Lelkes Gábor: Területi egyenlőtlenségek Dél-Szlovákiában az uniós tagság tükrében
Bevezetés
Az 1993-ban függetlenné vált Szlovákia politikai és gazdasági életét két, egymással ellentétes politikai környezet közti harc jellemezi – már közel másfél évtizede –, mely jelentős mértékben determinálja a regionális fejlődést, egyes régiók versenyképességének alakulását. Az 1994–1998 közti időszakban a hatalmon levő nacionalista-populista erők az ország nemzetközi elszigetelődése mellett számos régió elszegényedését is okozták, mely antidemokratikus és antikohéziós kormányzati magatartás miatt az ország nem csatlakozhatott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) 1999-ben – mint a többi visegrádi állam –, s az Európai Unióba (EU) történő belépése sem tűnt reálisnak. 1998 őszén azonban a demokratikus társadalom kiépítését szándékozó politikai pártoknak sikerült választási győzelmet aratniuk, s egy széles koalíciós együttműködésben – Mikuláš Dzurinda kormányfő vezetésével – az országot bejuttatni a NATO-ba és 2004 tavaszán az EU-ba.
A tanulmány a Szlovákiát sújtó nagyfokú területi egyenlőtlenségek alakulását vizsgálja az ország uniós tagságának tükrében, összpontosítva a magyar kisebbség által lakott Dél-Szlovákiára, mely régiót (Cseh)szlovákia kormányai 2004 előtt közel 8 évtizeden keresztül perifériaként kezeltek. Az elemzés az uniós csatlakozás idősíkjában mozogva tárgyalja a területi egyenlőtlenségek problémakörét országos viszonylatban (áttekintést ad a politikai környezettől az uniós jogi és területfejlesztési stratégiákon át a regionális fejlesztés legjelentősebb szereplőiig), majd felvázolja a területi egyenlőtlenségek dél-szlovákiai környezetét. A szlovák–magyar határ menti tér regionális versenyképességét illetően áttekinti a régió humán erőforrásának némely szerkezeti sajátosságát, a területfejlesztés és a szlovákiai magyarság kapcsolatrendszerének legszámottevőbb elemeit, a magyarlakta régiók területfejlesztési szereplőit, illetve a magyarlakta régiók részvételét az uniós fejlesztésekben. A tanulmány számba veszi az uniós tagság következtében megnyíló szlovák–magyar határszakasz térszerkezeti sajátosságait, körvonalazza az elkövetkező évek lehetséges regionális folyamatait.
Területi egyenlőtlenségek országos környezete
Politikai környezet
Egy országon belül a regionális fejlődés irányvonalait és prioritásait az ország kormányzati-politikai környezete determinálja. Az elmúlt 8 évben, amelybe az ország uniós csatlakozása is esett, a kormányzati szervek prioritásként kezelték a társadalmilag és gazdaságilag elmaradott régiók felzárkózásának az ügyét, mely fejlesztési döntések mérhetően kedvező folyamatokat indítottak el e régiókban. A területi egyenlőtlenségek felszámolása végett folytatott kormányzati munka jelentős része a szlovákiai magyarok legjelentősebb politikai erejéhez, a Magyar Koalíció Pártjához (MKP) kapcsolódik. Az MKP, mint az 1998–2006 közti kormánykoalíciók legstabilabb politikai pártja, az ország kormányzásában folyamatosan arra törekedett, hogy a megszerzett kormányzati pozíciók (mezőgazdaság, építésügy, régiófejlesztés, környezetvédelem) segítségével a periférikus régiók fejlődésnek induljanak, közlekedési infrastruktúrafejlesztés, kommunális beruházások, ipari parkok stb. megvalósításával. Ezek a lehetőségek 2002–2006 közöt a második kormányzati ciklusban az MKP megerősödése és az EU által nyújtott forrásnövekedésnek köszönhetően még a korábbinál is nagyobbak voltak. Az MKP, melynek választótáborát elsősorban a szlovákiai magyar kisebbség alkotja, ezen erőkifejtésével nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szlovák közvélemény többsége pozitívan értékelje a magyar kisebbség szerepét az ország irányításában, a területi egyenlőtlenségek kezelésében (Ádám 2005).
A regionális fejlesztési politikai prioritásokat illetően 2006 nyarán azonban hatalmas fordulat állt be, ugyanis a júniusi parlamenti választásokon a 8 évig kormányzó s európai értékeket képviselő politikai irányvonal vereséget szenvedett1 (a választások tétje a gazdasági, szociális reformok folytatása vagy azok módosítása, leállítása volt). Az ország új kormányát a Robert Fico által vezetett Smer–SD populista baloldali párt hozta létre, szövetségben azon politikai erőkkel és vezetőikkel, amelyek 1998 előtt az ország nemzetközi elszigetelődését okozták2. A regionális fejlesztési politikai prioritások változtatása feltehetően leghátrányosabban a kisebbségek által lakott elmaradott régiókat érinti (így a magyar kisebbség által lakott dél-szlovákiai régiót is), ugyanis a Régiófejlesztési Minisztérium irányítását a szélsőjobboldali nacionalista Szlovák Nemzeti Párt szerezte meg. Az utóbbi párt kormánybeli tagsága azért különösen veszélyes a nemzetiségileg vegyesen lakott és elmaradott régiók fejlesztését illetően, mivel a párt a választási programjában mindössze két célt fogalmazott meg: a kisebbségek (elsősorban a magyar és a roma) által lakott régiók fejlesztésének a megállítását s a regionális fejlődést elősegítő pénzforrásoknak a szlovákok által lakott településekre, régiókba történő szétosztását. Az új szlovák kormány tehát egyértelműen arra fog törekedni, hogy többek közt a periferikus és nemzetiségileg vegyesen lakott települések, régiók kevésbé használhassák ki azokat a lehetőségeket, amelyek eddig a rendelkezésükre álltak, vagy amelyeket eddig előkészítettek (pl. a Pozsony–Dunaszerdahely–Érsekújvár–Losonc dél-szlovákiai gyorsforgalmi út és a szlovák–magyar határon való átkelést elősegítő hidak építési előkészületeinek leállítása). A magyar kisebbség által lakott régiók hátrányos megkülönböztetésének az első példáiként a települések tengerszint feletti magasság alapján történő finanszírozásában végrehajtott módosítások említhetők meg, melyek értelmében a Fico-kormány az eddigiektől lényegesen több pénzt juttat a 277 m tengerszint feletti magasságban és az attól magasabban fekvő településeknek, míg a másik oldalon diszkriminálja az alacsonyabban fekvő településeket – csökkenti az adóbevételeiket (a magyar kisebbség által lakott települések döntő hányada e küszöb alá esik).
Uniós jogi és területfejlesztési stratégiai környezet
Szlovákiában – a többi visegrádi államtól eltérően – csak 1998 után kezdődött meg a régiók fejlesztésére kialakítandó EU-kompatibilis regionális fejlesztési stratégiai keretpolitika és intézményrendszer felállítása.3 Az állami közigazgatásban az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium a központi szerv a regionális politikát, az építéspolitikát, a lakáspolitikát és a területfejlesztést illetően. Ezen minisztérium a területi politika szervező intézménye, amely kidolgozza az általános szervezeti és intézményi kereteket, biztosítja a területi fejlesztéshez a programokat és a forrásokat. A szlovák kormány a regionális politika alapelveit (amely előírja, hogy a kormány miniszterei és más központi szervek elnökei a szlovák regionális politika elvei alapján cselekedjenek) 2000-ben fogadta el, biztosítva a területfejlesztés támogatásának komplex rendszerét.
Az uniós szempontrendszerű regionális fejlesztés kereteit Szlovákiában a regionális fejlesztés támogatásáról szóló 503/2001 Tt. számú törvény határozza meg, mely 2002. január 1-jén lépett hatályba. Ezen törvény, mely az ország területfejlesztési politikájában mérföldkőnek számít, a regionális fejlesztéssel kapcsolatos támogatási célokat az alábbi négy pontban fogalmazza meg:
– Szlovákia kiegyenlített gazdasági és szociális fejlődésének a biztosítása;
– a régiók közt fennálló gazdasági és szociális fejlettségbeli különbségek mérséklése és megszüntetése;
– az alacsony gazdasági teljesítményű és életszínvonalat biztosító régiók keletkezésének a megakadályozása;
– a régiók tartósan fenntartható gazdasági és szociális fejlődésének biztosítása.
Az 503/2001-es törvény a regionális fejlesztéssel kapcsolatban az alábbi támogatási területeket nevezte meg prioritásként:
– a gazdaság és a vállalkozói környezet támogatása azok termelési kapacitásának növekedése érdekében, a gazdasági szerkezet javítása, új munkahelyek teremtése, a veszélyeztetett munkahelyek stabilizálása;
– a humán erőforrás fejlesztése annak érdekében, hogy a regionális munkaerőpiacon a kereslet és a kínálat közt egyensúly alakuljon ki, a nők és a férfiak egyenlő munkavállalási esélyének a biztosítása;
– a regionális fejlődést elősegítő kutatások tartós fejlesztése, az új technológiák és innovációk bevezetésének hangsúlyozott támogatása;
– az államok közti, a határon átívelő és az interregionális együttműködések támogatása a regionális fejlesztés terén a régió tartósan fenntartható fejlődése érdekében;
– az idegenforgalom fejlesztése;
– a régió szociális infrastruktúrájának fejlesztése;
– a régió technikai infrastruktúrájának fejlesztése;
– a kultúra, a kulturális tevékenységek és a szolgáltatások fejlesztésének támogatása, beleértve a művészeti tevékenységeket, a kulturális örökség ápolását, a műemlékek felújítását és revitalizációját;
– a régió szolgáltatási színvonalának fejlesztése;
– az életkörnyezet javítása és fejlesztése, az azt károsító tényezők minimalizálása;
– a természeti erőforrások hatékony felhasználásának támogatása.
Az 503/2001-es törvény továbbá kimondja, hogy a regionális fejlesztés első számú célterületeit a szlovák kormány határozza meg a Régiófejlesztési Minisztérium ajánlása alapján, amely a támogatott régiók kiválasztásánál az alábbi két szempontot veszi figyelembe:
1. Gazdaságilag gyenge régiók, melyek gazdasági és fejlettségi szintje elmarad az országos átlagtól, amit elsősorban az alábbi mutatók értéke jelöl: a munkaerőpiac, a gazdaság szerkezeti és termelési szintje, a kerületi önkormányzatok, a községek és a lakosság bevétele, valamint a településsűrűség.
2. Gazdaságilag kedvezőtlen szerkezetű régiók, melyekben a szerkezetváltás negatív következményei felhalmozódtak, aminek következtében az ágazatok teljesítménye és a vállalkozások száma csökken, míg a munkanélküliség növekszik.
A tárgyalt törvény kimondja, hogy az EU alapjaiból folyósított támogatási eszközöknél a regionális fejlesztés érdekében a régiók fejlettségi szintje a makrorégiók szintjén értékelődik, s azon területek minősülnek gazdaságilag gyengének, amelyekben a bruttó hazai termelésnek az 1 lakosra eső vásárlóerőn mért paritása az elmúlt 3 évben nem érte el az EU bruttó hazai termelésének az 1 lakosra eső vásárlóerőn mért paritásának a 75%-át.
Az 503/2001-es törvény továbbá tartalmazza, hogy a regionális fejlesztés támogatása a programozás keretén belül az alábbi dokumentumok alapján megy végbe: Nemzeti fejlesztési terv, Közösségi támogatási keret, operatív programok, regionális operatív programok, ágazati operatív programok, az önkormányzati kerület gazdasági és szociális fejlődésének programja, a község gazdasági és szociális fejlődésének programja, egységes programdokumentumok, a Kohéziós Alap stratégiai programdokumentuma, Európai Közösségek kezdeményezése program.
Szlovákia területfejlesztési stratégiai dokumentumai közt legjelentősebb az ország térszerkezeti fejlesztését szabályzó Szlovákia területfejlesztési koncepciója 2001 (a továbbiakban: SZTK 2001), amely felvázolja, illetve kijelöli a területfejlesztési intézkedéseket – az ország területfejlesztési politikájának célkitűzéseit, elveit és prioritásrendszerét, megteremtve a területi szempontok konzekvens érvényesítésének lehetőségét, mind az ágazati szakpolitikák, mind az országos és területi programok kidolgozásában.
1. ábra. Szlovákia jövőbeni társadalmi-gazdasági pozíciójának víziója az európai térszerkezetben várható fejlődési folyamatok alapján
Forrás: Koncepcia… 2002
Az SZTK 2001 nemzetközi viszonylatban az alábbi prioritásokat tartalmazza:
– kapcsolatok erősítése az egyik legjelentősebb európai urbanisztikai tengelyre (Stuttgard–Ulm–München–Salzburg–Linz–Bécs–Pozsony–Budapest–Belgrád), Pozsony térségében és a Duna mentén;
– települési központok fejlesztése a Katowice–Bécs és Katowice–Budapest tengelyek mentén;
– települési kapcsolatok erősítése a Vág folyó menti települési sáv és a vele párhuzamosan futó csehországi települési sáv közt;
– Pozsony–Nagyszombat települési központ fejlesztése az európai jelentőségű Bécs–Pozsony–Győr agglomeráció részeként;
– Kassa–Eperjes települési központ fejlesztése mint a Kárpátok eurorégió centruma;
– nemzetközi hálózati együttműködések létrehozása a városok, a régiók és a területi fejlesztésben érdekelt többi intézmény közt, felhasználva a települések és a települési rendszerek euroregionális és határon átnyúló kapcsolatait;
– a multimodális tengelyek mentén fekvő települések fejlesztése, legfőképp az észak–dél és kelet–nyugat irányú tengelyek metszéspontjaiban található városok fejlesztése.
Az SZTK 2001 országos viszonylatban az alábbi prioritásokat tartalmazza:
– a Kassa–Eperjes agglomeráció fejlesztése kapcsolatban a Nagymihály–Varannó–Homonna települési központtal és összeköttetésben az észak-vágmenti és dél-szlovákiai fejlesztési tengelyekkel;
– nemzetközi viszonylatokban versenyképes településszerkezet kialakítása, Zsolna–Turócszentmárton, Besztercebánya–Zólyom, Losonc–Rimaszombat települési központok létrehozása (a Losonc–Rimaszombat települési központ lényeges szereppel bír majd az egész közép-dél-szlovákiai tér fejlesztésében);
– Pozsony–Nagyszombat–Nyitra települési központ fejlesztése kötődésben az európai jelentőségű agglomerációk policentrikus rendszeréhez;
– Pozsony (mint európai specifikus központ) fejlesztése;
– Kassa (mint nemzetközi specifikus központ és a Kárpátok eurorégió centruma) fejlesztése;
– az első kategória első alcsoportjába tartozó centrumok fejlesztése: Besztercebánya, Nyitra, Eperjes, Zsolna;
– az első kategória második alcsoportjába tartozó centrumok fejlesztése: Nagyszombat, Trencsén, Turócszentmárton, Poprád;
– a második kategória első alcsoportjába tartozó centrumok fejlesztése: Dunaszerdahely, Bártfa, Komárom, Liptószentmiklós, Nagymihály, Pöstyén, Privigye, Igló, Csaca, Homonna, Léva, Losonc, Érsekújvár, Vágbeszterce, Rózsahegy, Zólyom;
– az első kategóriájú települési központok fejlesztése:
• Pozsony–Nagyszombat települési központ – mint a legjelentősebb szlovákiai agglomeráció –, mely európai jelentőségű;
– az első kategóriájú fejlesztési tengelyek támogatása:
• Vág menti fejlesztési tengely (Pozsony–Nagyszombat–Trencsén–Zsolna);
• zsolnai–tátraalji fejlesztési tengely (Zsolna–Turócszentmárton–Poprád–Eperjes);
• zsolnai–kiszucai fejlesztési tengely (Zsolna–Csaca–szlovák–cseh határ);
• kassai–eperjesi fejlesztési tengely (Eperjes–Kassa–szlovák–magyar határ);
• nyitrai–vágmenti fejlesztési tengely (Nagyszombat–Nyitra–Garamszentkereszt– Zólyom);
• zólyomi–turóci fejlesztési tengely (Zólyom–Besztercebánya–Turócszentmárton);
• dél-szlovákiai fejlesztési tengely (Zólyom–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó–Kassa);
• kelet-szlovákiai fejlesztési tengely (Kassa–Nagymihály–Szobránc–szlovák–ukrán határ);
• erdőháti fejlesztési tengely (Pozsony–Malacka–szlovák–cseh határ);
– a második kategóriájú fejlesztési tengelyek támogatása:
• csallóközi fejlesztési tengely (Pozsony–Dunaszerdahely);
• Nyitra menti fejlesztési tengely (Trencsén–Nagytapolcsány–Nyitra–Érsekújvár– Komárom);
• Garam menti fejlesztési tengely (Tolmács–Léva–Zselíz–Párkány);
• dél-szlovákiai fejlesztési tengely (Érsekújvár–Zselíz–Ipolyság–Losonc);
• nógrádi fejlesztési tengely (Losonc–Fülek–szlovák–magyar határ);
• sárosi fejlesztési tengely (Eperjes–Bártfa);
• liptói–árvai fejlesztési tengely (Rózsahegy–Alsókubín–Trsztená–szlovák–lengyel határ).
Az SZTK 2001 országos prioritásaival kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy az ott megfogalmazott célok és prioritások kedvezményezett tereinek elsősorban a többségében szlovákok által lakott régiók számítanak. A fejlesztési tengelyek nacionalista irányultságát leginkább kifejezi az a tény, hogy a dél-szlovákiai magyarlakta régió kohézióját és felemelkedését elősegítő Pozsony–Dunaszerdahely–Érsekújvár–Losonc–Kassa déli közlekedési folyosót még javaslati szinten sem tárgyalja a dokumentum.
A regionális fejlesztés szereplői (önkormányzatok, nonprofit szféra, vállalkozások)
Az országos viszonylatban tapasztalható hatalmas regionális különbségek több évtizedre visszamenő centralizált és nacionalista területfejlesztés-politikai és társadalomfejlesztés-politikai döntések következményei. A szocializmus idején a területfejlesztést az állam egy erősen központosított adminisztratív tervezési rendszeren keresztül irányította. Az erőforrások és a felelősség a központi, illetve a kerületi és a járási szint között oszlottak meg, a hatalom nagy része azonban az előbbi kezében volt. A fejlesztési források elosztása a különféle gazdasági szektorok mentén zajlott, a politikai és szektorális célkitűzések az állami politikában fontosabbak voltak a regionális céloknál.
Az EU-hoz történő csatlakozási feltételek teljesítése kapcsán végrehajtott közigazgatási reformoknak köszönhetően az elmúlt fél évtizedben a regionális fejlesztés tervezésében és irányításában jelentősen megnőtt az önkormányzatok szerepe, bár a leglényegesebb beruházásokat illetően (pl. vasútvonalak, autópályák, gyorsforgalmi utak, hidak építése) továbbra is központi kormányzati szinten döntenek.
A szlovák regionális és területfejlesztési rendszerre nagyon rányomja bélyegét, hogy a fiatal, 1993 óta létező állam fennállásának első szakaszában erős nacionalista vezetés alatt állt, és a politikai folyamatokból következően erősen centralizált területi irányítási rendszert vezettek be. 1998 előtt csak a települések (városok, községek) szintjén létezett (erősen korlátozott) önkormányzatiság, a magasabb területi szinteken (járás, körzet) állami hivatalok birtokolták az irányítást (Hardi–Mezei 2003). A 302/2001 Tt. számú törvény alapján 2002 óta a kerületek új jogállást kaptak, az európai szokásoknak megfelelően a középszint is önkormányzati rendszerűvé vált. Az uniós fejlesztéspolitikai gyakorlat átvételével kapcsolatban lényeges mérföldkőnek számít a 416/2001 Tt. számú törvény (Néhány hatáskör átruházása az államigazgatási szervekről a községi és kerületi önkormányzatokra című törvény), melynek lényegét mintegy 300 jogkörnek a járási és kerületi hivataloktól a települési és a kerületi önkormányzatokhoz való átvitele képezi. Az ország uniós csatlakozását követően az önkormányzatok (települési és regionális) a regionális fejlesztés meghatározó szereplőivé léptek elő, hatáskörüket kiterjesztették az oktatásra, az egészségügyre, a szociálpolitikára, a közlekedési és az infrastrukturális szolgáltatásokra, valamint – bizonyos határokon belül – a területfejlesztésre.
Az elkövetkező 1-2 évben feltehetően újabb jogköröket kapnak majd a kerületi és települési önkormányzatok, egyrészt a már jóváhagyott jogszabályok alapján (pl. a települési önkormányzatok folyósítják majd a szociális segélyt, valamint ők finanszírozzák a közhasznú munkákat is), másrészt pedig az állami kerületi hivatalok várható megszűnésének következtében.4
A települési önkormányzatokról szóló 369/1990 Tt. számú törvény alapján jelenleg közel 2890 települési önkormányzat működik, ebből 138 városban. Valamennyi települési önkormányzat egyenlő jogokat élvez, hatáskörük és forrásaik felölelik a mindennapi élet legfontosabb tevékenységeit, az alapfokú oktatástól a belterületi utak állapotáig. A 369/1990 Tt. számú törvény értelmében a települések kötelezően gazdálkodnak vagyonukkal és gondoskodnak annak értéknövekedéséről, valamint megfelelő életkörülményeket teremtenek a helyi lakosság számára. A 416/ 2001 Tt. számú törvény révén a települések hatáskörébe került át a helyi területfejlesztés koordinálása is, aminek köszönhetően a települések kidolgozzák és jóváhagyják a stratégiai fejlesztési programjaikat és településrendezési terveiket, valamint biztosítják azok végrehajtását. Az azóta eltelt 5 év alatt számos település rendelkezik ezen programdokumentumokkal, amelyek kidolgozását az uniós források is nagymértékben támogatták, s amelyeket a 2007–2013 uniós programozási időszakban kötelező pályázati mellékletként kell majd csatolni a pályázati kérelmek többségéhez (ezen feltétel a 1000 lakos alatti kisebb falvakat versenyhátrányba hozza, ugyanis anyagi források hiányában az apró települések többsége nem képes a településrendezési és stratégiai fejlesztési dokumentumok biztosítására).
Az országhatáron túlnyúló gazdasági-társadalmi kapcsolatok a jövőben fontos szerepet játszhatnak a regionális térszerkezet formálásában (Enyedi 2004). A határ menti területeken a települési önkormányzatoknak a regionális fejlesztést illetően lehetősége van a szomszédos határon túli régiókkal való együttműködésre és a fejlesztések összehangolására, kölcsönös segítségnyújtásra. A községi önkormányzatokra vonatkozó 369/1990 Tt. számú törvény már a rendszerváltás kezdetétől lehetővé tette a szlovákiai települések számára, hogy nemzetközi kapcsolatok részesei legyenek, míg a magasabb közigazgatási szintek határon átnyúló nemzetközi kapcsolatainak feltételrendszerét szabályozó törvényeket csak az 1990-es évek második felében fogadták el a szlovák parlamentben. A települések közti határon átnyúló regionális fejlesztés és együttműködés egyik leggyakoribb formája az euroregionális együttműködés. Szlovákiában ezen együttműködési formák csak az 1998-ban bekövetkezett kormányváltás után indultak virágzásnak – 1998 előtt a Szlovákiában uralkodó politikai feszültségek miatt nem léteztek tényleges euroregionális együttműködések (Drgoòa 2003; Turnock 2002).
Jelenleg – 2006 augusztusában a Régiófejlesztési Minisztérium nyilvántartása alapján – 12 eurorégió működik az országban5, amelyek közül 8 érinti a szlovák–magyar határt, s amelyek egy kivételtől eltekintve6 kétoldalú (szlovák–magyar) együttműködési formai kerettel rendelkeznek. A szlovák–magyar határ hosszának csaknem 95%-a eurorégiókkal lefedett (némely határszakasz többszörösen), kivételt csupán a főváros környéke képez, míg a legintenzívebb, határon átnyúló együttműködések a Párkány–Kassa tengelyt jellemzik.
A szlovák–magyar határ menti euroregionális együttműködések – amelyek az elkövetkező években a szlovák–magyar határ mentén élők társadalmi felemelkedésében várhatóan meghatározó szereppel bírnak majd – céljait az alábbiakban összegezhetjük:
– a gazdaság fejlesztése (vállalkozói beruházások számára vonzóvá tenni a régiót);
– a természeti környezet megőrzése;
– az infrastruktúra fejlesztése és összehangolása;
– az oktatási és művelődési kapcsolatok támogatása;
– a tudományos kapcsolatok fejlesztése (a kutatás és fejlesztés összehangolása a régión belül);
– a közös kulturális örökség ápolása;
– humanitárius és szociális együttműködés kialakítása;
– az eltérő kultúrák megismerésének, megértésének és a nemzetek közötti barátság elmélyítésének támogatása.
A regionális fejlesztés további fontos szereplője a nonprofit szektor, mely az ország EU-hoz történő csatlakozásának kapcsán robbanásszerű fejlődésnek indult. Az uniós csatlakozást követően a szlovákiai civil társadalom (az önkéntes társadalmi szerveződések) részvétele a települések és a régiók fejlesztésében7 és irányításában erőteljes növekedést mutat. A közeljövőben a regionális politikában a civil szerveződések akár a politikai pártok komoly ellenfeleivé nőhetik ki magukat.8 Ez a napjainkban egyre kézzelfoghatóbbá váló tendencia összhangban van az EU fejlesztési politikájának új irányaival, melyek a központi, a regionális, a helyi és az uniós kormányzati szervek, a magánszektor, valamint a helyi és az országos szintű civil szervezetek közötti együttműködést, partnerséget hangsúlyozzák. A civil szervezetek a regionális fejlesztés területén leggyakrabban a következő kihívásokkal és lehetőségekkel szembesülnek:
– konzultáció, képzés;
– a monitoring szervezeteiben való részvétel;
– a területfejlesztés irányító testületeiben történő részvétel;
– a fejlesztési források megszerzésének a lehetősége.
Másfél évvel az uniós csatlakozást követően, 2005. december 31-én, 27 221 regisztrált civil szervezet volt Szlovákiában, mely közel 30%-os emelkedést jelentett a 2003–2005 közti időszakban. Napjainkra a civil szektor makrogazdasági szinten jelentős tényezővé vált: szolgáltatásaik összértéke, valamint önmagában a közösségi fejlesztés értéke azt mutatja, hogy a szektor nem megfelelő működése, esetleges hanyatlása jelentős negatív hatással lenne a társadalmi-gazdasági fejlődés egészére. Ebből kifolyólag 2006 szeptemberében éles tiltakozásokat váltott ki a Fico-kormány azon szándéka, mely szerint 2007-től a kormány jelentősen korlátozná a 2%-os adófelajánlás lehetőségét a fizikai és a jogi személyek esetében egyaránt.9
1. táblázat. Civil szervezetek számának és jogi formáinak megoszlása 2002–2005 között
Forrás: Slovensko 2005 2006
A szlovákiai nonprofit szektor nagy várakozással tekintett az EU-csatlakozás elé (ahogy azt a fenti számbeli növekedés is mutatja), hiszen a csatlakozást követően számtalan olyan forrás nyílt meg számukra, melyek segítségével jelentős mértékben növelhették tevékenységük hatékonyságát és intenzitását. Az elvárások között fontos helyen szerepelt az is, hogy az uniós források végre lehetővé teszik a szervezetek hosszú távú és kiszámítható működését10, illetve a mindenkori állami szereplők nem „támogatói”, hanem végre partneri kapcsolatba kerülnek a nonprofit szervezetekkel.
Az elmúlt két év alatt a civil szervezetek hatékonysága és működése javult (amit a források átlátható felhasználása követelt meg11), valamint beigazolódott, hogy a civil szervezetek a területfejlesztés lényeges szereplőinek tekinthetők, mert:
– a civil szervezetek jelentős része tapasztalatot szerzett a pályázati rendszerekben;
– a területfejlesztés feladatainak jelentős része állami, önkormányzati feladatként nem végezhető el;
– a civil szervezetek képesek alternatív források felkutatására és megszerzésére megfelelő állami, önkormányzati együttműködés esetén;
– a civil szervezetek képesek meggyőzni, bevonni és mozgósítani a lakosságot a területfejlesztési programokban történő hatékony és öntevékeny részvételre;
– az EU fejlesztési támogatásainak jelentősebb része nem szerezhető meg a civil szervezetek nélkül;
– az EU fejlesztési programjainak egyre nagyobb része az alulról építkezés elvén alapszik, amely a civil szervezetek domináns részvételét feltételezi;
– a civil szervezetek érdekeltek a területfejlesztési programokban történő sikeres részvételben, mert ez számukra működési forrást és legitimációt biztosíthat a helyi társadalomban.
A civil szféra működésének sikerességét nagymértékben meghatározza az információáramlás. Szlovákiában e tekintetben a civil szféra kedvező helyzetben van, számos internetes forrás biztosít információkat az egyes szervezetek tevékenységéről, az elérhető forrásokról és a jogi környezetről (www.changenet.sk, www.rozhodni.sk, www.cepa.sk, www.eufondy.org, www.mvro.sk stb.).
Az európai értékrendet folytató politikai környezet térnyerésének eredményeképpen elnyert uniós tagság a gazdaság dinamikus fejlődését váltotta ki, amit bizonyít – többek közt – az elmúlt 4 évben dinamikusan növekvő vállalkozási kedv. 2004. december 31-én a jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma az országban megközelítette a 75 ezret, míg két évvel korábban még csak 60 ezer volt ezen vállalkozási formák száma. A legtöbb gazdasági szervezet kereskedelmi tevékenységet folytat, s ezen szervezetek egyharmada Pozsony kerületben van bejegyezve. Az egyéni vállalkozások számát tekintve ehhez hasonlóan hatalmas számbeli robbanás ment végbe az uniós tagság elnyerését követően: 2004. december 31-én az egyéni vállalkozások száma meghaladta a 360 ezret, holott 2002. december 31-én az egyéni vállalkozások száma még csak 274 600 volt. Az egyéni vállalkozások számának regionális megoszlását tekintve nem tapasztalható az országon belül átütő pozsonyi koncentráció, a Szlovákiában bejegyzett egyéni vállalkozásoknak mindössze 16,6%-a található a Pozsonyi kerületben.
Az összes működő vállalkozás több mint 99%-a kis- és középvállalkozás (a továbbiakban: KKV). 2004-ben a KKV szektorban dolgozott az összes foglalkoztatott 69,5%-a, mely szám magas értéke érzékelteti e vállalatcsoport gazdasági súlyát – a társadalom széles rétegeinek megélhetése, jóléte függ a KKV szektorba tartozó vállalkozások fennmaradásától és teljesítményétől. A KKV szektor állítja elő az ország GDP-jének 39,6%-át. A KKV-k regionális megoszlása – 1000 gazdaságilag aktív lakosra átszámítva – a legmagasabb a Pozsonyi kerületben (160 fő), míg a Kassai kerületben a legalacsonyabb (102 fő). A KKV szektor fejlesztése terén számottevő sikereket ért el az elmúlt évek során a szlovák kormány és a KKV-k képviselői által irányított Szlovák Nemzeti Kis- és Középvállalkozás-fejlesztési Ügynökség. Az egyik legjelentősebb sikere, hogy tanácsadói irodahálózatot (az ország 14 városában vannak jelen e tanácsadói szolgáltatások) és vállalkozói inkubátorokat (az ország 8 városában) létesített, valamint a KKV-k számára számtalan hasznos információt tartalmazó honlapot tart fenn (www.nadsme.sk).
2. táblázat. Vállalkozások számának megoszlása 2004-ben
Forrás: www.statistics.sk
A regionális fejlesztés szereplőinek áttekintése kapcsán végezetül szólni kell az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium „szárnyai” alatt működő Regionális Fejlesztési Ügynökségekről, melyek az elmúlt fél évtized alatt a regionális fejlesztés fontos lokális szereplőivé váltak (2006 augusztusában Szlovákiában összesen 34 ilyen ügynökség volt, ebből 13 a magyarlakta dél-szlovákiai régió városaiban). Ezen ügynökségek rendkívül fontos szerepet töltenek be a helyi és regionális partnerségek kialakításában, a fejlesztési programok megtervezésében, koordinálásában és az ügynökségekhez tartozó térség gazdasági fejlődésében. Az ügynökségek fő tevékenységüket tekintve információs pontokat jelentenek az EU-forrásokkal kapcsolatosan, tevékenységüket – mely nagyon szerteágazó – az alábbiakban foglaljuk öszsze:
– Hatékony együttműködés a regionális fejlesztési stratégiák és koncepciók kialakításában.
– Nem beruházási (pl. helyi és térségi fejlesztési tervek, területrendezési tervek, vállalkozói tervek elkészítése stb.) és beruházási (pl. vállalkozói házak építése, idegenforgalmi infrastruktúra rekonstrukciója stb.) programok, projektek és tevékenységek megtervezése és megvalósítása.
– Lehetőségek kialakítása és komplex javaslatok megvalósítása a régiók fejlődésének hosszú távú fenntarthatósága érdekében.
– Régiófejlesztési szervezetekkel és szakemberekkel való együttműködések kialakítása.
– Információs és tanácsadó szolgáltatások nonprofit szervezetek, vállalkozók, községek és városok számára EU- és egyéb pályázatokkal, programokkal kapcsolatban.
– Vállalkozói tervek elkészítése.
– A helyi és a regionális potenciál megfelelő mértékű kihasználása.
Területi egyenlőtlenségek a makrorégiók szintjén
A regionális fejlesztés terén az EU-gyakorlatnak megfelelően Szlovákiában 5 statisztikai regionális szintet különböztetünk meg. A legalsó szintnek – NUTS 512 – a települési szint felel meg. A települések csoportosításának eredményeképp kialakított járások a NUTS 4 szinteknek tekinthetők, míg a NUTS 4 szintek csoportosításával létrehozott NUTS 3 szintekre a kerületek megnevezés használatos. A regionális fejlesztésről szóló 503/2001 Tt. számú törvény értelmében a gazdasági és szociális kohézió érdekében a kerületeket csoportosították nagyobb területi egységbe (legkevesebb 1, legtöbb 3 kerületről van szó), amelyek megnevezése kohéziós régió, makrorégió (ezek uniós statisztikai megjelölése NUTS 2). Szlovákiában a 8 kerület összesen 4 makrorégiót alkot: Pozsony (Pozsonyi kerület), Nyugat-Szlovákia (a Nagyszombati, a Nyitrai és a Trencséni kerület), Közép-Szlovákia (a Besztercebányai és a Zsolnai kerület), Kelet-Szlovákia (a Kassai és az Eperjesi kerület).
A négy szlovákiai makrorégió a gazdasági-társadalmi környezetüket illetően egy „kettészakadt” ország képét mutatja (Lelkes 2004a). A kedvező geopolitikai fekvésű nyugati országrész (a főváros és vonzástérsége) és a Vág folyó középső és felső folyása menti városi övezetek magas vállalkozói aktivitást, magas bérszintet és alacsony munkanélküliséget mondhatnak magukénak, míg az ország keleti fele társadalmi-gazdasági szempontból stagnál, a munkaerő-piaci folyamatok tartósan kedvezőtlenek.
A Pozsony makrorégió területi kiterjedése az ország közigazgatási felosztása alapján megegyezik a Pozsonyi kerület területi kiterjedésével, az ország legfontosabb, legnagyobb súlyú gazdasági tere, amely az országnak politikai és kulturális életében is vezető helyet foglal el. Profilját döntően meghatározza a főváros, Pozsony, mely az ország társadalmi, gazdasági és kulturális életének központja, Szlovákia legnagyobb ipari telephelye, a közlekedési hálózat gócpontja, legnagyobb bel- és külkereskedelmi piaca, az államigazgatási szervek székhelye. Ezen régióban dolgozik a szlovákiai kutatási-fejlesztési (K+F) szektorban dolgozók 50%-a.
A Nyugat-Szlovákia makrorégió Szlovákia második legnagyobb súllyal bíró gazdasági tere, az ország gazdasági, politikai és kulturális életében fontos helyet foglal el, dinamizmusa a második legkedvezőbb a Pozsony makrorégió után. A régió profilját döntően a Nagyszombat–Trencsén–Nyitra háromszög határozza meg, itt összpontosul túlnyomó részben a régió gazdasági és szellemi tőkéje.
A Közép-Szlovákia makrorégió Szlovákia harmadik legnagyobb súllyal bíró gazdasági tere. A régió profilját döntően a terület gazdasági tengelyeit képező Vág és Garam folyók völgyei határozzák meg, ahol a régió társadalmi, gazdasági és kulturális életének központjai (Zsolna, Besztercebánya), a legnagyobb ipari telephelyei, a közlekedési hálózat gócpontjai, a legnagyobb bel- és külkereskedelmi piacai találhatók. A régión belül hatalmas gazdasági szakadék figyelhető meg észak-déli irányban: a régió déli – a magyar kisebbség által lakott – terét sújtják a legkedvezőtlenebb munkaerő-piaci viszonyok az országban (20% feletti munkanélküliségi ráta, az országos átlagtól közel 40%-al alacsonyabb bérek).
A Kelet-Szlovákia makrorégió Szlovákia leggyengébb gazdasági makrorégiója, az ország gazdasági és szociális problémákkal leginkább sújtott területe (a közel 400 ezer főt számláló szlovákiai roma populáció döntő többsége itt él). A régió profilját egyértelműen a kerületek székhelyei – Kassa és Eperjes – határozzák meg, melyek a terület társadalmi, gazdasági és kulturális életének központjai.
Területi egyenlőtlenségek dél-szlovákiai környezete
Dél-Szlovákia regionális, települési és demográfiai jellemzői
A dél-szlovákiai teret a szlovák–magyar határ mentén található, számottevő magyar kisebbséggel rendelkező járások alkotják. Az országban található 79 járás közül a fenti meghatározásnak összesen 25 járás felel meg (lásd 2. ábra), amelyek közt 9 speciális járás, ugyanis 5 járás Pozsony várost, míg további 4 járás Kassa várost alkotja. A 16 dél-szlovákiai járásban, valamint Pozsonyban és Kassán együttesen 2 144 624 fő lakik, akik közül 514 682 fő, a lakosság 24%-a, vallotta magát magyar nemzetiségűnek a 2001. évi népszámláláskor. Pozsonyt és Kassát nem számítva a magyar kisebbség lakónépességen belüli részaránya mintegy 11%-kal magasabb, ami azt jelenti, hogy minden harmadik lakos magyar nemzetiségű.
2. ábra. Dél-Szlovákiai számottevő magyar kisebbséggel rendelkező járásai
Megjegyzés: Szenc (SC), Galánta (GA), Dunaszerdahely (DS), Vágsellye (SA), Nyitra (NR), Érsekújvár (NZ), Komárom (KN), Léva (LV), Nagykürtös (VK), Losonc (LC), Rimaszombat (RS), Nagyrőce (RA), Rozsnyó (RV), Kassa-környék (KO), Tőketerebes (TV), Nagymihály (MI).
A Pozsony 1 (B1), Pozsony 2 (B2), Pozsony 3 (B3), Pozsony 4 (B4) és Pozsony 5 (B5) járás alkotja Pozsony városát.
A Kassa 1 (K1), Kassa 2 (K2), Kassa 3 (K3) és Kassa 4 (K4) járás alkotja Kassa városát.
Egy jól funkcionáló településhálózat a gazdasági fejlődés alapja. A piacgazdaságban nemcsak a vállalkozások között van piaci verseny, hanem az egyes települések, megyék és régiók is versengenek a fejlesztési forrásokért, a jövedelmező vállalkozásokért, az elismert szakemberekért, az intézményekért, az autópályáért stb. Napjainkban egy régió sikeressége döntően attól függ, hogy nagyvárosai miként tudnak bekapcsolódni a nemzetközi városversenybe, betöltik-e „kapuszerepüket”. A szlovák–magyar határ településszerkezetének (és egyben az ország városszerkezetének) csúcsán Pozsony (428 672 fő) és Kassa (236 093 fő) áll, e növekedési pólusok nemzetközi társadalmi és gazdasági szerepkörrel bírnak.
3. ábra. A városi lakosság részarányának megoszlása a 16 dél-szlovákiai járásban
Forrás: www.statistics.sk
A 16 dél-szlovákiai járásban összesen 1012 település található, melyek közül 41 város. A régióban található városok többségének lakossága 20 ezer fő alatt marad, ettől több lakost 8 város mondhat a magáénak: Nyitra (86 726), Érsekújvár (42 262), Komárom (37 366), Léva (36 538), Losonc (28 332), Rimaszombat (25 088), Vágsellye (24 564), Dunaszerdahely (23 519). A dél-szlovákiai városok versenyének győztesei a nyugati fekvésű városok, amelyeknek sikerült az innovatív városfejlődés útjára lépni, míg Dél-Szlovákia középső és keleti felében fekvő városok marginális, lecsúszó városoknak számítanak.
A szlovákiai magyar kisebbség urbanizáltsági szintje messze elmarad az országos átlagtól, míg Szlovákia népességének csak 43,8%-a él vidéken, addig a magyar nemzetiség esetében ez az arány meghaladja a 61%-ot. A kisebbségi magyar populáció településszerkezetének további negatív jelensége, hogy csaknem minden 4. szlovákiai magyar az infrastrukturális ellátottság szempontjából problémás, kedvezőtlen életkörülményeket kínáló és a növekvő elvándorlás miatt elöregedő népességű 1000 főnél kisebb településen él (Lelkes 2004b).
Dél-szlovákiai területi egyenlőtlenségek a munkaerőpiac ágazati mutatóiban
Egy régión belül a foglalkoztatottak arányának ágazati megoszlása tükrözi a régió társadalmi és gazdasági sajátosságait. A foglalkoztatottság dél-szlovákiai ágazati szerkezetében előkelő helyen van a mezőgazdaság, amit részben a vizsgált tér természeti környezete magyaráz (Dél-Szlovákia az ország legjobb agráradottságaival rendelkező része, a mezőgazdasági termelés az ott élők alapfoglalkozásának számít évszázadok óta), másrészt pedig ezen agrárjelleg az elmúlt évtizedek (cseh)szlovák kormányzati politikájának az eredménye (perifériaként kezelték, az infrastrukturális, az ipari és az idegenforgalmi beruházásokkal elsősorban a szlovák lakosságú régiókat célozták meg). Az ország uniós csatlakozása a dél-szlovákiai agrárium számára egyrészt piacnövekedést jelentett, másrészt azonban a hazai piaci verseny erősödését is. Ez utóbbiban az ágazat zöldségtermesztési ága összeroppant a külföldről beáramló olcsó zöldségekkel szembeni árversenyben, aminek következtében az elmúlt 2 év alatt az évtized elejére stabilizálódott agrármunkaerő lélekszáma mintegy 10%-kal esett vissza. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az uniós forrásoknak köszönhetően összességében az agrárium versenyképessége növekedett (bár a szomszédos reformállamoktól eltérően lényegesen kevesebb támogatást kaptak a szlovákiai agrárvállalkozások).
A dél-szlovákiai ipar mutatói általában elmaradnak a szlovákiai átlagtól. A kevés ipari termelés (elsősorban élelmiszeripar, építőipar, bányaipar, textilipar) az 1990-es években csaknem teljesen leépült a régió középső és keleti részén – aminek következtében tartósan magas munkanélküliségi ráta sújtja ezen régiókat (Korec 2005). Az elmúlt fél évtizedben a kedvező ipari foglalkoztatási folyamatok (mindenekelőtt az élelmiszeriparon és az elektrotechnikai iparon belül) egyértelműen csak Dél-Szlovákia nyugati járásait és városait érintették (és segítették csökkenteni a munkanélküliséget). A régió középső és keleti járásaiban elvétve ment egy-két munkahelyteremtő ipari beruházás (Losonc, Kenyhec).
Az ország az uniós csatlakozással párhuzamosan a világ egyik legnagyobb autógyártójává vált – köszönhetően a francia Peugeot–Citroën és a dél-kóreai Kia autógyárak 2004–2006-os időszakban végrehajtott hatalmas autóipari beruházásainak Nagyszombatban és Zsolnán. Ezen tények fényében Dél-Szlovákia ipari szerkezete rövid és középtávon arra van ítélve, hogy a gépjárműipart szolgálja. A szlovákiai iparban jó kilátásai vannak azon vállalatoknak, amelyek a gépkocsigyártók beszállítóivá váltak. E tekintetben példaértékű Nagymegyer városának sikertörténete az Edscha Slovakia Cabrio-Dachsysteme (ECD) vállalatnak köszönhetően. Az ECD13 nagymegyeri letelepedését a város stratégiai fontosságú elhelyezkedése (a beruházó számára fontos volt: hogy a vállalat közel legyen a győri Audi vállalathoz) mellett a megfelelő szabad munkaerő váltotta ki. Pozitív vonásként lehet kiemelni az ECD stratégiáját, amely szerint a tetőrendszerek elkészítése a megtervezéstől a végső kivitelezésig Nagymegyeren fog zajlani. E leányvállalat viselkedése szokatlan: nem egyszerűen átköltözik egy külföldi vállalkozás a dél-szlovákiai régióba, de új aktivitást indít, és így a befogadó országban új know-how fejlődhet (Morvay 2004).
A tercier szektorban foglalkoztatottak népességen belüli részaránya elmarad az országos átlagtól, amit a már korábban említett alacsony urbanizáltsági szint és a (cseh)szlovák kormányzati politika magyaráz. A jövőt illetően azonban kedvező jel lehet, hogy a tercier szektor gazdasági szerepe folyamatos erősödést mutat, amivel párosul az ágazatban foglalkoztatott munkaerő számának stabil növekedése is. Ezen létszámnövekedés elsősorban a dél-nyugati régióban jelentős – amiben kiemelkedik a kereskedelem és az idegenforgalom hatása.14 Az elkövetkező években a tercier szektorban dolgozók számának növekedéséhez számottevő mértékben hozzájárulhatnak az uniós csatlakozás következtében a tárgyalt régió nyugati felében megtelepülni szándékozó fuvarozási-logisztikai vállalatok, amelyek nagy érdeklődést mutatnak a régió iránt; egyrészt a Bécs–Budapest–Pozsony fejlesztési háromszög közelsége, másrészt a rendelkezésre álló és uniós viszonylatban olcsó munkaerő miatt. A fuvarozási-logisztikai tercier ágazat régióbeli fényes jövőjét támasztja alá a Metrans Danubia Rt. 180 millió euró ráfordítással Dunaszerdahelyen megépülő logisztikai ipari parkja, amely az európai viszonylatban egyre jelentősebb kombinált fuvarozást szolgáló átrakodóállomás lesz. A terminált 2006 végéig 200 ezer négyzetméternyi területen építik fel, amely Prága után a második legnagyobb ilyen célú létesítmény lesz Közép-Kelet-Európában (itt rakják majd át, s indítják tovább azokat a konténereket, amelyek vasúton vagy a közúton érkeznek). A logisztikai centrum alkalmazottainak a száma az induláskor négyszáz fő lesz, de a szatellitcégeknek köszönhetően várhatóan további 1500 új munkahely teremtődik a régióban.
Dél-szlovákiai területi egyenlőtlenségek a munkanélküliségi viszonyokat illetően
A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulása és egyenlőtlen területi megoszlása kitűnően nyomon követhető a munkanélküliségi folyamatokból, amelyek hűen adják vissza egy-egy régió társadalmi-gazdasági problémáit. A Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal 2006. április 30-án 120 136 munkanélkülit tartott nyilván a 16 dél-szlovákiai járásban.15 Két évvel korábban, az ország EU-csatlakozásának előestéjén, a regisztrált munkanélküliek száma 42 705 fővel volt több, akkor ugyanis az érintett régióban összesen 162 841 fő munkanélkülit tartott nyilván az illetékes hivatal.
3. táblázat. A regisztrált munkanélküliek számának alakulása Dél-Szlovákiában
Forrás: www.upsvar.sk
4. táblázat. A munkanélküliségi ráta területi megoszlása járási, kerületi és országos szinten az EU-ba lépés előestéjén (2004. április 30-i állapot)
Forrás: www.upsvar.sk
5. táblázat. A munkanélküliségi ráta területi megoszlása járási, kerületi és országos szinten két évvel az EU-ba lépést követően (2006. április 30-i állapot)
Forrás: www.upsvar.sk.
Két évvel az EU-ba való belépés után a munkanélküliségi szint országos mértéke 11,04% volt, ami a munkaerő-piaci körülmények jelentős javulásáról tanúskodik. Az országos átlagtól kedvezőbb munkapiaci viszonyokat – a munkanélküliségi rátát véve figyelembe – immár 5 magyar jellegű járás mondhatott a magáénak: a Nyitrai, a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Szenci és a Komáromi járás. Az utóbbi járásban a foglalkoztatottsági körülmények javulása elsősorban a szomszédos magyarországi ipari parkoknak köszönhető, ugyanis Szlovákia és Magyarország uniós csatlakozását követően Magyarországon a szlovákiai munkaerő foglalkoztatásának számtalan akadálya szűnt meg, amely korábban fékezte a szabad munkaerő-vándorlást. A dél-szlovákiai maximális és minimális munkanélküliségi szint megoszlását illetően nem történt nagy változás az uniós tagság első két évében: 2006 áprilisában a legkedvezőtlenebb dél-szlovákiai munkanélküliségi szint (Rimaszombati járás) változatlanul a legkedvezőtlenebb értéknek számított országos viszonylatban is, míg a legkedvezőbb dél-szlovákiai munkanélküliségi szint (Szenci járás) a 7. legkedvezőbb érték volt országos viszonylatban.
A dél-szlovákiai régió munkaerőpiacának elsődleges problémája a tartós munkanélküliség – 2006 tavaszán a regisztrált munkanélküliek közel 60%-a várt már több mint egy éve munkalehetőségre. Ez a problémakör évről évre nő, ugyanis a tartósan munkanélküliek szakmai képzettségének megfelelő munkahelyteremtő beruházás már egy évtizede várat magára a régió járásainak többségében. A legkedvezőtlenebb a helyzet a Nagykürtösi és a tőle keletre fekvő járásokban, ahol a nyilvántartottak közel háromnegyede már egy éve sikertelenül próbál elhelyezkedni, míg az álláskeresők egyharmadánál ez az időtartam a két évet is meghaladja (a Rimaszombati járásban a regisztrált munkanélküliek 52%-a legalább két éve nem tud elhelyezkedni).16
4. ábra. A munkanélküliségi ráta területi megoszlása járások szintjén két évvel az EU-ba lépést követően (2006. április 30-i állapot)
Forrás: a www.upsvar.sk. adatai alapján saját szerkesztés
A nyilvántartott munkanélküliek közül a legtöbb álláskereső a géplakatos, a kőműves, a festő-mázoló, a mezőgazdasági munkás, az élelmiszer és egyéb bolti eladó szakmát képviseli. A regisztrált munkanélküliek közel egyharmada dolgozott segédmunkásként az utolsó munkahelyén. A munkanélküliek nemi összetételének vizsgálatakor szembetűnik, hogy a régió összes járásában a férfiak aránya jóval magasabb. Ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy a gazdasági szerkezetváltás során elsősorban azokban az ágazatokban történt létszámleépítés, ahol a nők foglalkoztatottsága alacsonyabb volt (bányaipar, szerszámgépgyártás, mezőgazdaság stb.). A munkaerőpiacon való elhelyezkedés problémája leginkább a mindössze alapiskolai, szaktanintézeti, illetve szakközépiskolai végzettséggel rendelkezőket sújtja. Az utóbbi két intézménytípus évről évre újratermeli a munkapiacon túlkínálatként jelentkező szakmunkásokat és szakközépiskolai végzettségűeket.17 Néhány szakmában egyre kilátástalanabb a pályakezdők és a nem pályakezdők esélye az elhelyezkedésre (ilyenek például a mezőgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkezők).
5. ábra. A regisztrált munkanélküliek nyilvántartási idejének megoszlása a régióban
2006. április 30-i állapot
Forrás: www.upsvar.sk.
6. táblázat. A regisztrált munkanélküliek nyilvántartási idejének megoszlása az egyes járásokban (hónapokban feltüntetve)
Megjegyzés: 2006. április 30-i állapot
Forrás: www.upsvar.sk
Két évvel az uniós csatlakozást követően a munkanélküliség erőteljes térségi és települési differenciáltsága alapján öt sajátosság figyelhető meg a vizsgált térségben a munkanélküliség területi megoszlását illetően:
– Nyugat–kelet dualizmus: A munkaerőpiac vonzáskörzeteinek földrajzi koordinátái alapján nyugat-keleti irányban a munkanélküliség mértéke szerinti lejtő figyelhető meg. Közel hatszoros eltérés érzékelhető a legjobb mutatókkal rendelkező nyugati járások, valamint a kedvezőtlen munkaerő-piaci viszonyokkal rendelkező keleti járások között.
– Társadalmi-gazdasági elmaradottság – munkanélküliség: Az elmaradott infrastruktúrájú és kedvezőtlen társadalmi és gazdasági szerkezetű régiókban a munkanélküliség lényegesen magasabb, mint a kedvező infrastruktúrával, humán erőforrással és gazdasági szerkezettel rendelkező régiókban.
– Területi stabilitás: A munkanélküliség területi különbségei gyakorlatilag változatlanok – a munkanélküliség szempontjából legkedvezőtlenebb helyzetű munkaerő-piaci körzetek 2006-ban szinte kivétel nélkül megegyeznek az évekkel korábbiakkal. A munkanélküliség abszolút értéke körzetenként változott, de a térségek relatív helyzete mozdulatlan, ezzel is jelezve, hogy a dél-szlovákiai régió munkanélküliségének mélyben gyökerező okai rövid távon nehezen változtathatók.
– Falusi és városi munkanélküliség: A területi különbségek másik meghatározó tényezője a településtípusok, a településnagyság-csoportok közötti különbség. A munkanélküliség a falun élő munkavállalókat erőteljesebben érintette, mint a városiakat. Részben a meglévő képzettségbeli és iskolázottsági különbségek miatt, részben azon oknál fogva, hogy a falusi munkavállalók többsége a leginkább sújtott szférában, az agráriumban dolgozott.
– Geopolitikai helyzet szerepe: A dél-szlovákiai régió határ menti periferikus fekvése az uniós csatlakozás előtt negatívan hatott a terület társadalmi-gazdasági fejlődésére, 2004 májusa után azonban a határ menti fekvés versenyelőnyt jelent a tárgyalt régió számára. A határon átnyúló együttműködések konkrét és lényeges eszközei lehetnek a terület potenciális lehetőségeinek feltárásában és kihasználásában.
Az elkövetkező években a dél-szlovákiai munkanélküliség csökkentéséhez legjelentősebb mértékben a régió turisztikai és logisztikai potenciáljának a kihasználása, illetve a régióban megvalósítandó ipari parkok járulhatnak hozzá. Az utóbbi beruházások tényleges létrehozására azonban több belső és külső tényező fékező hatással van. A belső faktorok közt kiemelendő a telkek tisztázatlan tulajdonosi szerkezete, az elmaradott infrastruktúra, az önkormányzatok problémás gazdasági helyzete, a képzett munkaerő hiánya, illetve azok elvándorlása, valamint az állami támogatásnak az ipari parkok ügyében hiányzó egységes szabályrendszere. A dél-szlovákiai ipari parkok létrehozását fékező legjelentősebb külső tényező több környező országnak (Románia, Ukrajna, Bulgária) a szlovákiai bérszinttől lényegesen alacsonyabb bérszintje. Az elkövetkező években a dél-szlovákiai munkanélküliek számának fogyásához továbbá hozzájárulhat még az a tény is, hogy Dél-Szlovákia az uniós felsőoktatási tér részévé vált, így a szlovákiai magyar kisebbség tagjai számára megnyíltak a magyarországi felsőoktatási intézmények kapui, a magyar kisebbség tagjai nyelvi akadály nélkül szerezhetnek felsőfokú végzettséget, így növelve a munkaerőpiaci versenyképességüket.
Dél-szlovákiai területi egyenlőtlenségek a munkaerőpiac bérezési szintjeiben
Az EU-hoz történő felzárkózás egyik sarkalatos kérdése a bérek felzárkózása, amely alapvetően két nézőpont miatt kerül előtérbe: egyrészről a gazdaság nemzetközi versenyképessége, másrészről a társadalmi jólét, az életszínvonal alakulása szempontjából (Viszt–Adler 2001). 2004-ben a magyar kisebbség által lakott 16 járás közül egyetlen járás sem tartozott az első 30 legmagasabb átlagkeresetű járás közé az országban.
2005-ben Szlovákiában a Statisztikai Hivatal által kimutatott átlagbér mintegy 18 400 Sk volt. A fővárostól kelet felé távolodva a bérek nagysága erőteljesen csökken. A megélhetési nehézségeket tehát a régió középső és keleti körzeteiben a magas munkanélküliség mellett az alacsonyabb jövedelmi viszonyok is fokozzák (az átlagkereset az országos átlagtól 25-30%-kal alacsonyabb), s együttes hatásuk miatt az utóbbi években a háztartások túlnyomó része pénzügyi nehézségekkel küzd (Michálek 2005). A közép- és kelet-szlovákiai járások településein a munkalehetőség hiánya miatt sokan elvállalják a minimálbérért felkínált munkalehetőségeket is, amit 2005 októberétől 6900 Sk-ban állapított meg a szlovák kormány (a minimál órabér 39,70 Sk).
Napjainkban a Robert Fico által vezetett kormány a minimálbérek jelentős emelését tervezi (a kormány elképzelése szerint a minimálbért az átlagkeresetek 60%-ban kellene meghatározni), amit azonban a gazdasági szakértők többségén kívül a munkaadók és az egyéni vállalkozók is elleneznek. Ezen tervezetet elutasítók azzal érvelnek, hogy a hirtelen végrehajtott jelentős minimálbér-emelés nagyon hátrányos lenne a nagyvállalkozói szféra számára (drágítja a termelést, s ez a kisebb tudásigényű ágazatokban elbocsátásokhoz vezethet), valamint a túl magas minimálbér a kisvállalkozóknak komoly gondot okozhat a járulékok összegét illetően (bizonyos járulékok a minimálbérből vannak kiszámítva, s ezek emelkedése sok kisvállalkozó számára elviselhetetlen megterhelést jelentene).
7. táblázat. Az átlagkereset regionális megoszlása 2004-ben*
Megjegyzés: *A legalább 20 főt foglalkozató munkahelyekről van szó.
Forrás: www.statistics.sk
Az alacsony dél-szlovákiai bérszint mellet azonban fontos megemlíteni, hogy a dél-szlovákiai tér több járásában az uniós csatlakozás után a bérszintek növekedési üteme felgyorsult, ami legfőképpen a magyarországi ipari parkok által nyújtott munkahelyeknek köszönhető. 2005 első félévében a 16 határ menti járásból 4 járásban (Losonci, Komáromi, Nagykürtösi, Vágsellyei) a bérszintek növekedési indexe meghaladta az országos átlagot, amire az uniós csatlakozást megelőzően nem volt példa.
8. táblázat. Az átlagkeresetek regionális megoszlása és dinamikája 2005 első félévében*
Megjegyzés: *A legalább 20 főt foglalkozató munkahelyekről van szó.
Forrás: www.statistics.sk
Dél-szlovákiai területi egyenlőtlenségek a nemzetközi munkaerő-migráció terén
Az elmúlt két év rácáfolt azokra a várakozásokra, hogy Szlovákia uniós csatlakozását követően a szlovákiai munkaerő tömegesen hagyja majd el az országot a régi tagállamok irányába. Két évvel az EU-bővítést követően megállapítható, hogy a sokak által feltételezett nyugat-európai irányú munkaerő-migráció nem vált valóra, sőt, egy korábban keveset tárgyalt új munkaerő-piaci jelenség figyelhető meg. Ez pedig a szlovákiai munkaerőnek Csehországba és Magyarországra történő áramlása, mivel a szlovákiai munkaerő számára – az alacsony szlovákiai bérek és a magas szlovákiai munkanélküliség miatt – mindkét szomszédos új uniós állam vonzó munkaerő-piaci körülményeket kínál. Szlovákia uniós csatlakozását követően az előbbiben a hivatalosan munkát vállaló szlovák állampolgárok száma 77 ezer fő, az utóbbiban 20 ezer fő.18 A Csehországban és Magyarországon ténylegesen dolgozók lélekszáma azonban a hivatalos adatoktól mintegy 50%-kal magasabb (a Munka-, Szociális- és Családügyi Minisztérium becslése alapján).19
A dél-szlovákiai munkaerő esetében a fenti két állam (Csehország, Magyarország) felé irányuló migráció mértéke elsősorban Magyarország irányába jelentős. A döntően Magyarország felé irányuló munkaerő-migráció 5 tényezővel magyarázható:
– a dél-szlovákiai régiók munkanélküliségi szintje lényegesen magasabb a szomszédos magyarországi régiók munkanélküliségi szintjétől;
– a magyarországi átlagbérek kb. 30%-kal magasabbak a szlovákiai átlagbéreknél;
– a magyarországi minimálbér mintegy 40%-kal magasabb a szlovákiai minimálbértől;
– a magyarországi munkavállalás a földrajzi közelség miatt sok esetben napi ingázással is megoldható;
– a dél-szlovákiai munkaerő jelentős hányada a magyarországi munkavállalás során nem ütközik nyelvi korlátokba (a határ déli oldalán munkát vállalók döntő hányada magyar nemzetiségű).
A Magyarországon dolgozó szlovák állampolgárok közel kétharmada Dunaszerdahely, Érsekújvár, Komárom, Párkány és Ipolyság vonzáskörzetéből utazik magyarországi munkahelyére, amelyek majdnem teljes mértékben Vác, Esztergom, Komárom, Tatabánya és Győr környékén lévő ipari vállalatok. Az ingázók száma Szlovákia keleti részén is emelkedik, azonban a kelet-szlovákiai ingázók is elsősorban Magyarország északnyugati területein elhelyezkedő cégeknél állnak alkalmazásban, mivel keleten kevés munkaalkalmat biztosító perifériaterületek érintkeznek egymással a határ két oldalán (Baranyi–Balcsók 2004).
A szlovákiai munkaerő többsége a gyártásban helyezkedik el, s döntő többségüket nagyvállalatok alkalmazzák. A középvezetésben az ingázók 1-2%-át foglalkoztatják, míg a felsővezetésben lényegében elhanyagolható a jelenlétük (összességében mindössze néhány főről van szó). Szellemi munkakörben nagyon kevés helyen foglalkoztatnak szlovákiai munkavállalókat (Estélyi–Keszegh–Kovács–Mikóczy 2006). A Magyarországon munkát vállaló szlovák állampolgárok döntő többségénél a napi ingázás a jellemző, valamint az, hogy alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, s nem állandó alkalmazotti státusban, hanem munkaerő-kölcsönzési formában dolgoznak (a munkaerő-kölcsönző cégek állnak szerződéses viszonyban a magyarországi ipari nagyvállalatokkal). A Magyarországon állandó alkalmazásban levők lélekszáma messze elmarad a Magyarországon munkaerő-kölcsönzési formában dolgozók száma mögött, valamint az e csoportba tartozók meghatározó ismertetőjegye, hogy többségük magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik.
Tekintettel arra, hogy Szlovákia és Magyarország egyazon gazdasági és politikai unióhoz tartozva a jövőben is egymás kölcsönös és együttes gazdasági fejlődésében érdekelt, az elkövetkező 1-2 éven belül elkerülhetetlen lesz egy határ menti regionális foglalkoztatáspolitikai együttműködés kialakítása Szlovákia és Magyarország között. Napjainkban a szlovák–magyar határon átnyúló regionális foglalkoztatáspolitikai együttműködés legsikeresebb színterének a Dunaszerdahelyi járás és Győr-Moson-Sopron Megye alkotta régió számít.
A területfejlesztés és a szlovákiai magyarság (politikai környezet, önkormányzatok, nonprofit szféra, vállalkozások)
A szlovákiai kormányzati intézkedések a területfejlesztési politikában 1998-ig a korábbi évtizedek területfejlesztési gyakorlatát követték – kevés kivételtől eltekintve elsősorban a szlovák nemzetiségű lakosság által lakott falvak és régiók fejlesztését célozták (ezt támasztja alá többek közt a magyar kisebbség által lakott régiók közlekedési infrastruktúrájának katasztrofális állapota). A magyar kisebbség által lakott dél-szlovákiai régió erőteljes gazdasági és szociális felemelkedése, valamint az ország többi régiójához való felzárkózásának folyamata az 1998-as parlamenti választásokat követően kezdődött el.
A szlovákiai magyar tér az elmúlt 8 év alatt viszonylag kedvező regionális fejlesztési megközelítésnek örvendhetett, amiben döntő tényező az MKP kormánytagsága volt – az elmúlt két választási ciklusban az SZK Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériuma az MKP irányítása alatt volt, hasonlóan az SZK Környezetvédelmi Minisztériumához, valamint 2002–2006 közöt az SZK Mezőgazdasági Minisztériumát is az MKP vezette. Az MKP kormányzati szerepvállalásának eredményeképpen elfoglalt miniszteri székeken kívül a magyarlakta régiók fejlődéséhez az is hozzájárult, hogy megváltozott a légkör, ami a felvidéki magyarokat körülvette (bár a nemzeti hovatartozásból eredő konfliktusok nagy része nem oldódott meg, mégis, az MKP koalíciós részvétele a közélet elfogadott, jelentős szereplőivé tette a magyarok képviselőit, a szlovák lakosság is kisebb gyanakvással fogadta a magyarok részéről elhangzott javaslatokat, terveket). A fentiekben vázolt vezetői-irányítói pozíciók és a magyar kisebbségnek javuló megítélése a többségi nemzet részéről hozzásegítették a déli régiót annak versenyképes felzárkózásához az ország többi részéhez: támogatva a források igazságos szétosztását és az állami regionális fejlesztési intézményi hálózat megfelelő kiépítését a magyarlakta régiókban.
Az uniós csatlakozást követően a központi kormányzati intézkedések mellett a regionális önkormányzatok is fontos fejlesztéshozatali szereplőkké léptek elő. A szlovákiai magyarság által lakott régió területe a nagy kelet–nyugati kiterjedéséből adódóan 5 regionális önkormányzati régióhoz tartozik. A regionális fejlesztés támogatásáról szóló 503/2001 Tt. számú törvény értelmében 2003-tól valamennyi kerület rendelkezik gazdasági és szociális fejlődésének középtávú programjával. E programokban a szlovák–magyar határvidéket érintő fejlesztési elképzelések, a terület fent vázolt feldaraboltsága miatt, mellőzik a határ mente természetes régióit, a fejlesztési dokumentumok a déli területeiket képező, és jelentős magyar kisebbséggel rendelkező települések és kistérségek fejlesztését mindenekelőtt észak–déli irányban tárgyalják, mellőzik a szlovák–magyar határ mente átfogó fejlesztését. A szlovák–magyar határ menti régiók közti természetesen kínálkozó kelet–nyugati fejlesztési lehetőségeket nem vagy alig érintik (a kevés kivétel közt talán a legjelentősebb a Pozsony–Dunaszerdahely–Érsekújvár közvetlen kapcsolatot biztosítandó gyorsforgalmi út, azonban ezen beruházás is mindössze homályos tervként szerepel20). A kerületi önkormányzatok stratégiai tervei elsősorban a dél-szlovákiai régió foglalkoztatási problémáinak a megoldását kezelik kiemelten, mely cél érdekében a dokumentumok kivétel nélkül a kis- és középvállalkozások számának a növelését említik meg hatékony eszközként a probléma megoldására. A vállalkozások ágazati szerkezetét illetően a programok hangsúlyozottan kezelik az idegenforgalmat mint jelentős munkaerőt lekötő ágazatot, melynek a feltételei éppen azon régiókban a legjobbak, ahol a legnagyobbak a szociális feszültségek (Gömör, Nógrád). A dél-szlovákiai kerületek fejlesztési dokumentumairól azonban el kell még mondani, hogy kivétel nélkül hangsúlyozzák a határ menti fekvésből adódóan kínálkozó gazdasági fejlesztési lehetőségeket, a reformokkal kapcsolatos tapasztalatcsere szükségességét, a határ mentén létrejött eurorégiók pozitív szerepét.
A magyar kisebbség által lakott tér fejlesztésében további meghatározó szereplők a tárgyalt terület települési önkormányzatai, amelyek intézkedéseikkel az ott élő magyarság számára lényegesen elősegíthetik a nemzeti identitás megőrzését is a gazdasági növekedés mellett. A magyar kisebbség az általa lakott dél-szlovákiai falvak többségében kedvező részaránnyal bír, aminek következtében az önkormányzatok többségében a kisebbségi létből származó hátrányokat is érzékenyen kezelő települési önkormányzatok irányítják a helyi fejlesztéseket. A 2002-es önkormányzati választásokon 531 településen összesen 234 polgármester és 2050 képviselő kapott bizalmat az MKP színeiben. Ezen magas szám – ami az MKP erős önkormányzati pozícióját tükrözi – nagyon kedvező a dél-szlovákiai tér és az ott élő magyarság jövőbeli fejlődése szempontjából, ugyanis a régió fejlesztési irányaiban megvalósítható a szlovákiai magyar kisebbség és annak terének összehangolt fejlesztési stratégiája (s az MKP célkitűzései). Fontos azonban megjegyezni, hogy a soron következő, 2006. évi önkormányzati választásokon azonban kétséges az MKP ilyen kedvező szereplése, ugyanis sok esetben az MKP politikai támogatottsága regionális és helyi szinten visszaesett a párt színeiben fellépő antidemokratikus lokális szereplők miatt. Ugyancsak megjegyzendő, hogy a magyar kisebbségi tér és a magyar kisebbség gondjainak kezelésében az MKP-t nem lehet kizárólagos kormányzati és önkormányzati politikai szereplőnek tekinteni, sőt, a párt sok esetben a versenyhátrányos települések és régiók felzárkózása ellen tett és tesz lépéseket (példa erre a Komárom-központúság a humán erőforrás fejlesztése kapcsán21).
A szlovákiai magyar civil társadalom alacsony fejlettséget mutatott a regionális fejlesztési aktivitások terén egészen a kilencvenes évek végéig, bár az elmúlt fél évtizedben ugyan történtek változások ezen a téren, azonban máig megdöbbentő, hogy a szlovákiai magyar kisebbségi intézményrendszer alig ismeri a „civil szektor”, a „civil szféra”, a „civil szervezet” fogalmát (Tóth 2005).
A szlovákiai magyar civil szervezetekre vonatkozó hivatalos kimutatás nem létezik Szlovákiában, ami érthető is, hiszen nemzetiségi alapon nagyon nehéz elkülöníteni az egyes szervezeteket.22 Az SZK Belügyminisztériumában 2002-ben mintegy 24 000 szervezetet tartottak nyilván, ezekből – akárcsak a megnevezések alapján is – nagyon nehéz elkülöníteni a kisebbségi szervezeteket. A helyzetet bonyolítja, hogy az egyes jogi formákat a kerületi hivatalokban kell bejegyeztetni, ami teljesen követhetetlenné teszi a szervezetek identifikálását. A szlovákiai magyar intézményrendszerre vonatkozó első adattár 1999–2001-ben készült el, amely adatbázis megjelent az interneten is, ahol folyamatosan aktualizálják az adatokat, illetve az adatbázis folyamatosan bővül az új szervezetek bejegyzésével. Az akkori – mindössze – 651 szervezetet magában foglaló adatbázis szerint pusztán az egyharmaduk volt bejegyzett, tehát jogalanyisággal bíró szervezet. Ez a tény elgondolkoztató, hiszen a rendszerváltás után egy évtizeddel pusztán 189 szervezet volt jogosult arra, hogy pályázhasson, a pályázásnak ugyanis feltétele a jogalanyiság (Tóth 2005).23
Ezen kedvezőtlen szerkezetű és alacsony intézményi számú szlovákiai magyar civil szektor megreformálására tett legjelentősebb kísérletek a Fórum Információs Központ (a továbbiakban: FIC) nevéhez fűződnek. Az FIC az intézményi versenyhátrány leküzdése érdekében számos úttörő kezdeményezést valósított, illetve valósít meg:
– Összeállította s megjelentette a Nonprofit 1×1 kiadványt (mely napjainkban már az interneten is elérhető, ingyen letölthető elektromos formátumban24), mely tankönyvszerű útikalauz a szlovákiai magyar szervezetek számára azzal az elsődleges céllal, hogy a fiatal vagy éppen megalakulni kívánó szervezeteknek nyújtson segítséget hatékony működésükhöz.
– Összeállította s megjelentette A szlovákiai magyar szervezetek adattára című kötetet25, amely több mint 650 szlovákiai magyar szervezet adatait tartalmazza, kiegészítve a Szlovákiában, illetve a Szlovákiából elérhető adományozó intézmények programjaival és elérhetőségeivel, valamint részletes adománygyűjtési útmutatóval.
– Folyamatosan megjelenteti – már közel fél évtizede – a 3. Szektoros Hírlevél című kiadványt26, melynek célja, hogy a szlovákiai magyar nonprofit szervezeteket rendszeresen tájékoztassa az őket érintő aktuális történésekről, eseményekről, programokról.
– A szlovákiai magyar civil és önkormányzati szféra megsegítése érdekében képzési programokat folytat, amelyek keretében segíteni próbálja a megalakulni kívánó vagy már létező szervezetek munkáját, illetve az önkormányzatok tevékenységét.
– 2002-től jelentős kampányt folytat azon cél érdekében, hogy a fizikai és jogi személyek éljenek törvény adta lehetőségükkel, s adójuk 2%-át ajánlják fel a civil szféra javára (az elmúlt 4 év tapasztalatait a 2% Dél-Szlovákiában című kötetben adta ki27).
– Kezdeményezésének köszönhetően jött létre a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat, mely Dél-Szlovákia különböző régióiban működő információs és szolgáltató nonprofit szervezetek partnersége, s célja a szlovákiai magyar civil társadalom működési feltételeinek javítása, hatékonyságának növelése.
A dél-szlovákiai regionális fejlesztés elősegítésében a nonprofit intézményi szférából kiemelkedik továbbá a Fórum Kisebbségkutató Intézet (FKI), amely felvállalta – többek közt – a magyar kisebbség által lakott terület régiófejlesztési folyamatainak települési és regionális szintű kutatását, a társadalom- és területfejlesztési lehetőségek vizsgálatát.
A dél-szlovákiai területfejlesztésben tevékeny nonprofit szervezetek közt említést érdemel még a Közép-európai Alapítvány, amely számos regionális fejlődést elősegítő aktivitása közt kiemelendő a Befektetési kataszter című projektje. Ezen projekt keretén belül 2003-ban a Közép-európai Alapítvány Dél-Szlovákia 22 városának önkormányzatával együttműködve a nemzetközi pénz- és tőkepiac szereplőinek, az ingatlanfejlesztőknek és a szakmai befektetőknek egy befektetési útmutatót állított össze azzal a céllal, hogy a dél-szlovákiai városok versenyelőnnyel lépjenek be az EU-ba.28 A Befektetési kataszter alapötletét – a regionális fejlesztés környezetének települési szintű bemutatatását – később tovább csiszolták a Csallóköz–Mátyusföldi Regionális Társulás és a Szövetség a Közös Célokért szervezetek, amelyek az uniós csatlakozást követően Régiófejlesztés forrásai címmel ingyenes internetes adatbázist hoztak létre a dél-szlovákiai magyarlakta településekre vonatkozólag.29
A szlovákiai magyar tér regionális fejlesztésének szereplői kapcsán szólnunk kell még a magyarországi Új Kézfogás Közalapítvánnyal szerződéses kapcsolatban álló vállalkozásfejlesztési központokról is, mely intézményi hálózat tagjai az Új Kézfogás Közalapítvány programjait képviselik megbízásos alapon.30 E programok célja a szlovákiai magyar közösség gazdasági helyzetének javítása, a kisebbségi társadalmat érintő gondok megoldásának előmozdítása, valamint a határ menti magyarlakta régiók és Magyarország közötti gazdasági együttműködés elősegítése. Az Új Kézfogás Közalapítvány nevéhez fűződő projektek közt kiemelendő egy innovatív kutatásfejlesztési projekt, amely 2003–2004 közöt valósult meg, s célja a dél-szlovákiai fejlesztési erőforrások feltárása és a lehetséges stratégiai kitörési pontok meghatározása volt. A projekt első szakaszában fiatal szlovákiai magyar területfejlesztési szakemberek szakmai továbbképzésen vettek részt a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjában (MTA RKK), majd az MTA RKK munkatársaival közösen kutatták Szlovákia s azon belül Dél-Szlovákia térszerkezetében rejlő fejlődési irányvonalakat, fejlesztési lehetőségeket. A kutatások eredményeképpen feltárt hatalmas ismeretanyag – mely alapul szolgálhat települések és kistérségek stratégiai területfejlesztési programjainak elkészítéséhez – a Dél-Szlovákia címmel megjelent kiadványban vált hozzáférhetővé a nagyközönség és a területfejlesztésben érintett szakemberek számára (a kötet az MTA RKK és a Dialóg Campus könyvkiadó gondozásában jelent meg 2004 őszén).
A dél-szlovákiai tér fejlesztését támogató nonprofit intézmények kezdeményezései közt végezetül említést érdemelnek még a magyarországi Hidvégi Mikó Intézet (a továbbiakban: HMI) által indított képzési, tanácsadói, adatbázis- és hálózatépítési szolgáltatások, amelyek célja a magyar kisebbség regionális fejlődését szakértői tanácsadással, kutatói, publikációs és adatbázis-építő tevékenységgel, szakemberképzéssel, hálózatépítéssel és szakmai fórumok kialakításával segíteni. A HMI tevékenységének eredményeképpen az uniós, ill. nem uniós pályázatokon eredményesebb lehet a kisebbségi magyar részvétel, több nyertes uniós, ill. nem uniós projekt kerülhet a magyarok lakta régiókba, s mindezen tevékenységnek köszönhetően felgyorsulhat a magyarlakta régiók gazdasági-társadalmi fejlődése, ami végeredményképpen hozzájárul a magyar kisebbség asszimilációjának fékezéséhez és a szülőföldön maradáshoz. A nevezett intézmény kezdeményezésére 2006 tavaszán megkezdődött a www.eupalyazat.sk honlap működése a szlovákiai magyar kisebbség számára, amely uniós és nem uniós forrásokról nyújt aktuális pályázati áttekintést.
Végezetül – a dél-szlovákiai önkormányzatokat és nonprofit szerveződéseket követően – a régió felemelkedésének harmadik legfontosabb szereplőit, a vállalkozásokat tekintjük át. Az uniós csatlakozást követően a vállalati szereplők száma a magyarlakta régiókban is megsokszorozódott. E folyamatban megfigyelhető a vállalkozások nagyarányú koncentrálódása a szlovák–magyar határvidék nyugati területeire, mindenekelőtt Dunaszerdahely vonzáskörzetébe. A kelet–nyugati megosztottságot példázza, hogy míg a régió nyugati járásaiban az egy vállalkozásra jutó aktív életkorú lakosok száma 70 fő körül mozog, addig a keleti régiókban ez a mutató meghaladja a 100 főt (ami az országos átlag közel kétszerese). A kis- és középvállalkozások (KKV) többsége családi vállalkozás (Morvay 2004).
A dél-szlovákiai vállalkozások számának alakulásával kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy az uniós csatlakozás és a kedvezőbb adórendszer következtében 2004 májusától 2005 májusáig mintegy 1000 magyarországi vállalkozás telepedett le vagy nyitott fiókot Szlovákia déli városaiban (ezen szám azonban csak durva becslés, pontos kimutatás nem létezik). A magyarországi vállalkozások döntően Pozsonyban, Kassán, Komáromban, Dunaszerdahelyen és Párkányban telepedtek le, s főleg a kereskedelemben tevékenykednek.31 Mivel külföldi állampolgár természetes személyként nem vállalkozhat Szlovákiában, ezért általában kft.-kről van szó, amelyeknek magyar álampolgár az ügyvezető igazgatója vagy tulajdonosa. A vállalkozások Szlovákiába való áttelepülésénél fontos tényező a magyarországinál kedvezőbb adórendszer mellett a nyelvi akadályok hiánya is. A magyarországi gyökerű szlovákiai vállalkozások többsége olyan specifikus árut kínál, amelyből Szlovákiában nincs nagy választék, vagy hiány van – ilyenek a fémbútorok, a mezőgazdasági táp- és permetszerek, az ajándéktárgyak. A szolgáltatások terén leginkább a tanácsadás, bizonyos műszaki cikkek kölcsönzése és javítása a jellemző.
A szlovákiai magyar vállalkozói szféra tőkefelhalmozása gyenge. A szlovákiai magyar vállalkozói szféra jelentős része versenyhátrányban van a többi szlovákiai vállalkozóval szemben, ami elsősorban két síkon mutatkozik meg.
1. Az átlagos szlovákiai magyar vállalkozó kevésbé informált, mint az ország más vidékein élő többi sorstársa32, s ennek három alapvető oka van:
– Szlovákiában a KKV-k támogatására hivatott intézmények és intézményrendszerek többségét az 1998 előtti magyarellenes kormányzási időszakban alakították ki, amikor is a dél-szlovákiai magyaroknak nemigen volt bizalma a fenti intézményekkel szemben, illetve ezen intézményekben nem szívesen látták őket.33 Ennek következményeként a szlovákiai magyar vállalkozók egy része információhátrányba került szlovák versenytársaival szemben már a pályázási alapismereteket illetően.
– A KKV-k informálása jelentős mértékben az interneten keresztül történik, aminek az elérhetősége az infrastrukturálisan elmaradott déli régió számos településén nem biztosított, illetve sok kisvállalkozó számára az internetelérhetőséget az internetkapcsolat magas anyagi költségei nem teszik lehetővé.
– A sikeres vállalkozás alapfeltétele a magas képzettség és a gazdasági-környezeti alapfeltételek ismerete, amelyek elsajátításához a legmegfelelőbb formát az oktatási-képzési intézmények nyújtják. A szlovákiai magyarok képzettségi szintjéből kiindulva feltételezhető, hogy a szlovákiai magyar KKV-k többségénél a gazdaságkörnyezeti ismeretek, a számítástechnikai, a pályázatírási és szlovák, ill. idegennyelvi képességek elmaradnak az országos átlagtól – s mindezen indokok halmozottan gátolják őket versenyképességük növelésében.
2. A szlovákiai magyar KKV-k a szlovák versenytársaikkal szemben az értékképzési lánc alacsonyabb szintjén helyezkednek el – többségük manuális munkán alapuló vállalkozás, nullszaldó körüli eredménnyel, amely nem tesz lehetővé a folyamatos fejlesztést. Ez a hátrány a 1990-es évek privatizációjakor keletkezett, amelyből a szlovákiai magyar vállalkozói réteg kimaradt az akkori politikai viszonyok miatt, tehát nulla szintről kellett indulnia (Reiter–Semsey–Tóth 2004).
A fent tárgyalt versenyhátrány orvoslását elősegítendő az uniós csatlakozást megelőzően, illetve a csatlakozást követően több kezdeményezés is született, a szlovákiai magyar vállalkozói szféra fejlesztését célozva. Az egyik legjelentősebb ilyen kezdeményezés a szlovákiai magyar KKV-k által közösen megalapított Szlovákiai Magyar Vállalkozásfejlesztési Társulás. A 2001-ben létrejött csoportosulás, melynek kialakításában aktív szerepet vállalt 7 szlovákiai vállalkozásfejlesztési szervezet is, a kis- és középvállalkozók érdekvédelmi szövetségeként működik, elősegíti a magyar–magyar gazdasági kapcsolatok erősítését, valamint segítséget nyújt uniós pályázatok kidolgozásához. A szlovákiai magyar vállalkozói szféra egyik legjelentősebb fórumának a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum által rendszeresen megrendezésre kerülő Szlovákiai Magyar Értelmiségi Találkozó gazdasági szekciója számít.
A szlovákiai magyar KKV-k versenyképessége kapcsán azonban meg kell említeni, hogy a tárgyalt hátrányokat a jövőben kompenzálhatná a magyar vállalakozások szélesebb információs, know-how és piaci tere (Szlovákia és Magyarország). Ezeket az előnyöket eddig azonban még nem sikerült szervezetten és erőteljesen kihasználni, azonban az uniós csatlakozás óta eltelt időszak eredményei biztatóak, az elmúlt két év aktivitásai (workshopok, nagyvásárok, kiállítások, konferenciák) arra engednek következtetni, hogy a szlovákiai magyar KKV-k felismerték a multikulturális ismeretekből származó előnyeik kiaknázásának lehetőségét.
Magyarlakta régiók fejlesztése az uniós tagság tükrében
Dél-Szlovákia magyarlakta régiói az uniós regionális fejlesztéseket illetően 2006 nyaráig viszonylag kedvező pozícióban voltak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az MKP tagja volt a kormánykoalíciónak.34 Azt azonban tudni kell, hogy az egyes régiók gazdasági és társadalmi fejlődése nem csak az MKP-s miniszteri tárcáktól függ, hanem a kerületi önkormányzatok pártjellegétől35, valamint számos egyéb politikai, gazdasági, társadalmi és történeti előfeltétele van egy-egy régió növekedési pályájának.
Mindent összevetve elmondható, hogy a déli régiók uniós forrásokból történő fejlesztése a kommunális és egyéb befektetési lehetőségek tekintetében nem maradt el az ország többi részétől – a közművesítés és kisebb létesítmények (sport, kulturális, oktatási stb.) kialakítása tekintetében délen is olyanok voltak a lehetőségek, mint más régióban.36 Egy fejlesztési terület dél-szlovákiai mellőzöttségét azonban ki kell emelni. Ez a terület a közlekedési infrastruktúra (autópálya, gyorsforgalmi út, vasút), melynek a mennyiségi és minőségi mutatóit illetően kevés változás állt be a magyarlakta dél-szlovákiai régiókban az 1998–2006 közti időszakban (számottevő dél-szlovákiai közlekedési infrastruktúrafejlesztésnek mindössze a Párkány és Esztergom közti Mária Valéria híd számít), s amelyek rossz állapota, illetve hiánya rendkívül fékezően hat a déli területek fejlődésére. Ezen a téren előre láthatólag az elkövetkező évek során sem várható lényeges javulás, amire „biztosítékot” a 2006 nyarán megalakult nacionalista értékrendet követő szlovák kormány jelent. Sőt, viszszatérhet a magyar kisebbség által lakott déli régiók diszkriminálása is, amire a Transparency International 2006 tavaszán készített jelentése (Štrukturálne… 2005) is felhívja a figyelme. A tárgyalt jelentés megállapítja, hogy az uniós források szétosztásánál fennáll a regionális diszkrimináció, illetve a korrupció lehetősége, mindenekelőtt a projektek értékelésének és a nyertes projektek kiválasztásának fázisában. Ezen megállapítás alapján a nacionalista magatartást tanúsító Fico-kormány alatt valós veszély fenyegeti a dél-szlovákiai magyarság társadalmi-gazdasági fejlődését az elkövetkező 4 évben – ezen helyzet azonban nem új keletű, a magyarlakta régiók versenyképességét gátló akadályok létesítésére számos múltbeli példa szolgál (Ádám 2004).
Az uniós forrásoknak köszönhetően a szlovákiai magyarok által lakott tér vállalkozásai is erőre kaptak, mely részben az SZK Gazdasági Minisztériuma által nyújtott közel két milliárd korona támogatásnak köszönhető, amelyet a dél-szlovákiai kis- és középvállalkozók, valamint az önkormányzatok kaptak. A támogatást zömmel az új technológiák vásárlására; a telephelyek, műhelyek rekonstrukciójára, illetve csarnokok építésére; továbbá az energetikai projektumokra, beruházásokra; a megújuló energiaforrások és technológiák vásárlására, telepítésére; az idegenforgalom fejlesztésére; valamint a vállalatok marketingtevékenységére nyújtották.37
A dél-szlovákiai tér uniós tagságából származó versenyképességi pozícióit illetően kiemelkedő a 2006 júliusában megnyitott 45 turisztikai határátlépési pont a szlovák–magyar határ mentén. Ezen turisztikai határátkelők létrehozása (melyeket az EU, Norvégia, Svájc Andorra, Monaco, San Marino és a Vatikán állampolgárai használhatják) lényegesen javította a határátlépési problémákat a szlovák–magyar határ mentén, amelyre a határátkelőhelyek alacsony száma volt jellemző még 15 évvel a rendszerváltást követően is. Az új határátkelőhelyek az elkövetkező pár évben várhatóan lényeges, az idegenforgalmon alapuló gazdasági növekedéshez járulhatnak hozzá a tárgyalt térségben, elősegítve az ott élők életszínvonalának emelkedését, a határ menti régiók kohézióját. Ugyanakkor ezen határátlépési pontoknak köszönhetően a dél-szlovákiai magyarlakta térségek és a szomszédos magyarországi területek közt lehetőség nyílik szoros társadalmi-gazdasági együttműködésre, a korábban nehezen átjárható határok lebontásával számos település és régió periférikus jellege megszűnhet.
Végezetül – a magyarlakta régióknak az uniós tagság tükrében történő fejlesztései kapcsán – szólnunk kell még egy új fogalomról, tevékenységről, mégpedig a lobbitevékenységről, melynek a szerepe a regionális fejlesztések terén éppúgy megnőtt, mint az élet bármely más területén. A nevezett tevékenység a tárgyalt régióban is lényeges hatással bír a fejlesztési-beruházási döntésekre, ugyanis az uniós források szétosztása esetében – bármennyire sok forrásról is legyen szó – mindig fennáll a „sok eszkimó, kevés fóka” helyzet. Az uniós források megszerzése érdekében a magyarlakta dél-szlovákiai tér fejlesztése végett a magyar kisebbség lobbitevékenysége sikeresnek ítélhető meg az elmúlt időszakban, azonban a 2006 júliusában létrejött szlovák kormány felállását követően – mint ahogy már korábban több utalás is történt rá – biztosra vehető, hogy a magyarlakta települések és régiók fejlesztését szolgáló lobbitevékenység jóval nehezebb lesz a 2006–2010-es időszakban.38
Összefoglalás
Az ország uniós tagsága egy új térstruktúra megjelenését hozta, mely egy új gazdasági- és társadalmi térszerkezet, valamint egy átalakult térségi települési tagoltság jeleit mutatja, ahol az országhatáron túlnyúló régióformáló erők is lényeges szerepkörhöz jutnak. Az uniós csatlakozás Dél-Szlovákia és az ott élők számára egy óriási, talán többet meg nem ismétlődő kihívás, lehetőség, melyet nem lehet nem kihasználni. Azonban nem szabad az EU-taggá válástól a régió automatikus gazdasági és társadalmi felemelkedésére számítani, az EU-tagság csak lehetőségeket nyújt a régiók közötti fejlettségi különbségek mérséklésére, a szerkezetváltásra és a sikeres felzárkózás elősegítésére, a tényleges társadalmi és gazdasági felemelkedés a régiókon múlik, azon, hogy élnek-e vele – ugyanis a decentralizált döntéshozatal eredményeképpen a helyi társadalom akarata, kezdeményezőképessége, áldozatkészsége, lokálpatriotizmusa a térségek átalakulásának kovásza. Természetesen a magyar kisebbség által lakott régiók periferikus jellegének megszüntetéséhez szükséges a kedvező központi kormányzati és regionális önkormányzati politikai környezet is, ugyanis a forráselosztásnál (legyen az uniós vagy nemzeti) és a fejlesztési beruházásoknál a magyarlakta régiók gyakran a szlovák nacionalista politikai döntéshozatal áldozataiul esnek (a szlovákok által lakott amúgy is fejlettebb települések és régiók számítanak kiemelten kedvezményezetnek).
Ma a szlovák–magyar határ mentén olyan mértékű területi különbségek fordulnak elő, melyek elfogadhatatlan esélyegyenlőtlenséget teremtenek a társadalom ott élő tagjai számára, s megfelelő beavatkozás hiányában a szegregációs folyamatok felerősödése, a hátrányos helyzetű térségek teljes leszakadása fenyeget. Ezen területi egyenlőtlenségek jórészt a gazdasági tényezők egyenlőtlen földrajzi eloszlásában gyökereznek. Az uniós csatlakozás óta eltelt két év után a magyar kisebbség által lakott dél-szlovákiai régió alulfejlettségének és elszigeteltségének mutatói még mindig kedvezőtlenebbek az ország többi régiójának hasonló mutatóitól – azonban a tendenciákat meghatározó folyamatok terén lényeges változásról beszélhetünk. A dél-szlovákiai régiók versenyképességében mutatkozó eltéréseket a régiók gazdaságának strukturális szerkezete (az alacsony hozzáadott értéket produkáló gazdasági ágazatok dominálnak), a minőségi közlekedési infrastruktúra és a magasan képzett humán erőforrások hiánya, valamint a szlovák–magyar nemzetiségi viszony korlátozó volta okozza. Ebből kiindulva az elkövetkező években a régiófejlesztési politikának komplex módon kell megközelítenie a problémát, a segítségnek pedig koncentrált formában, strukturálisan és regionálisan célzottan kell megjelennie. A dél-szlovákiai fejlesztési politikának kiemelt figyelmet kell összpontosítania a szomszédos magyarországi régiók sajátosságaira is, ugyanis a lehetséges fejlesztési irányok azonosak a határ két oldalán, s mivel az országhatár az EU négy szabadsága jegyében gazdasági szempontból lényegében jelentőségét veszti mint belső határ, a gazdaság fejlődése az egyik oldalon kihat a másik oldal társadalmi-gazdasági szövetének alakulására is.
A magyarlakta régiók társadalmi-gazdasági felemelkedésének anyagi hátterét az érintettek saját forrásai, a települési, a kerületi és az állami költségvetés, de döntő többségben az uniós források jelenthetik majd, amelyek lehívására alapfeltétel az érintettek számára hatékony információs és képzési-tanácsadói rendszerek működése az érintett régióban, valamint a 2006 nyarán a szlovák és magyar oldalon egyaránt fellángolt nacionalista hangulat elfojtása, a többségi nemzet és a magyar kisebbség közti kölcsönös bizalom visszaállítása.
A dél-szlovákiai területi egyenlőtlenségek lényeges mérséklése csak hosszú idő alatt valósítható meg. Az elkövetkező egy évtizedben a dél-szlovákiai területi egyenlőtlenségek számottevő gyengülése nem várható, ugyanis az uniós egységes versenypiacon nyilvánvalóan jobbak az erős gazdaságú régiók esélyei, valamint pozícióikból adódóan feltehetően nagyobb eséllyel juthatnak hozzá az EU-n belül szintén elmaradottnak minősülő nyugat-szlovákiai települések és régiók a 2007–2013-as uniós programozási időszakban szétosztásra kerülő uniós forrásokhoz, mint a közép- és kelet-szlovákiai települések és régiók.
Felhasznált irodalom
Ádám János 2004. A határon túli magyarok részvétele a szlovákiai gazdasági átalakulásban. In Réti Tamás (szerk.): Átalakuló régiók – Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete. Budapest, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 9–22. p.
Ádám János 2005. A dél-szlovákiai régió fejlődése a helyi kezdeményezések és a határon átnyúló együttműködések tükrében. In Réti Tamás (szerk.): Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Budapest, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 21–59. p.
A szlovák–magyar határmenti települések fejlesztésének lehetőségei a csatlakozás után 2004. Budapest, Városfejleztés Rt.
Baranyi Béla–Balcsók István 2004. Határ menti együttműködés és foglalkoztatás – kelet-magyarországi helyzetkép. Műhelytanulmányok, 20. sz. 1–29. p.
Drgoòa, Vladimír 2003. Cezhranièná spolupráca: nový fenomén v regionálnej politike (na príklade pohranièných území SR). In Svatoòová, Hana (red.): Geografické aspekty støedoevropského prostoru. Brno, Masarykova univerzita, 10–15. p.
Enyedi, GYörgy 2004. Regionális folyamatok a posztszocialista Magyarországon. Magyar Tudomány, 9. sz. 935. p.
Estélyi Krisztina–Keszegh Béla–Kovács Péter–Mikóczy Ilona 2006. Munkaerőmozgás a szlovák–magyar határ mentén. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 8. évf. 1. sz. 25–48. p.
Hardi Tamás–Mezei István 2003. A szlovák közigazgatás és területfejlesztés asszimetriái. Tér és Társadalom, 4. sz. 126–154. p.
Koncepcia decentralizácie a modernizácie verejnej správy 2001. Bratislava, Úrad vlády SR.
Koncepcia územného rozvoja Slovenska 2001 2002. Bratislava, Ministerstvo životného prostredia Slovenskej republiky.
Korec, Pavol 2005. Regionálny rozvoj Slovenska v rokoch 1989–2004. Bratislava, Geo-grafika.
Kulcsár Mária–Nagy Myrtill–Szarka Krisztina 2002. Nonprofit 1×1. Somorja–Dunaszerdahely, Fórum Információs Központ–Lilium Aurum Könyvkiadó.
Lelkes Gábor 2004a. Szlovákia makrorégiói. In Horváth Gyula (szerk.): Dél-Szlovákia. Budapest–Pécs, Magyar Tudományos Akadémia–Regionális Kutatások Központja, 83–198. p.
Lelkes Gábor 2004b. Vybrané demografické ukazovatele národnostných menšín Slovenska. In Dohányos, Róbert – Lelkes, Gábor – Tóth, Károly (eds.): Národnostné menšiny na Slovensku 2003. Šamorín – Dunajská Streda, Fórum inštitút pre výskum menšín – Vydavate¾stvo Lilium Aurum, 15–59. p.
Morvay Károly 2004. A külföldi tőkebefektetések és ipari parkok Dél-Szlovákiában. In Réti Tamás (szerk.): Átalakuló régiók – Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete. Budapest, EÖKIK, 23–40. p.
Nagy Myrtill 2006. 2% Dél-Szlovákiában. Somorja–Dunaszerdahely, Fórum Információs Központ–Lilium Aurum Könyvkiadó.
Národný rozvojový plán 2003. Bratislava, Ministerstvo výstavby a regionálneho rozvoja Slovenskej republiky.
Národný strategický plán rozvoja vidieka SR na roky 2007–2013 2006. Bratislava, Ministerstvo pôdohospodárstva Slovenskej republiky.
Národný strategický referenèný rámec Slovenskej republiky 2007–2013 2006. Bratislava, Ministerstvo výstavby a regionálneho rozvoja Slovenskej republiky.
Reiter Flóra–Semsey Ilona–Tóth Attila 2004. Kelet-Szlovákia régió gazdasági átalakulása. In Réti Tamás (szerk.): Átalakuló régiók – Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete. Budapest, EÖKIK, 41–59. p.
Slovensko 2005 – Súhrnná správa o stave spoloènosti 2006. Bratislava, IVO.
Štrukturálne fondy EÚ na Slovensku a možnosti ich transparentnejšieho využívania 2005. Bratislava, Transparency International Slovensko.
Turnock, David 2002. Crossborder cooperation: a major element in regional policy in East Central Europe. Scottish Geographical Journal, No.1. 19–40. p.
Tóth Károly 2005. A magyar intézményrendszer fejlődése. In Fazekas József–Hunèík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában (1989–2004). Somorja–Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó.
Viszt Erzsébet–Adler Judit 2001. Bérek és munkaerőköltségek Magyarországon az EU-integráció tükrében. Közgazdasági Szemle, 48. évf. 3. sz. 244–260. p.
www.statistics.sk
www.upsvar.sk