Gyurgyík László: A szlovákiai magyar kisebbségi közösség 20. századi demográfiai fejlődése. A népességfogyás okai és következményei
Tanulmányunkban a mai Szlovákia területén élő magyar kisebbségi közösség demográfiai fejlődését vizsgáljuk a csehszlovák államiság kezdeteitől 2000-ig. A népmozgalmi folyamatokat két időszakra bontva vizsgáljuk: külön a második világháborút megelőző, külön az ezt követő időszak népesedési változásait.
1. Népmozgalmi folyamatok Szlovákiában a második világháború előtt
A második világháború előtti népmozgalmi folyamatok vizsgálatát két részre tagoljuk, mivel eltérő összetételű adatok állnak rendelkezésünkre az első világháborút megelőző évekbeli, valamint a csehszlovák állami keretek közötti Szlovákia népmozgalmáról. Szlovákia területére vonatkozó adataink 1869-től 1900-ig az egyes népszámlálások közötti időszakokra állnak rendelkezésünkre (Srb 2002, 20. p.). Ebből az időszakból a népességszám mellett az egyes évtizedeket jellemző nyers születési és halálozási arányszámokkal – az 1910-es évekre vonatkozólag csak ezek különbségével, a természetes szaporodás arányszámával – és az egyes évtizedek vándorlási mérlegének becsült adataival rendelkezünk.
Szlovákia népességének száma (mai területére számítva) 1869 és 1921 között az egyes cenzusok közötti időszakban igencsak eltérő módon alakult. 1869 és 1880 között a lakosság száma 2 481 811 főről 2 477 521 főre (4290-nel) csökkent. Az 1870-es éveket magas termékenység (44,4 ezrelék) és igen magas halálozási arányszám (39,5 ezrelék) jellemezte. A magas halandóság nagymértékben az 1872-ben kitört utolsó nagy, két évig tomboló kolerajárványra vezethető vissza, a lakosság a korábbi lélekszámát csak a pandémia megfékezése után hat évvel érte el. Ebben a periódusban a természetes szaporodás igen alacsony (4,9 ezrelék) volt. A lakosság számának csökkenéséhez jelentős mértékben hozzájárult az igen magas negatív (126 ezer fős) vándorlási különbözet is. Az 1880-as években a lakosság száma közel 120 ezer fővel gyarapodott, 1890-ben megközelítette a 2,6 milliót. A születési arányszám ugyan kismértékben alatta maradt az előző évtized mutatójának (43,4 ezrelék), a halálozási ráta azonban sokkal kedvezőbb volt (34,6 ezrelék). Ezért a természetes szaporodás is csaknem kétszerese volt a korábbi évtized mutatójának (8,8 ezrelék). Jelentősebb népességszám-növekedésre mégsem került sor az igen magas (122 ezer fős) migrációs veszteség miatt.
A 19. század utolsó évtizedében a növekedés megközelítette a 190 ezer főt, a népesség az ezredfordulóra meghaladta a 2,78 milliót. A születési és a halálozási ráta tovább csökkent (44,1, illetve 30,2 ezrelék). A természetes szaporodás mutatója meghaladta a korábbi évtizedek értékét (10,9 ezrelék). A vándorlási veszteség megegyezett az előző évtizedben kimutatottal. Az adatok alapján megfigyelhetjük, hogy Szlovákia mai területén az évszázad utolsó évtizedében megkezdődött, majd a 20. század első évtizedeiben tovább folytatódott a demográfiai átmenet. 1900 és 1910 között a lakosság száma az előző évtizedben kimutatott értéknél kisebb mértékben, mintegy 130 ezer fővel emelkedett, 1910-ben meghaladta 2,9 millió főt. Az előző évtizedhez viszonyított kisebb mértékű növekedés az eddigi legmagasabb negatív vándorlási különbözetből (217 ezer fő) adódik. A természetes szaporodás a születési (37,8 ezrelék) és halálozási (25,6 ezrelék) arányszámok fokozatos csökkenése mellett tovább emelkedett (12,2 ezrelék).
Az 1910–1921 közötti évekre vonatkozólag csak kevésbé részletes adataink vannak. Ennek oka a háború és az ezt kísérő impériumváltás, valamint a vándorlások. 1921-ben az első csehszlovák népszámlálás 2 993 859 főt mutatott ki. A népesség száma az előzőhöz képest 2,6 százalékkal, mintegy 77 ezer fővel emelkedett. A természetes szaporodás rátája csupán az 1870-es években volt alacsonyabb: 5,9 ezrelék. A háborús veszteségeket is magában foglaló migrációs veszteség 95 ezer fő volt.
1. táblázat. Szlovákia népességének változásai, 1869–1921 (Forrás: Srb 2002, 20. p.)
Év | Népesség-szám* | Változás szám szerint | Változás %-ban | Születési arányszám (‰) | Halálozási arányszám (‰) | Természetes szaporodás (‰) | Vándorlási különbözet |
1869–1880 | 2.481.811 | -4290 | -0,2 | 44,4 | 39,5 | 4,9 | -126.000 |
1880–1890 | 2.477.521 | 117.659 | 4,8 | 43,4 | 34,6 | 8,8 | -122.000 |
1890–1900 | 2.595.180 | 187.745 | 7,2 | 41,1 | 30,2 | 10,9 | -122.000 |
1900–1910 | 2.782.925 | 133.732 | 4,8 | 37,8 | 25,6 | 12,2 | -217.000 |
1910–1921 | 2.916.657 | 77.202 | 2,7 | n. a. | n. a. | 5,9 | -95.310 |
1921 | 2.993.859 | – | – | n. a. | n. a. | n. a. | – |
* A népességszám az egyes népszámlálások első időpontjára, a további mutatók a két népszámlálás közötti időszakra vonatkozó adatokat tartalmazzák; n. a.: nincs adat
Szlovákia népességének változásáról 1920-tól 1949-ig részletesebb, árnyaltabb adatokkal rendelkezünk. 1920-tól 1939-ig a születések számának csökkenése tovább folytatódott. A születési arányszám több mint harmadával (35,4-ról 22,7 ezrelékre), a halálozási arányszám mintegy 30 százalékkal (19,5-ről 13,8 ezrelékre) apadt. Mivel a születési ráta a halálozási arányszámnál nagyobb mértékben csökkent, ezért a természetes szaporodás csökkenése az előzőnél is számottevőbb volt, 46 százalékot tett ki. Az előzőknél kisebb mértékben (23 százalékkal) apadt a házasságkötések, viszont egyharmaddal emelkedett a válások aránya. A „békebeli” népmozgalmi folyamatok jellege jelentős mértékben módosult a negyvenes évek folyamán, az évtized első felében a háborús események, a közepétől főleg a több százezer főt érintő migrációs folyamatok következményeként. A háborús évek alatt megfigyelhető a születési ráta növekedése. Ez vélhetőleg részben az első világháborút követő nagyobb lélekszámú nemzedék termékeny korba lépésével magyarázható. A termékenység növekedése az évtized második felében és az ötvenes évek második feléig tovább folytatódott. A halálozási ráta a háborús években az elvárásoknak megfelelően magasabb, mint a korábbi években, főleg 1944–45-ben, a front átvonulásának éveiben. A negyvenes évek második felében a halandóság jelentősen visszaesett, aminek következtében a természetes szaporodás jelentősen emelkedett, majd az ötvenes években kulminált.
1. ábra. A születési és halálozási arányszám alakulása Szlovákiában, 1869–1950
(Forrás: Srb 2002, 12–20. p.)
A szlovákiai vándormozgalmi folyamatok becslése a természetes népmozgalom becslésénél sokkal összetettebb feladat. Mindenesetre a vizsgált időszakban a mai Szlovákia területéről távozók száma folyamatosan magasabb volt a bevándorlókénál. A migrációs veszteség eltérő nagyságú volt az impériumváltást követően az első világháború utáni években, a gazdasági világválság idejében, a második világháborús években és az ötvenes évek második felében.
Az impériumváltást követően az országból távozók legnagyobb csoportját (több mint 100 ezer főt) a Magyarországra költöző tisztviselők, értelmiségiek tették ki. Vladimír Srb szerint a húszas évek első felében, 1920 és 1924 között évente közel 28 ezren, 1925–1929 között 13 ezren, 1930 és 1937 között körülbelül 6 ezren hagyták el az országot. Ugyanebben az időszakban ennél többszörösen kevesebb volt a bevándorló: 1920 és 1924 között 9 ezer, 1925–1929 között 3 ezer, 1930–1934 között 3,4 ezer, 1935–1937-ben körülbelül 1,6 ezer fő (Srb 2002, 19. p.).
2. táblázat. A nemzetközi vándorlás Szlovákiában, 1920–1937 (Forrás: Srb 2002, 19. p.)
Évek | Bevándorlók | Elvándorlók | Vándorlási különbözet |
1920–1924 | 9 231 | 27 639 | -18 408 |
1925–1929 | 3 004 | 13 316 | -10 312 |
1930–1934 | 3 344 | 6 120 | -2 776 |
1935–1937 | 1 580 | 5 598 | -4 018 |
A második világháború alatt és a következő években az első világháború utáni éveknél sokkal nagyobb mértékű, több százezer fős migrációs veszteség mutatható ki Szlovákiában. Az 1939-ben létrejött szlovák állam területéről elűztek több tízezer csehet, 70 ezerre tehető a szlovákiai holokauszt áldozatainak száma. A második világháború után több mint 100 ezer volt a kitelepített vagy elmenekült németek száma, 30 ezerre tehető a Magyarországra menekült, közel 50 ezerre a Csehországba deportált és 80 ezerre a magyar–szlovák lakosságcserére kényszerített magyarok száma. Az utóbbiak helyett közel ekkora létszámú szlovák lakosság érkezett Magyarországról. Jelentős számú csoportokat alkottak a kommunista rendszerváltás után Nyugatra és Izraelbe költöző zsidók is.
Az első Csehszlovák Köztársaság időszakára a magyar lakosság népmozgalmi adataival is rendelkezünk.
3. táblázat. A szlovákiai magyarok természetes népmozgalma Szlovákiában, 1921, 1924, 1936 (Forrás: PO 1921, 1924, 19361)
Év | Szlovákia | Magyarok | ||||
Születési arányszám | Halálozási arányszám | Természetes szaporodás | Születési arányszám | Halálozási arányszám | Természetes szaporodás | |
1921 | 38,2 | 21,1 | 17,1 | 37,0 | 21,8 | 15,2 |
1924 | 33,8 | 18,0 | 15,9 | 31,2 | 18,7 | 12,6 |
1936 | 23,0 | 13,8 | 9,2 | 21,0 | 14,4 | 6,6 |
Megfigyelhetjük, hogy a magyarok népmozgalmi mutatói bizonyos szabályszerűséggel térnek el az országos adatoktól. A magyar lakosság születési arányszáma 1-2 ezrelékkel alacsonyabb, halálozási rátái néhány tized ezrelékkel magasabbak, s ebből adódik, hogy a természetes szaporodásuk is 2-3 ezrelékkel az országos érték alatt marad.
2. Népmozgalmi folyamatok Szlovákiában a második világháború után
2.1. A házasságkötések és válások
A népmozgalmi folyamatok vizsgálatát a házasságkötések számának alakulásával kezdjük, hiszen a házasulók száma meghatározó mértékben hat a vizsgált népesség termékenységének alakulására. A házasságkötések számának alakulását a házasulandó korosztályok nagysága, de a mindenkori társadalmi-gazdasági körülmények is erősen befolyásolják. Az évenként megkötött házasságok száma eléggé nagy szóródást mutat, ezért a házassági mozgalom dinamikáját hosszabb távon, több évtizedre visszamenőleg, ötéves átlagértékek segítségével is vizsgálhatjuk.
Szlovákia összlakosságának házasságkötési mozgalma a vizsgált négy évtizedben jelentősen változott. Az ötvenes évek közepéig a házasságkötések száma csökkent, ezt követően stagnált, és csak a hatvanas évek második felében kezdett el újra emelkedni. A legmagasabb értéket 1977-ben érte el. Ekkor 44 474 házasságot kötöttek. Azóta a házasságkötések száma csökken.
A házasságkötési mozgalom alakulását első megközelítésben a nyers házasságkötési arányszámok (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) segítségével vizsgáljuk meg. A szlovákiai nyers házasságkötési arányszám 1950-ben meghaladta a 11 ezreléket, majd a hatvanas évek közepéig csökkent, 1964-ben és 1965-ben 7 ezrelék alá esett, ezt egy jelentősebb növekedés követte, így a hetvenes évek közepén újból meghaladta a 9 ezreléket, a nyolcvanas évek végén 7 ezrelék körül mozgott.
A magyar házasságkötések száma 1950-ben meghaladta a 4 ezret, az ötvenes években jelentős mértékben ingadozott, 1963-ban 3600 körüli értékre esett, a hetvenes évek közepéig – hasonlóan az országos trendekhez – újból emelkedett, 1975-ben és 1976-ban meghaladta az 5 ezret, azóta csökken. A szlovák nemzetiségűek házasságkötési mozgalma igen nagy mértékben hasonló a Szlovákia lakosságánál megfigyelt folyamatokhoz.
A magyar nyers házasságkötési arányszámok az ötvenes években magasabbak a szlovákiai értékeknél (de a szlovák lakosságéinál is). Az 1950-es népszámlálás torz nemzetiségi adatai következtében az ötvenes évekre vonatkozó népmozgalmi arányszámokat viszont csak korlátozott mértékben vehetjük tekintetbe.2 A hatvanas évek elején a magyarok Szlovákia népességével azonos arányban kötöttek házasságot (7,5 ezrelék), az évtized közepétől azonban a magyar lakosság házasulási viszonyszámai egyre nagyobb mértékben eltérnek az ország lakosságának arányszámaitól. 1971-ben a magyarok nyers házasságkötési arányszáma 7,7 ezrelék volt, ezzel szemben Szlovákiában 1000 lakosra 8,4 házasságkötés jutott. A (nyers) házasságkötési arányszám országosan 1981-ben 7,8, 1989-ben 6,9, 2000-ben 4,8 ezrelék. A magyarok arányszáma ugyanezekben az években 7,4, valamint 6,4 és 3,5 ezrelék volt.
2. ábra. A nyers házasságkötési és válási arányszám a szlovák és magyar népesség esetében Szlovákiában, 1950–2006 (Forrás: PO)
A házasságok megszűnésének formái közül csak a válást tudjuk a népmozgalmi statisztika alapján nemzetiségek szerint is vizsgálni. A válások száma az utóbbi évtizedekben fokozatosan növekszik. 1950-től 1990-ig Szlovákiában nyolcszorosára emelkedett az évente felbontott házasságok száma.
A felbontott magyar házasságok számának növekedése nem folyamatos. 1950–1952-ben évente több mint 300, 1953–1957-ben 200 körüli értékre csökken. Az ötvenes évek végétől a válások száma fokozatosan emelkedik. 1967-től az évente felbontott magyar házasságok száma 300 feletti, 1973-tól 400 felett, 1974-től 500 felett van. 1981-től 1991-ig számuk 600-ról 1000 körüli értékre emelkedett. A Szlovákiában évente felbontott házasságok száma az ötvenes évek első felében 1700, a nyolcvanas évek végén 8000 felett, 2000-ben 9000 feletti volt.
A magyar lakosság nyers válási arányszámai – eltekintve az ötvenes évek torzított adataitól – a nyolcvanas évek végéig kismértékben alacsonyabbak voltak a szlovákiai arányszámoknál, de a válások dinamikája az országos trendeknél magasabb volt.
Mivel a magyar válási arányszámok összehasonlítása az országos értékekkel az ötvenes évek torz adatai miatt problematikus, a magyar és az országos válási mozgalom változásait megbízhatóbban hasonlíthatjuk össze, ha kiindulásul egy későbbi időpontot választunk. Az 1961. évet választva, 1961 és 2000 között a magyarok nyers válási arányszáma 4-szeresére, ugyanazon időszakban a szlovákiai arányszám és a szlovákok válási rátája is 3-szorosára emelkedett (3. ábra).
A 100 házasságkötésre jutó válások száma a válási statisztika igen gyakran alkalmazott, „közkedvelt” mutatója. Kifejezi, hogy az adott évben felbontott házasságok a (z adott évben megkötött) házasságok hány százalékát teszik ki. Tekintetbe kell vennünk, hogy a lakosság növekvő része – legalábbis időlegesen – nem köt formálisan házasságot. Ily módon a házasságot kötők aránya kisebb a tényleges párkapcsolatban (házastársi és élettársi kapcsolatban) élők számánál, másrészt az élettársi kapcsolatban élők száma, aránya nemzetiségenként is különbözik. E mutató alkalmazása – legalábbis nemzetiségi adatok vizsgálatánál – több szempontból is problematikus. Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy a házasságkötések száma jelentős mértékben módosult, a válásoké pedig emelkedik, a válással végződő házasságok „élettartama” 1950 és 1990 között kismértékben csökkent, 1950-ben 11,9 év, 1990-ben 11,0 év volt, a 90-es évek végére jelentősen megemelkedett, 2000-ben 13,2 év volt. Ezért az adott évben kimutatott válások számát a 11–13 évvel korábban megkötött házasságok számához kellene viszonyítani. A szlovákiai magyarok házasságkötési és válási arányszámainak eltérését tovább növeli, hogy a magyarok száma – ellentétben Szlovákia összlakosságával – folyamatos csökken, ami a házasságok számának az országos értéknél is nagyobb mértékű csökkenésével jár.
3. ábra. A száz házasságkötésre jutó válások aránya Szlovákiában a szlovák és magyar nemzetiségűek között, 1950–2006 (Forrás: PO)
A 100 házasságkötésre jutó válások száma az ötvenes években kimutatott 4–8 százalékról az 1990. évi 22–25 százalékra, 2000-ben 40% körüli értékre emelkedett.
A nyolcvanas évek elejéig a 100 házasságkötésre jutó válások száma a magyarok körében alacsonyabb volt, mint a szlovákiai ráta, a nyolcvanas évektől a mutató értéke meghaladta a szlovákiai adatokat. Ez azonban az alacsonyabb magyar házasodási mozgalommal, illetve a magyarok nagyobb mértékű elöregedésével függ össze.
A házasságok felbomlását belső nemzetiségi megoszlásuk szempontjából is meg kell vizsgálnunk. Felmerül a kérdés, hogy van-e különbség a házasságok tartósságát illetően a homogén és a vegyes házasságok között.
4. táblázat. A magyar és szlovák nemzetiségűek vegyesházasság-kötési és válási mozgalma Szlovákiában, 1950–2006 (Forrás: PO)
Év | Szlovákia összesen | Szlovákok | Magyarok | |||
v. h. %* | v. v. %** | v. h. % | v. v. % | v. h. % | v. v. % | |
1950 | 7,9 | n. a | 4,5 | n. a. | 20,6 | n. a. |
1960 | 10,8 | 11,7 | 6,2 | 6,4 | 17,5 | 23,2 |
1970 | 12,0 | 13,0 | 6,8 | 7,4 | 23,7 | 21,8 |
1980 | 10,9 | 12,1 | 6,1 | 6,8 | 25,3 | 29,1 |
1990 | 11,4 | 11,3 | 6,3 | 6,2 | 27,7 | 25,5 |
2000 | 12,5 | 9,3 | 6,9 | 5,1 | 26,5 | 26,0 |
2006 | 17,8 | 8,0 | 10,1 | 4,3 | 28,7 | 23,2 |
* a vegyesházasság-kötések aránya; ** a vegyes válások aránya; n. a.: nincs adat
A vegyes házasságok és válások nemzetiségi megoszlását 1950-től kezdődően vizsgáljuk meg. A váló felek nemzetiségi megoszlásáról 1960-tól rendelkezünk adatokkal. 1960 és 2000 között a vegyesházasság-kötések aránya 7,9 százalékról 12,5 százalékra emelkedett. A vegyesházasság-kötések aránya az ötvenes években dinamikusan emelkedett, a következő évtizedekben némileg ingadozott, de jelentősebb mértékben nem változott. A vegyes házasságok felbomlása éves szinten – kivéve az 1990. és a 2000. évet – meghaladta a vegyesházasság-kötések arányát, s amennyiben a válási arányokat a tíz évvel korábbi értékekkel vetjük egybe, a vegyes házasságok felbomlása nem elhanyagolható mértékben magasabb a vegyesházasság-kötések arányánál. Egyfajta fordulat a vegyes házassági és válási mozgalomban a kilencvenes évektől figyelhető meg. A szlovák nemzetiségűek körében az összlakosságnál jelentősen alacsonyabb a vegyes házasságok kötésének és felbomlásának aránya. A hatvanas és hetvenes években a vegyes válások aránya magasabb a vegyes házasságok kötésénél, a nyolcvanas években a vegyesházasság-kötések és vegyes válások aránya egyre alacsonyabb.
A magyar nemzetiségűek esetében a heterogén kötések és válások aránya némileg különbözik az országostól. A nyolcvanas évekig a heterogén válások aránya magasabb a házasságkötéseknél, az évtized végétől 2000-ig a vegyesházasság-kötések és válások aránya alig különbözik.
2.2. A születések
A magyar nemzetiségű lakosság szaporodása a népszámlálási és a népmozgalmi statisztikák szerint alacsonyabb Szlovákia lakosságáénál. Mint láttuk, a magyarok születési rátája alacsonyabb volt már a két világháború között is. Az újszülöttek nemzetiségét a (cseh)szlovák népmozgalmi statisztika az anya nemzetisége szerint tünteti fel. Ez az adatgyűjtési mód elvben biztosítja a nemzetiségek születési mozgalmát tükröző adatokat. Azonban nem elhanyagolható torzítások, pontatlanságok mutatkoznak a vegyes házasságokból származó gyermekek nemzetiségi megoszlásának összetételében. Ebben meghatározó szerepe van annak, hogy a szülők az esetek egy részében a többségi fél nemzetiségét adják gyermeküknek. Nem elhanyagolható a házasságkötéskor két különböző nemzetiséget feltüntető vegyes házasságra lépők egyikének jobbára statisztikai nemzetiségváltása, mely sokszor már az első gyermek megszületéséig (megszületésekor) megtörténik, s ennek következtében a gyermek is a nemzetiséget váltott anya nemzetiségét kapja (Ziegenfuss 1966). Az adatfelvétel azonban magában hordozza egyéb pontatlanságok lehetőségét is. Az adatlapot nem az anya tölti ki, így a nemzetiség feltüntetésekor nem zárható ki bizonyos szubjektivitás sem, másrészt az adatfelvétel sajátos körülményei is pontatlanságokhoz vezethetnek (sokszor már a szülés másnapján, a kórházban kerül sor az adatfelvételre). Így a nemzetiségi születési statisztika számadatai és az adott korcsoportú nemzetiségek népszámlálások szerinti megoszlása jelentős mértékben eltérhetnek egymástól.
Az évente született gyermekek száma Szlovákiában a 20. század közepétől igencsak változó volt. Az ötvenes évek első felében megközelítette (illetve két évben el is érte) a 100 ezret, az évtized második felében csökkent, mélypontja 1968-ban következett be (76 ezer születés), majd a hetvenes években újból növekedett, és 1978–1979-ben elérte 100 ezres a maximumot. Azóta a születések száma csökken, 1989-ben alig haladta meg a 80 ezret, 2000-ben az 55 ezret.
A szlovákiai születésekben bekövetkezett változásokat az ötvenes évektől a lakosság nyers születési arányszámai alapján tekinthetjük át. Az 1000 lakosra jutó születések száma az évtized elején volt a legmagasabb (1950-ben 28,8 ezrelék). A nyers születési arányszám a következő bő másfél évtizedben fokozatosan csökkent 1968-ig (17,0 ezrelék), ezt követően 1976-ig emelkedett (20,8 ezrelék), majd hosszabb távon, több évtizedeken keresztül csökkent.
A magyar nemzetiségűnek bejegyzett gyermekek számának változása bizonyos fáziseltolódással követi az országos trendeket. A magyar születések száma az ötvenes évek első felében még viszonylag alacsony: a magyar származású anyák közül sokan szlováknak vallották magukat. Az évtized során később több évben is meghaladja a 10 ezret, majd az 1968-as mélypont (7868 fő) után – a szlovákiai születési mozgalomtól eltérően mintegy öt évvel korábban – 1974-ben éri el a legmagasabb értéket (10 130 fő). A hetvenes évek második felétől a magyar születések száma folyamatosan csökken: 1981-ben még megközelíti a 9 ezer főt, 1990-ben meghaladja 7 ezret, 2000-ben megközelítette a 4500-at.
4. ábra. A nyers születési és halálozási arányszámok nemzetiség szerint Szlovákiában, 1950–2006 (Forrás: PO)
A magyar és a teljes népesség születési mozgalmát összehasonlíthatjuk az 1000 (adott nemzetiségű) lakosra jutó élve születések számát kifejező ún. nyers születési arányszámok segítségével. Az ötvenes évek magyar népmozgalmi adatai – mint már korábban szóltunk róla – torzítottak. Ezen belül a születési arányszámok is problematikusak. Az 1950-es népszámlálás során a magyar népesség jelentős hányada szlováknak vallotta magát. Az ötvenes évek második felétől azonban sokan közülük ismét a magyar kategóriával azonosultak, így a népmozgalmi regisztráció során időközben született gyermekeik is magyarként jelentek meg. Miután a nyers születési arányszámok kiszámításakor a magyar gyermekekre vonatkozó népmozgalmi adatokat a magyarok 1950-es népszámlálásból nyert számához viszonyították, ezek jóval magasabbak voltak, mint azt a magyarok tényleges termékenysége indokolta volna. Ez 1961-ig érvényes, amikor az új népszámlálás az előzőhöz képest a magyarok magasabb számát mutatta ki. 1961 és 1990 között a magyarok nyers születési együtthatói hozzávetőlegesen 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a szlovákiai értéknél (4. ábra).
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a magyarok nyers születési arányszámai az egyes népszámlálásokat követő években pontosabbak, mint a következő cenzust megelőző időszakban.3 Az egyes nemzetiségek termékenységét pontosabban vethetjük össze más, „tisztított” mutatók segítségével . Ezek közül kiemelkedik a teljes termékenységi arányszám (TFR). A TFR értéke országosan 1950-ben volt a legmagasabb: 3,82, a későbbiekben csökkent. 1961-ban 3,15, 1980-ban 2,71, 1991-ben 2,06, 2001-ben 1,25 volt.
A magyar lakosság esetében a TFR értéke – a regisztrált adatok alapján – jelentősen alacsonyabb az országosnál. A magyar lakosság teljes termékenységi mutatója 1950-ben 2,84, 1961-ben 2,61, 1980-ban 2,31, 1991-ben 1,66, 2001-ben 1,10 volt. Ha a korábbiakban ismertetett okokból eltekintünk az ötvenes évek adataitól, megfigyelhetjük, hogy magyar anyák TFR-értéke a regisztrált adatok alapján a hatvanas évektől kezdve 15–20 százalékkal alacsonyabb az országosnál. Az eltérés értelmezéséhez néhány megjegyzést kell fűznünk.
A TFR a magyar lakosság vonatkozásában a magyar nők által szült gyermekek számát adja meg, nem pedig a magyarként bejegyzett gyermekek számát. E két mutató bizonyos mértékben különbözik. A magyarként bejegyzett gyermekek száma a magyar anyától született gyermekek számánál alacsonyabb, mivel a vegyes házasságban született gyermekek jelentős részét nem magyarként regisztrálják. Másrészt ki kell emelnünk, hogy a népmozgalmi és népszámlálási adatok között Szlovákiában is inkonzisztencia figyelhető meg.
A szlovák népesség körében a TFR értéke kismértékben magasabb az országos átlagnál, kivéve az 1991. évet (1950-ben 3,94, 1961-ben 3,24, 1980-ban 2,80, 1991-ben 2,03, 2001-ben 1,27).4
A magyar születések, pontosabban a magyar anyától született gyermekek összlakosságon belüli részaránya az ötvenes évektől fokozatosan csökken. Az évtized második felében a szlovákiai születések 10,7 százalékát magyar nemzetiségűként jegyezték be, ez az arány a hatvanas években némileg csökkent, de még a hetvenes évek elején is meghaladta a 10 százalékot, a nyolcvanas évek első felében 9,5 százalék körül mozgott, 1990-ben 9,1 százalékra, 2000-ben 8,2 százalékra esett. Az összlakosságon belül a magyar élve születettek aránya megközelítőleg 1,4 százalékponttal alacsonyabb, mint a magyar népesség aránya.
A különböző születési, termékenységi arányszámok a magyar termékenységet 15–20 százalékkal kisebbnek tüntetik fel az országosnál. Bár a gyermek regisztrált nemzetisége (elvben) az anya nemzetiségét követi, mégis joggal feltételezhető, hogy az alacsonyabb termékenységet az intergenerációs asszimilációs, valamint a nemzetiségváltási folyamatok is befolyásolják.
Amellett, hogy a vegyes házasságokból születő gyermekek jelentős részét nem magyarként jegyzik be, a vegyes házasságban élő (a népszámlálás szerint magyar) anyák jelentős része sem magyarként kerül be a népmozgalmi statisztikákba. Ezt interpretálhatjuk „statisztikai”, vagy „tényleges” nemzetiségváltásként is. Elképzelhető, hogy a házasságkötés és a gyermek megszületése közötti időszakban a család nemzetiségi „orientációja” megszilárdul, s ezt az egyik házastárs inkább csak formális nemzetiségváltása kíséri. Nem feltétlenül szükséges azonban tényleges társadalmi folyamatokat feltételeznünk az adatsorok különbsége mögött. Megelégedhetünk azzal is, hogy a népmozgalmi és népszámlálási adatsor e tekintetben inkonzisztens.
Igen meggyőző bizonyíték erre az inkonzisztenciára, hogy a regisztráció szerint vegyes házasságokból arányaiban jóval kevesebb gyermek születik, mint homogén kapcsolatokból. A harmincas évek elején a magyar párú vegyesházasság-kötések részaránya 9,4 százalék volt. Ugyanekkor a vegyes házasságokból született gyermekek részaránya mindössze 4,7 százalék. Tehát a vegyes házasságokban született gyermekek részaránya a homogén házasságokban születetteknek az 50 százaléka. Amennyiben nem tételezünk fel jelentős eltérést a különböző nemzetiségű nők termékenységében, és elhanyagoljuk a házasságkötések és a gyermekek megszületése közötti eltelt időszak esetleges torzításait, akkor megerősítettnek vehető, hogy a vegyes házasságok egy részében megkötésük és már az első gyermek megszületése közötti rövid időszak alatt a házasfelek egyike – legalábbis „statisztikailag” – nemzetiséget váltott.
A vegyes házasságokban regisztrált születések (a vegyes házasságokhoz viszonyított) aránya az ötvenes évek elején volt a legalacsonyabb. A magyarként regisztrált gyermekek között a vegyes házasságban születettek aránya a vegyesházasság-kötésekének csupán 34,4 százaléka volt. Ez az arány időközben növekedett. A nyolcvanas évek végén a vegyes házasságokból statisztikailag 18 százalékkal kevesebb gyermek született, mint a homogén magyar házasságokból. Az ötvenes és a hatvanas években a megkötött magyar párú házasságok többségének „vegyes” jellege az első gyermek megszületésekor már megszűnt. A hetvenes évek elején közel kétharmaduk, a nyolcvanas évek végén több mint négyötödük vegyes jellege legalábbis formálisan megmaradt. Survey vizsgálatok adataiból viszont tudjuk, hogy a magyar–szlovák vegyes házasságból születettek mintegy 20 százaléka tartja magát magyar nemzetiségűnek felnőttkorában, 80 százalékuk a többségi nemzet tagjának vallja magát. (Lásd Csepeli–Örkény– Székelyi 2002; Gyurgyík 2004)
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a magyar termékenység nem elhanyagolható mértékben alacsonyabb az országosnál. A vegyes házasságok „homogenizálódását” és az adatfelvétel egyéb pontatlanságait a hivatalos statisztikai (népszámlálási és népmozgalmi) adatok alapján nem tudjuk számszerűsíteni. Erre a survey módszerrel végzett etnikumközi vizsgálatok adatai alapján tehetünk kísérletet.
2.3. A halandóság
A szlovákiai magyarság születési arányszámai alacsonyabbak, a halandósági arányszám viszont jelentős mértékben magasabb az országos átlagnál. A magas magyar halandóságnak részben történelmi okai vannak. A negyvenes évek második felében a kitelepítések, deportálások, reszlovakizáció nemcsak a magyarok számát csökkentették jelentős mértékben, de korösszetételét is módosították. Az alacsonyabb magyar termékenység és az asszimilációs veszteség a magyar népességen belül az idősebb korosztályok részarányát tartósan növelte. E tényezők következtében a magasabb átlagéletkorú magyar népesség halandósága is nagyobb a szlovákiai halandóságnál.
Szlovákiában a halálesetek száma az ötvenes években (a hatvanas évek elejéig) csökkent. A halálozások legalacsonyabb kimutatott száma (1961-ben) 31 403 volt. A későbbiekben ez a szám fokozatosan emelkedett, 1990-ben és 1991-ben meghaladta az 54 ezret, az azóta eltelt időszakban 51 és 53 ezer között mozog. A magyarok halálozásának száma éves szinten a nyolcvanas évek végéig fokozatosan növekedett. A hatvanas évek közepéig a növekedés viszonylag alacsony volt (4800-ról 4900-re), a hetvenes évek közepéig további ezerrel növekedett, a nyolcvanas években 6 200 körül mozgott, 1990-ben 6 436 fővel kulminált, 1994-től éves szinten 6 000 fő alá esett.
A magyar és szlovák nemzetiségű népesség, illetve az össznépesség halandóságának alakulását az ún. nyers halandósági arányszámok segítségével hasonlítjuk össze. A magyar nemzetiségűek nyers halálozási arányszáma az ötvenes években 12-13 ezrelék körül volt. Az 1960-as években 10 ezrelék alatt, a nyolcvanas évek elejéig fokozatosan emelkedett – 1983-ban kulminált 11,3 ezrelékkel –, a nyolcvanas évek második felétől „statisztikailag csökken”, de a valóságban lényegesen nem változik. Az országos nyers halálozási arányszám az ötvenes évek elejétől csökken – a hatvanas évek elejéig 8 ezrelék alatti értékre –, majd a későbbiekben 9,5–10,3 ezrelék körül mozog. A magasabb magyar halandósági arány tendenciájában nem különbözik a szlovákiaitól.
A magyar nemzetiségű elhalálozottak aránya a magyar lakosság szlovákiai arányánál is magasabb. 1962-ben 15,2 százalékot, 1972-ben 14,0 százalékot tett ki, 1984-ben 12 százalék alá esett (11,95 százalék), 1995-től folyamatosan 11 százaléknál alacsonyabb az értéke. A szlovák nemzetiségű meghaltak részaránya ugyanazon időszakban 82,0 százalékról 88,5 százalékra emelkedett.
2.4. A természetes szaporodás alakulása
A magyar népesség természetes szaporodása a második világháború utáni évtizedek során az ötvenes évek második felében volt a legmagasabb (1956-ban 5658 fő), majd másfél évtizeddel később mélypontot ért el (1970-ben 1913 fő). A hetvenes évek közepéig tartó újabb növekedés meg sem közelítette az 1956-os maximumot (1974-ben 3944 fő). A magyarok természetes szaporodása azóta fokozatosan csökken, 1990-ben 846 fős növekedés volt kimutatható.
Szlovákia lakosságának természetes szaporodása az ötvenes években 60 ezer felett mozgott, a hatvanas évek végére 40 ezer alá esett, majd fokozatosan növekedett: 1976-ban 54 ezer fő feletti értékkel kulminált, azóta kisebb-nagyobb ingadozásokkal fokozatosan csökkent, 1990-ben alig haladta meg a 25 ezret (25 370).
5. ábra. A magyar és szlovák lakosság természetes népmozgalmi egyenlege Szlovákiában, 1950–2006 (Forrás: PO)
Szlovákia és a magyar nemzetiségűek természetes szaporodása 1950-től 1990-ig tendenciáiban hasonlóan alakult, de a magyar arányszámok jóval alacsonyabbak. Az országos természetes szaporodás arányszáma az 1950. évi 17 ezrelékről 1990-re 4,8 ezrelékre, 2000-re 0,5 ezrelékre esett vissza. A magyar népesség szaporodása az ötvenes években 12–13 ezrelék felett mozgott, a nyolcvanas évek második felében 3,4 ezrelékre, 1990-ben 1,5 ezrelékre apadt. Mivel a 90-es évek közepétől a magyarok körében a regisztrált adatok szerint a halálozások száma meghaladta a születésekét, ezért a természetes szaporodás fogyásba váltott, ennek értéke 2000-ben -1,9 ezrelék.
A magyar népesség természetes szaporodását még egy szempontból meg kell vizsgálnunk. Milyen részarányát teszik ki a magyarok a szlovákiai természetes szaporodásnak? A születések és halálozások alakulásánál láttuk, hogy a magyar születések részaránya közel 2 százalékponttal alacsonyabb, a halálozásoké 1-3 százalékponttal magasabb a magyar nemzetiségűek összlakosságon belül kimutatott részarányánál. A viszonylag magas halálozási és alacsony születési arányszámok közötti különbség fokozatosan csökken: a hatvanas évek elején a magyar elhalálozottak aránya a szlovákiai elhalálozások 15,2 százalékát, a magyar születések aránya a szlovák születések 10,4 százalékát tette ki. A két népmozgalmi adat eltérése 4,8 százalékpontot tett ki (15,2–10,4 százalék), a nyolcvanas évek második felében a különbség 2,1 százalékpont (11,6–9,5 százalék) volt. Ily módon az ötvenes években a magyar népesség a szlovákiai természetes szaporodás 8 százalékát, a nyolcvanas évek második felében 6,0 százalékát, 1990-ben 3,3 százalékát adta, az 1990-es évek második felében a magyar népesség fogyása csak tovább mérsékelte az amúgy is folyamatosan csökkenő szlovákiai természetes szaporodást.
2.5. Migrációs folyamatok
A vándormozgalom a szlovákiai magyarság számának alakulását az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben meghatározta. A Csehszlovákia megalakulását követő években százezres nagyságrendű magyar népesség telepedett át Magyarországra, a második világháború után ennél még magasabb volt a menekült, deportált, lakosságcserére kényszerített magyarok száma. Az ország határain belüli, időszakonként eltérő intenzitású belső migráció a magyar lakosság társadalom- és településszerkezetét is módosította. Az ingázás (a belső vándorlás egy változata) évtizedeken át meghatározta és meghatározza ma is a magyar családok jelentős hányadának életmódját.
A statisztikai kimutatások nem rögzítik a teljes külső vándormozgalmat, a rendszerváltás előtti évtizedek külső (nemzetközi) vándormozgalmát csak részben világítják meg. Nem tartalmazzák az ország területét illegálisan elhagyók számát, ezek a korábbi rendszerben féltve őrzött, titkosított adatok voltak. 1992-ig a csehszlovák statisztikai kimutatások külön kategóriákban tüntették fel a Csehország és Szlovákia közötti, valamint a külföldre irányuló vándormozgalmat. Csehszlovákia felbomlásáig a Szlovákiából Csehországba (vagy fordított irányba) költözők nem voltak ténylegesen kivándorlók, hiszen a migránsok ugyanazon szövetségi államban maradtak, és később adminisztratív korlátozások nélkül visszaköltözhettek.
Szlovákia vándormozgalma két szakaszra tagolható. Az ötvenes évektől a rendszerváltásig a kivándorlók száma magasabb a bevándorlókénál. A vándorlási különbözet időközben fokozatosan csökkent, a kivándorlók száma az ötvenes évek elején (1950 és 1953 között) évente 10–20 ezer, 1955 és 1967 között 5–10 ezer, a nyolcvanas évek végén 2–5 ezer körül mozgott. A szlovákiai migrációban a Csehországba irányuló vándormozgalom dominált, a külföldre (akkor még a Csehországon kívüli országokba) irányuló vándorlási különbözet a csehországinak mintegy tizede volt. A Csehországba kivándorlók száma évtizedeken át magasabb volt a bevándorlókénál, így összegében a Szlovákián kívüli területekre irányuló mechanikus népmozgalomban a kilencvenes évek elejéig kivándorlási többlet mutatható ki.5 Csehszlovákia 1993-as szétválása után Szlovákiában a bevándorlók száma meghaladja a kivándorlókét, 2000-ben számuk közel 1500-zal volt magasabb a kivándorlókénál.
Szlovákia összlakossága és a magyar nemzetiségűek vándormozgalmára vonatkozó adatokkal éves bontásban a nyolcvanas évektől rendelkezünk. A Csehországba évente kivándorló (átköltöző) magyar nemzetiségűek száma többnyire 400 és 500 között mozgott, 1981–1990-ben átlagosan 457 fő költözött át Csehországba. A (Csehországból) bevándorlók száma 240 és 400 között ingadozott, átlagban 293 fő volt. A kivándorlók száma minden évben magasabb volt a bevándorlókénál, a legnagyobb kivándorlási többlet (1988-ban) 253, a legalacsonyabb (1990-ben) 53 fő volt. A Csehország irányába történő migráció gyakran nem jelentett végleges áttelepülést, többnyire munkahelyi vagy családi okokra volt visszavezethető, s ezek megszűntével sokan visszaköltöztek Szlovákiába. A nyolcvanas években a Csehország irányába zajló vándorforgalom következtében a szlovákiai magyarok lélekszáma több mint 1,5 ezer fővel csökkent.
A magyar lakosság regisztrált nemzetközi vándorforgalma alacsony volt, az évente kivándorlók száma a nyolcvanas években átlagban 90 körül, a bevándorló magyarok száma 50 körül mozgott. A korábbi évtizedekben a Csehszlovákiából történő kivándorlás lehetőségeit igencsak szűkre szabták. Többnyire házasságkötés s az ezt követő családegyesítés keretében volt lehetőség az ország területének engedélyezett elhagyására. A (magyar nemzetiségűek) magyar állampolgárokkal kötött házasságuk után döntő többségben Magyarországra költöztek. De a Magyarországon kívüli magyarlakta területekről származó magyar nemzetiségűek (szlovákiai magyarokkal kötött) házasságkötésük után már viszonylag gyakrabban telepedtek le Szlovákiában. Másrészt a bevándorló magyar nemzetiségűek egy része nem magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárral kötött házasságot. A hivatalos statisztikák szerint a szlovákiai magyarok vándormozgalmi vesztesége évente mintegy 200 fő (ebből 60 fő Csehországba települ).
A nyolcvanas évek szlovákiai vándorlási mozgalmában a magyar nemzetiségűek részaránya alacsonynak mondható. A Csehországba átköltözők 4,9 százaléka, a Csehországból Szlovákiába áttelepülők 4,8 százaléka volt magyar nemzetiségű. A külföldre kivándorlók 15,3 százaléka, a bevándorlók 11,7 százaléka volt magyar. A nyolcvanas években kimutatott kivándorlás 5,5 százalékát tették ki magyar nemzetiségűek.
A 90-es években a magyarok bevándorlási többlettel rendelkeztek, a pozitív vándorlási különbözet értéke igen alacsony, 2000-ben 23 fő.
Összefoglalás
Tanulmányunkban a szlovákiai magyar lakosság demográfiai változásait elemeztük a szlovákiai népesedési folyamatok hátterében. A csehszlovák és a szlovák állami keretek között élő magyar lakosság népmozgalmi folyamatai a vizsgált időszakban az országosnál kedvezőtlenebbek voltak. A vizsgált időszakban a házasságkötési és a születési mozgalom alatta maradt az országos értékeknek, a halálozási arányszám viszont meghaladta azt. Ily módon a magyar népességet alacsony természetes szaporodás, a 90-es évektől a szaporodást felváltó fogyás jellemezte. A kedvezőtlen népmozgalmi folyamatok hátterében a nemzetiségváltási, asszimilációs folyamatok is meghúzódnak, melyekkel a dolgozat szűk keretei között csak érintőlegesen volt módunkban foglalkozni. A magyar lakosság migrációs folyamatai ellentmondásosan alakultak. A két háborút követő időszakban összesen több mint 200 ezer fővel fogyott migrációs okokra visszavezethetően a szlovákiai magyar lakosság száma. Döntő többségüket áttelepültek, menekültek, deportáltak, lakosságcserére kényszerítettek tették ki. A békés társadalomépítés időszakainak nagy részében viszont az elvándorlás mértéke alatta maradt az országos trendeknek.
Felhasznált irodalom
Balázs József–Horváth Róbert 1995. Bevezetés a demográfiába. Szeged, JATEPress.
Csepeli György–Örkény Antal–Székelyi Mária 2002. Nemzetek egymás tükrében. Interetnikus viszonyok a Kárpát-medencében. Budapest, Balassi.
Demografická příručka FŠÚ. Praha, 1982.
Demografický vývoj obyvateľstva Československej socialistickej republiky podľa výsledkov sčítania ľudu s prihliadnutím na jeho národnostné zloženie. Bratislava, Sekretariát rady vlády SSR pre národnosti, 1983, č. 951/1983.
Gyönyör József 1989. Államalkotó nemzetiségek. Pozsony.
Gyurgyík László 1994. Magyar mérleg. A szlovákiai magyarság a népszámlálási és a népmozgalmi adatok tükrében. Pozsony, Kalligram.
Gyurgyík László 1998. A (cseh)szlovákiai magyarság demográfiai, valamint település- és társadalomszerkezetének alakulása 1918–1998. In Filep Tamás Gusztáv–Tóth László (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998. I. kötet. Budapest.
Gyurgyík László 2004. Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarság körében. Pozsony, Kalligram.
Gyurgyík László–Kiss Tamás: Párhuzamok és különbségek. A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai népességfejlődés összehasonlító elemzése. Budapest, EÖKIK, 2010.
Historická štatistická ročenka ČSSR. Praha, FŠÚ, 1985.
Konečná, Alena 1977. Národnostní homogamie a heterogamie v ČSSR. Demografie, 1977/1., 1–10.
Matulník, Jozef 1998. Pokles pôrodnosti na Slovensku – sociologická perspektíva. Trnava, Fakulta humanistiky Trnavskej univerzity v Trnave.
Sčítania ľudu, domov a bytov k 3. marcu 1991 v Českej a Slovenskej Federatívnej Republike. Praha, FŠÚ, 1991.
Sčítanie obyvateľov, domov a bytov 2001. Bývajúce obyvateľstvo podľa národnosti, podľa materinského jazyka a pohlavia za SR, kraje a okresy. Bratislava, Štatistický úrad SR, 2002.
Sociálna štatistika 1990. Bratislava, SŠÚ, 1993.
Sokolová Gabriela és koll. 1987. Súdobé tendence vývoje národností v ČSSR. Praha.
Srb, Vladimír 2002. Obyvateľstvo Slovenska 1918–1938. Bratislava, Akty.
Vaňo, Boris (szerk.) 2001. Obyvateľstvo Slovenska 1945–2000. Bratislava, Akty.
Vereš, Pavel 1986. Regionální vývoj plodnosti na Slovensku v letech 1910 až 1980. Demografie, 1986/2.
Ziegenfuss, Vladimír 1966. Národnostní smíšenost manželství v ČSSR. Demografie, 1966/1. 28–35. p.