Szemle archív

Fórum Társadalomtudományi Szemle



2004/2

Impresszum 2004/2

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
VI. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tartalom

Tanulmányok

Mészáros András: A magyar nyelv és irodalom oktatása a Pozsonyi Királyi Akadémián és a Pozsonyi Evangélikus Líceumban a XIX. században 3
Lampl Zsuzsanna: A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok egészségkárosító és egészségvédõ szokásai 21
T. Mirnics Zsuzsanna:A vajdasági magyar fiatalok egészségvédõ és egészségkárosító magatartása 37
Dr. Gábrity Molnár Irén: A vajdasági magyar tanulóifjúság iskolai szintje, mint a magyar értelmiségpótlás feltétele 57
Kiss József: Szlovákia helye és szerepe Milan Hodža geopolitikai koncepciójában 83
Popély Árpád: Adalékok a szlovákiai magyarság csehországi deportálásának történetéhez 99
Janek István: Károlyi Mihály a csehszlovák–magyar viszony és lakosságcsere rendezésért 1945–48 között 127
Dr. Boros Ferenc: Van-e esély a magyar–szlovák kiegyezésre és megbékélésre? (Kísérletek, tapasztalatok) 145

Oral History

Elbeszélt történelem. Szabó Rezsõ 159

Műhely

Gramma Nyelvi Iroda 185

Könyvek

Elekfi László–Wacha Imre: Az értelmes beszéd hangzása. Mondatfonetika kitekintéssel a szövegfonetikára. (Misad Katalin) 191
Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936. (Simon Attila) 195
Němci a Maďaři v dekretech prezidenta republiky. Studie a dokumenty 1940–1945. (Varga Sándor) 198
Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (1.). Az élõ szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium elõadásai. (L. Varga Péter) 200

Mészáros András: A magyar nyelv és irodalom oktatása a Pozsonyi Királyi Akadémián és a Pozsonyi Evangélikus Líceumban a XIX. században

A cím­ben em­lí­tett ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek nem­csak a XIX. szá­zad leg­je­len­tő­sebb fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lái kö­zé tar­toz­tak, ha­nem fon­tos he­lyet fog­lal­tak el a ma­gyar­or­szá­gi mű­ve­lő­dés tör­té­ne­té­ben is. Ez a sze­re­pük per­sze nem volt azo­nos az egész szá­zad fo­lya­mán. A Ki­rá­lyi Aka­dé­mia a szá­zad el­ső fe­lé­ben, majd pe­dig 1875-től kez­dő­dő­en (ami­kor új­ra­ala­kult a böl­cse­le­ti kar), az evan­gé­li­kus lí­ce­um pe­dig a szá­zad utol­só har­ma­dá­ig (ami­kor ki­vált be­lő­le a te­o­ló­gi­ai aka­dé­mia) tar­to­zott a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tás él­vo­na­lá­ba. Kü­lön­bö­ző szin­ten, hang­súly­ok­kal, idő­ren­di és tan­rend­be­li sze­rep­ben azon­ban mind­egyik­ben meg­je­lent a ma­gyar nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sa. En­nek tör­té­ne­té­vel és tar­tal­mi ös­­sze­te­vő­i­vel fog­lal­ko­zik az aláb­bi ta­nul­mány.

Is­mert tény, hogy az aka­dé­mi­á­kat a Ratio Edu­ca­tio­n­is hoz­ta lét­re a XVIII. szá­zad vé­gén az egyes tan­ke­rü­le­tek szék­he­lye­in. Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon két he­lyen: Po­zsony­ban és Kas­sán. Kas­sán meg­vol­tak a fel­ső­ok­ta­tás előz­mé­nyei, hi­szen ko­ráb­ban itt mű­kö­dött a je­zsu­i­ta egye­tem két ka­ra (a böl­csé­sze­ti és a te­o­ló­gi­ai), Po­zsony­ban azon­ban csu­pán az evan­gé­li­kus lí­ce­um­nak volt fő­is­ko­lai jel­le­ge (mi­vel­hogy ott te­o­ló­gi­át is ok­tat­tak). Ere­de­ti­leg Nagy­szom­bat kap­ta az aka­dé­mi­át kár­pót­lá­sul az el­vesz­tett (Bu­dá­ra át­te­le­pí­tett) egye­tem he­lyett, de 1784-ben ezt az in­téz­ményt Po­zsony­ba he­lyez­ték át. (Mel­lé­ke­sen jegy­zem meg, hogy ugyan­ek­kor ke­rült a po­zso­nyi vár­ba az or­szá­gos pap­ne­ve­lő sze­mi­ná­ri­um is, amely azon­ban csak rö­vid ide­ig mű­kö­dött itt, mert ha­ma­ro­san kom­pe­ten­cia jel­le­gű konf­lik­tu­sok tá­mad­tak a bu­dai, ill. pes­ti egye­tem te­o­ló­gi­ai ka­ra meg a sze­mi­ná­ri­um kö­zött. Ké­sőbb meg is szün­tet­ték az or­szá­gos sze­mi­ná­ri­u­mot, és a pap­ne­ve­lés az egye­te­mi szin­tű te­o­ló­gi­ai kép­zés mel­lett vis­­sza­ke­rült az ér­se­ki és püs­pö­ki szék­he­lyek­re.) A po­zso­nyi aka­dé­mia mű­kö­dé­se – az 1803-as meg­szün­te­té­si kí­sér­le­tet le­szá­mít­va – ez­után a sza­bad­ság­harc le­ve­ré­sé­ig za­var­ta­lan volt.
A Ratio sze­rint az aka­dé­mia két­szer két éves tan­fo­lyam­ként volt meg­szer­vez­ve, ami a gya­kor­lat­ban két – böl­csé­sze­ti és jo­gi – kart je­len­tett. A böl­csé­sze­ti kar el­vég­zé­se adott jo­got a ta­nul­má­nyok foly­ta­tá­sá­ra az or­vo­si, a jo­gi és a te­o­ló­gi­ai ka­ro­kon, de a böl­csé­sze­ti ta­nul­má­nyok­nak nem­csak ilyen elő­ké­szí­tő, ha­nem au­to­nóm jel­le­gük is volt. A jo­gi kar ab­szol­vá­lá­sa hi­va­tal­vi­se­lés­re vagy pe­dig az egye­te­mi jo­gi ka­ron foly­ta­tó­dó ta­nul­má­nyok­ra adott jo­go­sít­ványt. Az el­ső Ratio in­téz­ke­dé­sei az egyes nyel­ve­ket, így a ma­gyar nyel­vet is a böl­csé­sze­ti kur­zus­ban aján­lott vá­laszt­ha­tó tárgy­ként tün­te­tik fel mind a négy fél­év­ben. „Igen aján­la­tos vi­szont, hogy mind­egyik aka­dé­mi­án ta­nu­ló­kört szer­vez­ze­nek olyan aka­dé­mi­ai ta­ná­rok irá­nyí­tá­sá­val, akik e nyel­ve­ket ki­vá­ló­an be­szé­lik, és – te­kin­tet­be vé­ve a vi­dé­ket, ahol az aka­dé­mia mű­kö­dik – egyik he­lyen a la­tint és a né­me­tet, majd a ma­gyart és a szlo­vá­kot, má­sutt az el­ső hár­mat, vé­gül pe­dig a hor­vát nyel­vet igye­kez­ze­nek gya­ko­rol­ni” (Ratio 1981:130). A má­so­dik Ratio a lí­ce­u­mok és aka­dé­mi­ák ese­té­ben ilyen­kép­pen fo­gal­maz e kér­dés­ben: „A ma­gyar nyel­vet ha­zánk­ban az is­ko­lák ma­ga­sabb osztályaiban1 a ha­zai nö­ven­dé­kek kö­zül sen­ki sem mel­lőz­he­ti /…/ Ha még­is akad­ná­nak olyan nö­ven­dé­kek, akik­nek ez nem anya­nyelv­ük, és azt nem elég­gé is­me­rik, ak­kor gya­ko­rol­tat­ni kell őket a nyelv­tan­ban, a töb­bi­ek pe­dig e nyelv csi­szo­lá­sá­val, va­la­mint ki­vá­ló szer­zők mű­ve­i­nek ol­va­sá­sá­val fog­lal­koz­za­nak azo­kon az órá­kon, ame­lye­ken mind a fi­lo­zó­fi­ai, mind a jo­gi szak hall­ga­tói – más elő­adá­sok el­mu­lasz­tá­sa nél­kül – részt ve­het­nek” (Ratio 1981:267).

A mon­dot­tak­ból is ki­tű­nik, hogy a ma­gyar nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sa nem je­len­tett ma­gyar nyel­vű­sé­get az aka­dé­mi­án. Hi­szen a Ratio a la­tin nyel­vet a hall­ga­tók famil­iaris ser­mójá­nak ne­vez­te, és a la­tin volt az ok­ta­tás nyel­ve mind a böl­csé­sze­ti, mind pe­dig a jo­gi ka­ron. II. Jó­zsef né­me­te­sí­tő igye­ke­ze­te csak rö­vid éle­tű volt, ami után vis­­sza­tért a la­tin, és hi­va­ta­los nyelv­ként ke­zel­te­tett egé­szen a XIX. szá­zad negy­ve­nes éve­i­ig. 1835-ben egy hely­tar­tó­ta­ná­csi le­irat vé­le­ményt kért a po­zso­nyi aka­dé­mia igaz­ga­tó­sá­gá­tól, ho­gyan le­het­ne a ma­gyar nyelv és iro­da­lom ta­ná­rát egyen­lő­vé ten­ni a töb­bi ta­nár­ral. De csak egy 1844-es tör­vény­ren­de­let tet­te a ma­gyart a ta­ní­tás nyel­vé­vé a pes­ti egye­te­men és a fő­is­ko­lá­kon (ki­vé­ve a hor­vát is­ko­lá­kat). A böl­csé­sze­ti ka­ron ez­után a ma­gyar nyel­ven és iro­dal­mon kí­vül a val­lás­tant, a ha­zai és egye­te­mes tör­té­net­tu­do­mányt, a ter­mé­szet­tant, a me­ző­gaz­da­ság­tant és a pré­di­ká­ci­ót kel­lett ma­gya­rul ok­tat­ni. A fi­lo­zó­fi­ai tár­gyak kö­zül azon­ban a lo­gi­kát és a me­ta­fi­zi­kát ez­után is la­ti­nul ad­ták elő. A la­tin mint ta­ní­tá­si nyelv tel­jes ki­ik­ta­tá­sa csak 1848-ban kö­vet­ke­zett be. Ezek után még 1850 és 1860 kö­zött volt olyan idő­szak, ami­kor nem ma­gya­rul – ha­nem né­me­tül – ok­tat­tak az aka­dé­mi­án.

A Ratio in­téz­ke­dé­se­i­vel pár­hu­za­mo­san a ma­gyar or­szág­gyű­lés is fon­tos ha­tá­ro­za­to­kat ho­zott a ma­gyar nyelv ok­ta­tá­sá­ról. Az 1790–91. évi 16. tör­vény ér­tel­mé­ben a ma­gyar nyelv ta­ná­rai azo­kat a di­á­ko­kat vol­tak il­let­ve ok­tat­ni, „akik ezt a nyel­vet nem tud­ják, de meg akar­ják ta­nul­ni” vagy akik már tud­ják, „de tö­ké­le­te­sí­te­ni akar­ják ma­gu­kat ben­ne” (Mé­szá­ros 1976:177–184). Ez, va­la­mint a ké­sőb­bi, 1792-es tör­vény nem a mai ér­te­lem­ben vett „ma­gyar nyelv és iro­da­lom” tan­tár­gyat tár­gyal­ta, ha­nem a ma­gyar nyelv meg­ta­nu­lá­sá­nak le­he­tő­sé­gét pró­bál­ta biz­to­sí­ta­ni.
Ho­gyan va­ló­sult meg mind­ez a po­zso­nyi aka­dé­mi­án? Ha ugyan­is tud­juk, hogy a Ratio csu­pán aján­lá­so­kat tett a ma­gyar nyel­vet il­le­tő­en, és né­mi sza­bad­sá­got en­ge­dé­lye­zett a ta­ná­rok­nak ab­ban az eset­ben, ha nem vol­tak hi­va­ta­los tan­köny­vek, ak­kor az il­le­tő ta­ná­rok jegy­ze­tei so­kat el­árul­hat­nak az idé­zett tör­vény, va­la­mint a tan­ter­vek meg­va­ló­su­lá­sá­nak mó­do­za­ta­i­ról. Ve­gyük te­hát előbb sor­ra az aka­dé­mi­án ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó ta­ná­ro­kat.

Az el­ső Gubernáth An­tal (1757–1814) volt, aki is­ko­lá­it Győ­rött és Bécs­ben vé­gez­te, 1792 és 1811 kö­zött ad­ta elő a ma­gyar nyel­vet. Köz­ben két éven át ok­tat­ta a fi­lo­zó­fi­ai tár­gya­kat is.2 La­ti­nul ír­ta meg di­ák­jai szá­má­ra az Insti­tu­tion­um lin­guae et lit­ter­at­u­rae hun­gar­i­cae 2 tomii (Posonii, 1802, 1803) c. mű­vét. Az el­ső rész a gram­ma­ti­ká­val, a má­so­dik a szin­ta­xis­sal fog­lal­ko­zik. Az el­ső rész­hez táb­lá­za­tok van­nak csa­tol­va, a má­so­dik rész bő (több mint 250 ol­dal­nyi) fra­ze­o­ló­gi­ai szó­tárt, ma­gyar szó­lá­so­kat és köz­mon­dá­so­kat, va­la­mint le­ve­le­zé­si min­tá­kat is tar­tal­maz. Aho­gyan azt idé­zett dol­go­za­tá­ban Mé­szá­ros Ist­ván is hang­sú­lyoz­za, Gubernáth mű­ve egy­részt az igé­nye­sebb nyelv­tan­köny­vek kö­zé tar­to­zott, más­részt a pusz­ta nyelv­ok­ta­tá­son túl erős hang­súlyt fek­te­tett a nyelv­he­lyes­ség­re, a nyelv­szé­pí­tés­re és a nyelv­mű­ve­lés­re is (Mé­szá­ros 1976:178). A nyelv­mű­ve­lés ha­té­kony esz­kö­zé­nek tar­tot­ta pél­dá­ul a ma­gyar iro­da­lom mű­ve­i­nek ol­va­sá­sát. Eb­ből a kor­ból szö­veg­gyűj­te­mé­nye­ket is is­me­rünk, ame­lyek ezt a célt szol­gál­ták. Gubernáth ugyan­ak­kor nem­csak az el­bur­ján­zott la­tin ki­fe­je­zé­se­ket akar­ta ki­gyom­lál­ni a ma­gyar nyelv­ből, ha­nem a több­je­len­té­sű ma­gyar sza­vak­kal és az írás­be­li­ség­gel is fog­lal­ko­zott tan­könyv­ében. Áll­jon itt íze­lí­tő­ül a „ré­sze­ges” szó Gubernáth fra­ze­o­ló­gi­ai szó­tá­rá­ból (mai he­lyes­írás­sal): „Iszo­nyú szem­te­len­sé­gű za­bá­lás­ban, hör­pögetés­ben gyö­nyör­kö­dik. Bor­csap, lo­pó­tök vagy hebér. A kan­csó haj­to­ga­tá­sá­ban za­bo­lát­lan, tel­he­tet­len, fá­rad­ha­tat­lan. Oly em­ber, aki­nek a sza­bó­gyű­szű­höz ha­son­lít­hat­ni szá­raz, kér­ges tor­kát. Aki a csiz­má­já­ban sem szen­ved­he­ti a vi­zet. Oly em­ber, aki­nek az el­ső für­dő­jét is bor­ban csi­nál­ták. /…/ Aki an­­nyit tölt s önt a szá­ra­zon kon­gó ga­rat­ra, hogy meg­tak­nyo­so­dik. Le­is­­sza ma­gát, ma­gán túl van. Fe­je min­den ös­­szes­sé­ges korty­ol­gatá­sok­nak. /…/ Aki at­tól tart, hogy nád te­rem az or­rá­ban, ha bo­ron kí­vül más va­la­mit iszik. Min­den cé­gér előtt meg­áll, mint a mes­ter lova.”
A tör­té­net­tu­do­mány ta­ná­ra­ként mű­kö­dött az aka­dé­mi­án Bel­nay Györ­gy Ala­jos (1765–1809), aki nyom­da­tu­laj­do­nos is volt, és aki­nek meg­je­lent egy iro­da­lom­tör­té­ne­ti jel­le­gű mű­ve, a His­to­ria lit­ter­arum bonarumque artium in Hun­garia (Posonii, 1799. En­nek a mű­nek a má­so­dik, vál­to­zat­lan ki­adá­sa: Com­pendi­um his­to­ri­ae rei lit­ter­ari­ae in Hun­gari­a…, Posoni­i, 1811). Bel­nay több for­rást is meg­em­lít, ame­lyek­ből me­rí­tett, de fő­ként Wal­laszky Pál Con­spec­tus reipub­li­cae lit­ter­ari­ae (Posonii et Lip­si­ae, 1785) c. mun­ká­já­ra tá­masz­ko­dott. Tő­le ve­szi át a hun iro­da­lom­ról szó­ló részt is, amely majd Fer­enczynél is megje­lenik. Bel­nay nem­csak az iro­da­lom­mal, ha­nem a tu­do­má­nyos­ság­gal is fog­lal­ko­zik, és Wal­laszkytól el­té­rő­en job­ban ki­eme­li a ka­to­li­ku­sok sze­re­pét.
Gubernáthot az 1800/1801-es tan­év el­ső fe­lé­ben Etrekarc­sai Georch Il­lés (1772–1835) he­lyet­te­sí­tet­te, aki – bár ügy­véd és ké­sőbb táb­la­bí­ró volt – rö­vid ide­ig ok­ta­tott a po­zso­nyi aka­dé­mi­án, és több nyel­vé­sze­ti ta­nul­má­nya is meg­je­lent. Kö­zü­lük az egyik – A ma­gyar he­lyes­írás fő rend­sza­bá­lya­i­ról (Pest, 1821) – Mar­cz­ibány­i-dí­jat nyert (Ortvay 1884:153, 156). A név­te­le­nül meg­je­lent Pa­ra­dig­ma con­ju­ga­tio­n­is ver­bo­rum et metho­d­us iis­dem recte uten­di Hun­garis pro­pria (Posonii, 1799) mel­lett ben­nün­ket az Etel­ká­ból ki-vá­lo­ga­tott re­mek­je a he­lyes ma­gyar­ság­nak (Po­zsony, 1800) ér­de­kel­het, mert eb­ben meg­va­ló­sí­tot­ta azt, ami­ről Gubernáth is szólt, még­pe­dig azt, hogy az iro­dal­mi mű­vek ol­va­sá­sa fel­éb­resz­ti az ér­dek­lő­dést az adott nyelv irán­t, és se­gí­ti an­nak ta­nu­lá­sát. Georch sze­mel­vé­nye­ket kö­zöl az is­mert re­gény­ből, eh­hez csat­la­koz­tat egy 32 ol­da­las ma­gyar–la­tin szó­tárt, va­la­mint egy név­más­ra­go­zá­si táb­lá­za­tot (amely­ben egyéb­ként tö­ké­le­te­sen meg­kü­lön­böz­te­ti és ki is je­lö­li a zárt és a nyílt „e” köz­ti kü­lönb­sé­ge­ket), és mind­ezt ilyen­for­mán bo­csát­ja út­já­ra: „Va­gyok is fe­lő­led oly re­mény­ség­gel, hogy el­ol­vas­ván e ke­ve­set, a hoz­zá adott tol­da­lé­kot pe­dig tö­ké­le­te­sen meg­ta­nul­ván, ked­ved ke­re­ke­dik az egész ere­de­ti mun­ká­nak, ama vi­lág-csu­dál­ta Etel­ká­nak mind ol­va­sá­sá­ra, mind pe­dig ma­gya­rá­zá­sá­ra. Sőt: tud­ván egy­né­hány száz gyö­kér­sza­vak­nak mag­yaráza­tját, tud­ván egy­szer­smind a szár­maz­ta­tás mód­ját, ke­vés mun­ká­val egy­sze­ri­ben an­­nyit fogsz tud­ni, men­­nyi a kö­zön­sé­ges be­széd­nek foly­ta­tá­sá­ra un­tig ele­gen­dő fog len­ni” (Etrekarcsai 1800:1–2). Szin­te kár, hogy szer­zőnk a nyelv­ta­ná­ri pá­lyát a job­ban jö­ve­del­me­ző ügyé­szi­vel cse­rél­te fel.

Ugyan­csak szö­veg­gyűj­te­mén­­nyel mu­tat­ko­zott be az aka­dé­mia kö­vet­ke­ző ta­ná­ra, Cselkó Ist­ván (1773–1837), aki 1812-től ha­lá­lá­ig ok­tat­ta a ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat. Ezt meg­elő­ző­en a zsol­nai és a trenc­séni gim­ná­zi­um­ban mű­kö­dött (Ortvay 1884:160). Az ok­ta­tás mel­lett 1809-től ő szer­kesz­tet­te az Ephemerides politi­co- s­ta­tis­ti­cae c. po­zso­nyi la­tin nyel­vű la­pot is. A Vá­lo­ga­tott da­ra­bok min­den ko­rú je­les ma­gyar Írók­ból (má­so­dik, bő­ví­tett ki­adás, Po­zsony, 1827) ki­mon­dott cél­ja ugyan­az, mint Georché. Az iro­dal­mi sze­mel­vé­nye­ket ma­gyar szó­lá­sok és köz­mon­dás­ok gyűj­te­mé­nye, „szé­pen il­lő társ-igék” (mint pél­dá­ul „ár­nyék-vi­lág, bal-íté­let, di­cső­sé­ges em­lé­ke­zet, em­ber­te­len la­tor, okos fi­gye­lem, tu­nya in­du­la­tok, vi­lág sepre­je, za­va­ros be­széd, zsí­ros ha­zug­ság” stb.) és „né­mely kü­lö­nös sza­vak” (pél­dá­ul „Ádám al­má­ja: a gé­gé­nek ki­ál­ló cso­mó­ja; bar­ká­csol­ni: fel s alá jár­kál­ni; ime­ly: a ló bő­ré­ből ön­ként ser­ke­nő vér, vagy a szar­vas­mar­ha bő­re alatt ter­mő fé­reg” stb.) kö­ve­tik. Cselkó vá­lo­ga­tá­sa te­hát nyelv­könyv­ként, iro­dal­mi sze­mel­vény­ként, sti­lisz­ti­kai út­mu­ta­tó­ként, fra­ze­o­ló­gi­ai gyűj­te­mény­ként is ke­zel­he­tő.

Iro­da­lom­tör­té­ne­ti szem­pont­ból pe­dig azért ér­de­kes, mert a sze­mel­vé­nyek egy bi­zo­nyos ke­reszt­met­sze­tet ad­nak a ma­gyar iro­da­lom múlt­já­ból, de ugyan­ak­kor egy sa­ját­sá­gos szem­lé­le­tet is tük­röz­nek. Még­pe­dig azt, ame­lyik a re­form­kor­ban kez­dett láb­ra kap­ni, és fő­ként a XIX. és XX. szá­zad for­du­ló­ján vált szin­te egyed­ural­ko­dó­vá az iro­da­lom­ok­ta­tás­ban.
De lás­suk előbb a ki­vá­lasz­tott mű­ve­ket és szer­ző­ket: a kö­zép­kor­ból a Ha­lot­ti Be­széd és Kö­nyör­gés, va­la­mint A bol­dog­sá­gos szűz­ről va­ló ének; eze­ket a mű­ve­ket a kö­vet­ke­ző szer­zők­től va­ló sze­mel­vé­nyek kö­ve­tik: Sylvester Já­nos, Du­go­nics And­rás, Falu­di Fe­renc több pró­zai és lí­rai mű­ve, Kis Já­nos, Dayka Gá­bor, Ka­zin­czy Fe­renc, Ver­se­ghy Fe­renc, Ányos Pál, Ba­tsá­nyi, Aran­ka Györ­gy, Dö­me Kár­oly, Fej­ér Györ­gy, Mede Pál, Rá­day Ge­de­on, Baróti Sza­bó Dá­vid, Vi­rág Be­ne­dek, Ber­zse­nyi Dá­ni­el, Kis­fa­ludy Sán­dor, Zrí­nyi Mik­lós, Csepc­sányi Gá­bor. Fe­les­le­ges fel­so­rol­ni azo­kat a ne­ve­ket, ame­lyek hi­á­nyoz­nak eb­ből a vá­lo­ga­tás­ból. An­nál ér­de­ke­seb­bek azok, ame­lyek be­ke­rül­tek. Gon­dol­junk pél­dá­ul Dö­me Kár­oly­ra, aki po­zso­nyi ka­no­nok és a Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság tisz­te­let­be­li tag­ja volt. Pap­nö­ven­dék­ként egyik ala­pí­tó­ja volt a po­zso­nyi pa­pi sze­mi­ná­ri­um iro­dal­mi kö­ré­nek, és ilyen mi­nő­sé­gé­ben is­mer­ke­dett meg Ka­zin­czyval. Ka­zin­czy ked­vel­te őt, és írás­ra buzdí­tot­ta.3 Kö­rül­be­lül hu­szon­öt ver­set ha írt, de Cselkó még a Mede Pál ál­név alatt meg­je­len­te­tett ver­se­it is be­vá­lo­gat­ta a köny­vé­be. Vagy pe­dig itt van Csepc­sányi Gá­bor, aki 1793-tól a kas­sai, 1810-től 1831-ig pe­dig a po­zso­nyi aka­dé­mia ma­te­ma­ti­ka­ta­ná­ra volt4 (Ortvay 1884:159). Még­is há­rom vers­sel sze­re­pel a kö­tet­ben.

A vá­lo­ga­tás kri­té­ri­u­ma­i­ra ma­ga Cselkó mu­tat rá köny­ve Elő­be­széd­ében: „csak azo­kat vá­lasz­tot­tam, ame­lyek vagy tisz­te­le­tes ré­gi­ség­re, di­cső nyel­vünk vál­to­zá­si­ra mu­tat­nak, vagy pe­dig a jám­bor jó élet­re, szép er­kölcs­re, min­den jó­nak sze­re­te­té­re és a ma­gyar nyelv­nek csi­nos­sá­gá­ra, ékes­sé­gé­re ve­zet­nek. /…/ Mint va­la­mi tü­kör­ben fo­god ezen köny­vecs­ké­ben lát­ni a di­cső Ma­gyar Nem­zet­nek vi­lág lát­ta bá­tor­sá­gát, baj­no­ki vi­téz­sé­gét, ne­mes s tisz­ta er­köl­csét, tet­sző nyá­jas­sá­gát, egy­más­hoz hív ba­rát­sá­gát, ré­mí­tő ve­sze­del­mek­ben ret­tent­he­tet­len­sé­gét, Fel­sé­ges Ki­rá­lyá­hoz ál­lan­dó hív­sé­gét, édes ha­zá­já­hoz buz­gó szeretetét” (Cselkó 1827:4–5). Két elv mu­tat­ha­tó ki eb­ből a vá­lo­ga­tás­ból. Az egyik az iro­da­lom­nak fő­ként a ke­resz­tény­ség ré­vén el­ter­jedt fel­fo­gá­sa, melysz­erint an­nak fő funk­ci­ó­ja az er­köl­csös élet­re va­ló ne­ve­lés. Ame­lyik mű ezt a funk­ci­ót tel­je­sí­te­ni nem tud­ja vagy nem akar­ja, nem sze­re­pel­het az is­ko­lai ok­ta­tás­ban. En­nek az ér­tel­me­zés­nek egy má­sik ve­tü­le­te az evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban a ro­man­ti­ka alatt di­va­tos­sá vált vál­to­za­ta, amely sze­rint a mű­vé­szet mint olyan ké­pes köz­ve­tí­te­ni a ra­ci­o­na­li­tás szá­má­ra hoz­zá­fér­he­tet­len transz­cen­dens, fő­ként szent tar­tal­ma­kat. Ez az el­mé­let is ki­zá­ró jel­le­gű, mert a ma­gasz­tos­ság és az épü­le­tes­ség el­len­őr­zé­se alá van von­va. A Cselkó ál­tal al­kal­ma­zott má­sik elv pe­dig szin­te elő­re­ve­tí­ti a XIX. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ura­lom­ra ju­tó ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net egyik axi­ó­má­ját, melysz­erint az iro­da­lom a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ol­da­lá­ról ér­tel­mez­he­tő. Ha pe­dig az iro­da­lom a di­cső nem­ze­ti múlt le­ké­pe­ző­dé­se, ak­kor, vis­­sza­me­nő­leg, az iro­da­lom lel­ke­sí­te­ni tud­ja a ma nem­ze­dé­ke­it. Mind­két eset­ben az iro­da­lom esz­köz jel­le­ge van fel­mu­tat­va, ami Cselkó ese­té­ben ért­he­tő is, hi­szen a „his­to­ria lit­ter­ari­a” ha­gyo­má­nya nyo­mán fo­gal­maz­za meg az iro­da­lom („lit­er­at­u­ra”) fo­gal­mát oly mó­don, hogy mind­az, amit ki­vá­lo­ga­tott, „a ma­gyar nyelves­mérethez (Literaturahoz) tar­toz­nak”5 (Cselkó 1827:4).
Cselkó Ist­ván után 1838 má­so­dik fe­lé­től 1839 el­ső fe­lé­ig Kör­mendy Ka­mill An­tal (1803–1870), a fi­lo­zó­fia ta­ná­ra, 1839-ben pe­dig Po­lák Sán­dor ad­ta elő a ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat (Ortvay 1884:161, 163). ők va­ló­ban csak he­lyet­te­sí­tő ta­ná­rok vol­tak, akik lé­nye­ge­sen nem foly­tak be az il­le­tő tárgy ok­ta­tá­sá­ba.

1840-től 1850-ig az­tán Fer­enczy Ja­kab Zsig­mond (1811–1884) ve­zet­te a tan­szé­ket, aki­nek a ne­ve fő­ként a Danielik Já­nos­sal kö­zö­sen ki­adott „Ma­gyar Írók” el­ső kö­te­té­vel vált is­mert­té. Eb­ben 360 ma­gyar szer­ző élet­raj­zát kö­zöl­te. Tan­könyv­ként is sze­rep­lő mű­vei a kö­vet­ke­zők vol­tak: Ada­lék ho­ni nyel­vünk s iro­dal­munk tör­té­ne­té­hez (Po­zsony, 1844),6 Ma­gyar nem­ze­ti nyelv­tan kö­zép­ta­no­dák szá­má­ra (Po­zsony, 1847), Ma­gyar iro­da­lom és tu­do­má­nyos­ság tör­té­ne­te (Pest, 1854).

Cselkó azt tar­tot­ta, hogy a li­te­ra­tú­ra ma­ga a nyelv­is­me­ret. Fer­enczy ezt az ér­tel­me­zést oly­for­mán fi­no­mít­ja, hogy meg­kü­lön­böz­te­ti a nyelv bel­ső és kül­ső tör­té­ne­tét. „A bel­ső ezen kér­dé­sek­kel fog­lal­ko­zik: mi volt a nyelv, mi­vé lett idő foly­tá­val, és mi­nő­nek kell len­nie, hogy mivelt­nek és tö­ké­lyes­nek mon­dathas­sék?” (Ferenczy 1854:4). Va­gyis az ún. bel­ső tör­té­net a nyelv­nek mint rend­szer­nek a tör­té­ne­te, ezért tar­tot­ta Fer­enczy na­gyon fon­tos­nak a nyelv­em­lé­kek ös­­sze­gyűj­té­sét és ki­adá­sát. Ne­hez­mé­nye­zi, hogy a fi­lo­ló­gia el­ha­nya­golt te­rü­le­te volt a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­nak, és hogy csak las­san kap láb­ra. „A nyelv kül­ső tör­té­ne­té­nek föl­ada­ta, elé­ter­jesz­te­ni an­nak koronk­in­ti ál­la­po­tát, ke­le­tét és ter­jedt­sé­gét” (Ferenczy 1854:5). Az ún. kül­ső tör­té­net te­hát a nyelv­ben objek­tiváló­dott mű­vek fel­mu­ta­tá­sa. Ál­ta­luk nyer­he­tünk ké­pet ar­ról, hogy „mi­vé lett a nyelv” mint a nem­ze­ti lé­te­zés ös­­sze­tar­tó­ja. Fer­enczy dek­la­rált cél­ja a nyelv ún. kül­ső tör­té­ne­té­nek a be­mu­ta­tá­sa, de pél­dá­ul a Ma­gyar iro­da­lom és tu­do­má­nyos­ság tör­té­ne­té­ben gyak­ran ki­tér nyelv­tör­té­ne­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re is. Leg­gyak­rab­ban azon­ban a ko­ra­be­li szö­veg­ol­va­sa­tok­hoz nyújt kul­csot. Pél­dá­nak hoz­hat­juk fel, aho­gyan a XVI. szá­za­di szer­zők – Komjáti Be­ne­dek, Pes­ti Gá­bor, Erdősi Já­nos, Draskovich Györ­gy, Kár­olyi Gás­pár, Pé­csi Luk­ács, Ti­nó­di Lan­tos Se­bes­tyén – ese­té­ben (de más he­lye­ken is) meg­ad­ja az il­le­tők be­tű­hasz­ná­la­tát és azok mai ol­va­sa­tát.

A nyelv­tör­té­ne­tet te­kint­ve Fer­enczy ál­ta­lá­ban Ré­vai Mik­lós nyelv­ér­tel­me­zé­sét kö­ve­ti. El­ve­ti ugyan­ak­kor a ma­gyar nyelv finn­ugor ere­de­té­nek el­mé­le­tét, és a ma­gyar­sá­got a hu­nok­tól szár­maz­tat­ja. A ma­gyar iro­da­lom előko­rá­nak te­kin­ti a hun iro­dal­mat, akár­csak tet­te Wal­laszky és Bel­nay is. Kor­sza­ko­lá­sa az­tán po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti szem­pon­to­kat vesz fi­gye­lem­be: az el­ső kor­szak az Ár­pá­dok ko­ra, a má­so­dik Ró­bert Kár­oly­tól a moh­ácsi vé­szig, míg a har­ma­dik I. Fer­di­nánd ural­ko­dá­sá­tól Má­ria Te­ré­zia ural­ko­dá­sá­nak vé­gé­ig tart, a ne­gye­dik pe­dig az at­tól el­telt idő­szak. Ilyen te­kin­tet­ben nincs alap­ve­tő kü­lönb­ség Fer­enczy két iro­da­lom­tör­té­ne­te kö­zött. Az el­té­ré­sek in­kább a ter­je­de­lem­ben mu­tat­ha­tók ki: az utób­bi ugyan­is bő­vebb és több anya­got tar­tal­maz. A szer­ző ér­té­kel ugyan, de ál­lást nem fog­lal: prog­ram­sze­rű­en pár­tat­lan. Fi­gye­lem­re mél­tó, hogy bár több ka­to­li­kus írót és tu­dóst tün­tet fel, mint pro­tes­tánst, nem ta­pasz­tal­ha­tó ná­la az a fe­le­ke­ze­ti hát­te­rű arány­ta­lan­ság, amely még a re­form­kor sok más szer­ző­jé­re jel­lem­ző. Nem vé­let­len má­so­dik köny­ve cí­mé­ben a „tu­do­mány” szó, mert nem­csak iro­da­lom­tör­té­ne­tet, ha­nem tu­do­mány-, in­téz­mény-, fo­lyó­irat- és is­ko­la­tör­té­ne­tet is nyújt. Az­az Fer­enczy mű­vét le­xi­kon­ként is for­gat­hat­juk. Ilyen szem­pont­ból meg­fe­lelt cél­já­nak, az is­ko­lai hasz­ná­lat­nak. Még ak­kor is, ha az egyes szer­zők fel­so­ro­lá­sa­kor, a mű­vek cí­me­i­nél és ki­adá­suk ide­jé­nél gyak­ran té­ve­dett.

1850-ben rö­vid ide­ig Ramóczy-Rameshoffer Valer­ián (1807–1864) ad­ta elő a ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat az aka­dé­mia még lé­te­ző böl­csé­sze­ti ka­rán (Wurzbach 1872:317–319). ő Győr­ből ér­ke­zett, majd pe­dig Po­zsony­ból Sop­ron­ba tá­vo­zott. Leg­is­mer­tebb mű­ve az 1838-ban meg­je­lent és a Kis­fa­ludy Tár­sa­ság ál­tal dí­ja­zott pá­lya­mun­ka, a Sza­va­lat­tu­do­mány volt. Két­kö­te­tes Nem­ze­ti is­ko­lai szó­tá­rán (Po­­zsony, 1838), va­la­mint a The­o­retis­ch-prac­tis­che Sprach­lehre der ung. Sprache für Deutsche c. köny­vén (Pressburg, 1841) túl ben­nün­ket a Nem­ze­ti nyelv­tu­do­mány kér­dé­sek­ben és fe­le­le­tek­ben – National Sprach­lehre in Fra­gen und Antworten (Pressburg, 1842) c. dol­go­za­ta ér­de­kel­het. Ez utób­bi tan­köny­ve na­gyobb ré­szé­ben ma­gya­rul és né­me­tül tár­gyal­ja a ma­gyar gram­ma­ti­kát, amely­nek négy fő ré­szét kü­lön­böz­te­ti meg: betű­tanít­mány, alak­tanít­mány, szó­nyo­mo­zás, szó­kö­tés. A ma­gyar szak­szó­kincs tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zók szá­má­ra ér­de­kes a szer­ző ter­mi­no­ló­gi­á­ja, de pél­dá­ul az is, hogy nem­csak a hang­ta­non be­lül, ha­nem az ábé­cé­ben is kü­lön ki­je­lö­li a nyílt és a zárt „e” han­got (il­let­ve be­tűt), de az „x” és az „y” nem sze­re­pel­nek. A füg­ge­lék egy ré­szé­ben (Die notwendi­gen Gespräche) a leg­gyak­rab­ban hasz­nált szó­for­du­la­to­kat és mon­da­to­kat ta­lál­hat­juk (akár­csak egy mai tu­ris­ta­ké­zi­könyv­ben), a má­sik­ban pe­dig kü­lön­bö­ző te­rü­le­tek­hez kap­cso­ló­dó alap­ve­tő ki­fe­je­zé­sek van­nak fel­tün­tet­ve ma­gyar és né­met nyel­ven. Mi­vel­hogy az ilyes­faj­ta ös­­sze­ál­lí­tá­sok ál­ta­lá­ban bi­zo­nyos vi­lág­szem­lé­le­ti hi­e­rar­chi­át is tük­röz­nek, nem tar­tom ér­dek­te­len­nek ide so­ra­koz­tat­ni eze­ket a té­ma­kö­rö­ket: 1. Az Is­ten­ség­ről és azon dol­gok­ról, me­lyek az is­te­ni tisz­te­let­hez tar­toz­nak. 2. A vi­lág­ról, lég­tü­ne­mé­nyek­ről és föl­dünk kü­lön­fé­le al­ko­tó ré­sze­i­ről. 3. Az idő­ről és hét­köz­nap­ok­ról. 4. Esz­ten­dő hó­nap­jai (hold-nap­jai). 5. Az esz­ten­dő­nek je­le­sebb nap­jai. 6. Az atya­fi­ság és só­gor­ság leg­szük­sé­ge­sebb ne­ve­ze­tei. 7. Ka­to­nai ki­fe­je­zé­sek. 8. Ma­gyar­or­szág vá­ro­sai. 9. A ker­tész­ség. 10. Az ál­la­tok­ról. 11. Az em­ber­ről. 12. A mű­vé­szek- és mes­ter­em­be­rek­ről. 13. Az öl­tö­zet­ről. 14. A há­zi bú­tor­ról. 15. Az épü­le­tek­ről. 16. A kony­ha­esz­kö­zök­ről. A szer­ző alig­ha­nem pon­to­san tud­ta azt, amit a hu­sza­dik szá­zad nagy fel­fe­de­zé­sé­nek tar­tunk, hogy egy ide­gen nyelv ta­nu­lá­sa (és a ma­gyar nyelv ek­kor Po­zsony­ban sok em­ber szá­má­ra az volt) szi­tu­á­ció­füg­gő és a köz­nap­ok rend­jé­be il­lesz­ke­dő. És per­sze ne fe­led­jük azt sem, hogy a po­zso­nyi aka­dé­mi­án a XIX. szá­zad el­ső fe­lé­ben ok­ta­tó va­la­men­­nyi ta­nár ere­de­ti­leg ben­cés szer­ze­tes volt, az­az a té­ma­kö­rök ki­vá­lasz­tá­sa bi­zo­nyos te­o­ló­gi­ai meg­ha­tá­ro­zott­sá­got is tük­röz.

Mi­vel a sza­bad­ság­harc le­ve­ré­se meg­vál­toz­tat­ta az is­ko­la­ügyet is, és tel­je­sen új ál­la­po­to­kat ho­zott a ma­gyar nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­ban is, tér­jünk most vis­­sza a XIX. szá­zad ele­jé­re, és néz­zük meg, mi volt a hely­zet a po­zso­nyi evan­gé­li­kus lí­ce­um­ban a XIX. szá­zad el­ső fe­lé­ben.
A tü­rel­mi ren­de­let­tel a Habs­burg Bi­ro­da­lom és ezen be­lül Ma­gyar­or­szág pro­tes­táns is­ko­lái új­ból fej­lő­dés­nek in­dul­tak. A ma­gyar nyelv ok­ta­tá­sa ese­té­ben azon­ban egy sa­ját­sá­gos hely­zet állt elő. Míg a ka­to­li­kus tan­in­té­ze­tek ma­guk­ra néz­ve kö­te­le­ző­nek tar­tot­ták a Ratio Edu­ca­tio­n­is ren­del­ke­zé­se­it, és (mint pél­dá­ul a po­zso­nyi aka­dé­mi­án) lét­re­hoz­ták a ma­gyar nyel­vi tan­szé­ke­ket – de ugyan­ak­kor 1844-ig min­den más tan­tár­gyat la­ti­nul ok­tat­tak –, ad­dig a fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi pro­tes­táns (evan­gé­li­kus) is­ko­lák – ha­bár vol­tak ta­ná­ra­ik, akik ese­ten­ként több tan­tár­gyat is ma­gya­rul ad­tak elő, és mű­köd­tet­ték iro­dal­mi ön­kép­ző­kö­re­i­ket – a ma­gyar nyel­vi tan­szé­ke­ket csak a zay-u­gró­ci tan­terv el­fo­ga­dá­sa után ál­lí­tot­ták fel. Így volt ez a po­zso­nyi evan­gé­li­kus lí­ce­u­mon is. Per­sze, meg­vol­tak en­nek a na­gyon föld­höz­ra­gadt okai. Az evan­gé­li­kus egy­ház mint is­ko­la­fenn­tar­tó nem akar­ván fel­ad­ni is­ko­lá­i­nak au­to­nó­mi­á­ját, ma­ga volt kö­te­les anya­gi­lag tá­mo­gat­ni eze­ket az in­téz­mé­nye­ket. Mi­vel azon­ban er­re fe­de­ze­te nem volt, Po­zsony­ban is azt tör­tént, hogy a ta­nu­lók kez­de­mé­nye­zé­sé­re állt fel egy-­e­gy ki­sebb tár­sa­ság, ame­lyek az­tán va­la­me­lyik ar­ra vál­lal­ko­zó pro­fes­­szor ve­ze­té­se alatt gya­ko­rol­ták a nyel­vet és tar­tot­tak iro­dal­mi ve­tél­ke­dő­ket. Ar­ról tu­do­má­sunk van, hogy Bil­nitza Pál pro­fes­­szor, a ma­gyar és a szlo­vák gyü­le­ke­zet lel­ké­sze 1805-ben nem rend­sze­re­sen ta­ní­tot­ta a ma­gyar nyel­vet (Tol­nai 1869:564). Is­me­re­tes az is, hogy Po­zsony­ban Gre­guss Mi­hály volt az el­ső (és egye­dü­li) olyan ta­nár, aki 1833-tól az ál­ta­la ok­ta­tott böl­csé­sze­ti tár­gya­kat (fi­lo­zó­fia, tör­té­ne­lem, sta­tisz­ti­ka) idő­köz­ön­ként ma­gya­rul ad­ta elő. A Schedius-féle 1806-os Sys­the­ma rei Scholas­ti­cae Evan­gelico­rum Aug. Con­fes­sio­n­is in Hun­garia ugyan a vá­ro­si is­ko­lák­ban és a gim­ná­zi­u­mok­ban szá­molt a ma­gyar és a né­met nyelv­tan­nal mint tan­tárgy­­gyal, de a ma­gyar nyelv önál­ló­an csu­pán rend­kí­vü­li tan­tárgy­ként sze­re­pelt.

A szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­ben a ta­ní­tás nyel­ve a po­zso­nyi is­ko­lá­ban a gram­ma­tisták osz­tá­lyá­ig be­zá­ró­an a né­met, a szin­ta­xis­tól fel­fe­lé a te­o­ló­gi­á­ig pe­dig a la­tin volt. A ma­gyar nyel­vet fa­kul­ta­tív kö­te­le­ző tan­tárgy­ként a hu­ma­ni­ó­rák és a fel­sőbb osz­tá­lyok di­ák­jai ta­nul­ták he­ten­ként szom­bat dél­után (Markusovsky 1896:421). A har­min­cas évek vé­gén (a mó­do­sí­tott Schedius-féle tan­terv nyo­mán) eh­hez já­rult a lí­ce­um má­so­dik évé­ben a né­met és a ma­gyar iro­da­lom tör­té­ne­te. Az 1841-es zay-u­gró­ci ta­lál­ko­zó jegy­ző­köny­ve pe­dig ki­mond­ja, hogy a gim­ná­zi­u­mi szint­től kez­dő­dő­en a ta­ní­tás nyel­vé­nek ma­gyar­nak kell len­nie. En­nek nyo­mán be­ke­rül a tan­terv­be a ma­gyar és az eu­ró­pai iro­da­lom tör­té­ne­te is.

A po­zso­nyi lí­ce­um már ezt meg­elő­ző­en 1840-ben köz­ada­ko­zás­ból lét­re­hoz­ta a ma­gyar nyel­vi tan­szé­ket, és az 1840/41-es tan­év­től kez­dő­dő­en a gim­ná­zi­u­mi tan­tár­gyak ja­va ré­szét, 1845-től a fel­sőbb osz­tá­lyok­ban pe­dig min­den tan­tár­gyat ma­gya­rul ok­tat­tak.

A tan­szék el­ső ta­ná­ra Né­meth Sán­dor (1811–1865) volt, aki ezt a posz­tot ha­lá­lá­ig ­lát­ta el (Markusovsky 1896:658–660). Né­meth a tan­szék­re va­ló ki­ne­ve­zés sze­rint nem­csak ma­gyar nyelv­tant, ha­nem köl­té­szet­tant és iro­dal­mat volt kö­te­les ta­ní­ta­ni, sőt, a meg­hí­vó­le­vél sze­rint kö­te­lez­ve volt a „ma­gyar sza­va­ló és stilis­tikai rend­kí­vü­li órák” ve­ze­té­sé­re is (Tol­nai 1896:583). Gre­guss óta ő volt az el­ső, aki ma­gya­rul ok­ta­tott, ezért nem ke­vés aka­dályt kel­lett le­küz­de­nie a kez­de­tek­kor. Ki­tű­nik ez ab­ból is, hogy ti­zen­öt év­vel ké­sőbb tet­te azt, amit Cselkó az aka­dé­mi­án, hogy tud­ni­il­lik szö­veg­gyűj­te­ményt adott a di­ák­jai ke­zé­be: Ma­gyar chrestomath­i­a, vagy je­les ma­gyar irók némel­ly vá­lo­ga­tott da­rab­ja­ik (Po­zsony, 1842). Cselkó vá­lo­ga­tá­sá­val szem­ben azon­ban meg­van az az elő­nye, hogy át­te­kint­he­tőbb és mű­faj­ok­hoz kö­tött. Az­az a ta­ní­tás­ban kön­­nyeb­ben fel­hasz­nál­ha­tó volt. Per­sze nem tel­je­sen önál­ló mun­ká­ról van szó, hi­szen Né­meth az elő­szó­ban el­mond­ja, hogy Toldy Fe­renc és Kis Pál ké­zi­köny­vé­ből sze­mezgetet­t.7 A sze­mel­vé­nye­ket a kö­vet­ke­ző el­ren­de­zés­ben ad­ja: me­sék, be­szé­lyek, le­írá­sok, er­köl­csi ok­ta­tás, philosophi­ai ér­te­ke­zé­sek, da­lok, bal­la­da, epig­ram­mák, gnómák, drá­ma. Az írók, aki­ket be­vá­lo­ga­tott: Szent­mik­lóssy La­jos, Fáy And­rás, Vitkovics Mi­hály, Már­ton Jó­zsef, Kis­fa­ludy Kár­oly és Sán­dor, Jó­si­ka Mik­lós, Sza­bó Lász­ló, Hor­vát End­re, Vö­rös­mar­ty Mi­hály, Czuc­zor Ger­gely, Vi­rág Be­ne­dek, Ber­zse­nyi Dá­ni­el, Baróti Sza­bó Dá­vid, Ba­tsá­nyi Já­nos, Dayka Gá­bor, Kis Já­nos, Döbrentei Gá­bor, Buczi Emil, Köl­csey Fe­renc, Baj­za Jó­zsef, Ré­vai Mik­lós, Beniczky Pé­ter, Ver­se­ghy Fe­renc. A kri­té­ri­um mű­fa­ji és a di­á­kok ko­rá­hoz kö­tött, ezért nem eset­le­ges.

Né­meth ta­nár­ko­dá­sá­nak ide­je alatt a gim­ná­zi­u­mi 1–3. osz­tály­ban nyelv­tan­nal, a 4–6. osz­tály­ban a nyelv­ta­non túl me­mo­ri­ter anya­gok­kal és írás­gya­kor­la­tok­kal, a 7–8. osz­tály­ban pe­dig ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net­tel fog­lal­koz­tak két sza­kasz­ban: a ré­gi ma­gyar iro­da­lom a XIX. szá­zad kez­de­té­ig, va­la­mint az 1848-ig tar­tó kor­szak. Iro­da­lom­tör­té­net­ből Környei Já­nos A ma­gyar nem­ze­ti iro­da­lom­tör­té­net váz­la­ta (Pest, 1861)8, sti­lisz­ti­ká­ból pe­dig Szvorényi Jó­zsef Ékes­szó­lás­tan ve­zér­el­vül a re­mek­írók fej­te­ge­té­se- s a szép-írás­mű­vek ki­dol­go­zá­sá­ban (Pest, 1862) c. tan­könyv­ét hasz­nál­ták. Érett­sé­gi vizs­gát az öt­ve­nes évek­ben az itt ta­nu­ló di­á­kok nem te­het­tek, mert a lí­ce­um nem fo­gad­ta el az Entwurf ren­del­ke­zé­se­it, és ezért ma­gán­is­ko­la­ként mű­köd­he­tett csak­. A ké­sőb­bi­ek­ben az­tán a ma­gyar nyelv és iro­da­lom ré­sze volt mind az írás­be­li, mind a szó­be­li érett­sé­gi vizs­gá­nak.

Ha most még egy­szer vis­­sza­nyú­lunk a szá­zad ele­jé­hez, tes­­szük ezt azért, mert a re­form­ko­ri pro­tes­táns is­ko­lák, így a po­zso­nyi lí­ce­um be­mu­ta­tá­sa sem le­het tel­jes az iro­dal­mi di­ák­tár­sa­sá­gok te­vé­keny­sé­gé­nek is­mer­te­té­se nél­kül. Már csak azért sem, mert a ma­gyar nyelv és iro­da­lom mű­ve­lé­sé­ben el­vég­zett mun­ká­juk ha­tás­sal volt az anya­in­téz­mény mű­kö­dé­sé­re is.9
A po­zso­nyi tár­sa­ság a sop­ro­ni min­tá­já­ra jött lét­re a XVIII. szá­zad vé­gén Stret­sko Györ­gy tanár10 ve­ze­té­se alat­t. Az ő ha­lá­la utá­ni idők­ből nin­cse­nek meg­bíz­ha­tó ada­tok a mű­kö­dést il­le­tő­en. 1806-ban in­dul új­ra a tár­sa­ság Bil­nitza Pál ve­ze­té­sé­vel, „a Pro­fes­sor Urak­nak en­ge­del­mek mel­lett és ve­zér­lé­sek alat­t” a ma­gyar nyelv ta­nu­lá­sá­ra és mű­ve­lé­sé­re (Tol­nai 1896:565). 1810 és 1817 kö­zött is­mét szü­ne­telt a tár­sa­ság mű­kö­dé­se. Az 1817 és 1829 kö­zöt­ti idő­szak­ból té­mán­kat te­kint­ve ki kell emel­ni azt, hogy 1821-től 1823-ig Papp Jó­zsef, a Rá­day csa­lád ne­ve­lő­je egy kez­dő és egy ha­la­dó cso­port­ban ok­tat­ta a ma­gyar nyel­vet, 1824-ben pe­dig Malatidesz Dá­ni­el or­vos nem­csak nyelv­ta­ní­tás­sal fog­lal­ko­zott, ha­nem nép­nyel­vi ada­tok gyűj­té­sé­re biz­tat­ta a di­á­ko­kat, és a nyelv­újí­tás sza­va­it is ma­gya­ráz­ta. Az 1823-ból származó adat szerint, amely sze­rint Rumy Kár­oly Györ­gy rek­torhe­lyettes „in­gyen ta­ní­tot­ta a Ma­gyar Gram­ma­ti­kát (Ré­vai és Már­ton sze­rint), gya­kor­lá­sok­kal együt­t, Ma­gyar Aes­thetikát és Rhetorikát de­ák nyel­ven, a Ma­gyar Prosodiát és Met­ri­kát pe­dig /…/ ma­gyar nyel­ven” (Tu­do­má­nyos… 1823:114). A har­min­cas évek­ben az­tán az is­ko­la ve­ze­té­se be­lát­ta, hogy a sza­ba­don mű­kö­dő di­ák­tár­sa­ság nem vé­gez­he­ti azt a mun­kát – a ma­gyar nyelv ok­ta­tá­sát –, amely az is­ko­la fel­ada­ta, ezért a lí­ce­um át­vet­te a tár­sa­ság­tól, és a sa­ját tan­ter­vé­be il­lesz­tet­te a nyelv­ta­ni órá­kat.

Eze­ket ele­in­te eset­le­ge­sen, ké­sőbb rend­sze­re­sen a ma­gyar nyelv ide­ig­le­nes ta­ná­rai tar­tot­ták: Schevr­lay Má­tyás, Hrabovszky Dá­vid, Gre­guss Mi­hály, Tomka Já­nos. őket kö­vet­te az­tán Né­meth Sán­dor mint a rend­sze­re­sí­tett ma­gyar tan­szék el­ső ta­ná­ra. Né­meth mind­emel­lett el­nök­ként ve­zet­te a tár­sa­sá­got 1859-ig. Ek­kor Csec­set­ka Sá­mu­el vet­te át tő­le a posz­tot, de a di­á­kok egy ré­sze meg­ma­radt Né­meth mel­lett, és Be­rek né­ven új tár­su­la­tot hoz­tak lét­re. Ilyen cím­mel la­pot is ki­ad­tak. Ez a cso­port 1864-ben osz­lott fel.
Né­meth Sán­dort Lehr (Lőrinczi) Zsig­mond (1841–1871) kö­vet­te a ka­ted­rán, aki fő­ként mű­for­dí­tó­ként volt is­mert. Burn­st, By­ront, Longfel­low-t, Shakes­peare­-t, Ten­nyson­t, Vic­tor Hu­gót for­dí­tott, sőt, ha­lá­los ágyán még be­le­fo­gott Cer­van­tes Don Qui­jotéjá­nak át­ül­te­té­sé­be is. Saj­nos fi­a­ta­lon meg­halt (Markusovsky 1896:660–661). Shakes­peare­-for­dí­tá­sai kö­zül meg­je­lent a Per­i­cles (Shakes­peare min­den mun­kái 12., Pest, 1871), a Ha­to­dik Hen­rik ki­rály (Shakes­peare min­den mun­kái 16–17., uo., 1870), a Venus és Adon­is, Lucre­tia (Shakes­peare min­den mun­kái 19., uo., 1878), va­la­mint a Lalla Rookh, Thomas Morus mű­vé­nek for­dí­tá­sa (Bu­da­pest, 1883). Szék­fog­la­ló be­szé­dé­ben, amely a Tö­re­dé­kes jegy­ze­tek Arany „Bu­da ha­lá­la” epo­szá­ról cí­met vi­sel­te (Értesítő… 1866:3–16), azt pró­bál­ja bi­zo­nyí­ta­ni, hogy Arany e mű­vé­ben meg­te­rem­tet­te a hi­ány­zó ma­gyar na­iv eposzt. Egyik ér­ve az, hogy Ete­le olyan hős, aki ön­tu­dat­la­nul kép­vi­se­li a tör­té­ne­ti esz­mét. Ez a ref­le­xió­hi­án­­nyal pá­ro­su­ló tett­vágy köl­csö­nöz olyan dé­mo­ni­sá­got cse­le­ke­de­te­i­nek, amely a naív ter­mé­sze­tes­ség ve­le­já­ró­ja. Eb­ből fa­kad a tra­gi­kus vé­tek is, ami min­dig ott van az epo­szok­ban. Ala­po­san szól Lehr Arany nyel­ve­ze­té­ről és ver­se­lé­si tech­ni­ká­já­ról is. Eb­ben az eset­ben (és más ös­­sze­füg­gé­sek­ben is) vi­tá­ba száll a Pes­ti Hirnök kri­ti­ku­sá­val, és ve­le szem­ben ál­lít­ja, hogy Arany a ma­ga ver­se­lé­sé­ben „a ma­gyar mér­ték üte­mes, hang­sú­lyos fo­lyá­sát egy­be­kap­csol­ja a clas­si­cai mér­ték­for­mák gör­dü­lő esé­sé­vel” (Értesítő…1866:14). Ezt az ál­lí­tá­sát az­tán konk­rét vers­sor­okon ke­resz­tül bi­zo­nyít­ja. Arany mű­vé­sze­tét az ad­di­gi ma­gyar köl­té­szet be­te­tő­ző­dé­sé­nek vé­li, és ez lesz a né­ze­te Lehr ké­sőb­bi ta­nár­utód­já­nak, Al­bert Jó­zsef­nek is.

Lehr ta­nár­ko­dá­sa alatt Környei tan­könyv­ét Toldy Fe­renc A ma­gyar nem­ze­ti iro­da­lom tör­té­ne­te I–II. (Pest, 1852) vál­tot­ta fel. A sti­lisz­ti­ká­ban to­vább­ra is ma­radt Szvorényi ké­zi­köny­ve. Eb­ben az idő­szak­ban kez­dő­dik a Toldy-, de fő­ként a Beö­thy­-fé­le iro­dalom­felfogás al­kal­ma­zá­sa nem­csak az evan­gé­li­kus lí­ce­um­ban, ha­nem a ki­rá­lyi aka­dé­mi­án is.11
Lehr ha­lá­la után 1871-től rend­kí­vü­li, 1874-től pe­dig ren­des ta­nár­rá Gó­bi Im­rét (1846–1926) vá­lasz­tot­ták, aki 1879-ig töl­töt­te be ezt a tisz­tet. Ez­után előbb Sop­ron­ba, majd Bu­da­pest­re tá­vo­zott, ahol az ev. gim­ná­zi­um igaz­ga­tó­ja volt nyug­dí­ja­zá­sá­ig. Szak­írói mun­kás­sá­ga, amely fő­ként a sti­lisz­ti­ka, re­to­ri­ka és po­é­ti­ka te­rü­le­té­re ter­jedt ki, már Bu­da­pest­hez kötődik.12 Gó­bi előbb Zsi­linsz­ky Mi­hály A ma­gyar köl­té­szet és szó­nok­lat ké­zi köny­ve (Pest, 1868), majd pe­dig Tor­kos Lász­ló Köl­té­szet­tan (Pest, 1865) c. tan­könyv­ének át­dol­go­zott vál­to­za­tát hasz­nál­ta. Toldy ké­zi­köny­ve to­vább­ra is ma­radt az iro­da­lom­tör­té­net ok­ta­tá­sá­ban.

Hoff­mann Fri­gyes (1853–1938) 1879-től 1886-ig volt a ma­gyar tan­szék ta­ná­ra. Ek­kor ál­la­mi szol­gá­lat­ba lé­pett, és előbb Bras­só­ban, majd Bu­da­pes­ten foly­tat­ta ta­ná­ri pá­lya­fu­tá­sát. Cik­ke­ket je­len­te­tett meg az EPhK-ban (po­zso­nyi idő­sza­ka alatt a Gróf Te­le­ki Lász­ló „Kegyence”-e cí­műt az 1879. év­fo­lyam 435–468. ol­da­lán) és az Or­szá­gos Ta­nár­egye­sü­le­ti Köz­löny­ben, de önál­ló mun­ká­ja Herder Cid­jéről már bu­da­pes­ti tény­ke­dé­se alatt je­lent meg.13
Hoff­mann ta­nár­ko­dá­sa alatt Beö­thy Zsolt A ma­gyar nem­ze­ti iro­da­lom tör­té­ne­ti is­mer­te­té­se (1–2. k., Bu­da­pest, 1877–78), ezen­kí­vül előbb Gre­guss Ágost Ma­gyar köl­té­szet­tan (Bu­da­pest, 1880), majd pe­dig Névy Lász­ló Az írás­mű­vek el­mé­le­te, va­gyis az irá­ly-, köl­tés- és szó­nok­lat­tan ké­zi­köny­ve (7. ki­adás, Bu­da­pest, 1882) c. tan­köny­ve­it hasz­nál­ták.
1887-től az­tán az ál­ta­lunk tár­gyalt kor­szak vé­gé­ig Al­bert Jó­zsef (1857–1922) ad­ta elő a ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat. ő az eper­je­si kol­lé­gi­um­ból ér­ke­zett Po­zsony­ba, ahol a ma­gya­ron kí­vül fi­lo­zó­fi­át is ok­ta­tott. Ko­ráb­ban a bu­da­pes­ti böl­csész­ka­ron Gre­guss Ágost és Toldy Fe­renc elő­adá­sai vol­tak rá nagy ha­tás­sal, ta­nár ko­rá­ban pe­dig Kár­mán Mór pe­da­gó­gi­ai el­ve­it hir­det­te és al­kal­maz­ta. Iro­da­lom­tör­té­ne­ti szem­lé­le­te Beö­thy fel­fo­gá­sát és ily­for­mán köz­vet­ve a po­zi­ti­viz­mus Taine-féle va­ri­án­sát kö­vet­te. Szak­mai ér­dek­lő­dé­se fő­ként a nyel­vé­szet­re és a pe­da­gó­gi­á­ra irá­nyult. Önál­ló­an meg­je­lent mű­ve: Me­sék és egyéb köl­te­mé­nyek (Po­zsony, 1902). E kö­te­té­vel kap­cso­lat­ban mond­ta ró­la egyik kri­ti­ku­sa, hogy fő­ként a me­se mű­fa­já­ban te­het­sé­ges, és szin­te egy ma­gyar Lafontaine.14 Eh­hez a „K. S.” szig­nó­jú bí­rá­ló csak an­­nyit tesz hoz­zá, hogy fő­ként a rö­vid tan­me­sék­ben van Al­bert erős­sé­ge (Pro­tes­táns Szem­le 1902:325–327). Ta­lán nem vé­let­len, hogy a Nyu­gat­mag­yarorszá­gi Hír­adó­ban ezért „Aesopus” ál­név alatt je­len­tek meg cik­kei (Markusovsky 1986:679).

Iro­da­lom­tu­do­má­nyi szem­pont­ból az Ural­ko­dó esz­mék a ma­gyar iro­da­lom kor­sza­ka­i­ban Arany Já­no­sig c. ta­nul­má­nya (Pro­tes­táns Szem­le 1902) ér­de­mel fi­gyel­met. A cím nyo­mán azt hi­het­nénk, hogy Al­bert a ma­gyar iro­da­lom tör­té­ne­té­nek va­la­mi­lyen bel­ső ren­de­ző­el­vét akar­ja fel­mu­tat­ni, de té­ve­dünk, mert ő az iro­dal­mi mű­vek azon cél­za­tos­sá­gá­ra fi­gyel­mez­tet, amely­nek ré­vén ben­nük meg­je­len­nek a múlt vi­lág­né­ze­tei, ér­zés- és gon­dol­ko­dás­mód­jai. Té­te­le a kö­vet­ke­ző: „A múlt köl­tői al­ko­tá­sa­it leg­több­ször nem esz­té­ti­kai él­ve­zet – ha­bár ez nincs ki­zár­va – ha­nem a múlt meg­ér­té­se vé­gett ke­res­sük fel” (Pro­tes­táns Szem­le 1902:14). Ezt a té­telt al­kal­maz­za az­tán át­te­kin­té­sé­ben, ahol azo­kat az iro­dal­mi mű­ve­ket so­ra­koz­tat­ja fel (pl. A sank­t-­gal­leni ka­land, Apá­ti Fe­renc Fed­dő éne­ke, Ba­las­si Meny­hárt árul­ta­tá­sa, a hit­vi­tá­zó iro­da­lom stb.), ame­lyek­ben meg­je­le­nik a kor­szel­lem. Ugyan­ak­kor nem fe­lej­ti el meg­je­gyez­ni, hogy mi­lyen szí­ve­sen fog­lal­koz­na Ba­las­si Bá­lint köl­té­sze­té­vel, amely „az ül­dö­zött sze­rel­mi lyrá­nak he­lyet biz­to­sí­tott iro­dal­munk­ban”. A XVII. szá­zad­dal kap­cso­lat­ban meg­jegy­zi, hogy a hit­vi­tá­zó iro­da­lom kor­sza­ka után „hos­­szú idő­re meg is szű­nik a val­lá­sos esz­me iro­dal­munk moz­ga­tó ele­me len­ni.” Nem fej­ti ki azon­ban, hogy ez kül­ső de­ter­mi­nánst, eset­leg az iro­da­lom önál­ló­so­dá­sát je­len­ti-e. Alig­ha­nem azon­ban a kül­ső meg­ha­tá­ro­zott­ság­ra gon­dolt, mert a XVIII. szá­zad ún. ha­nyat­lá­sát em­lít­ve azt eme­li ki, hogy min­den­ki csak a jó­lét­tel tö­rő­dik, de hi­á­nyoz­nak a „ma­ga­sabb esz­mék”, ezért a kor ti­pi­kus köl­tő­je, sze­rin­te, Ama­dé Lász­ló. A fel­vi­lá­go­so­dá­son, a nyelv­újí­tá­son, a ma­gyar ro­man­ti­kán át jut el Al­bert a „nép­nem­ze­ti köl­té­szet” ko­rá­ig, de a po­zso­nyi aka­dé­mi­án ugyan­ak­kor elő­adó Vutkovichc­sal szem­ben nem Pe­tő­fit, ha­nem Arany Já­nost eme­li ki, mert sze­rin­te „a ma­gyar nem­ze­tet a ma­ga tör­té­ne­ti fej­lő­dé­sé­ben csak Arany Já­nos epo­szai tük­rö­zik hí­ven vis­sza­”15 (Pro­tes­táns Szem­le 1902:103). Eb­ben az ér­te­lem­ben szól az­tán a Tol­di-tri­ló­gi­á­ról, a Bu­da ha­lá­lá­ról és a Nagyidai ci­gá­nyok­ról is.

Al­bert a kor­ra jel­lem­ző szo­ci­ol­o­gizáló, po­zi­ti­vis­ta ala­po­kon nyug­vó iro­da­lom­tör­té­ne­tet mű­vel­te, amely­ben az ér­tel­me­zés nem az iro­dal­mi mű for­mai ös­­sze­te­vő­i­re, ha­nem va­la­mi­lyen mű­vön kí­vü­li té­nye­ző­re hi­vat­ko­zott. Eb­ben tel­je­sen szink­ron­ban volt a ko­ra­be­li ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mán­­nyal (nem vé­let­len, hogy Beö­thy fel­fo­gá­sát Al­bert ki­emel­ten ke­ze­li), és ez ol­vas­ha­tó ki az is­ko­lai prog­ra­mok­ból is, fő­ként az iro­dal­mi írás­be­li dol­go­za­tok té­ma­vá­lasz­tá­sá­ból. A nem­ze­ti múlt, az er­köl­csi ne­ve­lés, az esz­mé­nyek és esz­mék – ezek azok a té­mák, ame­lye­ket a di­á­kok is ki­ol­vas­tak az iro­da­lom­ból. Nincs eb­ben sem­mi fur­csa, hi­szen az 1883-ban tör­vény­erő­re emel­ke­dett tan­terv olyan­for­mán kon­cent­rált a ma­gyar nyelv­re és iro­da­lom­ra, hogy az „a nem­ze­ti ér­zü­let és gon­dol­ko­dás egy­be­fo­gó­ja és ki­su­gár­zó­ja” (Ballér 1996:43). Toldy, majd pe­dig fő­ként Beö­thy fel­fo­gá­sa sze­rint pe­dig a „nem­ze­ti iro­da­lom” azon mű­vek ös­­sze­ge, „ame­lyek­ben leg­ki­vá­lób­ban nyi­lat­ko­zik a nem­zet szelle­me”16 (Beö­thy 1880:7). De ha el­hagy­juk a tan­ter­ve­ket, va­la­mint az iro­da­lom­tu­do­má­nyi meg­fon­to­lá­so­kat, és to­vább­lé­pünk más tu­do­má­nyok fe­lé, ak­kor ott is ha­son­ló je­len­ség­be üt­kö­zünk. A ki­lenc­ve­nes évek­ben egy ide­ig Al­bert kol­lé­gá­ja volt Po­zsony­ban Seré­di Ala­jos klas­­szi­ka-fi­lo­ló­gus és fi­lo­zó­fia­tör­té­nész, aki­nek a ma­gas szín­vo­na­lú fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ké­zi­köny­ve csak­nem meg­egye­ző mód­szer­ta­ni ala­po­kon épült fel: ho­gyan tük­rö­zi a fi­lo­zó­fia a ma­ga ko­rát és – vi­ce ver­sa – ho­gyan je­le­nik meg a kor­ban a fi­lo­zó­fia.

Al­bert a Hoff­mann ál­tal is hasz­nált tan­köny­ve­ket al­kal­maz­ta az ok­ta­tás­ban, csu­pán Névy mű­vét vál­tot­ta fel ná­la Gobi Im­re Re­to­ri­ka kö­zép­is­ko­lák szá­má­ra (Bu­da­pest, 1900) c. ké­zi­köny­ve. Beö­thy – és per­sze Al­bert – iro­dalom­felfogása tük­rö­ző­dik az írás­be­li érett­sé­gi vizs­gák té­ma­vá­lasz­té­ká­ban is. Az 1890/91-es tan­év­ben a kö­vet­ke­ző té­mákat ­je­lölték meg: 1. A fran­cia és ó-klas­­szi­kus is­ko­la ha­tá­sa köl­té­sze­tünk és tár­sa­dal­munk fej­lő­dé­sé­re; 2. A szat­má­ri bé­ke­kö­tés po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi és iro­dal­mi kö­vet­kez­mé­nyei; 3. A mű­vé­szet és val­lás egy­más­hoz va­ló vi­szo­nya (A po­zsony­i… 1891:123). Egy év­vel ké­sőbb pe­dig a kö­vet­ke­ző té­mákat ­adták meg: 1. Köl­té­sze­tünk fel­sza­ba­du­lá­sa a klas­­szi­kai és mo­dern iro­dal­mak ha­tá­sa alól; 2. A ta­laj és ég­haj­la­ti vi­szo­nyok fon­tos­sá­ga az em­be­ri mű­ve­lő­dés­re; 3. A tö­rök hó­dolt­ság be­fo­lyá­sa Ma­gyar­or­szág po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi fej­lő­dé­sé­re (A poz­sony­i… 1892:149). Ezek kö­zül egyik sem igé­nyel kom­men­tárt, leg­ke­vés­bé a Taine-féle mi­liő­el­mé­le­tet köz­ve­tí­tő má­so­dik té­ma. Ami is­mé­tel­ten csak azt bi­zo­nyít­ja, hogy az is­ko­la ta­ná­rai min­dig fi­gye­lem­mel kö­vet­ték a ha­zai iro­da­lom­tu­do­mány ál­lá­sát és an­nak di­va­tos té­má­it.
A po­zso­nyi aka­dé­mi­án 1850-től 1875-ig, a böl­csé­sze­ti kar új­bó­li be­in­dí­tá­sá­ig, nem ok­tat­ták a ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat. Ak­kor azon­ban a há­rom újon­nan lét­re­ho­zott fi­lo­ló­gi­ai tan­szék kö­zül az egyik ma­gyar nyel­vi és iro­dal­mi tan­szék lett. Ezen mű­kö­dött a kez­de­tek­től ha­lá­lá­ig Vutkovich Sán­dor (1845–1905) (Ortvay 1884:169–170). Rend­kí­vül szer­te­ága­zó mun­kás­sá­got tud­ha­tott a ma­gá­é­nak. Aka­dé­mi­ai mű­kö­dé­se előtt a po­zso­nyi ka­to­li­kus fő­gim­ná­zi­um ta­ná­ra volt. 1874-ben mag­a­lapí­tot­ta a po­zso­nyi Toldy-kört, amely­nek az­tán tiszt­vi­se­lő­je, el­nö­ke, majd pe­dig dísz­el­nö­ke volt.17 Több mint száz nép­sze­rű­sí­tő és iro­dal­mi fel­ol­va­sást tar­tott, ma­gyar tan­fo­lya­mo­kat szer­ve­zett, meg­ren­dez­te Toldy Fe­renc és Tóth Kál­mán írói ju­bi­le­u­mát, va­la­mint a Vö­rös­mar­ty­- és Vi­rág Be­ne­dek-fé­le ün­ne­pe­ket. Az ő és gróf Zichy Jó­zsef kez­de­mé­nye­zé­sé­re ala­kult a po­zso­nyi ma­gyar szín­ját­szást pár­to­ló egye­sü­let, és ál­ta­lá­ban so­kat tett Po­zsony ma­gya­ro­so­dá­sá­ért. Iro­da­lom­tu­do­má­nyi mun­kás­sá­ga fő­ként a Pe­tő­fi-kul­tusz ápo­lá­sá­ra irá­nyult. Szá­mos ta­nul­má­nya és cik­ke je­lent meg Pe­tő­fi­ről ide­ha­za és kül­föld­ön egy­aránt. Meg­ala­pí­tot­ta és szer­kesz­tet­te a Poz­sonyvidé­ki La­po­kat, tu­laj­do­no­sa és fő­szer­kesz­tő­je volt a Poz­sonym­egyei Köz­löny­nek, il­let­ve a Nyu­gat-Ma­gyar­or­szá­gi Hír­adó­nak. Nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi mű­vei kö­zül áll­ja­nak itt a kö­vet­ke­zők: Goe­the mint drá­ma­író (Pécs, 1870), Ma­gyar irók al­bu­ma. Élet- s jel­lem­rajz­ok (Po­zsony, 1873), Nyel­vé­sze­ti galanter­iák (Po­zsony, 1874 – Csá­kány La­ci ál­név alat­t), Ma­gyar Írók név­tá­ra (Po­zsony, 1876 – társ­szer­ző: Moenich Kár­oly), Tö­re­dé­kek Pe­tő­fi Sán­dor éle­té­ből (Po­zsony, 1883), Bá­ró Jó­si­ka Mik­lós (Po­zsony, 1883), Ma­gyar­ta­lan­sá­gok (Po­zsony, 1899), Ma­gya­ro­san (Po­zsony, 1900), Nyel­vé­sze­ti dol­gok (Po­zsony, 1904).

Vutkovich iro­da­lom­tör­té­ne­ti szem­lé­le­te sok­ban azo­nos Al­bert Jó­zse­fé­vel, az­az mind­ket­ten a po­zi­ti­vis­ta irány­zat kép­vi­se­lői. Eb­bé­li meg­győ­ző­dé­sét Vutkovich na­gyon egy­ér­tel­mű­en meg is fo­gal­maz­ta a Ma­gyar irók al­bu­ma c. mű­vé­nek elő­sza­vá­ban. Be­vall­ja ugyan, hogy az írói élet­rajz­ok be­ma­go­lá­sa med­dő cse­lek­vés, de ugyan­ak­kor ki­áll amel­lett, hogy a sze­mé­lyi­ség­ből és élet­kö­rül­mé­nyek­ből ki­ele­mez­he­tő szer­zői in­ten­ció na­gyon fon­tos a mű meg­ér­té­se szem­pont­já­ból: „a leg­több eset­ben csak­is úgy le­het va­la­mely mű va­ló­di je­len­tő­sé­gé­ről tisz­ta fo­gal­munk, csak­is úgy va­gyunk ké­pe­sek a ben­ne fog­lalt esz­mé­ket ér­dem­le­ge­sen mél­tat­ni és ezek ten­den­ci­á­ját he­lye­sen fel­is­mer­ni, ha is­mer­jük az egyén­t, ki­nek ezek esz­méi, és is­mer­jük a kö­rül­mé­nye­ket, me­lyek­re az esz­mék ke­let­ke­zé­sét vis­­sza­vin­nünk és al­kal­maz­nunk kell. A köl­tői igaz­sá­got va­ló­di szép­sé­gé­ben, a tu­do­má­nyos vagy po­li­ti­kai esz­me­har­cot dön­tő be­fo­lyá­sá­ban csak ak­kor fog­hat­juk fel egész tel­jes­ség­gel, ha is­mer­jük az il­le­tő köl­tő­nek – élet­kö­rül­mé­nyei ál­tal ké­pe­zett, mó­do­sí­tott – lelkületét”. (Vutkovich 1873:3). Vutkovich eb­ben a dol­go­za­tá­ban több he­lyen is il­luszt­rál­ja té­te­lét. Ezek kö­zül Eöt­vös Jó­zsef ese­tét em­lí­te­ném meg. Ami­kor Eöt­vös Fran­cia­or­szág­ban utaz­ga­tott, ál­lí­tó­lag le­ve­le­zést köz­ve­tí­tett egy spa­nyol hölgy és egy kar­tha­u­zi szer­ze­tes­nek ké­szü­lő fi­a­tal­em­ber kö­zött. Vutkovich sze­rint ez a tör­té­net ké­pe­zi A kar­tha­u­zi mag­vát, amely­hez az­tán az anya­got Eöt­vös élet­vi­szo­nyai, esz­méi és ér­zel­mei nyúj­tot­ták. Va­gyis a re­gény meg­ér­té­sé­hez is­mer­nünk kel­le­ne az ál­ta­la el­be­szélt tör­té­ne­tet. Egyéb­ként nem­csak a Ma­gyar irók al­bu­ma, ha­nem Vutkovich sok más írá­sa is te­le van kü­lön­bö­ző tör­té­ne­tek­kel, anek­do­ták­kal, ado­mák­kal, ame­lyek az il­le­tő szer­ző­ket ugyan em­ber­kö­zel­be hoz­zák, de nem biz­tos, hogy mű­ve­ik­hez is min­den­kor kul­csot ad­nak.

Az is­mer­te­tett iro­da­lom­tör­té­ne­ti alap­el­vek tu­da­tá­ban nem te­kint­het­jük vé­let­len­nek, hogy az iro­da­lom­tör­té­né­szek kö­zül Vutkovich Toldy Fe­ren­cet ki­emelt he­lyen ke­ze­li, mert őt tart­ja a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net, „a ma­gyar nem­ze­ti tu­do­mány ez ága” meg­te­rem­tő­jé­nek. Pe­tő­fi glo­ri­fi­ká­lá­sá­nak a ma­gya­rá­za­ta pe­dig meg­ta­lál­ha­tó eb­ben a rö­vid jel­lem­zés­ben: „Pe­tő­fi a szó szo­ros ér­tel­mé­ben a ma­gyar nem­zet köl­tő­je, mert an­nak lel­két önté dal­ba, a ma­gyar nép­szel­lem egyik meg­tes­te­sü­lé­se s a nem­ze­ti gé­ni­usz leg­mél­tóbb képviselő­je”18 (Vutkovich 1883:97). Gyu­lai Pál ese­té­ben is an­nak Pe­tő­fi-ér­te­ke­zé­sét eme­li ki mint a ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mány nagy tel­je­sít­mé­nyét. Aran­­nyal Vutkovich nem so­kat fog­lal­ko­zik. El­is­me­ri ugyan nagy­sá­gát, de az ál­ta­la nyúj­tott kép el­ho­má­lyo­sul Pe­tő­fié mel­lett. (Csu­pán ka­ján­kod­va és zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy ta­lán azért is, mert Arany éle­té­ben nem ta­lált an­­nyi ka­lan­dot és anek­do­tát, mint Pe­tő­fi­é­ben. Gon­dol­junk csak ar­ra, ami­kor Pe­tő­fi egyet­len szí­ni­elő­adás alatt be­le­sze­re­tett egy hölgy­be, a ke­zét is meg­kér­te, és csak bi­zo­nyos Tóth Mi­hály ki­fo­gá­sa, mi­sze­rint „gyer­tya­vi­lág­nál nem sza­bad es­ket­ni”, gá­tol­ta meg a há­zas­ság­kö­tést. Vutkovich leg­alább­is így me­sé­li el az ügyet.) Ka­ján­ko­dás nél­kül: Vutkovich iro­da­lom­ér­tel­me­zé­se és iro­dal­mi rang­so­ro­lá­sa csak kis rész­le­tek­ben tér el ko­ra ér­tel­me­zé­sé­től és rang­so­ro­lá­sá­tól. Ta­lán ezért is volt an­­nyi­ra nép­sze­rű sa­ját környezetében.19
Ös­­sze­fog­la­lás he­lyett

Ha az em­lí­tett szer­ző­ket va­la­mi­fé­le fej­lő­dés­tör­té­net­be sze­ret­nénk be­he­lyez­ni, ak­kor elég­gé egy­sze­rű a dol­gunk. A csu­pán nyelv­ok­ta­tás­sal fog­lal­ko­zó­kat ki­hagy­va, a ma­gyar­or­szá­gi és ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net-írás tör­té­ne­tét ve­het­jük ha­son­lí­tá­si ala­pul. A kez­det a ha­gyo­má­nyos „his­to­ria lit­ter­ari­a” mű­fa­ja, amely­nek a leg­is­mer­tebb XVIII. szá­za­di kép­vi­se­lő­je Wal­laszky, és akit Bel­nay kö­vet meg­ol­dá­sa­i­ban. Wal­laszky után ve­szi kez­de­tét az a szem­lé­let­vál­tás, amely­nek el­ső pél­dá­ja Pápay Sá­mu­el mű­ve. Pápay a ma­ga tan­könyv­nek szánt dol­go­za­tá­val ere­de­ti­leg a ma­gyar nyelv ok­ta­tá­sát pró­bál­ta kön­­nyí­te­ni és ked­vet ad­ni az iro­da­lom­hoz (Badics 1897:1–5). Lé­nye­gé­ben ezt az el­kép­ze­lést vall­ja Georch, Cselkó és Fer­enczy is, csu­pán kü­lön­bö­ző hang­súly­ok­kal és meg­gon­do­lás­sal. Mert Georch még „csak­” pél­dát nyújt egy iro­dalmű mű­vel, de Cselkó már vá­lo­ga­tást vé­gez, és Fer­enczy egé­szen Pe­tő­fi­ig vi­szi a ma­ga iro­da­lom­tör­té­net­ét. Tud­juk, hogy Toldy fel­hasz­nál­ta Fer­enczy mű­vét is a ma­ga ös­­sze­fog­la­lá­sá­nak ki­dol­go­zá­sá­nál. Már Cselkó és Fer­enczy ese­té­ben is meg­tör­té­nik a vál­tás a nem­ze­ti szem­lé­let fe­lé, ame­lyet az­tán Né­meth és Lehr kép­vi­sel­nek. Az ún. nem­ze­ti klas­­szi­ciz­mus ál­lás­pont­ját és a Beö­thy­-fé­le po­zi­ti­vis­ta iro­da­lom­tör­té­net-fel­fo­gást pe­dig Hoff­man­n, Al­bert és Vutkovich vál­lal­ják fel. Va­gyis le­szö­gez­het­jük, hogy a két fel­ső­fo­kú ok­ta­tá­si in­téz­mény ta­ná­rai nap­ra­ké­szen kö­vet­ték a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net-írás fej­lő­dé­sét, és an­nak elv­hű kép­vi­se­lői vol­tak.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A ma­gyar ki­rá­lyi jog­aka­dé­mi­ák és joglyceumok tör­té­ne­te. Pest, 1873.
A po­zso­nyi ágos­tai hit­val­lá­sú evang. Lyceum ér­te­sí­tő­je az 1890/91-di­ki tan­év­ről. Po­zsony, 1891, 123. p.
A po­zso­nyi ágos­tai hit­val­lá­sú evang. Lyceum ér­te­sí­tő­je az 1891/92-di­ki tan­év­ről. Po­zsony, 1892, 149. p.
A „Po­zso­nyi Toldy-kör” har­minc­éves tör­té­ne­te. Ös­­sze­ál­lí­tot­ta Kum­lik Emil. Po­zsony, 1905.
A Toldy-kör tör­té­ne­te (1906–1935). Ös­­sze­ál­lí­tot­ta és ír­ta Ta­más La­jos. Po­zsony, 1938.
Audi­tores juridi­cae et philo­soph­i­cae fac­ul­tatis in Regia Aca­de­mia Casso­vien­si. Casso­vi­ae, 1797.
Az iro­da­lom­tör­té­net el­mé­le­te. Dr. Beö­thy Zsolt egye­te­mi nyil­vá­nos ren­des ta­nár elő­adá­sai után je­gyez­te és ki­ad­ta: Csobán And­rás. Bu­da­pest, 1905/1906, I. fél­év.
Badics Fe­renc: Az el­ső ma­gyar iro­dalomtörténetíró. In: ItK, 1897, 1–15., 129–142., 257–274., 385–397. p.
Bal­lér End­re: Tan­terv­el­mé­le­tek Ma­gyar­or­szá­gon a XIX–XX. szá­zad­ban. A tan­terv­el­mé­let for­rá­sai 17., Bu­da­pest, 1996, 43. p.
Beö­thy Zsolt: A ma­gyar nem­ze­ti iro­da­lom tör­té­ne­ti is­mer­te­té­se (A kö­zép­is­ko­lák VI., VII. és VIII. osz­tá­lya szá­má­ra) I., Bu­da­pest, 1880.
Bodolay Gé­za: Iro­dal­mi di­ák­tár­sa­sá­gok 1785–1848. Bu­da­pest, 1963, 117–118., 761. p.
Bu­da­pes­ti Szem­le, 113. kö­tet, 451–453. p.
Csan­da Sán­dor: Ma­gyar iro­dal­mi ha­gyo­má­nyok szlo­vá­ki­ai le­xi­ko­na. Bratislava, 1981, 131. p.
Cselkó Ist­ván: Vá­lo­ga­tott da­ra­bok min­den ko­rú je­les ma­gyar Írók­ból. Má­so­dik, bő­ví­tett ki­adás. Po­zsony, 1827.
Decsi Jó­zsef: Bel­nay Györ­gy Ala­jos. Bu­da­pest, 1932.
Ér­te­sí­tő a po­zso­nyi ágos­tai hit­val­lá­sú evangyel­mi fő­is­ko­lá­ról 1864/1865. tan­év­ben. Po­zsony, 1865, 3–16., 18–24. p.
Ér­te­sí­tő a po­zso­nyi ágos­tai hit­val­lá­sú evangyel­mi fő­is­ko­lá­ról 1865/1866. tan­év­ben. Po­zsony, 1866.
Etrekarc­sai Georch Il­lés: Etel­ká­ból ki-vá­lo­ga­tott re­mek­je a he­lyes ma­gyar­ság­nak. Po­zsony, 1800.
Far­kas Gyu­la: A ma­gyar szel­lem fel­sza­ba­du­lá­sa. Iro­dalomtörténetírá­sunk fej­lő­dés­raj­za. Bu­da­pest, 1943, 179., 182. p.
Fer­enczy Ja­kab Zsig­mond: Ma­gyar iro­da­lom és tu­do­má­nyos­ság tör­té­ne­te. Pest, 1854.
Gu­lyás Pál: Ma­gyar írók éle­te és mun­kái X. Bu­da­pest, 1992, 966–967. p.
Idősb dr. Vutkovich Sán­dor iro­dal­mi mun­kás­sá­ga 1870–1904. Po­zsony, 1904.
Ke­nye­res Im­re: A ma­gyar iro­dalomtörténetírás fej­lő­dé­se a XVIII. szá­zad­ban. Bu­da­pest, 1934.
Lőkös Ist­ván: Pápay Sá­mu­el iro­da­lom­tu­do­má­nyi elő­adá­sai. In: Iro­da­lom és fel­vi­lá­go­so­dás. Bu­da­pest, 1974, 873–900. p.
Margóc­sy Ist­ván: Pápay Sá­mu­el és li­te­ra­tú­rá­ja. In: ItK, 1980, 377–404. p.
Mé­szá­ros Ist­ván: Is­ko­lai nyelv­mű­ve­lő mód­sze­rek a XVIII. szá­zad vé­gén. In: MNyr, 100. évf., 1976, 2. sz.
Ort­vay Ti­va­dar: Száz év egy ha­zai fő­is­ko­la éle­té­ből. Bu­da­pest, 1884.
Pápay Sá­mu­el: A ma­gyar li­te­ra­tú­ra esmérete. Veszp­rém, 1808.
Perg­er Já­nos: Em­lék­be­széd Georch Il­lés tisz­te­let­be­li tag fe­lett. In: A M. Tu­dós Tár­sa­ság Évk., 1836, 98–105. p.
Pfeifer Já­nos: Al­bert Jó­zsef em­lé­ke­ze­te. In: A bratislavai ágos­tai hitv. evan­ge­likus lí­ce­um Ér­te­sí­tő­je az 1922–1923. is­ko­lai év­ről. Bratislava, 1923, 3–4. p.
Pražák, Richard: A cseh hun­ga­ro­ló­gia ki­ala­ku­lá­sá­nak tör­té­ne­te. Bu­da­pest, 1983.
Pro­tes­táns Szem­le. XIV. évf., 1902, 325–327. p.
Ratio Edu­ca­tio­n­is. Az 1777-i és az 1806-i ki­adás ma­gyar nyel­vű for­dí­tá­sa. For­dí­tot­ta és jegy­ze­tek­kel el­lát­ta Mé­szá­ros Ist­ván. Bu­da­pest, 1981.
Sloven­ský biografický slovník I. Mar­tin, 1986, 181. p.
Szá­za­dunk, 1842, 22. sz.
ifj. Szin­nyei Jó­zsef: A ma­gyar iro­dalomtörténet-irás is­mer­te­té­se. Bu­da­pest, 1878.
Dr. Tol­nai Vil­mos: Az „If­jú­sá­gi Ön­kép­ző­kör” (Ma­gyar Tár­sa­ság) tör­té­ne­te. In: Markusovszky Sá­mu­el: A po­zso­nyi ág. hitv. evang. Lyceum tör­té­ne­te kap­cso­lat­ban a po­zso­nyi ág. hitv. evang. egy­ház múlt­já­val. Po­zsony, 1896, 564. p.
Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mény, 1823. X.
Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mény, 1841.
Új Ma­gyar Iro­dal­mi Le­xi­kon I. Má­so­dik, ja­ví­tott ki­adás. Bu­da­pest, 2000, 1344. p.
Vutkovich Sán­dor: Bá­ró Jó­si­ka Mik­lós. Po­zsony, 1883.
Vutkovich Sán­dor: Ma­gyar irók al­bu­ma. Élet- s jel­lem­rajz­ok. Po­zsony, 1873.
Wurzbach, Con­stant von: Biographis­ches Le­xi­kon des Kaiser­tums Oester­re­ich I. Wi­en, 1856.

 

Lampl Zsuzsanna: A dél-szlovákiai magyar és szlovák fiatalok egészségkárosító és egészségvédõ szokásai

Az em­be­ri­ség tör­té­nel­mét úgy is ér­tel­mez­het­jük, mint a be­teg­ség fe­lett ara­tott győ­ze­lem fo­lya­ma­tát. Saj­nos csu­pán re­la­tív győ­ze­lem­ről be­szél­he­tünk, hi­szen a tár­sa­da­lom fej­lő­dé­sé­vel pár­hu­za­mo­san újabb be­teg­sé­gek, „be­teg­ség­min­ták” (patterns of disease) je­len­tek meg. Graham Scambler an­gol egész­ség­szo­ci­o­ló­gus sze­rint a be­teg­ség­min­ták vál­ta­ko­zá­sa há­rom lé­nye­ges fak­tor­nak kö­szön­he­tő (Scambler 1993):

a) a ga­bo­na­fé­lék el­ter­je­dé­sé­nek, mi­vel az ag­rár­tár­sa­dal­mak ki­ala­ku­lá­sa után a ga­bo­na­fé­lék vál­tak az ét­rend fő al­ko­tó­rész­évé,
b) a no­mád élet­mó­dot fel­vál­tó ál­lan­dó le­te­le­pe­dés­nek,
c) an­nak, hogy a táp­lál­ko­zás men­­nyi­sé­gi­leg és mi­nő­sé­gi­leg is tel­jes mér­ték­ben át­ala­kult.

A tör­té­ne­lem so­rán há­rom fő be­teg­ség­min­tát kü­lön­böz­tet­he­tünk meg:
1. Az ag­rár­tár­sa­da­lom ki­ala­ku­lá­sa előt­ti gyűj­tö­ge­tő-va­dá­szó tár­sa­dal­mak be­teg­ség­min­tái – i. e. 10 000 év­vel. Eb­ben az idő­szak­ban a bal­ese­tek és a zord kör­nye­zet­tel va­ló na­pi köl­csön­ha­tás­ból szár­ma­zó be­teg­sé­gek vol­tak túl­súly­ban, jár­vá­nyok csak na­gyon rit­kán ütöt­ték fel a fe­jü­ket.
2. Az ag­rár­tár­sa­dal­mak ti­pi­kus be­teg­ség­min­tái a jár­vá­nyok. Eze­ket Scambler négy cso­port­ba so­rol­ja:

A) le­ve­gő út­ján ter­je­dő jár­vá­nyok, pl. a tu­ber­ku­ló­zis
B) víz­zel ter­je­dő jár­vá­nyok, pl. a ko­le­ra
C) élel­mi­szer út­ján ter­je­dő jár­vá­nyok, pl. a vér­has
D) kór­oko­zók­kal ter­je­dő jár­vá­nyok, pl. a feketehimlő

3. A mo­dern ipa­ri tár­sa­dal­mak ti­pi­kus be­teg­ség­min­tái a degeneratív be­teg­sé­gek, ame­lye­ket köz­nyel­ven ci­vi­li­zá­ci­ós meg­be­te­ge­dé­sek­nek ne­ve­zünk. Eb­be a cso­port­ba tar­toz­nak a szív- és ér­rend­sze­ri be­teg­sé­gek, a da­ga­na­tos be­teg­sé­gek, de a cu­kor­be­teg­ség, ér­el­me­sze­se­dés, csont­rit­ku­lás is.
Míg a fej­lő­dő ál­la­mok­ban még ma is a ko­ráb­bi be­teg­ség­min­ták ural­kod­nak, va­la­men­­nyi fej­lett tár­sa­da­lom­ban ro­ha­mos nö­ve­ke­dés­nek in­dul­tak a ci­vi­li­zá­ci­ós meg­be­te­ge­dé­sek. Ez a fo­lya­mat a ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok­ra, s köz­tük Szlo­vá­ki­á­ra is jel­lem­ző, ahol 1981-től az el­ha­lá­lo­zás­ok 55%-át a szív- és ér­rend­sze­ri be­teg­sé­gek okoz­zák. A má­so­dik leg­gya­ko­ribb ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­ség a rák – 2001-ben az el­ha­lá­lo­zás­ok 22,8%-ának oko­zó­ja. A hat­va­nas évek vé­gén és a het­ve­nes évek ele­jén a da­ga­na­tos meg­be­te­ge­dé­sek kö­zül mind­két nem­nél a gyo­mor­rák volt a leg­el­ter­jed­tebb. Az ezt kö­ve­tő idő­szak­ban a gyo­mor­rák fo­ko­za­tos vis­­sza­szo­rí­tá­sá­val egyi­de­jű­leg drá­mai mó­don nőtt a tü­dő­rá­kos meg­be­te­ge­dé­sek szá­ma, ele­in­te fő­leg a fér­fi­ak­nál, de 1994-ben már mind­két nem ese­té­ben a da­ga­na­tos meg­be­te­ge­dé­sek okoz­ta ha­lan­dó­ság el­ső szá­mú oka­ként sze­re­pelt. Leg­újab­ban a tü­dő­rá­kot si­ke­rült visz­­sza­szo­rí­ta­ni, most vi­szont mind­két nem­nél a vas­tag- és vég­bél­rák for­dul elő a leg­gyak­rab­ban, s ezek­nek a meg­be­te­ge­dé­sek­nek a szá­ma egy­re in­kább nö­vek­vő ten­den­ci­át mu­tat. Ugyan­csak nö­vek­szik a nem da­ga­na­tos emész­tő­szer­vi meg­be­te­ge­dé­sek­ben el­huny­tak ará­nya – 2001-ben már túl­lép­te az 5%-ot.

Eze­ket a be­teg­sé­ge­ket kró­ni­kus nép­be­teg­sé­gek­nek is szo­kás ne­vez­ni, mi­vel nem akut, ha­nem fo­lya­ma­to­san ki­ala­ku­ló, so­ká­ig tü­net­men­tes be­teg­sé­gek­ről van szó, ame­lyek­nél „a be­teg le­het­sé­ges leg­ked­ve­zőbb pers­pek­tí­vá­ja a be­teg­sé­gé­vel va­ló tü­net-, pa­nasz- és szö­vőd­mény­men­te­sen tör­té­nő együtt­élés” (Glatz 2001:46). Ezen be­teg­sé­gek ki­ala­ku­lá­sá­nak vizs­gá­la­tá­nál a monokauzális (egyet­len okot fel­té­te­le­ző, pl. a Koch-bacilus mint a tbc oko­zó­ja) meg­kö­ze­lí­tés­mód he­lyett a multikauzális meg­kö­ze­lí­tés­mód vált ter­mé­sze­tes­sé, amely ab­ból in­dul ki, hogy min­den be­teg­ség hát­te­ré­ben ott van a kö­vet­ke­ző négy té­nye­ző­cso­port mind­egyi­ké­nek va­la­me­lyik for­má­ja:

1. szocio-environmentális, az­az tár­sa­dal­mi-kör­nye­ze­ti ha­tá­sok – olyan makrotársadalmi té­nye­zők, mint pl. a sze­gény­ség, a mun­ka­nél­kü­li­ség, a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok vagy azok hi­á­nya;
2. behaviorális, az­az vi­sel­ke­dé­si té­nye­zők – do­hány­zás, moz­gás, táp­lál­ko­zás, al­ko­hol­fo­gyasz­tás, sze­xu­á­lis vi­sel­ke­dés, köz­le­ke­dés­biz­ton­ság;
3. pszi­cho­ló­gi­ai, az­az lé­lek­ta­ni té­nye­zők – sze­mé­lyi­ség­tí­pus, a ne­héz­sé­gek­kel va­ló meg­bir­kó­zás ké­pes­sé­ge;

A behaviorális és pszi­cho­ló­gi­ai ha­tá­sok al­kot­ják együt­te­sen a mikrotársadalmi fak­to­rok cso­port­ját.

4. ge­ne­ti­kai adott­sá­gok;

Ter­mé­sze­te­sen ezek a de­ter­mi­ná­ló té­nye­zők ös­­sze­fo­nód­nak, és sok­szor na­gyon ne­héz pon­to­san meg­ha­tá­roz­ni, me­lyik mi­lyen mér­ték­ben volt je­len a be­teg­ség ki­ala­ku­lá­sá­nál. Ugyan­ak­kor mind­egyik té­nye­ző vizs­gá­la­ta na­gyon fon­tos, mert a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek el­le­ni küz­de­lem csak ak­kor le­het iga­zán ered­mé­nyes, ha a ki­ala­ku­lá­su­kat elő­se­gí­tő va­la­men­­nyi té­nye­zőt egy­szer­re re­du­kál­juk.
Je­len ta­nul­má­nyom­ban a vi­sel­ke­dé­si té­nye­ző­ket vizs­gá­lom, kö­zü­lük is konk­ré­tan a do­hány­zást, az al­ko­hol­fo­gyasz­tást, a drog­fo­gyasz­tást és a test­moz­gást. A vi­sel­ke­dé­si té­nye­zők fon­tos­sá­ga két szem­pont­ból is in­do­kolt. Elő­ször azért, mert a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek éve­kig vagy év­ti­ze­de­kig tar­tó fo­ko­za­tos ki­ala­ku­lá­sá­nál ma már bi­zo­nyí­tot­tan és köz­tu­dot­tan je­len­tős sze­re­pet ját­szik az egyén egész­ség­vé­dő vagy ép­pen egész­ség­ká­ro­sí­tó vi­sel­ke­dé­se. Má­sod­szor pe­dig azért, mert amíg az egész­ség­ron­gá­ló vi­sel­ke­dés alap­ve­tő ve­szé­lyez­te­tő té­nye­ző, az egész­ség­vé­dő vi­sel­ke­dés a pre­ven­ció ré­sze. Már­pe­dig a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek ese­té­ben egy­re in­kább a meg­elő­zé­sen van a hang­súly. A WHO becs­lé­se sze­rint egy-egy or­szág egész­ség­ügye csu­pán 17–25%-kal já­rul hoz­zá a la­kos­ság egész­ség­ügyi ál­la­po­tá­hoz. A to­váb­bi té­nye­zők kö­zül pe­dig az egyén­nek gya­kor­la­ti­lag csak a mikrotársadalmi fak­to­rok, va­gyis a sa­ját egész­sé­gé­hez va­ló vi­szo­nyu­lá­son ala­pu­ló vi­sel­ke­dés, to­váb­bá a lé­lek­ta­ni tű­rő­ké­pes­ség in­ter­val­lu­má­nak ala­kí­tá­sá­ra van le­he­tő­sé­ge.
Vizs­gá­la­tom cél­cso­port­ját a Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­in élő 15–29 éves ma­gyar és szlo­vák fi­a­ta­lok al­kot­ják, aki­ket a Mo­za­ik 2001 ne­vű nem­zet­kö­zi if­jú­ság­ku­ta­tás so­rán szó­lí­tot­tunk meg. A min­tát 1000 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű és 500 szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű fi­a­tal al­kot­ta. A min­ta nem és kor­cso­port­ok (15–19 éve­sek, 20–24 éve­sek, 25–29 éve­sek) sze­rint rep­re­zen­ta­tív. Mi­ért ép­pen ők? A cél­cso­port re­le­van­ci­á­ját több ok is alá­tá­maszt­ja:
1. Szlo­vák de­mog­rá­fu­sok ál­lí­tá­sa sze­rint Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta já­rá­sai fo­lya­ma­to­san az or­szág azon já­rá­sai kö­zé tar­toz­nak, ame­lyek­ben a leg­ma­ga­sabb a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek­ben, de kü­lö­nö­sen a rák­ban elhalálozottak rész­ará­nya. A. Vol­ná sze­rint a „stan­dar­di­zált el­ha­lá­lo­zás mind­egyik ha­lá­lok­ra – cse­kély ki­vé­tel­től el­te­kint­ve – épp a dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok­ban a leg­ked­ve­zőt­le­nebb” (Vol­ná 1993:79). E. Jurèová clusteranalízissel vizs­gál­ta az el­ha­lá­lo­zást, s meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a fér­fi­ak­nál a leg­ma­ga­sabb mor­ta­li­tá­sú já­rá­sok a senicai já­rás­tól a lé­vai já­rá­sig ter­je­dő nyu­gat- és dél-szlo­vá­ki­ai öve­zet­be tar­toz­nak (Jurèová 200:14). A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­lá­nak 2000-es ada­tai is ar­ról árul­kod­nak, hogy a ma­gyar­lak­ta já­rá­sok több­sé­gé­ben a fér­fi­ak da­ga­na­tos meg­be­te­ge­dé­sek okoz­ta el­ha­lá­lo­zá­sa fe­lül­múl­ja a 26%-os or­szá­gos át­la­got.

1. táb­lá­zat. A 2000-ben rák­ban meg­halt fér­fi­ak rész­ará­nya Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta já­rá­sa­i­ban

Terület Férfi lakosok száma Összesen

meghaltak

%
Szlovákia 2 626 061 7 015 26
Dunaszerdahelyi járás 55 018 163 29
Galántai járás 46 287 128 27
Komáromi járás 52 626 192 36
Lévai járás 57 764 185 32
Nyitrai járás 78 965 240 30
Érsekújvári járás 72 487 233 32
Losonci járás 34 893 125 36
Rimaszombati járás 39 998 123 31
Nagykürtösi járás 22 549 77 34
Kassai járás 116 169 246 21
Kassa-vidéki járás 52 450 124 24
Tőketerebesi járás 45 321 149 33

For­rás: Stav a pohyb obyvateťstva v Slovenskej republike. ŠÚSR, 2000

Ez a je­len­ség csak rész­ben függ ös­­sze a ma­gya­rok ked­ve­zőt­le­nebb kor­struk­tú­rá­já­val, ugyan­is a 15 ma­gyar­lak­ta já­rás kö­zül hét­ben nem a posztproduktív, ha­nem épp a pro­duk­tív ko­rú fér­fi­ak mor­ta­li­tá­sa ha­lad­ja meg az or­szá­gos át­la­got. Hat já­rás­ban a pro­duk­tív ko­rú nők mor­ta­li­tá­sá­ra is ugyan­ez ér­vé­nyes.
2. A ma­gyar­lak­ta já­rá­sok mor­ta­li­tá­sa nem azo­nos a ma­gya­rok mor­ta­li­tá­sá­val, hi­szen ezek­ben a já­rá­sok­ban ki­sebb-na­gyobb arány­ban szlo­vá­kok is él­nek. Az el­ha­lá­lo­zá­si sta­tisz­ti­kák­ból azon­ban nem de­rül ki az el­huny­tak nem­ze­ti­sé­ge. Így nem tud­hat­juk, hogy a ma­gas el­ha­lá­lo­zás dél-szlo­vá­ki­ai spe­ci­fi­kum-e, amely nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nél­kül ha­son­ló mér­ték­ben jel­lem­ző az ot­ta­ni la­kos­ság­ra, vagy pe­dig nemzetiségspecifikus je­len­ség­ről van-e szó. Bár ezek­re a kér­dé­sek­re a Mo­za­ik 2001 alap­ján nyert ada­tok sem ad­hat­nak ön­ma­guk­ban egy­ér­tel­mű vá­laszt, Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta já­rá­sa­i­ban élő ma­gyar és szlo­vák fi­a­ta­lok egész­ség­ká­ro­sí­tó és egész­ség­vé­dő szo­ká­sa­i­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy a ma­gya­rok ke­vés­bé óv­ják az egész­sé­gü­ket.
3. A 15–29 éve­sek a vi­szony­lag leg­egész­sé­ge­sebb kor­osz­tályt al­kot­ják. Ugyan­ak­kor nem sza­bad meg­fe­led­kez­nünk ar­ról, hogy a) a töb­bi élet­mód­szeg­mens­hez ha­son­ló­an az egész­ség­hez va­ló vi­szo­nyu­lás és az azt pre­zen­tá­ló vi­sel­ke­dés is el­ső­sor­ban fi­a­tal­kor­ban ala­kul ki (bár a ké­sőb­bi­ek­ben is mó­do­sít­ha­tó), s ko­ránt­sem mind­egy, hogy va­la­ki pél­dá­ul el sem kezd do­há­nyoz­ni vagy negy­ven éve­sen hagy­ja ab­ba a do­hány­zást, b) a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek ki­ala­ku­lá­sa hos­­szan­tar­tó fo­lya­mat, s bár a 15–29 éve­sek még több­nyi­re egész­sé­ges­nek ér­zik ma­gu­kat, nem tud­ha­tó, mi ját­szó­dik le a szer­ve­ze­tük­ben, an­nál is in­kább, mert az epi­de­mi­o­ló­gi­ai elő­re­jel­zé­sek sze­rint a ci­vi­li­zá­ci­ós meg­be­te­ge­dé­sek incidenciája az al­sóbb kor­cso­port­ok fe­lé to­ló­dik. Az ő egész­ség­vé­dő és egész­ség­ká­ro­sí­tó vi­sel­ke­dé­sük (s en­nek vizs­gá­la­ta) te­hát nem­csak a je­len­ről szól, ha­nem a jö­vő­ről is.

1. Egész­ség­ká­ro­sí­tó szo­ká­sok

1.1. Do­hány­zás

„A tü­dő­rák rész­le­ges vis­­sza­szo­rí­tá­sa po­zi­tív fej­le­mény, amely va­ló­szí­nű­leg an­nak is kö­szön­he­tő, hogy a fér­fi­ak kö­ré­ben csök­kent a do­hány­zás. Akik pe­dig még­is do­há­nyoz­nak, in­kább olyan ci­ga­ret­tát szív­nak, amely ke­ve­sebb ká­ros anya­got tar­tal­maz – szö­ge­zi le a 2000-es egész­ség­ügyi év­könyv, majd az ös­­szeg­zés így foly­ta­tó­dik – en­nek el­le­né­re az el­sőd­le­ges meg­elő­zés leg­fon­to­sabb fel­ada­ta to­vább­ra is a do­hány­zás el­le­ni komp­ro­mis­­szum­men­tes harc, mi­vel a do­hány­zás és az al­ko­hol­fo­gyasz­tás együtt­vé­ve nagy sze­re­pet ját­szik a száj­üreg, ga­rat, nye­lő­cső, nyom­bél, gyo­mor­száj és húgy­kép­ző szer­vek da­ga­na­tos meg­be­te­ge­dé­se­i­nek el­ter­je­dé­sé­ben” (Zdravotnícka roèenka, 2000).
Men­­nyi­re jel­lem­ző a do­hány­zás és az al­ko­hol­fo­gyasz­tás a dél-szlo­vá­ki­ai fi­a­ta­lok­ra? Ha­son­ló­ak vagy in­kább kü­lön­bö­ző­ek-e a ma­gyar és szlo­vák fi­a­ta­lok egész­ség­ká­ro­sí­tó szo­ká­sai? Néz­zük előbb a do­hány­zást (1. áb­ra)!

Microsoft Word - graf-1.doc
1. áb­ra. Szo­kott-e do­há­nyoz­ni, s ha igen, mi­lyen gyak­ran?
A ma­gyar fi­a­ta­lok 52%-a ki­sebb-na­gyobb gya­ko­ri­ság­gal do­há­nyzik. A szlo­vák fi­a­ta­lok 48%-áról mond­ha­tó el ugyan­ez. Az el­sőd­le­ges kü­lönb­ség te­hát ab­ban mu­tat­ko­zik meg, hogy a ma­gyar fi­a­ta­lok kö­zül töb­ben do­há­nyoz­nak, mint a szlo­vák fi­a­ta­lok kö­zül. Ami a do­hány­zás gya­ko­ri­sá­gát il­le­ti, úgy a ma­gyar, mint a szlo­vák fi­a­ta­lok­ra leg­in­kább az jel­lem­ző, hogy na­pon­ta dohányoznak. A na­pi gya­ko­ri­ság a két nem­zet­nél azon­ban nem ugyan­azt je­len­ti. Ugyan­is, míg a szlo­vák fi­a­ta­lok kö­zül min­den ne­gye­dik szív el na­pon­ta át­la­go­san 12 db ci­ga­ret­tát, a ma­gya­rok kö­zül leg­alább min­den har­ma­dik fi­a­tal na­pi 14 db ci­ga­ret­tát füs­töl el. A do­hány­zó ma­gyar fi­a­ta­lok kö­zül – akik ele­ve töb­ben van­nak, mint a szlo­vá­kok – te­hát töb­ben ci­garettáznak na­pon­ta és töb­bet is, mint a do­hány­zó szlo­vák fi­a­ta­lok.

A mor­ta­li­tá­son kí­vül más or­szá­gos de­mog­rá­fi­ai mu­ta­tók is egy­ér­tel­mű­en utal­nak a fér­fi és női po­pu­lá­ció egész­sé­gi ál­la­po­tá­nak kü­lön­bö­ző­sé­gé­re. Ilyen pél­dá­ul a szü­le­tés­kor vár­ha­tó élet­tar­tam, amely az el­múlt negy­ven év­ben a nők ese­té­ben 4,5 év­vel, a fér­fi­ak­nál vi­szont csak 0,8 év­vel emel­ke­dett (Kollár–Mesežnikov 2001:498). Ez­zel együtt nőtt a két nem szü­le­tés­kor vár­ha­tó élet­tar­ta­ma kö­zöt­ti kü­lönb­ség is: 1961-ben 4,1 év volt, de 2000-ben már 8 év (a fér­fi­ak vár­ha­tó élet­tar­ta­ma 69,2 év, a nő­ké 77,2 év). Eze­ket a kü­lönb­sé­ge­ket gyak­ran épp a fér­fi­ak egész­ség­ká­ro­sí­tóbb vi­sel­ke­dé­sé­vel ma­gya­ráz­zák. A dél-szlo­vá­ki­ai fi­a­ta­lok do­hány­zá­sá­nak ne­mek sze­rin­ti vizs­gá­la­ta is szig­ni­fi­káns ös­­sze­füg­gé­se­ket tárt fel (2. áb­ra).

Microsoft Word - graf-2.doc
2. áb­ra. Szo­kott-e do­há­nyoz­ni, s ha igen, mi­lyen gyak­ran?
(nem­ze­ti­ség és nem sze­rint)

Mind­két nem­ze­ti­ség­re jel­lem­ző, hogy több a fér­fi do­há­nyos, mint a női do­há­nyos, to­váb­bá a fér­fi­ak kö­zül töb­ben ci­giz­nek na­pon­ta, mint a nők kö­zül. A ma­gyar fér­fi­ak kö­zött csak­nem 20%-kal több a do­há­nyos (61,6%), mint a ma­gyar nők kö­zött (42,4%), s a na­pon­ta do­hány­zó ma­gyar fér­fi­ak rész­ará­nya is majd­nem 20%-kal ma­ga­sabb, mint a na­pon­ta do­hány­zó ma­gyar nő­ké (28,2%). A do­hány­zó szlo­vák fér­fi­ak 10%-kal van­nak töb­ben (42,1%) a do­hány­zó szlo­vák nők­nél (32,6%), s a na­pon­ta ci­ga­ret­tá­zó szlo­vák fér­fi­ak és nők rész­ará­nya kö­zöt­ti kü­lönb­ség is 12%.
A nem mel­lett azon­ban a nem­ze­ti­ség is szig­ni­fi­káns vál­to­zó­ként je­le­nik meg, így a kö­vet­ke­ző kép tá­rul elénk:
– a ma­gyar fér­fi­ak a leg­na­gyobb do­há­nyo­sok, mind men­­nyi­sé­gi, mind gya­ko­ri­sá­gi ér­te­lem­ben, ugyan­ilyen ér­te­lem­ben leg­ke­vés­bé a szlo­vák nők­re jel­lem­ző a do­hány­zás,
– a ma­gyar női do­há­nyo­sok és a szlo­vák fér­fi do­há­nyo­sok rész­ará­nya ugyan meg­egye­zik, de a szlo­vák fér­fi­ak gyak­rab­ban ci­garettáznak, mint a ma­gyar nők, így a ma­gyar fér­fi­ak után tu­laj­don­kép­pen ők al­kot­ják a má­sik leg­ve­szé­lyez­te­tet­tebb cso­por­tot,
– bár a ma­gyar nők a do­hány­zás te­rén „le­csúsz­tak” a har­ma­dik hely­re, min­den­kép­pen fi­gye­lem­re­mél­tó, hogy a szlo­vák nők­höz ké­pest 10%-kal töb­ben ci­ga­ret­táz­nak, s csak­nem 8%-kal gyak­rab­ban is, ami új­fent meg­erő­sí­ti a nem­ze­ti­sé­gi fak­tor je­len­tő­sé­gét.
A kor­cso­por­tos elem­zés is ugyan­ezt tá­maszt­ja alá (3. áb­ra).

Microsoft Word - graf-3.doc
3. áb­ra. A do­hány­zók és a na­pon­ta do­hány­zók rész­ará­nya (nem­ze­ti­ség és kor­cso­port­ok sze­rint)

A ma­gya­rok kö­zül a 20–24 éve­sek kor­cso­port­ja egy­ben a leg­erő­sebb do­há­nyos cso­port is, hi­szen ezek­nek a fi­a­ta­lok­nak 58%-a ci­garettázik, eb­ből 45% (va­gyis szin­te min­den má­so­dik) pe­dig na­pon­ta! Igaz, a 25–29 éve­sek kor­cso­port­já­ban mind meny­­nyi­sé­gi, mind gya­ko­ri­sá­gi ér­te­lem­ben csök­ken a do­hány­zók rész­ará­nya, de még így is meg­fi­gyel­he­tő két alap­ve­tő ös­­sze­füg­gés:
1. a 20–24 éves ko­ruk­ban ci­ga­ret­táz­ni kez­dők rész­ará­nya jó­val meg­ha­lad­ja azok rész­ará­nyát, akik 25–29 éves ko­ruk­ban le­szok­nak a do­hány­zás­ról, va­gyis a 15–29 éves ma­gyar fi­a­ta­lok kö­zül töb­ben szok­nak rá a do­hány­zás­ra, mint ahá­nyan ab­ba­hagy­ják. A szlo­vák fi­a­ta­lok­ról en­nek épp az el­len­ke­ző­je mond­ha­tó el, hi­szen mind a do­hány­zók, mind pe­dig a na­pon­ta ci­garettázók rész­ará­nyá­ban eny­he csök­ke­nés mu­tat­ha­tó ki.
2. a do­hány­zó szlo­vá­kok és a na­pon­ta ci­ga­ret­tá­zó szlo­vá­kok rész­ará­nya mind­egyik kor­cso­port­ban ala­cso­nyabb a ma­gya­rok rész­ará­nyá­nál.
A do­hány­zás te­rén te­hát a ma­gyar fi­a­ta­lok, s kö­zü­lük is fő­képp a ma­gyar fér­fi­ak egész­ség­ká­ro­sí­tó vi­sel­ke­dé­se fe­lül­múl­ja a szlo­vák fi­a­ta­lok ön­kén­tes egész­ség­ron­gá­lá­sát.

1.2. Al­ko­hol­fo­gyasz­tás

A kö­vet­ke­ző egész­ség­ká­ro­sí­tó vi­sel­ke­dé­si té­nye­ző az al­ko­hol­fo­gyasz­tás, amely el­ső­sor­ban a do­hány­zás­sal együtt, de az el­fo­gyasz­tott al­ko­hol men­­nyi­sé­gé­nek és az al­ko­hol­fo­gyasz­tás gya­ko­ri­sá­gá­nak függ­vé­nyé­ben ön­ma­gá­ban is hoz­zá­já­rul a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek ki­ala­ku­lá­sá­hoz. El­ső kér­dé­sünk­re, hogy fo­gyasz­ta­nak-e akár csak al­kal­man­ként is al­ko­holt, a ma­gyar fi­a­ta­lok 81%-a, a szlo­vák fi­a­ta­lok­nak pe­dig 73%-a vá­la­szolt igen­nel. Az ár­nyal­tabb kép fel­vá­zo­lá­sa cél­já­ból az iránt is ér­dek­lőd­tünk, hogy mi­lyen gyak­ran fo­gyaszt­ják az egyes al­ko­hol­faj­tá­kat (bor, sör, tö­mény ita­lok, li­kő­rök). Az így ka­pott vá­lasz­meg­osz­lá­so­kat a 4. áb­ra szem­lél­te­ti.

 

Microsoft Word - graf-4.doc
4. áb­ra. Az egyes al­ko­hol­faj­ták fo­gyasz­tá­sá­nak gya­ko­ri­sá­ga (nem­ze­ti­ség sze­rint)

Mind a ma­gya­rok, mind a szlo­vá­kok kö­ré­ben va­la­men­­nyi szesz­faj­tá­nál az al­kal­man­kén­ti fo­gyasz­tás do­mi­nál. A ma­gya­rok­hoz vi­szo­nyít­va a szlo­vá­kok kö­zül két­szer töb­ben fo­gyasz­ta­nak bort, 7%-kal töb­ben sört, s né­mi­leg ma­ga­sabb a pá­lin­ka­fo­gyasz­tás is. A ma­gya­rok­nál vi­szont kis­mér­ték­ben meg­nő a he­ti több­szö­ri bor- és sör­fo­gyasz­tók ará­nya. To­váb­bá a ma­gya­rok kö­zül töb­ben fo­gyasz­ta­nak li­kő­rö­ket. Va­ló­já­ban te­hát a szlo­vá­kok kö­zül töb­ben isz­nak, a ma­gya­rok vi­szont gyak­rab­ban isz­nak bort és sört.
Vizs­gál­juk meg a nem­ze­ti­sé­gen kí­vül a ne­mek sze­re­pét is a bor- és sör­fo­gyasz­tás gya­ko­ri­sá­gá­ban (5. és 6. áb­ra):

Microsoft Word - graf-5.doc

5. áb­ra. Bor­fo­gyasz­tás (nem és nem­ze­ti­ség sze­rint)

Leg­in­kább a szlo­vák fér­fi­ak fo­gyasz­ta­nak bort (93%), leg­ke­vés­bé a ma­gyar nők (79%). A ma­gyar fér­fi­ak kö­zött ke­ve­sebb a bor­fo­gyasz­tó (86%), mint a szlo­vák fér­fi­ak kö­zött, de még a szlo­vák nők kö­zött is (90%). Ugyan­ak­kor a ma­gyar fér­fi­ak ki­csit gyak­rab­ban nyúl­nak a bo­ros­po­hár­hoz (13%), mint a szlo­vák fér­fi­ak (9%).

Microsoft Word - graf-6.doc
6. áb­ra. Sör­fo­gyasz­tás (nem és nem­ze­ti­ség sze­rint)

A sör­fo­gyasz­tás­nál ha­son­ló a hely­zet: a szlo­vák fér­fi­ak 92%-a fo­gyaszt sört, utá­nuk a ma­gyar fér­fi­ak kö­vet­kez­nek (87%). Vi­szont a ma­gyar fér­fi­ak gyak­rab­ban sö­röz­nek. Na­pon­ta 9%-uk, he­ten­te több­ször 24%-uk fo­gyaszt sört a na­pon­ta sö­rö­ző szlo­vák fér­fi­ak 7%-ával, il­let­ve a he­ten­te több­ször sö­rö­ző szlo­vák fér­fi­ak 19%-ával szem­ben.
A pá­lin­ka­fo­gyasz­tás ugyan­csak el­ső­sor­ban a fér­fi­ak „pri­vi­lé­gi­u­ma”. Míg a ma­gyar nők 63%-a, a szlo­vák nők 72%-a fo­gyaszt leg­alább al­kal­man­ként tö­mény ita­lo­kat, ad­dig nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nél­kül a fér­fi­ak 85%-ára jel­lem­ző ugyan­ez, s ugyan­csak nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nél­kül 10%-uk he­ten­te több­ször nyúl a po­hár­hoz.
Ami te­hát az al­ko­hol­fo­gyasz­tást il­le­ti, új­fent meg­nyil­vá­nul­nak a ne­mek kü­lönb­sé­gei. A fér­fi­ak töb­ben és gyak­rab­ban isz­nak, mint a nők. S bár a ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­zöt­ti el­té­ré­sek ko­ránt­sem olyan mar­kán­sak, mint a do­hány­zás ese­té­ben, azért még­is fi­gye­lem­re­mél­tók. Hi­szen a ma­gya­rok kö­zül ke­ve­seb­ben isz­nak, de gyak­rab­ban. S itt aka­rat­la­nul is elő­to­la­ko­dik a mon­dás: az al­ko­hol kis­mér­ték­ben or­vos­ság, nagy­mér­ték­ben mé­reg. Te­hát az egész­ség­ká­ro­sí­tó szesz­fo­gyasz­tás in­kább jel­lem­ző a ma­gya­rok­ra, mint a szlo­vá­kok­ra!

1.3. Drog­fo­gyasz­tás

A har­ma­dik egész­ség­ká­ro­sí­tó té­nye­ző, amel­­lyel írá­som­ban fog­lal­ko­zom, a drog­fo­gyasz­tás. A ká­bí­tó­sze­re­zés a do­hány­zás­hoz és az al­ko­hol­fo­gyasz­tás­hoz ké­pest tá­ja­in­kon új je­len­ség, s bár egy­ér­tel­mű tény, hogy az előb­bi­ek­hez ha­son­ló­an egész­ség­ron­gá­ló ha­tá­sa van, hoz­zá­já­ru­lá­sá­ról a la­kos­ság egész­sé­gi ál­la­po­tá­nak ala­ku­lá­sá­hoz egy­elő­re nincs ele­gen­dő in­for­má­ció. A meg­lé­vő egész­ség­ügyi sta­tisz­ti­kák csak a drog­füg­gő­ként evidáltak sta­tisz­ti­kái. Az aláb­bi ada­tok a „drog­hát­or­szág­ról” szól­nak. A meg­kér­de­zet­tek kö­zül egyik sem ká­bí­tó­szer­füg­gő, de – amint azt a 7. áb­ra szem­lél­te­ti – a ma­gyar fi­a­ta­lok 19%-ának, a szlo­vák fi­a­ta­lok 22,5%-ának van már e té­ren ta­pasz­ta­la­ta. A ma­gya­rok kö­zül leg­töb­ben a ma­ri­hu­á­nát (90,2%) és a han­gu­lat­ja­ví­tó gyógy­sze­re­ket (34,6) pró­bál­ták ki, a szlo­vá­kok kö­zül leg­töb­ben ugyan­csak a ma­ri­hu­á­nát (98,2%) és az amfetamint (31%). Az ada­tok­ból az is ki­de­rül, hogy a szlo­vák fi­a­ta­lok­nak na­gyobb a drog­fo­gyasz­tás te­rén szer­zett ta­pasz­ta­la­ta, még­pe­dig egy­részt töb­ben pró­bál­ták már ki a dro­got, más­részt pe­dig a gyógy­sze­re­ken kí­vül az ös­­szes töb­bi szer fo­gyasz­tá­sá­ban is túl­szár­nyal­ták a ma­gyar fi­a­ta­lo­kat.

Microsoft Word - graf-7.doc
7. áb­ra. A drog­gal va­ló ta­pasz­ta­lat és az egyes sze­re­ket ki­pró­bált fi­a­ta­lok rész­ará­nya

Azt is meg­kér­dez­tük a fi­a­ta­lok­tól, hogy mi­lyen ré­gen hasz­nál­ták az egyes sze­re­ket. A ma­gya­rok 20%-ának, a szlo­vá­kok 41%-ának vol­tak egé­szen friss ta­pasz­ta­la­tai (az el­múlt egy hó­nap­ban hasz­nál­ta) a leg­el­ter­jed­tebb drog­gal, a ma­ri­hu­á­ná­val. Am­fe­tamint az el­múlt hó­nap­ban a ma­gya­rok 1,7%-a, a szlo­vá­kok 11%-a fo­gyasz­tott, ke­mény dro­got a ma­gya­rok 4,4%-a, a szlo­vá­kok 5,5%-a. A drog­fo­gyasz­tás te­rén te­hát nyil­ván­va­ló a szlo­vák fi­a­ta­lok „fö­lé­nye”.
A nem­ze­ti­ség mel­lett új­fent szem­be­tű­nik a ne­mek meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe is (8. áb­ra).

Microsoft Word - graf-8.doc
8. áb­ra. A drog­gal va­ló ta­pasz­ta­lat és az egyes sze­re­ket ki­pró­bált fi­a­ta­lok rész­ará­nya (nem és nem­ze­ti­ség sze­rint)

A fér­fi­ak drog­ta­pasz­ta­la­ta mind­két nem­ze­ti­ség­nél egy­ér­tel­mű­en fe­lül­múl­ja a nők drog­ta­pasz­ta­la­tát. Ugyan­ez va­la­men­­nyi drog­faj­tá­nál ér­vé­nyes, a gyógy­szer az egyet­len ki­vé­tel, ame­lyet in­kább a nők, s fő­leg a ma­gyar nők fo­gyasz­ta­nak. Az amfetaminfogyasztásban vi­szont a szlo­vák nők csak a szlo­vák fér­fi­a­kat nem elő­zik meg. A szer­ves ol­dó­szer és a ke­mény dro­gok hasz­ná­la­tá­ban is a szlo­vák fér­fi­ak ve­zet­nek.

A vizs­gált vi­sel­ke­dé­si té­nye­zők mind­egyi­ké­nél ta­pasz­tal­tuk, hogy a 15–29 éves fér­fi­ak egész­ség­ká­ro­sí­tó szo­ká­sa­ik­kal fe­lül­múl­ják el­len­ke­ző ne­mű kor­tár­sa­i­kat. Ily mó­don ne­he­zen kép­zel­he­tő el, hogy a fér­fi­po­pu­lá­ció je­len­leg oly ked­ve­zőt­len egész­ség­ügyi ál­la­po­tá­ban a jö­vő po­zi­tív vál­to­zá­so­kat hoz­zon. Ugyan­ak­kor a dél-szlo­vá­ki­ai fi­a­ta­lok do­hány­zá­si, al­ko­hol- és drog­fo­gyasz­tá­si szo­ká­sa­i­ban a nem­ze­ti­ség is szig­ni­fi­káns té­nye­ző­ként je­le­nik meg, va­gyis ezek a vi­sel­ke­dé­sek nemzetiségspecifikusak. A ma­gyar fi­a­ta­lok (kö­zü­lük is fő­leg a fér­fi­ak) in­kább a ha­gyo­má­nyos esz­kö­zök­kel, az­az el­ső­sor­ban a do­hány­zás­sal ron­gál­ják egész­sé­gü­ket, de al­ko­hol­fo­gyasz­tá­si szo­ká­sa­ik sem vál­nak a ja­vuk­ra. Ez­zel szem­ben a szlo­vák fi­a­ta­lok in­kább a mo­dern kor ad­ta ká­bí­tó­sze­re­zé­si le­he­tő­sé­gek­kel él­nek.

2. Egész­ség­vé­de­lem sport­tal

A sport, test­moz­gás a sze­mé­lyi hi­gi­é­ni­án, az egész­sé­ges táp­lál­ko­zá­son, a stressz­tű­ré­sen, a ki­egyen­sú­lyo­zott sze­xu­a­li­tá­son kí­vül azon egész­ség­vé­dő vi­sel­ke­dé­si té­nye­zők egyi­ke, ame­lyek se­gít­sé­gé­vel el­len­sú­lyoz­ha­tók a ci­vi­li­zált élet­mód né­mely ár­tal­mai (Glatz 2001:286).
A dél-szlo­vá­ki­ai fi­a­ta­lok még­sem él­nek ma­ra­dék­ta­la­nul ez­zel a le­he­tő­ség­gel. Fő­leg a ma­gya­rok nem. Amint azt a 9. áb­ra szem­lél­te­ti, a szlo­vá­kok két­har­ma­da spor­tol sza­bad­ide­jé­ben (pl. a kö­te­le­ző test­ne­ve­lé­si órán kí­vül), a ma­gya­rok vi­szont még en­nél is ke­ve­seb­ben, csu­pán 54%-uk.

Microsoft Word - graf-9.doc
9. áb­ra. A test­moz­gást vég­zők rész­ará­nya (nem és nem­ze­ti­ség sze­rint)

Az ed­dig vizs­gált vi­sel­ke­dé­sek­nél ta­pasz­talt egész­ség­vé­dőbb női ma­ga­tar­tás a spor­to­lás ese­té­ben el­tű­nik. Úgy a ma­gyar, mint a szlo­vák nők ke­ve­seb­bet mo­zog­nak, mint a ma­gyar il­let­ve szlo­vák fér­fi­ak. A spor­to­ló szlo­vák fér­fi­ak (66%) és szlo­vák nők (60%) rész­ará­nya kö­zöt­ti kü­lönb­ség meg­egye­zik a spor­to­ló ma­gyar fér­fi­ak (57%) és a spor­to­ló ma­gyar nők (50%) rész­ará­nya kö­zöt­ti kü­lönb­ség­gel, ugyan­ak­kor a szlo­vák fér­fi­ak és a szlo­vák nők kö­zül 10%-kal töb­ben spor­tol­nak, mint a ma­gyar fér­fi­ak és nők kö­zül.
A kor­cso­port­ok függ­vé­nyé­ben vég­zett elem­zés to­vább pon­to­sít­ja a ké­pet (10. áb­ra).

Microsoft Word - graf-10.doc
10. áb­ra. A test­moz­gást vég­zők rész­ará­nya (kor­cso­port­ok sze­rint)

A leg­fi­a­ta­lab­bak ka­te­gó­ri­á­já­ban még egy­for­ma a spor­to­ló ma­gya­rok és szlo­vá­kok rész­ará­nya. A 20–24 éve­sek kor­cso­port­já­ban a szlo­vá­kok­nál mi­ni­má­lis le­mor­zso­ló­dás ta­pasz­tal­ha­tó, ez­zel szem­ben a 20–24 éves ma­gya­rok kö­zül már csak­nem 20%-kal ke­ve­seb­ben spor­tol­nak, mint a 15–19 éve­sek kö­zül. Eh­hez ké­pest a 25–29 éves ma­gya­rok­nál már csak ele­nyé­sző a vis­­sza­esés, a szlo­vá­kok­nál vi­szont 6%. Ám még így is jócs­kán fe­lül­múl­ja a leg­idő­sebb kor­osz­tály szlo­vák spor­to­ló­i­nak ará­nya a leg­idő­sebb, de még a kö­zép­ső ma­gyar kor­osz­tály test­moz­gást vég­ző­i­nek ará­nyát is.
Azok, akik nem spor­tol­nak, nagy­részt két ok­kal ma­gya­ráz­zák pas­­szi­vi­tá­su­kat. Leg­in­kább az­zal, hogy nincs ide­jük (a ma­gya­rok 40%-a, a szlo­vá­kok 46%-a) más­részt pe­dig az­zal, hogy nem sze­ret­nek spor­tol­ni (mind­két nem­ze­ti­ség 29%-a). Te­hát nem anya­gi, egész­ség­ügyi okok mi­att ma­rad ki éle­tük­ből az oly fon­tos test­moz­gás, s nem is meg­fe­le­lő le­he­tő­ség vagy tár­sa­ság hi­á­nyá­ban, ha­nem azért mert nem ta­lál­nak rá időt vagy nem ked­ve­lik ezt a faj­ta idő­töl­tést. A spor­to­lást, mint egész­ség­vé­dő vi­sel­ke­dé­si té­nye­zőt te­hát el­ső­sor­ban nem az ob­jek­tív kö­rül­mé­nyek aka­dá­lyoz­zák, ha­nem a po­zi­tív szub­jek­tív hoz­zá­ál­lás hi­á­nya. Ez pe­dig egy moz­gás­sze­gény élet­mó­dot ered­mé­nyez, amely új­fent ked­vez a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek ki­ala­ku­lá­sá­nak.

Ös­­szeg­zés

Írá­som­ban a 15–29 éves dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar és szlo­vák fi­a­ta­lok egész­ség­ká­ro­sí­tó és egész­ség­vé­dő vi­sel­ke­dé­sé­nek né­hány szeg­men­sét vizs­gál­tam a Mo­za­ik 2001 nem­zet­kö­zi if­jú­ság­ku­ta­tás ada­ta­it vé­ve ala­pul. A cél­cso­port do­hány­zá­si, al­ko­hol­fo­gyasz­tá­si, ká­bí­tó­sze­re­zé­si és spor­to­lá­si szo­ká­sa­i­nak tö­mör jel­lem­zé­sén túl ar­ra is kí­ván­csi vol­tam, va­jon ki­mu­tat­ha­tók-e lé­nye­ges kü­lönb­sé­gek a fér­fi­ak és nők, il­let­ve a ma­gya­rok és a szlo­vá­kok vi­sel­ke­dé­se kö­zött. Ki­de­rült, hogy a fér­fi­ak­ra már ilyen fi­a­tal kor­ban is egy­ér­tel­mű­en jel­lem­zőbb az egész­ség­ká­ro­sí­tó ma­ga­tar­tás, mint a nők­re. Töb­ben és töb­bet do­há­nyoz­nak, isz­nak és dro­goz­nak, mint a nők – igaz, töb­ben is spor­tol­nak. Ez­zel együtt­vé­ve a fel­vá­zolt kép alá­tá­maszt­ja azo­kat az or­szá­gos és a dél-szlo­vá­ki­ai ré­gi­ó­ra is jel­lem­ző sta­tisz­ti­ká­kat, ame­lyek fel­hív­ják a fi­gyel­met a fér­fi­ak ros­­szabb egész­ség­ügyi ál­la­po­tá­ra és a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek okoz­ta ma­ga­sabb mor­ta­li­tá­suk­ra. Ugyan­ak­kor az is ki­de­rült, hogy a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek ki­ala­ku­lá­sért leg­in­kább fe­le­lős vi­sel­ke­dé­si té­nye­zők, a do­hány­zás és az al­ko­hol­fo­gyasz­tás te­rén a ma­gya­rok, s kö­zü­lük is fő­leg a fér­fi­ak egész­ség­ká­ro­sí­tóbb vi­sel­ke­dést foly­tat­nak, mint a szlo­vá­kok. Jog­gal fel­té­te­lez­he­tő, hogy a ma­gyar­lak­ta já­rá­sok­ban hu­za­mo­sabb ide­je ta­pasz­talt da­ga­na­tos be­teg­sé­gek okoz­ta át­la­gon fe­lü­li el­ha­lá­lo­zás ily mó­don a jö­vő­ben nemzetiségspecifikus je­len­ség­gé vál­hat (bár nem ki­zárt, hogy most is az). Még na­gyobb hang­súlyt kel­le­ne ezért fek­tet­ni a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok el­sőd­le­ges pre­ven­ci­ó­já­ra.

Fel­hasz­nált iro­da­lom:

Analýza a vývoj štandardizovanej úmrtnosti na choroby obehovej sústavy v SR. Bratislava, ÚZIŠ, 2000.
Egész­ség­ügy Ma­gyar­or­szá­gon. Szerk.: Glatz Fe­renc. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia, 2001.
Jurèová, Danuša: Regionálna diferenciácia úmrtnosti obyvate¾ov Slovenskej republiky. Slo­ven­ská štatistika a demografia. 2000/2., 4–17. p.
Mé­szá­ros, Ján: Nádej na dožitie pri narodení v okresoch a krajoch SR za obdobie 1995 –1999. Slovenská štatistika a demografia. 2001/1., 9–14. p.
Mistríková, ¼udmila: Zdravie ako sociálny a sociologický problém. In: Sociológia a spoloèenská zmena. Ján Sopóci (ed.). Bratislava, 2000.
Mo­za­ik 2001. Szerk.: Sza­bó A.–Bauer B.–Laki L.–Nemeskéri I. Bu­da­pest, Nem­ze­ti If­jú­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 2002.
Scambler, G.: Sociology as Applied to Medicine. Lon­don, 1993.
Slovensko 2001. Kol­lár, Miroslav – Mesežnikov, Grigorij (ed.). Bratislava, Inštitút pre verejné otázky, 2001.
Slovensko 2002. Kol­lár, Miroslav – Mesežnikov, Grigorij (ed.). Bratislava, Inštitút pre verejné otázky, 2001.
Stav a pohyb obyvate¾stva v Slovenskej republike 2000. Bratislava, Štatistický úrad Sloven­skej republiky, 2000.
Tir­pák, Michal – Katerinková, Má­ria – Heèko, Igor: Obyvate¾stvo Slovenskej republiky v roku 1999 v zrkadle štatistických údajov. Slovenská štatistika a demografia. 2000/4., 4–46. p.
Vol­ná, An­na: Vybrané ukazovatele zdravotného stavu obyvate¾stva pod¾a okresov v SR. Slo­ven­ská štatistika a demografia. 1993/1–2., 76–83. p.
Zdravotnícka roèenka 2000. Bratislava, ÚZIŠ, 2001.

 

T. Mirnics Zsuzsanna: A vajdasági magyar fiatalok egészségvédõ és egészségkárosító magatartása

1. El­mé­le­ti hát­tér

Az el­hú­zó­dó gaz­da­sá­gi krí­zis, a nagy tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek és a tar­tós po­li­ti­kai vál­ság sú­lyo­san ká­ro­sít­ja a fi­zi­kai és lel­ki egész­sé­get. A tár­sas de­zin­teg­rá­ció el­mé­le­te (Wilson 1987) sze­rint a szá­mos ha­tás­nak csak egyi­ke, hogy az egyé­nek – akik a lét­szük­ség­le­te­i­ket is csak nagy erő­fe­szí­té­sek árán tud­ják biz­to­sí­ta­ni – a ke­mény meg­él­he­té­si küz­de­lem­ben el­ha­nya­gol­ják sa­ját egész­sé­gük vé­del­mét és pszi­choak­tív sze­rek­kel csök­ken­tik a rá­juk ne­he­ze­dő ter­he­ket (Walberg 1998); en­nél is fon­to­sabb azon­ban a tár­sa­dal­mi-tár­sas ko­hé­zió fel­la­zu­lá­sá­nak té­nye. A sze­gény­ség ha­tá­sá­ra egy­aránt meg­gyen­gül a csa­lá­dok, a ba­rá­ti kö­rök, a kö­zös­sé­gek és a tár­sa­da­lom ös­­sze­tar­to­zá­sa, ami a vá­lá­sok szá­má­ban, az in­for­má­lis és for­má­lis kö­zös­sé­gek, szer­ve­ze­tek ha­tás­ta­lan és cél­ta­lan mun­ka­vég­zé­sé­ben és a mig­rá­ci­ós mu­ta­tók­ban (Brow­ning 2002) is tük­rö­ző­dik. Gyen­ge tár­sas tá­mo­ga­tott­ság mel­lett az egyén szint­jén ro­ha­mo­san rom­ló egész­sé­gi ál­la­pot ta­pasz­tal­ha­tó (Kopp–Skrabski–Szed­mák 1998). A tár­sas kö­zös­sé­gek már nem nyúj­ta­nak biz­ton­sá­got, az éle­tet nincs ki­ért, sőt ta­lán nincs is mi­ért ér­tel­me­sen él­ni, a sze­gény­ség­gel még­is nap mint nap meg kell küz­de­ni, cél­ta­la­nul. Az ad­dig ér­vé­nyes ér­ték­rend, vi­lág­kép tel­je­sen fel­bo­rul, el­hal­vá­nyul.

A kö­tő­dé­sek el­sza­ka­dá­sa fo­koz­za az erő­sza­kos és más bűn­cse­lek­mé­nyek elő­for­du­lá­sát (Sampson 1997, Wilkin­son 1996), csök­ken­ti az ál­ta­lá­nos ter­me­lé­keny­sé­get, las­sít­ja a gaz­da­sá­gi fej­lő­dést, és a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás esé­lyét is gá­tol­ja (Putnam 1993); a kö­zös­ség­től sze­pa­rá­ló­dott, ma­gá­nyos egyé­nek ha­lá­lo­zá­si ará­nya pe­dig a jó tár­sas kap­cso­la­tok­ban élők­höz vi­szo­nyít­va mint­egy két-há­rom­szo­ros (Kawachi–Kennedy 1997). Ör­dö­gi kör ez: ha egy rom­bo­ló kül­ső vagy bel­ső ha­tá­sok kö­vet­kez­té­ben el­sze­gé­nye­dett or­szág szer­ve­ze­tei, tár­sa­dal­mi cso­port­jai dez­in­te­g­rálód­nak, ez a je­len­ség komp­lex köl­csön­ha­tás­ok út­ján még to­vább fo­koz­za az adott or­szág mű­kö­dés­kép­te­len­sé­gét, ne­ga­tí­van be­fo­lyá­sol­ja az egész­ség­ügyi és ha­lá­lo­zá­si sta­tisz­ti­ká­kat. A ki­sebb­sé­ge­ket ez a hely­zet kü­lö­nö­sen érin­ti, ugyan­is a tár­sa­dal­mi krí­zis kö­vet­kez­mé­nye­ként fel­lé­pő egész­ség­ügyi gon­dok és egész­ség­ká­ro­sí­tó vi­sel­ke­dés sú­lyos­sá­ga függ a kö­zös­ség jel­le­gé­től is. Sok­szí­nű et­ni­kai kör­nye­zet­ben még a jó­lé­ti ál­la­mok ve­ze­té­se szá­má­ra is sok­kal ne­he­zebb a tár­sa­dal­mi konf­lik­tus­hely­ze­tek ren­de­zé­se, a kö­zös­sé­gi cé­lok el­fo­gad­ta­tá­sa és a bű­nö­zés ál­la­mi szin­tű vis­­sza­szo­rí­tá­sa; a ki­sebb­ség­nél pe­dig több egész­sé­gi koc­ká­za­ti té­nye­ző és a tár­sas tá­mo­ga­tás to­váb­bi gá­tolt­sá­ga fi­gyel­he­tő meg (Kornhauser 1978). Csak a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő spe­ci­á­lis szem­pont, hogy tár­sa­dal­mi krí­zi­sek ide­jén nö­vek­szik irá­nyuk­ban a diszk­ri­mi­ná­ció (Wilkinson 1997).

A Durkheim-elmélet sze­rint a dez­in­te­gráló­dott tár­sa­dal­mak­ban gya­ko­rib­bá vál­nak az egyes de­vi­an­ci­ák. Er­re az el­mé­let­re ala­poz­va Tumin meg­ál­la­pít­ja, hogy a sze­gény­ség­gel, a nagy tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek­kel, az ér­ték­vál­ság­gal és a kö­tő­dés­hi­ány­­nyal együtt jár a pszi­cho­ló­gi­ai szin­ten a bi­zal­mat­lan­ság és az el­len­sé­ges­ség ér­zé­se má­sok irán­t; mind­ez ér­te­lem­sze­rű­en rom­bol­ja az ön­szer­ve­ző­dést, a kö­zös­sé­gi élet ha­té­kony­sá­gát és mű­kö­dő­ké­pes­sé­gét (Tumin 1953, Put­nam 1993). A tár­sas tá­mo­ga­tott­ság hi­á­nyá­ból adó­dó­an – más de­vi­an­ci­ák mel­lett – gyak­rab­ban je­lent­kez­nek a de­pres­­szió, a szo­ron­gás és egyéb pszi­chi­át­ri­ai be­teg­sé­gek is. A prob­lé­mák­kal va­ló si­ker­te­len meg­küz­dés egy­részt kli­ni­ka­i­lag is di­ag­nosz­ti­zál­ha­tó lel­ki prob­lé­má­kat szül, más­részt pe­dig együtt jár a egész­ség­vé­dő vi­sel­ke­dés csök­ke­né­sé­vel, il­let­ve a fo­ko­zott egész­ség­ká­ro­sí­tó ma­ga­tar­tás­sal.

Ha a vál­ság­hely­zet­ben vagy a gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai át­me­net ál­la­po­tá­ban élő or­szá­gok egész­ség­ügyi sta­tisz­ti­ká­i­nak ja­ví­tá­sát tűz­zük ki cé­lul, komp­lex ál­la­mi és kö­zös­sé­gi in­téz­ke­dé­sek­re, va­la­mint tu­da­tos egyé­ni erő­fe­szí­tés­re van szük­ség. A leg­több időt és for­rást az okok ke­ze­lé­se, to­váb­bá a sze­gény­ség, a ká­ros po­li­ti­kai erők, a szer­ve­zett bű­nö­zői te­vé­keny­ség vis­­sza­szo­rí­tá­sa igény­li. A kö­zös­sé­gek tá­mo­ga­tá­sa és szer­ve­zé­se, a cél­zott pszi­cho­ló­gi­ai se­gít­ség vi­szont azon ese­tek­ben is ja­vu­lást ered­mé­nyez­het, ami­kor a gaz­da­ság vál­to­zá­sá­ra csak hos­­szú idő múl­tán van re­mény. A szak­iro­da­lom sze­rint an­nak el­le­né­re, hogy a vál­ság oka­i­nak ke­ze­lé­se a vég­ső cél, rö­vid tá­von a tö­ré­keny tár­sas ko­hé­zió, mint egyik leg­fon­to­sabb tes­ti-lel­ki egészség­meghatározó té­nye­ző hely­re­ál­lí­tá­sá­ra van szük­ség, és ez­ál­tal is el­kez­dőd­het a tár­sa­da­lom és a kö­zös­sé­gek mű­kö­dő­ké­pes­sé­gé­nek, egész­sé­ges men­ta­li­tá­sá­nak meg­újí­tá­sa. Nagy-bri­tan­ni­ai és olasz pél­dák is bi­zo­nyít­ják (Bruhn–Wolf 1979), hogy a hát­rá­nyos hely­ze­tű­ek­kel va­ló szo­li­da­ri­tás hang­sú­lyá­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel, az em­be­ri ér­té­kek tár­sa­dal­mi és kö­zös­sé­gi szin­tű meg­erő­sí­té­sé­vel ko­moly vál­to­zást le­het el­ér­ni, és a gaz­da­sá­gi fej­lő­dés mu­ta­tói is ja­vít­ha­tók.

1. 1. Prob­lé­ma­fel­ve­tés

A Vaj­da­ság­ban a tíz­éves há­bo­rús idő­szak lel­ki ter­helt­sé­ge, meg­él­he­té­si küz­del­me és hal­mo­zott stressz­hely­ze­tei, va­la­mint a je­len­le­gi gaz­da­sá­gi át­me­net bi­zony­ta­lan­sá­ga – össz­hang­ban a szak­iro­dal­mi ös­­sze­fog­la­ló ál­lí­tá­sa­i­val – nyo­mot ha­gyott a la­kos­ság – és ezen be­lül a fi­a­ta­lok – fi­zi­kai és lel­ki­ál­la­po­tán. A ter­vek, táv­la­tok hi­á­nya egy tár­sa­da­lom­ban szin­te le­he­tet­len­né te­szi a hos­­szú tá­vú gon­dol­ko­dást. A ten­ni nem tu­dás re­mény­te­len ver­gő­dé­sé­ben, há­bo­rús kö­rül­mé­nyek közt mind ne­he­zebb (volt) olyan prob­lé­mamegoldási, meg­küz­dé­si for­má­kat ta­lál­ni, ame­lyek kön­­nyí­tet­tek vol­na a min­den­na­pi élet ter­he­in, és nem csak el­vi­sel­he­tőb­bé tet­ték őket. Sok­kal in­kább a fi­zi­kai fenn­ma­ra­dás­ra, és ez­zel együtt a min­den­na­pi fe­szült­sé­gek tű­ré­sé­re kel­lett kon­cent­rál­ni, mint a cse­lek­vés­re. A pszi­cho­ló­gi­ai szak­iro­da­lom az ilyen ke­zel­he­tet­len hely­ze­tek­ben az ér­ze­lem­fó­ku­szú (a sa­ját bá­nat, ke­se­rű­ség gát­lá­sá­ra, kont­roll­já­ra irá­nyu­ló) meg­küz­dést hang­sú­lyoz­za (Lazarus 1966), mely­nek több al­tí­pu­sát is­mer­jük: fi­gye­lem­el­te­re­lés, kon­cent­rá­ció, relaxálás, az ér­zel­mek el­nyo­má­sa, pa­nasz­ko­dás, az ér­zel­mek má­so­kon va­ló le­ve­ze­té­se, hu­mor, szer­hasz­ná­lat stb. Idő­vel azon­ban, ha a re­mény­te­len­ség ál­la­po­ta el­hú­zó­dik, az egyén vég­leg pas­­szív­vá vá­lik, fel­ad­ja a vál­toz­ta­tás re­mé­nyét és ko­ráb­bi vi­lág­kép­ét is, ez­zel együtt pe­dig be­lát­ha­tat­lan egész­ség­rom­bo­ló fo­lya­ma­tok kez­dőd­nek.
A tu­da­tos egész­ség­meg­őr­ző vi­sel­ke­dés­nek (pél­dá­ul egész­sé­ges ét­ke­zés, rend­sze­res spor­to­lás, az egész­ség­ká­ro­sí­tó kör­nye­zet ke­rü­lé­se) szá­mos szo­ci­a­li­zá­ci­ós előz­mé­nye van, így je­len­tő­sen meg­ha­tá­roz­za a szo­ci­a­li­zá­ció és a csa­lád, egyes de­mog­rá­fi­ai vál­to­zók, és az egyén éle­tét be­fo­lyá­so­ló ak­tu­á­lis tár­sa­dal­mi hely­zet is. Kü­lö­nö­sen sé­rü­lé­keny ma­ga­tar­tás­mó­dok együt­te­sé­ről van szó, mi­vel a ku­ta­tá­sok sze­rint a gyer­mek­kor­ban ta­nult egész­ség­vé­dő szo­ká­sok nem sta­bi­lak, az egyén lel­ki­ál­la­po­ta, élet­hely­ze­te függ­vé­nyé­ben is vál­toz­hat­nak (Kul­csár 1998). Mind­má­ig nem áll ren­del­ke­zés­re olyan spe­ci­á­lis lé­lek­ta­ni ku­ta­tá­si anyag, amely az egész­ség­kép, az egész­ség­hez va­ló vi­szony tár­sa­dal­mi krí­zis­hely­zet­ben va­ló vál­to­zá­sá­nak rend­sze­re­ző el­mé­le­ti át­te­kin­té­sét ad­ná; még­is a szo­ci­o­ló­gi­ai mo­del­lek­ből me­rít­ve fel­té­te­lez­he­tő, hogy a tár­sa­dal­mi krí­zis nem­csak a be­teg­ség­sta­tisz­ti­kák­ra és a de­vi­an­ci­ák mu­ta­tó­i­ra, ha­nem az egész­ség­meg­őr­ző vi­sel­ke­dés­re és az egész­ség­kép­re is rá­nyom­ja a bé­lye­gét. Köz­ve­tett bi­zo­nyí­té­kok is utal­nak er­re: a meg­küz­dő, ru­gal­mas prob­lé­ma­ke­ze­lő vi­sel­ke­dés és sze­mé­lyi­ség ös­­sze­füg­gés­ben áll az egész­sé­ges élet­mód­dal, a gyen­ge meg­küz­dők, te­he­tet­len­ség­ben élők pe­dig köz­tu­do­má­sú­an gyak­rab­ban be­teg­sze­nek meg (Oláh 1993).

A pszi­choak­tív sze­rek olyan, az egész­sé­get hos­­szú tá­von ká­ro­sí­tó anya­gok cso­port­ját je­len­tik, ame­lyek egy­szer­re a tár­sa­sá­gi élet tar­to­zé­kai, fe­szült­ség­csök­ken­tők, az iz­ga­lom­ke­re­sés és a jobb kon­cent­rá­ció le­he­tő­sé­gét kí­nál­ják, il­let­ve a prob­lé­ma­ke­ze­lés­nek bi­zo­nyos élet­hely­ze­tek­ben el­fo­ga­dott esz­kö­zei. (Rö­vid tá­von a ked­ve­ző, hos­­szú tá­von pe­dig a ked­ve­zőt­len kö­vet­kez­mé­nye­ik ke­rül­nek elő­tér­be – ép­pen ezen a szá­lon kap­cso­lód­nak a cé­lok, táv­la­tok és a meg­küz­dé­si mó­dok kér­dés­kö­ré­hez.) Leg­gya­ko­ribb, le­gá­lis for­má­juk a do­hány­zás és az al­ko­hol­fo­gyasz­tás, ám krí­zis­ben, de­vi­áns ér­ték­ren­det kép­vi­se­lő (a bű­nö­zést, a rend­őri ter­rort in­téz­mé­nye­sí­tő) tár­sa­da­lom­ban sze­rep­hez jut a drog, va­la­mint a to­váb­bi de­vi­an­ci­ák ter­je­dé­se is a szo­ci­á­lis de­zin­teg­rá­ció és az anómiás, ér­ték­vesz­tett kör­nye­zet ha­tá­sá­ra (Walberg 1998). Ha nincs le­he­tő­ség a gon­dok­ból va­ló ki­lá­ba­lás­ra, és ha az egyén mun­ka­kö­re vagy élet­hely­ze­te nem tesz le­he­tő­vé in­tel­lek­tu­á­li­sabb prob­lé­ma­meg­ol­dást, leg­egy­sze­rűbb a sa­ját egész­sé­get rom­bo­ló, még­is meg­kön­­nyeb­bü­lést le­he­tő­vé te­vő anya­go­kat hasz­nál­ni – ez igény­li a leg­ki­sebb erő­fe­szí­tést és ön­kont­rollt. A ke­zel­he­tet­len meg­pró­bál­ta­tá­so­kat át­élő egyén­ben el­tör­pül a sze­rek egész­ség­re va­ló ve­szé­lyes­sé­ge, koc­ká­za­ta; ez­zel együtt pe­dig a szer­hasz­ná­lat és más ön­pusz­tí­tó vi­sel­ke­dés tö­me­ges­sé vá­lá­sa ál­ta­lá­nos tár­sa­dal­mi nor­má­vá te­szi, hogy az egész­sé­get nem kell óv­ni. Az érin­tett már azért sem tesz az egész­sé­gé­ért, mert nincs előt­te po­zi­tív pél­da, vagy mert a vi­lá­gá­ban is el­ter­jed­tek a ká­ros szo­ká­sok. Idő­vel a szer­él­ve­zet pszi­cho­ló­gi­ai, és ese­ten­ként fi­zi­kai füg­gő­sé­get ered­mé­nyez, ek­kor­tól még ne­he­zebb le­mon­da­ni ró­la, ilyen­kor az egyén már nincs is tu­da­tá­ban an­nak, hogy fo­lya­ma­to­san egész­sé­ge rom­bo­lá­sát vég­zi.

A tár­sa­dal­mi krí­zis a ki­sebb­sé­gi sors­ban, több­szö­rö­sen hát­rá­nyos hely­zet­ben élők­re gya­ko­rolt erős ha­tá­sát a Vaj­da­ság­ban rész­ben az egész­ség­vé­dő szo­ká­sok hi­á­nyá­ban, rész­ben pe­dig az egész­ség­ká­ro­sí­tó de­vi­áns ma­ga­tar­tás ro­ha­mos ter­je­dé­sé­ben ér­het­jük tet­ten. Ricz egye­dül­ál­ló ku­ta­tá­si ös­­sze­fog­la­ló­já­ban fel­hív­ja a fi­gyel­met a vaj­da­sá­gi ma­gyar át­lag­né­pes­ség rossz egész­sé­gi ál­la­po­tá­ra, ve­szé­lyez­te­tett­sé­gé­re, rö­vid élet­tar­tam­ára, va­la­mint az egész­ség­meg­őr­zés mód­ja­i­ról va­ló szél­ső­sé­ges tá­jé­ko­zat­lan­sá­gá­ra, és ha­son­ló ered­mé­nyek­ről szá­mol be vaj­da­sá­gi több­sé­gi min­tán a Szer­bi­ai Egész­ség­vé­del­mi In­té­zet ku­ta­tó­cso­port­ja is (Ricz 2002, Jakovl­je­viæ 1999). A je­len ku­ta­tás ezt a szá­lat fű­zi to­vább, egy spe­ci­á­lis kor­osz­tály­ra, a fia­­ta­lok po­pu­lá­ci­ó­já­ra kon­cent­rál­va.

2. Mód­szer

2.1. Ku­ta­tás­is­mer­te­tő

A 2000/2001. év­ben a bu­da­pes­ti Nem­ze­ti If­jú­ság­ku­ta­tó In­té­zet ál­tal kez­de­mé­nye­zett Mo­za­ik 2001 fan­tá­zia­ne­vű, több ré­gi­ó­ra ki­ter­je­dő nem­zet­kö­zi ku­ta­tás cél­ja a ha­tá­ron tú­li ma­gyar fi­a­ta­lok tár­sa­dal­mi köz­ér­zet­ének és hely­ze­té­nek, va­la­mint élet­vi­tel­ének, gon­dol­ko­dás­mód­já­nak meg­is­me­ré­se volt. Az egész­sé­gi ál­la­pot szem­pont­já­ból a ku­ta­tás fó­ku­szá­ba az egész­ség­ká­ro­sí­tó szo­ká­sok (al­ko­hol, drog, do­hány­zás), va­la­mint a spor­to­lás el­ter­jedt­sé­gé­nek vizs­gá­la­ta ke­rült. Az ál­ta­lá­nos szem­pont­ok elem­zé­sén túl je­len ta­nul­mány­ban cé­lom az egész­ség­vé­dő- és ká­ro­sí­tó vi­sel­ke­dés de­mog­rá­fi­ai té­nye­ző­i­nek át­te­kin­té­se és tu­do­má­nyos szem­pon­tú pszi­cho­ló­gi­ai ma­gya­rá­za­ta, ja­vas­lat­té­tel a pre­ven­ci­ós mun­ka szá­má­ra.

2.2. A vizs­gált min­ta le­írá­sa

A vizs­gált min­ta vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok­ból áll, kor, nem és vég­zett­ség sze­rint rep­re­zen­ta­tív (kvó­tás min­ta­vé­tel), elem­szá­ma 1017, élet­kor 15–29 év (lásd 1. táb­lá­zat). Há­rom kor­cso­port­ra osz­lik: 15–19, 20–24 és 25–29 éve­sek. A ne­mek ará­nya kö­rül­be­lül azo­nos, a kö­zép­fo­kú vég­zett­ség do­mi­nál. A vá­ros, kis­vá­ros, il­let­ve fa­lu arány szin­tén az 1991-es nép­szám­lá­lá­si sta­tisz­ti­kák­hoz il­lesz­ke­dik. A leg­több vizs­gá­la­ti sze­mély al­kal­ma­zott­ként dol­go­zik, il­let­ve ta­nul, a más inak­tí­vak ará­nya vi­szony­lag ala­csony. Meg­le­pő de­mog­rá­fi­ai adat, hogy a csa­lá­do­sok szá­ma ele­nyé­sző (17%), és még ke­ve­seb­ben vál­lal­nak gyer­me­ket (13%).
Az ered­mé­nyek át­te­kin­té­sé­nél kez­det­ben az egész­ség­vé­dő és -károsító ma­ga­tar­tás ál­ta­lá­nos el­ter­jedt­sé­gét, majd a hát­tér­ben meg­hú­zó­dó de­mog­rá­fi­ai ha­tá­so­kat ta­nul­má­nyo­zom, vé­gül az ered­mé­nyek a ko­ráb­bi vizs­gá­la­tok ta­nul­sá­ga­i­val va­ló ös­­sze­ve­té­se, és egyes pszi­chés té­nye­zők azo­no­sí­tá­sa kö­vet­ke­zik.

Végzettség

 

Gazdasági aktivitás (fő tevékenység) Családi állapot

és gyermevállalás

 

Korcsoport

 

Nem Lakhely

 

ált. iskola 39 tanuló 41 nőtlen/

hajadon

80 15–19 33 férfi 51 város 40
szakmunkásk. 13 alkalmazott 35 házasságban él 17 20–24 34 49 kisváros 32
szakközépisk. 20 munkanélküli 10 élettárssal él 2 25–29 33 falu 28
gimnázium 11 vállalkozó 6 elvált 1
főiskola 10 fekete munka 2 van gyermeke 12
egyetem 7 gazdálkodó 2 nincs gyermeke 88
egyéb inaktív 4

1. táb­lá­zat. Le­író sta­tisz­ti­ka (százalékos adatok)

3. Ered­mé­nyek

3.1. Ál­ta­lá­nos ada­tok

Az egész­ség­vé­dő és -károsító ma­ga­tar­tás el­ter­jedt­sé­gét szem­lél­te­tő ré­gi­ón­kén­ti ada­tok a 2. táb­lá­zat­ban ol­vas­ha­tók.

Belső-Erdély

 

 

Felvidék

 

 

 

Kárpátalja

 

 

 

Székelyföld

 

 

 

Vajdaság

(magyar csoport)

 

Vajdaság (többségi nemzeti csoport) Magyarország

 

 

 

Naponta dohányzik 29% 38% 25% 37% 44% 46% 29%
Alkoholt kipróbált 70% 81% 82% 72% 93% 85% 59%
Drogot kipróbált 7% 19% 7% 3% 39% 36% 7%
Sportol

(a kötelező testnevelési órán kívül)

42% 54% 42% 39% 46% 40% nincs adat

2. táb­lá­zat. Egész­ség­vé­dő és -károsító ma­ga­tar­tás – ös­­sze­ha­son­lí­tó ada­tok

For­rás: Mo­za­ik 2001

Egész­ség­vé­dő ma­ga­tar­tás: a vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok 46%-a vé­gez test­moz­gást a kö­te­le­ző test­ne­ve­lé­si órán kí­vül, ami a töb­bi ha­tá­ron tú­li ré­gi­ók­hoz vi­szo­nyít­va át­la­gos.
Egész­ség­ká­ro­sí­tó szo­ká­sok: a vaj­da­sá­gi ma­gyar min­ta 44%-a na­pon­ta, 8%-a pe­dig he­ten­te leg­alább egy al­ka­lom­mal do­hány­zik. Szin­te va­la­men­­nyi meg­kér­de­zett ki­pró­bál­ta már az al­ko­hol ha­tá­sát, több mint 90%-uk vall­ja, hogy szo­kott in­ni. Mint­egy két­ötö­dük élt va­la­mi­lyen lágy vagy ke­mény ká­bí­tó­szer­rel. A ká­bí­tó­szer, al­ko­hol- és drog­fo­gyasz­tás szám­ará­nya meg­ha­lad­ja a több­sé­gi ma­gyar és más ré­gi­ók­ban élő ki­sebb­sé­gi ma­gyar fi­a­ta­lok mu­ta­tó­it. Ös­­szes­sé­gé­ben az egész­ség­meg­őr­zés va­la­mennyi ré­gió kö­zül a Dél­vi­dé­ken szo­rul leg­in­kább a hát­tér­be.
A ku­ta­tás­ban ös­­sze­ha­son­lí­tá­si cél­lal ki­ala­kí­tott 509 fős több­sé­gi szláv fi­a­ta­lok­ból ál­ló min­ta ada­ta­it át­te­kint­ve lát­hat­juk, hogy a vaj­da­sá­gi ma­gyar cso­port­nál az al­ko­hol­ki­pró­bá­lás ará­nya je­len­tő­sen ma­ga­sabb, mint a több­sé­gi­ek­nél, míg a drog­hasz­ná­lat és a do­hány­zás mu­ta­tói kö­rül­be­lül meg­egyez­nek. A vaj­da­sá­gi szláv meg­kér­de­zet­tek te­hát dön­tő­en ugyan­olyan egész­ség­ká­ro­sí­tó élet­mó­dot foly­tat­nak, mint a ma­gyar cél­cso­port.

3.2. Kik spor­tol­nak rend­sze­re­sen?

Végzettség

 

Gazdasági aktivitás (fő tevékenység) Családi állapot

és gyermevállalás

 

Korcsoport

 

Nem Lakhely

 

ált. iskola 36 dolgozik 36 egyedülálló 26 15–19 54 férfi 56 város 48
középiskola 45 tanul 45 házasságban

él

23

 

20–24 45

 

41

 

kisváros 44
főiskola/

egyetem

20 egyéb inaktív 8 25–29 38 falu 43

3. táb­lá­zat. A rend­sze­re­sen spor­to­lók jel­lem­zői (N=450, szá­za­lé­kos gya­ko­ri­sá­gok, ke­re­kí­tett ér­té­kek)

A rend­sze­re­sen, leg­alább he­ti 2 al­ka­lom­mal spor­to­lók szám­ará­nya vá­ro­son 48, kis­vá­ros­ban és fa­lun pe­dig csak 44–45%. Ez ért­he­tő, mi­vel fa­lun a ház kö­rü­li fi­zi­kai mun­ka, ker­tész­ke­dés stb. ki­elé­gít­he­ti a min­den­na­pi moz­gás­igényt, vá­ro­son vi­szont el­tér­nek a hét­köz­na­pi te­vé­keny­sé­gek, ugyan­ak­kor több szer­ve­zett sport­le­he­tő­sé­get le­het igény­be ven­ni. A spor­to­lá­si kedv fo­ko­za­to­san, de di­na­mi­ku­san csök­ken az élet­kor függ­vé­nyé­ben, ami rész­ben az is­ko­lai sport­le­he­tő­sé­gek meg­szű­né­sé­nek, rész­ben pe­dig a meg­vál­to­zott élet­vi­tel­nek, pél­dá­ul a na­gyobb el­he­lyez­ke­dé­si arány­nak is be­tud­ha­tó. A csök­ke­nés jel­lem­ző idő­pont­ja a hu­sza­dik élet­év, ami­kor­ra a ko­ráb­bi 54%-ról 45%-ra csök­ken a rend­sze­res spor­to­lás, a to­váb­bi­ak­ban pe­dig a fi­a­ta­lok újabb 7%-a mond le a moz­gás­ról. Több egye­dül­ál­ló fi­a­tal spor­tol, mint ahány há­zas­ság­ban élő, ami ar­ra utal, hogy a tár­sa­ság­tól va­ló el­sza­ka­dás­sal, a meg­ál­la­po­dott élet­vi­tel­lel, az eset­le­ges gyer­mek­vál­la­lás­sal együtt jár­hat a sa­ját egész­sé­gi, men­tál­hi­gi­é­nés ál­la­pot el­ha­nya­go­lá­sa. (Ez saj­ná­la­to­san a fej­lett or­szá­gok­ban is igen jel­lem­ző).

A fen­ti­ek­kel össz­hang­ban, a spor­to­lá­si kedv a ta­nu­lók­nál a leg­na­gyobb – fő­leg a kö­zép­fo­kú ok­ta­tás szint­jén –, őket kö­ve­tik az al­kal­ma­zot­tak. Rész­le­te­sebb elem­zés út­ján meg­fi­gyel­he­tő, hogy míg a gim­ná­zi­u­mok­ban ma­ga­sabb a spor­to­lók ará­nya, mint a nem spor­to­ló­ké, ad­dig a szak­kö­zép­is­ko­lá­ban és más kö­zép­fo­kú tan­in­téz­mé­nyek­ben a kü­lönb­ség a nem spor­to­lók ja­vá­ra for­dul és cse­kély; az al­kal­ma­zot­tak­nál pe­dig két­szer an­­nyi­an ha­nya­gol­ják el a rend­sze­res spor­tot, mint ahá­nyan azt fon­tos­nak tart­ják. A ház­tar­tás­be­li és el­tar­tott fi­a­ta­lok a spor­to­lás te­rén is pas­­szí­vak, akár­csak a tár­sa­dal­mi ak­ti­vi­tás szem­pont­já­ból. Va­ló­szí­nű, hogy egész éle­tü­ket át­szö­vi a ten­ni nem tu­dás, a má­sok­ra ha­gyat­ko­zás.

3.3. Kik spor­tol­nak ver­seny­sze­rű­en?

Végzettség

 

Gazdasági aktivitás (fő tevékenység) Családi állapot

és gyermevállalás

 

Korcsoport

 

Nem Lakhely

 

ált. iskola 8 dolgozik 5 egyedülálló 9 15–19 12 férfi 10 város 6
középiskola 7 tanul 9 házasságban

él

2 20–24 6 4 kisváros 7
főiskola/

egyetem

7 25–29 4 falu 9

4. táb­lá­zat. A ver­seny­sze­rű­en spor­to­lók jel­lem­zői (N=75, szá­za­lé­kos gya­ko­ri­sá­gok, ke­re­kí­tett ér­té­kek)

A min­tá­ban ös­­sze­sen 75-en spor­tol­nak ver­seny­sze­rű­en. Nincs je­len­tő­sebb el­té­rés la­kó­hely sze­rint, te­hát fa­lun, kis­vá­ros­ban és vá­ro­son is meg­ta­lál­ják az ér­dek­lő­dők a meg­mé­ret­te­tés le­he­tő­sé­gét. A ver­seny­sze­rű spor­to­lás vá­gya a vég­zett­ség­től is vi­szony­lag füg­get­len. Ará­nya 15 és 19 év közt a leg­je­len­tő­sebb, ké­sőbb fo­ko­za­to­san csök­ken, és a leg­idő­sebb vizs­gált kor­osz­tály­nál már ele­nyé­sző. Min­den­fé­le ver­seny­sport­nál in­kább a fi­úk je­les­ked­nek. A ver­seny­spor­to­kat űzők szin­te csak az egye­dül­ál­ló­ak kö­zül ke­rül­nek ki, ami meg­erő­sí­ti, hogy pár­kap­cso­lat­ban élők szá­má­ra a csa­lá­don kí­vü­li erős el­kö­te­le­zett­ség nem von­zó. Szin­tén ke­ve­sen van­nak olya­nok, akik az al­kal­ma­zot­ti mun­ka­vi­szony mel­lett is fenn­tar­tot­ták a ver­seny­sze­rű spor­to­lást (21-en), va­ló­szí­nű­leg idő­hi­ány okán.

3.4. Vá­lasz­tott spor­to­lá­si for­mák

mir-graf-uj-1.pdf

1. ábra. A spor­to­lá­si for­mák gya­ko­ri­sá­ga

A spor­to­lá­si for­mák jel­le­gét te­kint­ve a gya­ko­ri­sá­gi rang­sor élén a min­ta egé­szét te­kint­ve a ke­rék­pá­ro­zás áll; ezt kö­ve­ti az úszás és a fu­tás. Hát­tér­be szo­rul­nak, bár a min­ta egy al­cso­port­já­nál jel­lem­ző­ek a ju­go­szlá­vi­ai ha­gyo­má­nyok­hoz is il­lesz­ke­dő csa­pat­spor­tok, a fut­ball, a ko­sár­lab­da és a röp­lab­da. A vá­lasz­tott spor­tok egy ré­szé­nek „ma­gá­nyos” jel­le­ge rész­ben ma­gya­rá­za­tot ad­hat rá, hogy a test­moz­gás egy idő után mi­ért ve­szí­ti el von­zá­sát: a tár­sas igé­nye­ket nem elé­gí­ti ki, ezért a ba­rát­ko­zás­ra, tár­sa­ság­ra vá­gyó fi­a­tal in­kább le­mond ró­la, kény­szer­ként, meg­eről­te­tés­ként vagy üres idő­töl­tés­ként éli meg. A ke­rék­pár nép­sze­rű­sé­ge min­den kor­osz­tály­nál ál­ta­lá­nos, más fel­mé­ré­sek ada­tai (Ricz 2002) pe­dig ar­ra is rá­mu­tat­nak, hogy a la­kos­ság nagy ré­sze azt in­kább köz­le­ke­dé­si esz­köz­ként, nem sport­esz­köz­ként hasz­nál­ja. A mun­ká­ba, is­ko­lá­ba vagy is­me­rő­sök­höz já­rás nyil­ván­va­ló­an be­ik­ta­tó­dik a test­edzés rend­sze­re­sen vég­zett for­mái kö­zé.

mir-graf-uj-2
2. ábra. A nem spor­to­lás jel­lem­ző okai a tel­jes min­tá­nál

A nem spor­to­lás a leg­több eset­ben kül­ső attribú­ció­val (ok­tu­la­j­donítás­sal) tár­sul. Leg­gyak­rab­ban vá­lasz­tott in­dok a „nincs időm”, de élen jár még a „nincs le­he­tő­sé­gem” és a „nincs tár­sa­sá­gom” is. Ezen a pon­ton jel­lem­ző tor­zí­tás­nak le­he­tünk ta­núi. Egy­sze­rű­en rá­vi­lá­gít er­re, hogy pél­dá­ul a ma­gyar­or­szá­gi fő­is­ko­lai és egye­te­mi hall­ga­tók le­ter­helt­sé­ge több­szö­rö­se a vaj­da­sá­gi­a­ké­nak, és még­is szá­mos olyan szó­ra­ko­zá­si, kul­tu­rá­lis és spor­to­lá­si te­vé­keny­ség­re ma­rad ide­jük, ame­lyek­ben a vaj­da­sá­gi­ak nem vesz­nek részt. Tény, hogy na­gyon ne­héz őszin­tén be­val­la­ni az aka­rat­erő hi­á­nyát, il­let­ve a spor­tok nép­sze­rűt­len­sé­gét a sa­ját kor­osz­tály kö­ré­ben, sok­kal egy­sze­rűbb ment­sé­ge­ket ke­res­ni. Ezen a szem­lé­let­mó­don vál­toz­tat­ni le­het­ne – és kel­le­ne – egyes csa­pat­spor­tok tá­mo­ga­tá­sá­val, va­la­mint a test­moz­gás ál­ta­lá­nos nép­sze­rű­sí­té­sé­vel.

A le­het­sé­ges okok kö­zé kí­nál­ko­zik a ta­nult te­he­tet­len­ség is: az az egyén, aki so­ká­ig élt kont­rol­lál­ha­tat­lan, sú­lyos kö­rül­mé­nyek közt, a sa­ját éle­té­ben olyan dol­gok vál­toz­ta­tá­sát is fel­ad­ja, ame­lye­ken kön­­nyű­szer­rel úr­rá tud­na len­ni (Seligman–Pe­terson 1986). El­kép­zel­he­tő, hogy a fi­a­ta­lok a tár­sa­dal­mi ne­héz­sé­gek­kel szem­be­ni te­he­tet­len el­fo­ga­dá­sa sa­ját éle­tük­re, egész­sé­gi ál­la­po­tuk­ra is – szin­te ész­re­vét­le­nül – ki­ter­jed.

mir-graf-uj-3
3. ábra. Jel­lem­ző ne­mi el­té­ré­sek az egyes spor­to­lá­si for­mák gya­ko­ri­sá­gá­ban

Jel­lem­ző ne­mi el­té­ré­sek­nek is ta­núi le­he­tünk. A fér­fi­ak in­kább csa­pat­já­té­ko­sok: ná­luk a fut­ball a leg­nép­sze­rűbb sport, csak ezt kö­ve­ti a ke­rék­pá­ro­zás és az úszás. A nők vi­szont egy­ál­ta­lán nem fut­bal­loz­nak, ná­luk az ae­ro­bic és az úszás gya­ko­ri a ke­rék­pá­ro­zás mel­lett.

mir-graf-uj-4.pdf

4. ábra. Jel­lem­ző élet­ko­ri el­té­ré­sek az egyes spor­to­lá­si for­mák gya­ko­ri­sá­gá­ban

Az élet­kor­ral – mint azt már a ko­ráb­bi­ak­ban is em­lí­tet­tem – min­den sport­ág ked­ve­lé­se vis­­sza­szo­rul (4. gra­fi­kon). Ez alól ki­vé­telt ké­pez az úszás és az ott­ho­ni tor­na, ame­lyek nép­sze­rű­sé­ge cse­kély mér­ték­ben esik vis­­sza, sőt bi­zo­nyos ese­tek­ben nö­vek­szik is. Az idő­seb­bek, úgy tű­nik, már nem szí­ve­sen mu­tat­ják meg ügyes­sé­gü­ket a csa­pat­já­ték­ok­ban, akár úgy is érez­he­tik, az ő ide­jük le­járt, és ná­luk a „ma­gá­nyos spor­tok” mű­ve­lé­se job­ban el­fo­ga­dott. Ve­szé­lyes ez a fi­lo­zó­fia: hi­szen a tár­sa­sá­gi spor­tok el­tű­né­sé­vel a kor­osz­tály je­len­tős há­nya­da szá­má­ra a spor­to­lás lét­jo­go­sult­sá­ga, fon­tos ér­tel­me is meg­kér­dő­je­le­ző­dik, és ki­ma­rad a jó szel­le­mű tár­sa­sá­gi-kö­zös­sé­gi élet egy ré­sze is. Ál­ta­lá­nos­ság­ban is ne­he­zebb a csa­pat bá­to­rí­tá­sa, he­lyes­lé­se, meg­erő­sí­tő lég­kö­re nél­kül, egye­dül ki­tar­ta­ni a rend­sze­res egész­ség­meg­őr­ző moz­gás mel­lett.

mir-graf-uj-5
5. ábra. A fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű­ek – egy ke­ve­set spor­to­ló cso­port – ál­tal pre­fe­rált test­edzé­si for­mák

A ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek – rész­ben azért, mert idő­seb­bek, de más ku­ta­tá­sok ta­nú­sá­ga sze­rint et­től füg­get­le­nül is – ke­ve­seb­bet spor­tol­nak (5. gra­fi­kon). Ná­luk is nyil­ván­va­ló­an meg­fi­gyel­he­tő a szer­ve­zett sport­le­he­tő­sé­gek­től va­ló hú­zó­do­zás, ide­gen­ke­dés, a ma­gá­nyos moz­gás. A spor­tok irán­ti ne­ga­tív at­ti­tűd fel­te­he­tő­en egy­faj­ta spe­ci­á­lis kul­tú­ra hi­á­nyá­val, torz tár­sa­dal­mi vé­le­ke­dé­sek­kel függ­het ös­­sze, pél­dá­ul hi­á­nyoz­hat az idő­seb­bek spor­to­lá­sa irán­ti el­fo­ga­dás a kö­zös­ség ré­szé­ről; a köz­na­pi ta­pasz­ta­la­tok sze­rint pél­dá­ul „meg­szól­ják” az idő­sebb nők spor­to­lá­sát, a fej­let­tebb eu­ró­pai or­szá­gok men­ta­li­tá­sá­val el­len­tét­ben.

3.5. Kik do­há­nyoz­nak?

A min­ta csak­nem fe­le (432 fő) rend­sze­res do­há­nyos. Erős do­há­nyo­sok­nak a je­len fel­mé­rés­ben azo­kat te­kin­tet­tem, akik na­pon­ta át­la­go­san 8 ci­ga­ret­tá­nál töb­bet szív­nak (372 fő, 5. táb­lá­zat). A na­pi 8 ci­ga­ret­tá­nál ke­ve­seb­bet fo­gyasz­tó­kat rend­sze­res, de nem erős do­há­nyo­sok­ként tar­tot­tam szá­mon.

Végzettség

 

Gazdasági aktivitás (fő tevékenység) Családi állapot

és gyermevállalás

 

Korcsoport

 

Nem Lakhely

 

ált. iskola 37 dolgozik 37 egyedülálló 38 15–19 39 férfi 39 város 35
középiskola 39 tanul 43 házasságban él 32 20–24 34 35 kisváros 37
főiskola/

egyetem

35 egyéb inaktív 31 25–29 38 falu 40

5. táb­lá­zat. Az erős do­há­nyo­sok jel­lem­zői (N=372, szá­za­lé­kos gya­ko­ri­sá­gok, ke­re­kí­tett ér­té­kek)

A do­hány­zók közt a leg­több fi­a­tal – saj­ná­la­to­san – az erős do­há­nyo­sok kö­zé tar­to­zik (Jakovljeviæ 1999). Cso­port­juk a tel­jes, 1017 fő­ből ál­ló min­ta több mint egy­har­ma­dát te­szi ki, és jó­val ke­ve­seb­ben (60-an) szív­nak ki­sebb men­­nyi­sé­get. A több­sé­gi szláv fi­a­ta­lok­nál a do­hány­zás ará­nya a vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lo­ké­val nagy­já­ból meg­egye­zik (509-ből 194 fő erős, 33 fő pe­dig rend­sze­res, de nem erős do­há­nyos), ez ar­ra utal, hogy a tár­sa­da­lom egé­szé­ben igen el­ter­jedt a ká­ros szo­kás.

A do­hány­zás egy­aránt jel­lem­ző vá­ro­son, fa­lun és kis­vá­ros­ban, a meg­kér­de­zet­tek a fal­vak­ban még­is va­la­mi­vel rend­sze­re­seb­ben gyúj­ta­nak rá. Az is­ko­lai vég­zett­ség­nek sincs je­len­tős ha­tá­sa, mind­há­rom cso­port 35–39%-a erő­sen, so­kat do­hány­zik. A ci­ga­ret­tá­zá­si ará­nyok min­den kor­cso­port­nál egy­aránt ma­ga­sak, és eb­ből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a rá­szo­kás már a ti­zen­ötö­dik élet­év után el­kez­dő­dik, és a fo­gyasz­tás et­től kezd­ve szá­mot­te­vő­en nem is csök­ken. Po­zi­tí­van ér­té­kel­he­tő, hogy in­ten­zi­tá­sa a né­pes­ség egy ki­sebb al­cso­port­já­nál az idő mú­lá­sá­val nem fo­ko­zó­dik, így a rend­sze­res, de nem erős ci­ga­ret­tá­zók há­nya­da vi­szony­lag ál­lan­dó ma­rad.

A ri­zi­kó­cso­port­ban a fér­fi­ak va­la­mi­vel töb­ben van­nak (fér­fi­ak: 241, nők: 191 fő), ez az el­té­rés azon­ban vi­szony­lag ki­csi. Fi­gye­lem­re mél­tó, hogy a nőt­len/ha­ja­don cso­port­nál igen ked­ve­zőt­len a hely­zet, ez ar­ra utal, hogy a do­hány­zás fő­leg a szó­ra­ko­zó­he­lyek és a tár­sa­sá­gi élet ve­le­já­ró­ja, és csa­lá­di kö­rül­mé­nyek közt, meg­ál­la­po­dott fi­a­ta­lok­nál va­la­mi­vel ke­vés­bé fi­gyel­he­tő meg. Leg­több az erős és rend­sze­res do­há­nyos az egye­te­mi hall­ga­tók közt és az al­kal­ma­zot­tak­nál, fel­te­he­tő­en a szó­ra­ko­zás már em­lí­tett ha­tá­sa mel­lett a mun­ka­he­lyi stressz, az „élet sű­rű­jé­vel” va­ló szem­be­sü­lés is hoz­zá­já­rul ah­hoz, hogy a fe­szült­ség­csök­ken­tést ezen az úton va­ló­sít­sák meg a fi­a­ta­lok. Fi­gye­lem­re mél­tó adat, hogy ná­luk sok­kal job­ban vi­gyáz­nak egész­sé­gük­re a vál­lal­ko­zó­ként vagy csa­lá­di vál­lal­ko­zás­ban dol­go­zó fi­a­ta­lok (akik a min­ta 6%-át al­kot­ják), csak ke­ve­sen él­ve­zik a do­hányt.

3.6. Kik a rend­sze­res al­ko­hol­fo­gyasz­tók?

Je­len fel­mé­rés­ben azo­kat te­kin­tet­tem rend­sze­res al­ko­hol­fo­gyasz­tók­nak, akik he­ten­te leg­alább há­rom vagy több al­ka­lom­mal fo­gyasz­tot­tak bort, sört vagy tö­mény italt. A tel­jes vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­tal min­ta va­la­mi­vel ke­ve­sebb, mint ne­gye­de (1017 fő kö­zül 212) ke­rült eb­be a cso­port­ba, ha­son­ló­an a vaj­da­sá­gi több­sé­gi nem­ze­ti fi­a­ta­lok szám­ará­nyá­hoz (509 fő­ből 122). Az ada­tok a 6. táb­lá­zat­ban ol­vas­ha­tók.

Végzettség

 

Gazdasági aktivitás (fő tevékenység) Családi állapot

és gyermevállalás

 

Korcsoport

 

Nem Lakhely

 

ált. iskola 23 dolgozik 24 egyedülálló 21 15–19 18 férfi 35 város 19
középiskola 20 tanul 17 házasságban él 17 20–24 23 6 kisváros 19
főiskola/

egyetem

16 egyéb inaktív 8 25–29 22 falu 26

6. táb­lá­zat. A rend­sze­res al­ko­hol­fo­gyasz­tók jel­lem­zői (N=212, szá­za­lé­kos gya­ko­ri­sá­gok, ke­re­kí­tett ér­té­kek)

A kis­vá­ros­ban és vá­ros­ban la­kók va­la­mi­vel – de nem szá­mot­te­vő­en – ke­ve­sebb szeszt fo­gyasz­ta­nak, mint a fa­lu­si­ak. A rend­sze­res al­ko­hol­fo­gyasz­tás a ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­ség­gel csök­ken: az ál­ta­lá­nos is­ko­lát be­fe­je­zet­tek­nél 23%, a kö­zép­fo­kú vég­zett­sé­gű­ek­nél 20%, míg a fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get szer­zet­tek­nél ös­­sze­sen 16%. Ez azt je­len­ti, hogy a mű­velt­ség, a jobb kar­ri­er­le­he­tő­sé­gek és az is­ko­lai vég­zett­ség el­éré­sé­vel já­ró erő­fe­szí­té­sek és el­fog­lalt­sá­gok úgy­mond „le­szok­tat­nak” a stressz ita­lo­zás­sal va­ló csök­ken­té­sé­ről; más al­ter­na­tí­vá­kat hoz­nak az egyén éle­té­be. A 16–19 éve­sek közt ke­ve­sebb (de nem ke­vés) a rend­sze­res al­ko­hol­fo­gyasz­tó, 20 év után a szá­muk nö­vek­szik, ké­sőbb eny­hén csök­ken.
A fér­fi­ak és nők ará­nya 6:1-hez, ami ar­ra utal, hogy a rend­sze­res al­ko­ho­li­zá­lás tár­sa­dal­mi el­fo­ga­dott­sá­ga a két nem­nél nem egy­for­ma. Az érin­tett cso­port­ban igen sok az egye­dül­ál­ló, de ag­go­da­lom­ra ad okot, hogy a há­za­sok, együtt élők kö­ré­ből is mint­egy 30 fő rend­sze­res fo­gyasz­tó. Az ita­lo­zó al­kal­ma­zot­tak ará­nya a tel­jes min­tá­ban mért alka­lma­zottszámhoz ké­pest ma­gas; az al­ko­ho­li­zá­ló vál­lal­ko­zók vagy csa­lá­di vál­lal­ko­zás­ban te­vé­keny­ke­dők vi­szont ke­ve­sen van­nak. Va­ló­szí­nű­leg azok, akik ala­csony is­ko­lai vég­zett­ség­gel, vi­szony­lag ko­rai élet­kor­ban, ke­mény fel­té­te­lek mel­lett áll­nak mun­ká­ba, ne­he­zeb­ben bir­kóz­nak meg a tár­sa­dal­mi ne­héz­sé­gek­kel, mint azok, akik szak­ma­i­lag, il­let­ve mun­ka­fel­té­te­lek szem­pont­já­ból elő­nyö­sebb hely­zet­ben kez­dik pá­lyá­ju­kat.

3.7. Kik pró­bál­ják ki a dro­got?

A fel­mé­rés­ben ar­ra is vá­laszt ke­res­tem, hogy mi­lyen de­mog­rá­fi­ai hát­te­rű fi­a­ta­lok pró­bál­ják ki va­ló­szí­nűb­ben a ká­bí­tó­sze­re­ket (lásd 7. táb­lá­zat).

Végzettség

 

Gazdasági aktivitás (fő tevékenység) Családi állapot

és gyermevállalás

 

Korcsoport

 

Nem Lakhely

 

ált. iskola 37 dolgozik 35 egyedülálló 42 15–19 40 férfi 50 város 47
középiskola 44 tanul 43 házasságban él 22 20–24 42 29 kisváros 38
főiskola/

egyetem

29 egyéb inaktív 8 25–29 35 falu 29

7. táb­lá­zat. A dro­got ki­pró­bá­lók jel­lem­zői (N=393, szá­za­lé­kos gya­ko­ri­sá­gok, ke­re­kí­tett ér­té­kek)

Az ada­tok­ból ki­vi­lág­lik, hogy a dro­got ki­pró­bá­lók ará­nya a csa­lád mé­re­té­vel csök­ken. A nagy­csa­lá­dos­ok, il­let­ve a több test­vér­ük­kel és szü­le­ik­kel egy ház­tar­tás­ban élők kö­zül ke­ve­seb­ben kí­sér­le­tez­nek ve­le, az egye­dü­li gyer­mek­ként szü­le­ik­kel la­kók kö­zül vi­szont töb­ben. A na­gyobb csa­lád min­den bi­zon­­nyal erő­sebb biz­ton­sá­got nyújt, az élet meg­szer­ve­zé­se na­gyobb erő­fe­szí­tést és egy­más­ra fi­gye­lést kö­ve­tel, a „töb­ben va­gyunk” ér­zé­se az em­be­ri kap­cso­la­tok­ban va­ló hi­tet és bi­zal­mat erő­sí­ti, a test­vér­kap­cso­la­tok pe­dig a konf­lik­tus­meg­ol­dás a hét­köz­nap­ok­ban is ha­té­kony min­tá­it sa­já­tít­tat­hat­ják el a fi­a­ta­lok­kal. Szin­tén jel­lem­ző le­het, hogy csak meg­fe­le­lő lel­ki­erő­vel, hit­tel és sze­mé­lyi­ség­jel­lem­zők­kel fel­vér­te­zett szü­lők vál­lal­tak több gyer­me­ket, és po­zi­tív hoz­zá­ál­lá­suk­nak, tö­rek­vé­sük­nek a nagy csa­lád fenn­ma­ra­dá­sán kí­vül a fo­ko­zott csa­lá­di har­mó­nia is az egyik po­zi­tív ered­mé­nye le­het. Vizs­gá­la­tunk azt is ki­mu­tat­ta, hogy a pszi­cho­ló­gi­ai szak­iro­da­lom ér­tel­mé­ben stressz­ter­he­sebb csa­lád­szer­ke­zet­nél (pl. egye­dül élők, egy­szü­lős csa­lád­ban élők, há­zas­ság­ban, de több­ge­ne­rá­ci­ós csa­lád­ban élők) szin­tén gya­ko­ribb a drog­hasz­ná­lat.
A szer­fo­gyasz­tás egy­ér­tel­mű­en ös­­sze­függ a tár­sa­sá­gi élet­tel, és az­zal, hogy a fi­a­ta­lok nagy ré­sze – még – nem ta­lál­ta meg a he­lyét a vi­lág­ban; a há­zas­ság­ban élők ese­té­ben ará­nya mind­ös­­sze 22%, az egye­dül­ál­lók 42%-á­val szem­ben. Az élet­tár­si kap­cso­lat ilyen ér­te­lem­ben ke­vés­bé nyújt biz­ton­sá­got: a drog­ki­pró­bá­lás mu­ta­tó­ja 38%-ot tesz ki.

Az al­ko­hol ese­té­ben lá­tott ös­­sze­füg­gé­sek egyi­ké­nek pon­to­san a for­dí­tott­ja ér­vé­nye­sül. A már dol­go­zók­nak csak 35, a ta­nu­lók egyes cso­port­ja­i­nak pe­dig en­nél na­gyobb szá­za­lé­ka sze­dett dro­got. A mun­ka­vál­la­lás fe­le­lős­sé­ge ilyen ér­te­lem­ben ri­zi­kó­csök­ken­tő le­het, meg­aka­dá­lyoz­za a sze­rek­kel való kí­sér­le­te­zést, a mun­ka­vi­szony­ban ál­ló fi­a­ta­lok már úgy­mond rév­ben van­nak, le­kö­ti őket a mun­ká­juk. Leg­ve­szé­lyez­te­tet­teb­bek a fő­is­ko­lás­ok (fe­le ré­szük ki­pró­bál­ta a dro­got), és az egye­te­mi hall­ga­tók (43%-uk ke­rült kap­cso­lat­ba a sze­rek­kel). A ká­bí­tó­szer-fo­gyasz­tás is ko­rán kez­dő­dik, a ki­pró­bá­lá­si arány a gim­ná­zi­um­ban és a szak­kö­zép­is­ko­lá­ban már 42–43%. Ke­vés­sé el­ter­jedt vi­szont a csa­lád­dal együtt dol­go­zók­nál (csa­lá­di gaz­da­ság, vál­lal­ko­zás), va­la­mint az igen ma­gas is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek­nél (PhD, spe­cial­izá­ció). A fe­ke­te mun­ká­ból élők­nél – meg­le­pő mó­don – ki­ug­ró­an ma­gas, 62%-os gya­ko­ri­sá­got mu­tat­ha­tunk ki.

A vá­ro­si tér­sé­gek­ben élők­nek 47%-a, a kis­vá­ros­ban élők­nek je­len­tő­sen ke­ve­sebb, és a fa­lun élők­nek vi­szont csak 29%-a ke­res­te a ká­bu­lat le­he­tő­sé­gét. A leg­idő­sebb, 25–29 éves kor­osz­tály – akik még a há­bo­rú előt­ti „szebb idők­ről” is őriz­nek em­lé­ke­ket – a dro­gok­kal ke­vés­bé ta­lál­ko­zott, mint a fi­a­ta­lab­bak. Va­ló­szí­nű­leg a Milo­se­vic­s-rezsim előt­ti idők­ben a de­vi­an­ci­ák, a me­ne­kü­lés he­lyett több más von­zó cse­lek­vé­si al­ter­na­tí­vát is ki­ala­kí­tot­tak min­den­na­pi gond­ja­ik fel­ol­dá­sá­ra, és ser­dü­lő­ko­ruk leg­alább egy ré­szé­ben re­á­lis táv­la­to­kat lát­tak ma­guk előt­t. Ná­luk „csak­” 35%-os a pró­bál­ko­zá­si arány, míg a 16–20 éve­sek­nél en­nél szá­mot­te­vő­en ma­ga­sabb, meg­ha­lad­ja a 40%-ot.

A kö­zép­fo­kú vég­zett­sé­gű­ek cso­port­já­nak 44%-a, az ál­ta­lá­nos is­ko­lát vég­zet­tek­nek 37%-a, míg a fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű­ek­nek mind­ös­­sze 29%-a ká­bí­tó­sze­re­zett. (Meg­jegy­zen­dő, hogy ez az ered­mény nyil­ván nem füg­get­len az élet­kor­tól.) Ala­csony is­ko­lai vég­zett­ség­nél el­ső­sor­ban a min­den­na­pos mun­ka­he­lyi el­fog­lalt­ság, a ke­nyér­ke­re­sés, meg­él­he­tés kény­sze­re, a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­nél pe­dig a tá­jé­ko­zott­ság, fel­vi­lá­go­sult­ság csök­kent­he­ti a drog von­zá­sát.

3.8. Kik a „ke­mény” dro­gok fo­gyasz­tói?

A je­len vizs­gá­lat­ban „ke­mény” drog­nak te­kin­tet­tem a sú­lyos füg­gő­sé­get oko­zó ké­mi­ai anya­go­kat (pl. he­ro­in, egyéb opiá­tok) va­la­mint a szer­ves ol­dó­sze­re­ket. A vizs­gált min­tá­ban ös­­sze­sen 42-en fo­gyaszt­ják vagy fo­gyasz­tot­ták őket. Cso­port­juk­ra jel­lem­ző, hogy több­ség­ben van­nak a fér­fi­ak (32-en), a ta­nu­lók szá­ma 18, 14-en pe­dig al­kal­ma­zot­tak. Vi­szony­lag so­kan (he­ten) vág­tak be­le kö­zü­lük fe­ke­te mun­ká­ba, így az ered­mény is­mé­tel­ten meg­erő­sí­ti, hogy a tár­sa­da­lom szem­pont­já­ból ká­ros, de­vi­áns ma­ga­tar­tá­si for­mák sok eset­ben együtt for­dul­nak elő. A több­ség ala­csony is­ko­lai vég­zett­sé­gű (20 ál­ta­lá­nos is­ko­lát és 21 kö­zép­is­ko­lát be­fe­je­zett vá­lasz­adó), az egyes kor­cso­port­ok ará­nya ki­egyen­lí­tett, és a fo­gyasz­tók több­sé­ge egye­dül­ál­ló.
A szak­iro­da­lom alap­ján fel­té­te­lez­he­tő volt, hogy a val­lás­hoz va­ló kö­tő­dés csök­ken­ti a ká­bí­tó­sze­rek sze­dé­sé­nek va­ló­szí­nű­sé­gét. Az ered­mé­nyek azon­ban sem­mi el­té­rést sem je­lez­tek a ma­gu­kat hí­vő­nek és nem hí­vő­nek mon­dó fi­a­ta­lok ke­mény­drog-mu­ta­tói közt. A 42 fős cso­port több­sé­ge a ma­ga mód­ján val­lá­sos­nak vél­te ma­gát.
Azt is meg­vizs­gál­tam, hogy eb­ben az al­cso­port­ban meg­fi­gyel­he­tők-e ér­ték­ren­di kü­lönb­sé­gek a drog­hoz nem nyú­lók­hoz vagy a csak kön­­nyű dro­got fo­gyasz­tók­hoz vi­szo­nyít­va. Az ered­mé­nyek ta­nú­sít­ják, hogy a ke­mény dro­got nem hasz­ná­lók szin­te va­la­men­­nyi tár­sas kö­zeg­hez szig­ni­fi­kán­san job­ban ra­gasz­kod­nak; így pél­dá­ul fon­to­sabb­nak vé­lik csa­lád­ju­kat, ba­rá­ta­i­kat, a sze­rel­met és nem­ze­tü­ket is (p<0,01); a fo­gyasz­tók­nál vi­szont csak a ha­ta­lom mint ér­ték jut fon­to­sabb sze­rep­hez (p<0,01). Mind­ez vagy ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy a de­vi­áns cso­port ele­ve ros­­szabb csa­lá­di és tár­sas kö­rül­mé­nyek közt él, és így ne­he­zeb­ben tud kö­tőd­ni má­sok­hoz, vagy ép­pen a ká­bí­tó­szer-hasz­ná­lat kö­vet­kez­té­ben sza­kad el a kör­nye­ze­té­ben je­len­tős sze­mé­lyek­től. Mi­vel azon­ban az al­cso­port­nál a nem tár­sas ér­té­kek fon­tos­sá­ga is ten­den­ci­a­sze­rű­en csök­ken, úgy vél­het­jük, hogy ál­ta­lá­nos ki­lá­tás­ta­lan­ság és ér­ték­hi­ány hú­zód­hat meg a füg­gést oko­zó dro­gok­hoz va­ló me­ne­kü­lés hát­te­ré­ben.

3.9. Lelkiállapot, hit és de­vi­áns ma­ga­tar­tá­si for­mák

A pszi­cho­ló­gi­ai szak­iro­da­lom nyo­mán ok­kal fel­té­te­lez­he­tő, hogy az erős szub­jek­tív lel­ki ter­helt­ség rend­sze­re­sebb al­ko­ho­li­zá­lást, drog­hasz­ná­la­tot és do­hány­zást va­ló­szí­nű­sít. Min­tám­ban ezt a fel­té­te­le­zést is meg­vizs­gál­tam. A sa­ját élet­tel va­ló elé­ge­dett­ség mér­té­két, va­la­mint a sze­mé­lyes cé­lok meg­va­ló­su­lá­sá­val kap­cso­la­tos op­ti­miz­must és pes­­szi­miz­must ve­tet­tem ös­­sze a – több­fé­le – szer­hasz­ná­lat gya­ko­ri­sá­gá­val. Az ered­mé­nyek sze­rint az éle­tük­kel elé­ge­dett fi­a­ta­lok több szem­pont­ból is egész­sé­ge­seb­ben él­nek, mint elé­ge­det­len tár­sa­ik. Ten­den­ci­a­sze­rű­en (p<0,10) ki­sebb va­ló­szí­nű­ség­gel nyúl­nak ká­bí­tó­szer­hez, rit­káb­ban (p<0,10) és ak­kor sok­kal ke­ve­seb­bet (p<0,001) do­há­nyoz­nak, ki­sebb köz­tük a rend­sze­res sör­fo­gyasz­tók (p<0,001) szá­ma és erő­sen szig­ni­fi­káns ös­­sze­füg­gés (p<0,003) erő­sí­ti meg, hogy szí­ve­seb­ben spor­tol­nak és tor­náz­nak.

Az a fel­te­vé­sem, hogy a sa­ját cé­lok meg­va­ló­su­lá­sa irán­ti po­zi­tív el­vá­rás ki­vé­di az egész­ség­ká­ro­sí­tó vi­sel­ke­dést, nem iga­zo­ló­dott. Ma­gya­rá­za­tot kí­nál er­re az a tu­do­má­nyos meg­fi­gye­lés, mi­sze­rint az egész­ség vé­del­me iránt ke­vés­sé el­kö­te­le­zett, az egész­sé­get mint ér­té­ket el­ha­nya­go­ló tár­sa­da­lom­ban az egyén in­kább a sze­ren­csé­nek, a vé­let­len­nek tu­laj­do­nít­ja sa­ját ked­ve­ző vagy ked­ve­zőt­len fi­zi­kai köz­ér­zet­ét. Ha van is po­zi­tív el­vá­rá­sa a jö­vő irán­t, alap­ta­la­nul re­mél job­bat a sor­sá­tól, sa­ját ere­jé­re és re­á­lis le­he­tő­sé­ge­i­re nem na­gyon ala­poz (kül­ső attribú­ció). Ez az ir­re­á­lis, pasz­­szív op­ti­miz­mus vé­le­mé­nyem sze­rint sok szem­pont­ból erő­sen jel­lem­zi a Vaj­da­ság la­kos­sá­gát. A sport­tal kap­cso­la­tos, ko­ráb­ban már be­mu­ta­tott kül­ső oktu­la­j­donítás is er­re utal.
A drog ki­pró­bá­lá­sa el­len mind az egy­ház­hoz tar­to­zás, mind pe­dig a hit vé­del­met nyújt. A ma­gu­kat egy­ház­hoz tar­to­zók­nak val­lók a khi-né­gyzet pró­ba ered­mé­nye sze­rint ál­ta­lá­ban ke­vés­bé nyúl­nak il­le­gá­lis sze­rek­hez (p<0,01), de még en­nél is erő­sebb ös­­sze­füg­gés mu­tat­ha­tó ki az Is­ten­ben vagy egy fel­ső ha­ta­lom­ban va­ló tény­le­ges hit és a drog el­uta­sí­tá­sa kö­zött (p<0,001, ugyan­ez vi­szont a ke­mény dro­gok al­cso­port­já­ra nem vo­nat­koz­tat­ha­tó, lásd az előb­bi rész­ben). Va­la­mi­vel ki­sebb, még­is szá­mot­te­vő ha­tást lát­ha­tunk a test­moz­gás ese­té­ben: a hí­vő fi­a­ta­lok szí­ve­seb­ben spor­tol­nak (p<0,10). Szin­tén ten­den­ci­a­sze­rű kap­cso­la­tot ve­he­tünk ész­re a hit és a do­hány­zás kö­zött: a hí­vő fi­a­ta­lok közt sok­kal több a do­hányt tel­je­sen el­uta­sí­tó sze­mély, mint a nem hí­vők kö­zött (p<0,10). Meg­jegy­zen­dő azon­ban, hogy a sta­tisz­ti­kai szig­nifikan­ci­asz­in­teken túl a val­lá­sos és hí­vő fi­a­ta­lok közt is szá­mo­san hasz­nál­nak dro­got, do­há­nyoz­nak, il­let­ve nem spor­tol­nak rend­sze­re­sen.

3.10. Ös­­sze­ha­son­lí­tás a ko­ráb­bi vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­vel

A vaj­da­sá­gi ma­gyar la­kos­ság egész­sé­gi ál­la­po­tát fel­tér­ké­pe­ző ko­ráb­bi vizs­gá­la­tok egy ré­sze a tel­jes ma­gyar la­kos­ság rep­re­zen­ta­tív min­tá­ján ké­szült (Ricz 2002); más ku­ta­tá­sok a ve­gyes nem­ze­ti­sé­gű össz­né­pes­ség, il­let­ve ezen be­lül a fi­a­ta­lok prob­lé­má­it ta­nul­má­nyoz­ták (vaj­da­sá­gi Nem­ze­ti Egész­ség­vé­del­mi In­té­zet, 1999). A ko­ráb­bi ada­tok­kal va­ló ös­­sze­ve­tés rá­vi­lá­gít­hat a vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­tal­ság spe­ci­á­lis prob­lé­má­i­ra, és fel­de­rít­he­ti a kor­cso­port­ok, va­la­mint a kul­tu­rá­lis cso­por­tok sze­rin­ti el­té­ré­se­ket (8. táb­lá­zat).

Vajdasági magyar fiatalok

 

 

 

Vajdasági magyar felnőtt átlagnépesség (Societas pro Familia felmérés) Észak-bácskai fiatal vegyes népesség

(szabadkai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet)

Naponta dohányzik 44 45 38 (15–18 év)
Alkoholt kipróbált 93 92 48 (<18 év)
Drogot kipróbált 39 nincs adat 4 (<18 év)
Sportol (a kötelező testnevelési órán kívül) 46 25 nincs adat

8. táb­lá­zat. Ös­­sze­ha­son­lí­tás az egész­sé­gi ál­la­pot ko­ráb­bi vaj­da­sá­gi vizs­gá­la­ta­i­nak ered­mé­nye­i­vel (szá­za­lé­kos gya­ko­ri­sá­gok)

A na­pi rend­sze­res­ség­gel do­hány­zók ará­nya a sa­ját vizs­gá­la­tunk­ban rész­ben meg­egye­zett a ko­ráb­bi ered­mé­nyek­kel: pél­dá­ul a tel­jes ma­gyar la­kos­ság­ra jel­lem­ző do­hány­zá­si mu­ta­tó 44,7%, az erős do­hány­zás gya­ko­ri­sá­ga 49,1%. A fi­a­tal, 18 év alat­ti át­lag­né­pes­ség­re ké­szí­tett sta­tisz­ti­kák­ból az is ki­de­rül, hogy a na­pon­ta do­hány­zók szá­ma 18 éves kor után ug­rás­sze­rű­en emel­ke­dik, sőt ki­mu­tat­ha­tó, hogy a vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok do­hány­zá­si ará­nya ma­ga­sabb, mint az észak-bács­kai fi­a­ta­lo­ké ál­ta­lá­ban (44% vs. 37%).
A ko­ráb­bi ma­gyar min­tá­kon ké­szült vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­hez ha­son­ló­an ala­kul az al­ko­hol­ki­pró­bá­lás is (92,2%), no­ha más ta­nul­má­nyok­ban a rend­sze­res al­ko­ho­li­zá­lás opera­cional­izálása el­té­rő­en tör­tént. A szak­iro­da­lom­ból (Ricz 2002) ki­de­rül, hogy a kér­de­zet­tek az al­ko­hol­tól el­ső­sor­ban szo­ron­gás- és fe­szült­ség­ol­dó, nyug­ta­tó ha­tást vár­nak, té­ves vé­le­ke­dés­ként él vi­szont a szesz gyó­gyí­tó ere­je, igen ke­ve­sen is­me­rik el, hogy az ká­ros len­ne az egész­ség­re.
Az al­ko­hol ki­pró­bá­lá­sa a 18 év alat­ti ve­gyes át­lag­né­pes­ség­nél csak 48%-os. Ez ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy az ál­ta­lunk vizs­gált cso­port ré­szint szí­ve­seb­ben iszik az át­lag­né­pes­ség­hez ké­pest, ré­szint pe­dig a fo­gyasz­tás ug­rás­sze­rű­en emel­ke­dik a 18. élet­év után, vég­le­ges ará­nyát a fi­a­tal fel­nőtt­kor vé­gé­re, a 29. élet­év kör­nyé­ké­re ér­ve el. (Az an­ti­al­ko­ho­lis­ták ará­nya a 29. élet­év után ál­lan­dó ma­rad.)
A ko­ráb­bi fel­mé­ré­sek a drog ki­pró­bá­lá­sá­ról ke­vés ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó ada­tot is­mer­tet­nek. A ve­gyes fi­a­tal át­lag­né­pes­ség­nél vég­zett fel­mé­rés­nél a meg­kér­de­zet­tek ös­­sze­sen 4%-a vá­la­szol­ta, hogy dro­got hasz­nált. Amel­lett, hogy a nagy kü­lönb­ség mi­att van ok ké­tel­ked­ni a ko­ráb­bi vizs­gá­lat op­ti­má­lis kö­rül­mé­nye­i­ben és me­to­di­ká­já­ban, a Mo­za­ik 2001 ered­mé­nyei a vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­tal­ság­ra néz­ve igen ked­ve­zőt­le­nek.
Nem áll­nak ren­del­ke­zés­re ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó ada­tok az észak-bács­kai át­lag­né­pes­ség és a ve­gyes nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sú fi­a­ta­lok tan­órán kí­vü­li spor­to­lá­sá­ról sem. A vaj­da­sá­gi ma­gyar fel­nőtt né­pes­ség­nél vég­zett fel­mé­rés sze­rint vi­szont a fi­a­tal fel­nőtt­kor el­múl­tá­val a min­ta csu­pán 25%-a ma­rad meg a rend­sze­res sport mel­lett. Ezt a kri­ti­kus ered­ményt va­la­men­­nyi­re mér­sék­li az a tény, hogy a vá­lasz­adók 96%-a hasz­nál ke­rék­párt, 78%-uk rend­sze­re­sen jár ke­rék­pá­ron a mun­ká­ba vagy az is­ko­lá­ba, il­let­ve hos­­szabb tá­vo­kat gya­lo­gol.

4. Konk­lú­zi­ók

A ku­ta­tás ered­mé­nyei egy­ér­tel­mű­vé te­szik, hogy a vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok je­len­le­gi egész­sé­gi ál­la­po­ta szá­mos hos­­szú tá­vú ve­szélyt ve­tít elő­re; az ön­ká­ro­sí­tó ma­ga­tar­tá­si for­mák stressz csök­ken­té­sé­re va­ló al­kal­ma­zá­sa tár­sa­dal­mi mé­re­tű prob­lé­ma. Az egész­ség­vé­dő vi­sel­ke­dés és a sport ke­vés­sé el­ter­jedt, az élet­kor elő­re­ha­la­dá­sá­val egy­re ér­ték­te­le­ne­dik, a kö­zös­ség kö­zöm­bö­sen vagy ne­ga­tí­van vi­szo­nyul hoz­zá.

A de­mog­rá­fi­ai fak­to­rok ha­tá­sa egy­ér­tel­mű; a biz­ton­sá­got nyúj­tó csa­lá­di hát­tér és a ma­ga­sabb vég­zett­ség, va­la­mint a vál­lal­ko­zás­ban meg­lá­tott kar­ri­er­le­he­tő­ség egy­aránt vé­del­met nyújt egyes ká­ros szen­ve­dé­lyek­kel szem­ben. A ba­rá­ti kö­zös­sé­gek és a szó­ra­ko­zá­si le­he­tő­sé­gek a sze­re­ket el­fo­ga­dot­tab­bá, „di­va­to­sab­bá”, meg­szo­kot­tab­bá te­szik a fi­a­ta­lok vi­lá­gá­ban. Bár­mi­lyen fur­csa, eb­ben az ér­te­lem­ben még „egész­sé­ges” is le­het a szár­ma­zá­si csa­lád­tól va­ló füg­gés, ame­lyet a vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok egy je­len­tős ré­szé­nél ta­pasz­tal­ha­tunk. Ez­zel szem­ben vi­szont a kö­zös­sé­gi élet bi­zo­nyos spor­tok­ra na­gyobb le­he­tő­sé­get ad. A csa­pat­spor­tok a fi­a­tal fel­nőtt­kor be­kö­szön­té­vel szin­te tel­je­sen el­tűn­nek az egyén vi­lá­gá­ból; ez is csök­ken­ti a test­edzés von­zá­sát. A kis kö­zös­ség po­zi­tív ha­tá­sa, hogy a fal­vak­ban la­kók éle­tét né­mi­leg ke­vés­bé ter­he­li a ká­bí­tó­szer, és rend­sze­re­sebb a me­zőn, kert­ben vég­zett fi­zi­kai ak­ti­vi­tás – an­nak el­le­né­re, hogy a spor­tok más for­mái nem nép­sze­rűb­bek; el­ter­jed­teb­bek vi­szont a „le­gá­lis” sze­rek, mint pél­dá­ul az al­ko­hol és a do­hány­zás. Az elő­zők­re ala­poz­va a kö­zös­sé­gi éle­tet, a kis kö­zös­sé­gek épí­té­sét és a tar­tal­mas prog­ra­mok szer­ve­zé­sét akár a pre­ven­ció egyik je­len­tős mód­ja­ként is ja­va­sol­hat­nánk; ez­zel együtt azon­ban el­en­ged­he­tet­len a szem­lé­let­for­má­lás és az egészség­cen­trikus ér­ték­rend ki­épí­té­se, a sport nép­sze­rű­sí­té­se és ál­la­mi-kö­zös­sé­gi tá­mo­ga­tá­sa is. A fel­vi­lá­go­sí­tó mun­kát, az élet­mód ala­kí­tá­sát fa­lun és vá­ro­son más hang­súl­­lyal, más cé­lo­kat szem előtt tart­va cél­sze­rű vé­gez­ni, a kü­lö­nö­sen ve­szé­lyez­te­tett cél­cso­por­tok szem előtt tar­tá­sá­val.

Az egész­sé­ges élet­mód pro­pa­gá­lá­sá­nak mo­dern for­mái a Vaj­da­ság­ban már hosszabb ide­je hát­tér­be szo­rul­nak, hi­szen a nincs­te­len­ség ál­la­po­tá­ban amo­lyan „elit” szük­ség­let­nek szá­mí­ta­nak. En­nek azon­ban nem kell szük­ség­sze­rű­en így foly­ta­tód­nia ad­dig a be­lát­ha­tat­la­nul tá­vo­li idő­pon­tig, amed­dig Szer­bia–Mon­te­neg­ró el nem éri a fej­lett ál­la­mok gaz­da­sá­gi szín­vo­na­lát. A jó egész­ség nem el­ső­sor­ban az anya­gi­a­kon, ha­nem az egyé­ni és kö­zös­sé­gi élet­szem­lé­le­ten, élet­fi­lo­zó­fi­án, hi­ten mú­lik. Szá­mos olyan pe­da­gó­gi­ai és medikális mód­szer lé­te­zik, amely se­gít­het a kor­sze­rű egész­ség­ne­ve­lés­ben (pl. men­tál­hi­gi­é­nés prog­ra­mok, fog­lal­ko­zá­sok osz­tály­fő­nö­ki órá­kon, ál­ta­lá­nos és kö­zép­is­ko­lai, va­la­mint fel­ső­ok­ta­tá­si egész­ség­ne­ve­lé­si ren­dez­vé­nyek, sport­ver­se­nyek, egész­ség­vé­del­mi szó­ró­lap­ok és írá­sok, kez­de­mé­nye­ző, lel­ki­is­me­re­tes szak­em­be­rek ál­tal vég­zett szű­ré­sek, nép­sze­rű­sí­tő elő­adá­sok). Óva­tos­ság­ra azon­ban a kü­lö­nö­sen sé­rü­lé­keny, sok te­kin­tet­ben egye­di mó­don prob­lé­más fi­a­tal kor­osz­tály­nál nagy szük­ség van, mert a je­len­leg még ke­vés he­lyen lé­te­ző prog­ra­mok ha­té­kony­sá­ga azon is mú­lik, hogy azok üze­ne­te men­­nyi­re „fi­a­ta­los”, men­­nyi­re tud a szak­em­ber, a ta­nár meg­szó­lal­ni a fi­a­ta­lok nyel­vén és empa­tizál­ni ve­lük, el tud-e vo­nat­koz­tat­ni a sa­ját el­kép­ze­lé­se­i­től, mo­dell­ként tud-e mű­köd­ni. Ta­nul­má­nyom is be­mu­tat­ja, hogy a men­tál­hi­gi­é­nés prog­ra­mok­nál nem­csak a szű­kebb egész­ség­ne­ve­lé­si cél meg­va­ló­sí­tá­sa a lé­nye­ges, az in­for­má­ci­ók át­adá­sa mel­lett ki kel­l(ene) elé­gí­te­ni­ük a fi­a­ta­lok tár­sa­sá­gi igé­nyét, a kö­zös­ség­hez tar­to­zás vá­gyát is. Ezen a kulcs­té­nye­zőn az ered­mé­nyek sze­rint igen sok mú­lik: a fi­a­ta­lok kor­tár­sa­ik, csa­lád­juk, ta­ná­ra­ik és a kö­zös­ség ha­tá­sá­ra ta­nul­nak meg egész­sé­ge­sen él­ni, vagy fe­szült­sé­ge­ik elől tar­tó­san a szer­fo­gyasz­tás­ba me­ne­kül­ni. A szer­ve­zett egész­ség­vé­dő és pre­ven­ci­ós prog­ra­mok, az egész­ség je­len­tő­sé­gé­nek tár­sa­dal­mi szin­tű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ja lét­kér­dés a kö­zös­ség fi­zi­kai és men­tá­lis ál­la­po­ta szem­pont­já­ból.
A tíz­éves há­bo­rús idő­szak el­múl­tá­val csak rész­ben mér­sék­lő­dött gaz­da­sá­gi krí­zis vár­ha­tó­an rö­vid idő alatt nem fog meg­szűn­ni, ezért az egész­ség­ká­ro­sí­tás for­má­já­ban le­ve­ze­tett fe­szült­sé­gek el­tű­né­sé­re so­kat kell még vár­ni. Ez­zel együtt azon­ban ész­re­ve­he­tő, hogy a fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get szer­zet­tek, az ön­meg­va­ló­sí­tást csa­lá­di élet vagy vál­lal­ko­zás for­má­já­ban el­érők, a szár­ma­zá­si csa­lád­juk­tól biz­ton­sá­got ho­zók, a hí­vő és a kö­zös­sé­gi ér­té­ke­ket ma­gu­ké­nak val­ló fi­a­ta­lok bi­zo­nyos te­kin­tet­ben job­ban vi­gyáz­nak tes­ti-lel­ki egész­sé­gük meg­óvá­sá­ra – ez pe­dig ar­ra utal, hogy sok mú­lik a sze­mé­lyi­ség ál­ta­lá­nos stressz­ke­ze­lé­si stí­lu­sán, el­len­ál­ló ké­pes­sé­gén. A pszi­cho­ló­gi­ai tá­mo­ga­tás, a ta­nács­adói há­ló­zat meg­szer­ve­zé­se meg­ala­poz­hat­ja az egész­sé­ges éle­tet, hi­szen a sze­mé­lyi­sé­get erő­sí­ti és te­szi el­len­ál­lób­bá. A kar­ri­er-ta­nács­adás, a csa­lá­di élet és ál­ta­lá­ban a csa­lád­ala­pí­tás tá­mo­ga­tá­sa, az ön­is­me­ret fej­lesz­té­se mind-­mind olyan mód­szer, amely az egyé­ni szin­tet fej­leszt­ve já­rul hoz­zá az egész­sé­ges tár­sa­da­lom meg­szi­lár­du­lá­sá­hoz. A men­tál­hi­gi­é­nés prog­ra­mok mel­lett te­hát szer­ve­zett pszi­cho­ló­gi­ai fog­lal­ko­zá­sok­kal is igen je­len­tős ered­ményt le­het­ne el­ér­ni. Mind­er­re a leg­ko­ráb­bi élet­kor­tól len­ne szük­ség, hogy a gyer­me­kek ál­tal fel­is­mert csa­lá­di és tár­sa­dal­mi prob­lé­mák, fe­szült­sé­gek fel­dol­go­zá­sa már kez­det­től se a me­ne­kü­lés út­ján tör­tén­jen.
A drog­kér­dés sú­lyos ve­szély, amely el­len a pe­da­gó­gu­sok pre­ven­ci­ós prog­ra­mok­kal, a po­li­ti­ka jog­al­ko­tás­sal, a rend­őr­ség pe­dig ki­zá­ró­lag erő­tel­jes fel­lé­pés­sel tud­na vé­de­kez­ni – minden­nek pe­dig ös­­sze­fo­gás­ban, szer­ve­zet­ten kel­le­ne meg­va­ló­sul­nia.

A drog ro­ha­mos ter­je­dé­se el­ső­sor­ban a leg­fi­a­ta­lab­ba­kat, a 15–19 év kö­zöt­ti­e­ket érin­ti, akik már ilyen ko­rai élet­kor­ban is je­len­tős arány­ban pró­bál­ják ki. Sé­rü­lé­keny­sé­gük okát je­len szer­ző el­ső­sor­ban ab­ban lát­ja, hogy ez az a kor­osz­tály, amely­re a drog­ke­res­ke­de­lem­ből élők leg­in­kább szer­ve­zett erő­fe­szí­té­sei irá­nyul­nak, a ke­res­ke­dők hos­­szú tá­von is fo­gyasz­tók­ká sze­ret­nék ten­ni őket; és ez az a kor­osz­tály is, amely gya­kor­la­ti­lag szo­ci­a­li­zá­ló­dá­sá­nak, ön­tu­dat­ra éb­re­dé­sé­nek szin­te tel­jes ide­jét sú­lyos gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi prob­lé­mák közt töl­töt­te. Mind­ez egy olyan kö­zös­ség­ben tör­tént, ahol a ká­bí­tó­szer-ke­res­ke­dést éve­kig ma­ga a kor­rum­pált, il­le­gá­lis szer­ve­ze­tek­kel ös­­sze­fo­nó­dott rend­őr­ség is el­néz­te (pl. a disz­kók fel­ügye­le­te so­rán sze­met hunyt fö­löt­te), sőt a fo­gyasz­tást ese­ten­ként ger­jesz­tet­te is. Ide kí­ván­ko­zik még egy gon­do­lat: kü­lön ku­ta­tást ér­de­mel­ne, hogy ezek­nek a fi­a­ta­lok­nak a szü­lei kö­zül há­nyan fo­gyasz­ta­nak szert.
A kö­zép­ső, 20–24 éves kor­cso­port szin­tén igen érin­tett. Az a tény, hogy kö­zü­lük a ta­nu­lók ke­rül­nek a ká­bí­tó­szer-ke­res­ke­de­lem lá­tó­kö­ré­be, utal rá, hogy az if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek, a hall­ga­tó­cso­por­tok és a fő­is­ko­lai, egye­te­mi ta­ná­rok is so­kat te­het­né­nek azért, hogy a fi­a­tal­ság sza­bad­idő­ben fel­gyü­lem­lő fe­les­le­ges ener­gi­á­já­nak a tár­sa­da­lom szem­pont­já­ból po­zi­tí­vabb le­ve­ze­té­si utat ta­lál­ja­nak; pél­dá­ul kul­tu­rá­lis prog­ra­mok, spor­to­lá­si és ki­rán­du­lá­si le­he­tő­sé­gek szer­ve­zé­sé­vel, po­zi­tív sze­mé­lyes pél­dák fel­mu­ta­tá­sá­val, ér­ték­te­rem­tő ren­dez­vé­nyek­kel. A 20–24 éves kor­osz­tály tag­ja­i­nak is nagy szük­sé­ge len­ne ön­is­me­re­ti fog­lal­ko­zá­sok­ra, hi­szen a há­bo­rús idő­szak ka­masz­ko­ruk leg­kri­ti­ku­sabb ré­szét ter­hel­te meg, aka­dá­lyoz­va a szü­lők­től va­ló el­tá­vo­lo­dás vagy a szü­lők­kel va­ló ké­sőb­bi azo­no­su­lás ter­mé­sze­tes fo­lya­ma­tát, az ér­té­kek át­vé­tel­ét, bel­ső­vé té­te­lét.

Nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban az ered­mé­nyek iga­zol­ják, hogy a hos­­szan tar­tó tár­sa­dal­mi krí­zis­nek ki­ha­tá­sa van az egész­ség meg­őr­zé­sé­nek szán­dé­ká­ra, sőt a tár­sa­dal­mi fe­szült­sé­gek akár tar­tós­sá is te­he­tik az egyes ön­pusz­tí­tó vi­sel­ke­dé­si szo­ká­sok je­len­lét­ét. A Vaj­da­ság­ban a rom­bo­ló tár­sa­dal­mi kör­nye­zet ha­tá­sa egy­aránt érin­tet­te a ki­sebb­sé­gi és több­sé­gi né­pes­sé­get; van­nak azon­ban ar­ra uta­ló je­lek, hogy a ki­sebb­sé­gi­ek ter­helt­sé­ge bi­zo­nyos szem­pont­ból kü­lö­nö­sen erős, és ezen be­lül a fi­a­ta­labb kor­osz­tályt sú­lyo­sab­ban érin­tik a meg­pró­bál­ta­tá­sok, mint az idő­seb­be­ket. Biz­ta­tó ki­in­du­ló­pont a jö­ven­dő ku­ta­tá­sok szá­má­ra egy olyan té­má­nak a to­váb­bi vizs­gá­la­ta, ame­lyet már a je­len ku­ta­tás is meg­kö­ze­lí­tett: Kik azok a fi­a­ta­lok, akik szí­vó­sab­bak? Mi­lyen rej­tett tar­ta­lé­ko­kat hasz­nál, ho­gyan győ­zi le a ki­lá­tás­ta­lan­ság ér­zé­sét az, aki csa­lá­dot ala­pít, gyer­me­ket vál­lal, ak­tív mun­ka­vég­zés­re ké­pes? Mi­fé­le szí­vós­ság, küz­dő­ké­pes­ség az, amely nap­ról nap­ra, akár a tár­sa­da­lom do­mi­náns, rom­bo­ló erő­i­vel szem­ben is mű­köd­tet­he­tő? És mind­ezt ho­gyan be­fo­lyá­sol­ja a ba­rá­ti és szü­lő­föl­di kö­zös­ség, a csa­lád, a hit?
A je­len ered­mé­nyek a ku­ta­tá­sok to­váb­bi cél­ja­ként te­hát az okfeltárást, a mély­sé­gi meg­ér­tést je­lö­lik ki; a pre­ven­ció ke­re­té­ben pe­dig a ha­gyo­má­nyos fel­vi­lá­go­sí­tá­son és in­for­má­lá­son kí­vül a kö­zös­ség­for­má­lás, az egyé­ni és cso­por­tos ta­nács­adás, a pszi­cho­ló­gi­ai fog­lal­ko­zá­sok je­len­tő­sé­gét, va­la­mint az ér­tel­mes mun­ka és ta­nu­lás le­he­tő­sé­gé­nek meg­te­rem­té­sét és ér­té­ké­nek vis­­sza­ál­lí­tá­sát hang­sú­lyoz­zák.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Berk­man, L.F.–Syme, S.L.: Social net­work­s host resist­ance and mor­tal­i­ty: a nine-year fol­low-up study of Alame­da Coun­ty res­i­dents. Amer­i­can Jo­ur­nal of Epi­demi­ol­o­gy, 1979, 186–204. p.
Brow­ning, C. R.: The span of col­lec­tive effi­ca­cy: Extend­ing social dis­or­gan­i­za­tion the­o­ry to part­ner vio­lence. Jo­ur­nal of Mar­riage and the Fam­i­ly 64., 2002, 833–850. p.
Bruh­n, J.G.–Wolf, S.: The Rose­to sto­ry. Uni­ver­si­ty of Okla­ho­ma Press, 1979.
Durkheim, E.: Le sui­cide. Étude soci­ologique. Pa­ris, Alcan, 1897.
Jakovl­je­viæ, Ð. és mtsai.: Zdravstveno stan­je stanovništ­va, zdravstvene potrebe is koriš­cen­je zdravstvene zaštite. Insti­tut za Zašti­tu Zdravl­ja Srbi­je, Zavod za Zašti­tu Zdravl­ja Sub­ot­i­ca, 1999.
Kawachi, I. és mtsai.: A prospec­tive study of social net­works in rela­tion to total mor­tal­i­ty and car­dio­vas­cu­lar dis­ease in men in the US. Jo­ur­nal of Epi­demi­ol­o­gy and Com­mu­ni­ty Health 50., 1996, 245–251. p.
Kawachi, I.–Kennedy, B.P.: Health and social cohe­sion: Why care about income inequal­i­ty? Bri­tish Med­ical Jo­ur­nal, 1997, 1037–1040. p.
Kopp–Skrabski–Szedmák: A szo­ci­á­lis ko­hé­zió je­len­tő­sé­ge a ma­gyar­or­szá­gi mor­bi­di­tás és mor­ta­li­tás ala­ku­lá­sá­ban. In: Ma­gyar­or­szág az ez­red­for­du­lón. Szerk.: Glatz Fe­renc, Bu­da­pest, MTA, 1998.
Korn­hauser, R.R.: Social sources of delin­quen­cy. Chi­ca­go, Uni­ver­si­ty of Chi­ca­go Press, 1978.
Kul­csár Zs.: Egész­ség­pszi­cho­ló­gia. Bu­da­pest, EL­TE–Eöt­vös Ki­adó, 1998.
Lazarus, R.S.: Psy­cho­log­i­cal stress and the cop­ing process. New York, McGraw-Hill, 1966.
Oláh A.: Szo­ron­gás, meg­küz­dés és meg­küz­dé­si po­ten­ci­ál. Kan­di­dá­tu­si ér­te­ke­zés. Bu­da­pest, EL­TE, 1993.
Put­nam, R.D. (1993): Mak­ing democ­ra­cy work. Civic tra­di­tions in mo­dern Italy. Prince­ton, Prince­ton Uni­ver­si­ty Press, 1993.
Ricz Gy.: Egész­ség­szo­ci­o­ló­gi­ai fel­mé­rés a dél­vi­dé­ki ma­gyar­ság egész­ség­ügyi ál­la­po­tá­ról. Kéz­irat. Soci­etas Pro Famil­ia Egész­ség­ügyi Prog­ram, 2002.
Samp­son, R.J.: The embed­ded­ness of child and ado­les­cent devel­op­men­t: A com­mu­ni­ty-lev­el per­spec­tive on urban vio­lence. In: McCord, J. (ed.): Vio­lence and child­hood in the inner city. 1997, 31–77. p.
Selig­man, M.E.P.–Peterson, C.: A learned help­less­ness per­spec­tive on child­hood depres­sion: the­o­ry and research. In: Rut­ter M.–Izard, C.E.–Read, P.B. (ed­s.): Depres­sion in Young Peo­ple: Devel­op­men­tal and Clin­i­cal Per­spec­tives. New York, Guil­ford, 1986.
Shaw, C. R.–McKay, H. D.: Juve­nile delin­quen­cy and urban areas. Chi­ca­go, Uni­ver­si­ty of Chi­ca­go Press, 1969.
Tumin, M.M.(1953): Some prin­ci­ples of strat­i­fi­ca­tion: a crit­i­cal analy­sis Amer­i­can Soci­o­log­i­cal Review 18., 1953, 387–394. p.
Wal­berg, P. és mtsai (1998): Eco­nom­ic change, crime, and mor­tal­i­ty cri­sis in Rus­si­a: region­al analy­sis. Bri­tish Med­ical Jo­ur­nal (7154), 1998, 312–318. p.
Wilkin­son, R.G.: Unhealthy soci­eties. The afflic­tions of inequal­i­ty. Lon­don, Rout­ledge, 1996.
Wilson, W.J.: The truly dis­ad­van­taged: The inner city, the under­class, and pub­lic pol­i­cy. Chi­ca­go, Uni­ver­si­ty of Chi­ca­go Press, 1987.
Zelen, B. (sz­erk.): Zdravstve­na zašti­ta stanovništ­va, Zavod za Zašti­tu Zdravl­ja Sub­ot­i­ca, 1999.

 

Dr. Gábrity Molnár Irén: A vajdasági magyar tanulóifjúság iskolai szintje, mint a magyar értelmiségpótlás feltétele

1. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok és a fi­a­ta­lok szá­mok­ban

A ma­gya­rok nagy­ará­nyú né­pes­ség­csök­ke­né­se a Vaj­da­ság­ban nem csak az ala­csony natal­itás és az as­­szi­mi­lá­ció kö­vet­kez­mé­nye, ha­nem a nagy­mé­re­tű el­ván­dor­lá­sé is. E fo­gyat­ko­zás meg­fé­ke­zé­sé­hez hoz­zá­já­rul­na a tel­jes ma­gyar anya­nyel­vű is­ko­la­há­ló­zat ki­épí­té­se, mert a men­­nyi­sé­gi né­pes­ség­csök­ke­nést né­mi­leg a mi­nő­sé­gi, ta­nult és szak­ké­pe­sí­tett em­be­ri erő­for­rás pó­tol­hat­ja. A ma­gyar fi­a­ta­lok ma­gas szín­tű is­ko­la­vég­zett­sé­ge, szak­tu­dá­sa, mun­ka­le­he­tő­sé­gei, vál­lal­ko­zá­si le­he­tő­sé­gei a ma­gyar ér­tel­mi­ség­pót­lás fel­té­te­le és a kö­zös­ség meg­ma­ra­dá­sá­nak biz­to­sí­té­ka. Tö­rek­vé­sünk az, hogy a vaj­da­sá­gi la­kos­ság nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­tel­éhez vi­szo­nyít­va a ma­gya­rok is el­ér­jék leg­alább azt, hogy a meg­fe­le­lő rész­arány­ban ve­gye­nek részt a fel­ső­ok­ta­tás­ban is. Saj­nos a hely­zet nem ki­elé­gí­tő, mert a ma­gya­rok rész­vé­te­le az ok­ta­tás­ban el­ma­rad a több­sé­gi nem­zet­hez vi­szo­nyít­va. Ez az el­ma­ra­dás a ma­gyar­ság is­ko­lá­zat­lan­sá­gát és ér­tel­mi­sé­gé­nek fo­gyat­ko­zá­sát okoz­za.

1. táb­lá­zat. Ju­go­szlá­via/Szer­bia1 la­kos­sá­gá­nak szá­ma és a ma­gya­rok rész­ará­nya az 1991. és 2002. évi nép­szám­lá­lá­si ada­tok alap­ján

  Összes lakos

(1991)

Összes lakos

(2002)

Magyarok száma

(1991)

Magyarok százalék-

aránya (1991)

Magyarok száma

(2002)

Magyarok százalék-

aránya

(2002)

Jugoszlávia 10 394 026 2 344 147 3,31
Montenegró 615 035 205 0,03
Szerbia 9 778 991 7 498 001 343 942 3,51 293 299 3,91
Közép-Szerbia 5 808 906 5 466 009 4309 0,07 3092 0,06
Vajdaság 2 013 889 2 031 992 339 491 16,85 290 207 14,28
Koszovó 1 956 196 142 0,007

A Szer­bi­ai Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai alap­ján (www. stat­ser­b.s­rov.­gov­.yu)
Kö­zép-Szer­bia és Vaj­da­ság la­kos­sá­ga együtt­vé­ve csök­kent, de a Vaj­da­ság te­rü­le­tén tu­laj­don­kép­pen 3%-os nö­ve­ke­dést ész­le­lünk. Ez nem a gyer­mek­ál­dás­nak kö­szön­het­jük, ha­nem a me­ne­kül­tek ide­te­le­pe­dé­sé­nek. A fen­ti táb­lá­zat­ban már lát­ha­tó, hogy a ma­gya­rok szá­ma a Vaj­da­ság­ban a Ti­sza-mel­lék­re és az anya­or­szág­gal ha­tá­ros ré­gi­ók­ra kon­cent­rá­ló­dik és ab­szo­lút és re­la­tív arány­ban is csök­kent. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok rész­ará­nya Vaj­da­ság la­kos­sá­gá­ban már csak 14%. Be­iga­zo­ló­dott saj­nos az a ko­ráb­bi becs­lés, hogy az utób­bi tíz év­ben a dél­vi­dé­ki ma­gya­rok szá­ma kb. 50 ezer­rel csök­kent.3

1.1. A vaj­da­sá­gi fi­a­ta­lok de­mog­rá­fi­ai ada­tai

A 2002. évi la­kos­sá­gi ös­­sze­írás­ból ere­dő vaj­da­sá­gi „élet­fa” (lásd az 1. áb­rát) a kö­vet­ke­ző­ket mu­tat­ja meg: a víz­szin­tes ten­ge­lyen le­ol­vas­ha­tó a la­ko­sok szá­ma ezer­ben, a füg­gő­le­ges ten­ge­lyen pe­dig kö­vet­he­tők az élet­évek. Az áb­ra nem igen ha­son­lít fe­nyő­fá­ra (mes­­sze van a há­rom­szög alak­zat­tól), mert az al­só ágak igen rö­vi­dek. Ez alap­ján a gyer­me­kek szá­ma 0–15 évig igen csök­ke­nő­ben van. Még az idős 60 év fe­let­ti­ek szám­ará­nya is na­gyobb a gye­re­kek szá­má­tól. Az át­lag­élet­kor 42 év, ami azt je­len­ti, hogy a Vaj­da­ság la­kos­sá­ga el­öre­ge­dett, gyen­ge az után­pót­lás és a gyer­mek­ál­dás hi­á­nya mel­lett a fi­a­ta­lok el­ván­dor­lá­sa is drasz­ti­kus mé­re­te­ket ölt.

1. áb­ra. Vaj­da­ság la­kos­sá­gá­nak élet­kor és nem sze­rin­ti meg­osz­lá­sa ezer­ben, a la­kos­ság 2002-es ös­­sze­írá­sa alap­ján
Microsoft Word - gab-graf-1.doc

2. táb­lá­zat. A vaj­da­sá­gi össz­la­kos­ság és a ma­gya­rok, va­la­mint a fi­a­ta­lok de­mog­rá­fi­ai mu­ta­tói, az 1991. évi népességösszeírás ada­tai alap­ján

Összesen: Férfi: Nő:
Vajdaság lakossága 2 013 889 980 731 1 033 158
15–29 év közöttiek 396 996 100% 200 423 51% 193 573 49%
15–19 év közöttiek 134 373 34% 67 515 63 858
20–24 év közöttiek 127 564 32% 64 622 62 942
25–29 év közöttiek 135 059 34% 68 286  66 773
Vajdasági magyarok 339 491 161 632 48% 177 859 52%
15–29 év közöttiek 60 284 100% 30 874 51% 29 410 49%
15–19 év közöttiek 19 334 32% 9988 9346
20–24 év közöttiek 19 787 33% 10 096  9691
25–29 év közöttiek 21 163 35% 10 790 10 373

A 2002 évi lakosságösszeírás ada­ta­i­ban becs­lé­sünk sze­rint ezek a szá­mok 25–30%-kal csök­ken­tek!

A ma­gyar fi­a­ta­lok (15–29 éve­sek) rész­ará­nya – a 2. táb­lá­zat alap­ján – a ma­gyar la­kosok szá­má­ban mind­ös­­sze 17,75%. Kö­zöt­tük is a fi­a­ta­labb kor­osz­tály csök­ke­né­sét fi­gyel­het­jük meg. Ugyan­ez a rész­arány a több­sé­gi nem­zet ese­té­ben for­dí­tott. A táb­lá­zat fel­ső ré­szé­ben lát­hat­juk, hogy az ös­­szes vaj­da­sá­gi la­kos majd­nem 20%-a 15–29 év kö­zöt­ti. És a fi­a­ta­labb (15–19 éve­sek) kor­osz­tály rész­ará­nya nem ki­sebb (34%) az „idő­sebb” fi­a­ta­lo­ké­tól – ez meg­fe­lel a de­mog­rá­fi­ai el­vá­rá­sok­nak.

1.2. Is­ko­la­vég­zett­sé­gi ada­tok4

3. táb­lá­zat. A 15 éves és idő­sebb né­pes­ség is­ko­lai vég­zett­sé­ge a Vaj­da­ság­ban (1953–1991)

Összesen Nincs végzettség,        v. 1–3. oszt.

ált. isk.

4–7. osztály Befejezett

általános

iskola

Középfokú

végzettség

Főiskolai,

egyetemi

végzettség

1953 1 268 302 349 959 711 889   88 171 105 473     6 982
1961 1 360 824 316 779 732 765 120 432 170 552   16 855
1971 1 539 760 273 735 689 037 234 398 293 871   43 356
1981 1 629 497 218 286 345 550 517 009 442 220   83 833
1991 1 627 459 171 056 373 723 411 552 537 333 120 686
Az összetétel százalékarányban
1953 100 27,6 56,1   7,0   8,4 0,6
1961 100 23,3 53,8   8,8 12,5 1,2
1971 100 17,8 44,7 15,2 19,1 2,8
1981 100 13,4 21,2 31,7 27,2 5,1
1991 100 10,5 23,0 25,3 33,0 7,4

A táb­lá­zat­ból lát­hat­juk, hogy a mun­ka­ké­pes la­kos­ság is­ko­la­vég­zett­sé­gi szint­je ki­fe­je­zet­ten ja­vult az utób­bi 40 év­ben, kü­lö­nö­sen a kö­zép­is­ko­lát és az ál­ta­lá­nos is­ko­lát be­fe­je­zők nagy szá­má­nak kö­szön­ve. A 15 éves­nél idő­sebb vaj­da­sá­gi la­kos­ság leg­na­gyobb mér­ték­ben kö­zép­is­ko­lát (33%), ill. csak ál­ta­lá­nos is­ko­lát (25%) vég­zett. Után­nuk kö­vet­kez­nek az ál­ta­lá­nos is­ko­lát be nem fe­je­zet­tek (23%), ugyan­is a II. vi­lág­há­bo­rú után az ele­mi is­ko­la egy ide­ig 4, majd 6 osz­tá­lyos volt. Az ak­tív la­kos­ság több mint 7%-á­nak már 1991-ben fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­ge volt. Ma a hely­zet még jobb.

4. táb­lá­zat. A 15 éves és idő­sebb szerb és ma­gyar is­ko­lá­zott né­pes­ség az azo­nos kor­cso­port­ok szá­za­lé­kos ará­nyá­ban (1991)

Általános iskolai

végzettség

Középfokú

végzettség

 

Főiskolai

végzettség

Egyetemi végzettség
Férfi (%) Nő (%) Férfi (%) Nő (%)

 

Férfi (%) Nő (%) Férfi (%) Nő (%)
Szerbek
Összesen 23,8 24,7 42,0 28,5 4,2 3,4 5,9 3,4
15–19 éves 69,2 71,3 18,7 18,4 0,0 0,0 0,0 0,0
20–24 éves 24,1 21,4 70,5 69,5 0,9 3,5 0,4 1,2
25–29 éves 22,4 21,6 65,2 60,0 3,3 6,7 4,9 7,2
30–34 éves 21,4 26,6 59,8 51,2 4,9 5,5 8,1 8,8
35–39 éves 23,8 32,5 53,1 41,8 5,1 4,7 7,6 6,9
40–44 éves 22,5 34,5 52,0 33,8 6,4 5,8 7,7 5,4
45–49 éves 22,7 27,7 42,9 21,4 6,7 4,8 7,5 3,8
50–54 éves 20,7 20,3 32,5 13,9 6,2 3,6 7,4 2,8
55–59 éves 15,5 13,3 30,9 12,4 5,7 2,8 5,6 1,6
60–64 éves 13,2   9,9 20,6   7,9 4,6 1,2 4,9 1,2
65– éves 10,9   8,9 15,3   5,6 3,2 0,5 3,6 0,7
Magyarok
Összesen 26,7 27,4 36,3 21,0 2,6 2,5 2,9 2,1
15–19 éves 67,0 71,7 17,0 16,1 0,0 0,0 0,0 0,0
20–24 éves 33,7 34,1 57,4 55,7 0,8 3,4 0,3 0,8
25–29 éves 33,3 34,5 52,8 47,3 2,6 6,5 3,4 4,8
30–34 éves 30,2 35,7 48,7 41,1 3,0 4,3 5,8 6,9
35–39 éves 30,3 40,2 44,7 30,0 3,0 3,7 4,5 5,2
40–44 éves 26,7 40,6 45,0 24,6 3,8 4,6 3,9 3,3
45–49 éves 23,1 31,8 39,5 20,1 4,2 3,8 4,0 2,3
50–54 éves 19,6 21,3 34,0 12,8 3,0 2,9 3,4 1,6
55–59 éves 15,6 14,6 31,3 11,5 3,5 2,2 2,6 1,0
60–64 éves 15,7 15,4 24,0 10,2 3,7 1,4 2,7 0,7
65– éves 11,9 9,1 15,2   4,6 1,2 0,3 1,3 0,1

A szer­bek és a ma­gya­rok kö­ré­ben is a leg­ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­ség­gel a 25–35 éves kor­osz­tály ren­del­ke­zik. Ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a szer­bek és a ma­gya­rok is­ko­la­vég­zett­sé­gi szint­jét, ös­­szes­sé­gé­ben és kü­lön­bö­ző kor­osz­tály­ok sze­rint is, azt kell meg­ál­la­pí­ta­nunk, hogy a ma­gya­rok ál­ta­lá­nos is­ko­la­i vég­zett­sé­ge meg­ha­lad­ja a szer­be­két, de már a kö­zép­is­ko­lai, fő­is­ko­lai és egye­te­mi vég­zett­sé­gük el­ma­rad a több­sé­gi nem­ze­té­től. Ez a vaj­da­sá­gi ma­gyar­ság – amely tör­té­nel­me so­rán min­dig is mű­velt kultúrnemzet ré­sze volt – fo­ko­za­tos le­ma­ra­dá­sát je­len­ti a több­sé­gi nem­zet mö­gött. Va­jon az egyen­lő esé­lyek hi­á­nyoz­nak? Nincs anya­nyel­vű is­ko­la­há­ló­zat? El­ural­ko­dott a kis­hi­tű­ség?

2. A ma­gyar fi­a­ta­lok ok­ta­tá­si szint­je, kép­zett­sé­ge a vaj­da­sá­gi em­pi­ri­kus ku­ta­tá­sok­ban (Mo­za­ik 2001)

A vaj­da­sá­gi kér­dő­íve­zés so­rán 2001 no­vem­be­ré­ben, a min­tá­ban 1017 ma­gyar fi­a­tal sze­re­pelt, mint­egy 24 vaj­da­sá­gi te­le­pü­lés­ből (14 fa­lu, 6 kis­vá­ros, 4 vá­ros). Nem sze­rin­ti meg­osz­lá­suk meg­egye­zik a vaj­da­sá­gi de­mog­rá­fi­ai va­ló­ság­gal, az 1991. évi lakosságösszeírást vé­ve ala­pul: 523 (51,4%) fér­fi, 494 (48,6%) nő. A há­rom kor­cso­port ará­nya szin­tén kö­ve­ti a sta­tisz­ti­kai ada­tok sze­rint ki­mu­tat­ha­tó fi­a­ta­lok né­pes­sé­gi ará­nyát: 15–19 év közöt 336 fő (33%), 20–24 év közöt 343 fő (33,7%), 25–29 év közöt 338 fő (33,2%).
A vizs­gá­lat so­rán a 15–29 éves fi­a­ta­lo­kat az is­ko­lai vég­zett­ség, ill. a vaj­da­sá­gi is­ko­la­rend­szer alap­ján nyolc cso­por­tok­ra osz­tot­tuk: ál­ta­lá­nos is­ko­la (1), kö­zép­is­ko­lai (2) szin­ten meg­kü­lön­böz­tet­tük 2–3 éves szak­mun­kás­kép­zőt, ezen be­lül az inas­is­ko­lát és más szak­is­ko­lát, va­la­mint négy­éves (érett­sé­gi­vel vég­ző­dő) szak­kö­zép­is­ko­lát (3) és gim­ná­zi­u­mot (4), to­váb­bá fő­is­ko­lai (5) és egye­te­mi (6) szin­tet, majd spe­cial­izá­ciót (7), a poszt­gra­du­á­lis (ma­gisz­te­ri) és PhD-fokozatot (8).
A meg­kér­de­zet­tek (1017) kö­zül 434 fő je­len­leg is ta­nul. A töb­bi­ek ér­te­lem­sze­rű­en már nem jár­nak kép­zés­re. A ta­nul­má­nyok vé­gez­te kap­csán el­mond­ha­tó, hogy leg­töb­ben egy is­ko­la­szint be­fe­je­zé­se után áll­tak le. Azok a vá­lasz­adók, akik fél­be­hagy­ták a ta­nul­má­nya­i­kat, leg­gya­ko­ribb ok­ként az ér­dek­lő­dés hi­á­nyát je­löl­ték meg (33 fő). Hu­szon­nyolc vá­lasz­adó­nak nem volt ked­ve is­ko­lá­ba jár­ni, 27 fő a ta­nul­má­nyi ered­mé­nye mi­att dön­tött az is­ko­la ab­ba­ha­gyá­sa mel­lett. A töb­bi lé­nye­ge­sebb ok közt sze­re­pel­tek az anya­gi prob­lé­mák, a ta­nul­má­nyi kö­te­le­zett­sé­gek el­ha­nya­go­lá­sa és a csa­lá­di okok.

2. áb­ra. Az is­ko­la­rend­szer­ben ta­nu­lók meg­osz­lá­sa az is­ko­la tí­pu­sa sze­rint
Microsoft Word - gab-graf-2.doc

A 2. áb­ra szem­lél­te­ti, hogy a je­len­leg is ta­nu­lók kö­zül a leg­töb­ben szak­kö­zép­is­ko­lai (102) vagy egye­te­mi (141) kép­zés­ben vesz­nek részt. A min­tá­ban sze­rep­lő vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok is­ko­la­vég­zett­sé­ge nagy­já­ból kö­ve­ti az is­ko­la­sta­tisz­ti­kát, ami sze­rint a ma­gya­rok fő­leg szak­kö­zép­is­ko­lát vá­lasz­ta­nak, nem pe­dig gim­ná­zi­u­mot. A fel­ső­ok­ta­tás­ban pe­dig a rö­vi­debb és kön­­nyebb fő­is­ko­lát, nem pe­dig egye­te­mi kart.

5. táb­lá­zat. A leg­ma­ga­sabb je­len­le­gi is­ko­lai vég­zett­ség meg­osz­lá­sa ne­mek sze­rint

Általános iskola Szakmunkás-képző Szakközép-iskola Gimnázium Főiskola Egyetem Összesen
Férfi 195 85 104 50 52 36 522
201 48 97 60 52 36 494
Összesen 396 133 201 110 104 72 1016

A nők kö­ré­ben a szak­kö­zép­is­ko­lá­ban, a gim­ná­zi­um­ban, a fér­fi­ak­nál pe­dig a szak­kö­zép­is­ko­lá­ban és a szak­mun­kás­kép­ző­ben ta­nu­lás a meg­ha­tá­ro­zóbb. A táb­lá­zat­ból nyil­ván­va­ló­an lát­szik, hogy a fér­fi­ak fel­ső­szin­tű vég­zett­sé­ge ma már a nő­ké­hez ha­son­ló­an ala­kul.

6. táb­lá­zat. A je­len­le­gi is­ko­lai vég­zett­ség te­le­pü­lés­tí­pus sze­rint

Általános iskola Szakmunkás-képző Szakközép-iskola Gimnázium Főiskola Egyetem Összesen
Város 144 56 88 43 39 35 405
35,6% 13,8% 21,7% 10,6% 9,6% 8,6% 100,0%
Kisváros 131 38 54 42 39 20 324
40,4% 11,7% 16,7% 13,0% 12,0% 6,2% 100,0%
Falu 121 39 59 25 26 17 287
42,2% 13,6% 20,6% 8,7% 9,1% 5,9% 100,0%

Az ered­mé­nyek­ből ki­tű­nik, hogy a fa­lun élők közt több a csu­pán ál­ta­lá­nos is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők (42,2%), va­la­mint a szak­mun­kás­ok ará­nya (20,6%). Az egye­te­met vég­zet­tek in­kább vá­ros­ban (8,6–9,6%) vagy kis­vá­ros­ban él­nek, a fő­is­ko­lát vég­zet­tek kö­zül leg­töb­ben (12%) kis­vá­ros­ban lak­nak.
Szer­bi­á­ban az is­ko­la­rend­szer fő­leg ál­la­mi, még egy­há­zi is­ko­lá­ink is az akkred­i­tá­ció­val küsz­köd­nek, te­hát a kér­de­zet­tek ke­vés ki­vé­tel­lel az ál­la­mi is­ko­lák nap­pa­li ta­go­za­tá­ra járt. Ha az is­ko­la ál­la­mi, ak­kor a di­á­kok­nak alap- és kö­zép­fo­kon, nem volt kü­lön tan­díj­fi­ze­té­si kö­te­les­sé­gük. Va­la­mi­vel ke­ve­sebb, mint két­har­ma­duk (73,6%) pár­hu­za­mos tan­nyel­vű is­ko­lá­ba járt (Vaj­da­ság-szer­te az is­ko­lák­ban pár­hu­za­mo­san fo­lyik a szerb nyel­vű és a ki­sebb­ség anya­nyel­vén történő ta­ní­tás, egy­sé­ges tan­tes­tü­let és egy igaz­ga­tó­ság alat­t), ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lá­ba 24,4%-uk (fő­leg az idő­sebb kor­osz­tály, akik még va­la­mi­kor Ti­to ide­jé­ben jár­tak ma­gyar ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban), és igen ke­ve­sen jár­tak szerb nyel­vű is­ko­lá­ba vagy más kül­föl­di is­ko­lá­ba. Ösz­­sze­sen egy sze­mély járt ma­gyar­or­szá­gi ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ba. A vá­lasz­adók 95,5%-a ál­ta­lá­nos jel­le­gű kép­zés­ben vett részt, 98,1%-uk nem ta­go­za­tos is­ko­lá­ba járt. Min­den­ki nap­pa­li ta­go­za­ton ta­nult. Az ada­to­kat a 3. áb­ra szem­lél­te­ti.

3. áb­ra. A meg­kér­de­zet­tek az is­ko­la jel­le­ge sze­rint
Microsoft Word - gab-graf-3.doc

3. Vaj­da­sá­gi ma­gya­rok is­ko­la­há­ló­za­ta – hely­zet­kép (2000/2001-es tan­év)

3.1. Az ál­ta­lá­nos is­ko­la

A Vaj­da­ság 342 ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ja kö­zül 83-ban ok­tat­nak ma­gya­rul (is), de 246-ban van­nak ma­gyar ta­nu­lók. Ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű ta­nu­lók a 45 vaj­da­sá­gi köz­ség kö­zül 43-ban van­nak. A ma­gyar ta­nu­lók lét­szá­ma 23 722 fő (12,31%). Ma­gyar tan­nyel­vű osz­tá­lyok 29 köz­ség­ben van­nak, ös­­sze­sen 83 is­ko­lá­ban és 35 ki­he­lye­zett ta­go­za­ton. A ma­gyar tan­nyel­vű osz­tá­lyok­ba 19 416 ta­nu­ló jár, ös­­sze­sen 986 osz­tály­ba (át­lag­lét­szám: 19,69 fő). A 23 722 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű ta­nu­ló kö­zül 19 210 ma­gyar tan­nyel­vű osz­tály­ba jár (80,97%), 4512 pe­dig szerb tan­nyel­vű­be (19,03%). A nem ma­gyar osz­tály­ba já­ró ál­ta­lá­nos is­ko­lá­sok kö­zül 2360 (52,31%) vesz részt anya­nyelv­ápo­lás­ban, 2152 (47,69%) pe­dig nem.5 A ma­gyar osz­tá­lyok igen je­len­tős ré­szé­ben a tan­tár­gyak egy ré­szét szerb nyel­ven ok­tat­ják, tan­erő­hi­ány­ra hi­vat­koz­va (er­ről pon­tos ada­ta­ink nin­cse­nek). A Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság fel­mé­ré­se sze­rint (1997) a 76 ma­gyar nyel­ven (is) ok­ta­tó ál­ta­lá­nos is­ko­la kö­zül csak 24-ben ok­tat­tak min­den tár­gyat ma­gya­rul.

3.2. A kö­zép­is­ko­la6

A Vaj­da­ság 114 kö­zép­is­ko­lá­ja kö­zül 30-ban mű­kö­dik ma­gyar ta­go­zat is, ös­­sze­sen 279 osz­tály; 7 is­ko­lá­ban a ma­gyar ta­go­zat van több­ség­ben, 23-ban a szer­b. Ki­zá­ró­lag ma­gyar tan­nyel­vű kö­zép­is­ko­la a Vaj­da­ság­ban ninc­s.
A leg­több ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű ta­nu­ló a kö­vet­ke­ző köz­sé­gek te­rü­le­tén la­kik: Sza­bad­ka 2440, Új­vi­dék 945, To­po­lya 932, Becskerek 782, Mag­yarkanizsa 655, Ada 537, Zenta 552, Óbecse 488, Zom­bor 470, Kikin­da 315, Pancso­va 215.
A 9113 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű kö­zép­is­ko­lai ta­nu­ló kö­zül 6185 ta­nult anya­nyel­vén (67,88%), 2928 szerb nyel­ven (32,12%). A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű kö­zép­is­ko­lai ta­nu­lók ös­­sze­sen 33 köz­ség­ben él­nek, ma­gyar nyel­vű kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás 12 köz­ség te­rü­le­tén fo­lyik 30 is­ko­lá­ban (köz­tük 2 ki­he­lye­zett ta­go­zat), 279 osz­tály­ban 6649 ta­nu­ló­val (osz­tá­lyon­ként át­lag 23,83 ta­nu­ló). Ma­gyar ok­ta­tás 8 gim­ná­zi­um 53 osz­tá­lyá­ban fo­lyik, a gim­na­zis­ták szá­ma 1309 (osz­tá­lyon­ként át­lag 24,69): To­po­lyán, Óbec­sén, Becskereken, Új­vi­dé­ken, Zen­tán, Zom­bor­ban, Sza­bad­kán és Törökkanizsán. Szak­ok­ta­tás mű­kö­dik 21 szak­kö­zép­is­ko­lá­ban (2 ki­he­lye­zett ta­go­zat) és 1 mű­vé­sze­ti is­ko­lá­ban; 226 osz­tály­ban, a ta­nu­ló­ik szá­ma 5279 (osz­tá­lyon­ként át­lag 23,95 ta­nu­ló).

7. táb­lá­zat. A ma­gyar kö­zép­is­ko­lás­ok is­ko­la­tí­pus sze­rin­ti­meg­osz­lá­sa

Iskolatípus %
Szakközépiskola (4 éves) 39,46
Szakiskola (3 éves) 39,25
Gimnázium 19,68
Művészeti szakközépiskola   0,92
Szakiskola (2 éves, megszűntek)   0,67
Egyéb (pl. egyházi iskola)   0,02

A ma­gyar kö­zép­is­ko­lá­ba já­rók­nak csak 19,68%-a gim­na­zis­ta, 39,46%-a négy­éves szak­kö­zép­is­ko­lá­ba jár, 39,25%-a há­rom­éves szak­mun­kás­kép­ző is­ko­lát lá­to­gat, 0,67% két­éves szak­kö­zép­is­ko­lá­ba jár, 0,92% mű­vé­sze­ti szak­kö­zép­is­ko­lát vá­lasz­tott.
Az érett­sé­gi­ző kö­zép­is­ko­lás­ok szá­ma meg­mu­tat­ja, kik azok, akik­re az egye­te­me­ken és fő­is­ko­lá­kon szá­mít­ha­tunk. A leg­több ma­gyar érett­sé­gi­ző 2001/02-ben a kö­vet­ke­ző vaj­da­sá­gi köz­sé­gek­ben volt: Sza­bad­ka (385), Zenta (150), To­po­lya (97), Óbecse (82). Saj­nos a szór­vány­ban (Nagybecskereken 2002-ben 59-en érett­sé­giz­tek), de még Új­vi­dé­ken is (63 érett­sé­gi­ző 2002-ben) min­den év­ben ala­csony a ma­gyar érett­sé­gi­zők szá­ma.
Az észa­k- és nyu­gat-bács­kai, va­la­mint észak-bá­ná­ti köz­sé­gek­ből éven­te kb. 700 érett­sé­gi­ző ke­rül ki. Ta­pasz­ta­la­ta­ink sze­rint a mi­nő­sí­tő vizs­gák után több mint a fe­le be­jut a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­be. Az érett­sé­gi­zet­tek fő­leg a sza­bad­kai, új­vi­dé­ki és ki­sebb szám­ban a ma­gyar­or­szá­gi ka­ro­kat vá­laszt­ják. A kö­zép- és dél-bá­ná­ti, va­la­mint a dél-bács­kai érett­sé­gi­zők na­gyobb ré­sze (éven­te 250-en) kö­zel­sé­gük mi­att az új­vi­dé­ki ka­ro­kat vá­laszt­ja. A ma­gyar fi­a­ta­lok szá­ma vi­szony­lag ma­gas a sza­bad­kai Köz­gaz­da­sá­gi Ka­ron és a Mű­sza­ki Fő­is­ko­lán, mert a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tás fej­lesz­té­se foly­tán e ka­rok vonz­zák a ma­gyar hall­ga­tó­kat, és a mun­ka­erő­pi­a­con ke­re­sett e két szak. Az észak-bács­ka­i­ak a sza­bad­kai ka­ro­kon kí­vül a ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat (Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Kar) vagy az or­vo­si egye­te­met cé­loz­zák meg Új­vi­dé­ken, esetleg Ma­gyar­or­szá­got vá­laszt­ják.

8. táb­lá­zat. Ma­gya­rul is ok­ta­tó vaj­da­sá­gi kö­zép­is­ko­lák (szak­ág és köz­ség sze­rint)

Község/

Középiskolai szakág

Ada Csóka Magyar-kanizsa Óbecse Szabadka Temerin Topolya Török-kanizsa Újvidék Zenta Zombor Nagy-becskerek Összesen
Műszaki tudományok X X X X X X X 7
Közgazdaság X X X 3
Kereskedelem X X X 3
Mezőgazdaság X X 2
Egészségügy X X X 3
Vegyészet X X 2
Technológia X 1
Építőipar X 1
Gépészet X 1
Közlekedés X 1
Villamosság X 1
Zeneiskola X 1
Gimnázium G G + TB G G G G+TB G G   8+2=10
Összesen 2 2 1 4 8 1 3 3 2 4 3 1 34+2=36

Az áb­rá­zolt ­is­ko­lahá­ló­zat­ban TB-vel je­löl­tük a 2003 őszén meg­nyílt két te­het­ség­gon­do­zó új ma­gyar gim­ná­zi­u­mot: a Kosz­to­lá­nyi De­zső Nyel­vé­sze­ti Gim­ná­zi­u­mot Sza­bad­kán és a Ma­te­ma­ti­kai Gim­ná­zi­u­mot Zen­tán.

3.2.1. A ta­nu­lá­si élet­út elem­zé­se az em­pi­ri­kus ada­tok­ból (Mo­za­ik 2001)

A kö­zép­is­ko­lai szin­ten, ha a fi­a­ta­lok le­mor­zso­ló­dá­sát fi­gyel­jük, a hely­zet a kö­vet­ke­ző: 1017-ből mind­ös­­sze 134-en nem pró­bál­koz­tak a kö­zép­is­ko­lá­val. Az ál­ta­lá­nos is­ko­lát kö­ve­tő­en 883 sze­mély foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it. Leg­töb­ben szak­kö­zép­is­ko­lát vá­lasz­tot­tak, 44%-uk, majd a gim­ná­zi­um (29%) és a szak­mun­kás­kép­ző kö­vet­ke­zik, amely nem ad érett­sé­git (27%). Hat fő ki­vé­te­lé­vel mind­nyá­jan ál­la­mi is­ko­lá­ba jár­tak, és a vá­lasz­adók csak 1,9%-a fi­ze­tett tan­dí­jat.

4. áb­ra. A kö­zép­is­ko­lá­ba irat­ko­zók meg­osz­lá­sa

Microsoft Word - gab-graf-4.doc

 

Igen vál­to­za­tos ta­nul­má­nyi ágak­hoz tar­to­zó kép­zé­sek­ben vet­tek részt (5. áb­ra). Leg­töb­ben a mű­sza­ki ta­nul­má­nyo­kon foly­tat­ták a kö­zép­is­ko­lát (32,2%), majd ezt kö­ve­ti az ál­ta­lá­nos szak, va­gyis a gim­ná­zi­um (24,7%). A köz­gaz­da­sá­gi (8,2%) és a ke­res­ke­del­mi (7%) ága­zat irán­ti ér­dek­lő­dés még min­dig nő. Az egész­ség­ügyi­re 6,1%-uk irat­ko­zott, a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi ága­za­tot pe­dig 5,6%-uk vá­lasz­tot­ta. A fi­a­ta­lok 4,3 %-a me­ző­gaz­da­sá­gi kö­zép­is­ko­lá­ba ment, az in­for­ma­ti­kát és mű­vé­sze­te­ket pe­dig egy­aránt csak 2,4%-uk tanulta.

5. áb­ra. A kö­zép­is­ko­lás­ok ta­nul­má­nyi ág sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

Microsoft Word - gab-graf-5.doc

Microsoft Word – gab-graf-5.doc

A gra­fi­kon szem­lél­te­ti, hogy a mű­sza­ki kép­zés iránt volt a leg­na­gyobb az ér­dek­lő­dés (32%), il­let­ve a vá­lasz­adók kö­zül az ál­ta­lá­nos kép­zés­re (25% kö­rül) is so­kan je­lent­kez­tek. A meg­kér­de­zett fi­a­ta­lok ke­ve­sebb mint fe­le egyéb szak­kö­zép­is­ko­lát vá­lasz­tott.
A szak­ta­go­za­tos osz­tá­lyok kö­zül (6. áb­ra) leg­nép­sze­rűbb a ma­te­ma­ti­kai szak­ág volt (13,3%), de a leg­több vá­lasz­adó nem ta­go­za­tos osz­tály­ba járt (43%), már a vaj­da­sá­gi kö­zép­is­ko­lák jel­le­ge mi­att is, ahol a leg­több ma­gyar osz­tályt ál­ta­lá­nos sza­kon nyit­nak. A ter­mé­szet­tu­do­má­nyi ér­dek­lő­dés (9,2%) min­den­eset­re na­gyobb, mint a nyel­vi (5,1%).

6. áb­ra. Szak­ta­go­za­tos osz­tá­lyok ará­nya a kö­zép­fo­kú ok­ta­tás­ban részt ve­vők cso­port­já­ban
Microsoft Word - gab-graf-6.doc

A je­len­le­gi is­ko­la el­vég­zé­se után a vá­lasz­adók 14,6%-a egye­te­men (148 fő), 9,3%-a (95 fő) fő­is­ko­lán, 4,4%-a (45 fő) pe­dig spe­cial­izá­ció for­má­já­ban sze­ret­ne to­vább­ta­nul­ni. A to­vább­ta­nu­lás el­kép­zelt he­lye igen vál­to­za­to­san ala­kul: a min­ta 8,4%-a Ma­gyar­or­szág­ra, 7,5%-a ju­go­szlá­vi­ai (lak­he­lyén kí­vü­li) ma­gyar tan­nyel­vű in­téz­mény­be, 5,9%-a pe­dig lak­he­lyén kí­vül eső szerb nyel­vű in­téz­mény­be fel­vé­te­liz­ne. Ke­ve­sen van­nak, akik sa­ját lak­hely­ükön sze­ret­né­nek to­vább­ta­nul­ni, vagy ugyan­er­re csak ke­ve­sek­nek nyí­lik al­kal­muk.

3.2.2. A ma­gyar kö­zép­is­ko­lák ki­vá­lasz­tá­sá­nak kö­rül­mé­nyei és a to­vább­ta­nu­lá­si szán­dék a Vaj­da­ság­ban7

A 8 vaj­da­sá­gi köz­ség­ben (te­le­pü­lé­sek cso­port­ja), ame­lyek­ben ma­gyar ön­kor­mány­zat­ok ala­kul­tak ki, ös­­sze­sen 15 165 ma­gyar ál­ta­lá­nos is­ko­lás ta­nu­ló van, míg a töb­bi köz­ség­ben (szór­vány­ban) ös­­sze­sen 8557. Egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­tunk, hogy fo­lya­ma­to­san tu­da­to­sít­suk a ma­gyar la­kos­ság kö­ré­ben az anya­nyel­vű ál­ta­lá­nos- és kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás és a nem­ze­ti iden­ti­tás meg­őr­zé­sé­hez fon­tos anya­nyel­vi kul­tú­ra és mű­velt­ség ápo­lá­sá­nak nél­kü­löz­he­tet­len­sé­gét. Már az ál­ta­lá­nos is­ko­la be­fe­je­zé­se­kor a tran­ulók és szü­le­ik is fon­tos dön­tés előtt áll­nak. Saj­nos, ez a ko­rai élet­kor a pá­lya­vá­lasz­tás idő­sza­kát is je­len­ti, ugyan­ak­kor a kö­zép­is­ko­la ki­vá­lasz­tá­sa meg­ha­tá­roz­za a ma­gyar fi­a­ta­lok ké­sőb­bi to­vább­ta­nu­lá­si szán­dé­kát is egye­te­mi ka­rok fe­lé. Év­ti­ze­dek óta a ma­gyar di­á­kok fő­leg szak­kö­zép­is­ko­lá­ba irat­koz­nak (túl so­kan vá­laszt­ják az érett­sé­git nem adó szak­is­ko­lá­kat is), a gim­n­máz­i­umokat nem tart­ják nép­sze­rű kö­zép­is­ko­lák­nak. Ez ele­ve le­he­tet­len­né te­szi a ma­gyar fi­a­ta­lok egye­te­mi to­vább­ta­nu­lá­sát. A több­sé­gi nem­zet­hez tar­to­zó ta­nu­lók­nál ép­pen el­len­ke­ző ten­den­cia fi­gyel­he­tő meg: tö­me­ge­sen irat­koz­nak 4 éves szak­kö­zép­is­ko­lák­ba, de gim­ná­zi­u­mok­ba is. Ez, ered­mé­nyez­ni fog­ja a ma­gyar elit­ká­de­rek le­ma­ra­dá­sát.
A ZENITH Mű­hely és a Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság – sza­bad­kai szék­he­lyű ci­vil szer­ve­ze­tek – a szer­ző ko­or­di­ná­lá­sá­val 2002 őszén em­pi­ri­kus adat­fel­vé­telt (ön­ki­töl­tős kér­dő­íve­zés 1010 rep­re­zen­ta­tív alan­­nyal), majd adat­tá­ro­lást és elem­zést vé­gez­tek az­zal a cél­lal, hogy ala­pot szol­gál­tas­sa­nak olyan ela­bo­rá­tum meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, amely a vaj­da­sá­gi kö­zép­is­ko­lás­ok szá­má­ra meg­fe­le­lő szak­irá­nyú, sőt te­het­ség­gon­do­zó gim­ná­zi­u­mot és szak­is­ko­lá­kat lé­te­sít. Az ér­de­kelt ön­kor­mány­zat­ok ja­vas­la­tát be­épí­tő és indok­ló hát­tér­ta­nul­mány el­ké­szí­té­se volt a cél, amely az elit gyűj­tő gim­ná­zi­u­mok lét­jo­go­sult­ság­ára ad vá­laszt a je­len­le­gi vég­zős ál­ta­lá­nos is­ko­lá­sok és szü­le­ik vé­le­mé­nye alap­ján (két kér­dő­ív volt for­ga­lom­ban, egy a nyol­ca­di­kos ta­nu­lók és egy a szü­le­ik szá­má­ra). A kér­de­zet­tek te­hát azok a la­ko­sok, akik a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­ken él­nek (Sza­bad­ka To­po­lya, Kis­he­gyes, Ka­ni­zsa, Zen­ta, Ada, Be­cse stb.) és a szór­vány­ban: Új­vi­dék, Muzs­la, Temerin.

A) A meg­kér­de­zett nyol­ca­di­kos ta­nu­lók vá­la­szai

A nyol­ca­di­ko­sok vá­la­szai a ta­nu­lá­si nyelv­vel kap­cso­la­to­san azt bi­zo­nyít­ják, hogy dön­tő több­sé­gük anya­nyel­vén sze­ret­ne to­vább ta­nul­ni a kö­zép­is­ko­lá­ban.

9. táb­lá­zat. Mi­lyen nyel­ven sze­ret­nél to­vább­ta­nul­ni?

Szám %
Magyar 396 77,2
Szerb 10 1,9
Kétnyelvű 58 11,3
Világnyelv 48 9,4
Összesen 513 100,0

A vaj­da­sá­gi ma­gyar nyel­vű to­vább­ta­nu­lás le­he­tő­sé­ge­i­vel a vá­lasz­adók fe­le rész­ben elé­ge­dett, de majd­nem a ne­gye­de igen­is elé­ge­dett.

10. táb­lá­zat. Elé­ge­dett vagy-e a vaj­da­sá­gi ma­gyar nyel­vű to­vább­ta­nu­lá­si le­he­tő­sé­gek­kel?

Szám %
Igen 126 24,5
Részben 293 57,0
Nem 94 18,3
Összesen 514 100,0

A meg­kér­de­zett nyol­ca­di­ko­sok vá­la­szai ar­ra a kér­dés­re, hogy be­irat­koz­na-e ál­la­mi ma­gyar te­het­ség­gon­do­zó gim­ná­zi­um­ba igen komp­lex ered­ményt mu­tat.

11. táb­lá­zat. A be­irat­ko­zás szán­dé­ka a tel­jes meg­kér­de­zett di­ák­cso­port­nál, füg­get­le­nül a ta­nul­má­nyi ered­mé­nyek­től

  Szám %
Beiratkozna 138 26,8
A szülei fognak dönteni 24 4,7
Nem iratkozna be 135 26,3
Nem tudja 217 42,2
Összesen 514 100,0

A nyol­ca­di­ko­sok­nál vi­szony­lag nagy a bi­zony­ta­lan­ság. Leg­töb­ben nem tud­ják (42%) be­irat­koz­ná­nak-e egy elit ma­gyar gim­ná­zi­um­ba. A be­irat­koz­ni szán­dé­ko­zók és a ne­met mon­dók kö­zött utá­na ki­egyen­lí­tő­dik a vá­la­szok ará­nya (26%).
Kom­men­tár: a nyol­ca­di­ko­sok leg­töb­ben egyéb­ként sem gim­ná­zi­um­ba irat­koz­ná­nak. Több mint a fe­lé­nek a szü­lei szak­kö­zép­is­ko­lát vé­gez­tek. Az ál­ta­lá­nos is­ko­lás di­á­kok az elit és a te­het­ség­gon­do­zás alatt a több­let­órá­kat és a ki­tű­nő ké­pes­sé­get ér­tik.

12. táb­lá­zat. A be­irat­ko­zás szán­dé­ka az elit gim­ná­zi­um­ba 4-es és 5-ös ta­nul­má­nyi át­la­gú di­á­kok­nál

Átlag Beiratkozna A szülei fognak dönteni Nem iratkozna be Nem tudja Összesen

 

4-es 36 23,7% 10 6,6% 35 23,0% 71 46,7% 152 100%
5-ös 73 35,8% 7 3,4% 44 21,6% 80 39,2% 204 100%

A ta­nul­má­nyi át­lag be­fo­lyá­sol­ja a te­het­ség­gon­do­zó gim­ná­zi­um­ba irat­ko­zás szán­dé­kát. Az 5-ös ta­nu­lók 39%-a nem tud­ja még, de majd­nem 36%-a igen­is be­irat­koz­na ilyen ma­gyar gim­ná­zi­um­ba. A 4-es ta­nu­lók­nál a bi­zony­ta­lan­ság na­gyobb (majd­nem 47%) és a be­irat­koz­ni szán­dé­ko­zók az el­uta­sí­tók­kal arány­ban van (23%). ők at­tól fél­nek, hogy nem tud­nak majd meg­fe­lel­ni a ma­gas el­vá­rá­sok­nak. Azok, akik nem irat­koz­ná­nak be el­ső­sor­ban a ma­gas szín­tű ok­ta­tás igé­nye­i­től ijed­tek meg.
A te­het­ség­gon­do­zó gim­ná­zi­um irán­ti ér­dek­lő­dés a Ma­gyar­or­szág­ra irat­koz­ni szán­dé­ko­zók cso­port­já­nál fon­tos le­het, mert ép­pen a jobb mi­nő­sé­gű anya­nyel­vű ok­ta­tás mi­att ta­nul­ná­nak az anya­or­szág­ban. Vé­le­mé­nyük a kö­vet­ke­ző­kép­pen ala­kul:

13. táb­lá­zat. A Ma­gyar­or­szág­ra ké­szü­lő ta­nu­lók vi­szonya egy vaj­da­sá­gi ma­gyar elit gim­ná­zi­um­hoz

 

 

Beiratkozna A szülei fognak dönteni Nem iratkozna be Nem tudja Összesen
Magyarországra fog menni középiskolába 15 24,6% 4 6,6% 12 19,7% 30 49,2% 61 100,0%
Tervezte, hogy Magyarországra iratkozik, de végül nem így döntött 83 35,5% 9 3,8% 44 18,8% 98 41,9% 234 100,0%

A Ma­gyar­or­szág­ra irat­ko­zók cso­port­já­nál is nagy a ha­tá­ro­zat­lan­ság (több mint a 40%-uk nem tud­ja, mit te­gyen). Azok­nak a szá­ma, akik nem irat­koz­ná­nak be itt­hon le­esett 20% alá. Akik már el­dön­töt­ték, hogy Ma­gyar­or­szá­gon fog­nak ta­nul­ni (61 vá­lasz­adó), majd­nem a fe­le azt nyi­lat­koz­ta, hogy nem tud­ja be­irat­koz­na-e a ju­go­szláv ál­la­mi ma­gyar elit gim­ná­zi­um­ba. Ha­tá­ro­zott pro­pa­gan­dá­ra van szük­ség, nyil­vá­no­san meg kell hir­det­ni és a saj­tó­ban töb­bet fog­lal­koz­ni az elit gim­ná­zi­u­mok jö­vő­be­li prog­ram­já­val, ren­del­te­té­sé­vel, ká­der meg­ol­dá­sa­i­val. 25%-uk vi­szont be­irat­koz­na egy ilyen ha­zai gim­ná­zi­um­ba, te­hát már­is „vis­­sza­for­dí­tot­tuk” a kül­föld­ön ta­nul­ni szán­dé­ko­zók egy ré­szét. Azok kö­zött, akik csak ter­vez­ték a Ma­gyar­or­szá­gon ta­nu­lást, sok­kal töb­ben (35,5%) itt­hon ma­rad­ná­nak egy elit ma­gyar gim­ná­zi­um ked­vé­ért.

B) A meg­kér­de­zett szü­lők vá­la­sza­i­nak elem­zé­se8

A meg­kér­de­zet­tek beiratási szán­dé­ka 2002-ben nem igen kü­lön­bö­zik a ko­ráb­bi évek ta­pasz­ta­la­ta­i­tól. Do­mi­nál a 4 éves szak­kö­zép­is­ko­lá­ba iratás szán­dé­ka. Gim­ná­zi­um­ba csak a vá­lasz­adók 23%-a szán­dé­ko­zik irat­ni gyer­me­két. Az érett­sé­git nem adó 3 éves szak­is­ko­lák­ba irat­ko­zás ugyan csök­kent, de még min­dig majd­nem 20%-ot tesz ki, ami per­sze azt is je­len­ti, hogy az il­le­tő szü­lő nem szán­dé­ko­zik to­vább ta­nít­tat­ni gyer­me­két.
14. táb­lá­zat. A vá­lasz­tott is­ko­la tí­pu­sa

A pá­lya­vá­lasz­tást is je­len­tő kö­zép­is­ko­la ki­vá­lasz­tá­sá­nál a kö­vet­ke­ző szem­pont­ok do­mi­nál­nak a vaj­da­sá­gi ta­nu­lók szü­le­i­nél:

15. táb­lá­zat. Is­ko­la­vá­lasz­tá­si szem­pont­ok

Szám Százalék
Szakiskola (3 éves) 91 19,7
Szakközépiskola (4 éves) 264 57,3
Gimnázium 106 23,0

El­ső­sor­ban a hasz­nál­ha­tó, te­hát gya­kor­la­ti­as tu­dás a fon­tos. Va­ló­szí­nű­leg a mun­ká­ba ál­lás le­he­tő­sé­ge­it is tag­lal­ták a meg­kér­de­zet­tek. A má­so­dik he­lyen a mű­velt ta­ná­rok a fon­to­sak, majd a jó szín­vo­na­lú, fel­sze­relt is­ko­la. Et­től a szem­pont­tól már nem sok­ban tér el a jó ta­nár-di­ák vi­szony fon­tos­sá­ga se. Ha a ki­vá­lasz­tott ki­lenc kri­té­ri­u­mot cso­por­to­sí­ta­ni pró­bál­juk, ak­kor az elem­zé­sek a kö­vet­ke­ző­ket mu­tat­ják:
– a leg­fon­to­sabb szem­pont­ok kö­zé tar­toz­nak a hasz­nál­ha­tó tu­dás, egy jó szín­vo­na­lú, fel­sze­relt is­ko­lá­ban (tech­ni­kai fel­té­te­lek és tan­köny­vek)
– má­sod­sor­ban fon­tos a mű­velt és jó ta­nár
– har­mad­sor­ban je­lent­kez­nek az anya­gi szem­pont­ok: uta­zás, kol­lé­gi­u­mi el­lá­tás.
Ami­kor a szü­lő­ket ar­ról kér­dez­tük, mi­lyen nyel­ven fog gyer­me­ke to­vább­ta­nul­ni, na­gyobb arány­ban, mint ma­guk a ta­nu­lók, az anya­nyel­vet vá­lasz­tot­ták, te­hát ma­gya­rul Ju­go­szlá­vi­á­ban. A szór­vány­ban élők egy ré­sze per­sze kény­te­len a két­nyel­vű is­ko­lát vá­lasz­ta­ni.

16. táb­lá­zat. Gyer­me­ke mi­lyen nyel­ven fog to­vább­ta­nul­ni?

Fontos (%) Rangsor
Használható tudás 96,7 I.
Művelt tanárok 90,1 II.
Jó színvonalú iskola 85,9 III.
Jó tanár-diák kapcsolat 85,6 IV.-V.
Technikai feltételek 85,6 IV.-V.
Jó könyvek, segédanyagok 72,4 VI.
Közelség 51,7 VII.
Különórák 45,9 VIII.
Kollégium 25,1 IX.

2002 őszén a le­kér­de­zés el­sőd­le­ges cél­jai kö­zött volt az új ma­gyar te­het­ség­gon­do­zó gim­ná­zi­u­mok meg­nyi­tá­sá­nak a kér­dé­se. A szü­lők szin­te lel­ke­sed­ve tá­mo­gat­ták az önál­ló ma­gyar ál­la­mi kö­zép­is­ko­lák lét­re­ho­zá­sát Vaj­da­ság­ban, füg­get­le­nül at­tól, hogy sa­ját gyer­me­ke szán­dé­koz­na-e oda be­irat­koz­ni, vagy nem.

17. táb­lá­zat. Tá­mo­gat­ná-e Ön új, önál­ló, ál­la­mi­lag fi­nan­szí­ro­zott ma­gyar (nem két­nyel­vű) is­ko­lák lét­re­ho­zá­sát?

 

 

Szám Százalék
Magyar nyelven Jugoszláviában 424 87,1
Két nyelven Jugoszláviában 38 7,8
Magyar nyelven Magyarországon 19 3,9
Szerb nyelven Jugoszláviában 5 1,0
Összes válasz 487 100,0

Idő­köz­ben a Tar­to­má­nyi Ki­sebb­sé­gi- és az Ok­ta­tá­si Tit­kár­sá­gok, va­la­mint a Ma­gyar Nem­ze­ti Ta­nács is dön­töt­tek a ma­gyar gim­ná­zi­u­mok fel­ál­lí­tá­sá­nak ter­vé­ről Sza­bad­kán (fi­lo­ló­gia) és Zen­tán (ma­te­ma­ti­ka).

3.3. To­vább­ta­nu­lá­si szán­dék a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­be a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben – ös­­sze­ha­son­lí­tás (Mo­za­ik 2001)9

A meg­kér­de­zett vaj­da­sá­gi fi­a­ta­lok leg­több­je foly­tat­ni sze­ret­né ta­nul­má­nya­it. A to­vább­ta­nu­lá­si szán­dé­kok ki­tün­te­tett te­re­pe a fel­ső­fo­kú ok­ta­tá­si rend­szer, mert két­har­ma­duk fő­is­ko­lai vagy egye­te­mi ta­nul­má­nyo­kat kí­ván foly­tat­ni. Ma­gyar­or­szá­gon kí­ván­ja foly­tat­ni ta­nul­má­nya­it a kér­de­zet­tek több mint egy­ötö­de, to­váb­bi 20%-uk Ju­go­szlá­vi­á­ban ma­rad­na, de min­den­kép­pen ma­gyar nyel­vű kép­zés­ben kí­ván részt ven­ni.
Az uk­raj­nai fi­a­ta­lok pri­o­ri­tá­sai kö­zött is alap­ve­tő fon­tos­sá­gú a to­vább­ta­nu­lás, hi­szen a meg­kér­de­zett fi­a­ta­lok csak­nem fe­le szin­tén sze­ret­ne to­vább­ta­nul­ni. A to­vább­ta­nul­ni vá­gyók majd­nem két­har­ma­da fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get sze­rez­ne egye­te­men vagy fő­is­ko­lán, 8%-uk pe­dig PhD- vagy poszt­gra­du­á­lis kép­zés­ben sze­ret­ne részt ven­ni
A meg­kér­de­zett szlo­vá­ki­ai ma­gyar fi­a­ta­lok to­vább­ta­nu­lá­si haj­lan­dó­sá­ga nem ma­rad el a fen­ti két ré­gi­ó­é­tól, mert a kö­zel há­rom­ti­ze­dük je­len­le­gi is­ko­lá­já­nak be­fe­je­zé­se után ta­nul­ni sze­ret­ne. A szlo­vá­ki­ai ta­nul­ni vá­gyók túl­nyo­mó több­sé­ge fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get kí­ván, sze­rez­ni. A ta­nul­má­nya­it foly­tat­ni kí­vá­nó fel­vi­dé­ki ma­gyar fi­a­ta­lok egy­ne­gye­de Szlo­vá­ki­á­ban ta­nul­na szlo­vák tan­nyel­vű in­téz­mény­be, 20%-uk szin­tén szlo­vá­ki­ai, de ma­gyar nyel­vű tan­in­téz­mény­be jár­na, míg to­váb­bi egy­ötö­dük Ma­gyar­or­szá­gon foly­tat­ná to­vább fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nya­it.
A szé­kely­föl­di fi­a­ta­lok több­sé­ge nem sze­ret­ne to­vább­ta­nul­ni, azon fi­a­ta­lok vi­szont, akik a to­vább­ta­nu­lást vá­laszt­ják a leg­na­gyobb arány­ban (37%) egye­te­mi vég­zett­ség­re tö­re­ked­nek. Szin­tén na­gyon nép­sze­rű to­vább­ta­nu­lá­si for­má­nak szá­mít a tech­ni­kum is, ame­lyet a meg­kér­de­zet­tek egy­ötö­de vá­lasz­tott. A to­vább­ta­nu­lást vá­lasz­tók több­sé­ge ma­gya­rul sze­ret­né foly­tat­ni ta­nul­má­nya­it, amely­ből 32% lak­he­lyé­től kü­lön­bö­ző te­le­pü­lé­sen, 27% pe­dig je­len­le­gi lak­he­lyén sze­ret­né vé­gez­ni ta­nul­má­nya­it. Ma­gyar­or­szá­gi to­vább­ta­nu­lást a vá­lasz­adók egy he­te­de (15%) pre­fe­rált.
A bel­ső-er­dé­lyi vizs­gált né­pes­ség csak­nem fe­le sze­ret­ne to­vább­ta­nul­ni. Meg­le­pő mó­don a ta­nul­má­nya­i­kat már be­fe­je­zett meg­kér­de­zet­tek kö­zül is min­den har­ma­dik fi­a­tal ké­pez­né ma­gát. A to­vább­ta­nul­ni szán­dé­ko­zók több mint a fe­le, egye­te­men sze­ret­né to­vább­foly­tat­ni a ta­nul­má­nya­it, to­váb­bi 11%-uk pe­dig poszt­gra­du­á­lis ké­pe­sí­tést sze­ret­ne sze­rez­ni. A to­vább­ta­nu­lás „célin­tézményeit” te­kint­ve el­ső hely­re az or­szág ma­gyar nyel­vű tan­in­téz­mé­nyei ke­rül­nek (a kér­dés­re vá­la­szo­lók 33% ese­té­ben), szo­ro­san mö­göt­tük fog­lal­nak he­lyet a ro­mán tan­nyel­vű in­téz­mé­nyek, me­lye­ket a szán­dé­kok je­len­tős há­nya­dá­val a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lák, egye­te­mek (15%) kö­vet­nek.

7. áb­ra. Ma­gyar­or­szá­gi to­vább­ta­nu­lá­si szán­dék (a kér­dés­re vá­la­szo­lók szá­za­lé­kos meg­osz­lá­sa)
Microsoft Word - gab-graf-7.doc

4. Fel­ső­ok­ta­tás a Vaj­da­ság­ban

4.1. A ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás ed­di­gi gya­kor­la­ta

Át­te­kint­ve ré­gi­ónk fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rét lát­ha­tó, hogy a Vaj­da­ság­ban önál­ló, au­to­nóm ma­gyar ok­ta­tá­si rend­szer ninc­s. Ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás a szer­bi­ai tör­vé­nyek ér­tel­mé­ben ninc­s, sem­mi­lyen ala­nyi jo­gon, mert a fel­ső­ok­ta­tás csak­is ál­lam­nyel­ven, eset­leg vi­lág­nyel­ven (pl. an­gol) foly­hat. Ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás az Új­vi­dé­ki Egye­te­men van, me­lyen be­lül in­téz­mé­nye­sí­tett ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás nem mű­kö­dik, csak an­nak rész­le­ges je­gye­it ta­lál­juk meg az Egye­tem bi­zo­nyos ka­ra­in (4 ka­rán)10, il­let­ve a sza­bad­kai fő­is­ko­lá­kon.11 Az anya­or­szá­gi ki­he­lye­zett ta­go­za­tok sza­bad­kai és zen­tai fő­is­ko­lai pró­bál­ko­zá­sai még nem akk­re­di­tál­tak Szer­bia te­rü­le­tén, és csak rész­ben il­lesz­ked­nek az it­te­ni fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer­hez. En­nek el­le­né­re dip­lo­má­ik ho­no­sí­tá­sa el­kez­dő­dött.
Hos­­szabb tá­von a ma­gyar aj­kú hall­ga­tók szá­má­nak csök­ke­né­se ag­gasz­tó, hi­szen 1966/67-ben a ma­gyar fő­is­ko­lai és egye­te­mi hall­ga­tók szá­ma 4364-­volt, te­hát, több mint két­sze­re­se a mai szá­muk­nak. A kö­vet­ke­ző táb­lá­zat né­hány is­ko­la­év ada­tát köz­li:

18. táb­lá­zat. A ma­gyar fő­is­ko­lás­ok és egye­te­mis­ták szá­ma az ös­­szes hall­ga­tó szá­má­hoz vi­szo­nyít­va

Év 1964 1984 1992 2000 2002
Magyar hallgatók aránya az összes hallgatóhoz képest (%) 4,8 10,3     6,7 7,01 6,60
A magyarság aránya Vajdaság lakosságában (%) 23,86 18,94 16,9 15,0

(becslés)

14,28

Meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a vaj­da­sá­gi össz­la­kos­ság­hoz vi­szo­nyít­va a ma­gya­rok ará­nya fo­ko­za­to­san csök­kent, de en­nek a függ­vé­nyé­ben a ma­gyar aj­kú hall­ga­tók szá­ma so­ha­sem volt ki­elé­gí­tő az ös­­szes vaj­da­sá­gi hall­ga­tók rész­ará­nyá­ban. A nyolc­va­nas évek­ben még meg­ha­lad­tuk az egye­te­mis­ták 10%-át, de utá­na a há­bo­rús és vál­sá­gos évek­ben drasz­ti­ku­san le­csök­kent a ma­gya­rok fel­ső­ok­ta­tá­si rész­ará­nya. A po­li­ti­kai rend­szer­vál­tás re­mé­nyé­ben, 2000-ben fi­a­tal­ja­ink érez­he­tő­en töb­ben itt­hon ma­rad­tak a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben, de a leg­fris­sebb ada­tok to­vább­ra sem ki­elé­gí­tők. Öt év sta­tisz­ti­kai át­te­kin­té­sé­ben a fő­is­ko­lá­kon és az egye­te­mi ka­ro­kon a kö­vet­ke­ző a hely­zet:

19. táb­lá­zat. Fő­is­ko­lás­ok szá­ma 1997–2001 kö­zött a Vaj­da­ság­ban

Iskolaév Összes hallgató Magyar hallgató
szám %
1997/1998 6468 579 8,95
1998/1999 7698 657 8,53
1999/2000 11 811 816 6,91
2000/2001 10 083 838 8,31
2001/2002 11 656 855 7,33

For­rás: Tar­to­má­nyi Ok­ta­tás­ügyi Tit­kár­ság szak­szol­gá­la­ta, Új­vi­dék, 2002

A bom­bá­zás évé­ben (1999) nem volt fel­vé­te­li vizs­ga, a ma­gya­rok még­is ke­vés szám­ban je­lent­kez­tek a fő­is­ko­lák­ra, mert nagy ré­szük kül­föld­re tá­vo­zott.

20. táb­lá­zat. Az egye­te­mis­ták szá­ma 1997–2001 kö­zött az Új­vi­dé­ki Egye­te­men

Iskolaév Összes hallgató Magyar hallgató
szám %
1997/1998 26 672 1703 6,38
1998/1999 28 515 1875 6,58
1999/2000 32 293 2032 6,29
2000/2001 34 338 1965 5,72
2001/2002 35 257 2078 5,87

A bom­bá­zás évé­től csök­kent a ma­gyar hall­ga­tók szá­ma a Vaj­da­ság­ban. Érez­he­tő ja­vu­lást csak 2002-től ta­pasz­ta­lunk, de ezt bi­zo­nyí­ta­ni még nem tu­dom, mert a tel­jes sta­tisz­ti­kai ada­tok kés­nek.12
A meg­ol­dat­lan anya­nyel­vű ok­ta­tás mi­att a ma­gyar hall­ga­tók ta­ní­tá­si nyelv sze­rin­ti meg­osz­lá­sa az ál­la­mi ka­ro­kon és fő­is­ko­lá­kon igen ked­ve­zőt­len. Mind­ös­­sze 1/3-uk ta­nul ma­gya­rul vagy rész­ben ma­gya­rul (fő­leg a sza­bad­kai ka­ro­kon), a hall­ga­tók 2/3-a csak szerb nyel­ven hall­gat­ja az órá­kat. Lás­suk a 2000/2001. évi ada­to­kat!

8. áb­ra. A ma­gyar hall­ga­tók ta­ní­tá­si nyelv sze­rin­ti meg­osz­lá­sa az ál­la­mi fel­ső­ok­ta­tás­ban
Microsoft Word - gab-graf-8.doc

For­rás: Vaj­da­sá­gi Fel­ső­ok­ta­tás Fej­lesz­té­si Prog­ram

Meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy ha a vaj­da­sá­gi ma­gya­rok ará­nya kö­rül­be­lül 14% az ös­­szes la­kos­ság­ban, ak­kor igen ke­vés a szá­muk a hall­ga­tók ará­nyá­ban (mind­ös­­sze 6% kö­rül van). A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók kö­zül pe­dig csak 32%-a ta­nul rész­ben anya­nyel­vén.

9. áb­ra. A ma­gya­rok ará­nya az öss­zlakosságb­han és a fel­ső­ok­ta­tás­ban
Microsoft Word - gab-graf-9.doc

4.2. A fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek sta­tisz­ti­ká­ja a Vaj­da­ság­ban

A ma­gyar hall­ga­tók leg­na­gyobb ré­sze az Új­vi­dé­ki Egye­tem ka­ra­in, vagy a vaj­da­sá­gi in­téz­mé­nyek­ben ta­nul. Ele­nyé­sző ré­szük irat­ko­zik a Belg­rá­di Egye­tem ka­ra­i­ra, vi­szony­lag elég so­kan ta­nul­nak az anya­or­szág­ban. Az aláb­bi át­te­kin­tés­ben a hall­ga­tók és a ta­ná­rok el­osz­lá­sát elem­zem a vaj­da­sá­gi ka­ro­kon és fő­is­ko­lá­kon. A Vaj­da­ság 9 fő­is­ko­lá­ján és az Új­vi­dé­ki Egye­tem (1960-ban ala­pult ál­la­mi in­téz­mény) 13 ka­rán (67 sza­kon) 2002-ben a hall­ga­tók stá­tu­sza csak két­fé­le le­het: ál­la­mi­lag tá­mo­ga­tott vagy ön­költ­sé­ges. Az ön­költ­sé­ge­sek tan­dí­ja ka­rok­ként vál­to­zik, at­tól füg­gő­en, hogy ex-ka­ted­ra elő­adá­so­kat hall­gat (ol­csóbb) vagy sok a la­bo­ra­tó­ri­u­mi órá­ja (drá­gább, mint pél­dá­ul az or­vo­si).
A je­len­leg ta­pasz­talt arány­ta­lan­sá­go­kat az aláb­bi táb­lá­zat­ban kí­vá­nom ki­mu­tat­ni:

21. táb­lá­zat. Az ös­­szes és a ma­gyar hall­ga­tók és ta­ná­rok meg­osz­lá­sa ka­ron­ként az Új­vi­dé­ki Egye­te­men (2002/2003)

Egyetemi kar neve, székhelye Összes hallgató

 

Magyar hallgató

 

Összes tanár Magyar tanerő Magyar oktatás

 

 

szám %
Technológiai Kar, Újvidék 1227 44 3,58 77 11 Nincs
Bölcsészettudományi Kar, Újvidék      3313 239  

7,21

 

282

 

41

Teljes magyar oktatás a Magyar Tanszéken 83 hallgatóval.
Természettudományi –Matematikai Kar, Újvidék 3982 166  

4,17

 

223

 

20

Nincs
Mezőgazdasági Kar, Újvidék  

2132

 

103

 

4,83

 

175

 

5

Nincs
Műszaki Tudományok Kara, Újvidék  

6839

 

228

 

3,33

 

421

 

14

Nincs
Testnevelési Kar, Újvidék 726 31 4,27 45 2 Nincs
Közgazdasági Kar, Szabadka 6963 636  

9,13

 

88

 

14

Az első évben 5 tantárgy magyarul, másodikban 1.
Építőmérnöki Kar, Szabadka  

484

 

105

 

21,69

 

47

 

18

Első évben 5 tantárgy magyarul, másodikban 3 .
Művészeti Akadémia, Újvidék 622 51  

8,19

                  143  

2

7+5 magyar színészhallgató részére 12 tantárgy magyar.
Orvostudományi Kar, Újvidék  

3043

 

179

 

5,88

 

460

 

23

Nincs
Jogtudományi Kar  3600

(becslés)

60

(becslés)

 

1,66

 

49

 

2

Nincs
Műszaki Kar, Nagybecskerek  

1810

 

114

 

6,29

 

60

 

1

Nincs
Tanítóképző Kar

Zombor és Szabadka kihelyezett tagozat

       683 168  

24,59

 

48

 

11

25 tantárgy, vagyis teljes magyar nyelvű képzés!

154-en hallgatják..

 

Karok összesen

 

35 424

 

2124

 

5,99

 

2118

 

164

5 karon van magyar tagozat.

22. táb­lá­zat. Az ös­­szes és a ma­gyar fő­is­ko­lás­ok és ta­ná­rok meg­osz­lá­sa fő­is­ko­lán­ként a Vaj­da­ság­ban (2002/2003)

Főiskola neve, székhelye Összes hallgató

 

 

Magyar hallgató

 

Összes tanár Magyar tanerő Magyar oktatás

 

 

 

szám

 

%
Ügyviteli Főiskola, Újvidék 6973 76 1,09 54 1 Nincs
Műszaki Főiskola, Nagybecskerek 1196 97 8,11 34 3 Nincs
Műszaki Főiskola, Újvidék 931 24 2,57 47 0 Nincs
Műszaki Főiskola, Szabadka 877 444  50,63     33 30 Teljes magyar nyelvű képzés!
Óvóképző Főiskola, Újvidék 454 21 4,62 20 4 27 tantárgyból 6+6 magyarul hallgatható.
Óvóképző Főiskola, Szabadka 259 94 36,27 24       4 44 elsős, 34 másodikos –

9 tantárgy és 4 praktikum magyarul (80%).

Óvóképző Főiskola,

Mitrovica

266 2 0,75 15 1 Nincs
Óvóképző Főiskola, Kikinda 1028 82 7,97 10 0 Nincs
Óvóképző Főiskola, Fehértemplom–Versec 364 6 1,65 14 0 Nincs
Főiskolák összesen 12 348 846 6,85 251 43 3 főiskolán magyar tagozat.

23. táb­lá­zat. Ös­­sze­sít­ve a 2002/2003-as is­ko­la­év­ben

Összesen Magyarok
szám %
Egyetemisták 35 424 2124 5,99
Főiskolások 12 348 846 6,85
Egyetemi tanár 2118 164 7,74
Főiskolai tanár 251 43 17,13

A Vaj­da­ság­ban egye­te­mi ka­ro­kon és fő­is­ko­lá­kon mun­ka­vi­szony­ban le­vő ma­gya­rul be­szé­lő ta­ná­rok és ta­nár­se­gé­dek szá­ma nem túl sok (207), hi­szen a vaj­da­sá­gi la­kos­ság ös­­sze­té­te­le alatt van: a fő­is­ko­lá­kon a ta­ná­rok 17,13%-a ma­gyar, az ös­­szes egye­te­mi ta­nár­nak pe­dig csak 7,74%-a ma­gyar. Most nem so­ro­lom ide a nyug­dí­jas ta­ná­ra­in­kat, aki­ket al­kal­mak­ként vis­­sza­hív­nak dol­goz­ni a ka­rok­ra. A ta­ná­rok élet­éve­ik sze­rint fi­a­ta­lab­bak a fő­is­ko­lá­kon, ko­ro­sab­bak az egye­te­mi ka­ro­kon. Van­nak ka­rok, ahol ma­gya­rul tu­dó ta­nár­se­gé­dek bi­zony nem igen van­nak, te­hát hi­ány­zik az után­pót­lás.
A vaj­da­sá­gi ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban részt vesz­nek az anya­or­szá­gi fő­is­ko­lák ki­he­lye­zett ta­go­za­tai is (lásd 24. táb­lá­zat), ha­bár ilyen kül­föl­di ki­he­lye­zett ta­go­zat­ról az egye­te­mi tör­vény nem ren­del­ke­zik. Gya­kor­la­ti­lag már 1996/1997-ó­ta mű­köd­nek, de nem iga­zán le­gá­li­san. Jo­gi­lag kon­zul­tá­ci­ós köz­pont­ként ke­ze­lik őket.

24. táb­lá­zat. Ma­gyar­or­szá­gi ki­he­lye­zett ta­go­za­tok, kon­zul­tá­ci­ós köz­pon­tok (2002/2003)

Hallgatók

száma

 

Magyarul tanul

 

Megjegyzés
Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar, Budapest; Kertészmérnöki Szak Határon Túli Levelező Tagozata, Zenta 166 100% A konzultációk magyarul folynak, 2002 végéig 70-en diplomáztak.
Gábor Dénes Informatikai Főiskola, Budapest–Szabadka 162 100% A konzultációk magyarul folynak, 2002 végéig 16-an diplomáztak.

4.3. Sza­kok, szak­mák sze­rin­ti meg­osz­lás

Az ér­tel­mi­sé­gi ré­teg ki­ala­ku­lá­sa­kor az egye­te­mi sza­kok meg­vá­lasz­tá­sá­ban fon­tos sze­re­pet játsszik, hogy egyes sza­ko­kon ele­gen­dő szak­em­be­rünk van, más­hol ká­der­hi­ány lép fel. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok ese­té­ben pél­dá­ul óvó- és ta­ní­tó már van elég, de kö­zép­is­ko­lai és egye­te­mi ta­nár na­gyon hi­ány­zik. Túl­teng a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi ér­dek­lő­dés, és hi­ány van a hu­mán tu­do­má­nyok te­rén. Lás­suk a ma­gyar hall­ga­tók, majd az ok­ta­tók sza­kok sze­rin­ti meg­osz­lá­sát!

25. táb­lá­zat. A ma­gyar hall­ga­tók szak­mák sze­rinti meg­osz­lá­sa a vaj­da­sá­gi ál­la­mi fel­ső­ok­ta­tás­ban (2000/2001)

Szakma Összes hallgató Magyar hallgató
szám %
Mérnök (műszaki) 10 735 862 8,03
Közgazdász, üzleti főiskola 10 948 604 10,95
Tanító, óvónő 2996 343 11,45
Bölcsész 3619 254 7,02
Természettudós 3650 235 6,44
Orvos 3090 164 5,31
Mezőgazdász 3637 146 4,01
Jogász 4013 97 2,42
Művész 696 61 8,76
Testnevelő 1037 37 3,57
Összesen 44 421 2803 6,31

A fen­ti ada­tok­ból ki­emel­he­tő:
– A leg­több ma­gyar hall­ga­tó a köz­gaz­dász-, mér­nö­ki (műsza­k­i)- és pe­da­gó­gi­ai kép­zés­ben vesz részt, ami­ben nyil­ván sze­re­pet ját­szik a kép­zé­sek föld­raj­zi kö­zel­sé­ge is (Sza­bad­ka és rész­ben Új­vi­dék).
– A pe­da­gó­gus­kép­zés te­rü­le­tén is na­gyobb arány­ban vesz­nek részt a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek (fő­leg a ta­ní­tó­kép­zés ese­té­ben), ez azon­ban még­sem je­len­ti azt, hogy a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tók kér­dé­se meg­ol­dott len­ne, hi­szen egy­részt ezek a hall­ga­tók nem ma­gyar nyel­ven ta­nul­nak (ta­nár­kép­zés a Ter­mé­szet­tu­do­mányi–Ma­te­ma­ti­kai Ka­ron), más­részt pe­dig ez egyen­lőt­le­nül osz­lik el az óvo­da­pe­da­gó­gus és a kö­zép­is­ko­lai ta­nár­kép­zés kö­zött. Míg előb­bi­nél ki­elé­gí­tő a pe­da­gó­gu­sok szá­ma, az utób­bi­nál egyes sza­kok ese­té­ben már sú­lyos ta­nár­hi­ány ta­pasz­tal­ha­tó.
– A jo­gász­kép­zés te­rü­le­tén, sőt az egyes böl­csé­sze­ti sza­ko­kon és a me­ző­gaz­da­sá­gi kép­zés­ben is a ma­gyar hall­ga­tók alul­rep­re­zen­tált­sá­gá­val ta­lál­ko­zunk.

26. táb­lá­zat. Ma­gyar ok­ta­tói meg­osz­lás sza­kok sze­rint (nem ka­rok sze­rint), 2000/2001

Szakma Magyar oktató
szám %
Mérnök (műszaki) 41 20
Természettudós 35 17
Orvos 34 16
Bölcsész 24 11
Tanító, óvónő 21 10
Közgazdász 20 10
Mezőgazdász 20 10
Jogász 12   6
Testnevelő  5   2
Művész  2   1
Összesen 203 100

Rész­ben ki­elé­gí­tő a fel­ső­ok­ta­tá­si ká­de­rek szá­ma: a mér­nö­ki, a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi és az or­vo­si sza­kon. Nagy a hi­ány a jo­gi- és min­den tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi sza­kon.
Mi­vel ép­pen a pe­da­gó­gus­kép­zés­ben és más hu­mán tu­do­má­nyok te­rén sze­ret­nénk a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tást pó­tol­ni, ezen a te­rü­le­ten az anya­or­szág­ban je­len­leg dok­to­ran­dus­kép­zés­ben részt ve­vő vaj­da­sá­gi ká­de­rek és a ma­gyar­or­szá­gi ven­dég­pro­fes­­szo­rok meg­fe­le­lő be­kap­cso­ló­dá­sát tart­juk fon­tos lé­pés­nek.

4.4. A fel­ső­fo­kú kép­zés em­pi­ri­kus ada­tok alap­ján (Mo­za­ik 2001)

Fel­ső­fo­kú kép­zés­ben 387 vá­lasz­adó vett részt. Az 1017 ki­kér­de­zett mint­egy 38%-a ta­nul to­vább fő­is­ko­lán, egye­te­men. A Vaj­da­ság­ban az Új­vi­dé­ki Egye­tem 13 ka­rán kí­vül még 9 fő­is­ko­la van. A min­ta­adók 41,9%-a fő­is­ko­lá­ra, 55,3 %-a pe­dig egye­tem­re járt. A több­ség ál­la­mi is­ko­lá­ba járt (95,1%), né­há­nyan pe­dig ala­pít­vá­nyi vagy ma­gán­is­ko­lá­ba (ide so­rol­juk a ma­gyar­or­szá­gi ki­he­lye­zett ta­go­za­to­kat is, va­gyis a kon­zul­tá­ci­ós köz­pon­to­kat Zen­tán és Sza­bad­kán). Nö­ve­ke­dett a tan­díj­fi­ze­tők szá­ma (32,3%), ami ab­ból adód­hat, hogy Ju­go­szlá­vi­á­ban az egye­te­mek több­sé­gén újab­ban tan­dí­jat kell fi­zet­ni. Az egye­te­mis­ták stá­tu­sa két­fé­le le­het: vagy az ál­la­mi költ­ség­ve­tés ter­hé­re ta­nul vagy ön­költ­sé­ges, ami a fel­vé­te­li pon­tok alap­ján dől el.
Vál­to­za­tos ta­nul­má­nyi ágak­hoz tar­toz­tak a vá­lasz­tott fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek (lásd 10. áb­ra). Ezen az ok­ta­tá­si szin­ten leg­nép­sze­rűbb­nek mu­tat­koz­tak a mű­sza­ki (25,2%), a pe­da­gó­gus- (18,4%) és a köz­gaz­dász­kép­zé­sek (14,5%). Tud­nunk kell, hogy Sza­bad­kán az ál­la­mi Mű­sza­ki Fő­is­ko­la és a ma­gyar­or­szá­gi Gá­bor Dé­nes Fő­is­ko­la kon­zul­tá­ci­ós köz­pont­ja már tel­jes ma­gyar nyel­vű ok­ta­tást biz­to­sít. A zom­bori Ta­ní­tó­kép­ző Kar sza­bad­kai ki­he­lye­zett ta­go­za­tán szin­tén ma­gya­rul fo­lyik a ta­ní­tás, a Köz­gaz­da­sá­gi Kar pe­dig rész­le­ge­sen biz­to­sít ma­gyar nyel­vű ok­ta­tást. Va­ló­szí­nű­leg a ma­gyar fi­a­ta­lo­kat vonz­za az anya­nyel­ven foly­tat­ha­tó ta­nu­lás le­he­tő­sé­ge. Más böl­csész sza­kok­ra csak 9,4%-ban je­lent­kez­tek a fi­a­ta­lok, pe­dig Új­vi­dé­ken a BTK-n, a Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ken le­he­tő­sé­gük van ma­gya­rul ta­nul­ni. A vaj­da­sá­gi hall­ga­tók 8,6%-a ta­nult in­for­ma­ti­kát. Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi sza­kon mind­ös­­sze 6%-uk ta­nult. A fel­ső­fo­kú me­ző­gaz­da­sá­gi kép­zé­sek el­ter­jedt­sé­ge a kér­de­zet­tek­nél már ki­sebb (4,4%). Or­vos­tu­do­má­nyo­kat a kér­de­zet­tek 2,9%-a hall­gat, ke­res­ke­del­met pe­dig 2,1%.

10. áb­ra. Fel­ső­fo­kú kép­zés szak­tí­pu­sok sze­rint
gab-graf-10

Szer­bi­á­ban a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek hi­va­ta­los nyel­ve a szer­b. Az egyes ka­ro­kon, a dé­kán ké­ré­sé­re az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­ter dön­té­se alap­ján nyíl­hat­nak ma­gyar osz­tá­lyok és ve­gyes tan­nyel­vű­ek is. A min­tá­ból a ma­gyar egye­te­mis­ták így so­kan jár­nak pár­hu­za­mos tan­nyel­vű in­téz­mény­be (45,2%), van­nak, akik ma­gyar tan­nyel­vű­be irat­koz­hat­tak (10,4%), ill. akik Ma­gyar­or­szá­gon ta­nul­nak (7,2%). Szerb nyel­vű le­he­tő­sé­ge­ket vá­lasz­tott 31,2%. A vá­lasz­adók 62%-a te­hát rész­le­ges vagy tel­jes ma­gyar nyel­vű a kép­zés­ben vesz részt.

11. áb­ra. Fel­ső­fo­kú kép­zés az is­ko­la jel­le­ge sze­rint
Microsoft Word - gab-graf-11.doc

4.5. Meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­gek – ter­vek a vaj­da­sá­gi ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás­ban13

A nem­zet­kö­zi fel­ső­ok­ta­tá­si ten­den­ci­ák és a bo­lo­gnai dek­la­rá­ció igé­nye­it meg­fe­le­lő mó­don kell el­fo­gad­ni Szer­bi­á­ban is. Dön­tő lesz, hogy a vaj­da­sá­gi ka­rok mi­lyen ru­gal­ma­san tud­nak al­kal­maz­kod­ni a kez­de­mé­nye­zé­sek meg­va­ló­su­lá­sá­ra. E szem­pont mel­lett a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás fej­lesz­té­sé­nek irá­nyát és kor­lá­tait is meg­szab­ják a kö­vet­ke­ző té­nye­zők:
– az egye­tem ala­pí­tá­sá­nak jo­gi hát­te­re,
– a dél­vi­dé­ki ma­gyar­ság de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tai, avagy a ta­nu­lók szá­ma,
– a hall­ga­tói bá­zis men­­nyi­sé­gi és mi­nő­sé­gi jel­lem­zői,
– a ren­del­ke­zés­re ál­ló ta­ná­ri ál­lo­mány ös­­sze­té­te­le.
A fel­ső­ok­ta­tás fej­lesz­té­sé­nek konk­rét lé­pé­se­it to­váb­bi szo­ci­o­ló­gi­ai és gaz­da­sá­gi té­nye­zők ha­tá­roz­zák meg:
– a mun­ka­erőpi­a­ci prog­nó­zi­sok (szak­make­res­le­ti ol­dal),
– a fi­a­tal kor­osz­tály szak­mavá­lasz­tá­si pre­fe­ren­ci­ái, va­la­mint
– a fej­lesz­tés inf­rast­ruk­tu­rá­lis és anya­gi le­he­tő­sé­gei.

A vaj­da­sá­gi fel­ső­ok­ta­tás kö­vet­ke­ző al­ter­na­tí­vá­i­ról gon­dol­kod­ha­tunk:14
1. al­ter­na­tí­va: Szabadka–Újvidék–Zenta há­rom­szög­ben egy vagy két egye­tem ke­re­té­ben
Sza­bad­kai Ál­la­mi Egye­tem­hez tar­toz­na
– Pe­da­gó­gi­ai Fa­kul­tás (Óvó­kép­zés, Ta­ní­tó­kép­zés és egy- vagy két­sza­kos ta­nár­kép­zés ele­mi is­ko­lák szá­má­ra) – ala­pí­tá­sa fo­lya­mat­ban,
– Po­li­tech­ni­kai Kar (Épí­tő­mér­nö­ki Kar és a Mű­sza­ki Fő­is­ko­la egye­sü­lé­sé­vel) – egye­sü­lés terv­ben
– Köz­gaz­da­ság­tu­do­má­nyi Kar (ezen be­lül a ma­gyar Üz­le­ti Fő­is­ko­la),
– leg­ali­zál­ni a ma­gyar­or­szá­gi ki­he­lye­zett ta­go­za­to­kat: bu­da­pes­ti Gá­bor Dé­nes Fő­is­ko­la ki­he­lye­zett ta­go­za­ta Sza­bad­kán, bu­da­pes­ti Szent Ist­ván Me­ző­gaz­da­sá­gi Kar, ill. Ker­té­sze­ti Fő­is­ko­la Zen­tán.
Új­vi­dé­ki Ál­la­mi Egye­tem ke­re­te­i­be tar­toz­na
– Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék a Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­ron,
– Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Kar (ta­ná­ri sza­kok ma­gya­rul ),
– Lek­to­rá­tus,
– Ma­gyar Fel­ső­ok­ta­tá­si Kol­lé­gi­um.

2. al­ter­na­tí­va: A meg­lé­vő Új­vi­dé­ki Egye­tem ke­re­te­i­ben fej­lesz­te­ni a pár­hu­za­mos ma­gyar ta­go­za­to­kat (a je­len­le­gi ál­la­pot fenn­tar­tá­sa).

3. al­ter­na­tí­va: Ma­gán vagy ve­gyes tu­laj­do­nú ma­gyar ka­rok ala­pí­tá­sa
Eb­ben az eset­ben szá­mí­ta­nunk kell Ma­gyar­or­szág se­gít­sé­gé­re, és szük­sé­ges az érin­tett kar szer­bi­ai elő­írá­sok­nak meg­fe­le­lő akredirálása. Ha ki­he­lye­zett ta­go­zat­ként nyit­juk meg a kart, fel­tét­le­nül gon­dol­nunk kell ar­ra, hogy ezt csak ak­kor te­het­jük, ha je­len­tő­sen meg­nö­vek­szik az éven­ként be­irat­ko­zó ma­gyar el­ső éves hall­ga­tók szá­ma (je­len­leg kb. 500), és nem kon­ku­rál az ál­la­mi ka­ro­kon ma­gya­rul ta­nu­lók­kal.
Ter­mé­sze­te­sen a vaj­da­sá­gi tu­do­má­nyos ér­tel­mi­ség a tu­do­má­nyos mun­ka olyan eu­ró­pai szint­jé­re vá­gyik, amely be­kap­csol­ja őt a nem­zet­kö­zi aka­dé­mi­ai élet­be. A jö­vő tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sa­i­nak után­pót­lá­sát, a te­het­sé­ges fi­a­ta­lok to­vább­kép­zé­sét és a tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­kát min­den egye­te­mi ka­ron, il­let­ve tan­szé­ken kö­vet­nünk, ápol­nunk kell.
5. Ös­­szeg­zés

1. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok rész­vé­te­le az ok­ta­tás­ban le­ma­rad a több­sé­gi nem­zet­hez vi­szo­nyít­va. Ez a le­ma­ra­dás a ma­gyar­ság is­ko­lá­zat­lan­sá­gát és ér­tel­mi­sé­gé­nek fo­gyat­ko­zá­sát okoz­za. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok ará­nya az össz­la­kos­ság­ban 14%. Eh­hez vi­szo­nyít­va a fi­a­ta­lok sa­ját kor­osz­tá­lyuk­ban, és a meg­fe­le­lő is­ko­la­szin­ten el­ma­rad­nak a több­sé­gi nem­zet rész­ará­nya mö­gött. Ezek sze­rint a ma­gya­rok is­ko­lá­zott­sá­gi szin­je csök­ken a több­sé­gi nem­ze­té­hez ké­pest, így mun­ká­ba ál­lá­si esé­lyei is csök­ken­nek, hi­szen ha a szak­em­be­rek és az ér­tel­mi­sé­gi­ek szá­ma esik, a mun­ka­erő­­piac kö­nyör­te­le­nül sze­lek­tál­ja őket.

12. áb­ra. A ma­gyar di­á­kok ará­nya a kü­lön­bö­ző ok­ta­tá­si szin­te­ken
gab-graf-12

2. A ma­gyar di­á­kok is­ko­la­nyelv sze­rin­ti meg­osz­lá­sá­val nem le­he­tünk elé­ge­det­tek, mert ha már ál­ta­lá­nos is­ko­lai szin­ten kb. 20%-uk szer­bül kez­di az is­ko­lát, majd a fel­ső­ok­ta­tás­ban 60–70%-uk nem vizs­gáz­hat anya­nyel­vén, ak­kor a ma­gya­rul kép­zett szak­em­be­rek szá­ma le­csök­ken, sőt iden­ti­tás­tu­da­tuk­ban (ma­gyar nyel­vi kul­tú­ra, tör­té­nel­münk át­fo­gó is­mer­te stb.) is ezek­nek a fi­a­ta­lok­nak ke­ve­sebb esé­lyük van ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­nek ma­rad­ni, és anya­nyel­ven al­kot­ni.

27. táb­lá­zat. A ma­gya­rok szá­ma az egyes ok­ta­tá­si szin­te­ken (2000/2001-es tan­év)

Iskolatípus

 

 

Magyar nemzetiségű tanulók száma Magyar iskolában tanul Szerb iskolában tanul

 

szám %
Általános iskola 23 722 19 210 4512 19%
Középiskola   9113 6183 2929 32%
Főiskola  

816

327

(részben magyarul)

 

489

 

60%

Egyetem  

2032

610

(részben magyarul)

 

1422

 

70%

3. A meg­vá­lasz­tott kö­zép­is­ko­la már „ka­na­li­zál­ja” a fi­a­ta­lo­kat, vagy to­vább­ta­nu­lás­ra, kre­a­tív mun­ká­ra, vagy pe­dig vég­re­haj­tó, kö­ze­pe­sen szak­kép­zett mun­kák­ra. A ma­gyar kö­zép­is­ko­lá­ba já­rók­nak csak 19,68%-a gim­na­zis­ta, 39,46%-a négy­éves szak­kö­zép­is­ko­lá­ba jár, 39,25%-a há­rom­éves szak­mun­kás­kép­ző is­ko­lát lá­to­gat, 0,67% két­éves szak­kö­zép­is­ko­lá­ba jár, 0,92% mű­vé­sze­ti szak­kö­zép­is­ko­lát vá­lasz­tott. A 2003-as év­ben meg­nyi­tott te­het­ség­gon­do­zó gim­ná­zi­u­mok­nak az a fel­ada­ta, hogy a ma­gyar­ság elit­kép­zé­sét se­gít­se elő, va­la­mint vis­­sza­tart­sa a te­het­sé­gek kül­föld­re ván­dor­lá­sát már az ele­mi is­ko­la után.
4. Az em­pi­ri­kus ada­tok­ból ki­tű­nik, hogy a fi­a­ta­lok dön­tő több­sé­ge anya­nyel­vén sze­ret­né foly­tat­ni ta­nul­má­nya­it, hasz­nál­ha­tó és gya­kor­la­ti tu­dást sze­rez­ni. Eh­hez iga­zod­nak azok az ada­tok, me­lyek sze­rint a ma­gya­rok a ma­gya­rul be­in­dult sza­ko­kat (pl. pe­da­gó­gia), e mel­lett pe­dig a mű­sza­ki sza­ko­kat és a köz­gaz­da­sá­gi kép­zést vá­laszt­ják leg­szí­ve­seb­ben. Hi­ány­zik azon­ban a ma­gya­rul tu­dó kö­zép­is­ko­lai ta­nár, or­vos, bank­szak­em­ber, me­ne­dzser, pszi­cho­ló­gus, szo­ci­o­ló­gus, a hu­mán ér­tel­mi­ség ál­ta­lá­ban.
5. A vaj­da­sá­gi tu­do­má­nyos ér­tel­mi­ség a tu­do­má­nyos mun­ka olyan eu­ró­pai szint­jé­re vá­gyik, amely min­den­kor be­kap­csol­ja őt a nem­zet­kö­zi aka­dé­mi­ai élet­be. Eh­hez ki kell épí­te­ni a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tá­si há­ló­za­tot – akár a meg­lé­vő ál­la­mi rend­sze­ren be­lül, akár az új fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vényt be­vár­va –, új (mul­tiet­nikus) egye­te­met ala­pí­ta­ni vagy ma­gyar ta­go­za­to­kat nyit­ni.

 

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­te, kulcs­kér­dé­sei és táv­la­tai a Vaj­da­ság­ban. Új­vi­dék, Vaj­da­sá­gi Ma­gyar Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 2002.
A Sza­bad­kai Pe­da­gó­gi­ai Kar ala­pí­tá­sá­nak ela­bo­rá­tu­ma. 2002.
Bozó­ki An­tal: Ki­sebb­sé­gi jo­gok. Do­ku­men­tu­mok és jog­rend­szer. Új­vi­dék, Forum–Dolgozók Kft., 1995.
Dr. Cse­hák Kálmán–Dr. Szal­ma Jó­zsef: A tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok ju­go­szlá­vi­ai ma­gyar mű­ve­lői. Új­vi­dék, Vaj­da­sá­gi Ma­gyar Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 2000.
Dr. Gábri­ty Mol­nár Irén: A fi­a­tal ér­tel­mi­ség­kép­zés le­he­tő­sé­gei. In: Hol­nap­lá­tók. If­jú­sá­gi köz­ér­zet­mér­leg. Sza­bad­ka, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 2002.
Dr. Gábri­ty Mol­nár Irén–Mirnics Zsu­zsa (sz­erk.): Anya­nyel­vű oktatá­sunk. Sza­bad­ka, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 1997
Dr. Gábri­ty Mol­nár Irén–Mirnics Zsu­zsa: Fé­szek­ha­gyó vaj­da­sá­gi­ak. Sza­bad­ka, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 2001.
Dr. Gábri­ty Mol­nár Irén–Mirnics Zsu­zsa: Vaj­da­sá­gi ma­rasz­ta­ló. Sza­bad­ka, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 2000.
Dr. Gábri­ty Mol­nár Irén–Mirnics Zsu­zsa (sz­erk.): Vaj­da­sá­gi út­ke­re­ső. Sza­bad­ka, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 1998
Dr. Göncz La­jos: Két­nyel­vű­ség pszi­cho­ló­gi­á­ja. A ma­gyar–szerb­hor­vát két­nyel­vű­ség lé­lek­ta­ni vizs­gá­la­ta. Novi Sad, Fo­rum, 1985.
Ho­gyan to­vább a há­bo­rú után? A vaj­da­sá­gi ma­gyar szel­le­mi élet kör-, kor- és kór­ké­pe 92/93. Új­vi­dék, Ju­go­szláv Mű­ve­lő­dé­si Szövetség–Magyar Szó, 1993.
Köz­tár­sa­sá­gi Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um hon­lap­ja: www.min.e­du.yu
Köz­tár­sa­sá­gi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal hon­lap­ja: www.s­tat­ser­b.s­r.­gov­.yu
Lé­tünk (tár­sa­da­lom, tu­do­mány, kul­tú­ra). 1972/5; 1988/5; 1990/6; 1991/ 4-5; 1992/1; 1994/1–2. Új­vi­dék, Fo­rum.
Dr. Rehák Lász­ló (sz­erk.): Anya­nyelv „ál­lam­nyelv”. Ta­nul­má­nyok a nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek nyel­vé­nek egyen­ran­gú hasz­ná­la­tá­ról Vaj­da­ság­ban. Új­vi­dék, Fo­rum, 1976.
Dr. Rehák Lász­ló: Ki­sebb­ség­től a nem­ze­ti­sé­gig. (Ta­nul­má­nyok a nyelv­hasz­ná­lat­ról is az ön­igaz­ga­tá­sú Ju­go­szlá­vi­á­ban). Új­vi­dék, Fo­rum, 1978.
Dr. Ribár Bé­la (sz­erk.): A re­ál­tu­do­má­nyok ju­go­szlá­vi­ai ma­gyar mű­ve­lői. Új­vi­dék, Vaj­da­sá­gi Ma­gyar Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 1999.
Dr. Szal­ma Jó­zsef: A vaj­da­sá­gi ma­gyar tu­do­mány­ról és ci­vil­tár­sa­dal­mi szer­ve­ző­dé­sé­ről. In: Ma­gyar Tu­do­mány a Vaj­da­ság­ban – Tu­do­má­nyos mű­he­lye­ink és egye­te­mi ok­ta­tá­sunk. Szerk.: Dr. Ribár Béla–Dr. Szal­ma Jó­zsef. Új­vi­dék, 1999. 17–37. p.
Dr. Sze­li Ist­ván: Az eró­zió el­len (ta­nul­má­nyok, es­­szék). Új­vi­dék, Fo­rum, 1986.
Szö­vet­sé­gi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal hon­lap­ja: www.szs.s­r.­gov­.yu
Tar­to­má­nyi Ok­ta­tá­si Tit­kár­ság hon­lap­ja: www.p­sok.org.yu
Dr. Tóth La­jos: Anya­nyel­vű ok­ta­tó- és ne­ve­lő­mun­kánk szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sé­ért (ne­ve­lés­tu­do­mány). Új­vi­dék, Is­me­ret­ter­jesz­tő fü­ze­tek, 1999.
Dr. Tóth La­jos: Ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás a Vaj­da­ság­ban 1944-től nap­ja­in­kig. Sza­bad­ka, Szabadegyetem–Magyarságkutató Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 1994.
Vaj­da­sá­gi fel­ső­ok­ta­tás fej­lesz­té­si prog­ram I. Sza­bad­ka–Bu­da­pest, 2002.
Vaj­da­sá­gi fel­ső­ok­ta­tás fej­lesz­té­si prog­ram II. Stra­té­gi­ai váz­lat. Bu­da­pest, Ha­tá­ron Tú­li Ok­ta­tás Fej­lesz­té­sé­ért Prog­ram­iro­da, 2002.
Vaj­da­sá­gi fel­ső­ok­ta­tás fej­lesz­té­si prog­ram III. Sza­bad­ka–Bu­da­pest, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Társaság–HTOF, 2003.

 

Kiss József: Szlovákia helye és szerepe Milan Hodža geopolitikai koncepciójában

Je­len ta­nul­mány Milan Hodža geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­ból in­dul ki, amely ke­rek egésszé 1931 fo­lya­mán állt ös­­sze – a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség föld­raj­zi, gaz­da­sá­gi, ci­vi­li­zá­ci­ós és ha­tal­mi szem­pon­tú kö­rül­ha­tá­ro­lá­sa­ként. Hodža kon­cep­ci­ó­ja a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén po­li­to­ló­gi­ai elem­zé­sek tár­gya lett, de mint geo­po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­se­i­nek bi­zo­nyos rezultá­tu­ma.1 Né­ze­tei fo­ko­za­to­san kris­tá­lyo­sod­tak ki, ami­nek meg­volt a ma­ga tör­té­nel­mi gra­dá­ci­ó­ja. E ta­nul­mány Hodža kon­cep­ci­ó­ja egyes ös­­sze­te­vő­i­nek meg­ra­ga­dá­sá­ra, a kon­cep­ció ér­le­lő­dé­sé­nek vé­gig­kí­sé­ré­sé­re, tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai kö­ze­gé­nek és kö­rül­mé­nye­i­nek tör­té­ne­ti szem­pon­tú meg­vi­lá­gí­tá­sá­ra tesz kí­sér­letet.

Szlo­vá­kia Hodža geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dá­sá­ra vo­nat­ko­zó sze­re­pét ku­ta­tó vizs­gá­ló­dást az a kö­rül­mény in­do­kol­ja, hogy ab­bé­li né­ze­tei, ame­lyek­nek ő ma­ga geo­po­li­ti­kai kon­tex­tust2 tu­laj­do­ní­tott, s ame­lyek ilyen meg­ha­tá­ro­zás­sal il­let­he­tők, job­bá­ra Szlo­vá­ki­á­nak a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szem­pont­já­ból mi­nő­sí­tett kö­zép-eu­ró­pai je­len­tő­sé­gé­vel függ­nek ös­­sze. An­nak a té­zis­nek a hang­sú­lyo­zá­sá­ról volt itt szó, hogy e sze­rep be­töl­té­sé­nek geo­po­li­ti­kai alap­já­vá Szlo­vá­kia vált – a Du­na kö­zép­ső fo­lyá­sá­nak kom­mu­ni­ká­ci­ós funk­ci­ó­já­nál fog­va –, tu­laj­don­kép­pen össz­hang­ban állt az új ál­lam ha­tá­ra­i­nak ki­ala­kí­tá­sa so­rán han­goz­ta­tott cseh­szlo­vák ér­vek­kel. S ezek je­len­tős mér­ték­ben bi­zo­nyos be­vett po­li­ti­kai-pub­li­cisz­ti­kai for­du­la­tok­ként él­tek a két há­bo­rú kö­zöt­ti Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. Milan Hodža ese­té­ben azon­ban min­dig olyan ösz­­sze­füg­gés­ben sze­re­pel­tek, amely­ben ös­­sze­fo­nód­tak a bel­po­li­ti­kai in­dí­té­kok a nem­zet­kö­zi vi­szony­la­tok­kal. Így ma­ga a té­zis, Milan Hodža ke­ze­lé­sé­ben, tény­le­ges kon­cep­ció­ala­kí­tó di­men­zi­ót va­ló­já­ban az­ál­tal nyert, hogy be­il­lesz­ke­dett a cseh–szlo­vák kap­cso­la­to­kat érin­tő gon­do­lat­me­ne­tek­be. Épp e gon­do­la­ti erő­tér elem­zé­se je­len­ti az ar­ra irá­nyu­ló meg­kö­ze­lí­tést és kí­sér­le­tet: mi­lyen mér­ték­ben ren­del­ke­zett Hodža ér­ve­lé­se geo­po­li­ti­kai is­mér­vek­kel, s fej­te­ge­té­sei mi­ként tet­tek szert va­ló­di geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­nak mi­nő­sü­lő jel­lem­je­gyek­re.
A föld­raj­zi­lag de­ter­mi­nált gaz­da­sá­gi adott­sá­gok és ös­­sze­füg­gé­sek ugyan­is ön­ma­guk­ban nem je­len­te­nek egy­ér­tel­mű és meg­ha­tá­ro­zó geo­po­li­ti­kai mi­nő­sé­get. Csu­pán alap­ve­tő ke­re­tet te­rem­te­nek a föld­raj­zi tér­struk­tú­rán be­lül ha­tó tár­sa­dal­mi me­cha­niz­mu­sok­nak és köl­csö­nös kap­cso­la­ta­ik­nak az ér­vé­nye­sü­lé­se szá­má­ra. Ez vég­ső so­ron be­le­ve­tül a po­li­ti­ká­nak eme föld­raj­zi­lag be­fo­lyá­solt gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok­tól füg­gő hely­ze­té­be. A ta­nul­mány­ban ezért Szlo­vá­ki­á­nak Hodža ál­tal ér­tel­me­zett és bon­col­ga­tott geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét a hú­szas évek vo­nat­ko­zá­sá­ban in­kább csak ima­gi­ná­ri­us vil­la­ná­sok­ként, mint­sem ve­ri­fi­kált geo­po­li­ti­kai konst­ruk­ci­ó­ként kell fel­fog­ni.

A Hodžát – fo­lya­ma­to­san el­mé­lyü­lő és geo­po­li­ti­kai ös­­sze­te­vők­kel át­szőtt – el­mél­ke­dé­sek­re sar­kal­ló ösz­tön­zé­sek el­sőd­le­ges te­re­pe az új ál­lam kis­an­tant­be­li kül­po­li­ti­kai, a hú­szas évek kö­ze­pé­ig Beneš ál­tal meg­sze­mé­lye­sí­tett irány­vo­na­la volt. Hodža fej­te­ge­té­sei és né­ze­tei eb­ben a szel­lem­ben fo­gan­tak, de a hi­va­ta­los po­li­ti­ka kül­po­li­ti­kai szán­dé­ka­i­nak ér­vé­nye­sí­té­se so­rán sa­ját kéz­jegy­ét is ma­gu­kon vi­sel­ték. Ezek­ben a sa­já­tos ho­za­dék meg­je­le­ní­té­sét tük­rö­ző meg­kö­ze­lí­té­sek­ben rej­lett az ér­ve­lés­nek az az ösztönzö ere­je, mely többtényzős geo­po­li­ti­kai alá­fes­tést ka­pott.
A kis­an­tant – mint ka­to­nai-po­li­ti­kai, a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség vi­szo­nya­i­nak kon­szo­li­dá­ci­ó­ját a Pá­rizs kör­nyé­ki bé­ke­szer­ző­dé­sek szel­le­mé­ben biz­to­sí­tó szö­vet­ség – gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis alap­ja­i­nak meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­zet ré­sze volt a beneši el­kép­ze­lé­sek­nek. Ezek a kis­an­tant lét­re­ho­zá­sát kö­ve­tő­en ma­guk­ban fog­lal­ták Ma­gyar­or­szág kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gi po­zí­ci­ó­i­nak gyen­gí­té­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vé­se­ket. A gaz­da­sá­gi­lag ki­me­rült Ma­gyar­or­szág 1921-ben a gaz­da­sá­gi-pénz­ügyi ösz­­sze­om­lás szé­lé­re ju­tott, mi­köz­ben az utód­ál­lam­ok nem szá­mol­tak ve­le az egy­más kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok fel­élén­kí­té­se ér­de­ké­ben tett kez­de­mé­nye­ző lé­pé­se­ik so­rán. Milan Hodža ez idő tájt A kis­an­tant gaz­da­sá­gi meg­szi­lár­dí­tá­sa cím­mel írt cikket.3 Eb­ben re­a­gá­lá­si ké­szen­lé­tet bi­zo­nyít­va tett ele­get a prá­gai kül­po­li­ti­kai el­vá­rá­sok­nak, még­pe­dig úgy, hogy egyút­tal kel­lő em­pá­ti­át ta­nú­sí­tott a kis­an­tant or­szá­ga­i­nak gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dé­se út­já­ban ál­ló aka­dá­lyok el­tá­vo­lí­tá­sá­nak mód­ja­it ke­re­ső igye­ke­zet iránt is. A szö­vet­ség or­szá­gai kö­zött je­len­tős, az autark gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai ér­de­kek­ből fa­ka­dó el­len­té­tek fe­szül­tek. A ko­ra­be­li kül­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­val össz­hang­ban, mely túl­be­csül­te a nem­zet­kö­zi­leg el­szi­ge­telt Ma­gyar­or­szág ré­szé­ről a cseh­szlo­vák ál­lam­egy­sé­get fe­nye­ge­tő veszé­lyt,4 Hodža fel­hív­ta a fi­gyel­met a Ma­gyar­or­szág el­le­ni kis­an­tan­ti ös­­sze­fo­gást meg­erő­sí­tő ke­res­ke­del­mi-gaz­da­sá­gi vo­nat­ko­zá­sok fon­tos­sá­gá­ra is. Ez­zel kap­cso­lat­ban a kö­ve­ten­dő utat konk­ré­tan is fel­vá­zol­ta: egy­sé­ges el­já­rás alka­lmaza­sát a kis­an­tant ré­szé­ről a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló ke­res­ke­del­mi kap­cso­la­tok­ban, sőt egy­sé­ges megál­lapodástí­pus ér­vé­nye­sí­té­sét, ami in­kább tűnt óhaj­nak és fel­hí­vás­nak, mint re­á­lis cél­ki­tű­zés­nek. El­kép­ze­lé­sé­nek az­zal kí­vánt súlyt ad­ni, hogy óvott a Ma­gyar­or­szág ál­tal a kisan­tan­torszá­gok ré­szé­ről ki­csi­kar­ha­tó kü­lön elő­nyök kö­vet­kez­mé­nye­i­től, mert „ez­zel fel­bo­rul­na Ma­gyar­or­szág gaz­da­sá­gi súly­ará­nya a kis­an­tant­tal mint egés­­szel szem­ben.”5

Milan Hodža am­bí­ci­ói és sze­mé­lyes rész­vál­la­lá­sa a kis­an­tant­prog­ram ki­szé­le­sí­té­sé­nek szor­gal­ma­zá­sá­ban – ar­ra tö­re­ked­ve, hogy a szö­vet­ség gaz­da­sá­gi­lag is egy­be­fo­gott, szo­ros, Kö­zép-Eu­ró­pa új el­ren­de­zé­sé­nek alap­ja­it meg­tes­te­sí­tő egy­sé­get al­kos­son – ki­fe­je­zés­re ju­tot­tak ma­gá­ra a kis­an­tant tör­té­ne­ti ge­ne­zi­sé­re vo­nat­ko­zó ön­nön szem­lé­le­té­nek ér­vé­nye­sí­té­sé­ben is. A szö­vet­ség gyö­ke­re­it a nem ma­gyar né­pek­nek az 1848–49-es for­ra­da­lom ide­jén ta­nú­sí­tott ma­ga­tar­tá­sá­ban ke­res­ve le­he­tő­sé­ge nyílt a sze­mé­lyes han­golt­ság­ra: „ne­künk, akik a mai kis­an­tant szel­le­mé­ben él­tünk és dol­goz­tunk már az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia ide­jén, ked­ves kö­te­les­sé­günk­nek szá­mít, hogy rá­mu­tas­sunk a szö­vet­ség há­bo­rú előt­ti ha­zai elő­já­ték­ára is.”6 Hodža eköz­ben a sze­mé­lyes em­lé­kek hang­vé­te­lé­vel él­ve hi­vat­koz­ha­tott a nem­ze­ti­sé­gek­nek, te­hát a nem ma­gyar nem­ze­tek­nek a ma­gyar­or­szá­gi par­la­ment­ben 1905-ben meg­ala­kí­tott klub­já­ban foly­ta­tott te­vé­keny­sé­gé­re, mely ki­ter­jedt a Prá­gá­val, Belg­rád­dal és Bu­ka­rest­tel lé­te­sí­tett kap­cso­la­tok­ra is. Sze­mé­lyes él­mény­ként idéz­te fel a ma­gyar­el­le­nes auszt­ri­ai po­li­ti­kai pár­tok és cso­por­tok bi­zal­mas ös­­sze­jö­ve­tel­ének kö­rül­mé­nye­it, ame­lyen si­ke­rült ki­tér­ni a fél­hi­va­ta­los kö­rök – amint ír­ja – ama óha­já­nak tel­je­sí­té­se elől, hogy a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok és ro­má­nok nyi­lat­ko­zat­ban lép­je­nek fel Wil­son el­nök 14 pont­ja el­len. A tör­tén­tek­nek ilye­tén be­ál­lí­tá­sa tu­laj­don­kép­pen egy­faj­ta re­a­gá­lás is volt Hodža ré­szé­ről Take Iones­cu ro­mán kül­ügy­mi­nisz­ter cik­ké­re. „Né­hány hó­nap­pal ez­előtt Take Iones­cu az egyik pá­ri­zsi revue ha­sáb­ja­in fel­vá­zol­ta, mi­ként is jött lét­re a kias­an­tan­t. A ki­vá­ló ro­mán ál­lam­fér­fi er­re ter­mé­sze­te­sen a há­bo­rú utá­ni po­li­ti­ka szem­szö­gé­ből vet fényt” – ír­ta Hodža. Iones­cu ugyan­is meg­le­he­tő­sen ha­boz­va vi­szo­nyult a Ma­gyar­or­szá­got kö­rül­zá­ró meg­ál­la­po­dás­ra. Hodža szük­sé­gét lát­ta, hogy han­goz­tas­sa: a kis­an­tant „nem mű­vi úton lét­re­jött kép­ződ­mény, nem is a hely­zet kikénysz­erítette fej­le­mény, ha­nem tör­té­nel­mi-po­li­ti­kai in­do­kolt­ság hú­zó­dik meg mögötte”.7 Eb­ben az ér­tel­me­zés­ben te­hát a kis­an­tant lét­re­jöt­te Hodža szá­má­ra egy fo­lya­mat köz­vet­len, egye­nes vo­na­lú be­te­tő­zé­sé­nek szá­mí­tott, me­lyet a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szág né­pe­i­nek füg­get­len­sé­gi, majd a há­bo­rú vé­gén az önál­ló ál­la­mi­ság el­nye­ré­sé­be tor­kol­ló moz­gal­ma fém­jel­zett. Ez a meg­kö­ze­lí­tés Hodžánál azo­no­sult „az an­tant ál­tal a vi­lág­há­bo­rú­ban kép­vi­selt er­köl­csi el­vek­kel. Ezért – ál­lí­tot­ta Hodža – a kis­an­tant az új nem­zet­kö­zi-jo­gi rend­szer mag­va.”8 A kis­an­tant tör­té­nel­mi el­hi­va­tott­sá­gá­nak ef­faj­ta fel­fo­gá­sá­ra épült az­tán a gaz­da­sá­gi vo­nat­ko­zá­sok­ra ki­he­gye­zett hang­súly­ok­nak tá­gabb kö­rű in­dok­lá­sa. Eh­hez vi­szont Hodžá­nak szük­sé­ge volt ar­ra, hogy a há­bo­rú utá­ni de­mok­rá­cia ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­ért sík­ra­száll­va éles ha­tár­vo­na­lat húz­zon a győz­te­sek és vesz­te­sek kö­zött. Ily mó­don le­he­tő­ség nyí­lott szá­má­ra, hogy bi­zo­nyos mér­ték­ben el­ho­má­lyo­sít­sa az új ál­lam­ala­ku­la­tok ha­tá­ra­i­nak ki­ala­kí­tá­sa és az utód­ál­la­mo­kat ös­­sze­fűz­ni hi­va­tott ka­to­nai-po­li­ti­kai, va­la­mint gaz­da­sá­gi szem­pont­ok szem előtt tar­tá­sa so­rán a győz­te­sek ki­fe­je­zet­ten ha­tal­mi-po­li­ti­kai ér­de­ke­it és szán­dé­ka­it ér­vé­nye­sí­tő fon­dor­la­to­kat.
A kon­cep­ci­o­ná­lis ös­­sze­füg­gé­sek­ben önál­ló gon­dol­ko­dás­ra tö­rek­vő Hodžát, az em­lí­tett gon­do­lat­me­ne­tek szel­le­mé­ben, tá­gabb, de an­nál igé­nye­sebb le­he­tő­ség­hez jut­tat­ta9 an­nak a Jászi Osz­kár­nak a cik­ke, aki a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai gon­dol­ko­dá­son be­lü­li li­be­rá­lis áram­lat kép­vi­se­lő­je­ként a ma­gyar­or­szá­gi nem ma­gyar nem­ze­tek jo­ga­i­ért foly­ta­tott harc­ban Hodža szö­vet­sé­ge­sé­nek szá­mí­tott. Jászi az 1921 de­cem­be­ré­ben Bécs­ben meg­je­len­te­tett írásában10 a Du­na men­ti együ­vé tar­to­zás – Du­na men­ti pat­ri­o­tiz­mus­nak ne­ve­zett – tu­da­tá­nak ki­ala­kí­tá­sát szor­gal­maz­va a du­nai kon­fö­de­rá­ció for­má­já­ban tör­té­nő szö­vet­ke­zés szel­le­mi elő­fel­té­te­le­i­nek meg­te­rem­té­sé­ért szállt sík­ra. Jászi prog­ram­ja az új ál­lam­ala­ku­la­tok szu­ve­re­ni­tá­sá­nak el­is­me­ré­sé­ből, a ma­gyar he­ge­mó­nia el­ve­té­sé­ből in­dult ki, ami ma­gá­ban fog­lal­ta Kö­zép-Eu­ró­pa új el­ren­de­zé­sén be­lü­li bár­mi­ne­mű he­ge­mó­nia el­íté­lé­sét is. Fel­emel­te sza­vát az új re­a­li­tá­so­kat a Du­na men­ti né­pek egy­más­ra­utalt­sá­gá­nak szük­ség­le­te­i­vel ös­­sze­han­go­ló, a tér­ség va­la­men­­nyi nép­ének egyen­jo­gú­sá­gát és kö­zös ér­de­ke­it ki­fe­je­zés­re jut­ta­tó szel­le­mi­ség ér­vé­nye­sü­lé­sé­ért. Az egyen­jo­gú­ság ve­le­já­ró­já­nak te­kin­tet­te olyan kö­rül­mé­nyek meg­te­rem­té­sét a ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra, hogy meg­őriz­hes­sék az anya­nem­zet­hez va­ló szer­ves kö­tő­dést. Jászi Osz­kár kon­cep­ci­ó­ja te­hát de­mok­ra­ti­kus fo­gan­ta­tá­sú volt. Rá­adá­sul a szer­ző fel­lé­pett a kü­lön­bö­ző spe­ku­la­tív, kon­zer­va­tív in­dít­ta­tá­sú fö­de­rá­lis el­kép­ze­lé­sek el­len, úgy­mint a ro­mán–ma­gyar per­szo­ná­lis unió fel­ve­té­sé­vel szem­ben. Új szö­vet­sé­gi ál­lam lét­re­ho­zá­sá­nak elő­fel­té­tel­ét a Du­na-me­den­ce tér­sé­gé­nek de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­ban lát­ta.11

Jászi Osz­kár ve­zér­cik­ké­re Milan Hodža in­ge­rül­ten re­a­gált. A szer­zőt már szin­te becs­mér­lő­en „egy emig­ráns po­li­ti­kus”-ként aposzt­ro­fál­ta, aki rá­adá­sul még ma­gyar is, s kon­cep­ci­ó­ját olyan pro­pa­gan­da­szü­le­mé­nyek kö­zé so­rol­ta, ame­lyek­től ma­ga Jászi el­ha­tá­rol­ta ma­gát. Hodža re­ak­ci­ó­ja lé­nye­gé­ben a fö­de­rá­ció gon­do­la­ta irán­ti, Edvard Benešre, de ma­gá­ra Masarykra is jel­lem­ző vi­szo­nyu­lást tük­röz­te. A volt Oszrák–Magyar Mo­nar­chia te­rü­le­tén lét­re­ho­zan­dó fö­de­ra­tív kö­te­lék­ben mind­ket­ten az egy­ko­ri du­a­lis­ta fenn­ha­tó­ság fel­újí­tá­sá­ra irá­nyu­ló szán­dé­kot lát­tak.
Hodža ma­ga­tar­tá­sá­ban ez a szem­lé­let szin­tén vissz­hang­ra ta­lált, de az ő ér­ve­lé­sé­ben fel­buk­kan­tak a kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gi, a kis­an­tant kö­rül – Cseh­szlo­vá­ki­á­val az élen – össz­pon­to­su­ló együt­működés tá­gabb ter­ri­to­ri­á­lis ke­re­te­i­nek ke­re­sé­sé­re uta­ló ele­mek is. Milan Hodža cik­ke – amely­ben ki­fej­tet­te Jászi né­ze­tei „ina­dek­vát” vol­tát bi­zo­nyí­tó ér­ve­it – olyan idő­szak­ban lá­tott nap­vi­lá­got, ami­kor már el­vesz­tet­ték je­len­tő­sé­gü­ket és va­ló­ság­alap­ju­kat a győz­tes ha­tal­mak­nak, fő­leg Fran­cia­or­szág­nak az irán­ti át­me­ne­ti el­kép­ze­lé­sei, hogy a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok in­teg­rál­ha­tók at­tól füg­get­le­nül, a győz­te­sek vagy a vesz­te­sek ka­te­gó­ri­á­já­ba tar­toz­tak-e. A Ma­gyar­or­szág be­vo­ná­sát fon­tol­ga­tó el­gon­do­lá­sok szin­tén ide­jü­ket vesz­tet­ték. Hodža cik­ké­ből mint­ha az tűn­ne ki, hogy még min­dig tar­tott ezek­nek az el­kép­ze­lé­sek­nek a to­vább­élé­sé­től, és ép­pen ez kész­te­ti őt olyas­faj­ta fel­ve­té­sek­re, ame­lyek az új, a vi­lág­há­bo­rú után lét­re­jött és szu­ve­re­ni­tás­ra szert tett ál­la­mok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok szo­ro­sabb­ra fű­zé­sét cé­loz­ták. Fej­te­ge­té­sei a le­he­tő leg­szé­le­sebb ter­ri­to­ri­á­lis ke­re­te­ket át­fog­va öl­töt­tek for­mát, ami­kor le­ír­ta: „A Gdansk­tól Split­ig és Kon­stancáig ter­je­dő tér­ség­ben kell a mo­dern nem­zet­kö­zi po­li­ti­ka el­ve­in nyug­vó nem­zet­kö­zi kö­zös­sé­get kialakí­tani.”12 Milan Hodža ezen a ke­res­ke­del­mi szer­ző­dé­sek­nek és a ke­res­ke­del­mi po­li­ti­ka ru­gal­mas rend­sze­ré­nek az ál­la­mi szu­ve­re­ni­tás meg­őr­zé­sé­vel tör­té­nő ki­ter­jesz­té­sét ér­tet­te. Ez­zel kap­cso­lat­ban fel is vá­zol­ta az egy­sé­ges gaz­da­sá­gi rend­szer vám­ta­ri­fá­i­nak tí­pu­sa­it és po­li­ti­kai meg­ál­la­po­dá­sok meg­kö­té­sé­vel szá­mo­ló el­kép­ze­lé­sét, amely a kis­an­tant ál­la­mai kö­zöt­ti el­len­té­tek mi­att in­kább csak ví­zi­ó­nak tűnt. Vá­laszt kí­vánt ad­ni ez­zel a Kö­zép-Eu­ró­pa meg­elő­ző gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai in­teg­rált­sá­gá­nak szét­esé­sé­től, te­hát bal­ka­ni­zá­ló­dá­sá­tól tar­tó fran­cia ag­gá­lyok­ra. Hodža eze­ket az ag­gá­lyo­kat „a világ­polit­ka ga­ra­bon­ci­á­sa­i­nak” tu­laj­do­ní­tot­ta. Ugyan­ak­kor a Briand ál­tal em­le­ge­tett „union economique”-ot il­le­tő­en is cél­zást tett, ami­hez hoz­zá­fűz­te: „A du­nai fö­de­rá­ció nem len­ne az az »union economique«, ame­lyet a nyu­ga­ti dip­lo­má­cia el­vár tő­lünk, s ami­re ne­künk is szük­sé­günk van.” Mi­u­tán a du­nai fö­de­rá­ci­ót a Du­na men­ti ál­la­mok fe­let­ti be­fo­lyás meg­szer­zé­sé­re irá­nyu­ló bu­da­pes­ti tö­rek­vés­nek tün­tet­te fel, a Du­ná­nak a ké­sőb­bi geo­po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­se­i­től éle­sen el­té­rő sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott, amely in­kább de­zin­teg­rá­ci­ós hang­súlyt ka­pott. „A Du­na szá­munk­ra fon­tos köz­le­ke­dé­si út­vo­nal, il­let­ve az­zá vál­hat, de nem ural­kod­hat fe­let­tünk” – szö­gez­te le nyo­ma­té­ko­san Hodža. Ugyan­ak­kor Len­gyel­or­szág, Ro­má­nia és Ju­go­szlá­via föld­raj­zi fek­vé­sét és a ten­ger­hez va­ló sa­ját ki­já­ra­tu­kat hang­sú­lyoz­va Cseh­szlo­vá­kia szem­pont­já­ból el­ső­ren­dű je­len­tő­sé­gű­nek az észa­ki ví­zi utat mi­nő­sí­tet­te. „A ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ku­sok vi­lá­go­san lát­hat­ják, hogy amit ők ma­guk hir­det­nek a du­nai fö­de­rá­ci­ót il­le­tő­en, meg­va­ló­su­ló­ban van – Kö­zép-Eu­ró­pa lé­tez­ni fog, de szék­he­lye nem Bu­da­pest lesz.”13
Alig­ha­nem in­do­kolt eme ma­ga­tar­tás mö­gött nem is an­­nyi­ra Kö­zép-Eu­ró­pa ös­­sze­fo­gá­sá­nak jel­le­ge és mi­ként­je irán­ti ag­gá­lyo­kat lát­ni, mint in­kább e tö­rek­vés­ben Cseh­szlo­vá­kia ve­ze­tő sze­re­pé­nek érvényesítését am­bi­ci­o­ná­ló szán­dé­ko­kat sej­te­ni. Ma­ga Hodža egy ame­ri­kai új­ság­író ki­je­len­té­sé­re utal­va, mi­sze­rint „Eu­ró­pá­ban el­sők aka­runk len­ni”, ma­ga­biz­to­san ál­la­pí­tot­ta meg: „Va­ló igaz, hogy gaz­da­sá­gi­lag és pénz­ügyi­leg Kö­zép-Eu­ró­pá­ban élen­já­rók vagyunk.”14 Meg­ál­la­pí­tá­sa bár a va­lós hely­zet­ből in­dult ki, a geo­po­li­ti­kai ref­le­xió és ha­tás­kel­tés je­gye­it is jócs­kán ma­gán vi­sel­te, ami­kor a né­met po­li­ti­ka ha­gyo­má­nyos sza­bá­lyá­ra hi­vat­ko­zott: „aki Prá­gát bír­ja, övé az egész Kö­zép-Eu­ró­pa”. Eh­hez kissé visszafogottabban hoz­zá­tette: „Mind­ez csu­pán an­­nyit je­lent, hogy ké­pes­sé­ge­ink és Prá­ga, Po­zsony, va­la­mint Kas­sa föld­raj­zi el­he­lyez­ke­dé­se foly­tán a kö­zép-eu­ró­pai po­li­ti­ká­ban po­zi­tív, épí­tő és ezért nél­kü­löz­he­tet­len al­ko­tó­elem­nek számí­tunk.”15

Hodža nyil­ván­va­ló­an tu­da­tá­ban volt a cseh­szlo­vák po­zí­ci­ók se­bez­he­tő­sé­gé­nek – a győz­tes ha­tal­mak kö­zöt­ti ab­ból adó­dó el­len­té­tek kap­csán, hogy mi­lyen ma­ga­tar­tás is ér­vé­nye­sül­jön Ma­gyar­or­szág gaz­da­sá­gi tal­praál­lását és a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség sta­bi­li­zá­lá­sát il­le­tő­en. Ta­lán ép­pen itt ke­res­he­tők an­nak a ké­sőb­bi meg­győ­ző­dé­sé­nek gyö­ke­rei, hogy Cseh­szlo­vá­kia egy frag­men­tált Kö­zép-Eu­ró­pában is sa­ját iden­ti­tás­sal ren­del­ke­ző geo­po­li­ti­kai szub­jek­tum le­het, és kell is len­nie kü­lön­le­ges kez­de­mé­nye­ző ere­je jó­vol­tá­ból. Hodža fej­te­ge­té­se­i­ben már ek­kor fel­vil­lant a nem­zet­kö­zi region­al­iz­mus gon­do­la­ta: „A vi­lág­mé­re­tű, de akár­csak össz­eu­ró­pai ke­res­ke­del­mi kon­fe­ren­ci­ák­nak rend­sze­rint csak el­mé­le­ti je­len­tő­sé­gük van. Gya­kor­la­ti ki­ha­tá­suk ta­lán ak­kor le­het­ne, ha re­gi­o­ná­lis ta­go­ló­dás­ban zaj­la­ná­nak le. Amon­dó va­gyok, hogy a kisan­tan­torszá­gok ál­tal ren­de­zett, il­let­ve ve­lük ösz­­sze­füg­gő kon­fe­ren­cia jócs­kán hoz­zá­já­rul­na az olyan szo­li­da­ri­tás ki­ala­ku­lá­sá­hoz, mely­hez ala­pos ér­de­ke fű­ző­dik a kis­an­tant­nak, mind pe­dig Len­gyel­or­szág­nak és Béc­snek.”16 Ugyan­ak­kor a pá­ri­zsi Nem­zet­kö­zi Kap­cso­la­tok­kal Fog­lal­ko­zó Tár­sa­ság szá­má­ra a kö­zép-eu­ró­pai kis ál­la­mok­ról tar­tott elő­adá­sá­ban túl­lép­te a kis­an­tant­nak mint nem­zet­kö­zi és ka­to­nai blokk­nak a ke­re­te­it. Szük­sé­ges­nek tar­tot­ta fel­hív­ni a fi­gyel­met a Szov­jet-Orosz­or­szág­gal va­ló gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok­ban ér­de­kelt Fran­cia­or­szág szá­má­ra, hogy ezek a kap­cso­la­tok „nem le­het­nek tar­tó­san si­ke­re­sek nél­kü­lünk, mert mi va­gyunk az Orosz­or­szág fe­lé irá­nyu­ló vagy Orosz­or­szág­ban foly­ta­tott bár­mi­ne­mű te­vé­keny­ség po­li­ti­kai és pszi­cho­ló­gi­ai fel­tét­ele­i­nek leg­jobb ismerői.”17 Itt már meg­je­lent a Kö­zép-Eu­ró­pa geo­po­li­ti­kai iden­ti­tá­sá­nak ös­­sze­te­vő­it ke­re­ső tö­rek­vés, amely Hodža ér­tel­me­zé­sé­ben a har­min­cas évek kö­ze­pén tett szert új mi­nő­sé­gi je­gyek­re. Az el­kö­vet­ke­ző évek­ben azon­ban érv­kész­le­te az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­zet kon­cep­ci­ó­já­val és Szlo­vá­kia er­re épü­lő alá­vet­tet ál­lam­jo­gi hely­ze­té­vel össze­fügő kér­dé­sek fe­sze­ge­té­sé­ből táp­lál­ko­zott.

Az 1926 ja­nu­ár­já­ban a cseh­szlo­vák prob­lé­má­ról tar­tott elő­adá­sá­ban gyak­ran vissza­té­rő tör­té­nel­mi­et­len és mű­vi­leg konst­ru­ált té­zi­sét vá­zol­va a Nagy-Moráviából ere­dez­te­tett „cseh­szlo­vák nem­ze­ti egy­ség kon­ti­nu­i­tá­sá­ról” be­is­mert ez­zel kap­cso­la­tos né­mi, a Cseh­szlo­vák szétválás18 cí­mű mun­ká­já­ban tet­ten ér­he­tő egy­ol­da­lú­sá­got. Esze­rint a szlo­vák nem­ze­ti sa­ját­sze­rű­ség szel­le­mi is­mér­ve­i­nek XIX. szá­za­di ki­ala­ku­lá­sa kö­vet­kez­mény és fo­lyo­mány volt, mely ab­ból fa­kadt, hogy úr­rá lett raj­tuk a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szá­gon be­lü­li „hun­ga­riz­mus”, ami­hez hoz­zá­já­rult a szlo­vák nem­zet­éb­resz­tők nyel­vi-iro­dal­mi ak­ti­vi­tá­sa is. Hodža elő­adá­sá­ban el­is­mer­te a kor­rek­ció szük­sé­ges­sé­gét, va­gyis hogy fi­gyel­met kell szen­tel­ni an­nak is, „hol tör­tént vét­ség a cseh­szlo­vák egy­ség gon­do­la­ta el­len – cseh rész­ről is.”19 Bár elő­adá­sá­ban ez irá­nyú kész­te­té­se­it kül­föl­di tu­dó­sok­tól ere­dez­tet­te, a köz­vet­len ösz­tön­zé­sek min­den bi­zonnyal a me­gyei vá­lasz­tá­sok utá­ni bel­po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok­ból és az ak­ko­ri lég­kör le­csa­pó­dá­sá­ból szár­maz­tak. Hodža elő­adá­sa vé­gül olyan hang­sú­lyo­kat ka­pott, ame­lyek­kel igye­ke­zett ki­fe­je­zés­re jut­tat­ni sze­mé­lyes el­kö­te­le­zett rész­vé­tel­ét a meg­elő­ző évek so­rán, s az 1926-os me­gyei vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző kam­pány fo­lya­mán elő­tér­be ál­lí­tott kö­ve­te­lé­sek tel­je­sí­té­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­zet­ben. Hodža ugyan­is a po­li­ti­kai au­to­nó­mia egy­ér­tel­mű el­uta­sí­tá­sán túl köz­igaz­ga­tá­si de­cent­ra­li­zá­ci­ó­ra tö­re­ke­dett. A me­gyei rend­szer mel­lett állt ki, a me­gyei szö­vet­ség ki­épí­té­sé­nek vég­hez­vi­tel­ét szor­gal­maz­ta, hogy az a szlo­vá­ki­ai me­gyék olyan csúcs­szerv­évé vál­jék, amely ha­son­ló kom­pe­ten­cia bir­to­ká­ban, mint ami­lyen­nel a cseh­or­szá­gi tar­to­má­nyi ta­ná­csok ren­del­kez­tek, le­he­tő­sé­get nyúj­ta­na Szlo­vá­kia egyes sa­já­tos szük­ség­le­te­i­nek or­vos­lá­sá­ra. Mint­hogy a cseh­or­szá­gi pár­tok nem mu­tat­tak haj­lan­dó­sá­got en­nek a kö­ve­te­lés­nek a fi­gye­lem­be­vé­te­lé­re, Hodža azt ja­va­sol­ta, hogy mind­ad­dig, amíg „meg­ál­la­po­dás­ra jut­nak”, Szlo­vá­ki­á­ban a me­gye­rend­szer át­me­ne­ti csúcs­szerv­ének lét­re­ho­zá­sá­hoz fo­lya­mod­ja­nak. A szlo­vá­ki­ai köz­igaz­ga­tá­si de­cent­ra­li­zá­ció sür­ge­tő ki­tel­je­sí­té­sé­nek szor­gal­ma­zá­sa Hodža fel­fo­gá­sá­ban ez idő tájt fon­tos lánc­sze­met je­len­tett ab­ban a kö­ve­te­lés­so­ro­zat­ban, amely a cse­hek és szlo­vá­kok nem­ze­ti egy­sé­gé­ben – amit alap­já­ban vé­ve Hodža is val­lott – tör­té­nel­mi­leg be­kö­vet­ke­zett, de sze­rin­te át­me­ne­ti „szét­vá­lás” oka­i­nak fel­szá­mo­lá­sá­ra irá­nyul­tak. Hodža ugyan­is azt val­lot­ta, hogy a cseh és szlo­vák egy­sé­ges­nek te­kin­tett etnikun több mint 900 éves ál­la­mi kü­lön­élé­se csu­pán a szel­le­mi-lel­ki be­ál­lí­tott­ság el­té­rő vo­ná­sa­i­ban ha­gyott nyo­mo­kat, ezért e „két nem­zet­ág” vagy a nem­zet „két al­ko­tó­ele­me” új­ra­egye­sí­té­se so­rán ezt a tör­té­nel­mi kö­rül­ményt kel­lő ér­zé­keny­ség­gel kell ke­zel­ni. Így a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok­ban mu­tat­ko­zó fe­szült­sé­get en­nek az ér­zé­keny­ség­hi­ány­nak tud­ta be, mely az ál­lam­igaz­ga­tás­ban nem volt te­kin­tet­tel Szlo­vá­kia szük­ség­le­te­i­re, „a köz­igaz­ga­tá­si kör­nye­zet és a nép­lé­lek” sa­já­tos­sá­ga­i­ra. Hodža elő­adá­sá­ban ez úgy hang­zott, mint ama tör­té­nel­mi „vét­sé­gek” cseh rész­ről tör­té­nő pro­lon­gá­ló­dá­sá­nak a meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ra tett uta­lás. E ki­in­du­ló­pont ér­tel­mé­ben a cseh cent­ra­liz­mus, mely lé­nye­gét te­kint­ve s ob­jek­tí­ve a szlo­vák­ság önál­ló nem­zet vol­tá­nak el nem is­me­ré­sé­ből fa­kadt, csu­pán­csak pszi­cho­ló­gi­ai je­len­ség­nek mi­nő­sült, ami Hodžánál jó ide­ig tar­tot­ta ma­gát. A har­min­cas évek­ben azon­ban a fra­ze­o­ló­gia már nyi­tot­tab­bá vált, el­hagy­va a ver­bá­lis eu­fe­miz­must, ha­son­ló­an mint az egyes szlo­vák ag­rár­pár­ti­ak cseh cent­ra­liz­mus el­le­ni meg­nyi­lat­ko­zá­sa­i­ban már a hú­szas évek ele­jén ta­pasz­tal­ha­tó volt.

A szó­ban for­gó elő­adás­ban Hodža a szlo­vá­ki­ai me­gye­rend­szer vég­ső for­má­ba ön­té­sé­nek szük­sé­ges­sé­gén kí­vül rá­mu­ta­tott az adó­ter­hek egyen­lőt­len el­osz­tá­sá­ra és a vas­úti ta­ri­fák kö­zöt­ti, a cseh­or­szá­gi díj­sza­bás­sal szem­be­ni kü­lönb­sé­gek­re is. Épp itt hasz­nál­ta fel a Du­ná­nak mint Cseh­szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai alap­já­nak a sze­re­pé­re épü­lő té­zi­sét. A Du­na je­len­tő­sé­gét ab­ban ha­tá­roz­ta meg, hogy „köz­ve­tí­te­ni fog­ja mun­ka­ké­pes­sé­günk ho­za­dé­kát dél és ke­let fe­lé. Ezért épí­tünk ki­kö­tőt Po­zsony­ban és Ko­má­rom­ban. Ezek a ki­kö­tők azon­ban sem­mit sem ér­né­nek szá­munk­ra, ha nem len­nénk ké­pe­sek a vas­úti ta­ri­fá­kat úgy ren­dez­ni, hogy ne le­gyen elő­nyö­sebb az árut Bé­csen, mint Po­zso­nyon ke­resz­tül szál­lí­tani.”20 Így ér­velt Hodža Szlo­vá­kia ér­de­ké­ben, ami­kor az adott ke­re­tek kö­zöt­ti po­zí­ci­ó­it fo­ko­za­to­san ja­ví­ta­ni igye­ke­zett. A Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai sze­re­pé­re ala­po­zott té­zis­nek bel­po­li­ti­kai ös­­sze­füg­gé­sek­be ágya­zá­sá­val Hodža bi­zony­sá­gát ad­ta an­nak, hogy sze­mé­lyes adott­sá­gai foly­tán, gyors reagáláskészséggel ren­del­kez­ve ké­pes esz­mei-po­li­ti­kai hát­tér­ből meg­ra­gad­ni a pil­la­nat­nyi­lag kí­nál­ko­zó gya­kor­la­ti kez­de­mé­nye­zé­si le­he­tő­sé­get – de min­den­kor át­gon­dolt prag­ma­ti­kai-po­li­ti­kai el­já­rá­so­kat kö­vet­ve. Mind­ez a nagy gaz­da­sá­gi vál­ság ide­jén ju­tott leg­lát­vá­nyo­sab­ban ki­fe­je­zés­re.
A hú­szas évek má­so­dik fe­lé­ben, ami­kor Hodža az ok­ta­tá­si és nép­mű­ve­lé­si tár­ca élé­re ke­rült, Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­nek fel­szí­nen tar­tá­sa pub­li­cisz­ti­ká­já­ban és be­szé­de­i­ben na­gyob­bá­ra az in­tel­lek­tu­á­lis szfé­rá­ba to­ló­dott át.
Eb­ben az idő­szak­ban tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai fej­te­ge­té­se­it há­rom gon­do­la­ti konst­ruk­ció egy­más­ra ha­tá­sa ural­ta. Ezek, úgy­mint az ag­rár­de­mok­rá­cia, a szláv együtt­mű­kö­dés és a konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mus kon­cep­ci­ó­ja, ide­o­ló­gi­ai kön­tös­be öl­töz­ve köz­vet­len gya­kor­la­ti-po­li­ti­kai sze­rep­kört is be­töl­töt­tek. Igaz, hogy re­á­lis tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok hú­zód­tak meg mö­göt­tük, de azok ide­o­lo­gi­zált és ide­a­li­zált tükröződ­ménye­ként olyan köl­csön­ha­tást ered­mé­nyez­tek, mely­ben egy­be­fo­nó­dott a gya­kor­la­ti ösz­tön­zé­sek kon­cep­ci­o­ná­lis szint­re eme­lé­se és en­nek a tény­le­ges tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai fej­lő­dés meg­íté­lé­sét be­fo­lyá­so­ló vis­­sza­ha­tá­sa.
A Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott ag­rár­de­mok­rá­cia nem­csak tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai né­zet, ha­nem ide­o­ló­gia és po­li­ti­kai moz­ga­lom is volt, ami a ma­ga komp­le­xi­tá­sá­ban bi­zo­nyos komp­ro­mis­­szu­mot je­len­tett a li­be­rá­lis in­di­vi­du­a­liz­mus és a szo­ci­a­lis­ta kol­lek­ti­viz­mus kö­zött. Per­sze kér­dé­ses, hogy e kö­zép­utas irány­vé­tel va­la­mi­fé­le új tí­pu­sú tár­sa­da­lom­szem­lé­le­tet jel­zett-e vagy csak egy­sze­rű­en a pi­ac­gaz­dál­ko­dás­nak a föld­bir­tok­lás és a tő­ke de­mok­ra­ti­zá­lá­sa fe­lé mu­ta­tó mo­dell ki­ala­kí­tá­sá­ra irá­nyult. Hodža kon­cep­ci­ó­já­nak tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai alap­ját a tár­sa­dal­mi struk­tú­rá­ban és a pa­raszt­ság ös­­sze­té­tel­ében a vi­lág­há­bo­rú utá­ni re­for­mok nyo­mán több újon­nan ala­kult ál­lam­ban be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­sok ké­pez­ték. A föld­tu­laj­don­lás­ban vég­be­ment át­ala­ku­lá­so­kat Hodža olyan tár­sa­dal­mi al­ko­tó­elem lét­re­jöt­te­ként ér­tel­mez­te, mely egy sze­mély­ben al­kal­ma­zott­ként és fog­lal­koz­ta­tó­ként fel­lé­pő tu­laj­do­no­si is­mér­vek­kel ren­del­ke­zik, ami együtt jár a szö­vet­ke­ze­ti tá­mo­ga­tás ke­re­te­i­ben vég­be­me­nő együtt­mű­kö­dés ré­vén a kol­lek­ti­viz­mus bi­zo­nyos for­mái irán­ti von­za­lom­mal is. Ezen ag­rár­ré­teg tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­i­nak meg­erő­sí­té­se és ki­tel­je­sí­té­se – az agrádemokrá­cia ide­o­ló­gi­á­já­nak a be­ve­té­sé­vel – új ke­le­tű ci­vi­li­zá­ci­ós pro­duk­tum ki­ala­ku­lá­sát cé­loz­ta, mely híd­sze­re­pet töl­te­ne be Nyu­gat és Ke­let kö­zött. A Hodža fel­fo­gá­sá­ban élő ag­rár­de­mok­rá­ci­á­nak szánt ci­vi­li­zá­ci­ós sze­rep a hú­szas évek­ben ke­let fe­lé irá­nyu­ló hang­sú­lyo­kat ka­pott.

Eb­ben nyil­ván az a meg­győ­ző­dé­se is köz­re­ját­szott, hogy az ag­rár­de­mok­rá­cia tár­sa­dal­mi gyö­ke­rei Szov­jet-Orosz­or­szág­ban is táp­ta­laj­ra ta­lál­nak és fo­ko­za­to­san meg­in­gat­ják a rend­szer alap­ja­it. In­nen ki­in­dul­va pró­bált ke­res­ni az ot­ta­ni tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai fo­lya­ma­tok­kal – azok­ban a bol­se­vis­ta rend­szer el­ke­rül­he­tet­len át­ala­ku­lá­sá­nak a ví­zi­ó­ját vél­ve fel­fe­dez­ni – érint­ke­ző ös­­sze­kö­tő szá­la­kat.
Az ag­rár­de­mok­rá­cia szor­gal­ma­zá­sa Hodža ré­szé­ről szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a szláv kö­zös­sé­gi – a tör­té­nel­mi fej­lő­dés, va­la­mint a kul­tu­rá­lis és ci­vi­li­zá­ci­ós ér­ték­kép­zés fel­tét­ele­i­nek a ro­kon­sá­gá­ból le­ve­ze­tett – kö­te­lé­kek utá­ni ku­ta­ko­dás­sal. Hodža e ro­kon­ság fő hor­do­zó­já­nak a pa­raszt­sá­got te­kin­tet­te, mely az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni szláv ál­la­mok­ban egy­más­hoz ha­son­ló hely­ze­tet fog­lalt el azok szo­ci­á­lis struk­tú­rá­já­ban. A pa­raszt­ság „a szláv­ság ös­­sze­tar­tó ere­je és alap­ja”21 – han­goz­tat­ta a Cseh­szlo­vák Me­ző­gaz­da­sá­gi Aka­dé­mia ün­ne­pi ülé­sén 1926 má­ju­sá­ban Len­gyel­or­szág­ban. Ugyan­ak­kor Hodža az ál­ta­la hir­de­tett ag­rár­de­mok­rá­ci­át ép­pen az­zal kü­lön­böz­tet­te meg a XIX. szá­za­di ag­rár­moz­gal­mak­tól, hogy nem­csak a gaz­da­sá­gi szfé­rá­ra ter­jed ki, ha­nem ma­gá­ban fog­lal­ja a ter­me­lő­ről mint szub­jek­tum­ról va­ló gon­dos­ko­dást, a ter­me­lő er­köl­csi-szo­ci­á­lis szük­ség­le­tei irán­ti fe­le­lős­sé­get. Er­re irá­nyult a pa­raszt­ság tár­sa­dal­mi hely­ze­té­nek tu­do­má­nyos és szo­ci­o­ló­gi­ai vizs­gá­la­ta ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­ze­te. Midezt át­ha­tot­ta az a posz­tu­lá­tum, hogy az ag­rár­de­mok­rá­cia „a szá­mot­te­vő föld­mű­ves ré­te­gek­ből fakad”22, va­gyis az ag­rár­de­mok­rá­cia mint ide­o­ló­gia ma­gá­ban fog­lal­ta a pa­rasz­ti men­ta­li­tás va­ló­sá­gos, de konst­ru­ált hi­po­te­ti­kus tár­sa­dal­mi-lé­lek­ta­ni vo­ná­sa­i­nak élet­te­li­ség­gel va­ló fel­töl­tő­dé­sét is, er­köl­csi ér­té­kek­kel ru­ház­va fel azo­kat. Fő­ként az olyan vo­ná­so­kat emel­te ki, mint a kez­de­mé­nye­ző­kés­zség, a konst­ruk­tív aka­rat­erő. Mind­eze­ket kö­zös, re­á­li­san meg­le­vő, de egy­ben vir­tu­á­lis szláv ér­té­kek­ké is avat­ta, sőt ma­gát az ag­rár­de­mok­rá­ci­át olyan ide­o­ló­gi­ai kép­ződ­mény­nek ál­lí­tot­ta be, amely „ha­zai ta­la­jon, a szláv néplélek­ből”23 sar­jadt ki. Ily mó­don Hodža szá­má­ra le­he­tő­vé vált, hogy az ag­rár­de­mok­rá­ci­át gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai sí­kon és ide­o­ló­gi­ai-po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ként a pa­rasz­ti több­sé­gű szláv ál­la­mok és né­pek kö­zöt­ti ös­­sze­kö­tő ka­pocs sze­re­pé­ben lép­tes­se fel. „A föld­mű­ves a szláv nem­ze­tek kö­zött ki­vá­ló kö­te­lé­ke­ket teremt”24 – hir­det­te 1928 áp­ri­li­sá­ban a Cseh­szlo­vák Föld­mű­ves Aka­dé­mia köz­gyű­lé­sén Prá­gá­ban a Szláv Me­ző­gaz­da­sá­gi Könyv­tár meg­nyi­tá­sa al­kal­má­ból.

Az­zal pár­hu­za­mo­san, ahogy ki­bon­ta­ko­zott Hodžá­nak a szláv szo­li­da­ri­tást, a szláv együ­vé tar­to­zás tu­da­tá­nak el­mé­lyí­té­sét, az ag­rár­szer­ve­ze­tek gya­kor­la­ti te­vé­keny­sé­gé­re épü­lő „szláv együtt­mun­kál­ko­dást” szol­gá­ló igye­ke­ze­te, ko­moly vál­to­zás állt be nem­zet- és nacional­iz­mus­felfogásában is. Míg az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia kö­rül­mé­nyei kö­zött Hodža a na­ci­o­na­liz­must dest­ruk­tív té­nye­ző­nek, a nem­ze­ti fenn­ha­tó­ság esz­kö­zé­nek és mód­já­nak tar­tot­ta, a szö­vet­sé­gi ál­lam fel­bom­lá­sa után a szu­ve­rén kis­ál­la­mok új rend­sze­ré­ben olyan té­nye­zőt lá­tott, amely­nek ha­tá­sá­ra a na­ci­o­na­liz­mus el­vesz­ti ko­ráb­bi át­me­ne­ti funk­ci­ó­ját, és konst­ruk­tív lö­kést ad a sza­bad nem­ze­tek­nek az em­be­ri ci­vi­li­zá­ció kö­zös ér­té­ke­i­nek megteremtéséhez.25 Ugyan­ak­kor ilyen el­lent­mon­dá­sos lo­gi­ká­val kö­ze­lí­tett az el­ső vi­lág­há­bo­rú után Kö­zép-Eu­ró­pá­ban vég­be­ment de­zin­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok­hoz is. „En­nek a dez­in­te­grálódás­nak a nyo­mán a tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok új fej­lő­dé­si sza­ka­sza­ként min­den bi­zon­­nyal el­jön az ide­je, hogy inrete­grálód­jék mind­az, ami ci­vi­li­zá­ci­ós af­fi­ni­tá­sá­nál fog­va, szel­le­mi és gaz­da­sá­gi al­ko­tó­ere­je foly­tán az új nem­zet­kö­zi ren­dünk ér­de­ke­i­nek meg­fe­le­lő­en össze­tar­tozik”26 – ír­ta Hodža. A na­ci­o­na­liz­mus­nak a ci­vi­li­zá­ci­ós ér­té­ke­ket gya­ra­pí­tó, konst­ruk­tív töl­te­tet adó eme hi­po­te­ti­kus el­mél­ke­dé­sek az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok­nak is épí­tő jel­le­gű na­ci­o­na­liz­must tu­laj­do­ní­tot­tak: „Ná­lunk, a szlá­vok­nál a kultúr­na­cional­iz­mus nem csak egyes szláv nem­ze­ti ke­re­tek­ben nyil­vá­nul majd meg: sok és oly­kor dön­tő fon­tos­sá­gú szel­le­mi és gaz­da­sá­gi te­rü­le­te­ken e ke­re­tek – több-ke­ve­sebb szláv nem­ze­te­ket is ma­guk­ba fog­lal­va – kitágul­nak”27 – vélekedett Hodža a prá­gai Szláv In­té­zet meg­nyi­tá­sa al­kal­má­ból 1928-ban tar­tott be­szé­dé­ben. A „szláv kul­túr­kö­zös­sé­get” a kor ki­hí­vá­sá­ra adott re­a­gá­lás­ként is ér­tel­mez­te, szláv kul­tu­rá­lis egye­te­mes­ség lét­re­jöt­té­ben gon­dol­kod­va, mely ké­pes helyt­áll­ni az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ci­ók ver­se­nyé­ben. A szláv kö­zös­ség Hodža szá­má­ra eme ci­vi­li­zá­ci­ós irá­nyult­sá­gá­nál fog­va is mi­nő­sé­gi ho­za­dé­kot je­len­tett: a szláv tömb ki­ala­kí­tá­sát igye­ke­zett el­vá­lasz­ta­ni az el­ső vi­lág­há­bo­rú előt­ti szláv mi­li­ta­riz­mus­tól. A pa­raszt­de­mok­rá­cia ilyen ösz­­sze­füg­gé­sek­ben nem­csak a szláv in­ter­na­ci­o­na­lis­ta együtt­mű­kö­dés elő­moz­dí­tó­ja, ha­nem tá­gabb kö­zép-eu­ró­pai ös­­sze­füg­gé­sek­ben is ha­tó té­nye­ző­nek tűnt fel. Mint­hogy pa­rasz­ti ha­gyo­má­nyok és eti­kai ér­té­kek Hodža fel­fo­gá­sá­ban nem­csak re­le­váns, ha­nem meg­ha­tá­ro­zó elem­ként ha­tol­tak be a szláv né­pek tu­da­tá­ba, az ag­rár­ide­o­ló­gia mint az önál­ló nem­zet­egy­sé­gek konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mu­sá­nak meg­nyi­lat­ko­zá­sa a nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dés szláv in­dít­ta­tá­sú sti­mu­lán­sa­i­nak sze­re­pé­re is al­kal­mas­nak bi­zo­nyult.
Az ilyes­faj­ta több­té­nye­zős gon­do­la­ti kon­tex­tus­ban a Du­na, s ez­zel Szlo­vá­kia föld­raj­zi-köz­le­ke­dé­si je­len­tő­sé­gé­vel ér­ve­lő gon­do­lat­me­net geo­po­li­ti­kai di­men­zi­ó­kat öl­tött, még­pe­dig a nyu­ga­ti és a ke­le­ti ci­vi­li­zá­ció kö­zöt­ti köz­ve­tí­tő sze­rep ré­vén ma­gát a geo­po­li­ti­kai adott­sá­go­kat ala­kí­tó ös­­sze­te­vő­ként.
A po­zso­nyi di­á­kok­hoz in­té­zett be­szé­dé­ben Hodža a szláv ál­la­mok lé­tét Szlo­vá­kia kul­tu­rá­lis és nem­zet­kö­zi-po­li­ti­kai po­zí­ci­ó­it erő­sí­tő je­len­tős té­nye­ző­ként aposzt­ro­fál­ta. Ugyan­ak­kor Szlo­vá­ki­á­nak a szláv­ság szem­pont­já­ból meg­ítél­he­tő je­len­tő­sé­gét ab­ban lát­ta, hogy: „a Du­nát erős kéz­zel és váll­vet­ve óv­juk, ne­hogy a nem­zet­kö­zi po­li­ti­ka bár­mi­ne­mű eset­le­ges for­du­la­ta el­tán­to­rít­has­son tő­le, és meg­ren­dít­he­tet­le­nül áll­junk a mi Szlo­vá­ki­án­kat és az ál­la­mun­kat vé­del­me­ző strázsán.”28 Lát­ni kell azon­ban, hogy Hodža a szláv tra­dí­ci­ók kö­zös szlo­vá­ki­ai, cseh­szlo­vá­ki­ai és szláv szem­pont­ból ki­in­du­ló je­len­tő­sé­gét a nem­zet­kö­zi po­li­ti­ka te­rü­le­té­re ki­ve­tít­ve meg­le­he­tő­sen uti­li­ta­ris­ta ér­de­ke­ket kö­ve­tett, meg­ke­rül­te Po­zsony tör­té­nel­mé­nek mul­ti­kul­turális jel­le­gét, s ha­gyo­má­nya­it le­szű­kí­tet­te Štúrék sze­rep­vál­la­lá­sá­ra.

A szláv­ság köz­ve­tí­tő sze­re­pe vis­­sza­kö­szönt Hodžá­nak a Hradec Králové-i Rašín­ról el­ne­ve­zett gim­ná­zi­um meg­nyi­tó­ján 1928-ban tar­tott be­szé­dé­ben is: „Most ál­la­munk föld­raj­zi alap­ját a Du­na je­len­ti. A Du­na biz­to­sít­ja a Ke­let­tel va­ló kap­cso­la­tot, de nem­csak a Fe­ke­te-ten­ger­rel és az egész Ke­let­tel va­ló kap­cso­la­tot, ha­nem azt is je­len­ti, hogy nem füg­günk Ham­burg­tól, ami­nek gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai kö­vet­kez­mé­nyei van­nak. A Du­na a sza­bad utat je­len­ti szá­munk­ra, hogy gaz­da­sá­gi és ipa­ri ter­mé­ke­in­ket, nem­kü­lön­ben er­köl­csi és szel­le­mi ja­va­in­kat, gé­pe­in­ket és gon­do­la­ta­in­kat, kul­tu­rá­lis kez­de­mé­nye­zé­se­in­ket ex­por­tál­juk. Ez a mi »por­ta ori­en­tal­is«-unk. Mi ezt a ma­gun­ké­nak érez­het­jük, és ez az ál­lam és nem­zet mag­a­s­fokú ké­pe­sí­té­sé­ről vall, an­nak a fel­adat­nak a tel­je­sí­té­sé­re, ame­lyet az önál­ló­ság rai­son d’être-jének tek­in­tünk.”29

Az idé­zet a Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­nek al­ko­tó­ele­mei – gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai, kul­tu­rá­lis és ci­vi­li­zá­ci­ós ös­­sze­te­vői – kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek ke­re­sé­sé­ről és ki­ta­pin­tá­sá­ról ta­nús­ko­dik.
A ci­vi­li­zá­ci­ós köz­ve­tí­tői mis­­szi­ó­nak a szláv ál­la­mok ke­re­te­it meg­ha­la­dó ki­ter­jesz­té­sé­vel kap­cso­la­tos szán­dék jel­le­mez­te Hodžá­nak a po­zso­nyi ka­to­li­kus Svo­rad Di­ák­ott­hon fel­szen­te­lé­se al­kal­má­ból mon­dott be­szé­dét: „Ott Ke­le­ten, Kas­sa kör­nyé­kén ke­rül Szlo­vá­kia szer­ves kap­cso­lat­ba ke­le­ti szom­szé­da­ink­kal. El­kép­zel­he­ti-e egy­ál­ta­lán va­la­ki, hogy oly ha­tal­mas or­szá­gok mel­lett, mint ami­lyen Né­met­or­szág, meg­ma­rad­hat-e egy olyan kis or­szág, mint ami­lyen a mi­enk? A leg­cse­ké­lyebb ké­te­lyek sin­cse­nek ben­nem az irán­t, hogy a len­gye­lek­kel s a to­váb­bi szláv ál­la­mok­kal, va­la­mint a ro­má­nok­kal együtt szer­ves nem­zet­kö­zi-po­li­ti­kai egy­sé­get kell al­kot­nunk. Cseh­szlo­vá­kia nem len­ne ké­pes Szlo­vá­kia nél­kül olyan önál­ló gya­kor­la­ti, gaz­da­sá­gi és köz­le­ke­dé­si po­li­ti­kát foly­tat­ni, mint ami­lyet az a Cseh­szlo­vá­kia foly­tat, mely­nek mi ke­let­re ter­je­dő al­ko­tó­ré­sze va­gyunk. Nyel­vi­leg, pszi­choló­gialag és föld­raj­zi­lag be­le­ol­va­dunk e ke­le­ti vé­gek­be, a ke­le­ti szom­szé­da­ink­kal fenn­ál­ló nyel­vi és pszi­cho­ló­gi­ai kap­cso­la­tok­ba Szlo­vá­kia föld­raj­zi meg pszi­cho­ló­gi­ai közvetítésév­el.”30
A fen­ti ér­ve­lés be­ál­lí­tott­sá­ga és dik­ci­ó­ja erő­tel­je­sen ér­zé­kel­te­ti azt a nem­zet­kö­zi po­li­ti­kai szem­pon­tot, s an­nak a gaz­da­sá­gi-ke­res­ke­del­mi kap­cso­la­tok ter­ri­to­ri­á­lis elő­fel­té­te­le­i­vel va­ló ös­­sze­kap­cso­lá­sát – nem­kü­lön­ben Szlo­vá­kia kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós csa­tor­na­sze­rű sze­re­pét –, amit az egész or­szág ér­de­ke­it szol­gál­va tölt be.
A nem­zet­kö­zi ös­­sze­füg­gé­sek a nagy gaz­da­sá­gi vál­ság ki­tö­ré­se után, a har­min­cas évek­ben ke­rül­tek új­ból Hodža lá­tó­szö­gé­be. Épp ek­kor ké­szí­tet­ték saj­tó alá az an­gol tör­té­nész Seton-Watson Szlo­vá­kia egy­kor és most cí­mű köny­vé­nek szlo­vák nyel­vű ki­adá­sát. Az an­gol ki­adás már előbb nap­vi­lá­got lá­tott, mint­hogy – amint azt a be­ve­ze­tő­ben ír­ja a szer­ző – köny­ve el­ső­sor­ban a kül­föl­di nyil­vá­nos­ság szá­má­ra készült.31 A gyűj­te­mé­nyes kö­tet 25 szer­ző­től szár­ma­zó köz­le­mé­nye­i­nek élén – Seton-Watson be­ve­ze­tő át­te­kin­té­se után – Milan Hodžá­nak Szlo­vá­kia po­li­ti­kai fej­lő­dé­sé­vel fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nya szere­pelt.32 Hodža nyil­ván a ki­ad­vány be­ál­lí­tott­sá­gá­tól és kül­föl­di vissz­hang­já­tól nem füg­get­le­nül fej­te­ge­té­se­it az­zal a meg­ál­la­pí­tás­sal kezd­te, hogy: „Szlo­vá­kia köz­tár­sa­sá­gunk szá­má­ra sok­kal na­gyobb je­len­tő­ség­gel bír, mint amit há­rom­mil­lió la­ko­sa és 48 900 négy­zet­ki­lo­mé­ter­nyi te­rü­le­te je­lent.” Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek a Ke­let- és Dél­ke­let-Eu­ró­pá­val ös­­sze­kö­tő föld­raj­zi köz­ve­tí­tő sze­rep­pel ös­­sze­kap­csolt hang­sú­lyo­zá­sá­val a du­nai ví­zi út gaz­da­sá­gi hasz­nos­sá­gát he­lyez­te elő­tér­be, ami sze­rin­te a cseh­szlo­vák ál­la­mot meg­men­ti a Né­met­or­szág­tól és Ma­gyar­or­szág­tól va­ló füg­gés­től és az eb­ből kö­vet­ke­ző ke­res­ke­del­mi-gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek­től. Szlo­vá­kia, Cseh­or­szág és a mor­va te­rü­le­tek egye­sí­té­sét olyan lé­pés­nek mi­nő­sí­tet­te, mely hoz­zá­já­rul „Kö­zép-Eu­ró­pa, de fő­ként a Du­na fel­ső és kö­zép­ső fo­lyá­sa kö­rü­li te­rü­le­tek po­li­ti­kai és nem­ze­ti­sé­gi kiegyen­sú­ly­ozásához”.33

Nyil­ván­va­ló, hogy Hodža szö­ve­gé­ben a kül­föld­nek szánt hang­súly­ok az új cseh­szlo­vák ál­lam ha­tá­ra­i­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa so­rán ér­vé­nye­sí­tett cseh­szlo­vák ér­ve­lés­re em­lé­kez­tet­tek, mely szá­má­ra is egyet je­len­tett Cseh­szlo­vá­kia föld­raj­zi alak­za­tá­nak nem­zet­kö­zi-po­li­ti­kai ér­vek­re tá­masz­ko­dó in­dok­lá­sá­val. Az ef­faj­ta nem­zet­kö­zi priz­ma azon­ban nem is an­­nyi­ra a múlt­ba for­dult, sok­kal in­kább a cseh­szlo­vák kül­po­li­ti­kai po­zí­ci­ók­nak a há­bo­rú utá­ni kö­zép-eu­ró­pai sta­bi­li­zá­ló sze­re­pét volt hi­va­tott fel­na­gyít­va ér­zé­kel­tet­ni. Szem­be­öt­lő ez fő­ként a pá­ri­zsi cseh­szlo­vák kö­vet­nek, Šte­fan Osuský­nak a kö­tet­ben Szlo­vá­kia sze­re­pe az új Eu­ró­pá­ban cí­met vi­se­lő írá­sá­val ös­­sze­vet­ve. Osuský szin­tén hang­sú­lyoz­ta Szlo­vá­ki­á­nak az új ál­lam – Eu­ró­pa kis- és kö­zép­ál­la­mok ki­ala­kí­tá­sá­val tör­té­nő új­ra­ren­de­zé­sé­nek in­ten­ci­ói alap­ján tör­tént – lét­re­jöt­té­ben ját­szott sze­re­pét. Mi­köz­ben szin­te még a meg­fo­gal­ma­zást te­kint­ve szó sze­rint is azo­nos ki­fe­je­zé­se­ket hasz­nál­va rá­mu­ta­tott Szlo­vá­kia ér­té­ket ho­zó föld­raj­zi hasz­nál­ha­tó­sá­gá­ra a ten­ger­hez va­ló ki­ju­tás biz­to­sí­tá­sá­ban, amint azt gyak­ran han­goz­tat­ta Milan Hodža.34 Csak­hogy Hodža a hang­súlyt Cseh­szlo­vá­kia hely­ze­tét szem előtt tart­va Szlo­vá­kia föld­raj­zi-gaz­da­sá­gi fon­tos­sá­gá­ra tá­gabb kö­zeg­be ágya­zot­tan he­lyez­te. Je­lez­te: bár ér­ve­lé­se a ko­ráb­bi évek­ben na­gyob­bá­ra bel­po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú volt, ar­ra tö­rek­szik, hogy Szlo­vá­ki­át be­von­ja a Cseh­szlo­vá­ki­á­nak tu­laj­do­ní­tott kö­zép-eu­ró­pai sze­rep­kör be­töl­té­sé­nek ös­­sze­füg­gés­rend­sze­ré­be úgy, ahogy ez­zel köz­vet­le­nül a hú­szas évek ele­jén pró­bál­ko­zott. Mind­ez Hodža át­fo­gó geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja for­má­ló­dá­sá­nak ab­ban a sza­ka­szá­ban ju­tott ki­fe­je­zés­re, ami­kor a gaz­da­sá­gi vál­ság kö­vet­kez­mé­nye­i­re re­a­gá­ló kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok ma­ga­tar­tá­sa elő­tér­be hoz­ta a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség hely­ze­té­nek ala­ku­lá­sát és pers­pek­tí­vá­i­nak kér­dé­sét.

Hodža már 1929-ben ész­re­vet­te, hogy a me­ző­gaz­da­sá­gi vál­ság ki­tö­ré­se ki­hat az egész gaz­da­ság­ra, mert a föld­mű­ves vá­sár­ló­ké­pes­ség­ének csök­ke­né­se az ipa­ri ter­me­lést és a ke­res­ke­del­met is be­fo­lyá­sol­ja, s vég­ső so­ron min­den vá­sár­lót érin­t. Igaz, Hodža fel­fo­gá­sá­ban a fo­gyasz­tás és ke­res­let vi­szo­nyá­nak ér­tel­me­zé­se ma­gán vi­sel­te a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés­nek a gaz­da­sá­gi vi­szo­nyok mű­kö­dé­sé­ben egy­ol­da­lú­an el­ső­ren­dű sze­re­pet tu­laj­do­ní­tó ál­lás­pont ér­vé­nye­sí­té­sét, ami lé­nye­gé­ben az ag­rár ön­el­lá­tás­nak mint az au­tar­kia és a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok nem ki­elé­gí­tő bel­ső és kül­ső in­teg­rált­sá­ga kö­vet­kez­mé­nye­i­nek a vé­del­me­zé­se volt. Hodža a meg­ol­dást az ag­rár­ter­mé­kek nyu­ga­ti or­szá­gok­ba irá­nyu­ló ki­vi­te­li le­he­tő­sé­ge­i­nek a ki­ter­jesz­té­sé­ben lát­ta, ame­lyek vi­szont ez irá­nyú szük­ség­le­te­i­ket a ten­ge­ren­túl­ról tör­té­nő jó­val ol­csóbb be­ho­za­tal­lal ol­dot­ták meg. Hodža épp az ag­rár­vál­ság ki­tö­ré­se után rop­pant nem­zet­kö­zi ak­ti­vi­tást fej­tett ki – ahogy azt ő ma­ga jel­le­mez­te – az ag­rár­ter­me­lés kon­ti­nen­tá­lis és vi­lág­mé­re­tű, a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­go­kat is ma­gá­ban fog­la­ló sza­bá­lyo­zá­sa ér­de­ké­ben. Ugyan­ak­kor olyan szer­ző­dé­sek meg­kö­té­sét szor­gal­maz­ta a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok kö­zött, hogy kon­tin­gen­sek és pre­fe­ren­ci­ák meg­ál­la­pí­tá­sá­val az egy­más kö­zöt­ti ke­res­ke­del­mi kap­cso­la­tok ke­re­té­ben os­­szák meg me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mék­fe­les­le­gük el­adá­sát, mi­köz­ben az ag­rár­ter­mé­kek ár­szint­je Cseh­szlo­vá­ki­á­ban vé­de­lem­ben ré­sze­sült vol­na a szom­szé­dos agrárorszá­gok­ból jö­vő be­ho­za­tal kon­ku­ren­cia­ha­tá­sá­val szem­ben is. Hodža ez irá­nyú ak­ti­vi­tá­sa is je­len­tős mér­ték­ben hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy 1930-ban lét­re­jött a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok kor­mány­za­ti sze­rep­lő­i­nek rész­vé­te­lé­vel az ag­rár­blokk.

En­nek a meg­ál­la­po­dás­nak a te­tő alá ho­zá­sá­ban ját­szott cseh­szlo­vák sze­rep kül­po­li­ti­kai ho­za­dé­kát Edvard Beneš hasz­nál­ta ki. Hodža szá­má­ra azon­ban ösz­tön­zés for­rá­sa lett az ag­rár­de­mok­rá­cia gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai dokt­rí­ná­já­nak ki­tel­je­sí­té­sé­ben, ami­nek meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott a kon­tin­gen­sek és pre­fe­ren­ci­ák nem­zet­kö­zi sí­kon szor­gal­ma­zott kon­szen­zu­sos meg­sza­bá­sá­nak el­éré­sé­ben. Eb­ben az ag­rár­de­mok­rá­cia élet­ké­pes­sé­gé­nek a to­váb­bi el­mé­lyí­té­sé­hez lö­kést adó gya­kor­la­ti be­iga­zo­ló­dá­sát lát­ta. A Nem­zet­kö­zi Ag­rár­iro­da el­nö­ke­ként je­len­tős mér­ték­ben hoz­zá­já­rult nem­csak a kö­zép-eu­ró­pai, ha­nem egy­né­mely eu­ró­pai ag­rár­párt ös­­sze­fo­gá­sá­hoz is, amely a me­ző­gaz­da­sá­gi ko­ope­rá­ció köz­pont­ja és hat or­szág po­li­ti­kai-szak­mai hát­tér­in­téz­mé­nye let­t.35 A kö­zép-eu­ró­pai agrármegál­lapodá­sok szer­ve­ze­ti-in­téz­mé­nyi fel­élén­kí­té­sé­vel Hodža a szé­le­sebb kö­rű nem­zet­kö­zi meg­ál­la­po­dá­sok út­já­ban ál­ló aka­dá­lyok el­tá­vo­lí­tá­sán fá­ra­do­zott, még­pe­dig úgy, hogy a kö­zép-eu­ró­pai ag­rár­tö­mö­rü­lés – a nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dés ke­re­tei kö­zött – tag­jai va­la­men­­nyi kö­zös ér­de­ké­nek vé­del­me­ző­je le­gyen. Épp a ke­res­ke­del­mi-gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok te­rén lát­ta olyan re­gi­o­ná­lis ala­ku­lat ki­ala­kí­tá­sá­nak elő­fel­té­tel­ét és jár­ha­tó út­ját, amely az alul­ról szer­ve­ző­dő szé­les kö­rű eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés szu­ve­rén épí­tő­ele­me le­het. „A gaz­da­sá­gi­lag meg­ala­po­zott Kö­zép-Eu­ró­pa nél­kül nincs Páneuró­pa”36 – ál­lí­tot­ta az 1931. már­ci­us 5-én a brün­ni Ke­res­ke­del­mi és Ipar­ka­ma­rá­ban tar­tott elő­adá­sá­ban. Vi­szont az ag­rár-együtt­mű­kö­dés szer­ve­ző­dé­se­i­nek égi­sze alatt zaj­ló kon­fe­ren­ci­ák kö­ze­pet­te ke­rült sor Né­met­or­szág ré­szé­ről a kö­zép-eu­ró­pai be­ha­to­lást cél­zó el­ső lé­pé­sek­re – a Ro­má­ni­á­nak, Ju­go­szlá­vi­á­nak és Ma­gyar­or­szág­nak kí­nált pre­fe­ren­ci­ák ré­vén –, s ké­szü­lő­ben volt az oszt­rák–né­met vám­unió. „Egye­be­ken kí­vül ép­pen eme né­met kon­ku­ren­cia­ve­szély az, ami ben­nün­ket, nem­kü­lön­ben a kö­zép-eu­ró­pa­i­ak több­sé­gét ar­ra kény­sze­rí­ti, hogy új Né­met­or­szág nél­kü­li Kö­zép-Eu­ró­pát hoz­za­nak lét­re. Csak Kö­zép-Eu­ró­pa gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai meg­szer­ve­ző­dé­sé­vel tart­ha­tó lé­pés Né­met­or­szág­gal a pi­a­cok uralásában”37 – ír­ta Hodža né­hány hét­tel ké­sőbb. A né­met ter­jesz­ke­dés­sel szem­be­ni el­len­súly sür­ge­tő meg­te­rem­té­se Hodža szá­má­ra köz­vet­len ösz­tön­zést je­len­tett ah­hoz, hogy a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­re mint geo­po­li­ti­kai egy­ség­re vo­nat­ko­zó át­fo­gó kon­cep­ci­ó­val áll­jon elő. Er­re az em­lí­tett brün­ni Ke­res­ke­del­mi és Ipar­ka­ma­rá­ban ke­rült sor. Elő­adá­sát, mely ter­je­del­mes ta­nul­mány is­mér­ve­i­vel ren­del­ke­zett, a cseh­szlo­vá­ki­ai na­pi­lap­ok csak más­nap je­len­tet­ték meg, s ké­sőbb a La Tché­coslo­vaque et el Europe Cen­trale és a Revue Économique Cen­trale cí­mű folyórat is köz­zétette.38 Áp­ri­lis vé­gén ez irá­nyú gon­do­la­ta­it egy újabb elő­adás­ban is ki­fej­tet­te Prá­gá­ban az Eu­ró­pai Vám­egyesület­ben.39 Hodža kon­cep­ció­al­ko­tó tö­rek­vé­se­i­nek kö­zép­pont­já­ban az a szán­dék mun­kált, hogy rá­lel­jen – mi­ben­lét­ét fel­tár­va – a kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ót geo­po­li­ti­kai egy­ség­ként meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­re. Fej­te­ge­té­se­i­ben meg­je­lent a köz­pon­ti sze­re­pet be­töl­tő kor­ri­dor­nak mint geo­po­li­ti­kai ten­gely­nek a funk­ci­ó­ja, amely kö­rül ki­ala­kul és for­mát ölt az or­szá­gok együt­te­sé­nek geo­po­li­ti­kai cse­lek­vő­ké­pes­sé­ge. Úgy, mint Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban, ahol az Észa­ki-ten­gert – a Raj­nán át és a Rhône fo­lyá­sá­nak irá­nyá­ban – ös­­sze­kö­ti Mar­seille tér­sé­gé­ben a Fölkd­köz­i-tenger­rel. En­nek Hodža ci­vi­li­zá­ció­te­rem­tő je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tott. „A má­sik kor­ri­dor a Rajna–Rhône-korridorral pár­hu­za­mo­san a Visz­tu­lá­nál kez­dő­dik, majd szo­ro­so­kon át a Moraváig, il­let­ve a Vágig huzódik, az­tán a Du­na cseh­szlo­vá­ki­ai, ma­gyar­or­szá­gi és ju­go­szlá­vi­ai fo­lyá­sá­val el­ér Belg­rád­nál a szerb Mor­va fo­lyó­ig, Var­darig és Sza­loniki­ig. Ez hát a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor”40 – vé­le­ke­dett Hodža. Ugyan­ak­kor ar­ra is rá­mu­ta­tott, hogy en­nek a kor­ri­dor­nak a ci­vi­li­zá­ci­ós ha­tá­sa, azok­kal a fel­té­te­lek­kel szem­ben, ame­lyek ipa­ri-ke­res­ke­del­mi jel­le­get köl­csö­nöz­tek a nyu­ga­ti or­szá­gok­nak, „ma még nem elég­gé tö­ké­le­te­sek, ah­hoz ké­pest, ahogy ez már a nyu­ga­ti kor­ri­dor ese­té­ben meg­nyil­vá­nul, de több ál­lam­ban a szer­ve­ző ere­je már tet­ten érhető”.41

Hodža a kor­ri­dor­nak ezt a ci­vi­li­zá­ció­te­rem­tő ha­tá­sát ugyan elő­fel­té­tel­nek, de egyút­tal kö­vet­kez­mény­nek is te­kin­tet­te, va­gyis az egyes al­ko­tó­ele­mek – úgy­mint a gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis, kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós és ha­tal­mi-po­li­ti­kai ös­­sze­te­vő – egy­más­ra ha­tá­sá­nak, a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai ala­ku­lat és a cse­lek­vő­erő for­má­ló­dá­sá­nak fo­lya­ma­tá­ban. Ek­ként fog­lal­ta ezt ös­­sze: „Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zött új Kö­zép-Eu­ró­pa for­má­ló­dik, a ma­ga kons­ti­tu­tív tör­té­nel­mé­vel, a szo­ci­á­lis fej­lő­dés ro­ko­nít­ha­tó, né­mely eset­ben azo­nos irány­el­ve­i­vel, a nem­ze­ti új­ra­egye­sü­lés és a ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos azo­nos prob­lé­mák­kal, a Nyu­gat és Ke­let kö­zöt­ti azo­nos ci­vi­li­zá­ci­ós el­hi­va­tott­ság­gal és – min­den­ne­mű ár­nya­lat el­le­né­re – két­ség­be­von­ha­tat­lan ci­vi­li­zá­ci­ós af­fi­ni­tás­sal. A kö­zép-eu­ró­pai né­pek kö­zött azon­ban ci­vi­li­zá­ci­ós kü­lönb­sé­gek is mutatkoz­nak.”42

A kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ó­nak geo­po­li­ti­kai sa­já­tos­sá­got köl­csön­ző kö­zös vo­ná­sok meg­ra­ga­dá­sát il­le­tő­en Hodža kon­cep­ci­ó­já­ban el­ső­ren­dű sze­rep ju­tott a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség ci­vi­li­zá­ci­ós sa­já­tos­sá­gát és ho­za­dé­kát fi­no­mí­tó, Eu­ró­pa dif­fe­ren­ci­ált meg­íté­lé­sé­vel ös­­sze­fo­nó­dó kész­te­té­sek­nek. Amint azt Hodža jó­val ké­sőbb, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén A kö­zép-eu­ró­pai fö­de­rá­ció cí­mű köny­vé­ben le­ír­ta, er­re a har­min­cas évek­be­li ag­rár­iro­da égi­sze alatt ke­rült sor, az ag­rár­jel­le­gű­nek te­kin­tett Kö­zép-Eu­ró­pa és az ipa­ro­sí­tott Nyu­gat kö­zöt­ti kap­cso­la­tok meg­vi­lá­gí­tá­sá­ra irá­nyu­ló kí­sér­le­tek kapc­sán.43 Hodža en­nek a kér­dés­kör­nek ko­moly fi­gyel­met szen­telt ter­je­del­mes cik­kek for­má­já­ban. Ezek­ben az in­duszt­ri­á­lis Nyu­gat és az ag­rár­jel­le­gű Kö­zép-Eu­ró­pa szem­be­ál­lí­tá­sá­ról és egy­más­ra­utalt­sá­gá­ról szó­ló, a fran­cia szo­ci­o­ló­gus, Fran­coise Delasy gon­do­la­ta­i­val ös­­sze­csen­gő fej­te­ge­té­sek­be bo­csát­ko­zott. Em­lí­tett köny­vé­ben Hodža ex post fon­tos­nak tar­tot­ta kö­zöl­ni, hogy Eu­ró­pa ilye­tén meg­osz­tá­sa alatt nem két tér­ség ki­fe­je­zett ho­mo­ge­ni­tá­sát ér­tet­te. Milan Hodža cik­ke­i­ben elő­sze­re­tet­tel hang­sú­lyoz­ta az économie mix­te44, a ve­gyes gaz­da­ság elő­nye­it. A va­ló­ság­ban ép­pen az ilyes­faj­ta szem­be­ál­lí­tás­ban buk­kant a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor kö­ré kép­zelt ci­vi­li­zá­ció­for­má­lás sa­já­tos kül­de­té­sé­nek for­rá­sa­i­ra.

Va­ló igaz, hogy Hodža az ag­rár­de­mok­rá­cia kon­cep­ci­ó­já­nak szor­gal­ma­zá­sát már a meg­elő­ző idő­szak­ban Kö­zép-Eu­ró­pá­nak az orosz­or­szá­gi tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai vi­szo­nyok­tól tör­té­nő egy­ér­tel­mű el­kü­lö­ní­té­sé­re is fel­hasz­nál­ta. Orosz­or­szág a ma­ga tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dé­sé­vel szá­má­ra éles ci­vi­li­zá­ci­ós ce­zú­rát je­len­tett: „Amen­­nyi­ben Kö­zép-Eu­ró­pa szá­má­ra nem len­ne sem­mi egyéb po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi in­dok, pusz­tán az az egy is elég len­ne ah­hoz, hogy a mai Orosz­or­szág a ma­ga ci­vi­li­zá­ci­ó­já­val és rend­sze­ré­vel va­ló­já­ban egy új vi­lág­rész. Ke­let ott kez­dő­dik, ahol Orosz­or­szág ha­tá­ra húzódik.”45 A Nyu­gat vo­nat­ko­zá­sá­ban vi­szont Hodža sze­rint a pa­raszt­de­mok­rá­cia nél­kü­löz­te az el­kü­lö­ní­tés éle­sen ki­raj­zo­ló­dó is­mér­ve­it, de egy­ben a nyu­ga­ti és a Hodža sze­rin­ti kö­zép-eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi alap­jai kö­zöt­ti egy­be­kap­cso­ló­dás és köl­csö­nös kö­tő­dés ki­ug­ró je­gye­it is. Azon­ban Eu­ró­pa és Kö­zép-Eu­ró­pa gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­nak di­men­zi­ói ezek­nek a von­za­tok­nak is re­le­van­ci­át köl­csö­nöz­tek. A kö­zép-eu­ró­pai „ci­vi­li­zá­ci­ós új­kép­ződ­mény” csí­rá­it Hodža a nyu­gat-eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció meg­úju­lá­sa­ként, fel­fris­sü­lé­se­ként, de egy­ben a Nyu­gat és Ke­let kö­zött köz­ve­tí­tő foly­ta­tás­ként is értelmezte.46
Kö­zép-Eu­ró­pá­nak épp e Nyu­gat és Ke­let kö­zöt­ti köz­ve­tí­tő mis­­szió ös­­sze­füg­gé­se­i­be ágya­zot­tan – az 1931 nya­rán szü­le­tett elő­adá­sa­i­ban és cik­ke­i­ben ki­ko­vá­cso­ló­dott át­fo­gó geo­po­li­ti­kai kon­cep­ció ko­or­di­ná­tái kö­zött – ke­res­te Hodža Szlo­vá­kia he­lyét is. Fel­so­rol­ta a már ko­ráb­ban is ter­jesz­tett ész­re­vé­te­le­it a ci­vi­li­zá­ció Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tén, nyu­gat­ról ke­let fe­lé ha­la­dá­sá­val kap­cso­lat­ban. Ilyen­nek te­kin­tet­te a sze­pes­sé­gi és sárosi ro­mán stí­lus­ban épült ró­mai ka­to­li­kus ten­plomokat a ku­po­la ala­kú gö­rög ka­to­li­kus temp­lo­mok szom­széd­sá­gá­ban. „E két stí­lus jel­kép­ere­je ar­ról vall, hogy itt érint­ke­zik, ös­­sze­fo­nó­dik és egy­más­hoz kö­ze­le­dik a kö­zép-eu­ró­pai a ke­le­ti kul­tú­rá­val, s ez jól jön szá­munk­ra, önál­ló­sá­gunk­kal él­ve, nem­csak for­má­lis, po­li­ti­kai, ha­nem er­köl­csi gya­ra­po­dás­ként is olyan ér­te­lem­ben, hogy a mi ti­pi­kus kö­zép-eu­ró­pai szin­té­zi­sünk­kel hoz­zá­já­rul­junk a kö­zép-eu­ró­pai új­kép­ződ­mény létre­jöt­téhez.”47

Egész ed­dig ter­je­dő konf­ron­tá­ció és köl­csön­ha­tás tet­te le­he­tő­vé Hodža szá­má­ra a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai ös­­sze­te­vők komp­lex ér­tel­me­zé­sét. Ez­zel ru­gal­ma­sab­bá vál­ha­tott a föld­raj­zi kö­rül­ha­tá­ro­lás, ami a komp­le­xi­tás nél­kül Hodža ér­ve­lé­sét prob­le­ma­ti­kus­sá és in­ga­tag­gá tet­te. Az át­fo­gó ki­fej­tés nyo­mán – a kö­zép-eu­ró­pai „kor­ri­dor­nak” tu­laj­do­ní­tott szin­te­ti­kus ha­tás ál­tal meg­hat­vá­nyoz­va – a Nyu­gat és Ke­let kö­zöt­ti ci­vi­li­zá­ci­ós híd­sze­rep be­töl­té­sé­ről szó­ló, már ko­ráb­ban is hir­de­tett té­zis ös­­sze­ge­ző elem és kri­té­ri­um lett. En­nek alap­ján kön­­nyebb lett azok­nak az or­szá­gok­nak szű­kí­tés nél­kü­li be­so­ro­lá­sa, ame­lyek be­le­il­let­tek a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai tér­ség­be. Hodža Len­gyel­or­szág­ra, csak­úgy mint Cseh­szlo­vá­ki­á­ra a Nyu­gat és Ke­let ci­vi­li­zá­ci­ós ele­me­i­nek ös­­sze­ge­ző­dé­se­ként, két ci­vi­li­zá­ci­ós egy­ség kö­zöt­ti ös­­sze­kö­tő ka­pocs­ként tek­in­tet­t.48 Hoz­zá­tet­te, hogy a „Nyu­gat és Ke­let kö­zöt­ti ci­vi­li­zá­ci­ós, köz­ve­tí­tő sze­re­pet ját­szó át­me­net le­gi­ti­mi­tá­sa át­ter­jed a nyu­ga­ti és a dé­li szlá­vok­ra, a ma­gya­rok­ra, a ro­má­nok­ra és a gö­rö­gök­re is”.49 A ci­vi­li­zá­ci­ós af­fi­ni­tás ilyes­faj­ta meg­íté­lé­se alap­ján Kö­zép-Eu­ró­pa von­zás­kö­ré­be so­rol­ta a há­rom bal­ti ál­la­mot is.50

 

Popély Árpád: Adalékok a szlovákiai magyarság csehországi deportálásának történetéhez

1. „A vég­le­ges meg­ol­dást a leg­ros­­szabb eset­ben el tud­juk in­téz­ni ma­gunk is”

A II. vi­lág­há­bo­rú vé­gén fel­újí­tott Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a szláv nem­zet­ál­lam ki­épí­té­sé­re tö­rek­vő ve­ze­tői a ma­gyar ki­sebb­ség egy­ol­da­lú ki­te­le­pí­té­sé­hez – a né­met ki­sebb­ség­től el­té­rő­en – sem a há­bo­rú fo­lya­mán, sem pe­dig az azt kö­ve­tő pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án nem kap­ták meg a győz­tes nagy­ha­tal­mak hoz­zá­já­ru­lá­sát, ezért a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­tól a Ma­gyar­or­szág­ra rá­eről­te­tett la­kos­ság­cse­re, ez­zel pár­hu­za­mo­san pe­dig az ún. res­zlo­vak­izá­ció út­ján igye­kez­tek meg­sza­ba­dul­ni.
Ma­gyar­or­szág azon­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tö­me­ge­i­nek vád alá he­lye­zé­se, há­bo­rús bű­nös­sé nyil­vá­ní­tá­sa, s az át­te­le­pí­ten­dők kö­zé va­ló arány­ta­lan be­so­ro­lá­sa mi­att nem já­rult hoz­zá a nép­cse­re meg­in­dí­tá­sá­hoz, az 1946. jú­li­us 29-én meg­nyílt pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia pe­dig el­uta­sí­tot­ta a la­kos­ság­cse­re és a res­zlo­vak­izá­ció után cseh­szlo­vák szá­mí­tá­sok sze­rint hát­ra­ma­ra­dó mint­egy 200 000 ma­gyar ki­te­le­pí­té­sé­nek en­ge­dé­lye­zé­sé­re be­nyúj­tott cseh­szlo­vák in­dít­ványt, s a ma­gyar ki­sebb­ség ügyé­nek ren­de­zé­sét a két érin­tett or­szág kö­zöt­ti tár­gya­lá­sok­ra bíz­ta. Cseh­szlo­vá­kia szá­má­ra ezt kö­ve­tő­en a ma­gyar la­kos­ság or­szá­gon be­lü­li szét­te­le­pí­té­se, va­gyis cseh­or­szá­gi de­por­tá­lá­sa vált az­zá az esz­köz­zé, amel­­lyel meg­pró­bál­ta rá­kény­sze­rí­te­ni Ma­gyar­or­szá­got a la­kos­ság­cse­re mi­előb­bi meg­kez­dé­sé­re, ill. úgy­mond sa­ját ha­tás­kö­rén be­lül meg­vál­toz­tat­ni Dél-Szlo­vá­kia et­ni­kai jel­le­gét.
Ma­ga Dal­i­bor M. Krno, a cseh­szlo­vák bé­ke­kül­dött­ség egyik tag­ja fo­gal­maz­ta meg a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ról írt köny­ve zá­ra­dé­ká­ban, hogy „Ma­gyar­or­szág­nak si­ke­rült ugyan el­ke­rül­nie az át­te­le­pí­tés alap­elv­ének ki­fe­je­zett el­fo­ga­dá­sát, de nem ért el sem­mi­lyen jo­got és sem­mi­lyen le­he­tő­sé­get, hogy bár­mi mó­don gá­tol­jon ben­nün­ket olyan in­téz­ke­dé­sek­ben, ame­lye­ket szük­sé­ges­nek fo­gunk tar­ta­ni min­den­ne­mű re­vi­zi­o­nis­ta és ir­re­den­ta ve­szély vég­le­ges el­há­rí­tá­sá­ra ha­tár­vi­dé­kün­kön” (Krno 1992:117).
1946. ok­tó­ber vé­gén és no­vem­ber el­ső fe­lé­ben a cseh­szlo­vák po­li­ti­ku­sok meg­nyi­lat­ko­zá­sai, ill. a kü­lön­bö­ző saj­tó­ter­mé­kek egy­re nyíl­tab­ban je­lez­ték, mi­lyen „in­téz­ke­dé­sek­kel” kép­ze­li el Cseh­szlo­vá­kia az ún. re­vi­zi­o­nis­ta és ir­re­den­ta ve­szély el­há­rí­tá­sát.
Vla­di­mír Clemen­tis kül­ügyi ál­lam­tit­kár az Al­kot­má­nyo­zó Nem­zet­gyű­lés Kül­ügyi Bi­zott­sá­gá­ban a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ról tar­tott be­szá­mo­ló­ja so­rán már 1946. ok­tó­ber 31-én ki­fej­tet­te, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kér­dés meg­ol­dá­sá­nak kul­csa a ma­gyar kor­mány ke­zé­ben van, amen­­nyi­ben azon­ban Ma­gyar­or­szág nem egye­zik be­le a cseh­szlo­vák fél ál­tal el­kép­zelt ren­de­zés­be, ak­kor „a vég­le­ges meg­ol­dást a leg­ros­­szabb eset­ben el tud­juk in­téz­ni ma­gunk is” (Clementis 1946:1).
A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács saj­tó­or­gá­nu­ma, a Národ­ná obro­da 1946. no­vem­ber 13-án a la­kos­ság­cse­ré­ről tár­gya­ló cseh­szlo­vák–ma­gyar veg­yes­bi­zottság az­nap kez­dő­dő po­zso­nyi ta­nács­ko­zá­sa kap­csán, a ko­ráb­bi la­kos­ság­cse­re-tár­gya­lá­sok ku­dar­cá­ra, s a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia azon ál­lí­tó­la­gos ha­tá­ro­za­tá­ra utal­va, amely el­is­mer­te Cseh­szlo­vá­kia jo­gát a ma­gyar ki­sebb­ség be­ol­vasz­tá­sá­ra, a kö­vet­ke­ző­ket szö­gez­te le: „Mint­hogy a ma­gya­rok nem hi­vat­koz­hat­nak a ki­sebb­sé­gi jog­ra, utol­só le­he­tő­sé­günk a ma­gya­rok szét­te­le­pí­té­se Cseh­szlo­vá­kia kü­lön­bö­ző ré­sze­i­be” (Národná obro­da 1946. nov. 13.).

Még konk­ré­tab­ban fo­gal­ma­zott Jú­li­us Ïuriš föld­mű­ve­lés­ügyi mi­nisz­ter, aki 1946. no­vem­ber 15-én a Cseh­or­szág­ba ér­ke­ző szlo­vák me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ká­sok ün­ne­pé­lyes fo­ga­dá­sán ki­je­len­tet­te: „A kor­mány épp ezek­ben a na­pok­ban tár­gyal ar­ról, hogy vég­le­ge­sen meg­old­juk a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kér­dést. A ma­gya­rok­tól meg kell sza­ba­dul­nunk és meg­sza­ba­du­lunk tő­lük azért, hogy a szlo­vák föld egy­szer s min­den­kor­ra a szlo­vák föld­mű­ve­se­ké le­gyen. Már a jö­vő hé­ten meg­kezd­jük a ma­gya­rok át­köl­töz­te­té­sét Szlo­vá­ki­á­ból és be­ál­lí­tá­su­kat a cseh­or­szá­gi me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ká­ba” (Prav­da 1946 nov. 16.).

A cseh­szlo­vák kor­mány el­tö­kélt­sé­gét je­lez­te Mikuláš Fer­jenèík bel­ügyi meg­bí­zott 1946. no­vem­ber 17-i ér­sek­új­vá­ri be­szé­de is: „A ma­gya­rok­nak, akik itt él­nek, meg­ad­juk az ön­kén­tes Ma­gyar­or­szág­ra va­ló tá­vo­zás le­he­tő­sé­gét. Míg mi min­den szlo­vák lel­ket ha­za aka­runk hoz­ni ide­gen or­szá­gok­ból, ad­dig Ma­gyar­or­szág meg­aka­dá­lyoz­za a ma­gya­rok vis­­sza­té­ré­sét Ma­gyar­or­szág­ra. Tud­juk, hogy mi­ért. De ép­pen az, hogy ezt tud­juk, meg­erő­sít min­ket ab­ban az el­ha­tá­ro­zá­sunk­ban, hogy egy­szer s min­den­kor­ra vé­get ves­sünk min­den ve­sze­de­lem­nek és re­vi­zi­o­nis­ta tö­rek­vés­nek ez el­len a te­rü­let el­len” (Èas 1946. nov. 20.).

A ma­gyar la­kos­ság ép­pen ezek­ben a na­pok­ban kez­dő­dő cseh­or­szá­gi de­por­tá­lá­sa – an­nak el­le­né­re, hogy a saj­tón ke­resz­tül kü­lön­fé­le hí­rek ki­szi­vá­rog­tak ró­la – még­is ké­szü­let­le­nül ér­te és szin­te sok­kol­ta a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­dal­mat és Ma­gyar­or­szá­got egy­aránt. Pe­dig elő­ké­szü­le­tei már jó­val ko­ráb­ban, még a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia ide­jén meg­kez­dőd­tek, s a cseh­szlo­vák ál­la­mi szer­vek csu­pán a kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­tá­ra vár­tak a 200 000 ma­gyar egy­ol­da­lú ki­te­le­pí­té­sé­re be­nyúj­tott cseh­szlo­vák kö­ve­te­lés­sel kap­cso­lat­ban.
A ma­gyar ki­sebb­ség Cseh- és Mor­va­or­szág­ba va­ló te­le­pí­té­sé­nek ter­vé­vel a cseh­szlo­vák kor­mány el­ső íz­ben 1946. jú­ni­us 21-én fog­lal­ko­zott. Az ak­ko­ri el­kép­ze­lé­sek mint­egy 50 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sé­vel szá­mol­tak, ez azon­ban még „csu­pán” a res­zlo­vak­izál­takat érin­tet­te vol­na (Vadkerty 1993:120).
Más szem­szög­ből kö­ze­lí­tet­ték meg a kér­dést a kor­mány 1946. jú­li­us 16-i ülé­sén, ame­lyen el­ha­tá­roz­ták, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok cseh­or­szá­gi szét­te­le­pí­té­sét ös­­sze­kap­csol­ják az­zal az össz-s­zlováki­ai ön­kén­tes mun­ka­erő-to­bor­zás­sal, amely­nek cél­ja a né­me­tek ki­te­le­pí­té­se után mun­ka­erő­hi­án­­nyal küz­dő cseh gaz­da­ság meg­se­gí­té­se volt. A to­bor­zást a szlo­vák la­kos­sá­gon kí­vül ki­ter­jesz­tik az ál­lam­pol­gár­sá­gá­tól s mun­ka­vál­la­lá­si le­he­tő­sé­gé­től meg­fosz­tott ma­gyar­ság­ra, az­zal a nem tit­kolt szán­dék­kal, hogy a ma­gya­rok tá­vo­zá­sa majd meg­kön­­nyí­ti a dé­li ha­tár­öve­zet szlo­vá­kok­kal va­ló be­te­le­pí­té­sét. A kor­mány az 1946. jú­li­us 22-e és au­gusz­tus 15-e kö­zöt­ti idő­szak­ra idő­zí­tett to­bor­zás­tól mint­egy 40-50 ezer ma­gyar ön­kén­tes je­lent­ke­zé­sét remélte.1
A kö­zel egy hó­na­pig tar­tó to­bor­zó­ak­ció azon­ban nem vál­tot­ta be a hoz­zá fű­zött re­mé­nye­ket. Amíg a to­bor­zás több mint 200 ezer szlo­vák ön­kén­tes cseh­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lá­sá­val vég­ző­dött, a ma­gyar je­lent­ke­zők szá­ma meg sem kö­ze­lí­tet­te az el­várt öt­ve­nez­ret: a Föld­mű­ve­lés- és Föld­re­form­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal ada­tai sze­rint szá­muk 1932, a Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um sze­rint pe­dig csu­pán 1919 volt. A ma­gyar je­lent­ke­zők ala­csony szá­mát a Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um an­nak tu­laj­do­ní­tot­ta, hogy mi­vel az ak­ci­ó­val egyidőben zaj­lott a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia, Dél-Szlo­vá­kia ma­gyar la­kos­sá­ga a ma­gyar­or­szá­gi el­len­pro­pa­gan­da ha­tá­sá­ra vá­ra­ko­zó ál­lás­pont­ra helyezkedet­t.2
Mi­vel a ma­gya­rok ön­kén­tes cseh­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lá­sá­nak mér­té­ke el­ma­radt a vá­ra­ko­zá­sok­tól, az ak­ci­ót irá­nyí­tó köz­pon­ti és szlo­vák hi­va­ta­lok 1946. au­gusz­tus 6–7-i po­zso­nyi ér­te­kez­le­tü­kön úgy ha­tá­roz­tak, hogy a ma­gya­rok­kal szem­ben Edvard Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök ál­ta­lá­nos mun­ka­kö­te­le­zett­ség­ről ren­del­ke­ző 1945. ok­tó­ber 1-jei 88/1945 sz. dek­ré­tu­má­ra hi­vat­koz­va kény­sze­rí­tő esz­kö­zö­ket fog­nak al­kal­maz­ni. A de­por­tá­lá­so­kat te­hát vé­gül a cseh­or­szá­gi mun­ka­erő­hi­ányt ürü­gyül hasz­nál­va haj­tot­ták vég­re, azon­ban ma­guk az ak­ció vég­re­haj­tói sem tit­kol­ták, hogy azok fő cél­ja „Dél-Szlo­vá­kia határ­men­ti öve­ze­té­nek a ma­gyar elem­től va­ló megtisztítása”.3 Az el­vi dön­tés te­hát 1946 au­gusz­tu­sá­ban meg­szü­le­tett ugyan, a gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tást azon­ban a bé­ke­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­tá­ig el­ha­lasz­tot­ták.

A pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án tar­tóz­ko­dó Daniel Okáli át­te­le­pí­té­si kor­mány­biz­tos 1946. ok­tó­ber 3-án táv­irat­ban ér­te­sí­tet­te a prá­gai Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mot, hogy amen­­nyi­ben Ma­gyar­or­szág nem haj­lan­dó a la­kos­ság­cse­re meg­kez­dé­sé­re, ill. a cseh­szlo­vák fél ál­tal Pá­rizs­ban elő­ter­jesz­tett kö­ve­te­lé­sek tel­je­sí­té­sé­re, a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te és a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács El­nök­sé­ge „ha­tá­roz­za­nak a bel­ső intézkedésekről”.4
Az ún. bel­ső in­téz­ke­dé­sek fo­gal­ma alatt kez­det­ben két al­ter­na­tí­va me­rült fel. Okáli táv­irat­ára szin­te nap­ra­ké­szen re­a­gált a ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sé­vel, ill a szlo­vák la­kos­ság le­te­le­pí­té­sé­vel meg­bí­zott Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal, amely a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te El­nök­sé­gé­hez in­té­zett 1946. ok­tó­ber 4-i, va­la­mint a prá­gai kor­mány­hoz in­té­zett ok­tó­ber 9-i ja­vas­la­tá­ban az egyik le­he­tő­ség­ként a la­kos­ság­cse­re-egyez­mény VIII. cik­ke alap­ján „há­bo­rús bű­nös­ként” át­te­le­pí­tés­re je­lölt ma­gya­rok egy­ol­da­lú át­te­le­pí­té­sé­nek meg­kez­dé­sét, a má­sik le­het­sé­ges meg­ol­dás­ként pe­dig a ma­gyar la­kos­ság egy ré­szé­nek Cseh­or­szág­ba te­le­pí­té­sét aján­lot­ta.5

A kor­mány vé­gül 1946. ok­tó­ber 13-án ad­ta be­le­egye­zé­sét a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság cseh­or­szá­gi de­por­tá­lá­sá­hoz, egy nap­pal azt kö­ve­tő­en, hogy a bé­ke­kon­fe­ren­cia plé­nu­ma el­uta­sí­tot­ta a ma­gyar ki­sebb­ség egy­ol­da­lú ki­te­le­pí­té­sé­nek jó­vá­ha­gyás­ára vo­nat­ko­zó cseh­szlo­vák in­dít­ványt (vö. Vad­ker­ty 1996:30). A kor­mány nem tit­kol­ta, hogy a de­por­tá­lá­sok­kal nyo­mást kí­ván gya­ko­rol­ni Ma­gyar­or­szág­ra a la­kos­ság­cse­re mi­előb­bi meg­kez­dé­se ér­de­ké­ben. A cseh­szlo­vák po­li­ti­kai ve­ze­tés az át­te­le­pí­té­sek egy­ol­da­lú meg­kez­dé­sé­nek le­he­tő­sé­gét azért ve­tet­te el, mi­vel ez nem ve­zet­ne cél­hoz: Ma­gyar­or­szág a ha­tár­ra ki­to­lon­colt sze­mé­lye­ket nem fo­gad­ná be, rá­adá­sul ez a meg­ol­dás nem­zet­kö­zi bo­nyo­dal­ma­kat is ered­ményezhetne.6
A de­por­tá­lá­so­kat a kor­mány jó­vá­ha­gyá­sát kö­ve­tő­en a Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal 1946. no­vem­ber 4-én kelt 12-771-I/1-1946. sz. bi­zal­mas irány­el­vei alap­ján haj­tot­ták vég­re. Az irány­el­vek sze­rint Dél-Szlo­vá­kia 23 já­rá­sá­ból: a Somor­jai, Dunasz­er­da­he­ly­i, Galán­tai, Vágsel­lyei, Ér­sek­új­vá­ri, Ógyal­lai, Ko­má­ro­mi, Pár­ká­nyi, Zseliz­i, Vere­bé­ly­i, Lé­vai, Ipoly­sá­gi, Kék­kői, Lo­son­ci, Fe­le­di, Ri­ma­szom­ba­ti, Tor­nal­jai, Rozs­nyói, Szep­si, Kas­sai, Tőketerebe­si, Kirá­ly­helme­ci és Nagyka­posi já­rás­ból – a res­zlo­vak­izál­tak, va­la­mint a la­kos­ság­cse­re-egyez­mény alap­ján ma­gyar­or­szá­gi át­te­le­pí­tés­re je­löl­tek ki­vé­te­lé­vel – „át­cso­por­to­sít­ha­tó” Cseh­or­szág­ba az ös­­szes ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély, akit Edvard Beneš 1945. au­gusz­tus 2-i 33/1945. sz. al­kot­mány­dek­ré­tu­ma meg­fosz­tott cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gá­tól.

A köz­mun­ká­ra kö­te­lez­he­tő­ek fel­ső kor­ha­tá­rát az irány­el­vek a fér­fi­ak­nál 60, a nők­nél 55 év­ben ál­la­pí­tot­ták meg, ho­lott a 88/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum, amely­re hi­vat­koz­va a köz­mun­kát el­ren­del­ték, a fér­fi­ak­nál 55, a nők­nél 45 év­ben ha­tá­roz­ta meg a köz­mun­ká­ra kö­te­lez­he­tő­ek fel­ső kor­ha­tá­rát.
A já­rá­sok fel­so­ro­lá­sá­ból ki­tű­nik, hogy a Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal szin­te ki­zá­ró­lag a zárt ma­gyar et­ni­kai te­rü­let já­rá­sa­i­ban élő ma­gyar la­kos­ság de­por­tá­lá­sá­val szá­molt. Mind­ez nem vé­let­len, hi­szen az ak­ció egyik meg­fo­gal­ma­zott cél­ja „Dél-Szlo­vá­kia határ­men­ti öve­ze­té­nek a ma­gyar elem­től va­ló meg­tisz­tí­tá­sa” volt, nem lát­szott te­hát cél­sze­rű­nek a csu­pán né­hány, ál­ta­lá­ban nyelv­szi­ge­ti jel­le­gű ma­gyar te­le­pü­lés­sel, ill. szór­vány­ma­gyar­ság­gal ren­del­ke­ző já­rá­sok (Po­zso­nyi, Nyi­trai, Aranyos­maróti, Nagyrő­cei, Nagymi­há­ly­i) ma­gyar­sá­gá­nak az „át­cso­por­to­sí­tá­sa”, mi­vel ezek as­­szi­mi­lá­ló­dá­sá­ra a Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal jó­val na­gyobb esé­lyt lá­tott, mint az egy tömb­ben élők ese­té­ben.
A köz­mun­ka ürü­gyén Cseh­or­szág­ba de­por­tál­tak vég­le­ges le­te­le­pí­té­sé­nek szán­dé­ka nyil­ván­va­ló az irány­el­vek 7. cik­ké­ből is, amely el­ren­del­te a já­rá­sok, köz­sé­gek és gaz­da­sá­gi egy­sé­gek, va­gyis csa­lá­dok – már a la­kos­ság­cse­re, majd pe­dig a bel­ső te­le­pí­tés so­rán is al­kal­ma­zott – ikresítését.7

2. A de­por­tá­lá­sok vég­re­haj­tá­sa

An­nak el­le­né­re, hogy a ma­gyar kor­mány a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­ta alap­ján, amely a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek ren­de­zé­sét a két érin­tett or­szág kö­zöt­ti tár­gya­lá­sok­ra bíz­ta, 1946. no­vem­ber 16-án a bu­da­pes­ti Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­sá­gon ke­resz­tül tu­dat­ta a csehszovák kor­mán­­nyal, hogy kész a két or­szág kö­zöt­ti vi­tás kér­dé­sek tár­gya­lá­sos ren­de­zé­sé­re (Ér­te­sí­tő 1947. febr.1.), a cseh­szlo­vák fél no­vem­ber kö­ze­pén meg­kezd­te a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság már hó­na­pok óta ter­ve­zett cseh­or­szá­gi szét­te­le­pí­té­sét.
A de­por­tá­lá­sok kez­de­té­nek idő­pont­já­ról nem csak a szak­iro­da­lom, ha­nem a ko­ra­be­li for­rá­sok is gyak­ran el­té­rő ada­to­kat kö­zöl­nek. Sza­bó Kár­oly, a de­por­tál­tak sor­sát is fi­gye­lem­mel kí­sé­rő po­zso­nyi ma­gyar Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal tiszt­vi­se­lő­je pél­dá­ul no­vem­ber 15-re (Sza­bó 1993:105), a Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság ál­tal a nagy­ha­tal­mak tá­jé­koz­ta­tá­sá­ra ki­adott do­ku­men­tum­gyűj­te­mény, va­la­mint Ker­tész Ist­ván, a ma­gyar Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um Békeelőkészítő Osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je no­vem­ber 17-re (A szlováki­ai… 1947:8, Ker­tész 1995:259), a Cseh­szlo­vák Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság 1949. évi zá­ró­je­len­té­se no­vem­ber 18-ra, a Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um 1948. ja­nu­á­ri je­len­té­se pe­dig no­vem­ber 19-re te­szi az ak­ció kezde­tét.8 Az el­té­rő idő­pont­ok meg­adá­sát az ma­gya­ráz­za, hogy az el­ső köz­sé­ge­ket a de­por­tá­lást vég­re­haj­tó kar­ha­tal­mi erők már no­vem­ber 15–16-án kör­be­zár­ták, a de­por­tál­tak el­ső transz­port­ja­i­nak út­nak in­dí­tá­sá­ra azon­ban csak no­vem­ber 19-én ke­rült sor.
A kar­ha­tal­mi erők igény­be­vé­te­lé­vel vég­re­haj­tott „to­bor­zás” a kö­vet­ke­ző­kép­pen zaj­lott: A ki­sze­melt te­le­pü­lést ka­to­nai egy­sé­gek zár­ták kö­rül, majd el­ren­del­ték a ki­já­rá­si és a cso­por­to­su­lá­si ti­lal­mat. Az elő­re el­ké­szí­tett név­jegy­zé­kek alap­ján ki­je­lölt csa­lá­dok­nak kéz­be­sí­tet­ték a cseh­or­szá­gi mun­ka­szol­gá­la­tuk­ról ren­del­ke­ző vég­zést (Pride¾ovací výmer), va­la­mint a ma­guk­kal vi­he­tő tár­gyak, élel­mi­sze­rek és ál­lat­ál­lo­mány jegy­zé­két tar­tal­ma­zó uta­sí­tást. A vég­zés át­vé­tel­ének el­is­me­ré­sét so­kan nem ír­ták alá, ilyen eset­ben a vég­zést át­nyúj­tó hi­va­ta­los sze­mély sa­ját ma­ga ír­ta azt alá; a ki­uta­lá­si vég­zés sze­rint ugyan­is a mun­ka­szol­gá­lat ak­kor is kö­te­le­ző volt, ha cím­zett­je el­uta­sí­tot­ta alá­írá­sát.
A prá­gai ma­gyar Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal­ban 1946. no­vem­ber 21-én fel­vett jegy­ző­könyv az egyik el­ső érin­tett köz­ség­ben, Kö­böl­kú­ton le­ját­szó­dó ese­mé­nye­ket a de­por­tál­tak val­lo­má­sa alap­ján így ír­ta le: „1946. no­vem­ber 16-án szlo­vák ka­to­na­ság zár­ta kö­rül Köbölku­tat és ki­do­bol­ták, hogy a cseh ha­tár­vi­dék­re le­szünk át­te­le­pít­ve. Er­re néz­ve írás­be­li fel­szó­lí­tást és tar­ta­lom­jegy­zé­ket kap­tak azon dol­gok­ról, ame­lye­ket ma­guk­kal vi­het­nek. Azon­kí­vül egy ka­to­na és két ci­vil be­jár­ta azo­kat a há­za­kat, ame­lyek­nek la­kó­it át­te­le­pí­tés­re je­löl­ték ki és ki­kéz­be­sí­tet­ték az úgy­ne­ve­zett Pride­lo­vaci vymert, amely pon­to­san tar­tal­maz­za, hogy mi­kor tör­té­nik az át­te­le­pí­tés és hogy az ho­va irá­nyul. /…/

Az egész fa­lu el­ha­tá­roz­ta, hogy nem megy el szü­lő­föld­jé­ről és ezért nem is cso­ma­golt és nem is ké­szü­lő­dött fel az át­te­le­pí­tés­re. Ked­den, no­vem­ber 19-én nem volt sza­bad sen­ki­nek sem el­hagy­ni a há­zát. E na­pon tör­tént az erő­sza­kos el­hur­co­lás. Az el­hur­co­lás so­rán az el­len­ál­lást a leg­bru­tá­li­sabb mó­don tör­ték meg, az el­len­ál­ló­kat pus­ka­tus­sal ös­­sze­ver­ték és ös­­sze­kö­töz­ték, a passz­íve vi­sel­ke­dő­ket pe­dig meg­ra­gad­ták és erő­szak­kal, pus­ka­cső­vel kénysz­erítet­ték a te­her­au­tó­ra, amely be­állt az ud­var­ra. Az em­be­rek után ha­ji­gál­ták hol­mi­ja­i­kat és ke­vés élel­mi­szert, amit ép­pen kéz­nél ta­lál­tak. Nem vol­tak te­kin­tet­tel a be­te­gek­re és cse­cse­mők­re sem. /…/ Ez al­ka­lom­mal Kö­böl­kút­nak kö­rül­be­lül egy­ne­gye­dét te­le­pí­tet­ték ki.”9
A ki­je­lölt csa­lá­do­kat, ha a köz­ség­nek volt vas­út­ál­lo­má­sa, ak­kor on­nan, ha nem volt, ak­kor ka­to­nai te­her­gép­ko­csi­kon a leg­kö­ze­leb­bi vas­út­ál­lo­más­ra szál­lít­va szi­go­rú őri­zet alatt mar­ha­va­gon­ok­ban in­dí­tot­ták út­nak Cseh­or­szág­ba. Az el­szál­lí­tás a mí­nusz 20–25 °C kö­rü­li hi­deg­ben is ál­ta­lá­ban fű­tet­len va­go­nok­ban tör­tént.
A de­por­tál­tak cseh­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sa és szét­osz­tá­sa – a vis­­sza­em­lé­ke­zők ta­nú­sá­ga sze­rint – a haj­da­ni rab­szol­ga­vá­sá­rok­ra em­lé­kez­te­tett. A de­por­tál­tak­nak ad­dig kel­lett a fű­tet­len va­go­nok­ban, a vas­út­ál­lo­má­son vagy va­la­mely kö­ze­li épü­let­ben vá­ra­koz­ni­uk, amíg a ma­gyar mun­ka­erő iránt ér­dek­lő­dő va­la­me­lyik cseh gaz­da ki nem vá­lasz­tot­ta őket. Leg­ha­ma­rább a jó erő­ben lé­vő, mi­nél több mun­ka­ké­pes csa­lád­tag­gal ren­del­ke­ző ún. fel­nőttgy­erekes csa­lá­dok kel­tek el, a kis­gyer­me­kes, eset­leg öreg, be­te­ges szü­lők­kel ér­ke­ző csa­lá­dok­nak gyak­ran na­po­kig kel­lett várakozniuk.10
Jog­ál­lá­su­kat Ra­vasz Kár­oly, a po­zso­nyi Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal re­fe­ren­se, aki élet­kö­rül­mé­nye­ik meg­vizs­gá­lá­sa cél­já­ból 1947. ja­nu­ár 30-a és feb­ru­ár 2-a kö­zött be­utaz­ta az ál­ta­luk la­kott cseh­or­szá­gi te­le­pü­lé­se­ket, a kö­vet­ke­ző­kép­pen jel­le­mez­te: „Az át­köl­töz­te­tett ma­gya­rok ki­vé­tel nél­kül cse­léd­ként ke­rül­nek egy-­e­gy nagy­bir­tok­ra, ma­jor­ba vagy fa­lu­si gaz­dá­hoz. Jo­gi hely­ze­tük­nél fog­va azon­ban, tu­laj­don­kép­pen cse­léd­nek sem len­né­nek ne­vez­he­tők, mert sza­bad köl­töz­kö­dé­si jo­guk, mun­ka­vál­la­lá­si sza­bad­sá­guk, sőt sze­mé­lyes in­gó­sá­ga­i­kon túl tu­laj­don­jo­guk és tu­laj­don­szer­zé­si le­he­tő­sé­gük sem lé­vén, jo­gi hely­ze­tük a job­bá­gyo­ké­nak fe­lel meg, azok legjog­fos­z­tot­tabb korában”.11

A ma­gyar köz­gon­dol­ko­dás, majd pe­dig en­nek nyo­mán a ma­gyar­or­szá­gi tör­té­ne­ti szak­iro­da­lom is tény­ként ke­zel­te, hogy a de­por­tál­ta­kat Cseh- és Mor­va­or­szág határ­men­ti te­rü­le­te­i­re, a né­me­tek ki­te­le­pí­té­se után üre­sen ma­radt ún. Szu­dé­ta-vi­dék­re szál­lí­tot­ták (vö. A szlováki­ai… 1947:8–10, Ba­logh 1982:127, Ker­tész 1995:260). A ko­ra­be­li do­ku­men­tu­mok bi­zony­sá­ga sze­rint ugyan­ak­kor a de­por­tál­tak több­sé­gét nem a szu­dé­ta­né­met ipar­vi­dé­ken, ha­nem a cseh- és mor­va­or­szá­gi nagy­bir­tok­okon, cseh nagy­gaz­dák­nál he­lyez­ték el. A de­por­tál­tak sor­sát fi­gye­lem­mel kö­ve­tő po­zso­nyi ma­gyar Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal pél­dá­ul 1947. má­jus 2-án a kö­vet­ke­ző­ket je­len­tet­te a Ma­gyar Át­te­le­pí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság szá­má­ra: „Ki­vé­tel nél­kül me­ző­gaz­da­sá­gi vi­dé­ken van­nak el­he­lyez­ve, rész­ben nagy ura­dal­mak­ban, rész­ben ki­sebb gaz­da­sá­gok­ban. A Szudé­tavidéken ezek­ből a ma­gya­rok­ból nin­cse­nek, vagy csak ele­nyé­sző cse­kély szám­ban. Ezek­re a vi­dé­kek­re ugyan­is cse­hek és szlo­vá­kok men­tek, akik tu­laj­dont kap­tak ott a né­met va­gyon­ból. Leg­sű­rűb­ben az Elba­men­ti-sík­sá­gon van­nak ma­gyar­ja­ink, a ha­tár­vi­dék fe­lé szá­muk fo­ko­za­to­san csökken”.12
A Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal je­len­té­sén kí­vül ezt tá­maszt­ják alá a hi­va­tal ál­tal fel­vett jegy­ző­köny­vek és a ma­gyar meg­ha­tal­ma­zott­hoz ér­ke­zett le­ve­lek, va­la­mint a de­por­tál­tak lelkigon­do­zása cél­já­ból 1947–48 te­lén Cseh­or­szág­ban járt ka­to­li­kus, re­for­má­tus és evan­gé­li­kus lel­ké­szek be­szá­mo­lói is (Sza­bó 1987:21–25).
A de­por­tá­lá­sok, s azok vég­re­haj­tá­sá­nak a há­bo­rús idők­re em­lé­kez­te­tő mód­ja ért­he­tő­en pá­nik­han­gu­la­tot idé­zett elő a ma­gyar la­kos­ság kö­ré­ben. A de­por­tá­lás ször­nyű­sé­ge­it lát­va, s azt ta­pasz­tal­va, hogy a ma­gyar­or­szá­gi át­te­le­pí­tés­re je­löl­te­ket nem vi­szik Cseh­or­szág­ba, a ma­gya­rok tö­me­ge­sen ost­ro­mol­ták meg a po­zso­nyi ma­gyar Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­talt, a meg­bí­zott köz­ben­já­rá­sát kér­ve át­te­le­pí­té­sük el­in­té­zé­se ér­de­ké­ben (Sza­bó 1993:105–106).

Az érin­tett te­le­pü­lé­sek la­kos­sá­gá­nak egy ré­sze – amen­­nyi­ben te­het­te – el­me­ne­kült, a ma­gyar ha­tár­hoz kö­zel eső fal­vak la­kói pe­dig ösz­tön­sze­rű­en Ma­gyar­or­szá­gon ke­res­tek me­ne­dé­ket. A de­por­tá­lás­ra ki­je­lölt ma­gya­rok tö­me­ges Ma­gyar­or­szág­ra me­ne­kü­lé­se mi­att Mikuláš Fer­jenèík bel­ügyi meg­bí­zott 1947. ja­nu­ár 30-án el­ren­del­te a Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti kis­ha­tár­for­ga­lom le­ál­lí­tá­sát, a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ba kül­dött je­len­té­se sze­rint azon­ban e ren­de­let cél­ja nem a ma­gya­rok me­ne­kü­lé­sé­nek, ha­nem a va­gyon­tár­gyak ki­vi­tel­ének a meg­aka­dá­lyo­zá­sa volt. A cseh­szlo­vák hi­va­ta­los szer­vek ugyan­is úgy vél­ték, hogy a ma­gya­rok át­me­ne­kü­lé­se Ma­gyar­or­szág­ra ki­tű­nő al­ka­lom ar­ra, hogy ez­ál­tal is emel­ked­jen a la­kos­ság­cse­rén felül Szlo­vá­ki­át el­ha­gyó ma­gya­rok szá­ma (Vadkerty 1996:33).

Az ak­ci­ót vég­re­haj­tó ka­to­na­ság az el­len­sze­gü­lők­kel vagy me­ne­kü­lők­kel szem­ben ese­ten­ként fegy­vert is hasz­nált. A leg­meg­döb­ben­tőbb, leg­na­gyobb vissz­han­got ki­vál­tó eset 1946. no­vem­ber 19-én a csal­ló­kö­zi Gútoron tör­tént, ahol a fa­lu la­kos­sá­ga, mi­u­tán azt ta­pasz­tal­ta, hogy a szom­szé­dos Sze­met köz­ség la­kó­it meg­kö­töz­ve és vé­re­sen vi­szik ke­resz­tül a fa­lu­ju­kon, csó­na­ko­kon igye­ke­zett át­me­ne­kül­ni a Du­na ma­gyar ol­da­lá­ra. A Du­na vé­dő­gát­ján cir­ká­ló cseh­szlo­vák ha­tár­őr­ség a me­ne­kü­lők­re tü­zet nyi­tott, s le­lőt­te a 48 éves Sindler Fe­ren­cet, aki a hely­szí­nen éle­tét vesztette.13
A gútori ese­tet a szlo­vák Tá­jé­koz­ta­tás­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi pro­pa­gan­da idéz­te elő, amely „dur­ván uszít a mun­ka­erő-to­bor­zás el­len, és a ma­gyar la­kos­sá­got meg­gon­do­lat­lan cse­le­ke­de­tek­re iz­gat­ja”. A Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal köz­le­mé­nye sze­rint a ma­gya­rok „el­fer­dí­tet­ték az igaz­sá­got és ha­zug­sá­go­kat ter­jesz­tet­tek Cseh­szlo­vá­ki­á­ról, ahol bé­ke, rend és min­ta­sze­rű de­mok­rá­cia ural­ko­dik” (Èas 1946. nov. 26).

Ha­son­ló tra­gé­di­ák azon­ban a „min­ta­sze­rű de­mok­rá­cia” el­le­né­re több te­le­pü­lé­sen (pl. Muzs­lán, Kö­böl­kú­ton, Kisúj­faluban) is le­ját­szód­tak. Wag­ner Fe­renc po­zso­nyi ma­gyar meg­ha­tal­ma­zott a de­por­tál­tak el­le­ni attroc­itá­sokról, az el­hur­co­lás elől me­ne­kü­lők ha­lá­lá­ról hírt adó 1946. de­cem­be­ri je­len­té­se a kö­vet­ke­ző­ket ál­la­pí­tot­ta meg: „A fel­so­rolt té­nyek, me­lyek­hez ha­son­lók ez­ré­vel vol­ná­nak fel­so­rol­ha­tók, min­den­nél vi­lá­go­sab­ban bi­zo­nyít­ják, hogy nem köz­mun­ká­ról, ha­nem egy dü­hödt na­ci­o­na­liz­mus ál­do­za­tá­vá vált nép­tö­re­dék em­ber­te­len meg­sem­mi­sí­té­sé­nek kí­sér­le­té­ről van szó” (Sza­bó 1986).

A de­por­tá­lást, vagy ahogy a hi­va­ta­los pro­pa­gan­da ne­vez­te: „mun­ka­erő-to­bor­zást” a 88/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum­ra hi­vat­koz­va haj­tot­ták vég­re, a ha­tó­sá­gok el­já­rá­sa azon­ban több pont­ban is el­len­ke­zett a dek­ré­tum elő­írá­sa­i­val.
A dek­ré­tum pél­dá­ul nem adott rá le­he­tő­sé­get, hogy az ún. to­bor­zást ka­to­nai és csend­őri kí­sé­ret­tel vé­gez­zék, hogy egész csa­lá­do­kat ki­szál­lít­sa­nak, rá­adá­sul 2. §-a sze­rint a köz­mun­ka alól men­te­sül­nek az ál­la­po­tos as­­szo­nyok, ter­hes­sé­gük har­ma­dik hó­nap­já­nak kez­de­té­től a szü­lést kö­ve­tő har­ma­dik hó­nap vé­gé­ig, va­la­mint a leg­alább egy 15 év­nél fi­a­ta­labb gyer­mek­ről gon­dos­ko­dó nők, akik ma­guk ve­ze­tik ház­tar­tá­su­kat, s még leg­alább egy csa­lád­tag­ról gon­dos­kod­nak, 3. §-a sze­rint pe­dig nős fér­fi­a­kat és fér­je­zett as­­szo­nyo­kat is csak ki­vé­te­les ese­tek­ben le­he­tett köz­mun­ká­ra kö­te­lez­ni. Egy­ál­ta­lán nem sza­bá­lyoz­ta a dek­ré­tum a köz­mun­ká­ra ki­ren­del­tek va­gyo­ni hely­ze­tét, te­hát nem adott le­he­tő­sé­get in­gat­lan va­gyo­nuk el­kob­zá­sá­ra, már csak azért sem, mi­vel 4. §-a ele­ve ide­ig­le­nes jel­le­gű, egy meg­hos­­szab­bí­tás­sal leg­fel­jebb más­fél éves köz­mun­kát fel­té­te­le­zett, amely le­jár­ta után a to­bor­zot­tak vis­­sza­tér­het­tek vol­na ott­ho­na­ik­ba. 24. §-a rá­adá­sul a kárt szen­ve­dett to­bor­zot­tak szá­má­ra kár­té­rí­tés ki­uta­lá­sát tet­te le­he­tő­vé (Sbírka 1945/40:157–161).
A ha­tó­sá­gok ez­zel szem­ben nem­csak hogy nem tar­tot­ták be a dek­ré­tum ál­tal ki­je­lölt kor­ha­tárt, ha­nem egész csa­lá­do­kat, gyer­me­ke­ket, öre­ge­ket, ter­hes as­­szo­nyo­kat is de­por­tál­tak, rá­adá­sul ka­to­nai és csend­őri kar­ha­ta­lom igény­be­vé­te­lé­vel, a de­por­tál­tak hát­ra­ha­gyott in­gó és in­gat­lan va­gyo­nát pe­dig bár­mi­fé­le kár­té­rí­tés nél­kül el­ko­boz­ták, s a va­gyo­nuk­ba be­te­le­pü­lő szlo­vák ún. bi­zal­mi­ak­nak jut­tat­ták.

A (cse­h)s­zlovák pro­pa­gan­da és po­li­ti­ku­sok az egész ak­ci­ót még­is meg­pró­bál­ták úgy be­ál­lí­ta­ni, mint­ha az a tör­vé­nyek tel­jes be­tar­tá­sa, rá­adá­sul a ma­gyar la­kos­ság egyet­ér­té­se mel­lett zaj­la­na, s szin­te idil­li­kus ké­pet fes­tet­tek az el­szál­lí­tás mód­já­ról, a de­por­tál­tak cseh­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sá­ról és mun­ka­kö­rül­mé­nye­i­ről.
A Tá­jé­koz­ta­tás­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal már idé­zett köz­le­mé­nye sze­rint: „Meg kell ál­la­pí­ta­ni, hogy a mun­ka­erő-to­bor­zás pon­to­san a tör­vény elő­írá­sai sze­rint zaj­lik, hu­má­nus és szo­ci­á­lis mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sá­val. A gyűj­tő­he­lyek­ről a la­ko­so­kat vas­úti sze­mély­ko­csik­ban szál­lít­ják a mun­ka­he­lyek­re, a cso­ma­gok a zárt te­her­ko­csik­ban ma­rad­nak. Az úton me­leg és szá­raz kosz­tot kap­nak. Egyes ese­tek­ben, ami­kor az el­ke­rül­he­tet­le­nül szük­sé­ges, a dol­go­zók­kal a csa­lád­tag­ok is el­men­nek, el­ső­sor­ban a kö­zös ház­tar­tás­ban élő szü­lők és gyer­me­kek. Ez ezen sze­mé­lyek be­le­egye­zé­sé­vel és kí­ván­sá­guk­ra tör­té­nik; egy­részt, hogy a csa­lá­dok együtt ma­rad­ja­nak, más­részt pe­dig, hogy a csa­lád ak­tív ke­re­ső tag­já­nak gon­do­zá­sa alatt ma­rad­ja­nak. A gyer­me­kek az úton te­jet kap­nak. A to­bor­zás­sal nyert mun­ka­erők igen elő­nyös mun­ka­fel­té­te­lek mel­lett dol­goz­nak. /…/ A mun­ka­erő-to­bor­zás­ról szó­ló dek­ré­tum al­kal­ma­zá­sa az egész or­szág­ban fo­lya­mat­ban van, a ma­gya­rok ál­tal la­kott te­rü­le­te­ken is, min­de­nütt rend­ben zaj­lik, és az or­szág egész la­kos­sá­gá­nak meg­ér­té­sé­vel ta­lál­ko­zik” (Èas 1946. nov. 26.).
A Prav­da 1946. de­cem­ber 1-jei szá­ma Vil­iam Široký mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­test idé­zi, aki a bu­da­pes­ti Slo­bo­da c. szlo­vák lap­nak töb­bek kö­zött a kö­vet­ke­ző­ket nyi­lat­koz­ta: „Tá­vol­ról sincs szó de­por­tá­lás­ról. Va­la­men­­nyi mun­kás, te­hát a ma­gya­rok bé­re is olyan, ami­lyet se­hol a vi­lá­gon el nem ér­nek. Sőt, ami­kor meg­ér­ke­zett Prá­gá­ba a ma­gyar mun­ká­sok el­ső transz­port­ja, az ál­lo­má­son ze­né­vel és me­leg étel­lel vár­tuk, a kor­mány egyik tag­ja pe­dig sze­mé­lye­sen kö­szön­töt­te őket.” (Prav­da 1946. dec. 1.)

A Svo­bod­né slovo rá­adá­sul azt is tud­ni vél­te, hogy a ma­gya­rok, akik csu­pán azért tar­tóz­kod­nak Cseh­or­szág­ban, mi­vel a dél-szlo­vá­ki­ai ne­me­si nagy­bir­tok­ok fel­par­cel­lá­zá­sa kö­vet­kez­té­ben ott­hon el­ve­szí­tet­ték mun­ka­le­he­tő­sé­gü­ket, nem győz­nek cso­dál­koz­ni és ne­vet­ni a mun­ka­erő-to­bor­zás mód­sze­ré­ről ter­jesz­tett hí­rek hal­la­tán. Az egyik de­por­tált a lap mun­ka­tár­sá­nak ál­lí­tó­lag még ab­bé­li re­mé­nyét is ki­fe­jez­te, hogy no­ha mun­ka­szer­ző­dé­sük csu­pán egy év­re szól, meg fog­ják azt hos­­szab­bí­ta­ni (Svobodné slovo 1946. dec. 5.).
A de­por­tá­lá­sok meg­in­dí­tá­sa azon­ban nem­hogy elő­se­gí­tet­te vol­na a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság hely­ze­té­nek ren­de­zé­sét, ha­nem to­vább ron­tot­ta a cseh­szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­to­kat. Az ak­ció ter­mé­sze­te­sen he­ves til­ta­ko­zást vál­tott ki a ma­gyar kor­mány ré­szé­ről: Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter már 1946. no­vem­ber 20-án ma­gá­hoz ké­ret­te Fran­tišek Das­tich tá­bor­no­kot, Cseh­szlo­vá­kia kép­vi­se­lő­jét a bu­da­pes­ti Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság mel­lett, s kö­zöl­te ve­le, hogy még ha a 88. szá­mú dek­ré­tum vég­re­haj­tá­sá­ról van is szó, az el­já­rás mes­­sze túl­megy an­nak ke­re­te­in. „Ezt mi a la­kos­ság­cse­re-egyez­mény meg­sér­té­sé­nek te­kint­jük, de el­len­tét­ben áll ez az in­téz­ke­dés a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­tá­val is” – szö­gez­te le Gyön­gyö­si, majd ki­fej­tet­te, hogy Ma­gyar­or­szág kény­te­len lesz ez ügy­ben lé­pé­se­ket ten­ni a nagy­hatal­maknál.14

A ma­gyar kor­mány 1946. no­vem­ber 23-án jegy­zék­ben til­ta­ko­zott a cseh­szlo­vák kor­mány­nál a de­por­tá­lá­sok mi­att, majd no­vem­ber 25-én wa­shing­to­ni kö­ve­tét is uta­sí­tot­ta, hogy tá­jé­koz­tas­sa a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csát a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szét­te­le­pí­té­sé­ről, egy­ben kér­je a nagy­ha­tal­mak vé­del­mét a ma­gyar ki­sebb­ség érdekében.15
Mi­vel a de­por­tá­lá­sok ezt kö­ve­tő­en is foly­ta­tód­tak, Gyön­gyö­si Já­nos 1946. no­vem­ber 27-én újabb jegy­zé­ket jut­ta­tott el Cseh­szlo­vá­kia bu­da­pes­ti kép­vi­se­lő­jé­hez, amely­ben kö­zöl­te, hogy a ma­gyar kor­mány a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­gal szem­be­ni bá­nás­mód mi­att no­vem­ber 29-től kez­dő­dő­en fel­füg­gesz­ti a va­gyon­ta­lan ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok­nak a cseh­szlo­vák fél ál­tal szor­gal­ma­zott soronkívüli át­köl­töz­te­té­sét Csehs­zlovák­iá­ba.16
A ma­gyar dip­lo­má­cia ter­mé­sze­te­sen tu­da­tá­ban volt an­nak, hogy a cseh­szlo­vák fél a ma­gyar ki­sebb­ség cseh­or­szá­gi szét­te­le­pí­té­sé­vel egy­részt nyo­mást akar gya­ko­rol­ni a la­kos­ság­cse­ré­től vo­na­ko­dó Ma­gyar­or­szág­ra, más­részt pe­dig kész hely­zet meg­te­rem­té­sé­vel egy­ol­da­lú­an akar­ja meg­vál­toz­tat­ni a dé­li ha­tár­vi­dék et­ni­kai jel­le­gét. Er­re hív­ta fel a fi­gyel­met Ker­tész Ist­ván 1946. de­cem­ber 13-i fel­jegy­zé­se is, amely meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy „ha a ma­gyar­ság ki­te­le­pí­té­sé­vel és he­lyük­re szlo­vá­kok be­te­le­pí­té­sé­vel fa­it accom­pli te­rem­tő­dik, ak­kor a bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­se ér­tel­mé­ben meg­kez­dő­dő ma­gyar–cseh­szlo­vák tár­gya­lá­sok nyil­ván­va­ló­an már csak egy kész hely­zet­nek jo­gi for­mák­kal va­ló ren­de­zé­sé­re és eset­leg bi­zo­nyos eny­hí­té­sé­re szo­rít­koz­hat­nak”. A Békeelőkészítő Osz­tály ve­ze­tő­je sze­rint azt sem sza­bad el­fe­lej­te­ni, hogy „ha to­vább­ra is csak eny­he fej­csó­vá­lás­ok kí­sé­re­té­ben, de lé­nye­gi­leg ko­moly meg­moz­du­lás nél­kül néz­zük a ma­gyar­ság ez­re­i­nek, sőt most már va­ló­szí­nű­leg tí­zez­re­i­nek el­hur­co­lá­sát, az egye­ne­sen azt a be­nyo­mást kelt­he­ti kül­ső szem­lé­lő­ben, hogy ve­lünk bár­mit el le­het kö­vet­ni, hi­szen a ma­gyar nép egy ér­té­kes ré­szé­nek fel­szá­mo­lá­sát is hi­deg egy­ked­vű­ség­gel néz­zük”.17

Mi­u­tán a ma­gyar til­ta­ko­zá­sok­ra ér­de­mi vá­lasz to­vább­ra sem ér­ke­zett, a ma­gyar kor­mány a foly­ta­tó­dó de­por­tá­lá­sok­ra 1946. de­cem­ber 16-án a la­kos­ság­cse­ré­ről foly­ta­tott tár­gya­lá­sok meg­sza­kí­tá­sá­val vá­la­szolt (Ker­tész 1995:260). Amint azt a Nem­zet­gyű­lés 1946. de­cem­ber 17-i ülé­sén Gyön­gyö­si Já­nos le­szö­gez­te: mi­vel Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar­ság szét­te­le­pí­té­sé­vel meg­szeg­te a la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt, Ma­gyar­or­szág mind­ad­dig nem já­rul hoz­zá az egyez­mény vég­re­haj­tá­sá­hoz, amíg Cseh­szlo­vá­kia le nem ál­lít­ja a ma­gyar ki­sebb­ség cseh­or­szá­gi de­por­tá­lá­sát. A ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter ar­ra is rá­mu­ta­tott, hogy az ak­ció nyil­ván­va­ló­an vá­lasz a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­sé­re, amely el­uta­sí­tot­ta a 200 000 ma­gyar egy­ol­da­lú ki­te­le­pí­té­sé­nek jó­vá­ha­gyá­sát kö­ve­te­lő cseh­szlo­vák in­dít­ványt (Ma­gyar Nem­zet 1946. dec. 18.).

A de­por­tál­tak tra­gi­kus élet­kö­rül­mé­nye­i­ről a prá­gai és a po­zso­nyi ma­gyar Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal­ban fel­vett jegy­ző­köny­vek szá­zai, a de­por­tál­tak­nak az ott­hon­ma­radt ro­ko­na­ik­hoz, is­me­rő­se­ik­hez írt, a Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal­ban be­mu­ta­tott, s ott le­má­solt le­ve­lek ta­nús­kod­tak. Ezek­nek a jegy­ző­köny­vek­nek és le­ve­lek­nek a má­so­la­tai a Ma­gyar Át­te­le­pí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság út­ján el­ju­tot­tak a Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság­hoz, amely e do­ku­men­tu­mok­ra ala­poz­va 1947 ele­jén A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa cím­mel a ma­gyar mel­lett an­gol, fran­cia és orosz nyel­ven is ki­adott do­ku­men­tum­gyűj­te­mény­ben tár­ta a nagy­ha­tal­mak és a vi­lág köz­vé­le­mé­nye elé a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság cseh­or­szá­gi de­por­tá­lá­sá­nak rész­le­te­it.
A ma­gyar kor­mány 1946. no­vem­ber 23-i til­ta­ko­zó jegy­zé­ké­re a cseh­szlo­vák kor­mány csu­pán 1947. feb­ru­ár 12-én re­a­gált, ami­kor Das­tich tá­bor­nok út­ján két jegy­zé­ket jut­ta­tott el a ma­gyar Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ba. Ezek­ben azon­ban ér­de­mi vá­lasz he­lyett egy­részt Cseh­szlo­vá­kia bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás­sal, más­részt pe­dig a la­kos­ság­cse­re-egyez­mény meg­sér­té­sé­vel vá­dol­ta meg Ma­gyar­or­szá­got (Èas 1947. febr. 13.).

A fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság cseh­or­szá­gi de­por­tá­lá­sa nem csak a ma­gyar kor­mány, va­la­mint ma­gyar köz­éle­ti sze­mé­lyi­sé­gek, mint pél­dá­ul Mind­szen­ty Jó­zsef esz­ter­go­mi ér­sek és Kár­olyi Mi­hály volt köz­tár­sa­sá­gi el­nök til­ta­ko­zá­sát vál­tot­ta ki, ha­nem a há­bo­rú­ban győz­tes nyu­ga­ti nagy­ha­tal­ma­két is, s 1947 ja­nu­ár­já­ban a brit és az ame­ri­kai kor­mány egy­aránt til­ta­ko­zott a prá­gai kor­mány­nál a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni bá­nás­mód­ja mi­att.
A cseh­szlo­vák kor­mány a brit és az ame­ri­kai til­ta­ko­zó jegy­zé­ke­ket vis­­sza­uta­sí­tot­ta, csak­úgy, mint a ma­gyar kor­mány jegy­zé­ke­it, mond­ván, hogy a ma­gyar la­kos­ság át­te­le­pí­té­se csu­pán a két­éves gaz­da­ság­fej­lesz­té­si terv ke­re­tén be­lü­li mun­ka­erő-át­cso­por­to­sí­tás ré­sze. A prá­gai brit kö­vet­ség­hez in­té­zett 1947 ja­nu­á­ri vá­lasz­jegy­zék­ében a cseh­szlo­vák kor­mány pél­dá­ul ha­tá­ro­zot­tan le­szö­gez­te, hogy a ma­gya­rok át­te­le­pí­té­se Cseh­or­szág­ba nem tör­vény­el­le­nes, s egy­ál­ta­lán nem diszk­ri­mi­na­tív, ha­nem tör­vé­nyes in­téz­ke­dés, amely nél­kü­löz­he­tet­len az or­szág gaz­da­sá­gi tal­praál­lítása szem­pont­já­ból. A cseh­szlo­vák jegy­zék azt igye­ke­zett su­gall­ni, hogy a ma­gya­rok át­te­le­pí­té­se csu­pán kis tö­re­dé­két al­kot­ja a nagy mun­ka­erő-át­cso­por­to­sí­tás­nak, hi­szen 1946 vé­gé­ig több mint 200 ezer sze­mély te­le­pült át Szlo­vá­ki­á­ból Cseh­or­szág­ba, akik kö­zül csu­pán 18 600 volt a ma­gyar; azt azon­ban ter­mé­sze­te­sen el­mu­lasz­tot­ta meg­em­lí­te­ni, hogy amíg a szlo­vá­kok ön­ként te­le­pül­tek át a cseh or­szág­ré­szek­be, ad­dig a ma­gya­rok­kal szem­ben kény­sze­rí­tő esz­kö­zö­ket al­kal­maz­tak (Vnik 1994:30).
Szlo­vák rész­ről Pavel Jan­tausch nagy­szom­ba­ti püs­pök volt az egyet­len sze­mé­lyi­ség, aki til­ta­ko­zá­sát fe­jez­te ki a ma­gyar la­kos­ság de­por­tá­lá­sa el­len. 1947. feb­ru­ár 1-jén kelt, s a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács El­nök­sé­gé­hez, a köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz és a kül­ügy­mi­nisz­ter­hez el­jut­ta­tott me­mo­ran­du­ma sze­rint „a to­bor­zást oly mó­don vég­zik, amel­­lyel nem ér­tek egyet sem úgy, mint az érin­tett te­rü­let egy­há­zi elöl­já­ró­ja, sem mint az or­szág ál­lam­pol­gá­ra”. Ar­ra is fel­hív­ta a fi­gyel­met, hogy a 88/1945 sz. el­nö­ki dek­ré­tum, amely alap­ján a „to­bor­zást” vég­zik, nem ad rá le­he­tő­sé­get, hogy „kor­ra és nem­re va­ló te­kin­tet nél­kül gyer­me­ke­ket, öre­ge­ket, ag­gas­tyá­no­kat, szü­lés előt­ti utol­só hó­nap­ban lé­vő ál­la­po­tos as­­szo­nyo­kat, sőt sú­lyos be­te­ge­ket is cseh­or­szá­gi mun­ka­szol­gá­lat­ra vi­gye­nek”. A püs­pök sze­rint a kar­ha­tal­mi se­géd­let­tel zaj­ló ak­ció a zsi­dók el­hur­co­lá­sá­ra em­lé­kez­te­tő mó­don tör­té­nik, s „a ma­gya­rok­kal szem­be­ni ma­ga­tar­tá­sunk sok­ban ha­son­lít ah­hoz, amit a múlt­ból má­sok­nak fel­hány­tor­gatunk”.18

A (cse­h)s­zlovák po­li­ti­kai ve­ze­tés azon­ban sem a ma­gyar­or­szá­gi, sem a nem­zet­kö­zi til­ta­ko­zás el­le­né­re mind­ad­dig nem volt haj­lan­dó vé­get vet­ni a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság cseh­or­szá­gi szét­te­le­pí­té­sé­nek, amíg a cseh­szlo­vák ak­ci­ók­kal szem­ben esz­köz­te­len Ma­gyar­or­szág be­le nem egye­zett a la­kos­ság­cse­re meg­kez­dé­sé­be, sőt meg­fo­gal­ma­zó­dott a ma­gyar ki­sebb­ség több­szá­zez­res mé­re­tű szét­te­le­pí­té­sé­nek a ter­ve is.

Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga, va­la­mint Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga El­nök­sé­gé­nek 1946. de­cem­ber 2-i prá­gai együt­tes ülé­se olyan ha­tá­ro­za­tot ha­gyott jó­vá, amely ar­ra uta­sí­tot­ta a kom­mu­nis­ta Jozef Šoltész szo­ci­á­lis­ügyi meg­bí­zot­tat, hogy a bel­ügyi, a föld­re­form- és föld­mű­ve­lés­ügyi meg­bí­zot­tal, va­la­mint az il­le­té­kes mi­nisz­te­rek­kel együtt­mű­köd­ve in­téz­ked­jen 250 000 ma­gyar Cseh­or­szág­ba szál­lí­tá­sá­ról. A ha­tá­ro­zat egyút­tal azt is ki­mond­ta, hogy a de­por­tált ma­gya­rok va­gyo­nát el kell ko­boz­ni és ún. nem­ze­ti gond­nok­ság alá kell helyezni.19
A ma­gya­rok to­váb­bi cseh­or­szá­gi de­por­tá­lá­sá­ról ki­dol­go­zott ter­ve­ze­tet Jozef Šoltész 1947. ja­nu­ár 17-én ter­jesz­tet­te a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te elé, amely a szo­ci­á­lis­ügyi meg­bí­zott be­szá­mo­ló­já­nak meg­hall­ga­tá­sa után az ak­ció „kö­vet­ke­ze­tes foly­ta­tá­sá­ról” határo­zot­t.20 A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ter­ve­zett mé­re­tű szét­te­le­pí­té­sé­re azon­ban már nem ke­rült sor, mi­vel Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág idő­köz­ben meg­egye­zett a la­kos­ság­cse­ré­ről foly­ta­tott tár­gya­lá­sok új­ra­fel­vé­tel­ében, ami­nek ered­mé­nye­ként a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok 1947. feb­ru­ár 22-én le­ál­lí­tot­ták a ma­gyar la­kos­ság cseh­or­szá­gi deportálását.21

3. A Cseh­or­szág­ba de­por­tált ma­gya­rok szá­ma és az ak­ció te­rü­le­ti ve­tü­le­te

A több mint há­rom hó­na­pig tar­tó de­por­tá­lá­sok so­rán a hi­va­ta­los cseh­szlo­vák ki­mu­ta­tá­sok sze­rint Dél-Szlo­vá­kia 17 já­rá­sá­nak 393 köz­sé­gé­ből ös­­sze­sen 9 610 csa­lá­dot, az­az 41 666 sze­mélyt te­le­pí­tet­tek át Cseh- és Mor­va­or­szág­ba, akik 6 602 la­kó­há­zat és 14 149 ka­taszt­rá­lis hold föl­det hagy­tak hát­ra Szlovák­iában.22 Az erő­szak­kal de­por­tál­ta­kon kí­vül to­váb­bi 2 154 ma­gyar csa­lád, az­az 2 489 sze­mély ál­lí­tó­lag ön­ként te­le­pült át a cseh or­szág­ré­szek­be, ös­­sze­sen te­hát 11 764 csa­lád, ill. 44 155 ma­gyar ke­rült át Szlo­vá­ki­á­ból Cseh- és Mor­vaország­ba.23
Bár az idé­zett for­rás, s en­nek nyo­mán a té­má­val fog­lal­ko­zó szak­iro­da­lom is kö­vet­ke­ze­te­sen 393 köz­sé­get em­le­get (Zvara 1965:39, Šutaj 1993:102, Vad­ker­ty 1996:42–43), a köz­ség­so­ros ki­mu­ta­tá­sok­ból el­vég­zett ös­­sze­sí­tés sze­rint a de­por­tá­lá­sok ál­tal érin­tett köz­sé­gek szá­ma 363, egyes te­le­pü­lé­se­ket ugyan­is két­szer, ese­ten­ként há­rom­szor is fel­vet­tek a jegy­zék­be, né­mely eset­ben nem vet­ték fi­gye­lem­be az 1930. évi cseh­szlo­vák nép­szám­lá­lás óta be­kö­vet­ke­zett köz­ség­egye­sí­té­se­ket, s önál­ló­an sze­re­pel a lis­tán több, az el­ső cseh­szlo­vák föld­re­form so­rán lét­re­ho­zott ko­ló­nia is.
Az érin­tett köz­sé­gek szá­mán kí­vül jog­gal meg­kér­dő­je­lez­he­tő a de­por­tált csa­lá­dok, ill. sze­mé­lyek, va­la­mint az ak­ció ál­tal érin­tett já­rá­sok szá­ma is. Kü­lön­bö­ző ma­gyar becs­lé­sek sze­rint ugyan­is a hi­va­ta­los ki­mu­ta­tá­sok­ban sze­rep­lő ada­tok­nál jó­val na­gyobb volt az 1946–47 te­lén Cseh­or­szág­ba de­por­tált ma­gya­rok szá­ma. Berecz Kál­mán, a po­zso­nyi ma­gyar Meg­ha­tal­ma­zot­ti Hi­va­tal ve­ze­tő­je 1947. má­jus 2-i je­len­té­sé­ben 100 ezer kö­rü­li­re, egy ké­sőb­bi, 1948. feb­ru­ár 23-án kelt je­len­té­sé­ben né­mi­leg ala­cso­nyabb­ra, 60–65 ezer­re be­csül­te a szá­mu­kat. 1947 má­ju­si je­len­té­sé­ben er­ről a kö­vet­ke­ző­kép­pen ír: „A me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ká­ra ki­vitt ma­gya­rok szá­mát meg­kö­ze­lí­tő­leg is ne­héz meg­ha­tá­roz­ni. Ezt hi­va­ta­los ti­tok­ként ke­ze­lik a hi­va­ta­lok­ban. Ta­lán nincs mes­­sze az igaz­ság­tól, ha száz­ezer­re be­csül­jük a szá­mu­kat. Le­het azon­ban több is, ke­ve­sebb is.”24
A de­por­tál­tak lelkigon­do­zása cél­já­ból Cseh­or­szág­ban járt Pethő Kár­oly ka­to­li­kus lel­kész 1948. ja­nu­ár 14-i hír­adá­sa sze­rint a de­por­tá­lás fo­lya­mán kb. 70–75 ezer ma­gyart szál­lí­tot­tak Cseh- és Mor­va­or­szág­ba, 10–15 ezer sze­mély ha­za­té­ré­sét kö­ve­tő­en pe­dig 60–65 ezer­re be­csül­te azok szá­mát, akik a je­len­tés kel­te ide­jén még min­dig a cseh or­szág­ré­szek­ben tar­tóz­kod­hat­tak (Tóth 1995:226–233).

A de­por­tált ma­gya­rok sta­tisz­ti­kai ada­ta­it a ma­gyar dip­lo­má­cia is meg­kí­sé­rel­te ös­­sze­gyűj­te­ni és fel­dol­goz­ni. A bu­da­pes­ti Ál­lam­tu­do­má­nyi In­té­zet a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um és a Ma­gyar Át­te­le­pí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság ál­tal meg­kül­dött adat­anyag, va­la­mint sa­ját gyűj­té­se alap­ján el­vé­gez­te a de­por­tál­tak köz­sé­gen­kén­ti lé­lek­szá­má­nak meg­ál­la­pí­tá­sát és or­szá­gos ös­­sze­sí­té­sét. Az in­té­zet 1947. szep­tem­ber 2-i je­len­té­se sze­rint a fel­dol­go­zott 222 köz­ség­ből 10 391 csa­lá­dot, az­az 39 073 sze­mélyt te­le­pí­tet­tek Cseh­or­szág­ba; a 222 köz­ség kö­zül 18-ban to­váb­bi de­por­tá­lá­sok tör­tén­tek, ezek rész­le­tes ada­tai azon­ban nem is­me­re­te­sek, csak­úgy mint to­váb­bi 77 köz­sé­gé, ame­lyek­ben csak a de­por­tá­lás idő­pont­ja is­mert, a de­por­tál­tak lé­lek­szá­ma azon­ban még felku­tatandó.25
Az át­te­le­pí­té­si és egy­há­zi szer­vek adat­gyűj­té­sé­re, va­la­mint kü­lön­bö­ző ma­gán­sze­mé­lyek köz­lé­se­i­re tá­masz­kod­va a prá­gai ma­gyar kö­vet­ség is el­ké­szí­tet­te a de­por­tál­tak köz­sé­gen­kén­ti szám­sze­rin­ti ki­mu­ta­tá­sát. Az 1947. ok­tó­ber 6-i kö­vet­sé­gi je­len­tés, ill. az ah­hoz csa­tolt, ám meg­le­he­tő­sen hi­á­nyos, s ezért pon­tos­nak a leg­ke­vés­bé sem te­kint­he­tő ki­mu­ta­tás sze­rint a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok 316 köz­ség­ből meg­kö­ze­lí­tő­leg 40 200 sze­mélyt de­por­tál­hat­tak a cseh orszá­grészekbe.26

A hi­va­ta­los ki­mu­ta­tá­sok­ban kö­zölt­nél több de­por­tált­ról tesz em­lí­tést a Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal 1947. de­cem­be­ri je­len­té­se, rész­ben pe­dig a Föld­mű­ve­lés- és Föld­re­form­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal 1948. ok­tó­be­ri ki­mu­ta­tá­sa is. A Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal sze­rint a 88/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum ér­tel­mé­ben Cseh­or­szág­ba köz­mun­ká­ra át­te­le­pí­tett ma­gyar sze­mé­lyek szá­ma 48 425, a csa­lá­do­ké 12 851 volt,27 a Föld­mű­ve­lés- és Föld­re­form­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal 1948. ok­tó­ber 9-i je­len­té­sé­hez mel­lé­kelt, s a Dél-Szlo­vá­ki­á­ból ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok köz­sé­gen­kén­ti szá­mát tar­tal­ma­zó egyik sta­tisz­ti­ka sze­rint pe­dig 362 köz­ség­ből ös­­sze­sen 39 455 ma­gyar sze­mélyt, ill. 9 760 csa­lá­dot te­le­pí­tet­tek át Cse­hország­ba.28
A de­por­tá­lá­sok 1946 no­vem­be­ré­ben a Somor­jai já­rás­hoz tar­to­zó Gútoron és Szeme­ten, va­la­mint a Pár­ká­nyi já­rás­ban lé­vő Kö­böl­kú­ton és Muzs­lán egyi­de­jű­leg kez­dőd­tek, majd még no­vem­ber fo­lya­mán át­ter­jed­tek a két já­rás töb­bi köz­sé­gé­re és a Ko­má­ro­mi já­rás­ra is. Kö­vet­ke­ző fá­zi­suk de­cem­ber el­ső fe­lé­ben vet­te kez­de­tét, ez az előb­bi­e­ken kí­vül az Ógyal­lai, a Dunasz­er­da­he­lyi és a Fe­le­di, a hó­nap kö­ze­pé­től pe­dig a Zseliz­i, az Ipoly­sá­gi és a Tor­nal­jai já­rást érin­tet­te. A rö­vid, 1946. de­cem­ber 24-től 1947. ja­nu­ár 2-ig tar­tó ka­rá­cso­nyi szü­ne­tet kö­ve­tő­en előbb a Galán­tai, Vágsel­lyei (lásd Pukkai 2002:59–66), Lé­vai, Kék­kői, Kirá­ly­helme­ci és Szep­si, majd feb­ru­ár­ban az Ér­sek­új­vá­ri és Rozs­nyói já­rás ke­rült sor­ra. A hi­va­ta­los ki­mu­ta­tás sze­rint az ak­ció az em­lí­tett 17 já­rás­ra kor­lá­to­zó­dott, az Ál­lam­tu­do­má­nyi In­té­zet már em­lí­tett ki­mu­ta­tá­sa azon­ban a Vere­bé­ly­i, a Ri­ma­szom­ba­ti és a Nagyka­posi já­rást is a de­por­tá­lá­sok ál­tal érin­tett já­rá­sok kö­zé so­rol­ja. Szlo­vák és ma­gyar for­rá­sok sze­rint egy­aránt el­ke­rül­te az ak­ció az ere­de­ti­leg ki­je­lölt Lo­son­ci, Kas­sai és Tőketerebe­si já­rást, csak­úgy mint az ele­ve ki sem je­lölt Po­zso­nyi, Nyi­trai, Aranyos­maróti, Nagyrő­cei és Nagymi­há­lyi já­rás területét.29

A já­rá­si mel­lett köz­ség­so­ros ada­to­kat is tar­tal­ma­zó, s a szak­iro­da­lom ál­tal is hasz­nált hi­va­ta­los ki­mu­ta­tást min­den­kép­pen fenn­tar­tá­sok­kal kell te­hát ke­zel­nünk, s az ab­ban kö­zölt 41 666-os ada­tot csu­pán a de­por­tál­tak mi­ni­má­lis szá­má­nak te­kint­het­jük, meg­bíz­ha­tóbb és fő­leg rész­le­te­sebb for­rás hi­á­nyá­ban dol­go­za­tunk­ban még­is kény­te­le­nek va­gyunk er­re tá­masz­kod­ni.
A de­por­tál­tak köz­sé­gen­kén­ti ada­ta­i­nak vizs­gá­la­ta azt mu­tat­ja, hogy a te­le­pí­té­si cé­lo­kat is szol­gá­ló ak­ció gya­kor­la­ti­lag a zárt ma­gyar et­ni­kai te­rü­let szín­tisz­ta ma­gyar te­le­pü­lé­se­i­re kor­lá­to­zó­dott. A de­por­tá­lá­sok ál­tal érin­tett köz­sé­gek kö­zül az 1930. évi cseh­szlo­vák nép­szám­lá­lás csu­pán 10-ben nem ta­lált ma­gyar több­sé­get, ám ez a 10 te­le­pü­lés is ki­vé­tel nél­kül a ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten be­lül, vagy a ma­gyar–szlo­vák nyelv­ha­tá­ron he­lyez­ke­dett el. A Csal­ló­köz­ben ilyen te­le­pü­lés volt a né­met–ma­gyar ve­gyes et­ni­ku­mú Csölle és Mis­érd, va­la­mint a ha­tá­rá­ban lét­re­ho­zott ko­ló­nia mi­att 1930-ban szlo­vák több­sé­gű­ként ki­mu­ta­tott Elő­patony; a Mátyus­földön az ak­ció ál­tal csu­pán mi­ni­má­lis mér­ték­ben érin­tett Vágsel­lye; Ér­sek­új­vár és Ko­má­rom kö­zött Ime­ly; a Ga­ram men­tén Zsem­lér; Gömör­ben Bel­lény és Gömör­hosszúszó; vé­gül pe­dig az Ipoly men­tén Alsózel­lő és Zobor.30 A két utób­bi, va­la­mint a két csal­ló­kö­zi né­met–ma­gyar te­le­pü­lés ki­vé­te­lé­vel azon­ban még a fel­so­rolt köz­sé­gek ese­té­ben is egy­ko­ri ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­sek­ről van szó, ame­lyek­ben rá­adá­sul nem egy eset­ben a II. vi­lág­há­bo­rú utá­ni nép­szám­lá­lás­ok is ma­gyar több­sé­get mu­tat­tak ki.
Szám sze­rint a leg­több sze­mélyt, 2396 főt a csal­ló­kö­zi Gútáról, va­la­mint a Mátyus­föld Galán­ta és Ér­sek­új­vár kö­zöt­ti ma­gyar nagy­köz­sé­ge­i­ből de­por­tál­ták: Tar­dosked­dről 1271, Fel­sőszeliből 1007, Tak­sony­falvából 765, Pe­red­ről 668, Ne­gyed­ről 633, De­á­ki­ból 529, Nasz­vadról 527 sze­mély esett a de­por­tá­lás ál­do­za­tá­ul.
A Cseh­or­szág­ba de­por­tált ma­gya­rok dél-szlovákiai járásonkénti szá­mát a kö­vet­ke­ző táb­lá­zat szem­lél­teti:31

A táb­lá­zat­ból ki­tű­nik, hogy a de­por­tá­lás leg­in­kább a dél­nyu­gat-szlo­vá­ki­ai já­rá­so­kat, va­la­mint két gömöri já­rást, a Tor­nal­jai és Fe­le­di já­rást súj­tot­ta. A Tor­nal­jai já­rás­ból a ma­gyar la­kos­ság 14,8%-át, a Somor­jaiból 14,6%-át, a Zseliz­iből 13,6%-át, a Ko­má­ro­mi­ból 12,6%-át, az Ógyal­laiból 10,7%-át, a Vágsel­lyeiből 10,1%-át, a Pár­ká­nyi­ból 10,0%-át, a Galán­taiból 9,6%-át, a Dunasz­er­da­he­ly­iből 9,1%-át, a Feled­iből 8,5%-át, az Ér­sek­új­vá­ri­ból 7,1%-át, a Lé­va­i­ból pe­dig 5,5%-át te­le­pí­tet­ték át Cseh- és Mor­va­or­szág­ba.
A de­por­tá­lás azon­ban ter­mé­sze­te­sen nem csak az egyes já­rá­so­kat, ha­nem azo­kon be­lül az egyes köz­sé­ge­ket is kü­lön­bö­ző mér­ték­ben érin­tet­te. Nagy ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy az érin­tett te­le­pü­lé­sek ma­gyar la­kos­sá­gá­nak egy­ne­gye­dét–egy­ötö­dét de­por­tál­ták, a res­zlo­vak­izá­ciót leg­in­kább vis­­sza­uta­sí­tó, s a la­kos­ság­cse­re so­rán is ki­emel­ten ke­zelt Csal­ló­köz, Mátyus­föld, Ga­ram men­te, va­la­mint Gömör egyes fal­va­i­ban azon­ban a de­por­tál­tak ará­nya en­nél jó­val ma­ga­sabb volt, s gyak­ran meg­ha­lad­ta a ma­gyar la­kos­ság 30%-át is.
A Csal­ló­köz­ben a de­por­tá­lás az át­la­gos­nál jó­val na­gyobb mér­ték­ben súj­tott egyes, Somor­ja von­zás­kör­ze­té­be tar­to­zó, a Du­na bal part­ján, a ma­gyar ha­tá­ron fek­vő fal­va­kat. Nagy­szar­vá­ból a ma­gya­rok 46,4%-át, Szemet­ből 39,2%-át, Vajkából 30,1%-át, Tej­fa­lu­ból 28,0%-át, Gútor­ból 22,9%-át, Csöl­léből 22,5%-át de­por­tál­ták. Ide so­rol­ha­tó még Somor­ja is, ahol ugyan „csu­pán” a ma­gyar la­kos­ság 17,4%-át súj­tot­ta az ak­ció, a de­por­tá­lá­sok ál­tal szin­te alig érin­tett vá­ro­sok és kis­vá­ros­ok vi­szony­la­tá­ban azon­ban már ez az arány is ma­gas­nak mi­nő­sül.
Ugyan­csak na­gyobb mér­ték­ben súj­tott a de­por­tá­lás több, Dunasz­er­da­he­ly kör­nyé­ki, ál­ta­lá­ban a vá­ros és a ma­gyar ha­tár kö­zöt­ti te­le­pü­lést: Bögel­lőt (ma­gyar la­kos­sá­gá­nak 49,4%-át de­por­tál­ták), Kislúc­sot (48,7%), Izs­apot (28,3%), Balázs­fát (27,2%), Elő­patonyt (27,0%), Szent­mi­há­lyfát (26,3%), Csal­lóközná­das­dot (26,3%), Kirá­ly­fi­akarc­sát (24,3%), Derc­sikát (24,1%), Nagy­madot (23,5%) és Csilizrad­ványt (22,8%).

A Mátyus­földön leg­sú­lyo­sab­ban a Galán­tától dél­re fek­vő, a vá­ros és a Kis-Du­na kö­zöt­ti tér­ség fal­va­it érin­tet­te az ak­ció: Tak­sony­falvából a ma­gyar la­kos­ság 41,4%-át, Vízkeletről 30,4%-át, Fel­sőszeliből 29,1%-át, Poz­sonyvezekény­ből 23,1%-át de­por­tál­ták, de ha­son­ló sors­ra ju­tott a Galán­tától észak­nyu­gat­ra fek­vő Kismác­séd ma­gyar­sá­gá­nak 29,0%-a, va­la­mint Nagymác­séd ma­gyar la­kos­sá­gá­nak 23,8%-a, az Ér­sek­új­vár­tól észak­nyu­gat­ra lé­vő Tar­dosked­den a ma­gya­rok 27,1%-a, a Csal­ló­köz ke­le­ti pe­re­mén pe­dig Megy­ercs ma­gyar­sá­gá­nak 27,0 %-a, va­la­mint Gúta ma­gyar­sá­gá­nak 23,4%-a.

A Ga­ram men­tén a de­por­tá­lá­sok el­ső­sor­ban Zsem­lért (ma­gyar la­kos­sá­gá­nak 55,2%-át te­le­pí­tet­ték Cse­hország­ba),32 Nagy­o­dot (32,6%), Hölvényt (26,6%), Fel­sőszec­sét (23,3%), Garam­szent­györ­gyöt (22,2%), Csa­tát (21,4%), Nagypeszeket (20,1%), Szodót (19,9%) és Zselizt (19,8%), Pár­kány észa­ki elő­te­ré­ben pe­dig Ipolykiskesz­it (33,9%), Lelédet (22,3%), Garamköves­det (20,7%), Nánát (20,9%) és Bajtát (19,9%) érin­tet­ték.
Gömör­ben ugyan a de­por­tá­lá­sok leg­na­gyobb mér­ték­ben a Ri­ma­szom­bat­tól dél­re fek­vő Dob­fe­ne­ket ti­ze­del­ték meg, ahon­nan a ma­gyar la­kos­ság kö­zel két­har­ma­dát, 62,4%-át te­le­pí­tet­ték át Cseh­or­szág­ba, ös­­szes­sé­gé­ben azon­ban en­nél is sú­lyo­sab­ban érin­tet­ték a Tor­nalját nyu­gat fe­lől észak–dé­li irány­ban öve­ző, s a ma­gyar–szlo­vák nyelv­ha­tárt a ma­gyar ál­lam­ha­tár­ral ös­­sze­kö­tő ma­gyar te­le­pü­lés­lán­cot: Gömör­mi­há­ly­falából a ma­gyar la­kos­ság 43,5%-át, Fel­sővály­ból 42,1%-át, Sánk­falvából 41,9%-át, Sajószárnyából 34,7%-át, Sajókesz­iből 32,4%-át, Naprá­gy­ból 30,9%-át, Abafalvából 25,6%-át, Le­várt­ból 25,6%-át, Harkács­ból 24,6%-át, Ba­log­ta­má­si­ból 23,3%-át, Fel­sőrás­ból 23,6%-át, Sajószen­tkirály­ból 22,4%-át, Dereskből 21,3%-át, Fel­ső­fa­lu­ból 21,0%-át, Fel­sőkálosából 20,8%-át, Gömör­fügéből 20,2%-át, Sajógömör­ből pe­dig 19,3%-át de­por­tál­ták.
Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy a de­por­tál­ta­kat Cseh­or­szág­ban ál­ta­lá­ban me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ká­ra fog­ták, az ak­ció csu­pán mi­ni­má­lis mér­ték­ben súj­tot­ta a fel­vi­dé­ki ma­gyar tár­sa­da­lom vá­ro­si ré­te­gét. A vá­ro­sok­ból és a vá­ro­si jel­le­gű te­le­pü­lé­sek­ről csu­pán 2 122 sze­mély, az ös­­szes de­por­tált 5,1 %-a ke­rült ki: Som­or­já­ról 479 fő (a he­lyi ma­gyar la­kos­ság 17,4%-a), Zselizről 437 fő (19,8%), Nagym­egy­er­ről 388 fő (10,1%), Pár­kány­ból 217 fő (8,6%), Ko­má­rom­ból 176 fő (1,4%), Ógyal­láról 128 fő (7,8%), Tor­naljáról 99 fő (5,6%), Kirá­ly­helme­cről 89 fő (4,6%), Rozs­nyó­ról 37 fő (1,1%), Szepsi­ből 34 fő (2,2%), Dunasz­er­da­he­lyről 21 fő (0,7%), Vágsel­lyéről 10 fő (0,8%), Ipoly­ság­ról pe­dig 7 fő (0,2%). A töb­bi ma­gyar­lak­ta dél-szlo­vá­ki­ai vá­rost, Po­zsonyt, Szencet, Galán­tát, Ér­sek­új­várt, Nyitrát, Lé­vát, Lo­son­cot, Fü­le­ket, Ri­ma­szom­ba­tot, Kas­sát és Nagyka­post a de­por­tá­lás tel­jes egé­szé­ben elk­erülte.33

4. A de­por­tál­tak ha­za­té­ré­se

A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság pa­ra­dox mó­don az 1948. feb­ru­á­ri kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­át­vé­telt kö­ve­tő­en, az­zal pár­hu­za­mo­san nyer­te vis­­sza ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­it, hogy a ki­épü­lő kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra fel­szá­mol­ta az or­szág egész la­kos­sá­gá­nak pol­gá­ri és em­be­ri jo­ga­it, s az or­szág de­mok­ra­ti­kus in­téz­mény­rend­sze­rét. A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés, ezen be­lül pe­dig a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­nek ke­ze­lé­se ugyan­is 1947 de­re­ká­tól kezd­ve egy­re in­kább alá­ren­de­lő­dött Moszk­va nagy­ha­tal­mi ér­de­ke­i­nek, amely ar­ra tö­re­ke­dett, hogy ép­pen ek­kor ki­épü­lő ha­tal­mi tömb­jén be­lül ki­küsz­öböl­jön min­den olyan desta­bi­lizá­ciós té­nye­zőt, amely ne­ga­tí­van be­fo­lyá­sol­hat­ná az ér­dek­szfé­rá­já­ba tar­to­zó ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok egy­más­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát.
Ter­mé­sze­te­sen a feb­ru­á­ri ha­ta­lom­vál­tás sem ho­zott, s nem is hoz­ha­tott azon­na­li és gyö­ke­res for­du­la­tot az ún. ma­gyar­kér­dés ke­ze­lé­se te­rén, hi­szen az im­már egyed­ural­ko­dó kom­mu­nis­ta párt ár­nya­lat­nyi­val sem foly­ta­tott mér­sé­kel­tebb ma­gyar­el­le­nes po­li­ti­kát, mint a fel­szá­molt pol­gá­ri pár­tok. Kez­det­ben min­den ma­radt a ré­gi­ben: nem­csak az 1947 áp­ri­li­sá­ban meg­in­du­ló la­kos­ság­cse­re foly­ta­tó­dott to­vább, nem­csak a res­zlo­vak­izá­ciós kam­pány zaj­lott vál­to­zat­la­nul, ha­nem a köz­pon­ti és a szlo­vák ál­la­mi szer­vek sor­ra hoz­ták meg és fo­ga­na­to­sí­tot­ták az újabb és újabb ma­gyar­el­le­nes in­téz­ke­dé­se­ket.

Az el­ső kér­dés, amely­ben a cseh­szlo­vák ál­lam­ha­ta­lom 1948 ta­va­szán már né­mi „en­ged­mé­nyek­re” is haj­lott, az ép­pen a Cseh­or­szág­ba de­por­tált ma­gya­rok kér­dé­se volt. Ren­de­zé­sét több té­nye­ző is sür­get­te. A ha­tó­sá­gok egy­részt nem tud­ták ke­zel­ni az egy­re sza­po­ro­dó szö­ké­se­ket, ame­lyek szá­ma már 1947-ben is nagy volt, 1948 ta­va­szán pe­dig ug­rás­sze­rű­en meg­nőtt, más­részt ag­gasz­tot­ta őket az a tény is, hogy a de­por­tál­tak ere­de­ti­leg egy év­re szó­ló, majd a Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um 1947. szep­tem­ber 12-én kelt 231. sz. ren­de­le­té­vel 6 hó­nap­pal meg­hos­­szab­bí­tott mun­ka­kö­te­le­zett­sé­ge 1948 áp­ri­li­sá­ban–má­ju­sá­ban le­jár, nem lesz már te­hát „tör­vé­nyes” alap­ja to­váb­bi Cseh­or­szág­ban tartá­suk­nak.34
Ha­za­te­le­pü­lé­sü­ket ter­mé­sze­te­sen to­vább­ra sem tar­tot­ták kí­vá­na­tos­nak, ezért olyan tör­vé­nyek el­fo­ga­dá­sát szor­gal­maz­ták, ame­lyek bi­zo­nyos en­ged­mé­nyek, töb­bek kö­zött a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság vis­­sza­adá­sa fe­jé­ben vég­le­ges cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dés­re bír­nák a de­por­tál­ta­kat, eset­leg to­váb­bi, ed­dig Szlo­vá­ki­á­ban élő ma­gya­ro­kat is az ön­kén­tes cseh­or­szá­gi át­te­le­pü­lés­re kész­tet­het­né­nek. A kér­dés ren­de­zé­sét cél­zó tör­vény­ja­vas­la­tot a Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um – a Kül­ügy-, Bel­ügy- és a Föld­mű­ve­lés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um­mal va­ló egyez­te­tést kö­ve­tő­en – már 1948. ja­nu­ár 23-án a kor­mány elé ter­jesz­tet­te.

A Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um ja­vas­la­ta sze­rint az ál­lan­dó cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dést vál­la­ló ma­gyar de­por­tál­tak szá­má­ra le­he­tő­vé kel­le­ne ten­ni a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság vis­­sza­szer­zé­sét, ill. uta­sí­ta­ni kell a cseh­or­szá­gi nem­ze­ti bi­zott­sá­go­kat, hogy ve­lük szem­ben ne al­kal­maz­zák a töb­bi ma­gyart súj­tó diszk­ri­mi­na­tív intézekedést. Mi­vel azon­ban ál­lam­pol­gár­sá­guk azon­na­li vis­­sza­adá­sa moz­gás­sza­bad­sá­guk vis­­sza­adá­sá­val is jár­na, s nem le­het­ne meg­aka­dá­lyoz­ni vis­­sza­té­ré­sü­ket Szlo­vá­ki­á­ba, azt a meg­ol­dást aján­lot­ta, hogy az érin­tet­tek 3-4 évig ter­je­dő idő­tar­tam­ra csu­pán ide­ig­le­nes ál­lam­pol­gár­sá­got, az­az olyan bi­zony­la­tot kap­ja­nak, amely sze­rint ál­lam­pol­gár­sá­guk kér­dé­sé­nek vég­le­ges ren­de­zé­sé­ig cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­nak te­kin­ten­dők, de ez az ál­lam­pol­gár­ság cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dé­si kö­te­le­zett­sé­gük meg­sér­té­se ese­tén bár­mi­kor meg­von­ha­tó tőlük.35
A ma­gya­rok vég­le­ges cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dé­sé­vel kap­cso­la­tos ja­vas­la­tok­kal a prá­gai kor­mány 1948. már­ci­us 5-i és 19-i ülé­sén fog­lal­ko­zott. A kor­mány 1948. már­ci­us 19-én el­fo­ga­dott ha­tá­ro­za­ta sze­rint azok a cseh or­szág­ré­szek­ben dol­go­zó ma­gya­rok, akik kö­te­le­zik ma­gu­kat, hogy nem tér­nek vis­­sza Szlo­vá­ki­á­ba, ha­nem ál­lan­dó jel­leg­gel le­te­le­ped­nek Cseh­or­szág­ban, vis­­sza­kap­hat­ják cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, dön­té­sük „meg­kön­­nyí­té­se” ér­de­ké­ben ugyan­ak­kor a kor­mány el­ren­del­te a de­por­tál­tak Szlo­vá­ki­á­ban hát­ra­ha­gyott in­gat­lan va­gyo­ná­nak gyor­sí­tott el­já­rás­sal tör­té­nő el­kob­zá­sát és a szlo­vák bi­zal­mi­ak­nak va­ló átadását.36
A kor­mány ezt kö­ve­tő­en 1948. áp­ri­lis 13-án ad­ta ki 76/1948 sz. ren­de­le­tét „a né­met és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gá­nak vis­­sza­adá­sá­ról”, amely­nek 3. §-a le­he­tő­vé tet­te a 33/1945 sz. el­nö­ki dek­ré­tum ér­tel­mé­ben cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat el­ve­szí­tett sze­mé­lyek kö­zül az ál­lam­pol­gár­ság vis­­sza­adá­sát an­nak a ké­rel­me­ző­nek, aki „nem szeg­te meg a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár kö­te­les­sé­ge­it, nem szer­zett más ál­lam­pol­gár­sá­got, és aki­nek ál­lan­dó lak­he­lye a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén van”. A kor­mány­ren­de­let a vég­le­ges ál­lam­pol­gár­ság meg­szer­zé­sét ha­tár­idő­höz kö­töt­te, mi­vel 2. §-a sze­rint „a kér­vény­nek csak ak­kor le­het ér­vé­nyes mó­don ele­get ten­ni, ha há­rom év telt el a kér­vény be­nyúj­tá­si ha­tár­ide­jé­nek nap­já­tól szá­mít­va” (Sbírka 1948/31:781–782) .

Az 1948. áp­ri­lis 16-án kelt 77/1948. sz. bel­ügy­mi­nisz­te­ri hir­det­mény sze­rint az ál­lam­pol­gár­sá­guk­tól meg­fosz­tott ma­gya­rok a hir­det­mény ha­tály­ba­lé­pés­ét kö­ve­tő 6 hó­na­pon be­lül kér­vé­nyez­het­ték cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­guk vis­­sza­adá­sát, de csu­pán azok, akik­nek ál­lan­dó lak­hely­ük Cseh­or­szág­ban van, vagy csa­lád­tag­ja­ik­kal együtt leg­alább egy éve Cseh­or­szág­ban tar­tóz­kod­nak, eset­leg a hir­det­mény élet­be­lé­pés­ét kö­ve­tő­en át­te­le­pül­nek a cseh or­szág­ré­szek­be (Sbírka 1948/31:782).
A cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ezt kö­ve­tő­en nagy pro­pa­gan­dát fej­tet­tek ki a de­por­tál­tak kö­zött an­nak ér­de­ké­ben, hogy ál­lan­dó le­te­le­pe­dés­re bír­ják őket. A Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um 1948. áp­ri­lis 30-i 63. sz. kör­le­ve­le meg­bíz­ta a cseh­or­szá­gi mun­ka­hi­va­ta­lo­kat, hogy két hé­ten be­lül tár­gyal­ják meg a kor­mány­ha­tá­ro­za­tot a „to­bor­zot­tak­kal”, s az ál­lam­pol­gár­ság vis­­sza­adá­sá­ra tett ígé­ret el­le­né­ben bír­ják rá őket a vég­le­ges cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dés­re.

A he­lyi mun­ka­hi­va­ta­lok en­nek alap­ján má­jus fo­lya­mán tö­me­ge­sen idéz­ték be a ma­gya­ro­kat és pró­bál­ták őket – ígé­re­tek és fe­nye­ge­tés kí­sé­re­té­ben – rá­be­szél­ni a tar­tós cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dés­re. Egyes he­lye­ken még pénz­be­li tá­mo­ga­tást is ki­lá­tás­ba he­lyez­tek a szá­muk­ra ar­ra az eset­re, ha kér­ni fog­ják a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság vis­­sza­adá­sát, s kö­te­le­zik ma­gu­kat, hogy nem tér­nek vis­­sza Szlo­vá­ki­á­ba, má­sutt vi­szont az­zal fe­nye­get­ték meg a ma­gya­ro­kat, hogy ha nem ír­ják alá az ál­lam­pol­gár­sá­gi kér­vényt, 30 kg-os cso­mag­gal át­dob­ják őket a ha­tá­ron, vagy egész éle­tük­ben mun­ka­tá­bor­ok­ban in­gyen lesz­nek kény­te­le­nek dol­go­zni.37

A mun­ka­hi­va­ta­lok igye­ke­ze­te azon­ban az ígé­re­tek és fe­nye­ge­té­sek el­le­né­re ál­ta­lá­ban ha­tás­ta­lan ma­radt. A de­por­tál­tak nagy­részt csu­pán ab­ban az eset­ben let­tek vol­na haj­lan­dók vis­­sza­igé­nyel­ni az ál­lam­pol­gár­sá­got, ha azon­nal vis­­sza­tér­het­nek Szlo­vá­ki­á­ba, s lo­gi­kát­lan­nak tar­tot­ták, hogy a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got vis­­sza­kap­ják, de ott­ho­na­ik­ba ne tér­hes­se­nek vis­­sza. Má­sok haj­lan­dók let­tek vol­na le­te­le­ped­ni Cseh­or­szág­ban, de csak ak­kor, ha ki­sebb­sé­gi jo­go­kat, ma­gyar is­ko­lá­kat, új­sá­go­kat kap­nak.38 Má­jus és jú­ni­us fo­lya­mán rá­adá­sul szá­mo­san a prá­gai ma­gyar kö­vet­ség, ill. a po­zso­nyi ma­gyar meg­ha­tal­ma­zott se­gít­sé­gét kér­ték ha­za­te­le­pí­té­sük, vagy amen­­nyi­ben ez nem vol­na le­het­sé­ges, Ma­gyar­or­szág­ra va­ló át­te­le­pü­lé­sük elő­moz­dí­tá­sa érdekében.39

Az 1948. jú­ni­us 2-án még Cseh­or­szág­ban tar­tóz­ko­dó 32 201 de­por­tált kö­zül mind­ös­­sze 2 209 kér­te ál­lam­pol­gár­sá­ga vis­­sza­adá­sát, s kö­zü­lük is csu­pán 1 531 volt azok­nak a szá­ma, akik je­lez­ték le­te­le­pe­dé­si szán­dé­ku­kat. Ez­zel szem­ben ro­ha­mo­san nőtt az en­ge­dély nél­kül szü­lő­föld­jük­re ha­za­szö­kő ma­gya­rok szá­ma: 1948. au­gusz­tus 15-én 16 085, ok­tó­ber 8-án pe­dig már 17 000 volt a szá­muk, au­gusz­tus 15-én te­hát már csu­pán 28 130, ok­tó­ber 8-án pe­dig 27 200 ma­gyar de­por­tált tar­tóz­ko­dott Cse­hország­ban.40
A de­por­tál­tak ro­ha­mos fo­gyá­sa, ill. ha­za­te­le­pü­lé­se és a mun­ka­szol­gá­lat le­jár­ta ar­ra kész­tet­te a prá­gai Nem­zet­gyű­lést, hogy 1948. jú­li­us 21-én el­fo­ga­dott 175/1948. sz. tör­vé­nyé­vel oly ér­te­lem­ben mó­do­sít­sa a mun­ka­kö­te­le­zett­ség­ről ren­del­ke­ző 88/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tu­mot, hogy a mun­ka­szol­gá­lat ide­je két­szer egy év­vel meg­hos­­szab­bít­ha­tó (Sbírka 1948/63:1295).
A cseh­szlo­vák párt­ve­ze­tés­nek azon­ban 1948 nya­rán már be kel­lett lát­nia, hogy az 1948 fo­lya­mán már csu­pán von­ta­tot­tan ha­la­dó la­kos­ság­cse­re nem hajt­ha­tó vég­re az ál­ta­la el­kép­zelt ter­je­de­lem­ben, s fel­tét­le­nül szá­mol­nia kell a ma­gyar ki­sebb­ség egy ré­szé­nek hely­ben­maradásá­val, amely­nek hely­ze­tét idő­vel ren­dez­nie kell, s ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­it is vis­­sza kell ad­nia.
Eb­ben a kény­sze­rű fel­is­me­rés­ben meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe volt a ma­gyar párt- és ál­la­mi ve­ze­tés­nek, amely 1948 fo­lya­mán egy­re ha­tá­ro­zot­tabb nyo­mást gya­ko­rolt Prá­gá­ra a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek po­zi­tív ér­tel­mű ren­de­zé­se ér­de­ké­ben. Párt­vo­na­lon Rá­ko­si Má­tyás, a Ma­gyar Kom­mu­nis­ta Párt fő­tit­ká­ra Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Po­li­ti­kai Bi­zott­sá­gá­hoz in­té­zett 1948. áp­ri­lis 20-i le­ve­lé­ben kér­te szá­mon a cseh­szlo­vák párt­ve­ze­tés­től a két párt­kül­dött­ség feb­ru­á­ri bu­da­pes­ti meg­ál­la­po­dá­sá­nak be nem tar­tá­sát, amely­ben a ma­gyar fél ígé­re­tet tett ar­ra, hogy a má­jus 30-án ese­dé­kes cseh­szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­so­kig nem ve­ti fel a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság hely­ze­tét, a cseh­szlo­vák fél vi­szont meg­ígér­te, hogy nem rom­lik to­vább a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te (Sipos 1992:711–717).
Bu­da­pest alig pár nap­pal a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ál­la­mi vo­na­lon is meg­ke­res­te Prá­gát, s jú­ni­us 4-én kelt jegy­zé­ké­ben a nem­ze­ti­sé­gi in­dok­lás­sal ki­bo­csá­tott va­gyon­el­kob­zó vég­zé­sek vis­­sza­vo­ná­sa mel­lett töb­bek kö­zött a de­por­tál­tak sza­bad köl­tö­zé­si jo­gá­nak, va­gyis ha­za­té­ré­sé­nek en­ge­dé­lye­zé­sé­re, va­la­mint ún. nem­ze­ti gond­nok­ság alá he­lye­zett va­gyo­ná­nak vis­­sza­adá­sá­ra szó­lí­tot­ta fel a cseh­szlo­vák kor­mányt.41

Kle­ment Gottwald, Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja el­nö­ke, aki Edvard Beneš 1948. jú­ni­us 2-i le­mon­dá­sa után az ál­lam­fői tiszt­ség leg­főbb vá­ro­má­nyo­sá­vá vált, s akit az új Nem­zet­gyű­lés jú­ni­us 14-én meg is vá­lasz­tott Cseh­szlo­vá­kia köz­tár­sa­sá­gi el­nö­ké­vé, már párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak 1948. jú­ni­us 9-i ülé­sén je­lez­te, hogy az or­szág­ban ma­ra­dó ma­gya­rok szá­má­ra né­mi jo­go­kat kell majd biz­to­sí­ta­ni.
Gottwald ér­ve­lé­se sze­rint, mi­vel a né­me­tek­kel el­len­tét­ben a ma­gyar ki­sebb­sé­get nem si­ke­rült ki­te­le­pí­te­ni, „tar­tó­san szá­mol­nunk kell az­zal, hogy né­hány száz­ezer ma­gyar ná­lunk ma­rad. Ezt a kér­dést meg kell ol­da­nunk. Kény­te­le­nek le­szünk né­mi jo­go­kat ad­ni a szá­muk­ra, kö­rül­be­lül olya­no­kat, ami­lye­nek­kel a len­gye­lek és uk­rá­nok ren­del­kez­nek. Ez ál­lam­pol­gá­ri és vá­lasz­tó­jo­got je­lent, va­la­mi­lyen is­ko­lá­kat, egye­sü­le­te­ket, de ter­mé­sze­te­sen sem­mi­lyen önál­ló pár­tot, sem­mi­lyen szak­szer­ve­ze­tet, sem­mi­lyen kü­lön­le­ges sta­tú­tu­mot. Va­la­mit ad­nunk kell ne­kik, hogy nyug­tunk le­gyen tő­lük. Ez kül­po­li­ti­kai okok mi­att is szük­sé­ges” (Bobák 1996:174)

Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak El­nök­sé­ge 1948. jú­li­us 19-én fo­gad­ta el és ter­jesz­tet­te a kor­mány elé a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek ren­de­zé­sé­re ki­dol­go­zott ja­vas­la­to­kat. Ezek sze­rint a kor­mány­nak a ma­gya­rok ál­lam­pol­gár­sá­gá­nak vis­­sza­adá­sa, me­ző­gaz­da­sá­gi va­gyo­nuk el­kob­zá­sá­nak fel­füg­gesz­té­se, ma­gyar saj­tó­ter­mék meg­je­len­te­té­se, a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás és ma­gyar kul­tu­rá­lis szer­ve­zet en­ge­dé­lye­zé­se mel­lett in­téz­ked­nie kell a Cseh­or­szág­ba de­por­tált ma­gya­rok ha­za­té­ré­sé­ről is (Kaplan 1993:148–149).
A párt­ve­ze­tés jó­vá­ha­gyá­sát kö­ve­tő­en 1948. szep­tem­ber 30-án ter­mé­sze­te­sen a cseh­szlo­vák mi­nisz­ter­ta­nács ülé­sén is po­zi­tív dön­tés szü­le­tett a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek ren­de­zé­sét, ál­lam­pol­gár­sá­gá­nak vis­­sza­adá­sát cél­zó ja­vas­la­tok­ról. A mi­nisz­ter­ta­nács uta­sí­tot­ta a bel­ügy­mi­nisz­tert, hogy a leg­kö­ze­leb­bi ülés­re ter­jes­­sze be az er­re vo­nat­ko­zó tör­vény­ja­vas­la­tot (Jó Ba­rát 1948. okt. 6.).
A ma­gya­rok ál­lam­pol­gár­sá­gát ren­de­ző tör­vény­ja­vas­lat va­ló­ban rö­vid idő alatt el is ké­szült, azt a cseh­szlo­vák mi­nisz­ter­ta­nács 1948. ok­tó­ber 12-én jó­vá­hagy­ta és a Nem­zet­gyű­lés elé ter­jesz­tet­te. A Nem­zet­gyű­lés mind­ezek után 1948. ok­tó­ber 25-én fo­gad­ta el a 245/1948. sz. tör­vényt „a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek ál­lam­pol­gár­sá­gá­ról”.
A tör­vény ér­tel­mé­ben azok a ma­gya­rok, „akik 1938. no­vem­ber 1-jén cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok vol­tak, akik la­kó­he­lye a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén van és nem kül­föl­di ál­lam­pol­gár­ok, min­den to­váb­bi nél­kül meg­szer­zik a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got”, amen­­nyi­ben a tör­vény ha­tály­ba­lé­pé­sé­től szá­mí­tott 90 na­pon be­lül le­te­szik a hű­ség­es­küt a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ra. Nem kap­hat­ják meg vi­szont az ál­lam­pol­gár­sá­got azok, „akik sú­lyo­san vé­tet­tek a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság vagy né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­sze­re el­len”, to­váb­bá azok, aki­ket az 1946. feb­ru­ár 27-i la­kos­ság­cse­re-egyez­mény alap­ján cse­ré­re je­löl­tek ki (Sbírka 1948/93:449).

A ma­gya­rok ál­lam­pol­gár­sá­gát ren­de­ző tör­vény még ter­mé­sze­te­sen nem je­len­tet­te a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szá­má­ra a ki­sebb­sé­gi jo­gok biz­to­sí­tá­sát, s kor­lá­to­zó ren­del­ke­zé­sei ré­vén többez­er ma­gyar szá­má­ra a „hon­ta­lan­ság éve­i­nek” to­váb­bi meg­hos­­szab­bí­tá­sát je­len­tet­te, je­len­tő­sé­ge azon­ban így is óri­á­si volt. Le­zá­rult kol­lek­tív jog­fosz­tá­sá­nak több­éves idő­sza­ka, s a ha­tó­sá­gok­nak most már ko­mo­lyan hoz­zá kel­lett lát­ni­uk a ma­gyar­sá­got érin­tő töb­bi meg­ol­dat­lan kér­dés, töb­bek kö­zött a de­por­tál­tak hely­ze­té­nek ren­de­zé­sé­hez is. Az ál­lam­pol­gár­ság vis­­sza­adá­sa után ugyan­is re­mény­te­len­né, s egy­re in­kább tart­ha­tat­lan­ná kez­dett vál­ni cseh­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­suk to­váb­bi fenn­tar­tá­sa és mun­ká­ra kö­te­le­zé­sük is.
Ha­za­te­le­pü­lé­sük en­ge­dé­lye­zé­se azon­ban nem várt s igen ké­nyes fel­adat meg­ol­dá­sa elé ál­lí­tot­ta az ál­la­mi szer­ve­ket, a de­por­tál­tak egy ré­szé­nek hát­ra­ha­gyott va­gyo­ná­ba ugyan­is idő­köz­ben a bel­ső te­le­pí­tés ke­re­té­ben vagy kül­föld­ről Dél-Szlo­vá­ki­á­ba te­le­pü­lő szlo­vá­ko­kat, ún. bi­zal­mi­a­kat he­lyez­tek, akik kez­det­ben csu­pán a de­por­tál­tak va­gyo­ná­nak ke­ze­lői, a va­gyon el­kob­zá­sa után pe­dig an­nak tu­laj­do­no­sai let­tek.
A Cseh­or­szág­ba de­por­tált ma­gya­rok va­gyo­ná­ról a szlo­vák ha­tó­sá­gok kez­det­ben nem ren­del­kez­tek. A kér­dést el­ső íz­ben a Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal El­nök­sé­ge, a Nem­ze­ti Új­já­épí­té­si Alap, va­la­mint a Föld­mű­ve­lés- és Föld­re­form­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal kép­vi­se­lő­i­nek 1946. de­cem­ber 2–3-i po­zso­nyi ta­nács­ko­zá­sán vi­tat­ták meg, ame­lyen egyet­ér­tet­tek ugyan ab­ban, hogy a de­por­tá­lá­sok egyik fő cél­ja „a Ma­gyar­or­szág­ra va­ló nyo­más­gya­kor­lás”, le­szö­gez­ték azon­ban azt is, hogy „szá­mol­ni kell az­zal, hogy itt egy tar­tós ál­la­pot meg­te­rem­té­sé­ről, va­gyis tar­tós át­te­le­pí­tés­ről van szó”, te­hát ren­dez­ni kell a de­por­tál­tak hát­ra­ha­gyott va­gyo­ná­nak kér­dé­sét is. A ta­nács­ko­zás részt­ve­vői fel­kér­ték a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­tét, hogy a kér­dés tör­vé­nyes ren­de­zé­sé­ig a de­por­tált ma­gya­rok va­gyo­nát he­lyez­ze nem­ze­ti gond­nok­ság alá, s bíz­za szlo­vák nem­ze­ti gond­no­kok, va­gyis bi­zal­mi­ak kezelésére.42

A Föld­mű­ve­lés- és Föld­re­form­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal fel­ira­tát kö­ve­tő­en a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te 1947. ja­nu­ár 21-én tár­gyal­ta meg a kér­dést, meg­ol­dá­sát ugyan­ak­kor a Szo­ci­á­lis­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal­ra bíz­ta.43 Mi­vel az ügy­ben to­váb­bi fél év el­tel­té­vel sem szü­le­tett meg­nyug­ta­tó meg­ol­dás, rá­adá­sul a Dél-Szlo­vá­ki­á­ban le­te­le­pü­lő szlo­vá­kok egy ré­szét hely­hi­ány mi­att nem si­ke­rült meg­fe­le­lő mó­don el­he­lyez­ni, s így egy ré­szü­ket Cseh­or­szág­ba vol­tak kény­te­le­nek irá­nyí­ta­ni, a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te 1947. jú­ni­us 20-án úgy ha­tá­ro­zott, hogy szük­sé­ges­nek tart­ja a de­por­tál­tak va­gyo­ná­nak a 108/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum alap­ján va­ló el­kob­zá­sát, vagy leg­alább le­fog­la­lá­sát. Azon­ban a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te is tu­da­tá­ban le­he­tett an­nak, hogy a de­por­tál­tak va­gyo­ná­nak el­kob­zá­sa el­len­kez­ne a la­kos­ság­cse­re-egyez­mény ren­del­ke­zé­se­i­vel, amely sze­rint Cseh­szlo­vá­kia kö­te­lez­te ma­gát, hogy fel­füg­gesz­ti a ma­gya­rok va­gyo­ná­nak el­kob­zá­sát, ezért a prá­gai Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­hoz for­dult an­nak meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, hogy a va­gyon­el­kob­zás vagy -le­foglalás össz­hang­ban len­ne-e a lakosságc­sere-­e­gyezmén­nyel.44

A de­por­tál­tak va­gyo­ná­ról vé­gül kor­mány­szin­ten ha­tá­roz­tak. A cseh­szlo­vák kor­mány 1948. már­ci­us 19-én, az­zal pár­hu­za­mo­san, hogy az ál­lan­dó cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dést vál­la­ló de­por­tál­tak szá­má­ra ki­lá­tás­ba he­lyez­te ál­lam­pol­gár­sá­guk vis­­sza­adá­sát, egyút­tal el­ren­del­te hát­ra­ha­gyott in­gat­lan va­gyo­nuk gyor­sí­tott el­já­rás­sal tör­té­nő el­kob­zá­sát és a bi­zal­mi­ak­nak va­ló át­adá­sát, így igye­kez­ve meg­aka­dá­lyoz­ni a de­por­tált ma­gya­rok ha­za­té­ré­sét és a va­gyo­nuk­ba be­ül­te­tett szlo­vák bi­zal­mi­ak tá­vo­zá­sát. A kor­mány ál­tal el­ren­delt va­gyon­el­kob­zá­so­kat 1948. jú­ni­us 14–30. kö­zött haj­tot­ták végre.45
A Cseh­or­szág­ba de­por­tált 9 610 ma­gyar csa­lád va­gyo­ná­ba Dél-Szlo­vá­kia 16 já­rá­sá­nak 250 köz­sé­gé­ben 2 767 szlo­vák bi­zal­mi csa­lád te­le­pe­dett be, 1948 jú­li­u­sá­ig azon­ban 427 ön­ként el­tá­vo­zott, így a vég­le­ge­sen le­te­le­pe­dett bi­zal­mi csa­lá­dok szá­ma 2 340 volt. Kö­zü­lük 1 703 bi­zal­mi a ma­gyar de­por­tál­tak va­gyo­ná­ból 3 884 hek­tár föl­det és a hoz­zá tar­to­zó la­kó­há­zat, más for­rás­ból to­váb­bi 1 945 hek­tárt ka­pott, a bi­zal­mi­ak te­hát ös­­sze­sen 5 829 hek­tár föld­jut­ta­tás­ban ré­sze­sül­tek. Já­rá­son­kén­ti ki­mu­ta­tá­su­kat a kö­vet­ke­ző táb­lá­zat tar­tal­maz­za­:46

A de­por­tált ma­gya­rok ha­za­te­le­pí­té­se so­rán te­hát a hi­va­ta­lok­nak na­gyon kö­rül­te­kin­tő­en kel­lett el­jár­ni­uk, mi­köz­ben ter­mé­sze­te­sen azt tar­tot­ták leg­fon­to­sabb fel­ada­tuk­nak, hogy a de­por­tál­tak va­gyo­ná­ba be­te­le­pült bi­zal­mi­ak ér­de­kei sem­mi­fé­le kárt ne szen­ved­je­nek.
A de­por­tál­tak ha­za­té­ré­sét és le­te­le­pí­té­sét a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal a já­rá­si nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­hoz in­té­zett 1948. no­vem­ber 12-i kör­le­ve­lé­ben sza­bá­lyoz­ta. A kör­le­vél sze­rint, mi­vel az ak­ció „po­li­ti­kai je­len­tő­ség­gel bír, szük­sé­ges, hogy le­bo­nyo­lí­tá­sa zök­ke­nő­men­tes le­gyen”, s ne ke­rül­jön sor nem­kí­vá­na­tos je­len­sé­gek­re, kü­lö­nö­sen pe­dig a ha­za­té­rő ma­gya­rok és a le­te­le­pült szlo­vá­kok kö­zöt­ti ös­­sze­tű­zé­sek­re. A Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal sze­rint a ha­za­té­rő ma­gya­ro­kat el­ső­sor­ban sa­ját va­gyo­nuk­ba kell vis­­sza­he­lyez­ni, nyo­ma­té­ko­san fel­hív­ta ugyan­ak­kor a fi­gyel­met ar­ra is, hogy csu­pán ab­ban az eset­ben, „amen­­nyi­ben azt még nem ko­boz­ták el és nem utal­ták ki a bi­zal­mi­ak­nak, vagy más sze­mé­lyek­nek”. Az el­kob­zott és ki­utalt gaz­da­sá­guk­ba te­hát azok egy­ko­ri bir­to­ko­sai már nem tér­het­nek vis­­sza, s „a he­lyi szer­vek kö­te­le­sek meg­ad­ni min­den­ne­mű se­gít­sé­get azok­nak a sze­mé­lyek­nek, akik­nek eze­ket a gaz­da­sá­go­kat ki­utal­ták, kü­lö­nö­sen a bi­zal­mi­ak­nak, és meg­gá­tol­ni bár­mi­fé­le összetűzést”.47
A he­lyi konf­lik­tu­sok meg­aka­dá­lyo­zá­sa ér­de­ké­ben, min­de­nek­előtt azon­ban a bi­zal­mi­ak ér­de­ke­it szem előtt tart­va, a hi­va­ta­los szer­vek ar­ra tö­re­ked­tek, hogy a de­por­tál­tak ne „ön­ké­nye­sen”, ha­nem szer­ve­zett transz­por­tok­kal, en­ge­dély­hez kö­töt­ten tér­je­nek vis­­sza Szlo­vá­ki­á­ba.
A rend­kí­vül ké­nyes kér­dés ren­de­zé­se cél­já­ból Jú­li­us Ïuriš föld­mű­ve­lés­ügyi és Evžen Erban nép­jó­lé­ti mi­nisz­te­rek 1948. no­vem­ber 23-án fel­hí­vás­sal for­dul­tak a Cseh­or­szág­ba de­por­tált ma­gya­rok­hoz, amely­ben tar­tós le­te­le­pe­dés­re szó­lí­tot­ták fel őket, egyút­tal azon­ban azt is a tu­do­má­suk­ra hoz­ták, hogy a ha­za­tér­ni szán­dé­ko­zók 1949. ja­nu­ár 1-je és áp­ri­lis 30-a kö­zött szer­ve­zett transz­por­tok­kal tér­het­nek vis­­sza szü­lő­föld­jük­re.
„So­kan meg­szok­tá­tok már az új kör­nye­ze­tet – áll a fel­hí­vás­ban –, és to­vább­ra is szí­ve­sen itt ma­rad­ná­tok. A Föld­mű­ve­lés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um ele­get akar ten­ni kí­ván­ság­tok­nak, és a cseh-mor­va te­rü­le­ten gaz­da­ság­hoz, föld­höz és épü­let­hez jut­tat. Azok a me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ká­sok, akik­nek nem áll szán­dé­kuk­ban a cseh-mor­va te­rü­le­ten le­te­le­ped­ni, 1949. ja­nu­ár 1-től áp­ri­lis 30-ig ter­je­dő idő­ben vis­­sza­tér­het­nek Szloven­szkóra. Fen­ti idő­köz­ben ugyan­is meg­szer­ve­zik a ma­gyar dol­go­zók tö­me­ges vis­­sza­té­ré­sét az ál­lam költ­sé­gé­re. /…/ Azok, akik nyo­mós ok­ból ki­fo­lyó­lag nem tér­het­nek vis­­sza a Szloven­szkón ha­gyott gaz­da­sá­ga­ik­ra, he­lyet­tük ugyan­olyan, eset­leg na­gyobb ki­ter­je­dé­sű gaz­da­sá­got kap­nak. Ter­mé­sze­te­sen eze­ket a gaz­da­sá­go­kat elő kell ké­szí­te­ni. Mind­ezen elő­ké­szü­le­tek si­ke­res vég­re­haj­tá­sa meg­kí­ván­ja, hogy sen­ki se tér­jen vis­­sza Szloven­szkóra idő előt­t, az il­le­té­kes ha­tó­sá­gok jó­vá­ha­gyá­sa és fel­hí­vá­sa nél­kül, és hogy min­den­ki vár­jon a hi­va­ta­los in­téz­ke­dés­re. /…/ A meg­gon­do­lat­lan vis­­sza­té­rés min­den­ki­re kel­le­met­len kö­vet­kez­mén­­nyel jár, mert a gaz­da­sá­gi terv vé­del­mé­ről és a munkaerő­mozgósítás vég­re­haj­tá­sá­ról szó­ló tör­vé­nyek meg­sze­gé­sét je­len­ti, ami szi­go­rú bün­te­tést von ma­ga után” (Jó Ba­rát 1948. dec. 1.).
A de­por­tál­tak ha­za­szál­lí­tá­sá­nak és el­he­lye­zé­sé­nek rész­le­te­i­ről a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te 1948. de­cem­ber 3-i ülé­se ha­tá­ro­zott, amely a szer­ve­zett ha­za­té­rés le­bo­nyo­lí­tá­sa cél­já­ból a Föld­mű­ve­lés- és Föld­re­form­ügyi, a Szo­ci­á­lis­ügyi, va­la­mint a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal kép­vi­se­lő­i­ből ál­ló há­rom­fős bi­zott­ság lét­re­ho­zá­sát ren­del­te el, élé­re pe­dig Michal Falan föld­mű­ve­lés- és föld­re­form­ügyi meg­bí­zot­tat ne­vez­te ki.
A ha­za­té­rő ma­gya­ro­kat a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­té­nek ha­tá­ro­za­ta sze­rint a kö­vet­ke­ző alap­el­vek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel kell el­he­lyez­ni: ha­za­szál­lí­tá­suk szer­ve­zett mó­don, 1949. ja­nu­ár 2-án kez­dőd­jön; sa­ját há­zá­ba csak az a de­por­tált tér­het vis­­sza, aki­nek va­gyo­nát még nem ko­boz­ták el, vagy ha el is ko­boz­ták, nem jut­tat­ták bi­zal­mi­ak­nak; azo­kat a ha­za­te­le­pü­lő föld­mű­ve­se­ket, akik va­gyo­nát már el­ko­boz­ták s bi­zal­mi­ak­nak jut­tat­ták, „más meg­fe­le­lő bir­to­kon” kell el­he­lyez­ni, a nem föld­mű­ve­se­ket pe­dig „mun­ká­ba kell ál­lí­ta­ni bár­hol Szlo­vá­ki­á­ban”.
A Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te az en­ge­dély nél­kül ha­za­tért de­por­tál­tak­ról a kö­vet­ke­ző­kép­pen ren­del­ke­zett: az 1948. no­vem­ber 18-a előtt ha­za­tér­te­ket, akik va­gyo­nát el­ko­boz­ták és bi­zal­mi­ak­nak jut­tat­ták, a Szo­ci­á­lis­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal Szlo­vá­kia más te­rü­le­te­in he­lyez­ze el és ál­lít­sa mun­ká­ba, ki­vé­ve ha sa­ját, más­nak még ki nem utalt bir­to­kuk­ban tar­tóz­kod­nak; az 1948. no­vem­ber 18-a után en­ge­dély nél­kül ha­za­tér­te­ket, akik va­gyo­nát el­ko­boz­ták és bi­zal­mi­ak­nak ad­ták, a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal to­lon­col­ja vis­­sza Cse­hország­ba.48
Ugyan­ezen a na­pon, 1948. de­cem­ber 3-án ke­rült sor Prá­gá­ban ar­ra a tár­ca­kö­zi meg­be­szé­lés­re, ame­lyen a ha­za­té­rés rész­le­tes szer­ve­zé­si és tech­ni­kai kér­dé­se­i­ről ha­tá­roz­tak, s ki­mond­ták, hogy az 1949. ja­nu­ár 5-én kez­dő­dő ak­ci­ót áp­ri­lis vé­gé­ig le kell bo­nyo­lí­ta­ni. Az ér­te­kez­let részt­ve­vői jo­gos­nak mi­nő­sí­tet­ték a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um kép­vi­se­lő­jé­nek azt az ész­re­vé­tel­ét, hogy ál­lam­biz­ton­sá­gi okok­ból a ha­tár­öve­zet­ben le­he­tő­leg ne he­lyez­ze­nek el ma­gyar csa­lá­do­kat, de vé­le­mé­nyük sze­rint az amúgy is nagy el­he­lye­zé­si ne­héz­sé­gek mi­att en­nek nem le­het ma­ra­dék­ta­la­nul ele­get ten­ni. A Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um becs­lé­se sze­rint az ak­ció so­rán mint­egy 23 000 sze­mély, az­az 5800 csa­lád ha­za­te­le­pí­té­sé­vel le­het szá­mol­ni.49
Ha­son­ló szám­ada­to­kat is­mer­te­tett a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te 1948. no­vem­ber 25-i ülé­sén Michal Falan föld­mű­ve­lés- és föld­re­form­ügyi meg­bí­zott is, aki sze­rint a még Cseh­or­szág­ban tar­tóz­ko­dó 23 606 sze­mély­ből, az­az 6 017 csa­lád­ból csu­pán 523 sze­mély, az­az 160 csa­lád kí­ván ott tar­tó­san le­te­le­ped­ni, a Szlo­vá­ki­á­ba ha­za­tér­ni szán­dé­ko­zó sze­mé­lyek szá­ma te­hát 23 083, a csa­lá­do­ké 5857.50
Ha­za­té­ré­sük le­he­tő­sé­ge ért­he­tő­en nagy re­mé­nye­ket, ugyan­ak­kor szá­mos ag­go­dal­mat is ki­vál­tott a de­por­tál­tak kö­ré­ben. A ha­za­té­ré­sük és cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­guk vis­­sza­adá­sá­nak kér­dé­sét ös­­sze­kap­cso­ló de­por­tál­tak ugyan­is a ko­ráb­bi ta­pasz­ta­la­tok­ból okul­va, ami­kor ál­lam­pol­gár­sá­guk vis­­sza­szer­zé­sé­nek fel­té­te­le cseh­or­szá­gi le­te­le­pe­dé­sük volt, at­tól tar­tot­tak, hogy ha Cseh­or­szág­ban te­szik le az ál­lam­pol­gár­sá­gi es­küt, már nem tér­het­nek vis­­sza Szlo­vá­ki­á­ba, s el­uta­sí­tot­ták az es­kü le­té­tel­ét, ill. csak ha­za­té­ré­sük után let­tek vol­na haj­lan­dók azt meg­ten­ni. Nagy nyug­ta­lan­sá­got vál­tott ki kö­rük­ben Ïuriš és Erban mi­nisz­te­rek ki­ált­vá­nyá­nak az a ki­té­te­le is, hogy egye­sek „nyo­mós ok­ból” nem kap­hat­ják vis­­sza há­zu­kat és gaz­da­sá­gu­kat. Ez­zel kap­cso­lat­ban az a hír ter­jedt el a de­por­tál­tak kö­zött, hogy az ún. nyo­mós ok ál­tal érin­tet­tek nem tér­het­nek vis­­sza Dél-Szlo­vá­ki­á­ba, ha­nem szét­te­le­pí­tik őket Szlo­vá­kia észa­ki és észak­ke­le­ti vi­dé­ke­in. Mind­ezt pe­dig a mun­ka­hi­va­ta­lok tiszt­ség­vi­se­lő­i­től nyert ér­te­sü­lés­re ala­poz­ták, akik több eset­ben is nyo­ma­té­ko­san fel­hív­ták rá a fi­gyel­mü­ket, hogy aki­nek szlo­vák te­le­pült be a há­zá­ba, sem­mi­kép­pen sem tér­het már oda vis­sza­.51
A ma­gyar de­por­tál­tak hi­va­ta­los transz­por­tok­kal tör­té­nő ha­za­té­ré­sé­re vé­gül 1949. ja­nu­ár 7-e és áp­ri­lis 15-e kö­zött ke­rült sor. A jel­zett idő­pont­ban 64 transz­port­tal ös­­sze­sen 19 184 sze­mély, az­az 4602 csa­lád tért vis­­sza Szlo­vá­ki­á­ba. El­he­lye­zé­sük a vi­szony­la­gos szer­ve­zett­ség el­le­né­re sem volt prob­lé­ma­men­tes, mi­vel leg­több­jük há­zá­ban oda be­te­le­pült bi­zal­mi­ak lak­tak, akik azt nem kí­ván­ták vis­­sza­ad­ni volt tu­laj­do­no­sa­ik­nak. A ha­za­tért 4602 csa­lád­nak így csu­pán nem egész fe­le, 2070 (45,0%) tér­he­tett vis­­sza sa­ját ott­ho­ná­ba, 1186-ot (25,8%) ro­ko­na­i­nál, 1346 csa­lá­dot (29,2%) pe­dig ki­utalt la­ká­sok­ban he­lyez­tek el (Bobák 1996:140).

A ki­ala­kult hely­zet ter­mé­sze­te­sen el­mér­ge­sí­tet­te a ha­za­té­rő ma­gyar de­por­tál­tak és a va­gyo­nuk­ba be­te­le­pült szlo­vák te­le­pe­sek és bi­zal­mi­ak kö­zöt­ti vi­szonyt. Az egyes te­le­pü­lé­sek­ről be­ér­ke­ző rend­őri je­len­té­sek sze­rint a ha­za­té­rők a he­lyi ma­gyar la­kos­ság se­gít­sé­gé­vel akár erő­szak­kal is meg­pró­bál­ták vis­­sza­sze­rez­ni va­gyo­nu­kat, a ma­gyar fal­vak­ban ma­gu­kat kel­le­met­le­nül ér­ző bi­zal­mi­ak kö­zül ezért a de­por­tál­tak ha­za­té­ré­sé­vel pár­hu­za­mo­san 376 bi­zal­mi és csa­lád­ja el­tá­vo­zott a ne­ki jut­ta­tott gaz­da­ság­ból, s vis­­sza­tért ere­de­ti otthoná­ba.52
A Cseh­or­szág­ból ha­za­tért de­por­tált ma­gya­rok el­he­lye­zé­si gond­ja­it a szlo­vák párt­szer­vek vé­gül 1949 őszén sa­já­tos mó­don egy má­sik te­le­pí­té­si ak­ci­ó­val, az osz­tály­szem­pont­ból és po­li­ti­ka­i­lag meg­bíz­ha­tat­lan­nak mi­nő­sí­tett ma­gya­rok Cseh­or­szág­ba te­le­pí­té­sé­vel, ill. a ha­za­tért de­por­tál­tak­nak az ő bir­to­kuk­ban és há­zuk­ban va­ló el­he­lye­zé­sé­vel pró­bál­ták meg­ol­da­ni. A „Dél-ak­ció” meg­ne­ve­zést ka­pott terv vég­re­haj­tá­sá­ra azon­ban már nem ke­rült sor, mi­vel azt az erő­tel­jes ma­gyar­or­szá­gi til­ta­ko­zást kö­ve­tő­en a prá­gai párt­ve­ze­tés az elő­ké­szü­le­tek utol­só sza­ka­szá­ban le­ál­lí­tot­ta (Šu­taj 1993).
A de­por­tál­tak túl­nyo­mó több­sé­ge, mint­egy 90%-uk – rész­ben még 1947–48 fo­lya­mán en­ge­dély nél­kül, rész­ben pe­dig 1949 el­ső hó­nap­ja­i­ban szer­ve­zett for­má­ban – vis­­sza­tért te­hát szü­lő­föld­jé­re, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ere­de­ti­leg vég­ér­vé­nyes­re ter­ve­zett cseh­or­szá­gi szét­te­le­pí­té­se így a má­sik nagy ki­te­le­pí­té­si ak­ci­ó­val, a la­kos­ság­cse­ré­vel el­len­tét­ben nem járt tar­tós kö­vet­kez­mén­­nyel, s a de­por­tá­lá­sok nem vál­hat­tak a dél-szlo­vá­ki­ai et­ni­kai ará­nyok meg­vál­toz­ta­tá­sá­nak esz­kö­zé­vé. A vis­­sza­em­lé­ke­zők val­lo­má­sai még­is ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­nel­mi em­lé­ke­ze­té­ben a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság II. vi­lág­há­bo­rú utá­ni hár­mas tra­gé­di­á­ja – a Ma­gyar­or­szág­ra va­ló át­te­le­pí­tés, a res­zlo­vak­izá­ció és a cseh­or­szá­gi de­por­tá­lás – kö­zül a szü­lő­föld­jé­ről, ott­ho­ná­ból va­ló el­űzé­se, az ez­zel já­ró va­gyon­vesz­té­se és az ide­gen nyel­vi kör­nye­zet­ben va­ló szét­szórat­tatásá­nak ve­szé­lye mi­att a mai na­pig a de­por­tá­lá­sok je­len­tik a leg­ne­he­zeb­ben fel­dol­goz­ha­tó sé­rel­met (Szar­ka 2003:14).

 

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A cseh­szlo­vá­ki­ai de­por­tá­lá­sok a nem­zet­gyű­lés előt­t. Ma­gyar Nem­zet, 1946. de­cem­ber 18., 3. p.
Ál­lam­pol­gár­sá­got kap­nak a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok. Jó Ba­rát, 1948. ok­tó­ber 6., 1. p.
A ma­gyar kor­mány a szlo­vák erő­sza­kos­ság­ok mi­att fel­füg­gesz­ti a ki­te­le­pí­tés vég­re­haj­tá­sát. Ma­gyar Nem­zet, 1946. no­vem­ber 29., 1. p.
A ma­gyar kor­mány dip­lo­má­ci­ai lé­pé­se a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ügyé­ben. Nép­sza­va, 1946. no­vem­ber 26., 3. p.
Ani deportá­ci­a, ani pra­cov­né tábo­ry. Prav­da, 1946. de­cem­ber 1., 1. p.
A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa. Bu­da­pest, Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság, 1947.
Ba­logh Sán­dor: A né­pi de­mok­ra­ti­kus Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja 1945–1947. Bu­da­pest, Kos­suth Könyv­ki­adó, 1982.
Bobák, Ján: Maïarská otáz­ka v Èesko-Slovensku (1944–1948). Mar­tin, Mat­i­ca sloven­ská, 1996.
Cam­bel, Samuel: Sloven­ská agrár­na otáz­ka. Prav­da, 1972, 318. p.
Èeskosloven­sko odmi­eta a zavra­cia maïarské nepravdy. Èas, 1947. feb­ru­ár 13., 1. p.
Em­ber­te­len in­téz­ke­dé­sek­kel to­vább fo­lyik Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gya­rok ül­dö­zé­se. Ma­gyar Nem­zet, 1946. no­vem­ber 23., 1. p.
Ér­te­sí­tő, I. évf., 1947. feb­ru­ár 1., 9–10. p.
Fü­löp Mi­hály: A be­fe­je­zet­len bé­ke. A Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa és a ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés 1947. Bu­da­pest, Hét­to­rony Könyv­ki­adó, 1994.
Ge­ne­rál Fer­jenèík o sväzku slo­van­ských národov. Èas, 1946. no­vem­ber 20., 3. p.
Kaplan, Karel: Cseh­szlo­vá­kia iga­zi ar­ca 1945–1948. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó, 1993, 148–149. p.
Ker­tész Ist­ván: Ma­gyar bé­ke­il­lú­zi­ók 1945–1947. Bu­da­pest, Európa–História, 1995, 259. p.
Krno, Dal­i­bor M.: A bé­ké­ről tár­gyal­tunk Ma­gyar­or­szág­gal. Bu­da­pest, 1992, 117. p.
Maïarská delegá­cia do Bratislavy. Národ­ná obro­da, 1946. no­vem­ber 13., 1. p.
Maïarským dìl­níkùm se u nás líbí. Svo­bod­né slovo, 1946. de­cem­ber 5., 2. p.
Ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű pol­gár­tár­sa­ink­hoz. Jó Ba­rát, 1948. de­cem­ber 1., 1. p.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán: Ha­za­hú­zott a szü­lő­föld… (Vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek, do­ku­men­tu­mok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság Cseh­or­szág­ba de­por­tá­lá­sá­ról, 1945–1953). Bu­da­pest, Püski, 1992.
Pukkai Lász­ló: Mátyus­föld I. A Galán­tai já­rás tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sai 1945–2000. Komárom–Dunaszerdahely, Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2002, 59–66. p.
Sbír­ka zákonù a naøízení repub­liky Èeskosloven­ské. Roèník 1948, èást­ka 31., 781–782. p.
Sbír­ka zákonù a naøízení repub­liky Èeskosloven­ské. Roèník 1948, èást­ka 63., 1295. p.
Sbír­ka zákonù a naøízení repub­liky Èeskosloven­ské. Roèník 1948, èiast­ka 93., 449. p.
Sbír­ka zákonù a naøízení repub­liky Èeskosloven­ské. Roèník 1945, èást­ka 40., 157–161. p.
Sipos Pé­ter: Rá­ko­si Má­tyás és a szom­szé­dos or­szá­gok ma­gyar­sá­gá­nak ügyei 1945–1949. Va­ló­ság, XXIII. évf., 1992, 8–9. szám, 711–717. p.
Sloven­ská pôda bude patri sloven­ským ro¾níkom. Prav­da, 1946. no­vem­ber 16., 2. p.
Štati­stický le­xi­kon obcí v repub­like Èeskoslovenskej III. Kra­ji­na Sloven­ská. Pra­ha, Orbis, 1936.
Štát­ny tajom­ník Vl. Clemen­tis: ÈSR neza­v­dala príèinu k zas­tave­niu amer­ick­ého úveru. Prav­da, 1946. no­vem­ber 1., 1. p.
Štvanie Maïarov proti ÈSR neprestá­va. Èas, 1946. no­vem­ber 26., 1. p.
Šuta­j, Šte­fan: „Akcia Juh“. Odsun Maïarov zo Sloven­s­ka do Èiech v roku 1949. Pra­ha, Ústav pro suodobé dìjiny AV ÈR, 1993.
Šuta­j, Šte­fan: Maïarská menši­na na Sloven­sku v rokoch 1945–1948. Bratislava, Veda, 1993, 102. p.
Sza­bó Kár­oly: A ma­gyar–cseh­szlo­vák la­kos­ság­cse­re tör­té­ne­te dió­héj­ban. In: Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. kö­tet. Bratislava/Pozsony, Ma­dách, 1993, 105. p.
Sza­bó Kár­oly: A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok át­te­le­pí­té­se Cseh­or­szág­ba 1945–1947 (Okok és vég­re­haj­tás). Kéz­irat. TLA–Teleki Lász­ló In­té­zet, 258/1986, 2. do­ku­men­tum.
Sza­bó Kár­oly: Ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa Cseh- és Mor­va­or­szág­ba (Jog­sza­bály­ok és azok vég­re­haj­tá­sa, ma­gyar ha­nyag­sá­gok). Kéz­irat. TLA–Teleki Lász­ló In­té­zet, 544/1/1987, 21–25. p.
Szar­ka Lász­ló (sz­erk.): A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kény­szer­te­le­pí­té­se­i­nek em­lé­ke­ze­te 1945–1948. Ko­má­rom, MTA Etnikai-Nemzeti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Kecskés Lász­ló Tár­sa­ság, 2003.
Tóth Lász­ló (ös­­sze­áll.): „Hí­vebb emlékezésül…” Cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar em­lék­irat­ok és egyéb do­ku­men­tu­mok a jog­fosz­tott­ság éve­i­ből 1945–1948. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó, 1995, 226–233. p.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin: A bel­ső te­le­pí­té­sek és a la­kos­ság­cse­re. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó, 1999.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin: A de­por­tá­lá­sok. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok cseh­or­szá­gi kény­szer­köz­mun­ká­ja 1945–1948 kö­zött. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó, 1996, 18–19. p.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin: A res­zlo­vak­izá­ció. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó, 1993, 120. p.
Vnuk, Fran­tišek: K otázke výme­ny oby­vate¾st­va medzi Èesko-Slovenskom a Maïarskom (1946–1948). In: Baláž, Claude – Bielik, Fran­tišek (zost.): Slová­ci v zahranièí 18–19. Mar­tin, Mat­i­ca sloven­ská, 1994, 30. p.
Zvara, Jura­j: A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sa Szlo­vá­ki­á­ban. Bratislava, Po­li­ti­kai Könyv­ki­adó, 1965, 39. p.

 

Janek István: Károlyi Mihály a csehszlovák–magyar viszony és lakosságcsere rendezésért 1945–48 között

Kár­olyi Mi­hály – aki 1946. má­jus 8-án hu­szon­hét év­nyi emig­rá­ció után tért ha­za Ma­gyar­or­szág­ra – a ma­gyar tör­té­ne­lem egyik leg­vi­ta­tot­tabb és leg­szí­ne­sebb alak­já­nak szá­mít. Pá­lya­fu­tá­sa alatt volt a nem­zet meg­vál­tó­ja, majd ké­sőbb a nem­zet áru­ló­ja. So­kan őt hi­báz­tat­ták a tri­a­no­ni ka­taszt­ró­fá­ért. Éle­té­ben két­szer lett emig­ráns és két­szer re­ha­bi­li­tál­ták. Má­so­dik ha­za­té­ré­se már csak ha­lá­la után tör­tén­he­tett meg 1962-ben. Ta­nul­má­nyom­ban Kár­olyi Mi­hály­nak azon te­vé­keny­sé­gét sze­ret­ném be­mu­tat­ni, ame­lyet a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ér­de­ké­ben fej­tett ki 1945 és 1948 kö­zött.
Ma­gyar­or­szág szom­szé­dai kö­zül a leg­ros­­szabb vi­szony Cseh­szlo­vá­ki­á­val ala­kult ki 1945-ben, amely alap­ve­tő­en a cseh­szlo­vák kor­mány nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­ra, a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság ül­dö­zé­se­i­re ve­zet­he­tő vis­­sza. Az Edvard Beneš kö­rül Lon­don­ban cso­por­to­su­ló cseh­szlo­vák kor­mány a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú éve­i­ben a gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott nem­zet­kö­zi hely­zet és a há­bo­rú utá­ni ki­lá­tá­sok mér­le­ge­lé­se alap­ján ala­kí­tot­ta ki a cse­hek és szlo­vá­kok kö­zös nem­ze­ti ál­la­má­ról val­lott új fel­fo­gá­su­kat. A ko­ráb­bi és sze­rin­tük nem ki­elé­gí­tő ered­mé­nyek­kel já­ró as­­szi­mi­lá­ci­ós po­li­ti­kát az ide­gen nép­cso­port­ok­tól, a né­me­tek­től és ma­gya­rok­tól va­ló meg­sza­ba­du­lás gon­do­la­tá­val cse­rél­ték fel. A cseh­szlo­vák ve­ze­tés nyu­ga­ti és ke­le­ti szár­nyá­nak tag­jai 1945 már­ci­u­sá­ban, Moszk­vá­ban ta­nács­koz­tak a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács kül­dött­sé­gé­vel. A nyu­ga­ti szárny ve­zé­re Edvard Beneš a ke­le­tié Kle­ment Gottwald volt. Ös­­sze­ál­lí­tot­ták a kor­mány­prog­ra­mot, ame­lyet 1945. áp­ri­lis 5-én Beneš el­nök Kas­sán hir­de­tett ki. 1945. áp­ri­lis 7-én je­lent meg a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács bel­ügyi meg­bí­zott­já­nak ren­de­le­te, amely­nek ér­tel­mé­ben a ma­gya­rok ál­tal la­kott te­le­pü­lé­se­ken nem le­he­tett nem­ze­ti bi­zott­sá­go­kat ala­kí­ta­ni. Az em­lí­tett tör­vé­nyek alap­ján ma­gya­rok nem le­het­tek sem po­li­ti­kai párt­nak, sem tö­meg­szer­ve­ze­tek­nek tag­jai, ugyan­ek­kor el­bo­csá­tot­ták ál­lá­suk­ból a ma­gyar szár­ma­zá­sú köz­al­kal­ma­zot­ta­kat is. A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek tu­laj­do­ná­ban lé­vő üze­me­ket, mű­he­lye­ket ál­la­mi gond­nok­ság alá vet­ték. A ma­gya­rok la­ká­sa­it a vá­ro­sok­ban ki­sa­já­tí­tot­ták. A vá­ro­sok­ban la­kó ma­gya­rok egy ré­szét in­ter­nál­ták. Szlo­vá­kia kü­lön­bö­ző ré­sze­in in­ter­ná­ló tá­bo­rok jöt­tek lét­re. En­nek kö­vet­kez­té­ben a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság kö­zül több mint 38 458 fő hagy­ta el il­le­gá­li­san Csehs­zlovák­iát.1 A kü­lön­bö­ző kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek kö­vet­kez­té­ben a ma­gyar nem­ze­ti­ség el­esett az egész­ség­ügyi el­lá­tás­tól, és a nyug­díj­tól is. Az 88/1945. szá­mú dek­ré­tum alap­ján a ma­gya­ro­kat kény­szer­mun­ká­ra vi­het­ték a cseh or­szág­ré­szek­be, ahol a szu­dé­ta­né­me­tek tá­vo­zá­sa után óri­á­si mun­ka­erő­hi­ány ala­kult ki. Egy 1946-os fel­mé­rés sze­rint több mint 254 320 fő­nyi mun­ka­erő hi­ány­zott. A né­me­tek és ma­gya­rok, va­la­mint a cseh és szlo­vák nép áru­ló­i­nak és el­len­sé­ge­i­nek meg­bün­te­té­sé­ről ös­­sze­sen ti­zen­há­rom el­nö­ki dek­ré­tum ren­del­ke­zett. Az 1945. má­jus 19-i kel­te­zé­sű el­nö­ki ren­de­let ál­la­mi fel­ügye­let alá he­lyez­te a ma­gyar és né­met va­gyont. Az 1945. jú­ni­us 21-i 12. sz. dek­ré­tum a ná­ci bű­nö­sök, áru­lók és se­gí­tő­ik meg­bün­te­té­sé­ről szólt. A kas­sai kor­mány­prog­ram meg­va­ló­sí­tá­sát cél­zó in­téz­ke­dé­sek so­rá­ban az egyik leg­fon­to­sabb az ún. 33-as köz­tár­sa­sá­gi el­nö­ki dek­ré­tum volt, amely 1945. au­gusz­tus 2-án a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok dön­tő több­sé­gét meg­fosz­tot­ta cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gá­tól. Ez a dek­ré­tum egy­részt iga­zol­ta a már ko­ráb­ban ho­zott diszk­ri­mi­ná­ci­ós in­téz­ke­dé­se­ket, amely ered­mé­nye­ként a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tel­jes gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai és kul­tu­rá­lis jog­fosz­tott­ság ál­la­po­tá­ba ke­rült. A pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án a ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sé­hez a nagy­ha­tal­mak nem já­rul­tak hoz­zá (Vadkerty 2001:213). A pots­da­mi kon­fe­ren­cia el­le­né­re újabb és újabb diszk­ri­mi­ná­ci­ós in­téz­ke­dé­sek lát­tak nap­vi­lá­got. Leg­je­len­tő­sebb azon­ban az 1945. évi 33. szá­mú el­nö­ki ren­de­let, amely a né­met és ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű egyé­nek ál­lam­pol­gár­sá­gát volt hi­va­tott sza­bá­lyoz­ni. A ma­gyar kor­mány a ko­a­lí­ci­ós pár­tok­kal egyet­ér­tés­ben, több íz­ben is a szö­vet­sé­ges nagy­ha­tal­mak­hoz for­dult, hogy vé­del­met kér­jen a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­má­ra, de ott nem ta­lált meg­ér­tés­re, ki­té­rő, il­let­ve el­uta­sí­tó vá­laszt ad­tak bead­ványaikra.2

Kár­olyi Mi­hály 1945-ben a cseh­szlo­vák–ma­gyar vi­szony ala­ku­lá­sát lon­do­ni emig­rá­ci­ó­já­ból fi­gyel­te. Még nem tud­ta, mit hoz ne­ki a sors, és nem lát­ta a he­lyét az ak­kor ki­ala­ku­ló új Ma­gyar­or­szá­gon. 1945. feb­ru­ár 28-án ve­tet­te pa­pír­ra a kö­vet­ke­ző so­ro­kat Edvard Benešhez írt le­ve­lé­ben: „Én nem tu­dom vis­­sza­me­gyek-e. Ez el­ső­sor­ban a ma­gyar nép­től, má­sod­sor­ban a szö­vet­sé­ge­sek­től függ. De min­den­kép­pen biz­to­sít­ha­tom Önt, amed­dig élek, akár ott­hon­ról, akár kül­föld­ről, to­vább fo­gok küz­de­ni a Cseh­szlo­vá­kia, Ti­to Ju­go­szlá­vi­á­ja és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti mély és tar­tós szö­vet­sé­gért. Cseh­szlo­vá­ki­át híd­nak is te­kin­tem Ma­gyar­or­szág és Szov­jet-Orosz­or­szág kö­zött” (Kiss 1964:177–178). Ugyan­eb­ben a le­ve­lé­ben meg­ér­tés­sel ír Beneš né­ze­té­ről, amely sze­rint a cseh­szlo­vák kor­mány csak ak­kor bíz­hat meg Ma­gyar­or­szág­ban, ha le­szá­mol a Szent István-i esz­mé­vel, csak ez le­het az őszin­te kö­ze­le­dés elő­fel­té­te­le. Ta­gad­ha­tat­lan, hogy hu­szon­két évi tá­vol­lé­te után Kár­olyi az el­ső hó­na­pok­ban úgy te­kin­tett a ke­let-eu­ró­pai fej­le­mé­nyek­re, mint egy kí­vül­ál­ló. Az Ang­li­á­ban élő emig­ráns sze­mé­vel néz­te a ha­zai po­li­ti­kai és kül­po­li­ti­kai fej­le­mé­nye­ket. 1945. jú­ni­us 14-én Zdenek Fier­linger cseh­szlo­vák mi­nisz­ter­el­nök­höz írt le­ve­lé­ben Kár­olyi ki­fej­ti, hogy ak­kor lesz gyü­möl­csö­ző vi­szony Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zött, ha az el­len­té­tek meg­szűn­nek. „A Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti per­le­ke­dés gyen­gí­te­né a Szov­jet-Orosz­or­szág ba­rá­ta­i­nak a jö­vő, va­la­mint az or­szá­ga­ink és Orosz­or­szág kö­zöt­ti har­mó­nia szem­pont­já­ból oly fon­tos tömb­jét, hi­szen eb­ből a szom­szé­dos or­szá­gok kö­zöt­ti pár­vi­a­dal­ból a re­ak­ció húz­na hasz­not.” 3

Kár­olyi Czakó Ambróhoz, ko­ráb­bi har­cos­tár­sá­hoz 1945. jú­li­us 11-én írt lev­elében4 azt eme­li ki a ma­gyar kül­po­li­ti­ka el­ső­ren­dű fel­ada­ta­ként, hogy a kör­nye­ző ál­la­mok­ban élő ma­gyar ki­sebb­ség jo­ga­it min­den­kép­pen sza­va­tol­nia kell az ot­ta­ni kor­má­nyok­nak. Kár­olyit min­dig a Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti ba­rát­ság és együtt­mű­kö­dés hí­ve­ként ke­zel­ték, amely­ről a Hu­bert Rip­kához Cseh­szlo­vá­kia kül­ügyi államtitkárához5 írt le­ve­le szol­gál­hat bi­zo­nyí­ték­ként. Kár­olyi le­ve­lé­ben ki­fej­ti, hogy a cseh­szlo­vák ve­ze­tők­kel Benešel, Vladimir Clemen­tis­szel, és Jan Masarykkal ko­ráb­ban Lon­don­ban foly­ta­tott tár­gya­lá­sai alap­ján úgy vé­li, a két or­szág kö­zött a meg­ér­tés csak ak­kor vál­hat va­ló­ság­gá, ha Ma­gyar­or­szá­gon gyö­ke­res po­li­ti­kai vál­to­zá­sok kö­vet­kez­nek be. Mi­vel a Hor­thy­-rend­szer meg­bu­kott, így el­ér­ke­zet­nek lát­ja az időt a po­li­ti­kai szem­lé­let­vál­tás­ra a ma­gyar tár­sa­dal­mon be­lül. Saj­ná­la­tos­nak tar­ja a cseh­szlo­vák kor­mány ak­ci­ó­ját a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok­kal szem­ben és ve­szé­lyes­nek a jö­vőt il­le­tő­en a két nép vi­szo­nyá­ban. „Meg kell ér­te­nem az Ön nép­ének ke­se­rű ér­zé­se­it a ma­gya­rok­kal szem­ben és a ne­héz­sé­ge­ket, me­lyek­kel Önök­nek szem­be kell néz­ni­ük, ha mér­sé­kel­ni akar­ják egy, a ma­gyar kor­má­nyok ál­tal uszí­tott, ma­gyar fa­sisz­ták ál­tal ül­dö­zött és meg­alá­zott nép so­vi­nisz­ta ki­tö­ré­se­it, még­is úgy ér­zem, mind­két or­szág ál­ta­lá­nos ér­de­ke, hogy ha már al­kal­maz­ni kell a la­kos­ság­cse­re po­li­ti­ká­ját, azt leg­alább­is igaz­sá­gos és amen­­nyi­re le­het, fáj­da­lom­men­tes mó­don kel­le­ne végre­ha­j­tani.”6 Kár­olyi úgy vél­te, ha a ki­te­le­pí­té­se­ket nem tud­ják le­ál­lí­ta­ni, Ma­gyar­or­szá­gon a szo­ci­á­lis vi­szo­nyok sú­lyos­bod­nak. Vé­le­mé­nye sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi föld­hi­ány le­he­tet­len­né te­szi, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ré­szé­re elég­sé­ges föl­det os­­sza­nak, mi­vel szá­muk na­gyobb a fel­oszt­ha­tó föld­te­rü­let­nél ezen a Ma­gyar­or­szág­ról ki­te­le­pí­ten­dő né­me­tek ál­tal fel­sza­ba­du­ló te­rül­tek sem se­gít­het­nek. Sze­rin­te a 600 ezer ma­gyar­or­szá­gi me­ző­gaz­da­sá­gi mun­kás és eh­hez csat­la­ko­zó ki­te­le­pí­tett fel­vi­dé­ki ma­gya­rok nagy szá­ma csak ron­ta­na a hely­ze­ten. Kár­olyi in­for­má­ci­ói sze­rint a ma­gya­ro­kat Szlo­vá­ki­á­ból a ha­tá­ron öt­ki­lós cso­ma­gok­kal dob­ják át, ami­nek kö­vet­kez­té­ben, ezek az em­be­rek csak a ma­gyar na­ci­o­na­lis­tá­kat fog­ják erő­sí­te­ni és Cseh­szlo­vá­kia ha­lá­los el­len­sé­ge­i­vé vál­nak. Le­ve­le má­so­dik fe­lé­ben Kár­olyi ki­fej­ti, hogy re­mé­li, ezek az in­for­má­ci­ók, túl­zó­ak, de ha ez tény­leg igaz, ő nem kí­ván vis­­sza­tér­ni Ma­gyar­or­szág­ra, „hi­szen ak­kor egész kon­cep­ci­óm bá­zi­sát rom­bol­ták le…”7

Kár­olyi a Harc cí­mű fo­lyó­irat­nak adott nyi­lat­ko­za­tá­ban ki­fej­ti, hogy Ma­gyar­or­szág­nak min­dent el kell kö­vet­nie, hogy el­fe­led­tes­se Orosz­or­szág­gal és a szom­szé­da­i­val az el­le­nük el­kö­ve­tett bű­nö­ket, mert e nél­kül nincs Ma­gyar­or­szág­nak jö­vő­je, és tar­tós bé­ke sem ala­kul­hat ki a tér­ség­ben. „Ez nem an­­nyit je­lent, hogy akár a Szov­jet­unió, akár pe­dig a szom­széd ál­la­mok be­avat­koz­hat­nak a ma­gyar bel­ügyek­be, vi­szont nem­zet­kö­zi önál­ló­sá­gunk meg­őr­zé­se, sa­já­tos kul­tú­ránk fej­lesz­té­se sem je­lent­he­ti az el­zár­kó­zást, vagy a ré­gi Szent István-i és ha­son­ló ta­nok fel­élesz­té­sét” (Kiss 1964:191–192). Kár­olyi a nyi­lat­ko­zat má­so­dik ré­szé­ben a ma­gyar na­ci­o­na­lis­ták tá­ma­dá­sát a kö­vet­ke­ző­kép­pen kom­men­tál­ja: „az álhaz­afi­ak azt hir­de­tik, hogy aki a szom­széd né­pek ba­rát­ja, nem le­het jó ma­gyar” (Kiss 1964:192). Azt is ter­jesz­tet­ték ró­la, hogy Beneš köz­ben­já­rás­ára tör­té­nik majd a ha­za­té­ré­se, ami va­lót­lan­ság volt. Kár­olyi ugyan­ott a na­ci­o­na­lis­ták sze­mé­re ve­ti, hogy ez­zel le akar­ják já­rat­ni, és azt a be­nyo­mást akar­ják kel­te­ni, mint­ha őt nem a ma­gyar nép vá­lasz­tot­ta vol­na meg nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­nek, ha­nem kény­szer­ből tet­ték, ami nem fe­lel meg a va­ló­ság­nak.
Kár­olyi 1945 jú­li­u­sá­ban Rá­ko­si­nak kül­dött le­ve­lé­ben fel­aján­lot­ta, hogy el­vál­lal­ná Ma­gyar­or­szág lon­do­ni kö­vet­sé­gé­nek ve­ze­té­sét. Kár­olyi min­den­fé­le­kép­pen dip­lo­má­ci­ai szol­gá­la­tot sze­re­tett vol­na vál­lal­ni, kez­det­ben így akart se­gí­te­ni ha­zá­ja ne­héz hely­ze­tén. A ma­gyar de­mok­ra­ti­kus pár­tok kö­zött egyet­ér­tés volt ab­ban a kér­dés­ben, hogy a fő kül­po­li­ti­kai cél az, hogy Ma­gyar­or­szág mi­e­lőbb ki­ke­rül­jön a kül­po­li­ti­kai el­szi­ge­telt­ség­ből, ren­dez­ze nem­zet­kö­zi gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis kap­cso­la­ta­it, bé­két kös­sön, és az or­szág vis­­sza­nyer­je szu­ve­re­ni­tá­sát. A pár­tok vé­le­mé­nye vi­szont meg­osz­lott a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­ben.

Kár­olyi 1945. szep­tem­ber 21-én Bölöni Györg­y­nek8 írt le­ve­lé­ben a cseh­szlo­vák–ma­gyar vi­szon­­nyal kap­cso­la­to­san ki­fej­ti, hogy ered­mé­nye­ket ér­het­ne el, mi­vel Benešt és a töb­bi ve­ze­tő cseh­szlo­vák po­li­ti­kust rég­óta is­me­ri, de eh­hez el­en­ged­he­tet­len, hogy a ma­gyar kor­mány­tól va­la­mi­fé­le hi­va­ta­los meg­bí­zást kap­jon. „Ter­mé­sze­te­sen mi­e­lőtt eh­hez a mun­ká­hoz hoz­zá­lát­nék, előbb ha­za kell men­nem, de sem Ne­ked, sem ne­kem nem sza­bad el­fe­led­nünk, hogy 27 év óta tá­vol va­gyunk, és a ma­gyar éle­tet jó­for­mán nem is­mer­jük. 27 év nagy idő, és amit el­mu­lasz­tot­tunk, nem le­het egy-két hét alatt be­hoz­ni. A nagy kül­po­li­ti­kai vo­na­la­kat azon­ban is­mer­jük, és mind­ket­ten hasz­no­sab­bak va­gyunk künn, mint oda­ha­za, leg­alább­is egyen­lő­re. Las­san­ként majd meg fo­gunk is­mer­ked­ni az ott­ho­ni lég­kör­rel” (Kiss 1964:203). Kár­olyi­nak az volt az ér­zé­se, hogy a ma­gyar kor­mány kép­vi­se­lői fél­té­ke­nyek rá, mi­vel je­löl­ték őt ál­ta­lá­nos kö­vet­nek, de va­ló­di po­li­ti­kai ha­ta­lom nél­kül. Úgy érez­te mint­ha ez­zel egy „tűz­ol­tó köz­pont” fe­jé­vé vál­na, akit oda küld­het­né­nek, ahol a ma­gyar ve­ze­tés el­ron­tot­ta a tár­gya­lá­sa­it, és ne­ki kel­le­ne ott cso­dát ten­nie. Kár­olyi el­len­ja­vas­la­tot tett: ál­lít­sa­nak fel ne­ki egy hi­va­talt, amely­nek ő len­ne a ve­ze­tő­je, amely­nek az len­ne a fel­ada­ta a ma­gyar Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ke­re­te­in be­lül, hogy meg­te­remt­se a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai együtt­mű­kö­dést Ma­gyar­or­szág szom­szé­da­i­val.

Kár­olyi op­ti­miz­mu­sa Benešsel kap­cso­lat­ban alap­ta­lan volt. A cseh­szlo­vák po­li­ti­kus né­ze­te­it a 1945. ok­tó­ber 9-i Bojovnik cseh­szlo­vá­ki­ai he­ti­lap­ból is­mer­het­jük meg a leg­job­ban a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­gal kap­cso­lat­ban: Beneš ki­fej­ti, hogy ő Cseh­szlo­vá­ki­á­ból egy egy­sé­ges nem­ze­ti ál­la­mot akar ki­épí­te­ni, amely­ben nin­cse­nek ki­sebb­sé­gek és bár­mi­lyen ter­mé­sze­tű kö­te­le­zett­sé­gek irá­nyuk­ba. „Ha ve­lük szem­ben gya­ko­rolt lo­já­lis po­li­ti­ka húsz éve alatt nem tud­tak ki­épí­te­ni egy po­zi­tív ma­ga­tar­tást Ál­la­munk­kal szem­ben és fel­hasz­nál­ták az el­ső al­kal­mas nem­zet­kö­zi le­he­tő­sé­get ar­ra, hogy a Köz­tár­sa­sá­got széj­jel­ver­jék, ak­kor mi ma nem is­mer­he­tünk el más jo­got az övék­nek, mint azt, hogy tő­lünk el­men­je­nek.” Beneš ugyan­eb­ben a cik­ké­ben nyíl­tan ki­mond­ja, hogy: „A vi­lág­nak lát­nia kell, hogy a Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia kö­zöt­ti nép­cse­re el­ke­rül­he­tet­len és a po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis fej­lő­dés szer­ves foly­ománya.”9
Kár­olyi ko­ráb­bi har­cos­tár­sa­it, az ame­ri­kai emig­rá­ci­ó­ban élő Jászi Osz­kárt és Vám­béry Rusz­te­met is meg­döb­ben­tet­ték a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok­kal kap­cso­la­tos ese­mé­nyek. 1945. szep­tem­ber 5-én írt táv­ira­tuk­ban Kár­olyit ar­ra ké­rik, hogy tár­gyal­jon a ne­vük­ben Masarykkal és Fier­linger­rel, és pró­bál­ja meg ed­di­gi po­li­ti­ká­juk meg­vál­toz­ta­tá­sá­ra bír­ni őket. Ha bé­kél­te­tő mis­­szi­ó­ja nem jár ered­mén­­nyel, el­kép­zel­he­tő­nek tart­ják, hogy az újon­nan ki­ala­kult ma­gyar de­mok­rá­cia Cseh­szlo­vá­kia el­len­sé­gé­vé vá­lik. A le­vél­ből az is ki­de­rül, hogy az ame­ri­kai ma­gyar emig­rán­sok ko­ráb­ban Beneš se­gít­sé­gét kér­ték, de ed­dig ered­mény­te­le­nül.

Kár­olyi Böhm Vil­mos­nak 1945. szep­tem­ber 13-án írt le­ve­lé­ben ki­fej­ti, hogy au­gusz­tus­ban le­ve­let írt Fier­lingernek, Masaryk­nak és Rip­ká­nak, de azok nem vá­la­szol­tak, sőt ami­kor Ang­li­á­ban jár­tak, el­ke­rül­ték a ve­le va­ló találkozást.10 A ne­kik írt le­vél­ben fi­gyel­mez­tet­te őket, hogy nagy fe­le­lős­sé­get vál­lal­nak ma­guk­ra a ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sé­nek egy­ol­da­lú le­bo­nyo­lí­tá­sá­val. Kár­olyi re­mé­li, ha ha­za­tér Ma­gyar­or­szág­ra, job­ban rá­lát az ese­mé­nyek­re, és a mű­kö­dé­si te­rü­le­te is ki­bő­vül. Ros­­szal­lot­ta, hogy a ma­gyar saj­tó éles tá­ma­dá­so­kat in­téz a cseh­szlo­vák kor­mány el­len, mi­vel ez el­mér­ge­sí­ti a hely­ze­tet, és rossz lég­kört te­remt a két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok szá­má­ra, s min­den megint a ma­gyar na­ci­o­na­lis­ták mal­má­ra hajt­ja a vizet.11
Kár­olyi ang­li­ai emig­rá­ci­ó­já­ban meg­pró­bál­ta an­gol kap­cso­la­ta­it is fel­hasz­nál­ni a la­kos­ság­cse­re ügyé­ben. An­gol is­me­rő­se­i­ben ha­ma­ro­san csa­lat­koz­nia kel­lett. 1945. no­vem­ber 13-án Tay­lor12 Kár­olyi Mihá­lynén ke­resz­tül a kö­vet­ke­ző üze­ne­tet kül­di Ká­ro­lyi­nak: „A cse­hek ügyé­ben nem te­he­tek sem­mit, már csak azért sem, mert min­dig azt ta­ná­csol­tam, hogy uta­sít­sa­nak ki Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről min­den ma­gyart és néme­tet.”13 Tay­lor sze­rint Ma­gyar­or­szág­nak el kell fo­gad­nia, hogy el­vesz­tet­te a há­bo­rút. Sú­lyos­bít­ja meg­íté­lé­sü­ket, hogy Né­met­or­szág ös­­sze­om­lá­sá­ig a ma­gya­rok nem tet­tek sem­mit a szö­vet­sé­ge­sek se­gít­sé­gé­re. Tay­lor 1945 ka­rá­cso­nya­kor Cseh­szlo­vá­ki­á­ba uta­zott, ezen al­ka­lom­ból fel­aján­lot­ta, hogy el­vin­né Kár­olyi le­ve­lét vagy prog­ram­ját a cseh­szlo­vák ve­ze­tés­nek. Tay­lor azt ta­ná­csol­ta Kár­olyi­nak, áll­jon a ma­ga lá­bá­ra, és ne bi­za­kod­jon az an­gol po­li­ti­kai kö­rök se­gít­sé­gé­ben. Az an­gol ál­lás­pont meg­is­me­ré­se után Kár­olyi önál­ló­ság­ra szán­ta el ma­gát, és a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar kér­dés ren­de­zé­se ügyé­ben is­mé­tel­ten le­ve­le­zés­be kez­dett a cseh­szlo­vák ve­ze­tés­sel.

Kár­olyi 1945. de­cem­ber 3-án a Nép­sza­va mun­ka­tár­sá­nak adott in­ter­jú­já­ban fej­tet­te ki kül­po­li­ti­kai né­ze­te­it Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­to­san. Né­ze­te sze­rint Cseh­szlo­vá­kia más or­szá­gok­kal el­len­tét­ben, Ju­go­szlá­vi­á­ra és Ro­má­ni­á­ra utal­va még nem jött ar­ra rá, hogy az új ala­po­kon lét­re­jött Ma­gyar­or­szá­got sa­ját ma­ga ér­de­ké­ben is tá­mo­gat­nia kel­le­ne. A két nép együtt­mű­kö­dé­se ér­de­ké­ben a ki­sebb­sé­gek nem­ze­ti jo­ga­it or­szá­ga­ik te­rü­le­tén be­lül tisz­te­let­ben kel­le­ne tar­ta­ni, és tá­mo­gat­ni. „Két­ség­te­len, hogy ke­ser­ves ta­pasz­ta­la­tai vol­tak nem­ze­ti­sé­ge­i­vel, és ne­künk ma­gya­rok­nak nem sza­bad el­fe­led­kez­nünk, hogy mit tett a Hor­thy­-rend­szer Masaryk Ta­más Cseh­szlo­vá­ki­á­ja el­len, de meg­győ­ző­dé­sem, hogy kö­zös jó­aka­rat­tal a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tö­vi­ses prob­lé­má­ját is meg tud­juk ol­da­ni” (Kiss 1964: 212–213). A ma­gyar­sá­got fél­ti, hogy is­mét vis­­sza­esik az ir­re­den­tiz­mus­ba, amely Kö­zép-Eu­ró­pa fer­tő­ző ba­ci­lu­sa. Azt sze­ret­né el­ér­ni, hogy amíg a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés­ben nincs meg­ol­dás, a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés te­rü­le­te­in ke­resz­tül kel­le­ne kö­ze­lebb ke­rül­ni egy­más­hoz. Kár­olyi úgy lát­ja, hogy a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés előbb vagy utóbb szel­le­mi és po­li­ti­kai együtt­mű­kö­dést von ma­ga után.

A szov­jet kor­mány kez­det­ben tá­mo­gat­ta a cseh­szlo­vák kor­mány ma­gyar­el­le­nes po­li­ti­ká­ját, de a pots­da­mi kon­fe­ren­cia után szor­gal­maz­ni kezd­te a ma­gyar–cseh­szlo­vák fél kö­zöt­ti két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kat. A pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án a nagy­ha­tal­mak nem hagy­ják jó­vá a ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sét. 1945 de­cem­be­ré­ben cseh­szlo­vák kez­de­mé­nye­zés­re a moszk­vai és wa­shing­to­ni kor­má­nyok tá­mo­ga­tá­sá­val két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok kez­dőd­tek, Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter a cseh­szlo­vák kor­mány meg­hí­vá­sá­ra Prá­gá­ba uta­zott. A de­cem­ber 3–6. kö­zött le­folyt tár­gya­lá­so­kon Cseh­szlo­vá­ki­át Vladimir Clemen­tis kül­ügyi ál­lam­tit­kár képviselte.14 A tár­gya­lá­sok so­rán Clemen­tis kor­má­nya ne­vé­ben azt az ál­lás­pon­tot fej­tet­te ki, hogy a cseh­szlo­vák ve­ze­tés a ma­gyar ki­sebb­sé­get nem azo­nos mó­don íté­li meg a né­met­tel, még­is ra­gasz­ko­dik a ma­gya­rok cseh­szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek vég­le­ges ren­de­zé­sé­hez. Ez­zel kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te, hogy a ren­de­zés nem va­ló­sul­hat meg ha­tár­ki­iga­zí­tás ke­re­té­ben. A ma­gyar tár­gya­ló fél ab­ban re­mény­ke­dett, hogy Cseh­szlo­vá­ki­á­ban új­já­é­led a nem­ze­ti­sé­gek­kel szem­be­ni ko­ráb­ban to­le­ráns Masaryk-fé­le nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka, s majd ez és a Hor­thy­-rend­szer fel­szá­mo­lá­sa, va­la­mint Ma­gyar­or­szág de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­sa ked­ve­ző lég­kört te­remt a két nép múlt­já­ból örö­költ el­len­té­te­i­nek fel­ol­dá­sá­hoz. A tár­gya­lá­sok meg­kez­dé­se után ki­de­rült, hogy a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sát il­le­tő­en tel­je­sen má­sok a né­ze­tek, és ezek le­he­tet­len­né te­szik a ba­rá­ti vi­szony meg­te­rem­té­sét. A ma­gyar de­le­gá­ció haj­lott ar­ra, hogy tár­gyal­jon a la­kos­ság­cse­ré­ről te­rü­le­ti en­ged­mé­nye­kért cse­ré­be, de az egy­ol­da­lú ki­te­le­pí­tést el­uta­sí­tot­ta. Azt is el akar­ták ér­ni, hogy a la­kos­ság­cse­re után Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­ra­dó ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság ré­szé­re biz­to­sít­sák az ál­lam­pol­gár­sá­gi és nem­ze­ti­sé­gi jo­go­kat. Vé­gül a prá­gai tár­gya­lá­so­kon nem ke­rült sor meg­egye­zés­re, mi­vel nem vol­tak azo­no­sak a tár­gya­ló­fe­lek po­zí­ci­ói. Vla­di­mír Clemen­tis a tá­ma­dás mód­sze­rét vá­lasz­tot­ta, a győz­tes fél po­zí­ci­ó­já­ban lé­pett fel a le­győ­zött Ma­gyar­or­szág­gal szem­ben. A nyo­masz­tó lég­kör ha­tá­sá­ra a tár­gya­lá­sok meg­sza­kad­tak, mi­vel mind­két fél töb­bet akart el­ér­ni, mint amen­­nyit re­á­lis lett vol­na. Gyön­gyö­si a tár­gya­lá­so­kat meg­sza­kí­tot­ta és ha­za­tért. Idő­köz­ben a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok­kal szem­ben egy­re dur­váb­ban lép­tek fel. Az ese­mé­nyek­re re­a­gál­va a ma­gyar kor­mány több til­ta­ko­zó le­ve­let kül­dött a Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság­nak. A ma­gyar fél az 1919. szep­tem­ber 10-én Saint-Germainben meg­kö­tött ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dés­ben biz­to­sí­tott ki­sebb­sé­gi jo­gok­ra hi­vat­ko­zott. A ma­gyar fél sze­rint Cseh­szlo­vá­kia meg­ta­gad­ta ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kó­i­tól jo­ga­ik gya­kor­lá­sát, ezen túl­me­nő­en a nem­zet­kö­zi jog ál­ta­lá­no­san el­is­mert el­ve­i­be és az em­be­ri alap­jo­gok­ba is be­le­üt­köz­nek in­téz­ke­dé­sei. „Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a ter­mé­szet­jog­ban gyö­ke­re­ző leg­ele­mibb em­be­ri jo­go­kat is meg­ta­gad­ják a ma­gya­rok­tól és úgy­szól­ván a fi­zi­kai lét biz­to­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges esz­kö­zök­től is meg­foszt­ják őket. Ilyen kor­mány­za­ti in­téz­ke­dé­sek­re a ná­ci Né­met­or­szág­nak a zsi­dók­kal va­ló bá­nás­mód­já­tól el­te­kint­ve nem volt pél­da a ci­vi­li­zált né­pek történetében.”15
Beneš és kör­nye­ze­te vi­szony­lag rö­vid időn be­lül fel­is­mer­te, hogy ki­zá­ró­lag Cseh­szlo­vá­kia jö­vő­be­ni biz­ton­sá­gá­ra hi­vat­koz­va nem győz­he­ti meg a szö­vet­sé­ges nagy­ha­tal­ma­kat a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság ki­te­le­pí­té­sé­nek a szük­sé­ges­sé­gé­ről, ame­lyet a pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án le­szűr­tek. Ép­pen ezért a ma­gyar nem­ze­ti­ség­nek Cseh­szlo­vá­kia 1938–39. évi tra­gé­di­á­ban ját­szott sze­re­pé­ről már ad­dig is hir­de­tett, alap­ve­tő­en ha­mis el­mé­le­tü­ket ki­bő­ví­tet­ték. A ma­gya­ro­kat ki­vé­tel nél­kül so­vi­nisz­ták­nak, ir­re­den­ták­nak tün­te­tik fel, s ezt a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán a pá­ri­zsi bé­ke­tár­gya­lás­ok alatt ki is hasz­nál­ták (Beneš 1947:232).

A cseh­szlo­vá­ki­ai ese­mé­nyek­kel pár­hu­za­mo­san 1946 ele­jé­re Kár­olyi­hoz meg­ér­ke­zik a hír, hogy őt köz­tár­sa­sá­gi el­nök­nek je­löl­ték. 1945 vé­gé­től Rá­ko­si Má­tyás, Sza­k­a­sits Ár­pád, a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták és a kom­mu­nis­ták hi­va­ta­lo­san is ha­za­té­ré­sét sür­get­ték. 1945. de­cem­ber 28-án Rá­ko­si írt le­ve­let Kár­olyi­nak, amely ri­deg, sőt ud­va­ri­at­lan volt. Rá­ko­si szem­re­há­nyást tett ne­ki, mert Kár­olyi Fier­linger cseh­szlo­vák mi­nisz­ter­el­nök­kel küld­te el a le­ve­lét, amely rend­kí­vül kel­le­met­len volt ne­ki. Ez azt a lát­sza­tott kel­tet­te, mint­ha ők rossz­ban len­né­nek. Rá­ko­si ugyan­itt szá­mon ké­ri Kár­olyin, hogy mi­ért nem tért még vis­­sza Ma­gyar­or­szág­ra. „Óri­á­si szük­ség lett vol­na Rád. So­kak szá­má­ra egy­sze­rű­en ért­he­tet­len volt, hogy mi­ért nem jöt­tél még ha­za. Azok, akik nem szí­ve­sen lát­nak itt­hon, fel­ve­tik a kér­dést, hogy mi­vel ma­gya­ráz­ha­tó tá­vol­lé­ted” (Kiss 1964:409). Kár­olyi ki­ne­ve­zé­sét lon­do­ni kö­vet­té Rá­ko­si nem uta­sít­ja el, de szük­sé­ges­nek tart­ja, hogy előt­te ha­za­jöj­jön meg­is­mer­ni az itt­ho­ni vi­szo­nyo­kat. „Sok min­den meg­vál­to­zott még 1945. év fo­lya­mán is, ami­nek is­me­re­te nél­kül va­ló­ban ba­jos vol­na ha­zán­kat meg­fe­le­lő­en kép­vi­sel­ni” (Kiss 1964:409).
Ha­za­té­ré­sé­vel kap­cso­la­to­san Kár­olyi a kö­vet­ke­ző­ket ír­ja: „El­ha­tá­roz­tam, hogy csak ab­ban az eset­ben ha­gyom el Ang­li­át, ha egy­han­gú meg­hí­vást ka­pok a ma­gyar kor­mány­tól és a Füg­get­len­sé­gi Front ös­­szes párt­já­tól. Hu­szon­öt év alatt egy új nem­ze­dék nőtt fel, és er­re már ha­tás­sal le­het­tek a hi­va­ta­los Hor­thysta pro­pa­gan­da rám szórt rá­gal­mai. Úgy érez­tem, nem len­ne he­lyes, ha csu­pán egy ki­sebb­ség hí­vá­sá­nak en­ged­ve ha­za­oson­nék, ki­vált olyan idő­ben, ami­kor a nem­ze­ti ér­zel­mek kü­lön­fé­le sé­rel­mek­nek van­nak ki­té­ve. Úgy dön­töt­tem, hogy csak­is ak­kor té­rek ha­za, ha egy sza­ba­don vá­lasz­tott ma­gyar par­la­ment sem­mis­nek nyil­vá­nít­ja azt az 1923-as íté­le­tet, amely en­gem ha­za­áru­lás­ban ma­rasz­talt el” (Kár­olyi 1977:395). Az emig­rá­ci­ó­ban mel­let­te lé­vő har­cos­tár­sai, Bölöni és Böhm, akik már ha­ma­rabb ha­za­tér­tek Ma­gyar­or­szág­ra, sze­ret­ték vol­na el­ér­ni, hogy Kár­olyit vá­las­­szák köz­tár­sa­sá­gi el­nök­ké. Ez­zel re­ha­bi­li­tá­lá­sa is mél­tó­kép­pen meg­tör­tén­ne. Ang­lia, Fran­cia­or­szág, Cseh­szlo­vá­kia, Ju­go­szlá­via, Len­gyel­or­szág ve­ze­tő kö­rei is szí­ve­sen lát­ták vol­na a köz­tár­sa­sá­gi el­nö­ki po­zí­ci­ó­ban. 1946. feb­ru­ár 14-én el­há­rult a leg­utol­só aka­dály is vis­­sza­té­ré­se előt­t. A nem­zet­gyű­lés el­tö­röl­te az őt meg­bé­lyeg­ző lex Kár­olyit.
Kár­olyi egy­re job­ban csa­ló­dott a prá­gai ve­ze­tés­ben, amely­nek han­got is adott a ma­gyar par­la­ment­ben 1946 ta­va­szán el­hang­zott be­szé­dé­ben. Ki­je­len­tet­te: „Saj­ná­lat­tal, de azt kell meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy ez az or­szág (Cseh­szlo­vá­kia) nem ér­tet­te meg a Du­na-me­den­ce nem­ze­te­i­nek együtt­mű­kö­dé­sét, nem tu­da­to­sít­ja, hogy az ilyen együtt­mű­kö­dés nem­csak Ma­gyar­or­szág, de a sa­ját ér­de­ke is.”16 Idő­köz­ben a ma­gyar kor­mány, va­la­mint a ko­a­lí­ci­ós pár­tok tö­rek­vé­sei sem ve­zet­tek ered­mény­re a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar kér­dés meg­ol­dá­sá­ra a cseh­szlo­vák kor­mány­nál. A má­so­dik prá­gai tár­gya­lá­so­kon 1946. feb­ru­ár 10-én meg­ál­la­po­dás jött lét­re a két kor­mány kép­vi­se­lői kö­zött. Vé­gül 1946. feb­ru­ár 27-én Bu­da­pes­ten ke­rült sor a ma­gyar–cseh­szlo­vák la­kos­ság­cse­re-egyez­mény alá­írá­sá­ra. Az egyez­mény meg­kö­té­se sem ho­zott vég­le­ges meg­egye­zést a két fél vi­szo­nyá­ban. Az egyez­mény lé­nye­ge ugyan­is az volt, ahány ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák je­lent­ke­zik ki­te­le­pü­lés­re, a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ugyan­an­­nyi ma­gyart te­le­pít­het­nek át Ma­gyar­or­szág­ra. A fen­ti­e­ken túl­me­nő­en a cseh­szlo­vák kor­mány ki­te­le­pít­he­tett még há­bo­rús bű­nös­nek mi­nő­sí­tett sze­mé­lye­ket is, akik­nek a szá­ma azon­ban az 1000 főt nem ha­lad­hat­ta meg. Cseh­szlo­vá­kia a szlo­vá­kok át­te­le­pü­lé­sé­nek elő­ké­szí­té­sé­re és le­bo­nyo­lí­tá­sá­ra pro­pa­gan­da­bi­zott­sá­got küld­he­tett Ma­gyar­or­szág­ra. A bi­zott­ság az át­te­le­pü­lés ösz­tön­zé­se ér­de­ké­ben írás­ban és szó­ban, va­la­mint a ma­gyar rá­dió út­ján pro­pa­gan­dát fejt­he­tett ki a szlo­vá­kok kö­ré­ben, szlo­vák nyel­ven.
1946. jú­li­us má­so­dik fe­lé­ben ki­éle­zet­té vált a vi­szony a két or­szág kö­zött, mi­vel a ma­gyar köz­vé­le­mény is tu­do­mást szer­zett ar­ról, hogy Cseh­szlo­vá­kia a la­kos­ság­cse­re-egyez­mény­től füg­get­le­nül, pon­to­sab­ban azon felül to­váb­bi 200 000 ma­gyart szán­dé­ko­zik ki­te­le­pí­te­ni az or­szág­ból, és eh­hez a bé­ke­kon­fe­ren­cia tá­mo­ga­tá­sát kér­te. A cseh­szlo­vák kor­mány a pots­da­mi egyez­mény után mó­do­sí­tot­ta, de nem ad­ta fel a 400 000 „et­ni­kai ma­gyar” ki­te­le­pí­té­sé­nek gon­do­la­tát. Az 1946 ok­tó­be­ré­ben meg­kez­dő­dött pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án ez volt a cseh­szlo­vák kül­dött­ség leg­főbb cél­ja, ám ezt itt sem si­ke­rült el­ér­nie. A cseh­szlo­vák kor­mány in­dok­lá­sa alap­ján mint­egy 100 000 ma­gyar a la­kos­ság­cse­re-egyez­mény alap­ján tá­voz­na, így mint­egy 300 000-en ke­rül­né­nek át Ma­gyar­or­szág­ra. A fenn­ma­ra­dó 200 000 ma­gyar­nak re­szlo­vak­izál­niuk kel­le­ne, en­nek fe­jé­ben kap­nák vis­­sza a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got. Ez­zel ös­­sze­füg­gés­ben a szlo­vák bel­ügyi meg­bí­zott 1946. jú­li­us 17-i ren­de­le­te alap­ján kezd­ték meg a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság kö­ré­ben a res­zlo­vak­izá­ciót, a visz­szaszlovákosítási kam­pányt. A res­zlo­vak­izá­ció ke­re­tén be­lül a ma­gya­ro­kat vá­lasz­tás elé ál­lí­tot­ták, ha szlo­vák­nak vall­ják ma­gu­kat, vis­­sza­kap­ják ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, de ha nem, el kell hagy­ni­uk Cseh­szlo­vá­ki­át. A kam­pány so­rán több mint 400 000 ma­gyar nyil­vá­ní­tot­ta ma­gát szlovák­nak.17 A res­zlo­vak­izá­ció meg­al­ko­tói hár­mas előnyt re­mél­tek et­től. A tör­vény kö­vet­kez­té­ben a ma­gyar­ság szá­mát sta­tisz­ti­ka­i­lag le le­he­tett szo­rí­ta­ni. Má­sod­sor­ban a res­zlo­vak­izá­ció után meg­ma­ra­dó ma­gyar­ság ki­te­le­pí­té­sé­hez kön­­nyeb­ben hoz­zá­já­rul­hat­nak a nagy­ha­tal­mak, har­mad­sor­ban a né­me­tek ki­te­le­pí­té­se után a ma­gya­rok mun­ka­ere­jét meg­ment­hes­sék az or­szág számára.18 A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság re­mény­te­len hely­ze­tét il­le­tő­en nem sok jót ígér­tek a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa pá­ri­zsi ér­te­kez­le­té­nek (1946. áp­ri­lis 25.–július 12.) ál­lás­fog­la­lá­sai, il­let­ve dön­té­sei sem. A Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csá­nak in­téz­mé­nyét a pots­da­mi egyez­mény lé­te­sí­tet­te az­zal a cél­lal, hogy foly­tas­sa a bé­ke­ren­de­zés­hez szük­sé­ges elő­ké­szí­tő mun­ká­la­to­kat. Fel­ada­ta volt, hogy „az Egye­sült Nem­ze­tek elé va­ló ter­jesz­tés vé­gett meg­szö­ve­gez­ze az Olasz­or­szág­gal, Ro­má­ni­á­val, Bul­gá­ri­á­val, Ma­gyar­or­szág­gal és Finn­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dé­se­ket, és ja­vas­la­to­kat dol­goz­zon ki az eu­ró­pai há­bo­rú be­fe­je­zé­se kap­csán fel­me­rült meg­ol­dat­lan te­rü­le­ti kér­dé­sek ren­de­zé­sé­re” (Halmosy 1983:648).

Beneš 1946 jú­ni­u­sá­ban meg­hív­ta Kár­olyit Prágá­ba.19 Kár­olyi Beneš meg­hí­vá­sá­nak na­gyon örült, mert úgy érez­te, ez­zel „meg­tört a jég”, és a két or­szág kö­zött meg­in­dul­hat a kö­ze­le­dés. ő nem­csak egy rep­re­zen­ta­tív funk­ci­ót akart be­töl­te­ni a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai élet­ben, ha­nem a szom­széd ál­la­mok­kal va­ló meg­bé­ké­lé­sen akart mun­kál­kod­ni. Egy na­gyobb du­nai kö­zös­sé­get akart te­rem­te­ni, amely­ben Kö­zép-Eu­ró­pa ál­la­mai ven­né­nek részt. Vé­le­mé­nye sze­rint ez­zel be le­het­ne kap­csol­ni Ma­gyar­or­szá­got egy na­gyobb kö­zös­ség­be, mert egye­dül és el­szi­ge­tel­ten előbb vagy utóbb el fog vesz­ni. A ma­gyar kor­mány csak rész­ben tá­mo­gat­ta Kár­olyi kon­fö­de­rá­ci­ós el­kép­ze­lé­se­it. Kár­olyi­nak föl­aján­lot­ták a prá­gai nagy­kö­ve­ti tisz­tet, ar­ra szá­mít­va, hogy el­uta­sít­ja azt, de ő öröm­mel fo­gad­ta azt, a ma­gyar kor­mány vé­gül az utol­só pil­la­nat­ban meg­vál­toz­tat­ta a dön­té­sét, és Pá­rizs­ba ne­vez­te ki. Kár­olyi ter­ve­it Cseh­szlo­vá­ki­á­val sze­ret­te vol­na kez­de­ni, hi­szen ez­zel az or­szág­gal volt a leg­rosz­­szabb vi­szo­nya Ma­gyar­or­szág­nak. Kez­det­ben csak ki­sebb en­ged­mé­nye­ket akart el­ér­ni, majd meg­egye­zést a la­kos­ság­cse­re ügyé­ben. Beneš meg­hí­vá­sá­nak pil­la­na­tá­ban még csak­ mint ma­gán­em­ber sze­re­pelt, de idő­köz­ben meg­kap­ta a ma­gyar mi­nisz­ter­ta­nács ér­te­sí­té­sét te­rü­le­ten kí­vü­li rend­kí­vü­li kö­vet és meg­ha­tal­ma­zott mi­nisz­ter­ré va­ló ki­ne­ve­zé­sé­ről. Kár­olyit Prá­gá­ban ked­ve­ző­en fo­gad­ták. Be­szá­mo­ló­já­ban ki­fej­ti, hogy a cse­hek a nem­ze­ti ál­lam gon­do­la­tá­tól nem tá­gí­ta­nak. A cseh­szlo­vák ve­ze­tők mind­vé­gig ba­rát­sá­go­sak vol­tak ve­le, ami nem­csak sze­mé­lyé­nek, de vé­le­mé­nye sze­rint Ma­gyar­or­szág­nak is szólt. A szu­dé­ta­né­me­tek ki­te­le­pí­té­se mi­att óri­á­si szak­em­ber- és mun­kás­hi­ány ala­kult ki egyes ipar­ágak­ban Cseh­or­szág­ban. Vé­le­mé­nye sze­rint a ma­gya­rok­kal szem­ben már óva­to­sab­ban jár­nak majd el a ki­te­le­pí­té­sek so­rán. Meg­lá­tá­sa sze­rint a Bé­kés me­gyei szlo­vá­kok 83%-a nem akar­ja el­hagy­ni jó mi­nő­sé­gű föld­jét. „A pres­­szi­ó­nak en­ged­het sok 10 000 és 100 000 ma­gyar, de lel­ki­leg egyi­ket sem fog­ják meg­nyer­ni, s így egy ger­je­dő tö­me­get kap­nak.”20 Kár­olyi prá­gai út­ja leg­na­gyobb ered­mé­nyé­nek azt tar­tot­ta, hogy Beneš újabb meg­be­szé­lés­re hív­ta meg őt egy ké­sőb­bi idő­pont­ra. Kár­olyi a la­kos­ság­cse­re ügyé­ben konk­rét ja­vas­la­to­kat még nem tett a ta­lál­ko­zó al­kal­má­val, mert még meg­be­szé­lé­se­ket kí­vánt foly­tat­ni a ma­gyar kor­mán­­nyal. A ma­gyar kor­mány Kár­olyi be­szá­mo­ló­ja sze­rint, ha mér­sé­kelt kö­ve­te­lé­sek­kel áll­na elő, ak­kor ő ered­mé­nye­ket tud­na el­ér­ni.
Kár­olyi prá­gai ta­pasz­ta­la­ta­i­ról Rá­ko­si Má­tyás­nak is be­szá­molt: „Kü­lönb­sé­get vél­tem fel­fe­dez­ni Prá­ga és Po­zsony kö­zött. A cse­hek sok­kal si­máb­bak a szlo­vá­kok­nál. Ta­lán nem is örül­nek an­­nyi­ra, hogy a szlo­vá­kok en­­nyi­re ma­gyar­fa­lók let­tek.”21 Ká­rolyi sa­ját be­nyo­má­sa­it ír­ta meg, de a prá­gai po­li­ti­ku­sok sza­vai ál­tal va­la­mi po­zi­tí­vum­mal a ma­gyar kér­dés meg­ol­dá­sa tár­gyá­ban nem tu­dott szol­gál­ni. Kár­olyi Benešt 25 éve is­mer­te, és ne­héz tár­gya­ló­fél­nek tar­tot­ta. Kár­olyi sze­mé­re hány­ta Rá­ko­si­nak, hogy Rosty-Forgách22 prá­gai ma­gyar meg­bí­zott csak a cseh kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um tá­jé­koz­ta­tá­sá­ból tud­ta meg ér­ke­zé­sét. A ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um bak­lö­vés­ének tart­ja azt is, hogy Ros­tyt nem in­for­mál­ták a ma­gyar de­le­gá­ci­ók wa­shing­to­ni, lon­do­ni, pá­ri­zsi tár­gya­lá­sa­i­ról, amit ő és a meg­bí­zott is fel tu­dott vol­na hasz­nál­ni tár­gya­lá­sai so­rán. Ugyan­eb­ben a le­vél­ben Kár­olyi Gyön­gyö­si­ről azt ír­ja, hogy ri­deg volt ve­le, és kül­po­li­ti­kai kér­dé­se­ket a kül­ügy­mi­nisz­ter egy­ál­ta­lán nem érin­tett ta­lál­ko­zó­i­kon, csak a nyúl­te­nyész­tés leg­újabb fej­le­mé­nye­i­ről be­szél­ge­tett ve­le. „Ha ve­lem kül­po­li­ti­ká­ról még csak be­szél­ni sem akar, nincs ér­tel­me an­nak, hogy ve­le tár­gyal­jak” – ír­ja le­ve­lé­ben Károly­i.23 A le­vél Auer Pál po­li­ti­kus azon ki­je­len­té­sé­re, hogy nem foly­tat re­vi­zi­o­nis­ta po­li­ti­kát Prá­gá­val szem­ben, le­ír­ja, hogy egy ilyen po­li­ti­ka sú­lyos hi­ba len­ne. „Meg kell pró­bál­nunk olyan egyes­sé­get köt­ni, hogy a ha­tár­kér­dés fon­tos­sá­ga min­i­mal­izálód­jék.”24

Kár­olyi Mi­hály és a pá­ri­zsi bé­ke­tár­gya­lás ku­dar­cai

Beneš és a cseh­szlo­vák ve­ze­tő­ség Kár­olyi lá­to­ga­tá­sai el­le­né­re sem mu­ta­tott haj­lan­dó­sá­got a ki­sebb­sé­gi ma­gyar­ság ki­te­le­pí­té­sé­re irá­nyu­ló ter­vé­nek fe­lül­vizs­gá­lat­ára. Pá­rizs­ban Kár­olyi meg­bí­zás­ként azt kap­ta, hogy csat­la­koz­zon a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án a ma­gyar de­le­gá­ci­ó­hoz. Kár­olyi még ko­ráb­ban meg­üzen­te Gyön­gyö­si­nek, hogy mi­u­tán ba­rát­sá­gos fo­gad­ta­tás­ban volt ré­sze a prá­gai ve­ze­tők ré­szé­ről, szí­ve­sen se­gí­te­ne a pá­ri­zsi bé­ke­de­le­gá­ció ne­héz mun­ká­já­ban. Gyön­gyö­si va­ló­szí­nű­leg fél­té­keny­ség­ből el­fek­tet­te az ügyet, majd mi­vel a két mun­kás­párt is tá­mo­gat­ta Kár­olyi ké­ré­sét, vé­gül jó­vá­ha­gyá­sát ad­ta. A kés­le­ke­dés mi­att Kár­olyi a bé­ke­kon­fe­ren­cia meg­kez­dé­se után ér­ke­zett Pá­rizs­ba.
A ko­a­lí­ci­ós pár­tok azért vá­lasz­tot­ták Gyön­gyö­sit a bé­ke­de­le­gá­ció ve­ze­tő­jé­nek, mert biz­to­sí­té­kot lát­tak ben­ne, fő­leg a mun­kás­párt­ok, hogy nem kép­vi­sel majd kis­gaz­da­pár­ti ál­lás­pon­tot és nem igyek­szik majd ki­zá­ró­lag kis­gaz­da­pár­ti szem­pon­to­kat ér­vé­nye­sí­te­ni a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án. Gyön­gyö­si sze­mé­lye is­me­ret­len volt a nem­zet­kö­zi po­li­ti­kai és dip­lo­má­ci­ai kö­rök­ben, nyelv­tu­dá­sa sem volt tö­ké­le­tes. A ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció el­ső cso­port­ja jú­li­us 24-én uta­zott el Bu­da­pest­ről, Gyön­gyö­si kül­ügy­mi­nisz­ter au­gusz­tus 8-án kö­vet­te őket.
Kár­olyi Pá­rizs­ba ér­ke­zé­se után ba­rá­tai se­gít­sé­gét kér­te és tár­gya­lá­sok­ba bo­csát­ko­zott, hogy a ma­gyar ügyet Pá­rizs­ban a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án elő­moz­dít­sa. Kár­olyi ezt a te­vé­keny­sé­gét, mint ta­nács­adó vé­gez­te, s nem mint a hi­va­ta­los de­le­gá­ció tag­ja. Ma­gyar­or­szág ve­ze­tői kö­zött fő­leg a kis­gaz­da­pár­ti­ak vél­ték úgy, az len­ne a leg­jobb a pá­ri­zsi bé­ke­tár­gya­lás­okon, ha azt in­dít­vá­nyoz­nák, hogy a ha­tár men­ti kom­pakt ma­gyar­sá­got se ki, se szét ne te­le­pít­sék, ha­nem csa­tol­ják vis­­sza az anya­or­szág­hoz. Ez nem je­len­te­ne lé­nye­ges te­rü­let­csök­ke­nést Cseh­szlo­vá­ki­á­nak, vi­szont en­nek meg­tör­tén­te után szo­ros ba­rá­ti kap­cso­la­tok lé­te­sül­né­nek a két or­szág kö­zött. En­nek ér­de­ké­ben au­gusz­tus 22-én Kár­olyi tár­gyalt Jan Masarykkal és más ál­la­mok kül­ügy­mi­nisz­te­re­i­vel is, de ered­ményt nem tu­dott el­ér­ni. Ugyan­az­nap Sza­k­a­sits Ár­pád is ta­lál­ko­zott Masarykkal és ha­tár­ki­iga­zí­tást kért tő­le a la­kos­ság­cse­re kom­pen­zá­lá­sá­ra. Masaryk ezt el­uta­sí­tot­ta, és kö­zöl­te, hogy ő örül­ne, ha Kár­olyit ne­vez­nék ki prá­gai kö­vet­nek a jó vi­szony elő­moz­dí­tá­sa ér­de­ké­ben.
A Szov­jet­unió, amely­től Pá­rizs­ban sok min­den füg­gött, Né­met­or­szág ka­to­nai le­ve­ré­se után po­li­ti­kai cél­jai szem­pont­já­ból alap­ve­tő fon­tos­sá­gú­nak tar­tot­ta a ke­let-eu­ró­pai tér­sé­get. A há­bo­rú be­fe­je­ző sza­ka­szá­tól kezd­ve sa­ját biz­ton­sá­gá­nak meg­te­rem­té­sé­re tö­re­ke­dett. Igye­ke­zett egy ka­to­na­i­lag erős, stra­té­gi­a­i­lag elő­nyös ha­tá­rok­kal ren­del­ke­ző, bel­po­li­ti­ka­i­lag sta­bil és egy­sé­ges nagy­ha­ta­lom­má vál­ni, amely­nek ke­let-eu­ró­pai be­fo­lyá­si öve­ze­te van. Po­li­ti­kai cél­jai ér­de­ké­ben az ér­dek­szfé­rá­já­ba tar­to­zó or­szá­gok kö­zöt­ti tor­zsal­ko­dást igye­ke­zett mi­ha­ma­rabb meg­szün­tet­ni. Így a cseh­szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­ré­nek meg­kü­lön­böz­te­tett fi­gyel­met szen­telt. A pá­ri­zsi tár­gya­lá­so­kon a cseh­szlo­vák ér­de­ke­ket tá­mo­gat­ta (Krno 1992:7).
Ma­gyar­or­szá­gon a Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt ve­ze­tő­sé­ge sze­ret­te vol­na el­ér­ni, hogy Kár­olyit ne­vez­zék ki a bé­ke­de­le­gá­ció ve­ze­tő­jé­vé. Az ese­mé­nyek utó­la­gos is­me­re­té­ben azt mond­hat­juk, ő sem tu­dott vol­na töb­bet el­ér­ni, mint Gyön­gyö­si. Kár­olyi sze­mé­lye ön­ma­gá­ban nem ja­ví­tot­ta vol­na azon­nal a bé­ke­ki­lá­tá­so­kat, de fel­tét­le­nül ked­ve­zőbb le­he­tő­sé­ge­ket te­remt­he­tett vol­na Ma­gyar­or­szág szá­má­ra. Po­li­ti­ka­i­lag és er­köl­csi­leg is job­ban alá­tá­maszt­hat­ta vol­na a ma­gyar bé­ke­kül­dött­ség sze­rep­lé­sét a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án, mint azt Gyön­gyö­si te­het­te. Kár­olyi meg­pró­bál­ta rá­ven­ni Jan Masaryk cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­tert, ko­ráb­bi lon­do­ni be­szél­ge­té­se­i­re em­lé­kez­tet­ve, hogy a la­kos­ság­cse­rét, mely­hez a cseh­szlo­vák­ok ra­gasz­kod­tak, né­mi ha­tár­ki­iga­zí­tás­sal kös­sék ös­­sze. Kár­olyi er­re a fel­ve­té­sé­re azt a vá­laszt kap­ta, hogy győz­ze meg er­ről a szlo­vá­ko­kat (Auer 1971:290). Kár­olyi­nak az volt a be­nyo­má­sa tár­gya­lá­sai so­rán, hogy a szlo­vák ve­ze­tők zsa­rol­ják a cseh ve­ze­tő­sé­get a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ügyé­ben. Sze­rin­te az­zal fe­nye­ge­tőz­nek, ha ez a kér­dés nem ol­dó­dik meg, ak­kor a Szov­jet­uni­ó­hoz csat­la­koz­nak, mint önál­ló tag­köz­tár­sa­ság.
A bé­ke­kon­fe­ren­ci­án Gyön­gyö­si és be­osz­tot­ta­i­nak ön­tu­da­tos szó­nok­la­tai rossz be­nyo­mást kel­tet­tek. Gyön­gyö­si be­szé­de lé­nye­gé­ben a ko­ráb­ban el­fo­ga­dott ko­a­lí­ci­ós meg­ál­la­po­dá­so­kon ala­pult. Masaryk kül­ügy­mi­nisz­ter vá­la­szá­ban a már ko­ráb­ban is­mer­te­tett cseh­szlo­vák ál­lí­tá­so­kat is­mer­tet­te. El­ső­sor­ban azt igye­ke­zett bi­zo­nyí­ta­ni, hogy Ma­gyar­or­szá­gon még min­dig él­nek és hat­nak a re­vi­zi­o­niz­mus ma­rad­vá­nyai.
A Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mon be­lül a Ker­tész Ist­ván ve­zet­te Békeelőkészítő Osz­tály, va­la­mint a kap­cso­ló­dó ál­la­mi szer­vek min­dent meg­tet­tek, hogy Ma­gyar­or­szág meg­fe­le­lő­en fel­ké­szül­jön a bé­ke­tár­gya­lás­ok­ra. Ez­zel szem­ben a ko­a­lí­ci­ós pár­tok bé­ke-elő­ké­szí­tő te­vé­keny­sé­ge na­gyon las­sú volt, s az egy­sé­ges ál­lás­pont ki­ala­kí­tá­sa is na­gyon so­ká­ig el­hú­zó­dott. A ma­gyar bé­ke­cé­lok 1946. áp­ri­li­si moszk­vai, majd jú­ni­u­si wa­shing­to­ni és lon­do­ni meg­is­mer­te­té­se meg­ké­sett volt, és nem ho­zott ered­ményt. Gyön­gyö­si hi­á­nyos nyelv­tu­dá­sa mi­att nem volt al­kal­mas a bé­ke­de­le­gá­ció ve­ze­té­sé­re. De nem sza­bad el­fe­lej­te­nünk azt a tényt, hogy a bé­ke­szer­ző­dés ügyé­ben vé­gül a nagy­ha­tal­mi ér­de­kek dön­töt­tek el. Moszk­va a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­ben ko­ráb­bi nem­zet­kö­zi kö­te­le­zett­sé­gei mi­att nem nyújt­ha­tott olyan se­gít­sé­get, amint azt a ma­gyar kor­mány el­vár­ta vol­na. A ma­gyar bé­ke­de­le­gá­ció 22 tag­ja kö­zött va­la­men­­nyi párt kép­vi­sel­tet­te ma­gát, de Auer Pál, Bol­di­zsár Iván, Jóc­sik La­jos, Ker­tész Ist­ván, Se­bes­tyén Pál és Szegedy-Maszák Ala­dár ki­vé­te­lé­vel is­mer­tebb po­li­ti­kus, dip­lo­ma­ta vagy szak­ér­tő nem­igen volt kö­zöt­tük.
Kár­olyi a pá­ri­zsi bé­ke­tár­gya­lá­son a ma­gyar fél ré­szé­ről ki­fej­tett te­vé­keny­sé­get tel­je­sen hi­bás­nak tar­tot­ta. A ku­darc leg­főbb oko­zó­ját még­sem Gyön­gyö­si­nek és a ma­gyar de­le­gá­ci­ó­nak a rossz lé­pé­se­i­ben lát­ja, ha­nem az anya­or­szág el­hi­bá­zott bel­po­li­ti­ká­já­ban. „A vi­lág tel­jes jog­gal azt tart­ja, hogy a ma­gyar de­mok­rá­cia (új rend­szer) csak a lát­sza­ton lé­te­zik. A föld­re­form­tól el­te­kint­ve lé­nye­gi­leg csak át­fes­tett Hor­thyz­mus­ról van szó.”25 Rossz fényt ve­tett a bé­ke­tár­gya­lás­ok al­kal­má­val az a tény is, hogy a ma­gyar kor­mány nem tud­ta bi­zo­nyí­ta­ni, hogy sza­kí­tott a Hor­thy­-éra alatt foly­ta­tott „nem, nem, so­ha” kül­po­li­ti­kai irány­zat­tal. Gyön­gyö­si azo­kat a te­rü­le­te­ket kö­ve­tel­te, ame­lye­ket Ma­gyar­or­szág Né­met­or­szág­tól ka­pott vis­­sza. A nyu­ga­ti saj­tó el­ítél­te ezt, amit a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták ki is hasz­nál­tak. Kár­olyi sze­rint Gyön­gyö­si vé­dő­be­szé­de a ma­gyar na­ci­o­na­lis­ták­nak szólt. Jan Masaryk Gyön­gyö­si be­szé­dé­re azt vá­la­szol­ta, hogy ezt akár gróf Beth­len Ist­ván is el­mond­hat­ta vol­na.
Kár­olyi több­ször ta­lál­ko­zott Pá­rizs­ban Jan Masarykkal Cseh­szlo­vá­kia kül­ügy­mi­nisz­te­ré­vel. Sze­mé­lyes ta­lál­ko­zói al­kal­má­val ar­ra kér­te ves­se lat­ba be­fo­lyá­sát a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ér­de­ké­ben. Masaryk ki­fej­tet­te, hogy ő nem ért egyet ezek­kel az em­ber­te­len in­téz­ke­dé­sek­kel, vé­le­mé­nye sze­rint Ma­gyar­or­szá­got Pá­rizs­ban Ká­rolyi­nak kel­lett vol­na kép­vi­sel­nie, ami a cseh­szlo­vák ve­ze­tést meg­győz­te vol­na ar­ról, hogy Ma­gyar­or­szág po­li­ti­ká­ja meg­vál­to­zott irá­nyuk­ban.
Kár­olyi sze­rint Pá­rizs­ban az an­gol, fran­cia és az ame­ri­kai dip­lo­má­cia Mün­chen mi­att bűn­tu­da­tot ér­zett, mi­vel ak­kor nem lép­tek fel el­le­ne, ezért a cseh fél kö­ve­te­lé­se­it mes­­sze­me­nő­en tá­mo­gat­ták. A Szov­jet­unió Kár­pát­al­ja át­en­ge­dé­sé­ért cse­ré­be szin­tén Cseh­szlo­vá­ki­át tá­mo­gat­ta. A ro­má­nok és a ju­go­szlá­vok is ma­gyar­el­le­ne­sek, mi­vel fél­tik te­rü­le­te­ik szu­ve­re­ni­tá­sát, ahol je­len­tős ma­gyar ki­sebb­sé­gek él­nek. Ká­rolyi sze­rint „ezt a vas­gyű­rűt csak úgy le­he­tett vol­na né­mi­leg la­zí­ta­ni, ha a ma­gyar kor­mány for­tis­si­mo tá­mad­ta vol­na Hor­thyt. Gyön­gyö­si er­re azt vá­la­szol­ta ne­kem, hogy azért nem sza­bad a ré­gi rend­szert bán­ta­ni, mert ha mi bi­zo­nyít­juk Hor­thy Schuld­ját [fe­le­lő­sé­gét], ak­kor emi­att fo­gunk rossz bé­két kap­ni”. 26
Kár­olyi Mi­hály 1946. no­vem­ber 26-án is­mé­tel­ten le­vél­ben for­dult Edvard Benešhez. Ba­rá­ti hang­vi­te­lű le­vél­ben kér­te az el­nök se­gít­sé­gét, hu­szon­öt éves is­me­ret­sé­gük és T.G. Masaryk ba­rát­sá­gá­ra hi­vat­koz­va. Le­ve­lé­ben kö­szö­ne­tet mond a cseh nép­nek és sze­mély sze­rint Benešnek is, ami­ért emig­rá­ci­ó­ja kez­de­tén tá­mo­gat­ták őt. A le­vél má­so­dik ré­szé­ben Kár­olyi ar­ra hi­vat­ko­zik, hogy ő min­dig a két nép kö­zöt­ti kö­ze­le­dést sze­ret­te vol­na el­ér­ni, ami­ért Hor­thyék el­ítél­ték őt. ő so­ha­sem tá­mo­gat­ta a Hor­thy­-rend­szer re­vi­zi­o­niz­mu­sát. Sze­rin­te a cseh­szlo­vák és a ma­gyar nép jö­vő­je, akár­csak a Du­na-me­den­ce töb­bi né­pe­ié, köl­csö­nös együtt­mű­kö­dé­sük függ­vé­nye. Mint ezen né­pek ba­rát­ja sze­ret­né fel­hív­ni a fi­gyel­met ar­ra, ami Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gya­rok­kal tör­té­nik. Kár­olyi sze­rint Benešnek er­ről nem le­het tu­do­má­sa, kü­lön­ben nem en­ged­né, hogy kö­te­le­ző köz­mun­ka ürü­gyé­vel szór­ják szét a szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­kat, meg­foszt­va őket ja­va­ik­tól, meg­sért­ve ez­zel a la­kos­ság­cse­ré­re vo­nat­ko­zó, ér­vény­ben lé­vő egyez­ményt, amely sze­rint an­nak idő­tar­tal­ma alatt a cseh­szlo­vák kor­mány fel­füg­gesz­ti a ma­gyar ki­sebb­ség el­le­ni ös­­szes meg­tor­ló in­téz­ke­dé­sét. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság szen­ve­dé­sei két­ség­be ej­tik. Ahe­lyett, hogy a két szom­szé­dos or­szág gyü­möl­csö­ző együtt­mű­kö­dés­re tö­re­ked­ne, vi­szály­ko­dás­ba sül­­lyed, ez­ál­tal nem­csak sa­ját fej­lő­dé­sü­ket gá­tol­ják, de va­la­men­­nyi szom­szé­dos nép éle­té­re ki­ha­tás­sal van­nak. Eu­ró­pa ke­le­ti fe­le ak­kor lesz élet­ké­pes, ha min­den ré­gi gyű­löl­kö­dés el­tű­nik az érin­tett or­szá­gok kö­zött, ír­ja Kár­olyi. Benešt ar­ra ké­ri, te­gyen meg min­dent an­nak ér­de­ké­ben, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok el­le­ni meg­tor­ló in­téz­ke­dé­se­ket fel­füg­ges­­szék, il­let­ve ál­lít­sák le. Kár­olyi nem tud­ja el­fo­gad­ni, hogy a két szom­széd ál­lam kap­cso­la­tai en­­nyi­re el­ro­mol­ja­nak. A le­vél el­kül­dé­se után Kár­olyi saj­tó­tá­jé­koz­ta­tót tar­tott, ahol ki­fej­tet­te, hogy azért küld­te ezt a le­ve­let Benešnek, mert az volt az ér­zé­se, hogy sza­vá­nak na­gyobb sú­lya lesz, ha a saj­tót is tá­jé­koz­tat­ja. Beneš is­me­ri őt és tud­ja, men­­nyi­re tá­mo­gat­ta a két nép kö­zöt­ti kö­ze­le­dést. „A dél-szlo­vá­ki­ai saj­ná­la­tos ese­mé­nyek el­le­né­re azt sze­ret­ném, ha a ma­gyar­ság és a ma­gyar saj­tó meg­őriz­né nyu­gal­mát, és gon­do­san ügyel­ne ar­ra, hogy min­den túl­zás és szí­ne­zés nél­kül, csak­is a té­nyek­ről szá­mol­jon be. Nem sza­bad, hogy ezek az ese­mé­nyek ürü­gyet szol­gál­tas­sa­nak ar­ra, hogy a ma­gyar­ság han­gu­la­ta is­mét a »Nem, nem so­ha« re­vi­zi­o­nis­ta han­gu­la­tá­ba csap­jon át” (Nép­sza­va 1946. nov. 30.).
Kár­olyi le­ve­le előbb ju­tott el a Kor­mány­hi­va­tal­ba és Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ba, mint a cím­zett­hez. Zdenìk Fier­linger a cseh­szlo­vák kor­mány 1946. no­vem­ber 29-i ülé­sén is­mer­tet­te an­nak tar­tal­mát. Sze­mé­re ve­ti író­já­nak, hogy az ak­ció meg­íté­lé­sé­ben még a nyu­ga­ti saj­tó­nál is mes­­szebb me­rész­ke­dik és azt a lát­sza­tott kel­ti, mint­ha a ma­gya­ro­kat Cseh­szlo­vá­ki­á­ban gáz­kam­rák vár­nák. Fel­há­bo­ro­dot­tan je­lez­te, hogy Kár­olyi az ak­ció le­ál­lí­tá­sát kéri.27
Kár­olyi le­ve­le meg­tet­te a ha­tá­sát és más, új tak­ti­ka ki­dol­go­zá­sá­ra kész­tet­te a cseh­szlo­vák ve­ze­tést. Úgy ha­tá­roz­tak, hogy „dr. Èech, a Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal el­nö­ke a to­váb­bi­ak­ban nem irá­nyít­hat­ja a ma­gya­rok cseh­or­szá­gi me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ká­ra va­ló be­hí­vá­sát, mert a ne­ve­zett hi­va­tal fel­ada­ta alap­ján ar­ra le­het kö­vet­kez­tet­ni, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­mot­te­vő tö­me­gé­nek ki­te­le­pí­té­sé­ről van szó Cse­hország­ba.”28 A párt ha­tá­ro­za­ta sze­rint Kár­olyi Mi­hály pa­na­szát a Bel­ügyi, a Föld­mű­ve­lés­ügyi és a Szo­ci­á­lis­ügyi Mi­nisz­té­ri­um egy-­e­gy kép­vi­se­lő­jé­ből ál­ló bi­zott­ság elem­zi, s ké­szí­ti el a vá­laszt. A vá­lasz­ban, ame­lyet Edvard Beneš is alá­írt, ki­fej­tet­ték, hogy az 1946. no­vem­ber 18-án el­ren­delt ak­ció nem ré­sze a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság ki­te­le­pí­té­sé­nek, ha­nem az a ko­ráb­ban ho­zott köz­mun­ka­ren­de­let vég­re­haj­tá­sa. A két­éves terv tel­je­sí­té­se ér­de­ké­ben 180 000 szlo­vák ön­ként vál­lalt mun­kát Cseh­or­szág­ban. A ma­gya­rok nem akar­tak ön­ként jön­ni, ezért kény­sze­rít­tet­ték őket. Ká­rolyi ne­ga­tív ér­te­sü­lé­se­it a ma­gyar pro­pa­gan­da túl­zá­sá­nak mi­nő­sí­tet­ték. A konk­rét at­ro­ci­tá­so­kat nem ta­gad­ták, de a fe­le­lős­sé­get el­uta­sí­tot­ták. Bűn­ba­kul a ma­gyar kor­mányt tet­ték meg, mert sze­rin­tük az sza­bo­tál­ja a la­kos­ság­cse­re vég­re­haj­tá­sát. Na­ci­o­na­liz­mus­sal vá­dol­ják a ma­gyar ve­ze­tést. A le­vél az­zal zá­rul, hogy Beneš el­nök „szí­ve leg­főbb vá­gya” a kér­dés mi­előb­bi ren­dezése.29
Kár­olyi kül­föl­di új­ság­írók előtt ér­té­kel­te a cseh­szlo­vák kor­mány vá­la­szát, amely­re re­a­gál­va ki­je­len­tet­te, hogy „Ma­gyar­or­szág már de­mok­ra­ti­kus ál­lam, tel­je­sült Jan Masaryk cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter fel­té­te­le a két ál­lam közeledésére.”30 Kár­olyi nem fo­gad­ta el Edvard Beneš vá­la­szát és to­vább dol­go­zott azon, hogy elő­se­gít­se a két ál­lam kö­ze­le­dé­sét és ja­vít­son a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­tén.

Kár­olyi kon­fö­de­rá­ci­ós el­kép­ze­lé­sei

Fon­tos volt Beneš sze­mé­lyé­nek meg­nye­ré­se Kár­olyi kon­fö­de­rá­ci­ós ter­ve­i­hez, aki kez­det­ben szim­pa­ti­zált az el­kép­ze­lés­sel. A vi­lág­há­bo­rú vé­gé­re azon­ban meg­vál­toz­tat­ta ál­lás­pont­ját. Kár­olyi er­ről a kö­vet­ke­ző­kép­pen ír: „Ezt nem is­mer­te be nyíl­tan, csu­pán ke­rül­te az er­ről va­ló be­szél­ge­tést, az­zal az ürüg­­gyel, hogy még ko­rai len­ne be­le­me­rül­ni a rész­le­tek­be, ami­kor még a há­bo­rú után ki­ala­ku­ló ál­ta­lá­nos vi­szo­nyo­kat sem is­mer­jük. Azt tar­tot­ta, hogy ho­mo­gén szláv ál­la­mot kell te­rem­te­ni, és ezért a nem-szláv la­ko­sok, va­gyis a né­me­tek és a ma­gya­rok ki­uta­sí­tá­sa mel­lett fog­lalt ál­lást” (Kár­olyi 1977:391).
Kár­olyi lá­tás­mód­ja a la­kos­ság­cse­ré­vel kap­cso­lat­ban pá­ri­zsi ma­gyar kö­vet­té va­ló ki­ne­ve­zé­se után gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott: et­től kezd­ve tel­jes mér­ték­ben a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés szem­pont­já­ból lát­ta az ese­mé­nye­ket. Úgy kép­zel­te, hogy az oro­szok se­gít­sé­gé­vel be­von­ja a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mo­kat. Gaz­da­sá­gi egy­sé­get akart lét­re­hoz­ni, amely a cseh­szlo­vák ipar nél­kül el­kép­zel­he­tet­len lett vol­na. „Meg kell nyer­nünk a cseh­szlo­vá­ko­kat még bi­zo­nyos ma­gyar ál­do­za­tok árán is, nem­ze­ti hi­ú­sá­gun­kat hát­tér­be kell szo­rí­ta­ni.” Ha a bé­ke­kö­tés meg­tör­tén­ne, ez­zel az utol­só aka­dály is el­tűn­ne a du­nai ál­la­mok ös­­sze­fo­gá­sa út­já­ból. „Amit el­vesz­te­nénk a ré­ven, vis­­sza­nyer­nénk a vámon.”31 Mi­e­lőtt el­uta­zott vol­na Pá­rizs­ba, Gyön­gyö­si­vel, Rá­ko­si­val és Gerőv­el foly­ta­tott egyez­te­tés után Kár­olyi Zü­rich­ben fo­lyó­ira­tot in­dí­tott a kon­fö­de­rá­ció esz­mé­jé­nek ter­jesz­té­sé­re, amit a nyu­ga­ti fő­vá­ros­ok­ban ter­jesz­tet­tek. Ká­r­olyit ez re­mé­nyek­kel töl­töt­te el, mi­vel Moszk­va is hoz­zá­já­ru­lá­sát ad­ta fo­lyó­ira­ta in­dí­tá­sá­hoz. Szá­má­ra ez azt je­len­tet­te, hogy a Kreml is el­fo­gad­ta az ő ke­let-eu­ró­pai kon­cep­ci­ó­ját.
1948 feb­ru­ár­já­ban Kár­olyit Beneš is­mé­tel­ten prá­gai lá­to­ga­tás­ra hív­ta. Kár­olyi Masarykkal, Clemen­tis­szel és Rip­ká­val tár­gyalt. A meg­be­szé­lé­sek té­má­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség ügye volt. Benešt ko­ráb­ban szél­ütés ér­te, így nem vett részt a tár­gya­lá­so­kon. Kár­olyi be­nyo­má­sa­i­ról a kö­vet­ke­ző­en ír: „Be­szél­ge­té­sün­ket Clemen­tis ké­ret­le­nül több­ször is fél­be­sza­kí­tot­ta. Masarykot szem­mel lát­ha­tó­an ide­ge­sí­tet­te Clemen­tis je­len­lé­te, az volt a be­nyo­má­som, hogy fél tő­le. Jól tud­tam, Clemen­tis haj­lít­ha­tat­lan, ke­zel­he­tet­len em­ber, akit hi­á­ba pró­bá­lok meg­győz­ni. Csak­is Masaryk sze­mé­lyes te­kin­té­lyé­től és be­fo­lyá­sá­tól re­mél­het­tem a kér­dés ren­de­zé­sét” (Kár­olyi 1977:436). Kár­olyi vá­ra­ko­zá­sa nem va­ló­sul­ha­tott meg, Masaryk ugyan­is két hét­tel ta­lál­ko­zá­suk után má­ig tisz­tá­zat­lan kö­rül­mé­nyek kö­zött el­hunyt.
1947 ta­va­szán ki­rob­bant a hi­deg­há­bo­rú, s a két vi­lág­rend­szer szét­vá­lá­sá­nak fo­lya­ma­ta 1948 őszé­re egy­ér­tel­mű­vé vált. Nyu­gat-európában meg­kez­dő­dött a kom­mu­nis­ta pár­tok és a bal­ol­da­li cso­por­tok ki­szo­rí­tá­sa a ha­ta­lom­ból. Ke­let-Eu­ró­pá­ban le­zaj­lott a kom­mu­nis­ta pár­tok ha­ta­lom­át­vé­te­le. Kár­olyi ré­gi ba­rá­tai sor­ra men­tek át a nyu­ga­ti­ak tá­bo­rá­ba. Ba­rá­tai és ko­ráb­bi har­cos­tár­sai sor­ra át­áll­tak a nyu­ga­ti ál­la­mok ol­da­lá­ra, nagy ér­vá­gás volt ez a du­nai kon­fö­de­rá­ció meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, majd vé­gül Kár­olyi is kény­te­len volt fel­ad­ni ter­ve­it és a nyu­ga­ti ál­la­mok­hoz csat­la­koz­ni.
Ös­­szeg­zés

Kár­olyi nem tud­ta meg­bo­csá­ta­ni a cseh­szlo­vák ve­ze­tés­nek, hogy a II. vi­lág­há­bo­rú után a cseh­szlo­vák po­li­ti­ka ahe­lyett, hogy a ke­let-eu­ró­pai hely­zet bé­kés ren­de­zé­sé­hez és de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­hoz ve­ze­tő fo­lya­ma­tot tá­mo­gat­ná, a ma­gyar­ság­gal szem­ben olyan mód­sze­re­ket al­kal­ma­zott, ame­lyek a fa­siz­mus előtt Eu­ró­pá­ban is­me­ret­le­nek vol­tak. Nem ér­tet­te, ho­gyan tör­tén­he­tett az meg, hogy az év­ti­ze­dek óta egy nagy­részt et­ni­ka­i­lag zárt ma­gyar sáv­ban élő­ket, a tör­vé­nyek és ren­de­le­tek al­ko­tói bün­tet­le­nül el­űz­he­tik ott­ho­na­ik­ból, kény­szer­mun­ká­ra fog­hat­ják, gyűj­tő­tá­bor­ok­ba zár­hat­ják, s as­­szo­nyos­tól, gye­re­kes­től át­te­he­tik a ha­tá­ron. A ma­gyar kor­mán­­nyal szem­ben szin­tén csa­ló­dott­sá­got ér­zet, zo­kon vet­te, hogy a Lon­don­ban és Wa­shing­ton­ban tár­gya­ló ma­gyar de­le­gá­ci­ó­nak nem lett tag­ja, hi­szen ne­ki na­gyobb kap­cso­lat­kö­re il­let­ve hely­is­me­re­te lett vol­na. Ne­hez­telt a ma­gyar kor­mány­ra azért is, mert ami­kor a de­le­gá­ció vis­­sza­tért nyu­ga­ti kör­út­já­ról, nem tar­tot­ták őt ar­ra ér­de­mes­nek, hogy be­szél­je­nek ered­mé­nye­ik­ről, il­let­ve tá­jé­koz­tas­sák őt. A ma­gyar kor­mány ré­szé­ről ez tak­ti­kai hi­ba volt, mi­vel tu­do­má­suk volt ar­ról, hogy Beneš meg­hív­ta Kár­olyit Prá­gá­ba és tár­gya­lá­so­kat fog ve­le foly­tat­ni. Kár­olyit fe­szé­lyez­te az is, hogy el­uta­sí­tot­ták ja­vas­la­tát egy ál­ta­la ve­ze­ten­dő, a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­hoz tar­to­zó hi­va­tal fel­ál­lí­tá­sá­ra, mely­nek cél­ja a szom­szé­dok­kal va­ló együtt­mű­kö­dés elő­moz­dí­tá­sa és a Du­na-kon­fö­de­rá­ció elő­ké­szí­té­se lett vol­na.
Jog­gal sér­tett­nek érez­te ma­gát ab­ban is, hogy ki­hagy­ták a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra uta­zó de­le­gá­ci­ó­ból, és csak kés­ve, ta­nács­adó­ként ve­he­tett azon részt, nem pedig a kül­dött­ség ve­ze­tő­je­ként. Bár er­re azt a ma­gya­rá­za­tot le­het­ne ad­ni, hogy a ma­gyar po­li­ti­kai ve­ze­tés nem akar­ta Kár­olyi sze­mé­lyét ki­ten­ni an­nak, hogy a má­so­dik, szin­tén „rossz bé­ke” ugyan­csak az ő sze­mé­lyé­vel kap­cso­lód­jék ös­­sze. Vé­le­mé­nyem sze­rint Kár­olyi tisz­tá­ban volt ez­zel és en­nek el­le­né­re kész volt ta­pasz­ta­la­ta­it és te­kin­té­lyét fel­hasz­nál­ni a ked­ve­zőbb ma­gyar bé­ke el­éré­se ér­de­ké­ben. Kár­olyi fel­is­mer­te, hogy Ma­gyar­or­szág szá­má­ra az új nem­ze­ti vi­szo­nyok kö­zött min­den­faj­ta rossz és elő­í­té­let­tel te­li be­ideg­ző­dés he­lyett a kör­nye­ző or­szá­gok­kal va­ló gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai együtt­mű­kö­dés is je­lent­he­ti a ki­utat. Igaz­ság­ér­zet­ét iga­zol­ja, hogy min­den al­ka­lom­mal fel­emel­te sza­vát a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek ki­te­le­pí­té­se el­len és em­ber­te­len­nek te­kin­tet­te a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ül­dö­zé­sét, írá­sa­i­ban és tet­te­i­ben is min­den egyes al­ka­lom­mal ezek meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra tö­re­ke­dett.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Auer Pál: Fél év­szá­zad. Wa­shing­ton, 1971.
Ba­logh Sán­dor: Par­la­men­ti és párt­harc­ok Ma­gyar­or­szá­gon 1945–47. Budapest, Kossuth Kiadó, 1975.
Beneš, Edvard: Sešt let exilu. Pra­ha, 1947.
Hajdu Ti­bor: Kár­olyi Mi­hály. Bu­da­pest, Kos­suth Könyv­ki­adó, 1978.
Hal­mosy Dé­nes: Nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek 1918–45. Bu­da­pest, Köz­gaz­da­sá­gi és Jo­gi Könyvkiadó–Gondolat Könyv­ki­adó, 1983.
Kár­olyi Mi­hály: Hit, il­lú­zi­ók nél­kül. Bu­da­pest, Mag­ve­tő, 1977.
Kiss Szil­via (sz­erk.): Kár­olyi Mi­hály vá­lo­ga­tott írá­sai 1920–1946. Bu­da­pest, 1964.
Krno, Dal­i­bor M.: A bé­ké­ről tár­gyal­tunk Ma­gyar­or­szág­gal. Bu­da­pest, 1992.
Láz­ár Györ­gy: Cseh­szlo­vák–ma­gyar tár­gya­lá­sok a la­kos­ság­cse­ré­ről 1945 de­cem­be­ré­ben. Múl­tunk, 1998/2.
Nép­sza­va. 1946. no­vem­ber 30.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin: A ki­te­le­pí­tés­től a res­zlo­vak­izá­cióig. Po­zsony, Kalligram, 2001.
Zvara, Jura­j: A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sa Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, 1965.

Dr. Boros Ferenc: Van-e esély a magyar–szlovák kiegyezésre és megbékélésre? (Kísérletek, tapasztalatok)

A rend­szer­vál­to­zás után meg­te­rem­tőd­tek a fel­té­te­lek ah­hoz, hogy a két or­szág és nép kül­ső be­fo­lyá­so­lá­sok nél­kül ma­ga ha­tá­roz­za meg egy­más­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát, fi­gye­lem­be vé­ve nem­ze­ti és kül­po­li­ti­kai ér­de­ke­it, új ala­pok­ra he­lyez­ze bi­la­te­rá­lis kap­cso­la­ta­it, le­küzd­je a tör­té­nel­mi­leg ki­ala­kult és meg­lé­vő za­va­ró té­nye­ző­ket, kap­cso­la­ta­i­kat az eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós fo­lya­mat­ban egy­re in­kább a kö­zös jö­vő ér­de­ke­i­nek ves­se alá. Az aláb­bi ta­nul­mány az ez irá­nyú kí­sér­le­te­ket, tö­rek­vé­se­ket vizs­gál­ja, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a múlt kér­dé­se­i­nek tisz­tá­zá­sá­ra, mi­u­tán be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy ki­ala­kult tör­té­nel­mi tra­u­mák és szte­re­o­tí­pi­ák a rend­szer­vál­to­zás utá­ni idő­szak­ban erő­tel­je­sen ju­tot­tak fel­szín­re, és mé­lyen át­ha­tot­ták a köz­tu­da­tot, s je­len­tős mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ták a két nép és or­szág kap­cso­la­ta­it.

A ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés kér­dé­se tör­té­nel­mi ve­tü­let­ben

Tör­té­nel­münk fo­lya­mán a ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés igé­nye ma­gyar–szlo­vák vi­szony­lat­ban sa­já­tos és vál­to­zó kö­rül­mé­nyek kö­zött me­rült fel, kor­sza­kon­ként más-más hang­súl­­lyal és elő­jel­lel. Ma már a szom­széd né­pek ré­szé­ről is egy­re in­kább el­fo­ga­dott, hogy a Szent István-i ma­gyar ál­lam ke­re­té­ben mint­egy nyolc év­szá­za­don át az együtt­élés alap­ve­tő­en za­var­ta­lan, ha­té­kony és ered­mé­nyes volt. Va­gyis nem ne­vez­he­tő ez a kor az ún. „ezer­éves ma­gyar el­nyo­más” idő­sza­ká­nak. A ma­gyar ál­lam­ala­pí­tás utá­ni év­szá­zad­ok­ra in­kább a köl­csö­nös meg­bé­ké­lés volt a jel­lem­ző, ami mind­két fél szá­má­ra ked­ve­ző volt, a szlo­vá­kok szá­má­ra a fenn­ma­ra­dás mel­lett a nem­zet­té vá­lást is elő­se­gí­tet­te.
A ki­egye­zés kér­dé­se a mo­dern nem­zet­té vá­lás sza­ka­szá­ban, konk­rét for­má­ban az 1848–49-es ma­gyar sza­bad­ság­harc ide­jén vált ak­tu­á­lis­sá, ami­kor a szlo­vá­kok nem­zet­ként va­ló el­is­me­ré­sü­ket és jo­ga­i­kat kö­ve­tel­ték. A vi­szony­lag erőt­len, gyen­ge szlo­vák po­li­ti­kai elit igé­nyei ak­kor be­leüt­köz­tek a ko­ra­be­li ma­gyar nem­zet­fel­fo­gás el­ve­i­be és a ma­gyar elit vélt po­li­ti­kai ér­de­ke­i­be. A for­ra­da­lom a pol­gá­ri jo­gok szint­jén kí­ván­ta csak biz­to­sí­ta­ni a jo­go­kat, s ezen az ala­pon vár­ta el a ma­gyar for­ra­da­lom tá­mo­ga­tá­sát, amit a szlo­vák po­li­ti­kai elit el­ve­tett és cél­ja­it Bécs­re tá­masz­kod­va igye­ke­zett el­ér­ni. A ki­egye­zés e sors­dön­tő sza­kasz­ban te­hát nem jött lét­re az egyen­lőt­len part­ne­rek kö­zött.
A szlo­vák ki­egye­zé­si kí­sér­let meg­is­mét­lő­dött 1861-ben, ami­kor már a Me­mo­ran­dum­ban rög­zí­tett kö­ve­te­lés tar­tal­mát a te­rü­le­ti­leg kö­rül­ha­tá­rolt szlo­vák (szláv) au­to­nó­mia igé­nye ké­pez­te. A si­ker­te­len­ség és az 1867-es oszt­rák–ma­gyar ki­egye­zés után ki­bon­ta­ko­zó nem­ze­ti­sé­gi el­nyo­más kö­vet­kez­té­ben ilyen konk­rét szlo­vák kö­ve­te­lés egé­szen 1918-ig már nem me­rült fel, a nem­ze­ti fej­lő­dés­nek azon­ban a Me­mo­ran­dum fon­tos ele­me ma­radt. A szlo­vák po­li­ti­kai elit át­me­ne­ti­leg vi­szony­la­gos „meg­bé­ké­lés­re” kény­sze­rült.
Mi­u­tán a du­a­lis­ta ma­gyar po­li­ti­kai elit el­mu­lasz­tot­ta a ki­egye­zés fel­tét­ele­i­nek a meg­te­rem­té­sét, 1918-végén a pol­gá­ri de­mok­ra­ti­kus for­ra­da­lom ide­jén lét­re­jött Ká­r­olyi-kor­mány kény­sze­rült ar­ra, hogy ki­egye­zé­si tár­gya­lá­so­kat szor­gal­maz­zon az ak­kor még „né­mi önál­ló dön­té­si le­he­tő­ség­gel ren­del­ke­ző” szlo­vák po­li­ti­kai elit­tel, amely azon­ban az el­múlt idők ta­pasz­ta­la­tai és az adó­dó új, szá­má­ra ked­ve­zőbb al­ter­na­tí­va le­he­tő­sé­ge­i­vel él­ve va­ló­já­ban er­re nem volt haj­lan­dó. A szlo­vák po­li­ti­kai elit dön­tő súl­­lyal az „el­vá­lás” és a cse­hek­kel va­ló egye­sü­lés mel­lett dön­tött.
Az 1920-ban alá­írt tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés a ma­gya­rok szá­má­ra le­zár­ta azt a re­ményt, hogy a ki­ala­kult hely­ze­ten, rö­vid­tá­von vál­toz­tas­sa­nak. A nagy­ha­tal­mak és a szom­szé­dok is a ki­ala­kult sta­tus quo­val va­ló meg­bé­ké­lést aján­lot­ták a ma­gyar kor­mány­nak, amit a ma­gyar kor­mány az igaz­ság­ta­lan­nak tar­tott bé­ke tu­da­tá­ban csak tu­do­má­sul vett, de el nem fo­ga­dott. Er­re épült a ma­gyar re­ví­zi­ós po­li­ti­ka a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött. Ki­egye­zés esé­lyé­ről már azért sem le­he­tett be­szél­ni, mi­vel a szlo­vá­kok a cseh­szlo­vák ál­lam ke­re­té­ben nem ren­del­kez­tek önál­ló dön­té­si le­he­tő­sé­gek­kel.
A sé­rel­mek el­ve­zet­tek 1938–39-hez, ami­kor is nagy­ha­tal­mi dön­té­sek ré­vén Ma­gyar­or­szág vis­­sza­kap­ta a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek nagy ré­szét ki­sebb szá­mú szlo­vák la­kos­sal együt­t. Ez lé­nye­gé­ben egy­beesett a cseh­szlo­vák ál­lam szét­esé­sé­nek fo­lya­ma­tá­val, amely 1939 már­ci­u­sá­ban az önál­ló szlo­vák ál­lam ki­ki­ál­tá­sá­val ért vé­get.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú idő­sza­ká­ban a két ál­lam (Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia) vi­szo­nyá­ra, bár kö­zös nagy­ha­tal­mi be­fo­lyás alatt áll­tak, in­kább a szem­ben­ál­lás volt a jel­lem­ző, mintsem­ a kö­ze­le­dés. Az an­ti­fa­sisz­ta ös­­sze­fo­gás­nak csak mi­ni­má­lis je­le mu­tat­ko­zott 1944 má­so­dik fe­lé­ben, a Szlo­vák Nem­ze­ti Fel­ke­lés ide­jén.
A há­bo­rú­ból a né­me­tek mel­lé fel­so­ra­ko­zó Ma­gyar­or­szág és a hit­le­ri csat­lós szlo­vák ál­lam el­té­rő po­zí­ci­ó­val ke­rült ki: Ma­gyar­or­szág vesz­tes­ként, Szlo­vá­kia új­ra egye­sül­ve a cse­hek­kel (a Szlo­vák Nem­ze­ti Fel­ke­lés­nek és a dip­lo­má­cia si­ke­re­ik­nek kö­szön­he­tő­en) győz­te­sen. Kö­vet­kez­mé­nye Ma­gyar­or­szág is­mé­telt el­íté­lé­se és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tel­jes jog­fosz­tá­sa lett. Ilyen vi­szo­nyok kö­zött ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés fel­tét­elei nem ala­kul­hat­tak ki, csak kény­sze­rű komp­ro­mis­­szu­mos meg­ol­dá­sok­ra ke­rül­he­tett sor.
Az­ál­tal, hogy Ma­gyar­or­szág és az új­já­szer­ve­zett Cseh­szlo­vá­kia 1948 után 40 éven át tény­le­ge­sen a Szov­jet­unió ál­tal ve­ze­tett ál­lam­szö­vet­ség­gé vált a Var­sói Szer­ző­dés ke­re­té­ben, mind­két or­szág rá­kény­sze­rült a kö­te­le­ző in­ter­na­ci­o­na­liz­mus el­vé­re épü­lő vi­szony­la­gos meg­bé­ké­lés­re, s en­nek ke­re­té­ben a két or­szág kö­zött szo­ros gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai, kul­tu­rá­lis együtt­mű­kö­dés ala­kult ki. A kö­te­le­ző in­ter­na­ci­o­na­liz­mus és a kor­lá­tolt szu­ve­re­ni­tás kö­rül­mé­nyei ki­zár­tak min­den­faj­ta nyílt el­len­tét­szí­tást, s nem tet­ték le­he­tő­vé a múlt ne­ga­tív örök­sé­ge­i­nek ér­de­mi tisz­tá­zá­sát sem, bár tör­té­nész kap­cso­la­tok­ban fel­mu­tat­ha­tó ilyen irá­nyú tö­rek­vés. A hang­súly alap­ve­tő­en a tör­té­nel­mi múlt po­zi­tív ele­me­i­nek be­mu­ta­tá­sá­ra irá­nyult. A Var­sói Szer­ző­dés­ből va­ló ki­tö­ré­si kí­sér­le­tek so­rán (1956, 1968) a két or­szág (Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia) nem ta­lált egy­más­ra.
A fen­ti­ek alap­ján lát­ni le­het, hogy a ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés ob­jek­tu­mai kor­sza­kon­ként mó­do­sul­tak. A szlo­vá­kok nem­ze­ti tö­rek­vé­sei és ezek ma­gyar fo­gad­ta­tá­sa kö­vet­kez­té­ben a Szent István-i ma­gyar ál­lam ke­re­tei kö­zött ki­ala­kult meg­bé­ké­lés idő­sza­ka meg­sza­kadt. A szlo­vá­kok szá­má­ra a ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés fel­té­te­le a nem­ze­ti kö­ve­te­lé­se­ik el­fo­ga­dá­sa volt. Az ér­dek­el­len­té­tek ezt kö­ve­tő­en a ma­gyar– szlo­vák vi­szony ki­éle­ző­dé­sé­hez, majd vé­gül is a sza­kí­tás­hoz ve­zet­tek. A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ke­re­té­ben a szlo­vá­kok mo­dern nem­zet­té vá­lá­sa ki­te­je­sed­he­tett, ál­la­mi­sá­gá­nak fel­tét­elei ki­bon­ta­koz­tak, önál­ló kül­po­li­ti­kai dön­té­si le­he­tő­sé­gei azon­ban lé­nye­gé­ben 1993-ig nem ala­kul­tak ki.
A ma­gya­rok szá­má­ra 1918 előtt a ki­egye­zés fel­té­te­le a du­a­lis­ta Ma­gyar­or­szág in­teg­ri­tá­sá­nak a meg­őr­zé­se, az egy­sé­ges ma­gyar nem­zet­fo­ga­lom nem­ze­ti­sé­gek ál­tal tör­té­nő el­fo­ga­dá­sa volt. 1918 idő­sza­ká­ban, a Mo­nar­chia szét­esé­se után, a pá­ri­zsi bé­kék ide­jén és azt kö­ve­tő­en ma­gyar rész­ről alap­ve­tő­en már nem a ré­gi vi­szo­nyok vis­­sza­ál­lí­tá­sa volt a meg­bé­ké­lés fel­té­te­le, ha­nem in­kább az igaz­sá­go­sabb bé­ke el­nye­ré­se. Alap­ve­tő­en en­nek ér­de­ké­ben folyt a re­ví­zi­ós po­li­ti­ka. 1938–39-ben a ma­gyar po­li­ti­ka úgy érez­te, hogy igaz­ság­té­tel kö­vet­ke­zett be a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek vis­­sza­szer­zé­sé­vel. A há­bo­rú utá­ni bé­ke­el­ren­de­ző­dés so­rán, ami­kor e te­rü­le­te­ket vis­­sza kel­lett szol­gál­tat­ni, vi­lá­gos­sá vált, hogy te­rü­le­ti vál­to­zá­sok­ra a jö­vő­ben nem ke­rül­het sor. Ma­radt a ki­sebb­ség­vé­de­lem, amely­nek az em­lí­tett 40 év csak szűk ke­re­te­ket és le­he­tő­sé­ge­ket biz­to­sí­tott.
A fen­ti­ek­ből lát­ha­tó, hogy a tör­té­nel­mi sé­rel­mek, tra­u­mák alap­ve­tő­en a XIX. szá­zad­tól da­tá­lód­nak. A szlo­vá­kok sé­rel­mei a szlo­vák nem­ze­ti lét és en­nek meg­fe­le­lő kö­ve­te­lé­se­ik el­ve­té­sé­re (1848, 1861), a du­a­liz­mus alat­ti nem­ze­ti­sé­gi el­nyo­más­ra, a II. vi­lág­há­bo­rú előt­ti te­rü­le­ti vis­­sza­csa­to­lá­sok idő­szak­ára, ezen be­lül a Ma­gyar­or­szág­hoz csa­tolt szlo­vá­ko­kat ért re­tor­zi­ók­ra ala­po­zód­tak. A ma­gyar sé­rel­mek és tra­u­mák el­ső­sor­ban a tri­a­no­ni bé­ke igaz­ság­ta­lan­sá­ga­i­val, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni nem­ze­ti­sé­gi jog­fosz­tás idő­sza­ká­val és ál­ta­lá­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság hely­ze­té­nek kér­dé­se­i­vel függ­tek ös­­sze.
Az aláb­bi­ak­ban há­rom olyan rend­szer­vál­to­zás utá­ni idő­sza­kot vizs­gá­lunk meg, ami­kor kí­sér­le­tek tör­tén­tek kap­cso­la­ta­ink ren­de­zé­sé­re, a múlt kér­dé­se­i­nek tisz­tá­zá­sá­ra, ill. en­nek elő­moz­dí­tá­sá­ra.

A múlt sé­rel­me­it le­zá­ró kö­zös po­li­ti­kai nyi­lat­ko­zat ki­dol­go­zá­sá­ra tett kí­sér­let 1991 vé­gén

1989 után a post­sztáli­ni rend­szer szét­esé­sét kö­ve­tő­en volt né­mi re­mény és ar­ra irá­nyu­ló jó szán­dék, hogy a rend­szer­vál­tó or­szá­gok meg­ta­lál­ják a ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés út­ját a tör­té­nel­mi múl­tunk­kal ös­­sze­füg­gő ké­nyes kér­dé­sek­ben is. Ez a re­mény azon­ban rö­vid időn be­lül szer­te­fosz­lott. A té­nyek bi­zo­nyí­tot­ták, hogy a múlt sé­rel­me­i­nek le­zá­rá­sa nem old­ha­tó meg a je­len sé­rel­me­i­nek or­vos­lá­sa nél­kül.

A mély­re­ha­tó de­mok­ra­ti­kus át­ala­ku­lás 1989 után Szlo­vá­ki­á­ban az ott élő ma­gyar­sá­got is nagy­mér­ték­ben érin­tet­te, amely meg­fo­gal­maz­ta el­vá­rá­sa­it, él­ve jo­ga­i­val lét­re­hoz­ta po­li­ti­kai szer­ve­ze­te­it, s ak­tí­van be­kap­cso­ló­dott a de­mok­ra­ti­kus át­ala­ku­lás fo­lya­ma­tá­ba. Ma­gyar rész­ről ter­mé­sze­tes­nek tar­tot­ták en­nek tá­mo­ga­tá­sát. A Mat­i­ca sloven­ská kö­rül szer­ve­ző­dő na­ci­o­na­lis­ta erők ré­szé­ről ez éles tá­ma­dá­so­kat vál­tott ki, ame­lyek nem­zet­ál­la­mi esz­mék je­gyé­ben a ki­sebb­sé­gi jo­gok kor­lá­to­zá­sá­ra tö­re­ked­tek. Már 1990 nya­rán el­ké­szült, és a szlo­vák par­la­ment­ben az ősz fo­lya­mán vi­tá­ra ke­rült a szlo­vák ál­lam­nyelv be­ve­ze­té­sét szor­gal­ma­zó ún. „mat­icás” nyelv­tör­vény­ter­ve­zet (ek­kor még el­fo­ga­dá­sa nem tör­tént meg). Ma­gyar rész­ről fel­erő­sö­dött a ki­sebb­ség­vé­de­lem, al­kot­má­nyos jo­gok­ra is ala­poz­va el­hang­zot­tak An­tall Jó­zsef mi­nisz­ter­el­nök­nek a 15 mil­li­ós ma­gyar­ság kép­vi­se­le­té­re vo­nat­ko­zó sza­vai, és ez idő tájt szá­mos olyan, a saj­tó­ban is vissz­han­got ka­pott meg­fo­gal­ma­zás, a ha­tár­kér­dé­se­ket is szel­lőz­te­tő meg­nyi­lat­ko­zás, me­lyek­ből szlo­vák rész­ről ar­ra kö­vet­kez­tet­tek, il­let­ve an­nak bi­zo­nyí­tá­sá­ra tö­re­ked­tek, hogy Ma­gyar­or­szá­gon erős a múlt „bi­zo­nyos fo­kú res­ta­u­rá­lá­sá­ra” irá­nyu­ló haj­lam. Mind­ezek a vé­le­mé­nyek szlo­vák rész­ről a sor­ra ke­rü­lő ma­gyar–szlo­vák ma­gas szin­tű ta­lál­ko­zó­kon is han­got kap­tak (lásd a ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter szlo­vá­ki­ai lá­to­ga­tá­sa 1990 nya­rán, a szlo­vák par­la­ment el­nö­ké­nek és mi­nisz­ter­el­nök­ének ma­gyar­or­szá­gi lá­to­ga­tá­sa 1991 ele­jén). Már 1990 vé­gé­re te­kin­té­lyes szlo­vák szak­em­be­rek tol­lá­ból meg­fo­gal­ma­zó­dott a múlt ne­ga­tív ta­pasz­ta­la­ta­i­ra épí­tett „el­mé­let” a ma­gyar „re­ví­zi­ós” cé­lok­ról, szándékokról,1 amely­re épül­he­tett a fel­erő­sö­dő ma­gyar­fó­bia, ma­gyar­el­le­nes tu­dat­for­má­lás. Esze­rint: a ma­gyar po­li­ti­ka Tri­a­non óta nem vál­to­zott. A Nagy-Ma­gyar­or­szág irán­ti nosz­tal­gia, „a ré­gi ural­ko­dói tu­dat” az or­szág­ban te­ret nyert. Ma­gyar­or­szág kár­pát-me­den­cei tör­té­nel­mi kül­de­té­sé­nek, a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág geo­po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi, szel­le­mi egy­sé­gé­nek, tör­té­nel­mi jo­ga­i­nak a han­goz­ta­tá­sa ke­rült elő­tér­be (Fel­vi­dék­ről be­szél­nek, ami­kor Szlo­vá­ki­á­ról van szó). Kö­vet­kez­te­tés: a ma­gyar po­li­ti­ka „Apponyi szel­le­mé­ben” kö­ve­tel igaz­sá­got Ma­gyar­or­szág­nak. E vé­le­mé­nyek sze­rint „im­po­nál Ma­gyar­or­szág­nak” a kö­ze­le­dés a szom­szé­dok­kal, mi­vel a ma­gyar po­li­ti­ka a kö­zép-eu­ró­pai ré­gió is­mé­telt egye­sí­té­sé­nek szük­sé­gét tart­ja fon­tos­nak, ame­lyet Tri­a­non meg­sza­kí­tott. Ezt szol­gál­ja a re­gi­o­ná­lis együtt­mű­kö­dés­nek a szor­gal­ma­zá­sa, s en­nek szel­le­mé­ben hang­za­nak el olyan vé­le­mé­nyek, hogy amen­­nyi­ben a szlo­vá­kok „két lé­pést tá­vo­lod­nak Prá­gá­tól, ugyan­an­­nyi­ra kö­ze­led­nek Bu­da­pest­hez”.
E hely­zet­elem­zés sze­rint a szlo­vák köz­vé­le­ményt nyug­ta­la­nít­ják a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek, fi­gye­lem­be vé­ve, hogy 1918 óta „négy­szer tör­tek” be ma­gyar csa­pa­tok Szlo­vá­ki­á­ba, hogy a „tör­té­ne­lem ke­re­két vis­­szá­já­ra for­dít­sák”. Tri­a­non el­ve­té­sé­ben és a nem­ze­ti sé­rel­mek is­mé­telt elő­tér­be ál­lí­tá­sá­ban olyan fo­lya­ma­tot lát­nak, amely utat nyit a „je­len­le­gi” sta­tus quo re­ví­zi­ó­ja előt­t, s amely­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok­nak is sze­re­pet osz­tot­tak ki, köz­pon­ti­lag be­fo­lyá­sol­ják és irá­nyít­ják te­vé­keny­sé­gü­ket. A ma­gyar po­li­ti­ka stra­té­gi­ai cél­ja – „a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek el­sza­kí­tá­sa” Szlo­vá­ki­á­tól. Ezt a célt fo­ko­za­to­san és a ma­gyar ön­igaz­ga­tás kö­vet­ke­ze­tes ki­épí­té­sé­vel kí­ván­ja el­ér­ni, hol­mi „kis Hun­gá­ria” ki­épí­té­sé­nek szán­dé­ké­val. Tak­ti­ká­ját a prá­gai kap­cso­la­ta­ik­ra, a ki­sebb­sé­gi kér­dés nem­zet­kö­zi­vé té­te­lé­re, s a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tá­mo­ga­tá­sá­ra építi.2

Ez a ki­éle­zett s a na­pi po­li­ti­kát egy­re erő­tel­jes­eb­ben át­ha­tó fel­fo­gás két­ség­te­le­nül ag­go­dal­ma­kat vál­tott ki az ak­kor még ha­tal­mon lé­vő szlo­vák de­mok­ra­ti­kus erők ré­szé­ről is. Par­la­men­ti szin­tű ta­lál­ko­zót kez­de­mé­nyez­tek, mely­nek cél­ja a fe­szült­sé­gek csök­ken­té­se, hang­súlyt he­lyez­ve a múlt kér­dé­se­i­nek tisz­tá­zá­sá­ra.
1991. de­cem­ber 12-én szlo­vák par­la­men­ti kül­dött­ség (M. Zemko al­el­nök vezetésével)3 lá­to­ga­tott Ma­gyar­or­szág­ra, az­zal a cél­lal, hogy a múlt kér­dé­se­i­ről tár­gyal­jon a ma­gyar part­ne­rek­kel. A Ma­gyar Or­szág­gyű­lés Kép­vi­se­lői Iro­dá­já­ban meg­ren­de­zett egész na­pos ta­nács­ko­zá­son a részt­ve­vők meg­pró­bál­ták kör­vo­na­laz­ni a fel­ada­tot. Ma­gyar rész­ről re­mé­nyü­ket fe­jez­ték ki, hogy e ta­nács­ko­zás va­la­mi olyan fo­lya­ma­tot in­dít­hat el, amely­nek gyü­möl­csö­ző ered­mé­nyei le­het­nek to­váb­bi kap­cso­la­ta­ink­ra, vagy leg­alább­is eny­hít­he­tik, csök­kent­he­tik a gon­do­kat, hogy azok „ne idéz­ze­nek elő konf­lik­tu­so­kat”. Szlo­vák rész­ről meg­erő­sí­tet­ték an­nak fon­tos­sá­gát, hogy szük­sé­ges „a kö­zös de­mok­ra­ti­kus hul­lám­ra” ke­rült né­pe­ink nyi­tott kér­dé­se­i­nek a tisz­tá­zá­sa a kö­zös elő­re­ha­la­dás ér­de­ké­ben. E kér­dé­sek el­hall­ga­tá­sa csak ká­ro­kat okoz­hat. Fon­tos­nak tar­tot­ták hang­sú­lyoz­ni, hogy a kon­szen­zus csak köl­csö­nös em­pá­ti­á­val ér­he­tő el.
Már a ta­nács­ko­zás kez­de­tén kér­dés­ként me­rült fel, hogy a tör­té­nel­mi múl­tunk vizs­gá­la­ta te­kin­te­té­ben a tár­gya­lók idő­ben med­dig men­je­nek vis­­sza, mi­lyen mód­szert al­kal­maz­za­nak, mi­lyen konk­rét célt tűz­ze­nek ki. Egyet­ér­tés volt ab­ban, hogy az el­ső vi­lág­há­bo­rú előt­ti „kö­zös ál­la­mi­sá­gunk” idő­sza­kát csak rész­ben érin­tik. Szlo­vák rész­ről a ki­in­du­ló pont­nak a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú idő­sza­kát je­löl­ték meg, fi­gye­lem­be vé­ve, hogy an­nak vol­tak előz­mé­nyei és kö­vet­kez­mé­nyei is. A kö­vet­ke­ző kér­dés­cso­port a ki­sebb­sé­gi kér­dés, s e té­ren a két or­szág po­li­ti­kai ál­lás­pont­já­nak a meg­is­me­ré­se a cél. Ma­gyar rész­ről fon­tos­nak tar­tot­ták, hogy a vi­ta po­li­ti­kai szin­ten tisz­táz­zon kér­dé­se­ket, ha­tá­roz­zon meg té­má­kat az­zal a pers­pek­tí­vá­val, hogy azok ki­mun­ká­lá­sát majd al­bi­zott­ság­ok vég­zik el (et­től vé­gül is – ahogy ké­sőbb ki­de­rült – a szlo­vá­ki­ai hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel el­áll­tak).
Szlo­vák rész­ről utal­tak ar­ra, hogy a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács már szem­be tu­dott néz­ni több ké­nyes kér­dés­sel (a há­bo­rú alat­ti zsi­dó­ül­dö­zés kér­dé­se, a né­me­tek há­bo­rú utá­ni ki­te­le­pí­té­sé­nek igaz­ság­ta­lan­sá­gai), s a ma­gyar–szlo­vák kér­dést is ha­son­ló­an kel­le­ne ren­dez­ni, bár meg­íté­lé­sük sze­rint ez ös­­sze­tet­tebb do­log, mi­vel két­ol­da­lú ak­tus­ról van szó, utal­va a szlo­vák la­kos­sá­got az 1938–39. évi „vis­­sza­csa­to­lá­sok” után ért rep­res­­szi­ók­ra. Fran­tišek Mik­loško szlo­vák par­la­men­ti el­nök inst­ruk­ci­ó­i­ra utal­va szlo­vák rész­ről úgy vé­le­ked­tek, hogy a bi­zott­ság mun­ká­ja egy kö­zös po­li­ti­kai fel­hí­vás­sal kel­le­ne zá­rul­ni, amely szám­ba ve­szi e sé­rel­me­ket és a fe­lek köl­csö­nö­sen el­né­zést, bo­csá­na­tot kér­nek a tör­tén­tek mi­att. A kö­zös nyi­lat­ko­zat ter­mé­sze­te­sen nem old­hat­ja meg a prob­lé­má­kat, de jó hírt ad­hat ar­ról, hogy kap­cso­la­ta­ink tisz­tá­zá­sán ma­gyar és szlo­vák po­li­ti­kai té­nye­zők dol­goz­nak, fi­gye­lem­be vé­ve, hogy e két nép év­szá­zad­okig „jó­ban-rossz­ban együt­t” volt és a jö­vő­ben is egy ré­gi­ó­ban fog él­ni.

Ezt kö­ve­tő­en már­is na­pi­rend­re ke­rül­tek a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek meg­íté­lé­sé­nek a kér­dé­sei, me­lyek az em­pá­ti­át tük­rö­ző hang­vé­tel mel­lett is jól tük­röz­ték az el­té­rő vé­le­mé­nye­ket.
Szlo­vák rész­ről hang­sú­lyoz­ták, hogy a szlo­vák fél szá­má­ra nagy kér­dő­je­les prob­lé­mát je­len­te­nek a „bé­csi dön­té­sek”, ame­lyek ugyan a to­tá­lis nagy­ha­tal­mi po­li­ti­ka szü­le­mé­nyei, de kö­vet­kez­mé­nyei a szlo­vá­kok el­le­ni ma­gyar rep­res­­szi­ók, há­bo­rús at­ro­ci­tá­sok. A há­bo­rú után tör­tén­tek: la­kos­ság­cse­re, az or­szá­gon be­lül tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sek, erő­sza­kos res­zlo­vak­izá­ció, ezek­től nem el­vá­laszt­ha­tók, hoz­záté­ve, hogy ezen utób­bi sé­rel­me­ket a ké­sőb­bi cseh­szlo­vák po­li­ti­ka be­is­mer­te és bi­zo­nyos fo­kig jó­vá­tet­te.
Ma­gyar rész­ről rá­mu­tat­tak, hogy a bé­csi dön­tés után Ma­gyar­or­szág­hoz ke­rült szlo­vá­kok hely­ze­tét nem le­het ös­­sze­vet­ni az ál­lam­pol­gár­sá­guk­tól meg­fosz­tott szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­té­vel. Ma­gyar­or­szá­gon 1945 után a né­me­tek­től el­té­rő­en más nem­ze­ti­sé­get tör­vény­ho­zá­si, ál­lam­ha­tal­mi be­avat­ko­zás nem súj­tot­ta. Lát­ni kell, hogy Tri­a­non nél­kül nincs Mün­chen stb., s e lán­co­lat csak szen­ve­dést oko­zott. Kü­lönb­ség van azon­ban a bé­csi dön­tés és a kas­sai kor­mány­prog­ram kö­zött, az utób­bi a kol­lek­tív bű­nös­ség vád­ját je­len­tet­te.
Ma­gyar rész­ről el­hang­zott az a ja­vas­lat, hogy a fe­lek ne me­rül­je­nek el a tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok, ese­mé­nyek rész­le­te­i­ben, in­kább ala­kít­sa­nak ki kö­zös ál­lás­fog­la­lást „az ál­lam egyes pol­gá­rai éle­té­be va­ló meg­en­ged­he­tet­len be­avat­ko­zás­ról”. En­nek alap­ján le­het­ne meg­fo­gal­maz­ni az at­ro­ci­tá­sok köl­csö­nös el­íté­lé­sét, amely a ke­re­tét ad­hat­ná a kö­zös ál­lás­fog­la­lás­nak.

Vé­gül is, meg­szü­le­tett a ja­vas­lat, mi­sze­rint mind­két fél ké­szít egy kö­zös ál­lás­fog­la­lás-ter­ve­ze­tet, me­lyet köl­csö­nö­sen ki­cse­rél­nek és a kö­vet­ke­ző po­zso­nyi ta­lál­ko­zón, le­he­tő­ség sze­rint azt vég­le­ge­sí­tik. Szlo­vák rész­ről, a par­la­ment el­nö­ké­re is hi­vat­koz­va sür­get­ték a kö­vet­ke­ző ös­­sze­jö­ve­telt, mond­ván, hogy Szlo­vá­ki­á­ban, jú­ni­us­ban vá­lasz­tá­sok lesz­nek és le­het, hogy egy egé­szen más par­la­ment ül majd ös­­sze. Vé­gül is meg­ál­la­pod­tak, hogy feb­ru­ár vé­gé­ig a ter­ve­ze­te­ket a fe­lek el­ké­szí­tik, egy­más­nak köl­csö­nö­sen meg­kül­dik, és már­ci­us el­ső fe­lé­ben, Po­zsony­ban meg­tart­ják a kö­vet­ke­ző ta­nács­ko­zást. Hang­sú­lyoz­ták a ter­ve­zet rö­vid­sé­gét, egy­ér­tel­mű­sé­gét, a nyil­vá­nos­ság szá­má­ra szánt jel­le­gét, s olyan meg­fo­gal­ma­zást, amely nem kelt in­do­ko­lat­lan illúz­iókat.4
A to­váb­bi fej­le­mé­nyek a kí­sér­let tel­jes ku­dar­cát mu­tat­ták, ér­de­mi foly­ta­tá­sa e tö­rek­vé­s­nek nem volt, a po­li­ti­kai aka­rat, alap­ve­tő­en a szlo­vák par­la­ment po­li­ti­kai erő­vi­szo­nyai mi­att ke­vés­nek bi­zo­nyult egy kö­zös ál­lás­fog­la­lás ki­dol­go­zá­sá­ra, s fő­ként ar­ra, hogy azt a par­la­men­tek el­fo­gad­ják. A szlo­vák de­mok­ra­ti­kus erők ve­re­sé­ge az 1992. jú­ni­u­si vá­lasz­tá­so­kon vég­leg meg­hi­ú­sí­tot­ta egy ilyen po­li­ti­kai nyi­lat­ko­zat na­pi­rend­re tű­zé­sét.

Az alap­szer­ző­dés, mint a ki­egye­zés plat­form­ja

Köz­ben 1990 után, ak­kor még ma­gyar–cseh­szlo­vák re­lá­ci­ó­ban, a fö­de­rá­ció fenn­ál­lá­sá­nak idő­sza­ká­ban el­kez­dő­dött egy má­sik fo­lya­mat is kor­mány­za­ti szin­ten, amely a kap­cso­la­tok min­den­re ki­ter­je­dő ren­de­zé­sé­re, az együtt­mű­kö­dés kor­sze­rű sza­bá­lya­i­nak és tar­tal­má­nak ki­mun­ká­lá­sá­ra irá­nyult ún. „alap­szer­ző­dés” for­má­já­ban. Po­li­ti­ku­si vé­le­mé­nyek sze­rint a már 1991-ben lé­nye­gé­ben „ké­szen ál­ló” szer­ző­dés alá­írá­sát nem kis mér­ték­ben a múlt és a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés tisz­tá­zat­lan­sá­gai nehezítet­ték.5 A fö­de­rá­ció meg­szű­né­se után, ma­gyar–szlo­vák vi­szony­lat­ban az alap­szer­ző­dés meg­al­ko­tá­sá­nak a fo­lya­ma­ta to­váb­bi tö­rést szen­ve­dett. Szlo­vá­kia önál­ló­vá vá­lá­sa után, V. Meèiar 2. kor­má­nya ide­jén kez­det­ben volt egy erő­tel­je­sebb moz­gás kül­kap­cso­la­ti és dip­lo­má­ci­ai té­ren, amely egy idő után alább­ha­gyott, és a ko­ráb­bi fe­szült­sé­gek nö­ve­ked­tek. Né­mi eny­hü­lés egy rö­vid idő­re csak 1994-ben, J. Moravèík kor­má­nya ide­jén kö­vet­ke­zett be. R. Chme¾ Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­já­nak di­lem­mái c. írá­sá­ban ez idő tájt6 négy kon­frontatív mó­don in­terp­re­tált té­nye­zőt so­rol fel, ame­lyek a ma­gyar-szlo­vák vi­szonyt meg­ha­tá­roz­ták: a tör­té­nel­mi elő­í­té­le­tek, a ha­tár­kér­dés, a nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­ma és a Bős–Nagy­ma­ro­si Ví­zi Erő­mű kér­dé­se. Sze­rin­te meg­ol­dás len­ne „a va­la­mit va­la­mi­ért” elv ér­vé­nye­sí­té­se, ami azt je­len­ti, hogy a ma­gyar fél egy­ér­tel­mű nyi­lat­ko­zat­ban dek­la­rál­ná a ha­tá­rok sért­he­tet­len­sé­gét a nem­ze­ti­sé­gek­ről szó­ló két­ol­da­lú meg­ál­la­po­dás fe­jé­ben. A ha­tá­rok sért­he­tet­len­sé­gét ugyan­is szlo­vák vé­le­mé­nyek sze­rint ma­gyar rész­ről ez ide­ig „bi­zony­ta­lan­sá­got kel­tő mó­don” deklarálták.7

Sa­já­tos hely­zet ala­kult ki az 1994-ben be­kö­vet­ke­zett ma­gyar­or­szá­gi és szlo­vá­ki­ai kor­mány­vál­tá­so­kat kö­ve­tő­en. A Horn ve­zet­te ma­gyar kor­mány a ko­ráb­bi­nál na­gyobb elő­zé­keny­ség­gel és kez­de­mé­nye­ző erő­vel pró­bál­ko­zott a kap­cso­la­tok ren­de­zé­sé­re, szor­gal­maz­va az alap­szer­ző­dés alá­írá­sát is. Meèiar 3. kor­má­nya eze­ket a tö­rek­vé­se­ket ke­vés­bé ho­no­rál­ta, sőt a meèia­ri kor­mány kül­po­li­ti­kai és bel­po­li­ti­kai fel­fo­gá­sá­ban is erő­tel­jes­eb­ben meg­mu­tat­ko­zó el­té­ré­sek mi­att a meg­egye­zés szin­te ki­lá­tás­ta­lan­nak mu­tat­ko­zott. Meèiar, kül­ső nyo­más­ra, vé­gül is fel­vál­lal­ta az alap­szer­ző­dés alá­írá­sát.
Az alap­szer­ző­dés prok­la­mált cél­jai kö­zött sze­re­pelt a ma­gyar–szlo­vák vi­szony ja­ví­tá­sa, a múlt ne­ga­tív örök­sé­ge­i­nek a fel­szá­mo­lá­sa, a köl­csö­nös bi­za­lom és a tér­ség sta­bi­li­tá­sá­nak erő­sí­té­se. A hát­tér­ben azon­ban in­kább két alap­prob­lé­ma meg­ol­dá­sa állt. Szlo­vák igény volt az „egy­ér­tel­mű” ga­ran­cia Szlo­vá­kia te­rü­le­ti in­teg­ri­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sá­ra, és en­nek rög­zí­té­se az alap­szer­ző­dés­ben (jól­le­het a ha­tá­rok sért­he­tet­len­sé­gét egyik ma­gyar kor­mány sem von­ta két­ség­be, de egyút­tal uta­lá­sok tör­tén­tek a hel­sin­ki do­ku­men­tum­ra, amely, mint is­me­re­tes, elv­ben nem zár­ja ki a „bé­kés” meg­ol­dás le­he­tő­sé­gét). Ez­zel szem­ben ma­gyar el­vá­rás volt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság iden­ti­tá­sá­nak meg­őr­zé­sé­re irá­nyu­ló ga­ran­cia el­éré­se az alap­szer­ző­dés ré­vén, be­le­ért­ve a kol­lek­tív jo­go­kat is.
Az alap­szer­ző­dés alá­írá­sá­val a szlo­vák el­vá­rás tel­jes­ség­gel érvényesült,8 s alap­ve­tő­en a ma­gyar is, amen­­nyi­ben az ET is­mert aján­lá­sá­ra uta­lás­sal lé­nye­gé­ben a kol­lek­tív jo­gok is el­fo­ga­dott­ként ér­tel­mez­he­tő volt, amit vi­szont a szlo­vák fél azon­nal, még a szer­ző­dés alá­írá­sa előtt át­adott kü­lön jegy­zék­ben meg­kér­dő­je­le­zett.
Ma­gyar rész­ről az alap­szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­lá­sa rö­vid időn be­lül meg­tör­tént, Szlo­vá­ki­á­ban egy évig hú­zó­dott, majd nagy vi­ták és a ma­gyar­el­le­nes­ség ma­gas fo­kú fel­szí­tá­sa kö­ze­pet­te tör­tént meg.
A lé­nyeg vi­szont az, hogy az alap­szer­ző­dés vég­re­haj­tá­sa ér­de­ké­ben va­ló­já­ban sem­mi sem tör­tént, el­len­ke­ző­leg a fe­szült­sé­gek to­vább erő­söd­tek. An­nak el­le­né­re, hogy a szlo­vák in­teg­ri­tás­ra vo­nat­ko­zó pas­­szus az alap­szer­ző­dés­be be­ke­rült, Szlo­vá­kia ve­szé­lyez­te­tett­sé­gi ér­zé­sé­nek a táp­lá­lá­sa a szlo­vák tár­sa­da­lom­ban to­vább tar­tott és erő­sö­dött, ami a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság irá­nyá­ban meg­mu­tat­ko­zó jog­kor­lá­to­zó po­li­ti­ká­ban is ki­fe­je­zet­ten meg­mu­tat­ko­zott. Bi­zo­nyí­tá­si érv­ként kü­lö­nö­sen fel­hasz­nál­ták az 1996 nya­rán meg­ren­de­zett ma­gyar–ma­gyar ta­lál­ko­zót, amely uta­lást tett a ki­sebb­sé­gek au­to­nó­mia jogára.9
A Dzurinda-ko­r­mányok idő­sza­ka

Lé­nye­ges vál­to­zást idé­zett elő a Meèiar-ko­r­mány le­vál­tá­sa az 1998 őszén meg­tar­tott vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­ként. Több te­rü­le­ten tör­tént alap­ve­tő vál­to­zás: a szlo­vák bel­po­li­ti­ká­ban, a kül­po­li­ti­kai ori­en­tá­ci­ó­ban (egy­ér­tel­mű in­teg­rá­ci­ós po­li­ti­ka, V–4-ek új­já­szer­ve­zé­se stb.), ezen be­lül a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság hely­ze­té­ben és po­zí­ci­ó­já­ban (az MKP kor­mány­té­nye­ző­vé vált, olyan kor­mány­prog­ram el­fo­ga­dá­sá­ra ke­rült sor, amely nem­csak a ko­ráb­bi nem­ze­ti­sé­gi jog­fosz­tó in­téz­ke­dé­se­ket igye­ke­zett kor­ri­gál­ni, de fon­tos fej­lesz­té­si, bő­ví­té­si kö­ve­tel­mé­nye­ket is meg­fo­gal­ma­zott a nem­ze­ti­sé­gi jo­gok te­rén). En­nek kö­vet­kez­té­ben lé­nye­ge­sen ja­vult a ma­gyar–szlo­vák vi­szony.
Az el­telt 4 éves vá­lasz­tá­si cik­lus mér­le­ge en­nek el­le­né­re el­lent­mon­dá­sos volt: a kor­mány­prog­ram­ba fog­lalt pon­tok csak rész­ben és fe­le­más mó­don, gyak­ran a nem­ze­ti­sé­gek ál­tal nem tá­mo­ga­tott for­má­ban ke­rül­tek el­fo­ga­dás­ra vagy el­ma­rad­tak. S ami a lé­nye­ge­sebb, a ma­gyar­el­le­nes han­gu­la­tok nem­csak hogy nem ma­rad­tak el, ha­nem időn­ként fel­erő­söd­tek és a kor­mány­ko­a­lí­ci­ó­ra, an­nak szlo­vák kor­mány­té­nye­ző­i­re is erő­tel­je­sen ha­tot­tak.
Eh­hez nem kis mér­ték­ben hoz­zá­já­rult és ér­vet szol­gál­ta­tott az a kö­rül­mény, hogy az 1998. évi ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­vál­tás után Ma­gyar­or­szá­gon, a po­li­ti­ka szint­jén egy erő­tel­je­sebb és kon­cep­ci­o­ná­li­san is új­faj­ta nem­zet­po­li­ti­kai stra­té­gia han­goz­ta­tá­sa és re­a­li­zá­lá­sa ke­rült elő­tér­be, ame­lyet a MÁ­ÉRT lét­re­ho­zá­sa, majd az ún. „stá­tusz­tör­vény” ki­mun­ká­lá­sa, majd el­fo­ga­dá­sa fém­jel­zett, a ha­tá­rok fe­let­ti, ill. ha­tár­mó­do­sí­tás nél­kü­li nem­zet­egye­sí­tés „nem elég­gé tisz­tá­zott” fo­ga­lom elő­tér­be ál­lí­tá­sá­val. Mind­ez to­váb­bi fe­szült­sé­ge­ket táp­lált a szlo­vák po­li­ti­kai köz­vé­le­mény­ben.
A Dzurinda-ko­r­mány fenn­ál­lá­sá­nak kez­de­ti idő­sza­ká­ban, 1999 ta­va­szán, ma­gyar rész­ről (lé­nye­gé­ben az 1991. évi kez­de­mé­nye­zés szel­le­mé­ben) szak­mai té­ren tör­tént egy figyelem­fel­hívás,10 mi­sze­rint ta­lán el­jött az ide­je an­nak, hogy a ked­ve­zőb­bé vált hely­zet­ben a múlt kér­dé­se­i­nek tisz­tá­zá­sá­ra sor ke­rül­het. Meg­szü­let­het­ne egy po­li­ti­kai ál­lás­fog­la­lás, meg­bé­ké­lé­si nyi­lat­ko­zat, mely szám­ba ve­szi a múlt sé­rel­me­it, és köl­csö­nö­sen bo­csá­na­tot fe­jez ki az el­kö­ve­tett sé­rel­me­kért, s a jö­vő kö­zös fel­ada­ta­i­ra és kö­zös ér­de­kek­re irá­nyít­ja a fi­gyel­met, meg­erő­sít­ve az alap­szer­ző­dés­ben fog­lalt leg­fon­to­sabb igé­nye­ket: Szlo­vá­kia in­teg­ri­tá­sá­nak a té­nyét és az or­szá­ga­ink­ban élő ma­gyar és szlo­vák nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak ér­vé­nye­sí­té­sét.
A saj­tó­ban meg­je­lent írás lé­nye­gé­ben vissz­hang­ta­lan ma­radt. Va­ló­já­ban a kö­rül­mé­nyek sem ked­vez­tek egy ilyen nyi­lat­ko­zat meg­té­te­lé­re, (er­re ta­lán a szlo­vák vá­lasz­tá­sok utá­ni köz­vet­len idő­szak lett vol­na al­kal­mas), hi­szen eb­ben az idő­ben a kez­de­ti ked­ve­ző lé­pé­sek után a szlo­vák kor­mány­ko­a­lí­ci­ón be­lül is éle­ződ­tek a vi­ták a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got érin­tő szá­mos kér­dés­ben (nyelv­tör­vény, nem ne­ve­sí­tett föl­dek sor­sá­nak a kér­dé­se stb.) Az el­len­zék ál­tal be­fo­lyá­solt po­li­ti­kai köz­vé­le­mény­ben, pe­dig gya­kor­la­ti­lag to­vább élt a ma­gyar­el­le­nes­ség. Ahogy Kusý pro­fes­­szor fo­gal­ma­zott eb­ben az idő­ben, a Dzurinda-ko­r­mány ide­jén sem tör­tént mi­nő­sé­gi for­du­lat, a jö­vő mu­tat­ja meg, lesz-e ha­la­dás. A ma­gyar­fó­bia to­vább él, „amely­től a szlo­vák de­mok­ra­ták sem kön­­nyen sza­ba­dul­nak meg”.11

A stá­tusz­tör­vény ki­mun­ká­lá­sá­nak elő­re­ha­la­dá­sa, majd el­fo­ga­dá­sa 2001-ben to­vább élez­te a hely­ze­tet. Is­mét elő­tér­be ke­rül­tek az „új ele­mek­kel gaz­da­go­dott” ma­gyar nem­zet­po­li­ti­kai stra­té­gi­át elem­ző és bí­rá­ló írá­sok.12

R. Chmeľ eb­ben az idő­ben ter­je­del­mes ta­nul­má­nyok­ban ele­mez­te a ki­ala­kult hely­ze­tet, s ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy az antalli tra­dí­ció a tör­vény ré­vén új tar­ta­lom­mal je­le­nik meg, nem­csak Tri­a­non kö­vet­kez­mé­nye­i­nek a „terápizálásáról” van már szó, ha­nem „egy egé­szen pon­to­san nem ar­ti­ku­lált” jó­vá­té­te­lé­ről. A ma­gyar nem­ze­ti iden­ti­tás tá­mo­ga­tá­sa he­lyé­be a ma­gyar nem­zet po­li­ti­kai in­teg­rá­ci­ó­ja lett a cél. Azon a vé­le­mé­nyen volt, hogy a tör­vény nem egye­sít, ha­nem meg­oszt, mono­kultúrális, monona­cionális in­teg­rá­ci­ót ered­mé­nyez, in­téz­mé­nye­sí­tett szo­li­da­ri­tást je­lent, te­rü­le­ti igé­nyek nél­kül, ar­ra ala­poz­va, hogy kon­ti­nen­sünk kö­zös­sé­gek tár­sa­dal­má­vá vá­lik. Sze­rin­te az adott kö­rül­mé­nyek kö­zött a tör­vény újabb pa­lack­ból en­ged­te ki a szel­le­met, amely a szom­szé­dok szá­má­ra nem meg­emészt­he­tő. Meg­íté­lé­se sze­rint az Or­bán-kor­mány be­te­tőz­te az antalli gon­do­la­tot, nem te­kin­ti meg­ol­dás­nak az alap­szer­ző­dést, új esz­kö­zö­ket ve­tett be 1998 után: a MÁ­ÉRT lét­re­ho­zá­sa, amely­ben meg­je­löl­te a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság ma­gyar­or­szá­gi jo­gi hely­ze­tét s el­kez­dő­dött a stá­tusz­tör­vény elő­ké­szí­té­se, amely nem az in­teg­rá­ció cél­ját szol­gál­ja, mert az a tör­té­nel­mi tra­u­mák­ra épül. A te­rü­le­ti és po­li­ti­kai ho­va­tar­to­zást, ami egy ál­lam és nem­zet lé­nye­ge, ki­bő­ví­ti a nem­ze­tek kö­zös­sé­gé­nek ka­te­gó­ri­á­já­val, amely meg­ha­lad­ja a nem­zet­ál­la­mi kon­cep­ci­ót, amely pe­dig fő­leg Kö­zép-Eu­ró­pá­ban erő­sen él és valóság.13 Eköz­ben el­is­me­ri, hogy a szlo­vák re­a­gá­lá­sok el­ső­sor­ban ér­zel­mi, emo­ci­o­ná­lis ala­po­kon nyug­sza­nak, ugyan­csak ré­gi tra­u­mák­ra, nem meg­ala­po­zott vé­le­mé­nyek­re és ér­vek­re épül­nek.

A 2002-ben meg­tar­tott szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok mind­ezek el­le­né­re a ki­ala­kult erő­vi­szony­ok kö­vet­kez­té­ben to­váb­bi ked­ve­ző vál­to­zá­so­kat hoz­tak a szlo­vák tár­sa­da­lom éle­té­ben. A szél­ső­sé­ges szlo­vák nem­ze­ti párt ki­szo­rult a par­la­ment­ből, az MKP meg­erő­söd­ve ke­rült be a kor­mány­ba és el­ér­te, hogy igé­nye­it ha­tá­ro­zot­tab­ban és konk­ré­tab­ban fo­gal­maz­za meg, il­let­ve ér­vé­nye­sít­se a kor­mány­prog­ram­ban, jól­le­het azok re­a­li­zá­lá­sa to­vább­ra is von­ta­tot­tan ha­lad elő­re. Ma­gyar rész­ről a kor­mány­vál­tás után erő­fe­szí­té­sek tör­tén­tek a kap­cso­la­tok vi­tás kér­dé­se­i­nek a meg­ol­dá­sá­ra, hely­re­állt a rö­vid idő­re meg­sza­kadt vi­seg­rá­di együtt­mű­kö­dés. A stá­tusz­tör­vény ér­vé­nye­sí­té­se vo­nat­ko­zá­sá­ban vi­szont ko­moly fenn­aka­dá­sok­ra, a szlo­vák kor­mány­zat ke­mény el­len­ál­lás­ára ke­rült sor, mi­u­tán a 2002 ta­va­szán Ma­gyar­or­szá­gon tör­tént kor­mány­vál­tás után a Medgyessy-ko­r­mány fel­vál­lal­ta a tör­vény ér­vé­nye­sí­té­sé­nek szán­dé­kát, fi­gye­lem­be vé­ve a tör­vén­­nyel szem­ben tá­masz­tott nem­zet­kö­zi igé­nye­ket is. A ren­de­zés kö­rü­li „hu­za­vo­na”, von­ta­tott ha­la­dás za­va­ró­lag ha­tott a ma­gyar–szlo­vák kap­cso­la­tok­ra. Vé­gül a meg­szü­le­tett meg­ál­la­po­dás a ked­vez­mény­tör­vény ér­vé­nye­sí­té­sé­ről né­mi­leg új hely­ze­tet te­rem­tett és ja­vu­ló pers­pek­tí­vá­kat ala­po­zott meg az EU-csatlakozás előt­t.

2003 már­ci­u­sá­ban a szlo­vák par­la­ment­ben elhang­zott egy olyan be­széd, amely ugyan el­ső­sor­ban a szlo­vá­kok­nak szólt, de a ma­gyar–szlo­vák vi­szonyt is köz­vet­le­nül érin­tet­te. Az önál­ló Szlo­vá­kia fenn­ál­lá­sá­nak 10. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból (2003 már­ci­u­sá­ban) Pavol Hrušovsky elnök14 a ma­gyar–szlo­vák tör­té­nel­mi múlt kö­zös ér­té­ke­i­re hív­ta fel a fi­gyel­met, s azt aján­lot­ta, hogy a szlo­vá­kok eze­ket fo­gad­ják el, le­gye­nek ezek­re büsz­kék. Be­szé­dé­nek je­len­tős ré­szét e té­má­nak szen­tel­te. Be­szé­dé­vel vi­tát kí­vánt nyit­ni „az ed­dig mitoló­gizált és démo­nizált” szlo­vák tör­té­nel­mi múlt­ról. Be­szé­de alap­ve­tő­en a szlo­vák nem­ze­ti és tör­té­nel­mi tu­dat­nak a hi­á­nyos­sá­ga­it és fo­gya­té­kos­sá­ga­it ké­ri szá­mon. Be­szélt azok­ról az alap­vo­nás­ok­ról, meg­ha­tá­ro­zó ele­mek­ről, ame­lyek a szlo­vák­ság éle­tét, sor­sát dön­tő­en be­fo­lyá­sol­ták. Ezek kö­zött em­lí­tet­te min­de­nek­előtt a ke­resz­tény­ség el­fo­ga­dá­sát, majd a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág lé­tét, a ma­gyar ál­lam lét­re­jöt­tét, mely­nek ré­szét al­kot­ták a szlo­vá­kok is. Nyolc év­szá­za­don át – ál­la­pí­tot­ta meg – „az ural­ko­dók” be­tar­tot­ták Szent Ist­ván­ In­tel­me­it. Ily mó­don a szlo­vák­ság a „bi­ro­da­lom” tör­té­nel­mé­nek nem csak ob­jek­tu­ma, de szub­jek­tu­ma is le­he­tett (kö­zép-eu­ró­pai je­len­tő­sé­gű vá­ro­sok ­ala­kul­tak ki, mű­ve­lő­dé­si, kul­tu­rá­lis köz­pon­tok jöt­tek lét­re). A szlovák­lak­ta te­rü­le­tek vé­dő­bás­tyát ké­pez­tek a tö­rök­el­le­nes har­cok­ban, 140 évig e tér­ség az or­szág cent­ru­ma volt (or­szág­gyű­lés Po­zsony köz­pont­tal, ki­rály­vá­lasz­tó hely, kö­zép-eu­ró­pai kul­tu­rá­lis és mű­ve­lő­dé­si köz­pont). Hang­sú­lyoz­ta, a szlo­vá­kok jo­go­san le­het­nek büsz­kék ar­ra, hogy a „bi­ro­da­lom” ré­szét al­kot­ták, büsz­kén vál­lal­hat­ják a kö­zös múl­tat. 1848 idő­sza­ká­ban a ma­gyar elit le­tért a Szent István-i ha­gya­ték­ról, de a ma­gya­ro­sí­tá­si fo­lya­mat sem nyom­ta el azt az ener­gi­át, amely össz­hang­ban az eu­ró­pai tör­té­né­sek­kel for­mál­ta a mo­dern szlo­vák nem­zet ma is meg­ha­tá­ro­zó alap­ja­it.

1918-ban a szlo­vá­kok „nagy ré­sze” üd­vö­zöl­te a kö­zös cseh­szlo­vák ál­lam lét­re­jöt­tét, de vol­tak ki­fe­je­zett cso­por­tok, me­lyek az új ál­la­mot el­ve­tet­ték. 1939-ben a szlo­vák po­li­ti­kai elit több­sé­ge az önál­ló ál­lam mel­lett dön­tött, hogy ez­zel el­ke­rül­je az or­szág „fel­osz­tá­sát”. A la­kos­ság több­sé­ge is ak­cep­tál­ta e dön­tést, nem kis cso­port saj­ná­lat­tal fo­gad­ta a kö­zös ál­lam meg­szű­né­sét.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után két tra­gé­dia bé­lye­gez­te meg Szlo­vá­kia ar­cu­la­tát: ezek kö­zött em­lí­ti a ma­gyar ki­sebb­ség el­le­ni rep­res­­szi­ó­kat a kol­lek­tív bű­nös­ség el­vé­nek je­gyé­ben. Szlo­vá­kia 1989–90-ben a de­mok­ra­ti­kus fej­lő­dés út­já­ra lép­ve, 1990 ka­rá­cso­nya előtt saj­nál­ko­zá­sát fe­jez­te ki a zsi­dók 2. vi­lág­há­bo­rú alat­ti ül­dö­zé­se mi­att, majd 1991 ele­jén el­né­zést kért a né­me­tek ki­te­le­pí­té­se mi­att is, ami a he­lyes utat mu­tat­ta. Szlo­vá­kia óha­ja – je­len­tet­te ki –, hogy a szlo­vák–ma­gyar kér­dést is ren­dez­ze, köl­csö­nös­sé­gi ala­pon. Kö­zös tör­té­nel­münk­kel kap­cso­la­tos ma­gyar–szlo­vák ki­egye­zés elő­se­gí­te­né, hogy a múlt kér­dé­sei ne ter­hel­jék a jö­vő­be­ni együtt­mű­kö­dést.
Hrušovsky szlo­vák kör­nye­zet­ben is fel­tű­nést kel­tő be­szé­de jog­gal kelt­he­tett ér­dek­lő­dést a ma­gyar–szlo­vák kap­cso­la­tok ren­de­zé­se iránt ér­dek­lő­dő ma­gyar köz­vé­le­mény­ben is. Mécs Im­re Bá­tor, tisz­ta hang Szlo­vá­ki­á­ból cím­mel a Nép­sza­bad­ság­ban 2003. már­ci­us 10-én meg­írt ter­je­del­mes cik­ké­ben úgy nyi­lat­ko­zott, hogy a szlo­vák el­nök „nagy­stí­lű, tár­gyi­la­gos, po­zi­tív” be­szé­de nagy hang­súl­­lyal fog­lal­ko­zik a ma­gyar és a kö­zös tör­té­nel­münk­kel s „meg kel­le­ne ra­gad­nunk az al­kal­mat és ha­son­ló nyílt­ság­gal, nagy­lel­kű­ség­gel és őszin­te­ség­gel be­szél­ni kö­zös múl­tunk­ról és ele­ink hi­bá­i­ról”. Saj­ná­lat­tal ál­la­pít­ja meg, hogy Ma­gyar­or­szá­gon Hrušovsky be­szé­de nem ta­lált kel­lő vissz­hang­ra. Bí­rá­ló hang­nem­ben szól a ma­gyar ma­ga­tar­tás­ról, utal­va ko­ráb­bi par­la­men­ti be­szé­de­i­re, ami­kor azt aján­lot­ta, hogy az ezeréves év­for­du­ló­ra a mil­len­ni­u­mi idő­szak­ban ne azt ki­zá­ró­la­go­san bir­to­kol­va em­lé­kez­zünk, ha­nem „sze­ré­nyen, ba­rát­sá­go­san, a töb­bi­ek ér­zé­keny­sé­gét, más­sá­gát ér­zé­kel­ve és fi­gye­lem­be vé­ve”, a kö­zös eu­ró­pai elv szellemében.15 Meg­íté­lé­se sze­rint együtt­gon­dol­ko­dás, pár­be­széd szük­sé­ges, a kö­zös múlt elem­zé­sé­re ala­poz­va a nem­ze­ti sa­já­tos­sá­gok tisz­te­le­té­vel. Ja­va­sol­ja: fo­gad­juk el a ne­mes szlo­vá­ki­ai gesz­tust, amely meg­nyit­ja a le­he­tő­sé­get, a múlt­tal va­ló szem­be­né­zés­re. Úgy lát­ja, sok szlo­vák po­li­ti­kus oszt­ja a ház­el­nök vé­le­mé­nyét, amel­­lyel a par­la­ment nagy ré­sze is egyet­ér­tett. „Raj­tunk a sor, vi­szo­noz­zuk a jó szán­dé­kú lépést”– ál­la­pít­ja meg.
Mécs Im­re fon­tos kér­dést vet fel, a ki­egye­zés, meg­bé­ké­lés kér­dé­sét az EU-tagság kü­szö­bén tör­té­nel­mi múl­tunk kér­dé­se­i­ben. Kri­ti­kai ész­re­vé­te­lei alap­ve­tő­en el­fo­gad­ha­tók. Ösz­tö­nöz ar­ra, hogy köl­csö­nö­sen fel­mér­jük a to­váb­bi te­en­dő­ket, kö­zös múl­tunk tisz­tá­zá­sa vo­nat­ko­zá­sá­ban elő­re ha­lad­junk. Ma­gyar ér­dek is, hogy Hrušovsky be­szé­dé­nek kap­cso­la­ta­in­kat érin­tő üze­ne­tei ne ves­­sze­nek el, ne men­je­nek fe­le­dés­be, ha­nem er­re mind­két fél épít­sen. Lát­nunk kell ugyan­ak­kor, hogy a szlo­vák par­la­ment el­nö­ke el­ső­sor­ban azok­tól vár­ja el a más­ként gon­dol­ko­dást a ma­gyar–szlo­vák kö­zös tör­té­nel­mi múlt­ról, akik­hez be­szé­dét in­téz­te. Ugyan­ak­kor ösz­tö­nöz ar­ra, hogy a po­li­ti­ka esz­kö­zé­vel köl­csö­nö­sen se­gít­sük elő a ma­gyar–szlo­vák ki­egye­zést és meg­bé­ké­lést is, amely­nek fel­tét­elei az­óta ja­vul­tak.

Ös­­szeg­zés

Amint a fen­ti­ek­ből lát­ha­tó, a ma­gyar–szlo­vák tör­té­nel­mi sors­kö­zös­ség szem­pont­ja­it is fi­gye­lem­be vé­ve, po­li­ti­kai szin­ten, de tár­sa­dal­mi mé­re­tek­ben is új­ra s új­ra fel­me­rül a ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés kér­dé­se. En­nek je­len­tő­sé­ge kü­lö­nö­sen ak­tu­á­lis­sá vált az EU-csatlakozás kap­csán, és a kö­zös Eu­ró­pán be­lü­li együtt­élé­sünk­re ké­szül­ve. Kár len­ne fel­ad­ni azt a kí­sér­le­tet, amely ar­ra irá­nyul, hogy par­la­men­ti szin­ten, kon­szen­zu­sos ala­pon en­nek elő­moz­dí­tá­sát elő­se­gít­he­ti. Rossz jel­zés len­ne, ha Hrušovsky par­la­ment­ben el­mon­dott sza­vai tel­je­sen fe­le­dés­be me­rül­né­nek, s nem kö­vet­nék tet­tek.
Ha mér­le­get ké­szí­tünk, hogy hol tar­tunk a tör­té­nel­mi múl­tunk­hoz is kap­cso­ló­dó kér­dé­sek tisz­tá­zá­sá­ban és meg­ol­dá­sá­ban lát­ha­tó, hogy bő­ven van te­en­dő. Nem két­sé­ges, hogy tör­té­nel­münk szá­mos kér­dé­sét el­té­rő­en, el­té­rő as­pek­tu­sok­ból ítél­jük meg, amin fel­te­he­tő­en a jö­vő­ben sem le­het vál­toz­tat­ni, hi­szen tör­té­nel­mi sor­sok, ese­mé­nyek el­té­rő mó­don érin­tet­ték né­pe­in­ket. Ezért is il­lú­zió len­ne azt vár­ni, hogy va­la­ha is ké­pe­sek le­szünk kö­zös tör­té­nel­met ír­ni. Vi­szont szá­mos te­rü­le­ten az ál­lás­pont­ok már ed­dig is kö­ze­led­tek, és van re­mény ar­ra, hogy e té­ren to­vább­ha­la­dunk. Szlo­vák tör­té­né­szek tol­lá­ból már ed­dig is ol­vas­hat­tunk olyan meg­ál­la­pí­tá­so­kat, hogy a „ma­gyar ál­lam lé­te meg­te­rem­tet­te az alap­ve­tő fel­té­te­le­ket a szlo­vák nem­zet ki­ala­ku­lá­sá­hoz”, a ma­gya­rok és a szlo­vá­kok együtt él­ték át a ma­gyar ál­lam­fej­lő­dés meg­pró­bál­ta­tá­sa­it. Hogy be­szél­he­tünk „ny­olc­száz éves konf­lik­tus­nél­kü­li együtt­élés­ről”, „et­ni­kai bé­ké­ről és nyu­ga­lom­ról”.16 A na­gyobb el­té­ré­sek, és né­zet­kü­lönb­sé­gek ért­he­tő mó­don a ké­sőb­bi idő­szak­ok egyes kér­dé­se­i­nek a meg­íté­lé­se te­rén van­nak, me­lye­ket csak szak­mai szin­ten, di­a­ló­gus­sal le­het ol­da­ni. A Mécs Im­re ál­tal em­lí­tett mil­len­ni­u­mi ma­gyar „mu­lasz­tá­sok” nem je­len­tik azt, hogy a ma­gyar tör­té­ne­lem­írás nincs tu­da­tá­ban kö­zös múl­tunk re­a­li­tá­sá­nak, pre­zen­tá­lá­sa szük­sé­gé­nek. A vi­ta in­kább a te­kin­tet­ben van, hogy mi­lyen arány­ban, mér­ték­ben ré­sze a szlo­vák tör­té­ne­lem a ma­gyar tör­té­ne­lem­nek, ho­gyan íté­lünk meg kö­zös „hun­garus” ér­té­ke­ket, tör­té­nel­mi ese­mé­nye­ket és fo­lya­ma­to­kat.
A rend­szer­vál­to­zás utá­ni idő­szak po­li­ti­kai küz­del­mei nem­csak a tör­té­nel­mi múl­tunk­kal kap­cso­la­tos ké­nyes és ér­zé­keny kér­dé­se­ket hoz­ták, né­ha in­do­ko­lat­lan éles­ség­gel és mes­ter­sé­ge­sen fel­szín­re, de a fel­té­te­le­ket is elő­se­gí­tik ezek meg­ol­dá­sá­ra a két or­szág kö­zös ér­de­ke­ken ala­pu­ló bi­la­te­rá­lis, re­gi­o­ná­lis, in­teg­rá­ci­ós együtt­mű­kö­dé­sé­nek el­mé­lyü­lé­se ré­vén.
Ha a fen­ti­ek­ben em­lí­tett négy „kon­frontatív mó­don in­terp­re­tált” kér­dést ves­­szük ala­pul (tör­té­nel­mi elő­í­té­le­tek, ha­tár­kér­dés, nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­ma, a bősi erő­mű kér­dé­se), me­lyek a két nép és or­szág kap­cso­la­ta­it az el­múlt év­ti­zed so­rán za­va­ró­an be­fo­lyá­sol­ták, ak­kor az ese­tek több­sé­gé­ben ta­pasz­tal­ha­tunk ked­ve­ző irá­nyú el­moz­du­lá­so­kat is.
A két or­szág ál­ta­lá­nos kap­cso­la­ta­i­nak és együtt­mű­kö­dé­sé­nek ja­vu­lá­sa fő­ként az el­múlt vá­lasz­tá­si cik­lu­sok­ban két­ség­te­le­nül csök­ken­tet­te az elő­í­té­le­te­ket. Eh­hez nem kis mér­ték­ben já­rult hoz­zá a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szlo­vák köz­vé­le­mény­ben is el­is­me­ré­se­ket ki­vál­tó po­li­ti­zá­lá­sa, bi­zal­mat elő­se­gí­tő ál­lam­pol­gá­ri ma­ga­tar­tá­sa, a tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött sze­re­pé­nek és te­kin­té­lyé­nek meg­nö­ve­ke­dé­se.
A lé­nye­gé­ben mes­ter­sé­ge­sen táp­lált ha­tár­fó­bia ma már nem je­lent­het va­ló­di okot a fe­szült­ség szí­tá­sá­ra. A pers­pek­tí­va e té­ren ma már kö­zel­ről is lát­ha­tó, s en­nek kör­vo­na­la­it a kö­zös Eu­ró­pa ke­re­tei mu­tat­ják. Amen­­nyi­ben a szlo­vák po­li­ti­kai köz­tu­dat­ban még ag­go­dal­mak, fé­lel­mek él­nek a nem­ze­ti in­teg­ri­tás te­kin­te­té­ben, ezek jó­részt a nem­ze­ti­sé­gi jo­gok el­té­rő meg­íté­lé­sé­vel (kol­lek­tív jo­gok, au­to­nó­mia kér­dé­se) füg­ge­nek ös­­sze. A ma­gyar tri­a­no­ni tra­u­ma ke­ze­lé­sé­nek, vagy ne­vez­zük „jó­vá­té­tel­ének” is egyik alap­ve­tő ele­me a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés el­fo­gad­ha­tó és meg­nyug­ta­tó meg­ol­dá­sa, ami ma­gá­ba fog­lal­ja a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni kol­lek­tív bű­nös­ség vád­já­val és al­kal­ma­zá­sá­val kap­cso­la­tos ne­ga­tív tör­té­nel­mi él­mé­nyek és sé­rel­mek tel­jes ér­té­kű or­vos­lá­sát, egy­be­kap­csol­va ezt az em­be­ri mél­tó­sá­gon esett tör­té­nel­mi sé­rel­mek köl­csö­nös el­íté­lé­sé­vel.
A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés meg­nyug­ta­tó, el­fo­gad­ha­tó meg­ol­dá­sa ér­de­ké­ben tör­tén­tek po­zi­tív lé­pé­sek, fő­ként az utób­bi évek­ben (meg­ál­la­po­dás a ked­vez­mény­tör­vény kér­dé­sé­ben, a ko­má­ro­mi egye­tem ügyé­ben). A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság hely­ze­te és ál­ta­lá­nos köz­ér­ze­te, ön­bi­zal­ma lé­nye­ge­sen ja­vult. Meg­ol­dás­ra vá­ró fel­ada­tok azon­ban mind­két ol­da­lon van­nak az iden­ti­tás tel­jes ér­té­kű meg­őr­zé­se fel­tét­ele­i­nek biz­to­sí­tá­sa te­rén, a nem­ze­ti­sé­gek jö­vő­jét még be­fo­lyá­so­ló ked­ve­zőt­len ten­den­ci­ák or­vos­lá­sa vo­nat­ko­zá­sá­ban.
Gya­kor­la­ti­lag leg­ki­sebb mér­ték­ben ér­zé­kel­he­tő el­moz­du­lás a Bős–Nagy­ma­ro­si Víz­lép­cső kér­dé­sé­ben, ahol a po­li­ti­ka kép­te­len volt ed­dig meg­ol­dást ta­lál­ni, át­me­ne­ti­leg a szak­mai te­rü­let­re ru­ház­ta át a meg­ol­dá­sok ke­re­sé­sét, ami ér­zé­kel­he­tő­en csak át­me­ne­ti meg­ol­dás­nak te­kint­he­tő.
Ös­­szes­sé­gé­ben az ál­la­pít­ha­tó meg, hogy a tény­le­ges ki­egye­zés és meg­bé­ké­lés ér­de­ké­ben még a leg­töb­bet a tu­da­ti szin­ten kell ten­ni, ahol az ered­mé­nyek el­éré­se fel­te­he­tő­en hos­­szabb időt, fo­lya­ma­tot igé­nyel, s me­lyet nem el­ső­sor­ban dek­la­rá­ci­ók, ha­nem tar­tal­mas és tar­tós együtt­mű­kö­dés és sok tü­re­lem, köl­csö­nös bi­za­lom erő­sö­dé­se old­hat meg. Te­hát van esély a ki­egye­zés­re és meg­bé­ké­lés­re, ez a jö­vő fel­ada­ta.

Fel­hasz­nált iro­da­lom:

Bo­ros Fe­renc: A ma­gyar és a szlo­vák nem­zet­po­li­ti­kai stra­té­gia üt­kö­zé­se és kö­vet­kez­mé­nyei. Kül­ügyi Szem­le, 2002/3. sz.
Bo­ros Fe­renc: Madari a Slová­ci. Bu­da­pest, Press Pub­li­ca, , 2003.
Chme¾, Ru­dolf: Mi­ért le­he­tet­len a szlo­vák–ma­gyar meg­bé­ké­lés. In: Lidové noviny, 1996. ápr. 27.
Chme¾, Ru­dolf: Od Tri­anonu (cez zákon o madaroch žijú­ci­ch v sused­ných štá­toch) do Európskej unie. I–II. OS, 2001. szep­tem­ber–ok­tó­ber
De­ák, Ladislav: Tri­a­no­ni tra­u­ma. In: Prí­tom­nos, 1990/12, 13, 14.
Ham­berg­er Ju­dit: A né­met–cseh pél­da okán. Új Szó, 1999. má­jus. 14.
Hal­mai Ka­ta­lin: Kel­l-e a meg­bé­ké­lé­si nyi­lat­ko­zat? Nép­sza­va, 1999. már­ci­us 10.
Národ­ná obro­da, 1993 dec. 28., 29.
Új Szó, 1995. ja­nu­ár. 30.

Elbeszélt történelem. Szabó Rezső

– Mi tör­tént a Cse­ma­dok­ban a no­vem­be­ri ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra?

– Köz­ben telt az idő, és de­cem­ber 6-ra, a sztrájk­bi­zott­ság ja­vas­la­tá­ra, Sidó Zo­li, ő volt az el­nök, ös­­sze­hív­ta a Cse­ma­dok el­nök­sé­gé­nek az ülé­sét. A Cse­ma­dok el­nök­sé­gi ülé­sé­ről, de­cem­ber 6-ról a Végh Laciéknál egé­szen biz­to­san meg­van a jegy­ző­könyv. Az el­nök­ség a mun­ka­bi­zott­sá­gok jó­vá­ha­gyá­sá­val és ko­op­tá­lá­sá­val fog­lal­ko­zott, mert utá­na kez­dő­dik a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­se, ak­ció­prog­ram-ja­vas­lat, vi­ta, je­lö­lés, javaslóbi­zottság je­len­té­se, zár­szó. Ez volt az el­nök­sé­gi ülé­sen is. Na­gyon gyor­san le­folyt az el­nök­sé­gi ülés, hisz már a köz­pon­ti bi­zott­ság is er­re a nap­ra volt ösz­­sze­hív­va. Az el­nök­sé­gen én nem vol­tam ott, de úgy tu­dom, hogy Bár­dos Ga­bi volt az, aki fel­ve­tet­te, hogy a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­sé­re meg kel­le­ne hív­ni a Do­bos La­cit és Sza­bó Re­zsőt. Efe­lől né­mi vi­ta volt, mond­ván, hogy no jó, de ők még nem Cse­ma­dok-ta­gok. őket a köz­pon­ti bi­zott­ság kell, hogy re­ha­bi­li­tál­ja, majd pe­dig ko­op­tál­ja, és ak­kor le­het meg­hív­ni, szó­val ez most még ko­rai. Úgy tu­dom, hogy Gyurcsík Iván mond­ta, hogy kel­le­ne ne­kik szól­ni te­le­fo­non, le­gye­nek ké­szen ar­ra, hogy ha a köz­pon­ti bi­zott­ság ko­op­tál­ta őket, ak­kor jöj­je­nek el a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­sé­re. A Do­bos La­cit el is ér­ték a Ma­dách­ban, en­gem nem ér­tek el, nem vol­tam ott épp ak­kor a KORT-ban, csak ké­sőbb jöt­tem, és ak­kor már el­ér­tek, ami­kor a köz­pon­ti bi­zott­ság már ko­op­tált. A Do­bos La­ci fel­ké­szült volt, te­hát amint hív­ták, át­ment, és már részt is vett. Én ak­kor ér­kez­tem, ami­kor már a vi­ta folyt az ülé­sen. Le­ül­tem, Do­bos La­ci fent ült már az emel­vé­nyen, mert mun­ka­bi­zott­sá­got vá­lasz­tot­tak, s a Do­bost is a mun­ka­bi­zott­ság­ba be­vá­lasz­tot­ták. Ez va­la­hogy már, ami­kor én meg­ér­kez­tem, ez így a dé­li órák­ban tör­tént, 12 kö­rül. Le­ül­tem, nem tu­dom, ki­nek volt ak­kor a fel­szó­la­lá­sa, s azon­nal je­lent­kez­tem a vi­tá­ra. A Sidó Zo­li mond­ta, hogy be­so­rol­nak, én azt mond­tam, hogy nem, azon­nal fel aka­rok szó­lal­ni, okom van rá, hogy azon­nal fel­szó­lal­jak. Hogy jó, ebéd után én le­szek az el­ső. Nem, én most aka­rok be­szél­ni. Ugyan­is a Tóth Gé­za, aki­vel én kap­cso­lat­ban áll­tam, mond­ta, hogy Hrivnák, a kor­mány ak­ko­ri el­nö­ke, dél­után Prá­gá­ba megy. Te­hát tud­tam, hogy Hrivnák megy. S amit én el akar­tam mon­da­ni, azt azon­nal el kel­lett mon­da­nom, te­hát ra­gasz­kod­tam hoz­zá. Nem va­gyok tel­je­sen biz­tos ben­ne, azt hi­szem, hogy egé­szen odá­ig ment a do­log, hogy én azt mond­tam, hogy sza­vaz­zák meg, hogy az ebéd előtt én be­szél­hes­sek. Zo­li azt mond­ta, jó, ak­kor gye­re. Ki­men­tem. Amit én hal­lot­tam még a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­sé­ből, az előt­tem lé­vő fel­szó­la­ló nem tu­dom pon­to­san ki volt, meg ot­tan sut­tog­va mond­ták ne­kem, kér­dez­tem, hogy mi­ről van szó. Hát, hogy a múlt­ban mi volt a jó, mi volt a rossz. Hát én el­in­dul­tam a nagy­te­rem­ből, a te­rem há­tul­já­ból a szék­sor­ok kö­zött az el­nök­ség fe­lé, a pul­pi­tus fe­lé. És a pul­pi­tus fö­lött ott a nagy­te­rem­ben ilyen osz­lop­sze­rű van, ott ló­gott Husák, mint min­den te­rem­ben, és én úgy szem­be­néz­ve ve­le men­tem. Oda­men­tem, a kép elég ma­ga­san volt. Volt ott egy sza­bad szék az el­nök­sé­gi asz­tal­nál, fog­tam a szé­ket, oda­tet­tem, fel­áll­tam a szék­re, le­akasz­tot­tam a Husák-képet, és be­tet­tem a pul­pi­tus alá. Döb­bent né­ma csend. Ezt megint csak nem tu­dom, ki mond­ta ne­kem, hogy a ke­ze­met is le­po­rol­tam, majd oda­lép­tem a pul­pi­tus­hoz, és az­zal kezd­tem, hogy en­­nyit a múlt­ról. Be­szél­jünk a jö­vő­ről. Az al­kot­mány­tör­vény a 144-es elő­ír­ja, hogy kép­vi­sel­ve le­gyünk a vá­lasz­tott szer­vek­ben, a kor­mány­ban, a vég­re­haj­tó szer­vek­ben és így to­vább, és én azt ja­vas­lom, hogy vá­las­­szunk egy bi­zott­sá­got, ja­vas­la­tot is te­szek a bi­zott­ság­ra, Gaál Sán­dor, ő az SZLKP KB tag­ja volt, Nagym­egy­eren volt ak­kor az EFSZ igaz­ga­tó­ja, Sidó Zol­tán, ő volt az el­nök, Do­bos Lász­ló, ke­let­ről Vajányi Lász­ló és én. Tet­tem ma­gam­ra is ja­vas­la­tot. Azon­nal men­jünk el a kor­mány­el­nök­ség­re, és a ko­rány­el­nök­kel tár­gyal­junk ar­ról, hogy nem­ze­ti­sé­gi mi­nisz­tert aka­runk. Men­jünk el a par­la­ment el­nö­ké­hez Schus­ter­hoz, és tár­gyal­junk ar­ról, hogy egy ál­ta­lunk ki­vá­lasz­tott al­el­nö­köt aka­runk a par­la­ment­be. Ez a két hely ez­előtt is meg­volt, most is meg­il­let ben­nün­ket. Én er­re ké­rem, hogy sza­vaz­zunk. Az ülést Fónod Zo­li ve­zet­te. A Fónod Zo­li ezt meg­sza­vaz­tat­ta, és mi öten már­is me­gyünk a kor­mány­el­nök­ség­be. Itt egy pil­la­nat­ra meg­sza­kí­ta­nám a tör­té­ne­tet, csak az ér­de­kes­ség ked­vé­ért. Ez pe­dig az, hogy itt vi­ta min­den­ből, min­den­ről, elég­gé tö­mö­ren, de mon­dom, ez meg­van, és er­ről a jegy­ző­könyv­ben a kö­vet­ke­ző van: „Sza­bó Re­zső: A Cse­ma­dok jö­vő­je az, hogy fel­vál­lal­ja a ki­sebb­sé­gi ér­dek­vé­del­met, ös­­sze­fog­ja a ma­gya­ro­kat párt­ál­lás­ra va­ló te­kin­tet nél­kül. Ja­vas­lom, hogy a Cse­ma­dok el­nö­ke, és Gaál Sán­dor KB tag azon­nal hív­ja fel te­le­fo­non az SZNT el­nö­két, il­let­ve a kor­mány el­nö­két, és kér­je a Cse­ma­dok kép­vi­se­lő­i­nek fo­ga­dá­sát az új kor­mány ala­kí­tá­sá­ra va­ló te­kin­tet­tel, hi­vat­koz­va a Cse­ma­dok kö­zel szá­zez­res tag­sá­gá­ra, és a csak­nem há­rom­ne­gyed mil­li­ó­nyi ma­gyar nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség­re.” Biz­tos tu­dom, hogy nem azt mond­tam, hogy te­le­fo­non hív­juk fel, ha­nem azt, hogy men­jünk oda azon­nal. Még egy ér­de­kes­ség, ami jel­lem­ző ar­ra az idő­szak­ra. Más­nap az Új Szó­ban a Cse­ma­dok Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak ez a vi­tat­ha­tat­la­nul fon­tos ülé­sé­ről egy­flekk­nyi anyag je­lent meg, amely egyet­len, Luk­ács Ti­bor, ve­ze­tő tit­kár ál­tal elő­ter­jesz­tett ak­ció­prog­ram-ja­vas­lat stb. A Cse­ma­dok most ér­vé­nyes alap­sza­bály­za­tát ér­vény­te­le­ní­te­ni kell, mond­ja Ta­kács And­rás, majd pe­dig, szó­ról-szó­ra idé­zem, a vi­ta köz­ben el­hang­zott egy in­dít­vány, hogy „a Cse­ma­dok Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak kül­dött­sé­ge Sidó Zol­tán el­nök ve­ze­té­sé­vel ta­nács­koz­zon Pavol Hrivnákkal, az SZSZK kor­má­nyá­nak el­nö­ké­vel, és te­gyen ja­vas­la­tot a most ala­ku­ló­ban lé­vő kor­mány ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű tag­já­nak a sze­mé­lyé­re.” Min­den­ki meg­van ne­vez­ve, hogy ki mit mon­dott, de ak­kor még az Új Szó úgy vél­te, Sza­bó Re­zső­nek a ne­vét azért jobb lesz nem ki­ír­ni az új­ság­ban. Volt egy ilyen ti­la­lom. Ez a bi­zott­ság azu­tán mond­ván, hogy nem az ebéd most az ér­de­kes, el­in­dult Hrivnák mi­nisz­ter­el­nök­höz. Én köz­ben Gaál Sán­dor­nak mond­tam, hogy Sán­dor, ha oda­érünk a be­já­rat­hoz, ahol csend­őrök van­nak, te elő­hú­zod a köz­pon­ti bi­zott­sá­gi tag­sá­gi iga­zol­vá­nyo­dat, be­mu­ta­tod ne­kik, ezek sza­lu­tál­nak, s te azt mon­dod ne­kik, hogy súdruhovia idú so mnou.1 És me­gyünk. Tud­tam, hogy hol van az el­nö­ki iro­da, hisz ’68-ból tud­tam, hogy sem­mi nem vál­to­zott meg, úgy­hogy egye­ne­sen men­tünk fel az el­ső eme­let­re, ma is ott van a mi­nisz­ter­el­nök­nek az iro­dá­ja, men­tünk vé­gig a fo­lyo­són, be az elő­szo­bá­ba. Köz­ben, úgy lát­szik, hogy lent­ről már mond­ták, hogy men­nek fel va­la­kik, mert ott olyan meg­le­pet­ten fo­gad­tak ben­nün­ket, és ha jól tu­dom, én vol­tam az, aki azt mond­tam, hogy azon­nal tár­gyal­ni aka­runk a mi­nisz­ter­el­nök úr­ral. Igen? Kik, mik, ho­gyan? Mon­dom je­lent­sék be, hogy itt van egy kül­dött­ség, ülé­se­zik a Cse­ma­dok Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga, 300 fa­lu­nak a kül­döt­tei van­nak ott – a köz­pon­ti bi­zott­ság­nak ak­kor 100 tag­ja volt –, akik ma dél­után ha­za­u­taz­nak, és a Cse­ma­dok-gyű­lé­se­ken el­mond­ják a tör­tén­te­ket, és er­ről fo­gunk mi tár­gyal­ni a mi­nisz­ter­el­nök­kel. De hogy a mi­nisz­ter­el­nök el­uta­zik. Je­lent­sék be, és a mi­nisz­ter­el­nök dönt­se el, hogy fo­gad-e ben­nün­ket. Hát ezek mond­ták, hogy nagy­gyű­lés, 300 em­ber, fa­luk­ról, egész Szlo­vá­ki­á­ból. A mi­nisz­ter­el­nök azon­nal azt mond­ta, hogy en­ged­jék be őket. Be­men­tünk. Gaál Sa­nyi ugyan­ezt, ami­ket én mond­tam, el­mond­ta új­ra, is­mer­ték egy­mást, és mond­ta, hogy a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­se­zik, és úgy dön­töt­tünk, hogy úgy, mint ’68-ban, mi­nisz­ter kell és al­el­nök kell, akit a Cse­ma­dok ja­va­sol, úgy, mint ’68-ban. Hrivnák azt mond­ta, hogy ő Prá­gá­ba megy, ősze­rin­te nem nem­ze­ti­sé­gi mi­nisz­ter, mert ah­hoz egy újabb tör­vény kell, amel­­lyel mi­nisz­té­ri­u­mot is lé­te­sít, ha­nem a jár­ha­tóbb út az, hogy a kor­mány al­el­nö­ke, mert eh­hez nem kell, nincs tár­cá­ról se szó stb., szó­val ez a jár­ha­tóbb út. Mond­tuk, hogy oké, ad­juk meg a ja­vas­la­tot te­le­fo­non Prá­gá­ba, meg­ad­ta a te­le­fon­szá­mot, kit ja­va­sol a Cse­ma­dok a kor­mány al­el­nök­ének. Kö­szön­jük, men­tünk a Schus­ter­hez. Úgy lát­szik, in­nen már ér­te­sí­tet­ték Schus­tert, a Hrivnákék­tól, mert a tit­kár­sá­gon már úgy vár­tak ben­nün­ket, hogy igen, az el­nök elv­társ vár ben­nün­ket. Tu­dom, hogy hogy mű­kö­dik ez, hogy be­csen­get­nek, ő pe­dig el­in­dul. El­ve­zet­tek ben­nün­ket a fo­ga­dó­te­rem­be, mi ott meg­áll­tunk, a má­sik ol­da­lon jött Schus­ter az­zal, hogy: „Sze­re­tet­tel üd­vöz­löm az elv­tár­sa­kat! Kö­szö­nöm, hogy el­jöt­tek hoz­zám. Mecen­zéfre Stósz fe­lől fújt a szél, és Zo­li bá­csi, Fábry Zo­li bá­csi biz­ta­tott en­gem ar­ra, hogy ír­jak.” Nem ez­zel a ma­gyar­ság­gal mond­ta, jó­val tör­tebb ma­gyar­ság­gal, de ez volt a lé­nye­ge. Fog­lal­ja­nak he­lyet. Majd pe­dig: „Prepáète, že ïalej už budem rozprá­va po sloven­sky,2 ugyan­is job­ban ki­fe­je­zem ma­ga­mat, önök va­la­men­­nyi­en biz­to­san ér­te­nek szlo­vá­kul, ne­kem kön­­nyebb. Ér­tek min­dent ma­gya­rul, ha akar­nak, önök be­szél­het­nek, mond­hat­ják a ma­gu­két ma­gya­rul, de én in­kább szlo­vá­kul vá­la­szol­nék rá.” El­mond­tuk ne­ki, hogy mi­ről van szó. Ter­mé­sze­te­sen, igen. Van ott ugyan egy ma­gyar al­el­nö­künk. Ak­kor al­el­nök volt, a par­la­ment al­el­nö­ke volt Nagy Káz­mér, aki mi­nisz­ter ko­rá­ban a párt­köz­pont­ban a Cse­ma­dok ülé­se­in nyi­lat­ko­zott. Meg­ér­tem, hogy vál­to­zás­ra van szük­ség, ké­szít­sék elő a ja­vas­la­tot, a ter­vet, és lesz plé­num­ülé­sünk, jö­vő hét­re ezt ter­jes­­szék elő. Tíz nap múl­va ezt ter­jes­­szék elő. Ez volt a fo­ga­dás ered­mé­nye, és men­tünk. Er­re a mo­men­tum­ra majd vis­­sza­té­rek, de most pil­la­nat­nyi­lag, az al­el­nö­ki funk­ci­ó­ra vo­nat­ko­zó­lag foly­tat­nám, hogy a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­sén, meg­van az anyag, úgy­hogy nem fo­gom el­mon­da­ni az egé­szet. De még ér­de­kes­ség­nek ta­lán azt, hogy Ta­kács Ban­di kér­te, hogy mond­jon le az egész el­nök­ség, és vá­las­­szon új el­nök­sé­get. Az el­nök­ség le­mon­dott, új el­nök­sé­get vá­lasz­tot­tak. Köz­ben Luk­ács Ti­bor el­mond­ta a ma­ga be­szé­dét, hogy a Cse­ma­dok ve­ze­tői, ugyan­úgy, mint a „har­minc­hár­mak”, kü­lön­bö­ző do­ku­men­tu­mok­kal for­dul­tak a párt­köz­pont­hoz. Ta­kács And­rás vád­ló sza­va­i­val kap­cso­lat­ban ki­fej­tet­te, hogy nem ér­zi, hogy ő ter­ro­ri­zál­ta vol­na a mun­ka­tár­sa­it, szó­val ilyen be­szé­det tar­tott. Ez­után Sidó Zol­tán mél­tat­ta a ve­ze­tő tit­kár mun­ká­ját, ki­je­len­tet­te, hogy be­csü­let­sér­tés nem tör­tént, sőt, in­do­kol­ta az el­nök­ség ál­lás­pont­ját, és így to­vább, és így to­vább. Majd pe­dig meg­tár­gya­lás­ra ke­rült a Cse­ma­dok elő­ké­szí­tett prog­ram­ja, prog­ram­nyi­lat­ko­za­ta, ame­lyet el­ve­tet­tek a köz­pon­ti bi­zott­ság több fel­szó­la­ló ja­vas­la­tá­ra, mert egy ma­gát men­te­ge­tő nyi­lat­ko­zat volt, ami­vel nem vol­tunk meg­elé­ged­ve. Hát ilye­nek vol­tak ben­ne, hogy a párt­köz­pont­ban kér­ni kell a köz­pon­ti bi­zott­ság párt­cso­port­já­nak a meg­szün­te­té­sét. El­kép­ze­lé­se­in­ket és te­vé­keny­sé­gü­ket to­vább­ra is a Nem­ze­ti Front egyen­ran­gú tag­szer­ve­ze­te­ként akar­juk meg­va­ló­sí­ta­ni.

– Ah­hoz ké­pest, hogy ez már leg­alább két–há­rom hét­tel az el­ső ese­mé­nyek után tör­tént, azért ez egy elég gyá­va meg­nyi­lat­ko­zás volt.

– Kér­jük az SZSZK kor­má­nyát, hogy a Szlo­vák Terv­hi­va­tal­nak ad­ja fel­ada­tul, hogy biz­to­sít­sa az anya­gi­a­kat, és így to­vább. Hát ezt a köz­pon­ti bi­zott­ság le­tö­röl­te az asz­tal­ról, és ott mind­járt, mon­dom, meg le­het ta­lál­ni Végh Laciéknál, ki­dol­goz­ta a ma­ga prog­ram­nyi­lat­ko­za­tát, amely­ben hát már nem ilyen hang van, ha­nem a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek egyé­ni és kol­lek­tív jo­ga­i­nak al­kot­má­nyos biz­to­sí­tá­sa. Az al­kot­má­nyos jo­gok alap­ján lét­re­hoz­ni az ön­ren­del­ke­zés meg­fe­le­lő nép­kép­vi­se­le­ti szer­ve­it és vég­re­haj­tó szer­ve­it. Szó­val az ere­de­ti, még a „har­minc­hár­mak” kö­ve­te­lé­se, pár­be­szé­dek a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak biz­to­sí­tá­sá­ra a hel­sin­ki zá­ró­ok­mány és a bé­csi utó­ta­lál­ko­zó do­ku­men­tu­ma­i­nak szel­le­mé­ben. A tár­sa­da­lom­ban vég­be­ment de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­si fo­lya­ma­tot kö­vet­ve és a Cse­ma­dok meg­úju­lá­sát szem előtt tart­va el­zár­kó­zunk a sztá­li­nis­ta és neosztálin­ista struk­tú­rák­tól, ezért a bel­ső szer­ve­ze­ti élet­ben sza­kí­tunk a de­mok­ra­ti­kus cent­ra­liz­mus el­vé­vel, en­nek az ér­de­ké­ben, és így to­vább, szó­val egy a kor szel­le­mé­nek és kö­ve­tel­mé­nye­i­nek már meg­fe­le­lő do­ku­men­tu­mot fo­gad­tunk el.

– Mi­lyen arány­ban? Ez­zel min­den­ki egyet­ér­tett? Vagy volt az úgy­ne­ve­zett ke­mény mag, amely el­uta­sí­tot­ta ezt?

– Sen­ki nem mert már így fel­szó­lal­ni el­le­ne. Köz­ben úgy em­lék­szem, hogy a prog­ram­nyi­lat­ko­zat előtt már le­zaj­lott az új el­nök­ség meg­vá­lasz­tá­sa, amely elég egy­ér­tel­mű­en ad­ta tud­tá­ra azok­nak is, akik­nek ta­lán va­la­mi két­sé­ge­ik vol­tak még, hogy itt új­ra va­la­mi egé­szen más kez­dő­dik el. Csak az ér­de­kes­ség ked­vé­ért, az el­nök­ség­be kik let­tek be­vá­laszt­va. Kol­lár Pé­ter, a je­lö­lő­bi­zott­ság el­nö­ke is­mer­tet­te a Cse­ma­dok új el­nök­sé­gé­nek ös­­sze­té­tel­ét, és a csúcs­ve­ze­tő­ket. A nyolc­van ér­vé­nyes sza­va­zat alap­ján Bár­dos Gá­bor 72 sza­va­zat. ő volt az, aki tit­kár­ként – mint el­mond­tam – úgy nyom­ta a dol­go­kat. Bauer Győ­ző 69, Boda Fe­renc, ő a szep­si já­rá­si tit­kár, 49 sza­va­zat, Bö­ször­mé­nyi Ist­ván 48 sza­va­zat, Do­bos Lász­ló 80 sza­va­zat, 80-ból 80, Duray Mik­lós 66 sza­va­zat, nem is­mer­ték őt, húsz év telt el. Fónod Zol­tán 72 sza­va­zat, Gaál Sán­dor 78 sza­va­zat, Gör­föl Je­nő 52 sza­va­zat, Gyime­si Györ­gy 72, Kol­lár Pé­ter 68, Kvar­da Jó­zsef 68, Merva Ló­ránt 67, Mé­zes Ru­dolf 58, Neszméri Sán­dor 72, Presin­szky La­jos 50, Sidó Zol­tán 78, Sza­bó Re­zső 75, Szil­vássy Jó­zsef 66, Var­ga Sán­dor 70, Lacza Ti­ha­mér 56. ők let­tek a KB el­nök­sé­gé­nek új tag­jai. Fónod Zol­tán ja­va­sol­ta, hogy a ve­ze­tő funk­ci­ók­ba töb­bes je­lö­lés le­gyen. A KB a ja­vas­lat is­mer­te­té­se után ezt el­ve­tet­te. A töb­bes ja­vas­la­tot. El­nök­nek, tisz­te­let­be­li el­nök­nek meg­vá­lasz­tot­ták Do­bos Lász­lót, el­nök­nek Sidó Zol­tánt, ve­ze­tő tit­kár­nak Neszméri Sán­dort, tit­kár­nak Bár­dos Gá­bort és Gyurcsík Iván­t, a KB társ­el­nök­ének Sza­bó Re­zsőt. A KB tag­jai ezt sza­va­zás­sal, nyil­vá­nos sza­va­zás­sal jó­vá­hagy­ták. Az ülés Gál Sán­dor zár­sza­vá­val ért vé­get. Ez volt, és mon­dom, itt ér­de­ke­sek a prog­ram­nyi­lat­ko­zat­ok, hogy mi lett el­fo­gad­va, mi nem lett el­fo­gad­va. Kü­lön­ben az új prog­ram­nyi­lat­ko­zat meg­je­lent az Új Szó­ban is, még­hoz­zá az Új Szó, nincs rá­ír­va, fel­té­te­lez­he­tő­en 7-i szá­má­ban, tel­jes egé­szé­ben. Szó­val itt már min­dent le­hoz­tak.

– Az ön ál­tal fel­so­rolt név­sor­ból az de­rült ki, hogy az úgy­ne­ve­zett dog­ma­ti­ku­sok tel­je­sen hát­tér­be szo­rul­tak. Ki­ke­rül­tek az új el­nök­ség­ből, ve­ze­tés­ből.

– Igen. Leg­alább­is mind­azok, akik­ről ak­kor már tud­hat­tuk, hogy dog­ma­ti­ku­sak. Azok ki­ke­rül­tek. Ez egy ki­csit ös­­sze­füg­gött az­zal is, hogy a ’68-as ta­pasz­ta­la­tunk is az volt, hogy nem le­het fél­mun­kát vé­gez­ni. Ha­nem ha, ak­kor tény­leg ala­po­sabb tisz­to­ga­tást. A hely­zet­nek meg­fe­le­lő, és el­bír­ha­tó mó­don. Ezt nem vé­let­le­nül mon­dom. Mert ké­sőbb ki­de­rült, hogy Sidó Zol­tán, aki tel­jes mér­ték­ben al­kal­maz­ko­dott et­től kezd­ve az új do­log­hoz, so­kak sze­mé­ben szál­ka volt, és sok til­ta­ko­zást kap­tunk ar­ra, hogy ha a Cse­ma­dok át akar ala­kul­ni, ak­kor nem le­het meg­tar­ta­ni a ré­gi csúcs­ve­ze­tő­ket. Le­ve­le­ket kap­tunk stb., stb., de ez még egy ké­sőb­bi idő­pont, majd ar­ról még szó lesz.

– Még egy kér­dés ere­jé­ig csak vis­­sza­tér­nék Schus­ter­hoz és Hrivnákhoz, hisz ők vol­tak ak­kor a két leg­főbb köz­jo­gi mél­tó­ság Szlo­vá­ki­á­ban. És ha mind a ket­ten, hát ahogy em­lí­tet­te, hogy Schus­ter öröm­mel és sok sze­re­tet­tel, öröm­mel fo­gad­ta önö­ket.

– Ezt mond­ta leg­alább­is.

– Igen, és Hrivnák is fo­gad­ta a kül­dött­sé­get.

– Hrivnák nem mert nem fo­gad­ni ben­nün­ket.

– Ez nagy do­log volt azért ak­kor.

– De ek­kor olyan volt a hely­zet.

– Te­hát ez a po­li­ti­kai hely­zet kö­vet­kez­mé­nye?

– Vál­tot­ták le sor­ban az em­be­re­ket, gyár­igaz­ga­tó­kat, és így to­vább, szó­val sen­ki egy pil­la­na­tig sem érez­het­te ma­gát biz­ton­ság­ban. És ezt Hrivnák na­gyon jól tud­ta. És azt, hogy 300 fa­lu­ba hol­nap vi­szik a hírt. őne­ki fon­tos volt, hogy olyan hírt vi­gye­nek, hogy Hrivnák fo­gad­ta, be­le­egye­zett, igent mon­dott min­den­re. Nem aka­rom se Hrivnákot, se Schus­tert meg­bán­ta­ni, de a ’68-as ta­pasz­ta­la­ta­ik ne­kik is meg­vol­tak, te­hát ab­ban a tu­dat­ban ígér­tek meg min­dent, hogy jó.

– Jól jön az még.

– Majd az­tán. Ha még­se úgy lesz, ki­söp­rünk ben­ne­te­ket. Úgy, mint ’68-ban. Nincs vesz­te­ni­va­lónk, mert vagy jól jön egy­szer még, hogy mi ilyen stram­mok vol­tunk, vagy pe­dig kény­szer ha­tá­sá­ra csi­nál­tuk, és majd jön új­ra az, hogy egész­sé­ges mag, s mind­azok­nak, akik így lép­tek fel, úgy­is majd men­ni kell, ha vis­­sza­áll a ré­gi rend. Te­hát ők úgy vol­tak ve­le, hogy nincs vesz­te­ni­va­ló­juk.

– Te­hát ez a játsz­ma még min­dig két­esé­lyes volt.

– Na­gyon is két­esé­lyes volt. Na­gyon-na­gyon két­esé­lyes volt. A két­esé­lyes­ség­re egy ér­de­kes mo­men­tu­mot. Én ké­sőbb a kor­mány épü­le­té­be ke­rül­tem ta­nács­adó­ként. Èíèc­sel, a ké­sőb­bi mi­nisz­ter­el­nök­kel, az át­me­ne­ti idő­szak mi­nisz­ter­el­nö­ké­vel Kolode­jből is­mer­tük egy­mást az al­kot­mány kap­csán, amit fel­ele­ve­ní­tet­tünk. Èíè tit­kár­sá­gá­nak, a kor­mány­el­nök­ség tit­kár­sá­gá­nak ve­ze­tő­je Krá­lik Gyu­ri volt, egy jo­gász, kas­sai szár­ma­zá­sú, ma­gya­rul, né­me­tül jól be­szé­lő, egy ilyen bo­hém lel­kü­le­tű em­ber. Kül­ügyi szol­gá­lat­ba ment, nagy­kö­vet volt stb. ’68-ban őt is me­nesz­tet­ték, s jól is­mer­tük egy­mást. A Lúènicá­nak az egyik meg­ala­pí­tó­ja volt Koša La­ci­val együt­t. Jó­ban vol­tunk. Hát ő volt a kor­mány­hi­va­tal fő­nö­ke. Né­hány­szor, nem tu­dom hány­szor, meg­tör­tént, hogy hár­mas­ban ebé­del­tünk, Èíè, Krá­lik Gyu­ri és én. A sza­kács­nő ma­gya­rul per­fekt be­szélt, és na­gyon ara­nyos as­­szony volt. Hát itt olyan be­szél­ge­té­sek vol­tak, hogy nem az or­szág meg ez, meg az, ha­nem a pil­la­nat­nyi hely­zet­ről. S a Krá­lik Gyu­ri mond­ta Èíènek, hogy add vis­­sza a párt­tag­köny­ve­det. Ne tartsd már to­vább. De­cem­ber 12-én ala­kult meg az új kor­mány, hát ez ja­nu­ár má­so­dik fe­lé­ben, feb­ru­ár ele­jén győz­köd­te őt, meg én is a Gyu­ri mel­lé áll­va mond­tam, hogy bi­zony itt az ide­je. A fe­le­let az volt, hogy hát ti tud­já­tok leg­job­ban, meg én is, hogy a párt min­den­ki­nek min­dent meg­bo­csát. De a tag­ja­i­nak, hogy hát­ba tá­mad­ták, so­ha. Nem le­het tud­ni. Még ak­kor is két­esé­lyes­nek ítél­te meg ő a hely­ze­tet. És ő in­for­mált em­ber kel­lett, hogy le­gyen, mert kor­mány­el­nök. Te­hát még ja­nu­ár vé­ge vagy feb­ru­ár ele­je ez, ek­kor is még so­kan két­esé­lyes­nek lát­ták. Nem­csak Hrivnák de­cem­ber­ben, ha­nem ja­nu­ár vé­ge, feb­ru­ár ele­jén még Èíè is. Úgy­hogy ez a két­esé­lyes­ség ez so­ká­ig fenn­állt. Megint elő­re­fu­tot­tunk az idő­ben, úgy­hogy tér­jünk csak vis­­sza oda, hogy be­fe­je­ző­dött a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­se. Két je­lölt volt a kor­mány ma­gyar tag­ja­i­ra, ami­ben azon­nal kel­lett dön­te­ni a köz­pon­ti bi­zott­ság­nak, Merva Ló­ránt és Var­ga Sán­dor. Mi Var­ga Sán­dort tá­mo­gat­tuk.

– Mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­te­si tiszt­ség­re.

– A mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­te­si tiszt­ség­re. Ab­szo­lút több­sé­get ka­pott Var­ga Sán­dor, amit je­len­tet­tünk is. Jó­vá­hagy­tuk a ha­tá­ro­za­tot, a prog­ra­mot, az új el­nök­sé­get, társ­el­nö­ki funk­ci­ót, ami azt je­len­tet­te, hogy én is el­nök va­gyok, és ket­ten kell, hogy meg­be­szél­jük a dol­go­kat. Il­let­ve tisz­te­let­be­li el­nök Do­bos La­ci, te­hát egy át­me­ne­ti idő­re kvá­zi egy ilyen tri­um­vi­rá­tus ke­rült a Cse­ma­dok élé­re, és Neszméri Sán­dor mint új fő­tit­kár. Luk­ács Ti­bort, az ot­ta­ni vé­de­ke­zé­se, meg az elő­ter­jesz­tett prog­ram­ja­vas­la­tok stb. alap­ján le­vál­tot­ta a köz­pon­ti bi­zott­ság, és Neszméri Sán­dort vá­lasz­tot­ták meg. Do­bos La­ci el­mond­ta, hogy ös­­sze akar­ja hív­ni a „har­minc­hár­mak­ból”, aki könnyen és gyor­san el­ér­he­tő, meg az FMK-sokat egy kö­zös meg­be­szé­lés­re. Még­hoz­zá azt kép­ze­li, hogy így meg­egyez­he­tünk va­la­mi kö­zös ügy­ben, és meg kel­le­ne ala­kí­ta­ni a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gya­rok Fó­ru­mát. És hogy ő 24-re stb. te­le­fo­non a tit­kár­ság­gal ezt ös­­sze­ho­zat­ja a nagy­te­rem­be, ott ta­lál­ko­zunk. Hát így is lett, hogy ös­­sze­hív­ták. No most pon­to­san a név­sort, va­ló­szí­nű­leg a Laciéknál meg­lesz, nem tu­dom a pon­tos név­sort, de so­kan vol­tunk ott. Előt­te a já­rá­si tit­kár­sá­gi szo­bá­ban, szem­ben a nagy­te­rem­mel volt, most ott a ma­gyar köny­ves­bolt van, ott ta­lál­koz­tunk. Az FMK-ból Nagy La­ci, Tóth Kar­csi, nem tu­dom pon­to­san, hogy kik, ta­lán Öllös La­ci is, akik oda a kis­te­rem­be be­men­tünk, és hogy tu­laj­don­kép­pen mi­ről lesz szó. A töb­bi­ek, töb­ben vol­tak az FMK-sok, tí­zen–ti­zen­ket­ten, azok a nagy­te­rem­be men­tek már, meg a „har­minc­hár­mak”, meg a Cse­ma­do­ko­sok, szó­val a nagy­te­rem­be. Ilyen U alak­ban elő­ké­szí­tett asz­tal volt, szó­val nem egy nagy asz­tal. Nem tu­dom, ki szer­vez­te így, hogy ilyen U alak­ban le­gyen, de a le­ülés az úgy volt, hogy ezen az ol­da­lon a fi­a­ta­lok, emez ol­da­lon pe­dig a „har­minc­hár­mak”. S itt a kis­te­rem­ben volt egy olyan ja­vas­lat, s nem tu­dom, hogy ezt La­ci ja­va­sol­ta-e, azt hi­szem, a La­ci, hogy az ülést ve­zes­se a Sza­bó Re­zső. Szó­val én ül­tem egye­dül az U be­tű­nek azon a szem­ben lé­vő szá­rán, itt a fi­a­ta­lok, ott pe­dig a ke­vés­bé fi­a­ta­lok. A Do­bos La­ci ad­ta elő az el­kép­ze­lé­se­it, hogy szük­ség len­ne eb­ben az új hely­zet­ben egy Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Fó­rum­ra, amely po­li­ti­kai szerv len­ne az át­ala­ku­lás so­rán stb. Nem pár­tot mon­dott. Egy ilyen po­li­ti­kai kép­ződ­ményt, ame­lyet itt most Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Fó­rum né­ven meg­szer­keszt­het­nénk vagy jó­vá­hagy­hat­nánk. En­nek egy prog­ram­nyi­lat­ko­za­tát is ki­osz­tot­ták. A prog­ram­nyi­lat­ko­za­tot a „har­minc­hár­mak” somor­jai fő­nö­ke, Zal­abai Zsi­ga ké­szí­tet­te el. Ez ott ki­osz­tás­ra ke­rült, mi­lyen dá­tu­mot mond­tam?

– No­vem­ber 24.

– Nem, nem. Bo­csá­nat, vis­­sza az egész, de­cem­ber 9.

– Te­hát a köz­pon­ti bi­zott­sá­gi ülés után. A Cse­ma­dok Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gi ülé­se után.

– A köz­pon­ti bi­zott­sá­gi ülés után, per­sze, hisz a köz­pon­ti bi­zott­sá­gi ülés is 6-án volt. Vis­­sza az egész, te­hát nem no­vem­ber, ha­nem de­cem­ber 9-én – ide is van ír­va – ke­rült ez az egész meg­vi­ta­tás­ra. A Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Fó­rum prog­ram­nyi­lat­ko­za­tát Zal­abai Zsi­ga dol­goz­ta ki, és ké­szí­tet­te elő. Ez ki­osz­tás­ra ke­rült, min­den­ki el­ol­vas­ta, és eb­ben na­gyon egy­sé­ges, nem fo­gom is­mer­tet­ni, mert meg­van, eb­ben na­gyon egy­sé­ges volt. Na most, ahogy én on­nan né­zem a két asz­tal­sort, ak­kor a jobb ol­da­lon ül­tek az öre­gek, és a bal ol­da­lon ül­tek a fi­a­ta­lok, de na­gyon egy­sé­ges volt, hogy ez­zel a prog­ram­nyi­lat­ko­zat­tal sen­ki sem ér­tett egyet. Ak­kor se, ami­kor én egy be­tol­dást is­mer­tet­tem, amit kéz­zel ír­tam be­le. Ez a be­tol­dás úgy szólt, hogy ahogy az a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len, és a Pol­gá­ri Fó­rum prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban meg­ta­lál­ha­tó.

– Mi­ért nem ér­tet­tek egyet ez­zel a nyi­lat­ko­zat­tal?

– Én több ilyen be­szú­rást is csi­nál­tam kéz­zel ide a vi­ta alap­ján. A „har­minc­hár­mak­nak” ez ke­vés volt, a fi­a­ta­lok­nak ez túl sok volt. A „harmichár­mak” ke­vés­nek tar­tot­ták azt a jog­kört, amit a prog­ram­nyi­lat­ko­zat alap­ján a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Fó­rum el­fog­lalt vol­na, a fi­a­ta­lok pe­dig túl sok­nak tar­tot­ták egy ilyen egy­sé­ges po­li­ti­kai fó­rum lét­re­jöt­tét, szó­val el­ve­tet­ték egy­ér­tel­mű­en, és hogy úgy mond­jam, na­gyon ha­tá­ro­zot­tan. A vi­tát, nem is, az egy­más le­hur­ro­gá­sa volt, ha itt mon­dott va­la­ki va­la­mit, azt azok le­hur­rog­ták, ha ott mon­dott va­la­ki, ezek le­hur­rog­ták. Rö­vi­de­sen ki­sült, hogy itt sem­mi­fé­le kö­zös do­log­ra sor nem ke­rül­het. Ab­ba­hagy­tam a be­tol­dá­so­kat, hogy komp­ro­mis­­szum jöj­jön lét­re, lát­tam, hogy sem­mi ilyen­re sor nem ke­rül, ezért gyor­san el­ké­szí­tet­tem egy hat­so­ros nyi­lat­ko­za­tot. Ugyan­is tud­tam, már ek­kor volt kap­cso­la­tom le­fe­lé is, a Cse­ma­dok já­rá­si tit­ká­ra­i­val stb., akik pon­to­san tud­ták, hogy lent mi a köz­han­gu­lat. És lent a köz­han­gu­lat az volt, hogy mond­ja­tok már va­la­mit, nyug­tas­sa­tok már meg ben­nün­ket, hogy ott fönt rend van, hogy ott fönt nem mar­já­tok egy­mást stb. Ez va­la­mi­kor 92–93-ban volt, hogy egy új pol­gár­mes­ter azt mond­ta ne­kem, hogy: „Ide­hall­gass Re­zső! Hát csi­nál­ja­tok már ott fent ren­det. Hát én las­san már több mint egy éve pol­gár­mes­ter va­gyok. En­gem még sen­ki nem hí­vott, és nem mond­ta meg, hogy mit csi­nál­jak. Én­ne­kem nincs ho­va men­nem, hogy mond­ják meg, hogy hogy dönt­sek, hát ez így nem megy. Hát ez­előtt ha én be­men­tem a Fer­enczei elv­társ­hoz, pon­to­san tud­tam, hogy mit igen, mit nem. Ki­jöt­tek hoz­zánk a já­rás­ról, és pon­to­san meg­mond­ták, hogy mit kell most a jö­vő hó­nap­ban csi­nál­ni. Hát én­hoz­zám sen­ki se jön, sen­ki se mond­ja meg.” Szó­val hi­he­tet­len nagy volt az át­ala­ku­lás, és még a múlt­nak a ha­gyo­má­nya, a múlt­nak a mód­sze­rei az em­be­rek­ben még mé­lyen él­tek, sőt, még él­nek is. És nem tud­ták, hogy azért van a kép­vi­se­lő­tes­tü­let, meg a fa­lu­ban a nagy­gyű­lés, hogy dönt­sé­tek el, hogy mit kell csi­nál­ni. Ezt sen­ki töb­bet nem mond­ja meg. Meg­kap­já­tok a tör­vé­nye­ket, és a töb­bi a ti dol­go­tok.

– A be­ideg­ző­dés.

– A be­ideg­ző­dés az na­gyon ne­héz. Tud­va, hogy kint mi a hely­zet, én hat­so­ros, most már nem prog­ra­mot, ha­nem a saj­tó szá­má­ra egy nyi­lat­ko­za­tot ké­szí­tet­tem el, amely így hang­zik: „A Füg­get­len Ma­gyar Kez­de­mé­nye­zés, a Ma­gyar Di­ák­szö­vet­ség, a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gya­rok Fó­ru­ma, a »harminchár­mak« és a meg­úju­ló Cse­ma­dok ezen­nel ki­nyil­vá­nít­ja, hogy – őriz­ve szel­le­mi­sé­gé­nek a sa­já­tos­sá­ga­it – a jö­vő­ben min­den alap­ve­tő ki­sebb­ség­vé­del­mi kér­dés­ben (al­kot­mány­ügy, is­ko­la­ügy, a kul­tu­rá­lis élet in­téz­mény­rend­sze­re, kép­vi­se­le­ti ügyek) köz­meg­egye­zés alap­ján kö­zös plat­for­mot kép­vi­sel.” Te­hát pró­bál­tam azt a leg­na­gyobb kö­zös ne­ve­zőt, ame­lyet min­den­ki, szel­le­mi­sé­gé­nek sa­já­tos­sá­gát meg­őriz­ve, el­fo­gad­hat. Mert azért a vi­tá­ból az ki­sült, hogy ami a ma­gyar ügyet il­le­ti, te­hát en­nek kvá­zi a vé­del­mét, azt va­la­men­­nyi­en, a Di­ák­szö­vet­ség, az FMK, a „harmichár­mak”, te­hát a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gya­rok Fó­ru­ma, és a meg­újult Cse­ma­dok, ezek­ben azo­no­sak tu­dunk len­ni. Te­hát ezt ter­jesz­tet­tem elő, amit hát nem sza­vaz­tunk meg, de ami­vel mond­tam, hogy ha va­la­ki­nek va­la­mi be­tol­dá­sa, ki­hagy­ni­va­ló­ja van, de én fon­tos­nak lá­tom, hogy egy nyi­lat­ko­za­tot ad­junk ki.

– Egy­sé­ges nyi­lat­ko­za­tot.

– Egy egy­sé­ges nyi­lat­ko­za­tot, amit nem vi­tat­tak, hogy ez fon­tos, de vé­gül is sen­ki nem ír­ta alá. Szó­val el­fo­gad­ták a nyi­lat­ko­za­tot, de alá­írás­ra nem ke­rült sor. Úgy­hogy ez a kez­de­mé­nye­zés, a ma­gya­rok, a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gya­rok Fó­ru­ma, Do­bos La­ci kez­de­mé­nye­zé­sé­re, vagy ha úgy tet­szik, a Cse­ma­dok, Do­bos La­ci kez­de­mé­nye­zé­se, így nem ta­lált meg­hall­ga­tás­ra, nem ta­lált meg­ér­tés­re. Amit én saj­ná­la­tos­nak tar­tok, de amit bi­zo­nyos szem­pont­ból meg is ér­tek. Mert itt pél­dá­ul az van, hogy al­kot­mány­ügy, is­ko­la­ügy, kul­tu­rá­lis élet in­téz­mény­rend­sze­re, s az utol­só, kép­vi­se­le­ti ügyek. Kö­zös meg­egye­zés alap­ján kö­zös plat­for­mot kép­vi­sel­nek. Nem tu­dom, hogy ek­kor már meg­volt vagy nem volt meg, és ha meg­volt, az FMK ott lé­vő em­be­rei tud­tak-e ró­la vagy nem tud­tak, hogy ké­sőbb a prá­gai par­la­ment­ben jó­vá­ha­gyott al­kot­mány­mó­do­sí­tás, amely sze­rint vá­lasz­tá­sok ki­írá­sa nél­kül a le­mon­dott kép­vi­se­lők he­lyé­re új kép­vi­se­lő­ket ko­op­tál­nak, még­hoz­zá a Pol­gá­ri Fó­rum, il­let­ve a VPN3 ja­vas­la­ta alap­ján. Te­hát nin­cse­nek vá­lasz­tá­sok. S ar­ról, hogy kit ja­va­sol­nak kép­vi­se­lő­nek, két he­lyen dön­te­nek: Prá­gá­ban a Pol­gá­ri Fó­rum, Po­zsony­ban a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len. Amel­­lyel, nem ta­lá­lok hir­te­len jobb ki­fe­je­zést, szim­bi­ó­zis­ban élt az FMK. Te­hát nem fo­gad­ha­tott el va­la­mi mást. Ha tud­tak ró­la, tud­tak ró­la, ha nem tud­tak ró­la, ak­kor is érez­ték, vol­tak an­­nyi­ra fej­let­tek, hogy ők nem fo­gad­hat­nak el va­la­mit, hogy nem a VPN, az FMK-n ke­resz­tül a Cse­ma­dok, meg a Pol­gá­ri Fó­rum, meg a di­á­kok, meg kis­csi­bék, meg a tyú­kok, meg a stb. Szó­val ma már ezt tu­dom. Ak­kor nyil­ván nem tud­hat­tam, mert ak­kor még azt se tud­tam, hogy a kép­vi­se­lő­há­zat így töl­tik majd fel, és így to­vább. Te­hát ez a kez­de­mé­nye­zés, ezt ma is mon­dom, hogy saj­ná­la­to­san így vég­ző­dött. Vég­ződ­he­tett vol­na egy nor­má­lis vi­ta ke­re­té­ben, s nem egy le­hur­ro­gá­sok lég­kör­ében, úgy is, hogy igen, lesz egy kö­zös nyi­lat­ko­zat, ami ar­ra vo­nat­ko­zik csak­, hogy, de er­re már nem. De ilyen nor­má­lis be­szél­ge­tés­re saj­nos nem ke­rült sor, ha­nem in­kább ez. Ha ed­dig azt mond­hat­nám, hogy en­nek a fó­rum­nak az ös­­sze­hí­vá­sa előtt egy­más­tól füg­get­len cso­por­to­su­lá­sok lé­tez­tek, ak­kor en­nek a fó­rum­nak az ered­mé­nye­ként, ne­ga­tív ered­mé­nye­ként, azt mond­hat­nám, hogy et­től kezd­ve egy­más­sal szem­be­ke­rült, és szem­ben ál­ló cso­por­to­su­lá­sok lé­tez­tek. Úgy­hogy ez a fó­rum nem ho­zott meg­ol­dást, ha­nem mes­­szebb vit­te egy­más­tól az em­be­re­ket, mind a „har­minc­hár­mak”, mind a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Fó­rum kép­vi­se­lő­it, meg a Cse­ma­dok társ­el­nök­ét. Itt a mun­dér be­csü­le­te azt kö­ve­tel­né, hogy egy­ér­tel­mű­en mond­jam ki, hogy a fi­a­ta­lok el­uta­sí­tó, vagy mit tu­dom én mi­lyen ma­ga­tar­tá­sa kö­vet­kez­té­ben. Ha ezt a be­szél­ge­tést ak­kor es­te csi­nál­juk, vagy más­nap reg­gel, ak­kor biz­tos, hogy ezt a zá­ra­dé­kot hoz­zá­tet­tem vol­na. Ma, ta­pasz­ta­la­ta­im alap­ján, meg ami­re rá­jöt­tem, ezt a zá­ra­dé­kot nem te­szem hoz­zá, de ak­kor biz­tos, hogy hoz­zá­tet­tem vol­na, mert úgy lát­tam, úgy érez­tem, és úgy men­tem ki ak­kor ab­ból a te­rem­ből.

– Én még két szem­pon­tot vet­nék itt föl. Az egyik az, ahogy ön is em­lí­tet­te, hogy va­ló­ban ez egy ge­ne­rá­ci­ós el­len­tét is, hi­szen az úgy­ne­ve­zett fi­a­ta­lok ak­kor 40 éve­sek vol­tak, az asz­tal má­sik szár­nyán ülők pe­dig, hát, in­kább 60. Te­hát ez le­he­tett az egyik, mert hát az FMK-sok kö­zött vol­tak egé­szen fi­a­ta­lok, a Tóth Kar­csi és má­sok, akik épp­hogy csak be­fe­jez­ték az egye­te­met. Te­hát ők még negy­ven, sőt, ők kö­ze­lebb vol­tak a har­minc­hoz, mint a negy­ven­hez. Te­hát le­he­tett itt egy nem­ze­dé­ki el­len­tét is. És le­he­tett egy má­sik szem­pont, hogy a fi­a­ta­lok túl­nyo­mó több­sé­ge nem volt so­ha, nem volt párt­tag. Te­hát le­het, hogy ők úgy is gon­dol­kod­tak, hogy mi, akik „tisz­tán jö­vünk”, ál­lunk szem­ben az­zal a nem­ze­dék­kel, akik azért va­la­mi­kor, ki hosz­­szabb, ki rö­vi­debb ide­ig a kom­mu­nis­ta párt tag­ja volt, azt az ide­o­ló­gi­át val­lot­ta. Te­hát le­he­tett itt az el­uta­sí­tás­ban vagy az el­len­tét­ben va­la­mi ilyes­fé­le is, nem?

– Il­di­kó, mu­ta­tom, jegy­ze­te­ket ké­szí­tek a be­szél­ge­tés­re. Azért mu­ta­tom, hogy mi­vel foly­tat­tam vol­na, tes­sék csak el­ol­vas­ni, hogy mit írok itt.

– „Ge­ne­rá­ció­vál­tás, ami a funk­ci­ó­ban lévő…”

– Igen. Te­hát ezen a nyo­mon men­nek az én gon­do­la­ta­im is. Most már, vagy ke­vés­sel azu­tán, hogy így, ahogy le­ül­tünk, hisz nem vé­let­le­nül. Nem azt mond­tam, hogy az egyik ol­da­lon az FMK-sok, ha­nem a fi­a­ta­lok. Be­le­ért­ve a Di­ák­szö­vet­sé­get és így to­vább. Hát igen, itt egy ge­ne­rá­ció­vál­tás­ról is szó volt, mint ahogy ’68-ban is ge­ne­rá­ció­vál­tás­ról is szó volt. A Lőrinczék, Fábryék stb. he­lyé­re az ak­kor még fi­a­ta­lok, Dobosék, Sza­bó Rezsőék, Duray Mik­lósék, Var­ga Sán­dorék, so­rol­hat­nám. Per­sze, a ge­ne­rá­ció­vál­tás is ben­ne van eb­ben. Még va­la­mi más is ben­ne van. A jobb ol­da­lon ülők, te­hát az idő­sebb ge­ne­rá­ció, és a fi­a­tal ge­ne­rá­ció. De emitt még azt is hoz­zá­ten­ném, hogy a még funk­ci­ó­ban lé­vők. Sidó Zoliék, és így to­vább, par­la­men­ti kép­vi­se­lők. Sidó Zo­li és má­sok, a még funk­ci­ó­ban lé­vők, meg a múlt­tal na­gyon ösz­­sze­fo­nó­dot­tak. Mi, Do­bos La­ci és ez a csa­pat, ez azok­ból állt egy­részt, aki­ket 1970-ben ki­zár­tak a párt­ból, min­den­ből, el­né­mí­tot­tak, eg­zisz­ten­ci­á­lis ve­szély­be so­dor­tak, az élet pe­re­mé­re tol­tak, de vol­tak ott olya­nok is, akik nem vol­tak az élet pe­re­mé­re szo­rít­va. Akik to­vább is, most is funk­ci­ó­ban ma­rad­tak, kép­vi­se­lő, Új Szó-szer­kesz­tő, és így to­vább. Akik mi­ni­mum a vét­len­sé­gü­ket akar­ták bi­zo­nyí­ta­ni, az­zal, hogy oda­áll­tunk új­ra az el­sők kö­zött az új irány­zat­hoz, leg­alább meg­ma­rad­ni akar­tak, hogy ne ke­rül­je­nek az ut­cá­ra. Ez is ott ült azon az ol­da­lon. Ezt érez­tem én ott a vi­tá­ból, hogy eme­zek, a má­sik ol­da­lon ülők pe­dig tisz­ták, ko­ruk­nál fog­va is. Bár olyan han­go­kat üt­nek meg, és olyan in­du­la­to­kat hoz­nak fel­szín­re, ame­lyek egy ki­csit ijesz­tő­ek is. Majd ké­sőbb egy pont­nál Tóth Kar­csi­val kap­cso­lat­ban mon­dom el, hogy meg­ijed­tem, de ez egy ké­sőb­bi idő­pont, ami­kor tár­gyal­tunk. ők az FMK, én pe­dig a Cse­ma­dok ne­vé­ben, és ijed­ten hall­gat­tam, hogy te jó is­ten, ha ez az em­ber húsz év­vel ez­előtt részt vett vol­na az egész­sé­ges mag­ban, és mond­juk ide­o­ló­gi­ai párt­tit­kár lett vol­na, ak­kor a jó is­ten ment­sen meg tő­le.

– A túl­zott ra­di­ka­liz­mu­sá­tól, ugye?

– A túl­zott ra­di­ka­liz­mu­sá­tól. Szó­val ezen az ol­da­lon érez­tem ezt a túl­zott ra­di­ka­liz­must, ami más­ban is meg­nyil­vá­nult, hisz a VPN vá­lasz­tá­si bu­ká­sá­hoz nagy mér­ték­ben az já­rult hoz­zá, hogy va­la­ki­nek ak­kor el kel­lett vé­gez­ni a „pisz­kos mun­kát”. Ki kel­lett cse­rél­ni a szö­vet­ke­ze­ti el­nö­köt, az ál­la­mi bir­to­ki igaz­ga­tót, a gyár­igaz­ga­tót, a já­rá­si nem­ze­ti bi­zott­sá­gi el­nö­köt, szó­val min­den­kit, aki ha­tal­mi po­zí­ci­ó­ban volt. Vi­szont aki ezt el­vé­gez­te, azt azu­tán a bos­­szú­ál­lás nem en­ged­te vis­­sza még egy­szer a funk­ci­ó­ba, de ez már egy ké­sőb­bi do­log, de en­nek a kap­csán ezt ta­lán itt he­lyes volt el­mon­da­ni. Ami­re nem­csak ak­kor döb­ben­tem rá, az­óta is érett ez ben­nem, hogy a rend­szer­vál­tást vég­re­haj­ta­ni azt nem le­he­tett tel­je­sen, va­la­mi­fé­le já­ték­sza­bály­ok be­tar­tá­sá­val, és a kom­mu­nis­ta párt sze­re­pét egy rö­vid át­me­ne­ti idő­szak­ban nem ve­he­tik át pár­tok so­kan, akik egy­más­sal már­is harc­ba ke­rül­nek a kö­vet­ke­ző vá­lasz­tá­sok mi­att. Ilyen­kor egy párt, te­hát Prá­gá­ban egy, és itt egy kel­lett, hogy azt mond­ja, hogy kép­vi­se­lő ez lesz, ez lesz, és ez lesz. Egy­sze­rű­en a po­li­ti­ka­tu­do­mány sem en­ged meg mást. Szó­val ezt azu­tán tu­da­to­sí­tot­tam, mint ezek­kel a kér­dé­sek­kel fog­lal­ko­zó em­ber, hogy ’68-ban is, ha egy ra­di­ká­lis for­du­lat le­he­tett vol­na, ak­kor an­nak kel­lett vol­na len­ni, de a nem­zet­kö­zi hely­zet sem en­ge­dett meg ak­kor egy ra­di­ká­lis for­du­la­tot. És az a bi­zo­nyos több­párt­rend­szer, amit a de­mok­rá­cia fel­té­te­lez, az csak egy át­me­ne­ti idő­szak után kö­vet­kez­he­tik be. Chur­chill­nek, akit én na­gyon tisz­te­lek mint po­li­ti­kust, köz­szá­jon fo­rog az a mon­dá­sa, hogy a de­mok­rá­cia az egy na­gyon rossz rend­szer, de jobb ná­la ninc­s. Ke­vés­bé is­mert egy má­sik, még szar­kasz­ti­ku­sabb meg­fo­gal­ma­zá­sa, ahol azt mond­ja, hogy a de­mok­rá­ci­á­nak van egy nagy hi­bá­ja. Be­ve­zet­ni csak dik­ta­tú­rá­val le­het. És eb­ben na­gyon sok az igaz­ság. Egy át­me­ne­ti idő­szak­ban szük­ség­sze­rű, hogy ez be­kö­vet­kez­zen, vi­szont a fran­cia for­ra­da­lom az, amely fi­gyel­mez­te­ti a for­ra­dal­má­ro­kat, hogy kö­vet­ni fogsz a vér­pa­don. Ha nem is szó­ról-szó­ra, de a kö­vet­ke­ző vá­lasz­tá­so­kon ez vis­­sza­üt. Ma­gyar­or­szá­gon egy ki­csit más volt a hely­zet, ott a kerekasz­tal nem két párt kö­zött folyt, ha­nem sok párt kö­zött. Szó­val az ott egy ki­csit más hely­zet, de azért ott is ez visz­­sza­ütött, lásd a má­so­dik vá­lasz­tá­sok­nak az ered­mé­nyét.

– Igen, itt a VPN bu­ká­sa, úgy­mond bu­ká­sa vagy ha­nyat­lá­sa után ezt úgy is jel­le­mez­ték, hogy a for­ra­da­lom meget­te a sa­ját gyer­me­ke­it.

– Igen. Mert a fran­cia for­ra­da­lom­tól jön ez a ki­fe­je­zés, hogy meget­te a sa­ját gyer­me­ke­it. Nos, köz­ben az idő te­lik, de­cem­ber 12-én meg­ala­kult az új kor­mány, de­cem­ber 14-én a Cse­ma­dok, amely ed­dig még úgy ér­zi, hogy hogy nincs más ma­gyar „ha­ta­lom”, meg­kül­di a kor­mány el­nö­ké­nek, már Èíènek a ja­vas­la­tát. Èíèc­sel én tár­gyal­tam, már mint kor­mány­el­nök­kel: Na zák­lade nášho rozhovoru a v zmysle ústavného zákona 144/68,4 a Cse­ma­dok el­nök­sé­ge a de­cem­ber 13-i ülé­sén olyan dön­tést ho­zott, hogy min­iszter­he­lyette­si…

– Mi­nisz­ter­he­lyet­te­si?
– Mi­nisz­ter­he­lyet­te­si. Meg­ala­kult a kor­mány. Meg­van­nak a mi­nisz­te­rek. És mi, úgy, mint ’68-ban, azt akar­tuk, hogy a mi­nisz­té­ri­u­mok­ban he­lyet­te­si funk­ci­ók­ban ma­gya­rok le­gye­nek. A kö­vet­ke­ző szak­em­be­re­ket ja­va­sol­juk. Te­hát nem a kö­vet­ke­ző ma­gya­ro­kat, a kö­vet­ke­ző szak­em­be­re­ket. És itt jön a fel­so­ro­lás, hogy ki­ket ja­vas­lunk. Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um: Papp Jó­zsef, a kom­mu­ná­lis üze­mek já­rá­si igaz­ga­tó­ja.” Én eze­ket az em­be­re­ket is­mer­tem, akik a kom­mu­ná­lis üze­mek­ben stb. vol­tak. Szó­val itt is lát­szik ez, hogy hon­nan az is­me­ret­sé­gi kör. A kul­tusz­mi­nisz­té­ri­um­ba zaslúžilý umelec La­jos Gren­del, Vyda­vate¾st­vo Ma­dách, Bratisla­va.5 Az er­dő- és víz­gaz­dál­ko­dá­si mi­nisz­té­ri­um­ba Szol­gai Já­nos kan­di­dá­tust, a Víz­gaz­da­sá­gi Ku­ta­tó­in­té­zet szak­dol­go­zó­ját, a Ke­res­ke­del­mi Mi­nisz­té­ri­um­ba Merva Ló­rán­tot, a Sloven­ská odborová rada6 il­le­té­kes dol­go­zó­ját. Min­dig ott van, hogy KSÈ7, szó­val párt­tag vagy pár­ton kí­vü­li. Min­is­ter­st­vo vnú­tra a živ­ot­ného prostre­di­a, oblas národ­ných výborov: Jozef Kvar­da, Úrad vlády8, KSÈ tag. A živ­ot­né prostredie rész­re dr. Richard Pomichal, redak­cia Új Szó9 ek­kor, bez pol­i­tick­ej prís­lušnos­ti10, és így to­vább.

– Hány sze­mélyt ja­va­sol­tak?

– Min­den mi­nisz­té­ri­um­ba. Min­is­ter­st­vo po¾no­hospodárst­va: inžinier Ladislav Nagy, predse­da JRD Zlat­ná na Ostrove.11 Nagy La­ci, őne­ki volt a leg­jobb szö­vet­ke­ze­te. És még ide még egyet. Má­ria Virá­gov­á, Zväz pra­cov­níkov po¾no­hospodárst­va a potrav­inárske­ho priemys­lu, bez pol­i­tick­ej prís­lušnos­ti.12 Ipa­ri mi­nisz­ter­nek: Ing. Ladislav Sza­kál, Stro­j­mont Košice13, bez pol­i­tick­ej prís­lušnos­ti. Min­is­ter­st­vo spravodlivosti: dr. Šte­fan Mede, predse­da sená­tu Kra­jského súdu, Košice, bez pol­i­tick­ej prís­lušnos­ti14, Min­is­ter­st­vo škol­st­va a mládeže: PhDr. Ladislav Nagy, Ústav infor­má­cie a prognózy škol­st­va SSR15, bez pol­i­tick­ej prís­lušnos­ti. Itt még nincs a ne­ve előtt az A. be­tű, te­hát még nem A. Nagy Lász­ló. Min­is­ter­st­vo výs­tavby: Vavrinec Per­lický OSP Galan­ta16, vagy inžinier Le­ven­te Var­ga, Výbor ¾udovej kon­troly17, ing. Šte­fan Harna CSc., VŠE, Bratislava18, bez pol­i­tick­ej prís­lušnos­ti. Min­is­ter­st­vo zdravot­níct­va: dr. Fran­tišek Bauer, Nové Zámky19, a kór­ház­ból. Ez, aki fel akart szó­lal­ni a fó­ru­mon, aki­ről már szó volt. Komisia pre pláno­vanie: ing. Kolo­man Vin­ce, predse­da ZSL KNV, Bratisla­va.20 ő volt a KNV-nek az az al­el­nö­ke, aki­hez a KORT tar­to­zott. V tých­to návrhoch sme vychádza­li z toho, že21, és így to­vább, meg­van a Végh La­ci­nál. Azért ér­de­kes ez a do­ku­men­tum, hogy már le­zaj­lott az az ös­­sze­tű­zés, amit mon­dot­tam. A Cse­ma­dok úgy érez­te, hogy lép­ni kell. És lé­pett. Te­hát elő­ter­jesz­tet­te a ma­ga anya­ga­it. Ez volt de­cem­ber 14-én ja­vas­lat a mi­nisz­ter­he­lyet­te­sek­re. Majd pe­dig de­cem­ber 18-án, le­het lát­ni, hogy nem aludt a Cse­ma­dok, szin­te ál­lan­dó per­ma­nen­ci­á­ban volt, újabb el­nök­sé­gi ülés­re ke­rült sor de­cem­ber 18-án, amit in­kább azért vá­lasz­tot­tam ki, hogy azt mu­tas­sa, hogy a Cse­ma­dok, be­le­ért­ve en­ge­met is, még min­dig úgy érez­te, hogy lép­ni kell, moz­gat­ni kell a dol­go­kat. An­nak el­le­né­re, hogy ek­kor már a párt­ala­ku­la­tok nem is csak emb­ri­o­ná­lis for­má­ban, leg­alább­is az OF22 és a VPN már lé­te­zett, és tár­gya­lá­so­kat foly­tat­nak. Mi úgy érez­tük, hogy to­vább kell lép­ni, szó­val nem le­het áll­ni és vár­ni, mert ami­kor a tár­sa­da­lom moz­gás­ban van, bi­zo­nyí­tot­ta ’68, ak­kor le­het lép­ni. Ha egy­szer meg­me­re­ved­nek a struk­tú­rák, vé­ge. Nem tud­juk to­vább ér­vé­nye­sí­te­ni azt, amit fon­tos­nak tar­tunk. Mi­vel fog­lal­ko­zott a de­cem­ber 18-i el­nök­sé­gi ülés? Meg­bíz­za a KB-tit­kár­sá­got, hogy a Fábry Na­pok vi­tá­já­ban részt ve­vők ál­tal be­nyúj­tott igé­nyek fi­gye­lem­be vé­te­lé­vel a meg­fe­le­lő fó­ru­mo­kon kez­de­mé­nyez­ze a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos­ság in­téz­mé­nyes meg­te­rem­té­sét. En­nek ér­de­ké­ben mun­ka­cso­por­tot kér fel egy el­vi je­len­tő­sé­gű do­ku­men­tum ki­dol­go­zá­sá­hoz, a tu­do­má­nyos élet, a ma­gyar tu­do­má­nyos élet meg­te­rem­té­sé­re. Ja­va­sol­ja, hogy a meg­vál­to­zott kö­rül­mé­nyek kö­zött a KB tit­kár­sá­ga hoz­za lét­re a jo­gá­szok fó­ru­mát, amely ki­dol­goz­za a konk­rét te­vé­keny­sé­gi for­má­kat, be­le­ért­ve a jo­gi do­ku­men­tu­mok ma­gyar nyel­vű ki­adá­sát is. Le­tet­tem az asz­tal­ra, amit a KORT-ban ki­ad­tam a KNV szá­má­ra, a köz­sé­gek szá­má­ra, és azt mond­tam, hogy ez a jo­gi cso­port dol­goz­za fel, és for­dít­sa le ma­gyar nyelv­re mind­azo­kat a jog­sza­bá­lyo­kat, amit min­den ma­gyar­nak is­mer­nie kel­le­ne. És ad­juk ki ezt ma­gyar nyel­ven. Dol­goz­za ki a jo­gi ne­ve­lés és a pro­pa­gan­da új kon­cep­ci­ó­ját. De olyan is be­le­ke­rült eb­be a ha­tá­ro­zat­ba, amit kü­lön ki aka­rok emel­ni. A Cse­ma­dok, mint olyan, ja­va­sol­ja, az Új Szó fej­léc­ében a lap új­sze­rű meg­ha­tá­ro­zá­sát. Hát ki­nek len­ne ez dol­ga, ha nem a Cse­ma­dok­nak, hogy meg­ha­tá­roz­za, hogy az Új Szó­nak a fej­léc­ében mi le­gyen, ahe­lyett, hogy a Kom­mu­nis­ta Párt na­pi­lap­ja. Ki ha­tá­roz­za ezt meg? Ta­lán bi­zony a szer­kesz­tő? No nem. Azért va­la­hol van minden­nek ha­tá­ra. Ez a Cse­ma­dok­nak a dol­ga. Az el­nök­ség tu­do­má­sul ve­szi a pe­da­gó­gus­fó­rum ös­­sze­hí­vá­sát 1989. de­cem­ber vé­gé­re. Hát ta­lán bíz­zuk a pe­da­gó­gu­sok­ra az ilyen ko­moly dol­got, hogy mi le­gyen ve­lük? Hát nyil­ván, hogy ez a Cse­ma­dok­nak a dol­ga. Az el­nök­ség csat­la­ko­zik azok­hoz a vé­le­mé­nyek­hez, ame­lyek a Bős–Nagy­ma­ro­si Víz­lép­cső­rend­szer mun­ká­la­ta­i­nak fel­füg­gesz­té­sét kö­ve­te­lik. Nyil­ván­va­ló. Meg­bíz­za az el­nök­ség a KB tit­kár­sá­gát, hogy le­vél­ben fog­lal­jon ál­lást a Thália önál­ló­su­lá­sa mel­lett, és küld­je azt meg az SZK kul­tu­rá­lis mi­nisz­te­ré­nek. Szó­val, hogy úgy mond­jam, nem aludt a Cse­ma­dok el­nök­sé­ge.

– Min­den ak­tu­á­lis kér­dés­ben ál­lást fog­lal­tak.

– Min­den kér­dés­ben. Sőt mi több, még a Cse­ma­dok kér­dé­sé­ben is. Igaz, hogy az utol­só ha­tá­ro­za­ti pont, de ott van, hogy kom­mü­ni­két ki­ad­ni, és a kom­mü­ni­ké tér­jen ki új­ra az alap­szer­ve­ze­tek önál­ló­su­lá­sá­nak hang­sú­lyo­zás­ára, és az újon­nan ala­ku­ló szer­ve­ző­dé­sek­re az egyen­lő­ség, a köl­csö­nös tisz­te­le­ten ala­pu­ló vi­szo­nyu­lás fon­tos­sá­gá­ra. Az utol­só pont: „Jó­vá­hagy­ja az 1990. éves költ­ség­ve­té­si terv ér­té­ke­lé­sét, és meg­bíz­za a kö­vet­ke­ző – stb. –, és meg­ha­tá­roz­za a ve­ze­tő tit­kár fi­ze­té­sét 5 500 ko­ro­nás ös­­szeg­ben, és a tit­ká­rok fi­ze­té­sét 4 500 ko­ro­nás ös­­szeg­ben.” Va­gyis, igaz, hogy a vé­gén, de azért fog­lal­ko­zik az­zal is, ami a dol­ga. Hát ez volt ak­kor a hely­zet. És úgy lát­tuk, és at­tól fél­tünk, hogy ne­hogy va­la­mi­ről, most nem a Cse­ma­dok, ha­nem a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ér­de­ke­it érin­tő fon­tos kér­dé­sek­ről, ne­hogy va­la­mi­ről le­kés­sünk. Míg az előb­bi­e­ket na­gyon iro­ni­ku­san mond­tam, ezt most na­gyon ko­mo­lyan gon­do­lom, hogy ez élt ben­nünk, ben­nem, so­kunk­ban, hogy mond­juk én­ná­lam, aki be­já­ra­tos vol­tam a szer­kesz­tő­sé­gek­be, a Nap szer­kesz­tő­sé­gé­vel is kap­cso­lat­ban vol­tam, Hunèík Pé­ter en­gem kért meg ar­ra, hogy az in­du­ló na­pi­lap­ban, a Nap­ba, az el­ső szám­ba ír­jam meg a ve­zér­cik­ket. Az uno­ka­hú­gom, a Ba­bi – Né­meth Ilo­na –, ek­kor a szer­kesz­tő­ség­ben a mű­sza­ki szer­kesz­tő volt. S ak­kor a mű­sza­ki szer­kesz­tő, meg a fő­szer­kesz­tő, meg min­den­ki egy szo­bá­ban ül­ve főz­ték a dol­go­kat, és én oda be­já­ra­tos vol­tam. En­nek el­le­né­re nem mond­tam ak­kor itt a Cse­ma­dok társ­el­nö­ke­ként, hogy gye­re­kek, hát ne vic­cel­jünk. Hát a Cse­ma­dok az már va­la­mi egé­szen más. Nem ’68-ban va­gyunk, hogy a párt­köz­pont­ban, mi, mint a Nem­ze­ti Front tag­jai küld­het­jük a ja­vas­la­ta­in­kat. Itt va­la­mi át­ala­ku­ló­ban van. Én is fél­tem, hogy va­la­mi­ről le ne kés­sünk, és úgy mond­tam és in­téz­tem a dol­go­kat. Odá­ig me­nő­en, hogy de­cem­ber 27-én még a mi­nisz­ter­el­nök­nek írt a Cse­ma­dok mint olyan egy le­ve­let, amely­ben az van, hogy: „Fi­gye­lem­mel ol­vas­tuk az új szö­vet­sé­gi kor­mány prog­ram­nyi­lat­ko­za­tát, amely je­len­tős lé­pés a de­mok­ra­ti­kus jog­ál­lam lét­re­ho­zá­sá­ra, az em­be­ri jo­gok biz­to­sí­tá­sá­ra, és a ha­té­kony gaz­da­ság ki­épí­té­se irá­nyá­ba. Tá­mo­gat­juk a szö­vet­sé­gi kor­mány fen­ti cél el­éré­sét szol­gá­ló in­téz­ke­dé­se­it, és en­nek tá­mo­ga­tá­sá­ra szó­lít­juk fel szö­vet­sé­günk tag­sá­gát.” Há­ló­za­tunk volt. Te­hát tény­leg, ha mi va­la­mit így el­dön­töt­tünk, ak­kor az na­po­kon be­lül öt­száz, négy­száz fa­lu­ban tag­gyű­lé­se­ken, ve­ze­tő­sé­gi gyű­lé­se­ken nyil­vá­nos­ság­ra ke­rült. „Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy a prog­ram­nyi­lat­ko­zat vi­tá­ja kap­csán tag­sá­gunk kö­ré­ben fel­me­rül­tek kér­dé­sek, ja­vas­la­tok, ész­re­vé­te­lek, ezek lé­nye­gét kö­te­les­sé­günk­nek tart­juk ez­úton ön­höz to­váb­bí­ta­ni.”

– 2003. má­jus 13-án foly­tat­juk a be­szél­ge­tést Sza­bó Re­zső­vel. 1990. ele­jén tar­tunk.

– 1989. vé­gén tar­tunk, és 1989. de­cem­ber 13-án ülé­se­zett a Cse­ma­dok el­nök­sé­ge, ahol én be­szá­mol­tam ar­ról, hogy, ol­va­som a jegy­ző­köny­vet: „A KB társ­el­nö­ke tá­jé­koz­tat­ta az el­nök­sé­get an­nak a lá­to­ga­tás­nak a ki­me­ne­te­lé­ről, ame­lyet Ru­dolf Schus­ter­ről, az SZNT el­nö­ké­nél tett a Cse­ma­dok KB ve­ze­tő­sé­ge. En­nek ered­mé­nye­kép­pen az SZNT el­nö­ke tá­mo­gat­ja az SZNT mel­lett egy a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ügye­i­vel fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek­ből ál­ló bi­zott­ság lét­re­ho­zá­sát.” Más­nap az Új Szó­ban er­ről egy hír je­lent meg. A cí­me: A Cse­ma­dok a köz­meg­egye­zést ke­re­si Ru­dolf Schus­ter­ral, az SZNT el­nö­ké­vel tár­gyalt. A hír így hang­zik: „A Cse­ma­dok Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga le­vél­ben for­dult a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len moz­ga­lom­hoz, amely­ben az or­szá­gos ko­or­di­ná­ci­ós bi­zott­sá­gok tá­jé­koz­tat­ták a Rend­kí­vü­li Köz­pon­ti Bi­zott­ság ülé­sén szü­le­tett ha­tá­ro­zat­ról. A le­ve­let dr. Sza­bó Re­zső, a Cse­ma­dok KB társ­el­nö­ke ad­ta át Ján Buda­j­nak, és a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len moz­ga­lom ügy­vi­vő­jét tá­jé­koz­tat­ta a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács el­nök­sé­gé­vel foly­ta­tott tár­gya­lá­sok­ról. Az in­for­má­ci­ót meg­hall­gat­va Ján Budaj a pol­gá­ri moz­ga­lom ne­vé­ben tá­mo­ga­tá­sá­ról biz­to­sí­tot­ta a leg­fel­sőbb szlo­vá­ki­ai tör­vény­ho­zó tes­tü­let­tel foly­ta­tott tár­gya­lá­sa­i­kat. Meg­bíz­ta Szi­ge­ti Lász­lót, hogy a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len kép­vi­se­lő­je­ként dr. Sza­bó Re­zső­vel és Bár­dos Gá­bor­ral, a Cse­ma­dok KB tit­ká­rá­val együtt tár­gyal­ja­nak az SZNT el­nö­ké­vel a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got érin­tő kér­dé­sek­ről. Ru­dolf Schus­ter, az SZNT el­nö­ke öröm­mel fo­gad­ta a nem­ze­ti ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő kö­zös plat­form ki­ala­kí­tá­sát, ame­lyet az SZNT el­nök­sé­ge mes­­sze­me­nő­en res­pek­tál­ni fog sa­ját in­téz­ke­dé­sei so­rán.” Itt, úgy em­lék­szem, és azt hi­szem, az em­lé­ke­ze­tem nem csal, hogy a Schus­ter­ral va­ló tár­gya­lás so­rán egy ér­de­kes mo­men­tum­ra ke­rült sor. Szi­ge­ti Lász­ló be­je­len­tet­te, hogy a moz­ga­lom, már­mint a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len meg­tár­gyal­ta azt a kér­dést, hogy ki le­gyen a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ma­gyar al­el­nö­ke, és dön­tést ho­zott eb­ben. És a par­la­ment al­el­nök­ének Ko­vács Lász­lót, a somor­jai gim­ná­zi­um ta­ná­rát ja­va­sol­ják. Schus­ter ezt tu­do­má­sul vet­te. Mi is tu­do­má­sul vet­tük, tu­da­to­sít­va, hogy hát nem a Cse­ma­dok el­nök­sé­ge tesz ja­vas­la­tot a sze­mély­re, mint ahogy tör­tént ez mond­juk a kor­mány al­el­nök­ének az ese­té­ben, te­hát tu­do­má­sul vet­tük. Egy ké­sőb­bi hír sze­rint, ne­kem va­la­ki azt mond­ta, hogy nem volt sem­mi olyan dön­tés, hogy Ko­vács Lász­ló le­gyen, il­let­ve ez pil­la­nat­nyi­lag szü­le­tett dön­tés volt, anél­kül, hogy Ko­vács Lász­ló­val er­ről ele­ve tár­gyal­tak vol­na. Ez­után lá­to­gat­ták meg az FMK ré­szé­ről Ko­vács Lász­lót, és aján­lot­ták fel ne­ki, hogy le­gyen a par­la­ment al­el­nö­ke. Amit Ko­vács Lász­ló el­uta­sí­tott, mond­ván, hogy ő er­re kép­te­len, és nem vál­lal­ja el, sem­mi ilyen ta­pasz­ta­la­ta ninc­s, és sze­rin­te oda egy jo­gász kel­le­ne. Mind­járt ja­vas­la­tot is tett a jo­gász sze­mé­lyé­re, mert tár­gyal­tak, hogy ak­kor ki le­gyen az. S azt mond­ta, hogy van egy jo­gász, aki pil­la­nat­nyi­lag mun­ka­nél­kü­li, mert egy szö­vet­ke­zet­nek volt a jo­gá­sza, de már nin­csen ott, s úgy hív­ják, hogy Zász­lós Gá­bor. Ek­kor men­tek el Zász­lós Gá­bor után, aki­vel, a hí­rek sze­rint, amit én kap­tam, már elő­ző­leg tár­gya­lá­so­kat foly­tat­tak, hogy le­gyen a Dunasz­er­da­he­lyi já­rás fő­nö­ke, amit ő el­uta­sí­tott. S ak­kor új­ra fel­ke­res­ték őt, hogy le­gyen a par­la­ment al­el­nö­ke. S né­mi vi­ta és gon­dol­ko­dás után ő eb­be be­le­ment. Hang­sú­lyo­zom, ezt az in­for­má­ci­ót, vagy ezt a hírt jó­val ké­sőbb kap­tam, de meg­bíz­ha­tó em­be­rek mond­ták ezt ne­kem. Így volt, nem így volt, nem tu­dom el­bí­rál­ni, de tény, hogy Zász­lós Gá­bor­ból lett azu­tán a par­la­ment al­el­nö­ke, én pe­dig ek­kor let­tem a par­la­ment el­nök­sé­gé­nek a tag­ja. En­­nyit er­ről a hír­ről mint ér­de­kes­ség­ről, és mint ar­ra a kor­ra, vagy azok­ra a na­pok­ra jel­lem­ző do­log­ról.

– Eze­ket a par­la­men­ti tiszt­sé­ge­ket be­töl­tő sze­mé­lye­ket ti­tu­lál­ták úgy, hogy ko­op­tál­ták őket? Te­hát nem meg­vá­lasz­tot­ták, ha­nem be­vet­ték őket azok he­lyé­be, akik le­mond­tak a kép­vi­se­lői man­dá­tu­muk­ról?

– Igen, ők vol­tak ezek a bi­zo­nyos ko­op­tál­tak. Én nem ek­kor let­tem az el­nök­ség tag­ja. Én már a vá­lasz­tá­sok után let­tem a par­la­ment el­nök­sé­gé­nek a tag­ja, ahol az Együtt­élés szí­ne­i­ben in­dul­tam mint kép­vi­se­lő­je­lölt. És an­nak el­le­né­re, hogy a je­lö­lő­lis­ta ele­jén vol­tam, te­hát ha már az Együtt­élés be­jut, ak­kor biz­tos be­fu­tó­ként, nagy meg­le­pe­té­sem­re az ak­ko­ri vá­lasz­tá­so­kon egész Szlo­vá­ki­á­ban én kap­tam a leg­több kört a ne­vem előt­t. Ha­son­ló­kép­pen, mint ahogy most Duka Zó­lyo­mi Ár­pád szin­tén szlo­vá­ki­ai mé­ret­ben kap­ta a leg­több kört.

– An­­nyit még ta­lán hoz­zá kel­le­ne ten­ni, hogy ez az ál­la­pot, ha nem té­ve­dek, ’90 jú­ni­u­sá­ig, te­hát az el­ső vá­lasz­tá­sig tar­tott, ugye? Te­hát a ko­op­tált kép­vi­se­lők, akik ül­tek a szlo­vák par­la­ment­ben, és ez az egye­sek tá­vo­zá­sa és má­sok ér­ke­zé­se, ez a moz­gás, ez kö­rül­be­lül az el­ső vá­lasz­tá­so­kig tar­tott, az el­ső de­mok­ra­ti­kus vá­lasz­tá­so­kig tar­tott?

– Igen. Ez az el­ső vá­lasz­tá­so­kig tar­tott. De­cem­ber vé­gén vagy ja­nu­ár ele­jén, in­kább de­cem­ber vé­gén, ami­kor az al­kot­mány­vál­to­zás­ról szó volt, és tö­röl­ték a párt ve­ze­tő sze­re­pét, és át­ala­kí­tot­ták azt a pa­ra­gra­fust, azt a cik­kelyt, ha jól em­lék­szem, a 6. cik­kelyt, amely ad­dig a Nem­ze­ti Front­ról szólt, és a nem ott lé­vő tö­meg­szer­ve­ze­tek­ről, itt ke­rült be­le az al­kot­mány­ba, hogy a Nem­ze­ti Front­ban pár­tok és tö­meg­szer­ve­ze­tek van­nak. Te­hát töb­bes szám­ban. Te­hát itt ju­tott ki­fe­je­zés­re az al­kot­mány­ban az, amit utá­na, ha jól em­lék­szem, ja­nu­ár­ban egy újabb tör­vény sza­bá­lyo­zott, a pár­tok ala­kí­tá­sá­ról. Itt há­rom do­log­ról volt szó, ami na­gyon fon­tos volt ab­ban az idő­ben. Az egyik volt a gyü­le­ke­zé­si sza­bad­ság, hisz a di­á­ko­kat Prá­gá­ban azért ver­het­ték, mert gyü­le­ke­zé­si sza­bad­ság tör­vény sze­rint nem lé­te­zett, csak a párt ál­tal meg­szer­ve­zett ma­ni­fesz­tá­ci­ók lé­tez­tek. A má­so­dik volt a tár­su­lá­si sza­bad­ság, ezen be­lül a pár­tok ala­pí­tá­sá­nak a le­he­tő­sé­ge. Ez az al­kot­mány 6. cik­ke­lyé­re tá­masz­kod­va ke­rül­he­tett a par­la­ment elé. Ab­ban az idő­ben egye­se­ket a kép­vi­se­lők kö­zül fel­kér­tek, hogy mond­ja­nak le a kép­vi­se­lői man­dá­tu­muk­ról, má­so­kat meg­ijesz­tet­tek, hogy mond­ja­nak le. És az így meg­üre­se­dett he­lyek­re ke­rül­tek megint csak a tör­vény ér­tel­mé­ben azok az em­be­rek, aki­ket vagy a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len, vagy pe­dig Prá­gá­ban a Pol­gá­ri Fó­rum ja­va­solt kép­vi­se­lő­nek. Ez el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges volt, csak így le­he­tett ez a for­ra­da­lom, ahogy ak­kor mond­tuk, bár­so­nyos, hogy tör­vé­nye­sen, bár, mond­juk egy kis erő­szak­kal ke­rült er­re sor. Azt hi­szem, er­ről már be­szél­tünk is, hogy en­nek a ter­mé­sze­tes kö­vet­kez­mé­nye lett azu­tán, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len a két és fél éves vá­lasz­tá­si idő­szak után na­gyon-na­gyon ke­vés sza­va­za­tot ka­pott. De eb­ben az idő­ben, mon­dom, ha bár­so­nyos­sá akar­ták ten­ni a for­ra­dal­mat, csak tör­vé­nyes úton le­he­tett, a tör­vé­nyes út­hoz pe­dig szük­ség volt egy bi­zo­nyos erő­szak­ra is. Er­re a té­má­ra még majd vis­­sza­té­rünk egy más kér­dés kap­csán. A kö­vet­ke­ző a sor­rend­ben a Cse­ma­dok Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga el­nök­sé­gé­nek a le­ve­le a mi­nisz­ter­el­nök­höz. A szlo­vák mi­nisz­ter­el­nök­höz. Ez a le­vél író­dott, il­let­ve jó­vá­hagy­ta az el­nök­ség 1989. de­cem­ber 27-én. Mi­ért ír­tuk ezt a le­ve­let? De­cem­ber 27-re már több nyi­lat­ko­zat meg­je­lent, meg­ala­kult a cseh­szlo­vák kor­mány, meg­je­lent a kor­mány­nyi­lat­ko­zat. Duray Mik­lós, bár ab­ba a kor­mány­ba meg volt hí­va be­szél­ge­tés­re, il­let­ve majd­nem úgy, hogy kor­mány­tag lesz, nem ke­rült be a kor­mány­ba. És több ilyen nyug­ta­la­ní­tó hír is volt a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés­sel kap­cso­lat­ban, amely ar­ra kész­te­tett ben­nün­ket, hogy le­ve­let kell ír­nunk.

– Mi­ért érez­ték azt, hogy nyug­ta­la­ní­tó? At­tól fél­tek eset­leg, hogy mond­juk el­in­dul egy szlo­vák na­ci­o­na­lis­ta hul­lám és tel­je­sen hát­tér­be szo­rít­ja a ma­gya­ro­kat? Te­hát, hogy nem si­ke­rül ugyan­olyan jo­go­kat a vál­to­zás után el­ér­ni­ük a ma­gya­rok szá­má­ra, mint amit pont a vál­to­zás­nak kö­szön­he­tő­en el­ér­nek a szlo­vá­kok szá­má­ra?

– Nem ez volt az in­dí­tó­ok. Bár lát­tuk, hogy kez­dőd­nek bi­zo­nyos szél­ső­sé­ges, ’68-hoz ha­son­ló, ma­gyar­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­sok. De itt mi ki­mon­dot­tan a kor­mány­prog­ram­ban, a kor­mány­prog­ram­ból in­dul­tunk ki. Ak­kor úgy érez­tük, hogy a kor­mány­prog­ram nem nyújt biz­to­sí­té­kot azok­nak a jo­gok­nak a gya­kor­la­ti va­ló­ra vál­tá­sá­ra, ame­lyek már 1968-ban a 144-es szá­mú al­kot­mány­tör­vény­be be­ke­rül­tek. Er­ről szól el­ső­sor­ban a le­vél. Így hang­zik: „Tisz­telt Mi­nisz­ter­el­nök Úr! Fi­gye­lem­mel ol­vas­tuk az új szö­vet­sé­gi kor­mány prog­ram­nyi­lat­ko­za­tát, amely je­len­tős lé­pés a de­mok­ra­ti­kus jog­ál­lam lét­re­ho­zá­sá­ra, az em­be­ri jo­gok biz­to­sí­tá­sa, és a ha­té­kony gaz­da­ság ki­épí­té­se irá­nyá­ba. Te­hát ezt po­zi­tí­van ves­­szük. Tá­mo­gat­juk a szö­vet­sé­gi kor­mány fen­ti cé­lok el­éré­sét szol­gá­ló in­téz­ke­dé­se­it, és en­nek tá­mo­ga­tá­sá­ra szó­lít­juk fel szö­vet­sé­günk tag­sá­gát is. Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy a prog­ram­nyi­lat­ko­zat vi­tá­ja kap­csán tag­sá­gunk kö­ré­ben fel­me­rül­tek kér­dé­sek, ja­vas­la­tok, ész­re­vé­te­lek, ezek lé­nye­gét kö­te­les­sé­günk­nek tart­juk ez­úton Ön­höz to­váb­bí­ta­ni. Ja­va­sol­juk a szö­vet­sé­gi kor­mány­nak: 1. Kez­de­mé­nyez­ze egy szak­em­be­rek­ből ál­ló cseh­szlo­vák–ma­gyar ve­gyes bi­zott­ság lét­re­ho­zá­sát a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok és a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok II. vi­lág­há­bo­rút köz­vet­le­nül kö­ve­tő tör­té­nel­mé­nek (1945–1949) tu­do­má­nyos vizs­gá­la­tá­ra. 2. Ja­va­sol­juk a vizs­gá­lat ered­mé­nyét is­me­ret­ter­jesz­tő for­má­ban, azo­nos szö­veg­gel és azo­nos idő­ben te­gye köz­zé mind­két ál­lam an­nak ér­de­ké­ben, hogy a kö­zö­sen át­élt tör­té­ne­lem tor­zu­lá­sok nél­kül ke­rül­jön mind­két or­szág nép­ének köz­tu­da­tá­ba.” Ez az azo­nos szö­veg­gel és azo­nos idő­ben azért ke­rült eb­be a meg­fo­gal­ma­zás­ba, mert va­la­mi­kor meg­je­lent Zvara tör­té­nész­nek egy köny­ve a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gek kér­dés­ről, de csak ma­gya­rul. Eb­ben a ki­te­le­pí­tést, a res­zlo­vak­izá­ciót, a de­por­tá­lást is nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ta a Zvara, mond­hat­nám, hogy szin­te elítélő­leg. De csak ma­gya­rul je­lent meg a könyv. Mi szor­gal­maz­tuk, hogy je­len­jen meg ez szlo­vá­kul is, hogy a ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­te­ken élő szlo­vá­kok is is­mer­ked­je­nek meg a tör­té­ne­lem ez­zel a ré­szé­vel. Más­fél évet ké­sett a könyv meg­je­len­te­té­se, de nem azo­nos a két könyv. A szlo­vák­ban ezek a ré­szek majd­nem, hogy ki­ma­rad­tak, és föl­erő­sí­tet­ték azo­kat a ré­sze­ket, ame­lyek a ma­gyar­ság „bű­nös­sé­gét” tár­gyal­ják. Mint­egy be­ve­ze­tő­ként ah­hoz, hogy ter­mé­sze­tes, hogy ezek után Szlo­vá­kia, il­let­ve Cseh­szlo­vá­kia ilyen és ilyen lé­pé­sek­hez fo­lya­mo­dott. Ezért hang­sú­lyoz­zuk, hogy azo­nos idő­ben és azo­nos szö­veg­gel. A 3. pont így hang­zik: „A bi­zott­ság mun­ká­já­nak ered­mé­nyei alap­ján ja­va­sol­juk a nem­ze­ti ki­sebb­sé­ge­ket hát­rá­nyo­san meg­kü­lön­böz­te­tő jog­sza­bály­ok ha­tá­lyon kí­vül he­lye­zé­sét, a kas­sai kor­mány­prog­ram 8. pont­já­nak kol­lek­tív bű­nös­ség el­vét tar­tal­ma­zó ré­szé­nek er­köl­csi el­íté­lé­sét.” Nem mond­juk ki eb­ben a pont­ban sem Tri­a­nont, sem a beneši dek­ré­tu­mo­kat, de a hát­rá­nyo­san meg­kü­lön­böz­te­tő jog­sza­bály­ok ha­tá­lyon kí­vül he­lye­zé­se mö­gött ez van. De eb­ben az idő­ben még sem ná­lunk, sem Ma­gyar­or­szá­gon ez a fo­ga­lom, hogy Tri­a­non, és ez a fo­ga­lom, hogy beneši dek­ré­tu­mok, nem fo­rog­tak köz­ké­zen és köz­szá­jon, te­hát nem ne­vez­tük ne­vén a gye­re­ket, bár a lé­nye­get érin­tő­en a kér­dést fel­ve­tet­tük. 4. pont: „A ve­gyes bi­zott­ság ja­vas­la­ta alap­ján mó­do­sít­sák a kö­zös tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sát, dol­goz­zák át a tör­té­ne­lem-tan­köny­ve­ket úgy, hogy a nem­ze­tek köz­ti bi­za­lom, és köl­csö­nös kö­ze­le­dést szol­gál­ják. A ja­va­solt in­téz­ke­dé­sek meg­té­te­le vé­le­mé­nyünk sze­rint nagy­mér­ték­ben hoz­zá­já­rul­na a tör­té­ne­lem fo­lya­mán ki­ala­kult tu­da­ti fer­dü­lé­sek, elő­í­té­le­tek fo­ko­za­tos fel­szá­mo­lá­sá­hoz. An­nak ér­de­ké­ben, hogy ne is­mét­lőd­hes­se­nek meg mind­azok a hi­bák, bű­nök, ame­lyek ed­di­gi kö­zös tör­té­nel­münk­be elő­for­dul­tak, szük­sé­ges­nek tart­juk, hogy a ró­lunk-nél­kü­lünk el­vet egy­szer és min­den­kor­ra ki­ik­tas­suk Cseh­szlo­vá­kia nem­ze­tei és nem­ze­ti ki­sebb­sé­gei kö­zöt­ti kap­cso­lat­ból. Tag­sá­gunk kö­ré­ben vis­­sza­tet­szést kel­tett, hogy a Pol­gá­ri Fó­rum 1989. de­cem­ber 6-án el­hang­zott, a szö­vet­sé­gi kor­mány ös­­sze­té­te­lé­re tett ja­vas­la­ta el­le­né­re, amely­ben a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek kér­dé­sé­vel fog­lal­ko­zó szö­vet­sé­gi mi­nisz­té­ri­um lét­re­ho­zá­sa is sze­re­pelt, a szö­vet­sé­gi kor­mány­ban ez a szerv nem jött lét­re. Vé­le­mé­nyünk sze­rint a szö­vet­sé­gi kor­mány prog­ram­nyi­lat­ko­za­ta a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­lat­ban hi­á­nyos, nem ad meg­fe­le­lő biz­to­sí­té­kot a jo­gok sza­bá­lyo­zá­sá­ra és ér­vé­nye­sí­té­sé­re. Ezért ja­va­sol­juk, hogy vizs­gál­ják felül a prog­ram­nyi­lat­ko­zat­ban a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­lat­ban köz­zé­tett ál­lás­pont­ju­kat a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek igé­nye­i­nek fi­gye­lem­be vé­te­lé­vel. Vé­le­mé­nyünk sze­rint e kér­dés meg­fe­le­lő ke­ze­lé­sé­nek a Pol­gá­ri Fó­rum ere­de­ti ja­vas­la­tá­val össz­hang­ban el­en­ged­he­tet­len fel­té­te­le egy fe­le­lős, a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­kel és et­ni­kai cso­por­tok hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zó szö­vet­sé­gi mi­nisz­té­ri­um lét­re­ho­zá­sa.” A Cse­ma­dok KB el­nök­sé­ge ne­vé­ben tisz­te­let­tel, ír­tam alá ezt a le­ve­let, ame­ly, bár bi­zo­nyos na­i­vi­tás­ról ta­nús­ko­dik. Ugyan­is mind­ezek, ami­ket ott fel­ve­tünk, pél­dá­ul a tör­té­ne­lem, kö­zös tör­té­nel­mi könyv és így to­vább, na­iv­ság volt ak­kor úgy kép­zel­ni, hogy ezt egy kor­mány­nyi­lat­ko­zat­tal he­tek vagy hó­na­pok alatt meg le­het ol­da­ni. Vi­szont tar­tal­má­ban én mind­má­ig a meg­fo­gal­ma­zott cé­lo­kat ma is tá­mo­gat­nám, és ma is he­lyes­nek tar­tom.
– Mi­ért a szö­vet­sé­gi kor­mány­nak ír­ták ezt a le­ve­let? Hi­szen volt szlo­vák kor­mány is, ugye?

– Volt szlo­vák kor­mány is, de még eb­ben az idő­ben is a szö­vet­sé­gi kor­mány, hisz az al­kot­mány­tör­vény, ame­lyet 1968-ban a par­la­ment el­fo­ga­dott, ma­xi­má­lis jo­go­kat biz­to­sí­tott Szlo­vá­ki­á­nak, de még­is a szö­vet­sé­gi kor­mány volt az, amely a ha­tal­mat a va­ló­ság­ban Szlo­vá­ki­á­ban is gya­ko­rol­ta. Egy­részt. Más­részt, az egész meg­úju­lá­si fo­lya­mat Prá­gá­ból in­dult el, itt csak csat­la­koz­tunk hoz­zá. És úgy vol­tunk ve­le, hogy itt, Po­zsony­ban ek­kor már meg­volt a biz­tos he­lye a mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes­nek, Var­ga Sán­dor sze­mé­lyé­ben. Tud­tuk már, hogy a par­la­ment­ben lesz egy al­el­nök Zász­lós Gá­bor sze­mé­lyé­ben. Te­hát, hogy úgy mond­jam, itt, Szlo­vá­ki­á­ban, a ha­tal­mon be­lül érez­tük ma­gun­kat, s úgy vol­tunk ve­le, hogy itt ter­mé­sze­te­sen sor ke­rül majd mind­ezek­re, ame­lye­ket a prá­gai kor­mány fe­lé ké­rés­ként, ja­vas­lat­ként, kö­ve­te­lés­ként fel­vá­zol­tunk. S úgy gon­dol­tuk, ha ott ez po­zi­tív vissz­hang­ra ta­lál, job­ban meg­kön­­nyí­ti itt Szlo­vá­ki­á­ban en­nek a fo­lya­mat­nak a szlo­vá­ki­ai el­in­dí­tá­sát. Ez volt az oka, de egy ké­sőb­bi idő­pont­ban a szlo­vák kor­mány el­nö­ké­nek is ír­tunk le­ve­let, hisz majd el­ju­tunk oda.

– A Cse­ma­dok el­nök­sé­ge 1990. ja­nu­ár 5–6-án Szen­cen ülé­se­zett, ahol azt a kér­dést vi­tat­ták meg, hogy a Cse­ma­dok ma­rad­jon-e meg tár­sa­dal­mi ci­vil szer­ve­zet­nek vagy vál­jon-e párt­tá.

– Azt hi­szem, hogy ér­de­kes a je­len­lé­ti ív. Je­len vol­tak: Bár­dos Gá­bor, Bauer Győ­ző, Do­bos Lász­ló, Duray Mik­lós, Gör­föl Je­nő, Gyime­si Györ­gy, Kolár Pé­ter, Kvar­da Jó­zsef, Lacza Ti­ha­mér, Merva Ló­ránt, Mé­zes Ru­dolf, Neszméri Sán­dor, Presin­szky La­jos, Sidó Zol­tán, Sza­bó Re­zső, Szil­vássy Jó­zsef, Var­ga Sán­dor, Várady Ágo­ta, ő volt a tit­kár­ság ve­ze­tő­je, és ő ve­zet­te a jegy­ző­köny­vet. Iga­zol­tan tá­vol: Boda Pál, Fónod Zol­tán, Gál Sán­dor. Meg­hí­vot­tak: Gyurcsík Iván, Duna­jszky Gé­za, Gyurcsis Im­re, Hornyák Ist­ván. Az ülést Sidó Zol­tán, a KB el­nö­ke nyi­tot­ta meg, és ve­zet­te. Be­ve­ze­tő­jé­ben ja­va­sol­ja, hogy az ülés a kö­vet­ke­ző na­pi­ren­di pon­tok sze­rint va­ló­sul­jon meg: 1. A ha­tá­ro­za­tok tel­je­sí­té­sé­nek el­len­őr­zé­se, 2. A já­rá­si kon­fe­ren­ci­ák és az or­szá­gos köz­gyű­lés le­bo­nyo­lí­tá­sá­nak szer­ve­zé­si ja­vas­la­ta, 3. A Cse­ma­dok jö­vő­je, 4. Egyéb. A szen­ci ülé­sen ké­szült, ös­­sze­sen négy ol­da­las jegy­ző­könyv har­ma­dik ol­da­lán 6 sor „fogla­ja ös­­sze” azt a ké­ső éj­je­li órá­kig tar­tó, majd más­nap is foly­ta­tó­dó vi­tát, ami a Cse­ma­dok sor­sá­ról szólt: „A Cse­ma­dok jö­vő­be­ni fel­ada­ta­i­val kap­cso­lat­ban a vi­tá­ban Gyurcsík Iván, Var­ga Sán­dor, Szil­vássy Jó­zsef, Bár­dos Gá­bor, Duray Mik­lós, Bauer Győ­ző, Kvar­da Jó­zsef, Gör­föl Je­nő, Do­bos Lász­ló, Sidó Zol­tán, Gyime­si Györ­gy, Sza­bó Re­zső, Neszméri Sán­dor fej­tet­ték ki a vé­le­mé­nyü­ket. Az el­nök­ség dön­tő több­sé­ge amel­lett fog­lalt ál­lást, hogy a Cse­ma­dok ér­dek­vé­del­mi, kul­tu­rá­lis, tár­sa­dal­mi szer­ve­zet le­gyen a jö­vő­ben is.”

– Más ok­mány nincs a szen­ci ülés­ről ?

– Ninc­s. En­­nyit tar­tal­maz a jegy­ző­könyv a Cse­ma­dok el­nök­sé­gé­nek ar­ról az ülé­sé­ről, ame­lyen szer­ve­zet az 1949-es évi meg­ala­ku­lá­sa óta az el­nök­ség elő­ször dönt­he­tett sza­ba­don ar­ról, hogy a Cse­ma­dok­nak hol a he­lye, mi a sze­re­pe és mik a fel­ada­tai, mi­vel és ho­gyan szol­gál­hat­ja a leg­job­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ér­de­ke­it, meg­ma­ra­dá­sát. Ed­dig a szer­ve­zet, csak a kom­mu­nis­ta párt ál­tal le­ra­kott sí­ne­ken mo­zog­ha­tott. A Cse­ma­dok 1968. már­ci­u­si be­ad­vá­nyá­ban is csak a párt ak­ció­prog­ram­já­ra hi­vat­koz­va fo­gal­maz­hat­ta meg ja­vas­la­ta­it, szün­te­le­nül azt hang­sú­lyoz­va, hogy a nem­ze­ti­sé­gek jo­ga­i­nak az al­kot­mány­ba fog­la­lá­sa elő­se­gí­ti a párt meg­úju­lá­sát.

– A jegy­ző­könyv sze­rint a vi­tá­ban szin­te mind­nyá­jan fel­szó­lal­tak, akik je­len vol­tak.

– Igen. Eh­hez még hoz­zá kell ten­nem, hogy akik itt fel­szó­lal­tak, azok nem csak egy­szer szó­lal­tak fel. Egy na­gyon élénk, iga­zi vi­ta ala­kult ki, amely­nek ke­re­té­ben szin­te min­den­ki elő­ször úgy ös­­sze­fog­lal­va el­mond­ta a vé­le­mé­nyét, és azu­tán vi­tá­ba szállt a töb­bi­ek­kel. És a vi­ta csak úgy sor­já­zott. Én úgy em­lék­szem, hogy a vi­ta a Cse­ma­dok jö­vő­jé­ről az el­ső nap dél­után­ján kez­dő­dött. A Cse­ma­dok­nak Szen­cen van, vagy leg­alább­is ak­kor volt egy üdü­lő­há­za, ahol há­ló­szo­bák is vol­tak, kony­ha is volt, ott ét­kez­het­tünk is és alud­hat­tunk is. Te­hát ad­va vol­tak a fel­té­te­lek a kér­dés ala­pos elem­zé­sé­re. Volt időnk bő­ven, sen­ki sem si­et­te­tet ben­nün­ket. A jegy­ző­könyv­be fog­lalt egyet­len mon­dat meg­szü­le­té­sét, mi­sze­rint „az el­nök­ség dön­tő több­sé­ge amel­lett fog­lalt ál­lást, hogy a Cse­ma­dok ér­dek­vé­del­mi, kul­tu­rá­lis, tár­sa­dal­mi szer­ve­zet le­gyen a jö­vő­ben is”, több mint tíz órás vi­ta előz­te meg. Per­sze tisz­tá­ban vol­tunk az­zal, hogy az ilyen nagy hor­de­re­jű kér­dés­ben „dön­té­sünk” csak ja­vas­lat, csak az el­ső lép­cső, mert ez a ja­vas­lat ak­kor vá­lik dön­tés­sé, ha a Cse­ma­dok Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga is egyet­ért ve­le, majd pe­dig a Cse­ma­dok leg­fel­sőbb szer­ve, a kül­dött­gyű­lés a rend­kí­vü­li ülé­sén jó­vá­hagy­ja. De ez volt az a dön­tő két nap, ame­lyen a Cse­ma­dok jö­vő­jé­nek, lé­té­nek a kér­dé­sé­ben az el­nök­ség vé­gül is túl­nyo­mó több­ség­gel ál­lást fog­lalt, le­tet­te a ga­rast. Fon­tos volt ez a dön­tés, mert ek­kor még elég­gé élt az em­be­rek­ben az a be­ideg­zett­ség, mely sze­rint, ha egy­szer a köz­pont­ban va­la­mi­ről dön­töt­tek, azt már nem na­gyon il­lik két­ség­be von­ni. A leg­több em­ber­ben élt ez a tu­dat. És – tu­dat alatt – ta­lán egy ki­csit a fe­le­lős­ség­től va­ló men­te­sü­lés – ők dön­töt­ték el, ők tud­ják, úgy jó ahogy ők akar­ják, te­hát ez­zel már alig for­dul va­la­ki szem­be. Ilyen szem­pont­ból ak­kor az el­ső dön­tés meg­ha­tá­ro­zó volt.

– Mi­lyen volt va­ló­já­ban a vi­ta?

– Hogy mi­lyen volt va­ló­já­ban ez a hos­­szú vi­ta, azt 13 év után nem tu­dom pon­to­san fel­idéz­ni. Nem is vol­tam bent ál­lan­dó­an, meg mint mond­tam, a jegy­ze­te­im­nek csak egy ré­szét ta­lál­tam meg. Ab­ban is biz­tos va­gyok, hogy a vi­ta min­den részt­ve­vő­je más­ként em­lék­szik az ott el­hang­zot­tak­ra. Ezért is­mét vis­­sza­tér­nék ah­hoz a mód­szer­hez, hogy ne a 2003-as Sza­bó Re­zső mond­ja el most azt, hogy mit mon­dott és mit gon­dolt ő 1990-ben, ha­nem le­he­tő­leg az 1990-es Sza­bó Re­zsőt szó­lal­tas­sam meg en­nek a be­szél­ge­tés­nek a so­rán is. Te­hát is­mét azt a mód­szert kö­ve­tem, amit ed­dig is kö­vet­tem, hogy az adott kor­ból szár­ma­zó írás­be­li do­ku­men­tu­mok­kal ele­ve­ní­tem fel, az ak­ko­ri gon­do­la­ta­i­mat. Itt van a ke­zem­ben a Nő cí­mű he­ti­lap 1990. ja­nu­ár 3-i szá­ma. Eb­ből sze­ret­ném fel­ol­vas­ni azt az in­ter­jút, ame­lyet Gyurkovics Ró­za ké­szí­tett ve­lem 1989. de­cem­ber 11-én.
– Bo­csá­nat, még mi­e­lőtt idéz­né ezt az írást. Ki­ben me­rült föl, vagy ho­gyan me­rült fel az a gon­do­lat, hogy eset­leg po­li­ti­kai párt­tá vál­jon a Cse­ma­dok? Vagy töb­ben is fel­hoz­ták ezt? Vagy ez csak egy volt a le­he­tő­sé­gek kö­zül?

– Nem. Ez nem egy fel­me­rült gon­do­lat volt, ha­nem a tár­sa­da­lom­ban no­vem­ber 17-e után be­állt alap­ve­tő vál­to­zás­ra kel­lett re­a­gál­ni. Az el­nök­ség­nek ja­vas­la­tot kel­lett ki­dol­goz­nia a Cse­ma­dok jö­vő­jé­re vo­nat­ko­zó­lag. Eh­hez az kel­lett, hogy elő­ször is egy­más kö­zött tisz­táz­zuk, ho­gyan to­vább. A Szö­vet­sé­gi Nem­zet­gyű­lés 1989. de­cem­be­ré­ben tö­röl­te az al­kot­mány 4. cik­ke­lyét, amely tör­vény­be ik­tat­ta a kom­mu­nis­ta párt ve­ze­tő sze­re­pét a tár­sa­da­lom­ban. Tö­röl­te az al­kot­mány 6. cik­ke­lyét is, amely meg­ha­tá­roz­ta, hogy a pár­tok és az ún. ön­kén­tes szer­ve­ze­tek csak a Nem­ze­ti Front ke­re­té­ben fejt­he­tik ki te­vé­keny­sé­gü­ket és a Nem­ze­ti Front ve­ze­tő ere­je a Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja. A par­la­men­ti bi­zott­sá­gok ez­zel egy idő­ben meg­kezd­ték azok­nak a tör­vény­ja­vas­lat­ok­nak a vi­tá­ját, ame­lyek a gyü­le­ke­zé­si és a tár­su­lá­si tör­vé­nyek­ről szól­tak. Az utób­bi tör­vény a pol­gá­ri tár­su­lá­sok ala­pí­tá­sát, s azok mű­kö­dé­sét sza­bá­lyoz­ta. Az ed­dig a Nem­ze­ti Front­ba tö­mö­rült tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek­nek, el kel­lett dön­te­ni­ük, hogy meg­szün­te­tik a te­vé­keny­sé­gü­ket, vagy pol­gá­ri tár­su­lás­ként foly­tat­ják-e azt, a pol­gá­ri tár­su­lá­sok­nak a tör­vény­ben pon­to­san meg­ha­tá­ro­zott alap­el­vei sze­rint, vagy eset­leg po­li­ti­kai párt­tá kí­ván­nak-e ala­kul­ni. A po­li­ti­kai párt és a pol­gá­ri tár­su­lás más-más ka­te­gó­ria, két kü­lön­bö­ző, egy­más­tól cél­ja­i­ban, fel­épí­té­sé­ben, fi­nan­szí­ro­zá­sá­ban stb. na­gyon el­té­rő szer­ve­zet. A pol­gá­ri tár­su­lá­so­kat az ál­lam, ha­son­ló­an mint a múlt­ban a Nem­ze­ti Front­ban tö­mö­rült ún. ön­kén­tes szer­ve­ze­te­ket, szub­ven­ci­ó­val tá­mo­gat­ja. Ezt a szub­ven­ci­ót csak a pol­gá­ri tár­su­lás alap­sza­bá­lyá­ban meg­ha­tá­ro­zott cé­lok­ra le­het fel­hasz­nál­ni. A párt az párt. Gaz­dál­ko­dá­sá­ról, anya­gi tá­mo­ga­tá­sá­ról to­váb­bi tör­vény in­téz­ke­dik. A pol­gá­ri tár­su­lás a ma­ga anya­gi esz­kö­ze­i­ből nem tá­mo­gat­hat sem­mi­lyen pár­tot. A pol­gá­ri tár­su­lás­nak tag­dí­jat fi­ze­tő tag­jai van­nak stb. A párt egé­szen más tí­pu­sú szer­ve­zet, kü­lön ka­te­gó­ria. Szó­val nem le­het ös­­sze­mos­ni a ket­tőt. Va­gyis a tör­vény­ja­vas­lat­ok is­me­re­té­ben tud­tuk, hogy nincs har­ma­dik út. A tá­jé­ko­zot­tab­bak – ezek is­me­re­té­ben – a vi­ta el­ső per­cé­től tud­ták, hogy ab­ban a kér­dés­ben, hogy a Cse­ma­dok pol­gá­ri tár­su­lás­ként foly­tas­sa-e a mun­ká­ját, vagy ala­kul­jon-e át párt­tá, az el­nök­ség­nek itt Szen­cen és most azon­nal, ha­tá­ro­zot­tan és egy­ér­tel­mű­en ál­lást kell fog­lal­nia. Ezt kö­ve­tő­en en­nek az ál­lás­fog­la­lás­nak az alap­ján kell ki­dol­goz­ni majd vagy a pol­gá­ri tár­su­lás új alap­sza­bályt, vagy ha párt­tá akar vál­ni, ak­kor a párt alap­sza­bály­za­tát. Akár az egyi­ket, akár a má­si­kat a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ba kell be­nyúj­ta­ni be­jegy­zés­re. Vis­­sza­tér­ve a kér­dés­re: nem ar­ra kell fe­le­le­tet ta­lál­nunk, hogy ki­ben me­rült fel az a gon­do­lat, hogy a Cse­ma­dok párt­tá vál­jon vagy pol­gá­ri tár­sa­ság­gá. A meg­vál­toz­ta­tott al­kot­mány alap­ján be­állt tár­sa­dal­mi váll­tozá­sok kö­ve­tel­ték meg azt, hogy fel­mér­jük, mi a tag­sá­gunk és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szem­pont­já­ból a leg­cél­ra­ve­ze­tőbb. Csak zá­ró­jel­ben je­gyez­ném meg, hogy a „hat­van­nyol­ca­sok” már megint az össz­mag­yarság fo­ga­lom­kör­ében kezd­tek gon­dol­kod­ni, mint­ha nem tud­ták vol­na, hogy vál­to­zó­ban van a vi­lág, s hol­nap­tól az egy párt he­lyé­re pár­tok lép­nek, s ve­szik át a ha­tal­mat. De tud­tuk, hogy hol­na­pig nem vár­ha­tunk. A Cse­ma­dok­nak a jö­vő­jé­ről ma kell dön­tést hoz­nunk. Ma már egy­ér­tel­mű, hogy he­lye­sen dön­töt­tünk, hogy a Cse­ma­do­kot, cél­ját és mun­ka­for­má­it meg­őriz­ve, pol­gá­ri tár­su­lás­ként je­gyez­tet­tük be. De ott és ak­kor, ta­pasz­ta­la­tok hi­á­nyá­ban, a pol­gá­ri tár­sa­da­lom já­ték­sza­bá­lya­i­nak a hi­á­nyos is­me­re­té­ben nem volt kön­­nyű fel­mér­ni a vár­ha­tó vál­to­zá­sok­ra adan­dó he­lyes vá­laszt. Akik a párt­tá vá­lás mel­lett ér­vel­tek, azok egy 80 ez­res tö­meg­párt ví­zi­ó­ját, a par­la­ment­be ju­tá­si kü­szöb biz­tos át­lé­pé­sét lát­ták ma­guk előt­t. Mind a két né­zet val­ló­it egyet­len szán­dék ve­zet­te, op­ti­má­lis fel­té­te­le­ket biz­to­sí­ta­ni ah­hoz, hogy a szü­lő­föl­dün­kön meg­ma­rad­has­sunk em­ber­nek, meg­ma­rad­has­sunk ma­gyar­nak. Az al­kot­mány mó­do­sí­tás le­he­tő­vé tet­te a pár­tok szer­ve­zé­sét, a gyü­le­ke­zé­si és a pol­gá­ri tár­su­lá­sok­ról szó­ló tör­vény biz­to­sí­tot­ta a le­he­tő­sé­ge­ket a de­mok­ra­ti­kus rend­szer ki­bon­ta­ko­zá­sá­hoz.

– Ezek na­gyon fon­tos tör­vé­nyek vol­tak, hi­szen ép­pen azt a za­va­ros hely­ze­tet szün­tet­ték meg, ame­lyet a kom­mu­nis­ta párt és a Nem­ze­ti Front ös­­sze­mo­só­dá­sa idé­zett elő. Ugye?

– Az al­kot­mány­mó­do­sí­tás, Václav Havel köz­tár­sa­sá­gi el­nök­ké vá­lasz­tá­sa, és ez a két tör­vény aka­dá­lyoz­ta meg a vis­­sza­ren­de­ző­dés le­he­tő­sé­gét. Ak­kor, gya­kor­la­ti­lag még hat hó­na­pig, a vá­lasz­tá­so­kig, min­den na­gyon la­bi­lis volt. De ezek a tör­vé­nyek már le­he­tet­len­né tet­ték azt, hogy va­la­kit fe­le­lős­ség­re von­ja­nak azért, hogy kul­cso­kat csör­ge­tett. Ez a két tör­vény gya­kor­la­ti­lag már le­he­tet­len­né tet­te az egy­párt­rend­szer vis­­sza­ál­lí­tá­sát. Egy to­váb­bi tör­vény ki­mond­ta, hogy a par­la­men­tek­ben és a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­ban meg­üre­se­dett he­lyek­re kép­vi­se­lő­ket csak a Pol­gá­ri Fó­rum és a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len po­li­ti­kai moz­gal­mak ja­va­sol­hat­nak. Ezek­ből a dön­tő fon­tos­sá­gú vál­to­zá­sok­ból in­dult ki a Cse­ma­dok, ez tet­te szük­sé­ges­sé a szen­ci gyű­lés ös­­sze­hí­vá­sát.

– Em­lí­tet­te, hogy 1989. de­cem­ber 11-én Gyurkovics Ró­za ké­szí­tett Ön­nel egy in­ter­jút, azt sze­ret­né mint kor­do­ku­men­tu­mot fel­ol­vas­ni. Tes­sék, hall­ga­tom.

– Cí­me: Be­szél­ge­tés dr.Szabó Re­zső­vel, a Cse­ma­dok KB társ­el­nö­ké­vel.
Gy. R.: Ön de­cem­ber ha­to­di­ka óta a Cse­ma­dok KB társ­el­nö­ke. Ké­rem, vá­zol­ja fel, mi tör­tént a Cse­ma­dok­ban, most eb­ben a po­li­ti­kai hely­zet­ben!
Sz. R.: On­nan kel­le­ne kez­de­ni, hogy a di­á­kok­nak, az ő for­ra­dal­mi­sá­guk­nak és óri­á­si hi­tük­nek kö­szön­he­tő­en az egész tár­sa­da­lom meg­moz­dult. Hi­he­tet­len tem­pó­ban ala­kult át az egész or­szág, azt hi­szem, hogy Kö­zép-Eu­ró­pá­ban, de Eu­ró­pá­ban sem akad er­re pél­da, akár Len­gyel­or­szág­ra, akár Ma­gyar­or­szág­ra vagy Ju­go­szlá­vi­á­ra gon­do­lok Ilyen üte­mű és en­­nyi­re meg­ráz­kód­ta­tás nél­kü­li for­ra­da­lom­ra ta­lán még a vi­lág­tör­té­ne­lem­ben sincs pél­da. En­nek az egyik ve­tü­le­te az, ami a Cse­ma­dok­ban le­ját­szó­dott. Nos, míg az előb­bi­ek­ben a gyor­sa­ság­ról kel­lett be­szél­nem, most a las­sú­ság­ról kell szól­nom. A Cse­ma­dok­nak sze­rin­tem min­den le­he­tő­sé­ge meg lett vol­na, hogy ez­előtt egy-két hó­nap­pal – ha no­vem­ber 17-ét ves­­szük köz­pon­ti dá­tum­nak – fel­mér­je a hely­ze­tet, s azt a bi­zo­nyos re­ha­bi­li­tá­ci­ót meg­ejt­se. A re­ha­bi­li­tá­ció nem csak azért fon­tos, mert em­be­rek­nek – köz­tük ne­kem is – vis­­sza­ad­ja a kö­zös­ség előtt a be­csü­le­tét, ha­nem el­ső­sor­ban azért, hogy min­ket új­ra be­kap­csol­jon ab­ba a vér­ke­rin­gés­be, amely­ből húsz évig ki vol­tunk re­keszt­ve. Ez alatt a húsz év alatt mi sok ta­pasz­ta­lat­ra tet­tünk szert, mert kí­vül vol­tunk a moz­gás­te­re­ken. Mó­dunk és le­he­tő­sé­günk nyílt nem­zet­kö­zi szin­ten is – köny­vek­ből, fo­lyó­irat­ok­ból – fel­töl­tőd­ni, kö­vet­ni a kor ese­mé­nye­it, kö­vet­ni a tár­sa­dal­mi szer­vez­ke­dés és moz­gás kor­nak meg­fe­le­lő új for­má­it, te­hát volt a tar­so­lyunk­ban olyas­mi, ami­vel gaz­da­gít­hat­tuk az éle­tün­ket. Min­den hét, ami ki­ma­radt, vesz­te­ség, így az utol­só pil­la­na­tok­ban, sőt azt is mond­ha­tom, az utol­só pil­la­nat­ban ke­rül­tünk is­mét ab­ba a hely­zet­be, hogy szól­hat­tunk. Ezért kö­ve­tel­tem ki ma­gam­nak a köz­pon­ti bi­zott­ság rend­kí­vü­li ülé­sén, hogy még ebéd előtt szót kap­jak, s ja­vas­la­tot te­hes­sek ar­ra, hogy kül­dött­ség men­jen a szlo­vák kor­mány el­nö­ké­hez és a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács el­nö­ké­hez, hogy – él­ve az 1968-as 144-es szá­mú Al­kot­mány­tör­vény biz­to­sí­tot­ta jo­gunk­kal – ja­vas­la­to­kat te­gyünk ne­kik nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk to­váb­bi sor­sá­val kap­cso­lat­ban. Ez a tör­vény húsz évig Csip­ke­ró­zsi­ka-ál­mot aludt, leg­főbb ide­je volt már fel­éb­resz­te­ni. Ezt tet­tük meg de­cem­ber ha­to­di­kán dé­li fél egy és két óra kö­zött. Ha egy órát ké­sünk, már nem tu­dunk ta­lál­koz­ni Hrivnák mi­nisz­ter­el­nök­kel, mert dél­után Prá­gá­ba uta­zott, s ott a ko­or­di­ná­ci­ós bi­zott­sá­got tá­jé­koz­tat­ta a Cse­ma­dok­nak tett ígé­re­té­ről. Ha csak egy fél­órát is kés­tünk vol­na, nem tu­dunk al­kot­má­nyos jo­ga­ink­nak ér­vényt sze­rez­ni. Ezért mon­dom, hogy az utol­só pil­la­nat­ban esz­mélt a Cse­ma­dok. En­nek a ta­lál­ko­zás­nak kö­szön­he­tő­en az­nap a Cse­ma­dok egész köz­pon­ti bi­zott­sá­ga tár­gyal­hat­ta meg, hogy kit ajánl a Szlo­vák Szo­ci­a­lis­ta Köz­tár­sa­ság kor­má­nyá­ba, és tény­leg az egész köz­pon­ti bi­zott­ság fog­lal­ha­tott ál­lást, hogy az SZNT ke­re­té­ben új­ra le­gyen egy olyan bi­zott­ság, mely a nem­ze­ti­sé­gek kép­vi­se­lő­it fog­lal­ja ma­gá­ban, s ezek a kép­vi­se­lők a ki­sebb­sé­gek ne­vé­ben nyi­lat­koz­has­sa­nak, ja­vas­la­to­kat te­hes­se­nek. Most itt tar­tunk, er­ről van szó.
Gy. R.: Mi lesz a jö­vő­ben a leg­fon­to­sabb dol­ga a Cse­ma­dok­nak? Meg­vál­to­zik-e mun­ká­já­nak a lé­nye­ge, fel­vál­lal­ja-e po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tün­ket is? Vagy az is le­het, hogy párt­tá vá­lik?
Sz. R.: Nem hi­szem, hogy hi­va­tott len­nék egy sze­mély­ben er­re a kér­dés­re vá­la­szol­ni, mi­vel ezek­ről még sem az el­nök­ség, sem a köz­pon­ti bi­zott­ság nem ta­nács­ko­zott. Nem ala­kí­tot­tunk ki még kö­zös ál­lás­pon­tot.
Gy. R.: Fo­gal­maz­zunk ak­kor így: Ön sze­rint mi a jö­vő út­ja, mi­lyen szer­ve­zet­té kell vál­nia a Cse­ma­dok­nak?
Sz. R.: A pil­la­nat­nyi hely­zet­ből ki­in­dul­va: a Cse­ma­dok­nak fel kell mér­nie azt, hogy az or­szág­ban kü­lön­bö­ző pár­tok ala­kul­nak, így Szlo­vá­ki­á­ban is. Ezek a pár­tok ér­dek­kép­vi­se­le­ti és vi­lág­né­ze­ti ala­pon to­bo­roz­zák majd a tag­sá­gu­kat. Ahogy a hely­zet mu­tat­ja, már ala­kul a pa­raszt­párt. Bi­zo­nyá­ra olyan prog­ra­mot hir­det majd meg, mely alap­ve­tő ér­de­ke lesz Szlo­vá­kia dél­vi­dé­ke pa­raszt­sá­gá­nak is, te­hát en­nek a pa­raszt­ság­nak ott is he­lye lesz, hisz ott hal­lat­hat­ja majd a hang­ját ér­de­kei vé­del­mé­ben. De azt is mu­tat­ja a mai hely­zet, hogy ala­ku­ló­ban van egy ka­to­li­kus nép­párt, mely ide­o­ló­gi­ai-val­lá­si ala­po­kon hív­ja ma­gá­hoz tag­ja­it. Nyil­ván­va­ló, hogy Dél-Szlo­vá­kia nagy­szá­mú ka­to­li­kus val­lá­sú nem­ze­ti­sé­gi ál­lam­pol­gá­ra fog e párt­hoz csat­la­koz­ni. Ki­lá­tás­ban van egy szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt is. És ha meg­ma­rad, ha egé­szen át tud ala­kul­ni a kom­mu­nis­ta párt – mely­nek óri­á­si ha­gyo­má­nyai van­nak Dél-Szlo­vá­ki­á­ban még az el­ső köz­tár­sa­ság ide­jé­ből –, nyil­ván ott is sok ma­gyar kép­vi­sel­te­ti majd ma­gát. So­rol­hat­nánk a töb­bit is. Fel­té­te­le­zem, hogy a Nyil­vá­nos­ság az Erő­szak El­len is előbb utóbb párt­tá szer­ve­ző­dik. En­nek a ma­gyar szár­nya, a Füg­get­len Ma­gyar Kez­de­mé­nye­zés na­gyon hasz­nos és éb­resz­tő mun­kát vég­zett Dél-Szlo­vá­ki­á­ban. So­ra­i­ba a leg­ak­tí­vabb és leg­agi­li­sabb em­be­rek tar­toz­nak, s tar­toz­hat­nak a jö­vő­ben is. Ezek az em­be­rek majd azon a vo­na­lon ke­re­sik ér­de­ke­ik kép­vi­se­le­tét, ame­lyik párt­hoz csat­la­koz­nak. Hogy hol van a Cse­ma­dok he­lye e ská­lán a ma­ga csak­nem száz­ezer em­ber­ből ál­ló tag­sá­gá­val? Teg­nap egy nyi­lat­ko­za­tot fo­gal­maz­tunk, me­lyet min­den­ki alá­ír, ha egyet­ért ve­le, va­gyis a Di­ák­szö­vet­ség, a Füg­get­len Ma­gyar Kez­de­mé­nye­zés, a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gya­rok Fó­ru­ma és a Cse­ma­dok. (Meg­sza­kít­va a fel­ol­va­sást, meg kell mon­da­nom, hogy ezt a nyi­lat­ko­za­tot egye­dül csak én ír­tam alá a Cse­ma­dok ne­vé­ben.) Ez a nyi­lat­ko­zat egyet­len kér­dés­re vo­nat­ko­zik, mi­vel a köz­pont­tól tá­vo­labb bi­zo­nyos za­va­rok ke­let­kez­tek, hogy ho­va tar­to­zunk. Ki­mond­juk ben­ne, hogy va­la­men­­nyi szer­ve­zet ar­cát, irány­vo­na­lát meg­tart­va, azo­nos vé­le­mé­nyen van egyet­len kér­dés­ben: a ki­sebb­ség jo­gi hely­ze­tét il­le­tő­en. Mind­an­­nyi­an a ki­sebb­ség tel­jes egyen­jo­gú­sí­tá­sát kép­vi­se­lik, mind az al­kot­mány­ban, a kép­vi­se­le­ti kér­dé­sek­ben, a tör­vé­nyek­ben, a he­lyi szer­vek­ben va­ló rész­vé­tel­ben, mind az is­ko­la­ügy­ben, a kul­tú­rá­ban, te­hát a ki­sebb­ség éle­té­nek min­den olyan te­rü­le­tén, amely tel­jes egyen­jo­gú­sí­tá­sá­hoz és fenn­ma­ra­dá­sá­hoz fel­tét­le­nül szük­sé­ges. Úgy kép­ze­lem hát, hogy a jö­vő­ben az egyes pár­to­kon be­lül meg­ala­kul­nak a ma­gyar ki­sebb­ség ta­go­za­tai, úgy mint az el­ső köz­tár­sa­ság­ban a de­mok­ra­ti­kus pár­tok ese­té­ben volt, s e ta­go­zat a kö­zös gon­dok in­té­zé­se mel­let a ki­sebb­sé­gi gon­dok in­té­zé­sé­vel is fog­lal­ko­zik, egy­ség­re jut­va a töb­bi párt ma­gyar ta­go­za­tá­val e kér­dés­ben. A Cse­ma­dok itt ta­lál­hat­ná meg a he­lyét, le­het­ne az a tö­meg­alap, amely ezt tá­mo­gat­ja, te­hát a nép­mű­vé­szet mel­lett, s mind­azon túl, amit ed­dig is vég­zett – és azt meg kell a jö­vő­ben is tar­ta­ni, sőt fo­koz­ni kell! –, fel­vál­lal egy ko­or­di­ná­ci­ós, tö­meg­moz­ga­tó sze­re­pet.
Gy. R.: Ma­rad­na te­hát a Cse­ma­dok tö­meg­szer­ve­zet­nek, moz­ga­lom­nak, de po­li­ti­kai mun­kát is vé­gez­ne.
Sz. R.: Igen, egy sok­kal szé­le­sebb kö­rű po­li­ti­kai-ér­dek­vé­del­mi moz­ga­lom­nak lát­nám szí­ve­sen. De új­ra hang­sú­lyo­zom, ez az én egyé­ni, sze­mé­lyes vé­le­mé­nyem. Kö­rül­be­lül eze­ket a gon­do­la­to­kat ve­tet­tem fel a köz­pon­ti bi­zott­ság de­cem­be­ri ülé­sén is, de saj­nos, er­ről vi­ta nem volt. Er­ről kell majd vi­tat­koz­nunk a kö­zel­jö­vő­ben, hogy ki­ala­kít­suk a kö­zös ál­lás­pon­tot.
Gy. R.: Jó mun­kát kí­vá­nok, és kö­szö­nöm a be­szél­ge­tést.

– Kö­szö­nöm a fel­ol­va­sást. Mag­nó­ra vet­tem. Ezt a be­szél­ge­tést Gyurkovics Ró­za ké­szí­tet­te. Meg­je­lent a Nő­nek az 1990. ja­nu­ár 3-i szá­má­ban, de a szer­ző alul fel­tün­tet­te a be­szél­ge­tés nap­ját, amely 1989. de­cem­ber 11.

– Hang­sú­lyoz­ni sze­ret­ném, hogy er­re a be­szél­ge­tés­re mind­járt a kez­det kez­de­tén ke­rült sor, ak­kor, ami­kor még Husák volt a köz­tár­sa­sá­gi el­nök, aki­nek a ké­pét a Cse­ma­dok ta­nács­ter­mé­ben a köz­pon­ti bi­zott­ság 1989. de­cem­ber 6-i rend­kí­vü­li ülé­sén, a kö­zel száz részt­ve­vő sze­me lát­tá­ra le­akasz­tot­tam a fal­ról, be­tet­tem a zon­go­ra mö­gé, le­po­rol­tam a ke­ze­met, s azu­tán kezd­tem el a fel­szó­la­lá­so­mat. De van még egy tö­re­dék do­ku­men­tu­mom is. A pa­pír és a tin­ta mu­tat­ja, hogy nem most ké­szült. Ez ös­­sze­sen há­rom kéz­zel írt ol­dal, amit rész­ben ma­gam­nak vá­zol­tam fel, mint a vi­ta­in­dí­tó fel­szó­la­lá­so­mat, ami­ben el­mon­dom, hogy én hogy kép­ze­lem el a jö­vőt. Más­részt jegy­ze­tel­tem bi­zo­nyos fel­szó­la­lá­so­kat is. Nem mind­et. Tö­re­dék. Biz­tos több ol­da­la is volt, en­­nyi ma­radt meg be­lől. Le­het, hogy még elő­ke­rül be­lő­le pár ol­dal a pa­pír­ja­im kö­zül. Az el­ső ol­dal te­te­jén két mon­dat van: Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt, Ma­gyar Nem­ze­ti Párt. Va­ló­szí­nű a múlt­ra vo­nat­ko­zik, az el­ső köz­tár­sa­ság­ra. Ez­zel kezd­tem, majd a tör­vény­ja­vas­lat alap­ján is­mer­tet­tem, hogy a Nem­ze­ti Front­ba tö­mö­rült ed­di­gi tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek­nek, köz­tük a Cse­ma­dok­nak is, ho­gyan kell vagy párt­tá, vagy pol­gá­ri tár­su­lás­sá ala­kul­nia.
– Ho­vá ké­szült az a fel­szó­la­lás? Hol hang­zott el?

– Szen­cen. Szen­cről be­szé­lünk foly­ton. A Nő­ben meg­je­lent be­szél­ge­tést csak azért ol­vas­tam fel, hogy do­ku­men­tál­jam, mi­lyen gon­do­lat­kör­ben él­tem, mi­lyen né­ze­tet kép­vi­sel­het­tem Szen­cen. A Nő­ben foly­ta­tott be­szél­ge­tés és a szen­ci meg­be­szé­lés kö­zött majd egy hó­nap telt el, ez­alatt sok min­den tisz­tá­zó­dott a tár­sa­da­lom­ban. A saj­tó­ban fel­vá­zol­ták a va­ló­szí­nű mo­del­le­ket: a) szö­vet­sé­gi kép­vi­se­let, te­hát Prá­gá­ban, etnore­gionális pár­tok és kor­po­rá­ci­ók, b) ide­o­ló­gi­ák: szoc­dem, de­mok­ra­ta stb. Azt ja­va­sol­tam, s eb­ben meg is egyez­tünk, hogy elő­ször ki-ki mond­ja el, hogy sze­rin­te Szlo­vá­ki­á­ban mi­lyen pár­tok ala­ku­lá­sa el­kép­zel­he­tő, s ezen be­lül ná­lunk mi vár­ha­tó. A be­ve­ze­tőm­ben ar­ról be­szél­tem, hogy sze­rin­tem rö­vid időn be­lül na­gyon sok párt fog­ja be­je­gyez­tet­ni ma­gát. Ha mi nem­ze­ti ala­pon kez­de­nénk pár­tot szer­vez­ni, ak­kor fenn­áll­hat az ir­re­den­tiz­mus vád­ja. Ha meg ré­teg­ala­pon, ak­kor szá­mol­nunk kell, az­zal hogy a pa­raszt­ság, az ipa­ro­sok a mun­kál­ta­tók, a mun­ka­vál­la­lók stb. ér­de­kei má­sok. Ha ide­o­ló­gi­ák men­tén, ak­kor megint szá­mol­nunk kell az egy­há­zak­kal, a kü­lön­bö­ző ide­o­ló­gi­ák­kal. A ré­teg­ala­pon a leg­fon­to­sabb­nak a pa­raszt­sá­got tar­tom. A jegy­ze­te­im alap­ján el­ső­ként Var­ga Sán­dor szólt, akit a Cse­ma­dok KB kor­mány­tag­nak ja­va­solt, s ek­kor már ta­lán mi­nisz­ter­el­nök he­lyet­tes volt. „Nem va­gyok a nem­ze­ti alap mel­lett. Ki­sebb­sé­gi egy­ség­párt kell, de nem na­ci­o­na­lis­ta ala­pon.” Azt hi­szem, ez is a Var­ga Sán­dor még. Sző­ke: „Ke­mény ver­ti­ká­lis struk­tú­rák­ra van szük­ség úgy, hogy nem ad he­lyet köz­tes szer­ve­ze­tek­nek. A köz­tes struk­tú­rák és kor­po­rá­ci­ók csak ar­ra va­lók, hogy a tag­sá­gu­kat a pár­tok mel­lé so­ra­koz­tas­sák a vá­lasz­tá­so­kon.” Neszméri: „Szlo­vá­ki­á­ban ke­resz­tény­de­mok­ra­ta, ag­rár, li­be­rá­lis és kom­mu­nis­ta párt­tal le­het szá­mol­ni.” Kolár: „Ra­ci­o­ná­lis, és nem a nem­ze­ti ala­pon szer­ve­ző­dő párt mel­lett va­gyok. A re­gi­o­ná­lis át­ren­de­ző­dés, a ve­gyes csa­lá­dok – stb. – mi­att.” Do­bos: „Név és prog­ram. A név le­gyen von­zó és egy­ér­tel­mű. A prog­ram­ban sze­rin­tem a gaz­da­sá­gi és a szo­ci­á­lis cé­lok meg­fo­gal­ma­zá­sa az el­sőd­le­ges. Irány­za­tok: öku­me­ni­kus vo­nal ke­resz­tény ala­pon, pol­gá­ri de­mok­ra­ta vo­nal, FMK, a fa­lu­si és a vá­ro­si la­kos­ság, a pa­raszt­ság és a mun­ká­sok el­té­rő igé­nyei. A kul­tú­ra, a könyv- és lap­ki­adás, az is­ko­la­há­ló­zat. Lé­tez­het-e olyan párt, ame­lyik mind­ezt fel tud­ja vál­lal­ni? Pó­tol­hat­ja-e párt a Cse­ma­do­kot? El­kép­zel­he­tő-e az új rend­szer­ben egy nyolc­van ez­res tö­meg­párt?” Bauer Győ­ző: „A Cse­ma­dok ma­rad­jon meg és tő­le füg­get­le­nül le­gyen egy ki­sebb­sé­gi, mag­yar–német–ukrán–­cigány–lengyel párt. Te­hát a Cse­ma­dok ed­di­gi cél­ját és mun­ka­for­má­it meg­tart­va ala­kul­jon át pol­gá­ri tár­su­lás­sá.” Kvar­da: „A Cse­ma­dok ala­kul­jon át párt­tá. Ha­tal­mas tag­sá­gá­val biz­tos győz­tes.” Gör­föl: csat­la­ko­zik az előt­te szó­ló­hoz. Do­bos: „A Cse­ma­dok ma­rad­jon meg Cse­ma­dok­nak, ki­dom­bo­rít­va tár­sa­dal­mi sze­rep­vál­la­lá­sát. Ezt fo­gal­maz­zuk meg a Cse­ma­dok prog­ram­ja­ként.” Gyime­si: „Ha nem le­szünk párt, le­csök­ke­nik a Cse­ma­dok sze­re­pe, és tag­jai nagy ré­sze ott hagy­ja. El­fo­gad­ha­tat­lan­nak tar­tom, hogy más pár­tok ke­re­té­ben lét­re­ho­zott ma­gyar szek­ci­ó­ban gon­dol­kod­junk, mint ahogy azt a Nő­ben Sza­bó Re­zső fel­ve­tet­te. Én amel­let va­gyok, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­ség párt­ja le­gyen a Cse­ma­dok.” Bauer Győ­ző: Vi­tá­ba száll ve­le. Neszméri: „Ne szek­ci­ós, és ne ki­sebb­sé­gi ala­pon, ha­nem egy cseh párt­hoz csat­la­koz­va, vagy pe­dig eset­leg egy sem­le­ges ma­gyar pár­tot kel­le­ne lét­re­hoz­ni, oly­at, amely­hez azu­tán csat­la­koz­hat­ná­nak a len­gye­lek, né­me­tek – stb. –, de fon­tos­nak tar­tom, hogy le­gyen sa­ját gaz­da­sá­gi prog­ram­ja is.” Még itt a har­ma­dik lap al­ján egy meg­jegy­zés: „El­vi sí­kon nincs komp­ro­mis­­szum.” Tu­dom, hogy tö­re­dé­kes az, amit el­mond­tam, de tu­da­to­san nem kom­men­tál­tam, ha­nem azt ol­vas­tam fel, amit ak­kor Szen­cen le­je­gyez­tem. Ezek a jegy­ze­tek ak­kor ar­ra ké­szül­tek, hogy az el­hang­zot­tak­ra tud­jak re­a­gál­ni. Sa­ját hoz­zá­szó­lá­sa­i­mat nem je­gyez­tem, de úgy em­lék­szem, hogy több­ször is el­mond­tam a vé­le­mé­nye­met a fel­me­rült kér­dé­sek­ben. A jegy­ze­te­im­ből csak en­­nyit ta­lál­tam meg. Szen­cen min­den­ki ki­fejt­het­te a vé­le­mé­nyét. Le­het, hogy egye­sek hoz­zá­szó­lá­sát az élénk és hos­­szú vi­ta so­rán ros­­szul ér­tet­tem. Az eszem­be se ju­tott, hogy nem ké­szül egy rész­le­tes jegy­ző­könyv. Ar­ra tö­re­ked­tem, hogy fel­idéz­zem a két nap lé­nye­gét és han­gu­la­tát. A lé­nyeg az volt, hogy a Cse­ma­dok ne le­gyen párt. Em­lé­ke­ze­tem sze­rint a párt­tá vá­lás mel­lett szól­tak: Gyime­si, Kvar­da, Presin­szky, ta­lán még Sidó (aki na­gyon ke­ve­set be­szélt), Mács. A Cse­ma­dok párt­tá ala­kí­tá­sa el­len, na­gyon ha­tá­ro­zot­tan állt ki Bauer Győ­ző és Do­bos Lász­ló, Lacza Ti­ha­mér, Mé­zes Ru­dolf. Ab­ban is egyet­ér­tett min­den­ki, hogy a Cse­ma­dok prog­ram­já­ban fon­tos he­lyet kap­jon az ér­dek­vé­de­lem ak­kor is, ha nem ala­kul át párt­tá. Én is ha­son­ló­kép­pen ér­vel­tem, eh­hez a cso­port­hoz tar­toz­tam. Aki­ket nem em­lí­tet­tem név sze­rint, a vi­ta so­rán hol ide, hol oda haj­lot­tak szó­val nem volt egy­ér­tel­mű a vi­tá­ban az ál­lás­pont­juk. Azt hi­szem, hogy ép­pen ezek, akik se ide, se oda, ha­nem olyan ki­vá­ró ál­lás­pon­ton vol­tak, nem ér­tet­ték meg, hogy mi­ről van szó, vagy nem vol­tak kel­lő­kép­pen tá­jé­ko­zot­tak vagy nem lát­tak an­­nyi­ra se a jö­vő­be, mint mi. Mi se lát­tuk per­sze a jö­vőt tisz­tán. Szó­val ők olyan köz­tes dol­go­kat mond­tak. Kü­lön fe­je­ze­tet ké­pez Duray Mik­lós sze­re­pe eb­ben a vi­tá­ban, aki szin­tén el­le­ne volt an­nak, hogy a Cse­ma­dok­ból párt le­gyen, de egé­szen más meg­gon­do­lás­ból. ő nem is fel­szó­lalt, ha­nem elő­adást tar­tott. El­mond­ta, hogy vé­gig­jár­ta Dél-Szlo­vá­ki­át. Azért jött el­kés­ve az ülés­re, mert teg­nap még, Lo­son­con, Fü­le­ken, Ri­ma­szom­bat­ban sok em­ber­rel ta­lál­ko­zott. Eze­ken a gyű­lé­se­ken, ahogy mond­ta, ő in­kább kér­de­zett, mint be­szélt és szon­dáz­ta, hogy mi­lyen az em­be­rek kö­zött a han­gu­lat, mi az em­be­rek vé­le­mé­nye. Be­szé­de alap­ján úgy tűnt, hogy az egy­éves ame­ri­kai ta­nul­mány­út­ja után ő lát kö­zü­lünk a leg­tisz­táb­ban, ő tud­ja a leg­job­ban, hogy egy de­mok­ra­ti­kus tár­sa­da­lom­ban ho­gyan ala­kul­nak ki és ho­gyan mű­köd­nek a po­li­ti­kai és a pol­gá­ri struk­tú­rák. Sze­rin­te Dél-Szlo­vá­ki­á­ban egyet­ér­tés van ab­ban, hogy az FMK-val kö­zö­sen kell in­dí­ta­ni a vá­lasz­tá­sok­ra egy olyan pár­tot, egy olyan po­li­ti­kai moz­gal­mat, amely si­ke­res le­het a vá­lasz­tá­so­kon, amely biz­to­san be­ke­rül a par­la­ment­be. Er­re vo­nat­ko­zó­an tár­gya­lá­so­kat akar foly­tat­ni az il­le­té­ke­sek­kel. Sze­rin­te el­ső­sor­ban nem is az FMK-val, ha­nem Buda­jékkal kell er­re vo­nat­ko­zó­lag meg­egyez­ni. És en­nek a meg­be­szé­lés­nek az alap­ján le­het majd meg­szer­vez­ni egy olyan ma­gyar pár­tot, amely­be be kell von­ni a töb­bi nem­ze­ti­sé­get, el­ső­sor­ban is az uk­rá­no­kat, a ru­szi­no­kat, a len­gye­le­ket, meg a né­me­te­ket. Va­gyis egy ilyen kö­zös pár­tot, kell ala­pí­ta­ni, ame­lyet Együtt­élés­nek le­het­ne ne­vez­ni. Ami je­len­ti egy­részt azt az együtt­élést, hogy a nem­ze­ti­sé­gek mint olya­nok él­nek együt­t, de együtt­élést je­lent a nem­ze­tek­kel is. Te­hát ez a név fe­jez­né ki a leg­job­ban azt a pár­tot, amely­nek esé­lye van a par­la­ment­be va­ló be­ke­rü­lés­re. Ami a Cse­ma­do­kot il­le­ti, sem­mi eset­re se akar­juk párt­tá ala­kí­ta­ni, mert a Cse­ma­dok egy olyan sztá­li­nis­ta struk­tú­ra, ame­lyet a le­he­tő leg­gyor­sab­ban fel kell szá­mol­ni. A Cse­ma­dok­nak nincs he­lye a jö­vő tár­sa­dal­má­ban. Bom­ba­ként rob­bant Duray vé­le­mé­nye. Min­den­ki til­ta­ko­zott el­le­ne. A to­váb­bi­ak­ban, ta­lán Duray vad ki­je­len­té­sé­nek a ha­tá­sá­ra is a vi­ta egy­ér­tel­mű­en ar­ra irá­nyult, hogy a Cse­ma­dok­nak, mint pol­gá­ri tár­su­lás­nak, mi­lyen ala­po­kon kell majd mű­köd­nie. Ha­to­di­kán dél­után egy óra kö­rül ke­rült sor a sza­va­zás­ra. Mint a jegy­ző­könyv­ben is ol­vas­ha­tó a je­len­le­vők több­sé­ge ar­ra sza­va­zott, hogy az el­nök­ség ja­va­sol­ja a Köz­pon­ti Bi­zott­ság­nak, s a KB jó­vá­ha­gyá­sa alap­ján a rend­kí­vü­li kül­dött­gyű­lés­nek, hogy a Cse­ma­do­kot pol­gá­ri tár­su­lat­ként je­gyez­ze be a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um. Ez volt Szenc má­ig érő ho­za­dé­ka. De még egy fon­tos dol­got sze­ret­nék eh­hez hoz­zá­ten­ni: egy jó han­gu­lat­ban el­fo­gyasz­tott ebéd után va­la­men­­nyi­en, a párt­tá ala­ku­lást el­len­zők és az azt igény­lők, a jól vég­zett mun­ka tu­da­tá­ban bú­csúz­tunk egy­más­tól, s a köz­pon­ti bi­zott­ság ülé­sén az el­nök­ség egyet­len tag­ja sem szó­lalt fel a Cse­ma­dok pol­gá­ri tár­su­lás­sá vá­lá­sa el­len.

(A be­szél­ge­tést Nagy Il­di­kó ké­szí­tet­te 2003-ban.)

A Gramma Nyelvi Iroda tevékenységéről

1. Be­ve­ze­tő

A Gram­ma egye­sü­let 2001 au­gusz­tu­sá­ban jött lét­re a Mercurius Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­cso­port­ban te­vé­keny­ke­dő nyel­vé­szek jó­vol­tá­ból. Az egye­sü­let­nek és bel­ső szer­ve­ze­ti egy­sé­gé­nek, a Gram­ma Nyel­vi Iro­dá­nak fő cél­ja, hogy szer­ve­ző­je és ki­vi­te­le­ző­je le­gyen a nyelv­tu­do­mány és né­hány más tár­sa­da­lom­tu­do­mány kö­ré­be tar­to­zó ku­ta­tá­sok­nak Szlo­vá­ki­á­ban, a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek fel­hasz­ná­lá­sá­val nyelv­ter­ve­ző és ok­ta­tá­si te­vé­keny­sé­get foly­tas­son, va­la­mint nyel­vi jel­le­gű szol­gál­ta­tá­so­kat nyújt­son in­téz­mé­nyek­nek és ma­gán­sze­mé­lyek­nek, meg­te­remt­ve ez­zel a ki­sebb­sé­gi nyelv­tör­vény ál­tal biz­to­sí­tott nyel­vi jo­gok ér­vé­nye­sü­lé­sé­nek nyel­vi fel­tét­ele­it. A Gram­ma Nyel­vi Iro­da egyút­tal a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia szlo­vá­ki­ai ku­ta­tó­ál­lo­má­sá­nak funk­ci­ó­it is el­lát­ja, ilyen mó­don az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek ko­or­di­ná­lá­sá­val együtt­mű­kö­dünk az er­dé­lyi, a vaj­da­sá­gi és a kár­pá­taljai test­vér­ál­lo­má­sok­kal.
Az egye­sü­let­nek je­len­leg 15 nyel­vész és nyelvész-­dok­toran­dusz tag­ja van. Az iro­da hét ál­lan­dó mun­ka­társ­sal mű­kö­dik: Szabómihály Gi­zel­la, Misad Ka­ta­lin, Vanèóné Krem­mer Il­di­kó, Lanstyák Ist­ván, Pin­tér Ti­bor, Si­mon Sza­bolcs és Meny­hárt Jó­zsef. Az iro­da tu­do­má­nyos ku­ta­tá­si és tu­do­mány­szer­ve­zői te­vé­keny­sé­gét alap­ve­tő­en az Arany Já­nos Köz­ala­pít­vány anya­gi tá­mo­ga­tá­sá­val vég­zi, má­sik fő tá­mo­ga­tónk az Ily­­lyés Köz­ala­pít­vány.
A Cse­ma­dok dunasz­er­da­he­lyi te­rü­le­ti vá­laszt­má­nyá­val tör­tént meg­egye­zés alap­ján az egye­sü­let és az iro­da 2003 ja­nu­ár­já­tól a dunasz­er­da­he­lyi Cse­ma­dok-ház­ban mű­kö­dik (Pos­ta­cí­münk: Bac­sáko­va ul. 240/16; P. O. Box 16., 929 01 Duna­jská Streda).

2. A Gram­ma Nyel­vi Iro­da te­vé­keny­sé­ge

2.1. Tu­do­má­nyos ku­ta­tás

A Gram­ma Nyel­vi Iro­da mun­ka­tár­sai ál­tal vég­zett ku­ta­tá­sok két rész­re oszt­ha­tó­k: egy­részt egy na­gyobb lép­té­kű, a Kár­pát-me­den­cei ki­sebb­sé­gi ma­gyar­sá­got érin­tő vizs­gá­la­tok ré­szei, más­részt egy szű­kebb nyel­vi kö­zös­sé­get, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got, an­nak nyel­vi prob­lé­má­it érin­tik.

2.1.1. A töb­bi ku­ta­tó­ál­lo­más­sal ko­or­di­nált ku­ta­tá­sok

Iro­dánk az MTA ál­tal fi­nan­szí­ro­zott Kár­pát-me­den­cei ku­ta­tó­há­ló­zat ré­sze­ként mű­kö­dik, s ku­ta­tá­si prog­ram­já­ban a ku­ta­tó­há­ló­zat töb­bi tag­já­val kö­zö­sen vég­zett ku­ta­tá­sok is sze­re­pel­nek.
A 2001–2002-es kö­zös ku­ta­tás (Kár­pát-me­den­cei ki­sebb­sé­gek nyelv­po­li­ti­kai hely­ze­te) ered­mé­nyét ös­­sze­fog­la­ló ta­nul­mány­kö­tet Szar­ka Lász­ló és Ná­dor Or­so­lya szer­kesz­té­sé­ben Nyel­vi jo­gok, ki­sebb­sé­gek, nyelv­po­li­ti­ka Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban cím­mel 2003-ban, az Aka­dé­mi­ai Ki­adó gon­do­zá­sá­ban je­lent meg.2 A ta­nul­má­nyok né­met nyel­vű vál­to­za­tát – ha­son­ló té­má­jú más írá­sok mel­lett – a bu­da­pes­ti szék­he­lyű Eu­ró­pa In­té­zet je­len­tet­te meg Die Sprache und die kleinen Natio­nen Ost­mit­teleu­ropas cím­mel (Hrsg. F. Glatz; Begeg­nun­gen, Schriften­rei­he des Europa Insti­tutes Bu­da­pest, Band 21.)

2003-ban há­rom kö­zös pro­jek­tu­mon dol­goz­tak mun­ka­tár­sa­ink:

A. Ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás a ki­sebb­sé­gi ré­gi­ók­ban

Mi­vel új té­má­ról van szó, 2003-ban a kon­cep­ció ki­dol­go­zá­sá­ra és bi­zo­nyos elő­ké­szí­tő mun­ká­la­tok­ra ke­rült sor.

B. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok le­írá­sa – szó­tár­ta­ni mun­ká­la­tok

A ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok le­írá­sa szem­pont­já­ból át­tö­rést je­len­tett a Ma­gyar ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár má­so­dik, át­dol­go­zott ki­adá­sa, ugyan­is eb­be er­dé­lyi, kár­pá­talji és szlo­vá­ki­ai ma­gyar sza­vak és szó­je­len­té­sek is bek­erül­tek.3 Mi­vel a ku­ta­tó­ál­lo­má­sok e té­ren to­váb­bi együtt­mű­kö­dés­re tö­re­ked­nek, Lanstyák Ist­ván ki­dol­goz­ta A ma­gyar nyelv szó­tá­rai, nyelv­ta­nai, ké­zi­köny­vei és a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok sa­já­tos­sá­gai (váz­lat egy hos­­szú le­já­ra­tú iro­da­kö­zi pro­jekt­hez) cí­mű anya­got, me­lyet a töb­bi ku­ta­tó­ál­lo­más mun­ka­tár­sai is meg­vi­tat­tak. A ter­ve­zet há­rom­fé­le mun­ká­val szá­mol: 1. az egyes iro­dák­ban ké­szü­lő önál­ló mun­kák ös­­sze­han­go­lá­sa, 2. a ma­gyar­or­szá­gi pro­jek­tek „de­tri­an­on­izálása”; 3. ele­ve Kár­pát-me­den­cei lép­té­kű pro­jek­tek. A pro­jekt­hez kap­cso­ló­dó­an Lanstyák Ist­ván egy to­váb­bi vi­ta­anya­got is ki­dol­go­zott, en­nek cí­me: Az ál­lam­nyel­vi ere­de­tű köl­csön­sza­vak he­lyes­írá­sa a ma­gyar nyelv ha­tá­ron tú­li vál­to­za­ta­i­ban. Szem­pont­ok a kö­zös át­írá­si el­vek ki­ala­kí­tá­sá­hoz.
Lanstyák Ist­ván, Szabómi­há­ly Gi­zel­la és Misad Ka­ta­lin be­kap­cso­lód­tak az Osiris Ki­adó ál­tal gon­do­zott A ma­gyar nyelv ké­zi­könyv­tá­ra (sz­erk. Tolcsvai Nagy Gá­bor) so­ro­zat mun­ká­la­ta­i­ba: ja­vas­la­tot dol­goz­tak ki a he­lyes­írá­si szó­tár­ba és az ide­gen sza­vak szó­tá­rá­ba ke­rü­lő szlo­vá­ki­ai ma­gyar szó­anyag­ra. A he­lyes­írá­si szó­tár­ba aján­lot­tuk az ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár új ki­adá­sá­nak szlo­vá­ki­ai ma­gyar anya­gát, to­váb­bá 190 hely­ne­vet, 47 in­téz­mény­ne­vet, 16 fo­lyó­irat és új­ság ne­vét, 6 cím és díj el­ne­ve­zé­sét, va­la­mint 2 rö­vi­dí­tést. Az ide­gen sza­vak szó­tá­ra kap­csán Lanstyák Ist­ván irá­nyí­tá­sa alatt kö­zép­is­ko­lás di­á­kok és egye­te­mi hall­ga­tók be­vo­ná­sá­val ki­sebb em­pi­ri­kus ku­ta­tá­sok is foly­tak. A múlt év­ben eze­ken kí­vül meg­kez­dőd­tek a Ké­pes di­ák­szó­tár (sz­erk. Kiss Gá­bor), va­la­mint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar elekt­ro­ni­kus köz­nyel­vi adat­bá­zis mun­ká­la­tai is.

C. Kor­pusz­mun­ká­la­tok

Az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó és Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te­i­vel kar­ölt­ve 2002-ben kez­dőd­tek el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar elekt­ro­ni­kus szö­veg­tár ki­ala­kí­tá­sá­nak mun­ká­la­tai. El­ső­ként az elekt­ro­ni­kus for­má­ban hoz­zá­fér­he­tő írott anya­gok (új­sá­gok, szép­iro­da­lom, tu­do­má­nyos iro­da­lom, be­szélt nyel­vi, hi­va­ta­los nyel­vi anyag) gyűj­té­se és validálása tör­tént meg, de élő­nyel­vi mag­neto­fon­felvételek ké­szí­té­se és di­gi­ta­li­zá­lá­sa is fo­lya­mat­ban van. A kor­pusz­mun­ká­la­tok je­len­leg két kon­cep­ció alap­ján foly­nak. Az iro­da mun­ka­tár­sai fo­lya­ma­to­san vég­zik az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben ké­szü­lő Kár­pát-me­den­cei Ma­gyar Nyel­vi Kor­pusz Ha­tá­ron Tú­li Kor­pu­szá­ba ke­rü­lő szö­ve­gek szá­mí­tó­gé­pes elő­ké­szí­té­sét, va­la­mint a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kor­pusz ki­ala­kí­tá­sát. Ez utób­bi azo­kat az anya­go­kat is tar­tal­maz­za majd, me­lyek – az KMNYK je­len­le­gi kon­cep­ci­ó­ja sze­rint – nem le­het­nek az KMNYK Ha­tá­ron Tú­li Kor­pu­szá­nak ré­szei. Eb­be az elekt­ro­ni­kus szö­veg­tár­ba in­teg­rá­ló­dik majd az a nyelv­já­rá­si anyag, me­lyet a Come­nius Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék­ének hall­ga­tói Si­ma Fe­renc ve­ze­té­sé­vel az 1960-as évek­től gyűj­töt­tek, il­let­ve mely a Cse­ma­dok KB Nyel­vi Szak­bi­zott­sá­gá­nak nyelv­já­rás­gyűj­tő szak­cso­port­ja (va­la­mint jog­utód­ja, a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gya­rok Anya­nyel­vi Tár­sa­sá­ga) ál­tal az 1980-as és 1990-es évek­ben szer­ve­zett nyá­ri tá­bo­rok ré­vén gyűlt ös­­sze. Eze­n hang­fel­vé­te­lek di­gi­ta­li­zá­lá­sa 2003-ban in­dult meg a somor­jai Fó­rum Intézetben.4

2.1.2. A Gram­ma Nyel­vi Iro­da sa­ját ku­ta­tá­sai

Az iro­dá­ban a kö­vet­ke­ző té­ma­kö­rök­ben foly­nak nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok: Nyelv­po­li­ti­ka és nyelv­ter­ve­zés (a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek nyel­vi jo­gi hely­ze­te, nyelv­ter­ve­zés és nyelv­mű­ve­lés két­nyel­vű kör­nye­zet­ben, az egy­há­zak nyelv­po­li­ti­ká­ja); nyelv­szo­ci­o­ló­gia (szín­tér­vizs­gá­la­tok); kon­tak­toló­gia (szó­köl­csön­zés, kód­vál­tás); for­dí­tás­el­mé­let (le­xi­ká­lis vi­szo­nyok nyelv­kö­zi di­men­zi­ó­ja, for­dí­tás és szö­veg­ér­tés, a for­dí­tás­el­mé­let és a kon­tak­toló­gia, il­let­ve a két­nyel­vű­ség-ku­ta­tás ös­­sze­füg­gé­sei, jo­gi-köz­igaz­ga­tá­si szö­ve­gek for­dí­tá­sá­nak prob­lé­mái); két­nyel­vű­ség és ok­ta­tás­ügy (két­nyel­vű szo­ci­a­li­zá­ció, kis­is­ko­lás­ok ma­gyar nyel­vi szö­veg­ér­té­se; a Szlo­vá­ki­á­ban hasz­ná­la­tos ma­gyar nyelv és iro­da­lom tan­köny­vek vizs­gá­la­ta); saj­tó­nyelv; ma­gyar–szlo­vák kont­raszt­ív vizs­gá­la­tok.

2.2. Nyelv­ter­ve­zés és nyel­vi szol­gál­ta­tá­sok

A Gram­ma Nyel­vi Iro­da egyik fő cél­ja meg­te­rem­te­ni a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti tör­vény és A re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek eu­ró­pai kar­tá­ja ál­tal nyúj­tott le­he­tő­sé­gek ma­xi­má­lis ki­hasz­ná­lá­sá­nak nyel­vi feltételeit.5 Ezért az iro­da nyelv­ter­ve­ző te­vé­keny­sé­ge fő­képp a jogi-hi­vatal­i-közéleti nyelv­re és stí­lus­ra kon­cent­rá­ló­dik, s el­ső­sor­ban a te­le­pü­lé­si ön­kor­mány­zat­ok­kal, il­let­ve bi­zo­nyos ál­lam­igaz­ga­tá­si hi­va­ta­lok­kal mű­kö­dik együt­t. 2002–2003-ban hat hely­szí­nen (Dunaszerdahely, Ér­sek­új­vár, Lo­sonc, Ri­ma­szom­bat, Rozs­nyó, Kirá­ly­helmec) tar­tot­tunk sze­mi­ná­ri­u­mot a köz­igaz­ga­tás­ban dol­go­zó hi­va­tal­no­kok szá­má­ra a ma­gyar nyelv hi­va­ta­li kap­cso­la­tok­ban va­ló hasz­ná­la­tá­ról. Az ön­kor­mány­zat­ok szá­má­ra ké­szí­tett anya­ga­in­kat hon­la­pun­kon is fo­lya­ma­to­san köz­zétesszük. A nyelv­ter­ve­ző te­vé­keny­ség má­sik fő irá­nya az ok­ta­tá­si-pe­da­gó­gi­ai ter­mi­no­ló­gia, ezen be­lül is az egyes is­ko­la­tí­pu­sok, tan­tár­gyak stb. meg­ne­ve­zé­se.
2002 feb­ru­ár­já­tól Misad Ka­ta­lin ve­ze­té­sé­vel nyel­vi ügy­fél­szol­gá­la­t in­dult. A te­le­fo­nos ügye­let szer­dán­ként 9–11 óra kö­zött mű­kö­dik, so­kan azon­ban e-mail­ben és le­vél­ben, il­let­ve sze­mé­lye­sen is ér­dek­lőd­nek. 2003-ban az ügy­fél­szol­gá­lat­hoz 69 meg­ke­re­sés ér­ke­zett (eb­ből 44 te­le­fo­non), az ér­dek­lő­dők ös­­sze­sen 101 kér­dést tet­tek fel. Ezek meg­osz­lá­sa az aláb­bi volt: szlo­vák szó vagy ki­fe­je­zés ma­gyar meg­fe­le­lő­je – 66, ma­gyar szó szlo­vák meg­fe­le­lő­je – 1, he­lyes­írá­si kér­dés – 14, nyelv­he­lyes­ség, stí­lus – 4, nyel­vi jo­gok – 1, szak­iro­da­lom – 4. A töb­bi eset­ben szlo­vák szö­veg ma­gyar­ra for­dí­tá­sát, il­let­ve lek­to­rá­lá­sát kér­ték. A nyel­vi szol­gál­ta­tást leg­in­kább új­ság­írók, for­dí­tók, tiszt­vi­se­lők-ügy­in­té­zők, pe­da­gó­gu­sok, köz­mű­ve­lő­dé­si dol­go­zók ve­szik igény­be – fő­képp ma­gya­rok, de oly­kor szlo­vá­kok is. Mi­vel az iro­da Nyu­gat-Szlo­vá­ki­á­ban mű­kö­dik, a leg­több kér­dés eb­ből a kör­zet­ből ér­ke­zik. A szol­gál­ta­tás irán­ti fo­ko­zott ér­dek­lő­dést mu­tat­ja, hogy 2004. má­jus vé­gé­ig az ügy­fél­szol­gá­lat­hoz több kér­dés­sel for­dul­tak, mint az egész 2003. év­ben.
Az iro­da az Új Szó na­pi­lap­ban Ott­ho­nunk a nyelv cím­mel nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tő, ill. Szlo­vá­ki­á­ban – nem csak szlo­vá­kul cím­mel a po­zi­tív két­nyel­vű­sé­get ké­pek­kel is il­luszt­rá­ló ro­va­tot in­dí­tott, bel­ső mun­ka­tár­sa­ink (Misad Ka­ta­lin, Si­mon Sza­bolcs, Lanstyák Ist­ván) nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tő elő­adá­sai rend­sze­re­sen hall­ha­tó­ak a szlo­vá­ki­ai Pát­ria Rá­di­ó­ban.

2.3. To­vább­kép­zés, ok­ta­tás

Az egye­sü­let és az iro­da fon­tos cél­já­nak te­kin­ti tag­ja­i­nak, il­let­ve a fi­a­tal nyel­vé­szek­nek szak­mai to­vább­kép­zé­sét. Nyelvész-­dok­toran­dus­zok, egye­te­mis­ták, fő­is­ko­lás­ok ré­szé­re szer­vez­zük a Szo­ci­ol­ingvisztikai Mű­hely­ta­lál­ko­zó­kat. Ed­dig há­rom ilyen ren­dez­vényt szer­vez­tünk, a 2003-as két mű­hely­ta­lál­ko­zón nem­csak ha­zai, ha­nem kül­föl­di (ma­gyar­or­szá­gi, il­let­ve er­dé­lyi) ér­dek­lő­dők is részt vet­tek. Rend­sze­rint az egye­sü­let bel­ső tag­sá­ga, a nyel­vész sza­kos egye­te­mis­ták, fő­is­ko­lás­ok, va­la­mint a nyel­vé­szet iránt ér­dek­lő­dő la­i­ku­sok lá­to­gat­nak el a Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Mű­hely cím­mel az MK Kul­tu­rá­lis In­té­ze­té­vel kö­zös szer­ve­zés­ben meg­va­ló­su­ló elő­adá­sok­ra (ed­dig öt va­ló­sult meg), me­lyek iránt nagy ér­dek­lő­dés mu­tat­ko­zik. A je­les ma­gyar­or­szá­gi nyel­vé­szek tar­tot­ta elő­adá­sok ese­ten­ként 40–50 fős pub­li­ku­mot von­za­nak Más szer­ve­ző hí­ján a Gram­ma vál­lal­ta ma­gá­ra az Implom Jó­zsef Kö­zép­is­ko­lai He­lyes­írá­si Ver­seny szlo­vá­ki­ai for­du­ló­já­nak le­bo­nyo­lí­tá­sát is.

2.4. Pub­li­ká­ci­ós te­vé­keny­ség

A pub­li­ká­ci­ós te­vé­keny­ség nem­csak az új­sá­gok ha­sáb­ja­i­ra kor­lá­to­zó­dik. Az iro­da mű­kö­dé­se so­rán két köny­vet je­len­te­tett meg: a Mer­curius Köny­vek so­ro­zat­ban a Lanstyák Ist­ván és Si­mon Sza­bolcs ál­tal szer­kesz­tett Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről cí­mű so­ro­zat el­ső kö­te­tét, ill. Lanstyák Ist­ván és Szabómi­há­ly Gi­zel­la kö­zös kö­te­tét, a Ma­gyar nyelv­ter­ve­zés Szlo­vá­ki­á­ban. Ta­nul­má­nyok és do­ku­men­tu­mok címűt. Mind­két ki­ad­vány a Kalligram Ki­adó gon­do­zá­sá­ban je­lent meg.

Microsoft Word - Dokument1

Je­len­leg az iro­da kö­vet­ke­ző nyom­da­kész kéz­ira­tai vár­nak ki­adás­ra:
Lanstyák Ist­ván–Meny­hárt Jó­zsef (szerk.): Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről II.
Lanstyák Ist­ván–Meny­hárt Jó­zsef (szerk.): Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről III.
Lanstyák István–Vanèóné Krem­mer Il­di­kó (szerk.): Se­géd­könyv a nyel­vé­sze­ti stú­di­u­mok­hoz.
Szabómi­há­ly Gi­zel­la (szerk.): A re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek eu­ró­pai kar­tá­ja és szlo­vá­ki­ai al­kal­ma­zá­sa (A XXXIV. Ka­zin­czy Na­pok elő­adá­sai).

Iro­dánk www.­gram­ma.sk cí­men hon­la­pot is mű­köd­tet, ame­lyen az ak­tu­á­lis nyel­vé­sze­ti hí­rek, link­gyűj­te­mé­nyek, kor­pu­szok mel­lett a hi­va­ta­li két­nyel­vű­ség fon­to­sabb do­ku­men­tu­mai is el­ér­he­tők és le­tölt­he­tők.

3. Ren­dez­vé­nye­ink

A fen­tebb már em­lí­tett szo­ci­ol­ingvisztikai mű­hely­ta­lál­ko­zók, il­let­ve Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Mű­hely elő­adás­so­ro­za­ton túl min­den év no­vem­be­ré­ben Pár­kány­ban ren­dez­zük meg a Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Na­po­kat, il­let­ve társ­ren­de­ző­ként szak­ma­i­lag szer­vez­zük a Ka­zin­czy­-na­po­kat.

Microsoft Word - Dokument1 Microsoft Word - Dokument2 Microsoft Word - Dokument3 Microsoft Word - Dokument4 Microsoft Word - Dokument5

Elekfi László–Wacha Imre: Az értelmes beszéd hangzása. Mondatfonetika kitekintéssel a szövegfonetikára. (Misad Katalin)

A két szer­ző, Elek­fi Lász­ló és Wacha Im­re je­les ku­ta­tói a kor­társ ma­gyar nyelv­tu­do­mány­nak. Elek­fi el­ső­sor­ban a mon­dat­tan, a fo­ne­ti­ka (ezen be­lül a ma­gyar hang­kap­cso­ló­dá­so­kat vizs­gá­ló mor­fo­fonetika), va­la­mint a sti­lisz­ti­ka te­rü­le­tén mu­ta­tott fel je­len­tős ered­mé­nye­ket. Leg­is­mer­tebb mun­ká­ja a Ma­gyar ra­go­zá­si szó­tár (MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, Bu­da­pest, 1994). Wacha Im­re a sti­lisz­ti­ka és a re­to­ri­ka mű­ve­lő­je, év­ti­ze­de­ken át a ma­gyar köz­szol­gá­la­ti te­le­ví­zió és rá­dió egyik be­széd­ta­ná­ra. A hang­zó be­széd­del, az írott szö­ve­gek ér­tő-ér­te­tő meg­szó­lal­ta­tá­sá­val kap­cso­la­tos kér­dé­sek­ről szá­mos ta­nul­má­nya je­lent meg; ezek a be­széd­nek és a szö­veg­in­terp­re­tá­lás­nak olyan kér­dé­se­it tag­lal­ják, me­lye­ket a ko­ráb­bi szak­te­rü­let nem na­gyon, s nap­ja­ink nyel­vé­sze­ti szak­iro­dal­ma is alig-alig tár­gyal. Az igé­nyes szö­veg­tol­má­cso­lás el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti prob­lé­má­i­val A szö­veg és hang­zá­sa (Kodolányi Já­nos Fő­is­ko­la, Szé­kes­fe­hér­vár, 1999) c. ta­nul­mány­kö­te­té­ben fog­lal­ko­zik. A kor­sze­rű re­to­ri­ka alap­jai (Szemimpex Ki­adó, Bu­da­pest, 1994) c. két­kö­te­tes mun­ká­ja – mely ko­runk szó­no­ka­i­nak ké­szült – pe­dig ki­vá­ló gya­kor­la­ti, kom­mu­ni­ká­ció-köz­pon­tú alap­ve­tés.

Az ér­tel­mes be­széd hang­zá­sa c. kö­zös mun­ká­juk ké­zi­könyv jel­le­gű ki­ad­vány. Kü­lö­nö­sen kész (az­az írot­t) szö­ve­gek ér­tő-ér­te­tő meg­szó­lal­ta­tá­sá­hoz ad út­ba­iga­zí­tást, ugyan­ak­kor – az élő köz­be­széd nyo­mán – sza­bad pél­dák­kal jel­lem­zi a spon­tán be­széd sa­já­tos­sá­ga­it. El­ve­zet a han­goz­ta­tás ele­me­i­től a mon­da­to­kon, mon­dat­kap­cso­la­to­kon át a szö­ve­ge­kig.
Mint tud­juk, a be­széd­ben az ún. mon­dat­fo­ne­ti­kai vagy pro­zó­di­ai esz­kö­zök te­szik le­he­tő­vé azt, hogy a nyel­vi­leg meg­for­mált és meg­fe­le­lő ar­ti­ku­lá­ci­ó­val ki­mon­dott hang­sor­ok mö­göt­ti tar­tal­mat ki­fe­jez­zük. Ugyan­ezek se­gí­tik a be­széd­hely­zet ér­zé­kel­te­té­sét, va­la­mint az egyes at­ti­tű­dök ki­fe­je­zé­sét. A be­széd­fo­lya­mat négy – a hang fi­zi­kai tu­laj­don­sá­ga­i­ra vis­­sza­ve­zet­he­tő – mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­ze (a hang­súly, a hang­lej­tés, a be­széd­rit­mus és a szü­net) na­gyobb­részt együtt szol­gál­ja a mon­da­tok és a szö­veg szer­ke­ze­té­nek ér­zé­kel­te­té­sét. De a négy elem el is vál­hat egy­más­tól; ilyen­kor vál­ta­koz­hat­nak, el­len­pon­toz­hat­ják egy­mást, sőt he­lyet­te­sít­he­tők is egy­más­sal bi­zo­nyos mér­té­kig. A szer­zők a mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­zök hasz­ná­la­tát csak váz­la­to­san jel­lem­zik, sze­re­pük­re és ös­­sze­füg­gé­se­ik­re a könyv vé­gén, az egyes rész­funk­ci­ók be­mu­ta­tá­sa­kor és elem­zé­se­kor tér­nek ki.

Elek­fi és Wacha a be­széd­fo­lya­ma­tot ér­tel­mes­sé te­vő és ta­go­ló esz­kö­zök kö­zül el­ső­ként a hang­súlyt eme­li ki, bár el­is­me­ri, hogy a szű­kebb ér­te­lem­ben vett hang­sú­lyo­zás nap­ja­ink­ban szin­te fe­ti­si­zált, egye­dü­li is­mert esz­kö­ze a re­le­váns és ir­re­le­váns be­széd­ré­szek el­kü­lö­ní­té­sé­nek és meg­kü­lön­böz­te­té­sé­nek (15. o.). En­nek el­le­né­re – vagy ép­pen ezért – a hang­súlyt nem a be­széd át­la­gos hang­ere­jé­hez vi­szo­nyí­tott hang­erő­több­let­ként tart­ják szá­mon. Az ál­ta­luk vég­zett fo­ne­ti­kai kí­sér­le­tek és mé­ré­sek is azt bi­zo­nyít­ják, hogy a hang­súly nem egy­sze­rű­en fo­ko­za­ti je­len­ség, ha­nem „rend­sze­rint hir­te­len dal­lam­be­li vál­to­zás, több­nyi­re ki­emel­ke­dés, oly­kor na­gyobb le­lé­pés” (16. o.). A hang­sú­lyo­zás rész­le­te­zé­se­kor előbb a hang­súly ha­tás­kör­ét, majd a kü­lön­fé­le szer­ke­ze­tek hang­sú­lyo­zá­si tí­pu­sa­it te­kin­tik át a szer­zők. A hang­súly­nak azok­ra a faj­tá­i­ra hív­ják fel a fi­gyel­met, ame­lyek a be­széd kü­lön­bö­ző alap­egy­sé­ge­i­hez kap­csol­ha­tók: a szó­hang­súly­ra, az ütem­hang­súly­ra, a sza­kasz-, va­la­mint a mon­dat­hang­súly­ra. Azt azon­ban, hogy a be­mu­ta­tott for­mák kö­zül be­széd köz­ben me­lyik le­he­tő­sé­get al­kal­maz­zuk, min­dig a mon­dategésznek vagy a szöveg­egésznek a meg­szer­kesz­tett­sé­ge és a mon­da­tok­nak, il­let­ve az egész szö­veg­nek a tar­tal­ma, mon­da­ni­va­ló­ja ha­tá­roz­za meg. Eb­ből pe­dig az kö­vet­ke­zik, hogy a hang­sú­lyo­zá­si meg­ol­dá­sok ki­vá­lasz­tá­sá­ban és a hang­sú­lyo­zá­si for­mák ér­vé­nye­sí­té­sé­ben nem a hang­sú­lyo­zás­sal kap­cso­la­tos egy­sze­rű­sí­tő sza­bá­lyok sze­rint já­runk el (17–32. o.). A spon­tán élő­szó­ban gyak­ran ta­lál­ko­zunk olyan hang­sú­lyo­zás­sal, amely a mon­da­ni­va­ló tar­tal­ma szem­pont­já­ból nem lo­gi­kus. A hang­súly ilyen­kor nem a köz­lés ér­tel­me sze­rin­ti fon­tos szót eme­li ki, ha­nem azt, amel­­lyel az ér­zel­mi több­le­tet ér­zé­kel­tet­jük. A hang­súly tí­pu­sa­it tár­gya­ló al­fe­je­ze­tek kö­zött oly­kor át­fe­dé­sek­re buk­kan az ol­va­só, ame­lyek va­ló­szí­nű­leg ab­ból adód­nak, hogy ugyan­az a je­len­ség más-más szem­pont­ból is vizs­gál­ha­tó.

Hang­sú­lyo­zá­sun­kat gyak­ran be­fo­lyá­sol­ja a mon­dat szó­rend­je. Ami­kor be­szé­lünk, sza­va­ink, szó­kap­cso­la­ta­ink, mon­dat­sza­ka­sza­ink, tag­mon­da­ta­ink sor­rend­je rész­ben nyelv­ta­ni, rész­ben sa­já­tos szó­ren­di sza­bá­lyok­hoz iga­zo­dik. A ma­gyar mon­dat­hang­súly és szó­rend el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti kér­dé­se­i­vel, egy­más­ra ha­tá­sá­val A hang­súly és a szó­rend ös­­sze­füg­gé­sei c. al­fe­je­zet fog­lal­ko­zik (53–105. o.), amely­ben a szer­zők rész­le­te­sen tár­gyal­ják a nyo­ma­ték­ta­lan és a hang­sú­lyos mon­dat jel­lem­ző­it, az is­mert és az új köz­lés­rész hang­súly- és szó­ren­di vi­szo­nya­it. Ki­eme­lik, hogy a fon­tos (te­hát hang­sú­lyo­zan­dó) mon­dat­ré­szek, il­let­ve mon­dat­sza­ka­szok ki­vá­lasz­tá­sá­hoz nem kis mér­ték­ben já­rul hoz­zá a nyel­vi, for­mai szem­pon­tú elem­zés, te­hát a nyel­vi ele­mek és nyelv­ta­ni for­mák meg­vizs­gá­lá­sa. No­ha a hang­sú­lyos­ság kér­dé­se nem köt­he­tő ál­ta­lá­ban ah­hoz, hogy va­la­mely szó mi­lyen szó­fa­jú vagy mi­lyen mon­dat­rész, Elek­fi Lász­ló és Wacha Im­re né­mely mon­dat­rész­faj­tá­ra és szó­faj­tá­ra vo­nat­ko­zó­lag még­is bi­zo­nyos hang­sú­lyo­zá­si alap­sza­bályt ál­lít föl. Ezek ér­vé­nyes­sé­ge azon­ban – s ez­zel a szer­zők is tisz­tá­ban van­nak (lásd 85. o.) – kor­lá­to­zott, hi­szen az alap­ál­lás itt is az, hogy a szó­faj­ok, szó­szer­ke­ze­tek és mon­dat­ré­szek szó­ren­di és hang­súly­vi­szo­nyai a mon­da­ni­va­ló sú­lyá­val függ­nek ös­­sze. En­nek el­le­né­re bár­mely írott szö­veg ér­tő-ér­te­tő meg­szó­lal­ta­tá­sa­kor nagy se­gít­sé­get nyújt a szer­zők ala­pos­sá­ga, mely­nek kö­szön­he­tő­en min­den­ki szá­má­ra egy­ér­tel­mű­vé vá­lik, ho­gyan szer­ve­ződ­nek meg, kap­cso­lód­nak egy­más­hoz a gon­do­la­to­kat tar­tal­ma­zó mon­da­tok, s mi­ként ala­kul ki a gon­do­la­tot ki­fej­tő mon­dat­lánc. Bár Elek­fi és Wacha el­ső­sor­ban a ki­fe­je­ző hang­sú­lyo­zás ál­ta­lá­nos sza­bály­sze­rű­sé­ge­it, el­ve­it mu­tat­ja be, a fe­je­zet nagy eré­nye, hogy fel­hív­ja a fi­gyel­met az ún. hang­sú­lyo­zá­si ál­sza­bá­lyok­ra is. Gyak­ran ugyan­is azért té­rünk el a hang­sú­lyo­zá­si stan­dard­tól, mert nem a nyel­vünk ter­mé­sze­té­nek meg­fe­le­lő gon­dol­ko­dás lo­gi­ká­ja sze­rint be­szé­lünk, ha­nem fe­lü­le­tes ál­ta­lá­no­sí­tás­sal fo­gal­ma­zott és ha­gyo­má­nyo­zott „sza­bá­lyo­kat” kö­ve­tünk. Ilye­nek töb­bek kö­zött az aláb­bi meg­ál­la­pí­tá­sok: „Az ál­lít­mány le­gyen hangsú­lyos…”, „Jel­zős szer­ke­zet­ben min­dig a jel­zőt hangsú­ly­oz­zuk…”, „ A mon­dat­ban az el­ső tar­tal­mas szót hangsú­ly­oz­zuk…” stb. (lásd Rónai–Kerekes: Nyelv­mű­ve­lés és be­széd­tech­ni­ka. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó, 1977, 140–143. o.). A hang­zó be­széd­del kap­cso­la­tos „ba­bo­nák­kal” a szer­zők a ké­sőb­bi­ek­ben is fog­lal­koz­nak, mint ír­ják: „e ba­bo­nák meg­szün­te­té­sé­hez a hang­sú­lyo­zás, hang­lej­tés, szü­net és tem­pó együt­tes hasz­ná­la­tá­ra van szük­ség” (52. o.).

A har­ma­dik fe­je­zet a be­széd hang­já­nak ma­gas­sá­gá­val, a hang­fek­vés­sel és a hang­lej­tés­sel fog­lal­ko­zik. A ki­eme­lés­nek ezek a je­len­tős esz­kö­zei ugyan­olyan fon­tos ele­mei az ér­te­lem és az ér­ze­lem tol­má­cso­lá­sá­nak, va­la­mint a mon­dat és a szö­veg szer­ke­ze­ti ta­go­lá­sá­nak, mint a hang­sú­lyo­zás. Sőt a hang­lej­tés bi­zo­nyos mér­té­kig még so­kol­da­lúbb tu­laj­don­sá­ga a be­széd­nek, mert se­gít­sé­gé­vel je­lez­ni tud­juk az el­hang­zot­tak­hoz va­ló kap­cso­lást és a kö­vet­ke­ző mon­dat­ra elő­re tör­té­nő uta­lást is. A szer­zők a hang­lej­tés­nek hét alap­for­má­ját kü­lön­böz­te­tik meg, ezek tér­nek vis­­sza ál­lan­dó­an, de vál­to­za­tos kom­bi­ná­ci­ók­kal a be­széd­ben. A hang­lej­tés egyik fel­ada­ta az, hogy se­gít­sé­gé­re si­es­sen a hang­súly­nak, eset­leg oly­kor he­lyet­te­sít­se. Má­sik funk­ci­ó­ja, hogy a hall­ga­tó szá­má­ra ki­fe­jez­ze és ve­le meg­ér­tes­se a mon­da­tok ta­go­ló­dá­sát és kap­cso­ló­dá­sát, va­la­mint hogy szin­te „meg­lát­tas­sa” az írott mon­da­tok szer­ke­ze­tét. Har­ma­dik sze­re­pe, hogy ér­zé­kel­tes­se a mon­dat tar­tal­mi jel­le­gét, s hogy hoz­zá­já­rul­jon a be­széd szi­tu­á­ci­ó­i­nak, at­ti­tűd­je­i­nek ki­fe­je­zé­sé­hez (115. o.). A hang­lej­tés és a mon­dat­sza­ka­szok c. al­fe­je­zet­ben Elek­fi és Wacha konk­rét mon­da­to­kon mu­tat­ja be a hang­sú­lyo­zás és a hang­lej­tés kap­cso­la­tát, majd az ér­tel­mi sze­re­pű hang­lej­té­si for­mák­kal fog­lal­koz­nak ha­son­ló mó­don. Elő­ször a rö­vid, egyet­len lé­nye­ges köz­lést hor­do­zó mon­da­tok hang­lej­té­si sa­já­tos­sá­ga­it vizs­gál­ják, utá­na a több sza­kasz­ból ál­ló, bo­nyo­lul­tabb tar­tal­mat ki­fe­je­ző mon­dat­lán­cok hang­lej­tés­for­má­i­nak fő jel­leg­ze­tes­sé­ge­it mu­tat­ják be. Nem fe­led­kez­nek meg a mon­da­ton be­lül tar­tal­mi szem­pont­ból ös­­sze­tar­to­zó szo­ro­sabb egy­sé­gek – mint pl. a hal­mo­zott mon­dat­ré­szek, a fel­so­ro­lá­sok és az alá­ren­de­lő szer­ke­ze­tek – hang­lej­té­si sza­ka­sza­i­ról sem, s utal­nak a be­széd­ben egy­más­tól tá­vol­ra sza­kadt szer­ke­ze­ti ta­gok, va­la­mint a be­fe­je­zet­len mon­dat­egy­sé­gek, a köz­be­éke­lé­sek és a több mon­dat­ból ál­ló köz­lé­sek akusz­ti­kai esz­kö­zök­kel tör­té­nő kap­cso­lá­sá­ra, il­let­ve ta­go­lá­sá­ra is (122–205. o.). A fel­ki­ál­tó, a fel­szó­lí­tó és az óhaj­tó mon­da­tok dal­lam­for­má­ját az egyes mon­dat­faj­ták tí­pu­sai sze­rint vizs­gál­ják a szer­zők, mi­köz­ben a rá­juk jel­lem­ző ér­zel­mi hang­lej­tés vál­to­za­ta­i­nak ál­ta­lá­nos je­gye­it is meg­ad­ják. A fe­je­zet vé­gén a fő­ként szín­pa­di be­széd­ben és elő­adó-mű­vé­szet­ben elő­for­du­ló, a stan­dard hang­lej­tés sza­bály­sze­rű­sé­ge­i­től el­té­rő for­má­kat tár­gyal­ják, mint pl. a túl­hang­sú­lyo­zás­ból ere­dő tor­zu­lást, az emel­ke­dő me­ne­tű sza­ka­szok szét­ap­ró­zá­sát, a be­széd­sza­ka­szok és a mon­da­tok vé­gé­nek el­nyúj­tá­sát, s az ez­zel já­ró hang­csúsz­ta­tást stb. Rö­vi­den ugyan, de ki­tér­nek a táj­nyel­vi hang­lej­tés sa­já­tos for­má­i­ra is, mi­köz­ben a re­gi­o­ná­lis hang­lej­tés­for­mák al­kal­ma­zá­sát a köz­nyel­vet be­szé­lő vá­ros­la­kók fi­gyel­mé­be ajánl­ják az­zal a meg­jegy­zés­sel, hogy hasz­ná­la­tuk vál­to­za­to­sab­bá ten­né az egy­re job­ban szín­te­le­ne­dő, szür­kü­lő köz­nyel­vi hang­lej­tést (227–228. o.).

A be­széd rit­mi­kai ele­me­it a ne­gye­dik fe­je­zet tár­gyal­ja. Tá­gabb ér­te­lem­ben ide tar­to­zik mind­az, amit a nyelv ze­ne­i­sé­gé­nek, dal­la­mos­sá­gá­nak és rész­ben pro­zó­di­á­já­nak szok­tak ne­vez­ni. Bár a rit­mus el­ső­sor­ban a ver­ses be­széd­nek, a vers­nek a sa­ját­sá­ga, tá­gabb ér­te­lem­ben vé­ve még­is be­szél­he­tünk nyelv­be­li és be­széd­be­li rit­mus­ról, hi­szen hang­sú­lyos és hang­súly­ta­lan szó­tag­ok, nagy­já­ból azo­nos idő­tar­tam alatt ki­mon­dott hosz­­szabb és rö­vi­debb sza­ka­szok, mon­dat­egy­sé­gek, mon­da­tok vál­ta­koz­nak min­den­na­pi be­szé­dünk­ben is. A ma­gyar be­széd rit­mu­sa az in­to­ná­ci­ós be­széd­tem­pón és az ál­ta­lá­nos, a nyelv­re jel­lem­ző be­széd­ira­mon be­lül re­a­li­zá­ló­dik. A be­széd­rit­mus re­a­li­zá­ló­dá­si for­má­i­val A rit­mus ré­te­ge­ző­dé­se c. al­fe­je­zet is­mer­te­ti meg az ol­va­sót. Az ar­ti­ku­lá­ci­ós rit­mus jel­lem­ző vo­ná­sa­i­nak fel­vá­zo­lá­sa után az ér­tel­mi rit­mus vál­to­za­ta­i­val fog­lal­koz­nak a szer­zők. Elő­ször az egy­sze­rűbb szer­ke­ze­tű mon­da­tok rit­mu­sát vizs­gál­ják, ame­lyet több akusz­ti­kus elem együt­tes je­lent­ke­zé­se és ha­tá­sa függ­vé­nyé­ben mu­tat­nak be. A to­váb­bi­ak­ban a hos­­szabb, ös­­sze­tet­tebb mon­dat­lán­cok rit­mi­kai egy­sé­gek sze­rin­ti ta­go­lá­sa és kap­cso­lá­sa kö­vet­ke­zik; itt fő­ként olyan mon­da­to­kat ele­mez Elek­fi és Wacha, ame­lyek­ben bi­zo­nyos – lo­gi­ka­i­lag, nyel­vi­leg – szo­ro­sab­ban ös­­sze­tar­to­zó szó­szer­ke­ze­tek el­sza­kad­tak egy­más­tól, mert kö­zé­jük más mon­dat­ré­szek éke­lőd­tek be. Ezek­nek az el­ső hal­lás­ra fél­re­ért­he­tő, ún. két­ar­cú szer­ke­ze­tek­nek (245. o.) a ta­go­lá­sá­ban nagy sze­rep­hez jut a be­széd­rit­mus, még­pe­dig az­ál­tal, hogy a dal­lam­mal egy­be­fo­gott, erő­tel­je­sebb hang­súl­­lyal és szü­net­pót­ló­val ha­tá­rolt, va­la­mint rend­sze­rint szü­net­tel ta­golt szer­ke­ze­tek, sza­ka­szok ha­tá­ra­in ál­ta­lá­ban tem­pó- vagy rit­mus­vál­tás kö­vet­ke­zik be, mi­köz­ben az egy szer­ke­zet­be tar­to­zó sza­vak ki­mon­dá­sá­nak tem­pó­ja azo­nos. Leg­alább en­­nyi­re szük­ség­sze­rű az írott nyelv­re jel­lem­ző, a mon­da­ni­va­ló túl­zott tö­mö­rí­té­sé­re szol­gá­ló ún. fe­szí­tett szer­ke­ze­tű mon­da­tok (251. o.) rit­mus­ké­pé­nek je­lö­lé­se és ma­gya­rá­za­ta. A töm­bösödő és szin­te­ző­dő ele­mek­ből ál­ló fel­so­ro­lá­sok­ban ugyan­is az egyes töm­böt al­ko­tó ta­go­kat önál­ló rit­mi­kai egy­ség­ként ke­zel­jük. A szer­ke­ze­ti rit­mus kü­lön­fé­le egy­sé­ge­it a szer­zők a köz­be­éke­lé­se­ket tar­tal­ma­zó mon­da­tok, az ös­­sze­tett és a több­szö­rö­sen ös­­sze­tett mon­da­tok, az idé­zés és a füg­gő be­széd rit­mus­kép­le­te­i­nek függ­vé­nyé­ben mu­tat­ják be. A szöveg­egész ta­golt­sá­gá­ból adó­dó rit­must a ki­emelt ré­szek hang­ere­jé­től, a na­gyobb hang­ter­je­de­lem­től és az el­té­rő hang­fek­vés­től, va­la­mint ezek vál­ta­ko­zá­sá­tól te­szik füg­gő­vé. Ugyan­ak­kor fel­hív­ják a fi­gyel­met ar­ra, hogy az elő­re meg­fo­gal­ma­zott és írás­ban rög­zí­tett szö­ve­gek meg­szó­lal­ta­tá­sá­nak rit­mu­sa lé­nye­ge­sen el­tér a spon­tán meg­fo­gal­ma­zá­sú, ter­mé­sze­tes be­széd­hely­zet­ben szü­le­tett szö­ve­gek rit­mu­sá­tól (291. o.). En­nek fő oka, hogy az élő­szó­ban a gon­dol­ko­dás, a szö­veg­al­ko­tás és a szö­veg han­goz­ta­tá­sa egy idő­ben zaj­lik le, leg­fel­jebb né­hány má­sod­perc­nyi fá­zis­ké­sés­sel. Ilyen­kor a nyel­vi egy­sé­gek nem min­dig cso­por­to­sul­nak ér­tel­mi egy­sé­gek sze­rint; ese­ten­ként szó­ke­re­sé­si, té­to­vá­zá­si szü­ne­tek mi­att szag­ga­tot­tab­bak­ká vál­nak, vagy ép­pen a gon­dol­ko­dás fel­gyor­su­lá­sát kö­vet­ve el­ma­rad­nak a mon­dat­sza­ka­szo­kat, mon­da­to­kat el­vá­lasz­tó szü­ne­tek is. Bár a szü­net el­ső­sor­ban fi­zi­o­ló­gi­ai szük­ség­let, a lég­zé­si szü­net ál­ta­lá­ban egy­be­esik a be­széd ér­tel­mi egy­sé­gei köz­ti ha­tár­ral. A be­széd­szü­net egyik fő cél­ja, hogy ta­gol­ja a be­szé­det: el­vá­las­­sza azt, ami nem tar­to­zik egy­be, il­le­tő­leg köz­re­zár­ja az ös­­sze­tar­to­zó ré­sze­ket. A szü­net­tel va­ló ta­go­lás le­he­tő­sé­ge­i­ről, az és kö­tő­szó előt­ti szü­net kér­dé­sé­ről, a szü­ne­tek tar­ta­má­ról és sű­rű­sé­gé­ről a fe­je­zet vé­gén szól­nak a szer­zők.

Az ötö­dik fe­je­zet az írás­je­lek és a hang­zó be­széd ös­­sze­füg­gé­se­it tag­lal­ja. Elek­fi és Wacha az írás­je­le­ket a szö­veg ér­tel­mi ta­go­lá­sá­nak és a mon­dat­faj­ták je­lö­lé­sé­nek esz­kö­ze­i­nek te­kin­ti, me­lyek gyak­ran csak tá­jé­koz­ta­tá­sul szol­gál­nak a szö­veg mon­da­ta­i­nak, mon­dat­so­ra­i­nak ki­mon­dá­sá­hoz. A köz­pon­to­zá­si je­lek­től ál­ta­lá­ban nem vár­ha­tunk egy­ér­tel­mű el­iga­zí­tást, mert hang­zás­ér­té­kük – az írott szö­veg rö­vi­debb vagy hos­­szabb, egy­sze­rűbb vagy bo­nyo­lul­tabb vol­tá­nak meg­fe­le­lő­en – több­ar­cú. An­nak el­le­né­re, hogy az írás­je­lek el­ső­sor­ban gram­ma­ti­kai, he­lyes­írá­si je­lek­ként funk­ci­o­nál­nak, van­nak köz­tük olyan jel­kom­bi­ná­ci­ók, ame­lyek konk­ré­tab­ban jel­zik a hang­zó meg­ol­dá­so­kat, mint pl. a ket­tős­pont a hang le­beg­te­té­sét kö­zép­ma­gas­ság­ban, a pont a szü­ne­tet, a gon­do­lat­jel a hang­vál­tást stb. (307. o.).

A mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­zök ös­­sze­füg­gé­sei c. fe­je­zet a mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­zök együt­tes ha­tá­sát vizs­gál­ja, mi­köz­ben rá­mu­tat a be­széd­hang­súly, a hang­lej­tés, a be­széd­rit­mus és a szü­net kü­lön­fé­le irá­nyú rész­funk­ci­ó­i­ra. A be­széd­te­vé­keny­ség so­rán azon­ban nem ele­gen­dő, ha a be­szé­lő csak a mon­da­ni­va­ló fon­tos vagy ke­vés­bé fon­tos ré­sze­i­nek súly­vi­szo­nya­it ér­zé­kel­te­ti. A kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­mat tel­jes­sé­gé­nek szem­pont­já­ból el­en­ged­he­tet­len, hogy a be­szé­lő utal­jon a mon­da­ton és a szö­ve­gen kí­vül­re is, az­az je­lez­ze a kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­ze­tet, il­let­ve an­nak eset­le­ges meg­vál­to­zá­sát, a hall­ga­tó­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát, vagy a be­széd­part­ner fe­lé irá­nyu­ló szán­dé­kát. A szöveg­egész as­pek­tu­sá­ból néz­ve a mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­zök tu­laj­don­kép­pen ket­tős funk­ci­ót töl­te­nek be: egy­részt jel­zik a mon­da­tok­nak a szö­veg­be va­ló be­épü­lé­sét, más­részt ki­fe­je­zik a kom­mu­ni­ká­ci­ós vi­szo­nyok, a va­ló­ság és a mon­da­ni­va­ló kap­cso­la­tát (349. o.).
A he­te­dik fe­je­zet­ben a hang­zó be­széd sa­já­tos al­kal­ma­zá­si te­rü­le­te­it tér­ké­pe­zik fel a szer­zők. Fel­vá­zol­ják a le­írt szö­veg alap­ján tör­té­nő köz­vet­len meg­szó­lal­ta­tás, il­let­ve ér­tel­me­ző han­go­sí­tás fő je­gye­it; rész­le­te­sen elem­zik a vers- és pró­za­mon­dás leg­főbb szem­pont­ja­it; rá­mu­tat­nak a szö­veg­ej­tés és az ének­lés ös­­sze­füg­gé­se­i­re, va­la­mint a szín­pa­di be­széd és az elő­adó-mű­vé­szet jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­re.
A nyol­ca­dik fe­je­zet rö­vid ki­te­kin­tés a spon­tán be­széd hang­zás­be­li jel­lem­ző­i­re. A mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­zök az élő­nyel­vi be­széd­hely­ze­tek­ben min­dig egyé­ni for­má­ban re­a­li­zá­lód­nak, az­az tük­rö­zik a be­szé­lő sze­mé­lyi­sé­gét, lel­ki­ál­la­po­tát, szán­dé­kát stb. Ilyen­kor a nyel­vi és a lo­gi­kai ele­mek csak rit­kán áll­nak ös­­sze ke­rek egés­­szé, nyel­vi és gon­do­la­ti egy­ség­gé. Az élő­be­széd még­is len­dü­le­tes, jól kö­vet­he­tő, gyak­ran lük­te­tőbb, mint a fo­lya­ma­tos fel­ol­va­sás, hi­szen az ese­tek több­sé­gé­ben a hall­ga­tó együtt gon­dol­ko­dik a be­szé­lő­vel oly­an­­nyi­ra, hogy a nyel­vi­leg, nyelv­ta­ni­lag pon­tat­la­nul szer­kesz­tett mon­da­to­kat is adek­vát­nak hall­ja, mert ösz­tö­nö­sen ér­tel­me­sí­ti őket (395. o.).

Elek­fi és Wacha köny­ve az esz­köz-, a mon­dat- és a szö­veg­fo­ne­ti­kai ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­it ös­­sze­fog­la­ló ké­zi­könyv. Nagy eré­nye, hogy nem csu­pán el­mé­le­ti sí­kon ma­gya­ráz­za a hang­zó be­széd sa­já­tos­sá­ga­it, ha­nem egy vi­szony­lag ter­je­del­mes, év­ti­ze­de­ken át gyűj­tött pél­da­anyag se­gít­sé­gé­vel mu­tat­ja be a mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­zök adek­vát hasz­ná­la­tát és ös­­sze­füg­gé­se­it. (Fon­tos­nak tart­juk meg­je­gyez­ni, hogy a szer­zők a ré­gi, po­li­ti­kai tár­gyú, a múlt rend­szer­re jel­lem­ző hír­anyag­ból meg­tar­tot­ták az olyan pél­da­mon­da­to­kat, ame­lyek mon­dat- vagy szö­veg­fo­ne­ti­kai szem­pont­ból ta­nul­sá­gos je­len­sé­ge­ket tar­tal­maz­nak vagy for­mai, fo­gal­ma­zá­si szem­pont­ból ma is idő­sze­rű­ek.)

Jó szív­vel aján­lom e kö­te­tet be­széd­ta­ná­rok­nak, ma­gyar sza­kos pe­da­gó­gu­sok­nak és hall­ga­tók­nak, az elekt­ro­ni­kus mé­dia mun­ka­tár­sa­i­nak, szó­no­kok­nak, elő­adók­nak s min­den­ki­nek, aki be­széd­del (is) ke­re­si a ke­nye­rét. Nem el­ső­sor­ban azért, hogy meg­is­mer­ked­je­nek a hang­zó be­széd sa­já­tos­sá­ga­i­val, vagy hogy út­ba­iga­zí­tást kap­ja­nak a mon­dat­fo­ne­ti­kai esz­kö­zök stan­dard hasz­ná­la­tá­val kap­cso­lat­ban, ha­nem in­kább a cél­ból, mert a könyv el­ve­ze­ti az ol­va­sót a han­goz­ta­tás ele­me­i­től a mon­da­to­kon, mon­dat­lán­co­kon át a szö­ve­gig. Ilyen tud­ni­va­lók bir­to­ká­ban pe­dig nyu­god­tan szó­lal­tat­ha­tunk meg olyan szö­ve­ge­ket is, me­lyek­nek elem­zé­se már nem a nyel­vész, ha­nem az ér­tő-ér­tel­me­ző hall­ga­tó fel­ada­ta.
Misad Ka­ta­lin

Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936. (Simon Attila)

A kö­zép-eu­ró­pai tör­té­ne­lem­tu­dat szá­mos a tör­té­ne­lem­tu­do­mány ál­tal is él­te­tett tév­hit­től ter­helt. Ezek leg­több­jét va­la­hol, va­la­ki pa­pír­ra ve­tet­te, s az­óta tör­té­net­írók és pub­li­cis­ták so­ra ve­szi át őket min­den el­len­őr­zés nél­kül. Az ilyen tév­hi­tek el­len a leg­erő­sebb fegy­ver a tör­té­nel­mi for­rá­sok fel­hasz­ná­lá­sa. Már amen­­nyi­ben ezek a for­rá­sok a szak­ma és a köz­vé­le­mény ren­del­ke­zé­sé­re áll­nak.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­ne­té­vel kap­cso­lat­ban nem­csak a szlo­vák de a ma­gyar szak­ma és köz­vé­le­mény is szá­mos ilyen tév­hi­tet él­tet. En­nek a leg­főbb oka tör­té­nel­münk fel­dol­go­zat­lan­sá­ga. Tör­té­net­írá­sunk ugyan­is né­hány je­len­tős egyé­ni tel­je­sít­mé­nyen kí­vül (lásd pl. Vad­ker­ty Ka­ta­lin, Popé­ly Gyu­la mun­kás­sá­gát) nem mu­tat­ha­tott fel je­len­tő­sebb ered­ményt, mi­köz­ben fő­leg a Tri­a­non óta el­telt idő­szak szisz­te­ma­ti­kus meg­kö­ze­lí­té­sé­nek hi­á­nya a leg­in­kább fá­jó. Nem­ze­ti kö­zös­sé­günk több mint nyolc év­ti­ze­des tör­té­ne­té­nek fel­dol­go­zat­lan­sá­ga el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar in­téz­mény­rend­szer ki­a­la­ku­lat­lan­sá­gá­ra ve­zet­he­tő visz­­sza, amely hely­zet egy­aránt jel­le­mez­te ki­sebb­sé­gi lé­tünk mind­két nagy pe­ri­ó­du­sát: a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­sza­kot, és a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú óta el­telt pe­ri­ó­dust is. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban nem­csak az in­téz­mé­nyi hát­tér hi­ány­zott. Ak­kor az anya­or­szág­tól va­ló el­sza­kí­tott­ság még ál­ta­lá­nos­nak mond­ha­tó ide­ig­le­nes ér­zé­se nem is igé­nyel­te a ki­zá­ró­lag szak­mai jel­le­gű meg­kö­ze­lí­tést, s az ek­kor szü­le­tett tör­té­ne­ti mun­kák in­kább a re­ví­zi­ós cé­lok mel­lett vagy el­len fog­lal­tak ál­lást. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után, fő­leg a hon­ta­lan­ság éve­i­nek ke­se­rű ta­pasz­ta­la­ta­i­nak a bir­to­ká­ban az egy­re in­kább a per­ma­nens ki­sebb­sé­gi lét­re be­ren­dez­ke­dő szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szá­má­ra vi­szont már a ki­épü­lő párt­ál­lam nem en­ged­te a tör­té­nel­mi ön­vizs­gá­la­tot, s ez­zel össz­hang­ban nem en­ge­dé­lyez­te sem­mi­fé­le au­to­nóm in­téz­mény­rend­szer ki­épí­té­sét. A ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás és ma­gyar tu­do­má­nyos mű­he­lyek hi­á­nya mi­att nem is le­he­tett szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­ról be­szél­ni (nem von­va két­ség­be a ki­emel­ke­dő egyé­ni tel­je­sít­mé­nye­ket). A meg­fe­le­lő in­téz­mé­nyek hi­á­nya még a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en is bé­ní­tó­an ha­tott tu­do­má­nyos­sá­gunk­ra. Ez az ál­la­pot nap­ja­ink­ban már sze­ren­csé­re vál­to­zó­ban van, las­san ki­ala­kul­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos­ság mű­he­lyei (lásd a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­tet, ill. a Mer­curius Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­cso­port mun­ká­ját). Ezek és a ki­épü­lő­ben lé­vő ma­gyar egye­tem és a nyi­trai kar pe­dig vár­ha­tó­an nem­csak a szak­em­ber­kép­zés­ben hoz­nak mi­nő­sé­gi vál­to­zást, ha­nem fel­pezs­dí­tik a je­len­leg még tet­szhalot­ti ál­la­pot­ban lé­vő ho­ni tu­do­má­nyos dis­kur­zust is.

Mind­ezt an­nak ap­ro­pó­ján kí­ván­tam el­mon­da­ni, hogy a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­ne­té­nek for­rá­sa­it be­mu­ta­tó so­ro­za­tot in­dí­tott Fontes His­to­ri­ae Hun­garo­rum cím­mel, amely­nek el­ső ki­ad­vá­nya­ként az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt tör­té­ne­té­nek do­ku­men­tu­mai je­len­tek meg An­gyal Bé­la vá­lo­ga­tá­sá­ban.
A for­rás­kö­tet ös­­sze­ál­lí­tó­já­nak, An­gyal Bé­lá­nak a ne­ve nem cseng is­me­ret­le­nül a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos élet­ben. An­gyal Bé­la élet­pá­lyá­ja az egyes tu­do­mány­te­rü­le­tek kö­zöt­ti át­jár­ha­tó­sá­got bi­zo­nyít­ja, amely­hez ter­mé­sze­te­sen a nagy­fo­kú el­szánt­ság és a tu­do­mány irán­ti el­kö­te­le­zett­ség szük­sé­gel­te­tik. A most meg­je­lent kö­tet szer­ve­sen il­lesz­ke­dik a szer­ző ed­di­gi mun­ká­sá­gá­ba, hi­szen An­gyal sa­ját szű­kebb pát­ri­á­ja, Gúta tör­té­ne­té­nek fel­dol­go­zá­sa mel­lett el­ső­sor­ban a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti szloven­szkói ma­gyar párt­tör­té­net ku­ta­tá­sá­val fog­lal­ko­zik. Az ezt a kor­sza­kot meg­cél­zó több éves ku­ta­tó­mun­ka ered­mé­nye­ként An­gyal Bé­la a je­len for­rás­ki­ad­vány előtt már „né­hány rész­ta­nul­mányt és egy ös­­sze­fog­la­ló mun­kát” is le­tett az asz­tal­ra. A szer­ző ál­tal a té­má­ban a szlo­vák, cseh és ma­gyar le­vél­tá­rak­ban foly­ta­tott ku­ta­tó­mun­ka tu­laj­don­kép­pen ter­mé­sze­tes mó­don ve­ze­tett a je­len ki­ad­vány­hoz, hi­szen An­gyal ter­mé­szet­tu­do­má­nyos mű­velt­sé­gét nem meg­ta­gad­va az ap­ró­lé­kos és gon­dos ku­ta­tó­mun­ka hí­ve, aki min­den egyes for­rás­anya­got gon­do­san fény­má­solt és el­rak­tá­ro­zott. Az így ös­­sze­gyűj­tött több ezer ol­dal­nyi do­ku­men­tum va­ló­szí­nű­leg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság két há­bo­rú kö­zöt­ti tör­té­ne­té­nek je­len­le­gi leg­tel­je­sebb le­vél­tá­ri anya­gát al­kot­ja. Eb­ből vá­lo­ga­tott most a szer­ző, s ta­lán nem vé­let­le­nül az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt­tal (OKSZP) kap­cso­la­tos do­ku­men­tu­mo­kat gyűj­töt­te kö­tet­be. An­gyal ugyan­is már az Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Fe­je­ze­tek a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt­po­li­ti­ka tör­té­ne­té­ből 1918–1938 (Galánta–Dunaszerdahely, Fórum Intézet–Lilium Aurum, 2002.) c. mo­nog­rá­fi­á­já­ban is el­ső­sor­ban a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt te­vé­keny­sé­gé­nek be­mu­ta­tá­sá­ra ala­poz­ta a kor ma­gyar párt­po­li­ti­ka fel­vá­zo­lá­sát, nem tit­kol­va, hogy el­ső­sor­ban Szül­lő Gé­zá­ban, az OKSZP el­nö­ké­ben lát­ja a kor ki­emel­ke­dő szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­ku­sát.

Per­sze ezt a vá­lasz­tást több más té­nye­ző is be­fo­lyá­sol­hat­ta, pél­dá­ul az egyes pár­tok tör­té­ne­té­hez ren­del­ke­zés­re ál­ló for­rás­anyag men­­nyi­sé­ge. Hi­szen – s a kor­szak ku­ta­tó­i­nak ez ta­lán az egyik leg­na­gyobb bá­na­ta – sem az 1936-ban meg­ala­kult Egye­sült Ma­gyar Párt, sem pe­dig előd­párt­jai (az OKSZP és a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt) irat­tá­ra nem ma­radt fenn. Ér­de­mes len­ne per­sze utá­na­jár­ni, va­jon tel­je­sen meg­sem­mi­sült-e ez az ér­té­kes anyag, vagy va­la­me­lyik pin­ce vagy pad­lás mé­lyén rej­tő­zik, s eset­leg még elő­ke­rül­het. An­gyal Bé­la va­ló­szí­nű­sí­ti, hogy a ma­gyar pár­tok irat­anya­ga a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő ma­gyar­ül­dö­zé­sek ide­jén sem­mi­sült meg. Ha a pár­tok irat­tá­ra Szlo­vá­kia te­rü­le­tén volt, ab­ban az eset­ben ez va­ló­szí­nű­sít­he­tő is. De el le­het ját­sza­ni a gon­do­lat­tal, hogy az el­ső bé­csi dön­tést kö­ve­tő­en az Egye­sült Ma­gyar Párt anya­gai eset­leg Bu­da­pest­re ke­rül­het­tek, s eb­ben az eset­ben ta­lán nem is olyan le­he­tet­len, hogy do­bo­zok­ban vár­ják a ku­ta­tó­kat. Min­den­eset­re An­gyal Bé­la tel­je­sít­mé­nye (s itt nem­csak a je­len kö­tet­re, ha­nem a ko­ráb­bi mo­nog­rá­fi­á­ra is gon­do­lok) iga­zán at­tól vá­lik ér­té­kes­sé, hogy ne­ki nem egy ren­de­zett le­vél­tá­ri fond­ból kel­lett ki­vá­lo­gat­ni for­rá­sa­it, ha­nem a Kár­pát-me­den­ce kü­lön­bö­ző hely­szí­ne­in lé­vő le­vél­tá­rak­ból ös­­sze­gyűj­te­nie. De mi­lyen anyag­ból is ku­tat­ha­tó je­len­leg az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt és a ko­ra­be­li szloven­szkói ma­gyar po­li­ti­ka? Meg­le­pő mó­don a leg­in­kább a ko­ra­be­li rend­őr­ség gon­dos mun­ká­já­nak le­he­tünk há­lá­sak. A po­zso­nyi Rend­őr-igaz­ga­tó­ság je­len­té­sei ugyan­is meg­le­pő rész­le­tes­ség­gel kö­ve­tik vé­gig a ma­gyar pár­tok te­vé­keny­sé­gét, a pár­ton be­lü­li vi­tá­kat, sze­mé­lyes el­len­té­te­ket, s tar­tal­maz­nak olyan ér­té­kes in­for­má­ci­ó­kat, ame­lyek a saj­tón ke­resz­tül nem lát­tak vol­na nap­vi­lá­got. Ha­son­ló je­len­tő­sé­ge van a té­ma ku­ta­tá­sa szem­pont­já­ból a prá­gai ma­gyar kö­vet­ség mun­ka­tár­sa­i­nak Bu­da­pest­re kül­dött je­len­té­se­i­nek és a Ma­gyar Or­szá­gos Le­vél­tár más le­vél­tá­ri anya­ga­i­nak is.
A do­ku­men­tum­kö­te­tek ös­­sze­ál­lí­tói több szem­pont alap­ján ren­dez­he­tik el a kö­te­te­tek anya­ga­it. An­gyal Bé­la a kro­no­ló­gi­ai elv alap­ján szer­kesz­tet­te ös­­sze a do­ku­men­tu­mo­kat, no­ha amint azt ő is meg­je­gyez­te be­ve­ze­tő írá­sá­ban „át­te­kint­ve az évek sze­rint cso­por­to­sí­tott for­rá­so­kat, nyil­ván­va­ló az arány­ta­lan­ság”. Ez azon­ban nem a szer­kesz­tő hi­bá­ja, ha­nem a fel­lel­he­tő for­rás­do­ku­men­tu­mok jel­le­gé­ből, il­let­ve a ko­ra­be­li párt­tör­té­né­sek rit­mu­sá­ból adó­dik, hi­szen a párt­szer­ve­zés, ill. a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok, a pár­ton be­lü­li ve­ze­tő­cse­rék idő­sza­ka ter­mé­sze­tes mó­don gaz­da­gabb, mint a „köz­tes” évek anya­ga. A kro­no­lo­gi­kus elv egy párt­tör­té­ne­ti szem­pon­tú for­rás­anyag ese­té­ben lo­gi­kus és jó vá­lasz­tás­nak tű­nik, jól nyo­mon kö­vet­he­tő­vé te­szi a párt éle­té­nek ese­mé­nye­it, a párt­po­li­ti­kai pri­o­ri­tá­sok­ban be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­so­kat stb.

A leg­több do­ku­men­tum (szám­sze­rű­en 29), a kö­tet anya­gá­nak egy­har­ma­da a párt­szer­ve­zés, prog­ram­al­ko­tás, út­ke­re­sés éve­i­ből, 1919–1920-ból szár­ma­zik. Az ide tar­to­zó do­ku­men­tu­mok egy je­len­tős ré­szét a párt­szer­ve­zés­sel kap­cso­la­tos anya­gok al­kot­ják, de több do­ku­men­tum fog­lal­ko­zik – no­ha ezek nem kap­cso­lód­nak a párt szo­ro­san vett tör­té­ne­té­hez – a Fel­vi­dék, el­ső­sor­ban Po­zsony cseh­szlo­vák meg­szál­lá­sá­val is. 1921-től kez­dő­dő­en egy­re ke­ve­sebb az anyag, 1921-ből még 11, 1922-ből már csak 4, 1923-ból pe­dig 6 do­ku­men­tum ke­rült a kö­tet­be. Vál­to­zik az anya­gok tar­tal­ma is, no­ha az OKSZP párt­éle­te to­vább­ra is meg­ha­tá­ro­zó, egy­re több do­ku­men­tum fog­lal­ko­zik a kis­gaz­dák­hoz fű­ző­dő vi­szon­­nyal. Az 1924-es (7 do­ku­men­tum), 1925-ös (11 do­ku­men­tum) és 1926-os évek (7 do­ku­men­tum) is­mét gaz­da­gon rep­re­zen­tál­tak for­rás­anyag­ból, ame­lyek­nek két egy­más­sal is ös­­sze­füg­gő té­má­ját a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta pár­ton be­lü­li sza­ka­dás és a ma­gyar po­li­ti­kai egy­ség meg­te­rem­té­sé­nek kí­sér­le­te al­kot­ja. A két je­len­tős ma­gyar párt (az OKSZP és a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt) kö­zöt­ti csa­tá­ro­zá­sok, kö­ze­le­dé­si kí­sér­le­tek, ill. az ezek mö­gött meg­hú­zó­dó bu­da­pes­ti szán­dé­kok meg­ér­té­se ter­mé­sze­te­sen csak a Szent-Iván­y-fé­le párt do­ku­men­tu­ma­i­nak is­me­re­té­ben le­het­sé­ges. No­ha a je­len ös­­sze­ál­lí­tás­ba ezek nem ke­rül­het­tek be, An­gyal a ko­ra­be­li saj­tó­köz­lé­sek, ill. kö­ve­ti je­len­té­sek se­gít­sé­gé­vel eze­ket a szem­pon­to­kat is igyek­szik meg­szó­lal­tat­ni, sőt Szent-Ivány Jó­zsef egyik hely­zet­je­len­té­se is be­ke­rült a kö­tet­be. A do­ku­men­tu­mok vá­lo­ga­tá­sa – s ez az anyag ös­­sze­ál­lí­tó­ját di­csé­ri – a fel­so­rolt té­mák több­szem­pon­tú meg­kö­ze­lí­té­sét te­szik le­he­tő­vé: a prá­gai kö­ve­ti je­len­té­sek, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó és a po­zso­nyi rend­őri be­szá­mo­lók más-más szem­szög­ből de ha­son­ló kö­vet­kez­te­té­se­ket von­nak le az ese­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban. A rend­őri je­len­té­sek sok­szor olyan el­ké­pesz­tő tá­jé­ko­zott­ság­ról árul­kod­nak, hogy az ol­va­só­ban rög­tön fel­me­rül az es­he­tő­ség, hogy az in­for­má­to­ro­kat eset­leg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­ka leg­ma­ga­sabb kö­re­i­ben kell ke­res­ni. 1927-től 1931-ig csu­pán évi 1-2 do­ku­men­tum ke­rült a kö­tet­be, ame­lyek rész­ben az OKSZP bel­ső vi­szo­nya­i­val rész­ben pe­dig a két nagy párt egy­más­hoz fű­ző­dő kap­cso­la­tá­val fog­lal­koz­nak. 7 do­ku­men­tum da­tál­ha­tó vi­szont 1932-re, amely a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta pár­ton be­lü­li sze­mély­cse­rék éve volt. Ek­kor vál­tot­ta fel a párt­el­nö­ki tiszt­ség­ben Szül­lő Gé­zát a bu­da­pes­ti kor­mány­zat ál­tal tá­mo­ga­tott, de a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­ká­ban még vi­szony­lag is­me­ret­len Es­ter­házy Já­nos. Az 1935-ös és 1936-os év­ből is­mét az át­la­gos­tól na­gyobb szá­mú do­ku­men­tum ke­rült a kö­tet­be Az 1935-ös anya­gok kö­zül több a cseh­szlo­vá­ki­ai köz­tár­sa­sá­gi el­nö­ki vá­lasz­tá­sok­kal, il­let­ve a ma­gyar pár­tok ez­zel kap­cso­la­tos po­li­ti­ká­já­val hoz­ha­tó kap­cso­lat­ba, míg az 1936-os anya­gok ter­mé­sze­te­sen a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta pár­ton be­lül a párt­egye­sí­tés­sel kap­cso­lat­ban ki­bon­ta­ko­zott vi­ták tük­rei.
A do­ku­men­tu­mok tar­tal­mát vizs­gál­va el­mond­ha­tó, hogy ér­de­kes és iz­gal­mas anya­got ál­lí­tott ös­­sze a szer­ző. A kö­zölt do­ku­men­tu­mok alap­ján a leg­tel­je­sebb kép a pár­ton be­lü­li sze­mé­lyi vi­ták­ról és bel­ső har­cok­ról ala­kul­hat ki ben­nünk. Ez­zel szem­ben vi­szony­lag ke­ve­seb­bet tu­dunk meg a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­nak az or­szá­gos po­li­ti­ká­ban be­töl­tött sze­re­pé­ről, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a párt par­la­men­ti mun­ká­já­ra. A le­kö­zölt párt­prog­ram­ok nem pó­tol­ják ezt a hi­ányt, hi­szen (mint nap­ja­ink­ban is lát­juk) egy-­e­gy párt prog­ram­ja nem min­dig áll össz­hang­ban a na­pi po­li­ti­ká­ban, par­la­men­ti tör­vé­nyek meg­sza­va­zá­sa kap­csán el­fog­lalt po­zí­ci­ó­já­val. No­ha el­kép­zel­he­tő, hogy a par­la­men­ti anya­gok egy eset­le­ges kü­lön kö­tet anya­gát fog­ják ké­pez­ni, ezt min­den­kép­pen il­lett vol­na je­lez­ni az ol­va­só fe­lé.

A kö­tet meg­fe­lel a for­rás­köz­lé­sek­kel szem­ben tá­masz­tott ál­ta­lá­nos szak­mai kö­ve­tel­mé­nyek­nek, no­ha recen­zen­si sze­re­pün­ket be­tölt­ve ki­fo­gá­sol­ni­va­lót is ta­lál­ha­tunk a kö­tet­ben. Fel­te­he­tő­en épp a le­vél­tá­ri for­rá­sok szű­kös vol­ta in­do­kol­ta azt, hogy a kö­tet­ben le­kö­zölt 109 do­ku­men­tum na­gyob­bik fe­lét a ko­ra­be­li saj­tó­ban meg­je­lent pub­li­ká­ci­ók te­szik ki, míg a le­vél­tá­ri és kéz­irat­tá­ri for­rá­sok szá­ma csu­pán 52. A do­ku­men­tu­mok ere­de­tét vizs­gál­va fel­tűn­het az, hogy míg a hú­szas évek­ből szár­ma­zók kö­zött je­len­tő­sen na­gyobb arány­ban ta­lál­ha­tók a saj­tó­ból, el­ső­sor­ban a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­lap­ból, a Nép­aka­rat­ból és a Ko­má­ro­mi La­pok­ból át­vett do­ku­men­tu­mok, ad­dig a 30-as évek anya­ga már jó­részt le­vél­tá­ri for­rá­sok­ból épül fel. A saj­tó­anya­gok ilyen ará­nyú be­vá­lo­ga­tá­sa nem te­kint­he­tő sze­ren­csés meg­ol­dás­nak, hi­szen ezek for­rás­ér­té­ke ko­ránt­sem egyen­lő a le­vél­tá­ri for­rás­anyag­oké­val. En­nek el­le­né­re An­gyal dön­té­se még­is ért­he­tő: ő ugyan­is az OKSZP mű­kö­dé­sén, a pár­ton be­lü­li vál­to­zá­sok és tö­rés­vo­na­la­kon a ko­ra­be­li „szloven­szkói ma­gyar po­li­ti­kai éle­tet” is igye­ke­zett meg­je­le­ní­te­ni, amely cél­ki­tű­zés a le­vél­tá­ri for­rá­sok kor­lá­to­zott vol­ta mi­att a saj­tó­anya­gok beeme­lé­se nél­kül va­ló­szí­nű­leg le­he­tet­len lett vol­na. No­ha a mód­sze­re­ket az ered­mé­nyek nem mi­nő­sí­tik, az, hogy szer­zőnk­nek a kö­zölt do­ku­men­tu­mo­kon ke­resz­tül si­ke­rült plasz­ti­kus ké­pet nyúj­ta­nia a ko­ra­be­li ma­gyar párt­po­li­ti­ká­ról, iga­zol­ja a vá­lo­ga­tás el­ve­it. Az 52 da­rab le­vél­tá­ri vagy kéz­irat­tá­ri for­rás ér­té­két vi­szont nagy­ban nö­ve­li, hogy szin­te ki­zá­ró­lag pri­mer for­rá­sok­ról, va­gyis el­ső íz­ben pub­li­kált és kö­zölt do­ku­men­tu­mok­ról van szó.

A for­rás­anyag­ok hi­te­les­sé­gé­hez szi­go­rú­an ra­gasz­ko­dó szer­kesz­tők ma­nap­ság már ra­gasz­kod­nak a do­ku­men­tu­mok ere­de­ti nyel­vű köz­lé­sé­hez. An­gyal Bé­la más utat vá­lasz­tott, csu­pán ma­gyar nyel­ven, fel­te­he­tő­leg sa­ját for­dí­tá­sá­ban köz­li a szlo­vák és cseh nyel­vű anya­go­kat is. Ez a meg­ol­dás két­ség­kí­vül le­egy­sze­rű­sí­ti a szer­kesz­tői mun­kát, s hely­meg­ta­ka­rí­tás­hoz ve­zet, szak­mai szem­pont­ból azon­ban min­den bi­zon­­nyal sze­ren­csé­sebb lett vol­na a do­ku­men­tu­mok ere­de­ti nyel­vű köz­lé­se is, ame­lyet a ma­gyar for­dí­tás kö­vet­he­tett vol­na. Szin­tén vi­tá­ra ad­hat okot az a meg­ol­dás, amely sze­rint a szer­ző a do­ku­men­tum elé ke­rü­lő regesz­tum mel­lett a do­ku­men­tu­mok­hoz még egy kü­lön kom­men­tárt is fűz. Ez nem csu­pán azért le­het vi­ta tár­gya, mi­vel a szer­ző így né­hány al­ka­lom­mal ön­ma­gát is­mét­li, ha­nem azért is, mi­vel a kom­men­tá­rok szö­ve­gén oly­kor a szer­zői szub­jek­ti­vi­tás is át­üt. A kom­men­tárt azért is fö­lös­le­ges­nek tart­juk, mi­vel a szö­ve­gek­hez ren­delt láb­jegy­ze­tek ele­gen­dő te­ret ad­nak a meg­ér­tés­hez szük­sé­ges in­for­má­ci­ók ­köz­lé­sé­hez.

Na­gyon hasz­nos se­géd­esz­köz vi­szont az ol­va­só szá­má­ra a kö­tet vé­gén el­he­lye­zett Név­ma­gya­rá­za­tok és név­mu­ta­tók, no­ha a cím kis­sé meg­té­vesz­tő, hi­szen az ol­dal­szám­ok meg­je­lö­lé­se hi­á­nyá­ban mu­ta­tó­ról szó sinc­s. A több mint fél­ezer fel­so­rolt sze­mély kö­zött ugyan ta­lál­ni szlo­vák va­la­mint ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ku­so­kat is, a jegy­zék, amely már ön­ma­gá­ban is kü­lön ér­té­ke a kö­tet­nek azon­ban így is a nyu­god­tan ne­vez­he­tő a két há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar po­li­ti­ka ed­di­gi leg­tel­je­sebb po­li­ti­kus­lis­tá­já­nak. Per­sze a ke­ve­sebb ta­lán több lett vol­na, va­gyis ta­lán nem lett vol­na szük­sé­ges a szö­ve­gek­ben elő­for­du­ló va­la­men­­nyi sze­mély­név ma­gya­rá­za­tá­ra. II. Rá­kó­czi Fe­renc ne­vét pél­dá­ul min­den­ki is­me­ri, Pataky Anc­siról (?) vi­szont csak an­­nyit kö­zöl a szer­ző, hogy „ér­sek­új­vá­ri le­ány”, aki ta­lán nem volt olyan je­len­tős sze­mé­lyi­ség, hogy be­ke­rül­jön a jegy­zék­be. Jó meg­ol­dás­nak te­kint­he­tő vi­szont az, hogy An­gyal a név­jegy­zék­ben a szö­ve­gek­ben ta­lál­ha­tó ma­gyar név­vál­to­zat­ban köz­li a szlo­vák sze­mé­lyi­sé­gek ne­vét, zá­ró­jel­ben azon­ban fel­tün­te­ti a szlo­vák név­vál­to­za­tot is.

A kö­tet szer­kesz­tő­jét és kor­rek­to­ra­it di­csé­ri, hogy a szö­veg­ben ke­vés hi­bát si­ke­rült fel­fe­dez­nünk, no­ha kö­zü­lük egy-ket­tő bosz­­szan­tó: A 23. ol­dal 1. láb­jegy­zet­ében pél­dá­ul té­ve­sen köz­lik An­gyal Bé­la mo­nog­rá­fi­á­já­nak cí­mét; a 318. ol­da­lon ta­lál­ha­tó kom­men­tár­ban pe­dig egy ka­pi­tá­lis he­lyes­írá­si hi­ba („boly­kot­­tyá­nak” a boj­kott­já­nak szó­alak he­lyett) ta­lál­ha­tó.
A Do­ku­men­tu­mok az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt Tör­té­ne­té­hez 1919 –1936 cí­mű for­rás­kö­tet el­ol­va­sá­sa után ki­ala­kult össz­kép meg­le­he­tő­sen po­zi­tív. Az íz­lé­ses kül­csín ér­té­kes tar­tal­mat rejt, ami után csak re­mél­het­jük, hogy a foly­ta­tás sem ma­rad el, és An­gyal Bé­la az ál­ta­la is jel­zett több ezer ol­dal­nyi fény­má­solt anyag­ból újabb vá­lo­ga­tá­so­kat ké­szít, ame­lyek a je­len­le­gi kö­tet tar­tal­mát nem­csak ki­egé­szí­tik, ha­nem ár­nyal­tab­bá is te­he­tik. A je­len for­rás­kö­tet meg­je­le­né­se azon­ban már ön­ma­gá­ban is ese­mény­szám­ba megy, hi­szen a Fontes so­ro­zat el­in­dí­tá­sát nyu­god­tan ne­vez­het­jük for­du­ló­pont­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­net­írás szem­pont­já­ból. Mint ahogy a so­ro­zat szer­kesz­tő­je, Var­ga Sán­dor is jel­zi, a kez­de­tét je­lent­he­ti „a té­nyek­re és ada­tok­ra épít­ke­ző múlt­fel­tá­rás­nak”. Most már tör­té­né­sze­in­ken a sor, hogy az An­gyal ál­tal meg­kez­dett mun­kát foly­tas­sák és az ál­ta­la ma­gas­ra emelt mér­cét át­ugor­ják. Hogy ez így lesz ar­ra egy­részt a so­ro­zat­szer­kesz­tő Var­ga Sán­dor szak­mai fel­ké­szült­sé­ge, más­részt a Fó­rum In­té­zet ed­dig már több­ször is bi­zo­nyí­tott igé­nyes­sé­ge le­het a biz­to­sí­ték.

Si­mon At­ti­la

Němci a Maďaři v dekretech prezidenta republiky. Studie a dokumenty 1940–1945. (Varga Sándor)

A kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben a rend­szer­vál­to­zást kö­ve­tő évek­ben a köz­éle­ti ér­dek­lő­dés kö­zép­pont­já­ba ke­rült né­hány olyan kö­zel­múlt­ban le­ját­szó­dott tör­té­nés és fo­lya­mat, ame­lyek­nek még ma is élő el­szen­ve­dői és ta­núi van­nak, és ame­lyek­ről a szov­jet fenn­ha­tó­ság alá tar­to­zó ál­la­mok­ban 1989 vé­gé­ig nem le­he­tett nyíl­tan be­szél­ni. Ezen kér­dé­sek egyi­ke a II. vi­lág­há­bo­rú után Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tén élő né­met és ma­gyar la­kos­ság kál­vá­ri­á­ja, pon­to­sab­ban jog­fosz­tá­sa, va­gyo­ná­nak el­kob­zá­sa és ki­te­le­pí­té­se. E kér­dés­kört ál­ta­lá­ban a Beneš-dekré­tumok kö­vet­kez­mé­nyei gyűj­tő­név alatt szok­ták em­le­get­ni. Az, hogy ez a meg­je­lö­lés men­­nyi­re helyt­ál­ló, ar­ról időn­ként vi­ták foly­nak. Eb­ben a re­cen­zi­ó­ban er­re most nem kí­vá­nunk ki­tér­ni. In­dul­junk ki ab­ból, hogy 1944–45-ben és az azt kö­ve­tő há­rom év­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­ban olyan tör­vé­nyek, ren­de­le­tek és egyéb kö­te­le­ző ér­vé­nyű sza­bá­lyok lát­tak nap­vi­lá­got, ame­lyek a né­met és ma­gyar la­kos­sá­got meg­fosz­tot­ták alap­ve­tő ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­ik­tól és va­gyo­nuk­tól. A fen­ti cím­mel meg­je­lent kö­tet ezek­ből a jo­gi nor­mák­ból kö­zöl vá­lo­ga­tást. Azo­kat a leg­vi­ta­tot­tabb tör­vé­nye­ket és hoz­zá­juk kap­cso­ló­dó do­ku­men­tu­mo­kat köz­lik, ame­lyek nem­ze­ti­sé­gi ala­pon mond­ják ki bű­nös­nek a né­me­te­ket és ma­gya­ro­kat, anél­kül, hogy meg­vizs­gál­nák, hogy va­ló­ban foly­tat­tak-e bű­nös­nek nyil­vá­ní­tott te­vé­keny­sé­get az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság fel­da­ra­bo­lá­sa ér­de­ké­ben.

A te­kin­té­lyes vas­tag­sá­gú kö­tet­ben ösz­­sze­sen 64 do­ku­men­tum ke­rült köz­lés­re, eb­ből 12 az el­nö­ki dek­ré­tum, ket­tő 1940-ből, a töb­bi 1945-ből szár­ma­zik. Két olyan, a Nem­zet­gyű­lés ál­tal 1946-ban el­fo­ga­dott tör­vényt is kö­zöl a kö­tet, ame­lyek az elő­ző évek­ben ki­adott tör­vé­nye­ket és ren­de­le­te­ket erő­sí­tik meg. A to­váb­bi 50 do­ku­men­tum az em­lí­tett tör­vé­nyek­hez kö­tő­dik, ál­ta­lá­ban az elő­ké­szí­tés so­rán ke­let­ke­zett ál­lás­fog­la­lás­ok­ról, il­let­ve ela­bo­rá­tu­mok­ról van szó, egy eset­ben pe­dig az el­nö­ki dek­ré­tum in­téz­ke­dé­se­it Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ér­vé­nye­sí­tő Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ál­tal ki­adott ren­deletről. Ez a vá­lo­ga­tás ugyan csak tö­re­dé­két ké­pe­zi an­nak a 144 jog­sza­bály­nak, ame­lye­ket Beneš-dekré­tumok­nak ne­ve­zünk, de ezek azok, ame­lyek a né­met ki­te­le­pí­tet­tek és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar érin­tet­tek ré­szé­ről leg­in­kább ki­fo­gá­sol­tak. Ezek­ben fo­gal­ma­zó­dik meg a kol­lek­tív bű­nös­ség el­ve, ami­kor ki­mond­ják, hogy a ma­gya­rok és a né­me­tek nem kap­hat­nak cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got, és nem­ze­ti­sé­gük mi­att meg­foszt­ják őket va­gyo­nuk­tól is. A kö­tet ös­­sze­ál­lí­tó­ja, Karel Jech az elő­szó­ban köz­li, hogy ez a vá­lo­ga­tás egy ko­ráb­bi do­ku­men­tum­kö­tet­ből vet­te át a kö­zölt do­ku­men­tu­mo­kat (Dekrety prezi­den­ta repub­liky 1940–1945. Doku­men­ty. K vydání pøiprav­il­i: Karel Jech a Karel Kaplan. Brno, Ústav pro soudobé dìjiny AV ÈR – Nakla­da­tel­ství Doplòek, 2002, 1066 p.). Az említett kö­tet ugyan szin­tén csak vá­lo­ga­tást kö­zöl, a 144 el­nö­ki dek­ré­tum­ból 44-et ad köz­re, de ös­­sze­sen 253 do­ku­men­tum sze­re­pel benne. Azo­kat a dek­ré­tu­mo­kat és a hoz­zá­juk kap­cso­ló­dó do­ku­men­tu­mo­kat kö­zöl­ték, ame­lyek „alap­ve­tő je­len­tő­ség­gel” bír­nak Cseh­szlo­vá­kia há­bo­rú utá­ni új­ra­élesz­té­sé­re és ál­la­mi be­ren­dez­ke­dé­sé­re. Ez a két kö­tet igen je­len­tő­sen hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy nem­csak a szak­mai kö­zön­ség, de az ol­va­sók és ér­dek­lő­dők szé­les ré­te­gei is meg­is­mer­ked­hes­se­nek az alap­ve­tő té­nyek­kel, ame­lyek is­me­re­te nél­kül ne­héz bár­mit is nyi­lat­koz­ni Cseh­szlo­vá­kia má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő 2–3 évé­ről.

Vis­­sza­tér­ve a cím­ben fel­tün­te­tett kö­tet is­mer­te­té­sé­hez el kell mon­da­ni, hogy az egyes do­ku­men­tu­mok köz­lé­se tel­je­sen meg­fe­lel a mo­dern, tu­do­má­nyos igé­nyű for­rás­köz­lés kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. A szer­kesz­tők a hi­va­ta­los tör­vény­tár­ban és köz­lö­nyök­ben meg­je­lent szö­ve­ge­ket ad­ják köz­re. Az egyes do­ku­men­tu­mo­kat bő­ven el­lát­ták ma­gya­rá­zó jegy­ze­tek­kel, ame­lyek nagy­ban nö­ve­lik a kö­tet in­for­má­ci­ós ér­té­két. A be­ve­ze­tő után két jo­gi elem­ző ta­nul­mány ke­rült a kö­tet­be. Mind­ket­tőt a prá­gai Kár­oly Egye­tem jog­tu­dó­sai Jan Kuk­lík és Vla­di­mír Mikule ál­lí­tot­ták ös­­sze. Mind­ket­ten elem­zik a Beneš-dekré­tumok ke­let­ke­zé­sé­nek kö­rül­mé­nye­it az egyes idő­szak­ok­ban, te­hát 1940-től, ami­kor a lon­do­ni emig­rá­ci­ó­ban meg­szü­le­tett az el­ső két el­nö­ki dek­ré­tum, egé­szen 1946 már­ci­u­sá­ig, ami­kor a Cseh­szlo­vák Nem­zet­gyű­lés vis­­sza­me­nő­leg meg­erő­sí­tet­te az 1940-ben és 1945-ben ki­adott el­nö­ki dek­ré­tu­mo­kat. Az elem­zé­sek egy­be­hang­zó­an bi­zo­nyít­ják az el­nö­ki dek­ré­tu­mok és az egész rá épü­lő jog­al­ko­tás le­gi­ti­mi­tá­sát. Nem vé­let­len, hogy mind­két ta­nul­mány el­ső­sor­ban er­re he­lye­zi a hang­súlyt, ugyan­is szá­mos, fő­leg né­met ál­lam­jog­ász meg­kér­dő­je­le­zi a Beneši-dekré­tumok le­gi­ti­mi­tá­sát ép­pen a ki­in­du­ló pont­juk­nál fog­va, te­hát az 1940-ben ki­adott két dek­ré­tum kap­csán. Meg­je­gyez­zük, hogy ezt a ké­telyt már Gyö­nyör Jó­zsef is meg­fo­gal­maz­ta a rend­szer­vál­to­zás utá­ni el­ső évek­ben ki­adott ta­nul­má­nya­i­ban.

Amel­lett, hogy a kö­tet szer­zői és ös­­sze­ál­lí­tói el­ső­sor­ban a né­met ki­ad­vány­ok­kal és elem­zé­sek­kel vi­tat­koz­nak, je­len­tő­sen hoz­zá­já­rul­nak ah­hoz, hogy a né­met nyel­ven ol­va­sók és az érin­tet­tek vagy azok le­szár­ma­zot­tai is au­ten­ti­kus do­ku­men­tu­mo­kat kap­ja­nak kéz­hez. Ezért az egész kö­tet, te­hát a ta­nul­má­nyok és ma­guk a do­ku­men­tu­mok is a kö­tet má­so­dik fe­lé­ben né­met nyel­ven is köz­lés­re ke­rül­tek. A for­dí­tá­sok igen ala­po­san ké­szül­tek. Ez lát­szik ab­ból, hogy a for­dí­tói tá­jé­koz­ta­tó­ban fel­so­rol­ták a prob­lé­má­kat, ame­lye­ket meg kel­lett ol­da­ni­uk a mun­ka so­rán.
A kö­te­tet a vo­nat­ko­zó szak­iro­da­lom vá­lo­ga­tott bib­li­og­rá­fi­á­ja, a benne sze­rep­lő sze­mé­lyek rö­vid jel­lem­zé­se, rö­vi­dí­té­sek jegy­zé­ke és a kö­tet­ben elő­for­du­ló ne­vek lajst­ro­ma zár­ja.

Var­ga Sán­dor

Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (1.). Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium eloadásai. (L. Varga Péter)

Amint a kö­tet cí­mé­ből is ki­tű­nik, nem ha­gyo­má­nyos ta­nul­mány­gyűj­te­mény­ről van szó. A Somor­jai dis­pu­ta egy Som­or­ján 2002. de­cem­ber 14-én meg­ren­de­zett iro­dal­mi szim­pó­zi­um, ame­lyen a Bár­ka fo­lyó­irat meg­hí­vott szer­kesz­tő­in, Elek Ti­bo­ron és Grec­só Krisz­ti­á­non kí­vül szá­mos fi­a­tal szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­tör­té­nész, kri­ti­kus, il­let­ve író és köl­tő vett részt. A kö­tet az ő elő­adá­suk szer­kesz­tett vál­to­za­tát köz­li, il­let­ve több olyan ér­de­kes­sé­get, amely di­na­mi­kus­sá, élő­vé te­szi a gyűj­te­ményt, vál­to­za­tos­sá va­rá­zsol­ja a szer­ke­ze­tét, és egy­ben ös­­sze­füg­gés­be ágyaz­za a ren­dez­vényt. Az Elő­szó, a Be­kö­szön­tő, va­la­mint A Somor­jai dis­pu­ta a saj­tó­ban és a Do­ku­men­tu­mok cí­met vi­se­lő fe­je­ze­tek mind-­mind kon­tex­tu­al­izálják az ese­ményt és an­nak tár­gya­it, igye­kez­nek rá­vi­lá­gí­ta­ni lét­re­jöt­té­nek fon­tos­sá­gá­ra és szük­sé­ges­sé­gé­re, il­let­ve be­mu­tat­ják (fo­tók­kal is il­luszt­rál­va) az elő­adó­kat. A Do­ku­men­tu­mok fe­je­zet­ben a Ter­ve­zet a kö­vet­ke­ző­kép­pen fog­lal­ja ös­­sze a szim­pó­zi­um cél­ját: „Egy éven­te rend­sze­re­sen meg­szer­ve­zen­dő kon­fe­ren­cia­so­ro­zat el­ső fe­je­ze­te a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­mal va­ló fo­lya­ma­tos és prog­ram­sze­rű fog­lal­ko­zás le­he­tő­sé­gé­nek meg­te­rem­té­se vé­gett – in­téz­mé­nyes ke­re­tek közt. A ta­nács­ko­zá­sok »mód­sz­er­tanát« e tu­do­má­nyos igé­nyű, pe­ri­o­di­kus ös­­sze­jö­ve­te­lek so­rán az együtt­gon­dol­ko­dás, a prob­lé­ma­fel­ve­tés és az el­vég­zen­dő (ki­je­lö­len­dő, ér­dek­lő­dés­re, meg­vi­ta­tás­ra szá­mot tar­tó) fel­ada­tok meg­ha­tá­ro­zá­sa ad­ná” (265. o.). Az elő­adá­sok a kö­tet­ben e cé­lo­kat szem előtt tart­va „hang­za­nak el”, mi­köz­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom te­ma­ti­kus meg­ha­tá­ro­zás meg­le­he­tő­sen tág ér­tel­me­zé­si ho­ri­zon­tot nyit: a szű­kebb ér­te­lem­ben vett iro­da­lom mel­lett az iro­da­lom­kri­ti­ka és iro­da­lom­tu­do­mány le­gi­ti­má­lá­sa, egy új szlo­vá­ki­ai ma­gyar kri­ti­kus­nem­ze­dék be­mu­tat­ko­zá­sa a leg­hang­sú­lyo­sabb, hi­szen – ami­képp Né­meth Zol­tán a Fi­a­tal szlo­vá­ki­ai ma­gyar kri­ti­kus­nem­ze­dék a somor­jai dis­pu­tán cí­mű, a kö­tet­be beemelt cik­ké­ben fej­te­ge­ti – az iro­da­lom­kri­ti­ka és így a re­cep­ció és a kan­on­izá­ció a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom kon­tex­tu­sá­ban hi­á­nyos volt, vagy nem mű­kö­dött az iro­da­lom­tu­do­mány kor­sze­rű, a ’90-es évek­ben Ma­gyar­or­szá­gon is nép­sze­rű­vé vált fo­ga­lom­rend­sze­ré­nek hasz­ná­la­ta nél­kül. A kö­tet­ben sze­rep­lő fi­a­tal iro­da­lom­tör­té­né­szek és kri­ti­ku­sok írá­sai pe­dig pon­to­san ezt a hi­ányt fe­dik le, nem egy eset­ben a kan­on­izá­ciós fo­lya­ma­tok gesz­tus­ér­té­kű be­in­dí­tá­sá­val. Ez bi­zo­nyos ér­te­lem­ben iden­ti­tás­kép­ző, vagy in­kább „iden­titás­foltoz­gató” ak­tus a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom szá­má­ra, fi­gye­lem­be vé­ve, hogy re­cep­ció és kan­on­izá­ció az ese­té­ben is lé­te­zett, ép­pen csak rend­kí­vül le­szű­kít­ve, és az anya­or­szág­ból ki­te­kint­ve, az anya­or­szág ál­tal. Nem meg­le­pő, hogy ezek után a kö­tet do­ku­men­tu­mo­kat, a saj­tó­ban a szim­pó­zi­um­ról meg­je­lent írá­so­kat, vé­le­mé­nye­ket, sőt a tá­mo­ga­tá­sért be­nyúj­tott pá­lyá­zat ter­ve­ze­tét és a ren­dez­vény meg­hí­vó­ját is lel­ke­sen köz­li, exp­likál­va a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­kri­ti­ka és iro­da­lom­tu­do­mány öröm­te­li új­já­szü­le­té­sét, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom re­cep­ci­ós és kan­on­izá­ciós fo­lya­ma­ta­i­nak he­lyi el­in­dí­tá­sát, a he­lyi fog­lal­ko­zás lé­te­zé­sét és ezek szük­sé­gét.
A kö­tet a szim­pó­zi­um elő­adá­sa­it a cím­ben jel­zett irány­vo­nal men­tén to­vább tem­a­tizál­ja, és a kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­ket egy­más mel­lé he­lye­zi. Mint­egy szi­nop­szis­ként ér­tel­mez­he­tő az el­ső két szö­veg, Rožòo Jitkáé és Gren­del La­jo­sé, akik iro­da­lom és kri­ti­ka, iro­da­lom és tár­sa­da­lom, iro­da­lom és mű­for­dí­tás vi­szo­nya­i­ról (di­chotómiáiról) ér­te­kez­nek rö­vi­den. Ér­de­kes Gren­del La­jos pro­vo­ka­tív hoz­zá­ál­lá­sa, te­kint­ve, hogy a szim­pó­zi­um ép­pen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom tu­do­má­nyos igé­nyű meg­kö­ze­lí­té­sét és az ez­ál­tal nyer­he­tő (már em­lí­tett) elő­nyö­ket ün­nep­li. Ta­lán ép­pen eb­ben mu­tat­ko­zik meg a dis­pu­ta nagy­sze­rű­sé­ge, szé­les lá­tó­kör­ének je­len­tő­sé­ge, hi­szen a konst­ruk­tív vi­tá­nak az alap­ja a meg­ér­tés (a szó min­den ér­tel­mé­ben), és (Hans-Georg Gadamer sza­va­i­val) a dol­gok­hoz va­ló hoz­zá­fé­rés min­dig ki­zá­ró­lag a dis­kur­zu­son, a be­szé­de­ket és „el­len­be­szé­de­ket” (vá­la­szo­kat) is ma­gá­ba fog­la­ló dis­kur­zu­son ke­resz­tül le­het­sé­ges.

A kö­vet­ke­ző „blokk” egy­faj­ta tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tét vizs­gál­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­nak, két író (Grendel La­jos és Bereck Jó­zsef) mű­ve­in ke­resz­tül, meg­ma­rad­va a fik­ci­ón be­lül. Elek Ti­bor a fel­vi­dé­ki ma­gyar pol­gár­ság kér­dé­sét, Beny­ovszky Krisz­ti­án pe­dig a ki­sebb­sé­gi iro­da­lom po­é­ti­kai-re­to­ri­kai meg­al­ko­tott­sá­gá­ban rej­lő me­ta­fo­ri­kus­sá­got ve­szi gór­cső alá. őket kö­ve­ti Ke­se­rű Jó­zsef rö­vid esz­me­fut­ta­tá­sa Beny­ovszky Krisz­ti­án Rács­must­ra. Re­gé­nyes ol­va­só­nap­ló Kaff­ka Mar­git­tól Bo­dor Ádá­mig cí­mű kö­te­té­ről, amely az őt meg­elő­ző Beny­ovszky-­tanul­mány­hoz ha­son­ló­an ér­de­kes po­é­ti­kai fur­fan­gos­sá­gok­ra vi­lá­gít rá a vizs­gált mű kap­csán. Kocur Lász­ló a szlo­vá­ki­ai ma­gyar gyer­mek­iro­dal­mat ál­lít­ja a fó­kusz­ba, míg őt az iro­dal­mi nyelv meg­vál­to­zá­sá­nak egy szél­ső­sé­ges ese­tét ki­ra­ga­dó tanul­mánypár kö­ve­ti: Né­meth Zol­tán Csehy Zol­tán mű­for­dí­tá­sa­in ke­resz­tül a lí­rai köz­nyelv ’90-es évek­be­li sza­ba­dos­sá, vul­gá­ris­sá, obsz­cén­né vá­lá­sát kör­vo­na­laz­za, Csehy Zol­tán pe­dig a Né­meth ál­tal vá­lo­ga­tott kö­tet, A per­ver­zió mél­tó­sá­ga kon­tex­tu­a­lizálására és ér­tel­me­zé­sé­re vál­lal­ko­zik. Pol­gár Ani­kó és Hizs­nyai Tóth Il­di­kó kü­lön­bö­ző pél­dák se­gít­sé­gé­vel a mű­for­dí­tás, il­let­ve a for­dí­tás­el­mé­let di­lem­má­i­ra kér­dez rá, Tő­zsér Ár­pád esz­me­fut­ta­tá­sa pe­dig (Or­bán Ot­tó egy ver­sén ke­resz­tül) a lí­ra és a lí­ra nyel­vé­nek sze­mé­lyes­sé­gé­re kon­cent­rál. Ez utób­bi kér­dé­se­ket ha­gyó, ref­le­xi­ó­kat ger­jesz­tő so­ra­i­ra a dis­pu­tán el­hang­zó vi­tát ki­tű­nő­en il­luszt­rá­ló le­vél­vál­tás szol­gál­hat vá­lasz­ként (a kö­tet III., a dis­pu­ta saj­tó­vissz­hang­ját be­mu­ta­tó fe­je­ze­té­ben), ugyan­csak Tő­zsér Ár­pád, va­la­mint H. Nagy Pé­ter tol­lá­ból. E vi­ta kap­csán is­mét meg­mu­tat­ko­zik a már csak ko­ruk­nál fog­va is más-más iro­da­lom­szem­lé­let­tel ren­del­ke­ző elő­adók egy­más irán­ti nyi­tott­sá­ga, az egy­más meg­ér­té­sé­re va­ló tö­rek­vés gesz­tu­sa.

Sán­ta Szi­lárd és Beke Zsolt írá­sai az iro­da­lom más re­gisz­te­re­i­re és a társ­mű­vé­sze­tek­re tesz­nek ki­te­kin­tést, ne­ve­ze­te­sen a vizual­itás tárgy­kö­ré­re. Vida Ger­gely a ’80-as évek szlo­vá­ki­ai ma­gyar köl­té­sze­té­ről tart rö­vid esz­me­fut­ta­tást, fo­lya­ma­to­san ho­ri­zont­ban tart­va a kor ma­gyar ös­­sze­füg­gé­se­it. Kor­pás Ár­pád és H. Nagy Pé­ter szö­ve­gei a saj­tó­val kap­cso­la­to­sak, azon­ban míg az előb­bi in­kább tör­té­ne­ti kér­dé­sek men­tén bon­ta­ko­zik ki, H. Nagy egy saj­ná­la­tos és föl­há­bo­rí­tó ese­tet vá­zol, amely a fel­vi­dé­ki saj­tó­sza­bad­ság ra­di­ká­lis meg­csor­bí­tá­sá­val áll kap­cso­lat­ban. Itt min­de­nek­előtt az ok­ta­tás ál­tal kö­tő­dünk az iro­da­lom­hoz, és ilyen ér­te­lem­ben leg­alább an­­nyi­ra fon­tos és ak­tu­á­lis kér­dé­sek me­rül­nek föl, mint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom he­lyi re­cep­ci­ó­ja és kan­on­izá­ció­ja so­rán.
A kö­tet ös­­sze­ál­lí­tó­ja és szer­kesz­tő­je, Csan­da Gá­bor érez­he­tő­en nem egy szimp­la ta­nul­mány­gyűj­te­mény köz­re­a­dá­sá­ban volt ér­de­kelt, ha­nem a szim­pó­zi­um fon­tos­sá­gá­nak és je­len­tő­sé­gé­nek a köz­ve­tí­té­sé­ben. Eköz­ben nem fe­led­ke­zett meg ar­ról sem, hogy a szer­kesz­tés so­rán a saj­tó­sza­bad­sá­got érin­tő nyil­vá­nos­ság kér­dé­sé­ben li­be­rá­lis­nak mu­tat­koz­zék: A Somor­jai dis­pu­ta a saj­tó­ban cí­mű fe­je­zet a több mél­ta­tó cikk mel­lett egy sza­bad szá­jú, mo­do­ro­san zsur­na­lisz­ta, név­te­len inter­netes úti be­szá­mo­lót is közöl… De a leg­fon­to­sabb még­is az, hogy az ér­de­kes és szín­vo­na­las es­­szék és ta­nul­má­nyok mel­lett a dis­pu­ta kö­tet for­má­já­ban kéz­zel­fog­ha­tó anya­ga egy­ben kor­do­ku­men­tum is, jel­zése a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom he­lyi kri­ti­kai és iro­da­lom­tu­do­má­nyos re­gisz­te­re új­já­szü­le­té­sé­nek.

L. Var­ga Pé­ter