Zeman László: Sturm László (szerk.): Sárosi magyar tükör

A kiadó Felsőmagyarországi Minerva sorozatában 1998-tól tizenegy kötetet jelentetettmeg, amelyeknek témája, tárgyköre a maiSzlovákia területére vonatkozik. Negyedikkönyvéről e lap hasábjain ismertetést közöltünk (Szlovenszkói városképek, 1999. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2001. 1.sz. 177-181. p.). Szvatkó Pál bevezetőelemzését idézve, miszerint az északkeletiterületen kialakult városiasságot kell leginkább felvidékinek és magyarnak tekintenünk, s Bártfát, Eperjest, Kassát s „talán”Iglót minősíti ekképpen, miközben a „magyar” mint jellemzés nem etnikailag, hanemtörténelmileg értendő. Könyvünk Sárost gyűrűzi be, de a rokonftó kötöttségek átnyúlnakKassáig és átfedődnek a Szepességgel, amiaz anyagból nem hiányzik. Kifejeződik abbanis, hogy Eperjesről látható a Lomnici- és aKésmárki-csúcs, a környező hegyvonulatokról a Magas-Tátra teljes karéja… S ez a keleti régió együtt képez egy sajátos egységet.Keleti szegélyét Cs. Szabó László az Eperjes-tokaji hegylánccal is megvonva jelöli kitulajdonképpeni európai határként.

A kötetbe felvett írások részletek, például Cs. Szabó Lászlónak a Kárpát kebelébencímű írásának egyik fejezetéből vett szemelvény. Tömör összefoglalásában Kazinczyvalkezdi, aki el volt ragadtatva a tájtól, s magais úgy állítja be Eperjest, hogy inkább „tájkép, mint lakóhely” (204. p.). Megállapítja,hogy a reformkor „egy kicsit az eperjesi kollégiumban nevelkedett” (205. p.), majd felsorolja a résztvevőket. Szerinte a régi városok külsőleg nem pusztulnak, csak kővé vála szellemük, régi serdülésük mintha megőrző balzsamot gyűjtött volna testükbe, amit ehelyütt Bártfára alkalmaz. Ma Bártfa és Lőcse ilyen műemlék-város, a Fő utca homlokfalaival a reneszánsz Eperjes. Passuth László, akárcsak regényeiben, sokrétű régészeti,történeti és művészettörténeti ismereteket

vonultat fel, leírva egyebek közt a BerthótyBálint építette fricsi kastélyt, a történelmiMagyarország legnagyobb reneszánsz kastélyának attikáját, illetve a fülkékbe helyezettszínes sgraffitókat, amelyek „mindmáigmegőrizték a XVII. század eleji magyar huszár, lantos, nemesúr, úrasszony hamisítatlanul ábrázolt alakjait” (Az örök Sáros,208-214. p.). Ebből napjainkig már többmint egyharmada megújíthatatlanul hiányzik,Tinódi Lantos Sebestyén képe is.

A felhozott két dolgozatrész a könyv elsőfelének a végén iktatódott, de az olvasástakár ezzel is kezdhetjük. Mindkét szerzőnekaz esszéstílusa átváltásokkal telítődik, az ismeretek széles skáláját foglalja egybe; ittmost nem térünk ki a különbözésre, arra,hogy Passuth szövege kifejezettebben poentírozott, s kevésbé sűrített egy irányba, halmozóbb stb., fogalmazásmódjuk azonban rávezető lehet tartalmilag és formailag is a kötet egészére. Ennek olvasásához szükségeltetik a történelmi események, az urbánushagyomány ismerete, a tájolódás a természeti környezetben a várromok, hegyvonulatok, kastélyok, kúriák, a községek és templomaik eligazító jelzése szerint, amivel társula történelmi és kulturális szempontból kitűnőcsaládok és személyiségek névtára. A szerkesztő szándéka, hogy az olvasókönyvnekszánt kiadvány nyomán a közölteket továbblapozzuk. így megtudjuk, hogy Sáros nyugatirésze Bánk báné volt (egykori várának a szinyelipóci belső völgy szirtjén kevés nyomamaradt), kegyvesztése után a Keczerek,Szinyeiek foglalták el birtokait, a megyében aBerzeviczyek, Bánók, Péchyek lettek tisztségviselői. Makovica ura a nagyhatalmú és gazdag Serédi Gáspár volt, uradalmának és várának eladása azonban a Rákócziaknak monda, bár a helyszínt az elbeszélésben feltüntető emlékoszlop ott áll a Bártfáról Hosszúrétre vezető út mentén. Egyébként az elbeszéltek több írásban ismétlődnek, ami változatosságotjelent, de nem történeti hűséget és hitelesítést, legalábbis nem egyértelműen.

Az Úszfalva ura nevére szóló rájátszásvalószínűsíthető, ami azonban nem vet a latba. Tóth Sándor Sáros vármegye monográfiájában (Bp., 1910, II. köt. 206. p.) az egripüspök kocsijából hangzik fel az „Ego sumepiscopus Agriensis, servus Dei”, amelyre Úsz válasza: „Sed ego sum domimus De Usz(Deus)”, s ez az előbbiben itt kitett értelmezővel jobban rímel. Viszont a tükörbeliben a„kassai” püspök kocsisának odaszóló utasítása van helyén („Vystup se Janku, bo tamsam pan Buh!”).

A sárosi nyelvjárás és a népi alakok képezhetik a gyűjteményben a legközvetlenebbszintet, miáltal a stílusjellemzésben indokolt, ha a bahtyini karnevalizálódás kategóriájához folyamodunk, a szintek sokféleségével és az epizódok átkapcsolódásaival. Azeperjesi fiákeres Stafancsik, aki Stefánia királynőt viszi Bártfára, Bártfa-fürdőbe;Zuscich; A skvarka, Dobry luft (Szmrecsányi), Svabfuvka; „ber to ti”, pozamuri, dobrydzen, Chvala boha, „brankák”, drabinyák, posarissky, Lipjany, Mihálani; „Jaki pan, takikran (?)” (kram); a „Kto zomrel, nech lezí/ akto zije, nech bezí (172. p.) nem nyelvjárásialak. A nyelvjárás jelentős arányban tartalmaz magyar, német, lengyel és ruszin eredetű szavakat, kifejezéseket.

Nyilván valós, és kétszer olvasunk róla, aszépséges Bánó Andrásné és I. Sándor cártalálkozása. A cár 1821-ben visszatérésekorBécsből hazafelé, szállt meg Bánóék varjúfalvi (raszlavici) kastélyában, s kereste fel afürdőt; az esemény drámai fejletű.

A történelmi események, a várossá, műemlékké faragott kő és fa nem közelíthetőkmeg a természeti környezet, a varázslatostáj számbavétele nélkül. Szinyei Merse Pálművészetében ez nyer kifejezést, Önéletrajzatesz róla tanúságot (98-106. p.). CsakJernye révén értjük meg a Majális megszületését. A kései Hóolvadás és keletkezése isezt nyilatkoztatja ki (lásd Csanádi Imre versét: 294-295. p.). S táj és festmény kölcsönösségében szemlélhettük a látomás ecsetre vitelét az 1968-ban készült tévéfilmenSzinyeiről. Az Uffizi képtárban az Önarcképvadászkalappal a háttérként kontrasztot kialakító nyírfatörzzsel juttatja érvényre a jernyeit (Jarovnice).

Bánó Mihály vadászélményeinek megjelenítésekor Pusztamező kopársága olyan,mint a pokol bejáratáé Dante Isteni színjátékának illusztrációjához. Nos, épp az állomása körüli begyepesült kúpszerű alakzatokváltak Dezider Milly festményén (SzlovákNemzeti Galéria, Pozsony) álomtájjá, ami-

ként a reggeli ködből sejlenek elő. Teljességében csak mint figurális előzményre vezethetjük rá vissza alkotásának kései szakaszából nagyméretű absztrakt vásznainak a kontúrjaikban érintkező vörös és fekete szín lenyűgöző hatását.

A szerkesztő a kötetet olvasókönyvnekszánta, miközben igyekezett bizonyos rendszer kialakítására. Természetes vezérlése azidőrendi egymásután Thuróczy Krónikarészletétől, Gyalui Torda Zsigmond felemlítésévelRezik János eperjesi vérpadjáig, ezt Jókaiazon témájú írása ismétli. Tarczai György(Divald Kornél írói álneve) Eperjesi élet aXVIII. században című (20-30. p.), eredetilega Széchenyi-körben felolvasott előadása átfogó képet fest a német alapítású szabad királyi városok jellegéről és jelentőségéről,„amelyhez foghatóval ma talán csak azegyes országok fővárosai rendelkeznek”(21. p.), s „szellemi és anyagi virágzásuk teljét jóformán éppen akkor érték el, amikor atörök dúlás és pártharcok miatt az egész ország szakadatlanul lángokban állt s végsőnyomorúságra jutott” (22. p.). Megállapítjatovábbá azt, ami a Felföldre általában jellemző volt, hogy a német elem a városokban atöbbi nemzetiséggel együtt Habsburg-ellenessé fejlődött, s végül megmagyarosodott.

A kötet állandójaként emelhetjük ki, hogymind a felvett szövegek, mind a szerzőik a„klasszikus” anyagot képviselik. Divald Kornél Felvidéki séták és Dessewffy József műfajteremtő Bártfai levelek című műve a sorozat önálló köteteként jelent meg. Az ismertetésben ilyen meggondolással térhetnénk ráRákóczi Vallomásainak szelvényére, foglalkozhatnánk Kazinczy Pályám emlékezeteeperjesi fejezetével, Kossuth Lajos Visszaemlékezésed. Központi Haan Lajos korrajza és portréja Sárossy Gyuláról. Mindkettentagjai voltak a kollégiumi Magyar és SzlovákTársaságnak, távol állt tehát tőlük mindennemű nyelvi-nemzetiségi ütköződés. A „panDichter” Sárossy mindkét nyelven verselt, sa Lőcsén, Pozsonyban már ekkor jelentkezőnemzetiségi kiéleződést annak tulajdonította, hogy „a két nemzet irodalmilag nem ismeri egymást”; az irodalmi művek kölcsönösfordításába bele is kezdtek (39-43. p.).Szoják Rezső Kerényi Frigyes élete és költészete a szerző 1909-es feldolgozásából származik, a költő egyöntetű portréját adva. Megrajzolja a költői verseny három tagjának eperjesi találkozását, a verseny lefolyását, közli aplébániatemplom tornyába vezető feljárati ajtó lépcsőzetén 1848. március 21-én elszavalt Kerényi-verset („Hullámzik a kor tengere/ Hullámzik a világ / … S medrébe visszahág”). Rögzíti szövegestül a költő emléktáblájának elhelyezését szülőházán 1882-ben. Petőfi Úti jegyzeteben elragadtatva a várossalés környékével, elmondja, hogy felmentek asárosi várba, amelynek aljában egy lengyel fiúval találkoztak. Felötlik bennünk, vajon valóban lengyel volt-e; amennyiben sárosi nyelvjárásban beszélt, Petőfi számára, aki a középszlovák nyelvet ismerhette, már a beszéddallam is lengyelszerű lehetett…

Pulszky Életem és korom című írásamélyreható, részletes és érvényes elemzés,eseményeivel, személyeivel együtt. Berzeviczy Albert Régi emlékek (1853-1870) címűkor- és helyszínrajza szól Kisszebenről, ahola gimnázium alsó osztályait végezte, tudósítaz 1813-as árvízről és földcsuszamlásról,amely elnyelte a Homolka alján építettSzirmay-kastélyt, az orosz lerohanást fékezniigyekvő katonai ellenállásról, a Héthárs ésPétermező alatt, Vörösalmán innen lefolytcsatáról, ahol emlékoszlop állíttatott fel (77.p.). Másutt a Roskovány község körzetébenlezajlott ütközetet és a helyét jelölő honvédemlékművet jegyzik. (Dobay Sándor dr. ügyvéd és helytörténész e tárgykörű vizsgálataita Honismeretben találhatjuk meg.) Az emlékoszlopot az első világháború befejezésekorledöntötték.

Gömöry Jánosnak, a tudós tanár és történész következetességével és tárgyilagosságával feldolgozott anyagát az ismertetésünk élén jelzett forrásmunkával és Gymnasiológia (Dunaszerdahely-Somorja, 2003) című kötetünk első fejezetében behatóan tárgyaltakkal körvonalazhatnánk, itt csupánutalásként.

Bornemisza István trilógiája vagy a Töredékekké] quadrilogiaja első kötetéből [Egy letűnt világ tanúja emlékezik. Pozsony, 1997)olvashatunk a válogatásban gazdag szemelvénysort; tényirodalma önéletrajz, történetiés szociológiai értékelés, kötöttsége a szülőföldhöz, a polgárosuló földbirtokos osztálytörténete, életvitele az első világháborútól

kezdődőleg, amelyben ráismerünk a „terepre”; feltűnik benne a kúriák hagyományosana vadászatra és a lovassportra beállítottságán túl a fiatalabb nemzedéknél a tenisz, sízés, atlétika, egy cserkészepizód, s a sújtások, sanyargatottság ellenében a helytállása második világháború folyamán és a rendszerváltozásban (uő: Kifosztva és megalázva… is… élni kell. 1998. A könyv szlovákfordításban is megjelent).

Hasonlóképpen gazdag, jelentős időbeliátfogást nyújt, visszapillantva a múltra és akulturális előzményekre, az első és a második világháború „hozadékát” is felölelő részletsor dr. Atlasz Miklós Az élet forrásai (Egyorvos életrajza) című művéből 1949-ig, amikor Izraelbe vándorolt.

Géczi Lajos Újrakezdése „tüneti”, bizonyítja, hogy Eperjesen még a világháborút követő törés sem szüntette meg az életstílusnak, diákéletnek, az értékeknek bizonyoshagyományát (a görög katolikus szeminárium épülete – helyesbíthetjük – nem az újszálló, hanem a tőle rézsút felépített új színház helyén volt; 202-203. p.).

Divald Kornél megadja Sárosnak mint Amagyar Gascogne-nak a meghatározását (97.p.), a mikszáthit Passuth is fenntartássalszemlélte: „a bűvös palóc sohasem értettemeg”, szerinte „Sáros lelkét” (213. p.). Akrúdys anekdotázás sem éri el prózájánakfelvidéki mélyültségű gyökerét. A könyv második részének Sárost tükröző szépirodalmiszövegei közt foglalnak helyet. Ezekből MáraiSándor Ceméte karcolatát ráfogónak kellmondanunk (291. p.). Hosszú Ferenc Hegytetőn három fenyő hosszabb lélegzetű alkotásának összefogott bemutatása élvezetes ésvalós olvasmányélményt kelt. Egyébként aszépirodalmi (A hegyek éneke, 219-312. p.)az ismertből állított össze, Petőfinek Eperjesen fogant verseiből, Tompa regéiből, a költőihármas verseny verseiből, tehát nagyrészt leíró, a Tompáé verses epika, a társuló líra pedig ünneplő és nosztalgikus. Ásgúthy Erzsébet Tarca-part versének egy metaforája üt át,az „omló Tarca-part” (288. p.).

Az irodalomtörténeti megközelítés szempontjai, értékelése változhat, az olvasó irodalomtörténete állandóan alakuló és alakítható. Mihályi Ödön bogdányi szakaszában tudatosította „Dasein”-jában, tartózkodásaban (Gadamer) azokat az elemeket, amelyeket átírhat: „Talpad alá langyos délutánokesőt permeteznek, néhol / felnőtt egy dombhát, / Sárosi táj ez” (János), „Én is parasztvagyok már itt Bogdányban, / én is szeretem, ha megterem a búza” (Bogdány), Andervagy Üzenet című verse ezzel a létdimenzióval teljes.

Eperjesre ráilleszthető Noszticius PálPerspektívája: „Osztatlan ég, / szálerdő /hókövület a zsidótemetőnél / reneszánszpárkányzat / gótika mint elégséges horizont”.

S vegyük külön, lezárásként Flórián Károlynak Turistaság kerékpáron című írását,amely a kötet első felében találtatik, de át isigazolható. Az útirajz műfajában három művében nyújtott a szerző kimagaslót, s tollafogékonyságáról vall többek közt a két oldalnyi szelvény, a természetit, az egyéni látásmódot, a történetinek és a költői hagyománynak az ismeretét egybeötvözve; aBranyiszkó-szorosról pedig betekinthető azegész Szepesség és a Magas-Tátra. A városból, Eperjesről, a fokozatosan emelkedő országúton karikáznak idáig a túra résztvevői(114-116. p.).

A történész Kónya Péter összefoglalása(Sáros vármegye és magyarsága – Egy letűntvilág emléke) szakszerű történeti áttekintésés kalauzolás a megye történelmi, a városokgazdasági és kulturális fejlődését vázolótárgykört illetve, a helybeli, megyei, országosés európai tényezőket maradéktalanul hozzaegységbe. Történelem, személyiségei, a változások okai és következményei mind az objektív tényezők tükrében mutatkoznak meg. Akötetbe foglalt és a lezárást visszapillantásként is értelmezhető részletezés és összegezés révén fogadhatjuk el az „örök Sáros” tételét, valamint azt, hogy „Sáros örök”.

A könyvet megfelelő Jegyzetek, a szerzőkés a források feltüntetése, a településekmagyar-szlovák névmutatója egészíti ki.Csak elvétve fordul elő némi tévesztés(Pusztamező szlovák neve helyesen: Pustépole; Hernádszentistván napjainkban visszanyerte a szlovákban eredeti elnevezését Kostol’any nad Hornádom; 319. p.; Schönweiser [157. p.] helyesen: Schönwiesner; smegkérdőjelezhetjük még Ignotus átlábolását a patakon a Fő utcán… [95. p.]).

Végül háttéri és eligazító információkéntfel kell hoznunk, hogy a témakört háromszlovák mű is tárgyalja a legmagasabb szintig érve: Sprievodca po historickom Presove[Eperjes történeti kalauza]. Svorc, P. et al.,Presov, Universum, 1997, német és angolnyelvű fordítása is van. Príbehy staréhoPresova [Régi eperjesi történetek]. Svorc, P.et al., Presov, Universum, 1999 (ebbenBogdány Jakab, a Kollégium egykori diákja,angol udvari festő, Bercsényi László franciamarsall, a város szülöttje, Duka Zólyomi Tivadar, Görgei szárnysegédje, angol katonaorvos, az MTA tiszteleti tagja, orientalista, Flórián Károly volt jogakadémiai professzor, avilágháború utáni években a város polgármestere s mások önálló fejezetekben szerepelnek. A harmadik kötet: Sprievodca posakrálnych pamiatkach a cirkevnom zivotePresova [Eperjes szakrális műemlékei és intézményei]. Svorc, P. et al., Presov,Universum, 1999. A három kötet, amelyekmagyar fordítása igénylődik, elégséges alapul szolgálhat a város akadémiai szintű történetének a megírásához.

Ferencz Anna: Hitből táplálkozva. Az 1674es pozsonyi vértörvényszék elé idézettgömöri lelkészek és tanítók. Méry Ratio,Somorja, 2004, 125 p.

A koncepciós per előzetesen megtervezett,koholt vádakra alapozott, a törvényességetsértő, de külső formájában megtartó, politikai indíttatású eljárás. A koncepciós per fogalom hallatán a történelem iránt érdeklődőembernek először minden bizonnyal a 20.század diktatúrái jutnak eszébe, a nácizmusés a sztálinizmus monstre bírósági színjátékai. Ám visszatekintve a régebbi történelmikorokra, kiderül, hogy megrendezett, a kényelmetlen (például a politikai vagy vallási)ellenfelek likvidálását célul kitűző bíróságiprocedúrák az ókortól a jelenkorig nagyszámban felfedezhetők az emberiség történelmében.

A koncepciós perektől a magyar történelem sem mentes. A kommunista önkényuralom nagy kirakatperei, a Rajk László vagy aNagy Imre és társai ellen lefolytatott eljárás