Nemzeti ön-kolonializáció és retribalizáció (A mindenkori kozmopolita hatalom elvitatásáról)
Demokráciaelmélet, Közép-Európa, neotörzsies mintázatok… – a korszakos korkérdések egyik sajátos mezőjében keresek válaszokat, mely távolságtartóan leírva (lévén politikai antropológus, de kortárs jelenben kritikusan reflektáló kutató inkább) a nempolitikai politikával és nemracionális teóriával jellemezhető. Tézisem szerint1 a mai magyar politikai felhőkakukkvárban zajló menetrendformálás és bázisépítés historikus képzeteket ébreszt, nem csupán a magyar szabadságharcosság, forrongás nélküli forradalom, kreált ellenféllel szembeni kiállás diskurzusában vagy uralkodási előképek, történelmi paralízisek fölújítását tekintve, hanem olyan akut konfliktusdimenziókban is, mint az európaiság/neotörzsiség dilemmája, a „kívül-belülről” rendszerváltás programja, a hegemón doktrínák társadalomra erőszakolása kvázidemokratikus hivatkozásokkal, vagyis egy (nem Európától függő, sőt vele szembe is menő) újgyarmatosítási korszak tünetegyüttesével jellemezhető policy. Másként szólva: a visszatörzsiesedés és belső, öngyarmatosító, refeudalizáló akaratérvényesítés szimbolizmusainak és attrakcióinak rövid, válogatásértékű szemlézésére törekszem, nem teljesen elméletmentesen…