Romsics Ignác–Rácz András–Fedinec Csilla: Az orosz–ukrán konfliktus történelmi háttérrel

Budapest, Kocsis Kiadó, 2023, 104 p.

Napjaink, utóbbi hónapjaink, s félő, még tovább tartó nyomasztó élménye az oroszok által indított háború Európában. Csaknem azt írtam, számunkra indirekt élménye, de hát nem az; nem arról van szó, hogy itt vannak a kertek alatt, itt zajlik a háború, Európában, közvetlen szomszédunknál, s egy-egy elkóborolt lövedék vagy más harci eszköz már itt is volt és van. Nem is arról, hogy pozsonyi bérházunk lakóinak egy része már ukrán menekült nők és gyermekek számára adta ki bérbe lakását, vagy hogy a szemközti polgármesteri hivatalban minden kétnyelvű (szlovák és ukrán), a boltokban a korábban ritkaságszámba menő pohánkától (hajdina) roskadoznak a polcok, a borbélynál is lehet már ukrán férfifodrászt (ő is fiatal nő) kérni, a mellettünk levő piacon az őszibarack, a dinnye és a szilva továbbra is jól fogy, de a legtöbb fiatal anyuka krumplit keres és vásárol stb. Nálunk zajlik a háború, még nem annak hívják, mert még nem katonai a formája-jellege, ne is legyen soha az; a nyomasztó élmény azonban már itt van, másfél éve. Már nem a drágának tűnő, a városban elsuhanó vagy rövid ideig parkoló ukrán jelzésű személygépkocsik látványa jellemző a fővárosra, hanem az autójukkal taxi- vagy futárszolgálatot teljesítőké, ezeké a szorgos, szűkszavú munkásoké, meg a kasszáknál kiszolgáló munkásnőké, ma úgy mondjuk, munkavállalók ezek; vállalnak ezek mindent, csak legyen fedél, élelem, orvosi ellátás, ha szükséges.

Kocsis András Sándor (kiadó) kiváló, 13. évfolyamát író, 84 oldalas folyóirata, a BBC History történelmi magazinjában (főszerkesztő: Győrffy Iván, szerkesztő: Csunderlik Péter, online-változat: Fazekas László) figyeltem fel tavasszal (az áprilisi szám fő témája a Harmadik Birodalom megszilárdulása, majd összeomlása, Hitlerrel a főszerepben) az újabb mellékletre, ez most 8 oldalon foglalja össze az orosz–ukrán háború első évét. Rácz András térképekkel illusztrált tanulmánya mindenképp olyan szakszöveg, melyre érdemes odafigyelni, gondosan olvasni, szerkezete és terjedelme igazán nem megterhelő. Ezt megelőzően, a márciusi számban is volt melléklet, 16 oldalon, benne Romsics Ignác tanulmánya az orosz birodalom eszméjéről, erről a különös fenoménról, a szerző „gondolat”-nak nevezi, nos, ennek alakulásáról, múltjáról s jelenéről. A soron következő, a májusi lapszám pedig folyóiratunk szerkesztőbizottsági tagjának, a szintén történész Fedinec Csilla tanulmányát hozza, s ez már címével is napjaink, utóbbi hónapjaink, közel- s félő, távolabbi jövőnket vetíti elénk címében is: Putyin és Zelenszkij. (Most a szövegszerkesztő pirossal aláhullámozta az ukrán elnök nevét, nem tudom, felvegye-e a szótárba, fogom-e még leírni s hányszor, egyébként nem zavar a piros.)

Kiadóról lévén szó, nem lehetett túl nagy gond e három folyóiratszöveg egybeválogatása, blokkosítása és külön könyvben megjelentetése, szervezőkészség és hozzáértés kérdése, meg nyilván színvonalé is, mindhárom a magazinon is meglátszik, mindenesetre a szóban forgó publikáció az idei könyvhéten már mindenütt kapható volt, Pozsonyba szlovákiai futár hozta.

Romsics dolgozata (Az orosz birodalmi gondolat múltja és jelene) látszólag szabadon előadott tények sora, különösebb kommentár nélkül; e birodalom helyezkedése, növekedése, gyarapodása-terjeszkedése első látásra olyannak tűnhet, akár a többi, már nem létező nagyé, nem az Osztrák–Magyar Monarchiára gondolok most, bár arra is gondolhatnék, itt, ahol élek (még – úgy értve, még élek, családommal együtt, még itt), egy kőhajításnyira Bécstől, hanem mondjuk távolabbi múlt birodalmakra (Romsics Ignác a 14. századdal indítja az oroszokét, csírájával, a Moszkvai Fejedelemséggel); most épp Hérodotosz jutott eszembe, aki elképedve jegyezte le, hogy Babilon kapcsán a prófétának (az i.e. 8. században) igaza volt-lett, mármint ténnyé vált: „Olyan lesz Babilón, a királyságok dísze, a káldeusok büszke ékessége, mint amilyen Sodoma és Gomora lett, amikor Isten elpusztította.“ (is13,19). Hogy ez a másik, mármint az orosz birodalom aztán nemzedékről nemzedékre lakatlan maradna, ahogy a biblia írja, nem hinném, majd újjáépítjük Ukrajnát, aztán egy újabb tervvel nyilván Oroszországot is. Mi, magyarok ezt a sokszor ismétlődő történelmi tényt egy Berzsenyi-ódából ritmizálva is ismerhetjük: „Róma s erős Babylon leomlott.” Szóval Romsics bemutatja, a Moszkvai Fejedelemség a 14. sz. elején 47 ezer km²-nyi volt, Rettegett Iván birodalma a 16. sz.-ban már 2,5 millió, haladunk sorjában (lévén szó könyvismertetőről, én itt most nagyobb léptékkel), a 19/20. sz. fordulóján a cáré 22 millió km², majd a szerző a Fedinec–Font–Szakál–Varga-könyvre (Ukrajna története…) hivatkozik, száz évvel ezelőtti időben járunk: „a »Csendes-óceánnál véget értek a csaták«, vagyis a cári birodalom közép-ázsiai és távol-keleti tartományai is a szovjethatalom ellenőrzése alá kerültek.” (11. p.) Így valahogy. Romsics sok mindent érint, szintén csak tényszerűen, Hitler kapcsán, megemlíti pl., hogy a 2. világháború elején „az angolszászok nem ellenezték a kezdeti szovjet területi követeléseket” (16. p.), mondjuk, a nyugati irányban való terjeszkedés lehetőségéhez már felemás mód viszonyultak, a háború vége előtti formális diplomáciai megállapodás, a hírhedt „százalékos megegyezés” értelmében pedig „Nagy-Britannia számára Magyarországon és Bulgáriában 80%-os szovjet befolyás is elfogadható volt”. (17. p.) Tudjuk, 1991-ben már ki is vonultak a szovjet csapatok Magyarországról. Görögországban 10%-nál nem többet irányzott elő a megegyezés. Idézi Milovan Gyilaszt is, aki feljegyezte Sztálin szavait: „Ez a háború nem olyan, mint a régiek; aki elfoglal egy területet, az arra saját társadalmi rendszerét is rákényszeríti. Mindenki addig terjeszti ki a saját rendszerét, ameddig a hadserege eljut. Másként ezt nem lehet.” (19. p.) Egyébként az Egyesült Államok, jegyzi meg a szerző, „szavakban többször tiltakozott a kelet-európai államok szovjetizálása ellen”. Oroszország 2000-ben – s ez már a Romsics-szöveg egyik fejezetének záró szakasza – a termelés értékében 2,5%-át teszi ki az amerikainak, Belgiumot, picit ugyan, de megelőzi. „A vásárlóerőre számított egy főre jutó nemzeti jövedelmé”-nek aránya révén a világranglista 55. helyén áll (Magyarország a 43-on). Új fejezet, Jelcintől napjainkig, az 1990-es évek kezdeténél tartunk: „Közben Oroszországhoz hasonlóan Ukrajna is közeledett a Nyugathoz.” (31. p.) Zárszó, s ez már a könyv terjedelmének a fele: „2022. február 24-én a második világháború 1945-ös befejeződése óta Európa legpusztítóbb háborúja kezdődött el.” (48. p.)

Rácz András dolgozata (Az orosz–ukrán háború egy éve) kronológiai rendben taglalja a történteket, csaknem történelmet írtam, de még ugye, lásd mint lejjebb: tart, s ennek megfelelő a bevezetője is, mely szerint a háború „nem 2022. február 24-én kezdődött, hanem 2014 eleje óta tart”. (49. p.) A közelmúlt sajnálatosan jól ismert eseményei következnek; csak a fejezetcímeket idézve: Oroszország elismeri Donyeck és Luhanszk függetlenségét, Oroszország 2022-es villámháborújának kudarca, A Kijevért vívott csata, Kiegyenlítődések és erőviszonyok, Orosz sikerek a Donbászban, Ukrán ellentámadás, Orosz mozgósítás és annexió, Stratégiai patthelyzet és újabb orosz offenzíva, Háború a mérlegen [itt azért álljunk meg egy pillanatra: Ukrajna a háború előtt 43 millió lakosú volt, ma kb. 32 millióan élnek az országban – 65. p.], A jövő: tartós elhidegülés a Nyugat és Oroszország között… A fejezetek nagyon sűrűek, úgy értve, kevés szöveg, sok mondanivaló, és itt nem feltétlen csak a bucsai mészárlásra kell gondolni. A recenzens is rövidre fogja, ez már a tanulmány végéből származik: „Ilyen értelemben a háború valószínűsíthetően Moszkva soft power befolyásának végét is jelenti. Azzal ugyanis, hogy az orosz hadsereg Ukrajna többségében orosz nyelvű lakosság által lakta részeit rombolja, és követi el ott emberiesség elleni bűncselekményei sorát, járulékos hatásként hitelteleníti a Kreml törekvéseit arra, hogy saját befolyása alatt egyesítse az orosz ajkúakat. Az erre használt russzkij mir kifejezés keserű iróniája, hogy a mir szó nemcsak »világ«-ot, de »béké«-t is jelent. Tavaly február óta számos vicc, illetve elkeseredett megjegyzés épül erre a kettős jelentésre, így például az, hogy a lerombolt ukrajnai falvak jelentik az orosz világot, illetve békét. Összességében tehát az „orosz világ”, a russzkij mir megteremtésének esélye valószínűleg szintén Oroszország háborús veszteségei közé kerül.” (68–69. p.)

A könyvet Fedinec Csilla tanulmánya zárja, címe egyértelmű: Putyin és Zelenszkij, van a szövegben két portré is (mindketten asztal mögött ülnek, a kezük is látszik, nyilván az utánunk következő nemzedékek számára lehet ez hasznos). A szerző alaposan megrajzolt, adatolt portrékat készít, jellemzésekkel, de főleg cselekedeteik alapján jellemez, illetve itt is úgy van, amint az előző két tanulmány esetében: a szikár szöveg önmagáért beszél, nem szükséges a sok kommentár. Meg aztán ez a térség nemcsak privát kutatóterületeinek s tanulmányainak terepe, eddigi szerkesztői tapasztalatait is kamatoztatja itt, jusson eszünkbe egyebek közt a »Kijevi csirke«. (Geo)politika a mai Ukrajnában c. sokszerzős kötet, mely az ő szerkesztésében jelent meg (MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Budapest, Kalligram, 2019; Dobos Balázs és Fedinec Csilla kronológiájával; felelős kiadó: Mészáros Sándor, grafikai elrendezés és nyomdai előkészítés: Hrapka Tibor). Putyin felemelkedése – így az egyik fejezetcím, ismerjük, de aztán mégsem, mert Fedinec Csilla olyan apróságokról is tud, amelyekről csak a vele nagyjából hasonló tájékozottságú (és nyelv- meg szakismeretű) tudhat, s ezeket az apróságokat szövi egybe, saját, visszafogott stílusában: „Az 1999-ben hivatalba lépő Putyin elnökségének korai időszakaszában arcképét már szőnyegbe szőtték, alakját egy uráli öntödében bronzba öntötték, Cseljabinszkban olyan órát gyártottak, amelynek számlapján az elnök képe volt látható, a helyi cukrászda ugyanilyen mintájú tortát árult, a »Putyin bár« nevű vendéglátóhelyen pedig »Amikor Vova kicsi volt« tejturmixot lehetett kapni…” (79. p.) és így tovább. Zelenszkijről hasonló közelkép készül, bár neki, lévén színész, nem volt ekkora funclubja. Általában az ukrajnai parlamenti választások kapcsán fontosnak tartja megemlíteni, hogy a 2019-es kampány már az internet és a koncertek megnövekedett szerepében zajlott, ezzel szemben (s e helyt Jessica Pisano egy írására hivatkozik: How Zelensky has changed Ukraine. Journal of Democracy, 2022/3.) „Zelenszkij olyan kampányt folytatott, amely elutasította a szavazatok kikényszerítésére szolgáló patrónusi hálózatok vagy a népi támogatás egyéb megrendezett imitációinak bevezetését”. (91. p.) A szerző dolgozata utolsó fejezetének címe: A jövőről. Hogy mit gondoljunk a jövőről, nem tudom, általában szerkesztőként is derűlátó szoktam lenni, a Berzsenyi-ódához pl. azonnal Kovács András Ferenc más ritmusú, derűlátóbb verssora ugrik be: „Óh, Babylon stabilon leomlett.” Biztosra veszem, hogy ez jobb hely, mint mondjuk egy Putyin bár – volna, Pozsonyban.

Ajánlom az olvasónak a könyvet, a tegnapról és a máról. (Igazán nem drága.)

(Korrektor: Fogarasy Judit, borító: Kiss Áron.)

Csanda Gábor