From Hungarian Parties Toward Slovak Parties. Voter and Party Movements 2006–2023
Keywords: Slovakia; Hungarians in Slovakia; parliamentary elections; 2006–2023; success; failure; strategy; introspection
DOI: https://doi.org/10.61795/fssr.v27y2025i1.02
A szlovákiai magyar politikai képviselet ma az elmúlt száz év legnagyobb változásain megy keresztül, s 2023-ban másodszor sem sikerült bejutni a szlovákiai parlamentbe.[1] Vannak, akik pártelnökként ennek kapcsán arról osztották meg velünk gondolataikat, hogy „történelmi eredmény értünk el”,[2] s ezzel szemben vannak a tények. Ezek azt jelzik, hogy a 2023-as választási eredmény volt az elmúlt 103 év tizenöt parlamenti választása közül[3] messze a legrosszabb. Vagyis bizonyos értelemben igaza van a pártelnöknek, ez valóban történelmi eredmény, csak éppen nem a sikeresség, hanem a sikertelenség mércéje szerint. Talán nem is teljesen helyénvaló egy ilyen szomorú pillanatban a kissé cinikus hangvétel, de hát az említett pártelnöki gondolat is csak az irónia szempontjából ad némi értelmet, vagyis bizonyos nézőpontból szemlélve a dolgokat mégiscsak felhatalmazva érezzük magunkat erre a megközelítésre.
A propaganda és az adatok
Most már azonban tényleg megkomolyodva és a talán méltatlan élcelődést félretéve, érdemesebb a számok tükrében megvizsgálni legalább a legutóbbi tizenhét év parlamenti választásainak eredményeit. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem minden szlovákiai magyar politikus fújja fejből a (cseh)szlovákiai magyar pártok választási eredményeit 1920 és 2023 között, azonban 2006-ra még sokan emlékezhetnek. Ebben az évben a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Bugár Béla vezetésével 11,68 százalékos eredményt ért el, 2023-ban pedig a Szövetség–Aliancia Forró Krisztián vezetésével 4,38 százalékos szinten állapodott meg.
Hogy a rossz hírek többségét mindjárt az elemzés elején magunk mögött tudjuk, ejtsünk pár szót a választói részvételről is. A 2006-os parlamenti választáson az 538 magyarlakta településen[4] a választási részvétel az országos választási részvétel 104,68 százaléka volt. Ez azt jelentette, hogy az ott élő magyarok az országos arányukat csaknem öt százalékkal meghaladó mértékben vettek részt a választáson, tehát az akkor megközelítőleg tíz százaléknyi magyar választó súlya 10,5%-os volt.
A 2023-as választáson a szóban forgó 538 magyarlakta településen a választási részvétel az országos választási részvétel 83,21 százaléka lett. Ez azt jelenti, hogy például a 10 százaléknyi magyar választó súlya abban az időben 8,3%-os volt. A két adat közötti különbség több mint 2 százalékos hátrányt jelentett a magyar pártoknak. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ez az alacsony részvétel a 103 év legrosszabb választási részvételét jelenti Dél-Szlovákiában.[5]
Összegezve: a 2023-as választás a magyar pártok legrosszabb választási eredményét hozta a legalacsonyabb magyar választási részvétel.[6] Ez azt jelentett, hogy az MKP a 2006-os megszólítható magyar anyanyelvű választópolgárok teljes spektrumát meg tudta szólítani, s ezen felül még 22 százaléknyi nem magyar anyanyelvű, de magyar gyökerekkel rendelkező szlovák anyanyelvű választópolgárt. Így jött össze a 11,68 százalékos választási eredmény abban az évben, amikor a magyar anyanyelvű választópolgárok országos aránya 10,03 százalék volt. Ez volt a legjobb eredmény, melyet magyar párt 1920 óta a magyar anyanyelvű választópolgárok adott évben érvényes arányához viszonyítva elért. Tizenhét évvel később a magyar anyanyelvűek országos aránya 7,96 százalék volt. Ezzel szemben a 2023-as Szövetség az abban az évben megszólítható magyar anyanyelvű választópolgároknak csak a 67,6 százalékát tudta megszólítani, a többiek vagy otthon maradtak, vagy szlovák pártokra szavaztak. Így jött össze a 4,38 százaléknyi eredmény, mely 103 év messze legrosszabb magyar eredménye.
Amennyiben tehát az MKP 2006-ban a Szövetség 2023-as „hatékonyságával” szólította volna meg a magyarokat, akkor csak 6,78 százalékot tudott volna elérni azon a 2006-os választáson, ami elegendő lett volna körülbelül 12 képviselőre a 20 helyett. A másik oldalon pedig, ha a Szövetség 2023-ban a Magyar Koalíció Pártja hatékonyságával szerepelt volna, akkor az eredménye 4,38% helyett 9,71% lett volna, amivel körülbelül 17-18 képviselőt juttatott volna be a szlovákiai parlamentbe, a mostani 0 helyett.
A következő összegzéssel sem tudom megörvendeztetni meg az olvasót. 2006-ban az MKP a kiváló választási eredményeknek köszönhetően 20 képviselőt juttatott a szlovákiai parlamentbe. A kormánykoalícióban való részvétel okán volt 4 kormánytagja és 6 államtitkára. A kiváló európai parlamenti eredményének köszönhetően a Magyar Koalíció Pártja színeiben 2 európai parlamenti képviselő is ott ült Brüsszelben. Tizenhét évvel később a Szövetség választás utáni eredménye minden egyes rubrikában 0 lett.
Ennyi talán elég is a 2023-as Szövetség (később Magyar Szövetséggé változó párt) politikai képviseleti képességeiről, s a tavalyi „történelmi eredményről”. Azt hiszem, legfőbb ideje lenne kijönni a politikai propagandavilág ópiumbarlangjából és szembenézni a szomorú valósággal.
De hová lettek a szlovákiai magyar választók?
„De hová tűnt Damon Hill?” – ismételgette a kissé dezorientált Palik László sportriporter az azóta kultikussá vált kérdését a Forma–1 autóverseny Magyarországon megszervezett futamának végén, 1997. augusztus 10-én. Mint ismeretes, az akkori magyar televízió közvetítése valahogy lekéste a második helyen befutó Damon Hill beérkezését bemutató egy-két másodpercet, s ezért amikor Palik László a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik helyen sem látta befutni a volt világbajnokot, egyre kétségbeesetten kiabálta: „De hová tűnt Damon Hill, de hová tűnt Damon Hill?” – egészen addig, amíg fel nem világosították a valóságról, mely szerint másodikként futott be, csak ezt ő éppen nem látta.
Valahogy hasonlóképpen viselkednek a mai szlovákiai magyar politikusok is, akik szintén kétségbeesetten kérdezgetik: hová tűntek a szlovákiai magyar választók? Kire szavaznak a felvidéki magyarok? Miért nem szeretnek bennünket? Miért választanak szlovák pártokat? Miért maradnak olyan nagy mértékben otthon? Miért nem hagyják magukat mozgósítani? Mi a baj? Valakinek, aki közel áll hozzájuk, fel kellene őket világosítani, hogy a hiba az ő készülékükben van. A választók megvannak, csak az őket képviselni tudó hiteles magyar politikusok sorai ritkultak meg.
Bár a felvetés talán nem teljesen szakmai, mégis érdemesnek tartom megvizsgálni azt a kérdést, hogy hová lettek a szlovákiai magyar választók. Már csak azért is, mert ha a mai Magyar Szövetség annyira sikeres lenne megszólításukban, mint 2006-ban az MKP, akkor ma tizenhét-tizennyolc magyar képviselő ülne a szlovákiai parlamentben.
Nézzük tehát először a kiindulópontokat, azaz azt, hogy mennyi magyar anyanyelvű választópolgárt lehetne megszólítani, képviselni. Ezt érzékelteti az 1. táblázat, melynek második sora a magyar anyanyelvű lakosokat, a harmadik a magyar anyanyelvű választópolgárokat, a negyedik a magyar anyanyelvűek arányszámát, az ötödik sor pedig a magyar pártok által elért százalékokat mutatja. Az utolsó sor a magyar pártok sikerességét fejezi ki százalékban, vagyis azt, hogy a szlovákiai magyar választópolgárok hány százalékát sikerült megszólítani. A 2020-as év a magyar pártok összesített eredményét tartalmazza.
A táblázatból jól látható, hogy a népszámlálási adatok alapján összeállított „magyar választó” sor 2006 és 2023 között 79 706 választót vesztett, ami országos százalékban kifejezve 2,07 százalékos csökkenést jelent. A magyar pártok által szerzett százalékok viszont ennél drámaibb mértékben estek vissza: 7,30%-kal. Ez kis híján három és félszerese a demográfiai változásnak, vagy más módon kifejezve csak valamivel több mint a harmada[7] a 2006-os sikerességnek. A magyar pártok a 2006-os 470 ezer[8] szavazatból elvesztettek 190 ezret 2020-ra és további 45 ezret 2023-ra. Ezekre még később visszatérek.
A sikertelenség egyik fő oka a Bugár Béla vezette Most-Híd katasztrofális politikai teljesítménye, mellyel a párt 2016 és 2023 között elvesztette a szóban forgó 7,3 százalék döntő többségét. A szinte eposzi jellegű és nagyságú bukás oka kettős: először is, a magyar szavazók szavazataival rendszeresen súlytalan és regionálisan teljesen jelentéktelen szlovák képviselőket juttattak be a parlamentbe, akik rendszeresen faképnél hagyták őket. A valamivel lényegesebb ok azonban a 2016-os koalíciókötés volt a Smerrel és a Szlovák Nemzeti Párttal. Ez szembement a magyar pártok 1990 óta töretlen demokratikus hagyományaival, a Nyugat-orientált és nyitott társadalom építésének gyakorlatával és a választási kampányban tett ígéretekkel. És hozzá kell tenni, hogy ez nem kikényszerített, fogcsikorgatva megkötött kormánykoalíció volt, hanem egymást tisztelő barátok kézfogása, mely még a Kuciak-gyilkosság után is érvényben maradt.
A Most-Híd 2016-ban becsapta választóit, elfogadta Robert Fico és Andrej Danko halálos csókját, melyért elnyerte az őt megillető sorsot. Politikai szerepük értékelése ennél a pár sornál nyilván árnyaltabb kellene, hogy legyen, ebben a pillanatban azonban nem erre helyezném a hangsúlyt. A Most-Híd 2012 és 2023 között elvesztett 7,3 százaléknyi magyar választót, ami körülbelül 200 ezer magyar szavazót jelent. Az MKP 2010-ben, amikor először indult a Most-Híd ellenében, szerzett 4,33 százalékot, ami az akkori magyar választópolgárok 43 százalékát tette ki. Tizenhárom évvel később a Szövetség a Most-Híddal való egyesülés után szerzett 4,38 százalékot, ami a mostani magyar anyanyelvű választópolgárok 55 százalékát tette ki. Vagyis tizenhárom év alatt sikerült szerezni 0,05 százalékot országos szinten és tizenkét százalékot a magyar választókon belül.
De hová lettek a szlovákiai magyar választók, kérdezhetnénk ugyancsak kissé dezorientáltan Palik László vagy a mai szlovákiai magyar politikusok jelentős része nyomán. Nekünk azonban több időnk volt megvizsgálni az eseményeket, mint az élő közvetítés során a sportriporternek, ezért szavazatok segítségével világítjuk meg a problémát.
A választ az alábbi táblázatok segítéségével próbálom érzékeltetni. Baki Attila történész kollégámmal megvizsgáltuk az 538 magyarlakta községben leadott szlovák szavazatokat 2006 és 2023 között, s azokat két csoportba osztottuk. Az elsőbe a nyitottabb, gazdaságilag felelősségteljesebb és az országot a Nyugat felé vivő pártokat csoportosítottuk. Ezek a pártok[9] sok esetben lényeges reformok bevezetésével vitték előre az országot. Tisztában voltunk azzal, hogy nem minden ilyen párt mintapéldája e hármas kritériumrendszernek, de ha többnyire igen, akkor ide tartozónak tekintettük. Őket demokratikus blokknak nevezzük.
A második csoportba azokat a pártokat soroltuk, melyek harmadikutas, keleti, tekintélyelvű és gazdaságilag felelőtlenebb politikát képviseltek, s melyek elleneztek minden lényeges, előbbre vivő reformot. Ők[10] általában az első csoport kormányai által elért gazdasági eredményből éltek. Őket tekintélyelvű blokknak nevezzük.
A magyar pártok 2016-ig mindig a demokratikus oldalon álltak és csak ilyen kormányokban vettek részt. 1990 és 2023 között csak ezek a blokkok alkottak kormánykoalíciókat. Az egyetlen kivétel a Most-Híd volt 2016-ban. Sorsa a megsemmisülés lett.
Az alábbi táblázat tehát az 538 délszlovákiai községben szlovák pártokra leadott szavazatokat mutatja T (tekintélyelvű) és D (demokrata) bontásban. Mivel 2006-ban az MKP begyűjtötte az összes magyar szavazatot (és hozzá 20 százalék szlovákot), biztosan állíthatjuk, hogy a 2006-os számok csaknem teljesen[11] szlovák szavazatok. Ebből indulunk ki a további években.
Az adatok sora egy tipikus politikai váltógazdasági kilengést mutat, melynek négyéves (illetve 2012-ben két és fél éves) ciklusai vannak. A 2002-es demokratikus kormányt egy 58 százalékos tekintélyelvű elégedetlen többség váltotta le és hozta a hatalomba a frissen beugrott Smert, a HZDS-t és az SNS-t. Négy év kormányzás után az inga átbillent és az elégedetlen demokrata választók 54 százalékos többséggel leváltották a tekintélyelvű Smer kormányt és visszahozták saját blokkjukat. Két és féléves kormányzás után a Radičová-kormány politikai harakirit követett el, a demokrata szavazóknak elment tőlük a kedvük, s 2012-re újra az 58 százalékos tekintélyelvű választói többség került hatalomra. Ez is csak négy évig tartott, a tekintélyelvű választók elkényelmesedtek és újra a demokraták kerültek többségbe.
Az egyes ciklusokat figyelve láthatjuk, hogy a két tábor nagyságát illetően a biztos tekintélyelvű pártválasztók a szlovák lakosság 46 százalékát teszik ki, míg a demokrata szlovák választók a 42 százalékát. Tizenkét százalék az a réteg, mely egyszer ide, egyszer oda szavaz. Természetesen ez a dél-szlovákiai régióban a szlovák lakosságra érvényes arány. Elméletileg 2016-ban a demokrata pártoknak kellett volna kormányt alakítani, a tekintélyelvűeknek pedig ellenzékbe vonulni.
Országos szinten persze kissé másként alakultak a parlamenti arányok, mivel néhány század százalékkal kiesett a Kereszténydemokrata Mozgalom és bekerült a radikális, fasisztoid elemeket is tartalmazó ĽSNS. Ezzel együtt patthelyzet alakult ki, mivel az ĽSNS-szel senki sem akart kormányozni.
Ekkor lépett pályára a Bugár Béla vezette Most-Híd és pár napos megbeszélést követően baráti kézfogással pecsételte meg Robert Fico új kormányát. A dél-szlovákiai kormányváltó hangulat nem valósult meg, ellenkezőleg, az addig demokrata táborba tartozó Most-Híd átállt a tekintélyelvű táborba. A politikai ingamozgást követően várható demokrata kormány helyett újabb négy év tekintélyelvű kormányzás következett. Ezzel a demokrata oldal elégedetlensége egyre nagyobb és nagyobb lett.
S most nézzük meg a szlovák blokkokra leadott szavazatokat 2016-től.
Két dolog nagyon világosan látszik: a választói igényeket követő 2016-os jobboldali kormány felé vezető váltási igény nem teljesült be, ráadásul két demokratikusnak tartott párt[12] segítségével. Ez hatalmas felháborodást váltott ki demokratikus oldalon, ami látható a 2020-as adatokon. A tekintélyelvű tábor a szokásosnál is alacsonyabb számokat ért el (112 ezer), viszont a demokratikus oldalon 132 ezerrel nőtt a leadott szavazatok száma.
Amennyiben tehát összegezni kívánjuk a választói mozgásokat 2012 és 2023 között, az alábbi táblázat adatait kell elemeznünk.
Látható, hogy 2016-ban a Most-Híd kissé kétértelmű üzenetei a Smer párttal történő esetleges koalíciót[15] illetően elriasztottak 35 ezer magyar vagy inkább magyar kötődésű választót. Ők a szlovák szavazatokhoz kerültek.
2020-ban aztán átszakadt a gát. A Most-Híd szavazói közül több mint százezer hagyta ott a magyar pártok táborát és szavazott át szlovák pártokra, ami három év múlva újabb harmincezerrel nőtt. Ebben a mozgásban azonban nem a hitelét vesztett Most-Híd szavazatvesztesége az egyetlen probléma. Ők megérdemelték a sorsukat. Legalább ugyanakkora probléma az, hogy a körülbelül 170 ezer fős veszteségből az MKP/MKÖ/Szövetség/Magyar Szövetség[16] nevekkel egymást követő pártok nem tudtak megszerezni senkit.
Adott volt tehát egy hibás politikát folytató Most-Híd, mely ennek következtében 2010[17] után 2023-ig elvesztett 280 ezer magyar szavazót. A másik magyar párt, az MKP/MKÖ/Szövetség/Magyar Szövetség a számok tanúsága alapján ezekből visszaszerzett 2012-ben körülbelül tizenötezret (194 258 darab 100 százalékra átszámolt voks az akkori MKP-ra), majd 2020-ig további 1541-et (195 799 darab 100 százalékra átszámolt szavazat az akkori MKÖ-re). A Most-Híd tehát 2012-ben rendelkezett 264 310 magyar vagy magyar kötődésű szavazattal, ez 2020-ra lecsökkent 102 845-re. A különbség 161 465 voks, melyből a már említett 1541-et sikerült megszereznie az akkor éppen aktuális MKP-MKÖ[18] pártformációnak, 20-25 ezer pedig a magyar választók számának csökkenése volt.
Az MKÖ tehát megszerezte a körülbelül 135-139 ezer magyar választónak alig több mint egy százalékát. A többi vagy otthon maradt, vagy szlovák demokrata pártokra szavazott. Azért, ha belegondolunk, annak komoly oka lehetett, hogy ennyi magyar szavazó harminc év után nem az MKÖ/MKP-t választotta, hanem a szlovák politikai pártokat. Mindez csak részben magyarázható az MKP és a Most-Híd legendásan ellenséges viszonyával. Az MKP/MKÖ/Szövetség/Magyar Szövetség kampánya, a használt jelszavak, a szimbólumok és az egész mondanivaló a szlovákiai magyar választópolgároknak csak egy részét kívánta megszólítani. Soha nem akarták képviselni a volt Most-Híd szavazóit, a szlovák anyanyelvű, de magyar kötődésű 20-22 százaléknyi korábbi, 2006-os MKP választót és az öt százaléknyi radikális választót. Ezzel elérték, hogy öt választáson nem kerültek be a parlamentbe, és a jelek szerint ma is meg vannak győződve arról, hogy ez a helyes út.
Damon Hill és a szlovákiai magyar választópolgárok tehát meglettek, most már csak az okokról kell néhány szót ejteni.
Senki sem szeret minket, csak magunkra számíthatunk
Nagyjából a címbe foglaltakban lehetne összegezni a 2020-as és 2023-as be nem jutás okait az MKP és a Szövetség/Magyar Szövetség vezetői részéről.
Kissé részletesebben három kulcsprobléma[19] merült fel a választások utáni értékelésnél. Mielőtt ezek ismertetésébe és bírálatába belemerülnénk, érdemes megfogalmazni, hogy mi is lehetett volna az észszerű reakció a 2023-as választási bukásra.
– Először is a választási adatok alapján elemezni kellett volna, hogy hol szerepeltek legjobban és legrosszabbul a Szövetség jelöltjei. Az adatok könnyen hozzáférhető nyilvános számok.
– Ugyancsak fontos lett volna megnézni a választási részvételt községi szinten, s elemezni kilengéseit, összevetve a 2006 utáni egyes választásokon látható folyamatokkal. Az adatok ez esetben is könnyen és nyilvánosan hozzáférhetőek.
– Elemezni kellett volna azon választói magatartásokat és választói csoportokat, melyek megszólítására a Szövetség nem volt képes, vagy nem volt képes eléggé. Ezek az adatok és elemzések léteznek és aránylag könnyen hozzáférhetőek.
– Alapos és többszöri közvélemény-kutatással kellett volna elemezni a választópolgári rétegeket.
– Az összes elemzés alapján stratégiai tervet kellett volna kidolgozni a megcélzott választói rétegek megszólítására és képviseletére. Ezt el kellett volna fogadtatni a politikai vezetésben és cselekvési, kommunikációs tervet kellett volna készíteni.
– Rendszeres, saját vagy megvásárolt közvélemény-kutatásokkal kellene ellenőrizni a stratégia megvalósításának útját.
Így cselekedett volna egy átlagos szinten vezetett és önmagát a parlamentbe képzelő párt. Így dolgozik több száz profin vezetett párt Európában és általában a demokráciákban. Igy cselekszik a Fidesz, a Smer és az Andrej Babiš vezette ANO, hogy kissé konkrétabb és érthetőbb példákat is említsek. Az elemző jóhiszeműen azt gondolja, hogy ez a szokványos és elfogadott megközelítés. Természetesen nem minden párt követi minden esetben teljes mértékben ezt a hatékony utat, azonban a válságban lévő pártok előbb-utóbb vagy ezt teszik, vagy megszűnnek. A Szövetség pedig úgy néz ki, hogy legalábbis formálisan ott szeretné magát látni a parlamentben. Ehhez az elképzeléshez a szokásos, csatolható cselekménysort fentebb közöltem.
A Szövetség más utat választott és teljesen másként látja a politikai világot. Szerintük az ötször sikertelen parlamenti és egyszeri európai parlamenti választás okai teljesen máshol keresendők. Ők három okot látnak ismételten és következetesen.
Az első szerint a be nem[20] jutás elsődleges oka a baloldali és liberális sajtó, mely éjt nappallá téve azon dolgozik, hogy a harcos magyar nemzeti eszme hordozójaként, továbbá a keresztény, konzervatív, szuverenista és békepárti bástya megjelenítőjeként induló egyetlen felvidéki magyar párt ne jusson be a parlamentbe. A gondolatmenetet folytatva tehát akkor lesz magyar bejutás, ha a szlovákiai magyar liberális és baloldali sajtó, rádió, televízió, internetes portálok és maga a gondolat megszűnik vagy megszüntetik. Abban az esetben csak a konzervatívnak mondott magyar sajtó gondolatai juthatnak el a szlovákiai magyar választópolgárokhoz, s ennek hatására megváltoztatják politikai meggyőződésüket.
A másik problémát az elfogult szlovák és szlovákiai magyar közvélemény-kutató intézetek jelentik. Ezek ugyanis a Magyar Szövetség vezetése szerint szintén azon dolgoznak, hogy a szlovákiai magyarságnak ne legyen parlamenti képviselete. Ezt pedig úgy teszik, hogy szándékosan a valóság alá mérik a szlovákiai magyar pártot, s ellenkezőleg, ellenfeleiket szándékosan a valóság fölé mérik, amivel megtévesztik a jóhiszemű szlovákiai magyar választópolgárokat. Ők ugyanis, miután legalább a felük elolvasta ezt a hírt, ennek a hatására nem szavaznak a szlovákiai magyar pártra, nehogy elvesszen a szavazatuk. A gondolatmenetet folytatva a megoldás az lehetne, hogy ezeket az intézményeket vagy meg kellene szüntetni, vagy pedig helyes irányítás alá kellene vonni. Ebben az esetben vagy helyes közvélemény-kutatási adatokat hoznának nyilvánosságra, vagy semmit.
A harmadik probléma Szövetség vezetői szerint a politikai ellenfelekben rejlik, akik a valóságban súlytalanok, azonban a már említett liberális sajtó és a hamis közvélemény-kutatók arról győzködik a szlovákiai magyar választópolgárokat, hogy van súlyuk és érdemes rájuk szavazni. Vagyis a valóságban nincs súlyuk, de attól lesz súlyuk, hogy a baloldali, liberális sajtó azt állítja, hogy van súlyuk. Tizenhárom évig kellett várni az igazságra, amíg a Most-Híd 8,3 százalékról 0,1 százalékra esett vissza. Csak az a probléma, hogy ez sem hozta el a Magyar Szövetség bejutását. A gondolatmenetet követve tehát az volna az optimális, ha nem lennének politikai ellenfelek, vagy ha vannak is, nem volna szabad megemlíteni őket.
Ez a problémamegközelítés a szlovákiai magyar párt részéről óhatatlanul felvet néhány kérdést.
Tényleg arról van szó, hogy az 1920 és 2016 közötti időben,[21] amikor a magyar képviselők huszonkét alkalommal bejutottak a tizenhárom szabad parlamenti, három európai parlamenti és hat megyei választáson a megválasztottak közé, akkor nem volt liberális, baloldali és egyéb szabad sajtó és ennek köszönhették a sikert?
Valóban, az a helyzet, hogy az 1920 és 2016 között időszakban, amikor a magyar képviselők huszonkét alkalommal bejutottak a tizenhárom szabad parlamenti, három európai parlamenti és hat megyei választáson a megválasztottak közé, akkor nem voltak közvélemény-kutatások?
Az 1920 és 2016 közötti szakaszban, amikor a magyar képviselők bejutottak a tizenhárom szabad parlamenti, három európai parlamenti és hat megyei választáson a megválasztottak közé, akkor tényleg nem volt szabad politikai verseny és nem voltak politikai ellenfelek?
Hát 1920 és 2016 között, amikor a magyar képviselők bejutottak a tizenhárom szabad parlamenti, három európai parlamenti és hat megyei választáson a megválasztottak közé, akkor bármikor is öt százalék alá csökkent a szlovákiai magyar anyanyelvű választópolgárok aránya Szlovákiában?[22]
A válasz a kérdésekre mindig egyértelműen nem, ezért nincs más lehetőség, mint elkönyvelni a Szövetség fenti érveinek tarthatatlanságát. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szlovákiai magyar párt vezetése nem hinne bennük, sőt egyre világosabban látszik, hogy igen, hisznek bennük. Vagyis minden érvelés, minden jószándékú magyarázat ellenére meg vannak győződve arról, hogy sikertelenségük okai a sajtószabadság és a politikai verseny szabadsága.
Amennyiben tehát a Szövetség a jövőben be szeretne jutni a parlamentbe, akkor valamit tennie kellene ez ellen az áldatlan állapot ellen. Mivel a bejutást akadályozó okokat a szabad sajtóban és a szabad politikai versenyben látja, azokkal kellene kezdeni valamit. Ha tehát a Szövetség vezetői tényleg komolyan gondolják a fenti érveket, akkor elég hátborzongató politikai program rajzolódik ki előttünk: a szabad sajtó korlátozása és megszüntetése, valamint a szabad politikai verseny lényeges korlátozása vagy megszüntetése.
Ilyen volt térségünkben a politikai és társadalmi helyzet 1939 és 1989 között.[23]
English