Szemle archív

Árendás Csaba – Dudás Tamás – Illés Gábor – Szinek Kénesy Marianna: A szlovákiai adóreform 2004-ben – a 19% egy éve

1. Be­ve­ze­tés

Egy jól mű­kö­dő adó­rend­szer fon­tos ré­sze min­den gaz­da­sá­gi rend­szer­nek. Mi­lyen is egy jól mű­kö­dő adó­rend­szer? Er­re a kér­dés­re ne­héz vá­laszt ad­ni, de lé­tez­nek bi­zo­nyos pon­tok, me­lyek­ben a mai köz­gaz­dász­ok több­sé­ge meg­egye­zik. A mo­dern adó­rend­szer le­gyen igaz­sá­gos: a na­gyobb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők ve­gyék ki na­gyobb há­nyad­dal a ré­szü­ket a te­her­vi­se­lés­ből. A mo­dern adó­rend­szer tá­mo­gas­sa a pol­gá­rok vál­lal­ko­zó szel­le­mét: ne diszk­ri­mi­nál­ja túl­sá­go­san a si­ke­res la­ko­so­kat. A mo­dern adó­rend­szer le­gyen a le­he­tő leg­egy­sze­rűbb: ne tar­tal­maz­zon ki­vé­te­le­ket, me­lye­ket a sza­bá­lyok ki­ját­szá­sá­ra le­het ki­hasz­nál­ni. És nem utol­só­sor­ban, a mo­dern adó­rend­szer le­gyen ef­fek­tív: le­gyen ké­pes a mo­dern ál­lam ki­adá­sa­i­nak fe­de­zé­sé­re.
Ész­re­ve­he­tő, hogy a jól mű­kö­dő mo­dern adó­rend­szer­rel szem­ben tá­masz­tott kö­ve­tel­mé­nyek nin­cse­nek tel­je­sen össz­hang­ban, ezért ne­héz olyan adó­rend­szert ösz­­sze­ál­lí­ta­ni, mely meg­fe­lel­ne a fel­vá­zolt ide­á­lok­nak. Kü­lö­nö­sen ne­héz hely­zet­ben van­nak a kö­zép-eu­ró­pai poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok, me­lyek 1989-ben a sem­mi­ből in­dul­va kezd­ték meg új adó­rend­sze­re­ik meg­ter­ve­zé­sét. A hely­ze­tet to­vább bo­nyo­lí­tot­ta, hogy ezek az or­szá­gok hí­ján vol­tak sa­ját ta­pasz­ta­la­tok­nak, egy­sé­ge­sen al­kal­maz­ha­tó kül­föl­di pél­dák pe­dig nem lé­tez­tek. Ez egy­részt sok hi­bát ered­mé­nye­zett, me­lyek ja­ví­tá­sa a mai na­pig tart, más­részt vi­szont olyan friss gon­do­la­tok­hoz és re­for­mok­hoz ve­ze­tett, me­lyek a nyu­ga­ti fej­lett gaz­da­sá­gok­ban ne­he­zen el­kép­zel­he­tők.
A me­rész adó­re­for­mok­hoz csat­la­ko­zott 2004-ben Szlo­vá­kia is, mely töb­bek kö­zött be­ve­zet­te a gaz­da­sá­gi szak­iro­da­lom­ban so­kat vi­ta­tott egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adót is. A ta­nul­mány szer­zői há­rom fő célt ha­tá­roz­tak meg: 1. be­mu­tat­ni azo­kat a friss gon­do­la­to­kat és re­for­mo­kat, me­lyek a szlo­vá­ki­ai adó­re­for­m hát­te­ré­ben áll­tak; 2. fel­vá­zol­ni a Szlo­vá­ki­á­ban vég­re­haj­tott adó­re­for­m kö­vet­kez­mé­nye­it mind a la­kos­ság, mind a szlo­vák gaz­da­sá­gi rend­szer szem­pont­já­ból; 3. rá­mu­tat­ni a szlo­vák adó­re­form azon ele­me­i­re, me­lyek jól si­ke­rül­tek, és azok­ra is, me­lye­ket – a szer­zők sze­rint – nem ta­ná­csos kö­vet­ni más or­szá­gok­ban.
A szer­zők a fel­vá­zolt prob­lé­ma be­mu­ta­tá­sa­kor el­ső­sor­ban az elem­zés tu­do­má­nyos mód­sze­rét al­kal­maz­ták, me­lyet meg­elő­zött az adó­re­for­mok­kal kap­cso­la­tos szak­iro­da­lom rész­le­tes át­ta­nul­má­nyo­zá­sa. A kö­vet­ke­ző lé­pés­ben sta­tisz­ti­kai mód­sze­rek és mo­del­lek fel­hasz­ná­lá­sá­val a re­for­mok ha­tá­sai ke­rül­tek vizs­gá­lat­ra. A sta­tisz­ti­kai mo­del­le­zés­nél min­dig fon­tos a fel­hasz­nált ada­tok szár­ma­zá­si he­lye és mi­nő­sé­ge. A ta­nul­mány szer­zői szá­mí­tá­sa­ik­nál a Pénz­ügy­misz­té­ri­um ada­ta­i­ra tá­masz­kod­tak, me­lyek a mi­nisz­té­ri­um hi­va­ta­los pub­li­ká­ci­ó­i­ban és hi­va­ta­los internetes hon­lap­ján je­len­tek meg.
2. A szlo­vák adó­rend­szer és an­nak re­form­ja 2004-ben

2.1. A szlo­vák adó­re­form fő lé­pé­sei

2.1.1. A szlo­vák adó­re­form alap­el­vei és cél­jai

A szlo­vák adó­re­form vég­hez­vi­tel­ének fő cél­ja egy olyan adó­rend­szer ki­ala­kí­tá­sa és mű­köd­te­té­se volt, amely mo­ti­vál­ja:
– a fog­lal­koz­ta­tást és a mun­kát,
– a vál­lal­ko­zá­so­kat a be­ru­há­zá­sok és fej­lesz­té­sek meg­té­te­lé­re,
– és ily mó­don mun­ka­hely­te­rem­tés­re.
A re­form az el­kép­ze­lé­sek sze­rint hoz­zá­já­rul­hat a di­na­mi­kus és fenn­tart­ha­tó gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­hez, a la­kos­ság élet­szín­vo­na­lá­nak nö­ve­ke­dé­sé­hez, s egy­ben a tár­sa­dal­mi mo­rál ja­vu­lá­sá­hoz (IFP 2005).
Az adó­re­form elő­ké­szí­té­sé­ben alap­ve­tő­en há­rom el­vet kö­vet­tek, amelyek a kö­vet­ke­zők (IFP 2005):
– igaz­sá­gos­ság
– ha­té­kony­ság
– egy­sze­rű­ség
Az igaz­sá­gos­ság kép­vi­se­lé­sét az új adó­rend­szer­ben azon el­gon­do­lás alap­ján fo­gal­maz­ták meg, hogy az adó­ter­he­lés tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dott le­gyen. Egy­részt a ho­ri­zon­tá­lis ér­tel­me­zés sze­rint az adó mér­té­ke egyen­lő kell, hogy le­gyen egy adott mér­té­kű jö­ve­de­lem­re vo­nat­ko­zó­an, a jö­ve­de­lem for­rá­sá­tól füg­get­le­nül, amely­nek fel­té­te­le az adó­kulcs­ok szá­má­nak csök­ken­té­se és a ki­vé­te­lek, il­let­ve en­ged­mé­nyek mi­ni­ma­li­zá­lá­sa. Más­részt a ver­ti­ká­lis meg­fon­to­lás sze­rint a ma­ga­sabb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők több adót fi­zes­se­nek a ná­luk ala­cso­nyabb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők­nél. Ez két­fé­le­kép­pen biz­to­sít­ha­tó: a prog­res­­szív mar­gi­ná­lis adó­zás­sal, ami­kor az adó a jö­ve­de­lem nö­ve­ke­dé­sé­nél na­gyobb mér­ték­ben nő, az ef­fek­tív adó mér­té­ke te­hát nő; vagy pe­dig az ará­nyos adó­zás ré­vén, ami­kor az adó a jö­ve­de­lem nö­ve­ke­dé­sé­vel azo­nos ütem­ben nő, az ef­fek­tív adó te­hát kons­tans. Az igaz­sá­gos­ság el­vé­nek ér­vé­nye­sí­té­se vol­ta­kép­pen eny­hí­ti a la­kos­sá­gon be­lü­li jö­ve­de­lem­kü­lönb­sé­ge­ket.
A ha­té­kony­ság el­ve lé­nye­gé­ben azt mond­ja, hogy az adó­rend­szert meg kell tisz­tí­ta­ni az adó­ked­vez­mé­nyek és kü­lön­bö­ző ki­vé­te­lek so­ka­sá­gá­tól, mert az a tár­sa­dal­mi ef­fek­ti­vi­tást csök­ken­ti, hi­szen a ter­me­lés és fo­gyasz­tás nem csak a ke­res­let és kí­ná­lat ál­tal ve­zé­relt. Ugyan­ak­kor ezen elv men­tén kö­vet­he­tő az adó­kulcs­ok csök­ken­té­sé­nek és a fi­ze­tő­kör szé­le­sí­té­sé­nek gon­do­la­ta is. Az adó­zás ön­ma­gá­ban jó­lé­ti vesz­te­ség a gaz­da­ság szá­má­ra, hi­szen az be­fo­lyá­sol­ja a be­ru­há­zást, meg­ta­ka­rí­tást és fo­gyasz­tást is, ily mó­don mi­nél na­gyobb az adó­ter­he­lés, an­nál na­gyob­bak a gaz­da­ság szá­má­ra a költ­sé­gek.
Mi­nél át­lát­ha­tóbb és ki­szá­mít­ha­tóbb az adó­rend­szer, an­nál jel­lem­zőbb rá az egy­sze­rű­ség. Ez ár­nyal­va az adó­kulcs­ok szá­má­nak és az adó­tör­vé­nyek ol­dal­szá­má­nak csök­ken­té­sét je­len­ti. Ugyan­ak­kor az adó­zó szem­pont­já­ból leg­bo­nyo­lul­tabb kér­dés ma­ga az adó­alap ki­szá­mí­tá­sá­nak mód­ja. Mi­nél több a ked­vez­mény, ki­vé­tel és men­tes­ség, an­nál in­kább ser­kent az adó­rend­szer a spe­ku­lá­ci­ó­ra és az adó­ter­he­lés op­ti­ma­li­zá­lá­sá­ra. Ez egy­részt eme­li az ad­mi­niszt­rá­ci­ós költ­sé­ge­ket és csök­ken­ti a kont­roll le­he­tő­sé­ge­it, ugyan­ak­kor az egy­sze­rűbb rend­szer csök­ken­ti a vál­lal­ko­zá­sok köz­ve­tett ter­he­it is.
Az adó­re­form leg­főbb rö­vid­tá­vú cél­ja a fis­ká­lis sem­le­ges­ség biz­to­sí­tá­sa volt, az­az, hogy ne kö­vet­kez­zen be az adó­be­vé­te­lek nagy­ará­nyú csök­ke­né­se, va­gyis az adó­be­vé­te­lek nagy­sá­ga ér­dem­le­ge­sen ne vál­toz­zon 2004-ben a re­form ha­tá­sá­ra. Kö­zép tá­vú cél­ként fo­gal­maz­ták meg a ál­lam­ház­tar­tás kon­szo­li­dá­lá­sát, a maastrichti kri­té­ri­u­mok tel­je­sí­té­sét 2007-re, az euró be­ve­ze­té­sét 2009-ben, il­let­ve a ki­egyen­sú­lyo­zott ál­lam­ház­tar­tás ki­ala­kí­tá­sát 2010-re. Hos­­szú tá­vú fis­ká­lis cél­ja a re­form meg­al­ko­tó­i­nak az volt, hogy az ál­lam­ház­tar­tá­si egyen­súly tar­tá­sá­nak fel­tét­ele­it ki­ala­kít­sák (IFP 2005).

2.1.2. Az egy­kul­csos adó­rend­szer be­ve­ze­té­se – főbb pil­lé­rek

A 2002 szep­tem­be­ré­ben ha­ta­lom­ra ju­tott jobb­ol­da­li kor­mány előtt, mi­u­tán meg­tet­te az el­ső sta­bi­li­zá­ci­ós lé­pé­se­ket, meg­nyílt a le­he­tő­ség a kor­mány­prog­ram­ban sze­rep­lő vál­to­zá­sok el­in­dí­tá­sá­ra. Ezek kö­zül ki­emelt sze­re­pet ját­szott az ad­dig ér­vény­ben le­vő adó­rend­szer re­form­ja, mely­nek leg­fon­to­sabb cél­ja a szlo­vák gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek és di­na­miz­mu­sá­nak nö­ve­lé­se volt. A 2004 ja­nu­ár­já­tól ha­tály­ba lé­pett adó­rend­szer mes­­sze túl­szár­nyal­ta az ere­de­ti el­kép­ze­lé­se­ket, me­lyek a sze­mé­lyijö­ve­de­lem­adó-kulcs csök­ken­té­sé­re, va­la­mint az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­sé­nek ha­tás­vizs­gá­la­tá­ra szo­rít­koz­tak. Az új adó­rend­szer egy­sze­rűbb, át­lát­ha­tóbb, igaz­sá­go­sabb előd­jé­nél, ami po­zi­tí­van be­fo­lyá­sol­ja a jö­vő­ben a vál­lal­ko­zói és be­fek­te­tői kör­nye­ze­tet, meg­te­rem­ti az alap­ját az egész­sé­ges gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­nek, va­la­mint az adó­ala­nyo­kat az adó­tör­vé­nyek be­tar­tá­sá­ra és nem meg­ke­rü­lé­sé­re ösz­tön­zi.
Az adó­re­for­mot a kö­vet­ke­ző fő pil­lé­rek­re fek­tet­ték le:
– A köz­vet­len adók köz­ve­tett adók fe­lé va­ló el­to­lá­sa. A köz­ve­tett adók be­sze­dé­se ha­té­ko­nyabb, ke­ve­sebb ad­mi­niszt­ra­tív ter­het je­lent, be­fi­ze­té­sé­nek meg­ke­rü­lé­se kö­rül­mé­nye­sebb.
– A kü­lön­bö­ző ki­vé­te­lek és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lá­sok el­tör­lé­se. A gya­ko­ri tör­vény­mó­do­sí­tá­sok kö­vet­kez­té­ben az adó­tör­vény fe­les­le­ge­sen bo­nyo­lult­tá és át­lát­ha­tat­lan­ná vált. A kor­lá­to­zott át­lát­ha­tó­ság sok „kis­ka­put” te­rem­tett, a bo­nyo­lult­ság pe­dig ma­gas fenn­tar­tá­si és el­len­őr­zé­si költ­sé­ge­ket in­du­kált a rend­szer­ben. Pél­da­ként em­lít­het­jük, hogy csu­pán a jö­ve­de­lem­adó­ra vo­nat­ko­zó tör­vény 37 fé­le adó­kul­csot, 90 ki­vé­telt, 66 adó alól fel­men­tett jö­ve­del­met és 19 adó­la­pot nem nö­ve­lő be­vé­telt írt elő. Ezek el­tör­lé­se lé­nye­ge­sen egy­sze­rűb­bé és át­lát­ha­tób­bá tet­te az adó­rend­szert (MF 2005a).
– Ala­csony stan­dard adó­kulcs­ok, va­la­mint az egy­kul­csos jö­ve­de­lem­adók be­ve­ze­té­se. A prog­res­­szív mar­gi­ná­lis adó el­tör­lé­se le­csök­ken­tet­te a jö­ve­de­lem­adó tor­zí­tó ha­tá­sát és kor­lá­toz­ta a ve­le pá­ro­su­ló gaz­da­sá­gi demotiváltságot. Mi­u­tán min­den­ki egyen­lő mér­ce sze­rint adó­zik, a mun­ka­erő az ös­­szes be­vé­te­li szin­ten ösz­tö­nöz­ve van, ami a ter­me­lé­keny­ség nö­ve­ke­dé­sét ered­mé­nye­zi.
– Az adók gaz­da­sá­gi tor­zí­tó ha­tá­sá­nak mi­ni­ma­li­zá­lá­sa. A tor­zí­tó ha­tá­sok nagy ré­sze az adó­po­li­ti­ka nem fis­ká­lis (fő­ként szo­ci­ál­po­li­ti­kai) cé­lok­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sá­ra ve­zet­he­tő vis­­sza. A re­form a szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lok adó­po­li­ti­ká­ról va­ló le­vá­lasz­tá­sá­ra tö­re­ke­dett.
– A be­vé­te­lek ket­tős adó­zá­sá­nak le­he­tő leg­ki­sebb szint­re va­ló csök­ken­té­se. Az örö­kö­sö­dé­si, ill. aján­dé­ko­zá­si adók, va­la­mint az osz­ta­lék­adó el­tör­lé­sé­vel a ket­tős adó­zás in­téz­mé­nye lé­nye­gé­ben meg­szűnt (MF 2005b).

2.1.3. Egy­kul­csos adó versus prog­res­­szi­vi­tás

A 2004-es adó­re­form előt­ti rend­szer­ben kü­lön­bö­ző adó­kulcs­ok és jö­ve­del­mi sá­vok biz­to­sí­tot­ták a prog­res­­szi­vi­tást, egy­ben an­nak az elv­nek az ér­vé­nye­sü­lé­sét, mi­sze­rint a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű cso­por­tok jö­ve­del­mük ma­ga­sabb há­nya­dát fi­zes­sék be jö­ve­de­lem­adó for­má­já­ban. Ez a meg­ol­dás azon­ban ma­gas és nö­ve­ke­dő mar­gi­ná­lis adó­kul­cso­kat ered­mé­nye­zett, me­lyek ne­ga­tív ha­tá­sai szé­les kör­ben bi­zo­nyí­tást nyer­tek (Emes–Clemens 2001). Holtz, Rider és Rosen (Carroll et al. 1998) úgy ta­lál­ta, hogy a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok csök­ken­tik a tő­ke­kép­ző­dést, mely a hos­­szú tá­vú gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés kulcs­fon­tos­sá­gú ös­­sze­te­vő­je. Meg­ál­la­pí­tották to­váb­bá, hogy a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok ala­cso­nyabb gaz­da­sá­gi és jö­ve­del­mi nö­ve­ke­dés­hez ve­zet­nek, ala­cso­nyabb tő­ke­kép­ző­dést in­du­kál­nak, a szo­ci­á­lis jó­lé­tet csök­ken­tik, va­la­mint az el­várt­nál ala­cso­nyabb agg­re­gát mun­ka­erő-kí­ná­la­tot ered­mé­nyez­nek. Dió­héj­ban ös­­sze­fog­lal­va: a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok ne­ga­tív ha­tás­sal van­nak a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­re, mi­vel aka­dá­lyo­kat ál­lí­ta­nak a ke­mény mun­ka, a meg­ta­ka­rí­tá­sok és a be­fek­te­té­sek elé.
Az egyik leg­gyak­rab­ban fél­re­ér­tel­me­zett kér­dés az egy­kul­csos adó­rend­szer prog­res­­szi­vi­tás­ra, ill. a mar­gi­ná­lis adók­ra va­ló ha­tá­sa. A prog­res­­szi­vi­tás, ill. a ver­ti­ká­lis mél­tá­nyos­ság az egy­kul­csos adó­rend­szer­ben is el­ér­he­tő – az egy­kul­csos adó egyik fő elő­nye, hogy az adó­rend­szer prog­res­­szi­vi­tá­sát a ma­gas és vál­to­zó mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok hát­rá­nyos ha­tá­sai ki­küsz­öbö­lé­se mel­lett biz­to­sít­ja. Ez a sze­mé­lyes, adó­alap­ból le­ír­ha­tó, nem adó­kö­te­les jö­ve­de­lem adó­rend­szer­be va­ló be­épí­té­sé­vel ér­he­tő el1. En­nek a sze­mé­lyes ked­vez­mény­nek kö­szön­he­tő­en az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű cso­por­tok nem vagy jö­ve­del­mük na­gyon kis ré­szét kö­te­le­sek adó for­má­já­ban be­fi­zet­ni, míg a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek mind ab­szo­lút, mind re­la­tív ér­te­lem­ben több ter­het vi­sel­nek – jö­ve­del­mük na­gyobb ré­szé­vel já­rul­nak hoz­zá a tel­jes adó­be­vé­tel­hez. A rend­szer má­sik nagy elő­nye, hogy a prog­res­­szi­vi­tás egyen­lő (Szlo­vá­ki­á­ban 19%-os) mar­gi­ná­lis adó mel­lett va­ló­sul meg, ez­zel ele­jét ve­szi a spe­ku­lá­ci­ó­nak, a na­gyobb mun­ka­tel­je­sít­mény hát­rál­ta­tá­sá­nak, ill. a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok fent le­írt szá­mos hát­rá­nyos ha­tá­sá­nak.

2.1.4. Az egy­sze­rű­sö­dött szlo­vák adó­rend­szer

A meg­re­for­mált adó­rend­szer egy­sze­rűbb és át­te­kint­he­tőbb előd­jé­nél. Az eb­ből fa­ka­dó elő­nyök ugyan ne­he­zen szám­sze­rű­sít­he­tők, az azon­ban vi­tat­ha­tat­lan, hogy szám­ta­lan ki­vé­tel és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lás el­tör­lé­sé­vel az adó­rend­szer gaz­da­sá­gi tor­zí­tó ha­tá­sa lé­nye­ge­sen csök­kent. Ezen ki­vé­te­lek és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lá­sok ki­ik­ta­tá­sa a rend­szer­ből több előn­­nyel jár:
a) Ha­té­ko­nyabb erő­for­rás-al­lo­ká­ci­ót biz­to­sít: meg­erő­sö­dött a pi­a­ci me­cha­niz­mu­sok sze­re­pe az adó­tör­vény ál­ta­li „mo­ti­vá­ci­ó­val” szem­ben. A kü­lön­bö­ző adó­kulcs­ok – le­gyen a meg­kü­lön­böz­te­tés az adó­alap (pél­dá­ul a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó­nál a jö­ve­de­lem nagy­sá­ga), vagy a be­vé­tel­faj­ta (pél­dá­ul a tő­ke­nye­re­ség-adó ala­cso­nyabb adó­kul­csa, mint a jö­ve­de­lem­adóé), vagy az adó­alany­ok köz­ti meg­kü­lön­böz­te­té­sek (pél­dá­ul egyes be­fek­te­tők, szek­to­rok előny­be he­lye­zé­se) – az adó­ala­nyo­kat ar­ra ösz­tö­nöz­ték, hogy be­vé­te­lü­ket ala­cso­nyabb adó­kulc­­csal ter­helt cso­port­ba tol­ják, idő­ben szét­ta­gol­ják eset­leg más, ki­vé­te­le­zett szek­to­rok­ba he­lyez­zék, így „op­ti­ma­li­zál­va” adó­ter­he­i­ket.
b) Az egyes adó­ne­mek­nek szé­le­sebb adó­ala­pot biz­to­sít: ez ma­ga­sabb adó­be­vé­te­le­ket ge­ne­rál, így le­he­tő­vé te­szi az adó­kulcs­ok csök­ken­té­sét.
c) Át­lát­ha­tó­sá­got biz­to­sít: több ki­vé­tel va­ló­já­ban adó­ki­adás, a köz­pén­zek a ki­vé­te­le­zett szek­to­rok­ba va­ló áram­lá­sa volt (Moore 2005, 11–12).
A jö­ve­de­lem­adó egy­sze­rű­sö­dé­se fel­ol­dot­ta az üz­le­ti élet egyik leg­na­gyobb aka­dá­lyát: a Szlo­vá­ki­á­ban mű­kö­dő vál­la­la­tok kö­ré­ben vég­zett fel­mé­ré­sek az adó­rend­szer komp­le­xi­tá­sát és az adó­tör­vé­nyek gyors vál­to­zá­sa­it je­löl­ték meg az egyik leg­na­gyobb vis­­sza­tar­tó erő­ként a vál­la­la­ti szfé­rá­ban (MF 2005b).
A kor­mány vá­ra­ko­zá­sai sze­rint az ala­csony adó­kulcs­ok és az át­lát­ha­tó adó­rend­szer ele­jét ve­szi az adó­fi­ze­tés meg­ke­rü­lé­sé­nek, ill. az adó­csa­lás­nak, az adó­re­form po­zi­tí­van hat majd a vál­la­la­ti kör­nye­zet­re kö­zép és hos­­szú tá­von, va­la­mint a köz­vet­len kül­föl­di tő­ke­be­fek­te­té­sek be­áram­lá­sá­nak egyik fő ösz­tön­ző­je lesz a jö­vő­ben. Mind­ezen ha­tá­sok ös­­szes­sé­ge az adó­be­vé­te­lek emel­ke­dé­sét ered­mé­nyez­he­tik az adó­kulcs­ok no­mi­ná­lis ér­té­ké­nek csök­ke­né­se el­le­né­re (MF 2005b).

2.1.5. Köz­vet­len adók

A leg­na­gyobb je­len­tő­ség­gel bí­ró vál­to­zás a jö­ve­de­lem­adók te­rén az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­se volt, mely mind a fi­zi­kai, mind a jo­gi sze­mé­lyek­re vo­nat­ko­zik (Zákon è. 595/2003 Z. z.). Az így ke­let­ke­zett egy, 19%-os mar­gi­ná­lis adó­kulcs ma­gá­ban hor­doz­za az egye­nes adó elő­nye­it, vi­szont az adó­alap­ból le­szá­mít­ha­tó (nem adó­kö­te­les) jö­ve­de­lem­nek kö­szön­he­tő­en az ef­fek­tív adó­kulcs eny­he prog­res­­szi­vi­tást mu­tat: az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű­ek lé­nye­gé­ben nem vagy na­gyon ke­vés adót fi­zet­nek, míg a ma­gas jö­ve­de­lem 19%-on adó­zik.
A re­form ke­re­té­ben több kis adót tö­röl­tek: 2004. ja­nu­ár 1-jé­től az aján­dé­ko­zá­si, va­la­mint az örö­kö­sö­dé­si adó (Zákon è. 554/2003 Z. z., § 19), 2005 ja­nu­ár­já­tól az in­gat­lan­át­íra­tá­si-adó ke­rült el­tör­lés­re (Zákon è. 554/2003 Z. z., § 18). A két fő érv ezen adók meg­szün­te­té­se mel­lett az el­ha­nya­gol­ha­tó ré­sze­se­dé­sük az ál­la­mi be­vé­te­lek­ben, va­la­mint a va­gyon több­szö­rös adóz­ta­tá­sa volt.

Sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó

Az új adó­tör­vény lé­nye­ge­sen le­egy­sze­rű­sí­tet­te és ez­zel át­lát­ha­tób­bá tet­te a jö­ve­de­lem­adó­zást: meg­szün­tet­te a jö­ve­de­lem adó­zá­sá­nak 21 mód­ját, mely a ré­gi rend­szer alatt volt ér­vény­ben, be­le­ért­ve az öt sze­mé­lyijö­ve­de­lem­adó-kul­csot (10%, 20%, 28%, 35% és 38%) (Zákon è. 366/1999 Z. z.).
Az egy­sze­rű­ség és át­lát­ha­tó­ság meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben a ki­vé­te­lek, spe­ci­á­lis adó­alap­ok és adó­kulcs­ok több­sé­gét meg­szün­tet­ték. A kis­vál­lal­ko­zók szá­má­ra ki­ala­kí­tott egy­sze­rű­sí­tett adó­zá­si for­má­kat el­tö­röl­ték (Zákon è. 595/2003 Z. z.), az egy­ös­­sze­gű költ­ség­le­írás le­he­tő­sé­ge vi­szont megmaradt.2
Az adó­re­form­ban hát­rá­nyo­san érin­tett ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű ré­te­gek kom­pen­zá­lá­sa ér­de­ké­ben je­len­tő­sen megnövekedett az adó­alap­ból le­szá­mít­ha­tó jö­ve­de­lem mér­té­ke (/fő/év): a 2003-ban ér­vé­nyes 38 760 SKK-ról (10 1513 EUR) (Zákon è. 366/1999 Z. z.) a lét­mi­ni­mum 19,2-szeresére4 (ez 2004-ben 80 832 SKK-t [2117 EUR-t5] tett ki). Az adó­alan­­nyal egy ház­tar­tás­ban elő, adó­kö­te­les jö­ve­de­lem­mel nem ren­del­ke­ző há­zas­társ­ra le­ír­ha­tó ös­­szeg ugyan­csak 80 832 SKK (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11) a 2003-ban ér­vé­nyes az 12 000 SKK-val szem­ben (Zákon è. 366/1999 Z. z.). Amen­­nyi­ben a há­zas­társ adó­kö­te­les jö­ve­del­me nem éri el a 80 832 SKK-t, az adó­alany há­zas­társ­ára a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét ír­hat­ja le az adó­alap­ból (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11).
Meg­vál­to­zott a gyer­me­kek után le­szá­mít­ha­tó adó­ked­vez­mény is: 2003-ban 16 800 SKK-t le­he­tett le­ír­ni az adó­alap­ból gyer­me­kek­ként éven­te (Zákon è 366/1999 Z. z.), 2004-ben ez 4800 SKK adóbónuszra vál­to­zott, mely a fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­gét csök­ken­ti. Amen­­nyi­ben az adó­alany jö­ve­del­me meg­ha­lad­ta a min­den­ko­ri mi­ni­mál­bér hat­szo­ro­sát, a gyer­mek után já­ró bónuszt, ill. en­nek a fi­ze­ten­dő adó­val mó­do­sí­tott ré­szét kész­hez kap­ja. Ez az in­téz­ke­dés a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, hi­szen az adóbónuszra csak az jo­go­sult, aki önál­ló vál­lal­ko­zás­ból vagy mun­ka­vi­szony­ból szár­ma­zó jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zik. Ér­de­kes vo­nás, hogy a tör­vény nem tesz kü­lönb­sé­get ha­zai, ill. kül­föld­ről szár­ma­zó jö­ve­de­lem között6, ez­zel ösz­tö­nöz­ve a mun­ka­erő mo­bi­li­tá­sát az or­szá­gon be­lül és kül­föld­re egy­aránt (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 33, ods. 1).

1. táb­lá­zat. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó főbb vál­to­zá­sai 2003–2004-ben

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z. z.; Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11
Vál­la­la­ti jö­ve­de­lem­adó

A vál­la­la­tijö­ve­de­lem­adó-kulcs 25%-ról 19%-ra mér­sék­lő­dött (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 15). Ugyan­ak­kor az új rend­szer nem is­me­ri az osz­ta­lék­adó fogalmát7, meg­szűnt ez­ál­tal a be­fek­te­té­sek­ből és tő­ke­nye­re­ség­ből szár­ma­zó be­vé­te­lek ket­tős adó­zá­sa. A be­fek­te­té­sek­ből szár­ma­zó jö­ve­de­lem csu­pán egy­szer, a vál­la­la­ti nye­re­ség szint­jén ke­rül adó­zás­ra.
Az adó­kulcs­csök­ken­tés mel­lett az új adó­tör­vény több olyan rész­le­tet is tar­tal­maz, me­lyek az adó­alap nagy­sá­gát be­fo­lyá­sol­ják. A tör­vény­ho­zók a vál­la­lat va­lós költ­sé­gei és az adó­tör­vé­nyek az adó­ala­pot csök­ken­tő költ­sé­gek­ként ke­zelt té­te­lei köz­ti kü­lönb­sé­gek mi­ni­ma­li­zá­lá­sá­ra tö­re­ked­tek. A vesz­te­ség adó­alap­ból va­ló le­írá­sá­nak mód­ja lé­nye­ge­sen vál­to­zott: a tör­vény már le­he­tő­vé te­szi az egész vesz­te­ség le­írá­sát a vesz­te­ség ke­let­ke­zé­sét kö­ve­tő leg­fel­jebb öt éven be­lül8 (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 30).

He­lyi adók

Az adó­re­for­mot költ­ség­ve­té­si de­cent­ra­li­zá­ció kö­vet­te, mely a he­lyi adók je­len­tős struk­tu­rá­lis vál­to­zá­sát ered­mé­nyez­te. A de­cent­ra­li­zá­ció ered­mé­nye­képp a he­lyi ön­kor­mány­zat­ok fis­ká­lis ha­tás­kö­re lé­nye­ge­sen bő­vült. A tör­vény nyolc he­lyi adó9 és egy he­lyi il­le­ték ki­ro­vá­sá­ra jo­go­sít­ja fel, és csak egy­re kö­te­le­zi10 az ön­kor­mány­za­to­kat. A tör­vény nagy sza­bad­sá­got biz­to­sít az ön­kor­mány­zat­ok­nak a ha­tás­kör­ük­be tar­to­zó il­le­té­kek és adók nagy­sá­gá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban (Zákon è. 582/2004 Z. z.). Mind­eze­ken felül a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó 70,3%-a il­le­ti a he­lyi ön­kor­mány­za­to­kat, 23,5%-a a nyolc re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­tot, 6,2%-a pe­dig a köz­pon­ti költ­ség­ve­tés­be ván­do­rol.

2.1.6. Köz­ve­tett adók

A tör­vény­ter­ve­zet meg­al­ko­tói szá­mol­tak a köz­vet­len adók ese­té­ben be­ve­ze­tett vi­szony­lag ala­csony adó­kulcs­ok az ál­la­mi be­vé­te­lek­re tett ne­ga­tív ha­tá­sá­val. Az így ki­esett be­vé­te­le­ket a kor­mány az adó­ter­hek köz­ve­tett adók fe­lé va­ló el­to­lá­sá­val el­len­sú­lyoz­ta.

Hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó

Az adó­re­form előtt Szlo­vá­ki­á­ban két hozzáadottértékadó-kulcs (héa) lé­te­zett: a stan­dard 20% és a 14%-os csök­ken­tett adó­kulcs (Zákon è. 289/1995 Z. z.). 2004 ja­nu­ár­já­tól a csök­ken­tett héakulcsot tel­je­sen el­tö­röl­ték és egy egye­sí­tett – 19%-os – adó­kul­csot ve­zet­tek be min­den ter­mék­re és szol­gál­ta­tás­ra egy­aránt (Zákon è. 222/2004 Z. z.). A 14%-os csök­ken­tett adó­kulcs ere­de­ti­leg szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lo­kat szol­gált, de ha­té­kony­sá­ga ko­moly két­sé­ge­ket éb­resz­tett. Az adó­kulcs­ok egye­sí­té­se nem utol­só sor­ban a ked­ve­zőbb adó­kul­cson va­ló el­szá­mo­lás­ra irá­nyu­ló spe­ku­lá­ció le­he­tő­sé­gé­nek ki­zá­rá­sát is meg­cé­loz­ta (Mikloš 2005, 14).
Fo­gyasz­tá­si adó

A fo­gyasz­tá­si adók eme­lé­se egy­részt az EU-s jog­har­mo­ni­zá­ció ré­sze­ként jött lét­re, más­részt vi­szont a köz­vet­len adók csök­ken­té­se mi­att ki­esett ál­la­mi be­vé­te­le­ket kí­ván­ta ez úton a kor­mány kom­pen­zál­ni. Az eme­lé­sek mér­té­ke min­den eset­ben meg­ha­lad­ta az EU ál­tal meg­sza­bott ér­té­ke­ket, ki­vé­ve a do­hány­ter­mé­kek ese­tét. Az el­ső ered­mé­nyek azt mu­tat­ják, hogy a fo­gyasz­tá­siadó-­tör­vény mó­do­su­lá­sa és a fel­té­te­lek szi­go­rí­tá­sa vis­­sza­fog­ták az adó­csa­lás mér­té­két, ami töb­bek kö­zött a megnövekedett fo­gyasz­tá­si­adó-be­vé­tel­ben mu­tat­ko­zik meg (Mikloš 2005, 14).

2.2. Az adó­ter­he­lés ala­ku­lá­sa az adó­re­for­mok után

2.2.1. Tel­jes adó­ter­he­lés

Az adó­re­form nem­csak a rend­szer szer­ke­ze­tén vál­toz­ta­tott, ha­nem az adó­ter­he­lé­sen is, mind mak­ro-, mind mikrogazdasági szem­pont­ból. Az adó­ter­he­lés nagy­sá­gát a fi­ze­tett adók és já­ru­lé­kok GDP ará­nyá­ban (tel­jes adó­ter­he­lés) mé­rik.
Szlo­vá­kia a 25 EU-tag­ál­lam kö­zött 2003-ban a ne­gye­dik leg­ala­cso­nyabb tel­jes adó­ter­he­lés­sel ren­del­ke­ző or­szág volt a ma­ga 30,6%-ával, ugyan­ak­kor 1995 és 2003 kö­zött a leg­na­gyobb mér­sék­lést ép­pen Szlo­vá­kia vit­te vég­hez, ami­kor az adó­ter­he­lés a GDP 9,9%-ában csök­kent, az adó­re­form ha­tá­sá­ra pe­dig ös­­szes­sé­gé­ben 10,5%-kal (IFP 2005).

1. áb­ra. Tel­jes adó­ter­he­lés a GDP %-ában 2003-ban (ESA 95*)

* European System of Accounts
For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

Fon­tos meg­em­lí­te­ni az adók prog­res­­szi­vi­tá­sát, mi­vel a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó az egyet­len adó­nem a szlo­vák adó­rend­szer­ben, amely prog­res­­szi­vi­tás­sal bír, ugyan­ak­kor az OECD or­szá­gai kö­zött épp en­nek az adó­nem­nek az ará­nya a leg­ki­sebb az adó­be­vé­te­lek közt. Ez­zel el­len­tét­ben a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok rend­sze­ré­nél a ter­he­lés lett megha­tá­roz­va, en­nek ered­mé­nye­kép­pen an­nak reg­res­­szív ha­tá­sa mel­lett a ma­ga­sabb jö­ve­del­mek adó­ter­he­lé­sé­nek csök­ke­né­se fo­ko­za­to­san csök­kent.
2. áb­ra. A tel­jes adó­ter­he­lés vál­to­zá­sa 1995 és 2003 kö­zött a GDP %-ában (ESA 95)

For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

Ér­de­mes egy pil­lan­tást vet­ni az adó­ter­he­lés szer­ke­ze­té­nek vál­to­zá­sá­ra, ha ab­ba nem szá­mít­juk be­le a szo­ci­á­lis já­ru­lé­ko­kat. 1995 és 2004 kö­zött a köz­vet­len és köz­ve­tett adók GDP-ará­nya 8,5%-kal a GDP 26,6%-áról 18,1%-ára mér­sék­lő­dött, 2003-hoz ké­pest pe­dig 0,5%-kal, ami egy­ér­tel­mű­en mu­tat­ja az adó­zás el­moz­du­lá­sát a köz­ve­tett adók irá­nyá­ba (IFP 2005).

3. áb­ra. A köz­ve­tett és köz­vet­len adók ará­nya 1995 és 2004 kö­zött Szlo­vá­ki­á­ban a GDP %-ában (ESA 95)

For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

2004-ben a vizs­gált adó­ter­he­lés szer­ke­ze­te hang­sú­lyo­san meg­vál­to­zott, s a köz­vet­len adók ará­nya 30,6% volt, míg a köz­ve­tet­te­ké 69,4%, amely 8%-os csök­ke­nés 2003-hoz ké­pest. Az EU 25-ök közt Szlo­vá­kia ez­zel a leg­na­gyobb arány­el­to­ló­dás­sal ren­del­ke­zik (IFP 2005).
2.2.2. A la­kos­ság adó­ter­he­lé­se

Az adó­re­form át­fo­gó, min­den adó­ne­met érin­tő vál­to­zást ho­zott, ha­tá­sai eb­ből adó­dó­an a tár­sa­da­lom min­den szint­jén érez­he­tők. Az adó­re­form la­kos­ság­ra va­ló ha­tá­sai sta­ti­kus és di­na­mi­kus szem­szög­ből is vizs­gál­ha­tók. Elő­ször a sta­ti­kus né­ze­tet ele­mez­tük: ugyan­azon adó­alap­ra app­li­kál­tuk a 2003-as, ill. 2004-es sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó-tör­vé­nye­ket. A di­na­mi­kus né­zet ese­té­ben az inf­lá­ció, va­la­mint a no­mi­ná­lis jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel is szá­mol­tunk.
A ha­tás­vizs­gá­la­tot négy kü­lön­bö­ző cso­por­ton vé­gez­tük, a kö­vet­ke­ző sé­ma szerint11:
2. táb­lá­zat. A szá­mí­tá­sok­nál hasz­nált, tör­vény­ben meg­ha­tá­ro­zott adó­ala­pot, ill. adót mó­do­sí­tó té­te­lek

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z.z., Zákon è. 595/2003 Z.z., § 11
3. áblázat. Adó­kulcs­ok 2003-ban és 2004-ben

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z. z; Zákon è. 595/2003 Z. z.

Sta­ti­kus né­zet

Az adó­re­form az elő­ző­ek­ben le­írt négy cso­port kö­zül csu­pán egy, az el­ső cso­port­ba tar­to­zó adó­alany­ok szűk ke­reszt­met­szet­ét érin­tet­te hát­rá­nyo­san. A 2004-ben, ill. a 2003-ban be­fi­ze­ten­dő adó köz­ti kü­lönb­ség így sem je­len­tős: a leg­hát­rá­nyo­sabb eset­ben is alig ha­lad­ja meg az évi 100 Sk-t. A ma­ra­dék há­rom cso­port­ba so­rol­ha­tó adó­alany­ok mind­egyi­két po­zi­tí­van érin­tet­te az adó­re­form, te­hát a 2003-as év­hez vi­szo­nyít­va ugyan­ab­ból az adó­alap­ból ke­ve­sebb sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­fi­ze­té­sé­re kö­te­le­sek – kö­szön­he­tő ez az adó­ked­vez­mé­nyek je­len­tős nö­ve­ke­dé­sé­nek, va­la­mint (ma­ga­sabb jö­ve­del­mű adó­alany­ok­nál) a sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-kulcs mó­do­su­lá­sá­nak. A múlt­ban az adó­ked­vez­mé­nyek hos­­szabb ide­ig vál­to­zat­lan szin­ten tar­tá­sa az adó­ter­he­lés nö­ve­ke­dé­sét idéz­te elő: a jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel az adó­alany­ok ma­ga­sabb adó­zá­si sá­vok­ba ke­rül­tek, míg az adó­ked­vez­mé­nyek vál­to­zat­la­nok ma­rad­tak. Az új sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-tör­vény fel­ol­dot­ta ezt a prob­lé­mát: az adó­le­írá­sok nagy­sá­gát a lét­mi­ni­mum ös­­sze­gé­hez kö­töt­te, mely a jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel év­ről év­re mó­do­sul.
Amen­­nyi­ben az adó­alany leg­alább egy el­tar­tott gyer­mek után adó­ked­vez­mény­re jo­go­sult, a jö­ve­de­lem­re va­ló te­kin­tet nél­kül jö­ve­del­me na­gyobb ré­szét kap­ja kéz­hez, mint vál­to­zat­lan fel­té­te­lek mel­lett 2003-ban. A gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel a po­zi­tív ha­tá­sok egy­re mar­kán­sab­bak. Azok az adó­alany­ok, akik­nek az adó­alap­juk­ból szá­mí­tott adó nem ha­lad­ja meg az ál­ta­luk igé­nyel­he­tő adóbonusz ös­­sze­gét, a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét kéz­hez kap­ják, ami ezen cso­por­tok ese­té­ben ne­ga­tív ef­fek­tív adó­kul­csot in­du­kál. Meg­fi­gyel­he­tő to­váb­bá, hogy a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek ese­té­ben az adó­alap nö­ve­lé­sé­vel a 2003-ban, ill. 2004-ben fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­ge je­len­tő­sen el­vá­lik egy­más­tól. A rend­szer kri­ti­ku­sai eb­ben el­ső­sor­ban a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek elő­nyös meg­kü­lön­böz­te­té­sét, míg lel­kes hí­vei ezen ré­te­gek adó­diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­nak csök­ke­né­sét, ill. meg­szű­né­sét lát­ják.

Di­na­mi­kus né­zet

A gaz­da­ság nö­ve­ke­dé­sét fi­gye­lem­be vé­ve a sta­ti­kus vizs­gá­lat­ban elő­állt kép né­mi­képp mó­do­sul: a no­mi­ná­lis jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­se el­len­sú­lyoz­ta a sta­ti­kus vizs­gá­lat sze­rint hát­rá­nyo­san érin­tett cso­port vesz­te­sé­ge­it. Az IFP16 szá­mí­tá­sai sze­rint 2004-ben a mun­ka­vál­la­lók tisz­ta re­ál­jö­ve­del­me nem csök­kent, sőt a mun­ka­vál­la­lók nagy ré­sze a re­form be­ve­ze­té­sé­vel nyert – el­ső­sor­ban a gyer­me­kes csa­lá­dok.
4. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben az adó­alany szem­pont­já­ból

For­rás: Inštitút finanènej politiky (www.finance.gov.sk)

5. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben a csa­lád szem­pont­já­ból

For­rás: Inštitút finanènej politiky (www.finance.gov.sk)

Egye­dül a köz­vet­len adók vizs­gá­la­tá­ból ter­mé­sze­te­sen nem le­het egy­ér­tel­mű kö­vet­kez­te­té­se­ket le­von­ni az adó­re­form la­kos­ság­ra gya­ko­rolt ha­tá­sa­i­ról. A jö­ve­de­lem­adó ter­he­i­nek csök­ke­né­sé­hez a má­sik ol­da­lon a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó ked­vez­mé­nyes kul­csá­nak, va­la­mint a fo­gyasz­tói adók­nak az eme­lé­se pá­ro­sul, me­lyek be­épül­ve a fo­gyasz­tói árak­ba csök­ken­tet­ték a re­ál­jö­ve­del­mek vá­sár­ló ere­jét. Ezt a ne­ga­tív ha­tást azon­ban a re­ál­jö­ve­del­mek emel­ke­dé­se az adó­alany­ok je­len­tős ré­szé­nél el­len­sú­lyoz­ta.
Kü­lön fi­gyel­met ér­de­mel a szo­ci­á­li­san gyen­gébb, ill. ve­szé­lyez­te­tett cso­por­tok hely­ze­te, mint a nyug­dí­ja­sok, mi­ni­mál­bér­ből élők, mun­ka­nél­kü­li­ek és nagy­csa­lá­dos­ok.
A 2004-ben a mi­ni­mál­bért ke­re­ső adó­alany­ok tisz­ta jö­ve­del­me a sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-tör­vény vál­to­zá­sá­nak kö­vet­kez­té­ben 11,7%-kal nö­ve­ke­dett. Az ala­csony jö­ve­del­mű ré­te­ge­ket érin­tő inf­lá­ció 2004-ben 8,3%-ot tett ki, te­hát en­nek a cso­port­nak tény­le­ge­sen 3,1%-kal ja­vult a jö­ve­del­mi hely­ze­te. A nyug­dí­ja­so­kat köz­vet­le­nül nem érin­tet­te a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó vál­to­zá­sa17. A nyug­dí­jak va­lo­ri­zá­ci­ó­já­nak, va­la­mint az egy­ös­­sze­gű kom­pen­zá­lás­nak kö­szön­he­tő­en ezen cso­port tag­ja­i­nak a re­ál­jö­ve­del­me 0,4%-kal nö­ve­ke­dett (IFP 2005). Sa­ját szá­mí­tá­sa­ink, ha­son­ló­an más gaz­da­sá­gi ku­ta­tá­sok­hoz (Moore 2005; IFP 2005) vi­lá­go­san azt mu­tat­ják, hogy a re­form ja­ví­tott azon csa­lá­dok hely­ze­tén, ahol leg­alább egy szü­lő dol­go­zik.

2.2.3. A tő­ke­jö­ve­de­lem adó­ter­he­lé­se

A tő­ke­jö­ve­de­lem adó­ter­he­lé­sét há­rom­fé­le­kép­pen mu­tat­juk be. Elő­ször a tör­vény ál­tal meg­ha­tá­ro­zott adó­mér­ték vál­to­zá­sát kö­vet­jük nyo­mon, amely meg­mu­tat­ja, mek­ko­ra adó­von­za­ta van a jo­gi sze­mély jö­ve­del­mé­nek. Makrojellegű vizs­gá­lat az, ami­kor egyes vi­szony­szám­okon ke­resz­tül szem­lél­jük az ef­fek­tív adó­ter­he­lést. Vé­gül meg­vizs­gál­juk a tő­ke­jö­ve­del­mek adó­ter­he­lé­sét mikroszempontból is, be­mu­tat­va azok va­lós adó­von­za­tát.
Az adó­re­form nyo­mán el­tö­röl­ték az osz­ta­lék­adót a ket­tős adó­zás el­ke­rü­lé­se vé­gett, amely azt ered­mé­nyez­te, hogy a jo­gi sze­mé­lyek jö­ve­del­mé­nek összadózása 17,3%-kal csök­kent 2003-hoz ké­pest (IFP 2005):
6. táb­lá­zat. A jo­gi sze­mé­lyek adó­ter­he­lé­se Szlo­vá­ki­á­ban

For­rás: Inštitút fianènej politiky (www.finance.gov.sk)

Az aláb­bi áb­rá­val szem­lél­tet­jük az egyes ki­vá­lasz­tott or­szá­gok tár­sa­sá­gi, il­let­ve ef­fek­tív adó­zá­sát, ugyan­ak­kor meg­em­lí­ten­dő, hogy nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban az ada­tok nem fel­tét­le­nül az ef­fek­tív adó­mér­té­ket mu­tat­ják, hi­szen or­szá­gon­ként vál­to­zó adó­ked­vez­mé­nyek él­nek.

4. áb­ra. Egyes ki­vá­lasz­tott or­szá­gok tár­sa­sá­gi, il­let­ve ef­fek­tív adó­kul­csai 2004-ben

For­rás: www.finance.gov.sk

Makrojellegű szem­lé­let­ben a kö­vet­ke­ző áb­ra mu­tat­ja be az ef­fek­tív adó­kulcs ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban. Az el­ső sor­ban a költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei és a jo­gi sze­mé­lyek be­vé­te­le­i­nek ará­nya, míg a má­so­dik­ban az adó­be­vé­te­lek és a jo­gi sze­mé­lyek po­zi­tív üz­le­ti ered­mé­nyé­nek ará­nya sze­re­pel.

7. táb­lá­zat. Az ef­fek­tív adó­kulcs becs­lé­se jo­gi sze­mé­lyek ese­té­ben

Meg­jegy­zés: * mil­lió Sk; ** nincs adat
For­rás: www.finance.gov.sk; www.statistics.sk
Mind­két eset­ben az ará­nyok csök­ke­né­sé­nek le­he­tünk szem­ta­núi, ugyan­ak­kor jel­lem­ző, hogy rö­vid tá­von in­ga­doz­nak az ér­té­kek, s a mu­ta­tó ér­té­ké­nek emel­ke­dé­se nem fel­tét­le­nül je­len­ti az adó­ter­he­lés tény­le­ges emel­ke­dé­sét.
Az át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs a tő­ke­jö­ve­del­mek te­kin­te­té­ben 2004-ben 5,4%-os csök­ke­nést mu­ta­tott (Ja­cobs et al. 2004), ez­zel Szlo­vá­kia EU-szinten az ötö­dik he­lyen sze­re­pel az adó­ter­he­lés te­rén. Fel­té­te­le­zik, hogy az ala­csony mu­ta­tó nem csak a be­ru­há­zá­so­kat, de a ma­gán­szek­tor ak­ti­vi­tá­sát és a tő­ke­al­lo­ká­ci­ót is ser­ken­ti.

8. táb­lá­zat. A jo­gi sze­mé­lyek jö­ve­del­me­i­nek át­la­gos ef­fek­tív adó­kul­csa Szlo­vá­ki­á­ban

For­rás: www.finance.gov.sk

Vé­gül a kö­vet­ke­ző gra­fi­kon tel­jes át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs mikroszintű ered­mé­nye­it mu­tat­ja nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban:

5. áb­ra. A tel­jes át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs mikroszintű ered­mé­nyei nem­zet­kö­zi ösz­­sze­ha­son­lí­tás­ban

For­rás: Jacobs (et al.) 2004; OECD 2005, II.1. táb­lá­zat; www.finance. gov.sk
3. Az adó­re­for­mok po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi hát­te­re és ha­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban

3.1. Az adó­re­for­mok po­li­ti­kai hát­te­re Szlo­vá­ki­á­ban

Már em­lí­tet­tük, hogy egy eset­le­ges adó­re­form­hoz (és fő­leg az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­sé­hez) nagy bá­tor­ság­ra és elő­re­lá­tás­ra van szük­ség a po­li­ti­kai elit ré­szé­ről. Ma­nap­ság a kor­mány­zás leg­gya­ko­ribb for­má­ja több párt ko­a­lí­ci­ó­ja, na­gyon fon­tos ezért, hogy a ko­a­lí­ci­ó­ban részt­ve­vő ös­­szes párt ma­gá­é­vá te­gye a re­form­prog­ra­mot és ne hát­rál­tas­sa a re­for­mo­kat.
Szlo­vá­ki­á­ra is jel­lem­ző, hogy az or­szág lét­re­jöt­te óta ko­a­lí­ci­ók kor­má­nyoz­nak. Vla­di­mír Meèiar kor­mány­ko­a­lí­ci­ó­ja (1994–1998) bal­ol­da­li po­pu­lis­ta be­ál­lí­tott­sá­gú volt, li­be­rá­lis gaz­da­sá­gi re­for­mok­ról ezért szó sem le­he­tett eb­ben a kor­mány­za­ti cik­lus­ban. A hely­zet 1998-ban vál­to­zott, mi­kor a jobb­ol­da­li po­li­ti­kai erők ala­kí­tot­tak kor­mányt. A par­la­men­ti több­ség meg­szer­zé­se ér­de­ké­ben azon­ban a jobb­ol­da­li pár­tok szö­vet­ség­re kény­sze­rül­tek a De­mok­ra­ti­kus Bal­ol­dal Párt­já­val (Strana demokratickej ¾avice – SD¼), mely a Szlo­vák Kom­mu­nis­ta Párt utód­párt­ja volt, s mint ilyen ter­mé­sze­te­sen a bal­ol­da­li szo­ci­a­lis­ta esz­mé­ket kö­vet­te.
Az ideológialag egy­más­tó me­rő­ben kü­lön­bö­ző pár­tok ko­a­lí­ci­ó­ja rá­nyom­ta bé­lye­gét a Mikuláš Dzurinda ne­vé­vel fém­jel­zett el­ső kor­mány­ra (1998–2002). Ko­mo­lyabb gaz­da­sá­gi re­for­mok ne­he­zen szü­let­tek, ugyan­is a bal­ol­dal félt nép­sze­rű­ség­ének el­vesz­té­sé­től. Szü­let­tek ugyan fon­tos re­for­mok (a bank­szek­tor restrukturalizációja vagy a stra­té­gi­ai vál­la­la­tok pri­va­ti­zá­ci­ó­já­nak el­in­dí­tá­sa), de az egy­kul­csos jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­se eb­ben a kor­mány­za­ti cik­lus­ban sem ke­rült te­rí­ték­re.
A 2002-ben meg­tar­tott vá­lasz­tá­so­kon vá­rat­lan ered­mény szü­le­tett, mi­kor a jobb­ol­da­li és li­be­rá­lis pár­tok meg­le­pő par­la­men­ti több­sé­get sze­rez­tek. Az új kor­mány­ko­a­lí­ció négy párt­ból állt ös­­sze (Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió, Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja, Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom és az Új Pol­gár Szö­vet­sé­ge), me­lyek egy­aránt jobb­ol­da­li gaz­da­sá­gi esz­mé­ket val­lot­tak. A jobb­ol­da­li pár­tok ko­a­lí­ci­ó­ja ter­mé­sze­te­sen ked­ve­zett a gaz­da­sá­gi re­form­ter­vek­nek is, me­lye­ket az ös­­szes párt tá­mo­gatott.
Az új kor­mány ha­ta­lom­ra lé­pé­sé­vel, me­lyet is­mét Mikuláš Dzurinda ve­ze­tett, meg­nyílt az út az adó­re­for­mok előtt is. Fon­tos volt, hogy az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó ter­ve több jobb­ol­da­li párt (De­mok­ra­ta Párt és a Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom) vá­lasz­tá­si prog­ram­já­ban is sze­re­pelt, és ké­sőbb a re­form­el­kép­ze­lé­se­ket át­vet­te a leg­erő­sebb jobb­ol­da­li párt – a Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió is. 2003 fo­lya­mán a ko­a­lí­ci­ós pár­tok fo­ko­za­to­san vég­ső for­má­ba ön­töt­ték az adó­re­for­mok egyes el­kép­ze­lé­se­it és a vál­to­zá­sok a par­la­ment­ben is prob­lé­ma nél­kül el­fo­ga­dás­ra ke­rül­tek. Az adó­re­for­mok ki­dol­go­zá­sá­nak fon­tos alak­ja Ivan Mikloš pénzügyminiszer volt, aki egy­ben a Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió egyik leg­be­fo­lyá­so­sabb po­li­ti­ku­sa is. A prog­res­­szív adó­re­for­mok 2004. ja­nu­ár 1-jén lép­tek ér­vény­be, és ez­zel Szlo­vá­kia be­ke­rült a leg­me­ré­szebb és leg­prog­res­­szí­vebb re­for­mo­kat vég­re­haj­tó or­szá­gok cso­port­já­ba.
3.2. A szlo­vá­ki­ai adó­re­for­mok ha­tá­sa a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­ra és a költ­ség­ve­tés­re

3.2.1. Az adó­re­form ha­tá­sa az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­re

Min­den adó­re­form fon­tos kö­ve­tel­mé­nye, hogy fiskálisan sem­le­ges le­gyen, az­az az adó­re­form be­ve­ze­té­se után a költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei ne csök­ken­je­nek. Kü­lö­nö­sen fon­tos ez a kö­zép-eu­ró­pai új EU-tagországokban, me­lyek cé­lul tűz­ték ki az euró be­ve­ze­té­sét. A kö­zös eu­ró­pai va­lu­ta be­ve­ze­té­sé­nek ugyan­is alap­ve­tő fel­té­te­le a költ­ség­ve­té­si sta­bi­li­tás – az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nya nem ha­lad­hat­ja meg a 3%-ot.
Ez volt a szlo­vák adó­re­form egyik ki­in­du­ló­pont­ja is, mi­vel a szlo­vák kor­mány az euró mi­előb­bi be­ve­ze­té­sét szor­gal­maz­za és ra­gasz­ko­dik a maastrichti kri­té­ri­u­mok mi­előb­bi tel­je­sí­té­sé­hez (me­lyek kö­zül az ál­lam­ház­tar­tás ma­xi­má­lis 3%-os hi­á­nya fon­tos kö­ve­tel­mény). Ezért a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um rend­kí­vül óva­to­san kö­ze­lí­tet­te meg az adó­re­form ter­ve­ze­tét, a fis­ká­lis sem­le­ges­ség mind­vé­gig alap­kri­té­ri­um ma­radt a re­for­mok meg­ter­ve­zé­se­kor. Az óva­tos­ság jól lát­ha­tó volt az új adó­kulcs­ok meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor, mi­kor a 19%-os egy­sé­ges adó­kul­csot a gaz­da­sá­gi elem­zők nagy ré­sze túl óva­tos­nak ítél­te, és ma­xi­mum 17%-ot ja­va­solt. Az il­le­té­ke­sek azon­ban ki­tar­tot­tak el­kép­ze­lé­se­ik mel­lett, vé­le­mé­nyük sze­rint az el­ső évek költ­ség­ve­té­si ered­mé­nyei alap­ján le­het majd vi­tát nyit­ni az egy­sé­ges adó­kulcs csök­ken­té­sé­ről.
Most, más­fél év­vel az adó­re­for­mok be­ve­ze­té­se után, még ta­lán ko­rai mély­re­ha­tó elem­zé­se­ket vé­gez­ni, de né­hány kö­vet­kez­te­tést már le le­het von­ni. Je­len­leg a költ­ség­ve­tés 2004-es tel­jes adat­ál­lo­má­nya áll ren­del­ke­zé­sünk­re, va­la­mint a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um internetes ol­da­lán (www.finance.gov.sk) meg­ta­lál­ha­tók 2005-ös költ­ség­ve­tés leg­fris­sebb (szep­tem­ber vé­gi) ered­mé­nyei és a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um év vé­gi prog­nó­zi­sai is.

9. táb­lá­zat. A szlo­vá­ki­ai adó­be­vé­te­lek ala­ku­lá­sa 2002 és 2005 kö­zött (mil­lió Sk-ban)

Meg­jegy­zés: * költ­ség­ve­té­si ter­ve­zet, ** prog­nó­zis
For­rás: www.finance.gov.sk

Ha meg­néz­zük a költ­ség­ve­tés tel­jes adó­be­vé­tel­ét, szem­mel lát­ha­tó, hogy a re­for­mok után nem tör­tént drasz­ti­kus adó­be­vé­tel-vis­­sza­esés. Míg a szlo­vák köz­szfé­ra adó­be­vé­te­lei 2003-ban 219 056 mil­lió ko­ro­nát tet­tek ki, 2004-ben az adó­be­vé­te­lek el­ér­ték a 235 997 mil­li­ós szin­tet. A köz­igaz­ga­tás adó­be­vé­te­lei te­hát év­kö­zi szin­ten 7,73%-kal nö­ve­ked­tek. Ha azon­ban fi­gye­lem­be ves­­szük az inflaciót, mely 2004-ben a Szlo­vák Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai alap­ján 7,5%-ot ért el, az adó­be­vé­te­lek va­lós ér­té­ke nem mu­tat szá­mot­te­vő nö­ve­ke­dést. Csök­ke­nő trend­del szá­mol a 2005. évi költ­ség­ve­tés-ter­ve­zet is, amely csak 201 Mrd ko­ro­na adó­be­vé­tel­lel számol18. Meg kell vi­szont em­lí­te­ni, hogy 2004-ben a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um alul­ter­vez­te az adó­be­vé­te­le­ket (220 Mrd ter­ve­zett adó­be­vé­tel – 236 Mrd va­lós adó­be­vé­tel), ez meg­is­mét­lőd­het 2005-ben is. Ezt a fel­te­vést tá­maszt­ják alá a 2005-ös év elő­ze­tes ered­mé­nyei is, mely­nek el­ső ki­lenc hó­nap­já­ban a köz­pon­ti költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei 163,23 Mrd ko­ro­nát tet­tek ki, ami je­len­tő­sen meg­ha­lad­ja az elő­ző év ered­mé­nye­it azo­nos idő­szak­ban (152,25 Mrd ko­ro­na). Ha a meg­lé­vő ada­tok se­gít­sé­gé­vel elő­re­ve­tít­jük az év vé­gi adó­be­vé­te­le­ket, ak­kor ezek 217,6 Mrd ko­ro­nát fog­nak ki­ten­ni, ami csak­nem 4%-kal jobb, mint az elő­ző év ered­mé­nye. Ha­son­ló ered­mé­nye­ket mu­tat a Pénzügyminszérium leg­utol­só prog­nó­zi­sa is, mely a köz­szfé­ra év vé­gi adó­be­vé­te­le­it 250 Mrd ko­ro­ná­ra becsüli.19 A Pénzügyminiszérium elem­zői az em­lí­tett prog­nó­zis­ban elő­re­jel­zik a jö­vő évi adó­be­vé­te­le­ket is, me­lyek vár­ha­tó­an to­vább nő­nek és el­érik a 268 Mrd ko­ro­nát is.
Az adó­re­form nem be­fo­lyá­sol­ta te­hát ko­mo­lyab­ban a tel­jes adó­be­vé­te­lek ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban. Ér­de­kes vál­to­zá­sok men­tek azon­ban vég­be az adó­be­vé­te­lek struk­tú­rá­já­ban. A leg­je­len­tő­sebb vál­to­zá­sok ter­mé­sze­te­sen a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó és a jö­ve­de­lem­adó te­rü­le­tén men­tek vég­be, itt ke­rült ugyan­is be­ve­ze­tés­re az egy­sé­ges 19%-os adó­kulcs.
A 2003-as év adó­be­vé­te­le­i­nek vizs­gá­la­ta azt mu­tat­ja ki, hogy az adó­be­vé­te­lek leg­je­len­tő­sebb ré­szét a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó (héa) tet­te ki (83,7 Mrd Sk, a tel­jes adó­be­vé­tel 41,8%-a). Az adó­re­for­mok egyik leg­ko­mo­lyabb lé­pé­se az egy­sé­ges 19%-os hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó be­ve­ze­té­se volt, mely fel­vál­tot­ta az ad­dig hasz­nált két adó­kul­csot. Mi­vel több alap­ter­mék (pl. élel­mi­sze­rek, uta­zás, saj­tó­ter­mé­kek, köny­vek stb.) adó­kul­csa emel­ke­dett, vár­ha­tó volt a tel­jes héabevételek nö­ve­ke­dé­se. A va­lós ada­tok vi­szont más ké­pet mu­tat­nak – a héa ter­ve­zett be­vé­te­lei 113,8 Mrd-ot tet­tek ki, a va­lós be­vé­te­lek vi­szont csak 105 Mrd-ot ér­tek el. Ez azt je­len­ti, hogy a va­lós be­vé­te­lek 8,9 Mrd-dal ma­rad­tak el a ter­ve­zett be­vé­te­lek­től.
Az ada­tok to­váb­bi ana­lí­zi­se azt mu­tat­ja, hogy a héabevételek ki­esé­se nem függ ös­­sze az adó­re­form­mal. Szlo­vá­kia 2004-ben ugyan­is be­lé­pett az Eu­ró­pai Unióba, ami je­len­tős vál­to­zá­so­kat ho­zott az im­por­tált ter­mé­kek héája te­rén. 2004. má­jus el­se­je előtt az im­por­tált ter­mé­kek héája a vám­hi­va­tal ha­tás­kö­ré­be tar­to­zott és az im­por­tő­rök kö­te­le­sek vol­tak ezt azon­nal be­fi­zet­ni. Az EU-belépés ezt a fo­lya­ma­tot meg­vál­toz­tat­ta, és a im­port­ter­mé­kek héa be­fi­ze­té­sé­nek el­to­ló­dá­sa (és az adó­csa­lás­ok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se) okoz­ta a tel­jes héabevételek ki­esé­sét. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szá­mí­tá­sai alap­ján az EU-tagság ha­tá­sa a héabevételek csök­ke­né­sé­re 8,1 Mrd ko­ro­na (IFP 2005). Az EU-tagság ne­ga­tív ha­tá­sát a héa be­vé­te­le­i­re meg­erő­sí­ti 2003 és 2004 el­ső négy hó­nap­já­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa a héabevételek te­rén. Ez az ös­­sze­ha­son­lí­tás ki­mu­tat­ja, hogy a héabevételek 2004 el­ső négy hó­nap­já­ban hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 20%-kal nőt­tek év­kö­zi szin­ten. A kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban vi­szont ez a nö­ve­ke­dés tel­je­sen el­tűnt és a héa be­vé­te­le­i­nek nö­ve­ke­dé­se nem ér­te el a fo­gyasz­tás nö­ve­ke­dé­sét sem.20
Az adó­re­for­mok a jövedelemdó te­rén okoz­ták a leg­mély­re­ha­tóbb vál­to­zá­so­kat. A leg­na­gyobb ér­dek­lő­dés és vá­ra­ko­zás az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­sét kí­sér­te – egyes köz­gaz­dász­ok a jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek ko­moly csök­ke­né­sét jó­sol­ták, má­sok vi­szont biz­to­sak vol­tak a be­vé­te­lek je­len­tős nö­ve­ke­dé­sé­ben. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um elem­zői ezért a jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­it ter­vez­ték meg a leg­óva­to­sab­ban, a be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­so­kat ugyan­is nem le­he­tett tel­jes mér­ték­ben fel­mér­ni.
A jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­ről fo­ko­za­to­san be­ér­ke­ző ada­tok fe­lül­múl­ták a vá­ra­ko­zá­so­kat és az op­ti­mis­ta jós­la­to­kat tá­mo­gat­ták. A köz­szfé­ra jövedelmadó be­vé­te­le­it 2004-ben 62 Mrd-ra ter­vez­ték – a va­lós be­vé­te­lek ez­zel szem­ben meg­ha­lad­ták a 73 Mrd-ot. A jö­ve­de­lem­adó­ból te­hát 11,3 Mrd több­let­be­vé­tel folyt be 2004-ben, ez 18%-os több­le­tet je­lent. Az év­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás is az adó­be­vé­te­lek sta­bi­li­tá­sá­ról tesz ta­nú­bi­zony­sá­got, a 2003-es jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek 70 Mrd ko­ro­nát ér­tek el Szlo­vá­ki­á­ban, ami csak­nem meg­egye­zik az adó­re­form után be­folyt jö­ve­de­lem­adó­val.
A jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek to­váb­bi vizs­gá­la­ta azt mu­tat­ja, hogy mind a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó, mind a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei meg­ha­lad­ták a költ­ség­ve­tés­ben ter­ve­zett ér­té­ke­ket. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­it 27,8 Mrd-ra ter­vez­ték, a va­lós be­vé­tel azon­ban meg­ha­lad­ta a 35 Mrd ko­ro­nát (27%-os több­let). Ha­son­ló jó ered­mé­nye­ket ér­tek el a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei, me­lyek a ter­ve­zett 23,7 Mrd ko­ro­nás be­vé­te­le­ket mes­­sze meg­ha­lad­va el­ér­ték 33 Mrd ko­ro­nás szin­tet (40%-os több­let). Po­zi­tí­vum­ként le­het to­váb­bá el­köny­vel­ni azt a tényt is, hogy 2004-ben mind a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó, mind a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei meg­ha­lad­ták az elő­ző évi jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­le­ket (10%-os, il­let­ve 14%-os több­let).
Fon­tos kér­dés az, hogy mi okoz­ta a jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek vá­ra­ko­zá­son fe­lü­li ered­mé­nye­it. Már em­lí­tet­tük, hogy a jó ered­mé­nyek­ben nagy sze­re­pet ját­szott a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um kon­zer­va­tív költségvetésalkotási po­li­ti­ká­ja. Mi­vel az adó­re­for­mok nagy vál­to­zá­so­kat hoz­nak, a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szak­em­be­rei szán­dé­ko­san ala­csony­ra ter­vez­ték a jö­ve­de­lem­adók be­vé­te­le­it, hogy az eset­le­ges be­vé­tel­ki­esés ne nö­vel­je az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nyát. Az adó­be­vé­te­lek jó ered­mé­nyei nem­csak a kon­zer­va­tív ter­ve­zés­nek kö­szön­he­tők, to­váb­bi fak­to­rok is ko­moly sze­re­pet ját­szot­tak.
A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­nek po­zi­tív ala­ku­lá­sá­ban nagy sze­re­pet ját­szott pél­dá­ul a re­ál­bé­rek a várt­nál ma­ga­sabb nö­ve­ke­dé­se. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um elem­zői a költ­ség­ve­tés ös­­sze­ál­lí­tá­sa­kor a re­ál­bé­rek 0,6%-os csök­ke­né­sé­vel szá­mol­tak, a va­ló­ság­ban a re­ál­bé­rek 2,5%-kal nö­ve­ked­tek 2004-ben. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­nek ter­ve­zé­sé­nél to­váb­bá nem le­he­tett tud­ni azok számát, akik igény­lik majd a gyer­me­kek­re vo­nat­ko­zó adóbónuszt. Ko­moly gon­do­kat oko­zott az is, hogy Szlo­vá­ki­á­ban ezidáig még nem ké­szült sta­tisz­ti­ka ar­ról, hogy men­­nyi al­kal­ma­zott tar­to­zik az egyes bér­sá­vok­ba.
A 2004-es tár­sa­sá­gi­adó-be­vé­te­lek po­zi­tív ered­mé­nye­i­hez két fő fak­tor já­rult hoz­zá. Az el­ső fak­tor a szlo­vá­ki­ai tár­sa­sá­gok nye­re­sé­gé­nek a nö­ve­ke­dé­se, mely 2004-ben 10%-os volt az elő­ző év­hez ké­pest. Ez nagy­ban an­nak tud­ha­tó be, hogy a tár­sa­sá­gi adó kul­csá­nak a csök­ke­né­se csök­ken­ti az „adó­trük­kö­zés” ren­ta­bi­li­tá­sát és a tár­sa­sá­gok­nak job­ban meg­éri na­gyobb nye­re­sé­get ki­mu­tat­ni. Po­zi­tív ha­tás­sal volt a tár­sa­sá­gok nye­re­sé­gé­re 2004-ben a szlo­vá­ki­ai ma­gas gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés is, az em­lí­tett két ha­tás há­nya­da vi­szont rend­kí­vül ne­he­zen kvantifikálható. A má­so­dik fak­tor, mely nagy­ mér­ték­ben hoz­zá­já­rult a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­le­i­nek po­zi­tív ala­ku­lá­sá­hoz, az adó­alap ki­szé­le­sí­té­se volt. Az adó­re­for­mok egyik ha­tá­ro­za­ta ugyan­is nagy­ mér­ték­ben (mint­egy 29%-kal) ki­szé­le­sí­tet­te a tár­sa­sá­gi adó alap­ját, ami meg­mu­tat­ko­zott ab­ban is, hogy a ki­mu­ta­tott nye­re­ség és az adó­alap kö­zöt­ti kü­lönb­ség 2004-ben 3,5 Mrd ko­ro­ná­ra csök­kent az elő­ző évi 30 Mrd ko­ro­ná­ról (IFP 2005). Meg kell vi­szont em­lí­te­ni, hogy a ki­mu­ta­tott nye­re­ség és az adó­alap kö­zöt­ti kü­lönb­ség rend­kí­vül volatilis volt a múlt­ban Szlo­vá­ki­á­ban, ezért még nem le­het mes­­sze­me­nő kö­vet­kez­te­té­se­ket le­von­ni.
Az egyet­len adó­faj­ta, mely­nek be­vé­te­lei csa­ló­dást okoz­tak az adó­re­for­mok után, a ka­ma­tok, nye­re­mé­nyek és egyéb jö­ve­del­mek után fi­ze­tett adó volt, mely au­to­ma­ti­kus le­vo­nás­sal ke­rül be­fi­ze­tés­re. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szak­em­be­rei a 2004-es költ­ség­ve­tés ös­­sze­ál­lí­tá­sa­kor 11,4 Mrd be­vé­tel­re szá­mí­tot­tak eb­ből az adó­faj­tá­ból, az év vé­gi ered­mé­nyek azon­ban 5,7 Mrd be­vé­tel­ki­esést mu­tat­tak ki. A vá­rat­lan be­vé­tel­csök­ke­nés dön­tő­en a ka­ma­tok a várt­nál na­gyobb mér­té­kű esé­sé­re ve­zet­he­tő vis­­sza, mely vis­­sza­ve­tet­te a ka­mat­adók­ból szár­ma­zó be­vé­te­le­ket.

4. Ös­­sze­fog­la­lás

Le­szö­gez­he­tő, hogy az ed­dig be­ér­ke­zett költ­ség­ve­té­si ada­tok egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyít­ják a szlo­vák adó­re­for­mok po­zi­tív ha­tá­sát a költ­ség­ve­tés­re. A pes­­szi­mis­ta gaz­da­sá­gi elem­zők ál­tal várt adó­be­vé­tel-ki­esés el­ma­radt, a re­for­mok ál­tal leg­job­ban érin­tett adó­tí­pu­sok (sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó és tár­sa­sá­gi adó) be­vé­te­lei nőt­tek mind a költ­ség­ve­té­si ter­vek­kel, mind a 2003-as év adó­be­vé­te­le­i­vel szem­ben. Be­vé­tel­ki­esés csak a ka­mat­adó­nál és a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó­nál mu­tat­ko­zott, de a ki­esés oka mind­két eset­ben az adó­re­for­mok­tól el­té­rő ha­tá­sok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza.
Mi sem szol­gál­hat jobb bi­zony­ék­ként egy nagy hor­de­re­jű adó­re­form si­ke­ré­re, mint a ha­tal­mas ha­zai és nem­zet­kö­zi po­zi­tív vissz­hang. Ter­mé­sze­te­sen a mé­dia re­ak­ci­ó­ja nem fel­tét­le­nül szol­gál­hat min­dig he­lyes mé­rő­szám­nak, an­­nyi azon­ban bi­zo­nyos, hogy ki­mu­tat­ha­tó elő­nyök­kel jár az egy­kul­csos adó­rend­szer vá­lasz­tá­sa. Ta­lán a leg­fon­to­sabb ezek kö­zül az adó­rend­szer át­lát­ha­tó­sá­gá­nak nö­ve­lé­se, il­let­ve a gaz­da­sá­gi alany ösz­tön­zé­se a ma­ga­sabb pro­fit el­éré­sé­re és tény­le­ges ki­mu­ta­tá­sá­ra. Ez­zel a le­gá­lis mun­ka­vég­zés ará­nya is nö­vek­szik. Az egy­kul­csos adó­rend­szer elő­se­gí­ti a sza­ba­dabb be­ru­há­zást, meg­ta­ka­rí­tást és a fo­gyasz­tást a gaz­da­ság költ­sé­gei csök­ken­nek ez­zel re­á­lis ala­pot biz­to­sít a kül­föl­di működőtőke-beruházásoknak. Ha­son­ló­an Szlo­vá­ki­á­hoz más tran­zit­ív or­szág­nak is cél­sze­rű meg­fon­tol­ni ezen elő­nyök okos meg­lo­vag­lá­sát. Ter­mé­sze­te­sen, az egy­kul­csos adó­táb­la nem gyógy­ír min­den prob­lé­má­ra, ah­hoz, hogy tény­le­ge­sen el­ér­je cél­ját, ki kell egé­szül­nie más, a gaz­da­sá­got át­fo­gó­an be­fo­lyá­so­ló gaz­da­sá­gi in­téz­ke­dé­sek­kel.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bautier, Philippe 2005. Taxation in the EU from 1995 to 2003. Lu­xem­bourg, Eurostat Press Office.
Carroll, Robert et al. 1998. Enterpreneurs, Income Taxes and Investment. Working Paper, No. 6374. Camb­rid­ge, Natonal Bureau of Economic Research.
Emes, Joel–Clemens, Jason 2001. Flat Tax: Principles and Issues. Van­cou­ver, Fraser Institute.
Eurostat 1996. European System of Accounts (ESA 95). Lu­xem­bourg, Eurostat Press Office.
Hetényi Ist­ván 2000. Mi­ért, ho­gyan, men­­nyit? Adó­könyv. Bu­da­pest, APEH. www.apeh.hu/informacio/ado2000.pdf.
Hetényi Ist­ván 2004. Adó­zá­si di­lem­mák. Fej­lesz­tés és Fi­nan­szí­ro­zás, 2004/3., 53–62. p.
Hodnotenie roku 2004 a vnímanie reforiem 2004. Bratislava, Cent­rum informaèných straté­gií. www.government.gov.sk/cis/hodnotenie_reforiem.php.
IFP 2005. Prvý rok daòovej reformy alebo 19% v akcii 2005. Bratislava, Inštitút finanènej politiky. www.finance.gov.sk.
Ja­cobs et al. 2004. Company Taxation in the New EU Member States. Manheim–Frankfurt, Ernst & Young–ZEW.
MF 2005a. Koncepcia daòovej reformy v rokoch 2004–2006 2005. Bratislava, Ministerstvo financií SR. www.finance.gov.sk.
MF 2005b. Podklad k daòovej reforme 2005. Bratislava, Ministerstvo financií SR. www.finance.gov.sk.
Mikloš, Ivan 2005. Kniha reforiem – ako si Slovensko získalo medzinárodné uznanie v ekonomickej oblasti. Bratislava, Ministerstvo financií Slovenskej republiky.
Moore, David 2005. Slovakia’s 2004 Tax and Welfare Reforms. IMF Working Papers 05/133, Wa­shing­ton, International Monetary Fund.
OECD 2005. OECD Tax Database 2005. Taxation of Corporate and Capital Income, Table II.1. www.oecd.org/dataoecd/26/56/33717459.xls.
Schratzenstaller, Mar­git 2005. Company Tax Co-ordination in an Enlarged EU. www.eu­roframe.org/­filead­min/user_u­pload­/eu­roframe/­doc­s/2005/ses­sion5/ eurof05schratzenstaller.pdf.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 289/1995 Z. z v znení neskorších predpisov o dani z pridanej hodnoty. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 366/1999 Z. z. o danich z príjmov. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 554/2003 Z. z. o dani z prevodu a prechodu nehnute¾ností. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 595/2003 Z. z. o dani z príjmov. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 582/2004 Z. z. o miestnych daniach a miestnom poplatku. www.nrsr.sk.
Zákony I/2003. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2003 2003. Žilina, Poradca s. r. o.
Zákony I/2004. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2004 2004. Žilina, Poradca s. r. o.
Zákony I/2005. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2005 2005. Žilina, Poradca s. r. o.
www.epp.eurostat.cec.eu.
www.ineko.sk/archiv/projekt_heso_prieskum_reformy.pdf.

Estélyi Krisztina – Keszegh Béla – Kovács Péter – Mikóczy Ilona: Munkaerőmozgás a szlovák–magyar határ mentén

1. Be­ve­ze­tő

Az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sé­vel új le­he­tő­sé­gek nyíl­tak meg a szlo­vá­ki­ai és a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­erő szá­má­ra. A ko­ráb­bi bő­ví­té­sek ta­pasz­ta­la­tai alap­ján szá­mos szak­ér­tő, ku­ta­tó­cso­port és kor­mány­za­ti szerv pró­bál­ta fel­mér­ni a várt mun­ka­erő­moz­gás le­het­sé­ges vo­lu­me­nét az új tag­ál­lam­ok­ból a ré­gi tag­ál­lam­ok irá­nyá­ba. A leg­több fel­té­te­le­zés és fel­mé­rés alap­ján a ré­gi tag­or­szág­ok mun­ka­erő­pi­a­cuk el­árasz­tá­sá­tól tar­tot­tak az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok­ból meg­in­du­ló mun­ka­erő ál­tal; ugyan­ak­kor az új tag­ál­lam­ok az „agy­el­szí­vás” le­he­tő­sé­ge mi­att ad­tak han­got ag­go­dal­muk­nak.
Más­fél év­vel az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­se után meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a nyu­ga­ti irá­nyú mun­ka­erő-exo­dus rém­ké­pei va­lót­la­nok vol­tak és a mun­ka­erő­pi­a­cot meg­nyi­tó or­szá­gok­ba mér­sé­kelt lét­szám­ban ér­ke­ző kö­zép-eu­ró­pai mun­ka­erő a pi­ac ve­szély­ezte­té­se he­lyett sok eset­ben in­kább ja­ví­tot­ta a gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gét. A le­gen­dás len­gyel víz­ve­ze­ték-sze­re­lők, szlo­vák ápo­ló­nők vagy ma­gyar pin­cé­rek szá­ma messze el­ma­radt az elő­re­jel­zé­sek­től és tár­sa­dal­mi ha­tá­suk in­kább csak a po­li­ti­kai har­cok ke­reszt­tü­zé­ben ér­té­ke­lő­dött fel.
Bár jó­val ke­ve­sebb ta­nul­mány fog­lal­ko­zott az új tag­or­szág­ok köz­ti mun­ka­erő-áram­lás elem­zé­sé­vel a sta­tisz­ti­kai ada­tok és becs­lé­sek azt iga­zol­ják, hogy en­nek mér­té­ke je­len­tő­sen meg­ha­lad­ja az ez­zel kap­cso­la­tos elő­re­jel­zé­se­ket. Kü­lö­nö­sen igaz ez a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ra, ahol sok eset­ben nyel­vi aka­dá­lyok nél­kül bő­vül­tek a la­kos­ság mun­ka­vál­la­lá­si le­he­tő­sé­gei. Szlo­vá­kia ese­té­ben ilyen mun­ka­erő­moz­gást fi­gyel­he­tünk meg a szlo­vák–ma­gyar, a szlo­vák–cseh és a szlo­vák–len­gyel ha­tár men­tén, ám a moz­gás mér­té­ke mind­há­rom eset­ben más mé­re­te­ket ölt. A kü­lönb­sé­gek­nek gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi és tör­té­nel­mi okai van­nak, ugyan­ak­kor ez a ku­ta­tás nem a ha­tá­rok men­ti mun­ka­erő­moz­gás jel­le­gé­nek kom­pa­ra­tív elem­zé­sé­vel hi­va­tott fog­lal­koz­ni.
Ku­ta­tá­sunk cél­ki­tű­zé­se el­ső­sor­ban a ma­gyar–szlo­vák ha­tár men­tén tör­té­nő mun­ka­erő­moz­gás irá­nyá­nak, mér­té­ké­nek, jel­le­gé­nek és irány­vo­na­la­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se, kü­lö­nös te­kin­tet­tel ezek ha­tá­sá­ra a ha­tár men­ti ré­gi­ók gaz­da­sá­gá­ra és tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa­i­ra. Szlo­vá­kia dé­li ha­tá­ra men­tén meg­fi­gyel­he­tő „mun­ka­erő-szom­szé­do­lás” el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ré­szé­re kí­nál kü­lö­nö­sen elő­nyös te­re­pet. A nyel­vi kor­lá­tok nem­lé­tén túl az el­té­rő gaz­da­sá­gi mu­ta­tók to­vább fo­koz­ták a mun­ka­erő-in­gá­zás le­he­tő­sé­ge­it, amely rö­vid időn be­lül je­len­tős mé­re­te­ket öl­tött. Jól meg­fi­gyel­he­tő ez a moz­gás a ha­tár­vo­nal nyu­ga­ti ré­szén. A ke­le­ti ré­gi­ók más jel­lem­zők­kel bír­nak, így más le­he­tő­sé­ge­ket rej­te­nek.
Ku­ta­tá­sunk so­rán né­hány je­len­tős ne­héz­ség­gel kel­lett meg­küz­de­nünk, amely az adat­gyűj­tés elé kü­lön­bö­ző aka­dá­lyo­kat gör­ge­tett. Ezek meg­ér­té­sé­hez szük­sé­ges tisz­táz­nunk a mun­ka­erő-ván­dor­lás (migration) és a mun­ka­erő-in­gá­zás (commuters) köz­ti kü­lönb­sé­ge­ket. Míg a ván­dor­lás ese­té­ben a mun­ka­vál­la­ló el­hagy­ja lak­hely­ét és az új mun­ka­hely kö­ze­lé­be köl­tö­zik, ad­dig az in­gá­zók ese­té­ben a mun­ka­vál­la­ló min­den nap el­uta­zik a mun­ka­he­lyé­re, ahon­nan a mun­ka vé­gez­té­vel új­ra ha­za­tér. A ha­tár men­ti moz­gás ese­tén az in­gá­zás je­len­sé­ge a meg­ha­tá­ro­zó, az in­gá­zók szá­ma azon­ban az Eu­ró­pai Unió sza­bá­lyo­zá­sa és az ak­tu­á­lis tör­vé­nyek sze­rint ne­he­zen kö­vet­he­tő. Mi­vel az uni­ós be­ren­dez­ke­dés a ha­tá­ron át­nyú­ló mun­ka­erő-köl­csön­zést is le­he­tő­vé tesz, a mun­ka­vál­la­lók szá­ma még ne­he­zeb­ben fel­mér­he­tő. A fent em­lí­tett okok­ból az in­gá­zók szá­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor csu­pán becs­lé­sek­re és a vál­la­la­tok ál­tal köz­zé­tett ada­tok­ra tá­masz­kod­ha­tunk, ez­ál­tal vi­szont el­ke­rül­he­tet­len egy bi­zo­nyos moz­gás­tér-hi­ba­ha­tár je­len­lé­te. A hi­ba­ha­tár tu­da­to­sí­tá­sa mel­lett azon­ban a becs­lé­sek ele­gen­dő in­for­má­ci­ót kí­nál­nak az in­gá­zók ará­nyá­nak be­mu­ta­tá­sá­ra és a fel­té­te­le­zett gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ha­tá­sok elem­zé­sé­re.
Ta­nul­má­nyunk el­ső ré­sze a mun­ka­erő­moz­gás jo­gi hát­te­rét vizs­gál­ja. Az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás­sal egy új kon­cep­ció va­ló­sult meg az új tag­or­szág­ok mun­ka­erő­pi­a­cán, amely mi­ni­má­li­san kor­lá­toz­za a mun­ka­vál­la­lást. Míg a ré­gi tag­ál­lam­ok mun­ka­erő­pi­a­cát né­hány eset­ben át­me­ne­ti kor­lá­to­zá­sok sza­bá­lyoz­zák, az új tag­ál­lam­ok meg­nyíl­tak az in­gá­zók és a ván­dor­lók szá­má­ra. A jo­gi hát­tér is­mer­te­té­sé­nek ke­re­tén be­lül be­mu­tat­juk azo­kat az Eu­ró­pai Unió ál­tal hasz­nált jo­gi fo­gal­ma­kat, ren­del­ke­zé­se­ket és eset­le­ges jo­gi le­he­tő­sé­ge­ket, ame­lyek a mun­ka­erő moz­gá­sát hi­va­tot­tak ér­tel­mez­ni és fel­ügyel­ni. A jo­gi hát­tér be­mu­ta­tá­sa­kor kü­lön fi­gyel­met szen­te­lünk a mun­ka­erő-köl­csön­zés le­he­tő­sé­ge­i­nek és sza­bá­lyo­zá­sá­nak, amely nem várt mér­ték­ben je­lent meg a mun­ka­erő­pi­a­con. A ren­de­le­tek és tör­vé­nyek ér­tel­me­zé­se kü­lö­nös fon­tos­ság­gal bír, mi­vel el­en­ged­he­tet­len a kor­mány­za­tok, vál­la­la­tok moz­gás­te­ré­nek pon­tos is­me­re­te ah­hoz, hogy ta­nul­má­nyunk ja­vas­la­to­kat fo­gal­maz­zon meg.
A ta­nul­mány má­so­dik ré­sze a mun­ka­erő­moz­gást a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók vi­szony­la­tá­ban vizs­gál­ja. Az el­té­rő gaz­da­sá­gi mu­ta­tók ma­gya­rá­za­tul szol­gál­nak az in­gá­zók szá­má­nak je­len­tős meg­nö­ve­ke­dé­sé­re. Prog­nó­zi­sok se­gít­sé­gé­vel meg­pró­bál­juk fel­vá­zol­ni a kö­zel­jö­vő­ben ki­ala­ku­ló le­het­sé­ges ten­den­ci­á­kat. A gaz­da­sá­gi mu­ta­tók se­gí­te­nek meg­ér­te­ni bi­zo­nyos tár­sa­dal­mi re­ak­ci­ó­kat, to­váb­bá se­gí­te­nek meg­cá­fol­ni vagy alá­tá­masz­ta­ni a na­pi po­li­ti­kai csa­ták fel­ve­té­se­it és eset­le­ges rém­ké­pe­it. A mun­ka­erő­moz­gás­sal leg­in­kább ös­­sze­füg­gő gaz­da­sá­gi té­nye­zők is­me­re­té­vel le­he­tő­sé­günk nyí­lik to­váb­bi aján­lá­sok meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra, ame­lyek le­he­tő­vé te­szik, hogy a kor­mány­za­tok tu­da­tos fel­ügye­le­té­vel a mun­ka­erő-in­gá­zás mind­két or­szág szá­má­ra ma­xi­má­lis hasz­not hoz­zon, ke­rül­ve a szür­ke-, il­let­ve fe­ke­te­gaz­da­ság el­bur­ján­zá­sát.
A ta­nul­mány kö­vet­ke­ző ré­sze a té­ma gya­kor­la­ti mun­ka­ügyi ol­da­lát szán­dé­ko­zik be­mu­tat­ni. Fel­vá­zol­juk, hogy mű­kö­dik a mun­ka­erő-in­gá­zás a min­den­nap­ok­ban, és mi­lyen kö­rül­mé­nyek idéz­ték elő az in­gá­zók szá­má­nak meg­sok­szo­ro­zó­dá­sát. Ez a fe­je­zet mu­tat­ja be a mun­ka­erő­moz­gás góc­pont­ja­it, ahol az in­gá­zók szá­ma a leg­na­gyobb mér­té­kű, to­váb­bá itt ka­punk ké­pet ar­ról, hogy az el­múlt más­fél év­ben az in­gá­zók szá­ma mi­lyen ará­nyo­kat öl­tött. Az in­gá­zás mé­re­té­nek is­mer­te­té­sé­vel pár­hu­za­mo­san be­mu­tat­juk a mun­ka­erő­pi­ac át­ala­ku­lá­sát, amely kü­lön­bö­ző ha­tás­sal volt a tár­sa­da­lom­ra a ha­tár mind­két ol­da­lán. A mun­ka­erő­pi­ac át­ren­de­ző­dé­se se­gít fel­mér­ni a tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­gek és ve­szé­lyek mi­vol­tát, ugyan­ak­kor se­gít egy át­fo­gó ha­tár men­ti mun­ka­ügyi kon­cep­ció ki­dol­go­zá­sá­ban.

2. A mun­ka­erő­moz­gás jo­gi hát­te­re

Az Eu­ró­pai Unió egy­sé­ges pi­a­cá­nak alap­el­ve a ter­me­lé­si té­nye­zők sza­bad áram­lá­sa. Ez nem­csak az áruk, a szol­gál­ta­tá­sok és a tő­ke, ha­nem a mun­ka­erő sza­bad moz­gá­sát is fel­té­te­le­zi. A mun­ka­erő­pi­ac li­be­ra­li­zá­lá­sát már az Eu­ró­pai Kö­zös­sé­get lét­re­ho­zó ró­mai szer­ző­dés (1957. már­ci­us 25.) is cé­lul tűz­te ki. A gaz­da­sá­gi ér­de­kek alap­ján el­in­dult in­teg­rá­ció fő cél­ja volt a ver­seny­ké­pes­ség nö­ve­lé­se a vi­lág­pi­a­con, mely in­teg­rá­ció kor­lá­to­zó ál­lam­ha­tár­ok­kal el­kép­zel­he­tet­len. A ver­seny­ké­pes­ség szem­pont­já­ból pe­dig kulcs­fon­tos­sá­gú az ös­­sze­han­golt munkaerőpiac.1

2.1. A kö­zös­sé­gi mun­ka­erő­pi­ac­ra és a kö­zös­sé­gi mun­ka­vál­la­lók­ra vo­nat­ko­zó jo­gi sza­bá­lyo­zás

A kö­zös­sé­gi jog­anyag­ban a mun­ka­erő­pi­ac ös­­sze­han­go­lá­sá­ról mind az el­sőd­le­ges, mind a má­sod­la­gos jog­for­rás­ok­ban ta­lál­ha­tók ren­del­ke­zé­sek. A ró­mai szer­ző­dés 48., 52., va­la­mint 58. cik­ke­lye re­le­váns a mun­ka­erő sza­bad áram­lá­sát il­le­tő­en. A 48. cik­kely ren­del­ke­zik ar­ról, hogy egy tag­or­szág­be­li mun­ka­vál­la­ló má­sik tag­ál­lam­ban meg­hir­de­tett ál­lás­aján­lat­ra je­lent­kez­het, va­la­mint, hogy a mun­ka­vál­la­ló a má­sik tag­ál­lam te­rü­le­té­re sza­ba­don be­lép­het, ott tar­tóz­kod­hat és mun­kát vé­gez­het, még­pe­dig az adott tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­rai al­kal­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyek­nek, ren­de­le­tek­nek és elő­írá­sok­nak meg­fe­le­lő­en. A ró­mai szer­ző­dés 52. és 58. cik­ke­lye egy tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak egy má­sik tag­ál­lam­ban tör­té­nő le­te­le­pe­dé­sé­re vo­nat­ko­zó min­den­ne­mű kor­lá­to­zás meg­szün­te­té­sé­ről szól. Ezen cik­ke­lyek­ben fog­lal­ta­kat, a sza­bad köl­tö­zés és mun­ka­vál­la­lás jo­gát egé­szí­tet­te ki az azo­nos bá­nás­mód­hoz va­ló jog.
Gya­kor­la­ti je­len­tő­sé­get az ala­pí­tó szer­ző­dés ren­del­ke­zé­sei 1968-ban nyer­tek, az Eu­ró­pai Ta­nács 1612/68 EGK2 ren­de­le­té­vel, mely rész­le­te­sen sza­bá­lyoz­za azo­kat a jo­go­kat, me­lyek meg­il­le­tik azo­kat a tag­ál­la­mi mun­ka­vál­la­ló­kat, akik egy más tag­ál­lam te­rü­le­tén vál­lal­nak mun­kát. A sza­bá­lyo­zás cél­ja és lé­nye­ge a ren­de­let alap­ján a kö­vet­ke­ző­kép­pen fo­gal­maz­ha­tó meg: A kö­zös­sé­gi mun­ka­vál­la­lók kö­zöt­ti meg­kü­lön­böz­te­tés ti­lal­má­nak el­ve ma­ga után von­ja, hogy a tag­ál­lam­ok va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gá­ra a fog­lal­koz­ta­tás te­kin­te­té­ben ugyan­olyan jo­go­kat él­vez­zen, mint a ha­zai munkavállalók.3
A sza­bad mun­ka­erő­moz­gás szem­pont­já­ból dön­tő fon­tos­sá­gú az 1408/71 EGK-rendelet a mun­ka­vál­la­lók­ra, az egyé­ni vál­lal­ko­zók­ra és csa­lád­tag­ja­ik­ra vo­nat­ko­zó tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tá­si rend­sze­rek ko­or­di­ná­ci­ó­já­ról, va­la­mint e ren­de­let vég­re­haj­tá­sát sza­bá­lyo­zó 574/72 EGK-ren­de­let. A két ren­de­le­tet meg­ho­za­ta­luk óta sok­szor mó­do­sí­tot­ták. Sze­mé­lyi ha­tá­lyuk a biz­to­sí­tot­tak­ra és csa­lád­tag­ja­ik­ra ter­jed ki, de ezen túl­me­nő­en va­la­men­­nyi kö­zös­sé­gi ál­lam­pol­gár szá­má­ra sza­bá­lyoz­zák az egész­ség­ügyi el­lá­tást ide­ig­le­nes – más tag­ál­lam­be­li – tar­tóz­ko­dá­sa alatt.
Je­len ta­nul­mány­nak nem el­sőd­le­ges cél­ja a kö­zös­sé­gi jog­fej­lő­dés vizs­gá­la­ta, azon­ban té­mánk szem­pont­já­ból fon­tos­nak tart­juk a ren­de­le­tek alap­el­ve­i­nek tisz­tá­zá­sát:
1. Csak egy or­szág jog­rend­sze­re vo­nat­ko­zik a biz­to­sí­tott­ra, még­pe­dig – az ál­lan­dó la­kó­he­lyé­től füg­get­le­nül – an­nak az or­szág­nak a jog­rend­sze­re, ahol a tag­ál­la­mi mun­ka­vál­la­ló al­kal­ma­zás­ban áll.
2. Az egyen­lő bá­nás­mód el­ve alap­ján a ven­dég­mun­kás­ok ugyan­olyan bá­nás­mód­ban ré­sze­sül­nek, mint a be­fo­ga­dó tag­ál­lam dol­go­zói.
3. A szer­zett jo­gok meg­tar­tá­sá­nak el­ve alap­ján az egyik tag­ál­lam­ban meg­szer­zett tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tá­si jo­go­sult­sá­got a mun­ka­vál­la­ló ma­gá­val vi­szi a má­sik tag­ál­lam­ba.
4. A jo­go­sult­sá­gi idők ös­­szeg­ző­dé­sé­nek el­ve alap­ján a kü­lön­bö­ző tag­ál­lam­ok­ban szer­zett jo­go­sult­sá­gi idők összeszámítódnak.4

2.2. A kö­zös­sé­gi mun­ka­jog sza­bá­lyo­zá­sa a 2004-es bő­ví­té­st kö­ve­tő­en

A 2004-es bő­ví­té­si hul­lám az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra nem­csak a leg­na­gyobb, s ez­ál­tal a leg­több stra­té­gi­ai gon­dos­ko­dást igény­lő bő­ví­tést, de ugyan­ak­kor a leg­több ki­hí­vást is ma­gá­ban hor­dó bő­ví­tést je­len­tet­te. Ezen ki­hí­vá­sok gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ter­mé­sze­tű­ek vol­tak, ma­guk­ban fog­lal­ták a csat­la­koz­ni kí­vá­nó or­szá­gok poszt­kom­mu­nis­ta múlt­já­ból adó­dó de­mok­ra­ti­kus vál­to­zá­sok ter­mé­sze­tét, a gaz­da­sá­gi át­ala­ku­lá­sok ke­ze­lé­sét, va­la­mint a tag­je­lölt or­szá­gok de­mog­rá­fi­ai adott­sá­ga­i­ból ere­dő ki­sebb­sé­gek jo­ga­it érin­tő po­li­ti­kák ki­ala­kí­tá­sá­nak igé­nyét.
A csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­sok so­rán a ti­zen­ötök – az unió ré­gi tag­ál­la­mai – ag­go­dal­mu­kat fe­jez­ték ki az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok­ból áram­ló „ol­csó” mun­ka­vál­la­lók mi­att, va­la­mint nem­ze­ti gaz­da­sá­guk fel­ké­szí­té­se ér­de­ké­ben át­me­ne­ti­leg a kö­zös­sé­gi jog derogációjának le­he­tő­sé­gét kö­ve­tel­ték. Ezen igény ered­mé­nye­kép­pen, a Csat­la­ko­zá­si szerződésben5 rög­zí­tett mó­don, a ré­gi tag­ál­lam­ok a mun­ka­erő-áram­lást il­le­tő­leg a csat­la­ko­zást kö­ve­tő át­me­ne­ti idő­szak­ban nem a kö­zös­sé­gi jo­got, ha­nem to­vább­ra is nem­ze­ti sza­bá­lyo­zá­su­kat al­kal­maz­hat­ják, az­az az új tag­ál­lam­ok­ból ér­ke­zők mun­ka­vál­la­lá­sát sa­ját dön­té­sük alap­ján to­vább­ra is fel­té­te­lek­hez köt­he­tik. Az át­me­ne­ti idő­szak leg­fel­jebb hét évig tart­hat, 2+3+2 éves szakaszokban.6
Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia szem­pont­já­ból is te­hát a 15 ré­gi uni­ós tag­ál­lam­mal bi­la­te­rá­lis jog­vi­szony­ok ma­rad­nak ha­tály­ban az egy­sé­ges kö­zös­sé­gi jog­sza­bály­ok és kö­zös­sé­gi bí­ró­sá­gi jog­gya­kor­lat he­lyett. Ezen bi­la­te­rá­lis vi­szo­nyok jo­gi ke­re­tét de minimis sza­bály­ként a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés ha­tá­roz­za meg, az­az ren­del­ke­zik azok­ról a mi­ni­má­lis kö­ve­tel­mé­nyek­ről, ame­lye­ket a ré­gi tag­ál­lam­ok­nak min­den­kép­pen biz­to­sí­ta­ni kell az új tag­ál­lam­ok szá­má­ra az át­me­ne­ti idő­szak alatt is.7 Fon­tos meg­je­gyez­ni azon­ban, hogy a ré­gi tag­ál­lam­ok a kö­zös­sé­gi jog al­kal­ma­zá­sát il­le­tő­leg az 1612/68 EGK-ren­de­let 1–6. cik­kelye­i­től tér­het­nek csak el, mely a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás mód­ja­i­ról ren­del­ke­zik. A 7–9. cik­kelyek ál­tal érin­tett fog­lal­koz­ta­tás és egyen­lő el­bá­nás­mó­dot il­le­tő­leg azon­ban már nem.

2.2.1. A mun­ka­erő-áram­lás fel­tét­elei az új tag­ál­lam­ok vi­szony­la­tá­ban

Fő sza­bály­ként a 2004-ben csat­la­ko­zó or­szá­gok a csat­la­ko­zás nap­já­tól a sza­bad mun­ka­vál­la­lást biz­to­sí­tó kö­zös­sé­gi sza­bá­lyo­zást al­kal­maz­zák mind a ré­gi, mind az új tag­ál­lam­ok vo­nat­ko­zá­sá­ban, va­gyis az át­me­ne­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zó ki­vé­te­les derogációs le­he­tő­ség csak a ré­gi tag­ál­lam­ok szá­má­ra biz­to­sít a kö­zös­sé­gi jog al­kal­ma­zá­sá­nak kö­te­le­zett­sé­ge aló­li fel­men­tést.
Az uni­ó­hoz egy idő­ben csat­la­ko­zó or­szá­gok egy­más köz­ti vi­szony­la­tá­ban meg­va­ló­sul a köl­csö­nös mun­ka­erő­pi­ac-nyi­tás, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy amíg az át­me­ne­ti idő­szak alatt leg­alább egy ré­gi tag­ál­lam még kor­lá­to­zá­so­kat tart fenn bár­mely új tag­ál­lam­mal szem­ben, ad­dig az új tag­ál­lam­ok egy­más­sal szem­ben – Mál­ta és Cip­rus ki­vé­te­lé­vel – él­het­nek védintézkedésekkel, az­az nem­ze­ti, kor­lá­to­zó sza­bá­lyo­zás be­ve­ze­té­sé­vel, al­kal­ma­zá­sá­val. Védintézkedések a mun­ka­erő­pi­ac iga­zolt za­va­rai ese­tén, a ren­des ál­la­pot hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben fo­ga­na­to­sít­ha­tók; az­az ha egy má­sik új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak olyan mér­té­kű mun­ka­erőáram­lá­sa va­ló­sul­na meg egy adott tag­ál­lam te­rü­le­té­re, mely ve­szé­lyez­te­ti egy adott ré­gi­ó­ban vagy egy adott szak­ma te­kin­te­té­ben az élet­szín­vo­na­lat vagy a fog­lal­koz­ta­tott­sá­got. Ezen védintézkedés al­kal­ma­zá­sát a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés kü­lön el­já­rás­sal szabályozza:8
– A védintézkedést ér­vé­nye­sí­te­ni kí­vá­nó tag­ál­lam­nak ér­te­sí­te­ni kell szán­dé­ká­ról az Eu­ró­pai Bi­zott­sá­got és a töb­bi tag­ál­la­mot, va­la­mint biz­to­sít­ja szá­muk­ra az ösz­­szes vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ót. Ezen in­for­má­ci­ók alap­ján kér­he­ti, hogy az Eu­ró­pai Bi­zott­ság rész­ben vagy egész­ben füg­ges­­sze fel az adott ré­gi­ó­ban vagy szak­ma te­kin­te­té­ben; a ren­des ál­la­pot hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben az 1612/68 EGK-ren­de­let 1–6. cik­kelyé­nek (az­az a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás fel­tét­ele­i­re vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­se­ket) al­kal­ma­zá­si kö­te­le­zett­sé­gét. A bi­zott­ság a kéz­hez­vé­tel­től szá­mí­tott 2 hé­ten be­lül ha­tá­roz a fel­füg­gesz­tés­ről, an­nak idő­tar­ta­má­ról és al­kal­ma­zá­si kö­ré­ről, majd ha­tá­ro­za­tá­ról ér­te­sí­ti az Eu­ró­pai Ta­ná­csot.
– Sür­gős és ki­vé­te­les ese­tek­ben az érin­tett tag­ál­lam az Eu­ró­pai Bi­zott­ság utó­la­gos, in­do­ko­lás­sal el­lá­tott ér­te­sí­té­se mel­lett ma­ga is fel­füg­geszt­he­ti az 1612/68 EGK-ren­de­let érin­tett cik­ke­i­nek alkalmazását.9
A védintézkedésről te­hát el­mond­ha­tó, hogy re­ak­tív jel­le­gű, az­az már be­kö­vet­ke­zett munkaerőpiaci za­va­rok­ra re­a­gál, hogy te­rü­le­ti, il­let­ve tár­gyi ha­tá­lyát te­kint­ve kor­lá­to­zott, va­la­mint, hogy meg­ha­tá­ro­zott fel­té­te­lek­hez – mint az élet­szín­vo­nal, fog­lal­koz­ta­tott­ság ve­szé­lyez­te­té­se – kö­tött.
A mun­ka­erő­pi­ac za­va­rá­nak meg­ál­la­pí­tá­sá­ra a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés nem tar­tal­maz ob­jek­tív kri­té­ri­u­mo­kat. Mind­ös­­sze azt a tag­ál­la­mi jo­go­sult­sá­got biz­to­sít­ja, hogy a mun­ka­vál­la­lás fi­gye­lem­mel kí­sé­ré­se cél­já­ból a tag­ál­lam „mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dé­lye­k”-et ad­jon ki, mely meg­fo­gal­ma­zás azon­ban nem sze­ren­csés, ugyan­is vi­lá­go­san ér­ten­dő, hogy ezen en­ge­dé­lyek ki­zá­ró­lag re­giszt­rá­ci­ós célt szol­gál­hat­nak. Mind­azo­nál­tal az adat­gyűj­tés ezen „en­ge­dé­lyek” ál­tal va­ló­sul­hat meg a mun­ka­erő­pi­ac ös­­sze­té­te­lé­re vo­nat­ko­zó­an.
Meg­jegy­zen­dő, hogy az Eu­ró­pai Unió ed­di­gi bő­ví­té­sei so­rán so­ha nem ke­rült sor védintézkedés ké­rel­me­zé­sé­re vagy alkalmazására.10
A védintézkedés mel­lett a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés biz­to­sít­ja az új tag­ál­lam­ok vi­szo­nos­sá­gi jo­gát. Ez fel­té­tel­től füg­gő derogációt je­lent, amely ak­kor lép­het élet­be, ha az adott új tag­ál­lam­mal szem­ben más tag­ál­lam védintézkedési vagy az át­me­ne­ti idő­szak­ban biz­to­sí­tott le­he­tő­ség­gel él. A vi­szo­nos­ság kö­ve­tel­mé­nye az egyen­ér­té­kű­ség, mely azon­ban nem je­lent fel­tét­len azo­nos­sá­got.

2.3. A mun­ka­erő­pi­ac nyi­tá­sa a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén

A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­ta nem kor­lá­to­zód­hat ki­zá­ró­la­go­san az uni­ós csat­la­ko­zást kö­ve­tő idő­szak­ra. A ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás már a csat­la­ko­zást meg­elő­ző évek­ben is meg­ha­tá­ro­zó je­len­ség volt. Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág 1999. feb­ru­ár 12-én ír­ta alá a köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­ról szó­ló kor­mány­kö­zi egyezményt.11 Az egyez­mény mun­ka­erőt sza­bá­lyo­zó kvó­ta­rend­sze­ré­vel el­ső­sor­ban a szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok él­tek, akik a sze­mé­lyi kvó­ta­rend­szer ke­re­té­ben vál­lal­tak mun­kát, fő­ként az ak­kor még mun­ka­erő­hi­án­­nyal küsz­kö­dő Ko­má­rom-Esz­ter­gom, il­let­ve Győr-Moson-Sopron me­gyék­ben. A kor­mány­kö­zi meg­ál­la­po­dás ér­tel­mé­ben 1999-ben a kvó­tát éves vi­szony­lat­ban elő­ször 400 fő­ben ha­tá­roz­ták meg. En­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gyar vagy a szlo­vák mun­ka­erő­pi­a­con a má­sik szer­ző­dő fél te­rü­le­té­ről ma­xi­má­lis egy év idő­tar­tam­ra (egy­sze­ri egy éves meg­hos­­szab­bí­tá­si idő­vel ki­bő­vít­ve), il­let­ve rö­vid ide­jű, sze­zo­ná­lis mun­ka­vég­zés cél­já­ból (leg­több hat hó­na­pi idő­tar­tam­ra) 400 fő foglalkoztatható.12 A 400 fős ke­ret a szlo­vák mun­ka­vál­la­lók ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra szűk­nek bi­zo­nyult, ezért az egyez­mény mó­do­sí­tá­sai alap­ján a kvó­tát 2001-ben 800 fő­re; 2002-ben 1600 fő­re; majd 2003-ban 2000 fő­re emel­ték. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy ezen szá­mok 1-2% ki­vé­te­lé­vel ala­csony kép­zett­sé­gű mun­ka­vál­la­ló­kat ta­kar­nak.
Az egy­éves idő­tar­ta­mú mun­ka­vál­la­lás le­he­tő­sé­ge Szlo­vá­kia ha­tár men­ti, ma­gyar­lak­ta vi­dé­ke­in nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­ven­dett, ezért 2001-ben mi­nisz­te­ri szin­tű ta­lál­ko­zó ke­re­té­ben a ma­gyar és a szlo­vák fél meg­ál­la­po­dott a mun­ka­vál­la­lás idő­be­li ke­re­té­nek meg­vál­toz­ta­tá­sá­ról. Tet­ték ezt azon gaz­da­sá­gi ér­dek mi­att, hogy a ma­gyar­or­szá­gi cé­gek a je­len­tős be­ta­ní­tá­si rá­for­dí­tá­sok után szí­ve­sen to­vább­fog­lal­koz­tat­ták a már be­ta­ní­tott, gya­kor­la­tot szer­zett dolgozókat.13 Mind­ezen in­téz­ke­dé­sek az Eu­ró­pai Uni­ó­ba tör­té­nő csat­la­ko­zás előtt az uni­ós nor­mák­ra va­ló fel­ké­szí­tés­ként ér­tel­mez­he­tők, me­lyek cél­ja a ha­tár men­ti né­pes­ség mun­ka­vál­la­lá­sá­nak és mo­bi­li­tá­sá­nak meg­kön­­nyí­té­sét szol­gál­ta.
Je­len­leg a ma­gyar sza­bá­lyo­zást il­le­tő­en a 93/2004-es kor­mány­ren­de­let (IV. 27.) ren­del­ke­zik az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz tör­té­nő csat­la­ko­zást kö­ve­tő­en al­kal­ma­zan­dó vi­szo­nos­ság és védintézkedés sza­bá­lya­i­ról, va­la­mint a kül­föl­di ál­lam­pol­gár­ok ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó fel­té­te­lek­ről. E sze­rint:
– A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szá­má­ra mun­ka­erő­pi­a­cu­kat meg­nyi­tó ré­gi, va­la­mint va­la­men­­nyi új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély nél­kül vál­lal­hat mun­kát Ma­gyar­or­szá­gon.
– A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok pi­ac­ra ju­tá­sát lé­nye­ge­sen ja­ví­tó ré­gi tag­ál­lam­ok ál­lam­pol­gá­rai a ma­gyar mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­ta nél­kül kap­nak mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­délyt.
– A to­váb­bi ré­gi tag­ál­lam­ok ál­lam­pol­gá­rai a kül­föl­di­ek ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ál­ta­lá­nos sza­bá­lyok sze­rint kap­hat­nak mun­ka­vál­la­lá­si engedélyt.14
A fen­ti­ek­re te­kin­tet­tel te­hát a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók Ma­gyar­or­szá­gon en­ge­dély nél­kül dol­goz­hat­nak. A szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok fog­lal­koz­ta­tá­sát azon­ban a fog­lal­koz­ta­tó leg­ké­sőbb a fog­lal­koz­ta­tás meg­kez­dé­sé­nek nap­ján egy, a mun­ka­ügyi köz­pont­nál be­sze­rez­he­tő for­ma­nyom­tat­vá­nyon kö­te­les be­je­len­te­ni a köz­pont számára.15
Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok mun­ka­vál­la­lá­sa te­kin­te­té­ben ugyan­csak nin­cse­nek ha­tály­ban kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek. A mun­ka­vál­la­lás­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek mind­ös­­sze a mun­ka­vál­la­ló re­giszt­rá­lá­sa az ide­gen­ren­dé­sze­ten, mun­ka­szer­ző­dés vagy fog­lal­koz­ta­tá­si ígér­vény, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai lak­cí­met iga­zo­ló do­ku­men­tum felmutatása.16
Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág uni­ós csat­la­ko­zá­sát kö­ve­tő­en a mun­ka­vál­la­lá­si kor­lá­to­zá­sok­nak a két or­szág egy­más irá­nyá­ban va­ló köl­csö­nös el­tör­lé­sé­vel az 1999-es köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tá­si egyez­mény ér­tel­mét vesz­tet­te, ezért al­kal­ma­zá­sa fel­füg­gesz­tés­re ke­rült.
Amen­­nyi­re prog­res­­szív ké­pet mu­ta­tott az uni­ós csat­la­ko­zás előtt a szlo­vák–ma­gyar köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka, ma az uni­ós csat­la­ko­zás után több mint egy év­vel, a ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás­nak rend­kí­vül el­lent­mon­dá­sos a tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai meg­ítélt­sé­ge. Nagy vi­ták ke­reszt­tü­zé­ben áll a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti in­gá­zók je­len­sé­ge. Bár csak be­csült ada­tok­ra tá­masz­kod­ha­tunk, a na­pi in­gá­zók szá­ma kö­rül­be­lül 30 ezer­re te­he­tő.
Az uni­ós négy sza­bad­ság el­vé­nek ki­hasz­ná­lá­sa alap­ján a két or­szág kö­zött is meg­in­dult az áruk, a tő­ke, a mun­ka­erő és a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sa. A ha­tár men­ti in­gá­zók egy ré­sze ál­lan­dó al­kal­ma­zás­ban van Ma­gyar­or­szá­gon, míg má­sik ré­sze mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­gek ál­tal fog­lal­koz­ta­tott. Az uni­ós vív­má­nyo­kat és a ha­tár men­ti tér­sé­gek gaz­da­sá­gi sa­já­tos­sá­ga­it ki­hasz­nál­va a mun­ka­erő­pi­a­con nagy si­ker­rel je­len­tek meg ugyan­is a mun­ka­erő-köl­csön­zés­sel fog­lal­ko­zó cé­gek. Ki­hasz­nál­va a két or­szág ha­tár men­ti tér­sé­ge­i­nek kü­lön­bö­ző jel­lem­ző­it; a szlo­vák ol­da­lon ta­pasz­tal­ha­tó ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­get, a szlo­vák bé­rek­nek a ma­gyar mi­ni­mál­bé­rek­hez vi­szo­nyí­tott ala­csony mér­té­két, va­la­mint a mun­ka­erő-köl­csön­zés szol­gál­ta­tá­sá­nak egy­re nép­sze­rűbb mi­vol­tát; ezen köl­csön­ző cé­gek szlo­vák mun­ka­erő­nek ma­gyar­or­szá­gi (fő­ként) ipa­ri par­kok­ba tör­té­nő mun­ka­erő-köl­csön­zé­sé­re sza­ko­sod­tak. A fent em­lí­tett kö­rül­mé­nyek ered­mé­nye­kép­pen lé­pi át nagy szám­ban szlo­vá­ki­ai in­gá­zó mun­ka­vál­la­lók cso­port­ja na­pon­ta a szlo­vák–ma­gyar ha­tárt.

2.4. A mun­ka­erő-köl­csön­zés fo­gal­má­ról

A mun­ka­erő-köl­csön­zés olyan te­vé­keny­ség, amely­nek ke­re­té­ben a köl­csön­be­adó a ve­le köl­csön­zés cél­já­ból mun­ka­vi­szony­ban ál­ló mun­ka­vál­la­lót el­len­ér­ték fe­jé­ben mun­ka­vég­zés­re a köl­csön­ve­vő­nek átengedi.17
A szol­gál­ta­tás­nak szá­mos elő­nye van a fog­lal­koz­ta­tók, a mun­ka­adók szá­má­ra. Tu­laj­don­kép­pen egy há­rom­pó­lu­sú jog­ügy­let­ről van szó, mely­nek ke­re­té­ben a mun­ka­vál­la­ló a köl­csön­be­adó cég­gel áll mun­ka­szer­ző­dés­ben, de a tény­le­ges mun­ká­ját a köl­csön­be­ve­vő cég­nél vég­zi. En­nek ered­mé­nye­kép­pen a bér­költ­sé­get, a bé­rek já­ru­lé­ka­it, a mun­kál­ta­tói já­ru­lé­ko­kat a köl­csön­be­adó fi­ze­ti, a köl­csön­be­ve­vő pe­dig a köl­csön­ző cég szol­gál­ta­tá­sá­nak dí­ját költ­ség­ként tud­ja a vál­la­lat köny­ve­lé­sé­ben el­szá­mol­ni. Ilyen fel­té­te­lek mel­lett gyak­ran „job­ban meg­éri” a köl­csön­zött mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sa, mint a sa­ját mun­ka­erő-ál­lo­mány gya­ra­pí­tá­sa. Mun­ka­erő-köl­csön­zést a cé­gek elő­sze­re­tet­tel al­kal­maz­nak sa­ját mun­ka­erő-ki­esés (be­teg­ség, sza­bad­ság, GYES) ese­tén több­nyi­re ide­ig­le­nes jel­leg­gel, va­la­mint hos­­szú tá­von lét­szám­stop (ami­kor fel­vé­te­li kor­lá­to­zás el­le­né­re szük­ség van plusz mun­ka­erő­re), il­let­ve szük­ség­sze­rű lét­szám­le­épí­tés (ami­kor ugyan szük­ség len­ne a már meg­lé­vő mun­ka­erő­re, de gaz­da­sá­gi meg­fon­to­lá­sok mi­att a to­váb­bi ál­lo­mány­ban tar­tás nem ki­fi­ze­tő­dő) ese­tén. A köl­csön­ző cé­gek az­ál­tal, hogy a fog­lal­koz­ta­tás­sal kap­cso­la­tos ad­mi­niszt­rá­ci­ót, a ki- és be­lép­te­tést, a mun­ka­ügyi prob­lé­mák ke­ze­lé­sét át­vál­lal­ják a fog­lal­koz­ta­tó­tól, nagy­fo­kú ru­gal­mas­sá­got biz­to­sí­ta­nak an­nak. Mind­ezen té­nyek tük­ré­ben nem cso­da te­hát, hogy a mun­ka­erő-köl­csön­zés egy­re nép­sze­rűb­bé válik.18

1. táb­lá­zat. A mun­ka­erő-köl­csön­zés SWOT-analízise

Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban a mun­ka­vál­la­lók ki­kül­de­té­sét, ki­ren­de­lé­sét, köl­csön­zé­sét a 96/71-es sz. EK-irány­elv sza­bá­lyoz­za, mely­nek alap­ja ma­ga a ró­mai szer­ző­dés. En­nek ér­tel­mé­ben az EU-tagállamoknak a fel­ség­te­rü­let­ük­re szol­gál­ta­tás­nyúj­tás ke­re­té­ben ki­kül­dött mun­ka­vál­la­lók­nak ugyan­azo­kat a mun­ka- és fi­ze­té­si fel­té­te­le­ket kell biz­to­sí­ta­ni, mint ami­lye­nek a mun­ka­vég­zés he­lyén ér­vé­nye­sek, amen­­nyi­ben a kül­dő or­szág ren­del­ke­zé­sei nem ked­ve­zőb­bek. A ki­kül­dött, ki­ren­delt, ki­köl­csön­zött mun­ka­vál­la­ló az őt ki­kül­dő or­szág jog­ha­tó­sá­ga alatt ma­rad, te­hát ott lesz biz­to­sí­tott, il­let­ve ott il­le­ti meg a tel­jes kö­rű szo­ci­á­lis ellátás.19
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén lét­re­jö­vő mun­ka­erő-in­gá­zás nagy szá­za­lék­ban ugyan­csak mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­gek köz­ve­tí­té­sé­vel tör­té­nik. Kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk ered­mé­nyei sze­rint a mun­ka­erő-köl­csön­zés leg­gyak­rab­ban ma­gyar­or­szá­gi szol­gál­ta­tón ke­resz­tül bo­nyo­ló­dik le. Eb­ben az eset­ben a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló ma­gyar mun­ka­szer­ző­dés­sel ren­del­ke­zik, vo­nat­koz­nak rá a ma­gyar mun­ka­ügyi jog­sza­bály­ok, adó­ját, s mun­ka­bér­ének já­ru­lé­ka­it Ma­gyar­or­szá­gon ve­ze­tik el. A mun­ka­erőt köl­csön­be­ve­vő cég a mun­ka­erő-köl­csön­ző tár­sa­ság­nak fi­ze­ti ki a szol­gál­ta­tás dí­ját, mely szol­gál­ta­tá­si díj­ból a köl­csön­ző a ma­gyar mun­ka­jog sza­bá­lya­i­val össz­hang­ban ki­fi­ze­ti a mun­ka­vál­la­ló bé­rét (leg­ke­ve­sebb a min­den­ko­ri ma­gyar mi­ni­mál­bért).
Tár­sa­dal­mi meg­ítélt­ség szem­pont­já­ból a mun­ka­erő-köl­csön­zés­nek szlo­vák szol­gál­ta­tón ke­resz­tül tör­té­nő biz­to­sí­tá­sa a leg­vi­ta­tot­tabb. Eb­ben az eset­ben a mun­ka­vál­la­ló­nak gya­kor­la­ti­lag szlo­vák mun­ka­szer­ző­dé­se van; adó­ját, s mun­ka­bér­ének já­ru­lé­ka­it is Szlo­vá­ki­á­ban ve­ze­tik el, ez­ál­tal je­len­tős be­vé­te­lek­től foszt­va meg a ma­gyar államkasszát20. Mind­er­re a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó uni­ós sza­bá­lyo­zás sze­rint van le­he­tő­ség, sem­mi aka­dá­lya te­hát an­nak, hogy egy ma­gyar­or­szá­gi vál­la­lat szlo­vá­ki­ai szol­gál­ta­tást ren­del­jen meg. Jo­gi­lag tá­mad­ha­tó ál­lí­tás azon­ban az, hogy a szlo­vák mun­ka­erő-köl­csön­zőt azért „éri meg” al­kal­maz­ni, mi­vel eb­ben az eset­ben a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­bér nagy­sá­ga már fe­de­zi a köl­csön­zé­si szol­gál­ta­tás dí­ját is, s a mun­ka­vál­la­ló is elé­ge­dett le­het, hi­szen kéz­hez ka­pott fi­ze­té­se még így is ma­ga­sabb a szlo­vá­ki­ai mi­ni­mál­bér­nél. Az ilyen el­já­rás azon­ban sem­mi­kép­pen sem fe­lel­het meg a fent em­lí­tett EU-s irány­elv ren­del­ke­zé­se­i­nek, mely fő sza­bály­ként a mun­ka­vál­la­ló ér­de­ke­it tart­ja szem előtt, hi­szen a köl­csön­zött mun­ka­vál­la­ló így sem­mi­kép­pen sem él­vez­he­ti „ugyan­azo­kat a mun­ka- és fi­ze­té­si fel­té­te­le­ket, ame­lyek a mun­ka­vég­zés he­lyén érvényesek”21.
Ugyan­csak a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sá­ból adó­dó­an el­mé­le­ti­leg sem­mi aka­dá­lya an­nak, hogy egy ma­gyar mun­ka­vál­la­lót szlo­vá­ki­ai köl­csön­ző cég fog­lal­koz­tas­son, s az Uni­ón be­lül bár­ho­va köl­csö­nöz­zön, adott eset­ben akár Ma­gyar­or­szág­ra vis­­sza­köl­csö­nöz­zön. A vis­­sza­köl­csön­zés je­len­sé­ge az elő­ző pa­ra­gra­fus­ban tár­gyalt, az uni­ós elő­írá­sok­nak nem meg­fe­le­lő el­já­rás ál­tal vál­na or­vo­so­lan­dó prob­lé­má­vá.

2.5. Mi a te­en­dő a lát­ha­tat­lan in­gá­zó szlo­vá­ki­ai mun­ka­erő­vel?

A Ma­gyar­or­szá­gon mun­kát vál­la­ló szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­ra vo­nat­ko­zó szám­adat hi­á­nyát el­ső­sor­ban an­nak tu­laj­do­nít­hat­juk, hogy bár a ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tó kö­te­les a ná­la fog­lal­koz­ta­tott szlo­vák ál­lam­pol­gárt be­je­len­te­ni az il­le­té­kes mun­ka­ügyi köz­pont­nak, a be­je­len­tés el­mu­lasz­tá­sa je­len­leg sem­mi­fé­le szank­ci­ót nem von ma­ga után. En­nek ered­mé­nye­kép­pen sen­ki nem ren­del­ke­zik re­le­váns ada­tok­kal, hogy a mun­ka­erő-exo­dus tény­le­ge­sen mi­lyen mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­nak mun­ka­erő-pi­a­ci hely­ze­tét. Gya­ko­ri je­len­ség, kü­lö­nö­sen a po­li­ti­kai har­cok­ban, hogy a mun­ka­nél­kü­li­sé­get, va­la­mint a mun­ka­bé­rek ala­cso­nyan tar­tott­sá­gát is a tö­me­ge­sen in­gá­zó ol­csó szlo­vák mun­ka­erő ha­tá­sá­nak tu­laj­do­nít­ják.
A jo­gi kis­ka­puk­nak a fog­lal­koz­ta­tók és a köl­csön­zők ál­ta­li együt­tes ki­hasz­ná­lá­sa két­ség­te­le­nül nem szol­gál a tár­sa­da­lom, a ha­tár men­ti ré­gi­ók mun­ka­erő­pi­a­cá­nak össze­han­go­lá­sa, va­la­mint a jó­szom­szé­di kap­cso­la­tok meg­tar­tá­sa szem­pont­já­ból is ká­ros.
Amen­­nyi­ben a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő-in­gá­zás je­len­sé­ge va­ló­ban sér­ti Ma­gyar­or­szág ér­de­ke­it, fel­me­rül a kér­dés a már ko­ráb­ban em­lí­tett védintézkedés fo­gal­má­nak jo­gos al­kal­maz­ha­tó­sá­gá­ról. Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint a szlo­vá­ki­ai in­gá­zók nagy cso­port­ja tény­le­ge­sen ve­szé­lyez­te­ti a ma­gyar mun­ka­erő­pi­a­cot, ezért Szlo­vá­ki­á­val szem­ben kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek be­ve­ze­té­se len­ne jog­sze­rű. Te­kin­tet­tel azon­ban az uni­ós négy sza­bad­ság el­vé­re, a jó­szom­szé­di vi­szo­nyok gaz­da­sá­gi szem­pont­ból is lé­nye­ges vo­nat­ko­zá­sa­i­ra, a védintézkedés jo­gos­sá­gá­nak sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal va­ló iga­zo­lá­sá­nak le­he­tet­len­sé­gé­re, ar­ra a tény­re, hogy ilyen jel­le­gű in­téz­ke­dés­sel ed­dig egy tag­ál­lam sem élt az uni­ós bő­ví­té­si hul­lá­mo­kat kö­ve­tő­en és a ma­gyar fél ál­ta­li eset­le­ges be­ve­ze­té­se min­den bi­zon­­nyal szlo­vák vi­szo­nos­sá­gi in­téz­ke­dé­se­ket von­na ma­ga után, ezen ta­nul­mány írói a problém a kö­zös, ösz­­sze­han­golt fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka esz­kö­ze­i­vel va­ló meg­ol­dá­sa mel­lett ér­vel­nek.

2.6. Eu­ró­pai Unió és fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka

Az Eu­ró­pai Kö­zös­ség ala­pí­tá­sa­kor a szer­ző­dő fe­lek még nem szá­mol­tak az­zal, hogy a gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció mel­lett a vál­to­zó kö­rül­mé­nyek, az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok ma­guk­kal hoz­ta kö­zös­sé­gi ki­hí­vá­sok, va­la­mint a vá­rat­lan gaz­da­sá­gi for­du­la­tok, pél­dá­ul az olaj­vál­ság fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai stra­té­gi­át, meg­ol­dá­so­kat kö­ve­tel. Elő­ször 1988-ban, a struk­tu­rá­lis ala­pok re­form­ja­kor, mint a re­gi­o­ná­lis fej­lő­dés esz­kö­ze­ként fog­lal­koz­tak a mun­ka­nél­kü­li­ség és a fog­lal­koz­ta­tás prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­val. A 90-es évek­ben az eu­ró­pai gaz­da­ság­nak azon­ban új tí­pu­sú ne­héz­sé­gek­kel kel­lett szem­be­néz­nie: a fog­lal­koz­ta­tás bő­vü­lé­se nél­kül vég­be­me­nő gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés a szo­ci­á­li­san ki­re­kesz­tet­tek je­len­tős cso­port­ját hoz­ta létre.22
A maastrichti szer­ző­dés mond­ta ki elő­ször, hogy a gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ci­ó­val egyen­ran­gú cél a ma­gas szin­tű fog­lal­koz­ta­tás és szo­ci­á­lis védelem.23 Az 1997-es amsz­ter­da­mi szer­ző­dés már önál­ló fog­lal­koz­ta­tá­si fe­je­ze­tet tar­tal­maz.
Az EU – ta­pasz­tal­va a gaz­da­sá­gi­lag ak­tí­vak ará­nyá­nak csök­ke­né­sét, il­let­ve ingadozását24 – 1997-től fo­ko­zot­tan fog­lal­ko­zik az uni­ós szin­tű fog­lal­koz­ta­tá­si po­li­ti­ká­val. A pri­o­ri­tá­sok kö­zé ke­rült a nők, az idős ko­rú­ak, va­la­mint a fi­a­ta­lok fog­lal­koz­ta­tott­sá­ga. Az 1997-es lis­­sza­bo­ni csú­cson meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai prog­ram 2010-re 70%-os fog­lal­koz­ta­tá­si arányt tű­zött ki cé­lul, majd a stock­hol­mi csú­cson az idő­sö­dő mun­ka­vál­la­lók (55–64 év kö­zöt­ti­ek) fog­lal­koz­ta­tá­si rá­tá­já­nak 2010-re 50%-ra va­ló nö­ve­lé­sét sze­ret­nék elérni.25
Az Eu­ró­pai Unió mun­ka­erő­pi­a­ca szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben van az Unió tár­sa­dal­mi ös­­sze­té­te­lé­vel. Fo­lya­ma­tos prob­lé­mát okoz a né­pes­ség el­öre­ge­dé­se, a né­pes­sé­gi pi­ra­mis meg­vál­to­zá­sa. A ter­me­lé­keny­sé­gi arány­szám a bő­ví­tés előtt 1,47 szá­za­lék­pon­ton állt26, s ez azt je­len­ti, hogy a csa­lá­dok nem érik el a né­pes­ség szin­ten tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges 2 szá­za­lék­pon­tos arányt, az­az né­pes­ség­fo­gyás fo­lya­ma­ta állt be.27
Ugyan­ek­kor a fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi mu­ta­tók a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta nö­ve­ke­dé­sét mu­tat­ják. Hos­­szú táv­la­tok­ban gon­dol­kod­va a gya­kor­lat és a szak­iro­da­lom négy pil­lé­ren ke­resz­tül lát­ja meg­va­ló­sít­ha­tó­nak a fog­lal­koz­ta­tott­ság nö­ve­ke­dé­sét. Ezen pil­lé­rek: a gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se, az idő­sek mun­ka­erő­pi­a­con tar­tá­sa, a be­ván­do­rol­tak in­teg­rá­ci­ó­já­nak nö­ve­lé­se, va­la­mint az új be­ván­dor­lás erő­sí­té­se.
Az Eu­ró­pai Unió cél­ki­tű­zé­se­i­vel össz­hang­ban Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia is cé­lul tűz­te ki, az ak­tív la­kos­ság 70%-os fog­lal­koz­ta­tott­sá­gát. Ma­gyar­or­szá­gon ez az arány 2004-ben 60% volt, Szlo­vá­ki­á­ban 57%. A szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók­nak kö­szön­he­tő­en az ala­csony ma­gyar­or­szá­gi ak­ti­vi­tá­si arány és az utób­bi évek­ben sta­bil fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi arány el­le­né­re nö­vel­he­tő a fog­lal­koz­ta­tot­tak szá­ma.

2. táb­lá­zat. Fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi és ak­ti­vi­tá­si arány Szlo­vá­ki­á­ban és Ma­gyar­or­szá­gon 1998–2005

For­rás: www.statistics.sk; www.ksh.hu

2.7. A szlo­vák–ma­gyar fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka ös­­sze­han­go­lá­sa

Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág 2004. má­jus 1-jé­vel ugyan­an­nak a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai uni­ó­nak a tag­ja. Új tag­ál­la­ma­ink­nak nem egy­más el­le­né­ben, a kü­lön­bö­ző­sé­gek­re, egy­más­sal szem­be­ni kor­lá­to­zá­sok­ra kel­le­ne össz­pon­to­sí­ta­ni, ha­nem a kö­zös uni­ós fej­lő­dé­sük ér­de­ké­ben tör­té­nő együtt­mű­kö­dés­re.
En­nek az együtt­mű­kö­dés­nek le­het­ne jó esz­kö­ze pél­dá­ul kö­zös re­gi­o­ná­lis fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka ki­ala­kí­tá­sa.
A szlo­vák és a ma­gyar de­mog­rá­fi­ai mu­ta­tók szin­tén a tár­sa­da­lom el­öre­ge­dé­sét jel­zik, az­az a két or­szág de­mog­rá­fi­ai ké­pe „meg­fe­lel” az uni­ós össz­kép­nek. A fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka azon­ban ed­dig ki­ak­ná­zat­lan le­he­tő­sé­ge­ket rejt a két újon­nan csat­la­ko­zott ál­lam ré­szé­re (is). Az ös­­sze­han­golt cse­lek­vés, a prob­lé­mák szupranacionális szem­lé­le­te nagy­ban hoz­zá­já­rul­hat a két or­szág gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lé­sé­hez.
Az ös­­sze­han­golt fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka el­sőd­le­ges fel­ada­ta len­ne mind­két ál­lam­ban, a fog­lal­koz­ta­tó­kat a sa­ját állománybavételre tör­té­nő fog­lal­koz­ta­tás­ra ösz­tön­ző jog­al­ko­tás, va­la­mint a ha­tár men­ti mun­ka­ügyi köz­pon­tok strategiális együtt­mű­kö­dé­se. El­en­ged­he­tet­len a meg­fe­le­lő in­for­má­ció­áram­lás, az adat­bá­zis­ok ös­­sze­han­go­lá­sa. Ezen cé­lok fon­tos­sá­gá­nak fel­is­me­ré­sét tük­rö­zi kor­mány­kö­zi szin­ten a vi­seg­rá­di né­gyek ak­tu­á­lis el­nök­sé­gi prog­ram­ja, re­gi­o­ná­lis szin­ten pe­dig a Győr-Moson-Sopron Me­gyei Mun­ka­ügyi Köz­pont és a dunaszerdahelyi Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal ál­tal nem­rég alá­írt egyez­mény.

2.7.1. A Győr–Dunaszerdahely pak­tum

Kü­lön­le­ges kez­de­mé­nye­zés in­dult 2005 áp­ri­lis 21-én a Győr-Moson-Sopron Me­gyei Mun­ka­ügyi Köz­pont és a dunaszerdahelyi Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal meg­ál­la­po­dá­sa alap­ján. Az ala­pí­tók egy a szlo­vák–ma­gyar ha­tár mind­két ol­da­lát cél­zó Fog­lal­koz­ta­tá­si paktumot28 ír­tak alá, mely ke­ret­ként szol­gál majd a szlo­vák és a ma­gyar ha­tár men­ti tér­ség fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ká­já­nak ja­ví­tá­sá­ra.
A kez­de­mé­nye­zés célja29 el­ső­sor­ban az együtt­mű­kö­dés, a ma­gyar és a szlo­vák fog­lal­koz­ta­tá­si szín­vo­nal nö­ve­lé­se és a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­se, új mun­ka­he­lyek te­rem­té­se a tér­ség gaz­da­sá­gi tár­sa­sá­ga­i­nak be­vo­ná­sá­val, va­la­mint a meg­lé­vő mun­ka­he­lyek meg­őr­zé­sé­hez szük­sé­ges szak­kép­zé­sek be­in­dí­tá­sa, a fe­ke­te­mun­ka csök­ken­té­se. A pak­tum elő­irá­nyoz­za egy adat­bá­zis lét­re­ho­zá­sát, mely a ma­gyar és szlo­vák mun­ka­erő­pi­ac fel­tér­ké­pe­zé­se ál­tal a je­len­le­gi mun­ka­nél­kü­li­ek mun­ka­erő­pi­ac­ra tör­té­nő in­teg­rá­lá­sát se­gí­te­né elő; va­la­mint te­kin­tet­tel az Eu­ró­pai Unió lis­­sza­bo­ni, il­let­ve stock­hol­mi csúcs­ér­te­kez­le­tén meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tá­si po­li­ti­ká­ra, kü­lön­le­ges fi­gye­lem­mel kí­sér­né a nők, a pá­lya­kez­dők, a meg­vál­to­zott mun­ka­ké­pes­sé­gű sze­mé­lyek munkaerőpiaci le­he­tő­sé­ge­it. Mind­ezen cél­ki­tű­zé­sek meg­va­ló­sí­tá­sa ér­de­ké­ben el­ren­de­li egy éven­te leg­alább két al­ka­lom­mal ös­­sze­hí­van­dó Fog­lal­koz­ta­tá­si Fó­rum lét­re­ho­zá­sát, mely az ala­pí­tók, va­la­mint a he­lyi és re­gi­o­ná­lis szin­tű gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek be­vo­ná­sá­val a pak­tum cél­ki­tű­zé­se­i­nek gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát koordinálná.30
A Győr–Dunaszerdahely pak­tum va­ló­ban egye­dül­ál­ló kez­de­mé­nye­zés té­mánk­ban. Kér­dés azon­ban az, hogy az alá­írás több­ol­da­lú po­li­ti­kai ki­hasz­nál­ha­tó­sá­ga mel­lett lesz-e más ér­de­mi sze­re­pe is, hogy a kez­de­mé­nye­zés fo­lya­mat­ba tor­kol­lik-e, vagy is­mét csak egy ak­tá­val több ke­rül a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dés fik­tív ar­chí­vu­má­ba.
Po­zi­tív tény­kén ér­té­kel­jük, hogy a pak­tum szö­ve­ge­zé­se konk­ré­tan utal a he­lyi gaz­da­sá­gi tár­sa­sá­gok­nak az együtt­mű­kö­dés­be va­ló be­vo­ná­sá­ra, mely mind az adat­gyűj­tés, mind a re­gi­o­ná­lis fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai stra­té­gi­ák szem­pont­já­ból sar­ka­la­tos pon­tot je­lent. Ezen so­rok írá­sa­kor azon­ban már fél év­vel az egyez­mény alá­írá­sa után va­gyunk. Saj­nos a ké­tol­da­li sem­mit­te­vés, a csönd, mely az alá­írás meg­tör­tén­te után be­állt, nem ad biz­ta­tást a kez­de­mé­nye­zés élet­ké­pes­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban.
A Kár­pát-me­den­cei nyi­tás Ma­gyar­or­szág szá­má­ra egy olyan le­he­tő­ség, ami­vel él­ni kell. Szük­sé­ges egy olyan jog­rend­szer ki­épí­té­se, olyan jog­sza­bály­ok el­fo­ga­dá­sa, me­lyek át­lát­ha­tó­vá és el­len­őriz­he­tő­vé te­szik a Kár­pát-me­den­cei ma­gya­rok mun­ká­hoz ju­tá­sát Ma­gyar­or­szá­gon. Így a ma­gyar ál­lam­kas­­sza el­ke­rül­het­né a je­len­le­gi adó­be­vé­tel-ki­esést.

3. A mun­ka­erő­moz­gás gaz­da­sá­gi kör­nye­ze­te

A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág gaz­da­sá­ga je­len­tős struk­tu­rá­lis vál­to­zá­son ment ke­resz­tül. Ez a szer­ke­zet­vál­tás gyor­san, drasz­ti­ku­san kö­vet­ke­zett be. Je­len­tő­sen csök­kent a brut­tó ha­zai össz­ter­mék, nőtt az inf­lá­ció és a mun­ka­nél­kü­li­ség. A ne­ga­tív gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok fo­ko­za­to­san mér­sék­lőd­tek, és a 90- es évek vé­gén ezen or­szá­gok gaz­da­sá­ga nö­ve­ke­dé­si pá­lyá­ra állt. Nagy sze­re­pe volt eb­ben a befektetőorientált po­li­ti­ká­nak – mely Ma­gyar­or­szá­gon ko­ráb­ban, Szlo­vá­ki­á­ban ké­sőbb kör­vo­na­la­zó­dott –, va­la­mint az ol­csó mun­ka­erő­nek. Ma­gyar­or­szág a vi­szony­lag gyors gaz­da­sá­gi nyi­tás­nak kö­szön­he­tő­en gaz­da­sá­gi előny­re tett szert a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en Szlo­vá­ki­á­val szem­ben, ahol a cseh­szlo­vák gaz­da­sá­gi ha­gya­ték­nak és a po­li­ti­kai klí­má­nak kö­szön­he­tő­en a gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés né­hány év­vel ké­sőbb je­lent­ke­zett. El­ső­sor­ban ezek­nek a té­nye­zők­nek a ha­tá­sá­ra Ma­gyar­or­szág a 90-es évek fo­lya­mán je­len­tő­sen jobb mak­ro­gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­kal ren­del­ke­zett, az eb­ből szár­ma­zó hely­zet­elő­nyét még je­len­leg is meg­fi­gyel­het­jük.
Bár Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi mu­ta­tói lát­vá­nyo­san ja­vul­tak az el­múlt évek­ben, a je­len­tős gaz­da­sá­gi el­té­ré­sek meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­sza­nak a mun­ka­erő­moz­gás ger­jesz­té­sé­ben. Meg­ha­tá­ro­zó­an nö­vek­szik ugyan a brut­tó ha­zai össz­ter­mék, csök­ken az inf­lá­ció és a kül­föl­di ela­dó­so­dás mér­té­ke, de a tar­tó­san ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség to­vább­ra is a szlo­vák gaz­da­ság egyik leg­na­gyobb ki­hí­vá­sa.

3. táb­lá­zat. A szlo­vák gaz­da­ság mu­ta­tói az el­múlt évek­ben

For­rás: www.statistics.sk; www.empolyment.gov.sk

Míg a 90-es évek­ben Ma­gyar­or­szág ért el meg­ha­tá­ro­zó gaz­da­sá­gi elő­re­tö­rést, ad­dig a 2000-es éve­ket kö­ve­tő­en gaz­da­sá­gi meg­tor­pa­nást fi­gyel­he­tünk meg. A ma­gyar fo­lya­ma­tok­kal el­len­tét­ben a fel­zár­kóz­ni igyek­vő Szlo­vá­kia ugyan­ak­kor je­len­tős si­ke­re­ket köny­vel­het el. A mély­re­ha­tó re­for­mok­nak kö­szön­he­tő­en nem­zet­kö­zi­leg el­is­mert gaz­da­sá­gi irány­vál­tás­nak le­he­tünk ta­núi, míg Ma­gyar­or­szá­gon az át­po­li­ti­zált, ru­gal­mat­lan gaz­da­ság­po­li­ti­ka je­len­tős len­dü­let­vesz­tés­sel jár. Bár a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók to­vább­ra is nö­ve­ke­dést je­lez­nek, a gaz­da­ság po­ten­ci­á­lis le­he­tő­sé­gei nem ke­rül­nek tel­jes mér­ték­ben ki­ak­ná­zás­ra. A mu­ta­tók vis­­sza­esé­sé­nek okai a gaz­da­sá­gi ver­seny­hely­zet át­ala­ku­lá­sá­ban ke­res­he­tők, ahol Ma­gyar­or­szág szom­szé­dai je­len­tő­sen fel­erő­söd­tek, mely je­len­ség­hez vi­szont a ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­ka nem iga­zo­dott.

4. táb­lá­zat. A ma­gyar gaz­da­ság mu­ta­tói az el­múlt évek­ben

For­rás: www.ksh.hu

A gaz­da­sá­gi mu­ta­tók ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa­kor meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy Ma­gyar­or­szág ala­cso­nyabb mun­ka­nél­kü­li­ség­gel és ma­ga­sabb át­lag­bé­rek­kel ren­del­ke­zik. Mi­vel ez a két té­nye­ző van dön­tő ha­tás­sal a nö­vek­vő mun­ka­erő-in­gá­zás­ra, vizs­gá­ló­dá­sunk dön­tő­en er­re a két té­nye­ző­re irá­nyul. Szlo­vá­ki­á­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség meg­ha­tá­ro­zó­an csök­kent az el­múlt évek­ben, ugyan­ak­kor a vi­szony­lag ala­csony ma­gyar­or­szá­gi rá­ta emel­ke­dés­nek in­dult. Eze­ket a vál­to­zá­so­kat azon­ban el­ha­mar­ko­dott dön­tés len­ne tel­jes pár­hu­zam­ba ál­lí­ta­ni és egy tisz­ta köl­csön­ha­tás­ról be­szél­ni, mi­vel a mun­ka­nél­kü­li­ek szá­má­nak vál­to­zá­sa egy komp­le­xebb ha­tás kö­vet­kez­mé­nye. Mind­amel­lett az in­gá­zók meg­je­le­né­se en­nek a ha­tás­nak egy ré­szét al­kot­ja, amely át­ala­kí­tot­ta a mun­ka­erő­pi­ac fel­tét­ele­it.
A mun­ka­erő­moz­gás má­sik ki­emelt ser­ken­tő­jét a bér­kü­lönb­sé­gek je­len­tős mé­re­té­ben ke­res­het­jük. Hos­­szú tá­von meg­fi­gyel­he­tő, hogy az át­lag­bé­rek 100-200 euróval33 ma­ga­sab­bak Ma­gyar­or­szá­gon, mint Szlo­vá­ki­á­ban. En­nek kü­lö­nö­sen a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ban van je­len­tő­sé­ge, mi­vel a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók a Ma­gyar­or­szá­gon meg­ke­re­sett mun­ka­bér dön­tő ré­szét szü­lő­hely­ükön köl­tik el. Ez a tény mo­ti­vál­ja a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­hely ke­re­sé­sé­re még ak­kor is, ha Szlo­vá­ki­á­ban sta­bil mun­ka­hely­ük van. Bár az in­gá­zók ál­tal vég­zett mun­ka leg­na­gyobb ré­sze az át­lag­bér alatt bé­re­zett mun­ka­kö­rök­höz tar­to­zik, ám a bér­kü­lönb­sé­gek még így is je­len­tős el­té­rést mu­tat­nak. Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó a kép­zett, szak­má­val ren­del­ke­ző mun­ka­erő je­len­lé­te is a ma­gyar­or­szá­gi gyár­tás­ban, ahol a bé­re­zés meg­ha­lad­ja a Szlo­vá­ki­á­ban el­ér­he­tő szak­mun­kás­fi­ze­té­se­ket.

1. áb­ra. A szlo­vák és ma­gyar át­lag­bé­rek ala­ku­lá­sa 2001–2005 (euróban)

For­rás: www.statistics.sk

A két or­szág köz­ti kü­lönb­sé­gek még hat­vá­nyo­zot­tab­ban je­lent­kez­nek, ha a mun­ka­nél­kü­li­sé­get és az át­lag­bé­re­ket rész­le­te­sebb fel­bon­tás­ban vizs­gál­juk. Az át­lag­bé­rek Szlo­vá­ki­á­ban je­len­tős el­té­rést mu­tat­nak ré­gi­ón­ként és ipar­ágan­ként. Or­szá­gos át­lag­ban az át­lag­bé­rek ala­cso­nyab­bak a mun­ka­nél­kü­li­ség pe­dig ma­ga­sabb Szlo­vá­kia ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­ban. Ezen té­nyek egy­ér­tel­mű­en in­do­kol­ják a ha­tár men­ti in­gá­zás je­len­sé­gét.

5. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke és az át­lag­fi­ze­té­sek nagy­sá­ga a dél-szlo­vá­ki­ai me­gyék­ben 2001–2004

For­rás: www.statistics.sk; www.employment.gov.sk

A szlo­vá­ki­ai ha­tár men­ti ré­gi­ók gaz­da­sá­gi ál­la­po­tá­val szem­ben Nyu­gat-Ma­gyar­or­szág az or­szág fej­let­tebb ré­gi­ói kö­zé tar­to­zik, ahol a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tó az or­szá­gos át­lag alatt van és az át­lag­bér szint­je is vi­szony­lag kö­zel van az or­szá­gos át­lag­hoz. A mun­ka­nél­kü­li­ség szint­je bár emel­ke­dett, de az in­gá­zók leg­köz­ked­vel­tebb cél­ál­lo­má­sa­i­nak kör­ze­té­ben a mun­ka­nél­kü­li­ség szint­je to­vább­ra is na­gyon ala­csony ma­radt, kö­zel a már lej­jebb nem szo­rít­ha­tó ter­mé­sze­tes mér­ték­hez. Ezek­ben a ré­gi­ók­ban a vál­la­la­tok to­vább­ra is kí­nál­nak le­he­tő­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lók szá­má­ra, akik vi­szont sok eset­ben nem él­nek ez­zel a le­he­tő­ség­gel.

6. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke és az át­lag­fi­ze­té­sek nagy­sá­ga a ha­tár men­ti ma­gyar­or­szá­gi me­gyék­ben 2001–2004

For­rás: www.ksh.hu

Ha­son­ló meg­fi­gye­lést te­he­tünk ága­za­ti fel­bon­tás­ban is, ahol az in­gá­zás je­len­sé­gé­re to­váb­bi oko­kat ta­lá­lunk. Szlo­vá­kia dé­li ke­rü­le­te­i­ben hét gaz­da­sá­gi ága­zat fog­lal­koz­tat­ja a mun­ka­vál­la­lók több­sé­gét, ame­lyek kö­zött van a me­ző­gaz­da­ság, az épí­tő­ipar, a ke­res­ke­de­lem, a szol­gál­ta­tó­ipar, a köz­le­ke­dés­ügy, az ok­ta­tás­ügy és az egész­ség­ügy. Jel­lem­ző, hogy ezek­ben az ága­za­tok­ban az ala­cso­nyan kép­zett mun­ka­erő iránt van bő­vebb ke­res­let, ami­nek kö­szön­he­tő­en a bé­rek is ala­cso­nyab­bak. Ez a tény szin­tén je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ja az el­té­ré­sek mér­té­két, és így az in­gá­zók egy­re nö­vek­vő szá­mát.

7. táb­lá­zat. Az át­lag­bé­rek ala­ku­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban az egyes ága­za­tok­ban 2005 el­ső fe­lé­ben (euróban)

For­rás: www.statistics.sk

Dél-Szlo­vá­kia és Észak-Ma­gyar­or­szág me­gyéi munkaerőpiaci jel­lem­ző­i­nek ös­­sze­ha­son­lí­tó elem­zé­se alap­ján meg­kap­juk, hogy Dél-Szlo­vá­ki­á­ban az át­lag­bé­rek kb. 30%-kal ala­cso­nyab­bak, a mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke pe­dig 100-200%-kal ma­ga­sabb, mint az ál­lam­ha­tár ma­gyar ol­da­lán. Meg­fi­gyel­he­tő, hogy a ki­emelt hét ága­zat­ban még a szlo­vá­ki­ai át­lag­bér­nél is ala­cso­nyab­bak a bé­rek, a szlo­vá­ki­ai át­lag­bér 80%-át, míg az észak-nyu­gat ma­gyar­or­szá­gi át­lag­bér alig kétharmadát te­szi ki a dél-szlo­vá­ki­ai át­lag­bér.
2004-ben je­len­tő­sen nőtt a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók szá­ma Ma­gyar­or­szá­gon, el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­ké, mi­vel az EU-csatlakozás óta már nem szük­sé­ges a mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély. Bár az al­kal­ma­zot­ti lét­szám­ban meg­je­len­nek a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók is, az or­szá­gos fog­lal­koz­ta­tá­si mu­ta­tó fel­mé­ré­sé­ben ők nem sze­re­pel­nek. A rom­ló mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tók nem ír­ha­tók tel­je­sen a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók szám­lá­já­ra. Igaz ugyan, hogy a ré­gi­ók kö­zül leg­in­kább a Nyu­gat-Du­nán­tú­lon lé­vő me­gyék­ben (11,2%), va­la­mint Kö­zép-Ma­gyar­or­szá­gon (8,9%) nőtt a mun­ka­nél­kü­li­ek szá­ma, en­nek a je­len­tős emel­ke­dés­nek vi­szont fő oka a nyug­díj­kor­ha­tár meg­eme­lé­se, az ala­csony ak­ti­vi­tás, va­la­mint a ma­gas immobilitás.34

8. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ek ará­nyá­nak és az al­kal­ma­zot­tak szá­má­nak ala­ku­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban és Ma­gyar­or­szá­gon 2001–2005

For­rás: www.statistics.sk; www.ksh.hu

Ma­gyar­or­szág észa­ki me­gyé­i­ben ala­pí­tott ipa­ri par­kok két­ség­te­le­nül sze­re­pet ját­sza­nak a szlo­vá­ki­ai mun­ka­nél­kü­li­ség le­küz­dé­sé­ben. Ezen par­kok szá­ma 2004 vé­gé­re el­ér­te a 166-ot35, és a ha­tár men­ti ré­gi­ó­ban el­ső­sor­ban a nyu­ga­ti ha­tár men­tén je­len­tek meg a leg­na­gyob­bak. Né­hány eset­ben egy nagy­vál­la­lat von­zot­ta az őt ki­szol­gá­ló vál­la­la­tok cso­port­ját, mint pél­dá­ul a No­kia ese­té­ben, de elő­for­dul, hogy el­té­rő pro­fi­lú vál­la­la­tok né­pe­sí­tet­tek be egy-egy ipa­ri par­kot. Az in­gá­zók túl­nyo­mó több­sé­ge ezek­ben a par­kok­ban ta­lál mun­kát, rá­adá­sul sok eset­ben a vál­la­lat biz­to­sít­ja a tö­me­ges utaz­ta­tást.

A Kenyheci Ipa­ri Park – egy új irány­vo­nal le­het­sé­ges kez­de­te

Kenyhec a Kas­sai ke­rü­let­ben a szlo­vák–ma­gyar ha­tár­tól fél ki­lo­mé­ter­re ta­lál­ha­tó kis­te­le­pü­lés, ezer la­kos­sal. Szlo­vá­kia el­ső ipa­ri park­ja­i­nak egyi­ke itt jött lét­re 2003-ban. 2005-ben már több mint ezer munkavállalót36 fog­lal­koz­tat, ez a szám 2006-ra vár­ha­tó­an meg­dup­lá­zó­dik. Fel­me­rül a kér­dés: va­jon nem kell-e at­tól tar­ta­ni, hogy ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lók áraszt­ják el az ipa­ri park­ba be­te­le­pült tár­sa­sá­go­kat. A vá­lasz egy­ér­tel­mű: nem. En­nek két oka van: a nyel­vi aka­dály és az ala­csony szlo­vá­ki­ai mun­ka­bé­rek. Míg Szlo­vá­ki­á­ban 176 euró (6900 Sk – 43 000 Ft) a mi­ni­mál­bér, ad­dig Ma­gyar­or­szá­gon 238 euró (60 000 Ft). Ugyan­ak­kor Bor­sod-Aba­új-Zemp­lén me­gyé­hez ha­son­ló­an Kas­sa me­gyét is 20% kö­rü­li mun­ka­nél­kü­li­ség sújt­ja, ezért mun­ka­erő­hi­ány­tól sem kell tar­ta­ni. Kon­koly Jó­zsef, Kenyhec pol­gár­mes­te­re sze­rint sem fe­nye­get a Ma­gyar­or­szág­ról tör­té­nő tö­me­ges mun­ka­erő-in­gá­zás ré­me, bár szá­mol az­zal, hogy hos­­szú tá­von 1000–1500 ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­ló jut­hat mun­ka­le­he­tő­ség­hez az ipa­ri park­ban. A fent em­lí­tett új irány­vo­nal in­kább szo­ros ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dést je­len­te­ne, mi­vel Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti te­le­pü­lé­sei Kenyheccel kö­zö­sen sze­ret­né­nek pá­lyáz­ni az Interreg-programban.

4. Ha­tár men­ti mun­ka­erő­moz­gás a min­den­na­pi élet­ben

Mi­e­lőtt a ha­tár men­ti mun­ka­erő-ván­dor­lást konk­rét ada­tok tük­ré­ben ele­mez­nénk, fon­tos, hogy tisz­táz­zunk né­hány ez­zel kap­cso­la­tos kulcs­fo­gal­mat.
A mig­rá­ció ván­dor­lást je­lent – ta­nul­má­nyunk ese­té­ben nem­zet­kö­zi ván­dor­lást –, mely­nek so­rán az érin­tett sze­mély meg­vál­toz­tat­ja lak­hely­ét, má­sik or­szág­ba köl­tö­zik. A mig­rá­ció le­het hos­­szú, il­let­ve rö­vid ­tá­vú. Míg az el­ső meg­ha­tá­ro­zás az egy év vagy en­nél hos­­szabb tar­tóz­ko­dás­ra vo­nat­ko­zik, ad­dig a má­so­dik az egy év­nél rö­vi­debb idő­tar­tam­ra; ki­vé­tel, ha a köl­tö­zés cél­ja rek­re­á­ció, nya­ra­lás, lá­to­ga­tás, gyógy­ke­ze­lés, üz­le­ti út vagy vallásgyakorlás.
Ezen kí­vül meg­kü­lön­böz­tet­jük az in­gá­zás fo­gal­mát. Amen­­nyi­ben a mun­ka­erő tér­be­li moz­gá­sa nem jár együtt a la­kó­hely meg­vál­toz­ta­tá­sá­val, ill. a na­pi sza­bad­idő kül­föld­ön va­ló el­töl­té­sé­vel, in­gá­zás­ról (commuting, pendeln) be­szé­lünk.
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén leg­na­gyobb­részt az in­gá­zás je­len­sé­gét fi­gyel­het­jük meg. Az in­gá­zók túl­nyo­mó több­sé­ge a mun­kál­ta­tó ál­tal biz­to­sí­tott tö­meg­köz­le­ke­dé­si esz­köz­zel jut el lak­he­lyé­ről a mun­ka­he­lyé­re. Lé­te­zik azon­ban a mig­rá­ci­ó­nak és az in­gá­zás­nak egy sa­já­tos kom­bi­ná­ci­ó­ja is, ahogy az a ke­let-szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók ese­té­ben tör­té­nik, akik a mun­ka­he­tet egy szlo­vá­ki­ai mun­kás­szá­lá­son – te­hát nem la­kó­hely­ükön töl­tik –, és in­nen in­gáz­nak na­pon­ta ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­hely­ük­re.
Ta­nul­má­nyoz­va a he­lyi és ha­tá­ron tú­li mun­ka­ügyi hi­va­ta­lok ada­ta­it, va­la­mint a kom­pe­tens sze­mé­lyek­kel ké­szí­tett in­ter­júk alap­ján meg­ál­la­pí­tot­tuk, hogy a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén a mun­ka után ván­dor­lók túl­nyo­mó ré­sze na­pi, il­let­ve he­ti in­gá­zó, aki­ket el­ső­sor­ban mun­ka­ügyi hi­va­ta­lo­kon ke­resz­tül és mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­ge­ken ke­resz­tül fog­lal­koz­tat a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­adó. Mi­vel a migráló la­ko­sok szá­ma ezen ér­ték csu­pán tö­re­dé­ke, és ha­tá­suk a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ban sem gaz­da­sá­gi, sem szo­ci­á­lis szem­pont­ból nem be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző, mun­kánk so­rán fi­gyel­mün­ket mind­vé­gig az in­gá­zók­ra össz­pon­to­sí­tot­tuk.
Az in­gá­zó szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók szá­ma a ha­tár men­ti ma­gyar ipa­ri par­kok­ban kon­cent­rá­ló­dik, ame­lyek­ben a ván­dor­lók 85%-a ke­rül al­kal­ma­zás­ba. Az ipa­ri par­ko­kon kí­vül al­kal­ma­zott 15%-nyi in­gá­zó fő­ként egész­ség­ügyi nő­vér­ként, az épí­tő­ipar­ban, va­la­mint a fém­fel­dol­go­zó ipar­ban ke­re­si a meg­él­he­tést. Gya­ko­ri­ak to­váb­bá a tex­til­ipar­ban, elekt­ro­ni­kai ipar­ban, te­her­for­ga­lom­ban és te­le­kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban al­kal­ma­zot­tak is. Az in­gá­zók ke­vés ki­vé­tel­lel a ma­ga­sabb kép­zett­sé­get nem igény­lő mun­ka­kö­rö­ket lát­ják el: 98%-uk a gyár­tó­sza­lag mel­lett vagy al­kal­ma­zott­ként fog­lal­koz­ta­tott, a fenn­ma­ra­dó 2% a kö­zép­ve­ze­tés­ben dol­go­zik, a csúcs­ve­ze­tés­ben dol­go­zók szá­ma pe­dig ele­nyé­sző.
A mun­ká­sok be­biz­to­sí­tá­sa nagy szám­ban köl­csön­ző cé­gek igény­be­vé­te­lé­vel vagy fel­hí­vás, hir­de­tés út­ján va­ló­sul meg. Egy-egy ipa­ri köz­pont­ban a dol­go­zók 50-70%-a ké­pe­zi a törzs­ál­lo­mányt, a fenn­ma­ra­dó 30–50% pe­dig a köl­csön­zött mun­ka­erő.

4.1. Az in­gá­zás oka­i­nak ku­ta­tá­sa

A mun­ka után va­ló ván­dor­lás el­sőd­le­ges okai anya­gi jel­le­gű­ek: Ma­gyar­or­szá­gon a mi­ni­mál­bér 1,4-sze­re­se a Szlo­vá­ki­á­ban meg­ke­res­he­tő­nek. Az in­gá­zá­si tá­vol­ság a lak­hely­től akár 100 km-ig is ter­jed­het. En­nek el­le­né­re az uta­zá­si költ­sé­gek nem kell, hogy min­den eset­ben ki­adás­nö­ve­lő té­nye­ző­ként sze­re­pel­je­nek, mi­vel né­hány eset­ben a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­he­lyek kö­ze­lebb fek­sze­nek a mun­ka­vál­la­ló lak­hely­éhez, mint a leg­kö­ze­leb­bi hely, ahol oda­ha­za al­kal­ma­zás­ba ke­rül­het­ne.

4.2. A mun­ka­erő-köl­csön­zés mér­té­ke, sze­rep­lői és jel­le­ge

A mun­ka­erő-köl­csön­zés le­he­tő­sé­gé­vel az 1000 vagy en­nél több főt fog­lal­koz­ta­tó vál­la­la­tok él­nek, a 200–300 fős cé­gek­re ez a ten­den­cia nem jel­lem­ző. Egy-egy al­kal­ma­zot­ta­kat igény­lő vál­la­lat egy­szer­re több köl­csön­ző­vel (ál­ta­lá­ban ket­tő-há­rom­mal) áll kap­cso­lat­ban, a part­ne­rek ki­vá­lasz­tá­sa pe­dig ver­seny­tár­gya­lás út­ján va­ló­sul meg. Míg né­me­lyi­kük al­kal­mi mun­ka­vál­la­lói ké­zi­könyv­vel al­kal­maz, a több­ség­re az ál­lan­dó szer­ző­dé­sek kö­té­se jel­lem­ző. Az így mun­kát vál­la­ló egyént sta­tisz­ti­kai okok­ból kö­te­le­sek len­né­nek be­je­len­te­ni a mun­ka­ügyi hi­va­ta­lok­nál (infokártya), de mi­vel a mu­lasz­tás szank­ci­ót nem von ma­ga után, sok eset­ben a be­je­len­tés nem tör­té­nik meg.
Az EU sza­bad mun­ka­erő-áram­lást tá­mo­ga­tó po­li­ti­ká­ja, amely 2004. má­jus 1-jétől or­szá­ga­ink­ra is ér­vé­nyes, je­len­tő­sen meg­kön­­nyí­tet­te és le­egy­sze­rű­sí­tet­te a mun­ka­vál­la­lást az EU tag­ál­la­ma­in be­lül (ki­vé­telt ké­pez­nek azon or­szá­gok, ame­lyek még él­nek a kor­lá­to­zás le­he­tő­sé­gé­vel). Szlo­vá­kia la­ko­sai mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély nél­kül dol­goz­hat­nak Ang­li­á­ban, Ír­or­szág­ban, Svéd­or­szág­ban, va­la­mit a ki­lenc új tag­ál­lam mind­egyi­ké­ben. Míg 2004 má­ju­sá­ig a mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély ki­vál­tá­sa, a for­ma­sá­gok el­in­té­zé­se két-há­rom hó­na­pig is el­tar­tott, ez az idő most 2-3-napra rövidült37. Van en­nek azon­ban egy bi­zo­nyos ad­mi­niszt­rá­ci­ós hát­rá­nya: a mun­ka­erő­moz­gás ne­he­zeb­ben kö­vet­he­tő a már em­lí­tett be­je­len­tés el­mu­lasz­tá­sá­val. Az így kö­zel sem tel­jes sta­tisz­ti­kai nyil­ván­tar­tás­ok­hoz tár­sul­nak még a mun­ka­vál­la­lás sza­bá­lyo­zá­sá­nak jo­gi hi­á­nyos­sá­gai, va­la­mint a fe­ke­te és szür­ke mun­ka­erő, mely­nek nagy­sá­gá­ra szin­tén csak kö­vet­kez­tet­he­tünk. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a ha­tá­ron át­lé­pő mun­ka­vál­la­lók va­ló­di szá­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa szin­te le­he­tet­len, csu­pán a szak­ér­tők és a fog­lal­koz­ta­tók becs­lé­se­i­re ha­gyat­koz­ha­tunk. Ezek alap­ján a nyu­gat-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok­ból – el­ső­sor­ban Dunaszerdahely, Ko­má­rom és Pár­kány von­zás­kör­ze­té­ből – mint­egy 20 000 em­ber dol­go­zik Ma­gyar­or­szá­gon. A leg­na­gyobb szám­ban, mint­egy 4500-an, a Ko­má­ro­mi já­rás­ból in­gáz­nak. Ezek 60-65%-a mun­ka­erő-köl­csön­ző­kön ke­resz­tül jut ál­lás­hoz. A ván­dor­lás góc­pont­ja el­ső­sor­ban a Győr–Komárom–Tatabánya ré­gió, ahol a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta meg­kö­ze­lí­ti a ter­mé­sze­tes szin­tet, me­lyet már nem le­het lej­jebb szo­rí­ta­ni, és az így kép­ző­dött mun­ka­erő­hi­ányt az in­gá­zók­kal pó­tol­ják. Rolek Fe­renc, a Mun­ka­adók és Gyár­ipa­ros­ok Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek al­el­nö­ke sze­rint: „a ha­zai vál­lal­ko­zá­sok egy ré­sze nem­hogy nö­ve­ked­ni, fej­lőd­ni sem ké­pes az in­gá­zó vagy ál­lan­dó migráns mun­ka­vál­la­lók nélkül”.38 Pél­da­ként em­lí­ti a Ko­má­rom-Esz­ter­gom és Nóg­rád me­gyei vál­lal­ko­zá­so­kat, ahol a cé­gek a Szlo­vá­ki­á­ból ér­ke­zők nél­kül „meg­hal­ná­nak.” Szlo­vá­kia ke­le­ti já­rá­sa­i­ban a Ma­gyar­or­szág­ra irá­nyu­ló ván­dor­lás in­ten­zi­tá­sa ugyan el­ma­rad a nyu­gat-szlo­vá­ki­ai mér­ték­től – en­nek oka az, hogy a ke­let-ma­gyar­or­szá­gi ré­gi­ó­kat szin­tén ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség jel­lem­zi –, de tény, hogy nap­ja­ink­ban egy­re több ke­let-szlo­vá­ki­ai la­kos vál­lal mun­kát Nyu­gat-Ma­gyar­or­szá­gon.
A ha­tár men­ti, Ma­gyar­or­szág­ra irá­nyu­ló mig­rá­ció a ma­ga­sabb mun­ka­nél­kü­li­ség­gel küz­dő Szlo­vá­ki­á­ra po­zi­tív ha­tást gya­ko­rol. A mun­ka­nél­kü­li­ek szá­ma va­la­me­lyest csök­ken, és mi­vel az in­gá­zók na­pon­ta, he­ten­te ha­za­tér­nek szlo­vá­ki­ai lak­hely­ük­re, a vá­sár­ló­erő ottmarad és a bér­el­ve­ze­té­sek is a szlo­vák gaz­da­ság­ba foly­nak. A ván­dor­ló la­kos­ság rá­adá­sul ösz­tön­ző jel­leg­gel hat a töb­bi mun­ka­nél­kü­li­re is az­ál­tal, hogy pél­dá­juk­kal iga­zol­ják, nem vár­ni, ha­nem ke­res­ni kell a mun­ka­le­he­tő­sé­get – ha kell a ha­tár túl­ol­da­lán.

4.3. A ha­tá­ron át­nyú­ló mun­ka­vál­la­lás tá­mo­ga­tá­sa

A ha­tá­ron át­nyú­ló mo­bi­li­tást hi­va­tott elő­se­gí­te­ni a szlo­vák Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal és a Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­um ál­tal elő­ké­szí­tett, ez év áp­ri­li­sá­ban in­dí­tott és 2006 áp­ri­li­sá­ig fu­tó pi­ló­ta­pro­jekt, amely mint a mun­ka­pi­ac ak­tív esz­kö­ze a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ba irá­nyu­ló mun­ka utá­ni ván­dor­lást kí­ván­ja tá­mo­gat­ni a mun­ka­vál­la­lók úti­költ­ség­ének ide­ig­le­nes té­rí­té­sé­vel. A mo­bi­li­tás célországai: Len­gyel­or­szág, Cseh­or­szág, Auszt­ria és Ma­gyar­or­szág. A pro­jek­tet he­lyi szin­ten az egyes já­rá­si Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­ta­lok ko­or­di­nál­ják.
Tá­mo­ga­tás­ra jo­go­sul­tak mind­azok, akik:
– leg­alább há­rom hó­nap­ja van­nak je­gyez­ve a he­lyi mun­ka­ügyi hi­va­tal­ban köz­vet­le­nül a tá­mo­ga­tá­sért fo­lya­mo­dó kér­vény be­adá­sá­nak nap­ja előtt;
– a já­rás, ahol a lak­hely­ük ta­lál­ha­tó szom­szé­dos az­zal a ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­val, ahol a mun­ka­ügyi hi­va­tal ál­tal vagy ma­gán úton mun­ká­hoz ju­tot­tak.
A kér­vény alap­ján az uta­zá­si költ­sé­ge­ket az in­gá­zó lak­he­lyé­től a mun­ka­he­lyig és vis­­sza meg­té­rí­tik, ez­zel se­gí­tik le­küz­de­ni a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás­sal já­ró kez­de­ti ne­héz­sé­ge­ket, me­lyek sok eset­ben több­let­ki­adás­sal jár­nak. A tá­mo­ga­tást a he­lyi mun­ka­ügyi hi­va­tal utal­ja ki a kér­vé­nye­ző­nek.
Az úti­költ­ség té­rí­té­se ha­vi in­ter­val­lu­mok­ban zaj­lik, és a költ­sé­gek 100%-a ke­rül meg­té­rí­tés­re – de csak ab­ban az eset­ben, amen­­nyi­ben ez nem ha­lad­ja meg a 2000,- Sk ér­té­ket. A tá­mo­ga­tás leg­fel­jebb há­rom hó­na­pig igé­nyel­he­tő, és a tá­mo­ga­tá­sért fo­lya­mo­dók szá­ma ös­­sze­sen 4000 fő­re kor­lá­to­zott.
A ki­tű­zött ne­mes cé­lok, mint pél­dá­ul az új mun­ka­hely meg­szer­zé­sé­nek és meg­tar­tá­sá­nak tá­mo­ga­tá­sa, a ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés vagy a la­kos­ság ak­ti­vi­zá­lá­sa és mo­bi­li­tá­sá­nak fo­ko­zá­sa azon­ban nem vál­tot­ta ki a várt ér­dek­lő­dést a mun­ka­nél­kü­li la­kos­ság kö­ré­ben. En­nek több oka is van. A pro­jekt csak a ha­tá­ron át­ha­la­dó tö­meg­köz­le­ke­dé­si esz­kö­zök igény­be­vé­tel­ét tá­mo­gat­ja, me­lyek azon­ban csak ke­vés eset­ben iga­zod­nak a szál­lí­tás frek­ven­ci­á­já­val a kül­föld­re dol­goz­ni já­ró la­kos­ság igé­nye­i­hez. A sze­mély­gép­ko­csi­val va­ló köz­le­ke­dés te­hát nem kap­hat tá­mo­ga­tást. So­ka­kat ki­zár ezen­kí­vül a tá­mo­ga­tot­tak kö­ré­ből a há­rom hó­nap­ra meg­sza­bott mun­ka­nél­kü­li idő­szak is. A tá­mo­ga­tást össz-szlovákiai szin­ten alig 30 kér­vé­nye­ző vet­te igény­be, a pro­jekt te­hát ezidáig nem va­ló­sít­ja meg a hoz­zá fű­zött re­mé­nye­ket.

4.4. Vé­le­mé­nyek a szlo­vá­ki­ai in­gá­zók ma­gyar mun­ka­erő­pi­ac­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról

Ma­gyar­or­szá­gon eb­ben a té­ma­kör­ben a vé­le­mé­nyek igen­csak meg­osz­la­nak. Az alap­ve­tő kü­lönb­ség ott lát­ha­tó, hogy míg egye­sek or­vo­so­lan­dó prob­lé­má­nak íté­lik meg a je­len ál­la­po­tot, ad­dig a má­sik rész­ről egy mér­sé­kel­tebb, ki­vá­ró hoz­zá­ál­lás ta­pasz­tal­ha­tó. Az in­gá­zók gaz­da­ság­ra ki­fej­tett ha­tá­sá­val kap­cso­lat­ban meg­je­len­tek mind po­zi­tív, mind ne­ga­tív vé­le­mé­nyek, elő­re­jel­zé­sek.
A GKI Gaz­da­ság­ku­ta­tó Rt. egyik szak­ér­tő­je sze­rint: „a ha­zai mun­ka­erő­pi­ac nem je­lent ko­moly vonz­erőt a kör­nye­ző or­szá­gok mun­ka­vál­la­lói szá­má­ra. […] a nyel­vi aka­dá­lyok mel­lett a nyu­gat-eu­ró­pai célországokhoz vi­szo­nyí­tott ala­csony bé­rek ugyan­is nem je­len­te­nek ko­moly vonz­erőt. […] Né­hány szak­má­ban ugyan mun­ka­erő­hi­ány van, de ez nem pó­tol­ha­tó kül­föld­ről olyan szám­ban, amely ve­szé­lyez­tet­né a ha­zai fog­lal­koz­ta­tot­tak helyzetét”.39
Belyó Pál­nak, az Ecostat Gaz­da­ság­elem­ző In­té­zet igaz­ga­tó­já­nak az a vé­le­mé­nye, hogy: „Ma­gyar­or­szá­gon je­len­leg né­hány szak­má­ban mun­ka­erő­hi­ány van, de ezt a hi­ányt kül­föld­ről nem le­het pó­tol­ni olyan szám­ban, ami ve­szé­lyez­tet­né a ma­gyar fog­lal­koz­ta­tást. Az igaz­ga­tó sze­rint nincs re­á­lis ve­szé­lye an­nak, hogy a ma­gyar mun­ka­vál­la­ló elől el­ven­né a he­lyet a kül­föl­di mun­ka­erő. Ha va­la­me­lyik szak­má­ban hi­ány van, ak­kor ott szük­sé­ges pó­tol­ni a mun­ka­erőt akár kül­föl­di­ek­kel, ugyan­ak­kor hosz­­szabb tá­von a ha­zai ok­ta­tás, szak­kép­zés meg tud­ná ol­da­ni ezt a problémát”.40
Csizmár Gá­bor fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai és mun­ka­ügyi mi­nisz­ter úgy lát­ja, se hoz­zánk nem ér­ke­zett, se tő­lünk nem tá­vo­zott olyan mér­té­kű mun­ka­erő, ami mi­att ag­gód­ni kel­le­ne. Sze­rin­te a leg­na­gyobb gon­dot a fog­lal­koz­ta­tás ru­gal­mas­sá­gá­nak és biz­ton­sá­gá­nak ös­­sze­han­go­lá­sa je­len­ti. An­nak ér­de­ké­ben, hogy a mun­ka­adói és a mun­ka­vál­la­lói el­vá­rá­sok is tel­je­sül­je­nek ezen a té­ren, még fo­lyik az út­ke­re­sés. „A vál­lal­ko­zá­sok zök­ke­nő­men­tes mű­kö­dé­se vé­gett ru­gal­mas mun­ka­ügyi sza­bá­lyo­zás­ra van szük­ség, és én en­nek hí­ve is va­gyok, de nem kor­lá­tok nél­kül, ugyan­is meg kell vé­de­ni a vis­­sza­élé­sek­től a munkavállalókat”41 – hang­sú­lyoz­ta a mi­nisz­ter. A mi­nisz­ter sze­rint olyan komp­lex cso­ma­got kell ki­dol­goz­ni a prob­lé­ma fel­ol­dá­sá­ra, amely a gaz­da­sá­gi, az ok­ta­tá­si és a szo­ci­á­lis rend­szert is ös­­sze­han­gol­tan ke­ze­li, a mun­ka­adó­kat a fi­a­ta­lok fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra ösz­tön­zi, a mun­ka­vál­la­lók alkalmazkodó­kész­sé­gét pe­dig nö­ve­li.
Wittich Ta­más, a Ma­gyar Szak­szer­ve­ze­tek Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek (MSZOSZ) el­nö­ke a mun­ka­he­lyek ki­szá­mít­ha­tó­sá­gát és a mun­ka­vál­la­lók biz­ton­sá­gát hi­á­nyol­ja a ha­zai mun­ka­erő­pi­ac­ról. Egy olyan egy­sé­ges, kö­zép ­tá­vú gaz­da­sá­gi és ipar­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ót hi­á­nyol, amely szé­le­sí­ti a tő­ke moz­gás­te­rét. En­nek az adó-, ok­ta­tás-, és fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka egy­aránt ré­sze kell hogy legyen.42

5. Ös­­sze­fog­la­lás

A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő­moz­gás je­len­sé­gé­nek vi­ta­tott tár­sa­dal­mi meg­ítélt­sé­ge, a kér­dés po­li­ti­kai túl­fű­tött­sé­ge és az er­re vo­nat­ko­zó ob­jek­tív kutatómunka hi­á­nya in­do­kol­ta a té­ma vizs­gá­la­tát. Mun­kánk so­rán igye­kez­tünk a kér­dést több ol­dal­ról meg­kö­ze­lí­te­ni, egy­aránt fog­lal­koz­va a je­len­ség jo­gi és köz­gaz­da­sá­gi hát­te­ré­nek be­mu­ta­tá­sá­val, gya­kor­la­ti meg­nyil­vá­nu­lá­sá­val, va­la­mint a té­má­ban ér­de­kelt va­la­men­­nyi ol­dal meg­szó­lí­tá­sá­val.
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás nem újkeletű do­log, azon­ban a két or­szág uni­ós csat­la­ko­zá­sa egy­ér­tel­mű ka­ta­li­zá­to­ra volt a fo­lya­mat­nak. Az uni­ós négy sza­bad­ság – áru, tő­ke, mun­ka­erő és szol­gál­ta­tá­sok – el­ve gya­kor­la­ti­lag el­tö­röl­te a mun­ka­vál­la­lás kor­lá­to­zá­sa­it a két or­szág vi­szony­la­tá­ban, s a ha­tár két ol­da­lán ta­pasz­tal­ha­tó kü­lön­bö­ző gaz­da­sá­gi hely­zet úgy­szin­tén mo­ti­vál­ja a szlo­vá­ki­ai mun­ka­erő in­gá­zá­sát Ma­gyar­or­szág­ra. En­nek ered­mé­nye­kép­pen mun­ka­erő-in­gá­zók tö­me­ge lé­pi át na­pon­ta a szlo­vák–ma­gyar ha­tárt. Az in­gá­zók leg­na­gyobb szá­za­lék­ban gyár­tó­so­ri mun­kát vé­gez­nek, szá­muk a kö­zép­ve­ze­tés­ben 1-2%-ra, a felsővezetésben pe­dig még en­nél is ke­ve­sebb­re te­he­tő.
A szlo­vá­ki­ai mun­ka­erőt vagy sa­ját ál­lo­mány­ban al­kal­maz­za a ma­gyar mun­ka­adó, vagy mun­ka­erő-köl­csön­zés ál­tal fog­lal­koz­tat­ja. Utób­bi szol­gál­ta­tás több­fé­le in­do­kolt és in­do­ko­lat­lan ag­gály­nak szol­gál­ta­tott ala­pot. Ku­ta­tó­mun­kánk so­rán egy­aránt fog­lal­koz­tunk a mun­ka­erő-köl­csön­zés el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti ol­da­lá­nak vizs­gá­la­tá­val. A szol­gál­ta­tá­sok uni­ós sza­bad áram­lá­sá­ból adó­dó­an ma­gyar­or­szá­gi cég egy­aránt fog­lal­koz­tat­hat köl­csön­zött mun­ka­erőt ma­gyar, il­let­ve szlo­vák szol­gál­ta­tón ke­resz­tül. A vád, mi­sze­rint a szlo­vák köl­csön­zőn ke­resz­tül fog­lal­koz­ta­tott mun­ka­vál­la­lók adó­i­nak és já­ru­lé­ka­i­nak szlo­vá­ki­ai el­ve­ze­té­se mil­li­ár­dok­kal ká­ro­sít­ja meg a ma­gyar ál­lam­kasszát, nem­csak hogy tényszerűleg meg­ala­po­zat­lan (kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk egy­ál­ta­lán nem tá­maszt­ja alá en­nek va­ló­szí­nű­sé­gét), de uni­ós tag­ál­la­mi­sá­gunk­ból adó­dó­an, pont az em­lí­tett szol­gál­ta­tás­áram­lás sza­bad­sá­gá­nak el­ve mi­att is tart­ha­tat­lan.
Ugyan­csak gya­kor­ta hang­zik el az az ál­lí­tás, mi­sze­rint a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók özön­lé­se okoz­za Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti me­gyé­i­ben a nö­vek­vő mun­ka­nél­kü­li­sé­get, va­la­mint a bé­rek nö­ve­ke­dé­sé­nek vis­­sza­szo­rí­tá­sát. Ma­gyar­or­szág észak-nyu­ga­ti me­gyé­i­ben még ma is az or­szá­gos át­lag­hoz ké­pest ala­cso­nyabb a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta. Kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk so­rán mind a vál­la­la­tok, mind a hu­mán­erő­for­rás­sal fog­lal­ko­zó ma­gyar­or­szá­gi cé­gek hang­sú­lyoz­ták, hogy szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat azért al­kal­maz­nak, mert mun­ka­erő­hi­ány­tól szen­ved­nek. A két or­szág ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­nak sa­já­tos gaz­da­sá­gi jel­lem­ző­i­ből adó­dó­an azon­ban tény, hogy a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat sok­kal job­ban mo­ti­vál­ja a ma­gyar mi­ni­mál­bér ös­­sze­ge (mely ma­ga­sabb a szlo­vá­ki­a­i­nál), mint a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­nél­kü­li­e­ket.

A ha­tár men­ti in­gá­zók kér­dés­kö­rét öve­ző túl­fe­szí­tett po­li­ti­kai, il­let­ve tár­sa­dal­mi lég­kör meg­ala­po­zó­ja el­ső­sor­ban az in­gá­zók­ra vo­nat­ko­zó pon­tos szám­adat­ok hi­á­nya. A je­len­le­gi ma­gyar sza­bá­lyo­zás az uni­ós elő­írá­sok­kal össz­hang­ban le­he­tő­vé te­szi az en­ge­dély nél­kü­li mun­ka­vál­la­lást szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok ré­szé­re, ugyan­ak­kor be­je­len­té­si kö­te­le­zett­sé­get ír elő a mun­ka­vál­la­ló­ra vo­nat­ko­zó­lag az il­le­té­kes mun­ka­ügyi hi­va­tal­nál. A sza­bá­lyo­zás hi­á­nyos­sá­ga, hogy a ma­gyar tör­vé­nyek sze­rint a be­je­len­té­si kö­te­le­zett­ség el­mu­lasz­tá­sa nem szank­ci­o­nál­ha­tó.
Az új tag­ál­lam­ok­ra vo­nat­ko­zó je­len­le­gi uni­ós ke­re­tek kö­zött fenáll a le­he­tő­ség védintézkedések (nem­ze­ti kor­lá­to­zó sza­bá­lyo­zás) be­ve­ze­té­sé­re, amen­­nyi­ben egy má­sik új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak olyan mér­té­kű mun­ka­erő áram­lá­sa va­ló­sul­na meg egy adott tag­ál­lam te­rü­le­té­re, mely ve­szé­lyez­te­ti egy adott ré­gi­ó­ban vagy egy adott szak­ma te­kin­te­té­ben az élet­szín­vo­na­lat vagy a fog­lal­koz­ta­tott­sá­got. Ha egy or­szág védintézkedéssel él egy má­sik új tag­ál­lam­mal szem­ben, az fel­jo­go­sít­ja utób­bit a vi­szo­nos­sá­gi jog alap­ján ha­son­ló in­téz­ke­dé­sek be­ve­ze­té­sé­re.
Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág egy­azon gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai uni­ó­hoz tar­toz­va a jö­vő­ben is egy­más köl­csö­nös és együt­tes gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sé­ben ér­de­kelt, hogy a ma­gyar–szlo­vák ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás­ra vo­nat­ko­zó­lag a re­le­váns ada­tok hi­á­nya áll fenn, va­la­mint hogy de facto az in­gá­zók nem be­fo­lyá­sol­ják a ha­tár men­ti ma­gyar ré­gi­ók mun­ka­erő­pi­a­cá­nak jel­lem­ző­it és a mun­ka­nél­kü­li­ek le­he­tő­sé­ge­it, ezen so­rok írói egy­ön­te­tű­en a kér­dés más irá­nyú meg­ol­dá­sa mel­lett ér­vel­nek. Ku­ta­tá­sa­ink meg­győz­tek ben­nün­ket, hogy a két or­szág kö­zös ér­de­ke a köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai együtt­mű­kö­dés. Ezirányú kez­de­mé­nye­zést ta­pasz­tal­tunk a Győr–Dunaszerdahely pak­tum ke­re­tei kö­zött, va­la­mint a vi­seg­rá­di né­gyek prog­ram­já­ban is. Fon­tos azon­ban, hogy a cél­ki­tű­zé­se­ket gya­kor­la­ti lé­pé­sek is kö­ves­sék. A ha­té­kony adat­szol­gál­ta­tás, va­la­mint a mun­ka­vál­la­lá­si be­je­len­té­sek re­a­li­zá­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sa (ja­va­sol­juk az internet ad­ta le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sát) el­ső­ren­dű fel­adat. Ugyan­csak fon­tos len­ne a vál­la­la­tok ál­ta­li ál­lo­mány­ba-vé­tel­re vo­nat­ko­zó ál­la­mi ösz­tön­ző po­li­ti­ka ki­fej­lesz­té­se, mely ál­tal el­ke­rül­he­tők len­né­nek pél­dá­ul a mun­ka­erő-köl­csön­zés je­len­sé­gé­ből adó­dó vis­­szás hely­ze­tek, il­let­ve az alap­ta­lan mí­to­szok.
A ma­gyar és a szlo­vák tár­sa­da­lom egy­aránt meg­fe­lel az öre­ge­dő eu­ró­pai kép­nek. Hos­­szú ­tá­von te­hát, kü­lö­nö­sen az Eu­ró­pai Unió to­váb­bi bő­ví­té­sei ál­tal a Kár­pát-me­den­cei mun­ka­erő­pi­ac-nyi­tás el­ke­rül­he­tet­len. A kér­dés­sel va­ló fog­lal­ko­zást nem elo­dáz­ni, ha­nem ke­zel­ni kell, még­pe­dig va­la­men­­nyi munkaerőpiaci sze­rep­lő ér­de­ké­ben.

Kocsis Aranka: Egy kisalföldi falu és a hatalom 1945–1948 között

A ren­di alá­ve­tett­ség alól a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben, a pol­gá­ri jog­ál­lam­ban föl­sza­ba­du­ló ma­gyar pa­raszt­ság­ra ál­ta­lá­ban jel­lem­zõ­nek tart­ja a szak­ku­ta­tás, hogy nem tu­dott és nem akart azo­no­sul­ni a pol­gá­ri esz­mék­kel, s nem akart ál­lam­pol­gár­ként be­ta­go­lód­ni a tár­sa­da­lom­ba. Mint jo­gi­lag fel­sza­ba­dult egyén ma­radt to­vább­ra is a kul­tú­rá­ját ad­dig él­te­tõ fa­lu­kö­zös­ség­be zár­kóz­va, amit Szil­ágyi Mik­lós a pa­rasz­ti lét­for­ma leg­szem­be­tû­nõbb para­dox­oná­nak ne­vez (Szil­ágyi 2000, 740). Ra­gasz­ko­dá­sa ugyan­is Szil­ágyi sze­rint nem ma­gya­ráz­ha­tó az­zal, hogy a pa­raszt szá­má­ra a fa­lu­kö­zös­ség ez­után is in­kább je­len­tett vé­del­met, hi­szen az egy­re na­gyobb ne­héz­sé­gek­kel, mû­kö­dé­sé­ben za­va­rok­kal küz­dött. Sok­kal lé­nye­ge­sebb eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban, hogy sa­ját alá­ve­tett­sé­ge ez­után is élõ na­pi ta­pasz­ta­lat ma­radt a szá­má­ra, bár más for­má­ban. A fe­u­dá­lis füg­gõ­sé­get a tu­laj­don­jo­gi vi­szony­ból ere­dõ új­faj­ta alá-fö­lé­ren­delt­ség vál­tot­ta fel (Szil­ágyi 2000, 710). Új­faj­ta jo­ga­it és kö­te­les­sé­ge­it pe­dig ugyan­úgy a ha­ta­lom kép­vi­se­lõi köz­ve­tí­tet­ték fe­lé, mint a ko­ráb­bi, jog­fosz­tott ál­la­po­tot rög­zí­tõ ren­de­le­te­ket és uta­sí­tá­so­kat. Ilyen­for­mán sem­mi sem in­do­kol­ta, hogy a ko­ráb­bi vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok­ról – mint a ki­ját­szás, a csen­des el­len­ál­lás, a sza­bo­tá­lás, az al­kal­maz­ko­dás és meg­aláz­ko­dás lát­sza­ta – le­mond­jon, és azo­no­sul­jon az új hely­zet­tel. Az ál­ta­lá­nos kép ter­mé­sze­te­sen tá­jan­ként és a pa­rasz­ti tár­sa­da­lom ré­te­ge­i­ként is kü­lön­bö­zõ ár­nya­la­to­kat mu­tat­ha­tott, amint a pol­gá­ri át­ala­ku­lás ös­­sze­tett és hos­­szú – a pa­raszt­ság vo­nat­ko­zá­sá­ban a nép­raj­zi szak­iro­da­lom­ban gyak­ran a 19. szá­zad ele­jé­tõl szá­mí­tott és sok vo­nat­ko­zá­sá­ban a 20. szá­zad de­re­ká­ig el­hú­zó­dó­nak tar­tot­t1 – fo­lya­ma­ta is el­té­rõ ütem­ben és mér­ték­ben ját­szó­dott le és kü­lön­bö­zõ szin­te­kig ju­tott az or­szág­ban.
A ha­ta­lom­nak va­ló alá­ve­tett­sé­get és ki­szol­gál­ta­tott­sá­got több­szö­rö­sen is meg­él­ték azok a ma­gyar pa­rasz­tok, akik az el­sõ vi­lág­há­bo­rú után, a tri­a­no­ni or­szág­ha­tár­ok meg­hú­zá­sá­val ide­gen nyel­vû és kul­tú­rá­jú ál­lam­ha­ta­lom alá, és mint ma­gya­rok ki­sebb­sé­gi hely­zet­be ke­rül­tek. A Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült ma­gyar pa­rasz­tok­nak a tár­sa­da­lom­ba ál­lam­pol­gár­ként va­ló be­ta­go­ló­dá­sá­nak las­sú vagy elõ­re­ha­la­dott fo­lya­ma­tát alap­ja­i­ban ren­dí­tet­ték meg azok a tör­vé­nyek és ren­de­le­tek, ame­lyek az 1945–1948-as évek­ben a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got, s ben­ne a pa­raszt­sá­got meg­fosz­tot­ták ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­i­tól. Az ak­ko­ri évek tör­té­né­se­i­nek ki­éle­zett hely­ze­te­i­ben az ál­lam­ha­ta­lom­nak sor­suk­hoz va­ló olyan el­len­sé­ges vi­szo­nyu­lá­sát ta­pasz­tal­hat­ták meg a ma­gyar pa­rasz­tok, amely im­már nem­csak ad­di­gi élet­ke­re­tük, fa­lu­si kö­zös­sé­ge­ik erõ­sza­kos szét­zi­lá­lá­sá­ra tö­re­ke­dett, ha­nem pa­raszt­bir­to­ka­ik el­vé­te­lé­vel alap­ja­i­ban ren­dí­tet­te meg ön­azo­nos­sá­gu­kat.
Ho­gyan „vá­la­szol­tak” e vál­to­zá­sok­ra a fa­lu la­kói ezek­ben a sors­for­dí­tó évek­ben? Mi­lyen vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok áll­tak a ren­del­ke­zé­sük­re, hogy ön­azo­nos­sá­gu­kat meg­õriz­zék? Mi­kép­pen al­kal­maz­kod­tak a ko­ráb­bi ál­la­po­tok fenn­tar­tá­sa, avagy a pusz­ta meg­ma­ra­dás, a túl­élés ér­de­ké­ben? És: vá­lasz­tá­sa­ik mö­gött mi­lyen moz­ga­tó­erõk mû­köd­tek, mi­lyen ér­té­kek­hez va­ló iga­zo­dás be­fo­lyá­sol­ta dön­té­se­i­ket? – töb­bek kö­zött ezek­re a kér­dé­sek­re ke­res­te a vá­laszt az a kutatás,2 amely a pa­rasz­ti ér­ték­rend vál­to­zá­sa­it vizs­gál­ta a 20. szá­zad­ban. Je­len dol­go­zat e ki­ter­jed­tebb mun­ka né­hány rész­ered­mé­nyét fog­lal­ja ös­­sze.
A ku­ta­tás rész­ben te­rep­mun­kán ala­pult, amely­nek so­rán a nép­rajz-, il­let­ve az ant­ro­po­ló­gi­ai ku­ta­tás­ban is­mert részt­ve­võ meg­fi­gye­lés és a rá­kér­de­zés mód­sze­ré­vel, va­la­mint a tör­té­ne­tek (élet­pá­lyák, ese­mé­nyek) el­be­szé­lé­se, vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek ré­vén és in­ter­júk ké­szí­té­sé­vel gyûj­töt­tem ada­to­kat 1999–2002 kö­zött egy kis­al­föl­di fa­lu­ban, Mar­to­son. A te­rep­mun­ka kí­nál­ta le­he­tõ­sé­gek mel­lett kü­lön­bö­zõ írá­sos do­ku­men­tu­mo­kat, jegy­zõ­köny­ve­ket, kró­ni­ká­kat is fel­hasz­nál­tam for­rás­ként a Szlo­vák Nem­ze­ti Le­vél­tár, Po­zsony (a to­váb­bi­ak­ban: SNA – Sloven­ský národ­ný ar­chív), a Ko­má­ro­mi Já­rá­si Le­vél­tár (a to­váb­bi­ak­ban: KJL) irat­anya­gá­ból, va­la­mint a he­lyi köz­sé­gi hi­va­tal le­vél­tá­rá­ból.
Mar­tos, e Ko­má­rom­tól észa­ki irány­ban 18 ki­lo­mé­ter­re, a Ko­má­rom–Ér­sek­új­vá­r fõ­út­tól kis­sé fél­re­es­ve fek­võ, a 19. szá­zad leg­vé­gé­ig a Zsit­va és a Nyi­tra fo­lyók ál­tal kör­be­zárt te­le­pü­lés a tri­a­no­ni or­szág­ha­tár­ok meg­hú­zá­sá­val ke­rült Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz. La­kos­sá­ga az 1890-es évek­ben el­kez­dõ­dött fo­lyó­sza­bá­lyo­zá­si és ár­víz­men­te­sí­tõ mun­ká­la­tok ered­mé­nye­kép­pen a 20. szá­zad fo­lya­mán fõ­leg me­zõ­gaz­da­ság­ból élt – a szá­zad el­sõ fe­lé­ben ke­vés­sé dif­fe­ren­ci­ált, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben re­for­má­tus kis­pa­rasz­ti kö­zös­ség­ben. La­kos­sá­ga szá­ma a ku­ta­tás ide­jén nem ér­te el a nyolc­szá­zat.
1945-ig a mar­tosi em­be­rek a min­den­na­pi élet­ben akár tu­do­mást sem vet­tek ar­ról, hogy – az elõ­zõ év­ti­ze­dek­ben – két­szer is meg­vál­to­zott fö­löt­tük az ál­lam­ha­ta­lom, 1920-tól Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, majd 1938 õszé­tõl új­ra Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zott fa­lu­juk, a kör­nye­zõ vá­ro­sok, Ko­má­rom, Ógyal­la ha­tó­sá­ga­i­nak, s fa­lu­juk­ban az ön­igaz­ga­tás szer­ve­i­nek nyel­ve, az ügy­in­té­zé­sek mód­ja3, s az õ kap­cso­la­tuk a ha­tó­sá­gok­kal alig mó­do­sul­tak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti évek­ben.4 A cseh­szlo­vák föld­bir­tok­re­form kis­pa­rasz­ti, jó eset­ben 20 kat. hold kö­rü­li bir­to­ka­i­kat nem érin­tet­te, fa­lu­juk ha­tá­rá­ban és szom­széd­sá­gá­ban az egy­kor ki­ter­jedt esz­ter­go­mi ér­se­ki bir­to­kok Tri­a­non utá­ni ke­ze­lõi, po­zso­nyi, majd nagy­szom­ba­ti hivat­alok5 az ad­di­gi ér­se­ki igaz­ga­tás­hoz ha­son­ló­an ma­jor­sá­gi gaz­dál­ko­dást ve­zet­tek e pusz­tá­kon, ahol a kör­nyék föld­nél­kü­li és sze­gény­pa­rasz­ti ré­te­gei al­kal­mi vagy ál­lan­dó mun­kát ta­lál­tak. Nem úgy 1945-tõl fog­va, ami­kor az ál­lam­ha­ta­lom be­vo­nult a leg­ki­sebb te­le­pü­lés­re is, s im­már nem le­he­tett nem tu­do­mást ven­ni ró­la.
1945 ta­va­szá­tól, a kas­sai kor­mány­prog­ram ki­hir­de­té­sé­tõl kezd­ve egy­mást ér­ték azok a ren­de­le­tek és tör­vé­nyek, ame­lyek a nem­zet­ál­lam meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek tel­jes fel­szá­mo­lá­sát cé­loz­ták Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. Az ál­la­mi in­téz­ke­dé­sek alap­ját a nem­zet­ál­lam-el­kép­ze­lé­sek mel­lett a nem­ze­ti föld­prog­ram ké­pez­te, amely­nek nem tit­kolt cél­ja a ma­gyar tu­laj­don­ban le­võ föl­dek meg­szer­zé­se és szlo­vák kéz­be va­ló jut­ta­tá­sa volt. Cseh­szlo­vá­kia 1938–1939. évi fel­bom­lá­sá­ért a né­me­tek­kel együtt fe­le­lõs­sé tett ma­gyar ki­sebb­sé­get a kol­lek­tív bû­nös­ség el­ve alap­ján meg­fosz­tot­ták ál­lam­pol­gár­sá­gá­tól, nagy tö­me­ge­it de­por­tál­ták Cseh- és Mor­va­or­szág­ba, ki­te­le­pí­tet­ték Ma­gyar­or­szág­ra, il­let­ve ar­ra kénysz­erítet­ték, hogy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gét és anya­nyelv­ét meg­ta­gad­va szlo­vák­nak vall­ja magát.6 Az idõ­sza­kot ké­sõbb a ki­sebb­sé­gi iro­da­lom­ban el­sõ­sor­ban Jan­ics Kál­mán­nak az 1979-ben, Bern­ben meg­je­lent és hí­res­sé vált mun­ká­ja nyo­mán (Janics 1979) –, amely szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­zõ tol­lá­ból az el­sõ, do­ku­men­tu­mok­ra ala­po­zott ös­­sze­fog­la­lá­sa volt az 1945–1948-as évek tör­té­né­se­i­nek – a hon­ta­lan­ság éve­i­ként szo­kás em­le­get­ni.
A nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek kö­zös­sé­ge­i­nek szét­zi­lá­lá­sát, szét­szó­rá­sát, ki­te­le­pí­té­sét cél­zó, leg­több­ször ala­po­san ki­ter­velt és ös­­sze­han­golt erõ­sza­kos ak­ci­ók so­ro­za­ta he­lyi szin­ten a telj­ha­ta­lom­mal fel­ru­há­zott ko­mis­­szá­rok ki­ne­ve­zé­sé­vel kez­dõ­dött, és az õ irá­nyí­tá­suk­kal ment végbe.7 A szak­ku­ta­tá­sok for­rás­fel­tá­rá­sai ré­vén ma már köz­tu­dott, hogy a há­bo­rú utol­só hó­nap­ja­i­ban és a kö­vet­ke­zõ évek­ben a cseh­szlo­vák ka­to­nai és pol­gá­ri ha­tó­sá­gok szán­dé­kos ter­ve volt olyan lég­kört te­rem­te­ni, hogy a ma­gya­rok tö­me­ge­sen köl­töz­ze­nek át Ma­gyar­or­szág­ra, mi­u­tán a ko­ráb­bi terv, a ka­to­nai erõ­szak­kal va­ló ki­ûze­té­sük a front más irá­nyú vo­nu­lá­sa mi­att nem si­ke­rült (Szar­ka 1991, 25). A he­lyi ko­mis­­szá­rok akár sze­mé­lyes in­dí­té­kú ke­gyet­len­ke­dé­sei a front vo­nu­lá­sá­nak ide­jén és az azt kö­ve­tõ évek­ben jól be­le­il­let­tek a fel­sõbb ha­tó­sá­gok el­kép­ze­lé­si­be.
A ko­mis­­szá­rok több­nyi­re ma­gu­kat nem ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû­nek val­ló vagy szlo­vák vi­dé­kek­rõl szár­ma­zó em­be­rek vol­tak, tiszt­sé­gü­ket „meg­bíz­ha­tó­sá­guk” alap­ján vagy ko­ráb­bi po­li­ti­kai ér­de­me­i­kért (pl. har­cos par­ti­zán múlt­juk mi­att) kap­ták. Õk in­téz­ték a kénysz­erkitelepítéseket, el­jár­tak a de­por­tá­lá­sok vég­re­haj­tá­sá­nál, le­tar­tóz­tat­ták és meg­bün­tet­ték az anya­nyel­vü­ket hasz­ná­ló ma­gya­ro­kat, a rend­sza­bály­ok el­len vé­tõ­ket vagy a vég­re­haj­tá­suk elõl el­szö­kõ­ket, ki­já­rá­si ti­lal­mat ren­del­het­tek el. Esz­köz­tá­ruk­ban – a kor­mány­szer­vek el­kép­ze­lé­se­i­vel össz­hang­ban – a meg­fé­lem­lí­tõ és a meg­tor­ló in­téz­ke­dé­sek leg­vá­lo­ga­tot­tabb mód­jai sze­re­pel­tek.
Az ál­la­mi ren­de­le­tek­kel és vég­re­haj­tó­ik ha­tal­má­val szem­ben az érin­tet­tek – az ér­tel­mi­sé­gé­tõl már ko­ráb­ban nagy­részt meg­fosz­tott, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben fa­lu­si, pa­rasz­ti tö­me­gek­bõl ál­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság – ugyan­ak­kor szin­te esz­köz nél­kü­li volt. Ki­szol­gál­ta­tott­sá­gu­kon a ma­gya­rok tör­vé­nyes úton nem eny­hít­het­tek, hi­szen ál­lam­pol­gá­ri jo­gok nél­kül ép­pen hogy a tör­vény vé­del­mén kí­vül es­tek. Az erõ­sza­kos ak­ci­ók le­bo­nyo­lí­tá­sá­val meg­bí­zott biz­ton­sá­gi és köz­igaz­ga­tá­si szer­vek­kel és a meg­erõ­sí­té­sük­re gyak­ran igény­be vett ka­to­na­ság­gal, a fegy­ve­res el­len­ség­ként vi­sel­ke­dõ túl­erõ­vel szem­be­ni el­len­ál­lás ele­ve esély­te­len volt. Bár­mi­ne­mû meg­moz­du­lást a csend­õr­ség és a ka­to­na­ság a leg­dur­vább mó­don azon­nal letört.8
Ha azon­ban job­ban meg­néz­zük ezek­nek az évek­nek a tör­té­né­se­it, akár az ös­­sze­fog­la­ló mun­kák­ban, akár a for­rás­mun­kák­ban vagy a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek­ben, szám­ta­lan uta­lást ta­lá­lunk ar­ra vo­nat­ko­zó­an, hogy az érin­tet­tek leg­alább­is egy ré­sze nem pas­­szív el­szen­ve­dõ­je volt az ese­mé­nyek­nek, ha­nem meg­pró­bált vé­de­kez­ni. Nem a tör­vény út­ját jár­va, nem ar­ra ala­poz­va és nem lát­vá­nyos mó­do­kon, de még­is­csak bir­to­ká­ban volt a fa­lu­si la­kos­ság, a pa­raszt­ság is bi­zo­nyos esz­kö­zök­nek, és azo­kat al­kal­maz­ni is pró­bál­ta. Ha eze­ket a vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­so­kat a for­rá­sok alap­ján szám­ba ves­­szük, egy ré­szük – ko­ránt­sem meg­le­põ mó­don – a pol­gá­ri kor elõt­ti ren­di alá­ve­tett­ség ide­jé­bõl is is­mert, mint­egy on­nan örö­költ gya­kor­lat­ként tû­nik elénk.
Az egyik esz­köz, amel­­lyel pa­rasz­tok is él­tek ezek­ben az évek­ben, a meg­vesz­te­ge­tés, a ha­ta­lom kép­vi­se­lõ­i­nek a le­fi­ze­té­se volt. Szin­te mind­egyik érin­tett te­le­pü­lé­sen gyûjt­he­tõk olyan tör­té­ne­tek, ame­lyek sze­rint a de­por­tá­lás­ra vagy a ki­te­le­pí­tés­re ki­je­löl­tek a szál­lí­tá­sok he­lyi vagy já­rá­si in­té­zõ­i­nek a meg­vesz­te­ge­té­sé­vel el­ér­ték, hogy ne­vü­ket ki­tö­röl­jék a ki­je­löl­tek listájáról.9 Ez az út azon­ban min­de­nütt csak ke­ve­sek szá­má­ra volt jár­ha­tó, azok­nak, akik kel­lõ anya­gi vagy kap­cso­la­ti tõ­ké­vel ren­del­kez­tek hoz­zá. Az ilyen jel­le­gû in­téz­ke­dé­se­ket – amint a le­gá­lis be­ad­vány­ok in­té­zé­sét, a fel­men­té­sek ké­rel­me­zé­sét is –, ne­he­zí­tet­te a nyelv­tu­dás hi­á­nya, a túl­nyo­mó több­sé­gé­ben ma­gya­rok lak­ta vi­dé­kek, mint a Csal­ló­köz vagy Ko­má­rom kör­nyé­ké­nek pa­raszt­sá­ga a két há­bo­rú köz­ti idõ­szak­ban ugyan­is szin­te egy­ál­ta­lán nem be­szélt szlo­vá­kul, és az in­té­zõ bi­zott­sá­gok tag­ja­i­val, il­let­ve a já­rá­si hi­va­ta­lok meg­bí­zot­ta­i­val leg­több­ször nem tu­dott szót ér­te­ni. Meg­ol­dás­ként so­kan köz­ve­tí­tõ sze­mélyt ke­res­tek és kér­tek fel. Ilyen köz­ve­tí­tõ sze­rep­re al­kal­ma­sak vol­tak az egy­ko­ri szlo­vák ka­to­na­ba­rá­tok a két há­bo­rú köz­ti, ál­ta­lá­ban cseh vi­dé­ken töl­tött ka­to­nás­ko­dás ide­jé­bõl, akik szlo­vák vagy ve­gye­sen la­kott vi­dé­ken él­ve ma­gya­rul is beszél­tek.10 Ugyan­ak­kor ar­ról is szól­nak do­ku­men­tu­mok, hogy az ak­ci­ók le­bo­nyo­lí­tói ma­guk meg­zsa­rol­ták a ki­je­löl­te­ket, hogy pén­zért vagy ter­mé­szet­be­ni jut­ta­tá­sért ki­húz­zák õket a listáról.11
A sze­gé­nyebb fa­lu­si ré­te­gek vé­de­ke­zé­si esz­kö­ze a szö­kés és a buj­do­sás volt. El­szök­tek a köz­mun­ká­ra va­ló el­hur­co­lás, a de­por­tá­lás elõl, il­let­ve a már el­hur­col­tak kö­zül so­kan en­ge­dély nél­kül el­hagy­ták ki­je­lölt mun­ka­he­lyü­ket és ha­za­szök­tek Cseh­or­szág­ból.
A le­gá­lis kér­vé­nye­zé­sek vagy a kor­rup­ció ré­vén si­ke­re­sen in­téz­ke­dõk és ott­hon ma­ra­dók he­lyét az elõ­írt kvó­ta mi­att a ha­tó­ság em­be­rei az utol­só pil­la­nat­ban gyak­ran má­sok­kal töl­tet­ték be. Ilyen­kor ke­rült sor a ren­de­let alá ere­de­ti­leg nem esõ sze­mé­lyek gyors ki­je­lö­lé­sé­re és ös­­sze­fog­do­sá­sá­ra, akik­nek a meg­me­ne­kü­lés­hez vég­képp nem volt más esz­kö­zük, mint a szö­kés. A fel­vo­nult fegy­ve­res erõk õr­kö­dé­se mel­lett és fõ­leg egész csa­lá­dok szá­má­ra azon­ban er­re ke­vés esély volt. Eset­leg egy-­e­gy csa­lád­tag­nak si­ke­rült, ami vi­szont az­zal a koc­ká­zat­tal járt, hogy a csa­lád­tag­ok örök­re el­ve­szí­tik egy­mást. Ez sok eset­ben meg is tör­tént, kró­ni­kák, vis­­sza­em­lé­ke­zõk a me­ne­kü­lé­sek so­rán be­kö­vet­ke­zett szám­ta­lan tra­gé­di­á­ról szól­nak.12
Azok szá­má­ra, aki­ket vé­gül el­szál­lí­tot­tak a köz­mun­ká­ra és de­por­tál­tak, s akik a ha­za­szö­kés ve­szé­lye­it és koc­ká­za­tát (el­fo­gás, vis­­sza­to­lon­co­lás) sem vál­lal­ták, il­let­ve a ma­guk­kal vitt in­gó­sá­ga­i­kat ilyen­for­mán nem akar­ták el­ve­szí­te­ni, nem ma­radt más, mint a mun­ka csen­des sza­bo­tá­lá­sa, las­sú vég­zé­se. A cseh- és mor­va­or­szá­gi gaz­dák­hoz, ál­la­mi vagy egy­há­zi bir­to­kok­ra, eset­leg gyá­rak­ba, bá­nyák­ba, sok­szor na­gyon rossz és egész­ség­te­len mun­ka­kö­rül­mé­nyek kö­zé ke­rült pa­rasz­tok fel­te­he­tõ­en sû­rûn él­tek ez­zel a le­he­tõ­ség­gel, még ha a sze­mé­lyes vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek leg­több­ször a gaz­dá­juk el­is­me­ré­sét ki­vál­tó, jól dol­go­zó ma­gya­rok­ról is szól­nak. A va­ló­ság­ban ahogy tud­ták, ke­rül­ték a mun­kát, és a bát­rab­bak, amint le­he­tett, meg­szök­tek, min­den ve­szély és ki­lá­tás­ba he­lye­zett meg­tor­lás el­le­né­re. Ezt bi­zo­nyít­ja töb­bek kö­zött az ún. Dél-ak­ció si­ker­te­len­sé­ge is. Az ak­ció ke­re­té­ben ös­­sze­fog­do­sott és va­go­nok­ba ra­kott ma­gyar csa­lá­do­kat, a Cseh­or­szág­ba szál­lí­tá­sok utol­só hul­lá­mát a de­por­tál­tak­kal kap­cso­la­tos ad­di­gi rossz ta­pasz­ta­la­ta­ik mi­att 1949 õszén már ma­guk a cseh ha­tó­sá­gok nem vol­tak haj­lan­dók fo­gad­ni (Molnár–Varga 1992, 28–30, 103–106).
Vé­gül a ma­gya­rok res­zlo­vak­izá­cióhoz va­ló vi­szo­nyu­lá­sát sem ér­té­kel­het­jük egé­szé­ben más­ként, mint a ha­ta­lom ál­tal el­várt vi­sel­ke­dés, az al­kal­maz­ko­dás lát­sza­tá­nak. Kü­lön­ben ho­gyan ér­tel­mez­het­nénk azo­kat az ada­to­kat, ame­lyek a vész­ter­hes évek el­múl­tá­val a ma­gya­rok szá­má­nak hir­te­len meg­nö­ve­ke­dé­sé­rõl szól­nak Cseh­szlovák­iában.13 A kö­rül­mé­nyek kény­sze­rí­tõ ha­tá­sá­ra ma­gu­kat szlo­vák­nak val­lók több­sé­ge e szá­mok ta­nú­sá­ga sze­rint vé­gig­gon­dolt stra­té­gia ré­sze­ként hasz­nál­ta ki ma­ga és csa­lád­ja vé­del­mé­ben a res­zlo­vak­izá­ció kí­nál­ta le­he­tõ­sé­get, ami­nek lé­nye­gi mag­já­val azon­ban nem azo­no­sult, nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sá­nak tu­da­tát a ha­ta­lom fe­lé tett gesz­tu­sa tény­le­ge­sen nem be­fo­lyá­sol­ta, és amint a kül­sõ kö­rül­mé­nyek meg­vál­toz­tak, nyil­vá­no­san is új­ra ma­gyar­nak val­lot­ta ma­gát.

A ha­ta­lom meg­sze­mé­lye­sí­tõi

Az 1945–1948-as évek­ben ös­­sze­sen öt ko­mis­­szár „te­vé­keny­ke­dett”, vál­tot­ta egy­mást sû­rû egy­más­után­ban Mar­to­son, kö­zü­lük egye­dül az utol­só, az ötö­dik volt hely­be­li em­ber. Kü­lö­nö­sen rá­ne­he­ze­dett a fa­lu la­kó­i­nak éle­té­re az el­sõ ko­mis­­szár sze­mé­lye, aki­ben a hely­be­li­ek rend­ívül ke­gyet­len em­bert is­mer­tek meg. Ez a ko­misszár ko­ráb­ban do­há­nyos­ként dol­go­zott a nem mes­­szi Vár­föl­dön, mar­tosi („de nem mar­tosi szü­le­té­sû”) fe­le­sé­ge ré­vén ke­rült a fa­lu­ba. Vár­föl­di szlo­vák te­le­pes volt, ma­gya­rul ros­­szul be­szélt. Rend­sze­res zak­la­tá­sai mi­att a há­bo­rú utol­só hó­nap­ja­i­ban és az azt kö­ve­tõk­ben a fé­le­lem lég­kö­re ül­te meg a fa­lut. Elõ­for­dult, hogy ijeszt­ge­tés­kép­pen a ka­to­nák­kal vak­tá­ban lö­völ­döz­te­tett az ut­cán. Kü­lö­nö­sen so­kat ke­gyet­len­ke­dett a nõk­kel, aki­ket gyak­ran be­ren­delt kony­hai mun­ká­ra a községházára,14 és al­kal­man­ként tett­le­ge­sen is bán­tal­maz­ta õket.
Szo­ká­sos ke­gyet­len­ke­dé­se 1945 au­gusz­tu­sá­nak egyik es­té­jén tra­gé­di­á­ba ful­ladt. Ha­lál­ra ve­ret­te a fa­lu jegy­zõ­jét, akit a „par­tizánün­nep”15 al­kal­má­val a köz­ség­há­zán szer­ve­zett ren­dez­vény­re – ame­lyen Ko­má­rom­ból ér­ke­zett ka­to­na­tisz­tek is részt vet­tek – va­la­mi­lyen in­dok­kal bei­déztetet­t.16
Az ál­do­zat­nak min­den bi­zon­­nyal cél­tu­da­to­san ki­sze­melt sze­mély és csa­lád­já­nak tag­jai Mar­tos meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­gei vol­tak a két há­bo­rú köz­ti év­ti­ze­dek­ben. A jegy­zõ ap­ja év­ti­ze­de­ken át a fa­lu ta­ní­tó­ja, test­vé­re 1937-tõl a lel­ké­sze volt. Fe­le­sé­ge (aki azon­ban ezek­ben az évek­ben már nem élt a fa­lu­ban) szin­tén ta­ní­tó­nõ volt, so­kat fog­lal­ko­zott töb­bek kö­zött a mar­tosi rá­té­tes hím­zés min­ta­kin­csé­nek gaz­da­gí­tá­sá­val, min­tá­kat ter­ve­zett és raj­zolt a fa­lu as­­szo­nya­i­nak, a kis­lá­nyo­kat az is­ko­lá­ban ta­ní­tot­ta a mar­tosi hímzésre.17 A jegy­zõ ösz­tön­zé­sé­re és szer­ve­zõ mun­ká­já­nak kö­szön­he­tõ­en épült meg tár­sa­dal­mi mun­ká­val a fa­lu­ban a kul­túr­ház 1937-ben (ami­kor a kör­nye­zõ te­le­pü­lé­se­ken még se­hol nem volt ha­son­ló in­téz­mény), az õ ér­de­me a Han­gya Fo­gyasz­tá­si Szö­vet­ke­zet épü­le­té­nek meg­ala­po­zá­sa 1939–1941-ben, amely­hez pénz­ado­mán­­nyal is („tíz­ezer cseh ko­ro­ná­val”) hoz­zá­já­rult. Az 1959-tõl ve­ze­tett fa­lu­kró­ni­ka ko­ráb­bi ese­mé­nye­ket ös­­sze­fog­la­ló be­ve­ze­tõ­je olyan sze­mély­ként em­lé­ke­zik meg ró­la, mint aki „a múlt­ban je­len­tõs sze­re­pet töl­tött be a fa­lu éle­té­ben, kü­lö­nö­sen a kul­tu­rá­lis élet te­rén [s] a fa­lu­ban nagy köz­ked­velt­ség­nek ör­ven­dett” (Martovce… 1, 12).
Azok­ban az órák­ban va­ló­szí­nû­leg töb­ben tud­ták vagy leg­alább­is sej­tet­ték Mar­to­son, hogy mi ját­szó­dik le a köz­ség­há­zán. Né­há­nyan szin­te fül­ta­núi vol­tak az ese­mé­nyek­nek, mert amint a gyûj­tõ­nek el­mond­ták, „ép­pen” ar­ra jár­tak. Be­avat­koz­ni azon­ban nem tud­tak, mert a kis­bí­ró el­áll­ta az aj­tót, és nem en­ge­dett be sen­kit. Vé­gül a pap­né, a jegy­zõ só­gor­as­­szo­nya – aki­nek idõ­köz­ben üze­ne­tet vit­tek a fa­lu­be­li­ek – tör­te rá az aj­tót a bent le­võk­re. De ak­kor már ké­sõ volt. Más vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint a pap­nét is csak haj­nal­ban en­ged­ték be a köz­ség­há­zá­ra. A ké­sõb­bi or­vo­si bon­co­lá­si le­let sze­rint ál­lí­tó­lag már az el­sõ rú­gás ha­lá­los volt.
A fa­lu bé­nult­sá­ga pár nap múl­va ol­dó­dott an­­nyi­ra, hogy mi­u­tán a ko­mis­­szár tisz­tes­sé­ge­sen el­te­met­ni sem en­ged­te ál­do­za­tát – a dög­te­me­tõ­ben han­tol­tat­ta el szer­tar­tás nél­kül –, há­rom nap múl­va az egyik gaz­da kez­de­mé­nye­zé­sé­re több fér­fi ösz­­sze­fo­gott – má­sok sze­rint a kom­mu­nis­ta párt he­lyi tag­jai –, ki­ás­ták és a re­for­má­tus te­me­tõ­ben, a vég­tisz­tes­sé­get meg­ad­va, új­ból el­te­met­ték a jegyzõt.18
A gyil­kos­sá­got a fa­lu ma is egy­ér­tel­mû­en a ko­mis­­szár sze­mé­lyes bos­­szú­já­nak tu­laj­do­nít­ja. E sze­rint a há­bo­rú alatt egy al­ka­lom­mal a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­zet­ben fe­le­sé­gé­nek nem ju­tott lám­pa­olaj (vagy: más­nap új­ból ment és még egy­szer kér­te vol­na a fej­adag­ját, de nem ka­pott), amit a ké­sõb­bi ko­mis­­szár sze­mé­lye el­le­ni disz­k­ri­mi­ná­ci­ó­ként ér­tel­me­zett a ma­gyar ve­ze­tõ sze­mé­lyi­ség ré­szé­rõl. Egy to­váb­bi vál­to­zat sze­rint a fe­le­sé­gét ért sé­re­lem mel­lett sa­ját ko­ráb­bi meg­alá­zá­sát bos­­szul­ta meg ilyen­for­mán. 1938. ok­tó­be­ré­ben ugyan­is, „mi­kor gyüt­tek be a ma­gya­rok, nos pa­rancs­ba vót, hogy lo­bo­gót te­gye­nek ki az ab­la­kok­ba, a vár­fõ­di tó­tok kap­cát rak­tak ki, nos körül­belü elvertík iket a ma­gyar csendõrök”.19 Hogy a sze­mé­lyes bos­­szú men­­nyi­re il­lett be­le a ha­ta­lom el­kép­ze­lé­se­i­be, kü­lö­nös­kép­pen nem fog­lal­koz­tat­hat­ta ak­ko­ri­ban a mar­tosi­akat, hi­szen szá­muk­ra a ko­mis­­szár ma­ga volt a ha­ta­lom meg­tes­te­sí­tõ­je a fa­lu­ban.
Az egy­ko­ri ko­mis­­szá­rok tény­ke­dé­sei a ké­sõb­bi­ek­ben is ki­ha­tot­tak az ese­mé­nye­ket meg­élõk, ab­ban pas­­szív vagy ak­tív sze­re­pet ját­szók sze­mé­lyes kap­cso­la­ta­i­ra, s még öt év­ti­zed múl­tán is fe­szült­sé­gek for­rá­sai vol­tak és in­du­la­to­kat ger­jesz­tet­tek, tar­tot­tak élet­ben a fa­lu­ban. El­sõ­sor­ban az ide­gen­bõl jött biz­to­sok he­lyi se­gí­tõi ré­vén, akik – szem­ben a ko­mis­­szá­rok­kal –, a ne­héz idõ­szak el­múl­tá­val is a fa­lu­ban él­tek. Egy­ko­ri köz­re­mû­kö­dé­sü­ket a ko­mis­­szá­rok ki­ne­ve­zé­sét meg­ha­tá­ro­zó ren­de­let tet­te le­he­tõ­vé, amely sze­rint a biz­to­sok a he­lyi ma­gyar la­kos­ság kö­ré­bõl úgy­ne­ve­zett ta­nács­adó­kat ál­lít­hat­tak ma­guk mel­lé. A sze­rep­vál­la­lá­sok­ra má­ig em­lé­kez­nek Mar­to­son, s kü­lö­nö­sen meg­ele­ve­ned­tek, rész­ben át­szí­ne­zõd­tek az em­lé­kek az 1989-es rend­szer­vál­to­zás után. A vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint má­sok segítkeztek a de­por­tá­lá­sok­nál, megint má­sok a ki­te­le­pí­té­sek­nél, nagy­részt nem „tõzs­gyök­eres mar­tosi­ak” (re­for­má­tus csa­lá­dok­ból va­lók), ha­nem a fa­lu­ba újab­ban te­le­pül­tek, bár ki­ter­jedt ro­kon­sá­gú re­for­má­tus csa­lád tag­jai közt is akadt, aki ak­tí­van részt vett a kö­vet­ke­zõ évek ese­mé­nye­i­ben, a ha­ta­lom ol­da­lán. A ko­mis­­szá­rok – akik ese­ten­ként csak né­hány hó­na­pig tar­tóz­kod­tak Mar­to­son – sze­mé­lye és tény­ke­dé­se rég el­ho­má­lyo­sult az em­lé­ke­zet­ben, a fa­lu­ban élõ se­gí­tõ­ké vi­szont an­nál in­kább meg­ma­radt. A de­por­tá­lá­sok, a ki­te­le­pí­té­sek, majd a ter­mény­be­szol­gál­ta­tás­ok és a föld­mû­ves szö­vet­ke­zet meg­ala­kí­tá­sa kö­rül a ne­vük­höz (így fõ­leg a kis­bí­ró­é­hoz) fû­zõ­dõ in­téz­ke­dé­se­ket – amint a ko­mis­­szá­rok ese­té­ben is – gyak­ran a ne­ga­tív sze­mé­lyi­sé­gük­bõl kö­vet­ke­zõ túl­ka­pá­sok­nak és nem a mun­ka­kör­rel já­ró kö­te­les­ség­tel­je­sí­tés­nek, pa­rancs­vég­re­haj­tás­nak tart­ják a fa­lu­ban. Tet­te­ik­rõl azon­ban ide­gen­nek (így a gyûj­tõ­nek) in­kább csak ho­má­lyos uta­lá­sok­ban be­szél­nek, az idõ­sek (az ese­mé­nye­ket meg­élõk) közt töb­ben öt­ven év el­múl­tá­val is fél­nek, il­let­ve az il­lem so­kak­nak azt dik­tál­ja, hogy fa­lu­be­li­rõl, sõt ro­kon­ról ne mond­ja­nak ros­­szat. A szom­szé­dok és ro­ko­nok a min­den­na­pi il­lem el­vár­ta szin­ten mind­vé­gig be­szé­lõ vi­szony­ban ma­rad­tak ve­lük, ki­re­kesz­té­sük – fõ­leg az 1989-es rend­szer­vál­to­zás után – rej­tett szin­ten mû­kö­dött, nem kol­lek­tív, in­kább csak a fa­lu egy ré­szé­nek, el­sõ­sor­ban a köz­re­mû­kö­dé­sük­kel egy­kor meg­hur­col­tak­nak a meg­ve­té­sét je­len­tet­te.
A sze­mé­lyü­ket köz­vet­le­nül érin­tõ ren­de­le­tek­kel és a nyo­muk­ban in­téz­ke­dõ ha­tó­sá­gok­kal szem­ben töb­ben is pró­bál­tak vé­de­kez­ni Mar­to­son. Né­há­nyan ha­tó­sá­gi em­ber meg­vesz­te­ge­té­sé­vel ér­ték el, hogy ne­vük le­ke­rült a de­por­tál­tak vagy a ki­te­le­pí­tet­tek lis­tá­já­ról, még töb­ben szö­kés­sel pró­bál­koz­tak.
Egy de­por­tá­lás­ra ki­je­lölt csa­lád ér­de­ké­ben mint­egy mun­ka­kö­ri kap­cso­la­ta­it ki­hasz­nál­va, „sze­mé­lye­sen in­téz­ke­dett” a já­rá­si ko­mis­­szár­nál a jö­ven­dõ võ.20 Az „esõ gaz­dák” egyi­ke úgy me­ne­kült meg fe­le­sé­gé­vel együtt a ki­te­le­pí­tés­tõl, hogy „egy kor­rekt ta­ní­tó járt el” az ér­de­kük­ben. A gyer­mek­te­len há­zas­pár már út­ra ké­szen, in­gó­sá­ga­it be­cso­ma­gol­va várt az in­du­lás­ra, vé­gül még­is ott­hon ma­rad­hat­tak. Né­há­nyak­nál az idõ­hú­zás tak­ti­ká­ja járt ered­mén­­nyel, és bár meg­kap­ták az ér­te­sí­tést a ki­te­le­pí­tés­rõl, si­ke­rült a ha­tó­sá­gok­nál ha­lasz­tást ki­esz­kö­zöl­ni­ük, és vé­gül nem ke­rült rá­juk sor.
Azok­nak a csa­lá­dok­nak vi­szont, akik utó­la­go­san ke­rül­tek a de­por­tá­lan­dók kö­zé, leg­több­ször sem­mi esé­lyük sem volt az ott­hon ma­ra­dás­ra. Egy csa­lád pél­dá­ul 1947 ja­nu­ár­já­ban há­rom nap­pal az in­du­lás elõtt tud­ta meg, hogy ne­kik is men­ni­ük kell Cseh­or­szág­ba, va­la­ki he­lyett, hi­szen õk nem vol­tak a lis­tán, s a töb­bi­ek­kel együtt nem is kap­tak ér­te­sí­tést. Ké­sõbb, évek múl­va az is ki­de­rült szá­muk­ra, hogy ki he­lyett let­tek õk ki­je­löl­ve:

„Az egy na­gyon jó gaz­da vót, ren­ge­teg bort adot­t, meg hí­zót, meg ilye­ne­ket”.

Ná­luk a csa­lád­fõ be­te­ges, aszt­más volt, ak­kor is ép­pen a kór­ház­ban fe­küdt, ami­kor még­is men­ni kel­lett, on­nan hoz­ták gyor­san ha­za. Ugyan­ez a csa­lád­fõ 1946 õszén, ami­kor még csak fér­fi­a­kat és nem egész csa­lá­do­kat hur­col­tak el a fa­lu­ból, már volt cseh­or­szá­gi kény­szer­köz­mun­kán.
Há­rom tra­gi­kus eset is tör­tént ek­kor Mar­to­son, ame­lyek azon­ban csak rész­ben ér­tel­mez­he­tõk – na­gyon drasz­ti­kus és koc­ká­za­tos – vé­de­ke­zé­si mód­ként, sok­kal in­kább a te­he­tet­len ki­szol­gál­ta­tott­ság el­is­me­ré­sé­re pél­dák. Egy hat­van év kö­rü­li fér­fi a csa­lád ki­te­le­pí­té­se elõt­ti na­pok­ban ön­gyil­kos lett. Fel­kö­töt­te ma­gát, „an­­nyi­ra a szí­vi­re vet­te”, „nem akar­ta el­hagy­ni a há­zát, a gaz­da­sá­got”, „nem akart ki­men­ni a fa­lu­já­ból”.

„Én, fi­am, in­nen nem me­gyek el, en­gem az eny­im­bül nem visz­tek el. Nem akar­ták el­hin­ni. A gan­gon ott ló­gott. Mi­kor ész­re­vet­ték, már ké­sõ vót.”
Csa­lád­ját, fi­át fe­le­sé­ges­tül és uno­ká­ját fe­le­sé­ges­tül ki­te­le­pí­tet­ték Ma­gyar­or­szág­ra. Mi­e­lõtt el­hagy­ták vol­na ott­ho­nu­kat, an­­nyi ide­jük ma­radt, hogy az öre­get ott­hon el­te­met­ték.
Egy má­sik fér­fi do­hány­le­vet ivot­t, hogy le­be­te­ged­jen, s le­ma­rad­jon a csa­lád a transz­port­ról. An­­nyi­ra ros­­szul lett, hogy uno­ká­ja vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint „há­rom na­pig a fa­lat ka­par­ta kín­já­ban”, de ott­hon ma­rad­tak. Egy negy­ven év kö­rü­li fér­fi, mi­u­tán má­sod­szor is el akar­ták õt vin­ni Cseh­or­szág­ba – most már a csa­lád­já­val együtt –, „lúg­kö­vet ivot­t, örök­re tönk­re­tet­te ma­gát, még há­rom évig élt, de a nya­ka min­dig be volt köt­ve”. (Má­sok sze­rint „el­vág­ta a nya­kát, nem lett ha­lá­los, el akar­ta ma­gát csikkasz­tani, de va­la­hogy raj­ta­ér­ték”.)
Az ed­di­gi le­vél­tá­ri for­rás­fel­tá­rá­sok sze­rint Mar­tos­ról ös­­sze­sen 73 sze­mélyt de­por­tál­tak Cseh­or­szág­ba, 55 sze­mélyt te­le­pí­tet­tek ki Ma­gyar­or­szág­ra és 777-en re­s­zlo­vak­izál­tak. A ki­te­le­pí­tet­tek he­lyé­be 1947-ben 87 sze­mély ér­kez­tek Ma­gyar­or­szág­ról (Popély 2002, 289). A fa­lu­ban e sta­tisz­ti­kai ada­tok he­lyett csa­lá­dok­ról be­szél­nek, csa­lá­dok­ban tart­ják szá­mon a de­por­tál­ta­kat, a ki­te­le­pí­tet­te­ket és a he­lyük­be ér­ke­zett át­te­le­pül­te­ket.

A res­zlo­vak­izá­ció

Az 1946 jú­ni­u­sá­ban meg­hir­de­tett res­zlo­vak­izá­ció ál­lam­pol­gár­sá­got és va­gyo­ni biz­ton­sá­got ígért az úgy­mond vis­sza­s­zlovákosítá­sukat ké­rõ ma­gya­rok­nak. Az ak­ció a ki­te­le­pí­té­sek és a de­por­tá­lá­sok után Szlo­vá­ki­á­ban ma­radt ma­gya­rok szá­má­nak csök­ken­té­sét cé­loz­ta. Az is el­ter­jedt, hogy akik még­is meg­ma­rad­nak ma­gyar­nak, azok­nak kon­fis­kál­ják a föld­je­it, el­ko­boz­zák csa­lá­di há­zát, át- és szét­te­le­pí­tik õket az or­szág­ban. A meg­fé­lem­lí­tett és meg­gyö­tört ma­gya­rok a ha­tó­sá­gok min­den elõ­ze­tes ter­vét fö­lül­mú­ló szám­ban je­lent­kez­tek és ír­ták alá a kér­vényt, or­szá­gos vi­szony­lat­ban az 1930-ban ma­gu­kat ma­gyar­nak val­lók 62,36%-a (Popély 2002, 126).
A res­zlo­vak­izál­tak szá­ma fa­lunk­ban vi­szony­lag nagy. Popé­ly Ár­pád le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sai sze­rint a 1946 jú­ni­u­sá­ban ér­vény­be lé­pett ren­de­le­tet kö­ve­tõ­en Mar­to­son 777-en res­zlo­vak­izál­tak, ami az ek­kor még a fa­lu­hoz tar­to­zó pusz­ták­kal együtt vett la­kos­ság mint­egy 57%-a.21 A kör­nyék túl­nyo­mó több­sé­gé­ben ma­gyar fa­lu­i­hoz ha­son­lít­va – mint Het­ény, Szent­péter, Izsa, ahol nem ha­lad­ta meg a 10%-ot – ez fel­tû­nõ­en ma­gas arány.22
A res­zlo­vak­izá­ció mar­tosi vég­ös­­sze­ge, amely­ben az ere­de­ti­leg meg­ál­la­pí­tott ha­tár­idõn (1946. szep­tem­ber 30-án) túl je­lent­ke­zõk és az új­ra fo­lya­mo­dók szá­ma is ben­ne van, en­nél is na­gyobb. A Szlo­vák Nem­ze­ti Le­vél­tár­ban õr­zött do­ku­men­tu­mok sze­rint a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um szer­ve­ként mû­kö­dõ Res­zlo­vak­izá­ciós Bi­zott­ság több al­ka­lom­mal tár­gyalt és fo­ga­dott el mar­tosi kérvényeket,23 vé­gül ös­­sze­sen 251 szlo­vák nem­ze­ti­ség­rõl szó­ló iga­zo­lást (potvr­de­nie o slovenskej národ­nos­ti) ál­lí­tot­tak ki, ami a kér­vé­nye­zõ csa­lád­fõk és önál­ló sze­mé­lyek szá­mát jelen­ti.24 Az iga­zo­lá­sok­ban fel­tün­te­tett 547 csa­lád­tag­gal (há­zas­társ­sal, gye­rek­kel) és a ház­tar­tás­ban együtt élõk­kel (nagy­szü­lõk­kel, szü­lõk­kel, test­vé­rek­kel, uno­kák­kal, anyó­sok­kal, apó­sok­kal, me­nyek­kel stb.) együtt ez ös­­sze­sen 798 sze­mélyt je­lent. Azon­ban ép­pen ezek­bõl a név­re szó­ló­an ki­ál­lí­tott és több ada­tot – így a lak­he­lyet és a szü­le­tés he­lyét – tar­tal­ma­zó iga­zo­lá­sok­ból az is ki­tû­nik, hogy az ered­mé­nye­sen kér­vé­nye­zõk egy je­len­tõs ré­sze az ek­kor még a fa­lu­hoz tar­to­zó pusz­ták la­kó­ja volt. Bár szá­muk az iga­zo­lá­sok alap­ján pon­to­san nem ál­la­pít­ha­tó meg, il­let­ve nem kü­lö­nít­he­tõ el a fa­lu la­kó­i­é­tól, mert a lak­hely ro­vat­ban – két eset ki­vé­te­lé­vel (és más fa­lu­ké­tól eltérõen25) – Mar­tos ne­ve mel­lett csak a ház­szá­mot tün­te­tik fel, a pusz­ta ne­vét nem. Ha vi­szont fel­té­te­lez­zük, hogy a mar­tosi szü­le­té­sû­ként je­lölt csa­lád­fõk­nek, il­let­ve sze­mé­lyek­nek ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok kö­rül­be­lül fe­dik a fa­lu­ban la­kó­kat – szá­muk­hoz azt a né­hány nem mar­tosi szü­le­té­sû csa­lád­fõt kell hoz­zá­szá­mol­ni, aki vi­dék­rõl ke­rült võ­ként mar­tosi csa­lád­ba, il­let­ve le kell von­ni be­lõ­le a pusz­tán szü­le­tett és Mar­to­son anya­köny­ve­zett (re­for­má­tus) sze­mé­lyek szá­mát, ami szin­tén csak né­hány le­het –, ak­kor a 251 iga­zo­lás­ból a pusz­ták nél­kü­li Mar­tos res­zlo­vak­izált­jainak ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok szá­ma a 134 mar­tosi szü­le­té­sû­nek ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok szá­ma kö­rül mo­zog. Ez pe­dig a csa­lád­tag­ok­kal és a ház­tar­tás­ban együtt élõ 266 sze­mél­­lyel együtt ös­­sze­sen 517 sze­mélyt je­lent, ami – leg­alább­is a kör­nye­zõ re­for­má­tus fa­luk­hoz képest26 – még így is vi­szony­lag ma­gas arány, ha fi­gye­lem­be ves­­szük, hogy a pusz­ták nél­kü­li fa­lu la­kos­sá­ga ezek­ben az évek­ben 800 és 900 kö­zött le­he­tett.
A res­zlo­vak­izál­tak ma­gas szá­ma Mar­to­son el­sõ­sor­ban a ha­tó­sá­gok ered­mé­nyes te­vé­keny­sé­gé­nek a kö­vet­kez­mé­nye, és szo­ro­san ös­­sze­függ az­zal, hogy a de­por­tál­tak és a ki­te­le­pí­tet­tek szá­ma vi­szont ala­csony a fa­lu­ban. A te­le­pí­té­si hi­va­tal Mar­tost mint nagy­részt 18. szá­za­di szlo­vák te­le­pí­té­sû fal­vak­kal és a két há­bo­rú közt ala­pí­tott ko­ló­ni­ák­kal (Imely, Ógyal­la, Bago­ta, il­let­ve Anyala Nasz­vad ha­tá­rá­ban és Zöld­ál­lás) kö­rül­vett köz­sé­get a kön­­nyen els­zlovákosítható fa­luk ka­te­gó­ri­á­já­ba sorol­hat­ta,27 a mar­tosi kis­pa­rasz­ti bir­to­ko­kat ugyan­ak­kor nem ta­lál­hat­ta elég von­zók­nak cél­ja­i­ra, a maj­da­ni át­te­le­pü­lõk föld­höz, bir­tok­hoz va­ló jut­ta­tá­sá­ra. A gaz­da­sá­gi ér­dek, az, hogy Dél-Szlo­vá­kia föld­je szlo­vák kéz­be ke­rül­jön, a res­zlo­vak­izá­ció so­rán is fõ szem­pont volt, ezért ter­vez­ték a na­gyobb föld­tu­laj­don­nal ren­del­ke­zõk ki­zá­rá­sát a res­zlo­vak­izá­cióból – õk a de­por­tá­lás­ra és a ki­te­le­pí­tés­re ítél­tek lis­tá­i­ra ke­rül­tek –, a föld­nél­kü­li­ek és a me­zõ­gaz­da­sá­gi mun­ká­sok kér­vé­nyét pe­dig úgy­mond li­be­rá­li­san kí­ván­ták el­bí­rál­ni (Popély 2002, 124).
A mai idõs mar­tosi­ak, az ak­ko­ri ese­mé­nyek érin­tett­jei a ma­gas arányt – amit a gyûj­tõ­tõl hal­la­nak elõ­ször – nem tud­ják mi­vel ma­gya­ráz­ni, és úgy vé­lik, hogy csak né­há­nyan res­zlo­vak­izál­tak a fa­lu­ban. Rá­kér­de­zés­re ugyan­ak­kor töb­ben nem ta­gad­ják, hogy ma­guk is köz­tük vol­tak, hi­szen:

„a kis­bí­ró hir­det­te a fa­lu­ban, hogy aki nem ír alá, an­nak el­ve­szik a föld­jét, ki­te­le­pí­tik”.

Mind­ös­­sze egy olyan ese­tet tar­ta­nak szá­mon, ami­kor az il­le­tõ ön­ér­ze­te­sen, mint­egy sa­ját jó­szán­tá­ból kér­te a szlo­vák nem­ze­ti­sé­get. Ez az em­ber a fa­lu elõtt a „cse­hek­nek” va­ló sze­mé­lyes le­kö­te­le­zett­sé­gé­vel in­do­kol­ta res­zlo­vak­izálását.28
A szlo­vá­ko­sí­tá­su­kat kér­vé­nye­zõk dön­té­sé­nél a ha­tó­sá­gok erõ­sza­kos esz­kö­zei (a ko­mis­­szá­rok ke­gyet­len­ke­dé­se, meg­fé­lem­lí­tés, zsa­ro­lás) mel­lett egy kö­vet­ke­zõ szem­pon­tot is fi­gye­lem­be kell ven­nünk. Ez pe­dig az ön­bí­rás­ko­dás je­len­tõs sze­re­pe a két há­bo­rú kö­zöt­ti Mar­tos jog­éle­té­ben. Fél Edit nép­rajz­ku­ta­tó, aki a bu­da­pes­ti Nép­raj­zi Mú­ze­um mun­ka­tár­sa­ként 1939–1943 kö­zött több al­ka­lom­mal vég­zett nép­raj­zi gyûj­tést a fa­lu­ban, még a szá­zad el­sõ fe­lé­re vo­nat­ko­zó­an is te­kin­té­lyes öre­gek mû­kö­dé­sét je­gyez­te le, akik­hez a baj­ba ju­tot­tak vagy a ta­nács­ta­la­nok ál­ta­lá­ban for­dul­ni szok­tak. A ha­tó­sá­gok vé­del­mét, igaz­ság­szol­gál­ta­tá­sát meg­fi­gye­lé­se sze­rint ek­kor még na­gyon rit­kán vet­ték igény­be a mar­tosi­ak, és íté­le­te­ik­kel nem azo­no­sí­tot­ták ma­gu­kat, a bûn­rõl és a bün­te­tés­rõl más fo­gal­ma­ik vol­tak, azt a bün­te­tést, ame­lyet nem a kö­zös­ség sza­bott ki, a kö­zös­ség nem is val­lott magáé­nak.29
E sze­rint a kül­sõ (cseh­szlo­vák/ál­la­mi) ha­tó­sá­gok tör­vé­nyei és íté­le­tei a mar­tosi em­ber­nek a he­lyi kö­zös­ség­ben el­fog­lalt stá­tu­sa, rang­ja szem­pont­já­ból nem ját­szot­tak lé­nye­ges sze­re­pet, a kö­zös­ség sa­ját tag­ja­i­ra vo­nat­ko­zó íté­le­tei nem es­tek egy­be ve­lük. A kül­sõ ha­ta­lom és a sa­ját kö­zös­ség el­vá­rá­sai ezek­ben az év­ti­ze­dek­ben még két, egy­más­sal nem ve­gyü­lõ vi­lág ér­ték­rend­jé­nek a meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ként él­het­tek a mar­tosi­ak tu­da­tá­ban, ame­lyek­ben kü­lön­bö­zõ mér­cé­vel mér­tek.
Ugyan­csak Fél Edit gyûj­té­se­i­bõl tud­juk azt is, hogy a pa­pír­nak és az alá­írás­nak a 20. szá­zad el­sõ fe­lé­ben nem volt ki­ala­kult gya­kor­la­ta a fa­lu­ban, ha­nem az adott szó és a sze­mé­lyes ta­nús­ko­dás je­len­tett ga­ran­ci­át. Az 1930–1940-es évek­ben köl­csönt, ke­zes­sé­get, vég­ren­del­ke­zést sem szok­tak írás­ba fog­lal­ni, csak élõ­szó­val ha­gyat­koz­tak és sze­mé­lye­sen ta­nús­kod­tak (Fél 1944, 59, 62). A res­zlo­vak­izá­ció vo­nat­ko­zá­sá­ban is el­kép­zel­he­tõ te­hát, hogy az alá­írá­suk­kal hi­te­le­sí­tett írás­ban fog­lal­ta­kat sem tar­tot­ták ma­guk­ra néz­ve kö­te­le­zõ ér­vé­nyû­nek, és nem vet­ték ko­mo­lyan a szlo­vá­ko­sí­tá­su­kat ké­rõ írást, amely rá­adás kül­sõ, ide­gen ha­ta­lom­nak szólt, an­nak az el­vá­rá­sai, ér­de­kei és tör­vé­nyei sze­rint ké­szült. Ugyan­ak­kor szó­ban ígé­re­tet kap­tak ar­ra, hogy aki be­nyújt­ja a kér­vényt, azt nem szál­lít­ják el, nem te­le­pí­tik ki, s nem ve­szik el a föld­je­it, ha­nem meg­ma­rad­hat a há­zá­ban, bir­to­ká­ban, fa­lu­já­ban. Az adott szó je­len­tõ­sé­gé­nek a mar­tosi­ak jog­ér­zé­ké­ben ját­szott sze­re­pe is­me­re­té­ben job­ban ért­he­tõ­vé vá­lik az is, hogy mi­ért ad­tak a fa­lu­ban ak­ko­ra szám­ban hi­telt a szá­munk­ra ma min­den ga­ran­cia nél­kü­li hi­te­ge­tés­nek tû­nõ ígé­re­tek­nek.
Meg­jegy­zen­dõ ugyan­ak­kor az is, hogy füg­get­le­nül a pol­gá­ri jog­ér­zék ki­ala­kult­sá­gá­nak fo­ká­tól, a res­zlo­vak­izá­ció vo­nat­ko­zás­ban más te­le­pü­lé­sek la­kos­sá­gá­nak és más tár­sa­dal­mi ré­te­gek tag­ja­i­nak ér­ték­rend­je is ha­son­ló mó­don mû­kö­dött, mint a mar­tosi­aké. A res­zlo­vak­izálás le­he­tõ­sé­gé­vel or­szá­gos vi­szony­lat­ban ös­­sze­sen 410 820 sze­mély élt (135 317 kér­vényt nyúj­tot­tak be), ami mes­­sze fe­lül­múl­ta a ha­tó­sá­gok vá­ra­ko­zá­sa­it, és sú­lyos bel­sõ szlo­vák po­li­ti­kai vi­tá­kat oko­zot­t.30
A res­zlo­vak­izál­tak túl­nyo­mó több­sé­ge Mar­to­son a vész­ter­hes évek el­múl­tá­val új­ra ma­gyar­nak val­lot­ta ma­gát. A res­zlo­vak­izá­ció al­kal­má­val ta­nú­sí­tott vi­sel­ke­dé­sük nem ér­ték­tu­da­tuk úgy­mond pil­la­nat­nyi ki­esé­sé­vel, mû­kö­dé­sé­nek ide­ig­le­nes hi­á­nyá­val ma­gya­ráz­ha­tó az erõ­sza­ko­san kény­sze­rí­tõ hely­zet ha­tá­sá­ra, ha­nem tu­da­tos vá­lasz­tás ered­mé­nye volt, amely­nek so­rán azon­ban nem a nem­zet­hez va­ló tar­to­zás ér­té­ke mel­lett dön­töt­tek, hi­szen az per­ifer­iális ele­me volt ad­di­gi ér­ték­rend­jük­nek. Dön­té­sü­ket el­sõ­sor­ban pa­raszt­bir­to­kuk és az­zal sa­ját sze­mé­lyük és csa­lád­juk vé­del­me ér­de­ké­ben hoz­ták meg, amely lak­hely­ük­höz, Mar­tos­hoz és a mar­tosi iden­ti­tás­hoz kö­töt­te õket. A pa­raszt­bir­tok lét­fenn­tar­tá­suk és ad­di­gi élet­mód­juk alap­ját je­len­tet­te, és mint ilyen a leg­fon­to­sabb ér­té­ke­ket is meg­je­le­ní­tet­te szá­muk­ra: a he­lyi kö­zös­ség­hez va­ló tar­to­zást, az ab­ban el­fog­lalt he­lyü­ket, tár­sa­dal­mi rang­ju­kat és presz­tí­zsü­ket, és meg­ha­tá­roz­ta tár­sa­dal­mi sze­re­pü­ket. A lát­szó­lag a ha­ta­lom el­vá­rá­sa sze­rint va­ló vi­sel­ke­dést ugyan­ak­kor meg­kön­­nyí­tet­te szá­muk­ra a res­zlo­va­kizálás for­mai, írá­sos jel­le­ge is, ami ad­di­gi jog­gya­kor­la­tuk­ban ke­vés­sé rög­zült mód volt, így nagy je­len­tõ­sé­get nem tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki, és tu­da­tuk­ban nem is azo­no­sul­tak ve­le.
Az 1950-es nép­szám­lás nem­ze­ti­ség­re vo­nat­ko­zó ada­tai má­ig pub­li­ká­lat­la­nok az or­szág­ban, az 1961-es al­kal­má­val azon­ban a fa­lu la­kos­sá­gá­nak új­ra 91%-a val­lot­ta ma­gát ma­gyar­nak, s a te­rep­mun­ka ide­jén, az ez­red­for­du­lón ös­­sze­sen egy-két olyan sze­mélyt tar­tot­tak szá­mon a fa­lu­ban, aki a res­zlo­vak­izálás óta mind­vé­gig meg­tar­tot­ta szlo­vák nem­ze­ti­sé­gét, mond­ván, ha ak­kor úgy dön­tött, most már ma­rad szlo­vák­nak.

A de­por­tá­lá­sok

A dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok köz­mun­ká­ra va­ló el­hur­co­lá­sa köz­vet­le­nül a há­bo­rú után el­kez­dõ­dött, s a há­bo­rús károk rész­be­ni hely­re­ho­za­ta­la után sem ma­radt ab­ba, ha­nem az ún. „bel­sõ” meg­ol­dás kon­cep­ci­ó­já­nak ré­sze­ként – amely az et­ni­kai te­rü­let szét­da­ra­bo­lá­sát cé­loz­ta szét­te­le­pí­té­sek és a res­zlo­vak­izá­ció ré­vén – egy­re na­gyobb mé­re­te­ket öl­tött. A kény­szer­köz­mun­ká­ra va­ló ki­te­le­pí­té­sek és a csa­lá­dok de­por­tá­lá­sa 1945 õszé­tõl 1947 vé­gé­ig több hul­lám­ban zaj­lot­tak le. 1945 õszén a kar­ha­tal­mi erõk­kel ös­­sze­sze­dett mun­ka­ké­pes ma­gyar fér­fi­a­kat fõ­leg az õszi be­ta­ka­rí­tá­si mun­kák­hoz vit­ték Cseh- és Mor­va­or­szág­ba. Ezek leg­több­je ka­rá­cso­nyig ha­za­szö­kött, vagy a ka­rá­cso­nyi szü­net után nem ment vis­­sza mun­ka­adó­já­hoz. So­ka­kat az õszi mun­kák vé­gez­té­vel cseh gaz­dá­juk ma­ga en­ge­dett ha­za (Vadkerty 1996, 15–16). A csa­lá­dok ki­te­le­pí­té­sé­re ezt kö­ve­tõ­en, 1946 õszé­tõl ke­rült sor.
Mar­to­son elõ­ször 1946 õszén vit­tek el a fa­lu­ból köz­mun­ká­ra fér­fi­a­kat. Az ál­ta­lá­ban al­kal­ma­zott mó­don, raj­ta­ütés­sze­rû­en, min­den elõ­ze­tes ér­te­sí­tés vagy be­je­len­tés nél­kül rend­õrök és ka­to­nák száll­ták meg a te­le­pü­lést, és egy es­te ös­­sze­szed­tek mint­egy tu­cat­nyi fi­a­tal, mun­ka­ké­pes fér­fit. Anél­kül, hogy azok tud­ták vol­na, ho­va men­nek, mun­ká­ra vit­ték õket Cseh­or­szág­ba. Va­ló­szí­nû­leg va­la­men­­nyi­en Terezín kör­nyé­ké­re ke­rü­le­tek a me­zõ­gaz­da­sá­gi be­ta­ka­rí­tá­si mun­kák­hoz. Né­hány hó­nap után va­la­men­­nyi­en ha­za­szök­tek. Kö­zü­lük né­há­nyan azon­ban a kö­vet­ke­zõ al­ka­lom­mal új­ra fel­ke­rült a most már hi­va­ta­los ér­te­sí­tés­sel, csa­lá­dos­tul de­por­tál­tak lis­tá­já­ra, és 1947. ja­nu­ár­já­ban új­ra el­vit­ték õket Cseh­or­szág­ba.

„Még ke­nye­ret se tut­tam ne­ki ten­ny­i! Be vót da­gaszt­va, es­te gyüt­tek a csend­õrök, hogy pakójon, te­gyek ne­ki ennyi­valót, még ak­kor es­te evit­tík az irodábo. Esszeszettík az em­be­re­ket, más­nap vit­tík to­vább, nem tu­dom, hogy ho­va, az­tán se, csak mi­kor írt. Azt tut­tuk, hogy munkáro vit­tík, azt meg­mon­ták […] Té­len ma­si­náz­tok, olyan nagy gaz­dák vótak, de aszongya az uram, hogy jó nípek vótak. Csak há­rom hó­na­pot vót, mert a testvíre Trenc­sínbe vót, finánc­nok vót a felesíge, az ha­za­ho­zat­ta. Ez a fi­nánc ha­za­ho­zat­ta az én uram, a töb­bi­ek még nem gyüt­tek.”

„Ez 1946-­ba vót, gye­rek vótam, tizen­három-­ti­zen­ní­gy éves, íjje be­zör­get­tek, And­rás, õtözködj fõ, mer ide meg oda me­gyünk munkáro. Va­la­ho­va hogy men­nek, de nem tut­tuk, hogy ho­va, csak azt, hogy regge van, ki­haj­na­lo­dott, s vis­­sza nem gyüt­tek. Sen­ki nem tut­ta, hogy ho­va vi­szik iket, csak má mi­kor je­lent­ke­zett, hogy hol vót. Írt. Összeszettík az em­be­re­ket s evit­tík. Csak an­­nyit tut­tunk, hogy vót más he­lyen, hogy csináták eztet, beszítek rúla, hogy az em­be­re­ket ös­­sze­sze­dik, hogy vi­szik munkáro. Terezín környíkin vót ak­kor az apu, de pon­to­san nem tu­dom má meg­mon­da­ni, hogy hol. Hát az­tán valójábo úgy szök­dös­tek ha­za, mind egytül egyig. Vót olyan, hogy egy hónapjáro ha­za­szö­kött, olyan he­lyen vót, az­tán má nem vit­tík vis­­sza. De vi­szont, ugyi, ja­nu­ár 7-én meg má kihur­có­tak ben­nünköt.”

A mar­tosi csa­lá­do­kat 1947 ja­nu­ár­já­ban de­por­tál­ták Cseh­or­szág­ba, a Bíli­nai já­rás­ba, Bíli­na vá­ros­ba és kör­nyé­ké­re, Kos­tom­laty fa­lu­ba és a kör­nye­zõ ki­sebb te­le­pü­lé­sek­re, ál­la­mi bir­to­kok­ra. Ja­nu­ár 7-én, a leg­na­gyobb té­li hi­deg­ben, a jó­szá­got a ro­ko­nok gond­ja­i­ra bíz­va, a leg­szük­sé­ge­sebb in­gó­sá­ga­ik­kal – ami­nek fél te­her­va­gon­ban el kel­lett fér­nie –, va­go­nok­ban ös­­sze­zsú­fol­va szál­lí­tot­ták el õket. Né­hány csa­lád er­re az út­ra sem tu­dott fel­ké­szül­ni, mert elõ­zõ­leg nem ka­pott ér­te­sí­tést, ha­nem csak az in­du­lás elõtt pár órá­val tud­ták meg, hogy ne­kik is men­ni­ük kell.

„Apu­kám kórházbo vót. Nagy­bá­tyánk, apu­ka testvíre gyüt­t, hogy Ma­ris­ka, men­­nyi kõ. Má fõpakó­tunk, õ se­gí­tett bepakóny­i, má itt men­tünk a gá­ton, szeg­íny apu meg meg­hal­lot­ta, hogy deportánok, gyütt kabát­bo, pizsamábo itt a gá­ton, beût a au­tó­ba, nos men­tünk. […]
Udvar­di ál­lo­má­son be­va­go­ní­roz­tak ben­nünköt, a I. H-ékkal együt­t. Ti­zen­két csa­lád vótunk ott, udvar­diak, per­beteiek, mar­tosi­ak. […]
A há­zunk még nem vót kísz, még ippen hogy csak át. Vót hét csa­lád míh, anya­disz­nó, ti­nó, fe­jõs­te­hén, mind itt­hon marat­t. Nagy­apá­ra, a gát­õr­re hagy­tuk. Írtesítíst se kap­tunk. Anyu­ka rít na­gyon, hogy nincs itt­hon a La­jos. Vót a mamánok ren­des bú­to­ra, há­ló­szo­ba­bú­to­ra, meg a kony­haszekrínt tut­tuk evin­ny­i. Ren­ge­teg fánk mind itt­hon marat­t. […]
A níme­teket öt­ki­lós cso­mag­ga vit­tík e, min­ket meg a he­lyük­be. Még ki se vót ta­ka­rít­va, se fû­tõ­test. Vót egy hos­­szú la­kás, és egy szo­ba-kony­hát kap­tunk, se spájz, se für­dõ­szo­ba. […]
Sen­ki nem fo­ga­dott. Kipakó­tak Bílinán a ba­tá­rok­ra, szómáskoc­sir­a, muralo­vak­ka ki­vit­tek a stát­ni­ba [’ál­la­mi bir­tok­ra’], sen­ki nem fo­ga­dott.”

„Bílináro vit­tek el min­ket, Cseh­or­szág­ba. Bevagonéroz­tak, két-há­rom csa­lád vót egy va­gon­ba, én ki­csi vótam, egy fû­tött ku­pé vót az öre­gek­nek meg a gye­re­kek­nek. Úgy fõz­tek, hogy a kály­hoc­sõ kint vót. Ék­te­len nagy tél vót. Éj­jel írtünk oda. […]
Vá­lo­gat­tak, mint a marhákot a vagonok­bú. Mi­lyen mun­ka­erõ. Ki vót nyit­va [a va­gon­aj­tó], az­tán gyüt­tek, níztík, mi­lyen ne­vû, hán csa­lád, hán mun­ka­erõ. Bor­zasz­tó hóesís vót[…]
A níme­teket ak­kor má a sajá­tyuk­bú ki­vit­ték. Nagy ömeletes ház vót, üres la­kás fû­tet­le­nül. Csak egy szo­bát at­tak. A má­sik szobábo níme­tek vótak, de azok is má csak egy bõrön­de, a töb­bi min­denüköt ott köl­löt han­ny­i. S azok olyan ked­ve­sek vótak, hogy hamate­át fõz­tek, ke­nye­ret at­tak, hogy csak együnk. Nem, hisz lát­tuk, hogy õne­kik sinc­s. De csak együnk. Hát ezek fo­gat­tak.”

Ös­­sze­sen nyolc csa­lá­dot szál­lí­tot­tak el a fa­lu­ból, nem a te­he­tõ­sek, ha­nem in­kább a sze­gé­nyek kö­zül:

„Vótak ben­ne jó­mó­dú­ak is, több­nyi­re szeg­íny, eccerû em­be­rek.”

„Ilyen nap­szá­mos em­be­re­ket de­por­tál­tak, akik Agya­go­son ke­res­ték a ke­nye­rü­ket. Agya­gos­ról, Gyótváról, Lán­dor­ról be­te­le­pül­tek, itt vet­tek ker­tet.”

Né­há­nyan ma­gán­gaz­dák­hoz Bílinára, töb­ben a kör­nyék ál­la­mi bir­to­ka­i­ra, ma­jor­sá­gok­ba ke­rül­tek. Cseh­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­suk ide­je alatt ki­je­lölt he­lyü­ket se­hol sem hagy­hat­ták el. Né­há­nyan azon­ban kö­zü­lük is ha­za­szök­tek, de csa­lá­dos­tul a szö­kést leg­töb­ben azért sem vál­lal­ták, mert az in­gó­sá­ga­ik ak­kor Cseh­or­szág­ban ma­rad­tak vol­na. A ren­de­let ér­vény­te­le­ní­té­se után – ami­kor a kom­mu­nis­ta párt 1948. feb­ru­á­ri ha­ta­lom­át­vé­te­le után a ma­gya­rok vis­­sza­kap­ták állam­pol­gárságukat31 – va­la­mennyi­en ha­za­tér­tek. Csak egy csa­lád ma­radt 1952-ig Cseh­or­szág­ban, ad­dig várt ar­ra, hogy a há­zuk­ba köz­ben be­köl­tö­zött szlo­vák csa­lád el­men­jen, és a sa­ját ott­ho­nuk­ba tér­hes­se­nek vis­­sza.

„Apám bog­nár vót, mer a lo­vat nem mer­te befogny­i, elõt­te itt­hon a szi­vat­­tyú­te­le­pen dógo­zot­t. Mu­to­gat­ta ott, hogy õ mit tud, hogy õ fú­ró-fa­ra­gó em­ber, íletibe nem fo­gott be lo­vat. Anyám meg ti­zen­öt te­he­net fejt, nos még ment ki a ra­port­ra egyenyi [‘cu­kor­ré­pát ka­pál­ni’], kukuricát ka­pá­nyi, mer csak nem vót ölíg a píz, vagy mi. Ter­hes vót, de eve­tét, biz­tos a munkátú. Hét­hó­na­pos ter­hes vót. […]
Ilon­ká­nak az any­ja is fejt. Cse­hekke nem dógoz­tak együt­t, csak a pán vrch­níve [’felü­gyelõ úr­ral’]. Aki a te­jet át­vet­te, az a né­ni na­gyon sze­re­tett ben­nünek­t. Meg vótak ott níme­tek is. […]
Emon­tunk min­dent a pán vrch­nínek, hogy mink nem vótunk há­bo­rús bû­nö­sök, mink csak szeg­íny em­be­rek vótunk, min­ket csak oda­bök­tek va­la­ki he­lyett. Sajnát ben­nünköt. Na­gyon jó em­ber vót, nem nízett le ben­nünköt. […]
Vót, aki ha­za­szö­kött, mar­tosi is, de mink azt nem akar­tuk meg­csinány­i, mert ak­kor min­de­nünk ottmaratt vóna, ak­kor csak a csu­pasz fa­lak­ba gyüt­tünk vóna ha­za. […]
Negy­ven­ki­lenc áp­ri­lis ki­len­ce­di­kén gyüt­tünk ha­za.”

„Egy [né­met] re­pü­lõs fõ­had­nagy vót ott, fi­a­tal há­za­sok vótak, an­­nyit dógoz­tak, mint a má­sik em­ber, de csak fél fi­ze­tést kap­tak. Te­jet is ott le­he­tett ven­ny­i, mer olyan nagy gaz­da­ság vót, ha egy li­ter te­jet at­tak, õné­kik csak fe­let. Szeg­íny idesanyám szo­kott né­kik an­­nyi krump­lit, to­jást, min­den­fél­it, se­gí­tet­te. Ezek­nek a há­zuk­ba lak­tunk […]
A házokot ki­ta­ka­rí­tot­ták, az ele­jét, ma­mám meséte, odavit­tík a mi­je­in­ket, és há­tul meg õne­kik [a né­me­tek­nek] at­tak ilyen kam­ra hely­i­síget. Szó­val eze­ket nem vet­tík sem­mi­be. Ma­ma mond­ta, hogy amit megspóró­tak, min­den­bû at­tak en­­nyi ne­kik, szeg­ínyek­nek. Min­den év­be ir­kát [a né­met as­­szony a ké­sõb­bi évek­ben], kûdött le­ve­let. Mink is ír­tunk neki […] Vótunk ott öt éve, Di­ni evitt ben­nünköt. […]
Mink ott hat­tunk min­denünköt, ak­kor még nem en­ged­tek ha­za, úgy szök­tünk meg. Bílinán nem at­tak je­gyet, emen­tünk a má­sik vá­ros­ba, ott vet­tünk je­gyet, úgy gyüt­tünk ha­za. Utá­na va­ló év­be má haz­a­enget­tík a töb­bi­e­ket is, aki akart. Hár­mon vótunk, idesapám, idesanyám meg én.”

Azok­nak, akik a vá­ros­ban, Bílinán ma­rad­tak s nagy­gaz­dák­hoz ke­rül­tek, a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint „na­gyon jó he­lyük vót, nem kor­lá­toz­ták a mozgá­sukot”. Fu­va­roz­tak, be­jár­tak a sör­gyár­ba. Töb­ben sor­suk­kal együt­térzõ, se­gí­tõ­kész csehekre is em­lé­kez­nek, akik­kel min­den­na­pi ügye­ik in­té­zé­se köz­ben kap­cso­lat­ba ke­rül­tek. Volt olyan cseh fi­a­tal­as­­szony, aki es­tén­ként a gaz­da­sá­guk­ban dol­go­zó ma­gyar csa­lád gye­re­ké­nek se­gí­tett lec­két ír­ni. Ar­ra is van két pél­da, hogy gyer­mek­te­len cseh há­zas­pár örök­be akar­ta fo­gad­ni a mar­tosi gye­re­ket, „ott akar­ták fog­nyi […], an­­nyi­ra meg­sze­ret­ték õt”.
Ne­he­zebb sor­suk volt a ma­jor­ság­ba ke­rül­tek­nek, mert ott em­lé­ke­ze­tük sze­rint nagy volt a fe­gye­lem, cse­léd­szám­ba vet­ték õket, és a még szin­te gyer­mek­szám­ba me­nõ fi­a­ta­lok­nak is na­gyon so­kat kel­lett dol­goz­ni­uk. Amint a gye­rek be­töl­töt­te a ti­zen­ne­gye­dik élet­év­ét, akár tan­év köz­ben ki­vet­ték az is­ko­lá­ból, és ne­héz fi­zi­kai mun­ká­ra fog­ták.
A gye­re­kek és a fi­a­ta­lok kön­­nyeb­ben al­kal­maz­kod­tak a kö­rül­mé­nyek­hez, jár­tak is­ko­lá­ba, bár a ta­nu­lás­ban és a cseh nyelv­tu­dás­ban õk sem ju­tot­tak túl mes­­szi­re. Né­me­lyik fi­a­tal, aki né­me­tek­kel dol­go­zott együt­t, vé­gül job­ban tu­dott né­me­tül, mint cse­hül. Azok­nak a gye­re­kek­nek, akik Cseh­or­szág­ban kezd­tek is­ko­lá­ba jár­ni, a de­por­tá­lá­sok vé­gé­vel, a ha­za­té­rés után újabb ne­héz­sé­get je­len­tett az ott­ho­ni vi­szo­nyok kö­zé va­ló be­il­lesz­ke­dés. A ma­gyar is­ko­lák mû­kö­dé­sét ezek­ben az évek­ben be­til­tot­ták az or­szág­ban, így ha­za­ke­rül­ve szlo­vá­kul kel­lett foly­tat­ni­uk a ta­nu­lást.

„Nem so­kat jár­tunk is­ko­lá­ba, mer hugyan le­he­tett vóna. Mink csak bámúhat­tunk ott, mit csináhot­tunk vóna. An­­nyit meg­tanú­tunk, hogy jedenkrát jeden [’e­gysz­er egy’]. Az­tán men­tünk dógozny­i. Vót ott min­den, ka­pá­nyi […] Anyu­kám ki­vett az­tán, monta a pán vrch­nínek, hogy Ilon­ka ma­ród. Meg­gyütt a menst­ru­á­ci­óm. Ti­zen­hat éves vótam. Nos ak­kor men­tem te­he­net õrizny­i. […]
Doc­skáznyi [’szé­nakötözõgép­pel dol­goz­ni’] is köl­löt­t. Má ak­kor ott az vót. […]
Køemýž, ez egy ki­sebb fa­lu vót, kocs­ma, min­den vót ben­ne. Mo­zi­ba is ejár­tunk a szom­szíd fa­lu­ba. […]
Cse­hekke nem igen vót ba­rát­ko­zás, mer nem tut­tunk beszíny­i, enevet­tük magunkot, nos an­­nyi, nem vót, hogy udvaró­tak vóna. Ilonkánok udvarót egy per­betei, de emarat­tak.”

A nagy ma­jor­sá­gi ud­va­rok­ban, a hos­­szú cse­léd­la­kás­ok­ban együtt la­kó de­por­tál­tak egy­más­sal osz­tot­ták meg min­den­na­pi gond­ja­i­kat, a mar­tosi­ak az ime­lyiekkel, nasz­va­di­akkal, per­beteiekkel, udvar­diakkal. Mun­ká­juk so­rán va­la­men­­nyi­en meg­ta­pasz­tal­ták – akár gaz­dá­hoz, akár ma­jor­ság­ba ke­rül­tek –, hogy a cseh me­zõ­gaz­da­ság és élet­szín­vo­nal egy­aránt jó­val ma­ga­sabb szin­ten volt an­nál, mint amit ad­dig Mar­to­son is­mer­tek. A ma­jor­ság­ba ke­rül­tek kö­zül né­há­nyan két szo­bás és víz­öb­lí­té­ses WC-vel el­lá­tott cse­léd­la­kás­ok­ban lak­tak. A gaz­da­ság­ban szal­ma­kö­tö­zõ, ré­pa­sze­dõ gé­pe­ken dol­goz­tak, olya­no­kon, ami­lye­ne­ket ad­dig hír­bõl sem is­mer­tek, eze­ket a mun­ka­fo­lya­ma­to­kat ott­hon még ké­zi erõ­vel vé­gez­ték.
Né­há­nyan ké­sõbb úgy em­lé­kez­tek vis­­sza a cseh­or­szá­gi évek­re, hogy a jobb mun­ka­le­he­tõ­sé­gek, mun­ka­kö­rül­mé­nyek és ke­re­se­ti vi­szo­nyok mi­att szí­ve­sen ott is ma­rad­tak vol­na. De vé­gül min­den­ki­nek volt in­do­ka, ami­ért még­is ha­za­tért.

„Apám azt mond­ta, ha nem lett vóna be­teg, nem gyütt vóna ha­za, a cse­hek is tet­szet­tek, meg a mun­ka is.”

A mar­tosi de­por­tál­tak kö­zül sen­ki nem ma­radt Cseh­or­szág­ban.

A ki­te­le­pí­té­sek

A ki­te­le­pí­té­sek az 1946 feb­ru­ár­já­ban alá­írt la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt kö­ve­tõ­en, 1947. áp­ri­li­sá­ban kez­dõd­tek el, és több­szö­ri meg­sza­kí­tás­sal 1949 nya­rá­ig tar­tot­tak. A pa­ri­tás el­ve alap­ján a cseh­szlo­vák kor­mány an­­nyi ma­gyart te­le­pít­he­tett vol­na át Ma­gyar­or­szág­ra, amen­­nyi szlo­vák ön­ként je­lent­ke­zett Ma­gyar­or­szá­gon a Cseh­szlo­vá­ki­á­ba va­ló át­te­le­pü­lés­re. Ezt az el­vet nem­csak sze­mé­lyi, ha­nem va­gyo­ni vo­nat­ko­zás­ban is be kel­lett vol­na tar­ta­ni, köz­tu­dott azon­ban, hogy egyik sem si­ke­rült, amint azt sem tar­tot­ta be a cseh­szlo­vák fél, hogy a ki­te­le­pí­ten­dõ ma­gya­rok ki­vá­lasz­tá­sá­nál fi­gye­lem­mel le­gyen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tár­sa­dal­mi ös­­sze­té­te­lé­re. Ahe­lyett, hogy min­den ré­teg­bõl ará­nyo­san je­löl­ték vol­na ki a ki­te­le­pí­ten­dõ csa­lá­do­kat, vé­gül az 5–20 kat. hold kö­zöt­ti kö­zép­bir­to­ko­so­kat je­löl­ték ki leg­na­gyobb szám­ban, de szép szám­mal vol­tak köz­tük 20 kat. hold fö­löt­ti gaz­dák is. Ugyan­ak­kor Ma­gyar­or­szág­ról el­sõ­sor­ban va­gyon­ta­la­nok, föld­nél­kü­li­ek vagy 1–5 kat. hold kö­zöt­ti tör­pe­bir­to­kos­ok je­lent­kez­tek át­te­le­pü­lés­re (Popély 2002, 110).
Mar­to­son ös­­sze­sen ki­lenc ki­te­le­pí­tett csa­lá­dot tar­ta­nak szá­mon. A Tol­na me­gyei Gyönkre vit­ték õket. Jobb mó­dú re­for­má­tus gaz­da­csa­lád volt va­la­men­­nyi, de egy ki­vé­te­lé­vel nem a leg­mó­do­sab­bak kö­zül va­lók. A húsz­egy­né­hány kat. hol­das bir­tok­kal ren­del­ke­zõ „esõ gaz­dák” – az em­lí­tett egyen kí­vül – ott­hon ma­rad­tak. A ki­te­le­pí­tet­tek Gyönkön az on­nan ki­te­le­pí­tett svá­bok há­za­it és föld­je­it kap­ták meg. Két ese­tet is szá­mon tart a fa­lu, ami­kor sváb lányt vett fe­le­sé­gül a ki­te­le­pí­tett mar­tosi le­gény, il­let­ve egy olyan sváb vet­te fe­le­sé­gül a mar­tosi lányt, akik­nek a há­zá­ba köl­töz­tet­ték õket.
Ma már csak egy mar­tosi csa­lád utó­dai él­nek Gyönkön, egy csa­lád idõ­köz­ben ki­halt a fa­lu­ban, egy a ké­sõb­bi évek­ben Paks­ra, egy Bu­da­pest­re, négy pe­dig a szü­lõ­fa­lu­já­hoz le­he­tõ leg­kö­ze­lebb­re, az or­szág­ha­tár mel­let­ti Szõnybe (há­rom), il­let­ve Ko­má­rom­ba (egy) köl­tö­zött. Gyönkön va­la­men­­nyi­en el­ad­ták a tel­kü­ket és bir­to­ka­i­kat (az egyik csa­lád pél­dá­ul azok­nak a svá­bok­nak, aki­ké ere­de­ti­leg volt).
A je­len­ség, hogy tud­ni­il­lik amint le­he­tõ­ség volt rá, az 1960-as évek ren­de­le­tei meg­en­ged­ték, a ki­te­le­pí­tet­tek el­ad­ták ott­ho­ni bir­to­ka­ik fe­jé­ben Ma­gyar­or­szág va­la­me­lyik szü­lõ­föld­jük­tõl tá­vo­li me­gyé­jé­ben ka­pott há­zu­kat, föld­je­i­ket, és fel­köl­töz­tek az észa­ki or­szág­ha­tár mel­lé, más Ko­má­rom kör­nyé­ki fa­luk ki­te­le­pí­tett­je­i­nél is meg­fi­gyel­he­tõ. Az 1960-as évek­ben Tol­ná­ból, Ba­ra­nyá­ból, sõt Fej­ér me­gyé­bõl is tö­me­ges volt a fel­köl­tö­zés az or­szág­ha­tár mel­let­ti te­le­pü­lé­sek­be, Ko­má­rom me­gyé­be. A het­ényiek a Fej­ér me­gyei Mór­ról, a szent­pé­teriek a Tol­na me­gyei Páriból és a Ba­ra­nya me­gyei Szu­lokról köl­töz­tek kö­ze­lebb szü­lõ­fa­lu­juk­hoz, Ko­má­rom­ba és Szõnybe. Ko­má­rom­ban eb­ben az év­ti­zed­ben egész ut­ca épült, ahol csu­pa egy­ko­ri szent­pé­teri vá­sá­rolt tel­ket és épí­tett há­zat ma­gá­nak. Az ut­cát ma is Kisszent­péternek ne­ve­zik a hely­be­li­ek.
A ki­te­le­pí­tet­tek új lak­hely­ükön szá­mon tar­tot­ták és se­gí­tet­ték egy­mást, az 1960–1970-es évek­ben, az ak­kor még ne­he­zebb köz­le­ke­dé­si vi­szo­nyok mel­lett hí­re­ket és cso­ma­go­kat vit­tek-hoz­tak egy­más­nak „ott­hon­ról”, a szü­lõ­fa­lu­ból, el­jár­tak a volt fa­lu­be­li­ek te­me­té­sé­re, ös­­sze­há­za­so­dá­sok is vol­tak köz­tük.
A szü­lõ­fa­lu és a ki­te­le­pí­tet­tek kap­cso­lat­tar­tá­sa a leg­ne­he­zebb évek­ben és má­ig sem sza­kadt meg, az el­sza­kí­tott csa­lád­tag­ok, a ro­kon­ság, szom­széd­ság sze­mé­lyes kap­cso­la­ta­in ala­pul. A leg­na­gyobb hor­de­re­jû­ek eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban a te­me­té­sek, ami­kor nem­csak a szû­kebb csa­lád vagy ro­kon­ság tag­jai ta­lál­koz­nak egy­más­sal, ha­nem a szom­széd­sá­gi, ba­rá­ti, is­ko­la­tár­si és egyéb vi­szo­nyok ré­vén szin­te a szü­lõ­fa­lu egy­ko­ri tel­jes kap­cso­lat­há­ló­ja fel­éled egy pil­la­nat­ra, a kö­zös em­lé­ke­zés ere­jé­ig. Az 1970–1980-as évek­ben egy-­e­gy el­hunyt ki­te­le­pí­tett te­me­té­sé­re nem rit­kán egész au­tó­busz­nyi­an utaz­tak a szü­lõ­fa­lu­ból – a föld­mû­vesszö­vet­ke­zet bér­be vett jár­mû­vén –, hogy le­ró­ják ke­gye­le­tü­ket, és hogy ta­lál­koz­za­nak az el­sza­kadt fa­lu­be­li­ek­kel.
De ko­ránt­sem min­den ki­te­le­pí­tett tud­ta fel­dol­goz­ni a fa­lu­já­ból va­ló ki­ûze­té­se tra­u­má­ját, s né­há­nyan ezt úgy él­ték/élik meg, hogy min­den kap­cso­la­tot meg­sza­kí­tot­tak szü­lõ­fa­lu­juk­kal. Mar­tos­ra sem járt/jár „ha­za” min­den ki­te­le­pí­tett. Va­la­ki egy­sze­rû­en azért nem, mert nem ma­radt a fa­lu­ban ro­kon­sá­ga, va­la­kit az ott­hon ma­radt ro­kon­ság idõ­köz­ben ki­szo­rí­tott az örök­ség­bõl, s ezért töb­bet nem kí­ván ve­lük ta­lál­koz­ni. Más vi­szont az em­lé­ke­zés fáj­dal­ma elõl me­ne­kül­ve nem akar­ja töb­bet lát­ni Mar­tost, megint más a meg­bán­tott­ság mi­att nem kí­ván­csi szü­lõ­fa­lu­já­ra. A fa­lu­be­li­ek min­den­kit, min­den ha­za­já­rót és tá­vol­ma­ra­dót min­den meg­bán­tó­dá­sá­val együtt szá­mon tar­ta­nak.

„J. B. csak egy­szer vót itt­hon, fe­le­sé­ge egy­szer se, fia itt van Ko­má­rom­ba, az több­ször átgyün, ne­kem ke­reszt­ko­mám, meg anyó­sát is átgyün láto­gat­ny­i.”

„Azé vót olyan na­gyon fá­jó aki­ket evit­tek, hogy má pont õk nem fér­tek e a fa­lu­ba! Mer hát hogy mi sze­rint válosz­tot­ták ki, ezt nem tud­ja sen­ki.”

„Fájt ne­ki, hogy jó gaz­da vót, s en­­nyi­re ki­nul­láz­ták.”

Az „ösküiek”

A la­kos­ság­cse­re-egyez­mény ér­tel­mé­ben amen­­nyi szlo­vák ön­ként je­lent­ke­zett Ma­gyar­or­szá­gon, an­­nyi ma­gyart te­le­pít­he­tett vol­na ki a cseh­szlo­vák kor­mány Szlo­vá­ki­á­ból. Az ön­ként je­lent­ke­zõk szá­ma azon­ban a szé­les kö­rû pro­pa­gan­da, a to­bor­zó ­ak­ci­ók el­le­né­re is las­san gyûlt, és ko­ránt­sem ér­te el azt a szá­mot, amit a cseh­szlo­vák fél re­mélt.
Az el­sõ idõ­szak­ban a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­ság több­sé­ge hal­la­ni sem akart az át­te­le­pü­lés­rõl, ezért a cseh­szlo­vák kor­mány – el­sõ­sor­ban az Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság ré­vén, amely 1946 ta­va­szán kezd­te meg mû­kö­dé­sét – szé­les­kö­rû pro­pa­gan­dá­ba fo­gott. Nem akar­tak el­köl­töz­ni az öre­gek, a va­gyo­no­sab­bak, a biz­tos eg­zisz­ten­ci­á­val ren­del­ke­zõk. In­kább haj­lot­tak rá a fi­a­ta­lab­bak, s aki­ket nem kö­tött a bir­tok, a föld (Tóth 1993, 161).
Mar­tos­ra hét bá­nyász­csa­lád ér­ke­zett Ma­gyar­or­szág­ról, a Veszp­rém me­gyei Öskürõl és Szápár­ról, s egy há­zas­pár Bu­da­pest­rõl. Ma Mar­to­son ös­­sze­fog­la­ló­an csak ösküieknek mond­ják õket, bár Öskürõl mind­ös­­sze két csa­lád érkezett.32 A mai vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint nagy­részt „szeg­ínyek” vol­tak, né­me­lyik csa­lád­nak „sem­mi­je se vót” – „»e­ment a kinc­s, ide­gyütt a ninc­s«, azt mond­ták ak­ko­ri­ban” –, de több­sé­gé­ben „jó­ra­va­lók” vol­tak. Az ösküiek evan­gé­li­ku­sok, a szápári­ak ka­to­li­ku­sok vol­tak, va­la­men­­nyi­en tud­tak ma­gya­rul, ta­lán csak egy-két idõs as­­szony nem, akik vi­szont Mar­to­son már a csa­lá­di élet ke­re­tei kö­zé be­zár­kóz­va él­ték nap­ja­i­kat, és rit­kán érint­kez­tek a mar­tosi­akkal.33

„Majd­nem mind sze­gény jött a ki­te­le­pí­tet­tek he­lyé­be.”

„Cse­re vót, fõ­det is an­­nyit kap­tak, amen­­nyi ott vót ne­kik, lo­vat is, vótak bir­kák is ne­kik.”
„A szom­szí­dunk­ba bá­nyász em­ber vót, P. bá­csi, iga­zi ren­des bá­nyász, ko­moly mun­kás­em­ber. Azt mongyák, úgy gyüt­tek, hogy há­rom lábo vót az asz­tanak, szeg­íny csa­lád vót, na­gyon szeg­íny, de amúgy ren­de­sek vótak.”

„Tejjesen tut­tak mag­yarú, szlo­vá­kú ta­lán nem is.”

„Csak a szár­mozá­suk szlo­vák, öreg­ap­juk ta­lán.”

A to­bor­zók, a Cseh­szlo­vák Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság tag­jai „buz­gó­sá­gá­nak” ered­mé­nye­kép­pen – akik a ne­ga­tív pro­pa­gan­dá­tól (Ma­gyar­or­szág há­bo­rú utá­ni sú­lyos gaz­da­sá­gi hely­ze­te), az ál­hí­rek ter­jesz­té­sé­tõl (aki nem je­lent­ke­zik ön­ként, ké­sõbb erõ­szak­kal lesz át­te­le­pít­ve 30 kg-os cso­mag­gal) sem ri­ad­tak vis­­sza – vé­gül olyan csa­lá­dok is át­te­le­pül­tek Ma­gyar­or­szág­ról, akik nem akar­tak, nem ön­ként men­tek, s az át­te­le­pü­lés sem tár­sa­dal­mi, sem anya­gi té­ren nem je­len­tett szá­muk­ra eg­zisz­ten­ci­á­lis emel­ke­dést.
Az egyik szápári bá­nyász ma is a fa­lu­ban élõ lá­nyá­nak vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint az õ csa­lád­juk sem ön­ként köl­tö­zött el Ma­gyar­or­szág­ról, ha­nem kénysz­erítet­ték ap­ját, több­ször be­idéz­ték õt Veszp­rém­be, szlo­vák ne­vé­re hi­vat­koz­va igye­kez­tek meg­fé­lem­lí­te­ni, és az­zal zsa­rol­ták, hogy ko­ráb­ban nem ma­gya­ro­sí­tot­ta a nevét.34 Mar­to­son sok­kal ros­­szabb kö­rül­mé­nyek kö­zé ke­rül­tek, mint ami­lye­nek közt Szápáron él­tek. Mar­tos nyo­mo­rú­sá­gos, sze­gény kis fa­lu­nak tûnt a szá­muk­ra – ahol ak­kor még vil­lany­vi­lá­gí­tás sem volt35 –, Szápáron há­zat, au­tót kap­tak a bá­nyá­tól.
A fa­lu csön­des be­le­nyug­vás­sal las­san be­fo­gad­ta a be­te­le­pü­lõ­ket, nyílt szí­ni konf­lik­tus­ra vagy el­len­sé­ges­ke­dés­re az el­sõ évek­bõl sem em­lé­ke­zik sen­ki, egyik fél sem, a be­te­le­pü­lõk kez­de­ti idõ­szak­ban fel­tû­nõ szo­kat­lan­sá­ga­ik­ról pe­dig ma egye­nest hu­mor­ral be­szél­nek az õs­la­ko­sok.

„Esõ évek­be nem olyan jó szemme néz­ték õket, de nem bán­tot­ta õket szóva se, se szom­széd, sen­ki.”

„Sem­mi baj nem volt ve­lük, úgy be­il­lesz­ked­tek.”

„Ne­künk is akik szem­be lak­tak, csak tisztölette le­het beszínyi rúluk.”

„Vol­tak jó­ra­va­lók köz­tük.”

„A níp kö­zött má olya­nok, mint a tõzs­gyök­eres mar­tosi­ak, an­nak ves­­szük õket.”

„[…] hogy olyan fil­me­ket ve­tí­tet­tek ne­kik, hogy [Cseh­szlo­vá­ki­á­ban] kalbászbú van a kerítís. J. G., az egy ki­csit bo­lond vót, B. bátyáékná a há­zuk­ba ment és nízte, hogy hun van­nak a kalbás­zok. Mert azt mu­to­gat­ták ne­kik, hogy a kéménbe lóg­nak a sunkák, kalbás­zok. Azt eneveztük B. J-nek [B-ék után, akik­nél a kol­bászt ke­res­te, B. lett a ra­gad­vány­ne­ve – K.A.]. […]
P. bá­csi is mond­ta, hogy né­künk ilye­ne­ket mu­to­gat­tak, hogy kalbászbú van a kerítís.36 Az­tán ez a E. N. bá­csi azt mond­ta ne­ki, hát nálo­tok nin­cse­nek ku­tyák? Hogy­ne vónánok. Hát nálo­tok nem ettík vóna meg [a kol­bászt]? Hát hogy ar­ra nem gondó­tak. Hát ez a E. N. olyan vic­ces em­ber vót.”

„K. bá­csi pes­ti stri­gó [’stri­ci’] vót, bog­nár vót ere­de­ti­leg ta­lán, de nem sze­re­tett dógozny­i. Eccer a jéerdébe [’ter­melõszövetkezet’] D. bá­csi vót a cso­port­ve­ze­tõ, ez meg meg­kér­dez­te tõ­le, hogy D. úr, ma­ga mit csi­nál? Sem­mit, ké­rem, sem­mit. Ak­kor én is magáhó ál­lok! Nem sze­re­tett dógózny­i.”

„K. bá­csit ekût­ték ve­tõ­gép­re vet­ny­i. Há­tul köl­lött ányi a tartá­lyná. Kér­dez­te a so­fõr, K. bá­csi, me­he­tünk? Me­het, me­het, me­het, azt mond­ja. Ment a gép, s be­ve­tet­ték a fõ­det, üre­sen. Nem vót a gép­be ben­ne mag. Az­tán mond­ják ne­ki, hogy K. bá­csi, hát eb­be nincs mag! Hát ne­kem mond­ják, ké­rem?! Én nem lát­tam, csak a má­lé­ját, ve­tõ­gé­pet csak a Te­réz kör­úton. Üre­sen be­já­rat­ták a fõ­det.”

Az át­te­le­pül­tek las­san „be­ol­vad­tak” a fa­lu­ba. Be­áll­tak a meg­ala­kult ter­me­lõ­szö­vet­ke­zet­be, egye­dül két csa­lád­fönn­tar­tó fér­fi nem, õk el­ment bá­nyá­ba dol­goz­ni Handlovára (Nyitrai járás).37 Gye­re­ke­ik a mar­tosi ma­gyar is­ko­lá­ba jár­tak,38 né­há­nyan kö­zü­lük to­vább­ta­nul­tak és érett­sé­gi vizs­gát tet­tek a ko­má­ro­mi vagy az ógyal­lai ma­gyar gim­ná­zi­um­ban, mar­tosi­akkal vagy a szom­szé­dos te­le­pü­lé­sek­rõl va­ló ma­gya­rok­kal há­za­sod­tak ös­­sze, a szom­szé­dos Ime­lyre, Nasz­vadra nõ­sül­tek, oda men­tek férj­hez, több­sé­gük (a nép­szám­lá­lás­ok al­kal­má­val is) ma­gyar­nak vall­ja ma­gát, né­há­nyuk a leg­ak­tí­vabb Cse­ma­dok-ta­gok kö­zé tar­to­zik a fa­lu­ban („olyan nagy ma­gyar ér­zel­mû let­t”). Két gyer­mek­te­le­nül ér­ke­zett há­zas­pár az­óta meg­halt Mar­to­son, így ma egye­dül ezek­nek nin­cse­nek le­szár­ma­zot­tai a fa­lu­ban.
A Ma­gyar­or­szág­ról be­te­le­pü­lõk Mar­tos et­ni­kai ké­pét nem vál­toz­tat­ták meg, rész­ben azért, mert ke­ve­sen vol­tak, rész­ben mert ad­dig is ma­gyar­nak val­lot­ták ma­gu­kat. A fa­lu tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­sé­gén sem mó­do­sí­tot­tak lé­nye­ge­sen, bár nem vol­tak föld­mû­ve­sek, mint a mar­tosi­ak, ha­nem bá­nyá­szok vagy ipa­ro­sok, de al­kal­maz­kod­tak a kö­vet­ke­zõ évek­ben Mar­to­son is meg­vál­to­zó élet­vi­szo­nyok­hoz, mun­kát vál­lal­tak a meg­ala­ku­ló ter­me­lõ­szö­vet­ke­zet­ben, aho­va a mar­tosi föld­mû­ve­sek, ki­sebb és na­gyobb bir­to­kú gaz­dák és föld­nél­kü­li­ek is las­san mind be­lép­tek. Egy-két kí­vül ma­ra­dó és bá­nyá­ban vagy más ipar­te­le­pen mun­kát vál­la­ló a mar­tosi gaz­dák kö­zött épp­úgy akadt, mint az ere­de­ti fog­lal­ko­zá­sa mel­lett ki­tar­tó szápári bá­nyá­szok kö­zött. Nem so­kat mó­do­sí­tot­tak a rész­ben evan­gé­li­kus, rész­ben ka­to­li­kus be­te­le­pü­lõk Mar­tos fe­le­ke­ze­ti vi­szo­nya­in sem, hi­szen a re­for­má­tus õs­la­kos­ság mel­lett ad­dig is volt a fa­lu­ban egy kis szá­mú ka­to­li­kus­ság, amely­nek fõ­leg a pusz­ták­ról va­ló be­köl­tö­zé­sek ré­vén a 20. szá­zad ele­jé­tõl fog­va fo­ko­za­to­san nö­vek­võ ará­nyán a né­hány szápári lé­nye­ge­sen nem javí­tot­t.39
A mar­tosi kép azon­ban nem ál­ta­lá­no­sít­ha­tó. A kör­nye­zõ te­le­pü­lé­se­ken, Szent­péteren, Per­betén, Nasz­vadon, Ógyal­lán, Bagotán és Besenyõn40 az át­te­le­pült szlo­vá­kok kö­zött gyûj­tõ Mag­da­lé­na Paríková meg­fi­gye­lé­sei sze­rint e ma­gyar több­sé­gû köz­sé­gek de­mog­rá­fi­ai szer­ke­ze­te 1946 után mi­nõ­sé­gi­leg meg­vál­to­zott, „a la­kos­ság hir­te­len for­du­lat­tal ve­gyes et­ni­ku­mú­vá vált, ugyan­ak­kor meg­fo­gyat­ko­zott a ma­gyar et­ni­kum­hoz tar­to­zók lét­szá­ma”, és meg­vál­to­zott a tár­sa­da­lom szer­ke­ze­te, val­lá­si ös­­sze­té­te­le (Paríková 1994, 168). Mag­da­lé­na Paríková dol­go­za­tá­ban nem tér ki ar­ra, hogy az ál­ta­la vizs­gált te­le­pü­lé­sek egy ré­sze tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­ség és fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ból 1946-ot meg­elõ­zõ­en is ke­vés­bé volt ho­mo­gén. Vi­szont nagy ha­tá­rú és jó ter­mõ­föl­dû fa­luk lé­vén, ezek mind­egyi­ké­ben a mar­tosinál ará­nya­i­ban is na­gyobb mé­re­tû volt a ki-, il­let­ve be­te­le­pí­tés, ami va­ló­ban má­ig ha­tó­an át­raj­zol­ta e fa­luk de­mog­rá­fi­ai képét.41 Paríková sze­rint az ál­ta­la vizs­gált kör­zet­ben a be­te­le­pült, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben szin­tén két­nyel­vû szlo­vák­ság és a he­lyi­ek kap­cso­lat­tar­tá­sá­ban ér­zel­mi fe­szült­sé­gek for­rá­sa lett, hogy a re­pat­ri­ált szlo­vá­kok a ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok há­za­it és föld­je­it kap­ták meg, ami azon­ban, hang­sú­lyoz­za, nem et­ni­kai jel­le­gû fe­szült­ség­for­rás volt, vi­szont több mint negy­ven év után is érez­he­tõ a ha­tá­sa. A szlo­vá­kok be­il­lesz­ke­dé­sét ne­he­zí­tet­te to­váb­bá sze­rin­te az is, hogy Szlo­vá­ki­á­ban új­ra ki­sebb­ség­be ke­rül­tek, s hogy gyak­ran na­gyobb me­zõ­gaz­da­sá­gi te­rü­le­tet kap­tak, mint amen­­nyit ko­ráb­ban, Ma­gyar­or­szá­gon mû­vel­tek. Az idõ­sek­nek nyel­vi ne­héz­sé­ge­ik vol­tak, nem tud­tak, csak az át­te­le­pü­lés után ta­nul­tak meg ma­gya­rul, mi­u­tán e ma­gyar fa­luk­ban a köl­csö­nös nyel­vi érint­ke­zés­ben a ma­gyar nyel­vet hasz­nál­ták (Paríková 1994, 168).
A mar­tosi­ak­nak a be­te­le­pü­lõk­höz va­ló et­tõl el­té­rõ vi­szo­nyu­lá­sá­ra jel­lem­zõ pél­da a test­vér­fa­lu vá­lasz­tá­sá­nak tör­té­ne­te. A szo­ci­a­liz­mus évei alat­t, ami­kor ba­rát­ko­zás, kapoc­so­latépítés cél­já­ból szo­kás volt a szom­szé­dos orzá­gok va­la­me­lyik­ében egy, a cél­nak meg­fe­le­lõ te­le­pü­lés­sel a kap­cso­la­tot fel­ven­ni, Mar­tos vá­lasz­tá­sa ép­pen Ösküre eset­t. Az át­te­le­pí­tet­tek szü­lõ­fa­lu­já­val va­ló ba­rát­ko­zás a vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint 1968-ban (vagy 1966-ban), egy szín­da­rab be­ta­nu­lá­sá­val kez­dõ­dött, amel­­lyel a mar­tosi­ak va­la­hol Ma­gyar­or­szá­gon is sze­ret­tek vol­na föl­lép­ni, hogy a szín­ját­szás ré­vén ba­rá­ti kap­cso­la­to­kat te­remt­hes­se­nek, s utaz­has­sa­nak, ki­rán­dul­has­sa­nak. A ta­ní­tó egy Öskürõl szár­ma­zó fi­a­tal­em­ber se­gít­sé­gé­vel kezd­tek hoz­zá az út meg­szer­ve­zé­sé­hez, aki­nek Öskün élt a test­vé­re, s ké­zen­fek­võ meg­ol­dás­ként kí­nál­ko­zott, hogy test­vé­re le­gyen a ma­gyar­or­szá­gi fõ­szer­ve­zõ, Öskü pe­dig a hely, aho­va ven­dég­sze­rep­lés­re el­utaz­nak. Az el­sõ ta­lál­ko­zó olyan jól si­ke­rült („vár­tak ben­nün­ket a fa­lu­ban a nípek […] háza­kho eszál­lásó­tak”), hogy a kap­cso­lat az­óta is él, a két fa­lu ve­ze­tõi éven­te több al­ka­lom­mal meg­lá­to­gat­ják egy­mást, a mar­tosi pol­gár­mes­ter a fa­lu nagy ren­dez­vé­nye­i­re, így a fa­lu­na­pok­ra és a Pün­kös­di Fesz­ti­vál­ra „hi­va­ta­lo­san” is meg­hív­ja az ösküi kép­vi­se­lõ­ket, s ven­dé­gül lát­ják õket, ba­rá­ti fut­ball­mér­kõ­zé­se­ket tar­ta­nak, az ének­lõ­cso­port, a ci­te­ra­ze­ne­kar, a szín­ját­szók is köl­csö­nö­sen ven­dég­sze­re­pel­nek egy­más­nál stb. A kap­cso­la­tot 1997-ben egy, a két pol­gár­mes­ter alá­írá­sá­val hi­te­le­sí­tett „együtt­mû­kö­dé­si meg­ál­la­po­dás­sal” is meg­erõ­sí­tet­ték.
A mar­tosi­ak sze­rint az ösküi em­be­rek ma nem tud­nak szlo­vá­kul („an­­nyit se, mint mi”), hi­szen még az ének­lõ­cso­port­juk re­per­to­ár­ján sze­re­pe­lõ szlo­vák nép­da­lo­kat is ve­lük for­dít­tat­ják le ma­gyar­ra, csak a te­me­tõ ré­gi sír­em­lé­ke­i­nek szlo­vák nyel­vû fel­ira­tai és a szlo­vák ha­tár­ne­vek ta­nús­kod­nak ar­ról, hogy a fa­lu né­pes­sé­ge va­la­mi­kor szlo­vák volt.
Egy kö­vet­ke­zõ pél­da a mar­tosi­ak­nak a negy­ve­nes évek ki- és be­te­le­pí­té­se­i­hez va­ló más­fé­le vi­szo­nyu­lá­sá­ra a ki­te­le­pí­té­sek 50. év­for­du­ló­já­nak meg­ün­nep­lé­se, az ün­nep­lés mód­ja a fa­lu­ban. Az 1990-es évek má­so­dik fe­lé­ben sok köz­ség­ben, kü­lö­nö­sen a leg­in­kább érin­tett nagy mátyus­föl­di te­le­pü­lé­se­ken, a galán­tai és a ko­má­ro­mi já­rás­ban az év­for­du­ló al­kal­má­ból meg­em­lé­ke­zõ ün­nep­sé­ge­ket tar­tot­tak, ün­ne­pi mû­so­rok­kal, szo­bor- és em­lék­táb­la-ava­tá­sok­kal egy­be­köt­ve, s er­re a nap­ra ha­za­hív­ták a ki­te­le­pí­tet­te­ket, min­den­kit, aki még élt kö­zü­lük, s a gyer­me­ke­i­ket, utó­da­i­kat. A fa­luk hó­na­po­kon ke­resz­tül ké­szü­lõd­tek az ün­nep­ség­re, rég el­sza­kadt szá­lak után nyo­moz­tak Ma­gyar­or­szá­gon, igye­kez­tek le­he­tõ­leg tel­jes lis­tát ös­­sze­ál­lí­ta­ni az egy­ko­ri ki­te­le­pí­tet­tek­rõl, hogy vé­let­le­nül se ma­rad­jon ki sen­ki a meg­hí­vot­tak kö­zül.
E nagy, kol­lek­tív meg­em­lé­ke­zé­si hul­lám­ba Mar­tos is be­kap­cso­ló­dott, ám a mar­tosi ren­dez­vény fe­le­más­ra si­ke­re­dett. 1997. de­cem­be­ré­ben fa­lu­cí­mert avat­tak, s a fa­lu ve­ze­tõ­sé­ge úgy ha­tá­ro­zott, hogy er­re az ün­ne­pi al­ka­lom­ra hív­ják ha­za a ki­te­le­pí­tet­te­ket. Ugyan­ak­kor azon­ban meg­hív­ták az ün­nep­ség­re az ösküieket, az át­te­le­pí­tet­tek fa­lu­já­nak kép­vi­se­lõ­it is, akik­kel rá­adá­sul ek­kor kö­töt­ték meg a két fa­lu ba­rát­ko­zá­sá­ról szó­ló együtt­mû­kö­dé­si meg­ál­la­po­dást. Az ün­ne­pi mû­sor után a köz­ség­há­zá­ra, az ün­ne­pi asz­tal­hoz meg­in­vi­tált ma­gyar­or­szá­gi ven­dé­gek kö­zül va­la­mi­lyen fi­gyel­met­len­ség foly­tán vé­gül ép­pen a gyönkiek ma­rad­tak ki, csak az ösküiek vet­tek raj­ta részt.

„A ren­de­zõk va­la­mit nem jól csi­nál­tak, mert az ösküiek vol­tak töb­ben, s mind csak azok­kal fog­lal­koz­tak. Gyönkrõl el­jöt­tek Gy-ék meg Pest mel­lõl is jöt­tek, s még csak be se hív­ták, le se ül­tet­ték õket, el­fe­led­kez­tek ró­luk.”

Ös­­szeg­zés

Az 1945–1948 közötti évek mar­tosi tör­té­né­se­i­nek szám­ba­vé­te­le meg­en­ge­di azt a fel­té­te­le­zést, hogy a fa­lu­be­li­ek szá­má­ra eb­ben az idõ­ben min­de­nek­elõtt még a he­lyi kö­zös­ség­hez va­ló tar­to­zás, az ab­ban va­ló tár­sa­dal­mi lét, a „mar­tosi” iden­ti­tás és minden­nek az alap­ja, a pa­raszt­bir­tok je­len­tett leg­fõbb ér­té­ket – amely utób­bit Hanák Pé­ter el­sõ vi­lág­há­bo­rús né­pi le­ve­le­ket ele­mez­ve a pa­raszt­ság­ra és a 20. szá­zad el­sõ év­ti­ze­de­i­re vo­nat­ko­zó­an ál­ta­lá­no­san ér­vé­nyes­nek mond Ma­gyar­or­szá­gon (Hanák 1973, 84). Mar­to­son a szá­zad de­re­kán is a „fõd” meg­tar­tá­sa volt a leg­fõbb cél, vá­lasz­tá­si le­he­tõ­ség elõtt áll­va, sors­for­dí­tó hely­zet­ben ez ha­tá­roz­ta meg a dön­té­se­ket. A pa­raszt­bir­tok szem­pont­jai fe­lül­múl­tak min­den más, a pa­rasz­ti élet­vi­tel­tõl tá­vol esõ ka­te­gó­ri­át, mint a ha­za, a nem­zet­hez va­ló tar­to­zás, a nem­ze­ti ke­re­tek közt va­ló tár­sa­dal­mi lét vagy akár az ál­lam­pol­gá­ri ön­tu­dat. A föld­bir­tok ugyan­ak­kor nem csu­pán a „ter­mé­sze­tes rend” (Hanák 1973, 84) fönn­tar­tá­sá­nak kér­dé­se­ként je­lent meg a mar­tosi tu­dat­ban, és nem csak a túl­élés­sel volt egyen­lõ, ha­nem a (he­lyi) kö­zös­ség­ben el­fog­lalt he­lyet, sze­re­pet, tár­sa­dal­mi ran­got és presz­tízst is meg­je­le­ní­tet­te. A nyel­vi, nem­ze­ti vagy ál­lam­pol­gá­ri ho­va­tar­to­zás meg­val­lá­sa/vál­la­lá­sa emel­lett má­sod­la­gos­nak szá­mí­tott, kü­lö­nö­sen a fa­lu kö­zös­sé­gén kí­vü­li ha­tal­mak vi­szony­la­tá­ban. Az utób­bi­ak tör­vé­nyei sem­mi­re sem kö­te­lez­ték a mar­tosi em­bert, meg­sze­gé­sük er­köl­cse­it nem érin­tet­ték.
A mar­tosi em­ber­nek a cseh­szlo­vák ál­lam­ha­ta­lom tör­vé­nye­it el­uta­sí­tó ma­ga­tar­tá­sát – az „ön­tör­vé­nyû” pa­rasz­ti lét örök­lött rend­jé­hez va­ló ra­gasz­ko­dá­sa mel­lett – erõ­sí­tet­te a nyel­vi ide­gen­ség (a szlo­vák nyelv, ame­lyet nem ér­tett és nem be­szélt), az ál­lam­ha­ta­lom két­sze­re­sen is ide­gen (nyel­vi és po­li­ti­kai), va­la­mint rákénysz­erített vol­ta, és 1945-tõl az új­bó­li, im­már ál­lam­pol­gá­ri mi­nõ­sé­gé­ben va­ló jog­fosz­tott ál­la­po­ta. A ha­ta­lom el­vá­rá­sa­i­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dás­ról ilyen vi­szo­nyok kö­zött kény­sze­rû­ség­bõl sem le­he­tett szó, csu­pán an­nak lát­sza­tá­ról – a túl­élés ér­de­ké­ben. Ki­vé­telt e ma­ga­tar­tás alól Mar­to­son csak né­hány sze­mély/csa­lád je­len­tett, aki­ket a sa­ját bir­tok szem­pont­jai nem be­fo­lyá­sol­tak, és kö­zös­sé­gi kö­tõ­dé­sük a fa­lu rend­jé­hez, a pa­rasz­ti er­kölcs nor­má­i­hoz nem volt erõs.
Az ál­lam­ha­ta­lom­mal és he­lyi kép­vi­se­lõ­i­vel va­ló szem­ben­ál­lás azon­ban nem öl­tött kol­lek­tív cse­lek­vé­si for­mát, ha­nem a csa­lá­di stra­té­gi­ák szint­jén je­lent meg a fa­lu­ban. Ered­mé­nye­seb­ben vé­de­kez­tek – mert ha­té­ko­nyabb esz­kö­zök­kel (tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi tõ­ké­vel) ren­del­kez­tek – a te­he­tõ­sebb csa­lá­dok, oly­kor – bár nem tu­da­to­san – a sze­gé­nyeb­bek ká­rá­ra, akik­nek az esz­kö­zei ke­vés­bé vol­tak ha­té­ko­nyak, és nem is vol­tak min­dig ele­gen­dõ­ek az egész csa­lád, ha­nem csak egy-­e­gy tag­ja meg­vé­dé­sé­re.
A más et­ni­ku­mok­hoz va­ló vi­szo­nyu­lás ki­ala­kí­tá­sá­ban el­sõ­sor­ban a sors­kö­zös­ség ér­zé­se s en­nek a min­den­nap­ok­ban va­ló meg­ta­pasz­ta­lá­sa, az eb­bõl ere­dõ együtt­ér­zés és szo­li­da­ri­tás ér­zé­se ját­szott sze­re­pet, a nyel­vi, nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zás kér­dé­se ke­vés­bé.
Az át­te­le­pül­tek be­fo­ga­dá­sá­nak és be­ol­va­dá­sá­nak fo­lya­ma­tát Mar­to­son meg­könnyí­tet­te a be­te­le­pü­lõk vi­szony­lag kis szá­ma, amely ará­nya­i­val nem ha­tott nyo­masz­tó­an a he­lyi kö­zös­ség­re. To­váb­bá az is, hogy nem járt nyel­vi gon­dok­kal, az ösküiek ugyan­olyan jól be­szél­tek ma­gya­rul, mint a mar­tosi­ak.
Se­gít­het­te a be­fo­ga­dást vé­gül, hogy a más et­ni­ku­mok­kal va­ló kap­cso­lat­tar­tás­ban ezt meg­elõ­zõ­en is volt a fa­lu­nak kol­lek­tív ta­pasz­ta­la­ta. A zsi­dók alig pár év­vel ko­ráb­ban a Ma­gyar­or­szág­ról át­te­le­pül­te­ké­hez ha­son­ló szá­mú kö­zös­sé­get al­kot­tak Mar­to­son. A ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­se ide­jén még élén­ken élt az em­lé­ke­zet­ben há­rom év­vel az­elõt­ti el­hur­co­lá­suk, ami ak­kor ugyan­csak meg­ren­dí­tet­te a mar­tosi­akat („mi­kor a zsi­dó­kat föl­pa­kol­ták a ko­csi­ra, sírt az egész falu”).42
Meg­em­lít­he­tõ itt vé­gül a ki­ván­dor­lás is, amely­nek so­rán a szá­zad el­sõ há­rom év­ti­zed­ében vagy egy tu­cat­nyi mar­tosi ke­rült el Ame­ri­ká­ba, il­let­ve Nyu­gat-Eu­ró­pa va­la­me­lyik or­szá­gá­ba, Fran­cia­or­szág­ba, Hol­lan­di­á­ba. E vi­lá­got lá­tott mar­tosi­ak­nak mint­egy fe­le az 1930-as évek vé­gé­ig vis­­sza­tért fa­lu­já­ba, s meg­élt él­mé­nye­i­vel, ta­pasz­ta­la­ta­i­val, eset­leg vi­sel­ke­dé­se meg­vál­to­zott vo­ná­sa­i­val szin­tén a he­lyi kö­zös­ség más­ság irán­ti to­le­ran­ci­á­ját erõ­sít­het­te.
A mar­tosi pél­da az át­te­le­pül­tek be­fo­ga­dá­sá­ra va­ló­szí­nû­leg nem te­kint­he­tõ ti­pi­kus­nak, bár át­fo­gó ku­ta­tá­sok a té­má­ban ed­dig nem foly­tak. A pub­li­cisz­ti­kai iro­da­lom alap­ján azon­ban in­kább az fel­té­te­lez­he­tõ, hogy a mar­to­si­val for­dí­tott gya­kor­lat volt az ál­ta­lá­nos, hogy tud­ni­il­lik a hely­be­li­ek el­zár­kóz­tak az át­te­le­pül­tek elõl, meg­bé­lye­gez­ték és le­néz­ték õket, il­let­ve az át­te­le­pül­tek nem volt nyi­tot­tak a he­lyi­ek irán­t, szlo­vák ön­tu­da­tuk az évek so­rán egy­re erõ­sebb lett.
Az (ál­lam)hat­alom, az azt meg­tes­te­sí­tõ ha­tó­sá­gok és a mar­tosi em­be­rek vi­szo­nyá­ról ezek­ben az évek­ben ös­­sze­gez­ve el­mond­ha­tó, hogy az elõb­bi bár in­ten­zí­ven, sõt ag­res­­szí­van be­avat­ko­zott a csa­lá­dok min­den­na­pi éle­té­ben, hogy nyel­vü­ket és kul­tú­rá­ju­kat, kö­zös­sé­gi ön­tu­da­tu­kat meg­vál­toz­tas­sa, az erõ­fe­szí­tés nem járt ered­mén­­nyel. Bár a fa­lu sem­mi­lyen kül­sõ el­len­ál­lást nem ta­nú­sí­tott, még­sem volt pasz­­szív, „a biz­ton­ság hi­á­nyá­tól meg­bé­nult tár­sa­da­lom”, tag­jai bi­zo­nyos vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok­nak a bir­to­ká­ban ke­res­ték az al­kal­maz­ko­dás leg­meg­fe­le­lõbb mód­ja­it, il­let­ve al­kal­maz­tak az ér­ték­rend­jük­höz kap­cso­ló­dó, bár kény­sze­rû­sé­gek ál­tal be­ha­tá­rolt csa­lá­di stra­té­gi­á­kat a túl­élés, a csa­lá­dok meg­ma­ra­dá­sa ér­de­ké­ben.
A ha­ta­lom el­vá­rá­sa­i­val oly­an­­nyi­ra nem azo­no­sul­tak, hogy a for­má­li­san fel­vett kül­sõ je­gye­ket az el­sõ adó­dó al­ka­lom­mal le­vet­kõz­ték ma­guk­ról, s ahe­lyett, hogy a ha­ta­lom cél­ja­i­nak meg­fe­le­lõ­en a csa­lá­dok el­szlo­vá­ko­sod­tak vol­na, a Ma­gyar­or­szág­ról át­te­le­pül­tek as­­szi­mi­lá­lód­tak a fa­lu­hoz.

Meg­jegy­zés: * Bago­ta 1971 óta köz­igaz­ga­tá­si­lag Ógyal­lához tar­to­zik.
For­rás: A Fel­vi­dék te­le­pü­lé­se­i­nek nemzetiségi… 1995; Sèí­tanie oby­vatelov, domov a bytov 2001.

For­rá­sok

A mar­tosi gaz­da-kö­zön­ség jegy­zõ­köny­ve 1936–43. Köz­sé­gi Hi­va­tal, Mar­tos
Mar­tos köz­ség képvis[…] köz­gyû­lé­si jegy­zõ­köny­ve 1919–1924. KJL MJ.
Mar­toš. Usne­se­nie obec­ného zast­up [Mar­tos. A köz­ség képvis. ha­tá­ro­za­tai] 1931–1937. KJLev. MJ
Mar­tovce köz­ség kró­ni­ká­ja 1959–1995. 1–3. kö­tet. Kró­ni­kás: Zsit­tnyan Ist­ván. Köz­sé­gi Hi­va­tal, Mar­tos.
Reslo­vak­iza­èná komisia [Reszlovakizációs Bi­zott­ság]. SNA [Szlo­vák Nemzeti Levéltár], Brati­slava, 1947, 2 do­boz; 1948, 9 do­boz.
Sloven­ská li­ga [Szlo­vák li­ga] 1946–1949. Reslo­vak­izá­cia [Reszlovakizáció]. SNA [Szlo­vák Nemzeti Levéltár], Bratisla­va.
Zápis­ni­ca o zasad­nu­ti­ach obec­ného zas­tupite¾st­va [A köz­ség kép­vi­se­lõ­tes­tü­le­te ülé­se­i­nek jegy­zõ­köny­ve] 1924–1927. [KJL MJ].

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A Fel­vi­dék te­le­pü­lé­se­i­nek nem­ze­ti­sé­gi (anya­nyel­vi) meg­osz­lá­sa (1880–1941) 1995. Bu­da­pest, KSH.
Dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok köz­sé­ge­i­nek nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le 1961. Ki­vo­nat a Cse­ma­dok szá­má­ra. Kéz­irat.
Er­dei Fe­renc 1938. Pa­rasz­tok. Bu­da­pest.
Er­dei Fe­renc 1941. A ma­gyar pa­raszt­tár­sa­da­lom. Bu­da­pest, Frank­lin.
Fél Edit 1944. A nagy­csa­lád és jog­szo­ká­sai a Ko­má­rom me­gyei Mar­to­son. Bu­da­pest, SZMKE Kis­al­föld Ku­ta­tó In­té­zet. /Kisalföldi Köz­le­mé­nyek, I./
Fé­nyes Elek 1851. Ma­gyar­or­szág geo­graphi­ai szó­tá­ra. I–IV. köt. Pest.
Gyur­gyík Lász­ló 1994. Ma­gyar mér­leg. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság a nép­szám­lá­lá­si és a nép­moz­gal­mi ada­tok tük­ré­ben. Po­zsony, Kalligram.
Hanák Pé­ter 1973. Né­pi le­ve­lek az el­sõ vi­lág­há­bo­rú­ból. Va­ló­ság, 1973. 3. sz. 62–87. p.
Ila Bálint–Kovacsics Jó­zsef 1964. Veszp­rém me­gye hely­tör­té­ne­ti le­xi­ko­na. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Jan­ics Kál­mán 1979. A hon­ta­lan­ság évei. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után 1945–1948. Bern, Eu­ró­pai Pro­tes­táns Ma­gyar Sza­bad­­egye­­tem.
Kósa Lász­ló 1991. Pa­rasz­ti pol­gá­ro­su­lás és a né­pi kul­tú­ra tá­ji meg­osz­lá­sa Ma­gyar­or­szá­gon (1880–1920). Deb­re­cen.
Mácza Mi­hály 2004. Az im­pé­ri­um­vál­tás és kö­vet­kez­mé­nyei Ko­má­rom­ban (1919–1938). Li­mes, 2004. 3. sz. 113–126. p.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán 1992. Ha­za­hú­zott a szülõföld… Vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek, do­ku­men­tu­mok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság Cseh­or­szág­ba de­por­tá­lá­sá­ról, 1945–1953. Bu­da­pest, Püs­ki.
Pariková, Mag­da­lé­na 1994. Re­pat­ri­ált szlo­vá­kok iden­ti­tás­ke­re­sé­se. In: Kis­bán Esz­ter (sz­erk.): Pa­raszt­kul­tú­ra, po­pu­lá­ris kul­tú­ra és a köz­pon­ti irá­nyí­tás. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Nép­raj­zi Ku­ta­tó­in­té­zet, 167–172. p.
Popé­ly Ár­pád 2002. A nem­ze­ti ter­jesz­ke­dés szol­gá­la­tá­ban. A fel­vi­dé­ki ma­gyar nyelv­te­rü­let et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ének át­ala­ku­lá­sa 1944–1949. Dok­to­ri dis­­szer­tá­ció.
Rácz Kál­mán 2003. Esz­ter­go­mi ér­sek­ség kont­ra cseh­szlo­vák ál­lam – egy­há­zi bir­tok­pe­rek a há­gai bí­ró­ság elõt­t. Fó­rum Tár­sada­lom­tu­dományi Szem­le, 2003. 3–4. sz. 35–51. p.; 67–95. p.
Sèí­tanie oby­vate¾ov, domov a bytov 2001. 1. zv., Bratislava, Štati­stický úrad Slovenskej repub­liky.
Szar­ka Lász­ló 1991. A ki­szol­gál­ta­tott­ság. A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság jog­fosz­tá­sa 1944–1948 kö­zött. Új For­rás, 1991. 11. sz. 24–30. p.
Szil­ágyi Mik­lós 2000. Tör­vé­nyek, szo­kás­jog, jog­szo­kás. In Paládi-Kovács At­ti­la (fõsz­erk.): Ma­gyar Nép­rajz. Tár­sa­da­lom. 8. kötet. Bu­da­pest, Aka­dé­mia Ki­adó, 693–760. p.
Tóth Ág­nes 1993. Te­le­pí­té­sek Ma­gyar­or­szá­gon 1945–1948 kö­zött. A né­me­tek ki­te­le­pí­té­se, a bel­sõ nép­moz­gá­sok és a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re ös­­sze­füg­gé­sei. Kecs­ke­mét, Bács-Kis­kun Me­gyei Ön­kor­mány­zat Lev­éltára.
Ujváry Zol­tán 1991. Szü­lõ­föld­ön hon­ta­la­nul. Ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa Cseh­or­szág­ba. Deb­re­cen, Pire­mon.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1993. A res­zlo­vak­izá­ció. Po­zsony, Kalligram.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1996. A de­por­tá­lá­sok. Po­zsony, Kalligram.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1999. A bel­sõ te­le­pí­té­sek és a la­kos­ság­cse­re. Po­zsony, Kalligram.

Gecse Annabella: A szorgalmas falutól a virtuális Baracáig

1. Be­ve­ze­tés

Ta­nul­má­nyom cél­ja egy fa­lu mint kö­zös­ség éle­té­nek – több szem­pont­ból is erő­sen kor­lá­tok kö­zé szo­rí­tott –, idő­ben mint­egy száz évet át­fo­gó jel­lem­zé­se. Az el­ső, rö­vid sza­kasz a fa­lu tár­sa­dal­má­nak alap­ve­tő jel­lem­ző­it te­kin­ti át (rend­kí­vül nagy vo­na­lak­ban) a 20. szá­zad el­ső har­ma­dá­ban. Ezt a ke­vés konk­rét, mér­he­tő ered­ményt fel­so­ra­koz­ta­tó be­ve­ze­tőt azért tar­tom még­is szük­sé­ges­nek, mert an­nak a je­len­ség­nek az okai, hogy a fa­lu nem ci­gány la­kói a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben a kö­ze­li vá­ro­sok­ba köl­töz­tek, eb­ben az idő­szak­ban gyö­ke­rez­nek. A má­so­dik egy­sé­get a fa­lu éle­té­be erő­sen be­avat­ko­zó, 1920 utá­ni kül­ső, po­li­ti­kai be­avat­ko­zá­sok­nak és azok ha­tá­sá­nak szen­tel­tem. A har­ma­dik sza­kasz­ban a te­le­pü­lés mai et­ni­kai ké­pé­nek ki­ala­ku­lá­sá­val fog­lal­ko­zom, kis­sé te­kin­tet­be vé­ve a két et­ni­kum egy­más mel­lett élé­sét is.
A té­ma vi­szony­la­gos „ké­nyes­sé­ge” mi­att be­szél­ge­tő­tár­sa­im ada­ta­it nem te­szem köz­zé, de a ve­lük foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek rész­le­te­it szó sze­rint közlöm. Az ef­faj­ta adat­gyűj­tés mel­lett több in­for­má­ci­ót kö­szön­he­tek a „vé­let­len­nek”, ugyan­is ku­ta­tá­si te­re­pem az a te­le­pü­lés, ahol élek. An­nak el­le­né­re, hogy e hely­zet­nek hát­rá­nyai is van­nak (a meg­szo­kott­ság, az ott­ho­nos­ság biz­ton­ság­ér­ze­te meg is ne­he­zít­he­ti az ob­jek­tív, tu­do­má­nyos hoz­zá­ál­lást), oly­kor ta­lán hely­ze­ti elő­nyök­kel is jár, lát­ha­tó­vá tesz né­hány olyan je­len­sé­get, ami „kül­ső” szem­lé­lő és vizs­gá­ló­dó szá­má­ra ne­he­zen el­ér­he­tő. Ezek kö­zül ta­lán a leg­fon­to­sabb, hogy nem csu­pán a nép­rajz­tu­do­mány és kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gia egyik ki­emelt mód­sze­ré­nek, a részt­ve­vő meg­fi­gye­lés­nek al­kal­ma­zá­sá­ra nyújt le­he­tő­sé­get, ha­nem e mód­szer­nek mint­egy meg­for­dí­tá­sá­val a „meg­fi­gye­lő rész­vé­tel­re” is al­kal­mat ad: anél­kül le­he­tek ré­sze­se a fa­lu min­den­na­pi éle­té­nek, hogy az (el­len­tét­ben egy ide­gen ku­ta­tó meg­je­le­né­sé­vel) kü­lö­nö­sebb fel­tű­nést kel­te­ne.
Az el­nép­te­le­ne­dő fal­vak prob­lé­má­ja a nép­rajz­ban az or­mán­sá­gi egy­ke mi­att ke­rült már a 20. szá­zad ele­jén a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba. Az ap­ró­fal­vak 20. szá­zad kö­ze­pé­től jel­lem­ző, más té­nye­zők­kel ös­­sze­füg­gő el­nép­te­le­ne­dé­sé­re, a je­len­sé­get nem­egy­szer kí­sé­rő „el­cigányosodás­ra” ezt kö­ve­tő­en el­ső­sor­ban a ma­gyar­or­szá­gi tár­sadalom­föl­dra­jzi ku­ta­tá­sok hív­ták fel a fi­gyel­met, fő­leg a Du­nán­túl­ra és Bor­sod­ra fó­ku­szál­va (Kocsis–Kovács 1991; Vuics Ti­bor 1993). A mun­kám so­rán vizs­gált te­le­pü­lés, Bara­ca föld­raj­zi­lag a bor­so­di te­rü­let­hez csat­la­ko­zik, ám a ma­gyar–szlo­vák ál­lam­ha­tár szlo­vá­ki­ai ol­da­lán.
A te­le­pü­lést a nép­rajz­tu­do­mány a folk­lór­ku­ta­tás ré­vén ismer(het)i. B. Ko­vács Ist­ván Bara­cai nép­köl­té­szet Tóth Balázs­né Csák Mar­git elő­adá­sá­ban cí­mű mun­ká­ja 1994-ben, az Új Ma­gyar Nép­köl­té­si Gyűj­te­mény 25. kö­te­te­ként lá­tott nap­vi­lá­got.
A nép­szám­lá­lás­ok ada­ta­i­ból ugyan nem de­rül ki, ám Bara­ca né­pes­sé­ge a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben szin­te tel­je­sen ki­cse­ré­lő­dött. La­kos­sá­gá­nak szá­ma egyéb­ként – az ös­­sze­írá­sok sze­rint – a 18. szá­zad óta 200-500 kö­zött mo­zog. Az ös­­sze­írá­sok, nép­szám­lá­lás­ok mind ma­gyar fa­lu­ként em­lí­tik (Acsády 1896; A Ma­gyar Ko­ro­na… 1902; A Ma­gyar Szen­t… 1912; Borovszky é. n.; Fé­nyes 1851; Gyö­nyör 1989, 57; Pesty 1864). Az 1893-as ci­gány­ös­­sze­írás­ban – amely csak azo­kat a fal­va­kat ír­ja ös­­sze, ame­lyek­ben a ci­gá­nyok szá­ma el­éri az öt­ve­net vagy az össz­la­kos­ság 10%-át – Bara­ca nem sze­re­pel (A Mag­yarorszá­gon…1895). Az 1910-es, ’20-as évek­ben négy la­kó­ház­ban élő négy ci­gány csa­lád (15-20 fő) má­ra 372 fő­re sza­po­ro­dott. Ez­zel pár­hu­za­mo­san nem ci­gány la­kó­i­nak (Baracán ezt a ka­te­gó­ri­át pa­raszt­nak ne­ve­zik, és a to­váb­bi­ak­ban én is ezt a ki­fe­je­zést hasz­ná­lom) nagy ré­sze – 1940 óta ösz­­­sze­sen 374 sze­mély – el­köl­tö­zött a te­le­pü­lés­ről. En­nél­fog­va Bara­ca ese­té­ben az „el­cigányosodás” egy ös­­sze­tett fo­lya­mat kö­vet­kez­mé­nye. Ta­nul­má­nyom­ban e fo­lya­mat vég­ered­mé­nyén kí­vül an­nak né­hány ös­­sze­te­vő­jét igyek­szem meg­vizs­gál­ni.
Az ön­jel­lem­zés és a kül­ső kap­cso­la­tok vizs­gá­la­tá­ból ki­tű­nik, hogy Bara­ca kap­cso­lat­épí­té­sét a szom­széd, leg­több eset­ben re­for­má­tus te­le­pü­lé­sek­kel erő­sen kor­lá­toz­ta ró­mai ka­to­li­kus val­lá­sa. Ha azon­ban nem is a szom­széd te­le­pü­lé­sek je­len­tet­ték há­za­so­dá­si kör­ze­tét, va­la­mi­lyen kap­cso­la­ta a leg­töb­bel volt Baracá­nak, ez tet­te le­he­tő­vé, hogy má­sok­hoz vi­szo­nyít­va (is) tud­ja jel­le­mez­ni ön­ma­gát: el­ső­sor­ban a val­lá­sos­ság­gal és a dol­gos­ság­gal. Re­for­má­tus szom­szé­dai kö­zött pa­ró­ki­á­ja, temp­lo­ma mi­att volt vi­szony­lag ki­emelt je­len­tő­sé­ge. A tör­té­ne­ti Gömör me­gye kis­ne­me­si te­le­pü­lé­se­i­nek több­sé­gé­től el­té­rő­en a bara­cai kis­ne­me­sek jog­ál­lá­sa meg­fért ró­mai ka­to­li­kus val­lá­suk­kal. A fa­lu­si tár­sa­da­lom ta­go­ló­dá­sa leg­erő­seb­ben ép­pen a föld­bir­tok­be­li el­té­ré­sek ré­vén volt ér­zé­kel­he­tő. Az, hogy ezt szá­mon tar­tot­ták, jel­zi, hogy az egyik leg­fon­to­sabb ér­ték­mé­rő, a kö­zös­sé­gi meg­íté­lés te­kin­te­té­ben leg­in­kább jel funk­ci­ó­jú adott­sá­ga volt egy-­e­gy csa­lád­nak. Az „ame­ri­ká­zás” Baracát is érin­tet­te, ám az­ál­tal, hogy csak­nem min­den­ki vis­­sza­tért, lát­ha­tó­vá vá­lik az idő­sza­kos ki­ván­dor­lás mo­ti­vá­ci­ó­ja: ran­go­sabb po­zí­ci­ót (az­az több föl­det) sze­rez­ni az anya­gi szem­pont­ból íté­lő kö­zös­sé­gen be­lül. A fa­lu­kö­zös­ség má­sik ren­de­ző ere­jét a vér­sé­gi ala­pú szer­ve­ző­dé­sek, cso­por­to­su­lá­sok, az­az a csa­lád­szer­ve­zet és ro­kon­sá­gi rend­szer je­len­tet­ték. A nagy- és kis­csa­lád a 20. szá­zad ele­ji Baracán egy­aránt jel­lem­ző csa­lád­for­ma volt. Az is vi­szony­lag jól nyo­mon kö­vet­he­tő, hogy a gaz­da – egyéb­ként a szak­iro­da­lom­ból is jól is­mert – te­kin­té­lye a kis­csa­lád­ban is meg­ma­radt. A had je­len­té­se ugyan el­ho­má­lyo­sult, ám az „in­téz­mény” ma­ga kül­ső „tá­ma­dás” ese­tén ak­ti­vi­zá­ló­dott, te­hát idő­sza­ko­san szer­ve­ző erő­nek bi­zo­nyult. A ro­kon­sá­gi rend­szer má­sik „kü­lön­le­ges­sé­ge” Baracán a mű­ro­kon­ság rend­kí­vü­li sze­re­pe. A ko­mák meg­vá­lasz­tá­sa egész élet­re szó­ló dön­tés volt. Je­len­tő­sé­ge ezen túl­mu­ta­tó­an ab­ban állt, hogy a fa­lu­si tár­sa­dal­mon be­lül ko­ma­ság­ba ke­rül­ni va­la­ki­vel esé­lyt je­len­tett az egyé­nen ke­resz­tül az egész csa­lád kap­cso­la­ti há­ló­já­nak erő­sí­té­sé­re, po­zí­ci­ó­já­nak emel­ke­dé­sé­re, meg­íté­lé­sé­nek po­zi­tív el­moz­du­lá­sá­ra. Emel­lett Bara­ca ki­csi­sé­gé­ből adó­dó­an a vér­ro­kon­ság a mű­ro­kon­ság e for­má­já­val ki­e­gé­szül­ve tel­je­sen át­szőt­te a fa­lut, a kap­cso­la­ti há­ló­ban ez­ál­tal min­den­ki min­den­ki­hez kap­cso­ló­dott va­la­mi­lyen úton-mó­don. A nem- és kor­cso­por­to­kat vizs­gál­va meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az ilyen ala­pú át­me­ne­ti kis­kö­zös­sé­gek szer­ve­ző­dé­sé­ben a há­zas­ság­kö­tés­nek víz­vá­lasz­tó sze­re­pe van. A szó­ra­ko­zás funk­ci­ó­jú kö­zös­sé­gi al­kal­mak szá­ma ezt kö­ve­tő­en erő­sen kor­lá­to­zó­dik. A lo­ká­lis kap­cso­la­tok vizs­gá­la­ta so­rán ar­ra de­rült fény, hogy azok – ös­­sze­vet­ve a szak­iro­da­lom­ból is­mert más te­le­pü­lé­sek ese­té­vel – nem túl in­ten­zí­vek, ám a meg­lé­vők min­dig po­zi­tív elő­je­lű­ek. En­nek fenn­tar­tá­sá­ra a kö­zös­ség érin­tett tag­jai ko­moly gon­dot for­dí­ta­nak. A mun­ka­szer­ve­ze­ti for­mák vizs­gá­la­ta so­rán de­rült fény azok né­hány sa­já­tos­sá­gá­ra. Ki­tű­nik a Bara­ca hely­ze­té­ből adó­dó sa­já­tos­ság, a bér­mun­ka tel­jes hi­á­nya. Fel­tű­nő és lát­szó­lag ok nél­kü­li vi­szont az, hogy ese­tünk­ben a ka­lá­ka­sze­rű mun­kák is hi­á­nyoz­nak. Er­re adat­köz­lő­im rá­kér­de­zés nél­kül is azt a ma­gya­rá­za­tot ad­ták, hogy ez a for­ma nem fért ös­­sze az­zal a sa­ját ha­szon­ra, sa­ját mun­ká­ra kon­cent­rá­lás­sal, ami a bara­cai csa­lá­do­kat már az 1940-es évek­ben is jel­le­mez­te. A kü­lön­bö­ző bir­tok­nagy­sá­gú és el­té­rő jog­ál­lá­sú csa­lá­dok gaz­dál­ko­dá­sán ke­resz­tül meg­ra­gad­ha­tó üzem­szer­ve­ze­ti sa­já­tos­sá­gok mö­gött min­den eset­ben tet­ten ér­he­tő a csa­lá­dok men­ta­li­tás­be­li kü­lönb­sé­ge. A fa­lu­szer­ve­zet­tel és az ural­ko­dó jog­vi­szony­ok­kal kap­cso­lat­ban adat­köz­lő­im vé­le­mé­nyé­vel össz­hang­ban meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy Bara­ca a 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben sza­bá­lyo­zott és ren­de­zett fa­lu volt. Ada­ta­im azt mu­tat­ják, hogy min­den rész­te­rü­let­nek meg­volt a ma­ga „fe­le­lő­se”, akik a mű­kö­dés ér­de­ké­ben mun­ká­ju­kat tel­je­sen ös­­sze­han­gol­ták.
A fent em­lí­tett cso­mó­pont­ok kö­ré ren­de­zett tár­sa­da­lom­rajz azt a ké­pet mu­tat­ja Baracáról, hogy az egész­sé­ges ará­nyú va­gyo­ni ré­teg­ző­dés va­ló­ban si­ke­res gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi együtt­mű­kö­dést ered­mé­nye­zett. A fa­lu mint kö­zös­ség „ke­rek” egé­szet al­ko­tott, leg­sze­gé­nyebb és leg­gaz­da­gabb ré­te­ge, il­let­ve a kö­zöt­tük el­he­lyez­ke­dők sze­ren­csé­sen egé­szí­tet­ték ki egy­mást a gaz­da­sá­gi ala­pú, mun­ka­köz­pon­tú együtt­mű­kö­dés­ben. A ké­sőb­bi el­nép­te­le­ne­dés­re eb­ben a kor­szak­ban még csak az utalt, hogy a leg­na­gyobb gaz­dák (má­sok­nak is min­tá­ul szol­gá­ló) csa­lád­ja­i­ban leg­több eset­ben csak egy gyer­mek szü­le­tett. Eb­ben az idő­ben is köl­töz­tek el csa­lá­dok Baracáról, ám ez még nem öl­tött ve­szé­lyes mé­re­te­ket. Az Ame­ri­ká­ba ván­dor­lás­ról is be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy az csu­pán a fel­emel­ke­dés esz­kö­zé­ül szol­gált, a sze­ren­csét pró­bá­lók dön­tő több­sé­ge ha­za­tért.

2. A te­le­pü­lés éle­té­re ha­tó kül­ső té­nye­zők (1920 után)

2.1. A szlo­vák te­le­pe­sek meg­je­le­né­se és ha­tá­suk a fa­lu­ra mint közössé­gre2

A tri­a­no­ni bé­ke­dik­tá­tum ér­tel­mé­ben 1920-tól Bara­ca is az újon­nan ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. A tör­té­nel­mi tény ak­ko­ri ér­té­ke­lé­sét a fa­lu ré­szé­ről ma már le­he­tet­len re­konst­ru­ál­ni. Nem szól­nak ró­la vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek, a po­li­ti­ka­tör­té­net­ben szá­mon tar­tott, do­ku­men­tált „nagy” ese­mé­nyek bara­cai át­élé­sé­nek mó­do­za­ta­it nem is­mer­het­jük, így em­lé­ke­zet­ben le­csa­pó­dott vál­to­za­ta­i­kat sem vet­het­jük ös­­sze a rög­zí­tett té­nyek­kel. Ki­vé­telt ké­pez a fa­lu dé­li ha­tá­rá­ban bir­to­kot vá­sár­ló szlo­vák csa­lá­dok meg­je­le­né­se, akik erős ha­tást ugyan sem­mi­lyen té­ren nem gya­ko­rol­tak a fa­lu­be­li­ek­re, éve­kig, év­ti­ze­de­kig tar­tó je­len­lét­ük még­is ki­vál­tott olyan kö­zös­sé­gi re­ak­ci­ó­kat is, ame­lyek­nek ha­tá­sa vé­gül be­fo­lyás­sal volt a fa­lu ké­sőb­bi éle­té­re.
Lisz­ka Jó­zsef a né­pi és/­vagy po­pu­lá­ris kul­tú­rát köz­vet­le­nül be­fo­lyá­so­ló té­nye­zők kö­zött utal az 1919-es cseh­szlo­vák föld­re­form­ra (Liszka 2002, 106, 397). A föld­bir­tok­re­form alap­tör­vé­nye az 1919. áp­ri­lis 16-án el­fo­ga­dott le­fog­la­lá­si tör­vény, amely­nek ér­tel­mé­ben le­fog­lal­ták a 150 hek­tár­nál na­gyobb me­ző­gaz­da­sá­gi és a 250 hek­tárt meg­ha­la­dó ve­gyes mű­ve­lé­sű bir­to­ko­kat (Si­mon 2004b, 1363). Eze­ket a bir­to­ko­kat ked­vez­mé­nyes hi­tel­le­he­tő­sé­gek fel­kí­ná­lá­sa mel­lett, cél­zott ve­vő­kör­nek áru­ba bo­csá­tot­ták, így a szlo­vák te­le­pe­sek a ho­mo­gén ma­gyar et­ni­kai töm­böt oly­kor egész telepes­fal­vakkal, más­kor egy-­e­gy te­le­pü­lés ha­tá­rá­ban csak né­hány há­zat je­len­tő te­lep­pel si­ke­re­sen meg­bon­tot­ták3. Vi­dé­kün­kön a Rimaszécs mel­let­ti Koburg-bir­tokra már 1920 őszén to­bo­roz­tak te­le­pe­se­ket, na­pi­lap­ok­ban köz­zé­tett hir­de­té­sek út­ján is. Amint azt Si­mon At­ti­la meg­ál­la­pít­ja, nem le­het min­den eset­ben el­dön­te­ni, hogy a ki­sebb szlo­vák te­lep­cso­por­tok a ko­lo­ni­zá­ció fo­lya­ma­tá­ba il­lesz­ked­ve ke­let­kez­tek-e (Si­mon 2004b, 1367). Az is elő­for­dul­ha­tott, hogy az in­for­má­ci­ót „idő­ben” meg­szer­ző ban­kok ha­szon­szer­ző cél­lal vá­sá­rol­tak a föld­re­form ha­tá­lya alá eső nagy­bir­tok­ok­ból. Ilyen ese­tet em­lít pl. Gaál Im­re a kö­ze­li Tor­naljáról, ahol dr. Rad­ván­szky Györ­gy majd­nem 1826 ka­tasz­te­ri hol­das bir­to­ká­ból a rozs­nyói Föld­mű­ves Köl­csö­nös Pénz­tár spe­ku­la­tív cél­ból vá­sá­rolt, majd to­vább­ad­ta szlo­vák te­le­pe­sek­nek (Gaál 2001, 169). Bara­ca ese­té­ben sem le­het min­den két­sé­get ki­zá­ró­an meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy a ko­lo­ni­zá­ció fő vo­na­lá­ba tar­to­zó je­len­ség­nek te­kint­het­jük-e a szlo­vák csa­lá­dok meg­je­lenését.4 B. Ko­vács Ist­ván föld­vá­sár­lá­su­kat a „nagy­bir­tok” (150 hek­tár) ela­dó­so­dá­sá­val ma­gya­ráz­za, hoz­zá­té­ve, hogy a bir­tok má­sik fe­lé­re (szin­tén 150 hek­tár) ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cse­lé­de­ket te­le­pí­tet­tek (B. Ko­vács 1994, 13).
A fa­lu­be­li­ek, be­szél­ge­tő­tár­sa­im vi­szony­lag pon­to­san tud­ták, mi­ért, hon­nan, mi­lyen tá­mo­ga­tás­sal ér­kez­tek a be­te­le­pü­lők. Nin­cse­nek ugyan írá­sos ada­tok ar­ról, hogy oda­köl­tö­zé­sü­ket ko­lo­ni­zá­ci­ó­nak ne­vez­ték vol­na, ám az rend­kí­vül ne­he­zen hi­he­tő, hogy a fe­ke­te­ba­lo­gi (te­hát nem ép­pen szom­szé­dos te­le­pü­lé­sen élő) szlo­vák csa­lá­dok min­den köz­ve­tí­tés, fel­hí­vás nél­kül, „spon­tán” úton sze­rez­tek vol­na tu­do­mást a 100%-ig ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű és szin­tén csak­nem tel­je­sen ho­mo­gén ma­gyar kör­nye­ze­tű fa­lu ha­tá­rá­ban lé­vő el­adó (vagy lefoglalt[?]) bir­tok­ról. Kb. 1930-ra a cse­léd­há­zak (ame­lyek­be ere­de­ti­leg köl­töz­tek) több­sé­ge el­tűnt, az egy test­ben lé­vő föld­bir­tok egy ré­szén a te­le­pe­sek mér­nök­kel bel­telket mé­ret­tek ki, ezért a há­za­ik nem al­kot­nak, ak­kor sem al­kot­tak töm­böt, hi­szen min­den­ki a sa­ját, vi­szony­lag nagy te­rü­le­tű bir­to­kán épí­tett. A te­le­pe­sek – a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – Tep­per La­jos bir­to­ká­ból vet­tek.

„Ba­lázs úr ta­lán a Fáy ve­je volt, tő­le vett bir­to­kot Tep­per Lajos”5.

A Csí­zi ne­vű dű­lő­ben, a kas­tély­tól le­fe­lé eső részt, tkp. a fa­lu határá­nak dé­li szé­lét vet­te meg. Ezért kap­ta a te­rü­let a Tepperé ne­vet.
A vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – az osz­tás után – min­den csa­lád­nak 30 hol­das­nál na­gyobb bir­to­ka volt, de ez a bir­tok­nagy­ság a ké­sőb­bi­ek­ben ál­ta­lá­ban meg­vál­to­zott, csökken­t.6 Fris­sen szer­zett bir­to­ka­ik 1928-ban let­tek ki­seb­bek, ami­kor szin­tén Bara­ca ha­tá­rá­ba köl­tö­zött az Ádám és az Agócs csa­lád Med­vesaljáról (B. Ko­vács 1994, 13). Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint ők vet­tek a szlo­vák te­le­pe­sek föld­jeiből.7 Ezt az el­adást, il­let­ve a töb­bi te­le­pes ma­ga­tar­tá­sát a vis­­sza­em­lé­ke­zők ne­ga­tí­van íté­lik meg, az­zal hoz­zák ös­­sze­füg­gés­be, hogy ros­­szul gaz­dál­kod­tak.

„1938 után ki tud­ták vol­na fi­zet­ni [a bir­tok tel­jes árát, te­hát tör­lesz­te­ni a hi­telt G.A.], esett a cseh pénz ér­té­ke, egy má­zsa bú­za egy fél házhe­ly8 ára volt. De X nem tu­dott an­­nyit se fi­zet­ni, mert meg­halt a fe­le­sé­ge. Iszá­kos is volt, a gye­re­kek szét­szé­led­tek. A töb­bit nem tud­ni, mi­ért nem fi­zet­ték. Még az X-ét is ki­fi­zet­het­ték vol­na a töb­bi­ek, ha lett vol­na ben­nük egy kis jóakara.”

Egy más té­má­jú be­szél­ge­tés so­rán az de­rült ki, hogy az 1. bé­csi dön­tés mi­att a te­le­pe­sek egy­ál­ta­lán nem akar­tak Bara­ca ha­tá­rá­ból el­köl­töz­ni. Sőt: „sze­ret­ték a ma­gyar re­zsi­met, mert meg­sza­ba­dul­tak az adós­sá­ga­ik­tól, egy ré­szé­től leg­alább”. Ha­son­ló ma­ga­tar­tást ál­la­pí­tott meg Tor­naljára, az ot­ta­ni te­le­pe­sek­re vo­nat­ko­zó ku­ta­tá­sai so­rán Gaál Im­re is.9
A te­le­pe­sek – egy csa­lád egy tag­ja ki­vé­te­lé­vel, aki itt ment férj­hez – az 1980-as évek ele­jé­re szin­te nyom­ta­la­nul el­tűn­tek Baracáról. Az idő­seb­bek el­köl­tö­zé­sü­ket a be­te­le­pü­lés­hez ha­son­ló­an szá­mon tart­ják, nem min­den eset­ben ugyan, de nagy­ vo­na­lak­ban nyo­mon kö­vet­ték.
An­nak el­le­né­re azon­ban, hogy csak­nem nyom­ta­la­nul el­tűn­tek a te­le­pü­lés­ről, te­kint­ve an­nak kis­szá­mú né­pes­sé­gét, azon be­lül ta­gad­ha­tat­la­nul je­len­tős részt kép­vi­sel­tek, (kép­vi­sel­het­tek vol­na), amíg je­len vol­tak. Szem­lél­te­tik ezt az aláb­bi, egy­há­zi anya­köny­vek be­jegy­zé­se­i­ből szer­kesz­tett táb­lá­za­tok. (Az ös­­sze­sí­té­sek­be csu­pán azok az évek ke­rül­tek be, ami­kor a te­le­pes csa­lá­dok­ban is szü­let­tek gyer­me­kek, köt­tet­tek há­zas­sá­gok és vol­tak, akik meg­hal­tak.)

1. táb­lá­zat. A szü­le­té­sek és el­ha­lá­lo­zás­ok szá­má­nak ala­ku­lá­sa a be­te­le­pül­tek és a tör­zsö­kö­sök kö­ré­ben az egy­há­zi anya­köny­vek ada­tai alap­ján

Amen­­nyi­ben a ve­gyes há­zas­ság­ból szü­le­tet­te­ket fi­gyel­men kí­vül hagy­juk, a táb­lá­zat egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nye azt jel­zi, hogy azok­ban az évek­ben, mi­kor a be­te­le­pült csa­lá­dok­ban is szü­let­tek gyer­me­kek, az ös­­szes gyer­mek 13,1%-át je­len­tet­ték a te­le­pes csa­lá­dok gyer­me­kei. A szá­mok te­kin­te­té­ben te­hát a te­le­pe­sek­nek – a de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tok szem­pont­já­ból rö­vid idő el­tel­té­vel – nem volt, de nem is le­he­tett mér­he­tő, a la­kos­ság ös­­sze­té­tel­ét mó­do­sí­tó sze­re­pük, vi­szont sta­tisz­ti­ka­i­lag ér­zé­kel­he­tő, ha­tá­ro­zot­tan ki­mu­tat­ha­tó a je­len­lét­ük.
A táb­lá­zat má­sik része ugyan­ilyen szem­pont­ból (te­le­pe­sek ará­nya az össz­la­kos­sá­gon be­lül) te­kin­ti át az egy­há­zi anya­könyv­ben nyil­ván­tar­tott el­ha­lá­lo­zás­ok szá­mát.
Ös­­sze­vet­ve a két egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nyt, meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy míg a ke­resz­tel­tek kö­zött 13%, az el­huny­tak kö­zött 19%, te­hát ki­csit ma­ga­sabb a te­le­pe­sek ará­nya.
A te­le­pe­sek há­zas­ság­kö­té­se­it leg­in­kább olyan szem­pont­ból ér­de­mes meg­vizs­gál­ni, hogy men­­nyi a fa­lu­be­li­ek­kel kö­tött há­zas­sá­gok szá­ma, ami azt is jel­zi, meny­­nyi­re fo­gad­ta be őket a fa­lu, men­­nyi­re fo­gad­ták el ők a fa­lut. En­nek el­le­né­re a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma egy­sze­rű éves ala­ku­lá­sá­nak át­te­kin­té­se sem hi­á­ba­va­ló.

2. táb­lá­zat. A be­te­le­pül­tek és a tör­zsö­kö­sök há­zas­ság­kö­té­se­i­nek szá­ma az egy­há­zi anya­köny­vek ada­tai alap­ján

Amint az a táb­lá­zat­ból is jól lát­ha­tó, a te­le­pes csa­lá­dok éle­tük Baracán töl­tött idő­sza­ká­ban ös­­sze­sen 19 há­zas­sá­got kö­töt­tek. Eb­ből mind­ös­­sze há­rom­szor for­dult elő, hogy bara­cai há­zas­tár­sat vá­lasz­tot­tak, mind­há­rom eset­ben a meny­as­­szony volt te­le­pes csa­lád­ból va­ló. Ha fi­gye­lem­be ves­­szük azt is, hogy a vizs­gált évek­ben a te­le­pes csa­lá­do­kat is be­szá­mít­va 57 há­zas­sá­got kö­töt­tek, a há­rom eset elég ke­vés­nek tű­nik. Amen­­nyi­ben azon­ban a te­le­pe­sek meg­je­le­né­sé­vel kez­dő­dő idő­szak­ban köt­te­tett ös­­szes há­zas­ság­hoz vi­szo­nyí­tunk (te­hát nem csu­pán azo­kat az éve­ket vesszük te­kin­tet­be, ame­lyek­ben a te­le­pes csa­lá­dok­ban is kö­töt­tek há­zas­sá­got), 167 há­zas­ság­kö­tés­hez arány­lik a 3, amely részt egye­ne­sen súly­ta­lan­nak te­kint­he­tünk. A fen­ti ada­tok ös­­sze­ve­té­sé­ből egy­ér­tel­mű­en meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a két­fé­le „né­pes­ség” köl­csö­nö­sen nem sze­re­pelt egy­más há­za­so­dá­si „pi­a­cán”, an­nak el­le­né­re, hogy mind­an­­nyi­an ró­mai ka­to­li­ku­sok vol­tak. A há­rom ki­vé­tel el­le­né­re is el­mond­ha­tó, hogy ál­ta­lá­ban sem a fa­lu­be­li­ek, sem az an­nak ha­tá­rá­ba te­le­pü­lők nem te­kin­tet­ték egy­mást po­ten­ci­á­lis há­zas­társ­nak.
Ezt a vi­szo­nyu­lást erő­sí­ti a ko­ma­ság vizs­gá­la­ta is. Az 1922 és 1979 kö­zöt­ti idő­szak­ban az anya­köny­vi be­jegy­zé­sek ta­nú­sá­ga sze­rint 9 eset­ben for­dult elő, hogy fa­lu­be­li­ek be­te­le­pül­tek­kel ko­ma­sá­gi kap­cso­la­tot lé­te­sí­tet­tek. Eb­ből a 9 eset­ből azon­ban csu­pán 2 te­kint­he­tő va­ló­sá­gos ke­ve­re­dés­nek, ami­kor egy-­e­gy fa­lu­be­li sze­mély gyer­me­ké­nek a te­le­pe­sek kö­zül vá­lasz­tott ke­reszt­szü­lőt. Mind­két eset­ben – az anya­könyv­ben sze­rep­lő ve­ze­ték­név alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó – ci­gány sze­mély­ről van szó. Fi­gye­lem­be kell azon­ban ven­nünk, hogy a fa­lu ci­gány né­pes­sé­gé­re egy­ál­ta­lán nem volt jel­lem­ző, hogy ma­guk kö­zül vá­lasz­tot­tak vol­na ke­reszt­szü­lőt, sőt az volt az ál­ta­lá­nos, hogy pa­rasz­tot vá­lasz­tot­tak. A be­te­le­pül­tek­kel szem­ben ta­nú­sí­tott tar­tóz­ko­dá­su­kat te­hát nem ma­gya­ráz­hat­juk „et­ni­kai” tá­vol­ság­tar­tás­sal, sok­kal in­kább a ko­ráb­bi ten­den­cia, eset­leg a pa­rasz­ti tár­sa­da­lom vi­sel­ke­dé­se követésének.11 A to­váb­bi 7 ese­tet azért nem te­kint­het­jük „tel­jes ér­té­kű” ke­ve­re­dés­nek, mert ép­pen a ve­gyes há­zas­sá­gok­ban élők let­tek a ke­reszt­ko­mák. Amint azt már em­lí­tet­tem, há­rom eset­ben kö­tött há­zas­sá­got fa­lu­be­li be­te­le­pült­tel. A hét­ből hat eset­ben ép­pen ezek a há­zas­pár­ok let­tek a ke­reszt­szü­lők, te­hát nem ál­lít­hat­juk tel­jes bi­zony­ság­gal, hogy a há­zas­párt a te­le­pes „fél” ré­vén vá­lasz­tot­ták ko­má­nak, ugyan­úgy le­het­sé­ges, hogy a fa­lu­be­li há­zas­fél sze­mé­lyén volt a hang­súly, há­zas­tár­sa csu­pán „tar­to­zék­ként” ke­rült a ro­kon­ság­ba.
Az a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek­ből és az anya­köny­vi ada­tok­ból egy­aránt ki­tű­nik (sőt a két­fé­le for­rás egy­mást erő­sí­ti eb­ben), hogy a te­le­pü­lés pa­rasz­ti ere­de­tű la­kos­sá­gá­nak el­nép­te­le­ne­dő ten­den­ci­á­ját a te­le­pe­sek je­len­lét­ük­kel nem vál­toz­tat­ták meg. Ar­ra, hogy el­köl­tö­zé­sük oka nem le­het az „el­len­szen­ves” nem­ze­ti­sé­gű kör­nye­zet – amint egyik be­szél­ge­tő­tár­sam is hang­sú­lyoz­ta – az szol­gál iga­zo­lá­sul, hogy nem 1938-ban, a fa­lu vis­­sza­csa­to­lá­sát kö­ve­tő­en kezd­tek tö­me­ge­sen elköltözni.12
A fen­ti ada­tok azt is iga­zol­ni lát­sza­nak, hogy a „pusz­ták­ra” 1921-ben köl­tö­ző csa­lá­dok a fa­lu­kö­zös­ség­be nem épül­tek be. A szö­vet­ke­zet lét­re­jöt­te (1953) előt­t, a ma­gán­gaz­da­ság ide­jén a fa­lu tár­sa­dal­ma gaz­da­sá­gi­lag „ke­rek” egé­szet al­ko­tott, tár­sa­dal­ma olyan mó­don, olyan mér­ték­ben és arány­ban volt ta­golt, hogy tag­jai (csa­lád­jai) szin­te tö­ké­le­te­sen egé­szí­tet­ték ki egy­mást. Szin­te ép­pen an­­nyi nagy­pa­raszt volt, amen­­nyi kis­föl­dű ara­tó­nak akart áll­ni. Szin­te pon­to­san meg­egye­zett a na­gyobb gaz­da­sá­gok kül­ső­ mun­ka­erő igé­nye a sze­gé­nyebb csa­lá­dok föld­bir­tok hí­ján jel­lem­ző mun­ka­erő fö­lös­le­gé­vel. Ter­mé­sze­te­sen vol­tak ki­vé­te­lek, rend­kí­vü­li (tör­té­nel­mi) hely­ze­tek és al­kal­mak, ami­kor a rend­szer egyen­sú­lya meg­bil­lent. Vé­le­mé­nyem sze­rint eb­ben ke­res­het­jük az egyik okát an­nak, hogy a te­le­pe­sek nem tud­tak a fa­lu­kö­zös­ség ré­szé­vé vál­ni (1953 előt­t). A gaz­dál­ko­dás­ból élő kö­zös­ség­nek tá­masz­ra (mun­ka­erő­re) sem volt szük­sé­ge, ugyan­ak­kor fö­lös­le­ges ener­gi­á­ja sem ma­radt a ko­ráb­ban más élet­mó­dot foly­ta­tók „be­ta­ní­tá­sá­ra”, rá­adá­sul hasz­no­sít­ha­tó, új­don­ság­nak szá­mí­tó gaz­da­sá­gi ta­pasz­ta­la­tok át­vé­tel­ét sem re­mél­het­te a be­te­le­pül­tek­től. Az ide­gen­ség ál­lan­dó­su­lá­sá­nak má­sik oka a kö­zös nyelv hi­á­nya le­he­tett, a bara­ca­iak szlo­vá­kul, a be­te­le­pül­tek ma­gya­rul nem tud­tak. A vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint a fa­lu­be­li­ek nem örül­tek már oda­köl­tö­zé­sük­nek sem, bár nyílt konf­lik­tus­ra so­ha nem ke­rült sor. Ta­lán ne­vez­het­jük „lé­lek­ta­ni had­vi­se­lés”-nek a ve­lük szem­ben ta­nú­sí­tott, nem nyíl­tan el­len­sé­ges, nem tá­ma­dó, nem be­avat­ko­zó, „csak­” tá­vol­ság­tar­tó, ki­ke­rü­lő ma­ga­tar­tá­sát – az „itt­hon va­gyunk” min­den elő­nyé­nek al­kal­ma­zá­sát az „ide­gen­ben va­gyunk” min­den hát­rá­nyát egyéb­ként is el­szen­ve­dők­kel szem­ben. Egyik be­szél­ge­tő­tár­sam szem­lé­le­te­seb­ben fo­gal­ma­zott, mi­kor ar­ról kér­dez­tem, sze­rin­te mi­ért tűn­tek el csak­nem nyom­ta­la­nul a be­te­le­pül­tek:

„Akik ide­jöt­tek, mind el­men­tek. Nem vol­tunk jó­ban ve­lük. A pa­raszt­nak csak úgy jó, ha min­den­ki se­gít. Nem se­gí­tet­tek ne­kik a fa­lu­si­ak. Ide ve­zet Bara­ca tönk­re­te­vé­se”.

Ál­lí­tá­som mel­lett szól az, hogy a szlo­vák csa­lá­dok után pár év­vel szin­tén a pusz­tá­ra köl­tö­ző med­vesalji csa­lá­do­kat a fa­lu be­fo­gad­ta. Gaz­da­sá­gi­lag azért nem je­len­tet­tek gon­dot sem, ki­hí­vást sem a fa­lu szá­má­ra, mert ha­son­ló kör­nye­zet­ből, csak­nem azo­nos gaz­dál­ko­dói ta­pasz­ta­la­tok­kal köl­töz­tek Baracára. Csa­lád­ja­ik­ban sok fiú szü­le­tett, akik a gaz­da­ság mun­ka­ere­jét és egy­ben si­ke­ré­nek ga­ran­ci­á­ját je­len­tet­ték. El- és be­fo­ga­dá­suk­nak két meg­ra­gad­ha­tó, konk­rét je­le van. Az egyik az, hogy mind a négy fiú „be­köl­tö­zött a pusz­tá­ról”, te­hát a fa­lu­ban, önál­ló­an vá­sá­rolt tel­ket és épí­tett há­zat, bi­zo­nyít­va ez­zel, hogy az okos gaz­dál­ko­dás­nak pénz­ben, anya­gi­ak­ban mér­he­tő ered­mé­nye is van. A má­sik biz­tos jel pe­dig az, hogy mind­an­­nyi­an bara­cai lányt vet­tek fe­le­sé­gül.
Vég­ered­mény­ben te­hát nem je­lent­het­jük ki Baracáról mint fa­lu­kö­zös­ség­ről, hogy min­den ide­gen­nel szem­ben el­uta­sí­tó és tar­tóz­ko­dó volt. Azok­nak az „ide­ge­nek­nek”, akik kö­vet­he­tő, el­len­őriz­he­tő és hi­te­les­nek szá­mí­tó mó­don, sa­ját erő­ből ke­res­ték a he­lyü­ket, meg­ad­ták az esé­lyt, hogy meg­ta­lál­ják azt. A la­kos­ság ös­­sze­té­tel­ét, a ro­ko­ni szá­lak­kal több­szö­rö­sen át­szőtt fa­lu­si tár­sa­dal­mat te­kint­ve meg­je­le­né­sük egy­faj­ta „vér­fris­sí­tés-­ként” is fel­fog­ha­tó. Azok­nak azon­ban, akik is­me­ret­len, nem nyo­mon kö­vet­he­tő, en­nél­fog­va in­kább ne­ga­tív meg­fon­to­lás­ból, cél­ból je­len­tek meg, so­ha nem ad­tak he­lyet a sa­ját vi­lá­guk­ban. Mel­let­tük él­tek te­hát, de nem ve­lük, és er­re a ki­kö­zö­sí­tés­re több­sé­gük el- vagy vis­­sza­köl­tö­zés­sel vá­la­szolt.

2.2. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú és előz­mé­nyei, kö­vet­kez­mé­nyei

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­nak, az azt meg­elő­ző né­hány és az azt kö­ve­tő 1-2 év­nek a fa­lu mint kö­zös­ség szem­pont­já­ból nem volt for­má­ló ha­tá­sa még ak­kor sem, ha ezek­nél je­len­tő­sebb ese­mé­nyek so­ha nem tör­tén­tek. 1938-ban Baracát is vis­­sza­csa­tol­ták Ma­gyar­or­szág­hoz. Az em­lé­ke­zet a ma­gyar had­se­reg be­vo­nu­lá­sát ma is je­les ese­mény­ként tart­ja szá­mon. A há­bo­rú­nak ös­­sze­sen 14 bara­cai ál­do­za­ta volt, be­le­ért­ve a ka­to­ná­kat és az el­hur­col­ta­kat is: Ádám Gé­za, Csák Jó­zsef, Gálik La­jos, Koós Zol­tán, Kovalc­sík Já­nos, Ko­vács Sán­dor, Mol­nár Gé­za, Lo­vas Gé­za, Sán­dor Já­nos, Sán­dor La­jos (1.), Sán­dor La­jos (2.), Schwartz Gab­ri­el­la, Schwartz Ilo­na, Tóth Jó­zsef.
A há­bo­rú után Bara­ca is­mét Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. Ezt kö­ve­tő­en min­den, ami a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­gal ál­ta­lá­ban tör­tént (jog­fosz­tás [lásd Šutaj 1995], is­ko­la bezárása13, kitelepítés14, majd kény­sze­rű szö­vet­ke­ze­te­sí­tés) Baracát is érin­tet­te
Az em­lé­ke­zet­ben sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró tény­ként mind­ezek kö­zül a ki­te­le­pí­tés, a res­zlo­vak­izá­ció, ki­sebb mér­ték­ben a szö­vet­ke­ze­te­sí­tés, ám an­nál erő­seb­ben az ezt kö­ve­tő ál­la­mi gaz­da­ság­gá ala­kí­tás ma­radt meg. Be­szél­ge­tő­tár­sa­im mind­eze­ket egye­nes ös­­sze­füg­gés­be hoz­zák az­zal, hogy a fa­lu – pa­raszt né­pes­sé­gét te­kint­ve – má­ra szin­te el­fo­gyott.

2.3. A ki­te­le­pí­tés és a res­zlo­vak­izá­ció

El­ső­sor­ban Vad­ker­ty Ka­ta­lin mun­ká­já­nak kö­szön­he­tő­en vi­szony­lag pon­to­san és tény­sze­rű­en is­mer­jük a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­ne­te egyik leg­meg­rá­zóbb kor­sza­ká­nak a meg­ma­radt for­rá­sok­ból, do­ku­men­tu­mok­ból (te­hát a le­vél­tá­ri anyag­ból) meg­is­mer­he­tő képét.15 Még­sem mond­hat­juk, hogy a ki­te­le­pí­tés, res­zlo­vak­izá­ció közösséglélek­tani kö­vet­kez­mé­nye­it te­kint­ve tu­do­má­nyo­san fel­dol­go­zott, a ku­ta­tás, a kö­zölt vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek te­rü­le­ti­leg ki­egyen­lí­tet­tek len­né­nek. Ez még ak­kor is igaz, ha az 1990 óta el­telt idő­szak­ban a té­má­ban meg­je­lent pub­li­ká­ci­ók szá­ma je­len­tős­nek mond­ható.16
1946. feb­ru­ár 27-én a ma­gyar és a cseh­szlo­vák kor­mány la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt írt alá, ám a cseh­szlo­vák fél mind­vé­gig ra­gasz­ko­dott sa­ját becs­lé­sé­hez, mi­sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok szá­ma 450 ezer kö­rül mo­zog. A ki­te­le­pí­tés fo­lya­ma­tát a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal sza­bá­lyoz­ta és irá­nyí­tot­ta, a vég­re­haj­tás a kar­ha­ta­lom fel­ada­ta volt. Utób­bi­ak 10-14 nap­pal a vég­re­haj­tás előtt ki­kér­ték az adott te­le­pü­lés transz­port­lis­tá­ját, egyez­tet­tek, men­­nyi te­her­au­tó­ra és men­­nyi vas­úti ko­csi­ra van szük­ség, majd kö­rül­zár­ták a fa­lut, és gond­juk volt rá, hogy sen­ki ne ma­rad­has­son ki, aki a lis­tán sze­re­pelt. A hely­ze­tet még in­kább ne­he­zí­tet­te, hogy 1946 de­cem­be­ré­ben és 1947 ja­nu­ár­já­ban a hő­mér­sék­let kö­zép-eu­ró­pai re­kor­do­kat dön­tött, es­te és éj­sza­ka mí­nusz 20-26 fok kö­rül moz­gott ál­ta­lá­ban, de gyak­ran en­nél is hi­de­gebb volt. A sze­rel­vé­nyek el­in­dí­tá­sa után bi­zott­sá­gok mér­ték fel az ott­ma­radt bir­to­kot, ame­lyek­nek ál­ta­lá­ban tag­ja volt a he­lyi ko­mis­­szár. A Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal és a Szo­ci­á­lis­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal ös­­sze­sí­tő je­len­té­se sze­rint az ak­ció so­rán 4000 la­kó­ház üre­se­dett meg, 75 mil­lió ko­ro­na ér­ték­ben, 25 ezer ka­tasz­te­ri hol­dat ko­boz­tak el 75 mil­lió ko­ro­na ér­ték­ben, a gaz­da­sá­gi épü­le­tek és fel­sze­re­lés ér­té­ke pe­dig 275 mil­lió ko­ro­nát tett ki, te­hát ös­­sze­sen 550 mil­li­ós „hasz­not” ho­zott. A le­fog­lalt há­zak­ba bi­zal­mi­ak, „a szláv nem­zet­ál­lam ki­épí­té­se szem­pont­já­ból meg­bíz­ha­tó, nem­zet­hű, új la­kó­hely­ük els­zlovákosítására al­kal­mas sze­mé­lyek” (Vadkerty 2001, 81) ke­rül­tek. Az el­ső sza­kasz­ban a te­le­pe­sek va­ló­ban et­ni­ka­i­lag „meg­bíz­ha­tó” szlo­vá­kok vol­tak, ké­sőbb a kör ki­bő­vült a par­ti­zá­nok­kal, vé­gül a ro­má­ni­ai, len­gyel­or­szá­gi, ju­go­szlá­vi­ai, kár­pát­al­jai repa­trián­sokkal (Vadkerty 2001, 158–165). A Tor­nal­jai já­rás­ba (aho­vá ak­kor Bara­ca is tar­to­zott) kár­pát­al­jai „op­tán­sok” és breznóbányai te­le­pe­sek ke­rül­tek. Baracára 10 csa­lá­dot te­le­pí­tet­tek (Vadkerty 2001, 429). 1948. ok­tó­ber 25-én a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal még min­dig olyan ren­de­le­tet adott ki, mely­nek ér­tel­mé­ben „a ma­gya­rok 1949. áp­ri­lis 30-ig kö­te­le­sek Cseh­or­szág­ban ma­rad­ni, ahon­nan szer­ve­zett transz­por­tok­kal tér­nek ha­za, mert ha­za­té­ré­sük előtt bir­to­kot és szál­lást kell ne­kik ke­res­ni” (Vadkerty 2001, 90; ki­eme­lés tő­lem – G. A.). A ha­za­té­rés hi­va­ta­los vál­to­za­tá­nak két sza­ka­sza volt: 1949. ja­nu­ár 7-től áp­ri­lis 11-ig az el­ső, amely szer­ve­zett transz­por­tok­kal zaj­lott, és 1949. utol­só hó­nap­ja­i­ban a má­so­dik, amely­nek ide­jé­re már nem szer­vez­tek transz­por­to­kat, a ha­za­té­rők me­net­rend­sze­rin­ti já­ra­tok­kal utaz­tak.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sok­ra épü­lő mun­ká­já­ban Baracára vo­nat­ko­zó ada­to­kat is kö­zöl:

3. táb­lá­zat. A bara­cai de­por­tál­tak szá­ma és in­gat­lan va­gyo­na

For­rás: Vad­ker­ty 2001. 500.

A de­por­tá­lás­sal és az ez­zel ös­­sze­kö­tött bel­ső, nem­ze­ti­sé­gi ala­pú te­le­pí­tés­sel szin­te egy idő­ben a nem­zet­ál­lam esz­mé­jé­nek el­éré­sé­ért még egy esz­közt al­kal­ma­zott a cseh­szlo­vák kor­mány, a szlo­vák po­li­ti­kai ve­ze­tés ki­vi­te­le­zés­ében. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács 1945. feb­ru­ár 4-i ma­ni­fesz­tu­má­ban fo­gal­ma­zó­dott meg elő­ször a „res­zlo­vak­izá­ció” gon­do­la­ta. A res­zlo­vak­izá­ciót bel­po­li­ti­kai in­téz­ke­dés­ként ke­zel­ték, alap­ját a 33/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum ké­pez­te (Vadkerty 2001, 322). A vég­re­haj­tás­hoz já­rá­si és he­lyi res­zlo­vak­izá­ciós bi­zott­sá­go­kat ne­vez­tek ki, el­ső­sor­ban az 1938-ban Ma­gyar­or­szág­hoz vis­­sza­csa­tolt te­rü­le­ten. A le­he­tő­sé­get pla­ká­to­kon és szó­ró­lap­okon hir­det­ték, ame­lyek szö­ve­ge­zé­se sze­rint (le­egy­sze­rű­sít­ve) a res­zlo­vak­izálás a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sát je­len­tet­te.
A bi­zott­ság Baracát is a be­te­le­pí­té­si öve­zet­be, te­hát ab­ba a sáv­ba so­rol­ta, ahol a res­zlo­vak­izá­ciót al­kal­maz­ni kell. Az is fon­tos szem­pont­juk volt, hogy az ak­ció al­kal­maz­kod­jék a he­lyi vi­szo­nyok­hoz, és csu­pán an­­nyi sze­mélyt res­zlo­vak­izálj­nak, amen­­nyit a szlo­vák kör­nye­zet va­ló­ban ké­pes as­­szi­mi­lál­ni. Eh­hez ké­szí­tet­ték el a be­te­le­pí­té­si öve­zet fal­va­i­nak nem­ze­ti­sé­gi át­te­kin­té­sét, amely­ben Bara­ca 43 szlo­vák és 388 ma­gyar la­kos­sal sze­re­pel (Vadkerty 2001, 364). Ar­ról nin­cse­nek pon­tos ada­ta­ink, hogy konk­ré­tan Baracán hogy zaj­lott a res­zlo­vak­izá­ció, de me­ne­te va­ló­szí­nű­leg iga­zo­dott az ál­ta­lá­nos elő­írá­sok­hoz. Baracán a fo­lya­mat el­ső sza­ka­sza ered­mény­te­le­nül vég­ző­dött. „A Köz­pon­ti Res­zlo­vak­izá­ciós Bi­zott­ság ál­lí­tá­sa sze­rint a ma­gyar el­len­pro­pa­gan­da szin­te tel­je­sen »áti­tat­ta« az Ipoly­sá­gi já­rást is […], de ha­son­ló volt a hely­zet a Tor­nal­jai já­rás Bara­ca köz­sé­gé­ben, ahol jú­ni­us 30-án még sen­ki sem kér­te a szlo­vák nem­ze­ti­sé­get” (Vadkerty 2001, 373). Ké­sőbb va­ló­szí­nű­leg si­ke­re­sen al­kal­maz­ták va­la­me­lyik tech­ni­kát, mert Baracán is akadt csa­lád, ame­lyik res­zlo­vak­izált. Er­ről azon­ban szin­te le­he­tet­len ada­tot gyűj­te­ni, olyan hall­ga­tás­sal öve­zik az érin­tet­tek is, más fa­lu­be­li­ek is.
Azt, hogy Bara­ca éle­té­ben mély nyo­mo­kat ha­gyott a ki­te­le­pí­tés, jól jel­zi, hogy ha em­lé­kez­nek is rész­le­te­i­re, na­gyon ke­ve­set és na­gyon ke­ve­sen be­szél­nek ró­la.

„Két­szer vit­tek in­nen ki. ’46-ban meg 1947. ja­nu­ár 30-án.”

Több­sé­gük­ben vis­­sza­tér­tek, ám nem vár­ták meg en­nek „tör­vé­nyes” ha­tár­ide­jét.

„Sen­ki nem vár­ta meg a tör­vé­nyes ha­za­té­rést, csak M. P., mert ott meg­há­za­so­dott. 1948 őszén jöt­tek S.-ék, G. B. ott­ma­radt. A. F. ’48 ta­va­szán. Sz.-ék meg­vár­ták. őket az Alsó­pusztára, a kas­tély­ba vit­ték. S. B., a V. I. fér­je ’48 pün­kösd­jé­re […] Az én anyám be­teg lett, csak jú­ni­us 8-ra ér­tünk ha­za. Az­tán jött F. C. csak azu­tán B. L.. apá­val. K. E. is ha­ma­rább ha­za­jött. G. J.-ék ’48 őszén. ők hár­man vol­tak kint, már J. meny­as­­szony volt, nem ment ki.”
Egyet­len vis­­sza­em­lé­ke­ző tu­dott töb­bet mon­da­ni, sa­ját csa­lád­juk ese­té­ről. El­be­szé­lé­sé­ben fel­is­mer­he­tők a Vad­ker­ty Ka­ta­lin ál­tal fel­tárt le­vél­tá­ri for­rá­sok rész­le­tei, a ki­vi­te­le­zé­si „tech­ni­ká­tól” kezd­ve az uta­zás kö­rül­mé­nye­in ke­resz­tül a ha­za­té­rés tör­vény­te­len­nek szá­mí­tó vál­to­za­tá­ig. A vis­­sza­em­lé­ke­ző ma az egyet­len élő fér­fi ta­nú Baracáról. Ta­lán ez­zel is ma­gya­ráz­hat­juk, hogy – a meg­kér­de­zett nők­kel el­len­tét­ben – be­szél­ni tud csa­lád­juk ese­té­ről, ap­ró rész­le­te­ket, konk­rét sze­mé­lye­ket em­lít szö­ve­gé­ben. A vis­­sza­em­lé­ke­zés lé­lek­ta­ni ter­he kap­csán azon­ban azt sem árt szem előtt tar­ta­ni, ami ép­pen a vis­­sza­em­lé­ke­zés szö­ve­gé­ből de­rül ki: le­het, hogy ép­pen az se­gí­ti minden­nek el­mon­dá­sá­ban, hogy 1973-ban „vis­­sza­ment” meg­néz­ni, ho­vá te­le­pí­tet­ték ki őket. Nem ki­zárt, hogy ép­pen ez­zel ol­dot­ta fel a fe­lej­tés oly­kor jó­té­kony, más­kor azon­ban ál­lan­dó­su­ló lel­ki gör­csöt oko­zó gát­ját. Be­szél­ge­té­sünk so­rán csak egyet­len kez­dő kér­dést tet­tem fel („Hogy em­lék­szik a ki­te­le­pí­té­sük­re?”), az er­re adott vá­laszt az aláb­bi szö­veg je­len­ti. Egyet­len köz­be­kér­de­zés hang­zott el, a ki­te­le­pí­tett né­me­tek­re vo­nat­ko­zó­an.

„Gép­fegy­ver­rel jöt­tek, fur­gon­nal. S. volt a ve­zér. ők 10 hek­tárt kap­tak ’21-ben, mi­kor ide­jöt­tek. De apám tar­tot­ta őket, mert hol ke­nyér, hol mi kel­lett […] ő volt a »kúti tót«. ő ve­zet­te a csend­őrö­ket. Ak­kor be­pa­kol­tak, itt­hon ma­radt 13 szar­vas­mar­ha, 2 pár ló, a hí­zók, az ap­ró­lék mind. Csak a ku­tyát vit­tem el, de azt meg me­get­ték a cse­hek. Az volt ben­ne a leg­bor­zasz­tóbb, hogy Tor­nalján be, egy mar­ha­va­gon­ba […] A lá­bam is meg­fa­gyott. 32 fok hi­deg volt, mi­kor be­pa­kol­tak a va­gon­ba. F.-et, a bá­tyá­mat majd’ agyon­lőt­ték, mert ész­re­vet­ték, mert meg akart szök­ni. Úgy jöt­tek, hogy min­den­kit vin­ni akar­tak. 1947. ja­nu­ár má­so­dik fe­lé­ben volt, mert ka­rá­csony előtt volt az es­kü­vő F.-nek. Ke­nye­ret ak­kor sü­tött anyám, az is itt­hon ma­radt. Hal­lot­tunk a ki­te­le­pí­tés­ről, de hogy kit akar­nak, azt nem tud­tuk. Épp etet­tünk, ami­kor jöt­tek, 3 óra kö­rül. Öten jöt­tek, J.-vel, kö­rül­áll­ták a há­zat. Ami a kis Aviára fel­fért, an­­nyit vi­het­tünk. J. volt a fa­lu­ban bí­ró­fé­le. ő volt a nagy­me­nő. Az­nap csak mi men­tünk, a töb­bi­ek ké­sőbb. Az­tán jöt­tek K.-ék, az­tán G.-ék, egy egész sze­rel­vény te­le volt […] Es­te in­dul­tunk, 8 kö­rül, te­le volt a vo­nat. Más­nap dél­után ér­tünk oda. (1972-ben [?] vol­tam is ott, Krùmlov kör­nyé­kén. Be­men­tem, meg­néz­tem őket […]) Úgy vár­tak, mint a Mes­si­ást. Vá­lo­gat­tak a mun­ka­erő­ben. Mi meg ott vol­tunk né­gyen fi­úk […] P. volt az egyik csa­lád, a má­sik U., mert két­fe­lé osz­tot­tak min­ket. Szom­szé­dok vol­tak, a há­zuk előtt volt a temp­lom. […] Mi­kor F. meg B. ha­za­jött, át­men­tem he­lyet­tük P.-ékhez. 13 éves vol­tam. Is­ko­lá­ba nem en­ged­tek, mert nem tud­tam a nyel­vet. Ad­tak egy ren­des, 2 szo­bás la­kást. Volt hoz­zá ól is. Nem tu­dom, mi­ért volt üres.”

G. A.: Nem né­me­te­ket la­kol­tat­tak ki on­nan?

„Volt 4 né­met fo­goly, de né­me­tek ott nem lak­tak […] Az U.-né fér­jét né­me­tek lőt­ték agy­on. Négy lá­nya volt, a leg­idő­sebb 13, a leg­ki­sebb 3 éves volt ak­kor. Apa tu­dott va­la­men­­nyit cse­hül, mert ott volt ka­to­na. En­gem a gye­re­kek ta­ní­tot­tak. Azt akar­ták, hogy tud­junk. Na­gyon ren­des, mű­velt és ba­rát­sá­gos csa­lád volt. Bara­ca-­for­ma fa­lu volt. Ott csak mi vol­tunk, de Rotovicén meg Mis­li­boricén is vol­tak ma­gya­rok. A bí­ró­nál né­me­tek szol­gál­tak, de el­szök­tek.
14 hek­tár­ja volt U.-né­nak, P.-éknek is 15 hek­tár kö­rül. U-né azért kap­ta, mert öz­vegy volt. P.-éknél volt egy cse­léd (Kupagnak csú­fol­tuk) meg há­rom vén­lány, nem bír­tak dol­goz­ni. Ren­des pa­raszt­em­be­rek vol­tak, ép­pen úgy, mint itt­hon. Csak ne­kik min­den­fé­le gép­jük volt, ami Baracán még nem: vil­lany­csép­lő­gép, da­rá­ló, ita­tó­gép, ka­szá­ló­gép. Ná­lunk csak 1952-ben jött a kis ara­tó­gép. Ott már ma­gán­cég trak­tort vett, egy hó­nap­pal az­előtt, hogy ha­za­jöt­tünk. Škoda trak­tort. 25-30 év­vel előbb­re vol­tak. Mi mes­­sze vol­tunk, nem tö­rő­dött sen­ki a nép­pel […] Én ko­csis vol­tam. Volt egy nagy lo­vam meg egy ki­csi. A nagy Fuxi, a ki­csi Daja. A Fuxi okos volt, le­haj­tot­ta a fe­jét, hogy fel­ér­jem, mert még ki­csi vol­tam. A má­sik ki­bab­rált ve­lem. […] Csak jót so­se et­tek. A disz­nót más­képp vág­ták. Hor­dó­ba pré­sel­ték, be­sóz­ták, de mi­kor sza­lon­nát et­tek, pond­rós volt […] Öt­ször ad­tak en­ni, tí­zó­rai meg uzson­na is volt. A va­cso­ra min­dig tört krump­li volt tej­jel, a reg­ge­li te­jes ká­vé buk­ti­val. Jók vol­tak ők, csak gyen­gén fi­zet­tek. Apám volt a kom­men­ciós cse­léd. Én 13 szar­vas­mar­hát etet­tem meg a ló­val dol­goz­tam. 1300 ko­ro­na volt a fi­ze­té­sem. 5 ke­nye­ret, ha ad­tak ér­te […] 20 ko­ro­na volt a gyu­fa! Be­tar­tot­ták azt, hogy po­tyán kap­tak jó mun­ka­erőt. A vil­lanyt, a fű­tést stb. is be­le­szá­mol­ták a fi­ze­tés­be. A kom­men­ció volt a tüz­i­fa meg a bú­za. Ezt az egész csa­lád­nak be­le­szá­mol­ták a bé­ré­be. Dél­után négy­kor vé­ge volt a mun­ka­idő­nek. Én reg­gel fél öt­kor kezd­tem, de es­te fél öt­kor ott már min­den­ki sö­rö­zött a fa alat­t. Utá­na per­sze az ál­la­to­kat még meg­fej­ték. F. is, apa is, de P is ko­csis volt. Azok­kal az ál­la­tok­kal az­tán tö­rőd­ni kel­lett. ( Két-két pár ló volt a két csa­lád­nak.) […] F. nem egé­szen egy évig volt ott. Mi­kor ha­za­ment, ren­det csi­nált, ki­rak­ta a ru­szi­no­kat. Run­yá­ba men­tek az új te­lep­re. Tud­tuk, per­sze, hogy el fog­ják fog­lal­ni. Szét­hord­tak min­dent, most se tud­juk, ki mit vitt el. K. B. vitt el egy te­he­net, az meg­ma­radt. Akik a ház­ban lak­tak – 3 ru­szin csa­lád – az er­dő majd’ rá­juk sza­kadt, de az ab­la­kok­kal tü­zel­tek. Szén­ége­tők vol­tak, nem tud­ták, hogy kell gaz­dál­kod­ni. A han­vai vagy a run­yai új te­lep­re men­tek, mi­kor F. ki­haj­tot­ta őket.
Min­ket egy hí­zó­ért hoz­tak ha­za. Éj­fél­kor jött a so­főr. Fél év­re rá jött a ren­de­let. 1948 nya­rán jöt­tünk ha­za, F. még ta­vas­­szal. An­nak a so­főr­nek volt 12 rend­szám­táb­lá­ja, ez­zel üz­le­telt. Nem Krùmlovban la­kott, nem is tud­tuk, ki volt, aján­lot­ták ne­künk. Egy óra alatt fel­pa­kol­tunk, nap­pal­ra el­búj­tunk. A so­főr tud­ta, ho­va kell. Es­te in­dul­tunk el új­ra. A disz­nót le­vág­tuk, út­köz­ben be­ad­ta a so­főr ha­za. Szlo­vá­ki­á­ban már nem áll­tunk meg, így dél­re ér­tünk ha­za. 1947-ben se, utá­na se sem­mi­fé­le pa­pírt nem kap­tunk. Meg­le­pő­dött a fa­lu, hogy ha­za­jöt­tünk. S-ék nem mer­tek szól­ni egy szót sem.
A mi ese­tün­ket még le­het is ér­te­ni: a szom­széd­nak fájt a fo­ga a bir­tok­ra, de a töb­bi­nek nem volt sem­mi­je. K. L.-éket meg Cs.I.-éket Ma­gyar­or­szág­ra vit­ték. Hoz­tak is ide a he­lyük­re […] K-ék fent­ről vol­tak, ők lak­tak a K. L. há­zá­ban, őket még lát­tam, mi­kor ha­za­jöt­tünk. A K. A-ék há­zá­ban is lak­tak szlo­vá­kok, az­tán a ház a fa­lué lett. Ide csak S.-ék meg mi jöt­tünk ha­za. Aki­ket Ma­gyar­or­szág­ra vit­tek, ők se jöt­tek ha­za. Mi­kor­ra ha­za­jöt­tek, akik ha­za­jöt­tek, a la­kók ak­kor­ra el­men­tek. Vol­tak itt jó mar­kos gye­re­kek, meg-meg­rak­ták őket, le­ren­dez­ték. A Cs.I.-ék há­zát E. vet­te meg, egy ide­ig ott lak­tak. (Ta­lán ő ad­ta el J.-nek.) S.-ék vol­tak tény­leg az utol­sók, de akik ide­jöt­tek, mind el­men­tek. Nem vol­tunk jó­ban ve­lük. […] De egy ide­ig még itt volt V., Š., K.. Az­tán apá­mat, mert nem tel­je­sí­tet­te a be­adást, 7 hó­nap­ra le­csuk­ták Besz­ter­cén. Nem le­he­tett tel­je­sí­te­ni. Megint ugyan­on­nan fújt a szél. […] 1973-ban el­men­tem meg­lá­to­gat­ni a cseh­or­szá­gi­a­kat. So­főr vol­tam, ar­ra­fe­lé jár­tam. 1973 nya­ra volt. A leg­na­gyobb lány la­kik ab­ban a ház­ban, ahol mi lak­tunk. M., így hív­ják, a tøe­bièi kór­ház­ban dol­go­zik. L. dok­tor­nő lett. I. is az egész­ség­ügy­ben dol­go­zik. A bí­ró fia is meg­is­mert, ő volt ve­lem egy­idős. […] Ha­ra­gud­tam rá­juk, mert me­get­ték a kutyát.”17

2.4. A szö­vet­ke­ze­ti gaz­dál­ko­dás és ha­tá­sa a fa­lu­kö­zös­ség­re

Baracán 1953 ele­jén ala­kult meg a szö­vet­ke­zet (ter­me­lő­szö­vet­ke­zet). Akik be­lép­tek, „ter­mé­sze­te­sen” nem ön­szán­tuk­ból tet­ték, még­is a több hé­tig tar­tó meg­győ­zé­si fo­lya­mat vé­gé­re csu­pán két gaz­da ma­radt, aki nem lett szö­vet­ke­ze­ti tag.

„Azért men­tek be­le, mert amúgy is sze­gény­ség lett vol­na. Akik nem lép­tek be, nem a leg­na­gyobb gaz­dák vol­tak. Sok min­den­ki­nek jobb volt a szö­vet­ke­zet a ma­gán­gaz­da­ság­nál, mert nem tud­tak gaz­dál­kod­ni. Vagy mert nem tud­ták trá­gyáz­ni a föl­det, nem volt elég szarvas­marha.”18

Kez­det­ben a szö­vet­ke­zet­ben a ma­gán­gaz­da­sá­gok fel­sze­re­lé­sét hasz­nál­ták, mint aho­gyan a mun­ka­erőt is az je­len­tet­te. Az el­ső idők­ben na­gyon sze­gény volt a szö­vet­ke­zet.

„Öt ko­ro­na volt egy mun­ka­egy­ség, de fél évig nem volt fi­ze­tés. Volt ké­sőbb is egy olyan év, ami­kor 3 hó­na­pig nem fi­zet­tek, de az­tán fel­emel­ked­tünk.”

A kez­de­ti el­len­ál­lás, ne­héz­sé­gek után, kb. 4 év el­tel­té­vel a szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sa vesz­te­sé­ges­ből kez­dett hasz­not ho­zó­ra vál­toz­ni. Eb­ben az el­ső idő­szak­ban a szö­vet­ke­zet ve­ze­tői tu­laj­don­kép­pen a fa­lu ve­ze­tő gaz­da­ré­te­gé­ből ke­rül­tek ki. Ha az el­nö­ke nem is min­dig a leg­na­gyobb gaz­da volt, min­dig azok irá­nyí­tot­tak, akik­nek a ma­gán­gaz­da­sá­ga is si­ke­res volt.

„Kez­det­ben a ve­ze­tő­sé­get a bara­ci­ak vá­lasz­tot­ták, de a vá­lasz­tást a já­rá­si­ak fel­ügyel­ték. A sza­va­zás már csak lát­szat volt, mert elő­re meg­egyez­tek. Ké­sőbb az­tán az el­nök ál­la­mi em­ber lett. Ak­kor már any­­nyi­ra volt az ál­lam, hogy ha mást nem is, az el­nö­köt ő je­lö­li.”

A tiszt­ség­vi­se­lők több­ször sze­re­pet cse­rél­tek. Be­szél­ge­tő­tár­sa­im egy­be­hang­zó vé­le­mé­nye sze­rint a szö­vet­ke­zet tör­té­ne­te so­rán vé­gig volt egy négy­fős „csa­pat”, amely­nek tag­jai vál­to­zó po­zí­ci­ók­ban ugyan, de min­dig a szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sá­nak irá­nyí­tói vol­tak.

„[ő]k hoz­ták a dön­té­se­ket. Ha az el­nök ál­la­mi je­lölt volt is, a dön­té­se­ket a négy hely­be­li ve­ze­tő hoz­ta, ők ter­vez­tek. Négy évig volt sze­gény a szö­vet­ke­zet, az­tán min­dig a rossz idő­já­rás­ra szá­mí­tot­tak, úgy ter­vez­tek.”

A szö­vet­ke­ze­ti gaz­dál­ko­dás­sal já­ró mun­ka­fo­lya­ma­to­kat a fa­lu­be­li­ek ál­ta­lá­ban ön­erő­ből vé­gez­ték, ám az épít­ke­zé­sek so­rán kő­mű­ve­se­ket ide­gen­ből (is) kel­lett hív­ni, mert Baracán csak egy volt. Mi­kor a gaz­dál­ko­dás si­ke­res pá­lyá­ra állt, a fi­a­ta­lo­kat (ter­mé­sze­te­sen a szö­vet­ke­zet igé­nye­i­nek meg­fe­le­lő­en) ta­nít­tat­ni kezd­ték.

„Ha ab­ból a cél­ból járt va­la­ki is­ko­lá­ba, hogy az­tán ve­ze­tő le­gyen, nem volt olyan, hogy ne vá­lasz­tot­ták vol­na meg, mi­kor sor ke­rült rá. Akik is­ko­lát vé­gez­tek, az­alatt csak 600 ko­ro­nát ke­res­tek, de az­tán nem vol­tak kö­te­le­sek ma­rad­ni. Ha szak­em­ber­nek ta­nul­tak, meg­vá­lasz­tot­ták őket.”

A szö­vet­ke­zet kb. két év­ti­ze­des tör­té­ne­te si­ker­tör­té­net­nek ne­vez­he­tő. Sem­mi sem bi­zo­nyít­ja ezt job­ban a bara­cai fa­lu­kép­nél, amely épü­le­te­it te­kint­ve még ma is az 1960–70-es évek ar­cu­la­tát mu­tat­ja. Egy-két la­kó­ház ki­vé­te­lé­vel va­la­men­­nyi a szö­vet­ke­zet ide­jén épült, mind­egyik ma­gán is vi­se­li a kor­szak jel­leg­ze­tes­sé­ge­it. A gaz­dál­ko­dás si­ke­rét a csa­lá­dok is meg­érez­ték, az anya­gi elő­re­ha­la­dást im­már nem föld­bir­tok gya­ra­pí­tá­sá­val, ha­nem a la­kó­ház mo­der­ni­zá­lá­sá­val tet­ték a kö­zös­ség szá­má­ra egy­ér­tel­mű­en lát­ha­tó­vá. A gaz­dál­ko­dás si­ke­ré­nek kul­csát az egy­ko­ri ve­ze­tők, ma vis­­sza­em­lé­ke­zők pon­to­san kö­rül tud­ják ha­tá­rol­ni, ám min­den rész­let fon­tos­sá­ga el­le­né­re an­nak volt eb­ben a leg­na­gyobb sze­re­pe, hogy:

„[A] jéerdét19 úgy irá­nyí­tot­ták, mint sa­já­tot. A maje­tokot20 már nem le­he­tett így érez­ni”.

A gaz­dál­ko­dást a szö­vet­ke­zet­ben is a ko­ráb­bi, az egész fa­lu­ban is­mert mó­don, kis­sé mo­der­nebb vál­to­zat­ban foly­tat­ták. A ha­tárt jól is­me­rő fa­lu­be­li gaz­dák­nak pon­tos is­me­re­te­ik vol­tak ar­ról, hol mi te­rem a leg­job­ban, me­lyik dű­lő­nek mi­lyen „hun­cut­sá­ga” van. En­nek a több év­ti­ze­des gaz­dál­ko­dói ta­pasz­ta­lat­nak és gya­kor­lat­nak kö­szön­he­tő­en fel­is­mer­ték a ko­ráb­ban Baracán nem iga­zán jel­lem­ző zöld­ség­ter­mesz­tés le­he­tő­sé­gét. 15 hek­tá­ros te­rü­le­ten „ker­té­sze­t-et” ala­kí­tot­tak ki, a ko­ráb­bi jó dinnye­ter­mő te­rü­le­te­ken, ahol idény­zöld­sé­get ter­mesz­tet­tek. A ker­té­szet mun­ka­ere­jét a fa­lu as­­szo­nyai ad­ták. Tö­ké­le­te­sen egé­szí­tet­te ki ezt a nyá­ri in­ten­zív mun­kát a do­hány­ter­mesz­tés, amely ugyan­azok­nak az as­­szo­nyok­nak té­len adott mun­kát. Emel­lett a Baracára ko­ráb­ban is erő­sen jel­lem­ző ál­lat­tar­tás volt a szö­vet­ke­zet má­sik erős­sé­ge. Az ál­la­mo­sí­tás, szö­vet­ke­ze­te­sí­tés előt­ti idő­szak­ban adat­köz­lő­im a ma­gán­gaz­da­ság si­ke­rét min­dig az­zal ma­gya­ráz­ták, hogy föld­je­ik ter­mé­sét nem ad­ták el, ha­nem me­ge­tet­ték az ál­la­tok­kal, hogy az­tán azo­kat ad­ják el. A gaz­dál­ko­dás si­ke­re­ként és szak­ér­tel­mük je­le­ként ér­té­kel­ték, hogy Baracáról min­dig sok remu­n­daló ke­rült ki. A szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sá­ban ter­mé­sze­te­sen az ál­lat­tar­tói ta­pasz­ta­la­to­kat is hasz­no­sí­tot­ták. A fel­fe­lé íve­lő, si­ke­res idő­szak­ban 100 ser­tést, 100 nö­ven­dék szar­vas­mar­hát, 40 kis­bor­jút, 100 fe­jős­te­he­net, 100 hízó­marhát, 6 pár lo­vat, 160 ju­hot, 2-300 tyú­kot tar­tot­tak. Va­la­men­­nyi­nek ön­erő­ből épí­tet­tek ólat, is­tál­lót. A gaz­dál­ko­dás si­ke­re mel­lett a szö­vet­ke­ze­ti ta­gok gon­dol­ko­dá­sá­nak ru­gal­mas­sá­gát is jel­zi, hogy:

„[A] négy ve­ze­tő öt­le­te volt, hogy a Po­zsony–Kas­sa fő­út men­tén épít­se­nek egy ven­dég­lőt. Amit ott fel­hasz­nál­tak – hús, juh­sajt, to­jás – az mind meg­ter­mett a szö­vet­ke­zet­ben. Csak az ita­lért ad­tak pénzt, Szőlőskére jár­tak bo­rért. Disz­nó­kat vág­tak he­ten­te, né­ha két­szer is. Volt be­lő­le ha­szon, még­is meg­szűnt”.

A szö­vet­ke­zet 1976. au­gusz­tus 20-án szűnt meg. Ek­kor kap­csol­ták a bátkai ál­la­mi gaz­da­ság­hoz. A bátkai ál­la­mi gaz­da­sá­got, mint „Ba­log-völ­gyi óri­ást” be­mu­ta­tó 1986-os ki­ad­vány egyet­len mon­da­tot szen­tel a szö­vet­ke­ze­tek be­ol­vasz­tá­sá­nak: „Bol­do­gul­ni nem tu­dó szö­vet­ke­ze­tek csat­la­koz­tak a gaz­da­ság­hoz az évek so­rán: Bak­ti, Bara­ca, Fü­ge, Dul­háza, Rad­nót, Balogúj­falu, Uza­pa­ny­it, Ra­kot­­tyás” (Mács 1986, 9).
Az ál­la­mi gaz­da­ság si­ke­rét han­goz­ta­tó ki­ad­ván­­nyal szö­ges el­len­tét­ben va­la­meny­­nyi be­szél­ge­tő­tár­sam úgy ér­tel­mez­te ak­kor is, úgy ér­tel­me­zi most is a be­ol­vasz­tást, hogy:

„Ingófélben volt a bátki maje­tok, azt erő­sí­tet­ték meg a szö­vet­ke­ze­tek­kel. Nem akar­ták a bara­ci­ak egy­ál­ta­lán, kénysz­erítet­ték őket. A Ba­log-völ­gyi fa­luk­kal együtt kap­csol­ták Baracát Bátkához. Ilyen­kor már nem le­he­tett el­len­kez­ni, át kel­lett lép­ni. Jéerdé alatt még a fa­lué volt az ös­­szes föld”.

A szö­vet­ke­zet meg­szün­te­té­se – a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – na­gyobb el­len­ál­lás­ba üt­kö­zött, mint an­nak ide­jén meg­szer­ve­zé­se.

„Apu­ka több­ször is a pin­cé­be bújt, mi­kor jöt­tek. Ne­kem kel­lett ha­zud­nom, hogy nincs itt­hon.”

Az el­len­ál­lás (és mint ké­sőbb be­bi­zo­nyo­so­dott, a fa­lu ön­ér­té­ke­lé­se, po­zi­tív én­ké­pe is) az „is­mert” tech­ni­ká­val tört meg:

„[A]z elv­tár­sak el­jöt­tek hoz­zám, a lá­nyom ak­kor már a vé­ge fe­lé járt a fő­is­ko­lá­nak. Meg­zsa­rol­tak, meg­mond­ták, hogy me­lyik pro­fes­­szor­ral van meg­be­szél­ve, hogy nem hagy­ják ne­ki be­fe­jez­ni, ha nem lé­pek be, ha nem ve­szem rá az egész fa­lut, hogy lép­jünk be.”

Ez „ter­mé­sze­te­sen” be­fo­lyá­sos, köz­tisz­te­let­ben ál­ló em­ber­rel tör­tént. Rá­adá­sul 1978-ban meg­szűnt a fa­lu köz­igaz­ga­tá­si önál­ló­sá­ga is, a kör­ze­te­sí­tés szel­le­mé­ben a szom­szé­dos Fü­gé­hez csa­tol­ták. Fi­gye­lem­be vé­ve, hogy ad­dig Fü­ge volt (egy­há­zi­lag) Bara­ca le­ány­egy­há­za, ez for­dí­tott elő­je­lű­vé vál­toz­tat­ta a két te­le­pü­lés hely­ze­tét, még ha az egy­há­zi­lag nem is vál­to­zott. Ez­után Fü­gé­ből járt Baracára az egy­ko­ri bí­ró sze­re­pét be­töl­tő „el­nök” ( a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­ság el­nö­ke), aki be­te­le­pült, szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű sze­mély volt. Po­zí­ci­ó­já­ban őt egy Baracára, az­az pusz­tá­já­ra 1921-ben be­te­le­pült, szin­tén szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű sze­mély kö­vet­te, aki­nek csa­lád­ját a fa­lu nem fo­gad­ta be. ő Tor­naljára köl­tö­zött, eb­ben az idő­ben Bara­ca már csak mun­ka­he­lye, nem lak­he­lye volt. A fa­lu­si­ak ezt a fe­lül­ről jö­vő dön­tést egy­ér­tel­mű tá­ma­dás­ként él­ték meg, amit nem le­het ki­vé­de­ni. Et­től a sze­mély­től nem vár­hat­tak ér­dek­vé­del­met, te­hát az esély­te­len­ség, a pusz­tu­lás­ra ítélt hely­zet ér­zé­se ez­zel is nö­ve­ke­dett.
A si­ker­pro­pa­gan­dá­nak szánt ki­ad­vány ál­lí­tá­sá­nak hi­tel­te­len­sé­gét (de leg­alább­is két­sé­ges vol­tát) jól jel­zi a bara­cai szö­vet­ke­zet va­gyo­ná­nak fel­so­ro­lá­sa, ami­vel a bátkai ál­la­mi gaz­da­ság­ba be­lé­pett. Volt egy épü­le­te az ad­mi­niszt­rá­ció szá­má­ra két iro­da­he­lyi­ség­gel, mos­dók­kal, für­dő­szo­bá­val, meg­fe­le­lő mé­re­tű ebéd­lő­vel. Do­hány­szá­rí­tó paj­ta, tyúk­farm, gép­ház, ter­mény­tá­ro­ló, gép­ja­ví­tó mű­hely, má­zsa­ház, 100 fé­rő­he­lyes ser­tés­hiz­lal­da, 100 fé­rő­he­lyes bi­ka­is­tál­ló, 40 fé­rő­he­lyes bor­jún­evelde, ku­ko­ri­ca­szá­rí­tó, 5 si­ló­gö­dör, 100 fé­rő­he­lyes te­hén­is­tál­ló, egy ki­sebb, 40 fé­rő­he­lyes is­tál­ló, tej­ház hű­tő­vel, ló­is­tál­ló 6 pár ló­nak, 100 fé­rő­he­lyes is­tál­ló hízó­marhák­nak, 160 juh­nak akol – mind­ez ter­mé­sze­te­sen te­le ál­la­tok­kal – mind a szö­vet­ke­zet tu­laj­do­na volt. A ker­té­szet is ko­moly va­gyont je­len­tett, a ven­dég­lő szin­tén. A szö­vet­ke­zet az ide­gen­ből ho­zott szak­em­be­rek­nek egy 4 la­ká­sos bér­há­zat épí­tett, ez is a tu­laj­do­nát ké­pez­te. A meg­szün­te­tés ide­jé­ben már „ál­la­mi je­lölt”, Sz. volt a szö­vet­ke­zet el­nö­ke, ám a fa­lu­be­li­ek nem őt hi­báz­tat­ják az erő­sza­kos be­ol­vasz­tá­sért.

„Nem azért ne­vez­ték ki, hogy ezt vég­re­hajt­sa. Sz. nem is akart csat­la­koz­ni, eset­leg a Vály-völggyel akart egye­sül­ni. Meg is halt, mi­e­lőtt maje­tok lett vol­na […] Ha nem hal meg, ta­lán si­ke­rült vol­na meg­tar­ta­ni az önál­ló­sá­got. Min­dent ös­­sze­ír­tak, hogy a ta­gok árat kap­ja­nak ér­te, mert egyik fa­lu sem vitt be an­­nyi min­dent. Vé­gül per­sze nem kap­tunk sem­mit. Bé­la olyan pon­tos lis­tát írt az át­adás­ról, hogy vé­gig­hall­gat­ni se bír­ták. Ju­ta­lék­ról a maje­tok­ban szó sem le­he­tett, pe­dig a jéerdében már volt, aki 8000 ko­ro­nát ka­pott, az pe­dig egy te­hén ára volt. A maje­tokot már fe­lül­ről irá­nyí­tot­ták. Ha va­la­kit be­vá­lasz­tot­tak vol­na is a ve­ze­tő­ség­be, an­nak nem volt sza­va Cs. volt ná­lunk az irá­nyí­tó. Úgy ne­vez­ték, hogy gaz­da.”

Az ál­la­mi gaz­da­ság át­vet­te a mun­ka­erőt. Az as­­szo­nyok a több fa­lu ha­tá­rá­ba te­le­pí­tett gyü­möl­csös­ben és sző­lő­ben dol­goz­tak. A fér­fi­ak egy ide­ig ugyan­azt a mun­kát vé­gez­ték az ál­lat­tar­tás­ban és föld­mű­ve­lés­ben, mint a szö­vet­ke­zet ide­jén, ám ké­sőbb ezért már so­kuk­nak Bátká­ba kel­lett utaz­ni­a.
Va­la­men­­nyi be­szél­ge­tő­tár­sam egye­nes ös­­sze­füg­gés­be hoz­ta a szö­vet­ke­zet meg­szün­te­té­sét a fa­lu – pa­raszt la­kos­sá­gát te­kint­ve – el­nép­te­le­ne­dé­sé­vel.

„Baraca nem tu­dott ab­ból ki­mász­ni, hogy köz­igaz­ga­tá­si­lag Fü­gé­hez, a maje­tok­ban meg Bátkához csa­tol­ták, de nem te­he­tett sem­mit. Érez­he­tő volt, hogy vis­­sza­lé­pés.”

2.5. A fa­lu mint kö­zös­ség ta­laj­vesz­té­se

Bara­ca pa­rasz­ti la­kos­sá­ga el­tű­né­sé­nek cél­te­le­pü­lé­se­it gra­fi­ko­nok, ill. térkép21 se­gít­sé­gé­vel te­kin­tem át (lásd a Mel­lék­let­ben). Ezek alap­ját egy (itt nem kö­zölt) ös­­sze­írás ké­pe­zi ar­ról, hogy me­lyik csa­lád mi­kor, hány fő­vel, ho­vá köl­tö­zött el. Le­het­sé­ges, hogy a vis­­sza­em­lé­ke­zők oly­kor té­ved­nek né­hány évet, ám a ten­den­ci­át az ösz­­sze­írás így is ér­zé­kel­te­ti, szem­lél­te­ti. Az át­te­kin­té­sek zá­rá­sa­ként tér­kép je­le­ní­ti meg a ma is lé­te­ző „vir­tu­á­lis” Baracát. Az ös­­sze­írá­sok­ba is, a tér­kép­re is csu­pán azok a sze­mé­lyek ke­rül­tek be/fel, akik 1940 óta köl­töz­tek el Baracáról, va­la­mint csa­lád­tag­ja­ik, ugyan­is a ko­ráb­bi el­köl­tö­zők­re vo­nat­ko­zó ada­tok nem elég­gé meg­bíz­ha­tók. A gra­fi­ko­nok szer­kesz­té­sé­hez ala­pul szol­gá­ló át­te­kin­tés há­rom sze­mély se­gít­sé­gé­vel ké­szült. Az 1931-ben és 1946-ban szü­le­tett be­szél­ge­tő­tár­sa­im ál­tal el­mon­dot­ta­kat – mint­egy kont­roll­ként – 1921-es szü­le­té­sű adat­köz­lőm el­len­őriz­te. Mi­vel az el­köl­tö­zöt­tek­ről hi­va­ta­los nyil­ván­tar­tás nem lé­te­zik, nem tar­ta­nám eti­kus­nak a tel­jes ös­­sze­írás név sze­rin­ti köz­zé­té­tel­ét, még ak­kor sem, ha a fa­lu­be­li­ek, egy­ko­ri fa­lu­be­li­ek azt az ada­tok­ból is ki tud­ják kö­vet­kez­tet­ni.
Ar­ra, hogy egy-­e­gy csa­lád el­köl­tö­zé­sé­nek konk­rét oka mi volt, csu­pán el­ha­mar­ko­dott vá­laszt le­het­ne ad­ni. Az szá­mom­ra bi­zo­nyos­nak tű­nik, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után a fa­lut ért kül­ső ha­tá­sok va­la­me­lyik­ének, de ta­lán in­kább va­la­men­­nyi ha­tás együt­te­sé­nek az el­köl­tö­zés­hez min­den eset­ben kö­ze van. Azt sem tar­tom ki­zárt­nak, hogy az el­köl­tö­zés egy­faj­ta ver­sen­gés esz­kö­zé­vé vált.

„Aki in­nen el­ment, az mind vit­te ma­gá­val Bara­ca zsír­ját.”

Ugyan­ak­kor az is le­het­sé­ges, hogy a kö­zös­sé­get ért „üté­sek” so­ro­za­tá­nak kö­vet­kez­mé­nye­it kön­­nyebb volt a kö­zös­ség mind­ezek el­le­né­re mű­kö­dő kont­roll­já­nak ha­tó­kö­rén kí­vül el­vi­sel­ni. Elő­for­dul­hat, hogy – a kö­zös­ség szem­pont­já­ból – a „most telt be a po­hár” ese­té­vel ál­lunk szem­ben. A más nem­ze­ti­sé­gű ide­ge­nek meg­je­le­né­sét a pusz­tá­kon Bara­ca kü­lö­nö­sebb meg­ráz­kód­ta­tás nél­kül él­te túl. Kény­szer­ként él­te meg a szö­vet­ke­zet lét­re­ho­zá­sát, ám a ki­sebb kö­zös­sé­gek túl­élé­si stra­té­gi­á­ját „be­vet­ve” ezt a lé­pést nem csu­pán ki­he­ver­te, ha­nem a ma­ga hasz­ná­ra is tud­ta for­dí­ta­ni. Egy ne­gyed­szá­zad el­tel­té­vel azon­ban olyan be­avat­ko­zás­sal ta­lál­ta ma­gát szem­ben (ál­la­mi gaz­da­ság­gá ala­kí­tot­ták a szö­vet­ke­ze­tet, köz­igaz­ga­tá­si­lag Fü­gé­hez csa­tol­ták), amit már nem tu­dott éle­té­nek rend­jé­be il­lesz­te­ni, ami­től lé­nye­gé­ben szét­esett.
Baracán min­dig erős volt a kö­zös­sé­gi kont­roll (el­ter­jedt az egy­ke, nem volt meg­esett lány, 1920 óta csak 2-3 vá­lás for­dult elő, nem ma­radt ré­gi ház, min­den­ki újat épí­tett a szö­vet­ke­zet mű­kö­dé­se ide­jén stb.), ezért fel­té­te­lez­het­jük, hogy az el­köl­tö­zé­sek­nél is sze­re­pet ját­szott a töb­bi­ek ese­te, te­hát ha kez­det­ben nem is, a ké­sőb­bi idő­szak­ban egy­sze­rű min­ta­kö­ve­tés­ként (is) ér­té­kel­het­jük a je­len­sé­get.
Az el­köl­tö­zé­sek éves ala­ku­lá­sát át­te­kint­ve azon­ban szem­be­tű­nő, hogy – el­té­rő­en a bara­ca­iak ér­té­ke­lé­sé­től – az nem az 1970-es évek­ben kez­dő­dött. Amen­­nyi­ben fi­gyel­men kí­vül hagy­juk a nő­ket (te­kint­ve azt, hogy más te­le­pü­lés­re férj­hez men­ni hét­köz­na­pi je­len­ség), a fér­fi el­köl­tö­zöt­tek át­te­kin­té­se több csú­csot is pro­du­kált már az 1950-es, ’60-as évek­ben is. Te­hát sem­mi­képp nem ál­lít­hat­juk, hogy az el­köl­tö­zé­sek ki­zá­ró­la­gos oka a szö­vet­ke­zet ál­la­mi gaz­da­ság­ba ta­go­lá­sa és a fa­lu köz­igaz­ga­tá­si önál­ló­sá­gá­nak el­vesz­té­se len­ne. A kö­zös­ség sok év­ti­ze­des együtt­élé­se so­rán erős ver­senyt, már-már em­ber­te­len mun­ka­tem­pót dik­tált tag­jai szá­má­ra. Ép­pen ezért meg­en­ged­he­tet­len lett vol­na, hogy a meg­fe­szí­tett mun­ka ered­mé­nyét ne te­gyék a kö­zös­ség tag­jai nyil­ván­va­ló­vá, lát­ha­tó­vá, a kont­roll szá­má­ra ér­tel­mez­he­tő­vé. Akik eb­be a ver­seny­be nem akar­tak „be­száll­ni”, vagy nem akar­ták a ré­gi élet­mód­juk kül­ső ha­tás­ra meg­vál­to­zott for­má­ját él­ni, azok már az 1950-es évek­ben el­köl­töz­tek. Az 1980-as évek el­köl­tö­zé­si hul­lá­má­nak ki­ala­ku­lá­sá­hoz más is kel­lett. Több fa­lu van Bara­ca kör­nyé­kén is, amely­nek tör­té­ne­te ha­son­ló­kép­pen ala­kult, ha­son­ló „üté­sek” ér­ték, még­sem nép­te­le­ne­dett el.22 Itt be­szél­he­tünk ar­ról, hogy az el­köl­tö­zés, a ve­le já­ró la­kás­vá­sár­lás a ver­sen­gés új esz­kö­zé­vé vált. (Hi­szen már sem a föld­gya­ra­pí­tás, sem a ház­épí­tés, sem a gaz­dag la­ko­da­lom nem le­he­tett esz­köz, eze­ken már túl­lép­tek.) Eb­ben az eset­ben egy el­vont nor­ma (anya­gi-tár­sa­dal­mi emel­ke­dés) az el­köl­tö­zés for­má­já­ban konkretizálódik.23 „A fa­lu el­is­mer, su­gall, kö­ve­tel egy meg­ha­tá­ro­zott ér­ték­ren­det, és el­len­őr­zi a hoz­zá va­ló iga­zo­dást” – ír­ja Pápay Zsu­zsa (Pápay 1989, 90). Az el­köl­tö­zé­sek utol­só hul­lá­mát – vé­le­mé­nyem sze­rint – leg­in­kább ép­pen ez­zel ma­gya­ráz­hat­juk. A kö­zös­sé­gi el­len­őr­zés te­hát ar­ra vo­nat­ko­zott, ké­pes-e egy-­e­gy csa­lád az el­köl­tö­zés­re (el­ső­sor­ban anya­gi­lag), az csu­pán a ver­sen­gés ve­le­já­ró­ja volt, hogy ez­zel az egy­ko­ri pa­rasz­ti kö­zös­ség fel­bom­lá­sa be­fe­je­ző­dött.

3. A ci­gá­nyok Baracán

3.1. A ci­gány­ság de­fi­ni­á­lá­sá­nak prob­lé­mái

A leg­fris­sebb nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Bara­ca össz­la­kos­sá­ga 394 fő, amely­ből 337 fő ma­gyar, 17 fő szlo­vák, 39 fő ro­ma és 1 fő cseh nemzetiségű.24 A nem­ze­ti­sé­gi sta­tisz­ti­ka – mint an­­nyi más te­le­pü­lés ese­té­ben – Baracáról sem a tény­le­ges et­ni­kai ös­­sze­té­telt raj­zol­ja meg.
A 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben a me­ző­gaz­da­ság­ból élő te­le­pü­lés – a hely­be­li­ek ön­ér­té­ke­lé­se sze­rint – gaz­dag fa­lu­nak szá­mí­tott. Szom­szé­da­i­hoz ké­pest nagy te­rü­le­ten, mint­egy 2000 ka­tasz­te­ri hol­don gaz­dál­ko­dott. Nap­ja­ink­ban – fő­ként a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó ré­vén – a „leg­munkanélkülib­b”, tár­sa­da­lom­ból ki­űzött fa­lu­ként ke­rül­he­tett be a köz­tu­dat­ba, „ahol meg­állt az élet” (Far­kas 1997; S. For­gon 1992; Korcs­má­ros 1994).
A hi­va­ta­los ada­tok­ban tük­rö­ző­dő kép­től, mi­sze­rint Baracá­nak mind­ös­­sze 39 ro­ma la­ko­sa van, tel­je­sen el­tér az, amel­­lyel a „bel­ső” szem­lé­lő ta­lál­ko­zik. A he­lyi­ek ön­be­so­ro­lá­sa alap­ján a fa­lu­nak csak­nem 90%-a „ci­gány”.
Ar­ról, hogy kit és mi­lyen kri­té­ri­u­mok alap­ján le­het ci­gány­nak te­kin­te­ni, a té­ma ku­ta­tói má­ig nem ala­kí­tot­tak ki egy­sé­ges, min­den kö­rül­mé­nyek kö­zött helyt­ál­ló vé­le­ményt, a kí­sér­le­tek­ből leg­alább két, ha­tá­ro­zot­tan el­kü­lö­nü­lő irány­zat szűr­he­tő ki, ame­lyek ab­ban sem egyez­nek meg, hogy meg­ra­gad­ha­tó-e egy­ál­ta­lán a cigányság.25 Az irány­za­tok egyik cso­port­já­nak az a kö­zös jel­lem­ző­je, hogy meg­pró­bál „ob­jek­tív” ké­pet ad­ni a ci­gány né­pes­ség­ről. Leg­in­kább a nép­szám­lá­lás­ok, sta­tisz­ti­kák adat­so­ra­it fel­hasz­ná­ló mód­sze­rek és ku­ta­tá­sok so­rol­ha­tók eb­be a cso­port­ba. A má­sik irány leg­erő­sebb jel­lem­ző­je az a faj­ta szub­jek­ti­vi­tás, amely nem az ob­jek­ti­vi­tás si­ker­te­len­sé­gé­ből szü­le­tett, ha­nem „ön­ma­gá­ért”, vál­lal­tan és tu­da­to­san ve­ze­ti a ku­ta­tó­kat ered­mény­re. A de­fi­ni­á­lás prob­lé­más vol­tát elég élén­ken a tu­do­má­nyos köz­tu­dat­ban tar­ja az etnic­itásku­tatá­sok utób­bi 10 év­ben meg­újult len­dü­le­te. A nép­szám­lá­lás­ok­ra épü­lő ku­ta­tá­sok leg­több eset­ben az­zal zá­rul­nak, hogy a hi­va­ta­los kép el­tér a va­ló­sá­gos­tól, és a ci­gány­ság be­csült szá­ma hi­te­le­sebb a sta­tisztikainál.26 A ci­gány­ság­gal fog­lal­ko­zó va­la­men­­nyi tu­do­mány prob­lé­más­nak vagy leg­alább­is nem egé­szen egy­ér­tel­mű­nek és egy­sze­rű­nek tart­ja de­fi­ni­á­lá­su­kat. A több­fé­le meg­kö­ze­lí­tés egy­faj­ta „üt­köz­te­té­sé-­nek” a Kri­ti­ka adott helyt. La­dá­nyi Já­nos és Szelényi Iván vé­le­mé­nye sze­rint a ci­gány­ság (Ma­gyar­or­szá­gon) tu­do­má­nyo­san nem de­fi­ni­ál­ha­tó. A két leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott mód­szer – az ön­be­so­ro­lás és a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés – egy­részt nem meg­bíz­ha­tó (mert ahány ku­ta­tó vagy kérdezőbiz­tos van, an­­nyi­fé­le ered­mény szü­le­tik), más­részt nem eti­kus, sőt ne­megy­szer tár­sa­dal­mi ka­te­gó­ri­át, a sze­gény­sé­get „et­ni­cizál­ja”. Te­hát a „Ki a ci­gány?” kér­dés tu­do­má­nyos igén­­nyel meg­vá­la­szol­ha­tat­lan (Ladányi–Szelényi 1997, 3–6). Ha­vas Gá­bor, Ke­mény Ist­ván és Kerte­si Gá­bor cik­ke sze­rint vi­szont kel­lő ala­pos­ság­gal utá­na le­het jár­ni, min­den kö­zös­ség ese­té­ben kü­lön-kü­lön, ugyan­is a ci­gá­nyok mel­lett élők et­ni­kai mi­nő­sí­té­se ak­kor sem fel­tét­le­nül vál­to­zik, ha az ő tár­sa­dal­mi stá­tu­suk tel­je­sen át­ala­kul (Havas–Kemény–Kertesi 1998, 31–33). A kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­ai (ci­gány té­má­jú, ál­ta­lá­ban az iden­ti­tás mi­ben­lét­ét és a „ta­lál­ko­zá­so­kat” vizs­gá­ló) ku­ta­tá­sok­ra nagy ha­tás­sal volt Fred­er­ick Barth el­mé­le­te (Barth 1996, 3–26), amely (erő­sen le­egy­sze­rű­sít­ve) a kul­tu­rá­lis és et­ni­kai ha­tá­rok nem ál­lan­dó, ha­nem szi­tu­á­ci­ón­ként (újra)ter­melődő, fo­lya­mat­sze­rű vol­tá­ra hív­ja fel a figyel­met.27 An­nak el­le­né­re, hogy a ci­gány­ság­nak már a de­fi­ni­á­lá­sa is sok ne­héz­ség­be üt­kö­zik, a „te­re­pen” moz­gó ku­ta­tók a gya­kor­lat­ban azt is gyak­ran ta­pasz­tal­hat­ják, hogy egy-­e­gy kö­zös­ség tag­jai szá­má­ra a be­so­ro­lás nem okoz prob­lé­mát, sőt egy­ér­tel­mű. Kemény­fi Ró­bert ezt fi­gye­lem­be vé­ve pró­bált ki egy, a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés­nél „eti­ku­sabb” mód­szert. Esze­rint azt te­kin­ti ci­gány­nak, akit ci­gány (szem­ben a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés nem ci­gány ka­te­gó­ri­á­já­val) kör­nye­ze­te an­nak tart, aki­vel kö­zös­sé­get vál­lal. A mód­szer buk­ta­tó­ja az, hogy „ide­gen” szá­má­ra még ak­kor sem de­rül ki, ki vall­ja ma­gát ci­gány­nak, ha a nép­szám­lá­lás­ok­ban ez a ka­te­gó­ria nem ma­rad üre­sen (Keményfi 2003, 125).

3.2. A ci­gá­nyok je­len­lé­te a te­le­pü­lé­sen

A szak­iro­da­lom­ból ki­raj­zo­ló­dó prob­lé­mák tu­da­to­sí­tá­sa el­le­né­re mun­kám so­rán a bara­cai ci­gány­sá­got egy­ér­tel­mű­en be­ha­tá­rol­tam. Azo­kat a la­ko­so­kat so­rol­tam a ci­gány ka­te­gó­ri­á­ba, aki­ket a fa­lu­ban élő nem ci­gá­nyok is, de a fa­lu­ban élő ci­gá­nyok is an­nak tar­ta­nak. En­nek a be­so­ro­lás­nak a le­szár­ma­zás az alap­ja, te­hát ci­gány az, aki ci­gány csa­lád­ból szár­ma­zik, fel­me­női is ci­gá­nyok, és ezt ő ma­ga is így vall­ja. Nem biz­tos, hogy szo­ci­á­li­san hát­rá­nyos hely­ze­tű, nem biz­tos, hogy árul­ko­dó rassz­je­gyei van­nak, sőt az is­ko­lá­zott­ság és a gye­rek­szám sem min­den eset­ben so­rol­na egy-­e­gy sze­mélyt a más ese­tek­ben ilyen szem­pont­ból meg­ha­tá­ro­zott ci­gány kategóriá­ba.28 A fa­lu­ban élők ugyan­így egy­ér­tel­mű­en be­so­rol­ják ön­ma­gu­kat és egy­mást a ci­gány-nem ci­gány ka­te­gó­ri­ák va­la­me­lyi­ké­be. (A nem ci­gány la­kos­sá­got pa­raszt­nak ne­ve­zik.) Ez a be­so­ro­lás min­den­nap­ja­i­kat alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za.
Be­szél­ge­tő­tár­sa­im egy­be­hang­zó et­ni­kai mi­nő­sí­té­sét ala­pul vé­ve ma a fa­lu la­kos­sá­gá­nak 86%-a ci­gány. Ez is rá­vi­lá­gít, mi­lyen erő­tel­je­sen meg­fo­gyat­ko­zott Bara­ca pa­rasz­ti né­pes­sé­ge, hi­szen a 19. szá­zad vé­gi, 20. szá­zad ele­ji sta­tisz­ti­kák és 80 év kö­rü­li adat­köz­lő­im vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint ab­ban az idő­ben la­kos­sá­gá­nak szá­ma ci­gá­nyok nél­kül moz­gott 260 és 440 kö­zött (A Mag­yar… 1902; A Ma­gyar Szen­t… 1912). Bara­ca nem sze­re­pel az 1893-as ci­gány­ös­­sze­írás­ban, amely csak azo­kat a te­le­pü­lé­se­ket em­lí­ti, ahol a ci­gány­ság a la­kos­ság­nak leg­alább 10%-át al­kot­ja (A Mag­yarorszá­gon… 1895). Az, hogy még­is él­het­tek Baracán ci­gá­nyok már ab­ban az idő­ben is, a pa­ró­ki­án őr­zött egy­há­zi anya­könyv­ből de­rül ki, amely­ben 1824-ből va­ló a leg­ko­ráb­bi ci­gány ve­ze­ték­ne­vet vi­se­lő sze­mély­re vo­nat­ko­zó adat. Az aláb­bi táb­lá­zat át­te­kin­ti a te­le­pü­lés et­ni­kai és ge­ne­rá­ci­ós ös­­sze­té­tel­ét. (Ada­tai „fél­hi­va­ta­los” for­rás­ból, sa­ját ös­­sze­írá­som­ból szár­maz­nak. Ez az oka an­nak, hogy az össz­la­kos­ság szá­ma nem egye­zik meg a hi­va­ta­lo­san nyil­ván­tar­tot­tal, ugyan­is ös­­sze­írá­som­ban a tény­le­ge­sen je­len lé­vő la­kos­ság sze­re­pel, míg a hi­va­ta­los nyil­ván­tar­tás­ba azok ke­rül­tek be, akik­nek be­je­len­tett ál­lan­dó lak­cím­ük van Baracán).

4. táb­lá­zat. A la­kos­ság kor­ös­­sze­té­te­le és et­ni­kai ará­nyai 2003-ban

A fa­lu­be­li­ek (leg­in­kább a meg­kér­de­zett 60 év fö­löt­ti­ek) em­lé­ke­ze­te sze­rint a ci­gá­nyok az 1910-es évek­ben a fa­lu dél­nyu­ga­ti szé­lén, egy mo­csa­ras te­rü­le­ten él­tek. Eb­ben az idő­ben ti­zen­öten-hú­szan vol­tak, négy ház­ban él­tek. A négy ház a fa­lu la­kó­te­ré­től tel­je­sen el­kü­lö­nült. (Ma is Ci­gány sor­nak ne­ve­zik ezt a he­lyet.) 1964-ben há­rom, több évig tar­tó cseh­or­szá­gi mun­ká­ból ha­za­té­rő ci­gány csa­lád a fa­lu bel­te­rü­le­tén vá­sá­rolt há­zat. Et­től kezd­ve szin­te min­den év­ben gya­ra­po­dott az ál­ta­luk la­kott há­zak szá­ma.
Má­ra az egy­ko­ri szeg­re­gá­ció tel­je­sen fel­bom­lott, a ci­gá­nyok (la­kó­há­za­ik­kal) va­la­men­­nyi le­het­sé­ges irány­ban ter­jesz­ked­tek:

„[M]ost már a fa­lu­ban van a se­reg”.

Ma (2004-es adat) a fa­lu kb. het­ven há­zá­ból hu­szon­négy olyan van, amely­ben nem ci­gány csa­lád él, ezek kö­zül ti­zen­ket­tő­nek egy-­e­gy öz­vegy­as­­szony az egye­dü­li la­kó­ja. A ci­gá­nyok már egy­ál­ta­lán nem kü­lö­nül­nek el a fa­lu­tól, ez­ál­tal a te­le­pü­lés be­szű­kült, az egy­kor pe­ri­fé­ri­án élők be­ke­rül­tek a köz­pont­ba is, a szeg­re­gá­ció meg­szűnt.
A kö­ze­li (és tá­vo­lab­bi) vá­ro­sok­ba köl­tö­zők he­lyé­re va­la­men­­nyi ház­ba ci­gá­nyok ke­rül­tek.

3.3. A pa­rasz­ti nor­mák ha­tá­sa (?)

Nem le­het ugyan min­den két­sé­get ki­zá­ró­an bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a ci­gány csa­lá­dok ese­té­ben a pa­rasz­ti nor­mák tér­nye­ré­sé­vel ma­gya­ráz­ha­tó a gye­rek­szám csök­ke­né­se, ám a csök­ke­nés ma­ga tény, ami ki­tű­nik a gye­rek­szám ala­ku­lá­sát át­te­kin­tő táb­lá­za­tok­ból is.29 A táb­lá­zat egy tel­jeskörű ös­­sze­írás egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nye. Az össze­írás a 2004. évi ada­to­kat, az ak­kor Baracán élő ci­gány csa­lá­do­kat tar­tal­maz­za. Ada­tai nem a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal lakosságny­il­ván­tartásából, ha­nem sa­ját ös­­sze­írá­som­ból szár­maz­nak, ezért né­hány eset­ben a hi­va­ta­los­tól el­té­rő ké­pet mu­tat­nak. Az ös­­sze­írás so­rán itt is azt vet­tem fi­gye­lem­be, hogy kik azok, akik tény­le­ge­sen a te­le­pü­lé­sen él­nek. Ez nem fel­tét­le­nül je­len­ti azt, hogy ál­lan­dó lak­cím­ük is van Baracán, en­nél­fog­va nem biz­tos, hogy sze­re­pel­nek a hi­va­ta­li nyil­ván­tar­tás­ban.
Az 1. nem­ze­dék az 1910-–20-as évek­ben szü­le­tet­te­ket, a 2. az 1920–30-as szü­le­té­sű­e­ket, a 3. az 1940–50-es évek­ben, a 4. pe­dig az 1970–80-as évek­ben szü­le­tet­te­ket je­lö­li, az ő gye­re­ke­ik szá­ma sze­re­pel az adott osz­lo­pok­ban. Amen­­nyi szám sze­re­pel egy-­e­gy „ab­lak­ban”, an­­nyi csa­lád­ra vo­nat­koz­nak az ada­tok. A „fur­csa” (ti­ze­des) szá­mok át­la­gok, a va­lós gye­rek­szá­mok­ból ala­kul­tak ki. A szá­mok fel­fej­té­sé­vel nem a te­le­pü­lés ci­gány la­kos­sá­gá­nak ös­­szes­sé­gét kap­nánk meg, ugyan­is a sze­mé­lyek több­sé­ge a csa­lád­ös­­sze­írá­sok­ban nem egy­szer, ha­nem leg­alább két­szer sze­re­pel. En­nek az az oka, hogy a bara­ca­iak az elem­zett idő­szak­ban leg­in­kább hely­be­li há­zas­tár­sat vá­lasz­tot­tak. Ezért for­dul­hat­nak (és for­dul­nak is va­ló­ban) elő a sze­mé­lyek leg­alább két­szer az ös­­sze­írás­ban. Eb­ben az eset­ben ez azért nem za­va­ró té­nye­ző, mi­vel át­te­kin­té­sem cél­ja nem a tel­jes né­pes­ség pon­tos köz­lé­se, ha­nem az egyes csa­lá­dok ge­ne­rá­ci­ó­i­hoz köt­he­tő gye­rek­szám vál­to­zá­sá­nak, egy­faj­ta ten­den­ci­á­nak az ér­zé­kel­te­té­se. A csa­lá­do­kat Andor­ka Ru­dolf „csalá­drekon­stitú­ciós” mód­sze­ré­hez né­mi­képp ha­son­ló mó­don épí­tet­tem fel, de nem tör­té­ne­ti, ha­nem „élő” anyag­ból (Andorka 1975, 46–63). Min­den eset­ben a ma élő leg­idő­sebb csa­lád­tag je­len­tet­te a ki­in­du­ló­pon­tot, ezek a sze­mé­lyek ke­rül­tek az 1. nem­ze­dék­nek ne­ve­zett osz­lo­pok­ba. (A 2. nem­ze­dék az, amel­­lyel a töb­bi­vel va­ló ös­­sze­ve­tést ér­de­mes kez­de­ni, ugyan­is az 1910–20 kö­zött szü­le­tett 1. nem­ze­dék­nek ma már ke­vés élő tag­ja van.) A csa­lá­do­kat ak­kor is egy egy­ség­ként ke­zel­tem, ha az őket ös­­sze­fo­gó szü­lők nem­ze­dé­ke már nem él, ám a há­zas­ság­ból szü­le­tett gyer­me­kek több­sé­ge és csa­lád­ja­ik (ál­ta­lá­ban 60-70 éves test­vé­rek és gyer­me­ke­ik, uno­ká­ik) ma Baracán él­nek. Ter­mé­sze­te­sen itt nem vet­tem fi­gye­lem­be azt a két csa­lá­dot, két­szer nyolc sze­mélyt, akik ki­vé­telt ké­pez­nek, tel­je­sen gyö­kér­te­le­nek Baracán, nem töl­töt­tek tíz év­nél több időt (2004-ig) a fa­lu­ban. Azok a sze­mé­lyek is csu­pán mint szü­le­ik gyer­me­kei je­len­nek meg az ada­tok kö­zött, akik fel­nőtt ko­ruk­ra el­köl­töz­tek Baracáról. Ez okoz­za azt, hogy oly­kor nem min­den „gyer­mek-­nek” ta­lál­juk nyo­mát a kö­vet­ke­ző, már az ő gye­re­ke­it szám­lá­ló nem­ze­dék át­te­kin­té­sé­ben.
Kü­lö­nö­sebb elem­zés nél­kül is egy­ér­tel­mű és a táb­lá­za­tok ada­ta­i­ból jól lát­ha­tó, hogy a gye­rek­szám az eg­­gyel ko­ráb­bi nem­ze­dék­hez ké­pest min­den eset­ben csök­kent. Az ös­­sze­sí­tett és át­la­gos ada­tok a va­lós ké­pet mu­tat­ják. A ci­gány csa­lá­dok gyer­mek­szá­ma nem ra­di­ká­lis, még­is fo­lya­ma­tos és fo­ko­za­tos csök­ke­nést mu­tat az utób­bi 80 év­ben. Az ös­­sze­írás és a táb­lá­za­tok emel­lett azt is bi­zo­nyít­ják, hogy a bara­cai ci­gány csa­lá­dok (a már em­lí­tett két ki­vé­tel­től, két­szer 8 sze­mély­től és az össze­írás­ban meg­je­löl­tek­től el­te­kint­ve) szár­ma­zá­su­kat te­kint­ve hely­be­li­ek, mint­egy száz éve él­nek a fa­lu pa­raszt né­pes­sé­gé­vel egy he­lyen. Szám­sze­rű­sít­ve ez azt je­len­ti, hogy kb. 350 sze­mély 12 több­ge­ne­rá­ci­ós csa­lád­hoz tar­to­zik. Az egy há­zas­pár­ra ju­tó gye­rek­szá­mot, an­nak át­la­gát te­kint­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a mai szü­lők (az 1970–80-as évek­ben szü­le­tet­tek) nem­ze­dé­ke már az át­lag 3 gyer­mek­szám­mal alig lé­pi túl az egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót, még­is: az még ki­me­rí­ti a bő­ví­tett rep­ro­duk­ció fogalmát.30 A leg­fi­a­ta­labb nem­ze­dék már csu­pán „egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót” pro­du­kál.

5. táb­lá­zat. A gye­rek­szám ala­ku­lá­sa a ma élő bara­cai ci­gány csa­lá­dok egyes nem­ze­dé­kei ese­té­ben

Megjegyzés: nincs adat

6. táb­lá­zat. A gye­rek­szám át­la­gos ala­ku­lá­sa a ma élő bara­cai ci­gány csa­lá­dok egyes nem­ze­dé­kei ese­té­ben

Megjegyzés: nincs adat

A lo­ká­lis ös­­sze­tar­to­zás fon­tos­sá­gá­ra hív­ja fel a fi­gyel­met a csa­lá­dok „ös­­sze­szer­kesz­té­se”, amely egyút­tal bi­zo­nyí­té­ka an­nak is, hogy a bara­cai ci­gá­nyok nem szí­ve­sen fo­gad­nak be (tö­me­gé­vel kü­lö­nö­sen nem) ide­gen ci­gá­nyo­kat.
Eb­ből egye­ne­sen kö­vet­ke­zik, hogy ha a te­le­pü­lést te­kint­het­jük is a „ro­ma prob­lé­ma” egyik hely­szí­né­nek, ci­gány la­kó­i­ról nem ál­lít­hat­juk, hogy et­ni­kai ala­pú mitu­da­tuk erő­sebb len­ne a lo­ká­lis ala­pú mitu­dat­nál. Eb­be a sa­ját cso­port­fo­ga­lom­ba vi­szont a te­le­pü­lé­sen élő pa­rasz­to­kat is be­le­ér­tik, de csak a ma­guk he­lyén, a köz­tük hú­zó­dó ha­tárt so­ha nem ös­­sze­mos­va.

4. Kö­vet­kez­te­té­sek

A pa­rasz­tok el­köl­tö­zé­sé­nek vé­le­mé­nyem sze­rint több té­nye­ző együt­tes ha­tá­sá­ban ke­res­het­jük az okát. A ma Baracán élő 61 fő cson­ka kö­zös­sé­get al­kot, nem „ter­me­li ki” az élet­ké­pes irá­nyí­tás­hoz szük­sé­ges eli­tet sem. Csa­lá­di, ro­ko­ni szá­la­ik nem fel­tét­le­nül egy­más­hoz kap­csol­ják őket, in­kább a már el­köl­tö­zöt­tek­hez kö­tőd­nek ilyen mó­don. A mel­let­tük élő ci­gá­nyok vi­szont szá­muk­ra nem je­len­te­nek vi­szo­nyí­tá­si pon­tot. Ér­ték­rend­jük, élet­mód­juk egy­ál­ta­lán nincs ha­tás­sal a pa­rasz­tok­ra, a még né­pes pa­raszt kö­zös­ség ese­té­ben sem volt.
Ez­zel szem­ben a ci­gá­nyok­ról ál­ta­lá­ban el­mond­ha­tó, hogy né­mi ha­tást gya­ko­rol rá­juk a pa­rasz­tok ér­ték­rend­je. Ezt nem csu­pán „parasz­tizálódó”31 élet­mód­juk­ból, nem csu­pán a csök­ke­nő gye­rek­szám­ból lát­hat­juk, ha­nem be­szél­ge­té­sek, ta­lál­ko­zá­sok so­rán is han­goz­tat­ják. A sok év­ti­ze­des egy­más mel­lett élés ha­tá­sá­val is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy – el­len­tét­ben más fal­vak ci­gány la­kó­i­val – el­ha­tá­rol­ják ma­gu­kat, min­den tő­lük tel­he­tőt meg­tesz­nek azért, hogy ne kell­jen be­fo­gad­ni­uk ide­gen ci­gá­nyo­kat.
Az egy te­le­pü­lé­sen töl­tött év­ti­ze­dek – Bara­ca ese­té­ben – mind ez ide­ig nem ve­zet­tek nyílt et­ni­kai konf­lik­tus­hoz. A két et­ni­kum egy­más­ról al­ko­tott ké­pé­ben nem a ne­ga­tív vo­ná­sok erő­söd­tek, ha­nem egy­más is­me­re­te. Ez ter­mé­sze­te­sen nem je­lent súr­ló­dás­men­tes idillt, pusz­tán an­­nyit, hogy min­den­ki tud­ja, hol a ha­tár, és nem akar­ja át­lép­ni.
Úgy tű­nik, Baracáról nem vé­let­le­nül „pe­reg le” a ro­ma prob­lé­ma ál­la­mi meg­ol­dá­sá­nak né­hány ötlete.32 Itt az egy­más mel­lett élés olyan fi­no­man ki­dol­go­zott gya­kor­la­tá­val, a „meg nem ol­dás, de még­is mű­kö­dés” olyan vál­to­za­tá­val ál­lunk szem­ben, amit el­moz­dí­ta­ni (akár po­zi­tív, akár ne­ga­tív irány­ba) kül­ső be­avat­ko­zás fi­zi­kai kény­szer nél­kül alig­ha tud. A kül­ső szem­lé­lő szá­má­ra hal­mo­zot­tan hát­rá­nyos hely­ze­tű fa­lu la­kói te­le­pü­lé­sük ne­héz, már-már ki­lá­tás­ta­lan ál­la­po­tát és meg­íté­lé­sét pon­to­san is­me­rik, ér­zik. Még­is egye­dül­ál­ló, má­sok szá­má­ra el­ér­he­tet­len kö­zös­sé­gi ta­pasz­ta­la­tok bir­to­ká­ban van­nak, en­nél­fog­va sen­ki nem ál­lít­hat­ja ró­luk azt, hogy elő­í­té­le­te­ik van­nak a má­sik et­ni­kum­mal kap­cso­lat­ban. Az egy­más mel­lett élés­ben szer­zett több év­ti­ze­des ta­pasz­ta­la­tuk ezt tel­je­sen kizár­ja.33

Mel­lék­let

1. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött fér­fi­ak (csa­lád­fők) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

2. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes fő (a csa­lád­fők és va­la­men­­nyi csa­lád­tag­juk) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

3. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők és csa­lád­tag­ja­ik ös­­sze­sí­tett szá­má­nak cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

4. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők (csa­lád­tag­ok nél­kül) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

5. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes sze­mély cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

6. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött fér­fi­ak (csa­lád­fők) és ösz­­szes csa­lád­tag­juk szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa

7. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők és ös­­szes csa­lád­tag­juk szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa

8. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes sze­mély szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Acsády Ig­nác 1896. Ma­gyar­or­szág né­pes­sé­ge a Prag­mat­i­ca Sanc­tio ko­rá­ban (1720–21). Bu­da­pest, Or­szá­gos Ma­gyar Ki­rá­lyi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1900. évi nép­szám­lá­lá­sa 1902. Bu­da­pest, Ma­gyar Ki­rá­lyi Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar­or­szá­gon 1893. ja­nu­ár 31-én vég­re­haj­tott ci­gány­ös­­sze­írás ered­mé­nyei 1895. Bu­da­pest, Or­szá­gos Ma­gyar Ki­rá­lyi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1910. évi nép­szám­lá­lá­sa 1912. Ma­gyar Ki­rá­lyi Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal, Bu­da­pest.
Andor­ka Ru­dolf 1975. Az or­mán­sá­gi szü­le­tés­kor­lá­to­zás tör­té­ne­te. Va­ló­ság, 1975. 6. sz. 45–61. p.
Andor­ka Ru­dolf 1981. A gye­rek­szám ala­ku­lá­sá­nak tár­sa­dal­mi té­nye­zői pa­rasz­ti kö­zös­sé­gek­ben (XVIII–XIX. szá­zad). Ethno­graphi­a, 1981. 1. sz. 94–110. p.
Barth, Fred­erik 1996. Ré­gi és új prob­lé­mák az etnic­itás elem­zé­sé­ben. Regio, 1996. 1. sz. 3–26. p.
Bél Má­tyás 1992. Gömör vár­me­gye le­írá­sa (1749). Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem. /Gömör Nép­raj­za, 35./
Borovszky Sa­mu (sz­erk.) 1903. Ma­gyar­or­szág vár­me­gyéi és vá­ro­sai. Gömör-Kis­hont vár­me­gye. Bu­da­pest.
Borz­iné Bódi Irén 1996. Szü­lő­föl­dem Gömör­füge. De­por­tá­lá­som tör­té­ne­te. Ma­gán­ki­adás.
Far­kas Ot­tó 1997. A „leg­munkanélkülib­b” fa­lu. Új Szó, 1997. május 29., Mun­ka­pi­ac mel­lék­let, 2. p.
Fél Edit 2001. A ma­gyar né­pi tár­sa­da­lom éle­té­nek ku­ta­tá­sa. In: Hofer Ta­más (sz­erk.): Ré­gi fa­lu­si tár­sa­dal­mak. Fél Edit nép­raj­zi ta­nul­má­nyai. Po­zsony, Kalligram Ki­adó, 323–370. p.
Fé­nyes Elek 1851. Ma­gyar­or­szág geo­graphi­ai szó­tá­ra. Pest.
Fónai Mihály–Filepné Nagy Éva 2002. Egy me­gyei ro­ma­ku­ta­tás főbb ered­mé­nyei. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye. Szo­ci­o­ló­gi­ai Szem­le, 2002. 3. sz. 91–115. p.
S. For­gon Szil­via 1992. Ahol meg­állt az élet. Va­sár­nap, 1992. április 24., 6. p.
Fosz­tó Lász­ló 2003. Szo­ron­gás és meg­bé­lyeg­zés: a ci­gány–ma­gyar kap­cso­lat gaz­da­sá­gi, de­mog­rá­fi­ai és szo­ciokul­turális di­men­zi­ói. In: Ba­kó Bog­lár­ka (sz­erk.): Lo­ká­lis vi­lá­gok. Együtt­élés a Kár­pát-me­den­cé­ben. Bu­da­pest, MTA Tár­sa­da­lom­ku­ta­tó Köz­pont, 83–109. p.
Gaál Im­re 2001. Száz év Tor­nal­ja tör­té­ne­té­ből (1848–1948). Po­zsony, Méry Ratio.
Gyö­nyör Jó­zsef 1989. Ál­lam­al­ko­tó nem­ze­ti­sé­gek. Po­zsony, Ma­dách Ki­adó.
Ha­vas Gábor–Kemény István–Kertesi Gá­bor 1998. A re­la­tív ci­gány a klas­­szi­fi­ká­ci­ós küz­dő­té­ren. Kri­ti­ka, 1998. 3. sz. 3–33. p.
Heller Ág­nes 1996. A szé­gyen ha­tal­ma. Bu­da­pest, Osiris.
Jan­ics Kál­mán 1992. A hon­ta­lan­ság évei. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után 1945–1948. Po­zsony, Kalligram.
Kemény­fi Ró­bert 1999. Et­ni­kai be­so­ro­lás és sta­tisz­ti­ka. El­vi alap­ve­tés a gömöri ci­gá­nyok há­rom év­szá­za­dos je­len­lét­ének vizs­gá­la­tá­hoz. Regio, 1999. 1. sz. 137–156. p.
Kemény­fi Ró­bert 2003. Et­ni­kai be­so­ro­lás és sta­tisz­ti­ka. El­vi alap­ve­tés a gömöri ci­gá­nyok há­rom év­szá­za­dos je­len­lét­ének vizs­gá­la­tá­hoz. In: Kemény­fi Ró­bert (sz­erk.): A ki­sebb­sé­gi tér vál­to­za­tai. Bu­da­pest, MTA Tár­sa­da­lom­ku­ta­tó Köz­pont, 118–134. p.
Ke­mény István–Janky Bé­la 2003. A ci­gány nem­ze­ti­sé­gi ada­tok­ról. Ki­sebb­ség­ku­ta­tás, 2003/2, 309–315. p.
Kiss An­tal 1999. Gaz­dál­ko­dá­si ma­ga­tar­tás és tör­té­ne­ti hát­tér. In: Ujváry Zol­tán (sz­erk.): Ün­ne­pi kö­tet Sza­bó Lász­ló tisz­te­le­té­re. Deb­re­cen, Eth­ni­ca, 165–174. p.
Ko­csis Károly–Kovács Zol­tán 1991. A ma­gyar­or­szá­gi ci­gány­né­pes­ség tár­sa­da­lom­föld­raj­za. In: Utasi Ágnes–Mészáros Ág­nes (sz­erk.): Ci­gány­lét. Bu­da­pest, MTA Po­li­ti­kai Tu­do­má­nyok In­té­ze­te, 78–105. p.
Korcs­má­ros Lász­ló 1994. Ki­űze­tés a tár­sa­da­lom­ból? Sza­bad Új­ság, 1994. május 18., 4. p.
B. Ko­vács Ist­ván 1994. Bara­cai nép­köl­té­szet. Tóth Balázs­né Csák Mar­git elő­adá­sá­ban. Po­zsony–Bu­da­pest, Madách-Posonium–Akadémiai Ki­adó. /Új Ma­gyar Nép­köl­té­si Gyűj­te­mény, 25./
La­dá­nyi János–Szelényi Iván 1997. „Ki a ci­gány?” Kri­ti­ka, 1997. 12. sz. 3–6. p.
Lampl Zsu­zsan­na 2000. Ro­ma­kér­dés ma­gyar szem­mel (av­agy ho­gyan lát­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­vé­le­mény az ún. ro­ma prob­le­ma­ti­kát). Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2000. 2. sz. 31–66. p.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In: Fa­ze­kas Jó­zsef – Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 183–246. p.
Lisz­ka Jó­zsef 2002. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok nép­raj­za. Budapest–Dunaszerdahely, Osiris–Lil­i­um Aurum.
Mács Jó­zsef 1986. Obor Blžskej doliny. Ba­log-völ­gyi óri­ás. Po­zsony, Ma­dách.
Mol­nár Im­re 1993. Kénysz­er­mag­yarok, a Cseh­or­szág­ba ke­rült ma­gya­rok II. vi­lág­há­bo­rú utá­ni tör­té­ne­té­nek fe­je­ze­tei. In: Ve­res Gé­za (ös­­sze­áll.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 75–95. p.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán 1992. Ha­za­hú­zott a szü­lő­föld. Bu­da­pest, Püs­ki.
Ortu­tay Gyu­la (fősz­erk.) 1980. Ma­gyar Nép­raj­zi Le­xi­kon. 3. kö­tet. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Pápay Zsu­zsa 1989. Rang, pár­vá­lasz­tás, köz­vé­le­mény. Bu­da­pest, Gon­do­lat.
Pesty Fri­gyes 1864. Hely­ség­név­tár. Kéz­irat. MOL.
Pusko Gá­bor 2004. Ro­mák és pa­rasz­tok – fe­hé­rek és ci­gá­nyok. Né­hány alap­ve­tés a ro­ma/nem ro­ma egy­más mel­lett élés prob­le­ma­ti­ká­já­hoz Tor­nalján az ez­red­for­du­ló kör­nyé­kén. In: Lisz­ka Jó­zsef (sz­erk.): Acta Eth­no­log­i­ca Danu­biana 5–6. Komárom–Dunaszerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­ja–Lilium Aurum, 57–81. p.
Rubinek Gyu­la (sz­erk.) 1911. Ma­gyar­or­szá­gi gaz­daczímtár. Bu­da­pest.
Si­mon At­ti­la 2004/a. Cseh és szlo­vák kolonisták be­te­le­pí­té­se Dél-Gömör fal­va­i­ba a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Gömörország, 2004. 1. sz. 40–45. p.
Si­mon At­ti­la 2004/b. Le­gi­o­ná­ri­us te­le­pí­té­sek Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Szá­za­dok, 2004. 6. sz. 1361–1380. p.
Si­mon At­ti­la (ös­­sze­áll.) 2004/c. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok tör­té­ne­té­nek vá­lo­ga­tott bib­li­og­rá­fi­á­ja. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum.
Šuta­j, Šte­fan 1995. A Beneš-dekré­tumok a ma­gyar ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­ti tu­da­tá­ban. Regio, 1995. 1–2. sz. 185–192. p.
Sza­bó Kár­oly 1993. A ma­gyar–cseh­szlo­vák la­kos­ság­cse­re tör­té­ne­te dió­héj­ban. In: Ve­res Gé­za (szerk.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 95–113. p.
Sza­bó Lász­ló 1996. A kö­zös­ség fo­gal­ma. Elő­adás tár­sa­da­lom­nép­rajz (NR 117) tárgy­ból a Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­rajz Tan­szé­kén el­ső­éves hall­ga­tók­nak. 1996. már­ci­us 18.
Sza­bó Lász­ló 1997. A pa­rasz­ti mun­ka­szer­ve­zet mai for­mái. In: uő: A mun­ka nép­raj­za. Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­rajz Tan­szé­ke, 476–489. p.
Takáè, Ladislav 2003. „Ma­gyar vol­tál! Ezért!” Eper­jes, Michal Vaško.
Tön­nies, Fer­di­nand 2004. Kö­zös­ség és tár­sa­da­lom. Bu­da­pest, Timp Ki­adó.
Ujváry Zol­tán 1991. Szü­lő­föld­ön hon­ta­la­nul. Deb­re­cen, Pire­mon.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 2001. A ki­te­le­pí­tés­től a res­zlo­vak­izá­cióig. Tri­ló­gia a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság 1945–1948 kö­zöt­ti tör­té­ne­té­ről. Po­zsony, Kalligram.
Vuics Ti­bor 1993. Az „el­cigányosodás” fo­lya­ma­ta Ba­ra­nyá­ban. In: Ko­vács Te­réz (sz­erk.): Ki­út a vál­ság­ból II. Fa­lu­kon­fe­ren­cia. Pécs, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Re­gi­o­ná­lis Ku­ta­tá­sok Köz­pont­ja, 331–335. p.
Zal­abai Zsig­mond (sz­erk.) 1995. Ma­gyar je­re­mi­ád. Po­zsony, Vox No­va.

www.s­ta­tis­tic­s.sk

Simon Attila: Az 1938-as községi választások Csehszlovákiában és a szlovákiai magyar politika

1938 ju­bi­le­u­mi év volt Cseh­szlo­vá­ki­á­ban – a köz­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­nak hu­sza­dik éve. Az ün­nep­lés he­lyett azon­ban a Masaryk ál­tal meg­ál­mo­dott, de ko­ránt­sem a masary­ki esz­mék je­gyé­ben szer­ve­ző­dő cent­ra­lis­ta cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam lé­te vagy nem­lé­te vált az év alap­ve­tő kér­dé­sé­vé. Vé­gül az 1938-as évet – igaz ha­tal­mas ál­do­za­tok árán – még túl­él­te a köz­tár­sa­ság, de már csak idő kér­dé­se volt, hogy az ese­mé­nyek ára­da­ta mi­kor so­dor­ja el.
Az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti jel­le­gű dol­go­za­tok meg­ke­rül­he­tet­len for­rá­sát je­len­tik a kor­szak vá­lasz­tá­si ered­mé­nyei, ame­lyek há­la a ko­ra­be­li de­mok­ra­ti­kus be­ren­dez­ke­dés­nek és kor­rekt vá­lasz­tá­si rend­szer­nek meg­le­he­tő­sen ob­jek­tív hát­te­ret szol­gál­tat­nak a po­li­ti­kai vi­szo­nyok elem­zé­sé­hez. Mi­vel a cseh­szlo­vá­k po­li­ti­kai pa­let­ta elég­gé struk­tu­rált volt, ezek az ered­mé­nyek ki­tű­nő tám­pon­to­kat nyúj­ta­nak a vá­lasz­tó­pol­gár­ok po­li­ti­kai meg­győ­ző­dé­sé­nek fel­mé­ré­sé­hez, s ezen ke­resz­tül a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó la­kos­ság­nak a köz­tár­sa­ság­hoz, an­nak nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­hoz va­ló vi­szo­nyát is fel le­het mér­ni. A leg­több a kor­szak­kal fog­lal­ko­zó mun­ka azon­ban csu­pán a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­ra össz­pon­to­sít (1920, 1925, 1929, 1935), a me­gyei (1923), a tar­to­má­nyi (1928, 1935) és a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­it több­nyi­re fi­gyel­men kí­vül hagy­ja. Ez ért­he­tő ugyan, ám az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ese­té­ben még­sem in­do­kolt, hi­szen azok je­len­tő­sé­ge mes­­sze meg­ha­lad­ta egy szok­vá­nyos köz­sé­gi vá­lasz­tá­sét. Ezt az ál­lí­tást el­ső­sor­ban az aláb­bi­ak tá­maszt­ják alá:
– A vá­lasz­tá­sok­ra a köz­tár­sa­ság és tér­ség to­váb­bi sor­sa szem­pont­já­ból meg­ha­tá­ro­zó 1938-as év­ben ke­rült sor.
– A har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben át­ren­de­ződ­tek Eu­ró­pa és Kö­zép-Eu­ró­pa po­li­ti­kai erő­vi­szo­nyai, s ezek a vál­to­zá­sok dön­tő­en be­fo­lyá­sol­ták a cseh­szlo­vák bel­po­li­ti­kát is.
– Az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok óta a cseh­szlo­vá­ki­ai bel­po­li­ti­ká­ban olyan át­cso­por­to­su­lá­sok men­tek vég­be, ame­lyek tel­je­sen új hely­ze­tet te­rem­tet­tek a po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok­ban.
– Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok a ko­ra­be­li fel­fo­ko­zott po­li­ti­kai és nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok kö­ze­pet­te (par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok hi­á­nyá­ban) va­ló­já­ban a la­kos­ság az egyes pár­tok prog­ram­já­val kap­cso­la­tos vé­le­mé­nyét, ezen ke­resz­tül pe­dig a köz­tár­sa­ság­hoz va­ló vi­szo­nyát fe­jez­ték ki.
– Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok 1990-ig az utol­só de­mok­ra­ti­kus­nak ne­vez­he­tő vá­lasz­tá­sok vol­tak Cseh­szlo­vá­ki­á­ban.
En­nek el­le­né­re az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok szlo­vá­ki­ai ese­mé­nye­i­vel és ered­mé­nye­i­vel ér­dem­ben csu­pán egyet­len ta­nul­mány fog­lal­ko­zik (ki­vé­tel­ként lásd Bystrický 1992, 438–456). Je­len dol­go­za­tom­ban ezt a hi­á­tust pró­bá­lom be­töl­te­ni, mi­köz­ben a vá­lasz­tá­sok le­fo­lyá­sát és ered­mé­nye­it a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség szem­pont­já­ból pró­bá­lom ér­tel­mez­ni.

Az Egye­sült Ma­gyar Párt po­li­ti­ká­ja 1938-ban

Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sát a bi­zony­ta­lan­ság és a kap­ko­dás jel­le­mez­te, amit el­ső­sor­ban az ez év ta­va­szá­ra Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult po­li­ti­kai lég­kör­nek kell tu­laj­do­ní­ta­ni. A har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­nak alap­ve­tő­en két prob­lé­má­val kel­lett meg­küz­de­nie: a Né­met­or­szág ré­szé­ről erő­sö­dő kül­ső fe­nye­ge­tett­ség­gel, s az or­szá­gon be­lü­li szét­hú­zó erők­kel. Szét­hú­zó erő­ként azon­ban nem­csak a – ko­ráb­bi cseh és szlo­vák szak­iro­da­lom­ban a köz­tár­sa­ság hely­ze­té­ért egye­dül fe­le­lős­ség­re vont, s ötö­dik had­osz­lop­nak be­ál­lí­tott – né­met és ma­gyar ki­sebb­ség je­lent­ke­zett, ha­nem a szlo­vák autonómista moz­ga­lom is, amely a „V novom roku – do útoku!”1 jel­szó­val lé­pett be az 1938-as esz­ten­dő­be, amely jel­szó nem Bu­da­pest vagy Ber­lin, ha­nem Prá­ga el­len irá­nyult. Az 1936-os pöstyéni kong­res­­szu­suk óta a de­mok­rá­ci­át prog­ram­sze­rű­en el­uta­sí­tó és a spa­nyol, az oszt­rák, de a né­met fa­siz­mus ál­tal is ins­pi­rált fi­a­tal ludák nem­ze­dék (vö. Rych­lík 1997, 136) prog­ram­ja így leg­alább ugyan­olyan ve­szélyt je­len­tett a köz­tár­sa­ság jö­vő­jé­re, mint a hit­le­ri po­li­ti­ka szol­gai vég­re­haj­tó­já­vá zül­lött Szu­dé­ta­né­met Pár­té (SDP).
Az Egye­sült Ma­gyar Párt (EMP) a szu­dé­ta­né­met és ludák po­li­ti­ká­hoz ké­pest ki­sebb ve­he­men­ci­á­val, mér­sé­kel­tebb re­to­ri­ká­val és sze­ré­nyebb cé­lok­kal lé­pett be az 1938-as esz­ten­dő­be. Az EMP ve­ze­tői to­vább­ra is a bé­kés re­ví­zi­ó­tól vár­ta a tri­a­no­ni sé­rel­mek meg­ol­dá­sát, ám az ilyen mér­té­kű vál­to­zá­sok re­a­li­tá­sát ek­kor még nem lát­ták, lát­hat­ták. A köz­tár­sa­ság egy­re in­kább erő­sö­dő vál­sá­gát per­sze ész­lel­ték – s ma­guk sem vol­tak vét­le­nek ben­ne –, de eb­ben in­kább csak a ki­sebb­sé­gi jo­gok ki­szé­le­sí­té­sé­nek le­he­tő­sé­gét lát­ták. Ez mo­ti­vál­ta a ma­gyar ki­sebb­ség ös­­sze­zár­kó­zá­sá­nak szor­gal­ma­zá­sát. S azt, hogy en­nek egyik esz­kö­zét a párt­mun­ká­nak a Szu­dé­ta­né­met Párt min­tá­já­ra vég­re­haj­tott át­épí­té­sé­ben lát­ták, ko­ránt­sem je­len­tet­te az SDP ide­o­ló­gi­á­já­nak és an­ti­de­mok­ra­ti­kus esz­kö­ze­i­nek át­vé­tel­ét, sem pe­dig a köz­tár­sa­ság­gal va­ló nyílt szem­be­for­du­lást. A ma­gyar egy­ség meg­ala­kí­tá­sát – amely az év ele­jén a leg­fon­to­sabb fel­adat­nak tűnt – nem a re­ví­zió esz­kö­ze­ként, ha­nem a cseh­szlo­vák ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka bel­ső át­ala­kí­tá­sá­nak fon­tos elő­fel­té­te­le­ként ér­tel­mez­ték. Ezt jel­zi Szva­t­kó Pál­nak, a kor­szak ki­vá­ló pub­li­cis­tá­já­nak a Prá­gai Ma­gyar Hír­lap­ban (a to­váb­bi­ak­ban PMH) már a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en írt „ve­zér­cik­ke” is, amely­ben a ma­gyar ki­sebb­ség Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li lé­té­nek pers­pek­tí­vá­já­ból elé­ge­det­ten kons­ta­tál­ja a szloven­szkói ma­gyar ki­sebb­ség egy­sé­gét, és ön­tu­da­tá­nak nö­ve­ke­dé­sét. A ki­lá­tá­sok cí­met vi­se­lő írás­ban Szvatkó fon­tos­nak tart­ja az egy­ség meg­őr­zé­sét és a to­váb­bi bel­ső épít­ke­zést, amely­nek egy eset­le­ges 1940-es cseh­szlo­vá­ki­ai nép­szám­lá­lás al­kal­má­val is meg kell majd mu­tat­koz­nia (PMH, 1938. jú­ni­us 26.).
Az EMP az el­ső bé­csi dön­té­sig meg­ma­radt a par­la­men­tá­ris po­li­ti­ka ta­la­ján, s eb­ben nem­csak a Bu­da­pest­ről a párt ve­ze­tő­i­hez ér­ke­ző na­gyon is ha­tá­ro­zott uta­sí­tá­sok és az EMP-nek a ki­vá­rás­ra ját­szó ma­ga­tar­tá­sa volt a dön­tő, ha­nem a párt­ban mű­kö­dő pol­gá­ri ref­le­xek is. Az EMP nem­csak, hogy nem fo­lya­mo­dott a ha­gyo­má­nyos par­la­men­tá­ris po­li­ti­zá­lás­tól el­té­rő esz­kö­zök­höz, de – né­hány ra­di­ká­lis egyé­ni el­kép­ze­lés­től el­te­kint­ve – nem is volt ben­ne er­re haj­lan­dó­ság. Ez per­sze so­kak­nak in­kább ha­tá­ro­zat­lan­ság­nak, sőt meg­al­ku­vás­nak tűnt, így Koz­ma Mik­lós­nak is. A ne­ves mé­dia­po­li­ti­kus nap­ló­jegy­ze­te­i­ből, ami rész­ben az EMP-vel kap­cso­la­tos „rossz” ta­pasz­ta­la­ta­i­ra ve­zet­he­tők vis­­sza, jól ki­ve­he­tő a Hein­lein és az Es­ter­házy ál­tal ve­ze­tett pár­tok kö­zöt­ti kü­lönb­ség: „A szu­dé­ta­né­met szer­ve­ze­tek is po­li­ti­kai ala­pon ké­szül­tek fel, de volt har­cos mag­juk is és leg­alább an­­nyit mer­tek, hogy a be­kül­dött SA és SS em­be­re­ket, akik mint elé­ge­det­len szu­dé­ta­né­me­tek sze­re­pel­tek, leg­alább buj­tat­ták és se­gí­tet­ték. A fel­vi­dé­ki ma­gyar szer­ve­zet ná­lunk – úgy lá­tom – csu­pán rossz ér­te­lem­ben vett ré­gi­mó­di po­li­ti­kai szer­ve­zet volt har­cos mag nél­kül és al­kal­mat­lan vé­res in­ci­den­sek pro­vokálására”.2 Koz­ma sa­ját szem­szö­gé­ből nyil­ván­va­ló­an a né­met hoz­zá­ál­lást tar­tot­ta jobb­nak, mint a ha­gyo­má­nyos po­li­ti­kai esz­kö­zö­ket al­kal­ma­zó szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kát. Ez nap­ló­ja to­váb­bi so­ra­i­ból is ki­de­rül, ahol a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­ká­ra utal­va meg­ve­tő­en el­mél­ke­dik ar­ról, hogy pol­gár – no­ha elé­ge­det­len – so­ha­sem nyúl ra­di­ká­lis esz­kö­zök­höz.
1938 ele­jén a ma­gyar ki­sebb­ség előtt ál­ló leg­fon­to­sabb fel­adat­nak te­hát a po­li­ti­kai egy­ség meg­te­rem­té­se, s a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek kon­szen­zu­sos, Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li ren­de­zé­se tűnt. Eh­hez az Eu­ró­pá­ban, s a cseh­szlo­vák po­li­ti­ká­ban be­kö­vet­ke­zett moz­gá­sok lát­szó­lag jó hát­te­ret te­rem­tet­tek, hi­szen Hodža nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tu­ma a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sá­nak húsz éve alatt az el­ső ko­moly kí­sér­let volt a ha­ta­lom ré­szé­ről a ki­sebb­sé­ge­ket ért diszk­ri­mi­ná­ció fel­szá­mo­lá­sá­ra. A Hodža-féle ren­de­zés re­a­li­zá­lá­sá­nak esé­lye­it azon­ban már ele­ve csök­ken­tet­te, hogy az „nem a cseh és szlo­vák po­li­ti­ka va­la­mi­fé­le bel­ső éré­sé­nek, mond­hat­nánk böl­cseb­bé vá­lá­sá­nak volt az ered­mé­nye, ha­nem csu­pán re­ak­ció volt a né­met­or­szá­gi vál­to­zá­sok­ra” (Kuèera 1999, 607). A kor­mány­nak a nem­ze­ti­sé­gek­kel kap­cso­la­tos po­li­ti­ká­ja ne­héz­ke­sen és las­san vál­to­zott. 1938 ele­jén még min­dig az 1937 ele­jén meg­hir­de­tett el­vek alap­ján, az ún. ak­ti­vis­ta pár­tok­kal „együtt­mű­köd­ve”, lát­szat­meg­ol­dás­ok­kal igye­kez­tek ren­dez­ni a hely­ze­tet. Jól pél­dáz­ta ezt a két­ar­cú po­li­ti­kát az 1938. már­ci­us 3-án köz­zé­tett kor­mány­ren­de­let, amely egy év­vel a szu­dé­ta­né­met te­rü­le­tek után dél-szlo­vá­ki­ai pos­ta­hi­va­tal­ok­ban és a vas­úton is be­ve­zet­te a két­nyel­vű­sé­get. A jó tol­lú, de a kor­mány szol­gá­la­tá­ba sze­gő­dött Dzurányi Lász­ló ál­tal ma­gyar be­tel­je­se­dés­ként és kor­szak­al­ko­tó cse­le­ke­det­ként aposzt­ro­fált (Ma­gyar Új­ság, 1938. már­ci­us 4.) ren­de­let azon­ban ko­ránt­sem tel­je­sí­tet­te az elő­ze­tes vá­ra­ko­zá­so­kat. A ma­gyar la­kos­ság csa­ló­dá­sá­ra a tu­da­to­san be­épí­tett kor­lá­tai mi­att mind­ös­­sze 178 szlo­vá­ki­ai ma­gyar te­le­pü­lést érin­tett, ar­ról nem is be­szél­ve, hogy vég­re­haj­tá­sá­ra vé­gül sor sem ke­rült.
Így ez a ren­de­let ko­ránt­sem az új nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka el­ső je­le volt, mint azt a kor­mány­pár­ti la­pok ál­lí­tot­ták, ha­nem in­kább a ré­gi ha­tal­mi mód­sze­rek egyik utol­só meg­nyil­vá­nu­lá­sa. An­nak a po­li­ti­ká­nak a foly­ta­tá­sa, amely so­rán a kor­mány­zat is­mét a ma­gyar ki­sebb­sé­get kép­vi­se­lő po­li­ti­kai erők­kel (a ma­gyar la­kos­ság alig né­hány szá­za­lé­ká­nak bi­zal­mát bí­ró ak­ti­vis­ta po­li­ti­ku­so­kat nem te­kint­het­jük an­nak) va­ló meg­egye­zés nél­kül, „a jus­son is, és ma­rad­jon is“ el­ve alap­ján járt el, s lát­szat­in­téz­ke­dé­se­ket ho­zott.
1938 ele­jén a Bu­da­pest­ről ka­pott inst­ruk­ci­ók szel­le­mé­ben az EMP a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek a kül­ső be­avat­ko­zást nél­kü­lö­ző, Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li tár­gya­lá­sos meg­ol­dá­sá­ra törekedet­t.3 En­nek szel­le­mé­ben – s a kor­mány­ol­dal­ról ér­ke­zett biz­ta­tás­ra – egy a ma­gyar ki­sebb­ség leg­fon­to­sabb kö­ve­te­lé­se­it tar­tal­ma­zó me­mo­ran­du­mot is meg­al­kot­tak, amely­nek meg­szö­ve­ge­ző­je Jaross An­dor volt. A 69 pont­ból ál­ló me­mo­ran­dum tar­tal­mát 1938. feb­ru­ár 4-én vi­tat­ta meg a párt par­la­men­ti klub­ja, amely egy há­rom­ta­gú bi­zott­sá­got bí­zott meg az­zal, hogy a szö­ve­get vég­le­ges for­má­ba öntse.4 A me­mo­ran­dum vég­le­ges vál­to­za­ta má­jus­ra ké­szült el, s 81 pon­tot tar­tal­ma­zott. A me­mo­ran­dum szö­ve­ge és a párt­ve­zé­rek egyéb meg­nyil­vá­nu­lá­sai is ar­ról árul­kod­nak, hogy az EMP nem kí­ván­ta sa­rok­ba szo­rí­ta­ni a kor­mányt, ha­nem egy mér­sé­kelt, tkp. tel­je­sít­he­tő kö­ve­te­lés­rend­szer meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra tö­re­ke­dett. Mint a kas­sai rend­őr­ka­pi­tány­ság egyik je­len­té­se az EMP kö­ve­te­lé­se­i­vel kap­cso­lat­ban meg is ál­la­pí­tot­ta: a ma­gyar párt kö­ve­te­lé­sei nem a te­rü­le­ti au­to­nó­mi­át cé­loz­zák meg, ha­nem a „kul­tu­rá­lis ön­igaz­ga­tás meg­te­rem­té­sé­re, az egy­há­zi kér­dé­sek ren­de­zé­sé­re és az is­ko­la­ta­nács lét­re­ho­zá­sá­ra irányul­nak”.5 Eh­hez még hoz­zá­te­het­jük azt is, hogy az EMP va­ló­já­ban nem ren­del­ke­zett ki­for­rott el­kép­ze­lé­sek­kel a ki­sebb­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sá­ra, s rö­vid tá­von min­den bi­zon­­nyal be­ér­te vol­na az al­kot­mány­ban és a ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dé­sek­ben biz­to­sí­tott jo­gok ma­ra­dék­ta­lan be­tar­tá­sá­val is. 1938 el­ső hó­nap­ja­i­ban azon­ban a cseh­szlo­vák kor­mány­zat er­re még nem volt fel­ké­szül­ve. En­nek fé­nyé­ben nem tű­nik tel­je­sen iga­zol­ha­tó­nak egyes szer­zők­nek az a ka­te­go­ri­kus meg­ál­la­pí­tá­sa, mi­sze­rint az Es­ter­házy ál­tal ve­ze­tett EMP Hein­lein­nel együtt­mű­köd­ve ele­ve a Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott sta­tú­tum és meg­egye­zés meg­tor­pe­dó­zá­sá­ra tö­re­ke­dett (vö. De­ák 1990, 29; Tilkovszky 1967, 20).

A köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok – esz­köz az egy­ség el­éré­sé­hez

A két há­bo­rú kö­zöt­ti Cseh­szlo­vá­ki­á­ban meg­le­he­tő­sen rend­szer­te­len idő­kö­zök­ben zaj­lot­tak a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok. A cseh or­szág­ré­szek­ben már 1920 jú­ni­u­sá­ban meg­tar­tot­ták az el­sőt, ek­kor azon­ban Szlo­vá­ki­á­ban, ahol szük­ség­ál­la­pot volt ki­hir­det­ve, ez szó­ba sem jö­he­tett. Vé­gül több ha­lasz­tás után (a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak cseh­szlo­vák kor­mány­za­ta meg­le­he­tő­sen ön­ké­nye­sen, s át­lát­ha­tó po­li­ti­kai cél­za­tos­ság­gal ke­zel­te a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok idő­pont­ja­it) 1923-ban tar­tot­ták az el­ső szlo­vá­ki­ai köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat, azt pe­dig 1927-ben és 1931-ben kö­vet­ték a továb­bi­ak.6
Mi­vel a leg­több te­le­pü­lés kép­vi­se­lő­tes­tü­le­té­nek man­dá­tu­ma már az 1937-es év vé­gig le­járt, a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­ra va­ló­já­ban már 1937-ben sor kel­lett vol­na, hogy kerüljön.7 A kor­mány azon­ban az ok­tó­ber 17-i teplitzi ese­mé­nyek­re hi­vat­koz­va el­ha­lasz­tot­ta azo­kat. A he­lyi né­met la­kos­ság és a ha­tó­ság kö­zöt­ti in­ci­dens tkp. ka­pó­ra jött a kor­mány szá­má­ra, amely nem szí­ve­sen ír­ta ki a vá­lasz­tá­so­kat. S bár el­fo­gad­ha­tó az a ma­gya­rá­zat is, mi­sze­rint a ha­lasz­tás oka az volt, hogy a kor­mány a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat ös­­sze akar­ta köt­ni a ter­ve­zett nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tum meg­al­ko­tá­sá­val (vö. Bystrický 1992, 438), a dön­tést még­is in­kább az el­len­zé­ki erők, el­ső­sor­ban a Szu­dé­ta­né­met Párt lát­vá­nyos elő­re­tö­ré­sé­től va­ló fé­le­lem mo­ti­vál­hat­ta. A kor­mány­­nyal együtt­mű­kö­dő né­met új­ak­ti­vis­ták is a vá­lasz­tá­sok el­ha­lasz­tá­sá­ban vol­tak ér­de­kel­tek, mi­vel úgy gon­dol­ták, a kor­mány 1937 ele­jén meg­ígért en­ged­mé­nyei ek­kor­ra már meg­hoz­hat­ják el­ső gyü­möl­cse­i­ket. A ha­lasz­tás azon­ban sem­mit nem ol­dott meg, sőt vis­­sza­fe­lé sült el, hi­szen az Ansch­lusst kö­ve­tő­en az SDP a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia ki­vé­te­lé­vel „le­nyel­te a töb­bi né­met pár­tot”, s így va­ló­ban re­á­lis­sá vált az, hogy Hein­leinék min­den né­met sza­va­za­tot el­visz­nek. A Hodža-ko­r­mány pe­dig, amely gör­csö­sen igye­ke­zett, hogy a kül­föld fe­lé mi­nél ked­ve­zőbb ké­pet mu­tas­son, 1938-ban már nem te­het­te meg, hogy is­mét ha­las­­szon. An­nál is in­kább, mi­vel Hein­leinék igen erő­tel­je­sen és a nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kat is fel­hasz­nál­va kö­ve­tel­ték a vá­lasz­tá­sok kiírását.8 Az el­len­zék fo­lya­ma­tos kö­ve­te­lé­sé­re így a kor­mány vé­gül a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sa mel­lett dön­tött. A dön­tés azon­ban to­váb­bi bi­zony­ta­lan­sá­got szült, hi­szen so­ká­ig nem le­he­tett tud­ni, mely te­le­pü­lé­se­ken ír­ják ki a vá­lasz­tá­so­kat. Rend­kí­vül nagy volt a bi­zony­ta­lan­ság a vá­lasz­tá­sok pon­tos idő­pont­já­val kap­cso­lat­ban is, s a kor­mány mint­ha csak szán­dé­ko­san fo­koz­ta vol­na ezt, hi­szen – megle­hetősen meg­kés­ve – csu­pán az áp­ri­lis 22-i kor­mány­ülé­sen szü­le­tett vég­le­ges dön­tés az idő­pont­ok­ról. Esze­rint a vá­lasz­tá­so­kat 3 idő­pont­ban, má­jus 22-én, má­jus 29-én és jú­ni­us 12-én kí­ván­ták meg­tar­ta­ni, mi­köz­ben a te­le­pü­lé­sek egy ré­szén ősz­re ha­lasz­tot­ták vol­na a vok­so­lást (Ma­gyar Új­ság, 1938. áp­ri­lis 23.). Vé­gül azon­ban köz­vet­le­nül a vá­lasz­tá­sok előt­t, má­jus ele­jén olyan dön­tés szü­le­tett, hogy a má­jus 22-re és 29-re ki­je­lölt te­le­pü­lé­se­ken kí­vül jú­ni­us 12-én min­den olyan köz­ség­ben meg kell tar­ta­ni a vá­lasz­tá­so­kat, hol 1938. má­jus 1-jéig le­járt a kép­vi­se­lő­tes­tü­let man­dá­tu­ma, vagy ahol ed­dig a dá­tu­mig fel­osz­lat­ták a képviselőtestületet.9
A köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zás sze­rint egy adott te­le­pü­lé­sen azok­nak a 21 év fe­let­ti cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­nak volt vá­lasz­tó­jo­guk, akik leg­alább 3 hó­nap­ja él­tek ott, meg­vá­laszt­ha­tó pe­dig az volt, aki be­töl­töt­te a 26-ik élet­év­ét, s mi­ni­má­li­san 1 éve élt a köz­ség­ben. Az egyes pár­tok­nak 3 hét­tel a vá­lasz­tás nap­ja előtt kel­lett a kép­vi­se­lő­je­lölt­je­i­ket tar­tal­ma­zó lis­tát le­ad­ni­uk a köz­sé­gi elöl­já­ró­sá­gon. Ah­hoz, hogy egy lis­ta ér­vé­nyes le­gyen a te­le­pü­lés nagy­sá­gá­hoz ará­nyo­san meg­ha­tá­ro­zott szá­mú tá­mo­ga­tó alá­írást is ös­­sze kel­lett gyűj­te­ni. Ez azon­ban kön­­nyen tel­je­sít­he­tő fel­adat volt, hi­szen a ki­sebb köz­sé­gek­ben csu­pán 10, a több tíz­ezer la­ko­sú vá­ro­sok­ban pe­dig 100 tá­mo­ga­tó alá­írást je­len­tett. A sza­va­zás so­rán a sza­va­zó ál­tal ki­vá­lasz­tott lis­tát kel­lett az ur­ná­ba dob­ni, mi­köz­ben egy-­e­gy je­lölt sor­szá­má­nak be­je­lö­lé­sé­vel le­he­tő­ség volt az il­le­tőt előbb­re jut­tat­ni a párt lis­tá­ján. A lis­tán a je­löl­tek ne­ve, lak­cí­me és fog­lal­ko­zá­sa sze­re­pelt.
A vá­lasz­tá­sok­kal fog­lal­ko­zó ren­de­le­tek elő­ír­ták az egyes te­le­pü­lés­tí­pu­so­kon meg­vá­laszt­ha­tó kép­vi­se­lők szá­mát is. Esze­rint a leg­ki­sebb (200 fő alat­ti te­le­pü­lé­sen) 9, a leg­na­gyobb vá­ro­sok­ban (100 000 fő fe­lett) pe­dig 60 kép­vi­se­lőt le­he­tett meg­vá­lasz­ta­ni.

1. táb­lá­zat. A kü­lön­bö­ző nagy­sá­gú te­le­pü­lé­se­ken meg­vá­laszt­ha­tó kép­vi­se­lők szá­ma

For­rás: SÚA Pra­ha, fond Min­is­ter­st­vo vni­tra I – prezid­i­um, [Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mi Le­vél­tár, el­nök­sé­gi ira­tok – a to­váb­bi­ak­ban PMV-AMV], 225, 1306. do­boz, MNS 1936–1940; 26103
Az EMP szá­má­ra ka­pó­ra jött az, hogy a vá­lasz­tá­so­kat 1938-ra ha­lasz­tot­ták. 1937-ben ugyan­is a párt még min­dig az elő­ző év­ben le­zaj­lott párt­egye­sí­tés szer­ve­ze­ti be­te­tő­zé­sé­vel volt el­fog­lal­va, ame­lyet né­hány ré­gi­ó­ban erő­tel­je­sen hát­rál­ta­tott a két volt előd­párt he­lyi ve­ze­tői kö­zött dú­ló po­zí­ció­harc és bi­zal­mat­lan­ság. 1938 ele­jén azon­ban egy­re in­kább meg­élén­kül­ni lát­szott az EMP te­vé­keny­sé­ge, ami a párt ál­tal az egyes ré­gi­ók­ban tar­tott nyil­vá­nos gyű­lé­sek szá­mán is le­mér­he­tő. Eze­ken – mi­vel ek­kor még nem volt dön­tés a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sá­ról – gyak­ran ve­tet­ték fel a vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát. A párt or­szá­gos vég­re­haj­tó bi­zott­sá­gá­nak már­ci­us ele­jén Ri­ma­szom­bat­ban tar­tott ülé­sén pe­dig ha­tá­ro­zat­ba fog­lal­ták a vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gét, s tart­ha­tat­lan­nak ne­vez­ték a vá­lasz­tá­sok hi­á­nyá­ban elő­állt „ex lex ál­la­po­to­kat” (PMH, 1938. már­ci­us 8.; ki­eme­lés tő­lem S.A.).
Az EMP a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző kam­pányt egy­ér­tel­mű­en a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­re akar­ta fel­hasz­nál­ni. En­nek a gon­do­lat­nak fel­te­he­tő­en a cseh­or­szá­gi né­met pár­tok ek­kor le­zaj­ló egye­sü­lé­si fo­lya­ma­ta adott lö­kést, amely ha­tá­sá­ra szá­mos olyan elem­mel is ki­bő­ví­tet­ték a párt esz­köz­tá­rát, ame­lyet a szu­dé­ta­né­me­tek moz­gal­má­tól ve­tek át. A völkisch gon­do­lat je­gyé­ben fo­gal­maz­ták meg azt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­hoz szó­ló fel­hí­vást is, ame­lyet már­ci­us 29-én fo­ga­dott el a pár par­la­men­ti klub­ja.10 A PMH már­ci­us 31-i szá­má­nak el­ső tel­jes ol­da­lán Ma­gya­rok! cím­mel köz­zé­tett fel­hí­vás, ame­lyet a párt nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lői és sze­ná­to­rai ír­tak alá, a ma­gyar ki­sebb­ség tel­jes egyen­jo­gú­sá­gá­nak az el­éré­se ér­de­ké­ben párt­ál­lás­tól és fog­lal­ko­zás­tól füg­get­le­nül egy tá­bor­ba szó­lí­tot­ta a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­get. A fel­hí­vás, amely kor­pa­rancs­nak ne­vez­te az egy­sé­get a kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban egy­re gyak­rab­ban fel­tű­nő „Egy Is­ten, egy sors, egy aka­rat, egy tá­bor!” jel­szó­val zá­rult (PMH, 1938. már­ci­us 31.).
Az egy­ség meg­te­rem­té­sé­hez és a vá­lasz­tá­si kam­pány meg­fe­le­lő el­in­dí­tá­sá­hoz szük­sé­ges han­gu­la­tot a párt azok­kal a tö­meg­gyű­lé­sek­kel akar­ta meg­te­rem­te­ni, ame­lye­ket áp­ri­lis 3-án Kas­sán, Ér­sek­új­vá­ron, Be­reg­szá­szon és Nagyszől­lősön kí­vánt megren­dezni.11 A tö­meg­gyű­lé­sek egyik cél­ja az volt, hogy az Ansch­luss utá­ni nem­zet­kö­zi vi­szo­nyok és a prá­gai kor­mány ál­tal han­goz­ta­tott tár­gya­lá­si szán­dék ál­tal meg­vál­to­zott vi­szo­nyok kö­ze­pet­te a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság is hal­lat­tas­sa hang­ját, s a tö­me­gek fel­vo­nul­ta­tá­sa kel­lő hang­súlyt biz­to­sít­son a párt ál­tal a kor­mány fe­lé meg­fo­gal­ma­zott követelésekhez.12 A kor­mány azon­ban áp­ri­lis 1-jé­től gyű­lés­ti­lal­mat hir­de­tett, amely egy­aránt vo­nat­ko­zott a sza­bad­té­ren és a zárt he­lyen tar­tan­dó ösz­­sze­jö­ve­te­lek­re. Ki­vé­telt ez alól a po­li­ti­kai pár­tok párt­el­nök­sé­gi és bi­zal­mas ülé­sei je­len­tet­tek.
A gyű­lés­ti­la­lom ki­hir­de­té­sét az EMP (épp­úgy, mint a töb­bi el­len­zé­ki párt) he­ves til­ta­ko­zás­sal fo­gad­ta. A nem­zet­gyű­lés sze­ná­tu­sá­ban a pár­tot kép­vi­se­lő Turchányi Im­re, a kép­vi­se­lő­ház­ban pe­dig Jaross An­dor és Es­ter­házy Já­nos ne­vez­te an­ti­de­mok­ra­ti­kus­nak a kor­mány lé­pé­sét. A ma­gyar kép­vi­se­lők a „nép hang­já­nak el­foj­tá­sá­ra” irá­nyu­ló igye­ke­zet­nek ne­vez­ték a gyű­lés­ti­lal­mat, mi­köz­ben Es­ter­házy hang­sú­lyoz­ta, hogy: „a gyű­lés­ti­la­lom csak azért lett be­hoz­va, hogy a kor­mány men­te­sül­jön a kel­le­met­len, de egyút­tal jo­gos kri­tikák­tól”.13 Turchányi és Jaross fel­ol­vas­ta az EMP 12 pont­ban meg­fo­gal­ma­zott kö­ve­te­lé­se­it is (ezt ere­de­ti­leg a köz­ben be­til­tott nagy­gyű­lé­se­ken kí­ván­ták is­mer­tet­ni), ame­lyek kö­zép­pont­já­ban a szloven­szkói ma­gyar­ság­nak és a töb­bi ki­sebb­ség­nek a cseh és szlo­vák nem­zet­tel va­ló tel­jes nem­ze­ti egyen­jo­gú­sá­gá­nak a meg­te­rem­té­se, a nem­ze­ti ka­tasz­ter rend­sze­ré­nek be­ve­ze­té­se, a ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si au­to­nó­mi­á­já­nak a lét­re­ho­zá­sa állt. A pon­tok kö­zött a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott te­rü­le­tek au­to­nó­mi­á­ja nem sze­re­pelt, hang­sú­lyo­san je­len volt vi­szont ben­ne Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ja meg­te­rem­té­sé­nek a kö­ve­te­lé­se. A 12 pon­tos lis­ta lát­ha­tó­an men­tes volt a szél­ső­sé­ges kö­ve­te­lé­sek­től, s több pont­ban is kö­zel állt azok­hoz az el­kép­ze­lé­sek­hez, ame­lyek a kor­mány ál­tal elő­ké­szí­tett ki­sebb­sé­gi sta­tú­tum ter­ve­ze­té­ben jú­ni­us fo­lya­mán meg­je­len­tek.
A gyű­lés­ti­la­lom mi­att az EMP a PMH áp­ri­lis 7-i és 8-i szá­má­nak kü­lön­ki­adá­sá­ban igye­ke­zett a la­kos­ság tu­do­má­sá­ra hoz­ni a párt­nak az ak­tu­á­lis bel­po­li­ti­kai hely­zet­tel kap­cso­la­tos vé­le­mé­nyét, s a párt kö­ve­te­lé­se­it. Hogy a be­til­tott gyű­lé­sek hí­ján a párt irá­nyí­ta­ni tud­ja a köz­vé­le­ményt, az EMP el­nök­sé­ge 1938. áp­ri­lis 8-án kör­le­vél­ben tá­jé­koz­tat­ta a ke­rü­le­ti párt­szer­ve­ket a te­en­dők­ről. A kör­le­vél­ben az ak­tu­á­lis kül- és bel­po­li­ti­kai hely­zet is­mer­te­té­sét kö­ve­tő­en a né­met min­ta kö­ve­té­sét, va­gyis a tel­jes nem­ze­ti egy­ség meg­te­rem­té­sét ne­vez­ték meg el­ső­ran­gú cél­ként: „meg kell ér­te­ni ne­künk is az idő sza­vát, s egy tá­bor­ba kell tö­mö­rí­te­ni ma­gyar gaz­dát, mun­kást, ipa­rost és pol­gárt!”14 A nem­ze­ti ér­zel­mek­re apel­lá­ló ma­gasz­tos hang­vé­te­lű fel­hí­vás min­den ma­gyar becs­ület­be­li kö­te­les­sé­gé­nek ne­ve­zi az egy­ség meg­te­rem­té­sé­re irá­nyu­ló to­bor­zó­mun­kát. A párt­élet ha­té­ko­nyab­bá té­te­lé­nek cél­já­ból a csa­lád­tag­ok­nak já­ró párt­tag­sá­gi iga­zol­vá­nyok­ról is szól a le­vél. Ilyet a pár­ta­gok­kal egy ház­tar­tás­ban élő fe­le­ség, gye­re­kek, sőt a vő és a meny is kap­na, ab­ból a cél­ból, hogy ők is részt ve­hes­se­nek a párt tag­sá­gi gyűlé­sein.15 A kör­le­vél kész tény­ként ke­ze­li a vá­lasz­tá­sok rö­vid időn be­lü­li ki­írá­sát. Ar­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a vá­lasz­tá­so­kon el­ért ered­mény­nek or­szág-vi­lág előtt be kell bi­zo­nyí­ta­ni­a, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak egy­sé­ges az aka­ra­ta, s ezért „eze­ken a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon csak egy lis­tá­nak sza­bad min­den köz­ség­ben len­ni: a ma­gya­rok lis­tá­já­nak, pár­tunk listájá­nak!”16
Az EMP ke­rü­le­ti és já­rá­si szer­vei egyút­tal szin­tén kör­le­vél­lel for­dul­tak a he­lyi szer­ve­ze­tek­hez, amely­ben a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­nek fon­tos­sá­gá­ra hív­ták fel a fi­gyel­met. So­kat mon­dó azon­ban, hogy nem csak azok­nak a név­so­rát kér­ték az egyes fal­vak­ból, akik be­lép­tek az Egye­sült Ma­gyar Párt­ba, ha­nem azo­két is, akik ese­té­ben a csat­la­ko­zás­ra va­ló fel­hí­vás ered­mény­te­len maradt.17 Az ilyen in­for­má­ci­ók kap­csán nem le­het fi­gyel­men kí­vül hagy­ni a szlo­vák bel­ügyi szer­vek­nek azo­kat az in­for­má­ci­ó­it sem, ame­lyek sze­rint a párt erő­sza­kos mód­sze­rek­kel, lel­ki rá­ha­tás­sal igye­ke­zett a párt tag­sá­gát nö­vel­ni. A Tar­to­má­nyi Hi­va­tal áp­ri­lis 14-i kör­le­ve­le pél­dá­ul ar­ra hív­ta fel a já­rá­si hi­va­ta­lok fi­gyel­mét, hogy min­dent te­gye­nek meg az EMP „ter­ror­ja” ellen.18
No­ha az EMP min­dent meg­tett párt­tag­sá­gá­nak nö­ve­lé­se ér­de­ké­ben, és kü­lö­nö­sen nagy fi­gyel­met szen­telt an­nak, hogy el­ér­je a dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­se­ken mű­kö­dő ag­rár­pár­ti és szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt­szer­ve­ze­tek meg­gyen­gí­té­sét, sőt eset­le­ges fel­szá­mo­lá­sát, a ter­ror ki­fe­je­zés a hi­va­ta­los szer­vek erős túl­zá­sá­nak mi­nő­sít­he­tő. Még ak­kor is ha cél­jai ér­de­ké­ben a kö­zel­gő vál­to­zá­sok­ról (ha­tár­vál­to­zás­ról) szó­ló ún. sut­to­gó pro­pa­gan­da ha­tá­sát épp­úgy fel­hasz­nál­ták, mint a fo­ko­zott agi­tá­ci­ót. Ha­son­ló ha­tá­sa le­he­tett azok­nak a szó­ró­lap­ok­nak és hí­rek­nek, ame­lyek fel­te­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi ere­de­tű­ek vol­tak, s kö­zel­gő vál­to­zá­so­kat, egy eset­le­ges há­bo­rút jósoltak.19 A bel­ügyi szer­vek je­len­té­sei sze­rint pél­dá­ul Ri­ma­szom­bat kör­nyé­kén, de Dél-Szlo­vá­kia más te­rü­le­te­in is olyan hí­rek ter­jed­tek el a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sá­nak idő­sza­ká­ban, hogy hat hé­ten be­lül nagy vál­to­zá­sok vár­ha­tók (hogy mi­lye­nek ar­ról sen­ki sem be­szélt); hogy Bu­da­pes­ten, hol már ké­szí­tik elő a moz­do­nyo­kat és a va­go­no­kat a fel­vi­dé­ki be­vo­nu­lás­hoz, már je­lent­kez­ni le­het a kas­sai tra­fi­kok­ra stb.20
A ha­tó­sá­gok meg­le­he­tő­sen ide­ge­sen re­a­gál­tak nem­csak az ilyen hí­rek ter­je­dé­sé­re, de ar­ra is, hogy már­ci­us és áp­ri­lis fo­lya­mán egy­re több, ko­ráb­ban az Ag­rár­párt­ban, vagy a szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ban te­vé­keny­ke­dő ma­gyar állt be az EMP sorai­ba.21 A ma­gyar párt ese­ten­kén­ti erő­sza­kos fel­lé­pé­sét azon­ban nem csak a ha­tó­sá­gok pa­na­szol­ták fel, ha­nem a kom­mu­nis­ta és szo­ci­ál­de­mok­ra­ta saj­tó is. A Ma­gyar Nap cí­mű kom­mu­nis­ta lap jú­ni­us 3-i szá­má­ban a Nagyka­posi já­rás­ban ta­lál­ha­tó Kelec­sény köz­sé­get hoz­ták fel er­re pél­da­ként, ahol a lap írá­sa sze­rint az EMP ak­ti­vis­tái kő­zá­por­ral kí­ván­ták meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy a kom­mu­nis­ta párt sa­ját vá­lasz­tá­si lis­tát ad­jon be a jegy­ző­nek (Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 3.).
Az Egye­sült Ma­gyar Párt tag­sá­gá­nak nö­ve­ke­dé­se két­ség­kí­vül rend­kí­vül di­na­mi­kus volt. A PMH di­a­dal­it­tas hí­rei sze­rint – ame­lye­ket bi­zo­nyos óva­tos­ság­gal kell ke­zel­ni – a Lé­vai, a Zselizi és a Vere­bé­lyi já­rá­sok­ban egy hó­nap alatt ezer csa­lád lé­pett be az EMP-be. A hír sze­rint Csa­ta köz­ség­ben az Ag­rár­párt 25 és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták 16 tag­ja lé­pett át, Nagysal­lón pe­dig egy nap alatt 122-en lép­tek be a párt­ba. Kissal­lón és Fel­sőf­e­gyverneken új alap­szer­ve­ze­tek ala­kul­tak 54, ill. 37 tag­gal (PMH, 1938. jú­ni­us 3.). Az sem volt azon­ban rit­ka, hogy egy-­e­gy fa­lu tel­jes la­kos­sá­ga nyil­vá­ní­tot­ta ki, hogy egy­sé­ge­sen a ma­gyar párt mö­gött áll, mint azt a fe­le­di já­rás­ba tar­to­zó Pál­fala vagy Darnya köz­sé­gek tet­ték.22 AZ EMP tag­sá­gá­nak gyors nö­ve­ke­dé­sét a rend­őr­sé­gi je­len­té­sek is alá­tá­maszt­ják, amely je­len­té­sek­ből a ha­tó­sá­gok ez­zel kap­cso­la­tos ag­go­dal­ma is jól ki­ol­vas­ha­tó. Az egyik ilyen jú­ni­u­si je­len­tés sze­rint a ma­gyar párt­ba „je­len­tős szá­mú ma­gyar lé­pet át a ko­a­lí­ci­ós pár­tok so­ra­i­ból. Arány­lag a leg­töb­bet a szak­szer­ve­ze­tek nyer­tek, az utol­só 4 hét alatt kb. 2000 tag lé­pett át a kom­mu­nis­ták­tól és szo­ciáldemokraták­tól”.23
A Nyi­trai Já­rá­si Hi­va­tal már­ci­us vé­gi je­len­té­se sze­rint az EMP erős agi­tá­ci­ó­ja ha­tá­sá­ra kü­lö­nö­sen a mun­kás­ré­te­gek és a ko­ráb­ban a kom­mu­nis­ta párt­ra sza­va­zók áll­nak át tö­me­ge­sen, de fel­tű­nő­en so­kan csat­la­koz­nak hoz­zá­juk az ős­la­kos­ság­ból nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nélkül.24
A PMH eb­ben az idő­szak­ban gyak­ran kö­zölt olyan le­ve­le­ket, ame­lyek a la­kos­ság egyes cso­port­ja­i­nak az EMP so­ra­i­ba va­ló át­ál­lá­sá­ról szól­nak. A le­ve­lek írói a nagy nyil­vá­nos­ság előtt gya­ko­rol­nak ön­kri­ti­kát ko­ráb­bi párt­ál­lá­suk mi­att, s tesz­nek hit­val­lást az EMP po­li­ti­ká­ja mel­lett. A PMH-ban kö­zölt le­ve­lek amel­lett, hogy a ma­gyar vi­dé­ken mű­kö­dő ag­rár­pár­ti, szo­ci­ál­de­mok­ra­ta és kom­mu­nis­ta párt­szer­vek fo­ko­za­tos fel­bom­lá­sát ta­nú­sít­ják, egy jól szer­ve­zett kam­pány ré­szei is egy­ben, s ké­sőb­bi ko­rok párt­ál­la­mi pro­pa­gan­da­fo­gá­sa­it idé­zik fel.

A kam­pány

A szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sek 81,32%-ában, va­gyis 2831 köz­ség­ben ki­írt vá­lasz­tá­sok kam­pá­nya – a vá­lasz­tás idő­pont­já­nak so­ká­ig tar­tó bi­zony­ta­lan­sá­ga mi­att – vi­szony­lag rö­vid volt. Le­rö­vi­dí­tet­te és ne­héz­kes­sé tet­te a kam­pány in­du­lá­sát az áp­ri­lis el­se­jé­től be­ve­ze­tett gyű­lés­ti­la­lom is, ame­lyet csu­pán má­jus ele­jén ol­dot­tak fel. Gyű­lé­se­ket azon­ban to­vább­ra is csak azok­ban a köz­sé­gek­ben le­he­tett tar­ta­ni, kiírták a választá­sokat,25 s csak zárt helység­ben.26 Mi­vel az el­ső idő­pont­ban csu­pán 31, a má­so­dik idő­pont­ban 22 köz­ség­re volt ki­ír­va Szlo­vá­ki­á­ban vá­lasz­tás, a kam­pány sú­lya jú­ni­us el­ső nap­ja­i­ra eset­t, hi­szen a jú­ni­us 12-i idő­pont volt a leg­fon­to­sabb. Ma­gyar szem­pont­ból is a jú­ni­u­si idő­pont volt a meg­ha­tá­ro­zó, hi­szen az el­ső két idő­pont­ban ös­­sze­sen csak 4 olyan köz­ség­ben vol­tak vá­lasz­tá­sok, ahol a ma­gyar la­kos­ság ará­nya meg­ha­lad­ta az 50%-ot (vö. Bystrický 1992).
Az Ansch­lusst kö­ve­tő nem­zet­kö­zi vi­szo­nyok, va­la­mint a szu­dé­ta­né­me­tek és a HS¼S egy­re ra­di­ká­li­sabb fel­lé­pé­se mi­att a kam­pány­ban részt ve­vő pár­tok igye­kez­tek nyil­ván­va­ló­vá ten­ni, hogy több­ről van szó, mint egy­sze­rű vá­lasz­tá­sok­ról. A pár­tok el­vá­rá­sai sze­rint a vá­lasz­tók nem csu­pán ar­ról dön­te­nek, kik ve­gyék át a te­le­pü­lé­sek irá­nyí­tá­sát, ha­nem ál­lást fog­lal­nak ab­ban is, va­jon mi­lyen jö­vőt szán­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­nak. S per­sze min­den­ki bi­zo­nyí­ta­ni akar­ta, hogy a nem­zet egy­sé­ges, s mö­göt­te áll. En­nek meg­fe­le­lő­en a kam­pány éles hang­vé­te­lű, bot­rá­nyok­tól, de­ma­gó­gi­á­tól volt han­gos, amely so­rán a pár­tok több­sé­ge nem sa­ját prog­ram­já­nak is­mer­te­té­sé­re, ha­nem az el­len­fe­lek le­já­ra­tá­sá­ra he­lyez­te a hang­súlyt.
A szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok egyik meg­ha­tá­ro­zó mo­men­tu­ma a Szlo­vák Egy­ség a Cseh­szlo­vák De­mok­rá­ci­á­ért és Köz­tár­sa­ság­ért (SZECSDK) el­ne­ve­zé­sű vá­lasz­tá­si ko­a­lí­ció lét­re­ho­zá­sa volt. A vá­lasz­tá­sok har­ma­dik nap­já­ra (jú­ni­us 12-re) ér­vé­nyes szö­vet­sé­get a csehs­zlo­vak­ista po­li­ti­kai erők (Ag­rár­párt, Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt, Cseh­szlo­vák Nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta Párt, a Mièu­ra-féle Cseh­szlo­vák Nép­párt, az Ipa­ro­sok és Ke­res­ke­dők Párt­ja, a Nem­ze­ti Egy­ség Párt­ja), va­la­mint a meg­le­pő mó­don hoz­zá­juk tár­sult mér­sé­kelt auton­o­mista Szlo­vák Nem­ze­ti Párt (SZNP) hoz­ták lét­re. A szlo­vák nem­ze­ti­ek és a cent­ra­lis­ta erők szö­vet­sé­ge leg­in­kább az érin­tet pár­tok vá­lasz­tó­it lep­te meg. Az ag­rár­pár­ti­ak az együt­tes fel­lé­pést a „ma­gyar so­vi­nisz­ták” (sic!) egy­ség­be tö­mö­rü­lé­sé­vel in­do­kol­ták (vö. Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 18.), míg az SZNP azt kom­mu­ni­kál­ta a vá­lasz­tói fe­lé, hogy „az ál­do­za­tot, hogy egy lis­tán in­du­lunk a mar­xis­ták­kal, a cseh ultraso­vin­isztákkal és a nem­ze­ti szo­ci­a­lis­ták­kal az ál­lam ér­de­ké­ben hoz­tuk meg – jel­zés­ként a kül­föld fe­lé” (Národné noviny, 1938. má­jus 19., idé­zi Bystrický 1992, 443). Az így lét­re­jött vá­lasz­tá­si szö­vet­ség – amely az 1935-ös vá­lasz­tá­sok alap­ján a szlo­vá­ki­ai sza­va­za­tok mint­egy 40%-ára szá­mít­ha­tott (vö. Bystrický 1992, 440) – kam­pá­nyá­ban köz­pon­ti sze­re­pet a cse­hek és szlo­vákok egy­sé­gé­nek hang­sú­lyo­zá­sa, a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­nek szük­sé­ges­sé­ge kap­ta. Mi­vel azon­ban a ko­a­lí­ci­ót al­ko­tó pár­tok a po­li­ti­kai pa­let­ta meg­le­he­tő­sen szé­les spekt­ru­má­ról ke­rül­tek ki, egy­sé­ges jö­vő­ké­pet nem tud­tak a vá­lasz­tók elé tár­ni. Ezt a hi­ányt a Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott ki­sebb­sé­gi sta­tú­tum­ról ki­szi­vár­gó hí­resz­te­lé­sek sem tud­ták pó­tol­ni, sőt a szö­vet­ség­ben részt ve­vő pár­tok tra­di­ci­o­ná­lis vá­lasz­tó­i­nak egy je­len­tős ré­sze nem is ér­tett egyet a ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak ki­szé­le­sí­té­sé­vel. Mi­vel a SZECSDK leg­na­gyobb el­len­fe­lé­nek a HS¼S szá­mí­tott, a szö­vet­ség vá­lasz­tá­si re­to­ri­ká­já­ból nem hi­á­nyoz­tak a szlo­vák eman­ci­pá­ci­ós tö­rek­vé­sek­nek elé­be me­nő ígé­re­tek sem.
A HS¼S rend­kí­vül agi­li­san és ra­di­ká­lis hang­vé­tel­lel bo­csát­ko­zott a vá­lasz­tá­si küz­de­lem­be. Fenn­han­gon hir­det­te, hogy egye­dül jo­go­sult a szlo­vák nem­zet ne­vé­ben fel­lép­ni, s ezt a té­zi­sét a vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­i­vel akar­ta alá­tá­masz­ta­ni. Re­mél­te, hogy a szlo­vák nem­zet ön­igaz­ga­tá­sá­ra épü­lő prog­ram, ame­lyet a pitts­burg­hi szer­ző­dés év­for­du­lós ün­nep­sé­gei ál­tal igye­kez­tek alá­tá­masz­ta­ni, kel­lő vonz­erőt fog je­len­te­ni a szlo­vá­kok szá­má­ra.
A vá­lasz­tá­so­kat kí­sé­rő fel­fo­ko­zott vá­ra­ko­zás is köz­re­ját­szott ab­ban, hogy a vá­lasz­tá­si kam­pány nem nél­kü­löz­te az an­ti­sze­mi­ta meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat sem. Szá­mos szlo­vák vá­ros­ban (pl. Nagy­szom­bat­ban, Zsol­nán) buk­kan­tak fel olyan röp­lap­ok, amely a zsi­dó­ság­gal szem­be­ni ne­ga­tív ér­zel­me­ket igye­ke­zett ki­hasz­nál­ni, s ame­lyek­ben hem­zseg­tek a zsi­dó­sá­got sér­tő kife­jezések.27 Meg­le­he­tő­sen éles han­gú és fe­nye­ge­tő hang­vé­te­lű volt az a fel­hí­vás is, ame­lyet a Szlo­vák Li­ga tett köz­zé a vá­lasz­tá­sok előtt A zsi­dó pol­gár­tár­sa­ink­hoz cím­mel (Slovenský den­ník, 1938. má­jus 7.). A kor­mány­erők­höz kö­zel ál­ló Sloven­ský den­ník c. lap­ban is meg­je­lent fel­hí­vás­ban azt ve­tik a szlo­vá­ki­ai zsi­dó­ság sze­mé­re, hogy húsz év­vel az ál­lam­for­du­lat után is ma­gyar ér­zel­me­i­ről ad ta­nú­bi­zony­sá­got, s ma­gyar be­szé­dé­vel ilyen jel­le­get köl­csö­nöz a szlo­vák (sic!) vá­ro­sok­nak. A fel­hí­vás meg­szö­ve­ge­zői ezt a szlo­vák­ság irá­nyá­ba tett pro­vo­ká­ci­ó­ként ér­tel­me­zik, s a szom­szé­dos or­szá­gok­ban le­zaj­lott ese­mé­nyek­re utal­va jegy­zik meg, hogy a tűz­zel ját­sza­nak, ha nem ta­nul­nak ab­ból, ami a szom­széd­ban tör­té­nik. A dur­va fe­nye­ge­tés ki­mon­dat­la­nul is a ná­cik auszt­ri­ai zsi­dó­el­le­nes in­téz­ke­dé­se­i­nek a meg­is­mét­lé­sét he­lye­zi ki­lá­tás­ba, ami a vá­lasz­tá­sok előtt né­hány nap­pal egy­ér­tel­mű­en nyo­más­gya­kor­lás­ként ha­tott a zsi­dó la­kos­ság­ra.
A zsi­dó­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­sok­tól az EMP sem volt men­tes, no­ha a pár­ton be­lül vi­ta folyt er­ről a té­má­ról. Azt a vé­le­ményt, ame­lyet Jaross az Új Hí­rek szer­kesz­tői előtt kife­jtet­t,28 mi­sze­rint ke­resz­tény kur­zust kell foly­tat­ni, s eb­ben nem le­het te­kin­tet­tel len­ni a párt zsi­dó tag­ja­i­ra, nem min­den­ki osz­tot­ta. A té­má­ról a párt par­la­men­ti klub­já­nak má­jus 17-i ülé­sén éles vi­ta bon­ta­ko­zott ki, ahol a kár­pát­al­jai és a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­ku­sok el­té­rő ál­lás­pont­ra he­lyez­ked­tek. Az utób­bi­ak Jaross po­li­ti­ká­já­val ér­tet­tek egyet, míg a kár­pát­al­ja­i­ak a zsi­dó­ság ma­gyar ér­zel­me­it hang­sú­lyoz­ták, s egy a zsi­dó­sá­got az együtt­mű­kö­dés­re fel­hí­vó nyi­lat­ko­za­tot is el akar­tak fogad­ni.29 A több­ség azon­ban el­uta­sí­tot­ta ezt. Per­sze a vá­lasz­tá­sok előtt nem lett vol­na tak­ti­kus, hogy a zsi­dó­kér­dés na­pi­rend­re ke­rül­jön, így az EMP fel­hí­vá­sai a ma­gyar egy­ség ér­de­ké­ben a kon­fesszionális és osz­tály­el­len­té­tek fél­retételére hív­ták fel a ma­gyar la­kos­ság fi­gyel­mét: „Az ur­ná­nál nem va­gyok most kom­mu­nis­ta, ka­to­li­kus, pro­tes­táns, zsi­dó, ha­nem: ma­gyar!” (Az Új­ság, 1938. má­jus 21.).
A vá­lasz­tá­si kam­pány­hoz hoz­zá tar­to­zott a ha­ta­lom ré­szé­ről a vá­lasz­tók egy ré­szé­re gya­ko­rolt nyo­más is. En­nek mi­nő­sít­he­tő a vas­úti al­kal­ma­zot­tak szö­vet­sé­ge ál­tal jú­ni­us 12-én, a vá­lasz­tá­sok nap­ján a na­pi­lap­ok­ban köz­zé­tett fel­hí­vá­sa is, amely­ben a vas­úti al­kal­ma­zot­tak „szent kö­te­les­sé­gé­-nek” ne­ve­zi azt, hogy a SZECSDK-re sza­vaz­za­nak. El­len­ke­ző eset­ben „gon­dos­kod­ni fo­gunk ar­ról, hogy el­tűn­je­nek so­ra­ink­ból azok, akik a zűr­za­var szol­gá­la­tá­ban áll­nak, s akik gá­tol­ják sze­re­tett ha­zánk meg­erő­sö­dé­sét és fejlődését”( Az Új­ság, 1938. jú­ni­us 12.).
Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a vá­lasz­tá­sok leg­fon­to­sabb kér­dé­se az volt, va­jon az ak­ti­vis­ta pár­tok és fő­leg az eb­ben a tér­ség­ben tra­di­ci­o­ná­li­san erős Cseh­szlo­vá­ki­ai Kom­mu­nis­ta Párt (CSKP) men­­nyi­re tud el­len­súlyt ké­pez­ni az Egye­sült Ma­gyar Párt­tal szem­ben. A ma­gyar ak­ti­vis­ta erők szá­má­ra pe­dig az volt fon­tos, hogy bi­zo­nyít­sák lét­jo­go­sult­sá­gu­kat, s azt, hogy tény­le­ges po­li­ti­kai al­ter­na­tí­vát kí­nál­nak azok szá­má­ra, akik el­uta­sít­ják az EMP egy­ér­tel­mű el­len­zé­ki­sé­gét. Az Ag­rár­párt és a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia ma­gyar ta­go­za­tai ál­tal kép­vi­selt ak­ti­viz­mus leg­erő­sebb vá­lasz­tá­si adu­ja az 1937. feb­ru­ár 18-án a kor­mány ál­tal meg­hir­de­tett új ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka ered­mé­nyei le­het­tek vol­na. Csak­hogy az ered­mé­nyek kés­tek. Az új ál­lam­pol­gár­sá­gi tör­vényt nem si­ke­rült el­fo­gad­ni, a két­nyel­vű­ség­nek a vas­úton és a pos­tá­kon va­ló be­ve­ze­té­se pe­dig igen­csak su­tá­ra si­ke­rült, s a ma­gyar vá­lasz­tók kö­zött in­kább csa­ló­dást vál­tott ki, mint el­is­me­rést. Rá­adá­sul a nem­zet­kö­zi ese­mé­nyek is in­kább az el­len­zé­ki po­li­ti­ká­nak ked­ve­ző köz­han­gu­la­tot te­rem­tet­tek. Ezek után az ak­ti­viz­mus leg­főbb fegy­ve­re a sze­mé­lyes­ke­dés és az EMP ve­ze­tői el­le­ni saj­tó­had­já­rat ma­radt, ami­ben per­sze az EMP sem ma­radt adós.30 A Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­vá­ban a ma­gyar párt ve­zér­alak­jai nép­nyú­zó ne­me­sek iva­dé­ka­ként, a nem­zet el­áru­ló­i­ként je­len­tek meg. Kü­lö­nö­sen Es­ter­házy Já­nos volt szál­ka a szo­ci­ál­de­mok­ra­ta ve­ze­tők sze­mé­ben, akit csak „de­ge­ne­rált gróf”-kén­t, „szel­le­mi­leg ter­helt korcs fő­úri cse­me­te”-ként em­le­get­tek (vö. Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. feb­ru­ár 20.; 1938. má­jus 29.).
A szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt ma­gyar ta­go­za­ta a má­jus el­se­jei ün­nep­sé­gek kap­csán in­dí­tot­ta el vá­lasz­tá­si kam­pá­nyát. Az ek­kor ki­adott fel­hí­vá­suk­ban el­ső­sor­ban az ál­ta­lá­nos jel­sza­vak­ra he­lyez­ték a hang­súlyt, s a sza­bad­ság, a de­mok­rá­cia és a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­re szó­lí­tot­ták fel a ma­gyar­sá­got (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 1.). Vá­lasz­tá­si kam­pá­nyuk­ban a már jól is­mert sze­mé­lyi­sé­gek, Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt Or­szá­gos Ma­gyar Szer­ve­ző­bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, Csiz­mazia Györ­gy, ügy­ve­ze­tő el­nö­ke, Schulz Ig­nác és fő­tit­ká­ra, Fe­hér Fe­renc ját­szot­ták a fő­sze­re­pet. Ko­ráb­bi re­to­ri­ká­juk­kal sza­kít­va, a köz­han­gu­la­tot fel­is­mer­ve, ők is a nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­sek­re, fő­leg a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat to­váb­bi bő­ví­té­sé­nek tör­vé­nyi biz­to­sí­tá­sá­ra he­lyez­ték a hang­súlyt. Eköz­ben azon­ban min­dig le­szö­gez­ték, hogy a ki­sebb­sé­gi kér­dés ren­de­zé­se bel­ügy, s azt min­den kül­ső be­avat­ko­zás nél­kül kell meg­ol­da­ni (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 15.).31 An­nak el­le­né­re azon­ban, hogy 1938 ele­jén Schulz Ig­nác még a ma­gyar ak­ti­viz­mus győ­zel­mé­ről be­szélt – mi­köz­ben a re­a­li­tá­sok­tól el­sza­kad­va azt is ki­je­len­tet­te, hogy: „a ma­gyar nép több­sé­ge ad­ta sza­va­za­tát er­re a po­li­ti­ká­ra” (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. ja­nu­ár 30.) –, a kam­pány so­rán az ak­ti­vis­ta ve­zé­rek ré­mül­ten ta­pasz­tal­ták, hogy a párt tag­jai tö­me­ge­sen lép­nek át az EMP-be, s ezért szá­mos te­le­pü­lé­sen gon­dot je­lent kü­lön lis­tát ál­lí­ta­ni­uk. Ezt azon­ban ki­zá­ró­lag a ma­gyar párt „ag­res­­szív” kam­pá­nyá­nak szám­lá­já­ra ír­ták, s úgy gon­dol­ták, a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek még­is az ő po­li­ti­ká­ju­kat fog­ják iga­zol­ni.
A kom­mu­nis­ta párt az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­jes idő­sza­ka alatt erős po­zí­ci­ók­kal ren­del­ke­zett Dél-Szlo­vá­ki­á­ban. Vá­lasz­tá­si kam­pá­nyá­ban az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ide­jén is azo­kat a kö­ve­te­lé­se­ket he­lyez­te elő­tér­be, ame­lyek ko­ráb­ban is nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­nak sa­rok­pont­ja­it ké­pez­ték: új­bó­li föld­re­for­mot, amely a ma­gyar sze­gény­pa­raszt­sá­got is ter­mő­föld­höz jut­tat­ná, va­la­mint a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tást ért sé­rel­mek or­vos­lá­sát. A ma­gyar ak­ti­vis­ták­tól el­té­rő­en azon­ban ezek a ma­gyar ki­sebb­sé­get ért sé­rel­mek nem csu­pán kam­pány­té­ma­ként je­len­tek meg a kom­mu­nis­ta saj­tó­ban. Kü­lö­nö­sen gyak­ran fog­lal­ko­zott pél­dá­ul a Ma­gyar Nap a kas­sai és a nyi­trai ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­té­vel, s kö­ve­tel­te a lé­vai ma­gyar gim­ná­zi­um meg­nyi­tá­sát.
Ér­zé­ke­nyen érin­tet­te a kom­mu­nis­tá­kat, hogy az EMP-nek a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­re irá­nyu­ló po­li­ti­ká­ja a bal­ol­dal vá­lasz­tó­bá­zi­sát ké­pe­ző ipa­ri mun­kás­ság kö­ré­ben is hat­ni kez­dett. A nem­ze­ti egy­ség po­li­ti­ká­ját ezért a ná­ci po­li­ti­ka maj­mo­lá­sá­nak ne­vez­ték, s az­zal vá­dol­ták az EMP-t, hogy nem­ze­ti konf­lik­tu­sok szín­te­ré­vé akar­ja ten­ni Dél-Szlo­vá­ki­át (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 1.). Vis­­sza­té­rő té­má­ja volt a ma­gyar kom­mu­nis­ták­nak az Es­ter­házy, Sidor és Hein­lein ne­vé­vel fém­jel­zett autonómista blokk, amely mi­att Jarosst és Es­ter­házyt a ma­gyar ér­de­kek el­áru­lá­sá­val vá­dol­ták (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 3.). Az EMP vá­lasz­tó­it azon­ban nem azo­no­sí­tot­ták a párt ve­ze­té­sé­vel, ame­lyet Stein­er Gá­bor az­zal vá­dolt, hogy: „nyíl­tan vál­lal­ják a fa­sisz­ta bé­renc sze­re­pét, a köz­tár­sa­ság né­pei el­len­ál­ló ere­jé­nek alá­ásá­sát. Szö­vet­kez­nek a ma­gyar nép leg­va­dabb el­len­sé­gé­vel és így akar­ják a ma­gyar né­pet a fa­siz­mus sze­ke­re elé fog­ni”.32 A CSKP-nak a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés­sel kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ját tük­röz­te az a me­mo­ran­dum, ame­lyet Zápo­tock­y, Kreibich és Stein­er alá­írá­sá­val áp­ri­lis 15-én nyúj­tot­tak át Hodža mi­nisz­ter­el­nök­nek. Eb­ben ha­té­kony in­téz­ke­dé­se­ket kér­nek a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek ren­de­zé­se ér­de­ké­ben: kö­ve­te­lik töb­bek kö­zött a föld­kér­dés meg­ol­dá­sát, ma­gya­rok al­kal­ma­zá­sát az ál­la­mi hi­va­ta­lok­ban, a ma­gyar nyelv hasz­ná­lat­ósá­gá­nak ki­bő­ví­té­sét (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 17.).
A vá­lasz­tá­si kam­pány meg­fe­le­lő stra­té­gi­á­já­nak kér­dé­se ko­moly vi­ták for­rá­sa volt az Egye­sült Ma­gyar Pár­ton be­lül. Az egy­más­sal ös­­sze­füg­gő prob­lé­ma­kö­rök kö­zül el­ső­sor­ban a hlinká­sokkal és hen­lein­istákkal va­ló együtt­mű­kö­dés és a Nitsch-féle sze­pe­si né­met párt­hoz va­ló vi­szony kér­dé­sét kel­lett tisz­táz­ni. Ezek­ben a kér­dé­sek­ben ugyan­is alap­ve­tő el­len­tét volt a párt egy­más­sal ri­va­li­zá­ló ve­ze­tői, Szül­lő Gé­za, Es­ter­házy Já­nos és Jaross An­dor kö­zött. Szül­lő ne­he­zen vi­sel­te, hogy a fi­a­ta­labb és agi­li­sabb Es­ter­házy és Jaross egy­re in­kább sa­ját ke­zük­be ve­szik a párt irá­nyí­tá­sát, s az ál­ta­la to­vább­ra is szor­gal­ma­zott ős­la­koskon­cep­ció he­lyett más uta­kat ke­res­nek. Azok (Jaross és Es­ter­házy) pe­dig, mi­köz­ben egy­más­ra is fél­té­ke­nyek vol­tak, igye­kez­tek a sze­rin­tük a kö­rül­mé­nyek­hez nem elég­gé al­kal­maz­ko­dó Szül­lőt fo­ko­za­to­san ki­zár­ni a dön­té­sek­ből.
A rend­őr­sé­gi je­len­té­sek sze­rint Szül­lő a HS¼S-szel és a Zipser Deutsche Partei-­jal kép­zel­te el szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dést, Es­ter­házy és Jaross vi­szont az SDP-vel is erő­sí­te­ni kí­ván­ta az EMP kap­cso­la­ta­it. Míg azon­ban Es­ter­házy az egyen­lő elv alap­ján gon­dol­ta az autonómista erők (SDP, HS¼S és EMP) együtt­mű­kö­dé­sét, Jaross el­is­mer­te vol­na Hein­leinék ve­ze­tő szerepét.33
Az SDP-vel va­ló kap­cso­lat fel­ve­tet­te a ma­gyar párt­nak a sze­pe­si né­met párt­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát, hi­szen Hein­lenék egy­ér­tel­mű­en ar­ra tö­re­ked­tek, hogy az EMP mond­jon le Nitschék párt­já­nak tá­mo­ga­tá­sá­ról, s a szlo­vá­ki­ai né­me­te­ket en­ged­je át a Kár­pá­ti Né­met Párt­nak. Ezt ál­lí­tó­lag Jaross el­fo­gad­ta vol­na, Szül­lő azon­ban ha­tá­ro­zot­tan el­le­nez­te. A vég­ső szót ez­út­tal is Bu­da­pes­ten hoz­ták meg, ahol a Sze­pe­si Né­met Párt to­váb­bi tá­mo­ga­tá­sa mel­lett dön­töt­tek.34
A pár­ton be­lül töb­ben ki­fo­gá­sol­ták a HS¼S au­to­nó­mia el­kép­ze­lé­se­i­nek egy­ol­da­lú, el­len­té­te­le­zé­sek nél­kü­li tá­mo­ga­tá­sát is. Es­ter­házy, aki ugyan nem bí­zott a HS¼S ve­ze­tő­i­ben, még­is tá­mo­gat­ta ezt, mi­vel úgy gon­dol­ta, hogy a szlo­vák au­to­nó­mia egyik le­het­sé­ges esz­kö­ze le­het Cseh­szlo­vá­kia dez­in­te­grá­ciójá­nak.35
A vá­lasz­tá­si kam­pány kez­de­te előtt a párt­ve­ze­tés kör­le­vél út­ján tá­jé­koz­tat­ta a he­lyi szer­ve­ze­te­ket a kö­ve­ten­dő tak­ti­ká­ról. Eb­ben az egy­ség el­éré­se ér­de­ké­ben az osz­tály- és sze­mé­lyes el­len­té­tek fél­te­té­te­lé­re szó­lí­tot­ták fel a párt tag­sá­gát. A párt­ve­ze­tés inst­ruk­ci­ói sze­rint ar­ra kell tö­re­ked­ni, hogy a köz­sé­gek­ben le­he­tő­leg csak egyet­len vá­lasz­tá­si lis­ta le­gyen, az pe­dig az Egye­sült Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és Ma­gyar Nem­ze­ti Párt el­ne­ve­zést visel­je.36 A pol­gár­mes­ter ki­vá­lasz­tá­sá­ban is nagy­fo­kú kö­rül­te­kin­tés­re in­tet­ték a párt­szer­ve­ze­te­ket, fel­hív­va ar­ra a fi­gyel­met, hogy a fel­ada­tok jobb meg­osz­tá­sa mi­att, ne a párt­szer­ve­zet he­lyi el­nö­két ne­vez­zék pol­gármesternek.37
A párt­ve­ze­tés dön­té­sé­vel össz­hang­ban a párt kam­pá­nya rend­kí­vül ak­tív volt, s hang­sú­lya el­ső­sor­ban a sze­mé­lyes ta­lál­ko­zás­ra, az egyé­nek meg­győ­zé­sé­re eset­t. A kam­pány le­bo­nyo­lí­tá­sá­ba az egyes te­le­pü­lé­sek ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek mi­nél szé­le­sebb ré­te­ge­it igye­kez­tek be­von­ni: ta­ní­tók, lel­ké­szek, a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­ze­tek irá­nyí­tói vál­lal­tak részt az agi­tá­ci­ó­ból. A párt vá­lasz­tá­si gyű­lé­se­in a já­rá­si tiszt­ség­vi­se­lő­kön kí­vül rend­sze­re­sen meg­je­len­tek az or­szá­gos párt­ve­zé­rek is.
A ma­gyar párt vá­lasz­tá­si gyű­lé­sei min­de­nütt in­ci­den­sek nél­kül, nyu­godt kö­rül­mé­nyek kö­zött zaj­lot­tak le. A szó­no­kok leg­in­kább a nem­ze­ti egy­ség meg­te­rem­té­sé­nek a szük­sé­ges­sé­gét és az ak­ti­vis­ta po­li­ti­kai erők szük­ség­sze­rű bu­ká­sát hang­sú­lyoz­ták ki. Bí­rál­ták a kor­mány nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ját, a ma­gya­rok na­gyobb ará­nyát kö­ve­tel­ték az ál­la­mi és köz­al­kal­ma­zás­ban ál­lók kö­zött, va­la­mint a föld­re­form fe­lül­vizs­gá­la­tát is gyak­ran fel­ve­tet­ték. Tel­je­sen hi­ány­zott – fel­te­he­tő­en köz­pon­ti uta­sí­tás­ra – azon­ban a fel­ve­tett té­mák kö­zül min­den, amely alap­ján az ir­re­den­tiz­mus bé­lye­gét le­he­tett vol­na a ma­gyar párt­ra rá­süt­ni. A szó­no­kok ke­rül­ték a ha­tár­re­ví­zió es­he­tő­sé­gé­nek, Né­met­or­szág vagy Ma­gyar­or­szág ez irá­nyú se­gít­sé­gé­nek a felem­lítését.38 Ehe­lyett a nem­ze­ti büsz­ke­ség és együ­vé tar­to­zás ér­zé­sé­nek fel­kel­té­sé­re he­lyez­ték a hang­súlyt. A ra­di­ká­lis cél­ki­tű­zé­sek he­lyett egy­sze­rű, sőt le­egy­sze­rű­sí­tő jel­sza­va­kat hang­sú­lyoz­tak: „Egy kér­dés van! Ma­gyar vagy?” (Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 22.).
Az EMP vá­lasz­tá­si stra­té­gi­á­já­nak is kö­szön­he­tő, hogy ma­gyar vi­dé­ken nyu­ga­lom ho­nolt. Mint a Dunasz­er­da­he­lyi já­rá­si fő­nök je­len­té­se meg­ál­la­pít­ja, a ma­gyar la­kos­ság ese­té­ben csu­pán a sze­gé­nyebb ré­te­gek és a fi­a­ta­lok kö­zött vol­tak ész­lel­he­tők fel­fo­ko­zott érzelmek.39

A vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyei

Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok kap­csán a leg­na­gyobb gon­dot a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek meg­ál­la­pí­tá­sa je­len­ti a ku­ta­tók szá­má­ra. Eze­ket ugyan­is so­ha­sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, s je­len­le­gi is­me­re­te­ink alap­ján sem a hi­va­ta­los ös­­sze­sí­tett ered­mé­nyek, sem pe­dig a rész­le­tes, köz­sé­gek­re le­bon­tott ered­mé­nyek nem őr­ződ­tek meg. Mint ta­nul­má­nyá­ban V. Bystrický meg­jegy­zi, az ös­­sze­red­mé­nyek nyil­vá­nos­ság­ra ho­za­ta­lá­nak til­tá­sa fel­te­he­tő­en azt szol­gál­ta, hogy a kül­föld előtt ne le­hes­sen bi­zo­nyí­ta­ni a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek lét­re­jöt­tét (Bystrický 1992, 453). Az egyes te­le­pü­lé­sek vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­it ugyan meg le­het ta­lál­ni a ko­ra­be­li la­pok­ban és né­hány le­vél­tá­ri fond­ban is, ezek azon­ban nem te­kint­he­tők hi­va­ta­los­nak. Az ös­­sze­sí­tett ered­mé­nyek te­kin­te­té­ben pe­dig leg­meg­bíz­ha­tóbb­nak az az Ivan Dérer ha­gya­té­ká­ban ta­lál­ha­tó fel­jegy­zés tű­nik, amely fel­te­he­tő­en a mi­nisz­ter­ta­nács ülé­sé­re készült.40
A má­jus 22-én meg­tar­tott el­ső for­du­ló­ra ugyan fe­szült lég­kör­ben, egy le­het­sé­ges né­met–cseh­szlo­vák fegy­ve­res konf­lik­tus és egy év­fo­lyam tar­ta­lé­kos moz­gó­sí­tá­sá­nak ár­nyé­ká­ban ke­rült sor, de Szlo­vá­ki­á­ban még­is nyu­ga­lom­ban zaj­lot­tak le a vá­lasz­tá­sok. A 31 te­le­pü­lés kö­zül, ahol má­jus 22-én vá­lasz­tá­sok vol­tak szá­mos já­rá­si szék­hely is volt, köz­tük olyan ma­gyar szem­pont­ból is fon­tos vá­ro­sok, mint Galán­ta, Vágse­lye, Nyi­tra, Lo­sonc. No­ha több­sé­gi ma­gyar nyelv­te­rü­le­tet alig érin­tet­te az el­ső for­du­ló, az Egye­sült Párt jól sze­re­pelt, s 8370 sza­va­za­tot szer­zett (Zemko – Bystrický 2004, 594). Ez az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest az érin­tett te­le­pü­lé­se­ken kb. 30%-os emel­ke­dést je­len­tett, amit nem le­het ki­zá­ró­lag a sza­va­zók szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel ma­gya­ráz­ni. Kü­lö­nö­sen jól sze­re­pelt a párt Nyitrán, ahol a meg­szer­zett 2698 sza­va­zat­tal és az ezért já­ró 11 man­dá­tum­mal a vá­ros leg­erő­sebb párt­já­vá vált, no­ha há­rom év­vel ko­ráb­ban csak 1864 sza­va­za­tot ka­pott. Ki­tű­nő­en sze­re­pelt az EMP Lo­son­con is, ahol 11 lis­ta ver­sen­get a sza­va­za­to­kért. Az EMP, amely az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val 1720 sza­va­za­tot ka­pott a vá­ros­ban, most 2356 sza­va­za­tot szer­zett, s így 12 man­dá­tum­mal a 36 ta­gú kép­vi­se­lő­tes­tü­let leg­erő­sebb frak­ci­ó­ját ala­kít­hat­ta meg. S no­ha az 1930-as nép­szám­lá­lás sze­rint – a ’38-as vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyei ele­ve két­sé­ges­sé te­szik a nép­szám­lá­lás nem­ze­ti adat­so­ra­i­nak ob­jek­ti­vi­tá­sát – a Lo­son­con csu­pán 24%-ot ki­te­vő ma­gyar­ság szám­ará­nyát az EMP-re sza­va­zók szá­ma már ma­gá­ban is meg­ha­lad­ta, a bal­ol­dal is sok ma­gyar sza­va­za­tot ka­pott. A kü­lön lis­tá­val in­du­ló ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­cia 3 man­dá­tu­mot nyert el (a szlo­vák szo­ci­ál­de­mok­ra­ták csu­pán ket­tőt), de a 8 kép­vi­se­lői he­lyet szer­ző kom­mu­nis­ták lis­tá­já­ra is szép szá­mú ma­gyar sza­va­zat ér­kez­he­tett (Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 29.).41 Mi­vel Galán­tán és Vágsel­lyén is ha­son­ló­an jól sze­re­pelt az EMP a PMH kel­lő túl­zás­sal, de tkp. még­is jo­go­san je­lent­het­te, hogy: „Pá­rat­lan vá­lasz­tá­si győ­zel­met ara­tott a ma­gyar­ság Nyitrán, Vágsel­lyén, Lo­son­con és Galán­tán” (PMH, 1938. má­jus 24.).
A má­jus 29-én meg­tar­tott má­so­dik for­du­ló­ban mind­ös­­sze Szlo­vá­kia 19 köz­sé­gé­ben tar­tot­tak vá­lasz­tá­so­kat, köz­te a csal­ló­kö­zi Bős és a Ga­ram men­ti Far­nad köz­ség­ben. Ez utób­bi te­le­pü­lé­sen 10-ről 18-ra nö­vel­te az Egye­sült Párt a man­dá­tu­mai szá­mát, bár a PMH ke­se­rű­en je­gyez­te meg, hogy sok ma­gyar sza­va­zott a Gaj­da-féle fa­sisz­ták­ra is, akik 2 man­dá­tu­mot sze­rez­tek (PMH, 1938. má­jus 31.).
A vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye szem­pont­já­ból iga­zá­ból a jú­ni­us 12-i idő­pont volt a dön­tő, hi­szen a szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sek nagy ré­szé­ben ek­kor zaj­lot­tak a vá­lasz­tá­sok, sőt ek­kor ke­rült sor a po­zso­nyi vok­so­lás­ra is. A fő­vá­ros­ban ugyan­is kü­lö­nö­sen éles volt a vá­lasz­tá­si harc. A cseh és szlo­vák pár­tok azt sze­ret­ték vol­na bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a fő­vá­ros im­már vég­ér­vé­nye­sen cseh­szlo­vák­ká vált,42 a né­met és ma­gyar pár­tok pe­dig azt ál­lí­tot­ták, hogy a nép­szám­lá­lá­si ada­tok el­le­né­re Po­zsony to­vább­ra is őr­zi há­rom­nyel­vű­sé­gét, s az ős­la­ko­sok el­uta­sít­ják a cseh­szlo­vák kor­mány­po­li­ti­kát. A vá­ros­ban azon­ban nem csu­pán az ál­lam­al­ko­tó nem­zet és a ki­sebb­sé­gek áll­tak egy­más­sal szem­ben, de presz­tízs ér­té­kű­nek szá­mí­tott a SZECSDK és a hlinká­sok küz­del­me, il­let­ve – no­ha ke­vés­bé volt lát­vá­nyos – a Szu­dé­ta­né­met Párt és az Egye­sült Ma­gyar Párt kö­zöt­ti ver­sen­gés is. E négy nagy po­li­ti­kai erő kö­zül ugyan­is mind­egyik azt sze­ret­te vol­na bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a fő­vá­ros mö­göt­te áll.
Az EMP szá­má­ra a po­zso­nyi vá­lasz­tá­sok egyik nagy kér­dé­se az volt, ho­gyan sza­vaz­nak majd a bi­zony­ta­lan – né­met és ma­gyar – iden­ti­tás­sal is ren­del­ke­ző po­zso­nyi­ak. Ez kü­lö­nö­sen az SDP fi­ók­in­téz­mé­nye­ként mű­kö­dő Kár­pát­inémet Párt (KP) vár­ha­tó elő­re­tö­ré­se mi­att je­len­tett gon­dot, hi­szen a két párt – a kor­mán­­nyal szem­be­ni kö­zös el­len­zé­ki fel­lé­pés el­le­né­re – Po­zsony­ban ko­moly ve­tély­tár­sa volt egy­más­nak. To­váb­bi né­met sza­va­za­tok el­ve­szí­té­sé­re vi­szont azért kel­lett szá­mí­ta­nia az EMP-nek, mi­vel a ko­ráb­ban az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt ta­go­za­ta­ként mű­kö­dő Förster-féle né­met ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták is kü­lön lis­tát nyúj­tot­tak be.
Az 8-as szám­mal in­du­ló EMP jú­ni­us 9-én az Al­fa mo­zi­ban tar­tot­ta kam­pány­zá­ró­ját, ahol a kép­vi­se­lő­je­löl­te­ken kí­vül a párt ve­ze­tő po­li­ti­ku­sai is meg­je­len­tek. A mint­egy 2 ezer fős tö­meg egy ré­sze ki­szo­rult az elő­csar­nok­ba, aho­vá hang­szó­ró­kon köz­ve­tí­tet­ték a fel­szó­la­lá­so­kat. A fő szó­no­kok Neu­mann Já­nos, a párt he­lyi lis­ta­ve­ze­tő­je, Szül­lő, Jaross és Es­ter­házy vol­tak. Míg az el­ső, a po­zso­nyi ma­gya­rok kul­tu­rá­lis és nyel­vi sé­rel­me­i­ről be­szélt, a párt­ve­zé­rek az or­szá­gos sé­rel­mek­re, a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kö­ve­te­lé­se­i­nek meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra he­lyez­ték a hang­súlyt. A jól si­ke­rült gyű­lés után egy több­szász fős cso­port jel­sza­va­kat skan­dál­va és a Ma­gyar­nak lenni43 so­ra­it éne­kel­ve a Szép­lak ut­cá­ra vo­nult, ahol egyes for­rá­sok sze­rint Hodža-pár­ti szlo­vá­kok­kal ke­rül­tek konf­lik­tus­ba, a ki­ér­ke­zett rend­fenn­tar­tó erők azon­ban gond nél­kül fel­osz­lat­ták a cso­por­to­su­lást (PMH, 1938. jú­ni­us 11.).44
A jú­ni­us 12-én le­bo­nyo­lí­tott vok­so­lás vé­gül ko­mo­lyabb in­ci­dens és egy­ben na­gyobb meg­le­pe­té­sek nél­kül zaj­lott le. Po­zsony­ban a 14 lis­ta kö­zül a győ­zel­met a SZECSDK sze­rez­te meg, amely a meg­szer­zett sza­va­za­tok 37,9%-­val (19 man­dá­tum) nagy­já­ból az elő­ző (1931-es) vá­lasz­tá­sok­hoz ha­son­ló ered­ményt ért el (ak­kor a mos­ta­ni ko­a­lí­ci­ót al­ko­tó pár­tok a sza­vaz­tok 36,1%-át sze­rez­ték meg).45 A má­so­dik leg­több vok­sot a KP kap­ta, amely a sza­va­za­tok 21%-­val (10 man­dá­tum) a vá­lasz­tá­sok iga­zi győz­te­sé­nek érez­het­te ma­gát, hi­szen egye­dül nem pe­dig ko­a­lí­ci­ó­ban ér­te el ezt, mi­köz­ben meg­sze­rez­te a né­met pár­tok­ra eső sza­va­za­tok 89%-át.46 A har­ma­dik leg­több vok­sot az EMP sze­rez­te. A ma­gyar párt ál­tal meg­szer­zett 16,5% (8 man­dá­tum) azon­ban mér­sé­kel­ten el­ma­radt az 1931-ben a két előd­párt ál­tal szer­zett 19%-tól. A nagy pár­tok kö­zül a ne­gye­dik a HS¼S lett, amely­nek a vok­sok 12,3%-a (6 man­dá­tum) ju­tott. Ez mér­sé­kelt emel­ke­dést je­lent, hi­szen 7 év­vel ko­ráb­ban – ak­kor még a SZNP-vel in­dul­va – csak 10%-ot ér­tek el. A nagy pár­to­kon kí­vül csu­pán két to­váb­bi párt tu­dott an­­nyi sza­va­za­tot el­ér­ni, hogy man­dá­tum­hoz jus­son a po­zso­nyi kép­vi­se­lő­-tes­tü­let­ben. A zsi­dó pár­tok kö­zös lis­tá­ja a 5,8%-t (2), a CSKP pe­dig a sza­va­za­tok mind­össze 4,3%-át (3 man­dá­tum, amit a né­met szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­val tör­té­nő kap­cso­lás­nak kö­szön­he­tett) sze­rez­te meg. A kom­mu­nis­ták ez­zel az ered­mén­­nyel a po­zso­nyi vá­lasz­tá­sok nagy vesz­te­sei is let­tek egy­ben, hi­szen 1931-ben még 9,3%-ot ér­tek el.
Az EMP ál­tal meg­szer­zett vok­sok mér­sé­kelt vis­­sza­esé­se el­le­né­re az 1930-as nép­szám­lá­lás ide­jén ki­mu­ta­tott va­la­mi­vel több, mint 15%-ot ki­te­vő po­zso­nyi ma­gyar­ság (a vá­lasz­tá­sok ide­jé­re ez az arány to­vább csök­ken­he­tett) szem­pont­já­ból te­hát jól si­ke­rül­tek a vá­lasz­tá­sok, hi­szen a 48 ta­gú kép­vi­se­lő­tes­tü­let­be a 16 szlo­vák, 11 né­met és 10 cseh nem­ze­ti­sé­gű mel­lett 9 ma­gyar is be­ke­rült (8 EMP-s, va­la­mint a kom­mu­nis­ta Ma­jor Ist­ván).
A töb­bi dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lés ese­té­ben hi­va­ta­los ered­mé­nyek hí­ján leg­in­kább csak a saj­tó­ban meg­je­lent ada­tok­ra le­het tá­masz­kod­ni. Az EMP elő­re­tö­ré­se raj­zo­ló­dik ki azok­nak a vá­ro­sok­nak az ese­té­ben, ame­lyek­nek az ered­mé­nye­it a PMH köz­zé­tet­te: Ko­má­rom­ban, Dunasz­er­da­he­lyen, Rozs­nyón vagy ép­pen Kirá­ly­helme­cen. E négy vá­ros­ban az 1931-es köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest 53%-kal nö­ve­ke­dett az EMP man­dá­tu­ma­i­nak a szá­ma, az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­hoz vi­szo­nyít­va pe­dig 36,1%-kal több sza­va­za­tot ka­pott a párt (PMH, 1938. jú­ni­us 15.).47 Ko­má­rom­ban, ame­lyet ma­gyar szem­pont­ból kü­lö­nös fi­gye­lem öve­zett, éles han­gú és moz­gal­mas kam­pány folyt. A vá­ros­ban ha­gyo­má­nyo­san erős bá­zi­sa volt a bal­ol­dal­nak, a pol­gár­mes­te­ri tiszt­sé­get 1923-tól egy­foly­tá­ban Csiz­mazia Györ­gy szo­ci­ál­de­mok­ra­ta po­li­ti­kus töl­töt­te be, mi­köz­ben 1927-ben és 1931-ben is a kom­mu­nis­ta párt kap­ta a leg­több sza­va­za­tot. En­nek is kö­szön­he­tő, hogy az EMP el­ső­sor­ban a bal­ol­dal­tól akart sza­va­zó­kat el­csá­bí­ta­ni, s azt igye­ke­zett ki­hang­sú­lyoz­ni, hogy a mun­kás­ság prob­lé­má­it csak a ma­gyar egy­ség ki­ala­ku­lá­sa ese­tén le­het meg­ol­da­ni. A párt má­jus 29-i ko­má­ro­mi vá­lasz­tá­si gyű­lé­sén Jaross An­dor volt a fő­szó­nok, aki a „ma­gyar lak­ta te­rü­le­tek a ma­gya­ro­ké” jel­szó kö­ré épí­tet­te mon­da­ni­va­ló­ját, majd ki­tért ar­ra is, hogy Ko­má­rom­ban „még min­dig vi­rít a mar­xiz­mus vö­rös ró­zsá­ja” (Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 4.). A ko­má­ro­mi kam­pány ér­de­kes mo­men­tu­ma volt, hogy a Gaj­da-féle fa­sisz­ta párt he­lyi kép­vi­se­lői a vá­lasz­tá­sok előt­ti utol­só pil­la­nat­ban röp­lap­ja­i­kon ar­ra kér­ték a tá­mo­ga­tó­i­kat, hogy ne sza­vaz­za­nak rá­juk, ha­nem in­kább az EMP-re ad­ják le vok­su­kat. No­ha nem tud­ni, mi­lyen meg­fon­to­lá­sok mi­att tet­ték ezt, a kom­mu­nis­ta saj­tó azon­nal az EMP fa­siz­mus irán­ti szim­pá­ti­á­já­nak a bi­zo­nyí­té­kát ke­res­te a két­ség kí­vül fur­csa eset mö­gött (vö. Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 11.; Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 12.).
A ko­má­ro­mi vá­lasz­tá­sok vé­gül az EMP győ­zel­mé­vel vég­ződ­tek, amely az 1931-ben el­ért 12 man­dá­tum­mal szem­ben most 21-et szer­zett. A kom­mu­nis­ták­nak 10 man­dá­tum he­lyett 7-tel kel­lett be­ér­ni­ük, míg a ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­nak 9 he­lyett 5 man­dá­tum ju­tott. A vá­lasz­tá­so­kon új po­li­ti­kai erő­ként je­lent meg az erő­sen ak­ti­vis­ta szí­ne­ze­tű Vá­ro­si Ma­gyar De­mok­ra­ta Párt, amely­nek lis­ta­ve­ze­tő­je Nagy Je­nő, a vá­ros ad­di­gi kor­mány­biz­to­sa volt. A párt in­du­lá­sát fel­te­he­tő­en a kor­mány­kö­rök­nek az a fel­is­me­ré­se vál­tot­ta ki, hogy a ha­gyo­má­nyos ma­gyar ak­ti­vis­ta ma­gyar po­li­ti­kai erők nem lesz­nek ké­pe­sek meg­aka­dá­lyoz­ni az EMP elő­re­tö­ré­sét. A po­li­ti­kai sakk­hú­zás azon­ban nem vált be, az új párt csu­pán 2 man­dá­tu­mot szer­zett (PMH, 1938. jú­ni­us 15.; Mácza 1981), és 1938 nya­rá­nak a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ben is ra­di­ká­lis vál­to­zá­so­kat sej­te­tő lég­kör­ében már nem is tu­dott mar­gi­ná­lis hely­ze­té­ből ki­tör­ni.
A vá­ro­sok­hoz ha­son­lón jó ered­mé­nye­ket ért el az EMP a fal­vak­ban is. A PMH sze­rint pél­dá­ul a pár­ká­nyi já­rás azon te­le­pü­lé­se­in, ahol nem csu­pán az EMP lis­tá­ját nyúj­tot­ták be, a ma­gyar sza­va­za­tok 91,7%-a esett az Egye­sült Ma­gyar Párt­ra, a ke­let-szlo­vá­ki­ai ré­gió 112 ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­sén pe­dig az EMP 35%-os elő­re­tö­ré­sét mu­tat­ja ki a lap (PMH, 1938. jú­ni­us 16.). A Gömör­ben ta­lál­ha­tó Fe­le­di já­rás­ban pél­dá­ul, amely­ben az 1930-as nép­szám­lá­lás sze­rint a ma­gyar la­kos­ság ará­nya 77,4%-ot tett ki (Zemko – Bystrický 2004, 553–554), 52 te­le­pü­lé­sen ír­tak ki vá­lasz­tá­so­kat. Eb­ből 22-ben csak az Egye­sült Ma­gyar Párt lis­tá­ját nyúj­tot­ták be, míg 4 te­le­pü­lés ese­té­ben a pár­tok meg­egyez­tek a man­dá­tu­mok el­osz­tá­sá­ról (a meg­egye­zés sze­rint az EMP-nek az ös­­szes man­dá­tum mint­egy 80%-a ju­tott). Az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­kal össze­ha­son­lít­va, ami­kor a ma­gyar pár­tok az ös­­szes sza­va­zat­nak 38,24%-át, a ma­gyar sza­va­za­tok­nak pe­dig mint­egy 49%-át sze­rez­ték meg, a ’38-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon a vá­lasz­tá­so­kat le­bo­nyo­lí­tó 26 te­le­pü­lé­sen az ös­­szes sza­va­zat­nak 60,5%-át és a ma­gyar sza­va­za­tok­nak pe­dig mint­egy 78%-át kap­ta az EMP (vö. PMH, 1938. jú­ni­us 15.). No­ha je­len­tős szá­mú sza­va­za­tot ve­szí­tett, a Fe­le­di já­rás má­so­dik leg­erő­sebb párt­já­nak to­vább­ra is a CSKP szá­mí­tott, amely az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon még a já­rás ös­­szes sza­va­za­tá­nak 27%-át (Èesko­slo­ven­ská… 1936, 40–43), most vi­szont csu­pán mint­egy 15%-át sze­rez­te meg. A já­rás cseh és szlo­vák la­kos­sá­gá­nak bi­zal­mát bí­ró csehs­zlo­vak­ista pár­tok vi­szony­lag ke­vés sza­va­za­tot ve­szí­tet­tek, s a ko­ráb­bi 23%-kal szem­ben 1938-ban kb. 19-20%-ot ér­tek el.48 A HS¼S a meg­szer­zett 5%-nyi sza­va­za­tá­val tkp. meg­tar­tot­ta a ko­ráb­ban már ki­ví­vott po­zí­ci­ó­ját.
Ha a Fe­le­di já­rás ered­mé­nye­it a ma­gyar vá­lasz­tó szem­szö­gé­ből néz­zük, ak­kor vi­szony­lag jól ki­ve­he­tő kon­túr­jai raj­zo­lód­nak fel a ma­gyar sza­va­za­tok el­osz­tá­sá­nak. A ma­gyar sza­va­zók­nak mint­egy 80%-a az EMP-re ad­ta vok­sát, több mint 10%-a a CSKP-re, s alig több mint 5%-a tá­mo­gat­ta az ak­ti­vis­ta je­löl­te­ket, va­gyis a Fe­le­di já­rás­ban az EMP je­len­tős elő­re­tö­ré­se mel­lett, a CSKP vis­­sza­szo­ru­lá­sa és a ma­gyar ak­ti­vis­ta erők fel­mor­zso­ló­dá­sa jel­le­mez­te a ma­gyar la­kos­ság vá­lasz­tá­si pre­fe­ren­ci­á­it.
Mi­vel a jú­ni­us 12-i har­ma­dik for­du­ló or­szá­gos ered­mé­nye­it so­ha­sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, s azok­ról sem­mi­fé­le hi­va­ta­los ös­­szeg­zés nem ma­radt meg, a vég­ső ér­té­ke­lés­sel óva­to­san kell bán­ni. Ha csu­pán a párt­saj­tó­ra ala­poz­nánk vé­le­mé­nyün­ket, az de­rül­ne ki, hogy a vá­lasz­tá­sok­nak nem volt vesz­te­se, hi­szen – ta­lán a kom­mu­nis­ta saj­tó ki­vé­te­lé­vel – min­den párt győ­ze­lem­ként tá­lal­ta az ered­mé­nye­ket. A kor­mány­ko­a­lí­ció egyik szó­csö­ve, a Sloven­ský den­ník a vá­lasz­tá­sok har­ma­dik for­du­ló­já­nak más­nap­ján Az Ag­rár­párt győ­ze­del­mes me­ne­te­lé­se Szlo­vá­ki­á­ban fő­cím­mel je­lent meg (Slovenský den­ník, 1938. jú­ni­us 13.). A HS¼S saj­tó­or­gá­nu­ma szin­tén győ­ze­lem­ről be­szélt, no­ha a vá­lasz­tá­si for­du­lók egy­más­után­já­ban egy­re csök­ke­nő lel­ke­se­dés­sel: az el­ső for­du­ló után Min­den szlo­vák az au­to­nó­mi­á­ra vok­solt volt a cím; a má­so­dik for­du­lót Győ­ze­del­mes szlo­vák au­to­nóm­iz­mus cím­mel ér­té­kel­ték; a har­ma­dik for­du­ló után azon­ban ki­csit vis­­sza­fo­got­tan Győ­zünk és elő­re­ha­la­dunk a fő­cím (Slovák, 1938. má­jus 24.; Slovák, 1938. má­jus 31.; Slovák, 1938. jú­ni­us 14). A hang­za­tos cí­mek mel­lett jel­lem­ző a ko­ra­be­li párt­lap­ok­ra, hogy úgy pró­bál­ták bi­zo­nyí­ta­ni párt­juk győ­zel­mét, hogy ál­ta­lá­ban csak azok­nak a te­le­pü­lé­sek­nek az ered­mé­nye­it emel­ték ki és kö­zöl­ték, ahol az elő­ző vá­lasz­tá­sok óta nö­ve­ke­dett a rá­juk le­adott sza­va­za­tok szá­ma.
Bi­zo­nyos fo­gó­dzót a ko­ráb­ban már em­lí­tett Dér­er-féle fel­jegy­zé­sek je­lent­het­nek, ame­lyek sze­rint azok­ban a szlo­vá­ki­ai köz­sé­gek­ben, ahol nem csu­pán egyet­len lis­ta volt be­nyújt­va, s meg­tar­tot­ták a vá­lasz­tá­so­kat a ko­a­lí­ci­ós cseh­szlo­vák pár­tok 43,93%-ot sze­rez­tek (1935-ben 41% kö­rül) , a nép­párt 26,93%-ot (30,12%), a kom­mu­nis­ták 7,4%-ot (12,97%), az EMP 17,53%-ot (14,19%), míg a kár­pá­ti né­me­tek párt­ja 3,3%-ot (1,7%) (Bystrický 1992, 453). Az ered­mé­nyek el­ső pil­lan­tás­ra ugyan csak kis el­moz­du­lást mu­tat­nak a ko­ráb­bi párt­pre­fe­ren­ci­ák­hoz ké­pest, va­ló­já­ban azon­ban még­is fi­gye­lem­re mél­tó hang­súly­el­to­ló­dá­sok­ról ta­nús­kod­nak. A sta­bi­li­tás leg­in­kább a cseh és szlo­vák vá­lasz­tók párt­pre­fe­ren­ci­á­it il­le­tő­en mu­tat­ha­tó ki, hi­szen sem a ko­a­lí­ci­ós cseh­szlo­vák pár­tok sem pe­dig az autonómista szlo­vák nép­párt 1935-ös és 1938-as ered­mé­nyei nem mu­tat­nak na­gyobb el­té­rést. A HS¼S sza­va­zat­csök­ke­né­se csak lát­szó­la­gos, ugyan­is 1935-ös ered­mé­nyét más autonómista pár­tok­kal együtt ér­te el, 1938-ban pe­dig egye­dül indult.49 Lát­vá­nyos vi­szont a ki­sebb­sé­gek párt­ja­i­nak elő­re­tö­ré­se, hi­szen az 1935-ös ered­mé­nyé­hez ké­pest a Kár­pát­inémet Párt kb. 94%-kal, az EMP pe­dig 24%-kal szer­zett több sza­va­za­tot. Szin­tén je­len­tős­nek mi­nő­sít­he­tő a kom­mu­nis­ta párt vis­­sza­esé­se, amely több mint 40%-kal szer­zett ke­ve­sebb sza­va­za­tott, mint az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon.
No­ha a CSKP vis­­sza­esé­sét nem le­het csak a ki­sebb­sé­gi pár­tok elő­re­tö­ré­sé­vel el­in­téz­ni, az még­is nyil­ván­va­ló­nak tű­nik, hogy a kom­mu­nis­ták el­ső­sor­ban a ko­ráb­ban a leg­erő­sebb bá­zi­suk­nak szá­mí­tó Dél-Szlo­vá­ki­á­ban ve­szí­tet­tek sok sza­va­za­tot. A PMH-ban kö­zölt ada­tok sze­rint a CSKP Ke­let-Szlo­vá­kia 112 ma­gyar több­sé­gű községében 43%-os vis­­sza­esést köny­vel­he­tett el (PMH, 1938. jú­ni­us 16.), de a már em­lí­tett Fe­le­di já­rá­si ered­mé­nyek is ha­son­ló ará­nyok­ra en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni. Az EMP azon­ban nem csu­pán a kom­mu­nis­ták­tól szer­zett sza­va­za­to­kat, hi­szen a ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­se­ken lát­vá­nyos volt az Ag­rár­párt és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták ma­gyar szek­ci­ó­i­nak meg­gyen­gü­lé­se. A már em­lí­tett 112 ke­let-szlo­vá­ki­ai köz­sé­ggel kap­cso­lat­ban az Ag­rár­párt 40%-os, a Pár­ká­nyi já­rás ese­té­ben pe­dig az ak­ti­vis­ta cso­por­tok 50-60%-os ve­re­sé­gé­ről tu­dó­sít a PMH. S bár a ma­gyar párt­lap ada­ta­i­nak helyt­ál­ló­sá­gát és fel­leng­zős győ­zel­mi je­len­té­se­it bi­zo­nyos fenn­tar­tá­sok­kal ke­zel­jük, a ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­te­ket il­le­tő­en a lap­ban két nap­pal a har­ma­dik vá­lasz­tá­si for­du­lót kö­ve­tő­en meg­je­lent ér­té­ke­lés alap­ve­tő­en még­is jól ki­je­lö­li az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok fő ta­nú­sá­ga­it: „A kom­mu­nis­ta párt­nak csak rom­jai ma­rad­tak meg itt-ot­t, a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták a fal­vak­ból úgy­szól­ván tel­je­sen ki­szo­rul­tak. Az Ag­rár­párt a ma­gyar vi­dé­ken tel­je­sen je­len­ték­te­len frak­ci­ó­vá gyen­gült. Ez az ered­mény a ma­gyar­ság leg­na­gyobb vá­lasz­tá­si győ­zel­me és po­li­ti­kai si­ke­re a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sa óta” (PMH, 1938. jú­ni­us 16.).
Az előb­bi­ek­ben is­mer­te­tett rész­ered­mény­ből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a ko­ráb­bi idő­szak vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­i­vel szem­ben, ami­kor az el­len­zé­ki ma­gyar pár­tok a ma­gyar la­kos­ság sza­va­za­ta­i­nak va­la­mi­vel több, mint fe­lét sze­rez­ték, az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon ez az arány 80% és 90% kö­zött mo­zog­ha­tott. S bár ez ko­ránt­sem je­len­tet­te a ma­gyar pro­pa­gan­da ál­tal hang­sú­lyo­zott tel­jes ma­gyar egy­sé­get – még a szu­dé­ta­né­met­eké­hez ha­son­ló ará­nyú győ­zel­met sem50 –, a dél-szlo­vá­ki­ai fal­vak több­sé­gé­ben még­is át­vet­te az irá­nyí­tást az EMP. No­ha a ma­gyar párt­tal szim­pa­ti­zá­ló la­pok a ma­gyar ak­ti­viz­mus és a bal­ol­dal tel­jes ve­re­sé­gét sze­ret­ték vol­na su­gall­ni, ez sem tel­je­sen igaz. Az Ag­rár­párt és a Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt ma­gyar szek­ci­ó­i­nak meg­gyen­gü­lé­se ugyan va­ló­ban je­len­tős volt, s mű­kö­dé­sük egy­re in­kább for­má­lis­sá vált, meg­szű­né­sük­re azon­ban csak né­hány hó­nap­pal ké­sőbb, ok­tó­ber fo­lya­mán ke­rült sor, ami­kor kéz­zel­fog­ha­tó kö­zel­ség­be ke­rült a tri­a­no­ni ha­tá­rok mó­do­sí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge. Ki­csit más volt a hely­zet a kom­mu­nis­ta párt­tal, amely ér­zé­keny ve­re­sé­ge el­le­né­re to­vább­ra is re­á­lis al­ter­na­tí­vát je­len­tett a ma­gyar vá­lasz­tók szá­má­ra, s ak­tív erő­ként lé­pett fel a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő hó­na­pok po­li­ti­kai küz­del­me­i­ben. A CSKP ma­gyar kép­vi­se­lői (Steiner és Kosik) több­ször fel­szó­lal­tak a par­la­ment­ben a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás vé­del­mé­ben, s a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­nek ér­de­ké­ben szer­ve­zett nagy ma­ni­fesz­tá­ci­ók pe­dig je­len­tős ma­gyar tö­me­ge­ket is meg­moz­gat­tak. A jú­li­u­si kas­sai tö­meg­ren­dez­vény va­la­mint a szep­tem­ber ele­ji vág­tornó­ci ara­tó­ün­nep pe­dig azt bi­zo­nyí­tot­ták, hogy a CSKP-nak a ma­gyar la­kos­ság­ra gya­ko­rolt be­fo­lyá­sá­ról nem le­het csu­pán múlt idő­ben be­szél­ni, s hogy a ma­gyar vá­lasz­tó­kat a szo­ci­á­lis kér­dé­sek leg­alább an­­nyi­ra ér­zé­ke­nyen érin­tet­ték, mint a nem­ze­ti jel­sza­vak. Ez a hely­zet csu­pán 1938 ok­tó­be­ré­ben a ko­má­ro­mi tár­gya­lá­sok és Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­hir­de­té­se okán vál­to­zott meg. Ám ek­kor sem a bal­ol­da­li­ság szűnt meg a ma­gyar la­kos­ság kö­ré­ben, csu­pán az et­ni­kai iden­ti­tás do­mi­nan­ci­á­ja ke­re­ke­dett az ide­o­ló­gi­ai iden­ti­tás fö­lé. Eköz­ben azon­ban tu­da­to­sí­ta­ni kell azt is, hogy a bal­ol­da­li ér­zel­mű ma­gyar vá­lasz­tók szá­má­ra 1938 ok­tó­be­ré­ben a CSKP már azért sem je­lent­he­tett al­ter­na­tí­vát a kö­ze­li ha­tár­re­ví­zió le­he­tő­sé­gét fel­mu­ta­tó Egye­sült Ma­gyar Párt­tal szem­ben, mi­vel a kom­mu­nis­ta pár­tot Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­hir­de­té­sét kö­ve­tő­en azon­nal be­til­tot­ták.

Ös­­szeg­zés

Egy jú­ni­us 10-én Csá­kány­há­zán meg­tar­tott kam­pány­gyű­lés egyik szó­no­ka sze­rint „a mai vá­lasz­tá­so­kon ar­ról dön­tünk, va­jon elé­ge­dett-e vagy nem a ma­gyar nép a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban el­töl­tött húsz esz­tendővel”.51 Az EMP jó vá­lasz­tá­si ered­mé­nye mö­gött te­hát a ma­gyar vá­lasz­tó­pol­gár­ok­nak a cseh­szlo­vák ál­lam fenn­ál­lá­sá­nak 20 éve alatt fel­hal­mo­zó­dott ta­pasz­ta­la­ta­it is lát­ni kell. Ezek a ta­pasz­ta­lá­sok okoz­ták, hogy a ma­gyar la­kos­ság dön­tő több­sé­ge szá­má­ra az EMP ál­tal kom­mu­ni­kált – oly­kor de­ma­góg, oly­kor a ra­ci­o­na­li­tást nél­kü­lö­ző – nem­ze­ti hí­vó­sza­vak erő­sebb érv­nek bi­zo­nyul­tak, mint a kor­mány­párt­ok ál­tal két év­ti­ze­de egy­foly­tá­ban han­goz­ta­tott (de va­ló­ra nem vál­tott) nem­ze­ti egyen­jo­gú­ság jel­sza­vai. A ma­gyar vá­lasz­tók dön­té­sük­kel nem a kor­mány­fő, Milan Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tum mo­dell­jé­re mond­tak ne­met, hi­szen a sta­tú­tum tar­tal­mát nem is is­mer­het­ték. Szá­muk­ra a ki­lá­tás­ba he­lye­zett (de lát­ha­tó lé­pé­sek­kel alá nem tá­masz­tott) nem­ze­ti­sé­gi ál­lam ví­zi­ó­ja nem ír­hat­ta felül a cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam húsz éven ke­resz­tül meg­ta­pasz­talt re­a­li­tá­sát.
Az EMP si­ke­ré­ben an­nak a moz­gó­sí­tó kam­pány­nak is ré­sze volt, ame­lyet rész­ben a Szu­dé­ta­né­met Párt ta­pasz­ta­la­ta­it fel­hasz­nál­va foly­tat­tak. En­nek a tak­ti­ká­nak épp­úgy ré­szei vol­tak a hang­za­tos és cél­ra­tö­rő, de egy­sze­rű és kön­­nyen meg­je­gyez­he­tő jel­sza­vak („Ma­gya­rok vol­tunk, azok is ma­ra­dunk!”, „Egy Is­ten, egy sors, egy aka­rat, egy tá­bor!” stb.), mint a csa­lá­do­kat vé­gig­lá­to­ga­tó agi­tá­to­rok vagy a párt­egy­ség meg­ver­selt és meg­ze­né­sí­tett in­du­ló­já­nak hasz­ná­la­ta. A ko­ráb­bi vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest né­mi­leg vál­to­zott a ma­gyar párt kam­pá­nyá­nak cél­kö­zön­sé­ge is, hi­szen a ha­gyo­má­nyo­san a párt ge­rin­cét ké­pe­ző fa­lu­si gaz­da­tár­sa­da­lom mel­lett a ko­ráb­bi­nál erő­tel­jes­eb­ben igye­kez­tek meg­szó­lí­ta­ni a vá­ro­si mun­kás­sá­got is,52 az ér­tel­mi­sé­get, a fa­lu­si sze­gény­ ré­te­ge­ket, sőt az erő­tel­jes kam­pány a ci­gány­kö­zös­sé­gek­ben is ered­mény­re vezetet­t.53
A ko­ra­be­li for­rá­sok több íz­ben em­lí­tik azt a lé­lek­ta­ni nyo­mást, ame­lyet a „sut­to­gó pro­pa­gan­da” és más esz­kö­zök ál­tal az EMP és a ma­gyar­or­szá­gi re­ví­zi­ós szer­ve­ze­tek a la­kos­ság­ra gya­ko­rol­tak, s ame­lyet a ma­gyar párt ilyen mér­té­kű győ­zel­mé­nek egyik oka­ként tün­tet­nek fel. A tör­té­nész­nek ter­mé­sze­te­sen ezt a fak­tort sem il­lik fi­gyel­men kí­vül hagy­nia. Ezek a nyo­más­gya­kor­ló esz­kö­zök két­ség­kí­vül lé­tez­tek, ám az ál­ta­lá­nos és tit­kos vá­lasz­tá­si rend­szer­ben ezek ér­vé­nye­sü­lé­se igen csak két­sé­ges. Ab­ból pe­dig, hogy 160 köz­ség­ben, va­gyis a vá­lasz­tá­sok­ra ki­je­lölt 535 ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lés kö­zel egy har­ma­dá­ban csak egyet­len, az EMP ne­ve alat­ti lis­ta ke­rült be­nyúj­tás­ra, nem le­het ar­ra kö­vet­kez­tet­ni, hogy ezt a töb­bi párt hí­ve­i­nek meg­fé­lem­lí­té­se okoz­ta (ezt su­gall­ja pl. Bystrický [1999, 445]), hi­szen or­szá­gos vi­szony­lat­ban a cseh vagy szlo­vák több­sé­gű te­le­pü­lé­sek több mint fe­lé­ben ugyan­ez tör­tént: egyet­len – no­ha több­sé­gé­ben több párt meg­egye­zé­se alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott – lis­ta volt be­nyújt­va (vö. PMH, 1938. jú­ni­us 14.). Ter­mé­sze­te­sen ugyan­úgy nem le­het fel­mér­ni an­nak a rá­ha­tás­nak az ered­mé­nyét sem, ame­lyet az ál­la­mi hi­va­ta­lok, a vas­út, a pos­ta stb. gya­ko­rol­tak al­kal­ma­zot­ta­ik­ra, hogy a csehs­zlo­vak­ista pár­tok­ra ad­ják vok­su­kat.
Ha­mis kö­vet­kez­te­tés­re jut­ha­tunk azon­ban ak­kor is, ha az EMP mö­gé va­ló fel­so­ra­ko­zást a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­jes el­uta­sí­tá­sa­ként, s a re­ví­zió mel­let­ti voks­ként ér­tel­mez­nénk. Bár az Egye­sült Ma­gyar Párt ve­ze­tői nem tit­kol­ták, hogy sze­rin­tük Tri­a­non hi­bá­it csak egy et­ni­kai el­vű ha­tár­ki­iga­zí­tás­sal le­het hely­re­hoz­ni, a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok kam­pá­nyá­ban ez a té­ma szin­te ta­bu­nak szá­mí­tott. 1938 ta­va­szán még sem a bu­da­pes­ti kor­mány­zat, sem pe­dig a szloven­szkói ma­gyar po­li­ti­ku­sok nem tud­ták pon­to­san meg­ítél­ni, egy eset­le­ges ha­tár­re­ví­zió ak­tu­a­li­tá­sát. Az át­lag vá­lasz­tó­pol­gár­ok­hoz pe­dig még ke­ve­sebb in­for­má­ció ju­tott el, s a hoz­zá­juk is el­ju­tó re­ví­zi­ós pro­pa­gan­da el­le­né­re biz­to­san ál­lít­ha­tó, hogy az EMP si­ke­ré­től nem a ha­tár­re­ví­zi­ót remélték,54 ha­nem azt, hogy vég­re meg­nyug­ta­tó ren­de­zést nyer a ki­sebb­sé­gi kér­dés Cseh­szlo­vá­ki­á­ban: a ma­gya­rok ugyan­olyan esél­­lyel jut­nak majd al­kal­ma­zás­hoz az ál­la­mi- és a köz­szfé­rá­ban, mint a cse­hek és szlo­vá­kok; fe­lül­vizs­gá­lat­ra ke­rül a föld­bir­tok­re­form; a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat ügye is ren­de­ző­dik stb. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok 1938 má­ju­sá­ban és jú­ni­u­sá­ban még en­nek a re­mé­nyé­ben sza­vaz­tak a ma­gyar egy­ség mel­lett. A kö­zép-eu­ró­pai és a cseh­szlo­vá­ki­ai hely­zet gyors vál­to­zása azon­ban ha­ma­ro­san fe­lül­ír­ta eze­ket az el­kép­ze­lé­se­ket, s ami­kor 1938 őszén re­á­lis­sá vált ha­tár­kor­rek­ció, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság dön­tő több­sé­ge ma­gá­tól érthetődő mó­don tá­mo­gat­ta ezt a meg­ol­dást.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

An­gyal Bé­la 2002. Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Fe­je­ze­tek a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt­po­li­ti­ka tör­té­ne­té­ből 1918–1938. Somor­ja–Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum–Fórum In­té­zet.
Az Új­ság, 1938. jú­ni­us 12.
Az Új­ság, 1938. má­jus 21.
Bystrick­ý, Valer­ián 1992. Pol­i­tické rozvrstve­nie spoloènos­ti na Sloven­sku vo sve­tle obec­ných volieb roku 1938. His­torický èasopis, 40. évf., (1992) 4. sz. 438–456. p.
Bystrick­ý, Valer­ián 1999. Sloven­sko roku 1938 (vý­chodiská a per­spek­tívy). In: Valen­ta, J. – Voráèek, E. – Harna, J. (ed.): Èeskosloven­sko 1918–1938. Osudy demokrace ve støed­ní Evrope II. Pra­ha, His­torický ústav AVÈR.
Èeskosloven­ská sta­tis­ti­ka – Svazek 134., Øada I (Volby, Sešit 5.). Volby do posla­necké sòe­movny v kvìt­nu 1935 1936. Pra­ha, Stát­ní úøad sta­ti­stick­ý, 40–43. p.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. feb­ru­ár 20.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. ja­nu­ár 30.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 1.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 29.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 15.
De­ák, Ladislav 1990. Sloven­sko v poli­tike Maïars­ka v rokoch 1938–1939. Veda, Bratislava,
Fog­a­rassy Lász­ló 1993. Po­zsony vá­ros nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le a 20. szá­zad­ban a nép­szám­lá­lás­ok és a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek tük­ré­ben. In: Ve­res Gé­za (sz­erk.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 113–136. p.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 4.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 11.
Kuèer­a, Jaroslav 1999. Kon­cepce národ­ního státu Èechu a Slováku a jeho reali­ta v živ­otì první repub­liky. In: Valen­ta, J. – Voráèek, E. – Har­na, J. (ed.): Èeskosloven­sko 1918–1938. Osudy demokrace ve støed­ní Evrope II. Pra­ha, His­torický ústav AVÈR.
Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 22.
Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 29.
Mácza Mi­hály 1981. A po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok ala­ku­lá­sa egy dél-szlo­vá­ki­ai ha­tár­vá­ros­ban az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén (Ko­má­rom 1918–1938). In: Zal­abai Zsig­mond (ös­­sze­áll.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 1980. Bratislava, Ma­dách, 85–111. p.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 1.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 3.
Ma­gyar Új­ság, 1938. áp­ri­lis 23.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 17.
Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 3.
Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 12.
Ma­gyar Új­ság, 1938. már­ci­us 4.
Národ­né noviny, 1938. má­jus 19.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. áp­ri­lis 24.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 3.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 11.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 16.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 14.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 15.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 26.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. má­jus 31.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. má­jus 24.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. már­ci­us 8.
Rych­lík, Jan 1997. Èeši a slová­ci ve 20. sto­letí. Èesko sloven­ské vztahy 1914–1945. Bratislava, Aca­dem­ic Elec­tron­ic Press, 136. p.
Slovák, 1938. má­jus 31.
Slovák, 1938. má­jus 24.
Slovák, 1938. jú­ni­us 14.
Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 7.
Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 18.
Sloven­ský den­ník, 1938. jú­ni­us 13.
Tilkovszky Loránt 1967. Re­ví­zió és nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka Ma­gyar­or­szá­gon (1938–1941). Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Zemko, Milan – Bystrick­ý, Valer­ián (sz­erk.) 2004. Sloven­sko v Èeskosloven­sku (1918–1939). Bratislava, Veda, 2004, 594. p.

Peter Zajac: Közép-európai himnuszok

Mind­an­­nyi­an is­mer­jük az es­ti fut­ball­mér­kő­zé­sek ké­pét, ami­kor a já­té­ko­sok fe­hér pá­rát fúj­va, me­le­gít­ve egy hely­ben fut­nak, és a sta­di­on­ban szól a him­nusz, melynek szö­ve­gét fut­bal­lis­ta szá­jak mor­mol­ják. De va­ló­já­ban mit is éne­kel­nek?
Má­sik lát­kép az auszt­rál par­la­ment­ből. Sandy Mac­don­ald sze­ná­tor a kö­vet­ke­ző­ket mond­ta az auszt­rál nem­ze­ti him­nusz­ról: „El­ál­mo­sít, ide­je­múlt és je­len­ték­te­len. Rá­adá­sul a ze­né­je gyer­mek­dal­ra vagy ka­rá­cso­nyi ének­re ha­son­lít”.
Egy má­sik a szlo­vák par­la­ment­ből: az egyik kép­vi­se­lő han­go­san azon mor­fon­dí­ro­zik, hogy a szlo­vák him­nusz­nak nem kel­le­ne-e már új szö­ve­get ír­ni. Er­re a mé­di­á­ban, amit egyéb­ként az egész nem ér­de­kel, rög­tön a fel­há­bo­ro­dott­ság hang­jai hal­lat­sza­nak, mi­vel a him­nusz hir­te­len szim­bó­lum és sanc­tum lett.
Mi­ről árul­kod­nak a him­nu­szok, fő­leg a kö­zép-eu­ró­pa­i­ak szö­ve­gei?
A nem­ze­ti him­nu­szok a mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­tek szü­le­té­sé­nek ter­mé­kei. Több­fé­le tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis sík érint­ke­zé­si pont­jai: po­li­ti­ka­i­lag az új po­li­ti­kai jel­ké­pek ki­ala­ku­lá­sá­val, kul­túr­tör­té­ne­ti­leg a nem­ze­ti és kul­tu­rá­lis iden­ti­tás ki­ala­ku­lá­sá­val és a nem­ze­ti mí­to­szok lét­re­jöt­té­vel, a fenségest ki­fe­je­ző re­to­ri­kai esz­kö­zök­kel, poet­i­kailag a ré­gi szen­ve­dé­se­kért ju­tal­mat ígé­rő himnikus mű­faj­ok­kal függ­nek ös­­sze.
Mint po­li­ti­kai szim­bó­lu­mok a zász­ló­val, cí­mer­rel és ál­lam­meg­ne­ve­zés­sel együtt a lo­ja­li­tás és szo­li­da­ri­tás ki­fe­je­zői, a kö­zös­ség­be hívás2 és a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás meg­tes­te­sí­tői. Mind­emel­lett ré­szei azon rí­tu­sok­nak is, mint az ál­la­mi ün­ne­pek, hi­va­ta­los ün­ne­pé­lyek, vagy ép­pen az olyan sport­ese­mé­nyek, ame­lyek a nagy­kö­zön­ség szá­má­ra já­té­kos for­má­jú har­ci rí­tu­so­kat tes­te­sí­te­nek meg (Justin Stagl eze­ket az ese­mé­nye­ket a nem­ze­ti mű­kö­dés ré­szé­nek te­kin­ti).
Hu­bert Chris­tian Ehalt azt ír­ja, hogy a „ri­tu­á­lék, szo­ká­sok és szim­bo­li­kus tet­tek elem­zé­se a tár­sa­dal­mak bel­ső szer­ke­ze­té­be en­ged betek­in­teni”.3 Ar­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a rí­tu­sok­nak és szim­bó­lu­mok­nak a po­li­ti­kai, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis foly­to­nos­ság ide­jén nincs nagy je­len­tős­sé­gük, el­len­ben a po­li­ti­kai tö­ré­sek ide­jén, mint pél­dá­ul 1989 után, amely kor­sza­kot Andreas Priber­sky a po­li­ti­ka re-na­ci­o­na­li­zá­lá­sa me­ta­fo­rá­val il­let­te, igen.
Ilyen kor­szak­ok­ban a szim­bo­li­kus fo­lya­ma­tok­nak óri­á­si je­len­tő­sé­gük van: nem is an­­nyi­ra a tár­gyi, ha­nem a jel­ké­pes tar­tal­mu­kat il­le­tő­en. Így le­he­tett köz­pon­ti po­li­ti­kai kér­dés egy ál­lam ne­vé­ben ál­ló kö­tő­jel is (Cseh­szlo­vá­kia, Cseh-Szlo­vá­kia), ame­lyet né­hány tör­té­nész az 1990-es évek előt­ti idő­szak­ra is re-his­tor­izált, s ami­kor ez az ál­lam ne­vé­ben va­ló­já­ban nem volt je­len. Ilyen le­het egy ál­lam ne­vé­nek in­ga­do­zá­sa is, mint pél­dá­ul a cseh tar­to­má­nyok ese­té­ben, ahol a Böh­men meg­ne­ve­zést fi­gyel­men kí­vül hagy­ták (mely­nek a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ig po­zi­tív ki­csen­gé­se volt, ami­kor is a na­ci­o­na­liz­mus ál­do­za­tá­vá vált: böh­men – ter­ri­to­ri­á­lis pat­ri­o­tiz­mus, cse­hek – nem­ze­ti ha­za­fi­as­ság).
Ilyen és ha­son­ló pél­dák­ból akár töb­bet is fel­so­rol­hat­nánk. Mind­egyik a mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­tek ke­let­ke­zé­sé­nek ide­jé­re és a nem­ze­ti mí­to­szok ki­ala­ku­lá­sá­nak ide­jé­re, az­az a XIX. szá­zad kez­de­té­re nyú­lik vis­­sza. A tör­té­né­szek e mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­te­ket nem „anyag­ként”, ha­nem szim­bó­lum­ként ér­tel­me­zik, ame­lye­ket ma­guk a kö­zös­sé­gek ala­kí­ta­nak ki.4 A nem­ze­ti iden­ti­tást mint a „kul­tu­rá­lis és po­li­ti­kai tér kö­zöt­ti ala­ku­la­tot” értelmezik.5 A mí­to­szok ez eset­ben a kö­zös­sé­gi nem­ze­ti iden­ti­tás­tu­dat mű­kö­dé­se­ként ér­tel­me­zen­dő­ek, ame­lyek nem a nép ter­mé­kei, ha­nem a min­den­ko­ri „elit” al­ko­tá­sai, s ter­jesz­tői sem a nagy­kö­zön­ség, ha­nem a ma­gas presz­tí­zsű elit. Mind­emel­lett a mí­to­szok „nem áll­nak a tör­té­nel­men kí­vül, ha­nem al­kot­ják azt”.6 El­sőd­le­ges fel­ada­tuk, hogy szim­bo­li­ku­san „ér­tel­met ad­ja­nak va­la­mi­lyen ese­mény­nek”. Esze­rint el­mond­ha­tó, hogy a mí­to­szo­kat két, egy­más­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan sík al­kot­ja: ma­te­ri­á­lis, ala­ki for­ma és a szo­ci­ál­po­li­ti­kai funk­ció.
Mint ahogy ar­ra Kiss Gy. Csa­ba rá­mu­ta­tott, min­den kö­zép-eu­ró­pai nem­zet sa­ját sor­sát kü­lön­le­ges­nek, egye­di­nek tart­ja, mi­köz­ben az egyes mi­to­lo­gi­kus tör­té­ne­tek, kö­zép-eu­ró­pai kö­zös tu­dás­anyag­ként ismétlőd­nek.7
Ilye­nek pél­dá­ul az ere­det­mon­dák, hon­fog­la­ló tör­té­ne­tek, ál­lam­ala­pí­tás, il­let­ve nem­ze­ti­sé­gi di­nasz­ti­ák ki­ala­kí­tá­sa, di­cső­ség­ről és el­mú­lás­ról szó­ló tör­té­ne­tek, a Nagy-Morva Bi­ro­da­lom (mint az el­ső szlo­vák ál­lam) di­cső­sé­gét hir­de­tő tör­té­ne­tek (bár a mai ér­te­lem­ben vett szlo­vák nem­zet ki­ala­ku­lá­sa csak a Nagy-Morva Bi­ro­da­lom fel­bom­lá­sa után kez­dő­dött). Ha­son­ló­ak a Dušan cár bi­ro­dal­má­ról, a len­gyel–lit­ván ne­me­si ál­lam arany­ko­rá­ról vagy Má­tyás ki­rály­ról és fe­ke­te se­re­gé­ről szó­ló tör­té­ne­tek.
Ide so­rol­ha­tók még a ri­gó­me­zei, fe­hér­he­gyi, maciejow­i­cei csa­tá­kat fel­dol­go­zó tör­té­ne­tek, de ide tar­toz­nak a ha­zát vi­lág kö­ze­pe­ként el­kép­ze­lő, a ha­zát menny­or­szág­ként, kert­ként vagy erő­dít­mény­ként be­mu­ta­tó tör­té­ne­tek, ame­lyek ös­­sze­kap­cso­lód­nak a nem­zet szent fo­lyó­it, he­gye­it mint szak­rá­lis nem­ze­ti he­lye­ket be­mu­ta­tó mon­dák­kal.
A kö­zös eu­ró­pai „kö­zös tu­dás” ré­szei a nem­ze­ti Pan­theont al­ko­tók: ural­ko­dók, szen­tek (pl. Ven­cel, Adal­bert, Ist­ván, Stanis­law, Sáva), pat­ró­nu­sok (Patrona Hun­ga­rie, Re­gi­na Polonie, Szlo­vá­kia vé­dő­szent­je), nem­ze­ti vér­ta­núk (Husz Já­nos, Zrí­nyi Mik­lós, Józef Poni­a­towski, Láz­ár cár, 13 ara­di vér­ta­nú stb.), nem­ze­ti köl­tők (Hviez­do­slav, Pe­tő­fi, Vrch­lick­ý, Mic­ki­e­wicz), be­tyá­rok (Jánošík, Ba­ba Novac, Ró­zsa Sán­dor, Grass­l).
Eb­be a kor­szak­ba és esz­me­kör­be esik a kö­zép-eu­ró­pai nem­ze­ti him­nu­szok ke­let­ke­zé­se is (nem­ze­tek him­nu­szai, hi­szen ál­la­mok­ká több­nyi­re csak ké­sőbb vál­tak, mint pél­dá­ul a len­gyel nem­ze­ti him­nusz ke­let­ke­zé­se után 100 év­vel, ha­son­ló­an a cse­he­khez és szlo­vá­kok­hoz, sőt a szlo­vé­nek­hez, ahol a vál­tás 150 év­vel ké­sőbb tör­tént csak­). Mint nem­ze­ti him­nu­szok, be­töl­töt­ték a nem lé­te­ző ál­la­mok sze­re­pét (jel­kép­ét), ígé­ret­ként je­lez­ve an­nak el­jö­ve­tel­ét.
A nem­ze­ti him­nu­szok szö­ve­gé­nek vál­to­za­tai (nem vál­to­za­tos­sá­ga) csu­pán azt jel­zik, hogy min­den nem­zet ese­té­ben több, egy­más­tól el­té­rő vagy ha­son­ló szö­veg ver­sen­gett ezért a di­cső­sé­ges fel­adat be­töl­té­sé­ért. A szlo­vák tör­té­ne­lem­ben a him­nusz sze­re­pé­ért nem­csak a szlo­vák köl­tők ver­sei száll­tak ver­seny­be (Samuel Tomášik: Hej, szlá­vok [Hej Slo­va­ni­a], Ka­rol Kuzmány: Ki az igaz­sá­gért ég [Kto za prav­du horí] cí­mű himnikus ver­se, Janko Matuška: A Tát­ra fö­lött vil­lám­lik [Nad Tatrou sa blýska] cí­mű ver­se vagy Peter Kell­ner: Ter­jed­jen a nyá­ri dic­sőség [Nech sa valí slá­va letom] cí­mű ver­se), ha­nem a szlo­vák szö­ve­gek meg­küz­döt­tek a cseh him­nusz szö­ve­gé­vel is (Hol a ha­zám? [Kde domov mùj?]).
A cseh nem­ze­ti him­nusz uta­lá­so­kat tar­tal­maz Minon éne­ké­re Goe­the: Wil­helm mes­ter ta­nu­ló­évei cí­mű mű­vé­ből a Kennst du das Land, wo die Zitro­nen blühen? kér­dé­sen ke­resz­tül, mi­köz­ben ha­son­ló kér­dés hang­zik el Lud­milától Turin­ský: Angeli­na cí­mű tra­gé­di­á­já­ban, de ha­son­ló mo­tí­vum ta­lál­ha­tó Ján Kol­lár: Slávy dcéra cí­mű szo­nett­jé­ben is.
A len­gyel nem­ze­ti him­nusz sze­re­pét töb­bek kö­zött Józef Wyby­ck­y: Len­gyel­or­szág még nem halt meg (Jeszcze Pol­s­ka nie zgine­ta) cí­mű 1797-ben írt ma­zur­ká­ja, de Alojz Feliñský: Is­ten, aki… 1816-ban írt ver­se is be­töl­töt­te. Az utób­bit I. Sán­dor cár len­gyel ki­rál­­lyá ko­ro­ná­zá­sá­nak el­ső év­for­du­ló­já­ra ír­ta, ami az ural­ko­dó di­csé­re­te mi­att nem hi­va­ta­lo­san is a len­gyel him­nusz sze­re­pét töl­töt­te be az egész XIX. szá­zad­ban.
Ma­gyar­or­szá­gon el­ső­ként a Rá­kóczy-in­du­ló töl­töt­te be a him­nusz sze­re­pét, majd 1844 után Vö­rös­mar­ty: Szó­zat cí­mű himnikus köl­te­mé­nye, amely a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ig ve­tél­ke­dett a mai ma­gyar him­nus­­szal, az 1823-ban Köl­csey Fe­renc ál­tal írt „Is­ten áldd meg a ma­gyart” kez­de­tű­vel.
Az oszt­rák him­nusz szö­ve­gé­nek so­ra még szö­ve­vé­nye­sebb. El­ső­ként Leopold Haschek szö­ve­ge (Is­ten, tartsd meg Fe­renc csá­szárt) 1797 és 1835 kö­zött volt ér­vény­ben. Ez­után az Ál­dást Auszt­ria nagy fi­á­nak, csá­szá­runk­nak Fer­di­nánd­nak” cí­mű vers kö­vet­ke­zett, amit I. Fe­renc trón­ra lé­pé­se után, 1848-ban vis­­sza­cse­rél­tek az elő­ző­re, az­zal hogy 1854-ben ki­vet­ték be­lő­le a csá­szár ne­vét. A há­bo­rú utá­ni el­ső Oszt­rák Köz­tár­sa­ság­ban elő­ször a kan­cel­lár Karl Ren­ner ver­se volt ér­vény­ben (Né­met Auszt­ria, gyö­nyö­rű or­szág), 1929-től Ottokar Kern­stock: Oszt­rák ha­za­fi­as vers cí­mű szer­ze­mé­nye, il­let­ve 1946-tól Pauly von Pre­radovic: He­gyek vi­dé­ke, fo­lyók vi­dé­ke cí­mű ver­se hasz­ná­la­tos.
Az egyes szö­ve­gek és dal­la­mok azon­ban nem egy­szer az egyik nem­zet­től a má­sik­hoz ke­rül­tek. Tomášik szö­ve­ge, a Hej, szlá­vok, ere­de­ti­leg a szlo­vák nem­ze­ti him­nusz lett vol­na. 1860-ig a szlo­vé­nek nem­ze­ti him­nusz­ként éne­kel­ték, míg vé­gül a hi­va­ta­los ju­go­szláv him­nusz ré­sze lett. A Len­gyel­or­szág még nem halt meg cí­mű vers szö­ve­ge mó­do­sí­tott for­má­ban az uk­rán him­nusz szö­ve­ge lett, ze­né­jét pe­dig nem­csak az uk­rán, ha­nem a mai ju­go­szláv him­nusz is át­vet­te. Haydn oszt­rák csá­szá­ri him­nusz­hoz kom­po­nált szim­fó­ni­á­ja ké­sőbb a né­met him­nusz dal­la­ma lett. A mítikus „né­met­ség” ván­dor­lá­sa az oszt­rá­kok és a né­me­tek kö­zött, vagy a „szláv­ság” ván­dor­lá­sa a szlo­vá­kok, len­gye­lek, il­let­ve ju­go­szlá­vok kö­zött a köl­csö­nös cse­rél­he­tő­ség le­he­tő­sé­gé­ről ta­nús­ko­dik, il­let­ve azt is mu­tat­ja, hogy nem­csak a konk­rét szö­veg és dal­lam, ha­nem a „nem­ze­ti him­nusz” jel­le­ge is le­het va­ri­áns, vál­to­zó.
A him­nu­szok a klas­­szi­kus di­cső­í­tő éne­kek mű­faj­ára épül­nek. A leg­ré­geb­bi him­nu­szok a sum­mér–akkád kor­ba te­he­tők, a hé­ber him­nu­szok ere­de­te az Ószö­vet­ség­ben van, a gö­rög him­nu­szok alap­jai a hő­sö­ket és is­te­ne­ket di­cső­í­tő éne­kek vol­tak, a ró­mai car­men né­ven is­mert him­nu­szok a gö­rö­gök­re épí­tet­tek, leg­in­kább Pin­daroszra és Kalli­makhoszra. A ke­resz­tény li­tur­gi­á­ban a him­nu­szok sze­re­pét a zsol­tá­rok töl­töt­ték be, ele­in­te egy­ház­el­le­nes sze­rep­ben.
Az új­ko­ri him­nu­szok új­ra a vi­lá­gi köl­té­szet ré­sze­i­vé vál­tak. A hu­ma­nis­ta és ba­rokk köl­té­szet még meg­tart­ja a him­nu­szok vers­ta­ni szer­ke­ze­tét, té­má­juk­ban az is­te­nek, hő­sök, ural­ko­dók ün­nep­lé­sé­re, el­vont eré­nyek és fo­gal­mak, a ter­mé­szet, szen­tek, fenséges ér­zé­sek stb. be­mu­ta­tá­sá­ra össz­pon­to­sí­ta­nak. A fel­vi­lá­go­so­dás szel­le­mi vi­lá­ga a himnikus éne­ke­ket ide­gen­nek tart­ja, fej­lő­dé­sük csú­csát a Strum und Drang moz­ga­lom­ban érik el, így a ro­man­ti­ka ko­rá­ban a kö­zös­sé­gi nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­ző­i­vé vál­tak.
Kant sze­rint a him­nu­szok a fenséges ré­szei. Wil­helm Weiss­chedel sze­rint Kant a fenséges elemzésében8 nem a val­lá­si vagy az ál­lam­po­li­ti­kai szfé­rá­ba, ha­nem az esz­té­ti­ká­ba he­lye­zi azt: „Sem a tró­non ülő Is­ten, sem a ha­ta­lom­mal ren­del­ke­ző ural­ko­dó nem kép­vi­sel­he­ti a fenségest, ha­nem az aka­rat-nem aka­rat be­fo­lyá­so­lá­sát al­ko­tó ös­­sze­te­vők egyes ele­mei”. A fenséges lé­nye­ge Kant sze­rint a „ha­tár­ta­lan­ság­ban” rej­lik, ami éles el­len­tét­ben van a szép fo­gal­má­val. A ha­tár­ta­lan­ság to­váb­bá a vég­te­len­ség­től, il­let­ve a le­nyű­gö­ző ér­zé­sé­től függ. A le­nyű­gö­ző két alap­tu­laj­don­ság­ból áll: a von­zó és el­len­szen­ves ele­gye.
Kant a fenségességet a ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek ész­le­lé­sé­vel tár­sít­ja: szik­lák és fel­hők, vul­ká­nok, or­ká­nok és óce­á­nok, az ég­be szö­kő hegy­sé­gek, mély sza­ka­dé­kok, zú­gó fo­lyók, égig érő ha­vas csú­csú he­gyek vagy a tom­bo­ló vi­ha­rok le­írá­sá­hoz ha­son­lít­ja. Sze­rin­te a fenséges nem a dol­gok­ban, ha­nem az em­be­ri ér­zé­sek ket­tős­sé­gé­ben, a fen­sé­ges és elég­te­len ér­zé­sé­ben rej­lik. Kant ér­tel­me­zé­sé­ben a fenséges azért fon­tos az em­be­ri­ség­nek, mert az em­ber raj­ta ke­resz­tül szem­be­sül a sa­ját lé­nye­gé­vel.
Weiss­chedel sze­rint Schil­ler a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek be­vo­ná­sá­val to­vább bő­ví­tet­te a fenséges ér­tel­mét, mi­köz­ben leg­in­kább azok­ra a ször­nyű ese­mé­nyek­re össz­pon­to­sí­tott, ame­lyek leg­in­kább ma­gu­kon hor­doz­zák a fenséges je­le­it: „a tör­vény nél­kü­li ká­osz­ra”, ar­ra hogy a Föl­dön in­kább a vad vé­let­le­nek, mint az okos ter­vek ural­kod­nak. Schellingnél már a ká­osz a „fenséges lé­nye­ge­ként”, Niet­zschenél pe­dig már mint a „sem­mi ar­ca” je­le­nik meg.
A him­nu­szok a fenséges esz­té­ti­ká­já­nak ré­szei. A him­nuszt „az Is­te­nek, az Is­ten, hő­sök, ural­ko­dók, el­vont eré­nyek és fo­gal­mak, a ter­mé­szet, szen­tek és fenséges ér­zés” di­cső­í­té­sét ér­tel­me­ző ba­rokk fel­fo­gás­ból ere­dez­tet­jük. A ro­man­ti­ka ko­rá­ban azon­ban a „hős” meg­szű­nik „egyén” len­ni, a nem­zet mint kö­zös­ség vá­lik hős­sé. A lét vá­lik lé­nye­gi­vé, amely so­rán az em­ber meg­is­me­ri „sa­ját lé­nye­gé­nek dön­tő esz­­szen­ci­á­ját”, és meg­is­me­ri a tör­té­nel­met is, amely ad­dig „tör­vény nél­kü­li ká­osz” volt, amely­ben „in­kább a vad vé­let­len, mint az okos ter­vek” ural­kod­tak. En­nek el­le­né­re a nem­ze­ti him­nu­szok nem a ká­osz és a sem­mi fe­lé irá­nyul­nak, ha­nem raj­tuk ke­resz­tül az utol­só íté­let fe­lé, a tör­té­nel­mi szen­ve­dé­sért el­nyert kö­zös meg­vál­tás fe­lé.
A fenséges meg­je­le­né­se a him­nu­szok­ban nem vé­let­len, mint ahogy az sem, hogy eb­ben a fenséges ér­zés­ben „meg­fagy­tak”, és az esz­té­ti­kum­ból az „ál­lam­po­li­ti­kai” tér­be ke­rül­tek, mi­köz­ben a kö­zös iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se­ként meg­őriz­ték a von­zó és el­len­szen­ves ket­tős­sé­gét, amely az egyén elég­te­len­ség­ét­ből ered.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok sa­já­tos­sá­ga, hogy a fenséges ere­de­ti, Kant és Schil­ler sze­rin­ti ér­tel­me­zé­sét vall­ják ma­gu­ké­nak. Ez az ér­tel­me­zés azok­ra a nem­ze­tek­re jel­lem­ző, ame­lyek­nél a nem­ze­ti him­nu­szok a ne­he­zen el­ér­he­tő ál­la­mi­ság meg­va­ló­su­lá­sá­nak mér­föld­kö­vei.
Amíg az ame­ri­kai és fran­cia him­nu­szok a nem­ze­ti önál­ló­sá­got és a sza­bad­sá­got jel­ké­pe­ző po­li­ti­kai ön­tu­dat jel­ké­pei, ad­dig a kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok szö­ve­gei a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás vá­gyá­nak meg­tes­te­sí­tői. Nem vé­let­len, hogy a szlo­vák nem­ze­ti him­nusz szö­ve­gé­re pá­lyá­zó há­rom vers ép­pen 1848 kö­rül, „a nem­ze­tek ta­va­szán” ke­let­ke­zett.
Ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a len­gyel, cseh, szlo­vák és ma­gyar him­nusz szö­ve­gét, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy mind a négy him­nusz­ban a meg­szü­le­ten­dő or­szág, il­let­ve ter­mé­sze­ti ké­pek je­len­nek meg. A kü­lönb­ség köz­tük csu­pán an­­nyi, hogy amíg a cseh szö­veg me­zők­kel, le­ge­lők­kel, pa­ta­kok­kal öve­zett pa­ra­di­cso­mi kör­nye­ze­tet, ad­dig a szlo­vák, szlo­vén, il­let­ve ma­gyar him­nusz he­gye­ket, dom­bo­kat, hegy­csú­cso­kat, ese­ten­ként ten­gert (a szlo­vén him­nusz ese­té­ben) áb­rá­zol, mi­köz­ben a „va­ló­di ha­zát”, a va­ló­di kö­zös­sé­get, az ös­­sze­tar­to­zást – hum­bold­ti ér­te­lem­ben – a him­nusz nyel­ve je­len­ti.
Az eltérés nem­csak a táj (or­szág) szer­ke­ze­ti kü­lönb­sé­gé­ben van (ho­ri­zon­tá­lis – cseh him­nusz, ver­ti­ká­lis – szlo­vák, szlo­vén, ma­gyar, len­gyel him­nusz), ha­nem a him­nusz­ban meg­je­le­nő „sze­mély-­ben” is: a pa­ra­di­cso­mi he­lyet ke­re­ső em­ber az el­szen­ve­dett múl­tért imád­ko­zó em­ber, aki a jö­vő­ért kér se­gít­sé­get az Is­ten­től.
A táj ver­ti­ká­lis ta­go­ló­dá­sa min­dig a nagy­sze­rű és bor­zasz­tó ér­zé­sé­vel tár­sul, ami az egyén elé­ge­det­len­sé­gét vált­ja ki. Még a 21. szá­zad ele­jén Mar­tin M. Šimeè­ka vissza­tér a fenséges ere­de­ti kanti ér­tel­me­zés­hez, mint a ter­mé­szet ki­vál­tot­ta gyö­nyör és fé­le­lem ér­zé­sé­hez: „Most, mi­kor a szlo­vá­ki­ai he­gye­ket né­zem, aho­vá a po­zso­nyi in­for­má­ció­tö­meg elől me­ne­kül­tem, a Kriváò kő­kor­ból szár­ma­zó ököl­re em­lé­kez­tet. Gyö­nyö­rű, vad és va­la­mi nem em­be­ri, mint ma­ga a szlo­vá­ki­ai ter­mészet”.9
Még ott is – mint pél­dá­ul a cseh him­nusz­ban –, ahol ba­rát­sá­gos ter­mé­sze­ti ké­pek van­nak, a szö­veg bi­zo­nyos ré­sze­i­ben meg­fo­gal­ma­zód­nak a fenséges és ijesz­tő pil­la­na­tai: a szö­ve­get egy vak öreg­em­ber, Mareš ének­li, aki mes­­sze ha­zá­já­tól an­nak sor­sa mi­att ke­se­reg.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok szö­ve­gei re­ményt és óha­jo­kat, nem pe­dig meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan tény­ál­lást fe­jez­nek ki. Mind­egyi­kük a kö­vet­ke­ző kér­dé­se­ket te­szi fel: Va­gyunk? Le­szünk?
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok nem vé­let­le­nül elmélkedőek, nem vé­let­le­nül áb­rá­zol­nak adott té­nye­ket, ha­nem vá­gyó­dást a rég­múlt, a kez­de­tek után. A len­gyel him­nusz egy kép­ze­let­be­li, sti­li­zált tá­jat áb­rá­zol, a cseh him­nusz­be­li pa­ra­di­csom sincs he­lyi­leg pon­to­san be­ha­tá­rol­va, a szlo­vák Tát­ra is csak helyettesítő­leg van a he­lyi­leg pon­to­sab­ban be nem ha­tá­rolt „Tát­ra” helyet­t10 – Szlo­vá­kia mint ál­lam­ala­ku­lat ab­ban az idő­ben nem is lé­te­zett, Matuš­ka szö­ve­ge sze­rint „aludt” –, csu­pán a ma­gyar him­nusz áb­rá­zol­ja a va­lós tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág te­rü­le­te­it, és me­to­ni­mi­ku­san a va­lós tör­té­nel­mét is.
Ami­kor a him­nu­szok va­lós föld­raj­zi te­rü­le­tet áb­rá­zol­nak, ál­ta­lá­ban a tör­té­nel­mi vá­gyó­dás mi­att meg­nö­ve­lik azok te­rü­le­tét: mint, ahogy az a ma­gyar him­nusz­ban van, ahol Ma­gyar­or­szág a Kár­pá­tok­tól a Du­na és Ti­sza ál­tal öve­zett te­rü­le­tig ter­jed, vagy a né­met him­nusz­ban, ahol Né­met­or­szág a „Maastól Memelig” és „Etschtől a Bal­ti-ten­ge­rig” te­rül el – el­len­ben a stá­jer nem­ze­ti him­nus­­szal, ami Stá­jerorszá­got „Dachstein fel­föld­jé­től, ahol még az Aar is ott van, egé­szen a ven­dek föld­jé­ig, il­let­ve a Mürzön ke­resz­tül hú­zó­dó Al­pok völ­gye­i­től egé­szen a Drá­vá­ig” ter­je­dő vi­dék­re te­szi.
A tény­sze­rű és a fik­ció kö­zöt­ti moz­gás min­den him­nusz szö­ve­gé­ben ki­mu­tat­ha­tó. Min­den him­nusz szö­ve­ge a múl­ton el­mél­ke­dik, csu­pán a len­gyel him­nu­szé szó­lít fel küz­de­lem­re. Ha most csu­pán a cseh és szlo­vák him­nusz­ról be­szé­lek, nem je­len­ti azt, hogy nem ér­vé­nyes a ma­gyar, a szlo­vén vagy a hor­vát him­nusz­ra. A cseh him­nusz alap­han­gu­la­ta a bi­zony­ta­lan­ság. Vla­di­mír Macu­ra sze­rint a him­nusz kez­de­te („Kde domov mùj?”) „kön­­nyel áz­ta­tott szo­mo­rú­sá­got fe­jez ki, nem pe­dig a him­nuszt me­sé­lő sze­mély és szü­lő­föld­je kö­zöt­ti kap­cso­la­tot ábrá­zol­ja”.11 Ez a szü­lő­föld a him­nusz meg­szü­le­té­sé­nek ide­jé­ben leg­in­kább „egy szent lá­to­más, egy meg­va­ló­su­lan­dó cél”, „egy el­kép­zelt, és nem va­lós vi­dék”.
Ezt a Josef Kajetán Tyl ál­tal el­kép­zelt pa­ra­di­cso­mi ter­mé­sze­tet má­sol­ják a szlo­vák ver­sek, ame­lyek­ben már szlo­vá­ki­ai ter­mé­sze­ti ké­pek­kel tarkí­tot „el­szlo­vá­ko­so­dott” és „el­ma­gya­ro­so­dott”, „szlo­vák föld”, il­let­ve „ma­gyar föld” je­le­nik meg.12
A szlo­vák him­nusz szö­ve­gét il­le­tő­en a mai na­pig több kér­dés is meg­vá­la­szo­lat­lan ma­radt. 1935-ig a szer­ző­jét fed­te ho­mály. A Mat­i­ca sloven­ská kéz­irat­tá­rá­ban ek­kor ta­lál­ta meg Jan Vilikovský Janko Matuš­ka szö­ve­gét az ere­de­ti hat vers­szak­kal. A szer­ző ki­de­rí­té­se után is még több vers­sor ere­de­te két­sé­ges, mi­vel más-más vál­to­za­tai is is­mer­tek: nem egy­ér­tel­mű, hogy az el­ső vers­szak­ban „meg­áll­ni” (za­s­tavme sa) vagy „meg­ál­lí­ta­ni” (za­s­tavme ich) szó van, il­let­ve az sem vi­lá­gos, hogy a „meg­ál­lí­ta­ni” ige tár­gya az el­len­ség, eset­leg a név­má­si tárgy egy anaforikus uta­lás az el­ső sor­ban sze­rep­lő vil­lá­mok­ra.
A mai, al­kot­mány­ban rög­zí­tett szö­veg­ben a mon­dat tár­gya­ként a vil­lá­mok sze­re­pel­nek (te­hát zas­tavme ich), és az el­len­ség­gel ví­vott har­cot is fel­vált­ja a ter­mé­sze­ti erők­kel ví­vott küz­de­lem, mint­egy vis­­sza­tér­ve a fenséges ere­de­ti, ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek­kel ös­­sze­kö­tött je­len­té­sé­hez. Az ere­de­ti szö­veg­ben egy­ér­tel­mű­en az el­len­ség al­kot­ja a mon­dat tár­gyát, ám ez a je­len­tés las­san ki­ve­szett a szö­veg­ből. Ez a vál­to­zás Pavla Von­grej iro­da­lom­tör­té­nész sze­rint az 1989 no­vem­be­ré­ben a po­zso­nyi Szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés te­rén tör­tént ese­mé­nyek spon­tán ve­le­já­ró­ja­ként ment vég­be, ez­zel is alá­tá­maszt­va az ak­ko­ri for­ra­da­lom „bár­so­nyos”, erő­szak­men­tes jel­le­gét – ez az ér­tel­me­zés ta­lál­ha­tó Ru­dolf Brtáònál és Milan Var­sík­nál is.13
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén a cseh és szlo­vák nem­ze­ti him­nu­szok egy­más utá­ni sor­rend­ben al­kot­ták a cseh­szlo­vák him­nuszt. A mor­va him­nusz egyik bá­jos for­má­ja Ján Ská­cel tol­lá­ból szü­le­tett 1968-ban.14 A „him­nu­szi rang-­ra” emelt ver­sek olyan szo­mo­rú­nak tűn­tek Ská­cel szá­má­ra, hogy „már saj­nál­ta a nem­ze­te­ket”. Az ő him­nu­sza leg­in­kább a „sze­re­tett mor­va táj­-ról” szól, ar­ról, hogy a vi­lág leg­jobb ze­ne­ka­ra sem tud­ja el­ját­sza­ni, mert ez a cseh (Kde domov mùj) és szlo­vák (Nad Tatrou sa blýska) him­nusz köz­ti csend, szü­net – szü­net, amely so­ha sem szo­mo­rú.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok kö­zött egye­dü­li ilyen „szü­net” a szlo­vén him­nusz, amely ere­de­ti­leg „bor­dal” volt, ame­lyet France Prešeren köl­tő írt a ro­man­ti­ka ko­rá­ban. Nem­ze­ti him­nus­­szá csak erős po­li­ti­kai vi­ha­rok árán vált, 1990-ben.
Ér­de­kes, hogy a kö­zép-eu­ró­pai mí­tosz­al­ko­tó tra­dí­ció az új oszt­rák him­nuszt is el­ér­te 1945-ben. Ti­pi­kus himnikus kö­zép-eu­ró­pai mo­tí­vu­mot tar­tal­maz: „Eu­ró­pa kö­ze­pe­ként” áb­rá­zol­ja ön­ma­gát. Az új oszt­rák him­nusz sze­rint Auszt­ria „a vi­lág­rész kö­ze­pén mint an­nak szí­ve” fek­szik, ugyan­úgy, mint ahogy „Eu­ró­pa kö­ze­pe”, „Eu­ró­pa szí­ve” az egyik szlo­vák fa­lu Krahule, a cseh für­dő­vá­ros Mar­iánske Láznì, vagy egy lit­ván fa­lu, Berno­tai15, il­let­ve leg­újab­ban egy kár­pát­al­jai vá­ros, ahol 1887 óta táb­la jel­zi, hogy: „Min­dig pon­tos és örök hely, ame­lyet az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia leg­pon­to­sabb mű­sze­rei a dél­kö­rök és szé­les­sé­gi kö­rök alap­ján Eu­ró­pa kö­ze­pe­ként je­löl­tek meg”.16
Mit is éne­kel­nek a fut­bal­lis­ták a ko­ra es­ti fut­ballmér­kő­zé­sen, ho­va is száll a fe­hér pá­ra? A kol­lek­tív iden­ti­tás­tu­dat egy­re rit­kább és a kül­ső kö­zön­ség fe­lé irá­nyu­ló meg­nyil­vá­nu­lá­sai, a fenséges sza­vak, szim­bó­lu­mok, mí­to­szok. Sen­ki sem ve­szi őket ko­mo­lyan, de pró­bál­juk csak meg el­ven­ni őket va­la­ki­től. Így csak olyan – mi­ti­kus – vi­tá­ba ke­rül­nénk, ahol a ré­gi mí­to­szo­kat nem tud­nánk el­ven­ni, csak a rá­juk épü­lő úja­kat.
(Fordította Pintér Tibor)

Lintner Anita: Köznévi kódváltás a két háború közti csehszlovákiai magyar sajtó nyelvében

1. Be­ve­ze­tés

Je­len dol­go­zat az írott nyel­vi kód­vál­tás, ezen be­lül a köz­né­vi kód­vál­tás té­má­já­val fog­lal­ko­zik. A for­rás a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó. Azo­kat az in­dí­té­ko­kat pró­bá­lom fel­tár­ni, me­lyek zárt ke­re­tek közt (a saj­tó nyel­vé­ben) a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat ered­mé­nyez­ték. Azt igyek­szem ki­de­rí­te­ni, mi­lyen hely­zet­ben dön­te­nek úgy a ma­gyar új­ság­írók, hogy szö­ve­gük­be di­rekt mó­don „beemel­jék” a (cse­h)­szlovák nyelv ele­me­it, elem­so­ra­it, és en­nek a vá­lasz­tás­nak mi (le­het) a cél­ja. A be­ve­ze­tés és egy rö­vid mód­szer­ta­ni fe­je­zet után meg­pró­bá­lom ös­­sze­fog­lal­ni az írás­be­li kód­vál­tás né­hány el­mé­le­ti kér­dé­sét, ez­után a dol­go­zat leg­ter­je­del­me­sebb ré­szé­ben a köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­it (pl. hi­te­le­sí­tés, stí­lus­ha­tás, el­ha­tá­ro­ló­dás) jel­lem­zem, bő pél­da­anyag­gal. Vé­gül a kód­vál­tás és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció (for­dí­tás) ös­­sze­füg­gé­se­it tag­la­lom.

2. Mód­szer­ta­ni kér­dé­sek

Az új­sá­gok ki­vá­lasz­tá­sá­hoz Tur­czel La­jos­ a két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ról szó­ló ta­nul­má­nya alap­ján lát­tam hoz­zá (Turczel 1982, 84–120). A húsz éves idő­tar­tam­ból há­rom évet vá­lasz­tot­tam ki vizs­gá­lat cél­já­ra, egyet a kor­szak ele­jé­ről (1920), egyet a kö­ze­pé­ről (1929), egyet pe­dig a vizs­gált idő­szak vé­gé­ről (1937). An­nak, hogy ezt a mód­szer­ta­ni el­vet nem tar­tot­tam be kö­vet­ke­ze­te­sen, el­ső­sor­ban gya­kor­la­ti okai vol­tak (az egyes új­sá­gok el­éré­si ne­héz­sé­gei). A la­po­kat négy cso­port­ra osz­tot­tam po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­guk sze­rint: kom­mu­nis­ta, jobb­ol­da­li, ak­ti­vis­ta és po­li­ti­kai pár­tok­tól füg­get­len na­pi­lap­ok. A po­li­ti­kai kü­lön­bö­ző­ség szem­pont­ját és a hoz­zá­fér­he­tő­sé­gi le­he­tő­sé­ge­ket fi­gye­lem­be vé­ve a kö­vet­ke­ző na­pi­lap­ok vizs­gá­la­ta mel­lett dön­töt­tem: Kas­sai Mun­kás 1920-ból, Hír­adó 1920-ból és 1937-ből, Reg­gel 1922-ből és 1929-ből, Mun­kás 1931-ből, Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929-ből, Kas­sai Nap­ló 1920-ból és 1929-ből, Ma­gyar Nap 1937-ből, Ma­gyar Új­ság 1937-ből, Kas­sai Új­ság 1937-ből. A Reg­gel csak 1922-től lé­te­zett, a Mun­kás ese­té­ben pe­dig nem si­ke­rült hoz­zá­jut­nom az 1929-es év­fo­lyam­hoz, ezért az év­szám­be­li el­té­rés. A vá­lasz­tott év­fo­lyam­ok­ból kb. 45-50 szá­mot vizs­gál­tam. Igye­kez­tem kö­vet­ke­ze­tes len­ni, pró­bál­tam mind­egyik lap­ból az adott év őszi szá­ma­it át­néz­ni – a kor­lá­to­zott anyag­men­­nyi­ség mi­att azon­ban ez nem min­dig si­ke­rült. Hogy a kód­vál­tás kon­tex­tus­ba ágya­zot­tan sze­re­pel­jen, az egyes cik­kek­ből meg­fe­le­lő hos­­szú­ság­ban idé­zek, az ir­re­le­váns­nak ítélt ré­sze­ket ki­hagy­tam. (Né­me­lyik sze­mel­vény­hez meg­jegy­zést fű­zök, hogy a ki­ha­gyott ré­szek el­le­né­re is ért­he­tő ma­rad­jon a szö­veg.) Fon­tos­nak tar­tom még meg­em­lí­te­ni, hogy a kö­zölt szö­veg­rész­le­te­ket igye­kez­tem a le­he­tő leg­pon­to­sab­ban ki­má­sol­ni a la­pok­ból, a ben­nük elő­for­du­ló he­lyes­írá­si, nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bák te­hát nem sa­ját el­írá­sok. A sze­mel­vé­nyek­ben ta­lál­ha­tó ki­eme­lé­sek tő­lem szár­maz­nak.

3. A köz­né­vi kód­vál­tás

Kód­vált(o­gat)ás­nak a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció olyan vál­fa­ja­it ne­vez­zük, me­lyek­ben a be­szé­lők egyet­len dis­kur­zu­son be­lül két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál­nak, még­pe­dig anél­kül, hogy az el­té­rő nyel­vek­ből szár­ma­zó szek­ven­ci­ák tar­tal­mi­lag meg­fe­lel­né­nek egymás­nak.1 Az ilyen be­széd­mód kö­vet­kez­té­ben lét­re­jö­vő dis­kur­zust két­nyel­vű dis­kur­zus­nak ne­vez­zük. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy a két nyelv­ből va­ló „szár­ma­zás”-on nem eti­mo­ló­gi­ai ere­de­tet kell ér­te­ni, ha­nem a be­szé­lés pil­la­na­tá­ban fenn­ál­ló ál­la­po­tot, eb­ből ki­fo­lyó­lag pe­dig a köl­csön­sza­vak hasz­ná­la­ta nem mi­nő­sül kód­vál­tás­nak, hi­szen a köl­csön­sza­vak szer­ves ré­szei az át­ve­vő nyelv rend­sze­ré­nek. Ezért az olyan dis­kur­zus, amely­ben csu­pán a má­sik nyelv­ből szár­ma­zó köl­csön­sza­vak je­len­nek meg, nem is ne­vez­he­tő két­nyelvűnek.2 A kód­vá­ltás­nak két, egy­más­tól meg­le­he­tő­sen el­té­rő alap­tí­pu­sa van. A bá­zis­tar­tó kód­vál­tás es­té­ben a nyelv, amely az adott dis­kur­zus nyelv­ta­ni szer­ke­ze­tét meg­ha­tá­roz­za – az ún. bá­zis­nyelv – a kom­mu­ni­ká­ció so­rán (leg­alább egy ide­ig) nem vál­to­zik, a má­sik nyelv­ből, az ún. ven­dég­nyelv­ből csu­pán ven­dég­nyel­vi be­té­tek – rend­sze­rint el­szi­ge­telt sza­vak vagy szó­szer­ke­ze­tek – ke­rül­nek át. A kód­vál­tás má­sik alap­tí­pu­sa a bá­zis­vál­tó, ill. bá­zis­vál­to­ga­tó kód­vál­tás; er­ről ak­kor be­szé­lünk, ha a bá­zis­nyelv a kom­mu­ni­ká­ció so­rán – egy­szer vagy több­ször, ide­ig­le­ne­sen vagy vég­le­ge­sen – meg­vál­to­zik (Lanstyák megj. alat­t). Bár a kód­vál­tás alap­ve­tő­en be­szélt nyel­vi je­len­ség, meg­lét­ét ér­de­mes az írott szö­ve­gek­ben is ku­tat­ni. Er­re az egyik le­he­tő­ség a saj­tó nyel­vé­nek vizs­gá­la­ta, ami már csak azért is ér­de­kes vál­lal­ko­zás, mert a saj­tó nyel­ve még az írott nyel­vi vál­to­za­tok kö­zött is az egyik leg­vá­lasz­té­ko­sabb, nagy presz­tí­zsű for­ma. „[A] saj­tó köz­is­mer­ten nagy­ha­ta­lom, ren­del­te­té­sé­nek az írott nyelv fel­hasz­ná­lá­sá­val tesz ele­get, egy­faj­ta esz­ményt ál­lít, il­let­ve for­mál­ja az ol­va­só nyel­vi íz­lé­sét” (Si­mon 1998, 123). Fur­csá­nak tűn­het a fel­té­te­le­zés, hogy a szó­ban al­kal­ma­zott „ke­ve­rék­nyelv” meg­je­len­jen egy nagy presz­tí­zsű írott nyelv­vál­to­zat­ban, amit a ma­gyar nyel­vet tö­ké­le­te­sen is­me­rő, jó stí­lus­ér­zék­kel bí­ró új­ság­írók hoz­nak lét­re. Az írás sze­re­pe és meg­íté­lé­se ele­ve más, mint a be­szé­dé, „az írás ugyan­is sok­kal tu­da­to­sabb te­vé­keny­ség, mint a be­széd: írás köz­ben nem­csak hogy le­het, ha­nem kell is a nyelv­re, meg­fo­gal­mazás­mó­dra fi­gyel­ni; ezt a sza­ba­dabb idő­be­osz­tás is meg­kön­­nyí­ti” (Lanstyák 1998a, 154). Az (újság)írás sza­bad tem­pó­jú, ál­lan­dó kor­rek­ci­ós le­he­tő­sé­get hor­do­zó mű­faj. A fen­ti­ek el­le­né­re írott nyel­vi kód­vál­tás lé­te­zik és nem is rit­ka.
A vizs­gált anyag­ban csak a bá­zis­tar­tó kód­vál­tás­ra ta­lál­ha­tók pél­dák. Kód­vál­tás­nak te­kin­tet­tem a ma­gyar nyel­vű alap­szö­veg­ben (bá­zis­nyelv­ben) elő­for­du­ló szlo­vák sza­va­kat, szó­szer­ke­ze­te­ket, mon­da­to­kat (ven­dég­nyel­vi be­té­te­te­ket). A kód­vál­tás le­het jel­zet­len (si­ma) vagy jel­zett. Az írott nyelv­ben a kód­vál­tást ér­te­lem­sze­rű­en nem se­gít­he­ti elő hang­ma­gas­ság-, hang­lej­tés- és arc­ki­fe­je­zés-vál­to­zás, hez­itá­ció, be­széd­szü­net vagy más non­ver­bális esz­köz; a jel­zés idé­ző­jel, zá­ró­jel stb. se­gít­sé­gé­vel tör­té­nik. Szá­mos eset­ben a kód­vál­tás jel­zet­len, tényére sem­mi­lyen for­má­ban nem tör­té­nik uta­lás. Bár a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban elő­for­du­ló ven­dég­nyel­vi be­té­tek több­sé­ge tu­laj­don­név (jó­részt hely­ne­vek, ut­ca­ne­vek és in­téz­mény­ne­vek), ez a dol­go­zat a ke­vés­bé jel­lem­ző köz­né­vi kód­vál­tá­sok­kal fog­lal­ko­zik.

4. A kód­vál­tás in­dí­té­kai és cél­jai

Lanstyák (2000, 169–171) az írá­sos köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­i­nak pl. a hi­te­le­sí­tést, a stí­lus­ha­tást és az el­ha­tá­ro­ló­dás ki­fe­je­zé­sét em­lí­ti.

4.1. Azo­no­sí­tás és hi­te­le­sí­tés

Az azo­no­sí­tás és a hi­te­le­sí­tés ro­kon fo­gal­mak. Ér­tel­me­zé­sem­ben az azo­no­sí­tás in­kább gya­kor­la­ti – pon­to­sí­tás­ra, egyér­tel­mű­sí­tés­re hasz­nál­ják, a hi­te­le­sí­tés in­kább sti­lisz­ti­kai – a mon­da­ni­va­ló „au­ten­ti­kus­sá té­te­lé”-ben se­gít. A leg­több szlo­vák alak­ban kö­zölt in­téz­mény­név vagy egyéb szlo­vák ne­vén is­mert köz­hasz­ná­la­tú fo­ga­lom ese­té­ben a kód­vál­tás cél­ja nagy va­ló­szí­nű­ség­gel az azo­no­sí­tás. Az aláb­bi­ak­ban idé­zett el­ső négy sze­mel­vény­ben in­téz­mé­nyek és egy köl­csön­faj­ta ne­ve sze­re­pel szlo­vá­kul. Ezek­ben az ese­tek­ben a kód­vál­tást pusz­tán gya­kor­la­ti ok­ból al­kal­maz­zák, az ol­va­sók kód­vál­tott alak­ban va­ló­szí­nű­leg kön­­nyeb­ben tud­ják azo­no­sí­ta­ni az adott fo­gal­ma­kat. Az em­lí­tett pél­dák ki is lóg­nak a té­má­ból, hi­szen mind tu­laj­don­ne­vek. Ha az új­ság­író azért al­kal­maz­za a kód­vál­tást, hogy az ál­ta­la le­ír­ta­kat hi­te­les­sé te­gye, hogy az ol­va­só­nak be­bi­zo­nyít­sa: pon­tos, kor­rekt fo­gal­ma­kat hasz­nál, hi­te­le­sí­tés cél­já­ból vált kó­dot (6–9. sze­mel­vény). Ez a kód­vál­tás­faj­ta már kö­ze­lít a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás­hoz (lásd ké­sőbb), de a hi­te­le­sí­tés sem­le­ge­sebb a stí­lus­ha­tás­nál, nem köz­ve­tít plusz ér­zel­me­ket. Az új­ság­írók mind az azo­no­sí­tás­sal, mind a hi­te­le­sí­tés­sel egyér­tel­műb­bé pró­bál­ják ten­ni a le­ír­ta­kat az ol­va­sók szá­má­ra, hogy azok kön­­nyeb­ben el­iga­zod­ja­nak az újon­nan vagy nem an­­nyi­ra ré­gen (leg­fel­jebb 17-18 év­vel ko­ráb­ban) lét­re­jött két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­ben. Az ál­ta­lam ta­lált pél­dák­ban az ilyen jel­le­gű kód­vál­tá­so­kat ál­ta­lá­ban jel­zik, pél­dá­ul idé­ző­jel­lel, vagy az egyér­tel­mű­sí­tés mi­att zá­ró­jel­ben te­szik a má­sik nyel­vű ala­kot – bár ez utób­bi eset­ben, mint már volt ró­la szó, nem szi­go­rú­an vett kód­vál­tás­ról, ha­nem for­dí­tás­ról be­szé­lünk.

1. „Az elő­írt nyom­tat­vá­nyok […] a »Sväz sloven­ských penažných ústavov«-nál […] Bratislavában kap­ha­tók” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 10.).
2. „A »Propagacna Kan­cel­lári­a« cél­ját és mű­kö­dé­sét il­le­tő­en föl­ve­tett kér­dé­sek­kel kap­cso­lat­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ta a zsu­pán” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 10.).
3. „A szlo­vák köz­mű­ve­lő­dé­si egye­sü­let (Osvetový sväz pre Sloven­sko) va­sár­nap fo­lyó hó 13-án, dél­előtt 11 óra­kor a vá­ro­si Szín­ház­ban szim­fo­ni­kus hang­ver­senyt ren­dez” (Reg­gel, 1929).
4. „Ce­ment­ki­uta­lás […] Szloven­szkón
[…] Meg­jegy­zen­dő, hogy azon vál­la­la­to­kat, kik­nek tu­laj­do­no­sai va­gyo­ni vi­szo­nya­ik­hoz mér­ten a »Sloboda« és ju­ta­lék­köl­csön jegy­zé­sét iga­zol­ják, a kor­mány el­sőbb­ség­ben ré­sze­sí­ti a ce­ment ki­uta­lá­sa te­kin­te­té­ben” (Hír­adó, 1920. jú­ni­us 16.).
6. „A 2-es sor­szá­mot kap­ta az or­szá­gos ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt
[…] A lis­tát ne­ve­i­nek ki­hir­de­té­se után ezek a ki­fo­gá­sok hang­zot­tak el: A Hlinka-párt a vá­lasz­tók­ra néz­ve meg­té­vesz­tő­nek tart­ja a »Slovenská ludová strana« el­ne­ve­zést s ezért azt in­dít­vá­nyoz­ta, hogy a Juriga-Tománek fé­le emez ala­ku­lat ne­vé­ből vagy a »sloven­ská« vagy a »lu­dová« jel­zőt tö­röl­jék, vagy pe­dig az el­ne­ve­zés a »pred­pre­vra­tová« – ál­lam­for­du­lat előt­ti – jel­ző­vel toldassék meg” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929. ok­tó­ber 15.).
7. „Vör­heny (sar­lach)-nél vagy utá­na gyak­ran ve­se­komp­li­ká­ci­ók lép­nek fel. Ezek meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra nél­kü­löz­he­tet­len a Sal­va­tor for­rás, mert ál­lan­dó­an sza­bá­lyoz­za a ve­sék mű­kö­dé­sét” (Kas­sai Nap­ló, 1929. már­ci­us 17.).
8. „Az ál­lam­ügyész ez­után el­so­rol­ta, hogy Ma­jor kép­vi­se­lő elv­társ négy bűn­tet­tet (zloèin) és egy vét­sé­get kö­ve­tett el” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).
9. „Für­dő­le­vél-fé­le Podìbrady-fürdőből
[…] A für­dő­gyógy­in­té­zet – Leèeb­ny Ustav – ko­mo­lyabb be­te­gek be­fo­ga­dá­sá­ra és be­teg­vizs­gá­lat­ra tel­je­sen az or­vos­tu­do­mány szín­vo­na­lá­nak meg­fe­le­lő­en van be­ren­dez­ve” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­li­us 12.).
10. „Egy ma­gyar hold – egy hek­tár. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal­nak az ara­tás le­fo­lyá­sá­ról szó­ló ren­del­té­be egy kis hi­ba csú­szott. A hi­ba nem nagy. Ott, ahol a szlo­vák szö­veg­ben egy ma­gyar hold áll (maïarský jutár), azt a ma­gyar szö­veg egy ma­gyar hek­tár­ral ad­ja visz­­sza. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal már elég ré­gen mű­kö­dik it­ten és tu­da­to­sít­hat­ná, hogy a ma­gyar­hold 1200 öl és hogy „ma­gyar hek­tár” egy­ál­ta­lán nin­csen. A hek­tár nem egé­szen két ma­gyar hold, sza­ba­to­san szól­va ép­pen két négy­zet­tömb­bel ke­ve­sebb. Ezt Zeman úr hi­va­ta­la is tud­hat­ná” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 23.).

A 10. sze­mel­vény ese­té­ben már fel­fe­dez­he­tő egy kis iro­ni­kus fel­hang is, de ma­ga a kód­vál­tás va­ló­szí­nű­leg hi­te­le­sí­tés cél­já­ból tör­tént.
Bi­zo­nyos köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak­nál – mint ahogy er­re már fen­tebb utal­tam –felmerül a le­he­tő­ség, hogy nem kód­váltás­je­len­ségek, ha­nem köl­csön­sza­vak. Bergen­di Mó­ni­ka ku­ta­tá­sai bi­zo­nyít­ják, hogy kon­tak­tus­je­len­sé­gek (akár di­rekt köl­csön­sza­vak) már az 1920-as évek el­ső föld­rajz­köny­ve­i­ben meg­je­len­tek (Bergendi 2002, 60). Az ál­ta­lam vizs­gált anyag­ban egy­ér­tel­mű­en köl­csön­sza­vak pl. a zsu­pán, a sztarosz­ta, ame­lyek ál­ta­lá­ban ma­gyar he­lyes­írás­sal sze­re­pel­nek, sőt szár­ma­zék­sza­vak is ki­ala­kul­tak be­lő­lük (zsu­paszövet­ség, zsu­pá­ni hi­va­tal, sztrarosz­taság).3 Szin­tén köl­csön­szó le­he­tett a repub­lika, a náèel­ník, a pre­vrat, a družstvo, sőt „köl­csön­szó­gya­nú­sak” az olyan, ta­lán an­­nyi­ra nem köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak, mint az oszmic­s­ka vagy az ochrana.4 Per­sze a köz­hasz­ná­la­tú­ság kér­dé­sét en­­nyi év táv­la­tá­ból né­ha ne­héz meg­ítél­ni. A fen­ti ki­fe­je­zé­sek köl­csön­szó jel­le­gét az is erő­sí­ti, hogy ide­gen­sé­gük nincs idé­ző­jel­lel vagy más mó­don ki­emel­ve, ami pe­dig a szű­kebb ér­te­lem­ben vett hi­te­le­sí­tés gya­ko­ri ve­le­já­ró­ja (lásd a fen­ti pél­dák­ban).

11. „Mint a ko­má­ro­mi zsu­pá­ni szék ko­moly je­lölt­je Já­nos­ka Györ­gy trenc­séni ügy­véd sze­re­pel (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 1.).
12. „A lo­son­ci­ak is kö­ve­te­lik Belan­szky sztarosz­ta le­mon­dá­sát. Belan­szky­nak a sztarosz­tasá­ga kü­lö­nö­sen nem szlo­vák ér­dek, so­sem volt az” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 2.).
13. „Sar­co­lás a kul­tú­ra ne­vé­ben
[…] A szlo­vák ál­lam költ­sé­ge­it egy drust­vo fe­de­zi […] Ben­nün­ket nem tá­mo­gat se ál­lam se druzstvo” (Kas­sai Nap­ló, 1920 ok­tó­ber 13.).
14. „Csü­tör­tök reg­gel vég­zik ki Bog­nár La­jost, a rabló­gy­ilkost5
[…] Lát­ja ké­rem, ez az én iga­zol­vá­nyom, ez az­tán a rit­ka­ság. Egy van csak be­lő­le az egész Repub­likában” (Reg­gel, 1929. no­vem­ber 1.).
15. „A kas­sai pol­gár­mes­ter bu­ká­sa
[…] A kór­tör­té­net vis­­sza­nyú­lik egé­szen a pre­vratig” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 11.).
16. „En­ge­dély nél­kül ti­los a bur­go­nyát ki­szed­ni
[…] Az ín­ség rá­kény­sze­rí­ti a ter­me­lőt, ko­ráb­ban ás­sa ki a bur­go­nyát, a rek­vi­rá­lás­tól va­ló fé­le­lem pe­dig, hogy mi­e­lőbb áru­ba bo­csás­sa. Elég volt ne­ki, hogy az ál­lam a buzáért meg a gyapjuáért tar­to­zik ne­ki: a bur­go­nyá­ért vég­re pénzt akar lát­ni. Azt pe­dig az Usta­vok­tól hi­á­ba vár­ja. Azok csak a rek­vi­rá­lás­sal si­et­nek, a fi­ze­tés­sel nem” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 1.).
17. „Ok­tó­ber 27-én vagy no­vem­ber 3-án lesz­nek a vá­lasz­tá­sok
[…] Még ab­ban az eset­ben is, ha a par­la­ment szer­dán ös­­sze is ül, a kor­mány nem fog­ja a költ­ség­ve­tést be­ter­jesz­te­ni, – föl­té­ve, ha ked­den az oszmic­s­ka meg nem egye­zik, – ha­nem a költ­ség­ve­tést már az új kor­mány nyújt­ja be az új nem­zet­gyű­lés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 22.).
18. „Dol­goz­nak az ochrana bé­ren­cei” (Kas­sai Nap­ló, 1920. okt. 7.).
19. „Út a kultúr­reak­ció el­len
[…] Mert ha úgy har­co­lok […] a cse­hek­kel szö­vet­ke­zett ma­gyar urak ér­de­ke­it szol­gá­lom, akik­nél nem az az el­sőd­le­ges kér­dés, hogy cseh nác­sel­ník vagy ma­gyar szol­ga­bí­ró, ha­nem, hogy ezek a ma­gyar úri­járási hi­va­tal és nem a ma­gyar dol­go­zók já­rá­si ta­ná­csai” (Mun­kás, 1931. má­jus 17.).

4.2. A stí­lus­ha­tás

Az írott kód­vál­tás má­sik faj­tá­ja a stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő, ami­kor azért vál­ta­nak nyel­vet, ál­ta­lá­ban idéz­ve a ven­dég­nyel­ven el­hang­zot­tat, hogy szí­ne­seb­bé, ér­zel­mi­leg hi­te­le­seb­bé te­gyék a le­ír­ta­kat. Lanstyák (2000, 170) meg­jegy­zi, hogy be­szélt nyel­vi idé­zé­sek­ben a stí­lus­ha­tás ke­vés­bé ér­vé­nye­sül, nyil­ván azért, mert a min­den­na­pi be­szélt nyelv­ben ez a kód­vál­tás­faj­ta gya­ko­ri, és ezért vol­ta­kép­pen je­lö­let­len vagy ke­vés­sé je­lölt. Az írott nyelv­ben vi­szont – már csak rit­ka­sá­ga mi­att is – a szlo­vá­kul el­hang­zot­tak (vagy le­ír­tak) szó sze­rint idé­zé­se erő­sen je­lölt el­já­rás. Gyak­ran az iró­nia, gúny esz­kö­zé­vé is vál­nak ezek az idé­ze­tek. Az idé­zet­sze­rű vagy in­kább fel­idé­zés­hez ha­son­la­tos kód­vál­tás egy­faj­ta el­ha­tá­ro­ló­dást is su­gall­hat, akár­csak egy­nyel­vű szö­ve­gek­ben a pusz­ta idé­ző­jel (Lanstyák 2000, 171). A ven­dég­nyel­vi ki­fe­je­zés a más­ság (más nyel­vű­ség) ki­fe­je­zé­se cél­já­ból ke­rül a cikk­be. Gya­ko­ri, hogy az új­ság­írók a kód­vál­tást hasz­nál­ják fel el­len­sé­ges hoz­zá­ál­lá­suk ki­fe­je­zé­sé­re. Az aláb­bi sze­mel­vé­nyek­ben az új­ság­írók szá­mos eset­ben az ef­faj­ta ne­ga­tív ér­zel­mi több­let (el­ha­tá­ro­ló­dás) ki­fe­je­zé­se ér­de­ké­ben al­kal­maz­zák a kód­vál­tást. A stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tá­sok a vizs­gált anyag­ban min­dig ma­gyar alap­nyel­vű­ek, te­hát bá­zis­tar­tók, és gyak­ran (no­ha ko­ránt­sem min­dig) idé­ző­jel­lel, gon­do­lat­jel­lel, me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel, zá­ró­jel al­kal­ma­zá­sá­val jel­zet­tek (ill. egy ré­szük le is van for­dít­va, er­re lásd az 5. fe­je­ze­tet). Elő­for­du­lá­su­kat a ko­ra­be­li la­pok jel­le­ge – az, hogy gya­ko­ri­ak ben­nük a kom­men­tár­sze­rű, tör­té­net­me­sé­lős cik­kek (me­lyek a kód­vál­tá­sok „táp­ta­la­ja-i”) – is elő­se­gí­ti.

4.2.1. Idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok

Lás­sunk most né­hány pél­dát a „tör­té­net­me­sé­lős” cik­kek­ben elő­for­du­ló, idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok­ra. Ezek­ben az új­ság­írók a szlo­vá­kul hal­lot­ta­kat vagy le­ír­ta­kat idé­zik, ál­ta­lá­ban azo­kat a sza­va­kat, ki­fe­je­zé­se­ket, mon­da­to­kat, me­lyek az adott kon­tex­tus­ban a leg­jel­lem­zőb­bek vol­tak, me­lyek szí­ne­sí­tik, ér­de­kes­sé, ér­zel­mi­leg hi­te­les­sé te­szik a tör­té­ne­tet.

24. „Na­gyon he­lyes,
hogy fel­emel­ték a pos­tai ta­ri­fát. Lát­szik, hogy a pos­ta rend­sze­re­sen és elő­re meg­ál­la­pí­tott terv sze­rint szok­tat­ja le a pub­li­ku­mot ar­ról, hogy ez ál­dá­sos in­téz­ményt igény­be ve­gye. Nem kön­­nyű mes­ter­ség, az biz­tos! Az em­be­rek­nek meg­rög­zött szo­ká­sá­vá vált, hogy le­ve­le­ket ír­tak, s azt a pos­ta út­ján akar­ták min­den­áron to­váb­bí­ta­ni […] Az em­be­rek to­vább ír­tak, s egy­ked­vű­en vet­tek ar­ról tu­do­mást, hogy a cen­zu­ra öve alatt fel­bon­to­gat­ják a leg­in­ti­mebb sze­rel­mes le­ve­le­i­ket is.
Er­re az­tán a pos­ta ra­di­ká­li­sabb in­téz­ke­dé­sek­hez nyúlt. A Sá­ros­ba ad­res­­szált le­ve­let el­se­gí­tet­te Ung me­gye ha­tá­rá­ra, ahon­nan az rö­vid más­fél esz­ten­dő alatt »nie rozu­mim madarské« va­rázs­igé­vel ér­ke­zett vis­­sza a fel­adó­hoz. Amen­­nyi­ben pe­dig a meg­rög­zült és ja­vít­ha­tat­lan le­vél­író szlo­vák nyel­ven ír­ta meg a pon­tos cí­met, ab­ban a na­iv re­mény­ke­dés­ben, hogy így ta­lán biz­to­san el­jut ren­del­te­té­si he­lyé­re, eme té­ve­dést egy »Zpet« szó­val osz­lat­ták el vég­ér­vé­nye­sen egy tél­esz­ten­dőn be­lül, mi­kor le­ve­le földönkívüli út­já­ról meg­tép­ve és fel­tör­ve bár, de di­a­dal­ma­san vis­­sza­ér­ke­zett” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 4.).

Lát­ha­tó, hogy az új­ság­író nem ke­vés iró­ni­á­val me­sé­li el bos­­szan­tó tör­té­ne­tét, s a kód­vál­tá­sok­kal még na­gyobb ha­tást ér el.
25. „Egy dél­előtt az egye­te­men
[…] A dóm mö­gött, cí­me­res, epi­tá­fi­u­mos, fal­baillesztett sír­kö­vek ár­nyé­ká­ban ka­nya­ro­dom fel a po­zso­nyi ma­gyar egye­tem jog- és ál­lam­tu­do­má­nyi ka­rá­nak épü­le­te fe­lé […] ős­ma­gyar ér­zés csap­ja meg az em­bert, mi­kor a kü­szö­böt át­lé­pi… És tart ez a han­gu­lat, amíg meg nem for­dulsz, mert a hir­det­mé­nyi táb­lá­nak már új fel­ira­ta van: Vyh­laska” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 1.).
26. „Srobár és ve­zér­ka­ra Ár­va­al­ján
[…] Az Ár­va vi­ze, mint­ha csak An­der­sen me­se­köny­vé­ben foly­do­gál­na […] Az ap­ró fal­vak ont­ják a szlo­vák atya­fi­a­kat, akik Srobár Vavro meg­hall­ga­tá­sá­ra in­dul­nak. Nem hal­lok mást csak szlo­vák szót, az el­ső osz­tály­ban ugyan­úgy a szlo­vák jár­ja, mint a har­ma­dik­ban. Vég­re egy kar­csú fi­a­tal­em­ber tű­nik elő, vá­ci-ut­cai ele­gan­ci­á­ja és egész meg­je­le­né­se mes­­szi­ről el­árul­ja a ma­gyar dzsent­rit és ál­mél­kod­va hal­lom, amint be­kö­szön a ku­pé­ba:
– Moja ucta!
Pom­pás iro­dal­mi nyel­ven kon­ver­zál, már iga­zán nem tu­dom ho­va ska­tu­lyáz­zam, ami­kor meg­hal­lom, hogy tény­leg egy volt ma­gyar fő­is­pán fia […]
– Au­to­nó­mi­át aka­runk, au­to­nó­mi­át! – zú­gott per­ce­ken át a tö­meg […]
– Szer­vez­ked­jünk! Orga­nizu­jme sa! – hang­zott fel leg­alább hu­szad­szor a kö­zön­ség­től […] Le­ke­rül­tek a ka­la­pok. A tö­meg a »Hej slová­ci«-t éne­kel­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).
27. „»Maïarská sviòa«. Ez­zel a be­cé­ző jel­ző­vel il­le­tett két eper­je­si rend­őr­tiszt há­rom, a ká­vé­ház­ból ha­za­igyek­vő eper­je­si pol­gárt” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 5.).
28. „Masaryk Ta­más dr. köz­tár­sá­gi el­nök múlt va­sár­nap Dolni-Hbity pøi­bram-k­erületi köz­sé­gét lá­to­gat­ta meg. Az ös­­sze­gyűlt nép lel­kes »Sláva« ki­ál­tá­sok­kal fo­gad­ta az el­nök be­szé­dét” (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 13.).
29. „Benes el­nök Belg­rád­ban
Nagy pom­pá­val és lel­ke­se­dés­sel fo­gad­ták Ju­go­szlá­vi­á­ban a cseh­szlo­vák ál­lam­főt
Az ün­nep­lés va­ló­ban lel­kes és őszin­tén szí­vé­lyes volt
– Zsivil­i!
– Naz­dar!
– Él­jen Benes el­nök!
– Él­jen Cseh­szlo­vá­kia!” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
30. „Drákó úr fi­nánc­dressz­ben
– Úgy, mu­tas­sa ne­kem az iga­zol­vá­nyát. Ujságíró, zsur­nal­iszt? […] Majd emel­tebb han­gon: mi vagy Te, ujságíró?” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).

A fen­ti rész­le­tek­ben ta­lál­ha­tó kód­vál­tá­sok te­hát szin­tén a hely­zet­be va­ló be­le­élést se­gí­tik elő, s egy­ér­tel­mű­en el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek.
Per­sze nem­csak szlo­vák, ha­nem más nyel­vű kód­vál­tá­sok elő­for­dul­nak ma­gyar alap­szö­veg­ben. Az aláb­bi pél­da szlo­vák és len­gyel be­té­tet is tar­tal­maz, ép­pen egy „fe­le­más” hely­zet ér­zé­kel­te­té­sé­re:

31. „Fur­csa­sá­gok egy fe­le­más vá­ros­ból
[…] Ha­mar meg­tud­juk, hogy a vá­ros­nak a hí­dig eső ré­sze a Cseh-Teschen. Itt még cseh ci­vil­de­tek­tí­vek és csend­őrök iga­zol­tat­nak min­den­kit.
– Prosím Legit­i­mace – hang­zik per­gő sza­vuk […] Fur­csább hang üti meg fü­lün­ket:
– Pros­e… Pros­e… (kérem) – mond­ja a szög­le­tes sap­ká­jú ka­to­na. A föld, aho­vá most tes­­szük lá­bun­kat Lengyel-Teschen” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 30.).
32. „Ma­gyar vas­uta­sok véd­ték meg a hi­das­né­me­ti in­zul­tált cseh­szlo­vák kol­lé­gá­ju­kat
[…] Az in­zul­tust Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas el­len ma­gyar uta­sok kö­vet­ték el. Ami­kor a vo­nat be­fu­tott a hi­das­né­me­ti ál­lo­más­ra, egy he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber kér­dés­sel for­dult Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas­hoz. Pet­rák nem tu­dott ma­gya­rul és azt fe­lel­te:
– Nie rozu­mim.
A he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber er­re Petrákot ar­cul ütöt­te” (Kas­sai Nap­ló, 1929. ápril­is 16.).
33. „A spa­nyol pol­gár­há­bo­rú el­ső po­zso­nyi hő­si ha­lott­ja Pecuch An­tal, a Brouk-áruház volt so­főr­je
[…] Gon­dos pol­gá­ri la­kás kony­há­já­nak asz­ta­lá­nál ülünk. Az ebéd­re te­rí­tett asz­tal egyik ol­da­lán ül a mély gyász­ba öl­tö­zött fi­a­tal öz­vegy és há­rom éves kis­lá­nya Nadin­ka […] A fi­a­tal as­­szony nem tud most be­szél­ni. Sír, sze­me­it tör­li és az előt­tem fek­vő la­pot for­gat­ja […] Pecucha ezen a la­pon a kö­vet­ke­ző­ket ír­ta:
Milá Mámiè­ka
Dostaneš-li tento lístek, tak sem padl v boji, kde sem bojo­val za …
Itt meg­sza­kad az írás” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 21.).
34. „Lá­to­ga­tás a sze­re­lem ki­át­ko­zot­tai kö­zött
[…] Ott áll­tam vagy ti­zen­két le­ány kö­zött, kis­sé iszo­nyo­dó ér­dek­lő­dés­sel hall­gat­tam be­széd­jü­ket, és ti­tok­ban ci­ga­ret­tát osz­to­gat­tam ne­kik…
– Ké­rem – mond­ta egy ko­pott sző­ke, akit nem­rég még a kor­zón lát­tam – itt nem ha­zu­dunk, csak az em­be­rek­nek kell ha­zud­ni. Itt tisz­tes­sé­ge­sek va­gyunk. …
– Pe­dig jó ha­zud­ni – vá­gott egy bor­zasz­tó­an so­vány köz­be – én min­dig ha­zu­dok, de csak ma­gam­nak. Ma reg­gel is azt ha­zud­tam ma­gam­nak, hogy ott­hon va­gyok az anyám­nál. Igaz, az­tán a szesz­tra le­ker­ge­tett az ágy­ból, mert fek­ve sze­re­tek ha­zud­ni min­den­fé­le szé­pe­ket […] Köz­ben egy ápo­ló­nő ész­re­vett és ne­kem el kel­lett men­nem” (Kas­sai Nap­ló, 1929. áp­ri­lis 5.).

Az utób­bi há­rom pél­da kód­vál­tá­sai is stí­lus­ha­tás cél­já­ból sze­re­pel­tek, egy­faj­ta ér­zel­mi hi­te­les­sé­get biz­to­sí­ta­nak. Job­ban meg­ért­jük (ill. nem ért­jük meg) a na­ci­o­na­lis­ta fi­a­tal­em­ber ki­tö­ré­sét (32. sze­mel­vény), ha ere­de­ti nyel­ven lát­juk a mon­da­tot, ami a po­fon ki­vál­tó oka volt (fő­leg, hogy ez ma­ga a szlo­vák nyelv). A hő­si ha­lott hát­ra­ha­gyott le­ve­le is hi­te­le­sebb, ha azt ere­de­ti­ben ol­vas­suk (33. sze­mel­vény). A 34. sze­mel­vény­ben a szesz­tra ma­gyar he­lyes­írás­sal van ír­va, le­he­tett köl­csön­szó is.
A fen­ti pél­dák­ban a cik­kek szer­zői idé­zik az el­hang­zot­ta­kat vagy a le­ír­ta­kat (va­ló­szí­nű­leg töb­bé-ke­vés­bé szó sze­rint). „La­zább ér­te­lem­ben idé­zés­nek tart­hat­juk a ko­ráb­ban hal­lot­tak vagy ol­va­sot­tak tar­tal­má­nak rész­ben más sza­vak­kal tör­té­nő vissza­adá­sát is. A hi­vat­ko­zás és az uta­lás közt az a kü­lönb­ség, hogy hi­vat­ko­zás­kor meg­ne­vez­zük a for­rást, uta­lás­kor vi­szont nem” (Lanstyák 2003a, 87). Az aláb­bi sze­mel­vény­ben (35.) az ál­lí­tó­la­gos ta­núk hi­vat­koz­nak Ma­jor vád­lott sza­va­i­ra, és a cikk író­ja azt su­gal­maz­za, hogy bi­zony nem pon­to­san „idé­zik” őt. Az adott eset­ben akár per­dön­tő is le­he­tett a szlo­vá­kul (ill. cse­hül) el­mon­dot­tak pon­tos idé­zé­se, eb­ben az eset­ben te­hát az idé­zés­sze­rű vagy uta­lás­sze­rű kód­vál­tás­nál a stí­lus­ha­tás mel­lett a hi­te­le­sí­tés, pon­to­sí­tás is na­gyon fon­tos sze­re­pet ját­szott.

35. „Újabb hat hó­nap bör­tön Ma­jor elv­társ­nak
[…] Rö­vid két­ol­da­las vád­irat az­zal vá­dol­ja Ma­jor elv­tár­sat, hogy 1930. má­jus 1-én a po­zso­nyi Sza­bad­ság­té­ren, ami­kor a rend­őr­tiszt fel­osz­lat­ta a gyű­lést fel­ug­rott az asz­tal­ra és azt ki­a­bál­ta: »Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­rend­szer­rel! Rá­ja! (Ez a ki­fe­je­zés a vád­irat­ban cse­hül van fel­tün­tet­ve: Na nì! – a szerk. megj.) Al­kos­sunk egy­ség­fron­tot a rend­őr­ség el­len. A nép, úgy­mond, e ki­ál­tá­sok ál­tal uszít­va meg­tá­mad­ta a rend­őrö­ket, úgy­hogy né­há­nyan kö­zü­lük meg­se­be­sül­tek […] Sláma Jó­zsef a kö­vet­ke­ző tanu szin­tén rend­őr és szin­tén cseh. Vi­gyáz­ban áll a rend­őr­ség előtt és majd­nem a szo­kott »je­len­tem alásan«-­nal kez­di val­lo­má­sát. Pon­to­san és az ese­mé­nyek óta el­telt más­fél év idő­közt te­kint­ve, cso­dá­la­tos fo­lyé­kony­ság­gal je­len­ti a bí­ró­ság­nak: »Major kép­vi­se­lő az asz­tal­ra ug­rott és azt ki­a­bál­ta: Le a rend­őr­ség­gel! Rá­juk! (Na nì!) Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Ki­a­bál­ta még ak­kor is, ami­kor a mi­e­ink le­rán­tot­ták az emelvényről.«
Dr. Weich­herz: – Szó­val le­rán­tot­ták?
Ügyész: – Nem, nem! Le­húz­ták.
Tanu: – Igen, igen! Le­húz­ták.
Dr. Weich­herz: – Hogy hang­zott szlo­vá­kul mi­kor Ma­jor az ki­a­bál­ta »rá­ja«?
Tanu: – A kép­vi­se­lő úr azt ki­a­bál­ta »na nì« (ez cse­hül van mond­va – a szerk. meg­jegy­zé­se)
Dr. Weich­herz: – Hi­szen ez nincs szlo­vá­kul, ha­nem cse­hül van és Ma­jor nem be­szél cse­hül.
A tanu hall­gat és az ügyész tré­fá­val igyek­szik a hely­ze­tet meg­men­te­ni, hogy nincs nyelv­ta­ni vizs­ga, ha­nem tanuk­i­hall­gatás […] Koz­mák Václav szin­tén rend­őr és ugyan­csak cseh. Szin­tén »je­len­ti«:
– Ma­jor az emel­vé­nyen állt és ki­a­bál­ta: Fuj a rend­őr­ség­re! Rá­ja! (Na nì!) Al­kos­sa­tok fron­tot a rend­őr­ség el­len […]
Az ötö­dik tanu, Popovics Cyprián kö­vet­ke­zik, aki szlo­vá­kul be­szél. Szlo­vá­kul mond­ja el azo­kat a ki­ál­tá­so­kat, ami­ket Ma­jor ál­lí­tó­lag szlo­vá­kul mon­dott. »Gyalázat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­ség­gel! Al­kos­sa­tok egy­sé­ges fron­tot a rend­őr­ség el­len és Re­á­juk (Na nì!)« Csak azt az utób­bi ki­ál­tást mond­ja el a tanu cse­hül. Hogy­ha a tanu tény­leg hal­lot­ta vol­na Ma­jort, azt mond­ta vol­na, hogy Ma­jor így ki­a­bál: Na nich! (Így van szlo­vá­kul, hogy »reájuk«.) Ez­zel a ta­nuk ki­hall­ga­tá­sa be­fe­je­ző­dött« (Mun­kás, 1931. szep­tem­ber 27.).

4.2.2. Az új­ság­írók ál­tal be­épí­tett kód­vál­tá­sok

A má­sik le­he­tő­ség, hogy az új­ság­írók a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból ma­guk épí­tik be szö­ve­gük­be az ide­gen ele­me­ket. Te­szik ezt ak­kor, ha a tör­té­net szlo­vák „té­má­jú”, ha ér­zel­mi­leg ha­tá­so­sak, iro­ni­ku­sak, gú­nyo­sak akar­nak len­ni, vagy ép­pen nem­tet­szé­sü­ket akar­ják ki­fe­jez­ni va­la­mi „cseh­szlo­vák” té­má­ban. Ál­ta­lá­ban ér­te­lem­sze­rű­en azo­kat az adott kon­tex­tus­ban jel­lem­ző szlo­vák ki­fe­je­zé­se­ket ír­ják kód­vál­tott alak­ban, me­lyek ál­tal ki­fe­jez­he­tő az a bi­zo­nyos sti­lisz­ti­kai több­let. Az ilyen kód­vál­tá­sok sok eset­ben el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek, ezt az idé­ző­je­lek is elő­se­gít­he­tik. Már amen­­nyi­ben al­kal­maz­zák őket, hi­szen sok eset­ben idé­ző­jel nél­kül áll­nak, „egyen­ran­gú”-ként a mon­dat ma­gyar ré­sze­i­vel. Az aláb­bi rész­le­tek­ben elő­for­du­ló kód­vál­tá­sok mind jó pél­dák ar­ra, hogy kód­vá­lá­sok be­ik­ta­tá­sá­val ho­gyan le­het a mon­da­tok kö­zé plusz ér­zel­me­ket, uta­lá­so­kat be­épí­te­ni:

36. „Be­tö­rő, mint Don Juan
[…] Min­den­nap el­ment ve­le a »Kino«-ba, mi­ál­tal tel­je­sen meg­nyer­te a fess lány bi­zal­mát” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 7.).
37. „So­roz­nak
[…] A reg­ru­ták egy­más után jön­nek ki a szo­bá­ból, egy cé­du­la van a ke­zük­ben, egy meg­ve­tő pil­lan­tás az őrt ál­ló vojen­sky-nek: untauglich! […] Át aka­rok men­ni a taugli­chokhoz, a vojen­sky nem en­ged, kü­lön­ben is már gya­nús let­tem ne­ki, ál­lan­dó fel­öl­tö­zött­sé­gem­mel, és fi­gyel­mez­tet, hogy csak ket­tő­ig van so­ro­zás, ak­kor már hi­á­ba jö­vök” (Kas­sai Nap­ló, 1922. au­gusz­tus 5.).
38. „»Sloboda a fal­vakon«
[…] A nagy »Sloboda« után a fa­lu né­pe csak nem akar a ré­gi bé­kés ke­rék­vá­gás­ba vis­­sza­tér­ni a kü­lö­nö­sen a fi­a­tal­ja leg­szí­ve­seb­ben még most is a fegy­ver­for­ga­tás­ban, gya­ko­rol­ja ma­gát, nem is egy­szer ha­lá­los ered­mén­­nyel” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 5.).
39. „Ta­va­szi ri­port
[…] Hogy las­san ta­vasz­ra for­dult az idő, két po­hár hó­vi­rág is emel­te a ha­tást és a gya­kor­nok fel­sza­ladt a veli­tel­stvo­ra, hogy mi­kor van a le­sze­re­lés” (Kas­sai Nap­ló, 1929 áp­ri­lis 10.).

Az aláb­bi­ak­ban né­hány Hlinkáról szó­ló cikk­ből idé­zek:

40. „Hlinka pá­ter ak­ro­po­li­szá­ban
[…] A »pán farár« nincs itt­hon, úton van, – hal­lom fatal­isztikus le­mon­dás­sal. Ké­sőbb azt is meg­tu­dom, a Szepessé­gen jár a »lu­dova« po­li­ti­ká­já­ban. Mert ez a két szen­ve­dé­lye van: a po­li­ti­ka és a ha­lá­szás” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
41. „Hlinka át­me­ne­ti nem­ze­ti kor­mányt jó­sol
[…] Amint a Ruman­no­va-ulicán a vá­ros­ba tar­tok, az el­ső ok­tó­be­ri reg­gel­hez mél­tó­an fi­nom vo­na­lak­ban szi­tál az őszi eső […] A ve­zér kis­sé bi­zal­mat­la­nul fo­gad, meg­szon­dí­roz, nem-e a Le­nin író­de­ák­ja va­gyok, de azu­tán föl­en­ged és már né­mi bi­za­lom­mal sze­ge­ző­dik rám kék sze­me, amely éles és át­ha­tó, mint az ő szik­la­ma­da­rá­nak az orol-­nak te­kin­te­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
42. „Quo vadis do­mi­ne?
[…] Mint­ha örök­re el­fe­lej­tő­dött vol­na a büsz­ke re­mény­ség ját­szi da­la:
–Príde Hlin­ka z Ružomberku . . .
De – íme – a ró­zsa­he­gyi or­mon föl­éb­redt s vár­ta. És a Vágvöl­gyön vij­jog­va száll a kürt­szó:
– Za tu vašu Autonomiu
[…] Egész pri­mi­tív for­má­ban gyer­mek­ko­rom­ban is­mer­tem meg ezt a sok év­szá­za­dos ellen­tétet6 […] a sze­líd Szuhaföldön […] A két fa­lu öreg­jei kö­zött érez­he­tő volt va­la­mi lel­ki ide­gen­ke­dés, mely a fi­a­tal­ja kö­zött már he­ve­seb­ben nyi­lat­ko­zott meg, s az ide­gen­ke­dés va­sár­nap dél­utá­non­ként ve­ze­tő­dött le a pa­rit­­tya­há­bo­rú for­má­já­ban a »trávnik«-on. A há­bo­rú itt is in­kább de­monst­ra­tív jel­le­gű volt és so­sem vég­ző­dött se­be­sü­lés­sel. Ezek a gyer­me­kes, de a lé­lek leg­mé­lyé­ről foly­ta­tó­dó »ütközetek« a trávnikon jut­nak eszem­be min­dig, ami­kor Hlin­ka és a szlo­vák po­li­ti­ku­sok be­tű­csa­tá­ro­zá­sa­i­ról ol­va­sok” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 13.).

Hlin­ka sze­mé­lye lát­ha­tó­lag meg­ih­let­te a ma­gyar új­ság­író­kat, sze­mé­lye mint­egy „ki­kény­sze­rí­ti” a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát. Nem ne­héz ész­re­ven­ni a fi­nom gúnyt: pán far­ár, orol, ludo­va po­li­ti­ka – mind kulcs­sza­vak a szlo­vák po­li­ti­kus, sőt át­vitt ér­te­lem­ben az egész szlo­vák nem­zet jel­lem­zé­sé­ben. A kód­vál­tás azon­ban nem­csak az iró­nia ki­fe­je­zé­sét se­gít­he­ti elő, ki­fe­jez­het el­ke­se­re­dett­sé­get, fáj­dal­mat, dü­höt (gyak­ran a tri­a­no­ni sé­rel­mek mi­att). A má­sik cél ezek­ben az ese­tek­ben is az el­ha­tá­ro­ló­dás:

43. „Szep­tem­ber el­se­je
[…] Nem­rég a vas­úton ös­­sze­ho­zott a vé­let­len egy szloven­szkói ma­gyar­ral, aki tisz­ta szlo­vák vi­dé­ken töl­tött be ipa­ri po­zí­ci­ót […] Egy na­pon ele­mis­ta kis­fia vil­lám­ló te­kin­tet­tel szólt rá szü­le­i­re, hogy mi­ért be­szél­nek ott­hon ezen a bar­bár nyel­ven. Ezt tet­te a ma­gyar gye­rek­kel a cseh­szlo­vák is­ko­la. De még to­vább is van. Az apa üz­le­ti ügy­ben Bu­da­pest­re ké­szül. Azt mond­ja a kis­fi­á­nak, hogy ha jó lesz, el­vi­szi őt is vi­lá­got lát­ni. A gye­rek ri­ad­tan til­ta­ko­zik, ő nem akar bar­bár, gyű­lölt ma­gya­rok kö­zé men­ni s ar­ra kér­te te­kin­te­té­ben föl­pa­rázs­ló só­vár­gás­sal ap­ját, vi­gye őt Prá­gá­ba. A pán uèite¾ jól dol­go­zott. Föl­szí­tot­ta az érin­tet­len gyer­mek­szí­vek­ben a ra­jon­gást az új fő­vá­ro­sun­kért, ami­ben el­vég­re nem ta­lál­ha­tunk ki­vet­ni­va­lót, de ke­gyet­le­nül el­vág­ta a nem­ze­ti ös­­sze­tar­to­zás min­den szá­lát és sa­ját fa­já­hoz va­ló ra­gasz­ko­dást a ma­gyar­ság meg­ta­ga­dá­sá­vá és a ter­mé­szet dik­tál­ta sze­re­te­tet gyű­lö­let­té vál­toz­tat­ta” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 1.).
44. „»A ma­gya­rok­nak min­dent megadunk…«
[…] Ho­dzsa Mi­lán volt az, aki ne­künk min­dent meg­adott, aki a szláv te­le­pí­tés ha­tá­rit ki­tol­ta a Du­ná­ig, aki­nek párt­ja meg­va­ló­sí­tot­ta gya­kor­lat­ban a föld­re­for­mot, amit ők ag­rár­de­mok­rá­ci­á­nak ne­vez­nek, és ben­ne az új bá­ró­kat, zsu­pán­fi­ó­ká­kat, ko­má­kat és só­go­ro­kat ma­ra­dék­bir­to­kok­ba ül­tet­te, a ma­gya­rok­tól el­vett és po­tom áron ki­sa­já­tí­tott ura­dal­mak­ba, ame­lyek­ből ép­pen csak a ma­gyar nép­nek nem ju­tott. Az­az, hogy ju­tott an­nak is, ha­szon­bér­be imit­t-amott elő­re le­fi­ze­ten­dő öt­száz ko­ro­nák el­le­né­ben és rá­adá­sul a ki­vál­tan­dó domov­inár-iga­zolvány is be­le­ke­rül a lajblizsebbe” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 5.).

Érez­he­tő, hogy a kód­vál­tás (a „do­mov­inár-iga­zolvány” csak „félkód­váltás”, ún. hib­rid kód­vál­tás) mind­két eset­ben ne­ga­tív at­ti­tűd ki­fe­je­zé­sé­re szol­gál. A kö­vet­ke­ző cikk­rész­le­tek má­sok, ezek­ben a szer­zők nem áll­nak hoz­zá ne­ga­tí­van a (cse­h)s­zlovák nem­zet­hez (leg­alább­is az adott szi­tu­á­ci­ó­ban), a stí­lus­ha­tás te­hát nem ilyen mó­don nyil­vá­nul meg, el­len­ke­ző­leg, a kód­vál­tás in­kább szim­pá­ti­át kelt a szlo­vá­kok irá­nyá­ban.

45. „Szlo­vák kul­tú­rest Bu­da­pes­ten
[…] Lát­ni le­he­tett itt ezer­szok­nyás szlovenkákat el­ve­gyül­ve bu­bi­fri­zu­rás, se­lyem­ha­ris­nyás szlo­vák di­ák­lány­ok­kal […] Majd há­rom nyal­ka szlo­vák le­gény pat­tant a szín­pad­ra fes­tői nép­vi­se­let­ben.
[…] Hát még ami­kor há­rom szlo­vák nem­ze­ti ru­há­ban be­mu­tat­ta a he­gyi pász­to­rok tán­cát az »odzemokot«, vagy más né­ven »poz­abuc­skit«, iga­zán nem volt ha­tá­ra a tom­bo­ló lel­ke­se­dés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.).
46. „Le­vél a ka­szár­nyá­ból
Az öre­gek ha­za­men­nek
Olmütz, 1929. Febr. (Sa­ját tu­dó­sí­tónk­tól)
»Zapár« – ki­ált­ja két öreg, ha ta­lál­ko­zik. »Za pár« – or­dít­ja vi­gasz­ta­lá­sul az ügye­le­tes al­tiszt, mi­kor reg­ge­len­ként le­húz­za az ágy­ról a ké­sőnkelőket. Za pár – mond­ja a sza­kács és egy félka­nál fe­ke­té­vel töb­bet tölt a saj­ká­ba. Za pár – le­gyint Blau, a ti­ze­de­sem és be­le­tö­rő­dik, hogy pol­co­mon olyan por van, mint a Gobi si­va­tag egyes ki­et­len vi­dé­ke­in. – Za pár? – for­dul hát­ra Grossz­man, a csetár aszpi­rant s egy pil­la­nat­ra le­ve­szi a ke­zét az örök­ké hi­bás rá­di­ó­já­nak kon­den­zá­to­rá­ról. Min­den Za pár (egy­né­hány). Zapár­ral vi­gasz­ta­ló­dik az öreg tü­zér, ha be­csuk­ják, ha hi­deg van, ha koz­más a le­ves, ha el­sza­kad a nad­rág, ha »kasz­inót« kap. Za pár, za pár, za pár… Ez most a jel­szó. Zsong tő­le a ka­szár­nya… Ha­za­men­nek az öre­gek negy­ven nap múl­va […] Va­la­mi fur­csa ér­zés le­het. Olyan hi­he­tet­len. Hát le­het­sé­ges vol­na ez? Ta­lán nem is igaz. Csak úgy bo­lon­dít­ják az em­bert az­tán negy­ven nap múl­va, mi­kor men­ni ké­ne, va­la­mi köz­be­jön […] Budic­seket fúj­nak és föl­éb­re­dünk. Va­la­mi ilyes­mi… Még­is csak lesz be­lő­le va­la­mi. Ha­za­men­nek… So­kat pró­bált vén tü­zé­rek som­po­lyog­nak be az iro­da­aj­tón: csetár úr ké­rem, lesz-e ne­kem hol­nap szluzs­bám? S köz­ben me­leg, su­nyi pil­lan­tá­sok­kal si­mo­gat­ják a fe­ke­te táb­lás kis ka­to­na­köny­ve­ket. Rend­be van. Hotov. Biz­tos már! Ír­ják! […] Kecs­ke­sza­kál­las ci­vi­lek jár­kál­nak es­tén­ként a fo­lyo­són és a gáz­masz­ka tok­já­ba ál­lí­tott pet­ró­le­um­lám­pa vi­lá­gá­nál mé­rics­ké­lik az ing­ujj­ra vet­kő­zött »stary mazák«-ot. Ké­szül a civil­ruha. […] Vec­ser­ka után halk meg­be­szé­lé­sek tör­tén­nek azirány­ban, hogy hord­ják-e még a két­so­rost? […] A ti­zen­nyolc alatt meg­ta­nult dile­cek és dalkák, prav­da podobra uhlikák és siro­ka vidlicék kez­de­nek ki­pá­ro­log­ni a fe­jek­ből és he­lyé­be jön­nek a cí­mek, ahol »csu­daszép« nyak­ken­dő­ket le­het kap­ni és »ilyen vas« ci­pő­ket […] Zapár múl­va hosz­­szú ka­to­na­vo­nat­ok fog­ják vin­ni az öre­ge­ket az ágyuc­ső, mirzid­la, kolesna mel­lől vis­­sza az eké­hez, ka­la­pács­hoz, toll­hoz, hos­­szú, hos­­szú nó­tás vo­na­tok után szo­mo­rú szem­mel fog­nak néz­ni az ittmaradot­tak. Ha­za­men­nek az öre­gek – itt ma­ra­dunk mi” (Kas­sai Nap­ló, 1929. feb­ru­ár 26.).
47. „Szlo­vá­kul tan­u­lok7
[…] Csak mond­ja: – Moj dom je spalení, chcem vys­tavi novy dom […] Egész éj­jel hány­ko­ló­dom az­tán, ré­mes ál­ma­im van­nak, hogy a kol­dus­as­­szony meg­fa­gyott az or­szág­úton, az­tán meg azt lá­tom, hogy meg­tá­mad­ták az er­dei úton és el­vet­ték a kis pén­zét, amit a cserepesházra gyűjt. A novy dom­ra… Lát­tam ré­gen kis­gyer­mek­ko­rom­ban ilyen em­be­re­ket, ma­gya­rok vol­tak, le­égett ház­ra gyűj­töt­tek, ők is mond­ták: »Leégett a fa­lunk, új há­za­kat aka­runk építeni.« Kol­dul­tak ház­ról-ház­ra… Most meg­ta­nul­tam szlo­vá­kul is: Chcem vys­tavi novy dom…” (Ma­gyar Új­ság, 1937. már­cius17.).

A 45. sze­mel­vény író­ja lel­ke­sen néz­te vé­gig a szlo­vák kul­tú­res­tet Bu­da­pes­ten. A kö­vet­ke­ző. (46.), na­gyon stí­lu­sos szö­veg­ből érez­he­tő, hogy a cseh­szlo­vák had­se­reg­ben szol­gá­ló ma­gyar ka­to­nák szá­má­ra a fen­ti kód­vál­tá­sok – ért­he­tő­en – min­den­na­pos ki­fe­je­zé­sek vol­tak. A 47. sze­mel­vény író­ja sem vi­szo­nyul ne­ga­tí­van a szlo­vák kol­dus­as­­szony­hoz, ugyan­úgy saj­nál­ja, mint ma­gyar sors­tár­sa­it.

48. „Szem­től szem­be az új fi­a­tal­ság­gal – a cseh élet­for­ma ha­tá­sa a ma­gyar fő­is­ko­lás fi­a­tal­ság­ra
[…] amíg 5-10 évek­kel ez­előtt in­kább rit­ka­ság volt a di­ák-ko­ló­ni­á­ban la­kó aka­dé­mis­ta (le­néz­ték és becs­te­len­nek tar­tot­ták azo­kat, akik ál­la­mi­lag segé­lyzett di­ák­ko­ló­ni­ák­ban lak­tak), ma nagy több­sé­gük »kole­j«-ek­ben (amo­lyan di­ák­kol­lé­gi­um-, di­ák­ott­hon­fé­lék­ben) ke­res és ta­lál la­kást […] A sze­rel­mek­től, ahogy itt mond­ják »zná­mos«-ok­tól (is­me­ret­sé­gek­től) el­te­kint­ve a di­ák­ság nem ta­lál­ko­zik cseh élet­tel ma sem úgy, hogy részt­ve­vő­jé­vé vál­has­sék. A de­mok­ra­ti­zá­ló­dás szí­nét te­hát nem is a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás át­vé­te­le, ha­nem in­kább ha­tá­sa ad­ja meg. A de­mok­rá­ci­á­nak egy cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar vál­to­za­ta ala­kul ki […] A jobb­ol­da­li cseh di­ák­ság, a na­ci­o­na­lis­ta és fa­sisz­ta di­ák­tá­bor még ma is a cseh kul­túr­fö­lény ál­lás­pont­ján áll a ma­gyar di­ák­ság­gal szem­ben: »Maïari jsou Tataøi«. A ma­gya­rok ta­tá­rok” (Ma­gyar Új­ság, 1937. ja­nu­ár 31.).
49. „A ma­gyar fő­is­ko­lás­ok sze­re­pe a cseh fi­a­tal­ság föl­vi­lá­go­sí­tá­sá­ban
[…] akik a cseh fi­a­tal­sá­got hi­va­tás­sze­rű­en akar­ják föl­vi­lá­go­sí­ta­ni a ma­gyar kér­dés­ről s föl­ve­szik a ne­héz har­cot a »Maïaøi jsou Tataøi« men­ta­li­tás el­len. Kik ezek? El­ső­sor­ban ha­la­dó szel­le­mű ma­gyar fi­a­ta­lok cso­port­ja […] A cseh vi­dé­ki em­ber Prá­gá­ba ke­rül­ve – 20 év alatt több mint fél­mil­li­ó­nyi köl­tö­zött a fő­vá­ros­ba, 300000-ről egy­mil­li­ó­ra nö­vel­ve Nagyprá­ga lét­szá­mát – nem ve­gyül­nek be a tör­zsö­kös prá­gai élet­be, ha­nem »vidék­i« cso­por­to­kat al­kot­nak. »Spolok rodáku z Pisku«, »Spolok Haná­ci« stb. Akár ná­lunk a cip­sze­rek, egy-­e­gy vi­dék, egy-­e­gy csa­lá­dot al­kot” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 7.).
50. „Új ma­gyar re­a­liz­mus bal­la­dá­ja
Név­te­len hő­sök a ki­sebb­sé­gi élet el­ső von­alán8
[…] Mi­ó­ta jól be­szé­lek cse­hül, van né­hány »kondicém« (kondice, kon­dí­ció: így ne­ve­zik a prá­gai di­á­kok a ma­gán­ta­ní­tói, óra­adói al­kal­ma­zást. A kondice nagy sze­re­pet ját­szik a fő­is­ko­lás éle­té­ben. A di­ák­egye­sü­le­tek tag­to­bor­zás cél­já­ból hir­de­tik is, hogy »kondicét« köz­ve­tí­tünk.) […] Nem a ba­rát­nő ki­adá­sai mi­att kell te­he­tő­sebb­nek len­ni. A cseh ba­rát­nő nem fo­gad el pénzt, sem ká­vét. Azt az el­vet be­csü­le­te­sen tart­ják a cseh lá­nyok. A sa­ját cech okoz gon­dot, a ká­vé­há­zi fe­ke­te, a štvrt­ka bor, a mo­zi­jegy. Már­pe­dig en­­nyit még a leg­igény­te­le­nebb ba­rát­nő mel­lett sem le­het el­ke­rül­ni” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).

A fen­ti cikk­so­ro­zat író­ja (aki egyéb­ként Győry De­zső) stí­lu­so­san a cseh be­té­tek­kel jel­lem­zi a prá­gai ma­gyar di­á­kok éle­tét. Ah­hoz, hogy pon­tos ké­pet ad­jon az ot­ta­ni vi­szo­nyok­ról, el­ke­rül­he­tet­len a kód­vál­tás, hi­szen pl. a kondice-­nak, kole­j-­nak nincs is pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lő­je – és ép­pen ezért leg­alább az el­ső elő­for­du­lá­suk­kor meg is kell ma­gya­ráz­ni az ér­tel­mét, így ezek­ben az ese­tek­be a cseh sza­vak tu­laj­don­kép­pen a for­dí­tás ka­te­gó­ri­á­já­ba tar­toz­nak.

51. „Sloboda – Slo­bodáròa
[…] Tör­tént a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság 13-ik év­for­du­ló­ján, mi­a­latt nagy dá­ri­dó­val ün­ne­pel­tek, len­gett a sok szí­nes zász­ló […] bent a nép ré­szé­re épí­tett Slo­bodáròa szál­lo­dá­ban ös­­sze­esett egy nő az éhségtől9 […] Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött szer­zett egy éj­sza­ká­ra szál­lást a cseh­szlo­vák sza­bad köz­tár­sa­ság­ban, an­nak 13-ik év­for­du­ló­ján egy mun­ka­nél­kü­li” (Mun­kás, 1931. no­vem­ber 29.).

A fen­ti rész­let jó pél­da ar­ra, ho­gyan le­het két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban úgy „sak­koz­ni” a nyel­vek­kel, hogy ál­ta­luk uta­lá­so­kat köz­ve­tít­sünk. Kód­vál­tás csak a cím­ben sze­re­pel, de az egész cikk vé­gig­vi­szi a sloboda-Slobodáròa el­lent­mon­dá­sát (sza­bad­ság­ün­nep, a sza­bad­ság­ról el­ne­ve­zett szál­lo­da, ill. a nép ne­héz sor­sa).

5. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség

Lanstyák Isván az utób­bi idő­ben több ta­nul­má­nyá­ban fog­lal­ko­zott a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció és a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció ös­­sze­füg­gé­se­i­vel (Lanstyák 2003a, 2003b, 2003c, 2004). A nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tus olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, úgy, hogy a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői nem ren­del­kez­nek kö­zös nyelv­vel (vagy pe­dig úgy vi­sel­ked­nek, mint­ha nem len­ne kö­zös nyel­vük), nem tar­toz­nak ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez. Ezért az üze­net át­adá­sá­hoz az el­sőd­le­ges fel­adón és az el­sőd­le­ges ve­vőn kí­vül egy to­váb­bi sze­mély, a nyel­vi köz­ve­tí­tő köz­be­ik­ta­tá­sá­ra van szük­ség, aki­nek az a fel­ada­ta, hogy az üze­ne­tet a má­sik nyel­ven új­ra­fo­gal­maz­za. Így az üze­net két nyel­ven hang­zik el, a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­mat te­hát meg­dup­lá­zó­dik. A nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció pro­totipikus eset­ben for­dí­tás­ként va­ló­sul meg.
A két­nyel­vű köz­lés­ak­tus is olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői azon­ban pro­totipikus eset­ben va­la­mi­lyen szin­ten mind­két kó­dot bir­to­kol­ják vagy bir­to­kol­hat­ják. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en az üze­net át­adá­sá­hoz nincs szük­ség nyel­vi köz­ve­tí­tő­re, az üze­net csak egy nyel­ven – a kom­mu­ni­ká­ció nyel­vé­nek va­la­me­lyi­kén – ke­rül meg­fo­gal­ma­zás­ra. A pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez tar­toz­nak (ma­ga a be­szé­lő­kö­zös­ség két­nyel­vű) (Lanstyák 2004, 535–536).
Lanstyák fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra, hogy a for­dí­tás­tu­do­mány ál­tal vizs­gált fon­tos kér­dé­sek közt több olyan is van, amely két­nyel­vű­sé­gi ke­ret­ben is ér­tel­mez­he­tő és vizs­gál­ha­tó (A for­dí­tó is két­nyel­vű, be­szé­dé­ben ugyan­azok a tör­vény­sze­rű­sé­gek ér­vé­nye­sül­nek, mint más két­nyel­vű em­be­rek be­szé­dé­ben.) (Lanstyák 2003d, 64). Hang­sú­lyoz­za, men­­nyi­re fon­tos len­ne egy­sé­ges el­mé­le­ti ke­ret­ben tár­gyal­ni a for­dí­tás­el­mé­let, a két­nyel­vű­ség-ku­ta­tás és a kon­tak­toló­gia érint­ke­ző te­rü­le­te­it.
A for­dí­tás meg­lé­vő min­tá­ra épü­lő füg­gő (vagy má­sod­la­gos) szö­veg­al­ko­tás, mely­nek ered­mé­nye füg­gő szö­veg (be­széd- vagy írás­mű). A nagy pon­tos­sá­got igény­lő for­dí­tá­son kí­vül más szö­veg­faj­ták és diskurzív el­já­rá­sok is le­het­nek füg­gő szö­veg­al­ko­tá­sok, mint pél­dá­ul más – írott vagy el­hang­zott – szö­veg­rész­le­tek­ből va­ló idé­zés, ezek­re va­ló hi­vat­ko­zás és uta­lás (al­lú­zió), az el­hang­zot­tak alap­ján tör­té­nő vis­­sza­kér­de­zés stb.10

5.1. Kód­vál­tás és for­dí­tás

Fel­me­rül a kér­dés, men­­nyi­re le­het a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat a nyelvköziség szem­pont­já­ból vizs­gál­ni. Mint az elő­ző fe­je­ze­tek­ben idé­zett pél­dák­ból ki­tű­nik, a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket gyak­ran le­for­dít­ják, zá­ró­jel­ben, me­ta­nyel­vi kom­men­tár kí­sé­re­té­ben a ma­gyar ala­kot (for­dí­tást) is fel­tün­te­tik, meg­dup­láz­va ez­zel a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­ma­tot. Ez­ál­tal a szö­veg a nyelv­kö­zi be­széd­ak­tu­sok­ra is jel­lem­ző jegy­re tesz szert, va­gyis a két­nyel­vű és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció va­la­mi­fé­le kap­cso­lat­ba ke­rül egy­más­sal.

52. „A föld­mun­kás­ok meg­szer­ve­zé­sé­nél és a szo­ci­a­liz­mus ta­ní­tá­sá­nál ki­tű­nő se­géd­esz­köz »A föld­mű­ve­lő és a szo­cial­iz­mus« cí­mű köny­vecs­ke. Kap­ha­tó a pénz elő­ze­tes be­kül­dé­se mel­lett da­ra­bon­ként 1 ko­ro­na 50 fil­lér­jé­vel a kas­sai párt­tit­kár­ság­nál (Mé­szá­ros ut­ca 30).
Pri orga­ni­zo­va­nia zemer­o­bot­níct­va a social­i­stick­ej agitá­cie máme výbornú výpo­moc v knižke »Zemerobotníci a social­iz­mus«. Na dostanie (pri posla­nia peni­azi vopred) za korunu 20 hal. v sek­tre­tar­iáte v Prešove” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 13.).
Lát­szik, hogy a két szö­veg nem fe­di egy­mást tel­je­sen. A szlo­vák vál­to­zat­ban Kas­sán, a ma­gyar­ban Eper­je­sen kap­ha­tó a könyv, a szlo­vák szö­veg­ben nincs fel­tün­tet­ve a cím, és ma­ga a köny­vecs­ke is ol­csóbb. (Le­het­sé­ges, a hogy szlo­vák ki­ad­ványt for­dí­tot­ták le ma­gyar­ra, va­gyis a for­dí­tá­si költ­sé­gek mi­att drá­gább a ma­gyar könyv.)
A vizs­gált la­pok­ban több szlo­vák nyel­vű hir­de­tés is sze­re­pel, de ezek ál­ta­lá­ban nin­cse­nek le­for­dít­va (he­ly-, ener­gia-, pénz­vesz­te­ség lett vol­na), va­ló­szí­nű, hogy a hir­de­tő ál­tal meg­sza­bott nyel­ven kö­zöl­ték őket. A ma­gyar szö­ve­gen be­lü­li szlo­vák nyel­vi egy­sé­gek (mon­da­tok, szó­szer­ke­ze­tek, sza­vak) le­for­dí­tá­sa sok­kal gya­ko­ribb.

53. „Va­sár­nap ala­kul meg Po­zsony­ban a szloven­szkói nyi­las­ke­resz­tes párt
[…] Az Obèian­ské Noviny (Pol­gá­ri Új­ság) je­len­té­se sze­rint meg­ala­kul a ke­resz­tény mun­ká­sok és föld­mű­ve­sek pol­gá­ri párt­ja a Du­na ut­cai »Olasz-vendéglő« nagy­ter­mé­ben. A párt­moz­ga­lom jel­sza­vá­ra az: »Üsd a jog­ta­lan­sá­got, sze­resd az igazsá­got!« (Bi kriv­du – miluj prav­du!) jel­szót ír­ták” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 16.).
54. „5000 ko­ro­ná­ért
[…] Kas­sán szélesmértékű ka­to­na­sza­ba­dí­tá­si af­fér­nak jöt­tek a nyo­má­ra. Dr. Mar­tinek al­ez­re­des a ka­to­nai so­ro­zó­bi­zott­ság el­nö­ke jó pén­zért »neschop­ný«-­nak, al­kal­mat­lan­nak nyil­vá­ní­tot­ta a bur­zsu­jok ka­to­na­kö­te­les köly­ke­it” (Mun­kás, 1931. áp­ri­lis 13.).

Az 53. pél­dá­ban elő­ször a for­dí­tást köz­lik, az ere­de­ti alak sze­re­pel zá­ró­jel­ben, a má­sik­ban for­dít­va, s a kód­vál­tott alak és an­nak ma­gyar meg­fe­le­lő­je csak egy ves­­sző­vel van el­vá­laszt­va.

55. „Ma­gyar prob­lé­mák­ról Masaryk Ta­más szü­le­tés­nap­ján
[…] A tu­do­má­nyos mun­kát jel­lem­zi, hogy a min­den­na­pos, az egye­te­mes té­nyek­kel fog­lal­ko­zik, s vál­lal­ja az úgy­ne­ve­zett ap­ró­mun­ka (drob­ná práce) el­vég­zé­sé­nek he­ro­iz­mu­sát” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
56. „A kis­gaz­da kön­­nyes szem­mel né­zi a ter­mést
(For­ron­gó le­fo­lyá­sú ipar­tár­su­la­ti ülés Kirá­ly­helme­cen)
[…] mun­kás, föld­mű­ves fi­zet­ni nem bír, nem cso­da, ha ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött min­den­ki el van ke­se­red­ve és a gyű­lé­sen iz­zó han­gu­lat­ban kö­ve­tel­ték az adó­be­haj­tás azon­na­li meg­szűn­te­té­sét. Egy­han­gú­lag ma­gu­ké­vá tet­ték a kom­mu­nis­ta párt fel­hí­vá­sát, hogy tö­me­ge­sen vo­nul­ja­nak fel az adó­hi­va­tal elé, és ha más­ként nem megy, az ut­cán har­col­ják ki a vég­re­haj­tá­sok azon­na­li be­szün­te­té­sét. A tö­me­gek ezen el­ha­tá­ro­zá­sá­ra a leg­főbb ok az, hogy hasz­ta­lan min­den fel­leb­be­zés, köz­ben­já­rás, ki­lin­cse­lés, de­pu­tá­ci­ó­zás, az adó­hi­va­tal csak egy vá­laszt tud ad­ni:
»musíš paci­c«
ma­gya­rul »fizetned kel­l«” (Mun­kás, 1931. au­gusz­tus 30.).

A for­dí­tá­sok szö­veg­be va­ló be­il­lesz­té­sét a fen­ti két pél­dá­ban me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés se­gí­ti. Az 55-ös sze­mel­vény­ben a kód­vál­tást te­szik zá­ró­jel­be a ma­gyar nyel­vű for­dí­tás után, rá­adá­sul a for­dí­tást meg­told­ják az úgy­ne­ve­zett szó­val, mely fel­hív­ja a fi­gyel­met a for­dí­tás tényére. Az is­mer­tebb alak te­hát va­ló­szí­nű­leg a drob­ná práce volt.
57. „Hat kis­lány szü­le­tett Po­zsony­ban új­év nap­ján
[…] A kis jö­ve­vény ma­ga is ott pi­hen mel­let­te hó­fe­hér pár­ná­kon, a leg­mo­der­nebb bébike­lengyébe fek­tet­ve szo­kat­la­nul hos­­szú, bo­zon­tos ha­ja mes­­szi­re ki­vi­lág­lik. A dok­tor meg is jegy­zi, hogy a kis Ilon­ka olyan haj­jal jött a vi­lág­ra, akár a bor­bély­hoz is el­me­het­ne tar­tós ondulá­cióra […] Édes­any­ja, ami­kor meg­lát­ta új­szü­lött gyer­me­két, mo­so­lyog­va ölel­te ma­gá­hoz és csak an­­nyit mon­dott:
– Habešan­ka (Abes­­szin kis nő)” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 3.).

A cikk író­ja va­ló­szí­nű­leg azért idé­zi szó sze­rint a szlo­vák anyu­ka meg­jegy­zé­sét, mert a ma­gyar for­dí­tás nem hang­zik túl jól. A Habešan­ka szó va­ló­já­ban nem fog­lal­ja ma­gá­ba a for­dí­tás­ban sze­rep­lő „kis” jel­zőt (van­nak kis és nagy Habešankák is). El­kép­zel­he­tő, hogy a szer­zőt (for­dí­tót) a ma­gyar ki­csi­nyí­tő kép­ző té­vesz­tet­te meg.

58. „A Sloven­sky Klub tit­ká­rá­nak val­lo­má­sa sze­rint a már­toni jegy­ző­könyv va­ló­ban lé­te­zett, de nem volt alá­írá­sok­kal el­lát­va és hi­te­le­sít­ve
[…] Pro­fus Lász­ló mér­nök, a po­zso­nyi já­rá­si hi­va­tal tisztviseléjőnek ki­hall­ga­tá­sá­ra ke­rül sor: […] Ami a kéz­ira­tot il­le­ti, nem tud­tam meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy mi­lyen bi­zott­sá­gi ülés­ről ké­szült, hogy a vá­lasz­tó­jo­gi, köz­igaz­ga­tá­si vagy pe­dig végre­ha­jtóbi­zottsá­gi ülés­ről van-e szó ben­ne. Ahol pl. Ho­dzsa be­szél, ott eben a kéz­irat­ban oda­ve­tett mon­da­tok van­nak, nem le­he­tett pon­to­san ös­­sze­ál­lí­ta­ni a sza­va­kat. Lehoczky be­szé­dé­ben sincs tisz­táz­va az, hogy: »amit a cse­hek nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«, vagy pe­dig ar­ról, hogy »amit az idők nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«. A kü­lönb­ség idő: èasy, cse­hek: èesi” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. au­gusz­tus 28.).

Eb­ben a rész­let­ben for­dí­tás­ban köz­lik a kéz­irat szó­ban for­gó rész­le­te­it, csak a fél­re­ér­tés­re okot ad­ha­tó kulcs­sza­va­kat idé­zik ere­de­ti­ben.

59. „Me­gyei urak
[…] Ami­kor Fri­gyes fő­her­ceg egyízben a vágvöl­gyi Óvár­ra ér­ke­zett […] a »Zöldfa szál­ló« mel­let­ti kú­ri­án szál­lott meg, szem­ben a ka­to­nai fő­őr­ség­gel, aho­vá ez al­ka­lom­ból dísz­őr­sé­get ve­zé­nyel­tek ki Ven­cel fő­had­nagy pa­rancs­nok­sá­ga alat­t. A ko­ra reg­ge­li órák­tól csi­nos szlo­vák ba­ka járt fel és alá az őr­he­lyén, az a sú­lyos fel­adat ju­tott ki szá­má­ra, hogy tár­sa­it a fors­rif­tos har­sány ki­ál­tás­sal fi­gyel­mez­tes­se a fő­her­ceg kö­ze­le­dé­sé­re. Ven­cel fő­had­nagy még az utol­só pil­la­nat­ban is ala­po­san ki­ok­tat­ta a szlo­vák ka­to­nát, hogy ké­nyes poszt­ján ho­gyan vi­sel­ked­jék:
Mi­helyt meg­pil­lan­tod a Fri­gyest, két­szer az ki­ál­tod: »Gewehr her­aus«…
Fri­gyes fel is tű­nik, kí­sé­re­té­ben mag­a­s­rangú tisz­tek­kel, amint ki­lép a kú­ria ka­pu­ján a szlo­vák ka­to­na hos­­szan el­nyújt­ja ki­ál­tá­sát: »Gewehr her­aus«. A má­so­dik ki­ál­tás azon­ban el­ma­radt, a de­rék szlo­vák iz­gal­má­ban meg­fe­led­ke­zett ar­ról, hogy két­szer kell ki­ál­ta­nia.
Ven­cel fő­had­nagy gyor­san jó­vá akar­ta ten­ni a hi­bát és oda­ki­ál­tott az őrs­höz
– Janko, chytro! Kriè ešte raz! (Janko, gyor­san, ki­álts még egy­szer!)
Janko hoz­zá volt szok­va ah­hoz, hogy szó sze­rint hajt­sa vég­re a pa­ran­csot, új­ból fe­szes ál­lás­ba vág­ta ma­gát és hos­­sza­san el­nyúj­tot­ta hang­ját, amely­től han­go­san vissz­hang­zott a tér:
– Ešte raz!
Mi­kor a tisz­tek je­len­tést tet­tek az eset­ről Fri­gyes­nek, ez a ha­sát fog­ta ne­vet­té­ben, de egy fo­rin­tot kül­dött Jankon­ak azért, hogy en­ge­del­me­sen ki­ál­tot­ta »Még egysz­er!«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 14.).

Ér­de­kes pél­da a fen­ti tör­té­net. Tud­ni kell hoz­zá, hogy ez egy idé­zet a kor egyik is­mert po­zso­nyi szlo­vák szer­ző­jé­nek, Miroslav Pác­alt­nak az egyik mű­vé­ből, amit ek­kor ren­de­zett saj­tó alá. Te­hát a rész­let szlo­vák­ból va­ló for­dí­tás, ahol a for­dí­tó a csat­ta­nó szem­pont­já­ból fon­tos ré­sze­ket meg­hagy­ta szlo­vá­kul, il­let­ve zá­ró­jel­ben kö­zöl­te a ma­gyar for­dí­tást. Még­sem tö­ké­le­tes ez a meg­ol­dás, hi­szen szlo­vá­kul a kriè ešte raz! egy­aránt je­lent azt, hogy ki­álts még egy­szer! és azt, hogy ki­áltsd: még egy­szer! – eb­ből adó­dott a tör­té­net­ben a fél­re­ér­tés. Ma­gya­rul vi­szont két kü­lön­bö­ző nyelv­ta­ni for­ma já­rul a két je­len­tés­hez.
Ar­ra néz­ve is le­het­nek ér­de­kes ese­tek, hogy pl. egy szlo­vák nyel­vű idé­zet­ből mit for­dí­ta­nak le, és mit hagy­nak meg a for­rás­nyel­ven. Egy Hlinká­val ké­szült be­szél­ge­tés­ből idé­zek:

60. „Pár­tom a vá­lasz­tá­sok­ba önál­ló­an s a leg­szebb re­mé­nyek­kel megy be­le. A nép a »chu­dobá«-ból és a szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ból már tel­je­sen ki­gyógy­ult” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 2.).

A cikk szer­ző­je (aki va­ló­szí­nű­leg az in­ter­jú ké­szí­tő­je) a chu­dobát – ta­lán mint Hlin­ka egyik ked­venc ki­fe­je­zé­sét – meg­hagy­ja szlo­vá­kul (az­az a ma­gyar szö­veg­be kód­vál­tás­ként il­lesz­ti be). Ha­son­ló el­já­rás­ra az elő­ző fe­je­ze­tek­ben több pél­dát is ta­lá­lunk.

61. „Kü­lö­nö­sen nagy tet­szést ara­tott az a nó­tá­juk, ame­lyet öreg édes­ap­juk vagy idő­sebb ro­ko­nuk neve­nap­ja al­kal­má­val szok­tak éne­kel­ni a szlo­vák le­gé­nyek:
Sztary nás, sztary nás
Szje­di­vu bradu más
Hej dot­jal budje dobre s námi
Dok­jal bud­jes medzi námi

(Öre­gecs­kénk, jó apács­kánk
De ősz már a sza­kál­lacs­kád
Hej, csak ad­dig lesz jó vi­lá­gunk
Míg té­ged ma­gunk közt lá­tunk)”
(Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.)

Is­mét a már egy­szer szó­ba ke­rült bu­da­pes­ti szlo­vák kul­tú­res­ten va­gyunk. A szlo­vák le­gé­nyek ál­tal elő­a­dott nó­ta for­dí­tá­sa nem szó sze­rinti, in­kább át­köl­tés. Kü­lö­nö­sen mu­lat­sá­gos a szlo­vák szö­veg ma­gyar he­lyes­írás sze­rin­ti le­jegy­zé­se.
Per­sze az is elő­for­dul, hogy a for­rás­nyelv­ből a cél­nyelv­ben egyet­len szó sem őr­ző­dik meg (nincs kód­vál­tás, a szö­veg egy­nyel­vű), ám ilyen­kor is elő­for­dul­hat, hogy az ere­de­ti be­széd­ak­tus más ­nyel­vű (is) volt. (Er­re ál­ta­lá­ban a kon­tex­tus­ból le­het kö­vet­kez­tet­ni.) Ezek pro­totipikus nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tu­sok (az­az szín­tisz­ta for­dí­tá­sok) is le­het­nek, de itt is be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző le­het a két­nyel­vű­ség. (No­ha itt nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló for­dí­tott ese­tek­re.)

62. „A repub­likában van­nak ma­gyar kö­zép­is­ko­lák és ta­ní­tó­kép­zők
[…] Masaryk Ta­más édes­ap­ja szlo­vák job­bágy­em­ber volt Kopèany­ból […] »Mindjárt gyer­mek­ko­rom­ban kap­cso­lat­ba ke­rül­tem a ma­gyar nyelv­vel. Ná­lunk a csa­lád­ban meg­re­kedt né­hány ma­gyar szó; mon­dot­tuk pl. egy­más­nak: hall­gass! és hason­lókat«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 18.).

Na­gyon ér­de­kes a fen­ti idé­zet, hi­szen tu­laj­don­kép­pen az idé­zet bá­zis­nyel­ve (Masaryk szá­já­ból) szlo­vák le­he­tett, eb­be ke­rül­he­tett a ma­gyar nyel­vű ven­dég­ki­fe­je­zés (hall­gass). Az in­ter­jút vi­szont a ma­gyar na­pi­lap­ban ter­mé­sze­te­sen le­for­dí­tot­ták.

63. „Tóbler Já­nos kép­vi­se­lő­há­zi be­szé­de a szloven­szkói ál­la­po­tok­ról
– Ma már egé­szen sza­ba­don éne­kel­het­jük a mi him­nu­szun­kat, az Is­ten áldd meg a ma­gyart!
Blaho köz­be­szól: Eb­ből is lát­szik ho­va húz a szí­vük […]11
Blaho azt mond­ja ma­gya­rul: Hát a ma­gyar csend­őrök nem ilyen mó­don nyo­moz­tak? Még sok­kal ros­­szab­bul” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 18.).

Az idé­zet­ből nem de­rül ki, hogy a kép­vi­se­lő­ház­ban le­fo­lyó dis­kur­zus alap­nyel­ve a ma­gyar vagy a szlo­vák volt-e, csak fel­té­te­lez­het­jük, hogy Tóbler va­ló­szí­nű­leg ma­gya­rul be­szélt, Blaho vi­szont biz­to­san szlo­vá­kul. Mi­vel az el­hang­zot­ta­kat tel­jes egész­é­ben ma­gya­rul köz­lik (a szlo­vák köz­be­szó­lá­so­kat le­for­dít­ják), me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel utal­nak ar­ra, ami­kor Blaho kó­dot vál­tott, és ma­gya­rul szó­lalt meg.
Lát­ha­tó, hogy en­nél a leg­utóbb vizs­gált tí­pus­nál már nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem el­len­ke­ző­leg: a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló ma­gyar kód­vál­tás­ra.
Lanstyák ír­ja, hogy a nyom­ta­tott saj­tó­ban nem „il­lik” kó­dot vál­ta­ni, ezért ma – az Új Szó gya­kor­la­tá­ból ki­in­dul­va – az új­ság­írók vagy le­for­dít­ják a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket, vagy gon­dos­kod­nak ar­ról, hogy je­len­té­sük ki­de­rül­jön a kon­tex­tus­ból. Ki­vé­tel­ként csak a tel­je­sen szlo­vák nyel­vű rek­lá­mo­kat, il­let­ve ma­gyar nyel­vű rek­lá­mok­ba be­épí­tett, jól is­mert szlo­vák „ló­zun­gok”-at em­lí­ti (Lanstyák 2003a, 88–89).
Ar­ra, hogy szó sze­rin­ti for­dí­tás nél­kül a szö­veg­kör­nye­zet­ből ki­de­rül­het a je­len­tés, pél­da a kö­vet­ke­ző szö­veg:

64. „Ma­jort el­ítél­ték
[…] A csend­őrök, rend­őrök, a ha­tó­sá­gok »elfogu­lat­lansá­ga« túl­sá­go­san be van bi­zo­nyít­va… A csend­őrök kü­lön­ben is ar­ról be­szél­tek, hogy 150 fő­nyi tö­meg jött Hegy­ről Kosú­tra. Per­sze fél­tek és (stra­ch má ve¾ké oèi) fé­lel­mük­ben na­gyot lát­tak” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).

A szlo­vák szó­lás nincs le­for­dít­va, csak kon­no­tatív je­len­té­se van frap­pán­san be­épít­ve a szö­veg­be.
Ám­de, a fen­ti pél­da szép­sé­ge el­le­né­re, ha meg­fi­gyel­jük az elő­ző fe­je­ze­tek cikk­rész­le­te­it, ki­de­rül, hogy a két há­bo­rú kö­zöt­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó­ban a leg­több eset­ben nem for­dí­tot­ták le a kód­vál­tott be­té­te­ket, és ha az ol­va­só nem ér­tett „cseh­szlo­vák”-ul, je­len­té­sük a szö­veg­kör­nye­zet­ből sem de­rült ki. Ez a nyel­vi gaz­da­sá­gos­ság tu­laj­don­kép­pen a pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra, ezen be­lül a be­szélt nyel­vi kód­vál­tás­ra jel­lem­ző. Ha a be­széd­part­ne­rek mind­két kó­dot bir­to­kol­ják, fö­lös­le­ges az adott meg­nyi­lat­ko­zást meg­ket­tőz­ni vagy ma­gya­ráz­gat­ni. A két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ban meg­le­he­tő­sen fur­csa ez az el­já­rás, hi­szen azt gon­dol­nánk, hogy a kor­ban az ol­va­sók nagy ré­sze nem ér­tett jól szlo­vá­kul. Mind­ez még ér­de­ke­sebb, ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a mai Új Szó for­dí­tá­si szo­ká­sa­i­val, mely­ben – an­nak el­le­né­re, hogy a mai ol­va­sók leg­több­je jól be­szél szlo­vá­kul – a ven­dég­nyel­vi be­tét rit­kán ma­rad for­dí­tat­la­nul (ezt a tényt Kul­csár Aran­ka ku­ta­tá­sai is meg­erő­sí­tik [vö. Kul­csár 2002]).

6. Ös­­sze­fog­la­lás

Mun­kám­ban a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó nyel­vét vizs­gá­ltam a köz­né­vi kód­vál­tá­sok szem­pont­já­ból, el­ső­sor­ban a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben meg­ta­lál­ha­tó cseh és szlo­vák sza­vak, szó­szer­ke­ze­tek, mon­da­tok elő­for­du­lá­sa­it és azok oka­it ke­re­stem. A vál­tá­sok ál­ta­lá­ban jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó funk­ci­ók­ban je­lent­kezt­ek. A leg­több kód­vál­tás a gya­kor­la­ti szem­pont­ból fon­tos hi­te­le­sí­tés, va­la­mint va­la­mi­lyen stí­lus­ha­tás (és/­vagy el­ha­tá­ro­ló­dás) el­éré­se cél­já­ból tör­té­nt. A stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás ál­ta­lá­ban vagy idé­zet­sze­rű, vagy az új­ság­írók sze­mé­lyes „be­tol­dá­sa” a sti­lisz­ti­kai több­let ki­fe­je­zé­se mi­att.
A vizs­gált új­sá­go­kat meg­pró­bál­tam rep­re­zen­ta­tí­van ki­vá­lasz­ta­ni – kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gú la­po­kat vizs­gál­tam a kor­szak ele­jé­ről, kö­ze­pé­ről és vé­gé­ről. Úgy tű­nik vi­szont, hogy sem a meg­je­le­nés éve, sem a po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­ság nem be­fo­lyá­sol­ta re­le­ván­san a kód­vál­tá­sok elő­for­du­lá­sát. Van­nak olyan la­pok, me­lyek­ben mi­ni­má­lis pél­dát ta­lál­tam köz­né­vi kód­vál­tás­ra (ilyen az 1920-as Kas­sai Mun­kás, az 1920-as Reg­gel és az 1937-es Ma­gyar Nap), má­sok­ban meg­le­he­tő­sen so­kat (az 1920-as Kas­sai Nap­ló, az 1931-es Mun­kás, az 1929-es Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, az 1937-es Ma­gyar Új­ság). Va­ló­szí­nű, hogy in­kább a la­pok jel­le­ge ha­tá­roz­ta meg, hogy men­­nyi kód­vál­tást „en­ged­tek be”. A ter­je­del­me­sebb, több in­ter­jút, ill. az új­ság­írók vé­le­mé­nyét is tar­tal­ma­zó kom­men­tár­sze­rű cik­ket tar­tal­ma­zó la­pok­ban nyil­ván több szlo­vák köz­név fért be­le, mint az in­kább csak hí­re­ket tar­tal­ma­zók­ba. A cik­kek­be be­épü­lő szlo­vák ki­fe­je­zé­sek leg­több­je bel­ső, kon­tex­tuális okok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza: az egyes új­ság­írók szó­kész­le­te, a két nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­guk, emo­ci­o­ná­lis vagy presz­tízs­mo­tí­vu­ma­ik. Az új­ság­írók­nak a cseh­szlo­vák nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­gá­val függ ös­­sze a pél­dák­ban elő­for­du­ló ren­ge­teg he­lyes­írá­si és nyelv­he­lyes­sé­gi hi­ba. Gyak­ran elő­for­dul az is, hogy ma­gyar he­lyes­írás­sal ír­ják a szlo­vák nyel­vű be­tol­dá­so­kat. Mind­ez nem meg­le­pő, hi­szen a kor­ban a ma­gyar új­ság­írók még nem tud­hat­tak jól szlo­vá­kul, s a nyelv­he­lyes­sé­gi kér­dé­sek­nek sem tud­tak hol utá­na­néz­ni (az el­ső he­lyes­írá­si sza­bály­zat Samo Czam­bel 1931-es mun­ká­ja volt).
An­nál meg­le­pőbb a tény, hogy a kód­vál­tá­so­kat sok eset­ben nem kü­lö­ní­tik el a ma­gyar szö­veg­től, és gyak­ran ma­gyar nyel­vű for­dí­tá­suk is el­ma­rad. Ez a mai Új Szó­ban pél­dá­ul – ami­kor pe­dig mind az új­ság­írók, mind az ol­va­sók job­ban be­szél­nek szlo­vá­kul – ne­he­zen el­kép­zel­he­tő. A kód­vál­tá­sok­ból men­­nyi­sé­gi­leg is több volt a két há­bo­rú kö­zött, mint a mai saj­tó­ban (bár ezt csak ol­va­só­ként ál­lí­tom, er­re irá­nyu­ló­an nem vé­gez­tem ku­ta­tá­so­kat). Va­ló­szí­nű, hogy az új­ság­írók eb­ben az idő­ben csak ta­po­ga­tóz­tak, nem volt vi­lá­gos szá­muk­ra, mit en­ged­het­nek meg ma­guk­nak az újon­nan ala­kult hely­zet­ben. Nem volt még „ve­szély­ér­zet”-ük sem, így a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát nem volt okuk ke­rül­ni, el­len­tét­ben a mai ál­la­pot­tal, ami­kor a szlo­vák nyelv ke­rü­lé­sé­nek iden­ti­tás­jel­ző, cso­port­hoz tar­to­zást ki­fe­je­ző funk­ci­ó­ja van. Ta­lán egy­faj­ta nyel­vi já­ték­nak is fel­fog­ha­tók az idé­zett pél­dák, az új­ság­írók az „új” nyel­vet szö­ve­ge­ik­be mint­egy ér­de­kes­ség­ből épí­tik be­le. Az okok tel­je­sen pon­tos elem­zé­se töb­bek kö­zött azért is le­he­tet­len, mert a kor tár­sa­dal­mi-tör­té­ne­ti vi­szo­nya­it, bi­zo­nyos kon­tex­tuális, hely­zet­be­li je­len­té­se­ket ma ke­vés­bé ért­he­tünk.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bergen­di Mó­ni­ka 2002. Bil­ingviz­mus v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským so zrete¾om na použí­vanie geografick­ých názvov. Dok­to­ri dis­­szer­tá­ció. Bratislava, FF UK.
Kul­csár Aran­ka 2002. Kód­vál­tás az Új Szó cí­mű na­pi­lap nyel­vé­ben. Szak­dol­go­zat. Bratislava–Pozsony, FFUK .
Lanstyák Ist­ván 1991. A szlo­vák nyelv ár­nyé­ká­ban. In: Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ha­tá­ron tú­li két­nyel­vű­ség­ről. Bu­da­pest, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 11–72. p.
Lanstyák Ist­ván 1998a. Nyel­vünk­ben – ott­hon. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1998b. A ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tos­sá­gá­nak sa­já­tos­sá­gai. Duna­szer­da­he­ly, Lil­i­um Aurum.
Lanstyák Ist­ván 2000. A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 2003a. Kód­vál­tás és for­dí­tás. A cél­ke­reszt­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyel­vi va­ló­ság. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 7. sz. 77–94. p.
Lanstyák Ist­ván 2003b. A két­nyel­vű be­szé­lő mint bot­csi­nál­ta for­dí­tó. Ma­gyar Nyelv­já­rás­ok, 41. évf., 393–400. p.
Lanstyák Ist­ván 2003c. A for­dí­tás­tu­do­mány szak­kö­zi kap­cso­la­ta­i­ról. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 10. sz. 52–68. p.
Lanstyák Ist­ván 2003d. For­dí­tás és kon­tak­toló­gia. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003. 3. sz. 49–70. p.
Lanstyák Ist­ván 2004. Uta­zás a for­dí­tás kö­rül. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség, füg­get­len és füg­gő szö­veg­al­ko­tás. In: Navrac­sics Ju­dit–Tóth Szergej (szerk.): Nyel­vé­szet és inter­dis­z­ci­pli­nar­itás II. Kö­szön­tő­könyv Len­gyel Zsolt 60. szü­le­tés­nap­já­ra. Sze­ged–Veszp­rém, Gen­er­ali­a, 535–543. p.
Lanstyák Ist­ván megj. alat­t. A kód­vál­tás nyelv­ta­ni as­pek­tu­sá­nak né­hány kér­dé­se a szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség­ben. In: Lanstyák István–Vanèóné Krem­mer Il­di­kó (szerk.): Nyel­vé­szet­ről – vál­to­za­to­san. Se­géd­könyv egye­te­mis­ták és a nyel­vé­szet iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra. Dunasz­er­da­he­ly, Gram­ma Nyel­vi Iro­da.
Majtán, Milan 1998. Názov obcí Slovenskej repub­liky. Bratislava, SAV.
Si­mon Sza­bolcs 1998. Nyel­vi vál­to­zók a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban. In: Sán­dor Klá­ra (szerk.): Nyel­vi vál­to­zó – nyel­vi vál­to­zás, Sze­ged, JGyF Ki­adó, 123–134. p.
Tur­czel La­jos 1982. Hi­ány­zó fe­je­ze­tek. Po­zsony, Ma­dách.

Vörös Ferenc: Névkutatás és névföldrajz

A név­tant a nyel­vé­szek egy ré­sze mind a mai na­pig se­géd­tu­do­mány­ként tart­ja szá­mon. A név­ta­no­sok több­sé­ge azon­ban hoz­zám ha­son­ló­an más­ként vé­le­ke­dik er­ről. Ta­nul­má­nyom el­ső ré­szé­ben a név­tan­nak mint ön­el­vű tu­do­mány­ág­nak a ki­ala­ku­lá­sá­ról, tár­gyá­ról ér­te­ke­zem. Má­so­dik ré­szé­ben a nyelv­föld­rajz és név­föld­rajz főbb érint­ke­zé­si pont­ja­it ve­szem szám­ba. A dol­go­zat zá­ró fe­je­ze­té­ben azo­kat a ta­nul­sá­go­kat ös­­szeg­zem, ame­lye­ket a rend­szer­sze­rű szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­sok ter­ve­zé­se­kor is meg­fon­to­lan­dó­nak gon­do­lok.

Név­tan

A név­tan ma­nap­ság – leg­alábbis an­nak mű­ve­lői sze­rint – ön­el­vű tu­do­mány­nak szá­mít. Sa­ját ku­ta­tá­si te­rü­le­te van, eh­hez ren­delt adek­vát ku­ta­tá­si mód­sze­rek­kel. Szám­ta­lan, nem nyel­vé­sze­ti szak­te­rü­let­tel ke­rül fe­lü­le­ti érint­ke­zés­be. Et­től vá­lik inter-, sőt mul­ti­dis­z­ci­plináris­sá. Se­géd­tu­do­má­nyi jel­le­gé­től nem is olyan ré­gen si­ke­rült meg­sza­ba­dul­nia. Ha­gyo­má­nyai a do­log ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an ré­gi­ek­nek mond­ha­tók, hi­szen a ne­vek az ókor­tól kez­dő­dő­en fog­lal­koz­tat­ták a fi­lo­szo­kat. A kor­tár­sak uta­lá­sai alap­ján fel­té­te­lez­zük, hogy a gö­rö­gök­nél hely­ne­vek fel­so­ro­lá­sá­val és ma­gya­rá­za­tá­val fog­lal­ko­zó köny­vek is íród­tak. Pla­tón Kratüloszá­nak ne­vek­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­lei nap­ja­in­kig a név­tu­do­mány egyik óko­ri alap­ve­tés­ének szá­mí­ta­nak.
A mai ér­te­lem­ben vett név­tan – más szó­val ono­ma­toló­gia vagy ono­maszti­ka – még­sem te­kint vis­­sza ré­geb­bi múlt­ra, mint hat­van­öt év. Az el­ső név­ta­ni tan­szé­ket a fran­cia Al­bert Dauzat pro­fes­­szor szer­vez­te meg 1939-ben (vö. Haj­dú 2003, 33; Mulon 1995). Ta­lán az sem mond­ha­tó tel­je­sen vé­let­len­nek, hogy haj­da­ni ok­ta­tói az önál­ló­so­dás előtt a fo­ne­ti­kai és nyelv­já­rá­si tan­szék ke­re­te­in be­lül te­vé­keny­ked­tek. A tan­szé­ki cso­port­ból ki­nö­vő név­ta­ni ku­ta­tó­mű­he­lyek má­ig fenn­áll­nak és mű­köd­nek (Institut d’Onomastique, Cent­re d’Onomastique des Archives Nationales, Com­mis­sion Nationale de Toponymie, Société Française d’Onomastique).
A név­tan­nak min­den­ko­ri tár­gya ma­ga a tu­laj­don­név. Ám mind­járt a tu­laj­don­név­nek a de­fi­ni­á­lá­sa szám­ta­lan prob­lé­mát vet fel. Má­ig kü­lön­fé­le né­ze­tek üt­köz­nek az­zal kap­cso­lat­ban, mit te­kin­tünk (tu­la­j­don)névnek, la­tin szak­ki­fe­je­zés­sel nomen pro­pri­um­nak. To­váb­bi aka­dá­lyo­kat gör­dít a fo­ga­lom­ér­tel­me­zés elé az a köz­is­mert tény, hogy az egyes nyel­vek el­té­rő­en ítél­nek meg bi­zo­nyos ka­te­gó­ri­á­kat. A ma­gyar pl. nem te­kin­ti tu­laj­don­név­nek a ne­ve­ze­tes na­po­kat, ün­ne­pe­ket. Az orosz igen. A szlo­vák a nép­ne­ve­ket is tu­laj­don­név­nek gon­dol­ja, a ma­gyar vi­szont nem. A sort foly­tat­hat­nánk. Ne­he­zí­ti a hely­ze­tün­ket, hogy a tu­laj­don­ne­vek ki­vé­tel nél­kül köz­ne­vek­ből (nomen apella­tivum) jöt­tek/jön­nek lét­re, és így köz­név és tu­laj­don­név mezs­gyé­jén szük­ség­sze­rű­en lé­tez­nie kell egy át­me­ne­ti sáv­nak. A tu­laj­don­ne­vek egy ré­szé­ben el­ho­má­lyo­sul az ere­de­ti je­len­tés­tar­ta­lom. Ezek­ről csu­pán nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek­kel mu­tat­ha­tó ki, mi­lyen köz­név­ből vagy köz­né­vi szer­ke­zet­ből ke­let­kez­tek.
Tu­laj­don­név és köz­név kö­zött má­sik irány­ból is át­jár­ha­tó az út. Tu­laj­don­ne­vek ma­nap­ság is kön­­nyen közn­evesül­nek. Bi­zo­nyos ese­tek­ben nem kön­­nyű meg­húz­ni a pon­tos ha­tá­ro­kat. Van­nak olyan nyel­vi ala­ku­la­tok, ame­lyek tu­laj­don­ne­ve­ket tar­tal­maz­nak, sőt még szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sük is haj­szál­ra egye­zik bi­zo­nyos tu­laj­don­név­tí­pu­sok­kal, még­sem te­kint­he­tők nomen pro­pri­um­nak (pl. Cel­si­us-fok, Krisz­tus-fej, Ot­tó-mo­tor; Duna-­gate, Gyurcsány-k­abi­net, Or­bán-le­vél stb.). Köz­ne­vek is ma­guk­ba fog­lal­hat­nak olyan tu­laj­don­ne­ve­ket, ame­lyek a mai nyelv­hasz­ná­ló­nak is min­den kü­lö­nö­sebb ne­héz­ség nél­kül fel­is­mer­he­tők (pl. ádám­csut­ka, ka­ti­ca­bo­gár, krisz­tus­tö­vis, pál­for­du­lás, szent­já­nos­ke­nyér; mar­tin­ke­men­ce, pull­man­ko­csi, rönt­gen­su­gár, wertheim­zár; ko­nyak, rönt­gen, szend­vics, ter­mosz stb.).
Utol­só­ként em­lí­tem, de ko­ránt sem le­zár­va a prob­lé­mák so­rát, hogy a de­fi­ni­á­lás­kor, szó­fa­ji be­so­ro­lás­kor a tu­laj­don­ne­vek­nek az a sa­já­tos­sá­ga is fej­tö­rést okoz, hogy a mon­da­ton be­lül egy, de akár több szó együt­te­sé­ből is fel­épül­het­nek.
A fen­tebb váz­la­to­san el­mon­dot­tak je­len ta­nul­mány­ban azért ér­de­ke­sek szá­munk­ra, mert ami­kor egy tudomány(ág) önál­ló­sá­gá­ról be­szé­lünk, ak­kor ér­te­lem­sze­rű­en meg kell húz­nunk an­nak ha­tá­ra­it. A ha­tá­rok meg­hú­zá­sa pe­dig ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó az adott tudomány(ág) tár­gyá­val. A név­tan önál­ló­so­dá­si fo­lya­ma­tát a XX. szá­zad ele­jé­től Mi a tu­laj­don­név? kér­dés­fel­te­vé­se mel­lett vé­gig­kí­sér­te egy má­sik po­lé­mia, ne­ve­ze­te­sen az, hogy Mi te­kint­he­tő tu­laj­don­név­nek? Kez­det­ben csak a sze­mély- és hely­ne­ve­ket vet­ték tu­laj­don­név­nek. A de­fi­ni­á­lá­si kí­sér­le­tek köz­ben egy sor tí­pus­sal bő­vült a tu­laj­don­ne­vek ka­te­gó­ri­á­ja: ele­in­te az ál­la­tok, tár­gyak, fo­gal­mak, mű­al­ko­tás­ok ne­vé­vel, ké­sőbb a már­ka­ne­vek­kel, ese­mé­nyek, ün­ne­pek, dá­tu­mok, hó­na­pok, ne­ve­ze­tes na­pok stb. ne­vé­vel.
A nyel­vé­sze­ti meg­ha­tá­ro­zá­sok ki­vé­tel nél­kül hang­sú­lyoz­zák a tu­laj­don­név­nek azt a tu­laj­don­sá­gát, hogy nem osz­tály­fo­gal­ma­kat je­löl, ha­nem egye­de­ket. Szem­ben a köz­név­vel, amely klas­­szi­fi­kál, va­gyis osz­tály­je­gyek­kel ren­del­ke­zik. A tu­laj­don­ne­vek szer­kesz­tett­sé­gé­nek, szö­veg­be épü­lé­sé­nek vizs­gá­la­ta egy­né­mely ku­ta­tót ar­ra a fel­is­me­rés­re ve­ze­tett, hogy for­mai szem­pont­ból cél­ra­ve­ze­tőbb len­ne a tu­laj­don­név­nek mint fő­né­vi ka­te­gó­ri­á­nak a tar­to­má­nyát az egy­sza­vas lexémákra szű­kí­te­ni (a té­má­ról bő­veb­ben: Par­tridge 1949; Ba­ra­bás–Kálmán–Nádasdy 1977; Lan­gen­don­ck 1978; Pamp 1982; 1985; 1989; Haj­dú 1997; 1998a; 1998b; 1999; He­ge­dűs 1997; 1999). Má­sok a tu­laj­don­név funk­ci­o­ná­lis vizs­gá­la­ta­kor a név­elő­hasz­ná­lat se­gít­sé­gé­vel pró­bál­ták meg­ha­tá­roz­ni a tu­laj­don­név lé­nye­gét (Ba­ra­bás–Kál­mán–Nádasdy 1977; He­ge­dűs 1997). Mind­ezek együt­te­sen el­ve­zet­tek ah­hoz a fel­is­me­rés­hez, hogy a tu­laj­don­név nem so­rol­ha­tó be a klas­­szi­kus szó­fa­ji rend­szer­be, kü­lö­nö­sen nem a fő­ne­vek alc­so­por­t­jakén­t. Ezt az el­vet hang­sú­lyoz­zák a Ma­gyar gram­ma­ti­ka szer­zői is (Keszler 2000, 127), ám el­já­rás­mód­juk en­nek el­le­né­re a ha­gyo­má­nyos szó­faj­ta­nok be­so­ro­lá­si gya­kor­la­tát kö­ve­ti.
A fo­ga­lom­ér­tel­me­zés, pon­tos de­fi­ni­á­lás hi­á­nya nem te­kint­he­tő egye­di eset­nek a nyelv­le­írás­ban. Ké­zen­fek­vő­nek tű­nik a mon­dat­tan pél­dá­ját em­lí­te­ni, ahol a köz­pon­ti fo­ga­lom­nak, a mon­dat­nak ugyan­csak nincs egy­sé­ges de­fi­ní­ci­ó­ja, ám ez nem aka­dá­lyoz­za a nyel­vé­sze­ket ab­ban, hogy ma­gát a mon­dat je­len­sé­gét – akár csak a szin­ta­xi­son be­lül is – sok­ol­da­lú­an vizs­gál­ják. Ugyan­így van­nak a név­ta­no­sok a tu­laj­don­ne­vek­kel.
Mi­e­lőtt bár­ki is el­ha­mar­ko­dott íté­le­tet al­kot­na a név­tan­nak mint tu­do­mány­ág­nak a tu­do­má­nyok rend­sze­rén be­lül el­fog­lalt he­lyé­ről, si­et­ve szö­ge­zem le, hogy a név­tan is nyel­vé­szet. Ép­pen ezért a név­ta­nos (ono­ma­toló­gus) is (több­nyi­re) nyel­vész. De olyan nyel­vész, aki a ne­ve­ket mint nyel­vi té­nye­ket sok szem­pont­ból, komp­lex mó­don vizs­gál­ja (vö. Benkő 1997, 6). Va­la­hogy úgy, mint a fo­ne­ti­kus a be­szé­det és a be­széd­han­go­kat, ami­kor a fi­zi­ka, az ana­tó­mia, a foniá­tri­a, a pszi­cho­ló­gia, a pe­da­gó­gia stb. te­rü­le­tén meg­szer­zett is­me­re­te­ket a fo­ne­ti­ká­ban – ré­geb­bi el­ne­ve­zés­sel: hang­tan­ban – in­teg­rál­ja. Az érint­ke­ző tu­do­mány­te­rü­le­tek­ről át­cso­por­to­sí­tott is­me­re­tek ös­­szeg­zé­se­kor a fo­ne­ti­kus sem ve­szí­ti szem elől a nyel­vé­sze­ti szem­pon­to­kat. Csu­pán ar­ról van szó, hogy a vizs­gá­lat tár­gyá­nak kö­ve­tel­mé­nye­i­től ve­zérel­ve sa­já­tos mó­don öt­vö­zi azo­kat más te­rü­le­tek is­me­re­te­i­vel és mód­sze­re­i­vel.
Ahogy az imént már hang­sú­lyoz­tam, egy tu­do­mány­ág ak­kor vá­lik ön­el­vű­vé, ha sa­já­tos tár­gya spe­ci­á­lis – ha úgy tet­szik, adek­vát – ku­ta­tá­si mód­sze­rek ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­zet. A név­tan is ilyen, ös­­sze­tett is­me­re­te­ket in­teg­rá­ló tu­do­mány.
Ne­vek­kel ter­mé­sze­te­sen más tu­do­má­nyok is fog­lal­koz­nak. A név­tan és a ne­vek­kel fog­lal­ko­zó egyéb tu­do­má­nyok kö­zött az a kü­lönb­ség, hogy az előb­bi­ek azt dön­tő­en nem nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek se­gít­sé­gé­vel te­szik, vagy ha igen, vizs­gá­la­ta­ik­nak ak­kor sem tár­gya, csu­pán esz­kö­ze a név.
Ma­gam má­sok­kal egye­tem­ben egy tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak je­le­ként tar­tom szá­mon töb­bek kö­zött, ha az adott szak­te­rü­le­ten fo­lyó ku­ta­tá­sok­ról kon­fe­ren­ci­á­kat, ta­nács­ko­zá­so­kat szer­vez­nek, ret­ros­pek­tív tu­do­mány­tör­té­ne­ti ös­­sze­fog­la­lók szü­let­nek az ered­mé­nyek szám­ba­vé­te­lé­re, s az adott tu­do­mány­te­rü­let­nek önál­ló pe­ri­o­di­kái (is) van­nak, sőt az adott té­má­ban el­mé­le­ti mun­kák és ké­zi­könyv­sze­rű ösz­­szeg­zé­sek lát­nak nap­vi­lá­got. Ezek­nek a kri­té­ri­u­mok­nak – úgy tű­nik – a név­tan is ele­get tesz.
Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső név­ta­ni kon­fe­ren­ci­át 1958-ban szer­vez­ték. Ezt az­óta meg­kö­ze­lí­tő­leg min­den tíz év­ben újabb kö­vet­te. A leg­utób­bit – szám sze­rint az ötö­di­ket – 1996-ban Mis­kol­con ren­dez­ték.
A név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról is ké­szül­tek ös­­szeg­zé­sek. Anél­kül, hogy a tel­jes­ség igé­nyé­vel va­la­men­­nyit fel­so­rol­nám, elég­sé­ges­nek tar­tom, ha a há­rom leg­utób­bi szám­ve­tés­re uta­lok. Az egyik az 1996-os mis­kol­ci név­ta­ni kon­fe­ren­ci­án hang­zott el, ame­lyet B. Ger­gely Pi­ros­ka ké­szí­tett (B. Ger­gely 1997). A szer­ző már itt jel­zi, hogy át­te­kin­té­se ko­ránt sem tel­jes, s „ki­ma­rad­hat­tak belőle […] a ha­tá­ro­kon tú­li ku­ta­tá­sok bi­zo­nyos ered­mé­nyei is” (B. Ger­gely 1997, 19). A má­sik a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szus név­ta­ni szek­ci­ó­já­nak egyik elő­adá­sa volt, amely­ben Hoff­mann Ist­ván­tól a ma­gyar név­ku­ta­tás ez­red­for­du­lós ál­lá­sá­ról hall­hat­tunk (Hoffmann 2002, 9–22). Eb­ben Hoff­mann egyet­len fel­vi­dé­ki kö­tő­dé­sű név­ta­ni mun­kát sem em­lít. A har­ma­dik­ként em­lí­ten­dő ös­­szeg­zést Haj­dú Mi­hály ké­szí­tet­te a 2002. szep­tem­be­ri ko­má­ro­mi ta­nács­ko­zás­ra, de ta­pasz­ta­la­tom sze­rint az anya­or­szág­ban sem tud­nak en­nek pub­li­kált vál­to­za­tá­ról (Haj­dú 2002, 36–41). Haj­dú az em­lí­tett szám­ve­tés­ben va­ló­ban csak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­i­re kon­cent­rál, ám ma­ga is jel­zi: nincs bir­to­ká­ban az ös­­szes szük­sé­ges is­me­ret­nek ah­hoz, hogy tel­jes­ség­re tö­re­ked­hes­sen. Va­ló igaz, ma sincs tel­jes kö­rű át­te­kin­té­sünk az anya­or­szá­gon kí­vü­li ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról, így Szlo­vá­ki­á­ról sem. A leg­utób­bi jász­be­ré­nyi ren­dez­vé­nyen ugyan a sze­mély­ne­ves (csa­lád-, ke­reszt-, ra­gad­vány- és be­ce­név­ku­ta­tá­sok­ról ké­szült egy ös­­sze­fog­la­ló (Vö­rös 2003), de má­ig hi­ány­zik az ugyan­csak je­len­tős­nek mond­ha­tó föld­raj­zi­név-ku­ta­tá­sok szám­ba­vé­te­le csak­úgy, mint az egyéb irá­nyú mun­kák­nak az ös­­szeg­zé­se.
A mai szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat alap­ve­tő­en a ka­rak­te­res mű­he­lyek hi­á­nya jel­lem­zi, ame­lyek pe­dig – ha lé­tez­né­nek – jól át­gon­dolt és mód­sze­res irányt szab­hat­ná­nak a mun­ká­la­tok­nak. Csu­pán el­szi­ge­telt név­ta­ni ku­ta­tá­sok foly­nak. A név­tan presz­tí­zsé­re pe­dig jel­lem­ző, hogy azok a na­gyobb lé­leg­ze­tű, más ki­sebb­sé­gi ku­ta­tá­si tu­do­mány­te­rü­le­tek­hez kö­tő­dő mun­kák, ame­lyek szór­vá­nyos név­ta­ni meg­jegy­zé­se­ket tar­tal­maz­nak, azok sem na­gyon tá­masz­kod­nak a már pub­li­kált név­ta­ni írá­sok­ra. Pe­dig a ki­sebb­sé­gi lét­ben élő ma­gyar nyelv­kö­zös­ség név­anya­ga leg­alább an­­nyi fi­gyel­met ér­de­mel­ne a le­xi­ko­ló­gia, kon­tak­toló­gia, pszi­chol­ingvisztika, prag­ma­ti­ka, sze­man­ti­ka, nyelv­já­rás­ku­ta­tás, nyelv- és név­po­li­ti­ka stb. ré­szé­ről, mint azok a tu­do­má­nyos té­mák, ame­lyek az it­te­ni ku­ta­tó­kat je­len­leg fog­lal­koz­tat­ják.
A ma­gyar név­tu­do­mány­ban szám­ta­lan je­les nyel­vé­szünk is meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet töl­tött be. Csak uta­lás­sze­rű­en em­lí­tem a már nem élők kö­zött Melich Já­nos, Gom­bocz Zol­tán, Pais De­zső, Kniezsa Ist­ván, Inczefi Gé­za, Bár­czi Gé­za, Sza­bó T. At­ti­la, Végh Jó­zsef, Kiss La­jos, Me­ző And­rás ne­vét. A még élők fel­so­ro­lá­sa pe­dig itt most szin­te le­he­tet­len és nem is tisz­tem. Az utób­bi­ak cso­port­já­ból még­is el­ke­rül­he­tet­len olyan ne­vek em­lí­té­se, mint Benkő Lo­rán­dé és Haj­dú Mi­há­lyé, akik e szak­te­rü­let­nek nap­ja­ink­ban is meg­ha­tá­ro­zó, is­ko­la­te­rem­tő, sok­ol­da­lú név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat foly­ta­tó sze­mé­lyi­sé­gei.

Név­föld­rajz

Mi­e­lőtt a név­föld­rajz­zal fog­lal­ko­zom, szük­sé­ges­nek tar­tom a nyelv­föld­rajz meg­ha­tá­ro­zá­sát, hi­szen a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok mind­vé­gig szo­ros kap­cso­lat­ban vol­tak a nyelv­föld­rajz­zal. Ez a meg­ál­la­pí­tás a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok­ra nap­ja­ink­ban is ér­vé­nyes.
A nyelv­föld­rajz fo­gal­mát szű­kebb és tá­gabb ér­te­lem­ben szo­kás de­fi­ni­ál­ni. A tá­gabb ér­tel­me­zés sze­rint a nyel­vek te­rü­le­ti ala­pon tör­té­nő érint­ke­zé­sé­nek, a nyel­vi areák­nak a vizs­gá­la­tát is ma­gá­ba fog­lal­ja. A szű­kebb ér­tel­me­zés sze­rint csu­pán a di­a­lek­tu­sok tá­ji ta­go­zó­dá­sá­val fog­lal­ko­zik. A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok tu­do­mány­tör­té­ne­ti szem­pont­ból a di­a­lek­to­ló­gi­á­ból nőt­tek ki (Ju­hász 1993, 73–74; 2001, 93). A kez­de­ti, szór­vá­nyos­nak te­kint­he­tő vizs­gá­ló­dá­so­kat a ké­sőb­bi­ek­ben cél­irá­nyos ku­ta­tá­sok vál­tot­ták fel.
A nyelv­föld­rajz kö­zel egy és ne­gyed­szá­za­dos gaz­dag múlt­ra te­kint­het vis­­sza. Ez­zel szem­ben a mai ér­te­lem­ben vett név­föld­rajz en­nek csu­pán tö­re­dé­ké­re. Hos­­szú ide­ig el­ke­rül­te ku­ta­tó­i­nak fi­gyel­mét a ne­vek komp­lex, sok­ol­da­lú, te­rü­le­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re rá­vi­lá­gí­tó vizs­gá­la­ta. Ezt nyil­ván­va­ló­an rész­le­te­i­ben itt ki nem fejt­he­tő, ösz­­sze­tett okrend­sz­er­rel ma­gya­ráz­hat­juk. Ez­zel kap­cso­lat­ban né­hány tényt még­is szük­sé­ges­nek lá­tok meg­em­lí­te­ni. Min­de­nek­előtt azt, hogy a ne­vek tí­pu­suk­tól füg­gő­en el­té­rő mér­ték­ben ad­nak ala­pot te­rü­le­ti meg­osz­lás sze­rin­ti, nyelv­föld­raj­zi kö­vet­kez­te­té­sek­re. A ke­reszt­ne­vek pél­dá­ul ko­ráb­ban ép­pen eb­ből a meg­fon­to­lás­ból ke­vés­bé kel­tet­ték fel a nem név­ta­nos ku­ta­tók ér­dek­lő­dé­sét. Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy ma­gam is ta­lál­koz­tam a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szu­son olyan, je­les név­ta­nos kol­lé­gá­tól nyil­vá­no­san el­hang­zó ki­je­len­tés­sel, mi­sze­rint ezek­nek a vizs­gá­la­tok­nak cse­kély a tu­do­má­nyos ho­za­dé­ka. Pe­dig a név­di­vat­ban be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­sok ku­ta­tá­sa sok olyan meg­fi­gye­lés­re ad al­kal­mat, amely a nyel­vi je­len­sé­gek ter­je­dé­sé­nek ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­i­ba va­ló köz­vet­len be­te­kin­tést en­ged. A név­di­vat ta­nul­má­nyo­zá­sá­val a fo­lya­ma­to­kat is meg­vizs­gál­hat­juk, nem­csak a vég­ered­ményt. S amit a nyelv más sze­le­té­ben hi­po­te­ti­ku­san kell ki­kö­vet­kez­tet­ni, az itt a vál­to­zás vi­szony­la­gos gyor­sa­sá­ga mi­att tér­ben és idő­ben pon­to­san re­konst­ru­ál­ha­tó. Va­ló igaz, amíg csak az ada­tok ös­­sze­gyűj­té­sé­vel fog­lal­ko­zunk, s csu­pán egy-­e­gy kis­kö­zös­ség vagy te­le­pü­lés (és ál­ta­lá­ban kis­te­le­pü­lés) név­anya­gát ön­ma­gá­ban vizs­gál­juk, ke­vés­bé ka­punk a szó­ban for­gó te­rü­le­ten is hasz­no­sít­ha­tó ered­mé­nye­ket. Mi­helyt a tér és idő ko­or­di­ná­tá­i­ban együt­te­sen kez­dünk gon­dol­kod­ni, azon­nal vál­to­zik a hely­zet. Haj­dú Mi­hály Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­ta­ná­ban ez­zel kap­cso­lat­ban így fo­gal­maz: „A di­a­lek­to­ló­gi­át an­­nyi­ban szol­gál­ja az ed­di­gi ku­ta­tás [ti. a ke­reszt­ne­vek ku­ta­tá­sa – V. F.], hogy meg­mu­tat­ja azo­kat a ha­tá­so­kat, ame­lyek érik az egyik nép­cso­por­tot a má­sik­tól. Ezek irá­nya se­gít a nyelv­já­rá­si ha­tá­sok föl­de­rí­té­sé­ben. A név­ta­ni vál­to­zá­sok ugyan­is száz­szor­ta gyor­sab­bak akár a hang­ta­ni vagy gram­ma­ti­kai vál­to­zá­sok­nál, de az át­adás-át­vé­tel me­cha­niz­mu­sa ha­son­ló­képp mű­kö­dik. A ne­vek a le­xi­ko­ló­gia té­ma­kö­ré­be is tar­to­zó nyelv­ta­ni ele­mek, s a táj­sza­vak ter­je­dé­sé­hez ha­son­ló a vál­to­zá­suk. Amíg azon­ban a táj­sza­vak meg­je­le­né­se, to­vább­ván­dor­lá­sa nem mér­he­tő, nem je­gyez­ték föl át­adá­suk pil­la­na­tá­ban őket, a ne­ve­ket a XVII. szá­zad­tól már el­ső je­lent­ke­zé­sük­kor meg le­het ta­lál­ni a táj, vá­ros, fa­lu kin­csé­ben, s nyo­mon le­het kö­vet­ni út­ju­kat, ván­dor­lá­su­kat, kü­lön­bö­ző pon­to­kon, egy­más­tól va­ló tá­vo­li he­lye­ken va­ló föl­buk­ka­ná­su­kat” (Haj­dú 2003, 409). Haj­dú mind­ezt a ke­reszt­ne­vek nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­ta kap­csán em­lí­ti.
A to­váb­bi­ak­ban ar­ról is szót kell ej­te­nünk, hogy mi jel­lem­zi egyéb név­tí­pu­sok kö­ré­ben a ku­ta­tá­sok je­len­le­gi ál­lá­sát? Ta­nul­sá­gos ez­zel kap­cso­lat­ban szám­ba ven­ni azo­kat a név­tant (is) érin­tő ma­gyar nyel­vű mun­ká­kat, ame­lyek a ne­vek és a nyelv­föld­rajz ös­­sze­füg­gés­rend­sze­ré­ben vizs­gá­lód­nak.
Nem tisz­tem a ma­guk gaz­dag­sá­gá­ban be­mu­tat­ni a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­so­kat és az előz­mé­nyek­nek szá­mí­tó nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­ká­kat. Ju­hász De­zső ezt ná­lam két mun­ká­ban is ava­tot­tab­ban meg­tet­te (Ju­hász 1993, 2001). Még­is el­ke­rül­he­tet­len­nek lát­szik azok­ból az előz­mé­nyek­ből sze­mez­get­ni – még ha az el­já­rás­mód ön­ké­nyes­nek is lát­szik –, ame­lyek akar­va-aka­rat­la­nul a ma­gyar­or­szá­gi név­ta­ni ku­ta­tá­sok fej­lő­dé­sé­hez hoz­zá­já­rul­tak, s a tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak elő­se­gí­tői vol­tak, il­le­tő­leg név­föld­raj­zi ih­le­té­sük okán az ono­ma­to­di­alek­toló­gia elő­fu­tá­ra­i­nak szá­mí­ta­nak (ha ugyan nem kvá­zi ono­ma­to­di­alek­tológiák vol­tak).
El­ső­ként Kniezsa Ist­ván so­ká­ig csak kéz­irat­ban, il­le­tő­leg li­tog­ra­fált vál­to­zat­ban lé­te­ző mun­ká­ját em­lí­tem, ame­lyet ta­nít­vá­nya, Kiss La­jos je­len­te­tett meg a kö­zel­múlt­ban (Kniezsa 2003). A szó­ban for­gó mun­ka ere­de­ti cél­ját te­kint­ve az 1930-as évek te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sá­nak hát­tér­anya­ga kí­vánt len­ni. Tör­té­né­szek­nek ké­szült, akik ke­vés­bé vol­tak já­ra­to­sak a ne­vek eti­mo­lo­gi­zá­lá­sá­ban, de a haj­da­ni et­ni­kai vi­szo­nyok fel­tér­ké­pe­zé­sé­hez töb­bek kö­zött a csa­lád­ne­ve­ket kí­ván­ták fel­hasz­nál­ni. A moz­gal­mat Mályus Elem­ér fog­ta ös­­sze. Kniezsa Ist­ván Gömör, Hont, Ugoc­sa me­gyék XVI–XVIII. szá­za­di ös­­sze­írá­sai alap­ján ké­szí­tet­te el má­ig hasz­nál­ha­tó ta­nul­má­nyát, amely Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek cí­men lá­tott nap­vi­lá­got. Kéz­ira­ta hi­ány­pót­ló jel­le­ge mel­lett – ér­ze­tem sze­rint – szem­lé­le­té­ben is ed­dig ke­vés­bé mél­ta­tott új­don­sá­got tar­to­ga­tott. A ma­gyar–szlo­vák pár­hu­za­mos­sá­go­kon túl a köl­csön­zé­sek­re is rá­mu­ta­tott, s kü­lön fog­lal­ko­zott a ma­gyar és a szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek azok­kal a ré­te­ge­i­vel, ame­lyek kü­lön­fé­le nyel­vi és kul­tu­rá­lis okok mi­att fe­dést mu­tat­nak. Eze­ket a szer­ző jobb hí­ján ma­gyar–szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek hív­ta. Ez­zel meg­lá­tá­som sze­rint – anél­kül, hogy a je­len­sé­get a ma hasz­ná­la­tos ter­mi­nus­sal il­let­te vol­na – mint­egy lá­tens mó­don areális prob­lé­má­kat is meg­pendítet­t.1
Kniezsától to­váb­bi olyan mun­ká­kat is em­lít­he­tünk, ame­lyek más te­kin­tet­ben szá­mít­hat­nak a név­tu­do­mány ér­dek­lő­dé­sé­re. Ezek kö­zül is csak ön­ké­nye­sen eme­lem ki a sor­ból az 1938-as Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban c. ta­nul­má­nyát. Eb­ben az Ár­pád-ko­ri hely­ne­vek föld­raj­zi el­osz­lá­sát vizs­gál­ta: a törzs­ne­ve­ket, va­la­mint a szláv ere­de­tű, de ma­gyar kép­zés­mó­dú hely­ne­ve­ket stb. (Kniezsa 1938). Köz­ben a ne­vek se­gít­sé­gé­vel szá­mos extral­ingvisztikai meg­ál­la­pí­tást is tett. Ugyan­eb­ben a sor­ban em­lít­het­jük az 1943–1944-es meg­je­le­né­sű Kelet­mag­yarország hely­ne­vei c. mun­ká­ját (Kniezsa 1943–1944).
A má­sik, a név­ta­ni ku­ta­tá­sok so­rá­ból ön­ké­nye­sen ki­ra­ga­dott mű Benkő Lo­ránd ko­rai mun­kás­sá­gá­hoz köt­he­tő, amely komp­lex szem­lé­let­mód­ja ál­tal már át­ve­zet ben­nün­ket az ono­ma­to­di­alek­toló­gia te­rü­le­té­re. Ez A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei cí­men lá­tott nap­vi­lá­got (Benkő 1947). Ha en­nek tar­ta­lom­jegy­zé­ké­be be­le­la­po­zunk, azon­nal szem­be­tű­nik, hogy a szer­ző már ak­kor, 1947-ben, mi­lyen sok­ol­da­lú vizs­gá­la­to­kat vé­gez el, s mind­ezt egy kis­tér­ség egé­szé­re ki­ter­jeszt­ve, kü­lön is fi­gyel­ve a táj­egy­sé­gen be­lü­li rend­szer­sze­rű­ség­re. En­nek a vo­nu­lat­nak foly­ta­tó­ja a nyelv­te­rü­let má­sik vé­gé­ről a Káz­mér Mik­lós ál­tal pub­li­kált Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei c. mo­no­grá­fia (Káz­mér 1957).
A to­váb­bi­ak­ban a fen­tebb nem említet­t2, de ál­ta­lam a ta­nul­mány elő­ké­szü­le­te­i­kor szám­ba vett mun­kák­ra is fi­gyel­ve pró­bá­lom pon­tok­ba szed­ve meg­fo­gal­maz­ni a ta­nul­sá­go­kat. A nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­kák­ból sze­mez­get­ve azon­nal szem­be­tűn­nek a kö­vet­ke­zők:
– A név­föld­rajz­nak is volt idő­ről idő­re fel­lán­go­ló di­vat­ja, s a kü­lön­bö­ző név­ta­ni prob­lé­mák ezen be­lül is más-más idő­szak­ban kap­tak ki­tün­te­tett fi­gyel­met.
– A nyel­vé­szek kö­zül a név­föld­rajz­zal az ono­ma­toló­gu­sokon kí­vül el­ső­sor­ban a nyelv­tör­té­net és a di­a­lek­to­ló­gia ku­ta­tói ke­rül­tek kap­cso­lat­ba. Az utób­bi­ak kö­zül sem min­den­ki.
– A szo­ci­ol­ingvisták ér­dek­lő­dé­sét má­ig alig-alig kel­tet­te fel a név. Kö­rük­ben mind­vé­gig mel­lék­szá­lat je­len­tett an­nak vizs­gá­la­ta – ha egy­ál­ta­lán fog­lal­koz­tak a kér­dés­sel. Név­ta­ni szem­pon­to­kat (is) ér­vé­nye­sí­tő mun­ka szo­ci­ol­ingvisták mű­he­lyé­ből mind ez ide­ig nem ke­rült ki. Pe­dig a név­nek – és­pe­dig min­den­faj­ta név­nek – na­gyon erős a tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­ga. Ép­pen ezért ben­ne má­sod­la­gos je­gyek­ként mind­azo­kat a tár­sa­dal­mi té­nye­ző­ket meg­fi­gyel­het­jük, ame­lyek a név­te­rem­tő és/­vagy név­hor­do­zó egyént és kö­zös­sé­get jel­lem­zik. Eb­ből a meg­fon­to­lás­ból mond­hat­juk, hogy a név ma­ga szo­ci­ol­ingvisztikum. De nem ab ovo szo­ci­ol­ingvisztikum. Csu­pán tár­sa­dal­mi füg­gő­sé­ge­i­től lesz az­zá. Igaz, hogy már a meg­al­ko­tás be­széd­ak­tu­sa az­zá te­szi, és et­től nem tel­je­sen füg­get­le­nül hasz­ná­la­ta so­rán is mind­vé­gig az ma­rad.
– Az 1990-es éve­kig, te­hát a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben le­zaj­lott rend­szer­vál­tá­so­kig a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lak­ta ré­gi­ók­ban fo­lyó név­ku­ta­tá­sok hely­ze­te nem ne­vez­he­tő ked­ve­ző­nek. A név­vizs­gá­la­tot, mint min­den egyéb, kö­rük­ben fo­lyó em­pi­ri­kus ku­ta­tást a ha­ta­lom ré­szé­ről mind­két ol­dal­ról ele­ve gya­nak­vás övez­te. Üde ki­vé­tel­nek szá­mí­tot­tak ez alól a ko­ra­be­li er­dé­lyi és ju­go­szlá­vi­ai ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek.
– A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok­ra okot adó név­ta­ni mun­kák a név­faj­ták­nak csak egy ki­sebb cso­port­já­val fog­lal­koz­nak: fő­ként a föld­raj­zi ne­vek­kel. Ez utób­bin be­lül is in­kább makro­to­pon­imákkal. A mikro­to­pon­imák tár­gya­lá­sá­ra fő­ként egy-­e­gy te­le­pü­lés­hez kö­tő­dő­en ke­rült sor. Itt sok­kal ki­sebb sze­re­pet kap a tá­ji elv ér­vé­nye­sí­té­se. Ezek­ben a ku­ta­tá­sok­ban a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek is meg­le­he­tő­sen hát­tér­be szo­rul­nak, s alig ta­lá­lunk olyan mun­kát, amely a bece- és ra­gad­vány­ne­ve­ket a név­föld­rajz avagy az ono­ma­to­di­alek­toló­gia komp­le­xebb szem­pont­rend­sze­re alap­ján vizs­gál­ná. A csa­lád­ne­vek ki­ala­ku­lá­sa előt­ti egy­ele­mű ne­vek ku­ta­tá­sá­ra is in­kább az eti­mo­ló­gi­ai, extral­ingvisztikai szem­pont­ok ér­vé­nye­sí­té­se jel­lem­ző. Szin­te tel­jes­ség­gel hi­á­nyoz­nak az egyéb név­faj­tá­kat be­mu­ta­tó név­föld­raj­zi, ono­ma­to­di­alek­toló­giai mun­kák.

– A ma­gyar név­tan­nak min­dig is vol­tak ka­rak­te­res, meg­ha­tá­ro­zó vo­nu­la­tai. Ezek ré­szint a tör­té­ne­ti név­tan­hoz, más­részt a di­a­lek­to­ló­gi­á­hoz kap­cso­lód­tak. Az idő­be­li­ség és a tér­be­li­ség di­men­zi­ó­ja te­hát fo­lya­ma­to­san je­len volt a ku­ta­tá­sok­ban, s ezek nem­rit­kán egy­azon mun­kán be­lül egy­szer­re ér­vé­nye­sül­tek. Eh­hez já­rult egy har­ma­dik vo­nu­lat, amely a név tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gá­ból fa­ka­dó­an szin­te tál­cán kí­nál­ta a tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tek meg­ke­rül­he­tet­len vizs­gá­la­tát. Így tu­laj­don­kép­pen a há­rom el­vet együt­te­sen ér­vé­nye­sí­tő mun­kák a nyelv­nek eb­ben a sze­le­té­ben há­rom­di­men­zi­ós le­ké­pe­zést tet­tek (vol­na) le­he­tő­vé: tér, idő, tár­sa­da­lom ko­or­di­ná­tá­i­ban va­ló komp­lex vizs­gá­ló­dás­mó­dot. Ma­gam az ilyen vizs­gá­la­to­kat – mint ahogy a fen­teb­bi­ek­ben utal­tam rá – ono­ma­to­di­alek­tológiá­nak ne­ve­zem. Ezek alap­ve­tő­en a leg­utób­bi idő­kig hi­á­nyoz­tak a pub­li­kált mun­kák pa­let­tá­já­ról.
– Az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben szám­ta­lan név­ta­ni te­rü­le­ten tör­tént elő­re­lé­pés, még­sem mond­hat­juk, hogy nincs mit ten­ni. A név­tan­nak (és ezen be­lül a nyelv­föld­rajz­nak) el­szórt mű­he­lyei van­nak, ame­lyek mun­ká­ját lé­nye­gi­leg sen­ki sem ko­or­di­nál­ja.
– A for­rás­ku­ta­tás­ok mel­lett ter­mé­sze­te­sen szám­ta­lan alap­mun­ká­nak szá­mí­tó mű je­le­nik meg, de mind a mai na­pig adó­sak va­gyunk az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vü­li név­élet­ta­ni, név­föld­raj­zi je­len­sé­gek be­ha­tó ta­nul­má­nyo­zá­sá­val.
– Nincs az egész ma­gyar nyelv­te­rü­let­re ér­vé­nyes név­to­pog­rá­fi­ánk, név­ka­tasz­te­rünk, pe­dig a hor­vá­tok­nál már ilyen is lé­te­zik, amely ott a csa­lád­ne­vek te­rü­le­ti el­osz­lá­sát mu­tat­ja. Ment­sé­gül szol­gál­jon, hogy a hor­vá­tok vál­lal­ko­zá­sa leg­jobb tu­do­má­som sze­rint az egész vi­lá­gon egye­dül­ál­ló­nak mond­ha­tó.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­ra­bás And­rás–Kál­mán C. György–Nádasdy Ádám 1977. Van-e a ma­gyar­ban tu­laj­don­név? Nyelv­tu­do­má­nyi Köz­le­mé­nyek, 77. sz. 135–155. p.
Benkő Lo­ránd 1947. A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 74./
Benkő Lo­ránd 1997. Név­tu­do­má­nyunk. (Meg­nyi­tó az V. Ma­gyar Név­tu­do­má­nyi Kon­fe­ren­ci­án) In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 5–9. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
B. Ger­gely Pi­ros­ka 1997. Az újabb ko­ri ma­gyar sze­mély­név­szin­té­zi­sek meg­ala­po­zá­sa. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 10–22. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1997. A tu­laj­don­név mint szó­fa­ji ka­te­gó­ria. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Bu­da­pest, 471–477. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1998a. Tu­laj­don­ne­vek a nyel­vi rend­szer­ben. In: H. Var­ga Gyu­la (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ma­gyar nyelv­ről. Ta­nul­má­nyok Fe­ke­te Pé­ter 70. szü­le­tés­nap­já­ra. Acta Acadaemi­ae Ped­a­gog­i­cae Agrien­sis No­va Series Tom. XXIV. Sec­tio Lin­guis­ti­ca Hun­gar­i­ca. Eger, Eszter­házy Kár­oly Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la, 52–56. p.
Haj­dú Mi­hály 1998b. A tu­laj­don­név „meg­ha­tá­ro­zá­sa”. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 20. sz. 5–12. p.
Haj­dú Mi­hály 1999. Nyelv­tu­do­mány-tör­té­ne­ti vizs­gá­ló­dás a tu­laj­don­ne­vek szó­fa­ji be­so­ro­lá­sá­ról a XIX. szá­zad kö­ze­pé­ig. In: Kugler Nó­ra és Len­gyel Klá­ra (sz­erk.): Em­ber és nyelv. Ta­nul­mány­kö­tet Kes­zler Bor­bá­la tisz­te­le­té­re. Bu­da­pest, EL­TE, 141–148. p.
Haj­dú Mi­hály 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás hely­ze­te. Sző­rös Kő, 2002. 6. sz. 36–41. p.
Haj­dú Mi­hály 2003. Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
He­ge­dűs At­ti­la 1997. Mi a tu­laj­don­név? I. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 19. sz. 5–8. p.
He­ge­dűs At­ti­la 1999. Mi a tu­laj­don­név? II. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 21. sz. 314–317. p.
Hoff­mann Ist­ván 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás az ez­red­for­du­lón. In: Hoff­mann István–Juhász Dezső–Péntek Já­nos (sz­erk.): Hun­ga­ro­ló­gia és dimen­zionális nyelv­szem­lé­let. Elő­adá­sok az V. Nem­zet­kö­zi Hun­ga­ro­ló­gi­ai Kong­res­­szu­son (Jyväskylä, 2001. au­gusz­tus 6–10.). Debrecen–Jyväskylä, 9–22. p.
Ju­hász De­zső 1993. Név­tan és nyelv­föld­rajz. Magyar Nyelv, 89. sz. 72–77. p.
Ju­hász De­zső 2001. A nyelv­föld­rajz. In Kiss Je­nő (sz­erk.): Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 92–131. p.
Káz­mér Mik­lós 1957. Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 95./
Kes­zler Bor­bá­la (sz­erk.) 2000. Ma­gyar gram­ma­ti­ka. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Kniezsa Ist­ván 1938. Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban. In: Seré­di Jusz­tinián (sz­erk.): Em­lék­könyv Szent Ist­ván ki­rály ha­lá­lá­nak ki­lenc­szá­za­dik év­for­du­ló­ján 1–3. Bu­da­pest, 365–472. p.
Kniezsa Ist­ván 1943–1944. Kelet­mag­yarország hely­ne­vei. In: Deér József—Gáldi Lász­ló (sz­erk.): Ma­gya­rok és ro­má­nok 1–2. Bu­da­pest, 111–313. p.
Kniezsa Ist­ván 2003. A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: uő. Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Bu­da­pest, Lucidus Ki­adó, 255–348. p.
Lan­gen­don­ck Willy van 1978. On the The­o­ry of Prop­er Names. In: Rymut, Kazimierz (ed.): 13th Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences. 68–69. p.
Má­té Ja­kab 1997. A 19. szá­za­di nyelv­tu­do­mány rö­vid tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Mulon, Mar­i­anne 1995. La recherche ono­mas­tique en France. In: Ernst Eich­ler et al. (eds.): Namen­forschung – Name Stud­ies – Les noms pro­pres – Ein inter­na­tionales Hand­buch zur Ono­mas­tik – An Inter­na­tion­al Hand­book of Ono­mas­tics – Manuel inter­na­tion­al d’ono­mas­tique. Hand­büch­er zur Sprach- und Kom­mu­nika­tion­swis­senschaft. 11. Ber­lin–New York, 148–152. p.
Pamp, Bengt 1982. Names and Mean­ings. In: Rymut, Kaz­imierz (ed.): Pro­ceed­ings of the Thirtheenth Inter­na­tion­al Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences I–II. Var­só–Krak­kó, 131–137. p.
Pamp, Bengt 1985. Ten The­ses on Prop­er Names. Names, 33. sz. 111–118. p.
Pamp, Bengt 1989. Com­ments on Com­ments. Names, 37. sz. 279–380. p.
Par­tridge, Eric 1949. Names into Word­s. Prop­er Names That Have Become Com­mon Prop­er­ty. Lon­don.
Vö­rös Fe­renc, 2003. A (tör­té­ne­ti) sze­mély­név­ku­ta­tás a Fel­vi­dé­ken. Kü­lö­nös te­kin­tet­tel a Tri­a­non utá­ni fej­le­mé­nyek­re. In: Far­kas Fe­renc (sz­erk.): Ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok itt­hon és ha­tá­ra­in­kon túl. Név­ta­ni ta­nács­ko­zás Jász­be­rény­ben 2003. ok­tó­ber 17–18. Bu­da­pest, Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Társaság–Szent Ist­ván Egye­tem Jász­be­ré­nyi Fő­is­ko­lai Kar–TIT Jász­be­ré­nyi Szervezete–Jászok Egye­sü­le­te, 39–59. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 200./
Vö­rös Fe­renc 2004. Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram Ki­adó.

Gaucsík István: Fondok és gyűjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban

A le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok meg­fe­le­lő szin­tű ku­ta­tói és köz­szol­gá­la­ti jel­le­gű fel­hasz­ná­lá­sa a fon­dok fel­dol­go­zá­sá­nak és rend­sze­re­zé­sé­nek mi­nő­sé­gé­től függ. A se­géd­le­tek olyan köz­ve­tí­tő fel­ada­tot be­töl­tő in­for­má­ci­ós mé­di­um­ként vi­sel­ked­nek, ame­lyek a tá­jé­koz­ta­tás és köz­zé­té­tel funk­ci­ó­i­nak be­töl­té­sén kí­vül a le­vél­tá­ri szak­mát újabb is­me­re­tek­kel gaz­da­gít­hat­ják. Írá­som tár­gyát a Vágsel­lyei Le­vél­tárban ed­dig el­ké­szült, te­hát a könyv alak­ban hoz­zá­fér­he­tő bel­ső ki­ad­vány­ok­nak a rö­vid jel­lem­zé­se al­kot­ja.
A fel­dol­go­zás egyik leg­fon­to­sabb cél­ja a fond­ban ta­lál­ha­tó in­for­má­ci­ók át­te­kint­he­tő­vé té­te­le, cso­por­to­sí­tá­sa. A fo­ga­lom az osz­tá­lyo­zás, ren­de­zés, ér­té­ke­lés és az alap­ve­tő le­vél­tá­ri egy­sé­gek meg­ha­tá­ro­zá­sát öle­li fel. Ter­mé­sze­te­sen szo­ro­san kö­tő­dik a fond irat­ke­ze­lé­si sza­ka­szá­hoz. A fel­dol­go­zás egy­ben az osz­tá­lyo­zást is je­len­ti, amely so­rán a do­ku­men­tu­mok ér­té­ke­lé­se és be­so­ro­lá­sa meg­adott, ere­det vagy tárgy sze­rin­ti szem­pont alap­ján tör­té­nik. Az alap­ve­tő tu­laj­don­sá­gok meg­ha­tá­ro­zá­sa is eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik, így a fond­képző szerv meg­ál­la­pí­tá­sa, va­la­mint a fond ne­vé­nek és idő­be­li ter­je­del­mé­nek rög­zí­té­se.
Az ira­tok rend­sze­re­zé­se fo­lya­mán a fond ös­­sze­té­tel­ét, fel­épí­té­sét és je­len­tő­sé­gét is fi­gye­lem­be kell ven­ni. A fel­osz­tás kü­lön­bö­ző, ál­ta­lá­ban szer­ke­ze­ti, ága­za­ti, funk­ci­o­ná­lis és dip­lo­má­ci­ai min­ták alap­ján va­ló­sul­hat meg, az idő­ren­di elv be­tar­tá­sá­val. Leg­több­ször a dip­lo­má­ci­ai szem­pont ér­vé­nye­sül, így töb­bek kö­zött a vá­ro­sok fond­jainak rend­sze­re­zé­se­kor is.
A leg­ki­sebb le­vél­tá­ri egy­sé­gek rend­sze­re­zé­se az ok­le­ve­lek­re, ira­tok­ra, köny­vek­re, az írá­sos anya­gok­ra, a le­ve­le­zés­re, a tér­ké­pek­re ter­jed ki. Mind­ezek ér­té­ke­lé­se az egyik leg­ne­he­zebb le­vél­tá­ros te­vé­keny­sé­gek kö­zé tar­to­zik.
A szlo­vá­ki­ai le­vél­tár­ügyi szak­iro­dal­mon be­lül a se­géd­le­tek­re vo­nat­ko­zó anya­gok, bel­ső ren­del­ke­zé­sek és út­mu­ta­tás­ok át­te­kin­té­se kü­lön meg­kö­ze­lí­tést igé­nyel­ne (és sok tü­rel­met az el­ső lát­szat­ra át­te­kint­he­tet­len adat­hal­maz­zal va­ló mun­ká­hoz). A leg­fon­to­sabb, a se­géd­le­tek be­ve­ze­tő­jé­ben leg­több­ször hi­vat­ko­zott ki­ad­vány 1988-ban je­lent meg (Hor­váth – Kar­tous – Watz­ka 1988).
A vágsel­lyei le­vél­tá­ri lel­tá­rak túl­nyo­mó több­sé­ge az ál­lam- és köz­igaz­ga­tás szfé­rá­já­ba tar­to­zó fon­dokat dol­goz­za fel. A bí­ró­sá­gok, a szö­vet­ke­ze­tek, az ok­ta­tás­ügyi in­téz­mé­nyek és a tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek anya­ga­i­hoz ki­sebb men­­nyi­ség­ben ké­szül­tek lel­tá­rak (több­sé­gük leg­gyak­rab­ban kéz­irat for­má­já­ban talál­ható).2 A ku­ta­tói igény is ed­dig in­kább az egyes igaz­ga­tá­si te­en­dő­ket fel­vál­la­ló in­téz­mé­nyek fond­jait cé­loz­ta meg, nem is szól­va az ügy­fél­szol­gá­la­ti fel­ada­tok­ról. A to­váb­bi­ak­ban idő­ren­di ve­zér­fo­nál alap­ján kí­vá­nom be­mu­tat­ni az egyes le­vél­tá­ri segédleteket.3
Somor­ja ma­giszt­rá­tu­sá­nak anya­gai 1340-től da­tá­lód­nak és a le­vél­tár egyik leg­ér­té­ke­sebb fond­ját al­kot­ják. 1964–1968 kö­zött ke­rül­tek a le­vél­tár gyűj­te­mé­nyé­be. Az igen­csak ter­je­del­mes irat­anyag­hoz (pl. 150 ok­le­vél az 1340 és 1851 kö­zöt­ti idő­szak­ból, 235 reg­isz­tratúra az 1663–1900 kö­zöt­ti idő­sza­kasz­ból, amely más jel­le­gű ira­tok­kal együtt 67,80 ifm nagy­sá­gú anya­got tesz ki) egy ré­geb­bi lel­tár áll a ren­del­ke­zés­re (Zelman 1971).
Az 1918-as ha­ta­lom­vál­tás után az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban 1923-ban lét­re­ho­zott és 1938-ig mű­kö­dő já­rá­si hi­va­ta­lok se­géd­le­tei ki­sebb rész­le­tek­ben kü­lön­böz­nek egy­más­tól. Mind­ezek el­ső­sor­ban a be­ve­ze­tők szö­ve­gé­ben ér­he­tők tet­ten. A Galán­tai Já­rá­si Hi­va­tal be­ve­ze­tő­je pl. az aláb­bi ele­mek­ből épít­ke­zik:
1. A já­rás jel­lem­zé­se
a) tör­té­ne­ti fej­lő­dés­kép, a hi­va­ta­lok hely­ze­te a köz­igaz­ga­tá­si rend­szer­ben, tör­vé­nyi és ren­de­le­ti hát­tér;
b) a já­rá­sok te­rü­le­té­nek ha­tá­rai, inf­rast­ruk­tú­rá­ja, nép­szám­lá­lá­si ada­tok, köz­sé­gek és kör­jegy­ző­sé­gek meg­osz­lá­sa;
c) a hi­va­tal be­mu­ta­tá­sa (kom­pe­ten­ci­ák, alá- és fö­lé­ren­delt­sé­gi po­zí­ci­ók, szak­osz­tály­ok jog­kö­rei, a hi­va­tal­no­ki tes­tü­let, hi­va­tal­tör­té­net, iro­dai agen­da).
2. Fond­jellemzés
a) a fel­dol­go­zás út­mu­ta­tói;
b) a ren­de­zés szem­pont­jai (prezidiális és ad­mi­niszt­ra­tív ira­tok, szám­sor­rend) (Gedayová 1996, 1–19; a Somor­jai Já­rá­si Hi­va­tal mun­kás­moz­gal­mi anya­ga­i­hoz lásd Ben­ci – Cimer­manová 1967).
A Dunasz­er­da­he­lyi Já­rá­si Hi­va­tal lel­tá­rá­nak be­ve­ze­tő­je a ko­ráb­bi fel­dol­go­zá­sok ada­ta­it is tar­tal­maz­za. Esze­rint már az 1950-es évek vé­gén egy mun­kás­moz­gal­mi jel­le­gű ka­ta­ló­gus ké­szült a fon­danyag­ból (Chovancová 1995, 5).4 A já­rá­si hi­va­ta­lok 1994 és 1996 kö­zött ké­szült lel­tá­ra­i­nak mind­egyi­ke meg­ha­tá­roz­za a lel­tá­ri egy­sé­get, jel­lem­zi az irat­ál­lo­mányt, vá­zol­ja a ku­ta­tás és a fel­hasz­ná­lás le­he­tő­sé­ge­it.
Az el­ső bé­csi dön­tés után lét­re­jött köz­igaz­ga­tá­si egy­sé­gek kö­zül a Vágsel­lyei Fő­szol­ga­bí­rói Hi­va­tal és a Szere­di Já­rá­si Hi­va­tal lel­tá­ra em­lít­he­tő (Bukovszky 1995; Hubináková 1994).5 Mind­ket­tő rész­le­ge­sen meg­ma­radt fon­dokat dol­goz fel. A be­ve­ze­tő struk­tú­rá­ja a já­rá­si hi­va­ta­lo­két kö­ve­ti.
A jegy­zői hi­va­ta­lok és (kör)­j­e­gyzőségek lel­tá­rai fo­lya­ma­to­san 1995-től ké­szül­tek/ké­szül­nek. Ró­mai szá­mok­kal je­lölt so­ro­za­tok­ról van szó. A vágsel­lyei és a galán­tai já­rás te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó köz­sé­ge­ket tar­tal­maz­zák. Kö­zös vo­ná­suk a for­mai meg­ol­dá­suk. Mi­vel sok köz­sé­gi jegy­ző­sé­get kel­lett in­teg­rál­ni és gya­kor­la­ti­lag ki­csi, tö­re­dé­kes fon­dokról volt szó – leg­fő­kép­pen az 1918 és 1945 kö­zöt­ti idő­szak anya­gai sé­rül­tek vagy ma­rad­tak tor­zó­ban –, az egye­sí­tett lel­tár (združený inven­tár) for­má­ja került kiválasztásra. Több eset­ben kö­zös ál­ta­lá­nos be­ve­ze­tőt tar­tal­maz­nak, amely a jegy­zői hi­va­tal fej­lő­dé­sét és az adott já­rás tör­té­ne­tét tag­lal­ja, mi­köz­ben ki­tün­te­tett fi­gyel­met for­dít a sze­mé­lyi vál­to­zá­sok­ra és a hi­va­tal fel­ada­ta­i­ra. A fond­leí­rá­sok az elő­ző ren­de­zés és se­lej­te­zés ada­ta­it is fel­tün­te­tik. A re­gisz­te­rek né­ha kü­lön kö­tet­ben sze­re­pel­nek.
Na­gyon fon­to­sak a Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok fond­jai­hoz ké­szí­tett se­géd­le­tek, hi­szen az 1945–1990 kö­zöt­ti idő­szak irat­anya­ga­it tar­tal­maz­zák. Nem vé­let­len, hogy lel­tá­ra­ik és mu­ta­tó­ik el­ké­szí­té­sé­re már az 1980-as évek kö­ze­pén sor ke­rült. Az egyik leg­ter­je­del­me­sebb fond (77,30 ifm, 443 könyv, 666 do­boz) a Vágsel­lyei Já­rá­si Hi­va­ta­lé, lel­tá­ra 1985-ben ke­let­ke­zett. Ezt kö­vet­te 1986 és 1990 kö­zött a nagy­m­egy­er­ié, a somor­jaié, a szeredié és a galán­taié. A leg­rész­le­te­sebb be­ve­ze­tő a galán­tai­hoz ké­szült, a re­gisz­te­rek kü­lön let­tek be­köt­ve (Chovancová 1985; Fehérová – Chovan­cová 1987; Geday­ová 1986; Geday­ová 1989; Ben­ci, M. et al. 1990).
Az 1945 utá­ni kor­szak új igaz­ga­tá­si for­mái a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok vol­tak. A He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok (Dunaszerdahely, Somor­ja, Nagym­egy­er, Vágsel­lye) lel­tá­rai az 1980-as évek vé­gé­től ké­szül­tek (Gedayová 1988; Hubináková 1999; Hubináková 2000; Spiši­aková 1997). A somor­jai és a dunasz­er­da­he­lyi já­rás köz­sé­ge­i­re vo­nat­ko­zó, az ún. kör­ze­ti hi­va­ta­lok (ob­vod­né úrady) egye­sí­tett lel­tá­rai ró­mai szá­mo­zás­sal, so­ro­zat­ként je­len­tek meg.
A galán­tai já­rás­bí­ró­sá­gi fond­hoz há­rom kö­tet­ben 2000-ben ké­szült el a lel­tár. 2003-ra a vágsel­lyei já­rás­bí­ró­ság ka­ta­ló­gu­sa is el­ké­szült (Spišiaková 2000a; 2000b6; 2003a; 2003b; 2003c7). A tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek kö­zül a Szlo­vák Nem­ze­ti Fron­t8 galán­tai já­rá­si bi­zott­sá­ga­i­nak (Galánta, Sze­red, Vágsel­lye) ira­ta­i­hoz 1990-ben ké­szült lel­tár (Gedayová 1990).
A po­li­ti­kai pár­tok fel­dol­go­zá­sai kö­zött min­den bi­zon­­nyal út­tö­rő jel­leg­gel bír a Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja re­gi­o­ná­lis szer­ve­ze­te­i­nek fond­jai­hoz ké­szült, nem a klas­­szi­kus ér­te­lem­ben vett lel­tár­for­ma. Ezek az anya­gok a kö­zel­múlt tör­té­né­se­i­nek vizs­gá­la­tá­hoz nyúj­ta­nak ér­de­kes in­for­má­ci­ó­kat. 2000-ben in­dult a kom­mu­nis­ta párt galán­tai já­rá­si bi­zott­sá­gá­nak plé­nu­ma­in ké­szült jegy­ző­köny­vek fel­dol­go­zá­sa. A lel­tár kü­lön ré­szét ké­pez­ték a for­rá­sok, te­hát a jegy­ző­köny­vek má­so­la­tai és a csa­tolt ira­tok. 2003-ig 11 kö­tet lá­tott nap­vi­lá­got. Az el­ső ka­ta­ló­gus­ként ké­szült, míg a töb­bi re­gisz­te­re­ket tar­tal­ma­zott. Gya­kor­la­ti­lag 7 ifm­nyi anyag in­for­má­ció­hal­ma­za lett így köz­ve­tít­ve, amely az 1949–1964 kö­zöt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zott. A párt vágsel­lyei já­rá­si alap­szer­ve­ze­te kon­fe­ren­cia-jegy­ző­köny­ve­i­nek se­géd­le­tei 2001 és 2003 kö­zött ké­szül­tek. Az el­ső hét kö­tet 1953-tól 1959-ig tar­tal­maz­za a jegy­ző­köny­ve­ket. Négy kö­te­tet tesz­nek ki a re­gisz­te­rek. A le­vél­tár az alap­szer­ve­ze­tek fel­dol­go­zá­sá­nak be­fe­je­zé­sét 2005-re ter­ve­zi. 2003-ban 16 lel­tár ké­szült el, de ezek még kéz­irat for­má­já­ban ta­lál­ha­tók.
A vágsel­lyei le­vél­tár se­géd­le­te­i­nek át­te­kin­té­se és a lel­tár­ké­szí­tés for­mai-mód­szer­ta­ni szem­pont­ja­i­nak vizs­gá­la­ta kö­rül­te­kin­tő fel­dol­go­zást igé­nyel­ne. A le­vél­tá­ros mun­ka ezen fá­zi­sá­nak vizs­gá­la­tá­nál nem hagy­ha­tók fi­gyel­men kí­vül a szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­ri fon­dok fel­dol­go­zá­sá­nak kri­té­ri­u­mai sem.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Archivum Sala, Le­vél­tá­ri Év­könyv I. 2004. Vágsel­lye, Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tár.
Archivum Sala, Le­vél­tá­ri Év­könyv II. 2005. Vágsel­lye, Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tár.
Ben­ci, Milan et al. 1990. Okres­ný národ­ný výbor v Galante 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Ben­ci, Šte­fan – Cimer­manová, Alž­be­ta 1967. Okres­ný úrad v Šamoríne 1923–1938. Robot­nícke hnu­tie a dejiny KSÈ. Ša¾a, Oblast­ný ar­chív v Šali.
Bukovszky, Ladislav 1995. Hlavnoslúžòovský úrad v Šali II. 1938–1945. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Chovan­cov­á, Má­ria 1985. Okres­ný národ­ný výbor v Šali 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Chovan­cov­á, Má­ria 1995. Okres­ný úrad v Duna­jskej Strede 1923–1938. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Fehérová, Edita – Chovan­cov­á, Má­ria 1987. Okres­ný národ­ný výbor v Šamoríne 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1988. Miest­ny národ­ný výbor v Šali 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1986. Okres­ný národ­ný výbor v Èalove 1949–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1989. Okres­ný národ­ný výbor v Sere­di 1949–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1990. Skupinový inven­tár AV SNF. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1996. Okres­ný úrad Galan­ta 1923–1938. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Hor­váth, Vladimír – Kartous, Peter – Watzka, Jozef (ed.) 1988. Ochrana, sprís­tupòo­vanie a využí­vanie archívnych pomô­cok. Bratislava, Archív­na sprá­va Min­is­ter­st­va vnú­tra SSR.
Hubináková, Daniela 1994. Okres­ný úrad v Sere­di 1938–1939. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Hubináková, Daniela 1999. Miest­ny národ­ný výbor v Duna­jskej Strede 1945–1960. Ša¾a 1999, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Hubináková, Daniela 2000. Miest­ny národ­ný výbor v Èalove 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 1997. Miest­ny národ­ný výbor vo Ve¾kých Ú¾anoch 1951–1965. Èiastkový inven­tár. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2000a. Okres­ný súd v Galante (1854) 1872–1949. 1. zv. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2000b. Okres­ný súd v Galante. Pozem­noknižná agen­da 1854–1948. 2. zv. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2003a. Okres­ný súd v Šali 1921–1949/1950. 1. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Spiši­aková, Irena 2003b. Okres­ný súd v Šali. Pozem­noknižná agen­da èd. 1921–1949. 2. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Spiši­aková, Irena 2003c. Okres­ný súd v Šali. Pozem­noknižná agen­da pod¾a obcí 1922–1945. 3. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Zel­man, Pavol 1971. Inven­tár archívu mesta Šamorín. Ša¾a, Oblast­ný ar­chív v Šali.

Gaucsík István: Vágsellyei konferencia a mezővárosokról

A Páz­mány Pé­ter Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, a Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tá­rá­val, a Vágsel­lyei Vá­ro­si Hi­va­tal Mû­ve­lõ­dé­si Szak­osz­tá­lyá­val és Somor­ja Vá­ros Ön­kor­mány­za­tá­val együtt­mû­köd­ve 2005. szep­tem­ber 14-én Vágsel­lyén ren­dez­te meg a Min­den­na­pi élet a csal­ló­kö­zi és mátyus­föl­di me­zõ­vá­ros­ok­ban cí­mû nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át. A tár­sa­ság a prob­lé­ma­kör szak­ava­tott ku­ta­tó­it, ma­gyar­or­szá­gi és szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­ro­so­kat, tör­té­né­sze­ket hí­vott meg az­zal a cél­lal, hogy az elõ­adók a me­zõ­vá­ros­tör­té­net-ku­ta­tás ed­di­gi ered­mé­nye­it ös­­sze­gez­zék, il­let­ve az újabb ku­ta­tá­si te­rü­le­te­ket meg­ha­tá­roz­zák. Az elõ­adá­sok té­ma­vá­lasz­tá­sa vál­to­za­tos volt: az ál­ta­lá­nos vá­ros­tör­té­ne­ti kér­dé­sek­tõl az egyes te­le­pü­lé­sek jo­gi, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi hely­ze­té­nek az elem­zé­sé­ig ter­jedt.
Az el­hang­zott ki­lenc elõ­adás szé­les idõ­ská­lán moz­gott. A ku­ta­tók a kö­zép­kor­tól a 19. szá­zad kö­ze­pé­ig, a me­zõ­vá­ro­si fej­lõ­dés utol­só sza­ka­szá­ig tár­gyal­ták a ma­gyar­or­szá­gi vá­ros­fej­lõ­dés alap­vo­na­la­it.
A szlo­vák tör­té­nész­szak­ma nesz­to­ra, Richard Marsi­na a kö­zép­ko­ri vá­ro­sok létre­jöt­tének tár­sa­dal­mi elõ­fel­té­te­le­it vet­te szám­ba. Át­te­kin­té­sé­ben a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó, kü­lön­bö­zõ jog­ál­lás­sal ren­del­ke­zõ sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok és föl­des­úri, egy­há­zi me­zõ­vá­ros­ok stá­tu­sá­nak vál­to­zá­sa­it nem el­szi­ge­tel­ten, ha­nem szé­le­sebb, kö­zép-eu­ró­pai kon­tex­tus­ban és a Ma­gyar Ki­rály­ság ke­re­te­i­be he­lyez­ve tár­gyal­ta. Rá­mu­ta­tott az egyes fo­gal­mak és ka­te­gó­ri­ák (vil­la, civ­i­tas, oppidum) ko­ra­be­li kép­lé­keny­sé­gé­re, ill. je­len­ko­ri tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­ta­i­ra. A ki­rá­lyi pri­vi­lé­gi­u­mok ha­tá­sa­it a vá­ro­si ön­kor­mány­za­ti­ság, gaz­dál­ko­dás, bí­rás­ko­dás és tiszt­vi­se­lõ-vá­lasz­tás stb. fej­lõ­dé­sé­nek tük­ré­ben vizs­gál­ta. Elõ­adá­sá­ban ki­tért az egyes vá­ros­­szö­vet­sé­gek lét­re­jöt­té­re, va­la­mint a vá­ro­si po­zí­ci­ók meg­erõ­sí­té­sé­nek kez­de­mé­nye­i­re.
Bács­kai Ve­ra, a ma­gyar vá­ros­tör­té­net egyik leg­is­mer­tebb ku­ta­tó­ja, Szom­bat­hely püs­pö­ki me­zõ­vá­ros 18. szá­za­di hely­ze­té­rõl tar­tott elõ­adást. Ar­ra ke­res­te a vá­laszt, hogy a szá­zad ele­jén még fa­lu­si­as jel­le­gû te­le­pü­lé­sen a pi­ac­köz­pon­ti sze­rep erõ­sö­dé­se, a kéz­mû­ipar és a ke­res­ke­de­lem ki­bon­ta­ko­zá­sa, va­la­mint az igaz­ga­tá­si funk­ci­ók bõ­vü­lé­se ho­gyan be­fo­lyá­sol­ták a nyil­vá­nos tér és a ma­gán­tér vá­ro­si­a­so­dá­sát. Ki­tért a nyil­vá­nos tér (temp­lom, pi­ac, ut­cák, vá­ros­fa­lak, köz­épü­le­tek, in­téz­mé­nyek) vál­to­zá­sa­i­ra és a la­kás­vi­szo­nyok­ra. A ma­gán­szfé­ra hely­szí­ne­it (la­kás­tér be­ren­de­zé­se, in­gó­sá­gok) és a la­kás­kul­tú­ra szint­jét is ér­zék­le­tes pél­dák­kal mu­tat­ta be.
Strešòák Gá­bor Somor­ja me­zõ­vá­ro­si fej­lõ­dé­sé­nek va­gyo­ni hát­te­rét vizs­gál­ta. Elõ­adá­sá­ban a ki­rá­lyi és/­vagy föl­des­úri ado­má­nyo­zás út­ján a vá­ros tu­laj­do­ná­ba ke­rü­lõ föl­de­ket azo­no­sí­tot­ta. Fel­vá­zol­ta a vá­ro­si ta­nács föld­szer­zé­si stra­té­gi­á­ját a kö­zép­kor­ban, ame­lyet dél­ke­le­ti irány­ba a Du­na ár­té­ri te­rü­le­te aka­dá­lyo­zott, ezért a ter­jesz­ke­dés, a szán­tók és er­dõk meg­szer­zé­sé­nek irá­nya, nyu­gat és dél­nyu­gat fe­lé mu­ta­tott.
Ifj. Novák Ve­ro­ni­ka elõ­adá­sa Somor­ja 16–18. szá­za­di köz­igaz­ga­tá­sá­val fog­lal­ko­zott. El­sõ­sor­ban a vágsel­lyei le­vél­tár­ban ta­lál­ha­tó ma­giszt­rá­tu­si fon­dra tá­masz­kod­va ele­mez­te a vá­ro­si sza­bad­ság­jo­go­kat, az ön­kor­mány­za­ti­ság struk­tú­rá­it és a vá­lasz­tott tiszt­ség­vi­se­lõk (bí­ró, jegy­zõ) kom­pe­ten­ci­á­it. A település bí­rás­ko­dá­si rend­jén, a köz­ren­den és vé­del­men kí­vül a köz­egész­ség­ügy­re, a szo­ci­á­lis in­téz­mé­nyek­re is ki­tért.
Szend­iné Or­vos Er­zsé­bet re­fe­rá­tu­ma Deb­re­cen 17. szá­zad ele­ji jo­gi és gaz­da­sá­gi hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zott. A deb­re­ce­ni vá­ro­si lét­rõl fes­tett ér­zék­le­tes ké­pet, ar­ról a mi­li­õ­rõl, amely a tö­rök ura­lom tõ­szom­széd­sá­gá­ban jött lét­re. Meg­tud­hat­tuk, hogy a gaz­da­sá­gi élet hú­zó­ága­za­ta­it a ke­res­ke­de­lem és a kéz­mû­ipar al­kot­ta, a ga­bo­na­ter­me­lés nem volt jel­lem­zõ. A te­le­pü­lés, an­nak el­le­né­re, hogy me­zõ­vá­ros­ként gya­kor­la­ti­lag a sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok bí­rás­ko­dá­si és igaz­ság­szol­gál­ta­tá­si jo­ga­i­val élt, nem ren­del­ke­zett vá­ros­fa­lak­kal, erõ­dí­tés­sel. A vás­rosképet ala­csony, több­sé­gé­ben nád­dal fe­dett épü­le­tek al­kot­ták. A civisváros a moz­gal­mas 16. szá­zad­ban a tér­ség gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis köz­pont­ja volt (vá­sá­rok, öt­vös­ség, re­for­má­tus kol­lé­gi­um).
Len­gyel Tün­de elõ­adá­sá­nak be­ve­ze­tõ ré­szé­ben a vá­ros­fej­lõ­dés szig­ni­fi­káns je­gye­i­vel fog­lal­ko­zott. Be­mu­tat­ta a kö­zép­ko­ri ma­gyar­or­szá­gi vá­ros­há­ló­zat jel­le­gét, a vá­ro­sok la­ko­sa­i­nak szá­mát, gaz­da­sá­gi po­ten­ci­ál­ját és a jo­gok, pri­vi­lé­gi­u­mok ked­ve­zõ ha­tá­sa­it fej­lõ­dé­sük­re. Ezek után rá­tért a me­zõ­vá­ro­si élet min­den­nap­ja­i­ra. Rész­le­te­sen jel­le­mez­te a kö­zép­ko­ri ét­ke­zé­si szo­ká­so­kat.
Nagy Fe­renc a 19. szá­za­di Szent­mi­há­ly te­le­pü­lé­sé­nek ön­kor­mány­za­ti bí­rás­ko­dá­si gya­kor­la­tát, a köz­ség 1833–1858 kö­zött író­dott jegy­zõ­köny­vé­re tá­masz­kod­va vizs­gál­ta. A me­zõ­vá­ro­si ki­vált­sá­go­kat és az ön­kor­mány­zat mû­kö­dé­sét na­gyobb idõ­táv­lat­ban mu­tat­ta be, emel­lett konk­rét ese­tek­kel il­luszt­rál­ta a bí­ró­ság dön­té­se­it.
Novák Ve­ro­ni­ka a csal­ló­kö­zi és mátyus­föl­di me­zõ­vá­ros­ok ed­dig is­me­ret­len vagy ke­vés­bé ku­ta­tott tör­té­ne­té­nek szen­telt fi­gyel­met. A ku­ta­tók kö­ré­ben in­kább is­mer­tebb Som­or­ján kí­vül olyan to­váb­bi te­le­pü­lé­se­ket em­lí­tett (pl. Dió­szeg, Egy­házgelle, Far­kasd, Nagym­egy­er, Sze­red, Vágsel­lye), ame­lyek vizs­gá­la­ta a ré­gió te­le­pü­lés­tör­té­ne­té­nek hos­­szú tá­vú ku­ta­tá­si pro­jekt­jé­nek szük­sé­ges­sé­gét, az el­sõd­le­ges le­vél­tá­ri for­rá­sok fel­tá­rá­sát ve­ti fel. Re­fe­rá­tu­má­ban rész­le­te­sen ki­tért a ki­rá­lyi és föl­des­úri jog­ado­má­nyo­zás cél­ja­i­ra és a ki­vált­sá­gok ha­tá­sa­i­ra a te­le­pü­lés­fej­lõ­dés szem­pont­já­ból.
Gauc­sík Ist­ván elõ­adá­sá­ban egy rész­prob­lé­má­ra össz­pon­to­sí­tott. Té­ma­vá­lasz­tá­sá­nak moz­ga­tó­ru­gó­ját a kö­zép­kor­ra és ko­ra ­új­kor­ra fó­ku­szá­ló meg­kö­ze­lí­té­sek­kel szem­ben Somor­ja 1850 és 1867 kö­zöt­ti me­zõ­vá­ro­si utó­tör­té­ne­te ér­de­kel­te. A vá­ro­si ma­giszt­rá­tus anya­gá­ra tá­masz­kod­va a vá­ro­si va­gyon és gaz­dál­ko­dás leg­fon­to­sabb ös­­sze­te­võ­it ele­mez­te, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az 1865-ös és az azt kö­ve­tõ évek köl­csön­fel­vé­tel ké­rel­me­i­re, ame­lyek a vá­ro­si gaz­da­ság­irá­nyí­tást tet­ték pró­bá­ra.
A ren­dez­vény zá­ró ré­szé­ben a vágsel­lyei le­vél­tár ál­tal meg­je­len­tett le­vél­tá­ri év­könyv (Archivum Sala II) be­mu­ta­tá­sá­ra ke­rült sor. A kon­fe­ren­cia ér­té­ke­lé­se és a zár­szó után a részt­ve­võk és a hall­ga­tó­ság a vágsel­lyei le­vél­tár épü­le­té­ben részt vet­tek a kon­fe­ren­cia té­má­já­hoz kap­cso­ló­dó ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó­ján. Az el­hang­zott elõ­adá­sok ta­nul­mány for­má­já­ban a kö­vet­ke­zõ évi le­vél­tá­ri év­könyv­ben je­len­nek meg.

Gauc­sík Ist­ván

Bárczi Zsófia – Vaneoné Kremmer Ildikó: A Felvidék szerepe a magyar tudományosságban

A Fel­vi­dék sze­re­pe a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­ban cí­met vi­sel­te az a kon­fe­ren­cia, mely­re 2005. de­cem­ber 8–9-én a nyitrai Kons­tan­tin Fi­lo­zó­fus Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ke ren­de­zé­sé­ben, va­la­mint a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Kul­tu­rá­lis In­té­ze­te társ­ren­de­zé­sé­ben, a nyitrai ma­gyar fel­sõ­ok­ta­tás 45. év­for­du­ló­já­hoz kap­cso­ló­dó ren­dez­vény­so­ro­zat ré­sze­ként ke­rült sor. A kon­fe­ren­ci­át a Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra, va­la­mint A Cseh­or­szá­gi és Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­rá­ért Ala­pít­vány tá­mo­gat­ta.
A ren­dez­vény cél­já­ul a szer­ve­zõk a nyitrai ma­gyar tan­szé­ken fo­lyó nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi ku­ta­tá­sok be­mu­ta­tá­sát tûz­ték ki, a meg­hí­vott elõ­adók kö­zött azon­ban a po­zso­nyi ma­gyar tan­szé­ken és ma­gyar­or­szá­gi fel­sõ­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben te­vé­keny­ke­dõ szak­em­be­rek is je­len vol­tak. Az elõ­adá­sok­ra nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi szek­ci­ó­ban ke­rült sor. A nyel­vé­sze­ti szek­ció elõ­adói a két­nyel­vû­ség nyelv­po­li­ti­kai, szociolingvisztikai és pszicholingvisztikai szem­pon­tú vizs­gá­la­tá­val kap­cso­la­tos ered­mé­nye­i­ket mu­tat­ták be és vi­tat­ták meg. Az iro­dal­mi szek­ci­ó­ban a ba­rokk köl­té­szet alak­vál­to­za­ta­it elem­zõ és a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet­re vo­nat­ko­zó elõ­adá­sok hang­zot­tak el.
A nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi elõ­adá­sok pár­hu­za­mo­san foly­tak öt nyel­vé­sze­ti és két iro­dal­mi té­ma­kör­ben. A kon­fe­ren­cia el­sõ nap­ján a ba­rokk köl­té­szet alak­vál­to­za­ta­i­ról négy elõ­adást hall­gat­hat­tak meg az ér­dek­lõ­dõk.
Ki­li­án Ist­ván Ré­gi ma­gyar Má­ria-si­ral­mak a re­ne­szánsz és ba­rokk kor­ban cí­mû elõ­adá­sá­nak kö­zép­pont­já­ban a dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ók­ban (az­az devóciós drá­mák­ban) és a misz­té­ri­um­drá­mák­ban elõ­for­du­ló Má­ria-si­ral­mak áll­tak. Az elõ­adó rész­le­te­sen fog­lal­ko­zott a Las­kai Osvát la­ti­nul írt dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ó­já­ban sze­rep­lõ Má­ria-si­ra­lom­mal, hang­sú­lyoz­va, hogy a mû­ben alig érez­he­tõ ta­ní­tó szán­dék, he­lyet­te a szer­zõ az em­be­ri fáj­da­lom meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra irá­nyí­tot­ta hall­ga­tó­sá­ga fi­gyel­mét. El­mon­dá­sa sze­rint ha­son­ló irá­nyult­sá­gú a Winkler-kódex ma­gyar nyel­vû szen­ve­dés­tör­té­ne­te is, mely ré­szint Las­kai devóciós pas­si­ó­já­ra, ré­szint az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­ra utal vis­­sza bi­zo­nyos ele­me­i­ben. A Weszprémi-kódex Má­ria-si­ral­má­ban elõ­ször fo­gal­ma­zó­dik meg a ma­gyar iro­dal­mon be­lül a Fáj­dal­mas Édes­anya há­rom ké­ré­se együt­te­sen: az­az, hogy ne ha­lá­lá­val vált­sa meg szent fia az em­be­ri­sé­get, s ha ez nem le­het­sé­ges, hadd hal­jon meg he­lyet­te õ, Má­ria, s ha ez sem le­het­sé­ges, hadd hal­jon meg õ is, Má­ria, fi­á­val együtt. Ne­gye­dik ké­rés­ként hang­zik el Jé­zus fáj­da­lom­men­tes ha­lá­la. Az Ér­sek­új­vá­ri kó­dex­ben Má­ria mel­lék­sze­rep­lõ­bõl fõ­sze­rep­lõ­vé vá­lik, az itt ta­lál­ha­tó pas­sió már szin­te tel­je­sen Má­ria szen­ve­dé­sé­vé for­dít­ja Jé­zus pas­si­ó­ját, s e Má­ria-si­ra­lom­ban is vis­­sza­tér­nek az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom egyes mo­tí­vu­mai.
A devóciós drá­mák­ban sze­rep­lõ Má­ria-si­ral­mak is­mer­te­té­se után Ki­li­án Ist­ván át­tért a misz­té­ri­um­drá­mák Má­ria-si­ral­ma­i­nak be­mu­ta­tá­sá­ra. A misz­té­ri­um­drá­mák gaz­dag örök­sé­gé­bõl ötöt emelt ki: a csíksomlyói fe­ren­ces zár­da 1729-es szen­ve­dés­tör­té­ne­ti elõ­adá­sát, Potyó Bo­na­ven­tú­ra 1739 nagy­pén­te­kén elõ­a­dott stá­ci­ós misz­té­ri­um­já­té­kát, Bene De­me­ter mi­no­ri­ta pap­ta­nár misz­té­ri­um­já­té­kát, egy 1759-bõl szár­ma­zó csíksomlyói misz­té­ri­um­já­té­kot és Ju­hász Má­té 1761-es misz­té­ri­um­já­té­kát. Esz­té­ti­kai ér­té­kei mi­att Ki­li­án Ist­ván az ezen utób­bi misz­té­ri­um­drá­má­ban ta­lál­ha­tó Má­ria-si­ral­mat te­kin­ti a leg­je­len­tõ­sebb­nek.
Vé­ge­ze­tül az elõ­adó fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy a dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ók és misz­té­ri­um­drá­mák Má­ria-si­ral­mai stílusfordalataikban, szó­hasz­ná­la­tuk­ban szo­ros kap­cso­la­tot mu­tat­nak az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­mal, ezért az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­ról ma már nem le­het en­nek a 16. szá­zad kö­ze­pé­tõl fo­lya­ma­to­san ki­mu­tat­ha­tó ha­gyo­mány­nak a fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sá­val beszélni.
Medgyesy Nor­bert Nagyheti si­ra­lom­szö­ve­gek fel­vi­dé­ki il­le­tõ­sé­gû éne­kes­köny­vek­ben, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Herchl An­tal is­ko­la­mes­ter mun­kás­sá­gá­ra cí­men tar­tot­ta meg elõ­adá­sát. Az elõ­adó­tól meg­tud­hat­tuk, hogy a csíksomlyói, XVIII. szá­za­di fe­ren­ces nagy­pén­te­ki, gim­ná­zi­u­mi misz­té­ri­um­já­té­kok ku­ta­tá­sa és hát­te­ré­nek vizs­gá­la­ta so­rán vált nyil­ván­va­ló­vá a ko­ra­be­li nyom­ta­tott és kéz­ira­tos éne­kes­köny­vek­ben ta­lál­ha­tó nagyheti si­ra­lom­szö­ve­gek (Má­ria-, Ádám-, Pé­ter- és Jú­dás-si­ral­mak) ös­­sze­füg­gé­se a dra­ma­ti­kus já­té­kok­kal. A Fel­vi­dé­ken ke­let­ke­zett éne­kes­köny­vek kö­zül Medgyesy Nor­bert el­mon­dá­sa sze­rint a Cantus Catholici (Lõ­cse, 1651; Kas­sa, 1674), a Náray György-fé­le Lyra Coelestis (Lõ­cse, 1695) tar­tal­maz Má­ria-si­ral­ma­kat. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott a Náray-énekeskönyvben ol­vas­ha­tó pár­be­szé­des, cse­lek­ményt tar­tal­ma­zó, te­hát dra­ma­ti­kus nép­ének és a kö­zép­ko­ri devóciós pas­si­ók, va­la­mint a ba­rokk is­ko­lai szín­já­ték­ok bi­zo­nyos meg­ol­dá­sa­i­nak ha­son­ló­sá­gá­ra, majd rá­tért a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár­ban õr­zött Herchl An­tal-éne­kes­könyv (1765–1801) be­mu­ta­tá­sá­ra. El­mond­ta, hogy a ter­je­del­mes kéz­irat több, na­gyon ér­té­kes, a fel­vi­dé­ki és az er­dé­lyi (vö. Kájoni Já­nos: Cantionale Catholicum. Csíksom­lyó, 1676; 1719) nép­ének­ha­gyo­mányt hí­ven tük­rö­zõ XVII–XVIII. szá­za­di ka­to­li­kus nép­éne­ket, va­la­mint Herchl ver­ses ön­élet­írá­sát és sa­ját éle­te hi­va­ta­li do­ku­men­tu­ma­i­nak má­so­la­tát tar­tal­maz­za, majd rész­le­te­sen be­mu­tat­ta az éne­kes­könyv­ben ol­vas­ha­tó, ötsze­rep­lõs Ádám-já­té­kot és is­mer­tet­te az ere­de­ti­leg Ádám–Éva nap­ján, ka­rá­csony böjt­jén, de­cem­ber 24-én éne­kelt já­ték nagy­hét­re va­ló át­ke­rü­lé­sé­nek oka­it. Medgyesy vé­ge­ze­tül Herchl An­tal da­rab­ját a XVIII. szá­za­di csíksomlyói misz­té­ri­um­drá­mák, a ka­to­li­kus Vépi éne­kes­könyv (1731), a Dori éne­kes­könyv (1763–1774) és a Nagyölvedi éne­kes­könyv (XVIII. szá­zad vé­ge), a pro­tes­táns Kecs­ke­mé­ti Graduál (XVII. szá­zad vé­ge) és a Ko­má­ro­mi éne­kes­könyv (1701) által jel­zett ha­gyo­mány so­rá­ba il­lesz­tet­te be­le.
Pol­gár Ani­kó Fe­lül­írás és kor­rek­ci­ós igény a for­dí­tás­ban (Gyön­gyö­si Ist­ván és Ányos Pál heroidafordításai) cí­mû elõ­adá­sá­ban a má­ig meg­írat­lan ma­gyar mû­for­dí­tás-tör­té­net egy fe­je­ze­té­hez szol­gál­ta­tott ada­lé­ko­kat, a ba­rokk for­dí­tás­esz­ményt ki­fe­je­zõ Gyön­gyö­si-fé­le, és a klas­­szi­ciz­mus for­dí­tás­esz­mé­nye je­gyé­ben szü­le­tett Ányos-fé­le Ovi­di­us-for­dí­tás ös­­sze­ve­té­se ré­vén. Az elõ­adás el­mé­le­ti ki­in­du­ló­pont­ja az a meg­ál­la­pí­tás volt, hogy mû­for­dí­tás-tör­té­ne­ti kér­dé­sek tár­gya­lá­sa­kor tu­da­to­sí­ta­nunk kell a for­dí­tás­tör­té­ne­ti fej­lõ­dés fo­gal­má­nak anak­ro­nisz­ti­kus vol­tát: nem be­szél­he­tünk a jobb mód­szer fe­lé mu­ta­tó fej­lõ­dés­rõl, egy a for­dí­tás­esz­mény ra­di­ká­lis vál­to­zá­sát ma­gá­ba fog­la­ló fo­lya­mat­ról vi­szont igen. En­nek a vers­for­ma­vál­tás­ban is meg­mu­tat­ko­zó, s a tá­gabb ér­te­lem­ben vett iro­da­lom­tör­té­ne­ti vál­to­zá­sok szer­ves ré­szét ké­pe­zõ fo­lya­mat­nak a ki­in­du­ló­pont­ja az el­sõ heroida ma­gyar for­dí­tás­tör­té­ne­té­nek ese­té­ben Gyön­gyö­si Ist­ván­nak négy­rí­mû stró­fák­ban ké­szült, bõ­ví­tés­alak­za­tok­kal dú­sí­tott, ba­rokk re­to­ri­ká­jú át­ül­te­té­se. En­nek ra­di­ká­lis el­len­té­te Dayka Gá­bor disz­ti­cho­nos, an­ti­ki­zá­ló, a pretextushoz alá­zat­tal vi­szo­nyu­ló for­dí­tá­sa, me­lyet a 20. szá­za­di re­konst­ruk­ci­ós for­dí­tás­mód­szer elõz­mé­nyé­nek tart­ha­tunk. A két pó­lus köz­ti át­me­net­nek te­kint­he­tõ Ányos Pál pá­ros rí­mû, a Gyön­gyö­si-for­dí­tás arány­ta­lan­sá­ga­i­tól men­tes for­dí­tá­sa.
Pol­gár Ani­kó meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy ha el­fo­gad­juk azt a té­telt, hogy Ányos Gyön­gyö­si szö­ve­gé­nek is­me­re­té­ben dol­go­zott, ak­kor fel­té­te­lez­het­jük azt is, hogy Ányost Gyön­gyö­si plasz­ti­kus áb­rá­zo­lá­sa­i­nak és konkretizációinak ki­ik­ta­tá­sá­ban is (csak­úgy, mint a vers­for­ma meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban) kor­rek­ci­ós szán­dék ve­zé­rel­te. A kor­rek­ci­ós szán­dék fel­té­te­le­zé­sét a pél­dák­kal is iga­zol­ha­tó szö­veg­ös­­sze­füg­gé­sek és ér­tel­me­zés­be­li ha­son­ló­sá­gok in­do­kol­ják. A pél­dák Gyön­gyö­si és Ányos szö­ve­gé­nek a vi­szo­nyá­ról árul­kod­nak, de tá­gabb kon­tex­tus­ba he­lyez­ve ta­nul­sá­go­kat von­ha­tunk le be­lõ­lük a két köl­tõ élet­mû­vé­nek vi­szo­nyá­ra vo­nat­ko­zó­an is.
Csehy Zol­tán Árkádikus álom és kul­tu­rá­lis em­lé­ke­zet (Ada­lé­kok Ver­gi­li­us II. ec­lo­gá­já­nak utó­éle­té­hez) cí­men tar­tot­ta meg elõ­adá­sát. Ver­gi­li­us idill­köl­té­sze­té­nek leg­ádá­zabb sor­sú da­rab­ja alig­ha­nem a má­so­dik, mely alap­ve­tõ­en theokritoszi nyom­do­ko­kon (lásd 3. és a 11. idill) és a Meleagrosz ne­vé­vel fém­je­lez­he­tõ epig­ram­ma­ha­gyo­mány (AP 12, 127) já­ték­ba vo­ná­sá­val me­sé­li el Corydón pász­tor re­mény­te­len sze­rel­mét Alexis iránt. Az iro­da­lom­ér­tel­me­zés a kí­nos té­mát az­zal men­te­get­te, hogy a mû pusz­tán köl­tõi szárny­pró­bál­ga­tás­sze­rû fi­a­tal­ko­ri ujj­gya­kor­lat, s a tárgy a la­tin iro­da­lom szo­ká­sos graecofíliájából adó­dik, s ez az el­gon­do­lás mint­egy kro­no­ló­gi­a­i­lag is ki­je­löl­te a köl­te­mény he­lyét az élet­mû­ben. Csehy Zol­tán meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint az an­tik­vi­tás­tól örök­lõ­dõ al­le­go­ri­kus ér­tel­me­zé­sek csak még kí­no­sab­bá tet­ték a hely­ze­tet, hi­szen ezek a sze­rel­mes Corydón mö­gött Ver­gi­li­ust, Alexis alak­já­ban pe­dig Pollio vagy Maecenas egy szol­ga­fi­ú­ját lát­ták: ezt az ér­tel­me­zé­si tra­dí­ci­ót egyes fi­lo­ló­gu­sok to­vább örö­kí­tik, má­sok nem au­ten­ti­kus ér­tel­me­zõi alap­ál­lás­ként ér­tel­mez­ve egy Szo­phok­lész­-anek­do­tá­ból le­ve­zet­he­tõ „ké­sõb­bi ko­hol­mány-­nak” tart­ják, s a szer­zõi szán­dék re­konst­ru­ál­ha­tó­sá­gá­ba ve­tett bi­za­lom hí­ve­i­ként tör­lik az ér­tel­me­zés­le­he­tõ­sé­gek uni­ver­zu­má­ból. A ma­gyar iro­da­lom­ban e szö­veg re­cep­ci­ó­já­nak ér­té­ke­lé­sé­re ugyan­ezek a stigmatizáló el­já­rá­sok vol­tak ér­vé­nye­sek. Faludi Fe­renc 4. ec­lo­gá­ja épp e ver­gi­li­u­si té­ma­va­ri­áns okán lett a szer­zõ leg­in­kább el­ma­rasz­talt mû­ve, s nem esz­té­ti­kai kri­té­ri­u­mok alap­ján (vö. Csá­szár Elem­ér, Sárközy Pé­ter stb. vé­le­mé­nyé­vel), ho­lott a mû ér­de­kes­sé­ge ép­pen ab­ban rej­lik – mu­ta­tott rá az elõ­adó –, hogy az ec­lo­ga ön­nön ol­va­sá­si stra­té­gi­á­it is tematizálja és fel­fe­di egy álominterpretáció kap­csán, mi­köz­ben szá­mos új ér­tel­me­zé­si sí­kot nyit meg az arany­kor ­jel­le­gû álom­lét szfé­rá­já­tól kez­dõ­dõ­en a kó­dolt referencialitásig. Amade Lász­ló Cicerke-verseiben már csu­pán esz­té­ti­kai ta­pasz­ta­lat­ként mû­kö­dik a ver­gi­li­u­si alap­mo­tí­vum, no­ha ér­tel­mez­he­tõ­sé­ge vi­ta­tott. Vé­ge­ze­tül Csehy Zol­tán ar­ról be­szélt, hogy Ver­gi­li­us má­so­dik (ún. Alexis-) idill­jét Faludinál és Ama­dé­nál ko­ráb­ban, Zrí­nyi Mik­lós is já­ték­ba von­ta, ám tel­je­sen más esz­kö­zök­kel. Míg Faludi nem ri­adt vis­­sza egy kár­hoz­ta­tott sze­re­lem áb­rá­zo­lá­sá­tól, Zrí­nyi szö­ve­gé­nek ver­gi­li­u­si stig­má­ja ma­ga a kom­po­zí­ció. A Corydón–Alexis al­le­go­ri­kus vi­szony Zrí­nyi­nél heteroszexualizálódik, és egy va­dász ke­ser­gé­sé­vé vá­lik Vi­o­la ke­gyet­len­sé­ge okán. Zrí­nyi a ver­gi­li­u­si alap­hely­ze­tet nem­csak a ma­ga kom­po­zí­ci­ós igé­nyei sze­rint szí­ne­zi ki, ha­nem kö­tet­kom­po­zí­ci­ós szem­pon­to­kat szem elõtt tart­va is kö­ze­lít a ver­gi­li­u­si élet­pá­lya­mo­dell­hez.
A kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­ját az iro­dal­mi szek­ci­ó­ban (mely­nek té­má­ja a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar ka­to­li­kus iro­da­lom volt) Sza­bó Fe­renc Prohászka ha­tá­sa a két há­bo­rú kö­zöt­ti ka­to­li­kus iro­da­lom­ra cí­mû elõ­adá­sa nyi­tot­ta meg. A ki­vá­ló iro­da­lom­tu­dós elõ­adá­sa több szem­pont­ból is idõ­sze­rû volt: egy­részt a 2005. de­cem­ber 10-én meg­kez­dõ­dött Prohászka-emlékév mi­att, más­részt, mert is­mét rá­irá­nyí­tot­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy Nyitrának a ma­gyar iro­da­lom tör­té­né­se­i­ben so­ká­ig je­len­tõs sze­rep ju­tott (Prohászka Ot­to­kár pél­dá­ul itt szü­le­tett), har­mad­részt, mert Prohászka hos­­szú idõ­re el­fe­le­dett, sok­szor fél­re­ér­tel­me­zett élet­mû­vé­vel kap­cso­la­tos újabb ku­ta­tá­sok iránt is si­ke­rült fel­kel­te­nie hall­ga­tó­sá­ga ér­dek­lõ­dé­sét.
Sza­bó Fe­renc elõ­adá­sa be­ve­ze­tõ­jé­ben Prohászka Ot­to­kár iro­da­lom­szer­ve­zõi te­vé­keny­sé­gét és a mo­dern ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet meg­újí­tá­sá­ban be­töl­tött sze­re­pét ér­té­kel­te, kü­lön ki­emel­ve a püs­pök kor­tár­sai ál­tal is (Négyessy Lász­ló, Kosz­to­lá­nyi De­zsõ) rend­kí­vül mél­tá­nyolt stí­lu­sát, for­ma­ér­zék­ét. Az elõ­adás ge­rin­cét Prohászka és a ko­ra­be­li ma­gyar iro­da­lom kap­cso­la­tá­nak (Ady, Kosz­to­lá­nyi, Sza­bó De­zsõ, Áprily La­jos), il­let­ve Prohászkának a ko­ra­be­li ke­resz­tény iro­da­lom­ra (Sík Sán­dor, Mécs Lász­ló, Harsányi La­jos, Reményik Sán­dor) gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak elem­zé­se ké­pez­te. Az elõ­adó rész­le­te­sen ki­fej­tet­te, hogy a püs­pök írá­sa­i­nak, va­la­mint élet- és iro­da­lom­szem­lé­le­té­nek Sík köl­té­sze­té­re és irodalomfelfogására gya­ko­rolt ha­tá­sa el­sõ­sor­ban a köl­tõ Szem­be a Nap­pal cik­lu­sá­nak a mo­dern em­ber de­ka­den­ci­á­já­val szem­ben­ál­ló élet­igen­lés­ében és a cse­lek­võ hit lí­rai meg­szó­lal­ta­tá­sá­ban ér­he­tõ tet­ten, de ki­mu­tat­ha­tó a tel­jes Sík-élet­mû­bõl is. Sza­bó Fe­renc Prohászka Ot­to­kár­nak a ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet­re gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról szól­va olyan kér­dé­se­ket ve­tett föl (szo­ci­á­lis el­kö­te­le­zett­ség, szép­ség és hit ös­­sze­füg­gé­sei stb.), me­lyek a szek­ci­ó­ban el­hang­zott to­váb­bi elõdásokban is mind­un­ta­lan vis­­sza­tér­tek.
Cs. Var­ga Ist­ván Harsányi La­jos és Sík Sán­dor köl­té­sze­té­rõl szó­ló elõ­adá­sa kez­de­tén Prohászka és Ady mû­ve­i­nek a ka­to­li­kus lí­rát meg­újí­tó tri­ász: Harsányi La­jos, Sík Sán­dor, Mécs Lász­ló vi­lág­né­ze­té­re és iro­dal­mi fel­fo­gá­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát vá­zol­ta fel, majd rá­tért a Lenau- és Harsányi La­jos-ver­sek ké­pi vi­lá­ga, mo­tí­vum­rend­sze­re köz­ti ha­son­ló­ság be­mu­ta­tá­sá­ra. A hall­ga­tó­ság meg­tud­hat­ta, hogy mind­két köl­tõ té­ma- és for­ma­vi­lá­gát dön­tõ­en ala­kí­tot­ta a ma­gyar táj: Lenau köl­té­sze­tét vé­gig­kí­sér­ték a pusz­ták és ná­da­sok vi­lá­gá­ból köl­csön­zött ké­pek (pl. Schilflieden – Ná­di da­lok), ugyan­így a Han­ság ih­le­té­se Harsányi lí­rá­já­nak ké­pi vi­lá­gá­ban és te­ma­ti­ká­já­ban is ki­mu­tat­ha­tó.
Cs. Var­ga Ist­ván elõ­adá­sa má­so­dik fe­lét Sík Sán­dor köl­té­sze­té­nek szen­tel­te. Sík köl­tõi vi­lág­kép­ének leg­egyér­tel­mûbb meg­fo­gal­ma­zá­sát – ahogy Sza­bó Fe­renc is – az el­sõ kö­tet cím­adó ver­sé­ben, a Szem­be a Nap­pal c. köl­te­mény­ben ta­lál­ta meg, s rá­mu­ta­tott Prohászka „di­a­dal­mas vi­lág­né­zet­é-nek” a köl­tõ élet­mû­vé­ben fel­lel­he­tõ vissz­hang­já­ra. Sík alap­ve­tõ­en op­ti­mis­ta, élet­igen­lõ köl­té­sze­té­nek hi­bá­ja­ként az elõ­adó a túl kön­­nyed ver­se­lést ne­vez­te meg, s szó­vá tet­te a kön­­nyen ara­tott si­ker ve­szé­lyét (hi­szen a köl­tõ kör­nye­ze­té­ben szin­te min­den ke­resz­tény té­ma meg­ver­se­lé­se ma­ga után von­ta a si­kert): a fe­lü­le­tes­sé vá­lást is. A kön­­nyed, ára­dó vers­be­széd ösz­tö­vé­reb­bé, az emo­ci­o­ná­lis ára­dás vis­­sza­fo­got­tab­bá vá­lá­sát Cs. Var­ga Ist­ván Rad­nó­ti Sán­dor ha­tá­sá­nak tu­laj­do­ní­tot­ta (Rad­nó­ti Sze­ge­den volt Sík ta­nít­vá­nya). Vé­ge­ze­tül az elõ­adó rö­vi­den vá­zol­ta Sík Sán­dor egye­te­mi ta­nár­ként, tan­könyv­író­ként, a cser­kész­moz­ga­lom­ban vég­zett mun­ká­ját, s a Vigilia szer­kesz­té­sé­ben be­töl­tött sze­re­pét.
Cs. Var­ga Ist­vánt kö­ve­tõ­en Bárczi Zsó­fia Mécs Lász­ló köl­té­sze­te az öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben cí­mû elõ­adá­sa hang­zott el. Az elõ­adó be­szá­molt az 1941-es Mécs Lász­ló ös­­szes ver­sei c. kö­tet meg­je­le­né­se után ke­let­ke­zett köl­te­mé­nyek sor­sá­ról – meg­tud­hat­tuk, hogy a negy­ve­nes-öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben írt ver­sek egy ré­sze má­ig ki­adat­lan (mint­egy 210 Mécs-ver­set õriz a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár Kéz­irat­tá­ra, szá­mos ki­adat­lan vers pe­dig ma­gán­sze­mé­lyek bir­to­kát ké­pe­zi). Az elõ­adó fõ­ként a köl­tõ po­li­ti­kai ver­se­i­vel fog­lal­ko­zott: is­mer­tet­te az ÁVO ál­tal el­kob­zott kéz­ira­tos gyûj­te­mény sze­re­pét Mécs le­tar­tóz­ta­tá­sá­ban, s meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az 1945–1953 közt ke­let­ke­zett, ki­adat­lan Mécs-ver­sek több­sé­ge a szov­jet meg­szál­lás­ra, a zsar­nok­ság­ra, az ál­lam bû­ne­i­re vo­nat­ko­zó po­li­ti­kai uta­lá­so­kat hor­do­zott. Ez­zel kap­cso­lat­ban hív­ta fel a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét az is­mer­te­tett Mécs-ver­sek­nek a ma­gyar­or­szá­gi je­re­mi­ádiro­da­lom ha­gyo­má­nyá­ba va­ló be­ágya­zó­dá­sá­ra és a Querela Hungariae-toposz fel­buk­ka­ná­sá­ra a kor­szak lí­rá­já­ban. Mécs po­li­ti­kai köl­té­sze­tén kí­vül a köl­tõ ezen idõ­szak­ban ke­let­ke­zett pa­li­nó­di­á­i­val fog­lal­ko­zott az elõ­adó – Mécs öt­ve­nes-hat­va­nas évek­be­li köl­té­sze­té­nek má­sik nagy vo­nu­la­tát ugyan­is az egy­ko­ri sze­rep­re ref­lek­tá­ló, il­let­ve az el­sõ köl­tõi kor­szak ver­se­it motivikusan-tematikusan meg­idé­zõ pa­li­nó­di­ák al­kot­ják. Vé­ge­ze­tül Bárczi Zsó­fia rá­mu­ta­tott, hogy Mécs mun­kás­sá­gá­nak oly­kor szél­sõ­sé­ges meg­íté­lé­sé­ben mek­ko­ra sze­re­pet ját­szott a pusz­tán rész­le­ge­sen is­mert élet­mû.
P. Jáki Sán­dor Teodóz Fel­né­zünk a Fel­vi­dék­re a né­pi val­lá­sos­ság át­élt és meg­õr­zött kin­csei mi­att c. elõ­adá­sá­ban a fel­vi­dé­ki egy­há­zi nép­éne­kek­kel kap­cso­la­tos is­me­re­te­it osz­tot­ta meg hall­ga­tó­sá­gá­val. Az elõ­adó több év­ti­ze­de fog­lal­ko­zik a fel­vi­dé­ki, azon be­lül pe­dig a zoboralji nép­éne­kek gyûj­té­sé­vel és ta­nul­má­nyo­zá­sá­val. Mos­ta­ni elõ­adá­sá­ban Jáki Sán­dor Teodóz a vágai, nagymácsédi, dió­sze­gi temp­lo­mi éne­kes pas­si­ó­kat is­mer­tet­te, majd a vágai os­tya­hor­dás szo­ká­sá­ba ve­zet­te be hall­ga­tó­sá­gát. Is­mer­tet­te és ér­té­kel­te a kö­böl­kú­ti Stampay Já­nos ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott egy­há­zi ének­gyûj­te­ményt, az ún. Stampayt is. Vé­ge­ze­tül az elõ­adó a fel­vi­dé­ki val­lá­si né­pi ha­gyo­mány meg­õr­zé­sé­nek a je­len­kor­ban va­ló ne­héz­sé­ge mi­at­ti ag­go­dal­má­nak adott han­got.

A kon­fe­ren­cia iro­dal­mi szek­ci­ó­já­nak záróelõadását Ás­vá­nyi Ilo­na tar­tot­ta Iro­dal­mi ha­gya­té­kok egy­há­zi gyûj­te­mé­nyek­ben cím­mel. Az elõ­adó be­ve­ze­tés­kép­pen az egy­há­zi könyv­tá­rak tör­té­ne­tét és fel­épí­té­sét, il­let­ve az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban õr­zött gyûj­te­mé­nye­ket és a gyûj­te­mé­nyek­ben ta­lál­ha­tó ha­gya­ték­tí­pu­so­kat is­mer­tet­te, majd rö­vi­den ös­­sze­fog­lal­ta az egy­há­zi könyv­tá­rak 20. szá­za­di tör­té­ne­tét, ki­emel­ve az 1948-as ál­la­mo­sí­tás és a szer­ze­tes­ren­dek 1950-es fel­osz­la­tá­sa után be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­so­kat. Et­tõl kezd­ve két könyv­tár (Zirc, Gyön­gyös) ál­la­mi mû­em­lék­könyv­tár­ként mû­kö­dött, né­hány mû­em­lék­könyv­tár (Pá­los Könyv­tár, Pan­non­hal­ma) az egy­ház ke­ze­lé­sé­ben ma­radt, il­let­ve egy-egy fõ­is­ko­la „se­géd- és hát­tér­in­téz­mé­nye­ként” szol­gált (Fõ­egy­ház­me­gyei Könyv­tár, Eger) – a leg­több egy­há­zi könyv­tár azon­ban könyv­rak­tár­rá si­lá­nyult. Az elõ­adó fel­hív­ta a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét ar­ra a sa­já­tos­ság­ra is, hogy az egy­há­zi gyûj­te­mé­nyek­ben a könyv­tár, a le­vél­tár és a mú­ze­um egy­faj­ta szim­bi­ó­zis­ban él, így ese­ten­ként kér­dé­ses, hogy adott do­ku­men­tum le­vél­tá­ri vagy könyv­tá­ri anyag­nak szá­mít-e, majd ki­tért az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban õr­zött gyûj­te­mé­nyek jel­le­gé­nek is­mer­te­té­sé­re: rész­le­te­sen be­mu­tat­ta a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár­ban õr­zött há­rom különgyûjteményt (Benedictina, Jesuitica, Kéz­irat­tár). A Kéz­irat­tár­ban ta­lál­ha­tó ha­gya­té­kok kö­zül az elõ­adó a Mécs Lász­ló-ha­gya­ték­kal kap­cso­la­tos kér­dé­se­ket jár­ta kö­rül. Vé­ge­ze­tül Ás­vá­nyi Ilo­na fel­hív­ta a je­len­le­võk fi­gyel­mét az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban, különgyûjteményekben tá­rolt do­ku­men­tu­mok vi­szony­la­gos fel­tá­rat­lan­sá­gá­ra, s az eb­ben rej­lõ tu­do­má­nyos ku­ta­tá­si le­he­tõ­sé­gek­re.
A nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­ban a kon­fe­ren­cia el­sõ nap­ján két pszicholingvisztikai té­má­jú elõ­adás hang­zott el, ami min­den­kép­pen ör­ven­de­tes, hi­szen pszicholinvisztikával Szlo­vá­ki­á­ban ma­gyar vi­szony­lat­ban saj­nos ke­ve­sen fog­lal­koz­nak
Navracsics Ju­dit Két­nyel­vû­ség pszicholingvisztikai meg­kö­ze­lí­tés­ben cí­mû ki­vá­ló elõ­adá­sá­ban a pszicholingvisztikai két­nyel­vû­sé­gi ku­ta­tá­sok egyik alap­kér­dé­sét tag­lal­ta, hogy va­jon mi­ként tá­rol­ják a két­nyel­vû­ek a két nyel­vet az agy­ban: el­kü­lö­nül­ten vagy egy­sé­ge­sen. A két­nyel­vû agy mû­kö­dé­sé­rõl, tá­ro­lá­si me­cha­niz­mu­sa­i­ról el­té­rõ­ek a vé­le­mé­nyek a tu­do­má­nyos ta­pasz­ta­la­tok, kí­sér­le­tek sok­szí­nû ered­mé­nye­i­nek kö­szön­he­tõ­en. Kér­dé­ses, hogy va­jon a nyelv­ta­nu­lás mód­ja és élet­ko­ra be­fo­lyá­sol­ja-e a tá­ro­lást. A neurolingvisztikai bi­zo­nyí­té­kok nem egy­ér­tel­mû­ek, a mû­sze­res (PET, fMRI, EKP) vizs­gá­la­tok alá­tá­maszt­ják az egy­sé­ges és az el­kü­lö­nült tá­ro­lást is. Az már be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a nyelv­ta­nu­lás mód­ja, te­hát hogy for­má­lis vagy in­for­má­lis ke­re­tek kö­zött vá­lik az egyén két­nyel­vû­vé, más tá­ro­lá­si me­cha­niz­must ered­mé­nyez. A for­má­lis ta­nu­lás el­kü­lö­nült, az in­for­má­lis pe­dig kö­zös tá­ro­lást bi­zo­nyít. A két­fé­le me­mó­ria­rend­szer­nek, amely a két­nyel­vû be­széd­pro­duk­ci­ót ki­szol­gál­ja (a dek­la­ra­tív és a procedurális) más-más sze­re­pe van a be­széd lét­re­ho­zá­sá­ban at­tól füg­gõ­en, hogy mi­lyen élet­kor­ban kezd­te az egyén a má­so­dik nyelv el­sa­já­tí­tá­sát, va­la­mint hogy mi­lyen az egyén má­so­dik nyelv­nek va­ló ki­tett­sé­ge. Míg a má­so­dik nyelv ta­nu­lók­nál a dek­la­ra­tív me­mó­ria mel­lett a procedurális szin­te nem is mû­kö­dik, a két­nyel­vû­vé vá­lás hoz­zá­já­rul a procedurális me­mó­ria új­ra­é­le­dé­sé­hez, le­gyen az bár­mi­lyen élet­kor­ban.
A pszicholingvisztika kí­sér­le­ti ered­mé­nyek elem­zé­sé­vel pró­bál­ja meg­ad­ni a vá­laszt a tá­ro­lá­si me­cha­niz­mu­sok­kal kap­cso­lat­ban. Az egyik leg­gya­ko­ribb mód­szer a men­tá­lis le­xi­kon vizs­gá­la­tá­ra a szó­as­­szo­ci­á­ci­ós tesz­tek al­kal­ma­zá­sa. Ezek­bõl ki­de­rül, hogy a leg­gya­ko­ribb kap­cso­la­tok a paradigmatikusak, ame­lyek ma­gá­ban fog­lal­ják a szi­no­nim, an­to­nim, meronim, hiponim és hiperonim kap­cso­la­to­kat, va­la­mint az azo­nos sze­man­ti­kai me­zõ­höz va­ló tar­to­zást. A szintagmatikus kap­cso­la­tok a kollokációkat jel­zik, azon­ban van­nak fo­ne­ti­kai ala­pú kap­cso­la­tok is és nyel­vi-lo­gi­kai kap­cso­la­to­kat nem ké­pe­zõ lin­kek. Az elõ­adás­ban be­mu­ta­tott vizs­gá­lat ah­hoz nyúj­tott to­váb­bi bi­zo­nyí­té­ko­kat, hogy a két­nyel­vû­ek men­tá­lis le­xi­ko­ná­ban a tá­ro­lás kö­zös, bár a két­nyel­vû­vé vá­lás idõ­pont­ja szig­ni­fi­káns kü­lönb­sé­get ered­mé­nyez a sza­vak kö­zött ki­ala­kí­tott kap­cso­la­tok­ban: a ko­rai két­nyel­vû­ek­nél a paradigmatikus, a ké­sõ­i­ek­nél a szintagmatikus vá­la­szok van­nak szig­ni­fi­kán­san túl­nyo­mó több­ség­ben.
Vanèoné Kremmer Il­di­kó A szö­veg­ér­tés fej­lõ­dé­se kis­ka­masz­kor­tól 18 éves ko­rig c. elõ­adá­sá­ban az anya­nyel­vi szö­veg­ér­tés prob­lé­má­it ele­mez­te 11–18 éves ma­gyar– szlo­vák két­nyel­vû gyer­me­kek ma­gyar be­széd­ér­té­se fej­lõ­dé­sé­nek vizs­gá­la­tán ke­resz­tül. Az elõ­adás egy többéves ku­ta­tás ered­mé­nye­it ös­­sze­gez­te. A szö­veg­ér­tés va­lós ide­jû vizs­gá­la­tá­ban 4 szlo­vá­ki­ai ma­gyar és egy ma­gyar­or­szá­gi is­ko­la egy-egy osz­tá­lyá­nak di­ák­jai vet­tek részt. Az elõ­adás leg­fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­se, hogy a vizs­gált cso­por­tok­ban az át­la­go­san jó­nak mond­ha­tó szö­veg­ér­té­si szin­tet az érett­sé­gi­zõ kor­osz­tály ér­te el, s az ös­­sze­füg­gé­sek fel­is­me­ré­sé­nek biz­ton­sá­ga még eb­ben a kor­osz­tály­ban sem min­den­ki­nél meg­fe­le­lõ. Az egyé­ni tel­je­sít­mé­nye­ket is fi­gye­lem­be vé­ve a spon­tán fej­lõ­dés – va­ló­szí­nû­leg na­gyon el­té­rõ egyé­ni hát­te­ret fel­té­te­lez­ve – van aki­nél meg­fe­le­lõ, de van aki­nél a szö­veg­ér­té­si szint stag­ná­lá­sa fi­gyel­he­tõ meg. Mind­ezek a té­nyek azt mu­tat­ják, hogy az egyé­ni fej­lesz­tés a gyön­ge szö­veg­ér­tést mu­ta­tó di­á­kok ese­té­ben dön­tõ fon­tos­sá­gú, s hogy ok­ta­tá­sunk­nak (a ma­gyar­or­szá­gi­nak és a szlo­vá­ki­a­i­nak egy­aránt) e tényt fi­gye­lem­be kell ven­nie, s az egyé­ni fej­lesz­tés­re nagy hang­súlyt kell fek­tet­nie. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar do­mi­náns di­á­kok a szö­veg­ér­tés te­rén nem mu­tat­nak kü­lönb­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi di­á­kok­hoz ké­pest. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ba já­ró di­á­kok­nál is bi­zo­nyos ja­vu­lás mu­tat­ha­tó ki a ma­gyar szö­veg­ér­té­si kész­ség­ben, de a ja­vu­lás mér­té­ke nagy egyé­ni kü­lönb­sé­ge­ket mu­tat, s el­mond­ha­tó, hogy a szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ba já­ró di­á­kok ma­gyar nyel­vû szö­veg­ér­té­si szint­jé­nek fej­lõ­dé­se ön­ma­gá­tól eset­le­ges.
A kon­fe­ren­cia pszicholingvisztikai blokk­ját két – a ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tá­ban meg­lé­võ köl­csön­sza­va­kat nyelv­já­rás­ta­ni és a ter­mék­meg­ne­ve­zé­sek­ben meg­je­le­nõ­ket nyelv­ter­ve­zé­si szem­pont­ból vizs­gá­ló – elõ­adás kö­vet­te. Sán­dor An­na Nyelv­já­rá­sa­ink ré­gi köl­csön­sza­vai mai szem­mel c. elõ­adá­sá­ban nyelv­já­rá­sa­ink va­ló­di táj­sza­va­it a kontaktológia mai szem­lé­le­te fe­lõl kö­ze­lí­tet­te meg, ugyan­is ere­de­tü­ket te­kint­ve a va­ló­di táj­szók men­­nyi­sé­gi­leg je­len­tõs cso­port­ját al­kot­ják a kü­lön­bö­zõ nyel­vek­bõl át­vett köl­csön­szók. Szá­muk kü­lö­nö­sen a pe­rem­nyelv­já­rás­ok és a nyelv­szi­ge­tek szó­kész­let­ében szá­mot­te­võ. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy a kér­dés dia­krón szem­pon­tú meg­kö­ze­lí­té­se el­kép­zel­he­tet­len a társ­tu­do­má­nyok ide­vá­gó is­me­ret­anya­gá­nak fel­hasz­ná­lá­sa nél­kül, min­de­nek­elõtt a tör­té­net­tu­do­má­nyi, né­pes­ség­föld­raj­zi, nép­raj­zi, stb. ku­ta­tá­sok ered­mé­nyei se­gít­het­nek a kér­dés meg­vá­la­szo­lá­sá­ban. A köl­csön­zés és ma­rad­vány­ha­tás kér­dé­sé­nek rö­vid tisz­tá­zá­sa után a kü­lön­bö­zõ nyelvjárástörténeti for­rá­sok kö­zül (Val­ló Al­bert: Tót jö­ve­vény­szók. MNyr., 1904; Si­ma Fe­renc: Szlo­vák le­xi­ká­lis ha­tá­sok a Nyitra-vidéki ma­gyar nyelvjárásokban, 1940) azo­kat vet­te szem­ügy­re a szer­zõ, me­lyek bi­zo­nyí­tot­tan vagy fel­té­te­le­zet­ten szlo­vák ere­de­tû va­ló­di táj­szó­kat tar­tal­maz­tak.
Misad Ka­ta­lin A két­nyel­vû­ség ve­tü­le­tei az élel­mi­szer­ipa­ri ter­mé­kek szlo­vá­ki­ai ma­gyar meg­ne­ve­zé­sé­ben c. elõ­adá­sá­ban ar­ra mu­ta­tott rá, mi­lyen ne­héz­sé­gek me­rül­nek fel szlo­vá­ki­ai ma­gyar vi­szony­lat­ban az egyes szak­szók és -kifejezések ös­­sze­ve­té­sé­ben és azo­no­sí­tá­sá­ban. Ta­pasz­ta­la­tai sze­rint a meg­fe­lel­te­tést leg­in­kább a két nyelv ele­me­i­nek mo­ti­vá­ci­ó­já­ban elõ­for­du­ló kü­lönb­sé­gek ne­he­zí­tik. A be­mu­ta­tott pél­dák is azt iga­zol­ták, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar meg­ne­ve­zé­sek­ben gyak­ran a szlo­vák ki­fe­je­zés mo­ti­vá­ci­ó­já­nak meg­fe­le­lõ tü­kör­ki­fe­je­zés rög­zül. Ugyan­ak­kor a két or­szág el­té­rõ és hi­á­nyos szab­vány­rend­sze­re, va­la­mint a szlo­vák és a ma­gyar nyelv el­té­rõ for­mai sa­já­tos­sá­gai is rá­nyom­ják bé­lye­gü­ket a szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­szó­kincs ál­la­po­tá­ra és hasz­ná­la­tá­ra. Szlo­vá­ki­á­ban a szak­nyel­vek írott és be­szélt vál­to­za­ta ke­vés­bé kü­lö­nül el egy­más­tól, a sa­já­tos szak­nyel­vi for­du­la­tok hasz­ná­la­tá­nak nem volt mi­kor és hol ki­fej­lõd­nie. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­nyel­vi ter­ve­zés fel­ada­ta a szlo­vák ter­mi­nu­sok pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lõ­i­nek azo­no­sí­tá­sa, szük­ség ese­tén lét­re­ho­zá­sa s a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­tu­dat­ba va­ló be­épí­té­se. En­nek meg­va­ló­sí­tá­sa pe­dig le­he­tet­len egy át­fo­gó, re­á­li­san meg­szer­kesz­tett prog­ram és az anya­or­szá­gi, va­la­mint ha­zai nyel­vé­szek és az egyes szak­tu­do­mány­ok kép­vi­se­lõ­i­nek se­gít­sé­ge nél­kül.
A kon­fe­ren­cia nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak má­so­dik nap­ján nyelv­po­li­ti­kai tár­gyú, a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát vizs­gá­ló, a név­ta­ni ku­ta­tá­sok két­nyel­vû­sé­gi ve­tü­le­tét, ill. a kö­zös­sé­gi és egyé­ni két­nyel­vû­ség rit­káb­ban vizs­gált írás­be­li meg­je­le­né­si for­má­ját fel­tá­ró elõ­adá­sok hang­zot­tak el, zá­rás­kép­pen pe­dig a kétnyelvûségkutatás tel­je­sen új le­het­sé­ges te­rü­le­té­rõl, ne­ve­ze­te­sen a finnugrisztikában ed­dig má­ig hi­ány­zó két­nyel­vû­sé­gi szem­pon­tú ku­ta­tá­sok szük­sé­ges­sé­gé­rõl hall­hat­tak a je­len­le­võk.
Kont­ra Mik­lós Fenn­tart­ha­tó lingvicizmus c. elõ­adá­sá­ban a nyel­vi ala­pon meg­ha­tá­ro­zott cso­por­tok tár­sa­dal­mi diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­ról (a lingvicizmusról) szólt. E fo­gal­mat Tove Skutnabb-Kangas 1988-ban al­kot­ta meg, el­sõ­sor­ban a nem­zet­ál­la­mok­ban ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket be­szé­lõ­ket súj­tó, te­hát a nyel­vek köz­ti diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra. Az elõ­adó a fo­gal­mat az egy nyel­ven be­lü­li diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra al­kal­maz­ta, be­mu­tat­ván a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség­re is na­gyon jel­lem­zõ stan­dard nyel­vi ide­o­ló­gi­át és a nemstandard vál­to­za­tok be­szé­lõ­i­nek stigmatizációját. A Ma­gyar Nem­ze­ti Szociolingvisztikai Vizs­gá­lat ada­tai sze­rint a nyelv­mû­ve­lõk és nyo­muk­ban az is­ko­lai ta­ní­tók és ta­ná­rok a ma­gyar­or­szá­gi ma­gya­rok több mint fe­lé­nek meg kí­ván­ják vál­toz­tat­ni a be­szé­dét és a nyel­vi íté­le­te­it. A ma­gyar nyelv­kö­zös­ség­ben (a leg­több eu­ró­pai nyelv­kö­zös­ség­hez ha­son­ló­an, de el­té­rõ­en az iz­lan­di­tól, az arab­tól, a hé­ber­tõl, s a nor­vég­tól is) a „presz­tízs­ala­pú he­lyes­ség” és a „preskriptív he­lyes­ség” egy­mást tá­mo­gat­ják, más­képp mond­va: a tár­sa­dal­mi elit nyelv­vál­to­za­ta és a nyelv­mû­ve­lõk elõ­ír­ta nyelv­vál­to­zat nagy­részt egy­be­esik, s ez él­te­ti a lingvicizmust. A stan­dard nyelv­vál­to­zat bi­zo­nyos nyel­vi vál­to­za­ta­it is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb (szin­te) le­he­tet­len már meg­ta­nul­ni, ha va­la­ki nemstandard vál­to­za­tot be­szé­lõ nyelv­kö­zös­ség­be szü­le­tett be­le. Bi­zo­nyos nemstandard nyel­vi vál­to­za­tok ki­ik­ta­tá­sa úgy­szin­tén (szin­te) le­he­tet­len is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb. Nyelv­mû­ve­lõ szem­pont­ból azok a sza­bá­lyok a leg­jö­ve­del­me­zõb­bek, ame­lye­ket a be­szé­lõk min­dig meg fog­nak sér­te­ni, hi­szen ezek el­len a sza­bá­lyok el­len min­dig le­het küz­de­ni. Pél­dá­ul a „suksükölés”-rõl vagy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ál­tal hasz­nált szlovakizmusokról, „ide­gen­sze­rû­sé­gek”-rõl min­dig le­het elõ­adá­so­kat tar­ta­ni vagy cik­ke­ket ír­ni, hisz a két­nyel­vû ma­gyar so­sem be­szél­het úgy, mint az egy­nyel­vû­ek. A lingvicizmus fenn­tar­tá­sá­hoz te­hát olyan elõ­író sza­bá­lyok is kel­le­nek, ame­lyek (szin­te) meg­ta­nul­ha­tat­la­nok is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb. A szociolingvisták dol­ga a fenn­tart­ha­tó lingvicizmus fenn­tart­ha­tat­lan­ná té­te­le.
A szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek nyel­vi jo­gi hely­ze­te nem­zet­kö­zi ös­­sze­ve­tés­ben és a to­vább­lé­pés le­he­tõ­sé­gei cí­mû elõ­adá­sá­ban Szabómihály Gi­zel­la el­sõ­sor­ban azt a kér­dést vizs­gál­ta, hogy helyt­ál­ló-e az a szlo­vák ol­dal­ról gyak­ran han­goz­ta­tott érv, hogy Szlo­vá­kia a nem­zet­kö­zi stan­dar­dok szint­jén biz­to­sít­ja a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti jo­go­kat. Elõ­adá­sa el­sõ ré­szé­ben át­te­kin­tet­te a Szlo­vá­kia ál­tal is ra­ti­fi­kált nem­zet­kö­zi egyez­mé­nye­ket, majd pe­dig a ki­sebb­sé­gi nyel­vi jo­gok­kal kap­cso­la­tos né­hány alap­ve­tõ kér­dés (egyé­ni vs. kol­lek­tív jog, diszk­ri­mi­ná­ció­men­tes­ség, a több­sé­gi és a ki­sebb­sé­gi nyelv stá­tu­sza stb.) nem­zet­kö­zi sza­bá­lyo­zá­sá­ról be­szélt. Mind­ezek alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy nem­zet­kö­zi ös­­sze­ve­tés­ben Szlo­vá­kia a kö­zép­me­zõny­ben fog­lal he­lyet (leg­alább­is az eu­ró­pai ál­la­mok kö­zött), leg­több eset­ben csak a nem­zet­kö­zi szer­zõ­dé­sek­ben meg­fo­gal­ma­zott mi­ni­má­lis kö­te­le­zett­sé­gek­nek tesz ele­get. A ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok ma­ga­sabb szin­tû biz­to­sí­tá­sá­hoz el­en­ged­he­tet­len vol­na a je­len­le­gi jog­sza­bá­lyi le­he­tõ­sé­gek ma­xi­má­lis ki­hasz­ná­lá­sa, az ál­lam­nyelv­tör­vény és a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti tör­vény mó­do­sí­tá­sa, eset­le­ge­sen a jo­gok ér­vé­nye­sí­té­sé­nek bí­ró­sá­gi úton va­ló ki­kény­sze­rí­té­se.
Bor­bély An­na Szín­te­rek és nyelv­vá­lasz­tás – vizs­gá­la­tok a va­ló­sá­gos idõ ha­tá­sá­ról c. elõ­adá­sá­ban a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát vizs­gá­ló ku­ta­tá­sát is­mer­tet­te, amely­hez 1990-ben és 2000/2002-ben vég­zett szociolingvisztikai adat­gyûj­tést. Elõ­adá­sá­ban a nyelv­hasz­ná­la­ti szín­te­rek ös­­sze­füg­gé­sé­ben a nyelv­vá­lasz­tás tíz éves vál­to­zá­sát ele­mez­te. Ös­­szeg­zés­kép­pen meg­ha­tá­roz­ha­tó, hogy a há­rom vá­lasz­ka­te­gó­ria sze­rint (ro­má­nul, ro­má­nul és ma­gya­rul, ma­gya­rul) ho­gyan cso­por­to­sít­ha­tók a vizs­gált szi­tu­á­ci­ók. A nyelv­hasz­ná­la­ti szín­te­rek (szi­tu­á­ci­ók) és a nyelv­cse­re vi­szo­nyá­ra az a jel­lem­zõ, hogy a nyelv­cse­re kez­de­te­kor a kö­zös­sé­gi (A) nyelv min­den szín­té­ren „tel­jes” nyelv­ként volt hasz­ná­la­tos, majd a fo­lya­mat so­rán a kö­zös­sé­gi (A) nyelv hasz­ná­la­tát ki­szo­rít­ja a több­sé­gi (B) nyelv.
A kétegyházi ro­mán–ma­gyar nyelv­cse­re fo­lya­ma­tá­ban az 1990-es és a 2000/2002-es ada­tok sze­rint a kö­zös­sé­gi vagy az A nyelv­hez és a több­sé­gi vagy a B nyelv­hez úgy kap­csol­juk a szín­te­re­ket (szi­tu­á­ci­ó­kat), hogy a há­rom vá­lasz­ka­te­gó­ria kö­zül a leg­ma­ga­sabb szá­za­lé­kos ér­té­ket ves­­szük ala­pul. Esze­rint 1990-ben és 2000/2002-ben a kö­zös­sé­gi vagy az A nyelv­hez kap­csolt szín­te­rek és szi­tu­á­ci­ók a val­lás: imád­ko­zás, hí­võk­kel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek, pré­di­ká­ció; csa­lád: test­vér­rel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; kö­zös­ség: idõ­sek­kel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; mun­ka: ház­tá­ji mun­ka­tár­sak­kal tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; írás: sír­fel­irat­ok. Az 1990-es ada­tok kö­zül két szi­tu­á­ci­ó­ban: test­vér és ház­tá­ji mun­ka­tár­sak a ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria ér­té­kei nem ér­ték el az 50 szá­za­lé­kot, vi­szont tíz év­vel ké­sõbb már igen. A sír­fel­irat nyel­ve olyan ko­moly vál­to­zá­son ment át a tíz év alatt, hogy a ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték és a ma­gya­rul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték meg­egye­zik egy­más­sal. Ez a szi­tu­á­ció azért ke­rült még­is eb­be a lis­tá­ba, mert az 1990-es ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték: 78,6 volt.
A két idõ­pont­ban vizs­gált 25 szi­tu­á­ció kö­zül te­hát az A nyelv­hez (a ro­mán­hoz) hét szi­tu­á­ció köt­he­tõ, az A és a B nyelv­hez négy szi­tu­á­ció kap­csol­ha­tó, va­la­mint a B nyelv­hez (a ma­gyar­hoz) 14 szi­tu­á­ció tar­to­zik. Ezek is­me­re­té­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a kétegyházi kö­zös­ség­ben a ro­mán–ma­gyar nyelv­cse­re a fo­lya­mat má­so­dik sza­ka­szá­ba lé­pett, s a be­fe­je­zõ sza­kasz fe­lé tart. A vizs­gált szín­te­rek (szi­tu­á­ci­ók) sze­rint: a) vis­­sza­for­dult a nyelv­cse­re a csa­lád­ban, az öre­gek­kel, a köz­ügyek in­té­zé­se­kor, az egész­ség­ügy­ben, ká­rom­ko­dás­kor; b) nincs olyan szín­tér (szi­tu­á­ció), ahol ne lett vol­na va­la­mi­lyen vál­to­zás; c) foly­ta­tó­dott a nyelv­cse­re: temp­lom, is­ko­la, mun­ka­hely, írás.
Bartha Csil­la A nyelv­cse­re ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­ta hat ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­ben. Egy or­szá­gos szociolingvisztikai ku­ta­tás mód­sze­rei és fobb ered­mé­nyei c. elõ­adás el­sõ ré­sze el­mé­le­ti­leg te­kin­tet­te át a több­nyel­vû ál­la­mok­ban lé­te­zõ kö­zös­sé­gi el­ren­de­zé­sek tí­pu­sa­it, majd rész­le­te­sen ele­mez­te en­nek leg­gya­ko­ribb meg­va­ló­su­lá­si for­má­ját, a fo­ko­za­tos nyelv­cse­rét. A kér­dés­re vo­nat­ko­zó meg­ha­tá­ro­zó nem­zet­kö­zi és Kár­pát-me­den­cei szociolingvisztikai ku­ta­tá­sok szak­iro­dal­mi át­te­kin­té­se után a nyelvcserevizsgálat már meg­lé­võ és le­het­sé­ges mód­szer­ta­ni út­ja­i­nak rész­le­tes elem­zé­se kö­vet­ke­zett. Az elõ­adás har­ma­dik egy­sé­ge, amely egy, a Nem­ze­ti Ku­ta­tás­fej­lesz­té­si Prog­ra­mok (NKFP 5/126/2001) ál­tal tá­mo­ga­tott 2001 és 2004 kö­zött vég­zett or­szá­gos szociolingvisztikai ku­ta­tás fõbb cél­ki­tû­zé­se­it, mód­sze­re­it és né­hány ered­mé­nyét mu­tat­ta be, egy más nyel­vi el­ren­de­zé­sek­ben is al­kal­maz­ha­tó le­het­sé­ges vizs­gá­la­ti mo­dellt kí­nált a nyelv­cse­re ku­ta­tói szá­má­ra. Az NKFP-kutatás so­rán a pro­jek­tum részt­ve­või ugyan­is el­sõ­ként tet­tek kí­sér­le­tet ar­ra, hogy a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát több (szám sze­rint hét) ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­ben azo­nos el­mé­le­ti és mód­szer­ta­ni ke­ret­ben, egy idõ­ben, ös­­sze­mér­he­tõ mó­don vizs­gál­ják.
Bauko Já­nos Kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák két­nyel­vû kör­nye­zet­ben cí­mû elõ­adá­sá­ban a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­má­kat vizs­gál­ta két­nyel­vû kör­nye­zet­ben. A be­mu­ta­tott em­pi­ri­kus ada­to­kat két révkomáromi alap­is­ko­la 10 és 15 éves di­ák­jai kö­ré­ben 100-100 adat­köz­lõ­vel le­foly­ta­tott kér­dõ­íves fel­mé­rés ered­mé­nyei ad­ták. A ma­gyar tanynelvû is­ko­lá­ban a ma­gyar kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák do­mi­nál­nak, a szlo­vák alak­vál­to­zat­ok csak rit­kán hasz­ná­la­to­sak, ami a di­á­kok magyardomináns két­nyel­vû­sé­gé­vel függ ös­­sze. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ban a szlo­vák for­mák gya­ko­rib­bak, ami a ta­nu­lók szlovákdomináns két­nyel­vû­sé­gé­vel függ ös­­sze, de a kor­pusz­ban szép szám­mal ta­lál­ha­tók ma­gyar pél­dák is. Az elõ­adó ezt az­zal in­do­kol­ta, hogy a di­á­kok egy ré­sze nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes csa­lá­dok­ban él, ahol gya­ko­rib­bak a kód­vál­tá­sok. En­nek ha­tá­sa a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák­ban is meg­mu­tat­ko­zik. A ma­gyar ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ban a kö­szö­nés­faj­ták gya­ko­ri­sá­ga a kö­vet­ke­zõ volt: 1. Szia. 2. Heló. 3. Jó na­pot! 4. Csó­ko­lom. 5. Csõ. 6. Sze­vasz. 7. Di­csér­tes­sék. 8. Csá. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû alap­is­ko­lá­ban a szlo­vák nyel­vû alak­vál­to­za­tok kö­zé ma­gyar for­mák is be­éke­lõd­tek: 1. Ahoj. 2. Èau. 3. Dobrý deò! 4. Szia. 5. Heló. 6. Sze­vasz. 7. Nazdar. 8. Bozkávam. Az egyes kö­szö­né­sek kü­lön­fé­le akalváltozatban él­nek. A di­á­kok szólítónevei kö­zül a leglelterjedtebbek a be­ce­ne­vek. Mind­két is­ko­lá­ban az -i a leg­meg­ter­hel­tebb be­ce­név­kép­zõ. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra a tény­re, hogy a ma­gyar–szlo­vák két­nyel­vû kör­nye­zet nagy­mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák hasz­ná­la­tát is. A két­nyel­vû­ek bõ­vebb kész­let­bõl vá­lo­gat­hat­nak, s a men­tá­lis le­xi­kon­ból ak­ti­vált for­ma ki­vá­lasz­tá­sa a kom­mu­ni­ká­ci­ós helyzettõl, part­ner­tõl, prag­ma­ti­kai tényezõktól stb. függ.
Vö­rös Fe­renc Ada­lé­kok a két­nyel­vû­ség név­ta­ná­hoz c. elõ­adá­sa a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság név­ta­ni ar­cu­la­tá­nak vizs­gá­la­tá­hoz je­len­tett új­sze­rû meg­kö­ze­lí­tést. Az elõ­adó köz­ve­tet­ten azt igye­ke­zett be­mu­tat­ni, hogy a tu­laj­don­név ma­ga töb­bek kö­zött szocio-, pszi­cho­- és etnolingvisztikum. Nem ab ovo az, ha­nem füg­gõ­sé­gei te­szik az­zá. Min­de­nek­elõtt az a be­széd­ak­tus, amely­ben az adott név­egyed meg­szü­le­tik. Má­sod­sor­ban a be­széd­hely­zet­ben vá­lik az­zá, amely­ben egyén és kö­zös­ség hasz­nál­ja. A két­nyel­vû kör­nye­zet a ne­vet még ér­de­ke­seb­bé te­szi a ku­ta­tó szá­má­ra. Ez utób­bi kér­dés­sel ko­ráb­ban be­ha­tó­an sem a név­ta­no­sok, sem egyéb tu­do­mány­ágak kép­vi­se­lõi nem fog­lal­koz­tak. Az elõ­adás a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság név­ta­ni kér­dé­sei kö­zül a kö­vet­ke­zõ té­ma­kö­rö­ket érin­tet­te:
1. a SzSz (szlo­vá­ki­ai szlo­vák), a MM (ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar) és a SzM (szlo­vá­ki­ai ma­gyar) csa­lád­név­anyag ere­det sze­rin­ti ös­­sze­té­tel­ének ös­­sze­ve­té­sét, és az SzM pe­rem­hely­ze­té­bõl adó­dó ilyen irá­nyú köz­tes­sé­gét;
2. a ke­reszt­név­köl­csön­zé­sek in­teg­rá­ci­ó­ját kön­­nyí­tõ té­nye­zõ­ket; a kvázimeta­nyelvi keresztnévpárok lét­re­jöt­té­nek mi­ként­jét és oka­it;
3. a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ún. kétkeresztnevûségét, amely az anya­nyel­vû meg­nyi­lat­ko­zá­sok­ban az Alžbeta ~ Er­zsé­bet tí­pu­sú me­ta­nyel­vi pá­rok be­széd­hely­zet­tõl füg­gõ vál­to­ga­tá­sá­ban ra­gad­ha­tó meg;
4. a ma­gyar > szlo­vák, szlo­vák > ma­gyar irá­nyú ke­reszt­név­köl­csön­zé­sek, ez utób­bin be­lül kü­lön hang­súlyt kap­tak a vis­­sza­köl­csön­zé­sek [pl. SzSz Gejza ~ MM Gëjza, Gé­za; szlk. Gejza (< m. Gëjza ‹ Szé­che­nyi Ist­ván › m. Gëjza > m. Gëiza > m. Gé­za); SzM Gé­za és Gejza];
5. a szlo­vák > ma­gyar irá­nyú ala­ki ke­reszt­név­köl­csön­zé­se­ket mint jel­leg­ze­tes fel­vi­dé­ki regionalizmusokat (pl. Denisza, Lu­cia; Dusan, Mar­tin; stb.);
6. a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ke­reszt­név­kincs ún. kvázinyitottságát, amely ab­ból adó­dik, hogy két zárt rend­szer­bõl me­rít­het: a MM-ból és a SzSz-ból;
7. a prag­ma­ti­kai sí­kon je­lent­ke­zõ szlo­vák név­ki­egé­szí­tõk SzM-ban tör­té­nõ in­teg­rá­ci­ó­ját, amely je­len­ség­cso­port egyút­tal le­xi­kai köl­csön­zés­nek is szá­mít; az egykeresztnevûség kér­dé­sét, amely egy­fe­lõl a MM és a SzM vi­szony­la­tá­ban kö­zös­sé­gi szin­ten je­lent­ke­zõ, jel­leg­ze­te­sen re­gi­o­ná­lis hi­ány­je­len­ség­ként, más­részt a SzSZ és SzM vi­szony­la­tá­ban szláv köl­csön­zés­ként ír­ha­tó le. Ez utób­bi je­len­sé­get a szer­zõ a Galánta kö­ze­lé­ben fek­võ Fel­sõ- és Alsószeli szink­rón és tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sai alap­ján mu­tat­ta be.
Meny­hárt Jó­zsef „Ne haragúdjon hogy meg ké­rem Ma­gát!” La­kos­sá­gi kér­vé­nyek nyel­vi elem­zé­se c. elõ­adá­sá­ban a Nyékvárkonyi Köz­sé­gi Hi­va­tal­hoz 2005. ja­nu­ár–no­vem­ber kö­zött be­nyúj­tott la­kos­sá­gi kér­vé­nyek anya­gán vizs­gál­ta a be­nyúj­tott ma­gyar és két­nyel­vû kér­vé­nyek nyel­vi meg­for­mált­sá­gát, a kér­vé­nyek nyelv­vá­lasz­tá­sát, to­váb­bá ar­ra ke­res­te a vá­laszt, hogy van-e em­pi­ri­ku­san mér­he­tõ ho­za­dé­ka az 1999-ben élet­be lé­pett ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­tot sza­bá­lyo­zó tör­vény­nek. A kér­vény­anyag elem­zé­se alap­ján az elõ­adó le­szö­gez­te, hogy bár a la­kos­ság gyak­rab­ban ír ma­gyar nyel­vû kér­vényt, mint 1999 elõtt, a kér­vé­nyek, ill. vá­la­szok nyel­vi meg­for­mált­sá­gá­ban az eset­le­ges­ség, a gya­ko­ri tü­kör­for­dí­tá­sok és tü­kör­szer­ke­ze­tek je­len­lé­te a jel­lem­zõ.
Presinszky Kár­oly Kü­lönb­sé­gek egy szlo­vák–ma­gyar két­nyel­vû be­szé­lõ szó­be­li és írás­be­li meg­nyi­lat­ko­zá­sai kö­zött c. elõ­adá­sá­ban egy olyan szlo­vák anya­nyel­vû és nem­ze­ti­sé­gû sze­mély meg­nyi­lat­ko­zá­sa­it elem­zi, aki fel­nõtt ko­rá­ban kezd­te el ta­nul­ni a ma­gyar nyel­vet. A cél­nyel­vi kör­nye­zet­bõl va­ló tá­vo­zás után a ma­gyar nyel­vet csak rit­kán hasz­nál­ta, je­len­leg szlo­vák egy­nyel­vû kör­nye­zet­ben él. A vizs­gá­lat cél­ja az volt, hogy pél­dák se­gít­sé­gé­vel szem­lél­tes­se a fel­nõtt­ko­ri szlo­vák–ma­gyar egyé­ni két­nyel­vû­ség jel­leg­ze­tes­sé­ge­it, fel­tár­ja az adat­köz­lõ ma­gyar nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ját, kód­vá­lasz­tá­si és kód­vál­tá­si sa­já­tos­sá­ga­it, va­la­mint rá­mu­tas­son a két­nyel­vû egyén írás­be­li, ill. szó­be­li meg­nyi­lat­ko­zá­sai kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek­re. Az ös­­szeg­zés so­rán az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy az adat­köz­lõ szó­ban és írás­ban je­len­tõs mér­ték­ben fe­lül­rep­re­zen­tál­ja a tár­gyas ra­go­zást. A nyel­vi hi­ányt az írás­be­li köz­lé­sek­ben kö­rül­írás­sal, sa­já­tos szó­al­ko­tás­sal, míg szó­ban in­kább kód­vál­tás­sal old­ja fel.
Kozmács Ist­ván A finnugrisztika adós­sá­ga és le­he­tõ­sé­gei a két­nyel­vû­ség-ku­ta­tás­ban c. elõ­adá­sá­ban a finn­ugor nyel­vek ku­ta­tá­sá­nak új le­he­tõ­sé­ge­it vá­zol­ta fel. An­nak el­le­né­re, hogy az utób­bi idõ­ben rész­le­tes le­író nyel­vé­sze­ti vizs­gá­la­tok is zaj­la­nak, me­lyek túl­lép­nek a ha­gyo­má­nyos gram­ma­ti­kák meg­kö­ze­lí­té­si mód­ján és va­la­mely mo­dern nyelv­el­mé­le­ti ke­ret­ben vizs­gál­nak egy adott finn­ugor nyel­vet – A legutóbbi finn­ugor kong­res­­szus (2005. Joskar-Ola) után pl. nem­zet­kö­zi pro­jekt bon­ta­ko­zott ki a finn­ugor nyel­vek ti­po­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­ba va­ló be­vo­ná­sa ér­de­ké­ben (Uralic Typological Database Pro­ject) –, van azon­ban két te­rü­le­te e nyel­vek ku­ta­tá­sá­nak, ame­lyen je­len­tõs az el­ma­ra­dás: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika.
Tel­je­sen tisz­tá­zat­lan és sem­mi­fé­le eg­zakt is­me­re­tünk nincs a be­szé­lõk la­kó­hely, fog­lal­ko­zás, élet­kor sze­rint meg­osz­ló nyelv­hasz­ná­la­ti szo­ká­sa­i­ról. Va­ló­já­ban sem­mit sem tu­dunk pél­dá­ul az idõ­sebb ko­rú la­kos­ság két­nyel­vû­sé­gé­rõl, jól­le­het en­nek a kor­osz­tály­nak fa­lun el­sõ­ran­gú sze­re­pe van a csa­lád­ban tör­té­nõ nyelv­át­adás so­rán, az is­ko­lás kor elõt­ti má­so­dik nyelv el­sa­já­tí­tá­sá­nak fo­lya­ma­ta is is­me­ret­len: nem tud­juk, hogy az is­ko­lá­ba lé­põ gyer­me­kek mi­lyen má­so­dik (= orosz) nyelv­is­me­ret­tel ren­del­kez­nek, nem tud­juk, hogy mi­lyen a nyelv­is­me­ret szint­je sze­rint egyik nyel­ven do­mi­náns két­nyel­vû­ek, vagy a mind­ket­tõt azo­nos szin­ten be­szé­lõ ba­lansz két­nyel­vû­ek ará­nya.
A szociolingvisztikához ha­son­ló­an el­ma­rad­nak a pszicholingvisztikai ku­ta­tá­sok. A két­nyel­vû po­pu­lá­ci­ót cél­zó pszicholingvisztikai ku­ta­tá­sok fõ kér­dé­sei – az­az hogy azo­nos-e a két nyelv fel­dol­go­zá­sa, il­let­ve ho­gyan kap­cso­ló­dik egy­más­hoz a két le­xi­kon – te­rén egyet­len egy dol­go­zat nem szü­le­tett. Sem­mit sem tu­dunk töb­bek kö­zött ar­ról, hogy e né­pek kö­ré­ben a két­nyel­vû­ség­nek a be­szé­lõ­re mi­lyen kog­ni­tív ha­tá­sa van.
A leg­fon­to­sabb te­en­dõk az elõ­adó sze­rint a kö­vet­ke­zõk:
– fel­tár­ni, hogy az egyes finn­ugor nyel­ve­ket be­szé­lõ kö­zös­sé­gek egyes cso­port­jai szá­má­ra mely nyelv­vál­to­za­tok áll­nak ren­del­ke­zés­re;
– milyen a vi­szony az egyes nyelv­vál­to­za­tok kö­zött, a több­nyel­vû­ség és a di­glosszia szem­pont­já­ból;
– feltárni a kód­vál­tás/kód­vá­lasz­tás je­len­sé­gét: mi­lyen kül­sõ és bel­sõ okok je­lent­kez­nek, mi­lyen a kód­vál­tás tí­pu­sa­i­nak vizs­gá­la­ta;
– az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­nak vizs­gá­la­ta for­má­lis és in­for­má­lis kö­zeg­ben;
– a nyel­vi kon­tak­tus­ha­tá­sok, kon­tak­tus­je­len­sé­gek ku­ta­tá­sa;
– a szór­vány cso­por­tok nyelv­hasz­ná­la­ti jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­nek vizs­gá­la­ta.
A kon­fe­ren­cia nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak ér­de­kes szín­folt­ja és gya­kor­la­ti szem­pont­ból is ki­emel­ke­dõ­en fon­tos moz­za­na­ta volt az a ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés, mely a po­zso­nyi ma­gyar tan­szék és a nyitrai ma­gyar kar di­ák­jai rész­vé­te­lé­vel folyt, s mely­nek té­má­ja­ként a hall­ga­tók szlo­vák nyelv tu­dá­sá­nak szinjte, a több­sé­gi és ki­sebb­sé­gi nyelv vi­szo­nya az egye­te­mi ok­ta­tás­ban, va­la­mint az egye­te­mek tannyelvpolitikája szol­gált. A té­ma idõ­sze­rû­sé­gét iga­zol­ta, hogy a hall­ga­tó­ság és a ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés részt­ve­või kö­zött pezs­gõ vi­ta ala­kult ki. A je­len­lé­võk meg­egyez­tek ab­ban, hogy az anya­nyel­ven is fo­lyó egye­te­mi kép­zés­ben jól át­gon­dolt tannyelvpolitikára len­ne szük­ség, mely egy­elõ­re saj­nos fel­sõ­ok­ta­tá­sunk­ból hi­ány­zik vagy ad hoc jel­le­gû.
Mind az iro­dal­mi, mind a nyelvésszeti szek­ci­ó­ban el­hang­zó elõ­adá­sok élénk pár­be­szé­det von­tak ma­guk után, me­lyek egyértemûen iga­zol­ták a szak­mai kon­fe­ren­ci­ák szük­sé­ges­sé­gét, s a nyitrai és a po­zso­nyi ma­gyar tan­szé­ke­ken fo­lyó tu­do­má­nyos mun­ka ma­gas szín­vo­na­lát. Egy­re nyil­ván­va­lóbb, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar hu­mán ér­tel­mi­ség­nek ma már meg van a ha­zai tu­do­má­nyos élet mû­köd­te­té­sé­re az igé­nye. A nyitrai ma­gyar tan­szék szán­dé­ka sze­rint ezt a ren­dez­vényt a jö­võ­ben éven­te is­mét­lõ­dõ kon­fe­ren­ci­ák fog­ják kö­vet­ni.

Bárczi Zsófia–Vanèoné Kremmer Il­di­kó

Gaucsík István: Gondolatok a szlovákiai magyar katolikusság szervezettségéről

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ka­to­li­kus kö­zös­ség múlt­já­ról és je­le­né­ről – an­nak el­le­né­re, hogy né­hány rész­prob­lé­má­val az utób­bi idő­ben több szer­ző is fog­lal­ko­zott – lé­nye­gé­ben hi­á­nyoz­nak a tu­do­má­nyos me­ga­la­po­zott­sá­gú, na­gyobb ívű elem­zé­sek és felmérések.1 Ezért kell ki­emel­ni a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet gon­do­zá­sá­ban meg­je­lent Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban c. kö­te­tet (2004), amely­nek egyes ta­nul­má­nyai te­ret szen­tel­nek a ma­gyar ka­to­li­ku­sok ön­szer­ve­ző­dé­si for­má­i­nak, kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­nek, szer­ve­ze­te­i­nek is. Ez a kö­tet ör­ven­de­tes vál­lal­ko­zás­nak te­kint­he­tő, hi­szen a ma­gyar ki­sebb­ség je­len­ko­ri, 1989 utá­ni tör­té­ne­té­nek, ál­la­po­tá­nak a fel­mé­ré­sét szin­tén cél­já­ul tűz­te ki. A ma­gyar ka­to­li­kus­ság­gal Herdics Györ­gy és Zsi­dó Já­nos írá­sa fog­lal­ko­zott (387–395. p.).2 Az a tény, hogy Mol­nár Im­re (Mol­nár 1998, 207–257) át­te­kin­té­se után vég­re meg­je­lent egy újab­b, az el­múlt 15 év ki­sebb­sé­gi tör­té­né­se­i­vel fog­lal­ko­zó mun­ka, min­den­fé­le­kép­pen üdvö­zlendő.3 Egy­részt to­vább­gon­do­lás­ra és újabb ku­ta­tá­sok in­dí­tá­sá­ra, más­részt kri­ti­kus ön­ref­le­xi­ó­ra ser­kent. Rö­vi­den a szer­ző­pá­ros ta­nul­má­nyá­val fog­lal­koz­nék, mi­vel több­ször olyan kér­dé­se­ket fe­sze­get­nek, il­let­ve né­hány­ra nem vá­la­szol­nak, ame­lyek sze­rin­tem ér­de­me­sek az esz­me­cse­ré­re, vi­tá­ra.

A ki­in­du­ló­pont­ok (a re­for­má­tus­ság­gal va­ló ös­­sze­ha­son­lí­tás, a több­sé­gi egy­ház­me­gyék­hez va­ló tar­to­zás, egy­faj­ta spe­ci­fi­kus hely­zet su­gal­ma­zá­sa, ami­kor a töb­bi ha­tá­ron tú­li ma­gyar ka­to­li­ku­sok­ra utal­nak) vé­le­mé­nyem sze­rint a kö­tet irány­vo­na­lát te­kint­ve nem he­lyén­va­lók, hi­szen kö­zös­sé­gen kí­vül ál­ló adott­sá­gok. Ezek a meg­ál­la­pí­tá­sok köz­is­mer­tek, nem visz­nek el ben­nün­ket az ön­szer­ve­ző­dé­si és ér­dek­vé­del­mi for­mák, mű­kö­dé­si struk­tú­rák me­cha­niz­mu­sa­i­nak a fel­tá­rá­sá­hoz. Azt su­gall­ják, hogy a lé­lek­szá­má­ban je­len­tő­sen na­gyobb kö­zös­ség, a ma­gyar ka­to­li­ku­sok, a ki­sebb lé­lek­szá­mú, más egy­há­zi ha­gyo­má­nyok­kal, szer­ve­ze­ti rend­szer­rel ren­del­ke­ző re­for­má­tu­sok­kal szem­ben a szer­ve­zett­ség alac­sony(ab­b) fo­kán áll­nak.
Ami a kon­cep­ci­ó­ból hi­ány­zik, az a foly­to­nos­ság prob­lé­má­já­nak és aka­dá­lya­i­nak vizs­gá­la­ta. Egy­ér­tel­mű, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­ne­te 1918-tól a több­ség ki­sebb­ség­po­li­ti­kai gyako­r­lata4 ál­tal oko­zott tö­rés­vo­na­lak mi­att az új­ra­kez­dé­sek tör­té­ne­te. A múlt­ban és a je­len­ben a foly­to­nos­ság re­konst­ru­á­lá­sá­nak meg-meg­úju­ló igé­nyé­vel ta­lál­koz­ha­tunk, amely a vál­lalt kö­zös­ség­épí­tés irá­nyá­ba mutat(hat). Nos, ezek­re, mégha váz­la­to­san is, de több pél­da fel­so­ro­lá­sa az 1918 és 1938 kö­zöt­ti idő­szak­ról, ép­pen a je­len­re fi­gyel­ve, a min­ta­kö­ve­tés cél­já­ból, el­ma­rad (pl. a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta po­li­ti­kai ér­dek­vé­de­lem, egy­há­zi szer­ve­ze­tek, gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis, ok­ta­tá­si, if­jú­sá­gi egye­sü­le­tek). Ez le­he­tett vol­na az a pont, amely ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó le­het­ne az 1990-es évek szer­ve­ze­ti irá­nyult­sá­gá­val, az­az a ma­gyar­or­szá­gi „anya­szer­ve­ze­tek­”-hez va­ló kap­cso­ló­dás je­len­sé­gé­vel (Ka­to­li­kus If­jú­sá­gi Kö­zös­sé­gek, Há­ló Egye­sü­let, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pax Romana).
A má­sik prob­lé­ma­kört az ér­dek­vé­de­lem szer­ve­ze­tei és do­ku­men­tu­mai al­kot­ják. Fel le­he­tett vol­na so­rol­ni dá­tum­sze­rű­en az egyes til­ta­ko­zó be­ad­vá­nyo­kat, me­mo­ran­du­mo­kat (itt me­rül fel az ilyen jel­le­gű irat­anya­gok do­ku­men­tá­lá­sá­nak fon­tos­sá­ga és az ar­chi­vá­lás szük­ségessége[!]). A má­sik do­log a dön­tés­ho­zó he­lyek­ből, tiszt­sé­gek­ből va­ló ré­sze­se­dés vagy ki­szo­rí­tott­ság kér­dé­se, te­hát hogy a tár­gyalt idő­szak­ban a ma­gyar pa­pok mely szlo­vá­ki­ai ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek­ben, bi­zott­sá­gok­ban kap­tak/kap­hat­tak he­lyet, és a ki­sebb­sé­gi ka­to­li­kus­ság ér­dek­vé­del­me eze­ken a fó­ru­mo­kon mi­kor, mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött je­len­he­tett vol­na meg. Az önál­ló, au­to­nóm ma­gyar püs­pök­ség kö­rü­li ese­mé­nye­ket, előz­mé­nye­ket és a meg­szü­le­tett do­ku­men­tu­mo­kat rész­le­te­seb­ben be le­he­tett vol­na mu­tat­ni (így az 1990-es és az inter­neten is hoz­zá­fér­he­tő 2001-es me­mo­ran­du­mot). A ma­gyar ka­to­li­kus ok­ta­tás­ügyet pe­dig sze­rin­tem azért a szer­zők alá­be­csül­ték (az „is­ko­lák szá­ma és je­len­lé­te csak jel­ké­pes­nek mond­ha­tó”). Az egyéb­ként gon­do­lat­éb­resz­tő mun­ká­ra, amely saj­nos pes­­szi­mis­ta vég­szó­val zá­rul és ön­fel­men­tő ér­vek­kel ope­rál, nagy szük­ség volt. Mégha csak ki­lenc ol­da­lon is, de hi­á­nyos­sá­gai el­le­né­re (pl. nin­cse­nek hi­vat­ko­zá­sok) tük­röt mu­tat a ma­gyar ka­to­li­ku­sok je­len­le­gi hely­ze­té­ről.
A ma­gyar ki­sebb­sé­gi in­téz­mény­rend­szer fő jel­lem­ző­i­ről Tóth Kár­oly ké­szí­tett be­szá­mo­ló­kat (Tóth 2004, 251, 255–256; uő. 2005, 34, 36). Kö­vet­kez­te­té­se­i­nek egyik lé­nye­ges ele­me, hogy ez a nem tel­jes, de tel­jes­ség­re tö­rek­vő, et­ni­ka­i­lag zárt rend­szer dön­tő­en kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú szer­ve­ze­tek­ből áll. A kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek ará­nya 2001-ben 88,6%-ot, az ok­ta­tá­si­a­ké 12,6%-ot tett ki. Ezek kö­zött „ele­nyé­sző” volt az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma. A 2003. évi fel­mé­rés so­rán a vizs­gált min­ta a kö­vet­ke­ző ké­pet mu­tat­ta: a kul­tu­rá­lis be­ál­lí­tott­ság to­vább­ra is do­mi­náns ma­radt, a szer­ve­ze­tek 68,5%-a a kul­tú­ra te­rü­le­tén te­vé­keny­ke­dett.

Eze­ket vizs­gál­va meg­fi­gyel­he­tő, hogy 2004-ben az el­sőd­le­ges te­vé­keny­sé­gi kö­rük sze­rint, te­hát dek­la­rált és de­monst­rált cél­ja­ik alap­ján, a „ci­vil szek­tor­ra jel­lem­ző” te­rü­le­ten be­lül (az ér­dek­vé­de­lem és a köz­élet mel­lett) az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma „ri­asz­tó­an ala­csony” volt, csak 1,7%. A má­sod­la­gos te­vé­keny­sé­gi kör ka­te­gó­ri­á­ját fi­gye­lem­be vé­ve, amely az egyéb jel­le­gű tevékenységeket5 tar­tal­maz­za, a szám ki­csit emel­ke­dik, de így is kis ér­té­ket ér el (3,3%).6 A ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek szá­ma és meg­osz­lá­sa eb­ből a fel­mé­rés­ből nem is­mert, azon­ban ez az ál­lo­mány a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek adat­bá­zi­sa és egyéb inter­netes ál­lo­má­nyok alap­ján nagy­já­ból ös­­sze­ál­lít­ha­tó (egy te­rep­fel­mé­rés kel­le­ne, hogy ak­tu­a­li­zál­va le­gye­nek az ada­tok, il­let­ve ha­té­kony­ság­mé­ré­si vizs­gá­la­tok­ra is szük­ség lenne).7
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ka­to­li­kus­ság szer­ve­ze­ti struk­tú­rá­ja igen­csak alul­rep­re­zen­tált és egy­ol­da­lú, ezért tá­mo­ga­tás­ra és fej­lesz­tés­re szo­rul. Nin­cse­nek ös­­sze­sí­tett és ak­tu­a­li­zált ada­tok, ezért az aláb­bi­ak­ban csak óva­tos kö­vet­kez­te­té­se­ket te­he­tek.
Az ala­pok és ala­pít­vá­nyok szer­ve­ze­ti for­má­ja na­gyon fog­hí­jas. Ös­­sze­sen csak 5 szer­ve­zet so­rol­ha­tó eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba. Mind­egyi­kük az 1990-es évek fo­lya­mán ala­kult, csak a két leg­fon­to­sabb, a bu­da­pes­ti szék­he­lyű Páz­mány Pé­ter Pap­ne­ve­lé­si Ala­pít­vány és a Jópász­tor Ala­pít­vány lép túl he­lyi/re­gi­o­ná­lis igé­nye­ken, fon­tos kö­zös­ség­szer­ve­ző és ér­dek­vé­del­mi fel­ada­to­kat vál­lal­tak fel, és hos­­szú tá­von igye­kez­nek prog­ra­mo­kat tá­mo­gat­ni.
Az egy­há­zi saj­tó ese­té­ben struk­tú­rá­ról egy­ál­ta­lán nem be­szél­he­tünk, fej­let­len­nek és ta­go­lat­lan­nak te­kint­het­jük. Csak egy he­ti­lap van, a Re­mény. En­nek fel­épí­té­se, in­for­má­ció-meg­osz­lá­sa, mé­dia­stra­té­gi­á­ja és a Re­mény-ol­va­sók igé­nyei kü­lön vizs­gá­la­tot ér­de­mel­né­nek. Az egyes plé­bá­nia­kö­zös­sé­gek több la­pot ki­ad­hat­nak, sok­szor két­nyel­vű­e­ket, eze­ket ér­de­mes len­ne lajst­rom­ba szed­ni. A to­váb­bi la­pok ese­té­ben ne­héz meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy még me­lyek lé­tez­nek, me­lyek­nek biz­to­sí­tott a meg­je­le­né­sük. A könyv­ki­adás is kü­lön fel­mé­rést igé­nyel­ne, min­den­eset­re a Gló­ria job­ban „lát­tat­hat­ná ma­gát”.
A cser­ké­szet kü­lön cso­port­ba so­rol­ha­tó. Egy tu­da­to­san ki­ala­kí­tott struk­tú­rá­ról van szó, amely­ben az egyes cso­por­to­kat/csa­pa­to­kat fo­ko­za­to­san épí­tet­ték ki. Ezt a há­lót, a ko­or­di­ná­ló-szer­ve­ző fel­ada­to­kat vál­lal­va a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség fe­di le. Ér­de­mes meg­néz­ni a csa­pat­ala­ku­lás 1990–2000 kö­zöt­ti idő­be­li sík­ját. Az ös­­szes csa­pat 56,25%-a (27) 1990 és 1993 kö­zött jött lét­re, ami azt jel­zi, hogy ez a szer­ve­ze­ti faj­ta már na­gyon ha­mar ki­ala­kí­tot­ta alap­ja­it. Az 1994-től ki­mu­tat­ha­tó szer­ve­zet­ala­pí­tá­si igye­ke­zet vis­­sza­esé­se, 2000-ig évi 2–3 ala­ku­lás, nem te­kint­he­tő ne­ga­tív ten­den­ci­á­nak, csu­pán a fenn­ál­ló struk­tú­ra ki­sebb ará­nyú bő­ví­té­sé­nek, el­ső­sor­ban vi­dé­ken.

1. táb­lá­zat. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar cser­kész­csa­pat­ok 1990–2000

Meg­jegy­zés:
* A h. n. jel­zés ar­ra utal, hogy a for­rás­ban nem tün­tet­ték fel a te­le­pü­lés ne­vét.
** 3 csa­pat (Nyitrageszte, Csal­lóközc­sütörtök, Fü­lek) az ala­ku­lás dá­tu­ma nél­kül sze­re­pelt. A szék­hely és az ala­ku­lás év­szá­ma nél­kül még 3 csa­pat volt az adat­bá­zis­ban, így az ös­­sze­sí­tett ada­tok sze­rint 48 csa­pat mű­kö­dött.
For­rás: www.c­serkesz.sk

Ör­ven­de­tes tény az egy­há­zi ének­kar­ok és kó­ru­sok je­len­lé­te, amely a cser­ké­szet mel­lett a ka­to­li­kus if­jú­ság ak­ti­vi­zá­ló­dá­sá­nak ré­gi-új te­rü­le­té­nek te­kint­he­tő. To­váb­bá a kul­tu­rá­lis, köz­mű­ve­lő­dé­si, ha­gyo­mány­őr­ző szer­ve­ze­tek cso­port­ja je­len­ti azt a hal­mazt, amely az if­jú­ság­po­li­ti­ka és kul­tú­ra­szer­ve­zés szem­pont­já­ból erőtel­jes(eb­b) fej­lesz­tés­re szo­rul. Ne­héz jel­le­mez­ni, mert a tag­lét­szám, a be­vont/be­von­ha­tó sze­mé­lyek szá­mát te­kint­ve vál­to­zó, a né­ha ne­he­zen meg­fog­ha­tó, amorf szer­ve­ze­ti cso­por­to­su­lá­sok­ról (pl. az Anti­ochi­a-c­so­por­tok, Cur­sil­lo-­moz­ga­lom) alig van­nak ér­té­kel­he­tő sta­tisz­ti­kai ada­tok. Kb. 4-5 szer­ve­zet tar­toz­hat ide, bár ez a szám még to­váb­bi­ak­kal bő­vül­het. Két olyan na­gyobb szer­ve­ző­dés van, ame­lyek alsz­ervezetei ha­té­kony kö­zös­ség­szer­ve­ző mun­kát fej­te­nek ki: a Ke­resz­tény If­jú­sá­gi Kö­zös­sé­gek (KIK) ki­épí­tett cso­port­jai és a ma­gyar­or­szá­gi Há­ló Egye­sü­let szlo­vá­ki­ai szervezete.8
A kép­ző- és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek kér­dés­kö­re kü­lön ta­nul­mányt ér­de­mel­ne. Ezen a he­lyen csak né­hány meg­ál­la­pí­tást ten­nék. Hos­­szú ide­je fenn­ál­ló sú­lyos prob­lé­mát or­vo­sol­nak azok a szer­ve­ze­tek (Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Hit­ok­ta­tá­si Köz­pont, Mécs Lász­ló Köz­pont, Egy­házgellei Lel­ki­gya­kor­la­tos Ház), ame­lyek a hit­ok­ta­tás és to­vább­kép­zés, il­let­ve a val­lá­si élet mi­nő­sé­gi ja­ví­tá­sát tűz­ték ki cé­lul. Saj­nos nincs rá­te­kin­té­sem ezek­re a kez­de­mé­nye­zé­sek­re, min­den­eset­re le­szö­gez­he­tő, hogy ezek azok, ame­lyek kö­re még bő­vít­he­tő, fej­leszt­he­tő le­het­ne. A ka­to­li­kus ma­gyar ok­ta­tá­si há­ló­zat elem­zé­se na­gyobb te­ret kí­ván­na (ös­­sze­ha­son­lí­tás az ál­la­mi szek­tor­ral és a töb­bi fe­le­ke­ze­ti is­ko­lá­val, az után­pót­lás kér­dé­sei, pe­da­gó­gus­hi­ány, a fi­a­tal pe­da­gó­gu­sok el­he­lyez­ke­dé­si ne­héz­sé­gei, a ma­gyar­or­szá­gi kateké­ta dip­lo­mák kö­rü­li el­fo­gad­ta­tá­si „her­ce­hur­cák” Szlo­vá­ki­á­ban, a gyer­mek­lét­szám csök­ke­né­se, amely szin­te mind­egyik is­ko­la­tí­pust érin­ti, anya­gi esz­kö­zök kor­lá­to­zott­sá­ga stb.).9 Szá­mom­ra az az ér­de­kes, hogy 1995-­tel mint­ha le­zá­rul­tak vol­na az is­ko­la­szer­ve­ző kez­de­mé­nye­zé­sek és sta­bi­li­zá­ló­dott vol­na (?) ez a rend­szer (a ko­má­ro­mi gim­ná­zi­um csak 2000-ben jött lét­re). Rend­kí­vül ri­asz­tó­nak tű­nik az egész há­ló­zat se­bez­he­tő­sé­ge: kü­lö­nö­sen az 1–4. év­fo­lya­mú kis­is­ko­lák ve­szé­lyez­te­tet­tek a di­ák­lét­szám nagy ará­nyú csök­ke­né­se mi­att.
A vá­zolt prob­lé­ma­kör to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat igényel.10 Re­mél­he­tő­leg a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ál­tal a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tú­ra hely­ze­tét rész­le­te­seb­ben tag­la­ló, 2006 vé­gé­ig el­ké­szí­ten­dő mun­ka­anyag­ba a ka­to­li­ku­sok­ról is egy ki­bő­ví­tett, fel­fo­gás­mód­já­ban új ta­nul­mány ke­rül­het.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Do­há­nyos Róbert–Lelkes Gá­bor–Tóth Kár­oly (sz­erk.) 2004. Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003. Somorja–Dunaszerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Li­lium Aurum Könyv­ki­adó .
Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.) 2004. Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somor­ja–Du­na­szerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Gyur­gyík Lász­ló 1991. Ka­to­li­kus ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban. A ka­to­li­kus egy­ház hely­ze­te Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­in. Regio, 1991/3, 130–139. p.
Herdics György–Zsidó Já­nos 2004. A ró­mai ka­to­li­kus egy­ház. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004, 387–395. p.
Lampl Zsu­zsan­na 2005. A dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar és szlo­vák fi­a­ta­lok val­lá­sos­sá­ga. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2005. 2. sz. 87–108. p.
Lanstyák Ist­ván 2000. A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Osiris–kalligram–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, Bu­da­pest–Po­zsony.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 183–246. p.
Meny­hárt Jó­zsef 2003. Egy­ház és nyelv (A ka­to­li­kus egy­ház nyelv­po­li­ti­ká­ja Szlo­vá­ki­á­ban). Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003. 2. sz. 3–30. p.
Mol­nár Im­re 1998. A ma­gyar anya­nyel­vű egy­há­zak hely­ze­te Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. In: Filep Tamás Gusztáv–Tóth László (szerk.): A (cse­h)­­szlováki­ai ma­gyar mű­ve­lő­dés tör­té­ne­te 1918–1998. 1. kö­tet. Bu­da­pest, Ister, 207–257. p.
Mol­nár Im­re 1991. Val­lás és egy­ház a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság éle­té­ben. Egy­ház­fó­rum, 1991. 3. sz. 89–101. p.; 4. sz. 105–120. p.
Tóth Kár­oly 2004. A ma­gyar in­téz­mény­rend­szer fej­lő­dé­se. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somor­ja–Du­naszerdahely, Fó­rum Ki­­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, Somorja–Dunaszerdahely, 247–270. p.
Tóth Kár­oly 2005. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ré­gió kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­sze­re. In: Blé­ne­si Éva–Mandel Kinga–Szarka Lász­ló (sz­erk.): A kul­tú­ra vi­lá­ga. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­szer. Bu­da­pest, MTA Etni­akai-nemzeti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, 33–49. p.

www.­fo­ru­minst.sk

Dohányos Róbert–Lelkes Gábor–Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2003 (Vajda Barnabás)

Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003. Do­há­nyos Róbert–Lelkes Gá­bor–Tóth Kár­oly (szerk.): Somorja–Duna­szer­dahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Inté­zet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004.

Tu­do­má­nyos-ku­ta­tói kö­rök­ben, szű­kebb és tá­gabb föld­raj­zi ér­te­lem­ben, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet né­hány év alatt ki­vív­ta ma­gá­nak az egyik leg­kom­pe­ten­sebb szak­mai mű­hely meg­be­csü­lé­sét. En­nek leg­kéz­zel­fog­ha­tóbb for­má­ját azok a szín­vo­na­las ki­ad­vány­ok je­len­tik, ame­lyek té­nyek­re, szá­mok­ra, s az ezek­ből kö­vet­ke­ző ob­jek­tív ana­lí­zis­re épül­nek, éles ha­tárt von­va ek­ként ön­ma­guk és a szlo­vá­kia vi­szo­nyok kö­zött saj­nos ál­ta­lá­nos­nak te­kint­he­tő la­i­kus és ad hoc hely­zet­elem­zé­sek kö­zött. A Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003 c. ki­ad­vány is ezt a – ré­geb­ben meg­kez­dett – ha­gyo­mányt foly­tat­ja; ben­ne Szlo­vá­kia nem­zet­sé­gi-anya­nyel­vi meg­osz­lá­sá­tól a né­pes­sé­gi mu­ta­tó­kon, a te­le­pü­lés­szer­ke­ze­ten, a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő jog­sza­bály­rend­sze­ren át a Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg leg­na­gyobb szám­ban rep­re­zen­tált 11 nem­ze­ti kö­zös­ség 2003-as köz­éle­ti kró­ni­ká­já­ig te­kint­het­jük vé­gig az in­for­má­ci­ók hos­­szú so­rát, ill. az azok­hoz fű­zött lé­nyeg­re tö­rő ös­­szeg­zé­se­ket. Ezek egy ré­sze rö­vid, de di­csé­re­te­sen ala­pos, mint pl. a Lel­kes Gá­bor ál­tal írt 5. fe­je­zet a szlo­vá­ki­ai né­pes­ség ne­mi, kor- és mű­velt­ség­be­li ös­­sze­té­te­lé­ről, va­la­mint gaz­da­sá­gi ak­ti­vi­tá­sá­ról. Más­hol vi­szont elég­te­len­nek ér­zem a tá­jé­koz­ta­tást, mint pl. a 8.6. fe­je­zet ese­té­ben, amely­ben – lé­vén té­ma a diszk­ri­mi­ná­ció­el­le­nes tör­vény, te­hát egy nagy­sze­rű új­don­ság, amely ko­ráb­ban nem volt té­ma –, a szer­ző meg­le­he­tő­sen fe­lü­le­te­sen és ál­ta­lá­no­san is­mer­te­ti a tör­vény meg­szü­le­tés­nek kö­rül­mé­nyit. Egy­részt sze­mér­me­sen nem mond­ja ki, pon­to­san mit ért­sen az ol­va­só a tör­vén­­nyel kap­cso­la­tos ,,politikai egyet­ér­tés hi­á­nya” alatt. Más­részt nem köz­li a diszk­ri­mi­ná­ció­el­le­nes tör­vény nagy hi­á­nyos­sá­gát, több ci­vil szer­ve­zet pro­tes­tá­lá­sá­nak okát, ti. azt, hogy a me­le­gek jo­gai és az azo­nos ne­mű­ek köz­ti há­zas­ság hos­­szú és med­dő vi­tá­ja köz­ben (ez volt a ,,politikai egyet­ér­tés hi­á­nyá­nak” sa­rok­kö­ve) el­sik­kadt a sok­kal több em­bert érin­tő mun­ka­he­lyi diszk­ri­mi­ná­ció prob­lé­má­ja, va­gyis hogy mi­ért nem ke­rült be a tör­vény­be az az EU-s nor­ma, amely alap­ján az ál­lá­so­kat sza­bá­lyo­san és transz­pa­rens mó­don pá­lyáz­tat­ni kell. A je­len­kor­ku­ta­tás sze­ret jegy­ben jár­ni a na­pi po­li­ti­ká­val, ho­lott az őt mind­un­ta­lan meg- és át­ve­ri. E po­li­ti­kai negli­gen­ci­át bi­zo­nyí­tan­dó, mi­köz­ben di­csé­ri a ki­ad­ványt, elő­sza­vá­ban Do­há­nyos Ró­bert is kis­sé túl­po­li­ti­zált hang­ne­met üt meg. Még saj­no­sab­ban, ki­zá­ró­lag múlt­ról és okok­ról be­szél, és nem a cél­ról, ti. hogy mi a cél­ja egy ef­fé­le ki­ad­vány­nak. Az ál­lam­tit­kár se­gít­sé­ge nyil­ván ér­té­kes ho­za­dé­ka a kö­tet­nek, én csak azt hi­á­nyo­lom, hogy nem író­dik le, mi­re és ki­nek jó ez a sok adat. Mert a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyos adat­gyűj­tés­nek és ar­chi­vá­lás­nak nem­csak az az ér­tel­me, hogy utó­lag vi­szo­nyí­tá­si ala­pul szol­gál, ha­nem az is – és en­nek egy­re nagy­ob hang­súly kel­le­ne kap­nia(!) –, hogy alap­ján ter­vez­ni le­hes­sen. Na­gyon sar­kít­va egy péla: Va­jon ki az a köz­tiszt­vi­se­lő, pol­gár­mes­ter, jegy­ző, me­gyei is­ko­la­ügyi osz­tály­ve­ze­tő stb., aki hi­va­ta­la kö­zép- és hos­szú­tá­vú ter­vei ké­szí­té­se­kor le­eme­li a polc­ról ezt a kö­te­tet, meg­néz­ni és meg tud­ja ter­vez­ni, hogy mond­juk 2007-ben hány 6–10 év kö­zöt­ti né­met anya­nyel­vű al­só ta­go­za­tos va­ló­szí­nű­sít­he­tő a mecen­zé­fi alap­is­ko­lá­ban? (Vá­lasz a 72. ol­da­lon.) Eh­hez az kel­le­ne, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kai elit ké­pes le­gyen túl­lép­ni sa­ját ár­nyé­kán, és sza­kít­va ha­gyo­má­nya­i­val, haj­lan­dó le­gyen el­fo­gad­ni a Fó­rum és a hoz­zá ha­son­ló szel­le­mi mű­he­lyek ada­ta­it, hely­zet­elem­zé­se­it, ta­ná­csa­it. Nem azt mon­dom, hogy ilyes­mi­re nincs pél­da. Ta­pasz­ta­lat mu­tat­ja, hogy ez a szak­mai ko­ope­rá­ció spo­ra­di­kus és in­di­vi­du­á­lis jel­le­gű, ahe­lyett, hogy think tank­ként és szer­ve­zett jel­leg­gel mű­köd­ne – mi­ként min­den­hol a fej­lett vi­lág­ban.

Vaj­da Bar­na­bás

Burke, Peter: Was ist Kulturgeschichte? (Liszka József)

Burke, Peter: Was ist Kul­turgeschichte? Frank­furt am Ma­in, Suhrkampf, 2005.

A je­les an­gol mű­ve­lő­dés­tör­té­nész ne­ve nem is­me­ret­len a ha­zai ol­va­sók előt­t, hi­szen szám­ta­lan ma­gyar­ra for­dí­tott ta­nul­má­nya mel­lett köz­ké­zen fo­rog­nak a Né­pi kul­tú­ra a ko­ra új­ko­ri Eu­ró­pá­ban (Bu­da­pest, Szá­zad­vég Kiadó–Hajnal I. Kör, 1991), il­let­ve Az olasz re­ne­szánsz (Bu­da­pest, Osiris–Századvég, 1994) cí­mű önál­ló mun­kái is. A most be­mu­ta­tás­ra ke­rü­lő köny­ve ere­de­ti­leg What is Cul­tur­al His­to­ry? cí­mmel 2004-ben je­lent meg a Poli­ty Press (Camb­rid­ge) ki­adá­sá­ban, s jog­gal vár­hat­juk, re­mél­het­jük, hogy rö­vi­de­sen ma­gya­rul is nap­vi­lá­got lát. Ad­dig azon­ban néz­zük a né­met for­dí­tás alap­ján, mi­re is vál­lal­ko­zott Burke?
A szer­ző a cím­ben fel­tett kér­dést ki­fej­ten­dő (mi­vel – sa­ját meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint – a kul­túr­tör­té­net de­fi­ní­ci­ó­ja a leg­kön­­nyeb­ben nem a tu­do­mány­szak tár­gyá­nak a meg­ha­tá­ro­zá­sá­val, ha­nem a ku­ta­tá­si mód­sze­rek fel­so­ro­lá­sá­val ad­ha­tó meg, az­zal te­hát, ha szám­ba ves­­szük, mi­vel is fog­lal­koz­nak a ma­gu­kat kultúrtörténésznek val­ló ku­ta­tók) vol­ta­kép­pen a kul­túr­tör­té­net tu­do­mány­tör­té­net­ét ad­ja. Négy alap­ve­tő kor­szak­ra, pon­to­sab­ban négy alap­ve­tő irány­zat­tal, szem­lé­let­mód­dal jel­le­mez­he­tő, egy­mást kro­no­ló­gi­a­i­lag rész­ben át­fe­dő idő­szak­ra ta­gol­ja mon­da­ni­va­ló­ját. A ko­ráb­bi, in­kább ön­tu­dat­lan kez­de­mé­nye­zé­se­ket le­szá­mít­va, 1860-tól, Jacob Burkhardt hí­res, az itá­li­ai re­ne­szánsz kul­tú­rá­ról szó­ló köny­vé­nek el­ső meg­je­le­né­sé­től szá­mít­ja a kul­túr­tör­té­net mint önál­ló tu­do­má­nyos disz­cip­lí­na meg­je­le­né­sét. Ezt az el­ső, egé­szen 1950-ig nyú­ló sza­kaszt klasz­­szi­kus kul­túr­tör­té­net­nek mond­ja, s olyan ne­vek fém­jel­zik, mint Johan Huiz­ingáé, Ernst Gom­briché vagy Erwin Panof­skyé. Jel­lem­ző­je, hogy alap­ve­tő­en va­ló­ban „klas­­szi­kus” té­mák­kal fog­lal­ko­zott az óko­ri gö­rög kul­tú­ra kér­dé­se­i­vel kezd­ve, a gó­ti­kus épí­té­szet és a sko­lasz­ti­kus gon­dol­ko­dás kap­cso­la­tán, il­let­ve a re­ne­szánsz vi­lá­gán át a kí­nai ci­vi­li­zá­ció elem­zé­sé­vel be­zár­va. Jacob Burkhardt szel­le­mes „de­fi­ní­ci­ó­ja” sze­rint „a kul­túr­tör­té­net sül­­lye­dő fo­ga­lom”. Ért­ve ez­alatt azt, hogy míg kez­det­ben alap­ve­tő­en a „ma­gas kul­tú­ra” csúcs­tel­je­sít­mé­nye­i­nek az elem­zé­sé­vel, ér­tel­me­zé­sé­vel fog­lal­ko­zott, fej­lő­dé­se so­rán egy­re „mé­lyeb­ben” fek­vő te­rü­le­tek­re ha­tolt („sül­­lyedt”), s té­má­it a tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chia egy­re „mé­lyebb” ré­te­ge­i­ből me­rí­tet­te. E fo­lya­mat kö­vet­ke­ző ál­lo­má­sa­ként is ér­tel­mez­he­tő az a nagy­já­ból 1930-tól da­tál­ha­tó idő­szak, amely rész­ben egy­be­mo­só­dik a fen­ti­vel, és a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ér­dek­lő­dés jel­lem­zi. Itt a brit tu­do­má­nyos élet­ben fon­tos sze­re­pet ját­szó há­rom, ma­gyar szár­ma­zá­sú tu­dós, Mannheim Kár­oly, Hauser Ar­nold és An­tal Fri­gyes élet­mű­vét is elem­zi a szer­ző. A kö­vet­ke­ző kor­szak­ra a kul­túr­tör­té­ne­ti ér­dek­lő­dés ki­nyí­lá­sa, a „nép fel­fe­de­zé­se” a jel­lem­ző, és az 1960-as évek leg­ele­jé­től szá­mol­ha­tunk ve­le. Vol­ta­kép­pen ez már amo­lyan elő­szo­bá­ja mind az új kul­túr­tör­té­net, mind a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia ki­ala­ku­lá­sá­nak. És itt áll­junk is meg egy pil­la­nat­ra! Fo­ko­za­to­san egy­re vi­lá­go­sab­bá vált, hogy az egyes tár­sa­dal­mak­nak nincs egy­sé­ges kul­tú­rá­juk. Ek­kor kezd­te az egyes szá­mú kul­tú­ra ki­fe­je­zést an­nak töb­bes szá­ma föl­vál­ta­ni. Ezek sze­rint te­hát ma­gyar né­pi kul­tú­ra, mint olyan ninc­s, ha­nem ma­gyar né­pi kul­tú­rák van­nak: idő­sek és fi­a­ta­lok, nők és fér­fi­ak, nagy­gaz­dák és zsel­lé­rek stb. ma­gyar né­pi kul­tú­rá­i­ról be­szél­het­nénk, ha fi­gye­lem­be vet­tük vol­na eze­ket a szem­pon­to­kat. Nem vet­tük vi­szont fi­gye­lem­be, leg­alább­is a szin­té­zi­sek so­rán nem (leg­fel­jebb né­hány rész­let­ta­nul­mány ere­jé­ig), így a „ma­gyar nép­rajz”, „ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net” tí­pu­sú ös­­szeg­zé­sek ele­ve tö­re­dé­ke­sek le­het­nek, és sem­mi­kép­pen nem a meg­ne­ve­zé­sük­ben meg­je­lölt tárgy re­konst­ruk­ci­ó­i­ról van ben­nük szó, ha­nem egy, a ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok alap­ján ki­ala­kí­tott mes­ter­sé­ges konst­ruk­ci­ó­ról. Olyan kreálmányról te­hát, amely az em­lí­tett mű­vek szer­ző­i­nek al­ko­tá­sa, és sem­mi kö­ze az egy­ko­ri, fel­té­te­lez­he­tő va­ló­ság­hoz. Te­gyük azon­ban gyor­san hoz­zá: nem is egy­sze­rű min­den szem­pont­ra ki­ter­je­dő szin­té­zist lét­re­hoz­ni (hogy ko­ráb­bi pél­dánk­nál ma­rad­junk) a 20. szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­nek ma­gyar né­pi kul­tú­rá­já­ról. Már egy te­le­pü­lés vi­szony­la­tá­ban is fi­gye­lem­be kel­le­ne ven­ni a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi ré­te­gek, va­la­mint a nők és fér­fi­ak, idő­sek és fi­a­ta­lok, a kü­lön­fé­le fog­lal­ko­zá­si ágak egy­más­tól töb­bé-ke­vés­bé kü­lön­bö­ző szub­kul­tú­rá­it. És ak­kor még eh­hez jön­nek a föld­raj­zi ta­golt­ság­ból fa­ka­dó kü­lön­bö­ző­sé­gek, a kü­lön­bö­ző interetnikus kap­cso­la­tok ki­ala­kí­tot­ta más­sá­gok, va­la­mint az Ernst Bloch ál­tal, más ös­­sze­füg­gés­ben meg­fo­gal­ma­zott „nem-egy­ide­jű­ség” prob­lé­má­ja (Ko­runk örök­sé­ge. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1989). Utób­bi lé­nye­ge – er­re Peter Burke is ki­tér köny­vé­ben –, hogy az egyes föld­raj­zi te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis stb. fej­lő­dé­se nincs idő­be­li össz­hang­ban, il­let­ve nem biz­tos, hogy össz­hang­ban, szink­ron­ban van egy­más­sal (sőt, akár egy te­rü­le­ten, egy fa­lu­kö­zös­sé­gen be­lül is él­het­nek – Bloch sza­va­i­val: „nem […] ugyan­ab­ban a Most­ban” – egy­más mel­lett, egy­más­sal pár­hu­za­mo­san különide­jű je­len­sé­gek. Eb­ből adó­dó­an vol­ta­kép­pen nem ös­­sze­vet­he­tő két te­rü­let még egy­azon idő­ben is rög­zí­tett (né­pi) kul­tú­rá­ja, mert le­het, hogy az egyik a má­sik­hoz ké­pest mond­juk fél év­szá­zad­dal ar­cha­i­ku­sabb ké­pet mu­tat. A prob­lé­mát Her­mann Bausinger ve­zet­te be a nép­rajz­ba (bár ko­ráb­bi kez­de­mé­nye­zé­sek is van­nak), to­vább is gon­dol­va azt (en­nek ki­fej­té­sé­re itt sem tér, sem ok), ta­nul­má­nya ugyan ma­gya­rul is ol­vas­ha­tó, konk­rét le­csa­pó­dá­sá­nak azon­ban sem­mi je­le („Pár­hu­za­mos különide­jűségek”. A nép­rajz­tól az em­pi­ri­kus kul­tú­ra­tu­do­má­nyig. Ethno­graphi­a, 1989, 24–37. p.). Vis­­sza­tér­ve a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ra: Burke sze­rint a tör­té­né­sze­ket az ant­ro­po­ló­gus szer­zők írá­sai, az egye­te­me­ken hall­ga­tott ant­ro­po­ló­gi­ai sze­mi­ná­ri­u­mok te­rel­ték az 1960-as évek­től fo­ko­za­to­san eb­be az irány­ba. A nép­rajz­ku­ta­tók­kal meg – fűz­het­jük hoz­zá – tör­té­ne­ti ol­vas­má­nya­ik tet­ték ugyan­ezt. Má­ra ne­héz is el­dön­te­ni egy-­e­gy mű kéz­be­vé­te­le­kor, hogy kul­túr­tör­té­net­ről vagy tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ról van-e szó (Burke meg is jegy­zi, hogy ta­lán pon­to­sabb len­ne az „ant­ro­po­ló­gi­ai tör­té­net­írás” ki­fe­je­zés hasz­ná­la­ta). A köny­vet ol­vas­va az em­ber, fő­leg a nép­raj­zos kép­zett­sé­gű ol­va­só oly­kor za­var­ba jö­het, hi­szen a prob­lé­mák, ame­lye­ket Peter Burke föl­vet, a nép­rajz­ra is jel­lem­ző­ek, igaz a ku­ta­tá­si te­rü­let, a prob­lé­ma­szem­lé­let is rend­kí­vül kö­ze­li a kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia, vagy a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia, il­let­ve a ma gya­ko­rolt ha­gyo­má­nyos nép­rajz vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia szá­má­ra. Ha meg­gon­dol­juk Richard van Dül­men ugyan­azo­kat az alap­mű­ve­ket mu­tat­ja be, elem­zi a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia mér­föld­kö­ve­i­ként (Robert Darn­ton, Clif­ford Geertz, Carlo Ginzburg stb. mun­ká­it a fran­cia­or­szá­gi macs­ka­mé­szár­lás­ról vagy a bali ka­kas­vi­a­dal­ról, il­let­ve egy fri­auli mol­nár vi­lág­ké­pé­ről), ame­lye­ket Burke is az új kul­túr­tör­té­net ered­mé­nye­i­ként pre­zen­tál (vö. Richard van Dül­men: His­torische Anthro­polo­gie. Entwick­lung – Prob­leme – Auf­gaben c. köny­vé­ről írott re­cen­zi­óm­mal [Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2000. 3. sz. 192–194. p.]. Kü­lön­ben a szó­ban for­gó kö­tet az­óta cse­hül is hoz­zá­fér­he­tő: His­torická antropolo­gie. Pra­ha, Dokoøán, 2002).
Peter Burke köny­vé­hez vis­­sza­tér­ve, a kul­túr­tör­té­net utol­só sza­ka­sza (ame­ly má­ra ta­lán be is fe­je­ző­dött, de – ahogy a könyv zá­ró­fe­je­ze­te­i­ből ki­tű­nik – az is le­het, hogy nem), ez az „új kul­túr­tör­té­net”. Ezt a kor­sza­kot (irány­zat­nak bel­ső sok­ré­tű­sé­ge és sok­szí­nű­sé­ge mi­att, az aláb­bi­ak­ban még né­mi­leg rész­le­te­zen­dő okok mi­att nem­igen le­het mon­da­ni) négy el­mé­le­ti út­tö­rő (Mi­ha­il Bahty­in, Nor­bert Elias, Michel Fou­cault és Pierre Bour­dieu) mun­kás­sá­ga be­mu­ta­tá­sá­val kez­di a szer­ző. Az­tán szem­lé­le­ti, mód­szer­ta­ni prob­lé­mák­ra, a fel­ap­ró­zó­dás ve­szé­lye­i­re stb. is rá­mu­tat. A kul­túr­tör­té­net ku­ta­tá­si te­rü­le­te és té­ma­vi­lá­ga ki­ala­ku­lá­sa kez­de­té­től fog­va nem­csak „sül­­lyedt”, ha­nem fo­lya­ma­to­san szé­le­se­dett is, egy­re több szem­pont, egy­re több mód­szer ve­tő­dött föl és be. Ma már a há­bo­rú kul­túr­tör­té­ne­té­ről épp­úgy be­szél­he­tünk, akár az ér­zé­ke­lés vagy a női test kul­túr­tör­té­ne­té­ről, az álom, il­let­ve a gesz­tu­sok kul­túr­tör­té­ne­té­ről, to­váb­bá a könyv vagy a be­szé­lés (nem a be­széd!) kul­túr­tör­té­ne­té­ről. Ez utób­bi ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik egy, már nem is an­­nyi­ra a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent, kel­lő­kép­pen vi­szont ész­re nem vett ma­gyar mun­ka, még­pe­dig Szve­tel­szky Zsu­zsan­na: A plety­ka cí­mű okos és szel­le­mes köny­ve (Bu­da­pest, Gon­do­lat, 2002).
A most szó­ban for­gó mun­kát még hosz­­szan le­het­ne szél­j­e­gyzetel­get­ni, de az ér­dek­lő­dés fel­kel­té­sé­hez ta­lán en­­nyi is elég. Burke mun­ká­ja mes­te­ri­en meg­raj­zolt kör­kép egy olyan tu­do­má­nyos disz­cip­lí­ná­ról (an­nak mű­ve­lő­i­ről, mód­sze­re­i­ről és ku­ta­tá­si té­má­i­ról), ame­lyet ne­vez­he­tünk (in­nen szem­lél­ve) akár tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­nak, il­let­ve (on­nan szem­lél­ve) akár kul­túr­tör­té­net­nek, egy­re megy. A be­mu­ta­tott tu­do­mány­szak, s ma­ga a most is­mer­te­tett könyv is tör­té­ne­lem­szem­lé­le­tünk­nek (és nem fel­tét­le­nül tör­té­nel­mi is­me­re­te­ink­nek, bár ter­mé­sze­te­sen azok­nak is!) min­den­kép­pen új és szé­les táv­la­to­kat nyit.
Lisz­ka Jó­zsef

European Profiles of Language Policy. Voproszi tyerminologii v finno-ugorszkih jazikah Rosszijszkoj fegyeracii/Terminology Issues in the Finno-Ugric Languages of the Russian Federation. (Szabómihály Gizella)

Euro­pean Pro­files of Lan­guage Pol­i­cy. Szom­bat­hely, BDTF, 2003 [2004] /Termi­nologia et Cor­po­ra. Tomus I./; Voproszi tyer­mi­nologii v finno-u­gorszk­ih jazikah Rossz­i­jszkoj fegyeracii/Terminology Issues in the Finno-Ugric Lan­guages of the Russ­ian Fed­er­a­tion. Szom­bat­hely, BDTF, 2003. /Terminologia et Cor­po­ra. Tomus II./

Az utób­bi évek kon­fe­ren­cia­ese­mé­nyei és ki­ad­vá­nyai azt mu­tat­ják, hogy kezd fel­éb­red­ni több év­ti­ze­des Csip­ke­ró­zsi­ka-ál­má­ból a ma­gyar szak­nyelv- és ter­mi­no­ló­gia­ku­ta­tás. E nyelv­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok­ból je­len­tõs részt vál­lal a szom­bat­he­lyi Ber­zse­nyi Dá­ni­el Fõ­is­ko­la, an­nak is ura­lisz­ti­kai és al­kal­ma­zott nyel­vé­sze­ti tan­szé­ke. E két tan­szék kö­zö­sen ad­ja ki a Ter­mi­nolo­gia et Cor­po­ra so­ro­za­tot, amely­nek el­sõ két kö­te­tét is­mer­tet­jük.
Az el­sõ, né­met és an­gol nyel­vû ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó kö­tet be­ve­ze­tõ írá­sá­nak cí­me a ma­gya­rok szá­má­ra köz­is­mert idé­zet: „Regnum unius lin­guae inbe­cile et frag­ile est”. Ba­bos Krisz­ti­na ez­zel, a Szent Ist­ván­nak tu­laj­do­ní­tott idé­zet­tel ve­ze­ti be az „eu­ró­pai nyelv­po­li­ti­ká”-t, pon­to­sab­ban az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­já­nak egy as­pek­tu­sát vizs­gá­ló ta­nul­má­nyát. Az Eu­ró­pai Unió elõtt ál­ló egyik nagy ki­hí­vás ép­pen a nyelv­kér­dés: a 2000-ben el­fo­ga­dott Alap­ve­tõ jo­gok eu­ró­pai char­tá­já­nak 22. cik­ke ki­mond­ja, hogy az unió „tisz­te­let­ben tart­ja a kul­tu­rá­lis, val­lá­si és nyel­vi sok­szí­nû­sé­get”, s egyút­tal az ala­pí­tó szer­zõ­dés ér­tel­mé­ben min­den tag­ál­lam nyel­ve hi­va­ta­los nyelv. Ba­bos Krisz­ti­na rá­mu­tat, hogy az uni­ó­ban 11 hi­va­ta­los nyelv van [a 2004-es bõ­ví­tés után 20 – Sz. G.], s to­váb­bi 40 olyan, amely nem szá­mít hi­va­ta­los­nak [más ada­tok sze­rint 60, a most csat­la­ko­zott ál­la­mok­ban mint­egy 30-40 – Sz. G.]. Az an­gol nyelv fö­lé­nye min­den más nyelv­vel szem­ben azon­ban egy­re in­kább nyil­ván­va­ló. A szer­zõ Por­tu­gá­lia pél­dá­ján mu­tat­ja be, mi­lyen in­téz­ke­dé­sek­kel, ku­ta­tá­si és egyéb prog­ra­mok­kal pró­bál­ja egy arány­lag kis lét­szá­mú nyelv­kö­zös­ség nyel­vét mo­der­ni­zál­ni, an­nak po­zí­ci­ó­it erõ­sí­te­ni. Az írás vé­gén a ma­gyar nyelv ki­lá­tá­sa­it vizs­gál­ja a szer­zõ, s ez­zel kap­cso­lat­ban a szak­ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­nak, a nyel­vi vál­to­zá­sok vizs­gá­la­tá­nak, az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sá­nak a fon­tos­sá­gá­ra mu­tat rá.
A Ba­bos Krisz­ti­na ál­tal fel­ve­tett gon­do­lat­me­ne­tet foly­tat­ja Ba­lázs Gé­za Euro Ter­mi­no­lo­gy and the Hun­gar­i­an Lan­guage cí­mû írá­sá­ban, amely­ben egy­részt rö­vi­den át­te­kin­ti a ma­gyar stan­dard nyelv­vál­to­zat ki­ala­ku­lá­sát, az eu­ró­pai uni­ós jog­anyag ma­gyar for­dí­tá­sát vizs­gá­ló Dróth Jú­lia és Révay Va­lé­ria alap­ján jel­lem­zi a ma­gyar „eu­ronyel­vet”, ill. az euronyelv fej­lesz­té­sé­vel, a for­dí­tá­sok szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sé­vel kap­cso­la­tos ja­vas­la­to­kat.
Ezek­hez a ta­nul­má­nyok­hoz kö­tõ­dik tar­tal­mi­lag Aino Piehl ér­de­kes és gya­kor­la­ti­as írá­sa (Die finnis­che Sprache und die EU). A szer­zõ át­te­kin­tést nyújt Finn­or­szág EU-tagságának „nyel­vi” ve­tü­le­te­i­rõl, a for­dí­tás­sal, tol­má­cso­lás­sal kap­cso­la­tos prob­lé­mák­ról, fõ­leg ar­ról, hogy a for­dí­tá­sok cím­zett­jei, a finn hi­va­tal­no­kok a szö­ve­gek szín­vo­na­lát nem tart­ják ki­elé­gí­tõ­nek. A for­dí­tott szö­ve­gek ne­he­zen ért­he­tõk, új, szo­kat­lan ter­mi­nu­sok for­dul­nak elõ ben­nük, a mon­da­tok hosz­­szab­bak és bo­nyo­lul­tabb szer­ke­ze­tû­ek, mint az a finn szak­szö­ve­gek ese­té­ben meg­szo­kott. A szer­zõ be­szá­mol a hely­zet ja­ví­tá­sát cél­zó lé­pé­sek­rõl, mint pél­dá­ul: az EU-nál dol­go­zó finn és a svéd for­dí­tók, tol­má­csok kö­zös ter­mi­no­ló­gi­ai ér­te­kez­le­te­i­rõl; 1998-ban Finn­or­szág­ban EU-nyelvmûvelõ hi­va­talt hoz­tak lét­re, s az érin­tet­tek már fog­lal­koz­nak az­zal is, ho­gyan le­het­ne ja­ví­ta­ni a sok­szor ért­he­tet­le­nül bo­nyo­lult for­rás­szö­ve­gek szín­vo­na­lán.
Két új EU-tagország, Lett­or­szág és Észt­or­szág is kép­vi­sel­te­ti ma­gát a kö­tet­ben: Va­len­ti­na Sku­ji­na (Latvian ter­mi­nol­o­gy in its course of devel­op­men­t) a lett nyelv és ter­mi­no­ló­gia ki­ala­ku­lá­sát vá­zol­ja, majd pe­dig az önál­ló­so­dás­sal, ill. az EU-belépéssel kap­cso­la­tos ter­mi­no­ló­gi­ai vizs­gá­la­to­kat és fel­ada­to­kat ve­szi szám­ba. Az önál­ló Lett­or­szág lét­re­jöt­te, az­az 1991 óta a lett szak­em­be­rek e té­ren óri­á­si mun­kát vé­gez­tek, hi­szen a 20. szá­zad utol­só év­ti­zed­ében több mint 60 ter­mi­no­ló­gi­ai szó­tár je­lent meg, je­len­leg pe­dig a For­dí­tói és Ter­mi­no­ló­gi­ai Köz­pont ve­ze­té­sé­vel foly­nak az EU-csatlakozással kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok és for­dí­tá­si te­vé­keny­ség. A má­sik bal­ti ál­lam­ban, Észt­or­szág­ban fo­lyó ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­ról Jüri Valge szá­mol be (De­sign­ing the strat­e­gy for the devel­op­ment of the Eston­ian lan­guage). A Nyel­vek Eu­ró­pai Éve (2001) ren­dez­vény­so­ro­zat­hoz kap­cso­ló­dó­an az észt ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­um lét­re­hoz­ta az észt­or­szá­gi nyel­vi ta­ná­csot, amely­nek egyik fel­ada­ta az észt nyelv­fej­lesz­té­si stra­té­gia (2004–2010) ki­dol­go­zá­sa, a ta­nács ed­dig már szá­mos kon­fe­ren­ci­át szer­ve­zett e té­ma­kör­ben.
Leg­vé­gül két spa­nyol­or­szá­gi ki­sebb­sé­gi nyelv­nek, a baszk­nak és a gal­legó­nak, va­la­mint ezek be­szé­lõ­i­nek hely­ze­té­vel is­mer­ked­he­tünk meg. Mor­vay Kár­oly adatgazdag ta­nul­má­nyá­ban (The con­ti­nu­ity of basque) a baszk nyelv, az euskara je­len­le­gi stá­tu­sát, el­ter­jedt­sé­gét mu­tat­ja be. A Spa­nyol­or­szág­hoz tar­to­zó Baszk­föl­dön a Fran­co-dik­tatúra bu­ká­sa után fo­ko­za­to­san ja­vult a baszk nyelv hely­ze­te (Navarra tar­to­mány­ban 1982 óta hi­va­ta­los nyelv), Fran­cia­or­szág­nak a ki­sebb­sé­gek lé­tét is ta­ga­dó po­li­ti­ká­ja és nyelv­po­li­ti­ká­ja kö­vet­kez­té­ben vi­szont a baszk vis­­sza­szo­rult, kü­lö­nö­sen a fi­a­ta­lok kö­ré­ben. A spa­nyol­or­szá­gi ré­szen a baszk je­len van a köz­ok­ta­tás­ban, töb­bek kö­zött en­nek tud­ha­tó be, hogy tart­ja po­zí­ci­ó­it. A gal­legó vagy ga­lí­ci­ai nyelv fej­lõ­dé­sét és je­len­le­gi hely­ze­tét mu­tat­ja be Szíjj Il­di­kó (The Gali­cian). A gal­legó nyelv­nek kö­rül­be­lül há­rom­mil­lió be­szé­lõ­je van, fõ­ként az au­to­nóm Ga­lí­cia tar­to­mány­ban. Mi­vel a te­rü­let Por­tu­gá­li­á­val ha­tá­ros, a gal­legó és a por­tu­gál egy ide­ig együtt fej­lõ­dött, a szét­fej­lõ­dés azu­tán erõ­sö­dött meg, hogy Por­tu­gá­lia önál­ló ál­lam lett, Ga­lí­cia pe­dig vég­le­ge­sen Spa­nyol­or­szág ré­sze ma­radt (egye­sek sze­rint a gal­legó a por­tu­gál nyelv­nek csak egy nyelv­já­rá­sa). A gal­legó mo­der­ni­zá­lá­sa az 1982-es kod­i­fiká­ció­val in­dult meg: nyelv­tant és he­lyes­írá­si sza­bály­za­tot al­kot­tak stb., je­len­leg a gal­legó szin­te min­den nyil­vá­nos szín­té­ren hasz­ná­la­tos.
A má­sik be­mu­ta­tott kö­tet egy 2002-ben, a Ma­ri Köz­tár­sa­ság­ban (Joskar Ola) tar­tott kon­fe­ren­cia elõ­adá­sa­it tar­tal­maz­za. Az ap­ro­pót az ad­ta, hogy a Ma­ri El, a Mord­vin, a Ko­mi és az Ud­murt Köz­tár­sa­ság­ban az orosz nyelv mel­lett ezek a finn­ugor nyel­vek is hi­va­ta­los nyel­vek, és hogy en­nek a funk­ci­ó­juk­nak meg tud­ja­nak fe­lel­ni, je­len­tõs ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­tés­re van szük­ség. A kö­tet­ben kö­zölt 17 írás mind­egyi­ké­re nem tu­dunk ki­tér­ni, an­nál is in­kább, mert te­ma­ti­ka­i­lag igen sok­szí­nû­ek, pl. ol­vas­ha­tunk a ma­ri (cse­re­misz) szín­ne­vek­rõl és bib­li­ai szak­ki­fe­je­zé­sek­rõl, a mord­vin nö­vény­ne­vek­rõl, az erzä ana­tó­mi­ai ter­mi­no­ló­gi­á­ról, a po­li­ti­kai és a nyelv­ta­ni-nyel­vé­sze­ti ter­mi­no­ló­gi­á­ról (több nyelv ese­té­ben) stb. To­váb­bi­ak­ban a kö­tet­bõl né­hány ér­de­ke­sebb írást eme­lünk ki. A ma­ri (cse­re­misz) szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek mód­ja­it mu­tat­ja be I. G. Ivanov (K prob­leme formirovany­i­ja tyer­mi­no­log­ic­seszkoj szisz­tye­mi mar­i­jszko­go jazika). A ma­ri nyel­vû ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok és fej­lesz­té­sek 1917 után in­dul­tak meg, a har­min­cas évek ele­jé­re több ter­mi­no­ló­gi­ai szó­tár is el­ké­szült, ezek azon­ban nem je­len­tek meg, és a har­min­cas évek vé­gén a ku­ta­tá­sok le is áll­tak, ugyan­is az anya­nyelv-fej­lesz­té­si tö­rek­vé­se­ket a szov­jet ha­ta­lom na­ci­o­na­lis­ta meg­nyil­vá­nu­lás­nak mi­nõ­sí­tet­te. A sa­ját nyel­vû szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­rõl nem le­het le­mon­da­ni, ezért a vál­to­zá­sok után 2001-ben egy köz­pon­ti ter­mi­no­ló­gi­ai bi­zott­sá­got is lét­re­hoz­tak, amely azon­ban egy­elõ­re gya­kor­la­ti mun­kát nem vég­zett. A ta­nul­mány má­so­dik ré­szé­ben a szer­zõ szám­ba ve­szi a szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek mód­ja­it, ezek az aláb­bi­ak: a köz­nyel­vi és nyelv­já­rá­si sza­vak szak­szói mi­nõ­ség­ben va­ló hasz­ná­la­ta (ter­mi­nol­o­gizá­ció), új sza­vak lét­re­ho­zá­sa szó­kép­zés­sel, szó­ösz­­sze­té­tel­lel és mor­fé­maelvonás­sal. A szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek má­sik mód­ja az ide­gen (orosz) sza­vak át­vé­te­le. A szer­zõ sze­rint e te­kin­tet­ben kü­lönb­sé­get kell ten­ni egy­részt a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok, más­részt pe­dig a mû­sza­ki és ter­mé­szet­tu­do­mány­ok kö­zött. Az elõb­bi ese­té­ben a sa­ját nyel­ven be­lü­li fej­lesz­tés a cél, ugyan­is e té­mák­ban arány­lag sok ma­ri nyel­vû pub­li­ká­ció van. A karéli­ai nyelv vo­nat­ko­zá­sá­ban vizs­gál­ja ugyan­ezt a té­mát L. Markiano­va (Putyi razvi­ty­i­ja lek­sz­ic­seszkoj szisz­tye­mi kareljszko­go jazika), a karéli­ai nyelv szó­al­ko­tá­si tí­pu­sa­it te­kin­ti át ab­ból a szem­pont­ból, ho­gyan le­het õket szak­sza­vak kép­zé­sé­re ki­ak­náz­ni.
Szin­te a kö­tet leg­vé­gén ka­pott he­lyet Pusz­tay Já­nos prog­ram­adó ta­nul­má­nya: Osznovnie zadac­si razvi­ty­i­ja finno-u­gorszk­ih jazikov mal­oc­sis­zlen­nih nar­o­dov. Pusz­tay Já­nos rá­mu­tat ar­ra, hogy az utób­bi idõ­ben egy­re na­gyobb fi­gye­lem irá­nyul az et­ni­kai és nyel­vi ki­sebb­sé­gek fe­lé, az urá­li kis né­pek kap­csán az Eu­ró­pa Ta­nács 1998-as ha­tá­ro­za­tát em­lí­ti. Az Orosz Fö­de­rá­ció te­rü­le­tén sok, arány­lag kis­szá­mú anya­nyel­vi be­szé­lõ­vel ren­del­ke­zõ nemzet(iség) él. A kis urá­li né­pek alap­ve­tõ prob­lé­má­ja, hogy nagy­részt még a sa­ját köz­tár­sa­sá­gu­kon be­lül is ki­sebb­ség­ben van­nak, és az anya­nyel­vû be­szé­lõk szá­ma is ala­csony: a ta­nul­mány­ban kö­zölt táb­lá­zat sze­rint csak a ma­rik és ko­mi-perm­ja­kok ese­té­ben ha­lad­ja meg a 80%-ot. A szer­zõ sze­rint a kis lét­szá­mú urá­li nyel­vek fenn­ma­ra­dá­sa és fej­lesz­té­se há­rom as­pek­tus­ból vizs­gál­ha­tó, il­let­ve e há­rom te­rü­le­ten szük­sé­ges lé­pé­se­ket ten­ni.
Az el­sõ a po­li­ti­kai as­pek­tus: a Ko­mi, a Ma­ri, a Mord­vin és az Ud­murt Köz­tár­sa­ság­ban az orosz nyelv mel­lett a he­lyi nyelv is hi­va­ta­los. A kér­dés az, ho­gyan le­het biz­to­sí­ta­ni, hogy ezek a nyel­vek va­ló­ban min­den hi­va­ta­los nyel­vi funk­ci­ó­ban hasz­nál­ha­tók le­gye­nek. A szer­zõ sze­rint eh­hez az aláb­bi­ak szük­sé­ge­sek: az anya­nyel­vû ok­ta­tás biz­to­sí­tá­sa, a pe­da­gó­gus­kép­zés fel­tét­ele­i­nek a meg­te­rem­té­se, min­den tan­tárgy szá­má­ra anya­nyel­vû tan­könyv biz­to­sí­tá­sa. Ez­zel kap­cso­lat­ban ér­de­mes meg­je­gyez­ni, hogy az Eu­ró­pai Par­la­ment (te­hát az Eu­ró­pai Unió) ép­pen egy ta­va­lyi (2005. má­ju­si) ha­tá­ro­za­tá­ban hív­ta fel a fi­gyel­met ar­ra, hogy a Ma­ri El Köz­tár­sa­ság­ban meg­sér­tik az em­be­ri jo­go­kat és a de­mok­rá­ci­át, s ezen be­lül kü­lön ki­emel­te azt a tényt, hogy a ma­rik ne­héz­sé­gek­be üt­köz­nek, ha az anya­nyelv ta­nu­lá­sa irán­ti igé­nyü­ket sze­ret­nék ér­vé­nye­sí­te­ni, to­váb­bá a tan­könyv­el­lá­tás te­rén is rom­lott a hely­zet.
A pro­fes­­szi­o­ná­lis, az­az szak­mai as­pek­tus azt je­len­ti: e nyel­ve­ket úgy kell fej­lesz­te­ni, hogy min­den szin­ten min­den funk­ci­ót ké­pe­sek le­gye­nek el­lát­ni. Je­len­leg ugyan­is e nyel­vek hasz­ná­la­ta el­sõ­sor­ban a leg­al­só szin­ten, a min­den­na­pi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban ak­tív, az eh­hez kap­cso­ló­dó szín­te­re­ken a he­lyi nyelv­já­rás hasz­ná­la­tos. Egyes ese­tek­ben prob­lé­más a stan­dard kér­dé­se is, hi­szen a mord­vin­nak két stan­dard nyelv­vál­to­za­ta van: a mok­sa és az erzä; a karéli­ainál pe­dig alap­ve­tõ nyelv­ter­ve­zé­si kér­dés, hogy a hi­va­ta­los nyelv­ként va­la­me­lyik he­lyi di­a­lek­tust vá­lasz­­szák-e, vagy a he­lyi di­a­lek­tu­sok alap­ján ki­ala­kít­sa­nak egy nyelv­já­rás­ok fe­let­ti stan­dard nyelv­vál­to­za­tot, eset­leg a finn nyel­vet hasz­nál­ják. To­váb­bá mind­egyik nyelv­re jel­lem­zõ az orosz köl­csön­ele­mek, kon­tak­tus­je­len­sé­gek nagy szá­ma: egyes vizs­gá­la­tok sze­rint ezek ará­nya nyel­ven­ként és szö­ve­gen­ként 10–25% kö­zött mo­zog. A szük­sé­ges ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­té­sek kap­csán is fel­ve­tõ­dik a kér­dés: a fej­lesz­tés az inter­na­cional­izá­lódás irá­nyá­ba men­jen-e el (ez az orosz sza­vak át­vé­tel­ét je­len­ti), vagy pe­dig az anya­nyelv elem­kész­le­tét hasz­nál­ják-e fel. A be­mu­ta­tott kö­tet­ben egyéb­ként több írás is fog­lal­ko­zik az­zal, hogy a ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­tés so­rán ki kell ak­náz­ni a he­lyi nyelv­já­rás­ok­ban rej­lõ po­ten­ci­ált – te­hát ha­son­ló fo­lya­mat­nak le­he­tünk ta­núi, mint a ma­gyar nyelv tör­té­ne­té­ben a nyelv­újí­tás volt.
A szer­zõ har­ma­dik as­pek­tus­ként a pszi­cho­ló­gi­a­it je­löl­te meg. Itt el­sõ­sor­ban a két­nyel­vû­ség prob­lé­má­ját ve­ti fel: a szó­ban for­gó nyel­vek be­szé­lõi két­nyel­vû­ek, nem okoz szá­muk­ra gon­dot az orosz nyelv hasz­ná­la­ta (bi­zo­nyos szín­te­re­ken csak azt hasz­nál­ják). Fel­me­rül te­hát a kér­dés: ho­gyan le­het meg­gyõz­ni eze­ket a két­nyel­vû be­szé­lõ­ket ar­ról, hogy van ér­tel­me min­den szi­tu­á­ci­ó­ban anya­nyel­vü­ket hasz­nál­ni. E te­kin­tet­ben Pusz­tay Já­nos nagy je­len­tõ­sé­get tu­laj­do­nít a saj­tó­nak és a szó­tá­rak meg­je­len­te­té­sé­nek, a karéli­aik ese­té­ben ösz­tön­zõ té­nye­zõ le­het a finn­or­szá­gi kap­cso­la­tok ki­épí­té­sé­nek le­he­tõ­sé­ge.
A be­ve­ze­tõ­ben em­lí­tett két tan­szék 2005. ok­tó­ber ele­jén Co-­op­er­a­tion in the Field of Ter­mi­nol­o­gy in Cen­tral Europe cím­mel újabb nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át ren­de­zett, ahol szin­tén sok ér­de­kes elõ­adás hang­zott el. Re­mél­jük te­hát, hogy a Ter­mi­nolo­gia et Cor­po­ra so­ro­zat ha­ma­ro­san egy újabb kö­tet­tel bõ­vül majd.

Szabómi­há­ly Gi­zel­la