Nagyrőce és Jolsva – fürdők a város szélén
Az elkövetkezőkben Gömör szívében barangolva annak rendezett tanácsú városait, pontosabban hajdanvolt fürdőit helyezzük nagyító alá. Nagyrőce-fürdő egy korabeli sajtóhirdetésben elsőrendű klimatikus gyógy- és üdülőhelyként szerepelt: „Páratlan szépségű, hatalmas, lombos erdőség enyhe völgyelésében fekszik és számos kényelmes sétahellyel, pormentes, ózondús, üdítő levegővel bír.”1 A reklámszöveg nem sarkított, hűen tükrözte a valóságot. A Murány–Nagyrőcei-völgyteknőben, a vele párhuzamosan húzódó hegyláncok között feküdt egy Dolina nevű völgy, melynek ölén Nagyrőce (ma: Revúca) kies fekvésű fürdője rejtőzött. A fürdő a várostól mintegy negyedórányira, csinos parkkal övezve várta látogatóit. A Murányra és a Szepességre vezető út közelében elhelyezkedő, 333 méter tengerszint feletti magasságban fekvő fürdő helyi érdekkel bírt, Nagyrőce város tulajdonát képezte, városi fürdőgondnokság fenntartósága alatt állt és vizsgált tárgyidőszakunk alatt – vendéglőjével, melléképületeivel és ötholdas parkjával együtt2 – rendszerint bérlő kezében üzemelt. (Hohlfeld 1898, 126. p.) Gömöri ásványvizes fürdőink közül a 258 tengerszint feletti magasságban, a Gömör–Szepesi-érchegység és a Gömör–Tornai-karszt határán elhelyezkedő Jolsva (Jelšava) városának fürdője tartozott a legkevésbé népszerű desztinációk közé, jellegénél fogva méltán megérdemelve a családias jelzőt. Ismerkedjünk meg velük közelebbről!
Vasas víz a láthatáron
A szájhagyomány szerint a nagyrőcei lakosság régóta tudott a Dolinában csordogáló orvosi vízről, helyét viszont senki sem ismerte. Írott források alapján a rőcei gyógyvizet végül Moravek József, a város akkori főbírája fedezte fel 1829-ben, gyógyhatását saját gyomorbaján próbálta ki,3 vizét pedig abban a reményben, hogy nagy jövedelmi forrásává fog majd egyszer válni a városnak, Marikovszky György megyei főorvossal vegyelemeztette elsőként. (Marikovszky 1829. 4. p.) A gömöri orvostudor vizsgálatai eredményét még ugyanazon évben A Nagy-Rőtzei orvosvíznek elbontásáról, orvosi erejéről és hasznairól címmel jelentette meg egy 15 oldalas brosúra formájában, jegyzeteiben ismertetvén a forráskút környékét, a gyógyvíz természeti leírását, a vegyelemzési kísérleteket, az ásványvíz orvosi erejét és felhasználhatóságát: „Egy fél órányira a várostól napnyugot felé, egy kellemetes völgyetskében, tsendes zugással folyó pataknak jobb partján vagyon ezen orvosvíznek forrása, a közép tengernek horizontjátúl 230 ölnyi magasságon … Melly kellemetes innen a kinézés, tollam le nem rajzolhatja! Merészen emeli fel előttem fejét a Kakas-hegy… a város alatta szép tornyaival, elzárja híres Murány várnak völgyét. Ezen várnak omladékait innen látni lehet. (…) Az orvoskút völgynek szélső részei sűrű bokrokkal meg vagynak rakva, hol a szép sétáló helyek kellemetes hideg jó forráshoz vezetnek. A fürdő és vendég szobáknak építése folyamatban vagynak… A kút kerék formájú, átmérője egy öl, mélysége egy suk, s az oldalai gránitkővel vagyon kirakva. A víznek forrása sebes és a fürdésre elegendő. Színe a víznek valamivel haloványabb a kristály szinű tiszta víznél. Ha tovább áll is, nem változtatja meg a színét. Buborékjai ezen víznek sem a kútban, sem pohárban észre nem vevődnek, nem lehet ezen víznek tsipős savanyúsága. Szaga a viznek igen tsekély kénköves. Íze, gyengén öszvehúzó, kádban sárgásbarna színű. Mérséklete az orvosvíznek szabad levegőn 10° R volt.” (Marikovszky 1829, 5–7. p.) Marikovszky kísérletezései során számos segédeszközt vetett be: kék tinktúrát, kék papirost, meszet, ecetet, itatóst, gubacstinktúrát, salétromsavat, lúgot, sósavat, higanyt, ólomcukrot, salétromsavas ezüstöt, megállapítván, hogy 10 font forrásvíz 5,59 grán szabad kénsavat, 4 grán timsót és 1 grán kénsavas vasgálicot tartalmaz, fajsúlya 1,00. (Marikovszky 1829, 13. p.) A továbbiakban az újonnan felfedezett timsós-vasas víz orvosi használatáról szólván annak tapasztalhatóságáról gyakorlati alkalmazás híján még nem nyilatkozott, azt azonban egyértelműen konstatálta, hogy „mind azon nyavaljákban, a mellyek az idegeknek – nervusoknak – gyengeségéből származnak, nagy lehet a haszna, minden sós vasasvíznek ugyanis azon tulajdonságai vannak, hogy erősítenek”. (Marikovszky 1829, 14. p.)
A fürdő forrása három érből egy közös kútban fakadt, s innen szivattyúzták fel használatra. A fürdők vizéül a kút kénes vastartalmú forrásvize szolgált, a zuhanyok vizét a közeli hegyi forrásokban meggyűlt tiszta patakvíz szolgáltatta, ivóvizét pedig a fürdő a városi határnak legjobb forrásvizében bírta, mely egy szökőkút közvetítésével lett a telepre bevezetve.4 A gömöri főorvos által írt szakirodalmon kívül Gustáv Maurícius Reussnek,5 Nagyrőce városának tisztiorvosa által kéziratban maradt Opis městečka Veľká Řevúca zvaného, I. a II. díl z rokov 1853 a 1854 (Nagyrőcze város leírása I. és II. kötetben 1853-1854-ből) c. szlovakizált, cseh nyelven írt munkája a mérvadó, melyben – nagyrészt Marikovszky megfigyeléseire támaszkodva – a vasas forrás környezetét, tulajdonságait, valamint a fürdő fekvését és korabeli állapotának leírását vetette papírra. (Reuss 1854.) Elődjéhez hasonlóan alátámasztotta a gyógyvíznek az ideggyengeség ellen való hasznosságát, ugyanis elmondásai alapján saját maga is alkalmazta a vasas forrást pácienseinél. A fürdői leírásban a főépülettől balra található ún. emelvény fölött vélte tapasztalni a legegészségesebb lakószobát, mellette egy fából emelt pihenőhelyiséggel, tőle távolabb, a part és a sétautak között pedig egy szintén fából eszkábált kuglizóval. Reuss idejében a fürdőépülettől lejjebb, a völgy közepén terült el a kör alakú táncpavilon, mögötte pedig néhány istálló állt. A fürdőkomplexumhoz egy elkerített udvar is tartozott réttel, sétányokkal. Kéziratából tudjuk, hogy a 19. század 50-es éveiben a fürdő bérbeadása 100 aranyat hozott a városi kasszába, és ugyanolyan állapotban üzemelt, mint Morávek annak idején kiépíttette: „A Dolina völgy torkolatában Murány felé menet áll az ún. »parallellgor«nevű épület, elől nyolc kis szobával. Oldalt található a korcsma és a vendéglős szállása. A völgy felőli oldalán helyezkednek el a kádak, szám szerint nyolc darab, melyekbe csöveken keresztül áramlik a fürdővíz. A szobák között futó folyosó két szárnyra bontja az épületet, éspedig úgy, hogy az egyik bejárat a patak felől, a másik ajtó pedig hátul a vendégszobák és a fürdőkádak között található. Itt a kemence felett hatalmas üst áll a víz melegítésére. A pumpáskút rögtön a hátsó bejáratnál helyezkedik el, innen csatornán jut el a víz a katlanba, a katlanból pedig csöveken a fürdőkádakba. Az egész építményegyüttes ingoványos, nedves talajon áll.” (Reuss 1854) Állítólag már korábban (vagyis 1853 előtt) szó esett a város képviselő-testületében a régi fürdőépület lebontásáról és egy újabb felhúzásáról, melynek terveivel Gustáv Reuss bátyja, Július mérnök bízatott meg, de végül kudarcba fulladt. A fürdő korszerűsítésére irányuló törekvések – amelyek nagyban hozzájárultak volna a fürdő nem csupán betegek kezelése, hanem egészségesek nyaralóhelyévé alakításához – csődje Reusst is gondolkodóba ejtette a telep jövőjét illetően, sőt bátran kijelenthetjük, hogy mintegy előrevetítette annak sorsát: „Ha Pestnek, vagy Bécsnek ilyen fürdőhelye lenne, már régen virágozna, de ily nyomorúságos és faragatlan népnek hagyatva jövőjét veszti.” (Reuss 1854) Csupán annyit sikerült elérni, hogy Nagyrőce vezetősége végül bővítés céljából megvásárolta a fürdő felett árválkodó Novák-féle kertet, és 1854 tavaszára bokrokat, akácfákat és nyárfákat ültetett ki a városból a fürdőbe vezető út szebbé, barátságosabbá tételére.
A forrásvízről a Marikovszky-féle méréseken kívül az általunk vizsgált időintervallumban hasonló teljes körű vegyi analízis nem született. Mind az ásványvízzel, mind a fürdővel elvétve találkozunk a korabeli szakirodalomban, kalauzokban és folyóiratokban. A Lengyel-féle 1853-ban megjelent Fürdői zsebkönyv is csupán említést tesz a nagyrőcei forrásról, annak jellemzése és vegyelemezése nélkül. (Lengyel 1853, 221. p.) Wachtel 1859-ben napvilágot látott fürdőkötete a jolsvai forráshoz hasonlóan a termálvizek kategóriájába sorolta a nagyrőcei ásványos forrást, (Wachtel 1859, 219. p.) csakúgy, mint a Hunfalvy-féle monográfia. (Hunfalvy 1867, 65 p.) Kiss Antal orvostudor szerint a földes-vasas savanyú ásványvizek kategóriájába tartozó nagyrőcei forrás hasonló földtani és környezeti viszonyok között létezett, mint a rozsnyói, bár vastartalommal gyengébbnek bizonyult. (Hunfalvy 1867, 191. p.) Kisebb vegyelemzés még Bernáth József budapesti kémikus által ejtetett a forrásvízen 1875 júniusában, aki szerint a víz ½ öl mélységben, 13,5 R-fokkal bírt, alkatrészei közül pedig a szénsavas vasélecs (vas-oxid) és a szénsavas nátrium túlsúlyának következtében a gyengébb égvényes (lúghos) vasas vizek közé sorolható be.6 A régi vizsgálatokból ítélve a Borovszky-féle kötet alapján a forrás mind kádfürdõre, mind ivókúrára alkalmatosnak bizonyult,7 bár tény, hogy csak és kizárólag fürdésre használták, elsõsorban idegkimerülés, szellemi megerõltetés, testi gyöngeség, gerincbántalmak, hûdés, gyomorgyengülés, szívbaj, sápadtság, köszvény ellen, nõi ivarszervek megbetegedésénél, végszegénységnél és súlyos betegség utáni elgyengülés esetén javasolták. (Borovszky 1904, 156. p.)
Fürdõ a határban
A fürdőtelep a vasúti állomás közelében terült el, a fürdőidény pedig klasszikus értelemben májustól szeptember végéig tartott. Az első fürdőházat és vendéglőt még a felfedezés évében, 1829-ben emelték az akkori igényeknek, sajnos nem azzal a céllal, hogy az „külhoni” vendégek kényelmére s gyakori látogatása céljául szolgáljon.8 A fürdő környéke még ekkor fásításra és tisztításra került, sőt nemcsak a város, hanem a vidék is mind sűrűbben kezdte látogatni. Nagyrőce vasipari vállalkozásaiból származó bevételeinek köszönhetően, előbb a Murányi Unió, majd 1852-től a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület főrészvényeseként bátran finanszírozhatta vasas fürdője kiépítését.9 A kezdet tehát igen szerencsésen indult – a probléma forrását az okozta, hogy a telep ugyanebben a kezdetleges állapotban maradt az elkövetkező harminc évben is.10
Míg a 19. század derekán – Wachtel és Härdtl munkáira alapozva – 5 fürdőkáddal felszerelt fürdőház és egyetlen vendégház állott itt a helyi lakosok üdüléséül, (Wachtel 1859, 219. p.; Hardtl 1862, 320. p.) a kiegyezés évében már 6 fürdőszobával és 6 lakszobával rendelkezett az intézet, (Hunfalvy 1867, 191. p.) melyhez 1881-ben egy 10-15 holdas erdőrészt csatoltak parkírozás céljából.11 Nagyrőce a tulajdonában álló fürdő karbantartására lehetőségeihez mérten ügyelt: például 1880-ban a városi költségvetésből csak a fürdő tatarozására 40.000 forintot áldozott, (Borovszky 1904, 156. p.) az igazi nagy átalakításhoz azonban további tőkére, legfőképpen pedig reklámra lett volna szüksége – amire azonban a város jövedelmét gyarapító vasiparhaszon évről évre való pangása miatt nem nyíltak kellő perspektívák.12 Arról, hogyan s milyen állapotban tengődött ekkortájt a város gyógyfürdője, az alábbi olvasói szemelvényből kaphatunk ízelítőt: „Sajnos a városi hatóság kevésbé ismeri föl ezen regényes hely értékét és fontosságát, és nagyon keveset, úgyszólván mitsem tesz arranézve, hogy egy ilyen nyilvános üdülő hely oly kellékekkel bírjon, mely egy művelt vendégnek csak mérsékelt igényeit is kielégíthetné. A fürdő-épület nem egyéb, mint valóságos cantin. A fürdő-szobák mocskosak és a kádak orvosrendőri szempont ellenére fából készítvék, holott a czinkkádak manapság nagyon csekély összeggel kerülnek többe, de egészségi szempontból minden dicséreten felül állanak. Egy egyszerűen, de a jó ízlésnek megfelelő terme nincs, hová főleg a kiránduló nőközönség vonulhatna. Szórakoztató eszköze az egyetlen kuglizó, ez azonban teljesen anti-diluviánus állapotban van. Megfoghatatlan az idegen előtt, hogy lehet a városnak ezen nagy kincset képező helyet ennyire az elvadulás sorsára juttatni.”13 A város honatyái 1882-ben még a fürdő magánvállalkozó általi kézbevételével látták egyedüli megoldásnak a telep korszerűsítését,14 hat évvel később azonban már felcsillant a remény egy egészen új fürdőépület megépítésére, melyre a város képviselő-testülete 13.131 forintot szavazott meg. Stefancsok Károly polgármester jóváhagyásával 1887. május 16-án árlejtést hirdetett a vállalkozni szándékozók részére egy teljesen berendezett, felépítendő fürdőhelyiség (10.555 forint), ivóvíz levezetése és szökőkút felállítása (795 forint), továbbá egy kuglizóval felszerelt nyári étterem megépítése (1781 forint) céljából.15 Az eredmények két év után mutatkoztak meg: a fürdő történetében mérföldkőnek számító 1888–1889. évben a jócskán elhanyagolt állapotban tengődő fürdőépületek végre külső segítség nélkül is felújítás alá kerültek. Az aránylag nagy befektetéssel, mintegy 80.000 koronával vagy ennél is nagyobb költséggel újonnan átalakított16 – pontosabban újjáépített – 8 fürdőszobából és 6 lakszobából álló nagyrőcei fürdő megnyitása folyó év augusztus 3-án és 4-én nagy ünnepségek kíséretében ment végbe, melyeken nemcsak a közeli vidék, de gömöri városaink értelmiségének tekintélyes száma is részt vett. A helyi Gömör-Kishont c. vármegyei közlöny részletes beharangozójában ekképp olvashatunk az ünnepség zajlásáról: „Augusztus 3-án este 7 ½ órakor műkedvelői előadás a »Szabin nők elrablása« c. vígjáték bemutatásával a műkedvelők állandó színházában, a városi nagy teremben, előadás után ismerkedési estély a városi fogadó kis termében. Augusztus 4-én délelőtt 8 órakor a városi önkéntes tűzoltóság nagy gyakorlata veszi kezdetét a város közterén. Délelőtt 11 órakor kivonulás a fürdőbe s ott a fürdő megtekintése s a városról és fürdőről tartandó felolvasás, ill. a műkedvelő társaság által rendezendő dísztornázás tartatik meg. Délután 1 órakor kerül sor a 200 terítékű társas közebédre. Ebéd után társas játékokra nyílik lehetőség. A tűzijátékkal kísérő táncmulatság 7 órakor veszi kezdetét, a jó zenéről gondoskodva van. A színi előadásra a belépti jegyek ára 50 krajcártól 1 forint 50 krajcárig terjed, a közebéd ára italokkal és zenével 1 forint 50 krajcárba, a belépti díj a táncmulatságra pedig 1 forintba kerül.”17 A rendezvény nívóját nagyban növelte, hogy az ünnepélyen személyesen megyénk alispánja, Bornemisza László és Hámos László, a kerület képviselője egyaránt részt vettek családjuk kíséretében.18
A fürdőkomplexum a millennium évében már egy étkező- és tánchelyiséggel és 7 vendégszobával ellátott nagy vendégfogadóból és egy 10 fürdőkabinnal ellátott fürdőházból állott, (Boleman 1896, 108. p.) a századelőn pedig felújított kuglizóval és teniszpályával bővítették a szórakozási lehetőségek tárát. (Borovszky 1904 156. p.) Az egyedüli negatív tényező – akkortájt – a penziószerű ellátás hiányában mutatkozott meg.19 A valóságban viszont egy igencsak elhibázott építkezésről kell beszélnünk, amely a fürdő fejlődése tekintetében zsákutcába vezetett. Ugyanis ha építői és tervezői kizárólag csak a város közönségére gondoltak, akkor jóval többet csináltak, mint amennyit a szükség igényelt volna, ha azonban idegen fürdőző közönségre is számítottak, akkor csak félmunkát végeztek, mert nem gondoskodtak lakásokról, étkezőhelyiségekről és sok más olyan dologról, melyek a fürdőzőközönség igényeinek a kielégítésére szolgálnának. A „nagy átépítésnek” távolról sem nevezhető tatarozást teljes mértékben holt tőkének tekinthetjük, amely a városnak semmilyen jövedelmezőséget nem eredményezett, sőt kihasználatlanul hevert még hosszú évtizedekig mintegy 100 ezer korona befektetett tőke, 16 katasztrális hold fenyvesével együtt.20
Hadilábon az idegenforgalom
Az egyébként tisztán helyi érdekkel bíró fürdőt már 1873-ban is 180 fürdőző látogatta meg, ami kétségkívül gyógyvizének népszerűségéről ad tanúbizonyságot.21 Miután a fürdő az ominózus 1889. évben nagyobb átalakításon esett át, állítólag a külhoni vendégek fogadása céljából, már nemcsak helyi vendégek képviseltették magukat a gyógytelepen, hanem a távolabb eső városok, mint például Cegléd vagy Békéscsaba klientúrája is.22 A betegek előszeretettel dicsérték a telep kitűnő és ízléses konyháját, mérsékelt árait, kellemes szobáit, nem utolsósorban pedig a környező vidék szépségét.23 A nagyrőcei magyaros (!) vendégszeretet, a fürdő gyönyörűen felújított berendezése és a csodás természeti környezet felől a nevezett év nyarán egy ismeretlen, 8 fős rimaszombati társaság is meggyőződött.24 A következő szezon a gömöri intelligencia körében is hódított: a fürdővendégek között Tomcsányi László kir. törvényszéki bíró és családja,25 Göllner százados, Niernsee és Barbierik tanárok kerestek üdülést a telepen.26 Az évek múltával azonban a megyei közegészségügyi statisztikák csökkenő tendenciát mutattak Nagyrőce vendégforgalmát illetően, sőt a vármegyei közlöny hasábjain megjelenő Gömöri fürdőink(1894), „Klimatikus helyeinkről” (1901), ill. „Idegenforgalmunk emelése” (1901) c. tárcákban is a jobb sorsra érdemes, csupán a környékbeli közönség gyér látogatásaiból tengődő fürdők27 közé kapott besorolást: „Nagyrőce klimatikus gyógyhelyének sorsán őszintén szomorkodunk. E fürdő a kárpáti gyógyhelyek minden számbavehető előnyével rendelkezik, azoknak hátránya nélkül, mert hiszen a mellett, hogy a tátravidéki klíma minden hatásos kelléke meg van nála, annak daczára kényelmes és olcsó, mégis alig kaphat vendéget.”28 Szerzői e pangást a korabeli divatos, patinás külföldi fürdők utáni hajszolásban, illetve az elégtelen propaganda-hadjáratban és silány vállalkozószellemben vélték meglelni.29
Lássuk tehát azokat a mutatókat! Az 1894. évben összesen 34 fürdővendég kereste fel a fürdőt: 20 állandó vendég és 14 ideiglenes páciens,30 később az 1903., 1904. és 1905. évből fennmaradt mutatók értelmében továbbra sem érte el a 100 főt az állandó vendégek száma.31 Érdekes, hogy Löcherer a millenniumi díszkiadásban megjelent vármegyei monográfiában 1902. évi adatokat felhasználva már csupán 6 vendégszobáról és 8 kádról tett említést, ami egyértelműen leépülésre utal, viszont ugyanezen évben a fürdőt 50 vendég tisztelte meg, főleg a nagyrőcei és a környék lakossága köréből, ami a város jellegéhez viszonyítva élénk vendégforgalmi képletet mutat. (Borovszky 1904. 344. p.) A nevezett fürdőszezonra – rendhagyó módon – még a sajtó is felfigyelt: „A mi kis paradicsomunkban, a mi dédelgetett fürdőnkben ez évad alatt igen illustris fürdőző társaság ütött tanyát, mintha felújulnának a letűnt évtized kedves napjai, midőn e fürdőtelepen adott olykor-olykor találkát a megye, de az egész felvidék úri közönsége, mintha a régi – daltól és asszonyi kacajtól zengő – kedves emlékű idő újult volna meg a »Károly-csarnok« körül. Itt idegen, az ország minden részéből összegyűlt hölgy-csoport gyönyörködik a szép vidék szemléletében, amott víg tennisező csoport arczára ült a pipacs virága: az üde egészség, emitt rokkant triás férficsoport bírálgatja Visonta nedüjét, fent a fenyők árnyában vidám gyermek-sikongás versenyez a rigók énekével. Élet, kedv, vidámság pezseg, zsibong mindenfelé.”32
Olvasván e sorokat, melyek alighanem gondolkodóba ejtenek, jogosan merül fel a kérdés: hol s miben leljük a fürdő pangásának forrását? Beszélhetünk egyáltalán pangásról? Egyrészt tapasztalunk bizonyos fokú igyekezetet a nagyrőcei polgárság körében fürdője korszerűsítésének irányában, a nagyarányú kiépítés gondolatával viszont már nehézségek mutatkoznak. Megkérdőjelezhető, vajon valóban óhajtották-e a város lakói a vasas fürdőnek Csízhez hasonló fürdőkomplexummá való átépítését, vagy inkább megelégedtek annak új köntösben tetszelgő, de szerényebb, családias jellegével. A fennmaradt levéltári források arra világítanak rá, hogy a fürdő csupán helyi érdekeltsége a szomszédos kerületek orvosainak hibájában gyökeredzik, a nagyrőcei gyógyfürdőt – lehetséges kúraként – figyelmen kívül hagyva. „Igen kívánatos volna, ha az orvos urak ezen fürdővel behatóbban foglalkoznának s a szenvedő emberiségnek melegen ajánlanák” – olvasható a Budapesti Királyi Orvosegyesület Bókai János vezette balneológiai bizottságának 1882-ből származó kérdőívén, melyben többek közt egy fürdőismertető brosúra hiányára, és az idegen vendégek alkalomszerű látogatásának következtében kialakult lakáshiányra hívják fel a figyelmet.33 A hazai fürdők és ásványos vizek feltérképezése céljából összeállított kérdőív számos pontja értékes, ugyanakkor érdekes információkat sejtet Nagyrőce városi fürdőjéről. Ilyen például azon nehezen elképzelhető állítás, miszerint „a fürdőt az 1881. évadban 1200 vendég használta”.34 A továbbiakban a Prékopa városi főjegyző által 1882. augusztus 10-én kitöltött kérdőív a fürdőtelep aktuális szolgáltatásait prezentálja, melyet ha összehasonlítunk a Reuss által írtakkal, szembeötlő különbséget aligha találunk, inkább bizonyos fokú visszalépést: „A forrás vize egy 5 hektoliteres üstben melegíttetik. A fürdőépület földszintes, egészen száraz épület 5 fürdő és 5 lakszobával, 2 cink és 3 fakáddal – új fürdőház építése most terveztetik. Fűtés, miután a fürdő csak nyáron használtatik, nem vált szükségessé. További kiadó lakások a fürdőben nincsenek, csak a fürdőtől 10 percnyi távolban fekvő Nagyrőcze városában.”35 A beszámolóból egyértelműen árulkodik az a bizonyos 30 évet átölelő egy helyben toporgás, az a nagy méreteket öltött semmittevés, amely a fürdő kárára vált. A kérdőív kitöltésekor az egész telep még az 1889-es nagy átalakítás előtt állt, s már ekkor – 7 évre visszamenőleg – is a tervezgetés fázisában lógott az új fürdőház megépítésének a gondolata. Az időhúzást a város vezetősége részéről nem csupán a pénzhiányban véljük felfedezni. Az okokat valószínűleg abban kereshetjük, hogy a fürdőt a zömében helyi klientúra igénybevételének következtében – akik a városon belül vagy a környéken állandó lakhellyel bírtak – kevésbé állt szándékukban „külhoni” fürdővendégek fogadására kellőképpen felszerelni. Amennyiben akadt is idegen fürdőzni vagy nyaralni vágyó, alighanem nagyrőcei, tágabb értelemben gömöri gyökerekkel rendelkező, innen elszármazott vendégekről lehetett szó, akik alkalmasint „itthon” töltötték nyaralásukat, midőn tette azt például Dr. Schweighoffer János debreceni piarista főgimnáziumi tanár, a Murányvölgye c. lap munkatársa 1913 nyarán,36 vagy pedig – a város ún. „pánszláv” művelődésközponti jellegéből kifolyólag – a korabeli szlovák nemzeti mozgalmi elit tagjai: Štefan Marko Daxner tiszolci politikus, Samo Tomášík gömörteplicei evangélikus lelkész, valamint az 1862-től 1874-ig működő nagyrőcei első szlovák evangélikus reálgimnázium kisdiákja, Martin Kukučín prózaíró. (Cmorej–Potočná 2012, 54. p.)
A sors iróniája, hogy a „hazajáró” vendégek mellett Nagyrőce csodás környezetbe ültetett fürdőtelepét szívesen keresték fel a magyar ajkú tanítók, tanítónők, tanügyi hivatalnokok is családostul üdülés, nyaralás céljából. A lakhatás és ellátás díja a századelőn egy személynek havi 60 koronába került, egy vasas fürdő ára pedig 30 fillért számlált. Az ezen irányú kezdeményezés nagyrészt Kozma Lászlónak, a tanítók országos egyesületi elnökének tudható be, aki jól ismervén a környéket és vélhetően annak „idegen ajkú szellemi mozgatórugóját”, a Néptanítók Lapjában előszeretettel hirdette a fürdőhelyet a magyar tanügyi munkaerők körében, alighanem ún. „légkörjavító” szándékkal.37 A kezdeményezés olyannyira elharapódzott, hogy 1902-ben lángszerűen terjedt el azon elképzelés, miszerint Nagyrőcén a tanügy munkásainak új nyaralótelepe felépüljön. A Gömör-Kishont c. vármegyei hetilap hasábjain Makfalvi Ferenc tollából jelent meg azon ún. nagyrőcei levél, melyben a város hatósága és az ott működő polgári iskolai tantestület a tanítók országos egyesületével és a minisztériummal karöltve tárgyalásokat folytatván egy állandó jellegű nyaralótelep létesítését fontolgatta a tanügy apostolai számára, az elemi iskolai tanítótól az egyetemi tanáron át a minisztériumi hivatalnokig.38 Az eszme továbbgondolt változata a szegény sorsú tanítók nyaralására és ellátásra is gondolt: az állami iskola tantermeiben ingyen szállást, a kereskedelmi iskola internátusa révén pedig élelmet biztosítván számukra. E nemcsak társadalmi és gazdasági szempontokat figyelembe vevő kérdés elsősorban nemzetiségi szempontból is lényegre törő lépésnek számított, a hazafias magyar szellem elterjedését serkentve e „pánszláv fészek” kellős közepén, a nemes tervek azonban tervek maradtak. Véghezvitelük alighanem megszínesítette volna Nagyrőce amúgy is „érzelmileg labilis” társadalmi életét, perifériára szorult fürdőjén kétségkívül lendített volna, a nagyszabású projekt kudarcba fulladásának okaira azonban nem derült fény.
Fürdőtörténeti szempontból az 1889. évi döntő lépés az 1901. évben egy még radikálisabb megoldáshoz vezetett: a város tulajdonát képező gyógytelep eladásra került,39 s a rákövetkező év februárjában a haladás mellett érvelő nagyrőcei közönség férfitagjai már egy fürdői részvénytársaság létrehozásán fáradoztak. Az 50.000 korona alaptőkével 50 évre alakult ún. Nagy-rőczei fürdő részvény-társaság egy részvényének ára 100 koronába került.40 Míg a fürdő egyik főrészvényesének számító Nagyrőcei Takarékpénztár rögtön 50 részvény jegyzésével támogatta a kiváló ügyet, addig az alakítandó részvénytársaság iránt – sajnos – nagyobb érdeklődés mutatkozott meg a szomszédos vármegyékben, mint Gömörben. „Sajnálattal jelenthetem, hogy a megye nagy közönsége nem nagyon érdeklődik fürdőnk iránt. Hittük, reméltük, hogy e tervünkben, melynek végrehajtása, sikerülése nem csak a mi érdekünk, nem maradunk magunkban, hanem velünk lesz a megye közönsége is s anyagi támogatással a segítségünkre lesz, hogy szép fekvésű fürdőnket kényelmes, kellemes nyaralóteleppé alakíthassuk” – olvasható a sajtó hasábjain, ami egy egész megyét átfogó mentalitásbeli problémára világít rá.41 Megfelelő támogatottság hiányában már a nyári hónapokban evidenssé vált, hogy a részvénytársaság álma ködbe veszett.
A fürdő kihasználatlanságára és szezonról szezonra való tengődésére a vendégek közül is felfigyeltek. Egy 1902. augusztus 14-ről fennmaradt beszámolóban őszinte vallomásként könyvelhetjük el az alábbi sorokat: „Ritka város, mely egy ily remek fekvésű, kitűnő klímájú, pormentes levegőjű, fenyő és bükk erdőséggel körülvett fürdővel bír. Mindenben tudnám követni Rőczét, csak épp e téren restellem maradiságát, nem tudja belátni mit ér e kincse, nem tudja megalkotni a fürdő-részvénytársaságot, mely hivatva volna e hivatásánál fogva a nagyközönségnek nyaraló hellyé átalakítani, villákat építeni. S ha már részvénytársaság nem alakulhat e czélra, úgy a város építsen legalább egy modern igényeknek megfelelő szállodát, úgy hiszem, hogy a város fürdője mielőbb nagy látogatottságnak örvendene. Mulasztás terheli különben a Rimamurány-salgótarjáni vasmű-részvénytársaságot is, kinek a fürdőtől mintegy 5 perczre a kieskovai elhagyatott vasolvasztója áll, hol az épületeket egy kis anyagi áldozatok mellett teljesen lakhatókká lehetne tenni s a kohót s a raktárat átalakítani lakó helyiségekké, így a rendbe hozott telepet kiadni a rőczei fürdőbe menő nyaraló közönségnek, legalább akkor nem történne meg az a szégyen, hogy a fürdői nyaraló közönség, kénytelen a városban venni ki lakó szobát.”42 A fürdőeladás és szállodamizéria még 10 évvel később sem vesztette el aktualitását, a sorsára hagyott fürdő a városka lakóinak kiszolgáltatottságából továbbra sem tudott kilépni az idegenek által is közismert klimatikus üdülőhellyé válás útjára. Öt vendégszobája rendszerint már májusban lefoglaltatott, így az esetleges érdeklődők lakáshiány miatt a fürdőkezelőség által kénytelenek voltak a továbbiakban is elutasításban részesülni. A Murányvölgye c. helyi lap 1912 februárjában is foglalkozott egy esetleges helyi érdekű, kellő tőkével és nagy üzleti-gazdasági tapasztalattal rendelkező férfiúkból álló fürdői részvénytársaság megalakításának gondolatával, amely a fürdőt a várostól való megvétele után 50-60 férőhellyel bővítené.43 A tervezet Mihalik Dezső nagyrőcei polgármester által egy hónappal később a városi közgyűlésen is napirendre került, a képviselő-testület pedig egyhangúan érvelt a fürdő eladása mellett. A vételárat 50.000 koronában állapították meg úgy, hogy annak fele részvényben legyen kiegyenlítendő, s csak 25.000 koronát lenne köteles a társaság a város pénztárába készpénzben befizetni, kikötötték továbbá, hogy a vevő részéről a vételtől számított 4 éven belül 100.000 korona épületekbe és felszerelésbe lenne befektetendő.44 A magasröptű tervek ezúttal is tervek maradtak, a kezdeti lelkesedésből hamar kialudt a tetterő. Sem részvénytársaság, sem eladás nem köttetett, helyette egyre inkább beigazolódni látszottak Reuss vészjósló szavai. A város a forrásvíz felfedezése után 84 évvel sem tudott úgymond mit kezdeni rejtett kincsével, vizsgált tárgyidőszakunk alatt az elérhető és fellelhető forrásokat átnézve egyetlen gyógyulásos esettel sem találkoztunk. Moravcsík főbíró szépreményű tervei a kevésbé rátermett és tehetetlen utódoknak köszönhetően sorra csődöt mondtak. Csekély haladást jelentett, hogy a fürdőbe vezető sétautat legalább rendbe hozták, az út menti fákat visszavágták, a környéket pedig megtisztították a gaztól.45
A fürdő ambuláns orvosa a századelőn Nagyrőce város tisztiorvosa, dr. Posevitz Albert, (Borovszky 1904, 310. p.) majd dr. Linberger Albert volt,46 legismertebb bérlője ugyanezen időkből pedig Váralljai György,47 és Brünich Nándor.48 Gyógyszertára, postája és távírdája Nagyrőce városában üzemelt. Vasúti megállója az 1880-as években a fürdőtől 18 kilométerre lévő tiszolci vasúti pályaudvar volt, amelyet kocsin lehetett megközelíteni,49 a századfordulón azonban megépült Nagyrőce saját vasútállomása is. A 20. század küszöbén a völgyet átszelő vasútvonalon röpke 9 óra alatt lehetett Budapestre eljutni. (Borovszky 1904, 156. p.) 1903-ban felmerült egy esetleges automobiljárat elindításának a gondolata is a Tornalja–Nagyrőce–Jolsva vonalon a személyforgalom gyorsabbá tételének érdekében.50
Az első világháború kitörésének küszöbén harmadszor is felvetődött a fürdő bérbe- vagy eladásának gondolata. Nagyrőce honatyáinak fejében ismét szöget ütött azon elképzelés, miszerint a város vasas fürdője megfelelő berendezés mellett és ügyes, szakszerű közreműködés által a legjobb gömöri fürdőink sorába emelkedhetne – ha valaki kézbe venné az ügyét. A városi képviselő-testület 1914. április elején tartott közgyűlésén mélyebb mederben folyt a tanácskozás a fürdő jövőjét illetően, a város ugyanis nem tudta „hasznát venni”, sőt kifejezetten teherként érzékelte, amely nemhogy szaporítaná a közjövedelmet, hanem évente inkább tetemes kiadást jelent a városnak. „Nagy tőkét fektetett a fürdőjébe a város az ottani építkezéssel, de ez az építkezés nem volt tervszerű, nem vették figyelembe, hogy kinek és mit építenek. Az az építkezés Nagyrőczének sok, az idegen fürdőző közönségnek pedig kevés. Elfelejtettek ugyanis az állandó fürdővendégek számára lakószobákat építeni. Mert 3-4 nyaraló vendégből nem él meg a bérlő, többet pedig nem tud elhelyezni. Tisztán a nagyrőczei közönség pedig kevés ahhoz, hogy a fürdőt fenntartsa. Nem akad bérlő sem, mert nincs a megélhetése biztosítva. Hiába kísérleteztek többféle módon vele, ez az állapot mindaddig nem fog változni, míg ott 30-40 fürdővendég befogadására szobák nem épülnek. De a közönség türelmetlen, s most mindenáron a fürdő eladását óhajtja, mintegy kényszer eladás elé állítva ezzel a várost”51 – olvashatjuk a Murányvölgye c. lap hasábjain, célozva az 1889. évi áttörésre, s egyben óva intve a várost a mintegy 150 ezer korona értéket meghaladó fürdőkomplexum elhamarkodott, áron aluli eladásától. A képviselő-testület alig egy hónappal később egy helyben alakult fürdőkonzorcium számára való bérbeadásról döntött, egyelőre egyéves időtartamra évi 400 koronáért.52 Ezen konzorcium folyó év április 28-án 64 tag részvételével határozott céllal – a fürdő kibérléséért – alakult. A helyi jellegű szervezkedést a fentiekben részletesen ismertetett probléma tette szükségessé, a cél a fürdő „kátyúból való kiemelése” volt. A fürdőkonzorcium elnökévé Smál József polgármestert, igazgatóul Gyulai Sándort választották meg, a 8 tagú felügyelőbizottságról pedig szavazás döntött, melynek eredményeként Tóth Kálmán, Hozáczy Ferencz, Rubovics László, Hoznek Lajos, Traum Péter, Lukovics Attila, Pétermann Jenő és Szomolnoky Mihály azonnal munkához látván Tomesz András nagyrőcei „bérlő-jelölt” ajánlatát elfogadva, őt bízta meg a fürdő és annak konyhájának vezetésével.53
A nevezett 1914. évadot már ezen új köntösben nyitották meg a közönség előtt, a kapunyitást azonban egy alapos karbantartás és tatarozás előzte meg a város iparosainak jóvoltából. A nyitás a vártnál is élénkebb forgalmat hozott, csaknem egész Nagyrőce népe kivonult a telepre, sőt a murányi (Muráň), a hizsnyói (Chyžné) és jolsvai értelmiség, utóbbi tisztikara is megjelent.54 A fürdőbérlő társulat háborús éveiben való működéséről nincsenek információink, ha voltak is, kétségtelenül egyszerűbb keretek között. A fürdő melletti fenyves rendbe hozva, új pihenőpadokkal, sétautakkal ellátva várta a nyaralókat55 – az 1915. Hadiévben még Robelly Aladár budapesti műépítész is ellátogatott ide felesége társaságában.56 A háború alatt Nagyrőce is kivette részét az önkéntes adakozásban, az 1915-ben indított „Gömör Sárosért!” faluépítő akció céljaira mind a nagyrőcei fürdőkonzorcium, mind a Nagyrőcei Takarékpénztár 600-600 koronával járultak hozzá.57 Ugyanakkor pont e zűrzavaros időszakban merült fel ismét a városi fürdő továbbfejlesztésének eszméje kellő tőkével megáldott magánvállalkozó által58 – ami egyértelműen a helyi fürdőkonzorcium kérészéletűségét bizonyította –, a realizálódás kérdése azonban források híján és a sikertelen előzményeket ismerve erősen megkérdőjelezhető.
Gyógyfürdő vagy mulatókert?
Nagyrőcét fürdőélet tekintetében Rozsnyófürdővel hozhatjuk párhuzamba, mindkét rendezett tanácsú város közönsége ugyanis előszeretettel választotta kulturális életének és szórakozásának színterévé városa gyógyfürdőjét. Már Reuss is beszámolt kéziratában arról, hogy vasár- és ünnepnapokon a fürdőben felcsendülő muzsikaszó révén az 1850-es években is gyakorta látogatott volt a nagyrőcei ifjúság által, sőt már ekkor is divattá vált az évenként megrendezésre kerülő majális, mely a környék értelmisége által is sűrűn látogatott volt. (Reuss 1854) Ilyenkor többnyire feldíszítették a fürdőkertet, fenyőgallyakból diadalívet emeltek, alkalmasint üdvözlő feliratok is köszöntötték az érkezőket. A nagyrőceiek kiváltképp nem csináltak mulatságaiknak nagy reklámot, rövid idő alatt „összeütötték” rendezvényeiket. A mulatságok rendszerint délután 3-4 óra körül vették kezdetüket, a belépti díj összege 60 fillér és 1 korona körül mozgott személyenként, a családjegy ára pedig rendszerint 1 korona 20 fillértől – 3 koronáig terjedt.59
A nagyrőcei polgárok körében igencsak felkapott fürdő a püspöki székhely gyógytelepétől eltérően egészen sajátos jelleggel bírt – gyógyvize erejénél nem, de méretében kevésbé versenyképes fürdőtelepe javarészt a nagyrőceiek „szolgálatában állt,” s inkább töltötte be az évtizedek alatt a mulatókert szerepét, mintsem gyógytelepként híresült volna el. Rendszeres időközönként szívesen rendezték meg a fürdőkertben saját pénztáruk gyarapítására és felszerelésük javára tavaszi-nyári mulatságukat a nagyrőcei önkéntes tűzoltóegylet tagjai Piros Józsi putnoki zenekarával húzatva a talpalávalót,60 nemritkán konfetticsatával és tűzijátékkal fűszerezve az estet,61 ugyanakkor a nagyrőcei elemi iskola, vagy a m. kir. állami polgári és felső kereskedelmi iskola ifjúsága szintén a fürdő helyiségét és parkját szemelte ki az ifjúsági segélyező egyesület javára rendezett zártkörű majálisainak, nyári mulatságainak,62 avagy évzáró bankettjeinek,63 sőt a legkisebbek kisdedóvó intézetének a szegény sorsú kisgyermekek felsegítésére rendezett nyári mulatságai is a fürdőben tartattak.64 A város fiataljai úgyszintén a fürdőkertet választották nyári táncmulatságaik helyszínéül, természetesen jótékonysággal fűszerezve azt: míg 1905 júliusában a létesítendő kórház javára,65 1911 májusában például a Polgári Kör könyvtáralapja javára gyűjtöttek.66 Utóbbi nemes cél vezérelte magát a Nagyrőcei Polgári Kör tagjait is egy fürdőbeli zártkörű táncmulatság megrendezésére.67 A nagyrőcei iparos ifjúság számára szintén a fürdőkert nyári mulatója bizonyult a legideálisabbnak táncvigadalom megrendezésére – 1912 júliusában Jónás Árpád muzsikájának kíséretében szórakozott a közönség, a 96 darab eladott jegyből 28 koronát kitevő tiszta bevételt pedig a helyi evangélikus egyház templomtoronyfedésének alapjára ajánlották fel.68 A helybéli nők is szívesen vonultak ki a fürdőkertbe, 1912 júniusában a József Királyi Herceg Szanatórium nagyrőcei fiókjának jótékonykodó hölgyei által megrendezett nyári mulatságon ropták a táncot.69 Ezek a társas rendezvények természetesen nem csupán a szervező intézmény vagy egylet, hanem mind a helyi polgárok, mind a környékbeli lakosság számára egyaránt elérhetőek voltak, ők pedig előszeretettel éltek is e lehetőséggel. Egy-egy felkapottabb estélyen Nagyrőce és környéke színe-java megmutatkozott, akár 40-50 pár is felsorakozott a négyesre.70 Nem maradhatott távol a fürdők hagyományos táncmulatságának számító Anna-napi bál sem, a korabeli sajtóhírek alapján a fürdő bérlőjének jóvoltából az 1900. évadban került megrendezésre ezen esemény a jánosi zenekar közreműködése mellett, a nagyrőcei városi árvák megsegélyezésére.71 A karitatív célok mögé burkolt rendezvények mellett a fürdőbe való kivonulás is a rozsnyóihoz hasonlóan megszokott rituáléhoz kötött módon zajlott, a kereskedő ifjúság 1897. évi majálisünnepségének példájával élve délelőtt 9 órakor történt meg a zászlós kivonulás a fürdőkertbe, 10 órakor vette kezdetét a tornaverseny, melyet 1 órakor közebéd, majd délután 3 órakor tánc követett:72 „Már kora reggel felkavarta a kis városka csöndjét az utczákon végig harsogó víg zeneszó. Délelőtt 9 óra tájban vonult ki a boldog gyermek- s ifjúsereg tanárai s számos iskolaszéki taggal vígan lengő nemzeti zászlókkal, két zenekar lelkesítő hangjainál a közel fekvő kies s ez alkalomra csinosan földíszített fürdőkertbe. A délelőtti órákat az ifjúság kuglizással, versenyfutással s egyéb testedző játékokkal töltötte. Délben a deáksereg a helybeli urak nagylelkűségéből megvendégeltetett, a tanárok, iskolaszéki tagok s más ifjúság barátai közebédre gyűltek össze, hol a magyaros felköszöntők csakhamar egymást érték, tisztán magyarul a hazafias irányban. Majd tánczra perdült az ifjúság, a jolsvai zenekar hangjainál a deáksereg rakta a csárdásokat, a méhi cigányok pedig az úri vendégek lábai alá húzták a szebbnél szebb nótákat. Érdekes volt különösen nézni az óriás máglyákat, melyek fölött a zsiványpecsenyékkel megrakott nyársak forogtak ismét a helybeli nők nagylelkűsége folytán az ifjú seregnek a délutáni éhségét csillapítandók. Az ifjúság a legszebb rendben s a legvígabb hangulatban vonult be az est beálltával a zene hangjainál a városba, a felnőttek pedig vígan folytatták a tánczot kivilágos kiviradtig.”73
A fürdő ugyanakkor zártkörű, szerényebb rendezvények helyszíneként is funkcionált. Ilyen volt a Poltz János igazgató-tanító tiszteletére áthelyeztetése alkalmából megrendezett búcsúvacsora, melyre 1912 augusztusában a fürdő vendéglőjének nagytermében került sor az illető személyes barátainak, ismerőseinek, tisztelőinek jelenlétében.74 Érdemes megjegyeznünk, hogy fürdői szórakoztató programok tekintetében a már említett 1889. évi megnyitó ünnepség keltett a legnagyobb szenzációt a lakosság körében. Külön kiemelendő a szervezőknek az a nemes gesztusa, hogy e kétnapos ünnepségsorozat színielőadására minden belépő hölgy egy legyezőt kapott ajándékba, melynek egyik oldalán a színlap, másik oldalán a másnapi táncrend szerepelt.75 Hasonló népszerűségnek örvendett egy nagykárolyi fürdővendég, bizonyos Bartha Antalné többhetes nagyrőcei tartózkodása során tanúsított művészetpártoló leleményessége, mely során a fürdőző közönség szórakoztatására a fürdőben nyaraló vendég gyermekcsoporttal rögtönzött, ún. színpadi képcsoportokat (élőképeket) mutatott be a „Négy évszak”, „Jákob álma” és „Karácsony estéje” témakörre.76 Ugyanúgy emlékezetes marad az a fürdőkertben megrendezett, díszvacsorával egybekötött zártkörű társas összejövetel, amely Cseh István kir. törvényszéki bíró Nagyrőcére tett hivatalos munkalátogatása tiszteletére szerveztetett a nagyrőcei elit közönség által, s melyen emelkedett hangulatban Jónás Árpád hírneves cigányprímás bandájának zenéje mellett szórakozott a közönség a késői órákig.77 A zenés-szórakoztató estek közül felejthetetlen hangversenyt nyújtott a helyi kórházalap javára – bár helyrajzilag nem a fürdőkomplexum berkein belül, de a vasas fürdőben nyaraló budapesti művészgárda – Neogrády Dóra dalénekesnő, Lincz Márta hegedűművésznő és Lincz Jenő zongoraművész Nagyrőce városi vendéglőjének nagytermében, hol 1910 júliusában előkelő közönséget vonzott össze az egész vidékről.78 Szokatlan ugyanakkor az a tény, miszerint a város tulajdonában álló, akkor már jelentős átalakításon átesett fürdő meglátogatását az 1898. szeptember 27-én Nagyrőcén megrendezett megyei orvos-gyógyszerész egylet és orvosszövetség vándorgyűlése keretében nem tűzték programra.79
A fürdő kora tavasztól késő őszig nem csupán a helyi lakosság kirándulóhelyéül szolgált, előnyös fekvéséből kifolyólag számtalan lehetőséget rejtett a környék felfedezésére vágyó nyaralóknak is, a vármegye nevezetességei közül a murányi várhoz, a tiszolci (Tisovec) fogaskerekű vasúthoz, a vashegyi bányákhoz, a hizsnyóvizi Árpád-kori templomhoz, a hizsnyói vasolvasztó telephez, a pelsőci (Plešivec) telepekhez, az Aggteleki-barlanghoz, a híres csetneki (Štítnik) templomhoz, a nagyszabosi (Slavošovce) papírgyárhoz, a krasznahorkai várhoz, a Dobsinai-barlanghoz, a Király-hegyhez, a Kakas-hegyhez és számos egyéb látnivalóhoz ideális kiindulópontnak számított. (Borovszky 1904, 156. p.) Sokat lendített a fürdő népszerűségén az is, hogy 1904-ben a nagyrőcei fiatalság sporttelep létesítését kezdeményezte a fürdő tőszomszédságában, melynek kiépítése még folyó évben elkezdődött: a tervekben többek között fedett és nyílt uszoda, lövölde, csónakázó tó, korcsolya- és teniszpálya szerepeltek.80 A sporttelep elkészült létesítményei mára csupán a korabeli képeslapokon köszönnek vissza, ugyanis a reménybeli tervek ellenére alig egy évtizeddel később a vállalkozás sikertelenségéről cikkezett a sajtó.81
Ha már a fürdőéletnél tartunk, egy szerencsés kimenetelű szerelmi tragédiáról is be kell számolnunk, melynek néma szemtanúi szintén a vasas fürdő árnyai voltak. Az eset 1912 nyarán történt, amikor is Takács János borbélysegéd és Trajmár Margit szerelmesek közös elhatározással szublimátoldatot ittak, majd a következményektől megijedve segítségért kiáltottak, s a lármára odasietők tejjel megitatván őket életüket mentették. Üröm az örömben, hogy a rimaszombati királyi törvényszék a pár férfitagját öngyilkosságra való rábeszélésért, valamint a méreg megszerzéséért 600 korona pénzbüntetésre és egyhavi fogházra ítélte.82
S ahogyan a szerelmes férfiú sorsa, úgy a kritikus 1945. év után a fürdő jövője is megpecsételődni látszott. A háborút követően a fürdő megszűnt, épületei az enyészetnek átadva hevertek – mára csupán vendéglője (egykori főépülete) árválkodik egyedül a fürdőkomplexum közül, romosan, elhagyatott állapotban. Megmentésére – állami fennhatósága ellenére – egyelőre nincs kilátás, sem ez irányban történő kezdeményezés mind ez idáig nem látott napvilágot. Konstatálhatjuk: Reuss jóslata bevált.
Fürdőélet Jolsván
Rendhagyó módon a jolsvai fürdő méreténél, kapacitásánál és lokális jellegénél fogva nem hasonlítható össze más, korábban bemutatott gömöri fürdővel, hiszen már a maga korában is aligha volt általánosan ismeretes a vármegye határain belül.83 Ásványos fürdővize – bár a lényeges balneológiai szakirodalomban helyenként (Kitaibel, Lengyel, Wachtel, Bernáth) górcső alá helyezték – hivatalos minőségi és mennyiségi vegyelemezés alá vizsgált tárgyidőszakunk alatt egyszer sem vétetett, nincs tudomásunk róla, hogy a szó szoros értelmében kúraszerű gyógykezelésre váró, beutalóval érkezett pácienseket fogadott volna, fürdőorvos kilétéről nincsenek információink, telepe a fürdői kalauzokban pedig egyáltalán nem került bemutatásra.84 Ha egy mondatban szeretnénk jellemezni, akkor a Jolsva környékbeli értelmiség gyógyvízzel működtetett nyári szórakozási fórumának tekinthetjük a fürdőt, melynek valódi fürdőéletéről – kellő forrásanyag híján – keveset tudunk.
Ezen egykori szabadalmazott bányaváros dombos területen feküdt, lombos és fenyves erdők szegélyében. Fővizei, a Murány-folyó és a Jolsva-patak mellett több fagymentes, langyos forrásvízzel bírt. Emésztőrendszerre kifejtett hatásáról elsősorban az ún. Kamenya-forrás volt nevezetes, szintén jó hatásúnak tartották szembajok és idegbántalmak ellen a Koldus-patak vizét, a városi fürdő vizének pedig kiváló gyógyerőt tulajdonítottak csúzos, köszvényes, nehézkóros s általában ízületi és idegbajok esetén. (Borovszky 1904, 139. p.) Jelen munkában ez utóbbi forrásvízzel foglalkozunk.
Már a 18. század végén vizsgálat alá került Pillmann István Gömör megyei főorvos által, aki a fürdésre alkalmas vizet világosnak, tisztának jellemezte, amely illatában és ízében ugyan nem különbözött a közönséges víztől, bőrbetegségek ellen viszont kitűnőnek bizonyult. (Barthelomaeides 1808, 69. p.) A 19. század elején Marikovszky György orvostudor vette górcső alá Jolsva eme hőforrását, amelyet már a századelőn a helyi polgárság által fürdés céljából gyakorta látogatottként jellemzett, sőt néhány éve álló kezdetleges fürdőházáról is beszámolt (Marikovszky 1814, 9–78. p.) Az írott források alapján a Marikovszky által látott fürdőépület nagy valószínűséggel Jolsva városának első fürdője lehetett, majd 8 káddal ellátott „valódi” fürdőházát vendéglővel együtt az 1825. évben emelték. (Cmorej–Potočná 2012, 54. p.) A város tulajdonában álló fürdő85 bérlő kezelése alatt üzemelt,86 melyet egy 1830-ból fennmaradt bérleti szerződés is megerősít.87
Kitaibel Pál 1829-ben országos viszonylatban az elsők között ismertette a forrást, mely alapján spontán légbuborékokat vélt felfedezni a vízben, s elsősorban bőrbetegségek ellen javasolta. (Kitaibel 1829, 319. p.) A Lengyel Dániel által 1853-ban piacra dobott balneológiai kötet egy szénsavas ásványforrásról és egy fürdőintézet létezéséről számolt be, vizét a kunteplicei hévforráshoz hasonlítva, melyet az „idült bőrkütegek, valamint a húdéletművek betegségei ellen” javasolt.88 Wachtel alapművének számító kötete egyértelműen a termálvizek kategóriájába sorolta a meszes forrásvizet, amely krónikus bőrkiütések esetén kiváló gyógyhatással bírt. (Wachtel 1859, 216. p.) Hasonlóan járt el Bernáth József is, aki a földes forrásvizek kategóriájába helyezte, (Bernáth 1879, 128–141. p.) valamint a Hunfalvy-monográfia és a Borovszky-féle millenniumi kötet – egyik a langyos források, másik a hévforrások között – tartotta számon. (Hunfalvy 1867, 65. p.; Borovszky 1904, 308. p.) Az előbbi véleményekkel ellentétben Kiss Antal rozsnyói orvos Jolsva város 3 fürdőszobából álló fürdőintézetét viszont közönséges vízre való fürdőként jellemezte. (Hunfalvy 1867, 191. p.) Ugyancsak „hidegvízforrás” jelzővel illette városi fürdőjét Madarász József polgármester a Budapesti Királyi Orvosegyesület 1882. október 1-én keltezett fürdői kérdőívén. „A víz állítólag elemezve lett, eredménye ösmeretlen. Szakértői vélemény szerint mész keseréleg vassavas és kovasavas” – olvasható a jolsvai városatya kéziratában, aki szerint a víz kizárólag kád- és gőzfürdésre használtatott helybeliek és környékbeliek által. – „A forrás vize melegített állapotban használtatik, a melegítés tűzifával, fűtés által eszközöltetett.”89
Maga a földszintes fürdőház 1869-ben épült újjá, előbb egy nagyteremmel, egy ebédlőhelyiséggel, egy erkéllyel, 5 fürdőszobával, 7 cinezett fehér bádogkáddal és 4 vendégszobával fölszerelve várva látogatóit,90 a század folyamán pedig további egy fürdőszobával, egy káddal és egy újabb vendégszobával bővült. (Borovszky 1904, 140. p.) Renoválása után ismét haszonbérbe bocsáttatott, a fennmaradt levéltári források alapján 1870-ben Farkas Ede működtette, akinek írásából többek közt azt is megtudhattuk, hogy a nevezett évben eredetileg egy izraeliták számára elkülönült fürdőhelységet is terveztek, sőt a fürdő jellegéből kiindulva, csekély bevétellel ugyan, de állítólag egy ideig az őszi és téli idényben is üzemelt.91 A vendéglőben az étkezés naponként 80 krajcár – 1 forint között ingadozott, havonként 15-20 forintot számlált. Gyógydíjak nem kerültek felszámolásra, mint ahogy a gyógykezelés is telepen kívül, magánorvosok által eszközöltetett.92
A város és vidéke kikapcsolódásra, ill. szórakozásra vágyó lakossága körében népszerű célponttá vált a fürdő, ahol – bár fedett sétányok és csarnokok híján93 – a szép hársfasorokkal, fenyőcsoporttal, virágágyakkal és díszbokrokkal ékesített fürdőkert kellemes sétahelyként szolgált. Jolsva polgárai elsősorban hétvégéken és ünnepnapokon látogatták, vasas vizét pedig ambuláns gyógykezelés esetén alkalmazták. A májustól augusztus végéig94 üzemelő fürdő 1873-ban már 1906 fürdővendéget fogadott.95 E megdöbbentően magas létszám nagy valószínűséggel az elkészített fürdők alapján mérte a klienseket, ugyanis az 1882. évi kérdőív alapján évente átlagosan 900-1000 fürdőt készítettek el a közönség számára, tehát ezen adat alapján teljesen reális értékről van szó.96 A századfordulón a helyi lakosságon kívül már állandó nyaralóvendégekkel is büszkélkedhetett a város, kiket elsősorban a hegyes-völgyes határ változatos kirándulóhelyei vonzottak oda. Ilyen volt a jolsvai óvár, a hizsnyóvizi vasgyár, az Aggteleki-cseppkőbarlang, a Dobsinai-jégbarlang, a murányi vár, a Kakas-hegy, a Vas-hegy és a Király-hegy.97 Mivel a fürdő közvetlen a város mellett feküdt, így a telep által nyújtott csekély elszállásolás végett előnyösen lehetett lakáshoz jutni a városi nagy vendéglőben, illetve magánházaknál egyaránt.
Posta, távíróállomás és gyógyszertár Jolsva városában helyben üzemelt. A fürdő az 1880-as években a pelsőci vasútállomástól 2 órányira feküdt, így társas kocsik hiányában egyes kocsikkal 3 forint viteldíj fejében vált elérhetővé a fürdő.98 Később, 1903-ban a személyforgalom gyorsabbá tételének érdekében felmerült egy esetleges automobiljárat elindításának a gondolata a Tornalja–Nagyrőce–Jolsva vonalon, a terv realizálásáról azonban nincsenek információink.99
A „Jolsva mulatókertjének” is bátran beillő fürdő a nyári szezon beálltával a muzsikától volt hangos. A fürdőben állandó zene és kaszinó gondoskodott a vendégek szórakoztatásáról,100 míg a fürdőkertben levő, kényelemmel berendezett „lawn-tennis” pálya a szépszámú sportűző közönségnek szolgált testedző kikapcsolódásként. A bál szerelmesei a fürdő nagytermében vagy a fürdőkertben megrendezésre kerülő zenés-táncos mulatságok közül válogathattak kedvükre, legyen szó húsvéti mulatságról,101 zártkörű 102diákok próbabáljáról,103 a jolsvai állami és evangélikus népiskola szokásos tavaszi majálisáról104 vagy magánjellegű rendezvényről. Utóbbira példa a m. kir. honvéd tisztikar tagjának, Sebess Lipót százados tiszteletére 1900 májusában a város közönsége által megrendezett táncmulatsággal egybekötött búcsúestély.105 A helybéli egyletek számára is a fürdőkert árnyai bizonyultak a legideálisabbnak. A város e kedvelt szórakozóhelyén 1908 augusztusában az iparos ifjak rendezetek tánccal egybekötött népünnepélyt a kisrőcei (Revúčka) tűzkárosultak javára, melyen mindenki kedvére csemegézhetett a kínálatból: volt csecsebecse-értékesítés, pogácsa, pezsgő, lampionok, tűzijáték, tombola, világposta.106 A karitativitás vezérelte 1913 márciusában a jolsvai mozgófényképszínházat is: a fürdő nagytermében vetítéssel egybekötött, majd Jónás Árpád nagyrőcei zenekarának muzsikájával felpezsdített táncmulatság egész jövedelmét felerészben a jolsvai női, felerészben pedig a jolsvai vöröskeresztegylet javára fordította.107 A fürdő operával, humoreszkkel, népdalokkal, zongora-, fuvola- és hegedűjátékkal fűszerezett hangverseny megrendezésére is alkalmasnak bizonyult, 1900. augusztus 22-én a helyi „lawn-tennis” egylet táncmulatsággal egybekötött hangversenyén mintegy 20 pár táncolta a négyeseket.108 A város fürdőkertje nagyobb volumenű rendezvényeknek egyaránt otthon adott, ilyen volt 1892 augusztusában a Gömörmegyei Általános Tanító-egyesület XIX. évi közgyűlése alkalmával megrendezett kétnapos konferenciasorozat keretében felszolgált díszes, 150-fős közebéd, melyhez „a habzó sört és a gyöngyöző bort Jolsva város szolgáltatta szíves vendéglátása jeléül.”109 A történethez hozzátartozik, hogy a fürdő vendéglőjében elfogyasztott „silány, ízetlen étel és ital” után az egyleti tagok kedélyes hangulatú kirándulást tettek a környék nevezetességeihez: a Vashegyre, a Chisnyovci vasgyárba és a Cseresznyés-kertbe.110
Jolsva fürdője 1918 után vesztette el ásványfürdő jellegét, ennek ellenére egészen az 1970-es évekig üzemelt, mígnem utolérte a sorsa. Vendéglőjének az ezredforduló jelentette a véget. Mára csupán a megmaradt alapkövek árulkodnak a hajdan élt jolsvai polgárok kacajától zajos fürdőépületről, valamint az ide vezető Fürdő utca (Kúpeľná ulica) emlékezteti lakóit néhai gyógytelepük létezésére.
Irodalom
A „Fürdőirodalmi Könyvtár” értesitője. II. évf. 34. Sz. 1895, Budapest.
A Gömörmegyei Orvos-Gyógyszerész Egylet XXXIV. és a Gömörmegyei Orvos-Szövetség VI-ik évkönyve az 1903. és 1904. évről. Rimaszombat, Nyomtatott Rábely Miklósnál, 1905.
A Gömörmegyei Orvos-Gyógyszerész Egylet és Orvos-Szövetség évkönyve az 1905. és 1906-ik évről. Rimaszombat, Nyomtatott Rábely Miklósnál, 1907.
Bartholomeides, Ladislaus 1808. Inclyti superioris Ungariae comitatus Gömöriensis notitia historico-geographico statistica. Lőcse.
Bernáth József 1879. Magyarország ismertebb ásványvizei természettudományi és gyógyászati tekintetben. Budapest, Nyomatott Bagó Márton és fiánál.
Boleman István 1896. Magyar fürdők és ásványos vizek. Budapest, Magyar Balneológiai Egyesület.
Borovszky Samu 1904. Magyarország vármegyéi és városai. Gömör és Kishont vármegye
Budapesti Királyi Orvosegyesület 1882. Nem osztályozható ásványvízforrások. 76. doboz. Budapest, Semmelweis Orvostörténeti Levéltár.
Cmorej, Július–Potočná, Eva 2012. Kúpele odviate časom. Poprad, Region.
Dubovský Dušan 1993. Revúca kolíska slovenského stredného školstva. Revúca, Mestské kultúrne stredisko.
Farkas Ede haszonbérlő levele Jolsva szabadalmas bányaváros választmányához a haszonbérleti szerződés pontjainak módosítása ügyében. 1870. december 20. Kassai Kerületi Levéltár Rozsnyói kihelyezett részlege. Fond: Jolsva város magisztrátusa. Doboz: 44. 58. sz. irat
Gömör és Kishont vármegyei naptár az 1903. évre 1903. Rozsnyó, Nyomtatott Görbics és Bauer kiadók nyomdájában.
Hardtl, August 1862. Die Heilquellen und Kurorte des oesterreichischen Kaiserstaates. Wien.
Haszonbérleti szerződés a fürdő bérbevételére 1830. Kassai Kerületi Levéltár Rozsnyói kihelyezett részlege. Fond: Jolsva város magisztrátusa. Doboz: 12. 435436. sz. irat
Hohlfeld Lajos 1898. Fürdői Almanach az 1898. évre. A Nemzetközi Fürdő-Lapok kiadóhivatala.
Hunfalvy János 1867. Gömör és Kishont leirása. Pest, Nyomtatott Emich Gusztáv nyomdásznál.
Kitaibel, Pauli 1829. Hydrographica Hungariae. Pestini.
Lengyel Dániel 1853. Fürdői zsebkönyv. Pest.
Magyar Fürdőkalauz 1910. IV. évf. Magyar Fürdő Kalauz Kiadóvállalat. Tata, Englander és társa nyomdai műintézete, 1910.
Magyar Fürdőkalauz 1911. VI. kiadás. Magyar Fürdő Kalauz Kiadóvállalat. Tata, Englander és társa nyomdai műintézete, 1911.
Marikovszky, Georg 1814. Physische und analytische Beschreibung aller Mineralquellen des löbl. gömörer und Klein-Honther Komitats. Lőcse.
Marikovszky György 1829. A Nagy-Rőtzei orvosvíznek elbontásáról, orvosi erejéről és hasznairól. Rozsnyó.
Reuss Gustáv 1854. Opis městečka Veľká Řevúca zvaného I. a II. díl. 1853–1854. Kéziratban maradt letét. Slovenská národná knižnica Martin, Literárny archív, fond: Július Botto, kr. 1, prír.: 2177/81 (Szlovák Nemzeti Könyvtár Martin, Irodalmi levéltár, Július Botto fond, 1. sz. doboz, iktatószám: 2177/81).
Wachtel Dávid 1859. Ungarns Kurorte und Mineralquellen. Oedenburg.
Éva Kerényi
Spa Life in the 19th Century in Gömör, No. 8. Nagyrőce and Jolsva – spas on the outskirts of town
This time, roaming in the heart of the Gömör (Gemer) region, we are going to look at the historical spas situated in the county´s net small towns. The spa of Nagyrőce (Revúca), referred to in a contemporary newspaper advertisement as a first-rate climatic spa and health resort: “It is situated in the pleasant valley of an enormous leafy forest of an exquisite beauty, offering comfortable walking trails on the dust-free, ozone-rich, refreshing air.” The advertisement did not polarize, it faithfully reflected reality. The spa resort, situated in an only 15 minutes distance from the town, attracted visitors by a lovely park. From among the mineral water spas of the Gömör region, the least popular destination was the spa of Jolsva located on the boundary of the Gömör-Szepes Ore Mountain and the Gömör–Torna Karst, which, by its very nature, rightly deserves the “homely” epithet.