András Mészáros: National Philosophy – Similarities and Differences in Hungarian and Slovak philosophical history writing

English abstract

When the Hungarian philosophy-history writing deals with the period before the one of Hungarian language writing of the so-called national philosophy history, and/or with the functions of school philosophy, it is inevitable to face that fact that the same authors and works compose the subject of – in our case Slovak – philosophy history. Problems resulting from it arise serious methodical issues. The mentioned fact itself is not the problem yet, since the joint past, and that from the 16th to the second half of the 18th century Upper Hungary and/or Transylvania were in the focus of the Hungarian philosophy, obviously enables the Slovak reserachers to examine the philosophical traditions of Upper Hungary from the point of view of their own culture history. Not mentioning that from one hand to the beginning of the 19th century „Hungarian consciousness“ set obstacles to minority classifications, on the other hand Slovakia of recent understanding did not exist, i.e. we cannot talk about institutionalised Slovak culture. We can state that one of the basic difference of Hungarian and Slovak handling of the issue to the middle of the 20th century is that to the interpretation of national philosophy already in the 19th century in case of Hungarians two tasks are connected: the first is translating terminology, and the second is the disclosure of the past of philosophy. In the background of these differences there are even institutional reasons: the Hungarians had and the Slovaks did not have such institutions that by supporting professionalisation of philosophy would espouse the mentioned roles. The question of continuity, in my opinion, can be answered only such way that we define the so-called cultural environment with that institutional system within which philosophy is present. If we look at the Hungarian and Slovak philosophy history from this view, then we meet a certain postponement in time. Behind the Hungarian philosophy there was the Hungarian Scientific Company (in Hungarian: Magyar Tudós Társaság - later Hungarian Scientific Academy MTA), from the end of the 19th century the philosophical periodicals, translations of the most important works of the European philosophy, departments philosophy in Pest and Kolozsvár universities etc. This kind of professionalisation of the Slovak philosophy took place during the 20th century, between the two world wars, mainly with the help of Czech teachers of the University in Bratislava, and after the creation of the Slovak state with the launch of the first professional periodical.

Content in original language

A ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás ak­kor, ami­kor az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek a ma­gyar nyel­vű­sé­get meg­elő­ző sza­ka­szát, il­let­ve az is­ko­lai fi­lo­zó­fia funk­ci­ó­it tem­a­tizál­ja, el­ke­rül­he­tet­le­nül be­le­üt­kö­zik ab­ba a tény­be, hogy ugyan­azok a szer­zők vagy mű­vek egy más – ese­tünk­ben a szlo­vák – fi­lo­zó­fia­tör­té­net tár­gyát is ké­pez­he­tik. Az eb­ből adó­dó prob­lé­mák ko­moly mód­szer­ta­ni kér­dé­se­ket vet­nek fel. Je­len írás eze­ket pró­bál­ja meg­fo­gal­maz­ni.
Az em­lí­tett tény ma­ga még nem prob­lé­ma, hi­szen a kö­zös múlt, va­la­mint az, hogy a 16. szá­zad­tól a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­ig a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia súly­pont­jai Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon, il­let­ve Er­dély­ben vol­tak, ké­zen­fek­vő mó­don nyújt­ja a szlo­vák ku­ta­tók­nak, hogy Fel­ső-Ma­gyar­or­szág fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­má­nya­it sa­ját kul­túr­tör­té­net­ük szem­pont­já­ból is meg­vizs­gál­ják. Hi­szen ha csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­át te­kint­jük, és az adott fi­lo­zó­fus nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ba va­ló be­so­ro­lá­sát szár­ma­zá­sá­hoz köt­jük, ak­kor két­ség­te­len, hogy a fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia­ta­ná­rok je­len­tős ré­sze szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű volt. Ugyan­ak­kor tud­juk azt is, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­hoz va­ló tar­to­zá­sa csu­pán fenn­tar­tá­sok­kal és ma­gá­nak a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a meg­ha­tá­ro­zá­sá­tól füg­gő­en tart­ha­tó. Nem szól­va ar­ról, hogy egy­részt a hun­garus­tu­dat a 19. szá­zad ele­jé­ig szub­jek­tíve is gá­tat sza­bott a nem­ze­ti be­so­ro­lá­sok­nak, más­részt pe­dig a mai ér­te­lem­ben vett Szlo­vá­kia az adott kor­ban nem lé­te­zett, az­az egy­sé­ges és in­téz­mé­nye­sült szlo­vák kul­tú­rá­ról sem be­szél­he­tünk. Nem vé­let­len, hogy a Ch. A. Heumann mű­vé­nek ha­tá­sát tük­rö­ző 18. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi „his­to­ria lit­ter­ari­a” darab­jai1 nem is fog­lal­koz­nak a fel­vett szer­zők mű­fa­ji és nem­ze­ti­sé­gi be­so­ro­lá­sá­val. Nem fe­led­kez­nek meg vi­szont az is­ko­lai és fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­ság­ról. Ami­ből az kö­vet­ke­zik, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­se Ma­gyar­or­szá­gon a 19. szá­zad­ban ve­szi kez­de­tét, pár­hu­za­mo­san az­zal, aho­gyan az iro­da­lom­tör­té­net­ben is az ere­de­ti „ál­lam­kö­zös­ség”-i pa­ra­dig­mát fo­ko­za­to­san fel­vált­ja az „ere­det­kö­zös­ség”-i és a „ha­gyo­mány­kö­zös­ség”-i par­a­dig­ma.2
Eb­ből ki­in­dul­va az aláb­bi­ak­ban a kö­vet­ke­ző prob­lé­ma­kö­rö­kön ke­resz­tül pró­bá­lok vá­laszt ad­ni a vá­zolt di­lem­má­ra: 1. a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ér­tel­me­zé­se a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban; 2. a szlo­vák meg­kö­ze­lí­tés; 3. a ket­tő ös­­sze­ve­té­sé­ből le­von­ha­tó konk­lú­zi­ók.

1.

A ma­gyar ér­tel­me­zés nem az el­ső ma­gyar nyel­vű – és a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét is fel­ve­vő – filozó­fi­atörténet­ben3, ha­nem az Aka­dé­mia ne­ve­ze­tes és is­mert 1831-es pá­lya­kér­dés­re be­adott győz­tes műben4 je­le­nik meg. Most el­hagy­hat­juk az ere­den­dő prob­lé­ma­fel­ve­tést – a ha­zai fi­lo­zó­fia idő­be­li inkon­gru­en­ciáját az eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­á­val szem­ben – és Almási Ba­logh új gon­do­la­tá­ra, a „nem­ze­ti szel­le­mű fi­lo­zó­fiá”-ra figyeljünk.5 En­nek az el­ső ös­­sze­te­vő­je a sa­ját fi­lo­zó­fi­ai ter­mi­no­ló­gia, ami­nek nem­csak az a funk­ci­ó­ja, hogy gaz­da­gít­sa a fo­gal­mi ap­pa­rá­tust, ha­nem az is, hogy ori­en­tál­jon ben­nün­ket. Az­zal ugyan­is, hogy az új fo­gal­mak be­ke­rül­nek az anya­nyelv vér­ke­rin­gé­sé­be, az ere­den­dő fi­lo­zó­fi­ai rend­szer is a ha­zai kul­tú­ra ré­szé­vé vá­lik. A „nem­ze­ti szel­le­mű fi­lo­zó­fia” má­sik funk­ci­ó­ja a nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se és for­má­lá­sa. Ez a funk­ció lesz majd min­den­faj­ta nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ne­u­ral­gi­kus pont­ja, ha­bár itt még nem je­lent ide­o­lo­gi­kus, ha­nem csu­pán nyel­vé­sze­ti prob­lé­mát. Hi­szen az egyez­mé­nye­sek is ki­hang­sú­lyoz­zák fi­lo­zó­fia és iro­da­lom szim­bi­ó­zi­sát. Köz­vet­le­neb­bül: a fi­lo­zó­fia ma­gya­ros­sá­gát, vi­lá­gos­sá­gát és érthetőségét.6 Szon­tagh Gusz­táv a lé­te­ző fi­lo­zó­fi­ai rend­sze­rek adap­tá­lá­sá­nak és adop­tá­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­ge mel­lett ezért már ki­eme­li a fi­lo­zó­fia önál­ló fej­lesz­té­sé­nek prog­ram­ját is, sőt, ezt tart­ja a kö­ve­ten­dő fel­adat­nak. Szon­tagh már ro­man­ti­kus gon­dol­ko­dó, aki a fi­lo­zó­fia ál­ta­lá­nos­sá­gá­nak fel­vi­lá­go­so­dás ko­ri esz­mé­jét úgy mo­di­fi­kál­ja, hogy az ön­ma­gá­ban vett fi­lo­zó­fia csu­pán esz­mény, nem pe­dig lé­te­ző va­ló­ság. Az egyes nem­ze­ti kez­de­mé­nye­zé­sek ezért egyen­ran­gú­ak, és a nyel­vi hor­do­zó alap­ján jog­gal ne­vez­he­tő a ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­nak. Va­gyis Szon­tagh az ért­he­tő nyel­ve­zet és a tár­sa­dal­mi kon­szen­zus (egyez­mény) kö­ve­tel­mé­nyé­vel egé­szí­tet­te ki Almási Ba­logh Pál ér­tel­me­zé­sét.
Bi­zo­nyos szem­pont­ból ezt a Szon­tagh-féle fel­fo­gást bon­ta­koz­tat­ja ki szo­ci­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben Szi­lasy Já­nos 1847-ben az Aka­dé­mia fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lyá­nak ülésén7. ő – köz­is­mer­ten – a fi­lo­zó­fi­á­nak négy tí­pu­sát kü­lön­böz­te­ti meg: az is­ko­lai, az egyé­ni, a nem­ze­ti és az ún. vi­lág­fi­lo­zó­fi­át, ame­lyek kö­zött tör­té­ne­ti-hi­e­rar­chi­kus vi­szonyt lát. Va­gyis a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia a fi­lo­zó­fia fej­lő­dé­sé­nek ter­mé­sze­tes stá­di­u­ma. Tud­juk azt is, hogy Szi­lasy elő­adá­sa na­gyon gyér vi­tát vál­tott ki, és hogy Schedius el­len­ve­té­se az ál­ta­lá­nos em­be­ri rá­ció fel­vi­lá­go­so­dás ko­ri ér­tel­me­zé­sé­re tá­masz­ko­dott, amely­nek ek­kor már Ma­gyar­or­szá­gon csak a ha­gyo­má­nyos hun­garus­tu­datú gon­dol­ko­dók vol­tak a kö­ve­tői. Nem vé­let­len, hogy az egyik vi­tat­ko­zó – no nem itt az Aka­dé­mi­án, ha­nem a Szá­za­dunk ha­sáb­ja­in – a Ma­gyar­or­szág el­ső nép­raj­zát né­me­tül pub­li­ká­ló, szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű Ján Èaploviè (Csaplovics Já­nos) volt, aki iro­ni­ku­san je­gyez­te meg, hogy Szon­tagh ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ja után alig­ha­nem „lesz majd ma­gyar aszt­ro­nó­mia, ma­gyar fi­zi­ka, ké­mia, sőt ma­gyar te­o­ló­gia is.”8 Ez ugyan nem kö­vet­ke­zett be, de Het­ényi Já­nos 1853-ban A ma­gyar Parthenon előc­sarnokai-ban le­szö­gez­te, hogy vi­lág­fi­lo­zó­fia nem is lé­te­zik, csu­pán nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák van­nak, Szon­tagh pe­dig 1855-ben ket­te­jük kö­zös te­remt­mé­nyét, az egyez­mé­nyes fi­lo­zó­fi­át te­kin­tet­te az ere­de­ti ma­gyar filozó­fiá­nak9. Ha el­te­kin­tünk a Szi­lasy és Szon­tagh ér­tel­me­zé­se kö­zöt­ti fi­nom el­té­ré­sek­től, ak­kor a kö­vet­ke­ző meg­ha­tá­ro­zás­hoz ju­tunk el: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tük­rö­zi és elem­zi a nem­ze­ti szel­le­met, az így nyert el­vek­nek és a vi­lág­fi­lo­zó­fia ered­mé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel pe­dig meg­ha­tá­roz­za az adott nem­zet kul­tu­rá­ló­dá­sá­nak irá­nya­it és mó­do­za­ta­it. Lo­gi­kus, hogy en­nek alap­ján Szon­tagh a com­mon sense alap­ján ki­dol­go­zott prag­ma­ti­kus (gya­kor­la­ti­as) „tár­sa­sá­gi” fi­lo­zó­fi­át he­lyez­te elő­tér­be. A ké­sőb­bi­ek­ben szó­lok ar­ról, hogy a Štúr-­gen­erá­ció tag­jai iden­ti­ku­san kép­zel­ték el az ún. szláv tu­do­mány mi­ben­lét­ét. Ami­ben az a po­én, hogy a szlo­vák gon­dol­ko­dók He­gelt kö­vet­ve ju­tot­tak el ar­ra az ál­lás­pont­ra, amely­re Szon­tagh a ma­ga He­gel-el­le­nes­sé­gé­vel és J. F. Fries szub­jek­tív te­le­o­ló­gi­á­já­nak és Gemeingeist fo­gal­má­nak el­fo­ga­dá­sá­val helyezkedet­t.10
A fen­ti meg­ha­tá­ro­zás azon­ban ma­gá­ban hor­doz egy prob­lé­mát: ha ez a fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét tük­rö­zi, ak­kor nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­á­ról, ha pe­dig a kul­tú­ra ki­mű­ve­lé­sét cé­loz­za, ak­kor nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fi­á­ról beszélünk.11 Az egyez­mé­nyes fi­lo­zó­fia egy­ér­tel­mű­en nem­ze­ti kül­de­té­sű böl­cse­let volt, hi­szen a mo­der­ni­zá­ci­ót kí­ván­ta szol­gál­ni. A tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fi­á­nak, a prag­ma­tiz­mus­nak, az ún. pro­duk­tív tu­do­má­nyok­nak a ki­tün­te­tett ke­ze­lé­sé­vel akár „al­kal­ma­zott fi­lo­zó­fiá”-nak is ne­vez­het­nénk. A prob­lé­ma a nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­á­nál je­lent­ke­zik, és lát­ni fog­juk, hogy a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től ez a kér­dés vá­lik meg­ha­tá­ro­zó­vá az ural­ko­dó dis­kur­zu­sok­ban. Szon­tagh, aki szo­ci­o­ló­gi­ai jel­le­gű kér­dé­se­ket is meg­fo­gal­ma­zott, nem vet­te ész­re, hogy a com­mon sense – amely­re pe­dig tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fi­á­ját ala­poz­ta – a szo­ci­o­ló­gia mint mo­dern tár­sa­da­lom­tu­do­mány lét­re­jöt­té­vel el­vesz­tet­te ere­de­ti funk­ci­ó­it.
Er­dé­lyi Já­nos re­ak­ci­ó­ja ben­nün­ket most csak Szon­tagh azon po­zi­ti­vis­ta té­te­le szem­pont­já­ból ér­de­kel, mi­sze­rint az egyes nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák mö­gött az adott nem­ze­tek el­té­rő szem­lé­le­te hú­zó­dik meg. Ezt Er­dé­lyi az is­mert mó­don elu­tasít­ja.12 Fen­tebb azt ál­lí­tot­tam, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia csak fenn­tar­tá­sok­kal tart­ha­tó nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak. És ez itt bi­zo­nyí­tást is nyer, hi­szen az eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­ai áram­la­tok im­por­tá­lá­sá­nál – ami az is­ko­lai fi­lo­zó­fia egyik jel­lem­ző tu­laj­don­sá­ga – min­dig vál­toz­nia kel­lett vol­na a nem­ze­ti szem­lé­let­mód­nak. Ami pe­dig nem tör­tént meg. Vagy pe­dig – sa­ját té­mán­kat il­le­tő­en – a ma­gyar, il­let­ve a szlo­vák be­fo­ga­dás kö­zött ta­lál­nánk el­té­ré­se­ket. És ki­de­rül, hogy ez sem ily­enfor­mán tör­tént, ha­nem a ha­tár­vo­na­lak – fő­ként az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ese­té­ben – a fe­le­ke­ze­ti kü­lönb­sé­ge­ket má­sol­ják le. Na­gyon jó pél­da er­re há­rom friesiánus fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus fi­lo­zó­fia­ta­nár – a szlo­vák ¼udovít Šuha­j­da, a ma­gyar Van­drák And­rás és a né­met Johann Samuel Stein­er ese­te – akik tel­je­sen iden­ti­kus fi­lo­zó­fi­át mű­vel­tek. Az ún. nem­ze­ti jel­leg te­hát ki­mu­tat­ha­tat­lan. Fel­mu­tat­ha­tók vi­szont a kü­lönb­sé­gek a „nem­ze­ti kül­de­tés” ese­té­ben, va­gyis ott, ahol a fi­lo­zó­fi­á­nak az al­kal­ma­zott, eset­leg ide­o­lo­gi­kus funk­ci­ó­ja eme­lő­dik ki. Er­re pe­dig pél­dá­nak az evan­gé­li­kus Štúrék he­ge­li­a­niz­mu­sa hoz­ha­tó fel, ami az evan­gé­li­kus is­ko­la­fi­lo­zó­fi­á­ban el­kép­zel­he­tet­len lett vol­na, de mi­vel itt He­gel gon­do­la­ta­i­nak po­li­ti­kai töl­te­te volt a fon­tos, fel sem me­rül­tek a fi­lo­zó­fia rend­szer­prob­lé­mái. Er­dé­lyi na­gyon ele­gán­san old­ja meg azt a kér­dést, ho­gyan implan­tálód­nak az egye­te­mes gon­do­lat­for­mák a nem­ze­ti sa­já­tos­sá­gok­ba. Ab­ból ki­in­dul­va, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia pár­hu­za­mo­san kö­ve­tő fi­lo­zó­fia volt, „mi­kor az ide­gen­ből vett ha­tás­ra ön­fenn­tar­tá­si eré­lyünk­kel fe­lel­tünk, mint kölc­sön­hatás­sal”13, meg­for­dít­ja Szon­tagh té­zi­sét (mi­sze­rint a fi­lo­zó­fia tük­rö­zi a nem­zet lel­kü­le­tét), és azt ál­lít­ja, hogy a nem­ze­ti gon­dol­ko­dás­mó­dot az tük­rö­zi, aho­gyan és ami­lyen eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­ai irány­za­to­kat be­fo­gad­tunk. Va­gyis, ha ké­pet aka­runk kap­ni a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról, ak­kor fel kell tár­nunk a múlt­ját. A be­fo­ga­dás idő­be­li ös­­sze­füg­gé­sei ad­ják meg a vá­laszt ar­ra, hogy mi is a ma­gyar fi­lo­zó­fia?
Ki­csit elő­re­fut­va a ki­fej­tés­ben, már itt le­szö­gez­he­tő, hogy az egyik alap­ve­tő kü­lönb­ség a té­ma ma­gyar és szlo­vák ke­ze­lé­sé­ben a 20. szá­zad kö­ze­pé­ig ab­ban van, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sé­hez a ma­gya­rok­nál már a 19. szá­zad­ban két fel­adat kap­cso­ló­dik: az egyik a ter­mi­no­ló­gia ma­gya­rí­tá­sa, a má­sik pe­dig a fi­lo­zó­fi­ai múlt fel­tá­rá­sa. En­nek a kü­lönb­ség­nek a hát­te­ré­ben in­téz­mé­nyi okok is meg­hú­zód­nak: a ma­gya­rok­nak vol­tak, a szlo­vá­kok­nak nem vol­tak olyan in­téz­mé­nye­ik, ame­lyek a fi­lo­zó­fia pro­fesszion­al­izálódását tá­mo­gat­va fel­ka­rol­ták vol­na az em­lí­tett fel­ada­to­kat. Tud­juk, hogy a 19. szá­zad vé­gén mind­két ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat, a Ma­gyar Philosophi­ai Szem­le és a Böl­cse­le­ti Fo­lyó­irat is meg­fo­gal­maz­ta a fi­lo­zó­fia­tör­té­net ku­ta­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gét. Böhm Kár­oly ezt a lap prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban tet­te meg14, ka­to­li­kus ol­dal­ról pe­dig Not­ter An­tal tett köz­zé ha­son­ló jel­le­gű fel­hívást.15 Mi­vel a Ma­gyar Philosophi­ai Szem­le egyik alap­ve­tő cél­ja a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai kul­tú­ra szint­jé­nek eme­lé­se volt, na­gyon gyak­ran fog­lal­koz­tak a fi­lo­zó­fi­ai pro­pe­deu­ti­ka kér­dé­sé­vel is, ami a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sé­ben is vál­to­zást ho­zott. Hi­szen a vo­nat­ko­zó ta­nul­má­nyok ki­in­du­ló gon­do­la­ta a fi­lo­zó­fia he­lyé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa a nem­ze­ti kul­tú­rán be­lül.
Ale­xan­der Ber­nát is eb­ből in­dul ki, hi­szen az 1893-as inau­gurá­ciós elő­adá­sá­nak egyik té­zi­se az, hogy a fi­lo­zó­fia a kor ön­tu­da­ta, va­gyis min­dig a mű­ve­lő­dés része.16 Az­az a fi­lo­zó­fia is a nem­ze­ti szel­lem fej­lő­dé­sé­nek egy bi­zo­nyos stá­di­u­ma, ame­lyik fel­té­te­le­zi a val­lás kont­roll sze­re­pé­nek el­hal­vá­nyu­lá­sát és az eg­zakt tu­do­má­nyok meg­lét­ét. Ha el­fo­gad­juk ezt a té­telt, ak­kor meg­is­mé­tel­het­jük a fen­tebb már meg­fo­gal­ma­zott ál­lí­tást, mi­sze­rint a szlo­vák nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­a meg­ké­sett­sé­ge a ma­gyar­ral szem­ben a val­lás­nak a kul­tú­rá­ban va­ló he­ge­mó­ni­á­já­val, a tu­do­má­nyos­ság hi­á­nyá­val – il­let­ve an­nak nem szlo­váknyel­vű­sé­gé­vel –, va­la­mint az il­le­tő in­téz­mé­nyek ab­szen­ci­á­já­val ma­gya­ráz­ha­tó. Tény, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia fő irá­nya a 20. szá­zad fo­lya­mán is val­lás­fi­lo­zó­fi­ai volt, és csak a har­min­cas-negy­ve­nes évek­ben for­má­ló­dott ki mel­let­te egy szci­en­tikus irány­zat.
Ale­xan­der az­tán csak­nem húsz év­vel későb­b17 új­ra­élesz­ti Szon­tagh nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sét és az Er­dé­lyi-fé­le befo­gadáselméletet, sőt a ma­gyar fi­lo­zó­fia jel­le­gét is meg­pró­bál­ja meghatározni.18 Is­me­re­tes az ál­ta­la adott ne­ga­tív meg­ha­tá­ro­zás: hogy a sko­lasz­ti­ka Ma­gyar­or­szá­gon nem él­te túl a kö­zép­kort; hogy nem gyö­ke­re­zett meg sem az an­gol uti­li­ta­riz­mus, sem pe­dig a fran­cia, majd né­met ma­te­ri­a­liz­mus; hogy sem a szkep­ti­ciz­mus­nak, sem a misz­ti­ciz­mus­nak nem vol­tak ná­lunk kö­ve­tői. Nos, ami a sko­lasz­ti­kát il­le­ti, ez a té­tel az is­ko­lai fi­lo­zó­fia szem­pont­já­ból ér­vény­te­len, és a szá­zad­for­du­ló ma­gyar neo­to­mis­tái is alig­ha­nem el­vet­nék, hi­szen ép­pen­ség­gel azt ál­lí­tot­ták, hogy a neo­to­miz­mus tel­je­sen egy­be­vág a ma­gyar ész­já­rás­sal. Ale­xan­der nem vet­te elég­gé te­kin­tet­be a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia je­len­tős fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát, ami nem­csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án be­lül ér­vé­nye­sült.
Joó Ti­bor volt az, aki bi­zo­nyos szem­pont­ból meg­ha­lad­ta Ale­xan­der de­duk­tív mód­sze­rét, mert sze­rin­te a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csak ak­kor mond­ha­tunk va­la­mit, ha min­den­faj­ta szin­té­zist szi­go­rú fak­tográ­fia előz meg. Ugyan­ak­kor úgy vél­te, hogy a nem­zet nem­csak sa­ját nyel­vé­ben él, az­az a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­mány ré­szét kell hogy ké­pez­ze a la­ti­nul írt böl­csé­szet is, va­la­mint hogy el kell vet­ni olyan mű­vek és szer­zők egy­ol­da­lú (né­ha so­vi­nisz­ta) ér­tel­me­zé­sét, ame­lyek ese­té­ben az ún. tisz­ta nem­ze­ti­ség kérdés­es.19 Ez­zel egy­ér­tel­mű vá­laszt adott ar­ra a kér­dés­re is, mi­lyen sze­re­pe van egy gon­dol­ko­dó nem­ze­ti­sé­gé­nek egy adott nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ba va­ló be­so­ro­lás ese­té­ben. En­nek hát­te­ré­ben meg­ta­lál­ha­tó Joó „ko­rszellem” ­fo­gal­ma20, va­la­mint a fi­lo­zó­fi­át a kul­tú­ra egé­szé­ben va­ló szin­te­ti­zá­ló ér­tel­me­zé­se, ame­lyet ő ma­ga „szi­nop­ti­kus” szem­lé­let­nek nevezett21. Né­ze­tem sze­rint ez a szem­lé­let pro­duk­tív le­het a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te 19. szá­zad előt­ti sza­ka­szá­nak te­kin­te­té­ben, ame­lyet a ma­gyar fi­lo­zó­fia elő­tör­té­net­ének ne­vez­he­tünk, és ami­kor en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a moz­gá­sa el­vá­laszt­ha­tat­lan az egy­ház- és is­ko­la­tör­té­net­től, a te­o­ló­gi­ai és fe­le­ke­ze­ti vi­szá­lyok­tól stb.
A szel­lem­tör­té­ne­ti is­ko­la kez­de­mé­nye­zé­sei azon­ban, né­hány ta­nul­mány­tól el­te­kint­ve, nem ju­tot­tak el ös­­sze­fog­la­ló fel­dol­go­zá­so­kig. Meg­aka­dá­lyoz­ta ezt a mar­xiz­mus má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni tér­nye­ré­se is. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a mar­xis­ta tör­té­né­szek a „nem­ze­ti” fo­gal­mát az „osz­tály­harc” fo­gal­má­val cse­rél­ték fel, és be­ve­zet­ték a ma­te­ri­a­liz­mus prog­res­­szi­vi­tá­sá­ról szó­ló té­telt. Ugyan­ak­kor visz­­sza­tér­tek a ma­gyar fi­lo­zó­fia el­ma­ra­dott­sá­gá­ról szó­ló ko­ráb­bi té­zis­hez és ah­hoz az „egyez­mé­nyes” kö­ve­tel­mény­hez, mi­sze­rint a „fej­lett fi­lo­zó­fia” min­den­kor kap­cso­ló­dik a tár­sa­dal­mi gya­kor­lat­hoz. Szimp­to­ma­ti­kus, hogy ami­kor 1957-ben elő­ször vi­táz­nak a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről, ak­kor meg­em­lí­tik Almási Ba­logh, Er­dé­lyi Já­nos és Kvaèala ne­vét, de Böhm, Ale­xan­der, Joó, Kecs­kés mint­ha nem is lé­te­zett vol­na.22 Iro­ni­kus pe­dig az, hogy a vi­ta­in­dí­tót az a Mát­rai Lász­ló tar­tot­ta, aki ko­ráb­ban a szel­lem­tör­té­ne­ti is­ko­lá­hoz tar­to­zott. Mát­rai alap­té­zi­se az volt, hogy a fi­lo­zó­fia el­ma­ra­dott­sá­gát Ma­gyar­or­szá­gon a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia hi­á­nya okoz­ta. A vi­tá­ban ma­gá­ban a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a múlt­ból is­mert sem­mi­lyen as­pek­tu­sa sem fo­gal­ma­zó­dott meg. Ezek he­lyét a „ha­la­dó” jel­leg kér­dé­se fog­lal­ta el, mi­vel na­gyon ko­rán ki­de­rült, hogy a „ma­te­ri­a­liz­mus ver­sus ide­a­liz­mus” sé­ma a ha­zai fi­lo­zó­fia ese­té­ben rit­kán vagy alig al­kal­maz­ha­tó. Az pe­dig, hogy a „ha­la­dó ha­gyo­má­nyok” ide­o­lo­gi­kus meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú­ak, még azt a Mát­ra­it sem za­var­ta, aki pe­dig ko­ráb­ban bí­rál­ta Sán­dor Pál kon­cep­ci­ó­ját, és azt aján­lot­ta, hogy az iro­da­lom­ban fel­lel­he­tő ide­o­ló­gi­ai irány­za­to­kat el kell kü­lö­ní­te­ni a fi­lo­zó­fi­ai tra­dí­ci­ók ku­ta­tá­sá­tól.
Nagy ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy az or­to­dox mar­xis­ta mód­szer­tan csak Sán­dor Pál ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti dol­go­za­ta­i­ban ér­vé­nye­sült ál­lan­dó jel­leggel.23 Mát­rai ké­sőbb eny­hí­tett ko­ráb­bi el­ve­in. Azt to­vább­ra is fenn­tar­tot­ta, hogy a szó szo­ros ér­tel­mé­ben vett nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csak ak­kor be­szél­het­nénk, ha lé­te­zett vol­na Ma­gyar­or­szá­gon klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia. A ko­ráb­bi kor­sza­ko­kat te­kint­ve csu­pán a fi­lo­zó­fia je­len­lé­té­ről van szó a ma­gyar kul­túr­tör­té­net­ben. Fel­ve­ti a fi­lo­zó­fu­sok et­ni­kai szár­ma­zá­sá­nak kér­dé­sét is24, ami a „ma­gyar–ma­gyar­or­szá­gi” vi­szo­nyát tem­atizál­ja. A hat­va­nas évek­ben az­tán a fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek több­sé­ge el­te­kint a ma­te­ri­a­lis­ta ha­gyo­má­nyok erő­sza­kolt keresésétől.25 Rész­ta­nul­má­nyok­tól el­te­kint­ve azon­ban nem szü­le­tett meg egy ös­­sze­fog­la­ló fi­lo­zó­fia­tör­té­net. Ki­vé­telt csak Horkay Lász­ló­nak a ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét tár­gya­ló dol­go­za­ta jelen­tet­t26, amely­ben ér­vé­nye­sí­tet­te a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról szó­ló ko­ráb­ban meg­fo­gal­ma­zott fel­fo­gá­sát is.27 En­nek alap­ján a nem­ze­ti nyelv el­ke­rül­he­tet­len, de nem ele­gen­dő fel­té­te­le a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­lét­ének, ugyan­is Horkay sze­rint az a nyelv­nek és a szel­lem­nek az ösz­­sze­kap­cso­ló­dá­sá­val jön lét­re. Az el­ső klas­­szi­kus, és ezért ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­szert lét­re­ho­zó gon­dol­ko­dó az ő fel­fo­gá­sá­ban ezért Böhm Kár­oly. Horkay mel­lett a má­sik ki­vé­telt Larry Steindler28 és Hanák Tibor29 né­met nyel­vű fel­dol­go­zá­sai ké­pe­zik. De mi­vel Hanák mun­kás­sá­gá­val kü­lön kon­fer­en­ci­a30 fog­lal­ko­zott, most er­re nem té­rek ki. Gyü­möl­csö­ző­nek tű­nik ugyan­ak­kor a ma­gyar és a né­met fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­mány ös­­sze­ve­té­se az adott té­ma tek­in­tetében.31
A ma­gyar­or­szá­gi és ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók kö­zött je­len­leg fenn­áll va­la­mi­fé­le kon­szen­zus ab­ban a te­kin­tet­ben, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te el­vá­laszt­ha­tat­lan a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai mű­nyelv ki­ala­ku­lá­sá­tól, a be­fo­ga­dás­hoz kap­cso­ló­dó vi­ták­tól, az in­téz­mé­nye­sü­lés­től és a ma­gyar kul­tú­ra egé­szé­be va­ló beá­gyazódástól.32 Úgy is mond­hat­nánk, hogy szo­ci­o­ló­gi­ai-le­író szem­pont­ból kö­ze­lí­tünk a té­má­hoz, és el­hagy­tuk a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” ha­gyo­má­nyos, me­ta­fi­zi­kai („szub­sz­tan­tív”) és axi­oló­giai jel­le­gű meg­ha­tá­ro­zá­sát. A pe­ri­o­di­zá­ció is ezt a meg­gon­do­lást követi.33 Le­het­sé­ges, hogy ez az az út, amely el­ve­zet ben­nün­ket az elő­adás ele­jén fel­ve­tett di­lem­ma meg­ol­dá­sá­hoz. Előbb azon­ban lás­suk a szlo­vák ér­tel­me­zé­se­ket.

2.

A re­form­kor­ban, ami­kor a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia Almási Ba­logh­nál és Szon­tagh­nál té­te­le­ző­dik, a szlo­vák gon­dol­ko­dók egy ré­sze ugyan­csak a nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fia mel­lett áll ki. Jozef Miloslav Hur­ban sze­rint a fi­lo­zó­fia azért fon­tos az éb­re­de­ző szlo­vák nem­zet szá­má­ra, mert „ál­ta­la kö­ze­lít an­nak meg­is­me­ré­sé­hez, hogy mi­vé kell vál­nia, hogy mi a kül­de­té­se a szel­lem terén.”34 A fi­lo­zó­fi­á­nak ezért gya­kor­la­ti­nak kell len­nie, és a nem­ze­ti kul­tú­rát kell kul­ti­vál­nia, va­gyis „élet­tu­do­mány”, „cse­lek­vés­tu­do­mány”. Samuel Ormis szin­tén el­uta­sít­ja a ka­ted­ra­fi­lo­zó­fia élet­te­len­sé­gét, és Thomas Reid fi­lo­zó­fi­á­ját eme­li ki mint kö­ve­ten­dő példát35. Eb­ben na­gyon kö­zel áll Szon­tagh gon­dol­ko­dá­sá­hoz. El­tá­vo­lo­dik azon­ban tő­le a len­gyel mes­si­a­nisz­ti­kus fi­lo­zó­fia irán­ti lel­ke­se­dé­sé­ben, akár­csak Pavel Heèko is, aki el­ső böl­cse­le­ti ta­nul­má­nyát Tren­towsky gon­do­lat­rend­sze­ré­ről ma­gya­rul pub­likál­ta.36 Heèko sa­ját rend­sze­rét mint „va­ló-esz­mei” („reál­no-ideál­ny”) rend­szert kép­zel­te el, ami ro­kon­sá­got mu­tat sok 19. szá­za­di ma­gyar gon­dol­ko­dó (Greguss Mi­hály, Szon­tagh Gusz­táv, Purgstaller Jó­zsef, Hor­váth Cyril­l) el­kép­ze­lé­sé­vel. Az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy míg a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok ezt a „va­ló-esz­mei” vi­szonyt gno­sze­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben fog­ták fel, Heèko ér­tel­me­zé­se on­to­ló­gi­ai. Ami – Tren­towsky ha­tá­sa mel­lett – a misz­ti­ciz­mus és a mes­si­a­niz­mus fe­lé mu­tat. A 20. szá­za­di cseh fi­lo­zó­fus, Josef Tvrdý sze­rint a cseh és a szlo­vák fi­lo­zó­fia köz­ti kü­lönb­ség is ab­ban je­lent­ke­zik, hogy a szlo­vák (va­la­mint az ál­ta­lá­nos ér­te­lem­ben vett szláv) gon­dol­ko­dás in­kább ér­zel­mi jel­le­gű, a cseh pe­dig ra­ci­o­ná­li­sabb. Ugyan­ez el­mond­ha­tó len­ne a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia vi­szo­nyá­ról is, ha a 19. szá­zad­ban nem je­len­ne meg mind a szlo­vák, mind a ma­gyar friesiánu­soknál az ún. köz­vet­len meg­is­me­rés té­te­le, ame­lyik fel­old­ja a ha­tá­ro­kat a ra­ci­o­na­li­tás, az esz­té­ti­kum és a hit kö­zött.
Tény­sze­rű­en ki­mu­tat­ha­tó vi­szont az a kü­lönb­ség, hogy míg Szon­tagh a gya­kor­la­ti­as­ság kö­ve­tel­mé­nyé­vel a for­ra­da­lom utá­ni idők­ben már csak utó­véd­har­co­kat foly­tat, Ormis és Heèko csak ek­kor ala­kít­ja ki sa­ját ál­lás­pont­ját. Még fon­to­sabb az az el­té­rés, ami ab­ban mu­tat­ko­zik, hogy a szlo­vák nyel­vű fi­lo­zó­fi­án be­lül ek­kor meg sem fo­gal­ma­zód­nak a ter­mi­no­ló­gi­ai és fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ten­ni­va­ló­kat il­le­tő fel­ada­tok. Itt vis­­sza­utal­ha­tunk Ale­xan­der Ber­nát meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, hogy a fi­lo­zó­fia önál­ló­so­dá­sa fel­té­te­le­zi a val­lás kont­roll­sze­re­pé­nek gyen­gü­lé­sét és az eg­zakt tu­do­má­nyok meg­lét­ét. Nos, az em­lí­tett szlo­vák gon­dol­ko­dók túl­nyo­mó rész­ben lel­ké­szek vol­tak, akik nem vé­let­le­nül hang­sú­lyoz­ták ki a fi­lo­zó­fia „szol­gá­ló” sze­re­pét. A szlo­vák nyel­vű fi­lo­zó­fia ma­gyar­ral szem­be­ni meg­ké­sett­sé­ge – az in­téz­mé­nye­sü­lés és pro­fesszion­a­lizálódás szem­pont­já­ból – ek­kor tény.
A vál­to­zás a 20. szá­zad­ban kö­vet­ke­zik be. Ta­lán az sem vé­let­len, hogy evan­gé­li­kus kör­nye­zet­ben. A ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban is min­dig a pro­tes­tán­sok vi­sel­tet­tek na­gyobb em­pá­ti­á­val a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­sei irán­t, hi­szen még a pe­ri­o­di­zá­ci­ót is a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­hoz kö­töt­ték. Samuel Osuský­nak a Štúr-nemzedék fi­lo­zó­fi­á­ját fel­dol­go­zó mű­vé­ben fo­gal­ma­zó­dik meg el­ső­ként az, hogy „be­szél­he­tünk a szlo­vák fi­lo­zó­fia vagy a szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia sze­rény történetéről.”37 Osuský nem vé­let­le­nül szól „sze­rény tör­té­net”-ről, hi­szen előt­te sen­ki sem fog­lal­ko­zott ez­zel a té­má­val. Ezért az­tán ő ma­ga volt az, aki kö­vet­ke­ző dol­go­za­tában38 meg­tet­te az el­ső lé­pé­se­ket eb­ben az irány­ban. Tár­gya mód­szer­ta­ni kér­dé­sei azon­ban egy­ál­ta­lán nem fog­lal­koz­tat­ják őt, és ko­ráb­bi di­lem­má­ját – szlo­vák vagy szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia – el­hagy­va már egy­ér­tel­mű­en szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ról be­szél. Va­gyis pél­dá­ul azo­kat a 17. szá­za­di la­ti­nul író pro­tes­táns vagy ka­to­li­kus gon­dol­ko­dó­kat is ide so­rol­ja, akik ese­té­ben fel­té­te­lez­he­tő vagy bi­zo­nyít­ha­tó volt a szlo­vák etnic­itás. Ugyan­azt az el­vet hasz­nál­ta, mint két év­vel ko­ráb­ban Josef Král, aki a cseh­szlo­vák nem­zet esz­mé­jé­ből ki­in­dul­va ír­ta meg a „cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fia” történetét.39 ő így de­fi­ni­ál­ta köny­ve tár­gyát: „et­ni­kai, nem­ze­ti és ál­la­mi ér­te­lem­ben vett cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fia. Fő­ként a cseh böl­csé­sze­ti gon­dol­ko­dás tör­té­ne­tét vá­zol­ja fel, de – még ha nem is akar­ja alá­be­csül­ni azo­kat – ide so­rol egye­di jel­le­gű vagy ke­vés­bé fon­tos szlo­vák gon­dol­ko­dó­kat is […] A cseh fi­lo­zó­fi­á­ba so­rol­juk mind­azon fi­lo­zó­fu­sok mű­ve­it, akik cse­hek vol­tak vagy an­nak szá­mí­tot­tak, írtanak volt bár­mi­lyen nyel­ven.”40 Tár­gyi szem­pont­ból Král mű­ve má­ig hasz­nál­ha­tó, de a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zá­sa eny­hén szól­va is vi­tat­ha­tó: cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ról be­szél, de a cseh gon­dol­ko­dók­kal fog­lal­ko­zik, akik kö­zé been­ged egy-­e­gy „szlo­vák”-ot is; et­ni­kai kri­té­ri­u­mot hasz­nál, ame­lyik a leg­több eset­ben la­bi­lis és meg­kér­dő­je­lez­he­tő; a két há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vák ál­lam lé­tét ve­tí­ti vis­­sza a múlt­ba; a nyelv­for­má­tól el­te­kint.
Er­re a mű­re re­a­gált Jozef Dieška, aki a leg­pon­to­sab­ban fo­gal­maz­ta meg a hu­sza­dik szá­zad negy­ve­nes éve­i­nek szlo­vák fi­lo­zó­fia fel­fo­gá­sát. Meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az ad­dig pub­li­kált dol­go­za­tok nél­kü­löz­nek min­den­faj­ta „el­mé­le­ti spe­ku­lá­ció”-t, a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te ezért va­ló­ban prob­lé­má­vá vált. Ná­la ta­lál­koz­ha­tunk elő­ször az­zal a gon­do­lat­tal, ame­lyik – pa­ra­dox mó­don – az öt­ve­nes évek mar­xis­ta dis­kur­zu­sa­i­ban is­mét­lő­dik meg, mi­sze­rint a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ese­té­ben a fi­lo­zó­fi­át tá­gab­ban kell ér­tel­mez­nünk, és olyan for­má­it is fel kell ven­nünk, ame­lyek a fi­lo­zó­fi­án kí­vül, – fő­ként az iro­da­lom­ban – ke­let­kez­tek. Ugyan­ak­kor fi­gyel­mez­tet ar­ra is, hogy kö­rül­te­kin­tő­en kell el­jár­nunk, hogy meg tud­juk kü­lön­böz­tet­ni a filo­zofiku­mot a fi­lo­zó­fi­án tú­li alak­za­tok­tól. Be­szél a szlo­vák fi­lo­zó­fia jel­le­gé­ről is, ame­lyik egy­részt a nem­zet­re irá­nyu­ló, és ezért nem­ze­ti fi­lo­zó­fia, más­részt pe­dig spi­ri­tu­a­lis­ta és ide­a­lis­ta irányult­ságú.41 Mint­ha meg­is­mét­lőd­né­nek a 19. szá­za­di ma­gyar meg­ha­tá­ro­zá­sok a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia funk­ci­ó­já­ról és jel­le­gé­ről. Dieš­ka mind­két ös­­sze­te­vőt be­ve­szi a sa­ját nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­ha­tá­ro­zá­sá­ba, akár­csak ko­ráb­ban Szon­tagh vagy Ale­xan­der. És ha el­fo­gad­juk Ale­xan­der, va­la­mint Dieš­ka jel­lem­zé­sét, ak­kor akár ar­ra is kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia kö­ze­lebb áll a ma­gyar­hoz, mint a cseh böl­cse­let­hez. (Egyéb­ként a két há­bo­rú köz­ti cseh fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek is ezt ál­lí­tot­ták.) A szlo­vák fi­lo­zó­fia kül­de­té­sét is azok­ból a fel­ada­tok­ból von­hat­juk le, ame­lye­ket a múlt­ban tel­je­sí­tett: a nem­ze­ti lét és a val­lás vé­del­me, va­la­mint a nem­ze­ti kul­tú­ra mű­ve­lé­se. Ami azt je­len­te­né – ha­bár er­ről Dieš­ka nem vall – hogy a fi­lo­zó­fia nem­ze­ti funk­ci­ó­ja ha­tá­roz­za meg en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a jel­le­gét. Me­to­do­ló­gi­ai szem­pont­ból az a dol­go­zat leg­je­len­tő­sebb ré­sze, ahol Dieš­ka fel­so­rol­ja a fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek előtt ál­ló fel­ada­to­kat: el­ső­sor­ban ös­­sze­ál­lí­ta­ni a szlo­vák fi­lo­zó­fia tel­jes tör­té­ne­tét, az­az ala­pos és ki­me­rí­tő le­vél­tá­ri, könyv­tá­ri ku­ta­tá­so­kat vé­gez­ni; má­sod­sor­ban he­lye­sen, az­az a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­i­nak meg­fe­lel­ve osz­tá­lyoz­ni és ér­té­kel­ni a ha­tá­so­kat, va­la­mint el­uta­sí­ta­ni a fe­le­ke­ze­ti egy­ol­da­lú­sá­go­kat. Meg­vá­la­szo­lat­lan ma­rad azon­ban a kér­dés: ki vagy mi a szlo­vák fi­lo­zó­fia szub­jek­tu­ma. Král mű­vi­leg konst­ru­ált „cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fiá”-ját Dieš­ka jo­go­san uta­sí­tot­ta el, de ő sem ho­zott fel fi­lo­zó­fi­ai ér­ve­ket sa­ját alap­ál­lá­sa mel­lett.
Ez előtt a tisz­tá­zat­lan hely­zet előtt áll­tak a szlo­vák fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek a hu­sza­dik szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben, ami­kor elő­ször kezd­tek prog­ram­sze­rű­en fog­lal­koz­ni az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel. Egy­részt tem­atizálat­lan ma­radt a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” fogal­ma42, más­részt a mar­xis­ta pa­ra­dig­ma tel­je­sen más irány­ba vit­te a na­gyon gyér vi­tá­kat. Ezek alap­irá­nyult­sá­ga meg­egye­zett a ma­gyar­or­szá­gi po­lé­mi­ák­kal, hi­szen a zsdanovi min­ta alap­ján a „ma­te­ri­a­lis­ta-ide­a­lis­ta” el­len­tét és az ún. ha­la­dó ha­gyo­mány kér­dé­sei kö­rül fo­rog­tak. Alap­já­ban vé­ve há­rom ál­lás­pont ala­kult ki. Az el­ső ab­ból in­dult ki, hogy a ha­zai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te alig is­mer ma­te­ri­a­lis­ta ha­gyo­mányt, va­gyis hogy a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét az ide­a­lis­ta tá­bo­ron be­lü­li „ha­la­dó kont­ra re­ak­ci­ós” irány­za­tok har­ca ha­tá­roz­ta meg. A má­so­dik mind­eh­hez hoz­zá­tet­te, hogy csak ab­ban az ér­te­lem­ben be­szél­he­tünk a ma­te­ri­a­liz­mus és az ide­a­liz­mus har­cá­ról, hogy a ma­te­ri­a­lis­ta irány­za­tok kül­föld­ön lé­tez­tek. A har­ma­dik, dok­trinér né­zet, a meg­elő­ző ket­tőt tu­do­mány­ta­lan­nak és ide­a­lis­tá­nak bé­lye­gez­te. A hu­sza­dik szá­zad het­ve­nes éve­i­nek po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai vi­szo­nyai kö­zött ezek a vá­dak még – bár eny­hébb for­má­ban és ko­mo­lyabb kö­vet­kez­mé­nyek nél­kül – meg­is­mét­lőd­het­tek. Adó­dik egy sa­ját­sá­gos tör­té­nel­mi pár­hu­zam: aho­gyan a le­vert sza­bad­ság­harc után a 19. szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok több­sé­ge a fi­lo­zó­fia­tör­té­net sán­cai mö­gé hú­zó­dott, a szlo­vák fi­lo­zó­fu­sok­nak a fi­lo­zó­fia au­to­nó­mi­á­ját vé­dő cso­port­ja is az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zott az öt­ve­nes évek­kel kez­dő­dő­en. A Te­o­dor Münz és Elena Várossová ve­zet­te aka­dé­mi­ai ku­ta­tó­cso­port két, egy­más­ra épü­lő kö­tet­ben mu­tat­ta be a „szlo­vák fi­lo­zó­fia történeté”-t.43 Az el­ső könyv elő­sza­vá­ban, va­la­mint a má­so­dik könyv utó­sza­vá­ban is ugyan­az a mód­szer­ta­ni elv fo­gal­ma­zó­dik meg: a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te nem ír­ha­tó meg a zsdanovi kö­ve­tel­mé­nyek alap­ján. A kö­vet­kez­te­tés te­hát ha­son­ló a ma­gyar­or­szá­gi vi­ták vég­ki­csen­gé­sé­vel. A nem­ze­ti fi­lo­zó­fia mi­vol­ta azon­ban nem té­te­le­ző­dik, csu­pán az fo­gal­ma­zó­dik meg, hogy a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té”-nek is­me­re­té­re azért van szük­ség, hogy a szlo­vák­ság tel­je­seb­ben meg­is­mer­hes­se sa­ját múlt­ját és szel­le­mi fejlődését.44
A szin­te­ti­kus fel­dol­go­zás igé­nyé­vel 1987-ben meg­je­lent kötet45 a cí­mé­ben hor­doz­za a vál­to­zást: nem a szlo­vák fi­lo­zó­fia, ha­nem a „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia” tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zik. En­nek a sze­man­ti­kai vál­toz­ta­tás­nak a buk­ta­tói azon­ban már az elő­szó meg­fo­gal­ma­zá­sa­i­ban is meg­je­len­nek. Az el­ső ezek kö­zül nem az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia lé­té­re, ha­nem a pe­ri­o­di­zá­ci­ó­ra és a „kez­det”-prob­lé­má­ra utal: „Az a kér­dés, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia vagy a szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét ír­juk-e meg, a ná­lunk mű­velt fi­lo­zó­fia kez­de­te­i­nek kér­dé­sé­vel függ össze.”46 A vá­lasz te­hát az, hogy nem­csak a szlo­vák nyel­vű böl­cse­let ké­pe­zi a ku­ta­tás és a be­mu­ta­tás tár­gyát, ha­nem min­den fi­lo­zó­fi­ai pro­duk­tum, ami ezen a te­rü­le­ten meg­je­lent. Ami ha­son­ló a „ma­gyar-ma­gyar­or­szá­gi” meg­ol­dás­hoz. Csak­hogy a hu­sza­dik szá­za­di Szlo­vá­kia ve­tül visz­sza a tör­té­ne­lem­be, ami az­tán olyan fur­csa di­lem­má­kat is szül a kö­tet elő­sza­vát fo­gal­ma­zó Ján Bod­nár szá­má­ra, mint pél­dá­ul, mit le­het kez­de­ni a 19. szá­za­di szlo­vák ma­te­ri­a­lis­ta és ate­is­ta Ján Horárikkal, aki „kül­föld­ön” (sic!), érts­d: Pes­ten mű­kö­dött. Va­gyis el­sik­kad­nak azok a mű­ve­lő­dés­be­li, egy­ház- és is­ko­la­tör­té­ne­ti ös­­sze­füg­gé­sek, ame­lyek a kö­zös ma­gyar­or­szá­gi hát­tér fi­gye­lem­be nem vé­te­lé­vel egy­ol­da­lú ké­pet vá­zol­nak fel a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről.
A szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek el­vi meg­ala­po­zá­sá­val a leg­kö­vet­ke­ze­te­seb­ben Vla­di­mír Bakoš pró­bál­ko­zott meg.47 Egy­ér­tel­mű­en úgy ha­tá­roz­za meg a szlo­vák fi­lo­zó­fi­át, mint a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­val és „a 19. szá­za­di ún. nem­zet­te­rem­tés idő­sza­ká­ban meg­je­le­nő konk­rét nem­zet- és tör­té­net­fi­lo­zó­fi­á­ban” meg­je­le­nő böl­cse­le­tet. Ugyan­ak­kor azt is ál­lít­ja, hogy mind a klas­­szi­kus is­ko­la­fi­lo­zó­fia, mind pe­dig az al­kal­ma­zott vagy imp­li­cit for­má­ban meg­va­ló­su­ló és szé­le­sebb ér­te­lem­ben vett fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dás a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ré­szét ké­pe­zi. A fel­té­tel az, hogy mind­ezek a for­mák az it­te­ni kul­tu­rá­lis kör­nye­zet­ben je­len­tek meg. „Va­gyis a »szlovák filozó­fi­a« el­ne­ve­zés mind­azok­ra a fi­lo­zó­fi­ai mó­do­za­tok­ra vo­nat­ko­zik, ame­lyek a je­len­le­gi Szlo­vá­kia ál­tal be­ha­tá­rolt te­rü­le­ti és mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ke­re­tek­ben je­len vol­tak” – ál­lít­ja Bakoš.48 A meg­ha­tá­ro­zás el­ső fe­lé­vel alig­ha kell és le­het vi­tat­koz­ni, hi­szen a szlo­vák nyel­ven mű­velt és a szlo­vák­ság lé­tét ér­tel­me­ző tör­té­net­fi­lo­zó­fia va­ló­ban nem­ze­ti fi­lo­zó­fia. Az imp­li­cit – az­az az iro­dal­mi és egyéb mű­vek tar­tal­maz­ta – fi­lo­zó­fia fel­vé­te­le a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­be bi­zo­nyos mó­don meg­en­ged­he­tő a múlt­ban sa­ját in­téz­mé­nye­ket nél­kü­lö­ző szlo­vák­ság ese­té­ben. Ha­bár en­nek az el­já­rás­nak a ve­szé­lye­i­re már Dieš­ka is fi­gyel­mez­te­tett. Mert ak­kor fel kell ten­ni azt a kér­dést is, hogy fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­tet vagy pe­dig esz­me­tör­té­ne­tet mű­ve­lünk? Kér­dé­ses­sé vá­lik Bakoš té­te­le az is­ko­la­fi­lo­zó­fi­át il­le­tő­en. Fen­tebb már em­lí­tet­tem ¼udovít Šuha­j­da, Van­drák And­rás és Johann Samuel Stein­er ese­tét, akik kor­tár­sak vol­tak, és mind­hár­man a Fries-féle fi­lo­zó­fi­át mű­vel­ték. Ugyan­ak­kor mind­hár­man evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban ok­tat­tak, de nem­ze­ti-kul­tu­rá­lis ori­en­tált­sá­guk szlo­vák, ma­gyar és rész­ben ma­gyar, rész­ben né­met volt. Ami oda mu­tat, hogy az „it­te­ni kul­tu­rá­lis kör­nye­zet” (Bakoš) nem ho­mo­gén, ha­nem – mi­ni­má­li­san a 20. szá­zad ele­jé­ig – he­te­ro­gén és mul­ti­kul­turális volt. Ab­ban tel­je­sen iga­zat kell ad­nunk Bakoš­nak, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia nyúj­tot­ta min­den­faj­ta böl­csel­ke­dés esz­mei hát­te­rét. Ál­ta­lá­nos­ság­ban az is igaz, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia és a szlo­vák nem­zet­fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad fo­lya­mán el­vál­nak egy­más­tól. De ezt a szét­vá­lást nem előz­te meg sem­mi­lyen ko­ráb­bi szim­bi­ó­zis, aho­gyan az sem ál­lít­ha­tó (mint Bakoš te­szi), hogy a ma­gyar ol­da­lon az is­ko­lai fi­lo­zó­fia al­kal­maz­ko­dott a nem­zet­for­má­lás­hoz. Hi­szen egy­részt 1842-ig – a hit­ok­ta­tó in­téz­mé­nyek­ben pe­dig sok tan­tárgy ese­té­ben a 19. szá­zad vé­gé­ig – a la­tin volt az ok­ta­tás hi­va­ta­los nyel­ve, más­részt pe­dig a fi­lo­zó­fi­ai pro­pe­deu­ti­ka (amely­ről Fel­ső-Ma­gyar­or­szág ese­té­ben szó le­het) nem tar­tal­ma­zott ide­o­ló­gi­ai jel­le­gű dis­z­­ci­plinákat. Nem is be­szél­ve ar­ról, hogy a nyil­vá­nos­ság előtt meg­je­le­nő ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai vi­ták idő­ben is meg­elő­zik a ma­gyar nyel­vű is­ko­lai fi­lo­zó­fi­át. Az, hogy a fi­lo­zó­fi­ai tan­köny­ve­ket a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től ma­gyar nyel­ven ad­ták ki, nem ele­gen­dő érv az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ese­té­ben.
Mind­ezek mel­lett fel­me­rül a „retroak­tiv­itás”-­nak egy sa­ját­sá­gos prob­lé­má­ja is: a je­len­le­gi Szlo­vá­kia múlt­ba va­ló vis­­sza­ve­tí­té­se. En­nek leg­alább két ös­­sze­te­vő­je van. Az egyik az, hogy a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” és a „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia” amúgy sem tisz­tá­zott vi­szo­nya to­vább bo­nyo­ló­dik, és újabb di­lem­má­kat vet fel. A má­sik, mond­hat­nók, fi­lo­ló­gi­ai kér­dés: mi­vel­hogy Szlo­vá­kia mint önál­ló kép­ződ­mény a 20. szá­za­dig nem lé­te­zett, és a tör­té­ne­ti el­ne­ve­zé­sek is kü­lön­böz­tek a je­len­le­gi­ek­től, a tu­do­má­nyos tisz­tes­ség meg­kö­ve­te­li a ne­vek és el­ne­ve­zé­sek pon­tos és kor­hű ada­to­lá­sát. (Csu­pán zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy a múlt­nak és a je­len­nek ez a ke­ve­re­dé­se meg­je­le­nik a ma­gyar his­to­ri­og­rá­fi­á­ban is. A kü­lönb­ség a ket­tő kö­zött ta­lán ab­ban van, hogy a szlo­vák szem­lé­let­ben a je­len ve­tí­tő­dik vis­­sza a múlt­ba, a ma­gyar­ban a múlt pro­lon­gá­ló­dik a kö­zel­múlt­ba és a je­len­be.) Az ered­mény azon­ban mind­két eset­ben meg­egye­zik: a he­te­ro­ge­ni­tás he­lyett egy meg­kí­vánt ho­mo­ge­ni­tás, a szuk­ces­­szi­vi­tás he­lyett mű­vi­leg ki­ala­kí­tott kon­ti­nu­i­tás, a mul­ti- vagy interkul­tur­al­itás he­lyett mo­no­kul­tú­ra je­le­ní­tő­dik meg. Bakoš ugyan meg­je­lö­li azo­kat a je­len­sé­ge­ket (nem­ze­ti és fe­le­ke­ze­ti el­té­ré­sek és szem­ben­ál­lás­ok), ame­lyek men­tén kom­mu­ni­ká­ci­ós disz­kon­ti­nu­i­tá­sok ala­kul­tak ki a fi­lo­zó­fi­á­ban, de ez nem je­len­ti azt, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án be­lül (amely­ről be­szél) a ka­to­li­kus és a pro­tes­táns esz­mék nem konf­ron­tá­lód­tak vol­na. Gyak­ran tör­tént meg, hogy az egy­más­sal vi­tá­zó je­zsu­i­ta és pro­tes­táns gon­dol­ko­dók me­ta­fi­zi­kai né­ze­tei meg­egyez­tek – gon­dol­junk csak a 17. szá­za­di pro­tes­táns sko­laszti­ciz­mus­ra49 – csu­pán te­o­ló­gi­ai és val­lás­fi­lo­zó­fi­ai meg­győ­ző­dé­sük­ben el­len­kez­tek egy­más­sal. Ami pe­dig a nyel­vi el­té­ré­se­ket il­le­ti: ez na­gyon ké­sőn, ma­gyar–s­zlovák vi­szony­lat­ban csak a 20. szá­zad­ban te­tő­ző­dött. Mind­ad­dig a la­tin ösz­­sze­kap­csol­ta a fi­lo­zó­fu­so­kat, és a 19. szá­zad el­ső har­ma­dá­ig a hun­garus­tu­dat is egy egy­sé­ges po­li­ti­kai nem­zet tag­ja­i­ként ér­tel­mez­te őket. Va­gyis, ha a szlo­vák – és a ma­gyar – fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben kon­ti­nu­i­tást ke­re­sünk, ak­kor azt a két nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kö­zös elő­tör­té­net­ében lel­het­jük fel.

3.

És ez­zel el­ju­tot­tunk a har­ma­dik té­má­ig: mi­kép­pen lép­he­tünk túl a ma­gyar és a szlo­vák nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek di­lem­má­in? Az­zal, hogy a két di­lem­mát egy­más mel­lé he­lye­zem, elő­re jel­zem ki­in­du­ló­pon­to­mat is: mind a ma­gyar, mind a szlo­vák fi­lo­zó­fia egy kö­zös gyö­kér­ből fa­kad.
En­nek a kö­zös múlt­nak, a két nem­ze­ti fi­lo­zó­fia elő­tör­té­net­ének a hor­do­zó­pil­lé­re és ál­lan­dó meg­ha­tá­ro­zó hát­te­re az is­ko­lai fi­lo­zó­fia volt. A 16. szá­zad­dal kez­dő­dő­en gim­ná­zi­u­mi szin­ten lo­gi­kát, a 17. szá­zad­tól pe­dig a nagy­szom­ba­ti és a kas­sai je­zsu­i­ta egye­te­men a te­o­ló­gi­á­ra va­ló fel­ké­szü­lés je­gyé­ben az ös­­szes fi­lo­zó­fi­ai disz­cip­lí­nát ok­tat­ták Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon. A Ratio Edu­ca­tio­n­is után ugyan meg­szűnt a két egye­tem, de Po­zsony­ban és Kas­sán ki­rá­lyi aka­dé­mia ala­kult, az evan­gé­li­kus lí­ce­u­mok pe­dig vis­­sza­nyer­ték ko­ráb­bi sze­re­pü­ket. Ezek az in­téz­mé­nyek biz­to­sí­tot­ták a mo­dern fi­lo­zó­fi­ai esz­mék im­port­ját Nyu­gat-Eu­ró­pá­ból. Va­gyis a 16–17. szá­za­di ci­vi­li­zá­ci­ós le­ma­ra­dás el­le­né­re az is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­pést tar­tott az eu­ró­pai fi­lo­zó­fia vál­to­zá­sa­i­val. Er­ről a lé­pés­tar­tás­ról be­szél Er­dé­lyi Já­nos is. Ugyan­ak­kor ez az is­ko­lai fi­lo­zó­fia sem­le­ges volt a nem­ze­ti kér­dé­se irán­t, hi­szen ami­kor a mo­dern nem­ze­ti ide­o­ló­gi­ák a nyil­vá­nos dis­kur­zus ré­szét kez­dik ké­pez­ni, az is­ko­lai fi­lo­zó­fia Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon csu­pán pro­pe­deu­tikai sze­re­pet ját­szott. Sa­ját­sá­gos eset­tel ál­lunk szem­ben, hi­szen a ma­gyar fi­lo­zó­fia ko­ráb­ban kez­dő­dik, mint aho­gyan az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ma­gyar nyel­vű­vé vá­lik. Va­gyis a Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lai fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben csu­pán nyel­ve ré­vén vá­lik a ma­gyar fi­lo­zó­fia ré­szé­vé. A szlo­vák fi­lo­zó­fia ugyan­csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­tól ru­gasz­ko­dik el, de raj­ta kí­vül va­ló­sul meg. Szi­go­rú­an vé­ve te­hát az is­ko­lai fi­lo­zó­fia nem nem­ze­ti fi­lo­zó­fia.
Ami kü­lönb­ség a ma­gya­ro­kat és a szlo­vá­ko­kat is érin­tő is­ko­lai fi­lo­zó­fia von­za­tá­ban ki­mu­tat­ha­tó, az le­re­du­kál­ha­tó a fe­le­ke­ze­ti vi­szo­nyok­ra. A ma­gyar kul­tú­ra ese­té­ben ez egy sa­ját­sá­gos ka­to­li­kus-re­for­má­tus vi­szony­ban, a szlo­vák kul­tú­ra ese­té­ben vi­szont ka­to­li­kus-evan­gé­li­kus kont­ra­po­zí­ci­ó­ban je­lent­ke­zett. Konk­rét­sá­gá­ban ez azt is je­len­tet­te, hogy míg Descartes fi­lo­zó­fi­á­ja a 17–18. szá­zad­ban, a re­for­má­tus is­ko­lák­ban meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott, a fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban szin­te hí­re sem volt. El­len­ke­ző­leg: a nagy­szom­ba­ti és a kas­sai egye­tem je­zsu­i­ta ta­ná­rai nyúl­nak a kartezian­iz­mus fi­zi­kai ta­nul­sá­ga­i­hoz. Kant fi­lo­zó­fi­á­ja pe­dig a 18. szá­zad vé­gé­től és a 19. szá­zad fo­lya­mán az evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban ok­ta­tott böl­cse­let kvint­es­­szen­ci­á­ja. Az csak „hab a tor­tán”, hogy Štúr alig­ha­nem nem­csak ide­o­ló­gi­ai okok­ból for­dult He­gel el­mé­le­té­hez, ha­nem azért is, hogy el­ha­tá­ro­lód­jon a „hi­va­ta­los” is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­tól. En­nek a mű­ve­lő­dés­be­li fe­le­ke­ze­ti de­ter­mi­nált­ság­nak az is­me­re­te azért fon­tos, mert a 20. szá­za­dig ár­nyal­ta – és ár­nyé­kol­ta – a szlo­vák fi­lo­zó­fia ön­is­me­ret­ét. Jó pél­da er­re az 1940-ben be­in­du­ló el­ső szlo­vák fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat, a Filo­zofický zborník túl­nyo­mó­részt ka­to­li­kus szel­le­mi­sé­ge, va­la­mint a lap­ja­in le­foly­ta­tott vi­ta Osuský fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­té­ről és Šte­fan Polakoviè gim­ná­zi­u­mi fi­lo­zó­fia tan­köny­vé­ről. A po­lé­mi­ák hát­te­ré­ben ki­mond­va-ki­mon­dat­la­nul ugyan­is ál­lan­dó­an ott lap­pang a ka­to­li­kus-pro­tes­táns el­len­tét, amely­nek ak­kor erős po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai töl­te­te is volt.
A nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák­nak a kö­zös hát­tér­ről va­ló le­vá­lá­sa a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­val kez­dő­dik. Ha el­te­kin­tünk Apá­czai Cse­re Já­nos 17. szá­za­di és kö­ve­tők nél­kül ma­radt kez­de­mé­nye­zé­sé­től, ak­kor azt mond­hat­juk, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia anyanyel­vűsítése a 18. szá­zad vé­gén kez­dő­dik. Az in sensu cos­mopoliti­co ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­vá vá­lás pe­dig a kanti és a he­ge­li vi­tá­kon ke­resz­tül az Aka­dé­mia kez­de­mé­nye­zé­se­i­vel ve­szi kez­de­tét. Eb­ből a szem­pont­ból nincs nagy kü­lönb­ség a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia kö­zött. Štúr és ge­ne­rá­ci­ó­ja meg­tet­te az el­ső és a má­so­dik lé­pést is. Az el­té­rés ab­ban van, hogy a hi­ány­zó in­téz­mé­nyek mi­att is a szlo­vák böl­cse­let le­ra­gad a tör­té­net­fi­lo­zó­fia és a nem­zet­fi­lo­zó­fia mel­lett, és nem jut el a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fi­ai disz­cip­lí­nák­hoz. Va­gyis az egyez­mé­nye­sek­hez ha­son­ló­an a szlo­vák fi­lo­zó­fia is a nem­zet fel­eme­lé­sét kí­ván­ja szol­gál­ni, és eh­hez ke­res fi­lo­zó­fi­ai ér­ve­ket. A ma­gyar fi­lo­zó­fia ugyan­ezt te­szi, de pár­hu­za­mo­san ez­zel fog­lal­koz­ni kezd sa­ját tör­té­ne­té­vel, for­mál­ja sa­ját ter­mi­no­ló­gi­á­ját, és az Aka­dé­mia ré­vén in­téz­mé­nye­sül is. A szlo­vák fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad el­ső fe­lé­ben in­kább nem­zet­po­li­ti­ka­i­lag inst­ru­men­tá­lis sze­re­pet ját­szik, a ma­gyar vi­szont – el­te­kint­ve az egyez­mé­nye­sek­től – in­kább „aka­dé­mi­kus”.
Ha a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák im­ma­nens ös­­sze­füg­gé­se­i­ről be­szé­lünk, ak­kor va­la­mi­fé­le kon­ti­nu­i­tást fel­té­te­le­zünk ezen nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák moz­gá­sá­ban. Ezt a prob­lé­mát Bakoš is fel­ve­ti idé­zett ta­nul­má­nya­i­ban. A szlo­vák vagy a ma­gyar fi­lo­zó­fia kon­ti­nu­i­tá­sát sze­rin­te ér­tel­mez­het­jük az esz­mék és el­mé­le­tek lán­co­la­ta­ként, az egyes fi­lo­zó­fu­sok egy­más­ra va­ló hi­vat­ko­zá­sa­ként, vagy pe­dig egy konk­rét fi­lo­zó­fia je­len­lé­te­ként az egyes kö­zös­sé­ge­ken be­lül. Az el­ső és má­so­dik mó­do­zat­ra alig van pél­dánk a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben. A har­ma­dik ki­mu­tat­ha­tó pél­dá­ul az eper­je­si evan­gé­li­kus kol­lé­gi­um­ban a 19. szá­zad fo­lya­mán, ahol de­monst­rál­ha­tó a kanti is­me­ret­kri­ti­ka er­kölcs­fi­lo­zó­fi­án ke­resz­tü­li át­ala­ku­lá­sa axi­ológiává. Csak­hogy ez a pél­da nem nyú­lik túl az is­ko­lai fi­lo­zó­fia te­rü­le­tén, még an­nak el­le­né­re sem, hogy ezt az ér­ték­fi­lo­zó­fi­a­ként mű­velt böl­cse­le­tet ok­tat­ták az eper­je­si és a po­zso­nyi te­o­ló­gus­hall­ga­tók­nak is.
A kon­ti­nu­i­tás kér­dé­sét, né­ze­tem sze­rint, csak úgy vá­la­szol­hat­juk meg, hogy az ún. kul­tu­rá­lis kör­nye­ze­tet az­zal az in­téz­mény­rend­szer­rel iden­ti­fi­kál­juk, ame­lyen be­lül a fi­lo­zó­fia meg­je­le­nik. Va­la­mi ha­son­lót ál­lít Bakoš is, ami­kor „a szlo­vák fi­lo­zó­fia 20. szá­za­di pro­fesszion­al­izálódásá”-ról beszél.50 Mi­re gon­do­lok? Ar­ra, hogy a fi­lo­zó­fi­á­nak a „kul­tu­rá­lis kör­nye­zet­”-be va­ló be­ágya­zó­dá­sa vagy úgy tör­té­nik, hogy a fi­lo­zó­fi­ai esz­mék va­la­mi­kép­pen do­mesz­ti­ká­lód­nak a kul­tú­ra töb­bi al­rend­sze­ré­ben, vagy pe­dig úgy, hogy a fi­lo­zó­fia ki­ala­kít­ja sa­ját in­téz­mé­nye­it, ame­lyek ré­vén az adott nem­ze­ti kul­tú­ra objek­tivizált rész­te­rü­le­té­vé vá­lik. Az el­ső le­he­tő­sé­get a szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ban a Štúr-­gen­erá­ció va­ló­sí­tot­ta meg, de tud­juk, hogy ez idő­le­ges tett volt, és a he­ge­li fi­lo­zó­fi­á­ról ké­sőbb már vi­ták nem foly­tak. Mi­vel in­téz­mé­nyek nél­kül zaj­lott le, az egész kez­de­mé­nye­zés ön­ma­gá­ba zá­rult. Az insti­tu­cional­izálódás el­ső fel­té­te­le egy olyan in­téz­mény (aka­dé­mia, egye­tem stb.) meg­lé­te, amely ös­­sze­fog­ja a böl­cse­lő­ket, és te­vé­keny­sé­gü­ket a kul­tú­ra töb­bi szfé­rá­ja fe­lé köz­ve­tí­ti. Az ilyen in­téz­mény be­so­ro­ló­dik a tár­sa­da­lom rend­sze­ré­be, és mint en­nek a rend­szer­nek az ele­me a fi­lo­zó­fia eset­le­ges stag­ná­lá­sá­nak az ide­jé­ben is be­biz­to­sít­ja a fi­lo­zó­fia ál­lan­dó je­len­lét­ét. Ez az in­téz­mény a pub­li­ká­lás ré­vén nyil­vá­nos­sá te­szi mind a nem­ze­ti, mind pe­dig a vi­lág­fi­lo­zó­fia ter­mé­sét, ami­vel alap­ve­tő szol­gá­la­tot tesz a ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dé­sek tisz­tá­zá­sá­hoz is. Azt pe­dig a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből tud­juk, men­­nyi­re fon­tos­sá vál­hat­nak a ter­mi­no­ló­gi­ai vi­ták ab­ból a szem­pont­ból is, hogy mi­lyen ori­en­tá­ci­ót vesz az adott nem­ze­ti fi­lo­zó­fia. A fi­lo­zó­fia nyil­vá­nos­sá vá­lik: egy­részt mert hoz­zá­fér­he­tő, más­részt pe­dig mert gaz­da­gít­ja az adott nem­zet kul­tu­rá­lis pro­duk­ci­ó­ját. A pub­li­ká­lás fel­té­te­le­zi nem­csak a könyv­ki­adás, ha­nem fő­ként a szak­fo­lyó­irat­ok meg­lét­ét is, ame­lyek­ben meg­je­len­het­nek a leg­újabb fi­lo­zó­fi­ai el­mé­le­tek, és ame­lyek­ben vi­ták foly­nak. A né­ze­tek konf­ron­tá­lá­sa nél­kül nem ala­kul­hat ki fi­lo­zó­fi­ai élet. Vé­ge­ze­tül pe­dig szük­sé­ges a jö­ven­dő fi­lo­zó­fu­sok ki­ne­ve­lé­se is. Ez­zel a kö­ve­tel­mén­­nyel mint­ha vis­­sza­tér­nénk az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­hoz. De ez nem ezt je­len­ti. A fi­lo­zó­fi­á­nak mint önál­ló stú­di­um­nak a meg­lé­te a fel­té­te­le an­nak, hogy a fi­lo­zó­fia ne instru­men­tálisan (pro­pe­deu­tikai funk­ci­ó­já­ban) ér­tel­me­ződ­jék, ha­nem ön­ma­gát rep­ro­du­kál­ja. Az insti­tu­cional­izálódás eb­ben az ér­te­lem­ben min­dig pro­fesszion­al­izálódás is.
Ha eb­ből a szem­szög­ből te­kin­tünk a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­re, ak­kor bi­zo­nyos idő­be­li el­to­ló­dás­sal ta­lál­ko­zunk. A ma­gyar fi­lo­zó­fia mö­gött ott volt a Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság (a ké­sőb­bi MTA), a 19. szá­zad vé­gé­től a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­ira­tok, az eu­ró­pai fi­lo­zó­fia leg­je­len­tő­sebb mű­ve­i­nek for­dí­tá­sai, a pes­ti majd pe­dig a ko­lozs­vá­ri egye­tem fi­lo­zó­fi­ai tan­szé­kei stb. A szlo­vák fi­lo­zó­fia ilyen jel­le­gű pro­fesszio­n­al­izálódása csak a 20. szá­zad fo­lya­mán, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban zaj­lott le, fő­ként a po­zso­nyi egye­te­men cseh ta­ná­rok se­gít­sé­gé­vel, va­la­mint a szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után az el­ső szak­fo­lyó­irat be­in­du­lá­sá­val. Ek­kor vált nyil­ván­va­ló­vá az is, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia két alap­ve­tő – sze­ku­la­ri­zált ver­sus val­lá­sos – irány­ban kez­dett fej­lőd­ni. En­nek meg­vol­tak a bel­ső okai, de ta­lán nem ér­dek­te­len utal­ni ar­ra, hogy a 19. és a 20. szá­zad for­du­ló­ján lé­te­ző két ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat kö­zül az egyik po­zi­ti­vis­ta, a má­sik pe­dig neo­to­mis­ta irá­nyult­sá­gú volt. Va­gyis a kö­zös múlt és hát­tér itt sem el­ha­nya­gol­ha­tó.