Közép-Európa szolgálatában (Kiss Gy. Csaba 70 éves)

Bár manapság egyre többen foglalkoznak Közép-Európa múltjával és az ott élő népek történetével, ez a növekedés paradox módon nem feltétlenül garantálja a megfelelő színvonalú munkák megjelenését. Ezek egy jó részénél ugyanis megfigyelhető az a sajnálatos jelenség, hogy szerzőik szinte kizárólag magyarul vagy jobb esetben angolul megjelent anyagokat használnak munkáik elkészítéséhez. Ez különösen akkor rendkívül zavaró, amikor egyik-másik írásban a régió valamelyik országának a múltjáról van szó, a szerző pedig nyelvtudás hiányában nem használja az adott állam vagy nép nyelvén született anyagokat. Velük szemben azonban, igaz, egyre kisebb számban létezik még a „régi vágású” kutatógárda, mely a térséget nem kényelmesen, a számítógép mellől ismerte meg, hanem az utazásai és emberi kapcsolatai során szerzett személyes élményein keresztül, miközben egy vagy több, általuk kutatott nép nyelvét is elsajátította. Ez utóbbi csoportba tartozik a térség, ezen belül pedig a lengyel, szlovák és horvát múlt kutatója, az irodalomtörténész Kiss Gy. Csaba is, aki idén tölti be 70. életévét.

Kiss Gy. Csaba 1945. április 2-án született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–német szakán végezte 1963 és 1968 között, bár előtte a választása csaknem a francia nyelvre esett. Egyetemi évei alatt fedezte fel magának Lengyelországot és a lengyeleket egy véletlennek köszönhetően, majd ezt követően, immár tudatosan a szlovákokat, cseheket, horvátokat, hogy az ünnepelt szempontjából csak a legfontosabb „kutatási témá”-kat említsem. E népek felfedezése révén egy „új világ” nyílt meg előtte, Közép-Európa, ami egy életre szóló szellemi-politikai elkötelezettséget jelentett a számára.

Az egyetem vége felé és annak befejezését követően már tudatosan készült erre a feladatra. Éveken át viszont nem tudott kutatóként elhelyezkedni, így választott témáival csak „másodállás”-ban”, lényegében a szabad idejében tudott foglalkozni. 1974-ben sikerült váltania, így először kutatóként, majd az idő előrehaladtával egyetemi oktatóként, szerkesztőként, tudományszervezőként és a közélet dolgaira érzékeny politizáló értelmiségiként is bemutatkozott.

 

1. „Utak” Közép-Európa felé

1.1. A „lengyel út”

Lengyelországgal egy véletlennek köszönhetően került kapcsolatba egy nyári vakáció során 1964-ben. Ez nem volt egyedülálló, hiszen ő is ahhoz a fiatal nemzedékhez tartozott, mely a hatvanas évek elején kelt útra a kádári Magyarországról, hogy felfedezze a világot. Mivel akkoriban egy magyar átlagpolgár még nem kaphatott útlevelet Nyugat felé, így ezek a fiatalok a szocialista tábor bizonyos országai felé indultak. Bár a Szovjetunió, a különutas Albánia vagy a már Nyugatnak számító Jugoszlávia továbbra is megközelíthetetlen volt, de a többi öt államba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Bulgáriába, Romániába és az NDK-ba már szabadon lehetett beutazni. Bár akkoriban ezek az utak sokak számára csak az üdülésről, a helyi gasztronómiáról vagy esetleg csencselésről szóltak, nem egy fiatal felfedezte magának egy-egy ország vagy nép kultúráját is, ami egy életre való elkötelezettséget jelentett a számukra, mint például Csaba esetében is.

Lengyelország akkoriban a fiatalok számára az egyik legkedveltebb célpont volt. Ez nem volt véletlen, hiszen „a nyomott hangulatú, sivár Magyarországon a fiatal nemzedék légszomjtól szenvedett”, „a lengyelországi utazásban pedig a szabadság iránti vágy öltött testet.1 Gomułkáék ugyanis a hatvanas évek elején jóval több engedményt nyújtottak a lengyel társadalomnak, mint az 1956-os forradalmat követő megtorlás vége felé járó kádári Magyarország.

Csaba első, sorsfordító útjáról később így vallott: „Amikor 1964-ben megérkeztem a Kárpátok túlsó oldalára, egy új világ tárult föl előttem. Nem csak egy új nyelvvel találkozhattam, hanem a történelemmel is. Én az újat, a modernet kerestem, a szabadságot (hátha ott valamivel több van belőle, mint nálunk), és meglepődve tapasztaltam, a diákklubok, a jazz, az absztrakt festmények között lépte-nyomon ott van a történelem. Az emlékezet fontosságára kellett rádöbbennem. Ugyanis fölvilágosult buzgóságomban úgy gondoltam, a múlt kacatjait – nemzetet, hazát beleértve – a jövő felé igyekezve eldobhatjuk. Lengyelország szembesített a magyar történelemmel. A régebbivel – Krakkó számos emléke beszélt róla –, és a legközelebbivel is. Ott hallottam először, hogy a Varsói Fölkelés idején magyar katonák segítettek a lengyeleknek. És a felejtés országából jőve ámulva tapasztaltam, mennyire erősen él Lengyelországban a magyar 56 emléke.”2

Még ott kint, hallás után elkezdte a nyelvet is tanulni, amit hazatérését követően a budapesti Lengyel Intézetben folytatott Varsányi István keze alatt. Közben pedig újra és újra kiutazott, ahonnan könyvekkel megrakottan tért haza, nem pedig az akkor hazánkban jó áron eladható különféle termékekkel. Első, lengyel témájú feladatát Czine Mihály irodalomtörténeti szemináriumán kapta, ahol Jerzy Robert Nowak Új tendenciák a magyar irodalomban 1957–1966 című munkáját kellett bemutatnia.3

Az egyetem befejezését követően először a Pedagógiai Intézetnél kapott állást, majd a Köznevelés című folyóiratnál kapott munkát, de mindkét helyen lengyel témájú anyagokkal összefüggő dokumentációs munkát végzett. Bár ezalatt csak a szabad idejében tudott kutatni, ezt mégsem hagyta abba, és rövidesen megjelentek az első írásai is. Munkájának eredményeként hat év elteltével az Irodalomtudományi Intézetbe került, és már szervezetileg is integrálódhatott a magyar tudományos életbe.

Doktori disszertációját is lengyel témából, az akkoriban „burzsoá egzisztencialistá”-nak bélyegezett Witold Gombrowicz munkásságából szerette volna írni, ami egyfajta lázadás volt a részéről a korabeli irodalomtörténet-írás sematizmusa ellen. Hivatalos részről azonban ezt nem javasolták neki, így dolgozatában végül a két világháború közötti magyar és lengyel családregény párhuzamaival foglalkozott Sziklay László témavezetése mellett.

Az 1970-s években is sokszor járt hosszabb-rövidebb időre Lengyelországban, mely akkoriban a szabadságot, „a hazai szürkeség vágyott ellenpólusát” jelentette a számára.4 1978-as útja, amikor a Dialog című folyóirat vendégeként járt kint, ismét sorsfordítónak bizonyult a számára. Az év őszén választották pápává Krakkó püspökét, Karol Wojtylát, és ez a tény, valamint a rendkívül népszerű egyházfő híres jelszava, a „Ne féljetek” katartikus hatással volt a lengyelekre. A megváltozott ország varázsa Csabát sem hagyta érintetlenül, aki így vall erről az időszakról: „Azzal a meghatározott meggyőződéssel jöttem haza: fordul a világ. Ha nem is éppen holnap, vagy belátható időn belül, de a kommunizmus a történelem szemétdombjára kerül. Fölszabadító hatással volt rám ez a Lengyelország. (…) Ekkor tudatosult bennem, hogy az évek, évtizedek alatt mennyi áltatás szivárgott bele még a belső magánéletembe is.”5

Az 1980–81-es időket – amiket a híres lengyel író, Ryszard Kapuściński „a Kiegyenesített Gerincek, az Emelt Fők ünnépe”-nek nevezett – családi okok miatt itthonról követte nyomon. Mivel az akkori hivatalos tömegtájékoztatáson keresztül nem jutott hozzá a szükséges információkhoz, ezeket a nyugati hírcsatornák tudósításain, valamint lengyel és magyar barátai beszámolóin keresztül pótolta.

A Szolidaritás Lengyelországa rendkívül éles és lehangoló kontrasztban volt a kádári Magyarországgal szemben. A kinti események ugyanis messze nem gyakoroltak olyan hatást a korabeli magyar közvéleményre, mint 1956-ban. Ráadásul a hazai közvélemény el is hitte a kádári propagandagépezet hazugságait, a magyar átlagpolgárban pedig meglehetősen negatív vélemény alakult ki a sztrájkoló lengyelekről. Bár Csaba akkoriban szívós harcot folytatott ezen jelenségek ellen, küzdelme meglehetősen eredménytelennek bizonyult, mivel a tömegtájékoztatás hazugságait leleplező vagy a lengyelellenes megnyilvánulásokra adott válaszait egyszerűen nem közölték le. Akkor szerzett élményei hatására született meg a Lengyel napló című könyve is, melybe az egykori lengyel események hatására született hazai reakciókat, kormánypártiakat és ellenzékieket, valamint az ezekhez kapcsolódó személyes élményeit gyűjtötte össze.

 

1.2. A „szlovák út”

Az egyetem vége felé kezdett el szlovákul is tanulni, részben a prágai tavasz hatására. Ez a döntése a magyarországi szlavisztika szempontjából egy lényeges újdonságot jelentett. Addig ugyanis a szlovák–magyar kapcsolatok történetével foglalkozó embe­rek, mint például Pechány Adolf, Steier Lajos, Borsody István, Dobossy László, Szalatnai Rezső, Kovács Endre, Arató Endre vagy Sziklay László a legtöbbször a Felföld északi, szlovák többségű területeiről származtak vagy pedig a két világháború közötti Csehszlovákiában nőttek fel a magyar kisebbség tagjaként. Számukra a szlovák nyelv és kultúra ismerete nem egy tudatos döntés eredménye, hanem a születésüknek köszönhetően egyfajta „természetes állapot” volt.

Az évek során Csaba rendszeresen járt át Csehszlovákiába, ahol mind a magyar, mind a szlovák értelmiségiekkel és írókkal kapcsolatba került, írásaiban pedig gyakran reagált munkáikra. Ennek megfelelően, a magyar–szlovák közeledés elősegítése jegyé­ben 1981 márciusában meg akarták hívni Vladimír Mináčot a budapesti Kossuth Klubba, az író sok vitát kiváltó történelmi esszégyűjteményéről való vitaestre. A találkozót azonban a hatalom megakadályozta, az egyik bennfentestől pedig nemcsak Mináč, hanem Csaba is megkapta a nacionalizmus bélyegét.6

1991–92-ben a magyar szellemi és politikai életben többször is jelentkeztek olyan hangok, melyek a szlovák politikai útkeresést, majd az önálló állam megalakulását célzó törekvéseket „enyhe lenézéssel”, nemegyszer „civilizátori fölénnyel” kezelték.7 Csaba fellépett ezen megnyilatkozások ellen is, és pozitívan ítélte meg északi szomszédaink szándékát.

 

1.3. A „horvát út”

A horvát nyelvvel már érett fejjel ismerkedett meg. Itt is a szokásos utat járta be, először egyénileg tanulta, majd a zárai nyári egyetemen 1984-ben. Később több, a horvát–magyar kapcsolatok történetét tárgyaló kötet szerkesztője lett, az Adriáról pedig két antológiát is összeállított.

A délszláv háború időszaka hasonló „próbatétel”-t jelentett a számára, mint az 1980–81-es lengyel időszak. Amikor 1991-ben a horvátok egy népszavazáson döntő többséggel a Jugoszláviától való elszakadásra voksoltak, szerb részről fegyveres támadás volt a válasz, amit a világ passzívan szemlélt. A horvát önrendelkezést, majd honvédő háborút mind Magyarországon, mind Nyugaton, részben a második világháborús események hatására, részben az ismerethiányból fakadóan nemegyszer az usztasa jelzővel illették, az agresszor és az áldozat szerepe pedig összemosódott. Csaba az akkori horvátellenes megnyilvánulások ellen rendszeresen fellépett, és mind itthon, mind külföldön igyekezett tisztázni a félreértéseket.

1.4. A közép-európai térség

Csaba figyelme a lengyelek, majd a szlovákok után rövidesen maga a régió, Közép-Európa felé fordult. Ez a sokat emlegetett terület a német és orosz birodalom közötti, kis- és közepes népek által lakott térséget jelenti a számára.

Közép-Európa irányába három dolog is ösztönözte. Egyrészt úgy látta, hogy „a magyar irodalom természetét, igazi természetét a hasonló hátterű szomszédos irodalmakkal összevetve ismerhetjük meg igazán. Ebben a tájékozódásban 1967-1968 óta Németh László volt a mesterem. Egyszer s mindenkorra meggyőzött arról, hogy meg kell ismernünk a szomszédság irodalmát”. Másrészt „érdemes volt átfigyelni a szomszédba, mivel Varsótól Belgrádig számos olyan mű született – és jelent meg viszonylag hamar magyarul –, amelyek tágíthatták itthon a láthatárt. Nem egy újító ösztönzés érkezett szellemi életünkbe ezekből a közép-európai kultúrákból, bátor műfaji kísérletek példái vagy a történelmi közelmúlt kendőzetlen bemutatása. Vagyis olyan törekvések, amelyek idehaza még többé-kevésbé (inkább többé) tabunak számítottak”.8 Harmadszor pedig Közép-Európa gondolata akkoriban a kétpólusú, Kelet-Nyugat szembenállás alapján kettéosztott világ elutasítását is jelentette. Ez a gondolat ugyanis az egységes, szovjet vezetésű Kelet-Európán belül meghatározott egy olyan, számottevően különböző területet, mely politikai és szellemi tradíciói alapján sokkal inkább a nyugati világhoz volt köthető, mint a keletihez.

A Közép-Európa gondolat felbukkanását a nemzetközi tudományos és szellemi életben Milan Kundera, a Párizsban élő cseh író híres esszéje idézte elő 1984-ben. Hazánkban ez az idea azonban már egy évtizeddel korábban megjelent az Ilia Mihály, majd Vörös László szerkesztette Tiszatáj című folyóirat hasábjain. A lap szellemiségéről Csaba így vallott még az 1980-as években, egy álnéven megjelent írásában: a folyóirat egyszerre jelentette „a magyar irodalom néhány XX. századi klasszikusának (elsősorban Németh László és Illyés Gyula) szellemiségét, társadalmi elkötelezettségét, további kapcsolatkeresését a szomszédos népek felé az elzárkózás és a nacionalizmus ellenében, és élő kapcsolatokat a magyar nyelvű irodalmak között. A Tiszatáj akkor hirdetett meg egy sajátos Közép-Európa programot, amikor híre sem volt Milan Kundera nevezetes cikkének (L’ Europe kidnappée). Rendszeresen megjelentek itt a hetvenes évek elejétől összeállítások ezekből az irodalmakból (lengyel, cseh, szlovák, jugoszláv, román, bolgár) – egy külön rovatban »Most-punte-híd« cím alatt (a híd szó szlávul, románul és magyarul). Abban a meggyőződésben, hogy a régió népei közötti antagonizmusok fölött létezik valami közös érdek, hogy ezek a sem nem egészen nyugat-, sem egészen kelet-európai népek képesek kilábolni a nem egy tekintetben máig élő nacionalizmusból és megtalálják az együttműködés lehetőségeit”.9

Az ezredfordulót követően Közép-Európa gondolata, annak politikai tartalmát és jelentőségét teljesen elveszítve egy „meghaladott” fogalommá vált, amiről egyre kevesebb szó esett. Csaba szerencsére ezt nem így érezte, így írásaiban és az előadásain továbbra is következetesen képviselte ezt a gondolatot, akár a régió múltjáról, akár a jelenéről volt szó, a dolgokat pedig távlatosan ítélte meg, nem pedig a napi politikai szempontok alapján.

 

2. Közép-Európa jegyében

2.1. A tudomány embere

Csaba kutatásait nem egy elefántcsonttoronyba zárkózott tudósemberként végezte, hanem közvetítő szándékával, részben hogy a térség értékeit bemutassa a magyar szellemi életnek, részben hogy a kölcsönös egymásrautaltság és megismerés érzetét erősítse. Kutatásai, „a térben és időben tett kalandozások – legyen szó politikáról, irodalomról, művelődésről – újra és újra ugyanazon kérdések körül forognak: van-e az európai kultúrának közép-európai változata, miképpen oldhatók meg a nemzet és modernizáció problémái, mi segítheti elő térségünkben a kölcsönös megértést”.10

Munkássága alapján rendkívül nehéz lenne egy konkrét tudományághoz besorolni, hiszen több, egymással érintőleges területen is tevékenykedett. Írásaiban legtöbbször az irodalomtörténet és a történettudomány határán mozog, bár a kiindulási pontot alapvetően az előbbi jelenti a számára. Nagydoktori és habilitációs munkáinak bírálói között például egyaránt voltak történészek és irodalmárok. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Történeti Intézethez tartozó művelődéstörténeti, míg más egyetemeken az irodalom vagy a hungarisztika tanszékeken tanított. Aktív tagja a szlovák és lengyel történész vegyesbizottságoknak, de a Magyar Írószövetségnek is, miközben több antológiát is összeállított. Írásaiban a lengyel–, a szlovák– és a horvát–magyar kapcsolattörténet mellett e népek irodalmával, kollektív emlékezetével, himnuszaival és a közép-európai régió múltjával foglalkozott. A szomszéd népek mellett is sokat tett azért is, hogy a határon túli magyar sokáig mellőzött ügye ismét polgárjogot kapjon a magyar szellemi és tudományos életben. 1995 óta több hazai és külföldi egyetemen (ELTE, Miskolc, Berlin, Zágráb, Varsó, Nyitra, Prága) vezette be a térség történetébe az ifjabb nemzedék képviselőit.

Az 1990-es évek elején tudományszervezőként is megmutatkozott. A Teleki László Alapítvány égisze alatt működő Közép-Európa Intézet első vezetője volt, az általa vezetett intézményben pedig a térség interdiszciplináris jellegű kutatása folyt.

 

2.2. Az ellenzéki értelmiségi

Az 1970-es évek Magyarországán az ellenzékiség különböző formái az irodalom és a humán tudományok területén jelentek meg. Ez Csaba esetében is így történt, tevékenysége színtereit pedig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, a Magyar Írószövetség, valamint a Nagyvilág, a Mozgó Világ és a Tiszatáj című folyóiratok jelentették.

Az ellenzékiség egyik fajtája például az volt, hogy a rendszer szempontjából rázós kérdésekből készítettek tematikus összeállításokat vagy pedig publikálási tilalom alatt álló szerzőktől kértek írásokat. A Nagyvilág című lapban például olyan, hazájukban indexen lévő lengyel szerzők művei szerepeltek, mint Witold Gombrowicz vagy Czesław Miłosz. Egy-egy ilyen szám megjelenését persze kemény harcok előzték meg lapon belül, a túlzott szerkesztői engedékenységnek pedig komoly következményei lehettek. A Mozgó Világ 1981-es március–áprilisi, már megjelent számát például visszavonták és bezúzták, később pedig magát a lapot is betiltották, de erre a sorsra jutott a Tiszatáj is.

Az akkori viszonyok között nem számított legálisnak az a kiadvány sem, amit a neves lengyel történész, Wacław Felczak 70. születésnapjára adtak ki 1986-ban. Ez ugyan az Irodalomtudományi Intézet égisze alatt készült, de a szerzők kiválasztásánál már nem kérték ki az intézmény vezetőségének az engedélyét, s abban több ellenzéki, így az akkor indexen lévő Csoóri Sándor írása is szerepelt.

Politizáló értelmiségiként ott volt a magyarországi rendszerváltás első vonalában is, szellemi téren aktív szerepet vállalva a Kádár-rendszer lebontásában. Ennek kapcsán három fontos eseményben is tevékeny részt vállalt, az 1986-os Tiszatáj-ügyben, a Magyar Írószövetség 1986-os „lázadás”-ában, valamint az első demokratikus tömegszervezet, Magyar Demokrata Fórum létrehozásában.

1986 nyarán betiltották a Tiszatáj című folyóiratot. Nagy Gáspárék kezdeményezésére válaszul aláírásgyűjtés indult a Bethlen Gábor Alapítvány égisze alatt a lap újraindítása érdekében. Az MSZMP Központi Bizottságához és a Minisztertanácshoz intézett petíciót a 114 író, művész és értelmiségi között Csaba is aláírta 1986 novemberében.

Ebben a légkörben került sor a Magyar Írószövetség közgyűlésére 1986. november 29–30-án, Budapesten, ahol a mérleg a lázadók javára billent. A felszólalók nagy része ugyanis kemény kritikában részesítette az aczéli kultúrpolitikát, és sokan foglalkoztak a Tiszatáj ügyével is. Ezt követően elhangzott a legfelsőbb párt- és állami vezetőkhöz intézett ominózus petíció is, amit éppen Kiss Gy. Csaba olvasott fel. A szervezet vezetőségét újraválasztották, de a frissen megalakult testületbe nem kerültek be párttag vagy a hatalommal együttműködő írók. Válaszul az államhatalom részéről több kísérlet is volt, hogy az írószövetséget ellehetetleníthessék, felmerült a szervezet feloszlatásának lehetősége is, de egy ilyen drasztikus lépést az akkori nemzetközi helyzetben már nem mertek megtenni.

Mivel a cenzúra miatt nem tudott beszámolni ezekről az eseményekről Magyar­országon, ezért írásait nemegyszer külföldi lapokhoz volt kénytelen elküldeni. Cikkei így a Bécsi Naplóban, a Párizsi Magyar Füzetekben és az akkor már függetlennek számító lengyel Tygodnik Powszechnyben jelentek meg név nélkül, vagy Martonvásári, Varga Dávid és Szabadfalvy Árpád álnevek alatt.

Részt vett az 1980-as évek első magyar, legálisan működő mozgalma, a Magyar Demokrata Fórum létrehozásában is, ami az első lépést jelentette a többpártrendszer felé vezető úton. Maga a szervezet 1987 szeptemberében alakult, Lakitelken. Csaba, író barátai révén a találkozó egyik szervezője és résztvevője volt, felszólalásában pedig a lengyel átmenet megszívlelendő tanulságaira hívta fel a figyelmet. Később az ideiglenes elnökség tagja és a szervezet első szóvivője lett.

1990 nyarán a Magyar Demokrata Fórum alelnökévé választották, de több politizáló értelmiségihez hasonlóan rövidesen ő is komoly dilemma elé került. A választási győzelmet követően ugyanis dönteni kellett arról, hogy politikai, esetleg diplomáciai pályára lép, vagy visszatér eredeti hivatásához. Ő a jól fizető kormányzati és/vagy (párt)politikai tisztségeket elhárítva az utóbbi mellett döntött és visszavedlett értelmiségivé, akit ugyan „a sors megmártott a politikában, de önszántából kilépett belőle”. Saját szavaival élve, „azóta a politikának megfigyelője, nem pedig szereplője vagyok.”11 Ugyanakkor a térség szakértőjeként és politizáló értelmiségiként az 1990-es évek első felében sokszor adott hangot véleményének publicisztikáiban, de mindig távlatosan ítélte meg a dolgokat, sohasem napi politikai szempontok alapján.

* * *

Ha végigtekintünk ezen a hét évtizeden, akkor egy eredményekben gazdag tudósi pálya képe bontakozik ki előttünk, egy sokszínű ember további folytatásra váró életműve. Mindezek reményében, az Isten éltessen soká, Csaba!

 

3. 70 év évszámokban

1945. április 2. Budapesten született (szülők: Kiss György, Velics Vilma)

1959–1963 József Attila Gimnázium, Budapest

1963–1968 Eötvös Loránd Tudományegyetem, német–magyar szak

1968–1971 Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont – tudományos gyakornok

1971–1974 Köznevelés című folyóirat – újságíró

1974–1977 Magyar Tudományos Akadémia, Irodalomtudományi Intézet – aspiráns

1974–1980 Nagyvilág című folyóirat – rovatvezető

1977–1981 Kelet-Európai Irodalmak Kutatócsoportja – tudományos munkatárs

1981–1986 Magyar Tudományos Akadémia, Irodalomtudományi Intézet – tudományos munkatárs

1986. kandidátusi cím megszerzése – a mű címe: A két világháború közötti lengyel és magyar regény néhány tipológiai összefüggése. Analógiák és eltérések a családregény történetében. Témavezető: Sziklay László

1986–1992 Magyarságkutató Intézet – tudományos főmunkatárs

1988–1992 Hitel című folyóirat – munkatárs

1988–1991 Magyarságkutatás című évkönyv – szerkesztő

1992–1995 Teleki László Alapítvány, Közép-Európa Intézet – igazgató

1994–1998 Miskolci Egyetem – docens

1995–2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Művelődéstörténeti Tanszék –docens

1995 – Magyar Írószövetség elnökségi tagja

1997. Kodály Zoltán-díj

1999 Humboldt Egyetem, Berlin – vendégtanár

1999–2003 Széchenyi Professzori Ösztöndíj

1999–2004 Zágrábi Egyetem – vendégtanár

2005–2006 Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra – vendégtanár

2007. habilitáció – a mű címe: A modern nemzet irodalmi reprezentációja Közép-Európában

2007–2010 Károly Egyetem, Prága – vendégtanár

2008. József Attila-díj
2009. nagydoktori fokozat – a mű címe: Egy nemzeti jelkép történetéhez. (Kelet-Közép-Európa himnuszai)
2010. Varsói Egyetem, Hungarológiai tanszék – vendégtanár
2011. Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje

 

4. Válogatott bibliográfia

4.1. Önálló kötetek

A két világháború közötti lengyel és magyar regény néhány tipológiai összefüggése. Analógiák és eltérések a családregény történetében. Bp., Magyar Tudományos Akadémia. Sokszorosító, 1985, 10 p. (Kandidátusi értekezés tézisei)

Közép-Európa, nemzetek, kisebbségek. Esszék, tanulmányok és cikkek. Bp., Pesti Szalon, 1993, 326 p.

Magyarország itt marad. Pozsony, Kalligram, 1993, 223 p. (Dominó könyvek)

Nálunk és szomszéd nemzeteknél. Irodalmi tanulmányok és esszék. Pécs, Jelenkor, 1994, 220 [10] p. (Kiseurópa sorozat)

Europa Centrală, naţiuni, minorităţi. Studii, eseuri, articole. Bucureşti, [Bp.], Kriterion, Pesti Szalon, 1997, 192 p.

Lengyel napló. Miskolc, Felsőmagyarország, 1997, 224 p.

A szabadság kísértése. Politikai lecke-szövegek. Bp., Széphalom, 1999, 272 p.

Nyugaton innen – Keleten túl. Művelődéstörténeti esszék és tanulmányok. Miskolc, Felsőmagyarország, 2000, 229 p.

A haza, mint kert. Bp., Nap, 2005, 227 p. (Magyar esszék)

Dziennik polski (1980–1982). Poznań, Instytut Lingwistyki. Filologia Węgierska Uniwersytetu im. Adama Mickiewicza, 2000, 188 [1] p. (Bibliotheca Hungarica 2.)

Ariadné, avagy a bolyongások könyve. Bp., Ráció, 2007, 231 p. (Változó Európa 3.)

Lekcja Europy Środkowej. Eseje i szkice. Kraków, Międzynarodowe Centrum Kultury, 2009, 318 p. (Biblioteka Europy Środka)

A morva himnusz. Bp., Ráció, 2009, 188 p. (Változó Európa 4.)

Hol vagy, hazám? Kelet-Közép-Európa himnuszai. Egy nemzeti jelkép történetéhez. Bp., Nap, 2011, 245 p. (Magyar esszék)

Nemzetek és előítéletek. Esszék, tanulmányok az Adriától a Balti-tengerig. Bp., Nap, 2013, 227 p. (Magyar esszék)

Understanding Central Europe: nations and stereotypes. Essays from the Adriatic to Baltic Sea. Bp., Sun, 2013, 191 p. (Hungarian essays)

Budimpešta – Zagreb. S povratnom kartom. Zagreb, Srednja Europa, 2014, 222 p.

 

4.2. Válogatott és szerkesztett kötetek

Kiss Gy. Csaba, Varga Csaba (vál., szerk.): Keleti Golf-áram. Irodalmi útirajzok. Bp., Kozmosz Könyvek, 1976, 288 p., [8] t.

Bába Iván, Kiss Gy. Csaba, Wlachovský, Karol (vál., szerk.): Ballada a kút vizéről. Mai szlovák elbeszélők. [Bp.], Európa, 1983, 275 p. (Modern könyvtár 469.)

Hašek, Jaroslav: Lőcsei közjáték. Miskolc, Felsőmagyarország, 2001, 189 p. (Felföldi kincsestár 7.)

Mikszáth Kálmán: Isten hóna alatt. Wlachovský, Karol, Kiss Gy. Csaba (vál., szerk.). Miskolc, Felsőmagyarország, 2003, 199 p. (Felföldi kincsestár 8.)

Magyar írók az Adrián. Antológia. [Bp.], Palatinus, 2007, 370 p.

Mikszáth Kálmán: Tvrdé kotrby. Wlachovský, Karol, Kiss Gy. Csaba (vál., szerk.). Bratislava, Marenčin, 2007, 190 [2] p.

Mikszáth Kálmán: Fešáci. Wlachovský, Karol, Kiss Gy. Csaba (vál., szerk.). Bratislava, Marenčin, 2008, 295 p.

Tam na Północy. Węgierska pamięć polskiego Września. Warszawa, Most, 2009, 208 p.

„Ott Északon…” Magyarok a lengyel szeptemberről. Bp., Széphalom, 2009, 189 p.

Adriai képek. Magyar útirajzok. Antológia. [Bp.], Palatinus, 2008, 434 p.

Mikszáth Kálmán: Slovenskí rodáci. Wlachovský, Karol, Kiss Gy. Csaba (vál., szerk.). Bratislava, Marenčin, 2010, 268 [4] p.

 

4.3. Szerkesztett kötetek

Kiss Gy. Csaba, Pabiniak, Henryk (szerk.): Polsko-węgierskie stosunki kulturalne. 1948-1978. A magyar–lengyel kulturális kapcsolatok. 1948–1978. [Bp.], Tankönyvkiadó, 1980, 129 p.

Kiss Gy. Csaba, Kovács István (szerk.): Hungaro – Polonica. Tanulmányok a magyar–lengyel történelmi és irodalmi kapcsolatok köréből. Emlékkönyv Wacław Felczak 70. születésnapjára. Bp., MTA Irodalomtudományi Intézet, 1986, 245 p.

Cetnarowicz, Antoni, Kiss Gy. Csaba, Kovács István (szerk.): Węgry – Polska w Europie Środkowej. Historia – literatura. Księga pamiątkowa ku czci profesora Wacława Felczaka. Kraków, Profesjonalna Szkoła Biznesu, 1997, 323 p. [1] t.

Kiss Gy. Csaba, Konrad Sutarski (szerk.): Lengyel nyár, magyar ősz. Lengyel–magyar szolidaritás 1956–1990 között. Bp., Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, Argumentum, 1997, 181 p.

Fiume és a magyar kultúra. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bp., ELTE Művelődés­történeti Tanszék, Kortárs, 2004, 196 p. (Az ELTE Művelődéstörténeti Tanszék kiadványai 3.)

Kiss Gy. Csaba, Simonyi Zoltán (szerk.): „…egyenesen szembenézni a sorssal…” Magyar írók Zbigniew Herbertről. Bp., Széphalom, 2008, 158 p.

Kiss Gy. Csaba, Pápay György (szerk.): Közép-Európa jegyében. Írószövetségek a demokráciáért és a nemzeti függetlenségért. Bp., Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa, Kortárs, 2011, 205 p. (Tanácskozások az Írószövetségben)

 

4.4. Kötetben megjelent írások

Hviezdoslav dala a vérről. Hviezdoslavova pieseň o krvi. In Hviezdoslav, Pavol, Országh: Véres szonettek. Krvavé sonety. Bp., Bratislava, Európa, Tatran, 1978, 71–81., 82–92. p.

Nemzetiségi olvasótáborok. In Bánlaky Pál, Kamarás István, Varga Csaba (szerk.): Olvasótábor. Egy magyar közművelődési kísérlet. Bp., Tankönyvkiadó, 1979, 54–57. p.

Liberális pánszlávizmus? Néhány szempont Ján Palárik „O vzájomnosti slovanskej” című írásának értékeléséhez. In Gyivicsán Anna (szerk.): Tanulmányok a kelet-európai irodalmak és nyelvek köréből. Dobossy László 70. születésnapjára. Bp., ELTE Szláv Filológiai Tanszék, 1980, 251–259. p.

Németh László kelet-európai érdeklődésének első szakasza: a Tanú-évek Közép-Európa képe. In Németh László életműve. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi és az Újvidéki Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete közös tanácskozása. Budapest, 1981. november 26–27. Bp., Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézet, 1982, 42–48. p.

Nemzetiségi identitás a legújabb magyarországi szlovák irodalomban. In Eperjessy Ernő – Krupa András (szerk.): A II. békéscsabai Nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia előadásai 1980. szeptember 30. – október 2. Bp., Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Önálló Osztálya, 1981, 2. köt. 385–393. p.

Sziklay László „polonicái”. Kelet-európai századok. In Fried István (szerk): Tanulmányok Gál István Apollo folyóiratának és Sziklai László tudományos pályájának ötvenedik évfordulójára. Bp., József Attila Tudományegyetem, Magyar Iparművészeti Főiskola, 1984, 6–9. p. (Studium)

Cultural relations between Hungarians, Czechs and Slovaks. In Kurucz Gyula (szerk.): Hungaria litterata, Europae filia. Bp., Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, 1985, 103–108. p.

„Tejtestvérek”. Németh László Kelet-Európa-felfogásának néhány összetevője 1945 előtt. In Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): A mindentudás igézete. Tanulmányok Németh Lászlóról. Bp., Magvető, 1985, 102–118. p. (JAK füzetek 17.)

Térviszonyok és értékek. Ladislav Ballek: A segéd. In Filadelfi Mihály (szerk.): Néhány szó a szavakról. Tanulmányok a mai szlovák irodalom 1970–1985 című konferencia anyagából. Békéscsaba, Új Aurora Szerkesztőség, 1987, 45–53. p. (Új Aurora füzetek)

Über einige Aspekte des Generationenromans in den slawischen und nichtslawischen Literaturen von Ostmitteleuropa. In Király Péter, Hollós Attila (szerk.): Hungaro – Slavica 1988. X internationaler Slavistenkongress. Sofia, 14-22. September 1988. X. meждyнapoдный cъeзд cлaвистов София, 14-22 сентября 1988 г. Bp., Akadémiai, 1988, 103–112. p.

A polgárosodás néhány kérdése a családregények tükrében. In Erdmann Gyula (szerk.): Kutatás, módszertan. Konferencia. Gyula, 1987. augusztus 26–28. Gyula Békés Megyei Levéltár, 1989, 167–173. p. (Rendi társadalom – polgári társadalom 2.)

Central European writers about Central Europe. In Schöpflin, George, Wood, Nancy (szerk.): In search of Central Europe. Cambridge, Polity, 1989, XI., 221. 125–136. p.

A kelet-közép-európai nemzetfogalom és Németh László. In Grezsa Ferenc (szerk.): A gondolkodó Németh László. Konferencia Hódmezővásárhelyen 1990. április 28-án. [Hódmezővásárhely], Németh László Társaság, Petőfi Művelődési Központ, [1990], 34–38. (Juss füzetek 1.)

A Respublika vagy Lengyelország. In Hermann Péter (szerk.): Lengyelország újra Európa térképén. Bp., Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ, Magyar–Lengyel Baráti Kör, [1990], 93–97. p.

A nemzetfogalom néhány antinómiája Kelet-Közép-Európában. In Réz Pál (szerk.): Bibó-emlékkönyv. Bp., Bern, Századvég, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1991, 1. köt. 111–116. p.

Vázlat a magyar–szlovák szellemi kapcsolatokról (Nyelv, ami elválaszt). In Alexa Károly, Szörényi László (szerk.): In „Tagjai vagyunk egymásnak”. A Tarzuszi szavaival köszöntik a hetvenéves Mészöly Miklóst barátai. Bp., Szépirodalmi, Európa Alapítvány, [1992], 380–384. p.

A családi tér kelet-közép-európai regényekben századunk első négy évtizedében. In Balogh Magdolna, Berkes Tamás, Krasztev Péter (szerk.): Áttűnések. A századforduló irodalma Közép- és Kelet-Európában. Bp., Balassi, 1992, 59–73. p. (Res publica nostra 2.)

Národnostné menšiny v strednej Európe – definície a typológie. In Plichtová, Jana (szerk.): Minority v politike. Bratislavské sympózium II konané 13.-16. novembra 1991 pod záštitou Václava Havla prezidenta ČSFR. Kultúrne a jazykové práva. Bratislava, Česko-slovenský výbor Európskej kultúrnej nadácie, 1992, 61–65. p.

Nedorozumenie a naše komplexy. In Zelenák, Peter (szerk.): Slovensko – maďarské vzťahy v 20. storoči. Bratislava, Historický ústav Slovenskej akadémie vied, 1992, 59–63. p.

Stanisław Vincenz életének tájai. In Vincenz, Stanisław: Tájak – történelemmel. Pécs, Jelenkor, [1994], 259–266. p. (Kiseurópa sorozat)

Nationalismus und Kommunismus in Mitteleuropa. Kurucz Gyula (szerk.): Nationalismus – Identität – Europäertum. Wortmeldungen aus acht Ländern. Berlin, Edition q., 1994, 25–34. p.

A területi autonómia jegyében. A szlovák nemzeti terület elhatárolásának döntő szakasza. In Molnár Imre (szerk.): Szlovákok az európai történelemben. Tanulmányok. Bp., Közép-Európa Intézet, Teleki László Alapítvány, 1994, 43–49. p.

In a two-way mirror: Hungarians and Slovaks. In Walas, Teresa (szerk.): Stereotypes and nations. Cracow, International Cultural Centre, 1995, 55–60. p.

Borders and nations in Central Europe. In Éger György, Langer, Josef (szerk.): Border, region and ethnicity in Central Europe. Results of an international comparative research. Klagenfurt, Norea, 1996, 7–11. p.

Was ist der Ungar? In Altermatt, Urs (szerk.): Nation, Ethnizität und Staat in Mitteleuropa. Wien, Köln, Weimar, Böhlau, 1996, 124–130. p. (Buchreihe des Institutes für den Donauraum und Mitteleuropa 4.)

Szlováknak lenni. In Chmel, Rudolf (szerk.): A szlovákkérdés a XX. században. Pozsony, Kalligram, 1996, 595–601. p. (Visegrád könyvek)

Ungarn. In Heuberger, Valeria, Suppan, Arnold, Vyslonzil, Elisabeth (szerk.): Brennpunkt Osteuropa. Minderheiten im Kreuzfeuer des Nationalismus. Wien, München, Verlag für Geschichte und Politik, Oldenbourg, 1996, 257–275 p. (Schriftenreihe des Österreichischen Ost- und Südosteuropa-Instituts 24.)

Adalékok Felső-Magyarország irodalmi mítoszához. In Mészáros András (szerk.): Eszmetörténeti és irodalomtörténeti hagyományok. Pozsony, Kalligram, 1997, 13–16. p. (Dialógus könyvek)

Dwie wizje duchowej ojczyzny w Europe Środkowej Stanisław Vincenz i László Németh. In Wyrozumski, Jerzy (szerk.): Polska i Węgry w kulturze i cywilizacji europejskiej. Kraków, MCK, 1997, 259–267. p. (Nauka 7.)

Mikszáth Kálmán és a szlovákok. In Kovács Anna (szerk.): A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28–30. [Salgótarján], Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, [1997], 130–134. p. (Discussiones Neogradienses 7.)

Adalékok a haza irodalmi szimbolikájához. In Berkes Tamás (szerk.): Bohemia et Hungaria. Tanulmányok a cseh-magyar irodalmi kapcsolatok köréből. Bp., Osiris, 1998, 49–54. p.

A tájhaza fölfedezése. In Speer, Georg Daniel: Magyar Simplicissimus. Miskolc, Felsőmagyarország, 1998, 5–7. p. (Felsőmagyarországi Minerva 1.)

Pešť a Budín ako duchovné strediská Slovákov. Pest-Buda mint szlovák szellemi központ. In Hrivnák, Michal (szerk.): Kultúrne dedičstvo budapeštianskych Slovákov. Zborník materiálov vedeckej konferencie s medzinárodnou účasťou v Budapešti v roku 1997. Bp., Etnikum, 1998, 25–30., 138–144. p.

A Felföld polgári Atlantisza. In Szlovenszkói városképek. Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse. Miskolc, Felsőmagyarország, 1999, 171–176. p. (Felsőmagyarországi Minerva 4.)

Central European myths of conquest. In Cholnoky Győző (szerk.): Minorities research. A collection of studies by Hungarian authors. Bp., Lucidus, 1999, 40–46. p.

Kálmán Mikszáth und der Mythos von Oberungarn. In Behring, Eva, Richter, Ludwig, Schwarz, Wolfgang F. (szerk.): Geschichtliche Mythen in den Literaturen und Kulturen Ostmittel- und Südosteuropas. Stuttgart, Steiner, 1999, 337–345. p. (Forschungen zur Geschichte und Kultur des östlichen Mitteleuropa 6.)

A Kárpátok felől… A lengyel és a szlovák magyarságkép változásai a 20. században. In Pataki Ferenc (szerk.): Magyarságkép és történeti változásai. Budapest, MTA, 1999, 71–79. p.

„Nincs jobb bor a magyar bornál” (néhány lap a tokaji bor lengyel hírének történetéből). In Sturm László (szerk.): Tokaj a világirodalomban. Tanulmányok & művek. Miskolc, Felsőmagyarország, 2000, 11–18. p.

Ján Kollár és Tokaj. In Sturm László (szerk.): Tokaj a világirodalomban. Tanulmányok & művek. Miskolc, Felsőmagyarország, 2000, 87–93. p.

Karcsiról – két tételben. In Wlachovský, Karol: Köztes szerepben. Párbeszéd a magyar és szlovák irodalommal – közös dolgainkról. Bp., Ister, 2001, 268–276. p.

Hungary and its neighbours. In Purchla, Jacek (szerk.): From the world of borders to the world of horizons. Cracow, International Cultural Centre, 2001, 56–69. p.

Places of common memory. In Purchla, Jacek (szerk.): Central Europe a new dimension of heritage. International conference 1-2 June 2001. Cracow, International Cultural Centre, 2003, 56–69. p.

Fogadó a Krakkói kalaphoz. Lengyel motívumok és hangulatok Krúdy Gyula elbeszéléseiben. In Kovács István, Petneki Áron (szerk.): Bámulám a Visztulát… Krakkó a magyar művelődés történetében. Bp., Balassi, 2003, 183–189. p.

Zygmunt Krasiński Istentelen színjátéka. In Krasiński, Zygmunt: Pokoli színjáték. Drámai költemény négy részben. Debrecen, Csokonai, 2004, 94–96. p. (Szabó Lőrinc kiadatlan drámafordításai 3.)

Dodaci uz nacionalnu zemljopisnu simboliku. In Kruhek, Milan (szerk.): Hrvatsko-mađarski odnosi, 1102.-1918. Zbornik radova. Zagreb, Hrvatski institut za povijest, 2004, 235–238. p. (Biblioteka Hrvatska povijesnica. Posebna izdanja)

Kelet és Nyugat között. In Sallai Éva (szerk.): Remények és aggodalmak az Európai Unió kapujában. Nemzetközi szimpózium Budapesten, 2003. október 30. Bp., Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány Kölcsey Intézete, 2005, 111–122. p. (Kölcsey füzetek 12.)

Fiumei képek Kánya Emília idejéből. In Steinert Ágota (szerk.): Évek és színek. Tanulmányok Fábri Anna tiszteletére hatvanadik születésnapja alkalmából. Bp., Kortárs, 2005, 177–181. p.

Nemzeti identitás – vallási identitás a közép-európai nemzeti himnuszokban. In Dávid Gyula, Veress Zoltán (szerk.): Kik vagyunk és miért. Írások az identitásról. Stockholm, EKE, 2008, 187–196. p. (Határtalan hazában 6.)

Történelmi és nemzeti héroszok a közép-európai himnuszokban. In Papp Endre (szerk.): A visszaszerzés reménye. Húszéves a Hitel. Antológia. [Bp.], A Hitelért Alapítvány, 2008, 487–492. p.

Nemzeti szimbólumok és alternatívák a közép-európai alkotmányokban. In ifj. Bertényi Iván, Géra Eleonóra, Richly Gábor (szerk.): „Taníts minket úgy számlálni napjainkat…” Tanulmányok a 70 éves Kósa László tiszteletére. Bp., ELTE, 2012, 271–277. p.

Felföldi forgácsok. In Heggyel az ég egybemosódik. Ünnepi kötet Korzenszky Richárd 70. születésnapjára. Tihany, Tihanyi Szent Gergely Alapítvány, 2011, 551–555. p.

 

4.5. Folyóiratban megjelent írások

Kiss Gy. Csaba, Kovács István: A közeledés útjain (Lengyel tanulmány a magyar irodalomról). Jelenkor, 13. (1970) 7. sz. 496–500. p.

Hopp Lajos: A lengyel–magyar hagyományok újjászületése. Irodalomtörténeti közlemények, 77. (1973) 4. sz. 488–489. p.

Pamiętnik Slowiński. Helikon, 19. (1973) 4. sz. 618–619. p.

Dobossy László: A közép-európai ember. Irodalomtörténeti közlemények, 77. (1973) 6. sz. 776–777. p.

Nemzetiségi lét – nemzetiségi irodalom. Jegyzetek az utolsó negyedszázad szlovákiai magyar irodalmáról. Alföld, 26. (1975) 10. sz. 23–29. p.

Zoltán Fábry: Vox humana. Helikon, 21. (1975) 1. sz. 119–120. p.

Testvérlap – egy lengyel folyóirat margójára. Mozgó Világ, 2. (1976) 2. sz. 44–46. p.

Julian Krzyżanowski (1892–1976). Helikon, 23. (1977) 3. sz. 393–394. p.

Związki i paralele literatur polskiej i słowackiej. Helikon, 24. (1978) 1–2. sz. 251. p.

Ady lengyel fordítója. Három kérdés Bohdan Zadurához. Napjaink, 17. (1978) 3. sz. 26. p.

Sziklay László: Visszhangok. Alföld, 30. (1979) 4. sz. 80–81. p.

Néhány szempont a lengyel és a magyar regény 1945 és 1948 közötti fejlődésének tipológiai összevetéséhez. Literatura, 7. (1980) 1. sz. 36–41. p.

Gombrowicz naplójáról. Nagyvilág. 25. (1980) 6. sz. 873. p.

Ott nemzet él. Vladimír Mináč esszéiről. Mozgó Világ, 7. (1981) 9. sz. 12–16. p.

Kerényi Grácia lengyel kitüntetése. Nagyvilág, 26. (1981) 5. sz. 762. p.

Otthon Közép-Európában. Nagyvilág, 27. (1982) 6. sz. 934–935. p.

Rapszódosz Trójából. Vázlat Zbigniew Herbert költészetéről. Alföld, 33. (1982) 6. sz. 74–77. p.

Családtörténeti modellek a közép-európai irodalmakban (Dąbrowska, Krleža, Babits). Hungarológiai Közlemények, 14. (1982) 52. sz. 341–346. p.

Egykorú szlovák tudósítások Madách képviselővé választásáról. Literatura, 10. (1983) 1–4. sz. 248–251. p.

A Literatura na Świecie „magyar száma”. Nagyvilág, 28. (1983) 4. sz. 605. p.

Bemerkungen zum Problem des sogenannten Generationenromans in Ostmittel­europa. Neohelicon, 11. (1984) 1. sz. 161–170. p.

The Slovakian historical essay or the difficulties of interpretation. Acta litteraria Academiae Scientiarum Hungaricae, 26. (1985) 1–2. sz. 285–290. p.

A tájhaza hagyományaiból. Czesław Miłosz Szülőföldi Európájáról. Kortárs, 29. (1985) 10. sz. 104–108. p.

„Tejtestvérek”. (Németh László Kelet-Európáról 1945 előtt). Alföld, 36. (1985) 8. sz. 25–34. p.

A magyarországi polonisztika 1971–1980. Helikon, 31. (1985) 1. sz. 76–95. p.

A családtörténet értelme. Babits Mihály: Halálfiai, Maria Dąbrowska: Éjjelek és nappalok. Irodalomtörténeti Közlemények, 89. (1985) 3. sz. 342–351. p.

A Kárpát-medence múlt századi nemzetiségi konfliktusairól, lengyel szemmel. Jegyzetek Wacław Felczak munkáihoz. Napjaink, 25. (1986) 7. sz. 12–14. p.

Magyar irodalom – két lengyel folyóiratban Nagyvilág, 32. (1987) 3. sz. 447–448. p.

Hungaria i/lub Slavia. Ideologia narodowa w prasie słowackiej 1861 roku. Pamiętnik słowiański, 36/37. (1986/1987) 205–245. p.

Hogy is volt azzal a nemzeti érzéssel? Hitel? 3. (1990) 23. sz. 38–39. p.

Alföldi szlovákokból – szórványnemzetiség Regio, 1. (1990) 1. sz. 44–48. p.

Milyen Szlovákiát? Heti Világgazdaság, 13. (1991) 39. sz. 71. p.

A nemzeti kérdés a 60-as és 70-es évek irodalmában. (Nem fiktív műfajok). Alföld, 42. (1991) 6. sz. 43–63. p.

Sorskérdések szlovén tükörben (Az eltört korsó című esszégyűjtemény margójára). Tiszatáj, 46. (1992) 10. sz. 93–95. p.

És a magyar nemzeti mítoszok? Élet és Irodalom, 36. (1992) 51–52. sz. 11. p.

Vázlat a nemzeti kisebbségekről. Educatio, 2. (1993) 2. sz. 173–178. p.

Hol tévesztettünk utat? Nyílt levél Bíró Zoltánhoz, Csoóri Sándorhoz, Csurka Istvánhoz, Fekete Gyulához, Für Lajoshoz, Joó Rudolfhoz és Lezsák Sándorhoz. Kortárs, 37. (1993) 10. sz. 63–72. p.

Egy régi vita folytatása: Hol van Közép-Európa? Földrajzi közlemények, 43. (1995) 3–4. sz. 221–222. p.

Civis revidius? Avagy a közép-európai polgári hagyományokról regénytörténeti példákkal. Új Holnap, 41. (1996) 3. sz. 85–91. p.

Tisztelgés Wacław Felczak emléke előtt. Európai utas, 6. (1996) 2. sz. 38–40. p.

Honalapítási mítoszok Közép-Európából. Kisebbségkutatás, 5. (1996) 3. sz. 249–256. p.

Kultúránk közép-európai meghatározottsága. Kultúra és Közösség, 1. (1997) 1. sz. 29–33. p.

Önarckép – Gombrowiczcsal. Hitel, 10. (1997) 4. sz. 77–80. p.

Honfogadások (Mítoszok hajdan- s jelenkorban, posztmillecentenáriumi jegyzetek). Új Holnap, 42. (1997) 5. sz. 62–67. p.

Adalékok az ellenzék Európa- és Közép-Európa-képéhez (Az 1987–90 közötti átmenet néhány politikai jelképéről). Új Holnap, 43. (1998) 7. sz. 106–114. p.

Nemzeti jelképek az átmenet idején Közép-Európában. Valóság, 42. (1999) 3. sz. 86–91. p.

Nemzeti és vallási identitás a közép-európai nemzeti himnuszokban. Hitel, 12. (1999) 1. sz. 72–80. p.

Dobossy László „hazái”. Nagyvilág, 44. (1999) 5–6. sz. 483–484. p.

Hungarológia, nemzetkép, Közép-Európa. Hungarológia 2. (2000) 3. sz. 180–184. p.

Krakkói naplójegyzetek 1983-ból. Magyar Napló, 12. (2000) 2. sz. 90–92. p.

A horvát himnusz közép-európai kontextusban. Tiszatáj, 56. (2002) 10. sz. 60–67. p.

Magyarország Kelet és Nyugat között. Szín, 8. (2003) 4. sz. 46. p.

A demokratikus ellenállás formái és lehetőségei a Kádár-rendszer válsága idején. Rubicon, 15. (2004) 5–6. sz. 30–33. p.

Állandóság és változás a kelet-közép-európai nemzeti himnuszok történetében 1989 után. Kortárs, 49. (2005) 11. sz. 69–78. p.

Obraz národa v hymnách střední Evropy. Slovanský přehled, 91. (2005), 3. sz. 417–424. p.

Az irodalom csökkenő presztízse térségünkben. Magyar Napló, 17. (2005) 6. sz. 46–47. p.

Húsz év után (Lábjegyzetek a Tiszatáj-botrányhoz). Tiszatáj, 60. (2006) 6. sz. 11–19. p.

November: a lengyel hónap. Hitel, 24. (2011) 11. sz. 6–7. p.

Emlékek faggatása (Örökségünk: a kádári kor), Hitel, 24. (2011) 2. sz. 226–231. p.

A zóna ideje, avagy Közép-európai emlékezetalakzatok. Kortárs, 36. (2012) 9. sz. 69–72. p.

Nemzet, függetlenség, Közép-Európa, Hitel, 28. (2015) 2. sz. 110–115. p.

„A rabul ejtett értelem” – hatvan év után. Közép-európai tanulságok. Hitel, 25. (2012) 6. sz. 65–70. p.