Simon Szabolcs: Szlovákiai magyarok és újabb nyelvtörvények

Egy korábbi, másfél évtizeddel ezelőtt lefolytatott kutatás során megállapítottuk, hogy a szlovákiai magyar értelmiségi adatközlők (írók, költők, szerkesztők, pedagógusok, egyetemi hallgatók) indifferens módon viszonyultak az akkor még újnak számító államnyelvtörvényhez. Nagy részük nem olvasta, s a tartalmát sem ismerte pontosabban. Jelen írásban elsősorban arra a kérdésre keresem a választ, hogy megváltozott-e ez irányban az értelmiség attitűdje az azóta eltelt időszak történéseinek hatására, másképpen értékeli-e helyzetét az értelmiség, öntudatosabb állampolgárok lettek-e ilyen tekintetben az értelmiségiek, mint a korábbi időszakban.

A szlovákiai kisebbségek nyelvi jogai: elmélet és gyakorlat

Szlovákia lakosságának mintegy tizenöt százalékát alkotják a különböző nemzeti kisebbségek (vö. Gyönyör 1989; l. Gyurgyík 2001, 250. p.), vagyis Szlovákia többnemzetiségű államnak számít. Szlovák részről azonban ezt a tényt nagyon kevesen ismerik el (vö. Kusý 1998, 221. p.), a többségi és egyben hivatalos vélemény e tekintetben az alkotmány bevezetőjében fogalmazódik meg: Szlovákia a szlovák nemzet állama,1 s lényegében ez az alapállás határozza meg a nemzeti kisebbségekkel szembeni szlovák magatartást is.
A kisebbségekkel szembeni szlovák magatartást alapvetően befolyásolja az, hogy a többségi társadalom szemében a kisebbségi kérdés de facto a magyar kérdéssel azonos: a szlovákiai kisebbségek között a magyarok alkotják a legnagyobb létszámú közösséget, a legöntudatosabbak és a legszervezettebbek (Kusý 1996). Továbbá a szlovákiai magyarsággal szembeni szlovák magatartást alapjában az a tény határozza meg, hogy a szlovák nemzet 1918-ig a magyar állam keretei között létezett és fejlődött (máig él az ún. „ezeréves magyar elnyomás” mítosza).
A kisebbségi kérdésben (ideértve a nyelvi jogokat is) érvényesülő szlovák felfogás alapvető jellemzői:
a) A kisebbségi jogokat egyéni jogokként értelmezik, s elutasítják a kisebbségek kollektív jogait.2
b) Az állampolgárok közötti egyenlőség elvére hivatkozva elutasítják a kisebbségekkel szembeni pozitív diszkrimináció elvét, sőt egyesek a kisebbségi jogok érvényesítésében a többség diszkriminálását látják, ezért a különböző dokumentumokban (pl. a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához fűzött állásfoglalásban) külön kiemelik, hogy a kisebbségi jogok érvényesítése nem érintheti hátrányosan a többségi nemzethez tartozókat.
c) A szlovák közvélemény egy része, főleg a Szlovák Nemzeti Párt tagjai és szimpatizánsai a kisebbségi jogok érvényesítésére irányuló törekvéseket a szlovák állam szuverenitása és területi integritása elleni támadásnak tartja (a magyarok részéről természetesen), s a határrevíziótól való félelemtől motiválva elutasít minden olyan elképzelést, mely a kisebbségi jogokat valamely földrajzilag meghatározható területhez kötné. Ezért nemcsak a területi autonómia gondolatának felvetését kísérik heves reagálások, de ez a magatartás motiválja azt a tényt is, hogy pl. a kisebbségi nyelvhasználati jogokat (kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetve Charta) nem bizonyos területhez (közigazgatási egységhez), hanem konkrét településekhez kötik. Ez az álláspont fejeződik ki abban a megfogalmazásban is (a Chartához fűzött nyilatkozatban), hogy Szlovákiában nincsenek regionális nyelvek, csak kisebbségi nyelvek vannak.
d) A kisebbségi jogokkal kapcsolatban képviselt szlovák álláspont pozitivista-normativista, vagyis csak azt tartják jognak, ami valamely konkrét jogszabályban expressis verbis megfogalmazódik, amit valamely jogszabály megenged (jellemző e tekintetben a kisebbségi nyelvű településnevek, ill. vasútállomások nevei használatával kapcsolatos álláspont).
e) A kisebbségi jogok érvényesítését, főleg a nyelvhasználat kérdését többé-kevésbé magánügynek tekintik; nyílt (állami) diszkrimináció nincs, de az állami adminisztráció részéről a kisebbségek támogatása inkább csak deklaratív jellegű. Bizonyos kisebbségi jogokat a törvények megengednek, ezek azonban nem érvényesülnek automatikusan, hanem csak akkor, ha az adott jogot a kisebbség (egy adott kisebbséghez tartozó személy) igényli. Az ide vonatkozó törvények úgy vannak megfogalmazva, hogy a kisebbségi jogok gyakorlása az állam számára minél kevesebb „gonddal” és költséggel járjon.
f) A kisebbségektől elvárják, hogy a többségi nyelvet ugyanolyan szinten beszéljék, mint az egynyelvű szlovákok; elutasítják viszont azokat a felvetéseket, melyek szerint a kisebbségekkel együtt élő szlovákoknak is el kellene sajátítaniuk valamely szinten a környezet nyelvét. Sőt a szlovákokkal szembeni diszkriminációnak tekintik azt az igényt, hogy a kisebbségek lakta területeken az ügyfelekkel kapcsolatban levő hivatalnokok beszéljék a kisebbség nyelvét is.
A kisebbségek jogait, s ezen belül a nyelvhasználati jogokat, illetve az egyes nyelvek státusát Szlovákiában több törvény is szabályozza, ezek közül a legfontosabbak: az alkotmány (33. és 34. §), az 1995. évi ún. államnyelvtörvény, az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény. Egyéb jogszabályok (pl. a közoktatási törvény, a Büntető Törvénykönyv, a Szlovák Televízióról és a Szlovák Rádióról szóló törvény, a közérdekű információkról szóló törvény stb.) is tartalmaznak olyan rendelkezéseket, melyek a nem szlovák anyanyelvűek (nemzetiségűek) nyelvi jogaira vonatkoznak. Szlovákia továbbá ratifikálta a kisebbségvédelmi keretegyezményt és elfogadta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. A kisebbségek jogaira vonatkozóan az államközi szerződések (pl. a magyar–szlovák alapszerződés) is tartalmaznak rendelkezéseket.
A fenti törvényekre érvényes, hogy a kisebbségek jogait (s ezen belül a nyelvhasználati jogokat) egy nemzetközileg éppen elfogadható, minimális szinten garantálják (vö. Lanstyák 1998, Szabómihály 2000/2002; e tekintetben jellemző az, hogy a Charta által felkínált lehetőségek közül Szlovákia melyeket választotta). A fő gondot e törvények gyakorlati alkalmazása jelenti, a nyelvhasználati törvények közül jellegzetesen például csak az államnyelvtörvény végrehajtásának szenteltek figyelmet, azt ellenőrizték; a kisebbségi nyelvhasználati törvény végrehajthatóságával kapcsolatos problémákat már kevésbé tartják fontosnak.

Az államnyelvtörvény módosítása

2010-ben a szlovák parlament jóváhagyta az 1995. évi nyelvtörvény egyes rendelkezéseinek módosítását. Ezek azonban nem vonatkoztak a magyarnak mint kisebbségi nyelvnek a hivatali érintkezésben való használatára. A módosított nyelvtörvény 2011. január 1-jén lépett volna érvénybe. Ivan Gašparovič államfő azonban visszaküldte a törvényt megfontolásra, így az csak egy második szavazás után, 2011 márciusában lépett hatályba. Az egyik legfontosabb változás, hogy a törvény megsértéséért pénzbírság is kiszabható; ez 50-től 2500 euróig terjedő összegben lett meghatározva (vö. 9a. §).
Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök tárgyalásokat folytatott a nyelvtörvénnyel kapcsolatban, Szécsény városában 2009. szeptember 10-én. Itt a magyar sajtó szerint sikerült a magyar félnek kisebb módosításokat kicsikarnia a szlovák vezetéstől. Később a szlovák diplomácia ezeket a kedvezményeket semmibe vette. A felek Szécsényben megállapodtak, hogy a szlovák államnyelvtörvény vitás kérdéseit a törvényhez kiadandó végrehajtási utasításban rendezi majd a szlovák kormány, a végrehajtási utasításról pedig a kisebbségi vegyes bizottságban egyeztetnek, a tárgyalásokba az EBESZ-t is bevonva.
2010 októberében a Velencei Bizottság állásfoglalást adott ki a törvénnyel kapcsolatban. A Bizottság részletesen elemezte a törvényt, és annak módosítására szólított fel.
A Magyar Koalíció Pártja kezdeményezésére 2010 októberében aláírásgyűjtés indult a szabad anyanyelvhasználat követelése végett. A közel 34 000 támogató aláírást tartalmazó petíciós íveket 2010 decemberében átadták a parlament elnökségi irodájának.
A Szlovák Nemzeti Párt 2011-ben szintén aláírásgyűjtést kezdeményezett a kizárólagos szlovák nyelvhasználat ügyében. Petíciójuk a szlovák társadalom jelentős támogatását élvezte. Összegyűjtött aláírásaik száma 2012 januárjában 420 000 körül volt, amely ezáltal teljesítette a népszavazás kiírásának számbeli feltételét.

A kisebbségi nyelvtörvény módosítása

A 2010-es szlovákiai parlamenti választások után megalakult kormány Iveta Radičová kormányfővel az élen a kritikák hatására módosított a 2009-ben elfogadott kisebbségi nyelvtörvényen.
A kisebbségi nyelvhasználati törvény legfontosabb módosításai közé tartozik, hogy itt is bevezették a szankciókat, a tájékoztatási kötelezettséget, valamint a más törvényekben biztosított nyelvhasználati jogokat nagyrészt egybegyűjtötték és egységes szerkezetbe foglalták. A két nyelvtörvényen kívül ugyanis számos más törvény is rendelkezett és rendelkezik a mai napig is nyelvhasználati kérdésekről. Ilyen például a községek kisebbségi nyelvű megnevezéséről szóló törvény, amely 2011. július 1-jétől be­épült a kisebbségi nyelvtörvénybe. A következő az információs törvény, amelynek egyes részei szintén átkerültek a kisebbségi nyelvtörvénybe. Majd a polgári és büntető eljárásokról szóló törvények, az oktatási törvények, jogszabályok és a rádióról, televízióról szóló jogszabályok stb.
A módosítás után a törvény előírta, hogy a kiszabható pénzbírság felső határa 2500 euró. A magánszemélyek azonban nem büntethetők. Az elfogadott törvény szerint a nyelvhasználati küszöb a településenkénti 20%-ról 15%-ra csökken. Újabb falvak az erről szóló jegyzékbe viszont csak abban az esetben kerülhetnek, ha két egymást követő népszámlálás megerősíti a nemzeti kisebbségek növekvő számát az adott településen. A jegyzékből való törléshez három népszámlálás adatai – és a 15 százalékos határ alá csökkenés – szükségesek.
A hivatalok kötelesek szlovák és magyar nyelven is kiadni a születési és a halotti anyakönyvi kivonatokat, és a hivatalos ügyeket a lakosok anyanyelven is elintézhetik. A települések önkormányzati ülésein a képviselők és a polgármester jóváhagyása esetén az adott népcsoport nyelvén is lehet beszélni. Az anyakönyveket azonban továbbra is szlovák nyelven kell vezetni.
Szabómihály Gizella szerint (Szabómihály 2011, 17. p.) „tény, hogy a 2011. március 1-jén hatályba lépett törvény enyhít a korábbi szabályozáson, a nemzetközi szakértők által leginkább kifogásolt problémát azonban nem orvosolja: ez pedig az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény közötti egyenlőtlen viszony”.

Néhány vélemény az államnyelvtörvény módosításáról

Nem maradt külföldi véleménynyilvánítás nélkül a frissen megalkotott nyelvtörvény. Sólyom László, Magyarország akkori köztársasági elnöke egyenesen aggályosnak nevezte a módosított nyelvtörvényt: „Az anyanyelv használatának ilyen szigorú szankciókkal fenyegetett korlátozása nem csupán a szlovákiai magyarság érdekeit és eddig gyakorolt jogait sérti, de több két- és többoldalú nemzetközi megállapodás szellemével, egyes esetekben betűjével is ellentétes. Többnemzetiségű állam homogén nemzetállammá alakítása, erőszakos nyelvi asszimiláció az Európai Unió értékrendjével összeférhetetlen, és a kisebbségeket védő mai nemzetközi jogrenddel ellentétes.”3 Bajnai Gordon akkori miniszterelnök szerint ez a törvény jelentősen rontja a magyar–szlovák kapcsolatokat. „Nagyon káros, amikor egyes, megélhetési nacionalizmust folytató szélsőséges szlovák politikusok a kisebbségi ügyet használják arra, hogy elfedjenek valós problémákat. Előnyös lenne, ha a belpolitika, a hatalmi motivációk kikerülnének a kétoldalú kapcsolatokból, és a kisebbségek ügye visszatérne a kapcsolatok érinthetetlen, szent dolgai közé.”4 Szlovák részről Miloslav Kusý politológus így nyilatkozott: „Ez a nyelvtörvény egy teljesen felesleges jogszabály. Sőt káros, mert teljesen feleslegesen rontja a különböző anyanyelvű polgárok kölcsönös viszonyát. Nem kellett volna azt még módosítgatni, mert már az eredeti is annyira rossz, hogy azt nem lehet jóvátenni, hacsak nem úgy, hogy érvénytelenítik azt.”5 Az Európai Parlamentet annak elnöke, Jerzy Buzek képviselte, aki úgy nyilatkozott, hogy a törvény ellentétes a demokrácia alapelveivel.

Szlovákiai magyar csoportosulások és kezdeményezések a magyar nyelv megmentéséért

A magát magyarnak vallók döntő többsége (több mint 90%-a) Dél-Szlovákiának a Magyarországgal határos déli sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi összefüggő területen él. A legnagyobb magyar tömböt a Délnyugat-Szlovákiában Pozsonytól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja. Ide tartozik a leghomogénebb magyar területnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és a Garam közti területek és az Ipoly mente magyarsága. A második nagy magyar településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja. A harmadik nagy tömböt pedig a Bodrogköz és Ung-vidék magyarsága. A tömbmagyarságon kívül jelentősebb nyelvszigetet alkot a Nyitra környéki magyarság. Szlovákia jelenlegi közigazgatási felosztása szerint a szlovákiai magyarok az ország nyolc megyéjéből négyben haladják meg a 10%-ot. A nyitrai, a nagyszombati, a besztercebányai és a kassai megyében. Jelentősebb számú magyar még a pozsonyi megyében él, így a többi régióban elhanyagolható a magyarok számaránya. Szlovákiában összesen 523 olyan település van, ahol a magyarok részaránya meghaladja a 10%-ot, ezen belül pedig 435 település, amelyben magyar többség van. Ezeknek a településeknek a nagy része azonban kis lakosságszámú falu, és csupán 14 városban haladja meg a magyarok aránya az 50%-ot. A magyarok 59,3%-a ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik.6

A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért elnevezésű mozgalom

A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalom, egy nonprofit szervezet, amely 2011-ben alakult, s a Facebook internetes közösségi portálon hirdeti magát. „Kik vagyunk? Olyan felvidéki aktivisták, akik nehezményezik, hogy a magyar nyelv mindinkább háttérbe szorul Dél-Szlovákiában, pedig anyanyelvünk vizuális és verbális használatára törvény adta jogunk van. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a dél-szlovákiai vállalkozók egy része nem tiszteli meg magyar ajkú ügyfeleit azzal, hogy anyanyelvükön is megszólítja őket – ezen az európaiatlan és diszkriminatív gondolkodásmódon szeretnénk változtatni.”
A szervezet felhívja a magyar nyelven beszélő lakosság figyelmét arra, hogy vannak jogai, amelyeket érvényesíteni kell. Joga van például a magyar nyelvű helységnévtáblákhoz az ún. táblatörvény alapján. Ez a mozgalom fő alapelve. A mozgalom 2011 októberében készített egy felmérést. E vizsgálat felderítette, hogy legalább 34 település 76 magyar táblája hiányzott. A mozgalomnak a közútkezelő vállalathoz intézett levelére kapott válaszból kiderült, hogy a vállalat a táblákat pótolni szándékozik. Több szlovákiai magyar politikus szintén levelet intézett a közútkezelő társasághoz, ahonnan ugyanazt a választ kapták. A társaságot a törvénysértés miatt pénzbírsággal, büntetéssel is fenyegették.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért mozgalom aktivistái egy időszakban végigjárták az érintett falvakat, és megállapították, hogy ez a törvénysértő helyzet nem változott. Sehol nem voltak fellehetőek a táblák. A mozgalom aktivistái ezért a táblák alá egy három nyelven írt feliratot helyeztek el, mely figyelmeztet a törvénysértésre: „Ezen a településen a törvény értelmében kötelező feltüntetni a helység nevét a nemzeti kisebbség nyelvén is. A tábla hiánya törvénysértés!”7 A mozgalom aktivistái egyébként nemcsak a táblák feliratára hívják fel a figyelmet, hanem arra is, hogy hogyan, hol, milyen módon lehet intézni a hivatalos ügyeket magyarul.

Táblaakció

A szervezet tevékenységének egyik formája az ún. matricázás, vagyis a különféle objektumok matricákkal való megjelölése. A matrica a szervezet reményei szerint cselekvésre készteti azokat a vállalkozókat és intézményeket, melyek eddig nem voltak következetesek a kétnyelvű nyelvhasználat területén.8
A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért elnevezésű mozgalom egy nemes célt tűzött ki maga elé: azokon a településeken, ahol nincsenek magyar nyelvű helységnévtáblák, a törvény értelmében a szervezet aktivistái egy jól irányított akció keretén belül felállítják azokat.
Ez a mozgalom egyebek mellett felvállalta azt is, hogy sorra járja Szlovákia magyarlakta településeit és megismerteti az embereket a jogaikkal. Ilyen előadások voltak például Kürtön9 vagy Komáromban. A fiatal, értelmiségi aktivisták ismertették az ún. táblatörvényt, illetve egy színvonalas kiállítással lepték meg az érdeklődőket.

Anyanyelvünkért Polgári Társulás

2009-ben alakult meg az Anyanyelvünkért Polgári Társulás. Elérhetőségük megtalálható a Facebook közösségi portálon. A társulás célja: „Szeretnénk megerősíteni a gondolatot, hogy Szlovákia nem egynyelvű ország, de több nemzetiség otthona is. Felvesszük a kapcsolatot Szlovákia minden olyan szervezetével, amelynek fontos, hogy mi, szlovákiai nemzeti kisebbségekhez tartozók, valóban otthon érezzük magunkat Szlová­kiá­ban. Sajnos több akadálya is van annak, hogy a nemzeti kisebbségek teljes életet élhessenek Szlovákiában: nyelvhasználatuk törvények közé van szorítva, ráadásul a nemzeti kisebbségek még kivívott jogaikkal sem élnek maradéktalanul. Azon dolgozunk, hogy a nemzeti kisebbségek megismerjék nyelvhasználati jogaikat, segítséget kapjanak ahhoz, hogy anyanyelvüket használják, illetve pozitív példákat szeretnénk bemutatni a működő többnyelvűségre.”10

1. ábra. Az Anyanyelvünkért Polgári Társulás logója

Forrás: http://www.facebook.com/pages/Anyanyelvünkért-Polgári-Társulás/102382346464564

Anyanyelv-használati útmutató

2012. március 29-én az Új Szó című szlovákiai magyar napilap mellékleteként megjelent egy kis füzet, amelynek a címe: Nyelvi jogok Szlovákiában, Anyanyelv-használati útmutató (Cúth–Horony–Lancz 2012). A somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet állította össze abból a célból, hogy a szlovákiai magyarság tisztábban lásson a jogait illetően. A kiadvány elején megállapíttatik, hogy a benne foglaltak a 2012. március 1-jei jogállapotot tükrözik, azaz a kiadvány a hatályos kisebbségi nyelvtörvény szerint bemutatja a szlovákiai magyarok nyelvi jogait. Tartalmazza a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya alapján a kisebbségek jogait. Ismerteti, hogy hol lehet magyarul beszélni, hova fordulhat panasszal a lakosság, ha megsértették nyelvi jogait, ill. Szlovákia mely településein kötelező biztosítani a magyar nyelv hivatali használatát. A dokumentum arra ösztönöz, hogy mindenki bátran beszéljen az anyanyelvén, például ne váltson mindjárt szlovák nyelvre az üzletekben.

Egy kérdőíves felmérés tanulságai

Szlovákiában a parlament 1995. november 15-én törvényt fogadott el a Szlovák Köztársaság államnyelvéről, olyat, amely diszkriminatív, és erősen korlátozza a nemzetiségek nyelvhasználatát. Az államnyelvtörvény ismeretéről mikrofelmérést készítettünk a szlovákiai magyar értelmiségiek egy kis csoportjában Lanstyák Istvánnal 1997 decemberében. A kérdőíves vizsgálattal az volt a célunk, hogy képet kapjunk a szlovákiai magyar értelmiség képviselőinek az 1995 novemberében elfogadott nyelvtörvénynyel kapcsolatos ismereteiről (vö. Simon 2002). Az adatközlők felkérésünkre egy – Lanstyák István által készített – harminc kérdésből álló kérdőívet töltöttek ki, minden esetben a személyes jelenlétünkben, s az egyes kérdések megválaszolásához semmilyen segédanyagot nem használhattak. Megemlíthetjük, hogy több középiskolai tanár adatközlő nem vállalkozott a kérdőív kitöltésére, s ezt azzal indokolta, hogy „nem ért a nyelvtörvényhez”.
Alapvető feltételezésünk akkor az volt, hogy az adatközlők nagy része: (1) nem ismeri behatóan a nyelvtörvényt, (2) azt antidemokratikusnak, az előzőhöz – az 1990-ben elfogadott hivatalos nyelvről szólóhoz – képest szigorúbbnak tartja.
2012-ben, tizenöt évvel később, lényegében hasonló feltételek mellett, megismételtem a felmérést. A feltételezésem az volt, hogy némileg jobb eredményt kapok az adatközlőknek az államnyelvtörvénnyel kapcsolatos ismereteiről. Az alábbiakban e felmérés néhány tapasztalata következik.

Az adatközlőkről

A kérdőívet 1997-ben 53 adatközlő töltötte ki, 73,6%-uk (39) nő, 26,4%-uk (14) férfi. A megkérdezett szlovákiai magyar értelmiségi adatközlőknek csak a 32,1%-a (17) olvasta a nyelvtörvényt, 64,2%-a (34) nem olvasta semmilyen nyelven sem a nyelvtörvényt, csupán hallott róla, ill. a mindennapi életében szerezhetett róla tapasztalatot. 18,9%-uk (10) egyszer olvasta, 9,4%-uk (5) többször is elolvasta, s mindössze 3,8%-uk (2) tanulmányozta át alaposan a nyelvtörvényt.
2012-ben a kérdőívet 223 adatközlő töltötte ki, 65,0%-uk (145) nő, 35,0%-uk (78) férfi. Tanárok, egyetemi oktatók és hallgatók, ill. ismerőseink köréből választottuk ki őket. Középiskolai tanár vagy oktató az adatközlők 30,9%-a (69), a Selye János Egyetem hallgatója 37,2%-uk (83). 97,8%-uk (218) magyar nemzetiségű, 2,2%-uk (5) szlovák; 99,6%-uk (222) magyar anyanyelvű, 0,4%-uk (1) szlovák.
Néhány adat az államnyelvtörvény ismeretéről

Az alábbi táblázatban láthatjuk, hogy a második, 2012-es felmérés alkalmával az adatközlőknek még kevésbé vannak beható ismereteik a nyelvtörvényről, mint korábban.

1. táblázat. Az államnyelvtörvény szövegének ismerete

1997-ben az adatközlők 94,3%-a (50) igaznak tartotta azt az állítást (19. kérdés), hogy: „A fogyasztó védelmének érdekében kötelező az államnyelv alkalmazása a hazai, ill. az importált áru tartalmának megjelölésekor. Ezek más nyelvre is lefordíthatóak, de az idegen nyelvű szöveg csak az azonos nagyságú államnyelvű felirat után következik.” Ebben minden bizonnyal gyakorlati tapasztalataik is vannak az adatközlőknek.

A 2012-es eredményeket az alábbi táblázatban láthatjuk. A korábbi adatokhoz képest 14,9 százalékkal kevesebb azoknak az adatközlőknek a száma, akik a fenti állítást igaznak tartották, azaz helyesen válaszoltak.

2. táblázat. Az importált áru tartalmának megjelölésekor kötelező az államnyelv használata

1997-ben az adatközlők 92,5%-a (49) igaznak tartotta azt az állítást (15. kérdés), hogy: „A polgárok a közszolgálati intézményeknek címzett írásbeli beadványaikat az állam nyelvén terjesztik elő.”
2012-ben a korábbi adatokhoz képest 28,8 százalékkal kevesebb azoknak az adatközlőknek a száma, akik az állítást igaznak tartották, azaz helyesen válaszoltak.

3. táblázat. Az írásbeli beadványok nyelve

Az 1997-es adatok alapján az adatközlők 67,9%-a (36) szerint: „Államnyelven ebben a törvényben a szlovák nyelv kodifikált változatát kell érteni” (12. kérdés).
2012-ben a fenti állítást az adatközlők jóval kisebb arányban, 12,3 százalékkal kevesebben tartották igaznak. Egyébként ez a helyes válasz.

4. táblázat. Az államnyelv a szlovák nyelv kodifikált változata

„Az üzletekben, szórakozóhelyeken és más nyilvános helyeken […] a szlovák állampolgárok az egymás közötti kommunikációban kötelesek a szlovák nyelvet használni. Amennyiben a kommunikációnak nem szlovák állampolgárságú résztvevője is van, más nyelvek is használhatók.” (21. kérdés; ezt ilyen formában nem tartalmazza a nyelvtörvény, csak mintegy kísérletképpen szerepel a kérdőívben.) 1997-ben az adatközlők 54,7%-a (29) nem tartotta igaznak, érdekes viszont, hogy ugyanakkor 20,8%-a (11) igaznak tartotta!
Adataink szerint 2012-ben még többen, 5,2 százalékkal nagyobb arányban tartották igaznak az állítást az adatközlők.
5. táblázat. A szlovák állampolgárok az egymás közötti kommunikációban kötelesek a szlovák nyelvet használni

1997-ben kevésbé voltak biztosak az adatközlők abban a kérdésben, hogy az államnyelvtörvény szabályozza-e a kisebbségi nyelvek használatát (10. kérdés). 37,7%-uk (20) szerint nem szabályozza, 54,7%-uk (29) szerint szabályozza, s 7,5%-uk (4) más választ adott. Magában a törvényben ez olvasható: „A törvény nem szabályozza a nemzetiségi kisebbségek és az etnikai csoportok nyelvének használatát. Ezeknek a nyelveknek a használatát külön törvények szabályozzák.”
2012-ben helyesen válaszolt a kérdésre az adatközlők 8,1 százaléka. Ez csaknem 30 százalékkal kevesebb, mint a korábbi felmérésben kapott válasz.

6. táblázat. Az államnyelvtörvény szabályozza-e a kisebbségi nyelvek használatát?

Az 2012-es adatok összegzéseképpen

A megkérdezett szlovákiai magyar értelmiségi adatközlőknek csak a 24,2%-a (54) olvasta a nyelvtörvényt, 73,1%-a (163) nem olvasta semmilyen nyelven sem, csupán hallott róla, ill. a mindennapi életében szerezhetett róla tapasztalatot. 17,5%-uk (39) egyszer olvasta, 4,5%-uk (10) többször is elolvasta, s mindössze 2,2%-uk (5) tanulmányozta át alaposan a nyelvtörvényt. Ez az eredmény jóval rosszabbnak minősíthető, mint amilyet a korábbi felmérés alkalmával tapasztaltunk.
Az alábbi táblázatban az 1997-ben és a 2012-ben végzett felmérések eredményeinek összefoglalása látható.

7. táblázat. Az államnyelvtörvény ismerete 1997-ben és 2012-ben

Zárszó

Feltételeztem, hogy a demokratizálódó társadalmi életnek, ill. a nagyobb mértékű információáramlásnak köszönhetően az értelmiség nagyobb számarányban érdeklődik a nyelvtörvények iránt, ill. nagyobb arányban ismeri a nyelvtörvényeket azok módosított változatában, mint a korábbi időszakban. Ez az elvárásom azonban nem teljesült.

Irodalom

Cúth Csaba–Horony Ákos–Lancz Attila 2012. Nyelvi jogok Szlovákiában. Jazykové práva na Slovensku. Anyanyelv-használati útmutató. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Gyönyör József 1989. Államalkotó nemzetiségek. Bratislava, Madách.
Gyurgyík László 2001. Népszámlálás. A szlovákiai magyarság demográfiai, valamint település- és társadalomszerkezetének változásai az 1990-es években. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó.
Kovács Péter 1996. Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Budapest, Osiris Kiadó.
Kusý, Miroslav 1996. The Hungarian minority in Slovakia under the conditions of the Slovak na­tion state. Perspectives, 6–7., 63–74. p.
Kusý, Miroslav 1998. Čo s našimi Maďarmi? Bratislava, Kalligram.
Lanstyák István 1998. A szlovák nyelvtörvény és a szlovákiai magyarok. In Nádor Orsolya–Komlós Attila (szerk.): Kiút a csapdából. Budapest, Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, Anyanyelvi Konferencia, 79–99. p.
Mrva Marianna–Szilvássy Tímea 2011. Kétnyelvűség a dél-szlovákiai településeken. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 13. évf. 1. sz. 37–58. p.
Simon Szabolcs 2002. Szlovákiai magyarok és nyelvtörvények. In Kontra Miklós és Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Jyväskylä, 2001. augusztus 6–10.) „Magyarok és nyelvtörvények” c. szimpóziumának tanulmányai. Budapest, Teleki László Alapítvány, 25–52. p.
Szabómihály Gizella 2000/2002. Törvény és gyakorlat: a szlovákiai kisebbségek nyelvi jogai az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény tükrében. In Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 48–62. p.
Szabómihály Gizella 2011. A szlovák nyelvpolitika és a nyelvhasználat jogi szabályozása Szlovákiában a rendszerváltozás után. In Szabómihály Gizella–Lanstyák István (szerk.): Nyelv. Magyarok Szlovákiában, VII. kötet. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 11–26. p.
Varga Sándor (szerk.) 1993. Magyarok Szlovákiában. Adatok, dokumentumok, tanulmányok. Pozsony, Nemzetiségi Dokumentációs Centrum.