Fazekas József : Értékteremtő kisebbségi közösségek. Beszélgetés Szarka Lászlóval, az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatójával

Beszélgetés Szarka Lászlóval,az MTA Etnikai-nemzeti KisebbségkutatóIntézetének igazgatójával

A kisebbségek tudományos kutatásának intézményes feltételei csupán a rendszerváltást követőenalakultak ki. A magyarországi és a közép-európai kisebbségi kutatás egyik központja az MTA Etnikainemzeti Kisebbségkutató Intézete. Az intézet igaz-gatójával, Szarka Lászlóval beszélgetünk.

– Milyen megfontolások tették szükségessé az Intézet megalakítását, és milyen céllal alakult meg2001. január ljével az Akadémiai KisebbségkutatóMűhely utódintézményeként?

– A magyarországi akadémiai kutatások elmúltmásfél évtizedét áttekintve Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia múlt évben újraválasztott elnöke 2001-ben a következő hasonlattal jellemezte az elmúlt másfél évtizedfejlődését. A rendszerváltás utáni első évek forgatagában Kosáry Domokos elnökúrnak az akadémiai törvény elfogadtatásával sikerült megtartania és megerősítenieaz MTA szakmai és politikai legitimációját, s ezzel a korabeli magyar politikai életháborgó tengeréről sikerült biztos kikötőbe irányítania az immár 180 éves intézmény zászlóshajóit. Az elnöki poszton őt követő Glatz Ferenc két választási ciklusonkeresztül az akadémiai intézményhálózat konszolidációjára, valamint a kiemelt, stratégiai jelentőségű kutatások támogatására helyezte a hangsúlyt. Ezzel felújította az azt akadémiai „flottilát”, amely jelenleg 30 természettudományi és 17 társadalomtudományi intézetből s emellett számos kutatócsoportból, egyetemi támogatott kutatóhelyből áll, és ötezernél több kutatót foglalkoztat.

Ennek az intézménykonszolidációs és stratégiai fejlesztő munkának a részekéntalakult meg az Akadémia máig legfiatalabb kutatási intézménye, az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. Miközben a konszolidáció keretében intézetek szűntekmeg, illetve alakultak át, Intézetünk létrehozása érdekében Glatz Ferenc elnök úrtöbb nyomós érvet is felsorakoztatott. Magyarország – a két és félmilliónyi Kárpát-medencei s további egymillió diaszpóra helyzetben élő kisebbségi magyar, a magyarországi nem magyar kisebbségek, a magyarországi és a szomszédságban élő magyar nyelvű cigányok, valamint a régió multietnikus jellege, a felerősödő migrációsmozgások miatt – a kisebbségi kérdés által leginkább érintett európai államok közé tartozik. Ugyanakkor, s ez már alapvetően tudományszervezési feladatnak számít, korábban nem sikerült létrehozni olyan interdiszciplináris kutatóhelyet, ahol akisebbségi közösségek létezéséhez kötődő etnikai folyamatokkal foglalkozó történészek, szociológusok, antropológusok, nyelvészek, jogászok együtt, közös kutatásokat folytathattak volna. Miközben szinte valamennyi magyarországi egyetemen kialakultak kisebbségi tárgyú csoportok, tanszékek, s mellettük számos alapítványi,múzeumi, civil és önkormányzati háttérrel működő kisebbségkutató műhely működött, a kutatások elméleti, módszertani, informatikai hátterét biztosítani képes akadémia intézmény hiányzott. Ennek a nehéz feladatnak az ellátására, elméleti, módszertani alapkutatások megszervezésére, átfogó kutatási programok koordinálására hozták létre intézetünket 2001 januárjában.

Az Akadémia jelenlegi vezetése a kutatóintézetek társadalmilag hasznosítható kutatásainak erősítésében, illetve a nemzetközi kutatási, együttműködési és pályázatipotenciál, sikeresség növelésében jelölte meg a legfontosabb tudománypolitikai feladatot. Azaz a konszolidált és megújult akadémiai intézményi flottát egyre bátrabbanés folyamatosan a nyílt vizeken kell bevetni, próbára tenni és hasznosítani. E tekintetben az ilyen viszonylag kis létszámú intézeteknek, mint a miénkjelenleg 27 munkatársunk van -, egyszerre van könnyű és nehéz dolga: minthogy a kutatók zöme fiatal, kétségkívül könnyen hadra foghatóak, mobilisak vagyunk. Ugyanakkor a pályázati piacokon megkövetelt szakmai teljesítmény, pénzügyi önrész tekintetében egyszerre érződik a rövid intézeti múlt és a költségvetési szűk esztendők hatása.

A kisebbségi magyar, magyarországi nem magyar kisebbségi közösségekkel, aközép-európai romákkal foglalkozó kutatócsoportok mellett intézetünkhöz tartozik aKomoróczy Géza professzor által vezetett Judaisztikai Központ, amely az ELTE keretében judaisztikai tárgyú oktatást is folytat. Emellett a judaisztikai kutatócsoportunkfiatal munkatársai évente jelentetnek meg történeti judaisztikai tárgyú alapkönyveket. Intézetünk másik két munkatársa, Kovács András és Papp Richárd viszont amai magyarországi, illetve Kárpát-medencei magyar zsidó népességen belül megfigyelhető közösségépítési és revival jelenségekkel foglalkozik.

Ezenkívül az intézetnek van dokumentációs, adminisztrációs és informatikai csoportja, és 2003-ban létrejött a migrációs kutatócsoportunk is. A Migrációs Kutató-központtal való megállapodás alapján kialakult kutatócsoport főként a Magyarországra érkező menekülteket, menedékeseket, bevándorlókat s egyéb itt átmenetileg vagytartósan letelepülő, esetleg honosítást is kérelmező külföldiek csoportjait vizsgáljákrendszeresen, a bécsi székhelyű European Migration Centre megbízásából. Ez utóbbi a rendszeres évi menekültügyi jelentések mellett feldolgozta a magyarországi kí-nai bevándorlók integrációjának kérdéskörét, s külön program keretében vizsgáltáka távoli országokból érkezett bevándorlók gyermekeinek iskoláztatási gondjait.

A szervezetileg az MTA Társadalomkutató Központjához kapcsolódó Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet igyekezett kihasználni a Központban kínálkozó együttműködési lehetőségeket. Közös pályázatok, kiadványok és rendezvények jelzik a budai várban található társadalomtudományi intézmények kooperációját.

– Mely területeken folynak kutatások az intézetben?

– Az elmúlt másfél évtizedben az etnicitás-, nacionalizmus-, konfliktus- és migrációkutatás keretei közt folytak azok az átfogó elemzések, amelyek meghatározó jelentőségűeknek bizonyultak. A nemzetközi kisebbségkutatás igen fontos fejleménye,hogy a konfliktusokra kihegyezett tematizáció és kutatások mellett az elmúlt években felerősödtek a közösségépítést, multikulturalitást, önkormányzatiságot, autonómiát középpontba állító interdiszciplináris vizsgálatok. A magyarországi nem magyar és a Magyarországgal szomszédos államokban élő „határon túli”, illetve a nyugat-európai és tengerentúli diaszpóra jellegű magyar kisebbségek esetében ennekmegfelelően intézetünkben is kezdettől fogva a közösségépítő folyamatok szempontjából fontos jelenségekre – pl. a szabad anyanyelvhasználatot biztosítani hivatottjogintézmények kialakulására, az oktatási, kulturális intézmények működésérevagy a diaszpórában és szórványhelyzetben élő magyarok kapcsolattartási gyakorlatának megújulására – összpontosítottuk a figyelmünket.

Az intézeti romakutatás, a kisebbségi magyar munkaerő-piaci, oktatásszociológiai vizsgálatok ugyanakkor azt is jelzik, milyen fontos, hogy a többségkisebbség viszony szabályozásában az antidiszkrimináció alapelve meghatározó elemévé kezdválni az európai szabályozásnak, miközben a versenyszemléletű gazdasági, munkaerőpiaci szegmensekben a hátrányos helyzetük miatt korlátozott érdekérvényesítőképességgel rendelkező kisebbségek állami támogatása hosszabb távon is megkerülhetetlen eleme a pozitív etnopolitikának.

A kétnyelvűség jelenségkörének vagy éppen a nyugat-európai történeti és etni-kai régiók (pl. Nagy-Britanniában Skócia és Wales, Spanyolországban Galícia,Astúria, Navarra, Valencia, Aragónia) autonómiájához vezető folyamatok és kelet-közép-európai párhuzamaik vizsgálata azt jelzi, hogy az európai integrációval párhuzamosan olyan mélyebb strukturális átalakulás jelei is megfigyelhetőek, amelyek azeurópai nemzetállamok etnopolitikai tartalmának és szerkezetének új keretfeltételeit és perspektíváit jelölik ki. Ebben a témakörben Intézetünk és a Flensburgban működő European Centre for Minority Issues közösen szervezett meg egy összehasonlító európai kisebbségi autonómiaelemzést, amelynek keretében a magyarországiönkormányzati modellt, illetve az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai és szlovákiai magyarautonómiaterveket is megvizsgáltuk.

Vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalnak, hogy az Európai Unió bővítésénekegyik üdvös mellékhatásaként a régió nemzetállamainak egyik sokak által remélt, de még többek által illúziónak tartott lassú átalakulása is elkezdődött. Mintha megint esélye lehet annak, hogy az amerikai típusú multikulturalizmus jórészt kiüresedett ideológiai konstrukciói helyett a kölcsönös előnyök, a hozzáadó típusú akkulturációs modellek pozitívumainak felmutatásával – s természetesen a szükségestörvényi háttér megteremtésével – létrejöjjenek a sajátos európai s azon belül kelet-közép-európai, az etnopolitikai értelemben véve is demokratikus soknemzetiségű nemzetállamok működésének, multikulturalitás gyakorlatának a feltételei. Jórészt ennek a fejlődési tendenciának, alternatívának a tudati, identitáspolitikai fedezetét tárják fel az intézet kulturális antropológusai. A lokális identitásnak szentelttanulmánykötetünkben s az ezt az erőteljesen interdiszciplináris jellegű kutatástfolytató kistérségi identitásvizsgálatokban vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai és burgenlandi magyarlakta kistérségekben egyebek közt az interetnikus viszonyok,a modernizációs, migrációs és integrációs kihívások hatását vizsgáljuk a magyarnemzeti és kisebbségi közösségi identitás szempontjából.

A kisebbségi magyar pártok romániai, szlovákiai és jugoszláviai kormányzati szerepvállalása, a térségben elkezdődött erőteljes regionalizációs folyamatok, a magyarországi kisebbségi önkormányzatok funkcióinak letisztulása, valamint a romakérdés kapcsán felhalmozódott feladatok sokasága ugyancsak eleve kijelölik az alkalmazott kutatásoknak az irányát.

– Milyen kiemelt témakörökben?

– Az első három évben öt olyan területet jelöltünk ki, amely az intézet munkatársainak egyéni kutatásait összefogta, és alapkutatás jelleggel a különböző tudományosdiszciplínák etnikai, kisebbségi tárgyú kutatásaira épült. Ezek a kutatási területek akövetkezők:

– az egyéni és csoportos etnikai identitásszerkezetek elemzése, valamint azidentitásváltozások asszimilációs, integrációs és migrációs folyamatok keretébentörténő értelmezése, az etnicitás és felekezetiség, az etnicitás és a politikai aktivitás, az etnicitás és a nyelvhasználat, illetve az identitás lokális, kistérségi formáinak komplex vizsgálata;

– a kisebbségi közösségek számára átfogó önszerveződési, emancipációs, reprezentációs és érdekvédelmi kereteket biztosító önkormányzati, autonómiamegoldásokvizsgálata, különös tekintettel a kisebbségi magyar pártok és érdekvédelmi mozgal-mak önkormányzati programjainak megvalósulására, illetve a magyarországi kisebbségi önkormányzati rendszer működésére, válságjelenségeire és megújulására;

– a kelet-közép-európai multietnikus régiók etnikai térszerkezeti változásainakelemzése, különös tekintettel a magyarországi és kelet-közép-európai roma népesség gazdasági, kulturális, szociális,jogi helyzetének, településszerkezeti változásainak vizsgálatára;

– a Magyarországra irányuló és a kelet-közép-európai migrációs folyamatok vizsgálata, különös tekintettel a bevándorolt kisebbségi csoportok kialakulására és avelük szembeni többségi magatartás alakulására.

Az Intézet kezdettől fogva kiemelten fontos feladatának tekinti, hogy olyan alap-kutatásokat támogasson, amelyek tárgyát az etnikai kutatások alapfogalmai – etnicitás, identitás, két- és többnyelvűség, asszimiláció, etnikai konfliktusok, kisebbségiönkormányzatok, egyéni és közösségi kisebbségi jogok, kisebbségek tipológiai besorolása, csoport- és közösségszerveződés dinamikája stb. -jelentik. A Tér és terep című intézeti évkönyv eddig megjelent három kötete, valamint a munkatársaktöbbségének (pl. Bartha Csilla, Bakó Boglárka, Bindorffer Györgyi, Ilyés Zoltán, Kállai Ernő, Kovács András, Kovács Nóra, Papp Richárd, Prónai Csaba, Vajda Imre)munkássága közvetlenül ezekre a témakörökre irányult. Az évkönyv mellett a Kisebbségi kérdés Kelet-Közép-Európában, illetve a Kisebbségi monográfiák és a Kisebbségi léthelyzetek, Magyar Világok és A magyarországi cigány népesség helyzete című intézeti könyvsorozatokban adjuk közre a legfontosabb kutatási eredményeinket. A felsorolt sorozatokon kívül összesen 28 olyan monográfia, illetve tanulmánykötet jelent meg, amelyek az intézeti középtávú munkatervben alapkutatásként szereplő programok eredményeit adták közre. (Lásd az intézeti munkatársakés kutatási programok 2001-2005. évi kiadványainak listáját a 105-108. oldalon

– a szerk. megj.)

– Milyen eredményekről tud beszámolni az eddigi kutatások alapján?

– Legtöbb kiadványunk a kelet-közép-európai kisebbségek történeti fejlődésével, jogihelyzetével, a népcsoportok összetett (kettős, komplex) identitásszerkezetével, atöbbféle nyelvi, nemzeti közösség által lakott települések, régiók etnikai térszerkeze-tével, a kisebbségek csoportidentitását befolyásoló többségi magatartásformákkalfoglalkozik. Emellett a kisebbségi önkormányzatiság, a különböző autonómiaformákműködéséről, a kisebbségi kulturális intézményrendszerek identitáspolitikai funkciói-ról készült elemzéseink jelzik, hogy az első négy-öt évben milyen kutatási profilja ala-kult ki az Intézetnek. Alapvetően azokra a kutatási programokra építünk, amelyek- amunkatársi közösség szakmai összetételének és az egyéni kutatási irányoknak meg-felelően – az etnikai tárgyú interdiszciplináris vizsgálatok fő irányaihoz kapcsolódnak.

Az Intézet pályázati tevékenységének köszönhetően három nemzeti kutatásfej-lesztési pályázata részesült eddig támogatásban, ezen kívül egy kétéves adatbázis-fejlesztési pályázatban is konzorciumvezetői szerepet vállaltunk. Az Országos Tudo-mányos Kutatási Alapnál (OTKA) eddig hat befejezett és négy folyamatban lévő pá-lyázatunk jelzi az intézet aktivitását.

Az elmúlt négy-öt év alatt az Intézetben sikerült megteremteni az alapjait a Ma-gyarországon és a Magyarországgal szomszédos országokban élő kisebbségi csoportok integrált digitális kutatási adatbázisának, ezen belül külön a régió hét országában élő magyar kisebbségek településszintű etnodemográfiai és intézményi adattárának. A Kelet-Közép-Európái Interetnikus Adatbázis (IKM) című kutatási programrészeként elkészült a régió térinformatikai rendszere, kialakultak a kisebbségi demográfiai, intézményi, választási, kutatási adatállományok, s jelenleg is fejlesztésalatt van a nemzetközi kisebbségi jogtár és a kutatási bibliográfia. Mindezeket azanyagokat folyamatosan hozzáférhetővé tesszük az intézet 2005 augusztusábanmegújult honlapján (www.mtaki.hu).

A kisebbségi magyar tárgyú kutatások közül elkészült a kisebbségi magyar közösségek nyelvi jogi helyzetét elemző tanulmánykötet, befejeződött a határon túlimagyar kulturális, közművelődési intézmények szociológiai felmérése és elemzése,s ennek alapján adattárat állítottunk össze róluk. Túl vagyunk az alapadatok összegyűjtésén és rendezésén a kelet-közép-európai régió integrált településszintű interetnikai adatbázisát célzó munkálatban, amelyben magyarországi és határon túlimagyar kutatóintézetek alkották a kutatási konzorciumot. A 2004. decemberi népszavazás előtt a Teleki László Intézettel, a Márton Áron Szakkollégiummal és aCorvinus Egyetem Nemzetközi Jogi Karával közösen létrehoztuk a kettős állampolgárságról szóló honlapunkat, amely ma is a leggazdagabb dokumentációja a szakmai elemzéseknek, illetve a kérdés körül kibontakozott vitáknak (http://www.kettosallampolgarsag.mtaki.hu).

Részt vettünk abban a nemzetközi kutatásban, amely a státustörvény hatásátvizsgálta, s amelynek eredményeit a sapporói Hokkaido Egyetemen dolgozó ledaOsamu kolléga irányítása alatt két angol nyelvű tanulmánykötetben adjuk közre. Közülük az egyik már megjelent, és teljes szövege teljes egészében hozzáférhető ahonlapunkon, a többi kiadványainkhoz hasonlóan.

A magyar kisebbségekkel foglalkozó kutatóink doktori disszertációi az elmúlt három évben sorra elkészültek: Ilyés Zoltán, Mandel Kinga, Kovács Nóra, Eiler Ferencés Vizi Balázs munkái reményeink szerint egymást követően jelennek meg, többségükben az Intézet Kisebbségi monográfiák című sorozatában. Ezek a disszertációktörténeti, szociológiai, néprajzi és antropológiai megközelítésben különböző kisebbségi léthelyzeteket vizsgáltak kiterjedt forrásbázis alapján.

A magyarországi kisebbségekkel foglalkozó csoportunkban két kollégánk történészként, a másik kettő pedig antropológusként elemzi a törvényben elismert 13kisebbségi közösség etnikai, etnopolitikai sajátosságait. Bindorffer Györgyi a dunabogdányi svábok kettős identitásáról készült, a közelmúltban németül is megjelentmonográfiája után a baranyai németekkel foglalkozik, jórészt olyan településeken,ahol az 1946-1947-ben kitelepített svábok helyére a felvidéki magyar családokatküldték. Elkészült a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek demográfiai sajátosságainak gyorselemzése, amely Tóth Ágnes és Vékás János kollégáink munkája révén várhatóan a jövő évben a magyarországi kisebbségek anyanyelvi, nyelvismereti, nemzetiségi és egyéb identifikációs mutatói alapján a kisebbségi közösségek sajátos többes identitásszerkezetét tárja fel monografikus formában. Elkezdődött a nemzetközi kisebbségi jogtárnak, valamint a magyarországi kisebbségek által lakott települések, a kisebbségi önkormányzatok, oktatási intézmények integráltadatbázisának a megalapozása.

A kelet-közép-európai és magyarországi cigány/roma közösségekkel kapcsolatoskutatások közül kiemelkedett a harmadik országos reprezentatív roma lekérdezésKemény István és Janky Béla vezetésével. Kállai Ernő, a romológiai kutatócsoportvezetője irányította a 130 magyarországi települési roma önkormányzat vizsgálatát,amelynek eredményei ez év tavaszán jelentek meg a kutatás zárókötetében. Az MTARegionális Kutatások Központjával és a miskolci, budapesti egyetemi kutatóhelyekkel közösen elvégzett kutatás további két kötete ebben az évben lát napvilágot.Prónai Csaba kollégánk igen fontos kezdeményezése a roma tárgyú nemzetközi antropológiai kutatási eredményeknek egy hatkötetesre tervezett magyar nyelvű válogatása. Emellett ő irányítja a romológiai kisenciklopédia előkészületi munkálatait. Akisebbségi magyar és a romológiai kutatócsoport közösen folytat kutatást a szomszéd országok magyar nyelvű roma csoportjainak a kisebbségi magyarokkal kialakult interetnikus kapcsolatairól.

– Milyen az együttműködés a kárpát-medencei kisebbségkutató intézetekkel? Hogyanjellemezné a határon túli magyar intézményekkel vagy műhelyekkel való együttműködést? Milyen közös kutatási programokat valósítanak meg ezekkel az intézetekkel, műhelyekkel?

– Kezdettől fogva jó kapcsolatunk alakult ki a Szlovák Tudományos Akadémia kassai Társadalomtudományi Intézetével, az opavai Sziléziai Intézettel, újabban pedig abrünni Masaryk Egyetem szociológiai és történeti intézetével. A Szlovák Tudományos Akadémia pozsonyi Etnológiai Intézetével közös kutatást kezdeményeztünk agömöri magyar és szlovák többségű települések cigány lakosságának iskolaválasz-

Beszélgetés Szarka Lászlóval 99

tási gyakorlatáról. A kutatás zárótanulmányait ebben az évben adjuk közre. Az erdélyi, kárpátaljai, vajdasági intézményesült kapcsolati hálónk jelenleg az ott működőmagyar kutatóhelyekre terjed ki, de tervezzük, hogy a bukaresti, belgrádi és ungvári testvérintézetekkel is felvesszük a kapcsolatot.

A nyugat-európai intézetek közül a bolzanói két dél-tiroli kisebbségi kutatóintézettel, a már említett flensburgi kutatóközponttal, a müncheni Südost-lnstituttal, valamint a Norköppingi Egyetem Etnológiai Intézetével alakult ki szorosabb kapcsolat.

A magyar-magyar intézményi kapcsolatokban folyamatosan arra törekszünk,hogy a sok nagyon fontos regionális, lokális vizsgálat mellett olyan kutatások is beinduljanak, amelyek a kisebbségi magyar közösségek helyzetének, rokon és sajátosjellemzőinek összehasonlítására, átfogó kép megalkotására is módot adnak. Ilyenkutatásnak bizonyult például a Csíkszeredái Regionális és Kulturális AntropológiaiIntézettel közös lokális identitásvizsgálatunk vagy a magyar nyelvi korpusz keretében folyó munkálatnak a kisebbségi magyar nyelvváltozatokra való kiterjesztése, illetve a státustörvény hatását vizsgáló kutatásunk. Ugyanakkor az akadémiai kutatási ösztöndíjpályázatok előkészítésekor, működtetésekor alapvetően a határon túli magyar intézményépítésre helyezzük a hangsúlyt. Ennek keretében indult négy évvel ezelőtt az akadémiai kutatóállomásprogram, amely jelentős anyagi és szakmaitámogatást adott a dunaszerdahelyi Grammá Nyelvi Iroda, a kolozsvári Szabó T. Attila és a beregszászi Hodinka Antal Nyelvészeti Intézet kialakulásához, működéséhez. Hasonlóképpen az Erdélyi Múzeum Egyesület és a BabesBolyai Egyetem kolozsvári magyar kutatóintézeteinek kialakulásában, működésében intézetünk készíti elő és koordinálja az akadémiai támogatást, együttműködést.

Az intézeti rendezvényeinkre majdnem minden alkalommal a szomszéd országokban működő intézmények munkatársai közül is hívunk résztvevőket, hasonlóképpenállandó résztvevői vagyunk a somorjai, komáromi, beregszászi, kolozsvári, szabadkai, lendvai rendezvényeknek.

Úgy érzem, jól alakul az együttműködésünk a somorjai Fórum KisebbségkutatóIntézettel is. Az adatbázisfejlesztéstől kezdve a közös kutatásokon, rendezvényeken, kiadványokon keresztül egészen a közös pályázatokig és a közös tervezésigterjed ez a kooperáció. A mai nehéz költségvetési és pályázati körülmények köztegyre többet számít a bizalom és a belső igényre, közös érdekekre alapozott egyetértés. Az a véleményem, hogy az eddigi és az idei közös eredményeink alapján érdemesnek látszik elmélyíteni ezt a kétoldalú kapcsolatrendszert, különösen, ha közben sikerül még bevonnunk néhány jó szlovák szakembert is a munkába.

– Az Intézet kutatási eredményei hogyan hasznosíthatók, hasznosithatók-e egyáltalán a gyakorlatban?

– A kisebbségi közösségek kutatásában az alap- és az alkalmazott kutatások többszinten is hasznosulnak. Részben Magyarországon kötelező minden kisebbség számára a saját népismeret oktatása, erre a célra mindegyik közösség saját tankönyvet készít. Másrészt egyre több az olyan kisebbségi önkormányzati gyűjtemény, művelődési intézmény, ahol a kisebbségek múltját, jelenét bemutató, elemző tanulmányokra, előadásokra igényt tartanak. Hasonló a helyzet a kisebbségi magyar közösségek esetében is, ahol az oktatási intézmények a magyar tannyelvű egyetemi, főiskolai képzési formák elterjedésével igen jelentős igényt támasztanak a kisebbségi tárgyú kutatásokkal szemben. Ezért is örülünk minden olyan együttműködési felkérésnek, lehetőségnek, amely a komáromi, beregszászi, kolozsvári, Csíkszeredáimagyar felsőoktatási munkahelyekről érkezik.

Kutatásaink közül az európai státustörvényekkel és kisebbségi autonómiákkal,illetve a kisebbségi politikai pártokkal, önkormányzatokkal, valamint az identitáspolitikai változásokkal foglalkozó elemzéseinknek volt idáig a legnagyobb visszhangja.A társadalomtudományi kutatási eredmények hasznosíthatósága azonban kétségkívül nehezen mérhető. Mindenesetre mind a magyarországi, mind a szomszéd országokkal folytatott magyar kisebbségpolitikában a kormányzati és a kisebbségi oldalon egyaránt megfigyelhető a szakszerűség folyamatos erősödése, melyben a kutatások, elemzések minden bizonnyal fontos szerepet játszanak. Maga a politika isegyre természetesebbnek tartja a kutatók bevonását a döntéselőkészítés folyamatába, ami a megnövekedett publikációs lehetőségekkel és a sajtónyilvánossággalegyütt a tudományos szféra korábbi elszigeteltségét mára jórészt felszámolta.

Az Akadémia vezetése az idén ősszel indította el az Akadémiai Intézethálózat Fóruma című rendezvénysorozatát, amelyen az egyes intézetek éppen azokról a kutatási eredményekről számolnak be, amelyek közvetlenül is hasznosíthatónak bizonyultak. Ugyancsak az ősz folyamán jelenik meg a Szellemi termékeink és hasznosításuk című akadémiai kiadvány, amelyben intézetünk az Interetnikus adatbázistmutatja be.

– Változott-e a kisebbségi kutatás helyzete az Európai Unióba való belépés után?

– Az első három év tapasztalatai azt mutatják, hogy különösen az alapkutatásokbanérdemes kezdettől fogva nemzetközi együttműködési formákat kialakítani, hiszen aKárpát-medence etnikai, interetnikus adottságai egyrészt máig nem kerültek belesúlyuknak megfelelően a nemzetközi kutatásokba, másrészt hiányoznak az itt zajlófolyamatok nyugat- és kelet-európai analógiáival való összehasonlító vizsgálatok. AzUnió 2004. évi kelet-közép-európai bővítése óta kiírt pályázatokra igyekeztünk azonnal „rámozdulni”, most várjuk az eredményeket. Arra azonban igen gyorsan rá kellettjönnünk, hogy az első időszakban erős nyugat-európai partnereket kell találnunkahhoz, hogy a kelet-közép-európai, Kárpát-medencei együttműködés mellett megbízható uniós kapcsolathálóink is kialakuljanak. Most építjük ki például kapcsolatainkat az uniós államokban élő kisebbségek nyelvi, oktatási kérdéseivel foglalkozóMercator intézetekkel és a mögöttük álló kutatásszervezési hálózattal. 2007 júliu-sában a Nyelvtudományi Intézettel és a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karával miszervezzük az európai kisebbségi nyelvek XI. konferenciáját.

Az európai integrációs folyamat következményei nagymértékben befolyásolhatják a régió etnikai szerkezetének alakulását, a kisebbségi közösségek lokális, etnikai kötődéseit és migrációs potenciálját. Ezeknek az összetett változási folyamatoknak a longitudinális elemzése szintén csak nemzetközi összefogással képzelhetőel. Előzetes prágai, ljubljanai és pozsonyi konzultációk alapján a partnerintézetekkel közösen kezdeményezni szeretném, hogy a lengyelországi és baltikumi kisebbségeket is bevonva azonos módszertan alapján indítsuk el az új uniós országok kisebbségeinek változásvizsgálatát, az olaszbrit együttműködésben 1997-2001 között lefolytatott Ethnobarometer vizsgálathoz hasonló szerkezetben.

Az Akadémia mérlegeli annak lehetőségét, hogy nagyobb kutatási potenciált koncentráljon a romológiai kutatásokra. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a régió valóságos éspotenciális etnikai konfliktusainak igen nagy hányada kötődik a kelet-közép-európairoma kisebbségekhez. Intézetünkbegyebek közt a magyarországi roma kutatási hálózat kialakításának szorgalmazásával, a kelet-közép-európai roma adattár megtervezésével és konzorciumi formában történő kialakításával – kiemelt figyelmet fordíta többségi nemzetek és a romák viszonyát befolyásoló tényezők elemzésére, a romák települési, munkaerőpiaci, oktatási szegregációját eredményező folyamatokátfogó vizsgálatára és a konfliktusok okainak feltárására.

– Hogyan látja Budapestről a határon túli magyar kisebbségi kutatás helyzetét, eredményeit? Mely területen sikerült eredményeket felmutatni, s hol vannak még teendők?

– Az elmúlt másfél évtizedben valamennyi Magyarországgal szomszédos állambanigen jelentős intézményesülési folyamat ment végbe a kisebbségi tárgyú kutatásokban. S ebben a magyar kisebbségi közösségeknek is igen jelentős szerepük volt. Amagyar vagy részben magyar tannyelvű felsőoktatási rendszer kialakulásával párhuzamosan olyan kutatóhálózatok is létrejöttek, amelyek mai formájukban nemcsakaz adott országban, hanem nemzetközi mércével mérve is versenyképesek. Például a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet vagy a Kolozsváron működő ErdélyiMúzeum Egyesület Kutatóintézete, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja,az ottani magyar szociológiai műhelyek és a tavaly létrejött Egyetemi Kutató IntézetCsíkszeredái Regionális és Antropológiai Kutatások Központja mind olyan intézmény, amely kutatásaival, kiadványaival a régió élvonalába tartozik.

Ezért is érzem a következő évek legfontosabb kutatásszervezési feladatának,hogy erőinket a többségi partnerintézetekkel egyesítve a régió etnikai, kisebbségitárgyú kutatási kérdéseit, eredményeit bevigyük az európai etnikai kutatások centrumaiba. Meglehetősen abszurdnak tűnik ugyanis az a helyzet, hogy az európai kisebbségpolitikai viták súlypontja már hosszabb ideje erre a régióra koncentrálódik,ugyanakkor a kisebbségkutatás meghatározó európai intézményeiben még mindigcsak mutatóban van jelen a térség.

Éppen ezért az intézeti alapkutatásainkban is nagy súlyt szeretnénk helyezni akelet-közép-európai államok csatlakozása után átalakuló nemzetállami közeg elemzésére, különös tekintettel a kisebbségi csoportok összetett identitáskonstrukcióinak átalakulására. Fontosnak tartom a többség-kisebbség viszonyrendszer permanens változásainak vizsgálatát, mégpedig elsősorban az európai regionalizációs folyamatok várható következményeinek figyelemmel követésére, az etnikai csoportokés a regionális közösségek identitásának, identitáspolitikájának alakulására, különös tekintettel a befogadó és az anyaországok nemzetállami szerepvállalására.

Mindezekben a munkálatokban a korábbiaknál is nagyobb jelentősége van az intézetközi együttműködésnek, különböző kutatási konzorciumoknak, közös kutatásiprogramoknak, fejlesztéseknek. Ehhez a személyes, hivatalos kapcsolatokon túlnagy szükség lenne a kormányzati és kormányközi támogatási forrásoknak a kisebbségkutatásra való kiterjesztésére, s olyan angol nyelvű internetes publikációsfórum kialakítására, amely a régió kisebbségkutató intézményeinek közös megjelenését, prezentációját biztosítaná a világháló nyilvánosságában.

– Milyen kutatásszervezési feladatokat végez az Intézet?

– Az elmúlt években jórészt az Intézet keretei közt zajlott a Domus Hungarica és azArany János Közalapítvány határon túli ösztöndíjprogramjának titkársági munkája,valamint a szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági akadémiai kutatóállomásiprogramban résztvevő intézmények kutatási együttműködésének a koordinálása.Ezekről szintén az intézeti honlapról lehet részletesen tájékozódni.

– Történészként, a szlovákiai magyarság történetének ismerőjeként hogyan látja anemzeti kisebbségek helyzetét az elkövetkező’ évtizedekben, milyen kihívásokkalkell szembenéznie a szlovákiai magyarságnak megmaradása érdekében, számolvaaz uniós integrációs folyamatoknak a kisebbségekre gyakran negatívan ható következményeivel is?

– Úgy érzem, ma már nem egyszerűen csak a megmaradás a tét. Jóllehet Benesék,Husákék emléke még itt kísért tájainkon, de Bosznia-Hercegovina és Koszovó utánaligha vezetheti be bárki büntetlenül a deportálások és kitelepítések gyakorlatát, snagyszájú populistákon kívül nem szorgalmazhatnak a reszlovakizációhoz hasonlóerőszakos asszimilációs programokat. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Meciar félenemzetállami fundamentalizmusnak erős tartalékai vannak. Ezzel együtt a szlovákiai magyarok, azaz mi – hiszen számomra ez a közösség maradt az elsődleges, meghatározó – alapvetően annak módját kell megtaláljuk, miként kell a megnyílt határok kínálta lehetőségeket a magunk javára fordítanunk. Ebben az új helyzetbe az afontos tehát, hogy – egyéni döntéseinkkel, választásainkkal, civil és politikai szervezeteinknek adott mandátumunkkal – igazi, szervezett, öntudatos közösségkéntadjunk válaszokat a soknemzetiségű Szlovákián és a magyar glóbuszon belüli kihívásokra, hogy felnőtt közösségként jelenjünk meg az európai kisebbségi közösségek soraiban. Minden fogyatkozásunk, gazdasági gyengeségünk, mostani kétségbeejtő munkanélküliségi mutatóink ellenére – az elmúlt kilenc évtizedben soha ilyenszervezettek, gondolkodásunkban függetlenek, önállóak nem voltunk, mint most.

Tudnak-e, szeretnének-e a szlovákiai, felvidéki magyarok valódi, akarati közösséggé válni? S ha igen, milyen keretek közt, milyen intézményi,jogi formákban, milyen gazdasági háttérrel, politikai tartalommal? Jómagam ezeket a kérdéseket tekintem ma valódi nagy kérdéseknek. Sokan úgy gondolják, a kisebbségi kérdés kezelése szempontjából semmi sem változott meg Szlovákia és Magyarország unióscsatlakozásával. Egy másik végletes megközelítésben azt is hallani, ideje végre teljes egészében figyelmen kívül hagyni a nemzetállami adottságokat. Jómagam úgylátom, még mindig igen sok eleme hiányzik a tényleges közösségépítés hosszú távú programjának. A szlovákiai állami kisebbségpolitika keretei közt éppúgy hiábavaló csodára várni, mint a magyarországi nemzetegyesítő törekvések esetében. Azéletképes közösségek valódi ereje az egyéni és közösségi célok összhangjával, a csoport belső szolidaritásával és szervezettségével, gazdasági teljesítőképességével, valamint szervezeteik, intézményeik teljesítményével mérhető.

– Hol tartunk ma ebben a közösségépítésben, milyen akadályok nehezíthetik ezt afolyamatot?

– Az elmúlt évek részsikerei, tényleges eredményei ellenére sok a bizonytalanságpéldául abban a tekintetben, miként alakul a közösség viszonya a szlovák többséghez és Magyarországhoz. Mekkora mozgástér nyílik a regionális keretek közt, azazsaját szülőföldjükön az egy évszázadon keresztül másodrendű állampolgároknakszámító kisebbségi magyarok számára? Az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre vá-laszt kereső emberek egy része a választási ciklusok parlamenti és kormányzati ko-alíciós erőviszonyait tekinti meghatározónak saját személyes, családi, kisközösségistratégiája alakításában, mások pedig a könnyebb ellenállás irányában próbálnakszabadulni a kisebbségi élet többletterheitől, ki asszimilációs, ki meg migrációs pályára térve.

2004 után a szemünk láttára és a kisebbségek aktív közreműködésével alakulki az az integrált gazdasági, munkaerőpiaci, oktatáspolitikai tér (gondoljunk csak amultinacionális cégek ellentmondásos jelenlétére, a bolognai folyamat egyetemközi kapcsolatokat generáló, ugyanakkor régi rendszereket leépítő hatására), amely azalapfeltételeket módosítja a régió kisebbségei számára. A ma még igen nehéz kö-rülmények közt élő szlovákiai magyarok léthelyzete lassan megszűnik azonos lennia határ menti perifériákra kiszorítottak hátrányos peremhelyzetével.

A multinacionális cégek két-három műszakos szlovákiai magyar munkavállalói ahatár innenső és túlsó oldalán véleményem szerint túl nagy árat fizetnek, és sokszor megalázóan kevés bért kapnak azért, hogy megpróbálnak élni azokkal munkaerőpiaci lehetőségekkel, amelyek a határnyitás utáni első évben megjelentek. Gazdasági bázis nélkül könnyen kiszolgáltatottjaivá válhatunk a mindenfajta szociálpolitikai kontroll, társadalompolitikai kötelezettségvállalás nélkül működő profiterőműveknek. A határok korlátok nélküli átjárhatósága mindazonáltal a legfontosabb pozitív változás 2004 után, amely remélhetően a határ menti helyzetből adódott korábbi gazdasági, társadalmi hátrányok fokozatos felszámolását vonja maga után.

– Az egymással versengő alternatívák közül várhatóan melyik kerekedik felül? Az önkormányzatiság felerősödése vagy a folyamatos alkalmazkodás, vándorlás?

– A transznacionális jellegű, folyamatosan mozgásban lévő, a határ menti fekvést amagunk számára kamatoztatni kívánó, de gyakran mégis vesztes helyzetbe kerülőközösség helyett minden erővel arra kellene törekednünk, hogy a hagyományos kelet-közép-európai nemzetállami kalodák átalakulásával egy időben képesek legyünkmegteremteni saját, közösségi kereteinket, amely nem csupán a közösség reprezen-tációjára, hanem az érdekek érvényesítésére és a fejlesztési elképzelések megvalósítására is képes. Vagy van és lesz elég erő, lelemény saját kistérségeink, földjeink, falvaink, városaink, környezeti, turisztikai adottságaink, tudásunk alapján olyanregionális, gazdasági rendszereket kialakítani, amelyekről mi dönthetünk, vagy továbbra is mások, máshol, mások érdekét előtérbe helyezve hozzák meg a döntéseket. Ebből a szempontból az Európai Unió mint a nemzetállamokat felülről átalakító, kontinentális méretű politikai, gazdasági és kulturális tér egyszerre jelent lehetőséget a közösségi létezéshez megkerülhetetlen önkormányzatiság megteremtésére és a határtalan gazdasági versenyre. Ezzel a szabad versenyes világgal párhuzamosan olyan negatív trendek is kialakulhatnak, amelyek az önálló gazdasági alapjait nélkülöző kisebbségek esetében az elvándorlás és beolvadás alternatíváit erősíthetik fel.

Amennyiben tehát a szlovákiai magyarság képes lesz saját anyanyelve, kultúrája, regionális identitása, kétnyelvűsége, szlovákiai, csehországi, ausztriai és magyarországi kapcsolati tőkéje bázisán vállalt tudatos értékteremtő közösséggé szerveződni, megszabadulhat attól a kényszerhelyzettől, amikor a történelmet évtizedeken keresztül jórészt csak elszenvedte. Fokozatosan aktív alakítójává válhat az egybenyíló közép-európai, kelet- és délkelet-európai régiók soknemzetiségű kultúrájának, komplementer gazdasági szerkezetének. S maga adhat adekvát válaszokat afolyamatos, mindennapi interetnikus, gazdasági és morális plebiszcitum legnehe-zebb kérdéseire. A 20. századi tapasztalati anyag birtokában persze telve vagyunka jövőre nézve is óvatossággal, aggállyal, kétellyel. Mégis mintha lenne némi halvány remény arra, hogy a gazdasági és szociális szempontból keserves áldozatokkal járó integrációs folyamatok a kisebbségek szempontjából több jót hoznak, mintrosszat. Hatalmas tehát a mi felelősségünk, hiszen egy tál lencséért elvesztegethetjük az időt és a lehetőséget. Ugyanakkor a türelmetlenség és a radikalizmus iskönnyen felboríthatja a szekeret. Elemzők, döntéshozók, választók, véleményformálók és közösségi emberek egyaránt szembesülnek a fenti dilemmákkal. Jó lenne, deszép is lenne, ha a következő évtizedben a közösségépítő politikai alternatívák kerülhetnének ki győztesen. Azok, amelyek – a tradíciók és kötődések, az értékek ésérdekek, a kölcsönös tolerancia és az államhatárokkal nem osztályozható emberiméltóság alapján – itt, a Duna, Ipoly, Sajó, Bodrog és Ung mentén is magától értetődővé tehetik a nyelvek, kultúrák, nemzeti közösségek autonómiáját és egyenjogúságát. Merthogy azt már megtanulhattuk, ezek nélkül aligha képzelhető el a nemzetek minden kényszertől mentes együttműködése, termékeny kölcsönhatása.

Az interjút Fazekas József készítette