Tóth Endre: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) — Mariánské Lázně (I. rész)

I. A második találkozót megelőző időszak (1921. április–június)

Habsburg Károly március végi, április eleji restaurációs kísérletét követően a csehszlovák–magyar kétoldalú viszonyok ismét a holtpontra jutottak. A váratlan magyarországi fejlemények természetesen keresztülhúzták a brucki találkozón létrehozott szakmai bizottságok működésének áprilisra tervezett megkezdését is. Megállapítható, hogy a két ország megalakulása óta, pontosabban az 1920 januárjában megtartott választásokat követő belpolitikai élet konszolidációja óta, a két ország kapcsolatain a legellenségesebb hangnem hatalmasodott el, melynek eredménye még egy háborús konfliktus is lehetett volna. Szerencsére azonban nem ez a forgatókönyv valósult meg, s a csehszlovák–magyar viszony e legfeszültebb időszakát is sikerült fegyveres konfliktus nélkül megoldani.

A csehszlovák–magyar viszony jellegét közvetlenül Károly excsászár restaurációjára tett kísérletet követő időszakban elsősorban az Edvard Bene¹ által vezetett csehszlovák diplomácia álláspontja határozta meg, akinek Magyarország iránti élénk, megalkuvás nélküli politikájának köszönhetően a csehszlovák közvélemény és a politikai körök nagy része a magyarországi eseményekre természetesen nem kis felháborodással reagált. Magyarország belpolitikai életében pedig, miután Habsburg Károly megpróbálta az országot kész tények elé állítani, körülbelül kéthónapos szünet után ismét a királykérdés vált az első számú problémává, ezúttal viszont sokkal nagyobb árat követelve. A restaurációs kísérlet Magyarországon kormányválsághoz vezetett – immár az egész kabinet bukását eredményezve. A magyar külügyminiszter, Gratz Gusztáv már április 4-én, illetve 8-án lemondott. /1/ Ugyanezen a napon jelentette be lemondását a kisgazda földművelésügyi miniszter, Nagyatádi Szabó István és a szintén kisgazda igazságügy-miniszter, Tomcsányi Vilmos. Végül április 13-án az egész kormánnyal együtt maga Teleki Pál miniszterelnök is lemondott. /2/ Az új kormány megalakításával Horthy még a Teleki-kormány lemondásának napján, immár második alkalommal, Bethlen Istvánt bízta meg /3/, aki a súlyos belpolitikai helyzet ellenére rekordidő alatt – huszonnégy órán belül – kormányt alakított, és a következő napon, április 14-én bejelentette az új magyar kormány névsorát.

Az 1920-as első választásokat követő első igazán komoly, Károly fellépése miatt bekövetkező kormányválság és a kormánytagok jelentős részének cseréje viszont nem változtatott az 1920 folyamán kialakított külpolitikai irányvonalon, sőt azt az előző kormány által elindított és sikeresen működő belpolitikai konszolidációs folyamatot sem veszélyeztette, amelynek alapjait az új miniszterelnök saját politikai irányvonalának kiépítéséhez szerette volna kihasználni. Így az új magyar kormány külpolitikai irányvonala nem változott meg, nem támogatta a háború utáni új elrendezés és a konszolidáció ellen irányuló felelőtlen és konfrontációs politikát. Ezt leginkább Bethlen miniszterelnöknek az Országgyűlés előtt április 19-én megtartott programbeszédének /4/ bíráló szavai támasztják alá. Bethlen személyes véleménye szerint „katasztrófánk okai is önmagunkban rejlenek; a külső körülmények elősegítették, de voltaképpen a nemzet belső bajai és sebei voltak azok, amelyek a katasztrófát előidézték” /5/, ugyanakkor rámutatott arra a tényre, hogy bár a nemzet nagy árat fizetett érte, mégis „az ország elérte régi vágyát, a nemzeti függetlenséget”. /6/

Bethlen programbeszédében továbbá világosan kifejezésre juttatta az előző kormány által folytatott külpolitikai irányvonal melletti elkötelezettségét. /7/ Ennek lényegét legjobban Bethlennek azon kijelentése ragadja meg, miszerint „Magyarországnak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszeritett trianoni béke alkotott” /8/, amelynek gyakorlatba való átültetése Magyarország kötelessége, ugyanakkor rámutatott arra, hogy a trianoni béke „a győzők abszolut kényszerével jött létre” /9/, és hangsúlyozta, hogy „nemcsak kötelességeket ró reánk, hanem számunkra is tartalmaz jogokat”. /10/ Magyarország szomszédaihoz fűződő kapcsolatait illetően Bethlen kiemelte azok rendezésének szükségességét, amelyet már a gazdasági és a kereskedelmi szempontok önmagukban is indokolttá tesznek. /11/ Ezzel valójában csatlakozott Bene¹nek a januári parlamenti beszédében /12/ hangoztatott elveihez, és egyben a Teleki-kormány által elkezdett kétoldalú párbeszédhez is.

Bethlen beszédére – ezt egyébként az első világháború utáni Magyarország miniszterelnöki beszédei között példa nélkülinek tekinthetjük – a budapesti csehszlovák képviselet meglehetősen visszafogottan reagált. Azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy Magyarország miniszterelnöki posztját Bethlen gróf foglalta el, a budapesti csehszlovák küldött – utalva ennek az Erdélyből származó nemesi családnak a magyar történelemben játszott szerepére – kételkedését fejezte ki, miszerint „három évszázad elteltével Magyarországon hasonló körülmények között, mint akkoriban, ismét egy Bethlen ragadja magához az uralmat, és bennünk felmerül a kérdés, vajon ősei nyomdokában haladva ismét a Habsburgok karjaiba vezeti-e országát, vagy pedig levonva az elmúlt négy keserű évszázad tanulságait, hű marad Magyarország függetlenségének gondolatához?” /13/ Mindenesetre az új kormánynak a Teleki-kormány által kialakított külpolitikai irányvonal melletti elkötelezettségéről a csehszlovák küldött személyesen is meggyőződhetett az új magyar külügyminiszternél, gróf Bánffy Miklósnál április 20-án tett első látogatása során. Bánffy biztosította a csehszlovák küldöttet, hogy külpolitikai koncepciója összhangban van Bethlen miniszterelnök programbeszédével, vagyis „kész pontosan követni a trianoni szerződés rendelkezéseit, és reméli, hogy ezek alapján sikerül korrekt kapcsolatokat kiépíteni Magyarország összes szomszédjával” /14/, ugyanakkor azonban elődjéhez hasonlóan nem felejtette el hangsúlyozni, hogy „Magyarország fenntartja a jogot a királykérdés eldöntésére” /15/, mivel a békeszerződésben nem szerepel a „Habsburgok visszatérésének tilalma”. /16/ Bánffy egyben már ezen a találkozón úgy nyilatkozott a csehszlovák küldöttnek, hogy „kívánatos volna újrakezdeni a Bruckban elkezdett, ám később megszakadt tárgyalásokat, amelyek más kérdéskörök mellett főként gazdasági problémákról szólhatnának”. /17/ A csehszlovák küldött válaszában nagy érdeklődést tanúsított a volt külügyminiszternek, Gratznak a tervezett kétoldalú tárgyalások előkészítésében való esetleges részvétele iránt, főleg azt követően, hogy megtudta, Gratz megbízást kapott „a Károly-epizód miatt megszakadt magyar–csehszlovák tárgyalások újraindítására”. /18/ Ezt a hírt a csehszlovák küldött örömmel fogadta, mivel szavai szerint Gratz megbízásának „csak örülhetünk már csak a békülékeny és nyílt jelleme miatt is, amelynek a készülő tárgyalásokra kifejtett pozitív hatása biztosan nem marad el”. /19/ A csehszlovák küldöttség Gratz személyébe vetett bizalmát figyelembe véve nem meglepő, hogy a csehszlovák küldött a témával kapcsolatban személyesen érdeklődött Bánffy külügyminiszternél, aki viszont Gratznak a csehszlovák–magyar tárgyalások előkészítésében való közreműködését nem tudta megerősíteni. /20/

A budapesti csehszlovák diplomáciai képviselő Gratz irányában tanúsított érdeklődésének hátterében valószínűleg az új magyar kormánnyal szemben tapasztalható bizalmatlanság állt, hiszen a csehszlovák fél számára a nem sokkal azelőtt hivatalba lépő kormány által képviselt politikai irányvonal természetesen még teljesen ismeretlen volt. A bizalmatlanságot – bár a különböző megnyugtató hangvételű beszédek, mint például Bethlen programbeszéde, kétségtelenül hatással voltak Csehszlovákiára – a csehszlovák küldött esetében még a magyar külügyminisztérium személyi összetétele is fokozta, elsősorban a miniszter helyettesének, Kánya Kálmánnak a jelenléte, akinek „antant-ellenes” /21/ hozzáállására jelentéseiben a küldött többször is rámutatott. /22/ Gratz esetleges jelenléte tehát a kétoldalú kapcsolatfelvétel során bizonyos garanciát jelentett arra, hogy a csehszlovák–magyar tárgyalások az előző magyar kormány által képviselt politikai irányvonal kontinuitásának jegyében folytatódnak majd. A csehszlovák képviseletnek a volt magyar külügyminiszter személye iránt tanúsított bizalma viszont nem volt hosszú életű, és Gratz április 6-án elhangzott parlamenti beszédét figyelembe véve a csehszlovák küldöttség elfogultsága valójában érthetetlennek is tűnik. Gratz Habsburg Károllyal kapcsolatos semleges, sőt elnéző hangvételű szavait egy ideig valószínűleg feledtették a brucki csehszlovák–magyar kétoldalú találkozó során szerzett jelentős érdemei. A budapesti csehszlovák küldöttség Gratzot favorizáló álláspontja akkor változott meg, amikor kezdtek jobban odafigyelni annak Károly-, illetve Habsburg-párti nyilatkozataira. Május elején a csehszlovák diplomáciai képviselő már figyelmeztette Prágát, hogy a volt magyar külügyminiszter „állandóan Károly exkirály ügyét egyengeti” /23/, s ennek kapcsán hivatkozik a budapesti román küldött kijelentésére is, akinek Gratz a magyar trónnal kapcsolatban állítólag úgy nyilatkozott, hogy „az nem üres, mivel Magyarországnak külföldön tartózkodó, koronázott királya van” /24/, s ez a tény „kizárja más jelöltek szóba kerülését”. /25/

Míg a csehszlovák diplomáciai képviselő az új magyar külügyminiszternek rögtön annak hivatalba lépése után bemutatkozott, a miniszterelnöknél tett látogatása csak majd két hónappal a miniszterelnökké való kinevezés után történt meg. Bánffy külügyminiszternél tett látogatásával ellentétben a miniszterelnökkel való találkozó teljesen információs jellegű volt. A küldött a látogatást elsősorban udvariassági gesztusnak szánta, és elnézést kért amiatt, hogy a csehszlovák képviselet nem vett részt Apponyi gróf hetvenötödik születésnapja és politikai színrelépésének ötvenedik évfordulója alkalmából a miniszterelnök védnöksége alatt rendezett ünnepségen. Az egész napos ünnepség kicsúcsosodásának tekintett estélyen egyébként közös megegyezéssel a kisantant országainak egyetlen diplomáciai képviselője sem jelent meg. /26/ A látogatás jellegéből fakadóan a küldött és a miniszterelnök csak udvariassági beszélgetést folytatott, amelynek során biztosították egymást „kormányaiknak az elviselhető szomszédi viszony kialakítását célzó őszinte szándékáról”. /27/ A csehszlovák küldöttnek az új magyar miniszterelnöknél tett látogatása azonban már arra az időre esett, amikor a kölcsönös csehszlovák–magyar viszony ismét normalizálódni látszott. A belpolitikai élet megnyugvása és a villámgyors kormányalakítás után Magyarország visszatért a sikeres konszolidáció útjára. Ugyanez a folyamat volt megfigyelhető a kétoldalú kapcsolatok terén is, melynek keretén belül a kapcsolatok újrafelvétele elvezetett a magyar politikai vezetés és a csehszlovák külügyminiszter, Bene¹ közötti második kétoldalú találkozóhoz.

1921 áprilisa a csehszlovák–magyar kapcsolatok terén tehát Károly Magyarországra érkezése körüli események visszhangjának jegyében telt. Ezt az időszakot Csehszlovákia arra próbálta kihasználni, hogy Magyarország körül létrehozzon egy szerződésrendszert, amely sikeresen megakadályozhatná Károly excsászár esetleges következő kalandos próbálkozását, illetve megnehezítene mindenféle, a Habsburgok magyarországi restaurációja irányában tett lépéseit. Ugyanakkor a csehszlovák oldalon ez a kivárás, az új magyar kormány – ennek politikai ténykedésétől függött a kétoldalú tárgyalások folytatásának lehetősége – megfigyelésének időszaka is volt. Ami a csehszlovák–magyar tárgyalások folytatását, pontosabban újrakezdését illeti, magyar részről Gratz, a volt külügyminiszter már április 6-án, egy nappal Károly Magyarországról való elutazása után táviratilag kapcsolatba lépett a prágai magyar küldöttel, hogy az egyrészt tolmácsolja a csehszlovák külügyminiszternek a magyar fél Károly Magyarországra érkezése miatti intoleráns és kíméletlen csehszlovák reagálás felett érzett megdöbbenését, másrészt tudassa, hogy a magyar fél a megfelelő légkör kialakulása után hajlandó a kétoldalú tárgyalások folytatására. /28/ Azokban a napokban viszont, amikor Bene¹ nagy hévvel győzködte szövetségeseit, hogy közös diplomáciai jegyzékben tudassák Magyarországgal Habsburg Károly Magyarországra érkezésével kapcsolatos álláspontjukat, bármiféle, a kétoldalú kapcsolatok fenntartása irányában történő igyekezet – figyelembe véve a korábbi napok történéseit, illetve Bene¹ reagálását az eseményekre – csak egyoldalú gesztusnak számíthatott. Nem tudjuk, hogy a prágai magyar küldött tényleg szóba hozta-e a magyar fél hajlandóságát a tárgyalások folytatására, legalábbis erről a küldött Bene¹sel április 8-án folytatott találkozójának beszámolója nem tesz említést. /29/

A csehszlovák diplomáciai képviselő és Bánffy külügyminiszter áprilisi találkozója után még egy ideig nem indult meg újra a két ország közötti párbeszéd, pontosabban annak intenzitása messze elmaradt a restaurációs kísérlet előttitől. A kapcsolatok újrafelvétele de facto május 4-re datálható, amikor a prágai magyar küldött egy, a román nagykövetnél rendezett teán körülbelül egyhónapos szünet után ismét találkozott a csehszlovák külügyminiszterrel. /30/ A találkozás kötetlen körülményeiből következően Bene¹ és a magyar küldött természetesen csak nem hivatalos társalgást folytatott. /31/ A beszélgetés tartalmából viszont kitűnik, hogy a kétoldalú tárgyalások újrakezdésének kérdésében a csehszlovák felet – Bánffy külügyminiszter és a budapesti csehszlovák küldött közvetítésével – már az új magyar kormány is megszólította. A magyar küldött a Bene¹sel való beszélgetéséről szóló jelentésének bevezetőjében ugyanis megemlíti, hogy Bene¹ a magyar kormánynak a tárgyalások újrakezdését szorgalmazó felhívására csak azután szándékozott reagálni, miután beszélt a magyar kormány prágai képviselőjével. /32/ A kétoldalú kapcsolatok rendeződésére nyíló reális lehetőség bizonyítékaként Bene¹ megállapította, hogy tekintettel a helyzet lecsillapodására, a szakmai bizottságok elkezdhetik /33/, illetve folytathatják munkájukat, továbbá a magyar küldött kérdésére adott válaszában megerősítette, hogy ezzel párhuzamosan napirendre kerülhetnek a politikai kérdések is. Végül, bár a magyar küldött szerint kissé ingerülten, azt is megerősítette, hogy hajlandó tartani a brucki tárgyalás során tett ígéretét. /34/

Bár ezzel a csehszlovák fél is megtette Károly Magyarországra utazását követő időszak első, a kétoldalú tárgyalások felújítására tett közeledő lépését, azonban a királykérdés, illetve Habsburg-kérdés okozta feszültség még mindig meghatározó tényezőként szerepelt a két ország kapcsolataiban. Bene¹ egyidejűleg ugyanis azt is közölte a magyar küldöttel, hogy a kisantant országaival együtt egy demarsot készül átadni Magyarországnak, amelyben tudatják, hogy a Habsburgok restaurációjára tett következő kísérletre mint casus foderisre fognak tekinteni. A magyar diplomáciai képviselő azonban figyelmeztette Bene¹t, hogy ez a lépés csak tovább nehezítené a kétoldalú közeledés körülményeit. Bene¹ hasonló okokból támasztotta alá figyelmeztetését azzal kapcsolatban, hogy a magyar küldött nem zárta ki egy olyan országgyűlési határozat elfogadását, amely leszögezné, hogy a királykérdés Magyarország belügyének számít. /35/ A magyar küldött felvetésére Bene¹ továbbá azt válaszolta, hogy Romániának a kisantanthoz való csatlakozásával az ügyet megoldottnak tekinti. /36/

Mindeközben Szapáry gróf, a csehszlovák–magyar tárgyalások legfőbb, háttérben tevékenykedő közvetítője ismét magához ragadva a kezdeményezést, megpróbált nem hivatalos kapcsolatot teremteni a csehszlovák háttérpolitika szereplőivel, illetve Bene¹ külügyminiszterrel, egyelőre a szakmai bizottságok újraindításának céljából, de a prágai magyar küldöttel való beszélgetése és annak Bene¹sel folytatott beszélgetéséről szóló jelentésének hatására elállt tervétől. /37/ Hasonló lépések történtek a csehszlovák oldalon is, hiszen nagyjából ugyanebben az időben állt elő hasonló kezdeményezéssel Václav Bouèek, a csehszlovák fél legfontosabb nem hivatalos közvetítője. /38/ Május 10-én a csehszlovák oldalon a politikai színfalak mögött működő politikusok, konkrétan Scheue, megszólították Szapáryt, és tudatták vele, hogy a csehszlovák fél kész újrakezdeni a kétoldalú tárgyalásokat Magyarországgal. Erre a felhívásra Szapáry azonnal Prágába utazott, és kapcsolatba lépett a kancellárral, aki teára hívta őt május 13-ára, s egyben a következő napra megbeszélt neki egy találkozót Bene¹sel is. /39/

Május 13-án a prágai magyar küldött megkapta Bánffy külügyminiszter felhatalmazását, amely szerint Bene¹ és Tahy május 4-i beszélgetésére alapozva tudassa a csehszlovák kormánnyal, hogy Magyarország kész kiküldeni szakértőit a megbeszélt szakbizottságok munkájának megkezdéséhez /40/, illetve elkezdeni a külképviseletek teljes értékű követségekké alakításáról szóló tárgyalásokat. /41/ A magyar külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta azon meggyőződését, hogy a két ország között álló, a tárgyalások folytatását akadályozó politikai ellentétek „diplomáciai úton” /42/ elháríthatók. A két fél közötti legsúlyosabb probléma, a királykérdés tekintetében Bánffy biztosította Bene¹t, hogy „a hatalmon lévő magyar kormány követi az előző kormány Bruckban kifejtett, Teleki által megfogalmazott, a királykérdés megoldásának későbbre halasztását szorgalmazó álláspontját”. /43/

1921 májusa tehát a két fél közötti fokozatos kapcsolatfelvétel jegyében telt, amelynek célja elsősorban a Bruckban megbeszélt szakértői bizottságok újraindítása, majd a későbbiekben a magas szintű politikai képviselők kétoldalú tárgyalásának folytatása volt. Egyidejűleg a párizsi csehszlovák követ, Osuský szintén biztosította a magyar felet a csehszlovákok tárgyalási szándékáról, hangsúlyozva, hogy a csehszlovák kormány mindig is megegyezésre törekedett Magyarországgal, viszont a közelmúlt eseményeinek hatására kénytelen volt olyan álláspontra helyezkedni, amely kizárja a Bruckban elkezdődött tárgyalások folytatásának lehetőségét mindaddig, amíg Magyarországon a királykérdés nem talál egy, a Habsburgok restaurációjának lehetőségét kizáró megoldásra. /44/ A párizsi csehszlovák követ a franciaországi magyar képviseleti kirendeltségen keresztül ugyanakkor felajánlotta, hogy Bene¹ franciaországi és angliai útjának részét képező párizsi tartózkodása alatt elkezdődhetnének az „előkészítő beszélgetések” /45/, és megígérte, hogy ennek érdekében közbenjár kormányánál. Javaslatát a csehszlovák követ azzal az érvvel támasztotta alá, hogy „itt sokkal könnyebb lenne a tárgyalásokat titokban tartani, mint bárhol másutt”. /46/

További jelentős lépésként értékelhető Szapáry és Bouèek fentebb említett, május 13-i találkozója még akkor is, ha ezen a találkozón Szapáry jelentése alapján nem került szóba a bruckihoz hasonló kétoldalú tárgyalás lehetősége, de még csak a szakértői bizottságok újraindításának ügye sem. A Szapáry–Bouèek találkozónak a kétoldalú tárgyalások felújítását célzó kerettárgyalások bevezetőjeként inkább tájékoztató jellege volt. A találkozó legfontosabb témája természetesen a két országot leginkább megrázó esemény, Habsburg Károly első restaurációs kísérlete volt, melynek kapcsán elemezték Károly akciójának lehetséges hátterét, illetve Franciaország esetleges részvételének valószínűségét /47/, majd az eseménynek a kisantant országaira kifejtett hatását. /48/ Az utóbbi kapcsán Szapáry elismerte „Károly Magyarországról való távozásának pozitív hatását” /49/, másrészt viszont úgy vélekedett, hogy Magyarországon sokakban az a reakció, ahogy a környező országokban a restaurációs kísérletet a területi egységük fenyegetettségeként értékelték, s ez azt az elképzelést keltette, hogy a Habsburgok visszajövetele de facto Magyarország „területi megerősödéséhez” /50/ járulna hozzá. A kisantant országainak a tavaszi restaurációs kísérlet által kiváltott általános reakcióját Szapáry olyan gyerekek viselkedéséhez hasonlította, akik egy sötét helyiségben azért, hogy félelmüket elűzzék, hosszasan kiabálnak és szónokolnak. /51/ Szapáry továbbá a helyzet fegyveres megoldásával kapcsolatban – bár elismerte, hogy az Magyarország számára végzetes lehetett volna – kifejezte meggyőződését, hogy ezzel a megoldással Csehszlovákia egyedül maradna, mivel szavai szerint Jugoszlávia belpolitikai helyzete nem tenné lehetővé egy ilyen méretű konfliktusba való beavatkozást, ugyanúgy Románia – amely még mindig „Besszarábia miatt aggódik” /52/ – sem kapcsolódna be valószínűleg egy hasonló akcióba. /53/

Szapáry és Bouèek találkozójának befejező szakaszában a felek a területi engedmények lehetőségét boncolgatták a brucki találkozót megelőző tárgyalások hangnemében. /54/ A területi kérdés felvetése kapcsán Szapáry válaszolt Bouèek korábban feltett kérdésére, amelyben afelől érdeklődik, „mit lehetne azonban tenni, hogy a Habsburgok kérdése mint egy pallos mindig fejünk felett ne fityegjen”. /55/ Szapáry szerint a veszély, amelyet a Habsburgok restaurációja jelenthet, a Magyarország javára tett területi engedményekkel lenne csökkenthető /56/, mivel véleménye szerint a Habsburg-kérdés valójában területi kérdés. /57/ Ezzel a ponttal, illetve Bouèek bejelentésével, amelyben tudatja, hogy a megbeszélésről beszámol Masaryk elnöknek is /58/, az első informális találkozó befejeződött, alapot nyújtva a további kétoldalú kapcsolatokhoz, amelyek fokozatosan a viszonyok ismételt normalizálásához vezettek – legalábbis a kölcsönös párbeszéd terén.

A közeledési folyamat igazán mérvadó eseményének viszont Szapáry és Bene¹ május 14-i találkozója számított. A csehszlovák külügyminiszter Szapáryt és nejét ebédre invitálta /59/, ahol – ahogy az Szapárynak a magyar külügyminiszterhez küldött beszámolójából kitűnik /60/ – a baráti és oldott hangulatú társalgás során a felek immár véglegesen biztosíthatták egymást a csehszlovák–magyar tárgyalásoknak mind a bizottsági, mind a miniszteri szintű tárgyalások folytatásának szándékáról. Az informális találkozók keretén belül első alkalommal hangzottak el konkrét tények a Bruckban megbeszélt szakértői bizottságok, illetve az esetleges további politikai tárgyalások részleteivel kapcsolatban, amelynek során Bene¹ arról érdeklődött, kik lennének annak magyar résztvevői. /61/ Szapáry válaszában elmondta, hogy a magyar fél a második találkozóra is Teleki grófot, immár exminiszterelnököt és Gratzot, exkülügyminisztert szeretné kiküldeni. Ezzel Szapáryn keresztül a magyar fél megerősítette a budapesti csehszlovák küldött tájékoztatását, amely Gratz volt külügyminiszternek a csehszlovák–magyar tárgyalásokon való lehetséges részvételét jelezte. Ugyanakkor Bene¹ Teleki esetleges részvételét – rámutatva annak a Habsburg-kérdésben tanúsított egészséges álláspontjára – üdvözölte, Gratz esetében – valószínűleg a magyarországi csehszlovák küldött Gratz legitimista beszédeiről szóló jelentéseinek hatására – kétségeinek adott hangot, és ezzel a verzióval kapcsolatban tartózkodó álláspontra helyezkedett. Szapáry ugyanakkor megnyugtatta Bene¹t, hogy a magyar fél nem ragaszkodik kimondottan Gratz részvételéhez. /62/ A szakmai bizottságok tevékenységének megkezdésével kapcsolatban Bene¹ előzetes terminusként május 15-ét /63/, helyszínként pedig előzetesen, a márciusi találkozón megbeszéltekkel ellentétben, ismét Bruckot ajánlotta. /64/ A miniszteri szintű találkozót illetőleg egyben Bene¹ figyelmeztette Szapáry révén a magyar tárgyalópartnert, hogy nincs újabb mondanivalója a magyar fél számára, a brucki találkozón már mindent elmondott /65/, ennek ellenére kifejezte hajlandóságát partnerei kedvében járni, és újra tárgyalóasztalhoz ülni velük. /66/ A második kétoldalú tárgyalások időpontját és helyszínét illetően végül Bene¹ és Szapáry előzetesen megegyeztek, hogy a második kétoldalú találkozót június 25-én tartják meg, éspedig Csehszlovákia területén, Karlovy Varyban (Karlsbadban). /67/

Szapáry és Bene¹ beszélgetésének második felében a területi kérdés került előtérbe, pontosabban annak Bene¹ által a brucki találkozón vázolt javaslata. Szapáry a kérdéssel kapcsolatban ismét hangsúlyozta, hogy Magyarország részéről kizárt bármiféle megegyezés lehetősége, amíg a csehszlovák fél nem biztosít területi engedményeket, és rámutatott a még inkább elmélyült Csehszlovákia-ellenes közhangulatra, amelyet a csehszlovák diplomáciának a húsvéti eseményekre adott túlzott reakciója váltott ki. Erre Bene¹ válaszában Szapáryn keresztül felszólította a magyar felet, hogy bízzon a Bruckban tett ígéretében, és megjegyezte, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy bármilyen messzemenő politikai egyezményt vigyen keresztül. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a kiindulási pozíciók a csehszlovák oldalon is megromlottak. Szapáry elismerve a közelmúlt eseményeinek hatására bekövetkezett kölcsönös megítélés további romlását, felrótta Bene¹nek, hogy nem tartja magát ígéretéhez, miszerint Csehszlovákiában a csehszlovák–magyar kapcsolatok kérdését mind a nyilvánosság, mind a politikai élet terén szélesebb körű politikai egyezmények irányába tereli, továbbá rámutatatott a Habsburg-veszély elmúlásának lehetőségére – bizonyos területi engedmények biztosítása esetén –, illetve figyelmeztette a csehszlovák külügyminisztert, hogy a Habsburg-restauráció esélyének bármilyen úton való csökkentése csakis az ő kezében van. Bene¹ erre ismételten a magyar fél türelmét kérte, és felszólította, hogy bízzon adott szavában. /68/

A hagyományos, területi kérdés körüli vita ellenére, amelynek megoldását a magyar fél nem tette a kétoldalú tárgyalások újrakezdésének feltételévé, Szapáry és a csehszlovák külügyminiszter találkozója az 1920 végén, a kölcsönös párbeszéd jegyében elkezdődött csehszlovák–magyar kapcsolatok második szakaszának fordulópontjává vált. Május 14-től datálhatóak a megszakadt tárgyalások újrakezdésével kapcsolatos konkrét megbeszélések, pontosabban azok második szakasza, amelyek már a tényleges szervezési teendőkkel foglalkoztak – nemcsak a szakmai bizottságok, hanem már a miniszteri találkozó előkészítésével is. Szapáry és Bene¹ nem hivatalos találkozójával ugyanakkor befejeződtek az első miniszteri szintű találkozó előkészítésével ellentétben csak fél hónapig tartó puhatolódzó jellegű megbeszélések, amelyek során a felek kölcsönösen meggyőződhettek az Ausztriában elkezdett tárgyalások folytatásának szándékáról.

A Szapáry–Bene¹ találkozót immár a prágai magyar küldött külügyminiszteri felhatalmazása követte, amely szerint a küldött hivatalosan is tudatta Bene¹sel, hogy a magyar kormány nyolc-kilenc napon belül kész a négy megalakított szakértői bizottság keretén belül elkezdeni a tárgyalásokat. /69/ A magyar fél továbbá elvetette a prágai csehszlovák követnek a Párizsban tartandó megbeszéléssel kapcsolatos javaslatát arra hivatkozva, hogy a tárgyalások alatt felmerülő politikai jellegű kérdések a prágai magyar küldött közvetítésével Prágában is megoldhatók. /70/

Az a tény, hogy a részletek megbeszélésével egyenesen a prágai magyar küldöttet bízták meg – tehát hogy a csehszlovák–magyar tárgyalások előkészítése hivatalos, diplomáciai úton zajlott –, arról árulkodik, hogy a csehszlovák–magyar kapcsolatok terén – ahhoz az állapothoz képest, amelyet az alig másfél hónappal azelőtt lejátszódott húsvéti magyarországi események eredményeztek – jelentős javulás állt be. Amíg az első kétoldalú találkozó előkészítése mindkét oldalon a legszigorúbb óvintézkedések és a legnagyobb titoktartás mellett folyt nemcsak a nyilvánosság, hanem a politikai körök irányában is, ezúttal a felek már nem tartottak annyira az események lehetséges negatív visszhangjától. Ebben természetesen nagy szerepet játszott az a tény, hogy mindkét fél a közelmúltban már tapasztalhatta egy hasonló fait accompli következményeit, illetve annak a közvéleményre gyakorolt hatását.

Az első konkrét, a csehszlovák–magyar tárgyalások elkezdésével, illetve folytatásával kapcsolatos javaslatok közvetlenül a puhatolózó tárgyalások után jelentek meg. Május 16-án a prágai magyar küldött tudatta Bánffyval a Bene¹–Szapáry találkozón elhangzott javaslatot, amelyben Bene¹ a Bruckban megtárgyalt intenciók alapján a szakértői bizottsági szintű tárgyalások elkezdésére a május 25-i dátumot ajánlotta fel. A bizottságok üléseinek elkezdésével kapcsolatos konkrét dátum mellett a magyar küldöttség és a magyar külügyminisztérium levelezésében először jelenik meg közvetlenül a következő kétoldalú, miniszteri szintű tárgyalás megrendezésének lehetősége, melynek kapcsán a magyar diplomáciai képviselő tolmácsolta Bene¹ Szapáryval folytatott beszélgetésén felvetett ajánlatát, amely szerint a találkozót június 15-én Karlovy Varyban tartanák. /71/ A magyar küldött ugyanakkor összefüggést vélt felfedezni a Bene¹ által javasolt két, a szakértői bizottságok, illetve a miniszteri szintű találkozó kezdésének időpontja közötti meglehetősen hosszú idő és Bene¹ május végére tervezett párizsi és londoni útja között, és azon gyanakvásának adott hangot, hogy Bene¹ még a miniszteri szintű találkozó előtt, külföldi útja során tudatosan próbálja majd a csehszlovák fél pozícióit erősíteni mind politikai, mind gazdasági téren. Ezzel kapcsolatban a magyar küldött kéréssel fordult a magyar külügyminiszterhez, rámutatva a bizottsági és miniszteri szintű tárgyalások kezdéseként ajánlott két dátum közötti nagy időeltérésből fakadó, a magyar fél számára hátrányos következményekre, hogy Szapáry személyes beszámolója előtt ne hozzon döntést a csehszlovák–magyar tárgyalások Bene¹ által javasolt kezdésének ügyében. /72/

Annak ellenére, hogy a felek néhány hét elteltével már a bizottsági, sőt a miniszteri szintű tárgyalások lehetséges időpontjairól beszéltek, a magyar fél – azon belül a csehszlovákiai magyar küldött, illetve a tárgyalások körüli szervezkedés legfőbb mozgatója, a magyar háttérpolitika kimagasló személyisége, Szapáry gróf – nem volt azon a véleményen, hogy a tárgyalások minél előbb elkezdődjenek /73/ Ennek természetesen politikai okai voltak, amelyről a magyar küldött – Bene¹nek a helyszínnel és az időponttal kapcsolatos ajánlatáról tudósító távirata után küldött meglehetősen terjedelmes – jelentése árulkodik. /74/ A jelentésben a magyar diplomáciai képviselő figyelmezteti a magyar felet a csehszlovák fél a brucki tárgyalás körülményeihez képest előnyösebb tárgyalási pozíciójára, és hangsúlyozza, hogy a helyzetet alaposan mérlegelve csak akkor lenne szabad tárgyalásokba bocsátkozni, amikor a csehszlovák fél teljesen tudatában lesz annak, hogy sikeres megegyezésre gazdasági téren csak akkor kerülhet sor, ha a politikai, illetve a területi kérdések is megoldódnak. A magyar küldött ezért figyelmeztetett, hogy e garancia nélkül nem lenne előnyös beleegyezni a tárgyalások elkezdésébe. /75/ A magyar diplomáciai képviselő jelentésében továbbá általános kétségeit juttatja kifejezésre Bene¹ Magyarország irányában folytatott külpolitikájának őszinteségével kapcsolatban, miközben rámutat Masaryk teljesen ellentétes hozzáállására, aki – a küldött szavai szerint – hajlandó lenne egy „méltányos és tartós” /76/ egyezmény elfogadására, még bizonyos területi engedmények árán is. /77/ Bene¹ politikáját a magyar küldött szerint még mindig a „győzelem mámora” /78/ hatja át, ez befolyásolja tetteit, és ennek hatására törekszik Magyarország politikai súlyának minimumra való csökkentésére. /79/ A küldött továbbá figyelmeztetett Bene¹ taktizáló politikájára, amelynek déli szomszédja iránti barátságos vagy éppen ellenséges hozzáállása a küldött szerint mindig az aktuális helyzet függvényében, annak minden rezdülésére reagálva változik, és amely a kétoldalú kapcsolatokban is tükröződik. /80/ Ezzel kapcsolatban a küldött felhívta a figyelmet Bene¹ állítólagos, hozzá intézett szavaira, amely szerint ha már egyszer a Magyarországgal való egyezség megkötésére kényszerült, azt azzal a tudattal teszi, hogy „holnaptól nem lesz szükség engedmények biztosítására”. /81/

A fentebb említett, az előző magyar kormány által is vallott alapelvvel kapcsolatban – hogy tudniillik „Csehszlovákiával nem kezd széles körű politikai és gazdasági tárgyalásokat, amíg nincs garancia a területi engedmények biztosítására” /82/ – a magyar küldött hangsúlyozta, hogy a márciusi tárgyalások folytatása előtt Bene¹től egy, Masaryk által is megerősített írásos garancia /83/ „bármilyen formájának” /84/ beszerzésére kell törekedni, amelyben a cseh fél kötelezi magát a területi korrekciók biztosítására. /85/ A küldött rámutatott a csehszlovák fél „nagyon rossz gazdasági és pénzügyi helyzete” /86/ miatti esetleges engedékenységére a tárgyalások során, és figyelmeztetett a gazdasági és politikai kérdések minél szorosabbra való összekapcsolásának szükségességére, mivel a küldött szerint azok különválasztása azt eredményezné, hogy csak gazdasági kérdésekben születne megegyezés, ami önmagában csak Csehszlovákia gazdasági és politikai konszolidációjához vezetne. /87/ Emiatt a küldött ismételten felhívta a magyar külügyminisztert a bizottsági szintű tárgyalások megkezdésének későbbi, Bene¹ párizsi és angliai útjáról való hazatérése utáni időpontra való halasztásának lehetőségére, hogy a bizottsági munka párhuzamosan a miniszteri szintű tárgyalásokkal kezdődhessen. A magyar küldött ugyanakkor azt ajánlotta, hogy ha a tárgyalások mégis a politikai feltételeket garantáló biztosíték nélkül kezdődnének, azok témaköreit a minimumra kell csökkenteni, és csak azokról a kérdésekről kell tárgyalni, amelyek a magyar fél számára is létfontosságúak. /88/

A prágai magyar küldött fent taglalt jelentése viszont nem jelentette azt, hogy a magyar kormány vonakodott volna újra tárgyalásokat kezdeni Csehszlovákiával, hiszen ezt elsőként kezdeményezte még áprilisban, amikor a csehszlovák diplomácia a kizárólag Magyarország ellen szerveződő kisantant létrehozásán dolgozott, tehát amikor a csehszlovák oldalon még messze nem volt megfelelő politikai háttér a márciusban elkezdődött kétoldalú tárgyalások folytatására, illetve újrakezdésére. Mindezek ellenére a magyar diplomácia, a tárgyalások újraindítása érdekében rögtön a Károly Magyarországra érkezése körüli botrány után a kapcsolatok újrafelvételére törekedett, sőt ezen belül az első lépést még az előző kormány tette meg közvetlenül azt követően, hogy Károly április 6-án Szombathelyről visszautazott Svájcba. Az a tény, hogy Magyarország még április folyamán sem szűnt meg hangsúlyozni – ekkor a két ország között rendívül fagyos viszony uralkodott – tárgyalási szándékát, egyértelműen arról tanúskodik, hogy a magyar fél készen állt arra, hogy – amint az csehszlovák részről is lehetővé válik, tehát amikor lecsillapodnak Károly restaurációs kísérlete keltette kedélyek – folytassa a kétoldalú tárgyalásokat. Ugyanakkor a tények nem mutatnak a magyar oldalon olyan stratégia meglétére, amely a szakértői, illetve miniszteri szintű tárgyalások időpontjainak összehangolásában nyilvánult volna meg, esetleg azok kezdési időpontjainak különbözőségében vagy éppen azonosságában vélt volna politikai tőkét felfedezni.

A magyar félnek a fentiekben tárgyalt következetes igyekezete, hogy – akár a bizottsági, akár a miniszteri szintű tárgyalások folytatásának céljával – még a csehszlovákiai, Károly-incidenssel kapcsolatos reakció ellenére is újraindítsa a két ország közötti egészséges párbeszédet, arra enged következtetni, hogy a csehszlovákiai magyar küldött jelentése és Szapáry hasonló hangvételű beszámolója, amely a kétoldalú tárgyalások azzal a céllal történő elhalasztását javasolja, hogy Csehszlovákiától politikai garanciát szerezzenek, nem teljesen fedik a magyar kormány hivatalos álláspontját még annak ellenére sem, hogy – mint azt a fentiekből láthattuk – a gazdasági egyezmények politikai kérdések megtárgyalásának feltételéhez való kötése nem volt idegen a hivatalos kormánypolitika számára sem. Ugyanakkor a magyar diplomácia is nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy a kétoldalú párbeszédet feltételek nélkül is folytatniuk kell, mivel csakis a probléma aktív megközelítése oldhatta fel a helyzetet, illetve hozhatott valamiféle, nemcsak gazdasági, de esetleg politikai jellegű előrelépést is. Mindenesetre a politika aktív alkotói – akik lépéseiket nemcsak a belpolitikai, de a külpolitikai helyzettel is megpróbálták összhangba hozni, és bár ezáltal lépéseik sokszor egyáltalán nem illeszkedtek az ország egyik vagy másik politikai köre által deklarált irányvonalhoz – döntéseiket mégis kénytelenek voltak e szélesebb kontextus figyelembevételével meghozni. A diplomáciai képviseletek fent említett bizalmatlan hozzáállása nyilván nemcsak az akkori állapot eredményeképpen született, arra az érintett országok magalakulásuktól számított bonyolult, sokszor még hivatalos szinten is ellenségeskedésekkel teli időszaka is rányomta bélyegét, amely 1921-ben immár három éve húzódott. E körülmény tudatában a diplomáciai képviselők – mint a történések legközvetlenebb szemtanúinak – szkepticizmusa és előítéletekkel terhelt hozzáállása érthetővé válik, hiszen olyan személyekről van szó – esetünkben a prágai magyar küldöttről, illetve a magyar háttérpolitika személyiségéről, Szapáry grófról –, akik sokkal szorosabb, gyakoribb és közvetlenebb kapcsolatban voltak a másik fél politikai képviseletével, mint bárki más a politikai vezetés tagjai közül. Az ő rálátásukat a tárgyaló fél gondolkodására és szándékaira tehát nagyban szélesítette a találkozások gyakorisága és nem hivatalos volta. A szkeptikus, előítéletekkel terhelt hozzáállás természetesen megtalálható volt a magyarországi csehszlovák képviseletnél is.

Mindenesetre – a fent említett figyelmeztetés ellenére – Bánffy külügyminiszter május 22-én felkérte a prágai magyar küldöttet, hogy „Szapáryval folytatott beszélgetése alapján” /89/ tudassa Bene¹sel, a magyar fél kész május 30-án Prágában elkezdeni a jogi-politikai bizottság munkáját. /90/ A többi szakértői bizottság munkájának elkezdésével kapcsolatban Bánffy azoknak néhány nappal való elhalasztását javasolta, mivel a magyar fél még nem állította össze a szükséges anyagokat. Arra az esetre, ha Bene¹ fontosnak tartaná, hogy mind a négy bizottság egyszerre kezdje meg tevékenységét, Bánffy szerint a jogi bizottság tagjai – a fent említett technikai problémák miatt – néhány nappal később érkezhetnének a többi bizottsággal együtt. /91/ A miniszteri szintű találkozó időpontjával és helyszínével kapcsolatban Bánffy elfogadta a Bene¹ által javasolt június 15-ét és a találkozó helyszíneként Karlovy Varyt. /92/

Felmerülhetne bennünk a gyanú, hogy az egyes bizottságok munkájának különböző kezdési időpontjára vonatkozó javaslatot a magyar küldött jelentése vagy a tartalmilag valószínűleg nagyon hasonló Szapáry-beszámoló, esetleg valamilyen, a fentiekkel semmilyen kapcsolatban nem álló, csak a kérdést hasonló szkepticizmussal megközelítő hivatalos kormánypolitikai elgondolás eredményezte, amely a politikai bizottság munkájának kezdési időpontját a többi bizottságétól való elkülönítésével valamiféle politikai célokat követett. Arról, hogy e mögött ténylegesen csak technikai problémák álltak, Bánffy jelentése tanúskodik, amelyben a magyar küldött fentebb taglalt javaslataira reagált. A küldött javaslatai egyébként a magyar fél kezdési időpontokkal kapcsolatos utasításainak átadása után jelentek meg. Bánffy a prágai magyar küldöttnek adott válaszában azt írja ugyan, hogy „teljesen egyetért nézeteivel” /93/, viszont a külügyminiszter ezen szavai a magyar küldött jelentésében foglalt észrevételek és mérlegelések csak egy részére vonatkoznak. Bánffy a küldöttel egyetértésben úgy fogalmazott, hogy Bene¹ Magyarországgal kapcsolatos szándékai „messze nem barátságosak” /94/, ezenkívül a küldötthöz hasonlóan úgy vélekedik, hogy a csehszlovák külügyminiszter a kétoldalú tárgyalások során a magyar felet, ha egy módja van rá, félre fogja vezetni. /95/ Ugyanakkor a magyar küldöttet megnyugtatta, hogy Magyarország a tárgyalásokat természetesen megpróbálja saját érdekeinek elérése irányába terelni. /96/ Bánffy csatlakozott a küldött véleményéhez a kétoldalú tárgyalások Magyarország számára nyújtandó előnyeinek garanciájával kapcsolatban is, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a csehszlovák féltől, pontosabban Bene¹től a területi engedményekkel kapcsolatban Masaryk által is megerősített kötelezettségvállalási nyilatkozatot kérnek, amely főként a következő miniszteri szintű találkozó szempontjából lesz fontos. /97/ Ez a lehetőség viszont a későbbiekben már nem merült fel egyetlen, a tárgyalások újrakezdésével foglalkozó okiratban sem, s ebből arra következtethetünk, hogy a tárgyalások elkezdését a magyar fél nem kötötte ehhez a feltételhez. Végül is a szélesebb körű politikai egyezmények lehetőségét úgyis csak maga a miniszteri szintű találkozó mutathatta meg, melynek akadályozása az ügy szempontjából nem jelenthetett előrelépést.

Bánffy ugyanakkor teljesen eltérően vélekedett a küldött által a magyar fél szempontjából előnytelennek tartott, a bizottsági szintű tárgyalásoknak Bene¹ külföldi útjáról való hazaérkezése előtti kezdési időpontját illetőleg. Ezen a ponton már nyomon követhető a fent említett államérdekek összehangolása nemcsak a közvetlen bel-, illetve külpolitikai történésekkel, hanem Magyarország szélesebb kontextusban értendő nemzetközi pozíciójának alakításával. Bánffy ugyanis „nagy fontosságot” /98/ tulajdonított Franciaország érdekeltségének, amely figyelemmel követte a tárgyalások újrakezdésének folyamatát. Rámutatott annak veszélyére, hogy a tárgyalások újrakezdése körülüli akadékoskodás arra ösztönözheti Bene¹t, hogy Párizsban, illetve Londonban kihasználja befolyását Magyarország ellen. /99/ Ugyanakkor Bánffy azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a bizottságok működésének kezdési időpontja úgyis későbbre, közvetlenül a Karlovy Vary-i miniszteri szintű találkozó előtti időre tolódik el. /100/ A magyar fél számolt Bene¹ külföldi útja során folytatott, állításaival ellentétes igyekezetével, függetlenül attól, hogy a magyar fél ellenzi-e a bizottsági szintű tárgyalások mihamarabbi elkezdését, illetve azoknak a miniszteri szintű tárgyalások kezdési időpontjától való elválasztását. A magyar fél azonban nem számított Bene¹ Magyarország lejáratását célzó igyekezetére, éppen ellenkezőleg – feltételezték, hogy a kétoldalú tárgyalások előkészületeit, illetve a háttérben zajló előkészítő tárgyalások állását Bene¹ a valóságosnál kedvezőbb színben fogja feltüntetni. A magyar külügyminiszter emiatt figyelmeztette a párizsi magyar diplomáciai képviselőt, hogy számolni kell Bene¹ olyan irányú kijelentésével, amely – azért, hogy Csehszlovákia hitelhez juthasson – garantáltnak állítja be a Csehszlovákia és Magyarország közötti egyezmény megkötését. /101/ Ezzel kapcsolatban Bánffy felkérte a franciaországi magyar diplomáciai képviselőt, hogy adja a „kompetens körök” /102/ tudtára, miszerint mindkét félnek a kétoldalú tárgyalások folytatásával kapcsolatos egyöntetű véleménye ellenére a megegyezés lehetősége még egyáltalán nem merült fel az előkészítő megbeszélések során. /103/

A szakértői bizottságok munkájának kezdési időpontjával kapcsolatos magyar javaslatra Bene¹ még elutazása előtt pozitív, ellenvetések nélküli választ adott. /104/ Ezzel a csehszlovák fél elfogadta a Magyarország által javasolt helyszíneket és időpontokat, amely szerint a jogi bizottság Prágában május 30-án, a többi szakértői bizottság pedig néhány nappal később Prágában, illetve Budapesten kezdené meg munkáját. Bene¹ a bizottsági tagok helyszínre utazására való tekintettel azt kérte, hogy a tagok három nappal a kezdés előtt kapják kézhez az őket érintő információkat. /105/ A csehszlovák külügyminiszter továbbá ismételten megerősítette a miniszteri szintű találkozó helyszínét és időpontját, és közölte, hogy abban az esetben, ha külföldi útjáról két-három nappal később érkezne meg, erről időben tájékoztatják a magyar felet. /106/

Csehszlovákiának és Magyarországnak tehát nem egészen egy hónapon belül sikerült nemcsak az egymás közti egészséges párbeszédet újraéleszteni, hanem valójában mindenféle különleges nehézség nélkül elindítani a Bruckban létrehozott négy szakértői bizottság munkáját, amelynek tényleges kezdési időpontjáig már csak néhány nap volt hátra. A szóban forgó három májusi hét alatt szintén sikerült aránylag problémamentesen megegyezni a második kétoldalú, miniszteri szintű találkozó megvalósításában, amelynek megtartása, a bizottsági szintű tárgyalásokhoz hasonlóan, már csak néhány szervezési kérdés megbeszélésén múlott.

A csehszlovák–magyar tárgyalások felújításának előkészítése folyamán sor került egy újabb, a fagyos viszony normalizációját elősegítő eseményre, amelyről a kétoldalú kapcsolatok komplex képének vázolása érdekében még a Mariánské Láznì-i találkozó taglalása előtt fontos szólni. A szóban forgó, jószomszédi kapcsolatok további kiépítését elősegítő esemény a budapesti csehszlovák diplomáciai képviselő Horthynál tett első látogatása volt. Egy állam legfelsőbb politikai képviselete vagy az államfő és az adott államban működő, egy másik ország külképviselete közötti kapcsolatokat ugyanis jogosan tekinthetjük a két ország viszonyát pontosan jelző mutatónak.

Az a tény, hogy a csehszlovák küldött nem tette tiszteletét Magyarország – bár kormányzóként csak átmeneti „mandátummal” rendelkező – vezetőjénél, nyilvánvalóan a két ország rossz kapcsolataira utalt, amelyek közép-európai viszonylatban a legfagyosabbnak számítottak még annak ellenére is, hogy a két ország a kétoldalú gazdasági és politikai tárgyalások útjára lépett, bár ez utóbbi inkább a politikai színfalak mögött, nem hivatalos jelleggel történt. Az ellenséges csehszlovák–magyar viszony hátterében nemcsak a Csehszlovákia számára előnyös területi változások álltak, amelyek valójában Magyarország összes szomszédjához fűződő kapcsolatát meghatározták, sőt az elvesztett területek nagyságát tekintve – Erdély esetében – a Romániához fűződő kapcsolat terén még nagyobb hangsúlyt kaphattak. A két ország politikai rendszerének különbözősége mellett, amelyet viszont nemcsak a magyarországi monarchikus államrendszer határozott meg, hiszen Csehszlovákia legközelebbi szövetségesei – Jugoszlávia és Románia – esetében ez nem akadályozta az együttműködést, Csehszlovákia és Magyarország kapcsolatának legmeghatározóbb tényezője a csehszlovák politikai vezetés részt vállalása a háború utáni győztesek által a vesztes Magyarország ellen folytatott könyörtelen politikájában, amely nagyban meghatározta Magyarországnak az új békerendszeren belüli külpolitikai pozícióját, és via facti belpolitikai és gazdasági fejlődését is. A kölcsönös ellenszenv ápolásához jelentősen hozzájárult a csehszlovák diplomácia magyarellenes politikájának a közép-európai térség viszonylagos konszolidációja utáni folytatása is. A budapesti csehszlovák küldött Magyarország kormányzóját ignoráló magatartása még hangsúlyosabbá válik annak fényében, hogy az összes diplomáciai képviselet, beleértve a Csehszlovákiával szövetséges államok – Jugoszlávia és Románia – magyarországi küldötteit, már látogatásukat tették Horthynál, illetve folyamatos kapcsolatban voltak vele. /107/ A budapesti csehszlovák küldött Horthynál tett 1921 májusi látogatását végül is a pillanatnyi helyzet kényszerítette ki, amikor a csehszlovák képviselet meghívást kapott május 27-re a Duna Bizottság ünnepélyes beiktatására, ahová Horthy is hivatalos volt. /108/ Ilyen körülmények között a csehszlovák küldött, hogy elkerülje a kényelmetlen helyzetet, kénytelen volt a kormányzó meglátogatásához engedélyt kérni. /109/ Érdekes módon, miután a látogatás közvetlen oka elmaradt /110/, a csehszlovák küldött mégis meglátogatta a kormányzót.

Május 27-én tehát a csehszlovák diplomáciai képviselő, a csehszlovák diplomáciai képviselet tagjai, konkrétan a követségi tanácsos /111/ és a katonai attasé /112/ kíséretében első alkalommal tettek látogatását Horthy kormányzónál. /113/ A félórás, természetesen csak protokolláris jellegű látogatás során mindkét fél hangsúlyozta a két ország közötti viszony rendezésének szükségességét. A csehszlovák küldött biztosította a kormányzót „a csehszlovák kormány Magyarország irányában tanúsított baráti szándékairól” /114/, miközben Magyarország számára belpolitikai és gazdasági konszolidációt, illetve „mind politikai, mind gazdasági okokból a lehető legbarátibb jószomszédi kapcsolatokat” /115/ kívánt. Horthy válaszában a két ország közötti „elviselhető viszony” /116/ kialakítását célzó igyekezet kapcsán megjegyezte, hogy „a hamarosan elkezdődő tárgyalásoktól komoly előrelépést remél”. /117/ A látogatást összefoglaló jelentésében a csehszlovák diplomáciai képviselő úgy látta, hogy Horthy örült a látogatásnak, a csehszlovák diplomáciai misszió tagjaival „nyíltszívűen, mint régi ismerősökkel beszélt” /118/, miközben a szokásos diplomáciai frázisok mellett „átérzéssel beszélt politikai és magánjellegű dolgokról”. /119/

A csehszlovák diplomáciai képviselő Horthynál tett látogatása 1921-ben ismét megszüntetett egyet a Csehszlovákiát és Magyarországot egymástól elválasztó korlátok közül. A Magyarország kormányzójával való bárminemű találkozás tudatos elkerülése a csehszlovák külképviselet részéről ugyanis túlzás nélkül tekinthető a teljes értékű diplomáciai kapcsolatok akadályának. A párbeszédnek kormánytagokra, azon belül is a külügyminiszterre való leszűkítése – akihez a csehszlovák képviselet leggyakrabban fordult – nemcsak mindenféle tiltakozás politikai súlyát csökkentette, még ha csak formális szempontból is, hanem általában a csehszlovák fél politikai tapintatlanságáról árulkodott, amely bizonyára nem járult hozzá a két fél közötti feszült légkör enyhítéséhez. Ugyanakkor a magyarországi csehszlovák diplomácia mozgástere – más országok diplomáciai képviseletével összehasonlítva – időnként rendkívüli módon beszűkült, például a Károly restaurációs kísérletét követő időszakban, amikor Csehszlovákia fontos, a restaurációs kísérlettel kapcsolatos magyarországi lépései, a magyar külügyminiszter, illetve a miniszterelnök hiányában csak egy külügyminisztériumi osztályvezetőn keresztül intéződhettek, akit viszont a csehszlovák képviselet a legnagyobb fenntartásokkal kezelt, és a legkevésbé sem bírta annak bizalmát. /120/ A kormányzóval való kapcsolattartás elutasítása továbbá kedvezőtlenül befolyásolta a csehszlovák képviseleti szerv tájékozottságát a magyar fél lépései és szándékai felől, amely ismét csak az excsászár Magyarországra utazása körüli események során vált leginkább meghatározóvá.

Bene¹ külföldi tartózkodása alatt tehát folytatódtak a Bruckban megbeszélt négy szakértői bizottság munkájának elindításával kapcsolatos szervezési előkészületek. A megegyezés szerint elsőként, ötnapos késéssel, június 4-én Prágában a politikai-jogi bizottság kezdte meg ülését, amelyet a gazdasági bizottság ülése követett. /121/ A bizottság első tárgyalási pontja, a magyar delegáció, illetve a magyar külügyminisztérium kezdeményezésére a Bruckban előzetesen megtárgyaltakra hivatkozva az amnesztia kérdése volt. /122/ A csehszlovák oldalon tapasztalható, a magyar delegáció kérésével kapcsolatos tanácstalanság – ez végül is a Londonban tartózkodó Bene¹től való instrukciók kikéréséhez vezetett /123/ – pontosan illusztrálja a Bruckban megtárgyaltak nem hivatalos, háttérpolitikai jellegét, és egyben még a kompetens körökben is tapasztalható teljes tájékozatlanságot a már megtárgyalt pontokkal kapcsolatban. Az említett kérdés a brucki találkozón kevés figyelmet kapott pontjai közé tartozott, ennek eredményeképp a csehszlovák delegáció a tárgyalás lehetséges irányait figyelmen kívül hagyva felkészületlenül ült tárgyalóasztalhoz. Bene¹ válaszában megerősítette, hogy Bruckban valóban tárgyaltak a kölcsönös, csehszlovák állampolgárok magyarországi és magyar állampolgárok csehszlovákiai amnesztiájáról, és abban is megegyeztek, hogy a szabadon bocsátás körülményeit minden egyes esetben külön kell megtárgyalni és elbírálni. /124/ Bene¹ – bár a bizottság szlovák tagjainak ellenében /125/ – megerősítette a csehszlovák fél hajlandóságát az amnesztiával kapcsolatos kérdésekről szóló tárgyalásra. /126/ A csehszlovák külügyminiszter helyettesének Bene¹hez küldött táviratában a jogi bizottság munkáját általánosságban „korrekt”, de „feszült” tárgyalásként jellemezi. /127/ Az arra utaló megjegyzése, hogy a magyar fél még nem vetette fel a területi kérdést, arról árulkodik, hogy a csehszlovák fél tartott annak bizottsági szinten való felvetésétől. A jogi bizottság tárgyalását megnyitó első fontos pont tehát a magyar delegáció kezdeményezésére a másik országban internált állampolgárok kölcsönös amnesztiája volt. /128/ Mindenesetre, az addig figyelmen kívül hagyott kérdések megoldásának gyakorlati jellege ellenére, a jogi-politikai bizottság munkája, ahogy azt a csehszlovák külügyminisztérium későbbi jelentése mutatja, egyáltalán nem volt zökkenőmentes. /129/

A jogi-politikai bizottság első ülése, illetve az első tárgyalási pont kapcsán érdekes megfigyelni azt a körültekintést, ahogy a csehszlovák fél előbb mindig utánajárt annak, hogy szövetségesei milyen politikai irányvonalat követnek az adott kérdést illetőleg. Az általános amnesztiával kapcsolatos magyar követelés esetében a csehszlovák külügyminisztérium azonnal kéréssel fordult a bukaresti és belgrádi képviseletéhez, hogy tudják meg, mi lenne az érintett államok reakciója, ha Magyarország a kérdéssel kapcsolatban őket is megkeresné. /130/ A csehszlovák külügyminisztérium említett lépései azt bizonyítják, hogy a Magyarországgal szomszédos államok ténylegesen arra törekedtek, hogy az általánosabb jellegű kérdéseket, amelyek valamilyen módon mindnyájukat érintették, vagy ha a kérdés nem összehangolt megoldása valamelyiket a szövetségesek közül hátrányos helyzetbe hozta volna, egymással egyeztetve oldják meg. A csehszlovák fél ténykedése még a jogi-politikai kérdések tárgyalásának e legalacsonyabb szintjén is arra enged következtetni, hogy Magyarországnak szinte semmi esélye sem volt bármiféle, számára előnyös és Csehszlovákia vagy bármely szövetségese számára hátrányos kétoldalú egyezmény megkötésére.

Néhány nappal a jogi kérdésekkel foglalkozó bizottság munkájának megkezdése után a többi szakértői bizottság is megkezdte tevékenységét. Június 13-án Budapesten a gazdasági és közlekedési bizottság kezdte meg működését /131/, majd egy nappal később Prágába érkezett a pénzügyi bizottság magyar delegációja is. /132/ A gazdasági bizottság első ülésének témáját, a csehszlovák fél kezdeményezésére, az árucsere, illetve az egyes nyersanyagok – szén és koksz – kivitele és behozatala, továbbá a postaforgalommal kapcsolatos kérdések alkották. /133/ A közlekedéssel foglalkozó bizottság a vasúti járműpark szétosztásával, a péage-forgalom kérdéseivel és sok más konkrét, a vasúti forgalommal kapcsolatos kérdés megvitatásával kezdte munkáját. /134/ A közlekedéssel kapcsolatos kérdések technikai jellege lehetővé tette a közlekedési bizottság tárgyalásainak zökkenőmentes, eredményes lefolyását, tehát a bizottság hamarosan hozzákezdhetett a kereskedelmi egyezmény közlekedésügyi rendelkezéseinek megtárgyalásához. /135/ A gazdasági bizottságon belül megtárgyalt kérdésekkel kapcsolatban nem fordultak elő komolyabb nézeteltérések, bár itt természetesen már érezhetőbb volt a problémák politikai háttere. /136/

Mialatt a négy szakmai bizottságban már folyt a munka, tehát a felek végre hozzáfogtak a praktikus és technikai jellegű kérdések megoldásához, azaz a két szomszédos ország mindennapos létéhez elengedhetetlenül szükséges kommunikációs, jogi-gazdasági mechanizmusok kiépítéséhez, amellyel a két újonnan alakult állam kialakulása utolsó fázisába érkezett, a csehszlovák külügyminiszter hazaérkezésének, azaz a második kétoldalú találkozó időpontjának közeledtével elkezdődtek a miniszteri szintű párbeszéd újraindításának részleteit egyeztető tárgyalások is. Bene¹ a tervezettnél hosszabbra nyúló külföldi útja miatt, amely a miniszterek találkozója időpontjának későbbre halasztását jelenthette, a prágai magyar küldött június 13-án a csehszlovák külügyminisztériumhoz fordult a találkozó időpontjának módosítása, illetve annak későbbre halasztása ügyében. /137/ A miniszteri szintű találkozó időpontjával kapcsolatos magyar érdeklődésre Bene¹ Párizsból azonnal, még ugyanazon a napon visszajelzett, és új időpontként június 23-át ajánlotta. /138/ A Bene¹ által megjelölt időpontot a magyar fél ellenvetések nélkül elfogadta, és egyben közölték a Bánffy által vezetett magyar delegáció elutazásának időpontját és azt, hogy Szapáry azonnal Csehszlovákiába utazik a magyar küldöttség megérkezésének előkészítése céljából. /139/

A két ország magas szintű politikai képviselőinek találkozóját, amelyre két és fél hónapos szünet után került sor, és melynek folyamán a két államnak nem kis akadályt kellett leküzdenie, s amely egyben dokumentálta a csehszlovák fél déli szomszédja iránti megalkuvás nélküli és hajthatatlan politikáját, már csak a szokásos közös kommüniké kibocsátása /140/, illetve egy nagyon gyorsan végrehajtott helyszínváltoztatás előzte meg. Közvetlenül a miniszteri szintű tárgyalás előtt a felek megváltoztatták a találkozó helyszínét, amikor a korábban megbeszélt Karlovy Vary helyett, Bene¹ előzetes beleegyezésével, Mariánské Láznìt (Marienbadot) választották. /141/ A változást június 20-án a magyar külügyminiszter, Bánffy is megerősítette. /142/

A csehszlovák külügyminisztérium ezúttal – a brucki találkozóval ellentétben – négy nappal korábban körtáviratban tájékoztatta külképviseleteit a második csehszlovák–magyar miniszteri szintű találkozó megrendezéséről. A távirat, Bene¹ párizsi és londoni útja, illetve a csehszlovák–lengyel viszonnyal kapcsolatos információk mellett a külképviseletek tudtára adja, hogy Magyarországról Csehszlovákiába „érkezik Bethlen miniszterelnök és Bánffy külügyminiszter, és politikai tárgyalásokon vesznek részt Bene¹ külügyminiszterrel” /143/, miközben a találkozó – a közlemény szerint – „a közeljövő politikai irányelveinek kitűzése, és a jószomszédi kapcsolatok javítása érdekében történik”. /144/ A találkozó előtt egy nappal a csehszlovák fél természetesen külön tájékoztatta a bukaresti és a belgrádi képviseletét, s felkérte azokat, hogy a román, illetve jugoszláv kormánnyal tudassák a csehszlovák–magyar miniszteri szintű találkozó körülményeit, azaz hogy „a magyar miniszterekkel tartandó Mariánské Láznì-i találkozó csak a brucki találkozó folytatása, amelynek megtartását a Prágában, illetve Budapesten ülésező bizottságokban felmerülő egyes kérdésekben való megegyezés szükségessége teszi indokoltá”. /145/

Nem egész másfél hónap alatt tehát sikerült újraindítani nemcsak a holtpontra jutott csehszlovák–magyar párbeszédet, hanem a kétoldalú tárgyalásokat is, amelyek a négy szakértői bizottságnak köszönhetően egészen kézzelfogható jelleget öltött. Mi több, még ha ez az első látásra – Károly excsászár húsvéti restaurációs kísérletét figyelembe véve – teljesen lehetetlennek is tűnik, sikerült a bizottsági szintű tárgyaláson kívül, a márciusi találkozóval összehasonlítva aránylag könnyen, megszervezni a második miniszteri szintű találkozót is. Míg az első találkozó esetében például még a helyszín megválasztása is komoly nehézséget jelentett, ebben az esetben nem merültek fel hasonló, a találkozó szervezési kérdéseivel kapcsolatos nézeteltérések. A második miniszteri szintű találkozó megszervezésének említett háttere arról árulkodik, hogy mindkét országban nagy volt az igény a zavartalan együttélést biztosító technikai jellegű kérdések rendezésére, illetve a közép-európai konszolidációs folyamat szempontjából elengedhetetlen gazdasági együttműködés beindítására. Június második felében tehát a két ország egy újabb lépést tett a kétoldalú kapcsolatokat meghatározó, ha nem is ideális, de legalább elviselhető viszony kiépítésére.

(Cseh eredetiből fordította Bondor Sándor)