Ilyés Zoltán : “Magyar lett most a mántából…” Háttérrajz a felső Bódva-völgyi németek hungarus-tudatához

Bevezetés

A területileg, szociokulturálisan és dialektológiailag egyaránt differenciált szepesinémetség a magyar történeti közgondolkodásban éppúgy, mint a történeti, néprajzitudományos munkákban a magyarérzelműség, a hungarus-tudat legkarakteresebbképviselőjeként jelenik meg. A két világháború közötti német történeti irodalombanés az egyes szepesi települések falumonográfiáiban ezt a jelenséget döntően a feltörekvő, státusorientált német rétegek önkéntes asszimilációjával, másrészt a magyar állam felől jelentkező kényszerasszimilációs nyomással, nem pedig a „magyarnép misztikus és titokzatos karizmájával” magyarázzák.2 Mindez nem jelenti azt,hogy a két világháború közötti Csehszlovákiában a felvidéki német népcsoportok körében ne lehetne példát találni magyarérzelműségre: a magyarpárti autonómiatörekvések, az iskoláztatási követelések és az 1938-as határváltozással kapcsolatosviharok is jelzik ezt. A szudétanémetség felől artikulálódó nagynémet, illetve kárpáti német identifikáció különösen a Szepességben kap nehezebben erőre, jelezve amegörökölt hungarus-tudat transzparenciáját. Tanulmányunkban már a történetiAbaúj-Torna megye területén fekvő Felső-Bódva-völgy, a szepesi németséghez sokszálon kapcsolódó két német települése – Mecenzéf és Stósz – magyarérzelműségének, hungarus-tudatának 19-20. századi hátterét kívánjuk bemutatni.

Etnodemográfiai áttekintés

Alsó- és Felső-Mecenzéf etnikai összetételében a második világháborúig a statisztikailag befogható időben mindvégig meghatározó maradt a német elem. A magyaranyanyelvűek3 századfordulótól növekvő aránya a két település népességét összesítve nem haladta meg a 28%-ot. A magyar anyanyelvűnek iratkozók túlnyomó részehelyi német volt, akik patriotizmusból és a valós nyelvi gyakorlat alapján regisztráltatták magukat magyarnak. A magyaroknak legfeljebb 15-20%-a lehetett ide beköltözött vagy beházasodott.4 A Felső-Bódva-völgy németségének demográfiai adataitnem lehet függetleníteni a hagyományos hámoripar konjunktúráitól és recesszióitól.Az 1874 utáni első nagyobb kivándorlási hullámot a nagy tőzsdekrach indította el.Az olcsóbb ipari áruk versenye már ezt megelőzően érzékenyen érintette a felsőmecenzéfi szegkovácsokat. Ők voltak az első amerikai kivándorlók. Az 1880-asévektől az első világháborúig masszív volt tengerentúli kivándorlás. 1880 és 1890között Alsó-Mecenzéfen 15%-kal, Felső-Mecenzéfen 21%-kal csökkent a népesség(1. táblázat). Alsó-Mecenzéfről az első világháborúig mintegy 700-an, Felső-Mecenzéfről 300-an vándoroltak el.5 Más adatok szerint 1873-1914 között a két településről több mint 1500 személy emigrált, különösen sokan az Amerikai Egyesült Államokba, azon belül is Clevelandbe, melyet amerikai Mecenzéfnek is hívtak.6

1. táblázat. A felső-Bódva-völgyi német községek etnikai összetétele (1880-1930)

1880* 1890* 1900* 1910* 1921 1930
Alsó-Mecenzéf magyar 238 159 417 596 600 240
szlovák 58 112 112 83 102 245
német 2733 2390 2258 1918 1945 2062
egyéb 144 29 18 61 23 109
összesen 3173 2690 2805 2658 2670 2656
magyarul beszél 1711 1919
Felső-Mecenzéf magyar 10 47 248 592 297 168
szlovák 68 137 314 235 392 592
német 1200 831 745 522 672 261
egyéb 81 51 104 226 160 261
összesen 1359 1066 1411 1572 1521 1282
magyarul beszél 682 1070
Stósz magyar 24 51 138 853 366 107
szlovák 16 15 19 17 24 277
német 988 980 940 148 599 711
egyéb 48 15 15 15 33 87
összesen 1076 1061 1112 1033 1022 1182
magyarul beszél 762 887

* – anyanyelvi adatok

Alsó-Mecenzéfen a magyarok századfordulótól növekvő aránya nem haladta meg a22%-ot (1. táblázat). A századfordulón a magyarul tudók aránya a településen kétharmad körül alakult. Szlovákok megtelepedését – Felső-Mecenzéffel ellentétben egészen 1944-ig nem lehetett érzékelni. A statisztikai szlovák népesség jórészt akét település között élő cigányságból rekrutálódott, akiknek gyermekei a két világháború között a helyi szlovák iskolát látogatták.

Felső-Mecenzéf etnikai helyzete ettől több tekintetben eltért. 1890 után a szlovák anyanyelvűek száma ugrásszerűen megnőtt. Ennek egyik oka, hogy a csődbe jutott, Amerikába kivándorló felső-mecenzéfi szegkovácsok többnyire szlovákoknakadták el házukat és földjeiket. A szlovákság arányának növekedése már a 19. század elején is érezhető volt.7 Emellett az összességében agrár jellegű FelsőMecenzéfen a szlovákság eredményesebben be tudott integrálódni. A szlovákságarányának növekedése másrészt összefüggésben van az adminisztratív szempontból ide tartozó, mintegy félórányi járásra levő Luciabánya fejlődésével. Ide lengyelek és a népszámlálási statisztika szerint vendek (!) is költöztek.8 1910-re relatívtöbbségbe kerülnek a magyar anyanyelvűek, amelyben szerepe lehetett aRimamurány-Salgótarján Vasmű Rt. által igazgatott új bányásztelepülésnek. Itt a vegyes rekrutáció ellenére a bányaigazgatás (iskola, bányászkolónia, szociális intézmények, munkanyelv) fontos hatással bírt a nyelvi egységesülésre.9 A magyarul tudók aránya Alsó-Mecenzéffel összehasonlítva kisebb, különösen 1900-ban, amikoraz 50%-ot sem tette ki.

Szembetűnő, hogy Stószon 1910-ben a magát korábban német anyanyelvűnekvalló népesség zömét (82%) magyar anyanyelvűként regisztrálják. Ez még korántsem bizonyítja a német nyelv, illetve a helyi mánta dialektus feladását/elfelejtését,sokkal inkább a sokat emlegetett „hungarus-tudat” egyik legmarkánsabb megnyilvánulásaként értékelhető. A helyi közoktatási helyzet és vallási élet részleteit nem ismerjük, azonban az egyértelmű, hogy a nem új gyökerű magyarérzelműséget, állampatriotizmust erősítették a magyar vagy magyarrá vált helyi lelkészek, tanárok, késgyárosok és birtokosok. Az első világháború után ez az arány csak fokozatosan„korrigálódik” a németek, illetve a szlovákok javára. 1921-ben a magyarok arányamég mindig 36%, csak 1930-ban csökken 10% alá, míg ugyanekkor a szlovák nemzetiségűek aránya 24% (1. táblázat). Ez utóbbi utal a Stószhoz tartozó kistelepülések szlovák népességére (Stósz-fürdő, Bodoka), valamint szlovák beköltözésre ésegyfajta orientációs váltásra, mimikrire, amely a helyi politikai érdektagoltság ismeretében nem meglepő, és különösen a harmincas évek végére lesz szembetűnő. Erre utal az ún. magyarónok, illetve cipszerek iskoláztatási gyakorlata 1939-ben.10 Amagyarul beszélők adatai az 1900-as és 1910-es népszámláláskor világosan utalnak a magyar nyelvtudás jelentőségére és elterjedtségére. 1910-ben már azApponyi-féle törvény hatása is lemérhető, azonban óvunk ennek a túldimenzionálásától. A magyarul tudók aránya a három község közül Stószon volt a legnagyobb:1910-ben 86%. A magyar nyelvtudást, illetve nyelvi normát feltétlenül erősítette az1881-ben alapított Stósz-fürdőt látogató és a községben megszálló nagyszámú magyar fürdővendég, főleg Budapestről, Kassáról és a Bácskából.

A hungarus-tudat történeti-kulturális összetevői

Mecenzéfet (Unter-, Obermetzenseifen, Nizny-, Vysny-Medzev) 1255 és 1359 közöttnémet bányászok és kézművesek alapították. Megélhetésükben a bányászat (ezüst,réz, vas) és a hámoripar volt fontos, mely később járulékosan kiegészült a szénégetéssel és a környéken található kevert lombú erdőkre alapozódó zsindelykészítéssel. Stószon (Stoss) a 13. század közepén telepedtek meg német bányászok, favágók és szénégetők. Mindkét település kezdetben a jászói (Joos, Jasov) premontreiprépostsághoz tartozott, Stósz 1331-ben Szomolnok (Schmöllnitz, Smolnik) királyibányavároshoz került.11

A Bódva felső folyása mentén már Abaúj területén fekvő településeket az AlsóSzepesség (Gründler Boden) német városkáitól a Kojsói-havasok választja el. Jól járható közlekedési út csak a magyar többségű Jászó-Szepsi és Kassa felé volt adott,ami már korán meghatározta a kulturális kontaktusokat. A mecenzéfiek vasáruikatjórészt magyar nyelvterületen – a Felföldön és az Alföldön – értékesítették. A mezővárosok piachelyei, bőven kínáltak olyan kulturális találkozási helyzeteket, amelyekmár korán hozzájárultak a magyar nyelvi minta és a magyarérzelműség terjedéséhez.

A magyarérzelműség egyik első, a kollektív emlékezet által is megőrzött epizódja, hogy a mecenzéfiek a Rákóczi-szabadságharc mellé állva, a kuruc seregnek 5000 baltát készítettek. A magyaros mecenzéfi férfiviselet kapcsán a helyi emlékezet azt tartja, hogy állítólag egy huszár egység uniformisait Mecenzéfen hagyta,amely a helyi obsitosegylet tulajdonában maradt. Ezt a viseletet nagy ünnepi körmeneteken hordták az erre méltóak. Azok a polgárok, akik anyagilag megengedhettékmaguknak, különböző más alkalmakra is kikölcsönözhették (temetés, esküvői fotók). A megmaradt fotók és képek alapján úgy tűnik, hogy mindkét Mecenzéfen aférfiak a 19. században ezt a magyaros uniformist hordták, az eredeti német férfiviselet feledésbe merült.12

A mecenzéfiek patriotizmusa az 1848-49-es szabadságharcban szintén megnyilvánult: 40 000 bajonettet készítettek a honvédsereg számára, sokan aktívan résztvettek a szabadságküzdelmekben. A szabadságharc leverése után a náluk maradtbajonetteket a hámorok tavaiba dobták, és pár hónapra elbujdostak az erdőkbe ésaz elhagyott tárnákba.

Mivel az újkorban is külön megerősített bányavárosi jog (Stósz 1638, Alsó- ésFelső-Mecenzéf 1728) nem védte meg őket a földesúri joghatóságot rendületlenül érvényesíteni kívánó premontrei rend túlkapásai ellen, a mecenzéfiek évszázados harcot folytattak régi bányavárosi privilégiumaikra hivatkozva.13 Ennek egy állomása volt,amikor 1831-ben az állandó összetűzések nyomán Alsó-Mecenzéf keresztülvitte,hogy az 1804-ben alapított kassai egyházmegyéhez kerüljön, míg Felső-Mecenzéf aRozsnyói egyházmegye és így a premontrei rend juriszdikciója alatt maradt.

1860 és 1874 között virágzott a hámoripar, a jól szituált hámortulajdonosok fiaikat Budapestre küldték tanulni, akik jórészt kereskedelmi és hivatalnok pályákon helyezkedtek el. Előkelőnek számított, ha a jómódú családok és magasabb rangú hivatalnokok egymás között magyarul beszéltek. A kiegyezéssel újabb lendületet vett amagyarosodás és magyarosítás. A Kultuszminisztérium 1868-ban megengedte ugyana hatosztályos német népiskola működését, de a németországi tankönyveket márnem engedélyezte. Az iskolákat a következő évtizedekben fokozatosan magyar tanítási nyelvűvé változtatták. 1907-ben az Apponyi-féle iskolatörvény nyomán csupán azanyanyelvi órákat és – engedéllyel – a vallásoktatást tarthatták meg németül.

A 19. század végére Mecenzéfen a magyar vált a presztízs- és a „hochdeutsch”nál jobban beszélt irodalmi nyelvvé: a fokozatosan csökkenő német óraszám miattaz elkövetkező generációk irodalmi nyelvként a magyar nyelvet ismerték meg és beszélték. A századfordulóra a népesség közel háromnegyede beszélt magyarul. A helyi mánta dialektus az otthon, a szűkebb szülőföld nyelve maradt, ami felé a századfordulótól a nyelvészek és helytörténészek megkülönböztetett figyelemmel fordultak.14 Majdnem mindegyik szepesi városnak volt dialektusban alkotó költője, írója.A 19. század végétől egyre több autodidakta rímfaragó verse jelenik meg helyi kiadványokban, füzetekben. Mecenzéf leghíresebb, nyelvjárásban író költője(Mundartdichter) Péter Gallus római katolikus lelkész volt.15

A magyarosodást és magyarosítást elítélő német helytörténészek szerint a szepesi és abaúji németeket a teljes beolvadástól a helyi dialektus óvta meg, melyetegyes vélemények szerint a hungarus-tudatú, német nemzeti identitását elvesztő értelmiség egyfajta penitenciaként ápolt.16 A szepesi dialektusok, az alsó- (gründler)és felső-szepességi, a mánta, a buléner (dobsinai) a magyar állampatriotizmussalmaximálisan azonosuló szepesi németek „Heimat-nyelve”, lokális érvényességű„szülőföld-nyelve” maradt. A diglossziának ebben a sajátságos esetében az „emelkedett”, E nyelvi változat (itt a magyar irodalmi nyelv) és a „közönséges” K változat(itt a mánta dialektus) két különböző nyelv bázisán reprezentálódik.17

Az előrehaladott magyarosodás ellenére a korabeli tendenciáktól eltérőenMecenzéfen csak alkalmi névváltoztatásra, névmagyarosításra került sor. A mecenzéfiek patriotizmusát jól példázza a millennium esztendejében készült és az első település (Dörfl) helyén felállított német és magyar feliratú emlékmű szövege, amelya helyiek szerint a történelmi Magyarország egyetlen német feliratú millenniumiemlékműve:18

Milleniumi emlék 896-1896 / A karddal szerzett, / a kereszttel fenntartott / ésa munka által felvirágzott hazán legyen Isten áldása. / A hagyomány szerint itt voltbölcsője Mecenzéf városainak. Az ősök iránti kegyeletből a hálás unokák, [magyarul]

Zur Erínnerung an den tausendjáhrigen Bestand unseres geliebten VateríandesUngarn. lm Jahre 1896 gewidmet von den Bürgern der königlich-priviligiertenBergstadt Untermetzenseifen.

(magyar fordításban: Szeretett szülőhazánk Magyarország 1000 éves fennállásának emlékére. Krisztus 1896. esztendejében állították Alsómecenzéf szabad királyiprivilegizált város polgárai.)

Wir weihen dies Monument dem Boden, / wo unsre Ahnen, kleine Schar, / einstGottes Gnad erhielt von Oben, / fromm durchzuleben viele Jahr. Ach lasst uns diesen platzjetzt küssen, / wo unsrer Váter Dörfchen stand! / Den Grundstein legtensie, wir wissen, zu unserer Stadt mit eigener Hand.

(magyar fordításban: Ezt az emléket annak a Földnek szenteljük, / ahol őseinkkicsiny serege, / az Úr kegyelmét megkapta föntről, / hogy jámborul élhessen sokesztendőt. / Óh, csókoljuk meg ezt a helyet, / ahol atyáink faluja állt! / Városunkalapkövét, mi tudjuk, ők rakták saját kezükkel.)

A mecenzéfi mánták egy részének magyarosodása még 1920 után sem szűntmeg, illetve megmaradt a többnyelvűség és a magyarság iránti szimpátia. A csehszlovák népszámlálásokkor nem várható mértékben vallották magukat magyarnaka két község lakói. Ennek enthuziasztikus bemutatását olvashatjuk Kászonyi FerencEgy különös nemzetiségi kérdés című írásában: „A mecenzéfi mánták magyarhűsége pedig egyszerűen megható. Ez a hatszáz év óta itt lakó nép, mely mindig együttörült vagy szenvedett a magyarokkal, a magyar statisztikákban német községkéntszerepelt, s a csehek alatt a szintén mánta Felsőmecenzéffel és a stószi gründlerekkel együtt magyarnak vallotta magát.”19

„Az utolsó fellángolás”

A Bódva felső völgyében a kisantant létrejöttével, a kedvezőtlen közlekedésföldrajzi helyzettel, valamint a cseh ipar konkurenciájával felerősödő gazdasági marginalizálódás és pauperizálódás – bár indított különféle alkalmazkodásokat (pl. németországi munkavállalás, kocsmabérlés Kelet-Szlovákia számos településén) – a baloldal felé vitte a helyiek széles rétegeit, oly módon, hogy ez nem halványította el adottesetben a magyar identifikációt, a korábbi magyar államnemzet és adminisztrációiránti hűséget. A baloldali politikai identifikáció mellett jelen volt az 1930-as évekrefokozatosan gyengülő helyi bázisú, magyarokkal rokonszenvező és döntően evangélikus szellemiségű Szepesi Német Párt (Zipser Deutsche Partéi), majd a német kultúra védelmére, a munkahelyek biztosítására koncentráló, nemzeti, autonomista,antimarxista és keresztény retorikájú Kárpáti Német Párt (KarpatendeutschePartéi).20 E két utóbbi párt jelezte a helyi közösség-jórészt generációsán tételeződő – nemzeti identitásban és egyben a hungarus-tudatban jelentkező elkülönböződését és belső diszkontinuitását is.

Az 1938-as bécsi döntés után a stósziak és a mecenzéfiek egy része szenvedélyesen harcolt Magyarországhoz való csatolásukért. A bécsi döntés nyomán aBódva-völgyi német települések bizonyos mértékben magyarónokra (Magyaronen)és német pártiakra hasadtak. Ez, mint láttuk, generációs kérdés is volt: az első világháború után felnőtt egy, már német iskolákban, főiskolákon tanult nemzedék(többen tanultak a Szudéta-vidéken), akik az ifjúsági szervezetekben, sport- és kulturális egyesületekben, a népiséget kutató és azt megmenteni kívánó szervezetekben (pl. Wandervögel) megérezték a birodalmi német öntudatot, és már nem munkált bennük a magyar patriotizmus. A két világháború közötti szudétanémet befolyásidentitásmegerősítő, disszimilatív hatású volt, amelynek reminiszcenciáit a mai közösségben is érezni lehet: viszonylag erős az egyesületi élet és a kulturális önszerveződés; a lokális repertoárral, örökséggel, értékekkel szemben/mellett egy össznémet örökség helyi megszerkesztése és képviselete is megjelenik.

Az 1938-39-es határkorrekciót követelő, utóbb hiábavalónak bizonyuló tiltakozásokkal, tüntetésekkel egy sajátos kétirányú diskurzus indult meg. Az újonnan kijelölt határ korrekcióját óhajtó felfűtöttségben „befelé”, illetve „hazafelé”, azaz a helyi közösségben és a magyarok vagy magyar tudatú cipszerek felé egy Magyarországról, illetve a visszacsatolt területekről „importált”, túlfűtött retorikájú, irredenta-revizionista, spontán ritualizált diskurzus aktivizálódik, amelyben a helyiek magyar öntudatukat hangsúlyozzák, és abban bíznak, hogy az Esterházy János vezettemagyar párt képviseli érdekeiket.21

Erre példaként idézhetjük azt az 1939-es röpirat-tömörségű magyar verset,amely az első bécsi döntés után az újonnan kijelölt határ korrekcióját óhajtó eufóriában született.22

Jánner 193923

Gyertek ide Meczenzéfi Mántak,

fujatok dalolyatok egy szép magyar notat.

Nem lesz töbé gumibot, megszűnt arulástok.

Eszterházi el megy majd, mond az igazságod,

kiszakitot Karmasintol,

magyar lett most a mántábol.

Szegény Mánta megérdemli,

hogy az Isten megsegíti.

Kiszenvedet, de kitartót,

mert a magyar Istenébe bizot.

Eszterházi soká élyen,

fölvidéki büszke népnél.

Észt kiáltja most a Mánta,

fölvidéki magyarságra.

A mecenzéfiek küldöttséget menesztettek a bécsi döntés megváltoztatása érdekében a berlini külügyminisztériumba.24 Szlovák részről felvetődött, hogy Stósz ésMecenzéf fejében – az etnikai konfliktusok által és magyar megtorlás által érintett Nagysurányt akarják.25 Mecenzéfről megüzenték Karmasinnak, hogy ne látogassameg őket, aki úgymond élelmet akart vinni a szűkölködő településnek. A figyelmeztetés ellenére 1938. december 11-én mégis megérkezett 200 fős egyenruhás rendfenntartó (Ordner) kísérettel. Mindkét településen heves tüntetés fogadta: a híveiélén Stószon és Mecenzéfen felvonuló Karmasin Volksgruppenführert kövekkel megdobálták, és merényletet kíséreltek meg ellene.26 A mecenzéfi eseményekre hevesenreagáló pozsonyi Grenzbote „kommunisták, magyarónok és cigányok, valamint hazaárulók és terroristák” merényletéről írt. A mecenzéfiek erre a „szepesi mozgalmakról mindig pártatlanul író Szepesi Híradóban” közöltek választ: „…A bécsi döntésután kétségbeejtő helyzetbe kerültünk. Utolsó értékesítési helyeinktől megrabolva,elzárva az összes országúti és vasúti kapcsolattól, biztos elnyomorodás előtt állunk.Küldöttségeink, amelyeket Kassára, Prágába és Berlinbe menesztettünk soha nema politikumot hangsúlyozták, egyedül és kizárólagosan a gazdasági okokat. Ennek ellenére a kárpáti németek félreértettek és a népiség elárulóinak neveztek bennünket.Nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy német népiségünkre éppúgy büszkék vagyunk,mint minden igazi (sic!) német, szobáinkban majdnem mindenhol ott függenek őszintén szeretett vezérünk Adolf Hitler képei, de tovább akarunk élni és német szorgalmunkkal és munkánkkal továbbra is megbecsülést szerezni.”27

Érzékelhető, hogy a Karmasin Volksgruppenführer és államtitkár elleni „merénylet” nyomán, majd a helyzet megváltoztathatatlanságának tudatában megindul egy„kifelé” irányuló önigazoló, német népiségüket hangsúlyozó, de gazdasági érdekeiket sem elfedő diskurzus is. Az 1930-as évek elejéhez képest enyhült az élelmiszerhiány28 a Német Párt által szervezett áruelosztó központ (Warenzentrale) és aRaiffeisen Bank tevékenységének köszönhetően.29 A fellángolás elmúltával erősödött a német öntudat: Magyarországon élő mecenzéfi születésű adatközlőnk elmesélte, hogy magyarónnak számító, egy vasárnap éppen a templomba igyekvő családját nyilvánosan megbélyegezték: a mellettük elmasírozó helyi fiatalokból állóparamilitáris egységet vezetőjük „Dreimalige Pfui den Magyaronen” („Háromszorospfuj a magyarónoknak”) kiáltásra utasította.

Összegzés

A felső-Bódva-völgyi németek 20. századi etnikus és nemzeti affinitásaiban az elsőrendűen gazdasági motivációk mellett érezhetőek a főhatalomváltás előttről megörökölt történeti-kulturális beidegződések és minták is. 1918-ig Mecenzéf bizonyosértelemben a magyar kormányzat édesgyermeke volt, specialistái az egész Kárpátmedencébe és a Balkánra szállíthatták termékeiket, gazdasági gondok esetén amagyar kormányzat gazdasági segítséget nyújtott. A Monarchia felbomlásával, azutódállamok megszervezodesevel és a trianoni határváltozással hagyományos piachelyeiktől el lettek szakítva, meg kellett küzdeni a cseh-morva ipar konkurenciájával: a mecenzéfiek gazdasági válságba kerültek, magas lett a munkanélküliség. Ezegyfelől a fokozott baloldali orientációban és a magyar idők iránti pozitív helyi emlékezetpolitikában nyilvánult meg. A Szepesi Német Párt ideológusaihoz hasonlóan a mánták nagy része a magyar államnemzettel és patriotizmussal kötött adaptívkonszenzust vállalhatónak és hasznosnak tartotta a maguk szempontjából, másrészt az akkori csehszlovák, majd szlovák államot, illetve a szlovákiai német érdekképviseletet nem gondolták annyira hatékonynak, hogy égető gazdasági gondjaikatmegoldják. A történetileg erős hungarus-tudatnak, mint egyfajta státuskompenzációnak eredményességébe vetett hitük találkozott a magyarországi nemzeti elit és a„hungarus beamter” hagyományú cipszer származású értelmiség nosztalgikus szimpátiájával és revíziós diskurzusával is.

fogult War es so richtig Vater Raiffeisen? című 1956ban megjelent könyvével.

Irodalom

Eiben, Anton

2001 Daten zur Geschichte Metzenseifens. In www.metzenseifen.de 2001.Fábry Zoltán

1968 Stószi délelőttök. Bratislava, Madách.Fausel, Erich

1927    Das Zipser Deutschtum. Geschichte und Geschicke einer deutschenSprachinsel im Zeitalter des Nationalismus. Jena.

Gedeon A.

1905 Az alsó-mecenzéfi német nyelvjárás hangtana. Magyarországi német nyelvjárások 1. Budapest.

Guzsak, Ladislav (Hrsg.)

1983 Bergstádte der Unterzips. Stuttgart, Arbeitskreis Unterzips.

Ilyés Zoltán

2003 A meghittség narratívái: a költészet mint a múltközvetítés és a lokális identifikáció eszköze egy szlovákiai német közösségben. In: Biczó Gábor-Kiss Noémi(szerk.): Antropológia és irodalom. Debrecen, Csokonai Kiadó, 297-308. p.

Ilyés Zoltán

é. n. A nemzeti identitás és az etnikus tradíciók változásai és ezek szimbolikusmegjelenítése egy szlovákiai német közösségben. In: Kovács Nóra-Szarka László(szerk.): Tér és Terep. Tanulmányok az etnicitás és az identitás kérdésköréből. II.köt. Budapest, Akadémiai Kiadó [Az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének Évkönyve II.], 61-75. p.

Ilyés Zoltán

2005 Szórványkutatás, szórványértelmezés. Megjegyzések a Kárpát-medenceszórványközösségeinek társadalomtudományi vizsgálatához. Magyar Tudomány,50. évf. 2. sz. 145-155. p.

Karmasin, Franz

1956 War es so richtig Vater Raiffeisen? Das deutsche Genossenschaftswesenin der Slowakei. München, Verlag München.

Kauer, Josef – Schürger, Johannes – Wagner, Klement (Hrsg.)

é. n. Unter- und Ober-Metzenseifen, Sto8. Unterzips – Ostslowakei. DreiSelbststándige deutsche Gemeinden bis zur Vertreibung nach 1945. H. n.,Arbeitskreis Bodwatal.

Kászonyi Ferenc

1928    Egy különös nemzetiségi kérdés. Magyar Szemle, 8. sz. 351-357. p.

Melzer, Rudolf

1989 Erlebte Geschichte. Vom Umsturz 1918 zum Umbruch 1938/39. EineRückschau aufein Menschen altér Karpatendeutschtum. Wien, KarpatendeutscheLandsmannschaft in Österreich.

Müller, Kari Valentin

1953 Umvolkung und Sozialschichtung in der Slowakei. Ergebnisbericht übersoziologisch-sozialanthropologische Studien im slowakischen Staatsgebiet(1944). Zeitschrift für Ostforschung, 2. évf. 3. sz. 400-424. p.

Paládi-Kovács Attila

1996 Természeti tájak és nyelvhatárok a Felföldön (Abaúj-Toma és GömörKishont megye példája). In: Frisnyák Sándor (szerk.): A Kárpát-medence történetiföldrajza. Nyíregyháza, BGYTF, 59-68. p.

Pazmandi, Susanne

1991 Industrialisierung und Urbanisierung und ihre Auswirkungen auf Deutscheund Magyarén in Oberungarn/Slowakei 1900-1938. In: Hösch, Edgár – Gerhard,Seewann (Hrsg.): Aspekte ethnischer Identitát. Ergebnisse des Forschungsprojekt„Deutsche und Magyarén als nationale Minderheiten im Donauraum”. München,R. Oldenbourg Verlag, 161-231. p.

Rónai András

1989 Térképezett történelem. Budapest, Magvető Könyvkiadó.

Wardhaugh, Ronald

1995 Szociolingvisztika. Budapest, Osiris-Századvég.

Zoltán Ilyés

„mantas have become hungarians…” – the backgr0und 0f the hungárián national

feeling of germans of upper-boldva valley

The Germans of Spis (Zips, Szepesség) living in different parts of the region,having different socio-cultural systems and speaking in different dialects areregarded as the most characteristic representatives of those non-Hungarianswho consider themselves as part of the Hungárián nation by Hungárián historical public opinion as well as by historical, ethnographical scientific circles. Thisphenomenon is interpreted both by Germán historical literature and the villagemonographs of the settlements in Spis written in the period between the twoworld wars as spontaneous assimilation of the ambitious, status-orientedGermán social strata and as the result of the assimilation process forced bythe Hungárián state but not as a form of attraction to the “mystic charisma ofthe Hungárián nation”. Though, in the period between the two world wars inCzechoslovakia the autonomy ambitions of the Germán ethnic groups of UpperHungary (Felvidék), their educational demands and the problems of the bordérchange in 1938 are good examples of this Hungárián national feeling. The factthat the pan-German identification originating from the Sudeten Germans andthe Carpathian Germán identification had difficulties to get strengthen especially in Spis indicates the transparency of the inherited Hungárián national feeling. This study presents the background of the Hungárián national feelings ofthe Germans of Medzev and Stos, two Germán settlements situated in upperBoldva valley in the historical Abaúj-Toma county, which are both connected tothe Germans of Spis in various ways.