Rastislava Stoličná-Mikolajová: Socializmus na tanieri. Možnosti a praktiky stravovania oby­vateľov Slovenska v rokoch 1948–1989. Bratislava, VEDA, 2015, 160 p.

Feuerbach tömörbe szabott mondása szerint: „az vagy, amit megeszel.”

Az evés egyike alapvető szükségleteinknek, nélkülözhetetlen a létezés szempontjából, függetlenül a fennálló politikai, társadalmi struktúra mibenlététől. Ugyanakkor a fennálló politikai-társadalmi berendezkedés hatással lehet/van, jelentős mértékben alakíthatja/alakítja a benne élők táplálkozási szokásait.

A társadalmi-politikai átalakulások mindennapi metamorfózisai között vizsgálhatjuk a táplálkozási szokások változásait is. Vizsgálati szempontként kezelve e változásokat, azok bemutatásán keresztül, közelebb juthatunk és mélyebb összefüggéseiben érthetjük meg a vizsgált rendszer lényegét. Hiszen, bármennyire elvont a politikai koncepció, a táplálék és a hozzá kötődő (készítési, fogyasztási) szokások végeredményben mindig személyessé formálódnak, vagyis emberek, közösségek által jelenítődnek meg. Tömören fogalmazva: enni minden korban kell, még ha az evéshez kapcsolódó szokások változnak is.

Rastislava Stoličná-Mikolajová (1948) etnológus legújabb könyvében ilyen szempontok szerint közelíti, értelmezi és értékeli a csehszlovák államszocialista rendszeren belül a szlovák országrész területén élő lakosság táplálkozással összefüggő szokásait, valamint az állami politikának e területen kifejtett tevékenységét. Az etnológus asszony, egyéb kutatási területei mellett, a kulináris kultúra jeles kutatója.

Kemény borítójú könyve tizenegy fejezetre tagolódik, amit a felhasznált irodalom jegyzéke és egy bő angol nyelvű összefoglaló zár le.

Munkája bevezetőjében rövid áttekintést ad a berendezkedő szocialista rendszernek egyénről, közösségről alkotott felfogásáról, szól a gazdaságban kialakuló új hangsúlyokról, és felfedi, mi inspirálta könyvének megírásában, illetve ahhoz milyen forrásegyütteseket használt.

A szocializmus első szakaszának élelmezési politikáját („Výživová politika prvej etapy budovania socializmu na Slovensku”) elemzi könyve első fejezetében, nagy vonalakban érzékeltetve a második világháború befejezését követő talpra állási évek mutatóit, a változó politikai széljárással megjelenő, a gazdaságban végbemenő változásokat: földreform, kollektivizálás, egységes földműves-szövetkezetek létrehozása, pénzváltás.

A politikai és a hozzá kapcsolódó ideológiai változás és orientáció országos szinten a korábbi nemzetközi kapcsolatok és tagságok felbomlását, illetve új kötelékek létrehozását eredményezte országos szinten. Gazdaság­po­li­tikai síkon Csehszlovákia mint alapító tag bekerült a szocialista országok gazdasági együttműködését szervező KGST1-be. Ahogy a nyugati, vagyis kapitalista világ bírt tudományosan kialakított koncepcióval a helyes élelmezést és táplálkozást illetően, úgy a szocialista tábor is kialakította erre vonatkozó szempontjait, illetve ezzel tudományosan foglalkozó intézményeit. Esetünkben Prágában, majd Pozsonyban alakítottak ki a népélelmezés ku­ta­tására szakosodott intézeteket. Második fejezetében ezt az új, a helyes élelmezésről kibontakozó szocialista koncepciót, annak lényegét foglalja össze a szerző.

Az új állami élelmezési koncepció és annak elérendő céljai, mint szinte minden, politikai feladattá magasztosult, ahol óhatatlanul el kellett ítélni a kapitalista országok helytelen és a tömegek szempontjából előnytelen gazdasági rendszerét, ahol a szocialista propaganda szerint a szegényebb társadalmi rétegek megfelelő anyagiak hiányában egyenesen éheztek. A korszak élelmezéssel foglalkozó szocialista szakavatottjai körében általánosan elterjedt nézet volt, hogy az új szocialista társadalom minőségi életmódváltozást hoz az étkezés területén (is.) Ennek keretében az 1950-es évek derekától kampány indult az új táplálkozási politika népszerűsítésére, melyben mindenekelőtt a különböző konzerválási eljárások és félkész élelmiszerek propagálása mellett érveltek, nyomatékosítva, hogy az új eljárásokkal időt spórolnak a konyhában. Ezzel pedig a szocialista női ideál, amely már nem azonosítható a hagyományos felfogás szerinti házi tűzhely védelmezőjével, hanem a szocialista jövő, benne az ország építésben szervesen szerepet vállaló nő megtestesítőjével, felszabadul korábbi, nem kevés időt emésztő feladata alól. További érv volt az új módszerek mellett, hogy a tradicionális konyha fő buktatóját, a szezonális vitaminhiányt e tudományos módszerek mentén dolgozva kiküszöbölhetik, ezáltal pedig a lakosságot te­hetik egészségesebbé.

Könyvének harmadik és terjedelmében leghosszabb fejezetében az új észszerűsítéseket és a megjelenő új élelmiszerek, valamint sütési-főzési alapanyagok szilárd és cseppfolyós termékeinek sorát mutatja be Stoličná-Mikolajová. Ahogy a kezdetektől hosszú éveken át a hétköznapok nem voltak mentesek az alapvető élelmiszerek permanens hiányától, pl. a minőségi hústermékek (de nem csak azok) folyamatosan hiányoztak, ugyanígy harcot is hirdethettek egészségtelennek kikiáltott, ráadásul még a múlttal is kapcsolatba hozható termékekkel szemben, amint ezt tették a disznózsír használata ellen érvelve. Ugyan­ekkor szorulnak vissza a széles rétegek tá­nyér­járól a korábbiakban fogyasztott hüvelyes étkek, vagyis növényi eredetű fehérjeforrások, amelyek az egészséges táplálkozás szempontjából igencsak fontosak lettek volna. De olyan is előfordulhatott az új rendszer ideológusainak köszönhetően, az 1950-es évek elején járunk, hogy a fehérkenyér és péksütemények fogyasztását egyenesen ideológiailag nem vállalhatónak ítélték. Szintén ehhez az időszakhoz kötődik a cukor túlzott mértékű fogyasztásának a kezdete, ami a társadalom nem kis hányadának az elhízásáért lett felelős, és napjainkig érezteti hatását.

Az egyes élelmezési cikkek terén mutatkozó hiányok a korszak végéig kitartottak, és főleg város-falu viszonylatban mutathatóak ki, bár az idő haladtával, ahogy azt a szerző is érzékelteti, némi mértékben kiegyenlítődött és kitöltődött ez a kezdeti különbség.

A munka negyedik és ötödik fejezetében két olyan korabeli (dietológiai és etnográfiai) kutatás eredményeit értékeli és értelmezi, melyek a szlovák társadalom széles köreiben élő, a táplálkozással, ételkészítéssel, az ahhoz kapcsolódó szokásokkal álltak összefüggésben. Amint az a lejegyzett eredmények értékeléséből kiderült, a papíron végzett tudományos szocialista tervek és elképzelések kialakítása egyszerűbb feladatnak bizonyult, mint a berögzült, mindenekelőtt a falusi társadalom széles rétegeiben szervesen és mélyen ágyazódott hagyományos szokások visszaszorítása, átalakítása.

Stoličná-Mikolajová az élelmiszerek szocializmus kori üzleti értékesítését vázolja hatodik fejezetében, ahol a szlovák országrészben JEDNOTA néven találjuk azt az üzletláncolatot, amelyik nevében mind a mai napig ismert, és talán a korszak egyik emblematikus megjelenítője is. Ugyanitt olvashatunk az ideológiailag talán felemásnak értelmezhető jelenségéről, a TUZEX üzletekről, ahol az oda eljutó szerencsésebb közönségnek külföldi eredetű vagy hazai, de exportra készített, tehát minőségileg élvezhetőbb termékeket lehetett vásárolnia. E fejezetének legvégén kifejezően kategorizálta az élelmiszerek üzleti polcokon való korabeli jelenlétét: léteztek a kaphatóak, a néha kaphatóak és amelyek állandóan hiányoztak.

A szocialista évtizedek alternatív élelembiztosítási formáit, tehát az üzleti vásárláson kívülieket járja körbe hetedik fejezetében. Egyike volt az az önellátói forma (samozásobiteľstvo) létezése, ami a mást szajkózó hivatalos gazdasági struktúrában az ideológia ellenére is létezett és aminek keretén belül a lakosság pótolni tudta a mindennapok hiányzó élelmiszereit. Egy 1984-ben végzett felmérés szerint a lakosság 70%-a rendelkezett ilyen házi gazdasággal (domáce hospodárstvo), ami tulajdonképp a lakóház melletti kertet jelentette. Ugyancsak a korszakban létezett az ún. háztáji gazdálkodás (záhuminekové hospodárstvo), minek keretében a szövetkezeti dolgozók juttatott földdarabon, saját részre termelhettek élelmiszert. Ennek keretében valamiféle átmenet testesült meg az individuális kapitalista gazdálkodás és a kollektivizáló szocialista forma között, valamint nem mellékesen pszichológiai töltetet is hordozott, mondván, hogy a szövetkezeti dolgozók ezáltal enyhíthetik saját használatú föld utáni éhségüket, miáltal könnyebben meggyőzhetőbbé váltak a szövetkezeti rendszerbe való betagolódásba.

Külön fejezetben (8.) boncolgatja a megvalósult közétkeztetés szocialista formáit. A dolgozó nőt, mint arról már szó esett, a lehető legnagyobb mértékben kívánták tehermentesíteni otthoni konyhai feladatkörétől. Részben ez is hozzájárult a közétkeztetés rendszerének kialakításához. A feladat fontosságát mutatta, hogy bekerült a Csehszlovák Kommunista Párt politikai programjába is. Az üzemi, iskolai étkezdék létrehozása a szocialista haladást kellett kifejezzék, természetesen központilag irányított formában működtetve; megállapított normák szerint berendezett étkezdékben, valamint megállapított normák mentén készített ételek kínálatával. Stoličná-Mikolajová frappáns megfogalmazása szerint e közösségi étkezdék hangulatára mindenki emlékszik, aki a kort megélte. Ebben a fejezetében szólaltat meg „szemtanúkat”, akik emlékeikből visszaidézve festik le mind a közös étkezdék, mind a korszak egyéb szolgáltató intézményeinek – különféle besorolású vendéglőknek, kocsmáknak – a korra jellemző egyedi hangulatát, és amelyek közül nem keveset név szerint is ki­emel vagy Pozsonyban, vagy Szlovákia más városaiban.

Ugyanebben a fejezetben szól az 1980-as években megjelenő és már nyugati étkezési stílust közvetítő hot dogosokról is, ahogy kitér a csehszlovák, benne a szlovák gasztronómia útkereséseire, ami, mint megjegyzi, egybe­esett a kulináris internacionalizációnak a hagyományos szlovák népi konyhai ételek újragondolására tett időszakával, melyben tulajdonképp már csak az étkek neve maradt népi hangzású.

Munkája utolsó fejezeteként olyan, az 1970 előtt születettek bevonásával (2013–2014 közt) készült kutatás eredményeit ismerteti, ami arra irányult, hogy miként emlékeznek a szocializmus utolsó időszakából az élelmiszerek minőségére, beszerezhetőségükre; a mindennapi étkezésekre; és a különféle alkalmi étkezésekre.

A második világháborút követő időszak, minden megtorlás és elnyomás ellenére is, egyfajta modernizációs fázist indított el Szlová­kiában. Az iparosítás területén megiramodó fejlődés a kisemberek számára munkát és megélhetést biztosított. Az 1948 után berendezkedő új politikai hatalom az élet minden zugában jelen kívánt lenni, ami alól az emberek étkezési szokásai sem képezhettek kivételt. Az élelmezés tekintetében olykor komoly hiányosságokkal teli kezdeti időszakot az 1970-es és 80-as évekre egyfajta minőségi változás váltotta fel, ahol a korábbi (mindenekelőtt város-falu vi­szonylatú) egyenlőtlenségek lassan kezdtek felszámolódni. Minden felsorolható negatívuma ellenére az objektív valóság azt bizonyította, hogy Csehszlovákiában a szocializmus utolsó évtizedében a lakosság ellátottsága jóval fejlettebb és változatosabb volt, mint a korszak más, a szocialista táborba tartozó országában.

Személyes adalékul még annyit, hogy az olvasók, ha csak részben is, de belekóstoltak a könyv lapjain megelevenedő korba, bizonyára nosztalgiával idézik fel a kor étkezdei vagy egyéb sajátos ízeit.