A szlovákiai magyarok Mindszenty hercegprímásnak a nyugati államfőkhöz írt leveleiben, 1945–1948
DOI: https://doi.org/10.61795/fssr.v26y2024i1.02
Bevezetés
A Vatikáni Államtitkárság munkatársaként, különösen pedig az Államközi Szekció Történeti Levéltárának munkatársaként figyeltem fel arra, hogy Mindszenty bíboros rendkívül sok levelet írt XII. Piusz pápához és közvetlen munkatársaihoz, a Vatikáni Államtitkárság vezetőihez. (Vö. Somorjai 2020)[1] Idáig 78 olyan levelét és táviratát számoltam össze, amelyek témája köztörténeti érdeklődésre tarthat számot. A hercegprímás boldoggá avatásán dolgozva pedig arra figyeltem föl, hogy rendkívül sok levelet és táviratot írt az amerikai politikai vezetőkhöz, s az egyes levéltárakban meg is találtam eredeti példányaikat. (Somorjai 2011, 592–611. p.) E kutatási eredményeken felbátorodva utánanéztem a londoni Brit Nemzeti Levéltárban őrzött Mindszenty-iratoknak, és hasonló mennyiségű anyagot találtunk,[2] melyek csak részben jelentek meg a hazai levéltárak gyűjteményei alapján.
A következőkben e kutatási eredményekből adunk beszámolót, jelezve, hogy az anyag terjedelme meghaladná egy rövid közlés lehetőségeit, így csak a lényegesebb momentumokra szorítkozom, utalva a már megjelent közlésekre. Ezzel próbálom tágítani a horizontot és kiegészíteni a magyar kormányzati tényezőkhöz intézett bőséges levelezése alapján kialakított képet.[3]
1. Mindszenty és a szlovenszkói magyarok a XII. Piusz pápához írt levelekben
Az első kérdés számunkra az, hogyan is kerül Mindszenty Szlovákiába? Ő Magyarország hercegprímása volt, saját értelmezése szerint Nagymagyarországé, amelyre van egy szlovák szó: „Uhorsko” (csehül „Uhersko”), bár ezt a szót ő valószínűleg nem is ismerte.[4] Itt van feszültségre ok: az Apostoli Szentszék, a Vatikán a hercegprímás illetékességét a mindenkori országterületre értette, ezért nem osztotta az esztergomi érsek álláspontját. Azt mondhatjuk, nem Mindszenty került Szlovákiába, hanem Dél-Szlovákia tartozott az esztergomi érsek joghatósága alá. Az Esztergomi Érsekség ugyanis megelőzte Szlovákia mint állam kialakulását. Esztergom, mint ismeretes, 1001 óta pápai bullával lett érsekség, mely bulla a Ravennai szinóduson kelt, s amelyen jelen voltak a korszak keresztény hatalmasságai, így II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár egyaránt. A magyar királyt itt Asztrik kalocsai érsek képviselte.
1.térkép. Az Esztergomi Főegyházmegye térképe 1939–1945 októbere között
A dél-szlovákiai területek egyházi elcsatolása és Mindszenty küzdelme visszacsatolásukért
A szovjet csapatok bevonultával – így pl. Komáromba (ha tetszik, Komárnóba, ha tetszik, Révkomáromba) 1945. január 20-a táján – ezek a területek ismét csehszlovák államterületre estek. Egyelőre még nem volt békeszerződés, amely a határokat megvonta volna, de a csehszlovák hatóságok, csakúgy, mint 1919–1920-ban, már átvették a közigazgatást és intézkedtek is, ezért az így keletkezett államalakulatra veszélyes magyarokat, így a papok közül sokakat kiutasítottak államterületükről.
Ez idő tájt Esztergomban nem volt főpásztor, mert Serédi Jusztinián, aki a mátyusföldi Deákiban (Diakovce), ősi bencés helyen született és családilag is kötődött tárgyalt területeinkhez, 1945. március 29-én elhunyt. Helyette Drahos János[13] kormányzott, ezt azonban a csehszlovák hatóságok nem tűrték el saját államterületükön. Ezért kívánságukra az Apostoli Szentszék e területek igazgatását elvette az esztergomi érsektől, nevezetesen az ő helynökétől, a szlovák Ján Hanzlík (Hanzlik János) vágtornóci plébánostól – aki magyarul is kiválóan beszélt –, amint erről Hanzlik beszámolt 1945. október 22-én a főpásztorhoz írt levelében. Az történt ugyanis, hogy – apostoli nuncius még nem lévén – a Vatikáni Államtitkárság felhatalmazására a prágai nunciatúra ügyvivője értesítette Pavol Jantausch c. püspököt, nagyszombati apostoli kormányzót, hogy 1945. október 19-vel visszakapja a joghatóságot e területeken.
Mindszenty, akinek hivatalos beiktatása október 7-én történt Esztergomban, első feladatai között örökölte ezt a kérdést. Október 23-án kelt levelében arra kérte Őszentsége XII. Piusz pápát, legalább a békekötésig ne történjék változás. Nem tett mást, mint visszafordította azt a vatikáni érvelést, amellyel elutasították néhány évvel korábbi kérését, miszerint Muraközt csatolják vissza a szombathelyi egyházmegyéhez. Itt a békekötést szabták feltételül. (Esetünkben erre 1947. február 10-ig kellett válni, akkor vált hatályossá a párizsi békeszerződés, amely de iure is kijelölte az országhatárokat. Addig azonban de facto a csehszlovák hatóságok voltak birtokon belül.)
A hivatalos választ csak azt követően kapta meg, hogy személyesen is eljárt a Vatikáni Államtitkárságon, mégpedig december 10-én és itt részletesen kifejtette álláspontját. Ekkor a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára, Domenico Tardini[14] a felelősséget beosztottjára hárította, mert nem értesítette kellő módon az illetékes főpásztort erről a lényeges változásról, de mentségére felhozta, hogy Budapesten nem volt nuncius, és a kapcsolattartás Róma és Esztergom között igencsak akadozott. Végül 1946. január 27-én kelt az írásos válasz, amely „az idő sürgetésére” hivatkozva indokolja az intézkedést, ugyanakkor azzal nyugtatja az esztergomi főpásztort, hogy „az egyházmegyehatárok semmiképpen sem változnak. Ezért nem történt sem diszmembráció, sem aggregáció, amely a korábbi egyházmegyei határokat csökkentené vagy növelné”.
Ezt követően Mindszenty még többször XII. Piusz pápához fordult. 1946. április 11én kelt levelében amellett érvelt, hogy ne szakítsák szét az egyházmegyéket, és saját nyelvükön gondozzák a szomszéd államokban élő magyar híveket. 1947. április 24-én kelt levelében azt kérte, hogy az Esztergomi Főegyházmegye dél-szlovákiai része ne legyen önálló egyházmegye. Ezt követően, 1947. június 12-én írt levelében részesedést kér a csehszlovákiai birtokok jövedelméből.
Egyházmegyéje ügyében még további leveleket írt, melyek magyar fordítását már korábban közöltük. (Somorjai 2019.) Ebből a legfontosabb talán az, amelyben, 1947. augusztus 27-én, lemond érseki címéről, hiszen nem tudott eredményt elérni. A lemondás feltételhez van kötve,[15] így az 1947. november 5-én kelt hivatalos válasz csak további helytállásra buzdította.
Túlmutat a címadásban jelzett időbeli kereteken, de jelezzük, hogy mind az amerikai követségről, mind a bécsi tartózkodás idején küldött e témában további leveleket.
2.térkép. A nagyszombati apostoli kormányzóság 1948-ban
Forrás: A Trnavai Érseki Levéltár példánya; Stanislav Žlnay szívességéből
A szlovenszkói magyarok kálváriája Mindszenty vonatkozó leveleiben
A szlovenszkói magyarokat a Csehszlovák Köztársaság ki akarta utasítani az ország területéről. Erre két irány adódott. Az egyik a déli volt, lakosságcserének nevezték, és a Dunától délre eső területekre telepítették ki az őslakos magyarságot. Ez ellen Mindszenty mint illetékes főpásztor és mint Magyarország hercegprímása ismételten fölemelte szavát. Erről bőségesen szól a hazai szakirodalom, ezért inkább azokkal a leveleivel foglalkozunk, amelyeket a Csehországba deportált dél-szlovákiai magyarság érdekében írt XII. Piusz pápának. A magyarok helyzetével kapcsolatban már 1945. november 8-án, majd latin nyelvű nyomtatott körlevélben, november 15-én tájékoztatta a Vatikáni Államtitkárságot és a szövetséges hatalmak vezetőit. Tardini december 15-én Mindszentyhez írt válaszlevelében tiltakozásáról azt írta, hogy csak a bíboros hercegprímás e leveléből értesült arról, milyen embertelenül járnak el a csehszlovák hatóságok a dél-szlovákiai magyarokkal.
1946–1948 között további leveleivel és küldeményeivel ostromolta a pápát, amiből itt csak ízelítőt tudunk nyújtani. 1946-ban három levélben, 1947-ben nyolc levélben, 1948-ban hét levélben. 1947. január 9-én a zsidók deportálásához hasonlította a magyarok erőszakos elhurcolását „ősi ezeréves földjükről az ún. Szudéta-vidékre”, 1948-ban írt leveleiben ismét védelmébe vette a szlovákiai magyarságot. Összesen 21 e témában írt és XII. Piusz pápához címzett levelét tárta fel idáig a kutatás.[16]
Exkurzus: 1977: Trnava (Nagyszombat) metropólia-érsekség és Mindszenty
A nagyszombati apostoli kormányzóságot VI. Pál pápa 1977. december 30-án Qui divino consilio kezdetű bullájával emelte érsekségi rangra.[17] Kérdés, hogy a Vatikán miért várt olyan sokáig. Feltételezhető, hogy azért (is), mert figyelemmel volt a korábbi főpásztor, Mindszenty érzékenységére és ezzel kapcsolatos további hat levelére, amelyeket a budapesti amerikai nagykövetségről küldött, valamint a Bécsből küldött további két levelére, melyekben mind azt kérte, hogy ne változtassanak.
Miután Mindszenty 1975-ben elhalálozott, személye immár nem jelenthetett akadályt a nagyszombati székhely rangemelésének. Megjegyezzük, hogy e döntést követően a többi szlovákiai egyházmegyét a Szentszék e metropólia alá rendelte, „szuffragáneus”-ként.
2. Mindszenty és a szlovenszkói magyarok a brit kormányzati tényezőkhöz írt levelekben
A brit kormányzati tényezőkhöz írt Mindszenty-levelekkel több közlésünkben foglalkoztunk. Figyelmünket a brit diplomácia jelentései keltették fel, amennyiben ott Mindszenty nevére találtunk. Közléseinkben eljutottunk 1946 júniusáig.[18] E közléseink összefoglaló és értékelő változatában kiemeltük azt a gondolatot, hogy a britek már korán megfogalmazták, hogy Mindszenty politikai megnyilvánulásai nem fognak célhoz vezetni.[19] Összességében arra az eredményre juthatunk, hogy Mindszenty József esztergomi bíboros érsek, Magyarország hercegprímása 1945–1948 között rendszeresen jelentkezett leveleivel a brit diplomácia tényezőinél, beleértve a vele együtt kreált amerikai, brit és új-zélandi bíborosokat is. E levelei között kiemelt helyet foglalnak el azok a levelei és táviratai, amelyekben a csehszlovákiai magyarság sanyarú helyzete, deportálása ellen tiltakozott. Erre indította megyés főpásztori kötelessége, mint a Dunától északra eső esztergomi főegyházmegyés területek egyházi elöljárója, érsek-metropolitai és hercegprímási mivolta.
Újabban kísérletet tettünk az 1945–1948 közti időszak vonatkozó anyagának összefoglalására.[20] Az általunk talált negyven levélből 14 foglalkozik a csehszlovákiai magyarság érdekében tett erőfeszítéseiről.
A következőkben felsoroljuk a csehszlovákiai magyarok érdekében írt küldeményeket és idézünk belőlük. Ezen túl még van több Mindszenty-levél a kárpátaljai, az erdélyi, valamint jugoszláviai magyarokkal kapcsolatban, továbbá számos más tétel, amely a hazai politikai helyzetet ismerteti.
1945
1945.november 7-én kelt első vonatkozó levele, amelyet Gascoigne[21]budapesti brit követhez intézett. Ebben a hercegprímás kérte, vessék latba befolyásukat a csehszlovákiai magyarellenes intézkedések és a magyarüldözés megszüntetéséért.
1946
1946.április 29-én a hercegprímás Bevin[22]külügyminiszterhez fordult. Arra kérte őt, hasson oda, hogy „hatálytalanítsák az 1946. február 27-én kötött magyar–csehszlovák megegyezést, mivel annak határozatai ellentétben állnak az emberi jogokkal”. Kifogásolta, hogy „a megegyezés nem biztosítja a magyaroknak a kisebbségi jogokat”. Levele végén lesújtó ítéletet mond Beneš politikájáról, s hozzáfűzi: „a beneši álomnak – a magyar és szlovák elem szétválasztásának – ez a legembertelenebb módszere.” Mindszenty a felvidéki magyarok sorsának megoldását a határkiigazításban látta: „a kérdés csak akkor jut nyugvópontra – írta –, ha a többségi magyar területeket Magyarországhoz csatolják.” Ha ezt a nagyhatalmak nem teszik lehetővé, akkor a felvidéki magyarságra a biztos pusztulás vár, akkor „ugyanaz történik a magyarokkal, amit a szlovákok 1944-ben a zsidókkal tettek”. Magát a lakosságcsere-egyezményt sem ismerte el érvényesnek: szerinte az abban foglaltak ellentétben állnak az erkölcsi és a természeti törvényekkel, s ellenkeznek az alapvető emberi jogokkal is.[23]
1946.június 25-én az új brit misszióvezetőhöz, Knox Helmhez[24]írt levelében részletezte a szlovákiai hatóságok öt nappal korábbi intézkedéseit: falvanként kidobolták, hogy akik 1938-ig nem szerezték meg a csehszlovák állampolgárságot, június 25-ig pótolhatják. Ez esetben rendelkezhetnek minden csehszlovák állampolgári joggal. Másnap, június 21-én azt dobolták ki, hogy minden földművesnek fel kell mutatnia birtoklevelét a polgármesteri hivatalban. Egyenként megkérdezték őket, hogy Csehszlovákiában akarnak-e maradni. Miután erre igenlően válaszoltak, hiszen szüleik, nagyszüleik mind itt éltek, alá kellett írniuk egy papírlapot. Amikor látták, hogy ez a csehszlovák állampolgársággal kapcsolatos, néhány szorult helyzetben lévő kivételével aláírás nélkül eltávoztak. A többség azt mondta, hogy nem tagadja meg magyarságát. Erre a hatóságok tulajdonuk elkobzásával fenyegették meg őket, továbbá a lisztés cukoradagok megvonásával, valamint 50 csehszlovák korona büntetést szabtak ki rájuk. Ezt követően a nagyölvedi újmise meghiúsításáról, a magyar nyelv templomi használatának tiltásáról és a környékbeli szőgyéni (június 22.), muzslai és kéméndi (június 24.) magyar polgárok internálásáról írt,[25] végül a Hidegvölgyi pusztán (Nagyölved), az esztergomi érsek birtokán történt atrocitásokat ismertette.[26]
1946.július 22-én a püspöki kar nevében ismét Helmhez fordult, adatai szerint a Csehszlovákiában élő 750 000 magyarból – száműzéssel, vagyonelkobzással és internálással fenyegetve – kétszázezret kényszerítenek a szlovák nemzetiségre, további négyszázezret pedig ki akarnak utasítani. A magyar püspökök egyben, mint írja, kiállnak a korábbi Magyarország lakóinak emberi jogaiért is.[27]
1946.augusztus 4-én az amerikai és az angol követekhez fordult a romániai és a csehszlovákiai magyarság helyzetével kapcsolatban. Mint írja: „Csehszlovákia hamarosan a fegyverszünet után kijelentette, hogy nem akar együtt élni a területén élő magyarokkal (750 000). Az elindított embertelen kiüldözés miatt a magyar kormány a f. év februárjában megegyezést kötött a csehszlovák kormánnyal, hogy ahány szlovák CsonkaMagyarországból áttelepül, annyi magyart eltávolíthatnak ők; ezenfelül 1000 úgynevezett háborús kisbűnöst átvesz tőlük, majd – létszám megnevezése nélkül – nagyobb háborús bűnöst. A csehszlovák kormány nem tartotta meg az egyezséget, nem fizette a magyar tisztviselőket, folytatta az üldözést templomban, iskolában, gazdasági életben. Erőszakolta, hogy a magyarok legyenek szlovák állampolgárok. Most pedig mindazokat, akik nem vállaltak szlovák állampolgárságot, óráról-órára rémítgetik, hogy kiűzik őket.”[28]
1946.szeptember 2-án ismét az amerikai és az angol követekhez fordult, a csehszlovákiai magyarság kitelepítése ellen tiltakozva. Ennek a levélnek sem került elő példánya a brit levéltárban. Az ÁBTL-ben[29]őrzött fogalmazvány szövege a következő: „A kiutasítottak listájának megállapításánál háborús bűnnek minősítették, ha valaki 1938-ban, a magyar csapatok bevonulásakor magyar zászlót tűzött ki. Nem a fascisztákat utasítják ki hanem csak a vagyonos kisgazda-elemet. Ennek elei több, mint ezer éve ott laktak és bűnük nincs. Ennyi háborús nagybűnöst nem talált a nürnbergi per sem Németországban. Amit a csehszlovák kormány itt a közeljövőben tervez, az beleütközik az emberi jogokba. Ezért a művelt nemzetek a felelősséget nem vállalhatják, hisz az akkor meghirdetett emberi jogok üres propagandaeszközöknek bizonyulhatnának. Az éhező és gazdaságilag évtizedekre elnyomorodott Magyarország újabb 300 000 embert ellátni képtelen. Hasonló lépésre készül Románia és Jugoszlávia külön-külön ugyanannyi magyar ellen. Kérek szíves közbelépést az embertelen és bűnös kitelepítés letiltása érdekében.”[30]
1946.szeptember 17-én az angol és amerikai külügyminiszternél, (Balogh 2015, 611. p.) október 23-án a magyar, angol és amerikai külügyminiszternél tiltakozott. A magyar püspökök, mint írja, az őszi püspökkari konferencián arra kérik Bevin külügyminisztert, hogy érvénytelenítsék a prágai egyezményt, mert ellentétben áll az emberi jogokkal és a párizsi döntésekkel, hogy megtiltsák a kényszerű lakosságcserét, végezetül, hogy írják elő és biztosítsák a kisebbségek jogait a templomokban, iskolákban, hivatalokban stb.[31]
1946.október 26-án Bevin külügyminiszterhez írt rövid ajánlólevelet a szlovákiai magyar asszonyok francia nyelvű memorandumához, amelyet a mellékletben megküldött. Ebben az aláírás nélküli levélben a szlovákiai magyar asszonyok leírták szenvedéseiket. Az október 23-i és 26-i küldeményeket London 1947. január 22-i dátummal megküldte a budapesti brit misszióhoz. A hivatali följegyzés szerint nem szándékoztak a továbbiakban lépéseket tenni az ügyben.[32]
A magyarok Szlovákiából Csehországba deportálása 1946. november 15-én kezdődött. A hercegprímás két nappal később már értesült erről és egy héttel később, 1946. november 22-én Attlee[33] brit miniszterelnökhöz fordult. Muzsla és Ebed községekről konkrét híreket közölt: „Muzsláról 120 családot utasítottak ki, de még tovább folyik a »kiírás«.” Orvosi vizsgálat van mindenütt, az egészségeseket viszik. Muzslát annyira körülvették katonasággal, hogy senki sem szökhetik meg onnan. Ebedről november 21-én, mintegy 27 család szökött el. Tátnál jöttek át a határon. Nov. 21-én Ebeden lósorozás van, a lópasszusokat elveszik; akit elvisznek, annak az állatait is elviszik, de más irányban. Kidobolták, hogy a kukoricakórót le kell takarítani, hogy ne legyen búvóhelyük. »Kétségbe vagyunk esve.«”[34] Az ENSZ nagygyűlés november 19-i határozataira is hivatkozva kérte: „méltóztassék a nyomorultul kiszolgáltatott magyar százezreknek kormányán keresztül a legsürgősebben igazságot szolgáltatni és a már elhurcoltakat lakhelyükre és tulajdonukba visszahelyeztetni.”[35]
Másnap, november 23-án pedig táviratilag tiltakozott Spellman[36] és Griffin bíborosoknál.[37] Előbbi New York, utóbbi London érseke volt, mindkettőt Rómában ismerte meg, amikor velük együtt kapta meg a bíborosi kalapot. Ugyanennek a táviratnak egy példányát a római magyar követség révén megküldte a Vatikánnak is.[38] A Griffin bíboroshoz intézett példányt őrzi a Foreign Office, amelyet eredetileg Griffin két nappal később, 1946. november 25-i dátummal Christopher Paget Mayhew[39] külügyminisztériumi államtitkárnak küldött meg.[40] A Catholic Herald 1949. november 29-i száma bőségesen idéz a Mindszentynek Griffinhez intézett leveléből.[41]
1947
Az esztendő folyamán a hercegprímás a briteknél hatszor emelte fel hangját a csehszlovákiai magyarság védelmében.
Időrendben első az 1947. február 5-re datált[42] távirata, amelyet VI. György angol királyhoz,[43] Harry S. Truman[44] amerikai elnökhöz és a Vatikáni Államtitkárság általános ügyek Szekcióját vezető Mons. Montinihoz[45] intézett. A Csehszlovákiában folyó barbár deportálások miatt emelte fel hangját, mert magyarok ezreit telepítik át a Szudétaföldre. Segítséget kért: „Az emberiesség nevében kérem, hogy amint az Egyház a két évvel ezelőtt lezajlott zsidódeportálás megakadályozásánál közreműködött, méltóztassék az Isten örök törvényeibe és az emberiességbe ütköző deportálás ellen tiltakozó szavát felemelni és százezrek égbekiáltó gyötrelmeit megszüntetni.”[46]
1947.februárjában (15-én) kelt Bevin külügyminiszterhez írt tiltakozó levele a jogfosztások, tömeges kényszerköltöztetések témájában. Utolsó bekezdésében ezt olvassuk: „Amikor tehát ezen az úton is igazságért kiáltok és esdeklek a szlovákiai magyarság számára, ugyanakkor a magyarokra egyébként igen súlyos és terhes békeművet is szolgálom. Ezt azonban elsősorban azoknak a hatalmas nemzeteknek és vezetőiknek kell előmozdítani, akiknek ehhez a mód és hatalom van. Ez irányban emelem fel e soraimban is kérő szavamat.”[47]
1947.október 20-i dátummal két levelet is küldött a britekhez. Alighanem az volt a szándéka, hogy az egyiket magához a külügyminiszterhez kéri továbbítani. A két levél szövege eltér egymástól.[48]
1947.október 28-án a pozsonyi hídfő három átcsatolt falvának érdekében határozott hangú levélben fordult Helm brit követhez.[40]Fordításunkban:
1947.november vége: A brit levéltári iratok őrzik még Mindszenty angol nyelvű üzenetét Norman Gilroy bíboroshoz, Sydney érsekéhez, aki vele együtt kapta meg a bíborosi kalapot. Ezt az üzenetet hivatalos kormányzati források küldték meg a Foreign Officenek, ezért találtuk meg a Brit Nemzeti Levéltárban.[50]Fordításunkban:
1948
Az év folyamán Helm brit és Chapin amerikai követekhez címzett levelében szólalt fel a csehszlovákiai magyar kisebbség nevében, 1948. augusztus 10-i dátummal.[52] A fogalmazvány szövege:
Nagyméltóságú Miniszter, Követ Úr!
Arról értesülök, hogy Csehszlovákia a neki ítélt magyar területekről 1946. végén és 1947. elején a Szudétákba erőszakkal elhurcolt magyarok ottani „munkaidejét” újból 1/2 évvel meghosszabbította.
Az emberi jogoknak sokkal súlyosabb sérelméről van szó gyökerében és folytatásában, hogysem arról hallgatni lehetne.
Két okból történt ez az elhurcolás.
1.) Az egy tömbben élő 650.000 magyarnak széttépése. A nemzetiségi kérdésnek ilyetén megoldása nem egyezik a nyugati hatalmak háborús jelszavaival, a chartákkal (emberi jogok, félelemés nyomormentes béke, stb.), de Csehszlovákia létének a nyugati hatalmak által 1919-ben megszabott alapfeltételeivel sem. A saint-germaini béke
1.fejezet 1. cikkében Csehszlovákiát mint nemzetiségi államot létesítették éspedig azzal az előfeltétellel, hogy az odacsatolt nemzetiségek nemzetiségi és anyanyelvi jogait biztosítja és azokkal szemben sem törvényt, sem rendeletet sohasem hoz. Hogy Csehszlovákia 1919–1938 közt nem tudta nemzetiségeivel Csehszlovákiát megkedveltetni, ez nem hatalmazza fel az emberi jogokkal szemben való fellépésre, deportálásra, anyanyelv elvételére, sem az ősi magyar tömb erőszakos széttépésére stb. Az államegység ellen vétőket legfeljebb jogosult volt egyénileg felelősségre venni, arányosan meg is büntetni, de semmi esetre sem állt jogában kollektíve büntetni, mindenki emberi jogát elvenni, anyanyelvétől, ősi vagyonától bírói ítélet nélkül megfosztani. Annál kevésbé, mert maga az állam is hibás lehetett állampolgári elidegenedésében; sőt hibás lehetett a béke-diktálók elgondolása is, amikor Istentől és természettől nem egy államba rendelt népeket természetellenesen összeerőltettek.
2.) A Szudétákból a csehek kiűzték a német lakosságot. Az a vidék lakatlanná, földjei gondozatlanokká váltak. Egyébként is Csehország annyira egykés, hogy a mezőgazdasága nélkülözi a munkás kezeket, hisz világszerte általános tapasztalat, hogy a születésszabályozó népek körében a falu, a vidék elhagyásával a nép a városokba költözik. A cseh népnek az emberi jogokba ütköző ez a két bűne (a lakók elűzése kollektív felelősség hitleri elve alapján és magzatirtás) nem ad jogot arra, hogy újabb bűnt kövessen el az emberi jogok ellen: a magyarok deportálását.
A magyarok lakóhelyükön őslakok a IX. század óta. Templomuk, iskolájuk, temetőjük, házuk, földjük, tisztességes kenyerük volt, amellyel családjukat elláthatták. Ezt mind elvették a csehek és vitték őket 20-30 fokos hidegben 5-6 napos utazással idegen helyekre. Az úton betegek, csecsemők megfagytak, halálos betegekké lettek. Mások a fegyveres erőszak áldozataivá váltak.
A szudétákbeli állomásokon valóságos rabszolgavásárt rendeztek a cseh birtokosok és hivatalnokok a deportáltak között. A munkahelyeken munkával túlterhelték őket. Áldott állapotban levő asszonyoknak 30-40 db szarvasmarhát kellett gondozniok. Nem volt vasárnapi pihenés, templomi lehetőség; a gyermeknek nem volt magyar iskola. Nem egy helyt vékony volt az ellátás, hiányzott a fűtőanyag, az elhagyatott lakások tele voltak patkánnyal, egérrel, amelyek a deportáltak hazulról hozott eleségét, ruháját,
lábbelijét is felőrölték. Durva volt a bánásmód. Emiatt sokan megszöktek. Otthon ezek nem találtak holmijukból semmit, a partizánok szétlopkodtak mindent.
A magyaroknak az elszállítása a 82/946. sz. ún. közmunkarendelet alapján történt. Ez csak ürügy volt a fenti két cél takarására. Közben az államférfiak is elismerték ezt a kezdeti tagadással szemben. Fierlinger miniszterelnök beismerte, hogy nemzetiségi célja van az elnöki kormányrendeletnek. Ez körülbelül abból is kiderül, hogy 1946ban hivatalosan hirdették, hogy a közmunkában a csehek és szlovákok is részt vesznek, tehát a magyarok sem mentesülhetnek. Íme, a magyarok most már két évet szolgálnak, míg a csehek, szlovákok a maguk országáért, amelyben jogok élvezői is, a németek kiűzésétől 1946. végéig, ha ugyan közmunkán voltak, az számukra rövidebb időt jelentett.
Mivel a deportálás a chartákba és az I. és II. békekötésbe ütközik és a hatalmak presztige-t erősen érinti, mély tisztelettel kérem Excellenciádat, méltóztassék kormánya útján lépést tenni, hogy Csehszlovákia tartsa meg az első békekötés alapfeltételét képező nemzetiségi rendelkezést, szerezzen érvényt az emberi jogoknak; a deportált magyarokat szállítsa vissza lakóhelyükre, és helyezze őket ősi javaikba, emberi jogaikba vissza.
Fogadja Excellenciád őszinte tiszteletem nyilvánítását.
Esztergom 1948. augusztus 10.
(aláírás hiányzik)
bíboros, hercegprímás,
esztergomi érsek
[To: His Excellency
Alexander Know Helm,
Minister of the British Empire,
Budapest, XIV. Stefánia út 22.]
3. Újabban terjedő nézetek cáfolata
Újabban terjedő nézetek szerint Mindszenty nem ismerte volna el Szlovákia határait.[53] Ő azonban az egyházmegye-határokért küzdött, saját tisztségét: „Magyarország prímása” Nagymagyarország területére értette, lelki hatóságként. Ugyanezen szerző szerint Mindszenty vissza akarta volna állítani a lengyel–magyar határt, ezzel föl akarta volna számolni Szlovákia államiságát. E nézetek terjesztője nem alapos: 1939-ben, Kárpátalja visszafoglalásakor a kor úgy ünnepelte ezt a tényt, mint az ezeréves lengyel– magyar határ visszaállítását. Mindszenty erre utalhatott, annak nincs jele, hogy bármikor is a lengyel–magyar határ teljes vonalára utalt volna. E vélemény részletes cáfolata meghaladja címadásunkban jelzett téma kereteit.
Mindenesetre a bíboros hercegprímás érvelése logikus, tiszta, támadhatatlan, a nemzetközi szerződések betartását kérte, nem állam-, hanem egyházmegyehatárokban gondolkodott. Amikor az egyházmegyehatárokat a megváltozott lelkipásztori igényekre alapozva tervezetet küldött a Vatikánba, csak az 1947. február 10-e utáni, tehát a mai országterületen javasolt változtatásokat, de nem tett javaslatot az aktuális országterületre átnyúló szlovákiai és más szomszédos ország egyházmegyének területeire. Ez csak, mint tudjuk, hazánk esetében 1993-ban történt meg. Álláspontja az volt: míg a kommunizmus tart: nihil innovetur, azaz egyházi téren semmi új dolgot ne vezessenek be. Új dolog ne történjék, értsd: egyházmegyehatárok ne változzanak meg.
4. Továbbvezető gondolatok
A továbbiakban szükségesnek mutatkozik más brit levéltárak bevonása is a kutatásba annak érdekében, hogy világosan lássunk abban a kérdésben, hogyan viszonyultak a britek a témával kapcsolatos levelekhez. Ugyanígy a prágai külügyminisztérium és a csehszlovák követségek, nagykövetségek levéltári anyagai is tartalmaznak témánkba vágó levéltári anyagot.
Mindszenty gyakorta folyamodott az amerikai tényezőkhöz is, sokszor ugyanazt a levelét, azonos vagy hasonló dátummal küldte el az amerikai diplomáciai tényezőkhöz is. Benyomásunk az, hogy a csehszlovákiai magyarság ügyében Mindszentynek nagyobb bizalma lehetett a britekhez, lévén legitimista és jobban bízott a királyságokban, mint a köztársaságokban. Mindenesetre az Egyesült Államok diplomáciai tényezőihez írt leveleinek tételes felsorolását még el kell végeznünk.[54]
Irodalom
Levéltári források
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), Budapest Archivio Segreteria [di Stato] Rapporti con gli Stati (ASRS), Vatikán Commonwealth of Australia, Department of External Affairs, Canberra Prímási Levéltár (EPL), Esztergom
The National Archives (TNA), Foreign Office (FO), Kew, London
Szakirodalom
Acta Apostolicae Sedis. Commentarium Officiale, Vol. 70 (1978).
Balogh Margit 2015. Mindszenty József 1892–1975. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Központ, I–II. 800+760 lap. Irodalom: 1427–1478. p.
Janek István 2008. Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945–1947 között. Századok, 142. évf. 1. sz. 153–181. p.
Mészáros István 1997. Mindszenty-leveleskönyv. Gondolatok a bíboros leveleiből, 1938–1975. Budapest.
Mindszenty József 1974. Emlékirataim. 1. kiadás, Toronto. (4. kiadás: Budapest, 1989) Somorjai Ádám 2000. Kelet-Közép-Európa Szentje: Adalbert (Vojtech=Wojciech, Béla). In
Hegedűs András–Bárdos István (szerk.): Ezer év Szent Adalbert oltalma alatt. Esztergom, /Strigonium antiquum, IV./ 13–19. p.
Somorjai Ádám 2011. Az amerikai Mindszenty-dokumentáció hazai kutatástörténetéhez. In Heggyel az ég egybemosódik. Ünnepi kötet Korzenszky Richárd 70. születésnapjára. Tihany, Bencés Apátság, 592–611. p.
Somorjai Ádám 2014. Mindszenty József és a brit diplomácia jelentései, II. rész. Újabb iratok 1945 október–decemberéből. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok (MEV), 26. évf. 1–4. 317. 297–317. p.
Somorjai Ádám 2016. Mindszenty József és a brit diplomácia. 1945. szeptember 13. és 18. In Szakály Sándor (sorozatszerk.): VERITAS Évkönyv 2015. Budapest, Magyar Napló, 209–226. p.
Somorjai Ádám 2018. Mindszenty József és a brit diplomácia jelentései, III. rész. Újabb iratok 1946 január–júniusából. MEV, 30. évf. 1–2. sz. 84–112. p.
Somorjai Ádám 2019. Az egyházi joghatóság változása a Dunától északra fekvő, ismét csehszlovák államterületen, 1945–1949. Vatikáni iratok alapján. Levéltári Közlemények, 90, 213–239. p.
Somorjai Ádám 2020. A Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok olasz nyelvű inventáriumának hungarika anyagai, 1939. február 10. – 1948. december 31. Budapest, METEM.
Somorjai Ádám 2021a. Mindszenty hercegprímás a csehszlovákiai magyarság védelmében, 1945–1948. Vatikáni iratok alapján. Levéltári Közlemények, 92, 125–160. p.
Somorjai, Ádám 2021b. British diplomats about József Mindszenty September 1945 – June 1946. In András Fejérdy–Bernadett Wirthné Diera (eds.): The Trial of Cardinal József Mindszenty from the Perspective of Seventy years. The Fate of Church Leaders in Central and Eastern Europe. Pontificio Comitato di Scienze Storiche. /Atti e Documenti, 59./ Libreria Editrice Vaticana, 53–65. p.
Somorjai Ádám 2022a. Miért nem Szombathelyen alapult meg Szent Márton monostora? Vigilia, 87.évf. 12. sz. 1048–1051. p.
Somorjai Ádám 2022b. Pannónia három missziója. Budapest, Szent István Társulat.
Somorjai Ádám 2023. Helyzetkép a trianoni békeszerződés által szelt római és görögkatolikus egyházmegyékről. Sasi Attila öt térképével. MEV, 35. évf. 3–4. sz. 101–116. p.
Somorjai Ádám: Mindszenty hercegprímás a csehszlovákiai magyarság védelmében, II. rész. A brit külügyminisztérium levéltári anyaga alapján. 1945–1948. Sajtó alatt.
Somorjai Ádám–Zinner Tibor (szerk.) 2008. Majd’ halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez. Budapest, Magyar Közlöny Lapés Könyvkiadó.
Somorjai Ádám (szerk.) 1994. Kelet-Közép-Európa Szentje: Adalbert (Vojtech-Wojciech-Béla), Budapest, METEM. /METEM Könyvek, 5./
Ungváry Krisztián 2023. A Mindszenty-mítosz. Budapest, Open Books.
Vadkerty Katalin 2007. A kitelepítéstől a reszlovakizációig 1945–1948. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről. Pozsony, Kalligram.
Vecsey József 1957 Mindszenty Okmánytár. I. Pásztorlevelek, beszédek, nyilatkozatok, levelek., II. Mindszenty harca., III. Mindszenty áldozata. München, Ledermüller Oliver.
Vecsey, József–Schwendemann, Johann 1956, 1957, 1959. Mindszenty-Dokumentation. I-II-III. kötet. Sankt Pölten.
[1] Lásd még a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár honlapján, ahonnan letölthetők a Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltára magyar vonatkozású levéltári anyagának inventáriumai: https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/vatikani_allamtitkarsag_torteneti_leveltaranak_ inventariumai
[2] Találtunk, mert a kutatás oroszlánrészét Peres Szilvia végezte.
[3] Ebben az első revelatív összeállítás Vecsey József tollából magyarul és németül jelent meg, lásd Vecsey, József: Mindszenty Okmánytár. I. Pásztorlevelek, beszédek, nyilatkozatok, levelek., II. Mindszenty harca., III. Mindszenty áldozata. München, Ledermüller Oliver, 1957; Vecsey, József–Schwendemann, Johann: Mindszenty-Dokumentation. I-II-III. kötet. Sankt Pölten, 1956, 1957, 1959. – Témánkban alapvető a bőven dokumentált monumentális monográfia, amely a legújabb levéltári kutatásokra támaszkodik, lásd Balogh 2015.
[4] A magyar történelmi Magyarországnak megfelelő fogalom értelmezése lehetővé teszi azt a magyar fül számára abszurdként hangzó szlovák történészi állítást, mely szerint Kárpátalja sohasem tartozott volna Magyarországhoz. Ha szlovákul mondom Magyarországot, „Maďarsko”-t mondok, Kárpátalja pedig „Uhorsko”-hoz tartozott, továbbá – engedjük meg – a tisói első Szlovákia idején, 1939-től „Maďarsko”-hoz tartozott. A nyelvhasználat ily módon behatárolja gondolatainkat is és anakronisztikus következtetésekhez vezethet. Arra sem gondol a szlovák fél, hogy a Magyar Királyságban számos autonóm terület volt, ily módon a Szepességről, a kunokról, még a jászokról is elmondható, hogy nem tartoztak volna „Uhorsko”-hoz. Erdélynek „Uhorsko”-hoz való tartozása külön téma lenne.
[5] Szent Adalbert személyére lásd Somorjai Ádám (szerk.): Kelet-Közép-Európa Szentje: Adalbert (Vojtech-Wojciech-Béla), Budapest, METEM, 1994. /METEM Könyvek, 5./; Somorjai Ádám: Kelet-Közép-Európa Szentje: Adalbert (Vojtech=Wojciech, Béla). In Hegedűs András– Bárdos István (szerk.): Ezer év Szent Adalbert oltalma alatt. Esztergom, 2000, /Strigonium antiquum IV./ 13–19. p.; Németül: Somorjai, Ádám: Sankt Adalbert (Vojtech-Wojciech-Béla), gemeinsamer Heiliger der Völker Ostmitteleuropas. In Hans Hermann Henrix (Hrsg.): Adalbert von Prag. Brückenbauer zwischen dem Osten und Westen Europas. Baden-Baden, 1997, /Schriften der Adalbert-Stiftung, Krefeld, 4./ 209–213. p.; Olaszul: Somorjai, Ádám: Sant’Adalberto e il Cristianesimo ungherese nel contesto centroeuropeo. In La civiltà ungherese e il cristianesimo. Atti del IV˚ Congresso Internazionale di Studi Ungheresi. Roma– Napoli 9–14 settembre 1996. I. Budapest–Szeged 1998, 36–43. p.
[6] Slavnik a fehér horvátok fejedelme volt, családjának sarja Szent Adalbert – Sv. Vojtech. A premyslidák irtották ki a rivális családot 995 szeptember végén.
[7] Lásd még továbbvezető gondolatainkat: Somorjai Ádám: Miért nem Szombathelyen alapult meg Szent Márton monostora? Vigilia, 87 (2022) 12. sz. 1048–1051. p.
[8] Vö. Somorjai Ádám: Pannónia három missziója. Budapest, Szent István Társulat, 2022.
[9] Az 1918–20-ban Csehszlovákiához került területeknek az esztergomi egyházmegyéről való leválasztásával kapcsolatban lásd Rácz Kálmán: Az Esztergomi érsekség diszmembrációja (1919– 1938). PhD-értekezés. Budapest, ELTE BTK, 2009, 235 p., valamint: Rácz Kálmán: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság előtt. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 6. évf. 3. sz. 35–51., 4. sz. 67–95. p. https://forumszemle. eu/2004/06/15/racz-kalman-esztergomi-ersekseg-kontra-csehszlovak-allam-egyhazi-birtokperek-a-hagai-birosag-elott-1-resz/; https://forumszemle.eu/2004/06/16/racz-kalman-esztergomi-ersekseg-kontra-csehszlovak-allam-egyhazi-birtokperek-a-hagai-birosag-elott-2-resz/
[10] Somorjai Ádám: Helyzetkép a trianoni békeszerződés által szelt római és görögkatolikus egyházmegyékről. Sasi Attila öt térképével. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, (MEV) 35 (2023) 3–4. sz. 101–116. p.
[11] Szlovákul nem mondjuk, hogy első, mert szlovák szempontból nem volt második.
[12] Nagyszombat és Pozsony az esztergomi érsek székhelye lett azt követően, hogy a török 1543-ban elfoglalta Esztergom városát.
[13] Drahos János (1884–1950) berezói (Brezová pod Bradlom) születésű, középiskoláit Nagyszombatban és Pozsonyban végezte, előbb Selmecbányán káplánkodott, 1912-től Esztergomban teljesített szolgálatot. 1937–1950 között esztergomi általános érsekhelynök, ez idő tájt pedig káptalani helynök. Mindszenty letartóztatását követően 1948-tól helynökként kormányozta a főegyházmegyét.
[14] Domenico Tardini (1888–1961) vatikáni diplomata, 1937-től 1952-ig a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára, 1958-tól (XXIII. János pápa idejében) államtitkára és prefektusa, bíboros.
[15] „…Ez okból, hacsak nem jön közbe az utolsó pillanatban valami kedvező dolog, helyemről és tisztségemből távoznom kell.” A levéltári jelzetet: Somorjai 2019 (234. p.) 77. jegyzetében. A kérdés részletes elemzésére lásd Balogh 2015. (Az „Egy elhamarkodott lemondás” c. alfejezet, I. kötet 614. pp., különösen 621. p., amely idézi Drahos János 1947. augusztus 22-én rögzített részletes okfejtését.)
[16] Ezek részletezésére lásd Somorjai 2021a.
[17] Pontosabban püspökségi rangra, amelyet metropolita-érseki címmel látott el: „Administrationem Apostolicam Tyrnaviensem ad dioecesis gradum evehimus eamque statim ad dignitatem Sedis Metropolitanae attollimus,…” – A hivatalos vatikáni közlönyben, az Acta Apostolicae Sedisben lásd 70 (1978) 275. p.
[18] Somorjai Ádám: Mindszenty József és a brit diplomácia. 1945. szeptember 13. és 18. VERITAS Évkönyv 2015, 209–226. p.; Somorjai Ádám: Mindszenty József és a brit diplomácia jelentései, II. rész. Újabb iratok 1945 október–decemberéből. MEV, 26 (2014) 1–4. sz. 297–317. p.; Somorjai Ádám: Mindszenty József és a brit diplomácia jelentései, III. rész. Újabb iratok 1946 január–júniusából. MEV, 30 (2018) 1–2. sz. 84–112. p.
[19] Angolul lásd Somorjai, Ádám: British diplomats about József Mindszenty September 1945 – June 1946. In András Fejérdy–Bernadett Wirthné Diera (eds.): The Trial of Cardinal József Mindszenty from the Perspective of Seventy years. The Fate of Church Leaders in Central and Eastern Europe. Pontificio Comitato di Scienze Storiche. /Atti e Documenti, 59./ Libreria Editrice Vaticana, 2021, 53–65. p. Ugyanez magyarul Somorjai Ádám: Brit diplomaták Mindszenty Józsefről, 1945. szeptember–1946. június. In Fejérdy András–Wirthné Diera Bernadett (szerk.): Célkeresztben. Mindszenty József pere és a szovjet blokk főpásztorainak meghurcolása. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága–Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2022, 61–77. p.
[20] Somorjai Ádám: Mindszenty hercegprímás a csehszlovákiai magyarság védelmében, II. rész. A brit külügyminisztérium levéltári anyaga alapján. 1945–1948. Sajtó alatt.
[21] Alvary Douglas Frederick Trench-Gascoigne (1893–1970) brit diplomata, 1936–1938 között budapesti ügyvivő, 1945–1946-ban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) brit tagja.
[22] Ernest Bevin (1881–1951) brit munkáspárti politikus, külügyminiszter 1945-től 1951-ig.
[23] Idézetek innen: Janek István: Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945–1947 között. Századok, 142 (2008) 1. sz. 166. p.
[24] Sir Alexander Knox Helm (1893–1964) brit diplomata, a SZEB brit tagja 1946-ban, majd követ 1947–1949 között.
[25] Veľké Ludince, Svodín, Kamenín Esztergom vármegye Párkányi járása, ma a Nyitrai kerület Lévai (Nagyölved) és Érsekújvári (Szőgyén és Kéménd) járásában.
[26] Mindszenty Helmhez 1946. június 25. Jelzete: The National Archives (Kew, London) (TNA), Foreign Office (FO) 371/58998 Southern 1946 Hungary File No 249, Pp. 6148-11667, fóliószám nélkül. Gépelt másolat.
[27] Mindszenty Helmhez 1946. július 22. Jelzete: TNA FO 371/58998 Southern 1946 Hungary File No 249, Pp. 6148-11667, fóliószám nélkül. Gépelt másolat.
[28] Jelzete: ÁBTL 3.1.9. V-700/19. 107–108. fóliók. Köszönöm Balogh Margitnak, hogy gyűjtését rendelkezésemre bocsátotta.
[29] ÁBTL: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest.
[30] Jelzete: ÁBTL 3.1.9. V-700/19. 139. fólió. Köszönöm Balogh Margitnak, hogy gyűjtését rendelkezésemre bocsátotta.
[31] Mindszenty Bevinhez, 1946. október 23. Címeres papíron, ikt. sz. nélkül, gépelt, két lap, saját kezű aláírással. Jelzete: TNA FO 371/67192 Southern 1947 Hungary File No. 83 to pp. 1299, fólió szám nélkül. A beérkezés jelzete R653, dátuma 1947. január 16. (bélyegző). Eredeti, aláírt. Angol fogalmazványát lásd ÁBTL V-700/13, 422-423. fóliókon. – A magyar külügyminiszterhez írt szöveget, amely ezzel azonos, az ÁBTL példánya alapján közölte Somorjai–Zinner 2008, 330–331. p. Ikt. sz. Prímási Levéltár, Esztergom (EPL) 5459/1946.
– A „párizsi döntéseken” kifejezéssel az 1946. október 2-i előzetes párizsi nagyhatalmi megbeszélésre utal, lásd uo. 330. p., 313. jegyzet.
[32] Mindszenty Bevinhez, 1946. október 26. Címeres papíron, Ikt. sz. nélkül, gépelt, saját kezű aláírással. Jelzete: TNA FO 371/67192 Southern 1947 Hungary File No. 83 to pp. 1299, fólió szám nélkül.
[33] Attlee, Clement Richard (1883–1956), brit politikus, 1935–1955 között a Munkáspárt vezetője, 1945–1951 között miniszterelnök.
[34] Fogalmazvány szövege, ÁBTL V-700/19 fol. 171. Angolból készült korabeli visszafordítás, jelzete: ÁBTL V-700/19 fol. 168–169.
[35] Mindszenty 1946. november 22-én levele Bevin külügyminiszterhez, gépelt másolati példány, jelzete: TNA FO 371/58999 Southern 1946 Hungary File No. 249 pp. 12103 to end. – A budapesti brit misszió aznapi dátummal továbbította Attlee miniszterelnöknek No. 436, No 194/34/46. Beérkezés 1946. november 25-én, R17234 szám alatt (bélyegző). – Iktatószámmal ellátott magyar fogalmazvány: EPL 6304/1947, ÁBTL V-700/19 fol. 171–172. 180–181. Első fogalmazvány: 182. p. – Ugyanaznap Schoenfeldhez is írt, aki a levél vételét 1946. december 27-én igazolta vissza, lásd: Balogh 2015, 611. és 615. p. 507. jegyzet.
[36] Francis Joseph Spellman (1889–1967) New York érseke 1939-tól, bíboros 1946-tól.
[37] Magyar szövegét hozza a Magyar Kurír 1946. november 29-én, a Magyar Nemzet 1946. november 30-án a címoldalon, némileg szerkesztett formában. Utánaközölte: Vecsey József (szerk.): Mindszenty harca. München, 1957, 92 p. Továbbá Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig 1945–1948. Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetéről. Pozsony, Kalligram, 2007, 12. sz. dokumentum, 558. p. A Spellman bíboroshoz írt távirat angol nyelvű szövegét 1946. december 11-én megküldte Amleto Giovanni Cicognani washingtoni apostoli delegátus; a vatikáni államtitkársági levéltár jelzete: ASRS (Archivio Segreteria [di Stato] Rapporti con gli Stati), AA.EE.SS. Cecoslovacchia, pos. 200, fol. 1052 (Cicognani jelentése). ill. 1033 p. (a távirat szövege).
[38] A távirat ikt. számát (EPL 6304/1947) és dátumát a Prímási Levéltár adatai alapján Balogh Margit rekonstruálta, itt megadta a levéltári jelzeteket is. Lásd jegyzetünket: Somorjai 2021a, 143. p. 74. jegyzet. Az 1946. november 27. utánra dátumozása téves, lásd: Somorjai–Zinner 2008, 258. p. 150. jegyzet. Olaszra fordított példány a Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltárában: ASRS, AA.EE.SS. Cecosl. Pos. 200, ff. 771rv. (AES ikt. sz. 9076/46)
[39] Major Christopher Paget Mayhew (1915–1997) brit munkáspárti politikus, 1974-ben a liberálisokhoz csatlakozott. 1945–1950 között Dél-Norfolk parlamenti képviselője. 1945-től a Foreign Office helyettes államtitkára.
[40] Jelzete: TNA FO 371/58999 Southern 1946 Hungary File No 249 pp. 12103 to end. Ugyanitt a távirat teljes szövege.
[41] Catholic Herald, 1946. november 29. Újságkivágás a Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltárában: ASRS, AA.EE.SS. Cecosl. Pos. 200, fol. 768 (AES ikt. sz. 9182/46).
[42] A Magyar Kurír 1947. február 5-i számának közlése alapján emlékirataiban, lásd Mindszenty József: Emlékirataim. 1. kiadás, Toronto, 1974, (4. kiadás: Budapest 1989.) 147. p.
[43] Albert Frederick Arthur George of Windsor, VI. György (1895–1952) az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség domíniumainak királya 1936-tól haláláig. India utolsó császára és a Nemzetközösség első feje. – A brit uralkodóhoz címzett példány jelzete: TNA FO 371/67193 Southern 1947 Hungary File No. 83 pp. 1463-2411, 1947. január 31. (gépelt dátum számokkal), beérkezése február 6. (regisztráció: R1636/83/21). Itt megtalálható teljes angol nyelvű szövege.
[44] Harry S. Truman (1884–1972) az Amerikai Egyesült Államok alelnöke 1945-ben, majd 33. elnöke 1945–1953 között.
[45] Giovanni Battista Montini (1897–1978) helyettes vatikáni államtitkár 1937-től. 1938-ban
XII. Piusz pápa kíséretében részt vett a budapesti eucharisztikus világkongresszuson. 1954től Milánó érseke. 1958-ban XXIII. János pápa emelte bíborosi rangra. 1963-ban pápának választották (VI. Pál pápa).
[46] A távirat szövegét lásd: Vecsey József (szerk.): Mindszenty harca. Mindszenty Okmánytár II. München, 1957, 105 p., továbbá Mindszenty 1974, 148. p. – A Montininak küldött rövidebb távirat tartalmi kivonatát lásd: Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv. Gondolatok a bíboros leveleiből, 1938–1975. Budapest, 1997, 34. p. A hazai levéltárak jelzeteit lásd: Balogh 2015, 615. p. 505. jegyzet.
[47] A fogalmazvány szövege, melynek jelzete: ÁBTL 3.1.9. V-700/19. 268. Más szöveggel: Balogh 2015, 127. p. – A beérkezett angol fordítás jelzete: TNA FO 371/67194 Southern 1947 Hungary File No 83 pp. 2468 to end. Reg. nr. R2690/83/21 Távirat száma: Budapest, No. 47. (65/9/47) Angol fordítás, dátum: 1947 február (hiányzik a nap, helye kihagyva), aláírás hiányzik. – A hazai példányok aktuális jelzeteit lásd: Balogh 2015, 615. p., 506. jegyzet.
[48] Gépelt másodpéldány, EPL ikt. száma 7079/1947, jelzete: TNA FO 371/67194 SOUTHERN 1947 Hungary File No. 83 pp. 2468 to end. Reg. Nr. R16649/83/21 (beérk. 1947. november 4.). A budapesti brit követség 1947. október 28-i dátummal továbbította. Másolatot küldtek a prágai brit nagykövetségre. Szövegét közöljük: Somorjai Ádám: Mindszenty hercegprímás a csehszlovákiai magyarság védelmében, II. rész. A brit külügyminisztérium levéltári anyaga alapján. 1945–1948. Sajtó alatt.
[49] Jelzete: TNA FO 371/67188 Hungary 1947. R 15338/11/21 No. 11/59/47. Beérkezés: 1947. november 10-én. Gépelt másolat.
[50] Commonwealth of Australia, Department of External Affairs, Canberra, R. Hay titkár által küldött memorandum, „The External Affairs Officer”-hez, Londonba, 1947. [december 3.]-án kelt gépelt másolat Jelzete: FO 371/67194. Department of External Affairs, Canberra No. 939 (R 43/83/21), E 47/17/3/1.
[51] Értsd: az első bécsi döntés következtében bevonuló magyar csapatok.
[52] Mindszenty József angol nyelvű levele Knox Helm brit követhez. Esztergom, 1948. augusztus
10. EPL 3559/1948. sz. Gépelt másolati példány fogalmazvány: ÁBTL V-700/19. 358–360. fol; angol beérkezett példánya: FO 371/72387 (91/12/48), (91/13/48); 3559/1948. ikt. sz. alatt Selden Chapin amerikai követhez. Eredeti, aláírt. A levél magyar nyelvű fogalmazványa EPL Processus, 6. doboz, V–700/19. 358–360. fol. Idéz belőle Balogh 2015, 535. p.
[53] Ungváry Krisztián: A Mindszenty-mítosz. Budapest, Open Books, 2023.
[54] Legjobb összefoglalás magyarul: Balogh 2015. Angolul lásd Balogh, Margit: „Victim of History”: Cardinal Mindszenty. A Biography. Washington D. C., The Catholic University of America Press, 2021, 723 p.; Németül Balogh, Margit: Kardinal József Mindszenty. Ein Leben zwischen kommunistischer Diktatur und Kaltem Krieg. /Ungarische Geschichte. Monographien, 1./, Osteuropa-Zentrum Berlin, 2014, 672 p.