Fabó Edit (szerk.): Hazafiak voltak. Az ember, a hit és a történelem méltósága az 1867. évi kiegyezés utáni nemzeti ünnepeken

Budapest, Magyarságkutató Intézet, 2020, 234 p. /A Magyarságkutató Intézet Kiadványai, 14./

Habár a dualizmus kora az egyik olyan időszak a magyar történetben, amelyről könyvtárnyi szakirodalom szól (s nem mellesleg amelyről az átlagembernek is viszonylag sok általános ismerete lehet), mégis vannak olyan témakörök, amelyekről újat mondhat az e fél évszázadot érintő kutatás. Ilyen „fehér foltnak” tekinthető a nemzeti ünnepeink megtartása is, e kérdéssel eddig ritkán foglalkoztak. A kutatók figyelme leginkább az „egyszeri”, illetve reprezentatív eseményekre (például a királykoronázásokra) összpontosult, de néhány jelentős közéleti személyiség (többek között Kossuth Lajos) temetéséről is születtek tanulmányok. Az állami ünnepek megtartása, illetve ezek társadalomformáló, kohéziós, nemzetmegtartó ereje viszont ritkán vált elemzés tárgyává. Részben pótolhatja e hiányt az alább bemutatandó tanulmánykötet, amely a 2019-ben a Magyarságkutató Intézetben megindult emlékezettörténeti kutatás eredményeként jelenhetett meg.

A kiadvány első írását a szerkesztő, Fabó Edit jegyzi, Nemzeti ünnepek a kiegyezés utáni sajtóban címmel. Ebben a szerző három korabeli magyar sajtótermék (egy kormánypárti, egy ellenzéki és egy mérsékelten ellenzéki lap) híradásai alapján azt vizsgálja meg, hogyan alakult a dualizmus első tíz évében március 15. és augusztus 20. ünneptörténete, s mit és hogyan kommunikáltak ezzel kapcsolatban a különböző orgánumok. Fabó Edit rámutat arra, hogy míg az 1848-as forradalom kirobbanásának (szimbolikus) dátuma meglehetősen hamar elnyerte a jelentőségét – már az elnyomatás időszakában is fontos emlékeztető és nemzetmegtartó funkciót töltött be, 1867 után nyíltan is alulról szerveződő megemlékezések formáját öltve –, addig Szent István és az államalapítás ünnepe körül – talán az időbeli távolság és az elvontabb tartalom okán is – csak lassabban alakultak ki a rítusok, és a magyar sajtó is viszonylag kevesebbet foglalkozott augusztus 20-ával.

Köő Artúr tanulmánya (Nemzeti évfordulók és tanítói álláspontok) a Néptanítók Lapja cikkeit elemezve keresi a választ olyan kérdésekre, mint például hogyan jelentek meg a március 15-ével és augusztus 20-ával kapcsolatos nézetek egy szakmai orgánumban, vagy hogy az oktatás/nevelés során milyen módon örökítették át az ismereteket az újabb nemzedékek számára. A Néptanítók Lapja az oktatásügyi tárca hivatalos fóruma volt, de bizonyos távolságot meg tudott tartani a kormányzattól. Március 15. megünneplése a dualizmus időszakában mindvégig kényes kérdés maradt, a hatalom csupán megtűrte a megemlékezéseket, a 19. század végén pedig éles közjogi vitákat is generált ez a probléma. Az 1868-tól megjelenő Néptanítók Lapja majdnem két évtizeden át csak érintőlegesen szólt néhány megemlékezésről, és csak az 1880-as évek közepétől váltak gyakoribbakká és részletesebbekké az ilyen jellegű híradások, cikkek. A lap igyekezett ugyan segíteni a kormányzatnak abban, hogy a nemzeti ünneppé tett április 11. (az 1848-as törvények szentesítésének napja) a magyar társadalomban is gyökeret eresszen, ám mégis március 15. maradt a társadalmilag „elfogadott” ünnepnap. Augusztus 20-át leginkább csak egyházi keretek között ünnepelték, ezért a Néptanítók Lapja nem számolt be a megemlékezésekről, de amikor a társadalmi erők egyre hangosabban kezdték követelni a nemzeti ünneppé tételt, a lapban is egyre több cikk foglalkozott ezzel a kérdéssel.

Bacher-Tuli Andrea egy főnemes portréját rajzolja meg, az augusztus 20-i lóversenyfutamokkal összefüggésben (Gróf Esterházy Miklós versenylófuttatói portréja a sajtó tükrében). A dualizmus idején ez a lovassport a társasági élet egyik intézményévé vált, ugyanakkor volt a nemzeti érzületet építő jellege is. Esterházy Miklós Tatán alakított ki tenyészetet, s több korabeli szaklap is beszámolt a tevékenységéről. A gróf sokat tett azért, hogy a lóversenyzés a pest-budai/budapesti Szent István-napi ünnepségek szerves részévé vált, így segített abban, hogy augusztus 20. mint országos ünnep ismertebbé és vonzóbbá lett a közönség számára.

A kötetben szereplő tanulmányok rávilágítanak arra, hogy a ma általánosan elfogadott és ismert ünnepeink másfél évszázaddal ezelőtt még korántsem voltak államilag elismertek, és sokszor váltak politikai küzdelmek tárgyává. A korabeli politika és közélet fő törésvonalát a „közjogi kérdés” jelentette, azaz a függetlenség, vagy a Monarchiához tartozás problémaköre. E tekintetben főként március 15. vált kiemelt jelentőségűvé, hiszen leginkább ez az ünnep utalt a függetlenségre. Ezeket az ünnepeket a történettudomány eddig kevéssé vizsgálta, s e kiadvány is bizonyíthatja, hogy érdemes tanulmányozni ezt az összetett témát. A fentebb említett írások jól tükrözik, milyen társadalmi erők működtek a dualizmus időszakában Magyarországon, fogalmaztak meg elvárásokat az ünnepek kapcsán, hogyan viszonyult mindehhez a hatalom, s az olykor vele függőségi viszonyban levő sajtó. Az imént bemutatott kötet tehát fontos vizsgálati szempontokkal szolgálhat az emlékezettörténet, a sajtótörténet, a neveléstörténet, a művelődéstörténet terén, de arra is felhívhatja az olvasó figyelmét, hogy akár a feldolgozottnak tűnő köztörténeti kérdések más szemszögből való megközelítése is számos haszonnal járhat.

Bodnár Krisztián