Vélemények és nyelvhasználati szokások
1. A felmérés bemutatása és módszertana
A kétnyelvűség – azaz a többségi, szlovák nyelv mellett a magyar nyelv következetes használata – felkapott témának számít a szlovákiai magyar közösség körében. Az utóbbi években mind a hivatali, törvények által biztosított nyelvhasználati témák előtérbe kerültek a médiában és a közbeszédben, mind pedig a korlátozottan szabályozott területeken létező nyelvi szokásokról sok szó esik.
Mivel a nyelvhasználat kulcsfontosságú része identitásunk megőrzésének, folyamatos kérdés, hogy a nyelvhasználat szabályozása milyen hatással van magára a gyakorlati nyelvhasználatra. Míg a magyar nyelvhasználat gyakorlati nehézségekbe ütközik a hivatalokban a megfelelő nyomtatványok hiánya vagy a hivatalnokok képzetlensége miatt, addig más területeken – például a vállalkozások esetében – az érintettek elvileg biztosíthatnák a széles körű többnyelvűséget. Már csak ezért is került a vállalkozói kétnyelvűség korábban is több civil kezdeményezés figyelmének középpontjába, s megpróbálták feltárni azokat az összefüggéseket, amelyek magyarázták a hiányzó magyar feliratokat, a hiányos nyelvhasználatot. Hiszen időről időre feltesszük a kérdést: miért használnak szlovák, kétnyelvű, vagy éppen egynyelvű feliratokat a vállalkozók? Miként és hogyan alkalmazkodnak az egyes üzletek és vállalatok a környezetük igényeihez? És legfőképp: mi a vállalkozók véleménye a saját szerepükről egy olyan környezetben, ahol a klienseik és üzletfeleik között vegyesen akadnak mind magyar, mind szlovák anyanyelvű személyek? A felmérés azt a célt tűzte ki maga elé, hogy választ kapjon a fenti kérdésekre a szlovákiai magyar társadalom egy kis szeletében, Komárom belvárosában.
A korábbi nyelvhasználati felmérések és a kétnyelvűségi mozgalmak által szerkesztett állapotjelentések túlnyomórészt a külsőségekre támaszkodva bizonyosodtak meg arról, hogy egy-egy vállalkozás milyen feltételeket biztosít a kétnyelvűségnek. A helyi felmérések dokumentálták a magyar feliratok meglétét vagy hiányát, vizsgálták a kommunikáció nyelvét írásban, az üzletek feliratain, esetleg az óriásplakátokon. A felmérés keretén belül azt tartottuk a prioritásunknak, hogy egy keveset kérdezett réteg, saját tapasztalataira és véleményére támaszkodva nyilvánuljon meg a téma kapcsán – azaz maguk a vállalkozók nyilatkozzanak. Arra voltunk kíváncsiak, hogy azok a vállalkozók, akik kapcsolatban vannak a klienseikkel, esetleg tulajdonosként és döntéshozóként meghatározzák egy-egy vállalat kommunikációját, miként vélekednek a nyelvhasználatról. Tudni szerettük volna, milyen módon értelmezik a kétnyelvűség fogalmát és mennyire tartják saját magukat kétnyelvűnek. Fel akartuk mérni, hogy milyen érveket használnak és tudatosítanak a többnyelvűség ellen és a mellett, s mikor éri meg számukra a nyelvhasználat. Feltételezzük, hogy a megszerzett tudás segít egy látszólag egyszerű jelenség, a hiányos kétnyelvűség megértésében és a további lépések megtételében a kétnyelvűség felé.
A közeg meghatározásánál prioritásnak tartottuk, hogy arra egy koherens környezetben, egységes helyszínen kerüljön sor. Így került kiválasztásra Komárom belvárosa, azon belül is száz, elhelyezkedését tekintve is egymás közvetlen közelében található üzlet. Mint az a későbbiekben is kiderül, túlnyomórészt, de nem feltétlenül kisvállalkozásokról van szó, melyek tulajdonosai napi kapcsolatban állnak vevőikkel. Feltételeztük, hogy a komáromi vásárlóréteg három jelentős csoportból áll össze: a helyi vagy régiós kötődésű lakosokból, a városban működő középiskolák és egyetemek diákjaiból, valamint azokból a turistákból, akik vagy a városon átvezető kerékpárúton érkeznek, esetleg hajóval, a kikötőn keresztül, vagy átkelnek a szlovák–magyar határon és útba ejtik a belvárost.
A felmérésben a boltosokat céloztuk meg: kitöltettünk velük személyesen egy nagyjából tíz-tizenöt percet igénybe vevő kérdőívet, amely egyrészt ráfókuszált a nyelvhasználati kérdésekre, másrészt pedig teret engedett a személyes benyomásoknak és véleményeknek a téma kapcsán. Szerettük volna ugyanis azokat a válaszokat is begyűjteni, amelyek egy-egy személyes tapasztalatra épülnek, nem pedig számokban kifejezhető értékekre. Ennek a felmérésnek az adatait láthatja most a nagyközönség, összegzett formában.
Szeretnénk leszögezni, hogy Komárom belvárosa specifikus közeg: nem azonosítható a teljes szlovákiai magyar mintával, sőt, az eredmények és válaszok szignifikánsan változhatnak akár már akkor is, ha az eltérő jellemzőkkel bíró helyi közösséget kiszolgáló komáromi külvárosi üzletek reakcióit gyűjtjük be. Feltett szándékunk, hogy a felmérést a későbbiekben más városokban és más közegben is meg kell valósítani, hogy lehetőségünk nyíljon az eredmények összehasonlítására, s a helyi nyelvhasználati jellegzetességek azonosítására.
2. A vizsgált közeg – Komárom városa
Komárom a vele megegyező járás székhelye, Nyitra megye harmadik legnépesebb városának számít. A trianoni döntés és Csehszlovákia megalakulása előtt vármegyeszékhely volt, a határok újraírása után azonban Csehszlovákia perifériájára került, s csak a második világháborút követően, az iparosodás hatására indult ismét fejlődésnek. Komárom jelenleg ipari központ, támaszkodik a hajógyár hagyományaira, önálló kikötője van, valamint közúti és vasúti határátkelőhelyként is létezik. Helyet ad egy szlovák és egy magyar gimnáziumnak, valamint a Selye János Egyetemnek, így Szlovákia egyetlen magyar egyetemének központja.
A város lakossága az elmúlt harminc évben a népszámlálások tanúsága szerint 32 ezer és 37 ezer között ingadozott, a 2011-es adatok szerint 34 349 lakosa van. A nemzetiségi összetételt illetően változások történnek az utóbbi időszakban. A 2001-es népszámlálás szerint Komárom 37 366 lakosából 22 452 volt magyar, 12 960 pedig szlovák nemzetiségű, ez 60,08 és 34,68 százalékos arányt jelent. A 2011-es népszámlálás megállapításainak értelmében a városnak 34 349 lakosa van, 18 506 magyar és 11 509 szlovák nemzetiségű (53,87 és 33,5 százalék). Miután a legutóbbi népszámlálás a lakosság tíz százalékának nem tudta beazonosítani a nemzetiségét, a magyar lakosság részarányának csökkenése vélhetően kevesebb hét százaléknál.
3. A komáromi kétnyelvűségi mozgalmak és megmozdulások rövid története
Magában Komárom városában az elmúlt öt évben több, a nyilvánosság számára is érezhető és értelmezhető civil kétnyelvűségi megmozdulásra és akcióra került sor, ezért is választottuk célvárosnak. Az „újhullámos”, internetet és sajtónyilvánosságot egyaránt előtérbe helyező kétnyelvűségi törekvések közül az egyik első megmozdulásra 2011 első felében került sor a komáromi kórház feliratai kapcsán. Az intézményt üzemeltető Forlife nonprofit szervezet április végén helyezett ki egy egynyelvű táblát a városi kórház bejáratához, melyen csak szlovák feliratok szerepeltek. Az eset kapcsán az Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés aktivizálta magát, előbb levelet írtak az intézménynek és Rudolf Chmel kisebbségekért felelős kormányalelnöknek, majd saját készítésű feliratot függesztettek ki a tábla alá. A média nyomása és az általános tiltakozás hatására a Forlife kétnyelvűre cserélte az üdvözlőtáblát, három hét után.
A 2011-es év júniusában magyar feliratokat követelő matricák tűntek fel Komáromban is. A „Hol a magyar felirat? Tiszteld a város nyelvi többségét!” jelzéssel ellátott matricákat különféle céges hirdetőfelületekre ragasztották fel nyelvhasználati aktivisták. Komáromban a második hullámban jelentek meg a feliratok, először Somorján tűntek fel a matricák, a kezdeményezés komoly sajtóvisszhangot váltott ki.
A nyelvhasználati törekvések kapcsán 2011. július 7-én a komáromi képviselő-testület határozatban szólította fel a város területén működő vállalkozásokat és intézményeket a kétnyelvűség betartására. Komárom ezzel Somorja és Dunaszerdahely példáját követte, ahol hetekkel korábban hasonló határozat született a kétnyelvűségi akciók kapcsán.
A kétnyelvűségi mozgalmak kereszttüzébe 2012-ben a vasúti kétnyelvűség került. Májusban a Fontos vagy! mozgalom aktivistái helyeztek ki kétnyelvű utasfeliratokat és egy molinót a komáromi vasútállomásra, valamint egy megafonon önhatalmúlag magyarul is bejelentették a Regiojet érkező és induló járatairól szóló közleményeket – melyeket a vasút következetesen egy nyelven, szlovákul hirdetett. A feliratokat, köztük egy Komárno–Komárom táblát a vasút az akció végeztével eltávolította (és azóta sem kétnyelvűsítette kommunikációját a magyarok lakta régiókban).
Az év októberében a Tesco küszöbönálló komáromi üzletmegnyitója kapcsán került elő a kétnyelvűség témája. A kezdeményező Fontos vagy! mozgalom aktivistái a nyitást megelőzően levélben fordultak az üzletlánchoz, s ennek következményeképp a Tesco úgy döntött – első multinacionális vállalatként –, hogy kétnyelvűsíti a kommunikációját. Hasonló kérvények érkeztek a CBA szlovákiai részlegéhez is, valamint a Kauflandok nyelvhasználata ügyében, azonban az aktivisták nem jártak sikerrel.
A 2012-es év végén, novemberben a város szánta el magát szimbolikus lépésre, a komáromi buszállomáson látható helységnevek váltak kétnyelvűvé. A buszpályaudvar teljes felújítása során a közlekedési vállalat dolgozói (az SAD érsekújvári részlege) a táblákat is lecserélték. Mindezt városi kezdeményezésre tették meg, miután Komárom írásban is jelezte ez irányú igényét a társaságnak.
A következő évben, 2013 májusában a városi egynyelvű óriásplakátokon jelentek meg figyelemfelhívó feliratok. „Ha kell a pénzünk, kérjétek magyarul is” – állt az átragasztott óriásplakátokon. A nagy médianyilvánosságot kapott akciót nyíltan egyetlen szervezet sem vállalta magára.
A Fontos vagy! mozgalom következő komáromi nyomásgyakorló akciója 2013 októberében hozott eredményt, mikor a Merkury Market nyitott nagyáruházat a városban. A mozgalom már korábban is levelezett a lengyel barkácsáruház vezetőségével, s előzetesen is kérte a kétnyelvű feliratok kihelyezését – ebben sikerrel járt, a vállalat a hangosbemondást és az árjegyzékeket is beleértve teljesen kétnyelvűen kommunikált vásárlóival.
A következő évben, 2014 során a komáromi erődöt népszerűsítő közlekedési táblák ügye váltott ki éles reakciókat a sajtóból és a közvéleményből. A Fontos vagy! mozgalom még előző decemberben szerelt fel önhatalmúlag kétnyelvű táblát az eredetileg turistákat tájékoztatni hivatott, mégis egynyelvű, szlovák hirdetményekre, de a városi hivatal kénytelen volt eltávolítani a táblákat, miután a Nyitrai Járási Hivatal Közlekedési és Közúti Szakosztálya 33 ezer euróig terjedő bírság kiszabását helyezett a számukra kilátásba. A város tavaly októberben helyezte ki az eredeti egynyelvű feliratokat, de a szakhatóságok megtiltották a kétnyelvű táblák kitételét.
2015-ben Cirill és Metód komáromi szobrának felirata került a figyelem középpontjába. Június folyamán a Fontos vagy! mozgalom helyezett el egy, a szlovák felirattal mondanivalójában és stílusában is megegyező szöveget a körforgalomban álló szobor talapzatára, amelyet két nappal később eltüntettek, a helyi Matica slovenská azonban védelmébe vette az akciót és kilátásba helyezte a permanens kétnyelvűsítést.
4. Egy kolozsvári magyar példa – az Igen, tessék! felmérése
A komáromi felmérés elkészítéséhez komoly motivációt adott a kolozsvári Igen, tessék! mozgalom pár évvel korábban készült felmérése, amely a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának közreműködésével készült. A felmérést „Amikor a pénz anyanyelven beszél” címmel 2013 júniusában végezték 110 partnert megszólítva, a közvélemény-kutatás motivációját az adta, hogy számszerűsíteni lehessen a nyelvhasználat valós hatásait és előnyeit.
A felmérés eredményeit összegezve a kutatást végző szakemberek és aktivisták egyebek között kíváncsiak voltak arra, hogy az egyes vállalatok körében mennyien és milyen módon használják a magyar nyelvet a vevőkkel való kapcsolattartásban. Megállapítást nyert, hogy a magyarul kommunikáló üzletekben felülreprezentáltak maguk a magyar vevők is. A legérdekesebb megállapítások közé tartozik, hogy a magyar nyelvhasználat bevezetésével az üzletek mintegy egyötödének a forgalma is nőtt, forgalomcsökkenésről pedig senki nem tudott beszámolni.
A megállapítások értelmében az Igen, tessék! partnerség jóvoltából az üzletek 29 százalékában növekedett a magyar nyelvhasználat, a résztvevőket elsősorban gazdasági indíttatás motiválta, a partnerek 87 százalékánál van magyarul tudó alkalmazott, a partnerek 65 százalékának állítása szerint pedig a román többséget nem zavarja a magyar nyelvhasználat.
Az Igen, tessék! mozgalom felmérése szolgáltatta a kiindulópontot saját kérdőívünk összerakásához is. Szerettük volna mélyebben és részletesebben feltérképezni ugyanakkor a szlovákiai magyar kiskereskedők attitűdjét a nyelvhasználati szokásaink kapcsán, így részletesebben elemeztük a magyar nyelvhasználathoz kapcsolódó félelmeket és elvárásokat egyaránt.
5. A komáromi felmérés megállapításai
5.1. A közeg és a nyelvhasználat
Első körben fontosnak tartottuk tisztázni, hogy milyen nyelvi közeget vizsgálunk, milyen módon kommunikálnak velünk a kiválasztott üzletek eladói és boltosai. A minta vizsgált részére jellemző, hogy túlnyomórészt magyarul kommunikáltak a felmérést végző kutatókkal. A 109 feltérképezett helyből három esetben nem került sor semmilyen kommunikációra, 89 magyar és 17 szlovák vállalkozóval-boltossal vagy önálló döntési kompetenciával rendelkező helyi alkalmazottal sikerült felvenni a kapcsolatot. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden esetben eredményes volt a kérdőív kitöltésére vonatkozó próbálkozás, különféle, gyakorlati vagy elvi akadályok miatt (melyekre később még kitérünk) maga a használható minta kisebb. A későbbiekben arra a 68 vállalatra és kisvállalkozóra támaszkodunk, akik kitöltötték az adatokat, a hiányzó minta összetételéről és lehetséges motivációjáról a válaszadás elkerülésére pedig az utolsó előtti fejezetben próbálunk meg válaszokat keresni.
A megkérdezett vállalkozók és üzletvezetők túlnyomó többsége maga is rendelkezik magyar nyelvi ismeretekkel, gyakorlatilag teljesen homogén magyar közegről beszélhetünk (legalábbis a válaszolók körében). A megkérdezett üzletvezetők 88 százalékának a magyar az anyanyelve, s csak 2,9 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem beszéli a magyart – viszont néhány szót ért belőle. A magyarul beszélő alkalmazottak aránya is erősen meghaladja a helyi nemzetiségi viszonyokat: 91 százalék esetében minden alkalmazott beszél magyarul (legyen szó akár egy-, akár többszemélyes cégről), s csak egyetlen válaszadó mondta azt, hogy van olyan váltás, amikor a pult mögött álló alkalmazott nem képes megértetni magát magyarul a vevőkkel. A nyelvi kommunikáció feltételei tehát Komárom belvárosában adva vannak a magyar vásárláshoz.
A felmérésen belül megpróbáltunk fényt deríteni arra is, hogy az egyes vállalatok-vállalkozók mennyi munkavállalónak adnak munkát. A mintán belül dominálnak a mikrovállalkozások – azok a vállalatok, ahol legfeljebb egy vagy két alkalmazott található, s jóval kevesebb a vizsgált mintában a nagy cégek aránya. Ez részben a belvárosi jellegzetességeknek is köszönhető, mivel az üzletek nagyon kis alapterületen helyezkednek el.
5.2. A nyelvhasználat relatív megítélése
A felmérés kapcsán kíváncsiak voltunk arra, hogy maguk az érintett üzletek miként tekintenek saját nyelvhasználatuk mértékére, s milyen módon ítélik meg a felirataik és kommunikációjuk kétnyelvűségét. A válaszadók 38 százaléka vélte úgy, hogy minden felirat kétnyelvű az üzleteikben, s 67 százalék jelentette ki, hogy vannak kétnyelvű feliratok az adott üzletben. Ez a megítélés bizonyos szempontból reális alapokon nyugszik, ugyanis a helyszíni szemle során szintén úgy találtuk, hogy megvannak a kétnyelvűség írásos feltételei, vannak kétnyelvű alapszintű feliratok. Sok esetben nagyon kevés feliratot kellett ugyanakkor megvizsgálni, valamint egyszerűen a nyitva/zárva jelzés megléte is felfogható a legalább szimbolikus kétnyelvűség megjelenésének. Összességében azonban látni, hogy írásban többen legalább az alapszintű információkat megpróbálják közvetíteni, de a tudatos kétnyelvűség hiányzik.
5.3. A komáromi nyelvi közeg
A felmérés során kíváncsiak voltunk arra, hogy a boltosok és a vevőkkel napi kapcsolatban álló üzletvezetők szerint milyen nyelven kommunikálnak velük maguk a vásárlók. A megkérdezetteknek arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy többségében melyik nyelvet használják az érintettek, többen viszont nem tudtak dönteni a magyar vagy a szlovák között. Összességében elmondható, hogy a vásárlók többsége magyar nyelven igyekszik kommunikálni – a boltban dolgozók szerint is. Kicsit kifinomultabban, több rétegre lebontva a helyzetet láthatjuk, hogy mind a helyieket, mind a fiatalokat és az egyetemistákat hasonlóképp látják a megkérdezettek a nyelvhasználati szokásaikat tekintve. A turisták szempontjából érdekesebb a helyzet: elsősorban cseh és német klienseik vannak a belvárosi üzleteknek (köszönhetően egyebek között az itt húzódó kerékpárútnak és a kikötőnek), míg a szóbeli beszélgetések folyamán az derült ki, hogy a Magyarországról érkező turisták aránya nem olyan nagy – és ők sem örvendenek kimondottan jó hírnévnek. Alternatív magyarázattal szolgálhat, hogy többen nem tekintik őket turistának.
A beszállítókkal és üzletfelekkel való kommunikáció terén egy harmadik tendencia mutatkozik meg – a komáromi üzletek túlnyomórészt a szlovák közegre támaszkodnak, hatvan százalékuk gondolja azt, hogy elsősorban a szlovák nyelvre van szüksége ahhoz, hogy velük kommunikálni tudjon (többen csak ezt a területet jelölték meg mint olyat, ahol rendszeresen szlovákul beszélnek az üzleti tevékenységeik kapcsán).
A komáromi magyar–szlovák nyelvhasználatot érintően pontosabb adatokat is szerettünk volna tudni, így megkértük a belvárosi boltosokat, becsüljék meg, klienseik hány százaléka igényli az általuk nyújtott szolgáltatást magyar nyelven. Így sokkal közelebbi adatokat kaptunk a népszámlálási eredményekhez, a mérések szerint a megkérdezettek átlagosan nagyjából 65 százalékosra teszik magyar nyelvű kuncsaftjaik arányát.
A felmérés részét képezte annak vizsgálata, hogy az érintett üzletek és boltosok milyen módon viszonyulnak a magyar nyelvhez a hirdetések terén. Bő harmaduk egyáltalán nem hirdet magyar nyelvű újságokban, s mintegy negyedük válaszolta azt, hogy szlovákul is hirdet hasonló platformokon (túlnyomó többségében kétnyelvű hirdetések részeként).
Mint az a bevezetőben is szerepel, túlnyomórészt az utóbbi öt évben terjedtek el a tudatos nyelvhasználati kampányok, melyek során Komárom városát is érintették a különféle figyelemfelkeltő akciók. Ezért kérdeztünk rá arra, hogy milyen módon változott a fenti időszakban a nyelvhasználat, mennyire tudatosan vagy éppen tudattalanul változott a szóbeli és írásbeli kommunikáció nyelve. Az eredményekből kitűnik, hogy csak nagyon ritka esetben történt változás, szórványosan egy-egy esetben, többnyire személyi változásokhoz kötődően módosít valaki a kommunikáción (több vállalkozás pedig viszonylag újnak számít). Két üzlet állította, hogy a közelmúltban sor került komolyabb változásra az írásbeli kommunikáció terén, s kétnyelvűsítették a felirataikat.
5.4. Tudatos nyelvhasználat és a kampányokhoz való hozzáállás
Komárom speciális helyzetéből adódóan külön rákérdeztünk arra, hogy az érintett vállalkozások hallottak-e nyelvhasználati kampányokról, megmozdulásokról (a komáromi aktivitásokról szóló összegzésünk a tanulmány elején található). A válaszok azt mutatják, hogy valamelyik kezdeményezésnek – elsősorban a Fontos vagy! mozgalom akcióinak, illetve a matricázásoknak – nagyjából az érintett szereplők feléhez sikerült eljutnia. Azok viszont, akik találkoztak a kampánnyal, túlnyomó részben állították, hogy az semmilyen módon nem változtatta meg véleményüket a nyelvhasználatot tekintve. Akik véleményt változtattak – négy érintettről beszélünk – vagy nem voltak hajlandóak választ adni arra, milyen módon változott a véleményük, vagy vegyes tapasztalatokról számoltak be.
5.5 Vélemények, előítéletek a nyelvhasználatról
Felmérésünk egyik központi célja az volt, hogy megvilágítsuk, milyen nehézségekkel és milyen pozitív vagy éppen negatív képekkel kapcsolják össze a komáromi belvárosi vállalkozók a nyelvhasználatot. Éppen ezért több, a kétnyelvűséggel kapcsolatos sztereotípiára és gyakran alkalmazott panelre is rákérdeztünk, hogy képet kapjunk arról, mi az, ami valakit zavar a kétnyelvűségben, vagy éppen motivál a nyelvhasználatra.
A válaszadók 69,7 százaléka vélekedett úgy, hogy a kétnyelvű kommunikáció szélesíti a vevőkört, s mindössze egy érintett gondolta úgy, hogy ez a kijelentés egyáltalán nem állja meg a helyét. Összességében elmondható, hogy a túlnyomó többség, mintegy 89,4 százalék szerint pozitív hatással van a vevőkörre a szlovák és a magyar nyelvhasználat.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a boltosok és üzletvezetők szerint egy nagyon specifikus közeget – a szlovákul és magyarul is beszélő szlovákiai magyarokat – milyen módon szólít meg a kétnyelvű kommunikáció. Az eredmények szerint a megkérdezettek, ha nem is egyöntetűen, de úgy vélik, a helyi magyarság felé is komoly gesztus a szlovák–magyar nyelvhasználat. 74 százalékuk teljesen vagy inkább azonosulni tud mindezzel, 26 százalékuk pedig úgy gondolja, ez nem annyira, vagy egyáltalán nem vonzó.
Komáromban – egy specifikus környezetben – kimondottan kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyiben látják az üzletek tulajdonosai megalapozottnak azokat a vélekedéseket, miszerint a kétnyelvű kommunikáció elriasztja a szlovák vásárlókat. A válaszok alapján úgy tűnik, hogy kimondottan elutasítják ezt a feltételezést – méghozzá a válaszadók 94 százaléka. Árnyalja a helyzetet, hogy a másik csoportba tartozó válaszadók Komáromon kívül is üzemeltetnek boltokat, másféle környezetben, s konkrét tapasztalatokról számoltak be a téma kapcsán. Összességében viszont a városban egyhangúlag nem okoz gondot ez a jelenség.
Részben a reklámokra alapozva kíváncsiak voltunk arra, mit gondolnak az üzletek tulajdonosai a kétnyelvű kommunikáció és egy vállalat láthatóságának a kapcsolatáról. 72 százalékuk lát pozitív összefüggést, míg 28 százalékuk nem tulajdonít különösebb jelentőséget a láthatóság és a nyelvhasználat kapcsolatának.
Az Igen, tessék! mozgalom erdélyi adatai rámutatnak arra, hogy a kolozsvári magyar vállalkozók egyfajta erkölcsi kötelezettségként is felfogják a magyar kommunikációt. Ezt a jelenséget szerettük volna Szlovákiában is megvizsgálni. Komáromot illetően egyértelműen beigazolódni látszik, hogy valóban van egyfajta erkölcsi dimenziója annak, ha egy üzletvezető a magyar kommunikáció mellett dönt – 83 százalékuk vélekedik így.
A felmérésben szerettük volna számosítani, mennyire tartják a komáromi belvárosi vállalkozók a pozitív imázsépítés részének a kétnyelvűséget. A számok tanúsága szerint 89 százalékuk gondolja úgy, hogy a kétnyelvű kommunikáció valóban pozitív képet fest egy vállalatról.
A kétnyelvű kommunikáció fölöslegességére vonatkozó kérdés eredményei azt mutatják, a megkérdezettek 10 százaléka egyértelműen fölöslegesnek tartja a több nyelven való kommunikációt, 72 százalékuk egyáltalán nem, 18 százalékuk pedig inkább nem. Ez a kérdés számított az egyik legpolarizálóbbnak a felvetett problémák közül.
A kétnyelvűsítési mozgalmak és megmozdulások egyik visszatérő toposza, hogy a kétnyelvűség nem csak jó szándékú gesztus, meglátszik a pénzügyi mutatókon is. A felmérés során nem számszerűsítettük, s valószínűleg nem is lehetett volna számszerűsíteni, mekkora többletforgalmat generál a nyelvhasználat, de magára a tendenciára rákérdeztünk. A válaszadók 10,4 százaléka szerint egyáltalán nem, 9 százalék szerint inkább nem várható forgalomnövekedés a kétnyelvűségtől. Ugyanakkor 50,7 százalék határozottan, 29,9 százalék pedig inkább állította, hogy van forgalomnövekedő hatása a többnyelvűségnek.
Végül, de nem utolsósorban szerettük volna felmérni, hogy milyen módon mutatkozik meg a társadalomban a többnyelvűség, s mi az üzletvezetők érzése a boltokba betérő, a nyelvhasználat kérdését tudatosan vagy tudattalanul felvető kuncsaftokkal, kliensekkel szemben. Mindössze 13,7 százalék volt azon a véleményen, hogy a nyelvhasználat senkinek sem hiányzik, 62,1 százalék egyenesen úgy gondolta, hogy ez az állítás hangsúlyosan nem állja meg a helyét.
5.6. Helyi közeg és kitörési lehetőségek
Felmérésünk utolsó részében a szűkebb régióra és a rövid távú lehetőségekre fókuszálva szerettük volna megtudni a célcsoport véleményét különféle aktuális, nyelvhasználati kérdésekben.
Első kérdésünk a komáromi magyarok és a nyelvhasználat viszonyára vonatkozott. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a városközpontban működő boltokat üzemeltető vállalkozók szerint mennyire számít a komáromi magyaroknak, hogy milyen nyelven veszik igénybe a szolgáltatásokat. A válaszadók 12,1 százaléka szerint egyáltalán nem számít a lakosságnak a szolgáltatás nyelve, 18,2 százalék szerint pedig inkább nem számít. Másrészt 47 százalék hangsúlyosan azon a véleményen volt, miszerint számít a komáromiaknak, milyen nyelven kapják meg az adott szolgáltatást, 22,7 százalék pedig inkább egyetért ezzel.
Helyi szinten is rákérdeztünk a kétnyelvűség és a szlovák vevők viszonyára. A megkérdezettek 88 százaléka szerint nem fogyatkoznak a szlovák kliensek a kétnyelvűség hatására, míg 12 százalékuk ellenkező véleményen van.
Az előbbi kérdés fényében azt is szerettük volna tudni, hogy a következetes szlovák nyelvhasználat mennyire riasztja el a szlovákiai magyar klienseket: a kép sokkal vegyesebb. Összesen 62 százalék gondolja úgy, hogy a szlovákiai magyar vásárlók távolmaradnának az üzletektől, ha csak szlovákul szolgálnák ki őket, 38 százalék pedig ellenkező véleményen van.
Miután Komárom határ menti város, a kérdést a magyarországi magyar vásárlók viszonylatában is feltettük, hogy lássuk, milyen mértékben változik meg a válaszadók véleménye akkor, ha a csak szlovákul tudó eladók és a szlovákul biztosan nem tudó turisták viszonyáról kell véleményt mondaniuk. Az eredményekből látszik, hogy polarizáltabbá váltak a válaszok: egyfelől az a nézet, miszerint Szlovákiában nem kell elvárni a magyar kiszolgálást, másrészt viszont többen gondolják hangsúlyosan azt, hogy a magyar turisták távolmaradnak a hasonló vállalkozásoktól, üzletektől.
Az utolsó két kérdés a hirdetések nyelvére vonatkozott, elsősorban a szlovák és a magyar nyelvű hirdetéshez való hozzáállásra. Az eredmények azt tanúsítják, a városközpontban található vállalkozók túlnyomó része – 89 százaléka – szerint megéri magyar nyelven is hirdetni, s 82 százalékuk egyben azt is gondolja, csak szlovákul nem éri meg a hirdetés.
6. A szlovák–magyar dimenzió, avagy kinek tabutéma a kétnyelvűség?
A felmérés elkészítése kapcsán előzetesen is több gyakorlati problémától tartottunk. Az egyik problémát a vállalkozók megszólításával kapcsolatos gyakorlati nehézségek jelentették: ezért egy rövid, tizenöt perc alatt kitölthető kérdőív került megalkotásra, amely kevés időt követel valakitől, aki munkaidőben a vevőkkel foglalkozik, vagy éppen tárgyalásra siet. Ettől függetlenül előfordult, hogy egy-egy vállalat, cég tulajdonosa nem elérhető, mert nem Komáromban lakik, vagy elfoglalt, a helyszínen dolgozó alkalmazott pedig nem volt kompetens a kérdések megválaszolásában. Egy másik, népesebb csoportot (az összes vállalkozás 24,8 százalékát) azok tették ki, akik nem voltak hajlandóak foglalkozni a témával vagy a kérdezőbiztosokkal. Az okok váltakozóak: időhiány és elfoglaltság, bizalmatlanság, érdektelenség.
Ami komoly problémát jelent, hogy a válaszadási hajlandóság hiánya jellemző módon a szlovákul kommunikáló vállalatokra és vállalkozókra volt jellemző. A felmérés kezdetén ambícióként fogalmaztuk meg, hogy összehasonlítjuk a szlovák és magyar vállalkozók véleménye közti különbséget a kétnyelvűség kapcsán. A problémát azonban nem az jelenti, hogy nincs véleménykülönbség vagy hogy nagyon nagy lenne a szakadék a két nemzetiség között. A probléma alapjai abban rejtőznek, hogy míg a magyarul kommunikáló megkérdezettek válaszoltak a kérdésekre, szlovák részről nagyfokú bizalmatlanság, rosszabb esetben kimondott elutasítás fogadta a megkeresést. Összesen 17 szlovákul kommunikáló vállalatból négy esetben sikerült érdemi reakciót kapni (23 százalékos sikeresség), míg a 89 magyarul kommunikáló vállalkozásvezetőből 64-en válaszoltak a kérdésekre valamilyen szinten (71 százalékos sikeresség). Négy válaszra alapozva nem lehet és nem is érdemes különbségeket keresni a szlovák és a magyar álláspont között, viszont a különbség a megszólítások sikerességében jelzi, hogy a szlovák közvélemény tabutémának, esetleg feszültségkeltésnek tart egy olyan elemi kérdést, mint a nyelvhasználat és annak módozatai. Így egyértelmű, hogy amikor a szlovák szereplőkről és az ő kétnyelvűségről való meggyőzésükről beszélünk szlovákiai magyar környezetben, az elemi bizalmatlanságtól kezdve az előítéletekig nagyon sok járulékos jelenséget kell figyelembe vennünk.
7. Személyes tapasztalatok – a kérdőíveken túl
A kérdőíves válaszok begyűjtésén túl a kétnyelvűség általánosságban is szóba került a beszélgetések során, nemegyszer merültek fel személyes kedvező és kedvezőtlen tapasztalatok a nyelvhasználat és a téma kapcsán, a munka komolyan megterhelte a kérdezőbiztosokat.
Általánosságban elmondható, hogy a beszélgetések nagy részénél defenzív összefüggésben merült fel a nyelvhasználat, sokan látták fontosnak hangsúlyozni, hogy ők nyelvtől és meggyőződéstől függetlenül bárkit kiszolgálnak, nincs problémájuk senkivel. Főként a szlovák megkérdezettek vélték offenzívnak a kérdéseket, de volt olyan magyar válaszoló is, aki a kérdéseket rossznak bélyegezte és úgy vélte, hogy azok célja a szlovákok és a magyarok összeugrasztása. „Ha jó dolgot adunk el, az mindegy, milyen nyelven van” – foglalta össze az egyik válaszoló, mások arra mutattak rá, hogy a kétnyelvűség használata nagyon nem tudatos, spontán alakult ki, mikor kihez milyen nyelven szólnak. „Nem létező problémát lehet ragozni, ki lehet tölteni akármennyi papírt, ez egy értelmetlen dolog” – hangzott el egy másik reakció a téma kapcsán.
A szlovák vevőkkel kapcsolatos kedvezőtlen tapasztalatokról kevesen számoltak be. „Volt itt egy nagyszombati család kisgyerekekkel, el voltak hűlve, mikor látták a feliratokat és a helyi helyzetet, de jól fogadták” – foglalta össze az egyik vállalkozó. Egy másik, az ország több pontján is kirendeltséget fenntartó üzletember azonban arra mutatott rá a téma kapcsán, hogy a magyar feliratok és termékelnevezések több olyan régióban is kimondottan ellenséges fogadtatásra találnak, amelyek a nyelvhatáron vannak (példának Léva vagy Érsekújvár esetét nevezte meg). Máshol akadt olyan vevő, aki a magyar feliratok láttán megjegyezte, „csupa magyar dolgot árul a bolt.”
A magyar–szlovák konfliktus fordított kontextusban is előjött a beszélgetésekben. Volt vállalkozó, aki azt tapasztalta, a helyi magyarok nem hajlandóak semmilyen körülmények közt megszólalni szlovákul, egy válaszolónak pedig nagyon rossz tapasztalatai akadtak, mikor egy csak szlovákul tudó gyakornokot alkalmazott és az illetőt több alkalommal is megszólták.
A magyar nyelvtudás kapcsán több válaszoló is kitért a magyar turistákra. Az ő elmondásuk szerint egyrészt az utóbbi időben megcsappant a Magyarországról átlátogató vásárlók száma. Másrészt rossz véleménnyel voltak a magyarországi turisták arroganciájáról és fennhéjazó viselkedéséről, a hangoskodásról és a tiszteletlenségről. „Vannak a fiatalok között olyanok, akik azt kérdezik, miért nem lehet forinttal fizetni. Nem lehet elvakultnak lenni” – hangzott egy kapcsolódó vélemény.
A szlovákiai magyarok témája a nyelvtudás kapcsán merül fel, általános álláspont, hogy szlovákul és magyarul is meg kell szólalni, amikor a kuncsaft érdeke úgy kívánja. „Aki csak magyarul vagy szlovákul beszél, nagyon szegény ember” – foglalta össze az egyik megkérdezett.
8. Konklúziók
Összegzésképp nagyon fontos leszögezni, hogy a felmérés eredményeit abban a közegben kell értelmezni, ahol megszülettek: Komárom belvárosában. Minden bizonnyal más számokat kapnánk akár a külvárosban, amit elkerülnek a turisták, akár a járás más községeiben, akár egy teljesen más demográfiai viszonyokkal rendelkező városban. A felmérés igazi értéke akkor nyilvánulhat meg, ha az eredményeket össze tudjuk hasonlítani más közegben végzett közvélemény-kutatások eredményével – ezek elvégzése hosszú távon szintén az ambíciónk.
A komáromi kutatás megmutatta, hogy a szlovák és a magyar közeg nagyon másként reagál a felmérés puszta tényére is: sokkal nagyobb a hajlandóság a válaszadásra a magyar vállalkozók körében, míg a szlovák kö