Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Simon Attila: Síppal, dobbal, nagybőgővel – avagy kísérlet a „Felvidék visszafoglalására” 1938. október 5-én

No­ha az 1918-ban meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­át csu­pán 1939 már­ci­u­sá­ban tö­röl­te le a hit­le­ri szán­dék a tér­kép­ről, a Masaryk és Beneš ál­tal meg­ál­mo­dott és lét­re­ho­zott el­ső köz­tár­sa­ság már 1938 őszén meg­szűnt. Vég­ze­tét azon­ban nem csu­pán a ná­ci bi­ro­da­lom ter­jesz­ke­dé­se okoz­ta, ha­nem an­nak a nem­zet­ál­la­mi el­kép­ze­lés­nek a ku­dar­ca is, amely­re az el­ső köz­tár­sa­ság épült. A fe­szült kül- és bel­po­li­ti­kai hely­zet mi­att 1938 szep­tem­be­re és ok­tó­be­re gaz­dag fegy­ve­res in­ci­den­sek­ben, ut­cai de­monst­rá­ci­ók­ban, et­ni­kai konf­lik­tu­sok­ban. Ezek el­ső­sor­ban a cseh–né­met ha­tár­sza­kasz­ra vol­tak jel­lem­zők, ahol már jó­val a mün­che­ni dön­tés előtt meg­kez­dőd­tek, de a ha­tár­vál­to­zás után is foly­ta­tód­tak. A szlo­vák–ma­gyar ha­tár­sza­ka­szon ez­zel szem­ben lát­szó­la­gos csend és nyu­ga­lom ho­nolt, bár ok­tó­ber el­ső nap­ja­i­ban Dél-Szlo­vá­ki­á­ban is fel­for­ró­so­dott a hely­zet. Az et­ni­kai el­vű ha­tár­re­ví­zió le­he­tő­sé­gé­nek fel­csil­la­ná­sa ha­tá­sá­ra a la­kos­ság szá­mos te­le­pü­lé­sen ma­gyar zász­lók­kal vo­nult az ut­cá­ra, nyil­vá­no­san éne­kel­te a ma­gyar him­nuszt (Cseh­szlo­vá­ki­á­ban sok más mellett ez is ti­los volt), nem­ze­ti­szí­nű ko­kár­dát tű­zött ru­há­já­ra. Je­len­tő­sebb meg­moz­du­lá­sok­ra töb­bek kö­zött Kas­sán és Ko­má­rom­ban is sor ke­rült, de a Csal­ló­köz­ből, a Mátyus­föl­dről és Gömör­ből is van­nak ilyen in­for­má­ci­ó­ink. Emel­lett ok­tó­ber fo­lya­mán több he­lyen – leg­in­kább Kár­pát­al­ja tér­sé­gé­ben – ki­sebb határ­ men­ti ös­­sze­csa­pá­sok­ra is sor ke­rült, ame­lyek leg­in­kább a Ma­gyar­or­szá­gon gyü­le­ke­ző sza­bad­csa­pat­ok szám­lá­já­ra volt ír­ha­tó. A szlo­vák–ma­gyar ha­tár­sza­ka­szon azon­ban mi­ni­má­lis volt az ilyen konf­lik­tu­sok szá­ma. Ok­tó­ber 5-én a Fe­le­di já­rás­ba tar­to­zó Kacagó­pusztánál, ok­tó­ber 7-én Pár­kány mel­lett, ok­tó­ber 13-án pe­dig a Kirá­ly­helme­ci já­rás­ba tar­to­zó Per­benyiknél ke­rült sor ha­tár­in­ci­dens­re. Je­len ta­nul­mány­ban a há­rom eset kö­zül az ok­tó­ber 5-i kacagó­pusz­tai in­ci­denst mutatjuk be, amely nem csu­pán a leg­je­len­tő­sebb ilyen ese­mény­nek mond­ha­tó az el­ső bé­csi dön­tés előt­ti idő­szak­ból, de a leg­job­ban do­ku­men­tált is.
A szlo­vák–ma­gyar ál­lam­ha­tár

A szlo­vák–ma­gyar ál­lam­ha­tár Ma­gyar­or­szág nyílt re­ví­zi­ós tö­rek­vé­sei és a két or­szág kö­zött fenn­ál­ló fe­szült vi­szony mi­att szi­go­rú­an őr­zött ha­tár volt. A ha­tár­át­lé­pés­hez en­ge­dély kel­lett, s a min­den szloven­szkói ma­gyar­ban ir­re­den­tát sej­tő cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok oly­kor még a ket­tős­bir­to­ko­sok ha­tár­át­lé­pé­se elé is aka­dá­lyo­kat gör­dí­tet­tek, s aka­dá­lyoz­ták azt is, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok a ma­gyar nem­ze­ti ün­ne­pek (pl. au­gusz­tus 20.) al­kal­má­val Ma­gyar­or­szág­ra utaz­za­nak. Szi­go­rú­an vi­gyáz­ták a ma­gyar­or­szá­gi saj­tó és köny­vek be­ho­za­ta­lát is, ne­hogy ir­re­den­ta jel­le­gű iro­da­lom ke­rül­jön be az ország­ba.1 A zöld­ha­tá­ron vi­szont – ame­lyet a ko­ra­be­li mű­sza­ki fel­té­te­lek mel­lett szin­te le­he­tet­len volt meg­fe­le­lő­en el­len­őriz­ni – élénk for­ga­lom bo­nyo­ló­dott le, amely­ből az ügy­nö­kök, a ké­mek és a csem­pé­szek is jócs­kán ki­vet­ték ré­szü­ket. A ha­tár így szá­mos konf­lik­tus for­rá­sa volt.
A har­min­cas évek kö­ze­pé­től, Cseh­szlo­vá­kia nem­zet­kö­zi hely­ze­té­nek vál­to­zá­sá­val össz­hang­ban, vál­to­zás ált be a cseh­szlo­vák vé­del­mi po­li­ti­ká­ban is. Míg Tri­a­non után el­ső­sor­ban a Habs­burg-res­ta­u­rá­ció s egy ma­gyar tá­ma­dás ve­szé­lye lát­szott va­ló­szí­nű­nek, s ezért a cseh­szlo­vák had­se­reg fel­vo­nu­lá­si ter­ve is el­ső­sor­ban Ma­gyar­or­szág el­len irá­nyult, 1933 után már Né­met­or­szág vált fő ve­szély­for­rás­sá. En­nek ér­tel­mé­ben dol­goz­ták át a had­se­reg fel­vo­nu­lá­si és dis­zloká­ciós ter­vét is, s át­szer­vez­ték a kémel­hárítást.2 A cseh­szlo­vák ha­tár­vé­de­lem­ben új ele­met je­len­tett az erő­dít­mény­rend­szer ki­épí­té­se is, amely­re fran­cia min­ták alap­ján 1933-ban szü­let­tek meg az el­ső ter­vek. A cseh­szlo­vák erő­dí­tés­rend­szer azon­ban fe­lül­múl­ta min­tá­it, így ké­sőbb ez szol­gált ta­nul­sá­gok­kal nemcsak a Mag­inot-von­al tö­ké­le­te­sí­té­sé­hez, de a né­me­tek ál­tal ki­épí­tett at­lan­ti fal el­ké­szí­té­sé­hez is. Az új vé­del­mi po­li­ti­ka to­váb­bi fon­tos ele­mét az 1936-ban el­fo­ga­dott új ál­lam­vé­del­mi tör­vény je­len­tet­te, amely a la­kos­ság rend­sze­res hon­vé­del­mi kép­zé­se mel­lett lét­re­hív­ta az Ál­lam­vé­del­mi őr­sé­get (Áő). Az Ál­lam­vé­del­mi őr­ség ál­lo­má­nyá­nak alap­ját a vám­őr­ség, a rend­őr­ség és a csend­őr­ség tag­jai ké­pez­ték, akik bé­ke­idő­ben sa­ját ala­ku­la­ta­ik ke­re­té­ben szol­gál­tak, s csu­pán ve­szély ese­tén ak­ti­vi­zál­ták őket. Raj­tuk kí­vül az Áő egy­sé­ge­i­be a ci­vil la­kos­ság meg­bíz­ha­tó tag­ja­it (tar­ta­lé­kos tisz­te­ket, volt le­gi­o­ná­ri­u­so­kat – ki­zá­ró­lag cseh vagy szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű egyé­ne­ket) is be­so­rol­tak, akik fel­ada­tai kö­zé a ha­tá­rok vé­del­me mel­lett a köz­rend fenn­tar­tá­sa is be­le­tar­to­zott. A ha­tá­rok vé­del­me so­rán egyes egy­sé­ge­ik az ál­lam­ha­tár­ok köz­vet­len kö­ze­lé­ben lát­tak el meg­fi­gye­lő fel­ada­to­kat. Egy eset­le­ges tá­ma­dás ide­jén a ki­sebb be­ton­bun­ke­rek­kel is meg­erő­sí­tett vé­del­mi vo­nal­ba hát­rál­tak vol­na, ahol az Ál­lam­vé­del­mi őr­ség fel­ada­ta a tá­ma­dók­nak a re­gu­lá­ris had­se­reg meg­ér­ke­zé­sé­ig va­ló fel­tar­tóz­ta­tá­sa volt. Tag­ja­ik pus­kát, pisz­tolyt és 3-3 ké­zi­grá­ná­tot kap­tak fel­sze­re­lés­ként. Ezen kí­vül az egyes egy­sé­ge­ket kön­­nyű és ne­héz­gép­pus­ká­val és más szük­sé­ges fel­sze­re­lés­sel is ellát­ták.3

1938 őszén

A szlo­vák–ma­gyar ha­tár­sza­kasz ese­mény­tör­té­ne­te je­len­tős mér­ték­ben füg­gött a két or­szág vi­szo­nyá­tól. Így a leg­fe­szül­tebb és leg­több in­ci­dens­sel já­ró idő­szak a Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sát kö­ve­tő 1-2 év volt, ami­kor Bu­da­pest még nem tett le a tri­a­no­ni ha­tá­rok erő­sza­kos meg­vál­toz­ta­tá­sá­nak ter­vé­ről. 1938 ta­va­szán, ami­kor az Ansch­luss alap­ja­i­ban ren­get­te meg a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség sta­tus quóját, a cseh­szlo­vák–ma­gyar ál­lam­ha­tár is­mét a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba ke­rült. A ma­gyar­or­szá­gi re­ví­zi­ós re­mé­nyek meg­erő­sö­dé­sé­vel pár­hu­za­mo­san meg­nőtt az ál­lam­ha­tár je­len­tő­sé­ge is: Ma­gyar­or­szág irá­nyá­ból egy­re gya­ko­rib­bá vált az il­le­gá­lis ha­tár­át­lé­pé­sek szá­ma, a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok pe­dig egy­re fo­ko­zot­tabb ha­tár­őri­ze­tet igye­kez­tek be­ve­zet­ni.
1938 fo­lya­mán az ál­lam­ha­tár az egy­más­nak va­ló üzen­ge­tés te­re­pé­vé is vált, s kü­lö­nö­sen meg­sza­po­rod­tak a tér­ség­ben ter­jesz­tett röp­lap­ok. Ezek egy­részt a cseh ura­lom bu­ká­sát és a kö­zel­gő ha­tár­vál­to­zást jövendölték,4 de a kü­lön­bö­ző csehs­zlo­vak­ista szer­ve­ze­tek is röp­lap­ok­kal igye­kez­tek meg­győz­ni a la­kos­sá­got, hogy ros­­szul jár­na az­zal, ha Ma­gyar­or­szág­hoz csa­tol­nák a dé­li te­rü­le­te­ket. Szlo­vák je­len­té­sek sze­rint 1938 nya­rán a ma­gyar­or­szá­gi ol­dal­ról egy­re gyak­rab­ban ki­a­bál­tak át „ir­re­den­ta” jel­sza­va­kat, sőt azo­kat vi­zu­á­li­san is lát­ha­tó­vá tet­ték: a Fe­le­di já­rás­ba tar­to­zó gömör­péter­falai vám­hi­va­tal­lal szem­ben a ma­gyar­or­szá­gi ol­da­lon kö­vek­ből egy 3×4 mé­te­res Nagy-Ma­gyar­or­szág tér­ké­pet rak­tak ki a ma­gyar fi­nán­cok, amely mel­lé az „Így volt, így lesz!” és a „Nem, nem, so­ha!” jel­sza­va­kat írták.5 De ha­son­ló ak­ci­ó­ról az Ipoly men­té­ről is be­szá­mol­nak a le­vél­tá­ri for­rá­sok.
Mind­ezek el­le­né­re az ál­lam­ha­tá­ron vi­szony­la­gos nyu­ga­lom ho­nolt. Ez el­ső­sor­ban an­nak kö­szön­he­tő, hogy a cseh­szlo­vák ál­lam­nak nem volt ér­de­ke a két or­szág kö­zöt­ti fe­szült­ség nö­ve­lé­se, a hi­va­ta­los ma­gyar po­li­ti­ka pe­dig az 1938-as vál­ság ide­jén – az oly­kor han­gos re­ví­zi­ós pro­pa­gan­da el­le­né­re is – vé­gig a ha­tár­kér­dés bé­kés meg­ol­dá­sa mel­lett tet­te le a vok­sot, s vis­­sza­uta­sí­tot­ta a né­me­tek ál­tal ja­va­solt fegy­ve­res fel­lé­pést. Hall­ga­tó­la­go­san tu­do­má­sul vet­te vi­szont, hogy az or­szág észa­ki ha­tá­rai men­tén kü­lön­bö­ző fél­hi­va­ta­los fegy­ve­res szer­ve­ze­tek ké­szü­lőd­nek egy eset­le­ges Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni tá­ma­dás­ra, sőt moz­gó­sí­tás­sal és dip­lo­má­ci­ai of­fen­zí­vá­val igye­ke­zett nyo­mást gya­ko­rol­ni Cseh­szlo­vá­ki­á­ra. A mün­che­ni dön­tést és a Szu­dé­ta-vi­dék Né­met­or­szág­hoz csa­to­lá­sát kö­ve­tő­en a ma­gyar­or­szá­gi köz­vé­le­mény is egy­re tü­rel­met­le­neb­bül vár­ta, hogy a tri­a­no­ni ha­tár re­ví­zi­ó­ja is meg­kez­dőd­jön vég­re, s ez a nyug­ta­lan­ság a had­se­reg ál­lo­má­nyá­ra is ki­ter­jedt, amely­ben vi­szony­lag sza­ba­don pro­pa­gál­hat­ták né­ze­te­i­ket a kü­lön­bö­ző szél­ső­jobb­ol­da­li szer­ve­ze­tek hí­vei is. Szep­tem­ber és ok­tó­ber fo­lya­mán a cseh­szlo­vák bel­ügyi je­len­té­sek egy­re több olyan eset­ről szá­mol­tak be, ami­kor a ma­gyar ha­tár­őrök il­le­ték­te­le­nül át­lép­ték az ál­lam­ha­tárt, más ese­tek­ben pe­dig ar­ról szól­nak a je­len­té­sek, hogy a ma­gyar ol­da­lon meg­fi­gye­lő­ál­lo­má­so­kat épí­te­nek ki. S ta­lán nem vé­let­len, hogy 1938. szep­tem­ber 25-én épp a Fe­le­di já­rás két olyan hely­szí­né­ről ér­ke­zett je­len­tés a ha­tár men­tén ál­ló fa­cso­por­t­ok rej­té­lyes éj­sza­kai ki­vá­gá­sá­ról, ahol a je­len ta­nul­mány­ban tár­gyalt ok­tó­ber 5-i fegy­ve­res konf­lik­tus leza­jlot­t.6

A pi­ros ­cse­re­pes te­le­pes há­zacs­kák fe­lé

Az 1938-as ősz leg­je­len­tő­sebb ha­tár­in­ci­den­sé­re ok­tó­ber 5-én a Fe­le­di já­rás­ban ke­rült sor, amely so­rán a ma­gyar­or­szá­gi hang­onyi ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad egy­sé­gei be­tör­tek Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­té­re. A kö­vet­ke­ző órák­ban át­tör­ték a cseh­szlo­vák ha­tár­vé­de­lem el­ső vo­na­lát, és el­fog­lal­tak né­hány ma­gya­rok ál­tal la­kott te­le­pü­lést. A köz­ben ak­ti­vi­zá­ló­dó és kön­­nyű­ pán­cé­lo­so­kat is be­ve­tő cseh­szlo­vák ha­tár­vé­de­lem azon­ban meg­ál­lí­tot­ta elő­re­nyo­mu­lá­su­kat. Mi­u­tán a tá­ma­dás ku­dar­cot val­lott, s fö­löt­tes szer­ve­ik is egy­re eré­lye­seb­ben kö­ve­tel­ték vis­­sza­vo­nu­lá­su­kat, a tá­ma­dók 1 na­pi harc után, ok­tó­ber 5-én az es­ti órák­ban az ál­lam­ha­tár­ok mö­gé hú­zód­tak vis­­sza.
Az eset (ame­lyet a tá­ma­dás egyik fő cél­pont­ja és a leg­sú­lyo­sabb har­cok szín­he­lye alap­ján kacagó­pusz­tai be­tö­rés­nek ne­ve­zünk) ugyan nem me­rült a fe­le­dés ho­má­lyá­ba, de a szak­iro­da­lom ed­dig csu­pán jel­zés­szszerű­en, né­hány sor ere­jé­ig fog­lal­ko­zott vele.7 Sze­ren­csé­re azon­ban a ha­tár­in­ci­dens tör­té­ne­te vi­szony­lag jól fel­tár­ha­tó, hi­szen az nem csu­pán a ha­gyo­má­nyos le­vél­tá­ri for­rá­sok­ból (bel­ügyi szi­tu­á­ci­ós je­len­té­sek, dip­lo­má­ci­ai jegy­zék­vál­tás­ok) ol­vas­ha­tó ki, ha­nem a Bu­da­pes­ti Had­tör­té­ne­ti Le­vél­tár­ban fenn­ma­radt két vis­­sza­em­lé­ke­zés­ből – Felc­si­ki Gá­bor szá­za­dos és Ko­vács De­zső vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ből – is.8 An­nak el­le­né­re, hogy Felc­si­ki vis­­sza­em­lé­ke­zé­sét, amely kö­zel há­rom év­vel az ese­mé­nyek után, 1941 ta­va­szán ke­let­ke­zett, szem­mel lát­ha­tó pon­tat­lansá­gok9 és nagy­fo­kú el­fo­gult­ság jel­lem­zi, a két vis­­sza­em­lé­ke­zés for­rás­ér­té­ke így is le­he­tő­vé te­szi a tör­té­né­sek re­konst­ruk­ci­ó­ját.
Felc­si­ki egy ál­ta­lá­nos, Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni tá­ma­dás nyi­tá­nyá­nak szán­ta ak­ci­ó­ját, ám fő cél­ja nem az el­len­ség szem­ben­ál­ló ka­to­nai erő­i­nek meg­sem­mi­sí­té­se volt (hogy er­re a ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad ka­to­nai po­ten­ci­ál­ja nem ele­gen­dő, azt ő is tud­ta), ha­nem a ma­gyar ha­tár­tól mint­egy 5 ki­lo­mé­ter­re ta­lál­ha­tó cseh­szlo­vák te­le­pes fal­vak el­fog­la­lá­sa és a te­le­pe­sek va­gyo­ná­nak megsz­erzése.10 Mint ír­ja: „a sok-­sok te­le­pes ház pi­ros cse­re­pes te­te­je ki­hí­vó­an pi­ros­lott a ku­ko­ri­ca­föl­dek kö­zött, ami­kor a tri­a­no­ni ha­tár­szél­ről táv­csö­vez­tük azo­kat. Ka­to­ná­im – sok­gyer­me­kes csa­lád­apák, nap­szá­mo­sok, zsel­lé­rek, mun­ká­sok, nincs­te­le­nek – irigy­ked­ve néz­ték eze­ket a lé­gi­o­nis­ta telepeket.”11 El­kép­ze­lé­se sze­rint az el­fog­lalt telepes­ bir­tokokat sa­ját ka­to­nái kö­zött osz­tot­ta vol­na ki (egy, a ci­vil élet­ben szol­ga­bí­ró­ként te­vé­keny­ke­dő egy kar­pa­szo­má­nyos va­dászt már meg is bí­zott az „új hon­fog­la­lás” te­lek­köny­vi ren­de­zé­sé­vel), re­mél­ve azt, hogy: „a há­bo­rú zűr­za­va­rá­ban egy kis »hi­vatali ha­tás­kör túl­lépés« ész­re sem vevődik.”12
Stra­té­gi­á­já­nak lé­nye­ge a vá­rat­lan tá­ma­dás és a gyor­sa­ság volt. El­gon­do­lá­sa sze­rint a ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad ka­to­nái egy vá­rat­lan haj­na­li tá­ma­dás­sal rést ütöt­tek vol­na a cseh­szlo­vák ha­tár­vé­de­lem el­ső vo­na­lán, majd ezen a ré­sen ke­resz­tül a Han­gony mö­gött ál­lo­má­so­zó óz­di lö­vész­zász­ló­alj a Ri­ma-völ­gyén ke­resz­tül Ri­ma­szom­bat fe­lé nyo­mult vol­na. A tá­ma­dás si­ke­ré­nek zá­lo­ga a tá­ma­dás irá­nyá­ban fek­vő be­ton­erő­dí­té­sek sem­le­ge­sí­té­se volt. Ezt a te­re­pet jól is­me­rő, csem­pé­szek­ből és va­dor­zók­ból ál­ló to­bor­zott ro­ham­egy­sé­gek kap­ták fel­ada­tul. A ro­ham­egy­sé­ge­ket a ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad kön­­nyű­ fegy­ve­rek­kel el­lá­tott ka­to­nái kö­vet­ték vol­na, vé­gül pe­dig az em­lí­tett óz­di lö­vész­zász­ló­alj kap­cso­ló­dott vol­na be a tá­ma­dás­ba.

„Meg­üzen­tem a cselák kirá­ly­nak…”

A hang­onyi ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad el­ső ro­ham­jár­őrei ok­tó­ber 5-én haj­na­li 2 óra­kor lép­ték át az ál­lam­ha­tárt. A tá­ma­dás mint­egy 18 km szé­les­ség­ben in­dult a Ri­ma-völ­gyé­ben a Gesztete és Velkenye köz­sé­gek kö­zöt­ti tér­ség­ben. A ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad tá­ma­dás­ban részt ve­vő ál­lo­má­nyát Felc­si­ki hét sza­kasz­ba osz­tot­ta. Az egyes sza­ka­szok fel­ada­ta a ve­lük szem­ben ál­ló cseh­szlo­vák tá­bo­ri őr­sök szét­szó­rá­sa és a Ri­ma völ­gyé­ben vé­gig­hú­zó­dó – a ro­ham­jár­őrök ál­tal rész­ben már ha­tás­ta­la­ní­tott – be­ton­erő­dí­té­sek el­fog­la­lá­sa volt.13 Az egész vál­lal­ko­zás si­ke­rét csu­pán az ga­ran­tál­ta vol­na, ha mind­ez az előtt meg­tör­té­nik, mi­e­lőtt a Ri­ma­szom­bat­ban, il­let­ve Tor­nalján ál­lo­má­so­zó cseh­szlo­vák ha­tár­vé­dő zász­ló­al­jak a tá­ma­dás hely­szí­né­re ér­kez­nek, il­let­ve ha a hang­onyi ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad ál­tal ki­ala­kí­tott rés­be idő­ben be tud nyo­mul­ni az óz­di lö­vész­zász­ló­alj. Az azon­ban tá­ma­dá­si pa­rancs hi­á­nyá­ban el sem in­dult, így Felc­si­ki mint­egy 250, több­nyi­re csak kön­­nyű­fegy­ver­zet­tel ren­del­ke­ző em­ber­rel, né­hány gép­pus­ká­val, ne­héz­fegy­ve­rek, pán­cél­tö­rő és tar­ta­lék nél­kül in­dult ne­ki a tá­ma­dás­nak. A tá­ma­dás el­in­du­lá­sá­nak pil­la­na­tá­ban már ő ma­ga is tud­ta, hogy egye­dül vi­sel há­bo­rút Cseh­szlo­vá­kia el­len, s si­ker­re nem igen szá­mít­hat: „Mi lesz, ha a cse­hek ész­re­ve­szik, hogy csak egy szá­za­docs­ka van előt­tük? Mi lesz, ha meg­tud­ják, hogy csak egy pa­rá­nyi erő tört be? Mi lesz, ha a sza­ka­szok vir­ra­dat­kor meg­tud­ják, hogy ez a »háború« il­le­gi­tim? […] [H]a ész­re­ve­szik, hogy mö­göt­tük nincs több erő? Ha a cseh tü­zér­ség vir­ra­dat után meg­szó­lal? […] [H]a Hang­onyt is lő­ni kezdik?”14
Bár a ro­ham­jár­őrök már út­nak in­dul­tak, a tá­ma­dást még min­dig le­ál­lít­hat­ta vol­na. ő azon­ban sem ek­kor, sem 2 óra múl­va, ami­kor – még a szá­zad­törzs meg­in­du­lá­sa előtt – a harc fél­be­sza­kí­tá­sát el­ren­de­lő el­ső pa­ran­csot kéz­hez vet­te, nem tet­te ezt meg. Ehe­lyett a szá­zad­törzs­nek is pa­ran­csot adott az in­du­lás­ra, a tá­ma­dás­ba in­du­ló ba­kák pe­dig a ve­lük tar­tó ci­gány­ban­da kí­sé­re­te mel­lett rá­zen­dí­tet­tek a „Meg­üzen­tem a cselák ki­rály­nak, hagy­jon bé­két a szép Ma­gyar­or­szág­nak” kez­de­tű nótára.15
A cseh­szlo­vák ha­tár­vé­de­lem vi­szony­lag ha­mar, haj­na­li há­rom óra körül ész­lel­te a be­tö­rést, ek­kor hal­lat­szot­tak az el­ső lö­vé­sek, s re­pül­tek az ég­re az el­ső jel­ző­ra­ké­ták. En­nek el­le­né­re a tá­ma­dás kez­det­ben si­ke­res volt, hi­szen a tá­ma­dó csa­pa­tok jobb szár­nyát al­ko­tó Dabrovszky-sza­kasz el­fog­lal­ta a Velkenye mel­let­ti fi­nánc­lak­ta­nyát, majd Rimaszécs fe­lé to­vább in­dul­va ki­sebb tűz­harc után a Macs­kás-hi­dat is. A velkenyei lak­ta­nya el­fog­la­lá­sá­val a tá­ma­dók fog­sá­gá­ba esett az Ál­lam­vé­del­mi őr­ség 12 tag­ja, aki­ket azon­ban nem sok­kal ké­sőbb sza­ba­don boc­sá­tot­tak.16
Szin­tén si­ke­res volt a tá­ma­dók bal szár­nyát al­ko­tó Zud­la-sza­kasz te­vé­keny­sé­ge is, amely­nek fel­ada­ta a Ser­ke köz­ség mel­let­ti Vár-h­e­gy el­fog­la­lá­sa volt, ahon­nan nem csu­pán a Ri­ma-völgy egy ré­szét, de a Gort­va-­patak völ­gyét is el­len­őriz­ni le­he­tett. A Vár-he­gyen kí­vül reg­gel­re a köz­ség ha­tá­rá­ban lé­vő be­ton­erő­dí­té­sek és a fa­lu mel­let­ti Ri­ma-híd is a Zud­la-sza­kasz ke­zé­be ke­rült. Felc­si­ki vis­­sza­em­lé­ke­zé­se, a szlo­vák bel­ügyi je­len­té­sek és a he­lyi la­kos­ság itt-ott még elő­hív­ha­tó em­lé­ke­ze­te egy­aránt ar­ra utal­nak, hogy Ser­ke la­kos­sá­ga nagy lel­ke­se­dés­sel csat­la­ko­zott a fa­lu­ba be­vo­nu­ló ma­gyar csa­pa­tok­hoz, sőt te­vé­keny részt vál­lalt a cseh­szlo­vák be­ton­erő­dí­té­sek el­fog­la­lá­sá­ban is.17 A fog­ság­ba eset­tek fegy­ve­re­i­vel fel­fegy­ver­zett he­lyi­ek vál­lal­ták a fog­lyok őr­zé­sét is, akik kö­zül a szlo­vá­ko­kat ha­ma­ro­san sza­ba­don bo­csá­tot­ták, 14 cseh nem­ze­ti­sé­gű fog­lyot vi­szont a ké­sőbb vis­­sza­vo­nu­ló Zud­la-sza­kasz ma­gá­val vitt Dom­aházára.18
A szár­nya­kon el­ért si­ke­rek­kel el­len­tét­ben a kö­zép­ső sza­ka­szon ha­mar el­akadt a tá­ma­dás. Az itt elő­re­nyo­mu­ló 4 sza­kasz fel­ada­ta az volt, hogy Har­mac köz­sé­get el­fog­lal­va, majd ez­után le­gye­ző­sze­rű­en szét­te­rül­ve a ve­lük szem­ben ál­ló te­le­pes fal­vak irá­nyá­ba elő­re­tör­je­nek, s azo­kat el­fog­lal­ják. A terv el­ső sza­ka­sza tel­je­sült, s a tá­ma­dó egy­sé­gek di­a­dal­me­net­ben vo­nul­hat­tak be az őket lel­ke­sen fo­ga­dó Har­ma­c, Darnya és Jéne köz­sé­g­be. Mi­vel azon­ban a ro­ham­jár­őrök az eső mi­att mo­csa­ras te­rü­let­té vál­to­zott te­rü­le­ten csak je­len­tős ké­sés­sel tud­ták ma­gu­kat át­ve­re­ked­ni, így a Feled–Rimaszécs vas­út­vo­nal men­tén so­ra­ko­zó be­ton­erő­dí­té­sek­ben őr­kö­dő fegy­ve­re­sek és a gernyő­pusz­tai lé­gi­o­ná­ri­u­sok fel­ké­szül­het­tek a tá­ma­dók fo­ga­dá­sá­ra. A dön­tő moz­za­nat­nak az lát­szik, ami­kor a Kacagó­pusz­ta irá­nyá­ba tar­tó má­so­dik sza­kasz pa­rancs­nok­sá­gát Ko­vács De­zső kar­pa­szo­má­nyos őr­mes­ter­től ön­ha­tal­mú­lag – a ké­sőbb hő­si ha­lált halt – Meskó Ti­bor had­nagy vet­te át, aki a sza­kaszt min­den elő­vi­gyá­za­tos­ság nél­kül a cseh­szlo­vák be­ton­erő­dí­té­sek vo­na­lá­nak vezette.19
Reg­gel 6 óra tá­jé­kán (te­hát már jó lá­tá­si vi­szo­nyok kö­ze­pet­te) Meskó had­nagy ve­ze­té­se alatt a 2. szá­zad – és a hoz­zá­juk csat­la­ko­zó egyéb ré­szek, így a szá­zad­törzs ci­gány­ban­dá­ja is – Fel­sőc­sobánka­pusztán ke­resz­tül Kacagó­pusz­ta el­len in­dult. A te­le­pes fa­lu elő­te­rét há­rom gya­log­sá­gi be­ton­erőd őriz­te, ame­lyek kö­zül a ha­la­dá­si irány­tól bal­ra és jobb­ra lé­vő erő­dök le­gény­sé­ge (4-4 fő) fe­hér zász­lót tű­zött ki és meg­ad­ta ma­gát. Meskó ek­kor anél­kül, hogy a cseh­szlo­vák ka­to­ná­kat le­fegy­ve­rez­te vol­na, a har­ma­dik erőd el­len ve­zet­te sza­ka­szát. Ami­kor azon­ban már köz­vet­le­nül az erőd kö­ze­lé­ben volt, a te­le­pes köz­ség há­zai kö­zül és a be­ton­erőd­ből is erős go­lyó­szó­ró­tűz zú­dult rá. Sőt, ezt lát­va a már ma­gu­kat meg­adó két má­sik erőd ka­to­nái is vis­­sza­búj­tak a fe­de­zé­kük­be, és ők is tü­zel­ni kezd­tek. A má­so­dik sza­kasz így ke­lep­cé­be ke­rült, s gya­kor­la­ti­lag meg­sem­mi­sült. Meskó Ti­bor és öt ka­to­na hő­si ha­lált halt, to­váb­bi ha­tan meg­se­be­sül­tek, né­há­nyan – köz­tük a sza­ka­szá­hoz utó­lag csat­la­ko­zó Ko­vács De­zső – pe­dig fog­ság­ba es­tek. A ci­gány­ban­da bő­gő­se csu­pán a bő­gő ma­rad­vá­nya­it tud­ta ki­me­ne­kí­te­ni, mi­vel hang­szer­ét szétlőt­ték.20
A Kacagó­pusza ha­tá­rá­ban be­kö­vet­ke­zett sú­lyos em­ber­ál­do­zat vég­le­ge­sen meg­pe­csé­tel­te az amúgy is kudarcra ítélt ak­ci­ót. A Meskóék ke­lep­cé­be esé­sé­ről köz­ben hírt ka­pott Felc­sik­i, aki a századörzset ve­zet­te, ugyan meg­pró­bált se­gít­sé­get vin­ni, de már ké­sőn, s ered­mény­te­le­nül. Sőt a men­tő­ak­ció so­rán egy to­váb­bi ba­ka is éle­tét vesz­tet­te. Ek­kor már Felc­si­ki is be­lát­ta, hogy a tá­ma­dás ki­ful­ladt, s a még ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló csa­pa­to­kat a Ri­ma-fo­lyó mö­gé ren­del­te vis­­sza, ahol vé­del­mi ál­lá­so­kat épí­tet­tek ki.
Köz­ben – a Hang­ony­ból kül­dött hír­vi­vők ál­tal ho­zott vis­­sza­vo­nu­lá­si pa­rancs ér­tel­mé­ben – meg­kez­dő­dött a tá­ma­dás­ban részt ve­vő sza­ka­szok fo­ko­za­tos vis­­sza­vo­nu­lá­sa. Egye­dül a tá­ma­dó csa­pa­tok ge­rin­cét ké­pe­ző szá­zad­törzs ma­radt a he­lyén, no­ha a szá­za­dos már a dél­előtt fo­lya­mán kéz­hez kap­ta a mis­kol­ci veg­yes­dandár pa­rancs­no­ká­nak a vis­­sza­vo­nu­lást el­ren­de­lő pa­ran­csát. Felc­si­ki még­sem in­dult el visz­­sza­fe­lé, sőt az aláb­bi tar­tal­mú hely­zet­je­len­tést küld­te hát­ra: „A vis­­sza­vo­nu­lá­si pa­ran­csot meg­kap­tam, de min­den er­köl­csi és tisz­ti ér­zé­kem til­ta­ko­zik az el­len, hogy a vis­­sza­fog­lalt 4-5 szín­ma­gyar köz­sé­get új­ra a cse­hek ter­ror­já­nak te­gyem ki.”21 Visz­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ben ar­ra hi­vat­ko­zik, hogy fé­nyes nap­pal le­he­tet­len lett vol­na na­gyobb vesz­te­ség nél­kül a vis­­sza­vo­nu­lás. Ér­ve­lé­sét azon­ban gyen­gí­ti az a tény, hogy a tá­ma­dás­ban részt vett töb­bi sza­kasz vesz­te­sé­gek nél­kül vis­­sza tu­dott vo­nul­ni a ha­tár mö­gé. Dél­után 17 óra kö­rül újab­b, ez­út­tal eré­lye­sebb pa­rancs ér­ke­zett, amely­ben a ke­rü­le­ti pa­rancs­nok, Bal­gha ez­re­des „or­szá­gos ér­dek­re” hi­vat­koz­va azon­na­li vis­­sza­vo­nu­lást ren­delt el. Ek­kor már Felc­si­ki szá­za­dos is jobb­nak lát­ta, ha en­ge­del­mes­ke­dik, s meg­kezd­te a vis­­sza­vo­nu­lást, amely­nek kö­vet­kez­té­ben 21:45-kor az utol­só ma­gyar hon­vé­dek is el­hagy­ták Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tét.
Meg­fe­le­lő for­rá­sok hi­á­nyá­ban nem tel­je­sen tisz­tá­zot­tak a cseh­szlo­vák ha­tár­vé­de­lem el­len­lé­pé­sei. An­­nyi min­den­eset­re sejt­he­tő, hogy a vi­szony­lag kis­szá­mú tá­ma­dók­kal szem­ben azt men­­nyi­sé­gé­ben és mi­nő­sé­gé­ben is meg­ha­la­dó erők áll­tak. Igaz, a ha­tár köz­vet­len kö­ze­lé­ben csu­pán a tá­bo­ri őr­sök és a be­ton­erő­dí­té­sek le­gény­sé­ge, va­la­mint az Ál­lam­vé­del­mi őr­ség azon­nal moz­gó­sít­ha­tó egy­sé­gei vol­tak, ame­lyek nem ké­pez­tek je­len­tős erőt. Egy eset­le­ges tá­ma­dás ese­tén en­nek az el­ső vé­del­mi vo­nal­nak nemigen le­he­tett más a fel­ada­ta, mint hogy ad­dig fel­tar­tóz­tas­sa a tá­ma­dó­kat, amíg a ha­tár­tól mint­egy 15 km-re ál­lo­má­so­zó ha­tár­vé­dő zász­ló­al­jak meg­fe­le­lő se­gít­sé­get nem kül­de­nek. Fel­ada­tu­kat azon­ban jó­részt si­ke­re­sen meg­ol­dot­ták, hi­szen (s itt is­mét Felc­si­ki köz­lé­sé­re tu­dunk csak tá­masz­kod­ni) a tá­ma­dás ál­tal érin­tett 47 be­ton­erőd­ből csu­pán 6 ad­ta meg ma­gát, 11-et ki­ürí­tet­tek, míg a töb­bi el­len­állt. Az erőd­vo­na­lat a tá­ma­dó csa­pa­tok­nak csu­pán Ser­ke tér­sé­gé­ben si­ke­rült át­tör­ni­ük, ott pe­dig, ahol a leg­in­kább sze­ret­ték vol­na – a telepes ­fal­vak elő­te­ré­ben – ez nem si­ke­rült. Ta­lán ez le­he­tett az oka an­nak, hogy Felc­si­ki sze­rint a cseh­szlo­vák had­se­reg egy­sé­gei sem­mi­fé­le tá­ma­dó moz­du­la­tot nem tet­tek, a két ha­tár­vé­dő zász­ló­alj pe­dig töb­bé-ke­vés­bé tét­le­nül fi­gyel­te az ese­mé­nye­ket. Csu­pán né­hány kön­­nyű ­pán­cé­los be­ve­té­sé­re ke­rült sor.22
A si­ker­te­len tá­ma­dás mér­le­ge

A tá­ma­dás szám­be­li mér­le­gét il­le­tő­en Felc­si­ki vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­re, il­let­ve a cseh­szlo­vák le­vél­tá­ri for­rá­sok­ra tu­dunk tá­masz­kod­ni. Az el­ső – ok­tó­ber 5-én, reg­gel kül­dött –, még bi­zony­ta­lan cseh­szlo­vák je­len­té­sek sze­rint a Kacagó­pusz­ta előtt ví­vott harc­ban 1 ma­gyar tiszt és 17 köz­ka­to­na esett el. A dél­utá­ni je­len­té­sek ez­zel szem­ben már 8 ma­gyar ha­lott­ról szól­nak. A más­nap, ha­to­di­kán a Fe­le­di Já­rá­si Hi­va­tal ál­tal ki­adott je­len­tés is­mé­tel­ten 8 ha­lot­tat, valamint 3 se­be­sül­tet említ.23 Fel­c­si­ki visz­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint – amely köz­li az el­eset­tek ne­vét is – vi­szont a tá­ma­dás so­rán ös­­sze­sen 9 ma­gyar ka­to­na esett el, to­váb­bi 7 pe­dig megsebesült.24 Az el­eset­tek holt­test­ét il­le­tő­en a cseh­szlo­vák for­rá­sok árul­ko­dób­bak. Be­szá­mol­nak ar­ról, hogy az ál­ta­luk nyil­ván­tar­tott nyolc hő­si ha­lott kö­zül egyet egy he­lyi la­kos át­vitt a ma­gyar ol­dal­ra, to­váb­bi he­tet vi­szont a kacagó­pusz­tai te­me­tő­ben te­met­tek el. A for­rás sze­rint a te­me­tés­re a ka­to­nai tisz­te­let meg­adá­sa mel­lett ok­tó­ber 7-én, a dél­utá­ni órák­ban ke­rült sor, az el­huny­tak hoz­zá­tar­to­zói, a cseh­szlo­vák ka­to­nai szer­vek és a Fe­le­di Já­rá­si Hi­va­tal tiszt­ség­vi­se­lő­i­nek jelen­létében.25 Az az in­for­má­ció azon­ban már a mai em­lé­ke­zők­től szár­ma­zik, mi­sze­rint az el­eset­tek hoz­zá­tar­to­zói a bé­csi dön­tést kö­ve­tő­en ki­han­tol­ták a holt­tes­te­ket, és azo­kat lak­hely­ükön új­ból eltemet­ték.26 Saj­nos en­nek a ko­ra­be­li saj­tó­ban sem­mi nyo­ma nem ta­lál­ha­tó. Kacagó­pusz­ta mel­lett azon­ban je­len­leg is lát­ha­tó egy be­ton­ta­lap­zat, amely a „ma­gyar idők­ben” ke­rült oda, s ame­lyen az el­eset­tek so­ha el nem ké­szült hő­si em­lék­mű­ve állt vol­na.
A cseh­szlo­vák fog­ság­ba esett ma­gya­rok szá­mát Felc­si­ki nem köz­li, míg a ma­ga is fog­ság­ba esett Ko­vács De­zső őr­mes­ter 14 ma­gyar fogolyt em­lít, aki­ket elő­ször Ri­ma­szom­bat­ba szál­lí­tot­tak, ahol a me­gye­há­zán egyen­ként ki­hall­gat­tak.27 Ezt kö­ve­tő­en Lo­son­con és Besz­ter­ce­bá­nyán ke­resz­tül Kör­möc­bá­nyá­ra vit­ték őket, ahol egy csend­őr­sé­gi lak­ta­nyá­ban újabb ki­hall­ga­tás kö­vet­ke­zett. Vé­gül Turóc­szent­már­ton mel­lé ke­rül­tek, ahol egy lak­ta­nya mel­let­ti gaz­da­sá­gi ud­var­ban, ké­sőbb pe­dig a lak­ta­nyá­ban je­löl­ték ki rab­sá­guk hely­szí­nét. Fog­sá­guk ide­je alatt a kö­ze­li kő­bá­nyá­ba jár­tak dol­goz­ni. Ko­vács sze­rint fog­vatartóik em­ber­sé­ge­sen bán­tak ve­lük, csu­pán az el­ső bé­csi dön­tés után vál­tak egy idő­re ba­rát­ság­ta­lan­ná, ami­kor is fő­leg Kas­sa el­csa­to­lá­sa oko­zott a szlo­vák ka­to­nák­nak ke­se­rű­sé­get. A Kacagó­pusz­ta mel­lett fog­ság­ba esett 14 ma­gyart vé­gül 1939. ja­nu­ár 5-én en­ged­ték haz­a­.28
Ne­he­zeb­ben ál­la­pít­ha­tók meg a cseh­szlo­vák fél vesz­te­sé­gei, mi­vel Felc­si­ki in­for­má­ci­ó­it eb­ben a te­kin­tet­ben ké­tel­­lyel kell fo­gad­nunk. Az ál­ta­lunk is­mert cseh­szlo­vák for­rá­sok vi­szont meg­le­he­tő­sen szűk­sza­vú­ak ezen a té­ren. Felc­si­ki sze­rint a cseh­szlo­vák ol­da­lon 14 ha­lott és 26 se­be­sült volt, va­la­mint 89-en es­tek fog­ság­ba, akik kö­zül a ma­gyar kém­el­há­rí­tás 26 sze­mélyt szál­lí­tott Mis­kolc­ra. Ez a vesz­te­ség nagy­ság­ren­dek­kel na­gyobb, mint az, amit a tá­ma­dók szen­ved­tek. A gond csu­pán az, hogy eze­ket a szá­mo­kat a cseh­szlo­vák le­vél­tá­ri for­rá­sok egy­ál­ta­lán nem tá­maszt­ják alá. A Fe­le­di Já­rá­si Hi­va­tal­ból ok­tó­ber 6-án éj­fél előtt – te­hát a har­cok be­fe­je­zé­se és a tá­ma­dó csa­pa­tok vis­­sza­vo­nu­lá­sa után 1 nap­pal – a Tar­to­má­nyi Hi­va­tal­ba kül­dött je­len­tés sze­rint ugyan­is a cseh­szlo­vák ha­tár­vé­del­met egyet­len ki­sebb se­be­sü­lé­sen kí­vül más vesz­te­ség nem érte.29 Felc­si­ki köz­lé­se a fog­ság­ba esett cseh és szlo­vák ka­to­ná­kat il­le­tő­en is el­túl­zott­nak tű­nik. A cseh­szlo­vák for­rá­sok ugyan­is mind­ös­­sze 10 tar­tó­san fog­ság­ba ke­rült sze­mély­ről tesz­nek említést.30 Igaz, eb­be a szám­ba nem tar­toz­nak be­le azok, aki­ket köz­ben sza­ba­don en­ged­tek a ma­gya­rok. Így pél­dá­ul a Velkenye és Ser­ke mel­lett fog­lyul ej­tett sze­mé­lyek, akik­nek az őr­zé­sét a har­ci fel­ada­to­kat el­lá­tó tá­ma­dók nem tud­ták biz­to­sí­ta­ni. Az eset­le­ges fog­lyok azon­na­li sza­ba­don bo­csá­tá­sát sür­get­te a Bal­gha ez­re­des ál­tal alá­írt vis­­sza­vo­nu­lá­si pa­rancs is.
A cseh­szlo­vák vesz­te­sé­ge­ket il­le­tő­en ugyan a cseh­szlo­vák le­vél­tá­ri for­rá­so­kat tart­juk hi­te­le­sebb­nek, de fi­gye­lem­re ér­de­mes Felc­sikinek az a vé­le­mé­nye, mi­sze­rint a cseh­szlo­vák fél a sú­lyos ál­do­za­to­kat el­tit­kol­ta sa­ját köz­vé­le­mé­nye előt­t, a hő­si ha­lált halt cseh és szlo­vák ka­to­nák hoz­zá­tar­to­zói pe­dig olyan ér­te­sí­tést kap­tak a ka­to­nai ha­tó­sá­gok­tól, hogy ha­lot­ta­ik Kár­pát­al­ján es­tek el a ma­gyar tá­ma­dók­kal szem­be­ni har­cok­ban.31 A fel­te­vést né­mi­leg hi­te­le­sí­ti, hogy a kas­sai rá­dió ma­gyar adá­sa Meskó Ti­bor ha­lá­lát és te­me­té­sét is a kár­pát­al­ja tér­ségé­ben fo­lyó har­cok kap­csán említette.32

Prá­ga és Bu­da­pest re­ak­ci­ó­ja

A gömöri ha­tár­sza­kasz­ról Po­zsony­ba és Prá­gá­ba ér­ke­ző hí­rek ter­mé­sze­te­sen a cseh­szlo­vák po­li­ti­ka azon­na­li re­ak­ci­ó­ját vál­tot­ták ki. A túl­sá­go­san túl­mé­re­te­zett ka­to­nai fel­lé­pés he­lyett a cseh­szlo­vák ol­dal in­kább a dip­lo­má­ci­ai lé­pé­sek út­ját vá­lasz­tot­ta: az ilyen­kor szok­vá­nyos el­já­rá­sok sze­rint azon­nal til­ta­ko­zott a ma­gyar fél­nél, s a leg­fon­to­sabb cseh­szlo­vák kül­kép­vi­se­le­te­ket (Pá­rizs, Lon­don, Ber­lin, Ró­ma, Bu­ka­rest, Belg­rád) is azon­nal tá­jé­koz­tat­ta a ma­gyar agressz­ióról.33 Dip­lo­má­ci­ai össz­tűz­ről és a tá­ma­dás túl­sá­gos medi­al­izálásáról azon­ban még­sem le­het be­szél­ni, hi­szen Prá­ga ek­kor el­ső­sor­ban Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök le­mon­dá­sá­val és az egy­re erő­tel­je­sebb szlo­vák autonomista tö­rek­vé­sek­kel volt el­fog­lal­va. A Szu­dé­ta-vi­dék el­vesz­té­sé­vel tár­gya­lá­si po­zí­ci­ó­ja amúgy is je­len­tő­sen meg­gyen­gült, s egy „je­len­ték­te­len tá­ma­dás” mi­att nem akar­ta to­vább élez­ni a vi­szonyt Ma­gyar­or­szág­gal sem. Bu­da­pes­tet Prá­gá­hoz ha­son­ló­an kel­le­met­le­nül lep­te meg Felc­si­ki ak­ci­ó­ja, hi­szen a ko­má­ro­mi tár­gya­lá­sok elő­est­éjén ne­ki sem volt ér­de­ke egy, a tár­gya­lá­so­kat eset­leg hát­rál­ta­tó ese­mény. Ta­lán ezek­nek a kö­rül­mé­nyek­nek is kö­szön­he­tő, hogy a te­rü­let­fog­la­lá­si kí­sér­let sem az egyik, sem a má­sik ol­da­lon nem ka­pott na­gyobb vissz­han­got, s a saj­tó­ban is csak rö­vid és tö­mör hí­re­ket le­he­tett ol­vas­ni az „in­ci­dens­ről”.
Az eset ál­tal oko­zott dip­lo­má­ci­ai vi­har le­zá­rá­sá­ra a ko­má­ro­mi tár­gya­lá­so­kon ke­rült sor. Az ok­tó­ber 10-i ple­ná­ris ülés meg­kez­dé­sét kö­ve­tő­en a szlo­vák de­le­gá­ció ve­ze­tő­je, Jozef Tiso ma­gya­rá­za­tot kért a ma­gyar fél­től az ok­tó­ber 5-i tá­ma­dást illetően.34 Ká­nya er­re kö­zöl­te, hogy a tá­ma­dás mö­gött egyé­ni kez­de­mé­nye­zés állt, s az ügy ki­vizs­gá­lá­sa már fo­lya­mat­ban van. Te­le­ki pe­dig je­lez­te, hogy az őri­zet­ben lé­vő tisz­tet ka­to­nai bí­ró­ság elé fog­ják ál­lí­ta­ni.
Ez ugyan be is kö­vet­ke­zett, de aho­gyan vár­ni le­he­tett, Felc­si­ki még­sem ka­pott bün­te­tést. Ügyé­ben ugyan­is el­me­szak­ér­tői vizs­gá­la­tot ren­del­tek el.35 A vizs­gá­lat bár el­me­bajt nem mu­ta­tott ki, de meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a vizs­gált sze­mély­nél a tett el­kö­ve­té­se ide­jén olyan fo­kú ön­tu­dat­za­var, ill. kó­ros lel­ki­ál­la­pot állt be, amely ha­tá­sá­ra jó­zan íté­lő­ké­pes­ség­ét el­ve­szí­tet­te. Ez pe­dig „ele­mi erő­vel fel­tö­rő ér­zel­mi és in­du­la­ti re­ak­ci­ó­kat” vál­tott ki ná­la. A vizs­gá­lat vé­gül ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy Fel­c­si­ki a tett ide­jén bün­te­tő­jo­gi­lag nem volt be­szá­mít­ha­tó, így az el­le­ne fo­lyó el­já­rást megszün­tet­ték.36
Más­ra a fel­vi­dék dé­li ré­szé­nek vis­­sza­csa­to­lá­sa utá­ni má­mor kö­ze­pet­te nem is le­he­tett szá­mol­ni, sőt 1939-ben Hor­thy Mik­lós kor­mány­zó a „Fel­vi­dék vis­­sza­csa­to­lá­sá­val kap­cso­la­tos kü­lön­le­ges hely­zet­ben ta­nú­sí­tott vi­téz ma­ga­tar­tá­sért” a han­gonyi ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad ál­lo­má­nyá­nak nagy ré­szét ki­tün­te­tés­ben ré­sze­sí­tet­te. A hő­si ha­lált halt Meskó Ti­bor és to­váb­bi 6 fő a Ma­gyar Ér­dem­rend Lo­vag­ke­reszt­jét, má­sok ezüst, il­let­ve bronz vi­téz­sé­gi ér­dem­ren­det kap­tak.
Felc­si­ki nem ré­sze­sült ki­tün­te­tés­ben, s vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ben ezt ki nem mon­dott ke­se­rű­ség­gel vet­te tu­do­má­sul. Az ő vé­le­mé­nye 3 év el­tel­té­vel is az ma­radt, hogy az ál­ta­la ve­ze­tett „kis erőcs­ke ön­kén­te­le­nül is be­le­kon­tár­ko­dott a ma­gas kül­po­li­ti­ká­ba”, és ezért a ma­gyar és a cseh kor­mány meg­ál­la­po­dá­sa nyo­mán a dip­lo­má­cia ál­do­za­tá­vá vált. Fe­le­lős­sé­gét utó­lag sem is­mer­ve el ak­ci­ó­ját to­vább­ra is „le­gi­tim­nek és elő­re ki­dol­go­zott­nak” mi­nő­sí­tet­te, s csu­pán a kö­rül­mé­nyek ös­­sze­ját­szá­sá­nak tu­laj­do­ní­tot­ta, hogy a hang­onyi ha­tár­biz­to­sí­tó szá­zad tá­ma­dá­sa nem egy ál­ta­lá­nos tá­ma­dás ré­sze lett, ha­nem a har­ci egy­ség kü­lön háború­ja.37
Az egész eset sa­rok­pont­ját és má­ig leg­vi­ta­tot­tabb kér­dé­sét az ké­pe­zi, va­jon fel­sőbb pa­rancs nél­kül mi­ért kez­dett Felc­si­ki egy olyan ka­lan­dor vál­lal­ko­zás­ba, amely si­ke­rét jó­zan és­­szel alig­ha le­he­tett fel­té­te­lez­ni. S no­ha Felc­si­ki ma­ga is ér­zi, hogy er­re ma­gya­rá­za­tot kell ad­nia, vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ben még­is csu­pán ho­má­lyos, egy sor el­lent­mon­dást rej­tő vá­laszt tud meg­fo­gal­maz­ni: a le­gény­ség tü­rel­met­len­sé­gé­vel, a had­se­reg moz­gó­sí­tá­sá­val, va­la­mint az­zal ma­gya­ráz­za tet­tét, hogy ok­tó­ber 4-én a ha­tár­ke­rü­le­ti pa­rancs­nok­ság­tól a tá­ma­dá­si elő­ké­szü­le­tek vég­re­haj­tá­sá­ra kap­tak pa­ran­csot. Ez azon­ban gyen­ge lá­ba­kon ál­ló ma­gya­rá­zat, hi­szen egy szá­za­dos­nak min­den bi­zon­­nyal tud­nia kell azt, hogy a tá­ma­dás­ra va­ló elő­ké­szü­le­tet el­ren­de­lő pa­rancs nem azo­nos a tá­ma­dást el­ren­de­lő pa­ranc­­csal, s vé­gül ma­ga Felc­si­ki is be­is­me­ri, hogy „tá­ma­dá­si vagy meg­in­du­lá­si pa­ran­csot nem is ad­tak ki”.38 Így a Hang­ony­ból in­du­ló tá­ma­dást egy, a kö­vet­kez­mé­nyek­kel szá­mot nem ve­tő pa­rancs­nok ön­ha­tal­mú és meg­gon­do­lat­lan ak­ci­ó­já­nak kell te­kin­te­nünk, amely­nek vé­gén a Ri­ma­szom­bat fő­te­ré­re szánt bo­ros­hor­dót csap­ra ve­ret­le­nül vit­ték vis­­sza a hang­onyi lak­ta­nyá­ba.

A kacagó­pusz­tai tá­ma­dás és a he­lyi la­kos­ság

Az eset utol­só meg­vizs­gá­lan­dó mo­men­tu­ma az, mi­ként re­a­gált a he­lyi la­kos­ság az ese­mé­nyek­re, s mi­lyen kö­vet­kez­mén­­nyel járt ez rá­juk néz­ve. A tá­ma­dás ál­tal köz­vet­le­nül érin­tett tér­ség­ben csak a hú­szas évek­ben lét­re­ho­zott ko­ló­ni­á­kon élt je­len­tő­sebb szá­mú cseh és szlo­vák la­kos­ság. Mi­vel a tá­ma­dás nyil­ván­va­ló cél­pont­jai épp ezek a köz­sé­gek vol­tak, az itt élő te­le­pe­sek köz­vet­len ve­szély­ként ér­zé­kel­ték az ese­mé­nye­ket. A tá­ma­dás azon­ban fel­té­te­lez­he­tő­en nem ér­te őket vá­rat­la­nul, hi­szen az 1938 őszén a Dél-Szlo­vá­ki­át el­árasz­tó ma­gyar­or­szá­gi ere­de­tű röp­lap­ok nem egy eset­ben tar­tal­maz­tak te­le­pe­sek el­le­ni uszí­tó szö­ve­ge­ket. A te­le­pe­sek előtt azon­ban az sem le­he­tett is­me­ret­len, hogy a hi­va­ta­los bu­da­pes­ti po­li­ti­ka is szá­mol el­űzé­sük­kel. A Föld­mű­ve­lés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um ál­tal 1938 ok­tó­be­ré­nek ele­jén Föld­bir­tokpoli­tikai te­en­dők a fel­sza­ba­du­ló Fel­vi­dé­ken cím­mel el­ké­szí­tett ter­ve­zet sze­rint ugyan­is az „1918. ok­tó­ber 31-ke után be­te­le­pí­tett ide­gen te­le­pe­sek gaz­da­sá­gi in­gat­la­na­i­nak meg­szer­zé­se” ki­emelt fel­adat­nak számí­tot­t.39 Ezt pe­dig más­ként, mint a kolonisták el­űzé­sé­nek út­ján nem le­he­tett vég­re­haj­ta­ni, no­ha a ter­ve­zet a cseh te­le­pe­sek­kel el­len­tét­ben a szlo­vák kolonisták egy ré­szé­nek a hely­ben ma­ra­dá­sát nem zár­ta ki, ha ez a he­lyi ős­la­kos­ság ér­de­ke­it nem sér­ti. Így leg­in­kább fél­ni­va­ló­juk a gernyő­pusz­tai cseh le­gi­o­ná­ri­us te­le­pe­sek­nek volt, akik kö­zül mint­egy 20 fő az Ál­lam­vé­del­mi őr­ség egy­sé­ge­i­ben har­col­va Har­mac és Jéne tér­sé­gé­ben véd­te az ál­lam­ha­tárt. S no­ha egyi­kük sem se­be­sült meg, s csu­pán öten es­tek ma­gyar fogság­ba,40 a tá­ma­dás olyan ije­del­met oko­zott a ko­ló­ni­á­kon, hogy az ott élő csa­lá­dok egy ré­sze már jó­val az el­ső bé­csi dön­tés előtt ös­­sze­pa­kol­ta a hol­mi­ját, és el­köl­tö­zött a ma­gyar ha­tár­szél­ről.
Felc­si­ki vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ből és az ese­mény­ről tu­dó­sí­tó hi­va­ta­los cseh­szlo­vák for­rá­sok­ból az de­rül ki, hogy ab­ban a hat – ak­kor még szin­te szín­ma­gyar – köz­ség­ben (Harmac, Jéne, Darnya, Ser­ke, Simony­i, Velkenye), amely­be a tá­ma­dás­ban részt ve­vő csa­pa­tok be­vo­nul­tak, ki­tö­rő öröm­mel fo­gad­ták őket. A jénei fo­gad­ta­tás­ról Győry zász­lós nap­ló­ja és a Hang­onyi Határőr cí­mű lap 1. szá­ma alap­ján így szá­mol be Felc­sik­i: „a fa­lu­si­ak ös­­sze­gyűl­tek, az el­ső jénei ma­gyar, Jénei Lász­ló gaz­da meg­ölelt, meg­csó­kolt és alig tud­ta mon­da­ni a meg­ha­tott­ság­tól: »is­ten hoz­ta […] de ré­gen vár­tuk már ma­gyar vérein­ket!«. […] Bár­dos őr­ve­ze­tő ki­ált­vány­ban szó­lí­tot­ta fel a fa­lu fegy­ver­fog­ha­tó ma­gyar né­pét, hogy lép­jen be a ma­gyar had­se­reg­be. Öt­ven­nél is több fi­a­tal ma­gyar le­gény je­lent­ke­zett azon­nal sor alá. Ez­után Bár­dos őr­ve­ze­tő az új elöl­já­ró­sá­got ne­vez­te ki. A be­ik­ta­tás örö­mé­re ál­do­mást it­tak. A fa­lu kocs­má­já­ból italt ho­za­tott az őr­ve­ze­tő, amely­nek árát nem kész­pénz­zel, ha­nem – ha­di­szo­kás sze­rint – utal­ván­­nyal nyug­táz­ta. Az utal­vány így hang­zott: »8 li­ter ru­mot, 1 lá­da ser­italt és 20 li­ter bort át­vet­tem, fi­ze­ten­dő a há­bo­rú után. Bár­dos őr­ve­ze­tő, sk.«.”41
Ha­son­ló­an me­leg fo­gad­ta­tás­ról ír Felc­si­ki Har­mac és Ser­ke ese­té­ben is, sőt la­kos­ság azok­ban a kö­ze­li te­le­pü­lé­se­ken is ma­gyar zász­ló­kat tű­zött ki, aho­vá csak a hang­onyi szá­zad be­vo­nu­lá­sá­nak a hí­re ju­tott el. Kér­dé­ses azon­ban, hogy men­­nyi­re kell ko­mo­lyan ven­ni a jénei le­gé­nyek je­lent­ke­zé­sét a ma­gyar had­se­reg­be, va­la­mint azt, hogy a he­lyi la­kos­ság mi­lyen mér­ték­ben volt haj­lan­dó te­vé­ke­nyen együtt­mű­köd­ni a tá­ma­dók­kal. Felc­si­ki az ak­ci­ót ér­té­kel­ve csa­ló­dás­sal jegy­zi meg, hogy más­ként ala­kul­hat­tak vol­na az ese­mé­nyek, ha a „40 Ri­ma-völ­gyi köz­ség 4000 ma­gyar­ja hoz­zám csat­la­ko­zik”. Ám a ki­sebb­sé­gi lét­ben el­töl­tött húsz esz­ten­dő ta­pasz­ta­la­tá­val fel­vér­te­zett szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok va­ló­szí­nű­leg óva­to­sab­bak vol­tak, mint aho­gyan Felc­si­ki re­mél­te. Hall­gat­va a bu­da­pes­ti, eset­leg a po­zso­nyi rá­di­ót, tud­ni­uk kel­lett, hogy a két or­szág kö­zött nem kez­dő­dött há­bo­rú, te­hát csak va­la­mi­fé­le lo­ká­lis, bi­zony­ta­lan ki­me­ne­te­lű konf­lik­tus­ról le­het szó. Ne­kik pe­dig több volt a ve­szí­te­ni­va­ló­juk, mint a tá­ma­dók­nak, akik bár­mi­kor vis­­sza­hát­rál­hat­tak a ha­tá­rok mö­gé. S ta­lán en­nek az óva­tos­ság­nak is tud­ha­tó be, hogy an­nak el­le­né­re – s er­re uta­lá­sok van­nak a cseh­szlo­vák for­rá­sok­ban is –, hogy a tá­ma­dó­kat a hely­is­me­ret­tel ren­del­ke­ző szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok is segítet­ték,42 tö­me­ges csat­la­ko­zá­suk­ról (az ál­lí­tó­la­gos jénei le­gé­nye­ket nem szá­mít­va) csak Ser­ke köz­ség­ből van­nak in­for­má­ci­ó­ink. Ott vi­szont a he­lyi­ek tö­me­ge­sen vet­tek részt a fa­lu kö­rü­li be­ton­erő­dí­té­sek le­gény­sé­gé­nek a le­fegy­ver­zé­sé­ben, majd a fog­lyok őr­zé­sé­ben is.43 Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy tu­do­má­sunk sze­rint a tá­ma­dók vis­­sza­vo­nu­lá­sa után csu­pán Ser­ké­ben vol­tak le­tar­tóz­ta­tá­sok, amely so­rán ok­tó­ber 5-én es­te a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok 21 (más for­rá­sok sze­rint 25) ser­kei la­kost fog­tak le, s szál­lí­tot­tak a Ri­ma­szom­ba­ti Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság fog­dá­já­ba. A le­tar­tóz­ta­tot­tak to­váb­bi sor­sa is­me­ret­len, fel­té­te­lez­he­tő azon­ban, hogy a kö­rül­mé­nyek­re va­ló te­kin­tet­tel (a ko­má­ro­mi tár­gya­lá­sok) ko­mo­lyabb bün­te­tés nél­kül sza­ba­don en­ged­ték őket.
A he­lyi la­kos­ság re­ak­ci­ó­ját il­le­tő­en fi­gye­lem­re mél­tó a ci­gány la­kos­ság lel­ke­se­dé­se (a velkenyei lak­ta­nya el­fog­la­lá­sa­kor egy he­lyi ci­gány köz­ve­tí­tett a két fél kö­zött; Har­ma­con óri­á­si öröm­mel fo­gad­ták a ci­gá­nyok a be­vo­nu­ló ma­gya­ro­kat). A Ser­kén le­tar­tóz­ta­tott 21 sze­mély­ből 10 ese­té­ben jegy­zi meg a ke­zünk­ben lé­vő for­rás, hogy ma­gyar ci­gány­ról, több­sé­gé­ben mu­zsi­kus­ról van szó.44 A ci­gány­ság fel­tű­nő ak­ti­vi­tá­sát egy­részt erős nem­zet­tu­da­tuk­kal, más­részt ta­lán men­ta­li­tá­suk­kal, a le­het­sé­ges kö­vet­kez­mé­nyek fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sá­val le­het ma­gya­ráz­ni.
A Fe­le­di Já­rá­si Hi­va­tal je­len­té­sei ugyan óva­to­san fo­gal­maz­nak a he­lyi la­kos­ság­gal kap­cso­lat­ban, ám ele­ve meg­bíz­ha­tat­lan­nak bé­lyeg­zik azo­kat. A ha­tó­sá­gok tar­tot­tak a he­lyi la­kos­ság re­ak­ci­ó­já­tól, s ami­kor a tá­ma­dás hí­ré­re a kö­ze­li já­rá­si szék­he­lyen, Fe­le­den is ma­gyar zász­lók je­len­tek meg, a já­rá­si hi­va­tal ve­ze­tő­je a fel­sőbb szer­vek­től kért ta­ná­csot, ho­gyan re­a­gál­jon erre.45 Azt, hogy a cseh­szlo­vák ka­to­na­ság csak más­fél nap­pal a tá­ma­dók ki­vo­nu­lá­sát kö­ve­tő­en, ok­tó­ber 7-én vo­nult be Har­mac köz­ség­be is, az­zal le­het ma­gya­ráz­ni, hogy tar­tot­tak a he­lyi la­kos­ság re­ak­ci­ó­já­tól.
A ha­tó­sá­gok a he­lyi la­kos­ság ma­ga­tar­tá­sá­val in­do­kol­ták a Fe­le­di já­rás te­rü­le­tén be­ve­ze­tett in­téz­ke­dé­se­ket: az ös­­szes lő­fegy­ver be­gyűj­té­sét, a kocs­mák és ven­dég­lők be­zá­rá­sát, s azt, hogy es­te 6 óra után ki­já­rá­si ti­lal­mat ren­del­tek el.46 A já­rá­si fő­nök ja­vas­la­tát vi­szont, hogy a já­rás te­rü­le­tén sta­tá­ri­u­mot hir­des­se­nek ki, a po­zso­nyi Tar­to­má­nyi Hi­va­tal el­uta­sí­tot­ta.
Szin­tén a la­kos­ság „fé­ken tar­tá­sát” szol­gál­ta, hogy az Egye­sült Ma­gyar Párt (EMP) nyolc tag­ját túsz­ként le­tar­tóz­tat­ták, és Ri­ma­szom­bat­ba szál­lí­tot­ták.
A tá­ma­dás ál­tal érin­tett Fe­le­di já­rás te­rü­le­tén vi­szony­lag gyor­san hely­re­állt a nyu­ga­lom, és az élet vis­­sza­zök­kent a ren­des ke­rék­vá­gás­ba. Eh­hez két­ség­kí­vül hoz­zá­já­rult az is, hogy a já­rá­si fő­nök ja­vas­la­tá­ra Fo­dor Je­nő abafalai bir­to­kos, be­fo­lyá­sos köz­éle­ti sze­mé­lyi­ség vé­gig­utaz­ta a já­rást és a jegy­zői hi­va­ta­lok­ba hív­ta az EMP ve­ze­tő­it, ahol nyu­ga­lom­ra kér­te őket a ko­má­ro­mi tár­gya­lá­sok befe­jezéséig.47 Szin­tén ilyen irány­ban ha­tot­tak az ok­tó­ber 7-én meg­ala­kult Ma­gyar Nem­ze­ti Ta­nács fel­hí­vá­sai, ame­lyek az anya­or­szág­hoz va­ló kö­ze­li vis­­sza­té­rés je­gyé­ben nyu­ga­lom­ra in­tet­ték a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got. Ek­kor már a Fe­le­di já­rás ma­gyar la­kos­sá­ga is sej­tet­te, hogy a Felc­si­ki szá­za­dos ve­zet­te be­tö­rés ön­ké­nyes ak­ció volt ugyan, de egy­ben elő­hír­nö­ke a húsz év óta várt vál­to­zás­nak.
Az ese­mé­nyek óta el­telt 70 év, s a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után át­élt tra­u­mák az 1938-as ese­mé­nye­ket szin­te ki­tö­röl­ték az érin­tett tér­ség la­kó­i­nak em­lé­ke­ze­té­ből, il­let­ve azok áthagy­ományozására nem ke­rült sor. Az ese­mé­nyek­ről már csu­pán né­há­nyan tud­nak má­sod­kéz­ből va­ló in­for­má­ci­ó­kat szol­gál­tat­ni. A kör­nyék ma­gyar fal­va­i­ban azon­ban még nap­ja­ink­ban is él egy nó­ta, amely­ről csak ke­ve­sen tud­ják, hogy a Kacagó­pusz­ta mel­lett el­esett ba­kák­nak ál­lít em­lé­ket:
„Ka­ca­gói kis te­me­tő, nó­ta is van ró­la
Oda me­gyek meg­pi­hen­ni, ha majd üt az óra,
Szí­ve­sen meg­hal­nék szép Ma­gyar­or­szág­ért,
Meg azért a gön­dör ha­jú fel­vi­dé­ki lá­nyért.”

 

Fel­hasz­nált iro­da­lom

De­ák, Ladislav 2002. Vieden­ská arbi­tráž. 2. no­vem­ber 1938. Doku­men­ty I. (20. sep­tem­ber – 2. no­vem­ber 1938. Mar­tin, Mat­i­ca sloven­ská.
Hol­ub, Ota 1991. Orga­ni­zace a pøípra­va Stráže obrany štátu k bojové èin­nos­ti pøi zajištìní stát­ní hran­ice ÈSR v letech 1936–1938. His­to­rie a vojen­ství, 3. sz. 18–39.
Hranièáøi pod Luží ’38 2003. Kol. autorov. Dvùr Králové nad Labe­m, Fort print.
Kárník, Zdenìk 2003. Èeské zemì v éøe první repub­liky (1918–1938). Díl 3. O pøežití a o život (1936–1938). Pra­ha, Lib­ri.
Sal­lai Ger­gely 2002. Az el­ső bé­csi dön­tés. Bu­da­pest, Osiris.
Si­mon At­ti­la 2004. Cseh és szlo­vák kolonisták be­te­le­pí­té­se Dél-Gömör fal­va­i­ba a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Gömörország, 5. évf. 1. sz. 40–45. p.