Fazekas József : Vadkerty Katalin 75 éves

Vadkerty Katalin 1928. április 21-én született Érsekújvárott. A kisvárdai gimnáziumban érettségizett 1946-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem-magyar szakos oklevelet 1955-ben. 1953-1958 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskola oktatója, 1959-ben a Dolgozó Nő című lap kulturális rovatának szerkesztője. 1960-tól nyugdíjazásáig (1987) a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa. Kandidátusi értekezését 1966-ban védte meg, s ugyanabban az évben szerezte meg doktori címét is. Csaknem három évtizeden át gazdaságtörténeti kutatásokat folytatott: az 1848-1918 közötti időszak mezőgazdasági és ipari termeléséről számos tudományos publikációt jelentetett meg szlovák nyelven, az 1972-ben megjelent monográfiájában pedig a cukoripar és a cukorrépa-termesztés 1800-1918 közötti történetét dolgozta fel a mai Szlovákia területén. Az 1989-es rendszerváltást követően munkásságának középpontjába a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történelme került. Levéltári kutatásokra alapozva sorra jelenteti meg a jogfosztottság éveiről szóló könyveit: 1993-ban A re-szlovakizáció, 1996-ban A deportálások, 1999-ben A belső telepilések és a lakosságcsere címűt, majd 2001-ben ezeket egy kötetbe foglalva A kitelepítésektől a re-szlovakizációig. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945-1948 közötti történelméből címmel. Ez utóbbi 2002-ben szlovák nyelven is megjelent Madárská otázka v Ceskoslovensku 1945-1948. Dekréty prezidenta Benesa a ich dösledky na depor-tácie a reslovakizáciu címmel. Vadkerty Katalin munkásságának elismeréseként 1996-ban Fábry-dijat, 2000-ben Jedlik Ányos-díjat, 2003-ban pedig DominikTatarka-díjat kapott, 2001-ben pedig... Bővebben →

Fazekas József: Zeman László a tudós és tanár

Zeman László 1928. november 7-én született Eperjesen. Szülővárosában járt iskolába, a Sárosban akkor egyetlen magyar tanítási nyelvű evangélikus elemibe, s folytatta tanulmányait a kollégiumi, majd az ennek utódjaként számon tartott gimnáziumban, amelyben a háború végén, némi kihagyással, 1948-ban érettségizett. Ugyanebben az évben, tehát 1948-ban a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán természetrajz-filozófia szakra iratkozott be. A harmadik évfolyamtól lehetőség nyílt a szakosodásra, s ekkor a biológiai stúdiumokra tért át, de 1953-ban az eredeti szakpárosítású tanári oklevelet is megszerezte. Már mint negyedéves egyetemi hallgató (1952) a pozsonyi magyar tanítási nyelvű pedagógiai gimnáziumban oktatott, 1953-tól 1958-ig pedig tanársegédként és adjunktusként a pozsonyi Pedagógiai Főiskola biológiai tanszékén látta el a magyar tagozaton az oktatást. Közben 1955-ben a Főiskolán képesítést nyert magyar nyelvből és irodalomból, s 1956-ban egyúttal fonetikát adott elő a magyar tanszéken. Mivel küszöbön állt a főiskola Nyitrára történő helyezése, 1958-ban a kassai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban vállalta az oktatást, az 1960/1961-es tanévben igazgatóhelyettesként. Visszatérve Pozsonyba, 1961-ben a Duna utcai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban működött két évig. 1962 végén pályázat útján a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar tanszékének adjunktusa lett. A prágai Károly Egyetem finnugor szakán Vladimír Skalickánál doktorált 1971-ben. 1989-ben vonult nyugalomba. Az egyetemen főképp nyelv- és irodalomtudományi tárgyakat adott elő,... Bővebben →

Lanstyák István: Helyi “értékes” nyelvváltozatok, “tisztes” idegen szavak, “visszás” jelentések, “agresszív” rövidítések, “kevercs” nyelv és tárasaik. Válogatás a nyelvművelői csacskaságok tárházából (I.rész)

Bevezetés és magyarázkodás Egy születésnap vidám esemény, és minél többedik, annál inkább. A hetvenöt év nem kevés, így igazán van okunk vidámságra: Zeman tanár urat még tizenöt évvel nyugdíjba vonulása után is frissen, mosolyogva láthatjuk be-betérni a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyartanszékére. Én most egy különleges ajándékkal szeretnék neki kedveskedni: egy kisebb válogatást teszek közzé az általam gyűjtött nyelvművelői csacskaságokból úgy, hogy életének minden eddig eltelt évére jusson egy-egy példány. Ezek jó része az Édes Anyanyelvünk című nyelvművelő lapban1 jelent meg (az 1999., 2000., 2001. és 2003. évfolyamban), de olykor kiegészítésképpen más forrásokból is hozok példákat. Az idézett cikkek szerzői többségükben mozgalmi nyelvművelők és más, nyelvi kérdésekhez valamilyen oknál fogva hozzászóló laikusok, azt a lapot azonban, amelyben előszeretettel publikálnak, akadémiai nyelvművelők, egyetlen kivétellel céhbeli nyelvészek szerkesztik: Grétsy László (felelős szerkesztőként), Balázs Géza, Kemény Gábor és Maróti István. A szerkesztőbizottságot rajtuk kívül még Deme László (a szerkesztőbizottság elnöke), Bencédy József és Fábián Pál alkotja. A lapot a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága és a Magyar Nyelvtudományi Társaság támogatja; kiadását jelenleg az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és más intézmények is segítik. * Az írásom alapjául szolgáló kutatások a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport és a Grammá Nyelvi Iroda munkatervének... Bővebben →

Mészáros András: Az eperjesi evangélikus kollégium a magyar művelődéstörténetben

“Metafizikai” hangütés: Ha valamely jelenség művelődéstörténeti jelentőségére vagyunk kíváncsiak, akkor a történetiség szempontjából fel kell tennünk a kérdést, vajon egyed; tettről vagy pedig kontinuális működésről van-e szó. A kettő súlya összevethető, de a kifejtett hatás és annak lecsapódása már biztosan nem azonos. Az egyedi tettek kivételes jellegűek, és bár kapcsolódnak jelentős kulturális kezdeményezésekhez, hatáskörük kicsi marad. A folyamatos jelenlét az, ami leszivárog a köznapokba is, és hagyomány formájában meghatározza az eljövendő cselekvés- és reagenciamódozatokat. Témánk szemszögéből azt a művelődéstörténeti tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az elmúlt évszázadokra visszatekintve civilizációs inkongruenciával kell számolnunk Magyarország és Nyugat-Európa között. Figyelemre méltó módon azonban ez a civilizációs egyenlőtlenség és egyidejűtlenség nem minden esetben társul kulturális inkongruenciával. Az itt következő fejtegetés erre a két dilemmára keresi a választ az eperjesi evangélikus kollégium történetének bemutatása révén. Társadalomtörténeti folytatás: Fel kell tehát tennünk az alapvető kérdést: milyen társadalmi intézmény biztosította múltban a kulturális lépéstartást a fejlettebb országokkal? A válasz viszonylag egyszerű: a Magyar Tudós Társaság megalakulásáig, de még azon túl is sokáig az iskolák. Tudva azonban, hogy a magyarországi iskolarendszer még a 19. században is túlnyomórészt felekezeti meghatározottságú, adott az a konkrét kulturális orientáció, amelyebből a kötődésből fakadt. Mindemellett figyelembe kell venni azokat a tanrendeket... Bővebben →

Ötéves a Szemle (Öllős László)

Öt esz­ten­dőt nem szo­kás hos­­szú idő­nek tar­ta­ni egy lap éle­té­ben. Az hi­szem, ne­künk még­is van okunk az ün­nep­lés­re. La­punk a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le ugyan­is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság el­ső tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­lyó­ira­ta 1945 óta, s 2004-ben el­mond­hat­juk, hogy nem­csak meg­ért hat év­fo­lya­mot, ha­nem ígé­re­tes fej­lő­dés je­le­it mu­tat­ja. Ami­kor 1999-ben meg­je­len­tet­tük az el­ső szá­mot, erős volt az el­szánt­ság ben­nünk, hogy vég­re út­já­ra in­dít­sunk egy szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­tot. De a félsz is moz­gott ben­nünk, hi­szen tud­tuk, a lap sor­sa csak rész­ben van a szer­kesz­tő­bi­zott­ság ke­zé­ben. Ez a lap ugyan­is olyan lesz, ami­lyen­né a pub­li­ká­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­ség te­szi. Nos, óva­tos­ság­ból, fél­ve, hogy csak cse­kély szá­mú szín­vo­na­las, tu­do­má­nyos igé­ny­es­ségű írás ke­rül szer­kesz­tő­sé­günk­be, az el­ső év­ben csak két szá­mot je­len­tet­tünk meg. De már a kö­vet­ke­ző év­ben há­rom­szor je­lent meg a fo­lyó­irat, most pe­dig már ne­gyed­éven­te ke­rül az ol­va­sók­hoz. Min­de­nek­előtt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tó­kat il­le­ti ezért a kö­szö­net. Az a nem várt al­ko­tó­kedv, amely­nek ered­mé­nye­kép­pen szín­vo­na­la­sabb­nál szín­vo­na­la­sabb ta­nul­má­nyok, ér­te­ke­zé­sek, kon­fe­ren­ci­á­kon el­hang­zott elő­adá­sok tu­cat­jai töl­tik meg a lap ha­sáb­ja­it, sze­rin­tem, je­lez va­la­mit. Ne­ve­ze­te­sen egy olyan el­mé­lyült ku­ta­tó­mun­ká­ra épü­lő szel­le­mi pezs­gést, amit oly­an­­nyi­ra hi­á­nyol­tunk nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk kul­túr­tör­té­ne­té­ből. E fo­lya­ma­tot szem­lél­ve kü­lön öröm, hogy az is­mert sze­mé­lyi­sé­gek mel­lett, egy fi­a­tal és am­bi­ci­ó­zus ku­ta­tó­ge­ne­rá­ció meg­je­le­né­sé­nek le­he­tünk ta­núi. Ne­kik is... Bővebben →

Popély Árpád : A kolonizáció területi vonatkozásai és etnikai következményei

A második világháború utáni – akkor már a helyi magyar lakosság részleges eltávolításával, kitelepítésével is együtt járó – csehszlovák telepítési politika gyökerei a két világháború közötti korszakba nyúlnak vissza, a csehszlovák hatóságok ugyanis a dél-szlovákiai magyar területsáv etnikai jellegének megváltoztatásában már akkor jelentős szerepet szántak a térség szlávokkal (szlovákokkal és cseh-morvákkal) való betelepítésének, vagyis kolonizálásának. Mivel a kolonizáció csupán egyik összetevőjét képezte az első Csehszlovák Köztársaság fennállása alatt bekövetkezett nagyméretű etnikai arányeltolódásnak, s mivel az etnikai arányok módosulása esetenként a kolonizált településeken is több tényező kölcsönhatásának tudható be, tanulmányunk elején szükségesnek érezzük e változások, ill. az azokat befolyásoló további tényezők vázlatos áttekintését. A legutolsó, 1910-es magyar népszámlálás Szlovákia 1921. évi területén 2 926 824 lakost talált, akik közül 896 271 vallotta magát magyar, 1 686 712 pedig szlovák anyanyelvűnek. Az első, 1921. évi csehszlovák népszámlálás szerint ezzel szemben Szlovákia 3 000 870 lakosa közül 650 597 volt a magyar, s 1 952 368 a szlovák nemzetiségűek száma, az 1930. évi népszámlálás pedig – Szlovákia időközben némileg módosult területén1 – 592 337 magyar és 2 251 358 szlovák nemzetiségű személyt talált, miközben az országrész összlakossága 3 329 793 volt. A magyarság részaránya tehát az 1910. évi 30,6%-ról előbb 21,7%-ra, majd... Bővebben →

Simon Attila : Elképzelések és tervek Dél-Szlovákia szláv betelepítésére az elsõ köztársaságban lezajlott földreform keretén belül

Az első világháborút követő új rend egyik jellemző sajátossága a 22 európai országban lezajlott földbirtokreform volt. A szinte azonos időben lezajlott reformok fő céljai közé a háború utáni szociális feszültségek csökkentését és az önellátó parasztgazdaságok létrehozását sorolhatjuk mint olyan intézkedéseket, amelyek alapjául szolgálhattak a mezőgazdaság megreformálásának. A csehszlovák földbirtokreform a hasonló európai folyamatokkal összehasonlítva – noha a reform eredményei végül elmaradtak az elvárásoktól – a legcéltudatosabb és legradikálisabb reformok közé tartozott. A kelet-közép-európai államokban (Lengyelország, Románia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság) a földreform keretén belül nagyarányú telepítési mozgalmak kezdődtek, amelyek titkolt vagy nyíltan vállalt célja az adott országban található etnikai kisebbségi területek nemzeti szempontú fellazítása volt. Ezt szolgálta többek között a dobrovoljácok letelepítése a délszláv állam magyar vidékein és nagyszámú lengyel telepesnek az ukrán és fehérorosz területekre való költöztetése. Hasonló folyamattal Csehszlovákiában is találkozunk, ahol a földreform egyik fontos elemét képezte az ún. belső kolonizáció.1 A csehszlovák fölreformmal foglalkozó igen terjedelmes, de hullámzó színvonalú szakirodalom mindeddig keveset foglalkozott a kolonizációval. Az 1920-as és 30-as években, tehát a reform folyamatával párhuzamosan megjelenő ismertető jellegű írások, tanulmányok inkább sorolhatók a propaganda eszköztárába, mint a komoly történetírás körébe. A korabeli kiadványok döntő többsége ugyanis párt- vagy osztályszempontok alapján támadja vagy éppen védi a magát a... Bővebben →

Szabómihály Gizella: A szlovákiai magyar szakfordítások minőségének javításáról és az objektív fordításkritika megteremtásánek feltáteleiről

1. Bevezetés A Szlovákiában keletkező és nyilvánosságra kerülő magyar nyelvű szövegek jelentős hányada nem önálló szövegproduktum, hanem szlovák nyelvű szöveg alapján készült ún. metaszöveg, mely a forrásnyelvi mintával való kapcsolata szerint lehet szöveghű vagy többé-kevésbé “pontos” fordítás, de ismertetés, kivonat vagy egyéb feldolgozás, mely azonban olykor az eredeti szöveg egyes részeinek fordítását is tartalmazhatja.1 E metaszövegek nagy hatással voltak és vannak a szlovákiai magyar nyelvhasználatra, hiszen bizonyos kifejezések így kerülnek be a köztudatba, s válnak általánosan elterjedtté. Ennek ellenére a szlovák-magyar fordítás kérdéseinek aránylag kevés figyelmet szenteltek nálunk, s az e tárgyban publikált írások is döntően műfordítási kérdésekkel foglalkoznak.2 A nem irodalmi szövegek fordítása kapcsán a csehből/szlovákból fordított tankönyvek, illetve az ún. “könyv alatti fordítások” nem megfelelő színvonala mint állandóan napirenden levő téma emelhető ki, ám ezek a gondolatok leginkább csak az általános kritika szintjén fogalmazódtak meg (lásd pl. Hubik 1987), a fordítási hibák nevesítésére elsősorban a terminológia nem megfelelő fordítása kapcsán került sor, s ugyancsak a lexikális szintet érintették a nyelvművelői szempontú és irányultságú bírálatok.3 Az egyéb aspektusok, így a különböző grammatikai szerkezetek fordítása, szórendi, mondat- és szövegszerkezeti kérdések stb. csak marginálisan bukkantak fel (lásd pl. Zeman 1981; Szabómihály 1989). Az elmúlt évtizedekben megjelent nem irodalmi, tehát szakfordítások4... Bővebben →