Aktivizmus bármilyen irányba (Vázlat Schultz Ignác második világháború alatti tevékenységéről)
DOI: https://doi.org/10.61795/fssr.v26y2024i1.04
Mára gyakorlatilag a feledésbe merült Schultz Ignác[1] neve, noha az első Csehszlovák Köztársaságban és a második világháború alatt is kifejezetten aktívan volt jelen a közéletben. Igaz, a keretek mindkét esetben eltérőek voltak: 1920–1938 között a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt magyar szekciójának vezetőjeként, újságíróként, később országgyűlési képviselőként működött, majd az első bécsi döntést követően emigrált. A második világháború alatt a csehszlovák emigrációhoz állt közel, és dolgozott újságíróként az Amerikai Egyesült Államokban.
Jelen írás Schultz életének 1938–1940 utáni időszakára vonatkozóan kíván adalékokkal szolgálni: Simon Attila ugyanis 2013-ban megjelent könyvében (Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban) részletesen írt az első köztársaság alatti, különösen a Csomor István és a Schultz által képviselt önfeladó aktivizmusról. Kutatásának időhatára a csehszlovák állam szétesésének az időszaka. A kötetet lezáró kitekintésben Schultz további sorsáról röviden szól, meglátásunk szerint azonban a korábbi nyomdász-újságíró-politikus további fordulatokat tartogató munkássága is megérdemel néhány sort.[2]
Schultz aktivizálódása az Egyesült Államokban 1941 folyamán
Az 1938 őszén Csehszlovákiát érintő események Schultzot arra késztették, hogy többedmagával elhagyja az országot, amire 1938. november 2-án került sor. (Simon 2013,
176. p.)[3] A körülmények ugyanakkor tisztázatlanok, mivel van olyan lap, amely október végére teszi a távozását.[4] Abban azonban gyakorlatilag mindegyik sajtótermék, megnyilvánulás egyetért, hogy Schultz olyan pénzzel hagyta el az országot, amelynek felvételéhez nem volt joga (szó esik szakszervezeti és pártkasszáról, valamint 150 ezer és egymillió csehszlovák korona közti összegről). A korabeli híradások egyöntetűen arról szólnak, hogy Schultz Párizsba emigrált, majd Oslóban telepedett le ideiglenesen.
A norvég fővárosban töltött ideje alatt már bizonyíthatóan aktív volt: „együvé szervezte a magyar menekülteket, lapot adott ki és sok veszélyben lévő bajtársat segített át a Hitler-pokolból” – írta Schultz norvégiai időszakáról Az Ember.[5] A kérdéses cikkből vett idézetre ráerősít Schultz Böhm Vilmosnak írt levele 1939 szeptemberéből, amelyben tevékenységének számos részletére tér ki: kapcsolattartás emigráns szociáldemokratákkal (például: Surányi Géza, sőt: Wenzel Jaksch szudétanémet politikus), egyben önmaguk megszervezése, valamint cikkek írása. (Szabó–Szűcs [szerk.] 1997, 165–166. p.) Oslói tartózkodásának végül Norvégia német megszállása vetett véget: amerikai vízumhoz folyamodott, amelyet már Helsinkiben kapott kézhez.[2]
Schultz és felesége 1940 novemberében érkezett meg Finnország, a Szovjetunió és Japán érintésével az Egyesült Államokba, egészen pontosan San Franciscóba. Nem tervezett Kaliforniában maradni, hanem hamarosan lányához utazott Clevelandbe a feleségével, majd mindhárman New Yorkba költöztek. Schultz még Ohióban adta be[7] 1941 áprilisában az amerikai állampolgárság igényléséhez szükséges szándéknyilatkozatot, majd szeptember folyamán már New Yorkban magát a kérelmet nyújtotta be[8] a hatóságok felé. Állampolgárságot végül 1946. február 11-én kapott.[9]
Saját honosításának intézése mellett Schultz aktív maradt az emigrációban is. Teljes bizonyossággal jelenleg nem állíthatjuk, hogy Eckhardt Tibor amerikai missziója volt ennek az egyedüli kiváltó oka. Lehetséges, hogy az Amerikai Magyar Szövetség által létrehozott magyar függetlenségi mozgalom létrejötte is szerepet játszott ebben, amely 1941. február 8-án jött létre Washingtonban.[10] Ebben Eckhardt még nem kapott szerepet, tekintve, hogy még el sem indult az Egyesült Államok felé mint a Teleki-kormány félhivatalos megbízottja.
A kisgazda pártvezér mindenesetre nem saját szakállára döntött az utazás mellett, hanem Pelényi János washingtoni magyar követ tervének részeként vállalta a missziót. A diplomata 1939 áprilisában Teleki Pál miniszterelnöknek kifejtette memorandumában, hogy amennyiben német megszállás alá kerülne Magyarország, szükség volna egy bizalmi emberre külföldön, aki képviseli a független magyar államot. A követ azt is hozzátette, hogy ha megtörténne a megszállás, a magyar követeknek a szolgálati helyükön kell maradniuk, hogy ne vesszen kárba a kapcsolati hálójuk, és lemondásuk után magánemberként tudják segíteni a küldöttet. Pelényi példaként megemlítette írásában a csehszlovák emigrációt, amely éppen hasonló módon járt el. Ennek a szervezési folyamatnak egy részét akár saját szemével is láthatta Washingtonban: a cseh területek 1939. március 19-én történt német megszállását követően ugyanis Cseh-Szlovákia washingtoni követe, Vladimír Hurban nem hagyta el posztját, a misszió épületét pedig nem adta át a németeknek. (Němeček 2008, 381–385. p.)
Pelényi ugyanakkor Budapestet figyelmeztette: „egy cseh emigrációs diplomácia is felvonult már pozíciókba, amelyekből támadásait várhatjuk.”[11] Eckhardt ennek tudatában indulhatott a tengerentúlra. Hosszú, kerülővel (nem utazhatott át saját bevallása szerint nyugat felé át Európán, hogy úgy keljen át az Atlanti-óceánon) megtett útja 1941. március 8-án kezdődött meg, majd Görögország, Egyiptom és Dél-Afrika érintésével jutott el New Yorkba augusztus 8-án. (Eckhardt 2005, 113., 147. p.) Érkezésére jó előre felkészültek az Egyesült Államokban a magyar progresszív, valamint a csehszlovák emigráció részéről – ebből Schultz is kivette a maga részét.
1941 tavaszán a Csehszlovák Információs Iroda (Československý informační kancelář) vezetőjének, Jan Papáneknek beszélt arról, hogy egy magyar szervezetet hozna létre az Egyesült Államokban, és hogy emiatt a csehszlovák emigráció vezetőjét, Edvard Benešt is keresni fogja. (Němeček et al. [ed.] 2009, 6. p.) Papánek a Benešnek írt jelentésében megemlítette, hogy e témáról Vámbéry Rusztemmel szintén egyeztetett, aki együttműködési szándékáról biztosította. Utóbbit Károlyi Mihály is a fellépésre buzdította, hogy ilyen módon ellensúlyozza majd Eckhardt működését a tengerentúlon. Az
1941. május 5-én keltezett jelentésében Papánek egyben kifejezte reményét Schultz vállalkozásának majdani sikere kapcsán, majd megjegyezte a csehszlovák emigráció vezetőjének, hogy a szociáldemokrata mozgalmár-újságíró jól mozog az amerikai körülmények között. Schultz szavait hamarosan tettek követték: Terebessy Jánossal 1941. május 16-án megalapította New Yorkban a Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Szervezetét.[12]
Eckhardt ekkor még mindig úton volt, nem sokkal Amerikába érkezését követően, 1941 szeptemberében azonban nekilátott, hogy saját szervezetet hozzon létre. A Független Magyarországért Mozgalom végül 1941. szeptember 27-én bontott zászlót. Az Amerikai Magyar Szövetség támogatta őt mint az általuk februárban létrehozott vezetőjét is. (Kádár Lynn 2006, 67. p.)
Az Eckhardt-ellenes szervezkedés a mozgalom létrejötte előtt megkezdődött: 1941 júliusában a New York Post hasábjain jelent meg egy Eckhardtot dehonesztáló cikk, (Várdy 1999, 69. p.) amelynek megjelentetése mögött Terebessy állt. Szeptember 27én pedig Schultz írása jelent meg a The Nation című hetilapban, amelyben Eckhardtról szól negatív hangnemben. (Kádár Lynn 2006, 70–71. p.) A megjelenés dátumából látható, hogy Schultz fellépése nem a véletlen műve, hanem tervezett volt. Erről ő maga írt a Chicagóban élő újságírónak, Vince Sándornak a hónap első felében. Levelében részletesen fejtette ki, hogy Eckhardtot dehonesztálni kell az angol és amerikai vezetők előtt, mert csupán „jól kiszámított osztályérdekeket” képviselve „antinazi”. Schultz megjegyezte, hogy a volt pártvezér „sok botránya, panamája, sibermivolta [sic!]” ügyében kutakodnak, majd azt is hozzátette, hogy önmagában Eckhardt lejáratása mögött más érdek is meghúzódik: „mindez azért fontos elsősorban, mert ma legelső akadálya Károlyi idejövetelének és elismertetésének, hogy Eckhardt van…” (Varga 2000, 206–207.p.)
A későbbiekben Schultz számos esetben hozta fel a nyilvánosság előtt, hogy Eckhardt fajvédő múltja és Gömbös Gyulával való munkakapcsolata miatt csak megjátssza a náciellenes, demokrata politikus szerepét, és valójában fasiszta nézeteket vall. Egyben azt is csak megjátssza, hogy a Horthy-rendszer ellenzékéhez tartozott, mivel az a terve, hogy a Horthy-rendszert átmentse a háború utánra. (Várdy 1999, 69– 70. p.; Kádár Lynn 2006, 72. p.; Eckhardt 2008, 152. p.)[13]
Schultz más tervét is megemlíti a Vincének írt levelében. Ez pedig a Független Magyarországért Mozgalommal szemben indítandó szerveződés létrehozása. A levélben leírtaknak megfelelően 1941. szeptember 20–21-én Clevelandben jött létre a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete, amely elfogadta Károlyi Mihályt a szabadságmozgalom vezérének. (Varga 2000, 207. p.)[14] A szervezet vezetője Vámbéry Rusztem, ügyvezetői Schultz és Terebessy János lettek. Hogy Schultz egy újabb szervezet vezetőségében bukkant fel, az feltűnt például Göndör Ferencnek, aki ezt saját lapjában, Az Emberben szóvá is tette.[15] Ezt a problémát valamelyest ugyanakkor át tudta hidalni a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete: deklarálták ugyanis, hogy együtt kívánnak működni az emigráns csehszlovákiai magyarok, valamint a még létrehozandó jugoszláviai és romániai magyarok szervezeteivel. (Varga 2000, 207. p.)[16]
A szervezet tehát időzítve jött létre, előzményei azonban még 1941 nyarára nyúlnak vissza: Schultz már ekkor arról egyeztetett Jászival és Vámbéryvel, hogy a majdani tömörülésbe az utódállamok magyar származású emigránsai is felvételt nyerhetnek. (Varga 2000, 204. p. 2. sz. lábjegyzet) Végül 1941 szeptemberében vált sürgőssé, hogy az aktivizálódó Eckhardtot megelőzzék a progresszív emigráció tagjai. A Vámbéry vezette tömörülés ugyanakkor nem maradt egységes: ennek az oka pedig Károlyi vezetőségének a kérdése volt. Bár maga Schultz is Károlyi vezetősége mellett szállt síkra, ezt a szervezet tagjaként Jászi Oszkár nem támogatta. Bár az 1918 októberi események két prominens szereplője jó viszonyt ápolt egymással az emigrációban is, Jászi problémája Károlyi vezetőségével az volt, hogy lehetetlen lesz őt beutaztatni az Amerikai Egyesült Államokba, mivel egy korábbi, 1930-as útja során kommunistabarát személyekkel találkozott, így a hatóságok nem fognak neki beutazási engedélyt kiadni. (Litván 2003, 395. p.)
A Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetéből így kivált egy radikálisabb tömörülés az iparművész Moholy-Nagy László vezetésével. A „chicagói” csoport kitartott Károlyi vezetőség mellett, egyben kárhoztatták Vámbéryt és Schultzot, amiért befolyásukat nem érvényesítették a csehszlovák emigrációnál, hogy támogatást szerezzenek Károlyi beutazásához. Moholy-Nagy László továbbá azt is a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetének „bűnei” közé sorolta, hogy meglátása szerint a csehszlovák-barátság már-már szervilizmust jelent a grémium esetében. (Varga 2000, 232–234. p.)
A Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetének prominensei (például az említett Vámbéry, Jászi, Schultz) kiálltak az októbrista – progresszív demokratikus és szociális – elvek mellett, és ellenezték a Magyarországon fennálló Horthy-rendszert, amelynek képviselője, Eckhardt éppen az Egyesült Államokban kezdett működni. S bár 1918 októberének emigránsai – mint az fentebb említésre került – jó viszonyt ápoltak a csehszlovák vezetőkkel, és maga a csehszlovák emigráció is ellenségesen állt a HorthyMagyarországhoz, ebből azonban még nem feltétlenül következik, hogy – Moholy-Nagy állítása szerint – a csehszlovák emigráció pénzbeli támogatása nyomán alárendelt csoportként működjön a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete.
Elég valószínű, hogy állítását Moholy-Nagy saját tapasztalatai nyomán fogalmazta meg. A kulcsszereplő ezúttal is Eckhardt. Mielőtt utóbbi a tengerentúlra érkezett volna, Vámbéry Rusztem az emigráns csehszlovák kormány külügyminiszterének, Jan Masaryknak írt egy levelet, amelyben kifejtette, hogy szükség van egy lapra,[17] amely
„demokratikus, liberális és progresszív” nézeteket terjeszt, és propagandaeszközként szolgálna Eckhardttal szemben, aki mellé számításai szerint az egyesült államokbeli magyar lapok fel fognak sorakozni.[18] Vámbéry a lap működtetésére havi ezer dollárt kért levele végén.[19] Vámbéry szemmel láthatóan sikerrel járt, mivel 1941 decemberében jelent meg a Harc című periodika, amelynek főszerkesztője Vámbéry, tényleges szerkesztője pedig Faludy György volt, egészen addig, amíg be nem vonult az amerikai hadseregbe. (Fejős 1988, 286. p.)
Masaryk és Schultz ismeretsége kapcsán elmondható, hogy egymással bizalmas viszonyt ápoltak. Az Embernek adott interjújában a csehszlovák emigráns kormány külügyminisztere Schultzot nevesíti mint „őszintén demokratikus” magyar ismerősét, akivel gyakran beszélget a Duna-medence problémáiról és Magyarország jövőjéről.[20] Schultz pedig a miniszterről 1948-ban írt nekrológjában emlékezett meg arról, hogy Masaryk mindig teljesítette a kéréseit, továbbá megosztotta vele azon nézetét is, mely szerint „nem lehet ellensége a magyaroknak az, aki minden reggel paprikás szalonnát früstököl”. Schultz írásában felidézte, hogy a New Yorkba látogató Masaryknak mindig paprikás szalonnát kellett hozatni, egy ízben pedig éjszaka telefonált neki, hogy szerezzen neki egy adaggal, mert esti vendégei megették a reggelre félretett szalonnát.[21]
Moholy-Nagy kijelentése a szervilizmus kapcsán azért eshettek rosszul Jászinak – és így a Szervezet vezetőinek –, mivel egy hozzá közel álló harcostárs fogalmazta. Az ugyanis nem lehetett meglepő számukra, hogy ellenfeleik saját lapjaikban, így például az Amerikai Magyar Népszavában úgy írnak a szerintük vezetéshez nem értő Jásziról és Vámbéryről, hogy csak Beneš örömét szolgálná, ha ők ketten részt vennének a későbbi béketárgyalásokon.[22] Göndör Ferenc pedig Az Ember hasábjain jegyezte meg egy összejövetelük után, hogy „a vasárnapi népgyűlés teljesen Benesék szellemében [kiemelés az eredetiben] zajlott le”.[23]
Schultz aktivizmusa a második világháborúban
A Harc biztosította Schultz számára a legnagyobb felületet a második világháború folyamán a publikálásra, de nemcsak mint szerző volt jelen a szerkesztőség életében. A lap utolsó, búcsúszámában Ignotus Schultz szerepét és munkáját méltatta. Mint a Nyugat korábbi főszerkesztője fogalmazott: „soha a nevét rá nem írta a Harcra, ki sem igen írta cikk vagy közlemény alá, de nélküle ez a lap elképzelhetetlen volna.”[24] Ignotus kissé túlzó szavakat használt (Schultz aláírta a Harcban szép számmal megjelent cikkeit), Schultz azonban valóban nélkülözhetetlen volt a lap működésének szempontjából. Nyomdászként ő szedte az aktuális számokat, majd miután egy orosz emigráns család nyomdájában elkészültek a friss példányok minden csütörtökön, azokat ő vitte át Faludy lakására – a csomagolás és a kiküldés már a költő és felesége, Ács Valéria feladata volt. Faludy kiválása után Schultz és Terebessy állították össze a lapszámokat 1944 októberéig. Schultz emellett kapcsolatait kihasználva szerzett értesüléseket a lap számára: a New York-i csehszlovák főkonzulátustól jutott információkhoz, a misszió ugyanis kapott magyarországi sajtóanyagot is. (Fejős 1988, 285–286. p.)
A Harc működ(tet)ése során Schultz kikerülhetetlen szereplő volt. A háttér mellett a „fronton”, vagyis a megjelent oldalakon is gyakran lehetett találkozni a nevével. Cikkeinek jelentős része eleinte Eckhardt dehonesztálását célozta. Az egyre erősebb sajtótámadások miatt – amelyek mögött Eckhardt a csehszlovák emigráns kormányt látta – a volt kisgazda pártelnök lemondott mozgalmának vezető tisztségéről, (Eckhardt 2005, 221. p.) maga a szervezet pedig gyakorlatilag ezt követően meg is szűnt. Utána pedig már nem szolgált céltáblaként Schultz cikkeihez. Eckhardt mellett Schultz gyakran ostorozta írásaiban a fennálló magyarországi politikai rendszert, amely a tengelyhatalmak közé szegődött – az erről szóló írásaiban is fel lehet már ugyanakkor figyelni arra, hogy a Horthy-Magyarországot szembeállítja összehasonlításként a
„csehszlovák respublikával”. Már ezekben is tetten érhető az aktivista szemlélet, neve azonban olyan írásokban is felbukkan, amelyek leginkább Csehszlovákiával, valamint a csehszlovákiai magyarsággal foglalkoznak.
Ezek a gondolatok következnek Schultz aktivista múltjából, nézeteit pedig már a tengerentúli aktivizálódásának a kezdetén is nyíltan vállalta. A Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesülete megalakulásakor egy hárompontos kiáltványt adott közre, amelynek tartalma szerint nem ismerik el Csehszlovákia feldarabolását, és azt az álláspontot képviselték, hogy a „csehszlovák népnek” is joga van az államisághoz. Kiemelték továbbá a deklarációban, hogy a csehszlovák állam követendő példa volt, demokratikus berendezkedése és a „kisebbségi kérdés alkotmányos rendezése” miatt. Elítélték a budapesti kormányt és a magyarországi uralkodó köröket, mert a német imperializmus kiszolgálóivá váltak, valamint a csehszlovákiai magyarok hídszerepét is megemlítették a demokratikus Csehszlovákia és Magyarország közti kapcsolatteremtés terén.[25] Mint látni fogjuk, Schultz a második világháború alatt tartotta magát ezekhez a gondolatokhoz.
Két csoportra lehet osztani Schultz aktivistaként való megjelenését a Harc hasábjain. Első esetben az általa írt cikkekről, tárcákról van szó, míg a másikban szó szerinti „aktivitásról”. A periodika ugyanis gyakran tudósított a Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesületének rendezvényeiről, valamint Schultz más eseményeken történt felszólalásairól. A Schultz és Terebessy által alapított és irányított szervezet leggyakrabban a csehszlovák államisághoz kötődő alkalmakkor szervezett programokat.
Ezek közül az egyik Tomáš Garrigue Masaryk néhai államfő születésnapjának (március 7.), a másik pedig a csehszlovák állam létrejötte emléknapjának (október 28.) megünneplése volt, amelyek apropóján kultúresteket szerveztek. Természetesen máskor is rendeztek ilyen eseményeket: az 1943. április 3-i estjükön Kárpátalja volt a téma. Bálint Miklós, a Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesületének titkára, Ruszinszkó, a pópák és csodarabbik országa címmel tartott előadást, amelyet Schultz Ignác vezetett fel beszédével.[26] Schultz számos alkalommal szólalt meg a szervezet eseményein kívül is. Különböző előadásokat tartott vagy éppen kerekasztal-beszélgetéseken vett részt, amelyek szervezői között voltak magyar emigráns egyesületek vagy éppen zsidó segélyegyletek is.
Megszólalásaiban Schultz leggyakrabban az első csehszlovák állam erényeit ecsetelte. 1943. október 30-án elhangzott felszólalásában úgy fogalmazott, hogy „az ezeresztendős magyar történelem során először történt, hogy munkások és parasztok, mint mindenkivel egyenlő jogúak és egyenlően szabadok élhettek. Ez oly erős és elhatározó élmény volt a szegény és jogtalan magyarságra, amit soha elfelejteni nem lehet”. Beszédét, a tudósítás szerint, azzal a felvezetéssel kezdte, hogy a közelmúltban egy „csehszlovák közéleti tényező” arról érdeklődött tőle, hogy „miért szereti maga és a többi csehszlovákiai magyar a csehszlovák köztársaságot?”[27]
A Masaryk-kultúrestek alkalmával leginkább a néhai államfőről adott elő. Kiemelve, hogy Tomáš Garrigue Masaryk életében mindvégig demokratikus, humanista elveket vallott, amelyeket igyekezett a gyakorlatban is megvalósítani[28] – ezeket alátámasztandó idézett a politikus műveiből, hogy érveljen a megvalósított demokratikus állameszmény mellett.[29] A Masaryk-kultúresteken és más alkalmakkor is gyakran felemlegette, hogy a demokratikus berendezkedésű állam keretei adtak lehetőséget arra, hogy a kisebbségi státuszú magyarság „újarcúvá” váljon.
Masaryk kapcsán nem felejtette el hangsúlyozni, hogy ő maga a volt államfő eszméinek hűséges követője.[30] Nemcsak ezt nyomatékosította többször nyilvános szereplései során. Az előadásairól szóló tudósítások, valamint saját írásai gyakran említést tettek arról, hogy Schultz a prágai nemzetgyűlés alsóházában a magyar kisebbség képviselője volt.[31] Tekintve, hogy az írások nem említenek más magyart, aki ott mandátummal rendelkezett, az olvasóban az a kép alakulhat ki, hogy Schultz Ignác volt az első csehszlovák államban az egyetlen politikus, aki a nemzetgyűlésben képviselte a teljes, az állam területén élő, kisebbségi sorba került magyarságot.
Ezt az állítást nem e sorok szerzője kívánja belemagyarázni Schultz önmagáról mondott szavaiba. Ő maga is így fogalmazott 1944 novemberében, amikor Jászi Oszkárnak írt levelét a Harc közölte. Írásában kifejtette, hogy kénytelen lemondani a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetében betöltött előadói posztjáról és tagságáról. Ezt az alábbi okokkal indokolta: „Csehszlovákia fölszabadítása küszöbön áll és Csehszlovákiának a bécsi döntés által elcsatolt területei ismét a Köztársaság fön[n]hatósága alá fognak kerülni. Engem az e területen élő magyar lakosság azzal bízott meg, hogy érdekeit képviseljem és ezt a megbízatást választóim még nem vonták vissza. Kötelességem szólni tehát ma, mikor a nép képviseletére újból alkalom nyílik, hogy engedjek a felhívásnak és segítsek a Csallóköz magyar népének megkönnyíteni az új átmenetet s életének új elrendezését.”[32]
Schultz emellett már a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezetének alapításáról szóló híradásban is úgy jelenik meg, mint az a politikus, aki szocialista programjával „a Csallóköz 80.000 magyarját[33] képviselte a prágai parlamentben.”[34] Egy háború utáni visszaemlékezés pedig arról számol be, hogy Schultz büszkén hirdette magáról, hogy ő a „Csallóköz népének törvényesen megválasztott képviselője”.[35]
Állítása kapcsán érdemes megjegyezni, hogy csehszlovákiai politikai tevékenysége őt magát leginkább Pozsonyhoz kötötte, amely város 1935-ben a XVI. számú, Érsekújvár központú választókerülethez tartozott. A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt az 1935. évi alsóházi választáson összesen 37 630 szavazatot gyűjtött be itt (a legtöbb voksot az Országos Keresztényszocialista Párt és Magyar Nemzeti Párt szövetsége kapta, szám szerint 134 362-t).[36] A szociáldemokraták így a XVI. kerületben kettő mandátumhoz jutottak (a magyar pártok összesen négyhez): az egyiket Ivan Dérer, a másikat Schultz kapta meg.
Schultz emigrációbeli megnyilvánulásaihoz visszatérve: azok minősége az aktivizmus szempontjából nem tértek el az 1938 előttiektől – erre egy példa a már idézett, 1943. október 30-án elmondott beszéde, amelyben a demokratikus berendezkedésű Csehszlovákia előnyeit ecsetelgette a Horthy-féle Magyarországgal szemben. Nemcsak az elmúlt időszak kapcsán beszélt ugyanakkor ilyen szellemiséggel. 1943 májusában– júniusában a csehszlovák politikai emigráció vezetője, Edvard Beneš Kanadában és az Egyesült Államokban tett egy nagyobb körutat, amely során a két állam vezetőivel, valamint más emigránsokkal – így többek között Jászi Oszkárral, Vámbéry Rusztemmel, valamint Schultz Ignáccal[37] – találkozott.
A csehszlovák emigráns kormány 1943 első felében továbbra is igyekezett a szövetséges nagyhatalmakat meggyőzni a csehszlovákiai magyar és német kisebbség kitelepítésének szükségességéről (a magyarok kitelepítését csak a Szovjetunió támogatta),[38] s még zajlottak az egyeztetések a leendő csehszlovák–lengyel föderációról. A Szovjetunió 1942-ben még nem utasította el a szomszédságában esetlegesen létrejövő államszövetségeket, Moszkva véleménye azonban rövid idő alatt megváltozott (Němeček et al. [ed.] 2010, 336–338., 434–435. p.; Němeček et al. [ed.] 2015, 178. p.) – ebből pedig a csehszlovák emigráció vezetője azt szűrte le, hogy a magyar és német kisebbség kitelepítésének ügyében is támogatóan nyilatkozó Moszkvával bilaterális alapon kell majd egyeztetnie. Ez meg is történt Beneš 1943 decemberi moszkvai egyeztetései során. A bilaterális alapon létrejövő csehszlovák–szovjet szerződés pedig megpecsételte a csehszlovák–lengyel föderáció tervének további sorsát: az egyezség utat mutatott a lengyel emigráns kormánynak is a jövőre nézve.
Beneš és a csehszlovák emigráció képviselt politikája tehát 1943 folyamán változáson ment keresztül. Ennek a folyamatnak a lenyomata Schultz némely megnyilvánulása az évből. 1943. május 22-én a Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesületének[39] kultúrestjén tartott előadást Csehszlovákia majdani, békeidős politikájáról. Schultz a masaryki humanizmus követésének fontossága mellett arról beszélt, hogy az elkövetkező békeidőszak az angolszász szövetségesek és a Szovjetunió együttműködésének köszönhetően jön létre. Kiemelte: „Csehszlovákia testvéri barátságban akar élni a szovjettel, ugyanakkor azonban nem felejti el, hogy tagja a dunai népcsaládnak.” Állítását alátámasztandó idézte fel Beneš ugyanezen a napon, Chicagóban mondott beszédét, amelyben a csehszlovák emigráció vezetője a dunai konföderáció mellett tett hitet. Schultz megjegyezte, hogy Beneš csak akkor állna a „népcsere” mellé, ha az államszövetséget nem sikerülne létrehozni.[40]
Előadásában Schultz arról is szót ejtett, hogy a konföderációnak egy demokratikus berendezkedésű Magyarország lehet a tagja. Bár a korábbiakban szó esett róla, hogy Schultz többre tartotta a demokratikus berendezkedésű Csehszlovákiát, mint az autoriter Magyarországot, de nem csak ő képviselte azt a nézetet, mely szerint a jövőben csak egy demokratikus Magyarország lehet partnere Csehszlovákiának. Ezt sokszor maguk a csehszlovák emigráció vezetői hangoztatták megnyilvánulásaikban.[41]
A kultúrest után nem sokkal Schultz ismét nyilatkozott a csehszlovák emigráció képviselt álláspontja kapcsán. Amerikai körútja során Edvard Beneš New Yorkban fogadta a különböző nemzeti emigrációk képviselőit: Schultzcal mint csehszlovákiai magyar képviselővel találkozott. A Harcnak nyilatkozva utóbbi elmondta, hogy Beneš az Egyesült Államokban is a konföderációért dolgozott, „és szívén viseli azoknak a kérdéseknek megoldását, melyek Csehszlovákia és az új Magyarország jövőbeni viszonyát alkothatják”.[42] Nemcsak Schultzot, hanem többek között Jászi Oszkárt is fogadta Beneš (mint a Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetségének elnökét), aki a Harcnak pozitívan nyilatkozott a találkozóról, saját magának írt naplójában azonban már nem volt ennyire derűlátó – mutatott rá Jászi életrajzírója, Litván György. (Litván 2003, 403. p.)
Az említett, 1943. május 22-i előadásában Schultz zárásként beszélt arról – többes szám első személyben –, hogy a csehszlovákiai magyarságnak hídszerepet kell betöltenie Csehszlovákia és Magyarország között. A hídszerep és az „újarcúság” gyakran megjelentek Schultz amerikai megnyilatkozásaiban. 1942-ben a Vámbéry és Terebessy szerkesztette Magyar Fórum hasábjain fejtette ki gondolatait a csehszlovákiai magyarság hídszerepéről. Feladatuk egyfelől: „tanítója és szóvivője lehet majd a magyarországi magyarságnak abban, hogy visszataláljon magához és odataláljon szomszédaihoz”. (Schultz 1942, 118. p.) Másrészt a csehszlovákiai magyarság „súllyal vetheti latba a szavát, ahol csak a jövő rendről s elhelyezkedésről döntenek. Nekünk el fogják hinni, ha mi mondjuk, hogy a jóravaló és szíves magyar népnek semmi köze nem volt a szívtelen úri betyársághoz, amelyik uralma fejében a magyar népet uszította hazafiság címén szomszédjai ellen s a végén ágyutöltelékül adta el a németnek”. (Schultz 1942, 119. p.) A szavahihetőség okát abban látta Schultz, hogy a csehszlovákiai magyarság tudott élni az állam demokratikus vívmányaival, és erre a magyarországi magyarságot is meg tudják tanítani. Azazhogy – mutat rá Schultz – tanítanák, ha ebben nem akadályozná a budapesti vezetés az első bécsi döntés után visszacsatolt területek magyarságát. „Mihelyt magyar lakosú területek Hitler kegyelméből visszakerültek igazgatásuk alá, nyomban szinte vesztegzárral vették körül a visszakerült népet és értelmiséget s ennek kivált fiatalját, nehogy az otthoni munkás és paraszt a visszakerült munkástól és paraszttól, az otthoni fiatal intellektuális a visszakerült fiatal intellektuálistól eltanulja, hogy lehet magyarnak is emberi, szabad és művelt élete” (Schultz 1942, 118. p.) – fogalmaz cikkében Schultz.
Egy másik 1942-es, a Harcban publikált cikkében is megemlíti ezt az „újarcúságot.” Ebben főként az Egyesült Államokban és Csehszlovákiában élő magyarságot hasonlítja össze, megállapítva, hogy mindkét csoport demokratikus államban élt, fejlődött. Előbbiek szemére veti ugyanakkor: „alig tudnak arról itt valamit, hogy a világháború után néhány millió magyar új életkörülmények között újarca magyarrá formálódott és mérföldekkel került közelebb a nyugati demokráciák életformáihoz.”[43] A Magyar Fórumban megjelent íráshoz hasonlóan Schultz itt is felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar nép nem azonos a magyarországi vezetéssel – igaz, hogy ez kitűnjön, az amerikai és az utódállamok magyarságának kell buzdítania a szülőhaza népét a szabotázsakciók megkezdésére.
Két évvel később a Harc hasábjain Schultz más hangnemet ütött meg cikkében – igaz, itt Sztójay Döme egyik rádióbeszédére reflektált, amelyben Magyarország miniszterelnöke az amerikai magyarságot felkérte arra, hogy küzdjenek a „Benes szolgálatában álló ál-magyar propaganda ellen”.[44] Schultz ebben a cikkében is leszögezi, hogy a magyarság nem azonos a magyarországi rendszer vezetőivel, egyben kijelenti, hogy „igenis támadni fogjuk a kormányzót, aki végromlásba vitte az országot, a kormányt, és a közállapotokat és ezen keresztül védeni és segíteni fogjuk a magyar népet, ha ezért Benes-szolgák, ál-magyarok vagyunk a magyarországi Hitler-szolgák és amerikai kiszolgálóik szemében, ám legyen!”[45]
Ebben a kirohanásában is utal arra Schultz, hogy a magyar népet mint „Benesszolgák” fogják védeni, amely különbözik a Horthy-rendszer vezetőitől. Egyben látható, hogy három réteget különböztet meg írásaiban. Elsőként a Horthy-rendszer vezetése határolható el, valamint az Eckhardt Tiborhoz köthető egyesült államokbeli csoportok, amelyeknek igazából a rendszer átmentése a fő céljuk. A második a magyarországi magyarság, amely meglátása szerint a félfeudális úri világ rabja. A harmadik pedig a demokratikus Csehszlovákiában élt „újarcúvá vált” magyarság; a megnevezés nem Schultz Ignáctól származik, hanem Győry Dezső 1927-ben megjelent Újarcú magyarok verseskötetének címéből.
Az „újarcú magyarság” alatt a második világháború előtti évtizedben leginkább azokat a csehszlovákiai magyar fiatalokat értették, akik számára a demokratikus berendezkedésű ország volt a természetes: 1920 után ugyanis ebben a környezetben szocializálódtak. Ennek a csoportnak volt a legfőbb képviselője a Sarló mozgalom, amelynek többek között Terebessy János is a tagja volt. Bár a Balogh Edgár vezette csoport az 1930-as években egyre inkább a kommunista mozgalom felé húzott, az évtized közepére kifulladt (ebben közrejátszhatott Balogh kiutasítása Csehszlovákiából is), szellemi hagyatékuk nem tűnt el nyomtalanul.[46]
A Sarló kapcsán elsősorban tehát a Csehszlovákiában szocializálódott magyarok generációját nevezték „újarcúnak”, míg Schultz a teljes csehszlovákiai magyarságot vonta be a fogalom alá. Fontos ugyanakkor azt is kiemelni, hogy maga az aktivizmus nem volt idegen az első csehszlovák állam magyar közéleti vezetőitől, politikusaitól, ám Schultz szervilis, önfeladó aktivizmusával[47] a fiatalabb generációhoz tartozó Sarló sem értett egyet.[48] Az egyre inkább balra tolódó sarlósok kritikájának lenyomata több gúnyvers is, amelyek közül az egyikhez szerzőként éppen Terebessy János is kötődik.[49]
A második világháború előrehaladtával már az elkövetkező békeidőszak feladataival kapcsolatban is kifejtette véleményét Schultz. 1944. január 31-én arról adott elő a Jewish Refugee Aid kultúrestjén,[50] hogy az első világháború lezárásával ellentétben a mostani konfliktus végénél Oroszország/Szovjetunió már megkerülhetetlen tényező lesz. „Oroszország szomszédhatalom lesz s ennélfogva súlyos érdeke fog fűződni ahhoz, hogy milyen kormányzat kerekedik felül Középeurópában” – jelentette ki, majd ismét kifejtette, hogy a jövőben csakis demokratikus berendezkedésű államok létezhetnek a régióban. Ez az álláspont is igazodik a csehszlovák emigráció által képviselthez: Edvard Beneš egy hónappal korábbi moszkvai tárgyalásának eredménye lett a csehszlovák–szovjet együttműködési megállapodás. Ezúttal is elismételte, hogy a csehszlovákiai magyarságra a hídszerep várhat a jövőben, amely a „mindennemű sovinizmus elleni harcot is” jelenti. Arról pedig kész tényként beszélt, hogy a háború után „visszaállítják a Hitler agressziója előtti állapotot, mielőtt újabb rendezésekre és átalakulásokra kerülne sor”. Ezzel aláhúzva, hogy a müncheni döntést (így következményeit is) a szövetséges nagyhatalmak időközben nullifikálták.[51]
A szovjetekre és a demokratikus rezsimekre vonatkozó nézeteit 1944. március 17én is előadta, amikor Göndör Ferenccel vitázott a Pénteki Társaság vitaestjén. Itt azzal egészítette ki gondolatait, hogy a Szovjetunió nem kívánja szovjetizálni a régiót, de csak demokratikus rendszereket fog megtűrni a szomszédságában. A magyar nép pedig a háború végén véleménye szerint szembefordulhat mind a Horthy-rendszerrel, mind Hitlerrel. Göndör Ferenc inkább az „amerikai demokráciában”, mint a békét rendező elvben bízott. Érdekessége a két felszólalásnak, hogy Schultz kész tényként állította, hogy Magyarország a vesztesek, míg szomszédai a győztesek oldalán fognak helyet foglalni a békekonferencia tárgyalóasztalánál, Göndör azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Harmadik Birodalmat Szlovákia, Románia és Horvátország sokkal szervilisebb módon szolgálta ki a konfliktus során. „Nehéz ennélfogva elfogadni, hogy a szomszédok, mint gáncs nélküli lovagok és győztesek Magyarországot felelősségre vonják” – állapította meg Göndör.[52] A két vélemény közötti eltérés érdekessége, hogy a beszélgetés nemcsak Magyarország megszállása előtt (mindössze két nappal), hanem az augusztus 23-i romániai fordulat előtt került megrendezésre.
Schultz a vitaestről szóló beszámoló szerint nem nevesítette, mely szomszédos államok lesznek a győztesek oldalán a háború végén. Ha a Göndör által említett három államot vesszük alapul[53] (és az ő szavai alapján következtethetünk arra, hogy Schultz is ezekről beszélt), akkor Románia esetében felmerül a kérdés: Schultz miből gondolta azt, hogy az említett állam a szövetségesek oldalán fejezi be a háborút? (Jugoszláviát illetően működött Londonban a királyi emigráció II. Péter vezetésével, és Tito vezetésével a Balkánon nagyszabású felszabadítási harc zajlott. A csehszlovák emigráció szemében pedig alapvető tény volt, hogy a München előtti állapotok visszaállítása az önálló szlovák államiság végét is jelentené – így a szövetségesek győzelme Horvátországot és Szlovákiát mint egy nagyobb államalakulat részét is pozitívan érintette volna; ide nem értve a tengelybarát pozsonyi és zágrábi vezetést.) Románia esetében ekkor azonban nem létezett emigráns kormány, sem pedig nyílt németellenes ellenállás.
Nem lehet kizárni azonban, hogy csehszlovák forrásból lehettek ismeretei arról, hogy Edvard Beneš és a román ellenzéki vezér, Iuliu Maniu között zajlott már 1943 folyamán egy levélváltás Románia esetleges átállásáról. (Joó 2014, 121–123. p.) Maga Beneš pedig 1943 decemberében a szovjet vezetőkkel közölte is, hogy Maniuval kapcsolatban áll, és igyekezett közvetíteni a román érdekeket Moszkva felé. (Gulyás 1993, 33. p.) Ha Schultz értesült a Beneš–Maniu-levélváltásról, és volt ismerete egy majdani román átállásról, akkor a vitaest idején még a tengelyhatalmakat erősítő államot sorolhatta a majdani győztesek közé.
Schultz Ignác az 1944-es, főként Magyarország szempontjából egyre inkább turbulenssé váló háborús év további részében is megnyilvánult különböző New York-i fórumokon. Október 13-án a Pénteki Társaság Új Magyarország felé című kerekasztal-
beszélgetésén gyakorlatilag megismételte a háború alatt vallott nézeteit: egy demokratikus Magyarországnak segítő kezet fog nyújtani Csehszlovákia. Hozzátette azonban azt is, hogy reményei szerint az „uralkodó klikk” nem fog majd visszatérni a hatalomba, mint az történt 1918 után.[54] Hasonlóan nyilatkozott a két állam majdani kooperációjáról a Csehszlovákiai Magyarok Amerikai Egyesületének október 28-ai ünnepélyén.[55]
1944 novemberében Schultz lett volna az egyik felszólalója a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete és a Victory Council által szervezett „kerekasztal konferenciának,” amely azonban csupán 1945. február 4-én került megrendezésre. A rendezvényen Schultz kijelentette: „hogy a magyar paraszt, ha demokratikus intézmények között nő fel, élére állhat a nemzetnek.” Kifejtette továbbá, hogy a magyar paraszt így a szociális átalakulásban a munkásság egyenrangú harcostársává vált. Arról is beszélt, hogy ha a „hazafias jelszavak” helyett a „szociális igazság” kerül előtérbe Magyarországon, akkor hasonló fejlődés fog végbemenni, mint Csehszlovákiában. Az eseményen a „később” létrejövő közép-európai államszövetség fontosságát is szóvá tette, amely csökkenteni fogja a határok jelentőségét.[56] A kiemelés nem véletlen: 1945 februárjára már eldőlt, hogy a Közép-Európára vonatkozó föderációs tervek közül egyik sem fog megvalósulni a Szovjetunió régiós jelenléte miatt.
A Harc mellett egy másik lap is beszámolt a rendezvényről. A legitimista Krónika[57] Schultz mondandójából mást emelt ki. A leírásból kiderül, hogy az aktivista újságíró kénytelen volt elismerni, hogy „minden csehszlovák édesgetés dacára is, a csallóközi magyarság hűséges maradt magyar nemzetiségéhez és egyenlő darab kenyér esetén, mindig inkább a magyar uralmat választaná”. Az esetlegesen létrejövő föderációra vonatkozó gondolatok kapcsán a Krónika beszámolója rámutat: Schultz arról beszélt, hogy ez az államszövetség csak akkor jöhet létre, ha már nem a „túlzó sovinizmus” az úr. A lap azonban megjegyzi, hogy Schultz arról ugyanakkor nem beszélt, hogy a kérdéses „sovinizmus” egy „régi közösség visszaállítására”, nem pedig „egyeduralmi hegemóniára” törekszik.[58] A két beszámoló más-más fókusszal bír, amely a Harc és a Krónika egymástól eltérő beállítottságával magyarázható. Hozzá kell tenni, Schultz ezúttal sem tért el túlzottan a korábban képviselt álláspontjától: újdonságként a Krónika által kiemelt, és a Harcban nem szereplő kitétel hathat a csallóközi magyarság nemzethűségére vonatkozóan.
Változás az aktivizmusban: Schultz a második világháború után
Schultz Ignác az 1945 késő őszén, valamint az 1945 februárjában megrendezett eseményeken már nem szerepelhetett a Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetségének tisztviselőjeként, mivel tagságáról és betöltött előadói tisztségéről 1944. szeptember 15-én lemondott. Erről levélben tájékoztatta Jászi Oszkárt, a szervezet elnökét. Döntését azzal indokolta, hogy Csehszlovákia felszabadulását követően a Csallóköz ismét az államhoz fog tartozni, az ott lakók pedig nem vonták vissza az ő képviselői megbízatását.[59] Schultz lépése a Harc szerkesztőségében is nagy változást hozott: a szerkesztőbizottság elnöke Vámbéry Rusztem, helyettese Faludy György lett, a lapot pedig már nem a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete, hanem az Új Demokratikus Magyarországért Mozgalom Amerikai Bizottsága[60] adta ki.[61]
A Harc 1945. szeptember 1-én megjelent számában Schultz A csehszlovákiai demokratikus magyarság útja címmel jegyzett egy teljes oldalas cikket.[62] Írásában a csehszlovákiai magyarok helyzetére reflektál, akiket számos atrocitás ért nemzetiségük miatt a korábban kihirdetett kassai kormányprogram miatt. Schultz maga is úgy érvel, ahogy a kormányprogram: „Senki nem követeli hangosabban a szlovákiai magyar fasiszták megbüntetését, mint mi, demokratikus szlovákiai magyarok.” A kormányprogram úgy fogalmaz, hogy csupán azok a magyarok és németek tarthatják meg állampolgárságukat, akik „a legsúlyosabb időkben is” kitartottak Csehszlovákia mellett. (Bencsik 2016, 214–218. p.)
Schultz a szlovákiai hangulatot – amely meglátása szerint nemcsak magyar, hanem orosz-, zsidóés csehellenes – annak tudja be, hogy „a fasiszta Tiso-rezsim maradványai még mindig eleven hatóerők Szlovákiában”. A Prágába visszaköltöző, berendezkedő kormányzatot a kialakult helyzetért nem hibáztatja[63] (a Szlovák Nemzeti Tanács belső gyengeségét azonban felveti), annak pedig a „fasiszta magyarokat” illető céljaival egyetért, mégis kiolvasható egyfajta csalódottság a soraiból. Személyes fájdalmának ad hangot például, amikor arról ír, hogy régi párttársa, Ivan Dérer nem tért haza, hanem „voltaképpen száműzetésben él”.[64]
Megemlíti továbbá, hogy az első köztársaság idején Szlovákiában a központi kormányzat fontos támogatója volt a „demokratikus magyar tömeg,” amely ellensúlyozta a magyar és szlovák reakciós erőket – önmagát közéjük, a „csehszlovakista” aktivisták közé sorolja. A megnevezés alatt nem a csehszlovakizmus követőit érti, hanem azokat, akik a demokratikus berendezkedés vívmányait felismerve támogatták Csehszlovákia békés fejlődését. Cikkének záró megállapítása mégis pozitív kicsengésű. Bízott benne, hogy „a demokrata és konstruktív magyar erők újból bekapcsolódnak a demokratikus Csehszlovák Köztársaság újraépítésének munkájába”.
Schultz tehát úgy látta 1945 nyarán, hogy nincs szüksége a prágai kormányzatnak az aktivista magyar népességre, amelyre korábban támaszkodott Szlovákiában – a gondolatmenetet továbbfonva így az aktivista Schultzra sincs már szükségük. A szociáldemokrata mozgalmár-újságíró a cikkében nem említi, a kassai kormányprogram VIII. pontja azonban szól arról, hogy a csehszlovák állam „tartós megoldásra” készül az ország ellen irányult hódító politika eszközeivé vált magyar és német kisebbséggel szemben. (Bencsik 2016, 214–218. p.) Nem lehet véletlen tehát, hogy az erőteljesen nemzetállamosító 1945 utáni prágai vezetés már nem használta fel (a szlovákokkal szemben) az aktivista magyarokat a „mérleg nyelvének”, mint tette azt korábban, mivel már nem volt rájuk szükség.
Schultz a Harc hasábjain a lap 1945. decemberi megszűnése előtt többé már nem nyilvánult meg, és Csehszlovákiába sem tért vissza. Egyet kell értenünk Simon Attila megállapításával, aki szerint „mindaz, ami ezekben az években [ti. az 1945 utáni évek] Csehszlovákiában történt, egyet jelentett nem csupán Schulcz, hanem az általa képviselt aktivizmus teljes kudarcával”. (Simon 2013, 176. p.) Jelenleg Schultz esetleges
csalódottságára, addigi munkásságának kudarcára csupán ez a Harcban megjelent cikk utal. Simon Attila még arról írt, hogy Schultz 1948-ban a csehszlovák ENSZ-delegáció tanácsadója volt (Simon 2013, 176. p.) – hogy itt volt beosztásban, az kevésbé lehet meglepő, tekintve, hogy a kérdéses küldöttség vezetője Jan Papánek volt, akivel az Egyesült Államokban Schultz (munka)kapcsolatban állt.
Nagyobb fordulat történt Schultz életében. Egy – fentebb már említett – visszaemlékezés szerint Schultz Csehszlovákiába való visszatérése egyre inkább bizonytalanná vált. A volt képviselő ezért „annál inkább ellene fordult az új rendszernek, és amikor Csehszlovákia is átalakult Népi Demokráciává, és építeni kezdte a szocializmust, a szocialista Schultz Ignác […] teljes nyíltsággal és már az Amerika Hangja, a Free Európa rádióin hangoztatta, hogy a »Csallóköz magyar népének törvényes képviselője« és lázadásra szólította fel a népet a Népi Demokráciák ellen”.[65] A visszaemlékezésből kiviláglik: az 1948 februárjában lezajlott csehszlovákiai kommunista hatalomátvételt követően Schultz számára végleg elveszett a lehetőség, hogy folytassa korábbi munkáját Csehszlovákiában. A csehszlovák ENSZ-képviseletnél betöltött posztjáról Jan Masaryk külügyminiszter rejtélyes halálesetét követően lemondott,[66] tervei azonban továbbra is voltak.
Vámbéry Rusztem egyik Böhm Vilmosnak írt leveléből kiderül: Schultzcal arról egyeztettek, hogy valamilyen emigráns csoportot kellene létrehozniuk, hogy ellensúlyozzák az Eckhardthoz húzó Nagy Ferenc, Pfeiffer Zoltán és Sulyok Dezső működését. A jogtudós egyben „javíthatatlanul optimistának” nevezte Schultzot, mivel utóbbi abban bízott, hogy az amerikai szakszervezetek (American Federation of Labor és a Jewish Labor Committee) támogatni fogják a mozgalmukat, ezek azonban politikamentes mivoltuk miatt nem tehettek így. (Szabó–Szűcs 1997, 429. p.) Hozzá kell tenni: Vámbéry és Böhm a levél keletkezésekor (1948 ősze) már lemondtak nagyköveti posztjukról Washingtonban és Stockholmban, amely lépésükkel tiltakozni kívántak a magyarországi politikai események ellen. A szervezkedésből sem lett semmi, mivel Vámbéry nem sokkal az említett levél megírta után, Böhm pedig 1949-ben hunyt el.
Magyarországra valószínűleg a második világháború után sem kívánt visszatérni. A jelenleg rendelkezésünkre álló forrásanyag alapján csupán az állapítható meg, hogy járt Magyarországon is 1947 májusában egy látogatás erejéig.[67] Feltételezhetően nem tervezett hosszabb távon maradni, mivel Böhm Vilmos – még stockholmi követként – az SZDP tisztviselőinek írva előbb pár hetes tartózkodást említett,[68] majd azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy a párt helyzetéről állítsanak össze egy angol nyelvű összefoglalót, amit Schultz majd elvisz magával a tengerentúlra.[69]
Schultz életében az utolsó nagy fordulatot ekkor az jelentette, hogy elkötelezte magát a cionista mozgalom mellett. A szociáldemokrata újságíró-képviselő eddigi megnyilvánulásai alapján meglepőnek tűnhet a fordulat, zsidó származása miatt azonban megvoltak ehhez az alapjai. Schultz egy galántai zsidó szabó fiaként látta meg a napvilágot,[70] Garbai Sándor, az MSZDP korabeli vezetőségének a tagja pedig úgy emlékezett vissza az 1910-es években a budapesti Világosság nyomdában dolgozó Schultzra, mint ortodox zsidóra, aki csak kóser ételeket fogyaszt, és eleget tesz a jom kippur előírásainak, ami nem volt jellemző a szociáldemokrata párthoz csatlakozó hitsorosaira. (Fogarassy 1988, 7. p.) Az első bécsi döntést követően a magyarországi közbeszédben és sajtóban pedig többször bélyegezték meg aktivista tevékenységét származása miatt.[71] Később amerikai zsidó szakszervezetekkel is kapcsolatban állt, Terebessy János pedig arról írt Vince Sándornak, hogy Schultz egy New York-i magyar zsidó közösségnek a zsidókérdésről adott elő. (Varga 2000, 211. p.)
Hogy Schultz számára mi hozta el a cionista fordulatot, arra csak visszaemlékezések alapján következtethetünk. Feltételezhető, hogy alapvetően maradni akart a csehszlovákiai aktivista mivolta mellett: erre erősen utalnak a második világháború alatti megnyilvánulásai. A politikai helyzet változása azonban ezt egyre inkább megnehezítette. Az 1948-as csehszlovákiai kommunista hatalomátvétellel nem tudott egyetérteni: erre utal, hogy az államba többé nem tért vissza. Magyarországon is járt 1945 után, de nem telepedett meg: az itteni kommunista hatalomátvétellel sem valószínű, hogy egyetértett – erre utal Vámbéry Böhmhöz írt levele. A Bérmunkásban megjelent visszaemlékezés szerint ugyanakkor nem rögtön vált cionistává s a Magyar Zsidók Világszövetsége (később: Magyar Származású Zsidók Világszövetsége) egyik társalapítójává.
Váratlan halála azonban már ebben a minőségében érte: mint a szervezet ügyvezető igazgatója utazott Izraelbe 1954 szeptemberében, hogy az ott élő magyar nyelvű zsidóságot tájékoztassa az elmúlt három évben végzett munkájukról.[72] A körút számos állomást, megbeszélést, rendezvényt jelentett számára, a terhelést pedig valószínűleg nem bírta a szervezete: 1954. október 6-án délelőtt kapott végzetes szívinfarktust a haifai kikötőben.[73] Temetésére két nappal később került sor a tel-avivi Kirját-Saul Temetőben, ahol nagy tömeg kísérte el utolsó útjára.[74]
Önkéntes aktivista, vagy fizetett kollaboráns? Schultz második világháború alatti tevékenységének a mérlege Schultz halála után bő fél évvel az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő, a „nemzeti emigráció céljait szolgáló politikai és társadalmi folyóirat”, a Magyar Végvár az ország legfőbb ügyészének egy korábbi jelentését idézte, amely a külföldi ügynököket listázta. Köztük szerepel Schultz neve is, mivel információs munkájáért a csehszlovák államkincstártól kapott fizetést, amelyet a Csehszlovák Információs Iroda folyósított számára.[75] A kutatás jelenlegi állása szerint nem állapítható meg, hogy a jelentés hiteles-e (és ha igen, akkor miként jutott hozzá a szerkesztőség), érdemes azonban megvizsgálni a Magyar Végvárban szereplő állításokat: szenzációs leleplezésnek számítottak, vagy esetleg már ismertek voltak ezek az információk?
Schultz csehszlovákiai aktivista múltja ismert volt, amikor a tengerentúlra helyezte át székhelyét, és kezdett el újra újságíróként működni. Munkatapasztalata – mint láthattuk – a Harc beindításánál kifejezetten jól jött, szervezőként pedig maradt a korábban képviselt aktivizmusa mellett. E téren egyes – már a korszakban felbukkant – vádak szerint Schultz a csehszlovák emigráció esetében nemcsak kapcsolati, hanem anyagi tőkére is támaszkodhatott. Ezen vádakat Moholy-Nagy László fogalmazta meg például a már említett, Jászinak írt levelében, amelynek gyakorlati eredménye lett, hogy a progresszív magyar csoport két részre szakadt az Egyesült Államokban.
Olyan híresztelés is napvilágot látott a korszakban, hogy Schultz szervezetileg is kötődik a csehszlovák emigrációhoz mint a Londonban a parlamentet helyettesítő Államtanács tagja. (Vájlok 1943, 474. p.) A földrajzi távolság ezt nem tette volna lehetetlenné, tekintve, hogy a szintén az Egyesült Államokba távozó Milan Hodža is maradt a testület alelnöke, a Vájlok Sándortól származó állítást azonban forrás nem támasztja alá – erre már Simon Attila is rámutatott korábban. (Simon 2013, 176. p. 726. sz. lábjegyzet) Utólag valószínűsíthető, hogy Vájlok Schultz államtanácsbeli tagságát összekeverhette az általa gyakran hangoztatott alsóházi képviselőségével.
Schultz személyi és anyagi kötődései kapcsán Jászi Oszkár öntött tiszta vizet a pohárba, amikor Moholy-Nagy Lászlónak reagált írásban: „Schultz sohasem csinált titkot abból, hogy mint a Csehszlovák Köztársaság parlamentjének a magyar kisebbség által megválasztott képviselője, hűséges embere fogadalmának. Nem titkolja, hogy (ugyanúgy, mint a francia, belga, norvég, holland, jugoszláv, vagy egyéb emigrált kormányok parlamenti tagjai) ö is fizetését a csehszlovák kormánytól kapja.” (Litván–Varga 1991, 454–455. p.)
A fentebb bemutatott eseménysor után vállalkozhatunk annak megállapítására, hogy Schultz a tengerentúlon csupán ott folytatta aktivista működését a sajtóban, ahol 1938 őszén abbahagyta, és valószínűsíthetjük, hogy a kényszerű „szünetet” követően Csehszlovákiában is maradt volna a korábbi kaptafánál: folytatta volna működését a csehszlovák szociáldemokrata pártban, a nyomdászszakszervezetben, valamint a magyar nyelvű aktivista sajtóban. Az 1945 utáni politikai fordulat(ok) azonban nem kedveztek számára: a csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel után kapcsolati hálója elértéktelenedett, anyagi forrásai pedig elapadtak. Jelenlegi ismereteink alapján feltételezhetjük, hogy az 1948 februárjában lezajlott politikai eseménysor hozta közelebb hozzá a cionizmust, amely eszme számára – az addigi megnyilvánulásai alapján – idegen területet jelentett.
Irodalom
Levéltári források
Cseh Külügyminisztérium Levéltára
Londýnský archiv (LA-1939-1945)
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Külügyminisztérium általános iratai (K 63) Szociáldemokrata Párt irata (M-KS 283)
Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára
Megyei törvényhatóságok, egyedi iratok gyűjteménye (IV 433.)
Korabeli sajtó
Amerikai Magyar Hírlap (Youngstown), 1941
Az Ember (New York), 1940, 1941, 1948, 1953
Bérmunkás (Cleveland), 1941, 1953 Budapesti Hírlap (Budapest), 1939 Esti Ujság (Budapest), 1939
Felvidéki Magyar Hírlap (Budapest), 1939
Felvidéki Ujság (Kassa), 1939
Harc (New York), 1941–1945
Kanadai Magyar Munkás (Toronto), 1941 Kárpáti Magyar Hírlap (Ungvár), 1938 Krónika (New York), 1945
Magyar Végvár (Throop), 1955 Nemzeti Ujság (Budapest), 1939 MTI Napi Hírek (Budapest), 1944
Reggeli Magyarország (Budapest), 1944
Szegedi Uj Nemzedék (Szeged), 1939
Új Kelet (Tel-Aviv), 1954
Szakirodalom
Bajcsi Ildikó 2021. Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában. A sarlós nemzedék közösségi szerepvállalása Trianon után. Budapest, L’Harmattan–Impulzus.
Bencsik Péter 2016. Csehszlovákia története dokumentumokban. Budapest, Napvilág Kiadó. Beneš, Edvard 1948. Paměti. Od Mnichova k nové válce a k novému vítězství. Praha, Orbis. Borbándi Gyula 1966. A Teleki-Pelényi terv nyugati magyar ellenkormány létesítésére. Új Látóhatár, 9. évf. 2. sz. 155–170. p.
Dejmek Jindřich 2006. Finální jednání Edvarda Beneše o diplomatickou likvidaci Mnichovské dohody roku 1942. In: Ferenčuchová, Bohumila et al.: Slovensko a svet v 20. storočí. Kapitoly k 70. narodeninám Valeriána Bystrického. Bratislava, Historický ústav SAV, 131–146. p.
Eckhardt Tibor 2008. Visszaemlékezések 1941–1943. Budapest, L’Harmattan Kiadó. Faludy György 1998. Pokolbéli víg napjaim. Budapest, Magyar Világ Kiadó.
Fejős Zoltán 1988. Harc a háború ellen és az új demokratikus Magyarországért. Medvetánc, [8. évf.] 1. sz. 281–289. p.
Filep Tamás Gusztáv 2003. A (cseh)szlovákiai magyar kisebbség társadalmi és kulturális életéről 1919–1945. In: Uő. A hagyomány felemelt tőre. Budapest, Ister, 299–392. p.
Fogarassy László 1988. Garbai Sándor emigrációs évei Pozsonyban (1934–1938). Forrás, 20. évf. 3. sz. 1–15. p.
Gulyás László 1993. Az 1943 decemberi Beneš–Sztálin–Molotov megbeszélések dokumentumai. Ford. és sajtó alá rendezte: Gulyás László. Documenta Historica 11. Szeged, JATE Történész Diákkör.
Joó András 2014. Bánffy Miklós 1943-as küldetése tágabb kontextusban. Pro Minoritate, 23. évf. 3. sz. 110–132. p.
Kádár Lynn Katalin 2006. Eckhardt Tibor amerikai évei 1941–1972. BudapestL’Harmattan Kiadó.
Képviselőházi napló 1939. Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett Országgyűlés képviselőházának naplója. XXII. kötet. BudapestAthenaeum.
Kuklík, Jan–Němeček, Jan–Šebek, Jaroslav 2011. Dlouhé stíny Mníchova. PrahaAuditorium. Litván György 2003. Jászi Oszkár. BudapestOsiris Kiadó.
Litván György–Varga F. János 1991. Jászi Oszkár válogatott levelei. A kötetet összeállította, jegyzetekkel ellátta: Litván György–Varga F. János. Budapest, Magvető Könyvkiadó.
Němeček, Jan 2008. Soumrak a úsvit československé diplomacie: 15. březen 1939 a československé zastupitelské úřady. Praha, Academia.
Němeček, Jan et al. (ed.) 2009. Dokumenty československé zahraniční politiky, Od uznání československé prozatímní vlády do vyhlášení válečného stavu Německu 1940–1941. B/2/2. Praha, Ústav mezinárodní vztahů–Historický ústav Akademie věd ČR.
Němeček, Jan et al. (ed.) 2010. Dokumenty československé zahraniční politika v roce 1942, B/3/1. Praha, Ústav mezinárodních vztahů–Historický ústav Akademie věd ČR.
Němeček, Jan et al. (ed.) 2015. Dokumenty československé zahraniční politika v roce 1942, B/3/2. Praha, Historický ústav Akademie věd ČR.
Sbírka zákonů a nařízení státu československého 1938. Praha, Státní tiskárna. Schultz Ignác 1942. Hídépítő magyarok. Magyar Fórum, 1. évf. 5. sz. 117–119. p.
Simon Attila 2013. Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban. Somorja–Komárom, Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Szabó Éva–Szűcs László (szerk.) 1997. Böhm Vilmos válogatott politikai levelei 1914–1949. Budapest, Napvilág Kiadó.
Turczel Lajos 1986a. Ifjúmunkások és sarlósok Vörös Barátságának története. Irodalmi Szemle, 29. évf. 4. sz. 341–361.
Turczel Lajos 1986b. Az Út szerepe a Vörös Barátság fellendítésében. Irodalmi Szemle, 29. évf. 7. sz. 632–635.
G. Vass István Magyar–cseh hivatalos tárgyalások Bernben 1944–1945-ben. Külpolitika, 3. évf. 3. sz. 101–129. p.
Varga Lajos 2000. Amerikai magyarok a második világháború első éveiben. Részletek Vince Sándor levelezéséből. Közli: Varga Lajos. Múltunk, 45. évf. 3. sz. 201–238. p.
Vájlok Sándor 1943. Benes külpolitikája. Hitel, 8. évf. 8. sz. 473–482. p.
Várdy Béla 1999. Az amerikai magyarság a második világháború politikai viharaiban. Valóság, 42. évf. 1. sz. 63–74. p.
Vida István 1985. Az amerikai diplomácia és a csehszlovákiai magyar kisebbség (1945–1947). Jelenkor, 28. évf. 12. sz. 1114–1125. p.
[1] Vezetéknevét többféle formában használták (Schultz, Schulcz, Schulz) az évek folyamán. Jelen írásban a „Schultz” írásmódot követjük.
[2] A kutatómunkát nagyban segítette – egy korábban vizsgált téma kibővítését tette lehetővé –, hogy az Arcanum Digitális Tudománytáron és a Hungaricana Közgyűjteményi portálon számos, a magyar diaszpóra és emigránsok által megjelentetett periodika vált elérhetővé. Az említett sajtótermékek eddig még jóformán kiaknázatlan forrásanyagot jelentenek nemcsak a diaszpóra, hanem a magyarországi és csehszlovákiai magyar emigráció történetének kutatásához.
[3] Valamint: Felvidéki Ujság, 1939. február 18. 4. p.
[4] Kárpáti Magyar Hírlap, 1938. október 27. 4. p.
[5] Az Ember, 1940. december 7. 6. p.
[6] Az Ember, 1940. december 28. 5. p.
[7] New York, U.S. District and Circuit Court Naturalization Records, 1824-1991 (DaCCNR), FamilySearch (https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:HGNH-MSMM: Mon Nov 06 12:47:03 UTC 2023), Entry for Ignac Schultz and Olga, 1941. (utolsó hozzáférés: 2023. december 5.)
[8] DaCCNR, FamilySearch (https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:HGNH-MSW2: Mon Nov 06 15:33:43 UTC 2023), Entry for Ignac Schultz and Olga, 1941. (utolsó hozzáférés: 2023. december 5.)
[9] DaCCNR, FamilySearch (https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:HGNH-MS6Z: Mon Nov 06 15:27:51 UTC 2023), Entry for Ignac Schultz, 1946. (utolsó hozzáférés: 2023. december 5.)
[10] Az Ember, 1941. február 8. 1–2. p.
[11] A dokumentumot lásd: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) K 63 597. d. Pelényi János emlékirata. Iktatás, keltezés nélkül. A memorandumot bemutatta: Borbándi 1966.
[12] MNL OL M KS 283. 97. ő. e. 54–55. l.
[13] A The Nationben megjelent cikket átvették emigráns magyar lapok is: Kanadai Magyar Munkás, 1941. október 8. 1., 5. p.; Bérmunkás, 1941. október 18. 6. p.
[14] Valamint: Kanadai Magyar Munkás, 1941. október 8. 13. p.
[15] Az Ember, 1941. október 25. 2. p.
[16] Lásd még: MNL OL M KS 283 97. ő. e. 55. l., Amerikai Magyar Hírlap, 1941. november 6. 1. p.
[17] Egy, az amerikai magyarságról és szervezeteikről készült datálatlan jelentés (a benne szereplő adatok alapján 1941 őszén vethették papírra) arról számol be, hogy a nemrég megalakult szervezet nem rendelkezik saját lappal. Ez pedig hátrányt jelent számukra, mivel az egyesült államokbeli magyar sajtó döntő többsége az Amerikai Magyar Szövetség és Eckhardt támogatója. A kutatás jelen állása szerint nincs információ arra nézve, hogy a jelentés eredetije hol és milyen körülmények között keletkezett, továbbá az sem állapítható meg, hogy a másolata hogyan került a magyarországi Szociáldemokrata Párt birtokába. Lásd: MNL OL M KS 283. 97. ő. e. 54. l.
[18] A progresszív magyar emigráció lesújtó véleménnyel volt az egyesült államokbeli magyarság nézeteiről. Jászi Oszkár „elmaradott crowd”-nak titulálta őket, akik fogékonynak a revizionista és kommunista szlogenekre, de Faludy György is elmarasztalóan írt felfogásukról, életvitelükről. Velük ellentétben ugyanakkor Eckhardt Tibor egy 1943-as levelében köszönetet mondott azért a Magyar Revíziós Ligának, hogy a „magyar nemzeti célokat” népszerűsítve tették könnyebbé az ő tengerentúli munkáját. Lásd: Varga 2000, 204. p.; Faludy 1998, 159. p., vö. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára (MNL ZVL) IV. 433. No. 5183. Eckhardt Tibor levele [másolat]. 1943. július 1.
[19] A levelet Eckhardt életrajzírója, Kádár Lynn Katalin idézi. (Kádár Lynn 2005, 71. p.)
[20] Az Ember, 1943. november 13. 1–2. p.
[21] Az Ember, 1948. március 30. 5. p.
[22] MNL OL M KS 283 97. ő. e. 54. l.
[23] Göndör ebben a vezércikkében szóvá teszi továbbá, hogy csak Magyarországgal szemben fogalmaztak meg a felszólalók kritikát, míg „Románia korrupt jograbló közállapotai, se a jugoszláv diktatúrák rémtettei ellen nem hangzott el a vasárnapi népgyűlésen egyetlen vádló szó sem, […] Benešt és Csehszlovákia tündérvilágát egekig magasztalták”. Az Ember, 1941. október 25. 1–2. p.
[24] Harc, 1945. december 15. 5. p.
[25] MNL OL M KS 283 97. ő. e. 54–55. l.
[26] Harc, 1943. március 20. 3. p.
[27] Harc, 1943. november 6. 3. p.
[28] Harc, 1943. március 20. 2. p.
[29] Harc, 1945. március 24. 7. p.
[30] Harc, 1943. március 20. 2. p.
[31] Uo., 1943. május 29. 3. p.; 1944. január 29. 4. p.; 1944. szeptember 30, 2. p. Fontos ugyanakkor megemlíteni: egyes cikkekben Schultz „csak” mint csehszlovákiai magyar kisebbségi képviselő van megemlítve. Előbbi felsorolásban ezek az említések nem szerepelnek.
[32] Harc, 1944. szeptember 30. 2. p.
[33] Egy cikkében Schultz 63 ezres számot ad meg. Lásd: Schultz 1942, 117. p.
[34] Kanadai Magyar Munkás, 1941. október 8. 13. p.
[35] Bérmunkás, 1953. február 7. 5. p.
[36] Volby do Národního shromáždění – 1920 až 1935. Tab 1.17. Získané hlasy podle volebních krajů. zemí a politických stran Volby v r. 1935. https://www.czso.cz/documents/10180/ 20536230/4219rr17.pdf/3eb777db-5310-4acd-890b-6a70474a6107?version=1.0 (utolsó letöltés: 2023. november 29.)
[37] Harc, 1943. június 5. 3. p.
[38] A témára vonatkozóan lásd: Dejmek 2006, 142. p.; Beneš 1948, 283. p.; Vida 1985, 1114. p.
[39] Simon Attila 2013-as könyvében rámutat, hogy „szinte egyedüliként” a Schultz és Terebessy vezette szervezet állt ki a magyar emigráns szervezetek közül a München előtti államhatárok mellett. Bár nem tért ki rá, de egy másik csoport, amely ezen az alapon állt, éppen a Demokratikus Magyarok Amerikai Szervezete volt. Lásd: Simon 2013, 176. p., valamint MNL OL M KS 283 97. ő. e. 54. l.
[40] Harc, 1943. május 29. 3. p.
[41] Kanadai Magyar Munkás, 1941.október 29. 16. p.; Az Ember, 1943. november 13. 1–2. p.; Harc, 1944. január 29. 2. p.; Harc, 1944. április 22. 3. p. Az 1944 során Genfben BakáchBessenyey György magyar követtel egyeztető Jaromír Kopecký csehszlovák megbízott szintén ilyen szellemben nyilvánult meg. Lásd: G. Vass 1997, 113–116. p.
[42] Harc, 1943. június 5. 3. p.
[43] Harc, 1942. március 10. 7. p.
[44] MTI Napi Hírek, 1944. május 23. 20. kiadás.; Reggeli Magyarország, 1944. május 24. 1. p.
[45] Harc, 1944. augusztus 5. 1. p.
[46] Lásd bővebben: Bajcsi 2021.
[47] Már a csehszlovákiai aktivista megnyilvánulásainak is témája volt a demokratikus Csehszlovákia és az elmaradott Magyarország egymással való szembeállítása. Lásd: Simon 2013, 118–119. p.
[48] A Sarlóban az októbrista emigráció (főként Jászi Oszkár) a majdani „utánpótlását” látta, de Balogh Edgár a közeledésüket visszautasította: az eszméikkel ugyan egyetértett, a képviselőikkel azonban nem kívánt közösködni, mivel úgy látta, hogy a csehszlovák állami vezetés felhasználta őket, a magyar kisebbség problémái pedig hidegen hagyják őket. Lásd: Filep 2003, 318. p.; Simon 2013, 181. p.; Bajcsi 2021, 159–160. p.
[49] Turczel Lajos rámutat Botka Lajos korábbi összeállítása után: a Schultzról írt gúnyvers esetében Terebessy mint a „kollektív munka végső formába öntője” jelenik meg szerzőként. Lásd: Turczel 1986b, 635. p. 3. sz. jegyzet. A verset lásd: Turczel 1986a, 351. p.
[50] Harc, 1944. február 12. 4. p.
[51] Nagy-Britannia és a De Gaulle-féle Szabad Francia Mozgalom 1942-ben jelezte hivatalosan, hogy nem ismerik el a müncheni egyezményt és következményeit (a királyi Olaszország 1944-ben tett hasonlóan). A Szovjetunió és az Egyesült Államok pedig hivatalosan sosem ismerték el. A témáról bővebben lásd: Kuklík–Němeček–Šebek 2011, 135–201. p.
[52] Harc, 1944. április 1. 4. p.
[53] Schultz véleményének részletezésénél csupán a Harc beszámolójára alapozhatunk, mivel vitapartnerének lapja, Az Ember ugyan hirdette a kérdéses vitaestet, annak összefoglalója azonban már nem fért bele a március 18-án megjelent számba. Az egy héttel későbbi, március 25-én megjelent lapszámban pedig a Magyarország német megszállásáról szóló hírek, írások sodorhatták el az eseményről szóló beszámoló megjelenését.
[54] Harc, 1944. október 28. 2. p.
[55] Harc, 1944. november 11. 2. p.
[56] Harc, 1945. február 10. 6. p.
[57] A lap megjelenéséről a Harc is beszámolt: Harc, 1944. 6. sz. 3. p.
[58] Krónika, 1945. február 15. 8. p.
[59] Harc, 1944. szeptember 30. 2. p. Hozzá kell tenni: Schultz szóhasználata egyáltalán nem véletlen: képviselői mandátuma a prágai alsóházban 1938. október 30-án megszűnt a 253/1938. tc. értelmében, így valóban csak arra hivatkozhatott, hogy a választói nem vonták még vissza tőle a megbízatást. Mindemellett magáévá tehette azt az elgondolást is, amely a csehszlovák politikai emigráció egyik vezérfonala volt: nem ismerik el a müncheni egyezményt, és annak következményeit. Ilyen értelemben Schultz valóban hivatkozhatott arra, hogy ő továbbra is képviselő, mivel mandátumának megszűnte egy hónappal a müncheni döntés után történt. Lásd: Ignác Schulcz. Poslanecká sněmovna parlamentu České republiky. https://www.psp.cz/sqw/detail.sqw?org=289&id=3710 (utolsó hozzáférés: 2023. november 28.); Sbírka zákonů a nařízení státu československého. Ročník 1938, částka 87. 144. p.
[60] Az Új Demokratikus Magyarországért Mozgalom volt Károlyi Mihály angliai tömörülésének a neve.
[61] Harc, 1944. szeptember 30. 1. p. Az amerikai magyar emigráció helyzetéről készült csehszlovák jelentés is feltünteti ezt a változást, igaz, a beszámoló személy 1944 októberére datálta a változást. Archiv ministerstva zahraničních věcí [Cseh Külügyminisztérium Levéltára] (AMZV) LA 1939–1945 27274/44. Magyar szervezetek az Amerikai Egyesült Államokban. 1944. november 16.
[62] Harc, 1945. szeptember 1. 5. p.
[63] A Harc hasábjain Vámbéry maga is helyeselte 1945 nyarán a Kaffognak a Kilkenny-i kutyák című vezércikkében a csehszlovák kormány magyarokra vonatkozó politikáját. Amint ugyanakkor tudomására jutott, hogy a retorziók nemcsak azokat érik, akik az első bécsi döntés után telepedtek le az 1945 után ismét Csehszlovákiához jutott területen, Jászi Oszkárral közös levélben kérte Edvard Benešt, hogy vizsgálja felül a kollektív felelősség politikáját. Lásd: Harc, 1945. július 15. 1. p.; Litván–Varga 1991, 471–473. p.
[64] Dérer 1946 folyamán visszatért Csehszlovákiába, de új pártot alapított, mivel nem értett egyet a szociáldemokraták és a kommunisták együttműködésével.
[65] Bérmunkás, 1953. február 7. 5. p.
[66] Az Ember, 1954. október 16. 10. p.
[67] MNL OL M KS 283 90. ő. e. 155. l.
[68] Uo.
[69] MNL OL M KS 283 90. ő. e. 156. l.
[70] Schulz Mihály és Markstein Sarolta gyermekeként 1894. március 21-én látta meg a napvilágot. Születési anyakönyvi bejegyzése a galántai izraelita anyakönyvben 27/1894 folyószám alatt található. Egyes helyeken tévesen, 1894. március 25-t jelölik meg születési dátumaként. Slovakia Church and Synagogue Books, 1592–1935, FamilySearch (https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:6NMX-N3XM: Wed Nov 29 20:52:09 UTC 2023), Entry for Ignácz Schuler [Schultz] and Mihály Schuler [Schultz], 16 May 1894. (utolsó hozzáférés: 2023. december 5.)
[71] Schultz zsidóságát az országgyűlés alsóházában többször is megemlítették, amelyet átvett a sajtó. Lásd: Képviselőházi napló 1939, 252. p., 279. p.; Budapesti Hírlap, 1939. március
10. 3. p.; Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. március 10. 2. p.; Esti Ujság, 1939. március 10. 7. p.; Nemzeti Ujság, 1939. március 10. 4. p.; Szegedi Uj Nemzedék, 1939. március 10. 3. p.
[72] Új Kelet, 1954. október 3. 2. p.
[73] Új Kelet, 1954. október 8. 2. p.
[74] Új Kelet, 1954. október 10. 1. p.
[75] Magyar Végvár, 1955. június 1. 22.