Nógrád területén a 18. század előtt csak elvétve találunk zsidó családokat. III. Károly 1726-ban elrendelte, hogy a Vencel-korona országainak (Cseh- és Morvaország, Szilézia) zsidóságánál csak az elsőszülötteknek engedélyezi a házasodást. Az 1727-ben, Nagylibercsén (Luboreč) hozott megyei rendelet szerint a zsidók Balassagyarmaton, Szécsényben, Losoncon és néhány további községben telepedhettek le. (Telek 1989, 100. p.)
1780-ban II. József trónra lépésekor Nógrád megyében 1263 zsidó lakos élt. (Borovszky 1910, 515. p.) II. József 1783-ban kiadott zsidórendelete, a Systematica gentis judaicae regulatio főleg a gazdasági jellegű tilalmakat oldotta fel, és a bányavárosok kivételével lehetőséget adott a zsidók letelepedésére. Engedélyezte a földművelést, kereskedést és iparűzést,1 német nyelvű zsidó népiskolák létrehozását. Eltörölte a zsidókat megkülönböztető jelvényeket. Valamivel későbben (1787) elrendelte azt is, hogy a zsidók német vezetéknevet vegyenek fel. (Telek 1989, 105. p.) A zsidók a héber nyelvet csak az istentiszteleteken használhatták, egyébként kötelesek voltak az ország nyelvét használni.
A 19. század első felében Losoncon (Lučenec) és Losonc-Tugáron, Füleken (Fiľakovo), Gácson (Halič) és Poltáron (Poltár) alakultak ki nagyobb zsidó közösségek, de jelenlétük kimutatható pl. Ragyolcon (Radzovce), Losoncapátfalván (Lučenec-Opatová), Mucsényban (Mučín), Pincen (Pinciná), Terbelédben (Trebeľovce) is.
Losonc-Tugáron a település földesura, Szilassy József (1755–1836) volt a zsidó lakosok patrónusa, aki az először letelepedési jogot kapott zsidó Wohl Izrael (1786–1848) zsidóbírónak engedélyezte, hogy a városkába azt fogadjon be, akit arra érdemesnek tart. A fokozatosan Losoncra is kiterjedt közösség létrehozta az egyesületeit, kialakította a temetőjét. Első rabbija 1830 körül Mose Hőgyész lett, az első zsinagógájuk 1863-ban épült fel, amelyet csak az új zsinagóga építésékor 1924-ben bontottak le.
Füleken a zsidó lakosok a 19. század első évtizedének végén kezdtek letelepedni. A hitközségnek, mely a kezdeti években a losonci hitközséghez és a putnoki rabbisághoz tartozott, 10-12 tagja volt Az istentiszteleteket magánházakban tartották. A füleki ortodox zsidó hitközösséget 1820-ban hozták létre. Az 1830-as összeírás Isacus Boger, Josephus Kaufman és a Mojses Mintz családját említi. (Drenko 1994, 39. p.) A hitközség még ebben az évben kialakíthatta a saját temetőjét is, amelyhez a szükséges 15×100 m terület megvételében a Chevra Kadisa alapítója, Diamant Lőrinc kereskedő szerzett érdemeket.
A „zsidókérdés” mélyen foglalkoztatta a 19. század emberét is. A holokauszt időszakára is gondolva figyelemre méltóak Bodnár Istvánnak a Losonc és Vidéke c. hetilapban közzétett sorai: „A gondolkodó emberre nézve komoly esemény a zsidóüldözés, mely Oroszországban már sok emberéletbe került, Németországban pedig a veszélyesebb kitörést csak államhatalommal lehet ez idő szerint visszatartóztatni […] hazánk nem alkalmas talaj az ily faj-, s vallásfelekezeti üldözésre; de nem szabad eltitkolnunk, hogy a zsidók elleni neheztelés minden osztálynál érezhető; és hogy azok száma aránylag kevés, kik magas álláspontra emelkedve, a zsidóban az embert őszintén védik, és a mindinkább elharapódzó gyűlölködés helyett, azon módokról gondolkodnak, miként lehetne […] az annyi szellemi tehetséggel megáldott, s annyi kincscsel rendelkező zsidó fajt a nemzet testébe úgy beolvasztani, hogy ne csak látszólag, de őszinte meggyőződésből velünk egy összetartó egészet képezzen.”2
A füleki hitközség első rabbija Büchler Pinkász (1840–1904) lett, aki 1874-ig vezette a hitközséget.3 1873-ban Büchler Áron Adolf, a neves dunaszerdahelyi rabbi fia, hitközségi elnök kezdeményezésére saját zsinagóga felépítését határozták el. Lerakták az alapkövét és a 8×16 m alapterületű, sátortetős kétszintes épület a következő évben el is készült.
A 19. század második felében felszínre került belső ellentétek eredményeként a losonci és losonc-tugári zsidóság két részre szakadt. Többségük az ún. status quo irányzathoz csatlakozott, a kisebbség ortodox maradt, akik a jogi önállóságukat csak 1920-ban, a Csehszlovák Köztársaságban szerezték meg. A status quo hitközség a jelenlegi Szlovákia területén a legnagyobbak közé tartozott és az V. községkerület központja (Nógrád, Bars, Zólyom, Hont vármegyék) volt.
Füleki viszonylatban nem történt érdemi változás. A városban 1914-ben megalakították az Aguda Israel egyesületet, amely a szigorú ortodox irányzat szellemében közösségi és oktatói tevékenységet fejtett ki, s egészen a 2. világháború végéig meghatározta a hitközség életét. Jungreiss Sámuel főrabbi ellenállása ellenére ugyanitt az 1920-as években a cionista mozgalom is megvetette lábait és létrehozta szervezetét. Főleg a Palesztin Zsidó Nemzeti Alap részére szervezett gyűjtéseket. 1929-ben Bnei Akiva néven alakult meg a cionista ifjúsági mozgalom vallási klubja, amelynek kb. 30 tagja volt.
A 2. világháború kezdetéig Nógrád megyében csak elvétve találkozunk zsidóellenes megnyilvánulásokkal. Ezt erősíti meg Vladimír Polívka tanár is, aki 1928-ban, a Nógrád megyét bemutató könyvében írja: „A zsidók kétségtelenül jelentős kereskedelmi tényezőt képviselnek; kezükben van az üzletek nagyobbik része és az iparban is nagyon jelentős a részesedésük. A zsidókérdést nem lehet néhány üres jelszóval elintézni, csak valami pozitívval. Az egészséges konkurencia érdekében sok mindent kell megtanulni a zsidóktól. Losoncon lehetőség van az ortodox szekta zsidóságával megismerkedni, akiknek szintén van imaházuk. Ezzel Losonc az Orient jelentős elemével gazdagszik, amelyet azonban senki sem csodál, mert semmi különlegességgel nem rendelkezik, csak a konzervativizmus erejével.” (Polívka 1928, 115. p.)
Hitler hatalomra jutása ezt az állapotot változtatta meg, és a megyében is felélesztette a zsidó közösség tudatos megosztását és a zsidóellenességet is.
Az 1930-as népszámlás előtt a magyarság létszámának csökkentése érdekében próbálták felhasználni a zsidó lakosokat: „Államunk kormánya lehetőséget ad a zsidóknak arra, hogy önálló zsidó nemzetiséget alkosson. A zsidókat Csehszlovákiában nemzetnek tekintik, de ők ezzel a lehetőséggel nem tudtak élni […] úgy néz ki, hogy a zsidók szégyellik a saját zsidó nemzetiségüket, s csak a saját zsidóságukhoz mint valláshoz kötik magukat […] Mi, szlovákok nem igényeljük azt, hogy a zsidók szlováknak vallják magukat. Mi nem vagyunk a magyar kormány, amely erre kényszerítette őket. Annak ellenére, hogy a zsidók Szlovákiában a szlovákokból élnek, akik nélkül itt nem is tudnának létezni, nem igényeljük, hogy hozzánk jelentkezzenek. […] a zsidók még ma sem értették meg, hogy ez egy nemzet, ezért nem akarnak a saját zsidó nemzetükhöz tartozni, de egy idegen nemzethez, a magyarokhoz jelentkeznek. Ezzel ugyan Szlovákiában a magyarokat erősítik, de önmagukat csonkítják meg és általános szinten adnak lehetőséget a zsidók lealacsonyításához…”4
Novemberben a Szlovák Zsidók Egyesülete nevében MUDr. Hugo (Hugó) Roth elnök és Koloman (Kálmán) Neumann alelnök aláírásával felhívást intéztek a dél-szlovákiai zsidókhoz, hogy vallják magukat szlováknak. „…ha megosztja Önöket a vallás, meg kell Önöket osztania a nemzetiségnek is? Ezen felül: a vallási hagyományaik Önöknek nem azt írják elő, hogy azt a nemzetet szolgálják, amelyikhez tartoznak? […] a természet ereje olyan erős, hogy a magyar idők alatt a hivatalos magyar statisztikai kimutatások szerint Szlovákiában 6000 zsidó vallotta magát szlováknak. Mennyi lehetett a számuk valójában, ha közülük csak 6000-nek volt bátorsága magát szlovák anyanyelvűnek vallani […] Ne tegyenek tehát a természet ellen, az eszük, a szívűk ellen!”5
Füleken az 1930-as népszámlás 45 családot és 200 zsidó lakost mutatott ki. 1936-ban 4291 lakosból 248 vallotta magát zsidónak, a közösség ekkor érte el legnagyobb létszámát. Nemzetiségi szempontból 58,1%-uk vallotta magát zsidónak, a többi magyarnak vagy csehszlováknak.
1933. április végén a losonci Deutsch Szálló éttermében az ún. bojkottbizottság felhívása alapján tiltakozó nagygyűlést tartottak, amelyen állást foglaltak a németországi zsidóüldözések kérdésében. A szónokok6 felhívták a figyelmet a német gyártmányú ipari és kereskedelmi cikkek bojkottjára, hogy ezzel is elejét vegyék a zsidóság ellen foganatosított további szigorú rendszabályoknak. Egyúttal gyűjtést indítottak a zsidóüldözés áldozatainak és károsultjainak a megsegítésére.7
Az 1939-es év a várakozás éve volt, ami számos formában megmutatkozott. Idézzük Márai Sándort: „E napokban mindenki ezekkel a szavakkal alszik el Magyarországon: Rozsnyó, Léva, Kassa, Pozsony, Ungvár, Beregszász, Nyitra, Losonc, Komárom. S minden név után, halkan, makacsan mondja a lélek: hazamenni. Szeretném, ha a nagyhatalmi konferenciák résztevői, akik egy utolsó határozattal döntenek majd a Felvidék sorsa felett, látnák az arcokat, megismernék azt, ami a lelkekben történik e héten Magyarországon és Felvidéken.” (Márai 2004a, 77. p.) A népszámlálás Losoncon 2487 izraelita vallású lakost mutatott ki.
A bécsi döntés eredményeként Losonc és Fülek is Magyarországhoz került. Nemcsak a füleki magyarság nézetét tükrözi az az ismeretlen kéz által, 1938 novemberében Füleken írt dokumentum, amelyben ezt is olvashatjuk: „követeljük a zsidóktól, akik örökösen a szegény keresztény nép kiszipolyozását tartották szem előtt, hogy az új népi Magyarországon a visszacsatolás felett érzett örömünket ne zavarják kellemetlen jelenlétükkel. […] Nyilvános ünnepségektől tartsák távol magukat. […] mint benesi csatlósok, kövessék őt a legrövidebb időn belül, mert hiszen velük akarnak maradni jóban rosszban.”8
Füleken az 1941-es magyarországi népszámlálás 205 izraelita vallású és 3 keresztény zsidót mutatott ki. Az anyahitközségnek 1944 tavaszán 154 tagja volt, az adózók száma pedig 32. A hitközség elnöki tisztjét dr. Blitz Andor orvos látta el, az anyakönyvvezető rabbi posztját pedig Jungreisz Sámuel töltötte be. A hitközségnek két alkalmazottja volt és három egyesületet működtetett: Talmud Tóra, Nőegylet, Chevra Kadisa.
Füleken megtiltották zsidó lakosok letelepedését, a fokozatosan erősödő zsidóellenesség hatására többen elvándoroltak.
Nem kevés volt azok száma sem, akik más – elsősorban református – hitre tértek át. Konkrétan a losonci református egyházban (az anyakönyvek szerint) 1938-ban 28, 1939-ben 15, 1941-ben 4, 1942-ben 1, 1944-ben 2, 1945-ben 2, 1946-ban 1, összesen 53 személy keresztelkedett meg. Zsidók jelentkeztek az evangélikus egyházba is. Ide csak azokat vették/vehették fel, „akiknek múltja biztosítja azt”, hogy az egyház hithű tagjaivá válnak. Feltétel volt egy hat hónapos tanfolyam elvégzése is. Még kevesebben voltak, akik a római katolikus vallásra tértek át.
Az Egyesült Magyar Párt 1940 februárjában nyilatkozatot tette közzé, amelyben mindenki értésére adja, hogy folyó hó január 31-ével a nemzethűségi igazolások elvesztették az érvényüket. Azaz február 1-től csak azon igazolásoknak volt hatályuk, melyet a titkárság által kiadott nyomtatványon az előírt eljárással hagytak jóvá. „Ezentúl nem lehet senkinek, tehát senki, még pártunkba tartozó egyénnek sem, titkárságunk hivatalos ténykedésének és ezirányú felhatalmazásának megkerülésével nemzethűségi igazolást kiállítani […] Tudatjuk az illetékesekkel, hogy semmiféle kérelmet nem vállalunk el a zsidó iparengedélyek és a zsidó törvény alóli mentesség tárgyában…”9
Az első nyílt zsidóellenes fellépésre Losoncon 1940 áprilisában került sor, amikor a csendőrség és katonai bíróság több személyt elfogott, s közülük Kohn Bélát halálra verték.
1941-ben zsidó kereskedőket tiltottak ki a városból, mert a tiltás ellenére árusítottak Sacher házának bejárata alatt. A Baross Szövetség helyi szervezet követelte a zsidók vásárlási időpontjának meghatározását (10 óra után). A zsidó tulajdon kisajátításáról, elkobzásáról szóló első közleményeket 1942 júliusában tették közzé, ezt decemberben már konkrét intézkedések is követték.
Az 1943-ban kiadott rendelet a zsidó értelmiség foglalkoztatását szabályozta. Az év áprilisában behívták az 1906/7-ben született zsidókat (az orvosok és gyógyszertárosok kivételével). „Antifasiszta szövegű gramafónlemezek tiltott terjesztése” miatt letartóztatták Blau Ödönt.
- március 19-én Nógrád területe is német megszállás alá került, ami súlyos következményekkel járt a zsidó lakosok számára.
Füleken ekkor kb. 160 zsidó élt – többségében idősek, nők és gyerekek. 1944 áprilisában kötelezővé tették a sárga csillag viselését. A Központi Zsidó Tanácsnak 1944. április közepén megküldött jelentés összeállítói Fülekkel kapcsolatban jegyezték meg: „A túl nagy összegben megállapított adóalapok ellen fellebbezések vannak folyamatban, akik a gyárban voltak alkalmazva, azoknak felmondtak, akinek földjei voltak, azt már elvették, és a kereskedők üzleteinek egy része le van zárva.”
Losoncon áprilisban bezárták a zsidó iskolát (68 tanuló és 2 tanító), betiltották valamennyi nem vallási zsidó szervezet működését. Zsidók nem vásárolhattak húst, a számukra kiutalt jegyre csak konzerveket kaphattak, azt is csak ideiglenesen. Az orvosok kivételével nem végezhettek szellemi munkát, nem lehetett a tulajdonukban „átlagon felüli” lakás, nem vásárolhattak fegyvert stb.
A losonci neológ (anya)hitközségnek ekkor 1400 kimutatott tagja és 388 adófizetője volt. Elnöke dr. Kemény Rudolf ügyvéd, anyakönyvvezető rabbija dr. Reschowszky Arthur 8 alkalmazottal. Egyesületei közül a Chevra Kadisát, az Izraelita Nőegyletet és a Pártfogó Irodát, intézményükként az aggok házát jegyzik, ahol 14 személyt ápoltak.
Az ortodox (anya)hitközségnek 325 tagja és 59 adózója volt. Elnöke Beck Adolf kereskedelmi utazó volt. Anyakönyvvezető rabbija Unsdorfer Henrik10 főrabbi. Saját intézményt, egyesületet nem mutattak ki. (Schweitzer–Frojamovics 1994, 374–377. p.)
1944. április 1-jei időponttal a megye még az „elkülönítésük előtt” kimutatást készített a Nógrád megyei zsidó lakosokról. Eszerint Losoncon 1728 zsidót és 80 kitértet, a járásban 242, a szomszédos Szécsényi járásban 445, összesen 2415 zsidót és 80 kitértet mutatott ki. Már a gettósításra gondolva szerepel ugyanitt, hogy „Losonc megyei város felveszi saját zsidóságát, a Losonci járás és a Szécsényi járás zsidóságát”. Balassagyarmat a saját és Nógrádi járás (összesen 2556), Salgótarján a Salgótarjáni és Sziráki járás zsidóságát (összesen 1566).11
1944. április 7-én a m. kir. államrendőrség losonci kapitánysága 24 órán belüli hatállyal elrendeli, hogy a „1310/1944. M.E. sz. rendelet végrehajtásának hatályosabbá tétele és biztosítása céljából és az ellenséges államok rádióközvetítésének hallgatása és azokból származható következmények által veszélyeztetett közérdek védelme érdekében […] a tulajdonában, birtokában, illetve használatában levő összes rádió-vevőkészülékét, akár van arra engedélye, akár nincs, a törvényes következmények terhe mellett 24 órán belül a m. kir. rendőrség losonci kapitányságánál további intézkedésig történő őrizetbe vétel céljából szolgáltassa be.”
Az egy hónappal később közzétett hirdetményben a város polgármestere felhívta az üzletek, vendéglők, kocsmák, borbélyok és az egyesületek vezetőit, hogy „amennyiben használt rádiókészüléket kívánnak beszerezni”, akkor 24 órán belül jelentkezzenek a városházán. A hirdetmény figyelmeztet arra, hogy rádiót nem lehet eladni, magánlakásban felszereltetni és használni tilos.12
A m. kir. minisztérium rendelete alapján Nógrád megye főispánja 1944. április 4-i hatállyal felmentette szolgálatuk alól a zsidónak tekintendő tisztviselőket.13
A hely lap a helyi kereskedők elleni eljárások elindításáról számolt be: „Özvegy Váradi Lajosné fűszerkereskedő, losonci lakos, a zsidóüzletek lezárása előtt három métermázsa gyertyát mentett ki az üzletéből és adott el egy tételben. Nevezett ellen áruelvonás miatt a bűnvádi eljárás megindult, előzetes letartóztatásba helyezték és a balassagyarmati kir. ügyészségnek adták át. A bírói eljárás után internálási eljárás lesz ellene folyamatba téve.
Folyó évi április hó 22-én és 23-án a város területén a rendőrhatóság 62 zsidó háztartásban tartott házkutatást. A házkutatások során Beer Gusztávné, Fischer Sándor, Ganzel Gáspár, Grünbaum Lipótné, Grün Ferenc, Márer Samuné, dr. Reinfeld Bertalan és Eckfeld József lakásán különböző és nagyobb mennyiségű áru találtatott. Felsoroltak ellen az eljárás folyamatban van. Elefánt Arnold, Elefánt Arnoldné, Elefánt Henrik, Elefánt Eszter, Elefánt Hédi, Herschkovits Etel és Jakubovics Ferdinánd szlovákiai, zsidó fajú egyének Szlovákiából Magyarországba szöktek, és az ország területén hamis okmányok (keresztlevelek, házassági levél) megszerzése mellett tartózkodtak. Segédkezet nyújtott nekik Klein Lászlóné losonci lakos. Valamennyien őrizetbe vétettek, az eljárás ellenük folyamatban van.
Frisch Gyula, ószeres losonci lakos már hosszabb ideje rendőri megfigyelés alatt állott. A megfigyelések során megállapítást nyert, miszerint nevezett a város területén rémhíreket terjeszt. Fenti cselekmények miatt őrizetbe vétetett, ellene az eljárás folyamatban van. […]
A losonci rendőrkapitányság mint elsőfokú rendőri büntetőbíróság Braun Mór kosárfonót azért, mert a reá nézve kötelező sárga csillagot nem viselte, 100 P pénzbüntetésre büntette. Brablec Jánosné és Sulek Edéné losonci lakosokat ugyanezen kihágás miatt egyenként 1000-1000 P pénzbüntetésre, Hronyec Pálnét 500 P pénzbüntetésre, Braun Lenkét 100 P és Braun Juliannát 80 P pénzbüntetésre büntette. A pénzbüntetések behajthatatlanság esetén 50 napig terjedhető elzárásra lesznek átváltoztatva.”14
Szigorúan büntették a zsidó rendeletek be nem tartását. „A losonci rendőrkapitányság mint 1 fokú rendőri büntetőbíróság Bánó Ferencné szül. Schwarcz Lili losonci lakost azért, mert a felső kabátjára felvarrt sárga csillagot retiküljével eltakarta, 2000 P pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetére 100 napi elzárásra büntette meg. Dr. Dávid Sándornét azért, mert a szolgálatból keresztény háztartási alkalmazottját a kitűzött határidőre nem bocsátotta el, 500 P pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetére 100 napi elzárásra. Ugyanezen kihágás miatt dr. Székács István földbirtokos és ügyvéd, ev. hitfelekezethez tartozó zsidó fajú egyént 2000 P pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetére 100 napi elzárásra büntette meg.”15
Nógrád vármegye alispánja a hatályos rendelkezésekre hivatkozva16 1944. május 1-jei keltezéssel levelében kérte a polgármestertől, hogy készítsen kimutatást a „zsidó jellegűnek tekintendő”, valamint a „szabadkőműves befolyás” alatt álló egyesületekről. A polgármester három zsidó egyesületet mutatott ki. „1. Losonci izraelita szent egylet. Alapszabály nincs, elnöke dr. Büchler Gyula, orvos. 2. Orth.-Talmuth tóra egylet 17539/1922.B.M. sz. alapszabály szerint működik. Elnöke Undsorfer Hillel. 3. Losonci izr. nőegylet a 112.523/1939. VII.B.M. számú alapszabály szerint működik. Elnöke Sacher Imréné – földbirtokos neje.” Szabadkőműves befolyású vagy annak céljait teljesítő egyesületről nem volt tudomása.17
Az alispán 1944. május 3-i keltezésű állami táviratában rendelte el a megye zsidóságának elkülönítését: „Az 1610/1944. ME számú kormányrendelet 8., 9. és 10. szakaszai alapján az e tárgyban megtartott értekezlet elhatározásának megfelelően a zsidóknak Nógrád vármegye valamennyi községéből való kitelepítését, a három megyei városban pedig meghatározott lakótelepekre való teljes elkülönítését elrendelem. Ezt az intézkedésemet a járási főszolgabíráknak és a városok polgármestereinek a csendőrség és rendőrség igénybevételével és közreműködésével nyolc nap alatt kell végrehajtani akképpen, hogy 1944. évi május 10-ének reggeli 9 órájától kezdve zsidó másutt nem tartózkodhatik és nem lakhatik, mint a hatóságilag kijelölt helyen.”18
Végrehajtásával a város polgármestere már egy nappal korábban egy hat tagból álló bizottságot, valamint egy általa kijelölt különbizottságot19 bízott meg. Közvetítésével értesítette a zsidó lakosságot arról, hogy lakóhelyének a Tugár jobb oldalán fekvő városrészt jelölték ki: „A zsidók által jelenleg elfoglalva tartott valamennyi lakás ötven százaléka három napon belül kiürítendő és a hatos bizottságnak bejelentendő. A kiürítendő lakásokból kiköltöző hittestvérek más hittestvérekkel költözhetnek össze. Ezen összeköltözés egyelőre csak ideiglenes jellegű lesz. A kiköltözködők jelentsék be a hatos bizottságnál huszonnégy (24) órán belül, hogy hova és kihez kívánnak beköltözni. Az utasítás szerint csak mellékutcákban lévő lakásokba lehet átköltözni, éspedig lehetőleg udvari lakásokba. A fő útvonalakon lévő nagy lakások három (3) napon belül feltétlenül kiürítendők. Az át-, illetve összeköltözésnél az ingóságok (bútor, fehérnemű stb.) elszállítása, átvitele vagy leraktározása korlátozás alá nem esik.20
A hittestvérek a fenti ügyben a hatos bizottsággal, illetve annak tagjaival a régi hitközségi iroda helyiségében (zsidó iskola) érintkezhetnek, minden nap délelőtt 9-12-ig és délután 3-6 óráig.”21
Ezzel elkészült a zsidók részére kijelölt városrészek, a gettó határait megállapító városi rendelet is, melyet két körzetre osztottak. I. körzet: Varga u. (ma Husova), Kis u., Zsák u., Temető u. 2., 4., 6. szám, Torna u., a Malom utcának a Rét u. (ma Poľná) sarkáig terjedő része, Telep u. (Malom kolónia), a Kisvarga utcának (ma Barakova) a Rét utcáig terjedő része, a Rét utca bal oldala. II. körzet: Toldi M. u., kivéve a Baptista imaházat, Busbak u. (ma Adyho) a Kossuth utcától a Raktár u., illetve a Petrogalli utcáig terjedő része. Zenész u., Lovagló u., a Raktár utcának a bal oldala, a Kossuth Lajos utcának (ma Vajanského) Toldi M. utcától a Busbak utca sarkáig terjedő része.22
Az előzményekről a helyi lap közleménye számolt be: „A m. kir. Minisztérium 1610/1944. számú rendeletében kimondotta, hogy a törvényhatóság első tisztviselője elrendelheti, hogy a városokban csak azok bizonyos meghatározott részein lakhatnak a zsidók.
[…] A f. hó 2-án megtartott alispáni értekezleten az alispán városunk területén a Tugár pataktól délre eső részt jelölte ki a zsidók lakhelyéül.
[…] A zsidóknak a Tugár pataktól délre eső részre való áttelepítése a zsidó hatos bizottság hatáskörébe tartozik, míg a keresztényeknek a patak túlsó részére való átköltöztetését a polgármester által kijelölt bizottság intézi. Tekintettel arra, hogy az átköltöztetésre a vármegye alispánja rövid határidőt szabott, egyelőre csak azon keresztények átköltöztetése történik meg, akik az átköltöztetéshez önként hozzájárultak.
A vonatkozó rendelkezés értelmében a zsidók f. hó 5-ig kötelesek a lakásaik 50%-át kiüríteni és az átköltöztetendő keresztények részére rendelkezésre bocsátani. Az így megürült zsidó lakásokba költöztetik át azokat a keresztényeket, akik önként szándékoznak elköltözni a zsidók által kijelölt részből. Ennek megtörténte után a keresztények által kiürített lakásokba telepítik át a zsidókat.
Illetékes helyen nyert értesülés szerint felkérjük a város közönségét, hogy a bizottságok munkáját feleslegesen ne zavarják, mert a munka úgy lett megszervezve, hogy minden átköltözni szándékozó keresztényt beidéznek, és az eddigi életviszonyainak megfelelő, valamint családtagjaikhoz mért lakást fog a kiürített lakás helyébe kapni. A polgármester utasította a keresztények áttelepítését végző bizottságot, hogy a keresztények minden jogos kívánságát a szociális szempontok figyelembevételével a lehetőség szerint teljesítse.”23 Eredeti lakásaikban csak az orvosok maradhattak.
A kényszerű költöztetés szem- és fültanúja volt Márai Sándor is, aki április 13-án Leányfaluból, Balassagyarmaton keresztül érkezett Losoncra, s több hetet töltött el a városban. Valószínűleg azért jött, hogy kísérletet tegyen felesége, Lola apjának kiszabadítására a kassai gettóból. „X. egy hete a kassai gettóban. Első három levelében pontosan leírja, mi történik egy táborban, ahol nincs víz, nincs latrina, nincsenek épületek, csak oldalfal nélküli pajták, s ahol tizenötezer embert tereltek össze öt nap alatt.
A gettókat általánosan és kötelezően megvalósítják, minden tízezernél magasabb lélekszámú magyar városban, ahová beterelik a környékbeli falvak zsidait is. Losoncon ma reggel kezdték meg az átköltöztetést. Amíg írok, ablakom előtt zörögnek a kordék, melyeken nyomorult emberek tolják szegényes, rongyos holmijukat. Úgy érzem magam, mint Josephus Flavius, mikor Titus és Vespasianus elküldték Jeruzsálem falai alá, hogy lássa és írja le Jeruzsálem pusztulását. Ha túlélem, leírom.” (Márai 2004b, 153. p.) X-et nem tudták megmenteni: „…deportálták Lengyelországba. A főispán, akit levélben kértem, hogy ne vigyék el a hetvenhat éves embert, hagyják a gettóban, pársoros elutasítással felelt: Azt írta, nem tehet semmit. De ha nem tehet semmit, miért nem mond le?
Egy-egy vagonban nyolcvan ember utazott, két vödör vízzel. A halálozási százalék útközben megközelíti a húszat. Egy vagon Nagyváradtól Kassáig hat napon át vándorolt. A negyven emberre vagy hat lóra méretezett vagonokban a nyolcvan ember nem tud feküdni, sem ülni.” (Márai 2004b, 165. p.) „L. [Losonc – P.J. megj.] városban A. (dr. Altmann?)24 zsidó orvost elvitték munkatáborba, ötéves gyermekét a gettó lakosaival együtt vagonban Lengyelországba; de a rendelő helyén maradt. Az iskolatársam volt. Rendelőjét korszerűen rendezte be, röntgengéppel, elektrokardiogrammal. Mindez vidéken ritkaság. A rendelőért, a röntgengépért, a felszerelésért ketten vetélkedtek: a helybeli tisztiorvos, s egy belgyógyász. A rablók nem tudtak megegyezni. A vitából lovagias ügy keletkezett, párbaj. Mert mi lovagias nép, úri emberek vagyunk, kérlekalássan.” (Márai 2004b, 166. p.) „Ez a kisváros büntetés. Egyenlőre szelíd büntetés. Por, jellegtelen házak, málló vakolat, s az első hőség felidézi azt a jellegzetes bűzt, mely a kanalizálatlan kisvárosok testi szaga. Ez rosszabb, mint a szegénység. Ez bugrisság.” (Márai 2004b, 151. p.)
A alispán táviratban értesítette a losonci polgármestert, hogy a megüresedett zsidó lakásokba nem költöztethető be olyan közalkalmazott, akinek van lakása és nem esik kiürítendő területbe.25
A Széchényi járás főszolgabírója (Hanzély) 1944. május 5-én a Szécsényi járás területéről összegyűjtött zsidó lakosok Losoncra való áttelepítéséről értesítette a losonci polgármestert. Eszerint azt május 7-én legfeljebb 50 db lófogatú járműkaravánnal kezdik meg, melyen legfeljebb 20 család legfeljebb 80 tagját költöztetik át. Május 9-én a Szécsényből induló menetrendszerű vonattal pedig 327 fő lesz átszállítva. Egyúttal „legfeljebb a hónap végéig” engedélyezte az ezen időszakra szóló élelmiszerek és legfeljebb 1 kg füstölt vagy „előkészített” állapotban lévő hús szállítását is.26
Ettől némileg eltérnek az átszállítás részleteit tartalmazó tervezet adatai. Május hó hetedikén Szécsényből „legfeljebb 5 lófogat, legfeljebb 45 személy, legfeljebb 15 család, a szécsényi hitközségi vezetőség javaslata szerint”. Május 8-án és 9-én Etes községből 4 család, 14 személy, a Karancssági körjegyzőségből 4 család, 17 személy, a Sóshartyáni körjegyzőségből 2 család, 6 személy, összesen: 10 család, 37 személy költözött a menetrendszerű vonathoz csatolt két vasúti kocsival. Szécsényből és az Endrefalvai, Nógrádmegyeri, Rimóczi, Nagylóci és Ludányi körjegyzőségekből 118 család, 327 személy („amelyből esetleg leszámítandó a 7-én útba indítandó legfeljebb 10 család, legfeljebb 30 személy”27), a MÁV által biztosított 14 db 150 mázsás vasúti kocsiban. Május 8-án a Bussai körjegyzőség területéről 13 családot, 36 személyt pedig legfeljebb 13 lófogatú kocsival szállítottak Losoncra.
A Losonci járás zsidósága deportálására a Krausz Péter Téglagyárat is kijelölték, annak előkészítését és kiürítését 1944. május 11-én kezdték meg.28 Ennek gettóvá alakítását végül is elvetették, de végül elszállításuk előtt itt összpontosították a zsidó lakosokat.
A losonci gettóról a Nógrád megyei főispán öt pontból álló, telefonon elmondott körkérdésére29 adott válaszokból lehet következtetni, melyet Koltai Ernő, Losonc polgármestere foglalt össze 1. Hány lakos van a ghettóban? A gettó területén 2034 zsidó lakik. 2. Lakásonként hány zsidó személy lakik a ghettó területén, név és életkor megjelölésével? A házak 70%-a csupán egyszobás – melyekben lakásonként csupán 6 zsidó személy lakik, szobánként (melyek kicsinyek) pedig átlag 4-5 személy. 3. A ghettóból hányan távoztak el közérdekű munkaszolgálatra vagy hadiszolgálatra? A gettóból közérdekű munkaszolgálatra, illetve hadiszolgálatra 78 személy távozott el.30 4. Csatolandó a ghettóval kapcsolatos rendőrhatósági szabályrendelet egy példánya. A gettóval kapcsolatos ideiglenes rendőrhatósági szabályrendelet azonos a balassagyarmati rendőrhatósági szabályrendelettel. 5. Megállapítandó, hogy koncentrációs táborra alkalmas helyiség van-e a városban, és az hány személy befogadására alkalmas. A városban koncentrációs táborra alkalmas helyiség nincsen, mert a számba jöhető épületeket (Gőzmalom, YMCA) a katonaság és az erdélyi menekülttábor már elfoglalta.31
Zvonar SS Obschf. a Gottstein SS-Stubaf.-val való előzetes személyes megbeszélésére hivatkozva 1944. május 18-án levelet írt Koltay Ernő polgármesternek, melyben kifogásolta a gettó helyének kijelölését. „Bár a zsidó tábornak a téglagyárban való felállításának a megoldása időközben elejtetett32 és a gettósításnak egy városnegyedben való előbbi megoldásra téretett vissza, ez ellen a következő megfontolást érvényesítem. A közönség köréből származó, az itteni szolgálati helyen tett száz és száz panaszból következik, hogy a gettónak kiszemelt városrész kijelölése nem volt egészen szerencsés. Tetszésére bízom, hogy ezt a kérdést újabb vizsgálat tárgyává tegye egy megfelelőbb lakónegyed találása céljából, amelynek kijelölése a lakosság körében semmiféle nagyobb rezgést szükségképpen nem váltana ki. Megvilágosításul annak a megfontolásnak kell szolgálni, hogy szerényebb fajta bérházak a gettósításra alkalmasabb volnának, mint egy család részére való házak és kerttel vagy kis gazdasággal bíró saját tulajdont képező házak.”33
A polgármester a témában felvetett kérdésekről még május hatodikán keltezett levelében értesítette a megyei alispánt. Eszerint május 5-én este a német határbiztosító különítmény vezetője és két másik tagja látogatta meg. Közölték vele, hogy a kassai német főparancsnokság biztosító szolgálata parancsnokságának – konkrétan SSZ Sturmbannführer Gotsteintől, telefonon kiadott – utasítása szerint állítsa le a zsidók átköltöztetésével kapcsolatos akcióját és várja be a kassai parancsnokság további rendelkezéseit. Egyértelművé tették azt is, hogy amennyiben ezt meg akarná tagadni, akkor azonnal jelentkeznie kell a kassai német főparancsnokságon. A polgármester a rendelkezés teljesítését nem tagadta meg, de jelezte, hogy arról azonnali jelentést küld a felettes hatóságnak.34
A polgármester 1944. május 19-én keltezett jelentésében az átköltöztetés addigi részleteit foglalta össze: eszerint addig 30 házból (85 szoba) 68 családot (235 személyt) költöztettek át. Előkészítettek és a költöztetésre ki is adtak 42 házat (100 szoba) 74 családnak (269 személy). Előkészítve pedig 14 ház (21 szoba) állt 14 család (46 személy) rendelkezésére.35 Az alispán 1944. május 22-én keltezett határozatában egészségügyi intézkedések végrehajtását rendelte el. Az érvényes rendeletekben felsoroltak kivételével a „zártterületre belakoltatott” minden 2–70 év közötti zsidót a lehető legrövidebb idő alatt hastífusz elleni védőoltásban kell részesíteni. Az oltásokat a területre költöztetett zsidó orvosoknak kellett beadni az illetékes hatósági orvos felügyelete alatt. A gettó területén biztosítani kellett egy orvosi rendelőt, egy beteg- és elkülönítő helyiséget, valamint egy szülőszobát is, mert „a zártterületről csak momentán életveszéllyel járó betegség esetén engedélyezhető a kórházba szállítás”. Utóbbi csak akkor, ha annak szükségességét a hatósági orvos megítéli. A zsidó orvosokat felelőssé tették az egészségügyi ellátás biztosításáért.36
A Losonci Hírlap május 21-i számában arról írt, hogy budapesti mintára a zsidóktól elvett „műkincsekből sürgősen városi múzeumot kell létesíteni. Ezzel a kéréssel forduljon Kármán József Irodalmi és Művészeti Társaság Csánky Dénes főigazgatón keresztül a kultuszkormányzathoz, aki a kérést mindenesetre pártfogolni fogja”.37
Az 1944. május 27-én készített kimutatás szerint Losonc 348 zsidó családjának 1124 tagja 118 házat, bennük 443 szobát ürített ki.38 A hatos bizottságnak a kiürített lakások kulcsait 1944. június 1-jén este 6 óráig kellett leadnia.39
A gettóból egy csoportot munkaszolgálatra küldtek Jolsvára (Jelšava). A transzport június 4-én délben indult a vasútállomásról.40 További csoportokat pedig mezőgazdasági munkák elvégzésére válogattak ki. „A m. kir. 672. számú Honvéd Munkavezető Törzsparancsnoksággal olyan hivatalos megállapodást kötöttem, hogy a mezőgazdasági munkáshiányra való tekintettel a vármegye területén Balassagyarmaton, Salgótarjánban, Losoncon, Kisterenyén és Szécsényben alkotott gettókból mezőgazdasági munkára alkalmas zsidókat engedünk ki a következő feltételek mellett: A megnevezett munkavezető törzs katonai megbízottat küld ki a gettó helyére, aki érintkezésbe lépve úgy a rendőrkapitánysággal, mint a város polgármesterével, illetve a járás főszolgabírájával, mint rendőrhatósággal, közbiztonsági közeg kíséretében maga megy be a gettóba, és maga sorozza a mezőgazdasági munkára alkalmas férfiakat és nőket. 15 főnél kisebb csoport nem adható ki. […] A zsidó munkáscsoportok élelmezéséről a munkahely gondoskodik, tehát a gettóból a munkások élelmet csak az utazás tartamára vihetnek magukkal.”41 A gettót Zsorna László, Gyura Leó, a nyilaskeresztes Perec és Alberti csendőr irányították, polgári, majd csendőri támogatással. Utóbbiak feladata volt az is, hogy felkutassák az elrejtett zsidó értékeket. Az áldozatok között volt Herzog Ignácz is.42
Losonc elzsidósodása a címe annak az írásnak, amelyet a Losonci Hírlap közölt Sch-r aláírással, s amely mögött nagy valószínűséggel Scherer Lajos neve rejtőzik. Többek között ezt olvashatjuk benne. „Ha figyelmesen olvassuk Mózes könyveit, megtaláljuk a mai zsidó jellemképét. Mert ez évezredeken át sem változott meg. A sivatagi aranyborjút ma is úgy táncolják körül, mint hajdan. Mert »ezek a te isteneid, Izráel, akik tégedet kihoztak Egyiptom földéből«. Jákob álnokságával ma is elragadja Ézsau első születésének méltóságát, és húsz éven át szolgálva Lábánt,43 megszimatolva ennek gazdagságát, »valamije volt, mind elvette Jákob«, és Lábánnak jószágából szerezte minden gazdagságát. Ez az aranyimádás, csalás, jó szimat, farkasétvágy és céltudatos kitartás ősi jellemvonása Izrael fiainak. A régi próféták hiába korholták őket. »A gonosz nemzetség, hamisággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen hitvány fiak« elhagyták az urat és »telhetetlen hamisságnak« éltek. Ezért elhagyta őket az Isten, hogy »szolgáljanak idegeneknek az egész földön«. – Ezek a faji vonások tették végül is a zsidóságot gyűlöletessé az egész földön.
Most, hogy a zsidók visszaszorítása Magyarországon is testet öltött végre, nem érdektelen megvizsgálni azt, hogy miképpen zsidósodott el Losonc városa. Kicsiből is következtetni lehet az általánosra. A kép ugyan minden helyen más, de a lényeg mindig ugyanaz: mértéktelen habzsolás, munkátlanság, ravaszság, mások kizsákmányolása, hogy »szolgáljanak tenéked népek és hajoljanak meg teelőtted nemzetségek«. (Mózes I. 27. 29.)” A további része(ek) azonban nem jelentek meg.44
Vitéz Jaross Andor, m. kir. belügyminiszter 1944. június 16-án keltezett, a vármegye alispánjának címzett, 179.567/1944.VII.b. sz. rendeletével feloszlatta a Nógrád megyei, közöttük a losonci zsidó egyesületeket. Utasította az alispánt, hogy a lehető „legapróbb” részletességgel állapítsa meg az egyletek vagyonát, tartozásait és vagyontárgyait vegye zár alá. Az esetleges tartozások megtérítése után megmaradt ingó és ingatlan vagyont a Magyarországi Zsidók Szövetségének tulajdonába, az egyesületek irattárát és könyvtárát pedig a Zsidókérdést Kutató Intézetnek kellett átadnia.45
A Magyar Papirosipari Nyersanyagbeszerző Kft. június 26-án keltezett levele szerint a betiltott zsidó szerzők Losoncon begyűjtött könyveinek bezúzásával Losoncon Filó Marcell cégét bízták meg.46
A losonci polgármester július 15-én keltezett levelében utasította a rendőrkapitányságot arra, hogy vizsgálja ki a megszüntetett zsidó egyesületek ingó és ingatlan vagyonát, mert azokat zár alá kell venni. A kapitányság detektívcsoportja augusztus 9-i jelentésében azt állapította meg, hogy az Izraelita Nőegyletnek az akkor Damjanich utcában volt egy 78 négyszögöl területen épült háza és egy 514 négyszögöl nagyságú udvara és kertje. Ingóságai nem voltak. A Szentegyletnek és a Talmud Thora egyletek nem volt kimutatható ingatlana. A beszámoló ehhez hozzáteszi, hogy „a város területén olyan zsidószármazású egyén nem maradt vissza aki teljesen pontos precíz felvilágosítást tudna adni a vonatkozó egyletekre…”47 Ezzel kapcsolatos a Magyarországi Zsidók Szövetsége ideiglenes intéző bizottságának két losonci polgármesterhez írt felkérése. Augusztus 28-án arra hivatkozva, hogy a m. kir. Minisztérium 1520/1944 M.E. sz. rendelete szerint feloszlatott egyesületek tartozásainak rendezése után fennmaradó ingó és ingatlan vagyonokat a szövetség kezelésébe kell adni, kérték a vagyoni leltár egy példányának elküldését. Október 6-i levelükben a Nőegylet tulajdonát képező házzal kapcsolatban kértek felvilágosítást.48
Nem áll rendelkezésre hiteles dokumentum arról, hogy a losonci gettóból mikor vitték el a zsidókat. Annyi biztos, hogy először a mai Zólyomi úti téglagyár épületébe összpontosították őket. Az „átszállításnak” akaratlan szemtanúja volt egy ismert losonci iparoscsalád gyermeke, Jankovits Jenő. „A losonci Apolló moziban […] Menczel Józsi bácsi, egy zsidó származású egyén volt a főgépész. Egyszer csak eltűnt a szemem elől […] Szomorú élményeim közé tartozik, hogy 1944 nyarán egy hosszú sor haladt a Búza-téren át a Zólyomi út felé. Kíváncsiságom közelebb vitt a menethez és meglepetésemre ott láttam az én aranyos mozigépészemet. Odaordítottam neki: »Józsi bácsi, hová-hová, ne menjen sehová, jöjjön vissza közénk, hiszen este mozi van«! Ő szó nélkül ment tovább és szomorúan csak legyintett, engem egy csendőr elzavart a menet közeléből. Soha nem láttam őt többet. Később tudtam meg, hogy egy haláltáborban vesztette életét.”49
A jeruzsálemi Jad Vasem intézet által kiadott könyv szerint (Pinkas 2003, 295–331. p.) a losonci téglagyárból 1944. június 12-én két vonattranszporttal vitték el a zsidókat Auschwitzba. Lényegében ugyanezt erősíti meg a losonci származású Hidas Péter is. A gettó lakosait először a téglagyárba vitték, ahol több napot kellett összezsúfolva eltölteniük. Az első transzport 1970 személlyel június 9-én hagyta el Losoncot, amit néhány nap múlva követett a második. A losonciak első csoportja július 13-án érkezett Auschwitzba, ahol a hírhedtté vált Josef Mengele szelektálta őket.50 A háború után felvett anyakönyvi bejegyzések halálozási dátumai szerint sokuk élete már ezen a napon a gázkamrában ért véget.
A kassai állomáson keresztülhaladó szerelvények listáján nincs losonci kiindulási pontú. Nógrád megyéből Balassagyarmat (1944. június 12. – 2675 személy, 1944. június 14. – 1867 személy), Salgótarján (1944. június 13. – 2310 személy) és Hatvan (1944. június 13. – 2961 személy) szerepel a listán. (Lang–Strba 2006, 582. p.)
Június 19-én a losonci gettó már üres volt, és a városban nem volt zsidó lakos. Erre utal a város tisztiorvosának jelentése „Tisztelettel jelentem, hogy az intézkedések kivétel nélkül folyamatba tétettek, azonban a zsidók időközben történt eltávolítása folytán azok egy része befejezést nem nyert, másik része pedig nem volt foganatosítható.”51
A városból és közvetlen környékéről kb. 2500 zsidó lakost hurcoltak el koncentrációs táborokba, ahonnan csak alig 10%-uk tért vissza.
A zsidóság, benne a nógrádi zsidóság 1945 után ugyan lehetőséget kapott a hitközségek újjászervezésére, de azt inkább csak jelképesen lehetett végrehajtani. A Nemzeti Front 1945. december 18-i határozata és a pozsonyi belügyminisztérium 1946. január 12-i 1462/1-IV/3-1946 sz. rendelkezése értelmében összeírták a „zsidó fogalom alá eső személyeket”, vagyontárgyaikat és azon jogaikat, amelyek alapján a restitúció részeként kérvényezhették vagyonuk visszaadását. A kitöltött kérdőívet és mellékleteit a Helyi Nemzeti Bizottságra (HNB) kellett leadni, amely azt ellenőrizte és hitelesítette vagy elutasította. A kiáltvány kitért arra, hogy a HNB csak azokat az adatokat erősíti meg, amelyekről közvetlen ismerete van vagy kellően dokumentáltak. Ez főleg az igénylő azon rokoni kapcsolataira vonatkozott, akik örökség címen szerettek volna a kárpótláshoz hozzájutni. Nem erősítették meg pl. a nemzetiséget, állampolgárságot stb., ha az nem volt megfelelően bizonyítva.52
A túlélők nagyobbik részének hazatérve szembesülnie kellett azzal, hogy otthonukat idegen személyek lakták vagy „arizátorok” kezében volt, akik elüldözték őket. Az amerikai Joint (American Joint Distribution Committe – AJDC) támogatásából, illetve a rokonok által küldött csomagokból próbáltak megélni. A legszegényebbeket Szlovákiában 58 népi konyha segítette. Ilyen Losoncon a Vasúti és Jókai utca sarkán álló épületben volt.53 Nem lehet csodálkozni azon sem, hogy a borzalmakat túlélt és visszatért zsidók nem kis hányada Izrael állam megalakulása után (1948. május 14.) oda, illetve nyugati országokba, főleg a tengerentúlra költözött.
Izrael állam megalakulását Losoncon is megünnepelték. Az ünnepi istentiszteletre 1948. május 23-án került sor a Moyzes utcai ortodox zsinagógában. Az ünnepi beszédet a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Egyesületének elnöke, Emanuel Frieder rabbi mondta el.54
Füleken a visszatért zsidó lakosok a lehetőségeihez mérten rendbe tették a hitközség épületeit, felújították a hitközséget is. Elnöke Kramär Sándor lett, akit Dr. Blitz András követett.
Az amerikai JOINT jótékonysági szervezet népi konyhát hozott létre, ahol a rászorultakat látta el alapélelmiszerekkel. Megújult a cionista mozgalom tevékenysége, amely létrehozta a hachsarát (ifjúsági előkészítő telep, ahol a Palesztinába kivándorolni szándékozók ipart vagy mezőgazdaságot tanulnak). 1947-ben 12 500 Kčs-t gyűjtöttek össze jeruzsálemi hegyekbe tervezett erdő telepítésére és a csehszlovákiai holokausztáldozatok emlékhelyére. A füleki hitközségnek ekkor kb. 100, többségében nem füleki származású tagja volt.
Az 1948-as népszámlálás Füleken 85 zsidó vallásút mutatott ki. Az 1948/49-es években sokan Izraelbe és más, főleg nyugati országokba távoztak. A zsidó hitközség megszűnt, a városban kb. 40 zsidó lakos maradt, akik a losonci zsidó hitközséghez csatlakoztak. A mai gimnázium sarkától a Tűzoltószertárig húzódó utcájukat az 1970-es évek elején minden épületével együtt lebontották.
Levéltári források
(SaLc): Besztercebányai Állami levéltár, Losonci kirendeltsége (Becániová Kristína, Sedliaková Erika)
– A losonci helyi sajtó gyűjteménye (Zbierka regionálnej tlače)
– A losonci iskolák és a hitközség értesítői
– Az 1940–44-es időszak dokumentumai
– Losonci krónika (Pamätná kniha mesta Lučenec)
(ZPT): A Kisnyomtatványtár dokumentumai. Fond: Zbierka plakatov a letákov drobnej tlače.
(MaP): Térképek és tervrajzok. Fond: Mapy a plány
(NML): Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján (Tyekvicska Árpád, Galcsík Zsolt)
– A losonci és losonc-tugári zsidó hitközség anyakönyvei 1850–1928
– IV. 535/e, izraelita. Felekezeti anyakönyvi másodpéldányok levéltári gyűjteménye, Losonc 1850–1928, Losonc-Tugár 1850–1885
– A zsidó egyesületek alapszabályzatai
– IV. 534 Nógrád, Nógrád Hont vm. Egyesületi alapszabályainak gyűjteménye 1868–1945
– A holokauszt áldozatainak listája és forrásanyagai
– A levéltár honlapján található dokumentumok: www.nogradarchiv.hu
(FV): Füleki Vármúzeum (Agócs Attila)
Különböző forrásokból a Múzeum tulajdonába került, a helyi zsidóságra vonatkozó eddig rendezetlen adatcsomag. Többek között a helyi zsidó cionista szervezet tevékenységéről, a helyi hitközség, a helyi zsidó kereskedők életéről találunk benne adatokat. De megtalálhatóak benne a Központi Zsidó szervezetek felhívásai, újságjai, kiadványai is német, magyar és héber nyelven.
(SGH): Gertrúda Sternlichtová (a losonci hitközség egykori elnöke) hagyatéka
Hagyatékából Varga Tamás, a losonci Phoenix könyvesbolt tulajdonosa közvetítésével hozzájutottam néhány, az elnöksége idejéből megmaradt dokumentumhoz, levélhez. Külön értéket képviselnek a losonci zsidó hitközséggel foglalkozó diákmunkák kéziratai is, melyek elkészítéséhez segítséget nyújtott.
Személyes közlések
Hidasi József emlékei. Losonci származású, jelenleg Freyburgban (Németország) élő, eredetileg Heksch család utolsó élő tagja. A holokauszt idején édesapjával együtt munkatáborba küldték, édesanyja, testvére a holokauszt áldozata lett. Személyes beszélgetés
Felhasznált sajtótermékek
Losonci Hírlap. A Magyar Nemzeti Párt társadalmi, politikai regionális lapja.
Losoncz és Vidéke. Változó alcímmel társadalmi hetilap.
Národný týždenník. Szlovák nyelvű független politikai és társadalmi hetilap.
Nógrádi Hírlap. Politikai és társadalmi hetilap.
Felhasznált és ajánlott irodalom
A losonci városi képviselő testület jegyzőkönyvei 1918–1949. Štátny archív Banská Bystrica, pobočka Lučenec
Adámyová, Miroslava 1999. Izraelitské (židovské) učenie ako jedno z východísk sociánej práce. Egyetemi záródolgozat (diplomamunka), Pozsony, Komenský Egyetem.
Balaša, G. (szerk.) 1970. Hnuteľné pamiatky Stredoslovenského kraja v štýtnych zoznamoch. Slovenský ústav pamiatkovej starostlivosti a ochrany prírody stredisko v Banskej Bystrici, 168–169. p.
Becániová, Kristína 1993. Bed Hakvarot – Dom hrobov. Kiállítási katalógus, Lučenec, Novohradské Múzeum.
Bobáľová, Ľubica 2000/2001. Seminárna práca z historického proseminára Židovské obyvateľstvo v Lučenci v r. 1938-1945. Besztercebánya, Bél Mátyás Egyetem.
Borovszky Samu 1911. Magyarország városai és vármegyéi. Nógrád vármegye, Budapest.
Bárkány, Eugen–Dojč, Ľudovít 1991. Židovské náboženské obce na Slovensku. Bratislava, VESNA, 297–299. p.
Büchler, Y. R.–Shahak, R.–Fatran, A. (eds.) 2003. Pinkas Hakehillot: Slovakia. Jerusalem, Yad Vashem.
Debnáriková, Miroslava 2001/2002. História charítatívnej činnosti židovskej komunity na Slovensku. Besztercebánya, Bél Mátyás Egyetem.
Drenko, Jozef 1993. Z histórie židovstva v Lučenci. Lučenec.
Drenko, Jozef 1994. Kapitoly z dejín Fiľakova 3. Z kultúry Fiľakova. Lučenec, Regionálne kultúrne stredisko.
Géber Rezső Ádám (össz.) é.n. Az új zsidótörvény (1939. évi IV. t.-c.) szemléltető magyarázata. Budapest, „Terjesztő iroda”.
Hidasi József 2003. Bevezető előadás a losonci Polgármesteri Hivatalban 2003. október 17-én megtartott találkozóhoz. Kézirat.
Hidasi József 2003/2004. Múlt és jövő. Zsinagóga Losoncon. Kézirat.
Hidasi József 2008. Losonctól – Losoncig. Egy város, egy család és egy túlélő története. Budapest, Múlt és Jövő.
Lányi Menyhért–özv. P. Békefi Hermin 1933. Szlovenszkói zsidó hitközségek története. Košice.
Lang, Tomáš–Strba Sándor 2006. Holokaust na Južnom Slovensku na pozadí histórie novozámockých židov. Bratislava, Kalligram.
- Gály Olga 2004. Néma madár. Losonc, Plectrum.
Magyar életrajzi lexikon 2001. CD-ROM. Budapest, Arcanum Kiadó.
Márai Sándor 2004a. Ajándék a végzettől. Budapest, Helikon.
Márai Sándor 2004b. Napló 1943–1944. Budapest, Helikon Kiadó, 149–166. p.
Mocsáry Antal 1982. Nemes Nógrád vármegyének Histróriai, Geographiai és Statisztikai. Esmertetése. Hasonmás kiadás, 1., 2. kötet. Széchény, Kubinyi Ferenc Múzeum.
Paučová, Andrea–Puntigán, Jozef 2004. Neologická synagóga a židovská komunita v Lučenci. Pamiatky a múzeá. Revue pre kultúrne dedičstvo, 3. 42–45. p.
Polívka, Vladimír 1928. Lučenec a kraj Novohradský. Lučenec, Telocvičná jednota Sokol.
Puntigán József 2003–2004. Zsidó emlékek Losoncon. In Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve. Salgótarján, 299–314. p.
Puntigán József 2000. Zsidók Losoncon. Gömörszág, 1. évf. 3. sz. 22–25. p.
Puntigán József 2002. Felújítják a losonci zsinagógát. Új Szó, 55. évf. július 19.
Puntigán József 2003. A mának és az emlékezetnek. Beszélgetés Hidasi Józseffel. Új Szó, 56. évf. július 11. http://ujszo.com/cimkek/gondolat/2003/07/11/a-manak-es-az-emlekezetnek
Puntigán József 2005. Holokauszt Nógrádban és Gömörben. Vasárnap, 38. évf. július 22.
Sas Andor 1993. A szlovákiai zsidók üldöztetése 1939-1945. Pozsony, Kalligram.
Schweitzer József–Frojamovics Kinga 1994. Magyarországi zsidó hitközségek 1944. április. Budapest, MTA Judaisztikai Kutatócsoport.
Stručná politická história Novohradu 1930. Národný týždenník, 2. évf. 32. sz. 8. p.
Štern, Tomáš 1999. História židovských obcí v Lučenci a Haliči. Chochmes, ŽNO, Bratislava, I/VII.
Szederejesi Cecília–Tyekvicska Árpád 2006. Senkiföldjén. Balassagyarmat–Salgótarján, Studium Libra–NML.
Telek Béla 1989. Adalékok a Nógrád megyei zsidóság történetéhez (1725-1848). In Nógrádi történeti évkönyv 1989. Salgótarján, Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve.
Újvári Péter (szerk.) 1929. Magyar zsidó lexikon. Budapest, 541–542. p.
Vajda Béla, Dr. 1903. Nógrádvármegye zsidóságának múltjából. Losoncz és Vidéke, 25. évf. április 26., május 3., május 17.
Vajda Béla, Dr. 1910. Zsidók és hazájuk. Budapest, Lampel R. Könyvkereskedés.
Vihar Béla 1945. Sárga könyv. Adatok a magyar zsidóság szenvedéseiről 1941-1945. Budapest, Hechaluc.
József Puntigán
Holocaust in Nógrád
The study is mapping the persecution and adversity of the Jews in the Nógrád County between 1939–1945, when the two important cities of the region, Losonc and Fülek belonged (under the Vienna Award) to Hungary again. At that time, the number of the Israelites in Losonc was about 2,500 and in Fülek approximately 250. The text of a pamphlet spread upon the reannexation in 1938, illustrates well the attitudes of the Hungarian majority population towards them: „We demand that the Jews, who have always had only one objective: to drain the poor Christian people, that they do not interfere with our joy felt upon the reannexation in the new, people´s Hungary, with their unpleasant presence.” Based on archival sources and contemporary press, the study describes the gradual space loss, exclusion, material and intellectual disempowering of the Jews of Nógrád, the execution of their ghettoization and deportation, up to their physical extermination.
József Puntigán 323.12(=411.16)
Holocaust in Nógrád 347.232(=411.16)
316.647.82(=411.16)
343.819.5
Keywords: Persecution of the Jews in Losonc (Lučenec) and Fülek (Fiľakovo), execution of the Jewish laws in the Nógrád County, anti-Semitism of the local papers.