Kisebbségkutatási folyóiratok Szlovákiában és Magyarországon

Aligha vitatható, hogy a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben az ethnic studies közép-európai műfajában – a kisebbségkutatásban – komoly intézményesülési folyamat ment végbe. Akadémiai, kormányzati, egyetemi intézetek, az érintett közösségek által létrehozott kutatóműhelyek egész sora kezdte el működését. Ezek többsége igyekezett alkalmazkodni a nemzetközi projektfinanszírozás feltételeihez, ami részben szerencsés módon együttműködésre, új témakörök felfedezésére sarkallta őket, részben pedig nem igazán üdvös hatásokat kiváltva háttérbe szorította a hosszú távú, idősoros kutatásokat. Mindez folyamatosan formálta, átalakította a közép-európai etnikai folyamatokkal foglalkozó intézményeket, ami a hozzájuk kötődő szakfolyóiratok megjelenésében, megszűnésében, internetre költözésében is jól nyomon követhető.

A magyar nyelvű kisebbségi tárgyú lapok közül az elmúlt években megszűnt a Cholnoky Győző főszerkesztésében huszonhét éven át, 1991–2018 közt megjelent Kisebbségkutatás. A lap 1997–2018-as évfolyamai szabadon elérhetőek a magyar folyóiratok népszerű adatbázisában, a MATARKA néven ismert tartalomkeresőben. A kolozsvári alapítványi háttérrel gazdag dokumentációval, vitaanyagokkal, tematikus összeállításokkal megjelenő Magyar Kisebbség második és harmadik folyama a jelek szerint – remélhetően csak átmenetileg – szintén elakadt. A régi magyarországi lapok közül ma is rendszeresen megjelenik az 1990-ben Tóth László által alapított Regio: kisebbség, társadalom, politika c. folyóirat, amelyet az elmúlt két évtizedben a Kisebbségkutató Intézet gondoz és ad ki. A lap régi számai elérhetőek az Elektronikus Periodika Adattárban (www.epa.hu). Ugyanúgy, mint az 1991 óta megjelenő Pro Minoritate c. folyóirat, amelynek digitális változata az azonos nevű alapítvány portálján is elérhető.

A magyarországi kisebbségek közös kulturális folyóiratának tekinthető, Barátság címmel korábban havonta, újabban évente hat alkalommal megjelenő, szépen szerkesztett, színvonalas képzőművészeti alkotásokkal illusztrált szemle „Magyarország népei kölcsönös megismerkedését szolgáló kulturális és közéleti folyóiratként” határozza meg önmagát. A 30. évfolyamában járó periodika lapszámai elérhetőek a folyamatosan gazdag információs anyagot kínáló Nemzetiségek című portálon. http://nemzetisegek.hu/

Kisebbségi Szemle

A magyarországi kisebbségi folyóiratok közt a legújabb és tájainkon viszonylag kevésbé ismert lapnak a Kántor Zoltán által vezetett Nemzetpolitikai Kutatóintézet Kisebbségi Szemle c. számít. A 2016 óta megjelenő szemle digitális változatának számai ingyenesen letölthetőek a Bethlen Gábor Alapítvány keretei közt működő Intézet honlapjáról: https://bgazrt.hu/nemzetpolitikai-kutatointezet/folyoiratok/kisebbsegi-szemle/

Kedvcsinálóként a tavalyi évfolyam 3–4. számaiból két tanulmányra szeretnénk felhívni a figyelmet. Szabó Tamás, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem politológus adjunktusa a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) külpolitikai tevékenységét vizsgálja Az etnikai pártok külpolitikai érdekérvényesítése c. kétrészes tanulmányában. A 2022. 3. számban közölt első részben az elemzés elméleti kereteit kijelölve a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy – hasonlóan a bulgáriai török, a szlovákiai, szerbiai magyar pártokhoz – az RMDSZ-nek is szembesülnie kellett azzal a kérdéssel, hogy külpolitikai mozgásterét alapvetően meghatározta az általában egy-két cikluson át tartó kormányzati részvétel, s az azzal járó intézményesült koalíciós partnerség és fegyelem, másfelől az ellenzéki szerepkörből adódó nagyobb kezdeményezési potenciál. Az RMDSZ első, 1996–2012 közötti kormányzati részvétele idején a Szövetség külpolitikájában – akárcsak a szlovákiai Magyar Koalíciónak a két Dzurinda-kormányban való részvétele idején – a sikeres NATO-csatlakozás és az európai integráció jelentette a többségi partnerekkel közös külpolitikai prioritást.

Tanulmánya második részében, a Kisebbségi Szemle 2022. 4. számában Szabó Tamás áttekinti a magyar országgyűlés által 2001-ben elfogadott státustörvény nemzetközi jogi visszhangját és az RMDSZ-nek a kialakult bilaterális és nemzetközi vitákban játszott közvetítő, egyensúlyozó szerepét. Románia 2007. január 1-jei uniós tagságát követően a szerző által az „europaizált külpolitika időszakában” fontos lépések történtek az RMDSZ részéről. Miután a Szövetség 2012-től ellenzékbe került és a romániai pártrendszerben átmenetileg elveszítette egyensúlyszerepét, látványos fordulat következett be az erdélyi magyar párt külpolitikai tevékenységében. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) mellett az RMDSZ fontos, mondhatni vezető szerepet vállalt a Minority Safe Pack (Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért) címmel 2013-ban európai polgári kezdeményezésként indított akcióban. Miután a feltételeknek megfelelően 2018. április 3-ig több mint egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni az unió legalább hét tagállamában, az akkor esedékes európai parlamenti választások után megalakult új bizottsághoz 2020. január 10-én nyújtották be és az MSPI alapján kidolgozott törvénykezdeményezési javaslatot, s 2020. február 5-én mutatták be az Európai Bizottságnak. A Romániában és Szlovákiában is komoly kormányzati ellenállásba ütközött kezdeményezés jól jelezte, hogy az etnikai pártok külpolitikai mozgástere mindvégig komoly ellenreakciókat válthat ki.

Az „európaizált külpolitika” jegyében az RMDSZ árnyékjelentést dolgozott ki az Európa Tanács keretében elfogadott Kisebbségi keretegyezményről és a Nyelvi kartáról. Felhívta az Egyesült Államok kormányának figyelmét az erdélyi magyarságot súlyosan érintő jogsértésekre, mint például a történeti egyházak közösségi javainak romániai visszaszolgáltatásában kimutatható igazságtalanságokra.

A tanulmány több fontos következtetést is rögzít, amelyek a többi kisebbségi magyar pártra is érvényesnek tűnnek. Közülük érdemes szó szerint is idézni a következő megállapítást: „Az etnikai pártok külpolitikai aktivizálódását belső és külső tényezők egyaránt elősegítették. Míg a belpolitika szintjén a többséggel folytatott együttműködés korlátai, illetve az ellenzéki szerepből következő marginalizált pozíció eredményeként kerültek előtérbe a kisebbségi igények külügyi megjelenítésére irányuló stratégiák, addig nemzetközi szinten olyan egymással összefüggő folyamatok, mint az anyaállamok hangsúlyosabb szerepvállalása, a politika transznacionalizációja, a kisebbségi kérdés nemzetköziesítése, valamint az európai integráció, amely jelentős mértékben előmozdította az etnikai pártok koalícióépítését és transznacionális hálózatokba való szerveződését.”

A 2022. 4. szám gazdag tartalmából az itthoni viszonyok közt is fokozott figyelmet érdemel(ne) Tóth Norbertnek a visegrádi négyek által az ET Nyelvi Kartája kapcsán tett kötelezettségvállalásokról közölt jól dokumentált és fontos következtetéseket megfogalmazó tanulmánya. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi docense kiváló áttekintést ad a Karta által felkínált 98 nyelvi jogi norma alapján Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország részéről vállalt kötelezettségekről.

Minthogy az európai nyelvi sokszínűség sajnálatos módon a nyelvi jogok terén is jól látható, a Karta kibocsátásakor rögzíteni kellett, hogy szerződéshez csatlakozó államok nem voltak kötelesek minden rendelkezést magukra nézve elfogadni és elismerni. A V4 államok közül Lengyelország mindössze harminchét kötelezettséget vállalt, de azt megpróbálja a területén használt 19 nyelvre alkalmazni. Csehország viszont csupán két kisebbség – a lengyel és a szlovák – nyelvére vonatkozóan vállalt 48 rendelkezést. Szlovákia a Karta 53, Magyarország pedig 57 jogi kötelezettségét tartja magára nézve kötelezőnek. Ráadásul a négy ország ezen belül nem minden jogot biztosít a területén élő minden kisebbségnek. A szerző részletesen bemutatja az oktatás, igazságszolgáltatás, közigazgatás, média és kultúra területén vállalt kötelezettségeket. Jóllehet a négy ország a 98-ból 81 jogi kötelezettségeket vállalt, ezekből azonban mindössze 20 olyan jogi norma akad, amelyet mind a négy V4 tagállam kötelezőnek tart magára nézve. Mondani sem kell, milyen fontos lenne a rendszeres ET-ellenőrzések eredményeit nyomon követnünk, még inkább saját árnyékjelentésekben akár lokális szinten is összegyűjteni a kötelezettségvállalások teljesítését.

A Kisebbségi Szemle múlt évi 4. száma mások mellett közli még Bajcsi Ildikónak, a Clio Intézet munkatársának historiográfiai áttekintését a szlovák történetírás Trianon-értelmezéseiről, amelyekből a szerző egyebek közt arra a következtetésre jutott, hogy a politikatörténeti elemzések helyett napvilágot látott társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, könyvek, valamint „az emlékezetpolitika oldaláról vizsgálódó kutatások” adhatnak reményt valamilyen egymást kiegészítő történeti összkép kialakítására.

Szlovákiai kisebbségpolitikai kritikai folyóirat

Ami a (cseh)szlovákiai kisebbségi folyóiratok helyzetét illeti, lapunkon, a somorjai Fórum Intézet folyóiratán kívül főként az opavai Sziléziai Múzeum által kiadott Slezský sborník és a Szlovák Tudományos Akadémia kassai Társadalomtudományi Intézetének Človek a spoločnosť (ČaS) c. folyóirata közölt rendszeres kisebbségi tárgyú tudományos tanulmányokat. Utóbbi folyóirat Individual and Society címmel 2018-tól kezdve angol nyelven jelenik meg. https://individualandsociety.org/

A következőkben a Menšinová politika na Slovensku. Kritický magazín címmel először 2011–2014 közt kiadott, majd 2020 óta ismét – szlovák és angol nyelven egyaránt – megjelenő kisebbségpolitikai szemlét mutatjuk be. Az Etnicitás- és Művelődéskutató Központ (CVEK- Centrum pre výskum etnicity a kultúry) néven Pozsonyban működő nem kormányzati, független társadalmi egyesület folyóirata, amely – Alena Holka Chudžíková projektvezető és Elena Gallová Kriglerová szerkesztő vezetésével – évente két alkalommal online formában készül és a lap portálján érhető el: https://mensinovapolitika.eu/

A tavaly február végén kiadott 2022. 1. számban (https://mensinovapolitika.eu/2022/02/) négy tanulmányt olvashatunk szlovák és angol nyelven. Kriglerová az orosz–ukrán háború várható kirobbanásával együtt járó tömeges ukrajnai menekültáradat szlovákiai befogadásának lehetőségeit, akadályait és kockázatait elemzi. 2022-es adatok szerint az ukrajnai háború 2014-es kezdete óta több mint 56 ezer ukrán állampolgár kért ideiglenes vagy tartós letelepedési engedélyt Szlovákiában. A szerző idézi Mikulec belügyminisztert, aki szerint szükség esetén Szlovákia további több tízezer menekült befogadását és elszállásolását is képes bebiztosítani. Kriglerová külön kitér a szlovákiai lakosságnak a migrációval kapcsolatos véleményét felmérő kutatások eredményeire, amelyek szerint a 2015–2016-os szíriai, afganisztáni menekülthullám hatására a szlovákiai közvélemény 85%-a 2022-ben is fontosnak tartaná a tömeges migráció megelőzését és megakadályozását. A képet árnyalja, hogy az ukrajnai háborús menekültekkel szembeni befogadási hajlandóság 2022 januári adatok szerint ennél jóval nagyobb volt.

A tanulmány záró része ezzel együtt arra hívja fel a figyelmet, hogy a bevándorlási törvény módosítása ellenére Szlovákiában nincs igazán hatékony eszközrendszer az országban tartósan letelepülő menekültek, bevándorlók integrációjának elősegítésére. A CVEK 2020–2021. évi kutatási programja szintén a külföldiek szlovákiai integrációjának kérdését vizsgálta. Ennek eredményeit foglalja össze Michaela Píšová tanulmánya. Rámutat a szlovákiai személyi kapcsolatok és a szlovák nyelv ismerete hiányában gyakori elutasítás jelenségére. Továbbra is komoly akadályokkal kell szembesülniük, amikor a szlovák lakosság körében és az intézmények jelentős részében angol nyelven próbálják magukat megértetni. A többségi lakosságnál a fekete bőrszínű bevándorlók érzik leggyakrabban az előítéletek jelenlétét. Ugyanakkor a Szlovákiában tartósan letelepült külföldiek nagyon pozitívan nyilatkoztak az ország biztonságáról, a saját vallási, kulturális identitásuk gyakorlásának biztosításáról.

A 2021. évi népszámlálás etnikai, nyelvi adatainak gyorselemzésében Alena Holka Chudžíková három jelenségre hívja fel a figyelmet. Mindenekelőtt a többes nemzetiségi identitás lehetőségét emeli ki. A kettős bevallás lehetőségének köszönhetően elvben megállt a magyar nemzetiségűek számának csökkenése, hiszen a magukat második helyen magyarnak (is) valló 34 098 személynek köszönhetően a magyar nemzetiségűek száma mindössze 2 313 fővel apadt, az előző két évtized százezres fogyásához képest. Ugyanakkor a ruszin nemzetiségűek száma 2011 és 2021 között majdnem megduplázódott: 33 482-ről 63 556 főre gyarapodott, miközben csak kisebbik részük, 23 746 fő adta meg első helyen a ruszin nemzetiséget. A kettős nemzetiségi identitás a szlovákiai romákra is régóta jellemző, és ezért számukra is pozitív fordulatot jelenthet ez a módszer. 2011-ben 105 738, 2021-ben már 156 164 személy vallotta magát roma nemzetiségűnek. Közülük azonban csupán 67 179 fő adta meg első helyen a roma közösséghez való tartozását. A nemzetiségi származás vállalását jelzi a 8583 szlovákiai német és 1838 zsidó nemzetiségű szlovákiai állampolgár adata is. Mindkét esetben kisebbségben voltak azok, akik első helyen vallották magukat németnek vagy zsidónak.

A folyóirat eddigi utolsó, 2022. 2. száma két tanulmányt is közöl a hazai társadalom fiataljai körében terjedő radikális és szélsőséges jelenségek hatásáról. Jana Kadlečíková arra hívja fel a figyelmet, hogy a hatóságok és a kérdéssel foglalkozó társadalmi szervezetek általában megkésve, a konfliktusok kirobbanása után reagálnak, s tevékenységükből rendre hiányoznak a megelőzést, a felvilágosítást szolgáló eszközök és intézkedések. A CVEK múlt évi kutatásai is azt jelezték, hogy a feladat jórészt az amúgy is ezernyi feladattal küszködő iskolákra hárul, miközben a fiatalok szabadidős tevékenységét, talán a sportélet különböző formáin kívül, alig támogatja, irányítja bárki is. Az állami szféra mintha tanácstalan volna, az önkormányzatok, társadalmi szervezetek pedig jórészt felkészületlenek az ilyenfajta prevenciós munkára. Minden bizonnyal fontos lenne külön kutatással kitérni a két legnagyobb létszámú szlovákiai kisebbségi közösségek fiataljainak elemzésére.

Alena Holka Chudzíková annak a programnak az eredményeit mutatja be, amely a szlovákiai rendőrség és a fiatalok közti viszonyt és együttműködési lehetőségeket vizsgálta. A fókuszcsoport-interjúkra épülő vizsgálat adatai szerint a fiatalok is fontosnak tartják a rendőrség jelenlétét a szélsőséges jelenségek megelőzésében is visszaszorításában, ugyanakkor demokráciafelfogásuk gyakran lépi túl az állami hatóságok toleranciaküszöbét. Ez a tény és a hatóságok iránti bizalom alacsony szintje pedig a szerző összegző megállapítása szerint minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy a tizenévesek többsége nem igazán követi nyomon a hivatalos rendőrségi, hatósági tájékoztatásokban megjelenő figyelmeztetéseket.

A lapszámban érdekes interjút közül a vajdasági szlovák közösségből származó, az európai kisebbségi önkormányzatok témakörét magas szinten ismerő és elemző Svetluša Surová tollából a Glasgow-i Egyetem Alec Nove-ról elnevezett ruszisztikai és kelet-európai tanszékét vezető David Smith professzorral, az Europe–Asia Studies című egyetemi lap főszerkesztőjével. Smith professzor ezen kívül az Európa Tanulmányok Tanácsának tagjaként a Tanács által kiadott, rendkívül izgalmas és színvonalas Europe Now c. folyóirat https://www.europenowjournal.org/issues/past-issues/ szerkesztői teendőit is ellátja.

Surová, aki a Menšinová politika egyik korábbi számában a Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos vezetésével elkészült, de az elmúlt időszakban a kormány által zárójelbe tett szlovákiai kisebbségi törvénytervezet fontos nóvumát, a kisebbségi kulturális autonómiákat irányító nemzetiségi tanácsok intézményét vizsgálta, ebben az interjújában is a kisebbségek közösségi jogainak intézményesítési lehetőségeiről kérdezte a brit professzort.

A glasgow-i professzor egyik kutatása több európai ország kisebbségi modelljét hasonlította össze, s ennek alapján az interjúban annak a véleményének adott hangot, hogy a kisebbségi közösségek közösségi, kollektív jogainak biztosítása akkor lehet igazán eredményes, ha maguk a közösségek az adott ország társadalmában, gazdasági, politikai életében integrált csoportokat alkotnak. Az ilyen esetekben is a területi autonómiák helyett a személyi elvű, kulturális önkormányzati megoldások tűnnek sikeresebbnek. Jóllehet ezek is fontos politikai intézmények, nehezen vádolhatóak azzal, hogy az adott ország politikai és területi integritását veszélyeztetnék. Ugyanakkor a nem vagy csak részben integrált – marginalizált, diszkriminált – kisebbségek számára a kulturális autonómia nem igazán járható út, mert az ő helyzetük számos más alapkérdés megoldását igényli, amelyre a kulturális önkormányzati intézmények nem alkalmasak. Ezt az ellenmondást David Smith a magyarországi német és a magyarországi roma kulturális önkormányzatok munkájának példáján szemlélteti: míg előbbi sikeresen szervezi és irányítja a kisebbségi német oktatásügy megerősítését, a helyi, megyei és országos roma kulturális önkormányzatok a közösségi élet minden területén folyamatosan súlyos problémákkal szembesülnek.

Az internetes portálok diadalmas hódítása idején nagy kérdés, miként maradhatnak talpon a tudományos alapossággal, módszerességgel készülő tanulmányoknak helyt adó papíralapú és digitális folyóiratok. A fentiekben bemutatott magyar és szlovák kisebbségi szemle gazdag tartalma is azt jelzi, hogy a portálok gyakran áttekinthetetlen, legtöbb esetben lektorálatlan, az alapvető szakmai hivatkozásokat is nélkülöző ámokfutásában a kisebbségi kérdéseket vizsgáló diszciplínákban még jó ideig szükség lesz – szükség lenne – a szakmailag alapos, ellenőrizhető információkat és következtetéseket közlő, tudományos folyóiratokra.

Szarka László