Praznovszky Mihály: Küzdelmek és csetepaték. Egy megye évtizedei a reformkorban

Salgótarján, Dornyay Béla múzeum [!], 2019, 266 p.

Praznovszky Mihály irodalomtörténész e kötetben közreadott tanulmányai egy olyan vármegye reformkori életébe nyújtanak bepillantást, amely a végvári küzdelmek elültét követően hosszú ideig nem volt „világmegváltó” események tanúja. Nógrád vármegyének a magyarországi rendiség utolsó évtizedeiben nem jutott olyan kiemelkedő politikai szerep, mint mondjuk Pest vagy Zala megyéknek, s az átlagember valószínűleg csak egy-két jelentős személyt tudna e földrajzi entitáshoz kapcsolni. Úgy tűnhet tehát, hogy Nógrád jelentéktelen pont volt a korabeli Magyarország térképén, ám éppen a szóban forgó kötetnek is az egyik célja annak bebizonyítása, hogy e vármegye a 19. század nagy részében nem számított perifériaterületnek, még ha nem is itt volt az országos politikai élet súlypontja. Nógrád ugyanis szintén adott olyan korszereplőket a hazának, akik az országos politikában is szerepet kaptak, és/vagy tudományos felkészültséggel bírtak, s segítettek bekapcsolni a megyét az ország gazdasági, politikai, tudományos vérkeringésébe. Praznovszky Mihály a köznemesség e rétegének politikai-közéleti szerepvállalását vizsgálja, mind egyénekre, mind közösségekre lebontva. A kötetben közölt tanulmányai zömmel korábban már megjelent írások, amelyek itt részben átdolgozva vagy kiegészítve olvashatók.

A kiadvány első felében zömmel jelentős, a nagyközönség számra talán mégis kevéssé ismert személyiségekről olvashatunk. A Mocsáry Antal táblabíró úr reformjavaslatai című tanulmány egy sokoldalú egyéniséget mutat be az olvasónak: Mocsáry egyszerre volt tisztviselő, gazdálkodó és irodalmár. Az 1820-as években kezdett hozzá a Nógrád megye történetét, földrajzát és statisztikáját közreadó munkájához, amelyet Praznovszky Mihály jelentős műként értékel. Mocsáry e monográfiájában a komplex szemléletet érvényesítve a nemzet megújítása mellett szállt síkra, s egyebek között az oktatás, a gazdaság, az öltözködés, a műveltség és az egészségügy területére vonatkozóan fogalmazott meg reformgondolatokat. Jóllehet ő maga 1832-ben elhunyt, s így életében a polgári átalakulás még csak gyerekcipőben járt, munkássága nem volt hiábavaló, elképzelései ugyanis az új nemzedék számára ösztönzésül szolgáltak, s ott tudtak kiteljesedni.

A következő tanulmányból egy örökké tevékeny hazafit ismerhetünk meg, aki több korszakon keresztül szolgálta szűkebb és tágabb pátriáját (Egy élet a haza szolgálatában. A politikus Kubinyi Ferenc). Amint azt a szerző is kiemeli, Kubinyi életútja a polgári Magyarországig vezető út egyik lehetséges változatát reprezentálja. Elhivatottságát részben a családjától, részben a debreceni iskolázottságból nyerte, 1815-ben pedig Bécsben járva tovább tágíthatta a látókörét. Nógrádban az 1810-es évek végétől kezdtek megjelenni az eszmei alapon szerveződő pártcsoportosulások, s ebbe a nemzedékváltási folyamatba kapcsolódott be politikusként Kubinyi is, aki az 1820-as–30-as évek fordulóján vált elismert megyei politikussá. Az évtizedek során azonban fokozatosan megváltoztak az elképzelései, s míg a reformkorban Kossuth Lajos híve volt, 1848–49-től kezdődően eltávolodott ez irányzattól. Az üldöztetések okán is a tudományos életben keresett menedéket a neoabszolutizmus idején, és habár 1860-tól ismét politizált, kiábrándultan halt meg, miután az akadémikusi tevékenységtől is visszavonult. Kubinyi személyében tehát egy olyan reformer képe tárul elénk, aki elhivatottan szolgálta hazáját, de aki sok más kortársához hasonlóan nem tudta elfogadni a kossuthi politizálás végletekig való kifutását, s a kialakuló polgári világban is nehezen találta a helyét. A Kubinyi Ágoston önéletírása címet viselő írás részben kapcsolódik az előbbi tanulmányhoz, ugyanis Kubinyi Ferenc kevésbé ismert testvérének életútját és munkásságát tárja az olvasó elé. Kubinyi Ágoston szintén fontos tevékenységet fejtett ki, hiszen majdnem három évtizeden át volt a Nemzeti Múzeum igazgatója, számos tudományos társulat működésében vett részt alapítóként, tagként vagy éppen elnökként.

Egy sajátos, szélsőségektől és skandallumoktól sem mentes, tragikus kifutású életívet fest meg a Krúdy Kálmán, egy irodalmi mítosz nyomában című dolgozat. A Krúdyak egy kevésbé jelentős, de sokat pereskedő családot alkottak, s egyik leszármazottjuk, a 19. század elején-közepén élt Kálmán (Krúdy Gyula nagyapjának testvére) tovább rontotta a família hírnevét. Elsősorban a botrányos szerelmi életével vívta ki környezete ellenszenvét, majd miután küzdött az 1848–49-es szabadságharcban, gerillának állt, s bűnözői életmódot vett fel, amely végül is a vesztét okozta.

Békésebb területekre viszi el az olvasót a következő tanulmány, amely egy kevésbé drámai, fordulópontoktól mégsem mentes pályafutást mutat be (Pulszky Ferenc, a szécsényi földesúr). Pulszky európai látókörű politikus és tudós volt, aki 1846-ban telepedett le Szécsényben. A vármegyei választások kapcsán keserű tapasztalatokkal gazdagodott, de folytatta politikai szereplését. 1848 decemberében elmenekült az országból, s az emigrációban eleinte továbbra is a kossuthi nézeteket vallotta, de az 1860-as évek elején szakított ezekkel az elvekkel, s hazatért a birtokára. A Deák-párthoz kezdett közeledni, ám a régi népszerűségét már nem tudta visszanyerni, ezért rövidesen a tudományos életbe menekült. Végeredményben tehát az ő sorsa is a „kötéltáncra” kényszerülő személy életútját reprezentálja, aki sok más kortársához hasonlóan időnként kénytelen volt megalkudni.

Részben szintén Pulszky Ferenchez kapcsolódik a Miért nem járt Petőfi Szécsényben? című írás. Petőfi Sándor a felvidéki útja során megismerkedett Pulszkyval, aki mint mecénás tervezte ugyan a költő támogatását, ám ebből semmi sem valósult meg; a kudarc egyik okát a tudós-politikus mentalitásában látja Praznovszky Mihály, szerinte ugyanis Pulszkyt részben az önzés, másrészt a dicsőségkergetés motiválta.

Néhány év eseményeit s Madách Imre ezekben játszott szerepét mutatja be a Politikai küzdelmek Nógrádban Madách Imre részvételével 1846–1848 című tanulmány. A költő, drámaíró politikában való részvétele talán kevéssé ismeretes a nagyközönség előtt, leginkább csupán az 1850-es, 60-as években kifejtett irodalmi működéséről van képünk. A szerző ebben az írásában először feltérképezi a reformkori választások általános jellemzőit, majd bemutatja a szavazások szabályozását célzó nógrádi javaslatokat. Érzékletes leírásokkal ecseteli a megye viharos korabeli politikai életét, s az olvasót megismerteti a rövid ideig fennálló Szegénylegények Társaságának történetével. Madáchnak azonban nem csupán e közösségben volt szerepe, hanem a heves összecsapásoktól sem mentes 1848-as választások során a viták lecsendesítésében is.

A kötet végére rövidebb művelődéstörténeti, irodalomtörténeti műhelyforgácsok kerültek. A Versbe szedett politikai program Szontagh Pál, Madách Imre és Matolcsy György költészeti versenyét hivatott ábrázolni. A három művész a Szegénylegények Társulata kapcsán verselt meg egy liberális programot, amelynek alapvető erkölcsi követelménye volt a haza szolgálata. A Két adalék a megye reformkori művelődéstörténetéhez címet viselő rövid dolgozat a rendiség korszakának utolsó éveibe kalauzolja el az érdeklődőt. Ebből megtudhatjuk, hogy Nógrád megyében csupán 1848 nyarán nyílt meg az első nyomda; ezt Szerelmey Miklós pesti nyomdász alapította, s az 1880-as évek elejéig működött. Végezetül pedig a megye első hírlapjáról, a Losoncon 1847-től megjelent Pelikánról szerezhetünk némi információt.

A kötet lapjain tehát megelevenedik a korabeli Nógrád megye mozgalmas élete, amelyet sok más törvényhatósághoz hasonlóan egyaránt jellemeztek a magasztos küzdelmek és a kicsinyes csetepaték, amint erre a könyv főcíme is utal. A „főszereplő” a köznemesség, amelynek egyaránt tagjai voltak a jelentős tevékenységet kifejtő művészek, tudósok, politikusok és a botrányos életű személyiségek is. Némelyeknek szinte egyenesen, másoknak kitérőkkel és kényszerű megalkuvásokkal haladt előre az életútjuk. A szóban forgó kiadvány azonban nem csak a köznemesség (vagy egyes tagjai) mentalitására, (politikai) kultúrájára, kapcsolati hálóira világít rá, hanem e társadalmi réteg lehetséges mozgástereire, cselekvési fórumaira is. Ilyen fórum lehetett az országgyűlés vagy a tisztújítás, a követválasztás, de akár a tudományos tevékenység vagy a szépirodalom is. Mindent összevetve a fentebb ismertetett tanulmányok felvillantják a korszak nógrádi történéseinek sokszínűségét, az életpályákat néha vargabetűkre kényszerítő nehézségeit, de egyúttal azt is bizonyítják, hogy ebben a megyében is létezett olyan potenciál, amely segítette az országos események sodrába való becsatornázódást. S ha Nógrád nem bírt is döntő súllyal a korabeli közéletben, de nem is szakadt ki a nemzettel való kölcsönhatásból, amiben éppen a reformkori köznemességnek és az általa folytatott küzdelmeknek volt tekintélyes szerepe.