Tudomány magyar kisebbségi közegben – a néprajztudomány felől

Science in a Hungarian Minority Environment—From the Point of View of Ethnography

Keywords: ethnography; cultural anthropology; minority; nationality; ethnic identity

DOI: https://doi.org/10.61795/fssr.v27y2025i1.05

Elöljáróban megjegyzem, hogy a megtisztelő fölkérés elfogadásakor csak sejtettem: meglehetősen nehéz lesz a körvonalazott föladat. „Maga a konferencia a szlovákiai magyar kisebbséggel kapcsolatos hazai folyóiratbeli publikációk szakmai hozadékát térképezi fel és értékeli a következő tudományterületeken belül: nyelvészet, történetírás, etnológia, szociológia és demográfia, politika- és kultúratudomány. […] A konferencia a szlovákiai magyarság tudományos tevékenységének jelenlegi helyzetét kívánja kritikusan értékelni a hazai publikációs lehetőségek tükrében. A téma a humán és társadalomtudományi kutatói tevékenység eredményességének perspektíváira vonatkozó kérdéseket vet fel, mindenekelőtt a Fórum Társadalomtudományi Szemle (1. kép) negyedszázados tapasztalataiból kiindulva.”[1]

1. kép

Megkapva a tájékozódást segítő repertóriumot, rádöbbentem, hogy szinte a lehetetlenre vállalkoztam. Nem a figyelembe vehető publikációk mennyisége hozott zavarba, hiszen erre gondoltam. Nem számoltam azonban azzal, hogy amennyiben megközelítően is teljes képet szeretnék adni, akkor a Fórum rovat szerinti tagolásában nemcsak a külön, önálló rovatba tagolt tanulmányokkal kell foglalkozni.

Mindezeken túl azonban leginkább az a szemléző dilemmája, hogy miként viszonyuljon napjaink néprajzfogalmának értelmezéséhez. Amennyiben – ugyan nem lebecsülendő módon – egyfajta konzervatív szemlélettel csak a klasszikus néprajz; azaz etnográfia, etnológia, folklór tematikára szorítkoznánk, joggal támadhatna hiányérzetünk.

Indokolt tehát figyelembe venni azt a tudományos szemléletváltást, amely az antropológia, különösen a kulturális antropológia (és kisebb mértékben a szociális, vizuális antropológia) dinamikus térnyerésében figyelhető meg.

Engedtessék meg, hogy a konferencia résztvevőinek tájékozottságára alapozva eltekintsek a fölvetett dilemma tudománytörténeti és intézménytörténeti taglalásától. Ez egyrészt szétfeszítené az előadás kereteit, és akár félre is vihetné a vállalt feladat teljesítését. Egyetértően idézem Letenyei Lászlót, aki szerint: „Míg a néprajzkutatók a kezdetektől a terepmunkát és a primer adatgyűjtést preferálták, a kulturális antropológiában ez csak az 1920-as években bukkan fel, és csak évtizedek múltán vált teljesen elfogadottá. Napjainkban a néprajz és az antropológia adatgyűjtési módszerei közt nincs érdemi különbség. Angol nyelven egyébként az etnográfia szó a kulturális antropológia módszertanát, pontosabban az összegyűjtött ismeretanyagot, a leíró vonatkozást jelenti. Érdeklődését tekintve a kulturális antropológia már rég hazatért, azaz nem az isten háta mögötti népcsoportok felfedezése, hanem elsősorban saját világunk jobb megértése a feladata; ezzel egyidejűleg a kortárs néprajztudományra sem jellemző a századforduló nacionalista ízű értékorientált kutatása. Ennek ellenére az intézményi és tudományos hagyománybeli különbségek ma még elég nagyok ahhoz, hogy a néprajz és az antropológia közti különbség egy ideig fennmaradjon.”[2]

Másrészt viszont a Fórum a legjobb bizonyíték arra, hogy a különböző rovatokban közölt publikációkban – a kezdetektől fogva – a két eltérő megnevezéssel jelölt tudományterület milyen módon közelít egymáshoz, olykor már-már az ide vagy oda besorolás akár önkényesnek is tűnhet.

Továbbá azzal is számolni érdemes, hogy a fölkérésben szereplő nyelvészet, történetírás, etnológia, szociológia és demográfia, politika- és kultúratudomány tagolás szerinti közlemények is – szűkebb vagy tágabb értelemben – tartalmaznak olyan információkat, adatokat, ismereteket, amelyeket a néprajztudomány, a kulturális antropológia is hasznosítani tud.

Mindezek fölemlítését nem előzetes mentegetésnek szántam, inkább hangsúlyozni kívánom, hogy más tudományterületek felől nézve hasonló a helyzet a néprajztudomány ismereteivel.

A fentiekkel összefüggésben azt viszont még fontosnak tartom megemlíteni, hogy értelmezésem közel áll ahhoz a fölfogáshoz, hogy a néprajz alapvetően integratív tudományterület. Idézem a Magyar Néprajzi Társaság 116. közgyűlésén elhangzott elnöki megnyitóból az erre vonatkozó részt: „1998-ban Williamsburg városában (Virginia, USA) tartották meg az antropológiai és etnológiai tudományok 14. világkongresszusát, melynek A 21. század: az antropológia százada címet adták. Ez a kongresszusi jelmondat – még akkor is, ha a biológiai tudományoktól kölcsönözték – jól tükrözi az antropológiai és etnológiai tudományok magabiztos terjeszkedését és integráló szerepének növekedését a világban. A biológusoktól kölcsönözte az IUAES az 1995. évi firenzei „inter-congress” címadását is: A fajok, népek, kultúrák diverzitásának (sokszínűségének) védelmét. A »fajok« a természeti világra vonatkozó terminus, amit a humánbiológusok az ember mint »biológiai lény« fajtáira vonatkoztatnak. Találkozik a környezetvédelem és a kulturális örökség védelme az UNESCO-nál is, s utóbbiba egyre inkább beleértik a folklór, a szájhagyomány, a nem tárgyiasult kulturális javak védelmét is. A néprajz (antropológia) tehát egyre inkább integratív tudomány, melynek felfogását, szemléletmódját, eredményeit egyre több diszciplína hasznosítja. A néprajz egyszersmind az etnoszok, az etnicitás kérdéskörének a tudománya, s a lehető legszélesebb értelemben vett identitástudomány, az önismeret és az önmeghatározás nyelvi, kulturális jelenségvilágát és rendszereit feltáró tudomány. Az egyén mint közösségi, mint társadalmi lény önismeretének, közösségek önmeghatározásának és önkifejezésének a kutatója. Az 1990-es évek európai etnológiájának központi témája volt az etnicitás, az etnikus identitás és kultúra kérdésköre. Ezt tűzte napirendjére a SIEF 5. kongresszusa (Bécs, 1994), s folytatta a 6. kongresszus is (Amsterdam, 1998. Managing ethnicity – Roots and Rituals). Utóbbi az etnicitás gyökerei és rítusai felől közelített a mindennapok kulturális, társadalmi gyakorlatához, az etnikus tudat képződéséhez, létezésmódjához, az etnikus identitás megnyilvánulásának formáihoz.”[3]

A néprajz integratív jellegét emeli ki A Magyar Néprajzi Társaság 2004/6. sz. közgyűlési határozata: Állásfoglalás a néprajz szak BA szintű képzésének megtartása érdekében. „A néprajz integratív tudomány, amely a hazai kutatási és oktatási hagyományok szerint magában foglalja az etnográfiát (modernebb megnevezéssel az európai etnológiát), a folklorisztikát és az etnológiát (vagy másként a kulturális antropológiát). Az egyetemes és a nemzeti egysége a képzésben és a kutatásban is kiegészül a történeti látásmóddal és a jelenkori változások iránti érzékenységgel. A néprajz holisztikus alaptudomány, a teljes értékű felkészülésre – középiskolai háttér híján – teljes, ötéves egyetemi képzésre van szükség. Nem tekinthető olyan »kis szak«-nak, amely akár a történelemtudomány, akár más szak részeként, szakirányaként működhetne. Fontos kiemelni, hogy a néprajz széles társadalmi beágyazottsággal rendelkezik. Minden egyetemen rendszeresen sokszoros a túljelentkezés, számos helyen – közoktatásban, múzeumokban, közművelődési intézményekben, médiában, turizmusban, kisebbségpolitikában, környezetvédelemben, műemlékvédelemben, szerkesztőségekben stb. – hasznosítják a néprajzi szakismereteket. A tudományszak mögött fejlett, országos, regionális és helyi közgyűjteményi hálózat áll. Legáltalánosabb értelemben a néprajz a kultúrák általános törvényszerűségeinek megértését, a nemzeti és az európai múlt ismeretét, a világban való széles körű tájékozódást, akár a helyi (etnikai, vallási stb.) konfliktusok megoldását is segíti a társadalom egészében. Ahhoz, hogy az egyetemekről ilyen ismeretek és készségek birtokába jutott szakemberek kerüljenek ki, nem nélkülözhető a tudományszak minden ágát teljeskörűen oktató alapképzés. Ez az eddigi évtizedekben már bizonyított: a magyar néprajzot, eredményeit és oktatási rendszerét szerte Európában elismeréssel emlegetik, olykor modellnek tekintik.”[4]

Ezek után vegyük kézbe a Fórum Társadalomtudományi Szemle számait és tekintsük át az egyes rovatokban megjelent írásokat. Indulásként afféle szúrópróbaszerűen rákerestünk a repertóriumban az egyes tételek címében a néprajz szóra. Több mint tanulságos, hogy a mindössze 9 találatban (ami meglehetősen kevésnek tűnik) már másodikként Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? című írása tűnik elő, amely a 2004. június 8-án, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság kihelyezett ülésén elhangzott előadás részben átdolgozott, hivatkozásokkal ellátott változata.[5] Érdemes fölidézni gondolatait, melyek két kérdéskör jegyében fogalmazódtak meg. Egyfelől: Mi a szerepe a néprajznak a 21. században és Európában? Másfelől: Milyen helye és szerepe lehet a magyar népi kultúrának európai kontextusban? Fölfogásomban gondolatilag egyetértéssel idézem időtálló, tanulságos fejtegetéseit.

„Vegyük hát sorjában: mi is tehát a szerepe a néprajztudománynak a 21. században és Európában? Több mint száz esztendeje, még a 19. század végén Herman Ottó egy nagyhatású parlamenti beszédében azt dörögte, hogy a népi kultúra értékeinek megmentése terén a tizenkettedik órában vagyunk. Ha nem cselekszünk gyorsan, akkor kincsek tűnhetnek el végérvényesen. Igaza volt persze (de ugyanilyen igaza lett volna száz esztendővel korábban, illetve ugyanennyivel később is), jajkiáltásával mégis zsákutcába vezette a magyar néprajztudományt (csak zárójelben jegyzem meg, nem volt ez persze magyar jelenség, az akkori Európa összes népe szorgosan verte félre a harangot). Miért mondom mindezt? Azért, mivel Herman (majd további társai egészen napjainkig!) figyelmeztetésével azt éreztette, mintha a néprajztudomány kutatási tárgya valami veszendő dolog lenne, ami természetéből adódóan egyszer el is fog veszni, s akkor mihez kezd majd a tudomány? Újságírók, publicisták jól meg is tanulták a leckét, s meg is kapjuk lépten-nyomon a kérdést: mihez kezd a néprajz akkor, amikor már voltaképpen nincs is parasztság? A kérdésre két típusú, egyaránt igaz válasz adható. Homéroszi eposzok már rég nem születnek, s klasszika-filológia azért van; Leonardo da Vinci már réges-rég nem alkot, de a reneszánsszal foglalkozó művészettörténet él és virul. A néprajz is felhalmozott eddigi működése során annyi nyersanyagot, hogy ezek elemzéséből, értelmezéséből még jó ideig megélhet. Másrészt, s ez a fontosabb, a néprajz – a Herman Ottók által formált közhiedelemmel ellentétben – nem (legalább is nem csak) archaizmusokat, régiségeket kereső tudomány, hanem művelődési, társadalmi folyamatokat, jelenségcsoportokat vizsgál, elemez, értelmez. S teszi ezt a múltba visszatekintve, s a jelenben tájékozódva egyaránt, miközben kutatási területe társadalmi rétegektől független. Köztudomású, hogy a néprajz kialakulása során (tehát nagyjából a 18. század legvégén, de még inkább a 19. század első felében) a paraszti kultúrát vonta be érdeklődési körébe, azt tekintve népi kultúrának. Nos, időközben kiderült, hogy azok a jelenségek (szájhagyományozódás, a jelenségek variálódása stb.), amelyeket a paraszti kultúra sajátjának gondoltunk, voltaképpen mindegyik társadalmi rétegben, osztályban (persze más-más arányban) megtalálhatók. Ezért aztán fölöslegesek az aggodalmak: mindig lesznek olyan jelenségek, olyan folyamatok, amelyeknek vizsgálatával, a maga speciális kutatási módszereivel a néprajztudomány foglalkozik majd.”[6]

Liszka József az írásának címében szereplő európai etnológia fogalmát is érdemben szükségesnek véli értelmezni. „De mit is értsünk európai etnológián? A fogalmat a neves svéd néprajzkutató Sigurd Erixon vezette be a harmincas évek végén, ám igazi, sikeres pályafutását csak az utóbbi évtizedekben kezdi befutni. Azóta többen megfogalmazták már célkitűzéseit, követendő munkamódszereit (elsősorban a skandináv országok szakemberei, de német és magyar példákat is hozhatnék), s persze a dolog természetéből adódóan ahányan, szinte annyiféleképpen. (A kérdésnek könyvtárnyi az irodalma, így csak tájékoztatásul vö. Erixon 1937; Erixon 1944; Melicherčík 1945; Hofer 1984; Roth 1995; Voigt 1997; Kaschuba 1999; Paládi-Kovács 2002, 109–156. p.) Ezért most csak arról beszélhetek, hogy én mit értek európai etnológián. Voltaképpen az Európában korábban hagyományos, a saját nép kultúrája vizsgálatára irányuló néprajzi módszert helyettesíti, illetve egészíti ki azzal, hogy más európai népek kulturális megnyilvánulásait (is) vizsgálja. Ezzel lényegében a néprajztudomány összehasonlító irányzatait emeli magasabb rangra. Emellett a korábbi európai néprajztudományokban (és főleg a kelet-közép-európai népek néprajzában) ugyancsak hagyományosnak minősíthető archaizmuskutatással szemben bizonyos fokú jelenkutatási elemeket is beemel az etnológiai gyakorlatba. Még tovább menve, főleg a kulturális és szociális antropológia munkamódszereinek szentel nagyobb jelentőséget, mint azt a hagyományos néprajz korábban tette, illetve a másság kutatásának elvét hangsúlyozza. Egy adott társadalomban persze mindenki más, hiszen az emberek különböző szempontok (nyelv, vallás, nem, életkor, foglalkozás, szabadidős tevékenység, társadalmi helyzet stb.) szerint különböző csoportokba tömörülnek, illetve sorolhatók. Ily módon az egyén egy időben több csoportnak is a tagja lehet, miközben ezekben a csoportokban akár máshogy is viselkedik. Az efféle problémákkal a hagyományos néprajz nem (vagy csak rendkívül ritkán és inkább csak érintőlegesen) foglalkozott.”[7]

Itt közbevetőleg megemlítem, hogy mint a néprajztudományt alapvetően múzeumban, múzeumi (tárgyi- és egyéb, pl. irat-, fotó-, zenei, film-) gyűjtemények közvetlen közelében és részben gondozásával, kezelésével egész életen át muzeológusként dolgozó néprajzkutató kiemelten hangsúlyozom, hogy a gyűjtemények tudományos földolgozottsága még hosszú-hosszú évtizedekre ad föladatot a szakembereknek.[8]

Nem részletezem Liszka József tudománytörténeti és tudományelméleti szempontból egyaránt figyelmet érdemlően fontos okfejtését és alátámasztó példázatait, de nem tekinthetek el záró gondolataitól, ugyanis ezek akár egyfajta programnyilatkozatnak is fölfoghatók a szlovákiai magyar néprajzi kutatás (de a magyarországi, illetve a magyar néprajztudomány)[9] számára és a Fórum Társadalomtudományi Szemle periodikában publikáló szakemberek és érdeklődő olvasók számára is. „Összefoglalva tehát, hogy mit is gondolok az előadás címében feltett kérdésről, tehát arról, hogy tudományszakunk megnevezése, illetve az ezzel szorosan összefüggő munkaterülete és -módszere a szlovákiai magyar néprajz vagy az európai etnológia legyen-e? Amennyiben a szlovákiai magyar néprajz alatt egy tisztességes leíró tudományt értünk, akkor igen, ám azzal a kiegészítéssel, hogy ezt a leíró elvet mindenképpen ki kell egészíteni az európai etnológia problémaszemléletével. És ha már kiegészítettük, akkor miért ne hívnánk tudományszakunkat itt is európai etnológiának, úgy, ahogy azt Európa számos országában teszik, amely értelemben a szlovák és a cseh néprajzi gyakorlatban is használják újabban az etnológiát (tehát európai etnológia értelemben), s amely értelemben a Fórum Társadalomtudományi Intézet Etnológiai Központjának a nevében is szerepel.”[10]

Tovább szemlézve jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a szerkesztőség a fentiekben értelmezett módon – a lehető legtágabb szemlélet jegyében – törekedett fölkérni szerzőket kéziratok beküldésére (tanulmányok, közlemények, ismertetések, konferencia- és kutatási beszámolók és más rovatok számára), illetve fogadott be kéziratokat, értelemszerűen nemcsak Szlovákiában élő és dolgozó szerzőktől, jelesül néprajzkutatóktól.

Ennek igazolására a repertórium tartalmilag néprajzi vonatkozású közleményeinek (lapszámok néprajzi tanulmányokkal) statisztikai kimutatásával kísérelek meg eleget tenni, annak előrebocsátásával, hogy a repertórium más besorolású (lapszámok szociológiai tanulmányokkal, illetve lapszámok nyelvészeti tanulmányokkal) esetében is indokolt lehetett volna több tétel fölvétele, azaz még bővíteni lehetett volna a jegyzéket.[11] Másfelől viszont elfogadom, ha egyesek úgy vélik, hogy néhány néprajzi besorolású tétel, tartalmánál fogva más tudományterület számára is számításba vehető. Erre később konkrét példát is fölidézek.[12]

Itt most csak arra utalok – kisebb hiányérzettel –, hogy szaktudományom szempontjából a szlovákiai magyar nyelvű szépirodalmi, illetve az irodalomtörténeti szemlézés is fölszínre hozhatott volna a Fórum hasábjain néprajzilag hasznosítható ismereteket. Néhány példa; egy korábbi, a pozsonyi kiadású Irodalmi Szemle és egy újabb, a nyitrai kiadású Partitúra folyóiratokból.

2a–b. kép

Nem titkolhatom el, hogy az Irodalmi Szemle 1969/10. számában Kecskés László A komáromi szekeresgazdák című tanulmánya kiemelendő fontosságú, a Partitúra 2022/1. számában pedig több szemiotikai, etnoszemiotikai vonatkozású, tartalmú írás is olvasható.

Ami pedig a szépirodalmat illeti, Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című könyvéről olvastam volna érdeklődéssel reflexiókat a Fórumban is, nemcsak néprajzi, hanem nyelvészeti, irodalomtörténeti, szociológiai szempontúakat is.[13]

3. kép

Azért voltam bátor szóvá tenni mindezeket, mert egyrészt a fentiekkel kapcsolatban például Benyovszky Krisztán Partitúra-szerkesztő és Duba Gyula író neve föltűnik a Fórum hasábjain.

E kis kitérő után, lássuk a tájékozódást segítő összeállítást: Lapszámok néprajzi tanulmányokkal 1999–2023. (Aszerint, hogy az egyes lapszámokban természetesen több néprajzi vonatkozású tanulmány, közlemény, könyvismertetés stb. is megjelent.)

1. diagram

 

Összesen:                   79 tétel

Évente 1 tétel:            2005, 2006

Évente 2 tétel:            1999, 2000, 2001, 2004

Évente 3 tétel:            2002, 2003, 2007, 2009, 2012, 2013, 2021

Évente 4 tétel:            a többi években

Ez a pusztán mennyiségi kimutatás is jól jelez bizonyos dinamikát. Az összevetés a másik két nagyobb tudományterület tételeivel – a besorolások esetlegesen megkérdőjelezhető volta ellenére – föltételezem, hogy nem véletlenszerű kiegyenlítettséget mutat.

2. diagram

Lapszámok szociológiai tanulmányokkal:    82

Lapszámok nyelvészeti tanulmányokkal:     81

Az egyes tételek részletező tartalmi elemzésére nem vállalkoztam, ez lehet a gyengéje, sőt hiányossága a beszámolómnak. Néhány tétel kapcsán azonban példázni kívánom azt, hogy a Fórum a tárgykörök, témák milyen sokszínű és gazdag választékával rendelkezik a különböző tudományterületek művelői és a laikus olvasó érdeklődők számára.

Kezdem azzal a – vállaltan kissé önösen – részrehajló megjegyzéssel, hogy az eddig nem említett, voltaképp jeltudományi megközelítés is (pl. jelek, jelképek, szimbólumok tárgyalásában, értelmezésében) megtalálható a Fórum egyes közleményeiben, noha közvetlenül nem történik hivatkozás az etnoszemiotikára. Csak egyetlen példát említek: Liszka József: …távoli kürthöz a bálványt… A szakrális kisemlékek jelrendszereihez Szimbólumok, attribútumok, ornamentumok, dekórumok című tanulmányát.[14] A szemiotika azonban – ha áttételesen is, de – jelen van a Fórumban, amikor – a Gráfik Imre, Hoppál Mihály és Voigt Vilmos által alapított – Jelismervény díj átadásáról ad hírt.[15]

S ha már kitüntetésről esett szó nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a szlovákiai magyar néprajzkutatók munkáját, teljesítményét több elismerés is érte, melyekről a Fórum is tudósít.[16] Így tudják meg az olvasók, hogy: „2011. június 21.: A debreceni székhelyű Györffy István Néprajzi Egyesület évente egy, legfeljebb kettő, a magyar népi kultúra kutatásában kiemelkedő teljesítményt felmutató etnológusnak ítéli oda a Györffy István Emlékérmet. Az idei egyik kitüntetett L. Juhász Ilona, az Etnológiai Központ munkatársa volt. Az emlékérem átadására az […] Egyesület debreceni közgyűlésén került sor. A díjazott munkásságát Viga Gyula értékelte. Méry Margit életművét is elismerték ezzel a díjjal, ő azonban a díjátadáson betegség miatt személyesen nem tudott jelen lenni.” L. Juhász Ilona minden tekintetben méltó társa Liszka Józsefnek: „2013. május 8.: A Magyar Tudományos Akadémia 184. Közgyűléséhez kapcsolódó Külső tagok Fórumán L. Juhász Ilona, az Etnológiai Központ tudományos kutatója, a magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság által odaítélt, az utóbbi évek kiemelkedő tudományos teljesítményéért járó Arany János-díjat Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől vehette át.” Továbbá arról is értesülhetünk, hogy: „2016. május 25., Budapest, Néprajzi Múzeum. A szlovákiai magyarok néprajzi kutatása terén kifejtett munkája és eredményei elismeréseként a Magyar Néprajzi Társaság Pro Ethnographia Minoritatum Emlékéremmel tüntette ki Liszka Józsefet.”[17]

Aki valamennyire is ismeri a szlovákiai magyar néprajzkutatás jelenkori történetét, tudja, hogy Liszka József személye és munkássága nem hagyható figyelmen kívül. Nem meglepő tehát, hogy a Fórum számos néprajzi vonatkozású közleménye az ő nevéhez fűződik. S bár a lapszámokat átnézve az (még) nem derül ki, ezért itt megemlítem, hogy Liszka József 2018-ban megkapta a Magyar Néprajzi Társaság legrangosabb elismerését, a Györffy István Emlékérmet.[18]

A szűkebb értelemben vett szakmai tevékenységében (kutató, publikáló, előadó, szerkesztő, intézményvezető, szervező) megkerülhetetlen teljesítményt nyújtó Liszka József a tágabb értelemben vett szakmai közéletben is aktív résztvevő. Mint azt olvashatjuk: „2013. szeptember 18., Jankó János-díjasok találkozója. Magyar Néprajzi Társaság 1970 óta évente egy alkalommal ítéli oda a legeredményesebb, harmincöt évesnél fiatalabb kutatóknak járó Jankó János Díjat. Az 1979-ben díjazott Gráfik Imre kezdeményezésére a kitüntetettek évente más-más helyszínen találkozva jönnek össze, hogy tapasztalatokat, eszmét cseréljenek, tájékozódjanak egymás szakmai eredményeiről, problémáiról. 2013-ban az 1988-ban díjazott Liszka József invitálására a komáromi Etnológiai Központ adott helyet a találkozónak. Liszka József megismertette a vendégeket az Etnológiai Központ fontosabb kutatási eredményeivel, majd városnéző séta keretében Komárom jelentősebb helyszíneit mutatta meg a vendégeknek.”[19]

4. kép. Az Etnológiai Központ igazgatója tájékoztatóját tartja a Magyarországról és Szerbiából érkezett vendégeknek. Forrás: https://foruminst.sk/2013/09/28/janko-janos-dijas-neprajzkutatok-talalkozoja/

Visszatérve a tartalmi kérdésekre, lehet vitatni, hogy Bauko János A ragadványnévadás indítékai négy szlovákiai magyar településen című (2008/2. 85–110. p.) tanulmánya néprajzi jellegű-e, merthogy fölvethető, inkább nyelvészeti, vagy éppen szociológiai, netán egyszerre mindhárom tudományterület hasznosíthatja. Persze a hasznosíthatóság önmagában még nem teljes érvényű indok a szigorúbb értelemben vett tudományterületi besorolás tekintetében. Sorolhatnám a példákat tovább, de meggyőződésem, hogy a jelenlévő társadalom- és kultúrakutató kollégák, tudósok számára ismerős dilemmával való szembesülés okán ettől eltekinthetek.

Tematikailag változatosnak tekinthetők a néprajzi, kulturális antropológiai vonatkozású tanulmányok. Az természetesnek tekinthető, hogy egyes speciális kutatói érdeklődés bizonyos témákat, tárgyköröket előnyben részesít. Ilyenek mindenekelőtt a nemzeti/etnikai identitás kérdésköre; a szakrális néprajz, népi vallásgyakorlat; a táji/területi tagoltság; kisebb mértékben a szokáshagyományok, kézművesség, népzene.

A Fórum hasábjain többségében a szlovákiai magyar nemzetiséggel kapcsolatos írások olvashatók, de Szlovákia soknemzetiségű társadalma a magyarságon kívül értelemszerűen jelen van a néprajzi vonatkozású tanulmányokban.[20]

Itt említem meg, bár a jelen konferencia résztvevői körében nyilvánvalóan tudott, hogy a 25 éves jubileumát tartó periodikának vannak (nyomdai értelemben vett) szlovák és angol nyelvű változatai. Ilyen a Fórum spoločenskovedná revue (Zborník štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitútu pre výskum menšín) és a Forum Social Sciences Rewiew (Annual Scientific Journal in English Language). (5a–b. kép)

Míg a szlovák nyelvű megjelenés értelemszerű, az angol nyelvű változat – mivel a magyaron kívül a szlovák nyelv is az úgynevezett „kis nyelvek” körébe sorolható – jelentős mértékben hozzájárul a nemzetközi szakirodalomba való besoroláshoz. Ilyenformán ennek a gyakorlatnak a folytatása, illetve fenntartása a jövőben is kívánatos.

5a–b. kép

Az utóbbi címleírásban az ékezetnek jelentősége van! Ezzel kapcsolatban – készülve az előadásomra – művelt baráti körömben is szóba került, hogy Forum címmel a két világháború között Szlovákiában volt egy művészeti, építészeti és építőipari folyóirat: „a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság Művészeti Osztálya, a bratislavai Művészegyesület, a Prágai Szecesszió, a brünni Morva Művészegylet és a brünni Német-Morva Iparművészeti Szövetség hivatalos lapja”. (6. kép) Az eredeti gondolat, mely szerint a Forum háromnyelvű szakmai sajtótermékként jelent volna meg, nem vált valósággá. (Felelős szerkesztő, kiadó: Szőnyi Endre, Bratislava. A magyar és német nyelvű művészeti folyóirat 1931-től 1937 végéig jelent meg havonta.)[21]

6. kép

Sőt! A második világháború után a Magyar Kommunista Párt, mely nem indított szépirodalmi folyóiratot, ezzel szemben indított egy nem túl hosszú életet megélt (politikai) irodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóiratot. (7. kép) Ennek célja az volt, hogy írói és teoretikusai más, újabb fórumokon szembesüljenek a teljes magyar irodalommal, s indítsák el egy új tömörülés folyamatát. Tükröződik ez a Forum című lapnak a vezetésében is, amely legközelebb állt a párthoz. A lapot Vértes György szerkesztette, szerkesztő bizottságát Darvas József, Lukács György és Ortutay Gyula alkotta.[22]

7. kép

Visszatérve a Fórum Társadalomtudományi Szemle 25 év alatt megjelent számaira, figyelmet és elismerést érdemel az törekvés, hogy a periodika a Szlovákia határán kívüli területeken élő magyarságra is kitekint. Magyarországon kívül így olvashatók; Ukrajna/Kárpátalja, Románia/Erdély és Szerbia/Vajdaság-Délvidék magyarságának kultúrájával foglalkozó közlemények. Talán csak a – kétségtelenül szerényebb népességű, de a néprajzi érdeklődés felől nem hanyagolható – Ausztria/Burgenland, Horvátország és Szlovénia magyarsága hiányolható.[23]

Nem hagyható említés nélkül a Fórum Társadalomtudományi Szemle néprajztudomány felől áttekintett anyagára vonatkozóan, hogy módszertani szempontból dominál a történeti és az összehasonlító szemlélet. Ez persze nem azt jelenti, hogy a néprajzi érdeklődésben klasszikus és hagyományos történeti és összehasonlító aspektus kizárólagos lenne, hiszen más szemléleti és módszertani közelítések is megjelennek (kulturális, történeti, szociális és strukturális antropológia), amelyek különösen a külföldi szakirodalmakra kitekintő ismertetésekben, konferenciabeszámolókban tűnnek föl.[24]

Végül a rovatok kérdéséről. Kevés olyan periodika, folyóirat van a magyar tudományosságban, amelyeknél ilyen gazdag és változatos rovatbeosztást találhatunk. Én személy szerint ezt nagyon előnyösnek ítélem és jó szerkesztői döntésnek tartom.

Összegezően megállapítható, hogy a Fórum Társadalomtudományi Szemle néprajzi, kulturális antropológiai jellegű közleményei alapján sok tekintetben bővültek a magyar nemzetiségű kisebbség kultúrájára vonatkozó ismereteink. Három vonatkozásban kifejezetten gazdagabb és árnyaltabb kép tárul föl a különböző rovatok írásai alapján.

1. Mindenekelőtt a magyar kisebbség kutatásában érvényesülő elméleti és módszertani szempontok (kiemelten az európai etnológia) révén. Ennek eredményeként árnyaltabb képet kapunk az interetnikus kapcsolatok, az etnikai identitás nyelvi és vallási meghatározottságán túl, a társadalmi tagoltság (foglalkozási, életkori, nemi stb.) összefüggéseiről.
2. A regionalitás elve és gyakorlata területi, táji, települési példáinak leírása kapcsán érvényesül, és több téren új ismereteket hoz fölszínre a magyar nemzetiségi kultúra anyagi-tárgyi műveltsége és a tágabban értelmezett folklór, népszokások terén. (Talán a népzene és néptánc kutatása kaphatott volna nagyobb teret.)
3. Külön említendők a mind mennyiségükben, mind új szemléletű elemzésükben a szakrális néprajz, a népi vallásgyakorlat kérdéskörével foglalkozó közlemények. Talán nem túlzás azt vélelmezni, hogy ennek is része van a Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központ – nemzetközi mércével mérve is rangos – Szakrális Kisemlék adatbázisának (Szakrális Kisemlék Archívum; Szakrális Kisemlék Bibliográfia; Szakrális Kisemlék Források) létrehozásában.

Összességében a Fórum Társadalomtudományi Szemle az egyes szaktudományok irányultságán túl, a szlovákiai magyar nemzetiségű kisebbség, s egyben az (össz)magyarság kultúrtörténetének – remélhetően tovább bővülő – integráns lenyomata és dokumentuma.

Mindezen gondolatok jegyében további sikeres munkát kívánok a szerkesztőségnek!