Kontra Miklós (szerk.): Nyelv és társadalom a rendszerváltozás kori Magyarországon (Szabómihály Gizella)

Kont­ra Mik­lós (szerk.): Nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003.

A re­cen­zen­sek gyak­ran utal­nak ar­ra, hogy az adott mun­ka ér­de­mi mél­ta­tá­sa meg­ha­lad­ná a re­cen­zió vagy is­mer­te­tés ke­re­te­it. Az ilyen meg­fo­gal­ma­zás oly­kor csak va­lós tar­ta­lom nél­kü­li „ud­va­ri­as­sá­gi for­mu­la”, más­kor a szer­ző ez­zel lep­le­zi azt a tényt, hogy fe­lü­le­te­sen fog­lal­ko­zott a ki­ad­ván­­nyal. Szá­mos eset­ben vi­szont – mint most is – az is­mer­te­tés író­ja a va­lós hely­ze­tet rög­zí­ti: mit le­het ír­ni a szer­kesz­tő ál­tal meg­sza­bott rö­vid ter­je­de­lem­ben egy té­ma- és adatgazdag, csak­nem 400 ol­da­las könyv­ről, mely ren­ge­teg új meg­ál­la­pí­tást kö­zöl? Lé­nye­gé­ben csak tar­tal­mi át­te­kin­tést nyújt­ha­tunk, il­let­ve né­hány gon­do­la­tot fo­gal­maz­ha­tunk meg.
Az is­mer­te­tett könyv az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te és a Tö­meg­kom­mu­ni­ká­ci­ós Ku­ta­tó­in­té­zet ál­tal 1988-ban 832 fős, a ma­gyar­or­szá­gi la­kos­sá­got élet­kor, nem, is­ko­lá­zott­ság és te­le­pü­lés­tí­pus sze­rint rep­re­zen­tá­ló, az­az rep­re­zen­ta­tív min­tán vég­zett kö­zös ku­ta­tá­sá­nak el­ső­sor­ban nyel­vé­sze­ti ered­mé­nye­it fog­lal­ja ös­­sze. A vizs­gá­lat rész­ered­mé­nye­it a ku­ta­tók már több he­lyen is pub­li­kál­ták, sőt az ak­ko­ri, ún. Ma­gyar Nem­ze­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai Vizs­gá­lat (MNSZV) kér­dő­ív­ének mó­do­sí­tott vál­to­za­ta fel­hasz­ná­lá­sá­val az utób­bi több mint egy év­ti­zed­ben szá­mos rész­ku­ta­tás zaj­lott Ma­gyar­or­szá­gon és a ha­tá­ro­kon túl is, de az 1988-as vizs­gá­lat tel­jes fel­dol­go­zá­sa – tud­tom­mal – most je­le­nik meg tel­jes egé­szé­ben. A kö­te­tet szer­kesz­tő­ként is jegy­ző Kont­ra Mik­lós a könyv ki­lenc fe­je­ze­té­ből nyolc­nak a szer­ző­je is egy­ben, a nyol­ca­dik fe­je­zet (Nyelv és tár­sa­da­lom a rend­szer­vál­to­zás­kor) négy (arány­lag) rö­vi­debb ta­nul­má­nya Pléh Csa­ba, Ange­lusz Ró­bert, Tar­dos Ró­bert és Te­res­tyé­ni Ta­más mun­ká­ja.

Bár a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ka a múlt szá­zad het­ve­nes éve­i­ben in­dult (a szo­ci­o­ling­vis­zti­kai ku­ta­tá­sok tör­té­ne­té­ről rö­vid át­te­kin­tést nyújt Kiss Je­nő Tár­sa­da­lom és nyelv­hasz­ná­lat cí­mű köny­vé­ben, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1995) az el­ső, va­ló­ban je­len­tő­sebb ered­mé­nyek ak­kor je­lent­kez­tek, ami­kor a nyolc­va­nas évek kö­ze­pén a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben Kont­ra Mik­lós ve­ze­té­sé­vel lét­re­jött az élő­nyel­vi ku­ta­tó­cso­port, mely­hez nem­csak az em­lí­tett nem­ze­ti szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­lat, ha­nem a kor má­sik nagy vál­lal­ko­zá­sa, a Bu­da­pes­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai In­ter­jú is kap­cso­ló­dik. E ku­ta­tá­sok­nak alap­ve­tő je­len­tő­sé­ge van és volt a ma­gyar nyelv(használat) meg­is­me­ré­se szem­pont­já­ból. A ma­gyar le­író nyel­vé­szet – akár a ha­gyo­má­nyos, pres­krip­tív irá­nyult­ság­út, akár az újabb, for­má­lis-ge­ne­ra­tív le­írást al­kal­ma­zót néz­zük is – ugyan­is alig vet­te és ve­szi fi­gye­lem­be a va­lós, élő nyelv­hasz­ná­la­tot. Amint ar­ra a szer­kesz­tő, Kont­ra Mik­lós több he­lyütt is rá­mu­tat, vagy a kí­vá­na­tos, vagy a le­het­sé­ges nyelv­hasz­ná­lat­tal fog­lal­koz­nak. Az MNSZV ese­té­ben vi­szont a cél a be­szé­lők va­lós nyelv­hasz­ná­la­tá­nak le­írá­sa, a nyelv­hasz­ná­lat tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­sé­gé­nek vizs­gá­la­ta volt. Az is­mer­te­tett könyv is el­ső­sor­ban ar­ról szól, ami van (vö. 41. o.) – il­let­ve, ami az adat­fel­vé­tel ide­jén volt –, te­hát el­ső­sor­ban ada­to­kat és ös­­sze­füg­gé­se­ket kö­zöl.
A ki­ad­vány az Osi­ris tan­köny­vek so­ro­zat­ban je­lent meg, egy tel­jes fe­je­zet (A vizs­gá­lat ke­re­tei) lé­nye­gé­ben a mód­szer­ta­ni kér­dé­se­ket (min­ta­vé­tel, te­rep­mun­ká­sok ki­vá­lasz­tá­sa, kér­dő­ív, füg­get­len és füg­gő vál­to­zók le­írá­sa) tag­lal­ja. E rész nem­csak a vizs­gá­lat ve­ri­fi­kál­ha­tó­sá­ga szem­pont­já­ból fon­tos, ha­nem azért is, hogy a hall­ga­tók (eset­le­ge­sen jö­ven­dő nyel­vé­szek) meg­is­mer­ked­je­nek a kér­dő­íves adat­fel­vé­tel és -adatfeldolgozás alap­ve­tő kér­dé­se­i­vel, eset­le­ges buk­ta­tó­i­val. Ezek kö­zül né­hány ala­po­sabb be­mu­ta­tást igé­nyel­ne, most azon­ban csak a té­ma szem­pont­já­ból köz­pon­ti kér­dést, a vizs­gált nyel­vi vál­to­zó­kat érint­jük. A vizs­gá­lat­ba olyan nyel­vi je­len­sé­ge­ket, az­az vál­to­zó­kat von­tak be a ku­ta­tók, ame­lyek rég­óta fog­lal­koz­tat­ják a szak­mai (és rész­ben a la­i­kus) köz­vé­le­ményt, ám el­ter­jedt­sé­gük­ről, hasz­ná­la­tuk hát­te­ré­ről ko­ráb­ban nem áll­tak ren­del­ke­zés­re em­pi­ri­kus ada­tok, va­gyis az íté­le­tek csak­is szub­jek­tí­vek le­het­tek, eset­leg az adott je­len­ség írás­be­li – fő­ként szép­iro­dal­mi – elő­for­du­lá­sán ala­pul­tak. (Egyéb­ként igen ta­nul­sá­gos az, aho­gyan Kont­ra Mik­lós a kö­tet­ben rend­sze­re­sen ös­­sze­ve­ti a sok­szor egy­más­nak is el­lent­mon­dó nyel­vész- és nyelv­mű­ve­lői vé­le­mé­nye­ket a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­kel.) A vizs­gált vál­to­zók egyes vál­to­za­tai stigmatizáltak, hasz­ná­la­tu­kat a nyelv­mű­ve­lők – és a nyelv­kö­zös­ség egyes tag­jai – hely­te­le­ní­tik. A stig­ma­ti­zá­ció kö­vet­kez­mé­nye szá­mos eset­ben a hiperkorrekció, az­az a túl­he­lyes­bí­tés: a be­szé­lő olyan hely­zet­ben is el­ke­rü­li egy-egy stig­ma­ti­zált for­ma hasz­ná­la­tát, amely ott va­ló­já­ban he­lyes vol­na. Így pél­dá­ul a -t vé­gű igék fel­szó­lí­tó mó­dú alak­já­nak hasz­ná­la­ta a ki­je­len­tő mó­dú alak he­lyett stigmatizált, ez az ún. suksüközés, pl. „Ha idő­ben ér­kez­nek, még ők is lát­has­sák a fil­met”. Ezért elő­for­dul, hogy a be­szé­lők a fel­szó­lí­tó mó­dú for­ma he­lyett is ki­je­len­tő mó­dú ala­kot vá­lasz­ta­nak, pl. „Azt aka­rom, hogy ő nyit­ja ki az aj­tót” (a pél­dák a könyv­ből szár­maz­nak). Egyéb­ként a túl­he­lyes­bí­tést ugyan­csak bí­rál­ja a nyelv­mű­ve­lő szak­iro­da­lom. Az el­mon­dot­tak­ból adó­dó­an a vál­to­zók­nak két vál­to­za­ta van: az egyik az adott kon­tex­tus­ban a stan­dard, a má­sik pe­dig a nemstandard, mely le­het stig­ma­ti­zált vagy hiperkorrekt, eset­leg vá­lasz­té­kos (a szö­veg­ben egyéb­ként a stan­dard és a szten­derd for­ma vál­ta­ko­zik). A ku­ta­tás so­rán kü­lön­bö­ző tí­pu­sú kér­dé­sek al­kal­ma­zá­sá­val 10 vál­to­zó hasz­ná­la­tá­ról kap­tak ké­pet a ku­ta­tók: 1. ines­si­vu­si és illa­ti­vu­si -ba/-be és -ban/-ben; 2. az ikes igék egyes alak­jai; 3. az ami és az amely; 4. ki­je­len­tő mód egyes szám el­ső sze­mély­ben a -nák és a -nék rag; 5. a -t vé­gű igék ki­je­len­tő, il­let­ve fel­szó­lí­tó mód­ja; 6. a ter­mé­sze­tes, hogy és a ter­mé­sze­te­sen, hogy; 7. az -e kér­dő­szócs­ka he­lye; 8. a mi­att és az mi­att; 9. mi­att és vé­gett; 10. né­hány he­lyes­írá­si kér­dés.
A 4–8. fe­je­zet­ben a vizs­gá­lat ered­mé­nye­i­vel is­mer­ked­het meg az ol­va­só. Kont­ra Mik­lós el­ső­ként azt mu­tat­ja be, ho­gyan be­fo­lyá­sol­ják a füg­get­len vál­to­zók (va­gyis pl. az adat­köz­lő is­ko­lá­zott­sá­ga, ne­me, élet­ko­ra, fog­lal­ko­zá­sa, la­kó­he­lye) a vizs­gált nyel­vi vál­to­zók egyes vál­to­za­ta­i­nak vá­lasz­tá­sát, majd pe­dig az egyes füg­get­len vál­to­zók szem­pont­já­ból ös­­szeg­zi az ered­mé­nye­ket. Egyes ered­mé­nyek meg­fe­lel­nek a vá­ra­ko­zá­sok­nak (pl. egy­be­csen­ge­nek ko­ráb­bi kül­föl­di vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­vel), így a ke­vés­bé is­ko­lá­zott adat­köz­lők na­gyobb arány­ban íté­lik he­lyes­nek, il­let­ve hasz­nál­ják a nemszten­derd (stigmatizált vagy hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat, mint az is­ko­lá­zot­tak, Bu­da­pes­ten (és a vá­ro­sok­ban) re­la­tí­ve töb­ben pre­fe­rál­ják a ko­di­fi­kált stan­dar­dot, mint vi­dé­ken, a nők és az in­gá­zók kis­sé standardabbak, mint a fér­fi­ak és a nem in­gá­zók stb. Kont­ra Mik­lós a vizs­gá­lat ered­mé­nye­it szá­mos eset­ben egyes köz­ke­le­tű vé­le­mé­nyek­kel is konf­ron­tál­ja, pél­dá­ul az­zal a vé­le­mén­­nyel, hogy egyes em­be­rek még min­dig azért nákol­nak és suksükölnek, mert az is­ko­lai ma­gyar­ok­ta­tás nem elég­gé ha­té­kony. Az ered­mé­nyek vi­szont azt mu­tat­ják, hogy bi­zo­nyos ese­tek­ben a szü­lők (az apa) vég­zett­sé­gé­nek na­gyobb a ha­tá­sa, mint az is­ko­lai vég­zett­ség­nek. Ugyan­csak ta­nul­sá­gos ol­vas­mány a nyelv­mű­ve­lés ha­tá­sát elem­ző al­fe­je­zet. Eb­ből ki­de­rül, hogy „a nyelv­mű­ve­lő ja­vak fo­gyasz­tá­sa és a szten­derd és nemszten­derd vál­to­za­tok meg­íté­lé­se, il­let­ve szó­be­li pro­duk­ci­ó­ja kö­zött szá­mos eset­ben sta­tisz­ti­ka­i­lag je­len­tős kor­re­lá­ció van. A min­ta szá­mot­te­vő há­nya­da tar­to­zik a szten­derd nyelv­hasz­ná­lók és ugyan­ak­kor a nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat hall­ga­tók cso­port­já­ba, de azt nem le­het iga­zol­ni, hogy itt ok-oko­za­ti ös­­sze­füg­gés áll­na fenn, mi­vel so­kan van­nak azok is, akik hall­gat­ják a mű­so­ro­kat, ugyan­ak­kor nemszten­derd (meg­bé­lyeg­zett és hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat ítél­nek he­lyes­nek és hasz­nál­nak. Je­len­tős azok szá­ma is, akik sztenderdek, de nem hall­gat­nak nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat” (225. o.). Az idé­zet­tek fé­nyé­ben meg­kér­dő­je­le­ződ­nek a ha­gyo­má­nyos nyelv­mű­ve­lés­nek mind a cél­jai (a la­kos­ság nyel­vi mű­velt­sé­gé­nek eme­lé­se), mind pe­dig a mód­sze­rei (nyelv­mű­ve­lő cik­kek és elő­adá­sok).

A to­váb­bi fe­je­ze­tek­ben ol­vas­ha­tunk még ar­ról, mi­lyen ha­tá­sa volt a kü­lön­bö­ző tí­pu­sú fel­ada­tok­nak (szó­be­li pro­duk­ció, gram­ma­ti­ka­li­tá­si íté­let, írás­be­li hi­ba­ja­ví­tás) a ka­pott vá­la­szok­ra (ti. men­­nyi­re vol­tak kö­vet­ke­ze­te­sek az adat­köz­lők), hol be­szél­nek szé­pen és csú­nyán ma­gya­rul, az adat­köz­lők vé­le­mé­nye sze­rint mi­lyen a szép ma­gyar be­széd, mi­lye­nek vol­tak a meg­szó­lí­tá­si és kö­szö­nés­for­mák a rend­szer­vál­to­zás­kor. Az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat ered­mé­nye­it ma­gya­ráz­za és ár­nyal­ja Pléh Csa­ba Stig­ma­ti­zá­ció és nyel­vi tu­dat cí­mű ta­nul­má­nyá­ban. A kö­tet zá­ró ta­nul­má­nyá­ban Kont­ra Mik­lós né­hány, szo­ci­o­lin­gvis­z­ti­kai szem­pont­ból fon­tos kér­dést vizs­gál, milyen a nyelv és po­li­ti­ka, a nyelv és em­be­ri jo­gok, a nyelv és az is­ko­la kap­cso­la­ta.
Az is­mer­te­tett könyv egyik recen­ze­se így zár­ja is­mer­te­tő­jét: „A nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon cí­mű könyv meg­je­le­né­se után már nem le­het úgy ír­ni a ma­gyar nyelv­ről, mint an­nak előt­te”. Eh­hez csak an­­nyit ten­nék hoz­zá: re­mél­jük, a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ká­ról sem, amint aho­gyan a ha­gyo­má­nyos nyelv­le­írás (nyelv­mű­ve­lés) egyes nagy te­kin­té­lyű kép­vi­se­lői saj­nos még nap­ja­ink­ban is te­szik.

Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la