A kiradírozott színész – Szilassy László ügye egykorú sajtóforrások alapján

Az 1945. január 20-án Moszkvában megkötött fegyverszüneti szerződés értelmében Magyarországon is elrendelték a háborús és népellenes bűnösök felkutatását, felelősségre vonását, az igazolóbizottságok, a népbíróságok felállítását.[1] Az új szervek működése azonban nehezen indult, a népbíróságok, az igazolóbizottságok sokszor pártszempontoknak alárendelve működtek, ami eleve torzította bizonyos ügyek teljes körű és pártatlan kivizsgálását. Maga a népbírósági rendszer is a bíráskodás szabályait többszörösen megsértve működött, a végső ítéletek kimondásába olykor politikusok is beleszóltak.[2] Mindemellett „a feljelentők, valamint a vád és a védelem tanúi között sokszor a valóságot meghaladóan a bosszúvágy volt érzékelhető”. (Zinner 2011, 149. p.)

A művészi felelősség korabeli megítélése

A művésztársadalom érintett tagjai esetében a vádpontok alapján két nagy kategória állítható fel. Az első a háborús, valamint szélsőjobboldali propagandadarabokban, filmekben, kívánsághangversenyeken, frontelőadásokon való részvétel miatt feddéssel, szilenciummal vagy egyáltalán nem igazoltaké, esetleg népbíróság elé utaltaké. A második a közvetlen közéleti szerepvállalás, állásfoglalás miatt felelősségre vonandóké.

Az első kategóriát illetően különösen szembetűnő a következetlenség. Mindennek magyarázatát a politikai, a személyes kapcsolati viszonyokon és a ma már feltárhatatlan egyéb okokon túl a színészi mesterség alaptermészetében kell keresnünk. Kétségtelen, hogy a mások által megírt színpadi és filmszerepek eljátszása, mások által kreált szavak, gondolatok, összefüggések tolmácsolása esetén sokszor nehéz a felelősség pontos megállapítása. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szélsőséges felfogású filmek, színdarabok szerepeinek elvállalását szigorúbban ítélték meg a második kategóriában, vagyis a politikailag, világnézetileg egyértelműen besorolható, arról nyilatkozó érintetteknél. A Madách Színházban a deportálások idején, 1944 nyarán bemutatott uszító pogromdarab, az Ártatlanok? perbe fogott, a közélettől egyébként távol maradó három szereplőjét, Tompa Bélát, Bánhidy Lászlót és Iványi Zoltánt például felmentették arra hivatkozva, hogy „csak szavalták a mások által írt szöveget, de nem voltak annak szerzői”. (Papp 2014) Viszont a politikai nyilatkozatokat tevő Szeleczky Zitát, aki a Somody István újságíró által készített interjúban egy nyilas lapban magát a nemzetiszocialista világnézet hívének mondta,[3] és 1944. október 29-én szereplést vállalt a Magyar Művelődés Házában (ma: Erkel Színház) rendezett hungarista esten,[4] ahol elszavalt egy harcra buzdító Petőfi-verset, távollétében vonták bírósági eljárás alá. Igaz, neki azt is felrótták, hogy 1944. november 18-án megjelent Szálasi Ferenc úgynevezett első kultúrértekezletén. (Szeleczkyt a népbíróság 1948. február 7-én demokráciaellenes hírverésért koncepciós perben 3 évi börtönre ítélte, a rendszerváltás után a Legfelsőbb Bíróság felmentette.[5]) Hasonló módon tettek különbséget az egyetlen nyíltan antiszemita magyar film, az 1942-ben forgatott Őrségváltás szereplői között: míg Páger Antalnak felrótták, hogy eljátszotta az „új honfoglalót”, addig a magyar színésztársadalom nesztora, Csortos Gyula esetében hallgattak arról, hogy a „strómant” ő alakította.

Súlyosabban nyomott tehát a latban, ha valaki politikai funkciót vállalt (Kiss Ferenc, Cselle Lajos), véleményét a nyilvánosság előtt demonstratív módon képviselte (Szeleczky Zita, Páger Antal), a Nyilaskeresztes Párt tagja volt (Alapy Nándor, Gárdos Kornélia, Veszely Pál), aki szélsőjobboldali fegyveres alakulathoz csatlakozott. (Ritkán, de előfordult, hogy nyomásgyakorlás céljából vettek elő ügyeket; Gáborjáni Klára színésznőt, Szabó Lőrinc lányát három hónapnyi szilenciumra ítélték, ami 1945. szeptember 1-jén járt le.[6] Ugyanekkor zajlott Szabó Lőrinc újságírói igazolása.[7])

A háborús és népellenes bűnökkel vádolt magyar színészekről több lista is készült. Az 1945 márciusában a Magyar Művészek Szabadszervezete filmalosztálya által összeállított névsorban azokat tüntették fel, akik „hazafiatlan, náci, antidemokratikus és áruló, valamint háborús uszító magatartásuknál fogva a mozi vásznán semmiféle tevékenységükkel nem szerepelhetnek”.[8] A lista összeállítóinak bizonytalanságát mutatja, hogy ott találhatjuk rajta Bilicsi Tivadart is, mint hamarosan kiderült, tévedésből, őt ugyanis a színészalosztály időközben igazolta.[9] Hasonló esetlegességekkel szembesülhetünk a magyar háborús bűnösök 1945. május elején kiadott ún. második listáját olvasva: a szabadszervezet névjegyzékéhez képest ebből a felsorolásból kimaradt például – a ma már, nyugatra menekülésének tényén túl nem tudni miért megvádolt – Hajmássy Miklós és Vaszary Piroska, miközben Sámy Zoltánt, az Operaház 1945. március 4-én Sopronban, egy légitámadás alkalmával elpusztult nyilas vezetőjét feltüntették.[10] A „fasiszta irányú” és szovjetellenes könyvek, zeneművek, filmek május közepi újabb, a korábbinál terjedelmesebb, szintén hivatalos listája, amelyet a kisgazdapárti Balogh István miniszterelnökségi államtitkár, közismert nevén a „Páter” hivatalában tartott értekezlet hagyott jóvá, szintén nem adott új támpontokat a kérdés tisztázásához. Sőt azzal, hogy a tanácskozás tette indexre azokat a filmeket, „melyek főszereplői elsősorban Páger Antal, Szeleczky Zita, Kiss Ferenc, Muráti Lili, Szilassy László, Fedák Sári voltak”,[11] újabb vitatható döntést hozott. Olyan, apolitikus filmek kerültek ugyanis tiltólistára a szereplők miatt, mint a János vitéz, a Beszélő köntös vagy a Régi nyár című operett. Nem engedélyezték persze az olyan, kifejezetten politizáló filmek vetítését sem, mint például a Dr. Kovács István, a szovjetellenes Negyedíziglen vagy az antiszemita Őrségváltás.

Szilassy László megítélése 1945 után

A háború végén az ismert fiatal színészt, Szilassy Lászlót[12] azzal vádolták meg, hogy csatlakozott a Nyilaskeresztes Párthoz, részt vett a hatalomátvételben, valamint Szálasi kultúrértekezletén (ezt híradórészlet igazolta), majd később a kegyetlenkedésekben. A színész 1945-ben Németországba (majd onnan idővel Dél-Amerikába) menekült, filmjeit betiltották. Mint láttuk, 1945-ben az „új világ” születésének pillanatában több embert ártatlanul gyanúsítottak meg akár nyilasszimpátiával, akár háborús- vagy népellenes bűncselekményekben való részvétellel; minderről a korabeli sajtóban is olvashatunk beszámolókat. Szilassy Lászlón viszont olyan egyértelműen rajtamaradt a szélsőjobboldaliság vádja, hogy még egy filmet, az 1944-ben közreműködésével készített Kétszer kettőt is kénytelen volt újraforgatni és részben megcsonkítani Manninger János rendező, hogy az alkotást be lehessen mutatni. Manningernek – Ranódy László közreműködésével – mindazokat a jeleneteket, amelyekben Szilassy feltűnik, ki kellett vágnia a filmjéből; közülük a legfontosabbakat Várkonyi Zoltánnal vette föl újra, amit nem lehetett megismételni, azt elhagyták. Hasonló történt néhány évvel később is, szintén Szilassy személye miatt. Farkas Zoltán rendező háború előtti, Futótűz című, Dérynéről szóló alkotásából Déryné naplója címmel Farkas rövid játékfilmet vágott össze 1947-ben, amelyből a bemutathatóság érdekében Szilassy Lászlót ki kellett hagynia. (Sas 1990, 34. p.) (Farkas Zoltán egyébként maga is a megrovottak között volt, 1942-ben Negyedíziglen címmel szovjetellenes filmet rendezett, 1945-ben pedig többek között emiatt szilenciumra ítélték.[13]) Az újravágott, megrövidített történet, az 1945-ben mártírhalált halt főszereplővel, Szabó Ilonka operaénekessel, akár a rendező filmes pályára való visszatérését is elősegíthette volna.[14]

Egy ember „kiradírozása” egy alkotásból, illetve a hazai színházi és moziéletből alapvetően morális probléma, amely értelemszerűen visszahat a letiltókra és a letiltás végrehajtóira. A damnatio memoriae gesztusa éppen a tisztázás fontosságára világít rá: a nyilas bélyeg Szilassy későbbi életét alapvetően határozta meg. Ezért is szükséges a lehetőségek adta keretek között annak vizsgálata, hogy mit tett, s mit nem tett 1944–45-ben a színész.

Az egyik első híradás Szilassyról 1945. április közepén a koalíciós alapon szerkesztett Szabadságban jelent meg. A cikk beszámolt Páger Antal és a tanító-író, Kerecsendi Kiss Márton[15] Magyarországról való elmeneküléséről, hozzátéve, hogy „ugyancsak sikerült Németországba szöknie Szilassy Lászlónak”.[16] A művésszel ugyanakkor nem találkozhatunk azoknak (a Magyar Művészek Szabadszervezete filmalosztálya által összeállított és már említett) névsorában, akik „hazafiatlan, náci, antidemokratikus és áruló, valamint háborús uszító magatartásuknál fogva a mozi vásznán semmiféle tevékenységükkel nem szerepelhetnek”.[17] Szintén nem olvasható Szilassy neve a magyar háborús bűnösök ún. második listáján, amelyen pedig több színész is rajta van.

A „fasiszta irányú” és szovjetellenes könyvek, zeneművek filmek május közepi újabb, a korábbinál terjedelmesebb, szintén hivatalos listája viszont már említi Szilassyt.[18] Szintén szerepel neve a Magyar Közlöny betiltott filmeket felsoroló Hirdetményében.[19]

A színésszel kapcsolatban ekkor már egyre fantasztikusabb hírek láttak napvilágot. A háború utolsó napjaiban Passauban állítólag hazafias verseket szavalt és az árulók felkoncolására biztatott Kassai Ferenc nemzetvédelmi és propagandaminiszter megbízásából,[20] főhadnagyi egyenruhában „boldogan beszélgetett” Szálasival a nyilas kultúrértekezleten,[21] de „kiderült”, hogy eredeti nevén, mint Szabó László főhadnagy nemcsak a Margit körúti börtön nyilas rabjait szabadította ki, hanem részt vett emberek megkínzásában és a Duna-parti tömeggyilkosságokban is.[22] A Világ címlapon számolt be arról, hogy „meg nem erősített hírek szerint” Albrecht főherceggel együtt külföldön letartóztatták,[23] ami éppúgy nem bizonyult igaznak, mint az a tudósítás, hogy volt felesége „résztvett a köztársaságellenes összeesküvésben és szállást adott több olyan személynek, aki a rendőrség elől bujkált”.[24]

Az emigráció; Szilassy László magyarországi megítélésének változása

Jóllehet a háborús bűnök kérdésének háttérbe kerülése, a diktatúra kiépülése és megszilárdulása Szilassyt „fasiszta” színésztársaival együtt kiszorította az újságok hasábjairól, ám a ténytől függetlenül a velük kapcsolatos hivatalos felfogás természetesen nem változott. (Legfeljebb Kiss Ferenc és Páger Antal esetében 1956-ban – közvetlenül a forradalom előtt, amikor Páger visszatért az országba, Kiss Ferenc pedig a győri színpadra.)

A magyar közönség ennélfogva nem értesülhetett Szilassy további sorsáról, pályájának a dél-amerikai, az argentínai magyar diaszpórában való folytatásáról. Argentína fővárosa, Buenos Aires rendhagyó szerepet játszott a kisebbségi sorba kényszerült magyar emigráció életében. A határon túli magyarságnak a Kárpát-medencén kívül kizárólag itt maradt fenn tartósan saját színháza. Az 1948. július 12-én alakult Magyar Színjátszó Társaság hét éven át működött Buenos Airesben az 1944. március 19-e után a Madách Színházat irányító, egyúttal a Színészkamara főtitkáraként is dolgozó, tehát az adminisztrációhoz kétségtelenül értő Cselle Lajos igazgatósága alatt. A társulat tagjai között olyan kiemelkedő művészeket találhatunk, mint Páger Antal, Vaszary Piroska, Págerné Komár Júlia, Hajmássy Miklós, Szilassy László, Eszenyi Olga, Tahi Anna Mária és – a jórészt műkedvelőkből álló Délamerikai Magyar Nemzeti Színház megalapításáig – Szeleczky Zita. A repertoáron Móricz Zsigmond, Herczeg Ferenc (Bizánc), Gárdonyi Géza (A bor), Mikszáth Kálmán, Hunyadi Sándor, Harsányi Zsolt, Bónyi Adorján (Az elcserélt ember), Rákosi Viktor, Vaszary János (Egy nap a világ), Kerecsendi Kiss Márton (Az első) darabjai mellett a drámairodalom klasszikusai – Ibsen, Maugham, Scribe, Shaw) darabjai szerepeltek.[25] A társulat léte kegyelmi állapotnak tekinthető. 1955-ös megszűnése után Szilassy Lászlót is utolérte a diaszpórában élő művészek sorsa: szakmájában nem alkalmazták, legfeljebb alkalmi fellépésekhez juthatott, iskolai ünnepségeket rendezett.[26] 1960-as brazíliai honosítási papírján a foglalkozás rovatban a díszlettervező szerepel.[27]

Szilassy személyét ugyan keveset említették Magyarországon a nyolcvanas évek végéig, ám a róla szóló, hivatalosnak tekinthető álláspont az 1945-öt követő negatív kontextuson – a háborús és népellenes bűnösségen, a szélsőjobboldaliságon – alapult. Éppen a Kétszer kettő apropóján (ebből az 1944-es alkotásból vágták ki a színészt és helyettesítették Várkonyi Zoltánnal) említi népszerű filmtörténeti sorozatában Sas György Szilassyt „hírhedt nyilas »szépfiú-színész«”-ként, „aki a megvert fasisztákkal elmenekült”. (Sas 1965, 25. p.) Vélt vagy valós politikai felfogásának minősítése olykor összeolvad tehetségének értékelésével. Ahogyan Ábel Péter fogalmazott az 1973-as Új Filmlexikonban: „A harmincas évek végén, a negyvenes évek elején sokat foglalkoztatott szerelmes színész, szalonvígjátékok hőse. Népszerűségét elsősorban külsejének köszönhette. A jobboldali művésztársadalomnak közismert alakja volt. Eredeti nevén, mint Szabó László főhadnagy részt vett az 1944. október 15-i Szálasi-puccsban. A nyilasuralom bukása után Ausztriába, majd Latin-Amerikába szökött.” (Ábel 1973, 512. p.)

Másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy Szilassy Lászlóval kapcsolatban valamiféle paradigmaváltás kezdődjék, hogy aztán végpontján az is ugyanolyan kritikátlan védelembe, sőt apológiába menjen majd át, mint amilyen kritikátlanok voltak vele szemben nem sokkal korábban démonizálói. A kiindulópontot a Filmkultúra 1987. decemberi száma jelentette, címlapján a változás szándékát szimbolizálva Szilassyval és a más okokból szintén sokáig nemkívánatosnak tekintett Karády Katalinnal. A folyóirat hazalátogatása alkalmából hosszan foglalkozott a negyvenes évek második felében Párizsba költözött rendezővel, Hamza D. Ákossal. A lapban közölt beszélgetés során a rendező az 1945 óta elterjedthez képest Szilassyról jóval árnyaltabb képet fogalmazott meg. Nemcsak fölmentette őt a legtöbb addigi vád alól, de megalapozta azt a máig uralkodó narratívát, amely névazonosságon alapuló félreértéssel magyarázza a színész ellen megfogalmazott vádakat: „Egyébként Szilassy korántsem volt annyira jobboldali, mint ahogy ez máig él a köztudatban. Amikor én a Szíriuszt forgattam vele, a legvadabb baloldali negyvennyolcas kuruc magyar volt. Nemcsak azért, mert a filmbeli szerepe ezt kívánta, hanem valóban így érzett akkoriban. Ezután bolond módon beleszeretett Szeleczkybe [Szeleczky Zita színésznőbe], akinek úgy akart beférkőzni a kegyeibe, hogy elkezdett jobboldaliaskodni. A nyilasok úgynevezett számonkérő székének a vezetője ebben az időben egy Szilassy László nevű százados volt. Az ő rémtetteit, kegyetlen tömeggyilkosságait a névazonosság miatt sokan a filmszínésznek tulajdonították. A történelem nagyon ferdén és súlyosan ítél ezáltal róla, pedig neki semmi köze nem volt ahhoz a Szilassy Lászlóhoz, még csak kinézésre sem hasonlítottak, az egy zömök ember volt. A filmszínész Szilassy mint tartalékos repülő főhadnagy 1944-ben Szabó László néven bevonult. Ez volt ugyanis az eredeti neve, a hadseregben pedig nem szerepelhetett színésznéven. Ha lett volna a számonkérő széknél, ott is csak Szabó László néven szerepelhetett volna.” (Balogh 1987, 42–43. p.)

A személycsere motívumán alapult az a rehabilitáció gesztusát megadó kétrészes Ábel Péter-cikk is 1990 májusában, amely máig hivatkozási alap Szilassy ártatlanságának hangsúlyozásakor. Az írás kiindulópontja: Ábel imént idézett, az Új Filmlexikonban megjelent sorainak megcáfolására szólítja fel a szerzőt a színész fia, ifj. Szabó László. A múltfeltárás innen indult. (Ábel 1990a, 18. p.) A család, kortárs színészek bevonásával zajló, ám távolságtartást és tárgyilagosságot ígérő vizsgálat – Hamza D. korábbi érveit megerősítő – eredményt hozott. A személycserét Szilassy László százados és Szilassy (Szabó) László színész esetében adatokkal támasztotta alá Ábel Péter.[28] Egyetlen vádpontot látott igazoltnak, hogy a színész 1944. október 15-én (civilben, nem pedig SS-egyenruhában) részt vett a Margit körúti nyilas fogolyszabadításban. (Ábel 1990b, 36. p.) A kegyetlenségekre viszont Ábel nem talált adatokat; ugyanakkor Szilassy-ügyben ő sem merte végérvényesen letenni a garast. „Ha bűntelen volt, talán nem kellett volna elhagynia hazáját. Történelmi sorsfordulók közepette persze nehéz érzelmek nélkül, józanon dönteni. Így történhetett ez Szilassy László esetében is, hacsak ez a kép nem módosul róla valamilyen új, ezután előkerülő dokumentum alapján” – fogalmazott. (Ábel 1990b, 37. p.)

Ennek ellenére az ezt követő, Szilassyval foglalkozó írásokból eltűnt a kétely; Ábel Péter szövegéből a későbbi publikációk csak a „bűntelenségre” vonatkozó passzusokra hivatkoznak, azokat veszik át. Mudrák József Szilassy-monográfiája – a művész életének eddigi legteljesebb összefoglalója – 2008-ban jelent meg az Attraktor Kiadó gondozásában. A szerző ugyan számtalan, addig ismeretlen, elsősorban filológiai tényt, illetve korábban nyilvánosságot nem kapó fényképet is közzétett, ám munkája nagyrészt figyelmen kívül hagyja a kritikai történetírás metodológiáját, Szilassy iránt erősen elfogult. Emellett nagyon keveset foglalkozik a színész 1944–45-ös tevékenységével. Igaz, részletesen idézi Szilassy menekülésének kalandfilmbe illő epizódjait, a színész ugyanis az ostromgyűrű bezárultakor Budapesten rekedt, végül március elején sikerült átjutnia a fronton a német–magyar vonalak mögé. (Mudrák 2008, 124–126. p.) Ám az ellene felhozott vádakat nem vizsgálja, hanem mint rágalmakat visszautasítja, és csupán megismétli Ábel Péter állítását, hogy a művészt összekeverték egy nyilas érzelmű, azonos nevű századossal. (Mudrák 2008, 127–128. p.) Nem keresi a választ tehát azokra a kérdésekre, hogy miért volt Szilassy a kevés színész (Gárdos Kornélia, Szeleczky Zita, Alapy Nándor, Kiss Ferenc és Páger Antal) között, akiket meghívtak a nemzetvezető kultúrértekezletére, vagy hogy volt-e köze a Margit körúti nyilas fogolyszabadításhoz. Különböző változatokban, de más tanulmányokban is nagyjából ezek a motívumok ismétlődnek.[29]

Szilánkok 1944–45-ből

Hogy mi történt pontosan Szilassy Lászlóval 1944–45-ben, mikor és hogyan juthatott tévútra a színész, s hogy fűződik-e bármiféle bűn a nevéhez, arra egyelőre nem lehet választ adni. Tény, hogy a nyilasok ellen folytatott perekben, a nyomozati anyagokban eddig nem sikerült rábukkanni Szilassyval kapcsolatos terhelő adatra. A rendelkezésünkre álló dokumentumok nem erősítették meg azokat a sajtóban is megszellőztetett híreket, amelyek konkrét eseteket említenek.[30] A rendelkezésünkre álló sajtóanyagok – háttérben az eddig említettekkel – legfeljebb árnyalni tudják a jelenlegi képet, Szilassy László és a szélsőjobboldal viszonyáról perdöntő bizonyítékot nem tudnak kiállítani.

Figyelemre méltó apró tény például, hogy 1944 novemberében, tehát már a Szálasi-féle hatalomátvétel után a nyilas filmcenzúra Manninger János Kétszer kettő című filmjét betiltotta: az 1945 után újraforgatott alkotást „erkölcsi problémák” és „közösségellenes tendenciák” miatt nem tartották alkalmasnak a vetítésre.[31] A tilalom ténye – implicite Szilassy kiemelt politikai helyzetére is utalva – a korabeli sajtóközlemény szerint „szakmai körökben élénk feltűnést keltett”, mert „a Kétszer kettő férfi főszerepét Szilassy László játssza”.[32]

Egyértelműbben utal Szilassy privilegizált politikai helyzetére az a kisebb sajtópolémia, amely 1944 decemberében alakult ki a színész katonai szolgálatának apropóján. Az előzmény, hogy a napilapok – a színészek közül egyedüliként – tették közzé a hírt, hogy Szilassy László, „a népszerű filmbonviván is bevonult csapattestéhez. Szilassy régi katona és jelenleg mint tüzérfőhadnagy teljesít szolgálatot”.[33] Persze más színészek is katonáskodtak, például a pályakezdő Halász Géza (1919–1957), akivel a Magyar Ünnep című képes hetilap egyik utolsó számában, 1944. december elején jelent meg interjú abból az alkalomból, hogy frontszolgálata elismeréseként zászlóssá léptették elő. Ebben Halász ugyan neve említése nélkül, de felismerhetően a katonaságnál irodai munkát végző Szilassy Lászlóra utalva néhány keresetlen szóval emlékezik arról a színésztípusról, amelyik közhírré teszi bevonulását, miközben nem teljesít frontszolgálatot: „Hallottam regéket mesélni színészek »önfeláldozó« katonai szolgálatáról, mely a valójában [sic!] sokszor nem egyéb, mint íróasztal melletti hősiesség – én a magam részéről nagyon elítélem ezt a módszert. Ha egy színész, bármilyen körülmények és előzmények folytán, katona lesz, legyen egészen az. Ne csak a száját jártassa, hanem menjen ki az arcvonalra is. Könnyű jólszabott egyenruhában feszíteni a nagy nyilvánosság előtt – mely azonban egészen véletlenül, valahogy mindig ugyanaz a nyilvánosság, mely színészi minőségében szokta tömjénezni a művész urat. Tessék komiszba öltözni és fegyvert fogni a gondosan ápolt kezekbe! Mert csak ebben az esetben van joga, hogy elmondhassa magáról: katona vagyok! […] Részt kell venni a harcokban és csak azután szabad harcra buzdítani a többieket – különben hamis a hang, mely biztatni akar!”[34]

A nyilas központi pártlap, az Összetartás meglepően gyorsan, a Magyar Ünnep megjelenése után egy nappal reagált is a háborús helyzetben kétségtelenül marginális interjúra, nyilvánvalóan Szilassy Lászlóra vonatkoztatva Halász Géza szavait. A pártújság jegyzetírója úgy vélte, Halász „elvetette a sulykot”, amikor „félre nem érthető célzásokat tett arra az élvonalbeli művészünkre, akinek szélsőjobboldali felfogása és bátor kiállása mindenki előtt ismeretes! Úgy látszik, hogy a nyilatkozó művészünk elfelejtkezett arról, hogy nálánál jóval értékesebb és harci tettekben is kiválóbb egyénről szőtte a rágalmat. Minden esetre tudomására hozzuk, hogy az általa szapult művészünk a hatalom átvételének óráiban maga is tettlegesen részt vett az ügy diadalra vitelében. Több társának az élén kiszabadította a Margit körúti fogházban raboskodó hungarista harcosokat.”[35]

Szilassy Lászlónak a szélsőjobboldalhoz fűződő kapcsolatát támasztja alá – azon túl, hogy az Összetartás pozitív tónusban emlékezett meg a Margit körúti fogolyszabadításban való, később vele kapcsolatban rendre emlegetett részvételéről – a Győri Nemzeti Hírlap március 22-i, tehát hónapokkal későbbi riportja a színészről. A cikk részben a Hamza D. Ákos és Ábel Péter által említett személycsere jelentőségét is megkérdőjelezi. Az előzmény: Szilassy 1944 decemberében sikertelenül próbálta meg elhagyni a bekerített Budapestet, majd szovjet fogságba esett. Az ezután történteket Mudrák József róla szóló monográfiája így foglalja össze: „Sikerült megszöknie, de újból fogságba esett. Az oroszok több hónapig kényszermunkát végeztettek vele (árkot ásott), közben megfigyeléseket tett az oroszok felszereltségét, harci morálját és az elfoglalt területen lévő magyar lakosság, valamint a hadifoglyok irányában tanúsított viselkedésüket illetően. […] Sikerült megszöknie és eljutnia a magyar–német csapatokhoz.” (Mudrák 2008, 124. p.)

A Győri Nemzeti Hírlap újságírója találkozott is a szerencsésen frontot váltó színésszel egy közelebbről meg nem nevezett magyar SS-alakulat parancsnokságán, ahol „toprongyosan jelentkezett”.[36] (Szilassynak az emigrációban született visszaemlékezése szerint: „Bián, Torbágyon, Bicskén keresztül hajtottak bennünket az oroszok, egész Csákvárig, ott a Fehérvár felől előnyomulókkal indultak a Vértesnek. Sohasem hittem volna, hogy ezeken az idillikus vidékeken egy hónapon át, éjszaka, hóban, lövészgödröket ássak orosz gyalogosoknak! Amíg dolgoztam, figyeltem az orosz vonalat, kerestem a rést, ahol kibújhatnék. Három övezeten kellett volna átmennem, ismertem az összes géppuskafészkeket, de a nagy hó miatt csak az első olvadás után, március első éjszakáján indulhattam. […] Az első vonal előtt teljes aknásítás volt, de ismertem az orosz aknatelepítést és mint a macska, szökelltem az aknák között négykézláb. Ki is értem szerencsésen, elmaradtak az utolsó aknadugók. […] A virradatban előttem állt egy tüzérségi fedezék, épp egy huszár feje kandikált ki rajta. »Hé, koma!« – kiáltottam rá. Bajtársam fegyvere után kapott. »Ne lőj, öregem!« »Ki vagy?« »Szilassy hadnagy.« […] S ekkor megjelent háta mögött egy szakaszvezető, belenézett szakállas arcomba, vizsgált hosszan és szívéből szakadó hangján nagyot kanyarított s hozzátette: Az a csakugyan. Ismerem a mozibul.”) (Idézi: Mudrák 2008, 125. p.)

„Március 1-ről 2-ára virradó éjszaka csúsztam át a bolsevista állások között huszárjaink vonalába […] a Vértes-hegységben” – mondta Szilassy 1945 elején a Győri Nemzeti Hírlap munkatársának. A cikk szerint a parancsnokságon megdöbbenve fogadták, „mert régi elveszettnek hitt bajtársra ismertek benne: Szilassy László SS főhadnagy állt az ajtóban… […] A nagy sikereket megért, sokat ünnepelt színész, – mint az köztudomású, – a múlt évben, az októberi események előtti napokban felajánlotta szolgálatait a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségnek, bevonult a magyar SS harccsoportba s az elnökségre került, mint a parancsnok egyik legbizalmasabb munkatársa.” Szilassy a fent rögzítettekhez hasonlóan számolt be hányattatásáról, levonva a tanulságot is: „Most itt vagyok, hála a jó Istennek! Pihenek egyet, aztán újra eljövök közétek, mert veletek akarok harcolni a győzelemig.” Az írás végén a színész megemlít néhány, a budapesti Szabadság 1945. február 8-i számában, tehát a frontvonal túloldalán megjelent néhány cikket. (A 8-i Szabadságban valóban olvashatók az említett írások.) Meneküléséről beszámolt a Nyilaskeresztes Párthoz tartozó újságíró-barátjának, Somody Istvánnak is Nyugat-Magyarországon, vele egy művészestén találkozott.[37] Somody emlékei szerint a színész ekkor tartalékos főhadnagy volt. A megbeszélt hosszabb találkozóra már nem kerülhetett sor közöttük, a nyugat felé meglódult front időközben menekülésre kényszerítette őket.

Mindezek csupán szilánkok, töredékek. Ugyanakkor olyan töredékek, amelyek érdemben árnyalhatják a színésznek a szélsőjobboldalhoz fűződő viszonyáról való eddigi tudásunkat.

Hivatkozott források

MNL OL

K 159. 53. cs. Mozgóképek ellenőrzési ügyei, 1944.

Hírlapok, hetilapok

Győri Nemzeti Hírlap, 1945. március

Kossuth Népe, 1948. február

Magyar Közlöny, 1945. február, március, június.

Magyar Nemzet, 1945. május, 1994. január.

Magyar Ünnep, 1944. december

Magyarság, 1941. július, 1944. október, 1944. november

Összetartás, 1944. december

Szabad Magyarság, 1957. április

Szabad Nép, 1945. május

Szabadság, 1945. március, április

Új Élet, 1974. július

Új Magyarság, 1944. október

Világ, 1945. június, 1946. június, 1947. január, augusztus

Világosság, 1946. május

Irodalom

Ábel Péter 1990a. Történelmi nyomozás I. Szilassy László vagy Szabó? Színházi Élet, május 6.

Ábel Péter 1990b. Történelmi nyomozás II. Szilassy László vagy Szabó? Színházi Élet, május 13.

Ábel Péter (főszerk.) 1973. Új Filmlexikon. L-Z. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Balogh Gyöngyi (szerk.) 1987. Élő filmtörténet. Hamza D. Ákos a Magyar Filmintézetben. Filmkultúra, december.

Horányi Károly 2010. Vád és emlékezet. Lezáratlan eljárások Szabó Lőrinc ügyében. Kortárs, 1. sz. 3–28. p.

Kabdebó Lóránt (szerk.) 1993. Harminchat év. Szabó Lőrinc és felesége levelezése. II. kötet (1945–1957). Budapest, Magvető Könyvkiadó. konyvtar.dia.hu/html/muvek/SZABOL/szabol01654a_kv.html. Letöltés időpontja: 2023. október 5.

Miklós Zoltán 2015. Tolnay Klári egyik filmes férfipartnere, Szilassy László. In Sirató Ildikó (szerk.): Színháztörténeti konferencia 2014. Tolnay 100 – A 20. századi (színész)nő választásai. Konferencia a 20. századi magyar színészet, a színészek és közönségük történetéről. 2014. október 30–31. Vígszínház, Házi Színpad. Raszter Könyvkiadó és nyomda.

Mudrák József 2008. Volt egyszer egy filmsztár. Szilassy László élete. Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor Kiadó.

Papp István 2014. A magyar Jud Süss. Kádár Lajos Ártatlanok? című színdarabjának története. II. Betekintő, 4. 1–18. p.

Sas György 1965. Hetven év a Boulevard des Capucines-től a Gyarmat utcáig. A magyar film regénye. Film Színház Muzsika, április 2.

Sas György 1990. Színészek földön és egen. Déryné vándorútjai a XX. században. Film Színház Muzsika, február 17.

Zinner Tibor 2011. A magyarországi népbíráskodásról a XXI. századból visszatekintve. In Pártatlan igazságszolgáltatás vagy megtorlás? Népbíróság-történeti tanulmányok. Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 136–160. p.

Zinner Tibor–Róna Péter 1986. Szálasiék bilincsben I. A Hűség Házától az Andrássy út 60-ig. Budapest, Lapkiadó Vállalat.