Gizella Szabómihály: Language Cultivation – Language Planning – Language Management

Content in original language

A cím­ben em­lí­tett nyelv­mű­ve­lés és nyelv­ter­ve­zés (vagy nyel­vi ter­ve­zés) fo­gal­mak mind­an­­nyi­unk szá­má­ra is­mer­tek, az utób­bi év­ti­zed­ben szá­mos ta­nul­mány ele­mez­te a ket­tő kö­zöt­ti kap­cso­la­tot is (leg­utóbb pl. Sán­dor 2003), új fo­ga­lom vi­szont a nyel­vi me­ne­dzse­lés, amely a nor­má­tól el­té­rő nyel­vi ele­me­ket az előb­bi­e­ké­től el­té­rő szem­szög­ből kö­ze­lí­ti meg. A to­váb­bi­ak­ban az aláb­bi há­rom kér­dés­re ke­re­sem a vá­laszt:
a) Az em­lí­tett két, már meg­gyö­ke­re­se­dett fo­ga­lom mel­lett nem len­ne-e cél­sze­rű egy har­ma­di­kat, a cím­ben em­lí­tett nyel­vi me­ne­dzse­lés fo­gal­mat is be­ve­zet­ni?
b) Mi le­gyen a nyel­vi me­ne­dzse­lés vi­szo­nya a nyelv­mű­ve­lés­hez és a nyelv­ter­ve­zés­hez?
c) Át­ve­gyük-e az an­gol ere­de­tű ki­fe­je­zést, vagy ke­res­sünk „ma­gya­ro­sabb” ne­vet?
A nyel­vi me­ne­dzse­lés ki­fe­je­zést 1987-ben B. Jernudd és J. Neustupný hasz­nál­ta elő­ször (an­go­lul language management for­má­ban), még­pe­dig a B. Jernudd ál­tal ki­dol­go­zott nyel­vi kor­rek­ció el­mé­le­té­vel kap­cso­la­to­san (Jernudd–Neustupný 1987; Neustupný 2002, 429).2 Az el­mé­le­tet ké­sőbb J. Neustupný több ta­nul­má­nyá­ban is ki­fej­tet­te, majd a szláv nyel­vek szem­pont­já­ból ár­nyal­ta mun­ka­tár­sa, J. Nekvapil (2000, 2003a, 2003b, lásd még Nekvapil–Neustupný 2003). Neustupný egyik vo­nat­ko­zó ta­nul­má­nyá­ban (2002) a szociolingvisztikán be­lül négy fő irány­za­tot kü­lön­böz­tet meg, ezek: 1. a nyelv és tár­sa­da­lom vi­szo­nyát vizs­gá­ló szociolingvisztika (B. Bern­stein, E. Haugen, U. Weinreich, J. Fishman), va­la­mint ide tar­to­zik sze­rin­te a dis­kur­zus­elem­zés és a nyelvkörnyezettan is; 2. va­ri­á­ció­el­mé­let (J. Gumperz, Ch. Ferguson, W. Labov); 3. a kom­mu­ni­ká­ció nyel­ven kí­vü­li kom­po­nen­se­it vizs­gá­ló szociolingvisztika (D. Hymes); 4. a nyel­vi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra fó­ku­szá­ló szocio­lingvisztika.
J. Neustupný sze­rint a szociolingvisztikának ez a ne­gye­dik irány­za­ta az, amely ma a nyel­vi me­ne­dzse­lés el­mé­le­te ál­tal le­fe­dett te­rü­let­tel azo­nos. A nyel­vi me­ne­dzse­lés a múlt szá­zad hat­va­nas éve­i­ben fej­lő­dés­nek in­dult nyelv­ter­ve­zés el­mé­le­té­ből fej­lő­dött ki, amely szo­ro­san kap­cso­ló­dott az Egye­sült Ál­la­mok­nak ah­hoz a tö­rek­vé­sé­hez, hogy el­len­sú­lyoz­za a Szov­jet­unió ázsi­ai és af­ri­kai tér­nye­ré­sét, ezért az ak­ko­ri ún. fej­lő­dő ál­la­mok nyel­vi prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zott. A nyel­vi me­ne­dzse­lés el­mé­le­te a nyelvtervezéssel3 fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek kö­zött fo­lyó szem­lé­let­be­li vi­ták ered­mé­nye­ként ala­kult ki. J. Neustupný sze­rint az alap­ve­tő vé­le­mény­kü­lönb­ség az aláb­bi­ak­ban ra­gad­ha­tó meg: a nyelv­ter­ve­zés­ben a nyelv­ter­ve­ző szak­em­be­rek de­fi­ni­ál­ják a prob­lé­má­kat, s nem fog­lal­koz­nak az­zal, mi­lyen nyel­vi prob­lé­mák­kal küz­de­nek a be­szé­lők egy-egy konk­rét szi­tu­á­ci­ó­ban (lásd még Nekvapil 2000, 166); ez­zel függ ös­­sze to­váb­bá az a tény, hogy a nyelv­ter­ve­zés a nyel­vi prob­lé­má­kat a gram­ma­ti­kai kom­pe­ten­cia szint­jén (va­gyis el­vont mó­don, a „nyelv” prob­lé­má­ja­ként) ér­tel­me­zi, s nem a be­szé­lők prob­lé­má­ja­ként. Vé­gül: a nyelv­ter­ve­zés fel­té­te­le­zi a fe­lül­ről tör­té­nő irá­nyí­tást: a nyelv­ter­ve­zés (a nyelv ter­ve­zé­se) egy­faj­ta ob­jek­tív, tech­ni­kai disz­cip­lí­na, az ezt irá­nyí­tó szak­em­be­rek mint­egy az egész tár­sa­da­lom ne­vé­ben jár­nak el – ugyan­ak­kor azon­ban kér­dé­ses, hon­nan ered ez a sze­re­pük, le­gi­ti­má­ci­ó­juk.
Mi­ben kü­lön­bö­zik a nyel­vi me­ne­dzse­lés a nyelv­ter­ve­zés­től? J. V. Neustupný le­szö­ge­zi, hogy mind a nyelv­ter­ve­zés, mind a nyel­vi me­ne­dzse­lés a nyel­vi prob­lé­mák ke­ze­lé­sé­vel fog­lal­ko­zik, ám el­té­rő meg­kö­ze­lí­tés­sel: az egyik „fent­ről le­fe­lé”, a má­sik pe­dig „alul­ról fel­fe­lé” ha­lad­va (lásd még Nekvapil 2003b, 2). A szer­ző – töb­bek­kel egye­tem­ben – azt a né­ze­tet vall­ja, hogy a nyel­vi prob­lé­mák nem ke­zel­he­tők ob­jek­tív mó­don (lásd még Jernudd–Neustupný 1987, 72), ugyan­is meg­ol­dá­su­kat az érin­tett sze­rep­lők kü­lön­bö­ző­kép­pen lát­ják, en­nél­fog­va ér­dek­el­len­té­tek lé­tez­nek kö­zöt­tük, s csak a ha­ta­lom­mal ren­del­ke­ző ér­dek­cso­port tud­ja ke­resz­tül­vin­ni el­kép­ze­lé­se­it. To­váb­bá a nyel­vi prob­lé­mák mikroszinten, a meg­nyi­lat­ko­zá­sok­ban je­lent­kez­nek, te­hát kü­lön­bö­ző szin­te­ken kell meg­ol­da­ni is őket. A nyel­vi prob­lé­mák meg­ol­dá­sa el­kép­zel­he­tet­len a kap­cso­ló­dó tár­sa­dal­mi és kom­mu­ni­ká­ci­ós prob­lé­mák ke­ze­lé­se nél­kül.
A nyel­vi me­ne­dzse­lés fo­lya­mat, me­lyen be­lül öt sza­kaszt kü­lö­nít­he­tünk el: 1. az in­ter­ak­ció so­rán a be­szé­lők va­la­mi­lyen mó­don el­tér­nek a kom­mu­ni­ká­ci­ós nor­mák­tól (deviation). Nyel­vi prob­lé­ma ak­kor ke­let­ke­zik, ha ezt az el­té­rést a be­szé­lők 2. ész­re­ve­szik (noting) és 3. po­zi­tí­van vagy ne­ga­tí­van ér­té­ke­lik (evaluation). Az ész­lelt el­té­ré­sek ke­ze­lé­se cél­já­ból 4. ak­ció­terv (adjustment de­sign) ki­dol­go­zá­sá­ra és 5. meg­va­ló­sí­tá­sá­ra (implementation) ke­rül sor (lásd még Jernudd–Neustupný 1987, 75–76). Ezek a lé­pé­sek na­gyon ha­son­lí­ta­nak a nyelv­ter­ve­zés egyes sza­ka­sza­i­ra (a prob­lé­ma ki­je­lö­lé­se, a meg­ol­dá­si mó­do­za­tok fel­vá­zo­lá­sa, il­let­ve egy konk­rét meg­ol­dás ki­vá­lasz­tá­sa, majd en­nek el­ter­jesz­té­se), ám több lé­nye­ges el­té­rés mu­tat­ko­zik kö­zöt­tük. Amint fen­tebb már volt ró­la szó, a nyel­vi me­ne­dzse­lés min­dig a konk­rét kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­zet­ben fel­lé­pő prob­lé­mák ke­ze­lé­sét tart­ja fon­tos­nak, ami vi­szont nem je­len­ti azt, hogy az adott prob­lé­ma nem le­het tár­sa­dal­mi ér­vé­nyű és je­len­tő­sé­gű. Ilyen pél­da­ként em­lí­ti Neustupný azt, ami­kor bi­zo­nyos konk­rét szi­tu­á­ci­ók­ban (nem­zet­kö­zi szin­ten) az an­gol anya­nyel­vi be­szé­lők előny­ben van­nak a nem anya­nyel­vi be­szé­lők­kel szemben.4 To­váb­bá a nyel­vi me­ne­dzse­lés sze­rint a nyel­vi prob­lé­ma a kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­zet­től füg­gő­en kü­lön­bö­ző szin­te­ken ke­let­ke­zik, ezért kü­lön­bö­ző szin­te­ken is kell meg­ol­da­ni, így az ak­ció­terv az ön­kor­rek­ci­ó­tól kezd­ve a nyel­vi re­form­ja­vas­la­to­kig szá­mos szin­ten megvalósulhat.5 A nyel­vi me­ne­dzse­lés fent vá­zolt fo­lya­ma­ta bár­mi­kor meg­sza­kít­ha­tó: pl. a prob­lé­mát az in­ter­ak­ció részt­ve­vői ér­zé­ke­lik és ér­té­ke­lik is, de nem tart­ják fon­tos­nak, hogy to­vább­ra is fog­lal­koz­za­nak ve­le, vagy ki­dol­goz­nak ugyan ak­ció­ter­vet, de az nem va­ló­sul meg, így a tör­té­ne­lem­ből több pél­da is van ar­ra, hogy ki­vá­ló­an ki­dol­go­zott ter­ve­ze­tek a meg­fe­le­lő fel­té­te­lek hi­á­nyá­ban so­ha­sem vál­tak va­ló­ra.
Az el­mon­dot­tak­ból úgy tűn­het, hogy Neustupný a nyel­vi me­ne­dzse­lést csak az in­ter­ak­ció részt­ve­vő­it érin­tő fo­lya­mat­ként ér­tel­me­zi, olyan fo­lya­mat­ként, amely mint­egy au­to­ma­ti­ku­san, bár­mi­lyen „szer­ve­zett el­mé­let” rész­vé­te­le, az­az kül­ső be­avat­ko­zás nél­kül zaj­lik. Va­ló­já­ban a szer­ző két­faj­ta ér­te­lem­ben hasz­nál­ja ezt a ki­fe­je­zést: a) ob­jek­tív fo­lya­mat, az in­ter­ak­ció részt­ve­vői ma­guk old­ják meg a prob­lé­mát, b) a nyel­vi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­nak egy­faj­ta el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­se. A szer­ző ide so­rol­ja a már em­lí­tett kor­rek­ció­el­mé­le­tet, de az ún. nyel­vi im­pe­ri­a­liz­mus el­mé­le­tét (Phillipson) vagy a nyelvkörnyezettant is.
Neustupný a nyel­vi me­ne­dzse­lés fo­gal­mát a nyelv­ter­ve­zés kri­ti­ká­já­ra ala­poz­za; nem fo­gal­maz­za ugyan meg, ám a nyelv­ter­ve­zést in­kább de­duk­tív, a nyel­vi me­ne­dzse­lést pe­dig in­duk­tív fo­lya­mat­nak tart­ja (amint ezt ko­ráb­ban em­lí­tet­tük), ugyan­is ezt ír­ja: „Az egyes in­ter­ak­ci­ós ak­tu­sok­ra vo­nat­ko­zó nyel­vi me­ne­dzse­lé­si fo­lya­ma­tok olyan szer­ve­zett te­vé­keny­ség­gé áll­nak ös­­sze, amely­ben már el­mé­let és ide­o­ló­gia is meg­nyil­vá­nul, ki­ter­jedt há­ló­za­tok ala­kul­nak ki, ös­­sze­tett fo­lya­ma­tok zaj­la­nak. Ezen a szin­ten már nem szük­ség­sze­rű­en nyil­ván­va­ló a konk­rét in­ter­ak­ci­ós ak­tu­sok­hoz fű­ző­dő kap­cso­lat. A nyel­vi me­ne­dzse­lés mint el­mé­let azon­ban meg­kí­ván­ja, hogy ez a kap­cso­lat a le­he­tő leg­szo­ro­sabb le­gyen. Más szó­val, a nyel­vi me­ne­dzse­lés­nek meg kell ha­lad­nia azt a hely­ze­tet, ami­kor a nyel­vi gya­kor­lat kor­lá­to­zott is­me­re­té­re ala­poz­va nyel­vé­szek vagy má­sok ha­tá­roz­ták meg, hogy mi je­lent gon­dot, és mi nem” (2002, 435).
Mi­ért tart­juk hasz­nos­nak és to­vább­gon­do­lás­ra ér­de­mes­nek a fent vá­zolt el­mé­le­tet? El­ső­sor­ban is azért, mert gya­kor­lat­ori­en­tált, a va­lós fo­lya­ma­to­kat rög­zí­ti, s lé­nye­gé­ben le­ír­ha­tó ve­le az a te­vé­keny­ség, me­lyet pél­dá­ul a nyel­vi kö­zön­ség­szol­gá­la­t­ok vé­gez­nek. A fen­ti­ek alap­ján eset­leg az a vé­le­mény ala­kul­hat ki va­la­ki­ben, hogy Neustupný a nyel­vi me­ne­dzse­lés fo­lya­ma­tá­ból ki­zár­ja a nyel­vé­sze­ket, il­let­ve a nyel­vé­szek sze­re­pét eset­leg csak a fo­lya­ma­tok le­írá­sá­ra, a konk­rét in­ter­ak­ci­ós ak­tu­sok meg­ol­dá­sa alap­ján le­von­ha­tó ta­nul­sá­gok ös­­szeg­zé­sé­re és utó­la­gos el­mé­let­al­ko­tás­ra kor­lá­toz­za. Va­ló­já­ban Neustupný két­faj­ta nyel­vi me­ne­dzse­lést kü­lön­böz­tet meg: az egy­sze­rű, az adott kom­mu­ni­ká­ci­ós ak­tus­ra vo­nat­ko­zót és az ál­ta­lá­ban in­téz­mény­hez köt­he­tő szer­ve­zet­tet (bő­veb­ben lásd Nekvapil 2003b, 5).6 To­váb­bá nem fe­led­kez­he­tünk meg ar­ról a tény­ről sem, hogy egy­részt a nyel­vé­szek be­szé­lők is egy­ben, s ezért a kom­mu­ni­ká­ció so­rán ma­guk is ke­rül­nek olyan hely­zet­be, hogy va­la­mi­lyen nyel­vi prob­lé­mát kell meg­ol­da­ni­uk, más­részt pe­dig nyel­vi prob­lé­má­ik­kal egyéb be­szé­lők for­dul­nak hoz­zá­juk (lásd pl. a kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok te­vé­keny­sé­gét).
Amint em­lí­tet­tük, a nyel­vi me­ne­dzse­lés el­mé­le­te al­kal­maz­ha­tó a nyel­vi kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok és ál­ta­lá­ban a nyel­vi szol­gál­ta­tá­so­kat nyúj­tó in­téz­mé­nyek te­vé­keny­sé­gé­re. El­ső­sor­ban is ez­ál­tal el­vá­laszt­ha­tó e te­vé­keny­ség a szű­kebb ér­te­lem­ben vett nyelv­mű­ve­lés­től, va­gyis a nyel­vi ismeretterjesztéstől.7 Az alap­ve­tő el­té­ré­sek a kö­vet­ke­zők: igaz ugyan, hogy oly­kor a nyelv­mű­ve­lők ol­va­sói vagy hall­ga­tói kér­dés­re vá­la­szol­nak a nyelv­mű­ve­lő cikk­ben vagy elő­adás­ban, a ti­pi­kus azon­ban az, hogy a sa­ját ma­guk ál­tal nyel­vi prob­lé­má­nak mi­nő­sí­tett kér­dés­ről ír­nak (a nor­má­tól va­ló el­té­rés­re fi­gyel­nek fel) at­tól füg­get­le­nül, hogy a be­szé­lők szá­má­ra az prob­lé­ma­ként me­rül-e fel vagy sem. (Bi­zo­nyos nyelv­mű­ve­lői ta­ná­csok ha­tás­ta­lan vol­ta ép­pen ez­zel függ­het ös­­sze.) To­váb­bá a nyelv­mű­ve­lő ta­nács ti­pi­kus meg­je­le­né­si for­má­ja a nyelv­mű­ve­lő cikk vagy elő­adás (il­let­ve ké­zi­könyv­ben szó­cikk), amely – még ha va­lós prob­lé­má­ra re­a­gál is – idő­ben és tér­ben el­to­ló­dik az ere­de­ti prob­lé­má­hoz ké­pest, sőt a szer­zők ne­megy­szer han­goz­tat­ják, hogy cél­juk az ál­ta­lá­no­sí­tás, a je­len­ség be­mu­ta­tá­sa. A nyel­vi szol­gál­ta­tá­sok, kö­zön­ség­szol­gá­lat ese­té­ben azon­ban azon­nal kell re­a­gál­ni, va­gyis a prob­lé­ma és an­nak meg­ol­dá­sa kö­zött mi­ni­má­lis idő­el­to­ló­dás van, s egy konk­rét kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­zet­re vo­nat­ko­zó­an kell ta­ná­csot ad­ni. Ez azon­ban nem zár­ja ki, hogy a ké­sőb­bi­ek­ben a ta­nács alap­ján akár nyelv­mű­ve­lő, nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tő cikk is szü­les­sen a prob­lé­má­ról, vagy más mó­don hasz­no­sít­sák a konk­rét eset­ből le­von­ha­tó ta­pasz­ta­la­to­kat.
A szer­ve­zett ke­re­tek­ben fo­lyó nyel­vi me­ne­dzse­lés és a nyelv­ter­ve­zés, il­let­ve a nyelv­fej­lesz­tés­ként ér­tel­me­zett nyelv­mű­ve­lés vi­szo­nya már bo­nyo­lul­tabb. Amint fen­tebb ar­ról már volt szó, Neustupný a nyelv­ter­ve­zést és a nyel­vi me­ne­dzse­lést mint fo­gal­mat és te­vé­keny­sé­get szem­be­ál­lít­ja egy­más­sal, szin­te egy­mást ki­zá­ró fo­ga­lom­ként és te­vé­keny­ség­ként ér­tel­me­zi őket.8 Ez­zel el­len­tét­ben azt gon­do­lom, hogy mind­ket­tő­re szük­sé­günk van: a konk­rét nyel­vi-kom­mu­ni­ka­tív prob­lé­mák meg­ol­dá­sa va­la­mi­lyen tá­gabb ke­ret­be be­il­leszt­ve le­het­sé­ges. Vé­le­mé­nyem sze­rint a nyelv­ter­ve­zés ha­tá­roz­za meg azt a stra­té­gi­át, azt a stra­té­gi­ai és el­mé­le­ti ke­re­tet, amely­hez vi­szo­nyít­va a konk­rét nyel­vi prob­lé­má­kat ke­zel­jük, bár igaz ugyan, hogy a gya­kor­lat is hat az el­mé­let­re, a ket­tő kö­zött ál­lan­dó osz­cil­lá­lás lé­te­zik.
A nyelv­ter­ve­zés, a nyelv­mű­ve­lés és a nyel­vi me­ne­dzse­lés kö­zött sa­ját ér­tel­me­zé­sem sze­rint fenn­ál­ló kap­cso­la­tot há­rom pél­dán szem­lél­te­tem:
Elő­ször egy pél­da a Gramma Nyel­vi Iro­da sa­ját gya­kor­la­tá­ból. A köz­élet és a hi­va­ta­li élet szlo­vák­nyel­vű­sé­ge mi­att ed­dig el­ha­nya­golt te­rü­let volt Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar jo­gi-köz­igaz­ga­tá­si ter­mi­no­ló­gia. Po­li­ti­kai okok­ból egé­szen 1997-ig a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um meg­je­len­tett ugyan egy la­pot (1990-ig Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok, ké­sőbb Köz­igaz­ga­tás cím­mel) a köz­igaz­ga­tás­ban dol­go­zó tiszt­vi­se­lők ré­szé­re, amely tör­vény­for­dí­tá­so­kat és egyéb szö­ve­ge­ket kö­zölt, ez a lap azon­ban tel­jes mér­ték­ben a szlo­vák Národné výbory, ill. Verejná správa ma­gyar for­dí­tá­sa volt. A for­dí­tá­sok szín­vo­na­la na­gyon ala­csony volt, a kü­lön­bö­ző szö­ve­gek kü­lön­bö­ző for­dí­tók­tól szár­maz­tak, ezért ugyan­azt a szlo­vák ki­fe­je­zést kü­lön­bö­ző­kép­pen for­dí­tot­ták. A na­pi­saj­tó­val és a rá­di­ó­val ha­son­ló a hely­zet. Mind­ez azt ered­mé­nyez­te, hogy je­len­leg egy-egy szlo­vák fo­ga­lom­nak eset­le­ge­sen több ma­gyar meg­fe­le­lő­je is hasz­ná­la­tos (bő­veb­ben Szabómihály 2002a, 2002b). Ez a kér­dés ko­ráb­ban kí­vül esett a nyelv­mű­ve­lés ér­dek­lő­dé­si kö­rén, s év­ti­ze­de­kig lé­nye­gé­ben va­lós prob­lé­ma­ként nem is me­rült föl, mi­vel a köz­igaz­ga­tás­ban a ma­gyar nyel­vet írás­ban gya­kor­la­ti­lag nem le­he­tett hasz­nál­ni.
Az egy­ér­tel­mű ter­mi­no­ló­gia hi­á­nya – és egy­ál­ta­lán a ma­gyar jo­gi-köz­igaz­ga­tá­si szö­ve­gek­re jel­lem­ző stí­lus­nak mint nor­má­nak a nem is­me­re­te – az utób­bi évek­ben vált akut­tá, ugyan­is az 1999-től ha­tá­lyos ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti tör­vény alap­ján ma már bi­zo­nyos hi­va­ta­lok­kal va­ló kap­cso­lat­tar­tás so­rán a ma­gyar nyelv írás­ban is hasz­nál­ha­tó. A meg­fe­le­lő „szlo­vá­ki­ai ma­gyar” jo­gi-köz­igaz­ga­tá­si ter­mi­no­ló­gia hi­á­nyát nagy­részt prob­lé­ma­ként élik meg pél­dá­ul a te­le­pü­lé­si ön­kor­mány­zat­ok vagy az új­ság­írók (az in­ter­ak­ció részt­ve­vői), de tu­da­to­sít­ják (el­vi­leg kí­vül­ál­ló­ként) a nyel­vé­szek is. (Az utób­bi­ak­nak na­gyobb át­te­kin­té­sük van a prob­lé­má­ról, ezért több prob­lé­mát is tu­da­to­sí­ta­nak, mint az előb­bi­ek.)
A jo­gi-köz­éle­ti szö­ve­gek ma­gyar vál­to­za­tá­nak meg­fo­gal­ma­zá­sá­val kap­cso­la­tos prob­lé­má­ik­kal a be­szé­lők (konk­rét sze­mé­lyek, de in­téz­mé­nyek is) szá­mos eset­ben a Gramma Nyel­vi Iro­da 2002-től mű­kö­dő kö­zön­ség­szol­gá­la­tá­hoz for­dul­nak. Ami­kor a kö­zön­ség­szol­gá­lat mun­ka­tár­sai ar­ra ad­nak vá­laszt, ho­gyan for­dít­son a kér­de­ző egy-egy konk­rét szlo­vák szót, ki­fe­je­zést ma­gyar­ra, a vá­lasz mö­gött szük­ség­sze­rű­en va­la­mi­lyen el­mé­le­ti hát­tér hú­zó­dik meg. Eb­ben az eset­ben a hát­tér va­ló­já­ban egy nyelv­ter­ve­zé­si dön­tés: el kell dön­te­ni, hogy a közmagyar (az­az a Ma­gyar­or­szá­gon hasz­ná­la­tos) ki­fe­je­zést ja­va­sol­juk-e (ha van ilyen), vagy a „for­ga­lom­ban le­vő”, for­dí­tás­sal lét­re­jött ki­fe­je­zé­sek kö­zül ja­va­sol­junk-e egyet, eset­leg újat al­kos­sunk (bő­veb­ben lásd Lanstyák–Szabómihály 2000/2002). A szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­vé­le­mény el­vi­leg el­uta­sít­ja a kon­tak­tus­je­len­sé­ge­ket, ver­bá­li­san a közmagyarhoz va­ló nyel­vi kö­ze­le­dést tá­mo­gat­ja, s ez volt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­mű­ve­lők ál­lás­pont­ja is. Gya­kor­la­ti – el­ső­sor­ban kom­mu­ni­ka­tív – szem­pon­to­kat fi­gye­lem­be vé­ve a Gramma Nyel­vi Iro­da mun­ka­tár­sai is azon a vé­le­mé­nyen van­nak, hogy a szak­ter­mi­no­ló­gia sík­ján meg kell tar­ta­ni a le­he­tő leg­na­gyobb egy­sé­get, ezért funk­ci­o­ná­lis meg­fe­le­lés ese­tén a magyar(országi) jo­gi-köz­éle­ti ter­mi­nu­sok át­vé­tel­ét kell ja­va­sol­ni. Ez a nyelv­ter­ve­zé­si dön­tés az­tán meg­ha­tá­roz­za a konk­rét nyel­vi prob­lé­mák­ra adott vá­la­szo­kat is: va­gyis min­den eset­ben, ami­kor ilyen kér­dés me­rül föl, el­ső­sor­ban is a már lé­te­ző ter­mi­nus hasz­ná­la­tát ja­va­sol­ja a kö­zön­ség­szol­gá­lat, s csak ak­kor fog­lal­ko­zunk sa­já­tos szak­sza­vak meg­al­ko­tá­sá­nak a prob­lé­má­já­val, ami­kor a szlo­vá­ki­ai fo­ga­lom nem lé­te­zik Ma­gyar­or­szá­gon, vagy va­la­mi­lyen más ok­ból nem ve­he­tő át.
Le­zaj­lott te­hát a tel­jes fo­lya­mat: az in­ter­ak­ció részt­ve­vői ész­lel­ték a prob­lé­mát (konk­ré­tan azt, hogy va­la­mit nem tud­nak „he­lye­sen” ma­gya­rul meg­ne­vez­ni), ezt a tényt ne­ga­tí­van ér­té­kel­ték, te­hát pró­bál­ták meg­ol­da­ni, a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ba be­kap­csolt nyel­vé­szek vá­la­szol­tak, ez­ál­tal a kér­de­ző ré­szé­re a prob­lé­mát meg­ol­dot­ták. A kér­de­zőt rend­sze­rint nem ér­dek­li a nyel­vé­sze­ti ma­gya­rá­zat, sem az, hogy el­vi­leg több­fé­le le­he­tő­ség kö­zül le­he­tett vá­lasz­ta­ni, ő egy­ér­tel­mű vá­laszt kér. A nyel­vész azon­ban azt sze­ret­né, hogy er­ről a dön­tés­ről, az adott prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ról má­sok is ér­te­sül­je­nek – fel­te­he­tő ugyan­is, hogy ha­son­ló gond­ja­ik má­sok­nak is van­nak, s ez így is szo­kott len­ni –, ezért igyek­szik azt el­ter­jesz­te­ni. Az em­lí­tett dön­tés va­ló­já­ban egy kodifikációs ak­tus volt, amely „köz­lé­sé­nek”, el­ter­jesz­té­sé­nek ha­gyo­má­nyos mód­ja (szó­tá­rak­ban, ké­zi­köny­vek­ben stb.) hos­­szú ide­ig tart, s ezért nem célravezető.9 Eb­ből a meg­fon­to­lás­ból az ál­ta­lunk ho­zott kodifikációs dön­té­sek el­ter­jesz­té­sé­nek aláb­bi mód­ja­it vá­lasz­tot­tuk: 1. a köz­ér­de­kű kér­dé­sek­re adott vá­la­szo­kat kö­zöl­jük a hon­la­pun­kon; 2. az ál­ta­lunk ja­va­solt ma­gyar meg­fe­le­lő­ket (a kodifikációt-lexikációt) szin­tén kö­zöl­jük a hon­la­pon, il­let­ve meg­küld­jük a szer­kesz­tő­sé­gek­nek; 3. nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tő cik­kek­ben is­mer­tet­jük meg a nagy­kö­zön­ség­gel az ál­ta­lunk ja­va­solt ki­fe­je­zé­se­ket, ter­mi­nu­so­kat. A vá­zolt fo­lya­mat te­hát nyel­vi me­ne­dzse­lés és nyelv­ter­ve­zés, il­let­ve (szű­kebb ér­te­lem­ben vett) nyelv­mű­ve­lés is egy­ben.
Több­sé­gi hely­zet­ben, így Ma­gyar­or­szá­gon is ha­son­ló­an ír­ha­tó le a fo­lya­mat: A be­szé­lők rend­sze­rint azért for­dul­nak az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek kö­zön­ség­szol­gá­la­tá­hoz, mert nem biz­to­sak a nor­ma is­me­re­té­ben. Pél­dá­ul azt a kér­dést te­szik fel, ho­gyan ír­ják le egy adott in­téz­mény bel­ső szer­ve­ze­ti egy­sé­gé­nek a ne­vét. A kö­zön­ség­szol­gá­lat mun­ka­tár­sa el­vi­leg két­fé­le vá­laszt ad­hat: a he­lyes­írá­si sza­bály­zat­ra utal­va azt mond­ja, hogy a bel­ső szer­ve­ze­ti egy­sé­gek (pl. osz­tá­lyok) ne­vét kis kez­dő­be­tű­vel ír­juk; azt is mond­hat­ja azon­ban, hogy a je­len­le­gi nagy­be­tű­sí­tés irá­nyá­ba haj­ló írás­gya­kor­la­tot fi­gye­lem­be vé­ve a bel­ső szer­ve­ze­ti egy­ség ne­ve ír­ha­tó nagy kez­dő­be­tű­vel is.10 Az el­ső eset­ben egy­faj­ta „or­to­ló­gu­si” vá­laszt adott, a má­so­dik eset­ben le­he­tő­sé­get adott a vá­lasz­tás­ra. Az el­ső eset­ben a nor­má­hoz iga­zo­dó vál­to­zat tá­mo­ga­tá­sá­val nyelv­ter­ve­zé­si szem­pont­ból a nor­ma meg­erő­sí­té­sé­ről van szó, a má­so­dik eset­ben vá­la­sza – ha a kér­de­ző az írás­gya­kor­la­tot ve­szi fi­gye­lem­be – vé­gül is a nor­ma meg­vál­toz­ta­tá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­se­ket fog­ja erő­sí­te­ni.

A nyelv­ter­ve­zé­si kér­dé­se­ket már azért sem le­het ki­zár­ni a nyel­vi me­ne­dzse­lé­si fo­lya­mat­ból, mert olyan kör­nye­ze­tet te­rem­te­nek, amely meg­ha­tá­roz­za egy­részt az ugyan­ar­ra a prob­lé­má­ra adott vá­la­szo­kat, más­részt pe­dig a prob­lé­ma­ként szó­ba jö­he­tő je­len­sé­gek kö­rét is ki­je­lö­li. Ha – a fen­ti pél­dá­nál ma­rad­va – a nyel­vi kö­zön­ség­szol­gá­lat mun­ka­tár­sai azon a vé­le­mé­nyen van­nak, hogy az in­téz­mé­nyek szer­ve­ze­ti egy­sé­ge­i­nek a ne­vét a kodifikációval össz­hang­ban kell ír­ni, ak­kor min­den ilyen tar­tal­mú kér­dés­re egy­ér­tel­mű­en a he­lyes­írá­si sza­bály­zat vo­nat­ko­zó pont­já­nak meg­fe­le­lő vá­laszt ad­nak, a má­sik eset­ben pe­dig nyil­ván szin­tén azo­nos mó­don jár­nak el, va­gyis a je­len­le­gi írás­gya­kor­lat­ról is tá­jé­koz­tat­ják a kér­de­ző­ket. To­váb­bá: stá­tus­ter­ve­zé­si kér­dés, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák­ban (je­len­leg új­ra) két nyel­ven ál­lít­ják ki a bi­zo­nyít­vá­nyo­kat, ve­ze­tik az ok­ta­tá­si do­ku­men­tá­ci­ót. E szö­ve­gek két­nyel­vű­sé­gét az ok­ta­tá­si kor­mány­zat úgy ér­tel­me­zi, hogy a ma­gyar szö­veg­nek mon­da­ton­ként, eset­leg be­kez­dé­sen­ként (táb­lá­za­tos meg­ol­dás ese­tén sza­van­ként vagy ki­fe­je­zé­sen­ként) kell kö­vet­nie a szlo­vák szö­ve­get, va­gyis a szlo­vák és a ma­gyar szö­veg egy­azon la­pon pár­hu­za­mo­san (egy­más mel­lett, il­let­ve egy­más alatt) he­lyez­ke­dik el. Ez a meg­ol­dás szá­mos prob­lé­mát fel­vet, pél­dá­ul a két szö­veg­nek kö­rül­be­lül azo­nos hos­­szú­nak kell len­nie, sok eset­ben kény­te­le­nek va­gyunk nem ma­gya­ros szó­ren­det al­kal­maz­ni, a ma­gyar­or­szá­gi min­ták csak kor­lá­to­zot­tan hasz­nál­ha­tók stb. (bő­veb­ben lásd Szabómihály 2000/2002). Ha si­ke­rül­ne el­ér­nünk, hogy a két szö­veg le­vá­laszt­ha­tó len­ne egy­más­tól (pél­dá­ul a bi­zo­nyít­vá­nyok ese­té­ben két kü­lön­bö­ző la­pon len­ne a szlo­vák és a ma­gyar szö­veg), a mai szö­veg­for­má­lá­si és szó­ren­di gon­dok je­len­tős ré­sze fel sem me­rül­ne. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­ter­ve­zés – e prob­lé­mát tu­da­to­sít­va – te­hát a je­len­le­gi gya­kor­lat meg­vál­toz­ta­tá­sá­ra fog tö­re­ked­ni, ez azon­ban mind­ad­dig nem fog si­ke­rül­ni, amíg az ok­ta­tá­si kor­mány­zat mint ha­ta­lom­mal ren­del­ke­ző il­le­té­kes ha­tó­ság nem egye­zik be­le a szlo­vák és a ma­gyar szö­veg­nek két kü­lön lap­ra tör­té­nő szét­vá­lasz­tá­sá­ba. Ez azt je­len­ti, hogy amíg nem tör­té­nik meg a ma­gyar szö­veg önál­ló­sí­tá­sa, min­den újabb szö­veg­nél ugyan­azok­kal a nyel­vi prob­lé­mák­kal fo­gunk ta­lál­koz­ni, s hi­á­ba azo­no­sít­juk és tu­da­to­sít­juk őket, a két nyelv­nek az adott szö­ve­gek­ben meg­nyil­vá­nu­ló stá­tus­be­li kü­lönb­sé­ge kor­lá­toz­ni fog­ja a meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket.
A be­ve­ze­tő­ben em­lí­tett har­ma­dik kér­dés az egy­elő­re nyel­vi menedzselés-nek ne­ve­zett fo­ga­lom ma­gyar meg­ne­ve­zé­se (ha úgy gon­dol­juk, hogy szük­ség vol­na e fo­ga­lom­ra). A nyel­vi me­ne­dzse­lés fent vá­zol fo­lya­ma­tá­nak is­me­re­té­ben mond­hat­juk, hogy eb­ben a szó­kap­cso­lat­ban a me­ne­dzse­lés szó­nak más a je­len­té­se, mint amit a me­ne­dzsel ige szó­tá­ra­zott je­len­té­sei alap­ján várnánk,11 az an­gol manage igé­nek azon­ban van ’kezel’ je­len­té­se is, va­gyis a nyel­vi me­ne­dzse­lés he­lyett hasz­nál­ha­tó vol­na a nyel­vi prob­lé­ma­ke­ze­lés ki­fe­je­zés is.12

Iro­da­lom

Jernudd, Björn. H – Jiøí V. Neustupný 1987. Language Planning: For whom? Laforge, L. ed.: Proceedings of the International Colloqium on Language Planning. May, 25–29, 1986 Ot­ta­wa. 69–84. Qu­é­bec, Les Presses de l’Université Laval.
Heltainé Nagy Er­zsé­bet 2002. Nyelv, ha­ta­lom, nor­ma ös­­sze­füg­gé­sei a 20. szá­za­di ma­gyar nyelv­mű­ve­lés­ben. In: Hoffmann Ist­ván–Ju­hász De­zső–Pén­tek Já­nos (szerk.): Hun­ga­ro­ló­gia és dimenzionális nyelv­szem­lé­let. Elő­adá­sok az V. Nem­zet­kö­zi Hun­ga­ro­ló­gi­ai Kong­res­­szu­son. 215–224. Debrecen–Jyväskylä.
Lanstyák István–Szabómihály Gi­zel­la 2000/2002. Nyel­vi jo­ga­ink ér­vé­nye­sí­té­sé­nek nyel­vi fel­tét­elei. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2. évf. (2000) 1. sz. 85–98. Új­ra­köz­lés: Lanstyák István–Szabómihály Gi­zel­la Ma­gyar nyelv­ter­ve­zés Szlo­vá­ki­á­ban. Ta­nul­má­nyok és do­ku­men­tu­mok. 117–126. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó.
Nekvapil, Jiøí 2000. Language management in a changing society: Sociolinguistic remarks from the Czech Republic. In: Panzer, B. (ed.): Die sprachliche Situation in der Slavia zehn Jahre nach der Wende. 165–177. Frank­furt am Ma­in, Peter Lang.
Nekvapil, Jiøí 2003a. O vztahu malých a velkých slovanských jazykù [A kis és nagy szláv nyel­vek kap­cso­la­tá­ról]. Lìtopis, 50. évf. (2003) 1. sz. (Inter-Slavica), 113–127.
Nekvapil, Jiøí 2003b. Small and Large Languages in Contact. Paper presented at Obirin University, Tokyo, October 2, 2003 (kéz­irat).
Nekvapil, Jiøí – J.V. Neustupný 2003. Language Management in the Czech Republic. Current Issues in Language Planning. 2003, Vol. 4, No. 3–4, 181–366.
Neustupný, Jiøí V. 2002. Sociolingvistika a jazykový management. Sociologický èasopis, 38. évf. 4. sz. 429–432.
NyKk. 1985. Grétsy László–Kemény Gá­bor (szerk.): 1985. Nyelv­mű­ve­lő ké­zi­könyv. II. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Sán­dor Klá­ra 2003. Nyelv­ter­ve­zés, nyelv­po­li­ti­ka, nyelv­mű­ve­lés. In: Kiefer Fe­renc (szerk.): A ma­gyar nyelv ké­zi­köny­ve. 381–409. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Szabómihály Gi­zel­la 2000/2002. A két­nyel­vű is­ko­lai ira­tok ma­gyar szö­ve­gé­vel és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ok­ta­tá­si ter­mi­no­ló­gi­á­val kap­cso­la­tos prob­lé­mák­ról. Iro­dal­mi Szem­le, 43, 2000, 5–6. 118–128. Új­ra­köz­lés: Lanstyák István–Szabómihály Gi­zel­la Ma­gyar nyelv­ter­ve­zés Szlo­vá­ki­á­ban. Ta­nul­má­nyok és do­ku­men­tu­mok. 170–181. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó.
Szabómihály Gi­zel­la 2002a. A ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti tör­vény gya­kor­la­ti al­kal­ma­zá­sa és a szlo­vák hi­va­ta­los (jo­gi-köz­igaz­ga­tá­si) szö­ve­gek ma­gyar­ra for­dí­tá­sá­nak kér­dé­sei. In: Lanstyák Ist­ván és Si­mon Sza­bolcs (szerk.): Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről. 169–200. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó.
Szabómihály Gi­zel­la 2002b. A hi­va­ta­li két­nyel­vű­ség meg­te­rem­té­sé­nek nyel­vi ve­tü­le­tei. In: Lanstyák István–Szabómihály Gi­zel­la Ma­gyar nyelv­ter­ve­zés Szlo­vá­ki­á­ban. Ta­nul­má­nyok és do­ku­men­tu­mok. 182–199. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó.