Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Mészáros András: Nemzeti filozófia – hasonlóságok és különbségek a magyar és a szlovák filozófiatörténet-írásban

A ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás ak­kor, ami­kor az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek a ma­gyar nyel­vű­sé­get meg­elő­ző sza­ka­szát, il­let­ve az is­ko­lai fi­lo­zó­fia funk­ci­ó­it tem­a­tizál­ja, el­ke­rül­he­tet­le­nül be­le­üt­kö­zik ab­ba a tény­be, hogy ugyan­azok a szer­zők vagy mű­vek egy más – ese­tünk­ben a szlo­vák – fi­lo­zó­fia­tör­té­net tár­gyát is ké­pez­he­tik. Az eb­ből adó­dó prob­lé­mák ko­moly mód­szer­ta­ni kér­dé­se­ket vet­nek fel. Je­len írás eze­ket pró­bál­ja meg­fo­gal­maz­ni.
Az em­lí­tett tény ma­ga még nem prob­lé­ma, hi­szen a kö­zös múlt, va­la­mint az, hogy a 16. szá­zad­tól a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­ig a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia súly­pont­jai Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon, il­let­ve Er­dély­ben vol­tak, ké­zen­fek­vő mó­don nyújt­ja a szlo­vák ku­ta­tók­nak, hogy Fel­ső-Ma­gyar­or­szág fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­má­nya­it sa­ját kul­túr­tör­té­net­ük szem­pont­já­ból is meg­vizs­gál­ják. Hi­szen ha csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­át te­kint­jük, és az adott fi­lo­zó­fus nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ba va­ló be­so­ro­lá­sát szár­ma­zá­sá­hoz köt­jük, ak­kor két­ség­te­len, hogy a fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia­ta­ná­rok je­len­tős ré­sze szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű volt. Ugyan­ak­kor tud­juk azt is, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­hoz va­ló tar­to­zá­sa csu­pán fenn­tar­tá­sok­kal és ma­gá­nak a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a meg­ha­tá­ro­zá­sá­tól füg­gő­en tart­ha­tó. Nem szól­va ar­ról, hogy egy­részt a hun­garus­tu­dat a 19. szá­zad ele­jé­ig szub­jek­tíve is gá­tat sza­bott a nem­ze­ti be­so­ro­lá­sok­nak, más­részt pe­dig a mai ér­te­lem­ben vett Szlo­vá­kia az adott kor­ban nem lé­te­zett, az­az egy­sé­ges és in­téz­mé­nye­sült szlo­vák kul­tú­rá­ról sem be­szél­he­tünk. Nem vé­let­len, hogy a Ch. A. Heumann mű­vé­nek ha­tá­sát tük­rö­ző 18. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi „his­to­ria lit­ter­ari­a” darab­jai1 nem is fog­lal­koz­nak a fel­vett szer­zők mű­fa­ji és nem­ze­ti­sé­gi be­so­ro­lá­sá­val. Nem fe­led­kez­nek meg vi­szont az is­ko­lai és fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­ság­ról. Ami­ből az kö­vet­ke­zik, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­se Ma­gyar­or­szá­gon a 19. szá­zad­ban ve­szi kez­de­tét, pár­hu­za­mo­san az­zal, aho­gyan az iro­da­lom­tör­té­net­ben is az ere­de­ti „ál­lam­kö­zös­ség”-i pa­ra­dig­mát fo­ko­za­to­san fel­vált­ja az „ere­det­kö­zös­ség”-i és a „ha­gyo­mány­kö­zös­ség”-i par­a­dig­ma.2
Eb­ből ki­in­dul­va az aláb­bi­ak­ban a kö­vet­ke­ző prob­lé­ma­kö­rö­kön ke­resz­tül pró­bá­lok vá­laszt ad­ni a vá­zolt di­lem­má­ra: 1. a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ér­tel­me­zé­se a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban; 2. a szlo­vák meg­kö­ze­lí­tés; 3. a ket­tő ös­­sze­ve­té­sé­ből le­von­ha­tó konk­lú­zi­ók.

1.

A ma­gyar ér­tel­me­zés nem az el­ső ma­gyar nyel­vű – és a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét is fel­ve­vő – filozó­fi­atörténet­ben3, ha­nem az Aka­dé­mia ne­ve­ze­tes és is­mert 1831-es pá­lya­kér­dés­re be­adott győz­tes műben4 je­le­nik meg. Most el­hagy­hat­juk az ere­den­dő prob­lé­ma­fel­ve­tést – a ha­zai fi­lo­zó­fia idő­be­li inkon­gru­en­ciáját az eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­á­val szem­ben – és Almási Ba­logh új gon­do­la­tá­ra, a „nem­ze­ti szel­le­mű fi­lo­zó­fiá”-ra figyeljünk.5 En­nek az el­ső ös­­sze­te­vő­je a sa­ját fi­lo­zó­fi­ai ter­mi­no­ló­gia, ami­nek nem­csak az a funk­ci­ó­ja, hogy gaz­da­gít­sa a fo­gal­mi ap­pa­rá­tust, ha­nem az is, hogy ori­en­tál­jon ben­nün­ket. Az­zal ugyan­is, hogy az új fo­gal­mak be­ke­rül­nek az anya­nyelv vér­ke­rin­gé­sé­be, az ere­den­dő fi­lo­zó­fi­ai rend­szer is a ha­zai kul­tú­ra ré­szé­vé vá­lik. A „nem­ze­ti szel­le­mű fi­lo­zó­fia” má­sik funk­ci­ó­ja a nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se és for­má­lá­sa. Ez a funk­ció lesz majd min­den­faj­ta nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ne­u­ral­gi­kus pont­ja, ha­bár itt még nem je­lent ide­o­lo­gi­kus, ha­nem csu­pán nyel­vé­sze­ti prob­lé­mát. Hi­szen az egyez­mé­nye­sek is ki­hang­sú­lyoz­zák fi­lo­zó­fia és iro­da­lom szim­bi­ó­zi­sát. Köz­vet­le­neb­bül: a fi­lo­zó­fia ma­gya­ros­sá­gát, vi­lá­gos­sá­gát és érthetőségét.6 Szon­tagh Gusz­táv a lé­te­ző fi­lo­zó­fi­ai rend­sze­rek adap­tá­lá­sá­nak és adop­tá­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­ge mel­lett ezért már ki­eme­li a fi­lo­zó­fia önál­ló fej­lesz­té­sé­nek prog­ram­ját is, sőt, ezt tart­ja a kö­ve­ten­dő fel­adat­nak. Szon­tagh már ro­man­ti­kus gon­dol­ko­dó, aki a fi­lo­zó­fia ál­ta­lá­nos­sá­gá­nak fel­vi­lá­go­so­dás ko­ri esz­mé­jét úgy mo­di­fi­kál­ja, hogy az ön­ma­gá­ban vett fi­lo­zó­fia csu­pán esz­mény, nem pe­dig lé­te­ző va­ló­ság. Az egyes nem­ze­ti kez­de­mé­nye­zé­sek ezért egyen­ran­gú­ak, és a nyel­vi hor­do­zó alap­ján jog­gal ne­vez­he­tő a ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­nak. Va­gyis Szon­tagh az ért­he­tő nyel­ve­zet és a tár­sa­dal­mi kon­szen­zus (egyez­mény) kö­ve­tel­mé­nyé­vel egé­szí­tet­te ki Almási Ba­logh Pál ér­tel­me­zé­sét.
Bi­zo­nyos szem­pont­ból ezt a Szon­tagh-féle fel­fo­gást bon­ta­koz­tat­ja ki szo­ci­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben Szi­lasy Já­nos 1847-ben az Aka­dé­mia fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lyá­nak ülésén7. ő – köz­is­mer­ten – a fi­lo­zó­fi­á­nak négy tí­pu­sát kü­lön­böz­te­ti meg: az is­ko­lai, az egyé­ni, a nem­ze­ti és az ún. vi­lág­fi­lo­zó­fi­át, ame­lyek kö­zött tör­té­ne­ti-hi­e­rar­chi­kus vi­szonyt lát. Va­gyis a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia a fi­lo­zó­fia fej­lő­dé­sé­nek ter­mé­sze­tes stá­di­u­ma. Tud­juk azt is, hogy Szi­lasy elő­adá­sa na­gyon gyér vi­tát vál­tott ki, és hogy Schedius el­len­ve­té­se az ál­ta­lá­nos em­be­ri rá­ció fel­vi­lá­go­so­dás ko­ri ér­tel­me­zé­sé­re tá­masz­ko­dott, amely­nek ek­kor már Ma­gyar­or­szá­gon csak a ha­gyo­má­nyos hun­garus­tu­datú gon­dol­ko­dók vol­tak a kö­ve­tői. Nem vé­let­len, hogy az egyik vi­tat­ko­zó – no nem itt az Aka­dé­mi­án, ha­nem a Szá­za­dunk ha­sáb­ja­in – a Ma­gyar­or­szág el­ső nép­raj­zát né­me­tül pub­li­ká­ló, szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű Ján Èaploviè (Csaplovics Já­nos) volt, aki iro­ni­ku­san je­gyez­te meg, hogy Szon­tagh ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ja után alig­ha­nem „lesz majd ma­gyar aszt­ro­nó­mia, ma­gyar fi­zi­ka, ké­mia, sőt ma­gyar te­o­ló­gia is.”8 Ez ugyan nem kö­vet­ke­zett be, de Het­ényi Já­nos 1853-ban A ma­gyar Parthenon előc­sarnokai-ban le­szö­gez­te, hogy vi­lág­fi­lo­zó­fia nem is lé­te­zik, csu­pán nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák van­nak, Szon­tagh pe­dig 1855-ben ket­te­jük kö­zös te­remt­mé­nyét, az egyez­mé­nyes fi­lo­zó­fi­át te­kin­tet­te az ere­de­ti ma­gyar filozó­fiá­nak9. Ha el­te­kin­tünk a Szi­lasy és Szon­tagh ér­tel­me­zé­se kö­zöt­ti fi­nom el­té­ré­sek­től, ak­kor a kö­vet­ke­ző meg­ha­tá­ro­zás­hoz ju­tunk el: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tük­rö­zi és elem­zi a nem­ze­ti szel­le­met, az így nyert el­vek­nek és a vi­lág­fi­lo­zó­fia ered­mé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel pe­dig meg­ha­tá­roz­za az adott nem­zet kul­tu­rá­ló­dá­sá­nak irá­nya­it és mó­do­za­ta­it. Lo­gi­kus, hogy en­nek alap­ján Szon­tagh a com­mon sense alap­ján ki­dol­go­zott prag­ma­ti­kus (gya­kor­la­ti­as) „tár­sa­sá­gi” fi­lo­zó­fi­át he­lyez­te elő­tér­be. A ké­sőb­bi­ek­ben szó­lok ar­ról, hogy a Štúr-­gen­erá­ció tag­jai iden­ti­ku­san kép­zel­ték el az ún. szláv tu­do­mány mi­ben­lét­ét. Ami­ben az a po­én, hogy a szlo­vák gon­dol­ko­dók He­gelt kö­vet­ve ju­tot­tak el ar­ra az ál­lás­pont­ra, amely­re Szon­tagh a ma­ga He­gel-el­le­nes­sé­gé­vel és J. F. Fries szub­jek­tív te­le­o­ló­gi­á­já­nak és Gemeingeist fo­gal­má­nak el­fo­ga­dá­sá­val helyezkedet­t.10
A fen­ti meg­ha­tá­ro­zás azon­ban ma­gá­ban hor­doz egy prob­lé­mát: ha ez a fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét tük­rö­zi, ak­kor nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­á­ról, ha pe­dig a kul­tú­ra ki­mű­ve­lé­sét cé­loz­za, ak­kor nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fi­á­ról beszélünk.11 Az egyez­mé­nyes fi­lo­zó­fia egy­ér­tel­mű­en nem­ze­ti kül­de­té­sű böl­cse­let volt, hi­szen a mo­der­ni­zá­ci­ót kí­ván­ta szol­gál­ni. A tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fi­á­nak, a prag­ma­tiz­mus­nak, az ún. pro­duk­tív tu­do­má­nyok­nak a ki­tün­te­tett ke­ze­lé­sé­vel akár „al­kal­ma­zott fi­lo­zó­fiá”-nak is ne­vez­het­nénk. A prob­lé­ma a nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­á­nál je­lent­ke­zik, és lát­ni fog­juk, hogy a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től ez a kér­dés vá­lik meg­ha­tá­ro­zó­vá az ural­ko­dó dis­kur­zu­sok­ban. Szon­tagh, aki szo­ci­o­ló­gi­ai jel­le­gű kér­dé­se­ket is meg­fo­gal­ma­zott, nem vet­te ész­re, hogy a com­mon sense – amely­re pe­dig tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fi­á­ját ala­poz­ta – a szo­ci­o­ló­gia mint mo­dern tár­sa­da­lom­tu­do­mány lét­re­jöt­té­vel el­vesz­tet­te ere­de­ti funk­ci­ó­it.
Er­dé­lyi Já­nos re­ak­ci­ó­ja ben­nün­ket most csak Szon­tagh azon po­zi­ti­vis­ta té­te­le szem­pont­já­ból ér­de­kel, mi­sze­rint az egyes nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák mö­gött az adott nem­ze­tek el­té­rő szem­lé­le­te hú­zó­dik meg. Ezt Er­dé­lyi az is­mert mó­don elu­tasít­ja.12 Fen­tebb azt ál­lí­tot­tam, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia csak fenn­tar­tá­sok­kal tart­ha­tó nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak. És ez itt bi­zo­nyí­tást is nyer, hi­szen az eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­ai áram­la­tok im­por­tá­lá­sá­nál – ami az is­ko­lai fi­lo­zó­fia egyik jel­lem­ző tu­laj­don­sá­ga – min­dig vál­toz­nia kel­lett vol­na a nem­ze­ti szem­lé­let­mód­nak. Ami pe­dig nem tör­tént meg. Vagy pe­dig – sa­ját té­mán­kat il­le­tő­en – a ma­gyar, il­let­ve a szlo­vák be­fo­ga­dás kö­zött ta­lál­nánk el­té­ré­se­ket. És ki­de­rül, hogy ez sem ily­enfor­mán tör­tént, ha­nem a ha­tár­vo­na­lak – fő­ként az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ese­té­ben – a fe­le­ke­ze­ti kü­lönb­sé­ge­ket má­sol­ják le. Na­gyon jó pél­da er­re há­rom friesiánus fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus fi­lo­zó­fia­ta­nár – a szlo­vák ¼udovít Šuha­j­da, a ma­gyar Van­drák And­rás és a né­met Johann Samuel Stein­er ese­te – akik tel­je­sen iden­ti­kus fi­lo­zó­fi­át mű­vel­tek. Az ún. nem­ze­ti jel­leg te­hát ki­mu­tat­ha­tat­lan. Fel­mu­tat­ha­tók vi­szont a kü­lönb­sé­gek a „nem­ze­ti kül­de­tés” ese­té­ben, va­gyis ott, ahol a fi­lo­zó­fi­á­nak az al­kal­ma­zott, eset­leg ide­o­lo­gi­kus funk­ci­ó­ja eme­lő­dik ki. Er­re pe­dig pél­dá­nak az evan­gé­li­kus Štúrék he­ge­li­a­niz­mu­sa hoz­ha­tó fel, ami az evan­gé­li­kus is­ko­la­fi­lo­zó­fi­á­ban el­kép­zel­he­tet­len lett vol­na, de mi­vel itt He­gel gon­do­la­ta­i­nak po­li­ti­kai töl­te­te volt a fon­tos, fel sem me­rül­tek a fi­lo­zó­fia rend­szer­prob­lé­mái. Er­dé­lyi na­gyon ele­gán­san old­ja meg azt a kér­dést, ho­gyan implan­tálód­nak az egye­te­mes gon­do­lat­for­mák a nem­ze­ti sa­já­tos­sá­gok­ba. Ab­ból ki­in­dul­va, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia pár­hu­za­mo­san kö­ve­tő fi­lo­zó­fia volt, „mi­kor az ide­gen­ből vett ha­tás­ra ön­fenn­tar­tá­si eré­lyünk­kel fe­lel­tünk, mint kölc­sön­hatás­sal”13, meg­for­dít­ja Szon­tagh té­zi­sét (mi­sze­rint a fi­lo­zó­fia tük­rö­zi a nem­zet lel­kü­le­tét), és azt ál­lít­ja, hogy a nem­ze­ti gon­dol­ko­dás­mó­dot az tük­rö­zi, aho­gyan és ami­lyen eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­ai irány­za­to­kat be­fo­gad­tunk. Va­gyis, ha ké­pet aka­runk kap­ni a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról, ak­kor fel kell tár­nunk a múlt­ját. A be­fo­ga­dás idő­be­li ös­­sze­füg­gé­sei ad­ják meg a vá­laszt ar­ra, hogy mi is a ma­gyar fi­lo­zó­fia?
Ki­csit elő­re­fut­va a ki­fej­tés­ben, már itt le­szö­gez­he­tő, hogy az egyik alap­ve­tő kü­lönb­ség a té­ma ma­gyar és szlo­vák ke­ze­lé­sé­ben a 20. szá­zad kö­ze­pé­ig ab­ban van, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sé­hez a ma­gya­rok­nál már a 19. szá­zad­ban két fel­adat kap­cso­ló­dik: az egyik a ter­mi­no­ló­gia ma­gya­rí­tá­sa, a má­sik pe­dig a fi­lo­zó­fi­ai múlt fel­tá­rá­sa. En­nek a kü­lönb­ség­nek a hát­te­ré­ben in­téz­mé­nyi okok is meg­hú­zód­nak: a ma­gya­rok­nak vol­tak, a szlo­vá­kok­nak nem vol­tak olyan in­téz­mé­nye­ik, ame­lyek a fi­lo­zó­fia pro­fesszion­al­izálódását tá­mo­gat­va fel­ka­rol­ták vol­na az em­lí­tett fel­ada­to­kat. Tud­juk, hogy a 19. szá­zad vé­gén mind­két ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat, a Ma­gyar Philosophi­ai Szem­le és a Böl­cse­le­ti Fo­lyó­irat is meg­fo­gal­maz­ta a fi­lo­zó­fia­tör­té­net ku­ta­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gét. Böhm Kár­oly ezt a lap prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban tet­te meg14, ka­to­li­kus ol­dal­ról pe­dig Not­ter An­tal tett köz­zé ha­son­ló jel­le­gű fel­hívást.15 Mi­vel a Ma­gyar Philosophi­ai Szem­le egyik alap­ve­tő cél­ja a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai kul­tú­ra szint­jé­nek eme­lé­se volt, na­gyon gyak­ran fog­lal­koz­tak a fi­lo­zó­fi­ai pro­pe­deu­ti­ka kér­dé­sé­vel is, ami a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sé­ben is vál­to­zást ho­zott. Hi­szen a vo­nat­ko­zó ta­nul­má­nyok ki­in­du­ló gon­do­la­ta a fi­lo­zó­fia he­lyé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa a nem­ze­ti kul­tú­rán be­lül.
Ale­xan­der Ber­nát is eb­ből in­dul ki, hi­szen az 1893-as inau­gurá­ciós elő­adá­sá­nak egyik té­zi­se az, hogy a fi­lo­zó­fia a kor ön­tu­da­ta, va­gyis min­dig a mű­ve­lő­dés része.16 Az­az a fi­lo­zó­fia is a nem­ze­ti szel­lem fej­lő­dé­sé­nek egy bi­zo­nyos stá­di­u­ma, ame­lyik fel­té­te­le­zi a val­lás kont­roll sze­re­pé­nek el­hal­vá­nyu­lá­sát és az eg­zakt tu­do­má­nyok meg­lét­ét. Ha el­fo­gad­juk ezt a té­telt, ak­kor meg­is­mé­tel­het­jük a fen­tebb már meg­fo­gal­ma­zott ál­lí­tást, mi­sze­rint a szlo­vák nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­a meg­ké­sett­sé­ge a ma­gyar­ral szem­ben a val­lás­nak a kul­tú­rá­ban va­ló he­ge­mó­ni­á­já­val, a tu­do­má­nyos­ság hi­á­nyá­val – il­let­ve an­nak nem szlo­váknyel­vű­sé­gé­vel –, va­la­mint az il­le­tő in­téz­mé­nyek ab­szen­ci­á­já­val ma­gya­ráz­ha­tó. Tény, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia fő irá­nya a 20. szá­zad fo­lya­mán is val­lás­fi­lo­zó­fi­ai volt, és csak a har­min­cas-negy­ve­nes évek­ben for­má­ló­dott ki mel­let­te egy szci­en­tikus irány­zat.
Ale­xan­der az­tán csak­nem húsz év­vel későb­b17 új­ra­élesz­ti Szon­tagh nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sét és az Er­dé­lyi-fé­le befo­gadáselméletet, sőt a ma­gyar fi­lo­zó­fia jel­le­gét is meg­pró­bál­ja meghatározni.18 Is­me­re­tes az ál­ta­la adott ne­ga­tív meg­ha­tá­ro­zás: hogy a sko­lasz­ti­ka Ma­gyar­or­szá­gon nem él­te túl a kö­zép­kort; hogy nem gyö­ke­re­zett meg sem az an­gol uti­li­ta­riz­mus, sem pe­dig a fran­cia, majd né­met ma­te­ri­a­liz­mus; hogy sem a szkep­ti­ciz­mus­nak, sem a misz­ti­ciz­mus­nak nem vol­tak ná­lunk kö­ve­tői. Nos, ami a sko­lasz­ti­kát il­le­ti, ez a té­tel az is­ko­lai fi­lo­zó­fia szem­pont­já­ból ér­vény­te­len, és a szá­zad­for­du­ló ma­gyar neo­to­mis­tái is alig­ha­nem el­vet­nék, hi­szen ép­pen­ség­gel azt ál­lí­tot­ták, hogy a neo­to­miz­mus tel­je­sen egy­be­vág a ma­gyar ész­já­rás­sal. Ale­xan­der nem vet­te elég­gé te­kin­tet­be a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia je­len­tős fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát, ami nem­csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án be­lül ér­vé­nye­sült.
Joó Ti­bor volt az, aki bi­zo­nyos szem­pont­ból meg­ha­lad­ta Ale­xan­der de­duk­tív mód­sze­rét, mert sze­rin­te a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csak ak­kor mond­ha­tunk va­la­mit, ha min­den­faj­ta szin­té­zist szi­go­rú fak­tográ­fia előz meg. Ugyan­ak­kor úgy vél­te, hogy a nem­zet nem­csak sa­ját nyel­vé­ben él, az­az a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­mány ré­szét kell hogy ké­pez­ze a la­ti­nul írt böl­csé­szet is, va­la­mint hogy el kell vet­ni olyan mű­vek és szer­zők egy­ol­da­lú (né­ha so­vi­nisz­ta) ér­tel­me­zé­sét, ame­lyek ese­té­ben az ún. tisz­ta nem­ze­ti­ség kérdés­es.19 Ez­zel egy­ér­tel­mű vá­laszt adott ar­ra a kér­dés­re is, mi­lyen sze­re­pe van egy gon­dol­ko­dó nem­ze­ti­sé­gé­nek egy adott nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ba va­ló be­so­ro­lás ese­té­ben. En­nek hát­te­ré­ben meg­ta­lál­ha­tó Joó „ko­rszellem” ­fo­gal­ma20, va­la­mint a fi­lo­zó­fi­át a kul­tú­ra egé­szé­ben va­ló szin­te­ti­zá­ló ér­tel­me­zé­se, ame­lyet ő ma­ga „szi­nop­ti­kus” szem­lé­let­nek nevezett21. Né­ze­tem sze­rint ez a szem­lé­let pro­duk­tív le­het a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te 19. szá­zad előt­ti sza­ka­szá­nak te­kin­te­té­ben, ame­lyet a ma­gyar fi­lo­zó­fia elő­tör­té­net­ének ne­vez­he­tünk, és ami­kor en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a moz­gá­sa el­vá­laszt­ha­tat­lan az egy­ház- és is­ko­la­tör­té­net­től, a te­o­ló­gi­ai és fe­le­ke­ze­ti vi­szá­lyok­tól stb.
A szel­lem­tör­té­ne­ti is­ko­la kez­de­mé­nye­zé­sei azon­ban, né­hány ta­nul­mány­tól el­te­kint­ve, nem ju­tot­tak el ös­­sze­fog­la­ló fel­dol­go­zá­so­kig. Meg­aka­dá­lyoz­ta ezt a mar­xiz­mus má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni tér­nye­ré­se is. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a mar­xis­ta tör­té­né­szek a „nem­ze­ti” fo­gal­mát az „osz­tály­harc” fo­gal­má­val cse­rél­ték fel, és be­ve­zet­ték a ma­te­ri­a­liz­mus prog­res­­szi­vi­tá­sá­ról szó­ló té­telt. Ugyan­ak­kor visz­­sza­tér­tek a ma­gyar fi­lo­zó­fia el­ma­ra­dott­sá­gá­ról szó­ló ko­ráb­bi té­zis­hez és ah­hoz az „egyez­mé­nyes” kö­ve­tel­mény­hez, mi­sze­rint a „fej­lett fi­lo­zó­fia” min­den­kor kap­cso­ló­dik a tár­sa­dal­mi gya­kor­lat­hoz. Szimp­to­ma­ti­kus, hogy ami­kor 1957-ben elő­ször vi­táz­nak a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről, ak­kor meg­em­lí­tik Almási Ba­logh, Er­dé­lyi Já­nos és Kvaèala ne­vét, de Böhm, Ale­xan­der, Joó, Kecs­kés mint­ha nem is lé­te­zett vol­na.22 Iro­ni­kus pe­dig az, hogy a vi­ta­in­dí­tót az a Mát­rai Lász­ló tar­tot­ta, aki ko­ráb­ban a szel­lem­tör­té­ne­ti is­ko­lá­hoz tar­to­zott. Mát­rai alap­té­zi­se az volt, hogy a fi­lo­zó­fia el­ma­ra­dott­sá­gát Ma­gyar­or­szá­gon a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia hi­á­nya okoz­ta. A vi­tá­ban ma­gá­ban a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a múlt­ból is­mert sem­mi­lyen as­pek­tu­sa sem fo­gal­ma­zó­dott meg. Ezek he­lyét a „ha­la­dó” jel­leg kér­dé­se fog­lal­ta el, mi­vel na­gyon ko­rán ki­de­rült, hogy a „ma­te­ri­a­liz­mus ver­sus ide­a­liz­mus” sé­ma a ha­zai fi­lo­zó­fia ese­té­ben rit­kán vagy alig al­kal­maz­ha­tó. Az pe­dig, hogy a „ha­la­dó ha­gyo­má­nyok” ide­o­lo­gi­kus meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú­ak, még azt a Mát­ra­it sem za­var­ta, aki pe­dig ko­ráb­ban bí­rál­ta Sán­dor Pál kon­cep­ci­ó­ját, és azt aján­lot­ta, hogy az iro­da­lom­ban fel­lel­he­tő ide­o­ló­gi­ai irány­za­to­kat el kell kü­lö­ní­te­ni a fi­lo­zó­fi­ai tra­dí­ci­ók ku­ta­tá­sá­tól.
Nagy ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy az or­to­dox mar­xis­ta mód­szer­tan csak Sán­dor Pál ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti dol­go­za­ta­i­ban ér­vé­nye­sült ál­lan­dó jel­leggel.23 Mát­rai ké­sőbb eny­hí­tett ko­ráb­bi el­ve­in. Azt to­vább­ra is fenn­tar­tot­ta, hogy a szó szo­ros ér­tel­mé­ben vett nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csak ak­kor be­szél­het­nénk, ha lé­te­zett vol­na Ma­gyar­or­szá­gon klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia. A ko­ráb­bi kor­sza­ko­kat te­kint­ve csu­pán a fi­lo­zó­fia je­len­lé­té­ről van szó a ma­gyar kul­túr­tör­té­net­ben. Fel­ve­ti a fi­lo­zó­fu­sok et­ni­kai szár­ma­zá­sá­nak kér­dé­sét is24, ami a „ma­gyar–ma­gyar­or­szá­gi” vi­szo­nyát tem­atizál­ja. A hat­va­nas évek­ben az­tán a fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek több­sé­ge el­te­kint a ma­te­ri­a­lis­ta ha­gyo­má­nyok erő­sza­kolt keresésétől.25 Rész­ta­nul­má­nyok­tól el­te­kint­ve azon­ban nem szü­le­tett meg egy ös­­sze­fog­la­ló fi­lo­zó­fia­tör­té­net. Ki­vé­telt csak Horkay Lász­ló­nak a ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét tár­gya­ló dol­go­za­ta jelen­tet­t26, amely­ben ér­vé­nye­sí­tet­te a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról szó­ló ko­ráb­ban meg­fo­gal­ma­zott fel­fo­gá­sát is.27 En­nek alap­ján a nem­ze­ti nyelv el­ke­rül­he­tet­len, de nem ele­gen­dő fel­té­te­le a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­lét­ének, ugyan­is Horkay sze­rint az a nyelv­nek és a szel­lem­nek az ösz­­sze­kap­cso­ló­dá­sá­val jön lét­re. Az el­ső klas­­szi­kus, és ezért ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­szert lét­re­ho­zó gon­dol­ko­dó az ő fel­fo­gá­sá­ban ezért Böhm Kár­oly. Horkay mel­lett a má­sik ki­vé­telt Larry Steindler28 és Hanák Tibor29 né­met nyel­vű fel­dol­go­zá­sai ké­pe­zik. De mi­vel Hanák mun­kás­sá­gá­val kü­lön kon­fer­en­ci­a30 fog­lal­ko­zott, most er­re nem té­rek ki. Gyü­möl­csö­ző­nek tű­nik ugyan­ak­kor a ma­gyar és a né­met fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­mány ös­­sze­ve­té­se az adott té­ma tek­in­tetében.31
A ma­gyar­or­szá­gi és ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók kö­zött je­len­leg fenn­áll va­la­mi­fé­le kon­szen­zus ab­ban a te­kin­tet­ben, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te el­vá­laszt­ha­tat­lan a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai mű­nyelv ki­ala­ku­lá­sá­tól, a be­fo­ga­dás­hoz kap­cso­ló­dó vi­ták­tól, az in­téz­mé­nye­sü­lés­től és a ma­gyar kul­tú­ra egé­szé­be va­ló beá­gyazódástól.32 Úgy is mond­hat­nánk, hogy szo­ci­o­ló­gi­ai-le­író szem­pont­ból kö­ze­lí­tünk a té­má­hoz, és el­hagy­tuk a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” ha­gyo­má­nyos, me­ta­fi­zi­kai („szub­sz­tan­tív”) és axi­oló­giai jel­le­gű meg­ha­tá­ro­zá­sát. A pe­ri­o­di­zá­ció is ezt a meg­gon­do­lást követi.33 Le­het­sé­ges, hogy ez az az út, amely el­ve­zet ben­nün­ket az elő­adás ele­jén fel­ve­tett di­lem­ma meg­ol­dá­sá­hoz. Előbb azon­ban lás­suk a szlo­vák ér­tel­me­zé­se­ket.

2.

A re­form­kor­ban, ami­kor a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia Almási Ba­logh­nál és Szon­tagh­nál té­te­le­ző­dik, a szlo­vák gon­dol­ko­dók egy ré­sze ugyan­csak a nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fia mel­lett áll ki. Jozef Miloslav Hur­ban sze­rint a fi­lo­zó­fia azért fon­tos az éb­re­de­ző szlo­vák nem­zet szá­má­ra, mert „ál­ta­la kö­ze­lít an­nak meg­is­me­ré­sé­hez, hogy mi­vé kell vál­nia, hogy mi a kül­de­té­se a szel­lem terén.”34 A fi­lo­zó­fi­á­nak ezért gya­kor­la­ti­nak kell len­nie, és a nem­ze­ti kul­tú­rát kell kul­ti­vál­nia, va­gyis „élet­tu­do­mány”, „cse­lek­vés­tu­do­mány”. Samuel Ormis szin­tén el­uta­sít­ja a ka­ted­ra­fi­lo­zó­fia élet­te­len­sé­gét, és Thomas Reid fi­lo­zó­fi­á­ját eme­li ki mint kö­ve­ten­dő példát35. Eb­ben na­gyon kö­zel áll Szon­tagh gon­dol­ko­dá­sá­hoz. El­tá­vo­lo­dik azon­ban tő­le a len­gyel mes­si­a­nisz­ti­kus fi­lo­zó­fia irán­ti lel­ke­se­dé­sé­ben, akár­csak Pavel Heèko is, aki el­ső böl­cse­le­ti ta­nul­má­nyát Tren­towsky gon­do­lat­rend­sze­ré­ről ma­gya­rul pub­likál­ta.36 Heèko sa­ját rend­sze­rét mint „va­ló-esz­mei” („reál­no-ideál­ny”) rend­szert kép­zel­te el, ami ro­kon­sá­got mu­tat sok 19. szá­za­di ma­gyar gon­dol­ko­dó (Greguss Mi­hály, Szon­tagh Gusz­táv, Purgstaller Jó­zsef, Hor­váth Cyril­l) el­kép­ze­lé­sé­vel. Az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy míg a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok ezt a „va­ló-esz­mei” vi­szonyt gno­sze­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben fog­ták fel, Heèko ér­tel­me­zé­se on­to­ló­gi­ai. Ami – Tren­towsky ha­tá­sa mel­lett – a misz­ti­ciz­mus és a mes­si­a­niz­mus fe­lé mu­tat. A 20. szá­za­di cseh fi­lo­zó­fus, Josef Tvrdý sze­rint a cseh és a szlo­vák fi­lo­zó­fia köz­ti kü­lönb­ség is ab­ban je­lent­ke­zik, hogy a szlo­vák (va­la­mint az ál­ta­lá­nos ér­te­lem­ben vett szláv) gon­dol­ko­dás in­kább ér­zel­mi jel­le­gű, a cseh pe­dig ra­ci­o­ná­li­sabb. Ugyan­ez el­mond­ha­tó len­ne a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia vi­szo­nyá­ról is, ha a 19. szá­zad­ban nem je­len­ne meg mind a szlo­vák, mind a ma­gyar friesiánu­soknál az ún. köz­vet­len meg­is­me­rés té­te­le, ame­lyik fel­old­ja a ha­tá­ro­kat a ra­ci­o­na­li­tás, az esz­té­ti­kum és a hit kö­zött.
Tény­sze­rű­en ki­mu­tat­ha­tó vi­szont az a kü­lönb­ség, hogy míg Szon­tagh a gya­kor­la­ti­as­ság kö­ve­tel­mé­nyé­vel a for­ra­da­lom utá­ni idők­ben már csak utó­véd­har­co­kat foly­tat, Ormis és Heèko csak ek­kor ala­kít­ja ki sa­ját ál­lás­pont­ját. Még fon­to­sabb az az el­té­rés, ami ab­ban mu­tat­ko­zik, hogy a szlo­vák nyel­vű fi­lo­zó­fi­án be­lül ek­kor meg sem fo­gal­ma­zód­nak a ter­mi­no­ló­gi­ai és fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ten­ni­va­ló­kat il­le­tő fel­ada­tok. Itt vis­­sza­utal­ha­tunk Ale­xan­der Ber­nát meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, hogy a fi­lo­zó­fia önál­ló­so­dá­sa fel­té­te­le­zi a val­lás kont­roll­sze­re­pé­nek gyen­gü­lé­sét és az eg­zakt tu­do­má­nyok meg­lét­ét. Nos, az em­lí­tett szlo­vák gon­dol­ko­dók túl­nyo­mó rész­ben lel­ké­szek vol­tak, akik nem vé­let­le­nül hang­sú­lyoz­ták ki a fi­lo­zó­fia „szol­gá­ló” sze­re­pét. A szlo­vák nyel­vű fi­lo­zó­fia ma­gyar­ral szem­be­ni meg­ké­sett­sé­ge – az in­téz­mé­nye­sü­lés és pro­fesszion­a­lizálódás szem­pont­já­ból – ek­kor tény.
A vál­to­zás a 20. szá­zad­ban kö­vet­ke­zik be. Ta­lán az sem vé­let­len, hogy evan­gé­li­kus kör­nye­zet­ben. A ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban is min­dig a pro­tes­tán­sok vi­sel­tet­tek na­gyobb em­pá­ti­á­val a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­sei irán­t, hi­szen még a pe­ri­o­di­zá­ci­ót is a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­hoz kö­töt­ték. Samuel Osuský­nak a Štúr-nemzedék fi­lo­zó­fi­á­ját fel­dol­go­zó mű­vé­ben fo­gal­ma­zó­dik meg el­ső­ként az, hogy „be­szél­he­tünk a szlo­vák fi­lo­zó­fia vagy a szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia sze­rény történetéről.”37 Osuský nem vé­let­le­nül szól „sze­rény tör­té­net”-ről, hi­szen előt­te sen­ki sem fog­lal­ko­zott ez­zel a té­má­val. Ezért az­tán ő ma­ga volt az, aki kö­vet­ke­ző dol­go­za­tában38 meg­tet­te az el­ső lé­pé­se­ket eb­ben az irány­ban. Tár­gya mód­szer­ta­ni kér­dé­sei azon­ban egy­ál­ta­lán nem fog­lal­koz­tat­ják őt, és ko­ráb­bi di­lem­má­ját – szlo­vák vagy szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia – el­hagy­va már egy­ér­tel­mű­en szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ról be­szél. Va­gyis pél­dá­ul azo­kat a 17. szá­za­di la­ti­nul író pro­tes­táns vagy ka­to­li­kus gon­dol­ko­dó­kat is ide so­rol­ja, akik ese­té­ben fel­té­te­lez­he­tő vagy bi­zo­nyít­ha­tó volt a szlo­vák etnic­itás. Ugyan­azt az el­vet hasz­nál­ta, mint két év­vel ko­ráb­ban Josef Král, aki a cseh­szlo­vák nem­zet esz­mé­jé­ből ki­in­dul­va ír­ta meg a „cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fia” történetét.39 ő így de­fi­ni­ál­ta köny­ve tár­gyát: „et­ni­kai, nem­ze­ti és ál­la­mi ér­te­lem­ben vett cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fia. Fő­ként a cseh böl­csé­sze­ti gon­dol­ko­dás tör­té­ne­tét vá­zol­ja fel, de – még ha nem is akar­ja alá­be­csül­ni azo­kat – ide so­rol egye­di jel­le­gű vagy ke­vés­bé fon­tos szlo­vák gon­dol­ko­dó­kat is […] A cseh fi­lo­zó­fi­á­ba so­rol­juk mind­azon fi­lo­zó­fu­sok mű­ve­it, akik cse­hek vol­tak vagy an­nak szá­mí­tot­tak, írtanak volt bár­mi­lyen nyel­ven.”40 Tár­gyi szem­pont­ból Král mű­ve má­ig hasz­nál­ha­tó, de a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zá­sa eny­hén szól­va is vi­tat­ha­tó: cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ról be­szél, de a cseh gon­dol­ko­dók­kal fog­lal­ko­zik, akik kö­zé been­ged egy-­e­gy „szlo­vák”-ot is; et­ni­kai kri­té­ri­u­mot hasz­nál, ame­lyik a leg­több eset­ben la­bi­lis és meg­kér­dő­je­lez­he­tő; a két há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vák ál­lam lé­tét ve­tí­ti vis­­sza a múlt­ba; a nyelv­for­má­tól el­te­kint.
Er­re a mű­re re­a­gált Jozef Dieška, aki a leg­pon­to­sab­ban fo­gal­maz­ta meg a hu­sza­dik szá­zad negy­ve­nes éve­i­nek szlo­vák fi­lo­zó­fia fel­fo­gá­sát. Meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az ad­dig pub­li­kált dol­go­za­tok nél­kü­löz­nek min­den­faj­ta „el­mé­le­ti spe­ku­lá­ció”-t, a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te ezért va­ló­ban prob­lé­má­vá vált. Ná­la ta­lál­koz­ha­tunk elő­ször az­zal a gon­do­lat­tal, ame­lyik – pa­ra­dox mó­don – az öt­ve­nes évek mar­xis­ta dis­kur­zu­sa­i­ban is­mét­lő­dik meg, mi­sze­rint a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ese­té­ben a fi­lo­zó­fi­át tá­gab­ban kell ér­tel­mez­nünk, és olyan for­má­it is fel kell ven­nünk, ame­lyek a fi­lo­zó­fi­án kí­vül, – fő­ként az iro­da­lom­ban – ke­let­kez­tek. Ugyan­ak­kor fi­gyel­mez­tet ar­ra is, hogy kö­rül­te­kin­tő­en kell el­jár­nunk, hogy meg tud­juk kü­lön­böz­tet­ni a filo­zofiku­mot a fi­lo­zó­fi­án tú­li alak­za­tok­tól. Be­szél a szlo­vák fi­lo­zó­fia jel­le­gé­ről is, ame­lyik egy­részt a nem­zet­re irá­nyu­ló, és ezért nem­ze­ti fi­lo­zó­fia, más­részt pe­dig spi­ri­tu­a­lis­ta és ide­a­lis­ta irányult­ságú.41 Mint­ha meg­is­mét­lőd­né­nek a 19. szá­za­di ma­gyar meg­ha­tá­ro­zá­sok a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia funk­ci­ó­já­ról és jel­le­gé­ről. Dieš­ka mind­két ös­­sze­te­vőt be­ve­szi a sa­ját nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­ha­tá­ro­zá­sá­ba, akár­csak ko­ráb­ban Szon­tagh vagy Ale­xan­der. És ha el­fo­gad­juk Ale­xan­der, va­la­mint Dieš­ka jel­lem­zé­sét, ak­kor akár ar­ra is kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia kö­ze­lebb áll a ma­gyar­hoz, mint a cseh böl­cse­let­hez. (Egyéb­ként a két há­bo­rú köz­ti cseh fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek is ezt ál­lí­tot­ták.) A szlo­vák fi­lo­zó­fia kül­de­té­sét is azok­ból a fel­ada­tok­ból von­hat­juk le, ame­lye­ket a múlt­ban tel­je­sí­tett: a nem­ze­ti lét és a val­lás vé­del­me, va­la­mint a nem­ze­ti kul­tú­ra mű­ve­lé­se. Ami azt je­len­te­né – ha­bár er­ről Dieš­ka nem vall – hogy a fi­lo­zó­fia nem­ze­ti funk­ci­ó­ja ha­tá­roz­za meg en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a jel­le­gét. Me­to­do­ló­gi­ai szem­pont­ból az a dol­go­zat leg­je­len­tő­sebb ré­sze, ahol Dieš­ka fel­so­rol­ja a fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek előtt ál­ló fel­ada­to­kat: el­ső­sor­ban ös­­sze­ál­lí­ta­ni a szlo­vák fi­lo­zó­fia tel­jes tör­té­ne­tét, az­az ala­pos és ki­me­rí­tő le­vél­tá­ri, könyv­tá­ri ku­ta­tá­so­kat vé­gez­ni; má­sod­sor­ban he­lye­sen, az­az a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­i­nak meg­fe­lel­ve osz­tá­lyoz­ni és ér­té­kel­ni a ha­tá­so­kat, va­la­mint el­uta­sí­ta­ni a fe­le­ke­ze­ti egy­ol­da­lú­sá­go­kat. Meg­vá­la­szo­lat­lan ma­rad azon­ban a kér­dés: ki vagy mi a szlo­vák fi­lo­zó­fia szub­jek­tu­ma. Král mű­vi­leg konst­ru­ált „cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fiá”-ját Dieš­ka jo­go­san uta­sí­tot­ta el, de ő sem ho­zott fel fi­lo­zó­fi­ai ér­ve­ket sa­ját alap­ál­lá­sa mel­lett.
Ez előtt a tisz­tá­zat­lan hely­zet előtt áll­tak a szlo­vák fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek a hu­sza­dik szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben, ami­kor elő­ször kezd­tek prog­ram­sze­rű­en fog­lal­koz­ni az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel. Egy­részt tem­atizálat­lan ma­radt a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” fogal­ma42, más­részt a mar­xis­ta pa­ra­dig­ma tel­je­sen más irány­ba vit­te a na­gyon gyér vi­tá­kat. Ezek alap­irá­nyult­sá­ga meg­egye­zett a ma­gyar­or­szá­gi po­lé­mi­ák­kal, hi­szen a zsdanovi min­ta alap­ján a „ma­te­ri­a­lis­ta-ide­a­lis­ta” el­len­tét és az ún. ha­la­dó ha­gyo­mány kér­dé­sei kö­rül fo­rog­tak. Alap­já­ban vé­ve há­rom ál­lás­pont ala­kult ki. Az el­ső ab­ból in­dult ki, hogy a ha­zai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te alig is­mer ma­te­ri­a­lis­ta ha­gyo­mányt, va­gyis hogy a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét az ide­a­lis­ta tá­bo­ron be­lü­li „ha­la­dó kont­ra re­ak­ci­ós” irány­za­tok har­ca ha­tá­roz­ta meg. A má­so­dik mind­eh­hez hoz­zá­tet­te, hogy csak ab­ban az ér­te­lem­ben be­szél­he­tünk a ma­te­ri­a­liz­mus és az ide­a­liz­mus har­cá­ról, hogy a ma­te­ri­a­lis­ta irány­za­tok kül­föld­ön lé­tez­tek. A har­ma­dik, dok­trinér né­zet, a meg­elő­ző ket­tőt tu­do­mány­ta­lan­nak és ide­a­lis­tá­nak bé­lye­gez­te. A hu­sza­dik szá­zad het­ve­nes éve­i­nek po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai vi­szo­nyai kö­zött ezek a vá­dak még – bár eny­hébb for­má­ban és ko­mo­lyabb kö­vet­kez­mé­nyek nél­kül – meg­is­mét­lőd­het­tek. Adó­dik egy sa­ját­sá­gos tör­té­nel­mi pár­hu­zam: aho­gyan a le­vert sza­bad­ság­harc után a 19. szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok több­sé­ge a fi­lo­zó­fia­tör­té­net sán­cai mö­gé hú­zó­dott, a szlo­vák fi­lo­zó­fu­sok­nak a fi­lo­zó­fia au­to­nó­mi­á­ját vé­dő cso­port­ja is az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zott az öt­ve­nes évek­kel kez­dő­dő­en. A Te­o­dor Münz és Elena Várossová ve­zet­te aka­dé­mi­ai ku­ta­tó­cso­port két, egy­más­ra épü­lő kö­tet­ben mu­tat­ta be a „szlo­vák fi­lo­zó­fia történeté”-t.43 Az el­ső könyv elő­sza­vá­ban, va­la­mint a má­so­dik könyv utó­sza­vá­ban is ugyan­az a mód­szer­ta­ni elv fo­gal­ma­zó­dik meg: a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te nem ír­ha­tó meg a zsdanovi kö­ve­tel­mé­nyek alap­ján. A kö­vet­kez­te­tés te­hát ha­son­ló a ma­gyar­or­szá­gi vi­ták vég­ki­csen­gé­sé­vel. A nem­ze­ti fi­lo­zó­fia mi­vol­ta azon­ban nem té­te­le­ző­dik, csu­pán az fo­gal­ma­zó­dik meg, hogy a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té”-nek is­me­re­té­re azért van szük­ség, hogy a szlo­vák­ság tel­je­seb­ben meg­is­mer­hes­se sa­ját múlt­ját és szel­le­mi fejlődését.44
A szin­te­ti­kus fel­dol­go­zás igé­nyé­vel 1987-ben meg­je­lent kötet45 a cí­mé­ben hor­doz­za a vál­to­zást: nem a szlo­vák fi­lo­zó­fia, ha­nem a „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia” tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zik. En­nek a sze­man­ti­kai vál­toz­ta­tás­nak a buk­ta­tói azon­ban már az elő­szó meg­fo­gal­ma­zá­sa­i­ban is meg­je­len­nek. Az el­ső ezek kö­zül nem az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia lé­té­re, ha­nem a pe­ri­o­di­zá­ci­ó­ra és a „kez­det”-prob­lé­má­ra utal: „Az a kér­dés, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia vagy a szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét ír­juk-e meg, a ná­lunk mű­velt fi­lo­zó­fia kez­de­te­i­nek kér­dé­sé­vel függ össze.”46 A vá­lasz te­hát az, hogy nem­csak a szlo­vák nyel­vű böl­cse­let ké­pe­zi a ku­ta­tás és a be­mu­ta­tás tár­gyát, ha­nem min­den fi­lo­zó­fi­ai pro­duk­tum, ami ezen a te­rü­le­ten meg­je­lent. Ami ha­son­ló a „ma­gyar-ma­gyar­or­szá­gi” meg­ol­dás­hoz. Csak­hogy a hu­sza­dik szá­za­di Szlo­vá­kia ve­tül visz­sza a tör­té­ne­lem­be, ami az­tán olyan fur­csa di­lem­má­kat is szül a kö­tet elő­sza­vát fo­gal­ma­zó Ján Bod­nár szá­má­ra, mint pél­dá­ul, mit le­het kez­de­ni a 19. szá­za­di szlo­vák ma­te­ri­a­lis­ta és ate­is­ta Ján Horárikkal, aki „kül­föld­ön” (sic!), érts­d: Pes­ten mű­kö­dött. Va­gyis el­sik­kad­nak azok a mű­ve­lő­dés­be­li, egy­ház- és is­ko­la­tör­té­ne­ti ös­­sze­füg­gé­sek, ame­lyek a kö­zös ma­gyar­or­szá­gi hát­tér fi­gye­lem­be nem vé­te­lé­vel egy­ol­da­lú ké­pet vá­zol­nak fel a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről.
A szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek el­vi meg­ala­po­zá­sá­val a leg­kö­vet­ke­ze­te­seb­ben Vla­di­mír Bakoš pró­bál­ko­zott meg.47 Egy­ér­tel­mű­en úgy ha­tá­roz­za meg a szlo­vák fi­lo­zó­fi­át, mint a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­val és „a 19. szá­za­di ún. nem­zet­te­rem­tés idő­sza­ká­ban meg­je­le­nő konk­rét nem­zet- és tör­té­net­fi­lo­zó­fi­á­ban” meg­je­le­nő böl­cse­le­tet. Ugyan­ak­kor azt is ál­lít­ja, hogy mind a klas­­szi­kus is­ko­la­fi­lo­zó­fia, mind pe­dig az al­kal­ma­zott vagy imp­li­cit for­má­ban meg­va­ló­su­ló és szé­le­sebb ér­te­lem­ben vett fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dás a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ré­szét ké­pe­zi. A fel­té­tel az, hogy mind­ezek a for­mák az it­te­ni kul­tu­rá­lis kör­nye­zet­ben je­len­tek meg. „Va­gyis a »szlovák filozó­fi­a« el­ne­ve­zés mind­azok­ra a fi­lo­zó­fi­ai mó­do­za­tok­ra vo­nat­ko­zik, ame­lyek a je­len­le­gi Szlo­vá­kia ál­tal be­ha­tá­rolt te­rü­le­ti és mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ke­re­tek­ben je­len vol­tak” – ál­lít­ja Bakoš.48 A meg­ha­tá­ro­zás el­ső fe­lé­vel alig­ha kell és le­het vi­tat­koz­ni, hi­szen a szlo­vák nyel­ven mű­velt és a szlo­vák­ság lé­tét ér­tel­me­ző tör­té­net­fi­lo­zó­fia va­ló­ban nem­ze­ti fi­lo­zó­fia. Az imp­li­cit – az­az az iro­dal­mi és egyéb mű­vek tar­tal­maz­ta – fi­lo­zó­fia fel­vé­te­le a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­be bi­zo­nyos mó­don meg­en­ged­he­tő a múlt­ban sa­ját in­téz­mé­nye­ket nél­kü­lö­ző szlo­vák­ság ese­té­ben. Ha­bár en­nek az el­já­rás­nak a ve­szé­lye­i­re már Dieš­ka is fi­gyel­mez­te­tett. Mert ak­kor fel kell ten­ni azt a kér­dést is, hogy fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­tet vagy pe­dig esz­me­tör­té­ne­tet mű­ve­lünk? Kér­dé­ses­sé vá­lik Bakoš té­te­le az is­ko­la­fi­lo­zó­fi­át il­le­tő­en. Fen­tebb már em­lí­tet­tem ¼udovít Šuha­j­da, Van­drák And­rás és Johann Samuel Stein­er ese­tét, akik kor­tár­sak vol­tak, és mind­hár­man a Fries-féle fi­lo­zó­fi­át mű­vel­ték. Ugyan­ak­kor mind­hár­man evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban ok­tat­tak, de nem­ze­ti-kul­tu­rá­lis ori­en­tált­sá­guk szlo­vák, ma­gyar és rész­ben ma­gyar, rész­ben né­met volt. Ami oda mu­tat, hogy az „it­te­ni kul­tu­rá­lis kör­nye­zet” (Bakoš) nem ho­mo­gén, ha­nem – mi­ni­má­li­san a 20. szá­zad ele­jé­ig – he­te­ro­gén és mul­ti­kul­turális volt. Ab­ban tel­je­sen iga­zat kell ad­nunk Bakoš­nak, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia nyúj­tot­ta min­den­faj­ta böl­csel­ke­dés esz­mei hát­te­rét. Ál­ta­lá­nos­ság­ban az is igaz, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia és a szlo­vák nem­zet­fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad fo­lya­mán el­vál­nak egy­más­tól. De ezt a szét­vá­lást nem előz­te meg sem­mi­lyen ko­ráb­bi szim­bi­ó­zis, aho­gyan az sem ál­lít­ha­tó (mint Bakoš te­szi), hogy a ma­gyar ol­da­lon az is­ko­lai fi­lo­zó­fia al­kal­maz­ko­dott a nem­zet­for­má­lás­hoz. Hi­szen egy­részt 1842-ig – a hit­ok­ta­tó in­téz­mé­nyek­ben pe­dig sok tan­tárgy ese­té­ben a 19. szá­zad vé­gé­ig – a la­tin volt az ok­ta­tás hi­va­ta­los nyel­ve, más­részt pe­dig a fi­lo­zó­fi­ai pro­pe­deu­ti­ka (amely­ről Fel­ső-Ma­gyar­or­szág ese­té­ben szó le­het) nem tar­tal­ma­zott ide­o­ló­gi­ai jel­le­gű dis­z­­ci­plinákat. Nem is be­szél­ve ar­ról, hogy a nyil­vá­nos­ság előtt meg­je­le­nő ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai vi­ták idő­ben is meg­elő­zik a ma­gyar nyel­vű is­ko­lai fi­lo­zó­fi­át. Az, hogy a fi­lo­zó­fi­ai tan­köny­ve­ket a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től ma­gyar nyel­ven ad­ták ki, nem ele­gen­dő érv az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ese­té­ben.
Mind­ezek mel­lett fel­me­rül a „retroak­tiv­itás”-­nak egy sa­ját­sá­gos prob­lé­má­ja is: a je­len­le­gi Szlo­vá­kia múlt­ba va­ló vis­­sza­ve­tí­té­se. En­nek leg­alább két ös­­sze­te­vő­je van. Az egyik az, hogy a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” és a „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia” amúgy sem tisz­tá­zott vi­szo­nya to­vább bo­nyo­ló­dik, és újabb di­lem­má­kat vet fel. A má­sik, mond­hat­nók, fi­lo­ló­gi­ai kér­dés: mi­vel­hogy Szlo­vá­kia mint önál­ló kép­ződ­mény a 20. szá­za­dig nem lé­te­zett, és a tör­té­ne­ti el­ne­ve­zé­sek is kü­lön­böz­tek a je­len­le­gi­ek­től, a tu­do­má­nyos tisz­tes­ség meg­kö­ve­te­li a ne­vek és el­ne­ve­zé­sek pon­tos és kor­hű ada­to­lá­sát. (Csu­pán zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy a múlt­nak és a je­len­nek ez a ke­ve­re­dé­se meg­je­le­nik a ma­gyar his­to­ri­og­rá­fi­á­ban is. A kü­lönb­ség a ket­tő kö­zött ta­lán ab­ban van, hogy a szlo­vák szem­lé­let­ben a je­len ve­tí­tő­dik vis­­sza a múlt­ba, a ma­gyar­ban a múlt pro­lon­gá­ló­dik a kö­zel­múlt­ba és a je­len­be.) Az ered­mény azon­ban mind­két eset­ben meg­egye­zik: a he­te­ro­ge­ni­tás he­lyett egy meg­kí­vánt ho­mo­ge­ni­tás, a szuk­ces­­szi­vi­tás he­lyett mű­vi­leg ki­ala­kí­tott kon­ti­nu­i­tás, a mul­ti- vagy interkul­tur­al­itás he­lyett mo­no­kul­tú­ra je­le­ní­tő­dik meg. Bakoš ugyan meg­je­lö­li azo­kat a je­len­sé­ge­ket (nem­ze­ti és fe­le­ke­ze­ti el­té­ré­sek és szem­ben­ál­lás­ok), ame­lyek men­tén kom­mu­ni­ká­ci­ós disz­kon­ti­nu­i­tá­sok ala­kul­tak ki a fi­lo­zó­fi­á­ban, de ez nem je­len­ti azt, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án be­lül (amely­ről be­szél) a ka­to­li­kus és a pro­tes­táns esz­mék nem konf­ron­tá­lód­tak vol­na. Gyak­ran tör­tént meg, hogy az egy­más­sal vi­tá­zó je­zsu­i­ta és pro­tes­táns gon­dol­ko­dók me­ta­fi­zi­kai né­ze­tei meg­egyez­tek – gon­dol­junk csak a 17. szá­za­di pro­tes­táns sko­laszti­ciz­mus­ra49 – csu­pán te­o­ló­gi­ai és val­lás­fi­lo­zó­fi­ai meg­győ­ző­dé­sük­ben el­len­kez­tek egy­más­sal. Ami pe­dig a nyel­vi el­té­ré­se­ket il­le­ti: ez na­gyon ké­sőn, ma­gyar–s­zlovák vi­szony­lat­ban csak a 20. szá­zad­ban te­tő­ző­dött. Mind­ad­dig a la­tin ösz­­sze­kap­csol­ta a fi­lo­zó­fu­so­kat, és a 19. szá­zad el­ső har­ma­dá­ig a hun­garus­tu­dat is egy egy­sé­ges po­li­ti­kai nem­zet tag­ja­i­ként ér­tel­mez­te őket. Va­gyis, ha a szlo­vák – és a ma­gyar – fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben kon­ti­nu­i­tást ke­re­sünk, ak­kor azt a két nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kö­zös elő­tör­té­net­ében lel­het­jük fel.

3.

És ez­zel el­ju­tot­tunk a har­ma­dik té­má­ig: mi­kép­pen lép­he­tünk túl a ma­gyar és a szlo­vák nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek di­lem­má­in? Az­zal, hogy a két di­lem­mát egy­más mel­lé he­lye­zem, elő­re jel­zem ki­in­du­ló­pon­to­mat is: mind a ma­gyar, mind a szlo­vák fi­lo­zó­fia egy kö­zös gyö­kér­ből fa­kad.
En­nek a kö­zös múlt­nak, a két nem­ze­ti fi­lo­zó­fia elő­tör­té­net­ének a hor­do­zó­pil­lé­re és ál­lan­dó meg­ha­tá­ro­zó hát­te­re az is­ko­lai fi­lo­zó­fia volt. A 16. szá­zad­dal kez­dő­dő­en gim­ná­zi­u­mi szin­ten lo­gi­kát, a 17. szá­zad­tól pe­dig a nagy­szom­ba­ti és a kas­sai je­zsu­i­ta egye­te­men a te­o­ló­gi­á­ra va­ló fel­ké­szü­lés je­gyé­ben az ös­­szes fi­lo­zó­fi­ai disz­cip­lí­nát ok­tat­ták Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon. A Ratio Edu­ca­tio­n­is után ugyan meg­szűnt a két egye­tem, de Po­zsony­ban és Kas­sán ki­rá­lyi aka­dé­mia ala­kult, az evan­gé­li­kus lí­ce­u­mok pe­dig vis­­sza­nyer­ték ko­ráb­bi sze­re­pü­ket. Ezek az in­téz­mé­nyek biz­to­sí­tot­ták a mo­dern fi­lo­zó­fi­ai esz­mék im­port­ját Nyu­gat-Eu­ró­pá­ból. Va­gyis a 16–17. szá­za­di ci­vi­li­zá­ci­ós le­ma­ra­dás el­le­né­re az is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­pést tar­tott az eu­ró­pai fi­lo­zó­fia vál­to­zá­sa­i­val. Er­ről a lé­pés­tar­tás­ról be­szél Er­dé­lyi Já­nos is. Ugyan­ak­kor ez az is­ko­lai fi­lo­zó­fia sem­le­ges volt a nem­ze­ti kér­dé­se irán­t, hi­szen ami­kor a mo­dern nem­ze­ti ide­o­ló­gi­ák a nyil­vá­nos dis­kur­zus ré­szét kez­dik ké­pez­ni, az is­ko­lai fi­lo­zó­fia Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon csu­pán pro­pe­deu­tikai sze­re­pet ját­szott. Sa­ját­sá­gos eset­tel ál­lunk szem­ben, hi­szen a ma­gyar fi­lo­zó­fia ko­ráb­ban kez­dő­dik, mint aho­gyan az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ma­gyar nyel­vű­vé vá­lik. Va­gyis a Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lai fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben csu­pán nyel­ve ré­vén vá­lik a ma­gyar fi­lo­zó­fia ré­szé­vé. A szlo­vák fi­lo­zó­fia ugyan­csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­tól ru­gasz­ko­dik el, de raj­ta kí­vül va­ló­sul meg. Szi­go­rú­an vé­ve te­hát az is­ko­lai fi­lo­zó­fia nem nem­ze­ti fi­lo­zó­fia.
Ami kü­lönb­ség a ma­gya­ro­kat és a szlo­vá­ko­kat is érin­tő is­ko­lai fi­lo­zó­fia von­za­tá­ban ki­mu­tat­ha­tó, az le­re­du­kál­ha­tó a fe­le­ke­ze­ti vi­szo­nyok­ra. A ma­gyar kul­tú­ra ese­té­ben ez egy sa­ját­sá­gos ka­to­li­kus-re­for­má­tus vi­szony­ban, a szlo­vák kul­tú­ra ese­té­ben vi­szont ka­to­li­kus-evan­gé­li­kus kont­ra­po­zí­ci­ó­ban je­lent­ke­zett. Konk­rét­sá­gá­ban ez azt is je­len­tet­te, hogy míg Descartes fi­lo­zó­fi­á­ja a 17–18. szá­zad­ban, a re­for­má­tus is­ko­lák­ban meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott, a fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban szin­te hí­re sem volt. El­len­ke­ző­leg: a nagy­szom­ba­ti és a kas­sai egye­tem je­zsu­i­ta ta­ná­rai nyúl­nak a kartezian­iz­mus fi­zi­kai ta­nul­sá­ga­i­hoz. Kant fi­lo­zó­fi­á­ja pe­dig a 18. szá­zad vé­gé­től és a 19. szá­zad fo­lya­mán az evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban ok­ta­tott böl­cse­let kvint­es­­szen­ci­á­ja. Az csak „hab a tor­tán”, hogy Štúr alig­ha­nem nem­csak ide­o­ló­gi­ai okok­ból for­dult He­gel el­mé­le­té­hez, ha­nem azért is, hogy el­ha­tá­ro­lód­jon a „hi­va­ta­los” is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­tól. En­nek a mű­ve­lő­dés­be­li fe­le­ke­ze­ti de­ter­mi­nált­ság­nak az is­me­re­te azért fon­tos, mert a 20. szá­za­dig ár­nyal­ta – és ár­nyé­kol­ta – a szlo­vák fi­lo­zó­fia ön­is­me­ret­ét. Jó pél­da er­re az 1940-ben be­in­du­ló el­ső szlo­vák fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat, a Filo­zofický zborník túl­nyo­mó­részt ka­to­li­kus szel­le­mi­sé­ge, va­la­mint a lap­ja­in le­foly­ta­tott vi­ta Osuský fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­té­ről és Šte­fan Polakoviè gim­ná­zi­u­mi fi­lo­zó­fia tan­köny­vé­ről. A po­lé­mi­ák hát­te­ré­ben ki­mond­va-ki­mon­dat­la­nul ugyan­is ál­lan­dó­an ott lap­pang a ka­to­li­kus-pro­tes­táns el­len­tét, amely­nek ak­kor erős po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai töl­te­te is volt.
A nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák­nak a kö­zös hát­tér­ről va­ló le­vá­lá­sa a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­val kez­dő­dik. Ha el­te­kin­tünk Apá­czai Cse­re Já­nos 17. szá­za­di és kö­ve­tők nél­kül ma­radt kez­de­mé­nye­zé­sé­től, ak­kor azt mond­hat­juk, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia anyanyel­vűsítése a 18. szá­zad vé­gén kez­dő­dik. Az in sensu cos­mopoliti­co ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­vá vá­lás pe­dig a kanti és a he­ge­li vi­tá­kon ke­resz­tül az Aka­dé­mia kez­de­mé­nye­zé­se­i­vel ve­szi kez­de­tét. Eb­ből a szem­pont­ból nincs nagy kü­lönb­ség a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia kö­zött. Štúr és ge­ne­rá­ci­ó­ja meg­tet­te az el­ső és a má­so­dik lé­pést is. Az el­té­rés ab­ban van, hogy a hi­ány­zó in­téz­mé­nyek mi­att is a szlo­vák böl­cse­let le­ra­gad a tör­té­net­fi­lo­zó­fia és a nem­zet­fi­lo­zó­fia mel­lett, és nem jut el a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fi­ai disz­cip­lí­nák­hoz. Va­gyis az egyez­mé­nye­sek­hez ha­son­ló­an a szlo­vák fi­lo­zó­fia is a nem­zet fel­eme­lé­sét kí­ván­ja szol­gál­ni, és eh­hez ke­res fi­lo­zó­fi­ai ér­ve­ket. A ma­gyar fi­lo­zó­fia ugyan­ezt te­szi, de pár­hu­za­mo­san ez­zel fog­lal­koz­ni kezd sa­ját tör­té­ne­té­vel, for­mál­ja sa­ját ter­mi­no­ló­gi­á­ját, és az Aka­dé­mia ré­vén in­téz­mé­nye­sül is. A szlo­vák fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad el­ső fe­lé­ben in­kább nem­zet­po­li­ti­ka­i­lag inst­ru­men­tá­lis sze­re­pet ját­szik, a ma­gyar vi­szont – el­te­kint­ve az egyez­mé­nye­sek­től – in­kább „aka­dé­mi­kus”.
Ha a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák im­ma­nens ös­­sze­füg­gé­se­i­ről be­szé­lünk, ak­kor va­la­mi­fé­le kon­ti­nu­i­tást fel­té­te­le­zünk ezen nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák moz­gá­sá­ban. Ezt a prob­lé­mát Bakoš is fel­ve­ti idé­zett ta­nul­má­nya­i­ban. A szlo­vák vagy a ma­gyar fi­lo­zó­fia kon­ti­nu­i­tá­sát sze­rin­te ér­tel­mez­het­jük az esz­mék és el­mé­le­tek lán­co­la­ta­ként, az egyes fi­lo­zó­fu­sok egy­más­ra va­ló hi­vat­ko­zá­sa­ként, vagy pe­dig egy konk­rét fi­lo­zó­fia je­len­lé­te­ként az egyes kö­zös­sé­ge­ken be­lül. Az el­ső és má­so­dik mó­do­zat­ra alig van pél­dánk a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben. A har­ma­dik ki­mu­tat­ha­tó pél­dá­ul az eper­je­si evan­gé­li­kus kol­lé­gi­um­ban a 19. szá­zad fo­lya­mán, ahol de­monst­rál­ha­tó a kanti is­me­ret­kri­ti­ka er­kölcs­fi­lo­zó­fi­án ke­resz­tü­li át­ala­ku­lá­sa axi­ológiává. Csak­hogy ez a pél­da nem nyú­lik túl az is­ko­lai fi­lo­zó­fia te­rü­le­tén, még an­nak el­le­né­re sem, hogy ezt az ér­ték­fi­lo­zó­fi­a­ként mű­velt böl­cse­le­tet ok­tat­ták az eper­je­si és a po­zso­nyi te­o­ló­gus­hall­ga­tók­nak is.
A kon­ti­nu­i­tás kér­dé­sét, né­ze­tem sze­rint, csak úgy vá­la­szol­hat­juk meg, hogy az ún. kul­tu­rá­lis kör­nye­ze­tet az­zal az in­téz­mény­rend­szer­rel iden­ti­fi­kál­juk, ame­lyen be­lül a fi­lo­zó­fia meg­je­le­nik. Va­la­mi ha­son­lót ál­lít Bakoš is, ami­kor „a szlo­vák fi­lo­zó­fia 20. szá­za­di pro­fesszion­al­izálódásá”-ról beszél.50 Mi­re gon­do­lok? Ar­ra, hogy a fi­lo­zó­fi­á­nak a „kul­tu­rá­lis kör­nye­zet­”-be va­ló be­ágya­zó­dá­sa vagy úgy tör­té­nik, hogy a fi­lo­zó­fi­ai esz­mék va­la­mi­kép­pen do­mesz­ti­ká­lód­nak a kul­tú­ra töb­bi al­rend­sze­ré­ben, vagy pe­dig úgy, hogy a fi­lo­zó­fia ki­ala­kít­ja sa­ját in­téz­mé­nye­it, ame­lyek ré­vén az adott nem­ze­ti kul­tú­ra objek­tivizált rész­te­rü­le­té­vé vá­lik. Az el­ső le­he­tő­sé­get a szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ban a Štúr-­gen­erá­ció va­ló­sí­tot­ta meg, de tud­juk, hogy ez idő­le­ges tett volt, és a he­ge­li fi­lo­zó­fi­á­ról ké­sőbb már vi­ták nem foly­tak. Mi­vel in­téz­mé­nyek nél­kül zaj­lott le, az egész kez­de­mé­nye­zés ön­ma­gá­ba zá­rult. Az insti­tu­cional­izálódás el­ső fel­té­te­le egy olyan in­téz­mény (aka­dé­mia, egye­tem stb.) meg­lé­te, amely ös­­sze­fog­ja a böl­cse­lő­ket, és te­vé­keny­sé­gü­ket a kul­tú­ra töb­bi szfé­rá­ja fe­lé köz­ve­tí­ti. Az ilyen in­téz­mény be­so­ro­ló­dik a tár­sa­da­lom rend­sze­ré­be, és mint en­nek a rend­szer­nek az ele­me a fi­lo­zó­fia eset­le­ges stag­ná­lá­sá­nak az ide­jé­ben is be­biz­to­sít­ja a fi­lo­zó­fia ál­lan­dó je­len­lét­ét. Ez az in­téz­mény a pub­li­ká­lás ré­vén nyil­vá­nos­sá te­szi mind a nem­ze­ti, mind pe­dig a vi­lág­fi­lo­zó­fia ter­mé­sét, ami­vel alap­ve­tő szol­gá­la­tot tesz a ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dé­sek tisz­tá­zá­sá­hoz is. Azt pe­dig a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből tud­juk, men­­nyi­re fon­tos­sá vál­hat­nak a ter­mi­no­ló­gi­ai vi­ták ab­ból a szem­pont­ból is, hogy mi­lyen ori­en­tá­ci­ót vesz az adott nem­ze­ti fi­lo­zó­fia. A fi­lo­zó­fia nyil­vá­nos­sá vá­lik: egy­részt mert hoz­zá­fér­he­tő, más­részt pe­dig mert gaz­da­gít­ja az adott nem­zet kul­tu­rá­lis pro­duk­ci­ó­ját. A pub­li­ká­lás fel­té­te­le­zi nem­csak a könyv­ki­adás, ha­nem fő­ként a szak­fo­lyó­irat­ok meg­lét­ét is, ame­lyek­ben meg­je­len­het­nek a leg­újabb fi­lo­zó­fi­ai el­mé­le­tek, és ame­lyek­ben vi­ták foly­nak. A né­ze­tek konf­ron­tá­lá­sa nél­kül nem ala­kul­hat ki fi­lo­zó­fi­ai élet. Vé­ge­ze­tül pe­dig szük­sé­ges a jö­ven­dő fi­lo­zó­fu­sok ki­ne­ve­lé­se is. Ez­zel a kö­ve­tel­mén­­nyel mint­ha vis­­sza­tér­nénk az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­hoz. De ez nem ezt je­len­ti. A fi­lo­zó­fi­á­nak mint önál­ló stú­di­um­nak a meg­lé­te a fel­té­te­le an­nak, hogy a fi­lo­zó­fia ne instru­men­tálisan (pro­pe­deu­tikai funk­ci­ó­já­ban) ér­tel­me­ződ­jék, ha­nem ön­ma­gát rep­ro­du­kál­ja. Az insti­tu­cional­izálódás eb­ben az ér­te­lem­ben min­dig pro­fesszion­al­izálódás is.
Ha eb­ből a szem­szög­ből te­kin­tünk a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­re, ak­kor bi­zo­nyos idő­be­li el­to­ló­dás­sal ta­lál­ko­zunk. A ma­gyar fi­lo­zó­fia mö­gött ott volt a Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság (a ké­sőb­bi MTA), a 19. szá­zad vé­gé­től a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­ira­tok, az eu­ró­pai fi­lo­zó­fia leg­je­len­tő­sebb mű­ve­i­nek for­dí­tá­sai, a pes­ti majd pe­dig a ko­lozs­vá­ri egye­tem fi­lo­zó­fi­ai tan­szé­kei stb. A szlo­vák fi­lo­zó­fia ilyen jel­le­gű pro­fesszio­n­al­izálódása csak a 20. szá­zad fo­lya­mán, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban zaj­lott le, fő­ként a po­zso­nyi egye­te­men cseh ta­ná­rok se­gít­sé­gé­vel, va­la­mint a szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után az el­ső szak­fo­lyó­irat be­in­du­lá­sá­val. Ek­kor vált nyil­ván­va­ló­vá az is, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia két alap­ve­tő – sze­ku­la­ri­zált ver­sus val­lá­sos – irány­ban kez­dett fej­lőd­ni. En­nek meg­vol­tak a bel­ső okai, de ta­lán nem ér­dek­te­len utal­ni ar­ra, hogy a 19. és a 20. szá­zad for­du­ló­ján lé­te­ző két ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat kö­zül az egyik po­zi­ti­vis­ta, a má­sik pe­dig neo­to­mis­ta irá­nyult­sá­gú volt. Va­gyis a kö­zös múlt és hát­tér itt sem el­ha­nya­gol­ha­tó.