Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. kötet. Szlovákiai és magyar (Fábri István)

Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. kötet. Szlovákiai és magyar. Somorja, Fórum Kisebbség­ku­tató Intézet, 2012, 180 p.

A könyv címe igen nagy ívű tudományos vállalkozást sejtet, és le is szögezhetjük rögtön, hogy a szerző nem okoz csalódást: valóban alapművet tart kezében az olvasó. Nem csak a szlovákiai, de általában a Kárpát-medencei magyar kisebbségkutatás meghatározó munkája ez a kötet.
Az elmúlt két évtizedben több társadalomtudományi műhely vívott ki komoly szakmai elismerést az egyes régiókban, elsősorban Romániában-Erdélyben, Szlo­vákiában-Felvidéken, Ukrajnában-Kárpát­alján és Szerbiában-Vajdaságban. Szocio­lógusok, demográfusok, antropológusok, nyelvészek, történészek gazdagították ismereteinket a magyarlakta régiók bonyolult társadalmi folyamatairól, a magyar nemzeti-kisebbségi identitás összetettségéről és különböző megnyilvánulási formáiról, a többségi és kisebbségi társadalom sokszor nem konfliktusmentes viszonyrendszereiről. A számos kiváló szakmai színvonalú kutatás, illetve elemző tanulmány mellett azonban nem volt ritka az egyenetlen tudományos színvonalú munka sem, melyeket át- meg átszőtt az olykor zavaróan normavezérelt, szubjektív elemeket hordozó, olykor érzelmi motiváltságot tükröző megközelítés, felülírva a szakmaiság, a tudományos alaposság követelményeit, amelynek során bizonyos társadalmi folyamatok – az összehasonlító elemzés és az elvárható „kitekintő elemzés” hiánya miatt – vitatható módon regionális specifikumokként tételeződnek. Jelen kötet azonban a szerencsére egyre inkább szaporodó, a legkényesebb szakmai igényeket is kielégítő munkák sorába illeszkedik, amelyek komoly tudományos alapossággal, szinte a weberi értelemben vett értékmentesség követelményeinek megfelelve veszi górcső alá a szlovákiai magyar társadalom számos alapkérdését.
A könyv négy fejezetre tagolódik, bár valójában három fő részből áll. A „Kiin­dulópontok” során egyrészt az alapfogalmak, benne a „szlovákiai magyar” tisztázására kerül sor, másrészt a politikai keretek bemutatására. A következő két fejezet formálisan elkülönül ugyan egymástól – „Népszámlálási adatok” és „Kutatási eredmények” –, ám éppen a szerző alapos elemzése mutatja meg, hogy a hivatalos népszámlálásra is éppúgy hipotéziseken és előfeltevéseken alapuló kutatásként kell tekinteni, mint bármely más szociológiai adatfelvételre. A negyedik fejezet Lampl Zsuzsanna négy, a kérdéskörhöz kapcsolódó tanulmányát tartalmazza.
Ha a könyvre úgy tekintünk, mint a szlovákiai magyarok szociológiájának egyik fontos alapvetésére (és mint ahogy arra maga a szerző is utal a bevezetőben), akkor kétségtelenül az első fejezetet tekinthetjük meghatározónak. Jelentő­sége abban van, hogy az eltérő diszciplínájú társadalomtudományi kutatások számára egységesen tisztázza a legfontosabb alapfogalmakat. Minden empirikus vizsgálat, amely a kisebbségben élő magyarok körében zajlik, első és legfontosabb eldöntendő módszertani problémája, hogy kit tekinthetünk magyarnak. Miután a szerző a fejezet elején megállapítja, hogy minden ilyen esetben az tekinthető magyarnak, „aki magát magyar nemzetiségűnek vallja”, részletes kifejtésre kerülnek a szlovákiai magyarok típusai, elsősorban a Szlovákiához való viszonyukat illetően. A „szlovákiai magyar” sem elvont fogalomként, hanem elsősorban kutatás- módszertani szempontból pragmatikus és letisztult meghatározásként jelenik meg: „Szlovákiában élő, a kutatás során magukat magyar nemzetiségűnek valló, szlovák állampolgárok”. Már ebben a részben ízelítőt kapunk az elemzés rendkívül sokrétű és számos új szempontot magában hordozó megközelítéseiből, a nemzetközi szakirodalom alapos ismeretéről, amelyben különösen az angolszász szerzők elméleteinek ismertetésével és innovatív alkalmazásával találkozhatunk. A logikai sémák árnyalt és világos bemutatása, az alkalmazott szempontrendszereket illusztráló táblázatok igen értékes elemei ennek a résznek.
Az empirikus szociológiai kutatásokhoz elengedhetetlen alapfogalmak részletes tisztázása után a fejezet másik részében a különböző nemzetelméletek bemutatására kerül sor. A számos jól kiválasztott idézetet tartalmazó alfejezet a nemzeti kisebbségeket érintő folyamatokat alapvetően Rogers Brubaker amerikai szerző elméletére alapozva vázolja fel, akire azért is tekint megkülönböztetett figyelemmel a szerző, mert álláspontja sze­rint képes a hagyományos esszencialista-konstruktivista szembenállást meghaladó keretek között értelmezni nemcsak a nemzet, hanem ezzel összefüggés­ben a nemzeti kisebbséget és annak ak­tuális helyzetének jellemzőit is. Bru­baker mindezeket a folyamatokat egy hármas viszonyrendszerként írja le, amelyben a nemzeti kisebbség, a nemzetiesítő állam és az anyaország dinamikus alapállások interakciójában tételeződik újra és újra.
Igen értékes része a fejezetnek a szlovákiai és magyarországi alkotmány vonatkozó elemeinek lényegre törő bemutatása, továbbá a meghatározó szlovákiai ma­gyar politikai szervezetek által elfogadott alapdokumentum, az ún. szlovákiai ma­gyar kisebbségi minimum precíz ismertetése. A fejezet végén ugyanakkor a szerző – némiképp hátrahagyva az ad­digi tárgyilagos elemzői-kutatói attitűdöt – jelzi személyes meggyőződését abban a tekintetben, hogy a nemzeti kisebbség vállalása sohasem teljesen izolált egyéni döntés, hanem társadalmi súlyú identitásmeghatározás. Az alapfogalmakat tisztázó fejezet utolsó mondata így szimbolikusan a szlovákiai magyar népszámlálási kampány jelmondatával zárul: „Mindenki számít!”
Azért említettük fentebb, hogy a kötet második fejezete lehetne akár a harmadik, a kutatási eredményeket bemutató fejezet első része is, mert a népszámlálási adatokra a szerző nem egyszerűen úgy tekint, mint a „puha” szociológiai mutatók hátterében tornyosuló, sziklaszilárdságú adatokat rejtő egzakt adatsorokra, ha­nem magát a hivatalos népesség-összeírást is egyfajta hipotéziseken, módszertani előfeltevéseken nyugvó, olykor vitatható megoldásokat alkalmazó adatgyűjtésnek, kutatásnak tekinti. Ez azonban nem jelenti azt, hogy beállna ő is a népszámlálási adatokat univerzális kritika alá vevők, annak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó adatsorait ignorálók táborába. Igaz, megtaláljuk itt a 2011. évi hivatalos adatgyűjtés módszertani problémáira utaló fejtegetéseit is, ám sokkal nagyobb hangsúlyt kap az országos központi felmérés során nyert adatok részletes elemzése és a magyar nemzeti kisebbségre vonatkozó tanulságok levonása. Sőt, a részletes táblázatok közlése és az adatsorok elemző-értő bemutatása különösen fontos elemét, mintegy „megalapozó felvezetését” képezi a következő fejezetnek. Az állampolgárságra és a nemzetiségekre vonatkozó kérdésekre kapott válaszok megoszlásai, illetve a történeti adatsorok ismertetése után igen részletes és érdekes statisztikákat olvashatunk, különösen a nyelvhasználatra vonatkozóan. Ez utóbbiak plasztikusan szemléltetik a szlovákiai magyarság kerületi és járási tagozódását is.
A „Kutatási eredmények” című fejezet tekinthető úgy is, mint a szlovákiai ma­gyarság szociodemográfiai jellemzőinek részletes, sokoldalú leírása néhány nagyléptékű empirikus szociológiai adatfelvételre alapozva. A fejezet bevallottan is a népszámlálási adatok árnyalására vállalkozik, azonban sokkal több annál, mint ahogy a szerző szerényen sejtetni engedi a bevezetőben: nem pusztán más kutatások „hátteréül szolgáló” adatsorok felvázolásáról, hanem az adott tárgykörben alapos és árnyalt, sokoldalú megközelítéseket alkalmazó vizsgálatok eredményeinek ismertetéséről beszélhetünk. Meg­je­gyezzük azonban, hogy talán hasznos lett volna legalább egy részletes lábjegyzet erejéig a szóban forgó vizsgálatok pontos mintavételi eljárását, illetve egyéb legfontosabb paramétereit ismertetni.
A nemzetiség és származás alapvető összefüggéseinek ismertetésekor a problémát jól fókuszáló adatsorok elemzését olvashatjuk, melyben külön kiemelésre kerülnek a származás és a nemzetiségi identitás, illetve a családi viszonyok (pl. vegyes házasságok) összefüggései. A trend, amit leír, nyilvánvaló az adatokból: „A magyar tannyelvű alapiskola látogatása eddigi kutatásaink szerint közvetlenül és közvetve is hozzájárul a magyar identitás fenntartásához és a magyar nyelvhasználat elmélyítéséhez.” A családi viszonyok, a házaspárok nemzetisége alapvetően meghatározza azt, hogy gyermekeiket magyar vagy szlovák alapiskolába járatják a szülők. Lampl Zsuzsanna utal arra, hogy a tervezett következő kötetben kívánja majd részletesen elemezni az iskolaválasztás indokait, ám ennek ellenére már a jelen kötetnek az ebben a problémakörben tett megállapításai is igen tanulságosak, amelynek során feltűnő, hogy az érvelések mennyire kidolgozottak és gazdagon illusztráltak adatokkal. Ez valószínűleg nem véletlen, hisz egyrészt a szlovákiai magyar kisebbségkutatásnak, de az ő munkásságának és érdeklődési körének is meghatározó eleme ennek a problémának a tárgyalása. Meggyőző erővel érvel amellett, hogy az iskolaválasztás (magyar vagy szlovák alapiskola) milyen nagymértékben meghatározza a magyar nemzeti identitás erősödését vagy gyengülését.
„A szlovákiai magyarok közösségi etnonimuma” című alfejezetben érzékletesen bomlik ki az az összetett önleírás, amelyben a szlovákiai magyarok magukat meghatározzák. Láthatjuk, hogy a „ma­gyar”, a „szlovákiai magyar” és a „felvidéki ma­gyar” megjelölés egyaránt elterjedt és külön-külön élő meghatározás a személyes lekérdezéses felmérések vagy éppen mélyinterjús vizsgálatok során. Az összehasonlító Kárpát-medencei vizsgálatok eredményeiből (pl. Mozaik 2001. kutatás) az is egyértelműen kimutatható, hogy a szlovákiai magyar nemzetiségű lakosság esetében tapasztalható a legkevésbé a regionális kötődés kifejeződése (pl. „felvidéki” vagy „csallóközi magyar”) és más magyarlakta régiókhoz (Erdély, Kárpátalja, Vajdaság) képest inkább jellemző az általános „magyarnak vallom magam” válasz. Előfordul, sőt, a legújabb kutatási eredmények ismeretében egyre gyakoribb azonban akár elsődleges, akár másodlagos leírásként a „szlovákiai ma­gyar” megfogalmazás is. A kép markánsan árnyalódik tovább: az általános magyarsághoz való önbesorolás mellett hangsúlyosan jelen van egyúttal a szlovákiai magyar identitás is. A többes, vagyis a „szlovák is vagyok meg magyar is vagyok” típusú nemzeti identitás azonban egyáltalán nem jellemző, állapítja meg a szerző, határozottan elutasítva egyúttal a népszámlálásnak azt a gyakori kritikáját, miszerint az nem adott lehetőséget a kettős nemzetiségi identitás kifejezésére azzal, hogy a kérdezettek csak egy nemzetiséghez tartozónak vallhatták magukat.
A nemzeti hovatartozást, az egyéni identitásdefiníciót meghatározó szempontok taglalása is sok-sok kutatási eredmény ismertetésével történik. A fentiek fényében nem meglepő, hogy ebben az összefüggésben is kiemelkedik az iskolaválasztás mint determináló tényező. Az oktatási-kulturális vonatkozások, mint a magyarsághoz való tartozás, illetve a magyar identitás meghatározó szempontjai, a „Magyarságkritériumok” cím alatt tárgyalt alfejezetnek is fontos elemeit képezik. A szlovákiai magyarok nemzeti hovatartozásának elsődleges meghatározója – állapítja meg a szerző – az anyanyelv és a kultúra. Ez a két szempont mind az önmeghatározás, mind a másokkal szemben támasztott kritériumok esetében hasonlóan jelentkezik.
A kötet Melléklet című, záró fejezetében a szerző néhány válogatott írása olvasható. Ezek tematikájukban részben a szlovákiai magyarok szociológiájának korábban vázolt fókuszpontjai köré szerveződnek, de egy nagyon fontos új elemmel is tágítják az értelmezési horizontot: a települések nemzetiségi összetételének és a lakóhelyi mobilitásnak, illetve a nemzeti identitásnak az összefüggéseivel. Ezzel elérkeztünk a kisebbségkutatás újabb alapvető témaköréhez, a szórványban és a tömbmagyarságban való nemzeti identitásmegőrzés gyökeresen eltérő perspektívájához. Egy fontos és eddig kevéssé kutatott szemponttal tovább bővül itt a vizsgálandó jelenségek köre, mégpedig a szub- és dezurbanizációnak az asszimilációra és a nemzeti identitás megőrzésére gyakorolt közvetlen és közvetett hatásával. A Pozsonyból a környező falvakba, kisvárosokba kiköltözők motivációja, társadalmi összetétele és lakóhelyi integrációja rendkívül alapos és izgalmas elemzésének a végén fogalmazódik meg a kérdés: milyen szerepe van a szlovák migráció növekedésének a magyarok identitásvesztésében? A kérdés szinte költői, de ugyanakkor kijelöli a jövő egyik lehetséges és szükséges kutatási irányát is.
A Lampl Zsuzsa által a kötetben bemutatott kutatások jelentős része a somorjai Fórum Kisebbségkutató Inté­zet­hez kötődik, amelynek ő kezdettől meghatározó résztvevője, az empirikus szociológiai vizsgálatok vezetője volt. A Mellék­let első írása a szerző és az intézet szoros kapcsolatáról szól, áttekintést adva a legjelentősebb szlovákiai magyar – és nem csak magyar – kisebbségkutató műhely másfél évtizedes idevonatkozó kutatásairól. A könyv végén alapos bibliográfia olvasható a kapcsolódó szlovákiai magyar és szlovák, illetve a nemzetközi szakirodalomról.
Összességében elmondható, hogy a kötet igen magas szakmai színvonalon teljesíti azokat az elvárásokat, amelyeket a témaválasztással és a tematikai tagoltságával éppen maga kelt az érdeklődő szakmai közönségben. Nem kétséges, hogy a szlovákiai magyarok szociológiájának átfogó munkája, valódi alapműve született meg Lampl Zsuzsanna tollából. Sőt, igencsak bizakodóak lehetünk, hi­szen az első kötetet biztosan követi majd egy második is…

Fábri István