2004-ben a Tinta Könyvkiadó komoly feladatra vállalkozott. Nem kisebb célt tűzött ki, mint megjelentetni egy olyan nagy sikerű kézikönyvváltozatát, amelyet öt évvel korábban az Akadémiai Könyvkiadó már megjelentetett. Természetesen a Tinta Könyvkiadó által kiadott könyv célja nem az volt, hogy konkuráljon az 1999-ben megjelent könyvvel (amit a két könyv méretét nézve nem is tudna), hanem, hogy a világ nyelveiről szóló legfontosabb információkat összegezze egy kevésbé szakmai célcsoport számára. A két könyv így nemcsak méretében, hanem célközösségében is különbözik egymástól: az Akadémiai Könyvkiadó könyve lexikon, s célközönségének leginkább a nyelvészeket tekinti, a Tinta Könyvkiadó gondozta könyv pedig inkább tekinthető kézikönyvnek, amely egy szélesebb, a nyelvek iránt érdeklődő közönségnek szól. Bár a szerző és a cím azonos, a könyv mégis mást kínál, mint elődje. Annak ellenére, hogy alapvetően elődjére támaszkodik, adattárát, elrendezését és méretét tekintve mégis különbözik tőle. Ahogy a szerző írja, az utóbbi kiadvány „enciklopédikus jellegű, vagyis anyagát témakörök, jelen esetben nyelvcsaládok, nyelvcsoportok szerint mutatja be” (9. p.), míg az Akadémiai Könyvkiadó könyvének rendszerező elve a betűrendbe sorolás (ez a rész 746 nyelv részletes leírását tartalmazza), addig a Tinta Könyvkiadó könyve nyelvcsaládok szerint veszi az egyes nyelveket. Végezetül pedig, a Tinta Könyvkiadónál megjelent könyv 320 oldalon, míg az Akadémiai Könyvkiadónál... Bővebben →
Kulturális identitás és idegenség az olasz irodalomban a kora újkortól napjainkig. Debrecen, Printart-Press Kft., 2015, 290 p. Puskás István egyike a magyar italianisztika meghatározó, határozott arcéllel rendelkező és ugyanakkor arculatformáló egyéniségeinek. Monográfiája a kulturális idegenség és az identitás megkonstruálásának stratégiáit vizsgálja az olasz irodalom egy meglehetősen kiterjedt szakaszában, a kora újkortól egészen a kortárs irodalomig. Ez a történetiség híven mutatja, hogy munkájában benne rejlik egy potenciális irodalomtörténeti szempont, mely akár egy lehetséges irodalomtörténeti áttekintést is ígérhetne. Puskás azonban konkrét művekre és jelenségekre fókuszálva mutatja be a posztkoloniális irodalomelméleti megközelítésmód olasz válfaját, s a történetiséget filológiai értelemben is otthonossá, belakhatóvá tudja tenni anélkül, hogy az időtávlat miatt sérülne egy-egy periódus átláthatósága. Olyan módszert alkalmaz, mely az értelmezési stratégiákat nem kisajátítja, hanem játékba vonja azokat, olyan szempontokra irányítja rá a figyelmet, melyek jelentős mértékben gyarapítják egy-egy mű értelmezhetőségét. Pontosan tudja, hogy a Másik megkonstruálásában az én, illetve a kiinduló identitás is tükröződik, mely csak látszatra kerül hatalmi pozícióba, etikai dimenziói a „ti”- vagy „ők”-konstrukciókban lepleződik le. Az itáliai törökkép vagy az észak-itáliai lovagregények iszlámképe és az „ortodox” posztkoloniális szituációk (pl. Eritrea meghódítása vagy Itália Afrika-képe, illetve a migránsirodalom) könnyen közös nevezőre hozhatók azáltal a dinamika által, melyet a hierarchizáló önkép-konstrukciók megbomlása... Bővebben →
A Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai, valamint Zenetudományi Intézete közös kiadásában egy reprezentatív kötet jelent meg Szlovákia. A népi kultúra európai kontextusai címmel. A cím alapján az érdeklődő azt feltételezi, hogy a kötet Szlovákia komplex néprajzi képét tárja elénk, figyelembe véve az ország területén élő más nemzetiségek – magyarok, ukránok, ruszinok, horvátok, németek, romák stb. – népi kultúráját is, hiszen az említett nemzetiségek, etnikai csoportok kultúrájának néprajzi irodalma az elmúlt évtizedben számos új kötettel gazdagodott. Különösen igaz ez a magyarok esetében, hiszen az utóbbi több mint egy évtized gazdag termésében a magyar nyelvűek mellett szlovákul megjelentetett kiadványokat is találunk. Feltételezhetnénk tehát, hogy ezek a szlovák szakemberekhez is eljutottak. Azt csak a margóra jegyzem meg, hogy már több mint 15 évvel ezelőtt elkészült a szlovákiai magyar néprajzi irodalmat 1986-ig összegző, magyarul és szlovákul egyaránt használható, a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete (!) és a Csemadok közös kiadásában megjelent bibliográfia, amely áttekintést nyújt az érdeklődő szakemberek számára. Azóta négy további kötet (egyenként két-két év néprajzi termését feldolgozva, 1994-gyel bezárva) gazdagítja a szlovákiai magyarok népi kultúrájához vezető forrásokat (keresőrendszer segítségével ezek is használhatóak a magyar mellett mind a szlovákul, mind a németül olvasó érdeklődők számára). Mindezzel csak azt kívántam jelezni, hogy igenis vannak... Bővebben →
Feuerbach tömörbe szabott mondása szerint: „az vagy, amit megeszel.” Az evés egyike alapvető szükségleteinknek, nélkülözhetetlen a létezés szempontjából, függetlenül a fennálló politikai, társadalmi struktúra mibenlététől. Ugyanakkor a fennálló politikai-társadalmi berendezkedés hatással lehet/van, jelentős mértékben alakíthatja/alakítja a benne élők táplálkozási szokásait. A társadalmi-politikai átalakulások mindennapi metamorfózisai között vizsgálhatjuk a táplálkozási szokások változásait is. Vizsgálati szempontként kezelve e változásokat, azok bemutatásán keresztül, közelebb juthatunk és mélyebb összefüggéseiben érthetjük meg a vizsgált rendszer lényegét. Hiszen, bármennyire elvont a politikai koncepció, a táplálék és a hozzá kötődő (készítési, fogyasztási) szokások végeredményben mindig személyessé formálódnak, vagyis emberek, közösségek által jelenítődnek meg. Tömören fogalmazva: enni minden korban kell, még ha az evéshez kapcsolódó szokások változnak is. Rastislava Stoličná-Mikolajová (1948) etnológus legújabb könyvében ilyen szempontok szerint közelíti, értelmezi és értékeli a csehszlovák államszocialista rendszeren belül a szlovák országrész területén élő lakosság táplálkozással összefüggő szokásait, valamint az állami politikának e területen kifejtett tevékenységét. Az etnológus asszony, egyéb kutatási területei mellett, a kulináris kultúra jeles kutatója. Kemény borítójú könyve tizenegy fejezetre tagolódik, amit a felhasznált irodalom jegyzéke és egy bő angol nyelvű összefoglaló zár le. Munkája bevezetőjében rövid áttekintést ad a berendezkedő szocialista rendszernek egyénről, közösségről alkotott felfogásáról, szól a gazdaságban kialakuló új hangsúlyokról, és felfedi, mi inspirálta... Bővebben →
Lutz Röhrich (1922–2006) a német mese- és proverbiumkutatás kétségtelenül egyik legjelentősebb 20. századi alakja volt. A közmondásszerű szólásokat elemző, azok kultúrhistóriai hátterét gondosan feltáró és bemutató gyűjteménye megkerülhetetlen kézikönyv nem csak a téma specialistái, hanem a művelt nagyközönség számára is. Az első megjelenés (1973) óta számos újabb kiadást ért meg, s ma is jelen van a német könyvpiacon. Amellett, hogy a freiburgi német népdalarchívum (Deutsches Volksliedarchiv) vezetőjeként a népdal- és balladakutatásban rendkívül fontos szerepet töltött be, a mese- és mondakutatásban is alapműveket produkált, talán még fontosabb az a szervezőmunkája, amit a német nyelvű (ám teljesen internacionális!) hatalmas meseenciklopédia megszületése (hosszú, nagyon hosszú „megszületés” volt ez!) közben nyújtott. Ebből (is) adódóan személyes kapcsolatban került a korszak minden jelentős (nem csak német) mese- és mondakutatójával, így jelen könyv egyrészt azoknak a személyes élményeinek a gyűjteménye, amelyek e barátságok révén hosszú évtizedek során halmozódtak fel. Másrészt, ahogy az már lenni szokott, az ember egy viszonylag hosszú élet során nem csak szakmabeli barátokra tesz szert, hanem szerteágazó kapcsolatai alakulnak, alakulhatnak ki. Így aztán a folkloristákon túlmenően filmrendezőkkel, irodalmárokkal, Röhrich „mecénásaival” kapcsolatos emlékekről is olvashatunk a könyvben. Nézzük, először tárgyszerűen, mit kell tudni a könyvről. A kiadványt Lutz Röhrich négy korábbi tanítványa, munkatársa (Wolfgang... Bővebben →
Rybář, Marek: Medzi štátom a spoločnosťou – Politické strany na Slovensku po roku 1989. Bratislava, Marek Rybář, 2011, 160 p. Érdekes könyv jelent meg Szlovákia politikai pártjairól a közelmúltban. A kötet címe magyarra fordítva: Az állam és a társadalom között – Politikai pártok Szlovákiában 1989 után. Szerzője Marek Rybář, a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója. A könyv részletesen elemezi az egyes pártokat és a pártrendszer egészét. Érdekesnek nem pusztán szakmaisága okán érdekes, hanem mert a szlovákiai pártrendszer ingatagságának okait is keresi. Tehát azt a mindannyiunk által jól ismert jelenséget vizsgálja, hogy miért buknak el és emelkednek fel újabb és újabb pártok oly nagy számban. Nyugat-Európa legtöbb demokráciájában ritkaságnak számít, hogy társadalmilag beágyazott, ismert, a politikai élet szerves részét képező párt kihulljon a törvényhozásból, és eltűnjön az ismeretlenségbe, mint ahogy az is, hogy pár gazdag, befolyásos vagy éppen ismert ember a semmiből varázsoljon be egy új politikai szervezetet a parlamentbe. A szerző először módszertani szempontjait tárja az olvasó elé. Sorba veszi a politikai pártok jellegével foglalkozó elméleteket, s tisztázza saját álláspontját. Rybář szerint a politikai pártok olyan racionális szereplők, amelyek szavazatmaximalizálásra törekednek. Arra tehát, hogy minél több választó támogatását szerezzék meg, s általuk megszerezzék, majd megtartsák a politikai hatalmat. A... Bővebben →
Beograd, Etnografski institut SANU, 2018, 364 p. Talán különösebb kockázat nélkül állítható, hogy ami a néprajzi/antropológiai terepmunkán alapuló kutatásokat illeti, az elmúlt évtizedek Koszovója nem egy egyszerűen megragadható téma és terep. A terület politikai/társadalmi/kulturális jelentőségének ellenére nem szól róla túl sok, hosszú távú terepmunkán alapuló, a mindennapiság különböző aspektusait elemző munka. Mindezért jelen monográfiát, amely az „Etnikai identifikáció egy háború utáni régióban: a szerb közösség Délnyugat-Koszovón” címet viseli, már az olvasás előtt hiánypótló könyvnek minősíthetjük. A szerző, Sanja Zlatanović a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Néprajzi Intézetének (Etnografski institut SANU) tudományos munkatársa. A kutatás szűkebb értelemben vett helyszíne a magyar olvasóközönség számára vélhetően alig ismert, ugyanis a koszovói Morava mentéről (Kosovsko Pomoravlje) van szó, amely az adott terület délkeleti sarkát jelenti, ahol a helyi szerbség „enklávékban”, lényegében szórványként él. A kutatást főként Gnjilane városban folytatta a szerző, de emellett a környék más településein, így pl. Vitinben is megfordult. Mivel erről a vidékről az 1998–1999-es háborút követően sokan költöztek kényszermigránsokként Szerbia más részeire, ezért Smederevo, Vranje és Vranjska Banja is kutatási tereppé vált – vagyis, ahogy maga Zlatanović is kiemeli Ulf Hannerzre hivatkozva, a terep ebben az esetben lokalitások hálózatának minősült (11. p.). Maga a kutatás terepi szakasza 2003 és... Bővebben →
Az antropológia, az emberről szóló tudomány megszületését a 19. század nyolcvanas éveire teszik, s annak idején a „primitív” kultúrák tanulmányozása jött létre. A tudományág atyjaként E. B. Taylort szokták emlegetni, s a kultúrára vonatkozó definícióját máig alapvető meghatározásnak tartják. A kezdetektől az antropológia tudománya nagy utat tett meg, kutatási területét ma már nem csupán a törzsi társadalmak jelentik, hanem maga az Ember. Ebből adódóan az antropológiának számtalan irányzata alakult ki, amelyek különböző területekre specializálódtak, mint például a szociálantropológia, a történeti, a politikai, a vizuális stb. antropológia. A kulturális antropológia tájainkon még mindig aránylag ismeretlen fogalomnak számít, s térségünkben csupán az utóbbi jó egy évtizedben fordult az őt megillető figyelem a társadalomtudományok ezen ága iránt. Bár néhány évtizede több magyarországi kutató is publikált a kulturális antropológia tárgykörében írásokat, s néhány alapmű fordításban is megjelent, az áttörést tulajdonképpen az jelentette, amikor a magyarországi néprajz megújítási törekvéseként Boglár Lajos irányításával 1990-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán elindult a Kulturális Antropológiai Program, majd később a miskolci egyetemen létrejött a Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék, s beindult az oktatás a pécsi és debreceni egyetemen is. A helyzet ezáltal szinte forradalmian megváltozott, számtalan új kötet látott napvilágot e témakörben, s ez a folyamat... Bővebben →
Sárossy, Štefan: Kaštieľ vo Veľkom Šariši. Veľký Šariš, 2010, 104 p. A kötet a nagysárosi Rákóczi-kastély történetét, képanyagát s a rá vonatkozó adatolást és emlékeket foglalja össze. A III. Andrástól nyert 1299-es kiváltságlevélbe, amelyet Róbert Károly 1314-ben megerősített mint felmentést a várispánság joghatósága alól, Eperjesen kívül Kisszeben és Nagysáros is fel volt véve, tehát várossá avatott; ezt később elvesztette, s csak a közelmúltban vált ismét azzá. Történelme egybefonódott a Rákócziak történelmével. A tárgyalás elején áll a Rákóczi-család genealógiája, a vár és a kastély Houfnaglius-féle (és színezett) grafikája, a Rákócziak történelmi szerepének tömör ismertetése, majd a kastély több fényképfelvétele. A kastély építése valószínűleg az eperjesi Rákóczi-palota építtetője, II. Rákóczi Zsigmond megjelenése előtt történt, aki 1608-ban szerezte meg nagysárosi birtokait, s ő lehetett első lakója is, ugyanabban az évben halála után fiának, Pálnak a tulajdonává vált; ő felnőtt korában folytathatta az építkezést az egyik szárny által. Archeológiailag a legrégibb a 14. században épült Szent Kunigunda-kápolna; tehát még a Rákócziak előtti, családi „templomként” leginkább Rákóczi testvére, Aspremont Júlia gondozta, a Szent Erzsébet-kápolnát Rákóczi Erzsébet, II. Rákóczi Ferenc másodfokú nagynénje építtette a 17. század harmadik harmadában vagy a 18. század elején. Déli falánál van báró Luzsényszky József sírja. Az 1881-ben lezajlott pisztolypárbajban szerelmi... Bővebben →
Schmidt Mária: Politikailag inkorrekt. Esszék diktatúráról és demokráciáról. Budapest, XX. Század Intézet, 2010, 312 p. Az esszékötet Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, történész és egyetemi tanár 2002 és 2010 között megjelent, válogatott publikációit tartalmazza. A történelemtudományi, történelemfilozófiai, morálfilozófiai és aktuálpolitikai jellegű tanulmányok kavalkádja többé-kevésbé egy központi gondolat köré csoportosul: a totalitárius 20. század kollektív emlékezetének és hagyatékának problematikája köré. Arról a súlyos hagyatékról van szó, amelynek lényegét a szerző szerint a 21. században is csak politikailag inkorrekt módon lehet megfogalmazni. A hosszabb-rövidebb esszék négy nagyobb egységbe, fejezetbe rendeződnek. Az első (Európa ébredése) túlnyomórészt történelemtudományi és történelemfilozófiai írásokat sorakoztat fel. A Szovjetunió és a kommunista világ születését, virágzását és hanyatlását felölelő, sokatmondó címmel ellátott nyitótanulmány (A jövő végérvényesen megbukott), valamint a diktatúra fojtogató hétköznapjait, embertelen körülményeit és következményeit bemutató esszé (Hétköznapi kommunizmus) szépen keretbe foglalja ennek a fejezetnek a különböző történelmi eseményekre (pl. a Rákosi-rendszer kiépülésére, 1956-ra vagy a prágai tavaszra) reflektáló darabjait. Ezek közül a legizgalmasabb, leginkább vitára ingerlő a 30-as évek és a második világháború meghatározó diplomáciai eseményeit elemző esszé (Két pogány közt – Münchentől Jaltáig), amely bővelkedik az ún. politikailag inkorrekt, vagyis a hagyományos szemléletekkel gyökeresen ellentmondó nézetekben, megállapításokban. Az egyik legmarkánsabb: „Chamberlain Münchenben egy,... Bővebben →
