Adalék a szekeresgazdák történetéhez – Nemes kemenczei Kemenczky nemzetség komáromi jelenléte

Mielőtt részletesebben elemeznénk a kemenczei Kemenczky nemzetséget, ki kell térni a komáromi szekeresgazda társadalmi rétegre, amelynek ez a nemzetség is a része volt. A dolgozatban a szekeresgazda társadalmi réteg alatt, ugyanazon díszmagyart viselő, nemességgel rendelkező, vallási és rétegendogámiát tartó személyeket értünk, akik nem mellesleg a városi bandériumot alkották. A 19. század végére a református nemeseket – akik a városi bandériumot alkották – foglalkozásuktól függetlenül szekeresgazdáknak nevezték. A 18. században különböző mesterségeket űző személyek különböző díszmagyart viseltek, de a 19. század második felére nagyrészt magába olvasztotta ezeket a szekeresgazdák rétege. Az 1891-es ipari és gazdasági kiállításra készült egy kiadvány, ebben a következőképpen írnak a szekeresgazdákról: „Sajátképeni népviseletről csak a szekeres gazdáknál lehet szó; akik fekete posztó bekecset (mándlit), sűrű ezüst gombbal, ugyancsak ezüst gombos mellényt, magyar nadrágot és csizmát viselnek télen-nyáron egyaránt. Mikor nagyon szigorú tél van, a báránybéléses bekecs fölé terítik a százrétű kerek köpönyeget. A superok, halászok és talpasok szintén hasonlóan öltözködnek, de magyar nadrág helyett bő és fönt ránczokba szedett (bugyogó-szerű) pantalót viselnek.” (Útmutató…, 55. p.)

Komáromban a ’szekeresgazda’ szóval már a 18. század második felében találkozhatunk az anyakönyvi bejegyzésekben, ennek ellenére a rétegmegjelölésre valószínűleg a 19. század második felétől került sor. Erre utaló jeleket találhatunk Kelemen István[1] szekeresgazda visszaemlékezéseiben,[2] ahol említi egyebek között azt, hogy a szekeresgazdák – fuvarozók – nem voltak a legvagyonosabb polgárok a városban, de ebbe a rétegbe sorolták a telkesgazdákat is, kik több hektár földdel és nagyobb vagyonnal rendelkeztek. Foglalkozásukat tekintve legjellemzőbb a földművelés volt, gazdagabb gazdákat földbirtokosként is feltüntetik a források. Továbbá számos más mesterséget űztek, úgymint: kertész, halász, hajóács, asztalos, csizmadia, kereskedő, kereskedői biztos, hajós, molnár, fuvarozó. A 19. század második felében értelemszerűen a vallási endogámia nagyobb szerepet kapott, mint a rétegendogámia. Természetesen voltak kivételek, van példa a vegyes házasságokra – leginkább a kertészek közt –, de a komáromi szekeresgazdák nagyon szoros kapcsolatban álltak a helyi református gyülekezettel. Ezt tanúsítja a gazdaénekkar is, amely 1880. május 9-én alakult, és lényegében a református egyház egyik énekkaraként szolgált, bár részt vettek világi eseményeken is. Kelemen István, az egyház gondnoka 1957-ben a következőket írta kéziratos visszaemlékezéseiben: „Ugyancsak a gazdákból rekrutálódott ebben az időben a kurátorok többsége. Alulírott azt sem tartja kizártnak, hogy csak a gazdák adták az Anyaszentegyháznak a kurátorokat. Úgyszintén a gazdáinkból választódott ki a presbiterek érdemes társasága, és ha még megvolt, akkor a diakónusok hűséges testülete is”. Ebből az idézetből érezhető a gazdák kötődése a gyülekezethez.

Nemes kemenczei Kemenczky nemzetség eredete és vitás vezetékneve

 A Kemenczky nemzetség vizsgálata előtt érdemes tisztázni, miért nemzetségről, nem pedig családról van szó a dolgozatban. Ebben az esetben Ballabás Dániel meghatározása az eligazító: „A nemzetség fogalma alatt itt és a továbbiakban egy közös őstől fiágon leszármazó, azonos vezetéknevet viselő személyek összességét értjük. Ez nem azonos azzal, amit manapság általában családnak tekintünk.” (Ballabás 2013, 11. p.)

A Kemenczky nemzetség nemességszerző őse Kemenczky Péter volt, aki 1692. június 20/29-én kapta nemességét, még Kemenczei néven. A nemességszerzés napjának Alapi Gyula 20-át jelöli, (Alapi 1911, 8. p.) míg a később keletkezett nemességmegújító oklevélben 29-e áll. A Komáromvármegye nemes családai című kötetben többször említik a nemzetség tagjait. 1769-ben Kemenczky Péter nemesi bizonyságlevelet kap (Alapi 1911, 38. p.), aki a családi feljegyzések alapján a nemességszerző unokája vagy annak fia, tehát dédunokája lehetett. A Nemességvizsgálatok című fejezet alatt három bejegyzés található. Az első Kemenczky 1692-es leszármazást jelöli, a másodikban egy 1769-es tanúvallatási jegyzőkönyvet találunk, ebben pedig Kemenczky István, János, András, Jánosnak fiai vannak megjelölve. A harmadikban az előző három személyhez csatlakozik Kemenczky Péter, aki valószínűleg az unokatestvérük (testvérük), esetlegesen nagybátyjuk lehetett a felsoroltaknak. A Nemességigazolások fejezetben található még egy bejegyzés, szintén 1769-es dátummal. Ezt Kemenczky István, János, András, Jánosnak fiai kapták Komáromban, hivatkozva az 1692-es armálisra, amit Kemenczey Péter kapott. (Alapi 1911, 152. p.) A vezetéknévvel kapcsolatos következetlenségek már eddig is feltűnhettek. A Kemenczey/i családnév helytelen használatú, legalábbis Komáromban a nemzetség nem használta, az 1769-es dokumentumok pedig ezt igazolták. A Komárom vármegyei nobilitáriában megtalálható, acta Kemenckyana 10-es számú iratban három külön tanúvallomás olvasható. Az elsőt 1769. február 26-án jegyezték le. Itt a bevezetőnél vázolják a családfát a nemességszerzőtől az igazolást kérelmezőkig, ami pontosan négy generáció. A tanú, akit kihallgattak: nemes Kosár Ferenc, 85 éves, komáromi lakos. Nem mellesleg a Kos(s)ár nemzetség szintén a szekeresgazdák társadalmi rétegéhez tartozott, általában a bögellői előnevet használták Komáromban. Ebben a dokumentumban Kosár Ferenc igazolja, hogy jól ismeri a kérelmező testvéreket úgymint: Kemenczky Istvánt, Andrást és Jánost. Édesapjukat, Kemenczky Jánost és testvéreit Pétert, Istvánt és Ferencet (utóbbi kettő már 1769-ben elhunyt) is jól ismerte. Itt egy fontos információt is közöl, amely elősegíti a témával kapcsolatos kutatást, mégpedig Kosár Ferenc igazolja, hogy Kemenczky Péter 1769-ben szintén a Megyercsi utcában lakik. Ez azért fontos, mert 1945-ig a Megyercsi utcában leginkább szekeresgazdák laktak. Természetesen más utcában is laktak gazdák, azonban a Megyercsi volt a legjellemzőbb a rétegükre. Erről nevezték el a gazdák verbunkját is, amely Megyercsi induló néven maradt fent. Kosár Ferenc a kérelmezők nagyapját szintén ismerte, lakóhelyét pontosan megnevezte. A tanúvallatás során több részletes információt közöl, amelyek a következők: a tanú apja Kemenczky Ferenctől – a kérelmezők nagyapjától – a kuruc háborúkban szénát vásárolt (tehát gazdasági kapcsolatban voltak). A tanú apja és az előbb említett Kemenczky Ferenc együtt gazdálkodtak az Erzsébet-szigeten, és barátságban voltak. Kosár Ferenc édesapja és több nemes gazda is – kik az Erzsébet-szigeten bírtak földet – említette, hogy Kemenczky Ferenc édesapja, Péter valóságos nemes volt, és élt is nemesi szabadságjogaival. A tanú továbbá igazolta, hogy gyermekkora óta Komáromban élt, és egyszer sem hallotta vagy látta, hogy Kemenczei Péternek nevezték volna a kérelmezők dédapját. Csakis nemes Kemenczky Péterként emlegették. A második tanú a 90 éves nemes Jókai András volt, szintén komáromi lakos volt. Ő ismerte a kérelmezők édesapját, Kemenczky Jánost és testvéreit is, sőt azok atyját is, Kemenczky Ferencet. Továbbá állítja, hogy Ferenc a kuruc háborúk idején a keszegfalvi és vízvári halászvizeket bírta, valamint „szigeteknek” javát kaszálni szokta. Ebben az esetben pontosan nem tudni, mely szigetekről vall a tanú. Jókai András a kuruc háborúkban nemes Lábody Urat szolgálta, aki ismerte még Kemenczky Pétert (a nemességszerzőt), és valóságos nemesként tisztelte őt. Utoljára hozzáteszi, hogy Komárom sz. kir. városában soha nem hallott Kemenczei családról/nemzetségről, csakis Kemenczkyről. A következő dokumentum 1769. május 5-i keltezésű, ebben Nagy Gergely tesz tanúvallomást arról, hogy a kérelmezők apját és nagyapját is ismerte. Továbbá kiemeli, hogy Kemenczky Ferenccel közeli viszonyban álltak, mivel a szomszéd utcában lakott, közvetlenül a tanú lakhelye (a Megyercsi utca) mellett. Nagy Gergely is igazolta, hogy nemes Lábody Úr közeli viszonyban volt Kemenczky Péterrel. A harmadik dokumentum 1769. szeptember 2-án íródott, ebben a tanúk aláírásukkal igazolták, hogy Kemenczei családról nem tudnak, ellenben Kemenczkyekről igen. A következő három személy írta alá a dokumentumot: Ns. Töltésy István, 48 éves; Ns. Furó Sámuel, 50 éves; Ns. Szabó János, 57 éves.[3] A vezetéknév írásával kapcsolatos eltérések az egész 18. század folyamán fennálltak. A római katolikus anyakönyvekben[4] így írták: Kemenczeinek, Kemencziknek, Kemenszkynek, Kemenczkinek. A vezetéknévvel kapcsolatos dilemmának 1802. február 12-én lett vége, Alapinál hónapként június van megjelölve (Alapi 1911, 218, 219. p.), mikoris a nemzetség I. Ferenctől megkapta a nemesség megújítását igazoló oklevelet. Ebben az oklevélben a Kementzky alakot használják, ezzel a vezetéknévvel kapja meg a nemesség megújítását István, András, Péter János, István, János, János, Sámuel, István, Ferenc, Sándor. A feleségek neve is fel van tüntetve, tehát genealógiai szempontból beazonosíthatóak a személyek. (HU-MNL-OL-A 57 – Magyar Kancelláriai Levéltár – Libri regii – 60. kötet – 639–644. p.)[5] Vezetéknevük írása még a 19. század második felében változott, a ’tz’ kapcsolatot felcserélte a ’cz’, később már így kerültek be az anyakönyvekbe a személyek nevei.

A vezetéknév problémája után érdemes kitérni a nemzetség „mozgására”, és komáromi jelenlétére. A magyar nemességre jellemző volt a belső migráció (Rácz 1988, 67. p.), ez a Kemenczky nemzetséget sem kerülte el. A családi feljegyzéseken kívül találunk erre bizonyítékot Alapinál is. Bizonyságlevelet kaptak 1829-ben Kemenczky József, József fia. 1838-ban János, Károly és János fiaival Pakson, Gábor Pákozdon, és János fiai. 1840-ben Dániel; József és Dániel fiával, Károly; Miklós, Gyula és Kálmán nevű fiaival Miskolcon, illetve József, Sámuel fia. (Alapi 1911, 218, 219. p.)

A nemzetség mozgásának felmérésében segítségül vannak még a komáromi nemesi összeírások. Az összeírásokat tekintve Kemenczky nemzetség képviselői általában sűrűn vannak képviselve, a legtöbb személy egyazon összeírás alatt 27 volt. Legrészletesebb egyértelműen az 1847-ben készült nemesi összeírás volt, amelyben támpontot kapunk a városon kívül élő, dolgozó nemzetségtagokról is. Ebben nemcsak genealógiai adatokat kapunk, hanem szép számmal jelölnek meg foglalkozásokat is. A foglalkozás is indokot adhatott a költözésre. Valószínű ez történt a fent említett Dániel és Károly esetében is, kik már Miskolcon éltek és asztalosokként dolgoztak. Jogi státuszt érintően mindenképpen meg kell vizsgálni a család tagjait, hogy képet kaphassunk arról, melyik státuszt preferálták a városon belül: nemesit, polgárit, esetleg mindkettőt? Komárom társadalmában, a szabad királyi városi cím elnyerése viszonylagos stabilitást hozott a lakosok életébe. Mindezek után a szekeresgazdák is érdeklődést mutattak a polgári rend iránt, bár belépésük nem volt túl gyakori. Ez a jogi variabilitás más szabad királyi városokra is jellemző volt. Valószínűsíthetően a legnagyobb probléma ebben az esetben a polgári eskü volt. Az eskü szövegében erős katolikus hatás volt érezhető, ezért a református nemesek egyszerűen megtagadták az eskütételt, ami 1747. júniusáig összesen 90 személyt jelentett. (Paluga 2017, 99. p.) A Kemenczky nemzetségből 1745 és 1847 között 12 személy lépett be a polgári rendbe, 7 esetben fel van tüntetve a felekezeti hovatartozás, 8 személynél a foglalkozást is megjelölték.[6] Felekezetüket tekintve mind reformátusok voltak, ahogy a többi szekeresgazda nemzetség is (bár akadt néhány kivétel).

Foglalkozás és családi kapcsolatrendszer

 Első látásra a címben szereplő két témát teljesen különállónak gondolhatnánk, bár a gyakorlatban ez mást mutat. Mint említettük, a szekeresgazda réteg esetében is kimutatható az endogámia több fajtája, úgymint vallási és rétegendogámia is. A leszármazottak és a visszaemlékező szekeresgazdák szerint a késő rendi időszak után továbbra is uralkodott a „föld a földdel házasodik” elv. Ezt bizonyítja számos eset, például az 1894-ben házasodó nemes Kossár István földbirtokos, ki a szomszéd házban élő nemes Rácz Lídiát vette feleségül. A szülők mindkét esetben szekeresgazda nemzetségekből származtak.[7] Másik példa 1883-ból: nemes Gulyás János földbirtokos feleségül vette az ugyanabban az utcában lakó nemes Kosár Máriát, akinél külön feltüntetik foglalkozás gyanánt, hogy „földművesnő”. Mindkét félnél a szülők fölbirtokosok/földművesek, még az esküvői tanúk is földbirtokosok.[8] A „föld a földel házasodik” elvről Kósa László azt írja, hogy a polgárosodás szellemében a vagyoni állapot lépett a származás helyébe. (Kósa 2001, 122. p.) Szekeresgazdák esetében ez azért is érdekes, mert a házasodási szokásaikból látszik, hogy a föld- vagy a foglalkozásorientált házasság általában nemesi származáshoz is (!) kötődik. Amennyiben lehetőség van rá, a már ismert szekeresgazda nemzetségek közül választottak párt a házasulandók (természetesen kivétel itt is akadt). A 19. századi társadalomváltozásról Kövér György a következőket írja: „Felfogható a 19. századi átrétegződés valamifajta professzionalizációként is, ahol a foglalkozási csoportok nemcsak differenciálódnak, hanem eljutnak a közös csoporttudatig, sőt a szakmai önszerveződésig.” (Gyáni–Kövér 2003, 109. p.) Következtethetünk arra, hogy a foglalkozások nagymértékben befolyásolták a szekeresgazda társadalmi réteg formálódását, ezáltal nagy hatással voltak a házasodási politikájukra.

A fentieket bizonyítva érdemes megvizsgálni a Kemenczky nemzetség házassági szokásait és a családtagok által űzött foglalkozásokat. Kiindulásképp nézzük meg az előző fejezetben tárgyalt polgári rendbe belépő Kemenczkyek foglalkozását. 8 esetben van feltüntetve a foglalkozás, ebből 4 asztalos volt. A komáromi asztalosok egész Magyarország területén dolgoztak (ebben a témában több tanulmány is született). 1761-ben a szentesi református templom belsejét is komáromi asztalosok készítették, ahol a mennyezet közepén egy táblán a következő felirat szerepelt: „Kemenczki Péter. Molnár Mihály. Ifjú Jókai Sámuel. Rév Komáromi Asztalos Mesterek által.” (Kecskés 2006, 166. p.) Az 1761-ben polgári rendbe felvett Kemenczky Istvánnál a kereskedési biztos és halász foglalkozást is feltüntették. Kereskedőt rajta kívül még kettőt találunk. Halász foglalkozást találhatunk az 1764-ben belépett Kemenczky András nevénél. A 19. századi halászmesterekről is van egy névsor, melyben három esetben említették a Kemenczky nemzetség egy-egy tagját. (Kecskés 2006, 113. p.) A genealógiai kutatásoknak köszönhetően felmérhetők a nemzetség által űzött legjellemzőbb foglalkozások. A 18. század második felében az asztalos, földműves/fölbirtokos és halász foglalkozás volt a legjellemzőbb. A 19. századtól leginkább kereskedő/kereskedési biztos, fuvarozó, hajóvontató, hajóács, hajós mesterséget gyakorolták. Az asztalosság azonban a nemzetség tagjainál kitartott egészen a 20. századig. A családfők természetesen nem csak a felsorolt jellegzetes munkakörökben mozogtak, akadtak köztük szabók, pénzváltók és értelmiségi pályán mozgók is. Hozzá kell tenni, a mesterségeket elég gyakran váltották, valószínűleg azt gyakorolták, ami éppen a legjövedelmezőbb volt. Vannak példák, mikor minden egyes születendő gyermeknél különböző foglalkozás van feltüntetve a családfőnél. Ilyen nemes Kemenczky József, aki a katolikus nemes Nagy Zsigmond városi tisztviselő Mária nevű lányát vette feleségül 1868-ban. A házaspár tanúi Pulay Kornél polgármester és Sárkány Ferenc volt városi főbíró voltak. A házasság megkötésekor József tanítóként szerepel, (Házassági anyakönyv 1829–1872. Református Egyház, Komárom),[9] 1871-ben Keszegfalván földbirtokos, (Szülöttek és megkereszteltek anyakönyve 1865–1875. Református Egyház, Komárom),[10] 1873-ban földész, (Szülöttek és megkereszteltek anyakönyve 1865–1875. Református Egyház, Komárom),[11] 1877-ben ügyészségi írnok, (Szülöttek és megkereszteltek anyakönyve 1875–1891. Református Egyház, Komárom)[12] és 1879-ben már ügyészségi hivatalnokként szerepelt. (Szülöttek és megkereszteltek anyakönyve 1875–1891. Református Egyház, Komárom)[13] Foglalkozást tekintve a nemzetség fontos szerepet vállalt a komáromi asztalosmesterek történetében. Két ág a 18. századtól gyakorolta ezt a mesterséget. Nehézséget okoz, hogy egy nemes Kemenczky generáció asztalosai közt ugyanazon nevű iparosokat találunk. Az egyik asztalosvonal nemes Kemenczky Sándor (1799-es születésű, felesége nemes Kováts Lídia) 1842-es halálával valószínűleg megszakadt. Sándor édesapja nemes Kemenczky Péter, foglalkozását tekintve kereskedő és asztalos. Édesanyja nemes Mézes Judit. A Mézes nemzetség egyik képviselője, György 1698-ban kapott nemesi bizonyságlevelet Komárom vármegyétől. Mézes András gyermekeivel, Andrással és Ádámmal 1721-ben kaptak nemesi bizonyságlevelet. (Alapi 1911, 45. p.) Ez a nemzetség szintén a komáromi szekeresgazdák rétegét erősítette. Visszatérve a Kemenczky nemzetséghez, az egyik ágnál egészen biztosan 4 generáció „örökölte” az asztalosmesterséget. Ez a téma is megköveteli a további kutatásokat, azonban elengedhetetlen vázolni a részeredményeket. Minél közelebb kerülünk a nemességszerző őshöz, annál bizonytalanabb adatokat kapunk az asztalosok vonatkozásában. A nemességszerző Kemenczky Pétert követő 2. vagy 3. generációhoz tartozó Kemenczky Péter foglalkozásánál már fel van tüntetve a kereskedő, illetve az asztalosmesterség. Fia nemes Kemenczky Sándor, akinél szintén az asztalos és kereskedő van feltüntetve az anyakönyvi bejegyzésekben. Első felesége nemes Seres Éva volt, akinek az apja szintén asztalos volt. Ebből a házasságból született Sándor fia, foglalkozása szintén asztalos. Második házasságából (özvegy Tóth Lídia) született két fia, Zsigmond és Sámuel, az előbbi asztalosmester, utóbbi asztalos. Az első házasságból született Sándor asztalosmester első felesége nemes Tuba Zsuzsanna. A Tuba nemzetség tagjai 1722-ben kaptak nemesi bizonyságlevelet a vármegyétől. (Alapi 1911, 61. p.) Ennek a nemzetségnek volt tagja Tuba János országgyűlési képviselő, takarékpénztár igazgató. (Szinnyei) Ifjabb Kemenczky Sándor második felesége Erdélyi Mária volt, aki szintén szekeresgazda nemzetségből származott. A mesterséget egészen biztosan a második feleségétől született fia, Kemenczky Lajos vitte tovább. 1884-ben a házassági anyakönyvben található bejegyzésben asztalosként tüntetik fel.[14] Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a Kemenczky nemzetség egyik ága legalább 4 generáción keresztül űzte az asztalos foglalkozást, ami a – földművelést leszámítva – szekeresgazdák közt ritkaszámba ment. Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a komáromi szekeresgazdák mindig alkalmazkodtak az aktuális gazdasági helyzethez, valószínűleg ez az oka annak, hogy többször váltottak életük során foglalkozást, legyen szó iparról vagy földművelésről. Más nemzetségeknél következesen, több generáción keresztül nem tudunk egyelőre felmutatni iparban olyan képviseletet, mint amilyet a Kemenczky nemzetségnél láthatunk.

Összegzés

Amennyiben a komáromi szekeresgazdák társadalmi rétegéről szeretnénk kapni átfogó képet, egyéb források mellett érdemes megvizsgálni egy-egy nemzetség genealógiai történetét. Nem minden esetben lehet olyan részleteséggel, mint a kemenczei Kemenczky nemzetségnél, de így is számos fontos adatot nyújtanak. Az anyakönyvek, a nemesi összeírások és egyéb források a családi kapcsolatrendszer mellett betekintést nyújtanak a foglalkozásokba és a nemesek migrációs folyamataikba. Mindezen adatok és eredmények erősen hozzájárulnak a város 19. századi képéhez.

Irodalom

 Dr. Alapi Gyula 1911. Komáromvármegye nemes családai. Komárom, Spitzer Sándor Könyvnyomdája.

Ballabás Dániel 2013. A magyar nemesség társadalmi tagolódása (16–20. század). In Kollega Tarsoly István et al. (szerk.): Genealógia 2. Budapest, Tarsoly Kiadó.

Gyáni Gábor–Kövér György 2003. Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, Osiris Kiadó.

Kecskés László 2006. Komáromi mesterségek. Komárom, Kiadta a Kecskés László Társaság.

Kósa László 2001. „Hét szilvafa árnyékában”. A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon. Budapest, Osiris Kiadó.

Paluga, Lukáš [é.n.]. Remeselníci medzi komárňanskou honoráciou a inkorporovaným meštianstvom. In Remeslá a živnosti v dejinách miest / Mesterségek és kisipar városaink tükrében. Bratislava–Komárno, MVSR, Štátny archív v Nitre, pracovisko Archiv Komárno.

Rácz István 1988. Városlakó nemesek az Alföldön 1541–1848 között. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Szinnyei József 1891–1914. Magyar írók élete és munkái.

Útmutató… 1891. Útmutató Komárom vármegye, Vár. és Szab. Kir. Város rövid ismertetésével. Komárom, Kiadja a kiállítási végrehajtó bizottság. Nyomtatott Ziegler Károly könyvnyomdájában, Ipar- És Gazdasági Kiállítás Komáromban.