Rabec István: A nyelvvesztés vizsgálata pozsonyi magyar egyetemisták körében
Dolgozatomban a 2003-ban végzett kutatásomról (a vizsgálatról részletesebben lásd Rabec 2003) szeretnék beszámolni, amelyet Pozsonyban tanuló nyelwesztő egyetemistákkal készítettem. A szlovákiai magyarok mint kétnyelvű beszélők nyelvhasználatának gazdag szakirodalma van (lásd pl. Bergendiné 1998; Lanstyák 1998; 2000a; 2002a; Misád 1998; Németh 2001; Sándor Anna 1998; Vancóné 1998 stb.), ám ezek az írások a magyar-szlovák viszonylatban bekövetkező nyelvvesztéssel nem foglalkoznak. Sándor Anna (1998) ugyan folytatott kutatásokat Kolonban a nyelvcserét illetően, de a jelenséget ő is csak közösségi szinten vizsgálta.
Munkámban kilenc nyelwesztéses pozsonyi egyetemista magyar nyelvi visszaszorulását vizsgáltam, abból a célból, hogy feltárjam azokat a jelenségeket, amelyek nyelvhasználatukban nyelvvesztésre utalnak.
Az adatközlők kiválasztásánál arra törekedtem, hogy makroszinten egyfajta virtuális csoportot alkossanak (természetesen nem a szó szociológiai értelmében). Ezért mindegyikük megfelel a következő kritériumoknak:
– mindegyikük pozsonyi egyetemista
– tanulmányaikat kizárólag szlovák nyelven végzik
– saját és környezetük bevallása szerint jobban beszélnek szlovákul, mint magyarul
– a magyar nyelvet nem intézményes keretek között sajátították el
– a magyar nyelvet első nyelvként sajátították el vagy párhuzamosan a szlovákkal
– ugyanahhoz a generációhoz tartoznak (1979 és 1983 között születtek) Adatközlőim esetében megvizsgáltam, hogy:
– a nyelwesztő beszélők magyar beszédmegnyilvánulásaikban miben térnek el az írott nyelv grammatikájától1
– nyelvhasználatuk során milyen kommunikatív stratégiákat alkalmaznak
– beszédükben mennyiben fordulnak elő kontaktusjelenségek és a nyelvművelők által megbélyegzett formák
– megnyilvánulásaikat milyen paralingvisztikai eszközök kísérik.
A kutatás kísérleti jellegű volt, próbálkozás a nyelwesztéses beszélők magyar nyelvének vizsgálatára. A mintában valószínűleg túlreprezentáltak a magyar nyelvhez pozitívan viszonyuló és a nyelwesztés kezdeti stádiumában lévő beszélők. Ennek következtében minden megállapításom csupán az általam vizsgált adatközlőkre érvényes. A kutatás során módszerként szociolingvisztikai interjút és kérdőíveket használtam. Az interjúk feldolgozása során a legnagyobb problémát a szempontok és a kategóriák felállítása jelentette. Mivel a szakirodalomban ilyen vagy ehhez hasonló rendszerezésre nem találtam példát, ezért egy teljesen új rendszert kellett kialakítani2.
* Előadásként elhangzott a Grammá Nyelvi Iroda által szervezett III. Grammá Nyelvészeti Napokon, Párkányban, 2004. november 26-án.
A rendszerezés során természetesen figyelembe vettem az írott standard és a mindennapi beszélt nyelv közötti különbségeket, Ml. azt, hogy az adatközlőim beszédének elemzésekor a szlovákiai beszélt nyelv szolgál összehasonlítási alapként. Ezért volt szükség egy ép magyar nyelvű beszélővel készített interjúra is, amit öszszehasonlításképpen használtam fel. A felállított rendszer csupán kísérlet, a szakirodalomban (lásd Bartha 1993; Fenyvesi 1995; Kontra 1990) már meglevő kategóriákat beépítettem a rendszerbe.
Mivel írásom terjedelme nem teszi lehetővé, hogy minden nyelwesztéses jelenséggel külön foglalkozzam, ezért csak három – egymással szorosan összefüggő jelenséget szeretnék kiemelni. Ezek a következők: kódváltás, töredékes beszéd és hiányos megfogalmazás.
Kódváltás
A korpuszban a bázistartó kódváltásra lényegesen több példa akadt, mint a bázisváltásra. Ez feltehetőleg azzal magyarázható, hogy a legtöbb adatközlőnek nincs gyakorlata a magyar nyelv használatában, és a kódváltásos beszédmódban sem. Számukra az interjú egy különleges eseményt jelentett, és mivel vállalták azt, hogy magyarul fognak beszélni, igyekeztek ehhez ragaszkodni. Amikor mégis kódot váltottak, akkor azt több esetben különféle pára lingvisztikái eszközök kísérték. Ezek közül a leggyakrabban a nevetés fordult elő.
A bázistartó kódváltás egyik sajátos esete, amikor a vendégnyelvi betét nélkülözte a szükséges toldalékot a bázisnyelvi diskurzusban. A vendégnyelvi betét nem illeszkedett alaki eszközökkel a mondatba, ezzel a szöveg „töredezetté” vált. A Lanstyák István által felállított rendszerben ez a H típusú kódváltásnak felel meg (lásd Lanstyák írását ebben a kötetben). Az ép magyar nyelvű beszélők esetében a kódváltásnak ez a típusa meglehetősen ritkának számít (vö. Lanstyák 2004). Nézzünk erre néhány példát!
K: S focizni hova jártok? K: S focizni hova jártok?
GR: Tuod, Kramáre (GR, 112-113).3 GR: Tuod, Kramáre-ra (GR, 112-113).
A sublatívus rag hiánya semmiképpen sem magyarázható a beszélő nyelvi inkompetenciájával, hiszen az interjú más részeiben megfelelően használta a ragot, inkább azzal, hogy az adatközlőnek nincs elég gyakorlata a magyar nyelv használatában, különösen pedig a kódváltásos beszédmódban. Ezért nem tudta, hogy az ilyen típusú szlovák szavakhoz hogyan szokás kapcsolni a magyar toldalékot (Kramárera? Kramárera? Kramárere? Kramárere?).
„Egyszer vótam deti z detského domova” Egyszer voltam (táborban) olyan gyere(MP, 143). kekkel, akik gyermekotthonban laknak.
A nyelvvesztés vizsgálata pozsonyi magyar egyetemisták körében 153
A beszélő számára valószínűleg bonyolult lett volna magyarul elmagyarázni a fogalmat, ezért inkább a szlovák kifejezést használta. A korpuszban a kódváltás ezen típusa – amikor a vendégnyelvi betét határozós szószerkezet – inkább azokra az adatközlőkre volt jellemző, akik megítélésem szerint kevésbé tudtak magyarul.
A kódváltás másik sajátos típusa a harmadik nyelvből történő kódváltás. A beszélő a nyelvi rés kitöltésére egy idegen szót használ (vö. Vancóné 1998). Idegen szón itt mindig egy harmadik nyelvből származó szót értek, amely se nem magyar, se nem szlovák, se nem a magyarban és/vagy a szlovákban használatos idegen szó. A stabil kétnyelvű beszélők is használnak idegen szavakat (vö. Lanstyák 1998, 37), de ha ezeket a beszélő az alapszókincshez tartozó szavak helyett használja, akkor ez sok esetben a nyelvvesztés jele lehet. Például:
K: És ha elvégzed a sulit, akkor? K: És ha elvégzed a sulit, akkor?
RK: Akkor (..) kimegyek az a (.) nagy ship, RK: Akkor (..) kimegyek tengerjáró hajó-
boat +… [nevetés] (RK, 35-36). ra (dolgozni) +… [nevetés] (RK, 35-36).
Ebben az esetben az adatközlőnek, nem jutott eszébe, esetleg nem is ismerte a magyar megfelelőt, ezért a nyelvi rés kitöltésére angol szót használt. Hogy ez a váltás miért nem szlovák nyelvre történt, annak több oka is lehet. Egyrészt előfordulhatott, hogy az adatközlőnek szlovákul sem jutott eszébe az adott szó, másrészt pedig a beszélő az interjú során ragaszkodott a magyar nyelvhez és igyekezett minél inkább elkerülni a szlovák szavakat. Esetleg úgy érezhette, hogy az angol szavak használata kevésbé „helytelen” az adott beszélgetés során. RK esetében az angol vendégszó használata azért is érdekes, mert saját bevallása szerint csak „alig néhány szót” beszél angolul.
Töredékes beszéd és hiányos megfogalmazás
A töredékes beszéd szorosan összefügg a kódváltásnak már említett típusával, amikor a vendégnyelvi betét nélkülözi a szükséges toldalékot. Ilyen esetben a szöveg érthető, de nem következtethető ki pontosan az elgondolt megfogalmazás. Adatközlőim szövegeire jellemző ez a töredékesség (vö. Máthé 1995, 13). Elképzelhetőnek tartom, hogy épp ez a töredékes fogalmazás képezi a határt a szlovákdomináns kétnyelvűség és a nyelvvesztés között. A töredékes beszéd két típusát különböztettem meg annak alapján, hogy milyen beszédszekvenciából lehet következtetni az értelmére.
a) Az elhangzott beszélgetésből lehet következtetni rá
Ebben az esetben csak a beszélő megszólalását megelőző diskurzusból tudjuk kikövetkeztetni a mondanivalót.
„aaa (.) a jén <=az én> gimnázium ÖÖÖ Vö. Abban a gimnáziumban tanított spatanult (.) aaa spanyolt” (EV, 3). nyolt, ahova én is jártam.
Az adatközlő – ahogyan az a megszólalást megelőző beszélgetésből is kiderül – a spanyoltanárnőjéről beszél, akit még gimnazistaként, iskolában ismert meg, ahol a tanárnő spanyol nyelvet tanított. A szöveg megértését még az is nehezíti, hogy szó-
154 Rabec István
tévesztés történik, mikor az adatközlő a tanárnővel kapcsolatban a tanult szót használja a tanított helyett.
b) A megszólalásból lehet rá következtetni
A beszélő adott megszólalásából, az azt megelőző diskurzus ismerete nélkül is, ki tudjuk következtetni, hogy mit akart mondani.
„Akkor szlovák meg magyar, úgy Ö (..) olyan Vö. Akkor a szlovák és a magyar nyelvet öö egyensúly” (LK, 7). még körülbelül egyformán beszéltem.
A töredékes beszéd közel áll a hiányos megfogalmazás kategóriájához. Ennek következtében a fent említett példák mindegyike besorolható a hiányos megfogalmazás kategóriájába is. Ha a szöveg elemzésekor nagyobb egységre koncentrálunk, akkor töredékes beszédről, ha pedig kisebbre, akkor hiányos megfogalmazásról beszélhetünk.
A töredékesség és a hiányos megfogalmazás kategóriájának megkülönböztetését azért tartottam fontosnak, mert úgy vélem, hogy ez új jelenségekre is rámutathat a nyelvvesztés vizsgálatában. Ennek megítéléséhez azonban nagyobb korpuszra volna szükség.
Felhasznált irodalom
Bartha Csilla 1993. Egy amerikai magyar közösség nyelvhasználatának szociolingvisztikai megközelítései. Kandidátusi értekezés, Budapest.
Bergendiné Urbán Mónika 1998. Szlovákiai magyar diákok véleménye a kétnyelvűségről. In Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.) Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyelvűségre. Pozsony, Kalligram-Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, 78-86. p.
Fenyvesi, Anna 1995. Language contact and language death in an immigrant language: The case of Hungárián. In University of Pittsburgh Working Papers in Lingvistics. Volume 3, 1-117. p.
Kontra Miklós 1990. Fejezetek a South Bend-i magyar nyelvhasználatból. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete.
Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.) 1998. Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyelvűségre. Pozsony, Kalligram-Magyar Köztársaság Kulturális Intézete.
A nyelvvesztés vizsgálata pozsonyi magyar egyetemisták körében 155
Lanstyák István-Simon Szabolcs (szerk.) 1998. Tanulmányok a magyar-szlovák kétnyelvűségről. Pozsony, Kalligram.
Lanstyák István 1998. A magyar nyelv szlovákiai változatainak sajátosságai. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.
Lanstyák István 2000a. A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest-Pozsony, Osiris KiadóKalligram Könyvkiadó-MTA Kisebbségkutató Műhely.
Lanstyák István 2001. A kódváltás típusai. Kézirat.
Lanstyák István 2002a. Magyar nyelvi tervezés Szlovákiában. Pozsony, Kalligram.
Lanstyák István 2004. A kódváltás nyelvtani aspektusának néhány kérdése a szlovákiai magyar beszélőközösségben. Kézirat
Máthé Dénes 1995. A verespataki magyarság kétnyelvűségének/nyelvcseréjének előzményei és jellemzői. Kétnyelvűség, 3. évf., 2. sz., 9-16. p.
Misád Katalin-Hurka Katalin 1998. A magyar nyelvi érintkezés a pozsonyi magyar tanszék hungarisztika szakosainak körében. In Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.): Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyelvűségre. Pozsony, Kalligram-Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, 94-102. p.
Németh Andrea 2001. A kódváltás grammatikája és pragmatikája. (Egy baráti közösség kódváltási szokásainak vizsgálata.) Szakdolgozat, Pozsony, FF UK.
Rabec, Stefan 2003. Emberek a határon. A nyelvvesztés és nyelvleépülés vizsgálata szlovákiai egyetemisták körében. Szakdolgozat, Pozsony, FF UK.
Sándor Anna 1998. A kétnyelvűség és a nyelvcsere egy szlovákiai magyar beszélőközösségben. In Lanstyák István-Simon Szabolcs (szerk.): Tanulmányok a magyar-szlovák kétnyelvűségről. Pozsony, Kalligram, 103-115. p.
Vancóné Kremmer Ildikó 1998. A bujkáló anyanyelv. Tanítási óra alatti kódváltás szlovák tannyelvű iskolában. In Lanstyák István-Szabómihály Gizella (szerk.): Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében: Különös tekintettel a magyarpárú kétnyelvűségre. Pozsony, Kalligram-Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, 87-93. p.
DISPUTATIONES SAMARIENSES
MÝTY A PREDSUDKY V DEJINÁCH
Historická konferencia 7. decembra 2004