Hizsnyai Tóth Ildikó: Egy isteni jó színjáték a glogovai hegyen. „Mistico viaggio” a Szent Péter esernyőjében
Jelen tanulmány egy terjedelmesebb dolgozat részlete, amelyben Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regénye elemzése során elsősorban a világszerű Glogova megépülésével foglalkoztunk, a költött helységnév – előkép-beteljesülés fogalompárral kifejezhető – átszemantizálódását követve: egy isten háta mögötti falu, amely golgotai asszociációkat hordozó neve folytán a világ közepe1 címre aspirál. Majd a térszerű, avagy világszerű Glogova mellett szóltunk egy, a metaforikus történetmondás szintjén formálódó jelentéssorok által reflektált, a Golgota asszociációs mezejéből kibontakozó, a szövegben tetten érhető szimbolikus Glogováról is, amelynek folyományaként a Glogovára vezető utak egyrészt a „földrajzi” tájban – a metonimikusan előrehaladó történetben kifejtve –, másrészt pedig – a metaforikus szövegépítkezés következtében – a tájleírásokban „átderengő” jelképes térben kanyarognak. A regény világszerű szövegvilága a két, „esernyős” legenda – a besztercebányai családi ereklye, illetve a glogovai szent ereklye története – nyomán életre hívott, egymással szemben álló, az ernyőn osztozó, mitikus-mesei világképből táplálkozó Alsó és Felső Világok befolyása alatt áll. Ez a két világ találkozik reprezentánsaik (Gyuri és Veronka) által a bábaszéki mesebeli hármasútnál. A bábaszéki események (Müncz története, Gyuri álma, a bontakozó szerelem) kihatásaként Gyuri és Veronka „valóságos” tájakon keresztül vezető glogovai útjának szimbolikája új aspektussal bővül.
*
A bábaszéki mesebeli hármasúttól a glogovai hegyig vezető, részletes tájleírásokkal megjelenített utat a regény „A Czobor Mária rózsája, a földhasadék és a vén körtefa” című fejezete beszéli el. A tájleírás itt még a szokásosnál is aktívabb, beszédesebb természeti képekkel, jelenségekkel teszi mozgalmassá – a szerző által szerelmi érlelődésre kijelölt – szakaszt. A biedermeier idillt idéző, virágnyelven zajló udvarlásról írja Kovács Kálmán, hogy az „időtartam rövidsége miatt helyes tapintattal mondott le Mikszáth a közvetlenül nyilatkozó érzés ábrázolásáról. […] A közvetett, álruhás, az átcsapásos formák jeleit rajzolta tehát.”2 Mindeközben – baljós jeleket felvillantó legendákkal, illetve betyárromantikával megfűszerezve a kocsikázás eseménytelenségét – lehet gyönyörködni a tájban, illetve azt találgatni, hogy vajon öszszeér-e Gyuri és Veronka térde az utazás ideje alatt. Ez az út egy felföldi kis faluba vezet, melynek történetesen Glogova a neve.
A metonimikusan előrehaladó főcselekménnyel párhuzamosan – amint erre már utaltunk – metaforikus utalások késztetik a befogadót a fenti értelmezés felülbírálására. Ez a jelképes út a fiatalokat érinti, a két, konfrontációra kész világ reprezentánsait, akik, mint azt a bábaszéki történések mutatták, elindultak egy belső, a szubjektumban zajló úton, amelynek célja: megszabadulni eszköz-mivoltuktól, megtalálni önmagukat. Veronka esetében ez az önnön fizikai valójába való beavatódás3, Gyuri esetében pedig ez a felfedezésre váró, belső dimenzió az apa (Gregorics) szellemi örökségével hozható kapcsolatba.4 Ami pedig útjukat hasonlatossá teszi, az a lentről felfelé haladás – a táj helyszínrajzi leírásával összhangban –, a belső „növekedés”, valamint a „Golgotára igyekvés” mozzanata, amelyet az elbeszélő az utazás előtti „utolsó vacsora” expozíciójában vet fel Krisztus növekvő ruháinak említésével.5 Ez az elbeszélő által felkínált értelmezési lehetőség – a Megváltó Fiú „keresztútja” és a „kendőjét” felkínáló Veronika motívuma – egy szimbolikus térbe vezető út meglétére utal, az oda való megérkezésnek pedig feltételévé válik valamely nehézség sikeres leküzdése.6
Feltevésünk szerint a két párhuzamosan zajló utazás mellett még egy harmadik is tetten érhető. Elsőként nem is maga az út, hanem az „utas”. Mert mintha ez a kedélyesen kocsikázó társaság nem lenne teljesen egyedül, és itt most nem madame Kriszbay minden neszben zsiványokat sejtő, beteges képzelődéseire gondolunk, amelyet a vadregényesre formált táj sugalmaz, és nem is a rózsa leszakításával felbolygatott holt leány, Czobor Mária kísértésére célzunk. Épp ellenkezőleg, ezek a cselekménybe bevont romantikus klisék inkább takarják és ezzel egyúttal értelmezési körükbe is vonják a szabad gyökökként viselkedő „gyanús jeleket”, amelyek már csak azért sem nevezhetők mellékkörülménynek, mert a fejezet címébe emeli az elbeszélő („A Czobor Mária rózsája, a földhasadék és a vén körtefa”). Feltevésünket bizonyítja az is, hogy a kritika leggyakrabban ezt a cselekményszakaszt támadta a „rekvizitumszerű motívumok, szerencsés véletlenek”7, valamint a „kalandromantikából származó, sablonszerű feszültségforrások és puszta véletlennel megokolt feloldások”8 miatt, vagy ahogy Schöpflin megállapítja: Mikszáth a hölgyolvasóknak igyekezett kedvezni, s ily módon „kielégítette a nők szentimentális igényeit”.9 Az „in Blumen” szabályai szerint alakított, áttételes érintkezésbe belesüllyesztett Czobor Mária-legenda, a hasadékba csúszott pap túldramatizált és valószerűtlenségeket sem nélkülöző peripetiája, valamint a minduntalan „képbe kerülő”, a „fináléban” virágesőt ontó, fontoskodóan tolakodó vadkörtefa jelenléte valóban kivívhatja a pallérozottabb ízlésűek ellenszenvét, amennyiben megmaradunk a felszíni események „szimpla” olvasatánál, és nem teszünk fel magunknak néhány zavaró momentumra irányuló kérdést: Miért állítja meg az utcán Mravucsánné azzal a néhány tavalyi almával a már élelemmel bőségesen ellátott társaságot? Miért különíti el a Veronkának szánt pirosat? Miért kéri el Gyuri Veronkától a pünkösdi szegfűt? Miért követi végig az egész utat a körtemotívum, a Zelena Hruska erdőtől a villámsújtotta vadkörtefáig? Miért zöld az előbbi körte? Miért lóg le az ága a földre a vadkörtefának? Miért fontos az elbeszélőnek, hogy a pap és Gyuri párbeszéde során éppen hol helyezkedik el a fa? Miért „öleli meg” a mennyasszonnyá lett Veronkát a fa lelógó ága, és miért szórja rá a szirmait? Miért ennyire éhes és erőtlen a pap egyetlen éjszaka koplalás után? Miért nem sonkát dob le neki Gyuri alma helyett? Miért kéri őt, hogy a pirosat ne egye meg, miután már ledobta? Miért kap erőre az almától néhány perc alatt? Miért a hámmal húzzák ki a papot a hasadékból? Miért nem az ernyőt kéri jutalmul Gyuri? Miért a nyírfát vágja ki Gyuri a tengely megjavításához? Miért nem választja a körtefa lelógó ágát? Miért támad föl a szél? És még sorjázhatnának a kérdések, amelyek közül néhányra megnyugtató válaszra találunk akkor is, ha csak a felföldi tájban „utazó” olvasók vagyunk. Amennyiben visszalépünk egy kicsit a metaforikusság elve mentén a cselekmény idejében, másfajta válaszok birtokába is juthatunk, s amellett megtudhatjuk azt is, ki a „láthatatlan utas” és főként honnan hová tart, illetve mit akar.
Gregorics innen és túl
Az időbeli kitérőhöz egy személyes kitérő is társul Az elemzés egy pontján túl kérdésessé vált az a feltevésünk, hogy a Szent Péter esernyőjében a metaforikus sorok csak a főcselekmény bizonyos mozzanatainak át-, illetve újraértelmezésére irányulnak, és felmerült annak a gondolata, hogy a metaforikus szövegépítkezés a kompozíció kereteibe is beépülve, a cselekménytől némileg függetlenedve egy egészszé „olvasható össze”. Ha a „Gregorics-legenda” biblikus allúziókkal, a keresztény szimbolikából kibontható jelentésekkel, előrevetülésekkel gazdagon átszőtt jeleneteit egymás mellé helyezzük, ismerős kompozíciós alakulatot hoznak létre. Gregoricsnak a fia megtagadását követő eseménysorokat részletesen tárgyaltuk egy korábbi fejezetben, külön kiemelve a tiszai csónakázás epizódját, amikor a sziget partjához érve kiesik Gregorics kezéből az ernyő, kihalászásához pedig a csónakot irányító öreg Ördögtől kap útmutatót és – értelmezésünkben – jóslatot is az ernyő majdani viszontagságairól, illetve Gregorics „túlparti sorsáról”. A Nagyhét keretében értelmeztük Gregorics különös, kötőfékes álmát követő halálát. Majd az elbeszélő közel másfél évtizedet elhallgat a Gregorics-történetből, azaz megvárjuk, hogy az ernyő újra kibukkanjon. A bábaszéki események meghozzák a fiú számára az útmutató, túlvilági álmot, másnapra virradóan a kapu kifordulását, amit aztán hosszú kocsikázás követ virágos tájakon (és virágnyelven), mígnem hőseink el nem érik a meredek, kanyargós utakon megközelíthető híres Brána (Kapu) hegyet, ahol a hasadékban lévő papot a lovakról leszedett hámmal szabadítja ki az örökségét és önmagát kereső fiú, hogy aztán diadalittasan vonuljon be Glogovára.
A sziget partja, A várakozás sziklája, Virágos völgy, Kapu, a hegyre felvezető körök, Földi paradicsom – ezek pedig már a Purgatórium hegyének egyes helyszínei.10 És ha még tovább haladunk az összevetésben, egyre több olyan motívumra találunk az Isteni színjáték vonatkozó részében, amelyek a Szent Péter esernyőjének hagyományos értelmezéseit gyökeresen felforgatják. A Purgatórium kompozíciójának beépítésével – amely Gregorics halálát követően még csak lappang, majd a bábaszéki kereszteződésnél már első jeleit is sejthetjük – az elbeszélés egyrészt bevonja a regény értelmezésébe a vezeklés motívumát, másrészt – a Gregorics-történetben – teret enged az örökség megszerzésére irányuló szándékok befolyásolására és ezzel mintegy annak átértékelésére is.
Az alábbiakban csak egy vázlatos összehasonlításra vállalkozhatunk, elsősorban arra összpontosítva figyelmünket, hogyan jeleníti meg az elbeszélés a már ismertetett felföldi táj leírása, illetve a vele összhangban alakuló belső utak kivetítése mellett a túlvilági utazást. Azaz hogyan íródik egybe a három tájleírás a Bábaszéktől a glogovai hegyig terjedő útszakaszon, illetve mi a szerepe a túlvilági utasnak a hegyen lezajló eseményekben, valamint milyen eszközökkel biztosítja az elbeszélő a szövegek közötti „áthallásokat”. Az összevetéshez Szász Károly fordítását, illetve jegyzeteit használjuk fel.11
Párhuzamos világok
A két pólusnak megfelelő Alsó és Felső Világ, képviselőik által, Bábaszéken találkoznak, ahol „nyáron is megfagyott a birka”, és a Megfagyott Birkához címzett (vagy az idegenek által így csúfolt) kocsma többször is szerephez jut; például éjféltájban, a túlvilági üzenetet közvetítő álmot megelőzően, amikor az innen kiszűrődő birka tematikájú népdal Gyuri „gondolatjának szép piros szövetét a visszájára fordítá”.12
Az Isteni színjáték dantei világmodellje szerint a Földgömb északi pólusán helyezkedik el Jeruzsálem, illetve Golgota, a megváltás hegye, vele szemben pedig a déli féltekén, az óceánnak egy szigetén a Purgatórium hegye, amit a tisztulás hegyeként is szoktak jellemezni. A kettőt összekötő tengely közepén, a pokoltölcsér legmélyebb bugyrában található Lucifer, mellig jégbe fagyva.
A holtak lelke csónakon, az óceán felől jut a purgatóriumba, míg Dante és kísérője a föld belsejéből, a pokolból (a „megfagyott ördög” felől) érkezik a Purgatórium hegyéhez, miként Wibra Gyuri sem kerülheti el Bábaszéket mielőtt Glogovára indulna.
A purgatóriumba kerülő lelkek – akik sem a pokolra jutásra, sem a paradicsomba való belépésre nem érdemesültek, hanem kisebb bűnöktől kell megtisztulniuk – gyülekezőhelye a Tiberis torkolatánál van, innen indul az angyal (égi révész) által hajtott csónak a lelkekkel a purgatórium sziklás szigetéhez.
Ezt a képet vetítette előre, csónakázás közben, Ördög Márton jóslatszerű példabeszédében Gregoricsnak, a Sárga szigetre tett kirándulásuk alkalmával (a Tisza és a Maros összefolyásánál), amikor a partot érést követően „lélekvesztőjük” (sic!) megbillent, az ernyőt pedig magával ragadta a sodrás.
Az Isteni színjáték prológusából megtudjuk, hogy a költő nagycsütörtök éjjelén az igaz út keresése közben egy sötétlő erdőbe jutott, a Purgatórium hegyéhez pedig húsvétvasárnap reggelén érkezik meg. Gregorics betegsége is „zöldcsütörtökön” kezdődött, nagyszombat napján halt meg, hideg és száraz homloka „szinte porzott”. Teste további sorsáról az elbeszélés közli, hogy a kezébe – az ernyő helyébe – feszületet tettek, majd harmadnap eltemették. A jóslat beteljesülése tekintetében csak a majdani vezeklés előjelei (por az arcon) nyújtanak némi fogódzót. (A torkolattól induló „lélekvesztők” menetidejét minden értelmező a legjobb tudása szerint számítja ki.)
Az előpurgatóriumban a hanyagok várakoznak, bolyonganak, illetve készülődnek az igazi vezeklésre, közöttük azok, akik a „megtérésöket az utolsó órára halasztották s így megtérésök valódiságát életökben már be nem bizonyíthatták”.13
A elhunyt Gregorics szempontjából várakozásnak nevezhető az a másfél évtizedes „űr”, amelyet az elbeszélés a főcselekményben szabadon hagy, de ha Müncz Jónás bolyongását az ernyővel, illetve az esernyő fáradhatatlan csodatevését is az „odaáti” Gregorics intézkedéseinek tulajdonítjuk, ez az időszak már a vezeklés ideje is lehet.
A Purgatórium beosztását, illetve a bűnöknek Dante által megjelölt csoportosítását véve alapul Gregorics feltehetően (bár nincs birtokunkban a Kapusangyal arany- és ezüstkulcsa) a hegy ötödik körében vezekel a fösvények között azon bűneiért, amelyek a szeretet „túlságából, mértéktelenségéből származnak”.14 Egyrészt fia iránt táplált túlzott szeretete15 miatt, másrészt mert a pénz iránti szeretete szenvedélyévé vált, amely ha „elveszti fékét, mértékét s túlzása és kizárólagossága által bűnné válik”,16 viszont mentségéül szolgál, hogy jó az, amit szeretett, valamint hogy a szenvedély vakította el őt. A fösvények vezeklési módja az, hogy földön heverve, arccal a földnek, mozdulatlanságra kárhoztatva vezekelnek, miközben a „Földhöz ragadt én lelkem!”17 sort mormolják. A Gregorics homlokán, haldoklása végső percében, megjelenő port – a regény cselekménybonyolításának szelleméhez híven – árulkodó nyomnak is nevezhetjük.
„A Czobor Mária rózsája, a földhasadék és a vén körtefa”
A purgatórium jelképrendszerének első nyoma az elvesztett smaragd fülbevaló színében jelenik meg.18 A purgatóriumban mindenhol a zöld szín, a remény színe, az uralkodó. A fülbevaló megtalálása téríti le Gyurit a Glogovára vezető útról a bábaszéki „útkereszteződésben”, és tereli őt a „helyes” útra. A romantikus, ismerkedési ürügyet szolgáló klisét felülírja egy, isteni beavatkozásnak talán nem nevezhető, de – Mikszáth szavaival élve – „különb erőt”, nagyobb erőt képviselő hatalom akaratának tulajdonítható mozzanat, amely a cselekménybonyolításnak is motivációt biztosít. A zöld szín – amely Bábaszéket elhagyva egyre nagyobb „felületet” kap, a tájleírásokon kívül is, az utazás során – mellett még a szél, a széljárás idéz fel bennünk purgatóriumi képzeteket, ahol a hegy „zárt klímájának” köszönhetően nincs légmozgás, csak a csonka kúpot formázó hegy tetején: a földi paradicsomban.19 Ezért a nyomatékosan hangsúlyozott szélcsend (útjuk kezdetén), illetve a váratlanul feltámadó szél (küldetésük befejeztével) a túlvilági erők munkálkodását sejtetik. Így Bábaszéket elhagyva teljes szélcsendben veszi kezdetét a glogovai utazás: „Egy csepp szél se volt. A búzák nem dajkálták kicsiny satnya kalászaikat, hanem álltak veszteg a perzselő napsugarakkal elöntve, mozdulatlanul, egyenesen, mint a gránátos katonák. Köröskörül a mezőn mélységes csönd ült. Csak a lovak patkói csattogtak a köveken; és a Liskovina erdőség, olyanformán rémlett, hogy amint egyre közelebb-közelebb húzódik eléjük lomha, sehol nem végződő zöld testével, mintha csendesen lélegzene.”20
A „híres Zelena Hruska” és a „híres Brána” közötti „ideáti” történések, illetve az „odaáti” Purgatóriumban zajló események között az elbeszélő úgy biztosítja az átjárhatóságot, hogy a saját kontextusában is értékesíthető szálakat von át belőle, bravúrosan használva ki a két kompozícióban rejlő lehetőséget, hogy a fókuszok egymásra helyezhetők (megfagyott birka – jégbe fagyott ördög), illetve, hogy mindkét mű szerkezeti szembenállásra alapozza világképét (alsó világ – felső világ, északi félteke – déli félteke), valamint azt, hogy a dantei világmodell két pólusának csillagászatilag ugyanaz a horizontja, mindössze azzal a különbséggel – ahogy azt az Isteni színjáték elbeszélője a cselekmény több pontján is magyarázza vagy utal rá –, hogy amikor a Purgatórium hegyén éjszaka van, Jeruzsálemben (a Golgotán) nappal, és megfordítva. Ebbe a modellbe helyezi bele Mikszáth – golgotai „rokonsága” révén – az ő Glogováját, természetesen annak egész átszemantizált világával együtt. Az elemzés további részében – a fejezet21 címében megjelölt motívumok mentén haladva, tehát nem önkényesen kiválasztott, valamiféle prekoncepció jegyében kiragadott elemek segítségével – követjük végig az intertextuális párhuzamokat.
„A Czobor Mária rózsája…”
A regényben elbeszélt Czobor Mária rózsájáról szóló legenda és a vele kapcsolatos események – a hegy tetején lévő elhagyatott kastély megtekintése, melyet „egy vén kapus őriz és mutogat az utasoknak”, a háromszáz éve bolyongó kislányról szóló mendemonda („még mai napig se került elő”) – a várakozás és bolyongás motívumával kerül kapcsolatba a szintén háromszáz év várakozásra kárhoztatott Manfréddel az előpurgatóriumban (és aki kislányának üzen Dante által). A hegyről való lejövetel, a beteljesületlen szerelem helyén nyíló egyetlen rózsa leszakítása és ledobása a völgybe, a gyík eltaposása, a Veronka lába nyomán felfrissülő fűszálak szentimentális kellékek lennének, ha nem a „túloldali” virágos völgy allegorikus történéseiből sarjadnának, ahol minden letépett levél helyébe újabb nő, és a fűszálakon ülő lelkek a Salve Reginát éneklik, amikor a fényrózsa közepében ülő Szűz Mária öléből alászáll két angyal, hogy az épp akkor érkező kígyó elől megvédjék a lelkeket. A Wibra Gyuri előtt elsuhanó ezüsthátú gyíkocska mintha az „odaát” megriasztott kígyó „örököse” lenne, aki hátán hozza a holdvilág ezüstjét a felföldi nappali tájba, s ezért eltaposása nem feltétlenül egy ártatlan élőlény pusztulását jelenti. A két szöveg liánként tekergőző, burjánzó utalásai Gyuri és Veronka virágcseréjében oldódnak fel: a pünkösdi szegfűért22 elcserélt Mária rózsája így többet mond az értelmezőnek egy „sub rosa” üzenetváltásnál.
A virágos völgyből felfelé haladó „túlvilági utasoknak” a Purgatórium Kapuján kell áthaladniuk, a mi oldalunkon pedig a Brána-hegy magaslik az utasok feje fölött, de az elbeszélő azt sem felejti el megjegyezni, hogy a hegy lábainál a Kvetyina23 rét terül el.
A felföldi Brána és a Purgatórium Kapuja
A purgatóriumbeli „utasok” miután bebocsátást nyertek a Kapun, a hét főbűn vezeklő köreit járják végig. A hegy tetején pedig a földi paradicsom, Ádám és Éva egykori lakhelye található, amely a bűnbeesés óta lakatlan erdő, benne az első bűn által virágától és lombjától megfosztott, csupasz tudás fájával.
A „mi” utasaink pedig a „híres” Brána-hegyhez érkeznek: „Hej, a Brána, a híres Brána, elzárja a világot, mint kapu az udvart, azért is híják Bránának (kapunak). A Brána már nem akárki. ő már mágnásféle a hegyek között – szép időben is kalapot visel –, felhő ül a feje búbján. De meg izzadós is az öreg: csergedező vízerek és sziklák üregéből kibugyogó források folynak le barázdás hátán a Kvetyina-rétre, melyen tüzesen törtet keresztül füzeskerítésű, kavicsos fundusán egy nagy szöszke patak.”24 Már csak egy erdőn kell keresztüljutniuk, s már Glogován is vannak. „Hanem aztán ez a legkutyább út, görbe, mint az ördög lelke, tele hasadékkal, sziklával, néhol olyan keskeny, hogy alig fér a kocsi. […] néhol olyan mélyen bevágott úton, hogy csak az ég látszik.”25
A Purgatórium hegyéről már az első meredek emelkedőjének leírásakor, a III. énekben kapunk leírást: „Eközbe’ már elértünk a hegyaljba, / S oly meredek sziklás utunk akadt, / Hogy fürge lába bárkit cserbe’ hagyna. / Lerici és Turbia között, a legvadabb, / legelhagyatottabb út is, ehhez mérve, / Kényelmes, könnyű lépcső volna csak.”26
A két leírás jellegzetesen hegyvidéki tájat jelenít meg, a föld bármelyik sziklás hegységében hasonló látvány fogadna bennünket. Ami viszont nem kerülheti el a figyelmünket, az a tér kijelölésének a módja. Dante Lerici és Turbia említésével referenciálisan utal a genovai riviérára, hogy a földrajzi kompetenciával rendelkező befogadó tapasztalatait is bevonja.27 Mikszáth esetében pedig a Brána-hegy és a Kvetyina-rét említésével több befogadói stratégiát is modellálhatunk. Az egyik lehetséges értelmezés a nyelvi kompetenciával nem rendelkező olvasóé, aki mindent felföldi vonatkozásúnak vesz, ami szlovákul van. A másik stratégia a nyelvi kompetenciával rendelkező befogadóé, aki a szlovákul beszélő neveknek a helyszínformákra irányuló leírását, rögzítését észlelheti. A harmadik értelmezés pedig – a fentebb kifejtett elbeszélői eljárásokkal megegyezően – Dante Purgatóriumának művilágában találja meg a virágos völgy, illetve kapu motívumát. Ez utóbbi esetben a nevek nemcsak a túlvilágiság vagy a vezeklés fogalmak felé nyitnak, hanem a purgatóriumbeli helyszínek történéseinek is szabad utat engednek, a két mű nevei között kialakult – nevezzük így – szemantikai alagúton.
Fontos körülmény még a két hegy leírásában a madár-motívum.28 A mester (Vergilius) a meredeket kémlelve ezt mondja Dantének: „– ’Ki tudja most, ha jobb-e vagy balkézre / Lankásb az út – szólt mesterem megállva – / Szárny nélkül is hol följuthatni végre?”29 Gyuri kocsisa, aki minduntalan leszáll „kereket kötni vagy oldani”, ekként nyugtázza a helyzetet: „– Madárnak való pátria ez – mormogja János.”30 Jánosnak van még egy „átszólása” (a szövegek közötti áthallást biztosító kijelentése) a tengelytörést megelőzően: „– Lőcs a király ebben a tartományban!”31 Itt az elbeszélő is megjegyzi, hogy a kocsis „kerülő úton jelenti a gazdájának”, hogy szekérrel többre mennének (a csézán nincs lőcs), a képes beszédmód mellett az elkövetkező események allegorikus jelenetének szekerére is gondolhatunk.
Amikor a hasadék-jelenet közben – ekkor lép érintkezésbe az evilági és túlvilági szféra – Gyuri visszafut a kocsihoz segítségért, madárperspektívából látjuk a tájat: „Úgy nézett ki onnan a vidék, mint egy kettéhasított mákfejnek a belső része.”32 A mákfej lemezei a purgatórium hegyének egyes párkányait vetítik bele a tájba. A hegynek ez a metaforikus képe tér vissza akkor is, amikor már elhagyják a szimbolikus tettek mezejét, és fokozatosan – de nem a patak mentén haladva, hanem a patak által követve! – visszakocsiznak egy kedélyes hegyvidéki tájba, ahol már a következő hegynyelvet nem is kell az utazóknak leküzdeniük, Glogova szinte magától bukkan eléjük: „Kivackolódván a ketté hasított mákfejből, hol sűrűn váltakoznak szorosok, medencék, porhanyós üregek, lent a völgyben megint kibukkan kőről-kőre szökellve a Bjela-Voda s mindenütt a kocsi mellett szalad azután, mint egy cigánygyerek. Itt a jó úton sebesebben megy már a bricska, kedélyesen morognak a kerekek… […] A kopanyicai hegynyelven túl, mely mint valami spanyolfal nyúlik be a völgybe, hipp-hopp, egyszerre csak kiugrik bogárhátú házacskáival Glogova.”33
A glogovai hegy, a Golgota hegye és a földi paradicsom „egybeírása”
A cséza tengelytörését követően Gyuri nekivág a hegyoldalnak, hogy nyújtófát keressen. „…átugrott a garádon, végiggázolt a sűrű iszalaggal összegubáncozott bozóton a fákig. Fák is csak úgy voltak, mint agg ember koponyáján a hajszálak. Egy satnya nyír, nagy darabon mogyoró- és vad csipkebokrok, aztán semmi, aztán elvétve egy-egy vén fa, mintha valami elszaladt erdő itt felejtette volna. Nem is a föld teste már ez a vörös-barna agyag, kiégett abból minden termőerő. […] A föld testén a var, ez a glogovai hegy.”34
A „valóságos táj” látványát is játékban tartó képek – mint például a hasonlattal megidézett Koponyahegy vagy a föld különös színét megindokoló reális, „földi” magyarázat (vörös-barna agyag) és a Krisztus alvadt vérét szimbolizáló var együtt említése – egymás ellen játsszák ki a különösség és a mindennapiság jelentéseit.35
Az a felvetésünk viszont, hogy az elbeszélő a szintén tájként megjelenő földi paradicsom képét is bele tudta volna vonni egy golgotai helyszínrajzot idéző természeti környezetbe, első hallásra talán lehetetlennek tűnik. Mert miként lenne lehetséges az általában dombként, tetején Krisztus keresztjével ábrázolt, csupasz Golgota képét a Purgatórium tetején található paradicsomi erdővel, az első emberpár egykori lakóhelyével együtt „ábrázolni”?
A valamikori erdőre már a fenti részletben is tesz utalást az elbeszélő („elvétve egy-egy vén fa, mintha valami elszaladt erdő itt felejtette volna”). A kivágott erdő és a paradicsomból való kiűzetés motívuma tovább gazdagodik egy képpel, az itt hagyott fák képzetével, amelyek lehetnek a valós tájban megjelenő jelfák, mint régi korok szemtanúi, de utalhat arra a keresztény legendára is, amely szerint Krisztus keresztjét a paradicsomi fa egyik ágából ácsolták volna. Meglátásunk szerint úgy, ahogy a legenda összekapcsolja a fát, amelyet az eredendő bűn fosztott meg lombjától, a Megváltó keresztjével – dantei feldolgozásban a tisztulás hegyén –, úgy írja egymásba a Szent Péter esernyője elbeszélője is a glogovai felföldi hegy „megteremtése” során a tiltott fa, illetve a keresztfa gazdag szimbólumrendszereihez tartozó táji környezeteket, amelynek megvalósításához egy egyszerű, de meghökkentő módszert alkalmaz: „minduntalan megbotlott a földből kimosott fagyökerekben, melyek keresztül-kasul fonódtak mindenfelé, mint a szultán névaláírása; – úgy látszik, alul a föld alatt még érintetlen az erdő.”36 Mintha a dantei világmodell Földgömbjét – északi pólusán Golgotával a déli féltekén a Purgatórium hegyével – „lapítaná öszsze” az elbeszélő, hogy az „ellenhegyek” közvetlenül érintkezésbe kerüljenek egymással. A fa – mint világtengely, a mitikus világképek egyik leggyakoribb motívuma – az alvilág, a földi és az égi világ közti kommunikációt teszi lehetővé azáltal, hogy a gyökereivel a földben, törzsével a földi, ágaival pedig az égi szférában van jelen.37 Ennek a – az egyszerűség kedvéért nevezzük el a szerzőről – mikszáthi modellnek a belső feszültségét az adja, hogy a felső világba helyezett Golgota, valamint az alsó világba transzponált paradicsomi erdő képzetével az őket összekapcsoló, megfordított (világ)fa-tengely áll szemben.
„…a földhasadék…”
Wibra Gyuri próbatétele és valójában egész glogovai útja a földhasadék-epizód köré szerveződik. A főcselekmény metonimikus rendjében csupán egy kalandromantikát idéző fordulat (az elbeszélő fel is vezeti: „Milyen jó volna egy kis romantika…”38), amely során a főhős, rátermettségén kívül, Mravucsán ördögös példázatát alkalmazva furfangosságát is fitogtathatja, miközben még a hasadékba esett papot (akit a sietség ördöge vitt rossz útra) is kiszabadítja.
Az egymással érintkező „ellenhegyek” motívumával az egymással párbeszédbe elegyedő dantei és mikszáthi szövegek intertextuális játéka a jelentéskettőzések, többértelműségek lavináját zúdítja az értelmezőre. A mikszáthi „lapított-földgömb modell” ugyanis nemcsak a déli féltekén növekvő fák gyökereinek teszi lehetővé az áthatolást, hanem az északi félteke „ellenhegyének” titkaiba is betekintést adhat. Ennek jeleit az epizód számos helyén tetten érhetjük, ha a pap történetével párhuzamosan egy árnyvilági történet olvasói is vagyunk. Hiszen az elbeszélés megannyi repedést hagy szabadon az ereje teljében lévő, valószerűtlenül tehetetlen, éhes és elcsigázott pap hányattatásain, akit minden cserje cserbenhagy a kísérletezés során, aki egy hosszú fába kapaszkodva sem képes kijutni a gödörből, de néhány almától megvigasztalódik. Az alábbi párbeszéd a Purgatórium valamelyik körében is elhangozhatna, ahol is több lélek megkéri Dantét, hogy imával könnyítse meg vezeklésüket. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért csak a dialógusokat idézzük, a kezdeti tegeződés ezután átcsap magázásba:
„– Reta! Reta!”
„– Itt vagyok! Ki vagy? Mi baj van?”
„– Itt vagyok, segíts rajtam, ha keresztény lélek vagy.” 39
Már a hely kijelölése „mintha a föld alól jönne”, „kikapaszkodott a föld felületére”, illetve a bennfoglalt explicitálása a párbeszéd későbbi pontján is: „jó ember, aki ott fent van” többet is enged sejteni egy egyszerű gödörnél. A hasadék alján guggoló „kabátos alak”, „kabátos ember”, aki „ércevesztett, elgyötört hangon” „nyöszörgött”, és akár a Purgatórium hegyének valamelyik „földhöz ragadt” vezeklő lelke, kétségbeesetten könyörög. Mravucsánné almái akárha a tisztulás lelki gyakorlatát szolgáló purgatóriumi almafáról származnának, lelki éhét csillapítja annak, aki kapja. (Veronkáé szigorúan elkülönítve, az egy másik fáról származik.) A hámmal való kiszabadítás pedig már egyértelmű utalás Gregorics álmára, aki halála előtt lónak álmodja magát, és Gazdája a kötőfékért – az igaz útra vezetés eszközéért – eladja őt a halálnak. A kiszabadított pap-médium ruhája, akárcsak a Kapusangyalnak – „Hamú, vagy földből szárazon kivett rész / Voln’ öltönyéhez színre ép’ hasonló”40 – a vezeklést szimbolizálja, de egyébként: „Nem volt azon szegényen emberi ábrázat.”41 S bár nem mosakszik meg a csermely vizében (sem a felejtés, sem az emlékezés vizében), mert megfájdul a dereka, mire Gyurival a kocsihoz érnek, a többiek semmi különöset nem észlelnek rajta. Médiumszerepe ugyanis a túlvilági vezeklő lélek sikeres kiszabadításával befejeződött. Az avatatlan tekintetek számára pedig az elbeszélés más látványt kínál…
„…és a vén körtefa”
Ami a Golgotának a Krisztus keresztje, a földi paradicsomnak a tiltott fa, avagy tudás fája, az a glogovai hegynek a vén körtefa. Azon vén fáknak egyike, amelyeket az „elszaladt erdő” felejtett itt, viharvert, villám hasította ága – mintha vezekelne – a földre hajlik, és körtefa létére nem átall almafavirágokat bontani.42 Noha feltehetően a földhasadék-epizód elején is a helyén állt, először a lánykéréssel is felérő furfangos kérés megfogalmazásakor tűnik fel Gyuri környezetében, majd onnantól kezdve az események egyik néma, de aktív főszereplőjévé válik.
„Az ügyvéd nem felelt mindjárt. Némán tettek néhány lépést föl a dombra egy villámhasított vad körtefa felé, melynek irányában állott a kocsi.
– Hát igen – mondá aztán elfogódott, majdnem remegő hangon –, valamit szívesen elfogadnék.
– Csak, kérem, beszéljen tartózkodás nélkül!
– Eszembe jutott, hogy valamije van a kocsimon.
– Az ön kocsiján?
– Amiről ön nem tud, és amivel engem boldoggá tenne.
A pap mohón odanyujtotta mind a két kezét.
– Bármi legyen is a világon, ím, az öné.
Egy fél perc se kellett, ott voltak fent a körtefánál.
– Amott áll ni, a kocsim!
[…]
– Istenem, az én Veronkám!”43
Amikor Veronka is értesült a lánykérésről: „Félénken hátrált a korhadó körtefa alá, melynek egyik vihartört gallya lecsüngött szinte a földig és némileg eltakarta.”44
Majd amikor a beleegyezését is adta Gyurinak:
„Egy szélroham jött most a Brána felől, megrázta derekasan a vén fát, mely aztán engedelmesen ráhintette fejére, ruhájára a halványpiros virágait, talán a legutolsókat, amiket vén napjaira még hozhatott.”45
Ilyen szellemjárta helyen tartózkodni vagyunk kénytelenek az iróniától a körtefa ízlését illetően. Elvégre a hirtelen feltámadó szél a Kapun túlról fújt, s talán épp abból a szegletből, ahonnan előző éjszaka, amikor hirtelen „haragos dérrel-dúrral besüvített” Gyuri szobájába, hogy a „bútorok is mozogtak, ropogtak”.46 A szél, amely nemcsak sorsfordító álmot hozott a fiúnak (benne a glogovai „paradicsomban” lepkét kergető Veronkával), hanem Mravucsánék kapuját is kifordította sarkaiból.47
A körtefa köré tömörülő események, illetve annak „kellékei” – a kocsi, a fa, a kocsi utasai – értelmezéséhez az eltört tengely helyreállításához szükséges nyújtófa ad segítséget. „A felföldi Brána és a Purgatórium Kapuja” című fejezetben már futólag említettük János kocsis „átszólását”, hogy szekérrel többre mennének ebben a madárnak való tartományban, miközben arra utaltunk, hogy szavai csak a történet későbbi pontján nyerik el jelentőségüket. Ekkor a purgatóriumbeli allegorikus szekér-jelenetre gondoltunk, amelynek Dante a Purgatórium Kapuján túl, az utolsó vezeklő körön is túljutva a földi paradicsomban lesz tanúja. A paradicsomi erdő közepében áll az eredendő bűn által lombjától megfosztott fa, csupasz ágakkal. Itt látja meg Dante, az utolsó körön is túljutva, Beatricét és az őt kísérő allegorikus menetet, amelynek csupán a szekér, a fa, illetve a menet allegorikus értelmezésével48 kapcsolatos egyetlen mozzanatát emeljük ki, amely a glogovai hegyen történteket is más megvilágításba helyezheti. Miután a Griff49 a szekér rúdját a fához köti, a fa hirtelen kizöldül, kivirágzik: „Ugy éledett, rózsánál halaványabb / De violánál égőbb színbe a’ fa, / Min még imént nem volt csak száraz ágak.”50 Szász itt utal arra, hogy „a szekér rúdja ugyanebből a fából vétetett: a tudás fájából, melynek egy régi keresztyén monda szerint, egyik ágából készült Krisztus keresztje is […] mihelyt az egyház hozzáköti szekere rúdját – az egyházi s világi uralom közötti egyesség helyreálltával – azonnal kizöldül s kivirágzik”.51
Az allegorikus jelenet rokon motívumainak kibontása meghaladja dolgozatunk célkitűzéseit, mindössze utalni szeretnénk a három helyszín (Glogova, Golgota, földi paradicsom) „világfáinak” közös vonására: a földi paradicsom tiltott fája a Genezis szerint almafa volt, a Golgota „fáját” ennek az almafának az egyik ágából ácsolták, a glogovai hegy „elszaladt erdeje” pedig egy körtefát hagyott hátra jelfaként, amely almafavirágot bont, sőt – „felsőbb parancsra” – mennyei áldásként szórja szirmait. A két jelenetet összekapcsoló rúd–tengely párhuzam – amely egyfajta axis mundiként köt össze világokat, embereket, sorsokat – a szakrális hatalom által létrehozott „kötés” misztériumát viszi bele a glogovai dombtetőn születendő kapcsolatba. Gyuri nem a körtefa lelógó (vezeklő) ágát használja fel a tengelye megjavítására, hanem egy nyírfát52 („Végül egy nyírfára vetett szemet […] Valóságos bakfis volt a fák között, szép növésű, sokat ígérő.”53). Ezzel a „szent helyről” hozott fával, illetve a körtefa közvetítette odaátról érkező atyai áldással Gyuri és Veronka összetartozása egy világinál magasabb hatalom általi kötést képvisel, a kocsi törött tengelyéhez kötött nyújtófa pedig megmutatja nekik a „földi paradicsomba” vezető utat. Ez az út közben szerzett „útravaló” a biztosítéka annak, hogy a későbbi, az esernyő körül adódó bonyodalmakon felül tudnak emelkedni, mivel az Alsó és a Felső Világ közötti egyensúly, a két axis mundi – a tengely és a nyírfa – összekapcsolásával helyreállt. Vagy ahogy Gyuri öszszegzi magában Glogova felé kocsizva: „Ég és föld jelentkeztek ügyvédjeül, hogy örökségéhez segítsék. Az ég álmot küldött, a földhasadék protektort.”54
Szent Péter regénybeli attribútuma – a mennyország kapuját nyitó (arany- és ezüst-) kulcsok helyett – az oldás és kötés misztériumát képviselő esernyő, amely „mérhetetlen áldást és szerencsét hozott mindenkire, még Gyurira is”,55 főként azután, hogy az ernyő vásznának, illetve „tengelyének” átlényegülését követően az is kiderül, a glogovaiak az ernyő fogantyúját ezüstre cserélték. Mert mint tudjuk: bár az „egyik drágább”, előbb mégis az ezüstkulcsot fordítják meg a zárban, az mond ítéletet, „mivelhogy ebben rejlik a nagy Oldás”,56 az ítéletet megerősítő aranykulcs pedig akkor fordul a zárban, amikor Veronka és Gyuri egymás ujjára húzzák a karikagyűrűt. A holtomiglan-holtodiglan boldogságba vetett hitüket csak az „odaátról” átszűrődő, a vezeklés kezdetét jelentő tedeum hangjai zavarhatják meg. Az ernyő, amely megnyitja a földi paradicsom kapuját, a szövegbe írt tájak intertextuális öszszefonódásai között pedig megmutatja a föld alól gyökereivel feltörő „földi paradicsom” erdejének „névaláírását”57 a glogovai kopasz dombon.