1920-as évek elején a radi és bodrogszentmáriai iskolákban megkezdődtek a felújítási munkálatok, amelyeket viszont az 1924-es árvíz semmissé tett. Mindamellett, hogy Petrik paptársairól gyakran rossz véleménnyel volt, a tanítói szerepet és a tanulókat valószínűleg szerette.

Balogh Edgár és társai 1930. augusztus elején szálltak le a vonatról Munkácson, hogy a Beregszász környéki falvakban szociográfiai kutatások céljából egy körutat tegyenek.[185] Akár a sarlósok, a Prohászka-körösök sem elégedtek meg azzal, hogy puszta adatokból ismerjék meg saját szülőföldjüket: találkozniuk kellett a faluval és közösségével. Ma, amikor az a Szlovenszkó már a múlt részét képezi, a korabeli falu képéről is főleg a sarlósok által készített leírásokban olvashatunk. Függetlenül attól, hogy Petrik Béla milyen indíttatásból írta meg a plébánia nagy volumenű krónikáját, fontos kútfőként szolgálhat nemcsak a bodrogközi, hanem a szlovenszkói magyar falu megismeréséhez is. Munkámmal részben ehhez s az eddig még kellőképpen fel nem tárt szlovenszkói magyar katolikus közélet árnyaltabb megközelítéséhez szerettem volna hozzájárulni.

7. Felhasznált források és szakirodalom

1. Levéltári források

Plébániai Levéltár. Római Katolikus Egyház – Plébánia Rad, Farské spisy 1920–1938.

Petrik Béla: Chronica parochiae Radensis. I–II. kötet.

1. Felhasznált források

Fizély Imre 1938. A magyar iskola. In Borsody István (szerk.): Magyarok Csehszlovákiában, 1918-1938. Budapest, Az Ország Útja, 108–118. p.

Noszkay Ödön 1938. A magyar katolicizmus. In Borsody István (szerk.): Magyarok Csehszlovákiában, 1918–1938. Budapest, Az Ország Útja, 7–14. p.

Pfeiffer Miklós 1940. A felvidéki magyar ifjúság és a magyar nemzeti gondolat a húszesztendős csehszlovákiai kisebbségi helyzet idején. In Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Budapest, Mefhosz Könyvkiadó, 79–87. p.

1. Felhasznált sajtóanyagok

Prágai Magyar Hírlap 1922–1938

1. Felhasznált szakirodalom

Ablonczy Balázs 2020. Ismeretlen Trianon. Az összeomlás és a békeszerződés történetei, 1918–1921. Budapest, Jaffa Kiadó.

Angyal Béla 2002. Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből, 1918–1938. Galánta–Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum.

Csontos, Ladislav 2017. Mariánske kongregácie a Katolícka akcia na Slovensku v prvej polovici 20. storočia. Studia Theologica, 19. évf. 3. sz. 77–97. p.

Filep Tamás Gusztáv 2003. A (cseh)szlovákiai magyar kisebbség társadalmi és kulturális életéről 1919–1945 között. In uő: A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új esszék, tanulmányok az 1918–1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról. Budapest, Ister Kiadó, 299–392. p.

Filep Tamás Gusztáv 2007. Etatizmus és karitász. Adalék Fischer-Colbrie Ágost és a szlovákok kapcsolatához. In uő: A humanista voksa. Írások a csehszlovákiai magyar kisebbség történetének köréből, 1918–1945. Pozsony, Kalligram, 9–18. p.

Gayer Veronika 2014. Slovjacké regionalné hnutie v rokoch 1907–1918. Mesto a dejiny, 3. évf. 2. sz. 68–83. p.

Gembický, Juraj 2016. Unknown Béla Petrik /1888–1971/. Photographer-priest from the village of Rad and his „memory of glass”. European Journal of Media, Art and Photography, 4. évf. 2. sz. 60–93. p.

Haburaj, Tomáš–Zubko, Peter 2016. Financovanie cirkvi v medzivojnovom období. Ekonomická stránka života katolíckej cirkvi v Košiciach v rokoch 1918–1938. Prešov, Vydavateľstvo Michala Vaška.

Jančík, Drahomír–Hallon, Ľudovít 2018. Hospodařský a socialní vývoj meziválečného Československa. In Dejmek, Jindřich (szerk.): Československo. Dejiny státu. Praha, Nakladatelství Libri, 196–236. p.

Kónya, Peter 2010. A Bodrogköz autochton és allochton közössége. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 12. évf. 1. sz. 3–22. p.

Kováč, Dušan 2011. Szlovákia története. Pozsony, Kalligram.

Ligeti Dávid 2018. Trianon az Eucharisztia budapesti világünnepének fényében 1938-ban. Trianoni Szemle, 3–4. (július-december) sz. 223–229. p.

Molnár Imre 1998. A szlovenszkói magyar közművelődés meghatározó összetevői 1920–1945 között. In Filep Tamás Gusztáv–Tóth László (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története, 1918–1998, II. kötet. Budapest, Ister Kiadó, 179–233. p.

Popély Gyula 1998. A magyar iskolaügy kálváriája (Cseh)Szlovákiában, 1918–1945. In Filep Tamás Gusztáv–Tóth László (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története, 1918–1998, II. kötet. Budapest, Ister Kiadó, 5–93. p.

Šebek, Jaroslav 2018. Politický systém a jeho vývoj v meziválečném Československu (do jara 1938). In Dejmek, Jindřich (szerk.): Československo. Dejiny státu. Praha, Nakladatelství Libri, 146–196. p.

Simon Attila 2013. Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet.

Szeghy-Gayer Veronika 2015. Felvidékből Szlovenszkó. Magyar értelmiségi útkeresések Eperjesen és Kassán a két világháború között. Pozsony, Kalligram Kiadó.

Sztyahula László 2012. A csehszlovákiai magyar katolikus egyház története, 1918–1950. PhD-disszertáció. ELTE BTK – Történelemtudományok Doktori Iskola.

Tamás Edit 1999. A Bodrogköz népessége a XVIII–XX. században. Vallási és nemzetiségstatisztikai feldolgozás. Sárospatak, Felelős kiadó: Jósvainé dr. Dankó Katalin.

Zubková, Jozefína 2009. Život a služba biskupa Jozefa Čárskeho do roku 1939. Historické rozhľady. 5. évf. 77–113. p.

1. Online források

Angyal Béla 2000. Magyar szervezetek és mozgalmak Csehszlovákiában, 1918–1921 (II. rész). Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2. évf. 2. sz. URL: [https://forumszemle.eu/2000/06/02/angyal-bela-magyar-szervezetek-es-mozgalmak-csehszlovakiaban-1918-1921-ii-resz/].

Dominikánsky Knižný Inštitút. URL: [https://www.knihydominikani.sk/].

Gembický, Juraj–Pristáš, Martin–Jakubčáková, Lena–Župník, Peter: PAMÄŤ na SKLE – projekt objavu, záchrany a prezentácie. Béla Petrik (1888–1971) – fascinujúci farár fotograf a kultúrne dedičstvo Medzibodrožia. URL: [http://www.obecrad.sk/–5-36-pamat-na-skle—projekt-objavu-zachrany-a-prezentacie].

Gergely Jenő 1997. A katolikus egyház története Magyarországon, 1919–1945. Budapest, Pannonica Kiadó. URL: [https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/katolikus-egyhaz-1/index.html].

Magyar Katolikus Lexikon. URL: [http://lexikon.katolikus.hu/].

Szendrey Anita: A római katolikusok mindennapjai Beregszászon, 1932–1944. URL: [http://www.szabarchiv.hu/drupal/sites/default/files/Szendrey_Anita.pdf].