A pozsonyi Madách Kiadó az 1989-es évvégén válogatást jelentetett meg Nagy Ju-dit fordításában, Duba Gyula utószavával - Az időszerűség időtlensége címmelLadislav Novomesky esszéiből, tanulmányaiból és cikkeiből.1 A kötet akkor látottnapvilágot, amikor a rezsim végóráit élte. A visszhang nem is volt híján az olyasfaj-ta megjegyzéseknek, hogy mi is lesz a kiadvány sorsa. Úgy tűnt, hogy nemcsak apublicista Novomeskyre, hanem magára a több mint 15 éve eltávozott költő életmű-vére is újabb fogantatású elhallgattatás vár. Persze, most már nem olyan praktikákjóvoltából, mint amilyeneket a bukott rendszer saját híveivel szemben is kíméletle-nül alkalmazott, hanem a változásokat kísérő társadalmi légkör radikalizmusánakújabb egyoldalúságai folytán. Nem érdektelen, hogy a kötet egyik 1935-ből szárma-zó írása a költői alkotó munka és az irodalmi befogadás kérdéseivel foglalkozott. Aszerző rámutatott arra, hogy nemcsak az eredendően alkotás-lélektani, irodalomkri-tikai, sőt kifejezetten művészetpolitikai tényezők idézhetnek elő művészeti atrófiát.

Csehszlovákia határozott Habsburg-ellenes álláspontja nem enyhült a magyar nem-zetgyűlés április 1-jei, soron kívüli ülését követően sem, amelyen pedig a testületegyértelműen Habsburg-ellenes álláspontra helyezkedett. A magyar parlament,melynek ülése a csehszlovák küldött beszámolója szerint „érzelmekkel telítve, deméltósággal folyt",61 a kisgazdák kezdeményezésére jogaiban megerősítette Horthytmint az ország kormányzóját, és egyúttal utasította a kormányt, hogy „szorítson visz-sza ezen jogállás megsértésére tett mindenféle kísérletet".62 Emellett a magyar par-lament, ismét a kisgazdák, a kormányon belüli hagyományosan Habsburg-ellenespárt kezdeményezésére a magyar nép köszönetét tolmácsolta Horthynak „Károllyalszembeni határozott és alkotmányos fellépéséért",63 a javaslat elfogadását pedig aparlament „hangos ovációval" fogadta.