Naoki Kosaka: A közigazgatás reformja kapcsán a szlovák politikában 1925 – 1927-ben kibontakozott vita
Az 1927. évi tartományi elrendezés és a körülötte kibontakozó viták
1927 júliusában a csehszlovák Nemzetgyűlés törvényt fogadott el a közigazgatás átszervezéséről, amely az 1920 februárjában elfogadott a megyei és járási hivatalokról hozott törvényt váltotta fel. A tartományi felosztás 1928-ban a Csehszlovák Köztársaság egész területén életbe lépett.1
A tartományi berendezés alapját a közigazgatás kétszintű (járás – tartomány) felosztása jelentette a nagyzsupatörvény által előirányzott hármas szint (járás – megye – megyei szövetség) helyett.2 Az új közigazgatás bevezetése egyben a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium megszüntetéséhez vezetett.
A tartományi rendszer bevezetésének az volt a célja, hogy a közigazgatást legalábbis formálisan egységesítsék. Másrészt sokan a központosított közigazgatás tökéletesebb formájaként értékelték, s rámutattak a bürokráciának az önkormányzati szervek fölötti befolyásának megerősödésére is.3
Ebből a szempontból meglehetősen érdekes az, hogy az autonómiáért küzdő Hlinka-féle néppárt a koalíciós kormány tagjaként aktívan fellépett a törvény elfogadása mellett.
Ahhoz, hogy ezt az ellentétet feloldhassuk, a „szlovákkérdést” érintő törvény elfogadása körüli vitákat kell elemeznünk. Abból a szempontból, hogy a törvény értelmében Szlovákia először vált külön területi és közigazgatási egységgé, a törvényt a cseh politikának és a szlovák centralistáknak a szlovák autonomisták törekvéseit megsemmisítő lépéseként is értékelhetjük. Ha viszont a szlovák tömegeknek a harmincas évek elején bekövetkezett radikalizációját és egyáltalán a szlovák politikai fejlődést nézzük, akkor a kísérletet teljes kudarcként kell értékelnünk. A kísérlet jelentőségét azonban nem szabad elvitatnunk.
Dolgozatomban a közigazgatási reform kapcsán a szlovák politikai erők közötti vitát kívánom felvázolni, miközben a már meglévő szakirodalom mellett elsősorban a pártsajtóra (Slovák, Slovensky denník, Robotnícke noviny, Národnie noviny) kívánok támaszkodni.
A hagyományos felfogás az agrárpárti Milán Hodzát és a szociáldemokrata Iván Dérért centralistának, a néppártiakat és a Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) tagjait autonomistáknak könyveli el. Fel kell figyelnünk azonban arra, hogy a szlovák centralisták nem voltak Prága szlovákiai politikájának szolgai követői. Hodza például következetesen kiállt a megyei szövetség életbe léptetése mellett,4 Dérer pedig gyakran érvelt a közigazgatás decentralizációja mellett.5 A centralisták és az autono-misták között az jelentette az igazi választóvonalat, hogy az előbbiek nézetei a csehszlovakizmusban gyökereztek.
A nemzeti kisebbségeknek, így a németeknek és a magyaroknak a témával kapcsolatos elképzeléseivel a dolgozatomban nem foglalkozom, habár tudatosítom ezek jelentőségét a téma komplex feldolgozása szempontjából.
A kezdetek. Az 1925. évi nemzetgyűlési választások
Az országos politika szempontjából az 1925-ös nemzetgyűlési választások legfontosabb eredménye a szocialista pártok veresége és az öt pártból álló „nemzeti koalíció” parlamenti többségének az elvesztése volt.6 Az eredmények alapján természetes volt, hogy olyan megoldást kell keresni, amely egy új koalíció létrejöttét eredményezi.
Szlovákiában a választások legfontosabb eredménye a Hlinka-féle Szlovák Néppárt (HSLS) győzelme volt, amely a Szlovákiában leadott érvényes szavazatok 34,3%-át szerezte meg. Az eredményt a párt győzelemként ünnepelte. Országos viszonylatban azonban mindez csupán 6,9%-ot és 23 mandátumot ért, ami azt jelentette, hogy az ország hetedik legerősebb pártjává vált.7 Az a tény, hogy a Hlinka-féle néppárt nem ért el abszolút többséget a szlovákiai választók között, elegendő teret hagyott ellenfeleinek (az agrárpártiaknak és a szociáldemokratáknak) a néppárt elleni kritikákra.8
A néppárt győzelme azonban elegendő volt ahhoz, hogy vita kezdődjön a szlovák pártok között a közigazgatásról és általában a „szlovákkérdésről”. De ekkor még nem születetett konszenzus a közigazgatás átalakításáról.
A választások után a kérdéssel kapcsolatban kibontakozott érveket a következőképpen lehet összefoglalni: 1. a szlovák pártok a közigazgatást illetően nem kívántak új rendszer bevezetését, csupán az érvényes megyerendszer kívánták működőképesebbé tenni. Például Dérer „szlovák parlamenti bizottság” létrehozását javasolta;9 2. a néppárt az ún. „nagyszombati manifesztumban” elállt az autonómia10 azonnali életbeléptetésétől, a koalíciós pártok azonban elutasították ezt; 3. Kramár-nak a tartományi rendszerről szóló javaslata új impulzusokat hozott ugyan a vitába,11 de eredmény nélkül, ugyanis a koalíció szerkezete a választások után is változatlan maradt. A legfontosabb azonban az, hogy ebben az időben már a „szlovákkérdés” létezése és megoldásának szükségessége nem volt viták forrása a centralisták és autonomisták között.
Az áttörés – az „úri koalíció” megalakulása
Az Agrárpárt és a szociáldemokraták közötti viták miatt Svehia második kormánya 1926 márciusában beadta lemondását, s ideiglenesen a Cerny vezette hivatalnokkormány vette át az ország irányítását. Októberben azonban Svehia már újból miniszterelnök volt. Az „úri koalíció” megnevezést kapó új kormányának a szerkezete azonban már más volt, mint az előző kormányoké. A kormányból ugyanis hiányoztak a szocialista pártok, akik helyét egyes polgári német pártok foglalták el. Csehszlovákia történetében először léptek német pártok a kormányba. Ez a drasztikusnak is mondható váltás a szlovákiai viszonyokra is hatással volt, s lehetőséget teremtett arra, hogy a Hlinka-féle néppárt is belépjen a kormányba. Hosszabb tárgyalásokat követően 1927. január 15-én ez meg is történt.
A tárgyalásokon a szlovák néppárt Szlovákia teljhatalmú miniszterének a posztját kérte, s egyben azt, hogy e miniszteri tárca jogkörét bővítsék ki.12 A koalíciós pártok azonban ezt elutasították. A kiutat végül a közigazgatás reformjáról szóló megegyezés jelentette. A reform javaslatát a belügyminisztérium dolgozta ki.
A szlovák politikai erők véleménye a tartományi rendszerről
A közigazgatási reform és a néppárt kormányba lépése természetesen a szlovák sajtó érdeklődésének középpontjába került. 1927 elején a készülő reform elképzelései kétféle visszhangot váltottak ki. Az Agrárpárt és a Hlinka-féle néppárt támogatta, a szociáldemokraták és a szlovák nemzeti pártiak viszont elutasították a reformot, ami azért is figyelemre méltó, mivel a szlovák politika korábbi választóvonalai (a centralisták a kormányban, az autonomisták ellenzékben) ezzel érvényüket veszítették.
A vita lefolyását szlovák politika vezéralakjai által megjelentetett írások13 alapján kívánom felvázolni.
Azt mindenképpen tudatosítani kell, hogy a tartományi rendszer támogatói és ellenzői is megegyeztek abban, hogy: 1. a „szlovákkérdés” létezik; 2. ezt meg kell oldani, mivel ajelenlegi helyzet tarthatatlan; 3. mindenképp szükséges valamilyen, az egész Szlovákiára kiterjedő közigazgatási egység létrehozása. Vagyis a reform szükségességében egyetértettek, a vita annak formájáról folyt. A kérdés lényege az volt, hogy Szlovákia második szintű joghatóság (tartomány) legyen-e vagy csak harmadik szintű (megyék szövetsége). A Slovák című lap ezt a kérdést így egyszerűsítette le: kellenek-e nekünk a megyék?14 Az is figyelemre méltó, hogy a vizsgált írások összes szerzője pozitív értelemben használta a „decentralizácó” kifejezést, míg a „centralizáció” kifejezést negatív kontextusban.
Szólni kell a két tábor érvelésében mutatkozó különbségekről is. A tartományi rendszer támogatói, akik egy, az egész Szlovákiára kiterjedő közigazgatási egység megteremtésén fáradoztak, a reform értékelése során elsősorban elméleti érveket soroltak fel.15 A másik oldal, vagyis a megyei szövetség hívei viszont Szlovákia tényleges helyzetéből indultak ki, és igyekeztek rámutatni az új rendszer hátrányaira.16 Érdekes módon 1926 végéig a Slovensky denník (az Agrárpárt álláspontját tükröző lap) néhány írása is foglalkozott a megyei szövetség előnyeivel.17 Érveik nagyon hasonlítottak a Robotnícke noviny című lapban megjelentekhez. A tartományi rendszer támogatóinak minden igyekezete ellenére is az az érzésünk, hogy a reform a Hlinka-féle néppárt és a koalíció közötti kompromisszum eredménye volt.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a két tábor belülről is differenciált volt. Az agrárpártiak a tartományi rendszert a szlovákkérdés olyan megfelelő és végső megoldásának tartották, amely lehetővé teszi két céljuk elérését: a közigazgatás unifiká-cióját és a Hlinka-féle néppárt befolyásának csökkentését. Hlinkáék viszont az új rendszert nem a tervezett autonómia végső formájaként, hanem csupán ideiglenes megoldásként fogták fel. Hlinka közismert szavai szerint a reform „az autonómia vetőmagja”,18 Ml. „felvillanása”19 volt. Számára pedig a kormányba való belépés nem jelentett mást, mint politikai és taktikai lépést.20
A szociáldemokraták azzal indokolták elutasító álláspontjukat, hogy a megyei szövetség jobban eleget tenne az általuk szorgalmazott decentralizációnak és demokratizációnak, mint a tartományi rendszer.21A Szlovák Nemzeti Párt viszont az autonómia megvalósíthatóságának szempontjából tartotta jobbnak a megyei szövetség rendszerét.22 Itt kell megemlíteni, hogy Stodola autonómiatervének az alapját a megyei szövetség testületének valamiféle szlovák parlamentté való átalakítása jelentette.23 A Szlovák Nemzeti Párt egyébként az 1920-ban kialakított megyék helyett a történelmi megyerendszer visszaállítását követelte.24
Látható tehát, hogy a szlovák politikai pártok különféle taktikai szempontok alapján támogatták vagy ellenezték a közigazgatás reformját. Ebből a szempontból mindkét tábor „ad hoc” koalíciónak tekinthető. Ezért természetes, hogy amikor 1929 őszén a téma elveszítette aktualitását, ez a két ad hoc tábor is felbomlott. A harmincas évek elején ismét a régi törésvonalak mentén csoportosult a szlovák politika: centralistákra és autonomistákra.
Az új tartományi rendszer, amely a harmincas években a nemzetiségi kérdés megoldására irányuló javaslatok egyik kiindulópontja volt, 1938 októberéig volt érvényben, amikor is megvalósult a szlovák autonómia, s bekövetkezett az államapparátus egészének reorganizációja.
LEXIKOLÓGIAI VIZSGÁLATOK MEDVESALJAN
