Skultéty Csaba: Mi is volt a Szabad Európa Rádió? Egy szerkesztő visszaemlékezései.
Skultéty Csaba: Mi is volt a Szabad Európa Rádió? Egy szerkesztő visszaemlékezései. Budapest, Helikon Kiadó, 2011, 182 p.
Megkapó humorú, intelligens és szellemes visszaemlékezés Skultéty Csaba könyve a Szabad Európa Rádióról (SZER). A szerzÅ‘ egyike azoknak a szerkesztÅ‘knek, akik 1951. okÂtóber 6-án a szerkesztÅ‘ségben hallhatták felcsendülni a SZER elsÅ‘ magyar műsorát, és egyike azoknak, akik még köztünk vannak abból a generációból.
Ez a munka nem annyira egy összefüggÅ‘ könyv, mint inkább frappáns, sodró lendületű és olvasmányos Ãrások sora egy-egy meghatározott témáról. Arról, hogyan került a szerzÅ‘nk Párizsba, majd onnan a SZER müncheni fÅ‘hadiszállására. Arról, hol, hogyan, kik között és milyen munkaritmusban töltött el mintegy harminc évet elÅ‘bb hÃrszerkesztÅ‘ként, majd 1963 után nemzetközi politikai szerkesztÅ‘ként, kommentátorként a SZER magyar osztályán az az ember, akit az édesanyja is csak SZER-beli álnevén, Ambrus Mártonként ismert.
Roppant izgalmasak a könyvnek azok a részei, amelyek a magyar szerkesztÅ‘ség munkatársairól (Juhász László, Csonka Emil, Borsányi Júlián, Bogyay Tamás és sokan mások) szólnak, valamint azok a fejezetek is, amelyek egy-egy ismert államférfihoz vagy művészhez kapcsolódnak (W. Churchill, de Gaulle, W. Brandt, H. Schmidt, De Gaspieri, Thomas Mann és mások), akikkel Skultéty Csaba találkozott. A magam részérÅ‘l a szerkesztÅ‘ség belsÅ‘ munkamenetének és a csehszlovák osztály szerkesztÅ‘ivel való kapcsolat részleteit értékelem a legtöbbre, mert ezekrÅ‘l a részletekrÅ‘l, a belsÅ‘ SZER-világ műÂködésérÅ‘l csakis egy olyan bennfentes és jó tollú visszaemlékezÅ‘tÅ‘l kaphatunk információkat, mint amilyen Skultéty Csaba.
A könyv végére marad egy kis keserű Ãz az ember szájában. Ennek oka egyrészt az a csalódás, hogy ez a mostani könyv elég nagy részben Skultéty Csaba Vasfüggönyön át. A Szabad Európa mikrofonjánál – elÅ‘tte és utána (Pozsony, Madách-Posonium, 2006) c. könyvének az ismétlése. Igaz, azt SzlovákiáÂban adták ki évekkel ezelÅ‘tt, és esetleg sokan nem ismerhetik.
Ennél lényegesebb oka a csalódásnak, ahogy és amilyen mondanivalóval a könyv befejezÅ‘dik a Ribánszky László és a Magyar TelevÃzió (167–171. p.) valamint A SZER kaszája (173–179. p.) c. fejezetekben. ÉrezhetÅ‘, hogy Skultéty Csaba immár nem válogatja meg a szavait, és el akar mondani valamit, amirÅ‘l fontosnak tartja, hogy nyoma maradjon, hogy tudjuk. A két utolsó fejezet nyÃltságán és odamondogató jellegén annyiban nem lepÅ‘dünk meg, hogy tudjuk, lényegében minden érintett, aki utólag megnyilatkozott a SZER-rÅ‘l (könyvben pl. Borbándi Gyula, elÅ‘adásokban pl. Ekecs Géza, Kasza László, de mások is), kibeszéltek kisebb-nagyobb konfliktusokat. Ez a két fejezet azonban kicsit több, mint egy kis sár a többiekre. Én Skultéty Csaba esetleges mai magyar belpolitikával összefüggÅ‘ szándékait félreteszem. Szomorú, de a lelke rajta, hogy a még élÅ‘ egykori szerkesztÅ‘k most egymásnak mennek, talán csak azért, mert elvakÃtják Å‘ket a mai magyar belpolitika diszkófényei.
Szomorú, hogy a magyar szerkesztÅ‘k belsÅ‘ viszonyai idáig fajultak – ehhez túl sokat tudunk arról, milyen fontos intézmény volt a SZER a kommunizmus elleni harcban, s talán (én bizonyosan) túlságosan felnézünk rájuk. Úgyhogy inkább azt olvassuk ki Skultéty Csaba könyve végébÅ‘l, hogy 1975 után, amikor az amerikai központi menedzsment sokkal kisebb befolyással bÃrt már a nemzeti szerkesztÅ‘ségekre, mint a kezdeti években, felerÅ‘södtek a mindig is létezÅ‘ konfliktusok. Más forrásokból tudjuk, az amerikaiak sokat küszködtek nemcsak az öt ún. célország szerkesztÅ‘ségei között felbukkanó partikuláris érdekekkel, hanem folyamatosan csitÃtaniuk kellett a szerkesztÅ‘ségeken belüli konfliktusait is. Mert ilyen-olyan csaták mindegyik szerkesztÅ‘ségben végbementek (a csehszlovákban bizonyosan, és elég csúnyák). Skultéty Csaba szavai tehát tovább erÅ‘sÃtik, hogy az 1980-as években a SZER már korántsem volt az, mint egykori önmaga.
Vajda Barnabás