Vörös Ferenc: Névkutatás és névföldrajz

A név­tant a nyel­vé­szek egy ré­sze mind a mai na­pig se­géd­tu­do­mány­ként tart­ja szá­mon. A név­ta­no­sok több­sé­ge azon­ban hoz­zám ha­son­ló­an más­ként vé­le­ke­dik er­ről. Ta­nul­má­nyom el­ső ré­szé­ben a név­tan­nak mint ön­el­vű tu­do­mány­ág­nak a ki­ala­ku­lá­sá­ról, tár­gyá­ról ér­te­ke­zem. Má­so­dik ré­szé­ben a nyelv­föld­rajz és név­föld­rajz főbb érint­ke­zé­si pont­ja­it ve­szem szám­ba. A dol­go­zat zá­ró fe­je­ze­té­ben azo­kat a ta­nul­sá­go­kat ös­­szeg­zem, ame­lye­ket a rend­szer­sze­rű szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­sok ter­ve­zé­se­kor is meg­fon­to­lan­dó­nak gon­do­lok.

Név­tan

A név­tan ma­nap­ság – leg­alábbis an­nak mű­ve­lői sze­rint – ön­el­vű tu­do­mány­nak szá­mít. Sa­ját ku­ta­tá­si te­rü­le­te van, eh­hez ren­delt adek­vát ku­ta­tá­si mód­sze­rek­kel. Szám­ta­lan, nem nyel­vé­sze­ti szak­te­rü­let­tel ke­rül fe­lü­le­ti érint­ke­zés­be. Et­től vá­lik inter-, sőt mul­ti­dis­z­ci­plináris­sá. Se­géd­tu­do­má­nyi jel­le­gé­től nem is olyan ré­gen si­ke­rült meg­sza­ba­dul­nia. Ha­gyo­má­nyai a do­log ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an ré­gi­ek­nek mond­ha­tók, hi­szen a ne­vek az ókor­tól kez­dő­dő­en fog­lal­koz­tat­ták a fi­lo­szo­kat. A kor­tár­sak uta­lá­sai alap­ján fel­té­te­lez­zük, hogy a gö­rö­gök­nél hely­ne­vek fel­so­ro­lá­sá­val és ma­gya­rá­za­tá­val fog­lal­ko­zó köny­vek is íród­tak. Pla­tón Kratüloszá­nak ne­vek­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­lei nap­ja­in­kig a név­tu­do­mány egyik óko­ri alap­ve­tés­ének szá­mí­ta­nak.
A mai ér­te­lem­ben vett név­tan – más szó­val ono­ma­toló­gia vagy ono­maszti­ka – még­sem te­kint vis­­sza ré­geb­bi múlt­ra, mint hat­van­öt év. Az el­ső név­ta­ni tan­szé­ket a fran­cia Al­bert Dauzat pro­fes­­szor szer­vez­te meg 1939-ben (vö. Haj­dú 2003, 33; Mulon 1995). Ta­lán az sem mond­ha­tó tel­je­sen vé­let­len­nek, hogy haj­da­ni ok­ta­tói az önál­ló­so­dás előtt a fo­ne­ti­kai és nyelv­já­rá­si tan­szék ke­re­te­in be­lül te­vé­keny­ked­tek. A tan­szé­ki cso­port­ból ki­nö­vő név­ta­ni ku­ta­tó­mű­he­lyek má­ig fenn­áll­nak és mű­köd­nek (Institut d’Onomastique, Cent­re d’Onomastique des Archives Nationales, Com­mis­sion Nationale de Toponymie, Société Française d’Onomastique).
A név­tan­nak min­den­ko­ri tár­gya ma­ga a tu­laj­don­név. Ám mind­járt a tu­laj­don­név­nek a de­fi­ni­á­lá­sa szám­ta­lan prob­lé­mát vet fel. Má­ig kü­lön­fé­le né­ze­tek üt­köz­nek az­zal kap­cso­lat­ban, mit te­kin­tünk (tu­la­j­don)névnek, la­tin szak­ki­fe­je­zés­sel nomen pro­pri­um­nak. To­váb­bi aka­dá­lyo­kat gör­dít a fo­ga­lom­ér­tel­me­zés elé az a köz­is­mert tény, hogy az egyes nyel­vek el­té­rő­en ítél­nek meg bi­zo­nyos ka­te­gó­ri­á­kat. A ma­gyar pl. nem te­kin­ti tu­laj­don­név­nek a ne­ve­ze­tes na­po­kat, ün­ne­pe­ket. Az orosz igen. A szlo­vák a nép­ne­ve­ket is tu­laj­don­név­nek gon­dol­ja, a ma­gyar vi­szont nem. A sort foly­tat­hat­nánk. Ne­he­zí­ti a hely­ze­tün­ket, hogy a tu­laj­don­ne­vek ki­vé­tel nél­kül köz­ne­vek­ből (nomen apella­tivum) jöt­tek/jön­nek lét­re, és így köz­név és tu­laj­don­név mezs­gyé­jén szük­ség­sze­rű­en lé­tez­nie kell egy át­me­ne­ti sáv­nak. A tu­laj­don­ne­vek egy ré­szé­ben el­ho­má­lyo­sul az ere­de­ti je­len­tés­tar­ta­lom. Ezek­ről csu­pán nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek­kel mu­tat­ha­tó ki, mi­lyen köz­név­ből vagy köz­né­vi szer­ke­zet­ből ke­let­kez­tek.
Tu­laj­don­név és köz­név kö­zött má­sik irány­ból is át­jár­ha­tó az út. Tu­laj­don­ne­vek ma­nap­ság is kön­­nyen közn­evesül­nek. Bi­zo­nyos ese­tek­ben nem kön­­nyű meg­húz­ni a pon­tos ha­tá­ro­kat. Van­nak olyan nyel­vi ala­ku­la­tok, ame­lyek tu­laj­don­ne­ve­ket tar­tal­maz­nak, sőt még szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sük is haj­szál­ra egye­zik bi­zo­nyos tu­laj­don­név­tí­pu­sok­kal, még­sem te­kint­he­tők nomen pro­pri­um­nak (pl. Cel­si­us-fok, Krisz­tus-fej, Ot­tó-mo­tor; Duna-­gate, Gyurcsány-k­abi­net, Or­bán-le­vél stb.). Köz­ne­vek is ma­guk­ba fog­lal­hat­nak olyan tu­laj­don­ne­ve­ket, ame­lyek a mai nyelv­hasz­ná­ló­nak is min­den kü­lö­nö­sebb ne­héz­ség nél­kül fel­is­mer­he­tők (pl. ádám­csut­ka, ka­ti­ca­bo­gár, krisz­tus­tö­vis, pál­for­du­lás, szent­já­nos­ke­nyér; mar­tin­ke­men­ce, pull­man­ko­csi, rönt­gen­su­gár, wertheim­zár; ko­nyak, rönt­gen, szend­vics, ter­mosz stb.).
Utol­só­ként em­lí­tem, de ko­ránt sem le­zár­va a prob­lé­mák so­rát, hogy a de­fi­ni­á­lás­kor, szó­fa­ji be­so­ro­lás­kor a tu­laj­don­ne­vek­nek az a sa­já­tos­sá­ga is fej­tö­rést okoz, hogy a mon­da­ton be­lül egy, de akár több szó együt­te­sé­ből is fel­épül­het­nek.
A fen­tebb váz­la­to­san el­mon­dot­tak je­len ta­nul­mány­ban azért ér­de­ke­sek szá­munk­ra, mert ami­kor egy tudomány(ág) önál­ló­sá­gá­ról be­szé­lünk, ak­kor ér­te­lem­sze­rű­en meg kell húz­nunk an­nak ha­tá­ra­it. A ha­tá­rok meg­hú­zá­sa pe­dig ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó az adott tudomány(ág) tár­gyá­val. A név­tan önál­ló­so­dá­si fo­lya­ma­tát a XX. szá­zad ele­jé­től Mi a tu­laj­don­név? kér­dés­fel­te­vé­se mel­lett vé­gig­kí­sér­te egy má­sik po­lé­mia, ne­ve­ze­te­sen az, hogy Mi te­kint­he­tő tu­laj­don­név­nek? Kez­det­ben csak a sze­mély- és hely­ne­ve­ket vet­ték tu­laj­don­név­nek. A de­fi­ni­á­lá­si kí­sér­le­tek köz­ben egy sor tí­pus­sal bő­vült a tu­laj­don­ne­vek ka­te­gó­ri­á­ja: ele­in­te az ál­la­tok, tár­gyak, fo­gal­mak, mű­al­ko­tás­ok ne­vé­vel, ké­sőbb a már­ka­ne­vek­kel, ese­mé­nyek, ün­ne­pek, dá­tu­mok, hó­na­pok, ne­ve­ze­tes na­pok stb. ne­vé­vel.
A nyel­vé­sze­ti meg­ha­tá­ro­zá­sok ki­vé­tel nél­kül hang­sú­lyoz­zák a tu­laj­don­név­nek azt a tu­laj­don­sá­gát, hogy nem osz­tály­fo­gal­ma­kat je­löl, ha­nem egye­de­ket. Szem­ben a köz­név­vel, amely klas­­szi­fi­kál, va­gyis osz­tály­je­gyek­kel ren­del­ke­zik. A tu­laj­don­ne­vek szer­kesz­tett­sé­gé­nek, szö­veg­be épü­lé­sé­nek vizs­gá­la­ta egy­né­mely ku­ta­tót ar­ra a fel­is­me­rés­re ve­ze­tett, hogy for­mai szem­pont­ból cél­ra­ve­ze­tőbb len­ne a tu­laj­don­név­nek mint fő­né­vi ka­te­gó­ri­á­nak a tar­to­má­nyát az egy­sza­vas lexémákra szű­kí­te­ni (a té­má­ról bő­veb­ben: Par­tridge 1949; Ba­ra­bás–Kálmán–Nádasdy 1977; Lan­gen­don­ck 1978; Pamp 1982; 1985; 1989; Haj­dú 1997; 1998a; 1998b; 1999; He­ge­dűs 1997; 1999). Má­sok a tu­laj­don­név funk­ci­o­ná­lis vizs­gá­la­ta­kor a név­elő­hasz­ná­lat se­gít­sé­gé­vel pró­bál­ták meg­ha­tá­roz­ni a tu­laj­don­név lé­nye­gét (Ba­ra­bás–Kál­mán–Nádasdy 1977; He­ge­dűs 1997). Mind­ezek együt­te­sen el­ve­zet­tek ah­hoz a fel­is­me­rés­hez, hogy a tu­laj­don­név nem so­rol­ha­tó be a klas­­szi­kus szó­fa­ji rend­szer­be, kü­lö­nö­sen nem a fő­ne­vek alc­so­por­t­jakén­t. Ezt az el­vet hang­sú­lyoz­zák a Ma­gyar gram­ma­ti­ka szer­zői is (Keszler 2000, 127), ám el­já­rás­mód­juk en­nek el­le­né­re a ha­gyo­má­nyos szó­faj­ta­nok be­so­ro­lá­si gya­kor­la­tát kö­ve­ti.
A fo­ga­lom­ér­tel­me­zés, pon­tos de­fi­ni­á­lás hi­á­nya nem te­kint­he­tő egye­di eset­nek a nyelv­le­írás­ban. Ké­zen­fek­vő­nek tű­nik a mon­dat­tan pél­dá­ját em­lí­te­ni, ahol a köz­pon­ti fo­ga­lom­nak, a mon­dat­nak ugyan­csak nincs egy­sé­ges de­fi­ní­ci­ó­ja, ám ez nem aka­dá­lyoz­za a nyel­vé­sze­ket ab­ban, hogy ma­gát a mon­dat je­len­sé­gét – akár csak a szin­ta­xi­son be­lül is – sok­ol­da­lú­an vizs­gál­ják. Ugyan­így van­nak a név­ta­no­sok a tu­laj­don­ne­vek­kel.
Mi­e­lőtt bár­ki is el­ha­mar­ko­dott íté­le­tet al­kot­na a név­tan­nak mint tu­do­mány­ág­nak a tu­do­má­nyok rend­sze­rén be­lül el­fog­lalt he­lyé­ről, si­et­ve szö­ge­zem le, hogy a név­tan is nyel­vé­szet. Ép­pen ezért a név­ta­nos (ono­ma­toló­gus) is (több­nyi­re) nyel­vész. De olyan nyel­vész, aki a ne­ve­ket mint nyel­vi té­nye­ket sok szem­pont­ból, komp­lex mó­don vizs­gál­ja (vö. Benkő 1997, 6). Va­la­hogy úgy, mint a fo­ne­ti­kus a be­szé­det és a be­széd­han­go­kat, ami­kor a fi­zi­ka, az ana­tó­mia, a foniá­tri­a, a pszi­cho­ló­gia, a pe­da­gó­gia stb. te­rü­le­tén meg­szer­zett is­me­re­te­ket a fo­ne­ti­ká­ban – ré­geb­bi el­ne­ve­zés­sel: hang­tan­ban – in­teg­rál­ja. Az érint­ke­ző tu­do­mány­te­rü­le­tek­ről át­cso­por­to­sí­tott is­me­re­tek ös­­szeg­zé­se­kor a fo­ne­ti­kus sem ve­szí­ti szem elől a nyel­vé­sze­ti szem­pon­to­kat. Csu­pán ar­ról van szó, hogy a vizs­gá­lat tár­gyá­nak kö­ve­tel­mé­nye­i­től ve­zérel­ve sa­já­tos mó­don öt­vö­zi azo­kat más te­rü­le­tek is­me­re­te­i­vel és mód­sze­re­i­vel.
Ahogy az imént már hang­sú­lyoz­tam, egy tu­do­mány­ág ak­kor vá­lik ön­el­vű­vé, ha sa­já­tos tár­gya spe­ci­á­lis – ha úgy tet­szik, adek­vát – ku­ta­tá­si mód­sze­rek ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­zet. A név­tan is ilyen, ös­­sze­tett is­me­re­te­ket in­teg­rá­ló tu­do­mány.
Ne­vek­kel ter­mé­sze­te­sen más tu­do­má­nyok is fog­lal­koz­nak. A név­tan és a ne­vek­kel fog­lal­ko­zó egyéb tu­do­má­nyok kö­zött az a kü­lönb­ség, hogy az előb­bi­ek azt dön­tő­en nem nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek se­gít­sé­gé­vel te­szik, vagy ha igen, vizs­gá­la­ta­ik­nak ak­kor sem tár­gya, csu­pán esz­kö­ze a név.
Ma­gam má­sok­kal egye­tem­ben egy tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak je­le­ként tar­tom szá­mon töb­bek kö­zött, ha az adott szak­te­rü­le­ten fo­lyó ku­ta­tá­sok­ról kon­fe­ren­ci­á­kat, ta­nács­ko­zá­so­kat szer­vez­nek, ret­ros­pek­tív tu­do­mány­tör­té­ne­ti ös­­sze­fog­la­lók szü­let­nek az ered­mé­nyek szám­ba­vé­te­lé­re, s az adott tu­do­mány­te­rü­let­nek önál­ló pe­ri­o­di­kái (is) van­nak, sőt az adott té­má­ban el­mé­le­ti mun­kák és ké­zi­könyv­sze­rű ösz­­szeg­zé­sek lát­nak nap­vi­lá­got. Ezek­nek a kri­té­ri­u­mok­nak – úgy tű­nik – a név­tan is ele­get tesz.
Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső név­ta­ni kon­fe­ren­ci­át 1958-ban szer­vez­ték. Ezt az­óta meg­kö­ze­lí­tő­leg min­den tíz év­ben újabb kö­vet­te. A leg­utób­bit – szám sze­rint az ötö­di­ket – 1996-ban Mis­kol­con ren­dez­ték.
A név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról is ké­szül­tek ös­­szeg­zé­sek. Anél­kül, hogy a tel­jes­ség igé­nyé­vel va­la­men­­nyit fel­so­rol­nám, elég­sé­ges­nek tar­tom, ha a há­rom leg­utób­bi szám­ve­tés­re uta­lok. Az egyik az 1996-os mis­kol­ci név­ta­ni kon­fe­ren­ci­án hang­zott el, ame­lyet B. Ger­gely Pi­ros­ka ké­szí­tett (B. Ger­gely 1997). A szer­ző már itt jel­zi, hogy át­te­kin­té­se ko­ránt sem tel­jes, s „ki­ma­rad­hat­tak belőle […] a ha­tá­ro­kon tú­li ku­ta­tá­sok bi­zo­nyos ered­mé­nyei is” (B. Ger­gely 1997, 19). A má­sik a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szus név­ta­ni szek­ci­ó­já­nak egyik elő­adá­sa volt, amely­ben Hoff­mann Ist­ván­tól a ma­gyar név­ku­ta­tás ez­red­for­du­lós ál­lá­sá­ról hall­hat­tunk (Hoffmann 2002, 9–22). Eb­ben Hoff­mann egyet­len fel­vi­dé­ki kö­tő­dé­sű név­ta­ni mun­kát sem em­lít. A har­ma­dik­ként em­lí­ten­dő ös­­szeg­zést Haj­dú Mi­hály ké­szí­tet­te a 2002. szep­tem­be­ri ko­má­ro­mi ta­nács­ko­zás­ra, de ta­pasz­ta­la­tom sze­rint az anya­or­szág­ban sem tud­nak en­nek pub­li­kált vál­to­za­tá­ról (Haj­dú 2002, 36–41). Haj­dú az em­lí­tett szám­ve­tés­ben va­ló­ban csak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­i­re kon­cent­rál, ám ma­ga is jel­zi: nincs bir­to­ká­ban az ös­­szes szük­sé­ges is­me­ret­nek ah­hoz, hogy tel­jes­ség­re tö­re­ked­hes­sen. Va­ló igaz, ma sincs tel­jes kö­rű át­te­kin­té­sünk az anya­or­szá­gon kí­vü­li ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról, így Szlo­vá­ki­á­ról sem. A leg­utób­bi jász­be­ré­nyi ren­dez­vé­nyen ugyan a sze­mély­ne­ves (csa­lád-, ke­reszt-, ra­gad­vány- és be­ce­név­ku­ta­tá­sok­ról ké­szült egy ös­­sze­fog­la­ló (Vö­rös 2003), de má­ig hi­ány­zik az ugyan­csak je­len­tős­nek mond­ha­tó föld­raj­zi­név-ku­ta­tá­sok szám­ba­vé­te­le csak­úgy, mint az egyéb irá­nyú mun­kák­nak az ös­­szeg­zé­se.
A mai szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat alap­ve­tő­en a ka­rak­te­res mű­he­lyek hi­á­nya jel­lem­zi, ame­lyek pe­dig – ha lé­tez­né­nek – jól át­gon­dolt és mód­sze­res irányt szab­hat­ná­nak a mun­ká­la­tok­nak. Csu­pán el­szi­ge­telt név­ta­ni ku­ta­tá­sok foly­nak. A név­tan presz­tí­zsé­re pe­dig jel­lem­ző, hogy azok a na­gyobb lé­leg­ze­tű, más ki­sebb­sé­gi ku­ta­tá­si tu­do­mány­te­rü­le­tek­hez kö­tő­dő mun­kák, ame­lyek szór­vá­nyos név­ta­ni meg­jegy­zé­se­ket tar­tal­maz­nak, azok sem na­gyon tá­masz­kod­nak a már pub­li­kált név­ta­ni írá­sok­ra. Pe­dig a ki­sebb­sé­gi lét­ben élő ma­gyar nyelv­kö­zös­ség név­anya­ga leg­alább an­­nyi fi­gyel­met ér­de­mel­ne a le­xi­ko­ló­gia, kon­tak­toló­gia, pszi­chol­ingvisztika, prag­ma­ti­ka, sze­man­ti­ka, nyelv­já­rás­ku­ta­tás, nyelv- és név­po­li­ti­ka stb. ré­szé­ről, mint azok a tu­do­má­nyos té­mák, ame­lyek az it­te­ni ku­ta­tó­kat je­len­leg fog­lal­koz­tat­ják.
A ma­gyar név­tu­do­mány­ban szám­ta­lan je­les nyel­vé­szünk is meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet töl­tött be. Csak uta­lás­sze­rű­en em­lí­tem a már nem élők kö­zött Melich Já­nos, Gom­bocz Zol­tán, Pais De­zső, Kniezsa Ist­ván, Inczefi Gé­za, Bár­czi Gé­za, Sza­bó T. At­ti­la, Végh Jó­zsef, Kiss La­jos, Me­ző And­rás ne­vét. A még élők fel­so­ro­lá­sa pe­dig itt most szin­te le­he­tet­len és nem is tisz­tem. Az utób­bi­ak cso­port­já­ból még­is el­ke­rül­he­tet­len olyan ne­vek em­lí­té­se, mint Benkő Lo­rán­dé és Haj­dú Mi­há­lyé, akik e szak­te­rü­let­nek nap­ja­ink­ban is meg­ha­tá­ro­zó, is­ko­la­te­rem­tő, sok­ol­da­lú név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat foly­ta­tó sze­mé­lyi­sé­gei.

Név­föld­rajz

Mi­e­lőtt a név­föld­rajz­zal fog­lal­ko­zom, szük­sé­ges­nek tar­tom a nyelv­föld­rajz meg­ha­tá­ro­zá­sát, hi­szen a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok mind­vé­gig szo­ros kap­cso­lat­ban vol­tak a nyelv­föld­rajz­zal. Ez a meg­ál­la­pí­tás a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok­ra nap­ja­ink­ban is ér­vé­nyes.
A nyelv­föld­rajz fo­gal­mát szű­kebb és tá­gabb ér­te­lem­ben szo­kás de­fi­ni­ál­ni. A tá­gabb ér­tel­me­zés sze­rint a nyel­vek te­rü­le­ti ala­pon tör­té­nő érint­ke­zé­sé­nek, a nyel­vi areák­nak a vizs­gá­la­tát is ma­gá­ba fog­lal­ja. A szű­kebb ér­tel­me­zés sze­rint csu­pán a di­a­lek­tu­sok tá­ji ta­go­zó­dá­sá­val fog­lal­ko­zik. A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok tu­do­mány­tör­té­ne­ti szem­pont­ból a di­a­lek­to­ló­gi­á­ból nőt­tek ki (Ju­hász 1993, 73–74; 2001, 93). A kez­de­ti, szór­vá­nyos­nak te­kint­he­tő vizs­gá­ló­dá­so­kat a ké­sőb­bi­ek­ben cél­irá­nyos ku­ta­tá­sok vál­tot­ták fel.
A nyelv­föld­rajz kö­zel egy és ne­gyed­szá­za­dos gaz­dag múlt­ra te­kint­het vis­­sza. Ez­zel szem­ben a mai ér­te­lem­ben vett név­föld­rajz en­nek csu­pán tö­re­dé­ké­re. Hos­­szú ide­ig el­ke­rül­te ku­ta­tó­i­nak fi­gyel­mét a ne­vek komp­lex, sok­ol­da­lú, te­rü­le­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re rá­vi­lá­gí­tó vizs­gá­la­ta. Ezt nyil­ván­va­ló­an rész­le­te­i­ben itt ki nem fejt­he­tő, ösz­­sze­tett okrend­sz­er­rel ma­gya­ráz­hat­juk. Ez­zel kap­cso­lat­ban né­hány tényt még­is szük­sé­ges­nek lá­tok meg­em­lí­te­ni. Min­de­nek­előtt azt, hogy a ne­vek tí­pu­suk­tól füg­gő­en el­té­rő mér­ték­ben ad­nak ala­pot te­rü­le­ti meg­osz­lás sze­rin­ti, nyelv­föld­raj­zi kö­vet­kez­te­té­sek­re. A ke­reszt­ne­vek pél­dá­ul ko­ráb­ban ép­pen eb­ből a meg­fon­to­lás­ból ke­vés­bé kel­tet­ték fel a nem név­ta­nos ku­ta­tók ér­dek­lő­dé­sét. Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy ma­gam is ta­lál­koz­tam a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szu­son olyan, je­les név­ta­nos kol­lé­gá­tól nyil­vá­no­san el­hang­zó ki­je­len­tés­sel, mi­sze­rint ezek­nek a vizs­gá­la­tok­nak cse­kély a tu­do­má­nyos ho­za­dé­ka. Pe­dig a név­di­vat­ban be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­sok ku­ta­tá­sa sok olyan meg­fi­gye­lés­re ad al­kal­mat, amely a nyel­vi je­len­sé­gek ter­je­dé­sé­nek ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­i­ba va­ló köz­vet­len be­te­kin­tést en­ged. A név­di­vat ta­nul­má­nyo­zá­sá­val a fo­lya­ma­to­kat is meg­vizs­gál­hat­juk, nem­csak a vég­ered­ményt. S amit a nyelv más sze­le­té­ben hi­po­te­ti­ku­san kell ki­kö­vet­kez­tet­ni, az itt a vál­to­zás vi­szony­la­gos gyor­sa­sá­ga mi­att tér­ben és idő­ben pon­to­san re­konst­ru­ál­ha­tó. Va­ló igaz, amíg csak az ada­tok ös­­sze­gyűj­té­sé­vel fog­lal­ko­zunk, s csu­pán egy-­e­gy kis­kö­zös­ség vagy te­le­pü­lés (és ál­ta­lá­ban kis­te­le­pü­lés) név­anya­gát ön­ma­gá­ban vizs­gál­juk, ke­vés­bé ka­punk a szó­ban for­gó te­rü­le­ten is hasz­no­sít­ha­tó ered­mé­nye­ket. Mi­helyt a tér és idő ko­or­di­ná­tá­i­ban együt­te­sen kez­dünk gon­dol­kod­ni, azon­nal vál­to­zik a hely­zet. Haj­dú Mi­hály Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­ta­ná­ban ez­zel kap­cso­lat­ban így fo­gal­maz: „A di­a­lek­to­ló­gi­át an­­nyi­ban szol­gál­ja az ed­di­gi ku­ta­tás [ti. a ke­reszt­ne­vek ku­ta­tá­sa – V. F.], hogy meg­mu­tat­ja azo­kat a ha­tá­so­kat, ame­lyek érik az egyik nép­cso­por­tot a má­sik­tól. Ezek irá­nya se­gít a nyelv­já­rá­si ha­tá­sok föl­de­rí­té­sé­ben. A név­ta­ni vál­to­zá­sok ugyan­is száz­szor­ta gyor­sab­bak akár a hang­ta­ni vagy gram­ma­ti­kai vál­to­zá­sok­nál, de az át­adás-át­vé­tel me­cha­niz­mu­sa ha­son­ló­képp mű­kö­dik. A ne­vek a le­xi­ko­ló­gia té­ma­kö­ré­be is tar­to­zó nyelv­ta­ni ele­mek, s a táj­sza­vak ter­je­dé­sé­hez ha­son­ló a vál­to­zá­suk. Amíg azon­ban a táj­sza­vak meg­je­le­né­se, to­vább­ván­dor­lá­sa nem mér­he­tő, nem je­gyez­ték föl át­adá­suk pil­la­na­tá­ban őket, a ne­ve­ket a XVII. szá­zad­tól már el­ső je­lent­ke­zé­sük­kor meg le­het ta­lál­ni a táj, vá­ros, fa­lu kin­csé­ben, s nyo­mon le­het kö­vet­ni út­ju­kat, ván­dor­lá­su­kat, kü­lön­bö­ző pon­to­kon, egy­más­tól va­ló tá­vo­li he­lye­ken va­ló föl­buk­ka­ná­su­kat” (Haj­dú 2003, 409). Haj­dú mind­ezt a ke­reszt­ne­vek nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­ta kap­csán em­lí­ti.
A to­váb­bi­ak­ban ar­ról is szót kell ej­te­nünk, hogy mi jel­lem­zi egyéb név­tí­pu­sok kö­ré­ben a ku­ta­tá­sok je­len­le­gi ál­lá­sát? Ta­nul­sá­gos ez­zel kap­cso­lat­ban szám­ba ven­ni azo­kat a név­tant (is) érin­tő ma­gyar nyel­vű mun­ká­kat, ame­lyek a ne­vek és a nyelv­föld­rajz ös­­sze­füg­gés­rend­sze­ré­ben vizs­gá­lód­nak.
Nem tisz­tem a ma­guk gaz­dag­sá­gá­ban be­mu­tat­ni a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­so­kat és az előz­mé­nyek­nek szá­mí­tó nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­ká­kat. Ju­hász De­zső ezt ná­lam két mun­ká­ban is ava­tot­tab­ban meg­tet­te (Ju­hász 1993, 2001). Még­is el­ke­rül­he­tet­len­nek lát­szik azok­ból az előz­mé­nyek­ből sze­mez­get­ni – még ha az el­já­rás­mód ön­ké­nyes­nek is lát­szik –, ame­lyek akar­va-aka­rat­la­nul a ma­gyar­or­szá­gi név­ta­ni ku­ta­tá­sok fej­lő­dé­sé­hez hoz­zá­já­rul­tak, s a tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak elő­se­gí­tői vol­tak, il­le­tő­leg név­föld­raj­zi ih­le­té­sük okán az ono­ma­to­di­alek­toló­gia elő­fu­tá­ra­i­nak szá­mí­ta­nak (ha ugyan nem kvá­zi ono­ma­to­di­alek­tológiák vol­tak).
El­ső­ként Kniezsa Ist­ván so­ká­ig csak kéz­irat­ban, il­le­tő­leg li­tog­ra­fált vál­to­zat­ban lé­te­ző mun­ká­ját em­lí­tem, ame­lyet ta­nít­vá­nya, Kiss La­jos je­len­te­tett meg a kö­zel­múlt­ban (Kniezsa 2003). A szó­ban for­gó mun­ka ere­de­ti cél­ját te­kint­ve az 1930-as évek te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sá­nak hát­tér­anya­ga kí­vánt len­ni. Tör­té­né­szek­nek ké­szült, akik ke­vés­bé vol­tak já­ra­to­sak a ne­vek eti­mo­lo­gi­zá­lá­sá­ban, de a haj­da­ni et­ni­kai vi­szo­nyok fel­tér­ké­pe­zé­sé­hez töb­bek kö­zött a csa­lád­ne­ve­ket kí­ván­ták fel­hasz­nál­ni. A moz­gal­mat Mályus Elem­ér fog­ta ös­­sze. Kniezsa Ist­ván Gömör, Hont, Ugoc­sa me­gyék XVI–XVIII. szá­za­di ös­­sze­írá­sai alap­ján ké­szí­tet­te el má­ig hasz­nál­ha­tó ta­nul­má­nyát, amely Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek cí­men lá­tott nap­vi­lá­got. Kéz­ira­ta hi­ány­pót­ló jel­le­ge mel­lett – ér­ze­tem sze­rint – szem­lé­le­té­ben is ed­dig ke­vés­bé mél­ta­tott új­don­sá­got tar­to­ga­tott. A ma­gyar–szlo­vák pár­hu­za­mos­sá­go­kon túl a köl­csön­zé­sek­re is rá­mu­ta­tott, s kü­lön fog­lal­ko­zott a ma­gyar és a szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek azok­kal a ré­te­ge­i­vel, ame­lyek kü­lön­fé­le nyel­vi és kul­tu­rá­lis okok mi­att fe­dést mu­tat­nak. Eze­ket a szer­ző jobb hí­ján ma­gyar–szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek hív­ta. Ez­zel meg­lá­tá­som sze­rint – anél­kül, hogy a je­len­sé­get a ma hasz­ná­la­tos ter­mi­nus­sal il­let­te vol­na – mint­egy lá­tens mó­don areális prob­lé­má­kat is meg­pendítet­t.1
Kniezsától to­váb­bi olyan mun­ká­kat is em­lít­he­tünk, ame­lyek más te­kin­tet­ben szá­mít­hat­nak a név­tu­do­mány ér­dek­lő­dé­sé­re. Ezek kö­zül is csak ön­ké­nye­sen eme­lem ki a sor­ból az 1938-as Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban c. ta­nul­má­nyát. Eb­ben az Ár­pád-ko­ri hely­ne­vek föld­raj­zi el­osz­lá­sát vizs­gál­ta: a törzs­ne­ve­ket, va­la­mint a szláv ere­de­tű, de ma­gyar kép­zés­mó­dú hely­ne­ve­ket stb. (Kniezsa 1938). Köz­ben a ne­vek se­gít­sé­gé­vel szá­mos extral­ingvisztikai meg­ál­la­pí­tást is tett. Ugyan­eb­ben a sor­ban em­lít­het­jük az 1943–1944-es meg­je­le­né­sű Kelet­mag­yarország hely­ne­vei c. mun­ká­ját (Kniezsa 1943–1944).
A má­sik, a név­ta­ni ku­ta­tá­sok so­rá­ból ön­ké­nye­sen ki­ra­ga­dott mű Benkő Lo­ránd ko­rai mun­kás­sá­gá­hoz köt­he­tő, amely komp­lex szem­lé­let­mód­ja ál­tal már át­ve­zet ben­nün­ket az ono­ma­to­di­alek­toló­gia te­rü­le­té­re. Ez A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei cí­men lá­tott nap­vi­lá­got (Benkő 1947). Ha en­nek tar­ta­lom­jegy­zé­ké­be be­le­la­po­zunk, azon­nal szem­be­tű­nik, hogy a szer­ző már ak­kor, 1947-ben, mi­lyen sok­ol­da­lú vizs­gá­la­to­kat vé­gez el, s mind­ezt egy kis­tér­ség egé­szé­re ki­ter­jeszt­ve, kü­lön is fi­gyel­ve a táj­egy­sé­gen be­lü­li rend­szer­sze­rű­ség­re. En­nek a vo­nu­lat­nak foly­ta­tó­ja a nyelv­te­rü­let má­sik vé­gé­ről a Káz­mér Mik­lós ál­tal pub­li­kált Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei c. mo­no­grá­fia (Káz­mér 1957).
A to­váb­bi­ak­ban a fen­tebb nem említet­t2, de ál­ta­lam a ta­nul­mány elő­ké­szü­le­te­i­kor szám­ba vett mun­kák­ra is fi­gyel­ve pró­bá­lom pon­tok­ba szed­ve meg­fo­gal­maz­ni a ta­nul­sá­go­kat. A nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­kák­ból sze­mez­get­ve azon­nal szem­be­tűn­nek a kö­vet­ke­zők:
– A név­föld­rajz­nak is volt idő­ről idő­re fel­lán­go­ló di­vat­ja, s a kü­lön­bö­ző név­ta­ni prob­lé­mák ezen be­lül is más-más idő­szak­ban kap­tak ki­tün­te­tett fi­gyel­met.
– A nyel­vé­szek kö­zül a név­föld­rajz­zal az ono­ma­toló­gu­sokon kí­vül el­ső­sor­ban a nyelv­tör­té­net és a di­a­lek­to­ló­gia ku­ta­tói ke­rül­tek kap­cso­lat­ba. Az utób­bi­ak kö­zül sem min­den­ki.
– A szo­ci­ol­ingvisták ér­dek­lő­dé­sét má­ig alig-alig kel­tet­te fel a név. Kö­rük­ben mind­vé­gig mel­lék­szá­lat je­len­tett an­nak vizs­gá­la­ta – ha egy­ál­ta­lán fog­lal­koz­tak a kér­dés­sel. Név­ta­ni szem­pon­to­kat (is) ér­vé­nye­sí­tő mun­ka szo­ci­ol­ingvisták mű­he­lyé­ből mind ez ide­ig nem ke­rült ki. Pe­dig a név­nek – és­pe­dig min­den­faj­ta név­nek – na­gyon erős a tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­ga. Ép­pen ezért ben­ne má­sod­la­gos je­gyek­ként mind­azo­kat a tár­sa­dal­mi té­nye­ző­ket meg­fi­gyel­het­jük, ame­lyek a név­te­rem­tő és/­vagy név­hor­do­zó egyént és kö­zös­sé­get jel­lem­zik. Eb­ből a meg­fon­to­lás­ból mond­hat­juk, hogy a név ma­ga szo­ci­ol­ingvisztikum. De nem ab ovo szo­ci­ol­ingvisztikum. Csu­pán tár­sa­dal­mi füg­gő­sé­ge­i­től lesz az­zá. Igaz, hogy már a meg­al­ko­tás be­széd­ak­tu­sa az­zá te­szi, és et­től nem tel­je­sen füg­get­le­nül hasz­ná­la­ta so­rán is mind­vé­gig az ma­rad.
– Az 1990-es éve­kig, te­hát a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben le­zaj­lott rend­szer­vál­tá­so­kig a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lak­ta ré­gi­ók­ban fo­lyó név­ku­ta­tá­sok hely­ze­te nem ne­vez­he­tő ked­ve­ző­nek. A név­vizs­gá­la­tot, mint min­den egyéb, kö­rük­ben fo­lyó em­pi­ri­kus ku­ta­tást a ha­ta­lom ré­szé­ről mind­két ol­dal­ról ele­ve gya­nak­vás övez­te. Üde ki­vé­tel­nek szá­mí­tot­tak ez alól a ko­ra­be­li er­dé­lyi és ju­go­szlá­vi­ai ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek.
– A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok­ra okot adó név­ta­ni mun­kák a név­faj­ták­nak csak egy ki­sebb cso­port­já­val fog­lal­koz­nak: fő­ként a föld­raj­zi ne­vek­kel. Ez utób­bin be­lül is in­kább makro­to­pon­imákkal. A mikro­to­pon­imák tár­gya­lá­sá­ra fő­ként egy-­e­gy te­le­pü­lés­hez kö­tő­dő­en ke­rült sor. Itt sok­kal ki­sebb sze­re­pet kap a tá­ji elv ér­vé­nye­sí­té­se. Ezek­ben a ku­ta­tá­sok­ban a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek is meg­le­he­tő­sen hát­tér­be szo­rul­nak, s alig ta­lá­lunk olyan mun­kát, amely a bece- és ra­gad­vány­ne­ve­ket a név­föld­rajz avagy az ono­ma­to­di­alek­toló­gia komp­le­xebb szem­pont­rend­sze­re alap­ján vizs­gál­ná. A csa­lád­ne­vek ki­ala­ku­lá­sa előt­ti egy­ele­mű ne­vek ku­ta­tá­sá­ra is in­kább az eti­mo­ló­gi­ai, extral­ingvisztikai szem­pont­ok ér­vé­nye­sí­té­se jel­lem­ző. Szin­te tel­jes­ség­gel hi­á­nyoz­nak az egyéb név­faj­tá­kat be­mu­ta­tó név­föld­raj­zi, ono­ma­to­di­alek­toló­giai mun­kák.

– A ma­gyar név­tan­nak min­dig is vol­tak ka­rak­te­res, meg­ha­tá­ro­zó vo­nu­la­tai. Ezek ré­szint a tör­té­ne­ti név­tan­hoz, más­részt a di­a­lek­to­ló­gi­á­hoz kap­cso­lód­tak. Az idő­be­li­ség és a tér­be­li­ség di­men­zi­ó­ja te­hát fo­lya­ma­to­san je­len volt a ku­ta­tá­sok­ban, s ezek nem­rit­kán egy­azon mun­kán be­lül egy­szer­re ér­vé­nye­sül­tek. Eh­hez já­rult egy har­ma­dik vo­nu­lat, amely a név tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gá­ból fa­ka­dó­an szin­te tál­cán kí­nál­ta a tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tek meg­ke­rül­he­tet­len vizs­gá­la­tát. Így tu­laj­don­kép­pen a há­rom el­vet együt­te­sen ér­vé­nye­sí­tő mun­kák a nyelv­nek eb­ben a sze­le­té­ben há­rom­di­men­zi­ós le­ké­pe­zést tet­tek (vol­na) le­he­tő­vé: tér, idő, tár­sa­da­lom ko­or­di­ná­tá­i­ban va­ló komp­lex vizs­gá­ló­dás­mó­dot. Ma­gam az ilyen vizs­gá­la­to­kat – mint ahogy a fen­teb­bi­ek­ben utal­tam rá – ono­ma­to­di­alek­tológiá­nak ne­ve­zem. Ezek alap­ve­tő­en a leg­utób­bi idő­kig hi­á­nyoz­tak a pub­li­kált mun­kák pa­let­tá­já­ról.
– Az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben szám­ta­lan név­ta­ni te­rü­le­ten tör­tént elő­re­lé­pés, még­sem mond­hat­juk, hogy nincs mit ten­ni. A név­tan­nak (és ezen be­lül a nyelv­föld­rajz­nak) el­szórt mű­he­lyei van­nak, ame­lyek mun­ká­ját lé­nye­gi­leg sen­ki sem ko­or­di­nál­ja.
– A for­rás­ku­ta­tás­ok mel­lett ter­mé­sze­te­sen szám­ta­lan alap­mun­ká­nak szá­mí­tó mű je­le­nik meg, de mind a mai na­pig adó­sak va­gyunk az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vü­li név­élet­ta­ni, név­föld­raj­zi je­len­sé­gek be­ha­tó ta­nul­má­nyo­zá­sá­val.
– Nincs az egész ma­gyar nyelv­te­rü­let­re ér­vé­nyes név­to­pog­rá­fi­ánk, név­ka­tasz­te­rünk, pe­dig a hor­vá­tok­nál már ilyen is lé­te­zik, amely ott a csa­lád­ne­vek te­rü­le­ti el­osz­lá­sát mu­tat­ja. Ment­sé­gül szol­gál­jon, hogy a hor­vá­tok vál­lal­ko­zá­sa leg­jobb tu­do­má­som sze­rint az egész vi­lá­gon egye­dül­ál­ló­nak mond­ha­tó.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­ra­bás And­rás–Kál­mán C. György–Nádasdy Ádám 1977. Van-e a ma­gyar­ban tu­laj­don­név? Nyelv­tu­do­má­nyi Köz­le­mé­nyek, 77. sz. 135–155. p.
Benkő Lo­ránd 1947. A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 74./
Benkő Lo­ránd 1997. Név­tu­do­má­nyunk. (Meg­nyi­tó az V. Ma­gyar Név­tu­do­má­nyi Kon­fe­ren­ci­án) In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 5–9. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
B. Ger­gely Pi­ros­ka 1997. Az újabb ko­ri ma­gyar sze­mély­név­szin­té­zi­sek meg­ala­po­zá­sa. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 10–22. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1997. A tu­laj­don­név mint szó­fa­ji ka­te­gó­ria. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Bu­da­pest, 471–477. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1998a. Tu­laj­don­ne­vek a nyel­vi rend­szer­ben. In: H. Var­ga Gyu­la (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ma­gyar nyelv­ről. Ta­nul­má­nyok Fe­ke­te Pé­ter 70. szü­le­tés­nap­já­ra. Acta Acadaemi­ae Ped­a­gog­i­cae Agrien­sis No­va Series Tom. XXIV. Sec­tio Lin­guis­ti­ca Hun­gar­i­ca. Eger, Eszter­házy Kár­oly Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la, 52–56. p.
Haj­dú Mi­hály 1998b. A tu­laj­don­név „meg­ha­tá­ro­zá­sa”. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 20. sz. 5–12. p.
Haj­dú Mi­hály 1999. Nyelv­tu­do­mány-tör­té­ne­ti vizs­gá­ló­dás a tu­laj­don­ne­vek szó­fa­ji be­so­ro­lá­sá­ról a XIX. szá­zad kö­ze­pé­ig. In: Kugler Nó­ra és Len­gyel Klá­ra (sz­erk.): Em­ber és nyelv. Ta­nul­mány­kö­tet Kes­zler Bor­bá­la tisz­te­le­té­re. Bu­da­pest, EL­TE, 141–148. p.
Haj­dú Mi­hály 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás hely­ze­te. Sző­rös Kő, 2002. 6. sz. 36–41. p.
Haj­dú Mi­hály 2003. Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
He­ge­dűs At­ti­la 1997. Mi a tu­laj­don­név? I. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 19. sz. 5–8. p.
He­ge­dűs At­ti­la 1999. Mi a tu­laj­don­név? II. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 21. sz. 314–317. p.
Hoff­mann Ist­ván 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás az ez­red­for­du­lón. In: Hoff­mann István–Juhász Dezső–Péntek Já­nos (sz­erk.): Hun­ga­ro­ló­gia és dimen­zionális nyelv­szem­lé­let. Elő­adá­sok az V. Nem­zet­kö­zi Hun­ga­ro­ló­gi­ai Kong­res­­szu­son (Jyväskylä, 2001. au­gusz­tus 6–10.). Debrecen–Jyväskylä, 9–22. p.
Ju­hász De­zső 1993. Név­tan és nyelv­föld­rajz. Magyar Nyelv, 89. sz. 72–77. p.
Ju­hász De­zső 2001. A nyelv­föld­rajz. In Kiss Je­nő (sz­erk.): Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 92–131. p.
Káz­mér Mik­lós 1957. Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 95./
Kes­zler Bor­bá­la (sz­erk.) 2000. Ma­gyar gram­ma­ti­ka. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Kniezsa Ist­ván 1938. Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban. In: Seré­di Jusz­tinián (sz­erk.): Em­lék­könyv Szent Ist­ván ki­rály ha­lá­lá­nak ki­lenc­szá­za­dik év­for­du­ló­ján 1–3. Bu­da­pest, 365–472. p.
Kniezsa Ist­ván 1943–1944. Kelet­mag­yarország hely­ne­vei. In: Deér József—Gáldi Lász­ló (sz­erk.): Ma­gya­rok és ro­má­nok 1–2. Bu­da­pest, 111–313. p.
Kniezsa Ist­ván 2003. A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: uő. Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Bu­da­pest, Lucidus Ki­adó, 255–348. p.
Lan­gen­don­ck Willy van 1978. On the The­o­ry of Prop­er Names. In: Rymut, Kazimierz (ed.): 13th Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences. 68–69. p.
Má­té Ja­kab 1997. A 19. szá­za­di nyelv­tu­do­mány rö­vid tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Mulon, Mar­i­anne 1995. La recherche ono­mas­tique en France. In: Ernst Eich­ler et al. (eds.): Namen­forschung – Name Stud­ies – Les noms pro­pres – Ein inter­na­tionales Hand­buch zur Ono­mas­tik – An Inter­na­tion­al Hand­book of Ono­mas­tics – Manuel inter­na­tion­al d’ono­mas­tique. Hand­büch­er zur Sprach- und Kom­mu­nika­tion­swis­senschaft. 11. Ber­lin–New York, 148–152. p.
Pamp, Bengt 1982. Names and Mean­ings. In: Rymut, Kaz­imierz (ed.): Pro­ceed­ings of the Thirtheenth Inter­na­tion­al Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences I–II. Var­só–Krak­kó, 131–137. p.
Pamp, Bengt 1985. Ten The­ses on Prop­er Names. Names, 33. sz. 111–118. p.
Pamp, Bengt 1989. Com­ments on Com­ments. Names, 37. sz. 279–380. p.
Par­tridge, Eric 1949. Names into Word­s. Prop­er Names That Have Become Com­mon Prop­er­ty. Lon­don.
Vö­rös Fe­renc, 2003. A (tör­té­ne­ti) sze­mély­név­ku­ta­tás a Fel­vi­dé­ken. Kü­lö­nös te­kin­tet­tel a Tri­a­non utá­ni fej­le­mé­nyek­re. In: Far­kas Fe­renc (sz­erk.): Ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok itt­hon és ha­tá­ra­in­kon túl. Név­ta­ni ta­nács­ko­zás Jász­be­rény­ben 2003. ok­tó­ber 17–18. Bu­da­pest, Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Társaság–Szent Ist­ván Egye­tem Jász­be­ré­nyi Fő­is­ko­lai Kar–TIT Jász­be­ré­nyi Szervezete–Jászok Egye­sü­le­te, 39–59. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 200./
Vö­rös Fe­renc 2004. Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram Ki­adó.