Němci a Maďaři v dekretech prezidenta republiky. Studie a dokumenty 1940–1945. (Varga Sándor)
A közép-európai térségben a rendszerváltozást követő években a közéleti érdeklődés középpontjába került néhány olyan közelmúltban lejátszódott történés és folyamat, amelyeknek még ma is élő elszenvedői és tanúi vannak, és amelyekről a szovjet fennhatóság alá tartozó államokban 1989 végéig nem lehetett nyíltan beszélni. Ezen kérdések egyike a II. világháború után Csehszlovákia területén élő német és magyar lakosság kálváriája, pontosabban jogfosztása, vagyonának elkobzása és kitelepítése. E kérdéskört általában a Beneš-dekrétumok következményei gyűjtőnév alatt szokták emlegetni. Az, hogy ez a megjelölés mennyire helytálló, arról időnként viták folynak. Ebben a recenzióban erre most nem kívánunk kitérni. Induljunk ki abból, hogy 1944–45-ben és az azt követő három évben Csehszlovákiában olyan törvények, rendeletek és egyéb kötelező érvényű szabályok láttak napvilágot, amelyek a német és magyar lakosságot megfosztották alapvető állampolgári jogaiktól és vagyonuktól. A fenti címmel megjelent kötet ezekből a jogi normákból közöl válogatást. Azokat a legvitatottabb törvényeket és hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat közlik, amelyek nemzetiségi alapon mondják ki bűnösnek a németeket és magyarokat, anélkül, hogy megvizsgálnák, hogy valóban folytattak-e bűnösnek nyilvánított tevékenységet az első Csehszlovák Köztársaság feldarabolása érdekében.
A tekintélyes vastagságú kötetben öszszesen 64 dokumentum került közlésre, ebből 12 az elnöki dekrétum, kettő 1940-ből, a többi 1945-ből származik. Két olyan, a Nemzetgyűlés által 1946-ban elfogadott törvényt is közöl a kötet, amelyek az előző években kiadott törvényeket és rendeleteket erősítik meg. A további 50 dokumentum az említett törvényekhez kötődik, általában az előkészítés során keletkezett állásfoglalásokról, illetve elaborátumokról van szó, egy esetben pedig az elnöki dekrétum intézkedéseit Szlovákia területén érvényesítő Szlovák Nemzeti Tanács által kiadott rendeletről. Ez a válogatás ugyan csak töredékét képezi annak a 144 jogszabálynak, amelyeket Beneš-dekrétumoknak nevezünk, de ezek azok, amelyek a német kitelepítettek és a szlovákiai magyar érintettek részéről leginkább kifogásoltak. Ezekben fogalmazódik meg a kollektív bűnösség elve, amikor kimondják, hogy a magyarok és a németek nem kaphatnak csehszlovák állampolgárságot, és nemzetiségük miatt megfosztják őket vagyonuktól is. A kötet összeállítója, Karel Jech az előszóban közli, hogy ez a válogatás egy korábbi dokumentumkötetből vette át a közölt dokumentumokat (Dekrety prezidenta republiky 1940–1945. Dokumenty. K vydání pøipravili: Karel Jech a Karel Kaplan. Brno, Ústav pro soudobé dìjiny AV ÈR – Nakladatelství Doplòek, 2002, 1066 p.). Az említett kötet ugyan szintén csak válogatást közöl, a 144 elnöki dekrétumból 44-et ad közre, de összesen 253 dokumentum szerepel benne. Azokat a dekrétumokat és a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat közölték, amelyek „alapvető jelentőséggel” bírnak Csehszlovákia háború utáni újraélesztésére és állami berendezkedésére. Ez a két kötet igen jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak a szakmai közönség, de az olvasók és érdeklődők széles rétegei is megismerkedhessenek az alapvető tényekkel, amelyek ismerete nélkül nehéz bármit is nyilatkozni Csehszlovákia második világháborút követő 2–3 évéről.
Visszatérve a címben feltüntetett kötet ismertetéséhez el kell mondani, hogy az egyes dokumentumok közlése teljesen megfelel a modern, tudományos igényű forrásközlés követelményeinek. A szerkesztők a hivatalos törvénytárban és közlönyökben megjelent szövegeket adják közre. Az egyes dokumentumokat bőven ellátták magyarázó jegyzetekkel, amelyek nagyban növelik a kötet információs értékét. A bevezető után két jogi elemző tanulmány került a kötetbe. Mindkettőt a prágai Károly Egyetem jogtudósai Jan Kuklík és Vladimír Mikule állították össze. Mindketten elemzik a Beneš-dekrétumok keletkezésének körülményeit az egyes időszakokban, tehát 1940-től, amikor a londoni emigrációban megszületett az első két elnöki dekrétum, egészen 1946 márciusáig, amikor a Csehszlovák Nemzetgyűlés visszamenőleg megerősítette az 1940-ben és 1945-ben kiadott elnöki dekrétumokat. Az elemzések egybehangzóan bizonyítják az elnöki dekrétumok és az egész rá épülő jogalkotás legitimitását. Nem véletlen, hogy mindkét tanulmány elsősorban erre helyezi a hangsúlyt, ugyanis számos, főleg német államjogász megkérdőjelezi a Beneši-dekrétumok legitimitását éppen a kiinduló pontjuknál fogva, tehát az 1940-ben kiadott két dekrétum kapcsán. Megjegyezzük, hogy ezt a kételyt már Gyönyör József is megfogalmazta a rendszerváltozás utáni első években kiadott tanulmányaiban.
Amellett, hogy a kötet szerzői és összeállítói elsősorban a német kiadványokkal és elemzésekkel vitatkoznak, jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a német nyelven olvasók és az érintettek vagy azok leszármazottai is autentikus dokumentumokat kapjanak kézhez. Ezért az egész kötet, tehát a tanulmányok és maguk a dokumentumok is a kötet második felében német nyelven is közlésre kerültek. A fordítások igen alaposan készültek. Ez látszik abból, hogy a fordítói tájékoztatóban felsorolták a problémákat, amelyeket meg kellett oldaniuk a munka során.
A kötetet a vonatkozó szakirodalom válogatott bibliográfiája, a benne szereplő személyek rövid jellemzése, rövidítések jegyzéke és a kötetben előforduló nevek lajstroma zárja.
Varga Sándor