A kölcsönszavak beépülése a magyar nyelv szlovákiai változataiba1

A hetvenéves Vörös Ottónak ajánlom
tisztelettel és szeretettel

Bevezetés

A magyar nyelv szlovákiai változataiban található koiné jellegű, vagyis az egész szlovákiai magyar nyelvterületen használatos, az 1918 utáni uralomváltás után bekerült kölcsönszavakkal számos tanulmány és szakcikk foglalkozik (a hivatkozásokat l. alább); jóval kevésbé kutatott terület viszont a szlovákiai magyar nyelvjárásokban található szlovák, ill. nyugati szláv kölcsönszavak kérdése. A kölcsönszavak tanulmányozása során eddig a fő hangsúly a szóanyag osztályozásán volt, elsősorban a kölcsönszavak típusai és a fogalomkörök szerint. Ebben a munkámban a szlovákiai magyar nyelvváltozatokban található, akár regionális, akár koiné jellegű kölcsönszavak nyelvi beépülésével foglalkozom, amely nagyon érdekes és egyetemes magyar, sőt általános nyelvészeti szempontból is tanulságos kérdés.

Dolgozatom első részében röviden jellemzem a kontaktusjelenségek említett két rétegét (a regionális, ill. koiné jellegű szókészleti elemek kettősségéről van szó, amely többé-kevésbé azonosítható az 1918 előtti és 1918 utáni kölcsönzések kettősségével), majd pedig bemutatom a kölcsönszavak főbb típusait. Munkám érdemi részében a kölcsönszavak nyelvi beépülésének kérdésével foglalkozom, nyelvi síkonkénti elrendezésben (hangtani, alaktani és jelentéstani).

Az a nyelvi anyag, amelyre dolgozatom épül, különböző forrásokból származik. A szlovákiai magyar nyelvváltozatok régi rétegébe tartozó példáim saját nyelvjárásgyűjtésem kéziratos anyagából, szakirodalmi közlésekből,2 valamint a Comenius Egyetem BTK magyar tanszékén készült szakdolgozatokból3 valók. Az újabb rétegbe tartozó példák fő forrása a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat munkatársai által épített Termini magyar–magyar szótár és adatbázis,4 de munkámhoz felhasználtam a szlovákiai magyar nyelvművelő irodalmat5 és a már említett szakdolgozatokat is.

A Termini internetes lexikális adatbázis határon túli (ht) vonatkozású magyar szavakat és állandósult szókapcsolatokat tartalmaz (köztük olyan közmagyar lexémákat is, melyeknek a ht változatokban sajátos alakváltozata, jelentése, stílusértéke van, vagy pedig sajátos vonzattal használatosak). Építése egy évtizede, 2003 óta folyik az MTA anyagi támogatásával; 2007 óta minden érdeklődő számára hozzáférhető a világhálón.6 A határon túli magyar lexikális adatbázis építése a határon túli és magyarországi kutatókat tömörítő Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat7 egyik legfontosabb kutatási programja, amely „határtalanítás” néven kezd közismertté válni.

A kontaktusjelenségek két rétege a magyar nyelv szlovákiai változataiban

Ha nem számítjuk a magyar nyelv egészét ért szlovák, ill. nyugati szláv nyelvi hatás nyelvi következményeit, a magyar nyelv szlovákiai változataiban található szlovák, ill. nyugati szláv kontaktusjelenségeknek két rétegét kell megkülönböztetni. Az egyikbe a nyugati szláv, ill. szlovák nyelvjárásokból az északi magyar nyelvjárásokba bekerült kontaktusjelenségek tartoznak, a másikba a Csehszlovákia 1918-ban történt megalakulása után a kisebbségi helyzetbe került magyarok nyelvébe a szlovákból (és részben a csehből) bekerült kontaktusjelenségek sorolhatók.

A kontaktusjelenségeknek ez a két rétege meglehetősen eltér egymástól. A régebbi réteg természetes, vagyis a spontán módon, a két etnikum együttélésének következményeként kialakult népi kétnyelvűség révén jött létre regionális szinten hosszú évszázadok folyamán. Az ide tartozó elemek tájszavak vagy hang-, alak-, ill. mondattani nyelvjárási jelenségek, amelyek a szlovákiai magyar nyelvterület egy-egy kisebb-nagyobb régiójában élnek, sokszor pedig folytatólagosan a trianoni határ túloldalán is, a mai Magyarország területén. Ezek közt éppúgy találunk kölcsönzéstermékeket, mint a nyugati szláv, ill. szlovák helyi lakosság nyelvcseréje révén létrejött maradványjelenségeket.8 A kölcsönszavak jelentős része a mindennapi beszélt nyelv, ill. a különféle régi szakmák szókincséhez tartozik.

A régi réteg kontaktusjelenségei területhez kötöttek, azaz eltérő módon és mértékben érvényesülnek a nyelvterület egyes részein, attól függően, milyen módon és mértékben érintkezett, ill. keveredett egymással a magyar és a nyugati szláv/szlovák lakosság. Feltűnő mértékben jelentkeznek a kontaktusjelenségek pl. Nyitra környékén, ahogy erre már régen felfigyeltek: „Legkevésbé sem csodálkozhatunk, hogy a tótság között a szó legszorosabb értelmében elszórva élő nyitrai palócok nyelvébe a tót szavak behatolása oly tág utat tudott magának törni, hogy beszédjüket tarkítva, az első pillanatra is feltűnővé teszi. Vannak községek, melyeknek nyelve csak úgy hemzseg a tót szavaktól […]” (Turzó 1899, 451–452. p.). Hasonló a helyzet néhány nyelvjárásszigeten, így pl. Vágán és Magyarbődön, amit leginkább nyelvcsere folytán kialakult maradványhatással lehet magyarázni (Lanstyák 2003).

A kontaktusjelenségeknek e régi rétegébe tartozó elemek és jelenségek kialakulásában a mai élő, tömegméretűvé vált magyar–szlovák kétnyelvűség természetesen nem játszott szerepet, sőt e kontaktusjelenségek egy része egyenesen kiveszőben lévő archaizmus, amelyet inkább csak az idősebb egynyelvű nyelvjárási beszélők használnak, sőt sokszor már csak ismernek; a mai kétnyelvű beszélők többségének magyar szókincsébe nem tartoznak bele. Bár vannak köztük olyan elemek is, amelyekre a mai magyar–szlovák kétnyelvűség megerősítőleg hat (s így pl. lassítja a nyelvjárásokból való kihalásukat, vagy egyenesen hozzájárul terjedésükhöz), ez a réteg mégis alapvetően „zárt készlet”-nek tekinthető, a bele tartozó elemek száma nem nagyon változik, ha mégis, inkább csökken, mint növekszik.

Mindezekkel szemben a kontaktusjelenségek újabb, 1918 utáni rétege mesterséges, azaz hatóságilag kezdeményezett és támogatott kényszerkétnyelvűség következtében jött létre az elmúlt évtizedekben. Részben az előző réteghez hasonlóan a beszélők közvetlen érintkezése révén átkerült, a mindennapi beszélt nyelvhez tartozó elemeket – nagyrészt szavakat és szókapcsolatokat – tartalmaz, ám ezenkívül nagy számban találhatók benne fölülről bekerült, a hivatalok, a művelődési intézmények, az iskolák, a munkahelyek, a központi sajtó, a kereskedelem által terjesztett elemek is. Használatuk jórészt a mai Szlovákia területére korlátozódik, bár a határ menti érintkezés révén néhány szó átkerült a határ túloldalán élő magyarországi magyar (Hu) beszélők egy részének nyelvhasználatába is, és még inkább passzív szókincsébe. Szemben a régi réteggel, az új rétegben még a közvetlen napi érintkezés során átkerült szavak nagy része is az egész szlovákiai nyelvterületen él, nem csupán egy-egy kisebb-nagyobb régióban. E réteg kizárólag kölcsönzéstermékekből áll, maradványjelenségek nem találhatók bennük.9 Nyitott készletről van szó, amely a magyar–szlovák kétnyelvűség élő és tömegméretű mivolta következtében állandóan gyarapodik újabb elemekkel, miközben megfigyeléseink szerint az elemek egy része háttérbe is szorul, bár megfigyeléseinket empirikus kutatásokkal kellene igazolni.

A közvetlen kölcsönszavak nyelvi beépülésének általános kérdései

A szó tágabb értelmében vett közvetlen kölcsönszavaknak két nagy csoportját különböztethetjük meg: a szorosabban vett közvetlen kölcsönszavakat, valamint az alaki kölcsönszavakat. A közvetett kölcsönszavaknak két válfaja van: a kalkok és a jelentésbeli kölcsönszavak; ez utóbbi csoporton belül sajátos alcsoportot alkotnak a stílusbeli kölcsönszavak. Kölcsönszavak fölhasználásával újabb lexémák is alakulhatnak: ha ezek is átadó nyelvi mintát követnek, másodlagos, ill. többedleges kölcsönszókról beszélünk. Az átadó nyelvi mintától többé-kevésbé függetlenül létrejött szókészleti egységeket önálló alkotásoknak nevezzük; ezek ugyan nem kölcsönszavak, mégis célszerű őket azokkal együtt tárgyalni.

Ahhoz, hogy megértsük az egyes kölcsönszótípusok egymástól való eltérésének lényegét, meg kell ismerkednünk két háttérfogalommal, az „átvétel”-lel és a „helyettesítés”-sel. Ezek Einar Haugen klasszikus tanulmányából (1949, l. még 1972) származnak, s a kölcsönzés két módjára vonatkoznak. Az „átvétel” a kölcsönzésnek az a módja, melynek során átadó nyelvi hangtestek vagy hangtestelemek (fonémák, fonémasorok, morfémák) kerülnek át az átvevő nyelvbe, pl. szl. chrípka > Fv chrípka (> Fv chripka).10 Ezzel szemben a „helyettesítés” a kölcsönzésnek az a módja, melynek során az átadó nyelvi elemek helyett nekik megfeleltetett átvevő nyelvi elemek válnak használatossá úgy, ahogy az átvevő nyelvben korábban nem voltak használatosak. A morfémák szintjén ennek egyik módja az, hogy a korábban is meglévő átvevő nyelvi elemek újszerű módon kombinálódnak egymással (tükörfordítás), pl. a Km alap és Km iskola szavak összetételéből keletkezett a Fv alapiskola ’általános iskola’ szó a szl. základná škola állandósult szókapcsolat elemeinek azonos alapjelentésű közmagyar elemekkel való helyettesítésével. A morfémaszinten történő helyettesítés másik módja az, hogy az addig is meglévő átvevő nyelvi elemek korábban elő nem forduló kontextusban válnak használatossá (jelentéskiterjesztés), pl. a közmagyar nyomda szó a szl. tlačiareň ’nyomda’, ’számítógép nyomtatója’ szó hatására a Fv nyelvváltozatokban a ’nyomda’ jelentés mellé fölvette a ’számítógép nyomtatója’ jelentést is. A fonémák, fonémaértékkel nem rendelkező beszédhangok és hangszínárnyalatok szintjén történő helyettesítés a strukturalista nyelvtörténetből is jól ismert hanghelyettesítés (l. Haugen 1949, 288. p., 1972, 82. p.; magyarul Kontra 1981, 14. p.), pl. a szl. chrípka szónak Fv hripka és Fv kripka változata is kialakult, melyben a magyar fonémarendszerből hiányzó szl. ch fonéma h, ill. k fonémával helyettesítődött.

Az „átvétel” nem azonosítható a fönt említett „közvetlen kölcsönzés”-sel, a „helyettesítés” sem a „közvetett kölcsönzés”-sel, ugyanis – amint a fönti meghatározásokból is látszik – az átvétel és a helyettesítés nem csupán a lexémák és morfémák szintjén érvényesül, mint a kölcsönzés, hanem azok alatt is. Így például a Fv chripka ’influenza’ szó föntebb említett hripka és kripka változatai alapvetően átvételek (és nem helyettesítések), mivel az átadó nyelvi hangtest került át a magyarba, ugyanakkor az átadó szl. chrípka alaknak első, a magyarban meg nem lévő fonémája a h, ill. a k fonémával helyettesítődött, azaz fonematikus szinten helyettesítés történt (ahogy ezt egyébként a történeti irodalom is nevezi).11

Bár a közvetett kölcsönszavak kialakulását is értelmezhetjük az átvevő nyelvi anyag beépülésének sajátos módjaként, a közvetett kölcsönszavakkal dolgozatomban nem foglalkozom. A kölcsönszó-beépülést ezért olyan folyamatként határozom meg, melynek során az átvevő nyelvbe átvétel által átkerült átadó nyelvi elem úgy változtatja meg az átvevő nyelvben a hangalakját, alaki szerkezetét és jelentését, hogy az minél közelebb álljon a hozzá hasonló (pl. azonos szófajú, alaki szerkezetű, jelentéskörű stb.) átvevő nyelvi szavakéhoz, s így minél jobban belesimuljon az átvevő nyelvi diskurzusokba, ezzel pedig az átvevő nyelvi rendszerbe is (vö. Winter-Froemel 2008, 159. p.). A nyelvi beépülés a kölcsönszavak meghonosodásának fontos mutatója (Poplack–Sankoff 1984, 104. p.). Amíg egy kölcsönszót csak kétnyelvű beszélők használnak, hang- és alaktani ingadozásnak van kitéve (Grosjean 1982, 316–317. p.; vö. Kontra 1990a, 69. p.).

Egy közvetlen kölcsönszó beépülésének folyamata addig tart, amíg az az egynyelvűek beszédében is szilárdan meg nem állapodik. Ennek során a közvetlen kölcsönszó hangalakja nemegyszer hozzáidomul az átvevő nyelv hangrendszeréhez, alaki szempontból – ha szükséges – olyan toldalékot vesz fel, mely lehetővé teszi az átvevő nyelvi közlésekbe való akadálytalan beillesztését, jelentéstani szempontból pedig elég gyakran előfordul, hogy az átvevő nyelvinél specializáltabb denotatív jelentésben válik használatossá. A kölcsönszavak szintaktikailag is beépülnek a közlésbe, de ezt a kérdést nem vizsgáltam, tekintve, hogy példáim zöme nem szövegekből való. A beépült szavakra jellemző, hogy az eredeti szavakhoz hasonlóan tovább alakulhatnak az átvevő nyelvben: az eredeti szavakkal együtt hangváltozásokon mehetnek át, képzett vagy összetett szavak alapjául szolgálhatnak stb. (vö. Poplack–Sankkoff 1984, 100. p.).

Mindezek a folyamatok jól megfigyelhetőek a Fv nyelvváltozatokban is, méghozzá nemcsak a szavak régi, 1918 előtti rétegében, hanem az újabban, az 1918 utániban is. Dolgozatom érdemi részében ezeknek a folyamatoknak a 20. és 21. századi Fv nyelvváltozatokban fellelhető nyomait mutatom be.
A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a kölcsönszavaknak nemcsak a nyelvi beépülése érdekes nyelvészeti kérdés, hanem a társadalmi beépülésük is (l. Poplack–Sankoff 1984, 101. p.; Poplack–Sankoff–Miller 1988, 62. p.); a kölcsönszavak egyes csoportjai jelentősen különböznek a tekintetben, mennyire fogadják el, ill. használják őket az egyes társadalmi, ill. korosztályi rétegekhez tartozó beszélők. A szavak társadalmi és nyelvi beépülése közt szoros kapcsolat van (vö. Treffers-Daller 2007); pl. a Fv kölcsönszavak közül a legjobban azok épülnek be az átadó nyelv hangrendszerébe, amelyeket széleskörűen használnak az iskolázatlan, főleg nyelvjárási beszélők. Egy lexéma kölcsönszó (sőt: „jövevényszó”) státuszának legegyértelműbb bizonyítéka, ha az adott kétnyelvű beszélőközösség egynyelvű tagjai is használják (vö. Poplack–Sankoff 1984, 100. p.; vö. még Grosjean 1982, 317. p.); ez persze nem jelenti azt, hogy a csupán kétnyelvűek által használt másodnyelvi eredetű elemek ne lehetnének kölcsönszavak (léteznek olyan kétnyelvű közösségek, amelyekben nem is nagyon vannak egynyelvű beszélők).

Hangtani beépülés

A közvetlen kölcsönszó szinte soha nem használatos az átvevő nyelvben hajszálpontosan az átadó nyelvi alakjában, legalábbis azokban az esetekben, amikor az átvevő nyelv kétnyelvű beszélői első nyelvi akcentussal beszélik a második nyelvüket, amelyből nyelvi elemeket vesznek át. Ilyenkor a kölcsönszavak hangalakját kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja a beszélők első nyelvi artikulációs bázisa.

Az átvevő nyelv fonológiai rendszerét nem érintő, csekély mértékű beépülést (1) fonetikai hanghelyettesítésnek nevezhetjük, hogy így megkülönböztessük a (2) tulajdonképpeni hanghelyettesítéstől, a fonológiai hanghelyettesítéstől (fonémahelyettesítéstől), melynek során az átvevő nyelvben az érintett beszédhang fonológiai értéke változik meg az átadó nyelvihez viszonyítva.

Az átvevő nyelvbe való hangtani beépülés során bekövetkező hangváltozásokat nemcsak az teszi szükségessé, hogy egyes beszédhangoknak önmagában a kiejtése gondot okoz az átvevő nyelv beszélőinek, hanem az is, hogy a két nyelvben sok esetben nem egyformák a fonémasorrendi szabályok, s az átvevő nyelvben szokatlan hangszekvenciákat a beszélők igyekeznek kiküszöbölni, még akkor is, ha azok nem tartalmaznak olyan beszédhangot, melynek ejtése önmagában nehézséget okozna az átvevő nyelvben. Így például a szlovák nyelv több mássalhangzó-kapcsolatot tűr meg szó elején, mint a magyar, ezért a hangtani beépülés során bekövetkezhet az átadó nyelvben gyakori (3) szóeleji mássalhangzó-torlódás feloldása; elvileg bizonyos szóbelseji vagy szóvégi mássalhangzó-torlódások is indokolttá tehetnék a szó hangszerkezetének megváltoztatását, de erre jelenleg nincs példánk. További hangváltozásokat tehet szükségessé a magyarban mint átvevő nyelvben (4) az átadó nyelvi szótagalkotó r és l kiküszöbölése (vö. Sándor 2004, 64–66. p.; Benő 2008, 71. p.), (5) az átadó nyelvben általános vegyes hangrendűség megszüntetése, azaz a magyar nyelv hangrendi szabályaihoz való alkalmazkodás, valamint az átadó nyelvben elég gyakran előforduló (6) rövid o helyettesítése, melyre azért van szükség, mert a legtöbb magyar nyelvjárásban és a standardban a szó végén nem állhat rövid o (néhány indulatszó kivételével).

(1) Fonetikai hanghelyettesítés

Az első nyelvbe bekerülve a másodnyelvi szó a kétnyelvűek ajkán elvben megmaradhat ugyanolyannak, mint amilyen formában másodnyelvükben használják; a gyakorlatban azonban az első nyelvi beszédben az artikulációs bázis át- meg átállítgatása kényelmetlen és voltaképpen funkciótlan (hacsak nem az elem jövevény voltának jelzésére akarják használni). Ezért a szó fonetikai szempontból rendszerint még a kiegyensúlyozott kétnyelvűek beszédében is teljes beilleszkedettséget mutat.
A fonetikai hanghelyettesítés abból áll, hogy az illető idegen eredetű fonémának a magyar nyelvben szokásos hangszínárnyalatát ejtik a beszélők. Ez különösen akkor feltűnő, amikor egy egész képzőmozzanatnyi különbségek vannak a két nyelv között egyes fonémák fonetikai megvalósulásában: a szl. é alsó, míg a magyar é középső nyelvállású; a szl. á illabiális, a palóc á (azaz ā) labiális; a szl. a illabiális, a köznyelvi magyar a labiális; stb. (a) Az é hangot tartalmazó kölcsönszavakban tehát a szlovák alsó nyelvállású hosszú é [ē] helyébe magyar középső nyelvállású é [é] lép, pl. az újabb rétegben Fv bazén [bazén] ’úszómedence’, vö. szl. bazén [baÿzēn] ’ua’;12 Fv buldozér [buldozér] ’földtoló gép’, vö. szl. buldozér [buldozēr] ’ua’; Fv szuterén [szuterén] ’alagsor’, vö. szl. szuterén [szuterēn] ’ua’. (b) Hasonló mérvű a változás, amikor a szlovák illabiális á-t tartalmazó szavak bekerülnek a palóc nyelvjárásokba, és ott labiális á-vá [ā] válnak, pl. a régi rétegben Fv nyj. kutács [kutācs] ’piszkavas’, vö. szl. kutáč [kutács] ’ua’; Fv nyj. pápërja [pāpërjaÿ] ’búza levele’, vö. szl. páperie [pápëri…ë] ’pehely’; az új rétegben Fv nyj. diktát [diktāt] ’tollbamondás’, vö. szl. diktát [diktát] ’ua’; Fv nyj. exponát [ëkszponāt] ’kiállítási tárgy’, vö. szl. exponát [ëkszponát] ’ua’. (c) A rövid a esetében viszont a közmagyarban nagyobb mérvű a helyettesítés, pl. a régi rétegben Fv nyj. ganca ’ételféleség’, vö. szl. žgance (t. sz.) [zsgaÿncë] ’kukoricatésztából készült galuska’; az új rétegben Fv babracska [babracska] ’babramunka’, vö. szl. babračka [baÿbraÿcskaÿ] ’ua’; Fv frajer [frajer, frajër] ’vagány’, vö. szl. frajer [fraÿjër] ’ua’; Fv tatra [tatra] ’Tatra márkájú tehergépkocsi’, vö. szl. Tatra [taÿtraÿ] ’gépkocsimárka’ és szl. tatrovka [taÿtro…ukaÿ] ’Tatra márkájú tehergépkocsi’. A hanghelyettesítésnek más módja is van: a szlovák illabiális a [aÿ] illabiális á-vá is válhat a magyarban, ez esetben azonban már nem pusztán fonetikai, hanem fonológiai helyettesítésről van szó (l. a következő pontot), mivel az a és az á a magyarban (és a szlovákban is) két külön fonéma.
Érdemes még megjegyezni, hogy a szl. a [aÿ] fonémát tartalmazó szavak kölcsönzésekor kisebb mérvű fonetikai hanghelyettesítésre a palóc nyelvjárásokban is szükség van, mivel a palóc a [aÿ] általában nyíltabb és ennélfogva illabiálisabb is a szlovák a [aÿ]-nál, pontosabban tehát [aÿƒ] lenne a jelölése, pl. Fv nyj. pampuska [paÿƒmpuskaÿƒ] ’fánk’, vö. szl. pampuška [paÿmpuskaÿ] ’ua’; Fv nyj. haluska [haƒÿluskaƒÿ] ’sztrapacska’, ’galuska’, ’kockatészta’, vö. szl. haluška [haÿluskaÿ] ’ua’; Fv nyj. cap [caÿƒp] ’bak’, vö. szl. cap [caÿp] ’bak, kecskebak’.13

(2) Fonológiai beépülés

A fonológiai hanghelyettesítés során a beszélők az átadó nyelvi, az átvevő nyelvből hiányzó fonémát az átvevő nyelv valamely, hangképzés tekintetében rokon fonémájával helyettesítik. Például (a) a szl. ch [χ] helyett h-t (képzésmód és hangszalagműködés tekintetében azonos) vagy k-t (képzéshely és hangszalagműködés tekintetében azonos) ejtenek. Hogy pontosan melyik az a fonéma, amelyet a helyettesítésre a beszélők kiválasztanak, nem mindig jósolható meg (vö. Haugen 1949, 285–286. p.; 1972, 86. p.). Mássalhangzók tekintetében a ch-n kívül szükség lehet még (b) a szl. palatális laterális ľ [ly] helyettesítésére; egyéb vonatkozásban a két nyelv mássalhangzórendszere közt nincs fonológiai szinten különbség. Nagyobb az eltérés a két nyelv magánhangzórendszere közt; itt elsősorban (c) a szlovák ia [i…aÿ], ie [i…ë], ô [u…o], ou [o…u] kettőshangzók helyettesítésére van szükség, de (d) a fonetikai indítékú szl. a [aÿ] → Fv á [á] helyettesítés is fonológiai jellegű (növeli az á fonéma megterheltségét).
Míg a fonetikai integráció a ténylegesen kölcsönszó státusú elemek esetében a Fv kölcsönszavaknak mind régi, mind újabb rétegében következetes, addig a fonológiai beépülés sem a régi, sem az újabb rétegben nem érvényesül következetesen; ez érthető is, hiszen a fonológiai beépülés rendszerint a szó eredeti hangtestének nagyobb mérvű megváltozásával jár, amire a kétnyelvűek nehezebben „szánják rá magukat”, mivel elevenen él bennük a kölcsönszó és annak másodnyelvi modellje közötti megfelelés, sőt azonosság tudata (vö. Benő 2008, 72. p.; vö. még Gómez Rendón 2008, 271–289. p. és passim). Aligha véletlen, hogy a fonológiai helyettesítés elsősorban a falusi lakosságra jellemző az újabb rétegben is. Az egynyelvű (vagy csaknem egynyelvű) beszélők, még ha a szó „idegenszerűségét” érzik is olykor, mivel nem beszélnek (jól) szlovákul, nem ismerik a másodnyelvi modellt, annak konkrét hangtestét (vö. Poplack–Sankoff–Miller 1988, 70. p.; Treffers-Daller 2007).

Nézzük most a konkrét példákat!

(a) A ch fonéma mindkét rétegben helyettesítődhet h-val vagy k-val, pl. a régi rétegben Fv nyj. buhnat ’hátbaütés’, vö. szl. buchnát [buχnát] ’ua’; Fv nyj. hliptol ’habzsol’, vö. szl. chlípať [χlípaÿty] ’hörpöl’; Fv nyj. szërha v. ësztërha ’eresz’ v. ’háztető’, vö. szl. strecha [sztrëχaÿ] ’háztető’; az újabb rétegben Fv hripka v. kripka ’influenza’, vö. szl. chrípka [χrípkaÿ] ’ua’, Fv hata v. kata ’hétvégi ház’, vö. szl. chata [χaÿtaÿ] ’ua’. Mind a régi rétegben, mind az újban előfordul, hogy a ch megmarad, pl. a Fv nyj. chrunyo [χrunyo] ’ostoba, faragatlan’ szóban, vö. szl. chruňo [χrunyo] ’ua’.
Az újabb réteg szavaiban a kétnyelvű beszélők, főleg a városiak, inkább ch-t ejtenek, pl. Fv chripka [χripka]; Fv chata [χata]. A szóbelseji vagy szóvégi mássalhangzó előtti ch [χ] külön esetnek számít, pl. Fv sachta v. sahta [saχta] ’(vízelnyelő) akna, vájat’, vö. szl. šachta [saÿχtaÿ]; Fv sichta v. sihta ’műszak’, vö. szl. šichta [siχtaÿ] ’ua’. Ebben a hangtani helyzetben ugyanis a [χ] a közmagyar ejtésben is megjelenik (l. Minya 1994, 375. p.), vö. Km jacht [jaχt], Km autochton [autoχton]. Ennek ellenére mindkét szónak hanghelyettesítéses alakja is széleskörűen használatos, elsősorban a falusi, ill. kevésbé iskolázott beszélők körében: Fv sakta ’ua’; Fv sikta ’ua’.
(b) A szlovák palatális laterális ľ [ly] fonéma helyettesítését nehéz tetten érni, egyrészt azért, mert a régi magyar nyelvben is megvolt ez a fonéma (ly), másrészt pedig azért, mert számos palóc nyelvjárásban máig megvan, s így nem volt szükség helyettesítésre, pl. Fv nyj. trulyó ’ostoba’, vö. szl. truľo [trulyo] ’ua’; sőt előfordulhatott, hogy a szlovákból átkerült dentialveoláris l a magyar nyelvjárásban palatalizálódott, pl. opályka ’abrakkosár’, vö. szl. opálka [opálkaÿ] ’ua’. A szlovák ľ [ly] helyén található l v. j lehet magyar ly > l, ill. ly > j fejlemény is, pl. a régi rétegbe tartozó majina lehet a szl. ľ-nek a m. j-vel való helyettesítése, de visszamehet egy régi átvett Fv v. Km *malyina alakra is, vö. szl. maľina [maÿlyinaÿ] ’ua’. További gondot okoz, hogy számos szlovák nyelvjárásban is depalatalizálódott az ľ.

Az új rétegben az átadó nyelvi palatális ľ [ly] fonéma rendszerint l-lel helyettesítődik, ami már csak azért is kézenfekvő, mert magában a szlovák nyelvben is, a standardban is és számos (elsősorban nyugati) nyelvjárásban ľ [ly] > l [l] változás zajlik.
(c) A kettőshangzók helyettesítése a régi rétegben következetesnek tűnik, pl. Fv nyj. sústyé ’kukoricahéj’, vö. szl. šúštie [sústyi…ë]; Fv nyj. sústya ’kukoricahéj’, vö. szl. šúštia [sústyi…aÿ] ’ua’; Fv nyj. péckó ’kis kemence’, vö. szl. piecka [pi…ëckaÿ] ’ua’; Fv nyj. drémál v. drímál ’szundikál’, vö. szl. driemať [dri…ëmaÿty], ill. nyj. drímať [drímaÿty] ’ua’; Fv nyj. pótyik ’bagoly’, vö. szl. pôtik [pu…otyik] ’kuvik’. Ellenpéldaként idézhetjük a régi rétegből a Fv nyj. mraucsog ’nyávog’, vö. sz. mravčať [mraÿ…ucsaÿty] ’nyávog’, ’sír’ és a Fv nyj. nyavcsog ’nyávog’, vö. sz. mňaučať [mnyaÿ…ucsaÿty] ’nyávog’, ’nyafog’ szavakat; a hanghelyettesítés elmaradását az is magyarázhatja, hogy marginálisan a közmagyarban is előfordul az au [a…u] kettőshangzó, pl. Km autó [a…utó], Km augusztus [a…ugusztus], bár ez utóbbi még a köznyelvi kiejtésben is nagyon gyakran [agusztus].

Az új rétegben viszonylag következetes a hanghelyettesítés az olyan szavakban, mint pl. Fv sustyáki ’vízhatlan, vékony ruhaanyag(ból készült ruhadarab)’, vö. szl. šuštiaky [sustyi…aÿki] ’ua’; Fv bócsik ’császárhús, oldalas’, vö. szl. bôčik [bu…ocsik] ’ua’; Fv malinovka [malinofka] ’üdítő’, vö. szl. malinovka [maÿlino…ukaÿ] ’ua’, Fv csinzsák ’panelház, tömbház’, vö. szl. činžiak [csinzsi…aÿk] ’ua’. Ugyanakkor ingadozás van a Fv opcsianszki v. opcsánszki szóban, vö. szl. [opcsi…aÿnszki], s inkább megmarad a kettőshangzó az olyanokban, mint pl. Fv tyielkó v. tyielko ’alsóing’, vö. szl. tielko [tyi…ëlko] ’ua’; Fv miesztyenka [mi…ësztyenka, mijesztyenka] ’helyjegy’, vö. szl. miestenka [mi…ësztyënkaÿ] ’ua’, Fv zsiadoszty [zsi…aÿdoszty, zsijadoszty] ’kérvény’, vö. szl. žiadosť [zsi…aÿdoszty] ’ua’.
A hanghelyettesítés nem egy esetben csak látszólagos, csupán a standard szlovák alakhoz képest tekinthető annak, mivel a szlovák nyelvjárási formában eleve hosszú magánhangzó vagy hangkapcsolat áll, pl. Fv burcsák ’murci’, vö. szl. standard burčiak [burcsi…aÿk] v. nyj. burčák [burcsák] ’ua’; Fv csinzsák ’panelház, tömbház’, vö. szl. standard činžiak [csinzsi…aÿk] v. nyj. činžák [csinzsák] ’ua’; Fv malinovka [malinofka] ’üdítő’, vö. szl. standard malinovka [maÿlino…ukaÿ] v. nyj. [maÿlinofkaÿ] ’ua’. Némely esetben a hosszú magánhangzó használata kettőshangzó helyett általánosabb beszélt nyelvi jelenségnek látszik a szlovákban, pl. Fv sustyáki ’vízhatlan, vékony ruhaanyag(ból készült ruhadarab)’, vö. szl. standard šuštiaky [sustyi…aÿki] v. beszélt nyelvi šušťáky [sustyáki] ’ua’.
(d) Végül meg kell újra említeni a szlovák a [aÿ] fonémát, amely – mint már arról föntebb volt is szó – a nagy fonetikai eltérés miatt a nem palóc nyelvjárásokban, ill. a Fv köznyelvben nemcsak a [a]-val helyettesítődhet, hanem hosszú á [á]-val is, a régi rétegben pl. Fv nyj. gánci ’ételféleség’, vö. szl. žgance (t. sz.) [zsgaÿncë] ’kukoricatésztából készült galuska’; Fv nyj. (erdő)karáj ’erdőszéle’, vö. szl. kraj [kraÿj] ’szél, karima’, ’vidék’; az újabb rétegben Fv preukáz ’igazolvány’, vö. szl. preukaz [preukaÿz].14

(3) Mássalhangzó-torlódás kiküszöbölése

A szóeleji mássalhangzó-torlódás kiküszöbölése a régi rétegben elég gyakori, noha távolról sem általános. A torlódás, éppúgy, mint más magyar nyelvváltozatokban, a Fv nyelvjárásokban is többféleképpen szűnhet meg (l. Nyirkos 1987, 5. p. és passim). (a) A mássalhangzó-kapcsolat egyik tagja törlődik (ez a példáinkban mindig az első mássalhangzó), pl. Fv nyj. bojnyik v. bojnyík ’mogorva, gonosz’, vö. szl. zbojník [zbojnyík] ’útonálló, betyár’; Fv nyj. ganca v. gánci ’ételféleség’, vö. szl. žgance (t. sz.) [zsgaÿncë] ’kukoricatésztából készült galuska’; Fv nyj. rabanyica ’összegereblyézett gabonaszálak; kaparék’, vö. szl. hrabanica [hraÿbaÿnyicaÿ] ’összegereblyézett széna- vagy gabonaszálak’; Fv vericë ’kiskapu, ajtó’, vö. szl. nyj. dverice [dvëricë] ’ua’; Fv csevice ’savanyúvíz’, vö. szl. nyj. ščavica [scsaÿvicaÿ] ’ua’; Fv nyj. nyavcsog ’nyávog’, vö. sz. mňaučať [mnyaÿ…ucsaÿty] ’nyávog’, ’nyafog’. (b) Bontóhang iktatódik be, pl. Fv nyj. borondza ’juhtúró’, vö. szl. brindza [brindzaÿ] ’ua’; Fv nyj. (erdő)karáj ’erdőszéle’, vö. szl. kraj [kraÿj] ’szél, karima’; csömény ’apró darázs’, vö. szl. čmeľ [csmëly] ’poszméh, vadméh’; Fv nyj. dëvércë ’kiskapu, ajtó’, vö. szl. nyj. dverice [dvëricë] ’ua’; Fv nyj. kilicske v. kulicska ’kilincs’, vö. szl. kľučka [klyucskaÿ] ’ua’.15 (c) Előtéthang beiktatódására csak egy nem tiszta példánk van, melyben hangátvetést is találunk, az egyik alakban törléssel, az másikban előtéthang beiktatásával kombinálódva, pl. Fv nyj. szërha v. ësztërha ’eresz’ v. ’háztető’, vö. szl. strecha [sztrëχaÿ] ’háztető’.
Vagylagos, olykor beszélőnként változó a torlódás kiküszöbölése és megőrzése pl. a következő szavakban: (a) Fv nyj. hlavács v. lavács ’ebihal’, vö. szl. hlaváč [hlaÿvács] ’halfajta’; korica v. skorica ’fahéj’, vö. szl. škorica [skoricaÿ] ’ua’; pluzgér v. puzgér ’vízhólyag’, vö. szl. pľuzgier [plyuzgi…ër] ’ua’; (b) daratva v. daratyva v. dratyva ’szurkos fonal’, vö. szl. dratva [draÿtvaÿ] v. nyj. draťva [draÿtyvaÿ] ’cipészek által használt vastag cérna’; duruzsba v. dorozsba v. druzsba ’vőfély’, vö. szl. družba [druzsbaÿ] ’ua’; szurok v. sztruk ’1. babhüvely, 2. fokhagymagerezd’, vö. szl. struk [sztruk] ’babhüvely, borsóhüvely’.
Az egynyelvű, főleg falusi beszélők és kisiskolás gyerekek körében is használt újabb rétegbeli szavakban is feloldódhat a torlódás, pl. (a) Fv nyj. lëcska ’pótkocsi’, vö. szl. vlečka [vlëcskaÿ] ’ua’; Fv nyj. ripka ’influenza’, vö. szl. chrípka [χrípkaÿ] ’ua’; Fv nyj. pëkacski ’virsliszerű hentesáru’, vö. szl. špekačky [spëkaÿcski] < špekáčiky [spëkácsiki] ’ua’; Fv nyj. pacski ’csikk’, vö. szl. špačky (t. sz.) [spaÿcski] ’ua’; Fv pasztelina ’gyurma’, vö. szl. plastelina [plaÿsztëlinaÿ] ’ua’; Fv mizik ’hibajavító filctoll’, vö. szl. zmizík [zmizík] ’ua’; (b) Fv nyj. szëttër v. szöveter v. szëtvër v. cëttër ’kardigán’, vö. szl. sveter [szvëtër] ’ua’, Hu (elav.) szvetter. Feltűnő, hogy az új rétegbe tartozó példáinkban szinte kivétel nélkül a torlódás első, egy esetben második tagjának törlésével szűnik meg, a torlódás feloldásának egyéb módjai erre a rétegre nem jellemzőek.

A teljesség kedvéért soroljunk fel néhány ellenpéldát is, olyan eseteket, amikor a torlódás nem szűnt meg a nyelvjárásokban. Ilyenek pl. a következők: (a) Fv nyj. grabica ’kétfülű kosár’, vö. szl. nyj. grabica [graÿbicaÿ] ’füles kosár’; Fv nyj. brëcska ’félig kész, híg szilvalekvár’, vö. szl. brečka [brëcskaÿ] ’ua’; Fv nyj. brizgál ’válogat, turkál, kelletlenül eszik’, vö. szl. brýzgať sa [brízgaÿty szaÿ] ’?’; Fv nyj. prasiva v. nyj. rég prassiva ’gonosz, semmirekellő’, vö. szl. prašivý [praÿsiví], nőnemben prašivá [praÿsivá] ’rühes’; Fv nyj. pratál ’rendbe hoz, rakosgat’, vö. szl. pratať [praÿtaÿty] ’ua’; Fv nyj. bradovica ’kelés’, vö. szl. bradavica [braÿdaÿvicaÿ] ’szemölcs, bibircsók’; Fv nyj. drémál v. drímál ’szundikál’, vö. szl. driemať [dri…ëmaÿty], ill. nyj. drímať [drímaÿty] ’ua’; Fv nyj. trëpál ’összevissza beszél’, vö. szl. trepať [trëpaÿty] ’ua’; (b) Fv sztrapc ’kicsi szőlőfürt’, vö. szl. strapec [sztraÿpec] ’szőlőfürt’; Fv nyj. sztrozsok ’szalmazsák’, vö. szl. rég. strožok [sztrozsok] ’szalmazsák’, vö. még m. nyj. trózsák, trozsák; (c) Fv szlimák ’meztelen csiga’, vö. szl. slimák [szlimák] ’éti csiga’; Fv nyj. slëptoss ’selyp’, vö. szl. r. šleptavý [sleptaÿví] ’dadogó’; Fv nyj. tlápányi ’összevissza beszélni’, ill. esszetlápá, vö. szl. tlápať [tlápaÿty] ’ua’; Fv nyj hliptol ’habzsol’, vö. szl. chlípať [χlípaÿty] ’hörpöl’; (d) Fv nyj. kvákog ’hápog’, vö. sz. kvákať [kvákaÿty] ’ua’; Fv nyj. csviringol ’cincog’, vö. szl. čvirikať [csvirikaÿty] ’csiripel’; Fv nyj. zsgrípol ’csikorgatja a fogát’, vö. szl. škrípať [skrípaÿty] ’csikorog’; Fv nyj. skrobál ’kapar’, vö. szl. škrabať [skraÿbaÿty] ’ua’.
Látjuk, hogy csaknem valamennyi példánkban az egyik torlódó hang likvida (a–c), amely a közmagyar szavak (régebbi jövevényszavak, hangutánzó szavak) elején is gyakran előfordul más mássalhangzóval (vagy mássalhangzókkal) együtt, pl. Km próba, trágya, tréfa, trón, krém, krumpli, szláv, szlovák stb. (vö. Sándor 2000, 88–89. p.; 2004, 64–65. p.). Más esetekben (d) a szó hangutánzó-hangulatfestő jellege teszi elfogadhatóvá a torlódást, vö. Km krákog.

(4) A szótagalkotó l, r kiküszöbölése

Amint tudjuk, szemben a magyarral, ahol csak magánhangzó alkothat szótagot, a szlovákban szótagalkotó mássalhangzókat is ismerünk, nevezetesen az r, ŕ, l, ĺ mássalhangzókat. Ha ilyen szavak átkerülnek a magyarba, a szó hangalakja rendszerint alkalmazkodik a magyar szótagszerkezethez.
(a) Ha szótagalkotó r vagy ŕ hangokat tartalmazó szavak átkerülnek a magyarba, a kölcsönszavak régi rétegében a szótagalkotó mássalhangzó mellé rendszerint magánhangzó iktatódik be, pl. Fv nyj. vrëkocs ’copf’, vö. szl. vrkoč [vrºººkocs] ’ua’; Fv nyj brëbog ’dadog’, szl. brblať [brºblaÿty] ’motyog, akadozva beszél’; Fv nyj. brinkol ’cincog’, vö. szl. brnkať [brºnkaÿty] ’csörög, csörget; penget’; Fv nyj. bruncsog ’morog, dörmög’, vö. sz. brnčať [brºncsaÿty] ’zörög, zúg’, brčať [brºcsaÿty] ’bong’, bručať [brucsaÿty] ’morog’; Fv nyj. handrikol ’gyorsan, hadarva beszél’, vö. szl. handrkovať [haÿndrºkovaÿty] ’ua’; Fv nyj. szmerkol ’szortyog’, vö. sz. smrkať [szmrºkaÿty] ’ua’; Fv nyj. mernyákol ’nyávog’, vö. szl. nyj. mrňákať [mrºnyákaÿty]; Fv nyj. kosztrunka ’lefosztott tollszár’, vö. szl. kostrnka [kostrºnkaÿ] ’gerinc (madártollé)’; Fv nyj. trupatyinka ’vékony, szíj alakú földterület’, vö. szl. trpaťinka [trºpaÿtyinkaÿ] ’ua’; Fv nyj. herlicska ’gerle’, vö. szl. hrdlička [hrºdlicskaÿ] ’ua’; Fv nyj ferkál ’szétlocsol’, vö. szl. fŕkať [fŕºkaÿty] ’spriccel’. De még itt is találunk ellenpéldát: Fv nyj. trpotyina [trºpotyinaÿ] ’vékony, szíj alakú földterület’, vö. szl. trpaťina [trººpaÿtyinaÿ].
Az újabb rétegből egyetlen példánk van a szótagalkotó r (vagylagos) kiküszöbölésére, a Fv údruzsbár v. údrzsbár ’karbantartó’, vö. szl. údržbár [údrºzsbár] ’ua’ szó; igaz, arra sincs több példánk, hogy a szótagalkotó r megmaradna, mivel – úgy látszik – a szlovákból nem nagyon kerültek át újabban szótagalkotó mássalhangzót tartalmazó szavak.
A szótagalkotó l meglévő néhány példánkban vagy u-val, o-val helyettesítődik, vagy pedig megmarad, de a szótagalkotás szerepét egy beiktatódó magánhangzó veszi át. Az első esetre példa a Fv nyj. kucsuványi ’irtani’, vö. szl. klčovať [klºcsovaÿty] ’ua’; a Fv nyj. káponka ’kápolna’, vö. szl. kaplnka [kaÿplºnkaÿ] ’ua’; a másodikra példa a Fv nyj. bablon v. bablona ’gyapot’, vö. szl. bavlna [baÿvlºnaÿ] ’ua’; Fv nyj. káplonka ’szentképet tartalmazó kis kápolnaszerűség’, vö. szl. kaplnka [kaÿplºnkaÿ] ’kápolna. Az említett példák a régi réteghez tartoznak, az újból nincs példánk.

(5) Hangrendi kiegyenlítődés

A hangrendi kiegyenlítődés a régi rétegben sem túl gyakori; a kontaktushelyzet következtében ez a fonémasorrendi szabály az érintkező nyelvjárásokban kevéssé érvényesül. A kölcsönszavak jelentős részében – a régi rétegben is – megőrződött a vegyes hangrendűség, pl. Fv nyj. dvorëc ’kifutó (disznóól előtt)’, vö. szl. dvorec [dvorëc] ’kisebb udvar’; Fv nyj. kilicska ’kilincs’, vö. szl. kľučka [klyucskaÿ] ’ua’; Fv nyj. pupëk ’köldök’, vö. szl. nyj. pupek [pupëk] ’ua’; Fv nyj. kucsera ’göndör’; ’mangalica’, vö. szl. kučeravý [kucsëraÿví] ’göndör’, ill. kučera [kucsëraÿ] ’hajfodor, göndör haj fürtje’; Fv nyj nyëvolya v. nyëvola ’nyavalya’, vö. szl. nevôľa [nyëvu…olyaÿ] ’akarat hiánya, rosszindulat’. Részleges a kiegyenlítődés a Fv nyj. páperja ’búza levele’, vö. szl. páperie [pápëri…ë] ’pehely és a Fv nyj. gyetyelina ’lucerna’, vö. szl. ďatelina [gyaÿtyëlinaÿ] ’lóhere’ szavakban.
A kevés kivétel közé, melyekben bekövetkezett a hangrendi kiegyenlítődés, tartozik a Fv nyj. csevice ’savanyúvíz’, vö. szl. nyj. ščavica ’ua’ és a Fv nyj. borondza ’juhtúró’, vö. szl. brindza [brindzaÿ] ’ua’; Fv nyj. razsgya ’rőzse’, vö. szl. raždie [raÿzsgyi…ë] ’ua’; Fv nyj. kácsor ’gácsér’, vö. szl. káčer [kácsër] ’ua’ és Km gácsér; Fv nyj. pupok ’köldök’, vö. szl. nyj. pupek [pupëk] ’ua’, de szl. köznyelvi pupok [pupok] (ezért ez lehet esetleg szl. köznyelvi hatás is); Fv nyj. ganca v. gánci ’ételféleség’, vö. szl. žgance (t. sz.) [zsgaÿncë] ’kukoricatésztából készült galuska’. Az új rétegből csak részleges hangrendi kiegyenlítődésre tudunk példát hozni, a Fv nyj. mandalinka ’krumplibogár’ szót, melynek azonban él a Fv mandelinka ’ua’ változata is, vö. szl. mandelinka [maÿndëlinkaÿ] ’ua’.

(6) A szóvégi -o helyettesítése

Mivel a palóc nyelvjárásokban abszolút szóvégen is állhat rövid o, az o-ra végződő szl. szavak o-ja a palóc nyelvjárásokban nem nyúlik meg, sem önmagában, sem toldalék előtt vagy összetett szó előtagjaként, pl. Fv nyj. dodo ’nagyapa’; Fv nyj. dodko ’nagyapa’; Fv nyj. buco ’telt arcú’, vö. sz. buco [buco] ’telt arcú, telt idomú’; hasonlóképpen keresztnevek szlovák eredetű becéző formáiban, mint Fv nyj. Fëro ’Feri’, vö. szl. Fero [fëro] ’ua’; Fv nyj. Gyuro ’Gyuri’, vö. sz. Ďuro [gyuro] ’ua’; Fv nyj. Jozso ’Józsi’, vö. szl. Jožo [jozso] ’ua’; Fv nyj. Josko ’Jóska’, vö. szl. Jožko [josko] ’ua’; Fv nyj. Palyo ’Pali’, vö. szl. Paľo [paÿlyo] ’ua’; Fv nyj. Jano ’Jani’, vö. szl. Jano [jaÿno] ’ua’; Fv nyj. Vinco ’Vinci’, vö. szl. Vinco [vinco] ’ua’. Ugyanez a helyzet az új réteg szavaival is, pl. Fv nyj. szídliszko ’lakótelep’, vö. szl. sídlisko [szídliszko] ’ua’.
Más nyelvjárásokban a régi réteg szavaiban a szóvégi -o megnyúlik, pl. Fv nyj. skulyó ’kancsal’, vö. szl. škuľo [skulyo] ’ua’; hasonlóképpen az új réteg szavainak számottevő részében, azonban javarészt vagylagosan, pl. Fv grankó ’azonnal oldódó cukrozott kakaópor egyik fajtája’, vö. szl. Granko [graÿnko] ’ua’; Fv cédécskó v. cédécsko ’kompaktlemez, cédé’, vö. szl. cédéčko [cēdēcsko] ’ua’; Fv tyielkó v. tyielko ’alsóing’, vö. szl. tielko [tyi…ëlko] ’ua’; Fv szídliszkó v. szídliszko ’lakótelep’, vö. szl. sídlisko [szídliszko] ’ua’; icsó v. icso ’statisztikai szám(jel)’, vö. szl. IČO [icso] ’ua’. Ugyanakkor van olyan szó, amelyben az -o megfigyeléseink szerint nem szokott megnyúlni, ilyen a Fv hotovo ’kész’, vö. szl. hotovo [hotovo] ’ua’.

A szóvégi -o kiküszöbölésének másik, a nyelvtörténetből is ismert módja, az -a-val való helyettesítés, pl. Fv nyj. skulya ’kancsal’, vö. szl. škuľo [skulyo] ’ua’; Fv nyj. noszilla ’törekhordó lepedő’, vö. szl. nosidlo [noszidlo] ’hordágy; saroglya’. Erre az új rétegből nincs példám, de azt az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy a 90-es évek elején az akkor óvodáskorú, Dunaszerdahelyen élő gyermekeim Losoncon a Muro nevű palóc (vagy szlovák?) kandúrt következetesen és a legnagyobb természetességgel Mura névvel illették.

Alaktani beépülés

Mivel a kölcsönszavak az átvevő nyelvben mondatok részeiként használatosak, alaktani szempontból is be kell illeszkedniük az átvevő nyelv rendszerébe (vö. Benő 2008, 91–105. p.). Különösen nyilvánvaló ez azokban az esetekben, amikor az átvevő nyelvnek gazdag alaktani rendszere van – a magyar nyelv pedig ilyen. A két nyelv érintkezésének első szakaszára itt is a helyettesítés jellemző, míg később, a nagyon szoros és hosszan tartó érintkezés révén bizonyos alaktani elemek közvetlenül is átkerülhetnek az átvevő nyelvbe (vö. Haugen 1972, 88. p.; Romaine 1989, 59. p.; l. még Sulán 1963, 13. p.).
Az alaktani beilleszkedés kérdését három olyan szófaj vonatkozásában vizsgálom, melynek mindkét nyelvben gazdag, de tipológiai szempontból eltérő a morfológiája: az igéében, a főnévében és a melléknévében. Mivel az alaktani beépülésnek egy külön közleményt szenteltem (Lanstyák 2012), itt kategóriánként csak néhány példát közlök az egyébként meglehetősen gazdag anyagból.

(1) Az igék beépülése

A magyar nyelvbe már több mint ezer éve szinte kizárólag ún. honosító képzők segítségével épülnek be az igék. Az általános magyar nyelvtörténetből jól ismert -l és a -z igeképző mellett az északi magyar nyelvjárásokban néhány más képző is használatos honosító funkcióban, ezenkívül pedig maga az -l megjelenhet képzőbokorban is, és – ami sokkal érdekesebb – az átvett igék hangtestének egy részével egészen sajátos álképzőbokrokat alkothat. Nézzük meg az igék honosításának egyes módozatait példák segítségével, először a régi rétegben!

(a) Az alábbi esetekben az -l képző a puszta átadó nyelvi igetőhöz járul, vagy azért, mert a szlovák ige sem tartalmazott képzőt, vagy azért, mert a beszélők az eredeti képzőt elvonták: (i) Fv nyj. súpál v. súpá ’(kukoricát) foszt’, vö. szl. šúpať [súpaÿty] ’ua’; (ii) Fv nyj. kopcónyi ’burgonyát, tengerit feltölteni’, vö. szl. nyj. kopcuvať [kopcuvaÿty]. (iii) Előfordul, hogy a szlovák igeképző megmarad, s ehhez kapcsolódik hozzá a magyar, pl. Fv nyj. pucovál ’tisztít’, vö. szl. pucovať [pucovaÿty]. A felsorolt esetekben az -l képzőnek valószínűleg pusztán honosító funkciója van, a szó jelentéséhez az „igeiség” jelzésén túl nem járul hozzá.
(b) A nemegyszer vokalizálódó -l képzőhöz újabb képző kapcsolódhat, nevezetesen a -kodik/-këdik/-ködik visszaható gyakorító képző, (vö. Km gondolkodik, hurcolkodik): Fv nyj. duszíkogyik ’sír, pislákol (a tűz)’, vö. szl. dusiť sa [duszity szaÿ]; Fv nyj. smátrákogyik ’kotorászik’, vö. szl. šmátrať [smátraÿty] ’tapogatózik’.
(c) A szlovákból átvett igealak töve a szlovák igei végződés leválasztása után a magyar -l képzővel meglepően sok esetben – mintegy véletlenül – magyar „képzőbokrot”, többnyire gyakorítót (-ol, -kol, -pol, -ákol, -ikol, -ál, -gál, -kál) alkot, pl. Fv nyj. csviringol ’cincog’, vö. szl. čvirikať [csvirikaÿty] ’csiripel’; Fv nyj. bozsëkol ’jajgat’, vö. szl. božekať [bozsëkaÿty] ’ua’; Fv nyj. zsgrípol ’csikorgatja a fogát’, vö. szl. škrípať [skrípaÿty] ’csikorog’; Fv nyj. mernyákol ’nyávog’, vö. szl. nyj. mrňákať [mrºnyákaÿty] ’?’; Fv nyj. handrikol ’gyorsan, hadarva beszél’, vö. szl. handrkovať [haÿndrºkovaÿty] ’ua’; Fv nyj. dudrál ’dörmög’, vö. szl. dudrať [dudraÿty] ’ua’; Fv nyj. madzsgál ’nyomkod’, vö. szl. nyj. madžgať [maÿdzsgaÿty] ’ua’; Fv nyj. tyapká ’lépked, tapos’, vö. szl. ťapkať [tyaÿpkaÿty] ’ua’, de vö. még Km topog, nyj. tappag. Gyakorító képzőbokornak ható képződmény a -tol szóvég is, pl. Fv nyj. szmuchtol ’szaglász’, vö. szl. nyj. smuchtať; továbbá némileg gyakorító képzőbokornak érződik a Fv nyj. krécsil ’kotkodácsol’ szóban a -csi tővég és az -l képző kapcsolata, vö. szl. kričať [kricsaÿty] ’kiabál’, e. sz. 3. személyben kričí [kričí], vö. még škrečať [skrecsaÿty] ’(kellemetlen hangon) kiabál, rikácsol’.
(d) Bár az -l képzős alakulatokban a gyakorító jelentés teljesen általános, egy példánk a véletlenszerűen létrejövő -ul visszaható képzőre is van (vö. Km dugul, borul): Fv nyj. szmúdul v. megszmúdúl ’(meg)kozmásodik’, vö. szl. r. smudnúť, osmudnúť [szmudnúty] ’ua’.
(e) Az önmagában álló -l honosító képzőhöz hasonlóan a -z képzőnek is pusztán az ige szófajiságát jelző funkciója van. Ez a képző sokkal ritkább az -l-nél, legalábbis az általam gyűjtött anyagban. Példák: Fv nyj. klëbëtáz ’fecseg’, vö. szl. klebetiť [klëbëtyity] ’pletykál’; Fv nyj. papuláz ’száját járatja’, vö. szl. papuľovať [paÿpulyovaÿty], nyj. papulovať [paÿpulovaÿty] ’pofázik’. Ezek elvileg főnévi kölcsönzések is lehetnének, a szl. klebeta [klëbëtaÿ] ’pletyka’, szl. papuľa [paÿpulyaÿ], nyj. papula [paÿpulaÿ] ’pofa’ főnevek származékai.
(f) Az északi magyar nyelvjárásokban gyakori honosító funkciójú képzőnek tűnik az -og gyakorító képző, amely elsősorban hangutánzó-hangulatfestő jellegű tövekhez járul, akárcsak a közmagyarban. Többnyire önmagában áll ez a képző, pl. Fv nyj. prascsog ’ropog’, vö. szl. praskať [praÿszkaÿty] ’ua’, praštiť [praÿstyity] ’odavág’; Fv nyj. somrog ’dörmög, morog’, vö. szl. šomrať [somraÿty] ’ua’; Fv nyj. sztrikog ’fecskendez’, vö. szl. striekať [sztri…ëkaÿty] v. stríkať [sztríkaÿty] ’fröcsköl, fecskendez’; stb. Olykor az -og képzőbokor részévé válik, pl. Fv nyj. brëblyog ’dadog’ v. ’fecseg’ v. ’morog’, vö. szl. brblať [brºblaÿty] ’motyog, akadozva beszél’; Fv nyj. brindzsërëg ’fintorog’, vö. szl. brndžať (?) [brºndzsaÿty] ’zúg, dong’, még brindzsërget is.
(g) Az -og gyakorító képzőn kívül van egy példánk még egy gyakorító képző honosító képzőként való használatára, a -dos-éra: Fv nyj. sepdos ’suttog’, vö. szl. šeptať [sëptaÿty] ’ua’.
(h) Az -ít képzővel honosodott meg a Fv nyj. skulyít ’sandít’, vö. szl. škúliť [skúlity] ’sandít’, ’kancsalít’. Ebben az -ít képző megjelenését az indokolhatja, hogy a szónak fő-, ill. melléknévi skulyo, skulya, skulyi alakja is ismeretes. Ilyen még a Fv nyj. kipucsít ’kidülleszti a mellét’, vö. szl. vypučiť [vipucsity] ’kidülleszt’, ennek viszont nincs családja.

Az új rétegben az igék beépülésénél különbséget kell tenni szlovák (szláv) eredetű igék és a szlovákban idegen (nemzetközi) eredetű igék kölcsönzése és beilleszkedése közt.
Szlovák (szláv) eredetű ige nagyon kevés van az újabb réteg szavait tartalmazó adatbázisunkban. Pontosabban: nagyon kevés olyan ige van az újabb réteg szavait tartalmazó adatbázisunkban, amely nem olyan főnév származéka, amely önmagában is használatos kölcsönszóként – ilyenek ugyanis nagy számban találhatók anyagomban, ám ezek gyaníthatólag nem igeként kerültek át a magyarba, hanem az átvett főnévből keletkeztek másodlagos kölcsönszóként, hasonló közmagyar alakulatok analógiájára. Erre bizonyíték, hogy nagyon sok esetben nincs is szlovák modelljük (a szlovákban nekik megfelelő ige nem létezik, vagy legalábbis a szótárak nem tartalmazzák), pl. Fv szmenázik ’műszakozik’ < Fv szmena ’műszak’, vö. szl. smena [szmënaÿ] ’ua’, de nincs szl. *smenovať; Fv spacskizik v. pacskizik ’csikkeket hagy maga után’ < Fv spacski v. pacski ’csikk’, vö. szl. špačky [spaÿcski] ’ua’ (t. sz.), de nincs *špačkovať; stb. Más esetekben létezik ugyan a szlovákban is a magyarnak megfelelő ige, de mivel az alapszó is átkerült, nincs rá bizonyítékunk, hogy az adott szót igeként vettük volna át, pl. Fv < csinka ’súlyzó’ és Fv csinkázik ’súlyzózik’, vö. szl. činka [csinka] ’ua’ és szl. činkovať [csinkovaÿty] ’ua’; Fv sportka ’lottóhoz hasonló szerencsejáték’ és Fv sportkázik ’sportkán játszik’, vö. szl. športka [sportkaÿ] ’ua’ és szl. športkovať [sportkovaÿty] ’ua’; stb.
Abból a kevés példából, amely adatbázisunkban található, nem vonhatunk le általánosító következtetéseket a beilleszkedésre nézve, csak annyit állapíthatunk meg, hogy példáinkban a beilleszkedés az átvevő nyelvi ige tőtani sajátosságait követi: Fv zavadzál ’útban van’, vö. szl. zavadzať [zaÿvaÿdzaÿty] ’ua’; Fv loszovál ’sorsol’, vö. szl. losovať [loszovaÿty] ’ua’; Fv opatrovál ’(hozzátartozót ápolási díj ellenében) ápol, gondoz’, vö. szl. opatrovať [opaÿtrovaÿty] ’ápol, gondoz’; Fv zálohovál ’(üveg)betétet fizettet’, vö. szl. zálohovať [zálohovaÿty] ’ua’.16 A szlovák -ová- tőelem és a magyar -l honosító képző kapcsolata olyan „képzőbokrot” hoz létre (-ovál), amely a közmagyar -íroz képzőhöz hasonlítható. Ugyanezt a „képzőbokrot” tartalmazza az egyik nemzetközi tövű ige is, a Fv promovál ’diplomát kap, promoveál’, vö. szl. promovať [promovaÿty] ’ua’.17
A -z képzőre honosító szerepben nincs példánk, ugyanakkor számtalan szlovák eredetű főnévhez járul ez a képző, s hoz létre belőle igét, attól függetlenül, van-e szlovák modellje az így létrejövő igének (a példákat l. föntebb). Amint föntebb láttuk, a régi rétegben sem lehet kizárni, hogy az e képzővel meghonosodó igék a szlovákból átvett főnévre vezethetők vissza. Itt említjük meg, hogy néhány -kodik/-këdik/-ködik képzős ige is van anyagunkban, ám ezek is levezethetők szlovák eredetű főnévből, pl. frajer ’vagány’ és frajerkodik ’vagánykodik’, vö. szl. frajer ’ua’ és frajeriť sa ’ua’; údruzsbárkodik ’karbantartóként dolgozik’ és údruzsbár v. údrzsbár ’karbantartó’, vö. szl. údržbár [údrºzsbár] ’ua’ és údržbárčiť.
Az idegen (nemzetközi) eredetű tőből származó szlovák igék beilleszkedése a közmagyar mintát követi; a honosító képző itt -ál vagy -izál. Példákat nehéz hozni, mert még azok az igék is, amelyek nincsenek benne az idegen szavak szótáraiban közmagyar szóként, előfordulnak az interneten magyarországi weboldalakon is, pl. Fv és Hu? evidál ’nyilvántart’, Fv és Hu? kontumál ’a játékhoz időben meg nem jelent csapat vereségét hivatalosan megállapítja’ és ’a pályán elért eredményt töröl’; Fv és Hu deratizál ’rágcsálóirtást végez’; Fv és Hu medializál ’a sajtó nyilvánossága elé tár’, Fv és Hu taktizál ’taktikázik’.18

(2) A főnevek beépülése

A főnevek alaktani beilleszkedése egyszerűbb, mint az igéké, többnyire sem az átvett alak valamely elemének elhagyására, sem magyar alaki elemmel való kiegészítésre nincs feltétlenül szükség.
(a) A régi rétegben szórványosan előfordul (i) az átadó nyelvi képző(elem) leválasztása: Fv nyj. marmancs ’orvosi székfű’, vö. szl. nyj. marmančok [maÿrmaÿncsok], harmančok [haÿrmaÿncsok] ’ua’;19 (ii) képzőcsere: Fv nyj. pupkó ’köldök’ v. pupëk, vö. szl. nyj. pupek [pupëk] ’ua’, vö. szl. pup + kicsinyítő képző; Fv nyj. péckó ’kis kemence’, vö. szl. piecka [pi…ëckaÿ] ’ua’; (iii) magyar képzővel való kiegészítés az eredeti képző leválasztása nélkül: Fv nyj. pëcsënkáros ’hentes’, vö. szl. r. pečenkár [pëcsënkár] ’pecsenyesütő, pecsenyeárus’; vö. még Km mészáros. (iv) Sajátos alakulat a szl. nyj. puša [pusaÿ] formára visszamenő Fv nyj. pusi ’disznó’, melynek -i-je kicsinyítő-becéző jellegű. (v) Egy példánkban átadó nyelvi igéből m. -i képzővel alakul főnév: Fv nyj. szratyi: szratyiba van ’szorultságban van’, vö. szl. srať [szraÿty], r. srati [szraÿtyi] ’szarik’.
(b) Nem is annyira alaki, hanem inkább jelentéstani a beilleszkedés, ha a szó (i) egy fajfogalmat jelölő összetételi utótagot (hiperonimát) vesz föl: Fv nyj. lipafa ’hársfa’, vö. szl. lipa [lipaÿ] ’ua’; Fv nyj. palëcúj ’hüvelykujj’, vö. szl. palec [paÿlëc] ’ua’. (ii) Ha az utótag nem fajfogalmat jelöl, hanem azonos jelentésű az átvett előtagéval, magyarázó összetételről (l. Mokány 1980, 48. p.) szokás beszélni: Fv nyj. ajarud ’szekérrúd’, vö. szl. oje [ojë], egyes számban oja [ojaÿ] ’ua’; Fv nyj. pászkarika ’kerékagy keskeny karikája’, vö. szl. pás [pász] ’szalag, öv; körpánt’ (l. még Hadrovics 1992, 114–117. p.). Ez a beilleszkedési mód a kölcsönszavak régi rétegére jellemző.
Az újabb rétegben a görög-latin eredetű szavak szlovák toldalékai a magyarban gyakoribbnak, ill. jellemzőbbnek érzett mintához idomulnak. (c) A szlovákban -ia tővégű szavak egy része némely Fv nyelvváltozatban -ió-ként illeszkedik be, pl. Fv evidenció ’evidencia’, vö. sz. evidencia [ëvidënciaÿ] ’ua’ és Km evidencia; ilyenek még a Fv abszenció, Fv kompetenció, Fv konferenció, Fv konkurenció, Fv tendenció stb. Új „honosítási szabály” kialakulásáról van szó: a szl. protekcia : Km protekció, szl. koncepcia : Km koncepció, szl. demonštrácia : Km demonstráció stb. megfelelések alapján a latinban, s így a Km nyelvváltozatokban is -ia végű szavak szintén -ió végződést kapnak. Azt, hogy itt már belső nyelvi szabályról van szó, jól mutatja, hogy még közvetlen másodnyelvi modellre sincs szükség: a Fv próféció, vö. Km prófécia alakot nem támogatja egy szl. *profécia, mivel a szlovákban közhasználatú megfelelője a belső keletkezésű szl. proroctvo ’prófécia’.
(d) Hasonló folyamatokat látunk a latinban más végződésű szavaknál is, pl. Fv prémió ’prémium’, vö. szl. prémia [prēmiaÿ] ’ua’ (< lat. praemium>) és Km prémium. Más jellegű szóvégcsere is előfordul, pl. Fv argumens ’érv’, vö. szl. argument [aÿrgumënt] ’ua’ és Km argumentum; Fv deliktus ’bűncselekmény’, vö. sz. delikt [dëlikt] ’ua’ és Km deliktum ’ua’; Fv antikvariátus ’antikvárium’, vö. szl. antikvariát [aÿntikvaÿriát] ’ua’ és Km antikvárium; Fv geodetikus ’geodéta’, vö. szl. geodet [gëodët] ’ua’ és Km geodéta; stb. Olyan szó is kaphat latinos végződést, amely a közmagyarban is latin toldalék nélkül használatos, pl. Fv dékánus ’dékán’, vö. sz. dekan [dëkaÿn] ’ua’ és Km dékán; Fv monológus ’monológ’, vö. sz. monológ [monológ] ’ua’ és Km monológ. Olyan szó latinos beilleszkedésére is van példánk, amely Magyarországon egyáltalán nem él, pl. a szlovákból átvett Fv exponát ’kiállítási tárgy’, vö. szl. exponát [ëxponát] ’ua’ a műveltebbek beszédében Fv exponátum-má változhat (vö. Mayer 1990, 31. p.).20
Az újabb rétegben sajátos tőtani beilleszkedést mutat a Fv jéerdé ’téesz’, pontosabban annak Fv jéerde változata (vö. véce, pöle ’pléh’); itt a szóvég még -de (ál)képzőnek is felfogható (vö. hizlalda, nevelde). (A szó a szl. JRD, betűszóra megy vissza: jednotné roľnícke družstvo – egységes termelőszövetkezet).
Mivel ezek a szlovákból átvett új rétegbeli kölcsönszavak alaki kölcsönszóként, szlovákos formában is használatosak, ezek a folyamatok felfoghatók a magyarban való továbbalakulásnak is, nem csak beilleszkedésnek, viszont az indítékuk mindenképpen az, hogy jobban beilleszkedjenek a közmagyar szókincsbe.

(3) A melléknevek beépülése

(a) A melléknevek egy része az átadó nyelvben főnév, amely változás nélkül válik a magyarban melléknévvé. A régi rétegben ilyen a Fv nyj. mazna ’kényes’, vö. szl. mazna [maÿznaÿ] ’elkényeztetett nőszemély’, vö. még szl. rozmaznaný [rozmaÿznaÿní] ’elkényeztetett’; Fv nyj. skulya v. skulyó ’kancsal’, vö. szl. škuľo [skulyo] ’kancsal ember’. Ez utóbbi – a fenti pusi-hoz hasonlóan – -i képzős formában is él a nyelvjárásokban, Fv nyj. skuli alakban. Az új réteg mellékneveiből ide tartoznak a következők: Fv víchodnyár ’kelet-szlovák emberrel kapcsolatos’, vö. szl. východniar [víχodnyi…aÿr] ’kelet-szlovák ember’, szl. nyj. východňár [víchodnyár] ’ua’; záhorák ’a Kis-Kárpátokon túli területeken élő; hegyentúli’, vö. szl. záhorák [záhorák] ’a Kis-Kárpátokon túli területeken élő, hegyentúli ember’; Fv nyerez ’rozsdamentes acél(ból készült)’, vö. szl. nerez [nyërëz] ’rozsdamentes acél’. Mivel ez utóbbi három szó a Fv nyelvváltozatokban kettős szófajú (főnév-melléknév), a főnévből való keletkezés valószínűbb, mint annak feltételezése, hogy ezek a melléknevek a megfelelő szlovák melléknevekből jöttek létre a képző leválasztásával: szl. východniarsky [víχodnyi…aÿrszki] ’kelet-szlovák emberrel kapcsolatos’; szl. záhorácky [záhorácki] ’a Kis-Kárpátokon túli területeken élő; hegyentúli’; szl. nerezový [nyërëzoví] ’rozsdamentes acélból készült’. Könnyen elképzelhető, hogy a régi réteg idézett szavai is kettős szófajúak.
(b) Ha a kölcsönzött szó az átadó nyelvben is melléknév, a régi rétegben a melléknévképző leválik, s (i) vagy megmarad magában a tőalak, pl. Fv nyj. slëpta ’selyp’, vö. szl. r. šleptavý [slëptaví] ’dadogó’; Fv nyj. kucsëra ’göndör’, vö. szl. kučeravý [kucsëraÿví] ’ua’; (ii) vagy pedig magyar melléknévképzővel egészül ki, pl. Fv nyj. fufnyos ’orrán át beszélő’, vö. szl. fufňavý [fufnyaÿví] ’ua’; raposs ’himlőhelyes’, vö. szl. rapavý [raÿpaÿví] ’ua’; Fv nyj. karajsó ’szélső’, vö. szl. krajný [kraÿjní] ’ua’. Ehhez hasonló példánk az új rétegből is van: Fv invalidos ’rokkant’, vö. szl. invalidný [invaÿlidní] ’ua’, de szl. invalid ’rokkant (főnév)’ is.
(c) Arra is akad példa, hogy a szlovák melléknévképzős forma kerül át a magyarba. A régi rétegben ilyen a Fv nyj. prasiva v. rég. prassiva ’gonosz, semmirekellő’, vö. szl. prašivý [praÿsiví], nőnemben prašivá [praÿsivá] ’rühes’, az új rétegben pedig a Fv obicsajní ’közönséges, nem különleges, sima, hétköznapi’, vö. szl. obyčajný [obicsaÿjní] ’ua’.
(d) Az új réteg melléknevei közt sok a nemzetközi szó; ezek közt akad olyan is, amit a közmagyar szótárak egyáltalán nem tartanak számon, és olyanok is, amelyeket tartalmaznak ugyan, de más jelentésben és/vagy stílusértékben, és – ami számunkra témánk szempontjából fontos – más, latinosított hangalakban. Nincs itt hely részletezni az egyes eseteket, ezért csak „ömlesztve” hozok néhány példát: Fv hipotekáris ’jelzáloggal kapcsolatos’, vö. szl. hypotekárny [hipotëkárni] ’ua’; Fv kalendáris ’naptári’, vö. szl. kalendárny [kalëndárni] ’ua’; Fv legendáris, vö. szl. legendárny [lëgëndárni] ’ua’; Fv szanitáris ’a fürdőszobára, mosdóra, vécére és felszerelésükre vonatkozó, szaniter’, vö. szl. sanitárny [szanitárni] ’egészségügyi’; Fv terresztriális ’földi terjesztésű <műsorszórás>’, vö. szl. terestriálny [tërësztriálni] ’ua’; Fv notorikus ’megrögzött, javíthatatlan’, vö. szl. notorický [notorickí] ’ua’. Francia eredetű szó is alakulhat a latin szavak módjára, pl. Fv szeriózus v. szeriózis ’komoly, megfontolt’, vö. szl. seriózny [szëriózni] ’ua’ és Km szeriőz ’ua’. (e) A szó csonka tővel is előfordul: Fv szerióz ’ua’.
(f) Arra is akad példa, hogy nem latinos, hanem magyaros végződést (melléknévképzőt) kap egy szlovákból átvett nemzetközi szó, l. Fv provizoros v. provizóros ’ideiglenes’, vö. szl. provizórny [provizórni] ’ua’.
(g) Tulajdonképpen az (a) csoportba tartoznak, de mivel nemzetközi szavakról van szó, külön említem az -ista képzős kettős szófajú, főnév-mellékneveket: Fv klientelista ’a klientúrarendszer támogatója, haszonélvezője’ és ’a klientúrarendszerre jellemző’, vö. szl. klientelista [kliëntëlisztaÿ] ’a klientúrarendszer támogatója, haszonélvezője’ és klientelistický [kliëntëlisztickí] ’a klientúrarendszerre jellemző’; Fv kolonista ’a történelmi Magyarország utódállamainak magyarlakta területeire érkező, a többségi etnikumhoz tartozó telepes’ és ’vele kapcsolatos’, vö. szl. kolonista [kolonisztaÿ] ’telepes’ és kolonistický [kolonisztickí] ’telepessel kapcsolatos’.

Jelentéstani beépülés

A jelentéstani beépülés kérdését csak a teljesség kedvéért említem, mivel ennek bemutatásához nem áll rendelkezésemre megfelelő nyelvi anyag. A bizonytalanságot egyrészt az okozza, hogy nem tudni, az adott helyi közösségben a többségi nyelv beszélői milyen jelentésekben használják az átadó nyelvi szót (nem feltétlenül az összes szótári jelentésében), másrészt az sem biztos, hogy a szó az átvevő nyelvben csak a forrásban feltüntetett jelentésben használatos, hiszen a gyűjtők nem folytattak jelentéstani vizsgálatokat, többnyire egy bizonyos kontextusban találkoztak az adott tájszóval. Egy további probléma, hogy még nyelvtörténeti kutatásokkal is bajos lenne megállapítani, hogy egy-egy szó eleve szűkebb, tágabb stb. jelentésben vált-e használatossá az átadó nyelvben, vagy netán a forrásokból kikövetkeztethető állapot már egy belső nyelvi változás következménye (ez utóbbi esetben a jelentésváltozásnak nincs köze a kölcsönszónak az átvevő nyelvbe való beépüléséhez).
A jelzett bizonytalanságok miatt csak néhány folyamatot említünk meg, s a példákat csupán illusztratív jellegűnek tekintjük.
A kölcsönszó, főleg ha az átadó nyelvi lexéma jelentése specifikus, lényegében változatlan denotatív jelentésben kerülhet át az átadó nyelvbe; pl. az új rétegben használatos Fv spekacski ’virslihez hasonló, de vastagabb, krinolinszerű hentesáru’, vö. szl. špekačky [spëkaÿcski] ’ua’, eléggé specifikus hentesáru megnevezésére szolgál mind az átadó, mind az átvevő nyelvben; ilyenkor nem kell számolnunk azzal, hogy az átvevő nyelvben más jelentésben válna a szó használatossá. Ilyen esetekben tulajdonképpen lexikális rés betöltéséről is beszélhetünk, amennyiben pontosan ilyen jellegű hentesárut addig a beszélők nem ismertek.
Nem ritka az az eset, különösen a tágabb jelentésű, ill. poliszém átadó nyelvi szavaknál, hogy ezek az átvevő nyelvben szűkebb jelentésben honosodnak meg (Hoffmann 1991, 101–102. p.; Benő 2004, 75–93. p.; Őrsi 2009, 112. p. és passim), pl. Fv nyj. sztrapc ’kicsi szőlőfürt’, vö. szl. strapec [sztraÿpec] ’szőlőfürt’; l. még alább a funkcióelkülönülésre hozott példát. Ilyenkor azonban lehetetlen megmondani, hogy az átvevő nyelvben a szó csakugyan eleve szűkebb jelentésben honosodott-e meg, vagy pedig az átvevő nyelvi megfelelő – ez esetben a Km fürt szó – és a kölcsönszó eredetileg teljes szinonimák voltak, s csak később szűkült-e le a kölcsönszó jelentése.
Ha a kölcsönszó nem lexikális rést tölt be, hanem az eredeti szó szinonimájaként jelenik meg a nyelvben, az eredeti szó vagy kipusztul a nyelvből, vagy a kettő közt funkcióelkülönülés jön létre (vö. Field 2002, 9. p., 47–48. p.). Ez tehát azt jelenti, hogy nemcsak a bekerülő „jövevény” jelentése változik meg az átadó nyelvihez képest, hanem az „őslakos” szinonima jelentése is leszűkül, specializálódik, hogy ily módon kiegészítsék egymást (vö. Haugen 1972, 19. p.; Romaine 1989, 65. p.; Benő 2004, 120–124. p.; 2008, 152. p.). Az újabb rétegben ilyen a Fv dezert ’bonbon’ alaki kölcsönszó, vö. szl. dezert [dëzërt] ’desszert’ és Km desszert. A kölcsönszó, a dezert tehát „elhódította” a Km desszert szó egyik jelentését, a ’bonbon’ jelentést, miközben a Km desszert továbbra is használatos a Fv nyelvváltozatokban, de inkább csak ’(főleg étkezés végén tálalt) édes étel, édesség’ jelentésben.
Kölcsönszó bekerülésével homonímia is létrejöhet az átvevő nyelvben. Pl. a zoboralji nyelvjárások egy részében a szl. struk [sztruk] kölcsönzéseként bekerült Fv nyj. szurok 1.’babhüvely’, 2. ’fokhagymagerezd’ mellett tovább él a szurok szó a köznyelvi ’a kőszénkátrány lepárlása után visszamaradó fényes, fekete anyag’ jelentésében is; a két szó homonimát alkot (Sándor 2004, 65. p.).
Igencsak gyakori jelenség, hogy a kölcsönszó stílusértéke is megváltozik: a legtöbb közvetlen Fv kölcsönszó informális, bizalmas stílusértékű, attól függetlenül, milyen az átadó nyelvi stílusértéke. Pl. a Fv párki ’virsli’ szó bizalmas stílusértékű, szemben az átadó nyelvi szl. párky [párki] ’virsli (t. sz.)’ formával, amely közömbös stílusértékű. Benő Attila (2008, 147. p.) az ilyen és más jelentésváltozásokat bizonyos értelemben már a meghonosodás jelének tekinti.

Összegzés

Dolgozatomban a magyar nyelv északi, a mai Szlovákia területéhez tartozó nyelvjárásaiba átkerült nyugati szláv, ill. szlovák kölcsönszóknak, valamint a Csehszlovákia megalakulása után a magyar nyelv szlovákiai változataiba bekerült szlovák kölcsönszóknak a magyar nyelv rendszerébe való beépülését vizsgálom a hangtan, az alaktan és a jelentéstan síkján. Vizsgálatom leíró jellegű, történeti kutatásokat nem végeztem. Az egyes beépülési módok közt regionális különbségek is lehetnek, mégpedig valószínűleg a kölcsönszavak mindkét rétegében, ezeket azonban nem állt módomban vizsgálni, mivel a nyelvi anyagnak csak egy része köthető konkrét régióhoz, ráadásul az egyes régiók nincsenek is arányosan képviselve. Mindezek miatt dolgozatom csak az első tétova lépésnek tekinthető a szlovákiai magyar nyelvjárásokat és a koiné jellegű szlovákiai magyar nyelvváltozatokat gazdagító nyugati szláv, ill. szlovák kölcsönszavak beilleszkedésének vizsgálatában.

Felhasznált irodalom

Ágner Lajos 1905. Tót elemek a palócok nyelvében. Nyelvészeti Füzetek, 19., 17–18. p.
Babčan Ágota 1987. Négy Ipoly menti község – Ipolyvarbó, Ipolykér, Kovácsi és Bussa – viseletének szakszókincse. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Bakos Ferenc 1989. A magyar szókészlet román elemei. In Balázs János (szerk.): Nyelvünk a Duna-tájon. Budapest, Tankönyvkiadó, 47–94. p.
Bakos Ferenc 2002. Idegen szavak és kifejezések szótára. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, Akadémiai.
Baráth László 1987. A lédeci népi szőlőművelés szakszókincse. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Benő Attila 2004. A kölcsönszó jelentésvilága. A román–magyar nyelvi érintkezés lexikai-szemantikai kérdései. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület.
Benő Attila 2008. Kontaktológia. A nyelvi kapcsolatok alapfogalmai. Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó.
Benő Attila–Péntek János (szerk.): 2011. A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz éve. Tanulmányok, beszámolók, kutatási programok. Dunaszerdahely–Kolozsvár, Gramma Nyelvi Iroda–Szabó T. Attila Nyelvi Intézet.
Bujnák, Pavel 1934. Jazyk Maďarů v Republice československé. In Československá vlastivěda III. (Jazyk). Praha, Sfinx, Bohumil Janda, 598–604. p.
Csernicskó István–Papp György–Péntek János–Szabómihály Gizella 2005. A szomszédos országok magyarnyelvi kutatóállomásairól. Magyar Nyelv, 101., 105–113. p.
Domokos István 1905. Függelék. [Szűcs 1905-höz.] Nyelvészeti Füzetek, 20., 28–30. p.
Field, Fredric W. 2002. Linguistic Borrowing in Bilingual Contexts. Amsterdam–Philadelphia, John Benjamins Publishing Company.
Fogas Katalin 2012. Hegyéte nyelvjárásának vizsgálata. Szakdolgozat. Pozsony, FF UK.
Gálffy Éva 1970. Kisfalud nyelvjárásának hangtani és alaktani leírása. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Gómez Rendón, Jorge 2008. Typological and Social Constraints on Language Contact. Amerindian Languages in Contact with Spanish. I–II. Utrecht, LOT.
Gregor Ferenc 1989. Magyar–szlovák nyelvi kapcsolatok. In Balázs János (szerk.): Nyelvünk a Duna-tájon. Budapest, Tankönyvkiadó, 141–195. p.
Grosjean, François 1982. Life with Two Languages. An Introduction to Bilingualism. Cambridge, Massaachusetts – London, England, Harvard University Press.
Hadrovics László 1992. Magyar történeti jelentéstan. Rendszeres gyakorlati szókincsvizsgálat. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Haugen, Einar 1949. Problems of Bilingualism. Lingua, 2., 271–290. p.
Haugen, Einar 1972. The Ecology of Language. Stanford, California, Stanford University Press.
Hoffmann, Charlotte 1991. An Introduction to Bilingualism. London–New York, Longman.
Imre Samu–Kálmán Béla 1954. A szlovákiai nyelvatlaszgyűjtés tájszóanyaga. Magyar Nyelv, 50., 213–221. p.; 501–506. p.
Imre Samu–Kálmán Béla 1957. A szlovákiai nyelvatlaszgyűjtés tájszóanyaga. Magyar Nyelvjárások, 4., 173–199. p.
Imre Samu–Kálmán Béla 1960. Beszámoló szlovákiai nyelvatlasz-gyűjtésünkről. Magyar Nyelvjárások, 6., 125–146. p.
Jakab István szerk. 1976. Hogy is mondjuk? Nemzetiségi nyelvhasználatunk – nemzetiségi nyelvművelésünk. Bratislava, Madách.
Jakab István 1980. Nyelvünkről nyelvünkért. Bratislava, Madách.
Jakab István 1982. Szlovák hatások a csehszlovákiai magyarok nyelvhasználatában. Magyar Nyelvőr, 106., 1–17. p.
Jakab István 1983. Nyelvünk és mi. Bratislava, Madách.
Jakab István 1987. Nyelvi vétségek és kétségek. Bratislava, Madách.
Jakab István 1989. A magyar nyelv szlovákiai változatai. Magyar Nyelvőr, 113., 140–149. p.
Jakab István 1995. Értsünk szót egymással! Pozsony, Kalligram Könyvkiadó.
Jakab István 1998. Nyelvünkről – önmagunkért. Válogatott, részben átdolgozott nyelvművelő írások. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó.
Jakab Rózsa 1965. Nagyod község nyelvjárásának szókincse. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Kolláth Anna 2005a. Fejezetek a kisebbségi magyar nyelv összehasonlító vizsgálatából. Határtalanítás: előzmények és eredmények – szándék és megvalósulás Magyar Tudomány, 50., 156–163. p.
Kolláth Anna 2005b. Első fejezet a kisebbségi magyar nyelvhasználat összehasonlító vizsgálatából. Határtalanítás: előzmények és eredmények – szándék és megvalósulás. In Lanstyák István–Menyhárt József (szerk.): Tanulmányok a kétnyelvűségről III., Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 15–30. p.
Kolláth, Anna 2005c. Magyarul a Muravidéken. Maribor, ZORA 39.
Kolláth Anna–Z. Szentesi Orsolya–Szoták Szilvia 2005. Kiegészítés a szomszédos országok magyarnyelvi kutatóállomásairól szóló beszámolóhoz. Magyar Nyelv, 101., 371–377. p.
Kontra Miklós 1981. A nyelvek közötti kölcsönzés néhány kérdéséről, különös tekintettel „elangolosodó” orvosi nyelvünkre. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Kontra Miklós 1990a. Fejezetek a South Bend-i magyar nyelvhasználatból. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet.
Kovács Lajos 1960. A kender feldolgozása, szókincse és eszközei Kalondán. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Lanstyák István 2002. A nyelvérintkezés szakszókincséről. Száz fogalom a kontaktológia köréből. In Gyurgyík László–Kocsis Aranka (szerk.): Társadalom – tudomány. Tanulmányok a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport Műhelyéből. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 73–95. p.
Lanstyák István 2003. Végbement vagy elmaradt nyelvcserék nyelvi emlékei a magyar-szlovák nyelvhatáron. In Kozma István–Papp Richárd (szerk.): Etnikai kölcsönhatások és konfliktusok a Kárpát-medencében. Válogatás a Változások a Kárpát-medence etnikai tér- és identitásszerkezetében című konferencia előadásaiból. Budapest, Gondolat Kiadói Kör–MTA Kisebbségkutató Intézet (Kisebbségek Kelet-Közép-Európában IX. Sorozatszerkesztő: Szarka László.), 132–149. p.
Lanstyák István 2004. A kölcsönzés és a maradványhatás néhány kérdéséről. In P. Lakatos Ilona–T. Károlyi Margit (szerk.): Nyelvvesztés – nyelvjárásvesztés – nyelvcsere. Budapest, Tinta Könyvkiadó (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához XXXII.), 25–31. p.
Lanstyák István 2012. Az északi magyar nyelvjárásokba bekerült szláv, ill. szlovák kölcsönszavak alaktani beépülése. In Simon Szabolcs–Török Tamás (szerk.): A tudomány vonzásában. Köszöntő kötet a 70 éves Vörös Ottó tiszteletére. Komárom, Selye János Egyetem Tanárképző Kar, 99–109. p.
Lezsák Márta 1989. A koloni kenyérsütés szakszókincse. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Liszka József 1996. Etnikai és kulturális folyamatok a pannon térség északi határvidékén. In Katona Judit–Viga Gyula (szerk.): Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 201–207. p.
Mayer Judit 1976. In Jakab István (szerk.): Hogy is mondjuk? Nemzetiségi nyelvhasználatunk – nemzetiségi nyelvművelésünk. Bratislava, Madách.
Mayer Judit 1989. A szlovákiai magyar nyelvművelés. Magyar Nyelvőr, 113., 150–156. p.
Mayer Judit 1990. Anyanyelvi hibanapló. Bratislava, Madách.
Menyhárt József 2008. Nyékvárkony nyelve. Nyitra, Europica Varietas.
Menyhárt József–Presinszky Károly–Sándor Anna 2009. Szlovákiai magyar nyelvjárások. Egyetemi tankönyv. Nyitra, Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara.
Minya Károly 1994. Betű-e a ch? Magyar Nyelvőr, 118/3., 374–376. p.
Mokány Sándor 1980. Magyar szófejtések. (NytudÉrt. 105. sz.). Budapest, Akadémiai Kiadó.
Cs. Nagy Lajos 2003. Lexikológiai vizsgálatok Medvesalján. Komárom–Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó.
Cs. Nagy Lajos 2011. Medvesalja magyar nyelvjárási atlasza. Nagykapos, Luminous, n. o. Kiadó.
Nyirkos István 1993. Az inetimologikus magánhangzók a magyarban. KLTE, Debrecen. http://mek.oszk.hu/01700/01738/01738.pdf (2012. október 16-i letöltés.)
Őrsi Tibor 2009. Semantic Change of Anglicisms in French. Lexikológiai és szaknyelvi tanulmányok. Eger, Líceum Kiadó. 110–120. p.
Pásztorné Szabó Edit 1984. Három falu (Ipolynyék, Ipolybalog, Ipolynagyfalu) lexikai nyelvatlasza. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Poplack, Shana–Sankoff, David 1984. Borrowing: the synchrony of integration. Linguistics, 22., 99–135. p.
Poplack, Shana–Sankoff, David–Miller, Christopher 1988. The social correlates and linguistic processes of lexical borrowing and assimilation. Linguistics, 26., 47–104. p.
Presinszky Károly 2008. A nagyhindi nyelvjárás és nyelvhasználat. Nyitra, Europica Varietas.
Puhalla Magdolna 1964. Nagytárkány nyelvjárásának hangtani és alaktani leírása. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Romaine, Suzanne 1989. Bilingualism. Basil Blackwell.
Sándor Anna 2000. Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó.

Sándor Anna 2002. Az informális és formális beszédhelyzetekben előforduló kontaktusjelenségek sajátosságai. In Lanstyák István–Simon Szabolcs (szerk.): Tanulmányok a kétnyelvűségről. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 114–126. p.
Sándor Anna 2004. A Nyitra-vidéki magyar nyelvjárások atlasza. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó.
Sima, František 1939. Z lexikálnych vplyvov slovenčiny na maďarské nárečia nitrianske. Linguistica Slovaca, I., 169–182. p.
Sulán Béla 1963. A kétnyelvűség néhány kérdéséhez. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének Kiadványai 44. Debrecen, KLTE.
Szabó Mária 1987. A sárkányfalvi disznóölés szakszókincse. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Szabómihály Gizella 1989. A szlovákból magyarra való fordítás problémái Szlovákiában. Magyar Nyelvőr, 113., 277–283. p.
Szeif József 2012. Tájszógyűjtemény a csallóközi Bős nagyközségből. Záródolgozat. Bratislava, FF UK.
Szemkő Aladár 1904. Egy Abaúj megyei ö-ző nyelvjárás. Hangtani és alaktani vázlat. Nyelvészeti Füzetek, 13., 32–46. p.
Szénási Zsuzsanna 1973. Nemesócsa nyelvjárásának hangtani és alaktani leírása. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Szenttamási János 1905. Pótlások. Nyelvészeti Füzetek, 19., 19–20. p.
Szűcs István 1905. A Nyitra-vidéki palóc nyelvjárás. Nyelvészeti Füzetek, 20., 3–27. p.
Thomason, Sarah-Kaufman, Terrence 1988. Language Contact, Creolization, and Genetic Lingusitics. Berkeley-Los Angeles-Oxford, University of California Press.
Tótfalusi István 2004. Idegenszó-tár. Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. Budapest, Tinta Könyvkiadó.
Treffers-Daller, Jeanine 2007. Borrowing. Handbook article for the Handbook of Pragmatics. In E Jan-OLa Östman–Jef Verschuren (szerk.): John Benjamins. Oldalszámok nélküli elektronikus kiadvány. http://www.benjamins.com/online/hop/
TESz. 1984. Benkő Loránd (szerk.): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1–4. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Turzó Ferenc 1899–1900. A Nyitra-vidéki palóc nyelvjárás. Magyar Nyelvőr, 28., 448–452. p., 491–498. p.; Magyar Nyelvőr, 29., 138–143. p., 279–285. p.
Valló Albert Nándor 1897. Tót elemek a nyelvjárásokban, különös tekintettel a magyarság és a szlávság viszonyára történeti, néprajzi és nyelvi alapon. Keszthely.
Valló Albert 1905. Tót jövevényszók. Nyelvészeti Füzetek, 19., 3–17. p.
Varga József 1971. Köbölkút község hangtanának leírása. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Vendégh Ildikó 1984. Az állathangutánzó igék, hívogatók és terelők Bódva völgyi nyelvatlasza. Szakdolgozat. Bratislava, FF UK.
Winter-Froemel, Esme 2008. Studying loanwords and loanword integration. Two criteria of conformity. Newcastle Working Papers in Linguistics, 14., 156–176. p.
Zsemlyei János 1993. Román közvetítésű nemzetközi szavak a romániai magyarság nyelvhasználatában. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, 37/1–2., 153–157. p.
Zsilka Tibor 1963. Tájszavak Palástról. Magyar Nyelvőr, 87., 105–112. p.

István Lanstyák
The integration of lowanwords into the varieties of Hungarian in Slovakia

The study deals with the phonetical, phonological, morphological and semantic integration of loanwords from Western Slavic dialects and later Slovak language into Hungarian dialects in present-day Slovakia as well as into the different varieties of Hungarian in Slovakia. The investigation is based on empirical material coming from various sources. The research is synchronic, without overt diachronic dimension. There may also be regional differences in the way how the loans are integrated into the recipient language, however they are not dealt with in this study.

István Lanstyák 811.511.141`373.45
The integration of lowanwords into the varieties of Hungarian in Slovakia 811.511.141`373.6
811.162.4
81`34

Keywords: borrowing, loanword, integration, donor language, recipient language, dialect, varieties of Hungarian in Slovakia.