Szemle archív

Fórum Társadalomtudományi Szemle



2006/1

Impresszum 2006/1

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
VIII. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tar­ta­lom

Tanulmanyok

Árendás Csaba–Dudás Tamás–Illés Gábor–Szinek Kénesy Marianna: A szlovákiai adóreform 2004-ben – a 19% egy éve 3
Estélyi Krisztina–Keszegh Béla–Kovács Péter–Mikóczy Ilona: Munkaerőmozgás a szlovák–magyar határ mentén 25
Kocsis Aranka: Egy kisalföldi falu és a hatalom 1945–1948 között 49
Gecse Annabella: A szorgalmas falutól a virtuális Baracáig 77
Simon Attila: Az 1938-as községi választások Csehszlovákiában és a szlovákiai magyar politika 111
Peter Zajac: Közép-európai himnuszok 135
Lintner Anita: Köznévi kódváltás a két háború közti csehszlovákiai magyar sajtó nyelvében 143
Vörös Ferenc: Névkutatás és névföldrajz 167

Közlemények

Gaucsík István: Fondok és gyűjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban 177

Konferencia

Gaucsík István: Vágsellyei konferencia a mezővárosokról 183
Bárczi Zsófia–Vanèoné Kremmer Ildikó: A Felvidék szerepe a magyar tudományosságban 185

Reflexió

Gaucsík István: Gondolatok a szlovákiai magyar katolikusság szervezettségéről 197

Könyvek

Dohányos Róbert–Lelkes Gábor–Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2003 (Vajda Barnabás) 203
Burke, Peter: Was ist Kulturgeschichte? (Liszka József) 203
European Profiles of Language Policy. Voproszi tyerminologii
v finno-ugorszkih jazikah Rosszijszkoj fegyeracii/Terminology
Issues in the Finno-Ugric Languages of the Russian Federation. (Szabómihály Gizella) 206

Árendás Csaba – Dudás Tamás – Illés Gábor – Szinek Kénesy Marianna: A szlovákiai adóreform 2004-ben – a 19% egy éve

1. Be­ve­ze­tés

Egy jól mű­kö­dő adó­rend­szer fon­tos ré­sze min­den gaz­da­sá­gi rend­szer­nek. Mi­lyen is egy jól mű­kö­dő adó­rend­szer? Er­re a kér­dés­re ne­héz vá­laszt ad­ni, de lé­tez­nek bi­zo­nyos pon­tok, me­lyek­ben a mai köz­gaz­dász­ok több­sé­ge meg­egye­zik. A mo­dern adó­rend­szer le­gyen igaz­sá­gos: a na­gyobb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők ve­gyék ki na­gyobb há­nyad­dal a ré­szü­ket a te­her­vi­se­lés­ből. A mo­dern adó­rend­szer tá­mo­gas­sa a pol­gá­rok vál­lal­ko­zó szel­le­mét: ne diszk­ri­mi­nál­ja túl­sá­go­san a si­ke­res la­ko­so­kat. A mo­dern adó­rend­szer le­gyen a le­he­tő leg­egy­sze­rűbb: ne tar­tal­maz­zon ki­vé­te­le­ket, me­lye­ket a sza­bá­lyok ki­ját­szá­sá­ra le­het ki­hasz­nál­ni. És nem utol­só­sor­ban, a mo­dern adó­rend­szer le­gyen ef­fek­tív: le­gyen ké­pes a mo­dern ál­lam ki­adá­sa­i­nak fe­de­zé­sé­re.
Ész­re­ve­he­tő, hogy a jól mű­kö­dő mo­dern adó­rend­szer­rel szem­ben tá­masz­tott kö­ve­tel­mé­nyek nin­cse­nek tel­je­sen össz­hang­ban, ezért ne­héz olyan adó­rend­szert ösz­­sze­ál­lí­ta­ni, mely meg­fe­lel­ne a fel­vá­zolt ide­á­lok­nak. Kü­lö­nö­sen ne­héz hely­zet­ben van­nak a kö­zép-eu­ró­pai poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok, me­lyek 1989-ben a sem­mi­ből in­dul­va kezd­ték meg új adó­rend­sze­re­ik meg­ter­ve­zé­sét. A hely­ze­tet to­vább bo­nyo­lí­tot­ta, hogy ezek az or­szá­gok hí­ján vol­tak sa­ját ta­pasz­ta­la­tok­nak, egy­sé­ge­sen al­kal­maz­ha­tó kül­föl­di pél­dák pe­dig nem lé­tez­tek. Ez egy­részt sok hi­bát ered­mé­nye­zett, me­lyek ja­ví­tá­sa a mai na­pig tart, más­részt vi­szont olyan friss gon­do­la­tok­hoz és re­for­mok­hoz ve­ze­tett, me­lyek a nyu­ga­ti fej­lett gaz­da­sá­gok­ban ne­he­zen el­kép­zel­he­tők.
A me­rész adó­re­for­mok­hoz csat­la­ko­zott 2004-ben Szlo­vá­kia is, mely töb­bek kö­zött be­ve­zet­te a gaz­da­sá­gi szak­iro­da­lom­ban so­kat vi­ta­tott egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adót is. A ta­nul­mány szer­zői há­rom fő célt ha­tá­roz­tak meg: 1. be­mu­tat­ni azo­kat a friss gon­do­la­to­kat és re­for­mo­kat, me­lyek a szlo­vá­ki­ai adó­re­for­m hát­te­ré­ben áll­tak; 2. fel­vá­zol­ni a Szlo­vá­ki­á­ban vég­re­haj­tott adó­re­for­m kö­vet­kez­mé­nye­it mind a la­kos­ság, mind a szlo­vák gaz­da­sá­gi rend­szer szem­pont­já­ból; 3. rá­mu­tat­ni a szlo­vák adó­re­form azon ele­me­i­re, me­lyek jól si­ke­rül­tek, és azok­ra is, me­lye­ket – a szer­zők sze­rint – nem ta­ná­csos kö­vet­ni más or­szá­gok­ban.
A szer­zők a fel­vá­zolt prob­lé­ma be­mu­ta­tá­sa­kor el­ső­sor­ban az elem­zés tu­do­má­nyos mód­sze­rét al­kal­maz­ták, me­lyet meg­elő­zött az adó­re­for­mok­kal kap­cso­la­tos szak­iro­da­lom rész­le­tes át­ta­nul­má­nyo­zá­sa. A kö­vet­ke­ző lé­pés­ben sta­tisz­ti­kai mód­sze­rek és mo­del­lek fel­hasz­ná­lá­sá­val a re­for­mok ha­tá­sai ke­rül­tek vizs­gá­lat­ra. A sta­tisz­ti­kai mo­del­le­zés­nél min­dig fon­tos a fel­hasz­nált ada­tok szár­ma­zá­si he­lye és mi­nő­sé­ge. A ta­nul­mány szer­zői szá­mí­tá­sa­ik­nál a Pénz­ügy­misz­té­ri­um ada­ta­i­ra tá­masz­kod­tak, me­lyek a mi­nisz­té­ri­um hi­va­ta­los pub­li­ká­ci­ó­i­ban és hi­va­ta­los internetes hon­lap­ján je­len­tek meg.
2. A szlo­vák adó­rend­szer és an­nak re­form­ja 2004-ben

2.1. A szlo­vák adó­re­form fő lé­pé­sei

2.1.1. A szlo­vák adó­re­form alap­el­vei és cél­jai

A szlo­vák adó­re­form vég­hez­vi­tel­ének fő cél­ja egy olyan adó­rend­szer ki­ala­kí­tá­sa és mű­köd­te­té­se volt, amely mo­ti­vál­ja:
– a fog­lal­koz­ta­tást és a mun­kát,
– a vál­lal­ko­zá­so­kat a be­ru­há­zá­sok és fej­lesz­té­sek meg­té­te­lé­re,
– és ily mó­don mun­ka­hely­te­rem­tés­re.
A re­form az el­kép­ze­lé­sek sze­rint hoz­zá­já­rul­hat a di­na­mi­kus és fenn­tart­ha­tó gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­hez, a la­kos­ság élet­szín­vo­na­lá­nak nö­ve­ke­dé­sé­hez, s egy­ben a tár­sa­dal­mi mo­rál ja­vu­lá­sá­hoz (IFP 2005).
Az adó­re­form elő­ké­szí­té­sé­ben alap­ve­tő­en há­rom el­vet kö­vet­tek, amelyek a kö­vet­ke­zők (IFP 2005):
– igaz­sá­gos­ság
– ha­té­kony­ság
– egy­sze­rű­ség
Az igaz­sá­gos­ság kép­vi­se­lé­sét az új adó­rend­szer­ben azon el­gon­do­lás alap­ján fo­gal­maz­ták meg, hogy az adó­ter­he­lés tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dott le­gyen. Egy­részt a ho­ri­zon­tá­lis ér­tel­me­zés sze­rint az adó mér­té­ke egyen­lő kell, hogy le­gyen egy adott mér­té­kű jö­ve­de­lem­re vo­nat­ko­zó­an, a jö­ve­de­lem for­rá­sá­tól füg­get­le­nül, amely­nek fel­té­te­le az adó­kulcs­ok szá­má­nak csök­ken­té­se és a ki­vé­te­lek, il­let­ve en­ged­mé­nyek mi­ni­ma­li­zá­lá­sa. Más­részt a ver­ti­ká­lis meg­fon­to­lás sze­rint a ma­ga­sabb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők több adót fi­zes­se­nek a ná­luk ala­cso­nyabb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők­nél. Ez két­fé­le­kép­pen biz­to­sít­ha­tó: a prog­res­­szív mar­gi­ná­lis adó­zás­sal, ami­kor az adó a jö­ve­de­lem nö­ve­ke­dé­sé­nél na­gyobb mér­ték­ben nő, az ef­fek­tív adó mér­té­ke te­hát nő; vagy pe­dig az ará­nyos adó­zás ré­vén, ami­kor az adó a jö­ve­de­lem nö­ve­ke­dé­sé­vel azo­nos ütem­ben nő, az ef­fek­tív adó te­hát kons­tans. Az igaz­sá­gos­ság el­vé­nek ér­vé­nye­sí­té­se vol­ta­kép­pen eny­hí­ti a la­kos­sá­gon be­lü­li jö­ve­de­lem­kü­lönb­sé­ge­ket.
A ha­té­kony­ság el­ve lé­nye­gé­ben azt mond­ja, hogy az adó­rend­szert meg kell tisz­tí­ta­ni az adó­ked­vez­mé­nyek és kü­lön­bö­ző ki­vé­te­lek so­ka­sá­gá­tól, mert az a tár­sa­dal­mi ef­fek­ti­vi­tást csök­ken­ti, hi­szen a ter­me­lés és fo­gyasz­tás nem csak a ke­res­let és kí­ná­lat ál­tal ve­zé­relt. Ugyan­ak­kor ezen elv men­tén kö­vet­he­tő az adó­kulcs­ok csök­ken­té­sé­nek és a fi­ze­tő­kör szé­le­sí­té­sé­nek gon­do­la­ta is. Az adó­zás ön­ma­gá­ban jó­lé­ti vesz­te­ség a gaz­da­ság szá­má­ra, hi­szen az be­fo­lyá­sol­ja a be­ru­há­zást, meg­ta­ka­rí­tást és fo­gyasz­tást is, ily mó­don mi­nél na­gyobb az adó­ter­he­lés, an­nál na­gyob­bak a gaz­da­ság szá­má­ra a költ­sé­gek.
Mi­nél át­lát­ha­tóbb és ki­szá­mít­ha­tóbb az adó­rend­szer, an­nál jel­lem­zőbb rá az egy­sze­rű­ség. Ez ár­nyal­va az adó­kulcs­ok szá­má­nak és az adó­tör­vé­nyek ol­dal­szá­má­nak csök­ken­té­sét je­len­ti. Ugyan­ak­kor az adó­zó szem­pont­já­ból leg­bo­nyo­lul­tabb kér­dés ma­ga az adó­alap ki­szá­mí­tá­sá­nak mód­ja. Mi­nél több a ked­vez­mény, ki­vé­tel és men­tes­ség, an­nál in­kább ser­kent az adó­rend­szer a spe­ku­lá­ci­ó­ra és az adó­ter­he­lés op­ti­ma­li­zá­lá­sá­ra. Ez egy­részt eme­li az ad­mi­niszt­rá­ci­ós költ­sé­ge­ket és csök­ken­ti a kont­roll le­he­tő­sé­ge­it, ugyan­ak­kor az egy­sze­rűbb rend­szer csök­ken­ti a vál­lal­ko­zá­sok köz­ve­tett ter­he­it is.
Az adó­re­form leg­főbb rö­vid­tá­vú cél­ja a fis­ká­lis sem­le­ges­ség biz­to­sí­tá­sa volt, az­az, hogy ne kö­vet­kez­zen be az adó­be­vé­te­lek nagy­ará­nyú csök­ke­né­se, va­gyis az adó­be­vé­te­lek nagy­sá­ga ér­dem­le­ge­sen ne vál­toz­zon 2004-ben a re­form ha­tá­sá­ra. Kö­zép tá­vú cél­ként fo­gal­maz­ták meg a ál­lam­ház­tar­tás kon­szo­li­dá­lá­sát, a maastrichti kri­té­ri­u­mok tel­je­sí­té­sét 2007-re, az euró be­ve­ze­té­sét 2009-ben, il­let­ve a ki­egyen­sú­lyo­zott ál­lam­ház­tar­tás ki­ala­kí­tá­sát 2010-re. Hos­­szú tá­vú fis­ká­lis cél­ja a re­form meg­al­ko­tó­i­nak az volt, hogy az ál­lam­ház­tar­tá­si egyen­súly tar­tá­sá­nak fel­tét­ele­it ki­ala­kít­sák (IFP 2005).

2.1.2. Az egy­kul­csos adó­rend­szer be­ve­ze­té­se – főbb pil­lé­rek

A 2002 szep­tem­be­ré­ben ha­ta­lom­ra ju­tott jobb­ol­da­li kor­mány előtt, mi­u­tán meg­tet­te az el­ső sta­bi­li­zá­ci­ós lé­pé­se­ket, meg­nyílt a le­he­tő­ség a kor­mány­prog­ram­ban sze­rep­lő vál­to­zá­sok el­in­dí­tá­sá­ra. Ezek kö­zül ki­emelt sze­re­pet ját­szott az ad­dig ér­vény­ben le­vő adó­rend­szer re­form­ja, mely­nek leg­fon­to­sabb cél­ja a szlo­vák gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek és di­na­miz­mu­sá­nak nö­ve­lé­se volt. A 2004 ja­nu­ár­já­tól ha­tály­ba lé­pett adó­rend­szer mes­­sze túl­szár­nyal­ta az ere­de­ti el­kép­ze­lé­se­ket, me­lyek a sze­mé­lyijö­ve­de­lem­adó-kulcs csök­ken­té­sé­re, va­la­mint az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­sé­nek ha­tás­vizs­gá­la­tá­ra szo­rít­koz­tak. Az új adó­rend­szer egy­sze­rűbb, át­lát­ha­tóbb, igaz­sá­go­sabb előd­jé­nél, ami po­zi­tí­van be­fo­lyá­sol­ja a jö­vő­ben a vál­lal­ko­zói és be­fek­te­tői kör­nye­ze­tet, meg­te­rem­ti az alap­ját az egész­sé­ges gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­nek, va­la­mint az adó­ala­nyo­kat az adó­tör­vé­nyek be­tar­tá­sá­ra és nem meg­ke­rü­lé­sé­re ösz­tön­zi.
Az adó­re­for­mot a kö­vet­ke­ző fő pil­lé­rek­re fek­tet­ték le:
– A köz­vet­len adók köz­ve­tett adók fe­lé va­ló el­to­lá­sa. A köz­ve­tett adók be­sze­dé­se ha­té­ko­nyabb, ke­ve­sebb ad­mi­niszt­ra­tív ter­het je­lent, be­fi­ze­té­sé­nek meg­ke­rü­lé­se kö­rül­mé­nye­sebb.
– A kü­lön­bö­ző ki­vé­te­lek és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lá­sok el­tör­lé­se. A gya­ko­ri tör­vény­mó­do­sí­tá­sok kö­vet­kez­té­ben az adó­tör­vény fe­les­le­ge­sen bo­nyo­lult­tá és át­lát­ha­tat­lan­ná vált. A kor­lá­to­zott át­lát­ha­tó­ság sok „kis­ka­put” te­rem­tett, a bo­nyo­lult­ság pe­dig ma­gas fenn­tar­tá­si és el­len­őr­zé­si költ­sé­ge­ket in­du­kált a rend­szer­ben. Pél­da­ként em­lít­het­jük, hogy csu­pán a jö­ve­de­lem­adó­ra vo­nat­ko­zó tör­vény 37 fé­le adó­kul­csot, 90 ki­vé­telt, 66 adó alól fel­men­tett jö­ve­del­met és 19 adó­la­pot nem nö­ve­lő be­vé­telt írt elő. Ezek el­tör­lé­se lé­nye­ge­sen egy­sze­rűb­bé és át­lát­ha­tób­bá tet­te az adó­rend­szert (MF 2005a).
– Ala­csony stan­dard adó­kulcs­ok, va­la­mint az egy­kul­csos jö­ve­de­lem­adók be­ve­ze­té­se. A prog­res­­szív mar­gi­ná­lis adó el­tör­lé­se le­csök­ken­tet­te a jö­ve­de­lem­adó tor­zí­tó ha­tá­sát és kor­lá­toz­ta a ve­le pá­ro­su­ló gaz­da­sá­gi demotiváltságot. Mi­u­tán min­den­ki egyen­lő mér­ce sze­rint adó­zik, a mun­ka­erő az ös­­szes be­vé­te­li szin­ten ösz­tö­nöz­ve van, ami a ter­me­lé­keny­ség nö­ve­ke­dé­sét ered­mé­nye­zi.
– Az adók gaz­da­sá­gi tor­zí­tó ha­tá­sá­nak mi­ni­ma­li­zá­lá­sa. A tor­zí­tó ha­tá­sok nagy ré­sze az adó­po­li­ti­ka nem fis­ká­lis (fő­ként szo­ci­ál­po­li­ti­kai) cé­lok­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sá­ra ve­zet­he­tő vis­­sza. A re­form a szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lok adó­po­li­ti­ká­ról va­ló le­vá­lasz­tá­sá­ra tö­re­ke­dett.
– A be­vé­te­lek ket­tős adó­zá­sá­nak le­he­tő leg­ki­sebb szint­re va­ló csök­ken­té­se. Az örö­kö­sö­dé­si, ill. aján­dé­ko­zá­si adók, va­la­mint az osz­ta­lék­adó el­tör­lé­sé­vel a ket­tős adó­zás in­téz­mé­nye lé­nye­gé­ben meg­szűnt (MF 2005b).

2.1.3. Egy­kul­csos adó versus prog­res­­szi­vi­tás

A 2004-es adó­re­form előt­ti rend­szer­ben kü­lön­bö­ző adó­kulcs­ok és jö­ve­del­mi sá­vok biz­to­sí­tot­ták a prog­res­­szi­vi­tást, egy­ben an­nak az elv­nek az ér­vé­nye­sü­lé­sét, mi­sze­rint a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű cso­por­tok jö­ve­del­mük ma­ga­sabb há­nya­dát fi­zes­sék be jö­ve­de­lem­adó for­má­já­ban. Ez a meg­ol­dás azon­ban ma­gas és nö­ve­ke­dő mar­gi­ná­lis adó­kul­cso­kat ered­mé­nye­zett, me­lyek ne­ga­tív ha­tá­sai szé­les kör­ben bi­zo­nyí­tást nyer­tek (Emes–Clemens 2001). Holtz, Rider és Rosen (Carroll et al. 1998) úgy ta­lál­ta, hogy a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok csök­ken­tik a tő­ke­kép­ző­dést, mely a hos­­szú tá­vú gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés kulcs­fon­tos­sá­gú ös­­sze­te­vő­je. Meg­ál­la­pí­tották to­váb­bá, hogy a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok ala­cso­nyabb gaz­da­sá­gi és jö­ve­del­mi nö­ve­ke­dés­hez ve­zet­nek, ala­cso­nyabb tő­ke­kép­ző­dést in­du­kál­nak, a szo­ci­á­lis jó­lé­tet csök­ken­tik, va­la­mint az el­várt­nál ala­cso­nyabb agg­re­gát mun­ka­erő-kí­ná­la­tot ered­mé­nyez­nek. Dió­héj­ban ös­­sze­fog­lal­va: a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok ne­ga­tív ha­tás­sal van­nak a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­re, mi­vel aka­dá­lyo­kat ál­lí­ta­nak a ke­mény mun­ka, a meg­ta­ka­rí­tá­sok és a be­fek­te­té­sek elé.
Az egyik leg­gyak­rab­ban fél­re­ér­tel­me­zett kér­dés az egy­kul­csos adó­rend­szer prog­res­­szi­vi­tás­ra, ill. a mar­gi­ná­lis adók­ra va­ló ha­tá­sa. A prog­res­­szi­vi­tás, ill. a ver­ti­ká­lis mél­tá­nyos­ság az egy­kul­csos adó­rend­szer­ben is el­ér­he­tő – az egy­kul­csos adó egyik fő elő­nye, hogy az adó­rend­szer prog­res­­szi­vi­tá­sát a ma­gas és vál­to­zó mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok hát­rá­nyos ha­tá­sai ki­küsz­öbö­lé­se mel­lett biz­to­sít­ja. Ez a sze­mé­lyes, adó­alap­ból le­ír­ha­tó, nem adó­kö­te­les jö­ve­de­lem adó­rend­szer­be va­ló be­épí­té­sé­vel ér­he­tő el1. En­nek a sze­mé­lyes ked­vez­mény­nek kö­szön­he­tő­en az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű cso­por­tok nem vagy jö­ve­del­mük na­gyon kis ré­szét kö­te­le­sek adó for­má­já­ban be­fi­zet­ni, míg a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek mind ab­szo­lút, mind re­la­tív ér­te­lem­ben több ter­het vi­sel­nek – jö­ve­del­mük na­gyobb ré­szé­vel já­rul­nak hoz­zá a tel­jes adó­be­vé­tel­hez. A rend­szer má­sik nagy elő­nye, hogy a prog­res­­szi­vi­tás egyen­lő (Szlo­vá­ki­á­ban 19%-os) mar­gi­ná­lis adó mel­lett va­ló­sul meg, ez­zel ele­jét ve­szi a spe­ku­lá­ci­ó­nak, a na­gyobb mun­ka­tel­je­sít­mény hát­rál­ta­tá­sá­nak, ill. a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok fent le­írt szá­mos hát­rá­nyos ha­tá­sá­nak.

2.1.4. Az egy­sze­rű­sö­dött szlo­vák adó­rend­szer

A meg­re­for­mált adó­rend­szer egy­sze­rűbb és át­te­kint­he­tőbb előd­jé­nél. Az eb­ből fa­ka­dó elő­nyök ugyan ne­he­zen szám­sze­rű­sít­he­tők, az azon­ban vi­tat­ha­tat­lan, hogy szám­ta­lan ki­vé­tel és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lás el­tör­lé­sé­vel az adó­rend­szer gaz­da­sá­gi tor­zí­tó ha­tá­sa lé­nye­ge­sen csök­kent. Ezen ki­vé­te­lek és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lá­sok ki­ik­ta­tá­sa a rend­szer­ből több előn­­nyel jár:
a) Ha­té­ko­nyabb erő­for­rás-al­lo­ká­ci­ót biz­to­sít: meg­erő­sö­dött a pi­a­ci me­cha­niz­mu­sok sze­re­pe az adó­tör­vény ál­ta­li „mo­ti­vá­ci­ó­val” szem­ben. A kü­lön­bö­ző adó­kulcs­ok – le­gyen a meg­kü­lön­böz­te­tés az adó­alap (pél­dá­ul a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó­nál a jö­ve­de­lem nagy­sá­ga), vagy a be­vé­tel­faj­ta (pél­dá­ul a tő­ke­nye­re­ség-adó ala­cso­nyabb adó­kul­csa, mint a jö­ve­de­lem­adóé), vagy az adó­alany­ok köz­ti meg­kü­lön­böz­te­té­sek (pél­dá­ul egyes be­fek­te­tők, szek­to­rok előny­be he­lye­zé­se) – az adó­ala­nyo­kat ar­ra ösz­tö­nöz­ték, hogy be­vé­te­lü­ket ala­cso­nyabb adó­kulc­­csal ter­helt cso­port­ba tol­ják, idő­ben szét­ta­gol­ják eset­leg más, ki­vé­te­le­zett szek­to­rok­ba he­lyez­zék, így „op­ti­ma­li­zál­va” adó­ter­he­i­ket.
b) Az egyes adó­ne­mek­nek szé­le­sebb adó­ala­pot biz­to­sít: ez ma­ga­sabb adó­be­vé­te­le­ket ge­ne­rál, így le­he­tő­vé te­szi az adó­kulcs­ok csök­ken­té­sét.
c) Át­lát­ha­tó­sá­got biz­to­sít: több ki­vé­tel va­ló­já­ban adó­ki­adás, a köz­pén­zek a ki­vé­te­le­zett szek­to­rok­ba va­ló áram­lá­sa volt (Moore 2005, 11–12).
A jö­ve­de­lem­adó egy­sze­rű­sö­dé­se fel­ol­dot­ta az üz­le­ti élet egyik leg­na­gyobb aka­dá­lyát: a Szlo­vá­ki­á­ban mű­kö­dő vál­la­la­tok kö­ré­ben vég­zett fel­mé­ré­sek az adó­rend­szer komp­le­xi­tá­sát és az adó­tör­vé­nyek gyors vál­to­zá­sa­it je­löl­ték meg az egyik leg­na­gyobb vis­­sza­tar­tó erő­ként a vál­la­la­ti szfé­rá­ban (MF 2005b).
A kor­mány vá­ra­ko­zá­sai sze­rint az ala­csony adó­kulcs­ok és az át­lát­ha­tó adó­rend­szer ele­jét ve­szi az adó­fi­ze­tés meg­ke­rü­lé­sé­nek, ill. az adó­csa­lás­nak, az adó­re­form po­zi­tí­van hat majd a vál­la­la­ti kör­nye­zet­re kö­zép és hos­­szú tá­von, va­la­mint a köz­vet­len kül­föl­di tő­ke­be­fek­te­té­sek be­áram­lá­sá­nak egyik fő ösz­tön­ző­je lesz a jö­vő­ben. Mind­ezen ha­tá­sok ös­­szes­sé­ge az adó­be­vé­te­lek emel­ke­dé­sét ered­mé­nyez­he­tik az adó­kulcs­ok no­mi­ná­lis ér­té­ké­nek csök­ke­né­se el­le­né­re (MF 2005b).

2.1.5. Köz­vet­len adók

A leg­na­gyobb je­len­tő­ség­gel bí­ró vál­to­zás a jö­ve­de­lem­adók te­rén az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­se volt, mely mind a fi­zi­kai, mind a jo­gi sze­mé­lyek­re vo­nat­ko­zik (Zákon è. 595/2003 Z. z.). Az így ke­let­ke­zett egy, 19%-os mar­gi­ná­lis adó­kulcs ma­gá­ban hor­doz­za az egye­nes adó elő­nye­it, vi­szont az adó­alap­ból le­szá­mít­ha­tó (nem adó­kö­te­les) jö­ve­de­lem­nek kö­szön­he­tő­en az ef­fek­tív adó­kulcs eny­he prog­res­­szi­vi­tást mu­tat: az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű­ek lé­nye­gé­ben nem vagy na­gyon ke­vés adót fi­zet­nek, míg a ma­gas jö­ve­de­lem 19%-on adó­zik.
A re­form ke­re­té­ben több kis adót tö­röl­tek: 2004. ja­nu­ár 1-jé­től az aján­dé­ko­zá­si, va­la­mint az örö­kö­sö­dé­si adó (Zákon è. 554/2003 Z. z., § 19), 2005 ja­nu­ár­já­tól az in­gat­lan­át­íra­tá­si-adó ke­rült el­tör­lés­re (Zákon è. 554/2003 Z. z., § 18). A két fő érv ezen adók meg­szün­te­té­se mel­lett az el­ha­nya­gol­ha­tó ré­sze­se­dé­sük az ál­la­mi be­vé­te­lek­ben, va­la­mint a va­gyon több­szö­rös adóz­ta­tá­sa volt.

Sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó

Az új adó­tör­vény lé­nye­ge­sen le­egy­sze­rű­sí­tet­te és ez­zel át­lát­ha­tób­bá tet­te a jö­ve­de­lem­adó­zást: meg­szün­tet­te a jö­ve­de­lem adó­zá­sá­nak 21 mód­ját, mely a ré­gi rend­szer alatt volt ér­vény­ben, be­le­ért­ve az öt sze­mé­lyijö­ve­de­lem­adó-kul­csot (10%, 20%, 28%, 35% és 38%) (Zákon è. 366/1999 Z. z.).
Az egy­sze­rű­ség és át­lát­ha­tó­ság meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben a ki­vé­te­lek, spe­ci­á­lis adó­alap­ok és adó­kulcs­ok több­sé­gét meg­szün­tet­ték. A kis­vál­lal­ko­zók szá­má­ra ki­ala­kí­tott egy­sze­rű­sí­tett adó­zá­si for­má­kat el­tö­röl­ték (Zákon è. 595/2003 Z. z.), az egy­ös­­sze­gű költ­ség­le­írás le­he­tő­sé­ge vi­szont megmaradt.2
Az adó­re­form­ban hát­rá­nyo­san érin­tett ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű ré­te­gek kom­pen­zá­lá­sa ér­de­ké­ben je­len­tő­sen megnövekedett az adó­alap­ból le­szá­mít­ha­tó jö­ve­de­lem mér­té­ke (/fő/év): a 2003-ban ér­vé­nyes 38 760 SKK-ról (10 1513 EUR) (Zákon è. 366/1999 Z. z.) a lét­mi­ni­mum 19,2-szeresére4 (ez 2004-ben 80 832 SKK-t [2117 EUR-t5] tett ki). Az adó­alan­­nyal egy ház­tar­tás­ban elő, adó­kö­te­les jö­ve­de­lem­mel nem ren­del­ke­ző há­zas­társ­ra le­ír­ha­tó ös­­szeg ugyan­csak 80 832 SKK (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11) a 2003-ban ér­vé­nyes az 12 000 SKK-val szem­ben (Zákon è. 366/1999 Z. z.). Amen­­nyi­ben a há­zas­társ adó­kö­te­les jö­ve­del­me nem éri el a 80 832 SKK-t, az adó­alany há­zas­társ­ára a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét ír­hat­ja le az adó­alap­ból (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11).
Meg­vál­to­zott a gyer­me­kek után le­szá­mít­ha­tó adó­ked­vez­mény is: 2003-ban 16 800 SKK-t le­he­tett le­ír­ni az adó­alap­ból gyer­me­kek­ként éven­te (Zákon è 366/1999 Z. z.), 2004-ben ez 4800 SKK adóbónuszra vál­to­zott, mely a fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­gét csök­ken­ti. Amen­­nyi­ben az adó­alany jö­ve­del­me meg­ha­lad­ta a min­den­ko­ri mi­ni­mál­bér hat­szo­ro­sát, a gyer­mek után já­ró bónuszt, ill. en­nek a fi­ze­ten­dő adó­val mó­do­sí­tott ré­szét kész­hez kap­ja. Ez az in­téz­ke­dés a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, hi­szen az adóbónuszra csak az jo­go­sult, aki önál­ló vál­lal­ko­zás­ból vagy mun­ka­vi­szony­ból szár­ma­zó jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zik. Ér­de­kes vo­nás, hogy a tör­vény nem tesz kü­lönb­sé­get ha­zai, ill. kül­föld­ről szár­ma­zó jö­ve­de­lem között6, ez­zel ösz­tö­nöz­ve a mun­ka­erő mo­bi­li­tá­sát az or­szá­gon be­lül és kül­föld­re egy­aránt (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 33, ods. 1).

1. táb­lá­zat. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó főbb vál­to­zá­sai 2003–2004-ben

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z. z.; Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11
Vál­la­la­ti jö­ve­de­lem­adó

A vál­la­la­tijö­ve­de­lem­adó-kulcs 25%-ról 19%-ra mér­sék­lő­dött (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 15). Ugyan­ak­kor az új rend­szer nem is­me­ri az osz­ta­lék­adó fogalmát7, meg­szűnt ez­ál­tal a be­fek­te­té­sek­ből és tő­ke­nye­re­ség­ből szár­ma­zó be­vé­te­lek ket­tős adó­zá­sa. A be­fek­te­té­sek­ből szár­ma­zó jö­ve­de­lem csu­pán egy­szer, a vál­la­la­ti nye­re­ség szint­jén ke­rül adó­zás­ra.
Az adó­kulcs­csök­ken­tés mel­lett az új adó­tör­vény több olyan rész­le­tet is tar­tal­maz, me­lyek az adó­alap nagy­sá­gát be­fo­lyá­sol­ják. A tör­vény­ho­zók a vál­la­lat va­lós költ­sé­gei és az adó­tör­vé­nyek az adó­ala­pot csök­ken­tő költ­sé­gek­ként ke­zelt té­te­lei köz­ti kü­lönb­sé­gek mi­ni­ma­li­zá­lá­sá­ra tö­re­ked­tek. A vesz­te­ség adó­alap­ból va­ló le­írá­sá­nak mód­ja lé­nye­ge­sen vál­to­zott: a tör­vény már le­he­tő­vé te­szi az egész vesz­te­ség le­írá­sát a vesz­te­ség ke­let­ke­zé­sét kö­ve­tő leg­fel­jebb öt éven be­lül8 (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 30).

He­lyi adók

Az adó­re­for­mot költ­ség­ve­té­si de­cent­ra­li­zá­ció kö­vet­te, mely a he­lyi adók je­len­tős struk­tu­rá­lis vál­to­zá­sát ered­mé­nyez­te. A de­cent­ra­li­zá­ció ered­mé­nye­képp a he­lyi ön­kor­mány­zat­ok fis­ká­lis ha­tás­kö­re lé­nye­ge­sen bő­vült. A tör­vény nyolc he­lyi adó9 és egy he­lyi il­le­ték ki­ro­vá­sá­ra jo­go­sít­ja fel, és csak egy­re kö­te­le­zi10 az ön­kor­mány­za­to­kat. A tör­vény nagy sza­bad­sá­got biz­to­sít az ön­kor­mány­zat­ok­nak a ha­tás­kör­ük­be tar­to­zó il­le­té­kek és adók nagy­sá­gá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban (Zákon è. 582/2004 Z. z.). Mind­eze­ken felül a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó 70,3%-a il­le­ti a he­lyi ön­kor­mány­za­to­kat, 23,5%-a a nyolc re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­tot, 6,2%-a pe­dig a köz­pon­ti költ­ség­ve­tés­be ván­do­rol.

2.1.6. Köz­ve­tett adók

A tör­vény­ter­ve­zet meg­al­ko­tói szá­mol­tak a köz­vet­len adók ese­té­ben be­ve­ze­tett vi­szony­lag ala­csony adó­kulcs­ok az ál­la­mi be­vé­te­lek­re tett ne­ga­tív ha­tá­sá­val. Az így ki­esett be­vé­te­le­ket a kor­mány az adó­ter­hek köz­ve­tett adók fe­lé va­ló el­to­lá­sá­val el­len­sú­lyoz­ta.

Hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó

Az adó­re­form előtt Szlo­vá­ki­á­ban két hozzáadottértékadó-kulcs (héa) lé­te­zett: a stan­dard 20% és a 14%-os csök­ken­tett adó­kulcs (Zákon è. 289/1995 Z. z.). 2004 ja­nu­ár­já­tól a csök­ken­tett héakulcsot tel­je­sen el­tö­röl­ték és egy egye­sí­tett – 19%-os – adó­kul­csot ve­zet­tek be min­den ter­mék­re és szol­gál­ta­tás­ra egy­aránt (Zákon è. 222/2004 Z. z.). A 14%-os csök­ken­tett adó­kulcs ere­de­ti­leg szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lo­kat szol­gált, de ha­té­kony­sá­ga ko­moly két­sé­ge­ket éb­resz­tett. Az adó­kulcs­ok egye­sí­té­se nem utol­só sor­ban a ked­ve­zőbb adó­kul­cson va­ló el­szá­mo­lás­ra irá­nyu­ló spe­ku­lá­ció le­he­tő­sé­gé­nek ki­zá­rá­sát is meg­cé­loz­ta (Mikloš 2005, 14).
Fo­gyasz­tá­si adó

A fo­gyasz­tá­si adók eme­lé­se egy­részt az EU-s jog­har­mo­ni­zá­ció ré­sze­ként jött lét­re, más­részt vi­szont a köz­vet­len adók csök­ken­té­se mi­att ki­esett ál­la­mi be­vé­te­le­ket kí­ván­ta ez úton a kor­mány kom­pen­zál­ni. Az eme­lé­sek mér­té­ke min­den eset­ben meg­ha­lad­ta az EU ál­tal meg­sza­bott ér­té­ke­ket, ki­vé­ve a do­hány­ter­mé­kek ese­tét. Az el­ső ered­mé­nyek azt mu­tat­ják, hogy a fo­gyasz­tá­siadó-­tör­vény mó­do­su­lá­sa és a fel­té­te­lek szi­go­rí­tá­sa vis­­sza­fog­ták az adó­csa­lás mér­té­két, ami töb­bek kö­zött a megnövekedett fo­gyasz­tá­si­adó-be­vé­tel­ben mu­tat­ko­zik meg (Mikloš 2005, 14).

2.2. Az adó­ter­he­lés ala­ku­lá­sa az adó­re­for­mok után

2.2.1. Tel­jes adó­ter­he­lés

Az adó­re­form nem­csak a rend­szer szer­ke­ze­tén vál­toz­ta­tott, ha­nem az adó­ter­he­lé­sen is, mind mak­ro-, mind mikrogazdasági szem­pont­ból. Az adó­ter­he­lés nagy­sá­gát a fi­ze­tett adók és já­ru­lé­kok GDP ará­nyá­ban (tel­jes adó­ter­he­lés) mé­rik.
Szlo­vá­kia a 25 EU-tag­ál­lam kö­zött 2003-ban a ne­gye­dik leg­ala­cso­nyabb tel­jes adó­ter­he­lés­sel ren­del­ke­ző or­szág volt a ma­ga 30,6%-ával, ugyan­ak­kor 1995 és 2003 kö­zött a leg­na­gyobb mér­sék­lést ép­pen Szlo­vá­kia vit­te vég­hez, ami­kor az adó­ter­he­lés a GDP 9,9%-ában csök­kent, az adó­re­form ha­tá­sá­ra pe­dig ös­­szes­sé­gé­ben 10,5%-kal (IFP 2005).

1. áb­ra. Tel­jes adó­ter­he­lés a GDP %-ában 2003-ban (ESA 95*)

* European System of Accounts
For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

Fon­tos meg­em­lí­te­ni az adók prog­res­­szi­vi­tá­sát, mi­vel a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó az egyet­len adó­nem a szlo­vák adó­rend­szer­ben, amely prog­res­­szi­vi­tás­sal bír, ugyan­ak­kor az OECD or­szá­gai kö­zött épp en­nek az adó­nem­nek az ará­nya a leg­ki­sebb az adó­be­vé­te­lek közt. Ez­zel el­len­tét­ben a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok rend­sze­ré­nél a ter­he­lés lett megha­tá­roz­va, en­nek ered­mé­nye­kép­pen an­nak reg­res­­szív ha­tá­sa mel­lett a ma­ga­sabb jö­ve­del­mek adó­ter­he­lé­sé­nek csök­ke­né­se fo­ko­za­to­san csök­kent.
2. áb­ra. A tel­jes adó­ter­he­lés vál­to­zá­sa 1995 és 2003 kö­zött a GDP %-ában (ESA 95)

For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

Ér­de­mes egy pil­lan­tást vet­ni az adó­ter­he­lés szer­ke­ze­té­nek vál­to­zá­sá­ra, ha ab­ba nem szá­mít­juk be­le a szo­ci­á­lis já­ru­lé­ko­kat. 1995 és 2004 kö­zött a köz­vet­len és köz­ve­tett adók GDP-ará­nya 8,5%-kal a GDP 26,6%-áról 18,1%-ára mér­sék­lő­dött, 2003-hoz ké­pest pe­dig 0,5%-kal, ami egy­ér­tel­mű­en mu­tat­ja az adó­zás el­moz­du­lá­sát a köz­ve­tett adók irá­nyá­ba (IFP 2005).

3. áb­ra. A köz­ve­tett és köz­vet­len adók ará­nya 1995 és 2004 kö­zött Szlo­vá­ki­á­ban a GDP %-ában (ESA 95)

For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

2004-ben a vizs­gált adó­ter­he­lés szer­ke­ze­te hang­sú­lyo­san meg­vál­to­zott, s a köz­vet­len adók ará­nya 30,6% volt, míg a köz­ve­tet­te­ké 69,4%, amely 8%-os csök­ke­nés 2003-hoz ké­pest. Az EU 25-ök közt Szlo­vá­kia ez­zel a leg­na­gyobb arány­el­to­ló­dás­sal ren­del­ke­zik (IFP 2005).
2.2.2. A la­kos­ság adó­ter­he­lé­se

Az adó­re­form át­fo­gó, min­den adó­ne­met érin­tő vál­to­zást ho­zott, ha­tá­sai eb­ből adó­dó­an a tár­sa­da­lom min­den szint­jén érez­he­tők. Az adó­re­form la­kos­ság­ra va­ló ha­tá­sai sta­ti­kus és di­na­mi­kus szem­szög­ből is vizs­gál­ha­tók. Elő­ször a sta­ti­kus né­ze­tet ele­mez­tük: ugyan­azon adó­alap­ra app­li­kál­tuk a 2003-as, ill. 2004-es sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó-tör­vé­nye­ket. A di­na­mi­kus né­zet ese­té­ben az inf­lá­ció, va­la­mint a no­mi­ná­lis jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel is szá­mol­tunk.
A ha­tás­vizs­gá­la­tot négy kü­lön­bö­ző cso­por­ton vé­gez­tük, a kö­vet­ke­ző sé­ma szerint11:
2. táb­lá­zat. A szá­mí­tá­sok­nál hasz­nált, tör­vény­ben meg­ha­tá­ro­zott adó­ala­pot, ill. adót mó­do­sí­tó té­te­lek

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z.z., Zákon è. 595/2003 Z.z., § 11
3. áblázat. Adó­kulcs­ok 2003-ban és 2004-ben

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z. z; Zákon è. 595/2003 Z. z.

Sta­ti­kus né­zet

Az adó­re­form az elő­ző­ek­ben le­írt négy cso­port kö­zül csu­pán egy, az el­ső cso­port­ba tar­to­zó adó­alany­ok szűk ke­reszt­met­szet­ét érin­tet­te hát­rá­nyo­san. A 2004-ben, ill. a 2003-ban be­fi­ze­ten­dő adó köz­ti kü­lönb­ség így sem je­len­tős: a leg­hát­rá­nyo­sabb eset­ben is alig ha­lad­ja meg az évi 100 Sk-t. A ma­ra­dék há­rom cso­port­ba so­rol­ha­tó adó­alany­ok mind­egyi­két po­zi­tí­van érin­tet­te az adó­re­form, te­hát a 2003-as év­hez vi­szo­nyít­va ugyan­ab­ból az adó­alap­ból ke­ve­sebb sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­fi­ze­té­sé­re kö­te­le­sek – kö­szön­he­tő ez az adó­ked­vez­mé­nyek je­len­tős nö­ve­ke­dé­sé­nek, va­la­mint (ma­ga­sabb jö­ve­del­mű adó­alany­ok­nál) a sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-kulcs mó­do­su­lá­sá­nak. A múlt­ban az adó­ked­vez­mé­nyek hos­­szabb ide­ig vál­to­zat­lan szin­ten tar­tá­sa az adó­ter­he­lés nö­ve­ke­dé­sét idéz­te elő: a jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel az adó­alany­ok ma­ga­sabb adó­zá­si sá­vok­ba ke­rül­tek, míg az adó­ked­vez­mé­nyek vál­to­zat­la­nok ma­rad­tak. Az új sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-tör­vény fel­ol­dot­ta ezt a prob­lé­mát: az adó­le­írá­sok nagy­sá­gát a lét­mi­ni­mum ös­­sze­gé­hez kö­töt­te, mely a jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel év­ről év­re mó­do­sul.
Amen­­nyi­ben az adó­alany leg­alább egy el­tar­tott gyer­mek után adó­ked­vez­mény­re jo­go­sult, a jö­ve­de­lem­re va­ló te­kin­tet nél­kül jö­ve­del­me na­gyobb ré­szét kap­ja kéz­hez, mint vál­to­zat­lan fel­té­te­lek mel­lett 2003-ban. A gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel a po­zi­tív ha­tá­sok egy­re mar­kán­sab­bak. Azok az adó­alany­ok, akik­nek az adó­alap­juk­ból szá­mí­tott adó nem ha­lad­ja meg az ál­ta­luk igé­nyel­he­tő adóbonusz ös­­sze­gét, a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét kéz­hez kap­ják, ami ezen cso­por­tok ese­té­ben ne­ga­tív ef­fek­tív adó­kul­csot in­du­kál. Meg­fi­gyel­he­tő to­váb­bá, hogy a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek ese­té­ben az adó­alap nö­ve­lé­sé­vel a 2003-ban, ill. 2004-ben fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­ge je­len­tő­sen el­vá­lik egy­más­tól. A rend­szer kri­ti­ku­sai eb­ben el­ső­sor­ban a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek elő­nyös meg­kü­lön­böz­te­té­sét, míg lel­kes hí­vei ezen ré­te­gek adó­diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­nak csök­ke­né­sét, ill. meg­szű­né­sét lát­ják.

Di­na­mi­kus né­zet

A gaz­da­ság nö­ve­ke­dé­sét fi­gye­lem­be vé­ve a sta­ti­kus vizs­gá­lat­ban elő­állt kép né­mi­képp mó­do­sul: a no­mi­ná­lis jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­se el­len­sú­lyoz­ta a sta­ti­kus vizs­gá­lat sze­rint hát­rá­nyo­san érin­tett cso­port vesz­te­sé­ge­it. Az IFP16 szá­mí­tá­sai sze­rint 2004-ben a mun­ka­vál­la­lók tisz­ta re­ál­jö­ve­del­me nem csök­kent, sőt a mun­ka­vál­la­lók nagy ré­sze a re­form be­ve­ze­té­sé­vel nyert – el­ső­sor­ban a gyer­me­kes csa­lá­dok.
4. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben az adó­alany szem­pont­já­ból

For­rás: Inštitút finanènej politiky (www.finance.gov.sk)

5. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben a csa­lád szem­pont­já­ból

For­rás: Inštitút finanènej politiky (www.finance.gov.sk)

Egye­dül a köz­vet­len adók vizs­gá­la­tá­ból ter­mé­sze­te­sen nem le­het egy­ér­tel­mű kö­vet­kez­te­té­se­ket le­von­ni az adó­re­form la­kos­ság­ra gya­ko­rolt ha­tá­sa­i­ról. A jö­ve­de­lem­adó ter­he­i­nek csök­ke­né­sé­hez a má­sik ol­da­lon a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó ked­vez­mé­nyes kul­csá­nak, va­la­mint a fo­gyasz­tói adók­nak az eme­lé­se pá­ro­sul, me­lyek be­épül­ve a fo­gyasz­tói árak­ba csök­ken­tet­ték a re­ál­jö­ve­del­mek vá­sár­ló ere­jét. Ezt a ne­ga­tív ha­tást azon­ban a re­ál­jö­ve­del­mek emel­ke­dé­se az adó­alany­ok je­len­tős ré­szé­nél el­len­sú­lyoz­ta.
Kü­lön fi­gyel­met ér­de­mel a szo­ci­á­li­san gyen­gébb, ill. ve­szé­lyez­te­tett cso­por­tok hely­ze­te, mint a nyug­dí­ja­sok, mi­ni­mál­bér­ből élők, mun­ka­nél­kü­li­ek és nagy­csa­lá­dos­ok.
A 2004-ben a mi­ni­mál­bért ke­re­ső adó­alany­ok tisz­ta jö­ve­del­me a sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-tör­vény vál­to­zá­sá­nak kö­vet­kez­té­ben 11,7%-kal nö­ve­ke­dett. Az ala­csony jö­ve­del­mű ré­te­ge­ket érin­tő inf­lá­ció 2004-ben 8,3%-ot tett ki, te­hát en­nek a cso­port­nak tény­le­ge­sen 3,1%-kal ja­vult a jö­ve­del­mi hely­ze­te. A nyug­dí­ja­so­kat köz­vet­le­nül nem érin­tet­te a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó vál­to­zá­sa17. A nyug­dí­jak va­lo­ri­zá­ci­ó­já­nak, va­la­mint az egy­ös­­sze­gű kom­pen­zá­lás­nak kö­szön­he­tő­en ezen cso­port tag­ja­i­nak a re­ál­jö­ve­del­me 0,4%-kal nö­ve­ke­dett (IFP 2005). Sa­ját szá­mí­tá­sa­ink, ha­son­ló­an más gaz­da­sá­gi ku­ta­tá­sok­hoz (Moore 2005; IFP 2005) vi­lá­go­san azt mu­tat­ják, hogy a re­form ja­ví­tott azon csa­lá­dok hely­ze­tén, ahol leg­alább egy szü­lő dol­go­zik.

2.2.3. A tő­ke­jö­ve­de­lem adó­ter­he­lé­se

A tő­ke­jö­ve­de­lem adó­ter­he­lé­sét há­rom­fé­le­kép­pen mu­tat­juk be. Elő­ször a tör­vény ál­tal meg­ha­tá­ro­zott adó­mér­ték vál­to­zá­sát kö­vet­jük nyo­mon, amely meg­mu­tat­ja, mek­ko­ra adó­von­za­ta van a jo­gi sze­mély jö­ve­del­mé­nek. Makrojellegű vizs­gá­lat az, ami­kor egyes vi­szony­szám­okon ke­resz­tül szem­lél­jük az ef­fek­tív adó­ter­he­lést. Vé­gül meg­vizs­gál­juk a tő­ke­jö­ve­del­mek adó­ter­he­lé­sét mikroszempontból is, be­mu­tat­va azok va­lós adó­von­za­tát.
Az adó­re­form nyo­mán el­tö­röl­ték az osz­ta­lék­adót a ket­tős adó­zás el­ke­rü­lé­se vé­gett, amely azt ered­mé­nyez­te, hogy a jo­gi sze­mé­lyek jö­ve­del­mé­nek összadózása 17,3%-kal csök­kent 2003-hoz ké­pest (IFP 2005):
6. táb­lá­zat. A jo­gi sze­mé­lyek adó­ter­he­lé­se Szlo­vá­ki­á­ban

For­rás: Inštitút fianènej politiky (www.finance.gov.sk)

Az aláb­bi áb­rá­val szem­lél­tet­jük az egyes ki­vá­lasz­tott or­szá­gok tár­sa­sá­gi, il­let­ve ef­fek­tív adó­zá­sát, ugyan­ak­kor meg­em­lí­ten­dő, hogy nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban az ada­tok nem fel­tét­le­nül az ef­fek­tív adó­mér­té­ket mu­tat­ják, hi­szen or­szá­gon­ként vál­to­zó adó­ked­vez­mé­nyek él­nek.

4. áb­ra. Egyes ki­vá­lasz­tott or­szá­gok tár­sa­sá­gi, il­let­ve ef­fek­tív adó­kul­csai 2004-ben

For­rás: www.finance.gov.sk

Makrojellegű szem­lé­let­ben a kö­vet­ke­ző áb­ra mu­tat­ja be az ef­fek­tív adó­kulcs ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban. Az el­ső sor­ban a költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei és a jo­gi sze­mé­lyek be­vé­te­le­i­nek ará­nya, míg a má­so­dik­ban az adó­be­vé­te­lek és a jo­gi sze­mé­lyek po­zi­tív üz­le­ti ered­mé­nyé­nek ará­nya sze­re­pel.

7. táb­lá­zat. Az ef­fek­tív adó­kulcs becs­lé­se jo­gi sze­mé­lyek ese­té­ben

Meg­jegy­zés: * mil­lió Sk; ** nincs adat
For­rás: www.finance.gov.sk; www.statistics.sk
Mind­két eset­ben az ará­nyok csök­ke­né­sé­nek le­he­tünk szem­ta­núi, ugyan­ak­kor jel­lem­ző, hogy rö­vid tá­von in­ga­doz­nak az ér­té­kek, s a mu­ta­tó ér­té­ké­nek emel­ke­dé­se nem fel­tét­le­nül je­len­ti az adó­ter­he­lés tény­le­ges emel­ke­dé­sét.
Az át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs a tő­ke­jö­ve­del­mek te­kin­te­té­ben 2004-ben 5,4%-os csök­ke­nést mu­ta­tott (Ja­cobs et al. 2004), ez­zel Szlo­vá­kia EU-szinten az ötö­dik he­lyen sze­re­pel az adó­ter­he­lés te­rén. Fel­té­te­le­zik, hogy az ala­csony mu­ta­tó nem csak a be­ru­há­zá­so­kat, de a ma­gán­szek­tor ak­ti­vi­tá­sát és a tő­ke­al­lo­ká­ci­ót is ser­ken­ti.

8. táb­lá­zat. A jo­gi sze­mé­lyek jö­ve­del­me­i­nek át­la­gos ef­fek­tív adó­kul­csa Szlo­vá­ki­á­ban

For­rás: www.finance.gov.sk

Vé­gül a kö­vet­ke­ző gra­fi­kon tel­jes át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs mikroszintű ered­mé­nye­it mu­tat­ja nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban:

5. áb­ra. A tel­jes át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs mikroszintű ered­mé­nyei nem­zet­kö­zi ösz­­sze­ha­son­lí­tás­ban

For­rás: Jacobs (et al.) 2004; OECD 2005, II.1. táb­lá­zat; www.finance. gov.sk
3. Az adó­re­for­mok po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi hát­te­re és ha­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban

3.1. Az adó­re­for­mok po­li­ti­kai hát­te­re Szlo­vá­ki­á­ban

Már em­lí­tet­tük, hogy egy eset­le­ges adó­re­form­hoz (és fő­leg az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­sé­hez) nagy bá­tor­ság­ra és elő­re­lá­tás­ra van szük­ség a po­li­ti­kai elit ré­szé­ről. Ma­nap­ság a kor­mány­zás leg­gya­ko­ribb for­má­ja több párt ko­a­lí­ci­ó­ja, na­gyon fon­tos ezért, hogy a ko­a­lí­ci­ó­ban részt­ve­vő ös­­szes párt ma­gá­é­vá te­gye a re­form­prog­ra­mot és ne hát­rál­tas­sa a re­for­mo­kat.
Szlo­vá­ki­á­ra is jel­lem­ző, hogy az or­szág lét­re­jöt­te óta ko­a­lí­ci­ók kor­má­nyoz­nak. Vla­di­mír Meèiar kor­mány­ko­a­lí­ci­ó­ja (1994–1998) bal­ol­da­li po­pu­lis­ta be­ál­lí­tott­sá­gú volt, li­be­rá­lis gaz­da­sá­gi re­for­mok­ról ezért szó sem le­he­tett eb­ben a kor­mány­za­ti cik­lus­ban. A hely­zet 1998-ban vál­to­zott, mi­kor a jobb­ol­da­li po­li­ti­kai erők ala­kí­tot­tak kor­mányt. A par­la­men­ti több­ség meg­szer­zé­se ér­de­ké­ben azon­ban a jobb­ol­da­li pár­tok szö­vet­ség­re kény­sze­rül­tek a De­mok­ra­ti­kus Bal­ol­dal Párt­já­val (Strana demokratickej ¾avice – SD¼), mely a Szlo­vák Kom­mu­nis­ta Párt utód­párt­ja volt, s mint ilyen ter­mé­sze­te­sen a bal­ol­da­li szo­ci­a­lis­ta esz­mé­ket kö­vet­te.
Az ideológialag egy­más­tó me­rő­ben kü­lön­bö­ző pár­tok ko­a­lí­ci­ó­ja rá­nyom­ta bé­lye­gét a Mikuláš Dzurinda ne­vé­vel fém­jel­zett el­ső kor­mány­ra (1998–2002). Ko­mo­lyabb gaz­da­sá­gi re­for­mok ne­he­zen szü­let­tek, ugyan­is a bal­ol­dal félt nép­sze­rű­ség­ének el­vesz­té­sé­től. Szü­let­tek ugyan fon­tos re­for­mok (a bank­szek­tor restrukturalizációja vagy a stra­té­gi­ai vál­la­la­tok pri­va­ti­zá­ci­ó­já­nak el­in­dí­tá­sa), de az egy­kul­csos jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­se eb­ben a kor­mány­za­ti cik­lus­ban sem ke­rült te­rí­ték­re.
A 2002-ben meg­tar­tott vá­lasz­tá­so­kon vá­rat­lan ered­mény szü­le­tett, mi­kor a jobb­ol­da­li és li­be­rá­lis pár­tok meg­le­pő par­la­men­ti több­sé­get sze­rez­tek. Az új kor­mány­ko­a­lí­ció négy párt­ból állt ös­­sze (Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió, Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja, Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom és az Új Pol­gár Szö­vet­sé­ge), me­lyek egy­aránt jobb­ol­da­li gaz­da­sá­gi esz­mé­ket val­lot­tak. A jobb­ol­da­li pár­tok ko­a­lí­ci­ó­ja ter­mé­sze­te­sen ked­ve­zett a gaz­da­sá­gi re­form­ter­vek­nek is, me­lye­ket az ös­­szes párt tá­mo­gatott.
Az új kor­mány ha­ta­lom­ra lé­pé­sé­vel, me­lyet is­mét Mikuláš Dzurinda ve­ze­tett, meg­nyílt az út az adó­re­for­mok előtt is. Fon­tos volt, hogy az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó ter­ve több jobb­ol­da­li párt (De­mok­ra­ta Párt és a Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom) vá­lasz­tá­si prog­ram­já­ban is sze­re­pelt, és ké­sőbb a re­form­el­kép­ze­lé­se­ket át­vet­te a leg­erő­sebb jobb­ol­da­li párt – a Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió is. 2003 fo­lya­mán a ko­a­lí­ci­ós pár­tok fo­ko­za­to­san vég­ső for­má­ba ön­töt­ték az adó­re­for­mok egyes el­kép­ze­lé­se­it és a vál­to­zá­sok a par­la­ment­ben is prob­lé­ma nél­kül el­fo­ga­dás­ra ke­rül­tek. Az adó­re­for­mok ki­dol­go­zá­sá­nak fon­tos alak­ja Ivan Mikloš pénzügyminiszer volt, aki egy­ben a Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió egyik leg­be­fo­lyá­so­sabb po­li­ti­ku­sa is. A prog­res­­szív adó­re­for­mok 2004. ja­nu­ár 1-jén lép­tek ér­vény­be, és ez­zel Szlo­vá­kia be­ke­rült a leg­me­ré­szebb és leg­prog­res­­szí­vebb re­for­mo­kat vég­re­haj­tó or­szá­gok cso­port­já­ba.
3.2. A szlo­vá­ki­ai adó­re­for­mok ha­tá­sa a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­ra és a költ­ség­ve­tés­re

3.2.1. Az adó­re­form ha­tá­sa az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­re

Min­den adó­re­form fon­tos kö­ve­tel­mé­nye, hogy fiskálisan sem­le­ges le­gyen, az­az az adó­re­form be­ve­ze­té­se után a költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei ne csök­ken­je­nek. Kü­lö­nö­sen fon­tos ez a kö­zép-eu­ró­pai új EU-tagországokban, me­lyek cé­lul tűz­ték ki az euró be­ve­ze­té­sét. A kö­zös eu­ró­pai va­lu­ta be­ve­ze­té­sé­nek ugyan­is alap­ve­tő fel­té­te­le a költ­ség­ve­té­si sta­bi­li­tás – az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nya nem ha­lad­hat­ja meg a 3%-ot.
Ez volt a szlo­vák adó­re­form egyik ki­in­du­ló­pont­ja is, mi­vel a szlo­vák kor­mány az euró mi­előb­bi be­ve­ze­té­sét szor­gal­maz­za és ra­gasz­ko­dik a maastrichti kri­té­ri­u­mok mi­előb­bi tel­je­sí­té­sé­hez (me­lyek kö­zül az ál­lam­ház­tar­tás ma­xi­má­lis 3%-os hi­á­nya fon­tos kö­ve­tel­mény). Ezért a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um rend­kí­vül óva­to­san kö­ze­lí­tet­te meg az adó­re­form ter­ve­ze­tét, a fis­ká­lis sem­le­ges­ség mind­vé­gig alap­kri­té­ri­um ma­radt a re­for­mok meg­ter­ve­zé­se­kor. Az óva­tos­ság jól lát­ha­tó volt az új adó­kulcs­ok meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor, mi­kor a 19%-os egy­sé­ges adó­kul­csot a gaz­da­sá­gi elem­zők nagy ré­sze túl óva­tos­nak ítél­te, és ma­xi­mum 17%-ot ja­va­solt. Az il­le­té­ke­sek azon­ban ki­tar­tot­tak el­kép­ze­lé­se­ik mel­lett, vé­le­mé­nyük sze­rint az el­ső évek költ­ség­ve­té­si ered­mé­nyei alap­ján le­het majd vi­tát nyit­ni az egy­sé­ges adó­kulcs csök­ken­té­sé­ről.
Most, más­fél év­vel az adó­re­for­mok be­ve­ze­té­se után, még ta­lán ko­rai mély­re­ha­tó elem­zé­se­ket vé­gez­ni, de né­hány kö­vet­kez­te­tést már le le­het von­ni. Je­len­leg a költ­ség­ve­tés 2004-es tel­jes adat­ál­lo­má­nya áll ren­del­ke­zé­sünk­re, va­la­mint a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um internetes ol­da­lán (www.finance.gov.sk) meg­ta­lál­ha­tók 2005-ös költ­ség­ve­tés leg­fris­sebb (szep­tem­ber vé­gi) ered­mé­nyei és a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um év vé­gi prog­nó­zi­sai is.

9. táb­lá­zat. A szlo­vá­ki­ai adó­be­vé­te­lek ala­ku­lá­sa 2002 és 2005 kö­zött (mil­lió Sk-ban)

Meg­jegy­zés: * költ­ség­ve­té­si ter­ve­zet, ** prog­nó­zis
For­rás: www.finance.gov.sk

Ha meg­néz­zük a költ­ség­ve­tés tel­jes adó­be­vé­tel­ét, szem­mel lát­ha­tó, hogy a re­for­mok után nem tör­tént drasz­ti­kus adó­be­vé­tel-vis­­sza­esés. Míg a szlo­vák köz­szfé­ra adó­be­vé­te­lei 2003-ban 219 056 mil­lió ko­ro­nát tet­tek ki, 2004-ben az adó­be­vé­te­lek el­ér­ték a 235 997 mil­li­ós szin­tet. A köz­igaz­ga­tás adó­be­vé­te­lei te­hát év­kö­zi szin­ten 7,73%-kal nö­ve­ked­tek. Ha azon­ban fi­gye­lem­be ves­­szük az inflaciót, mely 2004-ben a Szlo­vák Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai alap­ján 7,5%-ot ért el, az adó­be­vé­te­lek va­lós ér­té­ke nem mu­tat szá­mot­te­vő nö­ve­ke­dést. Csök­ke­nő trend­del szá­mol a 2005. évi költ­ség­ve­tés-ter­ve­zet is, amely csak 201 Mrd ko­ro­na adó­be­vé­tel­lel számol18. Meg kell vi­szont em­lí­te­ni, hogy 2004-ben a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um alul­ter­vez­te az adó­be­vé­te­le­ket (220 Mrd ter­ve­zett adó­be­vé­tel – 236 Mrd va­lós adó­be­vé­tel), ez meg­is­mét­lőd­het 2005-ben is. Ezt a fel­te­vést tá­maszt­ják alá a 2005-ös év elő­ze­tes ered­mé­nyei is, mely­nek el­ső ki­lenc hó­nap­já­ban a köz­pon­ti költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei 163,23 Mrd ko­ro­nát tet­tek ki, ami je­len­tő­sen meg­ha­lad­ja az elő­ző év ered­mé­nye­it azo­nos idő­szak­ban (152,25 Mrd ko­ro­na). Ha a meg­lé­vő ada­tok se­gít­sé­gé­vel elő­re­ve­tít­jük az év vé­gi adó­be­vé­te­le­ket, ak­kor ezek 217,6 Mrd ko­ro­nát fog­nak ki­ten­ni, ami csak­nem 4%-kal jobb, mint az elő­ző év ered­mé­nye. Ha­son­ló ered­mé­nye­ket mu­tat a Pénzügyminszérium leg­utol­só prog­nó­zi­sa is, mely a köz­szfé­ra év vé­gi adó­be­vé­te­le­it 250 Mrd ko­ro­ná­ra becsüli.19 A Pénzügyminiszérium elem­zői az em­lí­tett prog­nó­zis­ban elő­re­jel­zik a jö­vő évi adó­be­vé­te­le­ket is, me­lyek vár­ha­tó­an to­vább nő­nek és el­érik a 268 Mrd ko­ro­nát is.
Az adó­re­form nem be­fo­lyá­sol­ta te­hát ko­mo­lyab­ban a tel­jes adó­be­vé­te­lek ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban. Ér­de­kes vál­to­zá­sok men­tek azon­ban vég­be az adó­be­vé­te­lek struk­tú­rá­já­ban. A leg­je­len­tő­sebb vál­to­zá­sok ter­mé­sze­te­sen a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó és a jö­ve­de­lem­adó te­rü­le­tén men­tek vég­be, itt ke­rült ugyan­is be­ve­ze­tés­re az egy­sé­ges 19%-os adó­kulcs.
A 2003-as év adó­be­vé­te­le­i­nek vizs­gá­la­ta azt mu­tat­ja ki, hogy az adó­be­vé­te­lek leg­je­len­tő­sebb ré­szét a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó (héa) tet­te ki (83,7 Mrd Sk, a tel­jes adó­be­vé­tel 41,8%-a). Az adó­re­for­mok egyik leg­ko­mo­lyabb lé­pé­se az egy­sé­ges 19%-os hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó be­ve­ze­té­se volt, mely fel­vál­tot­ta az ad­dig hasz­nált két adó­kul­csot. Mi­vel több alap­ter­mék (pl. élel­mi­sze­rek, uta­zás, saj­tó­ter­mé­kek, köny­vek stb.) adó­kul­csa emel­ke­dett, vár­ha­tó volt a tel­jes héabevételek nö­ve­ke­dé­se. A va­lós ada­tok vi­szont más ké­pet mu­tat­nak – a héa ter­ve­zett be­vé­te­lei 113,8 Mrd-ot tet­tek ki, a va­lós be­vé­te­lek vi­szont csak 105 Mrd-ot ér­tek el. Ez azt je­len­ti, hogy a va­lós be­vé­te­lek 8,9 Mrd-dal ma­rad­tak el a ter­ve­zett be­vé­te­lek­től.
Az ada­tok to­váb­bi ana­lí­zi­se azt mu­tat­ja, hogy a héabevételek ki­esé­se nem függ ös­­sze az adó­re­form­mal. Szlo­vá­kia 2004-ben ugyan­is be­lé­pett az Eu­ró­pai Unióba, ami je­len­tős vál­to­zá­so­kat ho­zott az im­por­tált ter­mé­kek héája te­rén. 2004. má­jus el­se­je előtt az im­por­tált ter­mé­kek héája a vám­hi­va­tal ha­tás­kö­ré­be tar­to­zott és az im­por­tő­rök kö­te­le­sek vol­tak ezt azon­nal be­fi­zet­ni. Az EU-belépés ezt a fo­lya­ma­tot meg­vál­toz­tat­ta, és a im­port­ter­mé­kek héa be­fi­ze­té­sé­nek el­to­ló­dá­sa (és az adó­csa­lás­ok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se) okoz­ta a tel­jes héabevételek ki­esé­sét. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szá­mí­tá­sai alap­ján az EU-tagság ha­tá­sa a héabevételek csök­ke­né­sé­re 8,1 Mrd ko­ro­na (IFP 2005). Az EU-tagság ne­ga­tív ha­tá­sát a héa be­vé­te­le­i­re meg­erő­sí­ti 2003 és 2004 el­ső négy hó­nap­já­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa a héabevételek te­rén. Ez az ös­­sze­ha­son­lí­tás ki­mu­tat­ja, hogy a héabevételek 2004 el­ső négy hó­nap­já­ban hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 20%-kal nőt­tek év­kö­zi szin­ten. A kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban vi­szont ez a nö­ve­ke­dés tel­je­sen el­tűnt és a héa be­vé­te­le­i­nek nö­ve­ke­dé­se nem ér­te el a fo­gyasz­tás nö­ve­ke­dé­sét sem.20
Az adó­re­for­mok a jövedelemdó te­rén okoz­ták a leg­mély­re­ha­tóbb vál­to­zá­so­kat. A leg­na­gyobb ér­dek­lő­dés és vá­ra­ko­zás az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­sét kí­sér­te – egyes köz­gaz­dász­ok a jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek ko­moly csök­ke­né­sét jó­sol­ták, má­sok vi­szont biz­to­sak vol­tak a be­vé­te­lek je­len­tős nö­ve­ke­dé­sé­ben. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um elem­zői ezért a jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­it ter­vez­ték meg a leg­óva­to­sab­ban, a be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­so­kat ugyan­is nem le­he­tett tel­jes mér­ték­ben fel­mér­ni.
A jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­ről fo­ko­za­to­san be­ér­ke­ző ada­tok fe­lül­múl­ták a vá­ra­ko­zá­so­kat és az op­ti­mis­ta jós­la­to­kat tá­mo­gat­ták. A köz­szfé­ra jövedelmadó be­vé­te­le­it 2004-ben 62 Mrd-ra ter­vez­ték – a va­lós be­vé­te­lek ez­zel szem­ben meg­ha­lad­ták a 73 Mrd-ot. A jö­ve­de­lem­adó­ból te­hát 11,3 Mrd több­let­be­vé­tel folyt be 2004-ben, ez 18%-os több­le­tet je­lent. Az év­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás is az adó­be­vé­te­lek sta­bi­li­tá­sá­ról tesz ta­nú­bi­zony­sá­got, a 2003-es jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek 70 Mrd ko­ro­nát ér­tek el Szlo­vá­ki­á­ban, ami csak­nem meg­egye­zik az adó­re­form után be­folyt jö­ve­de­lem­adó­val.
A jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek to­váb­bi vizs­gá­la­ta azt mu­tat­ja, hogy mind a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó, mind a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei meg­ha­lad­ták a költ­ség­ve­tés­ben ter­ve­zett ér­té­ke­ket. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­it 27,8 Mrd-ra ter­vez­ték, a va­lós be­vé­tel azon­ban meg­ha­lad­ta a 35 Mrd ko­ro­nát (27%-os több­let). Ha­son­ló jó ered­mé­nye­ket ér­tek el a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei, me­lyek a ter­ve­zett 23,7 Mrd ko­ro­nás be­vé­te­le­ket mes­­sze meg­ha­lad­va el­ér­ték 33 Mrd ko­ro­nás szin­tet (40%-os több­let). Po­zi­tí­vum­ként le­het to­váb­bá el­köny­vel­ni azt a tényt is, hogy 2004-ben mind a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó, mind a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei meg­ha­lad­ták az elő­ző évi jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­le­ket (10%-os, il­let­ve 14%-os több­let).
Fon­tos kér­dés az, hogy mi okoz­ta a jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek vá­ra­ko­zá­son fe­lü­li ered­mé­nye­it. Már em­lí­tet­tük, hogy a jó ered­mé­nyek­ben nagy sze­re­pet ját­szott a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um kon­zer­va­tív költségvetésalkotási po­li­ti­ká­ja. Mi­vel az adó­re­for­mok nagy vál­to­zá­so­kat hoz­nak, a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szak­em­be­rei szán­dé­ko­san ala­csony­ra ter­vez­ték a jö­ve­de­lem­adók be­vé­te­le­it, hogy az eset­le­ges be­vé­tel­ki­esés ne nö­vel­je az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nyát. Az adó­be­vé­te­lek jó ered­mé­nyei nem­csak a kon­zer­va­tív ter­ve­zés­nek kö­szön­he­tők, to­váb­bi fak­to­rok is ko­moly sze­re­pet ját­szot­tak.
A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­nek po­zi­tív ala­ku­lá­sá­ban nagy sze­re­pet ját­szott pél­dá­ul a re­ál­bé­rek a várt­nál ma­ga­sabb nö­ve­ke­dé­se. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um elem­zői a költ­ség­ve­tés ös­­sze­ál­lí­tá­sa­kor a re­ál­bé­rek 0,6%-os csök­ke­né­sé­vel szá­mol­tak, a va­ló­ság­ban a re­ál­bé­rek 2,5%-kal nö­ve­ked­tek 2004-ben. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­nek ter­ve­zé­sé­nél to­váb­bá nem le­he­tett tud­ni azok számát, akik igény­lik majd a gyer­me­kek­re vo­nat­ko­zó adóbónuszt. Ko­moly gon­do­kat oko­zott az is, hogy Szlo­vá­ki­á­ban ezidáig még nem ké­szült sta­tisz­ti­ka ar­ról, hogy men­­nyi al­kal­ma­zott tar­to­zik az egyes bér­sá­vok­ba.
A 2004-es tár­sa­sá­gi­adó-be­vé­te­lek po­zi­tív ered­mé­nye­i­hez két fő fak­tor já­rult hoz­zá. Az el­ső fak­tor a szlo­vá­ki­ai tár­sa­sá­gok nye­re­sé­gé­nek a nö­ve­ke­dé­se, mely 2004-ben 10%-os volt az elő­ző év­hez ké­pest. Ez nagy­ban an­nak tud­ha­tó be, hogy a tár­sa­sá­gi adó kul­csá­nak a csök­ke­né­se csök­ken­ti az „adó­trük­kö­zés” ren­ta­bi­li­tá­sát és a tár­sa­sá­gok­nak job­ban meg­éri na­gyobb nye­re­sé­get ki­mu­tat­ni. Po­zi­tív ha­tás­sal volt a tár­sa­sá­gok nye­re­sé­gé­re 2004-ben a szlo­vá­ki­ai ma­gas gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés is, az em­lí­tett két ha­tás há­nya­da vi­szont rend­kí­vül ne­he­zen kvantifikálható. A má­so­dik fak­tor, mely nagy­ mér­ték­ben hoz­zá­já­rult a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­le­i­nek po­zi­tív ala­ku­lá­sá­hoz, az adó­alap ki­szé­le­sí­té­se volt. Az adó­re­for­mok egyik ha­tá­ro­za­ta ugyan­is nagy­ mér­ték­ben (mint­egy 29%-kal) ki­szé­le­sí­tet­te a tár­sa­sá­gi adó alap­ját, ami meg­mu­tat­ko­zott ab­ban is, hogy a ki­mu­ta­tott nye­re­ség és az adó­alap kö­zöt­ti kü­lönb­ség 2004-ben 3,5 Mrd ko­ro­ná­ra csök­kent az elő­ző évi 30 Mrd ko­ro­ná­ról (IFP 2005). Meg kell vi­szont em­lí­te­ni, hogy a ki­mu­ta­tott nye­re­ség és az adó­alap kö­zöt­ti kü­lönb­ség rend­kí­vül volatilis volt a múlt­ban Szlo­vá­ki­á­ban, ezért még nem le­het mes­­sze­me­nő kö­vet­kez­te­té­se­ket le­von­ni.
Az egyet­len adó­faj­ta, mely­nek be­vé­te­lei csa­ló­dást okoz­tak az adó­re­for­mok után, a ka­ma­tok, nye­re­mé­nyek és egyéb jö­ve­del­mek után fi­ze­tett adó volt, mely au­to­ma­ti­kus le­vo­nás­sal ke­rül be­fi­ze­tés­re. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szak­em­be­rei a 2004-es költ­ség­ve­tés ös­­sze­ál­lí­tá­sa­kor 11,4 Mrd be­vé­tel­re szá­mí­tot­tak eb­ből az adó­faj­tá­ból, az év vé­gi ered­mé­nyek azon­ban 5,7 Mrd be­vé­tel­ki­esést mu­tat­tak ki. A vá­rat­lan be­vé­tel­csök­ke­nés dön­tő­en a ka­ma­tok a várt­nál na­gyobb mér­té­kű esé­sé­re ve­zet­he­tő vis­­sza, mely vis­­sza­ve­tet­te a ka­mat­adók­ból szár­ma­zó be­vé­te­le­ket.

4. Ös­­sze­fog­la­lás

Le­szö­gez­he­tő, hogy az ed­dig be­ér­ke­zett költ­ség­ve­té­si ada­tok egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyít­ják a szlo­vák adó­re­for­mok po­zi­tív ha­tá­sát a költ­ség­ve­tés­re. A pes­­szi­mis­ta gaz­da­sá­gi elem­zők ál­tal várt adó­be­vé­tel-ki­esés el­ma­radt, a re­for­mok ál­tal leg­job­ban érin­tett adó­tí­pu­sok (sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó és tár­sa­sá­gi adó) be­vé­te­lei nőt­tek mind a költ­ség­ve­té­si ter­vek­kel, mind a 2003-as év adó­be­vé­te­le­i­vel szem­ben. Be­vé­tel­ki­esés csak a ka­mat­adó­nál és a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó­nál mu­tat­ko­zott, de a ki­esés oka mind­két eset­ben az adó­re­for­mok­tól el­té­rő ha­tá­sok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza.
Mi sem szol­gál­hat jobb bi­zony­ék­ként egy nagy hor­de­re­jű adó­re­form si­ke­ré­re, mint a ha­tal­mas ha­zai és nem­zet­kö­zi po­zi­tív vissz­hang. Ter­mé­sze­te­sen a mé­dia re­ak­ci­ó­ja nem fel­tét­le­nül szol­gál­hat min­dig he­lyes mé­rő­szám­nak, an­­nyi azon­ban bi­zo­nyos, hogy ki­mu­tat­ha­tó elő­nyök­kel jár az egy­kul­csos adó­rend­szer vá­lasz­tá­sa. Ta­lán a leg­fon­to­sabb ezek kö­zül az adó­rend­szer át­lát­ha­tó­sá­gá­nak nö­ve­lé­se, il­let­ve a gaz­da­sá­gi alany ösz­tön­zé­se a ma­ga­sabb pro­fit el­éré­sé­re és tény­le­ges ki­mu­ta­tá­sá­ra. Ez­zel a le­gá­lis mun­ka­vég­zés ará­nya is nö­vek­szik. Az egy­kul­csos adó­rend­szer elő­se­gí­ti a sza­ba­dabb be­ru­há­zást, meg­ta­ka­rí­tást és a fo­gyasz­tást a gaz­da­ság költ­sé­gei csök­ken­nek ez­zel re­á­lis ala­pot biz­to­sít a kül­föl­di működőtőke-beruházásoknak. Ha­son­ló­an Szlo­vá­ki­á­hoz más tran­zit­ív or­szág­nak is cél­sze­rű meg­fon­tol­ni ezen elő­nyök okos meg­lo­vag­lá­sát. Ter­mé­sze­te­sen, az egy­kul­csos adó­táb­la nem gyógy­ír min­den prob­lé­má­ra, ah­hoz, hogy tény­le­ge­sen el­ér­je cél­ját, ki kell egé­szül­nie más, a gaz­da­sá­got át­fo­gó­an be­fo­lyá­so­ló gaz­da­sá­gi in­téz­ke­dé­sek­kel.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bautier, Philippe 2005. Taxation in the EU from 1995 to 2003. Lu­xem­bourg, Eurostat Press Office.
Carroll, Robert et al. 1998. Enterpreneurs, Income Taxes and Investment. Working Paper, No. 6374. Camb­rid­ge, Natonal Bureau of Economic Research.
Emes, Joel–Clemens, Jason 2001. Flat Tax: Principles and Issues. Van­cou­ver, Fraser Institute.
Eurostat 1996. European System of Accounts (ESA 95). Lu­xem­bourg, Eurostat Press Office.
Hetényi Ist­ván 2000. Mi­ért, ho­gyan, men­­nyit? Adó­könyv. Bu­da­pest, APEH. www.apeh.hu/informacio/ado2000.pdf.
Hetényi Ist­ván 2004. Adó­zá­si di­lem­mák. Fej­lesz­tés és Fi­nan­szí­ro­zás, 2004/3., 53–62. p.
Hodnotenie roku 2004 a vnímanie reforiem 2004. Bratislava, Cent­rum informaèných straté­gií. www.government.gov.sk/cis/hodnotenie_reforiem.php.
IFP 2005. Prvý rok daòovej reformy alebo 19% v akcii 2005. Bratislava, Inštitút finanènej politiky. www.finance.gov.sk.
Ja­cobs et al. 2004. Company Taxation in the New EU Member States. Manheim–Frankfurt, Ernst & Young–ZEW.
MF 2005a. Koncepcia daòovej reformy v rokoch 2004–2006 2005. Bratislava, Ministerstvo financií SR. www.finance.gov.sk.
MF 2005b. Podklad k daòovej reforme 2005. Bratislava, Ministerstvo financií SR. www.finance.gov.sk.
Mikloš, Ivan 2005. Kniha reforiem – ako si Slovensko získalo medzinárodné uznanie v ekonomickej oblasti. Bratislava, Ministerstvo financií Slovenskej republiky.
Moore, David 2005. Slovakia’s 2004 Tax and Welfare Reforms. IMF Working Papers 05/133, Wa­shing­ton, International Monetary Fund.
OECD 2005. OECD Tax Database 2005. Taxation of Corporate and Capital Income, Table II.1. www.oecd.org/dataoecd/26/56/33717459.xls.
Schratzenstaller, Mar­git 2005. Company Tax Co-ordination in an Enlarged EU. www.eu­roframe.org/­filead­min/user_u­pload­/eu­roframe/­doc­s/2005/ses­sion5/ eurof05schratzenstaller.pdf.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 289/1995 Z. z v znení neskorších predpisov o dani z pridanej hodnoty. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 366/1999 Z. z. o danich z príjmov. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 554/2003 Z. z. o dani z prevodu a prechodu nehnute¾ností. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 595/2003 Z. z. o dani z príjmov. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 582/2004 Z. z. o miestnych daniach a miestnom poplatku. www.nrsr.sk.
Zákony I/2003. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2003 2003. Žilina, Poradca s. r. o.
Zákony I/2004. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2004 2004. Žilina, Poradca s. r. o.
Zákony I/2005. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2005 2005. Žilina, Poradca s. r. o.
www.epp.eurostat.cec.eu.
www.ineko.sk/archiv/projekt_heso_prieskum_reformy.pdf.

Estélyi Krisztina – Keszegh Béla – Kovács Péter – Mikóczy Ilona: Munkaerőmozgás a szlovák–magyar határ mentén

1. Be­ve­ze­tő

Az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sé­vel új le­he­tő­sé­gek nyíl­tak meg a szlo­vá­ki­ai és a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­erő szá­má­ra. A ko­ráb­bi bő­ví­té­sek ta­pasz­ta­la­tai alap­ján szá­mos szak­ér­tő, ku­ta­tó­cso­port és kor­mány­za­ti szerv pró­bál­ta fel­mér­ni a várt mun­ka­erő­moz­gás le­het­sé­ges vo­lu­me­nét az új tag­ál­lam­ok­ból a ré­gi tag­ál­lam­ok irá­nyá­ba. A leg­több fel­té­te­le­zés és fel­mé­rés alap­ján a ré­gi tag­or­szág­ok mun­ka­erő­pi­a­cuk el­árasz­tá­sá­tól tar­tot­tak az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok­ból meg­in­du­ló mun­ka­erő ál­tal; ugyan­ak­kor az új tag­ál­lam­ok az „agy­el­szí­vás” le­he­tő­sé­ge mi­att ad­tak han­got ag­go­dal­muk­nak.
Más­fél év­vel az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­se után meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a nyu­ga­ti irá­nyú mun­ka­erő-exo­dus rém­ké­pei va­lót­la­nok vol­tak és a mun­ka­erő­pi­a­cot meg­nyi­tó or­szá­gok­ba mér­sé­kelt lét­szám­ban ér­ke­ző kö­zép-eu­ró­pai mun­ka­erő a pi­ac ve­szély­ezte­té­se he­lyett sok eset­ben in­kább ja­ví­tot­ta a gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gét. A le­gen­dás len­gyel víz­ve­ze­ték-sze­re­lők, szlo­vák ápo­ló­nők vagy ma­gyar pin­cé­rek szá­ma messze el­ma­radt az elő­re­jel­zé­sek­től és tár­sa­dal­mi ha­tá­suk in­kább csak a po­li­ti­kai har­cok ke­reszt­tü­zé­ben ér­té­ke­lő­dött fel.
Bár jó­val ke­ve­sebb ta­nul­mány fog­lal­ko­zott az új tag­or­szág­ok köz­ti mun­ka­erő-áram­lás elem­zé­sé­vel a sta­tisz­ti­kai ada­tok és becs­lé­sek azt iga­zol­ják, hogy en­nek mér­té­ke je­len­tő­sen meg­ha­lad­ja az ez­zel kap­cso­la­tos elő­re­jel­zé­se­ket. Kü­lö­nö­sen igaz ez a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ra, ahol sok eset­ben nyel­vi aka­dá­lyok nél­kül bő­vül­tek a la­kos­ság mun­ka­vál­la­lá­si le­he­tő­sé­gei. Szlo­vá­kia ese­té­ben ilyen mun­ka­erő­moz­gást fi­gyel­he­tünk meg a szlo­vák–ma­gyar, a szlo­vák–cseh és a szlo­vák–len­gyel ha­tár men­tén, ám a moz­gás mér­té­ke mind­há­rom eset­ben más mé­re­te­ket ölt. A kü­lönb­sé­gek­nek gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi és tör­té­nel­mi okai van­nak, ugyan­ak­kor ez a ku­ta­tás nem a ha­tá­rok men­ti mun­ka­erő­moz­gás jel­le­gé­nek kom­pa­ra­tív elem­zé­sé­vel hi­va­tott fog­lal­koz­ni.
Ku­ta­tá­sunk cél­ki­tű­zé­se el­ső­sor­ban a ma­gyar–szlo­vák ha­tár men­tén tör­té­nő mun­ka­erő­moz­gás irá­nyá­nak, mér­té­ké­nek, jel­le­gé­nek és irány­vo­na­la­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se, kü­lö­nös te­kin­tet­tel ezek ha­tá­sá­ra a ha­tár men­ti ré­gi­ók gaz­da­sá­gá­ra és tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa­i­ra. Szlo­vá­kia dé­li ha­tá­ra men­tén meg­fi­gyel­he­tő „mun­ka­erő-szom­szé­do­lás” el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ré­szé­re kí­nál kü­lö­nö­sen elő­nyös te­re­pet. A nyel­vi kor­lá­tok nem­lé­tén túl az el­té­rő gaz­da­sá­gi mu­ta­tók to­vább fo­koz­ták a mun­ka­erő-in­gá­zás le­he­tő­sé­ge­it, amely rö­vid időn be­lül je­len­tős mé­re­te­ket öl­tött. Jól meg­fi­gyel­he­tő ez a moz­gás a ha­tár­vo­nal nyu­ga­ti ré­szén. A ke­le­ti ré­gi­ók más jel­lem­zők­kel bír­nak, így más le­he­tő­sé­ge­ket rej­te­nek.
Ku­ta­tá­sunk so­rán né­hány je­len­tős ne­héz­ség­gel kel­lett meg­küz­de­nünk, amely az adat­gyűj­tés elé kü­lön­bö­ző aka­dá­lyo­kat gör­ge­tett. Ezek meg­ér­té­sé­hez szük­sé­ges tisz­táz­nunk a mun­ka­erő-ván­dor­lás (migration) és a mun­ka­erő-in­gá­zás (commuters) köz­ti kü­lönb­sé­ge­ket. Míg a ván­dor­lás ese­té­ben a mun­ka­vál­la­ló el­hagy­ja lak­hely­ét és az új mun­ka­hely kö­ze­lé­be köl­tö­zik, ad­dig az in­gá­zók ese­té­ben a mun­ka­vál­la­ló min­den nap el­uta­zik a mun­ka­he­lyé­re, ahon­nan a mun­ka vé­gez­té­vel új­ra ha­za­tér. A ha­tár men­ti moz­gás ese­tén az in­gá­zás je­len­sé­ge a meg­ha­tá­ro­zó, az in­gá­zók szá­ma azon­ban az Eu­ró­pai Unió sza­bá­lyo­zá­sa és az ak­tu­á­lis tör­vé­nyek sze­rint ne­he­zen kö­vet­he­tő. Mi­vel az uni­ós be­ren­dez­ke­dés a ha­tá­ron át­nyú­ló mun­ka­erő-köl­csön­zést is le­he­tő­vé tesz, a mun­ka­vál­la­lók szá­ma még ne­he­zeb­ben fel­mér­he­tő. A fent em­lí­tett okok­ból az in­gá­zók szá­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor csu­pán becs­lé­sek­re és a vál­la­la­tok ál­tal köz­zé­tett ada­tok­ra tá­masz­kod­ha­tunk, ez­ál­tal vi­szont el­ke­rül­he­tet­len egy bi­zo­nyos moz­gás­tér-hi­ba­ha­tár je­len­lé­te. A hi­ba­ha­tár tu­da­to­sí­tá­sa mel­lett azon­ban a becs­lé­sek ele­gen­dő in­for­má­ci­ót kí­nál­nak az in­gá­zók ará­nyá­nak be­mu­ta­tá­sá­ra és a fel­té­te­le­zett gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ha­tá­sok elem­zé­sé­re.
Ta­nul­má­nyunk el­ső ré­sze a mun­ka­erő­moz­gás jo­gi hát­te­rét vizs­gál­ja. Az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás­sal egy új kon­cep­ció va­ló­sult meg az új tag­or­szág­ok mun­ka­erő­pi­a­cán, amely mi­ni­má­li­san kor­lá­toz­za a mun­ka­vál­la­lást. Míg a ré­gi tag­ál­lam­ok mun­ka­erő­pi­a­cát né­hány eset­ben át­me­ne­ti kor­lá­to­zá­sok sza­bá­lyoz­zák, az új tag­ál­lam­ok meg­nyíl­tak az in­gá­zók és a ván­dor­lók szá­má­ra. A jo­gi hát­tér is­mer­te­té­sé­nek ke­re­tén be­lül be­mu­tat­juk azo­kat az Eu­ró­pai Unió ál­tal hasz­nált jo­gi fo­gal­ma­kat, ren­del­ke­zé­se­ket és eset­le­ges jo­gi le­he­tő­sé­ge­ket, ame­lyek a mun­ka­erő moz­gá­sát hi­va­tot­tak ér­tel­mez­ni és fel­ügyel­ni. A jo­gi hát­tér be­mu­ta­tá­sa­kor kü­lön fi­gyel­met szen­te­lünk a mun­ka­erő-köl­csön­zés le­he­tő­sé­ge­i­nek és sza­bá­lyo­zá­sá­nak, amely nem várt mér­ték­ben je­lent meg a mun­ka­erő­pi­a­con. A ren­de­le­tek és tör­vé­nyek ér­tel­me­zé­se kü­lö­nös fon­tos­ság­gal bír, mi­vel el­en­ged­he­tet­len a kor­mány­za­tok, vál­la­la­tok moz­gás­te­ré­nek pon­tos is­me­re­te ah­hoz, hogy ta­nul­má­nyunk ja­vas­la­to­kat fo­gal­maz­zon meg.
A ta­nul­mány má­so­dik ré­sze a mun­ka­erő­moz­gást a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók vi­szony­la­tá­ban vizs­gál­ja. Az el­té­rő gaz­da­sá­gi mu­ta­tók ma­gya­rá­za­tul szol­gál­nak az in­gá­zók szá­má­nak je­len­tős meg­nö­ve­ke­dé­sé­re. Prog­nó­zi­sok se­gít­sé­gé­vel meg­pró­bál­juk fel­vá­zol­ni a kö­zel­jö­vő­ben ki­ala­ku­ló le­het­sé­ges ten­den­ci­á­kat. A gaz­da­sá­gi mu­ta­tók se­gí­te­nek meg­ér­te­ni bi­zo­nyos tár­sa­dal­mi re­ak­ci­ó­kat, to­váb­bá se­gí­te­nek meg­cá­fol­ni vagy alá­tá­masz­ta­ni a na­pi po­li­ti­kai csa­ták fel­ve­té­se­it és eset­le­ges rém­ké­pe­it. A mun­ka­erő­moz­gás­sal leg­in­kább ös­­sze­füg­gő gaz­da­sá­gi té­nye­zők is­me­re­té­vel le­he­tő­sé­günk nyí­lik to­váb­bi aján­lá­sok meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra, ame­lyek le­he­tő­vé te­szik, hogy a kor­mány­za­tok tu­da­tos fel­ügye­le­té­vel a mun­ka­erő-in­gá­zás mind­két or­szág szá­má­ra ma­xi­má­lis hasz­not hoz­zon, ke­rül­ve a szür­ke-, il­let­ve fe­ke­te­gaz­da­ság el­bur­ján­zá­sát.
A ta­nul­mány kö­vet­ke­ző ré­sze a té­ma gya­kor­la­ti mun­ka­ügyi ol­da­lát szán­dé­ko­zik be­mu­tat­ni. Fel­vá­zol­juk, hogy mű­kö­dik a mun­ka­erő-in­gá­zás a min­den­nap­ok­ban, és mi­lyen kö­rül­mé­nyek idéz­ték elő az in­gá­zók szá­má­nak meg­sok­szo­ro­zó­dá­sát. Ez a fe­je­zet mu­tat­ja be a mun­ka­erő­moz­gás góc­pont­ja­it, ahol az in­gá­zók szá­ma a leg­na­gyobb mér­té­kű, to­váb­bá itt ka­punk ké­pet ar­ról, hogy az el­múlt más­fél év­ben az in­gá­zók szá­ma mi­lyen ará­nyo­kat öl­tött. Az in­gá­zás mé­re­té­nek is­mer­te­té­sé­vel pár­hu­za­mo­san be­mu­tat­juk a mun­ka­erő­pi­ac át­ala­ku­lá­sát, amely kü­lön­bö­ző ha­tás­sal volt a tár­sa­da­lom­ra a ha­tár mind­két ol­da­lán. A mun­ka­erő­pi­ac át­ren­de­ző­dé­se se­gít fel­mér­ni a tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­gek és ve­szé­lyek mi­vol­tát, ugyan­ak­kor se­gít egy át­fo­gó ha­tár men­ti mun­ka­ügyi kon­cep­ció ki­dol­go­zá­sá­ban.

2. A mun­ka­erő­moz­gás jo­gi hát­te­re

Az Eu­ró­pai Unió egy­sé­ges pi­a­cá­nak alap­el­ve a ter­me­lé­si té­nye­zők sza­bad áram­lá­sa. Ez nem­csak az áruk, a szol­gál­ta­tá­sok és a tő­ke, ha­nem a mun­ka­erő sza­bad moz­gá­sát is fel­té­te­le­zi. A mun­ka­erő­pi­ac li­be­ra­li­zá­lá­sát már az Eu­ró­pai Kö­zös­sé­get lét­re­ho­zó ró­mai szer­ző­dés (1957. már­ci­us 25.) is cé­lul tűz­te ki. A gaz­da­sá­gi ér­de­kek alap­ján el­in­dult in­teg­rá­ció fő cél­ja volt a ver­seny­ké­pes­ség nö­ve­lé­se a vi­lág­pi­a­con, mely in­teg­rá­ció kor­lá­to­zó ál­lam­ha­tár­ok­kal el­kép­zel­he­tet­len. A ver­seny­ké­pes­ség szem­pont­já­ból pe­dig kulcs­fon­tos­sá­gú az ös­­sze­han­golt munkaerőpiac.1

2.1. A kö­zös­sé­gi mun­ka­erő­pi­ac­ra és a kö­zös­sé­gi mun­ka­vál­la­lók­ra vo­nat­ko­zó jo­gi sza­bá­lyo­zás

A kö­zös­sé­gi jog­anyag­ban a mun­ka­erő­pi­ac ös­­sze­han­go­lá­sá­ról mind az el­sőd­le­ges, mind a má­sod­la­gos jog­for­rás­ok­ban ta­lál­ha­tók ren­del­ke­zé­sek. A ró­mai szer­ző­dés 48., 52., va­la­mint 58. cik­ke­lye re­le­váns a mun­ka­erő sza­bad áram­lá­sát il­le­tő­en. A 48. cik­kely ren­del­ke­zik ar­ról, hogy egy tag­or­szág­be­li mun­ka­vál­la­ló má­sik tag­ál­lam­ban meg­hir­de­tett ál­lás­aján­lat­ra je­lent­kez­het, va­la­mint, hogy a mun­ka­vál­la­ló a má­sik tag­ál­lam te­rü­le­té­re sza­ba­don be­lép­het, ott tar­tóz­kod­hat és mun­kát vé­gez­het, még­pe­dig az adott tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­rai al­kal­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyek­nek, ren­de­le­tek­nek és elő­írá­sok­nak meg­fe­le­lő­en. A ró­mai szer­ző­dés 52. és 58. cik­ke­lye egy tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak egy má­sik tag­ál­lam­ban tör­té­nő le­te­le­pe­dé­sé­re vo­nat­ko­zó min­den­ne­mű kor­lá­to­zás meg­szün­te­té­sé­ről szól. Ezen cik­ke­lyek­ben fog­lal­ta­kat, a sza­bad köl­tö­zés és mun­ka­vál­la­lás jo­gát egé­szí­tet­te ki az azo­nos bá­nás­mód­hoz va­ló jog.
Gya­kor­la­ti je­len­tő­sé­get az ala­pí­tó szer­ző­dés ren­del­ke­zé­sei 1968-ban nyer­tek, az Eu­ró­pai Ta­nács 1612/68 EGK2 ren­de­le­té­vel, mely rész­le­te­sen sza­bá­lyoz­za azo­kat a jo­go­kat, me­lyek meg­il­le­tik azo­kat a tag­ál­la­mi mun­ka­vál­la­ló­kat, akik egy más tag­ál­lam te­rü­le­tén vál­lal­nak mun­kát. A sza­bá­lyo­zás cél­ja és lé­nye­ge a ren­de­let alap­ján a kö­vet­ke­ző­kép­pen fo­gal­maz­ha­tó meg: A kö­zös­sé­gi mun­ka­vál­la­lók kö­zöt­ti meg­kü­lön­böz­te­tés ti­lal­má­nak el­ve ma­ga után von­ja, hogy a tag­ál­lam­ok va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gá­ra a fog­lal­koz­ta­tás te­kin­te­té­ben ugyan­olyan jo­go­kat él­vez­zen, mint a ha­zai munkavállalók.3
A sza­bad mun­ka­erő­moz­gás szem­pont­já­ból dön­tő fon­tos­sá­gú az 1408/71 EGK-rendelet a mun­ka­vál­la­lók­ra, az egyé­ni vál­lal­ko­zók­ra és csa­lád­tag­ja­ik­ra vo­nat­ko­zó tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tá­si rend­sze­rek ko­or­di­ná­ci­ó­já­ról, va­la­mint e ren­de­let vég­re­haj­tá­sát sza­bá­lyo­zó 574/72 EGK-ren­de­let. A két ren­de­le­tet meg­ho­za­ta­luk óta sok­szor mó­do­sí­tot­ták. Sze­mé­lyi ha­tá­lyuk a biz­to­sí­tot­tak­ra és csa­lád­tag­ja­ik­ra ter­jed ki, de ezen túl­me­nő­en va­la­men­­nyi kö­zös­sé­gi ál­lam­pol­gár szá­má­ra sza­bá­lyoz­zák az egész­ség­ügyi el­lá­tást ide­ig­le­nes – más tag­ál­lam­be­li – tar­tóz­ko­dá­sa alatt.
Je­len ta­nul­mány­nak nem el­sőd­le­ges cél­ja a kö­zös­sé­gi jog­fej­lő­dés vizs­gá­la­ta, azon­ban té­mánk szem­pont­já­ból fon­tos­nak tart­juk a ren­de­le­tek alap­el­ve­i­nek tisz­tá­zá­sát:
1. Csak egy or­szág jog­rend­sze­re vo­nat­ko­zik a biz­to­sí­tott­ra, még­pe­dig – az ál­lan­dó la­kó­he­lyé­től füg­get­le­nül – an­nak az or­szág­nak a jog­rend­sze­re, ahol a tag­ál­la­mi mun­ka­vál­la­ló al­kal­ma­zás­ban áll.
2. Az egyen­lő bá­nás­mód el­ve alap­ján a ven­dég­mun­kás­ok ugyan­olyan bá­nás­mód­ban ré­sze­sül­nek, mint a be­fo­ga­dó tag­ál­lam dol­go­zói.
3. A szer­zett jo­gok meg­tar­tá­sá­nak el­ve alap­ján az egyik tag­ál­lam­ban meg­szer­zett tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tá­si jo­go­sult­sá­got a mun­ka­vál­la­ló ma­gá­val vi­szi a má­sik tag­ál­lam­ba.
4. A jo­go­sult­sá­gi idők ös­­szeg­ző­dé­sé­nek el­ve alap­ján a kü­lön­bö­ző tag­ál­lam­ok­ban szer­zett jo­go­sult­sá­gi idők összeszámítódnak.4

2.2. A kö­zös­sé­gi mun­ka­jog sza­bá­lyo­zá­sa a 2004-es bő­ví­té­st kö­ve­tő­en

A 2004-es bő­ví­té­si hul­lám az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra nem­csak a leg­na­gyobb, s ez­ál­tal a leg­több stra­té­gi­ai gon­dos­ko­dást igény­lő bő­ví­tést, de ugyan­ak­kor a leg­több ki­hí­vást is ma­gá­ban hor­dó bő­ví­tést je­len­tet­te. Ezen ki­hí­vá­sok gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ter­mé­sze­tű­ek vol­tak, ma­guk­ban fog­lal­ták a csat­la­koz­ni kí­vá­nó or­szá­gok poszt­kom­mu­nis­ta múlt­já­ból adó­dó de­mok­ra­ti­kus vál­to­zá­sok ter­mé­sze­tét, a gaz­da­sá­gi át­ala­ku­lá­sok ke­ze­lé­sét, va­la­mint a tag­je­lölt or­szá­gok de­mog­rá­fi­ai adott­sá­ga­i­ból ere­dő ki­sebb­sé­gek jo­ga­it érin­tő po­li­ti­kák ki­ala­kí­tá­sá­nak igé­nyét.
A csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­sok so­rán a ti­zen­ötök – az unió ré­gi tag­ál­la­mai – ag­go­dal­mu­kat fe­jez­ték ki az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok­ból áram­ló „ol­csó” mun­ka­vál­la­lók mi­att, va­la­mint nem­ze­ti gaz­da­sá­guk fel­ké­szí­té­se ér­de­ké­ben át­me­ne­ti­leg a kö­zös­sé­gi jog derogációjának le­he­tő­sé­gét kö­ve­tel­ték. Ezen igény ered­mé­nye­kép­pen, a Csat­la­ko­zá­si szerződésben5 rög­zí­tett mó­don, a ré­gi tag­ál­lam­ok a mun­ka­erő-áram­lást il­le­tő­leg a csat­la­ko­zást kö­ve­tő át­me­ne­ti idő­szak­ban nem a kö­zös­sé­gi jo­got, ha­nem to­vább­ra is nem­ze­ti sza­bá­lyo­zá­su­kat al­kal­maz­hat­ják, az­az az új tag­ál­lam­ok­ból ér­ke­zők mun­ka­vál­la­lá­sát sa­ját dön­té­sük alap­ján to­vább­ra is fel­té­te­lek­hez köt­he­tik. Az át­me­ne­ti idő­szak leg­fel­jebb hét évig tart­hat, 2+3+2 éves szakaszokban.6
Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia szem­pont­já­ból is te­hát a 15 ré­gi uni­ós tag­ál­lam­mal bi­la­te­rá­lis jog­vi­szony­ok ma­rad­nak ha­tály­ban az egy­sé­ges kö­zös­sé­gi jog­sza­bály­ok és kö­zös­sé­gi bí­ró­sá­gi jog­gya­kor­lat he­lyett. Ezen bi­la­te­rá­lis vi­szo­nyok jo­gi ke­re­tét de minimis sza­bály­ként a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés ha­tá­roz­za meg, az­az ren­del­ke­zik azok­ról a mi­ni­má­lis kö­ve­tel­mé­nyek­ről, ame­lye­ket a ré­gi tag­ál­lam­ok­nak min­den­kép­pen biz­to­sí­ta­ni kell az új tag­ál­lam­ok szá­má­ra az át­me­ne­ti idő­szak alatt is.7 Fon­tos meg­je­gyez­ni azon­ban, hogy a ré­gi tag­ál­lam­ok a kö­zös­sé­gi jog al­kal­ma­zá­sát il­le­tő­leg az 1612/68 EGK-ren­de­let 1–6. cik­kelye­i­től tér­het­nek csak el, mely a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás mód­ja­i­ról ren­del­ke­zik. A 7–9. cik­kelyek ál­tal érin­tett fog­lal­koz­ta­tás és egyen­lő el­bá­nás­mó­dot il­le­tő­leg azon­ban már nem.

2.2.1. A mun­ka­erő-áram­lás fel­tét­elei az új tag­ál­lam­ok vi­szony­la­tá­ban

Fő sza­bály­ként a 2004-ben csat­la­ko­zó or­szá­gok a csat­la­ko­zás nap­já­tól a sza­bad mun­ka­vál­la­lást biz­to­sí­tó kö­zös­sé­gi sza­bá­lyo­zást al­kal­maz­zák mind a ré­gi, mind az új tag­ál­lam­ok vo­nat­ko­zá­sá­ban, va­gyis az át­me­ne­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zó ki­vé­te­les derogációs le­he­tő­ség csak a ré­gi tag­ál­lam­ok szá­má­ra biz­to­sít a kö­zös­sé­gi jog al­kal­ma­zá­sá­nak kö­te­le­zett­sé­ge aló­li fel­men­tést.
Az uni­ó­hoz egy idő­ben csat­la­ko­zó or­szá­gok egy­más köz­ti vi­szony­la­tá­ban meg­va­ló­sul a köl­csö­nös mun­ka­erő­pi­ac-nyi­tás, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy amíg az át­me­ne­ti idő­szak alatt leg­alább egy ré­gi tag­ál­lam még kor­lá­to­zá­so­kat tart fenn bár­mely új tag­ál­lam­mal szem­ben, ad­dig az új tag­ál­lam­ok egy­más­sal szem­ben – Mál­ta és Cip­rus ki­vé­te­lé­vel – él­het­nek védintézkedésekkel, az­az nem­ze­ti, kor­lá­to­zó sza­bá­lyo­zás be­ve­ze­té­sé­vel, al­kal­ma­zá­sá­val. Védintézkedések a mun­ka­erő­pi­ac iga­zolt za­va­rai ese­tén, a ren­des ál­la­pot hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben fo­ga­na­to­sít­ha­tók; az­az ha egy má­sik új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak olyan mér­té­kű mun­ka­erőáram­lá­sa va­ló­sul­na meg egy adott tag­ál­lam te­rü­le­té­re, mely ve­szé­lyez­te­ti egy adott ré­gi­ó­ban vagy egy adott szak­ma te­kin­te­té­ben az élet­szín­vo­na­lat vagy a fog­lal­koz­ta­tott­sá­got. Ezen védintézkedés al­kal­ma­zá­sát a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés kü­lön el­já­rás­sal szabályozza:8
– A védintézkedést ér­vé­nye­sí­te­ni kí­vá­nó tag­ál­lam­nak ér­te­sí­te­ni kell szán­dé­ká­ról az Eu­ró­pai Bi­zott­sá­got és a töb­bi tag­ál­la­mot, va­la­mint biz­to­sít­ja szá­muk­ra az ösz­­szes vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ót. Ezen in­for­má­ci­ók alap­ján kér­he­ti, hogy az Eu­ró­pai Bi­zott­ság rész­ben vagy egész­ben füg­ges­­sze fel az adott ré­gi­ó­ban vagy szak­ma te­kin­te­té­ben; a ren­des ál­la­pot hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben az 1612/68 EGK-ren­de­let 1–6. cik­kelyé­nek (az­az a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás fel­tét­ele­i­re vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­se­ket) al­kal­ma­zá­si kö­te­le­zett­sé­gét. A bi­zott­ság a kéz­hez­vé­tel­től szá­mí­tott 2 hé­ten be­lül ha­tá­roz a fel­füg­gesz­tés­ről, an­nak idő­tar­ta­má­ról és al­kal­ma­zá­si kö­ré­ről, majd ha­tá­ro­za­tá­ról ér­te­sí­ti az Eu­ró­pai Ta­ná­csot.
– Sür­gős és ki­vé­te­les ese­tek­ben az érin­tett tag­ál­lam az Eu­ró­pai Bi­zott­ság utó­la­gos, in­do­ko­lás­sal el­lá­tott ér­te­sí­té­se mel­lett ma­ga is fel­füg­geszt­he­ti az 1612/68 EGK-ren­de­let érin­tett cik­ke­i­nek alkalmazását.9
A védintézkedésről te­hát el­mond­ha­tó, hogy re­ak­tív jel­le­gű, az­az már be­kö­vet­ke­zett munkaerőpiaci za­va­rok­ra re­a­gál, hogy te­rü­le­ti, il­let­ve tár­gyi ha­tá­lyát te­kint­ve kor­lá­to­zott, va­la­mint, hogy meg­ha­tá­ro­zott fel­té­te­lek­hez – mint az élet­szín­vo­nal, fog­lal­koz­ta­tott­ság ve­szé­lyez­te­té­se – kö­tött.
A mun­ka­erő­pi­ac za­va­rá­nak meg­ál­la­pí­tá­sá­ra a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés nem tar­tal­maz ob­jek­tív kri­té­ri­u­mo­kat. Mind­ös­­sze azt a tag­ál­la­mi jo­go­sult­sá­got biz­to­sít­ja, hogy a mun­ka­vál­la­lás fi­gye­lem­mel kí­sé­ré­se cél­já­ból a tag­ál­lam „mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dé­lye­k”-et ad­jon ki, mely meg­fo­gal­ma­zás azon­ban nem sze­ren­csés, ugyan­is vi­lá­go­san ér­ten­dő, hogy ezen en­ge­dé­lyek ki­zá­ró­lag re­giszt­rá­ci­ós célt szol­gál­hat­nak. Mind­azo­nál­tal az adat­gyűj­tés ezen „en­ge­dé­lyek” ál­tal va­ló­sul­hat meg a mun­ka­erő­pi­ac ös­­sze­té­te­lé­re vo­nat­ko­zó­an.
Meg­jegy­zen­dő, hogy az Eu­ró­pai Unió ed­di­gi bő­ví­té­sei so­rán so­ha nem ke­rült sor védintézkedés ké­rel­me­zé­sé­re vagy alkalmazására.10
A védintézkedés mel­lett a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés biz­to­sít­ja az új tag­ál­lam­ok vi­szo­nos­sá­gi jo­gát. Ez fel­té­tel­től füg­gő derogációt je­lent, amely ak­kor lép­het élet­be, ha az adott új tag­ál­lam­mal szem­ben más tag­ál­lam védintézkedési vagy az át­me­ne­ti idő­szak­ban biz­to­sí­tott le­he­tő­ség­gel él. A vi­szo­nos­ság kö­ve­tel­mé­nye az egyen­ér­té­kű­ség, mely azon­ban nem je­lent fel­tét­len azo­nos­sá­got.

2.3. A mun­ka­erő­pi­ac nyi­tá­sa a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén

A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­ta nem kor­lá­to­zód­hat ki­zá­ró­la­go­san az uni­ós csat­la­ko­zást kö­ve­tő idő­szak­ra. A ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás már a csat­la­ko­zást meg­elő­ző évek­ben is meg­ha­tá­ro­zó je­len­ség volt. Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág 1999. feb­ru­ár 12-én ír­ta alá a köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­ról szó­ló kor­mány­kö­zi egyezményt.11 Az egyez­mény mun­ka­erőt sza­bá­lyo­zó kvó­ta­rend­sze­ré­vel el­ső­sor­ban a szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok él­tek, akik a sze­mé­lyi kvó­ta­rend­szer ke­re­té­ben vál­lal­tak mun­kát, fő­ként az ak­kor még mun­ka­erő­hi­án­­nyal küsz­kö­dő Ko­má­rom-Esz­ter­gom, il­let­ve Győr-Moson-Sopron me­gyék­ben. A kor­mány­kö­zi meg­ál­la­po­dás ér­tel­mé­ben 1999-ben a kvó­tát éves vi­szony­lat­ban elő­ször 400 fő­ben ha­tá­roz­ták meg. En­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gyar vagy a szlo­vák mun­ka­erő­pi­a­con a má­sik szer­ző­dő fél te­rü­le­té­ről ma­xi­má­lis egy év idő­tar­tam­ra (egy­sze­ri egy éves meg­hos­­szab­bí­tá­si idő­vel ki­bő­vít­ve), il­let­ve rö­vid ide­jű, sze­zo­ná­lis mun­ka­vég­zés cél­já­ból (leg­több hat hó­na­pi idő­tar­tam­ra) 400 fő foglalkoztatható.12 A 400 fős ke­ret a szlo­vák mun­ka­vál­la­lók ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra szűk­nek bi­zo­nyult, ezért az egyez­mény mó­do­sí­tá­sai alap­ján a kvó­tát 2001-ben 800 fő­re; 2002-ben 1600 fő­re; majd 2003-ban 2000 fő­re emel­ték. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy ezen szá­mok 1-2% ki­vé­te­lé­vel ala­csony kép­zett­sé­gű mun­ka­vál­la­ló­kat ta­kar­nak.
Az egy­éves idő­tar­ta­mú mun­ka­vál­la­lás le­he­tő­sé­ge Szlo­vá­kia ha­tár men­ti, ma­gyar­lak­ta vi­dé­ke­in nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­ven­dett, ezért 2001-ben mi­nisz­te­ri szin­tű ta­lál­ko­zó ke­re­té­ben a ma­gyar és a szlo­vák fél meg­ál­la­po­dott a mun­ka­vál­la­lás idő­be­li ke­re­té­nek meg­vál­toz­ta­tá­sá­ról. Tet­ték ezt azon gaz­da­sá­gi ér­dek mi­att, hogy a ma­gyar­or­szá­gi cé­gek a je­len­tős be­ta­ní­tá­si rá­for­dí­tá­sok után szí­ve­sen to­vább­fog­lal­koz­tat­ták a már be­ta­ní­tott, gya­kor­la­tot szer­zett dolgozókat.13 Mind­ezen in­téz­ke­dé­sek az Eu­ró­pai Uni­ó­ba tör­té­nő csat­la­ko­zás előtt az uni­ós nor­mák­ra va­ló fel­ké­szí­tés­ként ér­tel­mez­he­tők, me­lyek cél­ja a ha­tár men­ti né­pes­ség mun­ka­vál­la­lá­sá­nak és mo­bi­li­tá­sá­nak meg­kön­­nyí­té­sét szol­gál­ta.
Je­len­leg a ma­gyar sza­bá­lyo­zást il­le­tő­en a 93/2004-es kor­mány­ren­de­let (IV. 27.) ren­del­ke­zik az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz tör­té­nő csat­la­ko­zást kö­ve­tő­en al­kal­ma­zan­dó vi­szo­nos­ság és védintézkedés sza­bá­lya­i­ról, va­la­mint a kül­föl­di ál­lam­pol­gár­ok ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó fel­té­te­lek­ről. E sze­rint:
– A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szá­má­ra mun­ka­erő­pi­a­cu­kat meg­nyi­tó ré­gi, va­la­mint va­la­men­­nyi új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély nél­kül vál­lal­hat mun­kát Ma­gyar­or­szá­gon.
– A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok pi­ac­ra ju­tá­sát lé­nye­ge­sen ja­ví­tó ré­gi tag­ál­lam­ok ál­lam­pol­gá­rai a ma­gyar mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­ta nél­kül kap­nak mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­délyt.
– A to­váb­bi ré­gi tag­ál­lam­ok ál­lam­pol­gá­rai a kül­föl­di­ek ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ál­ta­lá­nos sza­bá­lyok sze­rint kap­hat­nak mun­ka­vál­la­lá­si engedélyt.14
A fen­ti­ek­re te­kin­tet­tel te­hát a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók Ma­gyar­or­szá­gon en­ge­dély nél­kül dol­goz­hat­nak. A szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok fog­lal­koz­ta­tá­sát azon­ban a fog­lal­koz­ta­tó leg­ké­sőbb a fog­lal­koz­ta­tás meg­kez­dé­sé­nek nap­ján egy, a mun­ka­ügyi köz­pont­nál be­sze­rez­he­tő for­ma­nyom­tat­vá­nyon kö­te­les be­je­len­te­ni a köz­pont számára.15
Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok mun­ka­vál­la­lá­sa te­kin­te­té­ben ugyan­csak nin­cse­nek ha­tály­ban kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek. A mun­ka­vál­la­lás­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek mind­ös­­sze a mun­ka­vál­la­ló re­giszt­rá­lá­sa az ide­gen­ren­dé­sze­ten, mun­ka­szer­ző­dés vagy fog­lal­koz­ta­tá­si ígér­vény, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai lak­cí­met iga­zo­ló do­ku­men­tum felmutatása.16
Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág uni­ós csat­la­ko­zá­sát kö­ve­tő­en a mun­ka­vál­la­lá­si kor­lá­to­zá­sok­nak a két or­szág egy­más irá­nyá­ban va­ló köl­csö­nös el­tör­lé­sé­vel az 1999-es köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tá­si egyez­mény ér­tel­mét vesz­tet­te, ezért al­kal­ma­zá­sa fel­füg­gesz­tés­re ke­rült.
Amen­­nyi­re prog­res­­szív ké­pet mu­ta­tott az uni­ós csat­la­ko­zás előtt a szlo­vák–ma­gyar köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka, ma az uni­ós csat­la­ko­zás után több mint egy év­vel, a ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás­nak rend­kí­vül el­lent­mon­dá­sos a tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai meg­ítélt­sé­ge. Nagy vi­ták ke­reszt­tü­zé­ben áll a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti in­gá­zók je­len­sé­ge. Bár csak be­csült ada­tok­ra tá­masz­kod­ha­tunk, a na­pi in­gá­zók szá­ma kö­rül­be­lül 30 ezer­re te­he­tő.
Az uni­ós négy sza­bad­ság el­vé­nek ki­hasz­ná­lá­sa alap­ján a két or­szág kö­zött is meg­in­dult az áruk, a tő­ke, a mun­ka­erő és a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sa. A ha­tár men­ti in­gá­zók egy ré­sze ál­lan­dó al­kal­ma­zás­ban van Ma­gyar­or­szá­gon, míg má­sik ré­sze mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­gek ál­tal fog­lal­koz­ta­tott. Az uni­ós vív­má­nyo­kat és a ha­tár men­ti tér­sé­gek gaz­da­sá­gi sa­já­tos­sá­ga­it ki­hasz­nál­va a mun­ka­erő­pi­a­con nagy si­ker­rel je­len­tek meg ugyan­is a mun­ka­erő-köl­csön­zés­sel fog­lal­ko­zó cé­gek. Ki­hasz­nál­va a két or­szág ha­tár men­ti tér­sé­ge­i­nek kü­lön­bö­ző jel­lem­ző­it; a szlo­vák ol­da­lon ta­pasz­tal­ha­tó ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­get, a szlo­vák bé­rek­nek a ma­gyar mi­ni­mál­bé­rek­hez vi­szo­nyí­tott ala­csony mér­té­két, va­la­mint a mun­ka­erő-köl­csön­zés szol­gál­ta­tá­sá­nak egy­re nép­sze­rűbb mi­vol­tát; ezen köl­csön­ző cé­gek szlo­vák mun­ka­erő­nek ma­gyar­or­szá­gi (fő­ként) ipa­ri par­kok­ba tör­té­nő mun­ka­erő-köl­csön­zé­sé­re sza­ko­sod­tak. A fent em­lí­tett kö­rül­mé­nyek ered­mé­nye­kép­pen lé­pi át nagy szám­ban szlo­vá­ki­ai in­gá­zó mun­ka­vál­la­lók cso­port­ja na­pon­ta a szlo­vák–ma­gyar ha­tárt.

2.4. A mun­ka­erő-köl­csön­zés fo­gal­má­ról

A mun­ka­erő-köl­csön­zés olyan te­vé­keny­ség, amely­nek ke­re­té­ben a köl­csön­be­adó a ve­le köl­csön­zés cél­já­ból mun­ka­vi­szony­ban ál­ló mun­ka­vál­la­lót el­len­ér­ték fe­jé­ben mun­ka­vég­zés­re a köl­csön­ve­vő­nek átengedi.17
A szol­gál­ta­tás­nak szá­mos elő­nye van a fog­lal­koz­ta­tók, a mun­ka­adók szá­má­ra. Tu­laj­don­kép­pen egy há­rom­pó­lu­sú jog­ügy­let­ről van szó, mely­nek ke­re­té­ben a mun­ka­vál­la­ló a köl­csön­be­adó cég­gel áll mun­ka­szer­ző­dés­ben, de a tény­le­ges mun­ká­ját a köl­csön­be­ve­vő cég­nél vég­zi. En­nek ered­mé­nye­kép­pen a bér­költ­sé­get, a bé­rek já­ru­lé­ka­it, a mun­kál­ta­tói já­ru­lé­ko­kat a köl­csön­be­adó fi­ze­ti, a köl­csön­be­ve­vő pe­dig a köl­csön­ző cég szol­gál­ta­tá­sá­nak dí­ját költ­ség­ként tud­ja a vál­la­lat köny­ve­lé­sé­ben el­szá­mol­ni. Ilyen fel­té­te­lek mel­lett gyak­ran „job­ban meg­éri” a köl­csön­zött mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sa, mint a sa­ját mun­ka­erő-ál­lo­mány gya­ra­pí­tá­sa. Mun­ka­erő-köl­csön­zést a cé­gek elő­sze­re­tet­tel al­kal­maz­nak sa­ját mun­ka­erő-ki­esés (be­teg­ség, sza­bad­ság, GYES) ese­tén több­nyi­re ide­ig­le­nes jel­leg­gel, va­la­mint hos­­szú tá­von lét­szám­stop (ami­kor fel­vé­te­li kor­lá­to­zás el­le­né­re szük­ség van plusz mun­ka­erő­re), il­let­ve szük­ség­sze­rű lét­szám­le­épí­tés (ami­kor ugyan szük­ség len­ne a már meg­lé­vő mun­ka­erő­re, de gaz­da­sá­gi meg­fon­to­lá­sok mi­att a to­váb­bi ál­lo­mány­ban tar­tás nem ki­fi­ze­tő­dő) ese­tén. A köl­csön­ző cé­gek az­ál­tal, hogy a fog­lal­koz­ta­tás­sal kap­cso­la­tos ad­mi­niszt­rá­ci­ót, a ki- és be­lép­te­tést, a mun­ka­ügyi prob­lé­mák ke­ze­lé­sét át­vál­lal­ják a fog­lal­koz­ta­tó­tól, nagy­fo­kú ru­gal­mas­sá­got biz­to­sí­ta­nak an­nak. Mind­ezen té­nyek tük­ré­ben nem cso­da te­hát, hogy a mun­ka­erő-köl­csön­zés egy­re nép­sze­rűb­bé válik.18

1. táb­lá­zat. A mun­ka­erő-köl­csön­zés SWOT-analízise

Erősségek:

 

• A munkaadó által végzett munkáltatói, adminisztratív feladatok és költségek jelentős csökkenése.

• A munkaerő-kölcsönző időt és pénzt takarít meg a bérbevevőnek, csökkenti annak adminisztratív terheit, valamint gondoskodik a munkavállalókról.

Gyengeségek:

 

• Munkaerő-kölcsönző társaságon keresztül foglalkoztatottak magasabb mértékű  kiszolgáltatottsága.

• Állandó munkaszerződés hiányában

a létbiztonság elvesztése.

Lehetőségek:

 

1. Munkaadó számára lehetséges költségmegtakarítás

• létszámstop alatt

• pontosan nem tervezhető létszámigény esetén

• nagy fluktuációnál

• kis méretű szervezetnél

 

2. Munkavállalók gyors pótlása

• betegség, szabadság, GYES idején

• mialatt a dolgozó képzésen vesz részt

• sürgős munkák elvégzése, vagy váratlan nagyobb megrendelések teljesítése

• ha új dolgozóra van szükség, de még nincs eldöntve, hogy állandó munkatárs legyen-e felvéve

• alkalmi feladatok megoldására (pl.: projektek szervezése, rendezvények, akciók lebonyolítása)

• ha szezonálisan nagyobb munkaerőigény lép fel (pl.: turizmus, karácsony)

• adminisztratív munka megnövekedése (évzárás, új számítógépes rendszer, ISO bevezetése)

Veszélyek:

 

• a kölcsönzött munkaerő munkaszerződésének ideiglenes volta miatti motiválatlansága

• a cégen belüli fluktuáció destabilizáló hatása

• a bérek csökkenése

Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban a mun­ka­vál­la­lók ki­kül­de­té­sét, ki­ren­de­lé­sét, köl­csön­zé­sét a 96/71-es sz. EK-irány­elv sza­bá­lyoz­za, mely­nek alap­ja ma­ga a ró­mai szer­ző­dés. En­nek ér­tel­mé­ben az EU-tagállamoknak a fel­ség­te­rü­let­ük­re szol­gál­ta­tás­nyúj­tás ke­re­té­ben ki­kül­dött mun­ka­vál­la­lók­nak ugyan­azo­kat a mun­ka- és fi­ze­té­si fel­té­te­le­ket kell biz­to­sí­ta­ni, mint ami­lye­nek a mun­ka­vég­zés he­lyén ér­vé­nye­sek, amen­­nyi­ben a kül­dő or­szág ren­del­ke­zé­sei nem ked­ve­zőb­bek. A ki­kül­dött, ki­ren­delt, ki­köl­csön­zött mun­ka­vál­la­ló az őt ki­kül­dő or­szág jog­ha­tó­sá­ga alatt ma­rad, te­hát ott lesz biz­to­sí­tott, il­let­ve ott il­le­ti meg a tel­jes kö­rű szo­ci­á­lis ellátás.19
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén lét­re­jö­vő mun­ka­erő-in­gá­zás nagy szá­za­lék­ban ugyan­csak mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­gek köz­ve­tí­té­sé­vel tör­té­nik. Kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk ered­mé­nyei sze­rint a mun­ka­erő-köl­csön­zés leg­gyak­rab­ban ma­gyar­or­szá­gi szol­gál­ta­tón ke­resz­tül bo­nyo­ló­dik le. Eb­ben az eset­ben a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló ma­gyar mun­ka­szer­ző­dés­sel ren­del­ke­zik, vo­nat­koz­nak rá a ma­gyar mun­ka­ügyi jog­sza­bály­ok, adó­ját, s mun­ka­bér­ének já­ru­lé­ka­it Ma­gyar­or­szá­gon ve­ze­tik el. A mun­ka­erőt köl­csön­be­ve­vő cég a mun­ka­erő-köl­csön­ző tár­sa­ság­nak fi­ze­ti ki a szol­gál­ta­tás dí­ját, mely szol­gál­ta­tá­si díj­ból a köl­csön­ző a ma­gyar mun­ka­jog sza­bá­lya­i­val össz­hang­ban ki­fi­ze­ti a mun­ka­vál­la­ló bé­rét (leg­ke­ve­sebb a min­den­ko­ri ma­gyar mi­ni­mál­bért).
Tár­sa­dal­mi meg­ítélt­ség szem­pont­já­ból a mun­ka­erő-köl­csön­zés­nek szlo­vák szol­gál­ta­tón ke­resz­tül tör­té­nő biz­to­sí­tá­sa a leg­vi­ta­tot­tabb. Eb­ben az eset­ben a mun­ka­vál­la­ló­nak gya­kor­la­ti­lag szlo­vák mun­ka­szer­ző­dé­se van; adó­ját, s mun­ka­bér­ének já­ru­lé­ka­it is Szlo­vá­ki­á­ban ve­ze­tik el, ez­ál­tal je­len­tős be­vé­te­lek­től foszt­va meg a ma­gyar államkasszát20. Mind­er­re a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó uni­ós sza­bá­lyo­zás sze­rint van le­he­tő­ség, sem­mi aka­dá­lya te­hát an­nak, hogy egy ma­gyar­or­szá­gi vál­la­lat szlo­vá­ki­ai szol­gál­ta­tást ren­del­jen meg. Jo­gi­lag tá­mad­ha­tó ál­lí­tás azon­ban az, hogy a szlo­vák mun­ka­erő-köl­csön­zőt azért „éri meg” al­kal­maz­ni, mi­vel eb­ben az eset­ben a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­bér nagy­sá­ga már fe­de­zi a köl­csön­zé­si szol­gál­ta­tás dí­ját is, s a mun­ka­vál­la­ló is elé­ge­dett le­het, hi­szen kéz­hez ka­pott fi­ze­té­se még így is ma­ga­sabb a szlo­vá­ki­ai mi­ni­mál­bér­nél. Az ilyen el­já­rás azon­ban sem­mi­kép­pen sem fe­lel­het meg a fent em­lí­tett EU-s irány­elv ren­del­ke­zé­se­i­nek, mely fő sza­bály­ként a mun­ka­vál­la­ló ér­de­ke­it tart­ja szem előtt, hi­szen a köl­csön­zött mun­ka­vál­la­ló így sem­mi­kép­pen sem él­vez­he­ti „ugyan­azo­kat a mun­ka- és fi­ze­té­si fel­té­te­le­ket, ame­lyek a mun­ka­vég­zés he­lyén érvényesek”21.
Ugyan­csak a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sá­ból adó­dó­an el­mé­le­ti­leg sem­mi aka­dá­lya an­nak, hogy egy ma­gyar mun­ka­vál­la­lót szlo­vá­ki­ai köl­csön­ző cég fog­lal­koz­tas­son, s az Uni­ón be­lül bár­ho­va köl­csö­nöz­zön, adott eset­ben akár Ma­gyar­or­szág­ra vis­­sza­köl­csö­nöz­zön. A vis­­sza­köl­csön­zés je­len­sé­ge az elő­ző pa­ra­gra­fus­ban tár­gyalt, az uni­ós elő­írá­sok­nak nem meg­fe­le­lő el­já­rás ál­tal vál­na or­vo­so­lan­dó prob­lé­má­vá.

2.5. Mi a te­en­dő a lát­ha­tat­lan in­gá­zó szlo­vá­ki­ai mun­ka­erő­vel?

A Ma­gyar­or­szá­gon mun­kát vál­la­ló szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­ra vo­nat­ko­zó szám­adat hi­á­nyát el­ső­sor­ban an­nak tu­laj­do­nít­hat­juk, hogy bár a ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tó kö­te­les a ná­la fog­lal­koz­ta­tott szlo­vák ál­lam­pol­gárt be­je­len­te­ni az il­le­té­kes mun­ka­ügyi köz­pont­nak, a be­je­len­tés el­mu­lasz­tá­sa je­len­leg sem­mi­fé­le szank­ci­ót nem von ma­ga után. En­nek ered­mé­nye­kép­pen sen­ki nem ren­del­ke­zik re­le­váns ada­tok­kal, hogy a mun­ka­erő-exo­dus tény­le­ge­sen mi­lyen mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­nak mun­ka­erő-pi­a­ci hely­ze­tét. Gya­ko­ri je­len­ség, kü­lö­nö­sen a po­li­ti­kai har­cok­ban, hogy a mun­ka­nél­kü­li­sé­get, va­la­mint a mun­ka­bé­rek ala­cso­nyan tar­tott­sá­gát is a tö­me­ge­sen in­gá­zó ol­csó szlo­vák mun­ka­erő ha­tá­sá­nak tu­laj­do­nít­ják.
A jo­gi kis­ka­puk­nak a fog­lal­koz­ta­tók és a köl­csön­zők ál­ta­li együt­tes ki­hasz­ná­lá­sa két­ség­te­le­nül nem szol­gál a tár­sa­da­lom, a ha­tár men­ti ré­gi­ók mun­ka­erő­pi­a­cá­nak össze­han­go­lá­sa, va­la­mint a jó­szom­szé­di kap­cso­la­tok meg­tar­tá­sa szem­pont­já­ból is ká­ros.
Amen­­nyi­ben a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő-in­gá­zás je­len­sé­ge va­ló­ban sér­ti Ma­gyar­or­szág ér­de­ke­it, fel­me­rül a kér­dés a már ko­ráb­ban em­lí­tett védintézkedés fo­gal­má­nak jo­gos al­kal­maz­ha­tó­sá­gá­ról. Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint a szlo­vá­ki­ai in­gá­zók nagy cso­port­ja tény­le­ge­sen ve­szé­lyez­te­ti a ma­gyar mun­ka­erő­pi­a­cot, ezért Szlo­vá­ki­á­val szem­ben kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek be­ve­ze­té­se len­ne jog­sze­rű. Te­kin­tet­tel azon­ban az uni­ós négy sza­bad­ság el­vé­re, a jó­szom­szé­di vi­szo­nyok gaz­da­sá­gi szem­pont­ból is lé­nye­ges vo­nat­ko­zá­sa­i­ra, a védintézkedés jo­gos­sá­gá­nak sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal va­ló iga­zo­lá­sá­nak le­he­tet­len­sé­gé­re, ar­ra a tény­re, hogy ilyen jel­le­gű in­téz­ke­dés­sel ed­dig egy tag­ál­lam sem élt az uni­ós bő­ví­té­si hul­lá­mo­kat kö­ve­tő­en és a ma­gyar fél ál­ta­li eset­le­ges be­ve­ze­té­se min­den bi­zon­­nyal szlo­vák vi­szo­nos­sá­gi in­téz­ke­dé­se­ket von­na ma­ga után, ezen ta­nul­mány írói a problém a kö­zös, ösz­­sze­han­golt fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka esz­kö­ze­i­vel va­ló meg­ol­dá­sa mel­lett ér­vel­nek.

2.6. Eu­ró­pai Unió és fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka

Az Eu­ró­pai Kö­zös­ség ala­pí­tá­sa­kor a szer­ző­dő fe­lek még nem szá­mol­tak az­zal, hogy a gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció mel­lett a vál­to­zó kö­rül­mé­nyek, az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok ma­guk­kal hoz­ta kö­zös­sé­gi ki­hí­vá­sok, va­la­mint a vá­rat­lan gaz­da­sá­gi for­du­la­tok, pél­dá­ul az olaj­vál­ság fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai stra­té­gi­át, meg­ol­dá­so­kat kö­ve­tel. Elő­ször 1988-ban, a struk­tu­rá­lis ala­pok re­form­ja­kor, mint a re­gi­o­ná­lis fej­lő­dés esz­kö­ze­ként fog­lal­koz­tak a mun­ka­nél­kü­li­ség és a fog­lal­koz­ta­tás prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­val. A 90-es évek­ben az eu­ró­pai gaz­da­ság­nak azon­ban új tí­pu­sú ne­héz­sé­gek­kel kel­lett szem­be­néz­nie: a fog­lal­koz­ta­tás bő­vü­lé­se nél­kül vég­be­me­nő gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés a szo­ci­á­li­san ki­re­kesz­tet­tek je­len­tős cso­port­ját hoz­ta létre.22
A maastrichti szer­ző­dés mond­ta ki elő­ször, hogy a gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ci­ó­val egyen­ran­gú cél a ma­gas szin­tű fog­lal­koz­ta­tás és szo­ci­á­lis védelem.23 Az 1997-es amsz­ter­da­mi szer­ző­dés már önál­ló fog­lal­koz­ta­tá­si fe­je­ze­tet tar­tal­maz.
Az EU – ta­pasz­tal­va a gaz­da­sá­gi­lag ak­tí­vak ará­nyá­nak csök­ke­né­sét, il­let­ve ingadozását24 – 1997-től fo­ko­zot­tan fog­lal­ko­zik az uni­ós szin­tű fog­lal­koz­ta­tá­si po­li­ti­ká­val. A pri­o­ri­tá­sok kö­zé ke­rült a nők, az idős ko­rú­ak, va­la­mint a fi­a­ta­lok fog­lal­koz­ta­tott­sá­ga. Az 1997-es lis­­sza­bo­ni csú­cson meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai prog­ram 2010-re 70%-os fog­lal­koz­ta­tá­si arányt tű­zött ki cé­lul, majd a stock­hol­mi csú­cson az idő­sö­dő mun­ka­vál­la­lók (55–64 év kö­zöt­ti­ek) fog­lal­koz­ta­tá­si rá­tá­já­nak 2010-re 50%-ra va­ló nö­ve­lé­sét sze­ret­nék elérni.25
Az Eu­ró­pai Unió mun­ka­erő­pi­a­ca szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben van az Unió tár­sa­dal­mi ös­­sze­té­te­lé­vel. Fo­lya­ma­tos prob­lé­mát okoz a né­pes­ség el­öre­ge­dé­se, a né­pes­sé­gi pi­ra­mis meg­vál­to­zá­sa. A ter­me­lé­keny­sé­gi arány­szám a bő­ví­tés előtt 1,47 szá­za­lék­pon­ton állt26, s ez azt je­len­ti, hogy a csa­lá­dok nem érik el a né­pes­ség szin­ten tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges 2 szá­za­lék­pon­tos arányt, az­az né­pes­ség­fo­gyás fo­lya­ma­ta állt be.27
Ugyan­ek­kor a fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi mu­ta­tók a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta nö­ve­ke­dé­sét mu­tat­ják. Hos­­szú táv­la­tok­ban gon­dol­kod­va a gya­kor­lat és a szak­iro­da­lom négy pil­lé­ren ke­resz­tül lát­ja meg­va­ló­sít­ha­tó­nak a fog­lal­koz­ta­tott­ság nö­ve­ke­dé­sét. Ezen pil­lé­rek: a gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se, az idő­sek mun­ka­erő­pi­a­con tar­tá­sa, a be­ván­do­rol­tak in­teg­rá­ci­ó­já­nak nö­ve­lé­se, va­la­mint az új be­ván­dor­lás erő­sí­té­se.
Az Eu­ró­pai Unió cél­ki­tű­zé­se­i­vel össz­hang­ban Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia is cé­lul tűz­te ki, az ak­tív la­kos­ság 70%-os fog­lal­koz­ta­tott­sá­gát. Ma­gyar­or­szá­gon ez az arány 2004-ben 60% volt, Szlo­vá­ki­á­ban 57%. A szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók­nak kö­szön­he­tő­en az ala­csony ma­gyar­or­szá­gi ak­ti­vi­tá­si arány és az utób­bi évek­ben sta­bil fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi arány el­le­né­re nö­vel­he­tő a fog­lal­koz­ta­tot­tak szá­ma.

2. táb­lá­zat. Fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi és ak­ti­vi­tá­si arány Szlo­vá­ki­á­ban és Ma­gyar­or­szá­gon 1998–2005

  Szlovákia Magyarország
foglalkoztatottsági arány aktivitási arány foglalkoztatottsági arány aktivitási arány
1998 60,00% 69,50% 53,60% 58,20%
1999 57,70% 69,50% 55,40% 59,80%
2000 56,30% 69,90% 56,00% 59,90%
2001 56,70% 70,40% 56,20% 59,60%
2002 56,40% 69,90% 56,20% 59,70%
2003 56,90% 70,00% 57,00% 60,60%
2004 56,90% 70,00% 56,80% 60,50%
2005 57,00% 70,10% 57,00% 60,80%

For­rás: www.statistics.sk; www.ksh.hu

2.7. A szlo­vák–ma­gyar fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka ös­­sze­han­go­lá­sa

Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág 2004. má­jus 1-jé­vel ugyan­an­nak a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai uni­ó­nak a tag­ja. Új tag­ál­la­ma­ink­nak nem egy­más el­le­né­ben, a kü­lön­bö­ző­sé­gek­re, egy­más­sal szem­be­ni kor­lá­to­zá­sok­ra kel­le­ne össz­pon­to­sí­ta­ni, ha­nem a kö­zös uni­ós fej­lő­dé­sük ér­de­ké­ben tör­té­nő együtt­mű­kö­dés­re.
En­nek az együtt­mű­kö­dés­nek le­het­ne jó esz­kö­ze pél­dá­ul kö­zös re­gi­o­ná­lis fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka ki­ala­kí­tá­sa.
A szlo­vák és a ma­gyar de­mog­rá­fi­ai mu­ta­tók szin­tén a tár­sa­da­lom el­öre­ge­dé­sét jel­zik, az­az a két or­szág de­mog­rá­fi­ai ké­pe „meg­fe­lel” az uni­ós össz­kép­nek. A fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka azon­ban ed­dig ki­ak­ná­zat­lan le­he­tő­sé­ge­ket rejt a két újon­nan csat­la­ko­zott ál­lam ré­szé­re (is). Az ös­­sze­han­golt cse­lek­vés, a prob­lé­mák szupranacionális szem­lé­le­te nagy­ban hoz­zá­já­rul­hat a két or­szág gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lé­sé­hez.
Az ös­­sze­han­golt fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka el­sőd­le­ges fel­ada­ta len­ne mind­két ál­lam­ban, a fog­lal­koz­ta­tó­kat a sa­ját állománybavételre tör­té­nő fog­lal­koz­ta­tás­ra ösz­tön­ző jog­al­ko­tás, va­la­mint a ha­tár men­ti mun­ka­ügyi köz­pon­tok strategiális együtt­mű­kö­dé­se. El­en­ged­he­tet­len a meg­fe­le­lő in­for­má­ció­áram­lás, az adat­bá­zis­ok ös­­sze­han­go­lá­sa. Ezen cé­lok fon­tos­sá­gá­nak fel­is­me­ré­sét tük­rö­zi kor­mány­kö­zi szin­ten a vi­seg­rá­di né­gyek ak­tu­á­lis el­nök­sé­gi prog­ram­ja, re­gi­o­ná­lis szin­ten pe­dig a Győr-Moson-Sopron Me­gyei Mun­ka­ügyi Köz­pont és a dunaszerdahelyi Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal ál­tal nem­rég alá­írt egyez­mény.

2.7.1. A Győr–Dunaszerdahely pak­tum

Kü­lön­le­ges kez­de­mé­nye­zés in­dult 2005 áp­ri­lis 21-én a Győr-Moson-Sopron Me­gyei Mun­ka­ügyi Köz­pont és a dunaszerdahelyi Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal meg­ál­la­po­dá­sa alap­ján. Az ala­pí­tók egy a szlo­vák–ma­gyar ha­tár mind­két ol­da­lát cél­zó Fog­lal­koz­ta­tá­si paktumot28 ír­tak alá, mely ke­ret­ként szol­gál majd a szlo­vák és a ma­gyar ha­tár men­ti tér­ség fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ká­já­nak ja­ví­tá­sá­ra.
A kez­de­mé­nye­zés célja29 el­ső­sor­ban az együtt­mű­kö­dés, a ma­gyar és a szlo­vák fog­lal­koz­ta­tá­si szín­vo­nal nö­ve­lé­se és a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­se, új mun­ka­he­lyek te­rem­té­se a tér­ség gaz­da­sá­gi tár­sa­sá­ga­i­nak be­vo­ná­sá­val, va­la­mint a meg­lé­vő mun­ka­he­lyek meg­őr­zé­sé­hez szük­sé­ges szak­kép­zé­sek be­in­dí­tá­sa, a fe­ke­te­mun­ka csök­ken­té­se. A pak­tum elő­irá­nyoz­za egy adat­bá­zis lét­re­ho­zá­sát, mely a ma­gyar és szlo­vák mun­ka­erő­pi­ac fel­tér­ké­pe­zé­se ál­tal a je­len­le­gi mun­ka­nél­kü­li­ek mun­ka­erő­pi­ac­ra tör­té­nő in­teg­rá­lá­sát se­gí­te­né elő; va­la­mint te­kin­tet­tel az Eu­ró­pai Unió lis­­sza­bo­ni, il­let­ve stock­hol­mi csúcs­ér­te­kez­le­tén meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tá­si po­li­ti­ká­ra, kü­lön­le­ges fi­gye­lem­mel kí­sér­né a nők, a pá­lya­kez­dők, a meg­vál­to­zott mun­ka­ké­pes­sé­gű sze­mé­lyek munkaerőpiaci le­he­tő­sé­ge­it. Mind­ezen cél­ki­tű­zé­sek meg­va­ló­sí­tá­sa ér­de­ké­ben el­ren­de­li egy éven­te leg­alább két al­ka­lom­mal ös­­sze­hí­van­dó Fog­lal­koz­ta­tá­si Fó­rum lét­re­ho­zá­sát, mely az ala­pí­tók, va­la­mint a he­lyi és re­gi­o­ná­lis szin­tű gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek be­vo­ná­sá­val a pak­tum cél­ki­tű­zé­se­i­nek gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát koordinálná.30
A Győr–Dunaszerdahely pak­tum va­ló­ban egye­dül­ál­ló kez­de­mé­nye­zés té­mánk­ban. Kér­dés azon­ban az, hogy az alá­írás több­ol­da­lú po­li­ti­kai ki­hasz­nál­ha­tó­sá­ga mel­lett lesz-e más ér­de­mi sze­re­pe is, hogy a kez­de­mé­nye­zés fo­lya­mat­ba tor­kol­lik-e, vagy is­mét csak egy ak­tá­val több ke­rül a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dés fik­tív ar­chí­vu­má­ba.
Po­zi­tív tény­kén ér­té­kel­jük, hogy a pak­tum szö­ve­ge­zé­se konk­ré­tan utal a he­lyi gaz­da­sá­gi tár­sa­sá­gok­nak az együtt­mű­kö­dés­be va­ló be­vo­ná­sá­ra, mely mind az adat­gyűj­tés, mind a re­gi­o­ná­lis fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai stra­té­gi­ák szem­pont­já­ból sar­ka­la­tos pon­tot je­lent. Ezen so­rok írá­sa­kor azon­ban már fél év­vel az egyez­mény alá­írá­sa után va­gyunk. Saj­nos a ké­tol­da­li sem­mit­te­vés, a csönd, mely az alá­írás meg­tör­tén­te után be­állt, nem ad biz­ta­tást a kez­de­mé­nye­zés élet­ké­pes­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban.
A Kár­pát-me­den­cei nyi­tás Ma­gyar­or­szág szá­má­ra egy olyan le­he­tő­ség, ami­vel él­ni kell. Szük­sé­ges egy olyan jog­rend­szer ki­épí­té­se, olyan jog­sza­bály­ok el­fo­ga­dá­sa, me­lyek át­lát­ha­tó­vá és el­len­őriz­he­tő­vé te­szik a Kár­pát-me­den­cei ma­gya­rok mun­ká­hoz ju­tá­sát Ma­gyar­or­szá­gon. Így a ma­gyar ál­lam­kas­­sza el­ke­rül­het­né a je­len­le­gi adó­be­vé­tel-ki­esést.

3. A mun­ka­erő­moz­gás gaz­da­sá­gi kör­nye­ze­te

A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág gaz­da­sá­ga je­len­tős struk­tu­rá­lis vál­to­zá­son ment ke­resz­tül. Ez a szer­ke­zet­vál­tás gyor­san, drasz­ti­ku­san kö­vet­ke­zett be. Je­len­tő­sen csök­kent a brut­tó ha­zai össz­ter­mék, nőtt az inf­lá­ció és a mun­ka­nél­kü­li­ség. A ne­ga­tív gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok fo­ko­za­to­san mér­sék­lőd­tek, és a 90- es évek vé­gén ezen or­szá­gok gaz­da­sá­ga nö­ve­ke­dé­si pá­lyá­ra állt. Nagy sze­re­pe volt eb­ben a befektetőorientált po­li­ti­ká­nak – mely Ma­gyar­or­szá­gon ko­ráb­ban, Szlo­vá­ki­á­ban ké­sőbb kör­vo­na­la­zó­dott –, va­la­mint az ol­csó mun­ka­erő­nek. Ma­gyar­or­szág a vi­szony­lag gyors gaz­da­sá­gi nyi­tás­nak kö­szön­he­tő­en gaz­da­sá­gi előny­re tett szert a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en Szlo­vá­ki­á­val szem­ben, ahol a cseh­szlo­vák gaz­da­sá­gi ha­gya­ték­nak és a po­li­ti­kai klí­má­nak kö­szön­he­tő­en a gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés né­hány év­vel ké­sőbb je­lent­ke­zett. El­ső­sor­ban ezek­nek a té­nye­zők­nek a ha­tá­sá­ra Ma­gyar­or­szág a 90-es évek fo­lya­mán je­len­tő­sen jobb mak­ro­gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­kal ren­del­ke­zett, az eb­ből szár­ma­zó hely­zet­elő­nyét még je­len­leg is meg­fi­gyel­het­jük.
Bár Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi mu­ta­tói lát­vá­nyo­san ja­vul­tak az el­múlt évek­ben, a je­len­tős gaz­da­sá­gi el­té­ré­sek meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­sza­nak a mun­ka­erő­moz­gás ger­jesz­té­sé­ben. Meg­ha­tá­ro­zó­an nö­vek­szik ugyan a brut­tó ha­zai össz­ter­mék, csök­ken az inf­lá­ció és a kül­föl­di ela­dó­so­dás mér­té­ke, de a tar­tó­san ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség to­vább­ra is a szlo­vák gaz­da­ság egyik leg­na­gyobb ki­hí­vá­sa.

3. táb­lá­zat. A szlo­vák gaz­da­ság mu­ta­tói az el­múlt évek­ben

  2001 2002 2003 2004 2005
GDP–növekedés 3,80% 4,60% 4,50% 5,50% 5,10%
Munkanélküliség mértéke 18,63% 17,45% 15,56% 13,07% 11,00%
Infláció 7,10% 3,30% 8,50% 7,50% 2,80%
Átlagbér euróban31 316,51 345,85 367,71 405,08 428,42

For­rás: www.statistics.sk; www.empolyment.gov.sk

Míg a 90-es évek­ben Ma­gyar­or­szág ért el meg­ha­tá­ro­zó gaz­da­sá­gi elő­re­tö­rést, ad­dig a 2000-es éve­ket kö­ve­tő­en gaz­da­sá­gi meg­tor­pa­nást fi­gyel­he­tünk meg. A ma­gyar fo­lya­ma­tok­kal el­len­tét­ben a fel­zár­kóz­ni igyek­vő Szlo­vá­kia ugyan­ak­kor je­len­tős si­ke­re­ket köny­vel­het el. A mély­re­ha­tó re­for­mok­nak kö­szön­he­tő­en nem­zet­kö­zi­leg el­is­mert gaz­da­sá­gi irány­vál­tás­nak le­he­tünk ta­núi, míg Ma­gyar­or­szá­gon az át­po­li­ti­zált, ru­gal­mat­lan gaz­da­ság­po­li­ti­ka je­len­tős len­dü­let­vesz­tés­sel jár. Bár a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók to­vább­ra is nö­ve­ke­dést je­lez­nek, a gaz­da­ság po­ten­ci­á­lis le­he­tő­sé­gei nem ke­rül­nek tel­jes mér­ték­ben ki­ak­ná­zás­ra. A mu­ta­tók vis­­sza­esé­sé­nek okai a gaz­da­sá­gi ver­seny­hely­zet át­ala­ku­lá­sá­ban ke­res­he­tők, ahol Ma­gyar­or­szág szom­szé­dai je­len­tő­sen fel­erő­söd­tek, mely je­len­ség­hez vi­szont a ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­ka nem iga­zo­dott.

4. táb­lá­zat. A ma­gyar gaz­da­ság mu­ta­tói az el­múlt évek­ben

  2001 2002 2003 2004 2005
GDP–növekedés 3,80% 3,50% 2,90% 4,20% 3,70%
Munkanélküliség mértéke 5,70% 5,80% 5,50% 6,30% 7,10%
Infláció 9,20% 5,30% 4,70% 6,80% 4,00%
Átlagbér euróban32 408,22 486,23 544,63 578,29 623

For­rás: www.ksh.hu

A gaz­da­sá­gi mu­ta­tók ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa­kor meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy Ma­gyar­or­szág ala­cso­nyabb mun­ka­nél­kü­li­ség­gel és ma­ga­sabb át­lag­bé­rek­kel ren­del­ke­zik. Mi­vel ez a két té­nye­ző van dön­tő ha­tás­sal a nö­vek­vő mun­ka­erő-in­gá­zás­ra, vizs­gá­ló­dá­sunk dön­tő­en er­re a két té­nye­ző­re irá­nyul. Szlo­vá­ki­á­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség meg­ha­tá­ro­zó­an csök­kent az el­múlt évek­ben, ugyan­ak­kor a vi­szony­lag ala­csony ma­gyar­or­szá­gi rá­ta emel­ke­dés­nek in­dult. Eze­ket a vál­to­zá­so­kat azon­ban el­ha­mar­ko­dott dön­tés len­ne tel­jes pár­hu­zam­ba ál­lí­ta­ni és egy tisz­ta köl­csön­ha­tás­ról be­szél­ni, mi­vel a mun­ka­nél­kü­li­ek szá­má­nak vál­to­zá­sa egy komp­le­xebb ha­tás kö­vet­kez­mé­nye. Mind­amel­lett az in­gá­zók meg­je­le­né­se en­nek a ha­tás­nak egy ré­szét al­kot­ja, amely át­ala­kí­tot­ta a mun­ka­erő­pi­ac fel­tét­ele­it.
A mun­ka­erő­moz­gás má­sik ki­emelt ser­ken­tő­jét a bér­kü­lönb­sé­gek je­len­tős mé­re­té­ben ke­res­het­jük. Hos­­szú tá­von meg­fi­gyel­he­tő, hogy az át­lag­bé­rek 100-200 euróval33 ma­ga­sab­bak Ma­gyar­or­szá­gon, mint Szlo­vá­ki­á­ban. En­nek kü­lö­nö­sen a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ban van je­len­tő­sé­ge, mi­vel a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók a Ma­gyar­or­szá­gon meg­ke­re­sett mun­ka­bér dön­tő ré­szét szü­lő­hely­ükön köl­tik el. Ez a tény mo­ti­vál­ja a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­hely ke­re­sé­sé­re még ak­kor is, ha Szlo­vá­ki­á­ban sta­bil mun­ka­hely­ük van. Bár az in­gá­zók ál­tal vég­zett mun­ka leg­na­gyobb ré­sze az át­lag­bér alatt bé­re­zett mun­ka­kö­rök­höz tar­to­zik, ám a bér­kü­lönb­sé­gek még így is je­len­tős el­té­rést mu­tat­nak. Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó a kép­zett, szak­má­val ren­del­ke­ző mun­ka­erő je­len­lé­te is a ma­gyar­or­szá­gi gyár­tás­ban, ahol a bé­re­zés meg­ha­lad­ja a Szlo­vá­ki­á­ban el­ér­he­tő szak­mun­kás­fi­ze­té­se­ket.

1. áb­ra. A szlo­vák és ma­gyar át­lag­bé­rek ala­ku­lá­sa 2001–2005 (euróban)
Munkaero-30-38-graf-1

For­rás: www.statistics.sk

A két or­szág köz­ti kü­lönb­sé­gek még hat­vá­nyo­zot­tab­ban je­lent­kez­nek, ha a mun­ka­nél­kü­li­sé­get és az át­lag­bé­re­ket rész­le­te­sebb fel­bon­tás­ban vizs­gál­juk. Az át­lag­bé­rek Szlo­vá­ki­á­ban je­len­tős el­té­rést mu­tat­nak ré­gi­ón­ként és ipar­ágan­ként. Or­szá­gos át­lag­ban az át­lag­bé­rek ala­cso­nyab­bak a mun­ka­nél­kü­li­ség pe­dig ma­ga­sabb Szlo­vá­kia ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­ban. Ezen té­nyek egy­ér­tel­mű­en in­do­kol­ják a ha­tár men­ti in­gá­zás je­len­sé­gét.

5. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke és az át­lag­fi­ze­té­sek nagy­sá­ga a dél-szlo­vá­ki­ai me­gyék­ben 2001–2004

  Munkanélküliség mértéke %-ban Átlagbér euróban
2001 2002 2003 2004 2001 2002 2003 2004
Nagyszombat megye 18,00% 16,10% 13,20% 12,50% 292,14 319,61 341,98 375,51
Nyitra megye 23,10% 23,80% 23,40% 20,30% 267,13 292,50 310,93 339,22
Besztercebánya megye 22,40% 25,20% 23,80% 26,60% 272,87 297,98 313,46 340,67
Kassa megye 24,80% 24,10% 23,00% 25,20% 301,31 334,15 361,90 395,22
Átlag 18,63% 17,45% 15,56% 13,07% 316,51 345,85 367,71 405,08

For­rás: www.statistics.sk; www.employment.gov.sk

A szlo­vá­ki­ai ha­tár men­ti ré­gi­ók gaz­da­sá­gi ál­la­po­tá­val szem­ben Nyu­gat-Ma­gyar­or­szág az or­szág fej­let­tebb ré­gi­ói kö­zé tar­to­zik, ahol a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tó az or­szá­gos át­lag alatt van és az át­lag­bér szint­je is vi­szony­lag kö­zel van az or­szá­gos át­lag­hoz. A mun­ka­nél­kü­li­ség szint­je bár emel­ke­dett, de az in­gá­zók leg­köz­ked­vel­tebb cél­ál­lo­má­sa­i­nak kör­ze­té­ben a mun­ka­nél­kü­li­ség szint­je to­vább­ra is na­gyon ala­csony ma­radt, kö­zel a már lej­jebb nem szo­rít­ha­tó ter­mé­sze­tes mér­ték­hez. Ezek­ben a ré­gi­ók­ban a vál­la­la­tok to­vább­ra is kí­nál­nak le­he­tő­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lók szá­má­ra, akik vi­szont sok eset­ben nem él­nek ez­zel a le­he­tő­ség­gel.

6. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke és az át­lag­fi­ze­té­sek nagy­sá­ga a ha­tár men­ti ma­gyar­or­szá­gi me­gyék­ben 2001–2004

  Munkanélküliség mértéke %-ban Átlagbér euróban
2001 2002 2003 2004 2001 2002 2003 2004
Győr-Moson-Sopron megye 4,10% 3,90% 3,40% 4,00% 387,63 451,88 504,01 548,96
Komárom-Esztergom megye 4,50% 4,10% 4,30% 6,00% 371,53 447,47 500,16 535,11
Pest megye 4,50% 4,30% 4,70% 5,10% 382,85 451,05 501,73 527,66
Nógrád megye 8,50% 8,10% 7,80% 9,90% 315,14 380,55 437,63 476,47
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9,40% 10,50% 11,20% 10,40% 334,07 399,94 458,74 488,08
Átlag 5,70% 5,80% 5,50% 6,30% 408,22 486,23 544,63 578,29

For­rás: www.ksh.hu

Ha­son­ló meg­fi­gye­lést te­he­tünk ága­za­ti fel­bon­tás­ban is, ahol az in­gá­zás je­len­sé­gé­re to­váb­bi oko­kat ta­lá­lunk. Szlo­vá­kia dé­li ke­rü­le­te­i­ben hét gaz­da­sá­gi ága­zat fog­lal­koz­tat­ja a mun­ka­vál­la­lók több­sé­gét, ame­lyek kö­zött van a me­ző­gaz­da­ság, az épí­tő­ipar, a ke­res­ke­de­lem, a szol­gál­ta­tó­ipar, a köz­le­ke­dés­ügy, az ok­ta­tás­ügy és az egész­ség­ügy. Jel­lem­ző, hogy ezek­ben az ága­za­tok­ban az ala­cso­nyan kép­zett mun­ka­erő iránt van bő­vebb ke­res­let, ami­nek kö­szön­he­tő­en a bé­rek is ala­cso­nyab­bak. Ez a tény szin­tén je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ja az el­té­ré­sek mér­té­két, és így az in­gá­zók egy­re nö­vek­vő szá­mát.

7. táb­lá­zat. Az át­lag­bé­rek ala­ku­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban az egyes ága­za­tok­ban 2005 el­ső fe­lé­ben (euróban)

  Mezőgaz-daság Építő-ipar Kereske-delem Szolgál-tatóipar Közleke-désügy Okta-

tásügy

Egészség-ügy Átlag

 

1. negyedév 326,37 320,15 404,39 304,74 468,54 326,83 319,86 410,22
2. negyedév 307,63 347,82 425,3 315,44 462,03 346,28 340,06 428,42

For­rás: www.statistics.sk

Dél-Szlo­vá­kia és Észak-Ma­gyar­or­szág me­gyéi munkaerőpiaci jel­lem­ző­i­nek ös­­sze­ha­son­lí­tó elem­zé­se alap­ján meg­kap­juk, hogy Dél-Szlo­vá­ki­á­ban az át­lag­bé­rek kb. 30%-kal ala­cso­nyab­bak, a mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke pe­dig 100-200%-kal ma­ga­sabb, mint az ál­lam­ha­tár ma­gyar ol­da­lán. Meg­fi­gyel­he­tő, hogy a ki­emelt hét ága­zat­ban még a szlo­vá­ki­ai át­lag­bér­nél is ala­cso­nyab­bak a bé­rek, a szlo­vá­ki­ai át­lag­bér 80%-át, míg az észak-nyu­gat ma­gyar­or­szá­gi át­lag­bér alig kétharmadát te­szi ki a dél-szlo­vá­ki­ai át­lag­bér.
2004-ben je­len­tő­sen nőtt a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók szá­ma Ma­gyar­or­szá­gon, el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­ké, mi­vel az EU-csatlakozás óta már nem szük­sé­ges a mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély. Bár az al­kal­ma­zot­ti lét­szám­ban meg­je­len­nek a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók is, az or­szá­gos fog­lal­koz­ta­tá­si mu­ta­tó fel­mé­ré­sé­ben ők nem sze­re­pel­nek. A rom­ló mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tók nem ír­ha­tók tel­je­sen a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók szám­lá­já­ra. Igaz ugyan, hogy a ré­gi­ók kö­zül leg­in­kább a Nyu­gat-Du­nán­tú­lon lé­vő me­gyék­ben (11,2%), va­la­mint Kö­zép-Ma­gyar­or­szá­gon (8,9%) nőtt a mun­ka­nél­kü­li­ek szá­ma, en­nek a je­len­tős emel­ke­dés­nek vi­szont fő oka a nyug­díj­kor­ha­tár meg­eme­lé­se, az ala­csony ak­ti­vi­tás, va­la­mint a ma­gas immobilitás.34

8. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ek ará­nyá­nak és az al­kal­ma­zot­tak szá­má­nak ala­ku­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban és Ma­gyar­or­szá­gon 2001–2005

  Szlovákia Magyarország
munkanélküliek alkalmazottak munkanélküliek alkalmazottak
2001 18,63% 2 123 700 5,70% 3 860 000
2002 17,45% 2 127 000 5,80% 3 884 000
2003 15,56% 2 164 000 5,50% 3 888 000
2004 13,07% 2 170 000 6,30% 3 891 000
2005 11,00% 2 196 000 7,10% 3 886 000

For­rás: www.statistics.sk; www.ksh.hu

Ma­gyar­or­szág észa­ki me­gyé­i­ben ala­pí­tott ipa­ri par­kok két­ség­te­le­nül sze­re­pet ját­sza­nak a szlo­vá­ki­ai mun­ka­nél­kü­li­ség le­küz­dé­sé­ben. Ezen par­kok szá­ma 2004 vé­gé­re el­ér­te a 166-ot35, és a ha­tár men­ti ré­gi­ó­ban el­ső­sor­ban a nyu­ga­ti ha­tár men­tén je­len­tek meg a leg­na­gyob­bak. Né­hány eset­ben egy nagy­vál­la­lat von­zot­ta az őt ki­szol­gá­ló vál­la­la­tok cso­port­ját, mint pél­dá­ul a No­kia ese­té­ben, de elő­for­dul, hogy el­té­rő pro­fi­lú vál­la­la­tok né­pe­sí­tet­tek be egy-egy ipa­ri par­kot. Az in­gá­zók túl­nyo­mó több­sé­ge ezek­ben a par­kok­ban ta­lál mun­kát, rá­adá­sul sok eset­ben a vál­la­lat biz­to­sít­ja a tö­me­ges utaz­ta­tást.

A Kenyheci Ipa­ri Park – egy új irány­vo­nal le­het­sé­ges kez­de­te

Kenyhec a Kas­sai ke­rü­let­ben a szlo­vák–ma­gyar ha­tár­tól fél ki­lo­mé­ter­re ta­lál­ha­tó kis­te­le­pü­lés, ezer la­kos­sal. Szlo­vá­kia el­ső ipa­ri park­ja­i­nak egyi­ke itt jött lét­re 2003-ban. 2005-ben már több mint ezer munkavállalót36 fog­lal­koz­tat, ez a szám 2006-ra vár­ha­tó­an meg­dup­lá­zó­dik. Fel­me­rül a kér­dés: va­jon nem kell-e at­tól tar­ta­ni, hogy ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lók áraszt­ják el az ipa­ri park­ba be­te­le­pült tár­sa­sá­go­kat. A vá­lasz egy­ér­tel­mű: nem. En­nek két oka van: a nyel­vi aka­dály és az ala­csony szlo­vá­ki­ai mun­ka­bé­rek. Míg Szlo­vá­ki­á­ban 176 euró (6900 Sk – 43 000 Ft) a mi­ni­mál­bér, ad­dig Ma­gyar­or­szá­gon 238 euró (60 000 Ft). Ugyan­ak­kor Bor­sod-Aba­új-Zemp­lén me­gyé­hez ha­son­ló­an Kas­sa me­gyét is 20% kö­rü­li mun­ka­nél­kü­li­ség sújt­ja, ezért mun­ka­erő­hi­ány­tól sem kell tar­ta­ni. Kon­koly Jó­zsef, Kenyhec pol­gár­mes­te­re sze­rint sem fe­nye­get a Ma­gyar­or­szág­ról tör­té­nő tö­me­ges mun­ka­erő-in­gá­zás ré­me, bár szá­mol az­zal, hogy hos­­szú tá­von 1000–1500 ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­ló jut­hat mun­ka­le­he­tő­ség­hez az ipa­ri park­ban. A fent em­lí­tett új irány­vo­nal in­kább szo­ros ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dést je­len­te­ne, mi­vel Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti te­le­pü­lé­sei Kenyheccel kö­zö­sen sze­ret­né­nek pá­lyáz­ni az Interreg-programban.

4. Ha­tár men­ti mun­ka­erő­moz­gás a min­den­na­pi élet­ben

Mi­e­lőtt a ha­tár men­ti mun­ka­erő-ván­dor­lást konk­rét ada­tok tük­ré­ben ele­mez­nénk, fon­tos, hogy tisz­táz­zunk né­hány ez­zel kap­cso­la­tos kulcs­fo­gal­mat.
A mig­rá­ció ván­dor­lást je­lent – ta­nul­má­nyunk ese­té­ben nem­zet­kö­zi ván­dor­lást –, mely­nek so­rán az érin­tett sze­mély meg­vál­toz­tat­ja lak­hely­ét, má­sik or­szág­ba köl­tö­zik. A mig­rá­ció le­het hos­­szú, il­let­ve rö­vid ­tá­vú. Míg az el­ső meg­ha­tá­ro­zás az egy év vagy en­nél hos­­szabb tar­tóz­ko­dás­ra vo­nat­ko­zik, ad­dig a má­so­dik az egy év­nél rö­vi­debb idő­tar­tam­ra; ki­vé­tel, ha a köl­tö­zés cél­ja rek­re­á­ció, nya­ra­lás, lá­to­ga­tás, gyógy­ke­ze­lés, üz­le­ti út vagy vallásgyakorlás.
Ezen kí­vül meg­kü­lön­böz­tet­jük az in­gá­zás fo­gal­mát. Amen­­nyi­ben a mun­ka­erő tér­be­li moz­gá­sa nem jár együtt a la­kó­hely meg­vál­toz­ta­tá­sá­val, ill. a na­pi sza­bad­idő kül­föld­ön va­ló el­töl­té­sé­vel, in­gá­zás­ról (commuting, pendeln) be­szé­lünk.
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén leg­na­gyobb­részt az in­gá­zás je­len­sé­gét fi­gyel­het­jük meg. Az in­gá­zók túl­nyo­mó több­sé­ge a mun­kál­ta­tó ál­tal biz­to­sí­tott tö­meg­köz­le­ke­dé­si esz­köz­zel jut el lak­he­lyé­ről a mun­ka­he­lyé­re. Lé­te­zik azon­ban a mig­rá­ci­ó­nak és az in­gá­zás­nak egy sa­já­tos kom­bi­ná­ci­ó­ja is, ahogy az a ke­let-szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók ese­té­ben tör­té­nik, akik a mun­ka­he­tet egy szlo­vá­ki­ai mun­kás­szá­lá­son – te­hát nem la­kó­hely­ükön töl­tik –, és in­nen in­gáz­nak na­pon­ta ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­hely­ük­re.
Ta­nul­má­nyoz­va a he­lyi és ha­tá­ron tú­li mun­ka­ügyi hi­va­ta­lok ada­ta­it, va­la­mint a kom­pe­tens sze­mé­lyek­kel ké­szí­tett in­ter­júk alap­ján meg­ál­la­pí­tot­tuk, hogy a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén a mun­ka után ván­dor­lók túl­nyo­mó ré­sze na­pi, il­let­ve he­ti in­gá­zó, aki­ket el­ső­sor­ban mun­ka­ügyi hi­va­ta­lo­kon ke­resz­tül és mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­ge­ken ke­resz­tül fog­lal­koz­tat a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­adó. Mi­vel a migráló la­ko­sok szá­ma ezen ér­ték csu­pán tö­re­dé­ke, és ha­tá­suk a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ban sem gaz­da­sá­gi, sem szo­ci­á­lis szem­pont­ból nem be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző, mun­kánk so­rán fi­gyel­mün­ket mind­vé­gig az in­gá­zók­ra össz­pon­to­sí­tot­tuk.
Az in­gá­zó szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók szá­ma a ha­tár men­ti ma­gyar ipa­ri par­kok­ban kon­cent­rá­ló­dik, ame­lyek­ben a ván­dor­lók 85%-a ke­rül al­kal­ma­zás­ba. Az ipa­ri par­ko­kon kí­vül al­kal­ma­zott 15%-nyi in­gá­zó fő­ként egész­ség­ügyi nő­vér­ként, az épí­tő­ipar­ban, va­la­mint a fém­fel­dol­go­zó ipar­ban ke­re­si a meg­él­he­tést. Gya­ko­ri­ak to­váb­bá a tex­til­ipar­ban, elekt­ro­ni­kai ipar­ban, te­her­for­ga­lom­ban és te­le­kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban al­kal­ma­zot­tak is. Az in­gá­zók ke­vés ki­vé­tel­lel a ma­ga­sabb kép­zett­sé­get nem igény­lő mun­ka­kö­rö­ket lát­ják el: 98%-uk a gyár­tó­sza­lag mel­lett vagy al­kal­ma­zott­ként fog­lal­koz­ta­tott, a fenn­ma­ra­dó 2% a kö­zép­ve­ze­tés­ben dol­go­zik, a csúcs­ve­ze­tés­ben dol­go­zók szá­ma pe­dig ele­nyé­sző.
A mun­ká­sok be­biz­to­sí­tá­sa nagy szám­ban köl­csön­ző cé­gek igény­be­vé­te­lé­vel vagy fel­hí­vás, hir­de­tés út­ján va­ló­sul meg. Egy-egy ipa­ri köz­pont­ban a dol­go­zók 50-70%-a ké­pe­zi a törzs­ál­lo­mányt, a fenn­ma­ra­dó 30–50% pe­dig a köl­csön­zött mun­ka­erő.

4.1. Az in­gá­zás oka­i­nak ku­ta­tá­sa

A mun­ka után va­ló ván­dor­lás el­sőd­le­ges okai anya­gi jel­le­gű­ek: Ma­gyar­or­szá­gon a mi­ni­mál­bér 1,4-sze­re­se a Szlo­vá­ki­á­ban meg­ke­res­he­tő­nek. Az in­gá­zá­si tá­vol­ság a lak­hely­től akár 100 km-ig is ter­jed­het. En­nek el­le­né­re az uta­zá­si költ­sé­gek nem kell, hogy min­den eset­ben ki­adás­nö­ve­lő té­nye­ző­ként sze­re­pel­je­nek, mi­vel né­hány eset­ben a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­he­lyek kö­ze­lebb fek­sze­nek a mun­ka­vál­la­ló lak­hely­éhez, mint a leg­kö­ze­leb­bi hely, ahol oda­ha­za al­kal­ma­zás­ba ke­rül­het­ne.

4.2. A mun­ka­erő-köl­csön­zés mér­té­ke, sze­rep­lői és jel­le­ge

A mun­ka­erő-köl­csön­zés le­he­tő­sé­gé­vel az 1000 vagy en­nél több főt fog­lal­koz­ta­tó vál­la­la­tok él­nek, a 200–300 fős cé­gek­re ez a ten­den­cia nem jel­lem­ző. Egy-egy al­kal­ma­zot­ta­kat igény­lő vál­la­lat egy­szer­re több köl­csön­ző­vel (ál­ta­lá­ban ket­tő-há­rom­mal) áll kap­cso­lat­ban, a part­ne­rek ki­vá­lasz­tá­sa pe­dig ver­seny­tár­gya­lás út­ján va­ló­sul meg. Míg né­me­lyi­kük al­kal­mi mun­ka­vál­la­lói ké­zi­könyv­vel al­kal­maz, a több­ség­re az ál­lan­dó szer­ző­dé­sek kö­té­se jel­lem­ző. Az így mun­kát vál­la­ló egyént sta­tisz­ti­kai okok­ból kö­te­le­sek len­né­nek be­je­len­te­ni a mun­ka­ügyi hi­va­ta­lok­nál (infokártya), de mi­vel a mu­lasz­tás szank­ci­ót nem von ma­ga után, sok eset­ben a be­je­len­tés nem tör­té­nik meg.
Az EU sza­bad mun­ka­erő-áram­lást tá­mo­ga­tó po­li­ti­ká­ja, amely 2004. má­jus 1-jétől or­szá­ga­ink­ra is ér­vé­nyes, je­len­tő­sen meg­kön­­nyí­tet­te és le­egy­sze­rű­sí­tet­te a mun­ka­vál­la­lást az EU tag­ál­la­ma­in be­lül (ki­vé­telt ké­pez­nek azon or­szá­gok, ame­lyek még él­nek a kor­lá­to­zás le­he­tő­sé­gé­vel). Szlo­vá­kia la­ko­sai mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély nél­kül dol­goz­hat­nak Ang­li­á­ban, Ír­or­szág­ban, Svéd­or­szág­ban, va­la­mit a ki­lenc új tag­ál­lam mind­egyi­ké­ben. Míg 2004 má­ju­sá­ig a mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély ki­vál­tá­sa, a for­ma­sá­gok el­in­té­zé­se két-há­rom hó­na­pig is el­tar­tott, ez az idő most 2-3-napra rövidült37. Van en­nek azon­ban egy bi­zo­nyos ad­mi­niszt­rá­ci­ós hát­rá­nya: a mun­ka­erő­moz­gás ne­he­zeb­ben kö­vet­he­tő a már em­lí­tett be­je­len­tés el­mu­lasz­tá­sá­val. Az így kö­zel sem tel­jes sta­tisz­ti­kai nyil­ván­tar­tás­ok­hoz tár­sul­nak még a mun­ka­vál­la­lás sza­bá­lyo­zá­sá­nak jo­gi hi­á­nyos­sá­gai, va­la­mint a fe­ke­te és szür­ke mun­ka­erő, mely­nek nagy­sá­gá­ra szin­tén csak kö­vet­kez­tet­he­tünk. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a ha­tá­ron át­lé­pő mun­ka­vál­la­lók va­ló­di szá­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa szin­te le­he­tet­len, csu­pán a szak­ér­tők és a fog­lal­koz­ta­tók becs­lé­se­i­re ha­gyat­koz­ha­tunk. Ezek alap­ján a nyu­gat-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok­ból – el­ső­sor­ban Dunaszerdahely, Ko­má­rom és Pár­kány von­zás­kör­ze­té­ből – mint­egy 20 000 em­ber dol­go­zik Ma­gyar­or­szá­gon. A leg­na­gyobb szám­ban, mint­egy 4500-an, a Ko­má­ro­mi já­rás­ból in­gáz­nak. Ezek 60-65%-a mun­ka­erő-köl­csön­ző­kön ke­resz­tül jut ál­lás­hoz. A ván­dor­lás góc­pont­ja el­ső­sor­ban a Győr–Komárom–Tatabánya ré­gió, ahol a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta meg­kö­ze­lí­ti a ter­mé­sze­tes szin­tet, me­lyet már nem le­het lej­jebb szo­rí­ta­ni, és az így kép­ző­dött mun­ka­erő­hi­ányt az in­gá­zók­kal pó­tol­ják. Rolek Fe­renc, a Mun­ka­adók és Gyár­ipa­ros­ok Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek al­el­nö­ke sze­rint: „a ha­zai vál­lal­ko­zá­sok egy ré­sze nem­hogy nö­ve­ked­ni, fej­lőd­ni sem ké­pes az in­gá­zó vagy ál­lan­dó migráns mun­ka­vál­la­lók nélkül”.38 Pél­da­ként em­lí­ti a Ko­má­rom-Esz­ter­gom és Nóg­rád me­gyei vál­lal­ko­zá­so­kat, ahol a cé­gek a Szlo­vá­ki­á­ból ér­ke­zők nél­kül „meg­hal­ná­nak.” Szlo­vá­kia ke­le­ti já­rá­sa­i­ban a Ma­gyar­or­szág­ra irá­nyu­ló ván­dor­lás in­ten­zi­tá­sa ugyan el­ma­rad a nyu­gat-szlo­vá­ki­ai mér­ték­től – en­nek oka az, hogy a ke­let-ma­gyar­or­szá­gi ré­gi­ó­kat szin­tén ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség jel­lem­zi –, de tény, hogy nap­ja­ink­ban egy­re több ke­let-szlo­vá­ki­ai la­kos vál­lal mun­kát Nyu­gat-Ma­gyar­or­szá­gon.
A ha­tár men­ti, Ma­gyar­or­szág­ra irá­nyu­ló mig­rá­ció a ma­ga­sabb mun­ka­nél­kü­li­ség­gel küz­dő Szlo­vá­ki­á­ra po­zi­tív ha­tást gya­ko­rol. A mun­ka­nél­kü­li­ek szá­ma va­la­me­lyest csök­ken, és mi­vel az in­gá­zók na­pon­ta, he­ten­te ha­za­tér­nek szlo­vá­ki­ai lak­hely­ük­re, a vá­sár­ló­erő ottmarad és a bér­el­ve­ze­té­sek is a szlo­vák gaz­da­ság­ba foly­nak. A ván­dor­ló la­kos­ság rá­adá­sul ösz­tön­ző jel­leg­gel hat a töb­bi mun­ka­nél­kü­li­re is az­ál­tal, hogy pél­dá­juk­kal iga­zol­ják, nem vár­ni, ha­nem ke­res­ni kell a mun­ka­le­he­tő­sé­get – ha kell a ha­tár túl­ol­da­lán.

4.3. A ha­tá­ron át­nyú­ló mun­ka­vál­la­lás tá­mo­ga­tá­sa

A ha­tá­ron át­nyú­ló mo­bi­li­tást hi­va­tott elő­se­gí­te­ni a szlo­vák Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal és a Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­um ál­tal elő­ké­szí­tett, ez év áp­ri­li­sá­ban in­dí­tott és 2006 áp­ri­li­sá­ig fu­tó pi­ló­ta­pro­jekt, amely mint a mun­ka­pi­ac ak­tív esz­kö­ze a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ba irá­nyu­ló mun­ka utá­ni ván­dor­lást kí­ván­ja tá­mo­gat­ni a mun­ka­vál­la­lók úti­költ­ség­ének ide­ig­le­nes té­rí­té­sé­vel. A mo­bi­li­tás célországai: Len­gyel­or­szág, Cseh­or­szág, Auszt­ria és Ma­gyar­or­szág. A pro­jek­tet he­lyi szin­ten az egyes já­rá­si Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­ta­lok ko­or­di­nál­ják.
Tá­mo­ga­tás­ra jo­go­sul­tak mind­azok, akik:
– leg­alább há­rom hó­nap­ja van­nak je­gyez­ve a he­lyi mun­ka­ügyi hi­va­tal­ban köz­vet­le­nül a tá­mo­ga­tá­sért fo­lya­mo­dó kér­vény be­adá­sá­nak nap­ja előtt;
– a já­rás, ahol a lak­hely­ük ta­lál­ha­tó szom­szé­dos az­zal a ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­val, ahol a mun­ka­ügyi hi­va­tal ál­tal vagy ma­gán úton mun­ká­hoz ju­tot­tak.
A kér­vény alap­ján az uta­zá­si költ­sé­ge­ket az in­gá­zó lak­he­lyé­től a mun­ka­he­lyig és vis­­sza meg­té­rí­tik, ez­zel se­gí­tik le­küz­de­ni a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás­sal já­ró kez­de­ti ne­héz­sé­ge­ket, me­lyek sok eset­ben több­let­ki­adás­sal jár­nak. A tá­mo­ga­tást a he­lyi mun­ka­ügyi hi­va­tal utal­ja ki a kér­vé­nye­ző­nek.
Az úti­költ­ség té­rí­té­se ha­vi in­ter­val­lu­mok­ban zaj­lik, és a költ­sé­gek 100%-a ke­rül meg­té­rí­tés­re – de csak ab­ban az eset­ben, amen­­nyi­ben ez nem ha­lad­ja meg a 2000,- Sk ér­té­ket. A tá­mo­ga­tás leg­fel­jebb há­rom hó­na­pig igé­nyel­he­tő, és a tá­mo­ga­tá­sért fo­lya­mo­dók szá­ma ös­­sze­sen 4000 fő­re kor­lá­to­zott.
A ki­tű­zött ne­mes cé­lok, mint pél­dá­ul az új mun­ka­hely meg­szer­zé­sé­nek és meg­tar­tá­sá­nak tá­mo­ga­tá­sa, a ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés vagy a la­kos­ság ak­ti­vi­zá­lá­sa és mo­bi­li­tá­sá­nak fo­ko­zá­sa azon­ban nem vál­tot­ta ki a várt ér­dek­lő­dést a mun­ka­nél­kü­li la­kos­ság kö­ré­ben. En­nek több oka is van. A pro­jekt csak a ha­tá­ron át­ha­la­dó tö­meg­köz­le­ke­dé­si esz­kö­zök igény­be­vé­tel­ét tá­mo­gat­ja, me­lyek azon­ban csak ke­vés eset­ben iga­zod­nak a szál­lí­tás frek­ven­ci­á­já­val a kül­föld­re dol­goz­ni já­ró la­kos­ság igé­nye­i­hez. A sze­mély­gép­ko­csi­val va­ló köz­le­ke­dés te­hát nem kap­hat tá­mo­ga­tást. So­ka­kat ki­zár ezen­kí­vül a tá­mo­ga­tot­tak kö­ré­ből a há­rom hó­nap­ra meg­sza­bott mun­ka­nél­kü­li idő­szak is. A tá­mo­ga­tást össz-szlovákiai szin­ten alig 30 kér­vé­nye­ző vet­te igény­be, a pro­jekt te­hát ezidáig nem va­ló­sít­ja meg a hoz­zá fű­zött re­mé­nye­ket.

4.4. Vé­le­mé­nyek a szlo­vá­ki­ai in­gá­zók ma­gyar mun­ka­erő­pi­ac­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról

Ma­gyar­or­szá­gon eb­ben a té­ma­kör­ben a vé­le­mé­nyek igen­csak meg­osz­la­nak. Az alap­ve­tő kü­lönb­ség ott lát­ha­tó, hogy míg egye­sek or­vo­so­lan­dó prob­lé­má­nak íté­lik meg a je­len ál­la­po­tot, ad­dig a má­sik rész­ről egy mér­sé­kel­tebb, ki­vá­ró hoz­zá­ál­lás ta­pasz­tal­ha­tó. Az in­gá­zók gaz­da­ság­ra ki­fej­tett ha­tá­sá­val kap­cso­lat­ban meg­je­len­tek mind po­zi­tív, mind ne­ga­tív vé­le­mé­nyek, elő­re­jel­zé­sek.
A GKI Gaz­da­ság­ku­ta­tó Rt. egyik szak­ér­tő­je sze­rint: „a ha­zai mun­ka­erő­pi­ac nem je­lent ko­moly vonz­erőt a kör­nye­ző or­szá­gok mun­ka­vál­la­lói szá­má­ra. […] a nyel­vi aka­dá­lyok mel­lett a nyu­gat-eu­ró­pai célországokhoz vi­szo­nyí­tott ala­csony bé­rek ugyan­is nem je­len­te­nek ko­moly vonz­erőt. […] Né­hány szak­má­ban ugyan mun­ka­erő­hi­ány van, de ez nem pó­tol­ha­tó kül­föld­ről olyan szám­ban, amely ve­szé­lyez­tet­né a ha­zai fog­lal­koz­ta­tot­tak helyzetét”.39
Belyó Pál­nak, az Ecostat Gaz­da­ság­elem­ző In­té­zet igaz­ga­tó­já­nak az a vé­le­mé­nye, hogy: „Ma­gyar­or­szá­gon je­len­leg né­hány szak­má­ban mun­ka­erő­hi­ány van, de ezt a hi­ányt kül­föld­ről nem le­het pó­tol­ni olyan szám­ban, ami ve­szé­lyez­tet­né a ma­gyar fog­lal­koz­ta­tást. Az igaz­ga­tó sze­rint nincs re­á­lis ve­szé­lye an­nak, hogy a ma­gyar mun­ka­vál­la­ló elől el­ven­né a he­lyet a kül­föl­di mun­ka­erő. Ha va­la­me­lyik szak­má­ban hi­ány van, ak­kor ott szük­sé­ges pó­tol­ni a mun­ka­erőt akár kül­föl­di­ek­kel, ugyan­ak­kor hosz­­szabb tá­von a ha­zai ok­ta­tás, szak­kép­zés meg tud­ná ol­da­ni ezt a problémát”.40
Csizmár Gá­bor fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai és mun­ka­ügyi mi­nisz­ter úgy lát­ja, se hoz­zánk nem ér­ke­zett, se tő­lünk nem tá­vo­zott olyan mér­té­kű mun­ka­erő, ami mi­att ag­gód­ni kel­le­ne. Sze­rin­te a leg­na­gyobb gon­dot a fog­lal­koz­ta­tás ru­gal­mas­sá­gá­nak és biz­ton­sá­gá­nak ös­­sze­han­go­lá­sa je­len­ti. An­nak ér­de­ké­ben, hogy a mun­ka­adói és a mun­ka­vál­la­lói el­vá­rá­sok is tel­je­sül­je­nek ezen a té­ren, még fo­lyik az út­ke­re­sés. „A vál­lal­ko­zá­sok zök­ke­nő­men­tes mű­kö­dé­se vé­gett ru­gal­mas mun­ka­ügyi sza­bá­lyo­zás­ra van szük­ség, és én en­nek hí­ve is va­gyok, de nem kor­lá­tok nél­kül, ugyan­is meg kell vé­de­ni a vis­­sza­élé­sek­től a munkavállalókat”41 – hang­sú­lyoz­ta a mi­nisz­ter. A mi­nisz­ter sze­rint olyan komp­lex cso­ma­got kell ki­dol­goz­ni a prob­lé­ma fel­ol­dá­sá­ra, amely a gaz­da­sá­gi, az ok­ta­tá­si és a szo­ci­á­lis rend­szert is ös­­sze­han­gol­tan ke­ze­li, a mun­ka­adó­kat a fi­a­ta­lok fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra ösz­tön­zi, a mun­ka­vál­la­lók alkalmazkodó­kész­sé­gét pe­dig nö­ve­li.
Wittich Ta­más, a Ma­gyar Szak­szer­ve­ze­tek Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek (MSZOSZ) el­nö­ke a mun­ka­he­lyek ki­szá­mít­ha­tó­sá­gát és a mun­ka­vál­la­lók biz­ton­sá­gát hi­á­nyol­ja a ha­zai mun­ka­erő­pi­ac­ról. Egy olyan egy­sé­ges, kö­zép ­tá­vú gaz­da­sá­gi és ipar­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ót hi­á­nyol, amely szé­le­sí­ti a tő­ke moz­gás­te­rét. En­nek az adó-, ok­ta­tás-, és fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka egy­aránt ré­sze kell hogy legyen.42

5. Ös­­sze­fog­la­lás

A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő­moz­gás je­len­sé­gé­nek vi­ta­tott tár­sa­dal­mi meg­ítélt­sé­ge, a kér­dés po­li­ti­kai túl­fű­tött­sé­ge és az er­re vo­nat­ko­zó ob­jek­tív kutatómunka hi­á­nya in­do­kol­ta a té­ma vizs­gá­la­tát. Mun­kánk so­rán igye­kez­tünk a kér­dést több ol­dal­ról meg­kö­ze­lí­te­ni, egy­aránt fog­lal­koz­va a je­len­ség jo­gi és köz­gaz­da­sá­gi hát­te­ré­nek be­mu­ta­tá­sá­val, gya­kor­la­ti meg­nyil­vá­nu­lá­sá­val, va­la­mint a té­má­ban ér­de­kelt va­la­men­­nyi ol­dal meg­szó­lí­tá­sá­val.
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás nem újkeletű do­log, azon­ban a két or­szág uni­ós csat­la­ko­zá­sa egy­ér­tel­mű ka­ta­li­zá­to­ra volt a fo­lya­mat­nak. Az uni­ós négy sza­bad­ság – áru, tő­ke, mun­ka­erő és szol­gál­ta­tá­sok – el­ve gya­kor­la­ti­lag el­tö­röl­te a mun­ka­vál­la­lás kor­lá­to­zá­sa­it a két or­szág vi­szony­la­tá­ban, s a ha­tár két ol­da­lán ta­pasz­tal­ha­tó kü­lön­bö­ző gaz­da­sá­gi hely­zet úgy­szin­tén mo­ti­vál­ja a szlo­vá­ki­ai mun­ka­erő in­gá­zá­sát Ma­gyar­or­szág­ra. En­nek ered­mé­nye­kép­pen mun­ka­erő-in­gá­zók tö­me­ge lé­pi át na­pon­ta a szlo­vák–ma­gyar ha­tárt. Az in­gá­zók leg­na­gyobb szá­za­lék­ban gyár­tó­so­ri mun­kát vé­gez­nek, szá­muk a kö­zép­ve­ze­tés­ben 1-2%-ra, a felsővezetésben pe­dig még en­nél is ke­ve­sebb­re te­he­tő.
A szlo­vá­ki­ai mun­ka­erőt vagy sa­ját ál­lo­mány­ban al­kal­maz­za a ma­gyar mun­ka­adó, vagy mun­ka­erő-köl­csön­zés ál­tal fog­lal­koz­tat­ja. Utób­bi szol­gál­ta­tás több­fé­le in­do­kolt és in­do­ko­lat­lan ag­gály­nak szol­gál­ta­tott ala­pot. Ku­ta­tó­mun­kánk so­rán egy­aránt fog­lal­koz­tunk a mun­ka­erő-köl­csön­zés el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti ol­da­lá­nak vizs­gá­la­tá­val. A szol­gál­ta­tá­sok uni­ós sza­bad áram­lá­sá­ból adó­dó­an ma­gyar­or­szá­gi cég egy­aránt fog­lal­koz­tat­hat köl­csön­zött mun­ka­erőt ma­gyar, il­let­ve szlo­vák szol­gál­ta­tón ke­resz­tül. A vád, mi­sze­rint a szlo­vák köl­csön­zőn ke­resz­tül fog­lal­koz­ta­tott mun­ka­vál­la­lók adó­i­nak és já­ru­lé­ka­i­nak szlo­vá­ki­ai el­ve­ze­té­se mil­li­ár­dok­kal ká­ro­sít­ja meg a ma­gyar ál­lam­kasszát, nem­csak hogy tényszerűleg meg­ala­po­zat­lan (kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk egy­ál­ta­lán nem tá­maszt­ja alá en­nek va­ló­szí­nű­sé­gét), de uni­ós tag­ál­la­mi­sá­gunk­ból adó­dó­an, pont az em­lí­tett szol­gál­ta­tás­áram­lás sza­bad­sá­gá­nak el­ve mi­att is tart­ha­tat­lan.
Ugyan­csak gya­kor­ta hang­zik el az az ál­lí­tás, mi­sze­rint a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók özön­lé­se okoz­za Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti me­gyé­i­ben a nö­vek­vő mun­ka­nél­kü­li­sé­get, va­la­mint a bé­rek nö­ve­ke­dé­sé­nek vis­­sza­szo­rí­tá­sát. Ma­gyar­or­szág észak-nyu­ga­ti me­gyé­i­ben még ma is az or­szá­gos át­lag­hoz ké­pest ala­cso­nyabb a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta. Kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk so­rán mind a vál­la­la­tok, mind a hu­mán­erő­for­rás­sal fog­lal­ko­zó ma­gyar­or­szá­gi cé­gek hang­sú­lyoz­ták, hogy szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat azért al­kal­maz­nak, mert mun­ka­erő­hi­ány­tól szen­ved­nek. A két or­szág ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­nak sa­já­tos gaz­da­sá­gi jel­lem­ző­i­ből adó­dó­an azon­ban tény, hogy a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat sok­kal job­ban mo­ti­vál­ja a ma­gyar mi­ni­mál­bér ös­­sze­ge (mely ma­ga­sabb a szlo­vá­ki­a­i­nál), mint a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­nél­kü­li­e­ket.

A ha­tár men­ti in­gá­zók kér­dés­kö­rét öve­ző túl­fe­szí­tett po­li­ti­kai, il­let­ve tár­sa­dal­mi lég­kör meg­ala­po­zó­ja el­ső­sor­ban az in­gá­zók­ra vo­nat­ko­zó pon­tos szám­adat­ok hi­á­nya. A je­len­le­gi ma­gyar sza­bá­lyo­zás az uni­ós elő­írá­sok­kal össz­hang­ban le­he­tő­vé te­szi az en­ge­dély nél­kü­li mun­ka­vál­la­lást szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok ré­szé­re, ugyan­ak­kor be­je­len­té­si kö­te­le­zett­sé­get ír elő a mun­ka­vál­la­ló­ra vo­nat­ko­zó­lag az il­le­té­kes mun­ka­ügyi hi­va­tal­nál. A sza­bá­lyo­zás hi­á­nyos­sá­ga, hogy a ma­gyar tör­vé­nyek sze­rint a be­je­len­té­si kö­te­le­zett­ség el­mu­lasz­tá­sa nem szank­ci­o­nál­ha­tó.
Az új tag­ál­lam­ok­ra vo­nat­ko­zó je­len­le­gi uni­ós ke­re­tek kö­zött fenáll a le­he­tő­ség védintézkedések (nem­ze­ti kor­lá­to­zó sza­bá­lyo­zás) be­ve­ze­té­sé­re, amen­­nyi­ben egy má­sik új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak olyan mér­té­kű mun­ka­erő áram­lá­sa va­ló­sul­na meg egy adott tag­ál­lam te­rü­le­té­re, mely ve­szé­lyez­te­ti egy adott ré­gi­ó­ban vagy egy adott szak­ma te­kin­te­té­ben az élet­szín­vo­na­lat vagy a fog­lal­koz­ta­tott­sá­got. Ha egy or­szág védintézkedéssel él egy má­sik új tag­ál­lam­mal szem­ben, az fel­jo­go­sít­ja utób­bit a vi­szo­nos­sá­gi jog alap­ján ha­son­ló in­téz­ke­dé­sek be­ve­ze­té­sé­re.
Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág egy­azon gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai uni­ó­hoz tar­toz­va a jö­vő­ben is egy­más köl­csö­nös és együt­tes gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sé­ben ér­de­kelt, hogy a ma­gyar–szlo­vák ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás­ra vo­nat­ko­zó­lag a re­le­váns ada­tok hi­á­nya áll fenn, va­la­mint hogy de facto az in­gá­zók nem be­fo­lyá­sol­ják a ha­tár men­ti ma­gyar ré­gi­ók mun­ka­erő­pi­a­cá­nak jel­lem­ző­it és a mun­ka­nél­kü­li­ek le­he­tő­sé­ge­it, ezen so­rok írói egy­ön­te­tű­en a kér­dés más irá­nyú meg­ol­dá­sa mel­lett ér­vel­nek. Ku­ta­tá­sa­ink meg­győz­tek ben­nün­ket, hogy a két or­szág kö­zös ér­de­ke a köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai együtt­mű­kö­dés. Ezirányú kez­de­mé­nye­zést ta­pasz­tal­tunk a Győr–Dunaszerdahely pak­tum ke­re­tei kö­zött, va­la­mint a vi­seg­rá­di né­gyek prog­ram­já­ban is. Fon­tos azon­ban, hogy a cél­ki­tű­zé­se­ket gya­kor­la­ti lé­pé­sek is kö­ves­sék. A ha­té­kony adat­szol­gál­ta­tás, va­la­mint a mun­ka­vál­la­lá­si be­je­len­té­sek re­a­li­zá­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sa (ja­va­sol­juk az internet ad­ta le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sát) el­ső­ren­dű fel­adat. Ugyan­csak fon­tos len­ne a vál­la­la­tok ál­ta­li ál­lo­mány­ba-vé­tel­re vo­nat­ko­zó ál­la­mi ösz­tön­ző po­li­ti­ka ki­fej­lesz­té­se, mely ál­tal el­ke­rül­he­tők len­né­nek pél­dá­ul a mun­ka­erő-köl­csön­zés je­len­sé­gé­ből adó­dó vis­­szás hely­ze­tek, il­let­ve az alap­ta­lan mí­to­szok.
A ma­gyar és a szlo­vák tár­sa­da­lom egy­aránt meg­fe­lel az öre­ge­dő eu­ró­pai kép­nek. Hos­­szú ­tá­von te­hát, kü­lö­nö­sen az Eu­ró­pai Unió to­váb­bi bő­ví­té­sei ál­tal a Kár­pát-me­den­cei mun­ka­erő­pi­ac-nyi­tás el­ke­rül­he­tet­len. A kér­dés­sel va­ló fog­lal­ko­zást nem elo­dáz­ni, ha­nem ke­zel­ni kell, még­pe­dig va­la­men­­nyi munkaerőpiaci sze­rep­lő ér­de­ké­ben.

 

Kocsis Aranka: Egy kisalföldi falu és a hatalom 1945–1948 között

A ren­di alá­ve­tett­ség alól a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben, a pol­gá­ri jog­ál­lam­ban föl­sza­ba­du­ló ma­gyar pa­raszt­ság­ra ál­ta­lá­ban jel­lem­zõ­nek tart­ja a szak­ku­ta­tás, hogy nem tu­dott és nem akart azo­no­sul­ni a pol­gá­ri esz­mék­kel, s nem akart ál­lam­pol­gár­ként be­ta­go­lód­ni a tár­sa­da­lom­ba. Mint jo­gi­lag fel­sza­ba­dult egyén ma­radt to­vább­ra is a kul­tú­rá­ját ad­dig él­te­tõ fa­lu­kö­zös­ség­be zár­kóz­va, amit Szil­ágyi Mik­lós a pa­rasz­ti lét­for­ma leg­szem­be­tû­nõbb para­dox­oná­nak ne­vez (Szil­ágyi 2000, 740). Ra­gasz­ko­dá­sa ugyan­is Szil­ágyi sze­rint nem ma­gya­ráz­ha­tó az­zal, hogy a pa­raszt szá­má­ra a fa­lu­kö­zös­ség ez­után is in­kább je­len­tett vé­del­met, hi­szen az egy­re na­gyobb ne­héz­sé­gek­kel, mû­kö­dé­sé­ben za­va­rok­kal küz­dött. Sok­kal lé­nye­ge­sebb eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban, hogy sa­ját alá­ve­tett­sé­ge ez­után is élõ na­pi ta­pasz­ta­lat ma­radt a szá­má­ra, bár más for­má­ban. A fe­u­dá­lis füg­gõ­sé­get a tu­laj­don­jo­gi vi­szony­ból ere­dõ új­faj­ta alá-fö­lé­ren­delt­ség vál­tot­ta fel (Szil­ágyi 2000, 710). Új­faj­ta jo­ga­it és kö­te­les­sé­ge­it pe­dig ugyan­úgy a ha­ta­lom kép­vi­se­lõi köz­ve­tí­tet­ték fe­lé, mint a ko­ráb­bi, jog­fosz­tott ál­la­po­tot rög­zí­tõ ren­de­le­te­ket és uta­sí­tá­so­kat. Ilyen­for­mán sem­mi sem in­do­kol­ta, hogy a ko­ráb­bi vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok­ról – mint a ki­ját­szás, a csen­des el­len­ál­lás, a sza­bo­tá­lás, az al­kal­maz­ko­dás és meg­aláz­ko­dás lát­sza­ta – le­mond­jon, és azo­no­sul­jon az új hely­zet­tel. Az ál­ta­lá­nos kép ter­mé­sze­te­sen tá­jan­ként és a pa­rasz­ti tár­sa­da­lom ré­te­ge­i­ként is kü­lön­bö­zõ ár­nya­la­to­kat mu­tat­ha­tott, amint a pol­gá­ri át­ala­ku­lás ös­­sze­tett és hos­­szú – a pa­raszt­ság vo­nat­ko­zá­sá­ban a nép­raj­zi szak­iro­da­lom­ban gyak­ran a 19. szá­zad ele­jé­tõl szá­mí­tott és sok vo­nat­ko­zá­sá­ban a 20. szá­zad de­re­ká­ig el­hú­zó­dó­nak tar­tot­t1 – fo­lya­ma­ta is el­té­rõ ütem­ben és mér­ték­ben ját­szó­dott le és kü­lön­bö­zõ szin­te­kig ju­tott az or­szág­ban.
A ha­ta­lom­nak va­ló alá­ve­tett­sé­get és ki­szol­gál­ta­tott­sá­got több­szö­rö­sen is meg­él­ték azok a ma­gyar pa­rasz­tok, akik az el­sõ vi­lág­há­bo­rú után, a tri­a­no­ni or­szág­ha­tár­ok meg­hú­zá­sá­val ide­gen nyel­vû és kul­tú­rá­jú ál­lam­ha­ta­lom alá, és mint ma­gya­rok ki­sebb­sé­gi hely­zet­be ke­rül­tek. A Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült ma­gyar pa­rasz­tok­nak a tár­sa­da­lom­ba ál­lam­pol­gár­ként va­ló be­ta­go­ló­dá­sá­nak las­sú vagy elõ­re­ha­la­dott fo­lya­ma­tát alap­ja­i­ban ren­dí­tet­ték meg azok a tör­vé­nyek és ren­de­le­tek, ame­lyek az 1945–1948-as évek­ben a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got, s ben­ne a pa­raszt­sá­got meg­fosz­tot­ták ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­i­tól. Az ak­ko­ri évek tör­té­né­se­i­nek ki­éle­zett hely­ze­te­i­ben az ál­lam­ha­ta­lom­nak sor­suk­hoz va­ló olyan el­len­sé­ges vi­szo­nyu­lá­sát ta­pasz­tal­hat­ták meg a ma­gyar pa­rasz­tok, amely im­már nem­csak ad­di­gi élet­ke­re­tük, fa­lu­si kö­zös­sé­ge­ik erõ­sza­kos szét­zi­lá­lá­sá­ra tö­re­ke­dett, ha­nem pa­raszt­bir­to­ka­ik el­vé­te­lé­vel alap­ja­i­ban ren­dí­tet­te meg ön­azo­nos­sá­gu­kat.
Ho­gyan „vá­la­szol­tak” e vál­to­zá­sok­ra a fa­lu la­kói ezek­ben a sors­for­dí­tó évek­ben? Mi­lyen vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok áll­tak a ren­del­ke­zé­sük­re, hogy ön­azo­nos­sá­gu­kat meg­õriz­zék? Mi­kép­pen al­kal­maz­kod­tak a ko­ráb­bi ál­la­po­tok fenn­tar­tá­sa, avagy a pusz­ta meg­ma­ra­dás, a túl­élés ér­de­ké­ben? És: vá­lasz­tá­sa­ik mö­gött mi­lyen moz­ga­tó­erõk mû­köd­tek, mi­lyen ér­té­kek­hez va­ló iga­zo­dás be­fo­lyá­sol­ta dön­té­se­i­ket? – töb­bek kö­zött ezek­re a kér­dé­sek­re ke­res­te a vá­laszt az a kutatás,2 amely a pa­rasz­ti ér­ték­rend vál­to­zá­sa­it vizs­gál­ta a 20. szá­zad­ban. Je­len dol­go­zat e ki­ter­jed­tebb mun­ka né­hány rész­ered­mé­nyét fog­lal­ja ös­­sze.
A ku­ta­tás rész­ben te­rep­mun­kán ala­pult, amely­nek so­rán a nép­rajz-, il­let­ve az ant­ro­po­ló­gi­ai ku­ta­tás­ban is­mert részt­ve­võ meg­fi­gye­lés és a rá­kér­de­zés mód­sze­ré­vel, va­la­mint a tör­té­ne­tek (élet­pá­lyák, ese­mé­nyek) el­be­szé­lé­se, vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek ré­vén és in­ter­júk ké­szí­té­sé­vel gyûj­töt­tem ada­to­kat 1999–2002 kö­zött egy kis­al­föl­di fa­lu­ban, Mar­to­son. A te­rep­mun­ka kí­nál­ta le­he­tõ­sé­gek mel­lett kü­lön­bö­zõ írá­sos do­ku­men­tu­mo­kat, jegy­zõ­köny­ve­ket, kró­ni­ká­kat is fel­hasz­nál­tam for­rás­ként a Szlo­vák Nem­ze­ti Le­vél­tár, Po­zsony (a to­váb­bi­ak­ban: SNA – Sloven­ský národ­ný ar­chív), a Ko­má­ro­mi Já­rá­si Le­vél­tár (a to­váb­bi­ak­ban: KJL) irat­anya­gá­ból, va­la­mint a he­lyi köz­sé­gi hi­va­tal le­vél­tá­rá­ból.
Mar­tos, e Ko­má­rom­tól észa­ki irány­ban 18 ki­lo­mé­ter­re, a Ko­má­rom–Ér­sek­új­vá­r fõ­út­tól kis­sé fél­re­es­ve fek­võ, a 19. szá­zad leg­vé­gé­ig a Zsit­va és a Nyi­tra fo­lyók ál­tal kör­be­zárt te­le­pü­lés a tri­a­no­ni or­szág­ha­tár­ok meg­hú­zá­sá­val ke­rült Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz. La­kos­sá­ga az 1890-es évek­ben el­kez­dõ­dött fo­lyó­sza­bá­lyo­zá­si és ár­víz­men­te­sí­tõ mun­ká­la­tok ered­mé­nye­kép­pen a 20. szá­zad fo­lya­mán fõ­leg me­zõ­gaz­da­ság­ból élt – a szá­zad el­sõ fe­lé­ben ke­vés­sé dif­fe­ren­ci­ált, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben re­for­má­tus kis­pa­rasz­ti kö­zös­ség­ben. La­kos­sá­ga szá­ma a ku­ta­tás ide­jén nem ér­te el a nyolc­szá­zat.
1945-ig a mar­tosi em­be­rek a min­den­na­pi élet­ben akár tu­do­mást sem vet­tek ar­ról, hogy – az elõ­zõ év­ti­ze­dek­ben – két­szer is meg­vál­to­zott fö­löt­tük az ál­lam­ha­ta­lom, 1920-tól Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, majd 1938 õszé­tõl új­ra Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zott fa­lu­juk, a kör­nye­zõ vá­ro­sok, Ko­má­rom, Ógyal­la ha­tó­sá­ga­i­nak, s fa­lu­juk­ban az ön­igaz­ga­tás szer­ve­i­nek nyel­ve, az ügy­in­té­zé­sek mód­ja3, s az õ kap­cso­la­tuk a ha­tó­sá­gok­kal alig mó­do­sul­tak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti évek­ben.4 A cseh­szlo­vák föld­bir­tok­re­form kis­pa­rasz­ti, jó eset­ben 20 kat. hold kö­rü­li bir­to­ka­i­kat nem érin­tet­te, fa­lu­juk ha­tá­rá­ban és szom­széd­sá­gá­ban az egy­kor ki­ter­jedt esz­ter­go­mi ér­se­ki bir­to­kok Tri­a­non utá­ni ke­ze­lõi, po­zso­nyi, majd nagy­szom­ba­ti hivat­alok5 az ad­di­gi ér­se­ki igaz­ga­tás­hoz ha­son­ló­an ma­jor­sá­gi gaz­dál­ko­dást ve­zet­tek e pusz­tá­kon, ahol a kör­nyék föld­nél­kü­li és sze­gény­pa­rasz­ti ré­te­gei al­kal­mi vagy ál­lan­dó mun­kát ta­lál­tak. Nem úgy 1945-tõl fog­va, ami­kor az ál­lam­ha­ta­lom be­vo­nult a leg­ki­sebb te­le­pü­lés­re is, s im­már nem le­he­tett nem tu­do­mást ven­ni ró­la.
1945 ta­va­szá­tól, a kas­sai kor­mány­prog­ram ki­hir­de­té­sé­tõl kezd­ve egy­mást ér­ték azok a ren­de­le­tek és tör­vé­nyek, ame­lyek a nem­zet­ál­lam meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek tel­jes fel­szá­mo­lá­sát cé­loz­ták Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. Az ál­la­mi in­téz­ke­dé­sek alap­ját a nem­zet­ál­lam-el­kép­ze­lé­sek mel­lett a nem­ze­ti föld­prog­ram ké­pez­te, amely­nek nem tit­kolt cél­ja a ma­gyar tu­laj­don­ban le­võ föl­dek meg­szer­zé­se és szlo­vák kéz­be va­ló jut­ta­tá­sa volt. Cseh­szlo­vá­kia 1938–1939. évi fel­bom­lá­sá­ért a né­me­tek­kel együtt fe­le­lõs­sé tett ma­gyar ki­sebb­sé­get a kol­lek­tív bû­nös­ség el­ve alap­ján meg­fosz­tot­ták ál­lam­pol­gár­sá­gá­tól, nagy tö­me­ge­it de­por­tál­ták Cseh- és Mor­va­or­szág­ba, ki­te­le­pí­tet­ték Ma­gyar­or­szág­ra, il­let­ve ar­ra kénysz­erítet­ték, hogy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gét és anya­nyelv­ét meg­ta­gad­va szlo­vák­nak vall­ja magát.6 Az idõ­sza­kot ké­sõbb a ki­sebb­sé­gi iro­da­lom­ban el­sõ­sor­ban Jan­ics Kál­mán­nak az 1979-ben, Bern­ben meg­je­lent és hí­res­sé vált mun­ká­ja nyo­mán (Janics 1979) –, amely szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­zõ tol­lá­ból az el­sõ, do­ku­men­tu­mok­ra ala­po­zott ös­­sze­fog­la­lá­sa volt az 1945–1948-as évek tör­té­né­se­i­nek – a hon­ta­lan­ság éve­i­ként szo­kás em­le­get­ni.
A nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek kö­zös­sé­ge­i­nek szét­zi­lá­lá­sát, szét­szó­rá­sát, ki­te­le­pí­té­sét cél­zó, leg­több­ször ala­po­san ki­ter­velt és ös­­sze­han­golt erõ­sza­kos ak­ci­ók so­ro­za­ta he­lyi szin­ten a telj­ha­ta­lom­mal fel­ru­há­zott ko­mis­­szá­rok ki­ne­ve­zé­sé­vel kez­dõ­dött, és az õ irá­nyí­tá­suk­kal ment végbe.7 A szak­ku­ta­tá­sok for­rás­fel­tá­rá­sai ré­vén ma már köz­tu­dott, hogy a há­bo­rú utol­só hó­nap­ja­i­ban és a kö­vet­ke­zõ évek­ben a cseh­szlo­vák ka­to­nai és pol­gá­ri ha­tó­sá­gok szán­dé­kos ter­ve volt olyan lég­kört te­rem­te­ni, hogy a ma­gya­rok tö­me­ge­sen köl­töz­ze­nek át Ma­gyar­or­szág­ra, mi­u­tán a ko­ráb­bi terv, a ka­to­nai erõ­szak­kal va­ló ki­ûze­té­sük a front más irá­nyú vo­nu­lá­sa mi­att nem si­ke­rült (Szar­ka 1991, 25). A he­lyi ko­mis­­szá­rok akár sze­mé­lyes in­dí­té­kú ke­gyet­len­ke­dé­sei a front vo­nu­lá­sá­nak ide­jén és az azt kö­ve­tõ évek­ben jól be­le­il­let­tek a fel­sõbb ha­tó­sá­gok el­kép­ze­lé­si­be.
A ko­mis­­szá­rok több­nyi­re ma­gu­kat nem ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû­nek val­ló vagy szlo­vák vi­dé­kek­rõl szár­ma­zó em­be­rek vol­tak, tiszt­sé­gü­ket „meg­bíz­ha­tó­sá­guk” alap­ján vagy ko­ráb­bi po­li­ti­kai ér­de­me­i­kért (pl. har­cos par­ti­zán múlt­juk mi­att) kap­ták. Õk in­téz­ték a kénysz­erkitelepítéseket, el­jár­tak a de­por­tá­lá­sok vég­re­haj­tá­sá­nál, le­tar­tóz­tat­ták és meg­bün­tet­ték az anya­nyel­vü­ket hasz­ná­ló ma­gya­ro­kat, a rend­sza­bály­ok el­len vé­tõ­ket vagy a vég­re­haj­tá­suk elõl el­szö­kõ­ket, ki­já­rá­si ti­lal­mat ren­del­het­tek el. Esz­köz­tá­ruk­ban – a kor­mány­szer­vek el­kép­ze­lé­se­i­vel össz­hang­ban – a meg­fé­lem­lí­tõ és a meg­tor­ló in­téz­ke­dé­sek leg­vá­lo­ga­tot­tabb mód­jai sze­re­pel­tek.
Az ál­la­mi ren­de­le­tek­kel és vég­re­haj­tó­ik ha­tal­má­val szem­ben az érin­tet­tek – az ér­tel­mi­sé­gé­tõl már ko­ráb­ban nagy­részt meg­fosz­tott, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben fa­lu­si, pa­rasz­ti tö­me­gek­bõl ál­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság – ugyan­ak­kor szin­te esz­köz nél­kü­li volt. Ki­szol­gál­ta­tott­sá­gu­kon a ma­gya­rok tör­vé­nyes úton nem eny­hít­het­tek, hi­szen ál­lam­pol­gá­ri jo­gok nél­kül ép­pen hogy a tör­vény vé­del­mén kí­vül es­tek. Az erõ­sza­kos ak­ci­ók le­bo­nyo­lí­tá­sá­val meg­bí­zott biz­ton­sá­gi és köz­igaz­ga­tá­si szer­vek­kel és a meg­erõ­sí­té­sük­re gyak­ran igény­be vett ka­to­na­ság­gal, a fegy­ve­res el­len­ség­ként vi­sel­ke­dõ túl­erõ­vel szem­be­ni el­len­ál­lás ele­ve esély­te­len volt. Bár­mi­ne­mû meg­moz­du­lást a csend­õr­ség és a ka­to­na­ság a leg­dur­vább mó­don azon­nal letört.8
Ha azon­ban job­ban meg­néz­zük ezek­nek az évek­nek a tör­té­né­se­it, akár az ös­­sze­fog­la­ló mun­kák­ban, akár a for­rás­mun­kák­ban vagy a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek­ben, szám­ta­lan uta­lást ta­lá­lunk ar­ra vo­nat­ko­zó­an, hogy az érin­tet­tek leg­alább­is egy ré­sze nem pas­­szív el­szen­ve­dõ­je volt az ese­mé­nyek­nek, ha­nem meg­pró­bált vé­de­kez­ni. Nem a tör­vény út­ját jár­va, nem ar­ra ala­poz­va és nem lát­vá­nyos mó­do­kon, de még­is­csak bir­to­ká­ban volt a fa­lu­si la­kos­ság, a pa­raszt­ság is bi­zo­nyos esz­kö­zök­nek, és azo­kat al­kal­maz­ni is pró­bál­ta. Ha eze­ket a vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­so­kat a for­rá­sok alap­ján szám­ba ves­­szük, egy ré­szük – ko­ránt­sem meg­le­põ mó­don – a pol­gá­ri kor elõt­ti ren­di alá­ve­tett­ség ide­jé­bõl is is­mert, mint­egy on­nan örö­költ gya­kor­lat­ként tû­nik elénk.
Az egyik esz­köz, amel­­lyel pa­rasz­tok is él­tek ezek­ben az évek­ben, a meg­vesz­te­ge­tés, a ha­ta­lom kép­vi­se­lõ­i­nek a le­fi­ze­té­se volt. Szin­te mind­egyik érin­tett te­le­pü­lé­sen gyûjt­he­tõk olyan tör­té­ne­tek, ame­lyek sze­rint a de­por­tá­lás­ra vagy a ki­te­le­pí­tés­re ki­je­löl­tek a szál­lí­tá­sok he­lyi vagy já­rá­si in­té­zõ­i­nek a meg­vesz­te­ge­té­sé­vel el­ér­ték, hogy ne­vü­ket ki­tö­röl­jék a ki­je­löl­tek listájáról.9 Ez az út azon­ban min­de­nütt csak ke­ve­sek szá­má­ra volt jár­ha­tó, azok­nak, akik kel­lõ anya­gi vagy kap­cso­la­ti tõ­ké­vel ren­del­kez­tek hoz­zá. Az ilyen jel­le­gû in­téz­ke­dé­se­ket – amint a le­gá­lis be­ad­vány­ok in­té­zé­sét, a fel­men­té­sek ké­rel­me­zé­sét is –, ne­he­zí­tet­te a nyelv­tu­dás hi­á­nya, a túl­nyo­mó több­sé­gé­ben ma­gya­rok lak­ta vi­dé­kek, mint a Csal­ló­köz vagy Ko­má­rom kör­nyé­ké­nek pa­raszt­sá­ga a két há­bo­rú köz­ti idõ­szak­ban ugyan­is szin­te egy­ál­ta­lán nem be­szélt szlo­vá­kul, és az in­té­zõ bi­zott­sá­gok tag­ja­i­val, il­let­ve a já­rá­si hi­va­ta­lok meg­bí­zot­ta­i­val leg­több­ször nem tu­dott szót ér­te­ni. Meg­ol­dás­ként so­kan köz­ve­tí­tõ sze­mélyt ke­res­tek és kér­tek fel. Ilyen köz­ve­tí­tõ sze­rep­re al­kal­ma­sak vol­tak az egy­ko­ri szlo­vák ka­to­na­ba­rá­tok a két há­bo­rú köz­ti, ál­ta­lá­ban cseh vi­dé­ken töl­tött ka­to­nás­ko­dás ide­jé­bõl, akik szlo­vák vagy ve­gye­sen la­kott vi­dé­ken él­ve ma­gya­rul is beszél­tek.10 Ugyan­ak­kor ar­ról is szól­nak do­ku­men­tu­mok, hogy az ak­ci­ók le­bo­nyo­lí­tói ma­guk meg­zsa­rol­ták a ki­je­löl­te­ket, hogy pén­zért vagy ter­mé­szet­be­ni jut­ta­tá­sért ki­húz­zák õket a listáról.11
A sze­gé­nyebb fa­lu­si ré­te­gek vé­de­ke­zé­si esz­kö­ze a szö­kés és a buj­do­sás volt. El­szök­tek a köz­mun­ká­ra va­ló el­hur­co­lás, a de­por­tá­lás elõl, il­let­ve a már el­hur­col­tak kö­zül so­kan en­ge­dély nél­kül el­hagy­ták ki­je­lölt mun­ka­he­lyü­ket és ha­za­szök­tek Cseh­or­szág­ból.
A le­gá­lis kér­vé­nye­zé­sek vagy a kor­rup­ció ré­vén si­ke­re­sen in­téz­ke­dõk és ott­hon ma­ra­dók he­lyét az elõ­írt kvó­ta mi­att a ha­tó­ság em­be­rei az utol­só pil­la­nat­ban gyak­ran má­sok­kal töl­tet­ték be. Ilyen­kor ke­rült sor a ren­de­let alá ere­de­ti­leg nem esõ sze­mé­lyek gyors ki­je­lö­lé­sé­re és ös­­sze­fog­do­sá­sá­ra, akik­nek a meg­me­ne­kü­lés­hez vég­képp nem volt más esz­kö­zük, mint a szö­kés. A fel­vo­nult fegy­ve­res erõk õr­kö­dé­se mel­lett és fõ­leg egész csa­lá­dok szá­má­ra azon­ban er­re ke­vés esély volt. Eset­leg egy-­e­gy csa­lád­tag­nak si­ke­rült, ami vi­szont az­zal a koc­ká­zat­tal járt, hogy a csa­lád­tag­ok örök­re el­ve­szí­tik egy­mást. Ez sok eset­ben meg is tör­tént, kró­ni­kák, vis­­sza­em­lé­ke­zõk a me­ne­kü­lé­sek so­rán be­kö­vet­ke­zett szám­ta­lan tra­gé­di­á­ról szól­nak.12
Azok szá­má­ra, aki­ket vé­gül el­szál­lí­tot­tak a köz­mun­ká­ra és de­por­tál­tak, s akik a ha­za­szö­kés ve­szé­lye­it és koc­ká­za­tát (el­fo­gás, vis­­sza­to­lon­co­lás) sem vál­lal­ták, il­let­ve a ma­guk­kal vitt in­gó­sá­ga­i­kat ilyen­for­mán nem akar­ták el­ve­szí­te­ni, nem ma­radt más, mint a mun­ka csen­des sza­bo­tá­lá­sa, las­sú vég­zé­se. A cseh- és mor­va­or­szá­gi gaz­dák­hoz, ál­la­mi vagy egy­há­zi bir­to­kok­ra, eset­leg gyá­rak­ba, bá­nyák­ba, sok­szor na­gyon rossz és egész­ség­te­len mun­ka­kö­rül­mé­nyek kö­zé ke­rült pa­rasz­tok fel­te­he­tõ­en sû­rûn él­tek ez­zel a le­he­tõ­ség­gel, még ha a sze­mé­lyes vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek leg­több­ször a gaz­dá­juk el­is­me­ré­sét ki­vál­tó, jól dol­go­zó ma­gya­rok­ról is szól­nak. A va­ló­ság­ban ahogy tud­ták, ke­rül­ték a mun­kát, és a bát­rab­bak, amint le­he­tett, meg­szök­tek, min­den ve­szély és ki­lá­tás­ba he­lye­zett meg­tor­lás el­le­né­re. Ezt bi­zo­nyít­ja töb­bek kö­zött az ún. Dél-ak­ció si­ker­te­len­sé­ge is. Az ak­ció ke­re­té­ben ös­­sze­fog­do­sott és va­go­nok­ba ra­kott ma­gyar csa­lá­do­kat, a Cseh­or­szág­ba szál­lí­tá­sok utol­só hul­lá­mát a de­por­tál­tak­kal kap­cso­la­tos ad­di­gi rossz ta­pasz­ta­la­ta­ik mi­att 1949 õszén már ma­guk a cseh ha­tó­sá­gok nem vol­tak haj­lan­dók fo­gad­ni (Molnár–Varga 1992, 28–30, 103–106).
Vé­gül a ma­gya­rok res­zlo­vak­izá­cióhoz va­ló vi­szo­nyu­lá­sát sem ér­té­kel­het­jük egé­szé­ben más­ként, mint a ha­ta­lom ál­tal el­várt vi­sel­ke­dés, az al­kal­maz­ko­dás lát­sza­tá­nak. Kü­lön­ben ho­gyan ér­tel­mez­het­nénk azo­kat az ada­to­kat, ame­lyek a vész­ter­hes évek el­múl­tá­val a ma­gya­rok szá­má­nak hir­te­len meg­nö­ve­ke­dé­sé­rõl szól­nak Cseh­szlovák­iában.13 A kö­rül­mé­nyek kény­sze­rí­tõ ha­tá­sá­ra ma­gu­kat szlo­vák­nak val­lók több­sé­ge e szá­mok ta­nú­sá­ga sze­rint vé­gig­gon­dolt stra­té­gia ré­sze­ként hasz­nál­ta ki ma­ga és csa­lád­ja vé­del­mé­ben a res­zlo­vak­izá­ció kí­nál­ta le­he­tõ­sé­get, ami­nek lé­nye­gi mag­já­val azon­ban nem azo­no­sult, nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sá­nak tu­da­tát a ha­ta­lom fe­lé tett gesz­tu­sa tény­le­ge­sen nem be­fo­lyá­sol­ta, és amint a kül­sõ kö­rül­mé­nyek meg­vál­toz­tak, nyil­vá­no­san is új­ra ma­gyar­nak val­lot­ta ma­gát.

A ha­ta­lom meg­sze­mé­lye­sí­tõi

Az 1945–1948-as évek­ben ös­­sze­sen öt ko­mis­­szár „te­vé­keny­ke­dett”, vál­tot­ta egy­mást sû­rû egy­más­után­ban Mar­to­son, kö­zü­lük egye­dül az utol­só, az ötö­dik volt hely­be­li em­ber. Kü­lö­nö­sen rá­ne­he­ze­dett a fa­lu la­kó­i­nak éle­té­re az el­sõ ko­mis­­szár sze­mé­lye, aki­ben a hely­be­li­ek rend­ívül ke­gyet­len em­bert is­mer­tek meg. Ez a ko­misszár ko­ráb­ban do­há­nyos­ként dol­go­zott a nem mes­­szi Vár­föl­dön, mar­tosi („de nem mar­tosi szü­le­té­sû”) fe­le­sé­ge ré­vén ke­rült a fa­lu­ba. Vár­föl­di szlo­vák te­le­pes volt, ma­gya­rul ros­­szul be­szélt. Rend­sze­res zak­la­tá­sai mi­att a há­bo­rú utol­só hó­nap­ja­i­ban és az azt kö­ve­tõk­ben a fé­le­lem lég­kö­re ül­te meg a fa­lut. Elõ­for­dult, hogy ijeszt­ge­tés­kép­pen a ka­to­nák­kal vak­tá­ban lö­völ­döz­te­tett az ut­cán. Kü­lö­nö­sen so­kat ke­gyet­len­ke­dett a nõk­kel, aki­ket gyak­ran be­ren­delt kony­hai mun­ká­ra a községházára,14 és al­kal­man­ként tett­le­ge­sen is bán­tal­maz­ta õket.
Szo­ká­sos ke­gyet­len­ke­dé­se 1945 au­gusz­tu­sá­nak egyik es­té­jén tra­gé­di­á­ba ful­ladt. Ha­lál­ra ve­ret­te a fa­lu jegy­zõ­jét, akit a „par­tizánün­nep”15 al­kal­má­val a köz­ség­há­zán szer­ve­zett ren­dez­vény­re – ame­lyen Ko­má­rom­ból ér­ke­zett ka­to­na­tisz­tek is részt vet­tek – va­la­mi­lyen in­dok­kal bei­déztetet­t.16
Az ál­do­zat­nak min­den bi­zon­­nyal cél­tu­da­to­san ki­sze­melt sze­mély és csa­lád­já­nak tag­jai Mar­tos meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­gei vol­tak a két há­bo­rú köz­ti év­ti­ze­dek­ben. A jegy­zõ ap­ja év­ti­ze­de­ken át a fa­lu ta­ní­tó­ja, test­vé­re 1937-tõl a lel­ké­sze volt. Fe­le­sé­ge (aki azon­ban ezek­ben az évek­ben már nem élt a fa­lu­ban) szin­tén ta­ní­tó­nõ volt, so­kat fog­lal­ko­zott töb­bek kö­zött a mar­tosi rá­té­tes hím­zés min­ta­kin­csé­nek gaz­da­gí­tá­sá­val, min­tá­kat ter­ve­zett és raj­zolt a fa­lu as­­szo­nya­i­nak, a kis­lá­nyo­kat az is­ko­lá­ban ta­ní­tot­ta a mar­tosi hímzésre.17 A jegy­zõ ösz­tön­zé­sé­re és szer­ve­zõ mun­ká­já­nak kö­szön­he­tõ­en épült meg tár­sa­dal­mi mun­ká­val a fa­lu­ban a kul­túr­ház 1937-ben (ami­kor a kör­nye­zõ te­le­pü­lé­se­ken még se­hol nem volt ha­son­ló in­téz­mény), az õ ér­de­me a Han­gya Fo­gyasz­tá­si Szö­vet­ke­zet épü­le­té­nek meg­ala­po­zá­sa 1939–1941-ben, amely­hez pénz­ado­mán­­nyal is („tíz­ezer cseh ko­ro­ná­val”) hoz­zá­já­rult. Az 1959-tõl ve­ze­tett fa­lu­kró­ni­ka ko­ráb­bi ese­mé­nye­ket ös­­sze­fog­la­ló be­ve­ze­tõ­je olyan sze­mély­ként em­lé­ke­zik meg ró­la, mint aki „a múlt­ban je­len­tõs sze­re­pet töl­tött be a fa­lu éle­té­ben, kü­lö­nö­sen a kul­tu­rá­lis élet te­rén [s] a fa­lu­ban nagy köz­ked­velt­ség­nek ör­ven­dett” (Martovce… 1, 12).
Azok­ban az órák­ban va­ló­szí­nû­leg töb­ben tud­ták vagy leg­alább­is sej­tet­ték Mar­to­son, hogy mi ját­szó­dik le a köz­ség­há­zán. Né­há­nyan szin­te fül­ta­núi vol­tak az ese­mé­nyek­nek, mert amint a gyûj­tõ­nek el­mond­ták, „ép­pen” ar­ra jár­tak. Be­avat­koz­ni azon­ban nem tud­tak, mert a kis­bí­ró el­áll­ta az aj­tót, és nem en­ge­dett be sen­kit. Vé­gül a pap­né, a jegy­zõ só­gor­as­­szo­nya – aki­nek idõ­köz­ben üze­ne­tet vit­tek a fa­lu­be­li­ek – tör­te rá az aj­tót a bent le­võk­re. De ak­kor már ké­sõ volt. Más vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint a pap­nét is csak haj­nal­ban en­ged­ték be a köz­ség­há­zá­ra. A ké­sõb­bi or­vo­si bon­co­lá­si le­let sze­rint ál­lí­tó­lag már az el­sõ rú­gás ha­lá­los volt.
A fa­lu bé­nult­sá­ga pár nap múl­va ol­dó­dott an­­nyi­ra, hogy mi­u­tán a ko­mis­­szár tisz­tes­sé­ge­sen el­te­met­ni sem en­ged­te ál­do­za­tát – a dög­te­me­tõ­ben han­tol­tat­ta el szer­tar­tás nél­kül –, há­rom nap múl­va az egyik gaz­da kez­de­mé­nye­zé­sé­re több fér­fi ösz­­sze­fo­gott – má­sok sze­rint a kom­mu­nis­ta párt he­lyi tag­jai –, ki­ás­ták és a re­for­má­tus te­me­tõ­ben, a vég­tisz­tes­sé­get meg­ad­va, új­ból el­te­met­ték a jegyzõt.18
A gyil­kos­sá­got a fa­lu ma is egy­ér­tel­mû­en a ko­mis­­szár sze­mé­lyes bos­­szú­já­nak tu­laj­do­nít­ja. E sze­rint a há­bo­rú alatt egy al­ka­lom­mal a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­zet­ben fe­le­sé­gé­nek nem ju­tott lám­pa­olaj (vagy: más­nap új­ból ment és még egy­szer kér­te vol­na a fej­adag­ját, de nem ka­pott), amit a ké­sõb­bi ko­mis­­szár sze­mé­lye el­le­ni disz­k­ri­mi­ná­ci­ó­ként ér­tel­me­zett a ma­gyar ve­ze­tõ sze­mé­lyi­ség ré­szé­rõl. Egy to­váb­bi vál­to­zat sze­rint a fe­le­sé­gét ért sé­re­lem mel­lett sa­ját ko­ráb­bi meg­alá­zá­sát bos­­szul­ta meg ilyen­for­mán. 1938. ok­tó­be­ré­ben ugyan­is, „mi­kor gyüt­tek be a ma­gya­rok, nos pa­rancs­ba vót, hogy lo­bo­gót te­gye­nek ki az ab­la­kok­ba, a vár­fõ­di tó­tok kap­cát rak­tak ki, nos körül­belü elvertík iket a ma­gyar csendõrök”.19 Hogy a sze­mé­lyes bos­­szú men­­nyi­re il­lett be­le a ha­ta­lom el­kép­ze­lé­se­i­be, kü­lö­nös­kép­pen nem fog­lal­koz­tat­hat­ta ak­ko­ri­ban a mar­tosi­akat, hi­szen szá­muk­ra a ko­mis­­szár ma­ga volt a ha­ta­lom meg­tes­te­sí­tõ­je a fa­lu­ban.
Az egy­ko­ri ko­mis­­szá­rok tény­ke­dé­sei a ké­sõb­bi­ek­ben is ki­ha­tot­tak az ese­mé­nye­ket meg­élõk, ab­ban pas­­szív vagy ak­tív sze­re­pet ját­szók sze­mé­lyes kap­cso­la­ta­i­ra, s még öt év­ti­zed múl­tán is fe­szült­sé­gek for­rá­sai vol­tak és in­du­la­to­kat ger­jesz­tet­tek, tar­tot­tak élet­ben a fa­lu­ban. El­sõ­sor­ban az ide­gen­bõl jött biz­to­sok he­lyi se­gí­tõi ré­vén, akik – szem­ben a ko­mis­­szá­rok­kal –, a ne­héz idõ­szak el­múl­tá­val is a fa­lu­ban él­tek. Egy­ko­ri köz­re­mû­kö­dé­sü­ket a ko­mis­­szá­rok ki­ne­ve­zé­sét meg­ha­tá­ro­zó ren­de­let tet­te le­he­tõ­vé, amely sze­rint a biz­to­sok a he­lyi ma­gyar la­kos­ság kö­ré­bõl úgy­ne­ve­zett ta­nács­adó­kat ál­lít­hat­tak ma­guk mel­lé. A sze­rep­vál­la­lá­sok­ra má­ig em­lé­kez­nek Mar­to­son, s kü­lö­nö­sen meg­ele­ve­ned­tek, rész­ben át­szí­ne­zõd­tek az em­lé­kek az 1989-es rend­szer­vál­to­zás után. A vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint má­sok segítkeztek a de­por­tá­lá­sok­nál, megint má­sok a ki­te­le­pí­té­sek­nél, nagy­részt nem „tõzs­gyök­eres mar­tosi­ak” (re­for­má­tus csa­lá­dok­ból va­lók), ha­nem a fa­lu­ba újab­ban te­le­pül­tek, bár ki­ter­jedt ro­kon­sá­gú re­for­má­tus csa­lád tag­jai közt is akadt, aki ak­tí­van részt vett a kö­vet­ke­zõ évek ese­mé­nye­i­ben, a ha­ta­lom ol­da­lán. A ko­mis­­szá­rok – akik ese­ten­ként csak né­hány hó­na­pig tar­tóz­kod­tak Mar­to­son – sze­mé­lye és tény­ke­dé­se rég el­ho­má­lyo­sult az em­lé­ke­zet­ben, a fa­lu­ban élõ se­gí­tõ­ké vi­szont an­nál in­kább meg­ma­radt. A de­por­tá­lá­sok, a ki­te­le­pí­té­sek, majd a ter­mény­be­szol­gál­ta­tás­ok és a föld­mû­ves szö­vet­ke­zet meg­ala­kí­tá­sa kö­rül a ne­vük­höz (így fõ­leg a kis­bí­ró­é­hoz) fû­zõ­dõ in­téz­ke­dé­se­ket – amint a ko­mis­­szá­rok ese­té­ben is – gyak­ran a ne­ga­tív sze­mé­lyi­sé­gük­bõl kö­vet­ke­zõ túl­ka­pá­sok­nak és nem a mun­ka­kör­rel já­ró kö­te­les­ség­tel­je­sí­tés­nek, pa­rancs­vég­re­haj­tás­nak tart­ják a fa­lu­ban. Tet­te­ik­rõl azon­ban ide­gen­nek (így a gyûj­tõ­nek) in­kább csak ho­má­lyos uta­lá­sok­ban be­szél­nek, az idõ­sek (az ese­mé­nye­ket meg­élõk) közt töb­ben öt­ven év el­múl­tá­val is fél­nek, il­let­ve az il­lem so­kak­nak azt dik­tál­ja, hogy fa­lu­be­li­rõl, sõt ro­kon­ról ne mond­ja­nak ros­­szat. A szom­szé­dok és ro­ko­nok a min­den­na­pi il­lem el­vár­ta szin­ten mind­vé­gig be­szé­lõ vi­szony­ban ma­rad­tak ve­lük, ki­re­kesz­té­sük – fõ­leg az 1989-es rend­szer­vál­to­zás után – rej­tett szin­ten mû­kö­dött, nem kol­lek­tív, in­kább csak a fa­lu egy ré­szé­nek, el­sõ­sor­ban a köz­re­mû­kö­dé­sük­kel egy­kor meg­hur­col­tak­nak a meg­ve­té­sét je­len­tet­te.
A sze­mé­lyü­ket köz­vet­le­nül érin­tõ ren­de­le­tek­kel és a nyo­muk­ban in­téz­ke­dõ ha­tó­sá­gok­kal szem­ben töb­ben is pró­bál­tak vé­de­kez­ni Mar­to­son. Né­há­nyan ha­tó­sá­gi em­ber meg­vesz­te­ge­té­sé­vel ér­ték el, hogy ne­vük le­ke­rült a de­por­tál­tak vagy a ki­te­le­pí­tet­tek lis­tá­já­ról, még töb­ben szö­kés­sel pró­bál­koz­tak.
Egy de­por­tá­lás­ra ki­je­lölt csa­lád ér­de­ké­ben mint­egy mun­ka­kö­ri kap­cso­la­ta­it ki­hasz­nál­va, „sze­mé­lye­sen in­téz­ke­dett” a já­rá­si ko­mis­­szár­nál a jö­ven­dõ võ.20 Az „esõ gaz­dák” egyi­ke úgy me­ne­kült meg fe­le­sé­gé­vel együtt a ki­te­le­pí­tés­tõl, hogy „egy kor­rekt ta­ní­tó járt el” az ér­de­kük­ben. A gyer­mek­te­len há­zas­pár már út­ra ké­szen, in­gó­sá­ga­it be­cso­ma­gol­va várt az in­du­lás­ra, vé­gül még­is ott­hon ma­rad­hat­tak. Né­há­nyak­nál az idõ­hú­zás tak­ti­ká­ja járt ered­mén­­nyel, és bár meg­kap­ták az ér­te­sí­tést a ki­te­le­pí­tés­rõl, si­ke­rült a ha­tó­sá­gok­nál ha­lasz­tást ki­esz­kö­zöl­ni­ük, és vé­gül nem ke­rült rá­juk sor.
Azok­nak a csa­lá­dok­nak vi­szont, akik utó­la­go­san ke­rül­tek a de­por­tá­lan­dók kö­zé, leg­több­ször sem­mi esé­lyük sem volt az ott­hon ma­ra­dás­ra. Egy csa­lád pél­dá­ul 1947 ja­nu­ár­já­ban há­rom nap­pal az in­du­lás elõtt tud­ta meg, hogy ne­kik is men­ni­ük kell Cseh­or­szág­ba, va­la­ki he­lyett, hi­szen õk nem vol­tak a lis­tán, s a töb­bi­ek­kel együtt nem is kap­tak ér­te­sí­tést. Ké­sõbb, évek múl­va az is ki­de­rült szá­muk­ra, hogy ki he­lyett let­tek õk ki­je­löl­ve:

„Az egy na­gyon jó gaz­da vót, ren­ge­teg bort adot­t, meg hí­zót, meg ilye­ne­ket”.

Ná­luk a csa­lád­fõ be­te­ges, aszt­más volt, ak­kor is ép­pen a kór­ház­ban fe­küdt, ami­kor még­is men­ni kel­lett, on­nan hoz­ták gyor­san ha­za. Ugyan­ez a csa­lád­fõ 1946 õszén, ami­kor még csak fér­fi­a­kat és nem egész csa­lá­do­kat hur­col­tak el a fa­lu­ból, már volt cseh­or­szá­gi kény­szer­köz­mun­kán.
Há­rom tra­gi­kus eset is tör­tént ek­kor Mar­to­son, ame­lyek azon­ban csak rész­ben ér­tel­mez­he­tõk – na­gyon drasz­ti­kus és koc­ká­za­tos – vé­de­ke­zé­si mód­ként, sok­kal in­kább a te­he­tet­len ki­szol­gál­ta­tott­ság el­is­me­ré­sé­re pél­dák. Egy hat­van év kö­rü­li fér­fi a csa­lád ki­te­le­pí­té­se elõt­ti na­pok­ban ön­gyil­kos lett. Fel­kö­töt­te ma­gát, „an­­nyi­ra a szí­vi­re vet­te”, „nem akar­ta el­hagy­ni a há­zát, a gaz­da­sá­got”, „nem akart ki­men­ni a fa­lu­já­ból”.

„Én, fi­am, in­nen nem me­gyek el, en­gem az eny­im­bül nem visz­tek el. Nem akar­ták el­hin­ni. A gan­gon ott ló­gott. Mi­kor ész­re­vet­ték, már ké­sõ vót.”
Csa­lád­ját, fi­át fe­le­sé­ges­tül és uno­ká­ját fe­le­sé­ges­tül ki­te­le­pí­tet­ték Ma­gyar­or­szág­ra. Mi­e­lõtt el­hagy­ták vol­na ott­ho­nu­kat, an­­nyi ide­jük ma­radt, hogy az öre­get ott­hon el­te­met­ték.
Egy má­sik fér­fi do­hány­le­vet ivot­t, hogy le­be­te­ged­jen, s le­ma­rad­jon a csa­lád a transz­port­ról. An­­nyi­ra ros­­szul lett, hogy uno­ká­ja vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint „há­rom na­pig a fa­lat ka­par­ta kín­já­ban”, de ott­hon ma­rad­tak. Egy negy­ven év kö­rü­li fér­fi, mi­u­tán má­sod­szor is el akar­ták õt vin­ni Cseh­or­szág­ba – most már a csa­lád­já­val együtt –, „lúg­kö­vet ivot­t, örök­re tönk­re­tet­te ma­gát, még há­rom évig élt, de a nya­ka min­dig be volt köt­ve”. (Má­sok sze­rint „el­vág­ta a nya­kát, nem lett ha­lá­los, el akar­ta ma­gát csikkasz­tani, de va­la­hogy raj­ta­ér­ték”.)
Az ed­di­gi le­vél­tá­ri for­rás­fel­tá­rá­sok sze­rint Mar­tos­ról ös­­sze­sen 73 sze­mélyt de­por­tál­tak Cseh­or­szág­ba, 55 sze­mélyt te­le­pí­tet­tek ki Ma­gyar­or­szág­ra és 777-en re­s­zlo­vak­izál­tak. A ki­te­le­pí­tet­tek he­lyé­be 1947-ben 87 sze­mély ér­kez­tek Ma­gyar­or­szág­ról (Popély 2002, 289). A fa­lu­ban e sta­tisz­ti­kai ada­tok he­lyett csa­lá­dok­ról be­szél­nek, csa­lá­dok­ban tart­ják szá­mon a de­por­tál­ta­kat, a ki­te­le­pí­tet­te­ket és a he­lyük­be ér­ke­zett át­te­le­pül­te­ket.

A res­zlo­vak­izá­ció

Az 1946 jú­ni­u­sá­ban meg­hir­de­tett res­zlo­vak­izá­ció ál­lam­pol­gár­sá­got és va­gyo­ni biz­ton­sá­got ígért az úgy­mond vis­sza­s­zlovákosítá­sukat ké­rõ ma­gya­rok­nak. Az ak­ció a ki­te­le­pí­té­sek és a de­por­tá­lá­sok után Szlo­vá­ki­á­ban ma­radt ma­gya­rok szá­má­nak csök­ken­té­sét cé­loz­ta. Az is el­ter­jedt, hogy akik még­is meg­ma­rad­nak ma­gyar­nak, azok­nak kon­fis­kál­ják a föld­je­it, el­ko­boz­zák csa­lá­di há­zát, át- és szét­te­le­pí­tik õket az or­szág­ban. A meg­fé­lem­lí­tett és meg­gyö­tört ma­gya­rok a ha­tó­sá­gok min­den elõ­ze­tes ter­vét fö­lül­mú­ló szám­ban je­lent­kez­tek és ír­ták alá a kér­vényt, or­szá­gos vi­szony­lat­ban az 1930-ban ma­gu­kat ma­gyar­nak val­lók 62,36%-a (Popély 2002, 126).
A res­zlo­vak­izál­tak szá­ma fa­lunk­ban vi­szony­lag nagy. Popé­ly Ár­pád le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sai sze­rint a 1946 jú­ni­u­sá­ban ér­vény­be lé­pett ren­de­le­tet kö­ve­tõ­en Mar­to­son 777-en res­zlo­vak­izál­tak, ami az ek­kor még a fa­lu­hoz tar­to­zó pusz­ták­kal együtt vett la­kos­ság mint­egy 57%-a.21 A kör­nyék túl­nyo­mó több­sé­gé­ben ma­gyar fa­lu­i­hoz ha­son­lít­va – mint Het­ény, Szent­péter, Izsa, ahol nem ha­lad­ta meg a 10%-ot – ez fel­tû­nõ­en ma­gas arány.22
A res­zlo­vak­izá­ció mar­tosi vég­ös­­sze­ge, amely­ben az ere­de­ti­leg meg­ál­la­pí­tott ha­tár­idõn (1946. szep­tem­ber 30-án) túl je­lent­ke­zõk és az új­ra fo­lya­mo­dók szá­ma is ben­ne van, en­nél is na­gyobb. A Szlo­vák Nem­ze­ti Le­vél­tár­ban õr­zött do­ku­men­tu­mok sze­rint a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um szer­ve­ként mû­kö­dõ Res­zlo­vak­izá­ciós Bi­zott­ság több al­ka­lom­mal tár­gyalt és fo­ga­dott el mar­tosi kérvényeket,23 vé­gül ös­­sze­sen 251 szlo­vák nem­ze­ti­ség­rõl szó­ló iga­zo­lást (potvr­de­nie o slovenskej národ­nos­ti) ál­lí­tot­tak ki, ami a kér­vé­nye­zõ csa­lád­fõk és önál­ló sze­mé­lyek szá­mát jelen­ti.24 Az iga­zo­lá­sok­ban fel­tün­te­tett 547 csa­lád­tag­gal (há­zas­társ­sal, gye­rek­kel) és a ház­tar­tás­ban együtt élõk­kel (nagy­szü­lõk­kel, szü­lõk­kel, test­vé­rek­kel, uno­kák­kal, anyó­sok­kal, apó­sok­kal, me­nyek­kel stb.) együtt ez ös­­sze­sen 798 sze­mélyt je­lent. Azon­ban ép­pen ezek­bõl a név­re szó­ló­an ki­ál­lí­tott és több ada­tot – így a lak­he­lyet és a szü­le­tés he­lyét – tar­tal­ma­zó iga­zo­lá­sok­ból az is ki­tû­nik, hogy az ered­mé­nye­sen kér­vé­nye­zõk egy je­len­tõs ré­sze az ek­kor még a fa­lu­hoz tar­to­zó pusz­ták la­kó­ja volt. Bár szá­muk az iga­zo­lá­sok alap­ján pon­to­san nem ál­la­pít­ha­tó meg, il­let­ve nem kü­lö­nít­he­tõ el a fa­lu la­kó­i­é­tól, mert a lak­hely ro­vat­ban – két eset ki­vé­te­lé­vel (és más fa­lu­ké­tól eltérõen25) – Mar­tos ne­ve mel­lett csak a ház­szá­mot tün­te­tik fel, a pusz­ta ne­vét nem. Ha vi­szont fel­té­te­lez­zük, hogy a mar­tosi szü­le­té­sû­ként je­lölt csa­lád­fõk­nek, il­let­ve sze­mé­lyek­nek ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok kö­rül­be­lül fe­dik a fa­lu­ban la­kó­kat – szá­muk­hoz azt a né­hány nem mar­tosi szü­le­té­sû csa­lád­fõt kell hoz­zá­szá­mol­ni, aki vi­dék­rõl ke­rült võ­ként mar­tosi csa­lád­ba, il­let­ve le kell von­ni be­lõ­le a pusz­tán szü­le­tett és Mar­to­son anya­köny­ve­zett (re­for­má­tus) sze­mé­lyek szá­mát, ami szin­tén csak né­hány le­het –, ak­kor a 251 iga­zo­lás­ból a pusz­ták nél­kü­li Mar­tos res­zlo­vak­izált­jainak ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok szá­ma a 134 mar­tosi szü­le­té­sû­nek ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok szá­ma kö­rül mo­zog. Ez pe­dig a csa­lád­tag­ok­kal és a ház­tar­tás­ban együtt élõ 266 sze­mél­­lyel együtt ös­­sze­sen 517 sze­mélyt je­lent, ami – leg­alább­is a kör­nye­zõ re­for­má­tus fa­luk­hoz képest26 – még így is vi­szony­lag ma­gas arány, ha fi­gye­lem­be ves­­szük, hogy a pusz­ták nél­kü­li fa­lu la­kos­sá­ga ezek­ben az évek­ben 800 és 900 kö­zött le­he­tett.
A res­zlo­vak­izál­tak ma­gas szá­ma Mar­to­son el­sõ­sor­ban a ha­tó­sá­gok ered­mé­nyes te­vé­keny­sé­gé­nek a kö­vet­kez­mé­nye, és szo­ro­san ös­­sze­függ az­zal, hogy a de­por­tál­tak és a ki­te­le­pí­tet­tek szá­ma vi­szont ala­csony a fa­lu­ban. A te­le­pí­té­si hi­va­tal Mar­tost mint nagy­részt 18. szá­za­di szlo­vák te­le­pí­té­sû fal­vak­kal és a két há­bo­rú közt ala­pí­tott ko­ló­ni­ák­kal (Imely, Ógyal­la, Bago­ta, il­let­ve Anyala Nasz­vad ha­tá­rá­ban és Zöld­ál­lás) kö­rül­vett köz­sé­get a kön­­nyen els­zlovákosítható fa­luk ka­te­gó­ri­á­já­ba sorol­hat­ta,27 a mar­tosi kis­pa­rasz­ti bir­to­ko­kat ugyan­ak­kor nem ta­lál­hat­ta elég von­zók­nak cél­ja­i­ra, a maj­da­ni át­te­le­pü­lõk föld­höz, bir­tok­hoz va­ló jut­ta­tá­sá­ra. A gaz­da­sá­gi ér­dek, az, hogy Dél-Szlo­vá­kia föld­je szlo­vák kéz­be ke­rül­jön, a res­zlo­vak­izá­ció so­rán is fõ szem­pont volt, ezért ter­vez­ték a na­gyobb föld­tu­laj­don­nal ren­del­ke­zõk ki­zá­rá­sát a res­zlo­vak­izá­cióból – õk a de­por­tá­lás­ra és a ki­te­le­pí­tés­re ítél­tek lis­tá­i­ra ke­rül­tek –, a föld­nél­kü­li­ek és a me­zõ­gaz­da­sá­gi mun­ká­sok kér­vé­nyét pe­dig úgy­mond li­be­rá­li­san kí­ván­ták el­bí­rál­ni (Popély 2002, 124).
A mai idõs mar­tosi­ak, az ak­ko­ri ese­mé­nyek érin­tett­jei a ma­gas arányt – amit a gyûj­tõ­tõl hal­la­nak elõ­ször – nem tud­ják mi­vel ma­gya­ráz­ni, és úgy vé­lik, hogy csak né­há­nyan res­zlo­vak­izál­tak a fa­lu­ban. Rá­kér­de­zés­re ugyan­ak­kor töb­ben nem ta­gad­ják, hogy ma­guk is köz­tük vol­tak, hi­szen:

„a kis­bí­ró hir­det­te a fa­lu­ban, hogy aki nem ír alá, an­nak el­ve­szik a föld­jét, ki­te­le­pí­tik”.

Mind­ös­­sze egy olyan ese­tet tar­ta­nak szá­mon, ami­kor az il­le­tõ ön­ér­ze­te­sen, mint­egy sa­ját jó­szán­tá­ból kér­te a szlo­vák nem­ze­ti­sé­get. Ez az em­ber a fa­lu elõtt a „cse­hek­nek” va­ló sze­mé­lyes le­kö­te­le­zett­sé­gé­vel in­do­kol­ta res­zlo­vak­izálását.28
A szlo­vá­ko­sí­tá­su­kat kér­vé­nye­zõk dön­té­sé­nél a ha­tó­sá­gok erõ­sza­kos esz­kö­zei (a ko­mis­­szá­rok ke­gyet­len­ke­dé­se, meg­fé­lem­lí­tés, zsa­ro­lás) mel­lett egy kö­vet­ke­zõ szem­pon­tot is fi­gye­lem­be kell ven­nünk. Ez pe­dig az ön­bí­rás­ko­dás je­len­tõs sze­re­pe a két há­bo­rú kö­zöt­ti Mar­tos jog­éle­té­ben. Fél Edit nép­rajz­ku­ta­tó, aki a bu­da­pes­ti Nép­raj­zi Mú­ze­um mun­ka­tár­sa­ként 1939–1943 kö­zött több al­ka­lom­mal vég­zett nép­raj­zi gyûj­tést a fa­lu­ban, még a szá­zad el­sõ fe­lé­re vo­nat­ko­zó­an is te­kin­té­lyes öre­gek mû­kö­dé­sét je­gyez­te le, akik­hez a baj­ba ju­tot­tak vagy a ta­nács­ta­la­nok ál­ta­lá­ban for­dul­ni szok­tak. A ha­tó­sá­gok vé­del­mét, igaz­ság­szol­gál­ta­tá­sát meg­fi­gye­lé­se sze­rint ek­kor még na­gyon rit­kán vet­ték igény­be a mar­tosi­ak, és íté­le­te­ik­kel nem azo­no­sí­tot­ták ma­gu­kat, a bûn­rõl és a bün­te­tés­rõl más fo­gal­ma­ik vol­tak, azt a bün­te­tést, ame­lyet nem a kö­zös­ség sza­bott ki, a kö­zös­ség nem is val­lott magáé­nak.29
E sze­rint a kül­sõ (cseh­szlo­vák/ál­la­mi) ha­tó­sá­gok tör­vé­nyei és íté­le­tei a mar­tosi em­ber­nek a he­lyi kö­zös­ség­ben el­fog­lalt stá­tu­sa, rang­ja szem­pont­já­ból nem ját­szot­tak lé­nye­ges sze­re­pet, a kö­zös­ség sa­ját tag­ja­i­ra vo­nat­ko­zó íté­le­tei nem es­tek egy­be ve­lük. A kül­sõ ha­ta­lom és a sa­ját kö­zös­ség el­vá­rá­sai ezek­ben az év­ti­ze­dek­ben még két, egy­más­sal nem ve­gyü­lõ vi­lág ér­ték­rend­jé­nek a meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ként él­het­tek a mar­tosi­ak tu­da­tá­ban, ame­lyek­ben kü­lön­bö­zõ mér­cé­vel mér­tek.
Ugyan­csak Fél Edit gyûj­té­se­i­bõl tud­juk azt is, hogy a pa­pír­nak és az alá­írás­nak a 20. szá­zad el­sõ fe­lé­ben nem volt ki­ala­kult gya­kor­la­ta a fa­lu­ban, ha­nem az adott szó és a sze­mé­lyes ta­nús­ko­dás je­len­tett ga­ran­ci­át. Az 1930–1940-es évek­ben köl­csönt, ke­zes­sé­get, vég­ren­del­ke­zést sem szok­tak írás­ba fog­lal­ni, csak élõ­szó­val ha­gyat­koz­tak és sze­mé­lye­sen ta­nús­kod­tak (Fél 1944, 59, 62). A res­zlo­vak­izá­ció vo­nat­ko­zá­sá­ban is el­kép­zel­he­tõ te­hát, hogy az alá­írá­suk­kal hi­te­le­sí­tett írás­ban fog­lal­ta­kat sem tar­tot­ták ma­guk­ra néz­ve kö­te­le­zõ ér­vé­nyû­nek, és nem vet­ték ko­mo­lyan a szlo­vá­ko­sí­tá­su­kat ké­rõ írást, amely rá­adás kül­sõ, ide­gen ha­ta­lom­nak szólt, an­nak az el­vá­rá­sai, ér­de­kei és tör­vé­nyei sze­rint ké­szült. Ugyan­ak­kor szó­ban ígé­re­tet kap­tak ar­ra, hogy aki be­nyújt­ja a kér­vényt, azt nem szál­lít­ják el, nem te­le­pí­tik ki, s nem ve­szik el a föld­je­it, ha­nem meg­ma­rad­hat a há­zá­ban, bir­to­ká­ban, fa­lu­já­ban. Az adott szó je­len­tõ­sé­gé­nek a mar­tosi­ak jog­ér­zé­ké­ben ját­szott sze­re­pe is­me­re­té­ben job­ban ért­he­tõ­vé vá­lik az is, hogy mi­ért ad­tak a fa­lu­ban ak­ko­ra szám­ban hi­telt a szá­munk­ra ma min­den ga­ran­cia nél­kü­li hi­te­ge­tés­nek tû­nõ ígé­re­tek­nek.
Meg­jegy­zen­dõ ugyan­ak­kor az is, hogy füg­get­le­nül a pol­gá­ri jog­ér­zék ki­ala­kult­sá­gá­nak fo­ká­tól, a res­zlo­vak­izá­ció vo­nat­ko­zás­ban más te­le­pü­lé­sek la­kos­sá­gá­nak és más tár­sa­dal­mi ré­te­gek tag­ja­i­nak ér­ték­rend­je is ha­son­ló mó­don mû­kö­dött, mint a mar­tosi­aké. A res­zlo­vak­izálás le­he­tõ­sé­gé­vel or­szá­gos vi­szony­lat­ban ös­­sze­sen 410 820 sze­mély élt (135 317 kér­vényt nyúj­tot­tak be), ami mes­­sze fe­lül­múl­ta a ha­tó­sá­gok vá­ra­ko­zá­sa­it, és sú­lyos bel­sõ szlo­vák po­li­ti­kai vi­tá­kat oko­zot­t.30
A res­zlo­vak­izál­tak túl­nyo­mó több­sé­ge Mar­to­son a vész­ter­hes évek el­múl­tá­val új­ra ma­gyar­nak val­lot­ta ma­gát. A res­zlo­vak­izá­ció al­kal­má­val ta­nú­sí­tott vi­sel­ke­dé­sük nem ér­ték­tu­da­tuk úgy­mond pil­la­nat­nyi ki­esé­sé­vel, mû­kö­dé­sé­nek ide­ig­le­nes hi­á­nyá­val ma­gya­ráz­ha­tó az erõ­sza­ko­san kény­sze­rí­tõ hely­zet ha­tá­sá­ra, ha­nem tu­da­tos vá­lasz­tás ered­mé­nye volt, amely­nek so­rán azon­ban nem a nem­zet­hez va­ló tar­to­zás ér­té­ke mel­lett dön­töt­tek, hi­szen az per­ifer­iális ele­me volt ad­di­gi ér­ték­rend­jük­nek. Dön­té­sü­ket el­sõ­sor­ban pa­raszt­bir­to­kuk és az­zal sa­ját sze­mé­lyük és csa­lád­juk vé­del­me ér­de­ké­ben hoz­ták meg, amely lak­hely­ük­höz, Mar­tos­hoz és a mar­tosi iden­ti­tás­hoz kö­töt­te õket. A pa­raszt­bir­tok lét­fenn­tar­tá­suk és ad­di­gi élet­mód­juk alap­ját je­len­tet­te, és mint ilyen a leg­fon­to­sabb ér­té­ke­ket is meg­je­le­ní­tet­te szá­muk­ra: a he­lyi kö­zös­ség­hez va­ló tar­to­zást, az ab­ban el­fog­lalt he­lyü­ket, tár­sa­dal­mi rang­ju­kat és presz­tí­zsü­ket, és meg­ha­tá­roz­ta tár­sa­dal­mi sze­re­pü­ket. A lát­szó­lag a ha­ta­lom el­vá­rá­sa sze­rint va­ló vi­sel­ke­dést ugyan­ak­kor meg­kön­­nyí­tet­te szá­muk­ra a res­zlo­va­kizálás for­mai, írá­sos jel­le­ge is, ami ad­di­gi jog­gya­kor­la­tuk­ban ke­vés­sé rög­zült mód volt, így nagy je­len­tõ­sé­get nem tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki, és tu­da­tuk­ban nem is azo­no­sul­tak ve­le.
Az 1950-es nép­szám­lás nem­ze­ti­ség­re vo­nat­ko­zó ada­tai má­ig pub­li­ká­lat­la­nok az or­szág­ban, az 1961-es al­kal­má­val azon­ban a fa­lu la­kos­sá­gá­nak új­ra 91%-a val­lot­ta ma­gát ma­gyar­nak, s a te­rep­mun­ka ide­jén, az ez­red­for­du­lón ös­­sze­sen egy-két olyan sze­mélyt tar­tot­tak szá­mon a fa­lu­ban, aki a res­zlo­vak­izálás óta mind­vé­gig meg­tar­tot­ta szlo­vák nem­ze­ti­sé­gét, mond­ván, ha ak­kor úgy dön­tött, most már ma­rad szlo­vák­nak.

A de­por­tá­lá­sok

A dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok köz­mun­ká­ra va­ló el­hur­co­lá­sa köz­vet­le­nül a há­bo­rú után el­kez­dõ­dött, s a há­bo­rús károk rész­be­ni hely­re­ho­za­ta­la után sem ma­radt ab­ba, ha­nem az ún. „bel­sõ” meg­ol­dás kon­cep­ci­ó­já­nak ré­sze­ként – amely az et­ni­kai te­rü­let szét­da­ra­bo­lá­sát cé­loz­ta szét­te­le­pí­té­sek és a res­zlo­vak­izá­ció ré­vén – egy­re na­gyobb mé­re­te­ket öl­tött. A kény­szer­köz­mun­ká­ra va­ló ki­te­le­pí­té­sek és a csa­lá­dok de­por­tá­lá­sa 1945 õszé­tõl 1947 vé­gé­ig több hul­lám­ban zaj­lot­tak le. 1945 õszén a kar­ha­tal­mi erõk­kel ös­­sze­sze­dett mun­ka­ké­pes ma­gyar fér­fi­a­kat fõ­leg az õszi be­ta­ka­rí­tá­si mun­kák­hoz vit­ték Cseh- és Mor­va­or­szág­ba. Ezek leg­több­je ka­rá­cso­nyig ha­za­szö­kött, vagy a ka­rá­cso­nyi szü­net után nem ment vis­­sza mun­ka­adó­já­hoz. So­ka­kat az õszi mun­kák vé­gez­té­vel cseh gaz­dá­juk ma­ga en­ge­dett ha­za (Vadkerty 1996, 15–16). A csa­lá­dok ki­te­le­pí­té­sé­re ezt kö­ve­tõ­en, 1946 õszé­tõl ke­rült sor.
Mar­to­son elõ­ször 1946 õszén vit­tek el a fa­lu­ból köz­mun­ká­ra fér­fi­a­kat. Az ál­ta­lá­ban al­kal­ma­zott mó­don, raj­ta­ütés­sze­rû­en, min­den elõ­ze­tes ér­te­sí­tés vagy be­je­len­tés nél­kül rend­õrök és ka­to­nák száll­ták meg a te­le­pü­lést, és egy es­te ös­­sze­szed­tek mint­egy tu­cat­nyi fi­a­tal, mun­ka­ké­pes fér­fit. Anél­kül, hogy azok tud­ták vol­na, ho­va men­nek, mun­ká­ra vit­ték õket Cseh­or­szág­ba. Va­ló­szí­nû­leg va­la­men­­nyi­en Terezín kör­nyé­ké­re ke­rü­le­tek a me­zõ­gaz­da­sá­gi be­ta­ka­rí­tá­si mun­kák­hoz. Né­hány hó­nap után va­la­men­­nyi­en ha­za­szök­tek. Kö­zü­lük né­há­nyan azon­ban a kö­vet­ke­zõ al­ka­lom­mal új­ra fel­ke­rült a most már hi­va­ta­los ér­te­sí­tés­sel, csa­lá­dos­tul de­por­tál­tak lis­tá­já­ra, és 1947. ja­nu­ár­já­ban új­ra el­vit­ték õket Cseh­or­szág­ba.

„Még ke­nye­ret se tut­tam ne­ki ten­ny­i! Be vót da­gaszt­va, es­te gyüt­tek a csend­õrök, hogy pakójon, te­gyek ne­ki ennyi­valót, még ak­kor es­te evit­tík az irodábo. Esszeszettík az em­be­re­ket, más­nap vit­tík to­vább, nem tu­dom, hogy ho­va, az­tán se, csak mi­kor írt. Azt tut­tuk, hogy munkáro vit­tík, azt meg­mon­ták […] Té­len ma­si­náz­tok, olyan nagy gaz­dák vótak, de aszongya az uram, hogy jó nípek vótak. Csak há­rom hó­na­pot vót, mert a testvíre Trenc­sínbe vót, finánc­nok vót a felesíge, az ha­za­ho­zat­ta. Ez a fi­nánc ha­za­ho­zat­ta az én uram, a töb­bi­ek még nem gyüt­tek.”

„Ez 1946-­ba vót, gye­rek vótam, tizen­három-­ti­zen­ní­gy éves, íjje be­zör­get­tek, And­rás, õtözködj fõ, mer ide meg oda me­gyünk munkáro. Va­la­ho­va hogy men­nek, de nem tut­tuk, hogy ho­va, csak azt, hogy regge van, ki­haj­na­lo­dott, s vis­­sza nem gyüt­tek. Sen­ki nem tut­ta, hogy ho­va vi­szik iket, csak má mi­kor je­lent­ke­zett, hogy hol vót. Írt. Összeszettík az em­be­re­ket s evit­tík. Csak an­­nyit tut­tunk, hogy vót más he­lyen, hogy csináták eztet, beszítek rúla, hogy az em­be­re­ket ös­­sze­sze­dik, hogy vi­szik munkáro. Terezín környíkin vót ak­kor az apu, de pon­to­san nem tu­dom má meg­mon­da­ni, hogy hol. Hát az­tán valójábo úgy szök­dös­tek ha­za, mind egytül egyig. Vót olyan, hogy egy hónapjáro ha­za­szö­kött, olyan he­lyen vót, az­tán má nem vit­tík vis­­sza. De vi­szont, ugyi, ja­nu­ár 7-én meg má kihur­có­tak ben­nünköt.”

A mar­tosi csa­lá­do­kat 1947 ja­nu­ár­já­ban de­por­tál­ták Cseh­or­szág­ba, a Bíli­nai já­rás­ba, Bíli­na vá­ros­ba és kör­nyé­ké­re, Kos­tom­laty fa­lu­ba és a kör­nye­zõ ki­sebb te­le­pü­lé­sek­re, ál­la­mi bir­to­kok­ra. Ja­nu­ár 7-én, a leg­na­gyobb té­li hi­deg­ben, a jó­szá­got a ro­ko­nok gond­ja­i­ra bíz­va, a leg­szük­sé­ge­sebb in­gó­sá­ga­ik­kal – ami­nek fél te­her­va­gon­ban el kel­lett fér­nie –, va­go­nok­ban ös­­sze­zsú­fol­va szál­lí­tot­ták el õket. Né­hány csa­lád er­re az út­ra sem tu­dott fel­ké­szül­ni, mert elõ­zõ­leg nem ka­pott ér­te­sí­tést, ha­nem csak az in­du­lás elõtt pár órá­val tud­ták meg, hogy ne­kik is men­ni­ük kell.

„Apu­kám kórházbo vót. Nagy­bá­tyánk, apu­ka testvíre gyüt­t, hogy Ma­ris­ka, men­­nyi kõ. Má fõpakó­tunk, õ se­gí­tett bepakóny­i, má itt men­tünk a gá­ton, szeg­íny apu meg meg­hal­lot­ta, hogy deportánok, gyütt kabát­bo, pizsamábo itt a gá­ton, beût a au­tó­ba, nos men­tünk. […]
Udvar­di ál­lo­má­son be­va­go­ní­roz­tak ben­nünköt, a I. H-ékkal együt­t. Ti­zen­két csa­lád vótunk ott, udvar­diak, per­beteiek, mar­tosi­ak. […]
A há­zunk még nem vót kísz, még ippen hogy csak át. Vót hét csa­lád míh, anya­disz­nó, ti­nó, fe­jõs­te­hén, mind itt­hon marat­t. Nagy­apá­ra, a gát­õr­re hagy­tuk. Írtesítíst se kap­tunk. Anyu­ka rít na­gyon, hogy nincs itt­hon a La­jos. Vót a mamánok ren­des bú­to­ra, há­ló­szo­ba­bú­to­ra, meg a kony­haszekrínt tut­tuk evin­ny­i. Ren­ge­teg fánk mind itt­hon marat­t. […]
A níme­teket öt­ki­lós cso­mag­ga vit­tík e, min­ket meg a he­lyük­be. Még ki se vót ta­ka­rít­va, se fû­tõ­test. Vót egy hos­­szú la­kás, és egy szo­ba-kony­hát kap­tunk, se spájz, se für­dõ­szo­ba. […]
Sen­ki nem fo­ga­dott. Kipakó­tak Bílinán a ba­tá­rok­ra, szómáskoc­sir­a, muralo­vak­ka ki­vit­tek a stát­ni­ba [’ál­la­mi bir­tok­ra’], sen­ki nem fo­ga­dott.”

„Bílináro vit­tek el min­ket, Cseh­or­szág­ba. Bevagonéroz­tak, két-há­rom csa­lád vót egy va­gon­ba, én ki­csi vótam, egy fû­tött ku­pé vót az öre­gek­nek meg a gye­re­kek­nek. Úgy fõz­tek, hogy a kály­hoc­sõ kint vót. Ék­te­len nagy tél vót. Éj­jel írtünk oda. […]
Vá­lo­gat­tak, mint a marhákot a vagonok­bú. Mi­lyen mun­ka­erõ. Ki vót nyit­va [a va­gon­aj­tó], az­tán gyüt­tek, níztík, mi­lyen ne­vû, hán csa­lád, hán mun­ka­erõ. Bor­zasz­tó hóesís vót[…]
A níme­teket ak­kor má a sajá­tyuk­bú ki­vit­ték. Nagy ömeletes ház vót, üres la­kás fû­tet­le­nül. Csak egy szo­bát at­tak. A má­sik szobábo níme­tek vótak, de azok is má csak egy bõrön­de, a töb­bi min­denüköt ott köl­löt han­ny­i. S azok olyan ked­ve­sek vótak, hogy hamate­át fõz­tek, ke­nye­ret at­tak, hogy csak együnk. Nem, hisz lát­tuk, hogy õne­kik sinc­s. De csak együnk. Hát ezek fo­gat­tak.”

Ös­­sze­sen nyolc csa­lá­dot szál­lí­tot­tak el a fa­lu­ból, nem a te­he­tõ­sek, ha­nem in­kább a sze­gé­nyek kö­zül:

„Vótak ben­ne jó­mó­dú­ak is, több­nyi­re szeg­íny, eccerû em­be­rek.”

„Ilyen nap­szá­mos em­be­re­ket de­por­tál­tak, akik Agya­go­son ke­res­ték a ke­nye­rü­ket. Agya­gos­ról, Gyótváról, Lán­dor­ról be­te­le­pül­tek, itt vet­tek ker­tet.”

Né­há­nyan ma­gán­gaz­dák­hoz Bílinára, töb­ben a kör­nyék ál­la­mi bir­to­ka­i­ra, ma­jor­sá­gok­ba ke­rül­tek. Cseh­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­suk ide­je alatt ki­je­lölt he­lyü­ket se­hol sem hagy­hat­ták el. Né­há­nyan azon­ban kö­zü­lük is ha­za­szök­tek, de csa­lá­dos­tul a szö­kést leg­töb­ben azért sem vál­lal­ták, mert az in­gó­sá­ga­ik ak­kor Cseh­or­szág­ban ma­rad­tak vol­na. A ren­de­let ér­vény­te­le­ní­té­se után – ami­kor a kom­mu­nis­ta párt 1948. feb­ru­á­ri ha­ta­lom­át­vé­te­le után a ma­gya­rok vis­­sza­kap­ták állam­pol­gárságukat31 – va­la­mennyi­en ha­za­tér­tek. Csak egy csa­lád ma­radt 1952-ig Cseh­or­szág­ban, ad­dig várt ar­ra, hogy a há­zuk­ba köz­ben be­köl­tö­zött szlo­vák csa­lád el­men­jen, és a sa­ját ott­ho­nuk­ba tér­hes­se­nek vis­­sza.

„Apám bog­nár vót, mer a lo­vat nem mer­te befogny­i, elõt­te itt­hon a szi­vat­­tyú­te­le­pen dógo­zot­t. Mu­to­gat­ta ott, hogy õ mit tud, hogy õ fú­ró-fa­ra­gó em­ber, íletibe nem fo­gott be lo­vat. Anyám meg ti­zen­öt te­he­net fejt, nos még ment ki a ra­port­ra egyenyi [‘cu­kor­ré­pát ka­pál­ni’], kukuricát ka­pá­nyi, mer csak nem vót ölíg a píz, vagy mi. Ter­hes vót, de eve­tét, biz­tos a munkátú. Hét­hó­na­pos ter­hes vót. […]
Ilon­ká­nak az any­ja is fejt. Cse­hekke nem dógoz­tak együt­t, csak a pán vrch­níve [’felü­gyelõ úr­ral’]. Aki a te­jet át­vet­te, az a né­ni na­gyon sze­re­tett ben­nünek­t. Meg vótak ott níme­tek is. […]
Emon­tunk min­dent a pán vrch­nínek, hogy mink nem vótunk há­bo­rús bû­nö­sök, mink csak szeg­íny em­be­rek vótunk, min­ket csak oda­bök­tek va­la­ki he­lyett. Sajnát ben­nünköt. Na­gyon jó em­ber vót, nem nízett le ben­nünköt. […]
Vót, aki ha­za­szö­kött, mar­tosi is, de mink azt nem akar­tuk meg­csinány­i, mert ak­kor min­de­nünk ottmaratt vóna, ak­kor csak a csu­pasz fa­lak­ba gyüt­tünk vóna ha­za. […]
Negy­ven­ki­lenc áp­ri­lis ki­len­ce­di­kén gyüt­tünk ha­za.”

„Egy [né­met] re­pü­lõs fõ­had­nagy vót ott, fi­a­tal há­za­sok vótak, an­­nyit dógoz­tak, mint a má­sik em­ber, de csak fél fi­ze­tést kap­tak. Te­jet is ott le­he­tett ven­ny­i, mer olyan nagy gaz­da­ság vót, ha egy li­ter te­jet at­tak, õné­kik csak fe­let. Szeg­íny idesanyám szo­kott né­kik an­­nyi krump­lit, to­jást, min­den­fél­it, se­gí­tet­te. Ezek­nek a há­zuk­ba lak­tunk […]
A házokot ki­ta­ka­rí­tot­ták, az ele­jét, ma­mám meséte, odavit­tík a mi­je­in­ket, és há­tul meg õne­kik [a né­me­tek­nek] at­tak ilyen kam­ra hely­i­síget. Szó­val eze­ket nem vet­tík sem­mi­be. Ma­ma mond­ta, hogy amit megspóró­tak, min­den­bû at­tak en­­nyi ne­kik, szeg­ínyek­nek. Min­den év­be ir­kát [a né­met as­­szony a ké­sõb­bi évek­ben], kûdött le­ve­let. Mink is ír­tunk neki […] Vótunk ott öt éve, Di­ni evitt ben­nünköt. […]
Mink ott hat­tunk min­denünköt, ak­kor még nem en­ged­tek ha­za, úgy szök­tünk meg. Bílinán nem at­tak je­gyet, emen­tünk a má­sik vá­ros­ba, ott vet­tünk je­gyet, úgy gyüt­tünk ha­za. Utá­na va­ló év­be má haz­a­enget­tík a töb­bi­e­ket is, aki akart. Hár­mon vótunk, idesapám, idesanyám meg én.”

Azok­nak, akik a vá­ros­ban, Bílinán ma­rad­tak s nagy­gaz­dák­hoz ke­rül­tek, a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint „na­gyon jó he­lyük vót, nem kor­lá­toz­ták a mozgá­sukot”. Fu­va­roz­tak, be­jár­tak a sör­gyár­ba. Töb­ben sor­suk­kal együt­térzõ, se­gí­tõ­kész csehekre is em­lé­kez­nek, akik­kel min­den­na­pi ügye­ik in­té­zé­se köz­ben kap­cso­lat­ba ke­rül­tek. Volt olyan cseh fi­a­tal­as­­szony, aki es­tén­ként a gaz­da­sá­guk­ban dol­go­zó ma­gyar csa­lád gye­re­ké­nek se­gí­tett lec­két ír­ni. Ar­ra is van két pél­da, hogy gyer­mek­te­len cseh há­zas­pár örök­be akar­ta fo­gad­ni a mar­tosi gye­re­ket, „ott akar­ták fog­nyi […], an­­nyi­ra meg­sze­ret­ték õt”.
Ne­he­zebb sor­suk volt a ma­jor­ság­ba ke­rül­tek­nek, mert ott em­lé­ke­ze­tük sze­rint nagy volt a fe­gye­lem, cse­léd­szám­ba vet­ték õket, és a még szin­te gyer­mek­szám­ba me­nõ fi­a­ta­lok­nak is na­gyon so­kat kel­lett dol­goz­ni­uk. Amint a gye­rek be­töl­töt­te a ti­zen­ne­gye­dik élet­év­ét, akár tan­év köz­ben ki­vet­ték az is­ko­lá­ból, és ne­héz fi­zi­kai mun­ká­ra fog­ták.
A gye­re­kek és a fi­a­ta­lok kön­­nyeb­ben al­kal­maz­kod­tak a kö­rül­mé­nyek­hez, jár­tak is­ko­lá­ba, bár a ta­nu­lás­ban és a cseh nyelv­tu­dás­ban õk sem ju­tot­tak túl mes­­szi­re. Né­me­lyik fi­a­tal, aki né­me­tek­kel dol­go­zott együt­t, vé­gül job­ban tu­dott né­me­tül, mint cse­hül. Azok­nak a gye­re­kek­nek, akik Cseh­or­szág­ban kezd­tek is­ko­lá­ba jár­ni, a de­por­tá­lá­sok vé­gé­vel, a ha­za­té­rés után újabb ne­héz­sé­get je­len­tett az ott­ho­ni vi­szo­nyok kö­zé va­ló be­il­lesz­ke­dés. A ma­gyar is­ko­lák mû­kö­dé­sét ezek­ben az évek­ben be­til­tot­ták az or­szág­ban, így ha­za­ke­rül­ve szlo­vá­kul kel­lett foly­tat­ni­uk a ta­nu­lást.

„Nem so­kat jár­tunk is­ko­lá­ba, mer hugyan le­he­tett vóna. Mink csak bámúhat­tunk ott, mit csináhot­tunk vóna. An­­nyit meg­tanú­tunk, hogy jedenkrát jeden [’e­gysz­er egy’]. Az­tán men­tünk dógozny­i. Vót ott min­den, ka­pá­nyi […] Anyu­kám ki­vett az­tán, monta a pán vrch­nínek, hogy Ilon­ka ma­ród. Meg­gyütt a menst­ru­á­ci­óm. Ti­zen­hat éves vótam. Nos ak­kor men­tem te­he­net õrizny­i. […]
Doc­skáznyi [’szé­nakötözõgép­pel dol­goz­ni’] is köl­löt­t. Má ak­kor ott az vót. […]
Køemýž, ez egy ki­sebb fa­lu vót, kocs­ma, min­den vót ben­ne. Mo­zi­ba is ejár­tunk a szom­szíd fa­lu­ba. […]
Cse­hekke nem igen vót ba­rát­ko­zás, mer nem tut­tunk beszíny­i, enevet­tük magunkot, nos an­­nyi, nem vót, hogy udvaró­tak vóna. Ilonkánok udvarót egy per­betei, de emarat­tak.”

A nagy ma­jor­sá­gi ud­va­rok­ban, a hos­­szú cse­léd­la­kás­ok­ban együtt la­kó de­por­tál­tak egy­más­sal osz­tot­ták meg min­den­na­pi gond­ja­i­kat, a mar­tosi­ak az ime­lyiekkel, nasz­va­di­akkal, per­beteiekkel, udvar­diakkal. Mun­ká­juk so­rán va­la­men­­nyi­en meg­ta­pasz­tal­ták – akár gaz­dá­hoz, akár ma­jor­ság­ba ke­rül­tek –, hogy a cseh me­zõ­gaz­da­ság és élet­szín­vo­nal egy­aránt jó­val ma­ga­sabb szin­ten volt an­nál, mint amit ad­dig Mar­to­son is­mer­tek. A ma­jor­ság­ba ke­rül­tek kö­zül né­há­nyan két szo­bás és víz­öb­lí­té­ses WC-vel el­lá­tott cse­léd­la­kás­ok­ban lak­tak. A gaz­da­ság­ban szal­ma­kö­tö­zõ, ré­pa­sze­dõ gé­pe­ken dol­goz­tak, olya­no­kon, ami­lye­ne­ket ad­dig hír­bõl sem is­mer­tek, eze­ket a mun­ka­fo­lya­ma­to­kat ott­hon még ké­zi erõ­vel vé­gez­ték.
Né­há­nyan ké­sõbb úgy em­lé­kez­tek vis­­sza a cseh­or­szá­gi évek­re, hogy a jobb mun­ka­le­he­tõ­sé­gek, mun­ka­kö­rül­mé­nyek és ke­re­se­ti vi­szo­nyok mi­att szí­ve­sen ott is ma­rad­tak vol­na. De vé­gül min­den­ki­nek volt in­do­ka, ami­ért még­is ha­za­tért.

„Apám azt mond­ta, ha nem lett vóna be­teg, nem gyütt vóna ha­za, a cse­hek is tet­szet­tek, meg a mun­ka is.”

A mar­tosi de­por­tál­tak kö­zül sen­ki nem ma­radt Cseh­or­szág­ban.

A ki­te­le­pí­té­sek

A ki­te­le­pí­té­sek az 1946 feb­ru­ár­já­ban alá­írt la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt kö­ve­tõ­en, 1947. áp­ri­li­sá­ban kez­dõd­tek el, és több­szö­ri meg­sza­kí­tás­sal 1949 nya­rá­ig tar­tot­tak. A pa­ri­tás el­ve alap­ján a cseh­szlo­vák kor­mány an­­nyi ma­gyart te­le­pít­he­tett vol­na át Ma­gyar­or­szág­ra, amen­­nyi szlo­vák ön­ként je­lent­ke­zett Ma­gyar­or­szá­gon a Cseh­szlo­vá­ki­á­ba va­ló át­te­le­pü­lés­re. Ezt az el­vet nem­csak sze­mé­lyi, ha­nem va­gyo­ni vo­nat­ko­zás­ban is be kel­lett vol­na tar­ta­ni, köz­tu­dott azon­ban, hogy egyik sem si­ke­rült, amint azt sem tar­tot­ta be a cseh­szlo­vák fél, hogy a ki­te­le­pí­ten­dõ ma­gya­rok ki­vá­lasz­tá­sá­nál fi­gye­lem­mel le­gyen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tár­sa­dal­mi ös­­sze­té­te­lé­re. Ahe­lyett, hogy min­den ré­teg­bõl ará­nyo­san je­löl­ték vol­na ki a ki­te­le­pí­ten­dõ csa­lá­do­kat, vé­gül az 5–20 kat. hold kö­zöt­ti kö­zép­bir­to­ko­so­kat je­löl­ték ki leg­na­gyobb szám­ban, de szép szám­mal vol­tak köz­tük 20 kat. hold fö­löt­ti gaz­dák is. Ugyan­ak­kor Ma­gyar­or­szág­ról el­sõ­sor­ban va­gyon­ta­la­nok, föld­nél­kü­li­ek vagy 1–5 kat. hold kö­zöt­ti tör­pe­bir­to­kos­ok je­lent­kez­tek át­te­le­pü­lés­re (Popély 2002, 110).
Mar­to­son ös­­sze­sen ki­lenc ki­te­le­pí­tett csa­lá­dot tar­ta­nak szá­mon. A Tol­na me­gyei Gyönkre vit­ték õket. Jobb mó­dú re­for­má­tus gaz­da­csa­lád volt va­la­men­­nyi, de egy ki­vé­te­lé­vel nem a leg­mó­do­sab­bak kö­zül va­lók. A húsz­egy­né­hány kat. hol­das bir­tok­kal ren­del­ke­zõ „esõ gaz­dák” – az em­lí­tett egyen kí­vül – ott­hon ma­rad­tak. A ki­te­le­pí­tet­tek Gyönkön az on­nan ki­te­le­pí­tett svá­bok há­za­it és föld­je­it kap­ták meg. Két ese­tet is szá­mon tart a fa­lu, ami­kor sváb lányt vett fe­le­sé­gül a ki­te­le­pí­tett mar­tosi le­gény, il­let­ve egy olyan sváb vet­te fe­le­sé­gül a mar­tosi lányt, akik­nek a há­zá­ba köl­töz­tet­ték õket.
Ma már csak egy mar­tosi csa­lád utó­dai él­nek Gyönkön, egy csa­lád idõ­köz­ben ki­halt a fa­lu­ban, egy a ké­sõb­bi évek­ben Paks­ra, egy Bu­da­pest­re, négy pe­dig a szü­lõ­fa­lu­já­hoz le­he­tõ leg­kö­ze­lebb­re, az or­szág­ha­tár mel­let­ti Szõnybe (há­rom), il­let­ve Ko­má­rom­ba (egy) köl­tö­zött. Gyönkön va­la­men­­nyi­en el­ad­ták a tel­kü­ket és bir­to­ka­i­kat (az egyik csa­lád pél­dá­ul azok­nak a svá­bok­nak, aki­ké ere­de­ti­leg volt).
A je­len­ség, hogy tud­ni­il­lik amint le­he­tõ­ség volt rá, az 1960-as évek ren­de­le­tei meg­en­ged­ték, a ki­te­le­pí­tet­tek el­ad­ták ott­ho­ni bir­to­ka­ik fe­jé­ben Ma­gyar­or­szág va­la­me­lyik szü­lõ­föld­jük­tõl tá­vo­li me­gyé­jé­ben ka­pott há­zu­kat, föld­je­i­ket, és fel­köl­töz­tek az észa­ki or­szág­ha­tár mel­lé, más Ko­má­rom kör­nyé­ki fa­luk ki­te­le­pí­tett­je­i­nél is meg­fi­gyel­he­tõ. Az 1960-as évek­ben Tol­ná­ból, Ba­ra­nyá­ból, sõt Fej­ér me­gyé­bõl is tö­me­ges volt a fel­köl­tö­zés az or­szág­ha­tár mel­let­ti te­le­pü­lé­sek­be, Ko­má­rom me­gyé­be. A het­ényiek a Fej­ér me­gyei Mór­ról, a szent­pé­teriek a Tol­na me­gyei Páriból és a Ba­ra­nya me­gyei Szu­lokról köl­töz­tek kö­ze­lebb szü­lõ­fa­lu­juk­hoz, Ko­má­rom­ba és Szõnybe. Ko­má­rom­ban eb­ben az év­ti­zed­ben egész ut­ca épült, ahol csu­pa egy­ko­ri szent­pé­teri vá­sá­rolt tel­ket és épí­tett há­zat ma­gá­nak. Az ut­cát ma is Kisszent­péternek ne­ve­zik a hely­be­li­ek.
A ki­te­le­pí­tet­tek új lak­hely­ükön szá­mon tar­tot­ták és se­gí­tet­ték egy­mást, az 1960–1970-es évek­ben, az ak­kor még ne­he­zebb köz­le­ke­dé­si vi­szo­nyok mel­lett hí­re­ket és cso­ma­go­kat vit­tek-hoz­tak egy­más­nak „ott­hon­ról”, a szü­lõ­fa­lu­ból, el­jár­tak a volt fa­lu­be­li­ek te­me­té­sé­re, ös­­sze­há­za­so­dá­sok is vol­tak köz­tük.
A szü­lõ­fa­lu és a ki­te­le­pí­tet­tek kap­cso­lat­tar­tá­sa a leg­ne­he­zebb évek­ben és má­ig sem sza­kadt meg, az el­sza­kí­tott csa­lád­tag­ok, a ro­kon­ság, szom­széd­ság sze­mé­lyes kap­cso­la­ta­in ala­pul. A leg­na­gyobb hor­de­re­jû­ek eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban a te­me­té­sek, ami­kor nem­csak a szû­kebb csa­lád vagy ro­kon­ság tag­jai ta­lál­koz­nak egy­más­sal, ha­nem a szom­széd­sá­gi, ba­rá­ti, is­ko­la­tár­si és egyéb vi­szo­nyok ré­vén szin­te a szü­lõ­fa­lu egy­ko­ri tel­jes kap­cso­lat­há­ló­ja fel­éled egy pil­la­nat­ra, a kö­zös em­lé­ke­zés ere­jé­ig. Az 1970–1980-as évek­ben egy-­e­gy el­hunyt ki­te­le­pí­tett te­me­té­sé­re nem rit­kán egész au­tó­busz­nyi­an utaz­tak a szü­lõ­fa­lu­ból – a föld­mû­vesszö­vet­ke­zet bér­be vett jár­mû­vén –, hogy le­ró­ják ke­gye­le­tü­ket, és hogy ta­lál­koz­za­nak az el­sza­kadt fa­lu­be­li­ek­kel.
De ko­ránt­sem min­den ki­te­le­pí­tett tud­ta fel­dol­goz­ni a fa­lu­já­ból va­ló ki­ûze­té­se tra­u­má­ját, s né­há­nyan ezt úgy él­ték/élik meg, hogy min­den kap­cso­la­tot meg­sza­kí­tot­tak szü­lõ­fa­lu­juk­kal. Mar­tos­ra sem járt/jár „ha­za” min­den ki­te­le­pí­tett. Va­la­ki egy­sze­rû­en azért nem, mert nem ma­radt a fa­lu­ban ro­kon­sá­ga, va­la­kit az ott­hon ma­radt ro­kon­ság idõ­köz­ben ki­szo­rí­tott az örök­ség­bõl, s ezért töb­bet nem kí­ván ve­lük ta­lál­koz­ni. Más vi­szont az em­lé­ke­zés fáj­dal­ma elõl me­ne­kül­ve nem akar­ja töb­bet lát­ni Mar­tost, megint más a meg­bán­tott­ság mi­att nem kí­ván­csi szü­lõ­fa­lu­já­ra. A fa­lu­be­li­ek min­den­kit, min­den ha­za­já­rót és tá­vol­ma­ra­dót min­den meg­bán­tó­dá­sá­val együtt szá­mon tar­ta­nak.

„J. B. csak egy­szer vót itt­hon, fe­le­sé­ge egy­szer se, fia itt van Ko­má­rom­ba, az több­ször átgyün, ne­kem ke­reszt­ko­mám, meg anyó­sát is átgyün láto­gat­ny­i.”

„Azé vót olyan na­gyon fá­jó aki­ket evit­tek, hogy má pont õk nem fér­tek e a fa­lu­ba! Mer hát hogy mi sze­rint válosz­tot­ták ki, ezt nem tud­ja sen­ki.”

„Fájt ne­ki, hogy jó gaz­da vót, s en­­nyi­re ki­nul­láz­ták.”

Az „ösküiek”

A la­kos­ság­cse­re-egyez­mény ér­tel­mé­ben amen­­nyi szlo­vák ön­ként je­lent­ke­zett Ma­gyar­or­szá­gon, an­­nyi ma­gyart te­le­pít­he­tett vol­na ki a cseh­szlo­vák kor­mány Szlo­vá­ki­á­ból. Az ön­ként je­lent­ke­zõk szá­ma azon­ban a szé­les kö­rû pro­pa­gan­da, a to­bor­zó ­ak­ci­ók el­le­né­re is las­san gyûlt, és ko­ránt­sem ér­te el azt a szá­mot, amit a cseh­szlo­vák fél re­mélt.
Az el­sõ idõ­szak­ban a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­ság több­sé­ge hal­la­ni sem akart az át­te­le­pü­lés­rõl, ezért a cseh­szlo­vák kor­mány – el­sõ­sor­ban az Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság ré­vén, amely 1946 ta­va­szán kezd­te meg mû­kö­dé­sét – szé­les­kö­rû pro­pa­gan­dá­ba fo­gott. Nem akar­tak el­köl­töz­ni az öre­gek, a va­gyo­no­sab­bak, a biz­tos eg­zisz­ten­ci­á­val ren­del­ke­zõk. In­kább haj­lot­tak rá a fi­a­ta­lab­bak, s aki­ket nem kö­tött a bir­tok, a föld (Tóth 1993, 161).
Mar­tos­ra hét bá­nyász­csa­lád ér­ke­zett Ma­gyar­or­szág­ról, a Veszp­rém me­gyei Öskürõl és Szápár­ról, s egy há­zas­pár Bu­da­pest­rõl. Ma Mar­to­son ös­­sze­fog­la­ló­an csak ösküieknek mond­ják õket, bár Öskürõl mind­ös­­sze két csa­lád érkezett.32 A mai vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint nagy­részt „szeg­ínyek” vol­tak, né­me­lyik csa­lád­nak „sem­mi­je se vót” – „»e­ment a kinc­s, ide­gyütt a ninc­s«, azt mond­ták ak­ko­ri­ban” –, de több­sé­gé­ben „jó­ra­va­lók” vol­tak. Az ösküiek evan­gé­li­ku­sok, a szápári­ak ka­to­li­ku­sok vol­tak, va­la­men­­nyi­en tud­tak ma­gya­rul, ta­lán csak egy-két idõs as­­szony nem, akik vi­szont Mar­to­son már a csa­lá­di élet ke­re­tei kö­zé be­zár­kóz­va él­ték nap­ja­i­kat, és rit­kán érint­kez­tek a mar­tosi­akkal.33

„Majd­nem mind sze­gény jött a ki­te­le­pí­tet­tek he­lyé­be.”

„Cse­re vót, fõ­det is an­­nyit kap­tak, amen­­nyi ott vót ne­kik, lo­vat is, vótak bir­kák is ne­kik.”
„A szom­szí­dunk­ba bá­nyász em­ber vót, P. bá­csi, iga­zi ren­des bá­nyász, ko­moly mun­kás­em­ber. Azt mongyák, úgy gyüt­tek, hogy há­rom lábo vót az asz­tanak, szeg­íny csa­lád vót, na­gyon szeg­íny, de amúgy ren­de­sek vótak.”

„Tejjesen tut­tak mag­yarú, szlo­vá­kú ta­lán nem is.”

„Csak a szár­mozá­suk szlo­vák, öreg­ap­juk ta­lán.”

A to­bor­zók, a Cseh­szlo­vák Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság tag­jai „buz­gó­sá­gá­nak” ered­mé­nye­kép­pen – akik a ne­ga­tív pro­pa­gan­dá­tól (Ma­gyar­or­szág há­bo­rú utá­ni sú­lyos gaz­da­sá­gi hely­ze­te), az ál­hí­rek ter­jesz­té­sé­tõl (aki nem je­lent­ke­zik ön­ként, ké­sõbb erõ­szak­kal lesz át­te­le­pít­ve 30 kg-os cso­mag­gal) sem ri­ad­tak vis­­sza – vé­gül olyan csa­lá­dok is át­te­le­pül­tek Ma­gyar­or­szág­ról, akik nem akar­tak, nem ön­ként men­tek, s az át­te­le­pü­lés sem tár­sa­dal­mi, sem anya­gi té­ren nem je­len­tett szá­muk­ra eg­zisz­ten­ci­á­lis emel­ke­dést.
Az egyik szápári bá­nyász ma is a fa­lu­ban élõ lá­nyá­nak vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint az õ csa­lád­juk sem ön­ként köl­tö­zött el Ma­gyar­or­szág­ról, ha­nem kénysz­erítet­ték ap­ját, több­ször be­idéz­ték õt Veszp­rém­be, szlo­vák ne­vé­re hi­vat­koz­va igye­kez­tek meg­fé­lem­lí­te­ni, és az­zal zsa­rol­ták, hogy ko­ráb­ban nem ma­gya­ro­sí­tot­ta a nevét.34 Mar­to­son sok­kal ros­­szabb kö­rül­mé­nyek kö­zé ke­rül­tek, mint ami­lye­nek közt Szápáron él­tek. Mar­tos nyo­mo­rú­sá­gos, sze­gény kis fa­lu­nak tûnt a szá­muk­ra – ahol ak­kor még vil­lany­vi­lá­gí­tás sem volt35 –, Szápáron há­zat, au­tót kap­tak a bá­nyá­tól.
A fa­lu csön­des be­le­nyug­vás­sal las­san be­fo­gad­ta a be­te­le­pü­lõ­ket, nyílt szí­ni konf­lik­tus­ra vagy el­len­sé­ges­ke­dés­re az el­sõ évek­bõl sem em­lé­ke­zik sen­ki, egyik fél sem, a be­te­le­pü­lõk kez­de­ti idõ­szak­ban fel­tû­nõ szo­kat­lan­sá­ga­ik­ról pe­dig ma egye­nest hu­mor­ral be­szél­nek az õs­la­ko­sok.

„Esõ évek­be nem olyan jó szemme néz­ték õket, de nem bán­tot­ta õket szóva se, se szom­széd, sen­ki.”

„Sem­mi baj nem volt ve­lük, úgy be­il­lesz­ked­tek.”

„Ne­künk is akik szem­be lak­tak, csak tisztölette le­het beszínyi rúluk.”

„Vol­tak jó­ra­va­lók köz­tük.”

„A níp kö­zött má olya­nok, mint a tõzs­gyök­eres mar­tosi­ak, an­nak ves­­szük õket.”

„[…] hogy olyan fil­me­ket ve­tí­tet­tek ne­kik, hogy [Cseh­szlo­vá­ki­á­ban] kalbászbú van a kerítís. J. G., az egy ki­csit bo­lond vót, B. bátyáékná a há­zuk­ba ment és nízte, hogy hun van­nak a kalbás­zok. Mert azt mu­to­gat­ták ne­kik, hogy a kéménbe lóg­nak a sunkák, kalbás­zok. Azt eneveztük B. J-nek [B-ék után, akik­nél a kol­bászt ke­res­te, B. lett a ra­gad­vány­ne­ve – K.A.]. […]
P. bá­csi is mond­ta, hogy né­künk ilye­ne­ket mu­to­gat­tak, hogy kalbászbú van a kerítís.36 Az­tán ez a E. N. bá­csi azt mond­ta ne­ki, hát nálo­tok nin­cse­nek ku­tyák? Hogy­ne vónánok. Hát nálo­tok nem ettík vóna meg [a kol­bászt]? Hát hogy ar­ra nem gondó­tak. Hát ez a E. N. olyan vic­ces em­ber vót.”

„K. bá­csi pes­ti stri­gó [’stri­ci’] vót, bog­nár vót ere­de­ti­leg ta­lán, de nem sze­re­tett dógozny­i. Eccer a jéerdébe [’ter­melõszövetkezet’] D. bá­csi vót a cso­port­ve­ze­tõ, ez meg meg­kér­dez­te tõ­le, hogy D. úr, ma­ga mit csi­nál? Sem­mit, ké­rem, sem­mit. Ak­kor én is magáhó ál­lok! Nem sze­re­tett dógózny­i.”

„K. bá­csit ekût­ték ve­tõ­gép­re vet­ny­i. Há­tul köl­lött ányi a tartá­lyná. Kér­dez­te a so­fõr, K. bá­csi, me­he­tünk? Me­het, me­het, me­het, azt mond­ja. Ment a gép, s be­ve­tet­ték a fõ­det, üre­sen. Nem vót a gép­be ben­ne mag. Az­tán mond­ják ne­ki, hogy K. bá­csi, hát eb­be nincs mag! Hát ne­kem mond­ják, ké­rem?! Én nem lát­tam, csak a má­lé­ját, ve­tõ­gé­pet csak a Te­réz kör­úton. Üre­sen be­já­rat­ták a fõ­det.”

Az át­te­le­pül­tek las­san „be­ol­vad­tak” a fa­lu­ba. Be­áll­tak a meg­ala­kult ter­me­lõ­szö­vet­ke­zet­be, egye­dül két csa­lád­fönn­tar­tó fér­fi nem, õk el­ment bá­nyá­ba dol­goz­ni Handlovára (Nyitrai járás).37 Gye­re­ke­ik a mar­tosi ma­gyar is­ko­lá­ba jár­tak,38 né­há­nyan kö­zü­lük to­vább­ta­nul­tak és érett­sé­gi vizs­gát tet­tek a ko­má­ro­mi vagy az ógyal­lai ma­gyar gim­ná­zi­um­ban, mar­tosi­akkal vagy a szom­szé­dos te­le­pü­lé­sek­rõl va­ló ma­gya­rok­kal há­za­sod­tak ös­­sze, a szom­szé­dos Ime­lyre, Nasz­vadra nõ­sül­tek, oda men­tek férj­hez, több­sé­gük (a nép­szám­lá­lás­ok al­kal­má­val is) ma­gyar­nak vall­ja ma­gát, né­há­nyuk a leg­ak­tí­vabb Cse­ma­dok-ta­gok kö­zé tar­to­zik a fa­lu­ban („olyan nagy ma­gyar ér­zel­mû let­t”). Két gyer­mek­te­le­nül ér­ke­zett há­zas­pár az­óta meg­halt Mar­to­son, így ma egye­dül ezek­nek nin­cse­nek le­szár­ma­zot­tai a fa­lu­ban.
A Ma­gyar­or­szág­ról be­te­le­pü­lõk Mar­tos et­ni­kai ké­pét nem vál­toz­tat­ták meg, rész­ben azért, mert ke­ve­sen vol­tak, rész­ben mert ad­dig is ma­gyar­nak val­lot­ták ma­gu­kat. A fa­lu tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­sé­gén sem mó­do­sí­tot­tak lé­nye­ge­sen, bár nem vol­tak föld­mû­ve­sek, mint a mar­tosi­ak, ha­nem bá­nyá­szok vagy ipa­ro­sok, de al­kal­maz­kod­tak a kö­vet­ke­zõ évek­ben Mar­to­son is meg­vál­to­zó élet­vi­szo­nyok­hoz, mun­kát vál­lal­tak a meg­ala­ku­ló ter­me­lõ­szö­vet­ke­zet­ben, aho­va a mar­tosi föld­mû­ve­sek, ki­sebb és na­gyobb bir­to­kú gaz­dák és föld­nél­kü­li­ek is las­san mind be­lép­tek. Egy-két kí­vül ma­ra­dó és bá­nyá­ban vagy más ipar­te­le­pen mun­kát vál­la­ló a mar­tosi gaz­dák kö­zött épp­úgy akadt, mint az ere­de­ti fog­lal­ko­zá­sa mel­lett ki­tar­tó szápári bá­nyá­szok kö­zött. Nem so­kat mó­do­sí­tot­tak a rész­ben evan­gé­li­kus, rész­ben ka­to­li­kus be­te­le­pü­lõk Mar­tos fe­le­ke­ze­ti vi­szo­nya­in sem, hi­szen a re­for­má­tus õs­la­kos­ság mel­lett ad­dig is volt a fa­lu­ban egy kis szá­mú ka­to­li­kus­ság, amely­nek fõ­leg a pusz­ták­ról va­ló be­köl­tö­zé­sek ré­vén a 20. szá­zad ele­jé­tõl fog­va fo­ko­za­to­san nö­vek­võ ará­nyán a né­hány szápári lé­nye­ge­sen nem javí­tot­t.39
A mar­tosi kép azon­ban nem ál­ta­lá­no­sít­ha­tó. A kör­nye­zõ te­le­pü­lé­se­ken, Szent­péteren, Per­betén, Nasz­vadon, Ógyal­lán, Bagotán és Besenyõn40 az át­te­le­pült szlo­vá­kok kö­zött gyûj­tõ Mag­da­lé­na Paríková meg­fi­gye­lé­sei sze­rint e ma­gyar több­sé­gû köz­sé­gek de­mog­rá­fi­ai szer­ke­ze­te 1946 után mi­nõ­sé­gi­leg meg­vál­to­zott, „a la­kos­ság hir­te­len for­du­lat­tal ve­gyes et­ni­ku­mú­vá vált, ugyan­ak­kor meg­fo­gyat­ko­zott a ma­gyar et­ni­kum­hoz tar­to­zók lét­szá­ma”, és meg­vál­to­zott a tár­sa­da­lom szer­ke­ze­te, val­lá­si ös­­sze­té­te­le (Paríková 1994, 168). Mag­da­lé­na Paríková dol­go­za­tá­ban nem tér ki ar­ra, hogy az ál­ta­la vizs­gált te­le­pü­lé­sek egy ré­sze tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­ség és fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ból 1946-ot meg­elõ­zõ­en is ke­vés­bé volt ho­mo­gén. Vi­szont nagy ha­tá­rú és jó ter­mõ­föl­dû fa­luk lé­vén, ezek mind­egyi­ké­ben a mar­tosinál ará­nya­i­ban is na­gyobb mé­re­tû volt a ki-, il­let­ve be­te­le­pí­tés, ami va­ló­ban má­ig ha­tó­an át­raj­zol­ta e fa­luk de­mog­rá­fi­ai képét.41 Paríková sze­rint az ál­ta­la vizs­gált kör­zet­ben a be­te­le­pült, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben szin­tén két­nyel­vû szlo­vák­ság és a he­lyi­ek kap­cso­lat­tar­tá­sá­ban ér­zel­mi fe­szült­sé­gek for­rá­sa lett, hogy a re­pat­ri­ált szlo­vá­kok a ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok há­za­it és föld­je­it kap­ták meg, ami azon­ban, hang­sú­lyoz­za, nem et­ni­kai jel­le­gû fe­szült­ség­for­rás volt, vi­szont több mint negy­ven év után is érez­he­tõ a ha­tá­sa. A szlo­vá­kok be­il­lesz­ke­dé­sét ne­he­zí­tet­te to­váb­bá sze­rin­te az is, hogy Szlo­vá­ki­á­ban új­ra ki­sebb­ség­be ke­rül­tek, s hogy gyak­ran na­gyobb me­zõ­gaz­da­sá­gi te­rü­le­tet kap­tak, mint amen­­nyit ko­ráb­ban, Ma­gyar­or­szá­gon mû­vel­tek. Az idõ­sek­nek nyel­vi ne­héz­sé­ge­ik vol­tak, nem tud­tak, csak az át­te­le­pü­lés után ta­nul­tak meg ma­gya­rul, mi­u­tán e ma­gyar fa­luk­ban a köl­csö­nös nyel­vi érint­ke­zés­ben a ma­gyar nyel­vet hasz­nál­ták (Paríková 1994, 168).
A mar­tosi­ak­nak a be­te­le­pü­lõk­höz va­ló et­tõl el­té­rõ vi­szo­nyu­lá­sá­ra jel­lem­zõ pél­da a test­vér­fa­lu vá­lasz­tá­sá­nak tör­té­ne­te. A szo­ci­a­liz­mus évei alat­t, ami­kor ba­rát­ko­zás, kapoc­so­latépítés cél­já­ból szo­kás volt a szom­szé­dos orzá­gok va­la­me­lyik­ében egy, a cél­nak meg­fe­le­lõ te­le­pü­lés­sel a kap­cso­la­tot fel­ven­ni, Mar­tos vá­lasz­tá­sa ép­pen Ösküre eset­t. Az át­te­le­pí­tet­tek szü­lõ­fa­lu­já­val va­ló ba­rát­ko­zás a vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint 1968-ban (vagy 1966-ban), egy szín­da­rab be­ta­nu­lá­sá­val kez­dõ­dött, amel­­lyel a mar­tosi­ak va­la­hol Ma­gyar­or­szá­gon is sze­ret­tek vol­na föl­lép­ni, hogy a szín­ját­szás ré­vén ba­rá­ti kap­cso­la­to­kat te­remt­hes­se­nek, s utaz­has­sa­nak, ki­rán­dul­has­sa­nak. A ta­ní­tó egy Öskürõl szár­ma­zó fi­a­tal­em­ber se­gít­sé­gé­vel kezd­tek hoz­zá az út meg­szer­ve­zé­sé­hez, aki­nek Öskün élt a test­vé­re, s ké­zen­fek­võ meg­ol­dás­ként kí­nál­ko­zott, hogy test­vé­re le­gyen a ma­gyar­or­szá­gi fõ­szer­ve­zõ, Öskü pe­dig a hely, aho­va ven­dég­sze­rep­lés­re el­utaz­nak. Az el­sõ ta­lál­ko­zó olyan jól si­ke­rült („vár­tak ben­nün­ket a fa­lu­ban a nípek […] háza­kho eszál­lásó­tak”), hogy a kap­cso­lat az­óta is él, a két fa­lu ve­ze­tõi éven­te több al­ka­lom­mal meg­lá­to­gat­ják egy­mást, a mar­tosi pol­gár­mes­ter a fa­lu nagy ren­dez­vé­nye­i­re, így a fa­lu­na­pok­ra és a Pün­kös­di Fesz­ti­vál­ra „hi­va­ta­lo­san” is meg­hív­ja az ösküi kép­vi­se­lõ­ket, s ven­dé­gül lát­ják õket, ba­rá­ti fut­ball­mér­kõ­zé­se­ket tar­ta­nak, az ének­lõ­cso­port, a ci­te­ra­ze­ne­kar, a szín­ját­szók is köl­csö­nö­sen ven­dég­sze­re­pel­nek egy­más­nál stb. A kap­cso­la­tot 1997-ben egy, a két pol­gár­mes­ter alá­írá­sá­val hi­te­le­sí­tett „együtt­mû­kö­dé­si meg­ál­la­po­dás­sal” is meg­erõ­sí­tet­ték.
A mar­tosi­ak sze­rint az ösküi em­be­rek ma nem tud­nak szlo­vá­kul („an­­nyit se, mint mi”), hi­szen még az ének­lõ­cso­port­juk re­per­to­ár­ján sze­re­pe­lõ szlo­vák nép­da­lo­kat is ve­lük for­dít­tat­ják le ma­gyar­ra, csak a te­me­tõ ré­gi sír­em­lé­ke­i­nek szlo­vák nyel­vû fel­ira­tai és a szlo­vák ha­tár­ne­vek ta­nús­kod­nak ar­ról, hogy a fa­lu né­pes­sé­ge va­la­mi­kor szlo­vák volt.
Egy kö­vet­ke­zõ pél­da a mar­tosi­ak­nak a negy­ve­nes évek ki- és be­te­le­pí­té­se­i­hez va­ló más­fé­le vi­szo­nyu­lá­sá­ra a ki­te­le­pí­té­sek 50. év­for­du­ló­já­nak meg­ün­nep­lé­se, az ün­nep­lés mód­ja a fa­lu­ban. Az 1990-es évek má­so­dik fe­lé­ben sok köz­ség­ben, kü­lö­nö­sen a leg­in­kább érin­tett nagy mátyus­föl­di te­le­pü­lé­se­ken, a galán­tai és a ko­má­ro­mi já­rás­ban az év­for­du­ló al­kal­má­ból meg­em­lé­ke­zõ ün­nep­sé­ge­ket tar­tot­tak, ün­ne­pi mû­so­rok­kal, szo­bor- és em­lék­táb­la-ava­tá­sok­kal egy­be­köt­ve, s er­re a nap­ra ha­za­hív­ták a ki­te­le­pí­tet­te­ket, min­den­kit, aki még élt kö­zü­lük, s a gyer­me­ke­i­ket, utó­da­i­kat. A fa­luk hó­na­po­kon ke­resz­tül ké­szü­lõd­tek az ün­nep­ség­re, rég el­sza­kadt szá­lak után nyo­moz­tak Ma­gyar­or­szá­gon, igye­kez­tek le­he­tõ­leg tel­jes lis­tát ös­­sze­ál­lí­ta­ni az egy­ko­ri ki­te­le­pí­tet­tek­rõl, hogy vé­let­le­nül se ma­rad­jon ki sen­ki a meg­hí­vot­tak kö­zül.
E nagy, kol­lek­tív meg­em­lé­ke­zé­si hul­lám­ba Mar­tos is be­kap­cso­ló­dott, ám a mar­tosi ren­dez­vény fe­le­más­ra si­ke­re­dett. 1997. de­cem­be­ré­ben fa­lu­cí­mert avat­tak, s a fa­lu ve­ze­tõ­sé­ge úgy ha­tá­ro­zott, hogy er­re az ün­ne­pi al­ka­lom­ra hív­ják ha­za a ki­te­le­pí­tet­te­ket. Ugyan­ak­kor azon­ban meg­hív­ták az ün­nep­ség­re az ösküieket, az át­te­le­pí­tet­tek fa­lu­já­nak kép­vi­se­lõ­it is, akik­kel rá­adá­sul ek­kor kö­töt­ték meg a két fa­lu ba­rát­ko­zá­sá­ról szó­ló együtt­mû­kö­dé­si meg­ál­la­po­dást. Az ün­ne­pi mû­sor után a köz­ség­há­zá­ra, az ün­ne­pi asz­tal­hoz meg­in­vi­tált ma­gyar­or­szá­gi ven­dé­gek kö­zül va­la­mi­lyen fi­gyel­met­len­ség foly­tán vé­gül ép­pen a gyönkiek ma­rad­tak ki, csak az ösküiek vet­tek raj­ta részt.

„A ren­de­zõk va­la­mit nem jól csi­nál­tak, mert az ösküiek vol­tak töb­ben, s mind csak azok­kal fog­lal­koz­tak. Gyönkrõl el­jöt­tek Gy-ék meg Pest mel­lõl is jöt­tek, s még csak be se hív­ták, le se ül­tet­ték õket, el­fe­led­kez­tek ró­luk.”

Ös­­szeg­zés

Az 1945–1948 közötti évek mar­tosi tör­té­né­se­i­nek szám­ba­vé­te­le meg­en­ge­di azt a fel­té­te­le­zést, hogy a fa­lu­be­li­ek szá­má­ra eb­ben az idõ­ben min­de­nek­elõtt még a he­lyi kö­zös­ség­hez va­ló tar­to­zás, az ab­ban va­ló tár­sa­dal­mi lét, a „mar­tosi” iden­ti­tás és minden­nek az alap­ja, a pa­raszt­bir­tok je­len­tett leg­fõbb ér­té­ket – amely utób­bit Hanák Pé­ter el­sõ vi­lág­há­bo­rús né­pi le­ve­le­ket ele­mez­ve a pa­raszt­ság­ra és a 20. szá­zad el­sõ év­ti­ze­de­i­re vo­nat­ko­zó­an ál­ta­lá­no­san ér­vé­nyes­nek mond Ma­gyar­or­szá­gon (Hanák 1973, 84). Mar­to­son a szá­zad de­re­kán is a „fõd” meg­tar­tá­sa volt a leg­fõbb cél, vá­lasz­tá­si le­he­tõ­ség elõtt áll­va, sors­for­dí­tó hely­zet­ben ez ha­tá­roz­ta meg a dön­té­se­ket. A pa­raszt­bir­tok szem­pont­jai fe­lül­múl­tak min­den más, a pa­rasz­ti élet­vi­tel­tõl tá­vol esõ ka­te­gó­ri­át, mint a ha­za, a nem­zet­hez va­ló tar­to­zás, a nem­ze­ti ke­re­tek közt va­ló tár­sa­dal­mi lét vagy akár az ál­lam­pol­gá­ri ön­tu­dat. A föld­bir­tok ugyan­ak­kor nem csu­pán a „ter­mé­sze­tes rend” (Hanák 1973, 84) fönn­tar­tá­sá­nak kér­dé­se­ként je­lent meg a mar­tosi tu­dat­ban, és nem csak a túl­élés­sel volt egyen­lõ, ha­nem a (he­lyi) kö­zös­ség­ben el­fog­lalt he­lyet, sze­re­pet, tár­sa­dal­mi ran­got és presz­tízst is meg­je­le­ní­tet­te. A nyel­vi, nem­ze­ti vagy ál­lam­pol­gá­ri ho­va­tar­to­zás meg­val­lá­sa/vál­la­lá­sa emel­lett má­sod­la­gos­nak szá­mí­tott, kü­lö­nö­sen a fa­lu kö­zös­sé­gén kí­vü­li ha­tal­mak vi­szony­la­tá­ban. Az utób­bi­ak tör­vé­nyei sem­mi­re sem kö­te­lez­ték a mar­tosi em­bert, meg­sze­gé­sük er­köl­cse­it nem érin­tet­ték.
A mar­tosi em­ber­nek a cseh­szlo­vák ál­lam­ha­ta­lom tör­vé­nye­it el­uta­sí­tó ma­ga­tar­tá­sát – az „ön­tör­vé­nyû” pa­rasz­ti lét örök­lött rend­jé­hez va­ló ra­gasz­ko­dá­sa mel­lett – erõ­sí­tet­te a nyel­vi ide­gen­ség (a szlo­vák nyelv, ame­lyet nem ér­tett és nem be­szélt), az ál­lam­ha­ta­lom két­sze­re­sen is ide­gen (nyel­vi és po­li­ti­kai), va­la­mint rákénysz­erített vol­ta, és 1945-tõl az új­bó­li, im­már ál­lam­pol­gá­ri mi­nõ­sé­gé­ben va­ló jog­fosz­tott ál­la­po­ta. A ha­ta­lom el­vá­rá­sa­i­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dás­ról ilyen vi­szo­nyok kö­zött kény­sze­rû­ség­bõl sem le­he­tett szó, csu­pán an­nak lát­sza­tá­ról – a túl­élés ér­de­ké­ben. Ki­vé­telt e ma­ga­tar­tás alól Mar­to­son csak né­hány sze­mély/csa­lád je­len­tett, aki­ket a sa­ját bir­tok szem­pont­jai nem be­fo­lyá­sol­tak, és kö­zös­sé­gi kö­tõ­dé­sük a fa­lu rend­jé­hez, a pa­rasz­ti er­kölcs nor­má­i­hoz nem volt erõs.
Az ál­lam­ha­ta­lom­mal és he­lyi kép­vi­se­lõ­i­vel va­ló szem­ben­ál­lás azon­ban nem öl­tött kol­lek­tív cse­lek­vé­si for­mát, ha­nem a csa­lá­di stra­té­gi­ák szint­jén je­lent meg a fa­lu­ban. Ered­mé­nye­seb­ben vé­de­kez­tek – mert ha­té­ko­nyabb esz­kö­zök­kel (tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi tõ­ké­vel) ren­del­kez­tek – a te­he­tõ­sebb csa­lá­dok, oly­kor – bár nem tu­da­to­san – a sze­gé­nyeb­bek ká­rá­ra, akik­nek az esz­kö­zei ke­vés­bé vol­tak ha­té­ko­nyak, és nem is vol­tak min­dig ele­gen­dõ­ek az egész csa­lád, ha­nem csak egy-­e­gy tag­ja meg­vé­dé­sé­re.
A más et­ni­ku­mok­hoz va­ló vi­szo­nyu­lás ki­ala­kí­tá­sá­ban el­sõ­sor­ban a sors­kö­zös­ség ér­zé­se s en­nek a min­den­nap­ok­ban va­ló meg­ta­pasz­ta­lá­sa, az eb­bõl ere­dõ együtt­ér­zés és szo­li­da­ri­tás ér­zé­se ját­szott sze­re­pet, a nyel­vi, nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zás kér­dé­se ke­vés­bé.
Az át­te­le­pül­tek be­fo­ga­dá­sá­nak és be­ol­va­dá­sá­nak fo­lya­ma­tát Mar­to­son meg­könnyí­tet­te a be­te­le­pü­lõk vi­szony­lag kis szá­ma, amely ará­nya­i­val nem ha­tott nyo­masz­tó­an a he­lyi kö­zös­ség­re. To­váb­bá az is, hogy nem járt nyel­vi gon­dok­kal, az ösküiek ugyan­olyan jól be­szél­tek ma­gya­rul, mint a mar­tosi­ak.
Se­gít­het­te a be­fo­ga­dást vé­gül, hogy a más et­ni­ku­mok­kal va­ló kap­cso­lat­tar­tás­ban ezt meg­elõ­zõ­en is volt a fa­lu­nak kol­lek­tív ta­pasz­ta­la­ta. A zsi­dók alig pár év­vel ko­ráb­ban a Ma­gyar­or­szág­ról át­te­le­pül­te­ké­hez ha­son­ló szá­mú kö­zös­sé­get al­kot­tak Mar­to­son. A ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­se ide­jén még élén­ken élt az em­lé­ke­zet­ben há­rom év­vel az­elõt­ti el­hur­co­lá­suk, ami ak­kor ugyan­csak meg­ren­dí­tet­te a mar­tosi­akat („mi­kor a zsi­dó­kat föl­pa­kol­ták a ko­csi­ra, sírt az egész falu”).42
Meg­em­lít­he­tõ itt vé­gül a ki­ván­dor­lás is, amely­nek so­rán a szá­zad el­sõ há­rom év­ti­zed­ében vagy egy tu­cat­nyi mar­tosi ke­rült el Ame­ri­ká­ba, il­let­ve Nyu­gat-Eu­ró­pa va­la­me­lyik or­szá­gá­ba, Fran­cia­or­szág­ba, Hol­lan­di­á­ba. E vi­lá­got lá­tott mar­tosi­ak­nak mint­egy fe­le az 1930-as évek vé­gé­ig vis­­sza­tért fa­lu­já­ba, s meg­élt él­mé­nye­i­vel, ta­pasz­ta­la­ta­i­val, eset­leg vi­sel­ke­dé­se meg­vál­to­zott vo­ná­sa­i­val szin­tén a he­lyi kö­zös­ség más­ság irán­ti to­le­ran­ci­á­ját erõ­sít­het­te.
A mar­tosi pél­da az át­te­le­pül­tek be­fo­ga­dá­sá­ra va­ló­szí­nû­leg nem te­kint­he­tõ ti­pi­kus­nak, bár át­fo­gó ku­ta­tá­sok a té­má­ban ed­dig nem foly­tak. A pub­li­cisz­ti­kai iro­da­lom alap­ján azon­ban in­kább az fel­té­te­lez­he­tõ, hogy a mar­to­si­val for­dí­tott gya­kor­lat volt az ál­ta­lá­nos, hogy tud­ni­il­lik a hely­be­li­ek el­zár­kóz­tak az át­te­le­pül­tek elõl, meg­bé­lye­gez­ték és le­néz­ték õket, il­let­ve az át­te­le­pül­tek nem volt nyi­tot­tak a he­lyi­ek irán­t, szlo­vák ön­tu­da­tuk az évek so­rán egy­re erõ­sebb lett.
Az (ál­lam)hat­alom, az azt meg­tes­te­sí­tõ ha­tó­sá­gok és a mar­tosi em­be­rek vi­szo­nyá­ról ezek­ben az évek­ben ös­­sze­gez­ve el­mond­ha­tó, hogy az elõb­bi bár in­ten­zí­ven, sõt ag­res­­szí­van be­avat­ko­zott a csa­lá­dok min­den­na­pi éle­té­ben, hogy nyel­vü­ket és kul­tú­rá­ju­kat, kö­zös­sé­gi ön­tu­da­tu­kat meg­vál­toz­tas­sa, az erõ­fe­szí­tés nem járt ered­mén­­nyel. Bár a fa­lu sem­mi­lyen kül­sõ el­len­ál­lást nem ta­nú­sí­tott, még­sem volt pasz­­szív, „a biz­ton­ság hi­á­nyá­tól meg­bé­nult tár­sa­da­lom”, tag­jai bi­zo­nyos vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok­nak a bir­to­ká­ban ke­res­ték az al­kal­maz­ko­dás leg­meg­fe­le­lõbb mód­ja­it, il­let­ve al­kal­maz­tak az ér­ték­rend­jük­höz kap­cso­ló­dó, bár kény­sze­rû­sé­gek ál­tal be­ha­tá­rolt csa­lá­di stra­té­gi­á­kat a túl­élés, a csa­lá­dok meg­ma­ra­dá­sa ér­de­ké­ben.
A ha­ta­lom el­vá­rá­sa­i­val oly­an­­nyi­ra nem azo­no­sul­tak, hogy a for­má­li­san fel­vett kül­sõ je­gye­ket az el­sõ adó­dó al­ka­lom­mal le­vet­kõz­ték ma­guk­ról, s ahe­lyett, hogy a ha­ta­lom cél­ja­i­nak meg­fe­le­lõ­en a csa­lá­dok el­szlo­vá­ko­sod­tak vol­na, a Ma­gyar­or­szág­ról át­te­le­pül­tek as­­szi­mi­lá­lód­tak a fa­lu­hoz.

Meg­jegy­zés: * Bago­ta 1971 óta köz­igaz­ga­tá­si­lag Ógyal­lához tar­to­zik.
For­rás: A Fel­vi­dék te­le­pü­lé­se­i­nek nemzetiségi… 1995; Sèí­tanie oby­vatelov, domov a bytov 2001.

For­rá­sok

A mar­tosi gaz­da-kö­zön­ség jegy­zõ­köny­ve 1936–43. Köz­sé­gi Hi­va­tal, Mar­tos
Mar­tos köz­ség képvis[…] köz­gyû­lé­si jegy­zõ­köny­ve 1919–1924. KJL MJ.
Mar­toš. Usne­se­nie obec­ného zast­up [Mar­tos. A köz­ség képvis. ha­tá­ro­za­tai] 1931–1937. KJLev. MJ
Mar­tovce köz­ség kró­ni­ká­ja 1959–1995. 1–3. kö­tet. Kró­ni­kás: Zsit­tnyan Ist­ván. Köz­sé­gi Hi­va­tal, Mar­tos.
Reslo­vak­iza­èná komisia [Reszlovakizációs Bi­zott­ság]. SNA [Szlo­vák Nemzeti Levéltár], Brati­slava, 1947, 2 do­boz; 1948, 9 do­boz.
Sloven­ská li­ga [Szlo­vák li­ga] 1946–1949. Reslo­vak­izá­cia [Reszlovakizáció]. SNA [Szlo­vák Nemzeti Levéltár], Bratisla­va.
Zápis­ni­ca o zasad­nu­ti­ach obec­ného zas­tupite¾st­va [A köz­ség kép­vi­se­lõ­tes­tü­le­te ülé­se­i­nek jegy­zõ­köny­ve] 1924–1927. [KJL MJ].

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A Fel­vi­dék te­le­pü­lé­se­i­nek nem­ze­ti­sé­gi (anya­nyel­vi) meg­osz­lá­sa (1880–1941) 1995. Bu­da­pest, KSH.
Dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok köz­sé­ge­i­nek nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le 1961. Ki­vo­nat a Cse­ma­dok szá­má­ra. Kéz­irat.
Er­dei Fe­renc 1938. Pa­rasz­tok. Bu­da­pest.
Er­dei Fe­renc 1941. A ma­gyar pa­raszt­tár­sa­da­lom. Bu­da­pest, Frank­lin.
Fél Edit 1944. A nagy­csa­lád és jog­szo­ká­sai a Ko­má­rom me­gyei Mar­to­son. Bu­da­pest, SZMKE Kis­al­föld Ku­ta­tó In­té­zet. /Kisalföldi Köz­le­mé­nyek, I./
Fé­nyes Elek 1851. Ma­gyar­or­szág geo­graphi­ai szó­tá­ra. I–IV. köt. Pest.
Gyur­gyík Lász­ló 1994. Ma­gyar mér­leg. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság a nép­szám­lá­lá­si és a nép­moz­gal­mi ada­tok tük­ré­ben. Po­zsony, Kalligram.
Hanák Pé­ter 1973. Né­pi le­ve­lek az el­sõ vi­lág­há­bo­rú­ból. Va­ló­ság, 1973. 3. sz. 62–87. p.
Ila Bálint–Kovacsics Jó­zsef 1964. Veszp­rém me­gye hely­tör­té­ne­ti le­xi­ko­na. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Jan­ics Kál­mán 1979. A hon­ta­lan­ság évei. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után 1945–1948. Bern, Eu­ró­pai Pro­tes­táns Ma­gyar Sza­bad­­egye­­tem.
Kósa Lász­ló 1991. Pa­rasz­ti pol­gá­ro­su­lás és a né­pi kul­tú­ra tá­ji meg­osz­lá­sa Ma­gyar­or­szá­gon (1880–1920). Deb­re­cen.
Mácza Mi­hály 2004. Az im­pé­ri­um­vál­tás és kö­vet­kez­mé­nyei Ko­má­rom­ban (1919–1938). Li­mes, 2004. 3. sz. 113–126. p.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán 1992. Ha­za­hú­zott a szülõföld… Vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek, do­ku­men­tu­mok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság Cseh­or­szág­ba de­por­tá­lá­sá­ról, 1945–1953. Bu­da­pest, Püs­ki.
Pariková, Mag­da­lé­na 1994. Re­pat­ri­ált szlo­vá­kok iden­ti­tás­ke­re­sé­se. In: Kis­bán Esz­ter (sz­erk.): Pa­raszt­kul­tú­ra, po­pu­lá­ris kul­tú­ra és a köz­pon­ti irá­nyí­tás. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Nép­raj­zi Ku­ta­tó­in­té­zet, 167–172. p.
Popé­ly Ár­pád 2002. A nem­ze­ti ter­jesz­ke­dés szol­gá­la­tá­ban. A fel­vi­dé­ki ma­gyar nyelv­te­rü­let et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ének át­ala­ku­lá­sa 1944–1949. Dok­to­ri dis­­szer­tá­ció.
Rácz Kál­mán 2003. Esz­ter­go­mi ér­sek­ség kont­ra cseh­szlo­vák ál­lam – egy­há­zi bir­tok­pe­rek a há­gai bí­ró­ság elõt­t. Fó­rum Tár­sada­lom­tu­dományi Szem­le, 2003. 3–4. sz. 35–51. p.; 67–95. p.
Sèí­tanie oby­vate¾ov, domov a bytov 2001. 1. zv., Bratislava, Štati­stický úrad Slovenskej repub­liky.
Szar­ka Lász­ló 1991. A ki­szol­gál­ta­tott­ság. A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság jog­fosz­tá­sa 1944–1948 kö­zött. Új For­rás, 1991. 11. sz. 24–30. p.
Szil­ágyi Mik­lós 2000. Tör­vé­nyek, szo­kás­jog, jog­szo­kás. In Paládi-Kovács At­ti­la (fõsz­erk.): Ma­gyar Nép­rajz. Tár­sa­da­lom. 8. kötet. Bu­da­pest, Aka­dé­mia Ki­adó, 693–760. p.
Tóth Ág­nes 1993. Te­le­pí­té­sek Ma­gyar­or­szá­gon 1945–1948 kö­zött. A né­me­tek ki­te­le­pí­té­se, a bel­sõ nép­moz­gá­sok és a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re ös­­sze­füg­gé­sei. Kecs­ke­mét, Bács-Kis­kun Me­gyei Ön­kor­mány­zat Lev­éltára.
Ujváry Zol­tán 1991. Szü­lõ­föld­ön hon­ta­la­nul. Ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa Cseh­or­szág­ba. Deb­re­cen, Pire­mon.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1993. A res­zlo­vak­izá­ció. Po­zsony, Kalligram.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1996. A de­por­tá­lá­sok. Po­zsony, Kalligram.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1999. A bel­sõ te­le­pí­té­sek és a la­kos­ság­cse­re. Po­zsony, Kalligram.

Gecse Annabella: A szorgalmas falutól a virtuális Baracáig

1. Be­ve­ze­tés

Ta­nul­má­nyom cél­ja egy fa­lu mint kö­zös­ség éle­té­nek – több szem­pont­ból is erő­sen kor­lá­tok kö­zé szo­rí­tott –, idő­ben mint­egy száz évet át­fo­gó jel­lem­zé­se. Az el­ső, rö­vid sza­kasz a fa­lu tár­sa­dal­má­nak alap­ve­tő jel­lem­ző­it te­kin­ti át (rend­kí­vül nagy vo­na­lak­ban) a 20. szá­zad el­ső har­ma­dá­ban. Ezt a ke­vés konk­rét, mér­he­tő ered­ményt fel­so­ra­koz­ta­tó be­ve­ze­tőt azért tar­tom még­is szük­sé­ges­nek, mert an­nak a je­len­ség­nek az okai, hogy a fa­lu nem ci­gány la­kói a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben a kö­ze­li vá­ro­sok­ba köl­töz­tek, eb­ben az idő­szak­ban gyö­ke­rez­nek. A má­so­dik egy­sé­get a fa­lu éle­té­be erő­sen be­avat­ko­zó, 1920 utá­ni kül­ső, po­li­ti­kai be­avat­ko­zá­sok­nak és azok ha­tá­sá­nak szen­tel­tem. A har­ma­dik sza­kasz­ban a te­le­pü­lés mai et­ni­kai ké­pé­nek ki­ala­ku­lá­sá­val fog­lal­ko­zom, kis­sé te­kin­tet­be vé­ve a két et­ni­kum egy­más mel­lett élé­sét is.
A té­ma vi­szony­la­gos „ké­nyes­sé­ge” mi­att be­szél­ge­tő­tár­sa­im ada­ta­it nem te­szem köz­zé, de a ve­lük foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek rész­le­te­it szó sze­rint közlöm. Az ef­faj­ta adat­gyűj­tés mel­lett több in­for­má­ci­ót kö­szön­he­tek a „vé­let­len­nek”, ugyan­is ku­ta­tá­si te­re­pem az a te­le­pü­lés, ahol élek. An­nak el­le­né­re, hogy e hely­zet­nek hát­rá­nyai is van­nak (a meg­szo­kott­ság, az ott­ho­nos­ság biz­ton­ság­ér­ze­te meg is ne­he­zít­he­ti az ob­jek­tív, tu­do­má­nyos hoz­zá­ál­lást), oly­kor ta­lán hely­ze­ti elő­nyök­kel is jár, lát­ha­tó­vá tesz né­hány olyan je­len­sé­get, ami „kül­ső” szem­lé­lő és vizs­gá­ló­dó szá­má­ra ne­he­zen el­ér­he­tő. Ezek kö­zül ta­lán a leg­fon­to­sabb, hogy nem csu­pán a nép­rajz­tu­do­mány és kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gia egyik ki­emelt mód­sze­ré­nek, a részt­ve­vő meg­fi­gye­lés­nek al­kal­ma­zá­sá­ra nyújt le­he­tő­sé­get, ha­nem e mód­szer­nek mint­egy meg­for­dí­tá­sá­val a „meg­fi­gye­lő rész­vé­tel­re” is al­kal­mat ad: anél­kül le­he­tek ré­sze­se a fa­lu min­den­na­pi éle­té­nek, hogy az (el­len­tét­ben egy ide­gen ku­ta­tó meg­je­le­né­sé­vel) kü­lö­nö­sebb fel­tű­nést kel­te­ne.
Az el­nép­te­le­ne­dő fal­vak prob­lé­má­ja a nép­rajz­ban az or­mán­sá­gi egy­ke mi­att ke­rült már a 20. szá­zad ele­jén a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba. Az ap­ró­fal­vak 20. szá­zad kö­ze­pé­től jel­lem­ző, más té­nye­zők­kel ös­­sze­füg­gő el­nép­te­le­ne­dé­sé­re, a je­len­sé­get nem­egy­szer kí­sé­rő „el­cigányosodás­ra” ezt kö­ve­tő­en el­ső­sor­ban a ma­gyar­or­szá­gi tár­sadalom­föl­dra­jzi ku­ta­tá­sok hív­ták fel a fi­gyel­met, fő­leg a Du­nán­túl­ra és Bor­sod­ra fó­ku­szál­va (Kocsis–Kovács 1991; Vuics Ti­bor 1993). A mun­kám so­rán vizs­gált te­le­pü­lés, Bara­ca föld­raj­zi­lag a bor­so­di te­rü­let­hez csat­la­ko­zik, ám a ma­gyar–szlo­vák ál­lam­ha­tár szlo­vá­ki­ai ol­da­lán.
A te­le­pü­lést a nép­rajz­tu­do­mány a folk­lór­ku­ta­tás ré­vén ismer(het)i. B. Ko­vács Ist­ván Bara­cai nép­köl­té­szet Tóth Balázs­né Csák Mar­git elő­adá­sá­ban cí­mű mun­ká­ja 1994-ben, az Új Ma­gyar Nép­köl­té­si Gyűj­te­mény 25. kö­te­te­ként lá­tott nap­vi­lá­got.
A nép­szám­lá­lás­ok ada­ta­i­ból ugyan nem de­rül ki, ám Bara­ca né­pes­sé­ge a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben szin­te tel­je­sen ki­cse­ré­lő­dött. La­kos­sá­gá­nak szá­ma egyéb­ként – az ös­­sze­írá­sok sze­rint – a 18. szá­zad óta 200-500 kö­zött mo­zog. Az ös­­sze­írá­sok, nép­szám­lá­lás­ok mind ma­gyar fa­lu­ként em­lí­tik (Acsády 1896; A Ma­gyar Ko­ro­na… 1902; A Ma­gyar Szen­t… 1912; Borovszky é. n.; Fé­nyes 1851; Gyö­nyör 1989, 57; Pesty 1864). Az 1893-as ci­gány­ös­­sze­írás­ban – amely csak azo­kat a fal­va­kat ír­ja ös­­sze, ame­lyek­ben a ci­gá­nyok szá­ma el­éri az öt­ve­net vagy az össz­la­kos­ság 10%-át – Bara­ca nem sze­re­pel (A Mag­yarorszá­gon…1895). Az 1910-es, ’20-as évek­ben négy la­kó­ház­ban élő négy ci­gány csa­lád (15-20 fő) má­ra 372 fő­re sza­po­ro­dott. Ez­zel pár­hu­za­mo­san nem ci­gány la­kó­i­nak (Baracán ezt a ka­te­gó­ri­át pa­raszt­nak ne­ve­zik, és a to­váb­bi­ak­ban én is ezt a ki­fe­je­zést hasz­ná­lom) nagy ré­sze – 1940 óta ösz­­­sze­sen 374 sze­mély – el­köl­tö­zött a te­le­pü­lés­ről. En­nél­fog­va Bara­ca ese­té­ben az „el­cigányosodás” egy ös­­sze­tett fo­lya­mat kö­vet­kez­mé­nye. Ta­nul­má­nyom­ban e fo­lya­mat vég­ered­mé­nyén kí­vül an­nak né­hány ös­­sze­te­vő­jét igyek­szem meg­vizs­gál­ni.
Az ön­jel­lem­zés és a kül­ső kap­cso­la­tok vizs­gá­la­tá­ból ki­tű­nik, hogy Bara­ca kap­cso­lat­épí­té­sét a szom­széd, leg­több eset­ben re­for­má­tus te­le­pü­lé­sek­kel erő­sen kor­lá­toz­ta ró­mai ka­to­li­kus val­lá­sa. Ha azon­ban nem is a szom­széd te­le­pü­lé­sek je­len­tet­ték há­za­so­dá­si kör­ze­tét, va­la­mi­lyen kap­cso­la­ta a leg­töb­bel volt Baracá­nak, ez tet­te le­he­tő­vé, hogy má­sok­hoz vi­szo­nyít­va (is) tud­ja jel­le­mez­ni ön­ma­gát: el­ső­sor­ban a val­lá­sos­ság­gal és a dol­gos­ság­gal. Re­for­má­tus szom­szé­dai kö­zött pa­ró­ki­á­ja, temp­lo­ma mi­att volt vi­szony­lag ki­emelt je­len­tő­sé­ge. A tör­té­ne­ti Gömör me­gye kis­ne­me­si te­le­pü­lé­se­i­nek több­sé­gé­től el­té­rő­en a bara­cai kis­ne­me­sek jog­ál­lá­sa meg­fért ró­mai ka­to­li­kus val­lá­suk­kal. A fa­lu­si tár­sa­da­lom ta­go­ló­dá­sa leg­erő­seb­ben ép­pen a föld­bir­tok­be­li el­té­ré­sek ré­vén volt ér­zé­kel­he­tő. Az, hogy ezt szá­mon tar­tot­ták, jel­zi, hogy az egyik leg­fon­to­sabb ér­ték­mé­rő, a kö­zös­sé­gi meg­íté­lés te­kin­te­té­ben leg­in­kább jel funk­ci­ó­jú adott­sá­ga volt egy-­e­gy csa­lád­nak. Az „ame­ri­ká­zás” Baracát is érin­tet­te, ám az­ál­tal, hogy csak­nem min­den­ki vis­­sza­tért, lát­ha­tó­vá vá­lik az idő­sza­kos ki­ván­dor­lás mo­ti­vá­ci­ó­ja: ran­go­sabb po­zí­ci­ót (az­az több föl­det) sze­rez­ni az anya­gi szem­pont­ból íté­lő kö­zös­sé­gen be­lül. A fa­lu­kö­zös­ség má­sik ren­de­ző ere­jét a vér­sé­gi ala­pú szer­ve­ző­dé­sek, cso­por­to­su­lá­sok, az­az a csa­lád­szer­ve­zet és ro­kon­sá­gi rend­szer je­len­tet­ték. A nagy- és kis­csa­lád a 20. szá­zad ele­ji Baracán egy­aránt jel­lem­ző csa­lád­for­ma volt. Az is vi­szony­lag jól nyo­mon kö­vet­he­tő, hogy a gaz­da – egyéb­ként a szak­iro­da­lom­ból is jól is­mert – te­kin­té­lye a kis­csa­lád­ban is meg­ma­radt. A had je­len­té­se ugyan el­ho­má­lyo­sult, ám az „in­téz­mény” ma­ga kül­ső „tá­ma­dás” ese­tén ak­ti­vi­zá­ló­dott, te­hát idő­sza­ko­san szer­ve­ző erő­nek bi­zo­nyult. A ro­kon­sá­gi rend­szer má­sik „kü­lön­le­ges­sé­ge” Baracán a mű­ro­kon­ság rend­kí­vü­li sze­re­pe. A ko­mák meg­vá­lasz­tá­sa egész élet­re szó­ló dön­tés volt. Je­len­tő­sé­ge ezen túl­mu­ta­tó­an ab­ban állt, hogy a fa­lu­si tár­sa­dal­mon be­lül ko­ma­ság­ba ke­rül­ni va­la­ki­vel esé­lyt je­len­tett az egyé­nen ke­resz­tül az egész csa­lád kap­cso­la­ti há­ló­já­nak erő­sí­té­sé­re, po­zí­ci­ó­já­nak emel­ke­dé­sé­re, meg­íté­lé­sé­nek po­zi­tív el­moz­du­lá­sá­ra. Emel­lett Bara­ca ki­csi­sé­gé­ből adó­dó­an a vér­ro­kon­ság a mű­ro­kon­ság e for­má­já­val ki­e­gé­szül­ve tel­je­sen át­szőt­te a fa­lut, a kap­cso­la­ti há­ló­ban ez­ál­tal min­den­ki min­den­ki­hez kap­cso­ló­dott va­la­mi­lyen úton-mó­don. A nem- és kor­cso­por­to­kat vizs­gál­va meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az ilyen ala­pú át­me­ne­ti kis­kö­zös­sé­gek szer­ve­ző­dé­sé­ben a há­zas­ság­kö­tés­nek víz­vá­lasz­tó sze­re­pe van. A szó­ra­ko­zás funk­ci­ó­jú kö­zös­sé­gi al­kal­mak szá­ma ezt kö­ve­tő­en erő­sen kor­lá­to­zó­dik. A lo­ká­lis kap­cso­la­tok vizs­gá­la­ta so­rán ar­ra de­rült fény, hogy azok – ös­­sze­vet­ve a szak­iro­da­lom­ból is­mert más te­le­pü­lé­sek ese­té­vel – nem túl in­ten­zí­vek, ám a meg­lé­vők min­dig po­zi­tív elő­je­lű­ek. En­nek fenn­tar­tá­sá­ra a kö­zös­ség érin­tett tag­jai ko­moly gon­dot for­dí­ta­nak. A mun­ka­szer­ve­ze­ti for­mák vizs­gá­la­ta so­rán de­rült fény azok né­hány sa­já­tos­sá­gá­ra. Ki­tű­nik a Bara­ca hely­ze­té­ből adó­dó sa­já­tos­ság, a bér­mun­ka tel­jes hi­á­nya. Fel­tű­nő és lát­szó­lag ok nél­kü­li vi­szont az, hogy ese­tünk­ben a ka­lá­ka­sze­rű mun­kák is hi­á­nyoz­nak. Er­re adat­köz­lő­im rá­kér­de­zés nél­kül is azt a ma­gya­rá­za­tot ad­ták, hogy ez a for­ma nem fért ös­­sze az­zal a sa­ját ha­szon­ra, sa­ját mun­ká­ra kon­cent­rá­lás­sal, ami a bara­cai csa­lá­do­kat már az 1940-es évek­ben is jel­le­mez­te. A kü­lön­bö­ző bir­tok­nagy­sá­gú és el­té­rő jog­ál­lá­sú csa­lá­dok gaz­dál­ko­dá­sán ke­resz­tül meg­ra­gad­ha­tó üzem­szer­ve­ze­ti sa­já­tos­sá­gok mö­gött min­den eset­ben tet­ten ér­he­tő a csa­lá­dok men­ta­li­tás­be­li kü­lönb­sé­ge. A fa­lu­szer­ve­zet­tel és az ural­ko­dó jog­vi­szony­ok­kal kap­cso­lat­ban adat­köz­lő­im vé­le­mé­nyé­vel össz­hang­ban meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy Bara­ca a 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben sza­bá­lyo­zott és ren­de­zett fa­lu volt. Ada­ta­im azt mu­tat­ják, hogy min­den rész­te­rü­let­nek meg­volt a ma­ga „fe­le­lő­se”, akik a mű­kö­dés ér­de­ké­ben mun­ká­ju­kat tel­je­sen ös­­sze­han­gol­ták.
A fent em­lí­tett cso­mó­pont­ok kö­ré ren­de­zett tár­sa­da­lom­rajz azt a ké­pet mu­tat­ja Baracáról, hogy az egész­sé­ges ará­nyú va­gyo­ni ré­teg­ző­dés va­ló­ban si­ke­res gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi együtt­mű­kö­dést ered­mé­nye­zett. A fa­lu mint kö­zös­ség „ke­rek” egé­szet al­ko­tott, leg­sze­gé­nyebb és leg­gaz­da­gabb ré­te­ge, il­let­ve a kö­zöt­tük el­he­lyez­ke­dők sze­ren­csé­sen egé­szí­tet­ték ki egy­mást a gaz­da­sá­gi ala­pú, mun­ka­köz­pon­tú együtt­mű­kö­dés­ben. A ké­sőb­bi el­nép­te­le­ne­dés­re eb­ben a kor­szak­ban még csak az utalt, hogy a leg­na­gyobb gaz­dák (má­sok­nak is min­tá­ul szol­gá­ló) csa­lád­ja­i­ban leg­több eset­ben csak egy gyer­mek szü­le­tett. Eb­ben az idő­ben is köl­töz­tek el csa­lá­dok Baracáról, ám ez még nem öl­tött ve­szé­lyes mé­re­te­ket. Az Ame­ri­ká­ba ván­dor­lás­ról is be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy az csu­pán a fel­emel­ke­dés esz­kö­zé­ül szol­gált, a sze­ren­csét pró­bá­lók dön­tő több­sé­ge ha­za­tért.

2. A te­le­pü­lés éle­té­re ha­tó kül­ső té­nye­zők (1920 után)

2.1. A szlo­vák te­le­pe­sek meg­je­le­né­se és ha­tá­suk a fa­lu­ra mint közössé­gre2

A tri­a­no­ni bé­ke­dik­tá­tum ér­tel­mé­ben 1920-tól Bara­ca is az újon­nan ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. A tör­té­nel­mi tény ak­ko­ri ér­té­ke­lé­sét a fa­lu ré­szé­ről ma már le­he­tet­len re­konst­ru­ál­ni. Nem szól­nak ró­la vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek, a po­li­ti­ka­tör­té­net­ben szá­mon tar­tott, do­ku­men­tált „nagy” ese­mé­nyek bara­cai át­élé­sé­nek mó­do­za­ta­it nem is­mer­het­jük, így em­lé­ke­zet­ben le­csa­pó­dott vál­to­za­ta­i­kat sem vet­het­jük ös­­sze a rög­zí­tett té­nyek­kel. Ki­vé­telt ké­pez a fa­lu dé­li ha­tá­rá­ban bir­to­kot vá­sár­ló szlo­vák csa­lá­dok meg­je­le­né­se, akik erős ha­tást ugyan sem­mi­lyen té­ren nem gya­ko­rol­tak a fa­lu­be­li­ek­re, éve­kig, év­ti­ze­de­kig tar­tó je­len­lét­ük még­is ki­vál­tott olyan kö­zös­sé­gi re­ak­ci­ó­kat is, ame­lyek­nek ha­tá­sa vé­gül be­fo­lyás­sal volt a fa­lu ké­sőb­bi éle­té­re.
Lisz­ka Jó­zsef a né­pi és/­vagy po­pu­lá­ris kul­tú­rát köz­vet­le­nül be­fo­lyá­so­ló té­nye­zők kö­zött utal az 1919-es cseh­szlo­vák föld­re­form­ra (Liszka 2002, 106, 397). A föld­bir­tok­re­form alap­tör­vé­nye az 1919. áp­ri­lis 16-án el­fo­ga­dott le­fog­la­lá­si tör­vény, amely­nek ér­tel­mé­ben le­fog­lal­ták a 150 hek­tár­nál na­gyobb me­ző­gaz­da­sá­gi és a 250 hek­tárt meg­ha­la­dó ve­gyes mű­ve­lé­sű bir­to­ko­kat (Si­mon 2004b, 1363). Eze­ket a bir­to­ko­kat ked­vez­mé­nyes hi­tel­le­he­tő­sé­gek fel­kí­ná­lá­sa mel­lett, cél­zott ve­vő­kör­nek áru­ba bo­csá­tot­ták, így a szlo­vák te­le­pe­sek a ho­mo­gén ma­gyar et­ni­kai töm­böt oly­kor egész telepes­fal­vakkal, más­kor egy-­e­gy te­le­pü­lés ha­tá­rá­ban csak né­hány há­zat je­len­tő te­lep­pel si­ke­re­sen meg­bon­tot­ták3. Vi­dé­kün­kön a Rimaszécs mel­let­ti Koburg-bir­tokra már 1920 őszén to­bo­roz­tak te­le­pe­se­ket, na­pi­lap­ok­ban köz­zé­tett hir­de­té­sek út­ján is. Amint azt Si­mon At­ti­la meg­ál­la­pít­ja, nem le­het min­den eset­ben el­dön­te­ni, hogy a ki­sebb szlo­vák te­lep­cso­por­tok a ko­lo­ni­zá­ció fo­lya­ma­tá­ba il­lesz­ked­ve ke­let­kez­tek-e (Si­mon 2004b, 1367). Az is elő­for­dul­ha­tott, hogy az in­for­má­ci­ót „idő­ben” meg­szer­ző ban­kok ha­szon­szer­ző cél­lal vá­sá­rol­tak a föld­re­form ha­tá­lya alá eső nagy­bir­tok­ok­ból. Ilyen ese­tet em­lít pl. Gaál Im­re a kö­ze­li Tor­naljáról, ahol dr. Rad­ván­szky Györ­gy majd­nem 1826 ka­tasz­te­ri hol­das bir­to­ká­ból a rozs­nyói Föld­mű­ves Köl­csö­nös Pénz­tár spe­ku­la­tív cél­ból vá­sá­rolt, majd to­vább­ad­ta szlo­vák te­le­pe­sek­nek (Gaál 2001, 169). Bara­ca ese­té­ben sem le­het min­den két­sé­get ki­zá­ró­an meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy a ko­lo­ni­zá­ció fő vo­na­lá­ba tar­to­zó je­len­ség­nek te­kint­het­jük-e a szlo­vák csa­lá­dok meg­je­lenését.4 B. Ko­vács Ist­ván föld­vá­sár­lá­su­kat a „nagy­bir­tok” (150 hek­tár) ela­dó­so­dá­sá­val ma­gya­ráz­za, hoz­zá­té­ve, hogy a bir­tok má­sik fe­lé­re (szin­tén 150 hek­tár) ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cse­lé­de­ket te­le­pí­tet­tek (B. Ko­vács 1994, 13).
A fa­lu­be­li­ek, be­szél­ge­tő­tár­sa­im vi­szony­lag pon­to­san tud­ták, mi­ért, hon­nan, mi­lyen tá­mo­ga­tás­sal ér­kez­tek a be­te­le­pü­lők. Nin­cse­nek ugyan írá­sos ada­tok ar­ról, hogy oda­köl­tö­zé­sü­ket ko­lo­ni­zá­ci­ó­nak ne­vez­ték vol­na, ám az rend­kí­vül ne­he­zen hi­he­tő, hogy a fe­ke­te­ba­lo­gi (te­hát nem ép­pen szom­szé­dos te­le­pü­lé­sen élő) szlo­vák csa­lá­dok min­den köz­ve­tí­tés, fel­hí­vás nél­kül, „spon­tán” úton sze­rez­tek vol­na tu­do­mást a 100%-ig ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű és szin­tén csak­nem tel­je­sen ho­mo­gén ma­gyar kör­nye­ze­tű fa­lu ha­tá­rá­ban lé­vő el­adó (vagy lefoglalt[?]) bir­tok­ról. Kb. 1930-ra a cse­léd­há­zak (ame­lyek­be ere­de­ti­leg köl­töz­tek) több­sé­ge el­tűnt, az egy test­ben lé­vő föld­bir­tok egy ré­szén a te­le­pe­sek mér­nök­kel bel­telket mé­ret­tek ki, ezért a há­za­ik nem al­kot­nak, ak­kor sem al­kot­tak töm­böt, hi­szen min­den­ki a sa­ját, vi­szony­lag nagy te­rü­le­tű bir­to­kán épí­tett. A te­le­pe­sek – a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – Tep­per La­jos bir­to­ká­ból vet­tek.

„Ba­lázs úr ta­lán a Fáy ve­je volt, tő­le vett bir­to­kot Tep­per Lajos”5.

A Csí­zi ne­vű dű­lő­ben, a kas­tély­tól le­fe­lé eső részt, tkp. a fa­lu határá­nak dé­li szé­lét vet­te meg. Ezért kap­ta a te­rü­let a Tepperé ne­vet.
A vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – az osz­tás után – min­den csa­lád­nak 30 hol­das­nál na­gyobb bir­to­ka volt, de ez a bir­tok­nagy­ság a ké­sőb­bi­ek­ben ál­ta­lá­ban meg­vál­to­zott, csökken­t.6 Fris­sen szer­zett bir­to­ka­ik 1928-ban let­tek ki­seb­bek, ami­kor szin­tén Bara­ca ha­tá­rá­ba köl­tö­zött az Ádám és az Agócs csa­lád Med­vesaljáról (B. Ko­vács 1994, 13). Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint ők vet­tek a szlo­vák te­le­pe­sek föld­jeiből.7 Ezt az el­adást, il­let­ve a töb­bi te­le­pes ma­ga­tar­tá­sát a vis­­sza­em­lé­ke­zők ne­ga­tí­van íté­lik meg, az­zal hoz­zák ös­­sze­füg­gés­be, hogy ros­­szul gaz­dál­kod­tak.

„1938 után ki tud­ták vol­na fi­zet­ni [a bir­tok tel­jes árát, te­hát tör­lesz­te­ni a hi­telt G.A.], esett a cseh pénz ér­té­ke, egy má­zsa bú­za egy fél házhe­ly8 ára volt. De X nem tu­dott an­­nyit se fi­zet­ni, mert meg­halt a fe­le­sé­ge. Iszá­kos is volt, a gye­re­kek szét­szé­led­tek. A töb­bit nem tud­ni, mi­ért nem fi­zet­ték. Még az X-ét is ki­fi­zet­het­ték vol­na a töb­bi­ek, ha lett vol­na ben­nük egy kis jóakara.”

Egy más té­má­jú be­szél­ge­tés so­rán az de­rült ki, hogy az 1. bé­csi dön­tés mi­att a te­le­pe­sek egy­ál­ta­lán nem akar­tak Bara­ca ha­tá­rá­ból el­köl­töz­ni. Sőt: „sze­ret­ték a ma­gyar re­zsi­met, mert meg­sza­ba­dul­tak az adós­sá­ga­ik­tól, egy ré­szé­től leg­alább”. Ha­son­ló ma­ga­tar­tást ál­la­pí­tott meg Tor­naljára, az ot­ta­ni te­le­pe­sek­re vo­nat­ko­zó ku­ta­tá­sai so­rán Gaál Im­re is.9
A te­le­pe­sek – egy csa­lád egy tag­ja ki­vé­te­lé­vel, aki itt ment férj­hez – az 1980-as évek ele­jé­re szin­te nyom­ta­la­nul el­tűn­tek Baracáról. Az idő­seb­bek el­köl­tö­zé­sü­ket a be­te­le­pü­lés­hez ha­son­ló­an szá­mon tart­ják, nem min­den eset­ben ugyan, de nagy­ vo­na­lak­ban nyo­mon kö­vet­ték.
An­nak el­le­né­re azon­ban, hogy csak­nem nyom­ta­la­nul el­tűn­tek a te­le­pü­lés­ről, te­kint­ve an­nak kis­szá­mú né­pes­sé­gét, azon be­lül ta­gad­ha­tat­la­nul je­len­tős részt kép­vi­sel­tek, (kép­vi­sel­het­tek vol­na), amíg je­len vol­tak. Szem­lél­te­tik ezt az aláb­bi, egy­há­zi anya­köny­vek be­jegy­zé­se­i­ből szer­kesz­tett táb­lá­za­tok. (Az ös­­sze­sí­té­sek­be csu­pán azok az évek ke­rül­tek be, ami­kor a te­le­pes csa­lá­dok­ban is szü­let­tek gyer­me­kek, köt­tet­tek há­zas­sá­gok és vol­tak, akik meg­hal­tak.)

1. táb­lá­zat. A szü­le­té­sek és el­ha­lá­lo­zás­ok szá­má­nak ala­ku­lá­sa a be­te­le­pül­tek és a tör­zsö­kö­sök kö­ré­ben az egy­há­zi anya­köny­vek ada­tai alap­ján
v

Amen­­nyi­ben a ve­gyes há­zas­ság­ból szü­le­tet­te­ket fi­gyel­men kí­vül hagy­juk, a táb­lá­zat egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nye azt jel­zi, hogy azok­ban az évek­ben, mi­kor a be­te­le­pült csa­lá­dok­ban is szü­let­tek gyer­me­kek, az ös­­szes gyer­mek 13,1%-át je­len­tet­ték a te­le­pes csa­lá­dok gyer­me­kei. A szá­mok te­kin­te­té­ben te­hát a te­le­pe­sek­nek – a de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tok szem­pont­já­ból rö­vid idő el­tel­té­vel – nem volt, de nem is le­he­tett mér­he­tő, a la­kos­ság ös­­sze­té­tel­ét mó­do­sí­tó sze­re­pük, vi­szont sta­tisz­ti­ka­i­lag ér­zé­kel­he­tő, ha­tá­ro­zot­tan ki­mu­tat­ha­tó a je­len­lét­ük.
A táb­lá­zat má­sik része ugyan­ilyen szem­pont­ból (te­le­pe­sek ará­nya az össz­la­kos­sá­gon be­lül) te­kin­ti át az egy­há­zi anya­könyv­ben nyil­ván­tar­tott el­ha­lá­lo­zás­ok szá­mát.
Ös­­sze­vet­ve a két egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nyt, meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy míg a ke­resz­tel­tek kö­zött 13%, az el­huny­tak kö­zött 19%, te­hát ki­csit ma­ga­sabb a te­le­pe­sek ará­nya.
A te­le­pe­sek há­zas­ság­kö­té­se­it leg­in­kább olyan szem­pont­ból ér­de­mes meg­vizs­gál­ni, hogy men­­nyi a fa­lu­be­li­ek­kel kö­tött há­zas­sá­gok szá­ma, ami azt is jel­zi, meny­­nyi­re fo­gad­ta be őket a fa­lu, men­­nyi­re fo­gad­ták el ők a fa­lut. En­nek el­le­né­re a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma egy­sze­rű éves ala­ku­lá­sá­nak át­te­kin­té­se sem hi­á­ba­va­ló.

2. táb­lá­zat. A be­te­le­pül­tek és a tör­zsö­kö­sök há­zas­ság­kö­té­se­i­nek szá­ma az egy­há­zi anya­köny­vek ada­tai alap­ján
v

Amint az a táb­lá­zat­ból is jól lát­ha­tó, a te­le­pes csa­lá­dok éle­tük Baracán töl­tött idő­sza­ká­ban ös­­sze­sen 19 há­zas­sá­got kö­töt­tek. Eb­ből mind­ös­­sze há­rom­szor for­dult elő, hogy bara­cai há­zas­tár­sat vá­lasz­tot­tak, mind­há­rom eset­ben a meny­as­­szony volt te­le­pes csa­lád­ból va­ló. Ha fi­gye­lem­be ves­­szük azt is, hogy a vizs­gált évek­ben a te­le­pes csa­lá­do­kat is be­szá­mít­va 57 há­zas­sá­got kö­töt­tek, a há­rom eset elég ke­vés­nek tű­nik. Amen­­nyi­ben azon­ban a te­le­pe­sek meg­je­le­né­sé­vel kez­dő­dő idő­szak­ban köt­te­tett ös­­szes há­zas­ság­hoz vi­szo­nyí­tunk (te­hát nem csu­pán azo­kat az éve­ket vesszük te­kin­tet­be, ame­lyek­ben a te­le­pes csa­lá­dok­ban is kö­töt­tek há­zas­sá­got), 167 há­zas­ság­kö­tés­hez arány­lik a 3, amely részt egye­ne­sen súly­ta­lan­nak te­kint­he­tünk. A fen­ti ada­tok ös­­sze­ve­té­sé­ből egy­ér­tel­mű­en meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a két­fé­le „né­pes­ség” köl­csö­nö­sen nem sze­re­pelt egy­más há­za­so­dá­si „pi­a­cán”, an­nak el­le­né­re, hogy mind­an­­nyi­an ró­mai ka­to­li­ku­sok vol­tak. A há­rom ki­vé­tel el­le­né­re is el­mond­ha­tó, hogy ál­ta­lá­ban sem a fa­lu­be­li­ek, sem az an­nak ha­tá­rá­ba te­le­pü­lők nem te­kin­tet­ték egy­mást po­ten­ci­á­lis há­zas­társ­nak.
Ezt a vi­szo­nyu­lást erő­sí­ti a ko­ma­ság vizs­gá­la­ta is. Az 1922 és 1979 kö­zöt­ti idő­szak­ban az anya­köny­vi be­jegy­zé­sek ta­nú­sá­ga sze­rint 9 eset­ben for­dult elő, hogy fa­lu­be­li­ek be­te­le­pül­tek­kel ko­ma­sá­gi kap­cso­la­tot lé­te­sí­tet­tek. Eb­ből a 9 eset­ből azon­ban csu­pán 2 te­kint­he­tő va­ló­sá­gos ke­ve­re­dés­nek, ami­kor egy-­e­gy fa­lu­be­li sze­mély gyer­me­ké­nek a te­le­pe­sek kö­zül vá­lasz­tott ke­reszt­szü­lőt. Mind­két eset­ben – az anya­könyv­ben sze­rep­lő ve­ze­ték­név alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó – ci­gány sze­mély­ről van szó. Fi­gye­lem­be kell azon­ban ven­nünk, hogy a fa­lu ci­gány né­pes­sé­gé­re egy­ál­ta­lán nem volt jel­lem­ző, hogy ma­guk kö­zül vá­lasz­tot­tak vol­na ke­reszt­szü­lőt, sőt az volt az ál­ta­lá­nos, hogy pa­rasz­tot vá­lasz­tot­tak. A be­te­le­pül­tek­kel szem­ben ta­nú­sí­tott tar­tóz­ko­dá­su­kat te­hát nem ma­gya­ráz­hat­juk „et­ni­kai” tá­vol­ság­tar­tás­sal, sok­kal in­kább a ko­ráb­bi ten­den­cia, eset­leg a pa­rasz­ti tár­sa­da­lom vi­sel­ke­dé­se követésének.11 A to­váb­bi 7 ese­tet azért nem te­kint­het­jük „tel­jes ér­té­kű” ke­ve­re­dés­nek, mert ép­pen a ve­gyes há­zas­sá­gok­ban élők let­tek a ke­reszt­ko­mák. Amint azt már em­lí­tet­tem, há­rom eset­ben kö­tött há­zas­sá­got fa­lu­be­li be­te­le­pült­tel. A hét­ből hat eset­ben ép­pen ezek a há­zas­pár­ok let­tek a ke­reszt­szü­lők, te­hát nem ál­lít­hat­juk tel­jes bi­zony­ság­gal, hogy a há­zas­párt a te­le­pes „fél” ré­vén vá­lasz­tot­ták ko­má­nak, ugyan­úgy le­het­sé­ges, hogy a fa­lu­be­li há­zas­fél sze­mé­lyén volt a hang­súly, há­zas­tár­sa csu­pán „tar­to­zék­ként” ke­rült a ro­kon­ság­ba.
Az a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek­ből és az anya­köny­vi ada­tok­ból egy­aránt ki­tű­nik (sőt a két­fé­le for­rás egy­mást erő­sí­ti eb­ben), hogy a te­le­pü­lés pa­rasz­ti ere­de­tű la­kos­sá­gá­nak el­nép­te­le­ne­dő ten­den­ci­á­ját a te­le­pe­sek je­len­lét­ük­kel nem vál­toz­tat­ták meg. Ar­ra, hogy el­köl­tö­zé­sük oka nem le­het az „el­len­szen­ves” nem­ze­ti­sé­gű kör­nye­zet – amint egyik be­szél­ge­tő­tár­sam is hang­sú­lyoz­ta – az szol­gál iga­zo­lá­sul, hogy nem 1938-ban, a fa­lu vis­­sza­csa­to­lá­sát kö­ve­tő­en kezd­tek tö­me­ge­sen elköltözni.12
A fen­ti ada­tok azt is iga­zol­ni lát­sza­nak, hogy a „pusz­ták­ra” 1921-ben köl­tö­ző csa­lá­dok a fa­lu­kö­zös­ség­be nem épül­tek be. A szö­vet­ke­zet lét­re­jöt­te (1953) előt­t, a ma­gán­gaz­da­ság ide­jén a fa­lu tár­sa­dal­ma gaz­da­sá­gi­lag „ke­rek” egé­szet al­ko­tott, tár­sa­dal­ma olyan mó­don, olyan mér­ték­ben és arány­ban volt ta­golt, hogy tag­jai (csa­lád­jai) szin­te tö­ké­le­te­sen egé­szí­tet­ték ki egy­mást. Szin­te ép­pen an­­nyi nagy­pa­raszt volt, amen­­nyi kis­föl­dű ara­tó­nak akart áll­ni. Szin­te pon­to­san meg­egye­zett a na­gyobb gaz­da­sá­gok kül­ső­ mun­ka­erő igé­nye a sze­gé­nyebb csa­lá­dok föld­bir­tok hí­ján jel­lem­ző mun­ka­erő fö­lös­le­gé­vel. Ter­mé­sze­te­sen vol­tak ki­vé­te­lek, rend­kí­vü­li (tör­té­nel­mi) hely­ze­tek és al­kal­mak, ami­kor a rend­szer egyen­sú­lya meg­bil­lent. Vé­le­mé­nyem sze­rint eb­ben ke­res­het­jük az egyik okát an­nak, hogy a te­le­pe­sek nem tud­tak a fa­lu­kö­zös­ség ré­szé­vé vál­ni (1953 előt­t). A gaz­dál­ko­dás­ból élő kö­zös­ség­nek tá­masz­ra (mun­ka­erő­re) sem volt szük­sé­ge, ugyan­ak­kor fö­lös­le­ges ener­gi­á­ja sem ma­radt a ko­ráb­ban más élet­mó­dot foly­ta­tók „be­ta­ní­tá­sá­ra”, rá­adá­sul hasz­no­sít­ha­tó, új­don­ság­nak szá­mí­tó gaz­da­sá­gi ta­pasz­ta­la­tok át­vé­tel­ét sem re­mél­het­te a be­te­le­pül­tek­től. Az ide­gen­ség ál­lan­dó­su­lá­sá­nak má­sik oka a kö­zös nyelv hi­á­nya le­he­tett, a bara­ca­iak szlo­vá­kul, a be­te­le­pül­tek ma­gya­rul nem tud­tak. A vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint a fa­lu­be­li­ek nem örül­tek már oda­köl­tö­zé­sük­nek sem, bár nyílt konf­lik­tus­ra so­ha nem ke­rült sor. Ta­lán ne­vez­het­jük „lé­lek­ta­ni had­vi­se­lés”-nek a ve­lük szem­ben ta­nú­sí­tott, nem nyíl­tan el­len­sé­ges, nem tá­ma­dó, nem be­avat­ko­zó, „csak­” tá­vol­ság­tar­tó, ki­ke­rü­lő ma­ga­tar­tá­sát – az „itt­hon va­gyunk” min­den elő­nyé­nek al­kal­ma­zá­sát az „ide­gen­ben va­gyunk” min­den hát­rá­nyát egyéb­ként is el­szen­ve­dők­kel szem­ben. Egyik be­szél­ge­tő­tár­sam szem­lé­le­te­seb­ben fo­gal­ma­zott, mi­kor ar­ról kér­dez­tem, sze­rin­te mi­ért tűn­tek el csak­nem nyom­ta­la­nul a be­te­le­pül­tek:

„Akik ide­jöt­tek, mind el­men­tek. Nem vol­tunk jó­ban ve­lük. A pa­raszt­nak csak úgy jó, ha min­den­ki se­gít. Nem se­gí­tet­tek ne­kik a fa­lu­si­ak. Ide ve­zet Bara­ca tönk­re­te­vé­se”.

Ál­lí­tá­som mel­lett szól az, hogy a szlo­vák csa­lá­dok után pár év­vel szin­tén a pusz­tá­ra köl­tö­ző med­vesalji csa­lá­do­kat a fa­lu be­fo­gad­ta. Gaz­da­sá­gi­lag azért nem je­len­tet­tek gon­dot sem, ki­hí­vást sem a fa­lu szá­má­ra, mert ha­son­ló kör­nye­zet­ből, csak­nem azo­nos gaz­dál­ko­dói ta­pasz­ta­la­tok­kal köl­töz­tek Baracára. Csa­lád­ja­ik­ban sok fiú szü­le­tett, akik a gaz­da­ság mun­ka­ere­jét és egy­ben si­ke­ré­nek ga­ran­ci­á­ját je­len­tet­ték. El- és be­fo­ga­dá­suk­nak két meg­ra­gad­ha­tó, konk­rét je­le van. Az egyik az, hogy mind a négy fiú „be­köl­tö­zött a pusz­tá­ról”, te­hát a fa­lu­ban, önál­ló­an vá­sá­rolt tel­ket és épí­tett há­zat, bi­zo­nyít­va ez­zel, hogy az okos gaz­dál­ko­dás­nak pénz­ben, anya­gi­ak­ban mér­he­tő ered­mé­nye is van. A má­sik biz­tos jel pe­dig az, hogy mind­an­­nyi­an bara­cai lányt vet­tek fe­le­sé­gül.
Vég­ered­mény­ben te­hát nem je­lent­het­jük ki Baracáról mint fa­lu­kö­zös­ség­ről, hogy min­den ide­gen­nel szem­ben el­uta­sí­tó és tar­tóz­ko­dó volt. Azok­nak az „ide­ge­nek­nek”, akik kö­vet­he­tő, el­len­őriz­he­tő és hi­te­les­nek szá­mí­tó mó­don, sa­ját erő­ből ke­res­ték a he­lyü­ket, meg­ad­ták az esé­lyt, hogy meg­ta­lál­ják azt. A la­kos­ság ös­­sze­té­tel­ét, a ro­ko­ni szá­lak­kal több­szö­rö­sen át­szőtt fa­lu­si tár­sa­dal­mat te­kint­ve meg­je­le­né­sük egy­faj­ta „vér­fris­sí­tés-­ként” is fel­fog­ha­tó. Azok­nak azon­ban, akik is­me­ret­len, nem nyo­mon kö­vet­he­tő, en­nél­fog­va in­kább ne­ga­tív meg­fon­to­lás­ból, cél­ból je­len­tek meg, so­ha nem ad­tak he­lyet a sa­ját vi­lá­guk­ban. Mel­let­tük él­tek te­hát, de nem ve­lük, és er­re a ki­kö­zö­sí­tés­re több­sé­gük el- vagy vis­­sza­köl­tö­zés­sel vá­la­szolt.

2.2. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú és előz­mé­nyei, kö­vet­kez­mé­nyei

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­nak, az azt meg­elő­ző né­hány és az azt kö­ve­tő 1-2 év­nek a fa­lu mint kö­zös­ség szem­pont­já­ból nem volt for­má­ló ha­tá­sa még ak­kor sem, ha ezek­nél je­len­tő­sebb ese­mé­nyek so­ha nem tör­tén­tek. 1938-ban Baracát is vis­­sza­csa­tol­ták Ma­gyar­or­szág­hoz. Az em­lé­ke­zet a ma­gyar had­se­reg be­vo­nu­lá­sát ma is je­les ese­mény­ként tart­ja szá­mon. A há­bo­rú­nak ös­­sze­sen 14 bara­cai ál­do­za­ta volt, be­le­ért­ve a ka­to­ná­kat és az el­hur­col­ta­kat is: Ádám Gé­za, Csák Jó­zsef, Gálik La­jos, Koós Zol­tán, Kovalc­sík Já­nos, Ko­vács Sán­dor, Mol­nár Gé­za, Lo­vas Gé­za, Sán­dor Já­nos, Sán­dor La­jos (1.), Sán­dor La­jos (2.), Schwartz Gab­ri­el­la, Schwartz Ilo­na, Tóth Jó­zsef.
A há­bo­rú után Bara­ca is­mét Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. Ezt kö­ve­tő­en min­den, ami a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­gal ál­ta­lá­ban tör­tént (jog­fosz­tás [lásd Šutaj 1995], is­ko­la bezárása13, kitelepítés14, majd kény­sze­rű szö­vet­ke­ze­te­sí­tés) Baracát is érin­tet­te
Az em­lé­ke­zet­ben sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró tény­ként mind­ezek kö­zül a ki­te­le­pí­tés, a res­zlo­vak­izá­ció, ki­sebb mér­ték­ben a szö­vet­ke­ze­te­sí­tés, ám an­nál erő­seb­ben az ezt kö­ve­tő ál­la­mi gaz­da­ság­gá ala­kí­tás ma­radt meg. Be­szél­ge­tő­tár­sa­im mind­eze­ket egye­nes ös­­sze­füg­gés­be hoz­zák az­zal, hogy a fa­lu – pa­raszt né­pes­sé­gét te­kint­ve – má­ra szin­te el­fo­gyott.

2.3. A ki­te­le­pí­tés és a res­zlo­vak­izá­ció

El­ső­sor­ban Vad­ker­ty Ka­ta­lin mun­ká­já­nak kö­szön­he­tő­en vi­szony­lag pon­to­san és tény­sze­rű­en is­mer­jük a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­ne­te egyik leg­meg­rá­zóbb kor­sza­ká­nak a meg­ma­radt for­rá­sok­ból, do­ku­men­tu­mok­ból (te­hát a le­vél­tá­ri anyag­ból) meg­is­mer­he­tő képét.15 Még­sem mond­hat­juk, hogy a ki­te­le­pí­tés, res­zlo­vak­izá­ció közösséglélek­tani kö­vet­kez­mé­nye­it te­kint­ve tu­do­má­nyo­san fel­dol­go­zott, a ku­ta­tás, a kö­zölt vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek te­rü­le­ti­leg ki­egyen­lí­tet­tek len­né­nek. Ez még ak­kor is igaz, ha az 1990 óta el­telt idő­szak­ban a té­má­ban meg­je­lent pub­li­ká­ci­ók szá­ma je­len­tős­nek mond­ható.16
1946. feb­ru­ár 27-én a ma­gyar és a cseh­szlo­vák kor­mány la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt írt alá, ám a cseh­szlo­vák fél mind­vé­gig ra­gasz­ko­dott sa­ját becs­lé­sé­hez, mi­sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok szá­ma 450 ezer kö­rül mo­zog. A ki­te­le­pí­tés fo­lya­ma­tát a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal sza­bá­lyoz­ta és irá­nyí­tot­ta, a vég­re­haj­tás a kar­ha­ta­lom fel­ada­ta volt. Utób­bi­ak 10-14 nap­pal a vég­re­haj­tás előtt ki­kér­ték az adott te­le­pü­lés transz­port­lis­tá­ját, egyez­tet­tek, men­­nyi te­her­au­tó­ra és men­­nyi vas­úti ko­csi­ra van szük­ség, majd kö­rül­zár­ták a fa­lut, és gond­juk volt rá, hogy sen­ki ne ma­rad­has­son ki, aki a lis­tán sze­re­pelt. A hely­ze­tet még in­kább ne­he­zí­tet­te, hogy 1946 de­cem­be­ré­ben és 1947 ja­nu­ár­já­ban a hő­mér­sék­let kö­zép-eu­ró­pai re­kor­do­kat dön­tött, es­te és éj­sza­ka mí­nusz 20-26 fok kö­rül moz­gott ál­ta­lá­ban, de gyak­ran en­nél is hi­de­gebb volt. A sze­rel­vé­nyek el­in­dí­tá­sa után bi­zott­sá­gok mér­ték fel az ott­ma­radt bir­to­kot, ame­lyek­nek ál­ta­lá­ban tag­ja volt a he­lyi ko­mis­­szár. A Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal és a Szo­ci­á­lis­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal ös­­sze­sí­tő je­len­té­se sze­rint az ak­ció so­rán 4000 la­kó­ház üre­se­dett meg, 75 mil­lió ko­ro­na ér­ték­ben, 25 ezer ka­tasz­te­ri hol­dat ko­boz­tak el 75 mil­lió ko­ro­na ér­ték­ben, a gaz­da­sá­gi épü­le­tek és fel­sze­re­lés ér­té­ke pe­dig 275 mil­lió ko­ro­nát tett ki, te­hát ös­­sze­sen 550 mil­li­ós „hasz­not” ho­zott. A le­fog­lalt há­zak­ba bi­zal­mi­ak, „a szláv nem­zet­ál­lam ki­épí­té­se szem­pont­já­ból meg­bíz­ha­tó, nem­zet­hű, új la­kó­hely­ük els­zlovákosítására al­kal­mas sze­mé­lyek” (Vadkerty 2001, 81) ke­rül­tek. Az el­ső sza­kasz­ban a te­le­pe­sek va­ló­ban et­ni­ka­i­lag „meg­bíz­ha­tó” szlo­vá­kok vol­tak, ké­sőbb a kör ki­bő­vült a par­ti­zá­nok­kal, vé­gül a ro­má­ni­ai, len­gyel­or­szá­gi, ju­go­szlá­vi­ai, kár­pát­al­jai repa­trián­sokkal (Vadkerty 2001, 158–165). A Tor­nal­jai já­rás­ba (aho­vá ak­kor Bara­ca is tar­to­zott) kár­pát­al­jai „op­tán­sok” és breznóbányai te­le­pe­sek ke­rül­tek. Baracára 10 csa­lá­dot te­le­pí­tet­tek (Vadkerty 2001, 429). 1948. ok­tó­ber 25-én a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal még min­dig olyan ren­de­le­tet adott ki, mely­nek ér­tel­mé­ben „a ma­gya­rok 1949. áp­ri­lis 30-ig kö­te­le­sek Cseh­or­szág­ban ma­rad­ni, ahon­nan szer­ve­zett transz­por­tok­kal tér­nek ha­za, mert ha­za­té­ré­sük előtt bir­to­kot és szál­lást kell ne­kik ke­res­ni” (Vadkerty 2001, 90; ki­eme­lés tő­lem – G. A.). A ha­za­té­rés hi­va­ta­los vál­to­za­tá­nak két sza­ka­sza volt: 1949. ja­nu­ár 7-től áp­ri­lis 11-ig az el­ső, amely szer­ve­zett transz­por­tok­kal zaj­lott, és 1949. utol­só hó­nap­ja­i­ban a má­so­dik, amely­nek ide­jé­re már nem szer­vez­tek transz­por­to­kat, a ha­za­té­rők me­net­rend­sze­rin­ti já­ra­tok­kal utaz­tak.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sok­ra épü­lő mun­ká­já­ban Baracára vo­nat­ko­zó ada­to­kat is kö­zöl:

3. táb­lá­zat. A bara­cai de­por­tál­tak szá­ma és in­gat­lan va­gyo­na

  Hektár Személyek száma Lakások száma
Földművesek 1 kat. holdig 2 8 nincs adat
Földművesek 1 kat. hold felett 5 26 5
Más foglalkozásúak 4 17 2
A föld kat. holdban 56    
Összesen 11 51 9

For­rás: Vad­ker­ty 2001. 500.

A de­por­tá­lás­sal és az ez­zel ös­­sze­kö­tött bel­ső, nem­ze­ti­sé­gi ala­pú te­le­pí­tés­sel szin­te egy idő­ben a nem­zet­ál­lam esz­mé­jé­nek el­éré­sé­ért még egy esz­közt al­kal­ma­zott a cseh­szlo­vák kor­mány, a szlo­vák po­li­ti­kai ve­ze­tés ki­vi­te­le­zés­ében. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács 1945. feb­ru­ár 4-i ma­ni­fesz­tu­má­ban fo­gal­ma­zó­dott meg elő­ször a „res­zlo­vak­izá­ció” gon­do­la­ta. A res­zlo­vak­izá­ciót bel­po­li­ti­kai in­téz­ke­dés­ként ke­zel­ték, alap­ját a 33/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum ké­pez­te (Vadkerty 2001, 322). A vég­re­haj­tás­hoz já­rá­si és he­lyi res­zlo­vak­izá­ciós bi­zott­sá­go­kat ne­vez­tek ki, el­ső­sor­ban az 1938-ban Ma­gyar­or­szág­hoz vis­­sza­csa­tolt te­rü­le­ten. A le­he­tő­sé­get pla­ká­to­kon és szó­ró­lap­okon hir­det­ték, ame­lyek szö­ve­ge­zé­se sze­rint (le­egy­sze­rű­sít­ve) a res­zlo­vak­izálás a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sát je­len­tet­te.
A bi­zott­ság Baracát is a be­te­le­pí­té­si öve­zet­be, te­hát ab­ba a sáv­ba so­rol­ta, ahol a res­zlo­vak­izá­ciót al­kal­maz­ni kell. Az is fon­tos szem­pont­juk volt, hogy az ak­ció al­kal­maz­kod­jék a he­lyi vi­szo­nyok­hoz, és csu­pán an­­nyi sze­mélyt res­zlo­vak­izálj­nak, amen­­nyit a szlo­vák kör­nye­zet va­ló­ban ké­pes as­­szi­mi­lál­ni. Eh­hez ké­szí­tet­ték el a be­te­le­pí­té­si öve­zet fal­va­i­nak nem­ze­ti­sé­gi át­te­kin­té­sét, amely­ben Bara­ca 43 szlo­vák és 388 ma­gyar la­kos­sal sze­re­pel (Vadkerty 2001, 364). Ar­ról nin­cse­nek pon­tos ada­ta­ink, hogy konk­ré­tan Baracán hogy zaj­lott a res­zlo­vak­izá­ció, de me­ne­te va­ló­szí­nű­leg iga­zo­dott az ál­ta­lá­nos elő­írá­sok­hoz. Baracán a fo­lya­mat el­ső sza­ka­sza ered­mény­te­le­nül vég­ző­dött. „A Köz­pon­ti Res­zlo­vak­izá­ciós Bi­zott­ság ál­lí­tá­sa sze­rint a ma­gyar el­len­pro­pa­gan­da szin­te tel­je­sen »áti­tat­ta« az Ipoly­sá­gi já­rást is […], de ha­son­ló volt a hely­zet a Tor­nal­jai já­rás Bara­ca köz­sé­gé­ben, ahol jú­ni­us 30-án még sen­ki sem kér­te a szlo­vák nem­ze­ti­sé­get” (Vadkerty 2001, 373). Ké­sőbb va­ló­szí­nű­leg si­ke­re­sen al­kal­maz­ták va­la­me­lyik tech­ni­kát, mert Baracán is akadt csa­lád, ame­lyik res­zlo­vak­izált. Er­ről azon­ban szin­te le­he­tet­len ada­tot gyűj­te­ni, olyan hall­ga­tás­sal öve­zik az érin­tet­tek is, más fa­lu­be­li­ek is.
Azt, hogy Bara­ca éle­té­ben mély nyo­mo­kat ha­gyott a ki­te­le­pí­tés, jól jel­zi, hogy ha em­lé­kez­nek is rész­le­te­i­re, na­gyon ke­ve­set és na­gyon ke­ve­sen be­szél­nek ró­la.

„Két­szer vit­tek in­nen ki. ’46-ban meg 1947. ja­nu­ár 30-án.”

Több­sé­gük­ben vis­­sza­tér­tek, ám nem vár­ták meg en­nek „tör­vé­nyes” ha­tár­ide­jét.

„Sen­ki nem vár­ta meg a tör­vé­nyes ha­za­té­rést, csak M. P., mert ott meg­há­za­so­dott. 1948 őszén jöt­tek S.-ék, G. B. ott­ma­radt. A. F. ’48 ta­va­szán. Sz.-ék meg­vár­ták. őket az Alsó­pusztára, a kas­tély­ba vit­ték. S. B., a V. I. fér­je ’48 pün­kösd­jé­re […] Az én anyám be­teg lett, csak jú­ni­us 8-ra ér­tünk ha­za. Az­tán jött F. C. csak azu­tán B. L.. apá­val. K. E. is ha­ma­rább ha­za­jött. G. J.-ék ’48 őszén. ők hár­man vol­tak kint, már J. meny­as­­szony volt, nem ment ki.”
Egyet­len vis­­sza­em­lé­ke­ző tu­dott töb­bet mon­da­ni, sa­ját csa­lád­juk ese­té­ről. El­be­szé­lé­sé­ben fel­is­mer­he­tők a Vad­ker­ty Ka­ta­lin ál­tal fel­tárt le­vél­tá­ri for­rá­sok rész­le­tei, a ki­vi­te­le­zé­si „tech­ni­ká­tól” kezd­ve az uta­zás kö­rül­mé­nye­in ke­resz­tül a ha­za­té­rés tör­vény­te­len­nek szá­mí­tó vál­to­za­tá­ig. A vis­­sza­em­lé­ke­ző ma az egyet­len élő fér­fi ta­nú Baracáról. Ta­lán ez­zel is ma­gya­ráz­hat­juk, hogy – a meg­kér­de­zett nők­kel el­len­tét­ben – be­szél­ni tud csa­lád­juk ese­té­ről, ap­ró rész­le­te­ket, konk­rét sze­mé­lye­ket em­lít szö­ve­gé­ben. A vis­­sza­em­lé­ke­zés lé­lek­ta­ni ter­he kap­csán azon­ban azt sem árt szem előtt tar­ta­ni, ami ép­pen a vis­­sza­em­lé­ke­zés szö­ve­gé­ből de­rül ki: le­het, hogy ép­pen az se­gí­ti minden­nek el­mon­dá­sá­ban, hogy 1973-ban „vis­­sza­ment” meg­néz­ni, ho­vá te­le­pí­tet­ték ki őket. Nem ki­zárt, hogy ép­pen ez­zel ol­dot­ta fel a fe­lej­tés oly­kor jó­té­kony, más­kor azon­ban ál­lan­dó­su­ló lel­ki gör­csöt oko­zó gát­ját. Be­szél­ge­té­sünk so­rán csak egyet­len kez­dő kér­dést tet­tem fel („Hogy em­lék­szik a ki­te­le­pí­té­sük­re?”), az er­re adott vá­laszt az aláb­bi szö­veg je­len­ti. Egyet­len köz­be­kér­de­zés hang­zott el, a ki­te­le­pí­tett né­me­tek­re vo­nat­ko­zó­an.

„Gép­fegy­ver­rel jöt­tek, fur­gon­nal. S. volt a ve­zér. ők 10 hek­tárt kap­tak ’21-ben, mi­kor ide­jöt­tek. De apám tar­tot­ta őket, mert hol ke­nyér, hol mi kel­lett […] ő volt a »kúti tót«. ő ve­zet­te a csend­őrö­ket. Ak­kor be­pa­kol­tak, itt­hon ma­radt 13 szar­vas­mar­ha, 2 pár ló, a hí­zók, az ap­ró­lék mind. Csak a ku­tyát vit­tem el, de azt meg me­get­ték a cse­hek. Az volt ben­ne a leg­bor­zasz­tóbb, hogy Tor­nalján be, egy mar­ha­va­gon­ba […] A lá­bam is meg­fa­gyott. 32 fok hi­deg volt, mi­kor be­pa­kol­tak a va­gon­ba. F.-et, a bá­tyá­mat majd’ agyon­lőt­ték, mert ész­re­vet­ték, mert meg akart szök­ni. Úgy jöt­tek, hogy min­den­kit vin­ni akar­tak. 1947. ja­nu­ár má­so­dik fe­lé­ben volt, mert ka­rá­csony előtt volt az es­kü­vő F.-nek. Ke­nye­ret ak­kor sü­tött anyám, az is itt­hon ma­radt. Hal­lot­tunk a ki­te­le­pí­tés­ről, de hogy kit akar­nak, azt nem tud­tuk. Épp etet­tünk, ami­kor jöt­tek, 3 óra kö­rül. Öten jöt­tek, J.-vel, kö­rül­áll­ták a há­zat. Ami a kis Aviára fel­fért, an­­nyit vi­het­tünk. J. volt a fa­lu­ban bí­ró­fé­le. ő volt a nagy­me­nő. Az­nap csak mi men­tünk, a töb­bi­ek ké­sőbb. Az­tán jöt­tek K.-ék, az­tán G.-ék, egy egész sze­rel­vény te­le volt […] Es­te in­dul­tunk, 8 kö­rül, te­le volt a vo­nat. Más­nap dél­után ér­tünk oda. (1972-ben [?] vol­tam is ott, Krùmlov kör­nyé­kén. Be­men­tem, meg­néz­tem őket […]) Úgy vár­tak, mint a Mes­si­ást. Vá­lo­gat­tak a mun­ka­erő­ben. Mi meg ott vol­tunk né­gyen fi­úk […] P. volt az egyik csa­lád, a má­sik U., mert két­fe­lé osz­tot­tak min­ket. Szom­szé­dok vol­tak, a há­zuk előtt volt a temp­lom. […] Mi­kor F. meg B. ha­za­jött, át­men­tem he­lyet­tük P.-ékhez. 13 éves vol­tam. Is­ko­lá­ba nem en­ged­tek, mert nem tud­tam a nyel­vet. Ad­tak egy ren­des, 2 szo­bás la­kást. Volt hoz­zá ól is. Nem tu­dom, mi­ért volt üres.”

G. A.: Nem né­me­te­ket la­kol­tat­tak ki on­nan?

„Volt 4 né­met fo­goly, de né­me­tek ott nem lak­tak […] Az U.-né fér­jét né­me­tek lőt­ték agy­on. Négy lá­nya volt, a leg­idő­sebb 13, a leg­ki­sebb 3 éves volt ak­kor. Apa tu­dott va­la­men­­nyit cse­hül, mert ott volt ka­to­na. En­gem a gye­re­kek ta­ní­tot­tak. Azt akar­ták, hogy tud­junk. Na­gyon ren­des, mű­velt és ba­rát­sá­gos csa­lád volt. Bara­ca-­for­ma fa­lu volt. Ott csak mi vol­tunk, de Rotovicén meg Mis­li­boricén is vol­tak ma­gya­rok. A bí­ró­nál né­me­tek szol­gál­tak, de el­szök­tek.
14 hek­tár­ja volt U.-né­nak, P.-éknek is 15 hek­tár kö­rül. U-né azért kap­ta, mert öz­vegy volt. P.-éknél volt egy cse­léd (Kupagnak csú­fol­tuk) meg há­rom vén­lány, nem bír­tak dol­goz­ni. Ren­des pa­raszt­em­be­rek vol­tak, ép­pen úgy, mint itt­hon. Csak ne­kik min­den­fé­le gép­jük volt, ami Baracán még nem: vil­lany­csép­lő­gép, da­rá­ló, ita­tó­gép, ka­szá­ló­gép. Ná­lunk csak 1952-ben jött a kis ara­tó­gép. Ott már ma­gán­cég trak­tort vett, egy hó­nap­pal az­előtt, hogy ha­za­jöt­tünk. Škoda trak­tort. 25-30 év­vel előbb­re vol­tak. Mi mes­­sze vol­tunk, nem tö­rő­dött sen­ki a nép­pel […] Én ko­csis vol­tam. Volt egy nagy lo­vam meg egy ki­csi. A nagy Fuxi, a ki­csi Daja. A Fuxi okos volt, le­haj­tot­ta a fe­jét, hogy fel­ér­jem, mert még ki­csi vol­tam. A má­sik ki­bab­rált ve­lem. […] Csak jót so­se et­tek. A disz­nót más­képp vág­ták. Hor­dó­ba pré­sel­ték, be­sóz­ták, de mi­kor sza­lon­nát et­tek, pond­rós volt […] Öt­ször ad­tak en­ni, tí­zó­rai meg uzson­na is volt. A va­cso­ra min­dig tört krump­li volt tej­jel, a reg­ge­li te­jes ká­vé buk­ti­val. Jók vol­tak ők, csak gyen­gén fi­zet­tek. Apám volt a kom­men­ciós cse­léd. Én 13 szar­vas­mar­hát etet­tem meg a ló­val dol­goz­tam. 1300 ko­ro­na volt a fi­ze­té­sem. 5 ke­nye­ret, ha ad­tak ér­te […] 20 ko­ro­na volt a gyu­fa! Be­tar­tot­ták azt, hogy po­tyán kap­tak jó mun­ka­erőt. A vil­lanyt, a fű­tést stb. is be­le­szá­mol­ták a fi­ze­tés­be. A kom­men­ció volt a tüz­i­fa meg a bú­za. Ezt az egész csa­lád­nak be­le­szá­mol­ták a bé­ré­be. Dél­után négy­kor vé­ge volt a mun­ka­idő­nek. Én reg­gel fél öt­kor kezd­tem, de es­te fél öt­kor ott már min­den­ki sö­rö­zött a fa alat­t. Utá­na per­sze az ál­la­to­kat még meg­fej­ték. F. is, apa is, de P is ko­csis volt. Azok­kal az ál­la­tok­kal az­tán tö­rőd­ni kel­lett. ( Két-két pár ló volt a két csa­lád­nak.) […] F. nem egé­szen egy évig volt ott. Mi­kor ha­za­ment, ren­det csi­nált, ki­rak­ta a ru­szi­no­kat. Run­yá­ba men­tek az új te­lep­re. Tud­tuk, per­sze, hogy el fog­ják fog­lal­ni. Szét­hord­tak min­dent, most se tud­juk, ki mit vitt el. K. B. vitt el egy te­he­net, az meg­ma­radt. Akik a ház­ban lak­tak – 3 ru­szin csa­lád – az er­dő majd’ rá­juk sza­kadt, de az ab­la­kok­kal tü­zel­tek. Szén­ége­tők vol­tak, nem tud­ták, hogy kell gaz­dál­kod­ni. A han­vai vagy a run­yai új te­lep­re men­tek, mi­kor F. ki­haj­tot­ta őket.
Min­ket egy hí­zó­ért hoz­tak ha­za. Éj­fél­kor jött a so­főr. Fél év­re rá jött a ren­de­let. 1948 nya­rán jöt­tünk ha­za, F. még ta­vas­­szal. An­nak a so­főr­nek volt 12 rend­szám­táb­lá­ja, ez­zel üz­le­telt. Nem Krùmlovban la­kott, nem is tud­tuk, ki volt, aján­lot­ták ne­künk. Egy óra alatt fel­pa­kol­tunk, nap­pal­ra el­búj­tunk. A so­főr tud­ta, ho­va kell. Es­te in­dul­tunk el új­ra. A disz­nót le­vág­tuk, út­köz­ben be­ad­ta a so­főr ha­za. Szlo­vá­ki­á­ban már nem áll­tunk meg, így dél­re ér­tünk ha­za. 1947-ben se, utá­na se sem­mi­fé­le pa­pírt nem kap­tunk. Meg­le­pő­dött a fa­lu, hogy ha­za­jöt­tünk. S-ék nem mer­tek szól­ni egy szót sem.
A mi ese­tün­ket még le­het is ér­te­ni: a szom­széd­nak fájt a fo­ga a bir­tok­ra, de a töb­bi­nek nem volt sem­mi­je. K. L.-éket meg Cs.I.-éket Ma­gyar­or­szág­ra vit­ték. Hoz­tak is ide a he­lyük­re […] K-ék fent­ről vol­tak, ők lak­tak a K. L. há­zá­ban, őket még lát­tam, mi­kor ha­za­jöt­tünk. A K. A-ék há­zá­ban is lak­tak szlo­vá­kok, az­tán a ház a fa­lué lett. Ide csak S.-ék meg mi jöt­tünk ha­za. Aki­ket Ma­gyar­or­szág­ra vit­tek, ők se jöt­tek ha­za. Mi­kor­ra ha­za­jöt­tek, akik ha­za­jöt­tek, a la­kók ak­kor­ra el­men­tek. Vol­tak itt jó mar­kos gye­re­kek, meg-meg­rak­ták őket, le­ren­dez­ték. A Cs.I.-ék há­zát E. vet­te meg, egy ide­ig ott lak­tak. (Ta­lán ő ad­ta el J.-nek.) S.-ék vol­tak tény­leg az utol­sók, de akik ide­jöt­tek, mind el­men­tek. Nem vol­tunk jó­ban ve­lük. […] De egy ide­ig még itt volt V., Š., K.. Az­tán apá­mat, mert nem tel­je­sí­tet­te a be­adást, 7 hó­nap­ra le­csuk­ták Besz­ter­cén. Nem le­he­tett tel­je­sí­te­ni. Megint ugyan­on­nan fújt a szél. […] 1973-ban el­men­tem meg­lá­to­gat­ni a cseh­or­szá­gi­a­kat. So­főr vol­tam, ar­ra­fe­lé jár­tam. 1973 nya­ra volt. A leg­na­gyobb lány la­kik ab­ban a ház­ban, ahol mi lak­tunk. M., így hív­ják, a tøe­bièi kór­ház­ban dol­go­zik. L. dok­tor­nő lett. I. is az egész­ség­ügy­ben dol­go­zik. A bí­ró fia is meg­is­mert, ő volt ve­lem egy­idős. […] Ha­ra­gud­tam rá­juk, mert me­get­ték a kutyát.”17

2.4. A szö­vet­ke­ze­ti gaz­dál­ko­dás és ha­tá­sa a fa­lu­kö­zös­ség­re

Baracán 1953 ele­jén ala­kult meg a szö­vet­ke­zet (ter­me­lő­szö­vet­ke­zet). Akik be­lép­tek, „ter­mé­sze­te­sen” nem ön­szán­tuk­ból tet­ték, még­is a több hé­tig tar­tó meg­győ­zé­si fo­lya­mat vé­gé­re csu­pán két gaz­da ma­radt, aki nem lett szö­vet­ke­ze­ti tag.

„Azért men­tek be­le, mert amúgy is sze­gény­ség lett vol­na. Akik nem lép­tek be, nem a leg­na­gyobb gaz­dák vol­tak. Sok min­den­ki­nek jobb volt a szö­vet­ke­zet a ma­gán­gaz­da­ság­nál, mert nem tud­tak gaz­dál­kod­ni. Vagy mert nem tud­ták trá­gyáz­ni a föl­det, nem volt elég szarvas­marha.”18

Kez­det­ben a szö­vet­ke­zet­ben a ma­gán­gaz­da­sá­gok fel­sze­re­lé­sét hasz­nál­ták, mint aho­gyan a mun­ka­erőt is az je­len­tet­te. Az el­ső idők­ben na­gyon sze­gény volt a szö­vet­ke­zet.

„Öt ko­ro­na volt egy mun­ka­egy­ség, de fél évig nem volt fi­ze­tés. Volt ké­sőbb is egy olyan év, ami­kor 3 hó­na­pig nem fi­zet­tek, de az­tán fel­emel­ked­tünk.”

A kez­de­ti el­len­ál­lás, ne­héz­sé­gek után, kb. 4 év el­tel­té­vel a szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sa vesz­te­sé­ges­ből kez­dett hasz­not ho­zó­ra vál­toz­ni. Eb­ben az el­ső idő­szak­ban a szö­vet­ke­zet ve­ze­tői tu­laj­don­kép­pen a fa­lu ve­ze­tő gaz­da­ré­te­gé­ből ke­rül­tek ki. Ha az el­nö­ke nem is min­dig a leg­na­gyobb gaz­da volt, min­dig azok irá­nyí­tot­tak, akik­nek a ma­gán­gaz­da­sá­ga is si­ke­res volt.

„Kez­det­ben a ve­ze­tő­sé­get a bara­ci­ak vá­lasz­tot­ták, de a vá­lasz­tást a já­rá­si­ak fel­ügyel­ték. A sza­va­zás már csak lát­szat volt, mert elő­re meg­egyez­tek. Ké­sőbb az­tán az el­nök ál­la­mi em­ber lett. Ak­kor már any­­nyi­ra volt az ál­lam, hogy ha mást nem is, az el­nö­köt ő je­lö­li.”

A tiszt­ség­vi­se­lők több­ször sze­re­pet cse­rél­tek. Be­szél­ge­tő­tár­sa­im egy­be­hang­zó vé­le­mé­nye sze­rint a szö­vet­ke­zet tör­té­ne­te so­rán vé­gig volt egy négy­fős „csa­pat”, amely­nek tag­jai vál­to­zó po­zí­ci­ók­ban ugyan, de min­dig a szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sá­nak irá­nyí­tói vol­tak.

„[ő]k hoz­ták a dön­té­se­ket. Ha az el­nök ál­la­mi je­lölt volt is, a dön­té­se­ket a négy hely­be­li ve­ze­tő hoz­ta, ők ter­vez­tek. Négy évig volt sze­gény a szö­vet­ke­zet, az­tán min­dig a rossz idő­já­rás­ra szá­mí­tot­tak, úgy ter­vez­tek.”

A szö­vet­ke­ze­ti gaz­dál­ko­dás­sal já­ró mun­ka­fo­lya­ma­to­kat a fa­lu­be­li­ek ál­ta­lá­ban ön­erő­ből vé­gez­ték, ám az épít­ke­zé­sek so­rán kő­mű­ve­se­ket ide­gen­ből (is) kel­lett hív­ni, mert Baracán csak egy volt. Mi­kor a gaz­dál­ko­dás si­ke­res pá­lyá­ra állt, a fi­a­ta­lo­kat (ter­mé­sze­te­sen a szö­vet­ke­zet igé­nye­i­nek meg­fe­le­lő­en) ta­nít­tat­ni kezd­ték.

„Ha ab­ból a cél­ból járt va­la­ki is­ko­lá­ba, hogy az­tán ve­ze­tő le­gyen, nem volt olyan, hogy ne vá­lasz­tot­ták vol­na meg, mi­kor sor ke­rült rá. Akik is­ko­lát vé­gez­tek, az­alatt csak 600 ko­ro­nát ke­res­tek, de az­tán nem vol­tak kö­te­le­sek ma­rad­ni. Ha szak­em­ber­nek ta­nul­tak, meg­vá­lasz­tot­ták őket.”

A szö­vet­ke­zet kb. két év­ti­ze­des tör­té­ne­te si­ker­tör­té­net­nek ne­vez­he­tő. Sem­mi sem bi­zo­nyít­ja ezt job­ban a bara­cai fa­lu­kép­nél, amely épü­le­te­it te­kint­ve még ma is az 1960–70-es évek ar­cu­la­tát mu­tat­ja. Egy-két la­kó­ház ki­vé­te­lé­vel va­la­men­­nyi a szö­vet­ke­zet ide­jén épült, mind­egyik ma­gán is vi­se­li a kor­szak jel­leg­ze­tes­sé­ge­it. A gaz­dál­ko­dás si­ke­rét a csa­lá­dok is meg­érez­ték, az anya­gi elő­re­ha­la­dást im­már nem föld­bir­tok gya­ra­pí­tá­sá­val, ha­nem a la­kó­ház mo­der­ni­zá­lá­sá­val tet­ték a kö­zös­ség szá­má­ra egy­ér­tel­mű­en lát­ha­tó­vá. A gaz­dál­ko­dás si­ke­ré­nek kul­csát az egy­ko­ri ve­ze­tők, ma vis­­sza­em­lé­ke­zők pon­to­san kö­rül tud­ják ha­tá­rol­ni, ám min­den rész­let fon­tos­sá­ga el­le­né­re an­nak volt eb­ben a leg­na­gyobb sze­re­pe, hogy:

„[A] jéerdét19 úgy irá­nyí­tot­ták, mint sa­já­tot. A maje­tokot20 már nem le­he­tett így érez­ni”.

A gaz­dál­ko­dást a szö­vet­ke­zet­ben is a ko­ráb­bi, az egész fa­lu­ban is­mert mó­don, kis­sé mo­der­nebb vál­to­zat­ban foly­tat­ták. A ha­tárt jól is­me­rő fa­lu­be­li gaz­dák­nak pon­tos is­me­re­te­ik vol­tak ar­ról, hol mi te­rem a leg­job­ban, me­lyik dű­lő­nek mi­lyen „hun­cut­sá­ga” van. En­nek a több év­ti­ze­des gaz­dál­ko­dói ta­pasz­ta­lat­nak és gya­kor­lat­nak kö­szön­he­tő­en fel­is­mer­ték a ko­ráb­ban Baracán nem iga­zán jel­lem­ző zöld­ség­ter­mesz­tés le­he­tő­sé­gét. 15 hek­tá­ros te­rü­le­ten „ker­té­sze­t-et” ala­kí­tot­tak ki, a ko­ráb­bi jó dinnye­ter­mő te­rü­le­te­ken, ahol idény­zöld­sé­get ter­mesz­tet­tek. A ker­té­szet mun­ka­ere­jét a fa­lu as­­szo­nyai ad­ták. Tö­ké­le­te­sen egé­szí­tet­te ki ezt a nyá­ri in­ten­zív mun­kát a do­hány­ter­mesz­tés, amely ugyan­azok­nak az as­­szo­nyok­nak té­len adott mun­kát. Emel­lett a Baracára ko­ráb­ban is erő­sen jel­lem­ző ál­lat­tar­tás volt a szö­vet­ke­zet má­sik erős­sé­ge. Az ál­la­mo­sí­tás, szö­vet­ke­ze­te­sí­tés előt­ti idő­szak­ban adat­köz­lő­im a ma­gán­gaz­da­ság si­ke­rét min­dig az­zal ma­gya­ráz­ták, hogy föld­je­ik ter­mé­sét nem ad­ták el, ha­nem me­ge­tet­ték az ál­la­tok­kal, hogy az­tán azo­kat ad­ják el. A gaz­dál­ko­dás si­ke­re­ként és szak­ér­tel­mük je­le­ként ér­té­kel­ték, hogy Baracáról min­dig sok remu­n­daló ke­rült ki. A szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sá­ban ter­mé­sze­te­sen az ál­lat­tar­tói ta­pasz­ta­la­to­kat is hasz­no­sí­tot­ták. A fel­fe­lé íve­lő, si­ke­res idő­szak­ban 100 ser­tést, 100 nö­ven­dék szar­vas­mar­hát, 40 kis­bor­jút, 100 fe­jős­te­he­net, 100 hízó­marhát, 6 pár lo­vat, 160 ju­hot, 2-300 tyú­kot tar­tot­tak. Va­la­men­­nyi­nek ön­erő­ből épí­tet­tek ólat, is­tál­lót. A gaz­dál­ko­dás si­ke­re mel­lett a szö­vet­ke­ze­ti ta­gok gon­dol­ko­dá­sá­nak ru­gal­mas­sá­gát is jel­zi, hogy:

„[A] négy ve­ze­tő öt­le­te volt, hogy a Po­zsony–Kas­sa fő­út men­tén épít­se­nek egy ven­dég­lőt. Amit ott fel­hasz­nál­tak – hús, juh­sajt, to­jás – az mind meg­ter­mett a szö­vet­ke­zet­ben. Csak az ita­lért ad­tak pénzt, Szőlőskére jár­tak bo­rért. Disz­nó­kat vág­tak he­ten­te, né­ha két­szer is. Volt be­lő­le ha­szon, még­is meg­szűnt”.

A szö­vet­ke­zet 1976. au­gusz­tus 20-án szűnt meg. Ek­kor kap­csol­ták a bátkai ál­la­mi gaz­da­ság­hoz. A bátkai ál­la­mi gaz­da­sá­got, mint „Ba­log-völ­gyi óri­ást” be­mu­ta­tó 1986-os ki­ad­vány egyet­len mon­da­tot szen­tel a szö­vet­ke­ze­tek be­ol­vasz­tá­sá­nak: „Bol­do­gul­ni nem tu­dó szö­vet­ke­ze­tek csat­la­koz­tak a gaz­da­ság­hoz az évek so­rán: Bak­ti, Bara­ca, Fü­ge, Dul­háza, Rad­nót, Balogúj­falu, Uza­pa­ny­it, Ra­kot­­tyás” (Mács 1986, 9).
Az ál­la­mi gaz­da­ság si­ke­rét han­goz­ta­tó ki­ad­ván­­nyal szö­ges el­len­tét­ben va­la­meny­­nyi be­szél­ge­tő­tár­sam úgy ér­tel­mez­te ak­kor is, úgy ér­tel­me­zi most is a be­ol­vasz­tást, hogy:

„Ingófélben volt a bátki maje­tok, azt erő­sí­tet­ték meg a szö­vet­ke­ze­tek­kel. Nem akar­ták a bara­ci­ak egy­ál­ta­lán, kénysz­erítet­ték őket. A Ba­log-völ­gyi fa­luk­kal együtt kap­csol­ták Baracát Bátkához. Ilyen­kor már nem le­he­tett el­len­kez­ni, át kel­lett lép­ni. Jéerdé alatt még a fa­lué volt az ös­­szes föld”.

A szö­vet­ke­zet meg­szün­te­té­se – a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – na­gyobb el­len­ál­lás­ba üt­kö­zött, mint an­nak ide­jén meg­szer­ve­zé­se.

„Apu­ka több­ször is a pin­cé­be bújt, mi­kor jöt­tek. Ne­kem kel­lett ha­zud­nom, hogy nincs itt­hon.”

Az el­len­ál­lás (és mint ké­sőbb be­bi­zo­nyo­so­dott, a fa­lu ön­ér­té­ke­lé­se, po­zi­tív én­ké­pe is) az „is­mert” tech­ni­ká­val tört meg:

„[A]z elv­tár­sak el­jöt­tek hoz­zám, a lá­nyom ak­kor már a vé­ge fe­lé járt a fő­is­ko­lá­nak. Meg­zsa­rol­tak, meg­mond­ták, hogy me­lyik pro­fes­­szor­ral van meg­be­szél­ve, hogy nem hagy­ják ne­ki be­fe­jez­ni, ha nem lé­pek be, ha nem ve­szem rá az egész fa­lut, hogy lép­jünk be.”

Ez „ter­mé­sze­te­sen” be­fo­lyá­sos, köz­tisz­te­let­ben ál­ló em­ber­rel tör­tént. Rá­adá­sul 1978-ban meg­szűnt a fa­lu köz­igaz­ga­tá­si önál­ló­sá­ga is, a kör­ze­te­sí­tés szel­le­mé­ben a szom­szé­dos Fü­gé­hez csa­tol­ták. Fi­gye­lem­be vé­ve, hogy ad­dig Fü­ge volt (egy­há­zi­lag) Bara­ca le­ány­egy­há­za, ez for­dí­tott elő­je­lű­vé vál­toz­tat­ta a két te­le­pü­lés hely­ze­tét, még ha az egy­há­zi­lag nem is vál­to­zott. Ez­után Fü­gé­ből járt Baracára az egy­ko­ri bí­ró sze­re­pét be­töl­tő „el­nök” ( a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­ság el­nö­ke), aki be­te­le­pült, szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű sze­mély volt. Po­zí­ci­ó­já­ban őt egy Baracára, az­az pusz­tá­já­ra 1921-ben be­te­le­pült, szin­tén szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű sze­mély kö­vet­te, aki­nek csa­lád­ját a fa­lu nem fo­gad­ta be. ő Tor­naljára köl­tö­zött, eb­ben az idő­ben Bara­ca már csak mun­ka­he­lye, nem lak­he­lye volt. A fa­lu­si­ak ezt a fe­lül­ről jö­vő dön­tést egy­ér­tel­mű tá­ma­dás­ként él­ték meg, amit nem le­het ki­vé­de­ni. Et­től a sze­mély­től nem vár­hat­tak ér­dek­vé­del­met, te­hát az esély­te­len­ség, a pusz­tu­lás­ra ítélt hely­zet ér­zé­se ez­zel is nö­ve­ke­dett.
A si­ker­pro­pa­gan­dá­nak szánt ki­ad­vány ál­lí­tá­sá­nak hi­tel­te­len­sé­gét (de leg­alább­is két­sé­ges vol­tát) jól jel­zi a bara­cai szö­vet­ke­zet va­gyo­ná­nak fel­so­ro­lá­sa, ami­vel a bátkai ál­la­mi gaz­da­ság­ba be­lé­pett. Volt egy épü­le­te az ad­mi­niszt­rá­ció szá­má­ra két iro­da­he­lyi­ség­gel, mos­dók­kal, für­dő­szo­bá­val, meg­fe­le­lő mé­re­tű ebéd­lő­vel. Do­hány­szá­rí­tó paj­ta, tyúk­farm, gép­ház, ter­mény­tá­ro­ló, gép­ja­ví­tó mű­hely, má­zsa­ház, 100 fé­rő­he­lyes ser­tés­hiz­lal­da, 100 fé­rő­he­lyes bi­ka­is­tál­ló, 40 fé­rő­he­lyes bor­jún­evelde, ku­ko­ri­ca­szá­rí­tó, 5 si­ló­gö­dör, 100 fé­rő­he­lyes te­hén­is­tál­ló, egy ki­sebb, 40 fé­rő­he­lyes is­tál­ló, tej­ház hű­tő­vel, ló­is­tál­ló 6 pár ló­nak, 100 fé­rő­he­lyes is­tál­ló hízó­marhák­nak, 160 juh­nak akol – mind­ez ter­mé­sze­te­sen te­le ál­la­tok­kal – mind a szö­vet­ke­zet tu­laj­do­na volt. A ker­té­szet is ko­moly va­gyont je­len­tett, a ven­dég­lő szin­tén. A szö­vet­ke­zet az ide­gen­ből ho­zott szak­em­be­rek­nek egy 4 la­ká­sos bér­há­zat épí­tett, ez is a tu­laj­do­nát ké­pez­te. A meg­szün­te­tés ide­jé­ben már „ál­la­mi je­lölt”, Sz. volt a szö­vet­ke­zet el­nö­ke, ám a fa­lu­be­li­ek nem őt hi­báz­tat­ják az erő­sza­kos be­ol­vasz­tá­sért.

„Nem azért ne­vez­ték ki, hogy ezt vég­re­hajt­sa. Sz. nem is akart csat­la­koz­ni, eset­leg a Vály-völggyel akart egye­sül­ni. Meg is halt, mi­e­lőtt maje­tok lett vol­na […] Ha nem hal meg, ta­lán si­ke­rült vol­na meg­tar­ta­ni az önál­ló­sá­got. Min­dent ös­­sze­ír­tak, hogy a ta­gok árat kap­ja­nak ér­te, mert egyik fa­lu sem vitt be an­­nyi min­dent. Vé­gül per­sze nem kap­tunk sem­mit. Bé­la olyan pon­tos lis­tát írt az át­adás­ról, hogy vé­gig­hall­gat­ni se bír­ták. Ju­ta­lék­ról a maje­tok­ban szó sem le­he­tett, pe­dig a jéerdében már volt, aki 8000 ko­ro­nát ka­pott, az pe­dig egy te­hén ára volt. A maje­tokot már fe­lül­ről irá­nyí­tot­ták. Ha va­la­kit be­vá­lasz­tot­tak vol­na is a ve­ze­tő­ség­be, an­nak nem volt sza­va Cs. volt ná­lunk az irá­nyí­tó. Úgy ne­vez­ték, hogy gaz­da.”

Az ál­la­mi gaz­da­ság át­vet­te a mun­ka­erőt. Az as­­szo­nyok a több fa­lu ha­tá­rá­ba te­le­pí­tett gyü­möl­csös­ben és sző­lő­ben dol­goz­tak. A fér­fi­ak egy ide­ig ugyan­azt a mun­kát vé­gez­ték az ál­lat­tar­tás­ban és föld­mű­ve­lés­ben, mint a szö­vet­ke­zet ide­jén, ám ké­sőbb ezért már so­kuk­nak Bátká­ba kel­lett utaz­ni­a.
Va­la­men­­nyi be­szél­ge­tő­tár­sam egye­nes ös­­sze­füg­gés­be hoz­ta a szö­vet­ke­zet meg­szün­te­té­sét a fa­lu – pa­raszt la­kos­sá­gát te­kint­ve – el­nép­te­le­ne­dé­sé­vel.

„Baraca nem tu­dott ab­ból ki­mász­ni, hogy köz­igaz­ga­tá­si­lag Fü­gé­hez, a maje­tok­ban meg Bátkához csa­tol­ták, de nem te­he­tett sem­mit. Érez­he­tő volt, hogy vis­­sza­lé­pés.”

2.5. A fa­lu mint kö­zös­ség ta­laj­vesz­té­se

Bara­ca pa­rasz­ti la­kos­sá­ga el­tű­né­sé­nek cél­te­le­pü­lé­se­it gra­fi­ko­nok, ill. térkép21 se­gít­sé­gé­vel te­kin­tem át (lásd a Mel­lék­let­ben). Ezek alap­ját egy (itt nem kö­zölt) ös­­sze­írás ké­pe­zi ar­ról, hogy me­lyik csa­lád mi­kor, hány fő­vel, ho­vá köl­tö­zött el. Le­het­sé­ges, hogy a vis­­sza­em­lé­ke­zők oly­kor té­ved­nek né­hány évet, ám a ten­den­ci­át az ösz­­sze­írás így is ér­zé­kel­te­ti, szem­lél­te­ti. Az át­te­kin­té­sek zá­rá­sa­ként tér­kép je­le­ní­ti meg a ma is lé­te­ző „vir­tu­á­lis” Baracát. Az ös­­sze­írá­sok­ba is, a tér­kép­re is csu­pán azok a sze­mé­lyek ke­rül­tek be/fel, akik 1940 óta köl­töz­tek el Baracáról, va­la­mint csa­lád­tag­ja­ik, ugyan­is a ko­ráb­bi el­köl­tö­zők­re vo­nat­ko­zó ada­tok nem elég­gé meg­bíz­ha­tók. A gra­fi­ko­nok szer­kesz­té­sé­hez ala­pul szol­gá­ló át­te­kin­tés há­rom sze­mély se­gít­sé­gé­vel ké­szült. Az 1931-ben és 1946-ban szü­le­tett be­szél­ge­tő­tár­sa­im ál­tal el­mon­dot­ta­kat – mint­egy kont­roll­ként – 1921-es szü­le­té­sű adat­köz­lőm el­len­őriz­te. Mi­vel az el­köl­tö­zöt­tek­ről hi­va­ta­los nyil­ván­tar­tás nem lé­te­zik, nem tar­ta­nám eti­kus­nak a tel­jes ös­­sze­írás név sze­rin­ti köz­zé­té­tel­ét, még ak­kor sem, ha a fa­lu­be­li­ek, egy­ko­ri fa­lu­be­li­ek azt az ada­tok­ból is ki tud­ják kö­vet­kez­tet­ni.
Ar­ra, hogy egy-­e­gy csa­lád el­köl­tö­zé­sé­nek konk­rét oka mi volt, csu­pán el­ha­mar­ko­dott vá­laszt le­het­ne ad­ni. Az szá­mom­ra bi­zo­nyos­nak tű­nik, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után a fa­lut ért kül­ső ha­tá­sok va­la­me­lyik­ének, de ta­lán in­kább va­la­men­­nyi ha­tás együt­te­sé­nek az el­köl­tö­zés­hez min­den eset­ben kö­ze van. Azt sem tar­tom ki­zárt­nak, hogy az el­köl­tö­zés egy­faj­ta ver­sen­gés esz­kö­zé­vé vált.

„Aki in­nen el­ment, az mind vit­te ma­gá­val Bara­ca zsír­ját.”

Ugyan­ak­kor az is le­het­sé­ges, hogy a kö­zös­sé­get ért „üté­sek” so­ro­za­tá­nak kö­vet­kez­mé­nye­it kön­­nyebb volt a kö­zös­ség mind­ezek el­le­né­re mű­kö­dő kont­roll­já­nak ha­tó­kö­rén kí­vül el­vi­sel­ni. Elő­for­dul­hat, hogy – a kö­zös­ség szem­pont­já­ból – a „most telt be a po­hár” ese­té­vel ál­lunk szem­ben. A más nem­ze­ti­sé­gű ide­ge­nek meg­je­le­né­sét a pusz­tá­kon Bara­ca kü­lö­nö­sebb meg­ráz­kód­ta­tás nél­kül él­te túl. Kény­szer­ként él­te meg a szö­vet­ke­zet lét­re­ho­zá­sát, ám a ki­sebb kö­zös­sé­gek túl­élé­si stra­té­gi­á­ját „be­vet­ve” ezt a lé­pést nem csu­pán ki­he­ver­te, ha­nem a ma­ga hasz­ná­ra is tud­ta for­dí­ta­ni. Egy ne­gyed­szá­zad el­tel­té­vel azon­ban olyan be­avat­ko­zás­sal ta­lál­ta ma­gát szem­ben (ál­la­mi gaz­da­ság­gá ala­kí­tot­ták a szö­vet­ke­ze­tet, köz­igaz­ga­tá­si­lag Fü­gé­hez csa­tol­ták), amit már nem tu­dott éle­té­nek rend­jé­be il­lesz­te­ni, ami­től lé­nye­gé­ben szét­esett.
Baracán min­dig erős volt a kö­zös­sé­gi kont­roll (el­ter­jedt az egy­ke, nem volt meg­esett lány, 1920 óta csak 2-3 vá­lás for­dult elő, nem ma­radt ré­gi ház, min­den­ki újat épí­tett a szö­vet­ke­zet mű­kö­dé­se ide­jén stb.), ezért fel­té­te­lez­het­jük, hogy az el­köl­tö­zé­sek­nél is sze­re­pet ját­szott a töb­bi­ek ese­te, te­hát ha kez­det­ben nem is, a ké­sőb­bi idő­szak­ban egy­sze­rű min­ta­kö­ve­tés­ként (is) ér­té­kel­het­jük a je­len­sé­get.
Az el­köl­tö­zé­sek éves ala­ku­lá­sát át­te­kint­ve azon­ban szem­be­tű­nő, hogy – el­té­rő­en a bara­ca­iak ér­té­ke­lé­sé­től – az nem az 1970-es évek­ben kez­dő­dött. Amen­­nyi­ben fi­gyel­men kí­vül hagy­juk a nő­ket (te­kint­ve azt, hogy más te­le­pü­lés­re férj­hez men­ni hét­köz­na­pi je­len­ség), a fér­fi el­köl­tö­zöt­tek át­te­kin­té­se több csú­csot is pro­du­kált már az 1950-es, ’60-as évek­ben is. Te­hát sem­mi­képp nem ál­lít­hat­juk, hogy az el­köl­tö­zé­sek ki­zá­ró­la­gos oka a szö­vet­ke­zet ál­la­mi gaz­da­ság­ba ta­go­lá­sa és a fa­lu köz­igaz­ga­tá­si önál­ló­sá­gá­nak el­vesz­té­se len­ne. A kö­zös­ség sok év­ti­ze­des együtt­élé­se so­rán erős ver­senyt, már-már em­ber­te­len mun­ka­tem­pót dik­tált tag­jai szá­má­ra. Ép­pen ezért meg­en­ged­he­tet­len lett vol­na, hogy a meg­fe­szí­tett mun­ka ered­mé­nyét ne te­gyék a kö­zös­ség tag­jai nyil­ván­va­ló­vá, lát­ha­tó­vá, a kont­roll szá­má­ra ér­tel­mez­he­tő­vé. Akik eb­be a ver­seny­be nem akar­tak „be­száll­ni”, vagy nem akar­ták a ré­gi élet­mód­juk kül­ső ha­tás­ra meg­vál­to­zott for­má­ját él­ni, azok már az 1950-es évek­ben el­köl­töz­tek. Az 1980-as évek el­köl­tö­zé­si hul­lá­má­nak ki­ala­ku­lá­sá­hoz más is kel­lett. Több fa­lu van Bara­ca kör­nyé­kén is, amely­nek tör­té­ne­te ha­son­ló­kép­pen ala­kult, ha­son­ló „üté­sek” ér­ték, még­sem nép­te­le­ne­dett el.22 Itt be­szél­he­tünk ar­ról, hogy az el­köl­tö­zés, a ve­le já­ró la­kás­vá­sár­lás a ver­sen­gés új esz­kö­zé­vé vált. (Hi­szen már sem a föld­gya­ra­pí­tás, sem a ház­épí­tés, sem a gaz­dag la­ko­da­lom nem le­he­tett esz­köz, eze­ken már túl­lép­tek.) Eb­ben az eset­ben egy el­vont nor­ma (anya­gi-tár­sa­dal­mi emel­ke­dés) az el­köl­tö­zés for­má­já­ban konkretizálódik.23 „A fa­lu el­is­mer, su­gall, kö­ve­tel egy meg­ha­tá­ro­zott ér­ték­ren­det, és el­len­őr­zi a hoz­zá va­ló iga­zo­dást” – ír­ja Pápay Zsu­zsa (Pápay 1989, 90). Az el­köl­tö­zé­sek utol­só hul­lá­mát – vé­le­mé­nyem sze­rint – leg­in­kább ép­pen ez­zel ma­gya­ráz­hat­juk. A kö­zös­sé­gi el­len­őr­zés te­hát ar­ra vo­nat­ko­zott, ké­pes-e egy-­e­gy csa­lád az el­köl­tö­zés­re (el­ső­sor­ban anya­gi­lag), az csu­pán a ver­sen­gés ve­le­já­ró­ja volt, hogy ez­zel az egy­ko­ri pa­rasz­ti kö­zös­ség fel­bom­lá­sa be­fe­je­ző­dött.

3. A ci­gá­nyok Baracán

3.1. A ci­gány­ság de­fi­ni­á­lá­sá­nak prob­lé­mái

A leg­fris­sebb nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Bara­ca össz­la­kos­sá­ga 394 fő, amely­ből 337 fő ma­gyar, 17 fő szlo­vák, 39 fő ro­ma és 1 fő cseh nemzetiségű.24 A nem­ze­ti­sé­gi sta­tisz­ti­ka – mint an­­nyi más te­le­pü­lés ese­té­ben – Baracáról sem a tény­le­ges et­ni­kai ös­­sze­té­telt raj­zol­ja meg.
A 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben a me­ző­gaz­da­ság­ból élő te­le­pü­lés – a hely­be­li­ek ön­ér­té­ke­lé­se sze­rint – gaz­dag fa­lu­nak szá­mí­tott. Szom­szé­da­i­hoz ké­pest nagy te­rü­le­ten, mint­egy 2000 ka­tasz­te­ri hol­don gaz­dál­ko­dott. Nap­ja­ink­ban – fő­ként a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó ré­vén – a „leg­munkanélkülib­b”, tár­sa­da­lom­ból ki­űzött fa­lu­ként ke­rül­he­tett be a köz­tu­dat­ba, „ahol meg­állt az élet” (Far­kas 1997; S. For­gon 1992; Korcs­má­ros 1994).
A hi­va­ta­los ada­tok­ban tük­rö­ző­dő kép­től, mi­sze­rint Baracá­nak mind­ös­­sze 39 ro­ma la­ko­sa van, tel­je­sen el­tér az, amel­­lyel a „bel­ső” szem­lé­lő ta­lál­ko­zik. A he­lyi­ek ön­be­so­ro­lá­sa alap­ján a fa­lu­nak csak­nem 90%-a „ci­gány”.
Ar­ról, hogy kit és mi­lyen kri­té­ri­u­mok alap­ján le­het ci­gány­nak te­kin­te­ni, a té­ma ku­ta­tói má­ig nem ala­kí­tot­tak ki egy­sé­ges, min­den kö­rül­mé­nyek kö­zött helyt­ál­ló vé­le­ményt, a kí­sér­le­tek­ből leg­alább két, ha­tá­ro­zot­tan el­kü­lö­nü­lő irány­zat szűr­he­tő ki, ame­lyek ab­ban sem egyez­nek meg, hogy meg­ra­gad­ha­tó-e egy­ál­ta­lán a cigányság.25 Az irány­za­tok egyik cso­port­já­nak az a kö­zös jel­lem­ző­je, hogy meg­pró­bál „ob­jek­tív” ké­pet ad­ni a ci­gány né­pes­ség­ről. Leg­in­kább a nép­szám­lá­lás­ok, sta­tisz­ti­kák adat­so­ra­it fel­hasz­ná­ló mód­sze­rek és ku­ta­tá­sok so­rol­ha­tók eb­be a cso­port­ba. A má­sik irány leg­erő­sebb jel­lem­ző­je az a faj­ta szub­jek­ti­vi­tás, amely nem az ob­jek­ti­vi­tás si­ker­te­len­sé­gé­ből szü­le­tett, ha­nem „ön­ma­gá­ért”, vál­lal­tan és tu­da­to­san ve­ze­ti a ku­ta­tó­kat ered­mény­re. A de­fi­ni­á­lás prob­lé­más vol­tát elég élén­ken a tu­do­má­nyos köz­tu­dat­ban tar­ja az etnic­itásku­tatá­sok utób­bi 10 év­ben meg­újult len­dü­le­te. A nép­szám­lá­lás­ok­ra épü­lő ku­ta­tá­sok leg­több eset­ben az­zal zá­rul­nak, hogy a hi­va­ta­los kép el­tér a va­ló­sá­gos­tól, és a ci­gány­ság be­csült szá­ma hi­te­le­sebb a sta­tisztikainál.26 A ci­gány­ság­gal fog­lal­ko­zó va­la­men­­nyi tu­do­mány prob­lé­más­nak vagy leg­alább­is nem egé­szen egy­ér­tel­mű­nek és egy­sze­rű­nek tart­ja de­fi­ni­á­lá­su­kat. A több­fé­le meg­kö­ze­lí­tés egy­faj­ta „üt­köz­te­té­sé-­nek” a Kri­ti­ka adott helyt. La­dá­nyi Já­nos és Szelényi Iván vé­le­mé­nye sze­rint a ci­gány­ság (Ma­gyar­or­szá­gon) tu­do­má­nyo­san nem de­fi­ni­ál­ha­tó. A két leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott mód­szer – az ön­be­so­ro­lás és a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés – egy­részt nem meg­bíz­ha­tó (mert ahány ku­ta­tó vagy kérdezőbiz­tos van, an­­nyi­fé­le ered­mény szü­le­tik), más­részt nem eti­kus, sőt ne­megy­szer tár­sa­dal­mi ka­te­gó­ri­át, a sze­gény­sé­get „et­ni­cizál­ja”. Te­hát a „Ki a ci­gány?” kér­dés tu­do­má­nyos igén­­nyel meg­vá­la­szol­ha­tat­lan (Ladányi–Szelényi 1997, 3–6). Ha­vas Gá­bor, Ke­mény Ist­ván és Kerte­si Gá­bor cik­ke sze­rint vi­szont kel­lő ala­pos­ság­gal utá­na le­het jár­ni, min­den kö­zös­ség ese­té­ben kü­lön-kü­lön, ugyan­is a ci­gá­nyok mel­lett élők et­ni­kai mi­nő­sí­té­se ak­kor sem fel­tét­le­nül vál­to­zik, ha az ő tár­sa­dal­mi stá­tu­suk tel­je­sen át­ala­kul (Havas–Kemény–Kertesi 1998, 31–33). A kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­ai (ci­gány té­má­jú, ál­ta­lá­ban az iden­ti­tás mi­ben­lét­ét és a „ta­lál­ko­zá­so­kat” vizs­gá­ló) ku­ta­tá­sok­ra nagy ha­tás­sal volt Fred­er­ick Barth el­mé­le­te (Barth 1996, 3–26), amely (erő­sen le­egy­sze­rű­sít­ve) a kul­tu­rá­lis és et­ni­kai ha­tá­rok nem ál­lan­dó, ha­nem szi­tu­á­ci­ón­ként (újra)ter­melődő, fo­lya­mat­sze­rű vol­tá­ra hív­ja fel a figyel­met.27 An­nak el­le­né­re, hogy a ci­gány­ság­nak már a de­fi­ni­á­lá­sa is sok ne­héz­ség­be üt­kö­zik, a „te­re­pen” moz­gó ku­ta­tók a gya­kor­lat­ban azt is gyak­ran ta­pasz­tal­hat­ják, hogy egy-­e­gy kö­zös­ség tag­jai szá­má­ra a be­so­ro­lás nem okoz prob­lé­mát, sőt egy­ér­tel­mű. Kemény­fi Ró­bert ezt fi­gye­lem­be vé­ve pró­bált ki egy, a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés­nél „eti­ku­sabb” mód­szert. Esze­rint azt te­kin­ti ci­gány­nak, akit ci­gány (szem­ben a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés nem ci­gány ka­te­gó­ri­á­já­val) kör­nye­ze­te an­nak tart, aki­vel kö­zös­sé­get vál­lal. A mód­szer buk­ta­tó­ja az, hogy „ide­gen” szá­má­ra még ak­kor sem de­rül ki, ki vall­ja ma­gát ci­gány­nak, ha a nép­szám­lá­lás­ok­ban ez a ka­te­gó­ria nem ma­rad üre­sen (Keményfi 2003, 125).

3.2. A ci­gá­nyok je­len­lé­te a te­le­pü­lé­sen

A szak­iro­da­lom­ból ki­raj­zo­ló­dó prob­lé­mák tu­da­to­sí­tá­sa el­le­né­re mun­kám so­rán a bara­cai ci­gány­sá­got egy­ér­tel­mű­en be­ha­tá­rol­tam. Azo­kat a la­ko­so­kat so­rol­tam a ci­gány ka­te­gó­ri­á­ba, aki­ket a fa­lu­ban élő nem ci­gá­nyok is, de a fa­lu­ban élő ci­gá­nyok is an­nak tar­ta­nak. En­nek a be­so­ro­lás­nak a le­szár­ma­zás az alap­ja, te­hát ci­gány az, aki ci­gány csa­lád­ból szár­ma­zik, fel­me­női is ci­gá­nyok, és ezt ő ma­ga is így vall­ja. Nem biz­tos, hogy szo­ci­á­li­san hát­rá­nyos hely­ze­tű, nem biz­tos, hogy árul­ko­dó rassz­je­gyei van­nak, sőt az is­ko­lá­zott­ság és a gye­rek­szám sem min­den eset­ben so­rol­na egy-­e­gy sze­mélyt a más ese­tek­ben ilyen szem­pont­ból meg­ha­tá­ro­zott ci­gány kategóriá­ba.28 A fa­lu­ban élők ugyan­így egy­ér­tel­mű­en be­so­rol­ják ön­ma­gu­kat és egy­mást a ci­gány-nem ci­gány ka­te­gó­ri­ák va­la­me­lyi­ké­be. (A nem ci­gány la­kos­sá­got pa­raszt­nak ne­ve­zik.) Ez a be­so­ro­lás min­den­nap­ja­i­kat alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za.
Be­szél­ge­tő­tár­sa­im egy­be­hang­zó et­ni­kai mi­nő­sí­té­sét ala­pul vé­ve ma a fa­lu la­kos­sá­gá­nak 86%-a ci­gány. Ez is rá­vi­lá­gít, mi­lyen erő­tel­je­sen meg­fo­gyat­ko­zott Bara­ca pa­rasz­ti né­pes­sé­ge, hi­szen a 19. szá­zad vé­gi, 20. szá­zad ele­ji sta­tisz­ti­kák és 80 év kö­rü­li adat­köz­lő­im vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint ab­ban az idő­ben la­kos­sá­gá­nak szá­ma ci­gá­nyok nél­kül moz­gott 260 és 440 kö­zött (A Mag­yar… 1902; A Ma­gyar Szen­t… 1912). Bara­ca nem sze­re­pel az 1893-as ci­gány­ös­­sze­írás­ban, amely csak azo­kat a te­le­pü­lé­se­ket em­lí­ti, ahol a ci­gány­ság a la­kos­ság­nak leg­alább 10%-át al­kot­ja (A Mag­yarorszá­gon… 1895). Az, hogy még­is él­het­tek Baracán ci­gá­nyok már ab­ban az idő­ben is, a pa­ró­ki­án őr­zött egy­há­zi anya­könyv­ből de­rül ki, amely­ben 1824-ből va­ló a leg­ko­ráb­bi ci­gány ve­ze­ték­ne­vet vi­se­lő sze­mély­re vo­nat­ko­zó adat. Az aláb­bi táb­lá­zat át­te­kin­ti a te­le­pü­lés et­ni­kai és ge­ne­rá­ci­ós ös­­sze­té­tel­ét. (Ada­tai „fél­hi­va­ta­los” for­rás­ból, sa­ját ös­­sze­írá­som­ból szár­maz­nak. Ez az oka an­nak, hogy az össz­la­kos­ság szá­ma nem egye­zik meg a hi­va­ta­lo­san nyil­ván­tar­tot­tal, ugyan­is ös­­sze­írá­som­ban a tény­le­ge­sen je­len lé­vő la­kos­ság sze­re­pel, míg a hi­va­ta­los nyil­ván­tar­tás­ba azok ke­rül­tek be, akik­nek be­je­len­tett ál­lan­dó lak­cím­ük van Baracán).

4. táb­lá­zat. A la­kos­ság kor­ös­­sze­té­te­le és et­ni­kai ará­nyai 2003-ban

Születési év Cigány Cigány %-ban Paraszt Paraszt %-ban
1940 előtt 14 4% 19 31%
1941–1960 58 16% 15 25%
1961–1980 118 31% 14 23%
1980 után 182 49% 13 21%
Összesen 372   61  
Összlakosság (433)   86%   14%

A fa­lu­be­li­ek (leg­in­kább a meg­kér­de­zett 60 év fö­löt­ti­ek) em­lé­ke­ze­te sze­rint a ci­gá­nyok az 1910-es évek­ben a fa­lu dél­nyu­ga­ti szé­lén, egy mo­csa­ras te­rü­le­ten él­tek. Eb­ben az idő­ben ti­zen­öten-hú­szan vol­tak, négy ház­ban él­tek. A négy ház a fa­lu la­kó­te­ré­től tel­je­sen el­kü­lö­nült. (Ma is Ci­gány sor­nak ne­ve­zik ezt a he­lyet.) 1964-ben há­rom, több évig tar­tó cseh­or­szá­gi mun­ká­ból ha­za­té­rő ci­gány csa­lád a fa­lu bel­te­rü­le­tén vá­sá­rolt há­zat. Et­től kezd­ve szin­te min­den év­ben gya­ra­po­dott az ál­ta­luk la­kott há­zak szá­ma.
Má­ra az egy­ko­ri szeg­re­gá­ció tel­je­sen fel­bom­lott, a ci­gá­nyok (la­kó­há­za­ik­kal) va­la­men­­nyi le­het­sé­ges irány­ban ter­jesz­ked­tek:

„[M]ost már a fa­lu­ban van a se­reg”.

Ma (2004-es adat) a fa­lu kb. het­ven há­zá­ból hu­szon­négy olyan van, amely­ben nem ci­gány csa­lád él, ezek kö­zül ti­zen­ket­tő­nek egy-­e­gy öz­vegy­as­­szony az egye­dü­li la­kó­ja. A ci­gá­nyok már egy­ál­ta­lán nem kü­lö­nül­nek el a fa­lu­tól, ez­ál­tal a te­le­pü­lés be­szű­kült, az egy­kor pe­ri­fé­ri­án élők be­ke­rül­tek a köz­pont­ba is, a szeg­re­gá­ció meg­szűnt.
A kö­ze­li (és tá­vo­lab­bi) vá­ro­sok­ba köl­tö­zők he­lyé­re va­la­men­­nyi ház­ba ci­gá­nyok ke­rül­tek.

3.3. A pa­rasz­ti nor­mák ha­tá­sa (?)

Nem le­het ugyan min­den két­sé­get ki­zá­ró­an bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a ci­gány csa­lá­dok ese­té­ben a pa­rasz­ti nor­mák tér­nye­ré­sé­vel ma­gya­ráz­ha­tó a gye­rek­szám csök­ke­né­se, ám a csök­ke­nés ma­ga tény, ami ki­tű­nik a gye­rek­szám ala­ku­lá­sát át­te­kin­tő táb­lá­za­tok­ból is.29 A táb­lá­zat egy tel­jeskörű ös­­sze­írás egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nye. Az össze­írás a 2004. évi ada­to­kat, az ak­kor Baracán élő ci­gány csa­lá­do­kat tar­tal­maz­za. Ada­tai nem a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal lakosságny­il­ván­tartásából, ha­nem sa­ját ös­­sze­írá­som­ból szár­maz­nak, ezért né­hány eset­ben a hi­va­ta­los­tól el­té­rő ké­pet mu­tat­nak. Az ös­­sze­írás so­rán itt is azt vet­tem fi­gye­lem­be, hogy kik azok, akik tény­le­ge­sen a te­le­pü­lé­sen él­nek. Ez nem fel­tét­le­nül je­len­ti azt, hogy ál­lan­dó lak­cím­ük is van Baracán, en­nél­fog­va nem biz­tos, hogy sze­re­pel­nek a hi­va­ta­li nyil­ván­tar­tás­ban.
Az 1. nem­ze­dék az 1910-–20-as évek­ben szü­le­tet­te­ket, a 2. az 1920–30-as szü­le­té­sű­e­ket, a 3. az 1940–50-es évek­ben, a 4. pe­dig az 1970–80-as évek­ben szü­le­tet­te­ket je­lö­li, az ő gye­re­ke­ik szá­ma sze­re­pel az adott osz­lo­pok­ban. Amen­­nyi szám sze­re­pel egy-­e­gy „ab­lak­ban”, an­­nyi csa­lád­ra vo­nat­koz­nak az ada­tok. A „fur­csa” (ti­ze­des) szá­mok át­la­gok, a va­lós gye­rek­szá­mok­ból ala­kul­tak ki. A szá­mok fel­fej­té­sé­vel nem a te­le­pü­lés ci­gány la­kos­sá­gá­nak ös­­szes­sé­gét kap­nánk meg, ugyan­is a sze­mé­lyek több­sé­ge a csa­lád­ös­­sze­írá­sok­ban nem egy­szer, ha­nem leg­alább két­szer sze­re­pel. En­nek az az oka, hogy a bara­ca­iak az elem­zett idő­szak­ban leg­in­kább hely­be­li há­zas­tár­sat vá­lasz­tot­tak. Ezért for­dul­hat­nak (és for­dul­nak is va­ló­ban) elő a sze­mé­lyek leg­alább két­szer az ös­­sze­írás­ban. Eb­ben az eset­ben ez azért nem za­va­ró té­nye­ző, mi­vel át­te­kin­té­sem cél­ja nem a tel­jes né­pes­ség pon­tos köz­lé­se, ha­nem az egyes csa­lá­dok ge­ne­rá­ci­ó­i­hoz köt­he­tő gye­rek­szám vál­to­zá­sá­nak, egy­faj­ta ten­den­ci­á­nak az ér­zé­kel­te­té­se. A csa­lá­do­kat Andor­ka Ru­dolf „csalá­drekon­stitú­ciós” mód­sze­ré­hez né­mi­képp ha­son­ló mó­don épí­tet­tem fel, de nem tör­té­ne­ti, ha­nem „élő” anyag­ból (Andorka 1975, 46–63). Min­den eset­ben a ma élő leg­idő­sebb csa­lád­tag je­len­tet­te a ki­in­du­ló­pon­tot, ezek a sze­mé­lyek ke­rül­tek az 1. nem­ze­dék­nek ne­ve­zett osz­lo­pok­ba. (A 2. nem­ze­dék az, amel­­lyel a töb­bi­vel va­ló ös­­sze­ve­tést ér­de­mes kez­de­ni, ugyan­is az 1910–20 kö­zött szü­le­tett 1. nem­ze­dék­nek ma már ke­vés élő tag­ja van.) A csa­lá­do­kat ak­kor is egy egy­ség­ként ke­zel­tem, ha az őket ös­­sze­fo­gó szü­lők nem­ze­dé­ke már nem él, ám a há­zas­ság­ból szü­le­tett gyer­me­kek több­sé­ge és csa­lád­ja­ik (ál­ta­lá­ban 60-70 éves test­vé­rek és gyer­me­ke­ik, uno­ká­ik) ma Baracán él­nek. Ter­mé­sze­te­sen itt nem vet­tem fi­gye­lem­be azt a két csa­lá­dot, két­szer nyolc sze­mélyt, akik ki­vé­telt ké­pez­nek, tel­je­sen gyö­kér­te­le­nek Baracán, nem töl­töt­tek tíz év­nél több időt (2004-ig) a fa­lu­ban. Azok a sze­mé­lyek is csu­pán mint szü­le­ik gyer­me­kei je­len­nek meg az ada­tok kö­zött, akik fel­nőtt ko­ruk­ra el­köl­töz­tek Baracáról. Ez okoz­za azt, hogy oly­kor nem min­den „gyer­mek-­nek” ta­lál­juk nyo­mát a kö­vet­ke­ző, már az ő gye­re­ke­it szám­lá­ló nem­ze­dék át­te­kin­té­sé­ben.
Kü­lö­nö­sebb elem­zés nél­kül is egy­ér­tel­mű és a táb­lá­za­tok ada­ta­i­ból jól lát­ha­tó, hogy a gye­rek­szám az eg­­gyel ko­ráb­bi nem­ze­dék­hez ké­pest min­den eset­ben csök­kent. Az ös­­sze­sí­tett és át­la­gos ada­tok a va­lós ké­pet mu­tat­ják. A ci­gány csa­lá­dok gyer­mek­szá­ma nem ra­di­ká­lis, még­is fo­lya­ma­tos és fo­ko­za­tos csök­ke­nést mu­tat az utób­bi 80 év­ben. Az ös­­sze­írás és a táb­lá­za­tok emel­lett azt is bi­zo­nyít­ják, hogy a bara­cai ci­gány csa­lá­dok (a már em­lí­tett két ki­vé­tel­től, két­szer 8 sze­mély­től és az össze­írás­ban meg­je­löl­tek­től el­te­kint­ve) szár­ma­zá­su­kat te­kint­ve hely­be­li­ek, mint­egy száz éve él­nek a fa­lu pa­raszt né­pes­sé­gé­vel egy he­lyen. Szám­sze­rű­sít­ve ez azt je­len­ti, hogy kb. 350 sze­mély 12 több­ge­ne­rá­ci­ós csa­lád­hoz tar­to­zik. Az egy há­zas­pár­ra ju­tó gye­rek­szá­mot, an­nak át­la­gát te­kint­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a mai szü­lők (az 1970–80-as évek­ben szü­le­tet­tek) nem­ze­dé­ke már az át­lag 3 gyer­mek­szám­mal alig lé­pi túl az egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót, még­is: az még ki­me­rí­ti a bő­ví­tett rep­ro­duk­ció fogalmát.30 A leg­fi­a­ta­labb nem­ze­dék már csu­pán „egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót” pro­du­kál.

5. táb­lá­zat. A gye­rek­szám ala­ku­lá­sa a ma élő bara­cai ci­gány csa­lá­dok egyes nem­ze­dé­kei ese­té­ben

  1. nemzedék 2. nemzedék 3. nemzedék 4. nemzedék
1. család

 

-*

 

8

 

4+0+3+4+4+3+3=21

 

2+2+2+2+2+1+2+2++1+2+2+1+2+2=25
2. család

 

 

6

 

5+5+2+4+4=20

 

3+1+2+2+1+2+3+2++2+2+2=22
3. család

 

 

 

7

 

 

 

10+8+3+2++4+5+5=37

 

 

4+3+4+3+1+2+0+2+

+0+3+2+3+1+4+3+6+

+6+0+1+1+2+2+2+2+

+2+2=55

2+2+1+3+0+1+

+2+2=13

4. család 7 4+3+4+2+4+4+2=23 2+2+1+2+2+

+1+1=11

5. család

 

6

 

6+3+0+4+

+5+3=21

5+3+3+3+3+3+3+2+

+2+3+1=31

2+2+1+1+2+1+2+1++3+1=16
6. család

 

5+4+2=11

 

3+3+3+4+4+2+2=21

 

2+3+0+1+2+2+2+1++2+1=16
7. család 5+2=7 2+2+1+1+2=8
8. család 7 3+3+0+1+2=9 2+1=3
9. család 1+3+1+3=8 4+3=7
10. család 1+4=5 3+2+1=6  
11. család 6 3+4+2+1=10
12. család 3 2+3=5
Összesen 13 65 210 136

Megjegyzés: nincs adat

6. táb­lá­zat. A gye­rek­szám át­la­gos ala­ku­lá­sa a ma élő bara­cai ci­gány csa­lá­dok egyes nem­ze­dé­kei ese­té­ben

  1. nemzedék 2. nemzedék 3. nemzedék 4. nemzedék
1. család * 8 3 1,7
2. család 6 4 2
3. család 7 5,2 2,2 1,6
4. család 7 3,2 1,5
5. család 6 3,5 2,8 1,6
6. család 3,6 2,6 1,7
7. család 3,5 1,6
8. család 7 1,8 1,5
9. család 2 3,5
10. család 2,5 2
11. család 6 2,5
12. család 3 1,6
Összesen 13 42,8 36,1 20,8
Átlag 6,5 5,35 3 1,8

Megjegyzés: nincs adat

A lo­ká­lis ös­­sze­tar­to­zás fon­tos­sá­gá­ra hív­ja fel a fi­gyel­met a csa­lá­dok „ös­­sze­szer­kesz­té­se”, amely egyút­tal bi­zo­nyí­té­ka an­nak is, hogy a bara­cai ci­gá­nyok nem szí­ve­sen fo­gad­nak be (tö­me­gé­vel kü­lö­nö­sen nem) ide­gen ci­gá­nyo­kat.
Eb­ből egye­ne­sen kö­vet­ke­zik, hogy ha a te­le­pü­lést te­kint­het­jük is a „ro­ma prob­lé­ma” egyik hely­szí­né­nek, ci­gány la­kó­i­ról nem ál­lít­hat­juk, hogy et­ni­kai ala­pú mitu­da­tuk erő­sebb len­ne a lo­ká­lis ala­pú mitu­dat­nál. Eb­be a sa­ját cso­port­fo­ga­lom­ba vi­szont a te­le­pü­lé­sen élő pa­rasz­to­kat is be­le­ér­tik, de csak a ma­guk he­lyén, a köz­tük hú­zó­dó ha­tárt so­ha nem ös­­sze­mos­va.

4. Kö­vet­kez­te­té­sek

A pa­rasz­tok el­köl­tö­zé­sé­nek vé­le­mé­nyem sze­rint több té­nye­ző együt­tes ha­tá­sá­ban ke­res­het­jük az okát. A ma Baracán élő 61 fő cson­ka kö­zös­sé­get al­kot, nem „ter­me­li ki” az élet­ké­pes irá­nyí­tás­hoz szük­sé­ges eli­tet sem. Csa­lá­di, ro­ko­ni szá­la­ik nem fel­tét­le­nül egy­más­hoz kap­csol­ják őket, in­kább a már el­köl­tö­zöt­tek­hez kö­tőd­nek ilyen mó­don. A mel­let­tük élő ci­gá­nyok vi­szont szá­muk­ra nem je­len­te­nek vi­szo­nyí­tá­si pon­tot. Ér­ték­rend­jük, élet­mód­juk egy­ál­ta­lán nincs ha­tás­sal a pa­rasz­tok­ra, a még né­pes pa­raszt kö­zös­ség ese­té­ben sem volt.
Ez­zel szem­ben a ci­gá­nyok­ról ál­ta­lá­ban el­mond­ha­tó, hogy né­mi ha­tást gya­ko­rol rá­juk a pa­rasz­tok ér­ték­rend­je. Ezt nem csu­pán „parasz­tizálódó”31 élet­mód­juk­ból, nem csu­pán a csök­ke­nő gye­rek­szám­ból lát­hat­juk, ha­nem be­szél­ge­té­sek, ta­lál­ko­zá­sok so­rán is han­goz­tat­ják. A sok év­ti­ze­des egy­más mel­lett élés ha­tá­sá­val is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy – el­len­tét­ben más fal­vak ci­gány la­kó­i­val – el­ha­tá­rol­ják ma­gu­kat, min­den tő­lük tel­he­tőt meg­tesz­nek azért, hogy ne kell­jen be­fo­gad­ni­uk ide­gen ci­gá­nyo­kat.
Az egy te­le­pü­lé­sen töl­tött év­ti­ze­dek – Bara­ca ese­té­ben – mind ez ide­ig nem ve­zet­tek nyílt et­ni­kai konf­lik­tus­hoz. A két et­ni­kum egy­más­ról al­ko­tott ké­pé­ben nem a ne­ga­tív vo­ná­sok erő­söd­tek, ha­nem egy­más is­me­re­te. Ez ter­mé­sze­te­sen nem je­lent súr­ló­dás­men­tes idillt, pusz­tán an­­nyit, hogy min­den­ki tud­ja, hol a ha­tár, és nem akar­ja át­lép­ni.
Úgy tű­nik, Baracáról nem vé­let­le­nül „pe­reg le” a ro­ma prob­lé­ma ál­la­mi meg­ol­dá­sá­nak né­hány ötlete.32 Itt az egy­más mel­lett élés olyan fi­no­man ki­dol­go­zott gya­kor­la­tá­val, a „meg nem ol­dás, de még­is mű­kö­dés” olyan vál­to­za­tá­val ál­lunk szem­ben, amit el­moz­dí­ta­ni (akár po­zi­tív, akár ne­ga­tív irány­ba) kül­ső be­avat­ko­zás fi­zi­kai kény­szer nél­kül alig­ha tud. A kül­ső szem­lé­lő szá­má­ra hal­mo­zot­tan hát­rá­nyos hely­ze­tű fa­lu la­kói te­le­pü­lé­sük ne­héz, már-már ki­lá­tás­ta­lan ál­la­po­tát és meg­íté­lé­sét pon­to­san is­me­rik, ér­zik. Még­is egye­dül­ál­ló, má­sok szá­má­ra el­ér­he­tet­len kö­zös­sé­gi ta­pasz­ta­la­tok bir­to­ká­ban van­nak, en­nél­fog­va sen­ki nem ál­lít­hat­ja ró­luk azt, hogy elő­í­té­le­te­ik van­nak a má­sik et­ni­kum­mal kap­cso­lat­ban. Az egy­más mel­lett élés­ben szer­zett több év­ti­ze­des ta­pasz­ta­la­tuk ezt tel­je­sen kizár­ja.33

Mel­lék­let

1. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött fér­fi­ak (csa­lád­fők) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa
Gecse-47-graf-1
2. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes fő (a csa­lád­fők és va­la­men­­nyi csa­lád­tag­juk) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa
Gecse-47-graf-3

3. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők és csa­lád­tag­ja­ik ös­­sze­sí­tett szá­má­nak cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa
Gecse-47-graf-3b
4. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők (csa­lád­tag­ok nél­kül) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa
Gecse-47-graf-4

5. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes sze­mély cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa
Gecse-47-graf-5
6. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött fér­fi­ak (csa­lád­fők) és ösz­­szes csa­lád­tag­juk szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa
Gecse-47-graf-6

7. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők és ös­­szes csa­lád­tag­juk szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa
Gecse-47-graf-7
8. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes sze­mély szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa
Gecse-47-graf-8

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Acsády Ig­nác 1896. Ma­gyar­or­szág né­pes­sé­ge a Prag­mat­i­ca Sanc­tio ko­rá­ban (1720–21). Bu­da­pest, Or­szá­gos Ma­gyar Ki­rá­lyi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1900. évi nép­szám­lá­lá­sa 1902. Bu­da­pest, Ma­gyar Ki­rá­lyi Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar­or­szá­gon 1893. ja­nu­ár 31-én vég­re­haj­tott ci­gány­ös­­sze­írás ered­mé­nyei 1895. Bu­da­pest, Or­szá­gos Ma­gyar Ki­rá­lyi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1910. évi nép­szám­lá­lá­sa 1912. Ma­gyar Ki­rá­lyi Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal, Bu­da­pest.
Andor­ka Ru­dolf 1975. Az or­mán­sá­gi szü­le­tés­kor­lá­to­zás tör­té­ne­te. Va­ló­ság, 1975. 6. sz. 45–61. p.
Andor­ka Ru­dolf 1981. A gye­rek­szám ala­ku­lá­sá­nak tár­sa­dal­mi té­nye­zői pa­rasz­ti kö­zös­sé­gek­ben (XVIII–XIX. szá­zad). Ethno­graphi­a, 1981. 1. sz. 94–110. p.
Barth, Fred­erik 1996. Ré­gi és új prob­lé­mák az etnic­itás elem­zé­sé­ben. Regio, 1996. 1. sz. 3–26. p.
Bél Má­tyás 1992. Gömör vár­me­gye le­írá­sa (1749). Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem. /Gömör Nép­raj­za, 35./
Borovszky Sa­mu (sz­erk.) 1903. Ma­gyar­or­szág vár­me­gyéi és vá­ro­sai. Gömör-Kis­hont vár­me­gye. Bu­da­pest.
Borz­iné Bódi Irén 1996. Szü­lő­föl­dem Gömör­füge. De­por­tá­lá­som tör­té­ne­te. Ma­gán­ki­adás.
Far­kas Ot­tó 1997. A „leg­munkanélkülib­b” fa­lu. Új Szó, 1997. május 29., Mun­ka­pi­ac mel­lék­let, 2. p.
Fél Edit 2001. A ma­gyar né­pi tár­sa­da­lom éle­té­nek ku­ta­tá­sa. In: Hofer Ta­más (sz­erk.): Ré­gi fa­lu­si tár­sa­dal­mak. Fél Edit nép­raj­zi ta­nul­má­nyai. Po­zsony, Kalligram Ki­adó, 323–370. p.
Fé­nyes Elek 1851. Ma­gyar­or­szág geo­graphi­ai szó­tá­ra. Pest.
Fónai Mihály–Filepné Nagy Éva 2002. Egy me­gyei ro­ma­ku­ta­tás főbb ered­mé­nyei. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye. Szo­ci­o­ló­gi­ai Szem­le, 2002. 3. sz. 91–115. p.
S. For­gon Szil­via 1992. Ahol meg­állt az élet. Va­sár­nap, 1992. április 24., 6. p.
Fosz­tó Lász­ló 2003. Szo­ron­gás és meg­bé­lyeg­zés: a ci­gány–ma­gyar kap­cso­lat gaz­da­sá­gi, de­mog­rá­fi­ai és szo­ciokul­turális di­men­zi­ói. In: Ba­kó Bog­lár­ka (sz­erk.): Lo­ká­lis vi­lá­gok. Együtt­élés a Kár­pát-me­den­cé­ben. Bu­da­pest, MTA Tár­sa­da­lom­ku­ta­tó Köz­pont, 83–109. p.
Gaál Im­re 2001. Száz év Tor­nal­ja tör­té­ne­té­ből (1848–1948). Po­zsony, Méry Ratio.
Gyö­nyör Jó­zsef 1989. Ál­lam­al­ko­tó nem­ze­ti­sé­gek. Po­zsony, Ma­dách Ki­adó.
Ha­vas Gábor–Kemény István–Kertesi Gá­bor 1998. A re­la­tív ci­gány a klas­­szi­fi­ká­ci­ós küz­dő­té­ren. Kri­ti­ka, 1998. 3. sz. 3–33. p.
Heller Ág­nes 1996. A szé­gyen ha­tal­ma. Bu­da­pest, Osiris.
Jan­ics Kál­mán 1992. A hon­ta­lan­ság évei. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után 1945–1948. Po­zsony, Kalligram.
Kemény­fi Ró­bert 1999. Et­ni­kai be­so­ro­lás és sta­tisz­ti­ka. El­vi alap­ve­tés a gömöri ci­gá­nyok há­rom év­szá­za­dos je­len­lét­ének vizs­gá­la­tá­hoz. Regio, 1999. 1. sz. 137–156. p.
Kemény­fi Ró­bert 2003. Et­ni­kai be­so­ro­lás és sta­tisz­ti­ka. El­vi alap­ve­tés a gömöri ci­gá­nyok há­rom év­szá­za­dos je­len­lét­ének vizs­gá­la­tá­hoz. In: Kemény­fi Ró­bert (sz­erk.): A ki­sebb­sé­gi tér vál­to­za­tai. Bu­da­pest, MTA Tár­sa­da­lom­ku­ta­tó Köz­pont, 118–134. p.
Ke­mény István–Janky Bé­la 2003. A ci­gány nem­ze­ti­sé­gi ada­tok­ról. Ki­sebb­ség­ku­ta­tás, 2003/2, 309–315. p.
Kiss An­tal 1999. Gaz­dál­ko­dá­si ma­ga­tar­tás és tör­té­ne­ti hát­tér. In: Ujváry Zol­tán (sz­erk.): Ün­ne­pi kö­tet Sza­bó Lász­ló tisz­te­le­té­re. Deb­re­cen, Eth­ni­ca, 165–174. p.
Ko­csis Károly–Kovács Zol­tán 1991. A ma­gyar­or­szá­gi ci­gány­né­pes­ség tár­sa­da­lom­föld­raj­za. In: Utasi Ágnes–Mészáros Ág­nes (sz­erk.): Ci­gány­lét. Bu­da­pest, MTA Po­li­ti­kai Tu­do­má­nyok In­té­ze­te, 78–105. p.
Korcs­má­ros Lász­ló 1994. Ki­űze­tés a tár­sa­da­lom­ból? Sza­bad Új­ság, 1994. május 18., 4. p.
B. Ko­vács Ist­ván 1994. Bara­cai nép­köl­té­szet. Tóth Balázs­né Csák Mar­git elő­adá­sá­ban. Po­zsony–Bu­da­pest, Madách-Posonium–Akadémiai Ki­adó. /Új Ma­gyar Nép­köl­té­si Gyűj­te­mény, 25./
La­dá­nyi János–Szelényi Iván 1997. „Ki a ci­gány?” Kri­ti­ka, 1997. 12. sz. 3–6. p.
Lampl Zsu­zsan­na 2000. Ro­ma­kér­dés ma­gyar szem­mel (av­agy ho­gyan lát­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­vé­le­mény az ún. ro­ma prob­le­ma­ti­kát). Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2000. 2. sz. 31–66. p.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In: Fa­ze­kas Jó­zsef – Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 183–246. p.
Lisz­ka Jó­zsef 2002. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok nép­raj­za. Budapest–Dunaszerdahely, Osiris–Lil­i­um Aurum.
Mács Jó­zsef 1986. Obor Blžskej doliny. Ba­log-völ­gyi óri­ás. Po­zsony, Ma­dách.
Mol­nár Im­re 1993. Kénysz­er­mag­yarok, a Cseh­or­szág­ba ke­rült ma­gya­rok II. vi­lág­há­bo­rú utá­ni tör­té­ne­té­nek fe­je­ze­tei. In: Ve­res Gé­za (ös­­sze­áll.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 75–95. p.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán 1992. Ha­za­hú­zott a szü­lő­föld. Bu­da­pest, Püs­ki.
Ortu­tay Gyu­la (fősz­erk.) 1980. Ma­gyar Nép­raj­zi Le­xi­kon. 3. kö­tet. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Pápay Zsu­zsa 1989. Rang, pár­vá­lasz­tás, köz­vé­le­mény. Bu­da­pest, Gon­do­lat.
Pesty Fri­gyes 1864. Hely­ség­név­tár. Kéz­irat. MOL.
Pusko Gá­bor 2004. Ro­mák és pa­rasz­tok – fe­hé­rek és ci­gá­nyok. Né­hány alap­ve­tés a ro­ma/nem ro­ma egy­más mel­lett élés prob­le­ma­ti­ká­já­hoz Tor­nalján az ez­red­for­du­ló kör­nyé­kén. In: Lisz­ka Jó­zsef (sz­erk.): Acta Eth­no­log­i­ca Danu­biana 5–6. Komárom–Dunaszerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­ja–Lilium Aurum, 57–81. p.
Rubinek Gyu­la (sz­erk.) 1911. Ma­gyar­or­szá­gi gaz­daczímtár. Bu­da­pest.
Si­mon At­ti­la 2004/a. Cseh és szlo­vák kolonisták be­te­le­pí­té­se Dél-Gömör fal­va­i­ba a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Gömörország, 2004. 1. sz. 40–45. p.
Si­mon At­ti­la 2004/b. Le­gi­o­ná­ri­us te­le­pí­té­sek Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Szá­za­dok, 2004. 6. sz. 1361–1380. p.
Si­mon At­ti­la (ös­­sze­áll.) 2004/c. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok tör­té­ne­té­nek vá­lo­ga­tott bib­li­og­rá­fi­á­ja. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum.
Šuta­j, Šte­fan 1995. A Beneš-dekré­tumok a ma­gyar ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­ti tu­da­tá­ban. Regio, 1995. 1–2. sz. 185–192. p.
Sza­bó Kár­oly 1993. A ma­gyar–cseh­szlo­vák la­kos­ság­cse­re tör­té­ne­te dió­héj­ban. In: Ve­res Gé­za (szerk.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 95–113. p.
Sza­bó Lász­ló 1996. A kö­zös­ség fo­gal­ma. Elő­adás tár­sa­da­lom­nép­rajz (NR 117) tárgy­ból a Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­rajz Tan­szé­kén el­ső­éves hall­ga­tók­nak. 1996. már­ci­us 18.
Sza­bó Lász­ló 1997. A pa­rasz­ti mun­ka­szer­ve­zet mai for­mái. In: uő: A mun­ka nép­raj­za. Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­rajz Tan­szé­ke, 476–489. p.
Takáè, Ladislav 2003. „Ma­gyar vol­tál! Ezért!” Eper­jes, Michal Vaško.
Tön­nies, Fer­di­nand 2004. Kö­zös­ség és tár­sa­da­lom. Bu­da­pest, Timp Ki­adó.
Ujváry Zol­tán 1991. Szü­lő­föld­ön hon­ta­la­nul. Deb­re­cen, Pire­mon.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 2001. A ki­te­le­pí­tés­től a res­zlo­vak­izá­cióig. Tri­ló­gia a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság 1945–1948 kö­zöt­ti tör­té­ne­té­ről. Po­zsony, Kalligram.
Vuics Ti­bor 1993. Az „el­cigányosodás” fo­lya­ma­ta Ba­ra­nyá­ban. In: Ko­vács Te­réz (sz­erk.): Ki­út a vál­ság­ból II. Fa­lu­kon­fe­ren­cia. Pécs, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Re­gi­o­ná­lis Ku­ta­tá­sok Köz­pont­ja, 331–335. p.
Zal­abai Zsig­mond (sz­erk.) 1995. Ma­gyar je­re­mi­ád. Po­zsony, Vox No­va.

www.s­ta­tis­tic­s.sk

Simon Attila: Az 1938-as községi választások Csehszlovákiában és a szlovákiai magyar politika

1938 ju­bi­le­u­mi év volt Cseh­szlo­vá­ki­á­ban – a köz­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­nak hu­sza­dik éve. Az ün­nep­lés he­lyett azon­ban a Masaryk ál­tal meg­ál­mo­dott, de ko­ránt­sem a masary­ki esz­mék je­gyé­ben szer­ve­ző­dő cent­ra­lis­ta cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam lé­te vagy nem­lé­te vált az év alap­ve­tő kér­dé­sé­vé. Vé­gül az 1938-as évet – igaz ha­tal­mas ál­do­za­tok árán – még túl­él­te a köz­tár­sa­ság, de már csak idő kér­dé­se volt, hogy az ese­mé­nyek ára­da­ta mi­kor so­dor­ja el.
Az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti jel­le­gű dol­go­za­tok meg­ke­rül­he­tet­len for­rá­sát je­len­tik a kor­szak vá­lasz­tá­si ered­mé­nyei, ame­lyek há­la a ko­ra­be­li de­mok­ra­ti­kus be­ren­dez­ke­dés­nek és kor­rekt vá­lasz­tá­si rend­szer­nek meg­le­he­tő­sen ob­jek­tív hát­te­ret szol­gál­tat­nak a po­li­ti­kai vi­szo­nyok elem­zé­sé­hez. Mi­vel a cseh­szlo­vá­k po­li­ti­kai pa­let­ta elég­gé struk­tu­rált volt, ezek az ered­mé­nyek ki­tű­nő tám­pon­to­kat nyúj­ta­nak a vá­lasz­tó­pol­gár­ok po­li­ti­kai meg­győ­ző­dé­sé­nek fel­mé­ré­sé­hez, s ezen ke­resz­tül a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó la­kos­ság­nak a köz­tár­sa­ság­hoz, an­nak nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­hoz va­ló vi­szo­nyát is fel le­het mér­ni. A leg­több a kor­szak­kal fog­lal­ko­zó mun­ka azon­ban csu­pán a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­ra össz­pon­to­sít (1920, 1925, 1929, 1935), a me­gyei (1923), a tar­to­má­nyi (1928, 1935) és a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­it több­nyi­re fi­gyel­men kí­vül hagy­ja. Ez ért­he­tő ugyan, ám az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ese­té­ben még­sem in­do­kolt, hi­szen azok je­len­tő­sé­ge mes­­sze meg­ha­lad­ta egy szok­vá­nyos köz­sé­gi vá­lasz­tá­sét. Ezt az ál­lí­tást el­ső­sor­ban az aláb­bi­ak tá­maszt­ják alá:
– A vá­lasz­tá­sok­ra a köz­tár­sa­ság és tér­ség to­váb­bi sor­sa szem­pont­já­ból meg­ha­tá­ro­zó 1938-as év­ben ke­rült sor.
– A har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben át­ren­de­ződ­tek Eu­ró­pa és Kö­zép-Eu­ró­pa po­li­ti­kai erő­vi­szo­nyai, s ezek a vál­to­zá­sok dön­tő­en be­fo­lyá­sol­ták a cseh­szlo­vák bel­po­li­ti­kát is.
– Az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok óta a cseh­szlo­vá­ki­ai bel­po­li­ti­ká­ban olyan át­cso­por­to­su­lá­sok men­tek vég­be, ame­lyek tel­je­sen új hely­ze­tet te­rem­tet­tek a po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok­ban.
– Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok a ko­ra­be­li fel­fo­ko­zott po­li­ti­kai és nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok kö­ze­pet­te (par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok hi­á­nyá­ban) va­ló­já­ban a la­kos­ság az egyes pár­tok prog­ram­já­val kap­cso­la­tos vé­le­mé­nyét, ezen ke­resz­tül pe­dig a köz­tár­sa­ság­hoz va­ló vi­szo­nyát fe­jez­ték ki.
– Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok 1990-ig az utol­só de­mok­ra­ti­kus­nak ne­vez­he­tő vá­lasz­tá­sok vol­tak Cseh­szlo­vá­ki­á­ban.
En­nek el­le­né­re az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok szlo­vá­ki­ai ese­mé­nye­i­vel és ered­mé­nye­i­vel ér­dem­ben csu­pán egyet­len ta­nul­mány fog­lal­ko­zik (ki­vé­tel­ként lásd Bystrický 1992, 438–456). Je­len dol­go­za­tom­ban ezt a hi­á­tust pró­bá­lom be­töl­te­ni, mi­köz­ben a vá­lasz­tá­sok le­fo­lyá­sát és ered­mé­nye­it a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség szem­pont­já­ból pró­bá­lom ér­tel­mez­ni.

Az Egye­sült Ma­gyar Párt po­li­ti­ká­ja 1938-ban

Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sát a bi­zony­ta­lan­ság és a kap­ko­dás jel­le­mez­te, amit el­ső­sor­ban az ez év ta­va­szá­ra Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult po­li­ti­kai lég­kör­nek kell tu­laj­do­ní­ta­ni. A har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­nak alap­ve­tő­en két prob­lé­má­val kel­lett meg­küz­de­nie: a Né­met­or­szág ré­szé­ről erő­sö­dő kül­ső fe­nye­ge­tett­ség­gel, s az or­szá­gon be­lü­li szét­hú­zó erők­kel. Szét­hú­zó erő­ként azon­ban nem­csak a – ko­ráb­bi cseh és szlo­vák szak­iro­da­lom­ban a köz­tár­sa­ság hely­ze­té­ért egye­dül fe­le­lős­ség­re vont, s ötö­dik had­osz­lop­nak be­ál­lí­tott – né­met és ma­gyar ki­sebb­ség je­lent­ke­zett, ha­nem a szlo­vák autonómista moz­ga­lom is, amely a „V novom roku – do útoku!”1 jel­szó­val lé­pett be az 1938-as esz­ten­dő­be, amely jel­szó nem Bu­da­pest vagy Ber­lin, ha­nem Prá­ga el­len irá­nyult. Az 1936-os pöstyéni kong­res­­szu­suk óta a de­mok­rá­ci­át prog­ram­sze­rű­en el­uta­sí­tó és a spa­nyol, az oszt­rák, de a né­met fa­siz­mus ál­tal is ins­pi­rált fi­a­tal ludák nem­ze­dék (vö. Rych­lík 1997, 136) prog­ram­ja így leg­alább ugyan­olyan ve­szélyt je­len­tett a köz­tár­sa­ság jö­vő­jé­re, mint a hit­le­ri po­li­ti­ka szol­gai vég­re­haj­tó­já­vá zül­lött Szu­dé­ta­né­met Pár­té (SDP).
Az Egye­sült Ma­gyar Párt (EMP) a szu­dé­ta­né­met és ludák po­li­ti­ká­hoz ké­pest ki­sebb ve­he­men­ci­á­val, mér­sé­kel­tebb re­to­ri­ká­val és sze­ré­nyebb cé­lok­kal lé­pett be az 1938-as esz­ten­dő­be. Az EMP ve­ze­tői to­vább­ra is a bé­kés re­ví­zi­ó­tól vár­ta a tri­a­no­ni sé­rel­mek meg­ol­dá­sát, ám az ilyen mér­té­kű vál­to­zá­sok re­a­li­tá­sát ek­kor még nem lát­ták, lát­hat­ták. A köz­tár­sa­ság egy­re in­kább erő­sö­dő vál­sá­gát per­sze ész­lel­ték – s ma­guk sem vol­tak vét­le­nek ben­ne –, de eb­ben in­kább csak a ki­sebb­sé­gi jo­gok ki­szé­le­sí­té­sé­nek le­he­tő­sé­gét lát­ták. Ez mo­ti­vál­ta a ma­gyar ki­sebb­ség ös­­sze­zár­kó­zá­sá­nak szor­gal­ma­zá­sát. S azt, hogy en­nek egyik esz­kö­zét a párt­mun­ká­nak a Szu­dé­ta­né­met Párt min­tá­já­ra vég­re­haj­tott át­épí­té­sé­ben lát­ták, ko­ránt­sem je­len­tet­te az SDP ide­o­ló­gi­á­já­nak és an­ti­de­mok­ra­ti­kus esz­kö­ze­i­nek át­vé­tel­ét, sem pe­dig a köz­tár­sa­ság­gal va­ló nyílt szem­be­for­du­lást. A ma­gyar egy­ség meg­ala­kí­tá­sát – amely az év ele­jén a leg­fon­to­sabb fel­adat­nak tűnt – nem a re­ví­zió esz­kö­ze­ként, ha­nem a cseh­szlo­vák ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka bel­ső át­ala­kí­tá­sá­nak fon­tos elő­fel­té­te­le­ként ér­tel­mez­ték. Ezt jel­zi Szva­t­kó Pál­nak, a kor­szak ki­vá­ló pub­li­cis­tá­já­nak a Prá­gai Ma­gyar Hír­lap­ban (a to­váb­bi­ak­ban PMH) már a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en írt „ve­zér­cik­ke” is, amely­ben a ma­gyar ki­sebb­ség Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li lé­té­nek pers­pek­tí­vá­já­ból elé­ge­det­ten kons­ta­tál­ja a szloven­szkói ma­gyar ki­sebb­ség egy­sé­gét, és ön­tu­da­tá­nak nö­ve­ke­dé­sét. A ki­lá­tá­sok cí­met vi­se­lő írás­ban Szvatkó fon­tos­nak tart­ja az egy­ség meg­őr­zé­sét és a to­váb­bi bel­ső épít­ke­zést, amely­nek egy eset­le­ges 1940-es cseh­szlo­vá­ki­ai nép­szám­lá­lás al­kal­má­val is meg kell majd mu­tat­koz­nia (PMH, 1938. jú­ni­us 26.).
Az EMP az el­ső bé­csi dön­té­sig meg­ma­radt a par­la­men­tá­ris po­li­ti­ka ta­la­ján, s eb­ben nem­csak a Bu­da­pest­ről a párt ve­ze­tő­i­hez ér­ke­ző na­gyon is ha­tá­ro­zott uta­sí­tá­sok és az EMP-nek a ki­vá­rás­ra ját­szó ma­ga­tar­tá­sa volt a dön­tő, ha­nem a párt­ban mű­kö­dő pol­gá­ri ref­le­xek is. Az EMP nem­csak, hogy nem fo­lya­mo­dott a ha­gyo­má­nyos par­la­men­tá­ris po­li­ti­zá­lás­tól el­té­rő esz­kö­zök­höz, de – né­hány ra­di­ká­lis egyé­ni el­kép­ze­lés­től el­te­kint­ve – nem is volt ben­ne er­re haj­lan­dó­ság. Ez per­sze so­kak­nak in­kább ha­tá­ro­zat­lan­ság­nak, sőt meg­al­ku­vás­nak tűnt, így Koz­ma Mik­lós­nak is. A ne­ves mé­dia­po­li­ti­kus nap­ló­jegy­ze­te­i­ből, ami rész­ben az EMP-vel kap­cso­la­tos „rossz” ta­pasz­ta­la­ta­i­ra ve­zet­he­tők vis­­sza, jól ki­ve­he­tő a Hein­lein és az Es­ter­házy ál­tal ve­ze­tett pár­tok kö­zöt­ti kü­lönb­ség: „A szu­dé­ta­né­met szer­ve­ze­tek is po­li­ti­kai ala­pon ké­szül­tek fel, de volt har­cos mag­juk is és leg­alább an­­nyit mer­tek, hogy a be­kül­dött SA és SS em­be­re­ket, akik mint elé­ge­det­len szu­dé­ta­né­me­tek sze­re­pel­tek, leg­alább buj­tat­ták és se­gí­tet­ték. A fel­vi­dé­ki ma­gyar szer­ve­zet ná­lunk – úgy lá­tom – csu­pán rossz ér­te­lem­ben vett ré­gi­mó­di po­li­ti­kai szer­ve­zet volt har­cos mag nél­kül és al­kal­mat­lan vé­res in­ci­den­sek pro­vokálására”.2 Koz­ma sa­ját szem­szö­gé­ből nyil­ván­va­ló­an a né­met hoz­zá­ál­lást tar­tot­ta jobb­nak, mint a ha­gyo­má­nyos po­li­ti­kai esz­kö­zö­ket al­kal­ma­zó szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kát. Ez nap­ló­ja to­váb­bi so­ra­i­ból is ki­de­rül, ahol a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­ká­ra utal­va meg­ve­tő­en el­mél­ke­dik ar­ról, hogy pol­gár – no­ha elé­ge­det­len – so­ha­sem nyúl ra­di­ká­lis esz­kö­zök­höz.
1938 ele­jén a ma­gyar ki­sebb­ség előtt ál­ló leg­fon­to­sabb fel­adat­nak te­hát a po­li­ti­kai egy­ség meg­te­rem­té­se, s a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek kon­szen­zu­sos, Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li ren­de­zé­se tűnt. Eh­hez az Eu­ró­pá­ban, s a cseh­szlo­vák po­li­ti­ká­ban be­kö­vet­ke­zett moz­gá­sok lát­szó­lag jó hát­te­ret te­rem­tet­tek, hi­szen Hodža nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tu­ma a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sá­nak húsz éve alatt az el­ső ko­moly kí­sér­let volt a ha­ta­lom ré­szé­ről a ki­sebb­sé­ge­ket ért diszk­ri­mi­ná­ció fel­szá­mo­lá­sá­ra. A Hodža-féle ren­de­zés re­a­li­zá­lá­sá­nak esé­lye­it azon­ban már ele­ve csök­ken­tet­te, hogy az „nem a cseh és szlo­vák po­li­ti­ka va­la­mi­fé­le bel­ső éré­sé­nek, mond­hat­nánk böl­cseb­bé vá­lá­sá­nak volt az ered­mé­nye, ha­nem csu­pán re­ak­ció volt a né­met­or­szá­gi vál­to­zá­sok­ra” (Kuèera 1999, 607). A kor­mány­nak a nem­ze­ti­sé­gek­kel kap­cso­la­tos po­li­ti­ká­ja ne­héz­ke­sen és las­san vál­to­zott. 1938 ele­jén még min­dig az 1937 ele­jén meg­hir­de­tett el­vek alap­ján, az ún. ak­ti­vis­ta pár­tok­kal „együtt­mű­köd­ve”, lát­szat­meg­ol­dás­ok­kal igye­kez­tek ren­dez­ni a hely­ze­tet. Jól pél­dáz­ta ezt a két­ar­cú po­li­ti­kát az 1938. már­ci­us 3-án köz­zé­tett kor­mány­ren­de­let, amely egy év­vel a szu­dé­ta­né­met te­rü­le­tek után dél-szlo­vá­ki­ai pos­ta­hi­va­tal­ok­ban és a vas­úton is be­ve­zet­te a két­nyel­vű­sé­get. A jó tol­lú, de a kor­mány szol­gá­la­tá­ba sze­gő­dött Dzurányi Lász­ló ál­tal ma­gyar be­tel­je­se­dés­ként és kor­szak­al­ko­tó cse­le­ke­det­ként aposzt­ro­fált (Ma­gyar Új­ság, 1938. már­ci­us 4.) ren­de­let azon­ban ko­ránt­sem tel­je­sí­tet­te az elő­ze­tes vá­ra­ko­zá­so­kat. A ma­gyar la­kos­ság csa­ló­dá­sá­ra a tu­da­to­san be­épí­tett kor­lá­tai mi­att mind­ös­­sze 178 szlo­vá­ki­ai ma­gyar te­le­pü­lést érin­tett, ar­ról nem is be­szél­ve, hogy vég­re­haj­tá­sá­ra vé­gül sor sem ke­rült.
Így ez a ren­de­let ko­ránt­sem az új nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka el­ső je­le volt, mint azt a kor­mány­pár­ti la­pok ál­lí­tot­ták, ha­nem in­kább a ré­gi ha­tal­mi mód­sze­rek egyik utol­só meg­nyil­vá­nu­lá­sa. An­nak a po­li­ti­ká­nak a foly­ta­tá­sa, amely so­rán a kor­mány­zat is­mét a ma­gyar ki­sebb­sé­get kép­vi­se­lő po­li­ti­kai erők­kel (a ma­gyar la­kos­ság alig né­hány szá­za­lé­ká­nak bi­zal­mát bí­ró ak­ti­vis­ta po­li­ti­ku­so­kat nem te­kint­het­jük an­nak) va­ló meg­egye­zés nél­kül, „a jus­son is, és ma­rad­jon is“ el­ve alap­ján járt el, s lát­szat­in­téz­ke­dé­se­ket ho­zott.
1938 ele­jén a Bu­da­pest­ről ka­pott inst­ruk­ci­ók szel­le­mé­ben az EMP a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek a kül­ső be­avat­ko­zást nél­kü­lö­ző, Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li tár­gya­lá­sos meg­ol­dá­sá­ra törekedet­t.3 En­nek szel­le­mé­ben – s a kor­mány­ol­dal­ról ér­ke­zett biz­ta­tás­ra – egy a ma­gyar ki­sebb­ség leg­fon­to­sabb kö­ve­te­lé­se­it tar­tal­ma­zó me­mo­ran­du­mot is meg­al­kot­tak, amely­nek meg­szö­ve­ge­ző­je Jaross An­dor volt. A 69 pont­ból ál­ló me­mo­ran­dum tar­tal­mát 1938. feb­ru­ár 4-én vi­tat­ta meg a párt par­la­men­ti klub­ja, amely egy há­rom­ta­gú bi­zott­sá­got bí­zott meg az­zal, hogy a szö­ve­get vég­le­ges for­má­ba öntse.4 A me­mo­ran­dum vég­le­ges vál­to­za­ta má­jus­ra ké­szült el, s 81 pon­tot tar­tal­ma­zott. A me­mo­ran­dum szö­ve­ge és a párt­ve­zé­rek egyéb meg­nyil­vá­nu­lá­sai is ar­ról árul­kod­nak, hogy az EMP nem kí­ván­ta sa­rok­ba szo­rí­ta­ni a kor­mányt, ha­nem egy mér­sé­kelt, tkp. tel­je­sít­he­tő kö­ve­te­lés­rend­szer meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra tö­re­ke­dett. Mint a kas­sai rend­őr­ka­pi­tány­ság egyik je­len­té­se az EMP kö­ve­te­lé­se­i­vel kap­cso­lat­ban meg is ál­la­pí­tot­ta: a ma­gyar párt kö­ve­te­lé­sei nem a te­rü­le­ti au­to­nó­mi­át cé­loz­zák meg, ha­nem a „kul­tu­rá­lis ön­igaz­ga­tás meg­te­rem­té­sé­re, az egy­há­zi kér­dé­sek ren­de­zé­sé­re és az is­ko­la­ta­nács lét­re­ho­zá­sá­ra irányul­nak”.5 Eh­hez még hoz­zá­te­het­jük azt is, hogy az EMP va­ló­já­ban nem ren­del­ke­zett ki­for­rott el­kép­ze­lé­sek­kel a ki­sebb­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sá­ra, s rö­vid tá­von min­den bi­zon­­nyal be­ér­te vol­na az al­kot­mány­ban és a ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dé­sek­ben biz­to­sí­tott jo­gok ma­ra­dék­ta­lan be­tar­tá­sá­val is. 1938 el­ső hó­nap­ja­i­ban azon­ban a cseh­szlo­vák kor­mány­zat er­re még nem volt fel­ké­szül­ve. En­nek fé­nyé­ben nem tű­nik tel­je­sen iga­zol­ha­tó­nak egyes szer­zők­nek az a ka­te­go­ri­kus meg­ál­la­pí­tá­sa, mi­sze­rint az Es­ter­házy ál­tal ve­ze­tett EMP Hein­lein­nel együtt­mű­köd­ve ele­ve a Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott sta­tú­tum és meg­egye­zés meg­tor­pe­dó­zá­sá­ra tö­re­ke­dett (vö. De­ák 1990, 29; Tilkovszky 1967, 20).

A köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok – esz­köz az egy­ség el­éré­sé­hez

A két há­bo­rú kö­zöt­ti Cseh­szlo­vá­ki­á­ban meg­le­he­tő­sen rend­szer­te­len idő­kö­zök­ben zaj­lot­tak a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok. A cseh or­szág­ré­szek­ben már 1920 jú­ni­u­sá­ban meg­tar­tot­ták az el­sőt, ek­kor azon­ban Szlo­vá­ki­á­ban, ahol szük­ség­ál­la­pot volt ki­hir­det­ve, ez szó­ba sem jö­he­tett. Vé­gül több ha­lasz­tás után (a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak cseh­szlo­vák kor­mány­za­ta meg­le­he­tő­sen ön­ké­nye­sen, s át­lát­ha­tó po­li­ti­kai cél­za­tos­ság­gal ke­zel­te a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok idő­pont­ja­it) 1923-ban tar­tot­ták az el­ső szlo­vá­ki­ai köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat, azt pe­dig 1927-ben és 1931-ben kö­vet­ték a továb­bi­ak.6
Mi­vel a leg­több te­le­pü­lés kép­vi­se­lő­tes­tü­le­té­nek man­dá­tu­ma már az 1937-es év vé­gig le­járt, a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­ra va­ló­já­ban már 1937-ben sor kel­lett vol­na, hogy kerüljön.7 A kor­mány azon­ban az ok­tó­ber 17-i teplitzi ese­mé­nyek­re hi­vat­koz­va el­ha­lasz­tot­ta azo­kat. A he­lyi né­met la­kos­ság és a ha­tó­ság kö­zöt­ti in­ci­dens tkp. ka­pó­ra jött a kor­mány szá­má­ra, amely nem szí­ve­sen ír­ta ki a vá­lasz­tá­so­kat. S bár el­fo­gad­ha­tó az a ma­gya­rá­zat is, mi­sze­rint a ha­lasz­tás oka az volt, hogy a kor­mány a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat ös­­sze akar­ta köt­ni a ter­ve­zett nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tum meg­al­ko­tá­sá­val (vö. Bystrický 1992, 438), a dön­tést még­is in­kább az el­len­zé­ki erők, el­ső­sor­ban a Szu­dé­ta­né­met Párt lát­vá­nyos elő­re­tö­ré­sé­től va­ló fé­le­lem mo­ti­vál­hat­ta. A kor­mány­­nyal együtt­mű­kö­dő né­met új­ak­ti­vis­ták is a vá­lasz­tá­sok el­ha­lasz­tá­sá­ban vol­tak ér­de­kel­tek, mi­vel úgy gon­dol­ták, a kor­mány 1937 ele­jén meg­ígért en­ged­mé­nyei ek­kor­ra már meg­hoz­hat­ják el­ső gyü­möl­cse­i­ket. A ha­lasz­tás azon­ban sem­mit nem ol­dott meg, sőt vis­­sza­fe­lé sült el, hi­szen az Ansch­lusst kö­ve­tő­en az SDP a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia ki­vé­te­lé­vel „le­nyel­te a töb­bi né­met pár­tot”, s így va­ló­ban re­á­lis­sá vált az, hogy Hein­leinék min­den né­met sza­va­za­tot el­visz­nek. A Hodža-ko­r­mány pe­dig, amely gör­csö­sen igye­ke­zett, hogy a kül­föld fe­lé mi­nél ked­ve­zőbb ké­pet mu­tas­son, 1938-ban már nem te­het­te meg, hogy is­mét ha­las­­szon. An­nál is in­kább, mi­vel Hein­leinék igen erő­tel­je­sen és a nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kat is fel­hasz­nál­va kö­ve­tel­ték a vá­lasz­tá­sok kiírását.8 Az el­len­zék fo­lya­ma­tos kö­ve­te­lé­sé­re így a kor­mány vé­gül a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sa mel­lett dön­tött. A dön­tés azon­ban to­váb­bi bi­zony­ta­lan­sá­got szült, hi­szen so­ká­ig nem le­he­tett tud­ni, mely te­le­pü­lé­se­ken ír­ják ki a vá­lasz­tá­so­kat. Rend­kí­vül nagy volt a bi­zony­ta­lan­ság a vá­lasz­tá­sok pon­tos idő­pont­já­val kap­cso­lat­ban is, s a kor­mány mint­ha csak szán­dé­ko­san fo­koz­ta vol­na ezt, hi­szen – megle­hetősen meg­kés­ve – csu­pán az áp­ri­lis 22-i kor­mány­ülé­sen szü­le­tett vég­le­ges dön­tés az idő­pont­ok­ról. Esze­rint a vá­lasz­tá­so­kat 3 idő­pont­ban, má­jus 22-én, má­jus 29-én és jú­ni­us 12-én kí­ván­ták meg­tar­ta­ni, mi­köz­ben a te­le­pü­lé­sek egy ré­szén ősz­re ha­lasz­tot­ták vol­na a vok­so­lást (Ma­gyar Új­ság, 1938. áp­ri­lis 23.). Vé­gül azon­ban köz­vet­le­nül a vá­lasz­tá­sok előt­t, má­jus ele­jén olyan dön­tés szü­le­tett, hogy a má­jus 22-re és 29-re ki­je­lölt te­le­pü­lé­se­ken kí­vül jú­ni­us 12-én min­den olyan köz­ség­ben meg kell tar­ta­ni a vá­lasz­tá­so­kat, hol 1938. má­jus 1-jéig le­járt a kép­vi­se­lő­tes­tü­let man­dá­tu­ma, vagy ahol ed­dig a dá­tu­mig fel­osz­lat­ták a képviselőtestületet.9
A köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zás sze­rint egy adott te­le­pü­lé­sen azok­nak a 21 év fe­let­ti cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­nak volt vá­lasz­tó­jo­guk, akik leg­alább 3 hó­nap­ja él­tek ott, meg­vá­laszt­ha­tó pe­dig az volt, aki be­töl­töt­te a 26-ik élet­év­ét, s mi­ni­má­li­san 1 éve élt a köz­ség­ben. Az egyes pár­tok­nak 3 hét­tel a vá­lasz­tás nap­ja előtt kel­lett a kép­vi­se­lő­je­lölt­je­i­ket tar­tal­ma­zó lis­tát le­ad­ni­uk a köz­sé­gi elöl­já­ró­sá­gon. Ah­hoz, hogy egy lis­ta ér­vé­nyes le­gyen a te­le­pü­lés nagy­sá­gá­hoz ará­nyo­san meg­ha­tá­ro­zott szá­mú tá­mo­ga­tó alá­írást is ös­­sze kel­lett gyűj­te­ni. Ez azon­ban kön­­nyen tel­je­sít­he­tő fel­adat volt, hi­szen a ki­sebb köz­sé­gek­ben csu­pán 10, a több tíz­ezer la­ko­sú vá­ro­sok­ban pe­dig 100 tá­mo­ga­tó alá­írást je­len­tett. A sza­va­zás so­rán a sza­va­zó ál­tal ki­vá­lasz­tott lis­tát kel­lett az ur­ná­ba dob­ni, mi­köz­ben egy-­e­gy je­lölt sor­szá­má­nak be­je­lö­lé­sé­vel le­he­tő­ség volt az il­le­tőt előbb­re jut­tat­ni a párt lis­tá­ján. A lis­tán a je­löl­tek ne­ve, lak­cí­me és fog­lal­ko­zá­sa sze­re­pelt.
A vá­lasz­tá­sok­kal fog­lal­ko­zó ren­de­le­tek elő­ír­ták az egyes te­le­pü­lés­tí­pu­so­kon meg­vá­laszt­ha­tó kép­vi­se­lők szá­mát is. Esze­rint a leg­ki­sebb (200 fő alat­ti te­le­pü­lé­sen) 9, a leg­na­gyobb vá­ro­sok­ban (100 000 fő fe­lett) pe­dig 60 kép­vi­se­lőt le­he­tett meg­vá­lasz­ta­ni.

1. táb­lá­zat. A kü­lön­bö­ző nagy­sá­gú te­le­pü­lé­se­ken meg­vá­laszt­ha­tó kép­vi­se­lők szá­ma

Lakosok száma Megválaszthatók száma
    1–200 9
200–500 12
  500–1000 15
1 000–1 500 18
1 500–2 000 24
2 000–5 000 30
  5 000–20 000 36
20 000–50 000 42
 50 000–100 000 48
100 000 felett 60

 

For­rás: SÚA Pra­ha, fond Min­is­ter­st­vo vni­tra I – prezid­i­um, [Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mi Le­vél­tár, el­nök­sé­gi ira­tok – a to­váb­bi­ak­ban PMV-AMV], 225, 1306. do­boz, MNS 1936–1940; 26103
Az EMP szá­má­ra ka­pó­ra jött az, hogy a vá­lasz­tá­so­kat 1938-ra ha­lasz­tot­ták. 1937-ben ugyan­is a párt még min­dig az elő­ző év­ben le­zaj­lott párt­egye­sí­tés szer­ve­ze­ti be­te­tő­zé­sé­vel volt el­fog­lal­va, ame­lyet né­hány ré­gi­ó­ban erő­tel­je­sen hát­rál­ta­tott a két volt előd­párt he­lyi ve­ze­tői kö­zött dú­ló po­zí­ció­harc és bi­zal­mat­lan­ság. 1938 ele­jén azon­ban egy­re in­kább meg­élén­kül­ni lát­szott az EMP te­vé­keny­sé­ge, ami a párt ál­tal az egyes ré­gi­ók­ban tar­tott nyil­vá­nos gyű­lé­sek szá­mán is le­mér­he­tő. Eze­ken – mi­vel ek­kor még nem volt dön­tés a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sá­ról – gyak­ran ve­tet­ték fel a vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát. A párt or­szá­gos vég­re­haj­tó bi­zott­sá­gá­nak már­ci­us ele­jén Ri­ma­szom­bat­ban tar­tott ülé­sén pe­dig ha­tá­ro­zat­ba fog­lal­ták a vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gét, s tart­ha­tat­lan­nak ne­vez­ték a vá­lasz­tá­sok hi­á­nyá­ban elő­állt „ex lex ál­la­po­to­kat” (PMH, 1938. már­ci­us 8.; ki­eme­lés tő­lem S.A.).
Az EMP a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző kam­pányt egy­ér­tel­mű­en a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­re akar­ta fel­hasz­nál­ni. En­nek a gon­do­lat­nak fel­te­he­tő­en a cseh­or­szá­gi né­met pár­tok ek­kor le­zaj­ló egye­sü­lé­si fo­lya­ma­ta adott lö­kést, amely ha­tá­sá­ra szá­mos olyan elem­mel is ki­bő­ví­tet­ték a párt esz­köz­tá­rát, ame­lyet a szu­dé­ta­né­me­tek moz­gal­má­tól ve­tek át. A völkisch gon­do­lat je­gyé­ben fo­gal­maz­ták meg azt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­hoz szó­ló fel­hí­vást is, ame­lyet már­ci­us 29-én fo­ga­dott el a pár par­la­men­ti klub­ja.10 A PMH már­ci­us 31-i szá­má­nak el­ső tel­jes ol­da­lán Ma­gya­rok! cím­mel köz­zé­tett fel­hí­vás, ame­lyet a párt nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lői és sze­ná­to­rai ír­tak alá, a ma­gyar ki­sebb­ség tel­jes egyen­jo­gú­sá­gá­nak az el­éré­se ér­de­ké­ben párt­ál­lás­tól és fog­lal­ko­zás­tól füg­get­le­nül egy tá­bor­ba szó­lí­tot­ta a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­get. A fel­hí­vás, amely kor­pa­rancs­nak ne­vez­te az egy­sé­get a kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban egy­re gyak­rab­ban fel­tű­nő „Egy Is­ten, egy sors, egy aka­rat, egy tá­bor!” jel­szó­val zá­rult (PMH, 1938. már­ci­us 31.).
Az egy­ség meg­te­rem­té­sé­hez és a vá­lasz­tá­si kam­pány meg­fe­le­lő el­in­dí­tá­sá­hoz szük­sé­ges han­gu­la­tot a párt azok­kal a tö­meg­gyű­lé­sek­kel akar­ta meg­te­rem­te­ni, ame­lye­ket áp­ri­lis 3-án Kas­sán, Ér­sek­új­vá­ron, Be­reg­szá­szon és Nagyszől­lősön kí­vánt megren­dezni.11 A tö­meg­gyű­lé­sek egyik cél­ja az volt, hogy az Ansch­luss utá­ni nem­zet­kö­zi vi­szo­nyok és a prá­gai kor­mány ál­tal han­goz­ta­tott tár­gya­lá­si szán­dék ál­tal meg­vál­to­zott vi­szo­nyok kö­ze­pet­te a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság is hal­lat­tas­sa hang­ját, s a tö­me­gek fel­vo­nul­ta­tá­sa kel­lő hang­súlyt biz­to­sít­son a párt ál­tal a kor­mány fe­lé meg­fo­gal­ma­zott követelésekhez.12 A kor­mány azon­ban áp­ri­lis 1-jé­től gyű­lés­ti­lal­mat hir­de­tett, amely egy­aránt vo­nat­ko­zott a sza­bad­té­ren és a zárt he­lyen tar­tan­dó ösz­­sze­jö­ve­te­lek­re. Ki­vé­telt ez alól a po­li­ti­kai pár­tok párt­el­nök­sé­gi és bi­zal­mas ülé­sei je­len­tet­tek.
A gyű­lés­ti­la­lom ki­hir­de­té­sét az EMP (épp­úgy, mint a töb­bi el­len­zé­ki párt) he­ves til­ta­ko­zás­sal fo­gad­ta. A nem­zet­gyű­lés sze­ná­tu­sá­ban a pár­tot kép­vi­se­lő Turchányi Im­re, a kép­vi­se­lő­ház­ban pe­dig Jaross An­dor és Es­ter­házy Já­nos ne­vez­te an­ti­de­mok­ra­ti­kus­nak a kor­mány lé­pé­sét. A ma­gyar kép­vi­se­lők a „nép hang­já­nak el­foj­tá­sá­ra” irá­nyu­ló igye­ke­zet­nek ne­vez­ték a gyű­lés­ti­lal­mat, mi­köz­ben Es­ter­házy hang­sú­lyoz­ta, hogy: „a gyű­lés­ti­la­lom csak azért lett be­hoz­va, hogy a kor­mány men­te­sül­jön a kel­le­met­len, de egyút­tal jo­gos kri­tikák­tól”.13 Turchányi és Jaross fel­ol­vas­ta az EMP 12 pont­ban meg­fo­gal­ma­zott kö­ve­te­lé­se­it is (ezt ere­de­ti­leg a köz­ben be­til­tott nagy­gyű­lé­se­ken kí­ván­ták is­mer­tet­ni), ame­lyek kö­zép­pont­já­ban a szloven­szkói ma­gyar­ság­nak és a töb­bi ki­sebb­ség­nek a cseh és szlo­vák nem­zet­tel va­ló tel­jes nem­ze­ti egyen­jo­gú­sá­gá­nak a meg­te­rem­té­se, a nem­ze­ti ka­tasz­ter rend­sze­ré­nek be­ve­ze­té­se, a ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si au­to­nó­mi­á­já­nak a lét­re­ho­zá­sa állt. A pon­tok kö­zött a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott te­rü­le­tek au­to­nó­mi­á­ja nem sze­re­pelt, hang­sú­lyo­san je­len volt vi­szont ben­ne Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ja meg­te­rem­té­sé­nek a kö­ve­te­lé­se. A 12 pon­tos lis­ta lát­ha­tó­an men­tes volt a szél­ső­sé­ges kö­ve­te­lé­sek­től, s több pont­ban is kö­zel állt azok­hoz az el­kép­ze­lé­sek­hez, ame­lyek a kor­mány ál­tal elő­ké­szí­tett ki­sebb­sé­gi sta­tú­tum ter­ve­ze­té­ben jú­ni­us fo­lya­mán meg­je­len­tek.
A gyű­lés­ti­la­lom mi­att az EMP a PMH áp­ri­lis 7-i és 8-i szá­má­nak kü­lön­ki­adá­sá­ban igye­ke­zett a la­kos­ság tu­do­má­sá­ra hoz­ni a párt­nak az ak­tu­á­lis bel­po­li­ti­kai hely­zet­tel kap­cso­la­tos vé­le­mé­nyét, s a párt kö­ve­te­lé­se­it. Hogy a be­til­tott gyű­lé­sek hí­ján a párt irá­nyí­ta­ni tud­ja a köz­vé­le­ményt, az EMP el­nök­sé­ge 1938. áp­ri­lis 8-án kör­le­vél­ben tá­jé­koz­tat­ta a ke­rü­le­ti párt­szer­ve­ket a te­en­dők­ről. A kör­le­vél­ben az ak­tu­á­lis kül- és bel­po­li­ti­kai hely­zet is­mer­te­té­sét kö­ve­tő­en a né­met min­ta kö­ve­té­sét, va­gyis a tel­jes nem­ze­ti egy­ség meg­te­rem­té­sét ne­vez­ték meg el­ső­ran­gú cél­ként: „meg kell ér­te­ni ne­künk is az idő sza­vát, s egy tá­bor­ba kell tö­mö­rí­te­ni ma­gyar gaz­dát, mun­kást, ipa­rost és pol­gárt!”14 A nem­ze­ti ér­zel­mek­re apel­lá­ló ma­gasz­tos hang­vé­te­lű fel­hí­vás min­den ma­gyar becs­ület­be­li kö­te­les­sé­gé­nek ne­ve­zi az egy­ség meg­te­rem­té­sé­re irá­nyu­ló to­bor­zó­mun­kát. A párt­élet ha­té­ko­nyab­bá té­te­lé­nek cél­já­ból a csa­lád­tag­ok­nak já­ró párt­tag­sá­gi iga­zol­vá­nyok­ról is szól a le­vél. Ilyet a pár­ta­gok­kal egy ház­tar­tás­ban élő fe­le­ség, gye­re­kek, sőt a vő és a meny is kap­na, ab­ból a cél­ból, hogy ők is részt ve­hes­se­nek a párt tag­sá­gi gyűlé­sein.15 A kör­le­vél kész tény­ként ke­ze­li a vá­lasz­tá­sok rö­vid időn be­lü­li ki­írá­sát. Ar­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a vá­lasz­tá­so­kon el­ért ered­mény­nek or­szág-vi­lág előtt be kell bi­zo­nyí­ta­ni­a, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak egy­sé­ges az aka­ra­ta, s ezért „eze­ken a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon csak egy lis­tá­nak sza­bad min­den köz­ség­ben len­ni: a ma­gya­rok lis­tá­já­nak, pár­tunk listájá­nak!”16
Az EMP ke­rü­le­ti és já­rá­si szer­vei egyút­tal szin­tén kör­le­vél­lel for­dul­tak a he­lyi szer­ve­ze­tek­hez, amely­ben a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­nek fon­tos­sá­gá­ra hív­ták fel a fi­gyel­met. So­kat mon­dó azon­ban, hogy nem csak azok­nak a név­so­rát kér­ték az egyes fal­vak­ból, akik be­lép­tek az Egye­sült Ma­gyar Párt­ba, ha­nem azo­két is, akik ese­té­ben a csat­la­ko­zás­ra va­ló fel­hí­vás ered­mény­te­len maradt.17 Az ilyen in­for­má­ci­ók kap­csán nem le­het fi­gyel­men kí­vül hagy­ni a szlo­vák bel­ügyi szer­vek­nek azo­kat az in­for­má­ci­ó­it sem, ame­lyek sze­rint a párt erő­sza­kos mód­sze­rek­kel, lel­ki rá­ha­tás­sal igye­ke­zett a párt tag­sá­gát nö­vel­ni. A Tar­to­má­nyi Hi­va­tal áp­ri­lis 14-i kör­le­ve­le pél­dá­ul ar­ra hív­ta fel a já­rá­si hi­va­ta­lok fi­gyel­mét, hogy min­dent te­gye­nek meg az EMP „ter­ror­ja” ellen.18
No­ha az EMP min­dent meg­tett párt­tag­sá­gá­nak nö­ve­lé­se ér­de­ké­ben, és kü­lö­nö­sen nagy fi­gyel­met szen­telt an­nak, hogy el­ér­je a dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­se­ken mű­kö­dő ag­rár­pár­ti és szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt­szer­ve­ze­tek meg­gyen­gí­té­sét, sőt eset­le­ges fel­szá­mo­lá­sát, a ter­ror ki­fe­je­zés a hi­va­ta­los szer­vek erős túl­zá­sá­nak mi­nő­sít­he­tő. Még ak­kor is ha cél­jai ér­de­ké­ben a kö­zel­gő vál­to­zá­sok­ról (ha­tár­vál­to­zás­ról) szó­ló ún. sut­to­gó pro­pa­gan­da ha­tá­sát épp­úgy fel­hasz­nál­ták, mint a fo­ko­zott agi­tá­ci­ót. Ha­son­ló ha­tá­sa le­he­tett azok­nak a szó­ró­lap­ok­nak és hí­rek­nek, ame­lyek fel­te­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi ere­de­tű­ek vol­tak, s kö­zel­gő vál­to­zá­so­kat, egy eset­le­ges há­bo­rút jósoltak.19 A bel­ügyi szer­vek je­len­té­sei sze­rint pél­dá­ul Ri­ma­szom­bat kör­nyé­kén, de Dél-Szlo­vá­kia más te­rü­le­te­in is olyan hí­rek ter­jed­tek el a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sá­nak idő­sza­ká­ban, hogy hat hé­ten be­lül nagy vál­to­zá­sok vár­ha­tók (hogy mi­lye­nek ar­ról sen­ki sem be­szélt); hogy Bu­da­pes­ten, hol már ké­szí­tik elő a moz­do­nyo­kat és a va­go­no­kat a fel­vi­dé­ki be­vo­nu­lás­hoz, már je­lent­kez­ni le­het a kas­sai tra­fi­kok­ra stb.20
A ha­tó­sá­gok meg­le­he­tő­sen ide­ge­sen re­a­gál­tak nem­csak az ilyen hí­rek ter­je­dé­sé­re, de ar­ra is, hogy már­ci­us és áp­ri­lis fo­lya­mán egy­re több, ko­ráb­ban az Ag­rár­párt­ban, vagy a szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ban te­vé­keny­ke­dő ma­gyar állt be az EMP sorai­ba.21 A ma­gyar párt ese­ten­kén­ti erő­sza­kos fel­lé­pé­sét azon­ban nem csak a ha­tó­sá­gok pa­na­szol­ták fel, ha­nem a kom­mu­nis­ta és szo­ci­ál­de­mok­ra­ta saj­tó is. A Ma­gyar Nap cí­mű kom­mu­nis­ta lap jú­ni­us 3-i szá­má­ban a Nagyka­posi já­rás­ban ta­lál­ha­tó Kelec­sény köz­sé­get hoz­ták fel er­re pél­da­ként, ahol a lap írá­sa sze­rint az EMP ak­ti­vis­tái kő­zá­por­ral kí­ván­ták meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy a kom­mu­nis­ta párt sa­ját vá­lasz­tá­si lis­tát ad­jon be a jegy­ző­nek (Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 3.).
Az Egye­sült Ma­gyar Párt tag­sá­gá­nak nö­ve­ke­dé­se két­ség­kí­vül rend­kí­vül di­na­mi­kus volt. A PMH di­a­dal­it­tas hí­rei sze­rint – ame­lye­ket bi­zo­nyos óva­tos­ság­gal kell ke­zel­ni – a Lé­vai, a Zselizi és a Vere­bé­lyi já­rá­sok­ban egy hó­nap alatt ezer csa­lád lé­pett be az EMP-be. A hír sze­rint Csa­ta köz­ség­ben az Ag­rár­párt 25 és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták 16 tag­ja lé­pett át, Nagysal­lón pe­dig egy nap alatt 122-en lép­tek be a párt­ba. Kissal­lón és Fel­sőf­e­gyverneken új alap­szer­ve­ze­tek ala­kul­tak 54, ill. 37 tag­gal (PMH, 1938. jú­ni­us 3.). Az sem volt azon­ban rit­ka, hogy egy-­e­gy fa­lu tel­jes la­kos­sá­ga nyil­vá­ní­tot­ta ki, hogy egy­sé­ge­sen a ma­gyar párt mö­gött áll, mint azt a fe­le­di já­rás­ba tar­to­zó Pál­fala vagy Darnya köz­sé­gek tet­ték.22 AZ EMP tag­sá­gá­nak gyors nö­ve­ke­dé­sét a rend­őr­sé­gi je­len­té­sek is alá­tá­maszt­ják, amely je­len­té­sek­ből a ha­tó­sá­gok ez­zel kap­cso­la­tos ag­go­dal­ma is jól ki­ol­vas­ha­tó. Az egyik ilyen jú­ni­u­si je­len­tés sze­rint a ma­gyar párt­ba „je­len­tős szá­mú ma­gyar lé­pet át a ko­a­lí­ci­ós pár­tok so­ra­i­ból. Arány­lag a leg­töb­bet a szak­szer­ve­ze­tek nyer­tek, az utol­só 4 hét alatt kb. 2000 tag lé­pett át a kom­mu­nis­ták­tól és szo­ciáldemokraták­tól”.23
A Nyi­trai Já­rá­si Hi­va­tal már­ci­us vé­gi je­len­té­se sze­rint az EMP erős agi­tá­ci­ó­ja ha­tá­sá­ra kü­lö­nö­sen a mun­kás­ré­te­gek és a ko­ráb­ban a kom­mu­nis­ta párt­ra sza­va­zók áll­nak át tö­me­ge­sen, de fel­tű­nő­en so­kan csat­la­koz­nak hoz­zá­juk az ős­la­kos­ság­ból nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nélkül.24
A PMH eb­ben az idő­szak­ban gyak­ran kö­zölt olyan le­ve­le­ket, ame­lyek a la­kos­ság egyes cso­port­ja­i­nak az EMP so­ra­i­ba va­ló át­ál­lá­sá­ról szól­nak. A le­ve­lek írói a nagy nyil­vá­nos­ság előtt gya­ko­rol­nak ön­kri­ti­kát ko­ráb­bi párt­ál­lá­suk mi­att, s tesz­nek hit­val­lást az EMP po­li­ti­ká­ja mel­lett. A PMH-ban kö­zölt le­ve­lek amel­lett, hogy a ma­gyar vi­dé­ken mű­kö­dő ag­rár­pár­ti, szo­ci­ál­de­mok­ra­ta és kom­mu­nis­ta párt­szer­vek fo­ko­za­tos fel­bom­lá­sát ta­nú­sít­ják, egy jól szer­ve­zett kam­pány ré­szei is egy­ben, s ké­sőb­bi ko­rok párt­ál­la­mi pro­pa­gan­da­fo­gá­sa­it idé­zik fel.

A kam­pány

A szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sek 81,32%-ában, va­gyis 2831 köz­ség­ben ki­írt vá­lasz­tá­sok kam­pá­nya – a vá­lasz­tás idő­pont­já­nak so­ká­ig tar­tó bi­zony­ta­lan­sá­ga mi­att – vi­szony­lag rö­vid volt. Le­rö­vi­dí­tet­te és ne­héz­kes­sé tet­te a kam­pány in­du­lá­sát az áp­ri­lis el­se­jé­től be­ve­ze­tett gyű­lés­ti­la­lom is, ame­lyet csu­pán má­jus ele­jén ol­dot­tak fel. Gyű­lé­se­ket azon­ban to­vább­ra is csak azok­ban a köz­sé­gek­ben le­he­tett tar­ta­ni, kiírták a választá­sokat,25 s csak zárt helység­ben.26 Mi­vel az el­ső idő­pont­ban csu­pán 31, a má­so­dik idő­pont­ban 22 köz­ség­re volt ki­ír­va Szlo­vá­ki­á­ban vá­lasz­tás, a kam­pány sú­lya jú­ni­us el­ső nap­ja­i­ra eset­t, hi­szen a jú­ni­us 12-i idő­pont volt a leg­fon­to­sabb. Ma­gyar szem­pont­ból is a jú­ni­u­si idő­pont volt a meg­ha­tá­ro­zó, hi­szen az el­ső két idő­pont­ban ös­­sze­sen csak 4 olyan köz­ség­ben vol­tak vá­lasz­tá­sok, ahol a ma­gyar la­kos­ság ará­nya meg­ha­lad­ta az 50%-ot (vö. Bystrický 1992).
Az Ansch­lusst kö­ve­tő nem­zet­kö­zi vi­szo­nyok, va­la­mint a szu­dé­ta­né­me­tek és a HS¼S egy­re ra­di­ká­li­sabb fel­lé­pé­se mi­att a kam­pány­ban részt ve­vő pár­tok igye­kez­tek nyil­ván­va­ló­vá ten­ni, hogy több­ről van szó, mint egy­sze­rű vá­lasz­tá­sok­ról. A pár­tok el­vá­rá­sai sze­rint a vá­lasz­tók nem csu­pán ar­ról dön­te­nek, kik ve­gyék át a te­le­pü­lé­sek irá­nyí­tá­sát, ha­nem ál­lást fog­lal­nak ab­ban is, va­jon mi­lyen jö­vőt szán­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­nak. S per­sze min­den­ki bi­zo­nyí­ta­ni akar­ta, hogy a nem­zet egy­sé­ges, s mö­göt­te áll. En­nek meg­fe­le­lő­en a kam­pány éles hang­vé­te­lű, bot­rá­nyok­tól, de­ma­gó­gi­á­tól volt han­gos, amely so­rán a pár­tok több­sé­ge nem sa­ját prog­ram­já­nak is­mer­te­té­sé­re, ha­nem az el­len­fe­lek le­já­ra­tá­sá­ra he­lyez­te a hang­súlyt.
A szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok egyik meg­ha­tá­ro­zó mo­men­tu­ma a Szlo­vák Egy­ség a Cseh­szlo­vák De­mok­rá­ci­á­ért és Köz­tár­sa­ság­ért (SZECSDK) el­ne­ve­zé­sű vá­lasz­tá­si ko­a­lí­ció lét­re­ho­zá­sa volt. A vá­lasz­tá­sok har­ma­dik nap­já­ra (jú­ni­us 12-re) ér­vé­nyes szö­vet­sé­get a csehs­zlo­vak­ista po­li­ti­kai erők (Ag­rár­párt, Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt, Cseh­szlo­vák Nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta Párt, a Mièu­ra-féle Cseh­szlo­vák Nép­párt, az Ipa­ro­sok és Ke­res­ke­dők Párt­ja, a Nem­ze­ti Egy­ség Párt­ja), va­la­mint a meg­le­pő mó­don hoz­zá­juk tár­sult mér­sé­kelt auton­o­mista Szlo­vák Nem­ze­ti Párt (SZNP) hoz­ták lét­re. A szlo­vák nem­ze­ti­ek és a cent­ra­lis­ta erők szö­vet­sé­ge leg­in­kább az érin­tet pár­tok vá­lasz­tó­it lep­te meg. Az ag­rár­pár­ti­ak az együt­tes fel­lé­pést a „ma­gyar so­vi­nisz­ták” (sic!) egy­ség­be tö­mö­rü­lé­sé­vel in­do­kol­ták (vö. Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 18.), míg az SZNP azt kom­mu­ni­kál­ta a vá­lasz­tói fe­lé, hogy „az ál­do­za­tot, hogy egy lis­tán in­du­lunk a mar­xis­ták­kal, a cseh ultraso­vin­isztákkal és a nem­ze­ti szo­ci­a­lis­ták­kal az ál­lam ér­de­ké­ben hoz­tuk meg – jel­zés­ként a kül­föld fe­lé” (Národné noviny, 1938. má­jus 19., idé­zi Bystrický 1992, 443). Az így lét­re­jött vá­lasz­tá­si szö­vet­ség – amely az 1935-ös vá­lasz­tá­sok alap­ján a szlo­vá­ki­ai sza­va­za­tok mint­egy 40%-ára szá­mít­ha­tott (vö. Bystrický 1992, 440) – kam­pá­nyá­ban köz­pon­ti sze­re­pet a cse­hek és szlo­vákok egy­sé­gé­nek hang­sú­lyo­zá­sa, a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­nek szük­sé­ges­sé­ge kap­ta. Mi­vel azon­ban a ko­a­lí­ci­ót al­ko­tó pár­tok a po­li­ti­kai pa­let­ta meg­le­he­tő­sen szé­les spekt­ru­má­ról ke­rül­tek ki, egy­sé­ges jö­vő­ké­pet nem tud­tak a vá­lasz­tók elé tár­ni. Ezt a hi­ányt a Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott ki­sebb­sé­gi sta­tú­tum­ról ki­szi­vár­gó hí­resz­te­lé­sek sem tud­ták pó­tol­ni, sőt a szö­vet­ség­ben részt ve­vő pár­tok tra­di­ci­o­ná­lis vá­lasz­tó­i­nak egy je­len­tős ré­sze nem is ér­tett egyet a ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak ki­szé­le­sí­té­sé­vel. Mi­vel a SZECSDK leg­na­gyobb el­len­fe­lé­nek a HS¼S szá­mí­tott, a szö­vet­ség vá­lasz­tá­si re­to­ri­ká­já­ból nem hi­á­nyoz­tak a szlo­vák eman­ci­pá­ci­ós tö­rek­vé­sek­nek elé­be me­nő ígé­re­tek sem.
A HS¼S rend­kí­vül agi­li­san és ra­di­ká­lis hang­vé­tel­lel bo­csát­ko­zott a vá­lasz­tá­si küz­de­lem­be. Fenn­han­gon hir­det­te, hogy egye­dül jo­go­sult a szlo­vák nem­zet ne­vé­ben fel­lép­ni, s ezt a té­zi­sét a vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­i­vel akar­ta alá­tá­masz­ta­ni. Re­mél­te, hogy a szlo­vák nem­zet ön­igaz­ga­tá­sá­ra épü­lő prog­ram, ame­lyet a pitts­burg­hi szer­ző­dés év­for­du­lós ün­nep­sé­gei ál­tal igye­kez­tek alá­tá­masz­ta­ni, kel­lő vonz­erőt fog je­len­te­ni a szlo­vá­kok szá­má­ra.
A vá­lasz­tá­so­kat kí­sé­rő fel­fo­ko­zott vá­ra­ko­zás is köz­re­ját­szott ab­ban, hogy a vá­lasz­tá­si kam­pány nem nél­kü­löz­te az an­ti­sze­mi­ta meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat sem. Szá­mos szlo­vák vá­ros­ban (pl. Nagy­szom­bat­ban, Zsol­nán) buk­kan­tak fel olyan röp­lap­ok, amely a zsi­dó­ság­gal szem­be­ni ne­ga­tív ér­zel­me­ket igye­ke­zett ki­hasz­nál­ni, s ame­lyek­ben hem­zseg­tek a zsi­dó­sá­got sér­tő kife­jezések.27 Meg­le­he­tő­sen éles han­gú és fe­nye­ge­tő hang­vé­te­lű volt az a fel­hí­vás is, ame­lyet a Szlo­vák Li­ga tett köz­zé a vá­lasz­tá­sok előtt A zsi­dó pol­gár­tár­sa­ink­hoz cím­mel (Slovenský den­ník, 1938. má­jus 7.). A kor­mány­erők­höz kö­zel ál­ló Sloven­ský den­ník c. lap­ban is meg­je­lent fel­hí­vás­ban azt ve­tik a szlo­vá­ki­ai zsi­dó­ság sze­mé­re, hogy húsz év­vel az ál­lam­for­du­lat után is ma­gyar ér­zel­me­i­ről ad ta­nú­bi­zony­sá­got, s ma­gyar be­szé­dé­vel ilyen jel­le­get köl­csö­nöz a szlo­vák (sic!) vá­ro­sok­nak. A fel­hí­vás meg­szö­ve­ge­zői ezt a szlo­vák­ság irá­nyá­ba tett pro­vo­ká­ci­ó­ként ér­tel­me­zik, s a szom­szé­dos or­szá­gok­ban le­zaj­lott ese­mé­nyek­re utal­va jegy­zik meg, hogy a tűz­zel ját­sza­nak, ha nem ta­nul­nak ab­ból, ami a szom­széd­ban tör­té­nik. A dur­va fe­nye­ge­tés ki­mon­dat­la­nul is a ná­cik auszt­ri­ai zsi­dó­el­le­nes in­téz­ke­dé­se­i­nek a meg­is­mét­lé­sét he­lye­zi ki­lá­tás­ba, ami a vá­lasz­tá­sok előtt né­hány nap­pal egy­ér­tel­mű­en nyo­más­gya­kor­lás­ként ha­tott a zsi­dó la­kos­ság­ra.
A zsi­dó­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­sok­tól az EMP sem volt men­tes, no­ha a pár­ton be­lül vi­ta folyt er­ről a té­má­ról. Azt a vé­le­ményt, ame­lyet Jaross az Új Hí­rek szer­kesz­tői előtt kife­jtet­t,28 mi­sze­rint ke­resz­tény kur­zust kell foly­tat­ni, s eb­ben nem le­het te­kin­tet­tel len­ni a párt zsi­dó tag­ja­i­ra, nem min­den­ki osz­tot­ta. A té­má­ról a párt par­la­men­ti klub­já­nak má­jus 17-i ülé­sén éles vi­ta bon­ta­ko­zott ki, ahol a kár­pát­al­jai és a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­ku­sok el­té­rő ál­lás­pont­ra he­lyez­ked­tek. Az utób­bi­ak Jaross po­li­ti­ká­já­val ér­tet­tek egyet, míg a kár­pát­al­ja­i­ak a zsi­dó­ság ma­gyar ér­zel­me­it hang­sú­lyoz­ták, s egy a zsi­dó­sá­got az együtt­mű­kö­dés­re fel­hí­vó nyi­lat­ko­za­tot is el akar­tak fogad­ni.29 A több­ség azon­ban el­uta­sí­tot­ta ezt. Per­sze a vá­lasz­tá­sok előtt nem lett vol­na tak­ti­kus, hogy a zsi­dó­kér­dés na­pi­rend­re ke­rül­jön, így az EMP fel­hí­vá­sai a ma­gyar egy­ség ér­de­ké­ben a kon­fesszionális és osz­tály­el­len­té­tek fél­retételére hív­ták fel a ma­gyar la­kos­ság fi­gyel­mét: „Az ur­ná­nál nem va­gyok most kom­mu­nis­ta, ka­to­li­kus, pro­tes­táns, zsi­dó, ha­nem: ma­gyar!” (Az Új­ság, 1938. má­jus 21.).
A vá­lasz­tá­si kam­pány­hoz hoz­zá tar­to­zott a ha­ta­lom ré­szé­ről a vá­lasz­tók egy ré­szé­re gya­ko­rolt nyo­más is. En­nek mi­nő­sít­he­tő a vas­úti al­kal­ma­zot­tak szö­vet­sé­ge ál­tal jú­ni­us 12-én, a vá­lasz­tá­sok nap­ján a na­pi­lap­ok­ban köz­zé­tett fel­hí­vá­sa is, amely­ben a vas­úti al­kal­ma­zot­tak „szent kö­te­les­sé­gé­-nek” ne­ve­zi azt, hogy a SZECSDK-re sza­vaz­za­nak. El­len­ke­ző eset­ben „gon­dos­kod­ni fo­gunk ar­ról, hogy el­tűn­je­nek so­ra­ink­ból azok, akik a zűr­za­var szol­gá­la­tá­ban áll­nak, s akik gá­tol­ják sze­re­tett ha­zánk meg­erő­sö­dé­sét és fejlődését”( Az Új­ság, 1938. jú­ni­us 12.).
Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a vá­lasz­tá­sok leg­fon­to­sabb kér­dé­se az volt, va­jon az ak­ti­vis­ta pár­tok és fő­leg az eb­ben a tér­ség­ben tra­di­ci­o­ná­li­san erős Cseh­szlo­vá­ki­ai Kom­mu­nis­ta Párt (CSKP) men­­nyi­re tud el­len­súlyt ké­pez­ni az Egye­sült Ma­gyar Párt­tal szem­ben. A ma­gyar ak­ti­vis­ta erők szá­má­ra pe­dig az volt fon­tos, hogy bi­zo­nyít­sák lét­jo­go­sult­sá­gu­kat, s azt, hogy tény­le­ges po­li­ti­kai al­ter­na­tí­vát kí­nál­nak azok szá­má­ra, akik el­uta­sít­ják az EMP egy­ér­tel­mű el­len­zé­ki­sé­gét. Az Ag­rár­párt és a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia ma­gyar ta­go­za­tai ál­tal kép­vi­selt ak­ti­viz­mus leg­erő­sebb vá­lasz­tá­si adu­ja az 1937. feb­ru­ár 18-án a kor­mány ál­tal meg­hir­de­tett új ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka ered­mé­nyei le­het­tek vol­na. Csak­hogy az ered­mé­nyek kés­tek. Az új ál­lam­pol­gár­sá­gi tör­vényt nem si­ke­rült el­fo­gad­ni, a két­nyel­vű­ség­nek a vas­úton és a pos­tá­kon va­ló be­ve­ze­té­se pe­dig igen­csak su­tá­ra si­ke­rült, s a ma­gyar vá­lasz­tók kö­zött in­kább csa­ló­dást vál­tott ki, mint el­is­me­rést. Rá­adá­sul a nem­zet­kö­zi ese­mé­nyek is in­kább az el­len­zé­ki po­li­ti­ká­nak ked­ve­ző köz­han­gu­la­tot te­rem­tet­tek. Ezek után az ak­ti­viz­mus leg­főbb fegy­ve­re a sze­mé­lyes­ke­dés és az EMP ve­ze­tői el­le­ni saj­tó­had­já­rat ma­radt, ami­ben per­sze az EMP sem ma­radt adós.30 A Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­vá­ban a ma­gyar párt ve­zér­alak­jai nép­nyú­zó ne­me­sek iva­dé­ka­ként, a nem­zet el­áru­ló­i­ként je­len­tek meg. Kü­lö­nö­sen Es­ter­házy Já­nos volt szál­ka a szo­ci­ál­de­mok­ra­ta ve­ze­tők sze­mé­ben, akit csak „de­ge­ne­rált gróf”-kén­t, „szel­le­mi­leg ter­helt korcs fő­úri cse­me­te”-ként em­le­get­tek (vö. Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. feb­ru­ár 20.; 1938. má­jus 29.).
A szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt ma­gyar ta­go­za­ta a má­jus el­se­jei ün­nep­sé­gek kap­csán in­dí­tot­ta el vá­lasz­tá­si kam­pá­nyát. Az ek­kor ki­adott fel­hí­vá­suk­ban el­ső­sor­ban az ál­ta­lá­nos jel­sza­vak­ra he­lyez­ték a hang­súlyt, s a sza­bad­ság, a de­mok­rá­cia és a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­re szó­lí­tot­ták fel a ma­gyar­sá­got (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 1.). Vá­lasz­tá­si kam­pá­nyuk­ban a már jól is­mert sze­mé­lyi­sé­gek, Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt Or­szá­gos Ma­gyar Szer­ve­ző­bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, Csiz­mazia Györ­gy, ügy­ve­ze­tő el­nö­ke, Schulz Ig­nác és fő­tit­ká­ra, Fe­hér Fe­renc ját­szot­ták a fő­sze­re­pet. Ko­ráb­bi re­to­ri­ká­juk­kal sza­kít­va, a köz­han­gu­la­tot fel­is­mer­ve, ők is a nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­sek­re, fő­leg a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat to­váb­bi bő­ví­té­sé­nek tör­vé­nyi biz­to­sí­tá­sá­ra he­lyez­ték a hang­súlyt. Eköz­ben azon­ban min­dig le­szö­gez­ték, hogy a ki­sebb­sé­gi kér­dés ren­de­zé­se bel­ügy, s azt min­den kül­ső be­avat­ko­zás nél­kül kell meg­ol­da­ni (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 15.).31 An­nak el­le­né­re azon­ban, hogy 1938 ele­jén Schulz Ig­nác még a ma­gyar ak­ti­viz­mus győ­zel­mé­ről be­szélt – mi­köz­ben a re­a­li­tá­sok­tól el­sza­kad­va azt is ki­je­len­tet­te, hogy: „a ma­gyar nép több­sé­ge ad­ta sza­va­za­tát er­re a po­li­ti­ká­ra” (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. ja­nu­ár 30.) –, a kam­pány so­rán az ak­ti­vis­ta ve­zé­rek ré­mül­ten ta­pasz­tal­ták, hogy a párt tag­jai tö­me­ge­sen lép­nek át az EMP-be, s ezért szá­mos te­le­pü­lé­sen gon­dot je­lent kü­lön lis­tát ál­lí­ta­ni­uk. Ezt azon­ban ki­zá­ró­lag a ma­gyar párt „ag­res­­szív” kam­pá­nyá­nak szám­lá­já­ra ír­ták, s úgy gon­dol­ták, a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek még­is az ő po­li­ti­ká­ju­kat fog­ják iga­zol­ni.
A kom­mu­nis­ta párt az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­jes idő­sza­ka alatt erős po­zí­ci­ók­kal ren­del­ke­zett Dél-Szlo­vá­ki­á­ban. Vá­lasz­tá­si kam­pá­nyá­ban az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ide­jén is azo­kat a kö­ve­te­lé­se­ket he­lyez­te elő­tér­be, ame­lyek ko­ráb­ban is nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­nak sa­rok­pont­ja­it ké­pez­ték: új­bó­li föld­re­for­mot, amely a ma­gyar sze­gény­pa­raszt­sá­got is ter­mő­föld­höz jut­tat­ná, va­la­mint a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tást ért sé­rel­mek or­vos­lá­sát. A ma­gyar ak­ti­vis­ták­tól el­té­rő­en azon­ban ezek a ma­gyar ki­sebb­sé­get ért sé­rel­mek nem csu­pán kam­pány­té­ma­ként je­len­tek meg a kom­mu­nis­ta saj­tó­ban. Kü­lö­nö­sen gyak­ran fog­lal­ko­zott pél­dá­ul a Ma­gyar Nap a kas­sai és a nyi­trai ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­té­vel, s kö­ve­tel­te a lé­vai ma­gyar gim­ná­zi­um meg­nyi­tá­sát.
Ér­zé­ke­nyen érin­tet­te a kom­mu­nis­tá­kat, hogy az EMP-nek a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­re irá­nyu­ló po­li­ti­ká­ja a bal­ol­dal vá­lasz­tó­bá­zi­sát ké­pe­ző ipa­ri mun­kás­ság kö­ré­ben is hat­ni kez­dett. A nem­ze­ti egy­ség po­li­ti­ká­ját ezért a ná­ci po­li­ti­ka maj­mo­lá­sá­nak ne­vez­ték, s az­zal vá­dol­ták az EMP-t, hogy nem­ze­ti konf­lik­tu­sok szín­te­ré­vé akar­ja ten­ni Dél-Szlo­vá­ki­át (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 1.). Vis­­sza­té­rő té­má­ja volt a ma­gyar kom­mu­nis­ták­nak az Es­ter­házy, Sidor és Hein­lein ne­vé­vel fém­jel­zett autonómista blokk, amely mi­att Jarosst és Es­ter­házyt a ma­gyar ér­de­kek el­áru­lá­sá­val vá­dol­ták (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 3.). Az EMP vá­lasz­tó­it azon­ban nem azo­no­sí­tot­ták a párt ve­ze­té­sé­vel, ame­lyet Stein­er Gá­bor az­zal vá­dolt, hogy: „nyíl­tan vál­lal­ják a fa­sisz­ta bé­renc sze­re­pét, a köz­tár­sa­ság né­pei el­len­ál­ló ere­jé­nek alá­ásá­sát. Szö­vet­kez­nek a ma­gyar nép leg­va­dabb el­len­sé­gé­vel és így akar­ják a ma­gyar né­pet a fa­siz­mus sze­ke­re elé fog­ni”.32 A CSKP-nak a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés­sel kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ját tük­röz­te az a me­mo­ran­dum, ame­lyet Zápo­tock­y, Kreibich és Stein­er alá­írá­sá­val áp­ri­lis 15-én nyúj­tot­tak át Hodža mi­nisz­ter­el­nök­nek. Eb­ben ha­té­kony in­téz­ke­dé­se­ket kér­nek a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek ren­de­zé­se ér­de­ké­ben: kö­ve­te­lik töb­bek kö­zött a föld­kér­dés meg­ol­dá­sát, ma­gya­rok al­kal­ma­zá­sát az ál­la­mi hi­va­ta­lok­ban, a ma­gyar nyelv hasz­ná­lat­ósá­gá­nak ki­bő­ví­té­sét (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 17.).
A vá­lasz­tá­si kam­pány meg­fe­le­lő stra­té­gi­á­já­nak kér­dé­se ko­moly vi­ták for­rá­sa volt az Egye­sült Ma­gyar Pár­ton be­lül. Az egy­más­sal ös­­sze­füg­gő prob­lé­ma­kö­rök kö­zül el­ső­sor­ban a hlinká­sokkal és hen­lein­istákkal va­ló együtt­mű­kö­dés és a Nitsch-féle sze­pe­si né­met párt­hoz va­ló vi­szony kér­dé­sét kel­lett tisz­táz­ni. Ezek­ben a kér­dé­sek­ben ugyan­is alap­ve­tő el­len­tét volt a párt egy­más­sal ri­va­li­zá­ló ve­ze­tői, Szül­lő Gé­za, Es­ter­házy Já­nos és Jaross An­dor kö­zött. Szül­lő ne­he­zen vi­sel­te, hogy a fi­a­ta­labb és agi­li­sabb Es­ter­házy és Jaross egy­re in­kább sa­ját ke­zük­be ve­szik a párt irá­nyí­tá­sát, s az ál­ta­la to­vább­ra is szor­gal­ma­zott ős­la­koskon­cep­ció he­lyett más uta­kat ke­res­nek. Azok (Jaross és Es­ter­házy) pe­dig, mi­köz­ben egy­más­ra is fél­té­ke­nyek vol­tak, igye­kez­tek a sze­rin­tük a kö­rül­mé­nyek­hez nem elég­gé al­kal­maz­ko­dó Szül­lőt fo­ko­za­to­san ki­zár­ni a dön­té­sek­ből.
A rend­őr­sé­gi je­len­té­sek sze­rint Szül­lő a HS¼S-szel és a Zipser Deutsche Partei-­jal kép­zel­te el szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dést, Es­ter­házy és Jaross vi­szont az SDP-vel is erő­sí­te­ni kí­ván­ta az EMP kap­cso­la­ta­it. Míg azon­ban Es­ter­házy az egyen­lő elv alap­ján gon­dol­ta az autonómista erők (SDP, HS¼S és EMP) együtt­mű­kö­dé­sét, Jaross el­is­mer­te vol­na Hein­leinék ve­ze­tő szerepét.33
Az SDP-vel va­ló kap­cso­lat fel­ve­tet­te a ma­gyar párt­nak a sze­pe­si né­met párt­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát, hi­szen Hein­lenék egy­ér­tel­mű­en ar­ra tö­re­ked­tek, hogy az EMP mond­jon le Nitschék párt­já­nak tá­mo­ga­tá­sá­ról, s a szlo­vá­ki­ai né­me­te­ket en­ged­je át a Kár­pá­ti Né­met Párt­nak. Ezt ál­lí­tó­lag Jaross el­fo­gad­ta vol­na, Szül­lő azon­ban ha­tá­ro­zot­tan el­le­nez­te. A vég­ső szót ez­út­tal is Bu­da­pes­ten hoz­ták meg, ahol a Sze­pe­si Né­met Párt to­váb­bi tá­mo­ga­tá­sa mel­lett dön­töt­tek.34
A pár­ton be­lül töb­ben ki­fo­gá­sol­ták a HS¼S au­to­nó­mia el­kép­ze­lé­se­i­nek egy­ol­da­lú, el­len­té­te­le­zé­sek nél­kü­li tá­mo­ga­tá­sát is. Es­ter­házy, aki ugyan nem bí­zott a HS¼S ve­ze­tő­i­ben, még­is tá­mo­gat­ta ezt, mi­vel úgy gon­dol­ta, hogy a szlo­vák au­to­nó­mia egyik le­het­sé­ges esz­kö­ze le­het Cseh­szlo­vá­kia dez­in­te­grá­ciójá­nak.35
A vá­lasz­tá­si kam­pány kez­de­te előtt a párt­ve­ze­tés kör­le­vél út­ján tá­jé­koz­tat­ta a he­lyi szer­ve­ze­te­ket a kö­ve­ten­dő tak­ti­ká­ról. Eb­ben az egy­ség el­éré­se ér­de­ké­ben az osz­tály- és sze­mé­lyes el­len­té­tek fél­te­té­te­lé­re szó­lí­tot­ták fel a párt tag­sá­gát. A párt­ve­ze­tés inst­ruk­ci­ói sze­rint ar­ra kell tö­re­ked­ni, hogy a köz­sé­gek­ben le­he­tő­leg csak egyet­len vá­lasz­tá­si lis­ta le­gyen, az pe­dig az Egye­sült Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és Ma­gyar Nem­ze­ti Párt el­ne­ve­zést visel­je.36 A pol­gár­mes­ter ki­vá­lasz­tá­sá­ban is nagy­fo­kú kö­rül­te­kin­tés­re in­tet­ték a párt­szer­ve­ze­te­ket, fel­hív­va ar­ra a fi­gyel­met, hogy a fel­ada­tok jobb meg­osz­tá­sa mi­att, ne a párt­szer­ve­zet he­lyi el­nö­két ne­vez­zék pol­gármesternek.37
A párt­ve­ze­tés dön­té­sé­vel össz­hang­ban a párt kam­pá­nya rend­kí­vül ak­tív volt, s hang­sú­lya el­ső­sor­ban a sze­mé­lyes ta­lál­ko­zás­ra, az egyé­nek meg­győ­zé­sé­re eset­t. A kam­pány le­bo­nyo­lí­tá­sá­ba az egyes te­le­pü­lé­sek ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek mi­nél szé­le­sebb ré­te­ge­it igye­kez­tek be­von­ni: ta­ní­tók, lel­ké­szek, a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­ze­tek irá­nyí­tói vál­lal­tak részt az agi­tá­ci­ó­ból. A párt vá­lasz­tá­si gyű­lé­se­in a já­rá­si tiszt­ség­vi­se­lő­kön kí­vül rend­sze­re­sen meg­je­len­tek az or­szá­gos párt­ve­zé­rek is.
A ma­gyar párt vá­lasz­tá­si gyű­lé­sei min­de­nütt in­ci­den­sek nél­kül, nyu­godt kö­rül­mé­nyek kö­zött zaj­lot­tak le. A szó­no­kok leg­in­kább a nem­ze­ti egy­ség meg­te­rem­té­sé­nek a szük­sé­ges­sé­gét és az ak­ti­vis­ta po­li­ti­kai erők szük­ség­sze­rű bu­ká­sát hang­sú­lyoz­ták ki. Bí­rál­ták a kor­mány nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ját, a ma­gya­rok na­gyobb ará­nyát kö­ve­tel­ték az ál­la­mi és köz­al­kal­ma­zás­ban ál­lók kö­zött, va­la­mint a föld­re­form fe­lül­vizs­gá­la­tát is gyak­ran fel­ve­tet­ték. Tel­je­sen hi­ány­zott – fel­te­he­tő­en köz­pon­ti uta­sí­tás­ra – azon­ban a fel­ve­tett té­mák kö­zül min­den, amely alap­ján az ir­re­den­tiz­mus bé­lye­gét le­he­tett vol­na a ma­gyar párt­ra rá­süt­ni. A szó­no­kok ke­rül­ték a ha­tár­re­ví­zió es­he­tő­sé­gé­nek, Né­met­or­szág vagy Ma­gyar­or­szág ez irá­nyú se­gít­sé­gé­nek a felem­lítését.38 Ehe­lyett a nem­ze­ti büsz­ke­ség és együ­vé tar­to­zás ér­zé­sé­nek fel­kel­té­sé­re he­lyez­ték a hang­súlyt. A ra­di­ká­lis cél­ki­tű­zé­sek he­lyett egy­sze­rű, sőt le­egy­sze­rű­sí­tő jel­sza­va­kat hang­sú­lyoz­tak: „Egy kér­dés van! Ma­gyar vagy?” (Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 22.).
Az EMP vá­lasz­tá­si stra­té­gi­á­já­nak is kö­szön­he­tő, hogy ma­gyar vi­dé­ken nyu­ga­lom ho­nolt. Mint a Dunasz­er­da­he­lyi já­rá­si fő­nök je­len­té­se meg­ál­la­pít­ja, a ma­gyar la­kos­ság ese­té­ben csu­pán a sze­gé­nyebb ré­te­gek és a fi­a­ta­lok kö­zött vol­tak ész­lel­he­tők fel­fo­ko­zott érzelmek.39

A vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyei

Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok kap­csán a leg­na­gyobb gon­dot a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek meg­ál­la­pí­tá­sa je­len­ti a ku­ta­tók szá­má­ra. Eze­ket ugyan­is so­ha­sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, s je­len­le­gi is­me­re­te­ink alap­ján sem a hi­va­ta­los ös­­sze­sí­tett ered­mé­nyek, sem pe­dig a rész­le­tes, köz­sé­gek­re le­bon­tott ered­mé­nyek nem őr­ződ­tek meg. Mint ta­nul­má­nyá­ban V. Bystrický meg­jegy­zi, az ös­­sze­red­mé­nyek nyil­vá­nos­ság­ra ho­za­ta­lá­nak til­tá­sa fel­te­he­tő­en azt szol­gál­ta, hogy a kül­föld előtt ne le­hes­sen bi­zo­nyí­ta­ni a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek lét­re­jöt­tét (Bystrický 1992, 453). Az egyes te­le­pü­lé­sek vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­it ugyan meg le­het ta­lál­ni a ko­ra­be­li la­pok­ban és né­hány le­vél­tá­ri fond­ban is, ezek azon­ban nem te­kint­he­tők hi­va­ta­los­nak. Az ös­­sze­sí­tett ered­mé­nyek te­kin­te­té­ben pe­dig leg­meg­bíz­ha­tóbb­nak az az Ivan Dérer ha­gya­té­ká­ban ta­lál­ha­tó fel­jegy­zés tű­nik, amely fel­te­he­tő­en a mi­nisz­ter­ta­nács ülé­sé­re készült.40
A má­jus 22-én meg­tar­tott el­ső for­du­ló­ra ugyan fe­szült lég­kör­ben, egy le­het­sé­ges né­met–cseh­szlo­vák fegy­ve­res konf­lik­tus és egy év­fo­lyam tar­ta­lé­kos moz­gó­sí­tá­sá­nak ár­nyé­ká­ban ke­rült sor, de Szlo­vá­ki­á­ban még­is nyu­ga­lom­ban zaj­lot­tak le a vá­lasz­tá­sok. A 31 te­le­pü­lés kö­zül, ahol má­jus 22-én vá­lasz­tá­sok vol­tak szá­mos já­rá­si szék­hely is volt, köz­tük olyan ma­gyar szem­pont­ból is fon­tos vá­ro­sok, mint Galán­ta, Vágse­lye, Nyi­tra, Lo­sonc. No­ha több­sé­gi ma­gyar nyelv­te­rü­le­tet alig érin­tet­te az el­ső for­du­ló, az Egye­sült Párt jól sze­re­pelt, s 8370 sza­va­za­tot szer­zett (Zemko – Bystrický 2004, 594). Ez az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest az érin­tett te­le­pü­lé­se­ken kb. 30%-os emel­ke­dést je­len­tett, amit nem le­het ki­zá­ró­lag a sza­va­zók szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel ma­gya­ráz­ni. Kü­lö­nö­sen jól sze­re­pelt a párt Nyitrán, ahol a meg­szer­zett 2698 sza­va­zat­tal és az ezért já­ró 11 man­dá­tum­mal a vá­ros leg­erő­sebb párt­já­vá vált, no­ha há­rom év­vel ko­ráb­ban csak 1864 sza­va­za­tot ka­pott. Ki­tű­nő­en sze­re­pelt az EMP Lo­son­con is, ahol 11 lis­ta ver­sen­get a sza­va­za­to­kért. Az EMP, amely az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val 1720 sza­va­za­tot ka­pott a vá­ros­ban, most 2356 sza­va­za­tot szer­zett, s így 12 man­dá­tum­mal a 36 ta­gú kép­vi­se­lő­tes­tü­let leg­erő­sebb frak­ci­ó­ját ala­kít­hat­ta meg. S no­ha az 1930-as nép­szám­lá­lás sze­rint – a ’38-as vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyei ele­ve két­sé­ges­sé te­szik a nép­szám­lá­lás nem­ze­ti adat­so­ra­i­nak ob­jek­ti­vi­tá­sát – a Lo­son­con csu­pán 24%-ot ki­te­vő ma­gyar­ság szám­ará­nyát az EMP-re sza­va­zók szá­ma már ma­gá­ban is meg­ha­lad­ta, a bal­ol­dal is sok ma­gyar sza­va­za­tot ka­pott. A kü­lön lis­tá­val in­du­ló ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­cia 3 man­dá­tu­mot nyert el (a szlo­vák szo­ci­ál­de­mok­ra­ták csu­pán ket­tőt), de a 8 kép­vi­se­lői he­lyet szer­ző kom­mu­nis­ták lis­tá­já­ra is szép szá­mú ma­gyar sza­va­zat ér­kez­he­tett (Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 29.).41 Mi­vel Galán­tán és Vágsel­lyén is ha­son­ló­an jól sze­re­pelt az EMP a PMH kel­lő túl­zás­sal, de tkp. még­is jo­go­san je­lent­het­te, hogy: „Pá­rat­lan vá­lasz­tá­si győ­zel­met ara­tott a ma­gyar­ság Nyitrán, Vágsel­lyén, Lo­son­con és Galán­tán” (PMH, 1938. má­jus 24.).
A má­jus 29-én meg­tar­tott má­so­dik for­du­ló­ban mind­ös­­sze Szlo­vá­kia 19 köz­sé­gé­ben tar­tot­tak vá­lasz­tá­so­kat, köz­te a csal­ló­kö­zi Bős és a Ga­ram men­ti Far­nad köz­ség­ben. Ez utób­bi te­le­pü­lé­sen 10-ről 18-ra nö­vel­te az Egye­sült Párt a man­dá­tu­mai szá­mát, bár a PMH ke­se­rű­en je­gyez­te meg, hogy sok ma­gyar sza­va­zott a Gaj­da-féle fa­sisz­ták­ra is, akik 2 man­dá­tu­mot sze­rez­tek (PMH, 1938. má­jus 31.).
A vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye szem­pont­já­ból iga­zá­ból a jú­ni­us 12-i idő­pont volt a dön­tő, hi­szen a szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sek nagy ré­szé­ben ek­kor zaj­lot­tak a vá­lasz­tá­sok, sőt ek­kor ke­rült sor a po­zso­nyi vok­so­lás­ra is. A fő­vá­ros­ban ugyan­is kü­lö­nö­sen éles volt a vá­lasz­tá­si harc. A cseh és szlo­vák pár­tok azt sze­ret­ték vol­na bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a fő­vá­ros im­már vég­ér­vé­nye­sen cseh­szlo­vák­ká vált,42 a né­met és ma­gyar pár­tok pe­dig azt ál­lí­tot­ták, hogy a nép­szám­lá­lá­si ada­tok el­le­né­re Po­zsony to­vább­ra is őr­zi há­rom­nyel­vű­sé­gét, s az ős­la­ko­sok el­uta­sít­ják a cseh­szlo­vák kor­mány­po­li­ti­kát. A vá­ros­ban azon­ban nem csu­pán az ál­lam­al­ko­tó nem­zet és a ki­sebb­sé­gek áll­tak egy­más­sal szem­ben, de presz­tízs ér­té­kű­nek szá­mí­tott a SZECSDK és a hlinká­sok küz­del­me, il­let­ve – no­ha ke­vés­bé volt lát­vá­nyos – a Szu­dé­ta­né­met Párt és az Egye­sült Ma­gyar Párt kö­zöt­ti ver­sen­gés is. E négy nagy po­li­ti­kai erő kö­zül ugyan­is mind­egyik azt sze­ret­te vol­na bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a fő­vá­ros mö­göt­te áll.
Az EMP szá­má­ra a po­zso­nyi vá­lasz­tá­sok egyik nagy kér­dé­se az volt, ho­gyan sza­vaz­nak majd a bi­zony­ta­lan – né­met és ma­gyar – iden­ti­tás­sal is ren­del­ke­ző po­zso­nyi­ak. Ez kü­lö­nö­sen az SDP fi­ók­in­téz­mé­nye­ként mű­kö­dő Kár­pát­inémet Párt (KP) vár­ha­tó elő­re­tö­ré­se mi­att je­len­tett gon­dot, hi­szen a két párt – a kor­mán­­nyal szem­be­ni kö­zös el­len­zé­ki fel­lé­pés el­le­né­re – Po­zsony­ban ko­moly ve­tély­tár­sa volt egy­más­nak. To­váb­bi né­met sza­va­za­tok el­ve­szí­té­sé­re vi­szont azért kel­lett szá­mí­ta­nia az EMP-nek, mi­vel a ko­ráb­ban az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt ta­go­za­ta­ként mű­kö­dő Förster-féle né­met ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták is kü­lön lis­tát nyúj­tot­tak be.
Az 8-as szám­mal in­du­ló EMP jú­ni­us 9-én az Al­fa mo­zi­ban tar­tot­ta kam­pány­zá­ró­ját, ahol a kép­vi­se­lő­je­löl­te­ken kí­vül a párt ve­ze­tő po­li­ti­ku­sai is meg­je­len­tek. A mint­egy 2 ezer fős tö­meg egy ré­sze ki­szo­rult az elő­csar­nok­ba, aho­vá hang­szó­ró­kon köz­ve­tí­tet­ték a fel­szó­la­lá­so­kat. A fő szó­no­kok Neu­mann Já­nos, a párt he­lyi lis­ta­ve­ze­tő­je, Szül­lő, Jaross és Es­ter­házy vol­tak. Míg az el­ső, a po­zso­nyi ma­gya­rok kul­tu­rá­lis és nyel­vi sé­rel­me­i­ről be­szélt, a párt­ve­zé­rek az or­szá­gos sé­rel­mek­re, a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kö­ve­te­lé­se­i­nek meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra he­lyez­ték a hang­súlyt. A jól si­ke­rült gyű­lés után egy több­szász fős cso­port jel­sza­va­kat skan­dál­va és a Ma­gyar­nak lenni43 so­ra­it éne­kel­ve a Szép­lak ut­cá­ra vo­nult, ahol egyes for­rá­sok sze­rint Hodža-pár­ti szlo­vá­kok­kal ke­rül­tek konf­lik­tus­ba, a ki­ér­ke­zett rend­fenn­tar­tó erők azon­ban gond nél­kül fel­osz­lat­ták a cso­por­to­su­lást (PMH, 1938. jú­ni­us 11.).44
A jú­ni­us 12-én le­bo­nyo­lí­tott vok­so­lás vé­gül ko­mo­lyabb in­ci­dens és egy­ben na­gyobb meg­le­pe­té­sek nél­kül zaj­lott le. Po­zsony­ban a 14 lis­ta kö­zül a győ­zel­met a SZECSDK sze­rez­te meg, amely a meg­szer­zett sza­va­za­tok 37,9%-­val (19 man­dá­tum) nagy­já­ból az elő­ző (1931-es) vá­lasz­tá­sok­hoz ha­son­ló ered­ményt ért el (ak­kor a mos­ta­ni ko­a­lí­ci­ót al­ko­tó pár­tok a sza­vaz­tok 36,1%-át sze­rez­ték meg).45 A má­so­dik leg­több vok­sot a KP kap­ta, amely a sza­va­za­tok 21%-­val (10 man­dá­tum) a vá­lasz­tá­sok iga­zi győz­te­sé­nek érez­het­te ma­gát, hi­szen egye­dül nem pe­dig ko­a­lí­ci­ó­ban ér­te el ezt, mi­köz­ben meg­sze­rez­te a né­met pár­tok­ra eső sza­va­za­tok 89%-át.46 A har­ma­dik leg­több vok­sot az EMP sze­rez­te. A ma­gyar párt ál­tal meg­szer­zett 16,5% (8 man­dá­tum) azon­ban mér­sé­kel­ten el­ma­radt az 1931-ben a két előd­párt ál­tal szer­zett 19%-tól. A nagy pár­tok kö­zül a ne­gye­dik a HS¼S lett, amely­nek a vok­sok 12,3%-a (6 man­dá­tum) ju­tott. Ez mér­sé­kelt emel­ke­dést je­lent, hi­szen 7 év­vel ko­ráb­ban – ak­kor még a SZNP-vel in­dul­va – csak 10%-ot ér­tek el. A nagy pár­to­kon kí­vül csu­pán két to­váb­bi párt tu­dott an­­nyi sza­va­za­tot el­ér­ni, hogy man­dá­tum­hoz jus­son a po­zso­nyi kép­vi­se­lő­-tes­tü­let­ben. A zsi­dó pár­tok kö­zös lis­tá­ja a 5,8%-t (2), a CSKP pe­dig a sza­va­za­tok mind­össze 4,3%-át (3 man­dá­tum, amit a né­met szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­val tör­té­nő kap­cso­lás­nak kö­szön­he­tett) sze­rez­te meg. A kom­mu­nis­ták ez­zel az ered­mén­­nyel a po­zso­nyi vá­lasz­tá­sok nagy vesz­te­sei is let­tek egy­ben, hi­szen 1931-ben még 9,3%-ot ér­tek el.
Az EMP ál­tal meg­szer­zett vok­sok mér­sé­kelt vis­­sza­esé­se el­le­né­re az 1930-as nép­szám­lá­lás ide­jén ki­mu­ta­tott va­la­mi­vel több, mint 15%-ot ki­te­vő po­zso­nyi ma­gyar­ság (a vá­lasz­tá­sok ide­jé­re ez az arány to­vább csök­ken­he­tett) szem­pont­já­ból te­hát jól si­ke­rül­tek a vá­lasz­tá­sok, hi­szen a 48 ta­gú kép­vi­se­lő­tes­tü­let­be a 16 szlo­vák, 11 né­met és 10 cseh nem­ze­ti­sé­gű mel­lett 9 ma­gyar is be­ke­rült (8 EMP-s, va­la­mint a kom­mu­nis­ta Ma­jor Ist­ván).
A töb­bi dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lés ese­té­ben hi­va­ta­los ered­mé­nyek hí­ján leg­in­kább csak a saj­tó­ban meg­je­lent ada­tok­ra le­het tá­masz­kod­ni. Az EMP elő­re­tö­ré­se raj­zo­ló­dik ki azok­nak a vá­ro­sok­nak az ese­té­ben, ame­lyek­nek az ered­mé­nye­it a PMH köz­zé­tet­te: Ko­má­rom­ban, Dunasz­er­da­he­lyen, Rozs­nyón vagy ép­pen Kirá­ly­helme­cen. E négy vá­ros­ban az 1931-es köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest 53%-kal nö­ve­ke­dett az EMP man­dá­tu­ma­i­nak a szá­ma, az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­hoz vi­szo­nyít­va pe­dig 36,1%-kal több sza­va­za­tot ka­pott a párt (PMH, 1938. jú­ni­us 15.).47 Ko­má­rom­ban, ame­lyet ma­gyar szem­pont­ból kü­lö­nös fi­gye­lem öve­zett, éles han­gú és moz­gal­mas kam­pány folyt. A vá­ros­ban ha­gyo­má­nyo­san erős bá­zi­sa volt a bal­ol­dal­nak, a pol­gár­mes­te­ri tiszt­sé­get 1923-tól egy­foly­tá­ban Csiz­mazia Györ­gy szo­ci­ál­de­mok­ra­ta po­li­ti­kus töl­töt­te be, mi­köz­ben 1927-ben és 1931-ben is a kom­mu­nis­ta párt kap­ta a leg­több sza­va­za­tot. En­nek is kö­szön­he­tő, hogy az EMP el­ső­sor­ban a bal­ol­dal­tól akart sza­va­zó­kat el­csá­bí­ta­ni, s azt igye­ke­zett ki­hang­sú­lyoz­ni, hogy a mun­kás­ság prob­lé­má­it csak a ma­gyar egy­ség ki­ala­ku­lá­sa ese­tén le­het meg­ol­da­ni. A párt má­jus 29-i ko­má­ro­mi vá­lasz­tá­si gyű­lé­sén Jaross An­dor volt a fő­szó­nok, aki a „ma­gyar lak­ta te­rü­le­tek a ma­gya­ro­ké” jel­szó kö­ré épí­tet­te mon­da­ni­va­ló­ját, majd ki­tért ar­ra is, hogy Ko­má­rom­ban „még min­dig vi­rít a mar­xiz­mus vö­rös ró­zsá­ja” (Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 4.). A ko­má­ro­mi kam­pány ér­de­kes mo­men­tu­ma volt, hogy a Gaj­da-féle fa­sisz­ta párt he­lyi kép­vi­se­lői a vá­lasz­tá­sok előt­ti utol­só pil­la­nat­ban röp­lap­ja­i­kon ar­ra kér­ték a tá­mo­ga­tó­i­kat, hogy ne sza­vaz­za­nak rá­juk, ha­nem in­kább az EMP-re ad­ják le vok­su­kat. No­ha nem tud­ni, mi­lyen meg­fon­to­lá­sok mi­att tet­ték ezt, a kom­mu­nis­ta saj­tó azon­nal az EMP fa­siz­mus irán­ti szim­pá­ti­á­já­nak a bi­zo­nyí­té­kát ke­res­te a két­ség kí­vül fur­csa eset mö­gött (vö. Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 11.; Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 12.).
A ko­má­ro­mi vá­lasz­tá­sok vé­gül az EMP győ­zel­mé­vel vég­ződ­tek, amely az 1931-ben el­ért 12 man­dá­tum­mal szem­ben most 21-et szer­zett. A kom­mu­nis­ták­nak 10 man­dá­tum he­lyett 7-tel kel­lett be­ér­ni­ük, míg a ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­nak 9 he­lyett 5 man­dá­tum ju­tott. A vá­lasz­tá­so­kon új po­li­ti­kai erő­ként je­lent meg az erő­sen ak­ti­vis­ta szí­ne­ze­tű Vá­ro­si Ma­gyar De­mok­ra­ta Párt, amely­nek lis­ta­ve­ze­tő­je Nagy Je­nő, a vá­ros ad­di­gi kor­mány­biz­to­sa volt. A párt in­du­lá­sát fel­te­he­tő­en a kor­mány­kö­rök­nek az a fel­is­me­ré­se vál­tot­ta ki, hogy a ha­gyo­má­nyos ma­gyar ak­ti­vis­ta ma­gyar po­li­ti­kai erők nem lesz­nek ké­pe­sek meg­aka­dá­lyoz­ni az EMP elő­re­tö­ré­sét. A po­li­ti­kai sakk­hú­zás azon­ban nem vált be, az új párt csu­pán 2 man­dá­tu­mot szer­zett (PMH, 1938. jú­ni­us 15.; Mácza 1981), és 1938 nya­rá­nak a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ben is ra­di­ká­lis vál­to­zá­so­kat sej­te­tő lég­kör­ében már nem is tu­dott mar­gi­ná­lis hely­ze­té­ből ki­tör­ni.
A vá­ro­sok­hoz ha­son­lón jó ered­mé­nye­ket ért el az EMP a fal­vak­ban is. A PMH sze­rint pél­dá­ul a pár­ká­nyi já­rás azon te­le­pü­lé­se­in, ahol nem csu­pán az EMP lis­tá­ját nyúj­tot­ták be, a ma­gyar sza­va­za­tok 91,7%-a esett az Egye­sült Ma­gyar Párt­ra, a ke­let-szlo­vá­ki­ai ré­gió 112 ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­sén pe­dig az EMP 35%-os elő­re­tö­ré­sét mu­tat­ja ki a lap (PMH, 1938. jú­ni­us 16.). A Gömör­ben ta­lál­ha­tó Fe­le­di já­rás­ban pél­dá­ul, amely­ben az 1930-as nép­szám­lá­lás sze­rint a ma­gyar la­kos­ság ará­nya 77,4%-ot tett ki (Zemko – Bystrický 2004, 553–554), 52 te­le­pü­lé­sen ír­tak ki vá­lasz­tá­so­kat. Eb­ből 22-ben csak az Egye­sült Ma­gyar Párt lis­tá­ját nyúj­tot­ták be, míg 4 te­le­pü­lés ese­té­ben a pár­tok meg­egyez­tek a man­dá­tu­mok el­osz­tá­sá­ról (a meg­egye­zés sze­rint az EMP-nek az ös­­szes man­dá­tum mint­egy 80%-a ju­tott). Az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­kal össze­ha­son­lít­va, ami­kor a ma­gyar pár­tok az ös­­szes sza­va­zat­nak 38,24%-át, a ma­gyar sza­va­za­tok­nak pe­dig mint­egy 49%-át sze­rez­ték meg, a ’38-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon a vá­lasz­tá­so­kat le­bo­nyo­lí­tó 26 te­le­pü­lé­sen az ös­­szes sza­va­zat­nak 60,5%-át és a ma­gyar sza­va­za­tok­nak pe­dig mint­egy 78%-át kap­ta az EMP (vö. PMH, 1938. jú­ni­us 15.). No­ha je­len­tős szá­mú sza­va­za­tot ve­szí­tett, a Fe­le­di já­rás má­so­dik leg­erő­sebb párt­já­nak to­vább­ra is a CSKP szá­mí­tott, amely az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon még a já­rás ös­­szes sza­va­za­tá­nak 27%-át (Èesko­slo­ven­ská… 1936, 40–43), most vi­szont csu­pán mint­egy 15%-át sze­rez­te meg. A já­rás cseh és szlo­vák la­kos­sá­gá­nak bi­zal­mát bí­ró csehs­zlo­vak­ista pár­tok vi­szony­lag ke­vés sza­va­za­tot ve­szí­tet­tek, s a ko­ráb­bi 23%-kal szem­ben 1938-ban kb. 19-20%-ot ér­tek el.48 A HS¼S a meg­szer­zett 5%-nyi sza­va­za­tá­val tkp. meg­tar­tot­ta a ko­ráb­ban már ki­ví­vott po­zí­ci­ó­ját.
Ha a Fe­le­di já­rás ered­mé­nye­it a ma­gyar vá­lasz­tó szem­szö­gé­ből néz­zük, ak­kor vi­szony­lag jól ki­ve­he­tő kon­túr­jai raj­zo­lód­nak fel a ma­gyar sza­va­za­tok el­osz­tá­sá­nak. A ma­gyar sza­va­zók­nak mint­egy 80%-a az EMP-re ad­ta vok­sát, több mint 10%-a a CSKP-re, s alig több mint 5%-a tá­mo­gat­ta az ak­ti­vis­ta je­löl­te­ket, va­gyis a Fe­le­di já­rás­ban az EMP je­len­tős elő­re­tö­ré­se mel­lett, a CSKP vis­­sza­szo­ru­lá­sa és a ma­gyar ak­ti­vis­ta erők fel­mor­zso­ló­dá­sa jel­le­mez­te a ma­gyar la­kos­ság vá­lasz­tá­si pre­fe­ren­ci­á­it.
Mi­vel a jú­ni­us 12-i har­ma­dik for­du­ló or­szá­gos ered­mé­nye­it so­ha­sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, s azok­ról sem­mi­fé­le hi­va­ta­los ös­­szeg­zés nem ma­radt meg, a vég­ső ér­té­ke­lés­sel óva­to­san kell bán­ni. Ha csu­pán a párt­saj­tó­ra ala­poz­nánk vé­le­mé­nyün­ket, az de­rül­ne ki, hogy a vá­lasz­tá­sok­nak nem volt vesz­te­se, hi­szen – ta­lán a kom­mu­nis­ta saj­tó ki­vé­te­lé­vel – min­den párt győ­ze­lem­ként tá­lal­ta az ered­mé­nye­ket. A kor­mány­ko­a­lí­ció egyik szó­csö­ve, a Sloven­ský den­ník a vá­lasz­tá­sok har­ma­dik for­du­ló­já­nak más­nap­ján Az Ag­rár­párt győ­ze­del­mes me­ne­te­lé­se Szlo­vá­ki­á­ban fő­cím­mel je­lent meg (Slovenský den­ník, 1938. jú­ni­us 13.). A HS¼S saj­tó­or­gá­nu­ma szin­tén győ­ze­lem­ről be­szélt, no­ha a vá­lasz­tá­si for­du­lók egy­más­után­já­ban egy­re csök­ke­nő lel­ke­se­dés­sel: az el­ső for­du­ló után Min­den szlo­vák az au­to­nó­mi­á­ra vok­solt volt a cím; a má­so­dik for­du­lót Győ­ze­del­mes szlo­vák au­to­nóm­iz­mus cím­mel ér­té­kel­ték; a har­ma­dik for­du­ló után azon­ban ki­csit vis­­sza­fo­got­tan Győ­zünk és elő­re­ha­la­dunk a fő­cím (Slovák, 1938. má­jus 24.; Slovák, 1938. má­jus 31.; Slovák, 1938. jú­ni­us 14). A hang­za­tos cí­mek mel­lett jel­lem­ző a ko­ra­be­li párt­lap­ok­ra, hogy úgy pró­bál­ták bi­zo­nyí­ta­ni párt­juk győ­zel­mét, hogy ál­ta­lá­ban csak azok­nak a te­le­pü­lé­sek­nek az ered­mé­nye­it emel­ték ki és kö­zöl­ték, ahol az elő­ző vá­lasz­tá­sok óta nö­ve­ke­dett a rá­juk le­adott sza­va­za­tok szá­ma.
Bi­zo­nyos fo­gó­dzót a ko­ráb­ban már em­lí­tett Dér­er-féle fel­jegy­zé­sek je­lent­het­nek, ame­lyek sze­rint azok­ban a szlo­vá­ki­ai köz­sé­gek­ben, ahol nem csu­pán egyet­len lis­ta volt be­nyújt­va, s meg­tar­tot­ták a vá­lasz­tá­so­kat a ko­a­lí­ci­ós cseh­szlo­vák pár­tok 43,93%-ot sze­rez­tek (1935-ben 41% kö­rül) , a nép­párt 26,93%-ot (30,12%), a kom­mu­nis­ták 7,4%-ot (12,97%), az EMP 17,53%-ot (14,19%), míg a kár­pá­ti né­me­tek párt­ja 3,3%-ot (1,7%) (Bystrický 1992, 453). Az ered­mé­nyek el­ső pil­lan­tás­ra ugyan csak kis el­moz­du­lást mu­tat­nak a ko­ráb­bi párt­pre­fe­ren­ci­ák­hoz ké­pest, va­ló­já­ban azon­ban még­is fi­gye­lem­re mél­tó hang­súly­el­to­ló­dá­sok­ról ta­nús­kod­nak. A sta­bi­li­tás leg­in­kább a cseh és szlo­vák vá­lasz­tók párt­pre­fe­ren­ci­á­it il­le­tő­en mu­tat­ha­tó ki, hi­szen sem a ko­a­lí­ci­ós cseh­szlo­vák pár­tok sem pe­dig az autonómista szlo­vák nép­párt 1935-ös és 1938-as ered­mé­nyei nem mu­tat­nak na­gyobb el­té­rést. A HS¼S sza­va­zat­csök­ke­né­se csak lát­szó­la­gos, ugyan­is 1935-ös ered­mé­nyét más autonómista pár­tok­kal együtt ér­te el, 1938-ban pe­dig egye­dül indult.49 Lát­vá­nyos vi­szont a ki­sebb­sé­gek párt­ja­i­nak elő­re­tö­ré­se, hi­szen az 1935-ös ered­mé­nyé­hez ké­pest a Kár­pát­inémet Párt kb. 94%-kal, az EMP pe­dig 24%-kal szer­zett több sza­va­za­tot. Szin­tén je­len­tős­nek mi­nő­sít­he­tő a kom­mu­nis­ta párt vis­­sza­esé­se, amely több mint 40%-kal szer­zett ke­ve­sebb sza­va­za­tott, mint az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon.
No­ha a CSKP vis­­sza­esé­sét nem le­het csak a ki­sebb­sé­gi pár­tok elő­re­tö­ré­sé­vel el­in­téz­ni, az még­is nyil­ván­va­ló­nak tű­nik, hogy a kom­mu­nis­ták el­ső­sor­ban a ko­ráb­ban a leg­erő­sebb bá­zi­suk­nak szá­mí­tó Dél-Szlo­vá­ki­á­ban ve­szí­tet­tek sok sza­va­za­tot. A PMH-ban kö­zölt ada­tok sze­rint a CSKP Ke­let-Szlo­vá­kia 112 ma­gyar több­sé­gű községében 43%-os vis­­sza­esést köny­vel­he­tett el (PMH, 1938. jú­ni­us 16.), de a már em­lí­tett Fe­le­di já­rá­si ered­mé­nyek is ha­son­ló ará­nyok­ra en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni. Az EMP azon­ban nem csu­pán a kom­mu­nis­ták­tól szer­zett sza­va­za­to­kat, hi­szen a ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­se­ken lát­vá­nyos volt az Ag­rár­párt és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták ma­gyar szek­ci­ó­i­nak meg­gyen­gü­lé­se. A már em­lí­tett 112 ke­let-szlo­vá­ki­ai köz­sé­ggel kap­cso­lat­ban az Ag­rár­párt 40%-os, a Pár­ká­nyi já­rás ese­té­ben pe­dig az ak­ti­vis­ta cso­por­tok 50-60%-os ve­re­sé­gé­ről tu­dó­sít a PMH. S bár a ma­gyar párt­lap ada­ta­i­nak helyt­ál­ló­sá­gát és fel­leng­zős győ­zel­mi je­len­té­se­it bi­zo­nyos fenn­tar­tá­sok­kal ke­zel­jük, a ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­te­ket il­le­tő­en a lap­ban két nap­pal a har­ma­dik vá­lasz­tá­si for­du­lót kö­ve­tő­en meg­je­lent ér­té­ke­lés alap­ve­tő­en még­is jól ki­je­lö­li az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok fő ta­nú­sá­ga­it: „A kom­mu­nis­ta párt­nak csak rom­jai ma­rad­tak meg itt-ot­t, a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták a fal­vak­ból úgy­szól­ván tel­je­sen ki­szo­rul­tak. Az Ag­rár­párt a ma­gyar vi­dé­ken tel­je­sen je­len­ték­te­len frak­ci­ó­vá gyen­gült. Ez az ered­mény a ma­gyar­ság leg­na­gyobb vá­lasz­tá­si győ­zel­me és po­li­ti­kai si­ke­re a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sa óta” (PMH, 1938. jú­ni­us 16.).
Az előb­bi­ek­ben is­mer­te­tett rész­ered­mény­ből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a ko­ráb­bi idő­szak vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­i­vel szem­ben, ami­kor az el­len­zé­ki ma­gyar pár­tok a ma­gyar la­kos­ság sza­va­za­ta­i­nak va­la­mi­vel több, mint fe­lét sze­rez­ték, az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon ez az arány 80% és 90% kö­zött mo­zog­ha­tott. S bár ez ko­ránt­sem je­len­tet­te a ma­gyar pro­pa­gan­da ál­tal hang­sú­lyo­zott tel­jes ma­gyar egy­sé­get – még a szu­dé­ta­né­met­eké­hez ha­son­ló ará­nyú győ­zel­met sem50 –, a dél-szlo­vá­ki­ai fal­vak több­sé­gé­ben még­is át­vet­te az irá­nyí­tást az EMP. No­ha a ma­gyar párt­tal szim­pa­ti­zá­ló la­pok a ma­gyar ak­ti­viz­mus és a bal­ol­dal tel­jes ve­re­sé­gét sze­ret­ték vol­na su­gall­ni, ez sem tel­je­sen igaz. Az Ag­rár­párt és a Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt ma­gyar szek­ci­ó­i­nak meg­gyen­gü­lé­se ugyan va­ló­ban je­len­tős volt, s mű­kö­dé­sük egy­re in­kább for­má­lis­sá vált, meg­szű­né­sük­re azon­ban csak né­hány hó­nap­pal ké­sőbb, ok­tó­ber fo­lya­mán ke­rült sor, ami­kor kéz­zel­fog­ha­tó kö­zel­ség­be ke­rült a tri­a­no­ni ha­tá­rok mó­do­sí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge. Ki­csit más volt a hely­zet a kom­mu­nis­ta párt­tal, amely ér­zé­keny ve­re­sé­ge el­le­né­re to­vább­ra is re­á­lis al­ter­na­tí­vát je­len­tett a ma­gyar vá­lasz­tók szá­má­ra, s ak­tív erő­ként lé­pett fel a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő hó­na­pok po­li­ti­kai küz­del­me­i­ben. A CSKP ma­gyar kép­vi­se­lői (Steiner és Kosik) több­ször fel­szó­lal­tak a par­la­ment­ben a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás vé­del­mé­ben, s a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­nek ér­de­ké­ben szer­ve­zett nagy ma­ni­fesz­tá­ci­ók pe­dig je­len­tős ma­gyar tö­me­ge­ket is meg­moz­gat­tak. A jú­li­u­si kas­sai tö­meg­ren­dez­vény va­la­mint a szep­tem­ber ele­ji vág­tornó­ci ara­tó­ün­nep pe­dig azt bi­zo­nyí­tot­ták, hogy a CSKP-nak a ma­gyar la­kos­ság­ra gya­ko­rolt be­fo­lyá­sá­ról nem le­het csu­pán múlt idő­ben be­szél­ni, s hogy a ma­gyar vá­lasz­tó­kat a szo­ci­á­lis kér­dé­sek leg­alább an­­nyi­ra ér­zé­ke­nyen érin­tet­ték, mint a nem­ze­ti jel­sza­vak. Ez a hely­zet csu­pán 1938 ok­tó­be­ré­ben a ko­má­ro­mi tár­gya­lá­sok és Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­hir­de­té­se okán vál­to­zott meg. Ám ek­kor sem a bal­ol­da­li­ság szűnt meg a ma­gyar la­kos­ság kö­ré­ben, csu­pán az et­ni­kai iden­ti­tás do­mi­nan­ci­á­ja ke­re­ke­dett az ide­o­ló­gi­ai iden­ti­tás fö­lé. Eköz­ben azon­ban tu­da­to­sí­ta­ni kell azt is, hogy a bal­ol­da­li ér­zel­mű ma­gyar vá­lasz­tók szá­má­ra 1938 ok­tó­be­ré­ben a CSKP már azért sem je­lent­he­tett al­ter­na­tí­vát a kö­ze­li ha­tár­re­ví­zió le­he­tő­sé­gét fel­mu­ta­tó Egye­sült Ma­gyar Párt­tal szem­ben, mi­vel a kom­mu­nis­ta pár­tot Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­hir­de­té­sét kö­ve­tő­en azon­nal be­til­tot­ták.

Ös­­szeg­zés

Egy jú­ni­us 10-én Csá­kány­há­zán meg­tar­tott kam­pány­gyű­lés egyik szó­no­ka sze­rint „a mai vá­lasz­tá­so­kon ar­ról dön­tünk, va­jon elé­ge­dett-e vagy nem a ma­gyar nép a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban el­töl­tött húsz esz­tendővel”.51 Az EMP jó vá­lasz­tá­si ered­mé­nye mö­gött te­hát a ma­gyar vá­lasz­tó­pol­gár­ok­nak a cseh­szlo­vák ál­lam fenn­ál­lá­sá­nak 20 éve alatt fel­hal­mo­zó­dott ta­pasz­ta­la­ta­it is lát­ni kell. Ezek a ta­pasz­ta­lá­sok okoz­ták, hogy a ma­gyar la­kos­ság dön­tő több­sé­ge szá­má­ra az EMP ál­tal kom­mu­ni­kált – oly­kor de­ma­góg, oly­kor a ra­ci­o­na­li­tást nél­kü­lö­ző – nem­ze­ti hí­vó­sza­vak erő­sebb érv­nek bi­zo­nyul­tak, mint a kor­mány­párt­ok ál­tal két év­ti­ze­de egy­foly­tá­ban han­goz­ta­tott (de va­ló­ra nem vál­tott) nem­ze­ti egyen­jo­gú­ság jel­sza­vai. A ma­gyar vá­lasz­tók dön­té­sük­kel nem a kor­mány­fő, Milan Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tum mo­dell­jé­re mond­tak ne­met, hi­szen a sta­tú­tum tar­tal­mát nem is is­mer­het­ték. Szá­muk­ra a ki­lá­tás­ba he­lye­zett (de lát­ha­tó lé­pé­sek­kel alá nem tá­masz­tott) nem­ze­ti­sé­gi ál­lam ví­zi­ó­ja nem ír­hat­ta felül a cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam húsz éven ke­resz­tül meg­ta­pasz­talt re­a­li­tá­sát.
Az EMP si­ke­ré­ben an­nak a moz­gó­sí­tó kam­pány­nak is ré­sze volt, ame­lyet rész­ben a Szu­dé­ta­né­met Párt ta­pasz­ta­la­ta­it fel­hasz­nál­va foly­tat­tak. En­nek a tak­ti­ká­nak épp­úgy ré­szei vol­tak a hang­za­tos és cél­ra­tö­rő, de egy­sze­rű és kön­­nyen meg­je­gyez­he­tő jel­sza­vak („Ma­gya­rok vol­tunk, azok is ma­ra­dunk!”, „Egy Is­ten, egy sors, egy aka­rat, egy tá­bor!” stb.), mint a csa­lá­do­kat vé­gig­lá­to­ga­tó agi­tá­to­rok vagy a párt­egy­ség meg­ver­selt és meg­ze­né­sí­tett in­du­ló­já­nak hasz­ná­la­ta. A ko­ráb­bi vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest né­mi­leg vál­to­zott a ma­gyar párt kam­pá­nyá­nak cél­kö­zön­sé­ge is, hi­szen a ha­gyo­má­nyo­san a párt ge­rin­cét ké­pe­ző fa­lu­si gaz­da­tár­sa­da­lom mel­lett a ko­ráb­bi­nál erő­tel­jes­eb­ben igye­kez­tek meg­szó­lí­ta­ni a vá­ro­si mun­kás­sá­got is,52 az ér­tel­mi­sé­get, a fa­lu­si sze­gény­ ré­te­ge­ket, sőt az erő­tel­jes kam­pány a ci­gány­kö­zös­sé­gek­ben is ered­mény­re vezetet­t.53
A ko­ra­be­li for­rá­sok több íz­ben em­lí­tik azt a lé­lek­ta­ni nyo­mást, ame­lyet a „sut­to­gó pro­pa­gan­da” és más esz­kö­zök ál­tal az EMP és a ma­gyar­or­szá­gi re­ví­zi­ós szer­ve­ze­tek a la­kos­ság­ra gya­ko­rol­tak, s ame­lyet a ma­gyar párt ilyen mér­té­kű győ­zel­mé­nek egyik oka­ként tün­tet­nek fel. A tör­té­nész­nek ter­mé­sze­te­sen ezt a fak­tort sem il­lik fi­gyel­men kí­vül hagy­nia. Ezek a nyo­más­gya­kor­ló esz­kö­zök két­ség­kí­vül lé­tez­tek, ám az ál­ta­lá­nos és tit­kos vá­lasz­tá­si rend­szer­ben ezek ér­vé­nye­sü­lé­se igen csak két­sé­ges. Ab­ból pe­dig, hogy 160 köz­ség­ben, va­gyis a vá­lasz­tá­sok­ra ki­je­lölt 535 ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lés kö­zel egy har­ma­dá­ban csak egyet­len, az EMP ne­ve alat­ti lis­ta ke­rült be­nyúj­tás­ra, nem le­het ar­ra kö­vet­kez­tet­ni, hogy ezt a töb­bi párt hí­ve­i­nek meg­fé­lem­lí­té­se okoz­ta (ezt su­gall­ja pl. Bystrický [1999, 445]), hi­szen or­szá­gos vi­szony­lat­ban a cseh vagy szlo­vák több­sé­gű te­le­pü­lé­sek több mint fe­lé­ben ugyan­ez tör­tént: egyet­len – no­ha több­sé­gé­ben több párt meg­egye­zé­se alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott – lis­ta volt be­nyújt­va (vö. PMH, 1938. jú­ni­us 14.). Ter­mé­sze­te­sen ugyan­úgy nem le­het fel­mér­ni an­nak a rá­ha­tás­nak az ered­mé­nyét sem, ame­lyet az ál­la­mi hi­va­ta­lok, a vas­út, a pos­ta stb. gya­ko­rol­tak al­kal­ma­zot­ta­ik­ra, hogy a csehs­zlo­vak­ista pár­tok­ra ad­ják vok­su­kat.
Ha­mis kö­vet­kez­te­tés­re jut­ha­tunk azon­ban ak­kor is, ha az EMP mö­gé va­ló fel­so­ra­ko­zást a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­jes el­uta­sí­tá­sa­ként, s a re­ví­zió mel­let­ti voks­ként ér­tel­mez­nénk. Bár az Egye­sült Ma­gyar Párt ve­ze­tői nem tit­kol­ták, hogy sze­rin­tük Tri­a­non hi­bá­it csak egy et­ni­kai el­vű ha­tár­ki­iga­zí­tás­sal le­het hely­re­hoz­ni, a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok kam­pá­nyá­ban ez a té­ma szin­te ta­bu­nak szá­mí­tott. 1938 ta­va­szán még sem a bu­da­pes­ti kor­mány­zat, sem pe­dig a szloven­szkói ma­gyar po­li­ti­ku­sok nem tud­ták pon­to­san meg­ítél­ni, egy eset­le­ges ha­tár­re­ví­zió ak­tu­a­li­tá­sát. Az át­lag vá­lasz­tó­pol­gár­ok­hoz pe­dig még ke­ve­sebb in­for­má­ció ju­tott el, s a hoz­zá­juk is el­ju­tó re­ví­zi­ós pro­pa­gan­da el­le­né­re biz­to­san ál­lít­ha­tó, hogy az EMP si­ke­ré­től nem a ha­tár­re­ví­zi­ót remélték,54 ha­nem azt, hogy vég­re meg­nyug­ta­tó ren­de­zést nyer a ki­sebb­sé­gi kér­dés Cseh­szlo­vá­ki­á­ban: a ma­gya­rok ugyan­olyan esél­­lyel jut­nak majd al­kal­ma­zás­hoz az ál­la­mi- és a köz­szfé­rá­ban, mint a cse­hek és szlo­vá­kok; fe­lül­vizs­gá­lat­ra ke­rül a föld­bir­tok­re­form; a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat ügye is ren­de­ző­dik stb. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok 1938 má­ju­sá­ban és jú­ni­u­sá­ban még en­nek a re­mé­nyé­ben sza­vaz­tak a ma­gyar egy­ség mel­lett. A kö­zép-eu­ró­pai és a cseh­szlo­vá­ki­ai hely­zet gyors vál­to­zása azon­ban ha­ma­ro­san fe­lül­ír­ta eze­ket az el­kép­ze­lé­se­ket, s ami­kor 1938 őszén re­á­lis­sá vált ha­tár­kor­rek­ció, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság dön­tő több­sé­ge ma­gá­tól érthetődő mó­don tá­mo­gat­ta ezt a meg­ol­dást.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

An­gyal Bé­la 2002. Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Fe­je­ze­tek a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt­po­li­ti­ka tör­té­ne­té­ből 1918–1938. Somor­ja–Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum–Fórum In­té­zet.
Az Új­ság, 1938. jú­ni­us 12.
Az Új­ság, 1938. má­jus 21.
Bystrick­ý, Valer­ián 1992. Pol­i­tické rozvrstve­nie spoloènos­ti na Sloven­sku vo sve­tle obec­ných volieb roku 1938. His­torický èasopis, 40. évf., (1992) 4. sz. 438–456. p.
Bystrick­ý, Valer­ián 1999. Sloven­sko roku 1938 (vý­chodiská a per­spek­tívy). In: Valen­ta, J. – Voráèek, E. – Harna, J. (ed.): Èeskosloven­sko 1918–1938. Osudy demokrace ve støed­ní Evrope II. Pra­ha, His­torický ústav AVÈR.
Èeskosloven­ská sta­tis­ti­ka – Svazek 134., Øada I (Volby, Sešit 5.). Volby do posla­necké sòe­movny v kvìt­nu 1935 1936. Pra­ha, Stát­ní úøad sta­ti­stick­ý, 40–43. p.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. feb­ru­ár 20.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. ja­nu­ár 30.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 1.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 29.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 15.
De­ák, Ladislav 1990. Sloven­sko v poli­tike Maïars­ka v rokoch 1938–1939. Veda, Bratislava,
Fog­a­rassy Lász­ló 1993. Po­zsony vá­ros nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le a 20. szá­zad­ban a nép­szám­lá­lás­ok és a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek tük­ré­ben. In: Ve­res Gé­za (sz­erk.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 113–136. p.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 4.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 11.
Kuèer­a, Jaroslav 1999. Kon­cepce národ­ního státu Èechu a Slováku a jeho reali­ta v živ­otì první repub­liky. In: Valen­ta, J. – Voráèek, E. – Har­na, J. (ed.): Èeskosloven­sko 1918–1938. Osudy demokrace ve støed­ní Evrope II. Pra­ha, His­torický ústav AVÈR.
Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 22.
Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 29.
Mácza Mi­hály 1981. A po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok ala­ku­lá­sa egy dél-szlo­vá­ki­ai ha­tár­vá­ros­ban az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén (Ko­má­rom 1918–1938). In: Zal­abai Zsig­mond (ös­­sze­áll.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 1980. Bratislava, Ma­dách, 85–111. p.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 1.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 3.
Ma­gyar Új­ság, 1938. áp­ri­lis 23.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 17.
Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 3.
Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 12.
Ma­gyar Új­ság, 1938. már­ci­us 4.
Národ­né noviny, 1938. má­jus 19.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. áp­ri­lis 24.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 3.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 11.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 16.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 14.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 15.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 26.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. má­jus 31.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. má­jus 24.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. már­ci­us 8.
Rych­lík, Jan 1997. Èeši a slová­ci ve 20. sto­letí. Èesko sloven­ské vztahy 1914–1945. Bratislava, Aca­dem­ic Elec­tron­ic Press, 136. p.
Slovák, 1938. má­jus 31.
Slovák, 1938. má­jus 24.
Slovák, 1938. jú­ni­us 14.
Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 7.
Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 18.
Sloven­ský den­ník, 1938. jú­ni­us 13.
Tilkovszky Loránt 1967. Re­ví­zió és nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka Ma­gyar­or­szá­gon (1938–1941). Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Zemko, Milan – Bystrick­ý, Valer­ián (sz­erk.) 2004. Sloven­sko v Èeskosloven­sku (1918–1939). Bratislava, Veda, 2004, 594. p.

 

Peter Zajac: Közép-európai himnuszok

Mind­an­­nyi­an is­mer­jük az es­ti fut­ball­mér­kő­zé­sek ké­pét, ami­kor a já­té­ko­sok fe­hér pá­rát fúj­va, me­le­gít­ve egy hely­ben fut­nak, és a sta­di­on­ban szól a him­nusz, melynek szö­ve­gét fut­bal­lis­ta szá­jak mor­mol­ják. De va­ló­já­ban mit is éne­kel­nek?
Má­sik lát­kép az auszt­rál par­la­ment­ből. Sandy Mac­don­ald sze­ná­tor a kö­vet­ke­ző­ket mond­ta az auszt­rál nem­ze­ti him­nusz­ról: „El­ál­mo­sít, ide­je­múlt és je­len­ték­te­len. Rá­adá­sul a ze­né­je gyer­mek­dal­ra vagy ka­rá­cso­nyi ének­re ha­son­lít”.
Egy má­sik a szlo­vák par­la­ment­ből: az egyik kép­vi­se­lő han­go­san azon mor­fon­dí­ro­zik, hogy a szlo­vák him­nusz­nak nem kel­le­ne-e már új szö­ve­get ír­ni. Er­re a mé­di­á­ban, amit egyéb­ként az egész nem ér­de­kel, rög­tön a fel­há­bo­ro­dott­ság hang­jai hal­lat­sza­nak, mi­vel a him­nusz hir­te­len szim­bó­lum és sanc­tum lett.
Mi­ről árul­kod­nak a him­nu­szok, fő­leg a kö­zép-eu­ró­pa­i­ak szö­ve­gei?
A nem­ze­ti him­nu­szok a mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­tek szü­le­té­sé­nek ter­mé­kei. Több­fé­le tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis sík érint­ke­zé­si pont­jai: po­li­ti­ka­i­lag az új po­li­ti­kai jel­ké­pek ki­ala­ku­lá­sá­val, kul­túr­tör­té­ne­ti­leg a nem­ze­ti és kul­tu­rá­lis iden­ti­tás ki­ala­ku­lá­sá­val és a nem­ze­ti mí­to­szok lét­re­jöt­té­vel, a fenségest ki­fe­je­ző re­to­ri­kai esz­kö­zök­kel, poet­i­kailag a ré­gi szen­ve­dé­se­kért ju­tal­mat ígé­rő himnikus mű­faj­ok­kal függ­nek ös­­sze.
Mint po­li­ti­kai szim­bó­lu­mok a zász­ló­val, cí­mer­rel és ál­lam­meg­ne­ve­zés­sel együtt a lo­ja­li­tás és szo­li­da­ri­tás ki­fe­je­zői, a kö­zös­ség­be hívás2 és a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás meg­tes­te­sí­tői. Mind­emel­lett ré­szei azon rí­tu­sok­nak is, mint az ál­la­mi ün­ne­pek, hi­va­ta­los ün­ne­pé­lyek, vagy ép­pen az olyan sport­ese­mé­nyek, ame­lyek a nagy­kö­zön­ség szá­má­ra já­té­kos for­má­jú har­ci rí­tu­so­kat tes­te­sí­te­nek meg (Justin Stagl eze­ket az ese­mé­nye­ket a nem­ze­ti mű­kö­dés ré­szé­nek te­kin­ti).
Hu­bert Chris­tian Ehalt azt ír­ja, hogy a „ri­tu­á­lék, szo­ká­sok és szim­bo­li­kus tet­tek elem­zé­se a tár­sa­dal­mak bel­ső szer­ke­ze­té­be en­ged betek­in­teni”.3 Ar­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a rí­tu­sok­nak és szim­bó­lu­mok­nak a po­li­ti­kai, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis foly­to­nos­ság ide­jén nincs nagy je­len­tős­sé­gük, el­len­ben a po­li­ti­kai tö­ré­sek ide­jén, mint pél­dá­ul 1989 után, amely kor­sza­kot Andreas Priber­sky a po­li­ti­ka re-na­ci­o­na­li­zá­lá­sa me­ta­fo­rá­val il­let­te, igen.
Ilyen kor­szak­ok­ban a szim­bo­li­kus fo­lya­ma­tok­nak óri­á­si je­len­tő­sé­gük van: nem is an­­nyi­ra a tár­gyi, ha­nem a jel­ké­pes tar­tal­mu­kat il­le­tő­en. Így le­he­tett köz­pon­ti po­li­ti­kai kér­dés egy ál­lam ne­vé­ben ál­ló kö­tő­jel is (Cseh­szlo­vá­kia, Cseh-Szlo­vá­kia), ame­lyet né­hány tör­té­nész az 1990-es évek előt­ti idő­szak­ra is re-his­tor­izált, s ami­kor ez az ál­lam ne­vé­ben va­ló­já­ban nem volt je­len. Ilyen le­het egy ál­lam ne­vé­nek in­ga­do­zá­sa is, mint pél­dá­ul a cseh tar­to­má­nyok ese­té­ben, ahol a Böh­men meg­ne­ve­zést fi­gyel­men kí­vül hagy­ták (mely­nek a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ig po­zi­tív ki­csen­gé­se volt, ami­kor is a na­ci­o­na­liz­mus ál­do­za­tá­vá vált: böh­men – ter­ri­to­ri­á­lis pat­ri­o­tiz­mus, cse­hek – nem­ze­ti ha­za­fi­as­ság).
Ilyen és ha­son­ló pél­dák­ból akár töb­bet is fel­so­rol­hat­nánk. Mind­egyik a mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­tek ke­let­ke­zé­sé­nek ide­jé­re és a nem­ze­ti mí­to­szok ki­ala­ku­lá­sá­nak ide­jé­re, az­az a XIX. szá­zad kez­de­té­re nyú­lik vis­­sza. A tör­té­né­szek e mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­te­ket nem „anyag­ként”, ha­nem szim­bó­lum­ként ér­tel­me­zik, ame­lye­ket ma­guk a kö­zös­sé­gek ala­kí­ta­nak ki.4 A nem­ze­ti iden­ti­tást mint a „kul­tu­rá­lis és po­li­ti­kai tér kö­zöt­ti ala­ku­la­tot” értelmezik.5 A mí­to­szok ez eset­ben a kö­zös­sé­gi nem­ze­ti iden­ti­tás­tu­dat mű­kö­dé­se­ként ér­tel­me­zen­dő­ek, ame­lyek nem a nép ter­mé­kei, ha­nem a min­den­ko­ri „elit” al­ko­tá­sai, s ter­jesz­tői sem a nagy­kö­zön­ség, ha­nem a ma­gas presz­tí­zsű elit. Mind­emel­lett a mí­to­szok „nem áll­nak a tör­té­nel­men kí­vül, ha­nem al­kot­ják azt”.6 El­sőd­le­ges fel­ada­tuk, hogy szim­bo­li­ku­san „ér­tel­met ad­ja­nak va­la­mi­lyen ese­mény­nek”. Esze­rint el­mond­ha­tó, hogy a mí­to­szo­kat két, egy­más­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan sík al­kot­ja: ma­te­ri­á­lis, ala­ki for­ma és a szo­ci­ál­po­li­ti­kai funk­ció.
Mint ahogy ar­ra Kiss Gy. Csa­ba rá­mu­ta­tott, min­den kö­zép-eu­ró­pai nem­zet sa­ját sor­sát kü­lön­le­ges­nek, egye­di­nek tart­ja, mi­köz­ben az egyes mi­to­lo­gi­kus tör­té­ne­tek, kö­zép-eu­ró­pai kö­zös tu­dás­anyag­ként ismétlőd­nek.7
Ilye­nek pél­dá­ul az ere­det­mon­dák, hon­fog­la­ló tör­té­ne­tek, ál­lam­ala­pí­tás, il­let­ve nem­ze­ti­sé­gi di­nasz­ti­ák ki­ala­kí­tá­sa, di­cső­ség­ről és el­mú­lás­ról szó­ló tör­té­ne­tek, a Nagy-Morva Bi­ro­da­lom (mint az el­ső szlo­vák ál­lam) di­cső­sé­gét hir­de­tő tör­té­ne­tek (bár a mai ér­te­lem­ben vett szlo­vák nem­zet ki­ala­ku­lá­sa csak a Nagy-Morva Bi­ro­da­lom fel­bom­lá­sa után kez­dő­dött). Ha­son­ló­ak a Dušan cár bi­ro­dal­má­ról, a len­gyel–lit­ván ne­me­si ál­lam arany­ko­rá­ról vagy Má­tyás ki­rály­ról és fe­ke­te se­re­gé­ről szó­ló tör­té­ne­tek.
Ide so­rol­ha­tók még a ri­gó­me­zei, fe­hér­he­gyi, maciejow­i­cei csa­tá­kat fel­dol­go­zó tör­té­ne­tek, de ide tar­toz­nak a ha­zát vi­lág kö­ze­pe­ként el­kép­ze­lő, a ha­zát menny­or­szág­ként, kert­ként vagy erő­dít­mény­ként be­mu­ta­tó tör­té­ne­tek, ame­lyek ös­­sze­kap­cso­lód­nak a nem­zet szent fo­lyó­it, he­gye­it mint szak­rá­lis nem­ze­ti he­lye­ket be­mu­ta­tó mon­dák­kal.
A kö­zös eu­ró­pai „kö­zös tu­dás” ré­szei a nem­ze­ti Pan­theont al­ko­tók: ural­ko­dók, szen­tek (pl. Ven­cel, Adal­bert, Ist­ván, Stanis­law, Sáva), pat­ró­nu­sok (Patrona Hun­ga­rie, Re­gi­na Polonie, Szlo­vá­kia vé­dő­szent­je), nem­ze­ti vér­ta­núk (Husz Já­nos, Zrí­nyi Mik­lós, Józef Poni­a­towski, Láz­ár cár, 13 ara­di vér­ta­nú stb.), nem­ze­ti köl­tők (Hviez­do­slav, Pe­tő­fi, Vrch­lick­ý, Mic­ki­e­wicz), be­tyá­rok (Jánošík, Ba­ba Novac, Ró­zsa Sán­dor, Grass­l).
Eb­be a kor­szak­ba és esz­me­kör­be esik a kö­zép-eu­ró­pai nem­ze­ti him­nu­szok ke­let­ke­zé­se is (nem­ze­tek him­nu­szai, hi­szen ál­la­mok­ká több­nyi­re csak ké­sőbb vál­tak, mint pél­dá­ul a len­gyel nem­ze­ti him­nusz ke­let­ke­zé­se után 100 év­vel, ha­son­ló­an a cse­he­khez és szlo­vá­kok­hoz, sőt a szlo­vé­nek­hez, ahol a vál­tás 150 év­vel ké­sőbb tör­tént csak­). Mint nem­ze­ti him­nu­szok, be­töl­töt­ték a nem lé­te­ző ál­la­mok sze­re­pét (jel­kép­ét), ígé­ret­ként je­lez­ve an­nak el­jö­ve­tel­ét.
A nem­ze­ti him­nu­szok szö­ve­gé­nek vál­to­za­tai (nem vál­to­za­tos­sá­ga) csu­pán azt jel­zik, hogy min­den nem­zet ese­té­ben több, egy­más­tól el­té­rő vagy ha­son­ló szö­veg ver­sen­gett ezért a di­cső­sé­ges fel­adat be­töl­té­sé­ért. A szlo­vák tör­té­ne­lem­ben a him­nusz sze­re­pé­ért nem­csak a szlo­vák köl­tők ver­sei száll­tak ver­seny­be (Samuel Tomášik: Hej, szlá­vok [Hej Slo­va­ni­a], Ka­rol Kuzmány: Ki az igaz­sá­gért ég [Kto za prav­du horí] cí­mű himnikus ver­se, Janko Matuška: A Tát­ra fö­lött vil­lám­lik [Nad Tatrou sa blýska] cí­mű ver­se vagy Peter Kell­ner: Ter­jed­jen a nyá­ri dic­sőség [Nech sa valí slá­va letom] cí­mű ver­se), ha­nem a szlo­vák szö­ve­gek meg­küz­döt­tek a cseh him­nusz szö­ve­gé­vel is (Hol a ha­zám? [Kde domov mùj?]).
A cseh nem­ze­ti him­nusz uta­lá­so­kat tar­tal­maz Minon éne­ké­re Goe­the: Wil­helm mes­ter ta­nu­ló­évei cí­mű mű­vé­ből a Kennst du das Land, wo die Zitro­nen blühen? kér­dé­sen ke­resz­tül, mi­köz­ben ha­son­ló kér­dés hang­zik el Lud­milától Turin­ský: Angeli­na cí­mű tra­gé­di­á­já­ban, de ha­son­ló mo­tí­vum ta­lál­ha­tó Ján Kol­lár: Slávy dcéra cí­mű szo­nett­jé­ben is.
A len­gyel nem­ze­ti him­nusz sze­re­pét töb­bek kö­zött Józef Wyby­ck­y: Len­gyel­or­szág még nem halt meg (Jeszcze Pol­s­ka nie zgine­ta) cí­mű 1797-ben írt ma­zur­ká­ja, de Alojz Feliñský: Is­ten, aki… 1816-ban írt ver­se is be­töl­töt­te. Az utób­bit I. Sán­dor cár len­gyel ki­rál­­lyá ko­ro­ná­zá­sá­nak el­ső év­for­du­ló­já­ra ír­ta, ami az ural­ko­dó di­csé­re­te mi­att nem hi­va­ta­lo­san is a len­gyel him­nusz sze­re­pét töl­töt­te be az egész XIX. szá­zad­ban.
Ma­gyar­or­szá­gon el­ső­ként a Rá­kóczy-in­du­ló töl­töt­te be a him­nusz sze­re­pét, majd 1844 után Vö­rös­mar­ty: Szó­zat cí­mű himnikus köl­te­mé­nye, amely a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ig ve­tél­ke­dett a mai ma­gyar him­nus­­szal, az 1823-ban Köl­csey Fe­renc ál­tal írt „Is­ten áldd meg a ma­gyart” kez­de­tű­vel.
Az oszt­rák him­nusz szö­ve­gé­nek so­ra még szö­ve­vé­nye­sebb. El­ső­ként Leopold Haschek szö­ve­ge (Is­ten, tartsd meg Fe­renc csá­szárt) 1797 és 1835 kö­zött volt ér­vény­ben. Ez­után az Ál­dást Auszt­ria nagy fi­á­nak, csá­szá­runk­nak Fer­di­nánd­nak” cí­mű vers kö­vet­ke­zett, amit I. Fe­renc trón­ra lé­pé­se után, 1848-ban vis­­sza­cse­rél­tek az elő­ző­re, az­zal hogy 1854-ben ki­vet­ték be­lő­le a csá­szár ne­vét. A há­bo­rú utá­ni el­ső Oszt­rák Köz­tár­sa­ság­ban elő­ször a kan­cel­lár Karl Ren­ner ver­se volt ér­vény­ben (Né­met Auszt­ria, gyö­nyö­rű or­szág), 1929-től Ottokar Kern­stock: Oszt­rák ha­za­fi­as vers cí­mű szer­ze­mé­nye, il­let­ve 1946-tól Pauly von Pre­radovic: He­gyek vi­dé­ke, fo­lyók vi­dé­ke cí­mű ver­se hasz­ná­la­tos.
Az egyes szö­ve­gek és dal­la­mok azon­ban nem egy­szer az egyik nem­zet­től a má­sik­hoz ke­rül­tek. Tomášik szö­ve­ge, a Hej, szlá­vok, ere­de­ti­leg a szlo­vák nem­ze­ti him­nusz lett vol­na. 1860-ig a szlo­vé­nek nem­ze­ti him­nusz­ként éne­kel­ték, míg vé­gül a hi­va­ta­los ju­go­szláv him­nusz ré­sze lett. A Len­gyel­or­szág még nem halt meg cí­mű vers szö­ve­ge mó­do­sí­tott for­má­ban az uk­rán him­nusz szö­ve­ge lett, ze­né­jét pe­dig nem­csak az uk­rán, ha­nem a mai ju­go­szláv him­nusz is át­vet­te. Haydn oszt­rák csá­szá­ri him­nusz­hoz kom­po­nált szim­fó­ni­á­ja ké­sőbb a né­met him­nusz dal­la­ma lett. A mítikus „né­met­ség” ván­dor­lá­sa az oszt­rá­kok és a né­me­tek kö­zött, vagy a „szláv­ság” ván­dor­lá­sa a szlo­vá­kok, len­gye­lek, il­let­ve ju­go­szlá­vok kö­zött a köl­csö­nös cse­rél­he­tő­ség le­he­tő­sé­gé­ről ta­nús­ko­dik, il­let­ve azt is mu­tat­ja, hogy nem­csak a konk­rét szö­veg és dal­lam, ha­nem a „nem­ze­ti him­nusz” jel­le­ge is le­het va­ri­áns, vál­to­zó.
A him­nu­szok a klas­­szi­kus di­cső­í­tő éne­kek mű­faj­ára épül­nek. A leg­ré­geb­bi him­nu­szok a sum­mér–akkád kor­ba te­he­tők, a hé­ber him­nu­szok ere­de­te az Ószö­vet­ség­ben van, a gö­rög him­nu­szok alap­jai a hő­sö­ket és is­te­ne­ket di­cső­í­tő éne­kek vol­tak, a ró­mai car­men né­ven is­mert him­nu­szok a gö­rö­gök­re épí­tet­tek, leg­in­kább Pin­daroszra és Kalli­makhoszra. A ke­resz­tény li­tur­gi­á­ban a him­nu­szok sze­re­pét a zsol­tá­rok töl­töt­ték be, ele­in­te egy­ház­el­le­nes sze­rep­ben.
Az új­ko­ri him­nu­szok új­ra a vi­lá­gi köl­té­szet ré­sze­i­vé vál­tak. A hu­ma­nis­ta és ba­rokk köl­té­szet még meg­tart­ja a him­nu­szok vers­ta­ni szer­ke­ze­tét, té­má­juk­ban az is­te­nek, hő­sök, ural­ko­dók ün­nep­lé­sé­re, el­vont eré­nyek és fo­gal­mak, a ter­mé­szet, szen­tek, fenséges ér­zé­sek stb. be­mu­ta­tá­sá­ra össz­pon­to­sí­ta­nak. A fel­vi­lá­go­so­dás szel­le­mi vi­lá­ga a himnikus éne­ke­ket ide­gen­nek tart­ja, fej­lő­dé­sük csú­csát a Strum und Drang moz­ga­lom­ban érik el, így a ro­man­ti­ka ko­rá­ban a kö­zös­sé­gi nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­ző­i­vé vál­tak.
Kant sze­rint a him­nu­szok a fenséges ré­szei. Wil­helm Weiss­chedel sze­rint Kant a fenséges elemzésében8 nem a val­lá­si vagy az ál­lam­po­li­ti­kai szfé­rá­ba, ha­nem az esz­té­ti­ká­ba he­lye­zi azt: „Sem a tró­non ülő Is­ten, sem a ha­ta­lom­mal ren­del­ke­ző ural­ko­dó nem kép­vi­sel­he­ti a fenségest, ha­nem az aka­rat-nem aka­rat be­fo­lyá­so­lá­sát al­ko­tó ös­­sze­te­vők egyes ele­mei”. A fenséges lé­nye­ge Kant sze­rint a „ha­tár­ta­lan­ság­ban” rej­lik, ami éles el­len­tét­ben van a szép fo­gal­má­val. A ha­tár­ta­lan­ság to­váb­bá a vég­te­len­ség­től, il­let­ve a le­nyű­gö­ző ér­zé­sé­től függ. A le­nyű­gö­ző két alap­tu­laj­don­ság­ból áll: a von­zó és el­len­szen­ves ele­gye.
Kant a fenségességet a ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek ész­le­lé­sé­vel tár­sít­ja: szik­lák és fel­hők, vul­ká­nok, or­ká­nok és óce­á­nok, az ég­be szö­kő hegy­sé­gek, mély sza­ka­dé­kok, zú­gó fo­lyók, égig érő ha­vas csú­csú he­gyek vagy a tom­bo­ló vi­ha­rok le­írá­sá­hoz ha­son­lít­ja. Sze­rin­te a fenséges nem a dol­gok­ban, ha­nem az em­be­ri ér­zé­sek ket­tős­sé­gé­ben, a fen­sé­ges és elég­te­len ér­zé­sé­ben rej­lik. Kant ér­tel­me­zé­sé­ben a fenséges azért fon­tos az em­be­ri­ség­nek, mert az em­ber raj­ta ke­resz­tül szem­be­sül a sa­ját lé­nye­gé­vel.
Weiss­chedel sze­rint Schil­ler a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek be­vo­ná­sá­val to­vább bő­ví­tet­te a fenséges ér­tel­mét, mi­köz­ben leg­in­kább azok­ra a ször­nyű ese­mé­nyek­re össz­pon­to­sí­tott, ame­lyek leg­in­kább ma­gu­kon hor­doz­zák a fenséges je­le­it: „a tör­vény nél­kü­li ká­osz­ra”, ar­ra hogy a Föl­dön in­kább a vad vé­let­le­nek, mint az okos ter­vek ural­kod­nak. Schellingnél már a ká­osz a „fenséges lé­nye­ge­ként”, Niet­zschenél pe­dig már mint a „sem­mi ar­ca” je­le­nik meg.
A him­nu­szok a fenséges esz­té­ti­ká­já­nak ré­szei. A him­nuszt „az Is­te­nek, az Is­ten, hő­sök, ural­ko­dók, el­vont eré­nyek és fo­gal­mak, a ter­mé­szet, szen­tek és fenséges ér­zés” di­cső­í­té­sét ér­tel­me­ző ba­rokk fel­fo­gás­ból ere­dez­tet­jük. A ro­man­ti­ka ko­rá­ban azon­ban a „hős” meg­szű­nik „egyén” len­ni, a nem­zet mint kö­zös­ség vá­lik hős­sé. A lét vá­lik lé­nye­gi­vé, amely so­rán az em­ber meg­is­me­ri „sa­ját lé­nye­gé­nek dön­tő esz­­szen­ci­á­ját”, és meg­is­me­ri a tör­té­nel­met is, amely ad­dig „tör­vény nél­kü­li ká­osz” volt, amely­ben „in­kább a vad vé­let­len, mint az okos ter­vek” ural­kod­tak. En­nek el­le­né­re a nem­ze­ti him­nu­szok nem a ká­osz és a sem­mi fe­lé irá­nyul­nak, ha­nem raj­tuk ke­resz­tül az utol­só íté­let fe­lé, a tör­té­nel­mi szen­ve­dé­sért el­nyert kö­zös meg­vál­tás fe­lé.
A fenséges meg­je­le­né­se a him­nu­szok­ban nem vé­let­len, mint ahogy az sem, hogy eb­ben a fenséges ér­zés­ben „meg­fagy­tak”, és az esz­té­ti­kum­ból az „ál­lam­po­li­ti­kai” tér­be ke­rül­tek, mi­köz­ben a kö­zös iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se­ként meg­őriz­ték a von­zó és el­len­szen­ves ket­tős­sé­gét, amely az egyén elég­te­len­ség­ét­ből ered.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok sa­já­tos­sá­ga, hogy a fenséges ere­de­ti, Kant és Schil­ler sze­rin­ti ér­tel­me­zé­sét vall­ják ma­gu­ké­nak. Ez az ér­tel­me­zés azok­ra a nem­ze­tek­re jel­lem­ző, ame­lyek­nél a nem­ze­ti him­nu­szok a ne­he­zen el­ér­he­tő ál­la­mi­ság meg­va­ló­su­lá­sá­nak mér­föld­kö­vei.
Amíg az ame­ri­kai és fran­cia him­nu­szok a nem­ze­ti önál­ló­sá­got és a sza­bad­sá­got jel­ké­pe­ző po­li­ti­kai ön­tu­dat jel­ké­pei, ad­dig a kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok szö­ve­gei a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás vá­gyá­nak meg­tes­te­sí­tői. Nem vé­let­len, hogy a szlo­vák nem­ze­ti him­nusz szö­ve­gé­re pá­lyá­zó há­rom vers ép­pen 1848 kö­rül, „a nem­ze­tek ta­va­szán” ke­let­ke­zett.
Ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a len­gyel, cseh, szlo­vák és ma­gyar him­nusz szö­ve­gét, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy mind a négy him­nusz­ban a meg­szü­le­ten­dő or­szág, il­let­ve ter­mé­sze­ti ké­pek je­len­nek meg. A kü­lönb­ség köz­tük csu­pán an­­nyi, hogy amíg a cseh szö­veg me­zők­kel, le­ge­lők­kel, pa­ta­kok­kal öve­zett pa­ra­di­cso­mi kör­nye­ze­tet, ad­dig a szlo­vák, szlo­vén, il­let­ve ma­gyar him­nusz he­gye­ket, dom­bo­kat, hegy­csú­cso­kat, ese­ten­ként ten­gert (a szlo­vén him­nusz ese­té­ben) áb­rá­zol, mi­köz­ben a „va­ló­di ha­zát”, a va­ló­di kö­zös­sé­get, az ös­­sze­tar­to­zást – hum­bold­ti ér­te­lem­ben – a him­nusz nyel­ve je­len­ti.
Az eltérés nem­csak a táj (or­szág) szer­ke­ze­ti kü­lönb­sé­gé­ben van (ho­ri­zon­tá­lis – cseh him­nusz, ver­ti­ká­lis – szlo­vák, szlo­vén, ma­gyar, len­gyel him­nusz), ha­nem a him­nusz­ban meg­je­le­nő „sze­mély-­ben” is: a pa­ra­di­cso­mi he­lyet ke­re­ső em­ber az el­szen­ve­dett múl­tért imád­ko­zó em­ber, aki a jö­vő­ért kér se­gít­sé­get az Is­ten­től.
A táj ver­ti­ká­lis ta­go­ló­dá­sa min­dig a nagy­sze­rű és bor­zasz­tó ér­zé­sé­vel tár­sul, ami az egyén elé­ge­det­len­sé­gét vált­ja ki. Még a 21. szá­zad ele­jén Mar­tin M. Šimeè­ka vissza­tér a fenséges ere­de­ti kanti ér­tel­me­zés­hez, mint a ter­mé­szet ki­vál­tot­ta gyö­nyör és fé­le­lem ér­zé­sé­hez: „Most, mi­kor a szlo­vá­ki­ai he­gye­ket né­zem, aho­vá a po­zso­nyi in­for­má­ció­tö­meg elől me­ne­kül­tem, a Kriváò kő­kor­ból szár­ma­zó ököl­re em­lé­kez­tet. Gyö­nyö­rű, vad és va­la­mi nem em­be­ri, mint ma­ga a szlo­vá­ki­ai ter­mészet”.9
Még ott is – mint pél­dá­ul a cseh him­nusz­ban –, ahol ba­rát­sá­gos ter­mé­sze­ti ké­pek van­nak, a szö­veg bi­zo­nyos ré­sze­i­ben meg­fo­gal­ma­zód­nak a fenséges és ijesz­tő pil­la­na­tai: a szö­ve­get egy vak öreg­em­ber, Mareš ének­li, aki mes­­sze ha­zá­já­tól an­nak sor­sa mi­att ke­se­reg.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok szö­ve­gei re­ményt és óha­jo­kat, nem pe­dig meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan tény­ál­lást fe­jez­nek ki. Mind­egyi­kük a kö­vet­ke­ző kér­dé­se­ket te­szi fel: Va­gyunk? Le­szünk?
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok nem vé­let­le­nül elmélkedőek, nem vé­let­le­nül áb­rá­zol­nak adott té­nye­ket, ha­nem vá­gyó­dást a rég­múlt, a kez­de­tek után. A len­gyel him­nusz egy kép­ze­let­be­li, sti­li­zált tá­jat áb­rá­zol, a cseh him­nusz­be­li pa­ra­di­csom sincs he­lyi­leg pon­to­san be­ha­tá­rol­va, a szlo­vák Tát­ra is csak helyettesítő­leg van a he­lyi­leg pon­to­sab­ban be nem ha­tá­rolt „Tát­ra” helyet­t10 – Szlo­vá­kia mint ál­lam­ala­ku­lat ab­ban az idő­ben nem is lé­te­zett, Matuš­ka szö­ve­ge sze­rint „aludt” –, csu­pán a ma­gyar him­nusz áb­rá­zol­ja a va­lós tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág te­rü­le­te­it, és me­to­ni­mi­ku­san a va­lós tör­té­nel­mét is.
Ami­kor a him­nu­szok va­lós föld­raj­zi te­rü­le­tet áb­rá­zol­nak, ál­ta­lá­ban a tör­té­nel­mi vá­gyó­dás mi­att meg­nö­ve­lik azok te­rü­le­tét: mint, ahogy az a ma­gyar him­nusz­ban van, ahol Ma­gyar­or­szág a Kár­pá­tok­tól a Du­na és Ti­sza ál­tal öve­zett te­rü­le­tig ter­jed, vagy a né­met him­nusz­ban, ahol Né­met­or­szág a „Maastól Memelig” és „Etschtől a Bal­ti-ten­ge­rig” te­rül el – el­len­ben a stá­jer nem­ze­ti him­nus­­szal, ami Stá­jerorszá­got „Dachstein fel­föld­jé­től, ahol még az Aar is ott van, egé­szen a ven­dek föld­jé­ig, il­let­ve a Mürzön ke­resz­tül hú­zó­dó Al­pok völ­gye­i­től egé­szen a Drá­vá­ig” ter­je­dő vi­dék­re te­szi.
A tény­sze­rű és a fik­ció kö­zöt­ti moz­gás min­den him­nusz szö­ve­gé­ben ki­mu­tat­ha­tó. Min­den him­nusz szö­ve­ge a múl­ton el­mél­ke­dik, csu­pán a len­gyel him­nu­szé szó­lít fel küz­de­lem­re. Ha most csu­pán a cseh és szlo­vák him­nusz­ról be­szé­lek, nem je­len­ti azt, hogy nem ér­vé­nyes a ma­gyar, a szlo­vén vagy a hor­vát him­nusz­ra. A cseh him­nusz alap­han­gu­la­ta a bi­zony­ta­lan­ság. Vla­di­mír Macu­ra sze­rint a him­nusz kez­de­te („Kde domov mùj?”) „kön­­nyel áz­ta­tott szo­mo­rú­sá­got fe­jez ki, nem pe­dig a him­nuszt me­sé­lő sze­mély és szü­lő­föld­je kö­zöt­ti kap­cso­la­tot ábrá­zol­ja”.11 Ez a szü­lő­föld a him­nusz meg­szü­le­té­sé­nek ide­jé­ben leg­in­kább „egy szent lá­to­más, egy meg­va­ló­su­lan­dó cél”, „egy el­kép­zelt, és nem va­lós vi­dék”.
Ezt a Josef Kajetán Tyl ál­tal el­kép­zelt pa­ra­di­cso­mi ter­mé­sze­tet má­sol­ják a szlo­vák ver­sek, ame­lyek­ben már szlo­vá­ki­ai ter­mé­sze­ti ké­pek­kel tarkí­tot „el­szlo­vá­ko­so­dott” és „el­ma­gya­ro­so­dott”, „szlo­vák föld”, il­let­ve „ma­gyar föld” je­le­nik meg.12
A szlo­vák him­nusz szö­ve­gét il­le­tő­en a mai na­pig több kér­dés is meg­vá­la­szo­lat­lan ma­radt. 1935-ig a szer­ző­jét fed­te ho­mály. A Mat­i­ca sloven­ská kéz­irat­tá­rá­ban ek­kor ta­lál­ta meg Jan Vilikovský Janko Matuš­ka szö­ve­gét az ere­de­ti hat vers­szak­kal. A szer­ző ki­de­rí­té­se után is még több vers­sor ere­de­te két­sé­ges, mi­vel más-más vál­to­za­tai is is­mer­tek: nem egy­ér­tel­mű, hogy az el­ső vers­szak­ban „meg­áll­ni” (za­s­tavme sa) vagy „meg­ál­lí­ta­ni” (za­s­tavme ich) szó van, il­let­ve az sem vi­lá­gos, hogy a „meg­ál­lí­ta­ni” ige tár­gya az el­len­ség, eset­leg a név­má­si tárgy egy anaforikus uta­lás az el­ső sor­ban sze­rep­lő vil­lá­mok­ra.
A mai, al­kot­mány­ban rög­zí­tett szö­veg­ben a mon­dat tár­gya­ként a vil­lá­mok sze­re­pel­nek (te­hát zas­tavme ich), és az el­len­ség­gel ví­vott har­cot is fel­vált­ja a ter­mé­sze­ti erők­kel ví­vott küz­de­lem, mint­egy vis­­sza­tér­ve a fenséges ere­de­ti, ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek­kel ös­­sze­kö­tött je­len­té­sé­hez. Az ere­de­ti szö­veg­ben egy­ér­tel­mű­en az el­len­ség al­kot­ja a mon­dat tár­gyát, ám ez a je­len­tés las­san ki­ve­szett a szö­veg­ből. Ez a vál­to­zás Pavla Von­grej iro­da­lom­tör­té­nész sze­rint az 1989 no­vem­be­ré­ben a po­zso­nyi Szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés te­rén tör­tént ese­mé­nyek spon­tán ve­le­já­ró­ja­ként ment vég­be, ez­zel is alá­tá­maszt­va az ak­ko­ri for­ra­da­lom „bár­so­nyos”, erő­szak­men­tes jel­le­gét – ez az ér­tel­me­zés ta­lál­ha­tó Ru­dolf Brtáònál és Milan Var­sík­nál is.13
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén a cseh és szlo­vák nem­ze­ti him­nu­szok egy­más utá­ni sor­rend­ben al­kot­ták a cseh­szlo­vák him­nuszt. A mor­va him­nusz egyik bá­jos for­má­ja Ján Ská­cel tol­lá­ból szü­le­tett 1968-ban.14 A „him­nu­szi rang-­ra” emelt ver­sek olyan szo­mo­rú­nak tűn­tek Ská­cel szá­má­ra, hogy „már saj­nál­ta a nem­ze­te­ket”. Az ő him­nu­sza leg­in­kább a „sze­re­tett mor­va táj­-ról” szól, ar­ról, hogy a vi­lág leg­jobb ze­ne­ka­ra sem tud­ja el­ját­sza­ni, mert ez a cseh (Kde domov mùj) és szlo­vák (Nad Tatrou sa blýska) him­nusz köz­ti csend, szü­net – szü­net, amely so­ha sem szo­mo­rú.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok kö­zött egye­dü­li ilyen „szü­net” a szlo­vén him­nusz, amely ere­de­ti­leg „bor­dal” volt, ame­lyet France Prešeren köl­tő írt a ro­man­ti­ka ko­rá­ban. Nem­ze­ti him­nus­­szá csak erős po­li­ti­kai vi­ha­rok árán vált, 1990-ben.
Ér­de­kes, hogy a kö­zép-eu­ró­pai mí­tosz­al­ko­tó tra­dí­ció az új oszt­rák him­nuszt is el­ér­te 1945-ben. Ti­pi­kus himnikus kö­zép-eu­ró­pai mo­tí­vu­mot tar­tal­maz: „Eu­ró­pa kö­ze­pe­ként” áb­rá­zol­ja ön­ma­gát. Az új oszt­rák him­nusz sze­rint Auszt­ria „a vi­lág­rész kö­ze­pén mint an­nak szí­ve” fek­szik, ugyan­úgy, mint ahogy „Eu­ró­pa kö­ze­pe”, „Eu­ró­pa szí­ve” az egyik szlo­vák fa­lu Krahule, a cseh für­dő­vá­ros Mar­iánske Láznì, vagy egy lit­ván fa­lu, Berno­tai15, il­let­ve leg­újab­ban egy kár­pát­al­jai vá­ros, ahol 1887 óta táb­la jel­zi, hogy: „Min­dig pon­tos és örök hely, ame­lyet az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia leg­pon­to­sabb mű­sze­rei a dél­kö­rök és szé­les­sé­gi kö­rök alap­ján Eu­ró­pa kö­ze­pe­ként je­löl­tek meg”.16
Mit is éne­kel­nek a fut­bal­lis­ták a ko­ra es­ti fut­ballmér­kő­zé­sen, ho­va is száll a fe­hér pá­ra? A kol­lek­tív iden­ti­tás­tu­dat egy­re rit­kább és a kül­ső kö­zön­ség fe­lé irá­nyu­ló meg­nyil­vá­nu­lá­sai, a fenséges sza­vak, szim­bó­lu­mok, mí­to­szok. Sen­ki sem ve­szi őket ko­mo­lyan, de pró­bál­juk csak meg el­ven­ni őket va­la­ki­től. Így csak olyan – mi­ti­kus – vi­tá­ba ke­rül­nénk, ahol a ré­gi mí­to­szo­kat nem tud­nánk el­ven­ni, csak a rá­juk épü­lő úja­kat.
(Fordította Pintér Tibor)

Lintner Anita: Köznévi kódváltás a két háború közti csehszlovákiai magyar sajtó nyelvében

1. Be­ve­ze­tés

Je­len dol­go­zat az írott nyel­vi kód­vál­tás, ezen be­lül a köz­né­vi kód­vál­tás té­má­já­val fog­lal­ko­zik. A for­rás a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó. Azo­kat az in­dí­té­ko­kat pró­bá­lom fel­tár­ni, me­lyek zárt ke­re­tek közt (a saj­tó nyel­vé­ben) a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat ered­mé­nyez­ték. Azt igyek­szem ki­de­rí­te­ni, mi­lyen hely­zet­ben dön­te­nek úgy a ma­gyar új­ság­írók, hogy szö­ve­gük­be di­rekt mó­don „beemel­jék” a (cse­h)­szlovák nyelv ele­me­it, elem­so­ra­it, és en­nek a vá­lasz­tás­nak mi (le­het) a cél­ja. A be­ve­ze­tés és egy rö­vid mód­szer­ta­ni fe­je­zet után meg­pró­bá­lom ös­­sze­fog­lal­ni az írás­be­li kód­vál­tás né­hány el­mé­le­ti kér­dé­sét, ez­után a dol­go­zat leg­ter­je­del­me­sebb ré­szé­ben a köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­it (pl. hi­te­le­sí­tés, stí­lus­ha­tás, el­ha­tá­ro­ló­dás) jel­lem­zem, bő pél­da­anyag­gal. Vé­gül a kód­vál­tás és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció (for­dí­tás) ös­­sze­füg­gé­se­it tag­la­lom.

2. Mód­szer­ta­ni kér­dé­sek

Az új­sá­gok ki­vá­lasz­tá­sá­hoz Tur­czel La­jos­ a két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ról szó­ló ta­nul­má­nya alap­ján lát­tam hoz­zá (Turczel 1982, 84–120). A húsz éves idő­tar­tam­ból há­rom évet vá­lasz­tot­tam ki vizs­gá­lat cél­já­ra, egyet a kor­szak ele­jé­ről (1920), egyet a kö­ze­pé­ről (1929), egyet pe­dig a vizs­gált idő­szak vé­gé­ről (1937). An­nak, hogy ezt a mód­szer­ta­ni el­vet nem tar­tot­tam be kö­vet­ke­ze­te­sen, el­ső­sor­ban gya­kor­la­ti okai vol­tak (az egyes új­sá­gok el­éré­si ne­héz­sé­gei). A la­po­kat négy cso­port­ra osz­tot­tam po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­guk sze­rint: kom­mu­nis­ta, jobb­ol­da­li, ak­ti­vis­ta és po­li­ti­kai pár­tok­tól füg­get­len na­pi­lap­ok. A po­li­ti­kai kü­lön­bö­ző­ség szem­pont­ját és a hoz­zá­fér­he­tő­sé­gi le­he­tő­sé­ge­ket fi­gye­lem­be vé­ve a kö­vet­ke­ző na­pi­lap­ok vizs­gá­la­ta mel­lett dön­töt­tem: Kas­sai Mun­kás 1920-ból, Hír­adó 1920-ból és 1937-ből, Reg­gel 1922-ből és 1929-ből, Mun­kás 1931-ből, Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929-ből, Kas­sai Nap­ló 1920-ból és 1929-ből, Ma­gyar Nap 1937-ből, Ma­gyar Új­ság 1937-ből, Kas­sai Új­ság 1937-ből. A Reg­gel csak 1922-től lé­te­zett, a Mun­kás ese­té­ben pe­dig nem si­ke­rült hoz­zá­jut­nom az 1929-es év­fo­lyam­hoz, ezért az év­szám­be­li el­té­rés. A vá­lasz­tott év­fo­lyam­ok­ból kb. 45-50 szá­mot vizs­gál­tam. Igye­kez­tem kö­vet­ke­ze­tes len­ni, pró­bál­tam mind­egyik lap­ból az adott év őszi szá­ma­it át­néz­ni – a kor­lá­to­zott anyag­men­­nyi­ség mi­att azon­ban ez nem min­dig si­ke­rült. Hogy a kód­vál­tás kon­tex­tus­ba ágya­zot­tan sze­re­pel­jen, az egyes cik­kek­ből meg­fe­le­lő hos­­szú­ság­ban idé­zek, az ir­re­le­váns­nak ítélt ré­sze­ket ki­hagy­tam. (Né­me­lyik sze­mel­vény­hez meg­jegy­zést fű­zök, hogy a ki­ha­gyott ré­szek el­le­né­re is ért­he­tő ma­rad­jon a szö­veg.) Fon­tos­nak tar­tom még meg­em­lí­te­ni, hogy a kö­zölt szö­veg­rész­le­te­ket igye­kez­tem a le­he­tő leg­pon­to­sab­ban ki­má­sol­ni a la­pok­ból, a ben­nük elő­for­du­ló he­lyes­írá­si, nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bák te­hát nem sa­ját el­írá­sok. A sze­mel­vé­nyek­ben ta­lál­ha­tó ki­eme­lé­sek tő­lem szár­maz­nak.

3. A köz­né­vi kód­vál­tás

Kód­vált(o­gat)ás­nak a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció olyan vál­fa­ja­it ne­vez­zük, me­lyek­ben a be­szé­lők egyet­len dis­kur­zu­son be­lül két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál­nak, még­pe­dig anél­kül, hogy az el­té­rő nyel­vek­ből szár­ma­zó szek­ven­ci­ák tar­tal­mi­lag meg­fe­lel­né­nek egymás­nak.1 Az ilyen be­széd­mód kö­vet­kez­té­ben lét­re­jö­vő dis­kur­zust két­nyel­vű dis­kur­zus­nak ne­vez­zük. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy a két nyelv­ből va­ló „szár­ma­zás”-on nem eti­mo­ló­gi­ai ere­de­tet kell ér­te­ni, ha­nem a be­szé­lés pil­la­na­tá­ban fenn­ál­ló ál­la­po­tot, eb­ből ki­fo­lyó­lag pe­dig a köl­csön­sza­vak hasz­ná­la­ta nem mi­nő­sül kód­vál­tás­nak, hi­szen a köl­csön­sza­vak szer­ves ré­szei az át­ve­vő nyelv rend­sze­ré­nek. Ezért az olyan dis­kur­zus, amely­ben csu­pán a má­sik nyelv­ből szár­ma­zó köl­csön­sza­vak je­len­nek meg, nem is ne­vez­he­tő két­nyelvűnek.2 A kód­vá­ltás­nak két, egy­más­tól meg­le­he­tő­sen el­té­rő alap­tí­pu­sa van. A bá­zis­tar­tó kód­vál­tás es­té­ben a nyelv, amely az adott dis­kur­zus nyelv­ta­ni szer­ke­ze­tét meg­ha­tá­roz­za – az ún. bá­zis­nyelv – a kom­mu­ni­ká­ció so­rán (leg­alább egy ide­ig) nem vál­to­zik, a má­sik nyelv­ből, az ún. ven­dég­nyelv­ből csu­pán ven­dég­nyel­vi be­té­tek – rend­sze­rint el­szi­ge­telt sza­vak vagy szó­szer­ke­ze­tek – ke­rül­nek át. A kód­vál­tás má­sik alap­tí­pu­sa a bá­zis­vál­tó, ill. bá­zis­vál­to­ga­tó kód­vál­tás; er­ről ak­kor be­szé­lünk, ha a bá­zis­nyelv a kom­mu­ni­ká­ció so­rán – egy­szer vagy több­ször, ide­ig­le­ne­sen vagy vég­le­ge­sen – meg­vál­to­zik (Lanstyák megj. alat­t). Bár a kód­vál­tás alap­ve­tő­en be­szélt nyel­vi je­len­ség, meg­lét­ét ér­de­mes az írott szö­ve­gek­ben is ku­tat­ni. Er­re az egyik le­he­tő­ség a saj­tó nyel­vé­nek vizs­gá­la­ta, ami már csak azért is ér­de­kes vál­lal­ko­zás, mert a saj­tó nyel­ve még az írott nyel­vi vál­to­za­tok kö­zött is az egyik leg­vá­lasz­té­ko­sabb, nagy presz­tí­zsű for­ma. „[A] saj­tó köz­is­mer­ten nagy­ha­ta­lom, ren­del­te­té­sé­nek az írott nyelv fel­hasz­ná­lá­sá­val tesz ele­get, egy­faj­ta esz­ményt ál­lít, il­let­ve for­mál­ja az ol­va­só nyel­vi íz­lé­sét” (Si­mon 1998, 123). Fur­csá­nak tűn­het a fel­té­te­le­zés, hogy a szó­ban al­kal­ma­zott „ke­ve­rék­nyelv” meg­je­len­jen egy nagy presz­tí­zsű írott nyelv­vál­to­zat­ban, amit a ma­gyar nyel­vet tö­ké­le­te­sen is­me­rő, jó stí­lus­ér­zék­kel bí­ró új­ság­írók hoz­nak lét­re. Az írás sze­re­pe és meg­íté­lé­se ele­ve más, mint a be­szé­dé, „az írás ugyan­is sok­kal tu­da­to­sabb te­vé­keny­ség, mint a be­széd: írás köz­ben nem­csak hogy le­het, ha­nem kell is a nyelv­re, meg­fo­gal­mazás­mó­dra fi­gyel­ni; ezt a sza­ba­dabb idő­be­osz­tás is meg­kön­­nyí­ti” (Lanstyák 1998a, 154). Az (újság)írás sza­bad tem­pó­jú, ál­lan­dó kor­rek­ci­ós le­he­tő­sé­get hor­do­zó mű­faj. A fen­ti­ek el­le­né­re írott nyel­vi kód­vál­tás lé­te­zik és nem is rit­ka.
A vizs­gált anyag­ban csak a bá­zis­tar­tó kód­vál­tás­ra ta­lál­ha­tók pél­dák. Kód­vál­tás­nak te­kin­tet­tem a ma­gyar nyel­vű alap­szö­veg­ben (bá­zis­nyelv­ben) elő­for­du­ló szlo­vák sza­va­kat, szó­szer­ke­ze­te­ket, mon­da­to­kat (ven­dég­nyel­vi be­té­te­te­ket). A kód­vál­tás le­het jel­zet­len (si­ma) vagy jel­zett. Az írott nyelv­ben a kód­vál­tást ér­te­lem­sze­rű­en nem se­gít­he­ti elő hang­ma­gas­ság-, hang­lej­tés- és arc­ki­fe­je­zés-vál­to­zás, hez­itá­ció, be­széd­szü­net vagy más non­ver­bális esz­köz; a jel­zés idé­ző­jel, zá­ró­jel stb. se­gít­sé­gé­vel tör­té­nik. Szá­mos eset­ben a kód­vál­tás jel­zet­len, tényére sem­mi­lyen for­má­ban nem tör­té­nik uta­lás. Bár a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban elő­for­du­ló ven­dég­nyel­vi be­té­tek több­sé­ge tu­laj­don­név (jó­részt hely­ne­vek, ut­ca­ne­vek és in­téz­mény­ne­vek), ez a dol­go­zat a ke­vés­bé jel­lem­ző köz­né­vi kód­vál­tá­sok­kal fog­lal­ko­zik.

4. A kód­vál­tás in­dí­té­kai és cél­jai

Lanstyák (2000, 169–171) az írá­sos köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­i­nak pl. a hi­te­le­sí­tést, a stí­lus­ha­tást és az el­ha­tá­ro­ló­dás ki­fe­je­zé­sét em­lí­ti.

4.1. Azo­no­sí­tás és hi­te­le­sí­tés

Az azo­no­sí­tás és a hi­te­le­sí­tés ro­kon fo­gal­mak. Ér­tel­me­zé­sem­ben az azo­no­sí­tás in­kább gya­kor­la­ti – pon­to­sí­tás­ra, egyér­tel­mű­sí­tés­re hasz­nál­ják, a hi­te­le­sí­tés in­kább sti­lisz­ti­kai – a mon­da­ni­va­ló „au­ten­ti­kus­sá té­te­lé”-ben se­gít. A leg­több szlo­vák alak­ban kö­zölt in­téz­mény­név vagy egyéb szlo­vák ne­vén is­mert köz­hasz­ná­la­tú fo­ga­lom ese­té­ben a kód­vál­tás cél­ja nagy va­ló­szí­nű­ség­gel az azo­no­sí­tás. Az aláb­bi­ak­ban idé­zett el­ső négy sze­mel­vény­ben in­téz­mé­nyek és egy köl­csön­faj­ta ne­ve sze­re­pel szlo­vá­kul. Ezek­ben az ese­tek­ben a kód­vál­tást pusz­tán gya­kor­la­ti ok­ból al­kal­maz­zák, az ol­va­sók kód­vál­tott alak­ban va­ló­szí­nű­leg kön­­nyeb­ben tud­ják azo­no­sí­ta­ni az adott fo­gal­ma­kat. Az em­lí­tett pél­dák ki is lóg­nak a té­má­ból, hi­szen mind tu­laj­don­ne­vek. Ha az új­ság­író azért al­kal­maz­za a kód­vál­tást, hogy az ál­ta­la le­ír­ta­kat hi­te­les­sé te­gye, hogy az ol­va­só­nak be­bi­zo­nyít­sa: pon­tos, kor­rekt fo­gal­ma­kat hasz­nál, hi­te­le­sí­tés cél­já­ból vált kó­dot (6–9. sze­mel­vény). Ez a kód­vál­tás­faj­ta már kö­ze­lít a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás­hoz (lásd ké­sőbb), de a hi­te­le­sí­tés sem­le­ge­sebb a stí­lus­ha­tás­nál, nem köz­ve­tít plusz ér­zel­me­ket. Az új­ság­írók mind az azo­no­sí­tás­sal, mind a hi­te­le­sí­tés­sel egyér­tel­műb­bé pró­bál­ják ten­ni a le­ír­ta­kat az ol­va­sók szá­má­ra, hogy azok kön­­nyeb­ben el­iga­zod­ja­nak az újon­nan vagy nem an­­nyi­ra ré­gen (leg­fel­jebb 17-18 év­vel ko­ráb­ban) lét­re­jött két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­ben. Az ál­ta­lam ta­lált pél­dák­ban az ilyen jel­le­gű kód­vál­tá­so­kat ál­ta­lá­ban jel­zik, pél­dá­ul idé­ző­jel­lel, vagy az egyér­tel­mű­sí­tés mi­att zá­ró­jel­ben te­szik a má­sik nyel­vű ala­kot – bár ez utób­bi eset­ben, mint már volt ró­la szó, nem szi­go­rú­an vett kód­vál­tás­ról, ha­nem for­dí­tás­ról be­szé­lünk.

1. „Az elő­írt nyom­tat­vá­nyok […] a »Sväz sloven­ských penažných ústavov«-nál […] Bratislavában kap­ha­tók” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 10.).
2. „A »Propagacna Kan­cel­lári­a« cél­ját és mű­kö­dé­sét il­le­tő­en föl­ve­tett kér­dé­sek­kel kap­cso­lat­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ta a zsu­pán” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 10.).
3. „A szlo­vák köz­mű­ve­lő­dé­si egye­sü­let (Osvetový sväz pre Sloven­sko) va­sár­nap fo­lyó hó 13-án, dél­előtt 11 óra­kor a vá­ro­si Szín­ház­ban szim­fo­ni­kus hang­ver­senyt ren­dez” (Reg­gel, 1929).
4. „Ce­ment­ki­uta­lás […] Szloven­szkón
[…] Meg­jegy­zen­dő, hogy azon vál­la­la­to­kat, kik­nek tu­laj­do­no­sai va­gyo­ni vi­szo­nya­ik­hoz mér­ten a »Sloboda« és ju­ta­lék­köl­csön jegy­zé­sét iga­zol­ják, a kor­mány el­sőbb­ség­ben ré­sze­sí­ti a ce­ment ki­uta­lá­sa te­kin­te­té­ben” (Hír­adó, 1920. jú­ni­us 16.).
6. „A 2-es sor­szá­mot kap­ta az or­szá­gos ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt
[…] A lis­tát ne­ve­i­nek ki­hir­de­té­se után ezek a ki­fo­gá­sok hang­zot­tak el: A Hlinka-párt a vá­lasz­tók­ra néz­ve meg­té­vesz­tő­nek tart­ja a »Slovenská ludová strana« el­ne­ve­zést s ezért azt in­dít­vá­nyoz­ta, hogy a Juriga-Tománek fé­le emez ala­ku­lat ne­vé­ből vagy a »sloven­ská« vagy a »lu­dová« jel­zőt tö­röl­jék, vagy pe­dig az el­ne­ve­zés a »pred­pre­vra­tová« – ál­lam­for­du­lat előt­ti – jel­ző­vel toldassék meg” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929. ok­tó­ber 15.).
7. „Vör­heny (sar­lach)-nél vagy utá­na gyak­ran ve­se­komp­li­ká­ci­ók lép­nek fel. Ezek meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra nél­kü­löz­he­tet­len a Sal­va­tor for­rás, mert ál­lan­dó­an sza­bá­lyoz­za a ve­sék mű­kö­dé­sét” (Kas­sai Nap­ló, 1929. már­ci­us 17.).
8. „Az ál­lam­ügyész ez­után el­so­rol­ta, hogy Ma­jor kép­vi­se­lő elv­társ négy bűn­tet­tet (zloèin) és egy vét­sé­get kö­ve­tett el” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).
9. „Für­dő­le­vél-fé­le Podìbrady-fürdőből
[…] A für­dő­gyógy­in­té­zet – Leèeb­ny Ustav – ko­mo­lyabb be­te­gek be­fo­ga­dá­sá­ra és be­teg­vizs­gá­lat­ra tel­je­sen az or­vos­tu­do­mány szín­vo­na­lá­nak meg­fe­le­lő­en van be­ren­dez­ve” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­li­us 12.).
10. „Egy ma­gyar hold – egy hek­tár. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal­nak az ara­tás le­fo­lyá­sá­ról szó­ló ren­del­té­be egy kis hi­ba csú­szott. A hi­ba nem nagy. Ott, ahol a szlo­vák szö­veg­ben egy ma­gyar hold áll (maïarský jutár), azt a ma­gyar szö­veg egy ma­gyar hek­tár­ral ad­ja visz­­sza. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal már elég ré­gen mű­kö­dik it­ten és tu­da­to­sít­hat­ná, hogy a ma­gyar­hold 1200 öl és hogy „ma­gyar hek­tár” egy­ál­ta­lán nin­csen. A hek­tár nem egé­szen két ma­gyar hold, sza­ba­to­san szól­va ép­pen két négy­zet­tömb­bel ke­ve­sebb. Ezt Zeman úr hi­va­ta­la is tud­hat­ná” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 23.).

A 10. sze­mel­vény ese­té­ben már fel­fe­dez­he­tő egy kis iro­ni­kus fel­hang is, de ma­ga a kód­vál­tás va­ló­szí­nű­leg hi­te­le­sí­tés cél­já­ból tör­tént.
Bi­zo­nyos köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak­nál – mint ahogy er­re már fen­tebb utal­tam –felmerül a le­he­tő­ség, hogy nem kód­váltás­je­len­ségek, ha­nem köl­csön­sza­vak. Bergen­di Mó­ni­ka ku­ta­tá­sai bi­zo­nyít­ják, hogy kon­tak­tus­je­len­sé­gek (akár di­rekt köl­csön­sza­vak) már az 1920-as évek el­ső föld­rajz­köny­ve­i­ben meg­je­len­tek (Bergendi 2002, 60). Az ál­ta­lam vizs­gált anyag­ban egy­ér­tel­mű­en köl­csön­sza­vak pl. a zsu­pán, a sztarosz­ta, ame­lyek ál­ta­lá­ban ma­gyar he­lyes­írás­sal sze­re­pel­nek, sőt szár­ma­zék­sza­vak is ki­ala­kul­tak be­lő­lük (zsu­paszövet­ség, zsu­pá­ni hi­va­tal, sztrarosz­taság).3 Szin­tén köl­csön­szó le­he­tett a repub­lika, a náèel­ník, a pre­vrat, a družstvo, sőt „köl­csön­szó­gya­nú­sak” az olyan, ta­lán an­­nyi­ra nem köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak, mint az oszmic­s­ka vagy az ochrana.4 Per­sze a köz­hasz­ná­la­tú­ság kér­dé­sét en­­nyi év táv­la­tá­ból né­ha ne­héz meg­ítél­ni. A fen­ti ki­fe­je­zé­sek köl­csön­szó jel­le­gét az is erő­sí­ti, hogy ide­gen­sé­gük nincs idé­ző­jel­lel vagy más mó­don ki­emel­ve, ami pe­dig a szű­kebb ér­te­lem­ben vett hi­te­le­sí­tés gya­ko­ri ve­le­já­ró­ja (lásd a fen­ti pél­dák­ban).

11. „Mint a ko­má­ro­mi zsu­pá­ni szék ko­moly je­lölt­je Já­nos­ka Györ­gy trenc­séni ügy­véd sze­re­pel (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 1.).
12. „A lo­son­ci­ak is kö­ve­te­lik Belan­szky sztarosz­ta le­mon­dá­sát. Belan­szky­nak a sztarosz­tasá­ga kü­lö­nö­sen nem szlo­vák ér­dek, so­sem volt az” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 2.).
13. „Sar­co­lás a kul­tú­ra ne­vé­ben
[…] A szlo­vák ál­lam költ­sé­ge­it egy drust­vo fe­de­zi […] Ben­nün­ket nem tá­mo­gat se ál­lam se druzstvo” (Kas­sai Nap­ló, 1920 ok­tó­ber 13.).
14. „Csü­tör­tök reg­gel vég­zik ki Bog­nár La­jost, a rabló­gy­ilkost5
[…] Lát­ja ké­rem, ez az én iga­zol­vá­nyom, ez az­tán a rit­ka­ság. Egy van csak be­lő­le az egész Repub­likában” (Reg­gel, 1929. no­vem­ber 1.).
15. „A kas­sai pol­gár­mes­ter bu­ká­sa
[…] A kór­tör­té­net vis­­sza­nyú­lik egé­szen a pre­vratig” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 11.).
16. „En­ge­dély nél­kül ti­los a bur­go­nyát ki­szed­ni
[…] Az ín­ség rá­kény­sze­rí­ti a ter­me­lőt, ko­ráb­ban ás­sa ki a bur­go­nyát, a rek­vi­rá­lás­tól va­ló fé­le­lem pe­dig, hogy mi­e­lőbb áru­ba bo­csás­sa. Elég volt ne­ki, hogy az ál­lam a buzáért meg a gyapjuáért tar­to­zik ne­ki: a bur­go­nyá­ért vég­re pénzt akar lát­ni. Azt pe­dig az Usta­vok­tól hi­á­ba vár­ja. Azok csak a rek­vi­rá­lás­sal si­et­nek, a fi­ze­tés­sel nem” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 1.).
17. „Ok­tó­ber 27-én vagy no­vem­ber 3-án lesz­nek a vá­lasz­tá­sok
[…] Még ab­ban az eset­ben is, ha a par­la­ment szer­dán ös­­sze is ül, a kor­mány nem fog­ja a költ­ség­ve­tést be­ter­jesz­te­ni, – föl­té­ve, ha ked­den az oszmic­s­ka meg nem egye­zik, – ha­nem a költ­ség­ve­tést már az új kor­mány nyújt­ja be az új nem­zet­gyű­lés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 22.).
18. „Dol­goz­nak az ochrana bé­ren­cei” (Kas­sai Nap­ló, 1920. okt. 7.).
19. „Út a kultúr­reak­ció el­len
[…] Mert ha úgy har­co­lok […] a cse­hek­kel szö­vet­ke­zett ma­gyar urak ér­de­ke­it szol­gá­lom, akik­nél nem az az el­sőd­le­ges kér­dés, hogy cseh nác­sel­ník vagy ma­gyar szol­ga­bí­ró, ha­nem, hogy ezek a ma­gyar úri­járási hi­va­tal és nem a ma­gyar dol­go­zók já­rá­si ta­ná­csai” (Mun­kás, 1931. má­jus 17.).

4.2. A stí­lus­ha­tás

Az írott kód­vál­tás má­sik faj­tá­ja a stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő, ami­kor azért vál­ta­nak nyel­vet, ál­ta­lá­ban idéz­ve a ven­dég­nyel­ven el­hang­zot­tat, hogy szí­ne­seb­bé, ér­zel­mi­leg hi­te­le­seb­bé te­gyék a le­ír­ta­kat. Lanstyák (2000, 170) meg­jegy­zi, hogy be­szélt nyel­vi idé­zé­sek­ben a stí­lus­ha­tás ke­vés­bé ér­vé­nye­sül, nyil­ván azért, mert a min­den­na­pi be­szélt nyelv­ben ez a kód­vál­tás­faj­ta gya­ko­ri, és ezért vol­ta­kép­pen je­lö­let­len vagy ke­vés­sé je­lölt. Az írott nyelv­ben vi­szont – már csak rit­ka­sá­ga mi­att is – a szlo­vá­kul el­hang­zot­tak (vagy le­ír­tak) szó sze­rint idé­zé­se erő­sen je­lölt el­já­rás. Gyak­ran az iró­nia, gúny esz­kö­zé­vé is vál­nak ezek az idé­ze­tek. Az idé­zet­sze­rű vagy in­kább fel­idé­zés­hez ha­son­la­tos kód­vál­tás egy­faj­ta el­ha­tá­ro­ló­dást is su­gall­hat, akár­csak egy­nyel­vű szö­ve­gek­ben a pusz­ta idé­ző­jel (Lanstyák 2000, 171). A ven­dég­nyel­vi ki­fe­je­zés a más­ság (más nyel­vű­ség) ki­fe­je­zé­se cél­já­ból ke­rül a cikk­be. Gya­ko­ri, hogy az új­ság­írók a kód­vál­tást hasz­nál­ják fel el­len­sé­ges hoz­zá­ál­lá­suk ki­fe­je­zé­sé­re. Az aláb­bi sze­mel­vé­nyek­ben az új­ság­írók szá­mos eset­ben az ef­faj­ta ne­ga­tív ér­zel­mi több­let (el­ha­tá­ro­ló­dás) ki­fe­je­zé­se ér­de­ké­ben al­kal­maz­zák a kód­vál­tást. A stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tá­sok a vizs­gált anyag­ban min­dig ma­gyar alap­nyel­vű­ek, te­hát bá­zis­tar­tók, és gyak­ran (no­ha ko­ránt­sem min­dig) idé­ző­jel­lel, gon­do­lat­jel­lel, me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel, zá­ró­jel al­kal­ma­zá­sá­val jel­zet­tek (ill. egy ré­szük le is van for­dít­va, er­re lásd az 5. fe­je­ze­tet). Elő­for­du­lá­su­kat a ko­ra­be­li la­pok jel­le­ge – az, hogy gya­ko­ri­ak ben­nük a kom­men­tár­sze­rű, tör­té­net­me­sé­lős cik­kek (me­lyek a kód­vál­tá­sok „táp­ta­la­ja-i”) – is elő­se­gí­ti.

4.2.1. Idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok

Lás­sunk most né­hány pél­dát a „tör­té­net­me­sé­lős” cik­kek­ben elő­for­du­ló, idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok­ra. Ezek­ben az új­ság­írók a szlo­vá­kul hal­lot­ta­kat vagy le­ír­ta­kat idé­zik, ál­ta­lá­ban azo­kat a sza­va­kat, ki­fe­je­zé­se­ket, mon­da­to­kat, me­lyek az adott kon­tex­tus­ban a leg­jel­lem­zőb­bek vol­tak, me­lyek szí­ne­sí­tik, ér­de­kes­sé, ér­zel­mi­leg hi­te­les­sé te­szik a tör­té­ne­tet.

24. „Na­gyon he­lyes,
hogy fel­emel­ték a pos­tai ta­ri­fát. Lát­szik, hogy a pos­ta rend­sze­re­sen és elő­re meg­ál­la­pí­tott terv sze­rint szok­tat­ja le a pub­li­ku­mot ar­ról, hogy ez ál­dá­sos in­téz­ményt igény­be ve­gye. Nem kön­­nyű mes­ter­ség, az biz­tos! Az em­be­rek­nek meg­rög­zött szo­ká­sá­vá vált, hogy le­ve­le­ket ír­tak, s azt a pos­ta út­ján akar­ták min­den­áron to­váb­bí­ta­ni […] Az em­be­rek to­vább ír­tak, s egy­ked­vű­en vet­tek ar­ról tu­do­mást, hogy a cen­zu­ra öve alatt fel­bon­to­gat­ják a leg­in­ti­mebb sze­rel­mes le­ve­le­i­ket is.
Er­re az­tán a pos­ta ra­di­ká­li­sabb in­téz­ke­dé­sek­hez nyúlt. A Sá­ros­ba ad­res­­szált le­ve­let el­se­gí­tet­te Ung me­gye ha­tá­rá­ra, ahon­nan az rö­vid más­fél esz­ten­dő alatt »nie rozu­mim madarské« va­rázs­igé­vel ér­ke­zett vis­­sza a fel­adó­hoz. Amen­­nyi­ben pe­dig a meg­rög­zült és ja­vít­ha­tat­lan le­vél­író szlo­vák nyel­ven ír­ta meg a pon­tos cí­met, ab­ban a na­iv re­mény­ke­dés­ben, hogy így ta­lán biz­to­san el­jut ren­del­te­té­si he­lyé­re, eme té­ve­dést egy »Zpet« szó­val osz­lat­ták el vég­ér­vé­nye­sen egy tél­esz­ten­dőn be­lül, mi­kor le­ve­le földönkívüli út­já­ról meg­tép­ve és fel­tör­ve bár, de di­a­dal­ma­san vis­­sza­ér­ke­zett” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 4.).

Lát­ha­tó, hogy az új­ság­író nem ke­vés iró­ni­á­val me­sé­li el bos­­szan­tó tör­té­ne­tét, s a kód­vál­tá­sok­kal még na­gyobb ha­tást ér el.
25. „Egy dél­előtt az egye­te­men
[…] A dóm mö­gött, cí­me­res, epi­tá­fi­u­mos, fal­baillesztett sír­kö­vek ár­nyé­ká­ban ka­nya­ro­dom fel a po­zso­nyi ma­gyar egye­tem jog- és ál­lam­tu­do­má­nyi ka­rá­nak épü­le­te fe­lé […] ős­ma­gyar ér­zés csap­ja meg az em­bert, mi­kor a kü­szö­böt át­lé­pi… És tart ez a han­gu­lat, amíg meg nem for­dulsz, mert a hir­det­mé­nyi táb­lá­nak már új fel­ira­ta van: Vyh­laska” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 1.).
26. „Srobár és ve­zér­ka­ra Ár­va­al­ján
[…] Az Ár­va vi­ze, mint­ha csak An­der­sen me­se­köny­vé­ben foly­do­gál­na […] Az ap­ró fal­vak ont­ják a szlo­vák atya­fi­a­kat, akik Srobár Vavro meg­hall­ga­tá­sá­ra in­dul­nak. Nem hal­lok mást csak szlo­vák szót, az el­ső osz­tály­ban ugyan­úgy a szlo­vák jár­ja, mint a har­ma­dik­ban. Vég­re egy kar­csú fi­a­tal­em­ber tű­nik elő, vá­ci-ut­cai ele­gan­ci­á­ja és egész meg­je­le­né­se mes­­szi­ről el­árul­ja a ma­gyar dzsent­rit és ál­mél­kod­va hal­lom, amint be­kö­szön a ku­pé­ba:
– Moja ucta!
Pom­pás iro­dal­mi nyel­ven kon­ver­zál, már iga­zán nem tu­dom ho­va ska­tu­lyáz­zam, ami­kor meg­hal­lom, hogy tény­leg egy volt ma­gyar fő­is­pán fia […]
– Au­to­nó­mi­át aka­runk, au­to­nó­mi­át! – zú­gott per­ce­ken át a tö­meg […]
– Szer­vez­ked­jünk! Orga­nizu­jme sa! – hang­zott fel leg­alább hu­szad­szor a kö­zön­ség­től […] Le­ke­rül­tek a ka­la­pok. A tö­meg a »Hej slová­ci«-t éne­kel­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).
27. „»Maïarská sviòa«. Ez­zel a be­cé­ző jel­ző­vel il­le­tett két eper­je­si rend­őr­tiszt há­rom, a ká­vé­ház­ból ha­za­igyek­vő eper­je­si pol­gárt” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 5.).
28. „Masaryk Ta­más dr. köz­tár­sá­gi el­nök múlt va­sár­nap Dolni-Hbity pøi­bram-k­erületi köz­sé­gét lá­to­gat­ta meg. Az ös­­sze­gyűlt nép lel­kes »Sláva« ki­ál­tá­sok­kal fo­gad­ta az el­nök be­szé­dét” (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 13.).
29. „Benes el­nök Belg­rád­ban
Nagy pom­pá­val és lel­ke­se­dés­sel fo­gad­ták Ju­go­szlá­vi­á­ban a cseh­szlo­vák ál­lam­főt
Az ün­nep­lés va­ló­ban lel­kes és őszin­tén szí­vé­lyes volt
– Zsivil­i!
– Naz­dar!
– Él­jen Benes el­nök!
– Él­jen Cseh­szlo­vá­kia!” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
30. „Drákó úr fi­nánc­dressz­ben
– Úgy, mu­tas­sa ne­kem az iga­zol­vá­nyát. Ujságíró, zsur­nal­iszt? […] Majd emel­tebb han­gon: mi vagy Te, ujságíró?” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).

A fen­ti rész­le­tek­ben ta­lál­ha­tó kód­vál­tá­sok te­hát szin­tén a hely­zet­be va­ló be­le­élést se­gí­tik elő, s egy­ér­tel­mű­en el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek.
Per­sze nem­csak szlo­vák, ha­nem más nyel­vű kód­vál­tá­sok elő­for­dul­nak ma­gyar alap­szö­veg­ben. Az aláb­bi pél­da szlo­vák és len­gyel be­té­tet is tar­tal­maz, ép­pen egy „fe­le­más” hely­zet ér­zé­kel­te­té­sé­re:

31. „Fur­csa­sá­gok egy fe­le­más vá­ros­ból
[…] Ha­mar meg­tud­juk, hogy a vá­ros­nak a hí­dig eső ré­sze a Cseh-Teschen. Itt még cseh ci­vil­de­tek­tí­vek és csend­őrök iga­zol­tat­nak min­den­kit.
– Prosím Legit­i­mace – hang­zik per­gő sza­vuk […] Fur­csább hang üti meg fü­lün­ket:
– Pros­e… Pros­e… (kérem) – mond­ja a szög­le­tes sap­ká­jú ka­to­na. A föld, aho­vá most tes­­szük lá­bun­kat Lengyel-Teschen” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 30.).
32. „Ma­gyar vas­uta­sok véd­ték meg a hi­das­né­me­ti in­zul­tált cseh­szlo­vák kol­lé­gá­ju­kat
[…] Az in­zul­tust Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas el­len ma­gyar uta­sok kö­vet­ték el. Ami­kor a vo­nat be­fu­tott a hi­das­né­me­ti ál­lo­más­ra, egy he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber kér­dés­sel for­dult Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas­hoz. Pet­rák nem tu­dott ma­gya­rul és azt fe­lel­te:
– Nie rozu­mim.
A he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber er­re Petrákot ar­cul ütöt­te” (Kas­sai Nap­ló, 1929. ápril­is 16.).
33. „A spa­nyol pol­gár­há­bo­rú el­ső po­zso­nyi hő­si ha­lott­ja Pecuch An­tal, a Brouk-áruház volt so­főr­je
[…] Gon­dos pol­gá­ri la­kás kony­há­já­nak asz­ta­lá­nál ülünk. Az ebéd­re te­rí­tett asz­tal egyik ol­da­lán ül a mély gyász­ba öl­tö­zött fi­a­tal öz­vegy és há­rom éves kis­lá­nya Nadin­ka […] A fi­a­tal as­­szony nem tud most be­szél­ni. Sír, sze­me­it tör­li és az előt­tem fek­vő la­pot for­gat­ja […] Pecucha ezen a la­pon a kö­vet­ke­ző­ket ír­ta:
Milá Mámiè­ka
Dostaneš-li tento lístek, tak sem padl v boji, kde sem bojo­val za …
Itt meg­sza­kad az írás” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 21.).
34. „Lá­to­ga­tás a sze­re­lem ki­át­ko­zot­tai kö­zött
[…] Ott áll­tam vagy ti­zen­két le­ány kö­zött, kis­sé iszo­nyo­dó ér­dek­lő­dés­sel hall­gat­tam be­széd­jü­ket, és ti­tok­ban ci­ga­ret­tát osz­to­gat­tam ne­kik…
– Ké­rem – mond­ta egy ko­pott sző­ke, akit nem­rég még a kor­zón lát­tam – itt nem ha­zu­dunk, csak az em­be­rek­nek kell ha­zud­ni. Itt tisz­tes­sé­ge­sek va­gyunk. …
– Pe­dig jó ha­zud­ni – vá­gott egy bor­zasz­tó­an so­vány köz­be – én min­dig ha­zu­dok, de csak ma­gam­nak. Ma reg­gel is azt ha­zud­tam ma­gam­nak, hogy ott­hon va­gyok az anyám­nál. Igaz, az­tán a szesz­tra le­ker­ge­tett az ágy­ból, mert fek­ve sze­re­tek ha­zud­ni min­den­fé­le szé­pe­ket […] Köz­ben egy ápo­ló­nő ész­re­vett és ne­kem el kel­lett men­nem” (Kas­sai Nap­ló, 1929. áp­ri­lis 5.).

Az utób­bi há­rom pél­da kód­vál­tá­sai is stí­lus­ha­tás cél­já­ból sze­re­pel­tek, egy­faj­ta ér­zel­mi hi­te­les­sé­get biz­to­sí­ta­nak. Job­ban meg­ért­jük (ill. nem ért­jük meg) a na­ci­o­na­lis­ta fi­a­tal­em­ber ki­tö­ré­sét (32. sze­mel­vény), ha ere­de­ti nyel­ven lát­juk a mon­da­tot, ami a po­fon ki­vál­tó oka volt (fő­leg, hogy ez ma­ga a szlo­vák nyelv). A hő­si ha­lott hát­ra­ha­gyott le­ve­le is hi­te­le­sebb, ha azt ere­de­ti­ben ol­vas­suk (33. sze­mel­vény). A 34. sze­mel­vény­ben a szesz­tra ma­gyar he­lyes­írás­sal van ír­va, le­he­tett köl­csön­szó is.
A fen­ti pél­dák­ban a cik­kek szer­zői idé­zik az el­hang­zot­ta­kat vagy a le­ír­ta­kat (va­ló­szí­nű­leg töb­bé-ke­vés­bé szó sze­rint). „La­zább ér­te­lem­ben idé­zés­nek tart­hat­juk a ko­ráb­ban hal­lot­tak vagy ol­va­sot­tak tar­tal­má­nak rész­ben más sza­vak­kal tör­té­nő vissza­adá­sát is. A hi­vat­ko­zás és az uta­lás közt az a kü­lönb­ség, hogy hi­vat­ko­zás­kor meg­ne­vez­zük a for­rást, uta­lás­kor vi­szont nem” (Lanstyák 2003a, 87). Az aláb­bi sze­mel­vény­ben (35.) az ál­lí­tó­la­gos ta­núk hi­vat­koz­nak Ma­jor vád­lott sza­va­i­ra, és a cikk író­ja azt su­gal­maz­za, hogy bi­zony nem pon­to­san „idé­zik” őt. Az adott eset­ben akár per­dön­tő is le­he­tett a szlo­vá­kul (ill. cse­hül) el­mon­dot­tak pon­tos idé­zé­se, eb­ben az eset­ben te­hát az idé­zés­sze­rű vagy uta­lás­sze­rű kód­vál­tás­nál a stí­lus­ha­tás mel­lett a hi­te­le­sí­tés, pon­to­sí­tás is na­gyon fon­tos sze­re­pet ját­szott.

35. „Újabb hat hó­nap bör­tön Ma­jor elv­társ­nak
[…] Rö­vid két­ol­da­las vád­irat az­zal vá­dol­ja Ma­jor elv­tár­sat, hogy 1930. má­jus 1-én a po­zso­nyi Sza­bad­ság­té­ren, ami­kor a rend­őr­tiszt fel­osz­lat­ta a gyű­lést fel­ug­rott az asz­tal­ra és azt ki­a­bál­ta: »Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­rend­szer­rel! Rá­ja! (Ez a ki­fe­je­zés a vád­irat­ban cse­hül van fel­tün­tet­ve: Na nì! – a szerk. megj.) Al­kos­sunk egy­ség­fron­tot a rend­őr­ség el­len. A nép, úgy­mond, e ki­ál­tá­sok ál­tal uszít­va meg­tá­mad­ta a rend­őrö­ket, úgy­hogy né­há­nyan kö­zü­lük meg­se­be­sül­tek […] Sláma Jó­zsef a kö­vet­ke­ző tanu szin­tén rend­őr és szin­tén cseh. Vi­gyáz­ban áll a rend­őr­ség előtt és majd­nem a szo­kott »je­len­tem alásan«-­nal kez­di val­lo­má­sát. Pon­to­san és az ese­mé­nyek óta el­telt más­fél év idő­közt te­kint­ve, cso­dá­la­tos fo­lyé­kony­ság­gal je­len­ti a bí­ró­ság­nak: »Major kép­vi­se­lő az asz­tal­ra ug­rott és azt ki­a­bál­ta: Le a rend­őr­ség­gel! Rá­juk! (Na nì!) Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Ki­a­bál­ta még ak­kor is, ami­kor a mi­e­ink le­rán­tot­ták az emelvényről.«
Dr. Weich­herz: – Szó­val le­rán­tot­ták?
Ügyész: – Nem, nem! Le­húz­ták.
Tanu: – Igen, igen! Le­húz­ták.
Dr. Weich­herz: – Hogy hang­zott szlo­vá­kul mi­kor Ma­jor az ki­a­bál­ta »rá­ja«?
Tanu: – A kép­vi­se­lő úr azt ki­a­bál­ta »na nì« (ez cse­hül van mond­va – a szerk. meg­jegy­zé­se)
Dr. Weich­herz: – Hi­szen ez nincs szlo­vá­kul, ha­nem cse­hül van és Ma­jor nem be­szél cse­hül.
A tanu hall­gat és az ügyész tré­fá­val igyek­szik a hely­ze­tet meg­men­te­ni, hogy nincs nyelv­ta­ni vizs­ga, ha­nem tanuk­i­hall­gatás […] Koz­mák Václav szin­tén rend­őr és ugyan­csak cseh. Szin­tén »je­len­ti«:
– Ma­jor az emel­vé­nyen állt és ki­a­bál­ta: Fuj a rend­őr­ség­re! Rá­ja! (Na nì!) Al­kos­sa­tok fron­tot a rend­őr­ség el­len […]
Az ötö­dik tanu, Popovics Cyprián kö­vet­ke­zik, aki szlo­vá­kul be­szél. Szlo­vá­kul mond­ja el azo­kat a ki­ál­tá­so­kat, ami­ket Ma­jor ál­lí­tó­lag szlo­vá­kul mon­dott. »Gyalázat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­ség­gel! Al­kos­sa­tok egy­sé­ges fron­tot a rend­őr­ség el­len és Re­á­juk (Na nì!)« Csak azt az utób­bi ki­ál­tást mond­ja el a tanu cse­hül. Hogy­ha a tanu tény­leg hal­lot­ta vol­na Ma­jort, azt mond­ta vol­na, hogy Ma­jor így ki­a­bál: Na nich! (Így van szlo­vá­kul, hogy »reájuk«.) Ez­zel a ta­nuk ki­hall­ga­tá­sa be­fe­je­ző­dött« (Mun­kás, 1931. szep­tem­ber 27.).

4.2.2. Az új­ság­írók ál­tal be­épí­tett kód­vál­tá­sok

A má­sik le­he­tő­ség, hogy az új­ság­írók a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból ma­guk épí­tik be szö­ve­gük­be az ide­gen ele­me­ket. Te­szik ezt ak­kor, ha a tör­té­net szlo­vák „té­má­jú”, ha ér­zel­mi­leg ha­tá­so­sak, iro­ni­ku­sak, gú­nyo­sak akar­nak len­ni, vagy ép­pen nem­tet­szé­sü­ket akar­ják ki­fe­jez­ni va­la­mi „cseh­szlo­vák” té­má­ban. Ál­ta­lá­ban ér­te­lem­sze­rű­en azo­kat az adott kon­tex­tus­ban jel­lem­ző szlo­vák ki­fe­je­zé­se­ket ír­ják kód­vál­tott alak­ban, me­lyek ál­tal ki­fe­jez­he­tő az a bi­zo­nyos sti­lisz­ti­kai több­let. Az ilyen kód­vál­tá­sok sok eset­ben el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek, ezt az idé­ző­je­lek is elő­se­gít­he­tik. Már amen­­nyi­ben al­kal­maz­zák őket, hi­szen sok eset­ben idé­ző­jel nél­kül áll­nak, „egyen­ran­gú”-ként a mon­dat ma­gyar ré­sze­i­vel. Az aláb­bi rész­le­tek­ben elő­for­du­ló kód­vál­tá­sok mind jó pél­dák ar­ra, hogy kód­vá­lá­sok be­ik­ta­tá­sá­val ho­gyan le­het a mon­da­tok kö­zé plusz ér­zel­me­ket, uta­lá­so­kat be­épí­te­ni:

36. „Be­tö­rő, mint Don Juan
[…] Min­den­nap el­ment ve­le a »Kino«-ba, mi­ál­tal tel­je­sen meg­nyer­te a fess lány bi­zal­mát” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 7.).
37. „So­roz­nak
[…] A reg­ru­ták egy­más után jön­nek ki a szo­bá­ból, egy cé­du­la van a ke­zük­ben, egy meg­ve­tő pil­lan­tás az őrt ál­ló vojen­sky-nek: untauglich! […] Át aka­rok men­ni a taugli­chokhoz, a vojen­sky nem en­ged, kü­lön­ben is már gya­nús let­tem ne­ki, ál­lan­dó fel­öl­tö­zött­sé­gem­mel, és fi­gyel­mez­tet, hogy csak ket­tő­ig van so­ro­zás, ak­kor már hi­á­ba jö­vök” (Kas­sai Nap­ló, 1922. au­gusz­tus 5.).
38. „»Sloboda a fal­vakon«
[…] A nagy »Sloboda« után a fa­lu né­pe csak nem akar a ré­gi bé­kés ke­rék­vá­gás­ba vis­­sza­tér­ni a kü­lö­nö­sen a fi­a­tal­ja leg­szí­ve­seb­ben még most is a fegy­ver­for­ga­tás­ban, gya­ko­rol­ja ma­gát, nem is egy­szer ha­lá­los ered­mén­­nyel” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 5.).
39. „Ta­va­szi ri­port
[…] Hogy las­san ta­vasz­ra for­dult az idő, két po­hár hó­vi­rág is emel­te a ha­tást és a gya­kor­nok fel­sza­ladt a veli­tel­stvo­ra, hogy mi­kor van a le­sze­re­lés” (Kas­sai Nap­ló, 1929 áp­ri­lis 10.).

Az aláb­bi­ak­ban né­hány Hlinkáról szó­ló cikk­ből idé­zek:

40. „Hlinka pá­ter ak­ro­po­li­szá­ban
[…] A »pán farár« nincs itt­hon, úton van, – hal­lom fatal­isztikus le­mon­dás­sal. Ké­sőbb azt is meg­tu­dom, a Szepessé­gen jár a »lu­dova« po­li­ti­ká­já­ban. Mert ez a két szen­ve­dé­lye van: a po­li­ti­ka és a ha­lá­szás” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
41. „Hlinka át­me­ne­ti nem­ze­ti kor­mányt jó­sol
[…] Amint a Ruman­no­va-ulicán a vá­ros­ba tar­tok, az el­ső ok­tó­be­ri reg­gel­hez mél­tó­an fi­nom vo­na­lak­ban szi­tál az őszi eső […] A ve­zér kis­sé bi­zal­mat­la­nul fo­gad, meg­szon­dí­roz, nem-e a Le­nin író­de­ák­ja va­gyok, de azu­tán föl­en­ged és már né­mi bi­za­lom­mal sze­ge­ző­dik rám kék sze­me, amely éles és át­ha­tó, mint az ő szik­la­ma­da­rá­nak az orol-­nak te­kin­te­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
42. „Quo vadis do­mi­ne?
[…] Mint­ha örök­re el­fe­lej­tő­dött vol­na a büsz­ke re­mény­ség ját­szi da­la:
–Príde Hlin­ka z Ružomberku . . .
De – íme – a ró­zsa­he­gyi or­mon föl­éb­redt s vár­ta. És a Vágvöl­gyön vij­jog­va száll a kürt­szó:
– Za tu vašu Autonomiu
[…] Egész pri­mi­tív for­má­ban gyer­mek­ko­rom­ban is­mer­tem meg ezt a sok év­szá­za­dos ellen­tétet6 […] a sze­líd Szuhaföldön […] A két fa­lu öreg­jei kö­zött érez­he­tő volt va­la­mi lel­ki ide­gen­ke­dés, mely a fi­a­tal­ja kö­zött már he­ve­seb­ben nyi­lat­ko­zott meg, s az ide­gen­ke­dés va­sár­nap dél­utá­non­ként ve­ze­tő­dött le a pa­rit­­tya­há­bo­rú for­má­já­ban a »trávnik«-on. A há­bo­rú itt is in­kább de­monst­ra­tív jel­le­gű volt és so­sem vég­ző­dött se­be­sü­lés­sel. Ezek a gyer­me­kes, de a lé­lek leg­mé­lyé­ről foly­ta­tó­dó »ütközetek« a trávnikon jut­nak eszem­be min­dig, ami­kor Hlin­ka és a szlo­vák po­li­ti­ku­sok be­tű­csa­tá­ro­zá­sa­i­ról ol­va­sok” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 13.).

Hlin­ka sze­mé­lye lát­ha­tó­lag meg­ih­let­te a ma­gyar új­ság­író­kat, sze­mé­lye mint­egy „ki­kény­sze­rí­ti” a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát. Nem ne­héz ész­re­ven­ni a fi­nom gúnyt: pán far­ár, orol, ludo­va po­li­ti­ka – mind kulcs­sza­vak a szlo­vák po­li­ti­kus, sőt át­vitt ér­te­lem­ben az egész szlo­vák nem­zet jel­lem­zé­sé­ben. A kód­vál­tás azon­ban nem­csak az iró­nia ki­fe­je­zé­sét se­gít­he­ti elő, ki­fe­jez­het el­ke­se­re­dett­sé­get, fáj­dal­mat, dü­höt (gyak­ran a tri­a­no­ni sé­rel­mek mi­att). A má­sik cél ezek­ben az ese­tek­ben is az el­ha­tá­ro­ló­dás:

43. „Szep­tem­ber el­se­je
[…] Nem­rég a vas­úton ös­­sze­ho­zott a vé­let­len egy szloven­szkói ma­gyar­ral, aki tisz­ta szlo­vák vi­dé­ken töl­tött be ipa­ri po­zí­ci­ót […] Egy na­pon ele­mis­ta kis­fia vil­lám­ló te­kin­tet­tel szólt rá szü­le­i­re, hogy mi­ért be­szél­nek ott­hon ezen a bar­bár nyel­ven. Ezt tet­te a ma­gyar gye­rek­kel a cseh­szlo­vák is­ko­la. De még to­vább is van. Az apa üz­le­ti ügy­ben Bu­da­pest­re ké­szül. Azt mond­ja a kis­fi­á­nak, hogy ha jó lesz, el­vi­szi őt is vi­lá­got lát­ni. A gye­rek ri­ad­tan til­ta­ko­zik, ő nem akar bar­bár, gyű­lölt ma­gya­rok kö­zé men­ni s ar­ra kér­te te­kin­te­té­ben föl­pa­rázs­ló só­vár­gás­sal ap­ját, vi­gye őt Prá­gá­ba. A pán uèite¾ jól dol­go­zott. Föl­szí­tot­ta az érin­tet­len gyer­mek­szí­vek­ben a ra­jon­gást az új fő­vá­ro­sun­kért, ami­ben el­vég­re nem ta­lál­ha­tunk ki­vet­ni­va­lót, de ke­gyet­le­nül el­vág­ta a nem­ze­ti ös­­sze­tar­to­zás min­den szá­lát és sa­ját fa­já­hoz va­ló ra­gasz­ko­dást a ma­gyar­ság meg­ta­ga­dá­sá­vá és a ter­mé­szet dik­tál­ta sze­re­te­tet gyű­lö­let­té vál­toz­tat­ta” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 1.).
44. „»A ma­gya­rok­nak min­dent megadunk…«
[…] Ho­dzsa Mi­lán volt az, aki ne­künk min­dent meg­adott, aki a szláv te­le­pí­tés ha­tá­rit ki­tol­ta a Du­ná­ig, aki­nek párt­ja meg­va­ló­sí­tot­ta gya­kor­lat­ban a föld­re­for­mot, amit ők ag­rár­de­mok­rá­ci­á­nak ne­vez­nek, és ben­ne az új bá­ró­kat, zsu­pán­fi­ó­ká­kat, ko­má­kat és só­go­ro­kat ma­ra­dék­bir­to­kok­ba ül­tet­te, a ma­gya­rok­tól el­vett és po­tom áron ki­sa­já­tí­tott ura­dal­mak­ba, ame­lyek­ből ép­pen csak a ma­gyar nép­nek nem ju­tott. Az­az, hogy ju­tott an­nak is, ha­szon­bér­be imit­t-amott elő­re le­fi­ze­ten­dő öt­száz ko­ro­nák el­le­né­ben és rá­adá­sul a ki­vál­tan­dó domov­inár-iga­zolvány is be­le­ke­rül a lajblizsebbe” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 5.).

Érez­he­tő, hogy a kód­vál­tás (a „do­mov­inár-iga­zolvány” csak „félkód­váltás”, ún. hib­rid kód­vál­tás) mind­két eset­ben ne­ga­tív at­ti­tűd ki­fe­je­zé­sé­re szol­gál. A kö­vet­ke­ző cikk­rész­le­tek má­sok, ezek­ben a szer­zők nem áll­nak hoz­zá ne­ga­tí­van a (cse­h)s­zlovák nem­zet­hez (leg­alább­is az adott szi­tu­á­ci­ó­ban), a stí­lus­ha­tás te­hát nem ilyen mó­don nyil­vá­nul meg, el­len­ke­ző­leg, a kód­vál­tás in­kább szim­pá­ti­át kelt a szlo­vá­kok irá­nyá­ban.

45. „Szlo­vák kul­tú­rest Bu­da­pes­ten
[…] Lát­ni le­he­tett itt ezer­szok­nyás szlovenkákat el­ve­gyül­ve bu­bi­fri­zu­rás, se­lyem­ha­ris­nyás szlo­vák di­ák­lány­ok­kal […] Majd há­rom nyal­ka szlo­vák le­gény pat­tant a szín­pad­ra fes­tői nép­vi­se­let­ben.
[…] Hát még ami­kor há­rom szlo­vák nem­ze­ti ru­há­ban be­mu­tat­ta a he­gyi pász­to­rok tán­cát az »odzemokot«, vagy más né­ven »poz­abuc­skit«, iga­zán nem volt ha­tá­ra a tom­bo­ló lel­ke­se­dés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.).
46. „Le­vél a ka­szár­nyá­ból
Az öre­gek ha­za­men­nek
Olmütz, 1929. Febr. (Sa­ját tu­dó­sí­tónk­tól)
»Zapár« – ki­ált­ja két öreg, ha ta­lál­ko­zik. »Za pár« – or­dít­ja vi­gasz­ta­lá­sul az ügye­le­tes al­tiszt, mi­kor reg­ge­len­ként le­húz­za az ágy­ról a ké­sőnkelőket. Za pár – mond­ja a sza­kács és egy félka­nál fe­ke­té­vel töb­bet tölt a saj­ká­ba. Za pár – le­gyint Blau, a ti­ze­de­sem és be­le­tö­rő­dik, hogy pol­co­mon olyan por van, mint a Gobi si­va­tag egyes ki­et­len vi­dé­ke­in. – Za pár? – for­dul hát­ra Grossz­man, a csetár aszpi­rant s egy pil­la­nat­ra le­ve­szi a ke­zét az örök­ké hi­bás rá­di­ó­já­nak kon­den­zá­to­rá­ról. Min­den Za pár (egy­né­hány). Zapár­ral vi­gasz­ta­ló­dik az öreg tü­zér, ha be­csuk­ják, ha hi­deg van, ha koz­más a le­ves, ha el­sza­kad a nad­rág, ha »kasz­inót« kap. Za pár, za pár, za pár… Ez most a jel­szó. Zsong tő­le a ka­szár­nya… Ha­za­men­nek az öre­gek negy­ven nap múl­va […] Va­la­mi fur­csa ér­zés le­het. Olyan hi­he­tet­len. Hát le­het­sé­ges vol­na ez? Ta­lán nem is igaz. Csak úgy bo­lon­dít­ják az em­bert az­tán negy­ven nap múl­va, mi­kor men­ni ké­ne, va­la­mi köz­be­jön […] Budic­seket fúj­nak és föl­éb­re­dünk. Va­la­mi ilyes­mi… Még­is csak lesz be­lő­le va­la­mi. Ha­za­men­nek… So­kat pró­bált vén tü­zé­rek som­po­lyog­nak be az iro­da­aj­tón: csetár úr ké­rem, lesz-e ne­kem hol­nap szluzs­bám? S köz­ben me­leg, su­nyi pil­lan­tá­sok­kal si­mo­gat­ják a fe­ke­te táb­lás kis ka­to­na­köny­ve­ket. Rend­be van. Hotov. Biz­tos már! Ír­ják! […] Kecs­ke­sza­kál­las ci­vi­lek jár­kál­nak es­tén­ként a fo­lyo­són és a gáz­masz­ka tok­já­ba ál­lí­tott pet­ró­le­um­lám­pa vi­lá­gá­nál mé­rics­ké­lik az ing­ujj­ra vet­kő­zött »stary mazák«-ot. Ké­szül a civil­ruha. […] Vec­ser­ka után halk meg­be­szé­lé­sek tör­tén­nek azirány­ban, hogy hord­ják-e még a két­so­rost? […] A ti­zen­nyolc alatt meg­ta­nult dile­cek és dalkák, prav­da podobra uhlikák és siro­ka vidlicék kez­de­nek ki­pá­ro­log­ni a fe­jek­ből és he­lyé­be jön­nek a cí­mek, ahol »csu­daszép« nyak­ken­dő­ket le­het kap­ni és »ilyen vas« ci­pő­ket […] Zapár múl­va hosz­­szú ka­to­na­vo­nat­ok fog­ják vin­ni az öre­ge­ket az ágyuc­ső, mirzid­la, kolesna mel­lől vis­­sza az eké­hez, ka­la­pács­hoz, toll­hoz, hos­­szú, hos­­szú nó­tás vo­na­tok után szo­mo­rú szem­mel fog­nak néz­ni az ittmaradot­tak. Ha­za­men­nek az öre­gek – itt ma­ra­dunk mi” (Kas­sai Nap­ló, 1929. feb­ru­ár 26.).
47. „Szlo­vá­kul tan­u­lok7
[…] Csak mond­ja: – Moj dom je spalení, chcem vys­tavi novy dom […] Egész éj­jel hány­ko­ló­dom az­tán, ré­mes ál­ma­im van­nak, hogy a kol­dus­as­­szony meg­fa­gyott az or­szág­úton, az­tán meg azt lá­tom, hogy meg­tá­mad­ták az er­dei úton és el­vet­ték a kis pén­zét, amit a cserepesházra gyűjt. A novy dom­ra… Lát­tam ré­gen kis­gyer­mek­ko­rom­ban ilyen em­be­re­ket, ma­gya­rok vol­tak, le­égett ház­ra gyűj­töt­tek, ők is mond­ták: »Leégett a fa­lunk, új há­za­kat aka­runk építeni.« Kol­dul­tak ház­ról-ház­ra… Most meg­ta­nul­tam szlo­vá­kul is: Chcem vys­tavi novy dom…” (Ma­gyar Új­ság, 1937. már­cius17.).

A 45. sze­mel­vény író­ja lel­ke­sen néz­te vé­gig a szlo­vák kul­tú­res­tet Bu­da­pes­ten. A kö­vet­ke­ző. (46.), na­gyon stí­lu­sos szö­veg­ből érez­he­tő, hogy a cseh­szlo­vák had­se­reg­ben szol­gá­ló ma­gyar ka­to­nák szá­má­ra a fen­ti kód­vál­tá­sok – ért­he­tő­en – min­den­na­pos ki­fe­je­zé­sek vol­tak. A 47. sze­mel­vény író­ja sem vi­szo­nyul ne­ga­tí­van a szlo­vák kol­dus­as­­szony­hoz, ugyan­úgy saj­nál­ja, mint ma­gyar sors­tár­sa­it.

48. „Szem­től szem­be az új fi­a­tal­ság­gal – a cseh élet­for­ma ha­tá­sa a ma­gyar fő­is­ko­lás fi­a­tal­ság­ra
[…] amíg 5-10 évek­kel ez­előtt in­kább rit­ka­ság volt a di­ák-ko­ló­ni­á­ban la­kó aka­dé­mis­ta (le­néz­ték és becs­te­len­nek tar­tot­ták azo­kat, akik ál­la­mi­lag segé­lyzett di­ák­ko­ló­ni­ák­ban lak­tak), ma nagy több­sé­gük »kole­j«-ek­ben (amo­lyan di­ák­kol­lé­gi­um-, di­ák­ott­hon­fé­lék­ben) ke­res és ta­lál la­kást […] A sze­rel­mek­től, ahogy itt mond­ják »zná­mos«-ok­tól (is­me­ret­sé­gek­től) el­te­kint­ve a di­ák­ság nem ta­lál­ko­zik cseh élet­tel ma sem úgy, hogy részt­ve­vő­jé­vé vál­has­sék. A de­mok­ra­ti­zá­ló­dás szí­nét te­hát nem is a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás át­vé­te­le, ha­nem in­kább ha­tá­sa ad­ja meg. A de­mok­rá­ci­á­nak egy cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar vál­to­za­ta ala­kul ki […] A jobb­ol­da­li cseh di­ák­ság, a na­ci­o­na­lis­ta és fa­sisz­ta di­ák­tá­bor még ma is a cseh kul­túr­fö­lény ál­lás­pont­ján áll a ma­gyar di­ák­ság­gal szem­ben: »Maïari jsou Tataøi«. A ma­gya­rok ta­tá­rok” (Ma­gyar Új­ság, 1937. ja­nu­ár 31.).
49. „A ma­gyar fő­is­ko­lás­ok sze­re­pe a cseh fi­a­tal­ság föl­vi­lá­go­sí­tá­sá­ban
[…] akik a cseh fi­a­tal­sá­got hi­va­tás­sze­rű­en akar­ják föl­vi­lá­go­sí­ta­ni a ma­gyar kér­dés­ről s föl­ve­szik a ne­héz har­cot a »Maïaøi jsou Tataøi« men­ta­li­tás el­len. Kik ezek? El­ső­sor­ban ha­la­dó szel­le­mű ma­gyar fi­a­ta­lok cso­port­ja […] A cseh vi­dé­ki em­ber Prá­gá­ba ke­rül­ve – 20 év alatt több mint fél­mil­li­ó­nyi köl­tö­zött a fő­vá­ros­ba, 300000-ről egy­mil­li­ó­ra nö­vel­ve Nagyprá­ga lét­szá­mát – nem ve­gyül­nek be a tör­zsö­kös prá­gai élet­be, ha­nem »vidék­i« cso­por­to­kat al­kot­nak. »Spolok rodáku z Pisku«, »Spolok Haná­ci« stb. Akár ná­lunk a cip­sze­rek, egy-­e­gy vi­dék, egy-­e­gy csa­lá­dot al­kot” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 7.).
50. „Új ma­gyar re­a­liz­mus bal­la­dá­ja
Név­te­len hő­sök a ki­sebb­sé­gi élet el­ső von­alán8
[…] Mi­ó­ta jól be­szé­lek cse­hül, van né­hány »kondicém« (kondice, kon­dí­ció: így ne­ve­zik a prá­gai di­á­kok a ma­gán­ta­ní­tói, óra­adói al­kal­ma­zást. A kondice nagy sze­re­pet ját­szik a fő­is­ko­lás éle­té­ben. A di­ák­egye­sü­le­tek tag­to­bor­zás cél­já­ból hir­de­tik is, hogy »kondicét« köz­ve­tí­tünk.) […] Nem a ba­rát­nő ki­adá­sai mi­att kell te­he­tő­sebb­nek len­ni. A cseh ba­rát­nő nem fo­gad el pénzt, sem ká­vét. Azt az el­vet be­csü­le­te­sen tart­ják a cseh lá­nyok. A sa­ját cech okoz gon­dot, a ká­vé­há­zi fe­ke­te, a štvrt­ka bor, a mo­zi­jegy. Már­pe­dig en­­nyit még a leg­igény­te­le­nebb ba­rát­nő mel­lett sem le­het el­ke­rül­ni” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).

A fen­ti cikk­so­ro­zat író­ja (aki egyéb­ként Győry De­zső) stí­lu­so­san a cseh be­té­tek­kel jel­lem­zi a prá­gai ma­gyar di­á­kok éle­tét. Ah­hoz, hogy pon­tos ké­pet ad­jon az ot­ta­ni vi­szo­nyok­ról, el­ke­rül­he­tet­len a kód­vál­tás, hi­szen pl. a kondice-­nak, kole­j-­nak nincs is pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lő­je – és ép­pen ezért leg­alább az el­ső elő­for­du­lá­suk­kor meg is kell ma­gya­ráz­ni az ér­tel­mét, így ezek­ben az ese­tek­be a cseh sza­vak tu­laj­don­kép­pen a for­dí­tás ka­te­gó­ri­á­já­ba tar­toz­nak.

51. „Sloboda – Slo­bodáròa
[…] Tör­tént a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság 13-ik év­for­du­ló­ján, mi­a­latt nagy dá­ri­dó­val ün­ne­pel­tek, len­gett a sok szí­nes zász­ló […] bent a nép ré­szé­re épí­tett Slo­bodáròa szál­lo­dá­ban ös­­sze­esett egy nő az éhségtől9 […] Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött szer­zett egy éj­sza­ká­ra szál­lást a cseh­szlo­vák sza­bad köz­tár­sa­ság­ban, an­nak 13-ik év­for­du­ló­ján egy mun­ka­nél­kü­li” (Mun­kás, 1931. no­vem­ber 29.).

A fen­ti rész­let jó pél­da ar­ra, ho­gyan le­het két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban úgy „sak­koz­ni” a nyel­vek­kel, hogy ál­ta­luk uta­lá­so­kat köz­ve­tít­sünk. Kód­vál­tás csak a cím­ben sze­re­pel, de az egész cikk vé­gig­vi­szi a sloboda-Slobodáròa el­lent­mon­dá­sát (sza­bad­ság­ün­nep, a sza­bad­ság­ról el­ne­ve­zett szál­lo­da, ill. a nép ne­héz sor­sa).

5. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség

Lanstyák Isván az utób­bi idő­ben több ta­nul­má­nyá­ban fog­lal­ko­zott a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció és a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció ös­­sze­füg­gé­se­i­vel (Lanstyák 2003a, 2003b, 2003c, 2004). A nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tus olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, úgy, hogy a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői nem ren­del­kez­nek kö­zös nyelv­vel (vagy pe­dig úgy vi­sel­ked­nek, mint­ha nem len­ne kö­zös nyel­vük), nem tar­toz­nak ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez. Ezért az üze­net át­adá­sá­hoz az el­sőd­le­ges fel­adón és az el­sőd­le­ges ve­vőn kí­vül egy to­váb­bi sze­mély, a nyel­vi köz­ve­tí­tő köz­be­ik­ta­tá­sá­ra van szük­ség, aki­nek az a fel­ada­ta, hogy az üze­ne­tet a má­sik nyel­ven új­ra­fo­gal­maz­za. Így az üze­net két nyel­ven hang­zik el, a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­mat te­hát meg­dup­lá­zó­dik. A nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció pro­totipikus eset­ben for­dí­tás­ként va­ló­sul meg.
A két­nyel­vű köz­lés­ak­tus is olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői azon­ban pro­totipikus eset­ben va­la­mi­lyen szin­ten mind­két kó­dot bir­to­kol­ják vagy bir­to­kol­hat­ják. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en az üze­net át­adá­sá­hoz nincs szük­ség nyel­vi köz­ve­tí­tő­re, az üze­net csak egy nyel­ven – a kom­mu­ni­ká­ció nyel­vé­nek va­la­me­lyi­kén – ke­rül meg­fo­gal­ma­zás­ra. A pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez tar­toz­nak (ma­ga a be­szé­lő­kö­zös­ség két­nyel­vű) (Lanstyák 2004, 535–536).
Lanstyák fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra, hogy a for­dí­tás­tu­do­mány ál­tal vizs­gált fon­tos kér­dé­sek közt több olyan is van, amely két­nyel­vű­sé­gi ke­ret­ben is ér­tel­mez­he­tő és vizs­gál­ha­tó (A for­dí­tó is két­nyel­vű, be­szé­dé­ben ugyan­azok a tör­vény­sze­rű­sé­gek ér­vé­nye­sül­nek, mint más két­nyel­vű em­be­rek be­szé­dé­ben.) (Lanstyák 2003d, 64). Hang­sú­lyoz­za, men­­nyi­re fon­tos len­ne egy­sé­ges el­mé­le­ti ke­ret­ben tár­gyal­ni a for­dí­tás­el­mé­let, a két­nyel­vű­ség-ku­ta­tás és a kon­tak­toló­gia érint­ke­ző te­rü­le­te­it.
A for­dí­tás meg­lé­vő min­tá­ra épü­lő füg­gő (vagy má­sod­la­gos) szö­veg­al­ko­tás, mely­nek ered­mé­nye füg­gő szö­veg (be­széd- vagy írás­mű). A nagy pon­tos­sá­got igény­lő for­dí­tá­son kí­vül más szö­veg­faj­ták és diskurzív el­já­rá­sok is le­het­nek füg­gő szö­veg­al­ko­tá­sok, mint pél­dá­ul más – írott vagy el­hang­zott – szö­veg­rész­le­tek­ből va­ló idé­zés, ezek­re va­ló hi­vat­ko­zás és uta­lás (al­lú­zió), az el­hang­zot­tak alap­ján tör­té­nő vis­­sza­kér­de­zés stb.10

5.1. Kód­vál­tás és for­dí­tás

Fel­me­rül a kér­dés, men­­nyi­re le­het a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat a nyelvköziség szem­pont­já­ból vizs­gál­ni. Mint az elő­ző fe­je­ze­tek­ben idé­zett pél­dák­ból ki­tű­nik, a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket gyak­ran le­for­dít­ják, zá­ró­jel­ben, me­ta­nyel­vi kom­men­tár kí­sé­re­té­ben a ma­gyar ala­kot (for­dí­tást) is fel­tün­te­tik, meg­dup­láz­va ez­zel a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­ma­tot. Ez­ál­tal a szö­veg a nyelv­kö­zi be­széd­ak­tu­sok­ra is jel­lem­ző jegy­re tesz szert, va­gyis a két­nyel­vű és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció va­la­mi­fé­le kap­cso­lat­ba ke­rül egy­más­sal.

52. „A föld­mun­kás­ok meg­szer­ve­zé­sé­nél és a szo­ci­a­liz­mus ta­ní­tá­sá­nál ki­tű­nő se­géd­esz­köz »A föld­mű­ve­lő és a szo­cial­iz­mus« cí­mű köny­vecs­ke. Kap­ha­tó a pénz elő­ze­tes be­kül­dé­se mel­lett da­ra­bon­ként 1 ko­ro­na 50 fil­lér­jé­vel a kas­sai párt­tit­kár­ság­nál (Mé­szá­ros ut­ca 30).
Pri orga­ni­zo­va­nia zemer­o­bot­níct­va a social­i­stick­ej agitá­cie máme výbornú výpo­moc v knižke »Zemerobotníci a social­iz­mus«. Na dostanie (pri posla­nia peni­azi vopred) za korunu 20 hal. v sek­tre­tar­iáte v Prešove” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 13.).
Lát­szik, hogy a két szö­veg nem fe­di egy­mást tel­je­sen. A szlo­vák vál­to­zat­ban Kas­sán, a ma­gyar­ban Eper­je­sen kap­ha­tó a könyv, a szlo­vák szö­veg­ben nincs fel­tün­tet­ve a cím, és ma­ga a köny­vecs­ke is ol­csóbb. (Le­het­sé­ges, a hogy szlo­vák ki­ad­ványt for­dí­tot­ták le ma­gyar­ra, va­gyis a for­dí­tá­si költ­sé­gek mi­att drá­gább a ma­gyar könyv.)
A vizs­gált la­pok­ban több szlo­vák nyel­vű hir­de­tés is sze­re­pel, de ezek ál­ta­lá­ban nin­cse­nek le­for­dít­va (he­ly-, ener­gia-, pénz­vesz­te­ség lett vol­na), va­ló­szí­nű, hogy a hir­de­tő ál­tal meg­sza­bott nyel­ven kö­zöl­ték őket. A ma­gyar szö­ve­gen be­lü­li szlo­vák nyel­vi egy­sé­gek (mon­da­tok, szó­szer­ke­ze­tek, sza­vak) le­for­dí­tá­sa sok­kal gya­ko­ribb.

53. „Va­sár­nap ala­kul meg Po­zsony­ban a szloven­szkói nyi­las­ke­resz­tes párt
[…] Az Obèian­ské Noviny (Pol­gá­ri Új­ság) je­len­té­se sze­rint meg­ala­kul a ke­resz­tény mun­ká­sok és föld­mű­ve­sek pol­gá­ri párt­ja a Du­na ut­cai »Olasz-vendéglő« nagy­ter­mé­ben. A párt­moz­ga­lom jel­sza­vá­ra az: »Üsd a jog­ta­lan­sá­got, sze­resd az igazsá­got!« (Bi kriv­du – miluj prav­du!) jel­szót ír­ták” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 16.).
54. „5000 ko­ro­ná­ért
[…] Kas­sán szélesmértékű ka­to­na­sza­ba­dí­tá­si af­fér­nak jöt­tek a nyo­má­ra. Dr. Mar­tinek al­ez­re­des a ka­to­nai so­ro­zó­bi­zott­ság el­nö­ke jó pén­zért »neschop­ný«-­nak, al­kal­mat­lan­nak nyil­vá­ní­tot­ta a bur­zsu­jok ka­to­na­kö­te­les köly­ke­it” (Mun­kás, 1931. áp­ri­lis 13.).

Az 53. pél­dá­ban elő­ször a for­dí­tást köz­lik, az ere­de­ti alak sze­re­pel zá­ró­jel­ben, a má­sik­ban for­dít­va, s a kód­vál­tott alak és an­nak ma­gyar meg­fe­le­lő­je csak egy ves­­sző­vel van el­vá­laszt­va.

55. „Ma­gyar prob­lé­mák­ról Masaryk Ta­más szü­le­tés­nap­ján
[…] A tu­do­má­nyos mun­kát jel­lem­zi, hogy a min­den­na­pos, az egye­te­mes té­nyek­kel fog­lal­ko­zik, s vál­lal­ja az úgy­ne­ve­zett ap­ró­mun­ka (drob­ná práce) el­vég­zé­sé­nek he­ro­iz­mu­sát” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
56. „A kis­gaz­da kön­­nyes szem­mel né­zi a ter­mést
(For­ron­gó le­fo­lyá­sú ipar­tár­su­la­ti ülés Kirá­ly­helme­cen)
[…] mun­kás, föld­mű­ves fi­zet­ni nem bír, nem cso­da, ha ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött min­den­ki el van ke­se­red­ve és a gyű­lé­sen iz­zó han­gu­lat­ban kö­ve­tel­ték az adó­be­haj­tás azon­na­li meg­szűn­te­té­sét. Egy­han­gú­lag ma­gu­ké­vá tet­ték a kom­mu­nis­ta párt fel­hí­vá­sát, hogy tö­me­ge­sen vo­nul­ja­nak fel az adó­hi­va­tal elé, és ha más­ként nem megy, az ut­cán har­col­ják ki a vég­re­haj­tá­sok azon­na­li be­szün­te­té­sét. A tö­me­gek ezen el­ha­tá­ro­zá­sá­ra a leg­főbb ok az, hogy hasz­ta­lan min­den fel­leb­be­zés, köz­ben­já­rás, ki­lin­cse­lés, de­pu­tá­ci­ó­zás, az adó­hi­va­tal csak egy vá­laszt tud ad­ni:
»musíš paci­c«
ma­gya­rul »fizetned kel­l«” (Mun­kás, 1931. au­gusz­tus 30.).

A for­dí­tá­sok szö­veg­be va­ló be­il­lesz­té­sét a fen­ti két pél­dá­ban me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés se­gí­ti. Az 55-ös sze­mel­vény­ben a kód­vál­tást te­szik zá­ró­jel­be a ma­gyar nyel­vű for­dí­tás után, rá­adá­sul a for­dí­tást meg­told­ják az úgy­ne­ve­zett szó­val, mely fel­hív­ja a fi­gyel­met a for­dí­tás tényére. Az is­mer­tebb alak te­hát va­ló­szí­nű­leg a drob­ná práce volt.
57. „Hat kis­lány szü­le­tett Po­zsony­ban új­év nap­ján
[…] A kis jö­ve­vény ma­ga is ott pi­hen mel­let­te hó­fe­hér pár­ná­kon, a leg­mo­der­nebb bébike­lengyébe fek­tet­ve szo­kat­la­nul hos­­szú, bo­zon­tos ha­ja mes­­szi­re ki­vi­lág­lik. A dok­tor meg is jegy­zi, hogy a kis Ilon­ka olyan haj­jal jött a vi­lág­ra, akár a bor­bély­hoz is el­me­het­ne tar­tós ondulá­cióra […] Édes­any­ja, ami­kor meg­lát­ta új­szü­lött gyer­me­két, mo­so­lyog­va ölel­te ma­gá­hoz és csak an­­nyit mon­dott:
– Habešan­ka (Abes­­szin kis nő)” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 3.).

A cikk író­ja va­ló­szí­nű­leg azért idé­zi szó sze­rint a szlo­vák anyu­ka meg­jegy­zé­sét, mert a ma­gyar for­dí­tás nem hang­zik túl jól. A Habešan­ka szó va­ló­já­ban nem fog­lal­ja ma­gá­ba a for­dí­tás­ban sze­rep­lő „kis” jel­zőt (van­nak kis és nagy Habešankák is). El­kép­zel­he­tő, hogy a szer­zőt (for­dí­tót) a ma­gyar ki­csi­nyí­tő kép­ző té­vesz­tet­te meg.

58. „A Sloven­sky Klub tit­ká­rá­nak val­lo­má­sa sze­rint a már­toni jegy­ző­könyv va­ló­ban lé­te­zett, de nem volt alá­írá­sok­kal el­lát­va és hi­te­le­sít­ve
[…] Pro­fus Lász­ló mér­nök, a po­zso­nyi já­rá­si hi­va­tal tisztviseléjőnek ki­hall­ga­tá­sá­ra ke­rül sor: […] Ami a kéz­ira­tot il­le­ti, nem tud­tam meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy mi­lyen bi­zott­sá­gi ülés­ről ké­szült, hogy a vá­lasz­tó­jo­gi, köz­igaz­ga­tá­si vagy pe­dig végre­ha­jtóbi­zottsá­gi ülés­ről van-e szó ben­ne. Ahol pl. Ho­dzsa be­szél, ott eben a kéz­irat­ban oda­ve­tett mon­da­tok van­nak, nem le­he­tett pon­to­san ös­­sze­ál­lí­ta­ni a sza­va­kat. Lehoczky be­szé­dé­ben sincs tisz­táz­va az, hogy: »amit a cse­hek nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«, vagy pe­dig ar­ról, hogy »amit az idők nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«. A kü­lönb­ség idő: èasy, cse­hek: èesi” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. au­gusz­tus 28.).

Eb­ben a rész­let­ben for­dí­tás­ban köz­lik a kéz­irat szó­ban for­gó rész­le­te­it, csak a fél­re­ér­tés­re okot ad­ha­tó kulcs­sza­va­kat idé­zik ere­de­ti­ben.

59. „Me­gyei urak
[…] Ami­kor Fri­gyes fő­her­ceg egyízben a vágvöl­gyi Óvár­ra ér­ke­zett […] a »Zöldfa szál­ló« mel­let­ti kú­ri­án szál­lott meg, szem­ben a ka­to­nai fő­őr­ség­gel, aho­vá ez al­ka­lom­ból dísz­őr­sé­get ve­zé­nyel­tek ki Ven­cel fő­had­nagy pa­rancs­nok­sá­ga alat­t. A ko­ra reg­ge­li órák­tól csi­nos szlo­vák ba­ka járt fel és alá az őr­he­lyén, az a sú­lyos fel­adat ju­tott ki szá­má­ra, hogy tár­sa­it a fors­rif­tos har­sány ki­ál­tás­sal fi­gyel­mez­tes­se a fő­her­ceg kö­ze­le­dé­sé­re. Ven­cel fő­had­nagy még az utol­só pil­la­nat­ban is ala­po­san ki­ok­tat­ta a szlo­vák ka­to­nát, hogy ké­nyes poszt­ján ho­gyan vi­sel­ked­jék:
Mi­helyt meg­pil­lan­tod a Fri­gyest, két­szer az ki­ál­tod: »Gewehr her­aus«…
Fri­gyes fel is tű­nik, kí­sé­re­té­ben mag­a­s­rangú tisz­tek­kel, amint ki­lép a kú­ria ka­pu­ján a szlo­vák ka­to­na hos­­szan el­nyújt­ja ki­ál­tá­sát: »Gewehr her­aus«. A má­so­dik ki­ál­tás azon­ban el­ma­radt, a de­rék szlo­vák iz­gal­má­ban meg­fe­led­ke­zett ar­ról, hogy két­szer kell ki­ál­ta­nia.
Ven­cel fő­had­nagy gyor­san jó­vá akar­ta ten­ni a hi­bát és oda­ki­ál­tott az őrs­höz
– Janko, chytro! Kriè ešte raz! (Janko, gyor­san, ki­álts még egy­szer!)
Janko hoz­zá volt szok­va ah­hoz, hogy szó sze­rint hajt­sa vég­re a pa­ran­csot, új­ból fe­szes ál­lás­ba vág­ta ma­gát és hos­­sza­san el­nyúj­tot­ta hang­ját, amely­től han­go­san vissz­hang­zott a tér:
– Ešte raz!
Mi­kor a tisz­tek je­len­tést tet­tek az eset­ről Fri­gyes­nek, ez a ha­sát fog­ta ne­vet­té­ben, de egy fo­rin­tot kül­dött Jankon­ak azért, hogy en­ge­del­me­sen ki­ál­tot­ta »Még egysz­er!«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 14.).

Ér­de­kes pél­da a fen­ti tör­té­net. Tud­ni kell hoz­zá, hogy ez egy idé­zet a kor egyik is­mert po­zso­nyi szlo­vák szer­ző­jé­nek, Miroslav Pác­alt­nak az egyik mű­vé­ből, amit ek­kor ren­de­zett saj­tó alá. Te­hát a rész­let szlo­vák­ból va­ló for­dí­tás, ahol a for­dí­tó a csat­ta­nó szem­pont­já­ból fon­tos ré­sze­ket meg­hagy­ta szlo­vá­kul, il­let­ve zá­ró­jel­ben kö­zöl­te a ma­gyar for­dí­tást. Még­sem tö­ké­le­tes ez a meg­ol­dás, hi­szen szlo­vá­kul a kriè ešte raz! egy­aránt je­lent azt, hogy ki­álts még egy­szer! és azt, hogy ki­áltsd: még egy­szer! – eb­ből adó­dott a tör­té­net­ben a fél­re­ér­tés. Ma­gya­rul vi­szont két kü­lön­bö­ző nyelv­ta­ni for­ma já­rul a két je­len­tés­hez.
Ar­ra néz­ve is le­het­nek ér­de­kes ese­tek, hogy pl. egy szlo­vák nyel­vű idé­zet­ből mit for­dí­ta­nak le, és mit hagy­nak meg a for­rás­nyel­ven. Egy Hlinká­val ké­szült be­szél­ge­tés­ből idé­zek:

60. „Pár­tom a vá­lasz­tá­sok­ba önál­ló­an s a leg­szebb re­mé­nyek­kel megy be­le. A nép a »chu­dobá«-ból és a szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ból már tel­je­sen ki­gyógy­ult” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 2.).

A cikk szer­ző­je (aki va­ló­szí­nű­leg az in­ter­jú ké­szí­tő­je) a chu­dobát – ta­lán mint Hlin­ka egyik ked­venc ki­fe­je­zé­sét – meg­hagy­ja szlo­vá­kul (az­az a ma­gyar szö­veg­be kód­vál­tás­ként il­lesz­ti be). Ha­son­ló el­já­rás­ra az elő­ző fe­je­ze­tek­ben több pél­dát is ta­lá­lunk.

61. „Kü­lö­nö­sen nagy tet­szést ara­tott az a nó­tá­juk, ame­lyet öreg édes­ap­juk vagy idő­sebb ro­ko­nuk neve­nap­ja al­kal­má­val szok­tak éne­kel­ni a szlo­vák le­gé­nyek:
Sztary nás, sztary nás
Szje­di­vu bradu más
Hej dot­jal budje dobre s námi
Dok­jal bud­jes medzi námi

(Öre­gecs­kénk, jó apács­kánk
De ősz már a sza­kál­lacs­kád
Hej, csak ad­dig lesz jó vi­lá­gunk
Míg té­ged ma­gunk közt lá­tunk)”
(Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.)

Is­mét a már egy­szer szó­ba ke­rült bu­da­pes­ti szlo­vák kul­tú­res­ten va­gyunk. A szlo­vák le­gé­nyek ál­tal elő­a­dott nó­ta for­dí­tá­sa nem szó sze­rinti, in­kább át­köl­tés. Kü­lö­nö­sen mu­lat­sá­gos a szlo­vák szö­veg ma­gyar he­lyes­írás sze­rin­ti le­jegy­zé­se.
Per­sze az is elő­for­dul, hogy a for­rás­nyelv­ből a cél­nyelv­ben egyet­len szó sem őr­ző­dik meg (nincs kód­vál­tás, a szö­veg egy­nyel­vű), ám ilyen­kor is elő­for­dul­hat, hogy az ere­de­ti be­széd­ak­tus más ­nyel­vű (is) volt. (Er­re ál­ta­lá­ban a kon­tex­tus­ból le­het kö­vet­kez­tet­ni.) Ezek pro­totipikus nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tu­sok (az­az szín­tisz­ta for­dí­tá­sok) is le­het­nek, de itt is be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző le­het a két­nyel­vű­ség. (No­ha itt nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló for­dí­tott ese­tek­re.)

62. „A repub­likában van­nak ma­gyar kö­zép­is­ko­lák és ta­ní­tó­kép­zők
[…] Masaryk Ta­más édes­ap­ja szlo­vák job­bágy­em­ber volt Kopèany­ból […] »Mindjárt gyer­mek­ko­rom­ban kap­cso­lat­ba ke­rül­tem a ma­gyar nyelv­vel. Ná­lunk a csa­lád­ban meg­re­kedt né­hány ma­gyar szó; mon­dot­tuk pl. egy­más­nak: hall­gass! és hason­lókat«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 18.).

Na­gyon ér­de­kes a fen­ti idé­zet, hi­szen tu­laj­don­kép­pen az idé­zet bá­zis­nyel­ve (Masaryk szá­já­ból) szlo­vák le­he­tett, eb­be ke­rül­he­tett a ma­gyar nyel­vű ven­dég­ki­fe­je­zés (hall­gass). Az in­ter­jút vi­szont a ma­gyar na­pi­lap­ban ter­mé­sze­te­sen le­for­dí­tot­ták.

63. „Tóbler Já­nos kép­vi­se­lő­há­zi be­szé­de a szloven­szkói ál­la­po­tok­ról
– Ma már egé­szen sza­ba­don éne­kel­het­jük a mi him­nu­szun­kat, az Is­ten áldd meg a ma­gyart!
Blaho köz­be­szól: Eb­ből is lát­szik ho­va húz a szí­vük […]11
Blaho azt mond­ja ma­gya­rul: Hát a ma­gyar csend­őrök nem ilyen mó­don nyo­moz­tak? Még sok­kal ros­­szab­bul” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 18.).

Az idé­zet­ből nem de­rül ki, hogy a kép­vi­se­lő­ház­ban le­fo­lyó dis­kur­zus alap­nyel­ve a ma­gyar vagy a szlo­vák volt-e, csak fel­té­te­lez­het­jük, hogy Tóbler va­ló­szí­nű­leg ma­gya­rul be­szélt, Blaho vi­szont biz­to­san szlo­vá­kul. Mi­vel az el­hang­zot­ta­kat tel­jes egész­é­ben ma­gya­rul köz­lik (a szlo­vák köz­be­szó­lá­so­kat le­for­dít­ják), me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel utal­nak ar­ra, ami­kor Blaho kó­dot vál­tott, és ma­gya­rul szó­lalt meg.
Lát­ha­tó, hogy en­nél a leg­utóbb vizs­gált tí­pus­nál már nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem el­len­ke­ző­leg: a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló ma­gyar kód­vál­tás­ra.
Lanstyák ír­ja, hogy a nyom­ta­tott saj­tó­ban nem „il­lik” kó­dot vál­ta­ni, ezért ma – az Új Szó gya­kor­la­tá­ból ki­in­dul­va – az új­ság­írók vagy le­for­dít­ják a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket, vagy gon­dos­kod­nak ar­ról, hogy je­len­té­sük ki­de­rül­jön a kon­tex­tus­ból. Ki­vé­tel­ként csak a tel­je­sen szlo­vák nyel­vű rek­lá­mo­kat, il­let­ve ma­gyar nyel­vű rek­lá­mok­ba be­épí­tett, jól is­mert szlo­vák „ló­zun­gok”-at em­lí­ti (Lanstyák 2003a, 88–89).
Ar­ra, hogy szó sze­rin­ti for­dí­tás nél­kül a szö­veg­kör­nye­zet­ből ki­de­rül­het a je­len­tés, pél­da a kö­vet­ke­ző szö­veg:

64. „Ma­jort el­ítél­ték
[…] A csend­őrök, rend­őrök, a ha­tó­sá­gok »elfogu­lat­lansá­ga« túl­sá­go­san be van bi­zo­nyít­va… A csend­őrök kü­lön­ben is ar­ról be­szél­tek, hogy 150 fő­nyi tö­meg jött Hegy­ről Kosú­tra. Per­sze fél­tek és (stra­ch má ve¾ké oèi) fé­lel­mük­ben na­gyot lát­tak” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).

A szlo­vák szó­lás nincs le­for­dít­va, csak kon­no­tatív je­len­té­se van frap­pán­san be­épít­ve a szö­veg­be.
Ám­de, a fen­ti pél­da szép­sé­ge el­le­né­re, ha meg­fi­gyel­jük az elő­ző fe­je­ze­tek cikk­rész­le­te­it, ki­de­rül, hogy a két há­bo­rú kö­zöt­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó­ban a leg­több eset­ben nem for­dí­tot­ták le a kód­vál­tott be­té­te­ket, és ha az ol­va­só nem ér­tett „cseh­szlo­vák”-ul, je­len­té­sük a szö­veg­kör­nye­zet­ből sem de­rült ki. Ez a nyel­vi gaz­da­sá­gos­ság tu­laj­don­kép­pen a pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra, ezen be­lül a be­szélt nyel­vi kód­vál­tás­ra jel­lem­ző. Ha a be­széd­part­ne­rek mind­két kó­dot bir­to­kol­ják, fö­lös­le­ges az adott meg­nyi­lat­ko­zást meg­ket­tőz­ni vagy ma­gya­ráz­gat­ni. A két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ban meg­le­he­tő­sen fur­csa ez az el­já­rás, hi­szen azt gon­dol­nánk, hogy a kor­ban az ol­va­sók nagy ré­sze nem ér­tett jól szlo­vá­kul. Mind­ez még ér­de­ke­sebb, ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a mai Új Szó for­dí­tá­si szo­ká­sa­i­val, mely­ben – an­nak el­le­né­re, hogy a mai ol­va­sók leg­több­je jól be­szél szlo­vá­kul – a ven­dég­nyel­vi be­tét rit­kán ma­rad for­dí­tat­la­nul (ezt a tényt Kul­csár Aran­ka ku­ta­tá­sai is meg­erő­sí­tik [vö. Kul­csár 2002]).

6. Ös­­sze­fog­la­lás

Mun­kám­ban a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó nyel­vét vizs­gá­ltam a köz­né­vi kód­vál­tá­sok szem­pont­já­ból, el­ső­sor­ban a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben meg­ta­lál­ha­tó cseh és szlo­vák sza­vak, szó­szer­ke­ze­tek, mon­da­tok elő­for­du­lá­sa­it és azok oka­it ke­re­stem. A vál­tá­sok ál­ta­lá­ban jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó funk­ci­ók­ban je­lent­kezt­ek. A leg­több kód­vál­tás a gya­kor­la­ti szem­pont­ból fon­tos hi­te­le­sí­tés, va­la­mint va­la­mi­lyen stí­lus­ha­tás (és/­vagy el­ha­tá­ro­ló­dás) el­éré­se cél­já­ból tör­té­nt. A stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás ál­ta­lá­ban vagy idé­zet­sze­rű, vagy az új­ság­írók sze­mé­lyes „be­tol­dá­sa” a sti­lisz­ti­kai több­let ki­fe­je­zé­se mi­att.
A vizs­gált új­sá­go­kat meg­pró­bál­tam rep­re­zen­ta­tí­van ki­vá­lasz­ta­ni – kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gú la­po­kat vizs­gál­tam a kor­szak ele­jé­ről, kö­ze­pé­ről és vé­gé­ről. Úgy tű­nik vi­szont, hogy sem a meg­je­le­nés éve, sem a po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­ság nem be­fo­lyá­sol­ta re­le­ván­san a kód­vál­tá­sok elő­for­du­lá­sát. Van­nak olyan la­pok, me­lyek­ben mi­ni­má­lis pél­dát ta­lál­tam köz­né­vi kód­vál­tás­ra (ilyen az 1920-as Kas­sai Mun­kás, az 1920-as Reg­gel és az 1937-es Ma­gyar Nap), má­sok­ban meg­le­he­tő­sen so­kat (az 1920-as Kas­sai Nap­ló, az 1931-es Mun­kás, az 1929-es Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, az 1937-es Ma­gyar Új­ság). Va­ló­szí­nű, hogy in­kább a la­pok jel­le­ge ha­tá­roz­ta meg, hogy men­­nyi kód­vál­tást „en­ged­tek be”. A ter­je­del­me­sebb, több in­ter­jút, ill. az új­ság­írók vé­le­mé­nyét is tar­tal­ma­zó kom­men­tár­sze­rű cik­ket tar­tal­ma­zó la­pok­ban nyil­ván több szlo­vák köz­név fért be­le, mint az in­kább csak hí­re­ket tar­tal­ma­zók­ba. A cik­kek­be be­épü­lő szlo­vák ki­fe­je­zé­sek leg­több­je bel­ső, kon­tex­tuális okok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza: az egyes új­ság­írók szó­kész­le­te, a két nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­guk, emo­ci­o­ná­lis vagy presz­tízs­mo­tí­vu­ma­ik. Az új­ság­írók­nak a cseh­szlo­vák nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­gá­val függ ös­­sze a pél­dák­ban elő­for­du­ló ren­ge­teg he­lyes­írá­si és nyelv­he­lyes­sé­gi hi­ba. Gyak­ran elő­for­dul az is, hogy ma­gyar he­lyes­írás­sal ír­ják a szlo­vák nyel­vű be­tol­dá­so­kat. Mind­ez nem meg­le­pő, hi­szen a kor­ban a ma­gyar új­ság­írók még nem tud­hat­tak jól szlo­vá­kul, s a nyelv­he­lyes­sé­gi kér­dé­sek­nek sem tud­tak hol utá­na­néz­ni (az el­ső he­lyes­írá­si sza­bály­zat Samo Czam­bel 1931-es mun­ká­ja volt).
An­nál meg­le­pőbb a tény, hogy a kód­vál­tá­so­kat sok eset­ben nem kü­lö­ní­tik el a ma­gyar szö­veg­től, és gyak­ran ma­gyar nyel­vű for­dí­tá­suk is el­ma­rad. Ez a mai Új Szó­ban pél­dá­ul – ami­kor pe­dig mind az új­ság­írók, mind az ol­va­sók job­ban be­szél­nek szlo­vá­kul – ne­he­zen el­kép­zel­he­tő. A kód­vál­tá­sok­ból men­­nyi­sé­gi­leg is több volt a két há­bo­rú kö­zött, mint a mai saj­tó­ban (bár ezt csak ol­va­só­ként ál­lí­tom, er­re irá­nyu­ló­an nem vé­gez­tem ku­ta­tá­so­kat). Va­ló­szí­nű, hogy az új­ság­írók eb­ben az idő­ben csak ta­po­ga­tóz­tak, nem volt vi­lá­gos szá­muk­ra, mit en­ged­het­nek meg ma­guk­nak az újon­nan ala­kult hely­zet­ben. Nem volt még „ve­szély­ér­zet”-ük sem, így a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát nem volt okuk ke­rül­ni, el­len­tét­ben a mai ál­la­pot­tal, ami­kor a szlo­vák nyelv ke­rü­lé­sé­nek iden­ti­tás­jel­ző, cso­port­hoz tar­to­zást ki­fe­je­ző funk­ci­ó­ja van. Ta­lán egy­faj­ta nyel­vi já­ték­nak is fel­fog­ha­tók az idé­zett pél­dák, az új­ság­írók az „új” nyel­vet szö­ve­ge­ik­be mint­egy ér­de­kes­ség­ből épí­tik be­le. Az okok tel­je­sen pon­tos elem­zé­se töb­bek kö­zött azért is le­he­tet­len, mert a kor tár­sa­dal­mi-tör­té­ne­ti vi­szo­nya­it, bi­zo­nyos kon­tex­tuális, hely­zet­be­li je­len­té­se­ket ma ke­vés­bé ért­he­tünk.

 

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bergen­di Mó­ni­ka 2002. Bil­ingviz­mus v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským so zrete¾om na použí­vanie geografick­ých názvov. Dok­to­ri dis­­szer­tá­ció. Bratislava, FF UK.
Kul­csár Aran­ka 2002. Kód­vál­tás az Új Szó cí­mű na­pi­lap nyel­vé­ben. Szak­dol­go­zat. Bratislava–Pozsony, FFUK .
Lanstyák Ist­ván 1991. A szlo­vák nyelv ár­nyé­ká­ban. In: Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ha­tá­ron tú­li két­nyel­vű­ség­ről. Bu­da­pest, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 11–72. p.
Lanstyák Ist­ván 1998a. Nyel­vünk­ben – ott­hon. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1998b. A ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tos­sá­gá­nak sa­já­tos­sá­gai. Duna­szer­da­he­ly, Lil­i­um Aurum.
Lanstyák Ist­ván 2000. A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 2003a. Kód­vál­tás és for­dí­tás. A cél­ke­reszt­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyel­vi va­ló­ság. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 7. sz. 77–94. p.
Lanstyák Ist­ván 2003b. A két­nyel­vű be­szé­lő mint bot­csi­nál­ta for­dí­tó. Ma­gyar Nyelv­já­rás­ok, 41. évf., 393–400. p.
Lanstyák Ist­ván 2003c. A for­dí­tás­tu­do­mány szak­kö­zi kap­cso­la­ta­i­ról. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 10. sz. 52–68. p.
Lanstyák Ist­ván 2003d. For­dí­tás és kon­tak­toló­gia. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003. 3. sz. 49–70. p.
Lanstyák Ist­ván 2004. Uta­zás a for­dí­tás kö­rül. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség, füg­get­len és füg­gő szö­veg­al­ko­tás. In: Navrac­sics Ju­dit–Tóth Szergej (szerk.): Nyel­vé­szet és inter­dis­z­ci­pli­nar­itás II. Kö­szön­tő­könyv Len­gyel Zsolt 60. szü­le­tés­nap­já­ra. Sze­ged–Veszp­rém, Gen­er­ali­a, 535–543. p.
Lanstyák Ist­ván megj. alat­t. A kód­vál­tás nyelv­ta­ni as­pek­tu­sá­nak né­hány kér­dé­se a szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség­ben. In: Lanstyák István–Vanèóné Krem­mer Il­di­kó (szerk.): Nyel­vé­szet­ről – vál­to­za­to­san. Se­géd­könyv egye­te­mis­ták és a nyel­vé­szet iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra. Dunasz­er­da­he­ly, Gram­ma Nyel­vi Iro­da.
Majtán, Milan 1998. Názov obcí Slovenskej repub­liky. Bratislava, SAV.
Si­mon Sza­bolcs 1998. Nyel­vi vál­to­zók a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban. In: Sán­dor Klá­ra (szerk.): Nyel­vi vál­to­zó – nyel­vi vál­to­zás, Sze­ged, JGyF Ki­adó, 123–134. p.
Tur­czel La­jos 1982. Hi­ány­zó fe­je­ze­tek. Po­zsony, Ma­dách.

 

Vörös Ferenc: Névkutatás és névföldrajz

A név­tant a nyel­vé­szek egy ré­sze mind a mai na­pig se­géd­tu­do­mány­ként tart­ja szá­mon. A név­ta­no­sok több­sé­ge azon­ban hoz­zám ha­son­ló­an más­ként vé­le­ke­dik er­ről. Ta­nul­má­nyom el­ső ré­szé­ben a név­tan­nak mint ön­el­vű tu­do­mány­ág­nak a ki­ala­ku­lá­sá­ról, tár­gyá­ról ér­te­ke­zem. Má­so­dik ré­szé­ben a nyelv­föld­rajz és név­föld­rajz főbb érint­ke­zé­si pont­ja­it ve­szem szám­ba. A dol­go­zat zá­ró fe­je­ze­té­ben azo­kat a ta­nul­sá­go­kat ös­­szeg­zem, ame­lye­ket a rend­szer­sze­rű szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­sok ter­ve­zé­se­kor is meg­fon­to­lan­dó­nak gon­do­lok.

Név­tan

A név­tan ma­nap­ság – leg­alábbis an­nak mű­ve­lői sze­rint – ön­el­vű tu­do­mány­nak szá­mít. Sa­ját ku­ta­tá­si te­rü­le­te van, eh­hez ren­delt adek­vát ku­ta­tá­si mód­sze­rek­kel. Szám­ta­lan, nem nyel­vé­sze­ti szak­te­rü­let­tel ke­rül fe­lü­le­ti érint­ke­zés­be. Et­től vá­lik inter-, sőt mul­ti­dis­z­ci­plináris­sá. Se­géd­tu­do­má­nyi jel­le­gé­től nem is olyan ré­gen si­ke­rült meg­sza­ba­dul­nia. Ha­gyo­má­nyai a do­log ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an ré­gi­ek­nek mond­ha­tók, hi­szen a ne­vek az ókor­tól kez­dő­dő­en fog­lal­koz­tat­ták a fi­lo­szo­kat. A kor­tár­sak uta­lá­sai alap­ján fel­té­te­lez­zük, hogy a gö­rö­gök­nél hely­ne­vek fel­so­ro­lá­sá­val és ma­gya­rá­za­tá­val fog­lal­ko­zó köny­vek is íród­tak. Pla­tón Kratüloszá­nak ne­vek­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­lei nap­ja­in­kig a név­tu­do­mány egyik óko­ri alap­ve­tés­ének szá­mí­ta­nak.
A mai ér­te­lem­ben vett név­tan – más szó­val ono­ma­toló­gia vagy ono­maszti­ka – még­sem te­kint vis­­sza ré­geb­bi múlt­ra, mint hat­van­öt év. Az el­ső név­ta­ni tan­szé­ket a fran­cia Al­bert Dauzat pro­fes­­szor szer­vez­te meg 1939-ben (vö. Haj­dú 2003, 33; Mulon 1995). Ta­lán az sem mond­ha­tó tel­je­sen vé­let­len­nek, hogy haj­da­ni ok­ta­tói az önál­ló­so­dás előtt a fo­ne­ti­kai és nyelv­já­rá­si tan­szék ke­re­te­in be­lül te­vé­keny­ked­tek. A tan­szé­ki cso­port­ból ki­nö­vő név­ta­ni ku­ta­tó­mű­he­lyek má­ig fenn­áll­nak és mű­köd­nek (Institut d’Onomastique, Cent­re d’Onomastique des Archives Nationales, Com­mis­sion Nationale de Toponymie, Société Française d’Onomastique).
A név­tan­nak min­den­ko­ri tár­gya ma­ga a tu­laj­don­név. Ám mind­járt a tu­laj­don­név­nek a de­fi­ni­á­lá­sa szám­ta­lan prob­lé­mát vet fel. Má­ig kü­lön­fé­le né­ze­tek üt­köz­nek az­zal kap­cso­lat­ban, mit te­kin­tünk (tu­la­j­don)névnek, la­tin szak­ki­fe­je­zés­sel nomen pro­pri­um­nak. To­váb­bi aka­dá­lyo­kat gör­dít a fo­ga­lom­ér­tel­me­zés elé az a köz­is­mert tény, hogy az egyes nyel­vek el­té­rő­en ítél­nek meg bi­zo­nyos ka­te­gó­ri­á­kat. A ma­gyar pl. nem te­kin­ti tu­laj­don­név­nek a ne­ve­ze­tes na­po­kat, ün­ne­pe­ket. Az orosz igen. A szlo­vák a nép­ne­ve­ket is tu­laj­don­név­nek gon­dol­ja, a ma­gyar vi­szont nem. A sort foly­tat­hat­nánk. Ne­he­zí­ti a hely­ze­tün­ket, hogy a tu­laj­don­ne­vek ki­vé­tel nél­kül köz­ne­vek­ből (nomen apella­tivum) jöt­tek/jön­nek lét­re, és így köz­név és tu­laj­don­név mezs­gyé­jén szük­ség­sze­rű­en lé­tez­nie kell egy át­me­ne­ti sáv­nak. A tu­laj­don­ne­vek egy ré­szé­ben el­ho­má­lyo­sul az ere­de­ti je­len­tés­tar­ta­lom. Ezek­ről csu­pán nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek­kel mu­tat­ha­tó ki, mi­lyen köz­név­ből vagy köz­né­vi szer­ke­zet­ből ke­let­kez­tek.
Tu­laj­don­név és köz­név kö­zött má­sik irány­ból is át­jár­ha­tó az út. Tu­laj­don­ne­vek ma­nap­ság is kön­­nyen közn­evesül­nek. Bi­zo­nyos ese­tek­ben nem kön­­nyű meg­húz­ni a pon­tos ha­tá­ro­kat. Van­nak olyan nyel­vi ala­ku­la­tok, ame­lyek tu­laj­don­ne­ve­ket tar­tal­maz­nak, sőt még szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sük is haj­szál­ra egye­zik bi­zo­nyos tu­laj­don­név­tí­pu­sok­kal, még­sem te­kint­he­tők nomen pro­pri­um­nak (pl. Cel­si­us-fok, Krisz­tus-fej, Ot­tó-mo­tor; Duna-­gate, Gyurcsány-k­abi­net, Or­bán-le­vél stb.). Köz­ne­vek is ma­guk­ba fog­lal­hat­nak olyan tu­laj­don­ne­ve­ket, ame­lyek a mai nyelv­hasz­ná­ló­nak is min­den kü­lö­nö­sebb ne­héz­ség nél­kül fel­is­mer­he­tők (pl. ádám­csut­ka, ka­ti­ca­bo­gár, krisz­tus­tö­vis, pál­for­du­lás, szent­já­nos­ke­nyér; mar­tin­ke­men­ce, pull­man­ko­csi, rönt­gen­su­gár, wertheim­zár; ko­nyak, rönt­gen, szend­vics, ter­mosz stb.).
Utol­só­ként em­lí­tem, de ko­ránt sem le­zár­va a prob­lé­mák so­rát, hogy a de­fi­ni­á­lás­kor, szó­fa­ji be­so­ro­lás­kor a tu­laj­don­ne­vek­nek az a sa­já­tos­sá­ga is fej­tö­rést okoz, hogy a mon­da­ton be­lül egy, de akár több szó együt­te­sé­ből is fel­épül­het­nek.
A fen­tebb váz­la­to­san el­mon­dot­tak je­len ta­nul­mány­ban azért ér­de­ke­sek szá­munk­ra, mert ami­kor egy tudomány(ág) önál­ló­sá­gá­ról be­szé­lünk, ak­kor ér­te­lem­sze­rű­en meg kell húz­nunk an­nak ha­tá­ra­it. A ha­tá­rok meg­hú­zá­sa pe­dig ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó az adott tudomány(ág) tár­gyá­val. A név­tan önál­ló­so­dá­si fo­lya­ma­tát a XX. szá­zad ele­jé­től Mi a tu­laj­don­név? kér­dés­fel­te­vé­se mel­lett vé­gig­kí­sér­te egy má­sik po­lé­mia, ne­ve­ze­te­sen az, hogy Mi te­kint­he­tő tu­laj­don­név­nek? Kez­det­ben csak a sze­mély- és hely­ne­ve­ket vet­ték tu­laj­don­név­nek. A de­fi­ni­á­lá­si kí­sér­le­tek köz­ben egy sor tí­pus­sal bő­vült a tu­laj­don­ne­vek ka­te­gó­ri­á­ja: ele­in­te az ál­la­tok, tár­gyak, fo­gal­mak, mű­al­ko­tás­ok ne­vé­vel, ké­sőbb a már­ka­ne­vek­kel, ese­mé­nyek, ün­ne­pek, dá­tu­mok, hó­na­pok, ne­ve­ze­tes na­pok stb. ne­vé­vel.
A nyel­vé­sze­ti meg­ha­tá­ro­zá­sok ki­vé­tel nél­kül hang­sú­lyoz­zák a tu­laj­don­név­nek azt a tu­laj­don­sá­gát, hogy nem osz­tály­fo­gal­ma­kat je­löl, ha­nem egye­de­ket. Szem­ben a köz­név­vel, amely klas­­szi­fi­kál, va­gyis osz­tály­je­gyek­kel ren­del­ke­zik. A tu­laj­don­ne­vek szer­kesz­tett­sé­gé­nek, szö­veg­be épü­lé­sé­nek vizs­gá­la­ta egy­né­mely ku­ta­tót ar­ra a fel­is­me­rés­re ve­ze­tett, hogy for­mai szem­pont­ból cél­ra­ve­ze­tőbb len­ne a tu­laj­don­név­nek mint fő­né­vi ka­te­gó­ri­á­nak a tar­to­má­nyát az egy­sza­vas lexémákra szű­kí­te­ni (a té­má­ról bő­veb­ben: Par­tridge 1949; Ba­ra­bás–Kálmán–Nádasdy 1977; Lan­gen­don­ck 1978; Pamp 1982; 1985; 1989; Haj­dú 1997; 1998a; 1998b; 1999; He­ge­dűs 1997; 1999). Má­sok a tu­laj­don­név funk­ci­o­ná­lis vizs­gá­la­ta­kor a név­elő­hasz­ná­lat se­gít­sé­gé­vel pró­bál­ták meg­ha­tá­roz­ni a tu­laj­don­név lé­nye­gét (Ba­ra­bás–Kál­mán–Nádasdy 1977; He­ge­dűs 1997). Mind­ezek együt­te­sen el­ve­zet­tek ah­hoz a fel­is­me­rés­hez, hogy a tu­laj­don­név nem so­rol­ha­tó be a klas­­szi­kus szó­fa­ji rend­szer­be, kü­lö­nö­sen nem a fő­ne­vek alc­so­por­t­jakén­t. Ezt az el­vet hang­sú­lyoz­zák a Ma­gyar gram­ma­ti­ka szer­zői is (Keszler 2000, 127), ám el­já­rás­mód­juk en­nek el­le­né­re a ha­gyo­má­nyos szó­faj­ta­nok be­so­ro­lá­si gya­kor­la­tát kö­ve­ti.
A fo­ga­lom­ér­tel­me­zés, pon­tos de­fi­ni­á­lás hi­á­nya nem te­kint­he­tő egye­di eset­nek a nyelv­le­írás­ban. Ké­zen­fek­vő­nek tű­nik a mon­dat­tan pél­dá­ját em­lí­te­ni, ahol a köz­pon­ti fo­ga­lom­nak, a mon­dat­nak ugyan­csak nincs egy­sé­ges de­fi­ní­ci­ó­ja, ám ez nem aka­dá­lyoz­za a nyel­vé­sze­ket ab­ban, hogy ma­gát a mon­dat je­len­sé­gét – akár csak a szin­ta­xi­son be­lül is – sok­ol­da­lú­an vizs­gál­ják. Ugyan­így van­nak a név­ta­no­sok a tu­laj­don­ne­vek­kel.
Mi­e­lőtt bár­ki is el­ha­mar­ko­dott íté­le­tet al­kot­na a név­tan­nak mint tu­do­mány­ág­nak a tu­do­má­nyok rend­sze­rén be­lül el­fog­lalt he­lyé­ről, si­et­ve szö­ge­zem le, hogy a név­tan is nyel­vé­szet. Ép­pen ezért a név­ta­nos (ono­ma­toló­gus) is (több­nyi­re) nyel­vész. De olyan nyel­vész, aki a ne­ve­ket mint nyel­vi té­nye­ket sok szem­pont­ból, komp­lex mó­don vizs­gál­ja (vö. Benkő 1997, 6). Va­la­hogy úgy, mint a fo­ne­ti­kus a be­szé­det és a be­széd­han­go­kat, ami­kor a fi­zi­ka, az ana­tó­mia, a foniá­tri­a, a pszi­cho­ló­gia, a pe­da­gó­gia stb. te­rü­le­tén meg­szer­zett is­me­re­te­ket a fo­ne­ti­ká­ban – ré­geb­bi el­ne­ve­zés­sel: hang­tan­ban – in­teg­rál­ja. Az érint­ke­ző tu­do­mány­te­rü­le­tek­ről át­cso­por­to­sí­tott is­me­re­tek ös­­szeg­zé­se­kor a fo­ne­ti­kus sem ve­szí­ti szem elől a nyel­vé­sze­ti szem­pon­to­kat. Csu­pán ar­ról van szó, hogy a vizs­gá­lat tár­gyá­nak kö­ve­tel­mé­nye­i­től ve­zérel­ve sa­já­tos mó­don öt­vö­zi azo­kat más te­rü­le­tek is­me­re­te­i­vel és mód­sze­re­i­vel.
Ahogy az imént már hang­sú­lyoz­tam, egy tu­do­mány­ág ak­kor vá­lik ön­el­vű­vé, ha sa­já­tos tár­gya spe­ci­á­lis – ha úgy tet­szik, adek­vát – ku­ta­tá­si mód­sze­rek ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­zet. A név­tan is ilyen, ös­­sze­tett is­me­re­te­ket in­teg­rá­ló tu­do­mány.
Ne­vek­kel ter­mé­sze­te­sen más tu­do­má­nyok is fog­lal­koz­nak. A név­tan és a ne­vek­kel fog­lal­ko­zó egyéb tu­do­má­nyok kö­zött az a kü­lönb­ség, hogy az előb­bi­ek azt dön­tő­en nem nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek se­gít­sé­gé­vel te­szik, vagy ha igen, vizs­gá­la­ta­ik­nak ak­kor sem tár­gya, csu­pán esz­kö­ze a név.
Ma­gam má­sok­kal egye­tem­ben egy tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak je­le­ként tar­tom szá­mon töb­bek kö­zött, ha az adott szak­te­rü­le­ten fo­lyó ku­ta­tá­sok­ról kon­fe­ren­ci­á­kat, ta­nács­ko­zá­so­kat szer­vez­nek, ret­ros­pek­tív tu­do­mány­tör­té­ne­ti ös­­sze­fog­la­lók szü­let­nek az ered­mé­nyek szám­ba­vé­te­lé­re, s az adott tu­do­mány­te­rü­let­nek önál­ló pe­ri­o­di­kái (is) van­nak, sőt az adott té­má­ban el­mé­le­ti mun­kák és ké­zi­könyv­sze­rű ösz­­szeg­zé­sek lát­nak nap­vi­lá­got. Ezek­nek a kri­té­ri­u­mok­nak – úgy tű­nik – a név­tan is ele­get tesz.
Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső név­ta­ni kon­fe­ren­ci­át 1958-ban szer­vez­ték. Ezt az­óta meg­kö­ze­lí­tő­leg min­den tíz év­ben újabb kö­vet­te. A leg­utób­bit – szám sze­rint az ötö­di­ket – 1996-ban Mis­kol­con ren­dez­ték.
A név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról is ké­szül­tek ös­­szeg­zé­sek. Anél­kül, hogy a tel­jes­ség igé­nyé­vel va­la­men­­nyit fel­so­rol­nám, elég­sé­ges­nek tar­tom, ha a há­rom leg­utób­bi szám­ve­tés­re uta­lok. Az egyik az 1996-os mis­kol­ci név­ta­ni kon­fe­ren­ci­án hang­zott el, ame­lyet B. Ger­gely Pi­ros­ka ké­szí­tett (B. Ger­gely 1997). A szer­ző már itt jel­zi, hogy át­te­kin­té­se ko­ránt sem tel­jes, s „ki­ma­rad­hat­tak belőle […] a ha­tá­ro­kon tú­li ku­ta­tá­sok bi­zo­nyos ered­mé­nyei is” (B. Ger­gely 1997, 19). A má­sik a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szus név­ta­ni szek­ci­ó­já­nak egyik elő­adá­sa volt, amely­ben Hoff­mann Ist­ván­tól a ma­gyar név­ku­ta­tás ez­red­for­du­lós ál­lá­sá­ról hall­hat­tunk (Hoffmann 2002, 9–22). Eb­ben Hoff­mann egyet­len fel­vi­dé­ki kö­tő­dé­sű név­ta­ni mun­kát sem em­lít. A har­ma­dik­ként em­lí­ten­dő ös­­szeg­zést Haj­dú Mi­hály ké­szí­tet­te a 2002. szep­tem­be­ri ko­má­ro­mi ta­nács­ko­zás­ra, de ta­pasz­ta­la­tom sze­rint az anya­or­szág­ban sem tud­nak en­nek pub­li­kált vál­to­za­tá­ról (Haj­dú 2002, 36–41). Haj­dú az em­lí­tett szám­ve­tés­ben va­ló­ban csak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­i­re kon­cent­rál, ám ma­ga is jel­zi: nincs bir­to­ká­ban az ös­­szes szük­sé­ges is­me­ret­nek ah­hoz, hogy tel­jes­ség­re tö­re­ked­hes­sen. Va­ló igaz, ma sincs tel­jes kö­rű át­te­kin­té­sünk az anya­or­szá­gon kí­vü­li ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról, így Szlo­vá­ki­á­ról sem. A leg­utób­bi jász­be­ré­nyi ren­dez­vé­nyen ugyan a sze­mély­ne­ves (csa­lád-, ke­reszt-, ra­gad­vány- és be­ce­név­ku­ta­tá­sok­ról ké­szült egy ös­­sze­fog­la­ló (Vö­rös 2003), de má­ig hi­ány­zik az ugyan­csak je­len­tős­nek mond­ha­tó föld­raj­zi­név-ku­ta­tá­sok szám­ba­vé­te­le csak­úgy, mint az egyéb irá­nyú mun­kák­nak az ös­­szeg­zé­se.
A mai szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat alap­ve­tő­en a ka­rak­te­res mű­he­lyek hi­á­nya jel­lem­zi, ame­lyek pe­dig – ha lé­tez­né­nek – jól át­gon­dolt és mód­sze­res irányt szab­hat­ná­nak a mun­ká­la­tok­nak. Csu­pán el­szi­ge­telt név­ta­ni ku­ta­tá­sok foly­nak. A név­tan presz­tí­zsé­re pe­dig jel­lem­ző, hogy azok a na­gyobb lé­leg­ze­tű, más ki­sebb­sé­gi ku­ta­tá­si tu­do­mány­te­rü­le­tek­hez kö­tő­dő mun­kák, ame­lyek szór­vá­nyos név­ta­ni meg­jegy­zé­se­ket tar­tal­maz­nak, azok sem na­gyon tá­masz­kod­nak a már pub­li­kált név­ta­ni írá­sok­ra. Pe­dig a ki­sebb­sé­gi lét­ben élő ma­gyar nyelv­kö­zös­ség név­anya­ga leg­alább an­­nyi fi­gyel­met ér­de­mel­ne a le­xi­ko­ló­gia, kon­tak­toló­gia, pszi­chol­ingvisztika, prag­ma­ti­ka, sze­man­ti­ka, nyelv­já­rás­ku­ta­tás, nyelv- és név­po­li­ti­ka stb. ré­szé­ről, mint azok a tu­do­má­nyos té­mák, ame­lyek az it­te­ni ku­ta­tó­kat je­len­leg fog­lal­koz­tat­ják.
A ma­gyar név­tu­do­mány­ban szám­ta­lan je­les nyel­vé­szünk is meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet töl­tött be. Csak uta­lás­sze­rű­en em­lí­tem a már nem élők kö­zött Melich Já­nos, Gom­bocz Zol­tán, Pais De­zső, Kniezsa Ist­ván, Inczefi Gé­za, Bár­czi Gé­za, Sza­bó T. At­ti­la, Végh Jó­zsef, Kiss La­jos, Me­ző And­rás ne­vét. A még élők fel­so­ro­lá­sa pe­dig itt most szin­te le­he­tet­len és nem is tisz­tem. Az utób­bi­ak cso­port­já­ból még­is el­ke­rül­he­tet­len olyan ne­vek em­lí­té­se, mint Benkő Lo­rán­dé és Haj­dú Mi­há­lyé, akik e szak­te­rü­let­nek nap­ja­ink­ban is meg­ha­tá­ro­zó, is­ko­la­te­rem­tő, sok­ol­da­lú név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat foly­ta­tó sze­mé­lyi­sé­gei.

Név­föld­rajz

Mi­e­lőtt a név­föld­rajz­zal fog­lal­ko­zom, szük­sé­ges­nek tar­tom a nyelv­föld­rajz meg­ha­tá­ro­zá­sát, hi­szen a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok mind­vé­gig szo­ros kap­cso­lat­ban vol­tak a nyelv­föld­rajz­zal. Ez a meg­ál­la­pí­tás a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok­ra nap­ja­ink­ban is ér­vé­nyes.
A nyelv­föld­rajz fo­gal­mát szű­kebb és tá­gabb ér­te­lem­ben szo­kás de­fi­ni­ál­ni. A tá­gabb ér­tel­me­zés sze­rint a nyel­vek te­rü­le­ti ala­pon tör­té­nő érint­ke­zé­sé­nek, a nyel­vi areák­nak a vizs­gá­la­tát is ma­gá­ba fog­lal­ja. A szű­kebb ér­tel­me­zés sze­rint csu­pán a di­a­lek­tu­sok tá­ji ta­go­zó­dá­sá­val fog­lal­ko­zik. A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok tu­do­mány­tör­té­ne­ti szem­pont­ból a di­a­lek­to­ló­gi­á­ból nőt­tek ki (Ju­hász 1993, 73–74; 2001, 93). A kez­de­ti, szór­vá­nyos­nak te­kint­he­tő vizs­gá­ló­dá­so­kat a ké­sőb­bi­ek­ben cél­irá­nyos ku­ta­tá­sok vál­tot­ták fel.
A nyelv­föld­rajz kö­zel egy és ne­gyed­szá­za­dos gaz­dag múlt­ra te­kint­het vis­­sza. Ez­zel szem­ben a mai ér­te­lem­ben vett név­föld­rajz en­nek csu­pán tö­re­dé­ké­re. Hos­­szú ide­ig el­ke­rül­te ku­ta­tó­i­nak fi­gyel­mét a ne­vek komp­lex, sok­ol­da­lú, te­rü­le­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re rá­vi­lá­gí­tó vizs­gá­la­ta. Ezt nyil­ván­va­ló­an rész­le­te­i­ben itt ki nem fejt­he­tő, ösz­­sze­tett okrend­sz­er­rel ma­gya­ráz­hat­juk. Ez­zel kap­cso­lat­ban né­hány tényt még­is szük­sé­ges­nek lá­tok meg­em­lí­te­ni. Min­de­nek­előtt azt, hogy a ne­vek tí­pu­suk­tól füg­gő­en el­té­rő mér­ték­ben ad­nak ala­pot te­rü­le­ti meg­osz­lás sze­rin­ti, nyelv­föld­raj­zi kö­vet­kez­te­té­sek­re. A ke­reszt­ne­vek pél­dá­ul ko­ráb­ban ép­pen eb­ből a meg­fon­to­lás­ból ke­vés­bé kel­tet­ték fel a nem név­ta­nos ku­ta­tók ér­dek­lő­dé­sét. Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy ma­gam is ta­lál­koz­tam a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szu­son olyan, je­les név­ta­nos kol­lé­gá­tól nyil­vá­no­san el­hang­zó ki­je­len­tés­sel, mi­sze­rint ezek­nek a vizs­gá­la­tok­nak cse­kély a tu­do­má­nyos ho­za­dé­ka. Pe­dig a név­di­vat­ban be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­sok ku­ta­tá­sa sok olyan meg­fi­gye­lés­re ad al­kal­mat, amely a nyel­vi je­len­sé­gek ter­je­dé­sé­nek ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­i­ba va­ló köz­vet­len be­te­kin­tést en­ged. A név­di­vat ta­nul­má­nyo­zá­sá­val a fo­lya­ma­to­kat is meg­vizs­gál­hat­juk, nem­csak a vég­ered­ményt. S amit a nyelv más sze­le­té­ben hi­po­te­ti­ku­san kell ki­kö­vet­kez­tet­ni, az itt a vál­to­zás vi­szony­la­gos gyor­sa­sá­ga mi­att tér­ben és idő­ben pon­to­san re­konst­ru­ál­ha­tó. Va­ló igaz, amíg csak az ada­tok ös­­sze­gyűj­té­sé­vel fog­lal­ko­zunk, s csu­pán egy-­e­gy kis­kö­zös­ség vagy te­le­pü­lés (és ál­ta­lá­ban kis­te­le­pü­lés) név­anya­gát ön­ma­gá­ban vizs­gál­juk, ke­vés­bé ka­punk a szó­ban for­gó te­rü­le­ten is hasz­no­sít­ha­tó ered­mé­nye­ket. Mi­helyt a tér és idő ko­or­di­ná­tá­i­ban együt­te­sen kez­dünk gon­dol­kod­ni, azon­nal vál­to­zik a hely­zet. Haj­dú Mi­hály Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­ta­ná­ban ez­zel kap­cso­lat­ban így fo­gal­maz: „A di­a­lek­to­ló­gi­át an­­nyi­ban szol­gál­ja az ed­di­gi ku­ta­tás [ti. a ke­reszt­ne­vek ku­ta­tá­sa – V. F.], hogy meg­mu­tat­ja azo­kat a ha­tá­so­kat, ame­lyek érik az egyik nép­cso­por­tot a má­sik­tól. Ezek irá­nya se­gít a nyelv­já­rá­si ha­tá­sok föl­de­rí­té­sé­ben. A név­ta­ni vál­to­zá­sok ugyan­is száz­szor­ta gyor­sab­bak akár a hang­ta­ni vagy gram­ma­ti­kai vál­to­zá­sok­nál, de az át­adás-át­vé­tel me­cha­niz­mu­sa ha­son­ló­képp mű­kö­dik. A ne­vek a le­xi­ko­ló­gia té­ma­kö­ré­be is tar­to­zó nyelv­ta­ni ele­mek, s a táj­sza­vak ter­je­dé­sé­hez ha­son­ló a vál­to­zá­suk. Amíg azon­ban a táj­sza­vak meg­je­le­né­se, to­vább­ván­dor­lá­sa nem mér­he­tő, nem je­gyez­ték föl át­adá­suk pil­la­na­tá­ban őket, a ne­ve­ket a XVII. szá­zad­tól már el­ső je­lent­ke­zé­sük­kor meg le­het ta­lál­ni a táj, vá­ros, fa­lu kin­csé­ben, s nyo­mon le­het kö­vet­ni út­ju­kat, ván­dor­lá­su­kat, kü­lön­bö­ző pon­to­kon, egy­más­tól va­ló tá­vo­li he­lye­ken va­ló föl­buk­ka­ná­su­kat” (Haj­dú 2003, 409). Haj­dú mind­ezt a ke­reszt­ne­vek nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­ta kap­csán em­lí­ti.
A to­váb­bi­ak­ban ar­ról is szót kell ej­te­nünk, hogy mi jel­lem­zi egyéb név­tí­pu­sok kö­ré­ben a ku­ta­tá­sok je­len­le­gi ál­lá­sát? Ta­nul­sá­gos ez­zel kap­cso­lat­ban szám­ba ven­ni azo­kat a név­tant (is) érin­tő ma­gyar nyel­vű mun­ká­kat, ame­lyek a ne­vek és a nyelv­föld­rajz ös­­sze­füg­gés­rend­sze­ré­ben vizs­gá­lód­nak.
Nem tisz­tem a ma­guk gaz­dag­sá­gá­ban be­mu­tat­ni a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­so­kat és az előz­mé­nyek­nek szá­mí­tó nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­ká­kat. Ju­hász De­zső ezt ná­lam két mun­ká­ban is ava­tot­tab­ban meg­tet­te (Ju­hász 1993, 2001). Még­is el­ke­rül­he­tet­len­nek lát­szik azok­ból az előz­mé­nyek­ből sze­mez­get­ni – még ha az el­já­rás­mód ön­ké­nyes­nek is lát­szik –, ame­lyek akar­va-aka­rat­la­nul a ma­gyar­or­szá­gi név­ta­ni ku­ta­tá­sok fej­lő­dé­sé­hez hoz­zá­já­rul­tak, s a tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak elő­se­gí­tői vol­tak, il­le­tő­leg név­föld­raj­zi ih­le­té­sük okán az ono­ma­to­di­alek­toló­gia elő­fu­tá­ra­i­nak szá­mí­ta­nak (ha ugyan nem kvá­zi ono­ma­to­di­alek­tológiák vol­tak).
El­ső­ként Kniezsa Ist­ván so­ká­ig csak kéz­irat­ban, il­le­tő­leg li­tog­ra­fált vál­to­zat­ban lé­te­ző mun­ká­ját em­lí­tem, ame­lyet ta­nít­vá­nya, Kiss La­jos je­len­te­tett meg a kö­zel­múlt­ban (Kniezsa 2003). A szó­ban for­gó mun­ka ere­de­ti cél­ját te­kint­ve az 1930-as évek te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sá­nak hát­tér­anya­ga kí­vánt len­ni. Tör­té­né­szek­nek ké­szült, akik ke­vés­bé vol­tak já­ra­to­sak a ne­vek eti­mo­lo­gi­zá­lá­sá­ban, de a haj­da­ni et­ni­kai vi­szo­nyok fel­tér­ké­pe­zé­sé­hez töb­bek kö­zött a csa­lád­ne­ve­ket kí­ván­ták fel­hasz­nál­ni. A moz­gal­mat Mályus Elem­ér fog­ta ös­­sze. Kniezsa Ist­ván Gömör, Hont, Ugoc­sa me­gyék XVI–XVIII. szá­za­di ös­­sze­írá­sai alap­ján ké­szí­tet­te el má­ig hasz­nál­ha­tó ta­nul­má­nyát, amely Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek cí­men lá­tott nap­vi­lá­got. Kéz­ira­ta hi­ány­pót­ló jel­le­ge mel­lett – ér­ze­tem sze­rint – szem­lé­le­té­ben is ed­dig ke­vés­bé mél­ta­tott új­don­sá­got tar­to­ga­tott. A ma­gyar–szlo­vák pár­hu­za­mos­sá­go­kon túl a köl­csön­zé­sek­re is rá­mu­ta­tott, s kü­lön fog­lal­ko­zott a ma­gyar és a szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek azok­kal a ré­te­ge­i­vel, ame­lyek kü­lön­fé­le nyel­vi és kul­tu­rá­lis okok mi­att fe­dést mu­tat­nak. Eze­ket a szer­ző jobb hí­ján ma­gyar–szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek hív­ta. Ez­zel meg­lá­tá­som sze­rint – anél­kül, hogy a je­len­sé­get a ma hasz­ná­la­tos ter­mi­nus­sal il­let­te vol­na – mint­egy lá­tens mó­don areális prob­lé­má­kat is meg­pendítet­t.1
Kniezsától to­váb­bi olyan mun­ká­kat is em­lít­he­tünk, ame­lyek más te­kin­tet­ben szá­mít­hat­nak a név­tu­do­mány ér­dek­lő­dé­sé­re. Ezek kö­zül is csak ön­ké­nye­sen eme­lem ki a sor­ból az 1938-as Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban c. ta­nul­má­nyát. Eb­ben az Ár­pád-ko­ri hely­ne­vek föld­raj­zi el­osz­lá­sát vizs­gál­ta: a törzs­ne­ve­ket, va­la­mint a szláv ere­de­tű, de ma­gyar kép­zés­mó­dú hely­ne­ve­ket stb. (Kniezsa 1938). Köz­ben a ne­vek se­gít­sé­gé­vel szá­mos extral­ingvisztikai meg­ál­la­pí­tást is tett. Ugyan­eb­ben a sor­ban em­lít­het­jük az 1943–1944-es meg­je­le­né­sű Kelet­mag­yarország hely­ne­vei c. mun­ká­ját (Kniezsa 1943–1944).
A má­sik, a név­ta­ni ku­ta­tá­sok so­rá­ból ön­ké­nye­sen ki­ra­ga­dott mű Benkő Lo­ránd ko­rai mun­kás­sá­gá­hoz köt­he­tő, amely komp­lex szem­lé­let­mód­ja ál­tal már át­ve­zet ben­nün­ket az ono­ma­to­di­alek­toló­gia te­rü­le­té­re. Ez A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei cí­men lá­tott nap­vi­lá­got (Benkő 1947). Ha en­nek tar­ta­lom­jegy­zé­ké­be be­le­la­po­zunk, azon­nal szem­be­tű­nik, hogy a szer­ző már ak­kor, 1947-ben, mi­lyen sok­ol­da­lú vizs­gá­la­to­kat vé­gez el, s mind­ezt egy kis­tér­ség egé­szé­re ki­ter­jeszt­ve, kü­lön is fi­gyel­ve a táj­egy­sé­gen be­lü­li rend­szer­sze­rű­ség­re. En­nek a vo­nu­lat­nak foly­ta­tó­ja a nyelv­te­rü­let má­sik vé­gé­ről a Káz­mér Mik­lós ál­tal pub­li­kált Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei c. mo­no­grá­fia (Káz­mér 1957).
A to­váb­bi­ak­ban a fen­tebb nem említet­t2, de ál­ta­lam a ta­nul­mány elő­ké­szü­le­te­i­kor szám­ba vett mun­kák­ra is fi­gyel­ve pró­bá­lom pon­tok­ba szed­ve meg­fo­gal­maz­ni a ta­nul­sá­go­kat. A nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­kák­ból sze­mez­get­ve azon­nal szem­be­tűn­nek a kö­vet­ke­zők:
– A név­föld­rajz­nak is volt idő­ről idő­re fel­lán­go­ló di­vat­ja, s a kü­lön­bö­ző név­ta­ni prob­lé­mák ezen be­lül is más-más idő­szak­ban kap­tak ki­tün­te­tett fi­gyel­met.
– A nyel­vé­szek kö­zül a név­föld­rajz­zal az ono­ma­toló­gu­sokon kí­vül el­ső­sor­ban a nyelv­tör­té­net és a di­a­lek­to­ló­gia ku­ta­tói ke­rül­tek kap­cso­lat­ba. Az utób­bi­ak kö­zül sem min­den­ki.
– A szo­ci­ol­ingvisták ér­dek­lő­dé­sét má­ig alig-alig kel­tet­te fel a név. Kö­rük­ben mind­vé­gig mel­lék­szá­lat je­len­tett an­nak vizs­gá­la­ta – ha egy­ál­ta­lán fog­lal­koz­tak a kér­dés­sel. Név­ta­ni szem­pon­to­kat (is) ér­vé­nye­sí­tő mun­ka szo­ci­ol­ingvisták mű­he­lyé­ből mind ez ide­ig nem ke­rült ki. Pe­dig a név­nek – és­pe­dig min­den­faj­ta név­nek – na­gyon erős a tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­ga. Ép­pen ezért ben­ne má­sod­la­gos je­gyek­ként mind­azo­kat a tár­sa­dal­mi té­nye­ző­ket meg­fi­gyel­het­jük, ame­lyek a név­te­rem­tő és/­vagy név­hor­do­zó egyént és kö­zös­sé­get jel­lem­zik. Eb­ből a meg­fon­to­lás­ból mond­hat­juk, hogy a név ma­ga szo­ci­ol­ingvisztikum. De nem ab ovo szo­ci­ol­ingvisztikum. Csu­pán tár­sa­dal­mi füg­gő­sé­ge­i­től lesz az­zá. Igaz, hogy már a meg­al­ko­tás be­széd­ak­tu­sa az­zá te­szi, és et­től nem tel­je­sen füg­get­le­nül hasz­ná­la­ta so­rán is mind­vé­gig az ma­rad.
– Az 1990-es éve­kig, te­hát a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben le­zaj­lott rend­szer­vál­tá­so­kig a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lak­ta ré­gi­ók­ban fo­lyó név­ku­ta­tá­sok hely­ze­te nem ne­vez­he­tő ked­ve­ző­nek. A név­vizs­gá­la­tot, mint min­den egyéb, kö­rük­ben fo­lyó em­pi­ri­kus ku­ta­tást a ha­ta­lom ré­szé­ről mind­két ol­dal­ról ele­ve gya­nak­vás övez­te. Üde ki­vé­tel­nek szá­mí­tot­tak ez alól a ko­ra­be­li er­dé­lyi és ju­go­szlá­vi­ai ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek.
– A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok­ra okot adó név­ta­ni mun­kák a név­faj­ták­nak csak egy ki­sebb cso­port­já­val fog­lal­koz­nak: fő­ként a föld­raj­zi ne­vek­kel. Ez utób­bin be­lül is in­kább makro­to­pon­imákkal. A mikro­to­pon­imák tár­gya­lá­sá­ra fő­ként egy-­e­gy te­le­pü­lés­hez kö­tő­dő­en ke­rült sor. Itt sok­kal ki­sebb sze­re­pet kap a tá­ji elv ér­vé­nye­sí­té­se. Ezek­ben a ku­ta­tá­sok­ban a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek is meg­le­he­tő­sen hát­tér­be szo­rul­nak, s alig ta­lá­lunk olyan mun­kát, amely a bece- és ra­gad­vány­ne­ve­ket a név­föld­rajz avagy az ono­ma­to­di­alek­toló­gia komp­le­xebb szem­pont­rend­sze­re alap­ján vizs­gál­ná. A csa­lád­ne­vek ki­ala­ku­lá­sa előt­ti egy­ele­mű ne­vek ku­ta­tá­sá­ra is in­kább az eti­mo­ló­gi­ai, extral­ingvisztikai szem­pont­ok ér­vé­nye­sí­té­se jel­lem­ző. Szin­te tel­jes­ség­gel hi­á­nyoz­nak az egyéb név­faj­tá­kat be­mu­ta­tó név­föld­raj­zi, ono­ma­to­di­alek­toló­giai mun­kák.

– A ma­gyar név­tan­nak min­dig is vol­tak ka­rak­te­res, meg­ha­tá­ro­zó vo­nu­la­tai. Ezek ré­szint a tör­té­ne­ti név­tan­hoz, más­részt a di­a­lek­to­ló­gi­á­hoz kap­cso­lód­tak. Az idő­be­li­ség és a tér­be­li­ség di­men­zi­ó­ja te­hát fo­lya­ma­to­san je­len volt a ku­ta­tá­sok­ban, s ezek nem­rit­kán egy­azon mun­kán be­lül egy­szer­re ér­vé­nye­sül­tek. Eh­hez já­rult egy har­ma­dik vo­nu­lat, amely a név tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gá­ból fa­ka­dó­an szin­te tál­cán kí­nál­ta a tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tek meg­ke­rül­he­tet­len vizs­gá­la­tát. Így tu­laj­don­kép­pen a há­rom el­vet együt­te­sen ér­vé­nye­sí­tő mun­kák a nyelv­nek eb­ben a sze­le­té­ben há­rom­di­men­zi­ós le­ké­pe­zést tet­tek (vol­na) le­he­tő­vé: tér, idő, tár­sa­da­lom ko­or­di­ná­tá­i­ban va­ló komp­lex vizs­gá­ló­dás­mó­dot. Ma­gam az ilyen vizs­gá­la­to­kat – mint ahogy a fen­teb­bi­ek­ben utal­tam rá – ono­ma­to­di­alek­tológiá­nak ne­ve­zem. Ezek alap­ve­tő­en a leg­utób­bi idő­kig hi­á­nyoz­tak a pub­li­kált mun­kák pa­let­tá­já­ról.
– Az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben szám­ta­lan név­ta­ni te­rü­le­ten tör­tént elő­re­lé­pés, még­sem mond­hat­juk, hogy nincs mit ten­ni. A név­tan­nak (és ezen be­lül a nyelv­föld­rajz­nak) el­szórt mű­he­lyei van­nak, ame­lyek mun­ká­ját lé­nye­gi­leg sen­ki sem ko­or­di­nál­ja.
– A for­rás­ku­ta­tás­ok mel­lett ter­mé­sze­te­sen szám­ta­lan alap­mun­ká­nak szá­mí­tó mű je­le­nik meg, de mind a mai na­pig adó­sak va­gyunk az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vü­li név­élet­ta­ni, név­föld­raj­zi je­len­sé­gek be­ha­tó ta­nul­má­nyo­zá­sá­val.
– Nincs az egész ma­gyar nyelv­te­rü­let­re ér­vé­nyes név­to­pog­rá­fi­ánk, név­ka­tasz­te­rünk, pe­dig a hor­vá­tok­nál már ilyen is lé­te­zik, amely ott a csa­lád­ne­vek te­rü­le­ti el­osz­lá­sát mu­tat­ja. Ment­sé­gül szol­gál­jon, hogy a hor­vá­tok vál­lal­ko­zá­sa leg­jobb tu­do­má­som sze­rint az egész vi­lá­gon egye­dül­ál­ló­nak mond­ha­tó.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­ra­bás And­rás–Kál­mán C. György–Nádasdy Ádám 1977. Van-e a ma­gyar­ban tu­laj­don­név? Nyelv­tu­do­má­nyi Köz­le­mé­nyek, 77. sz. 135–155. p.
Benkő Lo­ránd 1947. A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 74./
Benkő Lo­ránd 1997. Név­tu­do­má­nyunk. (Meg­nyi­tó az V. Ma­gyar Név­tu­do­má­nyi Kon­fe­ren­ci­án) In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 5–9. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
B. Ger­gely Pi­ros­ka 1997. Az újabb ko­ri ma­gyar sze­mély­név­szin­té­zi­sek meg­ala­po­zá­sa. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 10–22. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1997. A tu­laj­don­név mint szó­fa­ji ka­te­gó­ria. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Bu­da­pest, 471–477. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1998a. Tu­laj­don­ne­vek a nyel­vi rend­szer­ben. In: H. Var­ga Gyu­la (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ma­gyar nyelv­ről. Ta­nul­má­nyok Fe­ke­te Pé­ter 70. szü­le­tés­nap­já­ra. Acta Acadaemi­ae Ped­a­gog­i­cae Agrien­sis No­va Series Tom. XXIV. Sec­tio Lin­guis­ti­ca Hun­gar­i­ca. Eger, Eszter­házy Kár­oly Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la, 52–56. p.
Haj­dú Mi­hály 1998b. A tu­laj­don­név „meg­ha­tá­ro­zá­sa”. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 20. sz. 5–12. p.
Haj­dú Mi­hály 1999. Nyelv­tu­do­mány-tör­té­ne­ti vizs­gá­ló­dás a tu­laj­don­ne­vek szó­fa­ji be­so­ro­lá­sá­ról a XIX. szá­zad kö­ze­pé­ig. In: Kugler Nó­ra és Len­gyel Klá­ra (sz­erk.): Em­ber és nyelv. Ta­nul­mány­kö­tet Kes­zler Bor­bá­la tisz­te­le­té­re. Bu­da­pest, EL­TE, 141–148. p.
Haj­dú Mi­hály 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás hely­ze­te. Sző­rös Kő, 2002. 6. sz. 36–41. p.
Haj­dú Mi­hály 2003. Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
He­ge­dűs At­ti­la 1997. Mi a tu­laj­don­név? I. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 19. sz. 5–8. p.
He­ge­dűs At­ti­la 1999. Mi a tu­laj­don­név? II. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 21. sz. 314–317. p.
Hoff­mann Ist­ván 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás az ez­red­for­du­lón. In: Hoff­mann István–Juhász Dezső–Péntek Já­nos (sz­erk.): Hun­ga­ro­ló­gia és dimen­zionális nyelv­szem­lé­let. Elő­adá­sok az V. Nem­zet­kö­zi Hun­ga­ro­ló­gi­ai Kong­res­­szu­son (Jyväskylä, 2001. au­gusz­tus 6–10.). Debrecen–Jyväskylä, 9–22. p.
Ju­hász De­zső 1993. Név­tan és nyelv­föld­rajz. Magyar Nyelv, 89. sz. 72–77. p.
Ju­hász De­zső 2001. A nyelv­föld­rajz. In Kiss Je­nő (sz­erk.): Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 92–131. p.
Káz­mér Mik­lós 1957. Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 95./
Kes­zler Bor­bá­la (sz­erk.) 2000. Ma­gyar gram­ma­ti­ka. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Kniezsa Ist­ván 1938. Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban. In: Seré­di Jusz­tinián (sz­erk.): Em­lék­könyv Szent Ist­ván ki­rály ha­lá­lá­nak ki­lenc­szá­za­dik év­for­du­ló­ján 1–3. Bu­da­pest, 365–472. p.
Kniezsa Ist­ván 1943–1944. Kelet­mag­yarország hely­ne­vei. In: Deér József—Gáldi Lász­ló (sz­erk.): Ma­gya­rok és ro­má­nok 1–2. Bu­da­pest, 111–313. p.
Kniezsa Ist­ván 2003. A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: uő. Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Bu­da­pest, Lucidus Ki­adó, 255–348. p.
Lan­gen­don­ck Willy van 1978. On the The­o­ry of Prop­er Names. In: Rymut, Kazimierz (ed.): 13th Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences. 68–69. p.
Má­té Ja­kab 1997. A 19. szá­za­di nyelv­tu­do­mány rö­vid tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Mulon, Mar­i­anne 1995. La recherche ono­mas­tique en France. In: Ernst Eich­ler et al. (eds.): Namen­forschung – Name Stud­ies – Les noms pro­pres – Ein inter­na­tionales Hand­buch zur Ono­mas­tik – An Inter­na­tion­al Hand­book of Ono­mas­tics – Manuel inter­na­tion­al d’ono­mas­tique. Hand­büch­er zur Sprach- und Kom­mu­nika­tion­swis­senschaft. 11. Ber­lin–New York, 148–152. p.
Pamp, Bengt 1982. Names and Mean­ings. In: Rymut, Kaz­imierz (ed.): Pro­ceed­ings of the Thirtheenth Inter­na­tion­al Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences I–II. Var­só–Krak­kó, 131–137. p.
Pamp, Bengt 1985. Ten The­ses on Prop­er Names. Names, 33. sz. 111–118. p.
Pamp, Bengt 1989. Com­ments on Com­ments. Names, 37. sz. 279–380. p.
Par­tridge, Eric 1949. Names into Word­s. Prop­er Names That Have Become Com­mon Prop­er­ty. Lon­don.
Vö­rös Fe­renc, 2003. A (tör­té­ne­ti) sze­mély­név­ku­ta­tás a Fel­vi­dé­ken. Kü­lö­nös te­kin­tet­tel a Tri­a­non utá­ni fej­le­mé­nyek­re. In: Far­kas Fe­renc (sz­erk.): Ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok itt­hon és ha­tá­ra­in­kon túl. Név­ta­ni ta­nács­ko­zás Jász­be­rény­ben 2003. ok­tó­ber 17–18. Bu­da­pest, Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Társaság–Szent Ist­ván Egye­tem Jász­be­ré­nyi Fő­is­ko­lai Kar–TIT Jász­be­ré­nyi Szervezete–Jászok Egye­sü­le­te, 39–59. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 200./
Vö­rös Fe­renc 2004. Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram Ki­adó.

Gaucsík István: Fondok és gyűjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban

A le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok meg­fe­le­lő szin­tű ku­ta­tói és köz­szol­gá­la­ti jel­le­gű fel­hasz­ná­lá­sa a fon­dok fel­dol­go­zá­sá­nak és rend­sze­re­zé­sé­nek mi­nő­sé­gé­től függ. A se­géd­le­tek olyan köz­ve­tí­tő fel­ada­tot be­töl­tő in­for­má­ci­ós mé­di­um­ként vi­sel­ked­nek, ame­lyek a tá­jé­koz­ta­tás és köz­zé­té­tel funk­ci­ó­i­nak be­töl­té­sén kí­vül a le­vél­tá­ri szak­mát újabb is­me­re­tek­kel gaz­da­gít­hat­ják. Írá­som tár­gyát a Vágsel­lyei Le­vél­tárban ed­dig el­ké­szült, te­hát a könyv alak­ban hoz­zá­fér­he­tő bel­ső ki­ad­vány­ok­nak a rö­vid jel­lem­zé­se al­kot­ja.
A fel­dol­go­zás egyik leg­fon­to­sabb cél­ja a fond­ban ta­lál­ha­tó in­for­má­ci­ók át­te­kint­he­tő­vé té­te­le, cso­por­to­sí­tá­sa. A fo­ga­lom az osz­tá­lyo­zás, ren­de­zés, ér­té­ke­lés és az alap­ve­tő le­vél­tá­ri egy­sé­gek meg­ha­tá­ro­zá­sát öle­li fel. Ter­mé­sze­te­sen szo­ro­san kö­tő­dik a fond irat­ke­ze­lé­si sza­ka­szá­hoz. A fel­dol­go­zás egy­ben az osz­tá­lyo­zást is je­len­ti, amely so­rán a do­ku­men­tu­mok ér­té­ke­lé­se és be­so­ro­lá­sa meg­adott, ere­det vagy tárgy sze­rin­ti szem­pont alap­ján tör­té­nik. Az alap­ve­tő tu­laj­don­sá­gok meg­ha­tá­ro­zá­sa is eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik, így a fond­képző szerv meg­ál­la­pí­tá­sa, va­la­mint a fond ne­vé­nek és idő­be­li ter­je­del­mé­nek rög­zí­té­se.
Az ira­tok rend­sze­re­zé­se fo­lya­mán a fond ös­­sze­té­tel­ét, fel­épí­té­sét és je­len­tő­sé­gét is fi­gye­lem­be kell ven­ni. A fel­osz­tás kü­lön­bö­ző, ál­ta­lá­ban szer­ke­ze­ti, ága­za­ti, funk­ci­o­ná­lis és dip­lo­má­ci­ai min­ták alap­ján va­ló­sul­hat meg, az idő­ren­di elv be­tar­tá­sá­val. Leg­több­ször a dip­lo­má­ci­ai szem­pont ér­vé­nye­sül, így töb­bek kö­zött a vá­ro­sok fond­jainak rend­sze­re­zé­se­kor is.
A leg­ki­sebb le­vél­tá­ri egy­sé­gek rend­sze­re­zé­se az ok­le­ve­lek­re, ira­tok­ra, köny­vek­re, az írá­sos anya­gok­ra, a le­ve­le­zés­re, a tér­ké­pek­re ter­jed ki. Mind­ezek ér­té­ke­lé­se az egyik leg­ne­he­zebb le­vél­tá­ros te­vé­keny­sé­gek kö­zé tar­to­zik.
A szlo­vá­ki­ai le­vél­tár­ügyi szak­iro­dal­mon be­lül a se­géd­le­tek­re vo­nat­ko­zó anya­gok, bel­ső ren­del­ke­zé­sek és út­mu­ta­tás­ok át­te­kin­té­se kü­lön meg­kö­ze­lí­tést igé­nyel­ne (és sok tü­rel­met az el­ső lát­szat­ra át­te­kint­he­tet­len adat­hal­maz­zal va­ló mun­ká­hoz). A leg­fon­to­sabb, a se­géd­le­tek be­ve­ze­tő­jé­ben leg­több­ször hi­vat­ko­zott ki­ad­vány 1988-ban je­lent meg (Hor­váth – Kar­tous – Watz­ka 1988).
A vágsel­lyei le­vél­tá­ri lel­tá­rak túl­nyo­mó több­sé­ge az ál­lam- és köz­igaz­ga­tás szfé­rá­já­ba tar­to­zó fon­dokat dol­goz­za fel. A bí­ró­sá­gok, a szö­vet­ke­ze­tek, az ok­ta­tás­ügyi in­téz­mé­nyek és a tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek anya­ga­i­hoz ki­sebb men­­nyi­ség­ben ké­szül­tek lel­tá­rak (több­sé­gük leg­gyak­rab­ban kéz­irat for­má­já­ban talál­ható).2 A ku­ta­tói igény is ed­dig in­kább az egyes igaz­ga­tá­si te­en­dő­ket fel­vál­la­ló in­téz­mé­nyek fond­jait cé­loz­ta meg, nem is szól­va az ügy­fél­szol­gá­la­ti fel­ada­tok­ról. A to­váb­bi­ak­ban idő­ren­di ve­zér­fo­nál alap­ján kí­vá­nom be­mu­tat­ni az egyes le­vél­tá­ri segédleteket.3
Somor­ja ma­giszt­rá­tu­sá­nak anya­gai 1340-től da­tá­lód­nak és a le­vél­tár egyik leg­ér­té­ke­sebb fond­ját al­kot­ják. 1964–1968 kö­zött ke­rül­tek a le­vél­tár gyűj­te­mé­nyé­be. Az igen­csak ter­je­del­mes irat­anyag­hoz (pl. 150 ok­le­vél az 1340 és 1851 kö­zöt­ti idő­szak­ból, 235 reg­isz­tratúra az 1663–1900 kö­zöt­ti idő­sza­kasz­ból, amely más jel­le­gű ira­tok­kal együtt 67,80 ifm nagy­sá­gú anya­got tesz ki) egy ré­geb­bi lel­tár áll a ren­del­ke­zés­re (Zelman 1971).
Az 1918-as ha­ta­lom­vál­tás után az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban 1923-ban lét­re­ho­zott és 1938-ig mű­kö­dő já­rá­si hi­va­ta­lok se­géd­le­tei ki­sebb rész­le­tek­ben kü­lön­böz­nek egy­más­tól. Mind­ezek el­ső­sor­ban a be­ve­ze­tők szö­ve­gé­ben ér­he­tők tet­ten. A Galán­tai Já­rá­si Hi­va­tal be­ve­ze­tő­je pl. az aláb­bi ele­mek­ből épít­ke­zik:
1. A já­rás jel­lem­zé­se
a) tör­té­ne­ti fej­lő­dés­kép, a hi­va­ta­lok hely­ze­te a köz­igaz­ga­tá­si rend­szer­ben, tör­vé­nyi és ren­de­le­ti hát­tér;
b) a já­rá­sok te­rü­le­té­nek ha­tá­rai, inf­rast­ruk­tú­rá­ja, nép­szám­lá­lá­si ada­tok, köz­sé­gek és kör­jegy­ző­sé­gek meg­osz­lá­sa;
c) a hi­va­tal be­mu­ta­tá­sa (kom­pe­ten­ci­ák, alá- és fö­lé­ren­delt­sé­gi po­zí­ci­ók, szak­osz­tály­ok jog­kö­rei, a hi­va­tal­no­ki tes­tü­let, hi­va­tal­tör­té­net, iro­dai agen­da).
2. Fond­jellemzés
a) a fel­dol­go­zás út­mu­ta­tói;
b) a ren­de­zés szem­pont­jai (prezidiális és ad­mi­niszt­ra­tív ira­tok, szám­sor­rend) (Gedayová 1996, 1–19; a Somor­jai Já­rá­si Hi­va­tal mun­kás­moz­gal­mi anya­ga­i­hoz lásd Ben­ci – Cimer­manová 1967).
A Dunasz­er­da­he­lyi Já­rá­si Hi­va­tal lel­tá­rá­nak be­ve­ze­tő­je a ko­ráb­bi fel­dol­go­zá­sok ada­ta­it is tar­tal­maz­za. Esze­rint már az 1950-es évek vé­gén egy mun­kás­moz­gal­mi jel­le­gű ka­ta­ló­gus ké­szült a fon­danyag­ból (Chovancová 1995, 5).4 A já­rá­si hi­va­ta­lok 1994 és 1996 kö­zött ké­szült lel­tá­ra­i­nak mind­egyi­ke meg­ha­tá­roz­za a lel­tá­ri egy­sé­get, jel­lem­zi az irat­ál­lo­mányt, vá­zol­ja a ku­ta­tás és a fel­hasz­ná­lás le­he­tő­sé­ge­it.
Az el­ső bé­csi dön­tés után lét­re­jött köz­igaz­ga­tá­si egy­sé­gek kö­zül a Vágsel­lyei Fő­szol­ga­bí­rói Hi­va­tal és a Szere­di Já­rá­si Hi­va­tal lel­tá­ra em­lít­he­tő (Bukovszky 1995; Hubináková 1994).5 Mind­ket­tő rész­le­ge­sen meg­ma­radt fon­dokat dol­goz fel. A be­ve­ze­tő struk­tú­rá­ja a já­rá­si hi­va­ta­lo­két kö­ve­ti.
A jegy­zői hi­va­ta­lok és (kör)­j­e­gyzőségek lel­tá­rai fo­lya­ma­to­san 1995-től ké­szül­tek/ké­szül­nek. Ró­mai szá­mok­kal je­lölt so­ro­za­tok­ról van szó. A vágsel­lyei és a galán­tai já­rás te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó köz­sé­ge­ket tar­tal­maz­zák. Kö­zös vo­ná­suk a for­mai meg­ol­dá­suk. Mi­vel sok köz­sé­gi jegy­ző­sé­get kel­lett in­teg­rál­ni és gya­kor­la­ti­lag ki­csi, tö­re­dé­kes fon­dokról volt szó – leg­fő­kép­pen az 1918 és 1945 kö­zöt­ti idő­szak anya­gai sé­rül­tek vagy ma­rad­tak tor­zó­ban –, az egye­sí­tett lel­tár (združený inven­tár) for­má­ja került kiválasztásra. Több eset­ben kö­zös ál­ta­lá­nos be­ve­ze­tőt tar­tal­maz­nak, amely a jegy­zői hi­va­tal fej­lő­dé­sét és az adott já­rás tör­té­ne­tét tag­lal­ja, mi­köz­ben ki­tün­te­tett fi­gyel­met for­dít a sze­mé­lyi vál­to­zá­sok­ra és a hi­va­tal fel­ada­ta­i­ra. A fond­leí­rá­sok az elő­ző ren­de­zés és se­lej­te­zés ada­ta­it is fel­tün­te­tik. A re­gisz­te­rek né­ha kü­lön kö­tet­ben sze­re­pel­nek.
Na­gyon fon­to­sak a Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok fond­jai­hoz ké­szí­tett se­géd­le­tek, hi­szen az 1945–1990 kö­zöt­ti idő­szak irat­anya­ga­it tar­tal­maz­zák. Nem vé­let­len, hogy lel­tá­ra­ik és mu­ta­tó­ik el­ké­szí­té­sé­re már az 1980-as évek kö­ze­pén sor ke­rült. Az egyik leg­ter­je­del­me­sebb fond (77,30 ifm, 443 könyv, 666 do­boz) a Vágsel­lyei Já­rá­si Hi­va­ta­lé, lel­tá­ra 1985-ben ke­let­ke­zett. Ezt kö­vet­te 1986 és 1990 kö­zött a nagy­m­egy­er­ié, a somor­jaié, a szeredié és a galán­taié. A leg­rész­le­te­sebb be­ve­ze­tő a galán­tai­hoz ké­szült, a re­gisz­te­rek kü­lön let­tek be­köt­ve (Chovancová 1985; Fehérová – Chovan­cová 1987; Geday­ová 1986; Geday­ová 1989; Ben­ci, M. et al. 1990).
Az 1945 utá­ni kor­szak új igaz­ga­tá­si for­mái a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok vol­tak. A He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok (Dunaszerdahely, Somor­ja, Nagym­egy­er, Vágsel­lye) lel­tá­rai az 1980-as évek vé­gé­től ké­szül­tek (Gedayová 1988; Hubináková 1999; Hubináková 2000; Spiši­aková 1997). A somor­jai és a dunasz­er­da­he­lyi já­rás köz­sé­ge­i­re vo­nat­ko­zó, az ún. kör­ze­ti hi­va­ta­lok (ob­vod­né úrady) egye­sí­tett lel­tá­rai ró­mai szá­mo­zás­sal, so­ro­zat­ként je­len­tek meg.
A galán­tai já­rás­bí­ró­sá­gi fond­hoz há­rom kö­tet­ben 2000-ben ké­szült el a lel­tár. 2003-ra a vágsel­lyei já­rás­bí­ró­ság ka­ta­ló­gu­sa is el­ké­szült (Spišiaková 2000a; 2000b6; 2003a; 2003b; 2003c7). A tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek kö­zül a Szlo­vák Nem­ze­ti Fron­t8 galán­tai já­rá­si bi­zott­sá­ga­i­nak (Galánta, Sze­red, Vágsel­lye) ira­ta­i­hoz 1990-ben ké­szült lel­tár (Gedayová 1990).
A po­li­ti­kai pár­tok fel­dol­go­zá­sai kö­zött min­den bi­zon­­nyal út­tö­rő jel­leg­gel bír a Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja re­gi­o­ná­lis szer­ve­ze­te­i­nek fond­jai­hoz ké­szült, nem a klas­­szi­kus ér­te­lem­ben vett lel­tár­for­ma. Ezek az anya­gok a kö­zel­múlt tör­té­né­se­i­nek vizs­gá­la­tá­hoz nyúj­ta­nak ér­de­kes in­for­má­ci­ó­kat. 2000-ben in­dult a kom­mu­nis­ta párt galán­tai já­rá­si bi­zott­sá­gá­nak plé­nu­ma­in ké­szült jegy­ző­köny­vek fel­dol­go­zá­sa. A lel­tár kü­lön ré­szét ké­pez­ték a for­rá­sok, te­hát a jegy­ző­köny­vek má­so­la­tai és a csa­tolt ira­tok. 2003-ig 11 kö­tet lá­tott nap­vi­lá­got. Az el­ső ka­ta­ló­gus­ként ké­szült, míg a töb­bi re­gisz­te­re­ket tar­tal­ma­zott. Gya­kor­la­ti­lag 7 ifm­nyi anyag in­for­má­ció­hal­ma­za lett így köz­ve­tít­ve, amely az 1949–1964 kö­zöt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zott. A párt vágsel­lyei já­rá­si alap­szer­ve­ze­te kon­fe­ren­cia-jegy­ző­köny­ve­i­nek se­géd­le­tei 2001 és 2003 kö­zött ké­szül­tek. Az el­ső hét kö­tet 1953-tól 1959-ig tar­tal­maz­za a jegy­ző­köny­ve­ket. Négy kö­te­tet tesz­nek ki a re­gisz­te­rek. A le­vél­tár az alap­szer­ve­ze­tek fel­dol­go­zá­sá­nak be­fe­je­zé­sét 2005-re ter­ve­zi. 2003-ban 16 lel­tár ké­szült el, de ezek még kéz­irat for­má­já­ban ta­lál­ha­tók.
A vágsel­lyei le­vél­tár se­géd­le­te­i­nek át­te­kin­té­se és a lel­tár­ké­szí­tés for­mai-mód­szer­ta­ni szem­pont­ja­i­nak vizs­gá­la­ta kö­rül­te­kin­tő fel­dol­go­zást igé­nyel­ne. A le­vél­tá­ros mun­ka ezen fá­zi­sá­nak vizs­gá­la­tá­nál nem hagy­ha­tók fi­gyel­men kí­vül a szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­ri fon­dok fel­dol­go­zá­sá­nak kri­té­ri­u­mai sem.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Archivum Sala, Le­vél­tá­ri Év­könyv I. 2004. Vágsel­lye, Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tár.
Archivum Sala, Le­vél­tá­ri Év­könyv II. 2005. Vágsel­lye, Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tár.
Ben­ci, Milan et al. 1990. Okres­ný národ­ný výbor v Galante 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Ben­ci, Šte­fan – Cimer­manová, Alž­be­ta 1967. Okres­ný úrad v Šamoríne 1923–1938. Robot­nícke hnu­tie a dejiny KSÈ. Ša¾a, Oblast­ný ar­chív v Šali.
Bukovszky, Ladislav 1995. Hlavnoslúžòovský úrad v Šali II. 1938–1945. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Chovan­cov­á, Má­ria 1985. Okres­ný národ­ný výbor v Šali 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Chovan­cov­á, Má­ria 1995. Okres­ný úrad v Duna­jskej Strede 1923–1938. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Fehérová, Edita – Chovan­cov­á, Má­ria 1987. Okres­ný národ­ný výbor v Šamoríne 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1988. Miest­ny národ­ný výbor v Šali 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1986. Okres­ný národ­ný výbor v Èalove 1949–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1989. Okres­ný národ­ný výbor v Sere­di 1949–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1990. Skupinový inven­tár AV SNF. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1996. Okres­ný úrad Galan­ta 1923–1938. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Hor­váth, Vladimír – Kartous, Peter – Watzka, Jozef (ed.) 1988. Ochrana, sprís­tupòo­vanie a využí­vanie archívnych pomô­cok. Bratislava, Archív­na sprá­va Min­is­ter­st­va vnú­tra SSR.
Hubináková, Daniela 1994. Okres­ný úrad v Sere­di 1938–1939. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Hubináková, Daniela 1999. Miest­ny národ­ný výbor v Duna­jskej Strede 1945–1960. Ša¾a 1999, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Hubináková, Daniela 2000. Miest­ny národ­ný výbor v Èalove 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 1997. Miest­ny národ­ný výbor vo Ve¾kých Ú¾anoch 1951–1965. Èiastkový inven­tár. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2000a. Okres­ný súd v Galante (1854) 1872–1949. 1. zv. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2000b. Okres­ný súd v Galante. Pozem­noknižná agen­da 1854–1948. 2. zv. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2003a. Okres­ný súd v Šali 1921–1949/1950. 1. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Spiši­aková, Irena 2003b. Okres­ný súd v Šali. Pozem­noknižná agen­da èd. 1921–1949. 2. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Spiši­aková, Irena 2003c. Okres­ný súd v Šali. Pozem­noknižná agen­da pod¾a obcí 1922–1945. 3. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Zel­man, Pavol 1971. Inven­tár archívu mesta Šamorín. Ša¾a, Oblast­ný ar­chív v Šali.

Gaucsík István: Vágsellyei konferencia a mezővárosokról

A Páz­mány Pé­ter Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, a Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tá­rá­val, a Vágsel­lyei Vá­ro­si Hi­va­tal Mû­ve­lõ­dé­si Szak­osz­tá­lyá­val és Somor­ja Vá­ros Ön­kor­mány­za­tá­val együtt­mû­köd­ve 2005. szep­tem­ber 14-én Vágsel­lyén ren­dez­te meg a Min­den­na­pi élet a csal­ló­kö­zi és mátyus­föl­di me­zõ­vá­ros­ok­ban cí­mû nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át. A tár­sa­ság a prob­lé­ma­kör szak­ava­tott ku­ta­tó­it, ma­gyar­or­szá­gi és szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­ro­so­kat, tör­té­né­sze­ket hí­vott meg az­zal a cél­lal, hogy az elõ­adók a me­zõ­vá­ros­tör­té­net-ku­ta­tás ed­di­gi ered­mé­nye­it ös­­sze­gez­zék, il­let­ve az újabb ku­ta­tá­si te­rü­le­te­ket meg­ha­tá­roz­zák. Az elõ­adá­sok té­ma­vá­lasz­tá­sa vál­to­za­tos volt: az ál­ta­lá­nos vá­ros­tör­té­ne­ti kér­dé­sek­tõl az egyes te­le­pü­lé­sek jo­gi, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi hely­ze­té­nek az elem­zé­sé­ig ter­jedt.
Az el­hang­zott ki­lenc elõ­adás szé­les idõ­ská­lán moz­gott. A ku­ta­tók a kö­zép­kor­tól a 19. szá­zad kö­ze­pé­ig, a me­zõ­vá­ro­si fej­lõ­dés utol­só sza­ka­szá­ig tár­gyal­ták a ma­gyar­or­szá­gi vá­ros­fej­lõ­dés alap­vo­na­la­it.
A szlo­vák tör­té­nész­szak­ma nesz­to­ra, Richard Marsi­na a kö­zép­ko­ri vá­ro­sok létre­jöt­tének tár­sa­dal­mi elõ­fel­té­te­le­it vet­te szám­ba. Át­te­kin­té­sé­ben a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó, kü­lön­bö­zõ jog­ál­lás­sal ren­del­ke­zõ sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok és föl­des­úri, egy­há­zi me­zõ­vá­ros­ok stá­tu­sá­nak vál­to­zá­sa­it nem el­szi­ge­tel­ten, ha­nem szé­le­sebb, kö­zép-eu­ró­pai kon­tex­tus­ban és a Ma­gyar Ki­rály­ság ke­re­te­i­be he­lyez­ve tár­gyal­ta. Rá­mu­ta­tott az egyes fo­gal­mak és ka­te­gó­ri­ák (vil­la, civ­i­tas, oppidum) ko­ra­be­li kép­lé­keny­sé­gé­re, ill. je­len­ko­ri tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­ta­i­ra. A ki­rá­lyi pri­vi­lé­gi­u­mok ha­tá­sa­it a vá­ro­si ön­kor­mány­za­ti­ság, gaz­dál­ko­dás, bí­rás­ko­dás és tiszt­vi­se­lõ-vá­lasz­tás stb. fej­lõ­dé­sé­nek tük­ré­ben vizs­gál­ta. Elõ­adá­sá­ban ki­tért az egyes vá­ros­­szö­vet­sé­gek lét­re­jöt­té­re, va­la­mint a vá­ro­si po­zí­ci­ók meg­erõ­sí­té­sé­nek kez­de­mé­nye­i­re.
Bács­kai Ve­ra, a ma­gyar vá­ros­tör­té­net egyik leg­is­mer­tebb ku­ta­tó­ja, Szom­bat­hely püs­pö­ki me­zõ­vá­ros 18. szá­za­di hely­ze­té­rõl tar­tott elõ­adást. Ar­ra ke­res­te a vá­laszt, hogy a szá­zad ele­jén még fa­lu­si­as jel­le­gû te­le­pü­lé­sen a pi­ac­köz­pon­ti sze­rep erõ­sö­dé­se, a kéz­mû­ipar és a ke­res­ke­de­lem ki­bon­ta­ko­zá­sa, va­la­mint az igaz­ga­tá­si funk­ci­ók bõ­vü­lé­se ho­gyan be­fo­lyá­sol­ták a nyil­vá­nos tér és a ma­gán­tér vá­ro­si­a­so­dá­sát. Ki­tért a nyil­vá­nos tér (temp­lom, pi­ac, ut­cák, vá­ros­fa­lak, köz­épü­le­tek, in­téz­mé­nyek) vál­to­zá­sa­i­ra és a la­kás­vi­szo­nyok­ra. A ma­gán­szfé­ra hely­szí­ne­it (la­kás­tér be­ren­de­zé­se, in­gó­sá­gok) és a la­kás­kul­tú­ra szint­jét is ér­zék­le­tes pél­dák­kal mu­tat­ta be.
Strešòák Gá­bor Somor­ja me­zõ­vá­ro­si fej­lõ­dé­sé­nek va­gyo­ni hát­te­rét vizs­gál­ta. Elõ­adá­sá­ban a ki­rá­lyi és/­vagy föl­des­úri ado­má­nyo­zás út­ján a vá­ros tu­laj­do­ná­ba ke­rü­lõ föl­de­ket azo­no­sí­tot­ta. Fel­vá­zol­ta a vá­ro­si ta­nács föld­szer­zé­si stra­té­gi­á­ját a kö­zép­kor­ban, ame­lyet dél­ke­le­ti irány­ba a Du­na ár­té­ri te­rü­le­te aka­dá­lyo­zott, ezért a ter­jesz­ke­dés, a szán­tók és er­dõk meg­szer­zé­sé­nek irá­nya, nyu­gat és dél­nyu­gat fe­lé mu­ta­tott.
Ifj. Novák Ve­ro­ni­ka elõ­adá­sa Somor­ja 16–18. szá­za­di köz­igaz­ga­tá­sá­val fog­lal­ko­zott. El­sõ­sor­ban a vágsel­lyei le­vél­tár­ban ta­lál­ha­tó ma­giszt­rá­tu­si fon­dra tá­masz­kod­va ele­mez­te a vá­ro­si sza­bad­ság­jo­go­kat, az ön­kor­mány­za­ti­ság struk­tú­rá­it és a vá­lasz­tott tiszt­ség­vi­se­lõk (bí­ró, jegy­zõ) kom­pe­ten­ci­á­it. A település bí­rás­ko­dá­si rend­jén, a köz­ren­den és vé­del­men kí­vül a köz­egész­ség­ügy­re, a szo­ci­á­lis in­téz­mé­nyek­re is ki­tért.
Szend­iné Or­vos Er­zsé­bet re­fe­rá­tu­ma Deb­re­cen 17. szá­zad ele­ji jo­gi és gaz­da­sá­gi hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zott. A deb­re­ce­ni vá­ro­si lét­rõl fes­tett ér­zék­le­tes ké­pet, ar­ról a mi­li­õ­rõl, amely a tö­rök ura­lom tõ­szom­széd­sá­gá­ban jött lét­re. Meg­tud­hat­tuk, hogy a gaz­da­sá­gi élet hú­zó­ága­za­ta­it a ke­res­ke­de­lem és a kéz­mû­ipar al­kot­ta, a ga­bo­na­ter­me­lés nem volt jel­lem­zõ. A te­le­pü­lés, an­nak el­le­né­re, hogy me­zõ­vá­ros­ként gya­kor­la­ti­lag a sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok bí­rás­ko­dá­si és igaz­ság­szol­gál­ta­tá­si jo­ga­i­val élt, nem ren­del­ke­zett vá­ros­fa­lak­kal, erõ­dí­tés­sel. A vás­rosképet ala­csony, több­sé­gé­ben nád­dal fe­dett épü­le­tek al­kot­ták. A civisváros a moz­gal­mas 16. szá­zad­ban a tér­ség gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis köz­pont­ja volt (vá­sá­rok, öt­vös­ség, re­for­má­tus kol­lé­gi­um).
Len­gyel Tün­de elõ­adá­sá­nak be­ve­ze­tõ ré­szé­ben a vá­ros­fej­lõ­dés szig­ni­fi­káns je­gye­i­vel fog­lal­ko­zott. Be­mu­tat­ta a kö­zép­ko­ri ma­gyar­or­szá­gi vá­ros­há­ló­zat jel­le­gét, a vá­ro­sok la­ko­sa­i­nak szá­mát, gaz­da­sá­gi po­ten­ci­ál­ját és a jo­gok, pri­vi­lé­gi­u­mok ked­ve­zõ ha­tá­sa­it fej­lõ­dé­sük­re. Ezek után rá­tért a me­zõ­vá­ro­si élet min­den­nap­ja­i­ra. Rész­le­te­sen jel­le­mez­te a kö­zép­ko­ri ét­ke­zé­si szo­ká­so­kat.
Nagy Fe­renc a 19. szá­za­di Szent­mi­há­ly te­le­pü­lé­sé­nek ön­kor­mány­za­ti bí­rás­ko­dá­si gya­kor­la­tát, a köz­ség 1833–1858 kö­zött író­dott jegy­zõ­köny­vé­re tá­masz­kod­va vizs­gál­ta. A me­zõ­vá­ro­si ki­vált­sá­go­kat és az ön­kor­mány­zat mû­kö­dé­sét na­gyobb idõ­táv­lat­ban mu­tat­ta be, emel­lett konk­rét ese­tek­kel il­luszt­rál­ta a bí­ró­ság dön­té­se­it.
Novák Ve­ro­ni­ka a csal­ló­kö­zi és mátyus­föl­di me­zõ­vá­ros­ok ed­dig is­me­ret­len vagy ke­vés­bé ku­ta­tott tör­té­ne­té­nek szen­telt fi­gyel­met. A ku­ta­tók kö­ré­ben in­kább is­mer­tebb Som­or­ján kí­vül olyan to­váb­bi te­le­pü­lé­se­ket em­lí­tett (pl. Dió­szeg, Egy­házgelle, Far­kasd, Nagym­egy­er, Sze­red, Vágsel­lye), ame­lyek vizs­gá­la­ta a ré­gió te­le­pü­lés­tör­té­ne­té­nek hos­­szú tá­vú ku­ta­tá­si pro­jekt­jé­nek szük­sé­ges­sé­gét, az el­sõd­le­ges le­vél­tá­ri for­rá­sok fel­tá­rá­sát ve­ti fel. Re­fe­rá­tu­má­ban rész­le­te­sen ki­tért a ki­rá­lyi és föl­des­úri jog­ado­má­nyo­zás cél­ja­i­ra és a ki­vált­sá­gok ha­tá­sa­i­ra a te­le­pü­lés­fej­lõ­dés szem­pont­já­ból.
Gauc­sík Ist­ván elõ­adá­sá­ban egy rész­prob­lé­má­ra össz­pon­to­sí­tott. Té­ma­vá­lasz­tá­sá­nak moz­ga­tó­ru­gó­ját a kö­zép­kor­ra és ko­ra ­új­kor­ra fó­ku­szá­ló meg­kö­ze­lí­té­sek­kel szem­ben Somor­ja 1850 és 1867 kö­zöt­ti me­zõ­vá­ro­si utó­tör­té­ne­te ér­de­kel­te. A vá­ro­si ma­giszt­rá­tus anya­gá­ra tá­masz­kod­va a vá­ro­si va­gyon és gaz­dál­ko­dás leg­fon­to­sabb ös­­sze­te­võ­it ele­mez­te, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az 1865-ös és az azt kö­ve­tõ évek köl­csön­fel­vé­tel ké­rel­me­i­re, ame­lyek a vá­ro­si gaz­da­ság­irá­nyí­tást tet­ték pró­bá­ra.
A ren­dez­vény zá­ró ré­szé­ben a vágsel­lyei le­vél­tár ál­tal meg­je­len­tett le­vél­tá­ri év­könyv (Archivum Sala II) be­mu­ta­tá­sá­ra ke­rült sor. A kon­fe­ren­cia ér­té­ke­lé­se és a zár­szó után a részt­ve­võk és a hall­ga­tó­ság a vágsel­lyei le­vél­tár épü­le­té­ben részt vet­tek a kon­fe­ren­cia té­má­já­hoz kap­cso­ló­dó ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó­ján. Az el­hang­zott elõ­adá­sok ta­nul­mány for­má­já­ban a kö­vet­ke­zõ évi le­vél­tá­ri év­könyv­ben je­len­nek meg.

Gauc­sík Ist­ván

Bárczi Zsófia – Vaneoné Kremmer Ildikó: A Felvidék szerepe a magyar tudományosságban

A Fel­vi­dék sze­re­pe a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­ban cí­met vi­sel­te az a kon­fe­ren­cia, mely­re 2005. de­cem­ber 8–9-én a nyitrai Kons­tan­tin Fi­lo­zó­fus Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ke ren­de­zé­sé­ben, va­la­mint a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Kul­tu­rá­lis In­té­ze­te társ­ren­de­zé­sé­ben, a nyitrai ma­gyar fel­sõ­ok­ta­tás 45. év­for­du­ló­já­hoz kap­cso­ló­dó ren­dez­vény­so­ro­zat ré­sze­ként ke­rült sor. A kon­fe­ren­ci­át a Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra, va­la­mint A Cseh­or­szá­gi és Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­rá­ért Ala­pít­vány tá­mo­gat­ta.
A ren­dez­vény cél­já­ul a szer­ve­zõk a nyitrai ma­gyar tan­szé­ken fo­lyó nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi ku­ta­tá­sok be­mu­ta­tá­sát tûz­ték ki, a meg­hí­vott elõ­adók kö­zött azon­ban a po­zso­nyi ma­gyar tan­szé­ken és ma­gyar­or­szá­gi fel­sõ­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben te­vé­keny­ke­dõ szak­em­be­rek is je­len vol­tak. Az elõ­adá­sok­ra nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi szek­ci­ó­ban ke­rült sor. A nyel­vé­sze­ti szek­ció elõ­adói a két­nyel­vû­ség nyelv­po­li­ti­kai, szociolingvisztikai és pszicholingvisztikai szem­pon­tú vizs­gá­la­tá­val kap­cso­la­tos ered­mé­nye­i­ket mu­tat­ták be és vi­tat­ták meg. Az iro­dal­mi szek­ci­ó­ban a ba­rokk köl­té­szet alak­vál­to­za­ta­it elem­zõ és a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet­re vo­nat­ko­zó elõ­adá­sok hang­zot­tak el.
A nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi elõ­adá­sok pár­hu­za­mo­san foly­tak öt nyel­vé­sze­ti és két iro­dal­mi té­ma­kör­ben. A kon­fe­ren­cia el­sõ nap­ján a ba­rokk köl­té­szet alak­vál­to­za­ta­i­ról négy elõ­adást hall­gat­hat­tak meg az ér­dek­lõ­dõk.
Ki­li­án Ist­ván Ré­gi ma­gyar Má­ria-si­ral­mak a re­ne­szánsz és ba­rokk kor­ban cí­mû elõ­adá­sá­nak kö­zép­pont­já­ban a dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ók­ban (az­az devóciós drá­mák­ban) és a misz­té­ri­um­drá­mák­ban elõ­for­du­ló Má­ria-si­ral­mak áll­tak. Az elõ­adó rész­le­te­sen fog­lal­ko­zott a Las­kai Osvát la­ti­nul írt dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ó­já­ban sze­rep­lõ Má­ria-si­ra­lom­mal, hang­sú­lyoz­va, hogy a mû­ben alig érez­he­tõ ta­ní­tó szán­dék, he­lyet­te a szer­zõ az em­be­ri fáj­da­lom meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra irá­nyí­tot­ta hall­ga­tó­sá­ga fi­gyel­mét. El­mon­dá­sa sze­rint ha­son­ló irá­nyult­sá­gú a Winkler-kódex ma­gyar nyel­vû szen­ve­dés­tör­té­ne­te is, mely ré­szint Las­kai devóciós pas­si­ó­já­ra, ré­szint az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­ra utal vis­­sza bi­zo­nyos ele­me­i­ben. A Weszprémi-kódex Má­ria-si­ral­má­ban elõ­ször fo­gal­ma­zó­dik meg a ma­gyar iro­dal­mon be­lül a Fáj­dal­mas Édes­anya há­rom ké­ré­se együt­te­sen: az­az, hogy ne ha­lá­lá­val vált­sa meg szent fia az em­be­ri­sé­get, s ha ez nem le­het­sé­ges, hadd hal­jon meg he­lyet­te õ, Má­ria, s ha ez sem le­het­sé­ges, hadd hal­jon meg õ is, Má­ria, fi­á­val együtt. Ne­gye­dik ké­rés­ként hang­zik el Jé­zus fáj­da­lom­men­tes ha­lá­la. Az Ér­sek­új­vá­ri kó­dex­ben Má­ria mel­lék­sze­rep­lõ­bõl fõ­sze­rep­lõ­vé vá­lik, az itt ta­lál­ha­tó pas­sió már szin­te tel­je­sen Má­ria szen­ve­dé­sé­vé for­dít­ja Jé­zus pas­si­ó­ját, s e Má­ria-si­ra­lom­ban is vis­­sza­tér­nek az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom egyes mo­tí­vu­mai.
A devóciós drá­mák­ban sze­rep­lõ Má­ria-si­ral­mak is­mer­te­té­se után Ki­li­án Ist­ván át­tért a misz­té­ri­um­drá­mák Má­ria-si­ral­ma­i­nak be­mu­ta­tá­sá­ra. A misz­té­ri­um­drá­mák gaz­dag örök­sé­gé­bõl ötöt emelt ki: a csíksomlyói fe­ren­ces zár­da 1729-es szen­ve­dés­tör­té­ne­ti elõ­adá­sát, Potyó Bo­na­ven­tú­ra 1739 nagy­pén­te­kén elõ­a­dott stá­ci­ós misz­té­ri­um­já­té­kát, Bene De­me­ter mi­no­ri­ta pap­ta­nár misz­té­ri­um­já­té­kát, egy 1759-bõl szár­ma­zó csíksomlyói misz­té­ri­um­já­té­kot és Ju­hász Má­té 1761-es misz­té­ri­um­já­té­kát. Esz­té­ti­kai ér­té­kei mi­att Ki­li­án Ist­ván az ezen utób­bi misz­té­ri­um­drá­má­ban ta­lál­ha­tó Má­ria-si­ral­mat te­kin­ti a leg­je­len­tõ­sebb­nek.
Vé­ge­ze­tül az elõ­adó fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy a dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ók és misz­té­ri­um­drá­mák Má­ria-si­ral­mai stílusfordalataikban, szó­hasz­ná­la­tuk­ban szo­ros kap­cso­la­tot mu­tat­nak az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­mal, ezért az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­ról ma már nem le­het en­nek a 16. szá­zad kö­ze­pé­tõl fo­lya­ma­to­san ki­mu­tat­ha­tó ha­gyo­mány­nak a fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sá­val beszélni.
Medgyesy Nor­bert Nagyheti si­ra­lom­szö­ve­gek fel­vi­dé­ki il­le­tõ­sé­gû éne­kes­köny­vek­ben, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Herchl An­tal is­ko­la­mes­ter mun­kás­sá­gá­ra cí­men tar­tot­ta meg elõ­adá­sát. Az elõ­adó­tól meg­tud­hat­tuk, hogy a csíksomlyói, XVIII. szá­za­di fe­ren­ces nagy­pén­te­ki, gim­ná­zi­u­mi misz­té­ri­um­já­té­kok ku­ta­tá­sa és hát­te­ré­nek vizs­gá­la­ta so­rán vált nyil­ván­va­ló­vá a ko­ra­be­li nyom­ta­tott és kéz­ira­tos éne­kes­köny­vek­ben ta­lál­ha­tó nagyheti si­ra­lom­szö­ve­gek (Má­ria-, Ádám-, Pé­ter- és Jú­dás-si­ral­mak) ös­­sze­füg­gé­se a dra­ma­ti­kus já­té­kok­kal. A Fel­vi­dé­ken ke­let­ke­zett éne­kes­köny­vek kö­zül Medgyesy Nor­bert el­mon­dá­sa sze­rint a Cantus Catholici (Lõ­cse, 1651; Kas­sa, 1674), a Náray György-fé­le Lyra Coelestis (Lõ­cse, 1695) tar­tal­maz Má­ria-si­ral­ma­kat. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott a Náray-énekeskönyvben ol­vas­ha­tó pár­be­szé­des, cse­lek­ményt tar­tal­ma­zó, te­hát dra­ma­ti­kus nép­ének és a kö­zép­ko­ri devóciós pas­si­ók, va­la­mint a ba­rokk is­ko­lai szín­já­ték­ok bi­zo­nyos meg­ol­dá­sa­i­nak ha­son­ló­sá­gá­ra, majd rá­tért a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár­ban õr­zött Herchl An­tal-éne­kes­könyv (1765–1801) be­mu­ta­tá­sá­ra. El­mond­ta, hogy a ter­je­del­mes kéz­irat több, na­gyon ér­té­kes, a fel­vi­dé­ki és az er­dé­lyi (vö. Kájoni Já­nos: Cantionale Catholicum. Csíksom­lyó, 1676; 1719) nép­ének­ha­gyo­mányt hí­ven tük­rö­zõ XVII–XVIII. szá­za­di ka­to­li­kus nép­éne­ket, va­la­mint Herchl ver­ses ön­élet­írá­sát és sa­ját éle­te hi­va­ta­li do­ku­men­tu­ma­i­nak má­so­la­tát tar­tal­maz­za, majd rész­le­te­sen be­mu­tat­ta az éne­kes­könyv­ben ol­vas­ha­tó, ötsze­rep­lõs Ádám-já­té­kot és is­mer­tet­te az ere­de­ti­leg Ádám–Éva nap­ján, ka­rá­csony böjt­jén, de­cem­ber 24-én éne­kelt já­ték nagy­hét­re va­ló át­ke­rü­lé­sé­nek oka­it. Medgyesy vé­ge­ze­tül Herchl An­tal da­rab­ját a XVIII. szá­za­di csíksomlyói misz­té­ri­um­drá­mák, a ka­to­li­kus Vépi éne­kes­könyv (1731), a Dori éne­kes­könyv (1763–1774) és a Nagyölvedi éne­kes­könyv (XVIII. szá­zad vé­ge), a pro­tes­táns Kecs­ke­mé­ti Graduál (XVII. szá­zad vé­ge) és a Ko­má­ro­mi éne­kes­könyv (1701) által jel­zett ha­gyo­mány so­rá­ba il­lesz­tet­te be­le.
Pol­gár Ani­kó Fe­lül­írás és kor­rek­ci­ós igény a for­dí­tás­ban (Gyön­gyö­si Ist­ván és Ányos Pál heroidafordításai) cí­mû elõ­adá­sá­ban a má­ig meg­írat­lan ma­gyar mû­for­dí­tás-tör­té­net egy fe­je­ze­té­hez szol­gál­ta­tott ada­lé­ko­kat, a ba­rokk for­dí­tás­esz­ményt ki­fe­je­zõ Gyön­gyö­si-fé­le, és a klas­­szi­ciz­mus for­dí­tás­esz­mé­nye je­gyé­ben szü­le­tett Ányos-fé­le Ovi­di­us-for­dí­tás ös­­sze­ve­té­se ré­vén. Az elõ­adás el­mé­le­ti ki­in­du­ló­pont­ja az a meg­ál­la­pí­tás volt, hogy mû­for­dí­tás-tör­té­ne­ti kér­dé­sek tár­gya­lá­sa­kor tu­da­to­sí­ta­nunk kell a for­dí­tás­tör­té­ne­ti fej­lõ­dés fo­gal­má­nak anak­ro­nisz­ti­kus vol­tát: nem be­szél­he­tünk a jobb mód­szer fe­lé mu­ta­tó fej­lõ­dés­rõl, egy a for­dí­tás­esz­mény ra­di­ká­lis vál­to­zá­sát ma­gá­ba fog­la­ló fo­lya­mat­ról vi­szont igen. En­nek a vers­for­ma­vál­tás­ban is meg­mu­tat­ko­zó, s a tá­gabb ér­te­lem­ben vett iro­da­lom­tör­té­ne­ti vál­to­zá­sok szer­ves ré­szét ké­pe­zõ fo­lya­mat­nak a ki­in­du­ló­pont­ja az el­sõ heroida ma­gyar for­dí­tás­tör­té­ne­té­nek ese­té­ben Gyön­gyö­si Ist­ván­nak négy­rí­mû stró­fák­ban ké­szült, bõ­ví­tés­alak­za­tok­kal dú­sí­tott, ba­rokk re­to­ri­ká­jú át­ül­te­té­se. En­nek ra­di­ká­lis el­len­té­te Dayka Gá­bor disz­ti­cho­nos, an­ti­ki­zá­ló, a pretextushoz alá­zat­tal vi­szo­nyu­ló for­dí­tá­sa, me­lyet a 20. szá­za­di re­konst­ruk­ci­ós for­dí­tás­mód­szer elõz­mé­nyé­nek tart­ha­tunk. A két pó­lus köz­ti át­me­net­nek te­kint­he­tõ Ányos Pál pá­ros rí­mû, a Gyön­gyö­si-for­dí­tás arány­ta­lan­sá­ga­i­tól men­tes for­dí­tá­sa.
Pol­gár Ani­kó meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy ha el­fo­gad­juk azt a té­telt, hogy Ányos Gyön­gyö­si szö­ve­gé­nek is­me­re­té­ben dol­go­zott, ak­kor fel­té­te­lez­het­jük azt is, hogy Ányost Gyön­gyö­si plasz­ti­kus áb­rá­zo­lá­sa­i­nak és konkretizációinak ki­ik­ta­tá­sá­ban is (csak­úgy, mint a vers­for­ma meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban) kor­rek­ci­ós szán­dék ve­zé­rel­te. A kor­rek­ci­ós szán­dék fel­té­te­le­zé­sét a pél­dák­kal is iga­zol­ha­tó szö­veg­ös­­sze­füg­gé­sek és ér­tel­me­zés­be­li ha­son­ló­sá­gok in­do­kol­ják. A pél­dák Gyön­gyö­si és Ányos szö­ve­gé­nek a vi­szo­nyá­ról árul­kod­nak, de tá­gabb kon­tex­tus­ba he­lyez­ve ta­nul­sá­go­kat von­ha­tunk le be­lõ­lük a két köl­tõ élet­mû­vé­nek vi­szo­nyá­ra vo­nat­ko­zó­an is.
Csehy Zol­tán Árkádikus álom és kul­tu­rá­lis em­lé­ke­zet (Ada­lé­kok Ver­gi­li­us II. ec­lo­gá­já­nak utó­éle­té­hez) cí­men tar­tot­ta meg elõ­adá­sát. Ver­gi­li­us idill­köl­té­sze­té­nek leg­ádá­zabb sor­sú da­rab­ja alig­ha­nem a má­so­dik, mely alap­ve­tõ­en theokritoszi nyom­do­ko­kon (lásd 3. és a 11. idill) és a Meleagrosz ne­vé­vel fém­je­lez­he­tõ epig­ram­ma­ha­gyo­mány (AP 12, 127) já­ték­ba vo­ná­sá­val me­sé­li el Corydón pász­tor re­mény­te­len sze­rel­mét Alexis iránt. Az iro­da­lom­ér­tel­me­zés a kí­nos té­mát az­zal men­te­get­te, hogy a mû pusz­tán köl­tõi szárny­pró­bál­ga­tás­sze­rû fi­a­tal­ko­ri ujj­gya­kor­lat, s a tárgy a la­tin iro­da­lom szo­ká­sos graecofíliájából adó­dik, s ez az el­gon­do­lás mint­egy kro­no­ló­gi­a­i­lag is ki­je­löl­te a köl­te­mény he­lyét az élet­mû­ben. Csehy Zol­tán meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint az an­tik­vi­tás­tól örök­lõ­dõ al­le­go­ri­kus ér­tel­me­zé­sek csak még kí­no­sab­bá tet­ték a hely­ze­tet, hi­szen ezek a sze­rel­mes Corydón mö­gött Ver­gi­li­ust, Alexis alak­já­ban pe­dig Pollio vagy Maecenas egy szol­ga­fi­ú­ját lát­ták: ezt az ér­tel­me­zé­si tra­dí­ci­ót egyes fi­lo­ló­gu­sok to­vább örö­kí­tik, má­sok nem au­ten­ti­kus ér­tel­me­zõi alap­ál­lás­ként ér­tel­mez­ve egy Szo­phok­lész­-anek­do­tá­ból le­ve­zet­he­tõ „ké­sõb­bi ko­hol­mány-­nak” tart­ják, s a szer­zõi szán­dék re­konst­ru­ál­ha­tó­sá­gá­ba ve­tett bi­za­lom hí­ve­i­ként tör­lik az ér­tel­me­zés­le­he­tõ­sé­gek uni­ver­zu­má­ból. A ma­gyar iro­da­lom­ban e szö­veg re­cep­ci­ó­já­nak ér­té­ke­lé­sé­re ugyan­ezek a stigmatizáló el­já­rá­sok vol­tak ér­vé­nye­sek. Faludi Fe­renc 4. ec­lo­gá­ja épp e ver­gi­li­u­si té­ma­va­ri­áns okán lett a szer­zõ leg­in­kább el­ma­rasz­talt mû­ve, s nem esz­té­ti­kai kri­té­ri­u­mok alap­ján (vö. Csá­szár Elem­ér, Sárközy Pé­ter stb. vé­le­mé­nyé­vel), ho­lott a mû ér­de­kes­sé­ge ép­pen ab­ban rej­lik – mu­ta­tott rá az elõ­adó –, hogy az ec­lo­ga ön­nön ol­va­sá­si stra­té­gi­á­it is tematizálja és fel­fe­di egy álominterpretáció kap­csán, mi­köz­ben szá­mos új ér­tel­me­zé­si sí­kot nyit meg az arany­kor ­jel­le­gû álom­lét szfé­rá­já­tól kez­dõ­dõ­en a kó­dolt referencialitásig. Amade Lász­ló Cicerke-verseiben már csu­pán esz­té­ti­kai ta­pasz­ta­lat­ként mû­kö­dik a ver­gi­li­u­si alap­mo­tí­vum, no­ha ér­tel­mez­he­tõ­sé­ge vi­ta­tott. Vé­ge­ze­tül Csehy Zol­tán ar­ról be­szélt, hogy Ver­gi­li­us má­so­dik (ún. Alexis-) idill­jét Faludinál és Ama­dé­nál ko­ráb­ban, Zrí­nyi Mik­lós is já­ték­ba von­ta, ám tel­je­sen más esz­kö­zök­kel. Míg Faludi nem ri­adt vis­­sza egy kár­hoz­ta­tott sze­re­lem áb­rá­zo­lá­sá­tól, Zrí­nyi szö­ve­gé­nek ver­gi­li­u­si stig­má­ja ma­ga a kom­po­zí­ció. A Corydón–Alexis al­le­go­ri­kus vi­szony Zrí­nyi­nél heteroszexualizálódik, és egy va­dász ke­ser­gé­sé­vé vá­lik Vi­o­la ke­gyet­len­sé­ge okán. Zrí­nyi a ver­gi­li­u­si alap­hely­ze­tet nem­csak a ma­ga kom­po­zí­ci­ós igé­nyei sze­rint szí­ne­zi ki, ha­nem kö­tet­kom­po­zí­ci­ós szem­pon­to­kat szem elõtt tart­va is kö­ze­lít a ver­gi­li­u­si élet­pá­lya­mo­dell­hez.
A kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­ját az iro­dal­mi szek­ci­ó­ban (mely­nek té­má­ja a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar ka­to­li­kus iro­da­lom volt) Sza­bó Fe­renc Prohászka ha­tá­sa a két há­bo­rú kö­zöt­ti ka­to­li­kus iro­da­lom­ra cí­mû elõ­adá­sa nyi­tot­ta meg. A ki­vá­ló iro­da­lom­tu­dós elõ­adá­sa több szem­pont­ból is idõ­sze­rû volt: egy­részt a 2005. de­cem­ber 10-én meg­kez­dõ­dött Prohászka-emlékév mi­att, más­részt, mert is­mét rá­irá­nyí­tot­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy Nyitrának a ma­gyar iro­da­lom tör­té­né­se­i­ben so­ká­ig je­len­tõs sze­rep ju­tott (Prohászka Ot­to­kár pél­dá­ul itt szü­le­tett), har­mad­részt, mert Prohászka hos­­szú idõ­re el­fe­le­dett, sok­szor fél­re­ér­tel­me­zett élet­mû­vé­vel kap­cso­la­tos újabb ku­ta­tá­sok iránt is si­ke­rült fel­kel­te­nie hall­ga­tó­sá­ga ér­dek­lõ­dé­sét.
Sza­bó Fe­renc elõ­adá­sa be­ve­ze­tõ­jé­ben Prohászka Ot­to­kár iro­da­lom­szer­ve­zõi te­vé­keny­sé­gét és a mo­dern ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet meg­újí­tá­sá­ban be­töl­tött sze­re­pét ér­té­kel­te, kü­lön ki­emel­ve a püs­pök kor­tár­sai ál­tal is (Négyessy Lász­ló, Kosz­to­lá­nyi De­zsõ) rend­kí­vül mél­tá­nyolt stí­lu­sát, for­ma­ér­zék­ét. Az elõ­adás ge­rin­cét Prohászka és a ko­ra­be­li ma­gyar iro­da­lom kap­cso­la­tá­nak (Ady, Kosz­to­lá­nyi, Sza­bó De­zsõ, Áprily La­jos), il­let­ve Prohászkának a ko­ra­be­li ke­resz­tény iro­da­lom­ra (Sík Sán­dor, Mécs Lász­ló, Harsányi La­jos, Reményik Sán­dor) gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak elem­zé­se ké­pez­te. Az elõ­adó rész­le­te­sen ki­fej­tet­te, hogy a püs­pök írá­sa­i­nak, va­la­mint élet- és iro­da­lom­szem­lé­le­té­nek Sík köl­té­sze­té­re és irodalomfelfogására gya­ko­rolt ha­tá­sa el­sõ­sor­ban a köl­tõ Szem­be a Nap­pal cik­lu­sá­nak a mo­dern em­ber de­ka­den­ci­á­já­val szem­ben­ál­ló élet­igen­lés­ében és a cse­lek­võ hit lí­rai meg­szó­lal­ta­tá­sá­ban ér­he­tõ tet­ten, de ki­mu­tat­ha­tó a tel­jes Sík-élet­mû­bõl is. Sza­bó Fe­renc Prohászka Ot­to­kár­nak a ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet­re gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról szól­va olyan kér­dé­se­ket ve­tett föl (szo­ci­á­lis el­kö­te­le­zett­ség, szép­ség és hit ös­­sze­füg­gé­sei stb.), me­lyek a szek­ci­ó­ban el­hang­zott to­váb­bi elõdásokban is mind­un­ta­lan vis­­sza­tér­tek.
Cs. Var­ga Ist­ván Harsányi La­jos és Sík Sán­dor köl­té­sze­té­rõl szó­ló elõ­adá­sa kez­de­tén Prohászka és Ady mû­ve­i­nek a ka­to­li­kus lí­rát meg­újí­tó tri­ász: Harsányi La­jos, Sík Sán­dor, Mécs Lász­ló vi­lág­né­ze­té­re és iro­dal­mi fel­fo­gá­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát vá­zol­ta fel, majd rá­tért a Lenau- és Harsányi La­jos-ver­sek ké­pi vi­lá­ga, mo­tí­vum­rend­sze­re köz­ti ha­son­ló­ság be­mu­ta­tá­sá­ra. A hall­ga­tó­ság meg­tud­hat­ta, hogy mind­két köl­tõ té­ma- és for­ma­vi­lá­gát dön­tõ­en ala­kí­tot­ta a ma­gyar táj: Lenau köl­té­sze­tét vé­gig­kí­sér­ték a pusz­ták és ná­da­sok vi­lá­gá­ból köl­csön­zött ké­pek (pl. Schilflieden – Ná­di da­lok), ugyan­így a Han­ság ih­le­té­se Harsányi lí­rá­já­nak ké­pi vi­lá­gá­ban és te­ma­ti­ká­já­ban is ki­mu­tat­ha­tó.
Cs. Var­ga Ist­ván elõ­adá­sa má­so­dik fe­lét Sík Sán­dor köl­té­sze­té­nek szen­tel­te. Sík köl­tõi vi­lág­kép­ének leg­egyér­tel­mûbb meg­fo­gal­ma­zá­sát – ahogy Sza­bó Fe­renc is – az el­sõ kö­tet cím­adó ver­sé­ben, a Szem­be a Nap­pal c. köl­te­mény­ben ta­lál­ta meg, s rá­mu­ta­tott Prohászka „di­a­dal­mas vi­lág­né­zet­é-nek” a köl­tõ élet­mû­vé­ben fel­lel­he­tõ vissz­hang­já­ra. Sík alap­ve­tõ­en op­ti­mis­ta, élet­igen­lõ köl­té­sze­té­nek hi­bá­ja­ként az elõ­adó a túl kön­­nyed ver­se­lést ne­vez­te meg, s szó­vá tet­te a kön­­nyen ara­tott si­ker ve­szé­lyét (hi­szen a köl­tõ kör­nye­ze­té­ben szin­te min­den ke­resz­tény té­ma meg­ver­se­lé­se ma­ga után von­ta a si­kert): a fe­lü­le­tes­sé vá­lást is. A kön­­nyed, ára­dó vers­be­széd ösz­tö­vé­reb­bé, az emo­ci­o­ná­lis ára­dás vis­­sza­fo­got­tab­bá vá­lá­sát Cs. Var­ga Ist­ván Rad­nó­ti Sán­dor ha­tá­sá­nak tu­laj­do­ní­tot­ta (Rad­nó­ti Sze­ge­den volt Sík ta­nít­vá­nya). Vé­ge­ze­tül az elõ­adó rö­vi­den vá­zol­ta Sík Sán­dor egye­te­mi ta­nár­ként, tan­könyv­író­ként, a cser­kész­moz­ga­lom­ban vég­zett mun­ká­ját, s a Vigilia szer­kesz­té­sé­ben be­töl­tött sze­re­pét.
Cs. Var­ga Ist­vánt kö­ve­tõ­en Bárczi Zsó­fia Mécs Lász­ló köl­té­sze­te az öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben cí­mû elõ­adá­sa hang­zott el. Az elõ­adó be­szá­molt az 1941-es Mécs Lász­ló ös­­szes ver­sei c. kö­tet meg­je­le­né­se után ke­let­ke­zett köl­te­mé­nyek sor­sá­ról – meg­tud­hat­tuk, hogy a negy­ve­nes-öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben írt ver­sek egy ré­sze má­ig ki­adat­lan (mint­egy 210 Mécs-ver­set õriz a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár Kéz­irat­tá­ra, szá­mos ki­adat­lan vers pe­dig ma­gán­sze­mé­lyek bir­to­kát ké­pe­zi). Az elõ­adó fõ­ként a köl­tõ po­li­ti­kai ver­se­i­vel fog­lal­ko­zott: is­mer­tet­te az ÁVO ál­tal el­kob­zott kéz­ira­tos gyûj­te­mény sze­re­pét Mécs le­tar­tóz­ta­tá­sá­ban, s meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az 1945–1953 közt ke­let­ke­zett, ki­adat­lan Mécs-ver­sek több­sé­ge a szov­jet meg­szál­lás­ra, a zsar­nok­ság­ra, az ál­lam bû­ne­i­re vo­nat­ko­zó po­li­ti­kai uta­lá­so­kat hor­do­zott. Ez­zel kap­cso­lat­ban hív­ta fel a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét az is­mer­te­tett Mécs-ver­sek­nek a ma­gyar­or­szá­gi je­re­mi­ádiro­da­lom ha­gyo­má­nyá­ba va­ló be­ágya­zó­dá­sá­ra és a Querela Hungariae-toposz fel­buk­ka­ná­sá­ra a kor­szak lí­rá­já­ban. Mécs po­li­ti­kai köl­té­sze­tén kí­vül a köl­tõ ezen idõ­szak­ban ke­let­ke­zett pa­li­nó­di­á­i­val fog­lal­ko­zott az elõ­adó – Mécs öt­ve­nes-hat­va­nas évek­be­li köl­té­sze­té­nek má­sik nagy vo­nu­la­tát ugyan­is az egy­ko­ri sze­rep­re ref­lek­tá­ló, il­let­ve az el­sõ köl­tõi kor­szak ver­se­it motivikusan-tematikusan meg­idé­zõ pa­li­nó­di­ák al­kot­ják. Vé­ge­ze­tül Bárczi Zsó­fia rá­mu­ta­tott, hogy Mécs mun­kás­sá­gá­nak oly­kor szél­sõ­sé­ges meg­íté­lé­sé­ben mek­ko­ra sze­re­pet ját­szott a pusz­tán rész­le­ge­sen is­mert élet­mû.
P. Jáki Sán­dor Teodóz Fel­né­zünk a Fel­vi­dék­re a né­pi val­lá­sos­ság át­élt és meg­õr­zött kin­csei mi­att c. elõ­adá­sá­ban a fel­vi­dé­ki egy­há­zi nép­éne­kek­kel kap­cso­la­tos is­me­re­te­it osz­tot­ta meg hall­ga­tó­sá­gá­val. Az elõ­adó több év­ti­ze­de fog­lal­ko­zik a fel­vi­dé­ki, azon be­lül pe­dig a zoboralji nép­éne­kek gyûj­té­sé­vel és ta­nul­má­nyo­zá­sá­val. Mos­ta­ni elõ­adá­sá­ban Jáki Sán­dor Teodóz a vágai, nagymácsédi, dió­sze­gi temp­lo­mi éne­kes pas­si­ó­kat is­mer­tet­te, majd a vágai os­tya­hor­dás szo­ká­sá­ba ve­zet­te be hall­ga­tó­sá­gát. Is­mer­tet­te és ér­té­kel­te a kö­böl­kú­ti Stampay Já­nos ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott egy­há­zi ének­gyûj­te­ményt, az ún. Stampayt is. Vé­ge­ze­tül az elõ­adó a fel­vi­dé­ki val­lá­si né­pi ha­gyo­mány meg­õr­zé­sé­nek a je­len­kor­ban va­ló ne­héz­sé­ge mi­at­ti ag­go­dal­má­nak adott han­got.

A kon­fe­ren­cia iro­dal­mi szek­ci­ó­já­nak záróelõadását Ás­vá­nyi Ilo­na tar­tot­ta Iro­dal­mi ha­gya­té­kok egy­há­zi gyûj­te­mé­nyek­ben cím­mel. Az elõ­adó be­ve­ze­tés­kép­pen az egy­há­zi könyv­tá­rak tör­té­ne­tét és fel­épí­té­sét, il­let­ve az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban õr­zött gyûj­te­mé­nye­ket és a gyûj­te­mé­nyek­ben ta­lál­ha­tó ha­gya­ték­tí­pu­so­kat is­mer­tet­te, majd rö­vi­den ös­­sze­fog­lal­ta az egy­há­zi könyv­tá­rak 20. szá­za­di tör­té­ne­tét, ki­emel­ve az 1948-as ál­la­mo­sí­tás és a szer­ze­tes­ren­dek 1950-es fel­osz­la­tá­sa után be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­so­kat. Et­tõl kezd­ve két könyv­tár (Zirc, Gyön­gyös) ál­la­mi mû­em­lék­könyv­tár­ként mû­kö­dött, né­hány mû­em­lék­könyv­tár (Pá­los Könyv­tár, Pan­non­hal­ma) az egy­ház ke­ze­lé­sé­ben ma­radt, il­let­ve egy-egy fõ­is­ko­la „se­géd- és hát­tér­in­téz­mé­nye­ként” szol­gált (Fõ­egy­ház­me­gyei Könyv­tár, Eger) – a leg­több egy­há­zi könyv­tár azon­ban könyv­rak­tár­rá si­lá­nyult. Az elõ­adó fel­hív­ta a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét ar­ra a sa­já­tos­ság­ra is, hogy az egy­há­zi gyûj­te­mé­nyek­ben a könyv­tár, a le­vél­tár és a mú­ze­um egy­faj­ta szim­bi­ó­zis­ban él, így ese­ten­ként kér­dé­ses, hogy adott do­ku­men­tum le­vél­tá­ri vagy könyv­tá­ri anyag­nak szá­mít-e, majd ki­tért az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban õr­zött gyûj­te­mé­nyek jel­le­gé­nek is­mer­te­té­sé­re: rész­le­te­sen be­mu­tat­ta a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár­ban õr­zött há­rom különgyûjteményt (Benedictina, Jesuitica, Kéz­irat­tár). A Kéz­irat­tár­ban ta­lál­ha­tó ha­gya­té­kok kö­zül az elõ­adó a Mécs Lász­ló-ha­gya­ték­kal kap­cso­la­tos kér­dé­se­ket jár­ta kö­rül. Vé­ge­ze­tül Ás­vá­nyi Ilo­na fel­hív­ta a je­len­le­võk fi­gyel­mét az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban, különgyûjteményekben tá­rolt do­ku­men­tu­mok vi­szony­la­gos fel­tá­rat­lan­sá­gá­ra, s az eb­ben rej­lõ tu­do­má­nyos ku­ta­tá­si le­he­tõ­sé­gek­re.
A nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­ban a kon­fe­ren­cia el­sõ nap­ján két pszicholingvisztikai té­má­jú elõ­adás hang­zott el, ami min­den­kép­pen ör­ven­de­tes, hi­szen pszicholinvisztikával Szlo­vá­ki­á­ban ma­gyar vi­szony­lat­ban saj­nos ke­ve­sen fog­lal­koz­nak
Navracsics Ju­dit Két­nyel­vû­ség pszicholingvisztikai meg­kö­ze­lí­tés­ben cí­mû ki­vá­ló elõ­adá­sá­ban a pszicholingvisztikai két­nyel­vû­sé­gi ku­ta­tá­sok egyik alap­kér­dé­sét tag­lal­ta, hogy va­jon mi­ként tá­rol­ják a két­nyel­vû­ek a két nyel­vet az agy­ban: el­kü­lö­nül­ten vagy egy­sé­ge­sen. A két­nyel­vû agy mû­kö­dé­sé­rõl, tá­ro­lá­si me­cha­niz­mu­sa­i­ról el­té­rõ­ek a vé­le­mé­nyek a tu­do­má­nyos ta­pasz­ta­la­tok, kí­sér­le­tek sok­szí­nû ered­mé­nye­i­nek kö­szön­he­tõ­en. Kér­dé­ses, hogy va­jon a nyelv­ta­nu­lás mód­ja és élet­ko­ra be­fo­lyá­sol­ja-e a tá­ro­lást. A neurolingvisztikai bi­zo­nyí­té­kok nem egy­ér­tel­mû­ek, a mû­sze­res (PET, fMRI, EKP) vizs­gá­la­tok alá­tá­maszt­ják az egy­sé­ges és az el­kü­lö­nült tá­ro­lást is. Az már be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a nyelv­ta­nu­lás mód­ja, te­hát hogy for­má­lis vagy in­for­má­lis ke­re­tek kö­zött vá­lik az egyén két­nyel­vû­vé, más tá­ro­lá­si me­cha­niz­must ered­mé­nyez. A for­má­lis ta­nu­lás el­kü­lö­nült, az in­for­má­lis pe­dig kö­zös tá­ro­lást bi­zo­nyít. A két­fé­le me­mó­ria­rend­szer­nek, amely a két­nyel­vû be­széd­pro­duk­ci­ót ki­szol­gál­ja (a dek­la­ra­tív és a procedurális) más-más sze­re­pe van a be­széd lét­re­ho­zá­sá­ban at­tól füg­gõ­en, hogy mi­lyen élet­kor­ban kezd­te az egyén a má­so­dik nyelv el­sa­já­tí­tá­sát, va­la­mint hogy mi­lyen az egyén má­so­dik nyelv­nek va­ló ki­tett­sé­ge. Míg a má­so­dik nyelv ta­nu­lók­nál a dek­la­ra­tív me­mó­ria mel­lett a procedurális szin­te nem is mû­kö­dik, a két­nyel­vû­vé vá­lás hoz­zá­já­rul a procedurális me­mó­ria új­ra­é­le­dé­sé­hez, le­gyen az bár­mi­lyen élet­kor­ban.
A pszicholingvisztika kí­sér­le­ti ered­mé­nyek elem­zé­sé­vel pró­bál­ja meg­ad­ni a vá­laszt a tá­ro­lá­si me­cha­niz­mu­sok­kal kap­cso­lat­ban. Az egyik leg­gya­ko­ribb mód­szer a men­tá­lis le­xi­kon vizs­gá­la­tá­ra a szó­as­­szo­ci­á­ci­ós tesz­tek al­kal­ma­zá­sa. Ezek­bõl ki­de­rül, hogy a leg­gya­ko­ribb kap­cso­la­tok a paradigmatikusak, ame­lyek ma­gá­ban fog­lal­ják a szi­no­nim, an­to­nim, meronim, hiponim és hiperonim kap­cso­la­to­kat, va­la­mint az azo­nos sze­man­ti­kai me­zõ­höz va­ló tar­to­zást. A szintagmatikus kap­cso­la­tok a kollokációkat jel­zik, azon­ban van­nak fo­ne­ti­kai ala­pú kap­cso­la­tok is és nyel­vi-lo­gi­kai kap­cso­la­to­kat nem ké­pe­zõ lin­kek. Az elõ­adás­ban be­mu­ta­tott vizs­gá­lat ah­hoz nyúj­tott to­váb­bi bi­zo­nyí­té­ko­kat, hogy a két­nyel­vû­ek men­tá­lis le­xi­ko­ná­ban a tá­ro­lás kö­zös, bár a két­nyel­vû­vé vá­lás idõ­pont­ja szig­ni­fi­káns kü­lönb­sé­get ered­mé­nyez a sza­vak kö­zött ki­ala­kí­tott kap­cso­la­tok­ban: a ko­rai két­nyel­vû­ek­nél a paradigmatikus, a ké­sõ­i­ek­nél a szintagmatikus vá­la­szok van­nak szig­ni­fi­kán­san túl­nyo­mó több­ség­ben.
Vanèoné Kremmer Il­di­kó A szö­veg­ér­tés fej­lõ­dé­se kis­ka­masz­kor­tól 18 éves ko­rig c. elõ­adá­sá­ban az anya­nyel­vi szö­veg­ér­tés prob­lé­má­it ele­mez­te 11–18 éves ma­gyar– szlo­vák két­nyel­vû gyer­me­kek ma­gyar be­széd­ér­té­se fej­lõ­dé­sé­nek vizs­gá­la­tán ke­resz­tül. Az elõ­adás egy többéves ku­ta­tás ered­mé­nye­it ös­­sze­gez­te. A szö­veg­ér­tés va­lós ide­jû vizs­gá­la­tá­ban 4 szlo­vá­ki­ai ma­gyar és egy ma­gyar­or­szá­gi is­ko­la egy-egy osz­tá­lyá­nak di­ák­jai vet­tek részt. Az elõ­adás leg­fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­se, hogy a vizs­gált cso­por­tok­ban az át­la­go­san jó­nak mond­ha­tó szö­veg­ér­té­si szin­tet az érett­sé­gi­zõ kor­osz­tály ér­te el, s az ös­­sze­füg­gé­sek fel­is­me­ré­sé­nek biz­ton­sá­ga még eb­ben a kor­osz­tály­ban sem min­den­ki­nél meg­fe­le­lõ. Az egyé­ni tel­je­sít­mé­nye­ket is fi­gye­lem­be vé­ve a spon­tán fej­lõ­dés – va­ló­szí­nû­leg na­gyon el­té­rõ egyé­ni hát­te­ret fel­té­te­lez­ve – van aki­nél meg­fe­le­lõ, de van aki­nél a szö­veg­ér­té­si szint stag­ná­lá­sa fi­gyel­he­tõ meg. Mind­ezek a té­nyek azt mu­tat­ják, hogy az egyé­ni fej­lesz­tés a gyön­ge szö­veg­ér­tést mu­ta­tó di­á­kok ese­té­ben dön­tõ fon­tos­sá­gú, s hogy ok­ta­tá­sunk­nak (a ma­gyar­or­szá­gi­nak és a szlo­vá­ki­a­i­nak egy­aránt) e tényt fi­gye­lem­be kell ven­nie, s az egyé­ni fej­lesz­tés­re nagy hang­súlyt kell fek­tet­nie. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar do­mi­náns di­á­kok a szö­veg­ér­tés te­rén nem mu­tat­nak kü­lönb­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi di­á­kok­hoz ké­pest. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ba já­ró di­á­kok­nál is bi­zo­nyos ja­vu­lás mu­tat­ha­tó ki a ma­gyar szö­veg­ér­té­si kész­ség­ben, de a ja­vu­lás mér­té­ke nagy egyé­ni kü­lönb­sé­ge­ket mu­tat, s el­mond­ha­tó, hogy a szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ba já­ró di­á­kok ma­gyar nyel­vû szö­veg­ér­té­si szint­jé­nek fej­lõ­dé­se ön­ma­gá­tól eset­le­ges.
A kon­fe­ren­cia pszicholingvisztikai blokk­ját két – a ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tá­ban meg­lé­võ köl­csön­sza­va­kat nyelv­já­rás­ta­ni és a ter­mék­meg­ne­ve­zé­sek­ben meg­je­le­nõ­ket nyelv­ter­ve­zé­si szem­pont­ból vizs­gá­ló – elõ­adás kö­vet­te. Sán­dor An­na Nyelv­já­rá­sa­ink ré­gi köl­csön­sza­vai mai szem­mel c. elõ­adá­sá­ban nyelv­já­rá­sa­ink va­ló­di táj­sza­va­it a kontaktológia mai szem­lé­le­te fe­lõl kö­ze­lí­tet­te meg, ugyan­is ere­de­tü­ket te­kint­ve a va­ló­di táj­szók men­­nyi­sé­gi­leg je­len­tõs cso­port­ját al­kot­ják a kü­lön­bö­zõ nyel­vek­bõl át­vett köl­csön­szók. Szá­muk kü­lö­nö­sen a pe­rem­nyelv­já­rás­ok és a nyelv­szi­ge­tek szó­kész­let­ében szá­mot­te­võ. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy a kér­dés dia­krón szem­pon­tú meg­kö­ze­lí­té­se el­kép­zel­he­tet­len a társ­tu­do­má­nyok ide­vá­gó is­me­ret­anya­gá­nak fel­hasz­ná­lá­sa nél­kül, min­de­nek­elõtt a tör­té­net­tu­do­má­nyi, né­pes­ség­föld­raj­zi, nép­raj­zi, stb. ku­ta­tá­sok ered­mé­nyei se­gít­het­nek a kér­dés meg­vá­la­szo­lá­sá­ban. A köl­csön­zés és ma­rad­vány­ha­tás kér­dé­sé­nek rö­vid tisz­tá­zá­sa után a kü­lön­bö­zõ nyelvjárástörténeti for­rá­sok kö­zül (Val­ló Al­bert: Tót jö­ve­vény­szók. MNyr., 1904; Si­ma Fe­renc: Szlo­vák le­xi­ká­lis ha­tá­sok a Nyitra-vidéki ma­gyar nyelvjárásokban, 1940) azo­kat vet­te szem­ügy­re a szer­zõ, me­lyek bi­zo­nyí­tot­tan vagy fel­té­te­le­zet­ten szlo­vák ere­de­tû va­ló­di táj­szó­kat tar­tal­maz­tak.
Misad Ka­ta­lin A két­nyel­vû­ség ve­tü­le­tei az élel­mi­szer­ipa­ri ter­mé­kek szlo­vá­ki­ai ma­gyar meg­ne­ve­zé­sé­ben c. elõ­adá­sá­ban ar­ra mu­ta­tott rá, mi­lyen ne­héz­sé­gek me­rül­nek fel szlo­vá­ki­ai ma­gyar vi­szony­lat­ban az egyes szak­szók és -kifejezések ös­­sze­ve­té­sé­ben és azo­no­sí­tá­sá­ban. Ta­pasz­ta­la­tai sze­rint a meg­fe­lel­te­tést leg­in­kább a két nyelv ele­me­i­nek mo­ti­vá­ci­ó­já­ban elõ­for­du­ló kü­lönb­sé­gek ne­he­zí­tik. A be­mu­ta­tott pél­dák is azt iga­zol­ták, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar meg­ne­ve­zé­sek­ben gyak­ran a szlo­vák ki­fe­je­zés mo­ti­vá­ci­ó­já­nak meg­fe­le­lõ tü­kör­ki­fe­je­zés rög­zül. Ugyan­ak­kor a két or­szág el­té­rõ és hi­á­nyos szab­vány­rend­sze­re, va­la­mint a szlo­vák és a ma­gyar nyelv el­té­rõ for­mai sa­já­tos­sá­gai is rá­nyom­ják bé­lye­gü­ket a szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­szó­kincs ál­la­po­tá­ra és hasz­ná­la­tá­ra. Szlo­vá­ki­á­ban a szak­nyel­vek írott és be­szélt vál­to­za­ta ke­vés­bé kü­lö­nül el egy­más­tól, a sa­já­tos szak­nyel­vi for­du­la­tok hasz­ná­la­tá­nak nem volt mi­kor és hol ki­fej­lõd­nie. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­nyel­vi ter­ve­zés fel­ada­ta a szlo­vák ter­mi­nu­sok pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lõ­i­nek azo­no­sí­tá­sa, szük­ség ese­tén lét­re­ho­zá­sa s a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­tu­dat­ba va­ló be­épí­té­se. En­nek meg­va­ló­sí­tá­sa pe­dig le­he­tet­len egy át­fo­gó, re­á­li­san meg­szer­kesz­tett prog­ram és az anya­or­szá­gi, va­la­mint ha­zai nyel­vé­szek és az egyes szak­tu­do­mány­ok kép­vi­se­lõ­i­nek se­gít­sé­ge nél­kül.
A kon­fe­ren­cia nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak má­so­dik nap­ján nyelv­po­li­ti­kai tár­gyú, a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát vizs­gá­ló, a név­ta­ni ku­ta­tá­sok két­nyel­vû­sé­gi ve­tü­le­tét, ill. a kö­zös­sé­gi és egyé­ni két­nyel­vû­ség rit­káb­ban vizs­gált írás­be­li meg­je­le­né­si for­má­ját fel­tá­ró elõ­adá­sok hang­zot­tak el, zá­rás­kép­pen pe­dig a kétnyelvûségkutatás tel­je­sen új le­het­sé­ges te­rü­le­té­rõl, ne­ve­ze­te­sen a finnugrisztikában ed­dig má­ig hi­ány­zó két­nyel­vû­sé­gi szem­pon­tú ku­ta­tá­sok szük­sé­ges­sé­gé­rõl hall­hat­tak a je­len­le­võk.
Kont­ra Mik­lós Fenn­tart­ha­tó lingvicizmus c. elõ­adá­sá­ban a nyel­vi ala­pon meg­ha­tá­ro­zott cso­por­tok tár­sa­dal­mi diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­ról (a lingvicizmusról) szólt. E fo­gal­mat Tove Skutnabb-Kangas 1988-ban al­kot­ta meg, el­sõ­sor­ban a nem­zet­ál­la­mok­ban ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket be­szé­lõ­ket súj­tó, te­hát a nyel­vek köz­ti diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra. Az elõ­adó a fo­gal­mat az egy nyel­ven be­lü­li diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra al­kal­maz­ta, be­mu­tat­ván a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség­re is na­gyon jel­lem­zõ stan­dard nyel­vi ide­o­ló­gi­át és a nemstandard vál­to­za­tok be­szé­lõ­i­nek stigmatizációját. A Ma­gyar Nem­ze­ti Szociolingvisztikai Vizs­gá­lat ada­tai sze­rint a nyelv­mû­ve­lõk és nyo­muk­ban az is­ko­lai ta­ní­tók és ta­ná­rok a ma­gyar­or­szá­gi ma­gya­rok több mint fe­lé­nek meg kí­ván­ják vál­toz­tat­ni a be­szé­dét és a nyel­vi íté­le­te­it. A ma­gyar nyelv­kö­zös­ség­ben (a leg­több eu­ró­pai nyelv­kö­zös­ség­hez ha­son­ló­an, de el­té­rõ­en az iz­lan­di­tól, az arab­tól, a hé­ber­tõl, s a nor­vég­tól is) a „presz­tízs­ala­pú he­lyes­ség” és a „preskriptív he­lyes­ség” egy­mást tá­mo­gat­ják, más­képp mond­va: a tár­sa­dal­mi elit nyelv­vál­to­za­ta és a nyelv­mû­ve­lõk elõ­ír­ta nyelv­vál­to­zat nagy­részt egy­be­esik, s ez él­te­ti a lingvicizmust. A stan­dard nyelv­vál­to­zat bi­zo­nyos nyel­vi vál­to­za­ta­it is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb (szin­te) le­he­tet­len már meg­ta­nul­ni, ha va­la­ki nemstandard vál­to­za­tot be­szé­lõ nyelv­kö­zös­ség­be szü­le­tett be­le. Bi­zo­nyos nemstandard nyel­vi vál­to­za­tok ki­ik­ta­tá­sa úgy­szin­tén (szin­te) le­he­tet­len is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb. Nyelv­mû­ve­lõ szem­pont­ból azok a sza­bá­lyok a leg­jö­ve­del­me­zõb­bek, ame­lye­ket a be­szé­lõk min­dig meg fog­nak sér­te­ni, hi­szen ezek el­len a sza­bá­lyok el­len min­dig le­het küz­de­ni. Pél­dá­ul a „suksükölés”-rõl vagy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ál­tal hasz­nált szlovakizmusokról, „ide­gen­sze­rû­sé­gek”-rõl min­dig le­het elõ­adá­so­kat tar­ta­ni vagy cik­ke­ket ír­ni, hisz a két­nyel­vû ma­gyar so­sem be­szél­het úgy, mint az egy­nyel­vû­ek. A lingvicizmus fenn­tar­tá­sá­hoz te­hát olyan elõ­író sza­bá­lyok is kel­le­nek, ame­lyek (szin­te) meg­ta­nul­ha­tat­la­nok is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb. A szociolingvisták dol­ga a fenn­tart­ha­tó lingvicizmus fenn­tart­ha­tat­lan­ná té­te­le.
A szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek nyel­vi jo­gi hely­ze­te nem­zet­kö­zi ös­­sze­ve­tés­ben és a to­vább­lé­pés le­he­tõ­sé­gei cí­mû elõ­adá­sá­ban Szabómihály Gi­zel­la el­sõ­sor­ban azt a kér­dést vizs­gál­ta, hogy helyt­ál­ló-e az a szlo­vák ol­dal­ról gyak­ran han­goz­ta­tott érv, hogy Szlo­vá­kia a nem­zet­kö­zi stan­dar­dok szint­jén biz­to­sít­ja a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti jo­go­kat. Elõ­adá­sa el­sõ ré­szé­ben át­te­kin­tet­te a Szlo­vá­kia ál­tal is ra­ti­fi­kált nem­zet­kö­zi egyez­mé­nye­ket, majd pe­dig a ki­sebb­sé­gi nyel­vi jo­gok­kal kap­cso­la­tos né­hány alap­ve­tõ kér­dés (egyé­ni vs. kol­lek­tív jog, diszk­ri­mi­ná­ció­men­tes­ség, a több­sé­gi és a ki­sebb­sé­gi nyelv stá­tu­sza stb.) nem­zet­kö­zi sza­bá­lyo­zá­sá­ról be­szélt. Mind­ezek alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy nem­zet­kö­zi ös­­sze­ve­tés­ben Szlo­vá­kia a kö­zép­me­zõny­ben fog­lal he­lyet (leg­alább­is az eu­ró­pai ál­la­mok kö­zött), leg­több eset­ben csak a nem­zet­kö­zi szer­zõ­dé­sek­ben meg­fo­gal­ma­zott mi­ni­má­lis kö­te­le­zett­sé­gek­nek tesz ele­get. A ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok ma­ga­sabb szin­tû biz­to­sí­tá­sá­hoz el­en­ged­he­tet­len vol­na a je­len­le­gi jog­sza­bá­lyi le­he­tõ­sé­gek ma­xi­má­lis ki­hasz­ná­lá­sa, az ál­lam­nyelv­tör­vény és a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti tör­vény mó­do­sí­tá­sa, eset­le­ge­sen a jo­gok ér­vé­nye­sí­té­sé­nek bí­ró­sá­gi úton va­ló ki­kény­sze­rí­té­se.
Bor­bély An­na Szín­te­rek és nyelv­vá­lasz­tás – vizs­gá­la­tok a va­ló­sá­gos idõ ha­tá­sá­ról c. elõ­adá­sá­ban a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát vizs­gá­ló ku­ta­tá­sát is­mer­tet­te, amely­hez 1990-ben és 2000/2002-ben vég­zett szociolingvisztikai adat­gyûj­tést. Elõ­adá­sá­ban a nyelv­hasz­ná­la­ti szín­te­rek ös­­sze­füg­gé­sé­ben a nyelv­vá­lasz­tás tíz éves vál­to­zá­sát ele­mez­te. Ös­­szeg­zés­kép­pen meg­ha­tá­roz­ha­tó, hogy a há­rom vá­lasz­ka­te­gó­ria sze­rint (ro­má­nul, ro­má­nul és ma­gya­rul, ma­gya­rul) ho­gyan cso­por­to­sít­ha­tók a vizs­gált szi­tu­á­ci­ók. A nyelv­hasz­ná­la­ti szín­te­rek (szi­tu­á­ci­ók) és a nyelv­cse­re vi­szo­nyá­ra az a jel­lem­zõ, hogy a nyelv­cse­re kez­de­te­kor a kö­zös­sé­gi (A) nyelv min­den szín­té­ren „tel­jes” nyelv­ként volt hasz­ná­la­tos, majd a fo­lya­mat so­rán a kö­zös­sé­gi (A) nyelv hasz­ná­la­tát ki­szo­rít­ja a több­sé­gi (B) nyelv.
A kétegyházi ro­mán–ma­gyar nyelv­cse­re fo­lya­ma­tá­ban az 1990-es és a 2000/2002-es ada­tok sze­rint a kö­zös­sé­gi vagy az A nyelv­hez és a több­sé­gi vagy a B nyelv­hez úgy kap­csol­juk a szín­te­re­ket (szi­tu­á­ci­ó­kat), hogy a há­rom vá­lasz­ka­te­gó­ria kö­zül a leg­ma­ga­sabb szá­za­lé­kos ér­té­ket ves­­szük ala­pul. Esze­rint 1990-ben és 2000/2002-ben a kö­zös­sé­gi vagy az A nyelv­hez kap­csolt szín­te­rek és szi­tu­á­ci­ók a val­lás: imád­ko­zás, hí­võk­kel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek, pré­di­ká­ció; csa­lád: test­vér­rel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; kö­zös­ség: idõ­sek­kel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; mun­ka: ház­tá­ji mun­ka­tár­sak­kal tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; írás: sír­fel­irat­ok. Az 1990-es ada­tok kö­zül két szi­tu­á­ci­ó­ban: test­vér és ház­tá­ji mun­ka­tár­sak a ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria ér­té­kei nem ér­ték el az 50 szá­za­lé­kot, vi­szont tíz év­vel ké­sõbb már igen. A sír­fel­irat nyel­ve olyan ko­moly vál­to­zá­son ment át a tíz év alatt, hogy a ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték és a ma­gya­rul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték meg­egye­zik egy­más­sal. Ez a szi­tu­á­ció azért ke­rült még­is eb­be a lis­tá­ba, mert az 1990-es ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték: 78,6 volt.
A két idõ­pont­ban vizs­gált 25 szi­tu­á­ció kö­zül te­hát az A nyelv­hez (a ro­mán­hoz) hét szi­tu­á­ció köt­he­tõ, az A és a B nyelv­hez négy szi­tu­á­ció kap­csol­ha­tó, va­la­mint a B nyelv­hez (a ma­gyar­hoz) 14 szi­tu­á­ció tar­to­zik. Ezek is­me­re­té­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a kétegyházi kö­zös­ség­ben a ro­mán–ma­gyar nyelv­cse­re a fo­lya­mat má­so­dik sza­ka­szá­ba lé­pett, s a be­fe­je­zõ sza­kasz fe­lé tart. A vizs­gált szín­te­rek (szi­tu­á­ci­ók) sze­rint: a) vis­­sza­for­dult a nyelv­cse­re a csa­lád­ban, az öre­gek­kel, a köz­ügyek in­té­zé­se­kor, az egész­ség­ügy­ben, ká­rom­ko­dás­kor; b) nincs olyan szín­tér (szi­tu­á­ció), ahol ne lett vol­na va­la­mi­lyen vál­to­zás; c) foly­ta­tó­dott a nyelv­cse­re: temp­lom, is­ko­la, mun­ka­hely, írás.
Bartha Csil­la A nyelv­cse­re ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­ta hat ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­ben. Egy or­szá­gos szociolingvisztikai ku­ta­tás mód­sze­rei és fobb ered­mé­nyei c. elõ­adás el­sõ ré­sze el­mé­le­ti­leg te­kin­tet­te át a több­nyel­vû ál­la­mok­ban lé­te­zõ kö­zös­sé­gi el­ren­de­zé­sek tí­pu­sa­it, majd rész­le­te­sen ele­mez­te en­nek leg­gya­ko­ribb meg­va­ló­su­lá­si for­má­ját, a fo­ko­za­tos nyelv­cse­rét. A kér­dés­re vo­nat­ko­zó meg­ha­tá­ro­zó nem­zet­kö­zi és Kár­pát-me­den­cei szociolingvisztikai ku­ta­tá­sok szak­iro­dal­mi át­te­kin­té­se után a nyelvcserevizsgálat már meg­lé­võ és le­het­sé­ges mód­szer­ta­ni út­ja­i­nak rész­le­tes elem­zé­se kö­vet­ke­zett. Az elõ­adás har­ma­dik egy­sé­ge, amely egy, a Nem­ze­ti Ku­ta­tás­fej­lesz­té­si Prog­ra­mok (NKFP 5/126/2001) ál­tal tá­mo­ga­tott 2001 és 2004 kö­zött vég­zett or­szá­gos szociolingvisztikai ku­ta­tás fõbb cél­ki­tû­zé­se­it, mód­sze­re­it és né­hány ered­mé­nyét mu­tat­ta be, egy más nyel­vi el­ren­de­zé­sek­ben is al­kal­maz­ha­tó le­het­sé­ges vizs­gá­la­ti mo­dellt kí­nált a nyelv­cse­re ku­ta­tói szá­má­ra. Az NKFP-kutatás so­rán a pro­jek­tum részt­ve­või ugyan­is el­sõ­ként tet­tek kí­sér­le­tet ar­ra, hogy a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát több (szám sze­rint hét) ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­ben azo­nos el­mé­le­ti és mód­szer­ta­ni ke­ret­ben, egy idõ­ben, ös­­sze­mér­he­tõ mó­don vizs­gál­ják.
Bauko Já­nos Kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák két­nyel­vû kör­nye­zet­ben cí­mû elõ­adá­sá­ban a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­má­kat vizs­gál­ta két­nyel­vû kör­nye­zet­ben. A be­mu­ta­tott em­pi­ri­kus ada­to­kat két révkomáromi alap­is­ko­la 10 és 15 éves di­ák­jai kö­ré­ben 100-100 adat­köz­lõ­vel le­foly­ta­tott kér­dõ­íves fel­mé­rés ered­mé­nyei ad­ták. A ma­gyar tanynelvû is­ko­lá­ban a ma­gyar kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák do­mi­nál­nak, a szlo­vák alak­vál­to­zat­ok csak rit­kán hasz­ná­la­to­sak, ami a di­á­kok magyardomináns két­nyel­vû­sé­gé­vel függ ös­­sze. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ban a szlo­vák for­mák gya­ko­rib­bak, ami a ta­nu­lók szlovákdomináns két­nyel­vû­sé­gé­vel függ ös­­sze, de a kor­pusz­ban szép szám­mal ta­lál­ha­tók ma­gyar pél­dák is. Az elõ­adó ezt az­zal in­do­kol­ta, hogy a di­á­kok egy ré­sze nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes csa­lá­dok­ban él, ahol gya­ko­rib­bak a kód­vál­tá­sok. En­nek ha­tá­sa a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák­ban is meg­mu­tat­ko­zik. A ma­gyar ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ban a kö­szö­nés­faj­ták gya­ko­ri­sá­ga a kö­vet­ke­zõ volt: 1. Szia. 2. Heló. 3. Jó na­pot! 4. Csó­ko­lom. 5. Csõ. 6. Sze­vasz. 7. Di­csér­tes­sék. 8. Csá. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû alap­is­ko­lá­ban a szlo­vák nyel­vû alak­vál­to­za­tok kö­zé ma­gyar for­mák is be­éke­lõd­tek: 1. Ahoj. 2. Èau. 3. Dobrý deò! 4. Szia. 5. Heló. 6. Sze­vasz. 7. Nazdar. 8. Bozkávam. Az egyes kö­szö­né­sek kü­lön­fé­le akalváltozatban él­nek. A di­á­kok szólítónevei kö­zül a leglelterjedtebbek a be­ce­ne­vek. Mind­két is­ko­lá­ban az -i a leg­meg­ter­hel­tebb be­ce­név­kép­zõ. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra a tény­re, hogy a ma­gyar–szlo­vák két­nyel­vû kör­nye­zet nagy­mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák hasz­ná­la­tát is. A két­nyel­vû­ek bõ­vebb kész­let­bõl vá­lo­gat­hat­nak, s a men­tá­lis le­xi­kon­ból ak­ti­vált for­ma ki­vá­lasz­tá­sa a kom­mu­ni­ká­ci­ós helyzettõl, part­ner­tõl, prag­ma­ti­kai tényezõktól stb. függ.
Vö­rös Fe­renc Ada­lé­kok a két­nyel­vû­ség név­ta­ná­hoz c. elõ­adá­sa a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság név­ta­ni ar­cu­la­tá­nak vizs­gá­la­tá­hoz je­len­tett új­sze­rû meg­kö­ze­lí­tést. Az elõ­adó köz­ve­tet­ten azt igye­ke­zett be­mu­tat­ni, hogy a tu­laj­don­név ma­ga töb­bek kö­zött szocio-, pszi­cho­- és etnolingvisztikum. Nem ab ovo az, ha­nem füg­gõ­sé­gei te­szik az­zá. Min­de­nek­elõtt az a be­széd­ak­tus, amely­ben az adott név­egyed meg­szü­le­tik. Má­sod­sor­ban a be­széd­hely­zet­ben vá­lik az­zá, amely­ben egyén és kö­zös­ség hasz­nál­ja. A két­nyel­vû kör­nye­zet a ne­vet még ér­de­ke­seb­bé te­szi a ku­ta­tó szá­má­ra. Ez utób­bi kér­dés­sel ko­ráb­ban be­ha­tó­an sem a név­ta­no­sok, sem egyéb tu­do­mány­ágak kép­vi­se­lõi nem fog­lal­koz­tak. Az elõ­adás a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság név­ta­ni kér­dé­sei kö­zül a kö­vet­ke­zõ té­ma­kö­rö­ket érin­tet­te:
1. a SzSz (szlo­vá­ki­ai szlo­vák), a MM (ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar) és a SzM (szlo­vá­ki­ai ma­gyar) csa­lád­név­anyag ere­det sze­rin­ti ös­­sze­té­tel­ének ös­­sze­ve­té­sét, és az SzM pe­rem­hely­ze­té­bõl adó­dó ilyen irá­nyú köz­tes­sé­gét;
2. a ke­reszt­név­köl­csön­zé­sek in­teg­rá­ci­ó­ját kön­­nyí­tõ té­nye­zõ­ket; a kvázimeta­nyelvi keresztnévpárok lét­re­jöt­té­nek mi­ként­jét és oka­it;
3. a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ún. kétkeresztnevûségét, amely az anya­nyel­vû meg­nyi­lat­ko­zá­sok­ban az Alžbeta ~ Er­zsé­bet tí­pu­sú me­ta­nyel­vi pá­rok be­széd­hely­zet­tõl füg­gõ vál­to­ga­tá­sá­ban ra­gad­ha­tó meg;
4. a ma­gyar > szlo­vák, szlo­vák > ma­gyar irá­nyú ke­reszt­név­köl­csön­zé­sek, ez utób­bin be­lül kü­lön hang­súlyt kap­tak a vis­­sza­köl­csön­zé­sek [pl. SzSz Gejza ~ MM Gëjza, Gé­za; szlk. Gejza (< m. Gëjza ‹ Szé­che­nyi Ist­ván › m. Gëjza > m. Gëiza > m. Gé­za); SzM Gé­za és Gejza];
5. a szlo­vák > ma­gyar irá­nyú ala­ki ke­reszt­név­köl­csön­zé­se­ket mint jel­leg­ze­tes fel­vi­dé­ki regionalizmusokat (pl. Denisza, Lu­cia; Dusan, Mar­tin; stb.);
6. a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ke­reszt­név­kincs ún. kvázinyitottságát, amely ab­ból adó­dik, hogy két zárt rend­szer­bõl me­rít­het: a MM-ból és a SzSz-ból;
7. a prag­ma­ti­kai sí­kon je­lent­ke­zõ szlo­vák név­ki­egé­szí­tõk SzM-ban tör­té­nõ in­teg­rá­ci­ó­ját, amely je­len­ség­cso­port egyút­tal le­xi­kai köl­csön­zés­nek is szá­mít; az egykeresztnevûség kér­dé­sét, amely egy­fe­lõl a MM és a SzM vi­szony­la­tá­ban kö­zös­sé­gi szin­ten je­lent­ke­zõ, jel­leg­ze­te­sen re­gi­o­ná­lis hi­ány­je­len­ség­ként, más­részt a SzSZ és SzM vi­szony­la­tá­ban szláv köl­csön­zés­ként ír­ha­tó le. Ez utób­bi je­len­sé­get a szer­zõ a Galánta kö­ze­lé­ben fek­võ Fel­sõ- és Alsószeli szink­rón és tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sai alap­ján mu­tat­ta be.
Meny­hárt Jó­zsef „Ne haragúdjon hogy meg ké­rem Ma­gát!” La­kos­sá­gi kér­vé­nyek nyel­vi elem­zé­se c. elõ­adá­sá­ban a Nyékvárkonyi Köz­sé­gi Hi­va­tal­hoz 2005. ja­nu­ár–no­vem­ber kö­zött be­nyúj­tott la­kos­sá­gi kér­vé­nyek anya­gán vizs­gál­ta a be­nyúj­tott ma­gyar és két­nyel­vû kér­vé­nyek nyel­vi meg­for­mált­sá­gát, a kér­vé­nyek nyelv­vá­lasz­tá­sát, to­váb­bá ar­ra ke­res­te a vá­laszt, hogy van-e em­pi­ri­ku­san mér­he­tõ ho­za­dé­ka az 1999-ben élet­be lé­pett ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­tot sza­bá­lyo­zó tör­vény­nek. A kér­vény­anyag elem­zé­se alap­ján az elõ­adó le­szö­gez­te, hogy bár a la­kos­ság gyak­rab­ban ír ma­gyar nyel­vû kér­vényt, mint 1999 elõtt, a kér­vé­nyek, ill. vá­la­szok nyel­vi meg­for­mált­sá­gá­ban az eset­le­ges­ség, a gya­ko­ri tü­kör­for­dí­tá­sok és tü­kör­szer­ke­ze­tek je­len­lé­te a jel­lem­zõ.
Presinszky Kár­oly Kü­lönb­sé­gek egy szlo­vák–ma­gyar két­nyel­vû be­szé­lõ szó­be­li és írás­be­li meg­nyi­lat­ko­zá­sai kö­zött c. elõ­adá­sá­ban egy olyan szlo­vák anya­nyel­vû és nem­ze­ti­sé­gû sze­mély meg­nyi­lat­ko­zá­sa­it elem­zi, aki fel­nõtt ko­rá­ban kezd­te el ta­nul­ni a ma­gyar nyel­vet. A cél­nyel­vi kör­nye­zet­bõl va­ló tá­vo­zás után a ma­gyar nyel­vet csak rit­kán hasz­nál­ta, je­len­leg szlo­vák egy­nyel­vû kör­nye­zet­ben él. A vizs­gá­lat cél­ja az volt, hogy pél­dák se­gít­sé­gé­vel szem­lél­tes­se a fel­nõtt­ko­ri szlo­vák–ma­gyar egyé­ni két­nyel­vû­ség jel­leg­ze­tes­sé­ge­it, fel­tár­ja az adat­köz­lõ ma­gyar nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ját, kód­vá­lasz­tá­si és kód­vál­tá­si sa­já­tos­sá­ga­it, va­la­mint rá­mu­tas­son a két­nyel­vû egyén írás­be­li, ill. szó­be­li meg­nyi­lat­ko­zá­sai kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek­re. Az ös­­szeg­zés so­rán az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy az adat­köz­lõ szó­ban és írás­ban je­len­tõs mér­ték­ben fe­lül­rep­re­zen­tál­ja a tár­gyas ra­go­zást. A nyel­vi hi­ányt az írás­be­li köz­lé­sek­ben kö­rül­írás­sal, sa­já­tos szó­al­ko­tás­sal, míg szó­ban in­kább kód­vál­tás­sal old­ja fel.
Kozmács Ist­ván A finnugrisztika adós­sá­ga és le­he­tõ­sé­gei a két­nyel­vû­ség-ku­ta­tás­ban c. elõ­adá­sá­ban a finn­ugor nyel­vek ku­ta­tá­sá­nak új le­he­tõ­sé­ge­it vá­zol­ta fel. An­nak el­le­né­re, hogy az utób­bi idõ­ben rész­le­tes le­író nyel­vé­sze­ti vizs­gá­la­tok is zaj­la­nak, me­lyek túl­lép­nek a ha­gyo­má­nyos gram­ma­ti­kák meg­kö­ze­lí­té­si mód­ján és va­la­mely mo­dern nyelv­el­mé­le­ti ke­ret­ben vizs­gál­nak egy adott finn­ugor nyel­vet – A legutóbbi finn­ugor kong­res­­szus (2005. Joskar-Ola) után pl. nem­zet­kö­zi pro­jekt bon­ta­ko­zott ki a finn­ugor nyel­vek ti­po­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­ba va­ló be­vo­ná­sa ér­de­ké­ben (Uralic Typological Database Pro­ject) –, van azon­ban két te­rü­le­te e nyel­vek ku­ta­tá­sá­nak, ame­lyen je­len­tõs az el­ma­ra­dás: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika.
Tel­je­sen tisz­tá­zat­lan és sem­mi­fé­le eg­zakt is­me­re­tünk nincs a be­szé­lõk la­kó­hely, fog­lal­ko­zás, élet­kor sze­rint meg­osz­ló nyelv­hasz­ná­la­ti szo­ká­sa­i­ról. Va­ló­já­ban sem­mit sem tu­dunk pél­dá­ul az idõ­sebb ko­rú la­kos­ság két­nyel­vû­sé­gé­rõl, jól­le­het en­nek a kor­osz­tály­nak fa­lun el­sõ­ran­gú sze­re­pe van a csa­lád­ban tör­té­nõ nyelv­át­adás so­rán, az is­ko­lás kor elõt­ti má­so­dik nyelv el­sa­já­tí­tá­sá­nak fo­lya­ma­ta is is­me­ret­len: nem tud­juk, hogy az is­ko­lá­ba lé­põ gyer­me­kek mi­lyen má­so­dik (= orosz) nyelv­is­me­ret­tel ren­del­kez­nek, nem tud­juk, hogy mi­lyen a nyelv­is­me­ret szint­je sze­rint egyik nyel­ven do­mi­náns két­nyel­vû­ek, vagy a mind­ket­tõt azo­nos szin­ten be­szé­lõ ba­lansz két­nyel­vû­ek ará­nya.
A szociolingvisztikához ha­son­ló­an el­ma­rad­nak a pszicholingvisztikai ku­ta­tá­sok. A két­nyel­vû po­pu­lá­ci­ót cél­zó pszicholingvisztikai ku­ta­tá­sok fõ kér­dé­sei – az­az hogy azo­nos-e a két nyelv fel­dol­go­zá­sa, il­let­ve ho­gyan kap­cso­ló­dik egy­más­hoz a két le­xi­kon – te­rén egyet­len egy dol­go­zat nem szü­le­tett. Sem­mit sem tu­dunk töb­bek kö­zött ar­ról, hogy e né­pek kö­ré­ben a két­nyel­vû­ség­nek a be­szé­lõ­re mi­lyen kog­ni­tív ha­tá­sa van.
A leg­fon­to­sabb te­en­dõk az elõ­adó sze­rint a kö­vet­ke­zõk:
– fel­tár­ni, hogy az egyes finn­ugor nyel­ve­ket be­szé­lõ kö­zös­sé­gek egyes cso­port­jai szá­má­ra mely nyelv­vál­to­za­tok áll­nak ren­del­ke­zés­re;
– milyen a vi­szony az egyes nyelv­vál­to­za­tok kö­zött, a több­nyel­vû­ség és a di­glosszia szem­pont­já­ból;
– feltárni a kód­vál­tás/kód­vá­lasz­tás je­len­sé­gét: mi­lyen kül­sõ és bel­sõ okok je­lent­kez­nek, mi­lyen a kód­vál­tás tí­pu­sa­i­nak vizs­gá­la­ta;
– az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­nak vizs­gá­la­ta for­má­lis és in­for­má­lis kö­zeg­ben;
– a nyel­vi kon­tak­tus­ha­tá­sok, kon­tak­tus­je­len­sé­gek ku­ta­tá­sa;
– a szór­vány cso­por­tok nyelv­hasz­ná­la­ti jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­nek vizs­gá­la­ta.
A kon­fe­ren­cia nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak ér­de­kes szín­folt­ja és gya­kor­la­ti szem­pont­ból is ki­emel­ke­dõ­en fon­tos moz­za­na­ta volt az a ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés, mely a po­zso­nyi ma­gyar tan­szék és a nyitrai ma­gyar kar di­ák­jai rész­vé­te­lé­vel folyt, s mely­nek té­má­ja­ként a hall­ga­tók szlo­vák nyelv tu­dá­sá­nak szinjte, a több­sé­gi és ki­sebb­sé­gi nyelv vi­szo­nya az egye­te­mi ok­ta­tás­ban, va­la­mint az egye­te­mek tannyelvpolitikája szol­gált. A té­ma idõ­sze­rû­sé­gét iga­zol­ta, hogy a hall­ga­tó­ság és a ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés részt­ve­või kö­zött pezs­gõ vi­ta ala­kult ki. A je­len­lé­võk meg­egyez­tek ab­ban, hogy az anya­nyel­ven is fo­lyó egye­te­mi kép­zés­ben jól át­gon­dolt tannyelvpolitikára len­ne szük­ség, mely egy­elõ­re saj­nos fel­sõ­ok­ta­tá­sunk­ból hi­ány­zik vagy ad hoc jel­le­gû.
Mind az iro­dal­mi, mind a nyelvésszeti szek­ci­ó­ban el­hang­zó elõ­adá­sok élénk pár­be­szé­det von­tak ma­guk után, me­lyek egyértemûen iga­zol­ták a szak­mai kon­fe­ren­ci­ák szük­sé­ges­sé­gét, s a nyitrai és a po­zso­nyi ma­gyar tan­szé­ke­ken fo­lyó tu­do­má­nyos mun­ka ma­gas szín­vo­na­lát. Egy­re nyil­ván­va­lóbb, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar hu­mán ér­tel­mi­ség­nek ma már meg van a ha­zai tu­do­má­nyos élet mû­köd­te­té­sé­re az igé­nye. A nyitrai ma­gyar tan­szék szán­dé­ka sze­rint ezt a ren­dez­vényt a jö­võ­ben éven­te is­mét­lõ­dõ kon­fe­ren­ci­ák fog­ják kö­vet­ni.

Bárczi Zsófia–Vanèoné Kremmer Il­di­kó

Gaucsík István: Gondolatok a szlovákiai magyar katolikusság szervezettségéről

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ka­to­li­kus kö­zös­ség múlt­já­ról és je­le­né­ről – an­nak el­le­né­re, hogy né­hány rész­prob­lé­má­val az utób­bi idő­ben több szer­ző is fog­lal­ko­zott – lé­nye­gé­ben hi­á­nyoz­nak a tu­do­má­nyos me­ga­la­po­zott­sá­gú, na­gyobb ívű elem­zé­sek és felmérések.1 Ezért kell ki­emel­ni a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet gon­do­zá­sá­ban meg­je­lent Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban c. kö­te­tet (2004), amely­nek egyes ta­nul­má­nyai te­ret szen­tel­nek a ma­gyar ka­to­li­ku­sok ön­szer­ve­ző­dé­si for­má­i­nak, kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­nek, szer­ve­ze­te­i­nek is. Ez a kö­tet ör­ven­de­tes vál­lal­ko­zás­nak te­kint­he­tő, hi­szen a ma­gyar ki­sebb­ség je­len­ko­ri, 1989 utá­ni tör­té­ne­té­nek, ál­la­po­tá­nak a fel­mé­ré­sét szin­tén cél­já­ul tűz­te ki. A ma­gyar ka­to­li­kus­ság­gal Herdics Györ­gy és Zsi­dó Já­nos írá­sa fog­lal­ko­zott (387–395. p.).2 Az a tény, hogy Mol­nár Im­re (Mol­nár 1998, 207–257) át­te­kin­té­se után vég­re meg­je­lent egy újab­b, az el­múlt 15 év ki­sebb­sé­gi tör­té­né­se­i­vel fog­lal­ko­zó mun­ka, min­den­fé­le­kép­pen üdvö­zlendő.3 Egy­részt to­vább­gon­do­lás­ra és újabb ku­ta­tá­sok in­dí­tá­sá­ra, más­részt kri­ti­kus ön­ref­le­xi­ó­ra ser­kent. Rö­vi­den a szer­ző­pá­ros ta­nul­má­nyá­val fog­lal­koz­nék, mi­vel több­ször olyan kér­dé­se­ket fe­sze­get­nek, il­let­ve né­hány­ra nem vá­la­szol­nak, ame­lyek sze­rin­tem ér­de­me­sek az esz­me­cse­ré­re, vi­tá­ra.

A ki­in­du­ló­pont­ok (a re­for­má­tus­ság­gal va­ló ös­­sze­ha­son­lí­tás, a több­sé­gi egy­ház­me­gyék­hez va­ló tar­to­zás, egy­faj­ta spe­ci­fi­kus hely­zet su­gal­ma­zá­sa, ami­kor a töb­bi ha­tá­ron tú­li ma­gyar ka­to­li­ku­sok­ra utal­nak) vé­le­mé­nyem sze­rint a kö­tet irány­vo­na­lát te­kint­ve nem he­lyén­va­lók, hi­szen kö­zös­sé­gen kí­vül ál­ló adott­sá­gok. Ezek a meg­ál­la­pí­tá­sok köz­is­mer­tek, nem visz­nek el ben­nün­ket az ön­szer­ve­ző­dé­si és ér­dek­vé­del­mi for­mák, mű­kö­dé­si struk­tú­rák me­cha­niz­mu­sa­i­nak a fel­tá­rá­sá­hoz. Azt su­gall­ják, hogy a lé­lek­szá­má­ban je­len­tő­sen na­gyobb kö­zös­ség, a ma­gyar ka­to­li­ku­sok, a ki­sebb lé­lek­szá­mú, más egy­há­zi ha­gyo­má­nyok­kal, szer­ve­ze­ti rend­szer­rel ren­del­ke­ző re­for­má­tu­sok­kal szem­ben a szer­ve­zett­ség alac­sony(ab­b) fo­kán áll­nak.
Ami a kon­cep­ci­ó­ból hi­ány­zik, az a foly­to­nos­ság prob­lé­má­já­nak és aka­dá­lya­i­nak vizs­gá­la­ta. Egy­ér­tel­mű, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­ne­te 1918-tól a több­ség ki­sebb­ség­po­li­ti­kai gyako­r­lata4 ál­tal oko­zott tö­rés­vo­na­lak mi­att az új­ra­kez­dé­sek tör­té­ne­te. A múlt­ban és a je­len­ben a foly­to­nos­ság re­konst­ru­á­lá­sá­nak meg-meg­úju­ló igé­nyé­vel ta­lál­koz­ha­tunk, amely a vál­lalt kö­zös­ség­épí­tés irá­nyá­ba mutat(hat). Nos, ezek­re, mégha váz­la­to­san is, de több pél­da fel­so­ro­lá­sa az 1918 és 1938 kö­zöt­ti idő­szak­ról, ép­pen a je­len­re fi­gyel­ve, a min­ta­kö­ve­tés cél­já­ból, el­ma­rad (pl. a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta po­li­ti­kai ér­dek­vé­de­lem, egy­há­zi szer­ve­ze­tek, gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis, ok­ta­tá­si, if­jú­sá­gi egye­sü­le­tek). Ez le­he­tett vol­na az a pont, amely ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó le­het­ne az 1990-es évek szer­ve­ze­ti irá­nyult­sá­gá­val, az­az a ma­gyar­or­szá­gi „anya­szer­ve­ze­tek­”-hez va­ló kap­cso­ló­dás je­len­sé­gé­vel (Ka­to­li­kus If­jú­sá­gi Kö­zös­sé­gek, Há­ló Egye­sü­let, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pax Romana).
A má­sik prob­lé­ma­kört az ér­dek­vé­de­lem szer­ve­ze­tei és do­ku­men­tu­mai al­kot­ják. Fel le­he­tett vol­na so­rol­ni dá­tum­sze­rű­en az egyes til­ta­ko­zó be­ad­vá­nyo­kat, me­mo­ran­du­mo­kat (itt me­rül fel az ilyen jel­le­gű irat­anya­gok do­ku­men­tá­lá­sá­nak fon­tos­sá­ga és az ar­chi­vá­lás szük­ségessége[!]). A má­sik do­log a dön­tés­ho­zó he­lyek­ből, tiszt­sé­gek­ből va­ló ré­sze­se­dés vagy ki­szo­rí­tott­ság kér­dé­se, te­hát hogy a tár­gyalt idő­szak­ban a ma­gyar pa­pok mely szlo­vá­ki­ai ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek­ben, bi­zott­sá­gok­ban kap­tak/kap­hat­tak he­lyet, és a ki­sebb­sé­gi ka­to­li­kus­ság ér­dek­vé­del­me eze­ken a fó­ru­mo­kon mi­kor, mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött je­len­he­tett vol­na meg. Az önál­ló, au­to­nóm ma­gyar püs­pök­ség kö­rü­li ese­mé­nye­ket, előz­mé­nye­ket és a meg­szü­le­tett do­ku­men­tu­mo­kat rész­le­te­seb­ben be le­he­tett vol­na mu­tat­ni (így az 1990-es és az inter­neten is hoz­zá­fér­he­tő 2001-es me­mo­ran­du­mot). A ma­gyar ka­to­li­kus ok­ta­tás­ügyet pe­dig sze­rin­tem azért a szer­zők alá­be­csül­ték (az „is­ko­lák szá­ma és je­len­lé­te csak jel­ké­pes­nek mond­ha­tó”). Az egyéb­ként gon­do­lat­éb­resz­tő mun­ká­ra, amely saj­nos pes­­szi­mis­ta vég­szó­val zá­rul és ön­fel­men­tő ér­vek­kel ope­rál, nagy szük­ség volt. Mégha csak ki­lenc ol­da­lon is, de hi­á­nyos­sá­gai el­le­né­re (pl. nin­cse­nek hi­vat­ko­zá­sok) tük­röt mu­tat a ma­gyar ka­to­li­ku­sok je­len­le­gi hely­ze­té­ről.
A ma­gyar ki­sebb­sé­gi in­téz­mény­rend­szer fő jel­lem­ző­i­ről Tóth Kár­oly ké­szí­tett be­szá­mo­ló­kat (Tóth 2004, 251, 255–256; uő. 2005, 34, 36). Kö­vet­kez­te­té­se­i­nek egyik lé­nye­ges ele­me, hogy ez a nem tel­jes, de tel­jes­ség­re tö­rek­vő, et­ni­ka­i­lag zárt rend­szer dön­tő­en kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú szer­ve­ze­tek­ből áll. A kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek ará­nya 2001-ben 88,6%-ot, az ok­ta­tá­si­a­ké 12,6%-ot tett ki. Ezek kö­zött „ele­nyé­sző” volt az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma. A 2003. évi fel­mé­rés so­rán a vizs­gált min­ta a kö­vet­ke­ző ké­pet mu­tat­ta: a kul­tu­rá­lis be­ál­lí­tott­ság to­vább­ra is do­mi­náns ma­radt, a szer­ve­ze­tek 68,5%-a a kul­tú­ra te­rü­le­tén te­vé­keny­ke­dett.

Eze­ket vizs­gál­va meg­fi­gyel­he­tő, hogy 2004-ben az el­sőd­le­ges te­vé­keny­sé­gi kö­rük sze­rint, te­hát dek­la­rált és de­monst­rált cél­ja­ik alap­ján, a „ci­vil szek­tor­ra jel­lem­ző” te­rü­le­ten be­lül (az ér­dek­vé­de­lem és a köz­élet mel­lett) az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma „ri­asz­tó­an ala­csony” volt, csak 1,7%. A má­sod­la­gos te­vé­keny­sé­gi kör ka­te­gó­ri­á­ját fi­gye­lem­be vé­ve, amely az egyéb jel­le­gű tevékenységeket5 tar­tal­maz­za, a szám ki­csit emel­ke­dik, de így is kis ér­té­ket ér el (3,3%).6 A ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek szá­ma és meg­osz­lá­sa eb­ből a fel­mé­rés­ből nem is­mert, azon­ban ez az ál­lo­mány a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek adat­bá­zi­sa és egyéb inter­netes ál­lo­má­nyok alap­ján nagy­já­ból ös­­sze­ál­lít­ha­tó (egy te­rep­fel­mé­rés kel­le­ne, hogy ak­tu­a­li­zál­va le­gye­nek az ada­tok, il­let­ve ha­té­kony­ság­mé­ré­si vizs­gá­la­tok­ra is szük­ség lenne).7
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ka­to­li­kus­ság szer­ve­ze­ti struk­tú­rá­ja igen­csak alul­rep­re­zen­tált és egy­ol­da­lú, ezért tá­mo­ga­tás­ra és fej­lesz­tés­re szo­rul. Nin­cse­nek ös­­sze­sí­tett és ak­tu­a­li­zált ada­tok, ezért az aláb­bi­ak­ban csak óva­tos kö­vet­kez­te­té­se­ket te­he­tek.
Az ala­pok és ala­pít­vá­nyok szer­ve­ze­ti for­má­ja na­gyon fog­hí­jas. Ös­­sze­sen csak 5 szer­ve­zet so­rol­ha­tó eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba. Mind­egyi­kük az 1990-es évek fo­lya­mán ala­kult, csak a két leg­fon­to­sabb, a bu­da­pes­ti szék­he­lyű Páz­mány Pé­ter Pap­ne­ve­lé­si Ala­pít­vány és a Jópász­tor Ala­pít­vány lép túl he­lyi/re­gi­o­ná­lis igé­nye­ken, fon­tos kö­zös­ség­szer­ve­ző és ér­dek­vé­del­mi fel­ada­to­kat vál­lal­tak fel, és hos­­szú tá­von igye­kez­nek prog­ra­mo­kat tá­mo­gat­ni.
Az egy­há­zi saj­tó ese­té­ben struk­tú­rá­ról egy­ál­ta­lán nem be­szél­he­tünk, fej­let­len­nek és ta­go­lat­lan­nak te­kint­het­jük. Csak egy he­ti­lap van, a Re­mény. En­nek fel­épí­té­se, in­for­má­ció-meg­osz­lá­sa, mé­dia­stra­té­gi­á­ja és a Re­mény-ol­va­sók igé­nyei kü­lön vizs­gá­la­tot ér­de­mel­né­nek. Az egyes plé­bá­nia­kö­zös­sé­gek több la­pot ki­ad­hat­nak, sok­szor két­nyel­vű­e­ket, eze­ket ér­de­mes len­ne lajst­rom­ba szed­ni. A to­váb­bi la­pok ese­té­ben ne­héz meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy még me­lyek lé­tez­nek, me­lyek­nek biz­to­sí­tott a meg­je­le­né­sük. A könyv­ki­adás is kü­lön fel­mé­rést igé­nyel­ne, min­den­eset­re a Gló­ria job­ban „lát­tat­hat­ná ma­gát”.
A cser­ké­szet kü­lön cso­port­ba so­rol­ha­tó. Egy tu­da­to­san ki­ala­kí­tott struk­tú­rá­ról van szó, amely­ben az egyes cso­por­to­kat/csa­pa­to­kat fo­ko­za­to­san épí­tet­ték ki. Ezt a há­lót, a ko­or­di­ná­ló-szer­ve­ző fel­ada­to­kat vál­lal­va a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség fe­di le. Ér­de­mes meg­néz­ni a csa­pat­ala­ku­lás 1990–2000 kö­zöt­ti idő­be­li sík­ját. Az ös­­szes csa­pat 56,25%-a (27) 1990 és 1993 kö­zött jött lét­re, ami azt jel­zi, hogy ez a szer­ve­ze­ti faj­ta már na­gyon ha­mar ki­ala­kí­tot­ta alap­ja­it. Az 1994-től ki­mu­tat­ha­tó szer­ve­zet­ala­pí­tá­si igye­ke­zet vis­­sza­esé­se, 2000-ig évi 2–3 ala­ku­lás, nem te­kint­he­tő ne­ga­tív ten­den­ci­á­nak, csu­pán a fenn­ál­ló struk­tú­ra ki­sebb ará­nyú bő­ví­té­sé­nek, el­ső­sor­ban vi­dé­ken.

1. táb­lá­zat. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar cser­kész­csa­pat­ok 1990–2000

A megalakulás éve Az összes csapat száma A település neve
1990 1 Komárom
1991 8 Pozsony, Rimaszombat, Nyékvárkony, Nagykapos, Érsekújvár, Palást, Dunaszerdahely, Egyházfa
1992 10 Szepsi, Zseliz, Bős, Kassa, Pozsonypüspöki, Kürt, Nagymegyer, Fél, Ipolyság, (h. n.)*
1993 8 Udvard, Királyhelmec, Szimő, Szőgyén, Bátorkeszi, Marcelháza, Vágkirályfa, (h. n.)
1994 2 Balony, Bábindal
1995 2 Léva, Csenke
1996 2 Ipolyfödémes, (h. n.)
1997 1 (h. n.)
1998 3 Nádszeg, Szentpéter, (h. n.)
1999 2 Deáki, Csicsó
2000 3 Tardoskedd, Bény, Kéménd
Összesen 42**

Meg­jegy­zés:
* A h. n. jel­zés ar­ra utal, hogy a for­rás­ban nem tün­tet­ték fel a te­le­pü­lés ne­vét.
** 3 csa­pat (Nyitrageszte, Csal­lóközc­sütörtök, Fü­lek) az ala­ku­lás dá­tu­ma nél­kül sze­re­pelt. A szék­hely és az ala­ku­lás év­szá­ma nél­kül még 3 csa­pat volt az adat­bá­zis­ban, így az ös­­sze­sí­tett ada­tok sze­rint 48 csa­pat mű­kö­dött.
For­rás: www.c­serkesz.sk

Ör­ven­de­tes tény az egy­há­zi ének­kar­ok és kó­ru­sok je­len­lé­te, amely a cser­ké­szet mel­lett a ka­to­li­kus if­jú­ság ak­ti­vi­zá­ló­dá­sá­nak ré­gi-új te­rü­le­té­nek te­kint­he­tő. To­váb­bá a kul­tu­rá­lis, köz­mű­ve­lő­dé­si, ha­gyo­mány­őr­ző szer­ve­ze­tek cso­port­ja je­len­ti azt a hal­mazt, amely az if­jú­ság­po­li­ti­ka és kul­tú­ra­szer­ve­zés szem­pont­já­ból erőtel­jes(eb­b) fej­lesz­tés­re szo­rul. Ne­héz jel­le­mez­ni, mert a tag­lét­szám, a be­vont/be­von­ha­tó sze­mé­lyek szá­mát te­kint­ve vál­to­zó, a né­ha ne­he­zen meg­fog­ha­tó, amorf szer­ve­ze­ti cso­por­to­su­lá­sok­ról (pl. az Anti­ochi­a-c­so­por­tok, Cur­sil­lo-­moz­ga­lom) alig van­nak ér­té­kel­he­tő sta­tisz­ti­kai ada­tok. Kb. 4-5 szer­ve­zet tar­toz­hat ide, bár ez a szám még to­váb­bi­ak­kal bő­vül­het. Két olyan na­gyobb szer­ve­ző­dés van, ame­lyek alsz­ervezetei ha­té­kony kö­zös­ség­szer­ve­ző mun­kát fej­te­nek ki: a Ke­resz­tény If­jú­sá­gi Kö­zös­sé­gek (KIK) ki­épí­tett cso­port­jai és a ma­gyar­or­szá­gi Há­ló Egye­sü­let szlo­vá­ki­ai szervezete.8
A kép­ző- és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek kér­dés­kö­re kü­lön ta­nul­mányt ér­de­mel­ne. Ezen a he­lyen csak né­hány meg­ál­la­pí­tást ten­nék. Hos­­szú ide­je fenn­ál­ló sú­lyos prob­lé­mát or­vo­sol­nak azok a szer­ve­ze­tek (Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Hit­ok­ta­tá­si Köz­pont, Mécs Lász­ló Köz­pont, Egy­házgellei Lel­ki­gya­kor­la­tos Ház), ame­lyek a hit­ok­ta­tás és to­vább­kép­zés, il­let­ve a val­lá­si élet mi­nő­sé­gi ja­ví­tá­sát tűz­ték ki cé­lul. Saj­nos nincs rá­te­kin­té­sem ezek­re a kez­de­mé­nye­zé­sek­re, min­den­eset­re le­szö­gez­he­tő, hogy ezek azok, ame­lyek kö­re még bő­vít­he­tő, fej­leszt­he­tő le­het­ne. A ka­to­li­kus ma­gyar ok­ta­tá­si há­ló­zat elem­zé­se na­gyobb te­ret kí­ván­na (ös­­sze­ha­son­lí­tás az ál­la­mi szek­tor­ral és a töb­bi fe­le­ke­ze­ti is­ko­lá­val, az után­pót­lás kér­dé­sei, pe­da­gó­gus­hi­ány, a fi­a­tal pe­da­gó­gu­sok el­he­lyez­ke­dé­si ne­héz­sé­gei, a ma­gyar­or­szá­gi kateké­ta dip­lo­mák kö­rü­li el­fo­gad­ta­tá­si „her­ce­hur­cák” Szlo­vá­ki­á­ban, a gyer­mek­lét­szám csök­ke­né­se, amely szin­te mind­egyik is­ko­la­tí­pust érin­ti, anya­gi esz­kö­zök kor­lá­to­zott­sá­ga stb.).9 Szá­mom­ra az az ér­de­kes, hogy 1995-­tel mint­ha le­zá­rul­tak vol­na az is­ko­la­szer­ve­ző kez­de­mé­nye­zé­sek és sta­bi­li­zá­ló­dott vol­na (?) ez a rend­szer (a ko­má­ro­mi gim­ná­zi­um csak 2000-ben jött lét­re). Rend­kí­vül ri­asz­tó­nak tű­nik az egész há­ló­zat se­bez­he­tő­sé­ge: kü­lö­nö­sen az 1–4. év­fo­lya­mú kis­is­ko­lák ve­szé­lyez­te­tet­tek a di­ák­lét­szám nagy ará­nyú csök­ke­né­se mi­att.
A vá­zolt prob­lé­ma­kör to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat igényel.10 Re­mél­he­tő­leg a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ál­tal a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tú­ra hely­ze­tét rész­le­te­seb­ben tag­la­ló, 2006 vé­gé­ig el­ké­szí­ten­dő mun­ka­anyag­ba a ka­to­li­ku­sok­ról is egy ki­bő­ví­tett, fel­fo­gás­mód­já­ban új ta­nul­mány ke­rül­het.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Do­há­nyos Róbert–Lelkes Gá­bor–Tóth Kár­oly (sz­erk.) 2004. Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003. Somorja–Dunaszerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Li­lium Aurum Könyv­ki­adó .
Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.) 2004. Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somor­ja–Du­na­szerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Gyur­gyík Lász­ló 1991. Ka­to­li­kus ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban. A ka­to­li­kus egy­ház hely­ze­te Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­in. Regio, 1991/3, 130–139. p.
Herdics György–Zsidó Já­nos 2004. A ró­mai ka­to­li­kus egy­ház. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004, 387–395. p.
Lampl Zsu­zsan­na 2005. A dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar és szlo­vák fi­a­ta­lok val­lá­sos­sá­ga. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2005. 2. sz. 87–108. p.
Lanstyák Ist­ván 2000. A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Osiris–kalligram–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, Bu­da­pest–Po­zsony.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 183–246. p.
Meny­hárt Jó­zsef 2003. Egy­ház és nyelv (A ka­to­li­kus egy­ház nyelv­po­li­ti­ká­ja Szlo­vá­ki­á­ban). Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003. 2. sz. 3–30. p.
Mol­nár Im­re 1998. A ma­gyar anya­nyel­vű egy­há­zak hely­ze­te Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. In: Filep Tamás Gusztáv–Tóth László (szerk.): A (cse­h)­­szlováki­ai ma­gyar mű­ve­lő­dés tör­té­ne­te 1918–1998. 1. kö­tet. Bu­da­pest, Ister, 207–257. p.
Mol­nár Im­re 1991. Val­lás és egy­ház a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság éle­té­ben. Egy­ház­fó­rum, 1991. 3. sz. 89–101. p.; 4. sz. 105–120. p.
Tóth Kár­oly 2004. A ma­gyar in­téz­mény­rend­szer fej­lő­dé­se. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somor­ja–Du­naszerdahely, Fó­rum Ki­­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, Somorja–Dunaszerdahely, 247–270. p.
Tóth Kár­oly 2005. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ré­gió kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­sze­re. In: Blé­ne­si Éva–Mandel Kinga–Szarka Lász­ló (sz­erk.): A kul­tú­ra vi­lá­ga. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­szer. Bu­da­pest, MTA Etni­akai-nemzeti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, 33–49. p.

www.­fo­ru­minst.sk

Dohányos Róbert–Lelkes Gábor–Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2003 (Vajda Barnabás)

Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003. Do­há­nyos Róbert–Lelkes Gá­bor–Tóth Kár­oly (szerk.): Somorja–Duna­szer­dahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Inté­zet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004.

Tu­do­má­nyos-ku­ta­tói kö­rök­ben, szű­kebb és tá­gabb föld­raj­zi ér­te­lem­ben, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet né­hány év alatt ki­vív­ta ma­gá­nak az egyik leg­kom­pe­ten­sebb szak­mai mű­hely meg­be­csü­lé­sét. En­nek leg­kéz­zel­fog­ha­tóbb for­má­ját azok a szín­vo­na­las ki­ad­vány­ok je­len­tik, ame­lyek té­nyek­re, szá­mok­ra, s az ezek­ből kö­vet­ke­ző ob­jek­tív ana­lí­zis­re épül­nek, éles ha­tárt von­va ek­ként ön­ma­guk és a szlo­vá­kia vi­szo­nyok kö­zött saj­nos ál­ta­lá­nos­nak te­kint­he­tő la­i­kus és ad hoc hely­zet­elem­zé­sek kö­zött. A Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003 c. ki­ad­vány is ezt a – ré­geb­ben meg­kez­dett – ha­gyo­mányt foly­tat­ja; ben­ne Szlo­vá­kia nem­zet­sé­gi-anya­nyel­vi meg­osz­lá­sá­tól a né­pes­sé­gi mu­ta­tó­kon, a te­le­pü­lés­szer­ke­ze­ten, a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő jog­sza­bály­rend­sze­ren át a Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg leg­na­gyobb szám­ban rep­re­zen­tált 11 nem­ze­ti kö­zös­ség 2003-as köz­éle­ti kró­ni­ká­já­ig te­kint­het­jük vé­gig az in­for­má­ci­ók hos­­szú so­rát, ill. az azok­hoz fű­zött lé­nyeg­re tö­rő ös­­szeg­zé­se­ket. Ezek egy ré­sze rö­vid, de di­csé­re­te­sen ala­pos, mint pl. a Lel­kes Gá­bor ál­tal írt 5. fe­je­zet a szlo­vá­ki­ai né­pes­ség ne­mi, kor- és mű­velt­ség­be­li ös­­sze­té­te­lé­ről, va­la­mint gaz­da­sá­gi ak­ti­vi­tá­sá­ról. Más­hol vi­szont elég­te­len­nek ér­zem a tá­jé­koz­ta­tást, mint pl. a 8.6. fe­je­zet ese­té­ben, amely­ben – lé­vén té­ma a diszk­ri­mi­ná­ció­el­le­nes tör­vény, te­hát egy nagy­sze­rű új­don­ság, amely ko­ráb­ban nem volt té­ma –, a szer­ző meg­le­he­tő­sen fe­lü­le­te­sen és ál­ta­lá­no­san is­mer­te­ti a tör­vény meg­szü­le­tés­nek kö­rül­mé­nyit. Egy­részt sze­mér­me­sen nem mond­ja ki, pon­to­san mit ért­sen az ol­va­só a tör­vén­­nyel kap­cso­la­tos ,,politikai egyet­ér­tés hi­á­nya” alatt. Más­részt nem köz­li a diszk­ri­mi­ná­ció­el­le­nes tör­vény nagy hi­á­nyos­sá­gát, több ci­vil szer­ve­zet pro­tes­tá­lá­sá­nak okát, ti. azt, hogy a me­le­gek jo­gai és az azo­nos ne­mű­ek köz­ti há­zas­ság hos­­szú és med­dő vi­tá­ja köz­ben (ez volt a ,,politikai egyet­ér­tés hi­á­nyá­nak” sa­rok­kö­ve) el­sik­kadt a sok­kal több em­bert érin­tő mun­ka­he­lyi diszk­ri­mi­ná­ció prob­lé­má­ja, va­gyis hogy mi­ért nem ke­rült be a tör­vény­be az az EU-s nor­ma, amely alap­ján az ál­lá­so­kat sza­bá­lyo­san és transz­pa­rens mó­don pá­lyáz­tat­ni kell. A je­len­kor­ku­ta­tás sze­ret jegy­ben jár­ni a na­pi po­li­ti­ká­val, ho­lott az őt mind­un­ta­lan meg- és át­ve­ri. E po­li­ti­kai negli­gen­ci­át bi­zo­nyí­tan­dó, mi­köz­ben di­csé­ri a ki­ad­ványt, elő­sza­vá­ban Do­há­nyos Ró­bert is kis­sé túl­po­li­ti­zált hang­ne­met üt meg. Még saj­no­sab­ban, ki­zá­ró­lag múlt­ról és okok­ról be­szél, és nem a cél­ról, ti. hogy mi a cél­ja egy ef­fé­le ki­ad­vány­nak. Az ál­lam­tit­kár se­gít­sé­ge nyil­ván ér­té­kes ho­za­dé­ka a kö­tet­nek, én csak azt hi­á­nyo­lom, hogy nem író­dik le, mi­re és ki­nek jó ez a sok adat. Mert a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyos adat­gyűj­tés­nek és ar­chi­vá­lás­nak nem­csak az az ér­tel­me, hogy utó­lag vi­szo­nyí­tá­si ala­pul szol­gál, ha­nem az is – és en­nek egy­re nagy­ob hang­súly kel­le­ne kap­nia(!) –, hogy alap­ján ter­vez­ni le­hes­sen. Na­gyon sar­kít­va egy péla: Va­jon ki az a köz­tiszt­vi­se­lő, pol­gár­mes­ter, jegy­ző, me­gyei is­ko­la­ügyi osz­tály­ve­ze­tő stb., aki hi­va­ta­la kö­zép- és hos­szú­tá­vú ter­vei ké­szí­té­se­kor le­eme­li a polc­ról ezt a kö­te­tet, meg­néz­ni és meg tud­ja ter­vez­ni, hogy mond­juk 2007-ben hány 6–10 év kö­zöt­ti né­met anya­nyel­vű al­só ta­go­za­tos va­ló­szí­nű­sít­he­tő a mecen­zé­fi alap­is­ko­lá­ban? (Vá­lasz a 72. ol­da­lon.) Eh­hez az kel­le­ne, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kai elit ké­pes le­gyen túl­lép­ni sa­ját ár­nyé­kán, és sza­kít­va ha­gyo­má­nya­i­val, haj­lan­dó le­gyen el­fo­gad­ni a Fó­rum és a hoz­zá ha­son­ló szel­le­mi mű­he­lyek ada­ta­it, hely­zet­elem­zé­se­it, ta­ná­csa­it. Nem azt mon­dom, hogy ilyes­mi­re nincs pél­da. Ta­pasz­ta­lat mu­tat­ja, hogy ez a szak­mai ko­ope­rá­ció spo­ra­di­kus és in­di­vi­du­á­lis jel­le­gű, ahe­lyett, hogy think tank­ként és szer­ve­zett jel­leg­gel mű­köd­ne – mi­ként min­den­hol a fej­lett vi­lág­ban.

Vaj­da Bar­na­bás

Burke, Peter: Was ist Kulturgeschichte? (Liszka József)

Burke, Peter: Was ist Kul­turgeschichte? Frank­furt am Ma­in, Suhrkampf, 2005.

A je­les an­gol mű­ve­lő­dés­tör­té­nész ne­ve nem is­me­ret­len a ha­zai ol­va­sók előt­t, hi­szen szám­ta­lan ma­gyar­ra for­dí­tott ta­nul­má­nya mel­lett köz­ké­zen fo­rog­nak a Né­pi kul­tú­ra a ko­ra új­ko­ri Eu­ró­pá­ban (Bu­da­pest, Szá­zad­vég Kiadó–Hajnal I. Kör, 1991), il­let­ve Az olasz re­ne­szánsz (Bu­da­pest, Osiris–Századvég, 1994) cí­mű önál­ló mun­kái is. A most be­mu­ta­tás­ra ke­rü­lő köny­ve ere­de­ti­leg What is Cul­tur­al His­to­ry? cí­mmel 2004-ben je­lent meg a Poli­ty Press (Camb­rid­ge) ki­adá­sá­ban, s jog­gal vár­hat­juk, re­mél­het­jük, hogy rö­vi­de­sen ma­gya­rul is nap­vi­lá­got lát. Ad­dig azon­ban néz­zük a né­met for­dí­tás alap­ján, mi­re is vál­lal­ko­zott Burke?
A szer­ző a cím­ben fel­tett kér­dést ki­fej­ten­dő (mi­vel – sa­ját meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint – a kul­túr­tör­té­net de­fi­ní­ci­ó­ja a leg­kön­­nyeb­ben nem a tu­do­mány­szak tár­gyá­nak a meg­ha­tá­ro­zá­sá­val, ha­nem a ku­ta­tá­si mód­sze­rek fel­so­ro­lá­sá­val ad­ha­tó meg, az­zal te­hát, ha szám­ba ves­­szük, mi­vel is fog­lal­koz­nak a ma­gu­kat kultúrtörténésznek val­ló ku­ta­tók) vol­ta­kép­pen a kul­túr­tör­té­net tu­do­mány­tör­té­net­ét ad­ja. Négy alap­ve­tő kor­szak­ra, pon­to­sab­ban négy alap­ve­tő irány­zat­tal, szem­lé­let­mód­dal jel­le­mez­he­tő, egy­mást kro­no­ló­gi­a­i­lag rész­ben át­fe­dő idő­szak­ra ta­gol­ja mon­da­ni­va­ló­ját. A ko­ráb­bi, in­kább ön­tu­dat­lan kez­de­mé­nye­zé­se­ket le­szá­mít­va, 1860-tól, Jacob Burkhardt hí­res, az itá­li­ai re­ne­szánsz kul­tú­rá­ról szó­ló köny­vé­nek el­ső meg­je­le­né­sé­től szá­mít­ja a kul­túr­tör­té­net mint önál­ló tu­do­má­nyos disz­cip­lí­na meg­je­le­né­sét. Ezt az el­ső, egé­szen 1950-ig nyú­ló sza­kaszt klasz­­szi­kus kul­túr­tör­té­net­nek mond­ja, s olyan ne­vek fém­jel­zik, mint Johan Huiz­ingáé, Ernst Gom­briché vagy Erwin Panof­skyé. Jel­lem­ző­je, hogy alap­ve­tő­en va­ló­ban „klas­­szi­kus” té­mák­kal fog­lal­ko­zott az óko­ri gö­rög kul­tú­ra kér­dé­se­i­vel kezd­ve, a gó­ti­kus épí­té­szet és a sko­lasz­ti­kus gon­dol­ko­dás kap­cso­la­tán, il­let­ve a re­ne­szánsz vi­lá­gán át a kí­nai ci­vi­li­zá­ció elem­zé­sé­vel be­zár­va. Jacob Burkhardt szel­le­mes „de­fi­ní­ci­ó­ja” sze­rint „a kul­túr­tör­té­net sül­­lye­dő fo­ga­lom”. Ért­ve ez­alatt azt, hogy míg kez­det­ben alap­ve­tő­en a „ma­gas kul­tú­ra” csúcs­tel­je­sít­mé­nye­i­nek az elem­zé­sé­vel, ér­tel­me­zé­sé­vel fog­lal­ko­zott, fej­lő­dé­se so­rán egy­re „mé­lyeb­ben” fek­vő te­rü­le­tek­re ha­tolt („sül­­lyedt”), s té­má­it a tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chia egy­re „mé­lyebb” ré­te­ge­i­ből me­rí­tet­te. E fo­lya­mat kö­vet­ke­ző ál­lo­má­sa­ként is ér­tel­mez­he­tő az a nagy­já­ból 1930-tól da­tál­ha­tó idő­szak, amely rész­ben egy­be­mo­só­dik a fen­ti­vel, és a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ér­dek­lő­dés jel­lem­zi. Itt a brit tu­do­má­nyos élet­ben fon­tos sze­re­pet ját­szó há­rom, ma­gyar szár­ma­zá­sú tu­dós, Mannheim Kár­oly, Hauser Ar­nold és An­tal Fri­gyes élet­mű­vét is elem­zi a szer­ző. A kö­vet­ke­ző kor­szak­ra a kul­túr­tör­té­ne­ti ér­dek­lő­dés ki­nyí­lá­sa, a „nép fel­fe­de­zé­se” a jel­lem­ző, és az 1960-as évek leg­ele­jé­től szá­mol­ha­tunk ve­le. Vol­ta­kép­pen ez már amo­lyan elő­szo­bá­ja mind az új kul­túr­tör­té­net, mind a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia ki­ala­ku­lá­sá­nak. És itt áll­junk is meg egy pil­la­nat­ra! Fo­ko­za­to­san egy­re vi­lá­go­sab­bá vált, hogy az egyes tár­sa­dal­mak­nak nincs egy­sé­ges kul­tú­rá­juk. Ek­kor kezd­te az egyes szá­mú kul­tú­ra ki­fe­je­zést an­nak töb­bes szá­ma föl­vál­ta­ni. Ezek sze­rint te­hát ma­gyar né­pi kul­tú­ra, mint olyan ninc­s, ha­nem ma­gyar né­pi kul­tú­rák van­nak: idő­sek és fi­a­ta­lok, nők és fér­fi­ak, nagy­gaz­dák és zsel­lé­rek stb. ma­gyar né­pi kul­tú­rá­i­ról be­szél­het­nénk, ha fi­gye­lem­be vet­tük vol­na eze­ket a szem­pon­to­kat. Nem vet­tük vi­szont fi­gye­lem­be, leg­alább­is a szin­té­zi­sek so­rán nem (leg­fel­jebb né­hány rész­let­ta­nul­mány ere­jé­ig), így a „ma­gyar nép­rajz”, „ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net” tí­pu­sú ös­­szeg­zé­sek ele­ve tö­re­dé­ke­sek le­het­nek, és sem­mi­kép­pen nem a meg­ne­ve­zé­sük­ben meg­je­lölt tárgy re­konst­ruk­ci­ó­i­ról van ben­nük szó, ha­nem egy, a ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok alap­ján ki­ala­kí­tott mes­ter­sé­ges konst­ruk­ci­ó­ról. Olyan kreálmányról te­hát, amely az em­lí­tett mű­vek szer­ző­i­nek al­ko­tá­sa, és sem­mi kö­ze az egy­ko­ri, fel­té­te­lez­he­tő va­ló­ság­hoz. Te­gyük azon­ban gyor­san hoz­zá: nem is egy­sze­rű min­den szem­pont­ra ki­ter­je­dő szin­té­zist lét­re­hoz­ni (hogy ko­ráb­bi pél­dánk­nál ma­rad­junk) a 20. szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­nek ma­gyar né­pi kul­tú­rá­já­ról. Már egy te­le­pü­lés vi­szony­la­tá­ban is fi­gye­lem­be kel­le­ne ven­ni a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi ré­te­gek, va­la­mint a nők és fér­fi­ak, idő­sek és fi­a­ta­lok, a kü­lön­fé­le fog­lal­ko­zá­si ágak egy­más­tól töb­bé-ke­vés­bé kü­lön­bö­ző szub­kul­tú­rá­it. És ak­kor még eh­hez jön­nek a föld­raj­zi ta­golt­ság­ból fa­ka­dó kü­lön­bö­ző­sé­gek, a kü­lön­bö­ző interetnikus kap­cso­la­tok ki­ala­kí­tot­ta más­sá­gok, va­la­mint az Ernst Bloch ál­tal, más ös­­sze­füg­gés­ben meg­fo­gal­ma­zott „nem-egy­ide­jű­ség” prob­lé­má­ja (Ko­runk örök­sé­ge. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1989). Utób­bi lé­nye­ge – er­re Peter Burke is ki­tér köny­vé­ben –, hogy az egyes föld­raj­zi te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis stb. fej­lő­dé­se nincs idő­be­li össz­hang­ban, il­let­ve nem biz­tos, hogy össz­hang­ban, szink­ron­ban van egy­más­sal (sőt, akár egy te­rü­le­ten, egy fa­lu­kö­zös­sé­gen be­lül is él­het­nek – Bloch sza­va­i­val: „nem […] ugyan­ab­ban a Most­ban” – egy­más mel­lett, egy­más­sal pár­hu­za­mo­san különide­jű je­len­sé­gek. Eb­ből adó­dó­an vol­ta­kép­pen nem ös­­sze­vet­he­tő két te­rü­let még egy­azon idő­ben is rög­zí­tett (né­pi) kul­tú­rá­ja, mert le­het, hogy az egyik a má­sik­hoz ké­pest mond­juk fél év­szá­zad­dal ar­cha­i­ku­sabb ké­pet mu­tat. A prob­lé­mát Her­mann Bausinger ve­zet­te be a nép­rajz­ba (bár ko­ráb­bi kez­de­mé­nye­zé­sek is van­nak), to­vább is gon­dol­va azt (en­nek ki­fej­té­sé­re itt sem tér, sem ok), ta­nul­má­nya ugyan ma­gya­rul is ol­vas­ha­tó, konk­rét le­csa­pó­dá­sá­nak azon­ban sem­mi je­le („Pár­hu­za­mos különide­jűségek”. A nép­rajz­tól az em­pi­ri­kus kul­tú­ra­tu­do­má­nyig. Ethno­graphi­a, 1989, 24–37. p.). Vis­­sza­tér­ve a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ra: Burke sze­rint a tör­té­né­sze­ket az ant­ro­po­ló­gus szer­zők írá­sai, az egye­te­me­ken hall­ga­tott ant­ro­po­ló­gi­ai sze­mi­ná­ri­u­mok te­rel­ték az 1960-as évek­től fo­ko­za­to­san eb­be az irány­ba. A nép­rajz­ku­ta­tók­kal meg – fűz­het­jük hoz­zá – tör­té­ne­ti ol­vas­má­nya­ik tet­ték ugyan­ezt. Má­ra ne­héz is el­dön­te­ni egy-­e­gy mű kéz­be­vé­te­le­kor, hogy kul­túr­tör­té­net­ről vagy tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ról van-e szó (Burke meg is jegy­zi, hogy ta­lán pon­to­sabb len­ne az „ant­ro­po­ló­gi­ai tör­té­net­írás” ki­fe­je­zés hasz­ná­la­ta). A köny­vet ol­vas­va az em­ber, fő­leg a nép­raj­zos kép­zett­sé­gű ol­va­só oly­kor za­var­ba jö­het, hi­szen a prob­lé­mák, ame­lye­ket Peter Burke föl­vet, a nép­rajz­ra is jel­lem­ző­ek, igaz a ku­ta­tá­si te­rü­let, a prob­lé­ma­szem­lé­let is rend­kí­vül kö­ze­li a kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia, vagy a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia, il­let­ve a ma gya­ko­rolt ha­gyo­má­nyos nép­rajz vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia szá­má­ra. Ha meg­gon­dol­juk Richard van Dül­men ugyan­azo­kat az alap­mű­ve­ket mu­tat­ja be, elem­zi a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia mér­föld­kö­ve­i­ként (Robert Darn­ton, Clif­ford Geertz, Carlo Ginzburg stb. mun­ká­it a fran­cia­or­szá­gi macs­ka­mé­szár­lás­ról vagy a bali ka­kas­vi­a­dal­ról, il­let­ve egy fri­auli mol­nár vi­lág­ké­pé­ről), ame­lye­ket Burke is az új kul­túr­tör­té­net ered­mé­nye­i­ként pre­zen­tál (vö. Richard van Dül­men: His­torische Anthro­polo­gie. Entwick­lung – Prob­leme – Auf­gaben c. köny­vé­ről írott re­cen­zi­óm­mal [Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2000. 3. sz. 192–194. p.]. Kü­lön­ben a szó­ban for­gó kö­tet az­óta cse­hül is hoz­zá­fér­he­tő: His­torická antropolo­gie. Pra­ha, Dokoøán, 2002).
Peter Burke köny­vé­hez vis­­sza­tér­ve, a kul­túr­tör­té­net utol­só sza­ka­sza (ame­ly má­ra ta­lán be is fe­je­ző­dött, de – ahogy a könyv zá­ró­fe­je­ze­te­i­ből ki­tű­nik – az is le­het, hogy nem), ez az „új kul­túr­tör­té­net”. Ezt a kor­sza­kot (irány­zat­nak bel­ső sok­ré­tű­sé­ge és sok­szí­nű­sé­ge mi­att, az aláb­bi­ak­ban még né­mi­leg rész­le­te­zen­dő okok mi­att nem­igen le­het mon­da­ni) négy el­mé­le­ti út­tö­rő (Mi­ha­il Bahty­in, Nor­bert Elias, Michel Fou­cault és Pierre Bour­dieu) mun­kás­sá­ga be­mu­ta­tá­sá­val kez­di a szer­ző. Az­tán szem­lé­le­ti, mód­szer­ta­ni prob­lé­mák­ra, a fel­ap­ró­zó­dás ve­szé­lye­i­re stb. is rá­mu­tat. A kul­túr­tör­té­net ku­ta­tá­si te­rü­le­te és té­ma­vi­lá­ga ki­ala­ku­lá­sa kez­de­té­től fog­va nem­csak „sül­­lyedt”, ha­nem fo­lya­ma­to­san szé­le­se­dett is, egy­re több szem­pont, egy­re több mód­szer ve­tő­dött föl és be. Ma már a há­bo­rú kul­túr­tör­té­ne­té­ről épp­úgy be­szél­he­tünk, akár az ér­zé­ke­lés vagy a női test kul­túr­tör­té­ne­té­ről, az álom, il­let­ve a gesz­tu­sok kul­túr­tör­té­ne­té­ről, to­váb­bá a könyv vagy a be­szé­lés (nem a be­széd!) kul­túr­tör­té­ne­té­ről. Ez utób­bi ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik egy, már nem is an­­nyi­ra a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent, kel­lő­kép­pen vi­szont ész­re nem vett ma­gyar mun­ka, még­pe­dig Szve­tel­szky Zsu­zsan­na: A plety­ka cí­mű okos és szel­le­mes köny­ve (Bu­da­pest, Gon­do­lat, 2002).
A most szó­ban for­gó mun­kát még hosz­­szan le­het­ne szél­j­e­gyzetel­get­ni, de az ér­dek­lő­dés fel­kel­té­sé­hez ta­lán en­­nyi is elég. Burke mun­ká­ja mes­te­ri­en meg­raj­zolt kör­kép egy olyan tu­do­má­nyos disz­cip­lí­ná­ról (an­nak mű­ve­lő­i­ről, mód­sze­re­i­ről és ku­ta­tá­si té­má­i­ról), ame­lyet ne­vez­he­tünk (in­nen szem­lél­ve) akár tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­nak, il­let­ve (on­nan szem­lél­ve) akár kul­túr­tör­té­net­nek, egy­re megy. A be­mu­ta­tott tu­do­mány­szak, s ma­ga a most is­mer­te­tett könyv is tör­té­ne­lem­szem­lé­le­tünk­nek (és nem fel­tét­le­nül tör­té­nel­mi is­me­re­te­ink­nek, bár ter­mé­sze­te­sen azok­nak is!) min­den­kép­pen új és szé­les táv­la­to­kat nyit.
Lisz­ka Jó­zsef

European Profiles of Language Policy. Voproszi tyerminologii v finno-ugorszkih jazikah Rosszijszkoj fegyeracii/Terminology Issues in the Finno-Ugric Languages of the Russian Federation. (Szabómihály Gizella)

Euro­pean Pro­files of Lan­guage Pol­i­cy. Szom­bat­hely, BDTF, 2003 [2004] /Termi­nologia et Cor­po­ra. Tomus I./; Voproszi tyer­mi­nologii v finno-u­gorszk­ih jazikah Rossz­i­jszkoj fegyeracii/Terminology Issues in the Finno-Ugric Lan­guages of the Russ­ian Fed­er­a­tion. Szom­bat­hely, BDTF, 2003. /Terminologia et Cor­po­ra. Tomus II./

Az utób­bi évek kon­fe­ren­cia­ese­mé­nyei és ki­ad­vá­nyai azt mu­tat­ják, hogy kezd fel­éb­red­ni több év­ti­ze­des Csip­ke­ró­zsi­ka-ál­má­ból a ma­gyar szak­nyelv- és ter­mi­no­ló­gia­ku­ta­tás. E nyelv­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok­ból je­len­tõs részt vál­lal a szom­bat­he­lyi Ber­zse­nyi Dá­ni­el Fõ­is­ko­la, an­nak is ura­lisz­ti­kai és al­kal­ma­zott nyel­vé­sze­ti tan­szé­ke. E két tan­szék kö­zö­sen ad­ja ki a Ter­mi­nolo­gia et Cor­po­ra so­ro­za­tot, amely­nek el­sõ két kö­te­tét is­mer­tet­jük.
Az el­sõ, né­met és an­gol nyel­vû ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó kö­tet be­ve­ze­tõ írá­sá­nak cí­me a ma­gya­rok szá­má­ra köz­is­mert idé­zet: „Regnum unius lin­guae inbe­cile et frag­ile est”. Ba­bos Krisz­ti­na ez­zel, a Szent Ist­ván­nak tu­laj­do­ní­tott idé­zet­tel ve­ze­ti be az „eu­ró­pai nyelv­po­li­ti­ká”-t, pon­to­sab­ban az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­já­nak egy as­pek­tu­sát vizs­gá­ló ta­nul­má­nyát. Az Eu­ró­pai Unió elõtt ál­ló egyik nagy ki­hí­vás ép­pen a nyelv­kér­dés: a 2000-ben el­fo­ga­dott Alap­ve­tõ jo­gok eu­ró­pai char­tá­já­nak 22. cik­ke ki­mond­ja, hogy az unió „tisz­te­let­ben tart­ja a kul­tu­rá­lis, val­lá­si és nyel­vi sok­szí­nû­sé­get”, s egyút­tal az ala­pí­tó szer­zõ­dés ér­tel­mé­ben min­den tag­ál­lam nyel­ve hi­va­ta­los nyelv. Ba­bos Krisz­ti­na rá­mu­tat, hogy az uni­ó­ban 11 hi­va­ta­los nyelv van [a 2004-es bõ­ví­tés után 20 – Sz. G.], s to­váb­bi 40 olyan, amely nem szá­mít hi­va­ta­los­nak [más ada­tok sze­rint 60, a most csat­la­ko­zott ál­la­mok­ban mint­egy 30-40 – Sz. G.]. Az an­gol nyelv fö­lé­nye min­den más nyelv­vel szem­ben azon­ban egy­re in­kább nyil­ván­va­ló. A szer­zõ Por­tu­gá­lia pél­dá­ján mu­tat­ja be, mi­lyen in­téz­ke­dé­sek­kel, ku­ta­tá­si és egyéb prog­ra­mok­kal pró­bál­ja egy arány­lag kis lét­szá­mú nyelv­kö­zös­ség nyel­vét mo­der­ni­zál­ni, an­nak po­zí­ci­ó­it erõ­sí­te­ni. Az írás vé­gén a ma­gyar nyelv ki­lá­tá­sa­it vizs­gál­ja a szer­zõ, s ez­zel kap­cso­lat­ban a szak­ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­nak, a nyel­vi vál­to­zá­sok vizs­gá­la­tá­nak, az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sá­nak a fon­tos­sá­gá­ra mu­tat rá.
A Ba­bos Krisz­ti­na ál­tal fel­ve­tett gon­do­lat­me­ne­tet foly­tat­ja Ba­lázs Gé­za Euro Ter­mi­no­lo­gy and the Hun­gar­i­an Lan­guage cí­mû írá­sá­ban, amely­ben egy­részt rö­vi­den át­te­kin­ti a ma­gyar stan­dard nyelv­vál­to­zat ki­ala­ku­lá­sát, az eu­ró­pai uni­ós jog­anyag ma­gyar for­dí­tá­sát vizs­gá­ló Dróth Jú­lia és Révay Va­lé­ria alap­ján jel­lem­zi a ma­gyar „eu­ronyel­vet”, ill. az euronyelv fej­lesz­té­sé­vel, a for­dí­tá­sok szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sé­vel kap­cso­la­tos ja­vas­la­to­kat.
Ezek­hez a ta­nul­má­nyok­hoz kö­tõ­dik tar­tal­mi­lag Aino Piehl ér­de­kes és gya­kor­la­ti­as írá­sa (Die finnis­che Sprache und die EU). A szer­zõ át­te­kin­tést nyújt Finn­or­szág EU-tagságának „nyel­vi” ve­tü­le­te­i­rõl, a for­dí­tás­sal, tol­má­cso­lás­sal kap­cso­la­tos prob­lé­mák­ról, fõ­leg ar­ról, hogy a for­dí­tá­sok cím­zett­jei, a finn hi­va­tal­no­kok a szö­ve­gek szín­vo­na­lát nem tart­ják ki­elé­gí­tõ­nek. A for­dí­tott szö­ve­gek ne­he­zen ért­he­tõk, új, szo­kat­lan ter­mi­nu­sok for­dul­nak elõ ben­nük, a mon­da­tok hosz­­szab­bak és bo­nyo­lul­tabb szer­ke­ze­tû­ek, mint az a finn szak­szö­ve­gek ese­té­ben meg­szo­kott. A szer­zõ be­szá­mol a hely­zet ja­ví­tá­sát cél­zó lé­pé­sek­rõl, mint pél­dá­ul: az EU-nál dol­go­zó finn és a svéd for­dí­tók, tol­má­csok kö­zös ter­mi­no­ló­gi­ai ér­te­kez­le­te­i­rõl; 1998-ban Finn­or­szág­ban EU-nyelvmûvelõ hi­va­talt hoz­tak lét­re, s az érin­tet­tek már fog­lal­koz­nak az­zal is, ho­gyan le­het­ne ja­ví­ta­ni a sok­szor ért­he­tet­le­nül bo­nyo­lult for­rás­szö­ve­gek szín­vo­na­lán.
Két új EU-tagország, Lett­or­szág és Észt­or­szág is kép­vi­sel­te­ti ma­gát a kö­tet­ben: Va­len­ti­na Sku­ji­na (Latvian ter­mi­nol­o­gy in its course of devel­op­men­t) a lett nyelv és ter­mi­no­ló­gia ki­ala­ku­lá­sát vá­zol­ja, majd pe­dig az önál­ló­so­dás­sal, ill. az EU-belépéssel kap­cso­la­tos ter­mi­no­ló­gi­ai vizs­gá­la­to­kat és fel­ada­to­kat ve­szi szám­ba. Az önál­ló Lett­or­szág lét­re­jöt­te, az­az 1991 óta a lett szak­em­be­rek e té­ren óri­á­si mun­kát vé­gez­tek, hi­szen a 20. szá­zad utol­só év­ti­zed­ében több mint 60 ter­mi­no­ló­gi­ai szó­tár je­lent meg, je­len­leg pe­dig a For­dí­tói és Ter­mi­no­ló­gi­ai Köz­pont ve­ze­té­sé­vel foly­nak az EU-csatlakozással kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok és for­dí­tá­si te­vé­keny­ség. A má­sik bal­ti ál­lam­ban, Észt­or­szág­ban fo­lyó ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­ról Jüri Valge szá­mol be (De­sign­ing the strat­e­gy for the devel­op­ment of the Eston­ian lan­guage). A Nyel­vek Eu­ró­pai Éve (2001) ren­dez­vény­so­ro­zat­hoz kap­cso­ló­dó­an az észt ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­um lét­re­hoz­ta az észt­or­szá­gi nyel­vi ta­ná­csot, amely­nek egyik fel­ada­ta az észt nyelv­fej­lesz­té­si stra­té­gia (2004–2010) ki­dol­go­zá­sa, a ta­nács ed­dig már szá­mos kon­fe­ren­ci­át szer­ve­zett e té­ma­kör­ben.
Leg­vé­gül két spa­nyol­or­szá­gi ki­sebb­sé­gi nyelv­nek, a baszk­nak és a gal­legó­nak, va­la­mint ezek be­szé­lõ­i­nek hely­ze­té­vel is­mer­ked­he­tünk meg. Mor­vay Kár­oly adatgazdag ta­nul­má­nyá­ban (The con­ti­nu­ity of basque) a baszk nyelv, az euskara je­len­le­gi stá­tu­sát, el­ter­jedt­sé­gét mu­tat­ja be. A Spa­nyol­or­szág­hoz tar­to­zó Baszk­föl­dön a Fran­co-dik­tatúra bu­ká­sa után fo­ko­za­to­san ja­vult a baszk nyelv hely­ze­te (Navarra tar­to­mány­ban 1982 óta hi­va­ta­los nyelv), Fran­cia­or­szág­nak a ki­sebb­sé­gek lé­tét is ta­ga­dó po­li­ti­ká­ja és nyelv­po­li­ti­ká­ja kö­vet­kez­té­ben vi­szont a baszk vis­­sza­szo­rult, kü­lö­nö­sen a fi­a­ta­lok kö­ré­ben. A spa­nyol­or­szá­gi ré­szen a baszk je­len van a köz­ok­ta­tás­ban, töb­bek kö­zött en­nek tud­ha­tó be, hogy tart­ja po­zí­ci­ó­it. A gal­legó vagy ga­lí­ci­ai nyelv fej­lõ­dé­sét és je­len­le­gi hely­ze­tét mu­tat­ja be Szíjj Il­di­kó (The Gali­cian). A gal­legó nyelv­nek kö­rül­be­lül há­rom­mil­lió be­szé­lõ­je van, fõ­ként az au­to­nóm Ga­lí­cia tar­to­mány­ban. Mi­vel a te­rü­let Por­tu­gá­li­á­val ha­tá­ros, a gal­legó és a por­tu­gál egy ide­ig együtt fej­lõ­dött, a szét­fej­lõ­dés azu­tán erõ­sö­dött meg, hogy Por­tu­gá­lia önál­ló ál­lam lett, Ga­lí­cia pe­dig vég­le­ge­sen Spa­nyol­or­szág ré­sze ma­radt (egye­sek sze­rint a gal­legó a por­tu­gál nyelv­nek csak egy nyelv­já­rá­sa). A gal­legó mo­der­ni­zá­lá­sa az 1982-es kod­i­fiká­ció­val in­dult meg: nyelv­tant és he­lyes­írá­si sza­bály­za­tot al­kot­tak stb., je­len­leg a gal­legó szin­te min­den nyil­vá­nos szín­té­ren hasz­ná­la­tos.
A má­sik be­mu­ta­tott kö­tet egy 2002-ben, a Ma­ri Köz­tár­sa­ság­ban (Joskar Ola) tar­tott kon­fe­ren­cia elõ­adá­sa­it tar­tal­maz­za. Az ap­ro­pót az ad­ta, hogy a Ma­ri El, a Mord­vin, a Ko­mi és az Ud­murt Köz­tár­sa­ság­ban az orosz nyelv mel­lett ezek a finn­ugor nyel­vek is hi­va­ta­los nyel­vek, és hogy en­nek a funk­ci­ó­juk­nak meg tud­ja­nak fe­lel­ni, je­len­tõs ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­tés­re van szük­ség. A kö­tet­ben kö­zölt 17 írás mind­egyi­ké­re nem tu­dunk ki­tér­ni, an­nál is in­kább, mert te­ma­ti­ka­i­lag igen sok­szí­nû­ek, pl. ol­vas­ha­tunk a ma­ri (cse­re­misz) szín­ne­vek­rõl és bib­li­ai szak­ki­fe­je­zé­sek­rõl, a mord­vin nö­vény­ne­vek­rõl, az erzä ana­tó­mi­ai ter­mi­no­ló­gi­á­ról, a po­li­ti­kai és a nyelv­ta­ni-nyel­vé­sze­ti ter­mi­no­ló­gi­á­ról (több nyelv ese­té­ben) stb. To­váb­bi­ak­ban a kö­tet­bõl né­hány ér­de­ke­sebb írást eme­lünk ki. A ma­ri (cse­re­misz) szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek mód­ja­it mu­tat­ja be I. G. Ivanov (K prob­leme formirovany­i­ja tyer­mi­no­log­ic­seszkoj szisz­tye­mi mar­i­jszko­go jazika). A ma­ri nyel­vû ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok és fej­lesz­té­sek 1917 után in­dul­tak meg, a har­min­cas évek ele­jé­re több ter­mi­no­ló­gi­ai szó­tár is el­ké­szült, ezek azon­ban nem je­len­tek meg, és a har­min­cas évek vé­gén a ku­ta­tá­sok le is áll­tak, ugyan­is az anya­nyelv-fej­lesz­té­si tö­rek­vé­se­ket a szov­jet ha­ta­lom na­ci­o­na­lis­ta meg­nyil­vá­nu­lás­nak mi­nõ­sí­tet­te. A sa­ját nyel­vû szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­rõl nem le­het le­mon­da­ni, ezért a vál­to­zá­sok után 2001-ben egy köz­pon­ti ter­mi­no­ló­gi­ai bi­zott­sá­got is lét­re­hoz­tak, amely azon­ban egy­elõ­re gya­kor­la­ti mun­kát nem vég­zett. A ta­nul­mány má­so­dik ré­szé­ben a szer­zõ szám­ba ve­szi a szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek mód­ja­it, ezek az aláb­bi­ak: a köz­nyel­vi és nyelv­já­rá­si sza­vak szak­szói mi­nõ­ség­ben va­ló hasz­ná­la­ta (ter­mi­nol­o­gizá­ció), új sza­vak lét­re­ho­zá­sa szó­kép­zés­sel, szó­ösz­­sze­té­tel­lel és mor­fé­maelvonás­sal. A szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek má­sik mód­ja az ide­gen (orosz) sza­vak át­vé­te­le. A szer­zõ sze­rint e te­kin­tet­ben kü­lönb­sé­get kell ten­ni egy­részt a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok, más­részt pe­dig a mû­sza­ki és ter­mé­szet­tu­do­mány­ok kö­zött. Az elõb­bi ese­té­ben a sa­ját nyel­ven be­lü­li fej­lesz­tés a cél, ugyan­is e té­mák­ban arány­lag sok ma­ri nyel­vû pub­li­ká­ció van. A karéli­ai nyelv vo­nat­ko­zá­sá­ban vizs­gál­ja ugyan­ezt a té­mát L. Markiano­va (Putyi razvi­ty­i­ja lek­sz­ic­seszkoj szisz­tye­mi kareljszko­go jazika), a karéli­ai nyelv szó­al­ko­tá­si tí­pu­sa­it te­kin­ti át ab­ból a szem­pont­ból, ho­gyan le­het õket szak­sza­vak kép­zé­sé­re ki­ak­náz­ni.
Szin­te a kö­tet leg­vé­gén ka­pott he­lyet Pusz­tay Já­nos prog­ram­adó ta­nul­má­nya: Osznovnie zadac­si razvi­ty­i­ja finno-u­gorszk­ih jazikov mal­oc­sis­zlen­nih nar­o­dov. Pusz­tay Já­nos rá­mu­tat ar­ra, hogy az utób­bi idõ­ben egy­re na­gyobb fi­gye­lem irá­nyul az et­ni­kai és nyel­vi ki­sebb­sé­gek fe­lé, az urá­li kis né­pek kap­csán az Eu­ró­pa Ta­nács 1998-as ha­tá­ro­za­tát em­lí­ti. Az Orosz Fö­de­rá­ció te­rü­le­tén sok, arány­lag kis­szá­mú anya­nyel­vi be­szé­lõ­vel ren­del­ke­zõ nemzet(iség) él. A kis urá­li né­pek alap­ve­tõ prob­lé­má­ja, hogy nagy­részt még a sa­ját köz­tár­sa­sá­gu­kon be­lül is ki­sebb­ség­ben van­nak, és az anya­nyel­vû be­szé­lõk szá­ma is ala­csony: a ta­nul­mány­ban kö­zölt táb­lá­zat sze­rint csak a ma­rik és ko­mi-perm­ja­kok ese­té­ben ha­lad­ja meg a 80%-ot. A szer­zõ sze­rint a kis lét­szá­mú urá­li nyel­vek fenn­ma­ra­dá­sa és fej­lesz­té­se há­rom as­pek­tus­ból vizs­gál­ha­tó, il­let­ve e há­rom te­rü­le­ten szük­sé­ges lé­pé­se­ket ten­ni.
Az el­sõ a po­li­ti­kai as­pek­tus: a Ko­mi, a Ma­ri, a Mord­vin és az Ud­murt Köz­tár­sa­ság­ban az orosz nyelv mel­lett a he­lyi nyelv is hi­va­ta­los. A kér­dés az, ho­gyan le­het biz­to­sí­ta­ni, hogy ezek a nyel­vek va­ló­ban min­den hi­va­ta­los nyel­vi funk­ci­ó­ban hasz­nál­ha­tók le­gye­nek. A szer­zõ sze­rint eh­hez az aláb­bi­ak szük­sé­ge­sek: az anya­nyel­vû ok­ta­tás biz­to­sí­tá­sa, a pe­da­gó­gus­kép­zés fel­tét­ele­i­nek a meg­te­rem­té­se, min­den tan­tárgy szá­má­ra anya­nyel­vû tan­könyv biz­to­sí­tá­sa. Ez­zel kap­cso­lat­ban ér­de­mes meg­je­gyez­ni, hogy az Eu­ró­pai Par­la­ment (te­hát az Eu­ró­pai Unió) ép­pen egy ta­va­lyi (2005. má­ju­si) ha­tá­ro­za­tá­ban hív­ta fel a fi­gyel­met ar­ra, hogy a Ma­ri El Köz­tár­sa­ság­ban meg­sér­tik az em­be­ri jo­go­kat és a de­mok­rá­ci­át, s ezen be­lül kü­lön ki­emel­te azt a tényt, hogy a ma­rik ne­héz­sé­gek­be üt­köz­nek, ha az anya­nyelv ta­nu­lá­sa irán­ti igé­nyü­ket sze­ret­nék ér­vé­nye­sí­te­ni, to­váb­bá a tan­könyv­el­lá­tás te­rén is rom­lott a hely­zet.
A pro­fes­­szi­o­ná­lis, az­az szak­mai as­pek­tus azt je­len­ti: e nyel­ve­ket úgy kell fej­lesz­te­ni, hogy min­den szin­ten min­den funk­ci­ót ké­pe­sek le­gye­nek el­lát­ni. Je­len­leg ugyan­is e nyel­vek hasz­ná­la­ta el­sõ­sor­ban a leg­al­só szin­ten, a min­den­na­pi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban ak­tív, az eh­hez kap­cso­ló­dó szín­te­re­ken a he­lyi nyelv­já­rás hasz­ná­la­tos. Egyes ese­tek­ben prob­lé­más a stan­dard kér­dé­se is, hi­szen a mord­vin­nak két stan­dard nyelv­vál­to­za­ta van: a mok­sa és az erzä; a karéli­ainál pe­dig alap­ve­tõ nyelv­ter­ve­zé­si kér­dés, hogy a hi­va­ta­los nyelv­ként va­la­me­lyik he­lyi di­a­lek­tust vá­lasz­­szák-e, vagy a he­lyi di­a­lek­tu­sok alap­ján ki­ala­kít­sa­nak egy nyelv­já­rás­ok fe­let­ti stan­dard nyelv­vál­to­za­tot, eset­leg a finn nyel­vet hasz­nál­ják. To­váb­bá mind­egyik nyelv­re jel­lem­zõ az orosz köl­csön­ele­mek, kon­tak­tus­je­len­sé­gek nagy szá­ma: egyes vizs­gá­la­tok sze­rint ezek ará­nya nyel­ven­ként és szö­ve­gen­ként 10–25% kö­zött mo­zog. A szük­sé­ges ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­té­sek kap­csán is fel­ve­tõ­dik a kér­dés: a fej­lesz­tés az inter­na­cional­izá­lódás irá­nyá­ba men­jen-e el (ez az orosz sza­vak át­vé­tel­ét je­len­ti), vagy pe­dig az anya­nyelv elem­kész­le­tét hasz­nál­ják-e fel. A be­mu­ta­tott kö­tet­ben egyéb­ként több írás is fog­lal­ko­zik az­zal, hogy a ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­tés so­rán ki kell ak­náz­ni a he­lyi nyelv­já­rás­ok­ban rej­lõ po­ten­ci­ált – te­hát ha­son­ló fo­lya­mat­nak le­he­tünk ta­núi, mint a ma­gyar nyelv tör­té­ne­té­ben a nyelv­újí­tás volt.
A szer­zõ har­ma­dik as­pek­tus­ként a pszi­cho­ló­gi­a­it je­löl­te meg. Itt el­sõ­sor­ban a két­nyel­vû­ség prob­lé­má­ját ve­ti fel: a szó­ban for­gó nyel­vek be­szé­lõi két­nyel­vû­ek, nem okoz szá­muk­ra gon­dot az orosz nyelv hasz­ná­la­ta (bi­zo­nyos szín­te­re­ken csak azt hasz­nál­ják). Fel­me­rül te­hát a kér­dés: ho­gyan le­het meg­gyõz­ni eze­ket a két­nyel­vû be­szé­lõ­ket ar­ról, hogy van ér­tel­me min­den szi­tu­á­ci­ó­ban anya­nyel­vü­ket hasz­nál­ni. E te­kin­tet­ben Pusz­tay Já­nos nagy je­len­tõ­sé­get tu­laj­do­nít a saj­tó­nak és a szó­tá­rak meg­je­len­te­té­sé­nek, a karéli­aik ese­té­ben ösz­tön­zõ té­nye­zõ le­het a finn­or­szá­gi kap­cso­la­tok ki­épí­té­sé­nek le­he­tõ­sé­ge.
A be­ve­ze­tõ­ben em­lí­tett két tan­szék 2005. ok­tó­ber ele­jén Co-­op­er­a­tion in the Field of Ter­mi­nol­o­gy in Cen­tral Europe cím­mel újabb nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át ren­de­zett, ahol szin­tén sok ér­de­kes elõ­adás hang­zott el. Re­mél­jük te­hát, hogy a Ter­mi­nolo­gia et Cor­po­ra so­ro­zat ha­ma­ro­san egy újabb kö­tet­tel bõ­vül majd.

Szabómi­há­ly Gi­zel­la