I. Alkalmazott Nyelvészeti Műhelytalálkozó (Dózsa Roland)

A pa­lás­ti Iván­ka-kas­tély adott ott­hont szep­tem­ber 30-a és ok­tó­ber 3-a kö­zött a dunas­zer­da­he­lyi szék­he­lyű Gram­ma Nyel­vi Iro­da ál­tal szer­ve­zett I. Al­kal­ma­zott Nyel­vé­sze­ti Mű­hely­ta­lál­ko­zó­nak. A szer­ve­zők cél­ja egy újabb nyel­vész­fó­rum élet­re hí­vá­sa, amely az idén már 3. év­fo­lya­má­ba lé­pő pár­ká­nyi Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Na­pok­hoz ha­son­ló­an a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vé­szek, dok­to­ran­dus­zok és a nyel­vé­szet iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra nyújt le­he­tő­sé­get ar­ra, hogy ta­pasz­ta­la­tot cse­rél­je­nek, új is­me­re­tek­kel gaz­da­god­ja­nak, és – nyel­vész­ber­kek­ben gya­ko­ri – vi­tás szak­mai kér­dé­sek­ben is kö­ze­lít­sék egy­más­hoz ál­lás­pont­ja­i­kat, s mind­ezt fe­szült­ség­men­te­sen, ba­rá­ti-csa­lá­di­as lég­kör­ben. Az elő­adá­sok több té­ma­kör kö­ré épül­tek.
Az el­ső té­ma­kör elő­adói a nyelv­tu­do­mány, nyelv­mű­ve­lés és nyelv­ter­ve­zés ak­tu­á­lis kér­dé­se­i­vel fog­lal­koz­tak, me­lyet a nyelv­mű­ve­lés se­géd­esz­kö­ze­i­nek jel­lem­zé­se kö­ve­tett, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az internetre, mely­nek egy­re na­gyobb sze­rep jut a nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok­ban és az is­me­ret­ter­jesz­tés­ben. A nor­ma és kodi­fi­ká­ció kér­dé­se, az­az a nyelv­hasz­ná­la­ti je­len­sé­gek és a meg­íté­lé­sük kö­rü­li el­té­rő ál­lás­pont­ok elem­zé­se volt a té­má­ja a to­váb­bi elő­adá­sok­nak. Más­nap a he­lyes­írá­si sza­bály­zat hi­á­nyos­sá­ga­i­ról, és a bo­nyo­lult sza­bá­lyok mi­at­ti he­lyes­írá­si prob­lé­mák­ról szó­ló elő­adá­so­kat hall­gat­hat­tak meg a je­len­le­vők, me­lye­ket a nyel­vi kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok nyelv­ter­ve­zé­si fel­ada­ta­it és te­vé­keny­sé­gét elem­ző be­szá­mo­lók kö­vet­tek. A mű­hely­ta­lál­ko­zó utol­só té­ma­kör­ének írá­sai a nyelv­mű­ve­lő ba­bo­nák­nak, nyel­vi mí­to­szok­nak és a pu­ris­ta szem­lé­let­mód­nak – a tév­hi­tek és szte­re­o­tí­pi­ák ter­jesz­té­sén ke­resz­tül – a nyelv­re és a nyelv­hasz­ná­lók­ra gya­ko­rolt ká­ros ha­tá­sá­ról szól­tak.
Tol­csvai Nagy Gá­bor Med­dig ter­jed a nyelv­tu­do­mány? cím­mel meg­tar­tott elő­adá­sá­ban a nyelv­tu­do­mány le­író és elő­író jel­le­gé­nek ket­tős­sé­gét ele­mez­te. A nyelv­ta­nok és a szó­tá­rak min­dig tar­tal­maz­nak elő­író jel­lem­ző­ket is a le­írók mel­lett. Az elő­író jel­leg leg­in­kább ab­ban mu­tat­ko­zik meg, hogy a nyelv­tan vagy a szó­tár csak a szten­derd nyelv­vál­to­za­tot ír­ja le. Ez­ál­tal ele­ve ér­té­kel, mert a töb­bi vál­to­za­tot nem te­kin­ti le­írás tár­gyá­nak, más­részt pe­dig rész­ben meg­al­kot­ja, lét­re­hoz­za a szten­der­det újabb elő­író cse­le­ke­de­tek­kel.
A nyel­vek ál­lan­dó­an vál­toz­nak, a nyel­vi újí­tá­sok­hoz az egyes eu­ró­pai nyel­vek (nyel­vé­szek) kul­túr­kör­ön­ként el­té­rő mó­don vi­szo­nyul­nak: az an­gol­szász nyelv­kö­zös­ség be­fo­ga­dóbb, míg pl. a fran­cia ke­vés­bé. Az el­múlt két év­ti­zed­ben a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség is nagy vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül, de ez csak a kér­dé­sek és fő ál­lás­pont­ok vá­zo­lá­sá­ra volt ele­gen­dő, az EU-tagságból ere­dő új kér­dé­sek még föl sem me­rül­tek. Ah­hoz, hogy vá­laszt ad­has­sunk a fel­me­rü­lő stra­té­gi­ai kér­dé­sek­re, szük­ség van a nyel­vi ter­ve­zés klas­­szi­kus te­vé­keny­ség­for­má­i­nak, el­mé­le­té­nek és mód­szer­ta­ná­nak új­ra­ér­tel­me­zé­sé­re.
A nyelv­mű­ve­lés té­ma­kör­éhez kap­cso­ló­dott Hel­ta­i­né Nagy Er­zsé­bet­nek, a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet mun­ka­tár­sá­nak A nyelv­mű­ve­lés fo­gal­ma és ter­ré­nu­mai cí­mű elő­adá­sa is, mely­ben ar­ra ke­res­te a vá­laszt, ho­gyan le­het­ne de­fi­ni­ál­ni a nyelv­mű­ve­lést, szük­ség van-e rá nap­ja­ink­ban, s mi­lyen kri­té­ri­u­mok­nak kell meg­fe­lel­nie. Az el­múlt két év­ti­zed vi­tái rá­mu­tat­tak ar­ra, hogy a nyelv­mű­ve­lés­nek át kell ala­kul­nia. Ab­ban az el­len­té­tes alap­ál­lá­sú ku­ta­tók is meg­egyez­nek, hogy szük­ség van nyelv­mű­ve­lés­re: nyel­vi szol­gál­ta­tást, ta­nács­adást, lek­to­rá­lást, is­me­ret­ter­jesz­tést stb. nyúj­tó te­vé­keny­ség­ként, de ez meg­fe­le­lő szak­mai hát­te­ret igé­nyel. A ma­gyar nyelv­mű­ve­lés­ről nem­csak szak­mai, ún. aka­dé­mi­ai szin­ten be­szél­he­tünk, mert ha­gyo­mány­jel­le­gé­ből ki­fo­lyó­lag lé­te­zik egy­faj­ta írói, pub­li­cisz­ti­kai, ta­ná­ri stb. ha­gyo­mány­kör is. Ez egy­faj­ta ér­tel­mi­sé­gi ma­ga­tar­tás­for­ma, mely a nyelv­vel va­ló tu­da­tos tö­rő­dést je­lent. Tény, hogy a tör­té­ne­lem so­rán ezek a ré­te­gek vit­ték vég­hez az ak­tu­á­lis nyel­vi mo­der­ni­zá­ci­ót, vet­tek részt a szten­der­di­zá­ci­ó­ban – pél­da er­re a ma­gyar nyelv­újí­tás –, ám ezek a ha­gyo­má­nyok csak ak­kor vi­he­tők to­vább, ha a nyelv­mű­ve­lés ké­pes a meg­úju­lás­ra, el­len­ke­ző eset­ben a tu­do­má­nyos el­vek „folklorizálódás”-ával a nyel­vi ba­bo­nák és tév­hi­tek me­leg­ágyá­vá vál­hat.
Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la Nyelv­mű­ve­lés – nyelv­ter­ve­zés – nyel­vi me­nedzs­ment cím­mel tar­tott elő­adá­sá­ban a nyel­vi me­nedzs­ment ki­fe­je­zés­re hív­ta fel a fi­gyel­met, me­lyet 1987-ben B. Jer­nudd és J. Neustup­ný hasz­nált elő­ször, még­pe­dig a B. Jer­nudd ál­tal ki­dol­go­zott nyel­vi kor­rek­ció el­mé­le­té­vel kap­cso­lat­ban. Neustup­ný sze­rint a szo­ci­o­lin­gvis­zti­ká­nak a nyel­vi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra fó­ku­szá­ló ágá­val le­het­ne azo­no­sí­ta­ni a nyel­vi me­nedzs­ment ki­fe­je­zés ál­tal le­fe­dett te­rü­le­tet. Az elő­adó az új ki­fe­je­zést al­kal­maz­ha­tó­nak tar­tot­ta a kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok te­vé­keny­sé­gé­re is, meg­kü­lön­böz­tet­ve ez­ál­tal a nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tés­től, va­gyis a szű­kebb ér­te­lem­ben vett nyelv­mű­ve­lés­től. Elő­nye a ha­gyo­má­nyos nyel­vi ter­ve­zés­sel szem­ben az, hogy gyor­sab­ban tud­na re­a­gál­ni a kom­mu­ni­ká­ció kü­lön­bö­ző szint­je­in fel­me­rü­lő nyel­vi prob­lé­mák­ra. Míg a ha­gyo­má­nyos nyelv­mű­ve­lés ese­té­ben a prob­lé­ma meg­ol­dá­sa tér­ben és idő­ben el­to­lód­hat, ad­dig a nyel­vi kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok ese­té­ben a ket­tő egy­szer­re van je­len. Ke­mény Gá­bor a te­vé­keny­ség meg­ne­ve­zé­sé­re az al­kal­ma­sabb nyel­vi me­ne­dzse­lés ter­mi­nust ja­va­sol­ta, me­lyet a részt­ve­vők is el­fo­gad­tak.
Eőry Vil­ma a je­len­leg hasz­ná­lat­ban le­vő nyel­vé­sze­ti szak­iro­dal­mat: szó­tá­ra­kat, nyelv­ta­no­kat, nyelv­mű­ve­lő ké­zi­köny­ve­ket ér­té­kel­te. Az egyik leg­jel­lem­zőbb hi­á­nyos­sá­guk – a má­ra már meg­ha­la­dot­tá vált stí­lus­mi­nő­sí­tő rend­sze­rük mel­lett – az új sza­vak hi­á­nya. A szó­tár­kés­zí­tők ugyan­is vár­nak a szó­tá­ra­zá­suk­kal, mi­vel sze­ret­né­nek meg­bi­zo­nyo­sod­ni ar­ról, hogy ezek meg­ho­no­sod­nak a ma­gyar­ban, és nem csak rö­vid éle­tű di­vat­sza­vak lesz­nek. Szük­sé­ges­nek tar­tot­ta egy új, gya­kor­la­ti szem­pon­tú nyelv­tan meg­írá­sát, amely a je­len­leg hasz­ná­la­to­sak­kal el­len­tét­ben a nyel­vet nem(csak) nyelv­ta­ni sza­bá­lyok és ka­te­gó­ri­ák át­lát­ha­tat­lan rend­sze­re­ként ír­ná le, ha­nem fi­gye­lem­be ven­né az élő nyelv vál­to­za­tos­sá­gát, sok­szí­nű­sé­gét. A ko­ráb­bi nyelv­tan­ok egy ide­a­li­zált nyelv­ál­la­po­tot ír­tak le, és tar­tot­tak/tar­ta­nak kö­ve­ten­dő­nek. Az új nyelv­tan­nak fi­gye­lem­be kel­le­ne ven­nie, hogy az ér­té­ke­lés­nek nem le­het­nek mo­rá­lis moz­za­na­tai, a be­széd­hely­zet dön­ti el, hogy egy nyel­vi elem jó vagy rossz.
A té­ma­kör­höz kap­cso­ló­dott há­rom to­váb­bi elő­adás is. Már­ton­fi At­ti­la be­mu­tat­ta a Lac­zkó Krisz­ti­ná­val kö­zö­sen ké­szí­tett és az Osi­ris Ki­adó gon­do­zá­sá­ban meg­je­lent He­lyes­írás cí­mű ké­zi­köny­vet. E szem­lé­le­té­ben és szó­tá­ri ré­szé­ben is új ki­ad­vány alap­já­ul a ko­ráb­bi he­lyes­írá­si szó­tá­rak mel­lett egy er­re a cél­ra ki­ala­kí­tott, kb. 50 mil­lió szö­veg­szót tar­tal­ma­zó di­gi­tá­lis kor­pusz szol­gált. Cél­juk egy min­den­ki ál­tal kön­­nyen hasz­nál­ha­tó ta­nács­adó és szó­tár meg­al­ko­tá­sa volt, amely ki­fej­tőbb és rész­le­te­sebb a je­len­leg hasz­ná­la­tos he­lyes­írá­si sza­bály­zat­nál, ill. a Ma­gyar he­lyes­írá­si szó­tár­nál. Leg­vál­to­zé­ko­nyabb anya­gát az ide­gen sza­vak al­kot­ják, a szer­zők a ko­ráb­ban szó­tá­ro­zat­lan sza­vak ese­té­ben a szö­veg­kor­pu­szok vizs­gá­la­tá­ból in­dul­tak ki, s amen­­nyi­ben a ma­gya­ros írás­mó­dú szó­alak elő­for­du­lá­sa meg­ha­lad­ta a 40%-ot, ezt az ala­kot szó­tá­raz­ták az ide­gen írás­mó­dú he­lyett. Ke­mény Gá­bor a meg­úju­lás előtt ál­ló Nyelv­mű­ve­lő kézis­zó­tárt mu­tat­ta be, amely, az elő­adó ígé­re­te sze­rint, az el­ső ki­adás­hoz ké­pest kö­zel 800 új szó­cik­kel bő­vül majd, és nem­csak anya­gá­ban, de szem­lé­le­té­ben is vál­toz­ni fog, ám az ál­ta­la be­mu­ta­tott szó­cik­kek­ből és a ki­ala­kult vi­tá­ból ez nem de­rült ki egy­ér­tel­mű­en. A vi­tá­ban fel­szó­la­lók né­me­lyi­ke ugyan­is az egyes szó­cik­ke­ket zá­ró stí­lus­mi­nő­sí­té­sek­re és „ta­ná­csok”-ra, pl. „vá­lasz­té­kos be­széd­ben és írás­ban ke­rül­ni kell, rend­sze­res hasz­ná­lat­ban köz­hel­­lyé fa­kul­hat” stb. hi­vat­koz­va nem ér­tett egyet az elő­adó­val.
Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la az inter­netről el­ső­sor­ban mint a ki­sebb­sé­gi (konk­ré­tan a szlo­vá­ki­ai ma­gyar) nyelv­mű­ve­lés­ben és a nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tés­ben hasz­nál­ha­tó új kom­mu­ni­ká­ci­ós for­má­ról be­szélt, amely – a do­ku­men­tu­mok nagy szá­má­ból és a gaz­dag szó­ada­tá­ból ki­fo­lyó­lag – se­gít­het ben­nün­ket el­iga­zod­ni a vi­tás kér­dé­sek­ben, ill. pél­dá­ul olyan­kor, ha egy (még) szó­tá­ra­zat­lan szlo­vák ki­fe­je­zés pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lő­jét sze­ret­nénk meg­ha­tá­roz­ni. A je­len­leg ren­del­ke­zés­re ál­ló két­nyel­vű szó­tá­rak egyik nagy hi­á­nyos­sá­ga ugyan­is, hogy na­gyon sok – el­ső­sor­ban a jog és a köz­igaz­ga­tás te­rü­le­té­ről szár­ma­zó – szlo­vák szó ma­gyar meg­fe­le­lő­je nem ta­lál­ha­tó meg ben­nük, vagy a szó­tár­ké­szí­tők a ma­gyar meg­fe­le­lők so­rá­ban szi­no­ni­má­kat is fel­tün­tet­nek, ám ezek hasz­ná­la­ti kö­rét, stí­lus­ér­té­kü­ket nem ad­ják meg, meg­ne­he­zít­ve ez­zel a vá­lasz­tást. A leg­ké­zen­fek­vőbb­nek tű­nő meg­ol­dás az, ha az inter­ne­ten a szlo­vák szö­ve­günk­kel azo­nos tar­tal­mú, té­má­jú ma­gyar szö­ve­ge­ket ke­re­sünk, és ezek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­val meg­ta­lál­hat­juk a szlo­vák ki­fe­je­zés pon­tos, köz­nyel­vi ma­gyar meg­fe­le­lő­jét.
A mű­hely­ta­lál­ko­zó kö­vet­ke­ző köz­pon­ti té­má­ja a nor­ma és kodi­fi­ká­ció kér­dé­se volt a nyelv­hasz­ná­lat­ban és a he­lyes­írás­ban. Kol­láth An­na a szlo­vé­ni­ai Mari­bor­ban mű­kö­dő egye­tem ma­gyar­or­szá­gi ven­dég­ta­ná­ra­ként a mu­ra­vi­dé­ki ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­la­tát vizs­gál­ta. An­nak el­le­né­re, hogy Szlo­vé­nia ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­ja pél­da­ér­té­kű, a mu­ra­vi­dé­ki ma­gya­rok élet­kö­rül­mé­nyei a ma­gyar­or­szá­gi­a­ké­nál is job­bak és a ma­gyar re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyelv, a kö­zös­ség erő­tel­jes nyelv­cse­re ál­la­po­tá­ba ke­rült, s ez a fo­lya­mat va­ló­szí­nű­leg vis­­sza­for­dít­ha­tat­lan. En­nek egyik oka az ún. két­tan-nyelvű ok­ta­tás, amely a gya­kor­lat­ban azt je­len­ti, hogy ugyan­ab­ba az osz­tály­ba jár­nak szlo­vén és ma­gyar gye­re­kek is, s mi­vel két nyel­ven el­mon­da­ni ugyan­azt az anya­got nem prak­ti­kus, idő sincs rá, és gyak­ran a ma­gyar tan­köny­vek is hi­á­nyoz­nak, gya­kor­la­ti­lag csak egy nyel­ven, szlo­vé­nül fo­lyik az ok­ta­tás. A szlo­vé­ni­ai ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­lat­ára (ezért is) jel­lem­ző a nyel­vjá­rá­si­as jel­leg és a kon­tak­tus­vál­to­za­tok nagy szá­ma. Ezek­nek a je­len­sé­gek­nek a meg­bé­lyeg­zé­sé­vel a nyelv­mű­ve­lők csak meg­erő­sí­tik a szlo­vé­ni­ai ma­gya­ro­kat ab­ban a hi­tük­ben, hogy az ő nyelv­vál­to­za­tuk ros­­szabb és ér­ték­te­le­nebb, mint a sztenderd, s ez­zel a stig­ma­ti­zá­ci­ó­val fel­gyor­sít­ják a nyelv­cse­rét. A mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lők fel­ada­ta vol­na tu­da­to­sí­ta­ni az ot­ta­ni ma­gya­rok­ban, hogy anya­nyelv­vál­to­za­tuk egyen­ér­té­kű az anya­or­szág­be­li­é­vel, s a ket­tő kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek nem hi­bák, ha­nem a ki­sebb­sé­gi lét és a két­nyel­vű­sé­gi hely­zet ve­le­já­rói.
Kar­dos Ta­más a ma­gyar he­lyes­írás je­len­le­gi hi­á­nyos­sá­ga­it ele­mez­te. Az ér­vény­ben lé­vő sza­bály­zat hi­bá­ja­ként rót­ta fel, hogy a túl sok ka­te­gó­ria és alsza­bá­ly át­lát­ha­tat­lan­ná és so­kak szá­má­ra el­sa­já­tít­ha­tat­lan­ná te­szi a he­lyes­írás sza­bá­lya­it. A leg­több prob­lé­mát a föld­raj­zi és in­téz­mény­ne­vek mel­lett a kü­lön- és egy­be­írás sza­bá­lyai okoz­zák. Ezek ese­té­ben gyak­ran nem ele­gen­dő a sza­bály is­me­re­te, ha­nem fel kell(ene) is­mer­nünk a fő­ne­vek kö­zöt­ti lo­gi­kai-gram­ma­ti­kai vi­szonyt is, s ez már nyel­vé­sze­ti is­me­re­te­ket igé­nyel. Az ap­ró­lé­kos sza­bá­lyo­zás mel­lett is elő­for­dul­hat­nak olyan ese­tek, ami­kor a sza­bá­lyok egyi­ke sem al­kal­maz­ha­tó. Misad Ka­ta­lin a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ter­mé­kek­ben leg­gyak­rab­ban elő­for­du­ló he­lyes­írá­si hi­bá­kat vizs­gál­ta. Elő­adá­sá­ból ki­de­rült, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­má­ra szin­tén a tu­laj­don­ne­vek írá­sa okoz­za a leg­több gon­dot, s ez nem­csak a meg­fe­le­lő sza­bály is­me­re­té­nek hi­á­nyá­val vagy a szlo­vák nyelv ha­tá­sá­val ma­gya­ráz­ha­tó, ha­nem az egyes ese­tek­ben ros­­szul meg­fo­gal­ma­zott, nem egy­ér­tel­mű sza­bá­lyok­kal is.
A szom­ba­ti nap elő­adá­sa­i­nak köz­pon­ti té­má­ja a pu­riz­mus, ill. a nyel­vi ba­bo­nák té­ma­kö­re volt. Posgay Il­di­kó A pu­riz­mus ér­tel­me­zé­se cí­mű elő­adá­sá­ban a 90-es évek­ben új­ra fel­erő­sö­dő ma­gyar­or­szá­gi pu­riz­mus jel­lem­ző­it mu­tat­ta, me­lyet az – el­ső­sor­ban az an­gol­szász kul­túr­kör­ből szár­ma­zó – ide­gen sza­vak el­le­ni küz­de­lem jel­le­mez. Az ezek el­le­ni küz­de­lem­nek nem­csak nyel­vi, ha­nem kul­tu­rá­lis vo­nat­ko­zá­sai is van­nak, egy­faj­ta fé­le­lem at­tól, hogy az új sza­vak a szó­kincs vál­to­zá­sa mel­lett egy­faj­ta kul­tu­rá­lis – élet­mód­be­li vál­to­zást is ered­mé­nyez­het­nek, me­lyek a nem­ze­ti jel­leg bi­zo­nyos fo­kú fel­adá­sát von­hat­ják ma­guk után. A ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­la­tá­ban je­lent­ke­ző pu­ris­ta tö­rek­vé­se­ket más­képp íté­li meg, az ő ese­tük­ben egy nyelv­cse­rét las­sí­tó vé­de­ke­zé­si stra­té­gi­át lát ben­ne, amely a nyel­vi as­­szi­mi­lá­ció ve­szé­lyé­től óv(hat)ná meg a ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­ge­ket. Si­mon Sza­bolcs a mai ma­gyar nyelv­tan­köny­vek pu­ris­ta szem­lé­let­mód­ját ma­rasz­tal­ta el. Ezek ugyan­is el­uta­sít­ják az esz­mé­nyi szten­derdtől el­té­rő vál­to­za­to­kat, ho­lott ön­ma­gá­ban ezek egyik alak­ja sem jó vagy rossz, ha­nem be­széd­hely­zet­től füg­gő­en ér­té­ke­len­dő. A di­á­ko­kat a köz­pon­ti nor­ma el­sa­já­tí­tá­sa mel­lett meg kel­le­ne is­mer­tet­ni a „sza­bály­sér­tés sza­bá­lyai”-val is, hogy kom­mu­ni­ká­ci­ós cél­ja­ik el­éré­sé­hez vá­lo­gat­ni tud­ja­nak a ren­del­ke­zés­re ál­ló nyel­vi esz­kö­zök­ből. Ezek­nek az esz­mé­nyi szten­derdtől el­té­rő vál­to­za­tok­nak, va­ri­án­sok­nak a meg­bé­lyeg­zé­se ma­ga után von­hat­ja az ár­tal­mas nyel­vi mí­to­szok, ba­bo­nák meg­je­le­né­sét és el­ter­je­dé­sét.
A nyel­vi ba­bo­nák kér­dés­kö­ré­vel fog­lal­ko­zott elő­adá­sá­ban Do­mon­ko­si Ág­nes, aki egy nyel­vi at­ti­tű­dö­ket vizs­gá­ló kér­dő­ív ré­vén, ill. egyes konk­rét ba­bo­nák inter­ne­tes elő­for­du­lá­sát vizs­gál­va pró­bált vá­laszt ad­ni ar­ra a kér­dés­re, men­­nyi­re be­fo­lyá­sol­ja ezek­nek a szte­re­o­tí­pi­ák­nak a meg­lé­te a nyelv­hasz­ná­lat­tal kap­cso­la­tos ér­ték­íté­le­te­in­ket. A kér­dé­sek­re adott vá­la­szok alá­tá­masz­tot­ták azt a fel­té­te­le­zést, hogy a nyelv­hasz­ná­lók nyelv­ről al­ko­tott tu­dá­sát át­hat­ják az ide­a­lisz­ti­kus nyelv­ről al­ko­tott el­kép­ze­lé­sek. A vá­la­szok­ból az de­rült ki, hogy a meg­kér­de­zet­tek több­sé­ge úgy gon­dol­ja, ak­kor be­szél he­lye­sen és vá­lasz­té­ko­san ma­gya­rul, ha igyek­szik kö­vet­ni a „nagy­könyv­”-ben le­ír­ta­kat, és ke­rü­li a nyelv­tan­ok és nyelv­mű­ve­lők ál­tal hely­te­len­nek tar­tott nyel­vi je­len­sé­ge­ket. A nyel­vi ba­bo­nák inter­ne­tes elő­for­du­lá­sa azt bi­zo­nyí­tot­ta, hogy eze­ket az egy­más­sal a vi­lág­há­lón ke­resz­tül kom­mu­ni­ká­lók is is­me­rik, s an­nak el­le­né­re, hogy egy ré­szük­nél meg­kér­dő­je­le­ződ­nek, el­fo­gad­ha­tat­lan­ná vál­nak, gya­ko­ri em­le­ge­té­sük­kel ők ma­guk is hoz­zá­já­rul­nak to­vább­élé­sük­höz.
Lan­sty­ák Ist­ván a konk­rét nyelv­mű­ve­lői ba­bo­nák elem­zé­se mel­lett a nyel­vi mí­to­szok­nak a be­szé­lő­kö­zös­ség­re gya­ko­rolt ká­ros ha­tá­sá­ról szólt. A mí­tosz szó ere­de­ti je­len­té­sei: 1. Ter­mé­szet­fö­löt­ti, is­te­ni lé­nyek­ről, hő­sök­ről, az ős­idők ese­mé­nye­i­ről szó­ló hit­re­ge; 2. Va­la­ki­nek, va­la­mi­nek em­ber­fö­löt­ti­vé emelt iro­dal­mi áb­rá­zo­lá­sa; két újabb jelen­té­sel bővűltek: 3. Va­lót­lan­sá­go­kat (is) tar­tal­ma­zó tör­té­net nem iro­dal­mi áb­rá­zo­lás­ban; 4. Va­lót­lan­sá­go­kat (is) tar­tal­ma­zó köz­is­mert ál­lí­tás. Ezek­ből a ko­ráb­bi­ak­tól el­té­rő­en hi­ány­zik a ter­mé­szet­fö­löt­ti­ség vagy nagy­sze­rű­ség je­len­tés­moz­za­na­ta, és nem köt­he­tők iro­dal­mi al­ko­tá­sok­hoz sem. Olyan szte­re­o­tip, la­i­kus vé­le­ke­dé­sek, me­lyek egy­ál­ta­lán nem vagy csak fé­lig fe­lel­nek meg a va­ló­ság­nak. Emo­ci­o­ná­lis in­dít­ta­tá­sú­ak, ér­zel­mi szük­ség­le­tet elé­gí­te­nek ki, em­be­rek tö­me­ge­i­nek ma­ga­tar­tá­sát be­fo­lyá­sol­hat­ják, mi­köz­ben hoz­zá­já­rul­nak a tár­sa­dal­mi nor­ma­rend­szer meg­szi­lár­du­lá­sá­hoz. Ve­szé­lyes, ami­kor „be­fo­lyá­sos la­i­ku­sok”: köl­tők, írók, po­li­ti­ku­sok vagy mű­vé­szek ter­jesz­tik eze­ket, mi­vel tár­sa­dal­mi te­kin­té­lyük­nél fog­va meg­győ­zőbb­nek tű­nik, amit mon­da­nak, ez pe­dig mint­egy hi­te­le­sí­ti a nyel­vi kér­dé­sek­ben al­ko­tott vé­le­mé­nyü­ket, ho­lott nyel­vi kér­dé­se­ket te­kint­ve ők is la­i­ku­sok.
A részt­ve­vők mun­ka­cso­por­to­kat al­kot­va a té­ma­kö­rök­höz kap­cso­ló­dó té­zi­se­ket fo­gal­maz­tak meg, me­lyek­ben ös­­sze­fog­lal­ták a fel­ve­tett prob­lé­mák­kal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ju­kat, és meg­egyez­tek ab­ban, hogy eze­ket a té­te­le­ket fo­lya­ma­to­san meg­vi­tat­ják, ez­ál­tal is kö­ze­lít­ve egy­más­hoz a kü­lön­bö­ző vé­le­mé­nye­ket. An­nak el­le­né­re, hogy bi­zo­nyos szak­mai kér­dé­sek­ben nem min­dig si­ke­rült kon­szen­zus­ra jut­ni – ami ter­mé­sze­tes­nek tű­nik, ha ab­ból in­du­lunk ki, hogy a ta­lál­ko­zón különbözö nyel­vé­sze­ti irány­za­tok kép­vi­sel­tet­ték ma­gu­kat –, a Pa­lás­ton el­töl­tött né­hány nap mind­egyik részt­ve­vő szá­má­ra em­lé­ke­ze­tes ma­rad, kö­szön­he­tő­en a szín­vo­na­las elő­adá­sok­nak, a jó han­gu­lat­nak és a mű­hely­ta­lál­ko­zó szer­ve­ző­i­nek, akik gaz­dag, nem szak­mai jel­le­gű prog­ram­mal is ked­ves­ked­tek: a Ki­csi Hangkon­cert­jével, egy vi­dám da­ná­val egy­be­kö­tött bor­kós­to­ló­val a kas­tély pin­cé­jé­ben és a leg­ki­tar­tób­bak szá­má­ra vár­tú­rá­val Csáb­rág rom­ja­i­hoz.
Dó­zsa Ro­land