Az elysioni aszfodéloszok közt. Kerényi Károly és Angelo Brelich levelezése 1935–1959.

Szerkesztette Valerio Severino, Nagy Andrea, Varsányi Orsolya. Budapest, L’Harmattan, 2020, 288 p.

Kor- és tudománytörténeti, életrajzi és irodalmi szempontból is figyelemre méltó Az elysioni aszfodéloszok közt című kiadvány, mely két világhírű vallástörténész levelezését tartalmazza a 20. század közepéről. Bár a levelezés először Tra gli asfodeli dell’Elisio címmel, olaszul jelent meg Rómában, a levelek többsége nem olaszul, hanem magyarul íródott, de számos olasz vonatkozást is tartalmaz. A két kiváló tudósnak, akik a két háború közti Magyarországon kerültek mester-tanítvány viszonyba, bensőséges kapcsolata volt nemcsak az antik vallástörténettel és mitológiával, hanem a magyar nyelvvel is.

Kerényi Károly (1897–1973) a Nyugat második nemzedékével nagyjából egy időben indult tudományos pályáján, s nemcsak szuggesztív tudósi alkata, innovatív kutatási eredményei, hanem előadásainak és írásainak művészi nyelvezete révén is nagy hatással volt kortársaira. A második nemzedék tagjai közül elsősorban Szerb Antallal volt baráti kapcsolatban és szakmai együttműködésben (Szerb részben róla mintázta Utas és holdvilág című regénye egyik figuráját, Waldheim professzort), de elemi hatással volt Németh Lászlóra és a harmadik nemzedék több tagjára is (Devecseri Gábor, Hajnal Anna, Weöres Sándor). Kerényi pályája kezdetétől párhuzamosan publikált magyarul és németül (a német nyelv ismerete a 19–20. századi klasszika-filológiai szakirodalom szempontjából elengedhetetlen), ugyanakkor rendkívül nagy figyelmet fordított az antik művek magyar nyelvű megjelentetésének előmozdítására is. Könyvsorozatot indított Officina Kétnyelvű Klasszikusok címmel, melyben többek között Catullus összes versei, a Homéroszi himnuszok, Horatius versei jelentek meg magyarul kortárs műfordítók (Devecseri Gábor, Radnóti Miklós, Vas István) bevonásával, s Kerényinek a magyar esszéirodalom gyöngyei közé sorolható előszavaival.

A hagyományos klasszika-filológia képviselői (bár Kerényi filológiai képzettségéhez nem fért kétség) gyanakodva tekintettek a publikációit a művészet és tudomány ötvözetének tekintő vallástörténészre, a fiatalok viszont lelkesen látogatták előadásait, melyeket a pécsi, szegedi s magántanárként a budapesti egyetemen tartott. Tanítványai között volt az olasz–magyar családból származó Angelo Brelich (1913–1977) is, aki a háború után a Római Egyetem tanára, a vallástörténeti tanszék vezetője lett. Kortársaktól úgy tudjuk, hogy Brelich anyanyelvének a magyart tartotta, állítólag olasz beszédében is érződött némi idegenszerűség, mégis, ahogy Szilágyi János György fogalmaz, „kifejezetten tagadta, hogy magyarnak érezné magát”.

Brelich és mestere a harmincas évektől az ötvenes évek végén bekövetkezett elhidegülésükig leveleztek egymással. Kerényi (aki 1943-tól ideiglenesen, majd 1947-től véglegesen Svájcban telepedett le) szervezte, elősegítette Brelich műveinek német megjelentetését, a tanítvány viszont olaszra fordította mestere műveit, próbált segíteni Kerényinek a római magyar tanszéki állás megszerzésében, majd ennek meghiúsulása után igyekezett lehetőségeket teremteni Kerényinek a kutatóutak, konferencia-előadások formájában megvalósuló olaszországi tartózkodásokra.

A két tudós szakmai érlelődésére, műveinek befogadására a kor erősen rányomta bélyegét, s ez barátságuk alakulását is befolyásolta. Kerényi fő kutatási terepe az antik mitológia, melyet egzisztenciális értelemben fogott föl: Leo Frobenius kultúrafogalmából kiindulva az emberi műveltség „nagy műfajairól” beszél, „amilyen a muzsika, mitológia, gnózis, képzőművészetek, filozófia, nagy tudományok”, s amelyek a műveltség „igazán egzisztenciális és lelki-realitásos megragadását” segítik elő. A politika még a tudományos fogalomhasználatot is befolyásolja: Kerényi a fasiszta ideológia által lejáratott, „fatálisan ködös és mérgező hatású” mythos fogalma helyett a mytologia és a mythologéma használatát ajánlja.

Brelich olasz állampolgár volt, s a második világháború kitörésekor behívták katonai szolgálatra. A negyvenes években Kerényi „Dr. Brelich Angelo hadnagy Úrnak” címzi a leveleit. Brelichnek kezdetben katonai szolgálata ellenére sem kellett lemondania a tudományos munkáról, önképzésről: 1943 tavaszán kelt levelében pl. a habilitációjáról számol be mesterének, mely kétnapos vizsga formájában zajlott Rómában egy öttagú bizottság előtt. A vizsga első napja egy munkahelyi meghallgatáshoz hasonlóan zajlott, a jelöltnek eddigi tevékenységéről kellett beszámolnia, második nap viszont egy olyan témáról kellett előadást tartania, melyet a bizottság egy nappal korábban jelölt ki, s így a vizsgázónak csak egy délelőttje maradt a könyvtári adatgyűjtéshez. „Aznap délután tehát bevetettem magam a német intézet könyvtárában és hihetetlen mértékben élveztem a munkát” – írja Kerényinek. A cím, amit a sikeres előadás révén megszerez, 1943-ban gyakorlatilag nem sokat jelent, de biztosítja Brelichnek a háború utánra a tudományos pálya folytatását. A habilitációhoz kötött magántanári állást az ekkor katonai szolgálatát teljesítő Brelich „mobilitásban”, mintegy felfüggesztve kapta meg, s a habilitációról szóló minisztériumi határozatot is csak a háború után, 1946-ban hozták meg.

Egy szökési kísérlet után Brelich újra visszakerült a hadsereghez, s hivatalos tolmácsként Budapestre küldték. Egy boldog átmeneti periódus ez az háború alatti életében, végigolvassa pl. Platón összes műveit, és baráti kapcsolatba kerül Szondi Lipót pszichiáterrel (aki egy időben kezeli is az alkoholizmusával küzdő Brelichet). Budapesten van Brelich testvére, az író és műfordító Mario is (aki egyebek között A Pál utcai fiúkat fordította olaszra, s a háború alatt magyar kiadót alapított ABC névvel). A fivérek napjait beárnyékolja ugyan a Rómában maradt szüleik miatti aggódás, marad azonban lehetőségük a háborús időket ellensúlyozó szellemi munkára. 1943. október 17-én kelt levelében Brelich azt írja Kerényinek, hogy Magyarország „egy valóságos kis békesziget”. Az idill nem tart sokáig, 1944. március 19-én, Magyarország német megszállásakor Brelich hadifogságba kerül, Szondi a Kaszner-vonattal a bergen-belseni lágerbe, majd Svájcba. Brelich mintegy másfél évet töltött a szövetséges hadifoglyok számára fenntartott alt-drewitzi koncentrációs táborban; eben az időszakban, hogy a levelek ne akadjanak fenn a cenzúrán, Brelich és Kerényi a hadifogolypostán keresztül olaszul leveleznek. Brelich nem írhat nyíltan a megpróbáltatásairól, ezért óvatosan fogalmaz: „Azt is a képzeletére bízom, hogy milyenek a jelenlegi körülményeim.” Kerényi is csak rébuszokban beszélve tájékoztatja Brelichet Szondi Lipót megmeneküléséről: „Doktor úr családjával útban van Kelet felé, ahová egy nap Görögországot követően mi is el fogunk látogatni. Azaz ő fog tudni konferenciákat tartani ezen a télen helyettem Zürichben a Pszichológiai Intézetben.” Mivel Magyarországon maradt testvérétől nem kaphat csomagot, Brelich azt reméli, hogy Kerényi tud neki küldeni Svájcból: „cigarettára van szükségem, a lehető legnagyobb mennyiségben, de élelemre is, bármilyenre.” Kerényi a genfi Vöröskereszten keresztül próbál segíteni (bár Brelich leveleiből úgy tűnik, hogy küldeményei, s gyakran még a levelei sem jutnak el a címzetthez).

Közben Kerényi első házasságából származó, Budapesten maradt egyetemista lánya, a későbbi műfordító Kerényi Grácia is koncentrációs táborba került, ahogy Kerényi Károly Thomas Mann-nak írt levelében később fogalmaz: „a magyarországi német terror első, Horthy-időszakában, szabadszájú kijelentései miatt följelentették, és Auschwitzba hurcolták” (Kerényi Károly–Thomas Mann: Beszélgetések levélben. Budapest, Gondolat, 1989, 112. p.) Kerényi az ókortörténész Franz Altheim segítségével próbálja kiszabadítani, aki kezdetben szintén Frobenius köréhez tartozott, s akihez Kerényit korábban szoros barátság fűzte, ám miután Kerényi egyre inkább hangot adott nácizmusellenességének, Altheim viszont a hitleri rendszer kedvezményezettje lett, barátságuk válságba került. Kerényi hozzá fordult Grácia ügyében, ám – amint erről a háború után Brelichnek írt levelében beszámol – sikertelenül: „A mi érintkezésünk akkor szűnt meg, amikor Grácia ügyében gyáván és kétszínűen viselkedett. […] Álláspontom pozitiv tudományos teljesítményeivel szemben természetesen továbbra is pozitiv, ő azonban jobban teszi, ha egyelőre szellemileg is újra építi önmagát.”

A levelek tájékoztatnak a háború után lassan rendeződő viszonyokról, a fokozatosan újra megnyíló utazási, kutatási és publikálási lehetőségekről. Kerényi bízik abban, hogy újra megtalálja helyét Magyarországon, ám a kommunista machinációk következtében ez meghiúsul. Kerényi felháborodott levélben számol be Brelichnek arról, hogy a lakásából ellopott és félremagyarázott levelek segítségével próbálják őt lejáratni Magyarországon. Kerényi és Altheim levelezésének meghamisításáról van szó, Kerényi fasiszta kapcsolatait akarták igazolni egy olyan levéllel, mely alapján állítólag pénzt fogadott el a Himmler alapította Német Szellemtörténeti Társaságtól, a berlini Ahnenerbétől. A Kerényit befeketítő híradások persze arról nem szólnak, hogy a honoráriumok (ahogy Kerényi írja magyarázatként Brelichnek) „a szegény, munkatáborban meghalt Honti Jánosnak szóltak s éppen egy zsidó származása miatt nyomorgó kutatónak adtak munka- és életlehetőséget”.

Kerényi Svájcban maradt, de egyetemi katedra nélkül, ösztöndíjakból, honoráriumokból tartva el magát, az otthontalanság keserű érzésével: „Ez a ház is, vékony falaival, kísérletkép valami modern cementanyagból építve a tessini ős kőház[f]al között, majdhogynem a határán két országnak s határán a polgári és a csavargó-létnek, elég sátorszerű.”

A levelekben is dokumentált, virágzó együttműködés után Brelich és Kerényi között is ideológiai alapú konfliktus tör ki. A korábban mestere által befolyásolt Brelich fokozatosan a tudományos vizsgálódás új útjait kezdi keresni. A konfrontáció fő okozója Brelich cikke Kerényi Umgang mit Göttlichem című könyvéről, mely Brelich vallomása szerint egyben „lelkiismeret-vizsgálat” is, annak tisztázása, mit kapott mesterétől, s mi az, amiben már nem tudja őt követni. Kerényi a cikkben nem tudományos, hanem ideológiai eltávolodást lát, úgy gondolja, Brelich ugyanolyan érvekkel támadja őt, mint a magyarországi kommunista kritika, megbélyegzőnek érzi a „németes”, a „romantikus” jelzőket. Valóban érezhető ideológiai alapú különbség is kettőjük között például abban, ahogy a kommunista Magyarországhoz viszonyulnak: míg Kerényi hozzáállása következetesen elutasító (Máraihoz hasonlóan ő sem lépett a kommunista Magyarország földjére), Brelich, miután megnyíltak erre a lehetőségek, rendszeresen tartott előadásokat Magyarországon.

A megsértődés után a levelezés Angelo Brelich és Kerényi felesége, Magda között folytatódik, ezeknek a leveleknek a tárgya főként Kerényi betegsége és halála (Angelo továbbra is baráti aggódással követi az eseményeket), a zárólevélben pedig Mario Brelich számol be Kerényi Magdának testvére öngyilkosságáról. A levelezésbe az olvasót a kort, a tudományos hátteret és a levelezés szereplőit többféle aspektusból bemutató tanulmányok vezetik be, köztük Kerényi Károly lányának, Cornelia Isler-Kerényinek és Kerényi Magyarországon maradt tanítványának, Brelich görögtanárának, Szilágyi János Györgynek az írásai. A könyv egy tágabb kutatási projekt része, mely Angelo Brelich magyar értelmiségi kapcsolatait tárja fel.

Polgár Anikó