Szemle archív

Fórum Társadalomtudományi Szemle



2007/2

Impresszum 2007/2

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
XI. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tanulmányok
László Béla: A bolognai folyamat hatása a szlovákiai és szlovákiai magyar felsőoktatásra 3
Bukovszky László: Menekültügy Komárom vármegyében a második világháború végén 37
Michal Štefanský: A szlovákiai magyar kisebbség 1945–1949 közötti helyzetének külpolitikai összefüggései 51
Pomichal Richárd: Csehszlovákia és Magyarország viszonya az 1920-as években 63
Veres Tímea: Tuka politikai visszatérése 87
Klamár Zoltán: A Magyarkanizsán élő etnikumok térkijelölő gyakorlata a 18–20. században 101
Misad Katalin: A szlovák nyelv oktatásának helyzete alap- és középiskoláinkban 115
Lovisek Júlia: Pozsony utcaneveinek politikai indíttatású névváltoztatásai az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után 127
Kiss-Szemán Zsófia: A szlovák Lohengrin. Pór Bertalan Kompozíció című képéről 137

Agora
Kontra Miklós: Az anyanyelvű felsőoktatás előnyei és hátrányai, ahogy „a nép” látja 147

Reflexió
Gaucsík István: Helyzetkép a szlovákiai magyar katolikus „levéltárakról” a kulturális intézményépítés tükrében 153

Konferencia
Szent György és napja a néphagyományban. Magyar–román néprajzi konferencia (Sepsiszentgyörgy, 2007. április 24–26.) (L. Juhász Ilona) 159

A Kassák-kód (Sánta Szilárd–Benyovszky Krisztián) 163

László Béla: A bolognai folyamat hatása a szlovákiai és szlovákiai magyar felsőoktatásra

1. Be­ve­ze­tő

Az 1999. jú­ni­us 19-én 29 eu­ró­pai or­szág ok­ta­tá­si mi­nisz­te­re ál­tal alá­írt bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat in­dí­tot­ta el az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás har­mo­ni­zá­lá­sá­nak, át­ala­ku­lá­sá­nak gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát. Et­től kezd­ve be­szél­he­tünk „bo­lo­gnai fo­lya­mat”-ról, amely­nek el­sőd­le­ges cél­ja az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek ös­­sze­han­go­lá­sa, har­mo­ni­zá­lá­sa – sok­ré­tű­sé­gük és szí­nes­sé­gük meg­tar­tá­sa mel­lett –, amely­nek kö­szön­he­tő­en von­zób­bá, att­rak­tí­vab­bá vál­hat az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás. E lát­szó­lag el­lent­mon­dá­sos ten­den­ci­ák köz­ti össz­hang meg­te­rem­té­se je­len­ti az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­kí­tá­sát, ame­lyet a nyi­lat­ko­zat alá­írói 2010-ig kí­ván­nak meg­va­ló­sí­ta­ni (Sprievodca… 2006, 8).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­nak szem­pont­já­ból azon­ban nem ér­dek­te­len rö­vi­den szól­ni az okok­ról és az előz­mé­nyek­ről.
A vi­lág­mé­re­tű glob­al­izá­ció gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai át­ren­de­ző­dé­sek­hez ve­ze­tett. Az USA, Ja­pán, majd a dél­ke­let-ázsi­ai or­szá­gok, s az utób­bi idő­ben Kí­na és In­dia gaz­da­sá­gi-tech­no­ló­gi­ai si­ke­rei a nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok kö­ré­ben fel­erő­sí­tet­ték a gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­se­ket. Az Eu­ró­pai Unió ki­ala­kí­tá­sá­nak fo­lya­ma­tá­ban, az eu­ró­pai gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek meg­tar­tá­sa ér­de­ké­ben az utób­bi tíz év­ben a hang­súly fo­ko­za­to­san át­ke­rült a tár­sa­dal­mi kér­dé­sek­re, min­de­nek­előtt az em­be­ri erő­for­rás kér­dé­sé­re. En­nek egyik ös­­sze­te­vő­je a sza­bad mun­ka­erő áram­lá­sa, a mun­ka­vál­la­lók moz­gá­sa, amely­nek leg­főbb aka­dá­lyai az el­té­rő szak­kép­zé­si és fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek, a kép­zé­sek tar­tal­mi kü­lön­bö­ző­sé­ge, ne­he­zen ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó vol­ta s en­nélfog­va a vég­zett­sé­gek, a tu­do­má­nyos fo­ko­za­tok köl­csö­nös el­is­me­ré­sé­nek, el­fo­ga­dá­sá­nak ne­héz­sé­gei. A ver­seny­ké­pes gaz­da­ság ki­ala­kí­tá­sá­nak má­sik ös­­sze­te­vő­je a tu­dás­ala­pú tár­sa­da­lom, a ki­emel­ke­dő ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ket pro­du­ká­ló szel­le­mi tel­je­sít­mény. A te­het­sé­ges ku­ta­tók, szak­em­be­rek szá­má­ra eh­hez ki­vá­ló ku­ta­tá­si, inf­rast­ruk­tu­rá­lis kör­nye­ze­tet szük­sé­ges biz­to­sí­ta­ni (Hrubos 2002). Csak egy eu­ró­pai nagy­sá­gú gaz­da­sá­gi és pi­a­ci tér tud­hat ver­seny­ké­pes ré­gi­ó­ként vá­la­szol­ni a vi­lág­mé­re­tű glob­al­izá­ció gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai ki­hí­vá­sa­i­ra. Ezért egy eu­ró­pai szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si-ku­ta­tá­si tér­ben kell jól gaz­dál­kod­ni az em­be­ri erő­for­rás­ok­kal, a mo­bi­li­tás ré­vén ki­vá­ló­an fel­sze­relt ku­ta­tó­mű­he­lyek­be kon­cent­rál­ni a te­het­sé­ges ku­ta­tó­kat, szak­em­be­re­ket, ahol ki­emel­ke­dő ku­ta­tá­si ered­mé­nyek szü­let­het­nek. Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek ös­­sze­han­go­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­ge már leg­alább öt­ven év­vel ez­előtt fel­ve­tő­dött. El­ső­ként a dip­lo­mák köl­csö­nös el­is­me­ré­sé­nek rend­sze­ré­ből si­ke­rült át­ül­tet­ni az ál­ta­lá­nos irány­el­ve­ket a gya­kor­lat­ba. Ezt kö­vet­te az Eu­ró­pai Kred­itátviteli Rend­szer (European Cre­dit Trans­fer Sys­tem, a to­váb­bi­ak­ban: ECTS) ki­dol­go­zá­sa és fo­ko­za­tos be­ve­ze­té­se.
A vi­lág több száz egye­te­mi rek­to­ra ál­tal 1988-ban Bo­log­ná­ban, az el­ső eu­ró­pai egye­tem meg­ala­ku­lá­sá­nak 900. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ki­bo­csá­tott Mag­na Char­ta Uni­ver­si­ta­tum már egy olyan át­fo­gó do­ku­men­tum, amely alap­ját ké­pe­zi és kör­vo­na­laz­za a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek har­mo­ni­zá­lá­sá­nak, az egye­te­mi alap­el­vek, prin­cí­pi­u­mok kö­zös ki­nyi­lat­koz­ta­tá­sá­val. Ezek: az egye­te­mi au­to­nó­mia, az ok­ta­tás és ku­ta­tás köl­csö­nös­sé­ge, az ok­ta­tás és ku­ta­tás sza­bad­sá­ga, a ta­ná­rok és hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sa, a vég­zett­sé­gek, a vizs­gák nem­zet­kö­zi el­is­me­ré­se, az eu­ró­pai hu­ma­nis­ta ha­gyo­má­nyok meg­őr­zé­se. A Mag­na Char­ta ki­tér ezen alap­el­vek meg­tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges esz­kö­zök kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­ra is.
A kül­ső gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi ha­tá­sok és az eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok mel­lett vég­le­ges át­tö­rést a Sor­bonne­-nyi­lat­ko­zat ho­zott, ame­lyet 1998 má­ju­sá­ban a Sor­bonne Egye­tem ala­pí­tá­sá­nak 800. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból Fran­cia­or­szág, Né­met­or­szág, Olasz­or­szág és az Egye­sült Ki­rály­ság ok­ta­tá­si mi­nisz­te­rei bo­csá­tot­tak ki. Eb­ben fel­hí­vás­sal for­dul­tak az egye­te­mi kö­zös­sé­gek­hez a nyi­tott Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sá­ra, amely alap­fel­té­te­le kon­ti­nen­sünk át­fo­gó fej­lő­dé­sé­nek. Ez volt az el­ső konk­rét lé­pés az össz­eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si mo­dell ki­mun­ká­lá­sá­ra (Fronc 2003).
Az eu­ró­pai po­li­ti­kai tes­tü­le­tek is fo­lya­ma­to­san ré­sze­sei, be­fo­lyá­so­lói vol­tak a fel­ső­ok­ta­tás át­ala­ku­lá­sá­nak. Az Eu­ró­pai Unió 1992-ben a maas­trichti szer­ző­dés­ben meg­ala­poz­ta ok­ta­tás­po­li­ti­ká­ját is. En­nek ha­tá­sá­ra szü­let­tek meg az együtt­mű­kö­dé­se­ket tá­mo­ga­tó si­ke­res prog­ra­mok: a Socrates, a Le­o­nar­do da Vin­ci és a Youth for Europe. Az Eu­ró­pa Ta­nács és az UNESCO ál­tal el­ké­szí­tett és 1997-ben Lis­­sza­bon­ban el­fo­ga­dott do­ku­men­tum töb­bek kö­zött a kül­föld­ön szer­zett dip­lo­mák­nak az adott or­szág­ban tör­té­nő kor­rekt el­bí­rá­lá­sá­ra ösz­tön­zi az eu­ró­pai ál­la­mo­kat, és eh­hez nyújt mód­szer­ta­ni se­gít­sé­get (Balla 2004).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat be­in­du­lá­sá­val a mű­ve­lő­dés te­rén is meg­szü­le­tett az Eu­ró­pai Unió po­li­ti­kai dokt­rí­ná­ja, ame­lyet az Eu­ró­pai Unió és a csat­la­ko­zó or­szá­gok ál­lam- és kor­mány­fői 2001-ben fo­gad­tak el. Itt volt elő­ször po­li­ti­kai szin­ten dek­la­rál­va a tu­do­mány, a tech­ni­ka, az in­no­vá­ció és a mű­ve­lő­dés mint a gaz­da­sá­gi fej­lő­dés alap­ve­tő té­nye­ző­je. Az Eu­ró­pai Unió el­kö­te­lez­te ma­gát az Eu­ró­pai Ku­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­kí­tá­sa mel­lett, és há­rom stra­té­gi­ai fel­adat­ban, eze­ken be­lül 13 cél­ban fo­gal­maz­ta meg po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­se­it az ok­ta­tás és mű­ve­lő­dés te­rü­le­tei számára1 (Fronc 2003).

2. A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás a bo­lo­gnai fo­lya­mat kü­szö­bén

A Tri­a­non után lét­re­jött Cseh­szlo­vá­kia egy erő­sen aszim­met­ri­kus ál­lam­rend­szer volt, a Prá­gá­ban szé­ke­lő köz­pon­ti ál­lam­ha­tal­mi szer­vek mel­lett Szlo­vá­ki­á­ban má­sod­la­gos dön­tés­ho­zó és vég­re­haj­tó jog­kö­rök­kel ren­del­ke­ző ha­tal­mi szer­vek mű­köd­tek. A szlo­vák nem­ze­ti erők erő­sö­dé­sé­vel azon­ban az aszim­met­ri­kus ál­lam­mo­dell fo­ko­za­to­san szim­metrizáló­dot­t. En­nek függ­vé­nyé­ben meg­erő­söd­tek a szlo­vák ha­tó­sá­gok jog­kö­rei. Így előbb a köz­ok­ta­tást (1968), majd a fel­ső­ok­ta­tást (1990) be­ha­tá­ro­ló leg­fon­to­sabb jog­kö­rök át­he­lye­ződ­tek a szö­vet­sé­ges ál­la­mok­ra (Cseh­or­szág, Szlo­vá­kia). A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­té­ig (1993) a szlo­vá­ki­ai (szlo­vák nyel­vű) fel­ső­ok­ta­tás tel­jes egé­szé­ben az egy­sé­ges cseh­szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­sze volt. E fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer a kez­de­tek­től fog­va nem so­rol­ha­tó sem a du­á­lis, sem a li­ne­á­ris mo­del­lek kö­zé, leg­in­kább az egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tás fo­gal­má­val jel­le­mez­he­tő. A kép­zés ide­je 4, 5 vagy 6 év volt. A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben szer­zett dip­lo­mák jo­gi ér­te­lem­ben, de a bé­re­zés és a mun­ka­vál­la­lás szem­pont­já­ból is egyen­ran­gú­ak vol­tak, füg­get­le­nül at­tól, hogy az in­téz­mény ne­vé­ben a fő­is­ko­la vagy az egye­tem meg­ne­ve­zés sze­re­pelt.
Eb­ből a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer­ből a ki­tö­rés le­he­tő­sé­gét te­rem­tet­te meg az 1990. jú­li­us 1-jé­vel élet­be lé­pett 172/1990-es szá­mú fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény (Zákon o vysokých školách), amely már te­ret biz­to­sí­tott a kü­lön­bö­ző szin­tű fel­ső­fo­kú képzés­nek.2 A tör­vény még min­dig az egy­más mel­lett lé­te­ző du­á­lis kép­zés­nek ad el­ső­sor­ban te­ret, nem zár­va azon­ban ki az egy­más­ra épü­lő, több­lép­csős li­ne­á­ris mo­dell al­kal­ma­zá­sát sem (Lász­ló 2006b). A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek iga­zá­ban nem él­tek a tör­vény ál­tal fel­kí­nált le­he­tő­ség­gel, és az 1990-es évek­ben to­vább tar­tot­ta ma­gát a ha­gyo­má­nyos egy­szin­tű kép­zés. Az ed­dig is­me­ret­len bac­ca­lau­reatusi (bach­e­lor) kép­zést az in­téz­mé­nyek leg­in­kább le­ve­le­ző (ex­tern) for­má­ban szer­vez­ték meg, mi­vel ez tan­díj sze­dé­sét tet­te le­he­tő­vé szá­munk­ra.
A Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­val (1993) lét­re­jött Szlo­vák Köz­tár­sa­ság örö­köl­te ezt a do­mi­náns egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tást. Azok az in­téz­mé­nyek, ame­lyek ne­vé­ben nem sze­re­pelt az egye­tem (uni­verz­i­ta) ki­fe­je­zés, egy­sze­rű név­vál­tás­sal meg­ol­dot­ták a prob­lé­mát. Szlo­vá­ki­á­ban így 2005-re 17 fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ne­vé­ben sze­re­pelt az egye­tem meg­ne­ve­zés. Eze­ken kí­vül még há­rom fel­ső­fo­kú in­téz­mény mű­kö­dött, me­lyek ne­vé­ben a fő­is­ko­la (vysoká ško­la), ill. az aka­dé­mia meg­ne­ve­zés sze­re­pelt. A 6 ma­gán fel­ső­fo­kú in­téz­mény a fő­is­ko­la ne­vet vi­sel­te.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nagy ha­gyo­má­nya volt az egye­te­mi dok­to­ri – a köz­nyelv­ben kis­dok­to­ri – fo­ko­zat­nak. Az 1990-es fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény ezt el­tö­röl­te, azon­ban 1996-os mó­do­sí­tá­sa új­ból vis­­sza­ál­lí­tot­ta, és a fel­ső­ok­ta­tá­si legis­zlatí­va ré­sze­ként a mai na­pig kis­dok­to­ri fo­ko­za­to­kat le­het sze­rez­ni a szlo­vá­ki­ai egye­te­me­ken (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53., 83. §).3
Önál­ló fel­ső­ok­ta­tás­ról a tör­vény­ke­zés, az irá­nyí­tás és a vég­re­haj­tás te­rén Szlo­vá­ki­á­ban csak 1993-tól, az önál­ló Szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sa óta be­szél­he­tünk. Ez nem je­len­tett tö­rést a még Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult fel­ső­ok­ta­tá­si fo­lyama­­tok­ban, de erő­tel­jes­eb­ben kezd­tek meg­je­len­ni a cseh­or­szá­gi­tól el­té­rő, sa­já­tos szlo­vá­ki­ai meg­ol­dá­sok (mint pél­dá­ul az egye­te­mi dok­to­ri fo­ko­za­tok vis­­sza­ál­lí­tá­sa). Ugyan­ak­kor to­vább­ra is lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ták a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás fej­lő­dé­sét, át­ala­ku­lá­sát a cseh­or­szá­gi ese­mé­nyek, min­de­nek­előtt a tör­vény­ho­zás és a ren­del­ke­zé­sek te­rén. A szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­ban a kez­de­tek­től fog­va ta­pasz­tal­ha­tó az eu­ró­pai nyi­tás szán­dé­ka, a nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ra/ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó­ság­ra va­ló haj­lam, va­la­mint az igye­ke­zet, hogy az eu­ró­pai vál­to­zá­sok ak­tív ré­sze­se le­gyen. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um és a fel­ső­ok­ta­tá­si szak­em­be­rek rend­sze­re­sen fi­gyel­ték az eu­ró­pai fej­le­mé­nye­ket és ta­nul­má­nya­ik­ban, írá­sa­ik­ban rész­le­tes tá­jé­koz­ta­tást nyúj­tot­tak a szak­ma és a nyil­vá­nos­ság szá­má­ra.
A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek – a mi­nisz­té­ri­um ko­or­di­ná­ci­ós ren­del­ke­zé­se hi­á­nyá­ban – nem ép­pen ös­­sze­han­gol­tan kezd­ték be­ve­zet­ni a kü­lön­bö­ző kred­itrend­sz­ereket, ame­lyek­nél érez­he­tő volt az ECTS ha­tá­sa. Meg­fe­le­lő tör­vé­nyek hí­ján és a ka­rok jog­ala­nyi­sá­ga kö­vet­kez­té­ben 2002-ig olyan fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek is vol­tak, ame­lyek ka­ra­in kü­lön­bö­ző kred­itrend­sz­erek mű­köd­tek. Az egyes ka­rok, egye­te­mek bel­ső jog­sza­bá­lya­ik út­ján a még min­dig do­mi­náns egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si prog­ra­mo­kat (4, 5, 6 éve­sek) két szint­ben va­ló­sí­tot­ták meg. En­nek az volt a lé­nye­ge, hogy a ta­nul­má­nyok két egy­más­ra épü­lő rész­re, alap­ta­nul­má­nyok­ra (2-3 év) és fő­ta­nul­má­nyok­ra (2-3 év) osz­lot­tak. Az alap­ta­nul­má­nyo­kat a hall­ga­tók ös­­sze­fog­la­ló át­lé­pő vizs­gák­kal (pos­tupová skúška) zár­ták, en­nek si­ke­res le­zá­rá­sá­val foly­tat­hat­ták csak ta­nul­má­nyai­­kat a fő­stú­di­um­ban. E köz­tes ös­­sze­fog­la­ló vizs­gák a ma­gyar­or­szá­gi fo­ga­lom­hasz­ná­lat sze­rint szi­gor­lat jel­le­gű­nek te­kint­he­tők, me­lyek vizs­ga­bi­zott­ság előtt zaj­lot­tak. A köz­nyelv­ben ezt kis­ál­lam­vizs­gá­nak is ne­vez­ték, mi­vel a vizs­ga­ered­mé­nye­ket a ta­nul­má­nyok vég­ső le­zá­rá­sa­kor az ál­lam­vizs­gák ered­mé­nyei kö­zé is be­szá­mí­tot­ták.
A 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben zö­mé­ben még a 3–5. év­fo­lyam hall­ga­tói az eh­hez ha­son­ló ta­nul­má­nyi rend­sze­rek­ben ta­nul­nak, ame­lyek­nek az egyes fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben kü­lön­bö­ző meg­va­ló­sí­tá­si for­má­ik van­nak.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek az ilyen tí­pu­sú ta­nul­mány­szer­ve­zé­si rend­sze­rek­re az 1990-es évek má­so­dik fe­lé­ben tér­tek át. Ez is azt iga­zol­ja, hogy az in­téz­mé­nyek a tör­vé­nyi ren­del­ke­zé­se­ket meg­előz­ve az eu­ró­pai tren­dek­re, vál­tá­sok­ra idő­ben, ru­gal­ma­san re­a­gál­va el­kezd­ték a há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tás­ra va­ló át­ál­lást, az em­lí­tett alap- és fő­stú­di­u­mok­hoz ha­son­ló rend­sze­rek be­ve­ze­té­sé­vel. Meg kell azon­ban je­gyez­ni, hogy Szlo­vá­kia fel­ső­ok­ta­tá­sá­ban 1993–2002 kö­zött ezek az eu­ró­pai vál­to­zá­sok­hoz va­ló kö­ze­le­dé­si fo­lya­ma­tok elég­gé ka­o­ti­kus ké­pet mu­tat­tak, amely­nek okai a tör­vény­ke­zés ké­sé­sé­ben, az önál­ló­vá vált szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás szer­ve­zé­se és irá­nyí­tá­sa te­rén mu­tat­ko­zó ta­pasz­ta­lat­lan­ság­ban, a jog­ala­nyi­sá­gú egye­te­mek és ka­rok nya­ká­ba zú­du­ló egye­te­mi au­to­nó­mia ál­tal nyúj­tott le­he­tő­sé­gek mo­hó ki­hasz­ná­lá­sá­ban ke­re­sen­dők.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat kü­szö­bén a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban még két lé­nye­ges át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat zaj­lik. Az el­ső a fel­ső­ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­se, amely a töb­bi, az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz csat­la­ko­zó kö­zép-eu­ró­pai ál­lam­nál is meg­fi­gyel­he­tő. A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek hall­ga­tó­i­nak szá­ma 2002-re (1992-höz vi­szo­nyít­va) 64 311-ről 136 922-re – több mint két­sze­re­sé­re (2,13) – nőtt. Ezen be­lül nem te­kint­he­tő egész­sé­ges fej­lő­dé­si fo­lya­mat­nak a le­ve­le­ző ta­go­za­tos ta­nul­má­nyi for­mák hall­ga­tói szá­má­nak több mint négy­sze­re­sé­re (4,39) va­ló emel­ke­dé­se. Ezt egy­részt az idéz­te elő, hogy a le­ve­le­ző ta­go­za­tos hall­ga­tók hoz­zá­já­rul­tak ta­nul­má­nyi költ­sé­ge­ik­hez, ami több­let­be­vé­telt je­len­tett az in­téz­mény­nek, más­részt az ak­ko­ri ál­la­mi tá­mo­ga­tá­si mo­dell nem iga­zán ösz­tö­nöz­te a nap­pa­li ta­go­za­tos hall­ga­tók fel­vé­tel­ét.
Az em­lí­tett idő­szak­ban vi­szont az ok­ta­tók szá­ma csu­pán 1,2-sze­re­sé­re (8103-ról 9707-re) nőtt, ami a fel­ső­ok­ta­tás ef­fek­ti­vi­tá­sá­nak ja­vu­lá­sá­ra utal. Az egy ok­ta­tó­ra eső hall­ga­tók szá­ma 7,9-ről 14,1-re emel­ke­dett.
A má­sik ége­tő prob­lé­má­ja a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­nak az ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sok ne­ga­tív ala­ku­lá­sa. Míg 1992-ben az ál­la­mi költ­ség­ve­tés 1,05%-ából gaz­dál­kod­hat­tak a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek, ad­dig ez 2002-ben már csak 0,71% volt. A szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sá­nak szint­je az OECD-államok át­la­gos tá­mo­ga­tá­si szint­jé­nek csu­pán 50%-a kö­rül mo­zog (Vozár 2003).
A fel­ső­ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak kö­ve­té­se és biz­to­sí­tá­sa te­rén Szlo­vá­kia az egye­te­mi au­to­nó­mia meg­adá­sá­val egy idő­ben (1990) meg­hoz­ta az el­ső tör­vé­nyes ren­del­ke­zést. A 172/1990-es szá­mú tör­vén­­nyel be­ve­ze­tés­re ke­rült a fel­ső­ok­ta­tás akkre­d­itá­ció­ja. Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság a fel­ső­ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak el­bí­rá­lá­sát, a fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek a kü­lön­bö­ző ta­nul­má­nyi sza­kok, prog­ra­mok meg­va­ló­sí­tá­sá­ra va­ló al­kal­mas­sá­gát a ka­rok éves ér­té­ke­lé­sén ke­resz­tül vé­gez­te.

3. A bo­lo­gnai fo­lya­ma­tot se­gí­tő köz­tes szer­ve­ze­tek

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat fő le­té­te­mé­nye­se az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um. Szlo­vá­kia kép­vi­se­lői a bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­tal kez­dő­dő­en a fo­lya­mat­tal kap­cso­la­tos va­la­men­­nyi do­ku­men­tu­mot alá­ír­ták, és az el­fo­ga­dott aján­lá­so­kat, cé­lo­kat fo­ko­za­to­san be­épí­tet­ték az or­szág tör­vény­ke­zé­sé­be és ál­la­mi ren­de­le­te­i­be.
A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­ban az alá­író (29) és az az­óta a nyi­lat­ko­zat­hoz csat­la­ko­zó or­szá­gok (je­len­leg 45) el­kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy 2010-ig ki­épí­tik az egy­sé­ges Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­sé­get. A mi­nisz­te­rek meg­egyez­tek, hogy két­éven­ként ér­té­kel­ni fog­ják a ki­tű­zött cé­lok gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát.
Az ere­de­ti hat célt a prá­gai (2001), a ber­li­ni (2003) és a bergeni (2005) mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón to­váb­bi cé­lok­kal egé­szí­tet­ték ki. Je­len­leg Szlo­vá­ki­á­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén 11 stra­té­gi­ai cél­ra össz­pon­to­sí­ta­nak, amely­nek rész­le­te­it a kö­vet­ke­ző fe­je­zet­ben fog­lal­juk ös­­sze.
A mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zók előtt ál­ta­lá­ban az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek kép­vi­se­lői rek­to­ri ér­te­kez­le­tet tar­ta­nak, és aján­lá­so­kat fo­gal­maz­nak meg a mi­nisz­te­rek szá­má­ra. A Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia va­la­men­­nyi ed­di­gi ér­te­kez­le­ten (Salamanka 2001, Graz 2003, Glas­gow 2005) kép­vi­sel­tet­te ma­gát.
Az Eu­ró­pai Unió el­vei sze­rint a mű­ve­lő­dés és az ok­ta­tás a tag­ál­lam­ok kom­pe­ten­ci­á­já­ba tar­to­zik, ezért az Eu­ró­pai Bi­zott­ság sem gya­ko­rol köz­vet­len be­fo­lyást az át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­tok­ra. En­nek el­le­né­re – fő­leg a 2004-es bő­ví­tést kö­ve­tő­en – a fel­ső­ok­ta­tá­si és ku­ta­tá­si pro­jek­tek tá­mo­ga­tá­sa, va­la­mint a vi­ta­fó­ru­mo­kon va­ló rész­vé­te­le foly­tán egy­re szo­ro­sab­bá vált az együtt­mű­kö­dés a bo­lo­gnai fo­lya­ma­tot irá­nyí­tó eu­ró­pai tes­tü­le­tek­kel, és nö­ve­ke­dett a bi­zott­ság be­fo­lyá­sa a fo­lya­ma­tok ala­ku­lá­sá­ra. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ra úgy te­kint, mint az Eu­ró­pa Ta­nács lissza­bo­ni stra­té­gi­á­já­ban ki­tű­zött cé­lok egyi­ké­re.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat irá­nyí­tá­sát a mi­nisz­te­rek ál­tal tá­mo­ga­tott Bo­lo­gnai Fol­low-up Mun­ka­cso­port és a Bo­lo­gna Ta­nács vég­zi. Ezek ta­nács­adó, se­gí­tő tag­jai kö­zött sze­re­pel­nek a fel­ső­ok­ta­tás prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zó eu­ró­pai egye­sü­le­tek és intézmények.4
Szlo­vá­ki­á­ban ered­mé­nye­sen mű­kö­dik a fi­zi­kai és jo­gi sze­mé­lyek ön­kén­tes egye­sü­le­te, a Szlo­vák Aka­dé­mi­ai Szö­vet­ség a Nem­zet­kö­zi Együtt­mű­kö­dé­sért (a to­váb­bi­ak­ban: SAAIC), amely­nek cél­ja a szlo­vá­ki­ai in­téz­mé­nyek nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dé­sé­nek tá­mo­ga­tá­sa, ko­or­di­ná­ci­ó­ja, min­de­nek­előtt az EU or­szá­ga­i­val a mű­ve­lő­dés és egyéb te­rü­le­te­ken. Nem­ze­ti szin­ten a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja a Socrates, a Le­o­nar­do da Vin­ci, az Erasmus-Mundus és a Tem­pus prog­ram­ja­it. A SAAIC e prog­ra­mok ré­szé­re kü­lön nem­ze­ti iro­dá­kat mű­köd­tet. Az EB kez­de­mé­nyez­te (2004) a Bo­lo­gnai Pro­motérok Nem­ze­ti Cso­port­ja­i­nak lét­re­ho­zá­sát, ame­lyek se­gí­tik a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket a bo­lo­gnai fo­lya­mat al­kal­ma­zá­sá­nál.
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság Szlo­vá­ki­á­ban a Socrates/Erasmus Prog­ram Nem­ze­ti Iro­dá­ját kér­te fel, hogy tá­mo­gas­sa és ad­mi­niszt­rál­ja e cso­port lét­re­ho­zá­sát, és ter­jes­­sze pro­jekt­je­it a bi­zott­ság elé. Az iro­da, együtt­mű­köd­ve az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um Fel­ső­ok­ta­tá­si Szek­ci­ó­já­val, a Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­ci­á­val és a Fel­ső­ok­ta­tá­si In­téz­mé­nyek Ta­ná­csá­val, az Eu­ró­pai Bi­zott­ság­nak egy 7 ta­gú cso­port­ra tett ja­vas­la­tot. A Nem­ze­ti Cso­port min­de­nek­előtt a kö­vet­ke­ző te­rü­le­te­ken se­gí­ti a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­ban (Sprievodca… 2006, 23):
– mi­nő­ség­biz­to­sí­tás (nap­pa­li, ill. le­ve­le­ző ta­go­zat);
– há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer;
– ta­nul­má­nyok el­is­me­ré­se (ECTS, DS);
– éle­ten át tar­tó ta­nu­lás;
– Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si és Ku­ta­tá­si Tér­ség;
– mo­bi­li­tás a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben;
– a fel­ső­ok­ta­tás eu­ró­pai di­men­zi­ó­ja.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat­nak te­ret adó tör­vé­nyi és egyéb ren­del­ke­zé­sek Szlo­vá­ki­á­ban is el­fo­ga­dás­ra ke­rül­tek. Ezek is­mer­te­té­sé­re a kö­vet­ke­ző rész­ben ke­rül sor, ami­kor a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ki­tű­zé­se­i­nek Szlo­vá­ki­ai meg­va­ló­sí­tá­sát rész­le­te­sebb elem­zés alá ves­­szük.
A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um kon­fe­ren­ci­ák szer­ve­zé­sé­vel és pub­li­ká­ci­ó­kon ke­resz­tül in­for­mál­ja, va­la­mint min­den lé­nye­ges do­ku­men­tu­mot, a mi­nisz­te­rek ta­nács­ko­zá­sa­i­nak ha­tá­ro­za­ta­it stb. szlo­vák nyel­ven is hoz­zá­fér­he­tő­vé te­szi. Az egyes in­téz­mé­nyek tisz­tá­ban van­nak, mit kel­le­ne ten­ni­ük a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ja­i­nak el­éré­se te­rén, az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si és Ku­ta­tá­si Tér­ség­ben va­ló ered­mé­nyes meg­je­le­nés ér­de­ké­ben. A fő kér­dés min­de­nütt a „ho­gyan”-on van.
Szlo­vá­ki­á­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat­tal ös­­sze­füg­gő cé­lok meg­va­ló­sí­tá­sa 11 alap­ve­tő te­rü­le­ten fo­lyik. Ezek a kö­vet­ke­zők:
1. ös­­sze­ha­son­lí­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok;
2. két fő cik­lu­son ala­pu­ló kép­zé­si rend­szer;
3. kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­se;
4. mo­bi­li­tás elő­se­gí­té­se;
5. eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén;
6. eu­ró­pai di­men­zió a fel­ső­ok­ta­tás­ban;
7. éle­ten át tar­tó ta­nu­lás;
8. fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és hall­ga­tók;
9. az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség von­zá­sá­nak erő­sí­té­se;
10. a fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa és a ku­ta­tás;
11. szo­ci­á­lis di­men­zió.

4. A bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban

4.1. Ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok

Az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sá­nak cél­ja:
– meg­kön­­nyí­te­ni és át­te­kint­he­tőb­bé ten­ni a ta­nul­má­nyok el­is­mer­te­té­sét Eu­ró­pá­ban;
– le­he­tő­sé­get biz­to­sí­ta­ni a pol­gá­rok szá­má­ra a szé­le­sebb eu­ró­pai mun­ka­erő­pi­a­con va­ló ér­vé­nye­sü­lés­hez;
– ja­ví­ta­ni az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek nem­zet­kö­zi ver­seny­ké­pes­sé­gét.
E fo­lya­mat­ban fon­tos sze­re­pet tölt be a lis­­sza­bo­ni egyez­mény (1997) a fel­ső­ok­ta­tá­si ta­nul­má­nyo­kat érin­tő mi­nő­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­ről, amely ki­mond­ja a szer­ző­dő fe­lek or­szá­ga­i­ban a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok vég­ző­se­i­nek diszk­ri­mi­ná­ci­ó­tól men­tes fo­ga­dá­sá­nak el­vét. E cé­lok mi­ha­ma­rab­bi el­éré­sét az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pa Ta­nács a 2241/2004/ES szá­mú dön­té­sé­vel is tá­mo­gat­ta. Töb­bek kö­zött ja­va­sol­ják az europass be­ve­ze­té­sét, mely egy egy­sé­ges, össz­eu­ró­pai, bil­ingvális doku­men­tu­m­együttes len­ne, amely az EU tag­or­szá­gai szá­má­ra le­he­tő­vé ten­né a tu­laj­do­nos­ról egy­sze­rű, egy­sé­ges, ön­kén­tes in­for­má­ci­ók fel­hasz­ná­lá­sát kép­zett­sé­ge tar­tal­má­ról, mi­nő­sé­gé­ről, ké­pes­sé­gé­ről és tu­dá­sá­ról. A kép­zett­sé­gek egy­sze­rű, igaz­sá­gos el­is­me­ré­sét in­téz­mé­nyi, nem­ze­ti és eu­ró­pai szin­ten a NARIC5- és az ENIC6-központok há­ló­za­ta is tá­mo­gat­ja.
Szlo­vá­ki­á­ban 1991 óta az Ok­ta­tá­si In­for­má­ci­ós és Prog­nosz­ti­kai In­té­zet mel­lett mű­kö­dött a Ta­nul­má­nyi Ok­irat­ok Ek­vi­va­len­cia Köz­pont­ja (a szlo­vák NARIC–ENIC). Szlo­vá­kia EU-s csat­la­ko­zá­sa után (2004) a köz­pon­tot Ta­nul­má­nyi Ok­irat­ok El­is­me­ré­sé­nek Köz­pont­já­vá ne­vez­ték át, és az Oktatási Minisztérium irá­nyí­tá­sa alá ke­rült. A köz­pont je­len­leg a kül­föl­di ta­nul­má­nyok­ról ki­adott ok­ira­to­kat bí­rál­ja el, vég­zé­se­ket ad ki az egyen­ér­té­kű­sé­gük­ről, ja­vas­lat­te­vő ál­lás­fog­la­lá­so­kat ad ki, iga­zol­ja az ok­irat­ok ere­de­ti­sé­gét. A köz­pont ré­sze­ként mű­kö­dik az Europass Nem­ze­ti Köz­pont, amely az europasszal kap­cso­la­tos do­ku­men­tu­mok ki­adá­sá­val és tá­jé­koz­ta­tás­sal fog­lal­ko­zik.
Szlo­vá­ki­á­ban a kép­zett­ség­ről, a ta­nul­má­nyok el­vég­zé­sé­ről szó­ló ok­irat­ok el­is­me­ré­sét át­fo­gó­an sza­bá­lyoz­za a 477/2002-es szá­mú hatályos tör­vény a szak­ké­pe­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­ről, mely­nek el­fo­ga­dá­sát a lis­­sza­bo­ni egyez­mény mel­lett a bo­lo­gnai fo­lya­mat és a kö­zel­gő Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás­ból adó­dó jog­har­mo­ni­zá­ci­ós kö­ve­te­lé­sek is ösz­tö­nöz­ték. E tör­vény a szak­ké­pe­sí­tést négy szint­ben ha­tá­roz­za meg:
1. fel­ső­fo­kú dip­lo­ma (vysokoškol­ský diplom);
2. abszol­ven­si dip­lo­ma (ab­sol­ventský diplom);
3. bi­zo­nyít­vány (vysvedèe­nie);
4. sza­kalka­lmassá­gi bi­zony­lat (osvedèe­nie o odbornej spô­so­bilosti).
Az ok­irat­ok el­is­me­ré­sé­nél a tör­vény kü­lönb­sé­get tesz, hogy to­vább­ta­nu­lás, aka­dé­mi­ai cé­lok vagy mun­ka­vég­zés ér­de­ké­ben tör­té­nik-e.
Szlo­vá­ki­á­ban a felsőoktatási tör­vény ér­tel­mé­ben (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 68. § 1. bek.) a ta­nul­má­nyi prog­ram el­vég­zé­sé­ről ki­adott ok­má­nyok a kö­vet­ke­zők: ok­le­vél (diplom), ál­lam­vizs­ga-bi­zo­nyít­vány (vysvedèe­nie o štát­nej skúške) és ok­le­vél­mel­lék­let (doda­tok k diplo­mu).
Az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sa te­rén meg­je­lölt cé­lok el­érés­nek egyik fon­tos esz­kö­ze az ok­le­vél­mel­lék­let (Dip­lo­ma Sup­ple­men­t) be­ve­ze­té­se. A szlo­vák felsőoktatási tör­vény sze­rint (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 68. § 4. bek.) az ok­le­vél­mel­lék­let a ta­nul­má­nyi prog­ram el­vég­zé­sé­nek rész­le­te­it tar­tal­maz­za, ame­lyet a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ad ki az ok­le­vél­lel együt­t. Mi­nisz­te­ri ren­de­let sza­bá­lyoz­za az ok­le­vél­mel­lék­let tar­tal­mi rész­le­te­it és egy­sé­ges eu­ró­pai for­má­ját. Kü­lön kér­he­tő a ta­nul­má­nyok el­vég­zé­sé­ről ta­nús­ko­dó ok­irat­ok an­gol nyel­vű ki­adá­sa.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek azon­ban csak las­san ren­dez­ked­nek be pl. az ok­le­vél­mel­lék­let ki­adá­sá­ra. Így 2004-ben csak 2 egye­tem adott au­to­ma­ti­ku­san ok­le­vél­mel­lék­le­tet vég­zős hall­ga­tó­i­nak; to­váb­bi 6 in­téz­mény csak ké­rés­re, eb­ből 2 té­rí­té­ses ala­pon. 11 in­téz­mény az ok­le­vél­mel­lék­le­tet vég­ző­se­i­nek a tör­vény ál­tal sza­bott ha­tár­idő­ben szán­dé­ko­zott ki­ad­ni (Sprievodca… 2006, 31).
Szlo­vá­ki­á­ban 2004-re gya­kor­la­ti­lag meg­al­kot­ták a kül­föld­ön szer­zett vég­zett­sé­gek, ok­le­ve­lek el­is­me­ré­sé­nek EU-komform ke­re­te­it, va­la­mint lét­re­hoz­ták és mű­köd­te­tik az eh­hez szük­sé­ges in­téz­mé­nye­ket. Meg­szü­le­tett a 2002-es tör­vény­ben jel­zett mi­nisz­té­ri­u­mi ren­de­let a ta­nul­má­nyok­ról szó­ló ok­irat­ok el­is­mer­te­té­sé­nek fo­lya­ma­tá­ról (Vyhláška… 2005a), amel­­lyel az eu­ró­pai nor­mák­nak meg­fe­le­lő, pon­tos jo­gi ke­re­tet és ügy­in­té­zé­si for­mát ka­pott az ok­le­ve­lek és vég­zett­sé­gek el­is­me­ré­se. A kez­de­ti von­ta­tott, el­lent­mon­dás­ok­kal te­li jog­kör­ér­tel­me­zé­sek és az ügy­in­té­zés ha­tá­ro­zat­lan­sá­ga után 2006-ra már a vég­zett­sé­gek el­is­me­ré­sé­nek szak­mai és tech­ni­kai ki­vi­te­le­zé­se kezd meg­nyug­ta­tó­an mű­köd­ni. Azon­ban ah­hoz, hogy a Szlo­vá­ki­á­ban meg­sze­re­zett szak­ké­pe­sí­tést, fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get kül­föld­ön is el­is­mer­jék, ér­vény­re kel­le­ne jut­tat­ni az ok­le­ve­lek, a bi­zo­nyít­vá­nyok és az ok­le­vél­mel­lék­le­tek két­nyel­vű (szlo­vák, an­gol), ill. an­gol nyel­vű ki­adá­sát is. En­nek el­éré­sé­hez azon­ban Szlo­vá­ki­á­ban még sok a ten­ni­va­ló.

4.2. A két fő szin­ten ala­pu­ló kép­zé­si rend­szer

A bo­lo­gnai fo­lya­mat egyik alap­ve­tő meg­ha­tá­ro­zó­ja az egy­más­ra épü­lő két-, ill. há­rom­cik­lu­sú kép­zé­si rend­szer ki­ala­kí­tá­sa. A má­so­dik cik­lus­ba va­ló be­lé­pés meg­kö­ve­te­li az el­ső, leg­alább há­rom évig tar­tó cik­lus el­vég­zé­sét (alap­kép­zés), ill. leg­alább 180 kred­it meg­szer­zé­sét. A bach­e­lor fo­ko­zat fel­ső­fo­kú alap­dip­lo­ma­ként va­ló meg­ha­tá­ro­zá­sa eu­ró­pai szin­ten bi­zo­nyos egy­sé­ge­sí­tett ké­pes­sé­gek és kom­pe­ten­ci­ák meg­szer­zé­sét irá­nyoz­za elő. Ezek ál­lan­dó té­mái a szak­mai vi­ták­nak. Az EU-kompa­tibilis bach­e­lor ta­nul­má­nyi prog­ra­mok meg­al­ko­tá­sá­nál azon­ban fi­gye­lem­be kell ven­ni e vi­ták ak­tu­á­lis ered­mé­nye­it. A bach­e­lor fo­ko­zat el­éré­sé­hez szük­sé­ges ké­pes­sé­gek, kom­pe­ten­ci­ák meg­fo­gal­ma­zá­sá­val, kö­rül­írá­sá­val már töb­ben is pró­bál­koz­tak (pl. Barakonyi 2003).
A má­so­dik szin­tű kép­zés­ben (mes­ter­kép­zés) a mas­ter (Szlo­vá­ki­á­ban: ma­gisz­ter) fo­ko­zat meg­szer­zé­se egye­te­mi dip­lo­ma­ként de­fi­ni­ál­ha­tó. E cik­lus­ban a kép­zés 1-2 év, 60–120 kred­ites, és a hall­ga­tók­nak jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó ké­pes­sé­gek­kel, kom­pe­ten­ci­ák­kal kell ren­del­kez­ni­ük (vö. Barakonyi 2003).
Az egyes szin­te­ken meg­szer­zen­dő, időt­ál­ló, ala­po­zó is­me­re­te­ken túl a bo­lo­gnai fo­lya­mat egyik alap­el­ve, hogy az egyes cik­lu­sok­ból ki­lé­pő hall­ga­tó a mun­ka­erő­pi­a­con köz­vet­le­nül al­kal­maz­ha­tó, spe­ci­á­lis szak­is­me­ret­tel, szak­tu­dás­sal ren­del­kez­zen. A mun­ka­erő­pi­ac gyor­san vál­to­zó igé­nyei és az egyé­ni ké­pes­sé­gek mo­ti­vá­ci­ó­ja szab irányt a to­váb­bi szak­kép­zett­ség, spe­cial­izá­ció meg­szer­zé­sé­nek.
A bach­e­lor és mas­ter ta­nul­má­nyok tar­tal­mi irá­nyult­sá­ga, pro­fil­ja ki kel­le­ne, hogy elé­gít­se az egyé­ni igé­nye­ket, az aka­dé­mi­ai el­vá­rá­so­kat és a mun­ka­erő­pi­ac fel­tét­ele­it.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat­ba be­lé­pő ál­la­mok el­kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy ki­ala­kít­ják az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó, a kom­pa­ti­bi­lis vég­zett­sé­gek ke­re­te­it a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek szá­má­ra, ame­lyek alap­ját a mun­ka­ter­he­lé­si-ok­ta­tá­si ki­me­ne­tek, kom­pe­ten­ci­ák és a kép­zés pro­fil­ja al­kot­ja.
Egy 2005-ben vég­zett fel­mé­rés ered­mé­nyei azt mu­tat­ják, hogy a két­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer már szé­les kör­ben be­ve­ze­tés­re ke­rült. A „bo­lo­gnai” ál­la­mok több­sé­gé­ben a hall­ga­tók több mint fe­le már ilyen prog­ra­mok­ra nyert fel­vé­telt.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat ke­re­te­in be­lül már kör­vo­na­la­zód­nak az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás beeme­lé­sé­nek ke­re­tei a fel­ső­ok­ta­tás­ba és en­nek ös­­sze­kap­cso­lá­sa a szak­kép­zés­sel.
Szlo­vá­ki­á­ban a 131/2002-es szá­mú fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény egy­ér­tel­mű ha­tá­ro­zott­ság­gal be­ve­zet­te a há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tást (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách). A tör­vény 50. §-a ér­tel­mé­ben az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um el­ké­szí­tet­te a ta­nul­má­nyi sza­kok (študi­jné odbo­ry) rend­sze­rét, amely­ben fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyo­kat le­het vé­gez­ni Szlo­vá­ki­á­ban. A ta­nul­má­nyi sza­kok köz­pon­ti tar­tal­mi le­írá­sá­nak fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel az in­téz­mé­nyek el­ké­szí­tik ta­nul­má­nyi prog­ram­ja­i­kat, ame­lye­ket akk­re­di­tál­tat­nak, s eze­ken be­lül hir­det­het­nek fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get nyúj­tó kép­zést. Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg 356 ta­nul­má­nyi szak kö­zül 163-ban le­het el­ső szin­tű, 162-ben má­so­dik szin­tű és 310-ben har­ma­dik szin­tű fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get sze­rez­ni. Ez a fel­osz­tás nincs te­kin­tet­tel a tör­vény ál­tal ki­vé­te­le­sen meg­en­ge­dett, az el­ső és a má­so­dik cik­lus ös­­sze­vo­ná­sá­val meg­va­ló­su­ló prog­ra­mok­ra (53. § 3. bek.). A ta­nul­má­nyi sza­kok kö­zül 117-ben mind a há­rom szin­tű kép­zés­ben le­het ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni.
Szlo­vá­ki­á­ban 2005 vé­gé­re 2254 nem pe­da­gó­gus­kép­ző ta­nul­má­nyi prog­ram (el­ső, má­so­dik vagy ös­­sze­vont szin­tű), 4516 pedagó­gusképző7 és 1033 har­ma­dik szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ram volt akk­re­di­tál­va. Azért ilyen ma­ga­sak a szá­mok, mert a tör­vény kü­lön ér­tel­me­zi a ta­nul­má­nyi prog­ra­mo­kat a ta­nul­má­nyi sza­kok, a meg­va­ló­sí­tó in­téz­mé­nyek (ka­rok), a ta­nul­má­nyi for­mák (nap­pa­li, le­ve­le­ző), az el­ér­he­tő vég­zett­sé­gi szint (3) és a ta­nul­má­nyok hos­­sza sze­rint (Výroèná sprá­va… 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban a há­rom­cik­lu­sú kép­zés­ben a hall­ga­tók kü­lön­bö­ző aka­dé­mi­ai fo­ko­zat­tal vé­gez­nek. A bach­e­lor ta­nul­má­nyi prog­ra­mok vég­ző­sei a bach­e­lor (Bc.) fo­ko­za­tot kap­ják.
A mas­ter ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ban a ta­nul­má­nyok szak­te­rü­le­té­től füg­gő­en ma­gisz­te­ri (Mgr., Mgr. Art.), mér­nö­ki (Ing.), mű­épí­té­szi (Ing. arch.), or­vo­si (MUDr.), fog­or­vo­si (MDDr.) és ál­lat­or­vo­si (MVDr.) aka­dé­mi­ai fo­ko­za­tot sze­rez­nek a vég­zős hall­ga­tók (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53. § 5–7. bek.).
A har­ma­dik szin­tű kép­zés abszol­ven­sei a kö­vet­ke­ző aka­dé­mi­ai fo­ko­za­to­kat nyer­he­tik el: böl­csész­dok­tor (PhD.), mű­vé­sze­ti dok­tor (ArtD.). A ka­to­li­kus te­o­ló­gia te­rén a dok­to­ri ta­nul­má­nyok el­ső ré­szé­nek le­zá­rá­sa után a te­o­ló­gi­ai licen­ciá­tus (ThLic.), majd a te­o­ló­gia dok­to­ra (ThDr.) fo­ko­zat ér­he­tő el (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 54. § 15–16. bek.).
A 131/2002-es szá­mú tör­vény az egyes ta­nul­má­nyi prog­ra­mok kö­vet­ke­ző ál­ta­lá­nos le­írá­sát tar­tal­maz­za (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 52–54. §):
– Az el­ső szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok (alap­kép­zés) az el­mé­le­ti és a gya­kor­la­ti is­me­re­tek meg­szer­zé­sé­re irá­nyul­nak a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén, va­la­mint ezek a mun­ka­vég­zés so­rán va­ló al­kal­ma­zá­sá­nak el­sa­já­tí­tá­sá­ra, ill. a rá kap­cso­ló­dó fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok foly­ta­tá­sa cél­já­ból.
– A má­so­dik szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok (mes­ter­kép­zés) az el­mé­le­ti és a gya­kor­la­ti is­me­re­tek meg­szer­zé­sé­re irá­nyul­nak a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén, va­la­mint a ké­pes­sé­gek és kész­sé­gek al­ko­tó al­kal­ma­zá­sá­nak fej­lesz­té­sé­re a mun­ka­vég­zés vagy a dok­to­ri ta­nul­má­nyi prog­ra­mok sze­rin­ti fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok foly­ta­tá­sa cél­já­ból.
– A har­ma­dik szin­tű dok­to­ri ta­nul­má­nyi prog­ra­mok a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén ala­pu­ló is­me­re­tek el­sa­já­tí­tá­sá­ra irá­nyul­nak, min­de­nek­előtt a hall­ga­tó sa­ját tu­do­má­nyos és mű­vé­sze­ti ered­mé­nye­i­nek hoz­zá­já­ru­lá­sá­val, ame­lyek a tu­do­mány, a tech­ni­ka vagy a mű­vé­szet te­rü­le­tén tu­do­má­nyos ku­ta­tás, ill. önál­ló al­ko­tó te­vé­keny­ség so­rán jön­nek lét­re.
Szlo­vá­ki­á­ban a 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­től csak a há­rom­cik­lu­sú kép­zé­si rend­szer sze­rint le­het fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni. Ki­vé­te­les ese­tek­ben az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um en­ge­dé­lyez­he­ti az el­ső és a má­so­dik szint egy ta­nul­má­nyi prog­ram­ba va­ló ös­­sze­vo­ná­sát, amely prog­ram leg­alább 4, de leg­fel­jebb 6 éves le­het, és vég­ző­sei má­so­dik szin­tű vég­zett­sé­get sze­rez­nek (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53. § 3. bek.).
A ko­ráb­bi tör­vé­nyek alap­ján (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách) a 2003-ig akk­re­di­tált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ra fel­vett hall­ga­tók (3–5., ill. 6. év­fo­lyam) ta­nul­má­nya­ik be­fe­jez­té­vel a má­so­dik szint­nek meg­fe­le­lő vég­zett­sé­get és fo­ko­za­tot sze­rez­nek.
A pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok Bo­lo­gna sze­rin­ti (át)akkred­itálása több­nyi­re 2005-ben, a nem pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mo­ké pe­dig 2004-ben folyt le. A tel­je­sen új, há­rom­szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok akkred­itá­ció­ja már 2003-ban meg­kez­dő­dött, így a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben vé­gez­nek a bo­lo­gnai prog­ram el­ső, bach­e­lorsz­in­tű vég­zős hall­ga­tói.
A szak­mai és a ci­vil tár­sa­da­lom a fel­ső­ok­ta­tás bo­lo­gnai fo­lya­ma­tát el­fo­gad­ta. Egyen­lő­re azon­ban még nem úgy te­kint rá mint a fel­ső­ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­sé­ből adó­dó fe­szült­sé­gek bach­e­lor szin­ten va­ló le­ve­ze­té­sé­re, ill. e szint után fel­ső­fo­kú dip­lo­má­val a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­lé­pés le­he­tő­sé­gé­re, ha­nem in­kább mint a má­so­dik cik­lus­ban foly­ta­tan­dó ta­nul­má­nyok elő­fel­té­te­lé­re. A fel­mé­ré­sek alap­ján a hall­ga­tók túl­nyo­mó több­sé­ge csak ak­kor szán­dé­ko­zik bach­e­lor dip­lo­má­val mun­kát vál­lal­ni, ha az na­gyon elő­nyös anya­gi jut­ta­tá­sok­kal jár, azon­ban ta­nul­má­nya­i­kat va­la­mi­lyen for­má­ban ők is foly­tat­ni sze­ret­nék.
A pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok, de más sza­kok prog­ram­jai is az akk­re­di­tá­lás gyors kény­sze­re, az egye­te­mi kon­zer­va­ti­viz­mus és az ál­la­mi elő­írá­sok mi­att ele­ve úgy ké­szül­tek, hogy bach­e­lor szin­ten nem nyúj­ta­nak re­á­lis le­he­tő­sé­get a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­lé­pés­hez. A pe­da­gó­gus­kép­ző bach­e­lor prog­ram vég­ző­sei szá­má­ra a köz­ok­ta­tás­ban a je­len­leg ér­vény­ben le­vő tör­vé­nyek, ren­de­le­tek sem­mi­lyen le­he­tő­sé­get nem ad­nak a szak­kép­zett­sé­get igény­lő he­lyek be­töl­té­sé­re. Így te­hát ér­tel­met­len volt 2004-ben az a mi­nisz­te­ri ál­lás­pont, amely nem en­ge­dé­lyez­te a pe­da­gó­gus­kép­zés­ben az egye­te­mek ál­tal ja­va­solt ún. ös­­sze­vont (1. és 2. cik­lus) prog­ra­mok sze­rin­ti ta­nul­má­nyok szer­ve­zé­sét. A bach­e­lorsz­in­tű pe­da­gó­gus­kép­ző ta­nul­má­nyok vég­ző­sei, amen­­nyi­ben nem szán­dé­koz­nak vagy nem ta­nul­hat­nak to­vább a má­so­dik cik­lus­ban, az ala­po­zó ta­nul­má­nyok­ban szer­zett el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti is­me­re­te­ik alap­ján csak a köz­ok­ta­tá­son kí­vül he­lyez­ked­het­nek el.
A fel­ső­ok­ta­tás el­ső szint­jé­ből a má­so­dik szint­be va­ló be­lé­pés, a fo­lya­ma­tos to­vább­ta­nu­lás prob­lé­má­i­ról va­ló­já­ban még meg sem kez­dő­dött a vi­ta az egye­te­me­ken és a tár­sa­dal­mon be­lül. Az ed­di­gi ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zá­si rend­szer gya­kor­la­ta nem hat ösz­tön­ző­en a má­so­dik cik­lus­ba be­lé­pő hall­ga­tók tu­dás és ké­pes­ség alap­ján tör­té­nő sze­lek­tá­lá­sá­ra.
Na­gyon ne­héz és komp­li­kált prob­lé­má­nak ígér­ke­zik a mas­ter­sz­in­tű prog­ra­mok­ba va­ló be­lé­pés szak­mai fel­tét­ele­i­nek ki­ala­kí­tá­sa. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a bach­e­lor- és a mas­ter­sz­in­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok szak­mai tar­ta­lom sze­rint szo­ro­san egy­más­hoz kö­tő­dő, egy­más­ra épü­lő rend­szer­ben ke­rül­tek ki­ala­kí­tás­ra, min­dig egy vagy leg­fel­jebb két ta­nul­má­nyi szak­ra ala­poz­va. Kér­dés, hogy a mas­ter ta­nul­má­nyok­ba va­ló be­lé­pés­nél a ta­nul­má­nyi szak vagy a ta­nul­má­nyi prog­ram lesz-e a dön­tő, ill. az egye­te­mek mely bach­e­lor dip­lo­mát fo­gad­ják el eh­hez. Ezt még kü­lön bo­nyo­lít­ja a pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok két­tan­tár­gyú rend­sze­ré­nek vol­ta.
A je­len­le­gi ál­la­po­tok te­hát nem ked­vez­nek a hall­ga­tók egye­te­mek köz­ti mo­bi­li­tá­sá­nak. Az egye­te­me­ken be­lül vé­gül meg fog­ják ol­da­ni az em­lí­tett prob­lé­má­kat, ezek­nek a meg­ol­dá­sok­nak azon­ban olya­nok­nak kell len­ni­ük, hogy meg­nyíl­jon a le­he­tő­ség a hall­ga­tók szá­má­ra több egye­te­men is foly­tat­ha­tó ta­nul­má­nyok vég­zé­sé­re. Az ilyen hall­ga­tók na­gyobb szá­mú fo­ga­dá­sá­ra a szlo­vá­ki­ai egye­te­mek még sem szer­ve­zé­si, sem ok­ta­tá­si nyelv szem­pont­já­ból nin­cse­nek fel­ké­szül­ve.

4.3. A kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­se

Az egy­sé­ges kred­itrend­sz­er ki­ala­kí­tá­sa és be­ve­ze­té­se min­de­nek­előtt a hall­ga­tók szé­les­kö­rű mo­bi­li­tá­sát kí­ván­ja elő­se­gí­te­ni, de fel­té­te­le a mű­velt­ség és a kép­zett­ség ru­gal­ma­sabb meg­szer­zé­sé­nek. Kön­­nyeb­bé te­szi a hall­ga­tók szá­má­ra az eu­ró­pai mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­ju­tást, és erő­sí­ti az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás kom­pa­ti­bi­li­tá­sát, von­zá­sát és ver­seny­ké­pes­sé­gét (Sprievodca… 2006, 34). A kred­itrend­sz­erek te­rén mi­nő­sé­gi elő­re­lé­pés tör­tént az ECTS-szabályok be­ve­ze­té­sé­vel a Socrates/Erasmus-programok ke­re­tén be­lül. E rend­szer a ta­nul­má­nyi cé­lok el­éré­sé­hez a hall­ga­tó ál­tal ki­fej­tett mun­ka men­­nyi­sé­gén alap­szik (Balla 2005).
Az el­ső ko­moly aján­lást az ECTS al­kal­ma­zá­sá­ra a Sor­bonne­-nyi­lat­ko­zat alá­írói tet­ték 1998 má­ju­sá­ban. A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­ban és az azt kö­ve­tő sala­mankai és prá­gai mi­nisz­te­ri ér­te­kez­le­ten még min­dig az ECTS tí­pu­sú rend­szer be­ve­ze­té­se mel­lett száll­tak sík­ra a részt­ve­vők. Ter­mé­sze­tes fo­lya­mat­ként erő­sö­dött szé­les­ kö­rű el­fo­ga­dá­sa az­ál­tal is, hogy egy­re több or­szág­ban ke­rült be­ve­ze­tés­re, és el­fo­gad­ha­tó al­ter­na­tí­vá­ja nem ala­kult ki. Vé­gül 2002 ok­tó­be­ré­ben Zü­rich­ben 330 eu­ró­pai egye­tem kép­vi­se­lői egy­ér­tel­mű­en ki­áll­tak az ECTS-nek Eu­ró­pá­ban tör­té­nő be­ve­ze­té­se mel­lett.
Az ECTS-t ere­de­ti­leg a kred­itek át­vi­te­lé­re ala­kí­tot­ták ki a hall­ga­tói mo­bi­li­tás meg­kön­­nyí­té­se ér­de­ké­ben. Leg­újab­ban azon­ban már a kred­itek ak­ku­mu­lá­ci­ó­já­nak rend­sze­ré­vé ala­kult át (European Cre­dit Trans­fer and Accu­mu­la­tion Sys­tem).
A Fol­low-up Group je­len­té­se sze­rint 2005-ben a ta­nul­má­nyi prog­ra­mok te­kin­te­té­ben a leg­több or­szág­ban már al­kal­maz­zák a kred­itrend­sz­ert.
A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézményekben a kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­sé­nek kez­de­tei az 1990-es évek ele­jé­re nyúl­nak vis­­sza (lásd a 2. fe­je­ze­tet). Az ECTS-rendszer be­ve­ze­té­sé­hez tör­vé­nyes ke­re­te­ket te­rem­tett a 2002-ben el­fo­ga­dott fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény 62. §-a (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách). E kred­itrend­sz­er rész­le­te­it és be­ve­ze­té­sé­nek for­má­ját a 614/2002-es szá­mú mi­nisz­te­ri ren­de­let ír­ja elő (Vyhláška… 2002).
A tör­vény sze­rint a kred­itek szám­ér­té­kek, ame­lyek a ta­nul­má­nyi egy­sé­gek­hez van­nak ren­del­ve, és ki­fe­je­zik a vég­zés­hez szük­sé­ges mun­ka men­­nyi­sé­gét. A hall­ga­tó stan­dard le­ter­helt­sé­ge egy aka­dé­mi­ai év­ben 60, egy sze­mesz­ter­ben 30, egy tri­mesz­ter­ben 20 kred­it­szám­ban van meg­ha­tá­roz­va (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 62. § 2. bek.).
A ta­nul­má­nyi te­vé­keny­ség for­má­it (leg­in­kább elő­adás, sze­mi­ná­ri­um, gya­kor­lat, ill. la­bo­ra­tó­ri­u­mi, tu­dás­fel­mé­rő, dip­lo­ma- és dis­­szer­tá­ci­ós mun­ka, va­la­mint exkur­zió és szak­mai gya­kor­lat) a ta­nul­má­nyi prog­ram egy­sé­gé­nek (jed­not­ka študi­jného pro­g­ra­mu) ne­vez­zük. A ta­nul­má­nyi egy­sé­gek rend­sze­ré­ből és ezek si­ke­res ab­szol­vá­lá­sá­nak ér­de­ké­ben ös­­sze­ál­lí­tott sza­bá­lyok rend­sze­ré­ből te­vő­dik ös­­sze a ta­nul­má­nyi prog­ram (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 21. § 2. bek.; lásd még a 4.2. részt).
A ta­nul­má­nyi prog­ram ta­nul­má­nyi tan­tár­gyak­ra (študi­jné pred­me­ty) ta­go­ló­dik. A tan­tárgy a ta­nul­má­nyi prog­ram egy­sé­gé­ből vagy az egy­sé­gek cso­port­já­ból van ké­pez­ve (Vyhláška… 2002, 3. § 1. bek.).
Min­den tan­tárgy­hoz, amely­nek ab­szol­vá­lá­sa osz­tá­lyoz­va van, kred­it­szám is tar­to­zik. Az ér­dem­jeg­­gyel va­ló osz­tá­lyo­zás­nak hat fo­ko­za­tát kü­lön­böz­tet­jük meg (Vyhláška… 2002, 6. § 3. bek.):
1. A – ki­tű­nő (ki­vá­ló ered­mé­nyek) = 1;
2. B – di­csé­re­tes, na­gyon jó (át­lag fe­let­ti ered­mé­nyek) = 1,5;
3. C – jó (át­la­gos ered­mé­nyek) = 2;
4. D – el­fo­gad­ha­tó (el­fo­gad­ha­tó ered­mé­nyek) = 2,5;
5. E – elég­sé­ges (csak mi­ni­má­lis kri­té­ri­u­mo­kat ki­elé­gí­tő ered­mé­nyek) = 3;
6. FX – elég­te­len (mi­ni­má­lis kri­té­ri­u­mo­kat sem tel­je­sí­tő ered­mé­nyek) = 4.
Az Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia 2004-ben fel­mér­te a kred­itrend­sz­er és az ok­le­vél­mel­lék­let al­kal­ma­zá­sá­nak hely­ze­tét. A fel­mé­rés sze­rint a nyil­vá­nos fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek 88%-a (16) a mi­nisz­te­ri ren­de­let ér­tel­mé­ben al­kal­maz­ta a kred­itrend­­szert.
Az ECTS-rendszer be­ve­ze­té­sé­hez szük­sé­ges jo­gi ke­re­tek meg­al­ko­tá­sá­ban Szlo­vá­kia idő­ben és jól vizs­gá­zott: már 2002-ben ki­dol­goz­ta a kred­itrend­sz­er tel­jes al­kal­ma­zá­sá­hoz szük­sé­ges szlo­vák és an­gol nyel­vű do­ku­men­tu­mok, nyom­tat­vá­nyok rend­sze­rét. Az ECTS ugyan be­ve­ze­tés­re ke­rült, de a hall­ga­tói mo­bi­li­tást elő­se­gí­tő ré­szé­nek szak­mai és ad­mi­niszt­rá­ci­ós do­ku­men­tá­lá­sa még csak né­hány egye­te­men van el­fo­gad­ha­tó szin­ten.

4.4. A mo­bi­li­tás elő­se­gí­té­se

A hall­ga­tók, az ok­ta­tók és a ku­ta­tók mo­bi­li­tá­sa a részt­ve­vő or­szá­gok kö­zött a bo­lo­gnai fo­lya­mat kulcs­kér­dé­sei kö­zé tar­to­zik. E te­kin­tet­ben min­ta­ként em­le­ge­tik az ame­ri­kai mo­dellt, ahol a hall­ga­tók és az oktatók moz­gá­sa a felsőoktatási intéz­mé­nyek kö­zött meg­szo­kott, ter­mé­sze­tes je­len­ség. En­nek azon­ban sa­já­tos ame­ri­kai fel­té­te­le van, még­pe­dig a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer di­ver­zi­fi­kált vol­ta és a tár­sa­da­lom mun­ka­hely- és la­kó­hely-vál­toz­ta­tá­si szo­ká­sai (Hrubos 2003).
A mo­bi­li­tás­hoz szük­sé­ges és az azt ösz­tön­ző ter­mé­sze­tes fel­té­te­lek Eu­ró­pá­ban még hi­á­nyoz­nak. A kü­lön­bö­ző prog­ra­mo­kon ke­resz­tül tör­té­nő mobil­itássz­ervezés is csak na­gyon las­sú fej­lő­dést ered­mé­nye­zett. A mo­bi­li­tást kor­lá­to­zó aka­dá­lyok le­bon­tá­sa és a mo­bi­li­tás szé­les­kö­rű meg­ho­no­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa Eu­ró­pá­ban azon­ban tel­je­sen más gaz­dag­sá­gi, tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai kör­nye­zet­ben zaj­lik, mint Ame­ri­ká­ban.
Az eu­ró­pai hall­ga­tói és ok­ta­tói mo­bi­li­tás len­dü­let­be ho­zá­sá­hoz min­de­nek­előtt szük­sé­ges a grantok, a köl­csö­nök át­vi­tel­ének meg­kön­­nyí­té­se. In­ten­zí­vebb és el­kö­te­le­zet­tebb hoz­zá­ál­lást, együtt­mű­kö­dést igé­nyel az ál­la­mok ré­szé­ről a ví­zu­mok, a mun­ka­vég­zé­si en­ge­dé­lyek ki­adá­sá­nak le­egy­sze­rű­sí­té­se és meg­kön­­nyí­té­se. Ser­ken­te­ni, mo­ti­vál­ni kel­le­ne a hall­ga­tó­kat, az ok­ta­tó­kat, az in­téz­mé­nye­ket a mo­bi­li­tá­si prog­ra­mok ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­gek szé­les ­kö­rű ki­hasz­ná­lá­sá­ra, és el kel­le­ne ér­ni, hogy a kül­föld­ön, ill. a más in­téz­mény­ben foly­ta­tott ta­nul­má­nyok tel­jes egé­szé­ben (a ta­nul­má­nyok hos­­sza, a vizs­ga­ered­mé­nyek, a kred­itek) el­fo­ga­dás­ra ke­rül­je­nek (Dzimko 2005).
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság több olyan prog­ra­mot is szer­vez (pl. Socrates/Erasmus, Le­o­nar­do), ame­lyek a hall­ga­tók és a oktatók mo­bi­li­tá­sát se­gí­tik elő. E te­kin­tet­ben elő­re­lé­pést je­len­tett az Eu­ró­pa Ta­nács ál­tal el­fo­ga­dott mo­bi­li­tá­si terv (Nice 2002). Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság 2004-ben új prog­ram­ja­vas­la­tot dol­go­zott ki, amely sze­rint a cse­re­prog­ra­mok­ban részt ve­vő hall­ga­tók és ta­ná­rok szá­mát 2010-re 3 mil­li­ó­ra sze­ret­né nö­vel­ni.
Szlo­vá­ki­á­ban az eu­ró­pai mo­bi­li­tá­si prog­ra­mo­kat a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja. To­váb­bi le­he­tő­sé­ge­ket kí­nál­nak az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um ál­tal meg­kö­tött két, ill. több­ol­da­lú ál­lam­kö­zi szer­ző­dé­sek, cse­re­prog­ra­mok, ame­lye­ket a SAIA8, ill. az USA irá­nyá­ban a Full­bright Bi­zott­ság szer­vez. A ha­zai és a kül­föl­di egye­te­mek kö­zöt­ti két­ol­da­lú mo­bi­li­tá­si együtt­mű­kö­dés szá­má­ra azon­ban a szlo­vá­ki­ai in­téz­mé­nyek csak na­gyon kor­lá­to­zott ösz­tön­díj­alap­pal ren­del­kez­nek.
Az eu­ró­pai mo­bi­li­tá­si prog­ra­mok­ba (Socrates/Erasmus) 2005-ben va­la­men­­nyi szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény be­kap­cso­ló­dott (1998-ban még csak 8). A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben 979 szlo­vá­ki­ai hall­ga­tó vett részt (át­lag­ban 4,7 hó­na­pos) kül­föl­di ta­nul­má­nyok­ban. Ös­­sze­ha­son­lí­tás­ként: 1998/1999-ben a hall­ga­tók szá­ma 380, 2003/2004-ben pe­dig 682 volt. A kül­föld­ön rész­ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tó hall­ga­tók szá­ma ugyan év­ről év­re nő, azon­ban nem éri el a hall­ga­tók 1%-át sem. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben a po­zso­nyi Come­nius Egye­tem­nek ta­nult a leg­több hall­ga­tó­ja kül­föld­ön (230) (Výroèná sprá­va… 2006).
Az Eras­mus-pro­gram ke­re­tén be­lül 1998–2003 kö­zött 3–12 hó­na­pos ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tott Né­met­or­szág­ban 633, Fran­cia­or­szág­ban 247, Spa­nyol­or­szág­ban 197, Bel­gi­um­ban 180, Olasz­or­szág­ban 168 szlo­vá­ki­ai egye­te­mi hall­ga­tó. A sza­kok te­kin­te­té­ben a köz­gaz­da­sá­gi, a mér­nö­ki, az ide­gen nyel­vi, a fi­lo­ló­gi­ai és az or­vo­si sza­kok hall­ga­tói vol­tak több­ség­ben (Filkornová – Gadušová 2004).
Az Eras­mus-pro­gram ke­re­tén be­lül kül­föl­di hall­ga­tók is ér­kez­nek szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­be. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben ös­­sze­sen 296 kül­föl­di hall­ga­tó ta­nult Szlo­vá­ki­á­ban, ami 174 hall­ga­tó­val több a ko­ráb­bi év­hez ké­pest. A leg­több kül­föl­di (49) hall­ga­tó­ja a po­zso­nyi Köz­gaz­da­sá­gtudományi Egye­tem­nek volt.
A ta­ná­ri mo­bi­li­tás is na­gyon ala­csony szá­mo­kat mu­tat. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben 291 ta­nár ok­ta­tott kül­föld­ön, ill. 135 kül­föl­di oktatót fo­gad­tak szlo­vá­­kiai in­téz­mé­nyek­ben.
A szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos felsőoktatási intézmények több mint fe­le kap­cso­ló­dott be a CEEPUS- (Közép-eruópai Egye­te­mi Ta­nul­má­nyok) cse­re­prog­ram­ba. E prog­ram ke­re­tén be­lül 2004/2005-ben 266 szlo­vá­ki­ai hall­ga­tó és 162 oktató ke­rült ki kül­föld­re, ill. 99 hall­ga­tót és 77 ok­ta­tót fo­gad­tunk. Ér­de­kes meg­je­gyez­ni, hogy míg a ki­uta­zó hall­ga­tók és oktatók szá­má­ban az elő­ző aka­dé­mi­ai év­hez ké­pest (250, 127) bi­zo­nyos emel­ke­dés ta­pasz­tal­ha­tó, ad­dig a fo­ga­dott hall­ga­tók és oktatók szá­ma (118-ról, ill. 109-ről) csök­kent. A leg­na­gyobb hall­ga­tói és tanár­mo­bil­itást a po­zso­nyi és kas­sai mű­sza­ki egye­te­mek bo­nyo­lí­tot­ták le.
Ös­­szes­sé­gé­ben a kül­föld­re irá­nyu­ló mo­bi­li­tás min­den for­má­já­ban 1999 és 2002 kö­zött csu­pán 2116 hall­ga­tó és 474 oktató vett részt.
A felsőoktatási intézmények a hall­ga­tói mo­bi­li­tás­ra oda­ítélt grantokat kü­lön­bö­ző stra­té­gi­ák és mód­sze­rek alap­ján hasz­nál­ták fel. A hall­ga­tók kül­föl­di mo­bi­li­tá­sá­hoz a felsőoktatási intézmények sa­ját for­rá­sa­ik­ból nem já­rul­tak hoz­zá.
A leg­na­gyobb prob­lé­mát még min­dig a ta­nul­má­nyi ak­ti­vi­tá­sok ha­zai el­is­mer­te­té­se okoz­za. Nem min­den fő­is­ko­lán és egyetemen haj­lan­dók a ta­nul­má­nyo­kat, a vizs­gá­kat ki­fo­gá­sok nél­kül el­is­mer­ni, sőt elég gya­ko­ri, hogy a hall­ga­tó­nak új­ból el kell vé­gez­nie a ta­nul­má­nyok meg­fe­le­lő ré­szét. Ezek a prak­ti­kák azon­ban el­len­té­te­sek az Eras­mus sza­bály­rend­sze­ré­vel.
Re­mél­he­tő­leg a hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sát és­­sze­rűb­bé te­szi az egy­sé­ges ECTS-rendszerre va­ló át­té­rés. Na­gyon fon­tos se­géd­esz­kö­ze és biz­to­sí­té­ka a kül­föld­ön vég­zett ta­nul­má­nyok el­is­me­ré­sé­nek a ta­nul­má­nyi szer­ző­dés el­ter­je­dé­se, amely a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lá­kon és egyetemeken még nem ho­no­so­dott meg.
Kü­lön prob­lé­ma­ként je­lent­ke­zik a re­cip­ro­ci­tá­son ala­pu­ló ta­nul­má­nyi utak szer­ve­zé­se és fi­nan­szí­ro­zá­sa. En­nek egyik fő aka­dá­lya, hogy a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák és egyetemek még min­dig na­gyon ke­vés sza­kon kí­nál­nak a szlo­vák­tól el­té­rő nyel­ven fo­lyó ok­ta­tást. To­váb­bi okok kö­zött em­lít­het­jük a szlo­vá­ki­ai ta­nul­má­nyi le­he­tő­sé­gek nép­sze­rű­sí­té­sé­nek hi­á­nyos­sá­ga­it a kül­föl­di felsőoktatási intézményeken vagy a di­ák­­szál­lók, az ét­ke­zé­si le­he­tő­sé­gek ala­csony szint­jét.
A szlo­vá­ki­ai egye­te­mek­ről az Eras­mus-pro­gram tá­mo­ga­tá­sá­val éven­te meg­kö­ze­lí­tő­leg 120 oktató vesz részt 7–14 na­pos kül­föl­di ta­nul­mány­úton. A hall­ga­tói és oktatói mo­bi­li­tás te­rén egy­aránt lé­nye­ges arány­ta­lan­ság van a fo­ga­dot­tak ré­szé­ről. En­nek okai az ala­csony ös­­sze­gű grantok­ban és az egye­te­mek le­he­tő­sé­ge­i­ben is ke­re­sen­dők. A szlo­vá­ki­ai fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben a mo­bi­li­tás irán­ti igény és ér­dek­lő­dés ma­ga­san fe­lül­múl­ja a grantok és az egye­te­mek ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­ge­ket (Filkornová – Gadušová 2004).

4.5. Eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén

A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat ki­tér az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó kri­té­ri­u­mo­kon és mód­sze­re­ken ala­pu­ló eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés ki­ala­kí­tá­sá­ra a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén.
A mi­nő­ség biz­to­sí­tá­sa, ér­té­ke­lé­se és el­len­őr­zé­se min­dig is rend­kí­vül ér­zé­keny te­rü­le­te volt a fel­ső­ok­ta­tás­nak, amely meg­mu­tat­ko­zik a fen­ti nyi­lat­ko­zat vis­­sza­fo­gott­sá­gá­ban is. A kér­dés­ről azon­ban nyil­vá­nos vi­ta kez­dő­dött, s szá­mos kon­fe­ren­cia té­má­já­vá vált. A ber­li­ni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón (2003) a részt­ve­vők meg­egyez­tek, hogy a fel­ső­ok­ta­tás mi­nő­sé­gét te­kin­tik az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sá­nak alap­já­ul, és szá­mos fel­ada­tot fo­gal­maz­tak meg 2005-ös tel­je­sí­té­si ha­tár­idő­vel. Az ENQA meg­bí­zást ka­pott, hogy együtt­mű­köd­ve az EUA, az EURASHE és az ESIB in­téz­mé­nyek­kel, fej­les­­sze ki a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás­hoz szük­sé­ges stan­dar­do­kat, me­cha­niz­mu­so­kat és aján­lá­so­kat. A bergeni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón (2005) el­fo­gad­ták az ENQA ál­tal ki­dol­go­zott mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si stan­dar­dok­ra és irány­el­vek­re vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tot (Lesáková 2005, 75–79).
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság is részt vál­lal a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás po­li­ti­ká­já­nak meg­al­ko­tá­sá­ban, és a 2004-ben köz­zé­tett do­ku­men­tu­má­ban öt lé­pés­ben ál­la­pít­ja meg a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás rend­sze­ré­nek köl­csö­nös el­is­me­ré­sét Eu­ró­pá­ban:
1. a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés bel­ső me­cha­niz­mu­sai;
2. kö­zös szten­derdek, irány­el­vek, el­já­rá­sok;
3. a mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si és akkred­itá­ciós ügy­nök­sé­gek eu­ró­pai nyil­ván­tar­tá­sá­nak lét­re­ho­zá­sa;
4. a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek sza­bad­sá­ga a re­giszt­rált ügy­nök­sé­gek meg­vá­lasz­tá­sá­ra a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés el­vég­zé­se cél­já­ból;
5. a re­giszt­rált ügy­nök­ség dön­té­sé­nek el­fo­ga­dá­sa az EU ál­la­ma­i­ban.
Két év­re rá, 2006-ban az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pa Ta­nács el­fo­gad­ta a 2006/143/ES szá­mú aján­lást az eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés­ről a fel­ső­fo­kú mű­ve­lő­dés mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­sa te­rén, tá­mo­gat­va a bergeni mi­nisz­te­ri kon­fe­ren­ci­án el­fo­ga­dott ha­tá­ro­za­to­kat (Sinay 2006).
Szlo­vá­kia az 1989-es po­li­ti­kai rend­szer­vál­tás után már a 172/1990-es szá­mú tör­vény­ben – az akkred­itá­ció be­ve­ze­té­sé­vel – meg­al­kot­ta a fel­ső­ok­ta­tás mi­nő­ség­ja­ví­tá­sát cél­zó jog­sza­bályt. Az akkred­itá­ció tár­gyát ké­pez­ték a felsőoktatási intéz­mé­nyek, a ka­rok al­kal­mas­sá­gá­nak meg­ál­la­pí­tá­sa fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, amely alap­ján a vég­ző­sök fel­ső­fo­kú dip­lo­mát sze­rez­het­nek, ill. do­cen­si és pro­fes­­szo­ri tu­do­má­nyos-pe­da­gó­gi­ai fo­ko­za­tok­hoz ve­ze­tő habil­itá­ciók és inau­gurá­ciók meg­va­ló­sí­tá­sá­ra. Ezen kí­vül az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság 1999-ig a ka­rok szint­jén vé­gez­te az éves eva­l­uá­ciót is az ön­ér­té­ke­lő je­len­té­sük alap­ján. A mi­nő­ség­ér­té­ke­lés há­rom te­rü­let­re, a ku­ta­tá­si te­vé­keny­ség­re, az ok­ta­tá­si te­vé­keny­ség­re és az al­kal­ma­zot­tak struk­tú­rá­já­ra irá­nyult. Az ér­té­ke­lés alap­ján a ka­ro­kat a négy mi­nő­sé­gi ka­te­gó­ria va­la­me­lyi­ké­be so­rol­ták (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách, 17. §).
Az új felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách) nem vá­lasz­tot­ta szét az akkred­itá­ció és a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés in­téz­mé­nyét, épp el­len­ke­ző­leg, a mi­nő­ség­ér­té­ke­lést a fő­is­ko­lák komp­lex akkred­itá­ciójá­nak ré­szé­vé tet­te, ame­lyet az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság vé­gez.
Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­si, mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si és akkred­itá­ciós rend­sze­rek ta­pasz­ta­la­tai, és a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­ban ér­de­kelt po­li­ti­kai és szak­mai tes­tü­le­tek, ill. in­téz­mé­nyek aján­lá­sai alap­ján szü­le­tett meg 2003. már­ci­us 19-én a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Kor­má­nyá­nak ren­de­le­te az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság­ról, amely már új akkred­itá­ciós kri­té­ri­u­mo­kat ál­la­pí­tott meg (Nariadenie… 2003).
Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság a kor­mány ta­nács­adó tes­tü­le­te, mely­nek jog­kör­ét tör­vény sza­bá­lyoz­za (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 9. sza­k.).
A fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek tény­le­ges mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­sé­nek az ún. komp­lex akkred­itá­ciót le­het te­kin­te­ni. A felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 84. § 1. bek.) ér­tel­mé­ben a fő­is­ko­lák és egye­te­mek te­vé­keny­sé­gé­nek komp­lex akkred­itá­ció­ja olyan fo­lya­mat, mely­nek ke­re­tén be­lül az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság komp­lex mó­don vé­le­mé­nye­zi és ér­té­ke­li ezen in­téz­mé­nyek ok­ta­tá­si, ku­ta­tá­si, fej­lesz­té­si, mű­vé­sze­ti és egyéb fel­tét­ele­it. To­váb­bá vé­le­ményt mond az egyes in­téz­mé­nyek va­la­men­­nyi ta­nul­má­nyi prog­ram­já­ról, habil­itá­ciós, inau­gurá­ciós és akkred­itá­ciós kér­vé­nyé­ről, amely­ben a fel­ső­fo­kú in­téz­mény meg­fe­le­lő jo­go­sít­ványt sze­ret­ne kap­ni.
Ma­ga a komp­lex akkred­itá­ciós fo­lya­mat mint nem­ze­ti sa­já­tos­ság új­sze­rű­en hat. Szlo­vá­ki­á­ban még nin­cse­nek ve­le ta­pasz­ta­la­tok. Egy­elő­re a fő­is­ko­lák, egye­te­mek di­ver­zi­fi­ká­ci­ó­já­nak esz­kö­ze­ként te­kin­te­nek rá. Az eu­ró­pai mi­nő­ség­ér­té­ke­lés trend­jei azon­ban azt jel­zik, hogy a komp­lex akkred­itá­ció­nak et­től szé­le­sebb kö­rű ha­tá­sa lesz a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás vál­to­zá­sa­i­ra.
A ber­li­ni és a bergeni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zók részt­ve­vői kom­mü­ni­ké­ik­ben sür­get­ték az érin­tett or­szá­go­kat a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés eu­ró­pai szten­derd­jeinek és mód­sze­re­i­nek al­kal­ma­zá­sá­ra. A felsőoktatási intézmények hat­éven­ként tör­té­nő komp­lex akkred­itá­ció­ja Szlo­vá­ki­á­ban azon­ban nem iga­zán tud meg­fe­lel­ni ezek­nek a ki­hí­vá­sok­nak. Egy­részt azért, mert eh­hez át kel­le­ne dol­goz­ni az akkred­itá­ciós kri­té­ri­u­mo­kat, más­részt az Akkre­d­itá­ciós Bi­zott­ság stá­tu­sa, ös­­sze­té­te­le és mun­ka­mód­sze­re nagy­ban el­tér az eu­ró­pai min­tá­tól. Ezenkí­vül az el­ső komp­lex akkred­itá­ció le­bo­nyo­lí­tá­sa csak 2008-ra vár­ha­tó.
Szlo­vá­ki­á­ban a felsőoktatási intézmények mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­se te­rén két új kez­de­mé­nye­zés is tör­tént.
A ber­li­ni kom­mü­ni­ké ösz­tön­zé­sé­re és a Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia kez­de­mé­nye­zé­sé­re meg­egye­zés szü­le­tett a kon­fe­ren­cia és a szlo­vák kor­mány kö­zött a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­sé­nek for­má­já­ról, amely­nek pénz­ügyi ke­re­te­it a kor­mány át­vál­lal­ta. A kon­fe­ren­cia ál­tal ki­dol­go­zott mi­nő­ség­ér­té­ke­lő pro­jekt sze­rint a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek alá­vet­nék ma­gu­kat az EUA szak­em­be­rei ál­tal el­vég­zett nem­zet­kö­zi ér­té­ke­lés­nek. E pro­jekt az EUA ér­té­ke­lő mód­sze­re­it és tech­ni­ká­ját ve­szi át, be­tart­va azt az el­vá­rást, hogy az ér­té­ke­lést érin­tő fo­lya­ma­tok a kor­má­nyok­tól és a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­től füg­get­le­nül, au­to­nóm mó­don tör­tén­je­nek. A pro­jekt cél­ja ki­ala­kí­ta­ni a felsőoktatási intézmények in­téz­mé­nye­sí­tett ér­té­ke­lé­sé­nek nem­ze­ti rend­sze­rét és tá­mo­gat­ni a mi­nő­ség kul­tú­rá­ját a fel­ső­ok­ta­tás­ban. A pro­jekt elő­ké­szí­té­sé­nek fo­lya­ma­tá­ban fel­ve­tő­dött a le­he­tő­ség, hogy az egész szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás es­sen át az EUA ál­ta­li ér­té­ke­lé­sen, ez­zel is de­monst­rál­va eu­ró­pai di­men­zi­ó­ját (Èikešová 2005). Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság je­len­lé­te és sze­re­pe a pro­jekt le­bo­nyo­lí­tá­sá­ban és az ér­té­ke­lő je­len­té­sek el­ké­szí­té­sé­ben még nem tisz­tá­zó­dott.
A pro­jekt bel­ső struk­tú­rá­ja négy rész­re ta­gol­ha­tó:
1. a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ön­ér­té­ke­lő je­len­té­sé­nek el­ké­szí­té­se a meg­adott mód­szer sze­rint;
2. az EUA szak­em­be­re­i­nek hely­szí­ni tá­jé­ko­zó­dá­sa a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben, ér­té­ke­lő je­len­tés ki­dol­go­zá­sa;
3. az ér­té­ke­lés ered­mé­nye­i­nek pub­li­ká­lá­sa;
4. ös­­szeg­ző, ér­té­ke­lő kon­fe­ren­cia.
Az elő­ze­tes meg­egye­zés alap­ján 2005-ben tíz, 2006-ban ti­zen­há­rom in­téz­mény ké­szí­ti el a pro­jekt ke­re­tén be­lül az ön­ér­té­ke­lő je­len­tést. Az ér­té­ke­lő je­len­té­sek el­ké­szí­té­se és a zárókon­fer­en­ciák meg­tar­tá­sa az el­ső hul­lám­ban 2007-re, a má­so­dik hul­lám­ban 2008-ra vár­ha­tó.
2004 vé­gén kül­föl­di, de fő­leg az Egye­sült Ki­rály­ság­ban mű­kö­dő Research Selec­tiv­i­ty Excer­sive – ké­sőbb Research Assee­ment Excer­sive – min­tá­já­ra lét­re­jött az Aka­dé­mi­ai Rank­ing és Rant­i­ng Iro­da (a to­váb­bi­ak­ban: AR­RA) pol­gá­ri tár­su­lás. Ez az el­ső füg­get­len szlo­vá­ki­ai in­téz­mény, amely rend­sze­re­sen tá­jé­koz­tat­ni kí­ván­ja a nyil­vá­nos­sá­got a fő­is­ko­lák, egye­te­mek szín­vo­na­lá­ról és azok köl­csö­nös ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ról. Cél­jai kö­zé tar­to­zik: ki­ala­kí­ta­ni a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés mód­sze­rét; el­ké­szí­te­ni a felsőoktatási intézmények, ro­kon ka­rok sor­rend­jét (rank­ing); a felsőoktatási intéz­mé­nyek­ben ratin­gokat ren­del­ni; ösz­tö­nöz­ni a szín­vo­nal­eme­lést, ver­sen­gést. Mind­ezt min­den­ki szá­má­ra ért­he­tő, meg­is­mer­he­tő kri­té­ri­u­mok alap­ján, és a nyil­vá­no­san hoz­zá­fér­he­tő, ill. kön­­nyen be­sze­rez­he­tő ada­tok fel­hasz­ná­lá­sá­val kí­ván­ja vé­gez­ni.
Az AR­RA ér­té­ke­lé­sé­nek alap­ját a vá­lasz­tott ér­té­ke­lé­si in­di­ká­to­rok és kri­té­ri­u­mok al­kot­ják. A ranti­ngok oda­íté­lé­se kü­lön szá­mí­tá­si tech­ni­ka alap­ján tör­té­nik (Správa AR­RA 2005).
A 2005 vé­gé­re el­ké­szí­tett el­ső je­len­tés hi­á­nyos­sá­gai mi­att az iro­da na­gyon sok kri­ti­kát ka­pott. Meg­le­pő volt, hogy sem a fel­ső­ok­ta­tás, sem a tár­sa­da­lom nem volt fel­ké­szül­ve egy ilyen mi­nő­ség­ér­té­ke­lés­re. Az iro­da a leg­na­gyobb hi­bát ott kö­vet­te el, hogy tü­rel­met­le­nül, idő előtt nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ta el­ső je­len­té­sét, amely sa­ját be­val­lá­sa sze­rint sem biz­tos, hogy fe­di a va­lós hely­ze­tet, hi­szen pl. a kri­té­ri­u­mok csak két­har­ma­dá­hoz (34-ből 23-hoz) volt ké­pes be­sze­rez­ni az ada­to­kat. Nem ta­lált el­is­me­rés­re az sem, hogy a pub­li­ká­ci­ók ér­té­ke­lé­sé­nél csak a Web of Knowl­ege (WoK) adat­bá­zist vet­ték ala­pul. Sok ki­fo­gás ér­te a kri­té­ri­u­mok egy ré­szét, ame­lyek a mi­nő­ség va­lós ja­vu­lá­sa nél­kül is po­zi­tí­van ma­ni­pu­lál­ha­tók, ill. a ka­rok hat tu­do­mány­te­rü­let­re va­ló be­so­ro­lá­sa sem egy­ér­tel­mű, amely alap­ján rang­so­rol­ták, ös­­sze­ha­son­lí­tot­ták a ka­rok tel­je­sít­mé­nyét. A kri­té­ri­u­mok rend­sze­re, az ér­té­ke­lés mód­sze­re, a pon­to­zás so­kak sze­rint a po­zso­nyi egye­te­mek­nek elő­nyös, ahol dol­go­zik, dol­go­zott vagy ta­nult az iro­da fel­ügye­lőta­ná­csa, ill. szak­mai ta­ná­csa tag­ja­i­nak több­sé­ge. Így csor­ba esett az AR­RA ön­meg­ha­tá­ro­zó füg­get­len­sé­gén is.
Mind­ezek el­ke­rül­he­tők let­tek vol­na, ha az iro­da több időt ha­gyott vol­na a je­len­tés el­ké­szí­té­sé­re, és az in­di­ká­to­rok, a kri­té­ri­u­mok és az ér­té­ke­lé­si mód­sze­rek, pon­to­zá­sok tech­ni­ká­ját az egye­te­mek, a fel­ső­ok­ta­tás kép­vi­se­le­ti szer­ve­i­nek vé­le­mé­nye­zé­sé­hez, ill. jó­vá­ha­gyá­sá­hoz kö­töt­te vol­na.
Min­den­eset­re az AR­RA az ed­di­gi­ek­től (akkred­itá­ció) el­té­rő, új­sze­rű, a szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok­ba be­ágyaz­ha­tó mi­nő­ség­ér­té­ke­lő tech­ni­ká­ja élet­ké­pes­nek tű­nik, amely a fel­ső­ok­ta­tás egé­szé­nek szín­vo­nal­eme­lé­sét is elő­se­gít­he­ti.
A 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok utá­ni új kor­mány ál­lás­pont­ja az ARRA-val kap­cso­lat­ban még nem is­me­re­tes. Azon­ban ha a fen­tebb em­lí­tett anya­gi for­rá­sok az AR­RA szá­má­ra meg­ma­rad­nak, és el tud­ja ma­gát fo­gad­tat­ni nem­zet­kö­zi szin­ten is – mint a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ba be­il­leszt­he­tő mi­nő­ség­ér­té­ke­lő in­téz­mény –, ha le­küz­di gyer­mek­be­teg­sé­ge­it, ak­kor az aka­dé­mi­ai kö­zös­sé­gek, a ci­vil és a po­li­ti­kai tár­sa­da­lom ál­tal el­fo­ga­dott és el­is­mert füg­get­len fel­ső­ok­ta­tá­si mi­nő­ség­ér­té­ke­lő in­téz­mén­­nyé vál­hat.

4.6. Eu­ró­pai di­men­zió a fel­ső­ok­ta­tás­ban

A mi­nisz­te­rek prá­gai és ber­li­ni ta­lál­ko­zó­já­nak aján­lá­sai a fel­ső­ok­ta­tás eu­ró­pai di­men­zi­ó­já­nak tá­mo­ga­tá­sá­ra va­ló­já­ban két fő prob­lé­má­ról szól­nak.
Az eu­ró­pai di­men­zió erő­sí­té­se ér­de­ké­ben fel­kér­ték a nem­ze­ti fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket eu­ró­pai tar­tal­mú mo­du­lok, kur­zu­sok ki­fej­lesz­té­sé­re a fel­ső­ok­ta­tás min­den szint­jén, va­la­mint az aka­dé­mi­ai em­be­ri erő­for­rás­ok és kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok köl­csö­nös ki­hasz­ná­lá­sá­ra. Eb­ben az ér­te­lem­ben te­hát kü­lön­bö­ző or­szá­gok in­téz­mé­nye­i­nek együtt­mű­kö­dé­sén ala­pu­ló mo­du­lok, kur­zu­sok és ta­nul­má­nyi prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sa ke­rül elő­tér­be, ame­lyek kö­zös tu­do­má­nyos fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sá­hoz ve­zet­nek. Az ilyen kö­zös prog­ra­mok ese­té­ben biz­to­sí­ta­ni kell a kül­föl­di ta­nul­má­nyok elég­sé­ges hos­­szát, és tör­vé­nyes ke­re­te­ket kell te­rem­te­ni a kö­zös prog­ra­mok akk­re­di­tá­lá­sá­ra és a kö­zös dip­lo­mák el­fo­ga­dá­sá­ra (Sprievodca… 2006, 41–42).
Az eu­ró­pai di­men­zió erő­sí­té­sé­nek egy fon­tos lánc­sze­me a hall­ga­tói mo­bi­li­tás, a kül­föl­di rész­kép­zé­sek is.
Szlo­vá­ki­á­ban a fel­ső­ok­ta­tás euró­paizálódása te­kin­te­té­ben a felsőoktatási intéz­mé­nyek pri­o­ri­tás­ként ke­ze­lik a hall­ga­tók és az ok­ta­tók mo­bi­li­tá­sát. A kül­föl­di part­ne­rek­kel kö­zös aka­dé­mi­ai prog­ra­mok kí­ná­la­tát, ket­tős és kö­zös dip­lo­mák ki­adá­sát je­len­leg mind a tör­vé­nyes ren­del­ke­zé­sek, mind az akkred­itá­ciós me­cha­niz­mu­sok aka­dá­lyoz­zák. A hall­ga­tói és a ta­ná­ri mo­bi­li­tá­sok bő­ví­té­se, fej­lesz­té­se is na­gyon las­san ha­lad elő­re.
Né­hány egye­te­men már meg­je­len­tek a kül­föl­di elő­adók is (Cseh­or­szág­ból, Ma­gyar­or­szág­ról, Len­gyel­or­szág­ból). Több egye­tem prog­ra­mot is hir­de­tett eu­ró­pai ta­nul­má­nyok­ból, sőt eu­ró­pai ta­nul­má­nyok irá­nyult­sá­gú ka­rok is ala­kul­tak az egye­te­me­ken.
Ál­ta­lá­nos­ság­ban azon­ban el­mond­ha­tó, hogy a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek még min­dig kis fi­gyel­met szen­tel­nek az eu­ró­pai tat­al­mú prog­ra­mok, sza­kok be­ve­ze­té­sé­nek.

4.7. Éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés

Ta­nul­má­nyunk ezen ré­szé­ben az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés fo­gal­mát hasz­nál­juk, tu­da­to­sít­va, hogy a té­má­val kap­cso­la­tos fo­gal­mak meg­ha­tá­ro­zá­sai fej­lő­dés­ben van­nak. Meg­je­len­tek olyan ta­nul­má­nyok, ahol az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés, ill. ta­nu­lás ter­mi­nu­so­kat kü­lön­bö­ző tar­ta­lom­mal hasz­nál­ják.
Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés épí­té­sé­nek haj­tó­ere­je az a fel­is­me­rés, hogy az élet­szín­vo­nal nö­ve­ke­dé­se, a kon­ku­ren­cia­ké­pes­ség az em­be­ri erő­for­rás­tól, az em­be­rek mű­ve­lő­dé­sé­től és ké­pes­sé­ge­i­től függ.
Az egyes ok­ta­tás­po­li­ti­kák a mű­ve­lő­dés­be, a pro­fesszionálódás­ba va­ló hos­­szú tá­vú stra­té­gi­ai be­fek­te­té­sek­re irá­nyul­nak, ame­lyek a mun­ka­erő­pi­ac szá­má­ra szük­sé­ge­sek. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést Eu­ró­pá­ban mint a fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka esz­kö­zét az egyes ál­la­mok­ban tör­vé­nyek, ren­de­le­tek sza­bá­lyoz­zák.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zó­i­nak nyi­lat­ko­za­tai e té­má­ban elég­gé szűk­sza­vú­ak. Fi­gye­lem­re mél­tó azon­ban an­nak dek­la­rá­lá­sa, hogy az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szá­má­ra ja­ví­ta­ni kell a le­he­tő­sé­ge­ket a fel­ső­ok­ta­tás szint­jén, sőt a fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­szé­vé kell ten­ni. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés kred­itrend­sz­erre va­ló át­ala­kí­tá­sa még na­gyon sok ten­ni­va­lót ad a jö­vő szá­má­ra.
Az Eu­ró­pa Ta­nács 2000. már­ci­u­si ülé­se új ösz­tön­zést adott az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés­po­li­ti­ka irá­nyult­sá­gá­nak. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság ál­tal ki­dol­go­zott me­mo­ran­dum vált az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés alap­do­ku­men­tu­má­vá, amely hat alap­ve­tő üze­ne­tet köz­ve­tít, ill. hat lé­pés­ben ha­tá­roz­za meg az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés meg­va­ló­sí­tá­sát. Ezek a kö­vet­ke­zők:
1. új is­me­re­tek, kész­sé­gek el­ér­he­tő­sé­gé­nek biz­to­sí­tá­sa min­den­ki szá­má­ra;
2. több be­fek­te­tést az em­be­ri erő­for­rás­ok­ba;
3. in­no­vá­ció a mű­ve­lő­dés­ben;
4. a mű­ve­lő­dés ered­mé­nye­i­nek el­is­me­ré­se, ér­té­ke­lé­se;
5. a szak­mai út­mu­ta­tás és ta­nács­adás új­ra­gon­do­lá­sa;
6. kö­ze­lebb vin­ni a mű­ve­lő­dést a ta­nul­ni aka­rók­hoz.
Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség alap­elem­ének te­kin­tik, amely be­fo­lyás­sal van a mo­bi­li­tás­ra, az e-learn­ingre, a ku­ta­tás­ra, a szak­kép­zés­re és a ké­pe­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­re. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést a for­má­lis mű­ve­lő­dés (mű­ve­lő­dé­si és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben), a nem for­má­lis mű­ve­lő­dés (a nem­ze­ti mű­ve­lő­dé­si és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ken kí­vül) és a nem in­téz­mé­nyes mű­ve­lő­dés al­kot­ja.
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság már elő­ter­jesz­tet­te a 2007–2013-ra vo­nat­ko­zó új mű­ve­lő­dé­si prog­ram­ját, amely va­ló­szí­nű­leg meg­ha­tá­ro­zó lesz az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés irá­nyára.
Az Eu­ró­pai Par­la­ment 2006. ok­tó­ber 25-én ho­zott dön­té­sé­vel be­fe­je­ződ­tek a vi­ták és az elő­ké­szí­tő mun­kák az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés prog­ram­já­ról, amely új idő­sza­kot nyit az eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés te­rén a fel­ső­ok­ta­tás­ban. A prog­ram ak­ti­vi­tá­sai kap­cso­lód­nak a ko­ráb­bi Socrates-, Le­o­nar­do da Vin­ci-, Jean Mounet-pro­g­ramokra, és ki­bő­ví­tik, to­vább­fej­lesz­tik eze­ket a mű­ve­lő­dés min­den szint­jén igé­nyelt együtt­mű­kö­dés­re. A fel­ső­ok­ta­tá­si kö­zös­sé­gek szá­má­ra új együtt­mű­kö­dé­si le­he­tő­sé­gek nyíl­nak az­ál­tal, hogy nemcsak a hall­ga­tók­ra és az ok­ta­tók­ra ter­jed ki a prog­ram, ha­nem a nem pe­da­gó­gus al­kal­ma­zot­tak, a ku­ta­tó és az irá­nyí­tó szak­em­be­rek, a ci­vil, a kor­má­nyon kí­vü­li szer­ve­ze­tek, az egye­sü­le­tek, az együtt­mű­kö­dő üze­mek is be­von­ha­tók a prog­ram­ba. In­ten­zí­vebb tá­mo­ga­tást fog­nak él­vez­ni a fel­ső­ok­ta­tás mul­ti­dis­z­ci­plináris meg­kö­ze­lí­té­sén ala­pu­ló igé­nyek, min­de­nek­előtt az in­teg­rált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok, ame­lyek ket­tős vagy kö­zös dip­lo­má­hoz ve­zet­nek (Sinay 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban már ko­ráb­ban meg­ho­no­sod­tak a to­vább­ta­nu­lás (ïalšie vzdelá­vanie), a fel­nőtt­ok­ta­tás (vzdelá­vanie dospelých) fo­gal­mak. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés Szlo­vá­ki­á­ban még min­dig sok prob­lé­má­val küsz­kö­dik. A kö­zel­múl­tig hi­ány­zott fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­ja is. Az e cél­ból lét­re­jött új ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek te­vé­keny­sé­ge sem volt jo­gi elő­írá­sok­kal alá­tá­maszt­va. Az egyes kor­mány­tár­cák ke­re­tén be­lül fo­lyó éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés az ál­la­mi szol­gá­la­tok­ról szó­ló 312/2001-es szá­mú tör­vény, ill. a köz­ér­de­kű mun­ka vég­zé­sé­ről szó­ló 552/2003-es szá­mú tör­vény alap­ján fo­lyik. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um ha­tás­kö­ré­be tar­to­zó pe­da­gó­gus és nem pe­da­gó­gus al­kal­ma­zot­tak mű­ve­lő­dé­sét az e tár­ca alá tar­to­zó in­téz­mé­nyek vég­zik (az Ál­la­mi Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet, az Ál­la­mi Szak­kép­ző In­té­zet, a Mód­szer­ta­ni Köz­pont, az egye­te­mek és fő­is­ko­lák, va­la­mint az Aca­de­mia Istro­pol­i­tana). A for­má­lis éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés is­ko­la­rend­sze­rén túl fel­nőtt­ok­ta­tást szer­vez­nek to­váb­bi ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek is, ame­lyek a Fel­nőtt­ok­ta­tás In­téz­mé­nye­i­nek Szö­vet­sé­gé­be tö­mö­rül­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a fel­nőtt­ok­ta­tás min­de­nek­előtt a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, konk­rét szak­mai tu­dás és ké­pes­sé­gek meg­szer­zé­sé­nek elő­se­gí­té­sé­vel (Sprievodca… 2006, 43–45).
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás ke­re­tén be­lül az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés két szin­ten je­le­nik meg. Egy­részt a fő­is­ko­lák, egye­te­mek ha­gyo­má­nyos kí­ná­la­ti rend­sze­rén ke­resz­tül, a gya­kor­la­ti igé­nyek­nek meg­fe­le­lő, tar­tal­mi­lag cél­irá­nyo­san ori­en­tált kép­zé­si prog­ra­mok szint­jén, va­la­mint az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szer­ve­zé­sé­re és meg­va­ló­sí­tá­sá­ra lét­re­ho­zott össz­e­gyete­mi in­téz­mé­nyek szint­jén. Az al­kal­ma­zott ok­ta­tá­si mód­sze­rek na­gyon sok­szí­nű­ek. En­nek el­le­né­re Szlo­vá­ki­á­ban az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést még min­dig nem te­kin­tik a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás ter­mé­sze­tes mű­kö­dé­si te­vé­keny­sé­gé­nek.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat ide­jén Szlo­vá­ki­á­ban több olyan kon­cep­ci­ós anyag, do­ku­men­tum is szü­le­tett, amely az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés te­rü­le­te­i­re is vo­nat­ko­zik. Ezek kö­zül emel­jük ki Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés kon­cep­ci­ó­ja a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban (Koncepcia celoživ­ot­ného vzdelá­va­nia v Slovenskej Repub­like) cí­műt, ame­lyet a kor­mány 2004-ben fo­ga­dott el. Ez a do­ku­men­tum va­ló­já­ban az eu­ró­pai tren­dek adap­tá­lá­sá­nak jo­gi és gya­kor­la­ti te­re­pét nyi­tot­ta meg, és meg­ha­tá­roz­ta az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés stra­té­gi­ai cél­ja­it.
A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság az eu­ró­pai irány­vo­na­lak szel­le­mé­ben még min­dig ke­vés anya­gi for­rást sza­ba­dít fel az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szá­má­ra. Még vá­rat ma­gá­ra a több­for­rá­sú pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­sok szá­má­ra szük­sé­ges jo­gi ke­re­tek ki­ala­kí­tá­sa. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés má­sik ki­hasz­ná­lat­lan te­re­pe a fel­ső­ok­ta­tás in­tel­lek­tu­á­lis po­ten­ci­ál­ja. A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézmények jó star­tot vet­tek a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén és a sze­mé­lyi fel­té­te­lek, a mi­nő­sé­gi mu­ta­tók és az inf­rast­ruk­tu­rá­lis kör­nye­zet do­mi­náns po­zí­ci­ó­ba he­lye­zik az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés azon te­rü­le­te­in is, ame­lyek a fel­nőtt­ok­ta­tás­ban je­len­nek meg.

4.8. Fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és hall­ga­tók

Kü­lön is meg­fo­gal­ma­zó­dott a hall­ga­tók konst­ruk­tív rész­vé­tel­ének szük­sé­ges­sé­ge a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban, amely­nek fon­tos esz­kö­ze, hogy a hall­ga­tók tel­jes ér­té­kű part­ne­rek­ké vál­ja­nak a felsőoktatási intézmények irá­nyí­tá­sa te­rén. Szük­sé­ges be­von­ni a hall­ga­tó­kat a ta­nul­má­nyok szer­ve­zé­sé­be, tar­tal­má­nak ki­ala­kí­tá­sá­ba. An­nak el­le­né­re, hogy a leg­több eu­ró­pai ál­lam­ban a hall­ga­tók rész­vé­te­le a felsőoktatási intéz­mények irá­nyí­tá­sá­ban és dön­tés­ho­zá­sá­ban tör­vé­nyes ke­re­tek kö­zött biz­to­sít­va van, to­vább­ra is tö­re­ked­ni kell a hall­ga­tók ak­tu­á­lis el­kö­te­le­zett­sé­gé­nek nö­ve­lé­sé­re a felsőoktatási intézmények irá­nyí­tá­sá­ban, töb­bek kö­zött az­zal, hogy pon­to­sab­ban iden­ti­fi­kál­ják és el­vá­las­­szák a felsőoktatási intézmények és a hall­ga­tók szer­ve­ze­te­i­nek fel­adat­kö­re­it.
Ah­hoz azon­ban, hogy a hall­ga­tók fe­le­lős­ség­tel­je­sen tud­ja­nak dön­te­ni és cse­le­ked­ni, szük­sé­ges, hogy hoz­zá­jus­sa­nak a meg­fe­le­lő in­for­má­ci­ók­hoz, és jo­gi fe­le­lő­ség­gel tar­toz­za­nak egyé­ni és kol­lek­tív szin­ten egy­aránt.
Szlo­vá­ki­á­ban az egye­te­mi au­to­nó­mia és ön­kor­mány­za­ti­ság el­vei már az 1990-es fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vén­­nyel biz­to­sí­tot­tá vál­tak (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách). Et­től kezd­ve a hall­ga­tók is ak­tí­van részt vesz­nek az irá­nyí­tá­si és dön­tés­ho­zó fo­lya­ma­tok­ban. A 2002-es tör­vény nyil­vá­nos, ál­la­mi és ma­gán­felsőoktatási intézményeket kü­lön­böz­tet meg (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 2. § 2. bek.). A ka­to­nai, va­la­mint a rendőrakadémián kí­vül va­la­men­­nyi in­téz­mény nyil­vá­nos stá­tust ka­pott (lásd még a 2. fe­je­ze­tet).
Szlo­vá­ki­á­ban a nyil­vá­nos felsőoktatási intézmények önál­ló jo­gi sze­mély­ként mű­kö­dő au­to­nóm in­téz­mé­nyek, ame­lye­ket az ún. aka­dé­mi­ai ön­kor­mány­za­ti szer­vek irá­nyí­ta­nak. Ezek az Aka­dé­mi­ai Sze­ná­tus, a Rek­to­ri Hi­va­tal, a Tu­do­má­nyos Ta­nács és a Fe­gyel­mi Bi­zott­ság. A nyil­vá­nos felsőoktatási intézményekben az ál­la­mi és a tár­sa­dal­mi fel­ügye­let sze­re­pét rész­ben egy új, ed­dig is­me­ret­len tes­tü­let, a Fel­ügye­lő Ta­nács ve­szi át.
A ka­rok nem jo­gi sze­mé­lyek, de ön­kor­mány­za­ti jog­kö­rü­ket ugyan­olyan aka­dé­mi­ai szer­vek lát­ják el, mint a fő­is­ko­lá­ét, egye­te­mét.
Szlo­vá­ki­á­ban a hall­ga­tók rész­vé­te­le a fő­is­ko­lák, egye­te­mek, ill. ka­rok irá­nyí­tá­sá­ban biz­to­sít­va van min­de­nek­előtt a sze­ná­tu­si (leg­alább egy­har­mad), a fe­gyel­mi bi­zott­sá­gi (fe­le) és a fel­ügye­lő ta­ná­csi (egy) tag­sá­guk­kal.
Ezenkí­vül az egyes fő­is­ko­lá­kon, ugyan el­té­rő mó­don, de a hall­ga­tók kép­vi­sel­te­tik ma­gu­kat a rek­to­ri és a dé­ká­ni ta­nács­adó tes­tü­le­tek­ben, va­la­mint a di­ák­szol­gál­ta­tá­sok in­téz­mé­nye­i­ben is.
A di­ák­ak­ti­vi­tá­sok szer­ve­zé­sét a di­ák­par­la­men­tek vég­zik. Ezen kí­vül a tör­vé­nyi elő­írá­sok­kal össz­hang­ban a hall­ga­tók a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken be­lül (di­ák) egye­sü­le­te­ket, szö­vet­sé­ge­ket, szak­mai cso­por­to­su­lá­so­kat hoz­hat­nak lét­re, me­lyek sza­ba­don mű­köd­het­nek (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 70. §).
A hall­ga­tók szá­má­ra adott a le­he­tő­ség, hogy ak­tí­vab­ban nyil­vá­nul­ja­nak meg, és be­fo­lyá­sol­ják a hall­ga­tói mo­bi­li­tás nö­ve­ke­dé­sét aka­dá­lyo­zó prob­lé­mák meg­ol­dá­sát, a szo­ci­á­lis hely­ze­tük ja­vu­lá­sát, a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sét, új prog­res­­szív ok­ta­tá­si mód­sze­rek be­ve­ze­té­sé­re szol­gá­ló dön­té­sek meg­ho­za­ta­lát, va­la­mint a ta­nul­má­nya­ik­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sát.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban az ak­tu­á­lis és fe­le­lős­ség­tel­jes hall­ga­tói rész­vé­telt az in­téz­mé­nyek éle­té­nek ala­kí­tá­sá­ban két do­log aka­dá­lyoz­za. Egy­részt a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken még nem elég­gé tu­da­to­sít­ják a hall­ga­tók né­ze­te­i­nek, vé­le­mé­nyé­nek je­len­tő­sé­gét, és nem biz­to­sí­ta­nak kel­lő te­ret ezek meg­nyil­vá­nu­lá­sá­hoz. A múlt­ból örö­költ szi­go­rú ta­nul­má­nyi rend­sza­bály­ok még min­dig aka­dá­lyoz­zák a hall­ga­tók sza­ba­dabb vá­lasz­tá­sát, moz­gá­sát ta­nul­má­nya­ik meg­szer­ve­zé­se szem­pont­já­ból. E te­rü­le­ten a fej­lő­dés má­sik aka­dá­lya a hall­ga­tók pas­­szi­vi­tá­sa, az is­ko­lai köz­ügyek iránt nem elég­gé fo­gé­ko­nyak és na­gyon ala­csony a sze­rep­vál­la­lá­si haj­la­muk.
A felsőoktatási törvény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 70. § 1. bek.) ér­tel­mé­ben a hall­ga­tó­nak jo­ga van aka­dé­mi­ai éven­ként leg­alább egy­szer ano­nim kér­dő­ív for­má­já­ban vé­le­ményt mon­da­ni az ok­ta­tás szín­vo­na­lá­ról és a oktatók­ról. Sem az in­téz­mé­nyek, sem a hall­ga­tók nem hasz­nál­ták ki e tör­vé­nyes ren­del­ke­zés­ben rej­lő le­he­tő­sé­ge­ket a fel­ső­ok­ta­tás ja­ví­tá­sa ér­de­ké­ben. E tör­vé­nyi elő­írás meg­va­ló­sí­tá­sa a leg­több in­téz­mény­ben a for­ma­liz­mus zsák­ut­cá­já­ba ju­tott. A hall­ga­tók or­szá­gos kép­vi­se­le­ti szer­vé­nek a Fel­ső­ok­ta­tá­si In­téz­mé­nyek Hall­ga­tói Ta­ná­csá­nak kez­de­mé­nye­zé­sé­re, a fő­is­ko­lák, egye­te­mek fej­lesz­té­si alap­já­ból nyert tá­mo­ga­tás alap­ján 2006-ban be­in­dult egy or­szá­gos szin­ten le­bo­nyo­lít­ha­tó, a hall­ga­tók vé­le­mény­nyil­vá­ní­tá­sát re­giszt­rá­ló és ki­ér­té­ke­lő rend­szer ki­ala­kí­tá­sa a nyi­trai Kons­tan­tin Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­rá­nak Mi­nő­sé­gi Ok­ta­tás In­té­ze­té­ben. A hall­ga­tói ta­nács az ESIB tag­ja, és részt vesz az eu­ró­pai di­ák­szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­gé­ben is (Sprie­vodca… 2006, 46–47).

4.9. Az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség von­zá­sá­nak nö­ve­lé­se

Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak, von­zá­sá­nak nö­ve­lé­se az eu­ró­pai, de a vi­lág más ré­sze­i­nek hall­ga­tói szá­má­ra is a bo­lo­gnai fo­lya­mat fon­tos ré­szé­vé vált. En­nek alap­fel­té­te­le a kö­zért­he­tő és ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó eu­ró­pai dip­lo­mák meg­ho­no­sí­tá­sa, a kép­zett­sé­gek kö­zös ke­re­te­i­nek ki­ala­kí­tá­sa, a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás és az akkred­itá­ció ko­he­rens me­cha­niz­mu­sa­i­nak mű­köd­te­té­se, az ál­ta­lá­nos és rész­le­tes in­for­mált­ság meg­ja­ví­tá­sa. Két­ség­kí­vül ezek kö­zül a leg­fon­to­sabb a fel­ső­ok­ta­tás és a ku­ta­tás mi­nő­sé­ge. Az Uni­ó­hoz kö­ze­li, de tá­vo­lab­bi ré­gi­ók­kal va­ló együtt­mű­kö­dés ke­re­te­i­nek bő­ví­té­sé­vel, az ösz­tön­díj­prog­ra­mok fej­lesz­té­sé­vel és a mi­nő­ség biz­to­sí­tá­sá­val le­het e te­rü­le­te­ken elő­re­lép­ni. Az eu­ró­pai és a töb­bi ré­gió ok­ta­tá­si rend­sze­re­i­nek part­ner­sé­gén ala­pu­ló együtt­mű­kö­dés, a hall­ga­tói és ok­ta­tói mo­bi­li­tás, a kul­tú­rák kö­zöt­ti meg­ér­tés ve­zet­het a bo­lo­gnai fo­lya­mat e cél­ki­tű­zés­ének meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz.
Szlo­vá­ki­á­ban a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja az Eras­mus és a Mundus eu­ró­pai prog­ra­mo­kat, ame­lyek erő­sí­tik az együtt­mű­kö­dést és a mo­bi­li­tást az eu­ró­pai or­szá­gok és a har­ma­dik or­szá­gok kö­zött. Saj­nos je­len­leg az eu­ró­pai mas­ter kur­zu­sok lét­re­ho­zá­sá­ba Szlo­vá­ki­á­ból 2005-ben csak 1 fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény kap­cso­ló­dott be (1. ak­ti­vi­tás), az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak nö­ve­lé­sét cél­zó ak­ti­vi­tá­sok­ba (4. ak­ti­vi­tás) pe­dig 3 fel­ső­fo­kú in­téz­mény.
A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézmények több­éves stag­ná­lás után új­ból be­kap­cso­lód­tak a Tem­pus-pro­gram­ba, mely a volt ke­le­ti blokk és Dél-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ba irá­nyít­ja a tá­mo­ga­tá­so­kat, min­de­nek­előtt a bo­lo­gnai fo­lya­mat al­kal­ma­zá­sa, be­ve­ze­té­se te­rén.
A szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák, egye­te­mek je­len­lé­te az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak, von­ze­re­jé­nek nö­ve­lé­sét elő­se­gí­tő fo­lya­ma­tok­ban egy­ál­ta­lán nem ki­elé­gí­tő. Csak el­vét­ve kí­nál­nak más nyel­ve­ken ok­ta­tott prog­ra­mo­kat. A Socrates- és az Eras­mus-pro­gramok ke­re­tén be­lül Szlo­vá­ki­á­ban 296 hall­ga­tó ta­nul az EU ál­la­ma­i­ból. A két­ol­da­lú és más nem­zet­kö­zi egyez­mé­nyek ke­re­te­in be­lül 3-10 hó­na­pos ta­nul­má­nyo­kat foly­tat Szlo­vá­ki­á­ban kb. 1500 kül­föl­di hall­ga­tó (Sprievodca… 2006, 48–49).

4.10. A fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa, ku­ta­tás

A lis­­sza­bo­ni stra­té­gia fő cél­ki­tű­zé­se, ki­ala­kí­ta­ni a tu­dás­ala­pú eu­ró­pai tár­sa­dal­mat, amely­nek két alap­ve­tő pil­lé­re a mű­ve­lő­dés és a ku­ta­tás. A bo­lo­gnai fo­lya­mat ré­sze az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség és az Eu­ró­pai Ku­ta­tá­si Tér­ség szo­ro­sabb ös­­sze­kap­cso­lá­sa az­ál­tal, hogy a ku­ta­tást a fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­szé­nek te­kin­ti, és a dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat a fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa­ként kí­ván­ja meg­szer­vez­ni. A ku­ta­tás, a tu­dós­kép­zés és az inter­dis­z­ci­pli­nar­itás hang­sú­lyo­zá­sa mel­lett azon­ban a dok­to­ri prog­ra­mok ki­ala­kí­tá­sá­nál fi­gye­lem­be kell ven­ni a mun­ka­erő­pi­ac igé­nye­it is.
Itt ta­lán még fon­to­sabb a hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sa, a ku­ta­tó­mű­he­lyek­ben szer­zett ta­pasz­ta­la­tok, a ku­ta­tá­si mód­sze­rek nemzetköziesítése, a nem­ze­ti dok­to­ri dip­lo­mák köl­csö­nös el­is­me­ré­se. Kü­lön hang­súlyt kap a nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dés, a kö­zös dok­to­ri prog­ra­mok in­dí­tá­sa és a ku­ta­tá­si prog­ra­mok ös­­sze­han­go­lá­sa. Tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ka nem ­csak az egye­te­me­ken fo­lyik, ezért in­ten­zí­veb­bé kell ten­ni a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és más ku­ta­tá­si, fej­lesz­té­si in­téz­mé­nyek, mű­he­lyek köz­ti ko­ope­rá­ci­ót.
Szlo­vá­ki­á­ban tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ka fo­lyik a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken, a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia in­té­ze­te­i­ben és az egyes mi­nisz­té­ri­u­mi szak­tár­cák ál­tal mű­köd­te­tett ku­ta­tó­in­té­ze­tek­ben. CSc. (can­di­da­tus sci­en­tar­i­um) és DrSc. (doc­tor sci­en­tar­i­um) tu­do­má­nyos fo­ko­za­tot az egye­te­me­ken és a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án le­he­tett sze­rez­ni. Az 1990-es felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách, 22. §) eze­ket meg­szün­tet­ve be­ve­zet­te a poszt­gra­du­á­lis ta­nul­má­nyo­kat, ame­lyek dis­­szer­tá­ci­ós mun­ka meg­vé­dé­sé­vel zá­rulnak, és a vég­ző­sök dok­to­ri (Dr.) cí­met kap­nak. Az 1996-os tör­vény­mó­do­sí­tás a „dok­to­ri ta­nul­má­nyok” be­ve­ze­té­sé­ről már mint a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok leg­ma­ga­sabb szint­jé­ről ren­del­ke­zik, és ezt a tu­do­má­nyos kép­zés for­má­já­nak te­kin­ti. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok vég­ző­sei PhD., ill. ArtD. fo­ko­za­tot sze­rez­het­nek (Kalužný 2006b).
Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás fej­lő­dé­sé­nek trend­je­it, a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ki­tű­zé­se­it adap­tál­ta A szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­ja a 21. szá­zad­ban (Koncepcia rozvoj a vysokých škôl na Sloven­sku v 21. storoèí) cí­mű kor­mány­do­ku­men­tum (2000). Ez a ter­ve­zet tör­vé­nyes ke­re­te­ket a 2002-es felsőoktatásról szó­ló tör­vény­ben öl­tött (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách), amely az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás har­mo­ni­zá­ci­ó­já­nak el­ve­i­re épül, meg­tart­va a sa­ját fel­ső­ok­ta­tá­si ha­gyo­má­nyo­kat. E tör­vény ér­tel­mé­ben a dok­to­ri ta­nul­má­nyok a leg­ma­ga­sabb szin­tű fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok, ame­lyek ta­nul­má­nyi prog­ram­jai a har­ma­dik fel­ső­ok­ta­tá­si cik­lus ke­re­tén be­lül va­ló­sul­nak meg a kred­itrend­sz­er alap­ján (Vyhláška… 2002). Az egye­te­me­ken akk­re­di­tált ta­nul­má­nyok prog­ram­ja­it az egye­te­me­ken a ta­nul­má­nyi sza­kok sze­rint (lásd még 4.2. sza­kasz) Dok­to­ri Szak­bi­zott­ság­ok fi­gye­lik és ér­té­ke­lik. Több egye­tem kö­zös dok­to­ri szak­bi­zott­sá­got is lét­re­hoz­hat.
Mi­vel a dok­to­ri ta­nul­má­nyok a leg­ma­ga­sabb szin­tű fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok, ezért csak a fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben va­ló­sít­ha­tók meg. En­nél fog­va az ed­dig ilyen kom­pe­ten­ci­ák­kal is ren­del­ke­ző más in­téz­mé­nyek­ben dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat csak az egye­te­mek­kel együtt­mű­köd­ve és az egye­te­me­ken akk­re­di­tált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ban va­ló­sít­hat­nak meg.
Az egye­te­mek­nek meg kell al­kot­ni­uk a dok­to­ri ta­nul­má­nyok ta­nul­má­nyi sza­bály­za­ta­it, amely szá­muk­ra új ki­hí­vást, fe­le­lős­sé­get je­lent. Az egye­te­mek 2002 óta 1053 dok­to­ri prog­ra­mot akk­re­di­tál­tak, s az egye­te­me­ken kí­vü­li ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek szá­má­ra 180 jo­go­sít­ványt ad­tak ki. Ez fel­jo­go­sít­ja őket, hogy egye­te­mek­kel együtt­mű­köd­ve dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat va­ló­sít­sa­nak meg. Az ilyen prog­ram­ban te­vé­keny­ke­dő dok­toran­dus­zok egy­ben az egye­tem hall­ga­tói is, de szá­muk­ra az ösz­tön­dí­jat az egye­te­men kí­vü­li ok­ta­tá­si in­téz­mény biz­to­sít­ja (Plavèan 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban 2002-ó­ta in­ten­zí­ven fej­lő­dik a dok­to­ri kép­zés. A 2002-es év­hez ké­pest 2005-re a fel­vett hall­ga­tók szá­ma 637-ről 1217-re emel­ke­dett, amely kö­zel 100%-os gya­ra­po­dást je­lent. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban szem­lél­tes­sük né­hány sta­tisz­ti­kai adat­tal. 2002-ben az ös­­szes dok­to­ri hall­ga­tó szá­ma 9426 volt (8530 egye­te­me­ken, 896 a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án), eb­ből nap­pa­li hall­ga­tó 2516 (2067/449), le­ve­le­ző hall­ga­tó 6910 (6463/447). Ezek az ada­tok 2004-re a kö­vet­ke­ző­kép­pen vál­toz­tak: ös­­szes hall­ga­tó 10 892 (9971/921), nap­pa­li hall­ga­tó 3159 (2735/424), le­ve­le­ző hall­ga­tó 7733 (7236/497).
Az egye­te­me­ken a dok­to­ri ta­nul­má­nyok hall­ga­tó­i­nak a szá­ma fo­lya­ma­to­san emel­ke­dik, a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án azon­ban stag­nál. Így 2005-ben az egye­te­me­ken már 10 378 dok­to­ri hall­ga­tó ta­nult (nap­pa­li 3307, le­ve­le­ző 7091), de csak 77 kül­föl­di hall­ga­tó­ja volt az egye­te­mek­nek (Kalužný 2006b).
2002-ben a dok­to­ri prog­ra­mo­kat 712 hall­ga­tó vé­gez­te el – 229 nap­pa­li, 483 pe­dig le­ve­le­ző ta­go­za­ton –, 2005-ben pe­dig már 1046 hall­ga­tó (425 nap­pa­lis és 621 le­ve­le­zős).
Még egy sta­tisz­ti­kai adat­tal egé­szít­sük ki a dok­to­ri ta­nul­má­nyok be­mu­ta­tá­sát. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok­ban részt­ve­vő hall­ga­tók ará­nya­i­nak vál­to­zá­sa az ös­­szes töb­bi hall­ga­tó szá­má­hoz vi­szo­nyít­va bi­zo­nyos vál­to­zá­so­kat ve­tít elő­re. 2004-ben ugyan­is az ös­­szes ilyen hall­ga­tó ará­nya 6,32% volt, ami 2005-re 6,09%-ra csök­kent. Biz­ta­tó vi­szont a nap­pa­li ta­go­za­tos dok­toran­dus­zok szá­má­nak gya­ra­po­dá­sa: egy év alatt 2,50%-ról 2,85%-ra.
Szlo­vá­ki­á­ban a nap­pa­li ta­go­za­tos PhD-hallgatók ösz­tön­dí­ját az ál­la­mi költ­ség­ve­tés biz­to­sít­ja. Te­hát 2004-ig csak an­­nyi nap­pa­li hall­ga­tó ta­nul­ha­tott dok­to­ri prog­ra­mok­ban az egyes egye­te­me­ken, amen­­nyi­vel a költ­ség­ve­tés szá­molt. Ez 2005-ben is így volt, de a mi­nisz­té­ri­um en­ge­dé­lyez­te az egye­te­mek­nek a mi­nisz­té­ri­u­mi kvó­tá­kon túl fel­vett hall­ga­tók ösz­tön­dí­já­nak más egye­te­mi for­rás­ból va­ló ki­egé­szí­té­sét. Az egye­te­mek­nek azon­ban szű­kös költ­ség­ve­tés­ük mi­att itt lé­nye­ge­sebb tar­ta­lé­kok nem áll­nak ren­del­ke­zés­re.
A le­ve­le­ző ta­go­za­tos hall­ga­tók ta­nul­má­nyai vi­szont költ­ség­té­rí­té­se­sek.
Ös­­sze­fog­la­lás­ként el le­het mon­da­ni, hogy a dok­to­ri ta­nul­má­nyok hall­ga­tó­i­nak szá­ma Szlo­vá­ki­á­ban nem ki­elé­gí­tő. Más fej­lett or­szá­gok­ban az imént kör­vo­na­la­zott arány 10% kö­rül mo­zog. Ez ös­­sze­függ egy­részt a kor­mány po­li­ti­ká­já­val, a dok­to­ri ta­nul­má­nyok­ra szánt ál­la­mi pénz­ügyi ke­re­tek­kel; de a hall­ga­tók szo­ci­á­lis hely­ze­té­vel is, akik pót­ke­re­se­ti le­he­tő­sé­get kény­sze­rül­nek ke­res­ni. So­kan ki­vár­nak a vég­zés­sel az eset­le­ges anya­gi­lag elő­nyö­sebb mun­ka­hely­vá­lasz­tás mi­att, hi­szen az egye­te­mek már nem tud­nak min­den PhD-hallgatónak ál­lást biz­to­sí­ta­ni. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok így nem je­len­te­nek kü­lö­nö­sebb em­be­ri­erő­for­rás-ala­pot az egye­te­mek szá­má­ra.
Na­gyon ala­csony a dok­to­ri hall­ga­tók kül­föl­di mo­bi­li­tá­sa. Azok kö­zül vi­szont, akik kül­föld­ön töl­te­nek hos­­szabb ta­nul­má­nyi időt, már na­gyon ke­ve­sen tér­nek ha­za.
A dok­to­ri ta­nul­má­nyok vég­ző­sei még nin­cse­nek kel­lő­kép­pen tár­sa­dal­mi­lag el­is­mer­ve és anya­gi­lag ér­té­kel­ve.
A dok­to­ri kép­zést azon­ban lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ja a tu­do­má­nyos ku­ta­tó­te­vé­keny­ség ori­en­tá­ci­ó­ja és az ered­mé­nyei irán­ti ke­res­let, amely je­len­leg nem meg­fog­ha­tó, el­ha­nya­gol­ha­tó (Kalužný 2006b).
A har­ma­dik cik­lus hall­ga­tó­i­nak anya­gi hely­ze­té­ben né­mi ja­vu­lást je­len­tett, hogy ösz­tön­dí­ju­kat 2005-től a felsőoktatási intézmények pe­da­gó­gu­si fi­ze­té­se­i­nek szint­jé­re emel­ték.

4.11. Szo­ci­á­lis di­men­zió

A szo­ci­á­lis di­men­zió az eu­ró­pai po­li­ti­ka ré­sze, de a bo­lo­gnai fo­lya­mat ke­re­te­in be­lül pri­o­ri­tás­ként csak a 2005-ös bergeni ér­te­kez­le­ten ve­tő­dött fel mint az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak és ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek szük­sé­ges fel­té­te­le. Min­den ér­dek­lő­dő szá­má­ra olyan fel­té­te­le­ket kell biz­to­sí­ta­ni, hogy szo­ci­á­lis és anya­gi hely­zet­été­től füg­get­le­nül ta­nul­má­nya­it foly­tat­has­sa, és aka­dá­lyok nél­kül be is fe­jez­hes­se. A szo­ci­á­lis di­men­zió cél­ki­tű­zés­ének ér­vé­nye­sí­té­se min­de­nek­előtt a kor­má­nyok fel­ada­ta.
Szlo­vá­ki­á­ban az egye­te­mi hall­ga­tók 57%-a sze­rint ta­nul­má­nya­ik foly­ta­tá­sa igen nagy ter­het je­lent a csa­lá­di költ­ség­ve­tés szá­má­ra. 2003-ban át­lag­ban a hall­ga­tók 2400 koronát kap­tak szü­le­ik­től egy hó­nap­ban. A hall­ga­tók ki­adá­sai (szál­lás, uta­zás, ét­ke­zés, sze­mé­lyi, ta­nul­má­nyi szük­ség­le­tek) 3500 és 4800 ko­ro­na kö­zött mo­zog­tak (Šu­lanová 2004).
Szlo­vá­ki­á­ban a hall­ga­tók szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak két fő for­má­ja van. Az egyik a köz­vet­len tá­mo­ga­tás az ösz­tön­díj­rend­sze­re­ken ke­resz­tül, a má­sik az egye­te­mek do­tá­ci­ós hoz­zá­já­ru­lá­sa a hall­ga­tók költ­sé­ge­i­hez (szál­lás, ét­ke­zés, szak­iro­da­lom stb.) és spor­to­lá­si, kul­tu­rá­lis te­vé­keny­sé­gé­hez.
Az utób­bi két év­ben bő­vül­tek a hall­ga­tók tá­mo­ga­tá­sok­hoz va­ló hoz­zá­ju­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gei. Így 2005-ben a hall­ga­tók köz­vet­len szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak rend­sze­re az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből ki­ter­jed a szo­ci­á­lis ösz­tön­dí­jak­ra, a mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­dí­jak­ra, a felsőoktatási intézmények sa­ját for­rá­sá­ból szár­ma­zó ösz­tön­dí­jak­ra, a Hall­ga­tói Köl­csön­alap kölc­söneire és az Egye­te­mi Ösz­tön­díj­alap kölc­söneire (Výroèná sprá­va… 2006).
A szo­ci­á­lis ösz­tön­díj 2005-ben 800–2500 Sk kö­zött moz­gott. A hall­ga­tók csak kb. 11%-a ré­sze­sült e tá­mo­ga­tás­ban, ho­lott ez 2004-ben 13% fö­lött volt, és a ki­fi­ze­tett ösz­tön­dí­jak nagy­sá­ga 1%-kal nőtt.
Az új mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­dí­jat 2005-ben ve­zet­ték be, amely­nek két tí­pu­sa lé­te­zik: a ta­nul­má­nyi, ill. a rend­kí­vü­li ösz­tön­díj. Ta­nul­má­nyi ösz­tön­dí­jat a hall­ga­tók 10%-a kap, akik a leg­jobb ta­nul­má­nyi ered­mé­nye­ket érik el. Ezek egyik fe­le 20 000 Sk, má­sik fe­le 10 000 Sk ösz­tön­díj­ban ré­sze­sül. Rend­kí­vü­li ösz­tön­díj­ban ré­sze­sít­he­ti az in­téz­mény hall­ga­tó­ját a ta­nul­má­nyai alatt el­ért ki­vá­ló ered­mé­nye­i­ért, a rend­kí­vül szín­vo­na­las záró­dol­go­za­tért, a tu­do­má­nyos, kul­tu­rá­lis te­vé­keny­ség­ben és cso­port­ban el­ért ered­mé­nye­kért (Vyhláška… 2005b).
Az egye­te­mek sa­ját pénz­ügyi for­rá­sa­ik­ból a hall­ga­tók tá­mo­ga­tá­sá­ra ösz­tön­dí­jak for­má­já­ban na­gyon ke­ve­set ál­doz­tak: a hall­ga­tók ösz­tön­díj­ára az ál­la­mi mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­díj­nak csak ke­vés­sel több mint 1,2%-át for­dí­tot­ták.
A tá­mo­ga­tá­si rend­szer vi­szony­lag új for­má­ja a hall­ga­tói köl­csön­alap­ból me­rí­tett köl­csö­nök, ame­lye­ket el­ső­sor­ban a kül­föld­ön ta­nu­ló hall­ga­tók ré­sze­sí­te­nek előny­ben. 2004-ről 2005-re mind az ösz­tön­díj­ban ré­sze­sü­lő hall­ga­tók szá­ma, mind az ösz­tön­díj ös­­sze­ge je­len­tő­sen csök­kent – több mint 25%-ot.
Az elő­nyös di­ák­köl­csö­nö­ket a hall­ga­tók alig 6%-a hasz­nál­ja ki.
Ezek­ből az ada­tok­ból is lát­ha­tó, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a köz­vet­len és a köz­ve­tett szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok ma­ga­san el­ma­rad­nak a la­kos­ság rá­szo­rult­sá­gá­tól és a fel­ső­ok­ta­tás igé­nye­i­től. A hall­ga­tók szál­lás­le­he­tő­sé­gei az ol­csóbb kol­lé­gi­u­mok­ban nem ki­elé­gí­tők. A tel­jes szol­gál­ta­tá­sok te­rén az egye­te­mek ka­pa­ci­tá­sa 10–15 év alatt lé­nye­gé­ben alig vál­to­zott, ho­lott a hall­ga­tók szá­ma meg­két­sze­re­ző­dött.
A szo­ci­á­lis ösz­tön­díj sza­bály­za­ta is már túl­ha­la­dott, és nem iga­zán ké­pes anya­gi se­gít­sé­get nyúj­ta­ni min­den rá­szo­ru­ló­nak. Sok olyan hall­ga­tó ré­sze­sül szo­ci­á­lis ösz­tön­díj­ban, aki nem iga­zán van rá­szo­rul­va (kis­vál­lal­ko­zók gyer­me­kei), míg a bér­ből élő, egy­ér­tel­mű­en ki­mu­tat­ha­tó ala­csony jö­ve­del­mű csa­lá­dok gyer­me­ke­i­hez e szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás nem jut el (Sprievodca… 2006).
Ös­­sze­fog­lal­va el­mond­ha­tó, hogy a szo­ci­á­lis di­men­zió te­rén Szlo­vá­ki­á­ban az utób­bi évek­ben elő­re­lé­pés lé­nye­gé­ben nem tör­tént. A stag­ná­lás fő oka a pénz­ügyi­leg alul­fi­nan­szí­ro­zott fel­ső­ok­ta­tás, hi­szen az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből a fel­ső­ok­ta­tás­nak jut­ta­tott 0,76%-­nak „kö­szön­he­tő­en” Szlo­vá­kia az OECD-statisztikák vé­gén kul­log.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat szo­ci­á­lis di­men­zi­ó­já­nak el­vá­rá­sa­it Szlo­vá­ki­á­ban csak úgy le­het tel­je­sí­te­ni, ha az ál­la­mi költ­ség­ve­tés fel­ső­ok­ta­tás­ra eső há­nya­dát rö­vi­de­sen 1% fö­lé eme­lik, és a hall­ga­tók szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak sza­bá­lya­it igaz­sá­go­sab­bá ala­kít­ják.

5. A bo­lo­gnai fo­lya­mat és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás

5.1. Az in­téz­mény­épí­tés sza­ka­szai

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után kö­zel öt évig tar­tott a ma­gyar nyel­vű is­ko­lák be­zá­rá­sa. Sze­ren­csés­nek mond­ha­tó, hogy a ma­gyar is­ko­lák új­ra­in­dí­tá­sa egy­be­esett a há­bo­rú utá­ni tel­jes szlo­vá­ki­ai is­ko­la­rend­szer át­fo­gó, nagy fej­lő­dé­si idő­sza­ká­val, amely rész­ben ma­gá­val húz­ta a ma­gyar nyel­vű is­ko­lák fej­lő­dé­sét is. Az ezt kö­ve­tő idő­szak­ban a kö­zép­is­ko­lai kép­zés tö­me­ge­se­dé­sét azon­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság már nem tud­ta sa­ját ma­ga szá­má­ra ki­elé­gí­tő­en hasz­no­sí­ta­ni. Ez ab­ban is meg­nyil­vá­nult, hogy ki­sebb­sé­gi is­ko­la­po­li­ti­ka nél­kül a tár­sa­dal­mi igé­nyek vár­ha­tó vál­to­zá­sa­i­nak fel­is­me­ré­se nem vagy csak ké­sőn ju­tott el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság köz­tu­da­tá­ba. Csak az volt a fon­tos, hogy le­gyen ma­gyar is­ko­la, de az, hogy mi­lyen irány­ba ori­en­tá­lód­jon, már ke­vés­bé do­mi­nált. Má­ra vi­lá­gos­sá vált, hogy a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás és szak­mai irá­nyult­sá­ga már nem an­­nyi­ra az összkisebb­ség, ha­nem a ré­gió egyik moz­gó­sít­ha­tó mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­ká­nak lát­szik, amen­­nyi­ben az eu­ró­pai ok­ta­tá­si rend­sze­rek­kel össz­hang­ban fej­lő­dik. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben, de min­de­nek­előtt a fel­ső­ok­ta­tás­ban meg­lé­vő le­ma­ra­dá­sá­nak le­küz­dé­se, mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­ka­i­nak re­gi­o­ná­lis és tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai szin­ten va­ló fel­élesz­té­se, ki­szé­le­sí­té­se és ak­ti­vá­lá­sa el­ső­sor­ban az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás irán­ti igé­nyek fel­kel­té­sét és a re­gi­o­ná­lis tár­sa­dal­mi igé­nyek cél­za­tos ki­elé­gí­té­sét je­len­ti (Koz­ma 2000).
A fel­ső­ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja, tö­me­ge­se­dé­se nap­ja­ink­ban a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka fi­gyel­mét is er­re az ok­ta­tá­si szint­re irá­nyít­ja. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti­ség fel­ső­ok­ta­tá­sát há­rom te­rü­let­re oszt­hat­juk:
– a szlo­vák tan­nyel­vű alap-, ill. kö­zép­is­ko­lák­ba já­ró ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű fi­a­ta­lok fel­ső­ok­ta­tá­si te­re­pe már tel­je­sen a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás;
– a ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák di­ák­jai részt vesz­nek a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban is, de
– to­vább­ta­nul­nak a ma­gyar vagy a rész­ben ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban is.
Az 1989/1990-es rend­szer­vál­tá­sig a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­ban csak két he­lyen folyt ma­gyar nyel­vű kép­zés: a po­zso­nyi Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ken és a nyi­trai ma­gyar ta­ní­tó- és ta­nár­kép­ző­ben. Mi­vel a nyi­trai in­téz­mény­ben a leg­kü­lön­bö­zőbb sza­ko­kon folyt fel­ső ta­go­za­tos és kö­zép­is­ko­lai ta­nár­kép­zés, ezért itt ala­kul­ha­tott ki a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás ok­ta­tói bá­zi­sa és a meg­fe­le­lő inf­rast­ruk­tú­ra. A ma­gyar egye­tem, ill. a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak el­ső sza­ka­sza (Jó­kai Egye­tem, Nem­ze­ti­sé­gi Kul­tú­rák Ka­ra) nem járt si­ker­rel, mert a több­sé­gi nem­zet he­ves el­len­ál­lá­sá­ba üt­kö­zött és a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka sem tu­dott egye­sül­ni az egyik vagy a má­sik meg­ol­dás mel­lett.
E si­ker­te­len­sé­get kö­vet­ték a má­so­dik sza­kasz­ban azok a fel­ső­ok­ta­tá­si kez­de­mé­nye­zé­sek, ame­lyek a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ki­he­lye­zett köz­pont­ja­i­ban in­dí­tot­tak el ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tást (Ko­má­rom, Dió­szeg, Kas­sa, Kirá­ly­helmec, Dunasz­er­da­he­ly). Ezek egy­szer­re a ki­sebb­sé­gi jog­vé­de­lem és a he­lyi re­gi­o­ná­lis fej­lesz­tés igé­nyé­vel jöt­tek lét­re, ame­lye­ket a he­lyi kö­zös­ség elit­je kez­de­mé­nye­zett és va­ló­sí­tott meg.
Szlo­vá­ki­á­ban a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ala­pí­tás har­ma­dik sza­ka­sza a 21. szá­zad el­ső éve­i­re te­he­tő, ami­kor a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek rend­sze­ré­be in­teg­rál­ha­tó in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gei nyíl­tak meg. E le­he­tő­sé­gek hor­do­zó­ja az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sé­nek újabb sza­ka­sza és a ma­gyar ki­sebb­ség po­li­ti­kai kép­vi­se­le­té­nek erős kor­mány­po­zí­ci­ó­ja volt.
A har­ma­dik sza­kasz in­téz­mé­nyei – a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem és a nyi­trai Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra – egy­aránt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka he­lyi par­la­men­ti, ill. egye­te­mi, va­la­mint kor­mány­za­ti szin­tű po­li­ti­zá­lá­sá­nak si­ke­res ered­mé­nyei. Ezt kö­ve­tő­en azon­ban a ki­sebb­ség­po­li­ti­ka e két in­téz­mény­re és a má­so­dik sza­kasz in­téz­mé­nye­i­re is meg­kü­lön­böz­te­tő­en te­kin­tett, ez­zel meg­oszt­va és szem­be­ál­lít­va az egye­tem­ala­pí­tás­ban és an­nak mű­köd­te­té­sé­ben ér­de­kelt egye­te­mi szak­em­be­rek kö­zös­sé­gét és va­ló­já­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got is.
Az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás, a bo­lo­gnai fo­lya­mat­tal jel­ké­pe­zett Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­ku­lá­sa ál­tal kí­nált mo­der­ni­zá­ci­ós le­he­tő­sé­gek új fel­ső­ok­ta­tá­si stra­té­gi­ák ki­ala­kí­tá­sát igény­lik, ame­lyek csak konst­ruk­tív vi­ta fo­lya­mán jö­het­nek lét­re. E vi­tá­kat Szlo­vá­ki­á­ban csak a meg­fe­le­lő ki­sebb­ség­po­li­ti­ka ké­pes és al­kal­mas le­ve­zé­nyel­ni, an­nál is in­kább, mi­vel ezek­re egy­re na­gyobb igény és szük­ség van.
5.2. Szak­kí­ná­lat, kép­zett­sé­gi szint

A má­so­dik sza­kasz­ban lét­re­jött ki­he­lye­zett kép­zé­si köz­pon­tok nem tud­tak az elő­írá­sok­nak meg­fe­le­lő­en a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer­be in­teg­rá­lód­ni. Ezek te­hát nem já­rul­tak hoz­zá a mi­nő­sí­tett szlo­vá­ki­ai ma­gyar ok­ta­tók újabb ge­ne­rá­ci­ó­já­nak ki­ne­ve­lé­sé­hez.
A har­ma­dik sza­kasz­ban tör­té­nő in­téz­mény­épí­té­si kez­de­mé­nye­zé­sek va­ló­já­ban egy­be­es­nek a bo­lo­gnai fo­lya­mat gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sá­val Szlo­vá­ki­á­ban. A há­rom­cik­lu­sú fel­ső­ok­ta­tás­sal kap­cso­la­tos eu­ró­pai el­kép­ze­lé­sek is­me­re­té­ben már pon­to­san le­he­tett lát­ni egy egye­te­mi, ill. ka­ri struk­tú­ra kör­vo­na­la­it, amely a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti­ség ér­de­ke­it ve­szi ala­pul.
Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg 356 ta­nul­má­nyi szak van re­giszt­rál­va, ezek­re épít­ve vég­zik a hall­ga­tók a ta­nul­má­nyi prog­ra­mo­kat. A to­váb­bi­ak­ban csak a szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos egye­te­me­ken fo­lyó ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ról lesz szó, amely­nek in­téz­mény­rend­sze­rét a po­zso­nyi Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, a besz­ter­ce­bá­nyai Hun­gariszti­ka Tan­szék, a nyi­trai Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra és a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem al­kot­ja. Ezen in­téz­mé­nyek­ben a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben a kö­vet­ke­ző sza­kok­ra épü­lő spe­cial­izá­ciók­ban, prog­ra­mok­ban fo­lyik ma­gyar, ill. rész­ben ma­gyar kép­zés:
1. Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék (Po­zsony):
a) nem szláv nyel­vek és iro­da­lom szak, Bc. szin­ten, hun­ga­ro­ló­gia prog­ram (2005-től);
b) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. és Mgr. szin­ten, ma­gyar nyelv és iro­da­lom­mal pá­ro­sí­tott prog­ra­mok (tet­sző­le­ges pá­ro­sí­tás, je­len­leg ös­­sze­sen 7) (1951-től);
c) iro­da­lom­el­mé­let és konk­rét nem­ze­ti iro­dal­mak tör­té­ne­te szak, PhD. szin­ten, ma­gyar iro­da­lom prog­ram (2005-től).
2. Hun­gariszti­ka Tan­szék (Besz­ter­ce­bá­nya):
a) for­dí­tó és tol­mács szak, Bc. és Mgr. szin­ten, ma­gyar nyelv és kul­tú­ra prog­ram (1998-tól);
b) szlo­vák nyelv és iro­da­lom szak, Bc. szin­ten, szlo­vák nyelv és iro­da­lom – ma­gyar nyelv és kul­tú­ra prog­ram (2006-tól).
3. Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra (Nyitra):
a) nem szláv nyel­vek és iro­da­lom szak, Bc. és Mgr. szin­ten, hun­ga­ro­ló­gia prog­ram (2004-től);
b) is­ko­la előt­ti és ele­mi pe­da­gó­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten, óvó- és ta­ní­tó­kép­ző prog­ram (1960-tól);
c) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. és Mgr. szin­ten, tet­sző­le­ges tan­tár­gya­kat pá­ro­sí­tó prog­ra­mok – je­len­leg ös­­sze­sen 36 prog­ram – (1960-tól);
d) kul­tur­oló­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten, kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia prog­ram (2005-től).
4. Selye Já­nos Egye­tem (Ko­má­rom):
a) re­for­má­tus te­o­ló­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten (2004-től), ill. PhD. szin­ten (2006-tól);
b) üzem­gaz­da­ság és me­nedzs­ment szak, Bc. szin­ten, köz­gaz­da­ság­tan és vál­la­la­ti me­nedzs­ment prog­ram (2004-től);
c) is­ko­la előt­ti és ele­mi pe­da­gó­gia szak, Bc. szin­ten, óvó- és ta­ní­tó­kép­ző prog­ram (2004-től);
d) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. szin­ten, két tan­tár­gyat pá­ro­sí­tó prog­ra­mok (je­len­leg ös­­sze­sen 19 prog­ram) (2004-től).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat na­gyon sok le­he­tő­sé­get kí­nál a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság fel­ső­ok­ta­tá­si prob­lé­má­i­nak EU-konform meg­ol­dá­sá­ra.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság há­rom leg­fon­to­sabb tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ja a kö­vet­ke­ző:
– A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság, min­de­nek­előtt szak- és fel­ső­fo­kú kép­zett­sé­gi szint­je jó­val ala­cso­nyabb az or­szá­gos át­lag­nál. A 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Szlo­vá­kia fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű la­ko­sai kö­ré­ben csak 5,6%-ot tesz ki a ma­gyar­ság ará­nya, ho­lott az össz­la­kos­sá­gi arány 9,7%. Szlo­vá­kia ös­­szes la­ko­sa kö­zül 7,8% ren­del­ke­zik fel­ső­fo­kú dip­lo­má­val, a ma­gya­rok kö­zött csak 4,5% vég­zett fő­is­ko­lát vagy egye­te­met (Lász­ló 2006a).
– A ma­gya­rok ál­tal la­kott já­rá­sok­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség ará­nya meg­ha­lad­ja az or­szá­gos át­la­got, több ré­gi­ó­ban az or­szá­gos át­lag két­sze­re­se.
– A ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók je­len­ték­te­len ipar­ral ren­del­ke­ző, ag­rár­jel­le­gű te­rü­le­tek. A la­kos­ság­ra jel­lem­ző a nagy­mér­té­kű el­sze­gé­nye­dés. A tá­mo­ga­tá­sok és a vál­lal­ko­zói be­fek­te­té­sek fo­ga­dá­sá­hoz e te­rü­le­tek sem inf­rast­ruk­tu­rá­lis, sem em­be­ri erő­for­rás szem­pont­já­ból nin­cse­nek fel­ké­szül­ve.

5.3. A bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban rej­lő le­he­tő­sé­gek

A bo­lo­gnai fo­lya­mat ál­tal kí­nált fel­ső­ok­ta­tá­si és szak­ok­ta­tá­si le­he­tő­sé­gek kö­zül emel­jünk ki né­há­nyat:
– A há­rom­cik­lu­sú fel­ső­ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­vel, az el­ső szin­tet je­len­tő tö­me­ges bach­e­lorképzés ré­vén né­hány éven be­lül lé­nye­ge­sen emel­ni le­het­ne a mun­ka­erő­pi­ac­ra köz­vet­le­nül ki­ke­rü­lő szak­kép­zett dip­lo­má­sok szá­mát. A gyors gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés ér­de­ké­ben ezt szo­ro­san ös­­sze kell kap­csol­ni a mun­ka­erő-ke­res­let­tel és az el­kö­vet­ke­ző évek pi­a­ci igé­nye­i­vel, hogy a mun­ka­erő­pi­a­con, ill. a vál­lal­ko­zá­sok­ban a fel­ső­fo­kú szak­mai kép­zett­ség­gel ren­del­ke­ző sze­mé­lyek jól el­he­lyez­ked­hes­se­nek. Itt az újon­nan ala­ku­ló ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek előny­ben van­nak.
– Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban nagy hang­súlyt he­lyez­nek az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés­re, amely új ér­tel­met és tar­tal­mat ka­pott a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban is. A mai, új ér­tel­me­zés ma­gá­ba fog­lal­ja a munkapro­duk­tív évek előt­ti alap-, kö­zép- és fel­ső­fo­kú ok­ta­tás egé­szét, de a pro­duk­tív évek­ben tör­té­nő, rend­sze­rint pro­fes­­szi­o­ná­lis szak­mai mű­ve­lő­dést is.
– Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés­nek ál­ta­lá­ban há­rom ta­nu­lá­si for­má­ját kü­lön­böz­te­tik meg. A „for­má­lis ta­nu­lás” rend­sze­rint az is­ko­lai in­téz­mény­rend­szer­ben fo­lyik, és vég­zett­sé­get iga­zo­ló ok­irat­ok­hoz ve­zet. A „nem for­má­lis ta­nu­lás” az is­ko­la­rend­sze­ren kí­vü­li, de szer­ve­zett, tan­fo­lyam­sze­rű ta­nu­lás, amely nem ve­zet kép­zett­sé­gi ok­irat meg­szer­zés­hez. Az „in­for­má­lis ta­nu­lás” leg­több­ször nem tu­da­tos, a min­den­na­pi ta­nu­lást fog­lal­ja ma­gá­ban.
– A fel­nőtt­kép­zés az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szer­ves ré­szét ké­pe­zi. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kö­zött az or­szá­gos át­lag­nál kb. 60 ezer­rel több azon la­ko­sok szá­ma, akik­nek a leg­ma­ga­sabb el­ért mű­velt­sé­gi szint­je alap­fo­kú, ill. érett­sé­gi nél­kü­li kö­zép­fo­kú.
Ezek szá­má­ra a tár­sa­dal­mi fel­emel­ke­dést, a meg­fe­le­lő fog­lal­ko­zá­sok­hoz va­ló hoz­zá­ju­tást se­gít­het­nék elő az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ál­tal is kí­nált fel­nőtt­kép­zé­si prog­ra­mok. A nem for­má­lis és in­for­má­lis ta­nu­lás meg­va­ló­sul­hat a szak­kép­zés­ben, de az ál­ta­lá­nos em­be­ri igé­nye­ket ki­elé­gí­tő, az élet­mi­nő­sé­get ja­ví­tó kép­zé­sek­ben egy­aránt (Feketéné 2004). Nem el­ha­nya­gol­ha­tó az a tény sem, hogy e kép­zé­sek­ben az ok­ta­tás pi­a­ci szol­gál­ta­tás­ként szer­vez­he­tő.
Az, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ál­tal la­kott te­rü­le­te­ken leg­in­kább mely ága­za­to­kon be­lül kí­nál­ko­zik na­gyobb le­he­tő­ség a mun­ka­erő pi­a­cán va­ló si­ke­res el­he­lyez­ke­dés­re, ko­moly gaz­da­ság­fej­lesz­té­si és pi­ac­ku­ta­tá­si prob­lé­ma. Itt csak el­mé­le­ti szin­ten irá­nyít­hat­juk a fi­gyel­met né­hány, a ma­gyar ki­sebb­ség szem­pont­já­ból fon­tos­nak, szük­sé­ges­nek ítélt fog­lal­koz­ta­tá­si te­rü­let­re:
– köz­gaz­da­ság, vál­lal­ko­zá­sok;
– ag­rár­ter­me­lő és -fel­dol­go­zó szfé­ra;
– szo­ci­á­lis- és egész­ség­tu­do­mány;
– szol­gál­ta­tá­sok és ide­gen­for­ga­lom;
– kul­tú­ra és ha­gyo­mány­ápo­lás.

5.4. A ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás prob­lé­mái Szlo­vá­ki­á­ban

Ve­gyük szem­ügy­re mi­lyen irány­ban moz­dult el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás a fent em­lí­tet­tek szem­pont­já­ból!
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tást há­rom alap­ve­tő elv alap­ján kel­le­ne szer­vez­ni:
1. A komp­le­men­ta­ri­tás el­ve sze­rint meg­tar­ta­ni, erő­sí­te­ni, fej­lesz­te­ni kel­le­ne a meg­lé­vő ma­gyar nyel­vű kép­zé­se­ket. Olyan sza­ko­kat nem kel­le­ne in­dí­ta­ni, ame­lye­ken ma­gyar nyel­ven már fo­lyik kép­zés Szlo­vá­ki­á­ban.
2. Az együtt­mű­kö­dés el­ve sze­rint az in­téz­mé­nyek­nek szo­ro­sab­ban ös­­sze kel­le­ne han­gol­ni te­vé­keny­sé­gü­ket az új prog­ra­mok in­dí­tá­sá­nak meg­osz­tá­sá­val és az egy­mást ki­se­gí­tő ok­ta­tói te­vé­keny­ség­gel kap­cso­lat­ban, va­la­mint az akkred­itá­ció és a ku­ta­tá­si prog­ra­mok te­rén.
3. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­sé­nek el­ve sze­rint olyan ta­nul­má­nyi prog­ra­mok in­dí­tá­sá­ra kel­le­ne he­lyez­ni a fő hang­súlyt, ame­lyek a ma­gyar­ság ál­tal la­kott te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi fej­lesz­té­sét se­gít­he­tik elő.
Mit ho­zott az el­múlt há­rom év mind­ezek szem­pont­já­ból?
A ta­nul­má­nyi sza­kok, prog­ra­mok te­kin­te­té­ben a ko­má­ro­mi egye­te­men lé­nye­gé­ben ugyan­azok in­dul­tak, ame­lye­ken ma­gyar nyel­ven Po­zsony­ban és Nyitrán már folyt kép­zés (ta­ní­tó- és ta­nár­kép­zés). Így va­ló­já­ban a ma­gyar in­téz­mé­nyek egy­más­sal ver­sen­ge­nek a hall­ga­tó­kért. A nor­ma­tív tá­mo­ga­tá­si rend­szer is nagy­ban hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy e ver­sen­gés nem a pe­da­gó­gus­kép­zés szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sét ered­mé­nyez­te, ha­nem el­len­ke­ző­leg, an­nak csök­ke­né­se fi­gyel­he­tő meg. A pe­da­gó­gus­kép­zés­nek azon­ban ezen kí­vül még van két to­váb­bi szak­mai prob­lé­má­ja is. Az egyik az, hogy szin­tén két cik­lus­ban szer­ve­ző­dik, ahol a bach­e­lor szint vég­ző­sei szá­má­ra ez nem biz­to­sít pe­da­gó­gu­si ál­lás­le­he­tő­sé­get. A má­sik a túl ma­gas hall­ga­tói lét­szám.
A po­zso­nyi, a nyi­trai és a ko­má­ro­mi ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zés el­bur­ján­zá­sa egy­ol­da­lú­vá tet­te a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tást. Már há­rom év után, a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben 1842 (1094 nap­pa­li és 748 le­ve­le­ző) volt a ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zés­ben részt ve­vő hall­ga­tók szá­ma. Ez el­gon­dol­kod­ta­tó an­nak függ­vé­nyé­ben, hogy 1998-ban egy mi­nisz­té­ri­u­mi fel­mé­rés alap­ján a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban ös­­sze­sen 3221 pe­da­gó­gus ta­ní­tott (Beòo et al. 1999). Et­től még sok­kal ko­mo­lyabb a hely­zet, hi­szen eze­ket a szá­mo­kat va­ló­já­ban há­rom év alatt pro­du­kál­ta a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás. A 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­ben a pe­da­gó­gus­kép­zők el­ső év­fo­lya­má­ba 761 hall­ga­tó irat­ko­zott be (434 nap­pa­li, 327 le­ve­le­ző). A 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­re ez 646-ra csök­kent (375 nap­pa­li, 271 le­ve­le­ző). A kép­zés­ben le­vő ma­gyar nyelv és iro­da­lom sza­kos hall­ga­tók szá­ma (711) pe­dig már jó­val meg­ha­lad­ja az ilyen sza­kos ta­ná­ri ál­lá­sok szá­mát (581) (Beòo et al. 1999).
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szem­pont­já­ból na­gyon fon­tos az is, hogy fi­a­tal­jai a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban mi­nél na­gyobb szám­ban ve­gye­nek részt, hi­szen 356 ta­nul­má­nyi szak­ból csak 6-7 sza­kon le­het ma­gyar nyel­ven is ta­nul­ni. Emellett a sta­tisz­ti­kai ada­tok ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás, va­ló­já­ban a pe­da­gó­gus­kép­zés hall­ga­tói, egy­részt a tar­ta­lé­kok kö­zül, va­gyis azok kö­zül ke­rül­nek ki, akik kü­lön­ben a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok iránt nem ér­dek­lőd­tek, más­részt pe­dig el­von­ja a hall­ga­tó­kat a mű­sza­ki és a me­ző­gaz­da­sá­gi sza­kok­ról, ami ér­zé­keny szak­em­ber­vesz­te­ség a ma­gyar­ság szá­má­ra.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­ve­lő­dé­si igé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel a bo­lo­gnai fo­lya­mat ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­gek alapján a nem pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok in­dí­tá­sá­val le­het­ne el­moz­dul­ni.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság je­len­le­gi tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, mű­ve­lő­dé­si hely­ze­te azt igény­li, hogy a fel­ső­ok­ta­tás fi­gyel­me is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság lét­ér­de­ke­i­re irá­nyul­jon. Ez pe­dig meg­íté­lé­sünk sze­rint el­ső­sor­ban a mun­ka­erő­pi­ac­ra gyor­san ki­lé­pő, jól fel­ké­szült szak­em­be­re­ket kép­ző, gya­kor­la­ti szak­tu­dást nyúj­tó, min­de­nek­előtt ba­che­­lor prog­ra­mok in­dí­tá­sá­val ér­he­tő el.
Ös­­sze­fog­la­lás­ként el­mond­ha­tó, hogy az in­du­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás a bo­lo­gnai fo­lya­mat szel­le­mé­ben sok­kal töb­bet el­ér­he­tett vol­na, mint amen­­nyit ed­dig si­ke­rült el­ér­nie. Há­rom év táv­la­tá­ból el­mond­ha­tó, hogy el­ma­radt a várt, az ed­di­gi­ek­től el­té­rő új ta­nul­má­nyi prog­ra­mok in­dí­tá­sa, a szak­kí­ná­lat bő­ví­té­se. Nem in­dult be a szlo­vá­ki­ai ma­gyar mi­nő­sí­tett szak­em­be­rek bevonása a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás­ba. A mun­ka­erő­pi­ac ke­res­le­té­nek és kí­ná­la­tá­nak ös­­sze­han­go­lá­sa sem lát­szik ér­vé­nye­sül­ni a ma­gyar­ság gyors gaz­da­sá­gi és élet­szín­vo­nal­be­li vál­to­zá­sá­nak elő­se­gí­té­se ér­de­ké­ben. A pe­da­gó­gus­kép­zés túl­di­men­zi­o­ná­lá­sa ne­ga­tív je­len­ség­ként lé­pett fel. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás egé­szét az el­múlt há­rom év­ben kon­cep­ci­ót­lan­ság, a mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­kok ki­hasz­ná­lá­sá­nak el­sza­lasz­tott le­he­tő­sé­gei jel­le­mez­ték.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Balla G. Ta­más 2004. Mi­re szá­mít­hat a ma­gyar szak­kép­zés az Eu­ró­pai Uni­ó­ban? In Szak­kép­zés és élet­út. Gö­döl­lő, Szent Ist­ván Egye­tem, 25–34. p.
Bal­la, Jozef 2005. Skúsenos­ti so zave­dením ECTS. Acad­e­mi­a, 16. roè. 3. è. 17–19. p.
Barakonyi Kár­oly 2003. A lép­csős kép­zés struk­tú­rá­ja. Edu­ca­tio, 12. évf. 1. sz. 79–96. p.
Beòo, Matej – Har­gas, Mar­tin – Herich, Ján – Sedi­vý, Marek 1999. Kval­i­fiko­vanos ped­a­go­gick­ých pra­cov­níkov a odbor­no­s vyuèo­va­nia v regionál­nom škol­stve. Sloven­ský uèite¾, 7. roè. 6. è.
Èikešová, Má­ria 2005. Inšti­tu­cionálne hod­note­nie vysokých škôl SR – pro­jekt E>A. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 29–36. p.
Dzimko, Ma­ri­an 2005. Európ­s­ka dimen­zia na vysokých školách. Pod­po­ra mobil­i­ty real­izá­cie bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách. Zborník zo sem­i­nára Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 39–46. p.
Feketéné Sza­kos Éva 2004. Fel­nőtt fej­jel ta­nul­ni? A life­long learn­ing eu­ró­pai di­men­zi­ói. In Szak­kép­zés és élet­út. Gö­döl­lő, Szent Ist­ván Egye­tem, 49–54. p.
Filko­rnová, Denisa – Gadušová, Zden­ka 2004. Pä rokov pro­gra­mu Socrates/Erasmus na sloven­ských vysokých školách. Acad­e­mi­a, 15. roè. 2. è. 3–8. p.
Fron­c, Mar­tin 2003. Bolon­ský pro­ces a refor­ma vysokoškol­ského vzdelá­va­nia na Sloven­sku. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 4–5. p.
Hru­bos Il­di­kó 2002. A bo­lo­gnai fo­lya­mat. Bu­da­pest, Ok­ta­tás­ku­ta­tói In­té­zet.
Hru­bos Il­di­kó 2003. Nap­ja­ink re­form­ja: az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sa. Edu­ca­tio, 12. évf. 1. sz. 51–64. p.
Hush­e­gyi Gá­bor 2006. Több­nyel­vű ok­ta­tás és a bo­lo­gnai fo­lya­mat. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 2. sz. 91–115. p.
Kalužný, Ján 2006a. Súèast­nos celoživ­ot­ného vzdelá­va­nia na Sloven­sku. Real­izá­cia bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 81–92. p.
Kalužný, Ján 2006b. Možnos a súèas­nos PhD štú­dia na Sloven­sku. Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. Zborník zo sem­i­nára SAAIC–NK Socrates. Bra­tisla­va, 15–26. p.
Koz­ma Ta­más 2000. Ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Edu­ca­tio, 9. évf. 2. sz. 221–238. p.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az eu­ró­pai uni­ós csat­la­ko­zá­sig (1989–2004). Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum, 183–246. p. /Magyarok Szlo­vá­ki­á­ban, 1./
Lász­ló Bé­la 2006a. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­jé­ről. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 2. sz. 73–92. p.
Lász­ló Bé­la 2006b. Akkred­itá­ció Szlo­vá­ki­á­ban. Koz­ma Tamás–Rébay Mag­dol­na (sz­erk.): Fel­ső­ok­ta­tá­si akkred­itá­ció Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Bu­da­pest, Fel­sőokatási Kutatóin­tézet– Új Man­dá­tum Könyv­ki­adó, 116–129. p.
Lesáková, Dag­mar 2005. Aktuálne otázky zabezpeèe­nia kval­i­ty na vysokých školách. Real­izá­cia bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 75–79. p.
Me­mo­ran­dum on Life­long Learn­ing 2000. Com­mis­sion Staff Work­ing Paper. Brux­elles, SEC.
Nar­i­ade­nie Vlády Slovenskej repub­liky z 19. marca 2003 o Akred­i­taènej komisii 2003. http://www.fri.u­niza­.sk/www/u­pload­/­doku­menta­ci­a/­doku­men­ty/03-z104_akredk­o­m.pdf.
Plavèan, Peter 2006. Aktuálne prob­lémy dok­torand­ského štú­dia na Sloven­sku. Zborník zo sem­i­nára Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. SAAIC – NK Socrates, Bratislava, 2006.
Sinay, Juraj 2006. Inšti­tu­cionálne hod­note­nie sloven­ských vysokých škôl. Acad­e­mi­a, 17. roè. 4. è. 12–17. p.
Sprá­va AR­RA: Hod­note­nie vere­jných vysokých škôl a ich fakúlt 2005. www.ar­ra.sk.
Sprievod­ca bolon­ských pro­cesov. Sloven­ské vysoké školy a bolon­ský pro­ces 2006. Bratislava, SAAIC-NK Socrates.
Sùra, Pavel 2003. Apliká­cie európske­ho kred­i­tového sys­té­mu v pod­mienkach Sloven­s­ka. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 17–19. p.
Šulanová Má­ria 2004. Sociálne postave­nie vysokoškol­ských štu­den­tov na Sloven­sku. Aca­de­mi­a, 15. roè. 1. . 40–43. p.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o kred­i­tovom sys­téme štú­dia è. 614/2002 Z. z. 2002. www.z­bier­ka.sk.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o pos­tupe pri uzná­vaní dok­ladov o vzde­laní è. 238/2005 Z. z. 2005a. www.z­bier­ka.sk.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o rozsahu a ïalších podrob­nos­ti­ach o priz­naní moti­vaèného štipen­dia è. 458/2005 Z. z. 2005b. www.z­bier­ka.sk.
Výroèná sprá­va o stave vysokého škol­st­va za rok 2005 2006. Bratislava, Min­is­ter­st­vo škol­st­va SR.
Vozár, Libor 2003. Refor­ma vysokých škôl a ich finan­co­v­anie. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 24–29. p.
Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách. www.z­bier­ka.sk.
Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách. www.z­bier­ka.sk.

Bukovszky László: Menekültügy Komárom vármegyében a második világháború végén

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utol­só évé­nek ese­mé­nyei több ér­te­lem­ben meg­vál­toz­tat­ták az ad­dig hasz­ná­la­tos ál­ta­lá­nos fo­gal­mak és ér­ték­ren­dek ér­tel­me­zé­sét. Ér­vé­nyes ez a meg­ál­la­pí­tás a me­ne­kült­ügy kér­dé­sé­re is, hi­szen a vi­lág­há­bo­rú kez­de­té­től 1944 ko­ra ta­va­szá­ig ki­ala­kult ke­ze­lé­si me­cha­niz­mus egy röp­ke pil­la­nat alatt meg­vál­to­zott, an­nak min­den ve­le­já­ró­já­val együt­t. Ad­dig míg 1938-tól a me­ne­kült­ügy Ma­gyar­or­szá­gon a kül­föld­ről ér­ke­zett ma­gyar és egyéb nem­ze­ti­sé­gű­ek át­me­ne­ti el­he­lye­zé­sé­nek biz­to­sí­tá­sá­ra ter­jedt ki, 1944 ta­va­szá­tól a had­mű­ve­le­ti ese­mé­nyek mi­att el­ső­sor­ban Bu­da­pest­ről, majd az or­szág ke­le­ti, dél­ke­le­ti te­rü­le­te­i­ről ér­ke­zett pol­gá­ri la­kos­ság el­he­lye­zé­se más ko­or­di­ná­ták kö­zé he­lyez­te a me­ne­kült­ügy kér­dé­sé­nek ke­ze­lé­sét.
Ép­pen ezért a ma­gyar­or­szá­gi me­ne­kült­ügy kér­dé­sét 1944 ta­va­szá­tól 1945 ta­va­szá­ig bi­zo­nyos idő­be­ni át­fe­dés­sel há­rom sza­kasz­ra le­het osz­ta­ni:
1. sza­kasz: lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés (1944. áp­ri­lis–ősz);
2. sza­kasz: had­mű­ve­le­ti kiűrítés (1944. ok­tó­ber ele­je–1945. már­ci­us);
3. sza­kasz: né­met­or­szá­gi ki­te­le­pí­tés, ki­te­le­pü­lés (1944. de­cem­ber–már­ci­us).
E há­rom, ma­gá­ban is önál­ló kér­dés­kör be­mu­ta­tá­sá­ra sze­ret­nénk most vál­lal­kozni, ki­tér­ve azok­ra az ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű or­szá­gos és me­gyei ren­del­ke­zé­sek­re, ame­lyek Ko­má­rom vár­me­gye a Du­ná­tól észak­ra el­te­rü­lő te­rü­le­té­nek me­ne­kült­ügyét ren­dez­ték 1944–1945-ben.1

A lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés idő­sza­ka

Az el­ső lé­gi­tá­ma­dás a fő­vá­rost érte 1944. áp­ri­lis 3-án. A hó­nap hát­ra­le­vő ré­szén az ame­ri­kai és a brit lé­gi­erő a bu­da­pes­ti és a győ­ri re­pü­lő­te­re­ket és ipa­ri lé­te­sít­mé­nye­ket bom­báz­ta, majd a szö­vet­sé­ge­sek part­ra­szál­lá­sá­nak elő­ké­szí­té­se kap­csán jú­ni­us 2-án nagy ere­jű lé­gi­tá­ma­dás ér­te az egész or­szá­got.2 Az el­ső bom­ba­tá­ma­dás után – 1944. áp­ri­lis 5-én – a kor­mány Bu­da­pest egyes ke­rü­le­te­i­nek ki­ürí­té­sé­ről és az Or­szá­gos Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság meg­szer­ve­zé­sé­ről dön­tött. A ki­ürí­tés meg­szer­ve­zé­sét kor­mány­biz­tos­ként Vö­rös Gé­za ve­zér­őr­nagy irá­nyí­tot­ta, akit hi­va­ta­lá­ban 1944. jú­ni­us 1-jé­től Szur­may La­jos vál­tott fel.
A bom­bá­zá­sok mi­att ki­te­le­pí­tett bu­da­pes­ti­e­ket vi­dé­ken he­lyez­ték el. A ki­te­le­pí­tet­tek nagy ré­sze fi­a­tal­ko­rú gyer­mek, nő és idős em­ber volt. El­lá­tá­su­kat a kor­mány­biz­tos a bel­ügy­mi­nisz­ter­rel és a kö­zel­lá­tá­si mi­nisz­ter­rel kö­zö­sen or­vo­sol­ta. A ki­te­le­pí­tés fo­lya­ma­ta elé több he­lyen aka­dály gör­dült. A lég­ol­tal­mi ren­del­ke­zé­sek élet­be lép­te­té­sé­vel az át­vo­nu­ló me­ne­kült­szál­lít­má­nyok for­gal­mi aka­dá­lyok mi­att olyan he­lye­ken vol­tak kény­te­le­nek tar­tóz­kod­ni, ahol ka­to­nai ét­kez­te­tő ál­lo­má­sok nem vol­tak fel­ál­lít­va. Ezek lét­re­ho­zá­sát a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok a hon­vé­de­lem­ről szó­ló 1939. évi II. tc. alap­ján esz­kö­zöl­ték.
Az ame­ri­kai és az an­gol lé­gi­erő tá­ma­dá­sai mi­att a Somor­jai já­rás­ba a nyár ele­jé­től egy­re több ki­te­le­pí­tett, me­ne­kült ke­rült. A ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló ki­mu­ta­tá­sok ezt alá is tá­maszt­ják. A lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés so­rán a já­rás te­le­pü­lé­se­i­re 1944. jú­ni­u­sá­ban 670 (eb­ből 194 fő­vá­ro­si gyer­mek), jú­li­us vé­gén pe­dig 712 me­ne­kült (eb­ből 192 fő­vá­ro­si gyer­mek) ér­ke­zett, s lett át­me­ne­ti­leg el­he­lyez­ve.3 Sor­suk­ról pon­to­sabb ada­tok­kal nem ren­del­ke­zünk.

Had­mű­ve­le­ti pol­gá­ri ki­ürí­tés

A ha­dá­sza­ti hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel előbb a ma­gyar­or­szá­gi né­met had­ve­ze­tés, majd a hon­véd­ség ve­zér­ka­rá­nak fő­nö­ke, Vö­rös Já­nos ve­zér­ez­re­des 1944 szep­tem­be­ré­nek ele­jén az or­szág ke­le­ti fe­lét had­mű­ve­le­ti te­rü­let­té mi­nő­sí­tet­te. Azt meg­elő­ző­en, hogy a te­rü­let egyes ré­sze­in tel­jes ka­to­nai köz­igaz­ga­tást ve­zet­tek be, 1944. szep­tem­ber ele­jén Vö­rös ve­zér­ez­re­des el­ren­del­te Er­dély, a Ti­szán­túl és az or­szág észak­ke­le­ti ré­szé­nek had­mű­ve­le­ti ki­ürí­té­sét. A ki­ürí­tés­re ki­je­lölt te­rü­let nyu­ga­ti ha­tá­ra a Ti­sza vo­na­la, ill. Ung vár­me­gyé­nek és az ungi köz­igaz­ga­tá­si ki­ren­delt­ség­nek nyu­ga­ti ha­tár­vo­na­la volt.4 A ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sá­ra a 3210/1944 ME szá­mú ren­de­let­tel lét­re­hoz­ták a Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­sá­got, me­lyet vi­téz Szur­may La­jos ve­ze­tett. A ki­ürí­tés­nél az el­he­lye­zé­si és el­lá­tá­si kér­dé­se­ket a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­to­san ki­adott in­téz­ke­dé­sek al­kal­ma­zá­sá­val haj­tot­ták vég­re. Így nem oko­zott meg­le­pe­tést, hogy a két ügy­kör egye­sí­té­sé­vel ala­kult meg a Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság.5 A ki­ürí­tés­re ke­rü­lő sze­mé­lyek, in­téz­mé­nyek és anya­gok sor­rend­jét, ill. mér­té­két adott eset­ben a ve­zér­kar fő­nö­ke ha­tá­roz­ta meg. Er­dély te­rü­le­té­ről, aho­vá a szov­jet csa­pa­tok már au­gusz­tus vé­gén be­tör­tek, már­is több sze­mé­lyi szál­lít­mány be­ér­ke­zé­sé­vel le­he­tett szá­mol­ni, ami lé­nye­ge­sen meg­gyor­sí­tot­ta a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés ala­ku­lá­sát. Szur­may ki­ürí­té­si kor­mány­biz­tos 1944. szep­tem­ber 12-én ki­adott uta­sí­tá­sa alap­ján a ki­ürí­tés el­ső üte­mé­ben el­szál­lí­tás­ra ke­rül­tek a ha­tó­sá­gok és egyéb szer­vek in­té­ze­te­i­nek, in­téz­mé­nye­i­nek és üze­me­i­nek be­ren­de­zé­si, fel­sze­re­lé­si tár­gyai és kész­le­tei, ha azok a vis­­sza­ma­ra­dó la­kos­ság el­lá­tá­sa szem­pont­já­ból nél­kü­löz­he­tők vol­tak; a nél­kü­löz­he­tő és pó­tol­ha­tat­lan, va­la­mint a bi­zal­mas irat­anyag; a ha­di­üze­mek kész­áru­kész­le­te és a fo­lya­ma­tos gyár­tás­hoz nem szük­sé­ges fél­kész gyárt­má­nyok, majd azok sze­mé­lyi ál­lo­má­nya.6 A ve­zér­kar fő­nö­ke a ki­ürí­tés le­bo­nyo­lí­tá­sá­val a te­rü­le­ti­leg il­le­té­kes (5., 6., 8. és 9.) hon­véd­ke­rü­le­ti pa­rancs­nok­sá­go­kat bíz­ta meg. A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek vég­le­ges fel­ve­vő­te­rü­le­te­i­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa so­rán Ko­má­rom vár­me­gyét, mint a 2. sz. hon­véd­ke­rü­let ré­szét a 8. hon­véd­ke­rü­let fel­ve­vő­te­rü­le­té­vé je­löl­te ki. Ér­vé­nyes volt ez a ki­ürí­tés so­rán haj­lék­ta­lan­ná vált pol­gá­ri la­kos­ság­ra is, akit a ma­gá­val ho­zott élő és holt va­gyon­tár­gya­i­val együtt he­lyez­tek el. A pol­gá­ri la­kos­ság el­he­lye­zé­sé­re ki­je­lölt 2. ke­rü­let ma­gá­ba fog­lal­ta Ko­má­rom vár­me­gye Gesztesi, Dunasz­er­da­he­lyi és Somor­jai já­rá­sát, va­la­mint Nyitra-Pozsony vár­me­gye Galán­tai és Vágsel­lyei já­rá­sán kí­vül a Szen­ci Szol­ga­bí­rói Ki­ren­delt­ség te­rü­le­tét is.7 A ki­te­le­pí­tett me­ne­kül­tek ré­szé­re a fel­ve­vő­köz­sé­gek had­mű­ve­le­ti me­ne­kült­iga­zol­ványt ál­lí­tot­tak ki, ami­ről bi­zal­mas nyil­ván­tar­tást ve­zet­tek. El­he­lye­zé­sük­nél te­kin­tet­tel vol­tak ar­ra, hogy az azo­nos hely­ről szár­ma­zó me­ne­kül­tek le­he­tő­leg egy­más köz­vet­len kö­ze­lé­be – egy te­le­pü­lés­re – ke­rül­je­nek. A sze­mé­lyek és a há­zi­ál­lat­ok el­he­lye­zé­sé­re szük­sé­ges fé­rő­he­lye­ket (la­ká­so­kat, rak­tá­ra­kat, is­tál­ló­kat) a te­le­pü­lé­sek a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyok­nak meg­fe­le­lő­en a hon­vé­del­mi tör­vény alap­ján biz­to­sí­tot­ták. A me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­se nem ment zök­ke­nő­men­te­sen. Far­kas Fe­renc ve­zér­ez­re­des, or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos 1944. no­vem­ber 9-én több sza­bály­ta­lan­ság­ra hív­ta fel a me­gye köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­ga­i­nak a fi­gyel­mét a me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­to­san, ami ter­mé­sze­te­sen ab­ból is adó­dott, hogy a me­ne­kül­tek szá­ma no­vem­ber ele­jén a ké­sőb­bi idő­szak­hoz ké­pest még ele­nyé­sző volt.8
A ki­ürí­tés so­rán a szál­lít­má­nyok ka­to­na­i­lag irá­nyí­tott vas­úti szál­lít­mány­ként fu­tot­tak. A szük­sé­ges vas­úti ko­csi­kat a te­rü­le­ti­leg il­le­té­kes kor­mány­biz­tos­tól vagy a hon­véd­ke­rü­le­ti pa­rancs­nok­ság a ke­rü­let szék­he­lye­in mű­kö­dő vas­úti vo­nal­pa­rancs­nok­sá­gá­tól igé­nyel­ték. Be­ér­ke­zé­sük után, hogy a nagy ko­csi­hi­ány mi­att a szál­lí­tá­si fenn­aka­dás mi­nél rö­vi­debb ide­ig tart­son, szin­tén ők gon­dos­kod­tak a ki­ürí­té­si szál­lít­mány mi­előb­bi ki­ra­ko­dá­sá­ról. A ki­ra­ko­dás­hoz szük­sé­ges mun­ka­erőt és a köz­úti szál­lí­tó esz­kö­zö­ket a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok az 1939. évi II. tc. ér­tel­mé­ben hon­vé­del­mi szol­gá­lat­ra kö­te­le­zett la­kos­ság­ból és a köz-, va­la­mint ma­gán­tu­laj­don­ban lé­vő szál­lí­tó­esz­kö­zök­ből biz­to­sí­tot­ták.
Min­den me­ne­kült­szál­lít­mány­nak egy fe­le­lős ve­ze­tő­je volt. Azonkí­vül, hogy fel­ügyelt a rend­re, a szál­lít­mány tar­tal­má­ról jegy­zé­ket ké­szí­tett, és út­köz­ben ő tár­gyalt a ha­tó­sá­gok­kal. A szál­lít­má­nyok biz­to­sí­tá­sa cél­já­ból a Du­na–Ti­sza kö­zé­ben, a Du­nán­tú­lon és a Du­ná­tól észak­ra nyolc vas­út­ál­lo­má­son ki­ürí­té­si vas­úti ki­ren­delt­sé­get ál­lí­tot­tak fel. A Ko­má­rom vár­me­gyé­be irá­nyu­ló szál­lít­má­nyok el­iga­zí­tá­sát és a ve­gyes szál­lít­má­nyok szét­ren­de­zé­sét a pusz­tasz­abolc­si és az ér­sek­új­vá­ri vas­úti ki­ren­delt­ség vé­gez­te.9 A zárt vas­úti sze­rel­vé­nyek­kel szál­lí­tott sze­mé­lyek élel­me­zé­sé­ről a ka­to­nai vas­úti ét­kez­te­tő ál­lo­má­sok gon­dos­kod­tak. Az egyen­ként uta­zó sze­mé­lyek élel­me­zé­sé­ről a ve­zér­ka­ri fő­nök nem gon­dos­ko­dott. A vas­úti ki­ra­kó­ál­lo­má­sok­ra va­ló be­ér­ke­zés után az érin­tett vá­ro­sok, köz­sé­gek hely­ha­tó­sá­ga a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyo­zá­sok­kal azo­nos mó­don tar­toz­tak gon­dos­kod­ni a me­ne­kül­tek élel­me­zé­sé­nek meg­szer­ve­zé­sé­ről. A vár­me­gye te­rü­le­té­re ér­ke­ző ki­te­le­pí­tet­tek el­lá­tá­sát az or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos sza­bá­lyoz­ta. A gya­log­me­net­ben me­ne­te­lő cso­por­to­kat az éj­je­li szál­lás­he­lye­ken, ill. az ét­kez­te­tő ál­lo­má­so­kon a he­lyi ha­tó­sá­gok egy­sze­ri me­leg étel­lel, va­la­mint an­­nyi hi­deg éle­lem­mel és ta­kar­mán­­nyal lát­ták el, hogy a kö­vet­ke­ző na­pi éj­sza­kai ál­lo­más­ra va­ló be­ér­ke­zé­sü­kig szük­ség­le­tük biz­to­sít­va le­gyen. Ét­kez­te­té­sü­ket a már elő­ké­szí­tett lé­gó­kony­há­kon biz­to­sí­tot­ták. A meg­fe­le­lő élel­mi­szer­szük­ség­let biz­to­sí­tá­sa az al­is­pá­non és a já­rá­si fő­szol­ga­bí­rón ke­resz­tül a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok fel­ada­ta volt. Er­re a cél­ra el­ső­sor­ban a hely­ben ren­del­ke­zés­re ál­ló élel­mi­szer­kész­le­tet ve­het­ték igény­be. De hi­ány ese­tén mód volt an­nak más te­rü­let­ről va­ló pót­lá­sá­ra is. 1944 no­vem­be­ré­nek vé­gén a vár­me­gye te­rü­le­tén el­he­lye­zett, il­let­ve ke­resz­tül ha­la­dó me­ne­kül­tek ré­szé­re Dunasz­er­da­he­lyen, Sáros­fán, Som­or­ján, Csal­lóközaranyoson, Nagym­egy­eren, Tar­ján­ban, Koc­son, Nagyig­mán­don, Fel­ső­gal­lán, Környén, Csá­szá­ron, Kis­bé­ren és Ta­tán éj­sza­kai és el­lá­tá­si ál­lo­má­so­kat hoz­tak lét­re.10
A köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok a pol­gá­ri me­ne­kül­tek és a ma­guk­kal ho­zott ál­la­tok szá­má­ra a szük­sé­ges fé­rő­he­lye­ket a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyok sze­rint, a hon­vé­del­mi tör­vény alap­ján igény­be­vé­tel út­ján biz­to­sí­tot­ták. A köz­sé­gi elöl­já­rók fel­ada­ta volt a me­ne­kül­tek leg­rö­vi­debb időn be­lü­li be­kap­cso­lá­sa a ter­me­lés­be, hogy lét­fen­ntará­suk biz­to­sít­va le­gyen. Csak azo­kat jut­tat­ták tar­tó­san la­kás­hoz és kap­csol­ták be a kö­zel­lá­tás­ba, akik az elöl­já­ró­ság előtt iga­zol­ták, hogy ma­guk vagy csa­lád­fenn­tar­tó­juk ál­lan­dó mun­kát vál­lalt a fel­ve­vő­te­rü­le­ten.11
A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés na­gyobbrészt vas­úton tör­tént. A szál­lít­mány ren­del­te­té­si he­lyé­re va­ló meg­ér­ke­zé­se után a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok vé­gez­ték azok ki­ra­ko­dá­sát. A ra­ko­dó mun­ka­erőt és a szál­lí­tá­si esz­kö­zö­ket a hon­vé­de­lem­ről szó­ló 1938. évi II. tc. alap­ján vet­ték igény­be. A he­lyi ha­tó­sá­gok a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­re vo­nat­ko­zó sza­bá­lyok alap­ján gon­dos­kod­tak a me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­ről és el­lá­tá­sá­ról. A gya­log­me­net­ben – te­hát nem vas­úton – vo­nu­ló cso­por­tok éj­sza­kai el­he­lye­zé­sé­ről a ka­to­nai át­vo­nu­ló be­szál­lá­so­lás­ra vo­nat­ko­zó sza­bá­lyok al­kal­ma­zá­sá­val gon­dos­kod­tak. ők is ha­son­ló el­lá­tás­ban ré­sze­sül­tek. A me­ne­kü­lők cso­port­ját egy­sze­ri me­leg étel­lel, ill. a kö­vet­ke­ző na­pi éj­sza­kai ál­lo­más­ra va­ló ér­ke­zé­sig szük­sé­ges éle­lem­mel, a ma­guk­kal vitt szar­vas­mar­há­kat pe­dig ta­kar­mán­­nyal lát­ták el a köz­sé­gek.
Az ál­la­mi in­téz­mé­nyek és szer­vek ré­szé­re a fő­ha­tó­ság igény­lé­se alap­ján a kor­mány­biz­tos je­löl­te ki a fel­ve­vő­he­lye­ket. A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek ki­ürí­té­sé­nek vég­re­haj­tá­sá­val Far­kas Fe­renc 1944. no­vem­ber 13-án a Du­nán­túl és a vis­­sza­csa­tolt észak­nyu­ga­ti me­gyék te­rü­le­tén hat, a hely­szí­nen in­téz­ke­dő tá­bor­no­kot ne­ve­zett ki.12 A fel­ve­vő­te­rü­le­tek csök­ke­né­se meg­kö­ve­tel­te a ki­te­le­pü­lés leg­cél­sze­rűbb vég­re­haj­tá­sát. A ki­ren­delt­sé­gek élén ál­ló tá­bor­no­kok fel­ada­ta ki­ter­jedt a pol­gá­ri és a ka­to­nai ha­tó­sá­gok tá­mo­ga­tá­sá­ra, a ki­adott ren­del­ke­zé­sek he­lyes vég­re­haj­tá­sá­nak elő­se­gí­té­sé­re, el­len­őr­zé­sé­re, vi­tás ese­tek­ben a kor­mány­biz­tos ne­vé­ben va­ló dön­té­sek­re, az arány­ta­lan meg­ter­he­lé­sek ki­küsz­öbö­lé­sé­re, a vá­ro­sok és a köz­sé­gek fel­ve­vő­ké­pes­sé­gé­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, az el­lá­tá­si hely­zet fel­mé­ré­sé­re, a fel­ve­vő­te­rü­le­tek nyil­ván­tar­tá­sa­i­nak el­len­őr­zé­sé­re, va­la­mint irá­nyí­tá­sá­ra. Ko­má­rom, Nyitra-Pozsony, Esz­ter­gom, Bars-Hont, Fej­ér és Pest vár­me­gyék ré­szé­re kez­det­ben Bu­da­pest, majd Ko­má­rom szék­hel­­lyel Far­kas Fe­renc or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos Szur­may La­jost ne­vez­te ki a ki­ürí­tés végre­he­jtásá­val.13 Az or­szág egész te­rü­le­tén az egyes mi­nisz­té­ri­u­mok, azok szer­ve­zet­sze­rű ha­tó­sá­gai, va­la­mint in­téz­mé­nyei, az ipar, a ke­res­ke­de­lem, a közel­lá­tás át­te­le­pí­té­se, ki­ürí­té­se za­var­ta­lan le­bo­nyo­lí­tá­sá­nak meg­szer­ve­zé­sé­vel és biz­to­sí­tá­sá­val Far­kas Fe­renc Imrédy Bé­la nyu­gal­ma­zott mi­nisz­ter­el­nö­köt bíz­ta meg.14 A ki­ürí­tés meg­va­ló­sí­tá­sá­nak fel­mé­ré­se után az egyes mi­nisz­té­ri­u­mok el­ké­szí­tet­ték a fel­ve­vő­te­rü­le­te­ket tar­tal­ma­zó ös­­sze­sí­té­se­ket.

1. táb­lá­zat. A bel­ügyi köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok és egyéb szer­vek el­he­lye­zé­se Ko­má­rom vár­me­gye te­rü­le­tén
Vrmegye

Meg­jegy­zés: m. – me­gyei jo­gú; thj. – tör­vény­ha­tó­sá­gi jo­gú; szk. – szé­kes

A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1944. ok­tó­ber 30-i le­ira­ta sze­rint a táb­lá­zat­ban meg­je­lölt fel­ve­vő­te­rü­le­tek vet­ték át a föld­mű­ve­lés­ügyi, az ipar­ügyi és a kö­zel­lá­tá­si ha­tó­sá­gok­tól, ill. az egyéb szer­vek­től el­szál­lí­tan­dó sze­mé­lye­ket és va­gyon­tár­gya­kat.15
A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sa nagy ter­het rótt a te­le­pü­lé­sek ön­kor­mány­za­ta­i­ra. Far­kas Fe­renc kor­mány­biz­tos 1944. no­vem­ber 17-én le­irat­ban uta­sí­tot­ta a vár­me­gye al­is­pán­ját és a vá­ro­sok pol­gár­mes­te­re­it az el­he­lye­zé­si ügyek in­té­zé­sé­re ki­ren­delt elő­adói ál­lás meg­szer­ve­zé­sé­re az ös­­szes köz­ség­ben és vá­ros­ban. A fel­adat el­vé­ge­zé­sé­be be­von­ták a he­lyi cser­ké­sze­ket és a le­ven­té­ket is. Az el­he­lye­zé­si elő­adó szo­ros kap­cso­lat­ban állt a Nyi­las­ke­resz­tes Párt he­lyi szer­ve­ze­té­vel és a te­le­pü­lé­se­ken mű­kö­dő jó­té­kony­sá­gi egye­sü­le­tek­kel. Mun­ka­kö­re kü­lön nem volt meg­ha­tá­roz­va, de ha­tás­kö­ré­be tar­toz­tak a ki­te­le­pül­tek el­he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­tos kér­dé­sek, el­ső­sor­ban a ki­utalt, ill. az igény­beve­hető la­ká­sok és az el­he­lye­zett ki­te­le­pül­tek nyil­ván­tar­tá­sa. A he­lyi kö­zel­lá­tá­si szer­vek­kel egyet­ér­tés­ben fi­gye­lem­mel kí­sér­te a ki­te­le­pül­tek élel­me­zé­si hely­ze­tét, fog­lal­koz­ta­tá­su­kat és meg­él­he­té­si vi­szo­nya­i­kat.16
A pol­gá­ri me­ne­kül­te­ken kí­vül a hát­or­szág­ban egy­re több vis­­sza­vo­nu­ló ma­gyar és né­met ka­to­nai egy­ség ke­rült el­he­lye­zés­re. A Hon­vé­del­mi Mi­nisz­té­ri­um ren­de­le­te alap­ján a hon­véd­ala­ku­la­tok be­szál­lá­so­lá­sá­nak el­len­őr­zé­se és ren­de­zé­se Som­or­ján és kör­nyé­kén a somor­jai hely­őr­ség pa­rancs­no­ká­nak, Fülöpp őr­nagy­nak volt a fel­ada­ta. A fő­szol­ga­bí­ró­val és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom já­rá­si kép­vi­se­lő­jé­vel rend­sze­res megbeszéle­seket tar­tott a já­rás­ba ér­ke­ző hon­véd­sé­gi ala­ku­la­tok le­het­sé­ges el­he­lye­zé­sé­ről.17 A vis­­sza­vo­nu­ló, ill. új ál­lá­sa­it el­fog­la­ló né­met véd­erő el­he­lye­zé­sé­re to­vább­ra is ér­vény­ben vol­tak a meg­szál­lás­kor ki­adott hon­vé­del­mi mi­nisz­te­ri ren­de­le­tek.18
A vis­­sza­vo­nu­ló ka­to­na­ság mel­lett az el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos meg­bí­zá­sá­ból Réc­sey ez­re­des 1944. no­vem­ber 28-án kelt le­ira­tá­ban a m. kir. rend­őr­ség 12 ezer fős ál­lo­má­nya és csa­lád­tag­ja­ik ré­szé­re ki­utal­ta Győr-Moson és Po­zsony k.e.e19 vár­me­gye és Ko­má­rom vár­me­gye Somor­jai já­rá­sá­nak te­rü­le­tén a még igény­beve­hető fé­rő­he­lye­ket.20 A me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­ről és a sza­bad fé­rő­he­lyek­ről ké­szült ki­mu­ta­tá­sok sze­rint a já­rás 31 köz­sé­ge kö­zül 19-be he­lyez­tek el me­ne­kü­lő bu­da­pes­ti rend­őrö­ket és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­ja­it család­ta­jaikkal együt­t.21
A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­te­ken lé­vő nem­zet­gaz­da­sá­gi szem­pont­ból fon­tos gyá­ra­kat és ipa­ri lé­te­sít­mé­nye­ket át­me­ne­ti jel­leg­gel szin­tén a ki­je­lölt fel­ve­vő­te­rü­le­te­ken he­lyez­ték el. Far­kas ve­zér­ez­re­des 1944. de­cem­ber 4-én a du­nán­tú­li ipa­ri há­rom­szög ha­di­üze­me­i­nek és azok al­kal­ma­zot­ta­i­nak, va­la­mint csa­lád­tag­ja­i­nak át­te­le­pí­té­sét ren­del­te el. A ren­de­let alap­ján de­cem­ber el­ső fe­lé­ben ilyen mó­don ke­rült el­he­lye­zés­re a Ko­má­ro­mi já­rá­sá­ba a pere­mar­toni Mer­cur Mű­sza­ki és Vegy­ipa­ri Rt., az Ógyal­lai já­rás­ba a vár­pa­lo­tai Szén­bá­nya Rt., a Dunasz­er­da­he­lyi já­rás­ba a veszp­ré­mi Danu­via Fegy­ver- és Lő­szer­gyár Rt., a Somor­jai já­rás­ba pe­dig a veszp­ré­mi Ma­gyar Lő­szer­mű­vek Rt.22
A me­gyét dé­li irány­ból vé­dő Mar­git-erőd­vo­nal ke­le­ti ré­szét 1944. de­cem­ber ele­jén el­ér­te a Vö­rös Had­se­reg. Az erőd­vo­nal­tól észak­nyu­ga­ti irány­ban lé­vő te­rü­le­te­ken szin­tén el­ren­del­ték a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tést. A Tapolca–Nagyvázsony–Veszprém–Mar­tonvásár vo­nal­tól dél­re eső te­rü­le­tek fel­ve­vő­te­rü­le­tét Far­kas Fe­renc 1944. de­cem­ber 4-én je­löl­te ki. A ren­de­let alap­ján a Szé­kes­fe­hér­vá­ri já­rást az Ér­sek­új­vá­ri és a Vere­bé­lyi já­rás­ba, a Ba­la­ton­fü­re­di és a Veszp­ré­mi já­rás dé­li ré­szét a Somor­jai já­rás­ba, va­la­mint a Ta­pol­cai já­rás dé­li ré­szét a Dunasz­er­da­he­lyi já­rás­ba me­ne­kí­tet­ték.23
A had­mű­ve­le­ti hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel ez­zel csak­nem egy idő­pont­ban, 1944. de­cem­ber 9-én a kor­mány­biz­tos újabb te­rü­le­tek ki­ürí­té­sét ren­del­te el. A nyi­las kor­mány országterülete egy­re zsu­go­ro­gott, ki­sebb lett. Ko­má­rom vár­me­gye te­rü­le­te fel­ve­vő­te­rü­le­té­vé vált a tő­le ke­let­re, ill. észak­ke­let­re hú­zó­dó szom­szé­dos vár­me­gyék­nek is.24 A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­té­sek vég­re­haj­tá­sa el­le­né­re 1944 vé­gén a me­gye te­rü­le­tén még vol­tak sza­bad fel­ve­vő­te­rü­le­tek, el­len­ben a Nyu­gat-Du­nán­túl egyes te­rü­le­te­i­vel, me­lyek oly­an­­nyi­ra túl­zsú­fol­tak vol­tak, hogy a kor­mány­biz­tos de­cem­ber 18-án Szom­bat­hely és Sop­ron kör­nyé­két zá­rolt te­rü­let­té nyil­vá­ní­tot­ta.25
1944 vé­gén Ko­má­rom vár­me­gye egész te­rü­le­tét had­mű­ve­le­ti te­rü­let­té nyil­vá­ní­tot­ták. A ka­rá­cso­nyi ün­ne­pe­ket kö­ve­tő­en 1944. de­cem­ber 27-én a kor­mány­biz­tos uta­sí­tá­sa alap­ján Gór Já­nos a Ma­gyar Ki­rá­lyi Kö­zel­lá­tá­si Fel­ügye­lő­ség ko­má­ro­mi fő­fel­ügye­lő­je a ha­di hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel, a 4330/1944 ME szá­mú ren­de­let­ben meg­ha­tá­ro­zott jo­gá­nál fog­va el­ren­del­te a vár­me­gye Ógyal­lai, Gesztesi és Ta­tai já­rá­sának, va­la­mint Ko­má­rom tör­vény­ha­tó­sá­gi jo­gú vá­ros kö­zel­lá­tá­si szem­pont­ból va­ló azon­na­li ki­ürí­té­sét. Ugyan­ak­kor el­ren­del­te a Dunasz­er­da­he­ly­i, a Ko­má­ro­mi és a Somor­jai já­rás kö­zel­lá­tá­si szem­pont­ból va­ló ki­ürí­té­sé­nek elő­ké­szí­té­sét is.26 A kö­zel­lá­tá­si ki­ürí­tés az élel­mi­szer, a ga­bo­na­fé­lék, a még meg­lé­vő ipa­ri anyag­kész­let, va­la­mint a tenyész és vá­gó­ál­lat­ok tény­le­ges el­szál­lí­tá­sát, hát­ra­vo­ná­sát je­len­tet­te. Az el­szál­lí­tás alól ki­vé­telt ké­pe­zett az ős­ter­me­lők két­ha­vi ke­nyér­ga­bo­na kész­le­te (sze­mé­lyen­ként 30 kg), a szar­vas­mar­ha-ál­lo­mány­ból az iga­vo­nó ál­la­tok, min­den kis­em­ber egyet­len te­he­ne, lo­va. A kö­zel­lá­tá­si ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sa so­rán a szük­sé­ges fo­ga­to­kat és mun­ka­erőt a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság hon­vé­del­mi mun­ka­szol­gá­lat cí­mén ve­het­te igény­be.27 A kor­mány a la­kat­lan föld tak­ti­ká­ját igye­ke­zett ez­zel kö­vet­ni, mond­ván, „sem­mi sem ma­rad­hat vis­­sza, ami­nek az el­len­ség hasz­nát ve­he­ti”.
1945 már­ci­u­sá­ban már csak na­pok kér­dé­se volt a nyi­las­ura­lom tel­jes ös­­sze­om­lá­sa. A né­met véd­erő a Ga­ram vo­na­lá­nál ki­épí­tett ál­lá­sa­it sú­lyos har­cok árán el­ve­szí­tet­te, és a szov­jet csa­pa­tok a Mar­git-vo­na­lat is át­tör­ték. Ép­pen ezért Vajna Gá­bor bel­ügy­mi­nisz­ter 1945. már­ci­us 21-én Nagy­cen­ken ki­adott pa­ran­csá­ban két ütem­ben el­ren­del­te a hát­or­szág pol­gá­ri kiürétését az arc­vo­nal és a Nyi­tra fo­lyó, Ér­sek­új­vár, Ko­má­rom, Győr, a Győr–Veszp­rém vas­út­vo­nal, Veszp­rém, Ba­la­ton­al­má­di vo­na­la kö­zött.28 Az el­ső ütem­ben a ki­ürí­ten­dő te­rü­let ke­le­ti ha­tá­rát az arc­vo­nal és Mo­hi, Fel­ső­györöd, Garam­lök, Fel­sőpél, Faj­kürt, Csúz, Für, Kürt, Bátorkesz­i, Duna­moc­s, a Du­na vo­na­la, a Gesztesi já­rás nyu­ga­ti ha­tá­ra, a Zir­ci já­rás észa­ki ha­tá­ra, va­la­mint Dunaalmás, Ta­ta, Ta­ta­bá­nya, Fel­ső­gal­la, Do­rog és Esz­ter­gom te­rü­le­te al­kot­ta. Az em­lí­tett te­rü­let pol­gá­ri ki­ürí­té­sé­nek vég­re­haj­tá­sát a köz­igaz­ga­tá­si hi­va­ta­lok a pa­rancs kéz­hez­vé­te­le­kor kezd­ték meg. Vajna ren­de­le­te alap­ján a Du­ná­tól észak­ra fek­vő te­rü­le­tek (Bars és Hont vár­me­gye Lé­vai és Vere­bé­lyi já­rá­sa, va­la­mint Nyitra-Pozsony vár­me­gye Ér­sek­új­vá­ri já­rá­sa és Ér­sek­új­vár vá­ro­sa) fel­ve­vő­te­rü­le­te­ként Nyitra-Pozsony vár­me­gye Vágon tú­li ré­szét, a Galán­tai és a Vágsel­lyei já­rást je­löl­te ki. Ugyan­ak­kor Esz­ter­gom vár­me­gye Esz­ter­go­mi és Pár­ká­nyi já­rá­sa ré­szé­re, va­la­mint Ko­má­rom vár­me­gye Ógyal­lai já­rá­sa és Ko­má­rom vá­ros ré­szé­re Ko­má­rom vár­me­gye két nyu­ga­ti já­rá­sát: a Dunasz­er­da­he­ly­it és a Somor­jait.29 A pol­gá­ri ki­ürí­tés so­rán az érin­tett te­rü­le­tek­ről kö­te­le­ző volt a ki­te­le­pü­lés a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­ja­i­nak, az ös­­szes pol­gá­ri me­ne­kült­nek, a pol­gá­ri köz­igaz­ga­tás, a köz­hi­va­tal­ok, az in­téz­mé­nyek és üze­mek al­kal­ma­zot­ta­i­nak. Ki­vé­telt ké­pez­tek a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok ve­ze­tői (fő­is­pán, al­is­pán, fős­zol­gabíró, jegy­ző, pol­gár­mes­ter) és a köz­biz­ton­sá­gi szer­vek (a csend­őr­ség és a rend­őr­ség tag­jai, va­la­mint a Nyi­las­ke­resz­tes Párt párt­szol­gá­la­to­sai). A ki­adott pa­rancs sze­rint ők csak a véd­erő­vel te­le­pül­het­tek nyu­gat­ra. A pol­gá­ri ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sá­ra a Szálasi-ko­r­mány nem ren­del­ke­zett meg­fe­le­lő szál­lí­tá­si esz­kö­zök­kel, mi­vel a to­tá­lis moz­gó­sí­tás so­rán min­den anya­gi tar­ta­lé­kot, így a még meg­lé­vő szál­lí­tá­si esz­kö­zö­ket is igény­be vet­te. Ép­pen ezért a ki­te­le­pü­lést, a ki­ürí­tést gya­log­me­net­ben haj­tot­ták vég­re. A pol­gá­ri ki­ürí­tés har­ma­dik üte­mét Vajna nem sok­kal a tel­jes ös­­sze­om­lás előt­t, 1945. már­ci­us 24-én ren­del­te el. A hadi­he­lyze­tre va­ló te­kin­tet­tel a ha­tár­vo­na­lat már a Vág vo­na­la ké­pez­te. En­nek alap­ján Ko­má­rom vár­me­gye ma­ra­dék észa­ki te­rü­le­té­ről az át­te­le­pí­tés a már em­lí­tett Dunasz­er­da­he­lyi és Somor­jai já­rás­ba irá­nyult. A ki­ürí­tés so­rán a pol­gá­ri la­kos­sá­gon kí­vül az arc­vo­nal­tól 10 ki­lo­mé­te­res sáv­ból hát­ra­von­ták az ös­­szes pa­tás és hasí­tot­tkör­mű jó­szá­got is. A pol­gá­ri la­kos­ság kö­zül a meg­bíz­ha­tat­lan egyé­ne­ket, a ci­gá­nyo­kat, a de­por­tá­lás­tól meg­me­ne­kült zsi­dó­kat köz­mun­ká­ra, át­me­ne­ti in­ter­ná­lótá­bo­rok­ba he­lyez­ték el. A bel­ügy­mi­nisz­te­ri ren­de­let vég­re­haj­tá­sa so­rán a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom Párt­szol­gá­la­tá­val és az ál­la­mi köz­biz­ton­sá­gi szer­vek­kel szo­ro­san együtt­mű­köd­tek. A nyi­la­sok ré­szé­ről a me­gyé­ben több túl­ka­pás­ra is sor ke­rült. Szó­be­li meg­ke­re­sés­re, rész­le­tes in­dok­lás nél­kül több egyént el­fog­tak és to­váb­bi el­já­rás mi­att őri­zet­be vet­tek.30 A pol­gá­ri ki­ürí­tés em­lí­tett sza­ka­sza­i­nak vég­re­haj­tá­sát a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok szi­go­rú­an bi­zal­ma­san ke­zel­ték. A somor­jai fő­szol­ga­bí­ró, dr. Bac­sák Kál­mán a leg­szi­go­rúbb ti­tok­tar­tás­ra szó­lí­tot­ta fel a já­rás köz­sé­ge­i­nek jegy­ző­it, kör­jegy­ző­it, mond­ván: „hogy az amúgy is ide­ges kö­zön­ség er­ről ne sze­rez­zen tu­do­mást és ne ke­let­kez­zék ri­a­da­lom”.31
Né­met­or­szá­gi ki­te­le­pí­tés, ki­te­le­pü­lés

A nyu­gat-du­nán­tú­li me­gyék zá­ro­lá­sá­val egyidőben, és azt kö­ve­tő­en, hogy a Szálasi-ko­r­mány 1944. no­vem­ber 14-én meg­ál­la­po­dást kö­tött a né­met kor­mán­­nyal a ma­gyar­or­szá­gi ipa­ri be­ren­de­zé­sek, gé­pek, nyers­anyag­ok stb. Né­met­or­szág­ba tör­té­nő ki­szál­lí­tá­sá­ról, a fegy­ver­tar­tá­si és szö­vet­sé­gi vi­szony­ból ere­dő­en a né­me­tek le­he­tő­vé tet­ték a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok né­met te­rü­le­ten va­ló át­me­ne­ti el­he­lye­zé­sét.32 A ki­te­le­pü­lés tu­laj­don­kép­pen ré­szé­vé vált a ki­ürí­tés­nek. An­nak egy­sé­ges meg­szer­ve­zé­sét a volt Or­szá­gos El­he­lye­zé­si Kor­mány­biz­tos­ság sze­mély­ze­té­ből a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um ke­re­tén be­lül ki­ala­kí­tott X. osz­tály vé­gez­te. A Nagy­cen­ken fel­ál­lí­tott hi­va­tal élén 1945. ja­nu­ár 8-tól Markóczy Já­nos al­tá­bor­nagy állt. A né­met­or­szá­gi ki­te­le­pü­lés ügyét ma­gyar rész­ről ki­zá­ró­lag a BM X. osz­tá­lya, né­met rész­ről pe­dig a Sop­ron­ban szé­ke­lő SS Volks­deutsche Mit­tel­stelle in­téz­te.33
A ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok alap­ján Ko­má­rom vár­me­gye al­is­pán­ja he­lyett dr. Ku­bán fő­jegy­ző 1944. de­cem­ber 21-én ki­adott fel­hí­vá­sá­ban is­mer­tet­te elő­ször a já­rá­sok fő­szol­ga­bí­ró­i­val és a vá­ro­sok pol­gár­mes­te­re­i­vel a Né­met­or­szág­ba tör­té­nő ki­te­le­pü­lés le­he­tő­sé­gét.34 A Du­nán­túl nyu­ga­ti te­rü­le­te­i­nek túl­zsú­folt­sá­ga mi­att Né­met­or­szág hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy ön­kén­tes ala­pon bár­ki kiu­tazhas­sék Né­met­or­szág­ba. A bi­ro­da­lom te­rü­le­té­re ki­uta­zók szá­má­ra négy fel­ve­vő­te­rü­le­tet je­löl­tek ki a né­me­tek: Linz, Bres­lau (Bøeclav), Dres­den és Bayeruth szék­hely­­lyel.35 A ki­te­le­pü­lést ek­kor a nyi­las ál­lam­ve­ze­tés még ön­kén­tes ala­pon hir­det­te meg. Az eva­ku­á­lás nem volt kö­te­le­ző ér­vé­nyű. A ki­te­le­pü­lők kész­pénzt és élel­met kor­lát­lan mennyi­ség­ben vi­het­tek ma­guk­kal. A ha­tár­ál­lo­má­son a né­met ha­tó­sá­gok csak a rom­lan­dó élel­mi­szert ko­boz­ták el, ami­nek el­le­né­ben vi­szont élel­me­zé­si je­gyet ad­tak. A pénz nél­kül ér­ke­zett me­ne­kül­tek a ha­tár­ál­lo­má­son a né­met ha­tó­ság­tól bi­zo­nyos men­­nyi­sé­gű kész­pénzt (már­kát) kap­tak, ami­nek el­len­ér­ték­ét vi­szont ké­sőbb mun­ka­bér­ük­ből le­von­ták. A ha­tárt át­lép­ve a me­ne­kül­tek Strasshof és Feld­bach köz­sé­gek­ben 21 na­pig egész­ség­ügyi meg­fi­gye­lés alatt áll­tak.36 A cso­por­tok­ban ki­uta­zó me­ne­kül­tek ét­kez­te­té­sé­re az er­re a cél­ra lé­te­sí­tett ét­kez­te­té­si ál­lo­má­so­kon ke­rült sor. A né­met fel­ve­vő­te­rü­le­te­ken a me­ne­kül­tek ugyan ma­gyar köz­igaz­ga­tás alatt áll­tak, de kö­te­le­sek vol­tak a né­met ha­tó­sá­gok ál­tal ki­je­lölt mun­kát elvál­lani, ill. el­vé­gez­ni. A fo­ga­tolt jár­mű­vek, lo­vak to­vább­ra is a tu­laj­do­nuk­ban ma­rad­tak, de a fel­hí­vás alap­ján kö­te­le­sek vol­tak ve­lük hon­vé­del­mi mun­kát foly­tat­ni. A fel­hí­vás alap­ján a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok név­jegy­zé­ket ké­szí­tet­tek a Né­met­or­szág­ba ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók­ról.
A fegy­ver­tar­tá­si és szö­vet­sé­gi vi­szony­ból a né­me­tek „a leg­na­gyobb kész­ség­gel le­he­tő­vé tet­ték”, hogy a had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek kiűrítése mi­att „min­den be­csü­le­tes ma­gyar em­ber” a né­met te­rü­le­ten át­me­ne­ti ott­hon­ra ta­lál­jon. A ki­te­le­pü­lés vas­úti szál­lít­má­nyok­kal, ill. sze­kér­ka­ra­vá­non tör­tént. A hon­véd­ség, a csend­őr­ség, a rend­őr­ség és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­jai és hoz­zá­tar­to­zó­ik át­te­le­pí­té­sét azok ve­ze­tő­sé­ge in­téz­te, rész­ben önál­ló szál­lít­má­nyok­ban, rész­ben a pol­gá­ri szál­lít­má­nyok­hoz csa­tol­va. A pol­gá­ri szál­lít­má­nyok mel­lé kar­ha­tal­mat a ma­gyar csend­őr­ség és rend­őr­ség biz­to­sí­tott.37
1945 ja­nu­ár­já­nak ele­jén a Somor­jai já­rás­ban a né­met il­le­té­kes szer­vek­kel tör­tént elő­ze­tes egyez­te­tés alap­ján meg­in­dul­tak a ki­te­le­pü­lés elő­mun­ká­la­tai. Mi­vel a né­met szer­vek a ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zó me­ne­kül­tek el­szál­lí­tá­sá­ra nem tud­tak vas­úti sze­rel­vényt biz­to­sí­ta­ni, így azok el­ső cso­port­ja – hi­va­ta­li be­osz­tás­sal nem ren­del­ke­ző köz­hi­va­tal­nok­ok és ma­gán­sze­mé­lyek – ko­csi­há­ton, ill. ka­ra­ván­ban hagy­ta el a já­rás te­rü­le­tét, Som­or­ját és Úszort érint­ve 1945. ja­nu­ár 17-én. A ki­te­le­pü­lők pon­tos szám­ada­tá­val nem ren­del­ke­zünk, csak fel­té­te­le­zé­sek­be bo­csát­koz­ha­tunk. A ma­gyar–szlo­vák ha­tá­ron a szlo­vák fél ugyan­is csak 50-60 sze­kér­ből ál­ló ka­ra­ván át­ha­la­dá­sát en­ge­dé­lyez­te.38
A pol­gá­ri me­ne­kül­tek Né­met­or­szág­ba va­ló ki­te­le­pí­té­se ügyé­ben a 2. hon­véd­ke­rü­let köz­igaz­ga­tá­si ka­pi­tány­sá­ga 1945. ja­nu­ár 15-én köz­le­ményt adott ki. Eb­ben uta­sí­tot­ták a me­gye al­is­pán­ját, Re­vicz­kyt, hogy az orosz meg­szál­lás elől Né­met­or­szág te­rü­le­té­re át­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók a me­gye meg­adott vas­úti góc­pont­ja­in gyü­le­kez­ze­nek. A ki­te­le­pü­lők szá­má­ra a ka­to­nacsa­lá­dok ré­szé­re ki­adott ko­ráb­bi ren­de­le­tek vol­tak ér­vé­nye­sek. Ezek sze­rint min­den ki­te­le­pü­lő­nek ké­pes­sé­ge és mun­ka­bí­rá­sa alap­ján kö­te­le­ző­en mun­kát kel­lett vál­lal­nia a bi­ro­da­lom te­rü­le­tén.39
Ko­má­rom vár­me­gye fő­is­pán­ja, Woj­tovicz Ri­chárd 1945. ja­nu­ár 20-án az idé­zett köz­le­mény­re kap­cso­lód­va újabb fel­hí­vás­ban kér­te a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­go­kat a ki­te­le­pü­lés pro­pa­gá­lá­sá­ra a had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek­ről ér­ke­zett me­ne­kül­tek és az ős­la­kos­ság kö­ré­ben. A szov­je­tek ál­tal már meg­száll te­rü­le­te­ken – Dunaalmás, Nesz­mély stb. – tör­tént bor­zal­mak­kal pró­bál­ták a ki­te­le­pü­lést pro­pa­gál­ni. A nyi­las pro­pa­gan­da a fi­a­tal­ság, az as­­szo­nyok és a le­á­nyok ki­te­le­pí­té­sé­vel, sőt min­den ma­gyar ki­te­le­pü­lé­sé­vel a már em­lí­tett la­kat­lan föld tak­ti­ká­ját hang­sú­lyoz­ta.40 A ki­te­le­pü­lés iránt ér­dek­lő­dők a köz­sé­gi és vá­ro­si ön­kor­mány­zat­ok­nál je­lent­kez­het­tek, ahol min­den ki­te­le­pü­lő sze­mély uta­zá­si iga­zol­ványt ka­pott. Ki­szál­lí­tá­suk­ról a fő­is­pán a Né­met Bi­ro­da­lom ko­má­ro­mi kép­vi­se­lő­jé­vel együtt gon­dos­ko­dott. Ja­nu­ár vé­gén a Ko­má­rom–Po­zsony vas­út­vo­na­lon a sze­rel­vé­nyek meg­ál­ló­he­lyei még nem vol­tak pon­to­san meg­ha­tá­roz­va. A vas­úti ál­lo­má­sok­ra a ki­te­le­pü­lők in­gó­sá­ga­i­nak be­szál­lí­tá­sát a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok biz­to­sí­tot­ták. A nyi­las szer­vek fo­ko­zott ag­res­­szi­vi­tás­sal hir­det­ték a ki­te­le­pü­lés lét­fon­tos­sá­gát. Sze­rin­tük „az, aki nem ve­szi ko­mo­lyan a ki­te­le­pü­lés kér­dé­sét, nem­csak csa­lád­já­nak, de ha­zá­já­nak is el­len­sé­ge”. A ki­te­le­pü­lés el­len agi­tá­ló­kat a köz­sé­gi jegy­zők elő­ter­jesz­té­se alap­ján a fő­szol­ga­bí­ró­nak jo­gá­ban állt azon­nal in­ter­nál­nia.41
A ki­te­le­pü­lés meg­szer­ve­zé­se a já­rás­ban 1945 ja­nu­ár­já­nak má­so­dik fe­lé­ben je­len­tős for­du­la­tot vett. Ja­nu­ár 20-án má­so­dik hul­lám­ban meg­kez­dő­dött a me­ne­kül­tek és azon ős­la­ko­sok újabb ös­­sze­írá­sa, akik Né­met­or­szág­ba szán­dé­koz­tak ki­te­le­pül­ni. A 2. hon­véd­ke­rü­let had­mű­ve­le­ti kor­mány­biz­to­sa ugyan­ak­kor 1945. ja­nu­ár 22-én a me­gye te­rü­le­tén a né­met­or­szá­gi át­te­le­pü­lés köz­igaz­ga­tá­si meg­bí­zott­já­vá ne­vez­te ki dr. Vácz Ele­mért, Sza­bolcs vár­me­gye volt főlevéltárosát.42 A me­gyei jog­kör­rel bí­ró meg­bí­zott a ré­gió köz­pont­já­ban, Dunasz­er­da­he­lyen szé­kelt. Dr. Vácz ki­ne­ve­zé­se nap­ján uta­sí­tot­ta a fő­szol­ga­bí­rót a ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók köz­sé­gen­kén­ti ösz­­sze­írá­sá­nak fel­ügye­le­té­re. Az ös­­sze­írás ered­mé­nye­ként tud­ha­tó be, hogy 1945. ja­nu­ár 31-én vo­nat­já­rat in­dult a dunasz­er­da­he­lyi vas­út­ál­lo­más­ról a ki­te­le­pü­lők­kel. A sze­rel­vény rö­vid ide­ig in­ga­sze­rű­en köz­le­ke­dett Dunasz­er­da­he­ly és a ha­tár­ál­lo­más kö­zött. Egy-­e­gy sze­rel­vény 220-240 ki­te­le­pü­lőt szál­lí­tott Dunaszerdahely–Úszor–So­mor­ja–Po­zsony vo­na­lon Bécs irá­nyá­ba.43 1945. feb­ru­ár 12-én to­váb­bi vo­nat­sze­rel­vény in­dult Né­met­or­szág­ba Som­or­ját érint­ve Úszor­ról, az e két te­le­pü­lé­sen, va­la­mint a csal­lóközc­sütörtö­ki és a vajkai kör­jegy­ző­ség te­rü­le­té­ről je­lent­ke­zett át­te­le­pü­lők­kel.44 Az át­te­le­pü­lők sze­mé­lyen­ként 150 kilo­grammos pog­­gyászt vi­het­tek ma­guk­kal. A sze­rel­vény Dunasz­er­da­he­ly–Ús­zor vo­na­lon min­den vas­út­ál­lo­má­son meg­állt, ahol tíz­nél több át­te­le­pü­lő volt. A né­met­or­szá­gi át­te­le­pü­lés vég­re­haj­tá­sa so­rán a ki­te­le­pí­tést vég­ző szer­vek több kény­sze­rí­tő esz­közt is al­kal­maz­tak. El­ső­sor­ban a pro­pa­gan­da lel­ki nyo­má­sá­val igye­kez­ték rá­kény­sze­rí­te­ni a me­ne­kül­te­ket és az ős­la­kos­sá­got ad­di­gi la­kó­hely­ük el­ha­gyá­sá­ra. Az érin­tet­te­ket több­ször fi­gyel­mez­tet­ték, hogy kö­te­le­sek el­hagy­ni az or­szá­got a be­ter­ve­zett sze­rel­vén­­nyel, el­len­ke­ző eset­ben sem vas­úton, sem sze­ké­ren va­ló el­szál­lí­tás­ra igényt nem tart­hat­nak.
Bár ja­nu­ár má­so­dik fe­lé­től fo­lya­ma­to­san in­dul­tak sze­rel­vé­nyek a Né­met Bi­ro­da­lom­ba, a ki­te­le­pü­lés le­he­tő­sé­gé­nek ál­ta­lá­nos fo­gad­ta­tá­sa a feb­ru­ár ele­ji je­len­té­sek alap­ján na­gyon vis­­sza­fo­gott volt. A ki­te­le­pü­lés­re je­lent­ke­zet­tek kö­ré­ben az a meg­győ­ző­dés ala­kult ki, hogy tar­tóz­ko­dá­si he­lyü­ket csak ak­kor haj­lan­dó­ak el­hagy­ni, ha azt a hadi­he­lyzet szem­mel­láthatóan meg­kö­ve­te­li. Ha­son­ló­an nyi­lat­koz­tak az ős­la­ko­sok is, akik ott­ho­na­i­kat és ja­va­i­kat csak ak­kor vol­tak haj­lan­dó­ak el­hagy­ni, ha min­den kö­tél sza­kad, mond­ván: gaz­dát­lan ott­ho­na­ik­nak tel­jes ki­fosz­tá­sa így is, úgy is el­ke­rül­he­tet­len.
Feb­ru­ár­ban a ha­tó­sá­gok a ki­te­le­pü­lést kény­sze­rí­tő eszközökel pró­bál­ták fo­koz­ni. A 2. hon­véd­ke­rü­let had­mű­ve­le­ti kor­mány­biz­to­sa meg­bí­zá­sá­ból Woj­tovicz Ri­chárd fő­is­pán, me­gye­ve­ze­tő 1945. feb­ru­ár 9-én kö­te­le­ző át­te­le­pü­lés­re szó­lí­tot­ta fel azo­kat a sze­mé­lye­ket, aki­ket hi­va­tá­suk vagy szol­gá­la­ti be­osz­tá­suk nem kö­tött át­me­ne­ti la­kó­hely­ük­höz. Az uta­sí­tás sze­rint hét na­pon be­lül kö­te­le­sek vol­tak Né­met­or­szág­ba át­te­le­pül­ni, el­len­ke­ző eset­ben azon­na­li ha­tál­­lyal ha­tó­sá­gi úton igény­be vet­ték ad­di­gi át­me­ne­ti la­ká­su­kat. A kor­mány­biz­tos le­ira­ta alap­ján azért volt er­re szük­ség, mert a hadi­he­lyze­tre va­ló te­kin­tet­tel el­kép­zel­he­tet­len, hogy min­den­ki az utol­só sze­rel­vénnyel hagy­ja el az or­szá­got.45 A né­met ka­to­nai ha­tó­sá­gok a ki­hasz­ná­lat­lan sze­rel­vé­nyek lát­tán to­váb­bi vas­úti ko­csi­kat nem vol­tak haj­lan­dók a ki­te­le­pü­lés cél­já­ra bo­c­sá­tani. Az át­te­le­pí­tés köz­igaz­ga­tá­si meg­bí­zott­ja, dr. Vácz uta­sí­tá­sa alap­ján a ki­te­le­pü­lés­re je­lent­ke­zett, ill. kö­te­le­zett me­ne­kül­tek és az ős­la­kos­ság ál­lan­dó ké­szen­lét­ben vár­ták a sze­rel­vé­nyek el­in­dí­tá­sát. En­nek ér­tel­mé­ben pl. cso­mag­ja­ik elő­re a meg­jelelölt vas­út­ál­lo­más­okon vol­tak el­he­lyez­ve. A sze­rel­vé­nyek ös­­sze­ál­lí­tá­sa több kí­ván­ni­va­lót ha­gyott ma­ga után. Az át­te­le­pü­lés kény­sze­rű ha­tá­sá­ra töb­ben vis­­sza­lép­tek, és a hi­va­ta­lok fi­gyel­mez­te­té­se el­le­né­re sem íratkoz­tak fel a lis­tá­ra. Et­től füg­get­le­nül feb­ru­ár 20-án egy újabb vo­nat­sze­rel­vény in­dult Dunasz­er­da­he­lyről Som­or­ját érint­ve Né­met­or­szág­ba.46 A ki­te­le­pü­lők szá­má­ról a for­rá­sok eb­ben az eset­ben is hall­gat­nak. Mi­vel a ki­te­le­pü­lés na­gyon von­ta­tot­tan ha­ladt, dr. Bac­sák Kál­mán somor­jai fő­szol­ga­bí­ró feb­ru­ár 22-én új­ra a ki­te­le­pü­lők ös­­sze­írá­sá­ra uta­sí­tot­ta a köz­sé­gek jegy­ző­it, kör­jegy­ző­it. A jegy­zők ház­ról ház­ra ös­­sze­ír­ták a me­ne­kül­te­ket, és írá­sos nyi­la­tkozat­ban kö­te­lez­ték őket az át­te­le­pü­lés­re. Azok vi­szont, akik el­uta­sí­tot­ták a nyi­lat­ko­zat alá­írá­sát, kény­szer út­ján let­tek ki­te­le­pít­ve, olyan esz­kö­zök­kel, ami­lye­nek ép­pen ren­del­ke­zés­re áll­tak, pl. gya­log­me­net­ben.47 Eb­ből fa­ka­dó­an a ki­te­le­pü­lés a nyi­las ura­lom tel­jes ös­­sze­om­lá­sá­ig zaj­lott. Pl. a lé­gi kör­jegy­ző 1945. már­ci­us 29-i je­len­té­se sze­rint a kör­jegy­ző­ség te­rü­le­té­ről még el­szál­lí­tás­ra vár­tak a ki­te­le­pí­tett hi­va­ta­lok, a csend­őr­ség, a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom­ba be­szer­ve­zett tiszt­ség­vi­se­lők és csa­lád­tag­ja­ik, és egyéb ex­po­nált sze­mé­lyek. Már­ci­us utol­só nap­ja­i­ban a kör­jegy­ző­sé­gek ki­mu­ta­tá­sa alap­ján a já­rás­ban 538 sze­mély várt a ki­te­le­pü­lés­re.48
A Né­met­or­szág­ba át­te­le­pül­tek, ahogy utal­tunk rá, kor­lá­tolt men­­nyi­sé­gű in­gó­sá­got vi­het­tek ma­guk­kal. Mi­vel a né­met szer­vek nem en­ge­dé­lyez­ték a 150 kilo­gra­m­mon fe­lü­li pog­­gyász ki­vi­tel­ét, ami a szál­lí­tó­esz­kö­zök hi­á­nyá­ból adó­dott, elő­for­dult, hogy a ki­te­le­pül­tek né­hány va­gyon­tár­gyat meg­őr­zés­re vis­­sza­hagy­tak, me­lyek sok eset­ben meg­sem­mi­sül­tek, ill. il­le­ték­te­len ke­zek­be ke­rül­tek. A Kö­zel­lá­tá­si Fő­fel­ügye­lő­ség uta­sí­tá­sa alap­ján a fő­szol­ga­bí­ró a vis­­sza­ma­ra­dó in­gó­sá­gok meg­fe­le­lő őr­zé­sé­ről, fel­hasz­ná­lá­sá­ról a Mó­zes törzs, va­la­mint a Zörn­er Stab tör­vény­ha­tó­sá­gi ki­kül­döt­te­i­vel egyet­ér­tés­ben gon­dos­ko­dott.49

2. táb­lá­zat. A Somor­jai já­rás me­ne­kült­ügyi, el­he­lye­zé­si sta­tisz­ti­ká­ja50
Menekült

Ös­­szeg­zés

Ko­má­rom vár­me­gye me­ne­kült­ügyé­nek ér­té­ke­lé­se szem­pont­já­ból a fen­ti ta­nul­mány csak egy rö­vid kar­co­lat. Az el­múlt idő­szak mar­xis­ta tör­té­net­írá­sa a me­ne­kült­üg­­gyel, ill. a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés­sel na­gyon fe­lü­le­te­sen fog­lal­ko­zott. El­ső­sor­ban a mun­kás­ta­nács­ok ér­ték­men­tő te­vé­keny­sé­gét, a nem­zet­gaz­da­ság szem­pont­já­ból fon­tos ipar­te­le­pek le­sze­re­lé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sát he­lyez­ték elő­tér­be.51 Ugyan­ak­kor csak na­gyon rö­vi­den tet­tek em­lí­tést a ka­to­nai és a pol­gá­ri me­ne­kül­tek, ki­te­le­pül­tek szá­má­ról, me­lyet egye­sek ma­nap­ság több mint egymil­li­ó­ra be­csül­nek.52
A me­ne­kült­ügy kér­dé­se Ko­má­rom vár­me­gye Somor­jai já­rá­sá­ra le­szű­kít­ve a ku­ta­tás mai ál­lá­sa sze­rint is meg­döb­ben­tő új­don­sá­gok­kal szol­gál. A sta­tisz­ti­kai ki­mu­ta­tá­sok sze­rint a já­rás te­rü­le­tén az el­he­lye­zett me­ne­kül­tek, ki­te­le­pí­tet­tek stb. szá­ma 1945 ja­nu­ár­já­ban el­ér­te a pol­gá­ri össz­la­kos­ság 77%-át. A já­rás te­rü­le­tén el­he­lye­zet­tek kb. egy har­ma­da pol­gá­ri me­ne­kült volt. A Somor­jai já­rás­ból a ha­vi ki­mu­ta­tá­sok alap­ján fel­té­te­le­zé­sünk sze­rint kb. 5000 em­ber ke­rült a ki­te­le­pü­lés kap­csán a Har­ma­dik Bi­ro­da­lom te­rü­le­té­re, el­ső­sor­ban Auszt­ri­á­ba és Ba­jor­or­szág­ba. Ha az 1947–1948-ban le­folyt ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­re ese­mé­nye­i­vel és kö­vet­kez­mé­nye­i­vel pró­bá­lunk pár­hu­za­mot von­ni, ak­kor ér­zé­kel­jük csak a prob­lé­ma sú­lyát, nagy­sá­gát és ana­ló­gi­á­ját.53

 

Michal Štefanský: A szlovákiai magyar kisebbség 1945–1949 közötti helyzetének külpolitikai összefüggései

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú fo­lya­mán kü­lön­fé­le el­kép­ze­lé­sek szü­let­tek a jö­vő­be­ni Eu­ró­pa és a vi­lág el­ren­de­zé­sé­ről. A há­bo­rú utá­ni Kö­zép-Eu­ró­pá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sok kö­zös ve­le­já­rói vol­tak a nem­ze­ti, te­hát a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek nél­kü­li ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek és kon­cep­ci­ók. Ezek a né­met ki­sebb­ség­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­val és Len­gyel­or­szág­gal szem­be­ni il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sá­ra re­a­gál­va kris­tá­lyo­sod­tak ki. A né­met ki­sebb­ség cseh­szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek a mün­che­ni egyez­mény sze­rin­ti ren­de­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés ku­dar­ca és Len­gyel­or­szág meg­tá­ma­dá­sa nem­csak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti kü­lön­fé­le nem­zet­kö­zi meg­ál­la­po­dá­sok­ban rög­zí­tett ki­sebb­ség­vé­de­lem el­uta­sí­tá­sá­hoz ve­ze­tett, ha­nem olyan né­ze­tek meg­fo­gal­ma­zá­sá­hoz is, ame­lyek a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok sta­bi­li­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sát nem­ze­ti, nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség nél­kü­li ál­la­mok ré­vén szor­gal­maz­ták. Nem cse­kély sze­re­pet ját­szott eb­ben az a tény, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai és a len­gyel­or­szá­gi né­met ki­sebb­ség be­hó­dolt a ná­ci pro­pa­gan­dá­nak, és ré­sze lett a ná­ci Né­met­or­szág ter­ve­i­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Ma­gyar­or­szág a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek vis­­sza­szer­zé­sé­re tö­re­ked­ve Né­met­or­szág csat­ló­sá­vá vált, és kikénysz­erítette a ha­tár­re­ví­zi­ót.
A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak gon­do­la­ta 1939 vé­gén a brit kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban fo­gant. Ezt Edvard Beneš a brit mi­nisz­té­ri­um­ban 1940 már­ci­u­sá­ban tar­tott ta­nács­ko­zá­son, amely­re őt is meg­hív­ták, utó­pi­á­nak ne­vez­te, de 1942-től kez­dő­dő­en már tel­jes len­dü­let­tel szor­gal­maz­ta a ki­te­le­pí­tést. A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak brit kon­cep­ci­ó­ját ma­gá­é­vá tet­te az USA és a Szov­jet­unió is. A ha­zai el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban a kom­mu­nis­ták utol­só­ként azo­no­sul­tak a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­re és a nem­zet­ál­lam ki­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek­kel.
A la­kos­ság­cse­re ge­ne­zi­sé­nek a szá­lai is Nagy-Bri­tan­ni­á­hoz kö­tőd­nek. A Gö­rög­or­szág és Tö­rök­or­szág kö­zött 1923-ban tör­tént la­kos­ság­cse­rét Nagy-Bri­tan­nia po­zi­tí­van ér­té­kel­te. A kény­szer­te­le­pí­té­se­ket ked­ve­ző­en fo­gad­ták, a nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes te­rü­le­tek ho­mo­ge­ni­zá­lá­sát szol­gá­ló mód­szert lát­va ben­ne, amely a ré­gi­ók sta­bi­li­zá­lá­sá­nak pon­to­san de­fi­ni­ált és kö­rül­ha­tá­rolt or­szá­gok lét­re­ho­zá­sá­val fel­tá­ru­ló út­ját egyen­ge­ti. A gö­rög–tö­rök la­kos­ság­cse­re el­vei be­ke­rül­tek az 1924-ben kö­tött lau­san­ne-i szer­ző­dés­be. Ezek Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok szá­má­ra bi­zo­nyos min­ta­ként szol­gál­tak a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni ál­lam­kö­zi, nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok ren­de­zé­sé­hez. A brit mi­nisz­ter­el­nök, Win­ston Chur­chill a len­gyel­kér­dés­sel kap­cso­lat­ban a la­kos­ság­cse­rét és az or­szá­gon be­lü­li át­te­le­pí­té­se­ket a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok meg­erő­sí­té­sé­re, sta­bi­li­zált vi­szo­nyok meg­te­rem­té­sé­re szol­gá­ló, be­vált és egye­dü­li esz­köz­nek mi­nő­sí­tet­te.
Hoz­zá kell ten­ni, hogy a né­me­tek kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok­ból va­ló ki­to­lon­co­lá­sá­nak gon­do­la­ta a brit la­kos­ság tá­mo­ga­tá­sá­val ta­lál­ko­zott, fő­leg az ang­li­ai lé­gi csa­ta ide­jén. Ké­sőbb, ami­kor a há­bo­rú vé­get ért, az ál­lás­pont­ok vál­toz­tak, s meg­vál­to­zott – ahogy el­len­zé­ki po­li­ti­kus lett – ma­ga Chur­chill is. A ki­te­le­pí­tés 1945–1947 kö­zött szá­mos ne­héz­ség­be üt­kö­zött, és prob­lé­má­kat oko­zott a több mil­lió ki­te­le­pí­tett né­met élel­me­zé­se s a ró­luk va­ló gon­dos­ko­dás is.
A Szov­jet­unió a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén kény­szer­te­le­pí­té­se­ket haj­tott vég­re a Vol­ga men­tén, az Észak-Ka­u­ká­zus­ban és a Krím­ben, bel­biz­ton­sá­gi ér­vek­re hi­vat­koz­va. Moszk­va hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­rét il­le­tő­en a Len­gyel­or­szág és a szov­jet tag­köz­tár­sa­ság­ok (Uk­raj­na, Be­lo­rus­­szia, Lit­vá­nia) kö­zött tör­tént la­kos­ság­cse­re pél­dá­ján ala­pult. A cse­re a Lublin­ban szé­ke­lő Len­gyel Nem­ze­ti Fel­sza­ba­dí­tó Bi­zott­ság (PKÜN) és az Uk­rán, a Be­lo­rusz és a Lit­ván Szov­jet Köz­tár­sa­ság ál­tal 1944 ok­tó­be­ré­ben alá­írt szer­ző­dés sze­rint ment vég­be. 1945–1946-ban 787 ezer len­gyelt te­le­pí­tet­tek át a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok­ból és 48 ezer uk­ránt a len­gyel vaj­dasá­gok­ból.1 A ki­te­le­pí­tés nem ará­nyo­san tör­tént. Joszif Vis­szar­i­onovics Sztá­lin a cseh­szlo­vák és a ma­gyar po­li­ti­ku­sok­kal tár­gyal­va gyak­ran meg­em­lí­tet­te, hogy e két or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re so­rán is eh­hez az elv­hez kel­le­ne ra­gasz­kod­ni. Va­gyis Cseh­szlo­vá­ki­á­tól és Ma­gyar­or­szág­tól is a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­ré­vel ana­lóg meg­ol­dást kö­ve­telt. Itt meg kell em­lí­te­ni a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­re el­té­rő kö­rül­mé­nye­it a ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­ré­hez ké­pest. A Szov­jet­unió a mig­rá­ci­ós vál­to­zá­so­kat a len­gye­lek rop­pant szen­ve­dé­sek­kel já­ró át­te­le­pí­té­sé­vel haj­tot­ta vég­re, ahogy er­ről a leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nyek ta­nús­kod­nak. Azon­ban az em­ber­ál­do­zat­ok szá­mát fi­gye­lem­be vé­ve a len­gyel–szov­jet ol­da­lon vi­szony­lag na­gyobb volt a vesz­te­ség, mint a né­me­tek ki­to­lon­co­lá­sa so­rán, an­nak el­le­né­re, hogy ke­ve­sebb la­kost érin­tett.
Fi­gye­lem­be kell ven­ni azt a tényt, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­ga sú­lyá­nál fog­va, a nagy­ha­tal­mak se­gít­sé­ge, ki­vált­képp a Szov­jet­unió tá­mo­ga­tá­sa nél­kül a la­kos­ság­cse­rét Ma­gyar­or­szág­gal nem va­ló­sít­hat­ta vol­na meg. Mind­két or­szág kép­vi­se­lői se­gít­ség­ké­rés­sel for­dul­tak Sztá­lin­hoz, Vjac­ses­zlav Miha­jlovics Molo­tovhoz, Andrej Ja­n­u­­ar­je­vics Visin­szk­i­jhez és a töb­bi szov­jet ve­ze­tő­höz, an­nak el­le­né­re, hogy Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­kai hely­ze­te a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­se előtt el­té­rő volt. A cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mányt a há­bo­rú fo­lya­mán hi­va­ta­lo­san el­is­mer­te Nagy-Bri­tan­nia, a Szov­jet­unió és az Egye­sült Ál­la­mok. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ci­ó­ban va­ló, a szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés ál­tal meg­hat­vá­nyo­zott rész­vé­tel ré­vén Cseh­szlo­vá­kia a győz­tes ál­la­mok so­rá­ba ke­rült. Ma­gyar­or­szág az utol­só pil­la­na­tig ki­tart­va a ná­ci Né­met­or­szág ol­da­lán, a vesz­tes or­szá­gok kö­zé ju­tott. A fegy­ver­szü­net 1945. feb­ru­ár 20-án tör­tént alá­írá­sá­tól 1947. szep­tem­ber 15-ig Ma­gyar­or­szág a Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság ál­tal gya­ko­rolt nem­zet­kö­zi kont­roll alatt állt. A bi­zott­ság jog­kö­rei tel­jes mér­ték­ben ér­vé­nye­sül­tek a né­met és a ma­gyar had­erő ma­gyar­or­szá­gi, 1945 áp­ri­li­sá­ban be­kö­vet­ke­zett ve­re­sé­gét kö­ve­tő­en. A Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­sá­gon be­lül a szov­jet kép­vi­se­let­nek volt meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe, Kli­ment Jefre­movics Vorosilov mar­sal­lal az élen. A bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be tar­to­zott a bel- és kül­po­li­ti­ka el­len­őr­zé­se, fő­ként a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés tel­je­sí­té­se. A la­kos­ság moz­gá­sá­ban sem­mi­ne­mű je­len­tő­sebb vál­to­zás nem tör­tén­he­tett a bi­zott­ság egyet­ér­té­se nél­kül.
A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés­sel Ma­gyar­or­szág kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a Szov­jet­unió és szö­vet­sé­ge­sei (Cseh­szlo­vá­kia és Ju­go­szlá­via) el­le­ni had­vi­se­lés be­szün­te­té­sé­re, ka­to­nai egy­sé­ge­i­nek és ál­lam­igaz­ga­tá­si szer­ve­i­nek ma­gyar fenn­ha­tó­ság alá ke­rült te­rü­le­te­i­ről va­ló vis­­sza­vo­ná­sá­ra. Az 1938. no­vem­ber 2-án ho­zott bé­csi dön­tés ér­vé­nyét vesz­tet­te. A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés kü­lön cik­kelyt tar­tal­ma­zott a kár­té­rí­tés­ről, me­lyet Ma­gyar­or­szág­nak 1951-ig kell ren­dez­nie.
A lon­do­ni cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mány még a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés alá­írá­sa előtt meg­pró­bál­ta be­le­fog­lal­tat­ni azt a cik­kelyt, mely­nek ér­tel­mé­ben 400 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mélyt te­le­pí­tet­tek vol­na át Ma­gyar­or­szág­ra. A ja­va­solt cik­kely­ben sze­re­pelt az a kö­ve­te­lés, hogy „azok a ma­gya­rok, akik az­előtt cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok vol­tak, el­vesz­tik ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, és Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re át­te­le­pí­tett ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­ká vál­nak. Ma­gyar­or­szág­nak gon­dos­kod­nia kell ró­luk at­tól kezd­ve, ahogy te­rü­le­té­re ér­kez­nek”. 2 A Szov­jet­unió a ja­va­solt cik­kel­­lyel nem ér­tett egyet, mi­vel a Ro­má­ni­á­val, Bul­gá­ri­á­val és Finn­or­szág­gal kö­tött fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés sem tar­tal­ma­zott a la­kos­ság­cse­ré­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­le­ket, így eh­hez ha­son­ló­an a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött szer­ző­dés­ben sem sze­re­pel­het­nek. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­tés­sel szor­gal­ma­zott meg­ol­dását ké­sőbb, a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés kap­csán ja­va­sol­ta. Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dést kö­ve­tő­en is igye­ke­zett meg­sze­rez­ni a szov­jet tá­mo­ga­tást a ma­gyar ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sé­nek ügyé­ben. Vjac­ses­zlav Molo­tov szov­jet kül­ügy­mi­nisz­ter­rel 1945. már­ci­us 21-én foly­ta­tott tár­gya­lá­sok so­rán meg­is­mé­tel­te az eb­ben a kér­dés­ben tá­masz­tott cseh­szlo­vák követelést.3
A Szlo­vá­kia fel­sza­ba­dí­tott te­rü­le­te­in ál­lam­ha­tal­mi és ál­lam­igaz­ga­tá­si jog­kört gya­kor­ló Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács az emig­ráns kor­mán­­nyal azo­nos ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. Ilyen ér­te­lem­ben tá­jé­koz­tat­ta a cseh­szlo­vák kor­mány mi­nisz­ter­el­nö­ke, Zdeòek Fier­linger 1945 áp­ri­li­sá­ban a Szov­jet­uni­ót kép­vi­se­lő Valer­ian Alekszan­drovics Zorin­t. Az er­re vo­nat­ko­zó for­rás sze­rint a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács és a kor­mány a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel fog­lal­koz­va ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a ki­te­le­pí­tést há­rom hó­na­pon be­lül vég­re kell haj­ta­ni. Az ér­te­sü­lés nyil­ván az 1945. áp­ri­lis 5-én el­fo­ga­dott kas­sai kor­mány­prog­ram tar­tal­má­ból adó­dott, amely­ben ki­fe­je­zés­re ju­tott a Nem­ze­ti Front párt­ja­i­nak az a meg­ál­la­po­dá­sa, hogy a meg­úju­ló cseh­szlo­vák ál­lam a cse­hek és szlo­vá­kok nem­zet­ál­la­ma lesz, né­met és ma­gyar ki­sebb­ség nél­kül. Az ér­te­sü­lés­ből azon­ban nem vi­lá­gos, hogy mi mó­don akar­ták meg­va­ló­sí­ta­ni a ki­te­le­pí­tést. A há­rom nagy­ha­ta­lom a pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án jó­vá­hagy­ta a né­met ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sét Cseh­szlo­vá­ki­á­ból, Len­gyel­or­szág­ból és Ma­gyar­or­szág­ról. A kon­fe­ren­cia jegy­ző­köny­ve nem tar­tal­ma­zott a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos ren­del­ke­zést. A meg­ol­dá­si mó­dot az il­le­tő ál­la­mok a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló meg­ál­la­po­dás­ra tes­tál­ták. Ju­go­szlá­via csak azok­nak a ma­gya­rok­nak a ki­te­le­pí­té­sét szor­gal­maz­ta, akik a Vaj­da­ság meg­szál­lá­sa so­rán ke­rül­tek er­re a te­rü­let­re. Ha­son­ló ál­lás­pon­tot fog­lalt el az er­dé­lyi ma­gya­rok­kal kap­cso­lat­ban Ro­má­nia is, bár Ro­má­nia e te­rü­le­tén ki­éle­ző­dött a hely­zet, szá­mos túl­ka­pás­sal ter­hel­ve.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia ala­pot adott Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök több dek­ré­tu­má­nak a ki­adá­sá­hoz. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét il­le­tő­en kü­lön je­len­tő­sé­ge lett az au­gusz­tus 2-án ki­bo­csá­tott 1945/33-as, a né­met és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek ál­lam­pol­gár­sá­gá­nak ren­de­zé­sé­ről szó­ló dek­ré­tum­nak, va­la­mint a szep­tem­ber 19-én ér­vény­be lé­pett 1945/71-es dek­ré­tum­nak, mely azok­nak a sze­mé­lyek­nek a mun­ka­kö­te­le­zett­sé­gé­ről szólt, akik el­vesz­tet­ték cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat. Az el­len­sé­ges sze­mé­lyek va­gyo­ná­nak el­kob­zá­sá­ról szó­ló dek­ré­tu­mok­kal egye­tem­ben a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra bo­nyo­lult hely­zet állt elő. A Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő ki­te­le­pí­tés nem jö­he­tett szá­mí­tás­ba, mert a nagy­ha­tal­mak eh­hez nem ad­ták hoz­zá­já­ru­lá­su­kat. Cseh­szlo­vá­kia eb­ben a hely­zet­ben a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­maz­va ke­re­sett ki­utat. A pa­ri­tá­sos ala­pú la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló meg­ál­la­po­dást 1946. feb­ru­ár 27-én ír­ták alá. A cse­re ke­re­te­in fe­lü­li sze­mé­lyek ki­te­le­pí­té­sét il­le­tő­en Cseh­szlo­vá­kia a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­sé­ben, s fő­ként a Szov­jet­uni­ó­tól e kér­dés­ben várt tá­mo­ga­tás­ban bí­zott. A cseh­szlo­vák fél op­ti­miz­mu­sa egyes szov­jet ve­ze­tők ré­szé­ről né­hány, Kle­ment Gottwald 1946. jú­li­u­si moszk­vai lá­to­ga­tá­sa ide­jén el­hang­zott ki­je­len­té­sén ala­pult.
A Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés elő­ké­szí­té­se so­rán, amely­nek ré­sze volt a leg­ma­ga­sabb szin­tű szov­jet–ma­gyar tár­gya­lá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sa is, meg­mu­tat­ko­zott, hogy a cseh­szlo­vák ol­da­lon je­lent­ke­ző op­ti­miz­mus és re­mény­ke­dés ko­rai volt. A tár­gya­lá­sok 1946. áp­ri­lis 10-én zaj­lot­tak le Moszk­vá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség tag­jai (Nagy Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök, Sza­ka­sics Ár­pád mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes, Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter) a töb­bi­ek­kel egye­tem­ben a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val foly­ta­tott tár­gya­lás so­rán el­ve­tet­ték a ma­gyar ki­sebb­ség Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről va­ló ki­uta­sí­tá­sát. Nagy Fe­renc két le­het­sé­ges mó­dot em­lí­tett a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­val kap­cso­lat­ban: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egyen­jo­gú­sá­gá­nak biz­to­sí­tá­sát, te­hát ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­ik el­is­me­ré­sét, il­let­ve a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott kom­pakt te­rü­le­tek Ma­gyar­or­szág­hoz csa­to­lá­sát. Ar­ról, hogy mi­lyen nagy­sá­gú te­rü­let jön­ne szá­mí­tás­ba, nem tett em­lí­tést. E má­so­dik meg­ol­dá­si mó­dot, va­gyis a ha­tár­mó­do­sí­tást Nagy Fe­renc az­zal in­do­kol­ta, hogy a cseh­szlo­vák fél a ma­gyar ki­sebb­ség erő­sza­kos ki­te­le­pí­tés­sel tör­té­nő fel­szá­mo­lá­sá­ra tö­rek­szik. Sztá­lin Nagy Fe­renc ja­vas­la­ta­i­ra az­zal a kér­dés­sel re­a­gált, hogy „a ma­gya­rok nem akar­nák-e a kér­dést la­kos­ság­cse­re út­ján ren­dezni”.4 To­váb­bá hang­sú­lyoz­ta, hogy a cse­re nem je­lent szám­be­li egyen­lő­sé­get, és meg­em­lí­tet­te a pa­ri­tás nél­kü­li cse­rét Len­gyel­or­szág­gal, Uk­raj­ná­val és Lit­vá­ni­á­val. Sztá­lin a kér­dés meg­ol­dá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zó mód­ja­ként azt az el­vet jut­tat­ta ki­fe­je­zés­re, hogy a cse­re so­rán le­he­tő­sé­get kap­ja­nak a ha­zá­juk­ba va­ló vis­­sza­té­rés­re azok, akik el akar­nak köl­töz­ni, azok­nak vi­szont, akik itt ma­rad­nak, biz­to­sí­ta­ni kell az egyen­jo­gú­sá­got és va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gá­ri jo­got. A Sztá­lin ál­tal hang­sú­lyo­zott meg­ol­dás­ra re­a­gált Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter. Be­szélt a feb­ru­ár 27-i meg­ál­la­po­dás alap­ján meg­in­dult la­kos­ság­cse­re fo­lya­mán fel­me­rü­lő ne­héz­sé­gek­ről. Fel­hoz­ta, hogy a szlo­vá­kok nagy re­mé­nye­ket táp­lál­nak 150-200 ezer sze­mély ön­kén­tes át­te­le­pü­lé­se irán­t, de ilyen szán­dé­kot csak 50-60 ezer sze­mély mu­tat. A töb­bi ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­nál nem ta­pasz­tal­ha­tó ilyen irá­nyú ér­dek­lő­dés, mert job­ban ra­gasz­kod­nak a föld­höz, mint amen­­nyi­re kö­tőd­nek az anya­nyelv­hez és Szlo­vá­ki­á­hoz. Gyön­gyö­si Já­nos sze­rint Cseh­szlo­vá­ki­á­ban még a la­kos­ság­cse­re után is ma­rad 600 ezer (?) kö­rü­li ma­gyar, de Cseh­szlo­vá­kia csak 200 ezer sze­mély­nek haj­lan­dó meg­ad­ni az ál­lam­pol­gár­sá­got, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy res­zlo­vak­izál­nak. Még ezek után is ma­rad 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély, aki­ket Cseh­szlo­vá­kia át akar te­le­pí­te­ni Ma­gyar­or­szág­ra. Ez eset­ben ha­tár­re­ví­zi­ót kell vég­re­haj­ta­ni Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra, és anya­gi kár­pót­lás­ban ré­sze­sí­te­ni az át­te­le­pül­te­ket. A ma­gyar kül­dött­ség azt kér­te Sztá­lin­tól, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dönt­sön, nyil­ván az elő­a­dott ma­gyar ja­vas­la­tok sze­rint. A tár­gya­lá­sok be­fe­je­zé­se­ként Sztá­lin a ma­gyar kül­dött­ség­gel kö­zöl­te: az egyen­jo­gú­sí­tást, te­hát az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok meg­adá­sát a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra he­lyes­nek tart­ja, mert Cseh­szlo­vá­kia nem fog be­le­egyez­ni ab­ba, hogy te­rü­le­te­ket kell­jen át­ad­nia Ma­gyar­or­szág­nak. Ugyan­ak­kor ar­ra is utalt, hogy a szov­jet kor­mány tö­re­ked­ni fog a köz­re­mű­kö­dés­re e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán, mi­vel­hogy a cseh­szlo­vák–ma­gyar el­len­tét ki­éle­ző­dé­se an­nak tud­ha­tó be, hogy a „cse­hek fél­nek a szlo­vá­kok­tól, és min­den kér­dés­ben meg­hát­rál­nak előt­tük, a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sét is beleértve”.5
A Szlo­vá­ki­á­val va­ló, vis­­sza­ál­lí­tott ha­tár te­rü­le­ti re­ví­zi­ó­ja nem volt a ma­gyar kül­dött­ség egye­dü­li kö­ve­te­lé­se a Sztá­lin­nal foly­ta­tott tár­gya­lá­son. Gyön­gyö­si kül­ügy­mi­nisz­ter Sztá­lin elé tár­ta Ro­má­ni­á­nak az új ma­gyar el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ha­tá­rok­kal meg­raj­zolt tér­kép­ét. Sztá­lin er­re is ha­son­ló­an vá­la­szolt, mint a szlo­vá­ki­ai ha­tár­sza­kasz re­ví­zi­ó­já­nak kö­ve­te­lé­sé­re. La­kos­ság­cse­rét aján­lott meg­ol­dás­ként, úgy, ahogy azt a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok tet­ték Len­gyel­or­szág vi­szony­la­tá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség igé­nyei sze­rin­ti ha­tár­mó­do­sí­tást Sztá­lin el­uta­sí­tot­ta, az­zal ér­vel­ve, hogy Cseh­szlo­vá­kia ese­té­ben a re­ví­zió egyet je­len­te­ne az 1943-ban kö­tött cseh­szlo­vák–szov­jet szer­ző­dés sem­mis­sé té­te­lé­vel, amely sze­rint a Szov­jet­unió el­is­mer­te a Mün­chen előt­ti Cseh­szlo­vá­kia határait.6
A cseh­szlo­vák ál­lás­pont tá­mo­ga­tá­sá­val, te­hát 200 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban mu­tat­ko­zó tak­ti­ká­zás­ba né­mi­leg be­le­játsz­hat­tak a Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni pa­na­szok. Ezek 1945 nya­ra óta meg­sza­po­rod­tak, és min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint szlo­vá­ki­ai ma­gyar kom­mu­nis­ták­tól szár­maz­tak. Az egyik ilyen le­vél a Vö­rös Had­se­reg po­li­ti­kai fő­cso­port­ja VI. osz­tá­lyá­nak pa­rancs­no­ká­tól ér­ke­zett Geor­gi Di­mit­rov cí­mé­re, aki a Ko­min­tern meg­szű­né­se után a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga mel­lett lét­re­ho­zott Nem­zet­kö­zi Tá­jé­koz­ta­tá­si Osz­tályt ve­zet­te, és eb­ben a mi­nő­ség­ben köz­ve­tí­tő sze­re­pe volt az egyes kom­mu­nis­ta pár­tok­nak a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val va­ló kap­cso­lat­tar­tá­sá­ban és tá­jé­koz­ta­tá­sá­ban. A le­vél­ben a 2. Uk­rán Front po­li­ti­kai osz­tá­lya 1945. jú­ni­u­si kel­te­zés­sel ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy a cseh­szlo­vák szer­vek hely­te­len mód­sze­re­ket al­kal­maz­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­kal szem­ben, ami­vel se­gít­sé­get nyúj­ta­nak a re­ak­ci­ós erőknek.7
A ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­kát bí­rá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sok más for­má­ban is je­lent­kez­tek. A ma­gyar kor­mány­za­ti kép­vi­se­lők a szov­jet ve­ze­tők­kel foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek so­rán min­den al­ka­lom­mal hang­sú­lyoz­ták, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni po­li­ti­ká­já­val éle­zi a kö­zép-eu­ró­pai hely­ze­tet. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vé­del­mét nem­csak Ma­gyar­or­szág jo­gá­nak, ha­nem kö­te­les­sé­gé­nek is tar­tot­ták. A ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter, Gyön­gyö­si Já­nos a szov­jet ve­ze­tők előtt 1946-ban azt bi­zony­gat­ta, a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te nem bel­ügy, ha­nem nem­zet­kö­zi em­ber­jo­gi kér­dés. Sze­rin­te a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák ki­sebb­ség elé­ge­dett a hely­ze­té­vel, ami­ről az a tény is ta­nús­ko­dik, hogy nem mu­tat ér­dek­lő­dést a Szlo­vá­ki­á­ba tör­té­nő át­te­le­pü­lés irán­t. Ér­ve­lé­sét az­zal tá­masz­tot­ta alá, hogy a 103 ezer Ma­gyar­or­szá­gon élő szlo­vák­nak 1946-ban még a fe­le sem je­lent­ke­zett az át­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók kö­zé. Pél­da­ként ér­ve­i­nek va­ló­di­sá­gá­ra azt hoz­ta fel, hogy a bé­kés­csa­bai szov­jet pa­rancs­nok is­me­ri a szlo­vá­kok­nak az át­te­le­pí­tés­sel kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tá­sát, amit ki­fe­je­zés­re jut­tat­tak több nép­gyű­lé­sen és a Sztá­lin­nak, Gyön­gyö­si­nek és va­ló­szí­nű­leg Molo­tov­nak kül­dött táv­irat­ban is. Az ér­dek­te­len­ség­re hi­vat­ko­zó ér­ve­ket a ma­gyar ve­ze­tők fel­hasz­nál­ták a la­kos­ság­cse­re kö­rü­li hu­za­vo­ná­hoz. A ha­tár­re­ví­zi­ó­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek ki­pu­ha­to­lá­sa bi­zo­nyos for­má­ja volt a szov­jet ve­ze­tők­re gya­ko­rolt nyo­más­nak, él­ve a szov­jet be­fo­lyá­si szfé­rán be­lü­li fe­szült­ség és krí­zis­hely­zet ki­ala­ku­lá­sá­nak le­het­sé­ges ve­szé­lyé­vel. Ter­mé­sze­te­sen nem ma­rad­tak el a sú­lyos gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis hely­zet­re, a ha­tal­mas inf­lá­ci­ó­ra, va­la­mint a bé­kés ál­la­po­tok­ra va­ló át­té­rés ne­héz­sé­ge­i­re apel­lá­ló ér­vek sem.
Cseh­szlo­vá­kia a 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­nek ke­resz­tül­vi­tel­ében – a Szov­jet­unió ré­szé­ről jö­vő tá­mo­ga­tás­ban re­mény­ked­ve – bi­zo­nyos re­mé­nye­ket táp­lált a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­tés­ho­za­ta­la irán­t. A cseh­szlo­vák kö­ve­te­lé­sek azok­ból az in­for­má­ci­ók­ból in­dul­tak ki, ame­lyek a Szov­jet­unió kül­ügy­mi­nisz­te­re, Visin­szk­ij sze­mé­lyé­hez kap­cso­lód­tak. Visin­szk­ij és a moszk­vai cseh­szlo­vák nagy­kö­vet, Horák kö­zött a szov­jet fő­vá­ros­ban le­zaj­lott be­szél­ge­tés olyan ér­tel­me­zést ka­pott, mi­sze­rint a Szov­jet­unió tá­mo­gat­ja Cseh­szlo­vá­ki­át, hogy vég­ér­vé­nyes meg­ol­dást nyer­jen a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­se. A bé­ke­kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai, Vavro Hajdu és Václav Nosek 1946. áp­ri­lis 30-án a Molo­tov­val foly­ta­tott be­szél­ge­tés so­rán er­re az in­for­má­ci­ó­ra hi­vat­koz­tak. Molo­tov a tá­mo­ga­tá­si ígé­ret­tel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót két­ség­be von­ta, és a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták­nak meg­is­mé­tel­te a la­kos­ság­cse­re tár­gyá­ban el­fog­lalt szov­jet ál­lás­pon­tot, a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok és Len­gyel­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­ré­re utal­va. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a Szov­jet­unió tar­tós ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dik, amely ar­ra az elv­re épül, hogy a cse­re so­rán nem kö­te­le­ző a pa­ri­tás be­tar­tá­sa. Molo­tov fel­rót­ta a cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek, hogy eb­ben a kér­dés­ben ra­di­ká­li­sab­ban kel­lett vol­na el­jár­ni­uk rög­tön a há­bo­rú vé­gén, mert a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án ko­moly prob­lé­mát je­lent majd en­nek a kér­dés­nek a cseh­szlo­vá­ki­ai el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ren­de­zé­se.
A Molo­tov­nak elő­a­dott cseh­szlo­vák ér­vek há­rom kér­dés­kört érin­tet­tek: a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sát a cseh­szlo­vák ál­lam fe­nye­ge­tett­sé­ge ide­jén, e ki­sebb­ség sze­re­pét – a né­me­tek­kel együtt – a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­ve­ré­sé­ben, va­la­mint azt a kö­rül­ményt, hogy a szá­mot­te­vő ma­gyar ki­sebb­ség je­len­lé­te Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­gá­ban rej­ti majd a ha­tár­re­ví­zió kö­ve­te­lé­sé­nek ve­szé­lyét, s ez­ál­tal a cseh­szlo­vák fél­nek a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­ma­zó va­la­men­­nyi kí­sér­le­te aka­dály­ba üt­kö­zik és meg­hi­ú­sul­hat a ma­gyar­or­szá­gi kész­ség hi­á­nya mi­att. A cseh­szlo­vák fél a la­kos­ság­cse­rét csu­pán a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vés el­ső sza­ka­szá­nak te­kin­tet­te. Az 1946 feb­ru­ár­já­ban alá­írt cseh­szlo­vák–ma­gyar meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra, Vla­di­mír Cle­men­tis azt ja­va­sol­ta a ma­gyar fél­nek, hogy tár­gyal­ja­nak a kö­vet­ke­ző sza­kasz­ról, va­gy­is to­váb­bi ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sé­ről (a res­zlo­vak­izál­takat ki­vé­ve) a cseh­szlo­vák rész­ről biz­to­sí­tott anya­gi kár­pót­lás fe­jé­ben. Ezt a ja­vas­la­tot Ma­gyar­or­szág el­uta­sí­tot­ta. Ezért Cseh­szlo­vá­kia kö­ve­tel­te, hogy a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia tá­mo­gas­sa az ál­ta­la tá­masz­tott kö­ve­te­lé­se­ket.
A Cseh­szlo­vá­kia tá­mo­ga­tá­sá­nak ügyé­ben ta­nú­sí­tott szov­jet tar­tóz­ko­dás­nak min­den bi­zon­­nyal volt egyéb hát­te­re is. A nagy há­bo­rús szö­vet­sé­ge­sek – az Egye­sült Ál­la­mok és Nagy-Bri­tan­nia – nem re­a­gál­tak a cseh­szlo­vák kor­mány e kér­dés­ben be­nyúj­tott me­mo­ran­du­ma­i­ra. Ál­lás­pont­juk­ból ele­in­te nem volt vi­lá­gos, me­lyik ol­dal­hoz húz­nak. A pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án, 1946 szep­tem­be­ré­ben a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció szá­má­ra már nyil­ván­va­ló­vá vált: Nagy-Bri­tan­nia az Egye­sült Ál­la­mok fe­lé haj­lik, és nem kí­ván­ja tá­mo­gat­ni azt a cseh­szlo­vák kö­ve­te­lést, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés­be fog­lal­ják be­le 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély ki­te­le­pí­té­sét Szlo­vá­ki­á­ból. Az ame­ri­kai dip­lo­ma­ták az­zal ér­vel­tek, hogy az em­be­ri jo­gok meg­sér­té­se mi­att nem tud­nák ke­resz­tül­vin­ni a bé­ke­szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­lá­sát a par­la­ment­ben. Sztá­lin­nak és Molo­tov­nak a pa­ri­tá­sos elv be­tar­tá­sa nél­kü­li la­kos­ság­cse­ré­vel kap­cso­la­tos né­ze­te­it a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia al­bi­zott­sá­gá­ban az Uk­rán és a Be­lo­rusz Szov­jet Köz­tár­sa­ság kül­döt­tei is tá­mo­gat­ták. Ja­va­sol­ták, hogy ér­vé­nye­sít­sék ta­pasz­ta­la­ta­i­kat a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re so­rán. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció azt kö­ve­tő­en, hogy a győz­tes ha­tal­mak nem tá­mo­gat­ták 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­té­sét, vis­­sza­von­ta az al­bi­zott­ság elé ter­jesz­tett ja­vas­la­tát. Úgy dön­tött, hogy tár­gya­lá­sok­ba bo­csát­ko­zik a cse­ré­ről Ma­gyar­or­szág­gal.
Az­zal kap­cso­la­to­san, hogy a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció nem győz­te meg a nagy­ha­tal­ma­kat, a ma­ga­tar­tá­su­kat be­fo­lyá­so­ló egyéb té­nye­zők­re is utal­ni kell. A ma­gyar kor­mány 1946. má­jus 8-án jegy­zé­ket jut­ta­tott el a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­nak, amely 13 pont­ban is­mer­tet­te a ver­sailles­-i bé­ke­szer­ző­dés és a Nép­szö­vet­ség a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vák jog­rend­be be­ik­ta­tott ki­sebb­ség­vé­del­mi cik­ke­lye­it. A ma­gyar kor­mány jegy­zék­ben ja­va­sol­ta, hogy a bé­ke­szer­ző­dés­ben rög­zít­sék a Du­na-tá­ji ki­sebb­ség­vé­del­mi ren­del­ke­zé­se­ket. To­váb­bá a jegy­zék­ben az is kö­ve­te­lés­ként sze­re­pelt, hogy a ki­sebb­sé­gi jo­go­kat sza­va­tol­ja az ENSZ, amely­nek jog­kör­ét a gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis ta­nács gya­ko­rol­ta.
A ma­gyar kor­mány jegy­zé­ké­re a cseh­szlo­vák kor­mány 1946. au­gusz­tus 16-án re­a­gált. Vá­la­szá­ban nem ta­gad­ta, hogy lé­tez­tek ki­sebb­ség­vé­del­mi nor­mák. Ugyan­ak­kor em­lé­kez­te­tett ar­ra, hogy ele­ve­nen él­nek azok a ke­se­rű ta­pasz­ta­la­tok, ami­kor is az el­ső vi­lág­há­bo­rú után vál­lalt nem­zet­kö­zi kö­te­le­zett­sé­ge­ket be­tart­va a né­me­tek és a ma­gya­rok a ki­sebb­ség­vé­del­met esz­kö­zül hasz­nál­ták fel a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­gyen­gí­té­sé­re, kö­zép-eu­ró­pai bé­két­len­ség kel­té­sé­re, s vé­gül köz­re­mű­köd­tek a cseh­szlo­vák ál­lam szét­ve­ré­sé­ben. A né­met és a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lői a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ra nyo­mást gya­kor­ló pe­tí­ci­ók­kal for­dul­tak a Nép­szö­vet­ség­hez. Eb­ben a te­kin­tet­ben Ma­gyar­or­szág a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után sem vál­toz­tat­ta meg szán­dé­ka­it, ta­nú­sá­got té­ve ró­la az­zal, hogy ki­sebb­sé­gi ügyek­kel kap­cso­la­tos kö­te­le­zett­sé­ge­ket tar­tal­ma­zó jegy­zé­ket in­té­zett a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­hoz. A ha­son­ló nyo­más­gya­kor­lás meg­is­mét­lő­dé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sa ér­de­ké­ben, az ilyes­faj­ta kí­sér­le­tek meg­hi­ú­sí­tá­sá­ra a cseh­szlo­vák kor­mány a ma­gya­rok Cseh­szlo­vá­ki­á­ból va­ló el­tá­vo­lí­tá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel állt elő. A cseh­szlo­vák kor­mány­nak ag­gá­lyai tá­mad­tak a ma­gya­rok tri­a­no­ni szer­ző­dés mi­at­ti tra­u­má­ja mi­att, mi­vel­hogy az an­nak nyo­mán meg­vont ha­tá­rok Ma­gyar­or­szág szá­má­ra Szlo­vá­kia el­vesz­té­sé­vel jár­tak, és egyéb, az egy­ko­ri tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zó te­rü­le­tek nél­kü­li Ma­gyar­or­szág jött lét­re. A ha­tá­rok re­ví­zi­ó­já­ra irá­nyu­ló kí­sér­le­tek a jö­vő­ben sem szűn­nek meg, mert a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lé­te a szom­széd ál­la­mok­ban nem zár­ja ki a re­vi­zi­o­niz­must és az irre­den­tiz­must.8
Vla­di­mír Clemen­tis, a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra a Nem­zet­gyű­lés­ben (a cseh­szlo­vák par­la­ment­ben) tar­tott ex­po­zé­já­ban 1947-ben ér­té­kel­te a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia ered­mé­nye­it. Be­szé­dé­nek ja­va ré­sze azok­kal a prob­lé­mák­kal fog­lal­ko­zott, ame­lyek a Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re kap­csán áll­tak elő. Rá­mu­ta­tott, hogy a la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló 1946. feb­ru­ár 27-én alá­írt meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a ma­gyar saj­tó és rá­dió a po­li­ti­ku­sok­kal egye­tem­ben szün­te­le­nül a meg­ál­la­po­dás el­le­ni hang­ne­met ütött meg. A ma­gyar ha­tó­sá­gok nyo­mást gya­ko­rol­tak az ot­ta­ni szlo­vá­kok­ra, hogy ne je­lent­kez­ze­nek az át­te­le­pü­lők lis­tá­já­ra. Ül­döz­te­tés­sel, el­bo­csá­tá­sok­kal, föld­tu­laj­don­tól va­ló meg­fosz­tás­sal, élel­mi­szer-ki­uta­lá­sok meg­ta­ga­dá­sá­val, ki­köl­töz­te­té­sek­kel, tes­ti sé­rel­mek oko­zá­sá­val, sőt gyil­kos­sá­gok­kal járt együtt a fel­irat­ko­zás. A ma­gyar kor­mány 1947 áp­ri­li­sá­ban le­vál­tot­ta az át­te­le­pí­té­si kor­mány­biz­tost, és a la­kos­ság­cse­re in­té­zé­se a cseh­szlo­vák–ma­gyar ve­gyes bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be ke­rült át. Ez után a vál­toz­ta­tás után sem a várt ütem­ben folyt a la­kos­ság­cse­re, mert a ma­gyar kor­mány újabb aka­dá­lyok­kal ne­he­zí­tet­te a le­bo­nyo­lí­tá­sát, pél­dá­ul a cse­re­ak­ci­ó­ra ki­je­lölt csa­lá­dok kvó­tá­já­nak csök­ken­té­sé­vel. Clemen­tis ex­po­zé­já­ban em­lí­tést tett a ma­gyar kor­mán­­nyal és a Nem­ze­ti Front tag­ja­i­val Bu­da­pes­ten foly­ta­tott tár­gya­lá­sok­ról, hogy Ma­gyar­or­szág cse­rén felül még vál­lal­ja 200 ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ból va­ló át­te­le­pí­té­sét, az itt ha­gyott va­gyo­nért já­ró kár­té­rí­tés fe­jé­ben. Amint er­ről még em­lí­tés tör­té­nik, a ma­gyar fél ezt a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta.
A Ma­gyar­or­szág­gal 1947. feb­ru­ár 10-én meg­kö­tött bé­ke­szer­ző­dés 5. cik­ke­lye meg­szab­ta Ma­gyar­or­szág­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos tár­gya­lá­sok foly­ta­tá­sát. Ab­ban az eset­ben, ha nem szü­le­tik meg­egye­zés, Cseh­szlo­vá­ki­á­nak jo­gá­ban áll ezt a kér­dést a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa elé ter­jesz­te­ni. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ció szét­esé­se és a két szem­ben­ál­ló tömb for­má­ló­dá­sa meg­gyen­gí­tet­te a nagy­ha­tal­mak e prob­lé­ma irán­ti ér­dek­lő­dé­sét. A né­met­or­szá­gi meg­szál­ló ha­tal­mak­nak már vol­tak bi­zo­nyos ta­pasz­ta­la­ta­ik a te­kin­tet­ben, hogy mi­lyen bo­nyo­lult prob­lé­má­kat kell meg­ol­da­ni a meg­szállt öve­ze­tek­ben, hogy meg­bir­kóz­za­nak 8-10 mil­lió sze­mély há­rom or­szág­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­vel. Eb­ből ki­fo­lyó­lag mó­do­sult a nagy mig­rá­ci­ós moz­gá­sok­kal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­juk is. Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok ma­ga­tar­tá­sá­ban „lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás” kez­dett je­lent­kez­ni a sa­ját zó­ná­juk­ba tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sek és az oda­ke­rü­lők el­he­lye­zé­se so­rán el­szen­ve­dett meg­pró­bál­ta­tá­sok és em­ber­ál­do­zat­ok mi­att.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia dön­té­se ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág­ról ki­te­le­pí­tet­ték a né­met ki­sebb­sé­get. A 170 ezer né­me­tet érin­tő ki­te­le­pí­tés 1947–1948-ban zaj­lott le, te­hát né­mi el­to­ló­dás­sal Len­gyel­or­szág­hoz és Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ké­pest. Nyil­ván ez a moz­za­nat is bi­zo­nyos sze­re­pet ját­szott ab­ban, hogy a ma­gyar ál­lam szem­be­sze­gült to­váb­bi 200 ezer szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­fo­ga­dá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel.
A ma­gyar­or­szá­gi bel­ső hely­zet 1947. au­gusz­tus vé­gén meg­vál­to­zott. A par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok a kom­mu­nis­ták győ­zel­mé­vel vég­ződ­tek, akik ha­tal­mi mo­no­pó­li­um­ra tet­tek szert. Ma­gyar­or­szág a szov­jet tömb szi­lárd lánc­sze­me lett. A ma­gyar ki­sebb­ség el­le­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­ka sta­fé­tá­ját a kor­mány­zó pol­gá­ri pár­tok­tól át­vet­ték a kom­mu­nis­ták. A ré­szük­ről jö­vő kri­ti­ka gyak­ran a cseh­szlo­vák ve­ze­tő­ket ma­gyar­el­le­nes na­ci­o­na­liz­mus­sal és so­vi­niz­mus­sal vád­ló tá­ma­dá­sok­ba tor­kol­lott.
A ma­gyar kom­mu­nis­ták kez­de­mé­nye­zé­sé­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­vel a Kom­mu­nis­ta Pár­tok Tá­jé­koz­ta­tó Iro­dá­já­nak 1947 szep­tem­be­ré­ben meg­tar­tott ta­nács­ko­zá­sa is fog­lal­ko­zott. Éles vi­ta kez­dő­dött a cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai (Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský) és a ma­gyar kül­dött­ség ve­ze­tő­je, Ré­vai Jó­zsef kö­zött. A ma­gyar kül­dött fel­szó­la­lá­sát – Andrej Alekszan­drovics Zsdanov re­fe­rá­tu­má­hoz iga­zod­va – a vi­lág osz­tály­meg­osz­tott­sá­gá­ról szó­ló té­zi­sé­nek kon­tex­tu­sá­ba ágyaz­ta. Rá­mu­ta­tott, hogy Ma­gyar­or­szág­nak az an­ti­im­pe­ri­a­lis­ta front­ba tör­té­nő be­ta­go­zó­dá­sát egyet­len moz­za­nat, a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­te aka­dá­lyoz­za. Ki­je­len­tet­te, hogy nem elé­ge­det­tek az­zal, hogy több száz­ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ban nem ren­del­ke­zik sem­mi­ne­mű ál­lam­pol­gá­ri jog­gal, is­ko­lá­val, saj­tó­val, nincs jo­guk har­col­ni sa­ját ma­gyar fa­sisz­tá­ik és re­ak­ci­ó­sa­ik el­len. A cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek meg­em­lí­tet­ték, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés alá­írá­sa óta a hely­zet meg­vál­to­zott a de­mok­ra­ti­kus erők ja­vá­ra, ezért e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán el­ke­rül­he­tet­len en­nek a tény­nek a fi­gye­lem­be­vé­te­le. Va­gyis a ha­tal­mi mo­no­pó­li­um a kom­mu­nis­ták ke­zé­ben a par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ha­tal­mas ütő­kár­tya lett ab­ban az igye­ke­zet­ben, hogy a kom­mu­nis­ta pár­tok je­len­le­vő kép­vi­se­lői előtt de­monst­rál­ják el­kép­ze­lé­se­ik ke­resz­tül­vi­tel­ét. Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský ér­ve­lé­se a bé­ke­szer­ző­dés­re hi­vat­koz­va, amely kö­te­lez­te Ma­gyar­or­szá­got a la­kos­ság­cse­re vég­re­haj­tá­sá­ra, nem ka­pott sem­mi­ne­mű tá­mo­ga­tást. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak, az 1946. má­ju­si vá­lasz­tá­sok utá­ni leg­erő­sebb cseh­szlo­vá­ki­ai, a szov­jet kom­mu­nis­ták­kal ös­­sze­fo­nó­dott párt­nak, nem si­ke­rült meg­sze­rez­nie a test­vér­párt­ok tá­mo­ga­tá­sát ah­hoz, hogy meg­va­ló­sít­sa a kas­sai kor­mány­prog­ra­mot, s an­nak azt a pas­­szu­sát, amely ki­nyil­vá­ní­tot­ta a cse­hek és szlo­vá­kok nem­ze­ti ál­la­má­nak lét­re­ho­zá­sát. El­len­ke­ző­leg, vé­de­kez­ni­ük kel­lett a ma­gyar kom­mu­nis­ták, fő­ként Rá­ko­si Má­tyás és Ré­vai Jó­zsef ré­szé­ről jö­vő ér­ve­lés­sel szem­ben.9
A ma­gyar kom­mu­nis­ták a tá­jé­koz­ta­tó iro­da el­ső ülé­sén nem sze­re­pel­tek túl si­ke­re­sen, mert a ro­mán kül­döt­tön, An­na Pauk­eren kí­vül a töb­bi részt­ve­vő a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág prob­lé­má­já­nak te­kin­tet­te. A ma­gyar kom­mu­nis­ták vi­szont nem mond­tak le a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­nek nem­zet­kö­zi­vé té­te­lé­ről. Rá­ko­si Má­tyás 1948 feb­ru­ár­já­ban a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja Ide­o­ló­gi­ai Osz­tá­lya ve­ze­tő­jé­nek, Mi­ha­il Szus­zlov­nak azt ja­va­sol­ta, hogy a ma­gyar–cseh­szlo­vák vi­szony kér­dé­se ke­rül­jön a tá­jé­koz­ta­tó iro­da 1948-ban ös­­sze­ülő ta­nács­ko­zá­sá­nak prog­ram­já­ba.
Szus­zlov a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta az­zal az in­dok­lás­sal, hogy nem tart­ja cél­ra­ve­ze­tő­nek a kér­dés 1948 jú­ni­u­sa, a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sa előt­ti fel­ve­té­sét, és két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kat ja­va­solt. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel kap­cso­la­tos még meg­le­vő to­váb­bi prob­lé­mák meg­ol­dá­sát kö­ve­tel­ve a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták el­le­ni ki­fo­gá­sok osz­tály­ala­pon foly­ta­tód­tak. Rá­ko­si vi­szont ugyan­ak­kor cél­tu­da­to­san kel­tett bi­zal­mat­lan­sá­got a cseh­szlo­vák párt- és ál­la­mi ve­ze­tők el­len. Töb­bek­kel szem­ben azok kö­zül, akik 1945–1948-ban va­la­mi­lyen mó­don részt vet­tek a ma­gyar­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek vég­re­haj­tá­sá­ban, eb­bé­li sze­re­pü­ket – ami­kor is e po­li­ti­ká­val azo­no­su­ló leg­fel­sőbb kom­mu­nis­ta ve­ze­tők (Gottwald, Široký) uta­sí­tá­sa­it kö­vet­ték – ké­sőbb az ál­ta­luk fo­ga­na­to­sí­tott, ko­holt po­li­ti­kai pe­rek ke­re­té­ben já­ru­lé­kos érv­ként vet­ték be.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az 1948 feb­ru­ár­já­ban be­kö­vet­ke­zett po­li­ti­kai for­du­lat nyo­mán nem állt be azon­na­li gyö­ke­res vál­to­zás a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ben. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­gei, akik fon­tos ál­la­mi tiszt­sé­ge­ket is be­töl­töt­tek, csak fo­ko­za­to­san azo­no­sul­tak az­zal a né­zet­tel, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­hoz az ál­lam­pol­gá­ri egyen­jo­gú­sí­tá­son ke­resz­tül ve­zet az út. Prob­lé­má­kat oko­zott a res­zlo­vak­izá­ció, ame­lyet a több mint 40 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély a cseh ha­tár­vi­dék­re mun­ka­szol­gá­lat­ra tör­tént ki­te­le­pí­té­sé­vel egye­tem­ben éle­sen bí­rált a ma­gyar kom­mu­nis­ta párt. A kér­dés meg­ol­dá­sá­ban ha­tá­ro­zott elő­re­lé­pés­re az 1948. jú­ni­u­si par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ke­rült sor. Bu­da­pes­ten és Po­zsony­ban tár­gya­lá­so­kat foly­tat­tak a két or­szág kép­vi­se­lői, és 1948. jú­li­us 28-án meg­ál­la­po­dás­ra ju­tot­tak. A cseh­szlo­vák fél kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok el­is­me­ré­sé­re és a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sá­ra. A cseh ha­tár­vi­dék­re ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok 1949. má­jus el­se­jé­vel kez­dő­dő­en visz­­sza­tér­het­tek ott­ho­na­ik­ba. A ma­gyar párt kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­la­ügy or­vos­lá­sá­ra és bő­ví­té­sé­re. Kö­ve­tel­te, hogy azok szá­ma, akik nem kap­ják meg a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got, nem ha­lad­hat­ja meg a 20 ez­ret. Mind­két fél ki­fe­je­zés­re jut­tat­ta haj­lan­dó­sá­gát a la­kos­ság­cse­re foly­tatására.10
A la­kos­ság­cse­re nem hoz­ta meg a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal el­várt ered­mé­nye­ket. Az 1948. jú­li­us 28-án szü­le­tett meg­ál­la­po­dás az el­kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban a cseh­szlo­vák ál­la­mi szer­vek és a par­la­ment ál­tal ho­zott dön­té­sek­ben öl­tött tes­tet.
Az 1989-ben el­in­dult rend­szer­vál­tás óta szá­mos, a ma­gyar ki­sebb­ség 1945–1948 kö­zöt­ti hely­ze­tét érin­tő kér­dés me­rült fel. Ezek több­nyi­re Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök dek­ré­tu­ma­i­nak és a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ál­tal ho­zott ko­ra­be­li ren­de­le­tek­nek az ér­vény­te­le­ní­té­sét szor­gal­ma­zó kí­sér­le­tek­hez kap­cso­lód­nak.
A rend­szer­vál­tás után vál­tak hoz­zá­fér­he­tő­vé az e prob­lé­ma­kör­ben a szov­jet le­vél­tá­rak­ban őr­zött egyes for­rá­sok is. Ezek két­sé­get ki­zá­ró­an plasz­ti­ku­sab­bá te­szik azt a ké­pet, amely a meg­elő­ző kor­lá­to­zott ke­re­tek kö­zött foly­ta­tott ku­ta­tá­sok so­rán csu­pán ha­zai do­ku­men­tu­mok­ból bon­ta­koz­tak ki.

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)

Pomichal Richárd: Csehszlovákia és Magyarország viszonya az 1920-as években

Be­ve­ze­tés

Je­len ta­nul­mány cél­ja be­mu­tat­ni Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia vi­szo­nyát az 1920-as évek­ben. Ez a 10 év több rö­vi­debb sza­kasz­ra oszt­ha­tó, mely­nek vég­ki­fej­le­te­ként egy gaz­da­sá­gi­lag és po­li­ti­ka­i­lag meg­erő­sö­dött Ma­gyar­or­szág fel­lép a tri­a­no­ni dik­tá­tum el­len. Az ún. beth­le­ni kon­szo­li­dá­ci­ót az 1929-ben ki­tört vi­lág­gaz­da­sá­gi vál­ság rop­pant­ja meg, mely­nek kö­vet­kez­té­ben Beth­len Ist­ván 1931-ben le­mond a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről.
A tri­a­no­ni bé­ke az el­kö­vet­ke­ző évek­ben alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­ta Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ját. A re­ví­zió mö­gé min­den le­gá­lis po­li­ti­kai párt és a kor­szak ös­­szes kor­má­nya fel­so­ra­ko­zott. Ugyan­ak­kor a po­li­ti­kai elit nagy ré­sze tisz­tá­ban volt az­zal, hogy a te­rü­le­ti új­ra­ren­de­ző­dés­hez nem csak ked­ve­ző nem­zet­kö­zi hely­zet, ha­nem nagy­ha­tal­mi tá­mo­ga­tás is szük­sé­ges.

Új ál­lam szü­le­tik

A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság új ál­lam­ként je­lent meg Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. A ko­ráb­ban a Mo­nar­chia oszt­rák fe­lé­hez tar­to­zó Cseh­or­szá­gon, Mor­va­or­szá­gon és Szi­lé­zia na­gyob­bik ré­szén kí­vül ma­gá­ban fog­lal­ta a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág észa­ki te­rü­le­te­it is, az ún. Fel­vi­dé­ket egé­szen a Du­ná­ig és a Ti­szá­ig, to­váb­bá Al­só-Auszt­ri­á­nak két (Valticko, Vltorazsko), Né­met­or­szág­nak pe­dig egy (Hluèinsko) ki­sebb da­rab­ját (Popély 1990).
Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz 61 716 km2 és 3 520 000 la­kos ke­rült a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­ból, eb­ből kb. 1 mil­lió 67 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű. A tri­a­no­ni dik­tá­tum ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág 11 vár­me­gyé­jé­nek tel­jes te­rü­le­te, to­váb­bi 11-nek ki­sebb-na­gyobb ré­szei ke­rül­tek a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság fenn­ha­tó­sá­ga alá. Az 1910-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint a „szlo­vák” or­szág­rész­ben 896 721, míg Kár­pát­al­ján 174 482 ma­gyar élt (Popély 1990). A ma­gyar­ság dön­tő ré­sze az új ha­tár men­tén, a Po­zsony­tól Nagyka­posig hú­zó­dó ös­­sze­füg­gő sáv­ban volt ta­lál­ha­tó, de je­len­tős volt a ma­gya­rok szá­ma a szlo­vák több­sé­gű me­gyék vá­ro­sa­i­ban is, pél­dá­ul Besz­ter­ce­bá­nyán, Trenc­sén­ben, Eper­je­sen, Kés­már­kon.
Kár­pát­al­ja csat­la­ko­zá­sa a há­bo­rú vé­gé­ig nem sze­re­pelt Masarykék el­kép­ze­lé­se­i­ben. Az 1918-as ok­tó­be­ri füg­get­len­sé­gi nyi­lat­ko­za­t1 sem tesz a te­rü­let­ről em­lí­tést. A ru­szi­nok sem vol­tak egy­sé­ge­sek a kér­dés­ben. Há­rom irány­zat ve­tél­ke­dett egy­más­sal: az egyik to­vább­ra is Ma­gyar­or­szá­gon be­lül kép­zel­te a jö­vőt, a má­sik ket­tő Uk­raj­na, il­let­ve Cseh­szlo­vá­kia ke­re­te­in be­lül. No­vem­ber 9-én Ung­vá­ron meg­ala­kult a Rutén–Magyar Nép­ta­nács. Az 1918. évi X. tör­vény ki­mond­ta a ru­szin nem­zet au­to­nó­mi­á­ját a 4 kár­pát­al­jai vár­me­gye (Máramaros, Ugoc­sa, Bereg, Ung) ru­szi­nok lak­ta ré­szén. Ered­mé­nye azon­ban nem volt, mert 1919 ja­nu­ár­já­tól a te­rü­le­ten ide­gen csa­pa­tok (cse­h, ro­mán, uk­rán) je­len­tek meg. Az Eper­je­sen szé­ke­lő cseh­ba­rát nép­ta­nács ki­mond­ta a csat­la­ko­zást Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, míg az ung­vá­ri ta­nács két­ku­la­csos po­li­ti­kát foly­ta­tott, s tár­gya­lá­so­kat kez­dett Milan Hodžá­val. A Husz­ton ala­kult nem­ze­ti ta­nács a te­rü­let Szov­jet-Uk­raj­ná­hoz va­ló csa­to­lá­sát ve­tet­te fel. Ezek után az an­tant ve­ze­tői úgy dön­töt­tek, hogy Kár­pát­al­ját Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz csa­tol­ják, mely el­len Benešék sem til­ta­koz­tak. Ez­zel pró­bál­ták meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy az orosz for­ra­da­lom be­gyű­rűz­zön a Kár­pát-me­den­cé­be. A cseh­szlo­vák–ro­mán ha­tár lét­re­jöt­te sem volt el­ha­nya­gol­ha­tó szem­pont. A cseh­szlo­vák–ro­mán ös­­sze­köt­te­tés mel­lett, fon­tos sze­re­pet ját­szott a vas­út­há­ló­zat bir­tok­lá­sa is (bő­veb­ben lásd Majdán 2001, 63–67).
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság nem­zet­ál­lam­ként ala­kult meg – a cseh­szlo­vák nem­zet ál­la­ma­ként –, de va­ló­já­ban több­nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­ala­ku­lat volt. Ál­lam­pol­gá­ra­i­nak egy­har­mad ré­sze (1921-ben 34,3%-a, 1931-ben 32,7%-a) va­la­mely nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zot­t.2 A Masaryk és Beneš ál­tal ve­ze­tett el­ső vi­lág­há­bo­rú alat­ti kül­föl­di emig­rá­ció prog­ram­já­ban már igen ko­rán meg­je­le­nik a csehs­zlo­vak­iz­mus fo­gal­ma. Edvard Beneš 1916-ban Pá­rizs­ban ki­adott Détru­isez l’ Autriche-Hongrie cí­mű po­li­ti­kai pamf­let­jé­ben, amely gya­kor­la­ti­lag az emig­rá­ció el­ső prog­ram­ja volt, tu­dat­ja a vi­lág­gal, hogy: „A cseh­szlo­vák­ok vagy egé­szen egy­sze­rű­en a cse­hek, két elem­ből áll­nak: a hét mil­li­ó­nyi cseh­ből, akik Cseh­or­szág­ban, Mor­va­or­szág­ban és Szi­lé­zi­á­ban él­nek, és a há­rom mil­li­ó­nyi szlo­vák­ból, akik Ma­gyar­or­szág észa­ki ré­szén, a Mor­va és a Du­na ös­­sze­fo­lyá­sá­tól a Fel­ső-Ti­szá­ig lak­nak […] az egy­azon nem­zet két ágá­nak ugyan­az a kul­tú­rá­ja, ugyan­az a nyel­ve és ugyan­az a tör­té­nel­me: a szlo­vák di­a­lek­tus alig tér el a cseh­től” (Gu­lyás 2003, 134).
A csehs­zlo­vak­iz­mus az új ál­lam hi­va­ta­los ide­o­ló­gi­á­já­vá vált. Azt az el­lent­mon­dást, hogy az új ál­lam nem­zet­ál­lam­ként szü­le­tett meg, mi­köz­ben több­nem­ze­ti­sé­gű volt, az or­szág ala­pí­tói (Masaryk és Beneš) a csehs­zlo­vak­iz­mus fik­ci­ó­já­val pró­bál­ták meg fel­ol­da­ni. A hi­va­ta­los nyelv a cseh­szlo­vák volt, Cseh­or­szág­ban a cseh alak­ját, Szlo­vá­ki­á­ban a szlo­vá­kot hasz­nál­ták. A szlo­vák­ság lé­te­zé­sét hi­va­ta­lo­san nem is­mer­ték el, ab­ban re­mény­ked­tek, hogy idő­vel a két nép ös­­sze­ol­vad, s ki­ala­kul kö­zös iden­titá­suk.3 Ez ál­lan­dó fe­szült­sé­get oko­zott a két ál­lam­al­ko­tó nép kö­zött. Nyil­ván­va­ló, hogy ez az esz­me nem szol­gált más­ra, mint az újon­nan szü­le­tett ál­lam szláv több­sé­gé­nek biz­to­sí­tá­sá­ra. A szlo­vá­kok au­to­nó­mia­tö­rek­vé­se­it a cse­hek – a pitts­burg­hi egyez­mény ellenére4 – 1938 vé­gé­ig el­le­nez­ték. Pe­dig Masaryk még Pitts­burgh­ben ki­je­len­tet­te: „Sza­bad Cseh­or­szág és sza­bad Szlo­vá­kia lesz. Szlo­vá­ki­á­ban a po­li­ti­kai ve­ze­tés, az is­ko­lák, a bí­ró­sá­gok és a töb­bi in­téz­mé­nyek szlo­vá­kok lesz­nek, Cseh­or­szág­ban cse­hek” (Ïuri­ca 1996, 102). Az egyez­mény to­váb­bi ré­sze le­szö­ge­zi, hogy Szlo­vá­ki­á­nak önál­ló par­la­ment­je, bí­ró­sá­gai, ad­mi­niszt­rá­ci­ós rend­sze­re lesz, a szlo­vák lesz a hi­va­ta­los nyelv az is­ko­lák­ban, a hi­va­ta­lok­ban, a köz­élet­ben (Ïuri­ca 1996, 102).
Cseh­szlo­vá­kia meg­örö­köl­te az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia gaz­da­sá­gi ka­pa­ci­tá­sá­nak je­len­tős há­nya­dát. Az új ál­lam lé­té­nek el­ső pil­la­na­tá­tól kezd­ve a gaz­da­sá­gi­lag fej­lett eu­ró­pai ál­la­mok kö­zé tar­to­zott. Azon­ban az ál­lam egyes te­rü­le­tei kö­zött ko­moly fej­lett­ség­be­li kü­lönb­sé­gek vol­tak. Ezek a kü­lönb­sé­gek a te­rü­le­ti adott­sá­gok­ból és az el­té­rő gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­ből ered­tek, s Cseh­szlo­vá­ki­át há­rom, mar­kán­san el­kü­lö­nü­lő ré­gi­ó­ra osz­tot­ták. Rá­adá­sul ezek a re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek nem­ze­ti­sé­gi dif­fe­ren­ci­át is je­len­tet­tek, a fej­let­tebb és el­ma­ra­dot­tabb te­rü­le­te­ken más nem­ze­tek él­tek (bő­veb­ben lásd Gu­lyás 2005).
Tomáš Garigue Masaryk, Edvard Beneš és az ál­lam töb­bi ve­ze­tő­je előtt az a fel­adat állt, hogy eb­ből a sok­szí­nű ál­lam­ból (az egy­más­nak fe­szü­lő nem­ze­ti­sé­gi el­len­té­tek, re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek) egy tar­tós ál­la­mot épít­sen ki, ame­lyet a tör­té­nel­mi vi­ha­rok nem sö­pör­nek el.

Var­só és Pá­rizs se­gít­sé­gé­ben bíz­va

Ma­gyar­or­szá­gon a re­ví­zi­ós kül­po­li­ti­ká­nak kez­det­től fog­va szé­les bel­po­li­ti­kai bá­zi­sa volt. Ezt azon­ban nagy­ha­tal­mi tá­mo­ga­tás nél­kül nem le­he­tett meg­va­ló­sí­ta­ni. A tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés kény­szer­pá­lyá­ra ál­lí­tot­ta az or­szá­got. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött mind Prá­gá­ban, mind Bu­da­pes­ten tisz­tá­ban vol­tak az­zal, hogy a ha­tár­re­ví­zió re­á­lis ele­me­ken ala­pu­ló al­ter­na­tí­va. A két kor­mány­zat re­ví­zi­ó­val kap­cso­la­tos fel­fo­gá­sa kö­zött per­sze óri­á­si kü­lönb­ség volt, mely­nek nagy­sá­gát és hor­de­re­jét jól tük­rö­zi a bu­da­pes­ti cseh­szlo­vák nagykövet5 egy 1935. évi je­len­té­se. Eb­ben azt fej­te­ge­ti, hogy Prá­gá­nak nincs szük­sé­ge a du­nai ha­tár­vo­nal­ra, ha ez­zel „meg­sze­rez­het­nénk a ma­gya­rok ba­rát­sá­gát” (Szar­ka 1990, 236–237), s nem kel­le­ne a dé­li ha­tá­rok ka­to­nai biz­to­sí­tá­sá­val törőd­ni. Egy be­szél­ge­té­sen fel­ve­tet­te ezt egy ma­gyar ba­rát­já­nak, aki­től azt a vá­laszt kap­ta, hogy a Szent István-i ki­rály­ság vis­­sza­ál­lí­tá­sa csak idő kér­dé­se, 50, 100 vagy akár 1000 év múl­va, de vis­­sza­áll. Ahogy azt Szar­ka Lász­ló ki­fej­tet­te, a ma­gyar kor­mány­zat re­ví­zi­ós kül­po­li­ti­ká­ja Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben jó ide­ig ki­zá­ró­lag az in­teg­rá­lis re­ví­zió ta­la­ján állt, csak a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­ben je­lent meg az et­ni­kai és az in­teg­rá­lis re­ví­zió kö­zöt­ti kü­lönb­ség­té­tel (Szar­ka 1990, 236–237). Eze­ket az el­kép­ze­lé­se­ket Beth­len Ist­ván egy 1929-es, a New York Times­nak adott in­ter­jú­ja tár­ta a nyil­vá­nos­ság elé. Beth­len a ha­tár men­ti ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­tek au­to­ma­ti­kus vis­­sza­adá­sá­val, a töb­bi te­rü­le­ten pe­dig nép­sza­va­zás el­ren­de­lé­sé­vel szá­molt.
A bé­ke­szer­ző­dés gyors re­ví­zi­ó­já­ban va­ló hit meg­ala­po­zat­lan volt, az or­szág ve­ze­té­se még­is meg­pró­bált min­den le­he­tő­sé­get, a leg­ap­rób­bat is ki­hasz­nál­ni. A ma­gyar kül­po­li­ti­ka 1920 nya­rá­ig el­ső­sor­ban Len­gyel­or­szág tá­mo­ga­tá­sát re­mél­te a fel­vi­dé­ki kér­dés­ben.
Cseh­szlo­vá­kia és Len­gyel­or­szág vi­szo­nya az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben el­ső­sor­ban te­rü­le­ti vi­ták mi­att ren­de­zet­len volt (Teschen, Goral-vidék).6 Var­só és Prá­ga más-más el­kép­ze­lé­sek­kel bírt Kö­zép-Eu­ró­pa jö­vő­be­ni po­li­ti­kai hely­ze­té­ről. Len­gyel­or­szág a Bal­ti­kum­tól a Fe­ke­te-ten­ge­rig el­te­rü­lő ál­la­mok közt ve­ze­tő sze­re­pet akart ját­sza­ni, ezek együtt­mű­kö­dé­sé­től re­mél­ve hely­ze­te sta­bi­li­zá­lá­sát. E sze­rep­ben volt a ve­tély­tár­sa Prá­ga, il­let­ve nem néz­te jó szem­mel Cseh­szlo­vá­kia vi­szo­nyát a tér­ség ál­la­ma­i­hoz, el­ső­sor­ban an­nak ke­le­ti po­li­ti­ká­ját, az uk­rán na­ci­o­na­liz­mus tá­mo­ga­tá­sát, a prá­gai russ­zofil ori­en­tá­ci­ót. A kö­zös ha­tárt Cseh­szlo­vá­ki­á­val egy mi­nél hos­­szabb len­gyel–ma­gyar ha­tár­ral sze­ret­ték vol­na fel­vál­ta­ni (De­ák 1991, 21–22).
Len­gyel rész­ről több öt­let is fel­me­rült a volt Észak-Ma­gyar­or­szág sor­sá­val kap­cso­lat­ban. A kö­zös ma­gyar–len­gyel ha­tár hely­re­ál­lí­tá­sa mel­lett egy au­to­nóm te­rü­le­tet kép­zel­tek el, to­váb­bi öt­let volt egy füg­get­len ál­lam meg­al­ko­tá­sa, de fel­me­rült a tér­ség Len­gyel­or­szág­hoz va­ló csa­to­lá­sa is. Csekon­ics Iván­7 a ma­gyar kor­mány var­sói ki­kül­döt­te, il­let­ve a Len­gyel­or­szág­ban ma­gyar tá­mo­ga­tás­sal te­vé­keny­ke­dő, Jehlic­s­ka Fer­enc8 ve­zet­te szlo­vák emig­rá­ció fő cél­ja egy kö­zös ma­gyar–len­gyel ka­to­nai be­avat­ko­zás elő­ké­szí­té­se volt. A ma­gyar had­ve­ze­tés konk­rét had­mű­ve­le­ti ter­vek­kel állt elő egy Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni ka­to­nai be­avat­ko­zás­hoz. A ké­mek, a Fel­vi­dé­ki Lig­a9 „őr­sze­mei” je­len­té­se­ik­ben ar­ról ír­tak, hogy egy nép­fel­ke­lés ki­rob­ba­ná­sa vár­ha­tó a meg­szállt te­rü­le­ten. A szlo­vák­ság a Ma­gyar­or­szág­hoz va­ló új­ra­csat­la­ko­zás hí­ve, kom­mu­nis­ta puccs vár­ha­tó Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és a la­kos­ság több­sé­ge egy ma­gyar ka­to­nai be­avat­ko­zás­ra vár. Ezen je­len­té­sek re­a­li­tá­sa azon­ban erő­sen meg­kér­dő­je­lez­he­tő. A Fel­vi­dé­ki Li­ga ve­ze­tői 1920 szep­tem­be­ré­ben – a ka­to­nai be­avat­ko­zást sür­get­ve – egy be­ad­ván­­nyal for­dul­tak a mi­nisz­ter­el­nök­höz, Csekon­ics Iván Var­só­ból szin­tén több le­ve­lé­ben szor­gal­maz­ta a fegy­ve­res be­avat­ko­zást. A Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um nem akart el­ha­mar­ko­dot­tan cse­le­ked­ni, és hig­gadt­ság­ra in­tet­te a for­ró­fe­jű kö­ve­tet. Ar­ra fi­gyel­mez­tet­vén, hogy egy es­te­le­ges ka­to­nai konf­lik­tus ese­tén Prá­gá­val a dé­li és ke­le­ti szom­szé­dok sem­le­ges­sé­ge nem biz­to­sí­tott. Ma­gyar anya­gi tá­mo­ga­tás­sal 1920 ta­va­szán és nya­rán ma­gyar–szlo­vák lé­gi­ók szer­ve­zé­se folyt Len­gyel­or­szág te­rü­le­tén, hogy adan­dó al­ka­lom­mal részt ve­gye­nek a tá­ma­dás­ban. El­ső­sor­ban di­ver­záns sze­re­pet szán­tak ne­kik a Tát­ra al­ján.
Az ilyen, alap­já­ban té­ves in­for­má­ci­ók mi­att vél­ték úgy a nem­ze­ti had­se­reg ve­ze­tői, hogy va­ló­ban le­het­sé­ges egy si­ke­res ka­to­nai be­avat­ko­zás. Az el­ső had­mű­ve­le­ti ter­vet 1919 de­cem­be­ré­ben dol­goz­ták ki. Az Ipoly al­só fo­lyá­sá­nál ter­vez­ték a tá­ma­dást. A cél az volt, hogy Szlo­vá­ki­át a ma­gyar ál­lam au­to­nóm te­rü­le­té­vé te­gyék. A tá­ma­dás azon­ban el­ma­radt. Ezek után még szü­le­tett pár ha­di­terv (Éb­re­dés, Éb­re­dés II, Ár­pád fe­dő­ne­ve­ken), de mind­egyik csak el­mé­let ma­radt.
A len­gyel–szov­jet konf­lik­tus­ban 1920 nya­rán a szov­je­tek vol­tak ked­ve­zőbb hely­zet­ben. A ma­gyar ve­ze­tés úgy kép­zel­te, hogy a len­gye­lek­nek nyúj­tan­dó ka­to­nai se­gít­ség fe­jé­ben, ki­hasz­nál­va a szov­jet csa­pa­tok elő­re­tö­ré­se okoz­ta za­vart (a szov­je­tek már Var­só kö­ze­lé­ben jár­tak), le­he­tő­ség lesz egyes fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi te­rü­le­tek és Kár­pát­al­ja vis­­sza­szer­zé­sé­re. A len­gyel–ma­gyar tár­gya­lá­sok jú­ni­us ele­jén kez­dőd­tek. Hor­thy Mik­lós jú­ni­us 6-án le­ve­let kül­dött Pit­sud­ski­nak10, mely­ben a két nép köz­ti ba­rát­ság­ról, az egy­más­ra­utalt­ság­ról és a kö­zös ha­tár szük­sé­ges­sé­gé­ről szólt. Ez­után kez­dett ki­ala­kul­ni az együtt­mű­kö­dés for­má­ja: kö­zös fel­lé­pés a bol­se­viz­mus el­len, Len­gyel­or­szág se­gí­te­ni fog a ma­gyar had­erő fel­fegy­ver­zé­sé­ben, egy eset­le­ges Len­gyel­or­szág el­len irá­nyu­ló cseh­szlo­vák tá­ma­dás ese­tén pe­dig Ma­gyar­or­szág meg­tá­mad­ná Cseh­szlo­vá­ki­át. Ar­ról is meg­ál­la­pod­tak, hogy ha a len­gye­lek meg­szer­zik az an­tant hoz­zá­já­ru­lá­sát, Ma­gyar­or­szág egy 30 ezer fős se­re­get küld Len­gyel­or­szág­ba (lásd Ju­hász 1988; An­gyal 2002, 200). Ter­mé­sze­te­sen Prá­ga és Bu­ka­rest ve­he­men­sen til­ta­ko­zott el­le­ne, hogy te­rü­le­tü­kön át ma­gyar hon­vé­dek ma­sí­roz­za­nak.
Az an­tant ki­vá­rás­ra ját­szott, s az idő, mint sok más eset­ben, itt is min­dent meg­ol­dott. 1920. au­gusz­tus 14–22. kö­zött a var­sói csa­tá­ban a len­gye­lek meg­ál­lí­tot­ták Tuhac­sevszk­i­jt.11 Így egy ütő­ké­pes ma­gyar had­erő re­mé­nye, a bé­ke­szer­ző­dés ka­to­nai in­téz­ke­dé­se­i­nek meg­vál­toz­ta­tá­sa, egy eset­le­ges gyors re­ví­zió le­he­tő­sé­ge a len­gyel győ­ze­lem­mel együtt el­ve­szett.
Tár­gya­lá­sok foly­tak a fran­cia kor­mán­­nyal is, hogy Ma­gyar­or­szág 4 had­osz­tál­­lyal meg­száll­ja Ke­let-Szlo­vá­ki­át és Kár­pát­al­ját a szov­jet ve­szély mi­att, de ez sem va­ló­sult meg.
Te­le­ki Pál12 már 1920 ele­jén tit­kos kap­cso­lat lé­te­sí­té­sét kez­de­mé­nyez­te fran­cia ve­ze­tő kö­rök­kel. Fel­is­mer­te, hogy a te­rü­le­ti in­teg­ri­tást fel kell ad­ni, bár az in­teg­ri­tás el­vét a nyil­vá­nos­ság előtt to­vább­ra is fenn­tar­tot­ta. Feb­ru­ár­ban már a fran­cia po­li­ti­ká­ban is érez­he­tő volt né­mi vál­to­zás Ma­gyar­or­szág irá­nyá­ban, az ak­ció te­hát nem tűnt re­mény­te­len­nek. Georges Cle­men­ceau (nem lett köz­tár­sa­sá­gi el­nök, ezért a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről is le­mon­dott) he­lyé­re Alexan­dre Millerand ke­rült. Át­vet­te a kül­ügy­mi­nisz­te­ri tár­cát is, s mi­vel nem tu­dott együtt­mű­köd­ni a mi­nisz­té­ri­um fő­tit­ká­rá­val, Mar­cellin Berth­elot-­val, őt már­ci­us kö­ze­pén Mau­rice Paléo­logue13 vál­tot­ta fel. A sze­mé­lyi vál­to­zá­sok mö­gött bi­zo­nyos po­li­ti­kai irány­vál­tás is fel­sej­lett. A fran­cia ve­ze­tés, amely jól meg­ve­tet­te lá­bát a tér­ség­ben, fel­is­mer­te, hogy egy elé­ge­det­len Ma­gyar­or­szág­gal e te­rü­let kö­ze­pén ne­héz sta­bil ke­let-kö­zép-eu­ró­pai bá­zist ki­ala­kí­ta­ni, fő­leg oly­at, amely mind a né­met tö­rek­vé­sek­kel, mind a bol­se­vik ve­szél­­lyel szem­ben me­gáll­ja a he­lyét. Így Ma­gyar­or­szág az egész bé­ke­mű sta­bi­li­tá­sát ve­szé­lyez­tet­he­ti. Pá­rizs Kö­zép-Eu­ró­pa-po­li­ti­ká­ja ab­ba az irány­ba for­dult, hogy Ma­gyar­or­szá­got is be kell il­lesz­te­ni eb­be a struk­tú­rá­ba. Ez per­sze nem je­len­tet­te azt, hogy a fran­cia po­li­ti­ka Cseh­szlo­vá­kia, Ro­má­nia és Ju­go­szlá­via he­lyett Ma­gyar­or­szág­ra akart tá­masz­kod­ni.
Paléo­logue to­vább­ra is hang­sú­lyoz­ta, hogy a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet mó­do­sí­tá­sá­nak elő­fel­té­te­le a szom­szé­dok­kal tör­té­nő meg­egye­zés, és ő ezt kí­ván­ja elő­se­gí­te­ni. A fran­cia po­li­ti­ka vál­to­zá­sa eb­ben a konst­ruk­ci­ó­ban sem be­csül­he­tő le. Ed­dig fran­cia rész­ről Ma­gyar­or­szá­got el­len­sé­ges elem­ként ke­zel­ték, ame­lyet mi­nél in­kább gyen­gí­te­ni, szom­szé­da­it pe­dig erő­sí­te­ni kell. Most vi­szont Ma­gyar­or­szág­ra mint jö­ven­dő part­ner­re is gon­dol­tak. Te­le­ki (áp­ri­lis­tól kül­ügy­mi­nisz­ter) a tit­kos tár­gya­lá­sok­ra a kö­vet­ke­ző igé­nye­ket fo­gal­maz­ta meg: a bé­ke­szer­ző­dés­nek biz­to­sí­ta­nia kell Ma­gyar­or­szág ele­mi ér­de­ke­it, a leg­ke­ve­sebb, hogy az ös­­sze­füg­gő ma­gyar több­sé­gű sá­vok Ma­gyar­or­szág­hoz tar­toz­za­nak. He­lyi au­to­nó­mi­át kí­vánt a ma­gyar, a szé­kely és a szász kö­zös­sé­gek szá­má­ra Er­dély­ben, ha­té­kony és ga­ran­tált ki­sebb­ség­vé­del­met Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, Ro­má­ni­á­ban, Ju­go­szlá­vi­á­ban. Nép­sza­va­zást igé­nyelt Nyu­gat-Ma­gyar­or­szág és a Bá­nát né­met aj­kú la­kos­sá­ga ho­va­tar­to­zá­sá­ról. Az or­szág nyers­anyag­igé­nye­i­nek ki­elé­gí­té­se, va­la­mint víz­el­lá­tá­sa ér­de­ké­ben Ke­let-Szlo­vá­kia és a Ru­tén­föld meg­tar­tá­sát kí­ván­ta. Leg­alább át­me­ne­ti­leg biz­to­sí­ta­ni kí­ván­ta a köz­le­ke­dés és a kom­mu­ni­ká­ció (vas­út, pos­ta, táv­író, te­le­fon) egy­sé­gét és az ár­víz-men­te­sí­té­si és ön­tö­zé­si be­ren­de­zé­sek egy­sé­ges rend­sze­rét. In­do­kolt­nak tar­tot­ta a há­bo­rús tar­to­zá­sok ará­nyos el­osz­tá­sát Ma­gyar­or­szág és szom­szé­dai kö­zött, fel kí­ván­ta szá­mí­ta­ni a ro­mán ok­ku­pá­ció ál­tal oko­zott vesz­te­sé­get, és szük­sé­ges­nek tar­tot­ta a ro­má­nok ál­tal ki­szál­lí­tott ja­vak prob­lé­má­já­nak ren­de­zé­sét is (Galántai 1993).
Fran­cia­or­szág te­hát az egy­más­sal ci­va­ko­dó cseh és len­gyel (Teschen), il­let­ve ro­mán és szerb (Bán­ság) szö­vet­sé­ge­sei mel­lé Ma­gyar­or­szá­got is be akar­ta von­ni a né­me­tek és Szov­jet-Orosz­or­szág el­le­ni cor­don san­i­taire ki­épí­té­sé­be. Ter­mé­sze­te­sen bi­zo­nyos gaz­da­sá­gi elő­nyö­ket is sze­ret­tek vol­na meg­sze­rez­ni. Mind­eze­kért cse­ré­be ha­tár­ki­iga­zí­tást aján­lot­tak. A hi­va­ta­lo­san fel­ha­tal­ma­zott há­rom kor­mány­meg­bí­zott uta­sí­tá­sai mér­sé­kelt te­rü­le­ti igé­nyek­re vo­nat­koz­tak, ame­lyet egy csa­tolt tér­kép tett szem­lé­le­tes­sé. Te­le­ki fel­ha­tal­maz­ta a kül­dött­sé­get, hogy kü­lön uta­sí­tás ki­ké­ré­se nél­kül – ha szük­sé­ges­nek lát­ja – el­ejt­he­ti a tér­ké­pen is jel­zett te­rü­le­ti igé­nyek so­rá­ból Po­zsonyt és kör­nyé­két, Ke­let-Szlo­vá­ki­át és a bá­ná­ti sváb­föl­det. Te­le­ki írá­sos út­ba­iga­zí­tást is adott kül­döt­te­i­nek. Eb­ben azt hang­sú­lyoz­ta, hogy a tár­gya­lá­sok cél­ja fran­cia köz­ve­tí­tés­sel modus viven­dit ta­lál­ni a szom­szé­dok­kal. Ez csak­is te­rü­le­ti át­ren­de­zés­sel – leg­alább­is a jel­zett mi­ni­má­lis ter­je­de­lem­ben – kép­zel­he­tő el. A ma­gyar fél két jegy­zé­ket is ké­szí­tett, a má­so­dik­ban már pon­to­san meg­fo­gal­ma­zott igé­nyek­kel. Ezek a Fel­vi­dék nyu­ga­ti ré­szén a nyelv­ha­tá­rig ter­jed­tek (ma­guk­ban fog­lal­ták Po­zsonyt, Nyitrát, Ri­ma­szom­ba­tot, Kas­sát, Ungvárt), ill. a már em­lí­tett Ke­let-Szlo­vá­ki­át és Kár­pát­al­ját je­löl­ték meg cél­ként (itt nép­sza­va­zás dön­tött vol­na). A ma­gyar fél a kö­vet­ke­ző­ket sze­ret­te vol­na el­ér­ni: „A bé­ke­fel­té­te­lek­ben meg­ál­la­pí­tott ha­tá­rok mó­do­sí­tá­sa oly mó­don, hogy a ma­gyar faj nagy tömb­jé­hez szo­ro­san il­lesz­ke­dő és tisz­tán ma­gyar te­rü­le­te­ket ne vá­las­­szák le Ma­gyar­or­szág­ról. Ma­gyar­or­szág ré­gi te­rü­le­tei egy ré­szé­nek meg­ha­gyá­sa, ame­lyek az or­szág gaz­da­sá­gi éle­té­nek és fő­leg ipa­ri ter­me­lé­sé­nek fenn­tar­tá­sá­hoz mi­ni­má­li­san szük­sé­ges nyers­anya­go­kat és ener­gia­hor­do­zó­kat ad­ják” (Zeidler 2003, 556).
A tár­gya­lá­sok szep­tem­ber vé­gén meg­sza­kad­tak, egy­részt mert az or­szág ka­to­nai je­len­tő­sé­ge csök­kent, más­részt mert a fran­ci­ák am­bí­ci­ó­it az an­go­lok és az ola­szok rossz szem­mel néz­ték. Vé­gül szep­tem­ber­ben meg­bu­kott Paléo­logue, a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ki­ne­ve­zett fő­tit­ká­ra, va­la­mint Millerand mi­nisz­ter­el­nök és kül­ügy­mi­nisz­ter, akik a tár­gya­lá­sok kez­de­mé­nye­zői vol­tak.
A gyors re­ví­zió re­mé­nyét to­vább csök­ken­tet­te, hogy Cseh­szlo­vá­kia és a Szerb–Horvát–Szlovén Ki­rály­ság 1920. au­gusz­tus 14-én szö­vet­sé­get kö­tött. En­nek lé­nye­ge az volt, hogy ma­gyar tá­ma­dás ese­tén köl­csö­nös se­gít­sé­get nyúj­ta­nak egy­más­nak; il­let­ve, ha az egyik fél meg­tá­mad­ja Ma­gyar­or­szá­got a má­sik elő­ze­tes tá­jé­koz­ta­tá­sa nél­kül, ak­kor az kö­te­les sem­le­ges­nek ma­rad­ni szö­vet­sé­ge­se iránt és két had­osz­tályt ál­lo­má­soz­tat­ni Ma­gyar­or­szág ha­tá­rán. Az egyez­mény­hez 1921-ben Ro­má­nia is csat­la­ko­zott, lét­re­jött az ún. kisan­tan­t.14 E blokk­nak Beneš ter­vei sze­rint Auszt­ri­á­val és Len­gyel­or­szág­gal kel­lett vol­na ki­e­gé­szül­nie, ter­mé­sze­te­sen cseh­szlo­vák ve­ze­tés­sel. Ez biz­to­sí­tot­ta vol­na a tér­ség önál­ló­sá­gát ke­let és nyu­gat fe­lé egy­aránt. Így egy 80 mil­li­ós tá­bor állt vol­na szem­ben az alig nyolc mil­li­ós Ma­gyar­or­szág­gal.
Ahogy Puric, Ju­go­szlá­via nép­szö­vet­sé­gi kép­vi­se­lő­je, mond­ta, a kis­an­tant kez­det­től fog­va egy ir­re­á­lis ve­szély el­len vé­de­ke­ző ál­la­mok szö­vet­sé­ge, mert az ko­mo­lyan nem fel­té­te­lez­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szág egye­dül bár­me­lyi­kü­ket is meg­tá­mad­hat­ja (Ádám 1981, 203).
A ki­tö­ré­si kí­sér­le­tek ku­dar­ca után a ma­gyar kor­mány­zat be­lát­ta, hogy je­len­leg a hely­zet meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan. El­kezd­te a tri­a­no­ni szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­ci­ó­ját, me­lyet már a nagy­ha­tal­mak is egy­re han­go­sab­ban kö­ve­tel­tek. A Tri­a­non ra­ti­fi­ká­ci­ó­ját tar­tal­ma­zó tör­vény­ja­vas­la­tot 1920. no­vem­ber 15-én fo­gad­ták el. A bé­ke­szer­ző­dés hi­va­ta­los ki­hir­de­té­sé­re Bu­da­pes­ten 1921. jú­li­us 31-én ke­rült sor. A cor­pus iuris­ba az 1921. évi XXXIII. tör­vény­ként cik­ke­lyez­ték be.
A ha­tá­rok tény­le­ges ki­je­lö­lé­se a ha­tár­meg­ál­la­pí­tó bi­zott­sá­gok fel­ada­ta volt. Négy ilyen bi­zott­sá­got hoz­tak lét­re hét tag­gal, ötöt de­le­gált a Nagy­kö­ve­tek Ta­ná­csa, egyet-­e­gyet pe­dig az érin­tett or­szág. Több ap­ró ha­tár­ki­iga­zí­tás­ra is sor ke­rült, Ma­gyar­or­szág vis­­sza­kap­ta pél­dá­ul Somoskőt és So­mos­kő­új­fa­lut, az új szom­szé­dot pe­dig más­hol kár­pó­tol­ták. Az ös­­szes ki­iga­zí­tást fi­gye­lem­be vé­ve Bu­da­pest, be­le­ért­ve a sop­ro­ni nép­sza­va­zást is, 717 négy­zet­ki­lo­mé­ter­rel „gaz­da­go­dott”.

Bruck és Marien­bad

A kis­an­tant meg­ala­ku­lá­sa és az olasz–cseh­szlo­vák kö­ze­le­dés (ra­pal­lói szer­ző­dés) nyil­ván­va­ló­vá tet­ték, hogy a bé­ke­szer­ző­dés gyors meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban nem le­het bíz­ni. El kell fo­gad­ni a hely­ze­tet, s meg kell pró­bál­ni más uta­kon ki­tör­ni a po­li­ti­kai el­szi­ge­telt­ség­ből. A kül­po­li­ti­kai izo­lá­ció fel­szá­mo­lá­sá­nak má­sik le­het­sé­ges út­ja a szom­szé­dok­kal va­ló tár­gya­lás volt.
A gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dés­ről, a pref­er­en­ciális vám­rend­szer alap­ján, Cseh­szlo­vá­ki­á­val még Te­le­ki mi­nisz­ter­el­nök­sé­ge alat­t, 1921. már­ci­us 14-én, az auszt­ri­ai Bruck­ban kez­dőd­tek meg a tár­gyalá­sok15, me­lye­ken részt vett Te­le­ki, Gratz Gusz­táv kül­ügy­mi­nisz­ter és Beneš cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter is.16 Eze­ken a tár­gya­lá­so­kon Beneš haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott (vagy leg­alább­is úgy tett) bi­zo­nyos te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek­re, sőt, ezt meg­elő­ző­en, ez év ja­nu­ár 9-én Sza­páry gróf, ma­gyar dip­lo­ma­tá­nak úgy nyi­lat­ko­zott, hogy a jó vi­szonyt Ma­gyar­or­szág­gal el­ső­sor­ban gaz­da­sá­gi té­ren kell hely­re­ál­lí­ta­ni, és a ha­tár­mó­do­sí­tá­sok csak ki­egé­szí­tői le­het­nek egy egyez­mény­nek. A cseh fél előbb a gaz­da­sá­gi, a ma­gyar fél pe­dig a po­li­ti­kai kér­dé­sek­ről akart meg­egyez­ni. Beneš sze­rint po­li­ti­kai kér­dé­se­ket csak a gaz­da­sá­gi vi­szony meg­ja­vu­lá­sa után le­het tár­gyal­ni. A ma­gyar kül­dött­ség ál­lás­pont­ja sze­rint vi­szont a ma­gyar köz­vé­le­mény csak ak­kor tá­mo­gat­ná a gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dést, ha a bé­ke­dik­tá­tum leg­ki­rí­vóbb igaz­ság­ta­lan­sá­gai meg­szűn­né­nek A nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban az egész kor­szak ál­lan­dó prob­lé­má­ja ma­radt, hogy a gaz­da­sá­gi vagy a po­li­ti­kai kér­dé­se­ket old­ják-e meg előb­b. A bruc­ki tár­gya­lá­sok IV. Kár­oly el­ső vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­té­nek kö­szön­he­tő­en ered­mény­te­le­nül vég­ződ­tek. Beneš a meg­be­szé­lé­sek fo­lya­mán ki­je­len­tet­te, amen­­nyi­ben egy sem­le­ges fó­rum meg­ál­la­pít­ja, hogy a 300 000 főt ki­te­vő ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­ság (szá­muk je­len­tő­sen ki­sebb volt, mint­egy 140-150 ezer fő) ugyan­olyan ki­sebb­sé­gi jo­go­kat él­vez Ma­gyar­or­szá­gon, mint a ma­gyar ki­sebb­ség Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, ak­kor ezt haj­lan­dók úgy ér­tel­mez­ni, hogy a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­sá­got át­en­ged­ték Cseh­szlo­vá­ki­á­nak, s en­nek fe­jé­ben ké­szek egyen­lő szá­mú ma­gyar la­kos­sal ren­del­ke­ző te­rü­le­tet Ma­gyar­or­szág­nak átenged­ni.17 A tár­gya­lá­sok­ra Gratz egy 11 év­vel ké­sőb­bi in­ter­jú­já­ban úgy em­lék­szik vis­­sza, hogy ba­rát­sá­gos, jó hang­nem­ben zaj­lot­tak, s meg­egye­zés szü­le­tett ar­ról, hogy ér­de­mi dön­té­se­ket, ha­tá­ro­za­to­kat majd au­gusz­tus­ban Marien­bad­ban hoz­nak. Az össz­han­got Kár­oly vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­te bon­tot­ta meg.18
Ugyan­ez év má­ju­sá­ban, a marien­ba­di tár­gya­lá­sok kü­szö­bén, Beneš úgy nyi­lat­ko­zott Sza­páry gróf­nak, hogy a ma­ga ré­szé­ről min­dent el fog kö­vet­ni, hogy a cseh­szlo­vák saj­tó­ban ked­ve­zőbb lég­kör ala­kul­jon ki a te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek te­kin­te­té­ben (Haas 2001; Bor­sody 1945, 73–75).
IV. Kár­oly vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­te után Te­le­ki és kor­má­nya le­mon­dott. Az új kor­mány Beth­len Ist­ván ve­ze­té­sé­vel ala­kult meg. Beth­len tisz­tán lát­ta, hogy be kell il­lesz­ked­ni az új eu­ró­pai rend­be, Ma­gyar­or­szág gyen­ge és el­szi­ge­telt, je­len­leg ki­tö­rés­re nincs le­he­tő­sé­ge. A Beth­len-ka­bi­net Benešékkel 1921. jú­ni­us 10–23. kö­zött a cseh­or­szá­gi Marien­bad­ban (Mariánské Láznì) foly­tat­ta a tár­gya­lá­so­kat. Bánffy Mik­lós kül­ügy­mi­nisz­ter és Te­le­ki is tár­gyalt a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter­rel. „Te­kin­tet­tel, hogy én vol­tam a kez­de­mé­nye­ző és ál­lá­som­ban a »fi­ata­l­ab­b« kül­ügy­mi­nisz­ter, ter­mé­sze­tes volt, hogy én uta­zom oda. Né­hány sür­göny­vál­tás után meg­ál­la­pod­tunk, hogy Marien­bad­ban ta­lál­ko­zunk má­jus el­ső nap­ja­i­ban” (Bánffy 1993, 45). Bánffy egy et­ni­kai jel­le­gű ha­tár­ki­iga­zí­tás­ra tett javasla­tot19, a ma­gyar igé­nyek­ről vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­i­ben ír. A két or­szág köz­ti vi­szony­ban a leg­ége­tőbb kér­dés a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te és a ha­tá­rok nyel­vi ha­tá­rok­ká va­ló vál­toz­ta­tá­sa. Az el­ső ke­vés­bé fon­tos (jobb a ma­gyar­ság hely­ze­te, mint a má­sik két szom­széd­nál), a ha­tár nép­raj­zi ala­pú re­ví­zi­ó­já­hoz azon­ban ra­gasz­ko­dik Ma­gyar­or­szág. Bánffy az­zal a tu­dat­tal tet­te meg aján­la­tát, hogy Prá­ga sok­kal töb­bet ka­pott, mint amit ere­de­ti­leg akart. Beneš azon­ban csak Ko­má­rom és Lo­sonc kör­nyé­ki ki­iga­zí­tá­sok­ról volt haj­lan­dó tár­gyal­ni. Hang­sú­lyoz­ta, hogy bár­mi­fé­le meg­ál­la­po­dás elő­fel­té­te­le, hogy Bu­da­pest a ha­tár­ki­iga­zí­tás­kor vis­­sza nem ke­rü­lő te­rü­le­te­ket el­is­me­ri Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz tar­to­zan­dó­nak. Ezt Bánffy is így gon­dol­ta, vi­szont ez csak úgy le­het­sé­ges, „ha olyan lé­nye­ges te­rü­le­tet ka­punk vis­­sza, amit si­ker­nek köny­vel­he­tünk el és ami a ma­gyar kö­zön­sé­get va­ló­ban meg­nyug­tat­ja” (Bánffy 1993, 48–50). Ezt a cseh fél is el­is­mer­te. A für­dő­vá­ros­ból Bánffy elé­ge­det­ten in­dult ha­za, úgy érez­te, hogy van re­mény a meg­egye­zés­re, most már az al­ku­do­zás kö­vet­ke­zik (Bánffy 1993, 48–50).
Mint Bánffy, Beth­len is úgy vél­te, hogy egy mi­ni­má­lis ki­iga­zí­tá­sért cse­ré­be nem le­het le­mon­da­ni a töb­bi ma­gyar te­rü­let­ről. A meg­egye­zés ak­kor sem jött vol­na lét­re, ha a ma­gyar fél el­fo­gad­ja Beneš aján­la­tát, mert a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter ezt az­zal a pre­kon­cep­ci­ó­val tet­te meg, hogy azt úgy­is el­uta­sít­ják. Bánffy fel­vá­zolt egy ma­gyar–oszt­rák–cseh hár­mas együtt­mű­kö­dést is, mely­ben, egy kis­sé Beneš hi­ú­sá­gá­ra is hat­va, a cse­he­ké le­het­ne a ve­ze­tő sze­rep, mon­dot­ta. A gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dés, a vám­unió a ké­sőb­bi évek fo­lya­mán még több­ször fel­ve­tő­dött. Ér­de­mi meg­ál­la­po­dá­sok itt sem jöt­tek lét­re, a pár­be­szé­det a nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi kér­dés el­mér­ge­se­dé­se akasz­tot­ta meg. Kár­oly újabb vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­té­re vá­la­szul Prá­ga moz­gó­sí­tot­ta ka­to­na­sá­gát.
Az or­szág hely­ze­tét to­vább ne­he­zí­tet­te az el­tá­vo­zott ural­ko­dó új­bó­li vis­­sza­té­ré­se, il­let­ve a no­vem­be­ri len­gyel–cseh­szlo­vák po­li­ti­kai egyez­mény. Ez a két ál­lam köz­ti ha­tárt vég­le­ges­nek is­mer­te el, és jó­in­du­la­tú sem­le­ges­sé­get írt elő, ha va­la­me­lyik szom­széd tá­ma­dást kí­sé­rel­ne meg. Kö­te­lez­te a két fe­let, hogy nem köt­nek olyan szer­ző­dést, ami a köz­tük lé­vő szer­ző­dés­sel el­len­té­tes. Ez az egyez­mény azon­ban so­ha­sem lé­pett ha­tály­ba.
Beneš 1921. de­cem­ber 16-án az oszt­rá­kok­kal is egyez­ményt kö­tött. Az öt év­re szó­ló szer­ző­dés­ben kö­te­lez­ték ma­gu­kat a sain­t-ger­main-i és a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés ha­tá­ro­za­ta­i­nak be­tar­tá­sá­ra. Ga­ran­tál­ták egy­más te­rü­le­ti ép­sé­gét, il­let­ve, hogy kö­zös erő­vel lép­nek fel az an­ci­en ré­gi­me vis­­sza­ál­lí­tá­sa el­len. A szer­ző­dést öt év le­jár­ta után nem újí­tot­ták meg.
Az új rend­ben va­ló el­he­lyez­ke­dés el­ső lé­pé­se­ként Bánffy 1921. má­jus 23-án kér­te Ma­gyar­or­szág fel­vé­tel­ét a Nép­szö­vet­ség­be. A bel­po­li­ti­kai vi­ták, a kis­an­tant el­len­sé­ges ma­ga­tar­tá­sa, va­la­mint a bur­gen­lan­di ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra csak 1922. szep­tem­ber 18-án lett Ma­gyar­or­szág egyen­ran­gú tag­ja a Nép­szö­vet­ség­nek.
Az or­szág kül­po­li­ti­kai moz­gás­te­re na­gyon szűk volt, ezért a Nép­szö­vet­ség­ben pró­bált meg ered­mé­nye­ket el­ér­ni. A cél­ki­tű­zé­sek közt sze­re­pelt a kis­seb­sé­gi kér­dé­sek na­pi­ren­den tar­tá­sa, il­let­ve a le­sze­re­lés és a fegy­ver­ke­zé­si egyen­jo­gú­ság. A Tri­a­non­ban meg­ál­la­pí­tott ma­gyar had­erő az or­szág vé­del­mé­re elég­te­len volt (a had­se­reg lét­szá­ma nem ha­lad­hat­ta meg a 35 000 főt), a tit­kos fej­lesz­tést pe­dig aka­dá­lyoz­ta az or­szág­ban 1927-ig mű­kö­dő ka­to­nai el­len­őr­ző bi­zott­ság.
A ma­gyar po­li­ti­ka cél­ja az 1920-as évek el­ső fe­lé­ben kül­po­li­ti­ka­i­lag és gaz­da­sá­gi­lag az or­szág hely­ze­té­nek kon­szo­li­dá­lá­sa volt. A re­ví­zió han­goz­ta­tá­sa eb­ben az idő­ben hát­tér­be szo­rult. Beth­len meg­ér­tet­te, hogy a nem­zet­kö­zi hely­zet el­fo­ga­dá­sa az egyet­len jár­ha­tó út. Gaz­da­sá­gi té­ren je­len­tős se­gít­ség volt a nép­szö­vet­sé­gi köl­csön, mel­­lyel si­ke­rült vis­­sza­szo­rí­ta­ni az inf­lá­ci­ót. 1927-ben pe­dig be­ve­zet­ték az arany­fe­de­ze­tű új pénzt, a pen­gőt. Az új eu­ró­pai be­ren­dez­ke­dés meg­kí­ván­ta egy hosszú tá­vú kül­po­li­ti­kai stra­té­gia ki­dol­go­zá­sát, mely a te­rü­le­ti re­ví­zi­ó­hoz ve­ze­tő le­het­sé­ges uta­kat ke­res­te.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­se után új hely­zet állt elő, mert az 1918 előt­ti öt nagy­ha­ta­lom­ból csak ket­tő ma­radt. Né­met­or­szág, Orosz­or­szág és az Osztrák–Ma­gyar Mo­nar­chia he­lyé­re Olasz­or­szág, Len­gyel­or­szág és a kis­an­tant lé­pett. Az át­ala­kult erő­vi­szony­ok kö­zött kel­lett Ma­gyar­or­szág­nak szö­vet­sé­ge­se­ket, tá­mo­ga­tó­kat ta­lál­ni. Az el­gon­do­lás az volt, hogy a bé­ké­vel elé­ge­det­len or­szá­gok, ill. a sta­tus quo fenn­tar­tá­sá­ban ér­de­kel­tek kö­zül az előb­bi tá­bor­ból kell szö­vet­sé­ge­se­ket ke­res­ni. Né­met­or­szág nem akar­ta a ma­gyar ügyet is a nya­ká­ba ven­ni, a Szov­jet­uni­ó­val pe­dig vé­gül nem jött lét­re szer­ző­dés (a dip­lo­má­ci­ai kap­cso­la­tot csak 1934-ben ve­szik fel). Fel­me­rült még a Len­gyel­or­szág­gal kö­ten­dő szö­vet­ség le­he­tő­sé­ge is, de a len­gye­lek a rend­szer fenn­tar­tá­sá­ban vol­tak ér­de­kel­tek.

Az ak­tív kül­po­li­ti­ka és a bé­kés re­ví­zió

A dip­lo­má­ci­ai ki­tö­rés­re vé­gül is az Olasz­or­szág­gal kö­tött szer­ző­dés ad­ta a lehetőséget.20 Eh­hez a Ju­go­szlá­vi­á­hoz va­ló kö­ze­le­dés ve­ze­tett, mert egy Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő egyez­mény biz­to­sít­hat­ta vol­na Belg­rád há­tát az ola­szok­kal szem­ben. Mus­solin­iék gyor­san re­a­gál­tak. Kez­det­ben még egy olasz–­mag­yar–ju­gos­zláv hár­mas szer­ző­dés­ről volt szó. Azon­ban ez ha­ma­ro­san meg­vál­to­zott, s Mus­so­li­ni kö­zöl­te Ma­gyar­or­szág­gal, hogy hos­­szú tá­vú po­li­ti­kai szer­ző­dést akar köt­ni, ami na­gyobb elő­nyök­kel jár­na, mint egy Ju­go­szlá­vi­á­val kö­ten­dő szer­ző­dés (Ju­hász 1998, 105). A szer­ző­dést 1927. áp­ri­lis 5-én kö­töt­ték meg. Ez ki­mond­ta az örök ba­rát­sá­got a két ál­lam kö­zött, és azon vi­tás kér­dé­sek vá­lasz­tott bí­ró­ság út­ján va­ló ren­de­zé­sét, me­lye­ket dip­lo­má­ci­ai úton nem le­het meg­ol­da­ni. A tár­gya­lá­so­kon Beth­len ki­je­len­tet­te: Ma­gyar­or­szág át­tér az ak­tív kül­po­li­ti­ká­ra; fő kül­po­li­ti­kai prob­lé­ma­ként pe­dig a kis­an­tan­tot je­löl­te meg. En­nek a fel­bom­lá­sa kö­zös ér­dek, de ez csak úgy ér­he­tő el, ha va­la­me­lyik tag­ja Ma­gyar­or­szág fe­lé kö­ze­led­ne, meg­egyez­ne ve­le. Mus­so­li­ni kö­zöl­te, hogy a ju­go­szlá­vok­kal va­ló meg­egye­zés nem esik egy­be Olasz­or­szág ér­de­ke­i­vel. A Cseh­szlo­vá­ki­á­val va­ló meg­egye­zés sem meg­old­ha­tó, mert „Ma­gyar­or­szág ad­dig nem ak­ció­ké­pes, amíg a cseh ha­tár 30 km-re van Bu­da­pest­től és a cseh re­pü­lő­gé­pek, ha akár Ju­go­szlá­vi­á­val, akár Ro­má­ni­á­val konf­lik­tus­ba ke­ve­re­dünk, egy óra alatt ös­­sze­bom­báz­hat­ják fő­vá­ro­sun­kat anél­kül, hogy vé­de­kez­ni tud­nánk ez el­len. Er­re Mus­so­li­ni, mint olyan em­ber, aki egy pil­la­nat alatt meg­ér­ti a ve­le szem­ben ál­ló gon­do­la­ta­it, azt mond­ta: te­hát ma­guk­ra néz­ve a cseh kér­dés el­in­té­zé­se az el­ső etap, ami­re én igen­nel vá­la­szol­tam” – mond­ta Beth­len (Karsai 1967). Mind­ket­ten egyet­ér­tet­tek te­hát ab­ban, hogy el­ső a cseh­szlo­vák kér­dés el­in­té­zé­se. Mus­so­li­ni ígé­re­tet tett ar­ra, hogy egy ma­gyar–cseh­szlo­vák konf­lik­tus ese­tén nyo­mást gya­ko­rol­na a ro­má­nok­ra, hogy sem­le­ge­sek ma­rad­ja­nak.
Bu­da­pest­ről Cseh­szlo­vá­ki­át ér­ték a leg­erő­sebb tá­ma­dá­sok. Ez több ok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza: a Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült te­rü­le­tek­nek fon­tos sze­re­pük volt a ré­gi Ma­gyar­or­szá­gon, a po­li­ti­kai elit sok szál­lal kö­tő­dött ide. Az emig­rán­sok is sze­ret­ték vol­na, ha a Fel­vi­dék mi­nél ha­ma­rább vis­­sza­tér, így a re­ví­zi­ós moz­gal­mak osz­lo­pai vol­tak. Mi­vel a „cseh­szlo­vák­ok­nak” nem volt ko­ráb­ban ál­la­mi­sá­ga, hi­á­nyoz­tak a tör­té­nel­mi tra­dí­ci­ók, a ma­gyar po­li­ti­ka igye­ke­zett ezt ki­hasz­nál­ni. Az­zal ér­vel­tek, hogy Cseh­szlo­vá­kia egy mes­ter­sé­ges kép­ződ­mény, ami csak a nagy­ha­tal­mak­nak kö­szön­he­ti lé­te­zé­sét. Mi­vel a fran­cia szö­vet­sé­gi rend­szer­nek a tér­ség­ben Prá­ga volt a leg­hű­sé­ge­sebb ál­la­ma, ezért Cseh­szlo­vá­kia ha­tal­mi po­zí­ci­ó­i­nak meg­gyen­gí­té­se nél­kül a ma­gyar re­ví­zi­ós cé­lok nem vol­tak el­ér­he­tők (De­ák 1991, 9–18).
Az olasz szer­ző­dés­sel egy­be­esett a ka­to­nai el­len­őr­ző bi­zott­ság ki­vo­nu­lá­sa Ma­gyar­or­szág­ról, ezért meg­in­dul­ha­tott a had­se­reg fej­lesz­té­se, és meg­kezd­ték a re­ví­zi­ós pro­pa­gan­dát, a kül­föld fel­vi­lá­go­sí­tá­sát is. Az or­szág el­is­mert­sé­ge nőtt, de ez­zel egye­nes arány­ban a kis­an­tant is szo­ro­sabb­ra zár­ta so­ra­it.
A mi­nisz­ter­el­nök, aki ed­dig a re­ví­zi­ós kér­dé­sek­ben elég­gé vis­­sza­fo­gott volt, 1927. má­jus vé­gi za­la­eger­sze­gi be­szé­dé­ben már jó­val ke­mé­nyebb han­got ütött meg a tri­a­no­ni dik­tá­tum­ról. „Most azon­ban azt mon­dom: el­ér­ke­zett az ide­je, hogy kül­po­li­ti­kai kér­dé­sek­kel be­ha­tó­an fog­lal­koz­zunk” (Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.). A ma­gyar nép ere­je nem ele­gen­dő a talp­ra ál­lás­hoz, kül­föl­di ba­rá­tok­ra, tá­mo­ga­tók­ra is szük­sé­ge van – mond­ta. Ki­emel­te, hogy a ma­gyar­ság 1000 év óta a Du­na-me­den­cé­ben él, így föld­raj­zi hely­ze­té­nél fog­va itt ve­ze­tő hely il­le­ti. „A tri­a­no­ni szer­ző­dés tönk­re­tet­te ezt az or­szá­got. Egy nem­zet­tel sem bán­tak, olyan igaz­ság­ta­la­nul, egyet sem tet­tek olyan sze­ren­csét­len­né, mint Ma­gyar­or­szá­got […] Mert a vi­lág ma már kez­di lát­ni az igaz­sá­gun­kat. A vi­lág köz­vé­le­mé­nye, a jó em­be­rek köz­vé­le­mé­nye or­szá­gunk fe­lé kezd for­dul­ni […] Azt hi­szem, hogy az ön­ren­del­ke­zé­si jog­nak, amit Tri­a­non­ban láb­bal ti­por­tak, a jö­vő­ben ér­vé­nye­sül­nie kell és ér­vé­nye­sül­ni fog […] A ma­gyar nem­zet a ma­ga tar­to­zá­sát a bé­ke­szer­ző­dés­ben ki­fi­zet­te, de nem elé­gí­tet­ték ki jo­gos kö­ve­te­lé­se­it. A vi­lág­tör­té­ne­lem fo­lya­ma­tá­tól, a sa­ját erő­ink­től, a be­csü­le­tes tö­rek­vé­se­ink­től, mun­kás po­li­ti­kánk­tól vár­juk ezek ki­elé­gí­té­sét” (Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.). Még hoz­zá­tet­te, hogy a ki­tű­zött cé­lok el­éré­sé­hez nél­kü­löz­he­tet­len a bel­ső egy­ség.
A re­ví­zi­ós han­gu­la­tot, a bi­za­ko­dást to­vább nö­vel­te Harold Sid­ney Harmsworth, Rother­mere lord­já­nak az év jú­ni­us 21-én meg­je­lent cik­ke. Az írást a Daily Mail­ben, sa­ját lap­já­ban je­len­tet­te meg Ma­gyar­or­szág he­lye a nap alatt (Hungary’s place in the sun) cím­mel. „A Kö­zép-Eu­ró­pa tér­kép­ét át­raj­zo­ló há­rom szer­ző­dés kö­zül az utol­só és leg­sze­ren­csét­le­nebb a tri­a­no­ni, me­lyet Ma­gyar­or­szág­nak 1920. jú­ni­us 4-én kel­lett alá­ír­nia. Ahe­lyett, hogy egy­sze­rű­sí­tet­te vol­na a nem­ze­ti­sé­gek amúgy is szö­ve­vé­nyes há­ló­ját, még to­vább bo­nyo­lí­tot­ta azt. Olyan mély elé­ge­det­len­sé­get vál­tott ki, hogy min­den pár­tat­lan uta­zó, aki a kon­ti­nens­nek er­re a tá­já­ra té­ved, vi­lá­go­san lát­ja az el­kö­ve­tett hi­bák jó­vá­té­tel­ének szük­sé­ges­sé­gét” (Rothermere 1997, 35–36; Zei­dler 2003, 457–462). A bé­ke­szer­ző­dé­sek csak egy el­jö­ven­dő há­bo­rú mag­va­it ve­tet­ték el, nem ol­dot­tak meg sem­mit, ír­ja. Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te: „Ha­son­ló­kép­pen egy szép na­pon Cseh­szlo­vá­kia – aho­vá több mint 1 mil­lió ma­gyart csa­tol­tak – is vi­tá­ba ke­ve­red­het Né­met­or­szág­gal a há­rom­mil­lió oszt­rák-né­met mi­att, akik észa­ki ha­tá­ra­in be­lül­re ke­rül­tek, és ak­kor elő­nyös len­ne szá­má­ra, ha meg­sza­ba­dult vol­na a dé­li ha­tá­ra­i­val kap­cso­la­tos prob­lé­má­ik­tól. A ha­tár és­­sze­rű ki­iga­zí­tá­sán ala­pu­ló ba­rát­ság Ma­gyar­or­szág­gal rá­adá­sul lé­pést je­len­te­ne a vám­unió fe­lé is, ami mind­két or­szág szá­má­ra nagy ha­szon­nal jár­na” (Rothermere 1997, 35– 36; Zei­dler 2003, 457–462).
A lord cik­ke nagy vissz­han­got vál­tott ki bel­föld­ön és kül­föld­ön egy­aránt. A kis­an­tant kez­det­ben meg­pró­bál­ta el­hall­gat­ni a tör­tén­te­ket, az egy­re na­gyobb saj­tó­vissz­hang azon­ban tá­ma­dás­ra kész­tet­te őket. Ide­ge­sen re­a­gál­tak, Beneš nyil­vá­nos le­vél­vál­tás­ba bo­csát­ko­zott Rother­mere-rel. Rother­mere írá­sa Benešnek, a kül­ügy­mi­nisz­ter­nek a sze­ná­tus kül­ügyi bi­zott­sá­gá­ban 1927. jú­li­us 14-én el­hang­zott be­szé­de után ka­pott na­gyobb pub­li­ci­tást. Eb­ben je­len­ték­te­len kí­sér­let­nek ne­vez­te Rother­mere kez­de­mé­nye­zé­sét, amely a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­sá­got nem ve­szé­lyez­tet­he­ti. To­váb­bá az­zal is meg­vá­dol­ta, hogy ki akar­ja élez­ni Ma­gyar­or­szág és a kis­an­tant ál­la­ma­i­nak vi­szo­nyát, és az­ál­tal, hogy fel­élesz­ti a re­ví­zió és a Szent István-i ko­ro­na in­teg­ri­tá­sa irán­ti re­ményt a bé­két ve­szé­lyez­te­ti (Michela 2004).
Kri­ti­ká­já­ra a lord nyílt le­vél­ben vá­la­szolt, amely­ben meg­bé­lye­gez­te a ma­gyar ki­sebb­ség jog­ta­lan hely­ze­tét az „utód­ál­lam­ok egyi­ké­ben”, és a ma­gyar ja­vak le­fog­la­lá­sa­kor és ki­sa­já­tí­tá­sa­kor Cseh­szlo­vá­ki­á­ban al­kal­ma­zott el­já­rá­si mód nyil­vá­nos­ság­ra ho­za­ta­lát kö­ve­tel­te (Ko­vács 1994). Rother­mere ar­ra hív­ta fel Beneš fi­gyel­mét, hogy a tri­a­no­ni bé­ke a kö­zép-eu­ró­pai vi­szo­nyok is­me­re­té­nek hi­á­nyá­ból szü­le­tett, s hogy az anya­or­szág­tól el­sza­kí­tott la­kos­ság min­dig a ha­za­té­rés­re fog tö­re­ked­ni. Egyéb­ként is Beneš job­ban te­szi, ha nem té­vesz­ti szem elől, hogy Lon­don és Pá­rizs nél­kül Cseh­szlo­vá­kia nem is lé­tez­ne. Beneš vá­la­szá­ban azt ve­tet­te Rother­mere sze­mé­re, hogy az el­fer­dí­ti az ő sza­va­it. Utal­va ma­gas tiszt­sé­gé­re ar­ról ír, hogy ő a lord­dal szem­ben nem mond­hat ki nyíl­tan min­dent. Vé­gül fel­aján­lot­ta Rother­mere-nek, hogy haj­lan­dó ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­ta­ni min­den ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót, mi­vel a lord ál­tal hasz­nált ada­tok nem tel­je­sek, sőt ese­ten­ként té­ve­sek. A sor­rend­ben kö­vet­ke­ző táv­ira­tot jú­li­us 27-én tet­ték köz­zé. Eb­ben Rother­mere ar­ra hi­vat­koz­va, hogy a múlt (a ma­gya­ro­sí­tás) nem ment­he­ti a je­len bű­ne­it, a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek el­nyo­má­sá­val vá­dol­ta meg Cseh­szlo­vá­ki­át, mi­köz­ben konk­rét sé­re­lem­ként a föld­re­form vég­re­haj­tá­sát ne­vez­te meg.
Az au­gusz­tus 10-én írt, az elő­ző­nél is éle­sebb hang­vé­te­lű táv­ira­tá­ban a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló jó kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gá­ra fi­gyel­mez­tet­te Cseh­szlo­vá­ki­át. Ek­kor azon­ban Beneš már nem re­a­gált ezek­re a le­ve­lek­re (Michela 2004).
Vavro Šrobár21 au­gusz­tus 10-én fej­tet­te ki vé­le­mé­nyét. Sze­rin­te Ma­gyar­or­szá­gon egy­re vi­lá­go­sab­ban lát­ják, hogy az an­ti­de­mok­ra­ti­kus vi­szo­nyok mi­att a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok egy­re in­kább el­ide­ge­ned­nek az anya­or­szág­hoz va­ló vis­­sza­té­rés gon­do­la­tá­tól. Nem tet­szik ne­kik a ma­gyar­or­szá­gi me­ző­gaz­da­sá­gi po­li­ti­ka. A sta­tus quo meg­vál­toz­ta­tá­sá­val kap­cso­lat­ban pe­dig ki­fej­tet­te, hogy so­ha nem ad­ják azt, ami az övék (Michela 2004). Šrobár a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét jó­nak mi­nő­sí­tet­te, s a ma­gyar ki­sebb­sé­get lo­já­lis­nak ne­vez­te Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben (Michela 2004).
A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt22 kép­vi­se­lői és sze­ná­to­ri klub­ja au­gusz­tus 17-én ki­adott nyi­lat­ko­za­tá­ban a lord ak­ci­ó­já­val kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te, hogy ez nem más, mint tá­ma­dás Szlo­vá­kia egy­sé­ge el­len. Ezt a szlo­vák nem­zet el­íté­li és el­uta­sít­ja. Ki­áll­nak a tri­a­no­ni ha­tá­rok sért­he­tet­len­sé­ge mel­lett, s azt a szlo­vák nép bár­mi­kor bár­ki­vel szem­ben meg­vé­di. „Szlo­vá­kia a mi tes­tünk, a vé­rünk, a jö­vőnk” (Ïuri­ca 1996, 124).
Bar­tók Lás­zló23, po­zso­nyi ma­gyar kon­zul is ha­son­ló szlo­vák re­a­gá­lá­sok­ról szá­mol be a meg­nyi­tás­ra ke­rü­lő Duna Vásár kap­csán. Ve­le Kor­nel Stodola ag­rár­pár­ti sze­ná­tor, a Duna Vásár el­nö­ke kö­zöl­te, hogy il­do­mo­sabb vol­na, ha nem je­len­ne meg a vá­sár meg­nyi­tó­ján, mert ott ma­gyar­el­le­nes be­szé­dek vár­ha­tók, me­lyek­re a Rother­mere-kam­pány, il­let­ve az ad okot, hogy ab­ban Fe­nyő Mik­sa és Bathányi Kál­mán is részt vesz­nek. ők te­vé­ke­nyen részt vet­tek a két or­szág köz­ti gaz­da­sá­gi szer­ző­dés lét­re­jöt­té­ben, s most „a mi köz­tár­sa­sá­gunk lé­te el­len irá­nyu­ló Rother­mere ak­ci­ó­ban részt vesznek.”24 Kor­nel Stodola sze­rint ez az ak­ció éket ver a ma­gyar és a szlo­vák la­kos­ság kö­zé, ki­lenc év kon­szo­li­dá­ci­ós mun­ká­ját té­ve tönk­re. „A po­li­ti­ku­sa­ik­ban meg­volt a kész­ség, hogy a ha­tá­rok ki­iga­zí­tá­sá­ról a jö­vő­ben tár­gyal­ja­nak, vi­szont a lord ak­ci­ó­it nem tűr­he­tik szó nél­kül. A sze­ná­tor fel­in­dult­sá­gát jól pél­dáz­za, hogy most fran­ci­á­ul be­szél­ge­tett ve­lem, s nem pe­dig ma­gya­rul” – jegy­zi meg Bartók.25 A kö­vet­ke­ző év­ben a Duna Vásár kap­csán Stodola ki­je­len­tet­te, hogy a tri­a­no­ni re­ví­zió kér­dé­sét meg kell ol­da­ni, mert amíg ily bi­zony­ta­lan ál­la­po­tok van­nak, ad­dig nincs gaz­da­sá­gi kon­szo­li­dá­ció. A ha­tár­vi­ták mi­att nem mer­nek a cseh ban­kok na­gyobb össze­ge­ket a szlo­vák ipar­vál­la­lat­ok­ba fek­tet­ni. Így ezek tönk­re men­nek. A re­ví­zió ügyét azon­ban csak a Nép­szö­vet­sé­gen be­lül le­het megoldani.26
A Rother­mere-kam­pány nagy vissz­hang­ra ta­lált a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben. A ma­gyar po­li­ti­kai pár­tok és tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lői több íz­ben is meg­szó­lal­tak az ügy­ben, amit a hi­va­ta­los szer­vek élénk fi­gye­lem­mel kí­sér­tek. A ki­sebb­sé­gi saj­tó­ban olyan hí­rek is meg­je­len­tek, hogy az an­gol lord ak­ci­ó­ja a brit kül­po­li­ti­ka vál­to­zá­sá­val függ ös­­sze. Eb­ből pe­dig a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség el­ren­de­zé­sé­nek vár­ha­tó vál­toz­ta­tá­sá­ra kö­vet­kez­tet­tek. Sze­rin­tük a Daily Mail az an­gol tár­sa­da­lom vé­le­mé­nyét tol­má­csol­ta. Mi­vel né­hány írás ál­lam­el­le­nes jel­le­gű volt, a cen­zú­ra több al­ka­lom­mal is köz­be­lé­pett, s le­fog­la­lás­sal aka­dá­lyoz­ták meg az ilyen írá­sok köz­lé­sét (Michela 2004).
A lord ak­ci­ó­ja több kor­társ vé­le­mé­nye sze­rint a föld­re­form­mal füg­gött ös­­sze, ame­lyet Rother­mere rab­lás­nak minősítet­t.27 Ezt a vé­le­mé­nyét a Benešnek 1927. szep­tem­ber 19-én Genf­ből kül­dött táv­ira­tá­ban is ki­fe­jez­te. A ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben ter­je­dő kü­lön­fé­le hí­resz­te­lé­sek ha­tá­sát jól mu­tat­ja, hogy egyes for­rá­sok sze­rint a kö­zel­gő ha­tár­vál­to­zás re­mé­nyé­ben né­há­nyan szlo­vák is­ko­lá­ból ma­gyar­ba írat­ták át gye­re­kü­ket, má­sok pe­dig azt ter­vez­ték, hogy nem fi­zet­nek töb­bé adót a cseh­szlo­vák ál­lam­nak.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban el­len­kam­pány in­dult, több nagy­gyű­lést, párt­ren­dez­vényt tar­tot­tak, alá­írá­so­kat gyűj­töt­tek, a la­pok pe­dig kü­lön kö­zöl­ték azok ne­ve­it, akik nem ír­ták alá a pe­tí­ci­ót. Bar­tók kon­zul a hoz­zá in­té­zett kér­dé­sek­re, hogy alá­ír­ják-e a ma­gya­rok vagy sem a Rother­mere-kam­pány el­le­nes íve­ket, azt vá­la­szol­ta, hogy igen, mert nem kell, hogy fe­les­le­ges ül­döz­te­tés­nek te­gyék ki ma­gu­kat tar­tóz­ko­dá­suk­kal. Több­nyi­re a ma­gyar­ság pas­­szí­van vi­sel­ke­dett a kam­pány ide­jén, sőt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban olyan vé­le­mé­nyek is meg­je­len­tek, hogy Rother­mere ér­dek­te­len a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra. A Ko­má­ro­mi La­pok sze­rint a ma­gya­rok sem mel­let­te, sem el­le­ne nin­cse­nek a lord ak­ci­ó­já­nak. Ez pas­­szív és óva­tos ma­ga­tar­tás­ra utal a ki­sebb­ség ré­szé­ről (Michela 2004).
A cikk ma­gyar­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sa sem volt egy­ér­tel­mű. A köz­vé­le­mény hős­ként ün­ne­pel­te a lor­dot, a kor­mány vi­szont vis­­sza­fo­got­tabb volt. A cikk egy­részt fel­hív­ta a vi­lág fi­gyel­mét a tri­a­no­ni igaz­ság­ta­lan­sá­gok­ra, más­részt vi­szont prob­lé­mát je­len­tett, hogy a köz­vé­le­mény ide­jét érez­te, hogy a kor­mány nem­zet­kö­zi fó­ru­mok elé vi­gye a ha­tá­rok ügyét. Beth­lenék tisz­tá­ban vol­tak ve­le, hogy a do­log nem idő­sze­rű, bár­mi­ne­mű ha­son­ló kí­sér­let meg­buk­na.
A má­sik prob­lé­mát a lord ál­tal fel­ve­tett ha­tár­ki­iga­zí­tás­ok mér­té­ke okoz­ta, me­lyek az et­ni­kai el­vet követ­ték.28 A ma­gyar po­li­ti­kai élet több­sé­ge et­től jó­val töb­bet sze­re­tett vol­na el­ér­ni. A hi­va­ta­los kül­po­li­ti­ka nem akar­ta ön­ként fel­ad­ni az in­teg­ri­tás esz­mé­jét. A po­li­ti­kai élet sze­rep­lői kö­zül a lord ja­va­sol­ta et­ni­kai ha­tár­vo­na­la­kat csak a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták és a li­be­rá­lis de­mok­ra­ták egy cso­port­ja, pl. Nagy Emil fo­gad­ták el. „A Rother­mere-féle gon­do­lat is nyil­ván­va­ló­an azt je­len­ti, s aki őt más­kép ér­ti, az őt fél­re­ér­ti, hogy amen­­nyi­ben a tri­a­no­ni ha­tár úgy ki­iga­zít­ta­tik, amint eb­ben a cik­kem­ben több­ször ki­fej­tet­tem, úgy ter­mé­sze­te­sen és ma­gá­tól érthetődő­leg a ma­gyar faj­nak le kell mon­da­nia az in­teg­ri­tá­si esz­me to­váb­bi fenn­tar­tá­sá­ról, ha­nem be­le kell nyu­god­nia ab­ba, hogy a tö­mör nem­ze­ti­sé­gi te­rü­le­te­ket el­vesz­tet­te, ha vi­szont visz­­sza­kap­ja azo­kat a ma­gyar és sváb te­rü­le­te­ket, ame­lyek min­den jo­gos ok lát­sza­ta nél­kül ra­gad­tak el az anya­or­szág­tól. Te­hát ép­pen a va­ló­di és tar­tós bé­ké­nek s az egy­más mel­lett la­kó or­szá­gok test­vé­ri és gaz­da­sá­gi ös­­sze­mű­kö­dé­sé­nek a le­he­tő­vé té­te­le ér­de­ké­ben nél­kü­löz­he­tet­len a tri­a­no­ni ha­tá­rok eme ki­iga­zí­tá­sa” (Nagy 1928, 399). Nagy a to­váb­bi­ak­ban még ki­tér ar­ra, hogy az aki az in­teg­ri­tás esz­mé­jé­nek il­lú­zi­ó­já­ban él ne di­cső­ít­se Rother­mere-t.
Az ese­mé­nyek ala­ku­lá­sa a mi­nisz­ter­el­nö­köt is ál­lás­fog­la­lás­ra kész­tet­ték. Az Egy­sé­ges Párt ülé­sén be­szélt a Rother­mere-ak­cióról és a kor­mány ter­ve­i­ről. Le­szö­gez­te, hogy az ak­ci­ó­hoz a kor­mány­nak sem­mi kö­ze. „Ugyan­ak­kor azon­ban ki kell je­len­te­nem azt, hogy én is, mint ma­gyar em­ber ab­ban a fel­fo­gás­ban va­gyok, hogy Rother­mere lord nagy há­lá­ra kö­te­lez ben­nün­ket” (Zeidler 2003, 471). A ma­gyar kor­mány­nak óva­tos­nak és kö­rül­te­kin­tő­nek kell len­nie, mi­vel szin­te két tűz kö­zé ke­rült: fi­gye­lem­be kell ven­nie a köz­vé­le­mény fel­kor­bá­csolt szen­ve­dé­lye­it és „a rop­pant hiú” Rother­mere-t is (Zeidler 2001, 101; Zei­dler 2003, 471–473). Beth­len egy in­ter­jú­ban kö­zöl­te, hogy a tri­a­no­ni bé­ke re­ví­zi­ó­ja be­kö­vet­ke­zik, de a hely­zet még nem érett meg a konk­rét lé­pé­sek meg­té­te­lé­re (Romsics 2004, 257).
A kor­mány­fő üd­vö­zöl­te te­hát az ak­ci­ót, ugyan­ak­kor tisz­tá­ban volt ve­le, hogy „a Rother­mere-hez ha­son­ló fel­ka­pasz­ko­dot­tak” és a Lor­dok Há­za töb­bi ma­gyar­ba­rát tag­ja­i­nak nyi­lat­ko­za­tai cse­kély je­len­tő­ség­gel bír­nak a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban.
Beth­len 1927 de­cem­be­ré­ben Genf­ben ta­lál­ko­zott Austen Cham­ber­lain an­gol kül­ügy­mi­nisz­ter­rel és elő­ke­rült a lord sze­re­pe. Beth­len le­szö­gez­te, hogy „mi mint kor­mány ez­zel az ak­ci­ó­val sem­mi ös­­sze­köt­te­tés­ben nem ál­lunk, és sem­mi lé­pést en­nek fej­lesz­té­sé­re nem tet­tünk és nem is te­szünk. Igaz, hogy az ak­ci­ó­nak jó ol­da­lai is van­nak, ti., hogy a tri­a­no­ni szer­ző­dés igaz­ság­ta­lan­sá­ga­it a kö­zön­ség előtt is­me­re­te­seb­bé tet­te, mint előb­b, de el­is­me­rem azt is, hogy az ak­ció ná­lunk túl­zott re­mé­nye­ket kelt a kö­zön­ség­ben, ame­lye­ket a kor­mány nem tud ki­elé­gí­te­ni, szom­szé­da­ink­nál pe­dig nyug­ta­lan­sá­got és re­ak­ci­ót, amely ter­mé­szet­sze­rű­leg a köz­tük és köz­tünk le­vő hely­zet nyu­godt­sá­gát nem se­gí­ti elő. En­nek da­cá­ra nincs mó­dunk­ban ezt az ak­ci­ót de­za­vu­ál­ni, mert a ma­gyar köz­vé­le­mény a bé­ke­re­ví­zi­ót óhajt­ja és sür­ge­ti, az or­szág és a la­kos­ság ér­zel­mei ezt kí­ván­ják, és ha­za­fi­at­lan­ság­nak mi­nő­sí­te­né az ak­ció de­za­vu­á­lá­sát. A saj­tó­ra sem tu­dunk be­fo­lyást gya­ko­rol­ni, mert a saj­tó­or­gá­num­ok kö­zött ver­seny van a pat­ri­o­tiz­mus szem­pont­já­ból, és ha a saj­tó egyik ré­sze (ah­ogy ezt az el­len­zé­ki la­pok a hely­zet ki­hasz­ná­lá­sá­val elő­sze­re­tet­tel te­szik) a Rother­mere-ak­ciót ma­gasz­tal­ja, a kor­mány­hoz kö­zel­ál­ló la­pok nem hall­gat­hat­nak vagy nem fog­lal­hat­nak az ak­ció el­len ál­lást” (Karsai 1967, 92–93).
Az an­gol po­li­ti­kus Rother­mere-ről el­mond­ta, hogy igen jól is­me­ri; min­dig azt ír­ja a lap­já­ban, amit po­pu­lá­ris­nak hisz, de ab­ban is csa­ló­dik gyak­ran. Rother­mere az ak­ci­ó­i­ban ab­ból in­dul ki, hogy más­nap, ha va­la­ki a ká­vé­ház­ban elő­ve­szi az új­sá­got, mit sze­ret­ne ben­ne lát­ni, és ha ezt lát­ja, azt mond­ja, hogy ez de­rék lap. De a lord olyan em­ber, aki ma fel­ka­rol va­la­mit, s hol­nap ugyan­olyan kön­­nyed­ség­gel el­ej­ti. Ez­zel az ak­ci­ó­já­val is így lesz, hogy egy idő múl­va tel­je­sen el fog­ja hagy­ni. Öröm­mel hall­ja, hogy a ma­gyar kor­mány tá­vol áll ezen ak­ci­ó­tól, és azt a ta­ná­csot ad­ja, hogy ezen­túl is tart­sa tá­vol ma­gát. Ká­ros­nak tart­ja az ak­ci­ót, mert ir­ri­tá­ci­ót visz az amúgy is iz­ga­tott eu­ró­pai hely­zet­be anél­kül, hogy prak­ti­kus kö­vet­kez­mé­nyek­hez ve­zet­ne (Karsai 1967).
Beth­len nem osz­tot­ta a lord vé­le­mé­nyét az et­ni­kai re­ví­zi­ó­val kap­cso­lat­ban sem. 1928 nya­rán sze­mé­lye­sen kér­te a Ducét, has­son Rother­mere-re, hogy mó­do­sít­sa el­kép­ze­lé­se­it. A ha­tár men­ti te­rü­le­tek vis­­sza­adá­sa he­lyett au­to­nó­mi­át kér­jen Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja szá­má­ra. „Ezt Beneš úgy­sem tel­je­sí­ti, vi­szont pár fa­lut fel­ajánl­hat, ezt vi­szont mi nem fo­gad­hat­juk el” – mond­ta Beth­len (Romsics 1999, 259). A Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1929 ta­va­szán kör­ren­de­le­tet adott ki az üg­­gyel kap­cso­lat­ban: „Ha a Rother­mere lord ál­tal ki­fej­tett pro­pa­gan­da ke­rül va­la­mely al­ka­lom­mal szó­ba, úgy a kül­kép­vi­se­le­tek ve­ze­tő­i­nek a leg­na­gyobb szim­pá­tia hang­ján kell ezen ak­ci­ó­ról, mely meg­is­me­ré­sün­ket kül­föld­ön le­he­tő­vé tet­te, beszél­niök, de nem sza­bad ké­telyt hag­y­niok az­iránt, hogy ez nem a ma­gyar kor­mány pro­pa­gan­dá­ja” (Pritz 1995, 237). Az et­ni­kai re­ví­zió han­goz­ta­tá­sa ugyan­is azt a ve­szélyt rej­tet­te ma­gá­ban, mint­ha Ma­gyar­or­szág le­mon­da­na az in­teg­ri­tás­ról. Egy­faj­ta át­me­ne­ti meg­ol­dást dol­goz­tak ki, mely­nek lé­nye­ge az volt, hogy a ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­te­ket azon­nal vis­­sza kell ad­ni, míg a töb­bi el­csa­tolt te­rü­le­ten nép­sza­va­zás­nak kell dön­te­nie.
Rother­mere kam­pá­nya nagy vissz­han­got vál­tott ki Po­zsony­ban is. Sco­tus Via­tor29 1928 ta­va­szán lá­to­ga­tást tett Szlo­vá­ki­á­ban, és si­e­tett min­den­kit meg­nyug­tat­ni. A tisz­te­le­té­re ren­de­zett ban­ket­ten ki­je­len­tet­te, hogy: „Rothermere-t sen­ki sem tart­ja ko­moly embernek”30, bíz­za­nak ben­ne (már­mint Seton-Watsonban), mert ne­ki a szlo­vák nép „az egyet­len igaz szerelme.”31
A skót tör­té­nész ta­lál­ko­zott dr. Jabloniczky Já­nos képviselővel32 is, aki­vel a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság hely­ze­té­ről be­szél­get­tek. Jabloniczky fel­vi­lá­go­sí­tot­ta őt, hogy a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság küz­del­me nem ir­re­den­tiz­mus, mert csak a nem­zet­kö­zi szer­ző­dés­ben le­írt jo­ga­it akar­ja. Ki­fej­tet­te, hogy mi a ma­gyar­ság fel­fo­gá­sa az új ál­lam­ról: mi­vel az or­szá­got tisz­tán po­li­ti­kai okok hoz­ták lét­re, egy eset­le­ges eu­ró­pai po­li­ti­kai vál­to­zás kap­csán az or­szág je­len­le­gi alak­ja is vál­toz­hat, mon­dot­ta.33
Seton-Watson a Reggel34című lap szer­kesz­tő­sé­gé­be is el­lá­to­ga­tott, ahol egy né­met nyel­vű saj­tó­nyi­lat­ko­za­tot dik­tált le. Túl­sá­go­san ma­gyar­ba­rát hang­vé­te­le mi­att azon­ban a szer­kesz­tők a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um saj­tó­osz­tá­lyá­tól en­ge­délyt kér­tek an­nak cen­zú­rá­zat­lan köz­lés­re. A vá­lasz nem is ké­sett so­kat, kö­zöl­ték, hogy a szer­ző­re va­ló te­kin­tet­tel „vá­gat­la­nul” leközöl­hetik.35
A lord ak­ci­ó­já­nak egyik kö­vet­kez­mé­nye a Ma­gyar Re­ví­zi­ós Li­ga meg­ala­ku­lá­sa lett lett, Her­czeg Fe­renc el­nök­le­té­vel. A li­ga az or­szág­ban mű­kö­dő re­vi­zi­o­nis­ta szer­ve­ze­tek ös­­sze­fo­gá­sá­ra, és kül­föl­di pro­pa­gan­date­vé­keny­ség­re volt hi­va­tott. Her­czeg az ala­ku­ló ülé­sen ki­je­len­tet­te, hogy: „Az úgy­ne­ve­zett Rother­mere-von­al nem ma­gyar ja­vas­lat, nem is ma­gyar kez­de­mé­nye­zés, a ma­gyar nem­zet nem ad­ja fel jo­gát a tel­jes te­rü­le­ti in­teg­ri­tás­nak” (Bu­da­pes­ti Hír­lap, 1927. jú­li­us 28.; Rom­sics 2004, 258). Ez is rá­vi­lá­gít ar­ra, hogy bár a lord írá­sá­val hal­lat­lan nép­sze­rű­ség­re tett szert, az ál­ta­la tett ki­iga­zí­tá­si ja­vas­la­to­kat azon­ban a köz­vé­le­mény nagy ré­sze el­uta­sí­tot­ta. Ezt bi­zo­nyít­ja az ol­va­sói le­ve­lek so­ka­sá­ga is, ame­lyek a Ma­gyar­ság egyik cik­ké­re re­a­gál­va ér­kez­tek. „Hol le­gyen a Rother­mere-von­al? Vá­la­szom csak egy le­het, ahol a jó Is­ten több mint ezer év előtt ki­je­löl­te, ter­mé­szet ad­ta ha­tá­rok­kal ki­raj­zol­ta, Horvát-Szlavónország ki­ha­gyá­sá­val. Amint nem is le­het máskép­p.”36
Beth­len – az ola­szok­kal kö­tött egyez­mén­­nyel, Rother­mere cik­ke után, egy gaz­da­sá­gi­lag meg­erő­sö­dött or­szág­gal a há­ta mö­gött – bel­po­li­ti­ka­i­lag meg­szi­lár­dul­va, most már nyíl­tan vál­lal­ta a re­ví­zi­ót. A za­la­eger­sze­gi be­szé­dé­ben már fog­lal­ko­zott ez­zel, és nem egé­szen egy év­vel ké­sőbb, 1928. már­ci­us 4-én Deb­re­cen­ben is meg­tet­te ezt. A mi­nisz­ter­el­nök ös­­sze­fog­lal­ta az or­szág kül­po­li­ti­kai hely­ze­tét, a szom­szé­dok­kal va­ló vi­szonyt, és meg­hir­det­te a bé­kés re­ví­zió jel­sza­vát. A vi­szonyt Ma­gyar­or­szág és a szom­szé­dai kö­zött csak egy igaz­sá­gos ren­de­zés, a bé­ke­szer­ző­dés meg­vál­toz­ta­tá­sa ja­vít­hat­ja meg. A köl­csö­nös tár­gya­lá­sok út­ja az, amely az el­len­té­tek fel­ol­dá­sá­hoz ve­zet, s nem pe­dig az, „hogy az egyik ol­da­lon locarnói pak­tumokkal37 és ha­son­ló jók­kal kí­nál­tak meg ben­nün­ket, de ugyan­ak­kor ak­ci­ók in­dul­tak meg ab­ból a cél­ból, hogy Ma­gyar­or­szá­got térd­re kény­sze­rít­sék” (Romsics 2000, 240). A to­váb­bi­ak­ban ki­je­len­tet­te: „Mi nem tar­to­má­nyo­kat vesz­tet­tünk el. Ben­nün­ket föl­da­ra­bol­tak. A mi ese­tünk nem El­zász-Lo­ta­rin­gia ese­te. A mi­énk Len­gyel­or­szág ese­te. Né­met­or­szág le­mond­ha­tott egy tar­to­mány­ról, de mi fa­junk egy­har­ma­dá­ról örök idők­re le nem mond­ha­tunk. Ezt igaz­sá­gul el­fo­gad­ni nem tud­juk és a ma­gyar nem­zet ka­pu­ra szö­gez­né azt az ál­lam­fér­fi­út, aki egy má­so­dik Tri­a­nont alá­ír­na […] Ha már­most Eu­ró­pa azt mond­ja, hogy mi kí­ná­lunk ne­ked egy vég­le­ges bé­ke­ren­det, de ti azt visz­­sza­uta­sít­já­tok ab­ban a for­má­ban, ahogy ígér­jük, mond­já­tok meg te­hát, hogy mi­kép­pen akar­já­tok ti a vég­le­ges bé­ke ren­de­zé­sét, úgy én er­re egy mon­dás­sal fe­le­lek: Ha va­la­ki a mel­lé­nyét ros­­szul gom­bol­ta be, öl­tö­zé­két csak úgy hoz­hat­ja rend­be, ha ki­gom­bol­ja és azu­tán jól gom­bol­ja be. Ezek­re a ha­tá­rok­ra egy vég­le­ges bé­két fel­épí­te­ni nem le­het. Ezek­re a ha­tá­rok­ra fel le­het épí­te­ni egy bör­tönt, amely­ben mi va­gyunk az őr­zöt­tek és a győ­zők az őr­zők. De mes­­sze va­gyunk még at­tól is, hogy meg­nyíl­ja­nak en­nek a bör­tön­nek aj­ta­jai. A szom­széd­ból át­hal­lat­szik a szó, hogy bé­ke­re­ví­zi­ó­ról nem le­het be­szél­ni, el­len­ben tár­gyal­ni bár­mi­ről le­het. Eh­hez csak jobb at­mosz­fé­rá­ra van szük­ség. Sze­re­tem a szó­já­té­kot, de csak azt, amely fel­vi­lá­go­sít, fényt de­rít az igaz­ság­ra, de nem ho­má­lyo­sít el sem­mit. Én is szó­já­ték­kal fe­le­lek er­re: Ne­künk nem bé­ke­re­ví­zi­ó­ra van szük­sé­günk, ne­künk más ha­tá­rok­ra van szük­sé­günk” (Romsics 2000, 240–251).
Beth­len a bé­kés re­ví­zió jel­sza­vá­nak han­goz­ta­tá­sa­kor is tisz­tá­ban volt ve­le, te­rü­le­ti kér­dé­se­ket csak vér­rel és vas­sal le­het el­in­téz­ni, el­ve­szett or­szág­ré­sze­ket erő­szak nél­kül vis­­sza­sze­rez­ni nem le­het. A bé­kés re­ví­zió jel­sza­va al­kal­mas esz­köz volt a sta­tus quo mor­zso­lá­sá­ra, an­nak elő­se­gí­té­sé­re, hogy a maj­da­ni tör­té­nel­mi pil­la­nat­ban a le­he­tő leg­ki­sebb ál­do­zat­tal le­hes­sen célt ér­ni. Ezért kel­lett a re­ví­zi­ós moz­ga­lom is, a tár­sa­dal­mi kez­de­mé­nye­zé­se­ket a kor­mány ti­tok­ban tá­mo­gat­ta, a köz­vé­le­mény re­ví­zi­ós han­gu­la­tát hol csak a hát­tér­ből, hol pe­dig nyíl­tan is szí­tot­ta. Így olyan tár­sa­dal­mi lég­kör szü­le­tett, amely­re – ha kel­lett – min­dig le­he­tett hi­vat­koz­ni. Er­re pe­dig az évek mú­lá­sá­val egy­re in­kább szük­ség lett. A hú­szas évek vé­gén ki­tört gaz­da­sá­gi vál­ság el­sö­pör­te a kon­szo­li­dá­ci­ós ered­mé­nye­ket, s ez­zel együtt a bé­ke­rend­szer el­hi­bá­zott vol­ta is mind nyil­ván­va­lób­bá lett. A sta­tus quo hí­vei újabb és újabb kí­sér­le­tet tet­tek a fenn­ál­ló vi­szo­nyok meg­szi­lár­dí­tá­sá­ra, a le­győ­zöt­tek meg­bé­kí­té­sé­re. A kor­mány ezek el­uta­sí­tá­sa­kor, bát­ran hi­vat­koz­ha­tott a köz­vé­le­mény­re. Az­zal ér­vel­vén, hogy olyan egyez­mény el­fo­ga­dá­sa, amely nem nyújt gyógy­írt a ma­gyar­ság se­be­i­re, a kor­mány el­söp­ré­sét von­ná ma­ga után (Pritz 1995, 235–236).
A kor­mány­zó és Beth­len kö­ze­li mun­ka­kap­cso­la­tot ala­kí­tott ki több kon­zer­va­tív gon­dol­ko­dá­sú né­met tiszt­tel. 1927-ben Bu­da­pes­ten ven­dé­gül lát­ták Hans von Seeckt tá­bor­no­kot, aki meg­hí­vá­sa előtt nem sok­kal, mint a né­met had­se­reg-pa­rancs­nok­ság fő­nö­ke vo­nult nyug­díj­ba. A lá­to­ga­tás cél­ja a ma­gyar had­erő új­já­épí­té­si prob­lé­má­i­nak meg­be­szé­lé­se volt, me­lyen Hor­thy és Beth­len el­mond­ták a tá­bor­nok­nak, hogy a jö­vő­ben – pon­to­san mi­kor még nem tud­ha­tó – meg­tá­mad­ják Cseh­szlo­vá­ki­át. A cél Szlo­vá­kia el­fog­la­lá­sa, ahol vé­le­mé­nyük sze­rint a cseh ura­lom még nem szi­lár­dult meg (Sakmyster 2001, 153). Seeckt már 1923 feb­ru­ár­já­ban tár­gyalt Beth­len­nel ar­ról, hogy Né­met­or­szág ka­to­na­i­lag se­gí­te­né volt szö­vet­sé­ge­sét egy Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni tá­ma­dás­ban.
A ma­gyar kor­mány, hogy nem­zet­kö­zi hely­ze­tét még job­ban meg­szi­lár­dít­sa fo­ko­zot­tab­ban kö­ze­le­dett Len­gyel­or­szág és Auszt­ria fe­lé. Az előb­bi­vel 1928-ban,38 az utób­bi­val 1931-ben ba­rát­sá­gi és együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dést írt alá. Az el­szi­ge­telt­ség­ből va­ló ki­tö­rés szem­pont­já­ból ezek a szer­ző­dé­sek fon­to­sak vol­tak, a re­ví­zi­ó­hoz azon­ban nem vit­tek kö­ze­lebb. Az izo­lá­ci­ó­ból va­ló ki­lé­pést se­gí­tet­ték még az 1929 fo­lya­mán meg­kö­tött egyez­mé­nyek Bul­gá­ri­á­val és Tö­rök­or­szág­gal.
Beth­len re­ví­zi­ós prog­ram­ja na­gyon vál­to­zó volt, de ál­lan­dó elem volt ben­ne, hogy Hor­vát­or­szág­gal és az Auszt­ri­á­hoz ke­rült nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi (Burgenland)39 ré­szek­kel nem szá­molt. A ha­tár men­ti ma­gyar nyel­vű te­rü­le­te­ket nép­sza­va­zás nél­kül kö­ve­tel­te vis­­sza. Az olasz kö­vet­nek és Musztafa Kemál­nak40 olyan ki­je­len­tést tett, mi­sze­rint a cél­ki­tű­zés észa­ki irány­ban egész Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja. Ek­kor már ab­ban bí­zott, hogy ked­ve­ző az eu­ró­pai lég­kör, az erő­vi­szony­ok meg­vál­toz­tak, s az et­ni­kai ha­tá­rok­nál jó­val töb­bet el le­het ér­ni. A mi­nisz­ter­el­nök re­ví­zi­ós el­kép­ze­lé­se­it Ott­lik Lász­ló út­ján kö­zöl­te, aki a Ma­gyar Szem­lé­ben 1928 őszén meg­je­lent Új Hun­gá­ria cí­mű cik­ké­ben a kö­vet­ke­ző­ket ír­ja: „Nin­csen jó ma­gyar em­ber, aki ké­tel­ked­nék ab­ban, hogy a Szent Ist­ván Bi­ro­da­lom te­rü­le­ti egy­sé­ge előb­b-utóbb hely­re fog állani” (Zeidler 2003, 557). A cikk­ben elem­zi az el­sza­kí­tott te­rü­le­tek nem­ze­ti­sé­ge­i­nek hely­ze­tét. A szlo­vák elit nem bí­zik a ma­gya­rok­ban, mert szál­lás­te­rü­le­te nem ho­mo­gén (mint a hor­vá­to­ké), és mint nem­zet nem ren­del­ke­zik po­li­ti­kai és ad­mi­niszt­ra­tív ha­gyo­má­nyok­kal. „Per­sze eze­ket a cseh dik­ta­tú­ra alatt so­ha­sem fog­ják tud­ni meg­sze­rez­ni s bi­zo­nyos, hogy az au­to­nó­mia prog­ram­já­val bol­do­gan tér­né­nek vis­­sza az ős­ha­zá­ba” (Zeidler 2003, 561). Egye­dü­li ne­héz­sé­get az au­to­nó­mia te­rü­le­ti ha­tá­rá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa fog je­len­te­ni. Ott­lik sze­rint ugyan­is Beneš in­kább le­mon­da­na Csal­ló­köz­ről, mint Hlin­ka.41 Ugyan­is a Fel­vi­dék ma­gyar lak­ta ré­sze nél­kül a szlo­vá­kok el­vesz­tek vol­na a „cseh far­kas gyom­rá­ban” (Zeidler 2003, 561). Így Szlo­vá­kia vis­­sza­té­ré­se ese­tén, ha a szlo­vák fél a te­rü­let egy­sé­gét min­den­képp meg akar­ná őriz­ni, a Dél-af­ri­kai Uni­ó­hoz ha­son­ló meg­ol­dás kel­le­ne, ahol a két ural­ko­dó nyelv (an­gol, hol­land) tel­jes egyen­jo­gú­sá­got él­vez. Ott­lik Kár­pát­al­já­ról ki­je­len­tet­te: „Ami vé­gül Ru­tén­föl­det il­le­ti, en­nek au­to­nó­mi­á­ját, mint is­me­re­tes, nem­zet­kö­zi szer­ző­dés biz­to­sít­ja” (Zeidler 2003, 563). Ezt Ma­gyar­or­szág ter­mé­sze­te­sen be­tar­ta­ná, hisz Szent Ist­ván or­szá­ga nemcsak a ma­gya­ro­ké, ha­nem az itt élő más nem­ze­ti­sé­ge­ké is – ír­ja Ott­lik. „[A]mint mi jog­gal a ma­gun­ké­nak tart­juk az el­sza­kí­tott te­rü­le­te­ket és azok kul­tú­rér­té­ke­it, ugyan­olyan jo­guk van a ma­gyar és nem ma­gyar aj­kú el­sza­kí­tott test­vé­re­ink­nek a Du­na-Ti­sza ál­dott ter­mé­keny­sé­gű sík­já­hoz, Má­tyás ki­rály bu­dai vá­rá­hoz és Szent Ist­ván cso­dás, biz­tos me­ne­dé­ket adó ál­lam­épü­le­té­hez” (Zeidler 2003, 563). Ha nem is tel­je­sen fed­te az írás Beth­len el­kép­ze­lé­se­it, va­ló­szí­nű­leg kö­zel állt hoz­zá. A fran­cia kö­vet je­len­té­se sze­rint a cikk né­ze­tei „alig­ha áll­nak mes­­sze Beth­le­né­i­től” (Romsics 1999, 263–264).
Min­den­eset­re a kor­mány igye­ke­zett nem konk­re­ti­zál­ni el­kép­ze­lé­se­it a re­ví­zi­ó­ról. Ha en­ge­dé­ke­nyebb­nek mu­tat­ko­zik, s te­rü­let­sá­vok­ról, egy-két fa­lu­ról kezd al­ku­doz­ni, ak­kor ma­ga mond le az in­teg­ri­tás­ról. Ha pe­dig va­lós igé­nye­it tár­ja fel, úgy tűn­het, hogy megint ide­gen nem­ze­te­ket akar le­igáz­ni (Pritz 1982, 22).
Ezen vo­nal­ve­ze­tés­re je­len­tet­tek nagy ve­szélyt Prá­ga időn­kén­ti kü­lön­bö­ző fel­aján­lá­sai. In­nen ugyan­is gya­kor­ta jöt­tek kü­lön­bö­ző öt­le­tek rész­le­ges te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek­ről, szer­ző­dé­sek­ről a két or­szág kö­zött. Ez­zel a kül­föld előtt kí­vánt tet­sze­leg­ni, mint aki a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra tö­rek­szik. Más­fe­lől pe­dig a ma­gyar­or­szá­gi bal­ol­da­li, li­be­rá­lis erő­ket le­he­tett be­fo­lyá­sol­ni, ame­lyek úgy gon­dol­ták, hogy a szom­szé­dos ál­la­mok­kal kö­ten­dő meg­egye­zé­sek­kel le­het Pá­rizs­ra ha­tást gya­ko­rol­ni, nem pe­dig Pá­ri­zson ke­resz­tül a kis­an­tant­ra. El­kép­zel­he­tő, hogy Masaryk tény­leg fon­to­ló­ra vet­te egy meg­egye­zés le­he­tő­sé­gét, de a kül­po­li­ti­kai irá­nyí­tás­ban a cseh pol­gár­ság na­ci­o­na­lis­ta ér­de­ke­it job­ban kép­vi­se­lő Benešnek volt dön­tő sza­va. Az ő ja­vas­la­tai pe­dig csak pusz­ta tak­ti­ká­zás­nak mi­nő­sül­tek (Pritz 1995, 237).
Beneš 1928-ban egy szer­ző­dés­ter­ve­zet­ről kez­dett gon­dol­kod­ni. Az év ele­jén a prá­gai ma­gyar kö­vet, Masire­vich Szilárd42 és Beneš egy be­szél­ge­té­sén a kül­ügy­mi­nisz­ter el­mond­ta, hogy ő nem akar olyan szer­ző­dést a ma­gyar fél­től ki­e­rő­sza­kol­ni, amely­ben az le­mond min­den as­pi­rá­ci­ó­já­ról Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben. Sze­rin­te egy köl­csö­nös non agres­sion szer­ző­dést kel­le­ne köt­ni­ük, mely ki­zár­ja a há­bo­rút. Ez va­ló­já­ban Ma­gyar­or­szág­nak a jó, mert ez idő tájt csak Cseh­szlo­vá­kia a tá­ma­dó­ké­pes fél (Masirevich itt azért meg­je­gyez­te, hogy or­szá­ga ha­tá­ra­it a nagy­ha­tal­mak ga­ran­tál­ták). A Beneš-féle ter­ve­zet ma­gá­ba fog­lalt még egy dön­tő­bí­ró­sá­gi szer­ző­dést is.43 Sőt, egy feb­ru­á­ri, a Lon­don Gen­er­al Press­nek adott in­ter­jú­já­ban ki­je­len­tet­te, hogy ha Bu­da­pest a bé­ke­szer­ző­dé­sek fe­lül­vizs­gá­la­tát szor­gal­maz­za, ah­hoz két út ve­zet: a le­gá­lis út vagy a meg­egye­zés. Az el­ső le­he­tet­len, mert ha a bé­ke­szer­ző­dé­sek­hez nyúl­nak, ak­kor az egész eu­ró­pai rend ke­rül ve­szély­be. Nincs más le­he­tő­ség, csak a megeg­gyezés. „Locarno ke­re­tei közt egész kön­­nyen ta­lál­ha­tunk Ma­gyar­or­szág­gal meg­egye­zést” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1928. feb­ru­ár 18.).
Beneš má­jus­ban Lon­don­ban járt, ahol ta­lál­ko­zott Cham­ber­lain­nel, fo­gad­ta őt az an­gol ki­rály is. Itt elő­ad­ta a non agres­sion szer­ző­dés ter­vét. A lon­do­ni ma­gyar kö­vet­ség je­len­té­sé­ben ki­emel­te: ez Ma­gyar­or­szág szá­má­ra a 22-es csap­dá­ja, mert ha el­fo­gad­ja, le­mond a tri­a­no­ni dik­tá­tum re­ví­zi­ó­já­ról, mi­vel a szer­ző­dés ki­sebb ha­tár­ki­iga­zí­tá­so­kat sem fog tar­tal­maz­ni. Ha pe­dig nem fo­gad­ja el, ak­kor az eu­ró­pai köz­vé­le­mény előtt a le­sze­re­lést aka­dá­lyo­zó tűz­fé­szek lesz, s kül­po­li­ti­ka­i­lag el­szi­ge­te­lő­dik. En­nek a szer­ző­dés­nek a lét­re­jöt­tét meg kell akadá­ly­ozni.44
Ezen út­ja al­kal­má­val Beneš más eu­ró­pai fő­vá­ros­ok­ba (Pá­rizs, Ber­lin, Brüs­­szel) is el­lá­to­ga­tott. Ha­za­tér­te után a prá­gai ma­gyar kö­vet­nek el­mond­ta, hogy Eu­ró­pa bé­két akar, s aki na­gyon ber­zen­ke­dik az pó­rul jár­hat. Kri­ti­zál­ta a „jött­ment” Rother­mere ak­ci­ó­ját is. Masire­vich meg­je­gyez­te, hogy a ma­gyar po­li­ti­kai ve­ze­tés tá­vol áll tő­le, de a ma­gyar né­pet nem le­het meg­aka­dá­lyoz­ni ab­ban, hogy ki­fe­jez­ze há­lá­ját a nem­zet se­gí­tő­jé­nek. „Csak azt sze­ret­ném, hogy Ma­gyar­or­szág is já­rul­jon hoz­zá az atmos­féra meg­ja­ví­tá­sá­hoz, az­zal, hogy le­mond a szom­szé­dok nyug­ta­la­ní­tá­sá­ról, a re­ví­zió fo­lya­ma­tos fel­em­le­ge­té­sé­ről” – mon­dot­ta Beneš.45 Hoz­zá­fűz­te, hogy ez bé­kés úton úgy­sem va­ló­sul­hat meg, csak egy újabb fel­for­du­lás ese­tén. Er­re pe­dig sze­rin­te, aki az eu­ró­pai han­gu­lat jó is­me­rő­je, hos­­szú időn be­lül úgy­sincs ki­lá­tás. Masire­vich sze­rint egy jö­ven­dő bé­ke­of­fen­zí­vá­val le­het ös­­sze­füg­gés­ben az is, hogy John Crane Masaryk ma­gán­tit­ká­ra Bu­da­pest­re uta­zott.
A ma­gyar kül­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás­ban lé­te­zett az il­lú­zi­ók­kal szem­ben – hi­szen a hi­va­ta­los po­li­ti­kán be­lül is so­kan táp­lál­tak ir­re­á­lis re­mé­nye­ket Beneš vélt en­ge­dé­keny­sé­gé­ről – a re­a­li­tá­sok­kal hű­vö­sen szá­mot ve­tő fel­fo­gás is. Jól bi­zo­nyít­ja ezt Ott­lik Györ­gy 1928. má­jus 3-án Walko La­jos­hoz, az ak­ko­ri kül­ügy­mi­nisz­ter­hez írt le­ve­le (Pritz 1995, 210–213). Ott­lik ki­tű­nő­en ér­zé­kel­te, hogy Beneš nem te­het sem­mi­lyen aján­la­tot a sa­ját sza­kál­lá­ra, nem be­szél­ve ar­ról, hogy ezt a gyen­ge­ség je­le­ként ér­tel­mez­nék a po­li­ti­kai élet­ben
A szom­szé­dos ál­la­mok tisz­tá­ban vol­tak az­zal, hogy a ma­gyar ve­ze­tés min­dent sze­ret­ne vis­­sza­kap­ni, ugyan­ak­kor Bu­da­pes­ten is tud­ták, hogy a szom­szé­dok sem­mit sem akar­nak vis­­sza­ad­ni. Ahogy Daniel Rapant szlo­vák tör­té­nész ír­ta 1930-ban, a ma­gyar meg­nyi­lat­ko­zá­sok alap­ja to­vább­ra is „az ezer­éves tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág vis­­sza­ál­lí­tá­sa ma­radt. Ez a kí­ván­ság még min­dig ott él a mai ma­gyar nép több­sé­gé­nek a lel­ké­ben, még ha ki­fe­lé – tak­ti­kai okok­ból –, nem is nyil­vá­nul meg min­dig ilyen köz­vet­len for­má­ban” (Rapant 1996, 106). A ma­gyar politkában az el­múlt tíz év fo­lya­mán csak az esz­kö­zök­ben tör­tént vál­to­zás, a cél to­vább­ra is az ezer­éves ha­tá­rok vis­­sza­szer­zé­se (Rapant 1996, 106). A már több éve Magy­ra­orszá­gon tar­tóz­ko­dó Louis de Vien­ne, fran­cia kö­vet is úgy lát­ta, hogy Ma­gyar­or­szág min­dent visz­­sza sze­ret­ne kap­ni, de adan­dó al­ka­lom­mal ke­ve­seb­bel is be­éri (Romsics 1999, 263–264). A bé­kés re­ví­zió meg­hir­de­té­se el­le­né­re Beth­len is tisz­tá­ban volt ve­le, hogy a ma­gyar igé­nyek alá­tá­masz­tá­sá­ra had­se­reg is kell. Már­pe­dig a kis­an­tant ere­je ös­­sze­ha­son­lít­ha­tat­la­nul na­gyobb volt, mint Ma­gyar­or­szá­gé. Ezért meg­in­dult a had­se­reg fel­fegy­ver­zé­se, erő­sí­té­se. Olasz­or­szág már 1927 vé­gén el­in­dí­tot­ta el­ső fegy­ver­szál­lít­má­nyát Ma­gyar­or­szág­ra (lásd szent­gott­hár­di in­ci­dens, hirten­ber­gi eset). Hor­thy szin­tén meg volt győ­ződ­ve ró­la, hogy a bé­ke­rend­szer fel­szá­mo­lá­sá­hoz el­en­ged­he­tet­len egy erős had­se­reg.

Be­fe­je­zés

Az 1929-ben ki­tört gaz­da­sá­gi vál­ság – amely 1931 nya­rán el­ér­te Ma­gyar­or­szá­got – kö­vet­kez­té­ben Beth­len le­mon­dott a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről. A Du­na-me­den­ce bel­ső konf­lik­tu­sai mel­lé kül­ső nyo­más csat­la­ko­zott (olasz, fran­cia, an­gol rész­ről). Min­den, a vál­sá­got meg­ol­da­ni igyek­vő tö­rek­vés ku­darc­ba ful­ladt, a vál­ság kö­vet­kez­té­ben Ber­lin az 1930-as évek má­so­dik fe­lé­re meg­hó­dí­tot­ta eze­ket a pi­a­co­kat. Egy­re nyil­ván­va­lób­bá vált, hogy a tér­ség­ben a to­váb­bi­ak­ban Né­met­or­szá­gé lesz a dön­tő szó.
Adolf Hit­ler 1933-as ha­ta­lom­ra ju­tá­sa to­vább sú­lyos­bí­tot­ta a hely­ze­tet. Hit­ler Cseh­szlo­vá­ki­át te­kin­tet­te egyik fő el­len­fe­lé­nek, s tö­rek­vé­se­i­hez az ott élő né­met ki­sebb­sé­get is igye­ke­zett fel­hasz­nál­ni. Az 1920-as évek má­so­dik fe­lé­ben eny­hült a cseh­szlo­vá­ki­ai né­me­tek és a cse­hek vi­szo­nya, vi­szont az 1930-as évek kö­ze­pé­től Kon­rad Hen­lein ve­ze­té­sé­vel egy­re erő­tel­jes­eb­ben kö­ve­tel­ték az au­to­nó­mi­át. Vég­ső cél­juk pe­dig a Né­met­or­szág­gal va­ló egye­sü­lés volt.
A szu­dé­ta­né­me­tek sor­sát el­ren­de­ző mün­che­ni egyez­mény (1938. szep­tem­ber 29.) in­téz­ke­dé­se alap­ján no­vem­ber 2-án ki­hir­det­ték az ún. el­ső bé­csi dön­tést. A Bel­ve­dere­-pa­lo­tá­ban meg­ho­zott dön­tés ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág 11 927 km2-t és 1 mil­lió 58 ezer la­kost ka­pott vis­­sza, mely­nek mint­egy 86,5%-a ma­gyar volt.46 Ez ké­sőbb a te­rü­le­ti ren­de­zé­sek kö­vet­kez­té­ben, az 1939. már­ci­us 31-i ma­gyar–szlo­vák ha­tár­egyez­mény meg­kö­té­sé­ig, 12 012 négy­zet­ki­lo­mé­ter­re nőtt (Ra­vasz 2003, 53). Nyu­god­tan ki­je­lent­he­tő te­hát, hogy ez egy et­ni­kai el­vek­nek meg­fe­le­lő dön­tés volt. En­nél igaz­sá­go­sabb ha­tárt ne­he­zen le­he­tett vol­na meg­húz­ni.
Nem egé­szen egy év múl­va ki­tört a len­gyel–né­met há­bo­rú, mely egy újabb vi­lág­égés nyi­tá­nya volt. Iga­za lett Fer­di­nand Foch mar­sall­nak, aki a bé­ke­kö­tés­kor azt mond­ta, mi­sze­rint nem bé­két, csak húsz év­re szó­ló fegy­ver­szü­ne­tet kö­töt­tek. Igaz, ő ezt ar­ra ér­tet­te, hogy tar­tós bé­ke csak Né­met­or­szág tel­jes meg­tö­ré­sé­vel ér­he­tő el (Or­mos–Ma­jo­ros 1998, 268). Egy­re el­ter­jed­tebb az a né­zet, mely sze­rint in­kább egy 20. szá­za­di vi­lág­há­bo­rú­ról kell be­szél­ni, mely, mint­egy húsz­éves fegy­ver­szü­net­tel 1914-től 1945-ig tar­tott (lásd Ra­vasz 2003, 53).

 

Fel­hasz­nált iro­da­lom

An­gyal Bé­la 2002. Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Galánta–Dunaszerdahely, Fó­rum Intézet–Lilium Aurum.
Ádám Mag­da 1981. A kis­an­tant 1920–1938. Bu­da­pest, Kos­suth.
Bánffy Mik­lós 1993. Hu­szon­öt év (1945). Bu­da­pest, Püs­ki.
Bor­sody Ist­ván 1945. Ma­gyar–szlo­vák ki­egye­zés. A cse­h–s­zlovák–­mag­yar vi­szony utol­só száz éve. Of­fi­ci­na No­va.
Bor­sody Ist­ván 1998. Az új Kö­zép-Eu­ró­pa. Szom­bat­hely, Savaria Uni­ver­si­ty Press.
Bu­da­pes­ti Hír­lap, 1927. jú­li­us 28.
De­ák, Ladislav 1991. Hra o Sloven­sko. Bratislava, Veda.
Ïuri­ca, Milan Stanislav 1996. Dejiny Sloven­s­ka a Slovákov. Brat­silava, Sloven­ské ped­a­go­gické nakla­date¾st­vo.
Fü­löp Mihály–Sipos Pé­ter 1998. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja a XX. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Au­la.
Galán­tai Jó­zsef 1993. Két vá­lasz a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet­re, Apponyi és Te­le­ki. Rubi­con, 4. évf. 5. sz.
Gu­lyás Lász­ló 2003. A Cseh­szlo­vák ál­lam el­ső fel­bom­lá­sá­nak (1938–39) re­gi­o­ná­lis vo­nat­ko­zá­sai. Tér és Tár­sa­da­lom, 17. évf. 3. sz. 129–143. p.
Gu­lyás Lász­ló 2005. Két ré­gió – Fel­vi­dék és Vaj­da­ság – sor­sa az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chi­á­tól nap­ja­in­kig. Bu­da­pest, Ha­zai Tér­ség­fej­lesz­tő Rt.
Gyö­nyör Jó­zsef 1992. Ha­tá­rok szü­let­tek. Po­zsony, Ma­dách.
Haas Györ­gy 2001. Fel­vi­dék és a pá­ri­zsi bé­ke­rend­sze­rek. Ma­gyar Szem­le, 10. évf. 11–12. sz.
Igaz­sá­got Ma­gyar­or­szág­nak 1928. Bu­da­pest, Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság.
Ju­hász Gyu­la 1988. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja 1919–1945. Bu­da­pest, Kos­suth.
Kar­sai Elek (sz­erk.) 1967. Ira­tok a ma­gyar el­len­for­ra­da­lom tör­té­ne­té­hez. 4. köt. 1927–1931. www.nem­nem­so­ha.hu/­tanul­manyok.
Ko­vács Ani­kó 1994. Ada­lé­kok a ma­gyar re­ví­zi­ós moz­ga­lom tör­té­ne­té­hez. Re­gio, 5. évf. 3. sz. 70–94. p.
Lip­ták, Lubomír 1968. Sloven­sko v 20. storoèí. Bratislava, Vydavae¾st­vo pol­i­tick­ej lit­er­atúry.
Majdán Já­nos 2001. A vas­út sze­re­pe a ha­tá­rok ki­ala­ku­lá­sá­ban. Rubi­con, 12. évf. 8–9. sz. 63–67. p.
Michela, Miroslav 2004. Reak­cia sloven­ských pol­i­tick­ých kruhov a tlaèe na Rother­merovu akciu (1927–28). His­torický èasopis, 52. évf. 3. sz. 503–523. p.
Nagy Emil 1928. Az út az or­vos­lás fe­lé. In Igaz­sá­got Ma­gyar­or­szág­nak. Bu­da­pest, Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság, 1928.
Or­mos Má­ria–Ma­jo­ros Ist­ván 1998. Eu­ró­pa a nem­zet­kö­zi küz­dő­té­ren. Bu­da­pest, Osiris.
Popé­ly Gyu­la 1990. A fel­vi­dé­ki sors­for­du­ló. Re­gio, 1. évf. 2. sz. 70–101. p.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1928. feb­ru­ár 18.
Rapan­t, Daniel 1996. Ma­gya­ro­sí­tás, Tri­a­non, re­ví­zió és de­mok­rá­cia. In Chmel, Rudof (sz­erk.): Szlo­vák­kér­dés a XX. szá­zad­ban. Po­zsony, Kalligram.
Ra­vasz Ist­ván 2003. Ma­gyar­or­szág és a Ma­gyar Ki­rá­lyi Hon­véd­ség a XX. szá­za­di vi­lág­há­bo­rú­ban. Nagy­ko­vá­csi, Pued­lo.
Rother­mere, Lord 1997. Ma­gyar­or­szág he­lye a nap alat­t. Rubi­con, 8. évf. 1. sz. 35–36. p.
Pritz Pál 1982. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja Göm­bös Gyu­la mi­nisz­ter­el­nök­sé­ge ide­jén 1932– 36. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Pritz Pál 1995. Ma­gyar dip­lo­má­cia a két há­bo­rú kö­zött. Bu­da­pest, Ma­gyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat.
Rom­sics Ig­nác 1999. Beth­len Ist­ván. Bu­da­pest, Osiris.
Rom­sics Ig­nác 2004. Múlt­ról a má­nak. Bu­da­pest, Osiris.
Rom­sics Ig­nác (sz­erk.) 2000. Beth­len Ist­ván. Vá­lo­ga­tott po­li­ti­kai írá­sok és be­szé­dek. Bu­da­pest, Osiris.
Sak­mys­ter, Thomas 2001. Ad­mi­rá­lis fe­hér lo­von. Bu­da­pest, He­li­kon.
Si­mon At­ti­la 2004. Le­gi­o­ná­ri­us te­le­pí­té­sek Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Szá­za­dok, 138. évf. 6. sz. 1361–1380. p.
Si­mon, At­ti­la 2006. Etnické aspek­ty kol­o­nizá­cie na južnom Sloven­sku v období prvej repub­liky. Slo­van­ský pøehled, 92. évf. 1. sz. 11–24. p.
Szar­ka Lász­ló 1990. A ki­sebb­sé­gi kér­dés a ma­gyar–cseh­szlo­vák kap­cso­la­tok­ban. Re­gio, 1. évf. 3. sz. 231–244. p.
Szar­ka Lász­ló [é. n.] A szlo­vá­kok tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Bereményi Könyv­ki­adó.
Tóth End­re 2002a. Az el­ső két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zött (1921) – Bruck an der Lei­tha. 1–2. rész. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 4. évf. 1. sz., 3–39. p., ill. 2. sz. 59–75. p.
Tóth End­re 2002b/2003. Az el­ső két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zött (1921) – Mar­i­an­ské Láznì. 1–2. rész. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 4. évf. 3. sz. 3–27. p., ill. 5. évf. 1. sz. 49–64. p.
Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.
Zei­dler Mik­lós 2001. A re­ví­zi­ós gon­do­lat. Bu­da­pest, Osiris.
Zei­dler Mik­lós (sz­erk.) 2003. Tri­a­non. Bu­da­pest, Osiris.

Veres Tímea: Tuka politikai visszatérése

A há­bo­rús szlo­vák ál­lam­ról a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben nem­igen em­lé­kez­tek meg a cseh­szlo­vák nem­ze­ti esz­me to­vább­vi­vői. Beneš úgy érez­te, hogy az 1939 és 1945 kö­zött mű­kö­dő önál­ló Szlo­vá­kia po­li­ti­ká­já­nak kép­vi­se­lői fő­ben­já­ró bűnt kö­vet­tek el az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­zet esz­mé­je el­len, ez­ál­tal sze­mé­lye­sen Beneš el­len is, aki ab­szo­lút mó­don azo­no­sult ez­zel az esz­mé­vel.
Ma­nap­ság egy­re több könyv je­le­nik meg er­ről az idő­szak­ról és fon­tos sze­rep­lő­i­ről, akik kö­zé két­ség­kí­vül Vojtech Tuka is tar­to­zik. Tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter­ből lett mi­nisz­ter­el­nök, de egy ide­ig a bel­ügyet is ő irá­nyí­tot­ta. A salz­bur­gi ta­lál­ko­zó (1940 jú­li­u­sa) után el­lát­ta a kül­ügy­mi­nisz­te­ri posz­tot is. Jozef Tiso mel­lett ő volt Szlo­vá­kia má­so­dik leg­fon­to­sabb em­be­re.
Tuka el­lent­mon­dá­sos fi­gu­rá­ja a szlo­vák tör­té­ne­lem­nek. Ir­re­den­tá­nak, ma­gyar ér­zel­mű­nek tar­tot­ták, ugyan­ak­kor szlo­vák ha­za­fi­nak, már­tír­nak, a szlo­vák önál­ló­ság aty­já­nak is. Ta­lán so­kak előtt nem is­me­ret­len, hogy Tuka, aki 1922-től a Szlo­vák Nép­párt tag­ja volt, 1928. ja­nu­ár 1-jén Vac­u­um iuris cím­mel egy ta­nul­mányt, ál­lam­po­li­ti­kai el­mél­ke­dést kö­zölt a Slovák cí­mű na­pi­lap ha­sáb­ja­in. A so­kat vi­ta­tott ta­nul­mány lé­nye­ge az volt, hogy az 1918. ok­tó­ber 30-án el­fo­ga­dott turóc­szent­már­toni ki­ált­vány­nak van egy tit­kos jegy­ző­köny­ve, mely sze­rint a cse­hek és a szlo­vá­kok kö­zöt­ti ál­lam­jo­gi vi­szonyt tíz év el­tel­té­vel felül kell vizs­gál­ni. Ha ez nem tör­tén­ne meg, va­c­u­um iuris, az­az jo­gi vá­kuum ala­kul­na ki 1928. ok­tó­ber 31-e után. A cikk nagy fel­há­bo­ro­dást vál­tott ki és a turóc­szent­már­toni gyű­lés részt­ve­vői is el­uta­sí­tot­ták. ők hang­sú­lyoz­ták, hogy lé­te­zik az a bi­zo­nyos jegy­ző­könyv – ame­lyet azon­ban sen­ki nem lá­tott – de nem a cseh fél szá­má­ra szer­kesz­tett ul­ti­má­tum for­má­já­ban. Sze­rin­tük Szlo­vá­kia ál­lam­jo­gi hely­ze­tét fo­lya­ma­to­san kell fe­lül­vizs­gál­ni, ha a nem­zet­kö­zi és a bel­ső hely­zet sta­bi­li­zá­ló­dik. Tuka bí­rá­lói azt ve­tet­ték a sze­mé­re, hogy olyan do­log­ról ér­te­ke­zett, ame­lyet nem lá­tott. A cseh kor­mány ar­ra va­ló hi­vat­ko­zás­sal, hogy ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get foly­tat, il­let­ve ka­to­nai áru­lást kö­ve­tett el (Ma­gyar­or­szág szá­má­ra kém­ke­dett) pert in­dí­tott el­le­ne. 1929. ok­tó­ber 5-én el­ítél­ték, 15 év bör­tön­bün­te­tést ka­pott. Tuka el­íté­lé­sé­ben je­len­tős sze­re­pe volt a cseh­szlo­vák tit­kos­szol­gá­lat­nak, amely bi­zo­nyí­té­ko­kat szol­gál­ta­tott el­le­ne. Eze­ket ugyan nem hasz­nál­hat­ták fel a per fo­lya­mán, de si­ke­rült a ko­ro­na­ta­nú­kat val­lo­más­ra bír­ni.
Meg­döb­ben­tő, hogy Tuka vis­­sza­tér­he­tett a po­li­ti­kai élet­be, még ha tud­juk is, hogy a né­me­tek bá­bás­kod­tak kö­rü­löt­te, va­la­mint a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút meg­elő­ző ka­o­ti­kus po­li­ti­kai hely­zet is je­len­tős sze­re­pet ját­szott a do­log­ban.
Tuka am­nesz­ti­á­já­nak kér­dé­se több­ször fel­me­rült a köz­pon­ti kor­mány, il­let­ve a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt ber­ke­i­ben is, azon­ban mind­két fél ütő­kár­tya­ként, kel­lő idő­ben sze­ret­te vol­na ki­ját­sza­ni. Több, ku­darc­ba ful­ladt pró­bál­ko­zás után az ér­dek­azo­nos­sá­got az 1935-ös esz­ten­dő hoz­ta meg.1 1935. de­cem­ber 14-én le­mon­dott Masaryk el­nök és az új el­nök­vá­lasz­tást 1935. de­cem­ber 18-ra tűz­ték ki. Edvard Beneš, aki Bohu­mil Nìmec bo­ta­ni­ka­pro­fes­­szor el­le­né­ben kan­di­dált, nem le­he­tett biz­tos győ­zel­mé­ben egé­szen ad­dig, amíg nem so­ra­koz­tat­ta ma­ga mö­gé a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­pár­tot, il­let­ve a nép­párt dön­tő sza­vá­ra vá­ró agrár­pár­ti­akat.2 A nép­párt egyik alap­ve­tő kö­ve­tel­mé­nye, ta­lán in­kább ké­ré­se, Tuka am­nesz­ti­á­já­nak na­pi­rend­re tű­zé­se volt. Beneš ígé­re­tet tett ar­ra, hogy meg­vá­lasz­tá­sa után fog­lal­ko­zik majd Tuka ügyé­vel, azon­ban mint ko­ráb­ban Masaryk el­nök, ő is ki­kö­töt­te, hogy Tu­ká­nak írás­be­li be­is­me­rő val­lo­mást kell ten­nie. Aki be­is­me­rő val­lo­mást tesz, an­nak van mit be­is­mer­nie, te­hát nem ítél­ték el ár­tat­la­nul.
Tuka val­lo­má­sát még a prá­gai Pankrác bör­tön­ben ír­ta meg, Tit­kos je­len­tés az 1919-től 1927-ig ter­je­dő ál­lam­el­le­nes te­vé­keny­ség­ről cí­men, és 1935 áp­ri­li­sá­ban jut­tat­ta el az ak­kor még kül­ügy­mi­nisz­ter­ként te­vé­keny­ke­dő Benešhez. Eb­ben be­is­mer­te ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét, azon­ban a ka­to­nai áru­lás vád­ját el­uta­sí­tot­ta. Val­lo­má­sa a ké­sőb­bi­ek­ben, 1937 de­cem­be­ré­ben, sú­lyos po­li­ti­kai csa­tá­ro­zá­so­kat idé­zett elő a prá­gai par­la­ment­ben.
Beneš el­nök­ké vá­lasz­tá­sa után nem fe­lej­tet­te el a Szlo­vák Nép­párt­nak tett ígé­re­tét, azon­ban Tuka am­nesz­ti­á­já­nak volt egy be­fo­lyá­sos el­len­ző­je, ma­ga a szlo­vák szár­ma­zá­sú igazságü­gymin­iszter, Ivan Dér­er. Dérer nem szí­ve­sen lát­ta vol­na Tukát sza­ba­don, más­részt el­len akart áll­ni an­nak a nyo­más­nak, ame­lyet a saj­tó, ne­ve­ze­te­sen a Slovák, a Sloven­ská prav­da és a Nást­up gya­ko­rolt. Mind­há­rom lap a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt be­fo­lyá­sa alatt állt. A Slovák és a Sloven­ská prav­da na­pi­lap volt, a Nást­up pe­dig a fi­a­tal szlo­vák autonómista ge­ne­rá­ció két­he­ten­te meg­je­le­nő fo­lyó­ira­ta. Ki­adó­juk egy épü­let­ben, a po­zso­nyi Radlin­ský ut­ca 51. szám alatt volt. A Slovák és a Sloven­ská prav­da az 1937-es év vé­gé­től egy­re gyak­rab­ban fog­lal­ko­zott a Tuka-kérdés­sel, amit a köz­pon­ti kor­mány nem né­zett jó szem­mel, így a lap több szá­mát el­ko­boz­ták és meg­sem­mi­sí­tet­ték. Az ink­ri­mi­nált szá­mok sér­tet­ték az 1923-ban ki­adott Tör­vé­nyek és ren­de­le­tek tá­rá­nak né­hány pa­ra­gra­fu­sát, még­pe­dig a 14. §. 5. pont­ját (a köz­tár­sa­ság gya­lá­zá­sá­nak vét­sé­ge), a 16. § 1. pont­ját (a bűn­cse­lek­mé­nyek jó­vá­ha­gyá­sa) és a 18. § 1. és 2. pont­ját (va­lót­lan hí­rek ter­jesz­té­se). En­nek ürü­gyén ko­boz­ták el és sem­mi­sí­tet­ték meg a ki­ad­vá­nyo­kat. A Slovák és a Sloven­ská prav­da szer­kesz­tő­sé­ge meg­pró­bált til­ta­koz­ni az el­kob­zá­sok el­len. 1937 de­cem­be­ré­től ál­ta­lá­nos­sá vált, hogy ügy­véd­je, dr. Edmund Rosí­val ré­vén az­zal az in­dok­kal fel­leb­be­zett, hogy a „cik­kek a nyil­vá­nos kri­ti­ka szel­le­mé­ben íród­tak, amit a saj­tó­sza­bad­ság biz­tosít”.3 A fel­leb­be­zés több­nyi­re nem ért célt, a ki­ad­vá­nyo­kat meg­sem­mi­sí­tet­ték és csak azt si­ke­rült ve­le el­ér­ni, hogy az el­kob­zá­si pro­ce­dú­ra meghossz­a­bodot­t.
1937 má­ju­sá­ban Dérer – Beneš köz­ben­já­rás­ára – haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott tár­gyal­ni Tuka am­nesz­ti­á­já­ról. Ket­tő­jük szi­go­rú­an bi­zal­mas ta­lál­ko­zó­ja (1937. má­jus 20.) után, az igazságü­gymin­iszter az 1938. má­jus 28-án meg­tar­tott mi­nisz­ter­ta­ná­csi ülé­sen Tukára vo­nat­ko­zó am­nesz­tia­ter­ve­ze­tet ter­jesz­tett elő, ame­lyet Beneš 1937. jú­ni­us 3-án szen­te­sí­tett. A saj­tó­nak adott hi­va­ta­los ér­te­sí­tés­ben a kö­vet­ke­ző állt: „Az 1937. jú­ni­us 3-án szü­le­tett dön­tés­sel a köz­tár­sa­sá­gi el­nök meg­ke­gyel­me­zett Vojtech Tu­ká­nak. Bün­te­té­sé­nek hát­ra­lé­vő ide­jét fel­té­te­les sza­bad­lá­bon töl­ti, Cseh­or­szág te­rü­le­tén. Az igazságü­gymin­iszter ál­tal ki­je­lölt he­lyen tar­tóz­ko­dik majd a bel­ügy­mi­nisz­ter jó­vá­ha­gyá­sá­val. A ne­ki ki­ren­delt la­kás­ban fog lak­ni és azt a mun­kát fog­ja vé­gez­ni, amit fel­ada­tul kap. Egyút­tal ál­lan­dó fel­ügye­let alatt lesz. Ha nem tar­ta­ná be azo­kat a fel­té­te­le­ket, ame­lyek árán meg­ke­gyel­mez­te­tett ne­ki, bün­te­té­sé­nek hát­ra­le­vő ide­jét kény­te­len lesz letöl­teni.”4
Az am­nesz­tia meg­adá­sá­nak egyik fel­té­te­le az volt, hogy az idős pro­fes­­szor ügyét nem medi­al­izálják és nem te­re­lik po­li­ti­kai sík­ra. Tukát 1937 ele­jén töb­ben meg­lá­to­gat­ták a bör­tön­ben, töb­bek kö­zött a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt pro­mi­nen­sei és a szlo­vák po­li­ti­kai elit kép­vi­se­lői. A lá­to­ga­tók kö­zött volt Fer­di­nand Ïurèan­ský és Ka­rol Sidor is, a Slovák ak­ko­ri fő­szer­kesz­tő­je, par­la­men­ti kép­vi­se­lő. Ma­ga Andrej Hlin­ka is járt vé­den­cé­nél. Kez­det­ben úgy tűnt, hogy a Slovák­ban és a Sloven­ská prav­dá­ban meg­je­lent né­hány cikk el­le­né­re, min­den­ki tart­ja ma­gát a hall­ga­tó­la­gos meg­egye­zés­hez. Tiso ál­lí­tá­sa sze­rint az 1929-es per után Tuka a nép­párt­ban causa fini­ta volt.5
Úgy lát­szott, hogy Sidor is ezt az ál­lás­pon­tot kép­vi­sel­te, ami­kor ki­je­len­tet­te: „a tény az, hogy em­be­ri és nem po­li­ti­kai in­dí­té­ka­ink vol­tak [érts­d: az am­nesz­tia ké­ré­se ügyé­ben – V. T.]. Nyil­vá­no­san is ki me­rem je­len­te­ni, hogy nem tud­nám el­kép­zel­ni Tukát a jö­vő­ben mint párt­fun­cionáriust. Olyan em­ber­ről van szó, aki be­fe­jez­te po­li­ti­kai pá­lya­fu­tá­sát, és aki nem tér­ne vis­­sza a po­li­ti­kai élet­be még ak­kor sem, ha kép­vi­se­lői man­dá­tu­mát arany­tál­cán vin­nék elé­be. Tuka ezt nem fo­gad­ná el és nem kez­de­ne poli­tizál­ni”.6 Sidor ezen ál­lí­tá­sa erő­sen meg­kér­dő­je­lez­he­tő, hi­szen ő ma­ga te­rel­te po­li­ti­kai sík­ra Tuka ügyét, ami­kor 1937. de­cem­ber 2-án a par­la­ment­ben tar­tott be­szé­dé­ben fel­lé­pett Dérer igazságü­gymin­iszter egy ko­ráb­bi nyi­lat­ko­za­ta el­len. Eb­ben Dérer úgy fe­jez­te ki ma­gát, hogy Tuka be­val­lott min­dent, az ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get és a kém­ke­dést is. A nyi­lat­ko­zat után kis­sé ja­ví­tott ki­je­len­té­sén. „Tuka csak ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét is­mer­te be. Azt, hogy ka­to­nai áru­lást kö­ve­tett vol­na el, ta­gad­ta és ta­gad­ja. Vi­szont írás­be­li be­is­me­rő val­lo­má­sa olyan ál­lí­tá­so­kat tar­tal­maz, ame­lyek iga­zol­ják bű­nös­sé­gét eb­ben az irány­ban is.”7 Sidor ezt a ki­je­len­tést „vet­te elő”, és meg­em­lí­tet­te a Tuka-per­ben fon­tos sze­re­pet ját­szó ún. fi­ze­tett ta­núk kér­dé­sét is.8 Ez a prá­gai ve­ze­tő po­li­ti­kai kö­rö­ket fel­há­bo­rí­tot­ta, Dérer éle­sen re­a­gált Sidor sza­va­i­ra, a prá­gai par­la­ment va­ló­sá­gos méh­kas­sá ala­kult. Min­den­ki ha­ra­gu­dott Sidor­ra és a nép­pár­ti kép­vi­se­lők­re, hogy nem tar­tot­ták be ígé­re­tü­ket. Cseh­szlo­vák ér­zel­mű szlo­vák kép­vi­se­lők és cseh kép­vi­se­lők is vá­dol­ták Sidort a hall­ga­tó­la­gos al­ku meg­sze­gé­sé­ért. A Cseh­szlo­vák Nép­párt na­pi­lap­ja, a ¼udová po­li­ti­ka adott han­got nem­tet­szés­ük­nek. „Sidor kép­vi­se­lő úr de­cem­ber 2-i be­szé­de nem a jó­zan ész ter­mé­ke, ha­nem a szen­ve­dély ki­rob­ba­ná­sa volt, ami­ért Tu­ká­nak nem si­ke­rült a ter­ve. […] A lég­kör mér­ge­zé­se az el­len­zék ré­szé­ről tu­da­tos és szán­dé­kos. A Hen­lein-pár­ti­ak [érts­d: Kon­rad Hen­lein, a Szu­dé­ta­né­met Párt ve­ze­tő­je – V. T.] és Sidor nem is ta­gad­hat­nák le, hogy az ál­la­mot a vi­lág sze­mé­ben komp­ro­mit­tál­ni sze­ret­nék, mint­sem be­val­la­ni ma­guk­nak, hogy az ígé­re­te­sen fej­lő­dik. […] A fel­for­ga­tó gon­do­la­tok ti­pi­kus apos­to­la a Hlinka-párt és sajtó­ja.”9 Vá­lasz­ként Sidor fel­je­len­tet­te a la­pot rá­gal­ma­zá­sért.
Va­jon tu­dott-e Tuka a sze­mé­lye kö­rül ki­ala­kult újabb vi­tá­ról? Bi­zo­nyá­ra igen, hisz lá­to­ga­tó­i­nak szá­ma 1937 ele­jé­től meg­nőtt, s ők min­den bi­zon­­nyal tá­jé­koz­tat­ták őt. 1937 jú­ni­u­sá­ban át­he­lyez­ték a prá­gai Pankrácból Pilsen (Plzeò) Bory ne­vű te­le­pé­re. Tuka szá­má­ra elő­ször egy egy­szo­bás, majd fe­le­sé­gé­nek meg­ér­ke­zé­se után (1937 jú­ni­u­sa) egy há­rom­szo­bás la­kást utal­tak ki a fegy­ház al­kal­ma­zot­ti te­le­pén. Tuka a bör­tön könyv­tá­rá­ban dol­go­zott könyv­tá­ros­ként, mun­ká­ját kö­vet­ke­ze­te­sen és jól végezte.10 Más for­rá­sok sze­rint a ke­rü­le­ti bí­ró­sá­gon is al­kal­maz­ták mint írnokot.11 A Pilsenben el­töl­tött idő­szak bé­ké­sen telt és jó­val több sza­bad­sá­got je­len­tett, mint a Lipótvárott (Leopoldov) és a Pankrácban el­töl­tött évek. Nem utol­só­sor­ban, ve­le le­he­tett a fe­le­sé­ge és né­mi tu­do­má­nyos mun­kát is en­ge­dé­lyez­tek szá­má­ra. A bé­kés idő­szak­nak azon­ban csak­ha­mar vé­ge sza­kadt. 1938. szep­tem­ber 29-én a mün­che­ni dön­tés­sel jó­vá­hagy­ták a né­met te­rü­le­ti kö­ve­te­lé­se­ket Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben.12 Im­már egye­nes út ve­zet­he­tett Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­ki­ál­tá­sá­hoz, és ez­zel együtt Tuka Szlo­vá­ki­á­ba va­ló vis­­sza­té­ré­sé­hez.
Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­ját 1938. ok­tó­ber 6-án a zsol­nai egyez­mény­ben mond­ták ki. Az egyez­mény­ben a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt a szlo­vák nem­zet kép­vi­se­lő­je­ként sze­re­pelt, ön­ren­del­ke­zé­si jo­got kö­ve­telt a szlo­vá­kok szá­má­ra és a nem­ze­ti élet­ben va­ló sza­bad dön­tés jo­gát. Az egész szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai spekt­rum az alá­írók kö­zött volt. A nép­pár­ti kép­vi­se­lő­kön kí­vül az ag­rár­pár­ti­ak, a nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ták és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták is alá­ír­ták a do­ku­men­tu­mot. A prá­gai kor­mány ok­tó­ber 7-én is­mer­te el a zsol­nai egyez­ményt, így meg­ala­kul­ha­tott a szlo­vák au­to­nóm kor­mány. Jozef Tiso bel­ügy-, Fer­di­nand Ïurèan­ský egész­ség­ügyi, Matúš Èernák is­ko­la­ügyi, Pavol Teplán­sky gaz­da­sá­gi, Ján Lich­n­er pe­dig köz­le­ke­dés­ügyi mi­nisz­ter lett. Míg az utób­bi két mi­nisz­ter a szlo­vák ag­rár­pár­ti­ak kö­zül ke­rült ki, ad­dig Tiso, Ïurèan­ský és Èernák nép­pár­ti­ak vol­tak.
Tuka sür­ge­té­sé­re és a ra­di­ká­lis önál­ló­su­lá­si tö­rek­vé­se­ket szor­gal­ma­zó Ïurèan­ský se­gít­sé­gé­vel, Tukát át­szál­lí­tot­ták Szlo­vá­ki­á­ba.
Az­zal kap­cso­lat­ban, hogy mi tör­tént Tuká­val 1938. ok­tó­ber 6-át kö­ve­tő­en, fon­tos do­ku­men­tum ¼udovít Win­ter, a pöstyéni (Piešany) gyógy­für­dő bér­le­ti tu­laj­do­no­sá­nak val­lomása.13 El­mon­dá­sa sze­rint, va­la­mi­kor 1938 ok­tó­ber kö­ze­pén fel­ke­res­te őt Ján Farkaš, a po­zso­nyi ma­gán­hi­va­tal­nok­ok tit­ká­ra, is­mert gár­dis­ta, az­zal a ké­rés­sel, hogy biz­to­sít­son egy lak­részt Tuka és fe­le­sé­ge szá­má­ra. Mint mon­dot­ta, Tu­ká­nak szük­sé­ge van egy kis pi­he­nés­re a hos­­szú bör­tön­évek után. Win­ter Tuka és fe­le­sé­ge ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­tott egy lak­részt, mely­be pár na­pon be­lül be is köl­töz­tek. Di­csé­re­tek­kel hal­moz­ták el a gyógy­für­dő ve­ze­té­sét és mél­tat­ták Win­tert, hogy ügye­sen igaz­gat­ja az egész komp­le­xu­mot. Nem sok­kal meg­ér­ke­zé­se után Tuka kül­föl­di új­ság­író­kat fo­ga­dott és te­át­rá­lis pá­tos­­szal ki­je­len­tet­te, hogy „a jö­vő­ben nem kí­ván po­li­ti­ká­val fog­lal­koz­ni, ki­zá­ró­lag tu­do­má­nyos mun­ká­já­nak fog­ja szen­tel­ni ide­jét”.14 Ale­xan­der Mach, a szlo­vák ál­lam ké­sőb­bi bel­ügy­mi­nisz­te­re úgy ír­ja le ezt az idő­sza­kot, mint aki­nek nyil­ván­va­ló volt, hogy az idős pro­fes­­szor ha­ma­ro­san új­ból po­li­ti­zál­ni kezd.15 Pöstyéni tar­tóz­ko­dá­sa alatt Tukát so­kan meg­lá­to­gat­ták, töb­bek kö­zött az au­to­nóm kor­mány tag­jai, ré­gi és új ba­rá­tok, va­la­mint a Ges­ta­po em­be­rei is jár­tak ná­la. Kuno Gold­bach, a Völkisch­er Beobachter szer­kesz­tő­je is járt ná­la. „A né­me­tek ab­ban az idő­ben gyak­ran ke­res­ték meg Tukát, ta­lán már­tír­sze­re­pe miat­t”– val­lot­ta ké­sőbb Mach.16
Egy­szer a bá­ni (Bánovce) ott­ho­ná­ba tar­tó Tiso is meg­állt, hogy ud­va­ri­as­sá­gi lá­to­ga­tást te­gyen Tukánál. Majd Ján Farkaš egy gár­dis­ta­uni­for­mis­sal ál­lí­tott be hoz­zá, és né­hány Hlinka-gárdista je­len­lét­ében át­nyúj­tott Tu­ká­nak egy tö­vis­ko­szo­rút az uni­for­mis kíséretében.17
No­vem­ber ele­jén Mach ké­ré­sé­re és rá­be­szé­lé­sé­re Tuka el­uta­zott Bécs­be, hogy né­mi­leg be­fo­lyá­sol­has­sa az el­ső bé­csi dön­tés kö­rül fo­lyó tár­gya­lá­so­kat. Mach sze­rint Tu­ká­nak sok is­me­rő­se volt Bécs­ben, ezért úgy gon­dol­ták, hogy a több nyel­ven is jól be­szé­lő pro­fes­­szor a se­gít­sé­gük­re le­het a tár­gya­lá­sok so­rán. Azon­ban Bécs­ben a szlo­vák po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tet nem hív­ták tár­gya­ló­asz­tal­hoz, csak egy ebé­det fo­gyaszt­hat­tak el a kül­dött­ség tag­jai a je­len lé­vő nagy­ha­tal­mak kép­vi­se­lő­i­vel a dön­tés meg­ho­za­ta­la után. Tuka, be­val­lá­sa sze­rint nem sze­re­pelt a meg­hí­vot­tak listáján.18 Tuka Bécs­ből „úgy tért vis­­sza, mint­ha ki­cse­rél­ték vol­na. Vis­­sza­uta­sí­tó lett és ki­zá­ró­lag csak po­li­ti­ku­so­kat fogadot­t”.19
Va­jon mi vál­toz­tat­ta meg vé­le­mé­nyét? Hi­szen 1938. no­vem­ber ele­jé­ig Tuka egy szó­val sem em­lí­tet­te, hogy vis­­sza akar­na tér­ni a po­li­ti­zá­lás­hoz. El­mon­dá­sa sze­rint ba­rá­tai vol­tak azok, akik rá­vet­ték a vis­sza­térésre.20 Ta­lán a Farkaš ál­tal meg­ren­de­zett, gic­­cse­sen el­túl­zott tö­vis­ko­szo­rús je­le­net éb­resz­tet­te rá, hogy még min­dig szá­mít a vé­le­mé­nye? Úgy gon­do­lom, mind­ezek­nél fon­to­sabb volt az idős pro­fes­­szor sze­mé­lyes becs­vá­gya és az a tu­dat, hogy most el­jött az ő ide­je. Gyer­me­kei nem vol­tak, egész éle­té­ben ál­lam­tu­do­mán­­nyal fog­lal­ko­zott – igaz csak el­mé­le­ti­leg –, mun­ká­ja egy­ben a hob­bi­ja is volt; meg­érez­te, hogy „a né­me­tek­nek nagy sze­re­pük lesz Eu­ró­pa elren­dezésében”.21 Ke­zé­be vet­te sor­sát, hogy sze­ren­csét pró­bál­jon az­zal a tu­dat­tal, hogy ez­út­tal a győz­tes ol­da­lá­ra áll. En­nek a fo­lya­mat­nak el­ső ál­lo­má­sa­ként Ber­lint vá­lasz­tot­ta. 1938 no­vem­be­ré­ben né­met is­me­rő­sei ré­vén el­ju­tott Göringhez. Tuka azt ál­lí­tot­ta há­bo­rú utá­ni val­lo­má­sá­ban, hogy az au­to­nóm szlo­vák kor­mány meg­bí­zá­sá­ra cse­le­ke­dett. Ezt az ál­lí­tá­sát Tiso cá­fol­ta meg, ami­kor ta­nú­ként ki­hall­gat­ták Tuka há­bo­rú utá­ni nem­zet­bí­ró­sá­gi pe­ré­ben. „Tu­ká­nak egy út­já­ról van tu­do­má­som, még­pe­dig a bé­csi dön­tés­sel kap­cso­la­tos­ról. Il­let­ve 1939 feb­ru­ár­já­ban Tuka je­len­tet­te, hogy Ber­lin­be megy, de én nem kér­dez­tem, hogy mi­nek megy, egy­részt úgy gon­dol­tam, úgy­sem mon­da­na iga­zat, más­részt volt ott elég ismerőse.”22 Ber­lin­be Tukát Ján Farkaš kí­sér­te el. Tuka ál­lí­tá­sa sze­rint in­kább in­for­má­ció­cse­ré­ről volt szó.23 Po­li­ti­ká­ról nem be­szél­tek, Göringet a Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó fém­le­lő­he­lyek és a gáz­olaj ér­de­kel­te. Tuka a ta­lál­ko­zó­ról a kor­mány­nak szó­ban re­fe­rált.
1938. no­vem­ber 11-én a né­me­tek el­fog­lal­ták a Po­zsony mel­let­ti Li­get­fa­lut, majd 1938. no­vem­ber 21-én a stra­té­gi­ai szem­pont­ból fon­tos Dé­vényt. Dé­vény el­fog­la­lá­sá­val füg­gött ös­­sze Tuka má­so­dik ber­li­ni út­ja. Ribben­trop­pal és Göringgel tár­gyalt, min­den bi­zon­­nyal az au­to­nóm szlo­vák kor­mány tud­ta nél­kül. „Dé­vény­nek szá­munk­ra [érts­d: a szlo­vá­kok szá­má­ra – V. T.] nem­csak he­lyi, de tör­té­nel­mi je­len­tő­sé­ge van. Dé­vényt szent hely­nek te­kint­jük. Er­re a né­me­tek az­zal vá­la­szol­tak, hogy csak a sza­bad nem­ze­tek­nek van­nak szent he­lye­ik. Én el­cso­dál­koz­tam, hogy egy ilyen nagy­ha­ta­lom el­vesz a szom­szé­dos ál­lam­tól egy dom­bot, mi­re fel­vi­lá­go­sí­tot­tak, hogy ar­ról a domb­ról tá­ma­dást le­het in­téz­ni a bé­csi re­pü­lő­tér el­len. Ak­kor a vi­szony Cseh­szlo­vá­kia és Né­met­or­szág kö­zött elég fe­szült volt.”24
Az ese­mé­nyek 1938 de­cem­be­ré­től, a nem­zet­gyű­lé­si vá­lasz­tá­sok­tól még gyor­sabb for­du­la­tot vet­tek. A vá­lasz­tók egy je­lö­lő­lis­tát kap­tak a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt név­so­rá­val, mi­vel a szlo­vák au­to­nóm kor­mány ad­mi­niszt­ra­tív in­téz­ke­dé­sei gya­kor­la­ti­lag le­he­tet­len­né tet­ték a töb­bi párt rész­vé­tel­ét a vá­lasz­tá­so­kon. A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt így a sza­va­za­tok 90%-át sze­rez­te meg.25 Tuka nem volt a je­lö­lő­lis­tán, mi­vel a meg­vá­laszt­ha­tó­ság egyik fel­té­te­le mi­ni­mum há­rom ha­vi szlo­vá­ki­ai tar­tóz­ko­dás­ról szólt, ő pe­dig ok­tó­ber kö­ze­pén ér­ke­zett Szlo­vá­ki­á­ba. A tény, hogy őt nem je­löl­ték, kel­le­met­le­nül érin­tet­te, de ha­mar túl­tet­te ma­gát a csa­ló­dá­son. To­vább ha­ladt a meg­kez­dett úton, mely 1939 feb­ru­ár­já­ban egy szá­má­ra sors­dön­tő ta­lál­ko­zó­hoz ve­ze­tett Adolf Hit­ler­rel.
1938 de­cem­be­ré­ben el­hagy­ta Pöstyén­t, hogy ké­sőbb a hát­tér­ből irá­nyít­va el­in­dít­sa a gyógy­für­dő ál­la­mo­sí­tá­sát, má­sok sze­rint a für­dő né­met kéz­re jut­ta­tá­sát a für­dő bér­le­ti tu­laj­do­no­sa, ¼udovít Win­ter el­le­né­ben. Win­ter leg­na­gyobb meg­bot­rán­ko­zá­sá­ra nem fi­zet­te ki ott-tar­tóz­ko­dá­sá­nak költ­sé­ge­it, azon­ban ezért in­kább Farkašt hi­báz­tat­hat­juk, aki kö­zöl­te Win­ter­rel, hogy „az ál­lam majd meg­té­rí­ti a költ­ségeket”.26
Tuka 1939 ja­nu­ár­já­ban már Po­zsony­ban volt, ahol idő­köz­ben meg­ala­kult a szlo­vák au­to­nóm kor­mány (1939. ja­nu­ár 20.). Jozef Tiso mi­nisz­ter­el­nök és bel­ügy­mi­nisz­ter lett, Fer­di­nand Ïurèan­ský a köz­le­ke­dés­ügyi, Jozef Sivák az is­ko­la­ügyi, Miloš Vanèo az igaz­ság­ügyi, Pavel Teplan­ský pe­dig a pénz­ügy­mi­nisz­te­ri bár­sony­szé­ket fog­lal­ta el. Mikuláš Pružin­ský a gaz­da­sá­gi, Ka­rol Sidor a köz­pon­ti kor­mány mel­lett te­vé­keny­ke­dő mi­nisz­te­ri tár­cát kap­ta meg.
Tuka eb­ben az idő­ben a Szlovák–Német Tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­nál bá­bás­ko­dott, a tár­sa­ság ala­ku­ló ülé­sén ar­ra kér­ték, hogy mint a tár­sa­ság rang­idős tag­ja, ve­gye át az el­nök­sé­get. Az ülés­ről táv­ira­tot küld­tek Hit­ler­nek, aki ek­kor már csak a meg­fe­le­lő pil­la­na­tot vár­ta, hogy meg­száll­has­sa a ma­ra­dék Cseh­or­szá­got.
Likvidá­ciós ter­ve­i­ben Hit­ler nem szánt sze­re­pet a szlo­vá­kok­nak. 1939. feb­ru­ár 12-én Tu­ká­nak, majd 1939. már­ci­us 13-án Tisón­ak el­mond­ta, hogy ő egé­szen 1938 szep­tem­be­ré­ig úgy vél­te, hogy a szlo­vá­kok el akar­nak sza­kad­ni a cse­hek­től, de ezt csak azért ten­nék, hogy a ma­gya­rok­hoz csat­la­koz­has­sa­nak. Csak a mün­che­ni vál­ság ide­jén vet­te ész­re és hal­lot­ta elő­ször, hogy a szlo­vá­kok sa­ját és füg­get­len lé­tet akar­nak. Eb­bé­li vé­le­mé­nyé­ben Hit­lert meg­erő­sí­tet­te Tuka is. Ket­tő­jük ta­lál­ko­zó­já­ról két do­ku­men­tum áll ren­del­ke­zé­sünk­re. Az egyik az 1939. feb­ru­ár 12-én, a bi­ro­dal­mi kan­cel­lá­ria épü­le­té­ben 18 óra és 18 óra 15 perc kö­zött ké­szült jegy­ző­könyv; a má­sik Tuka a Nem­ze­ti Bí­ró­sá­gon tett val­lo­má­sa a há­bo­rú után. A jegy­ző­könyv sze­rint Tuka meg­kö­szön­te Hit­ler­nek, hogy le­he­tő­vé tet­te ezt a ta­lál­ko­zót és vé­gig „Mein Führer”-nek szó­lí­tot­ta. Egy­sze­rű em­ber lé­té­re az egész szlo­vák nép ne­vé­ben szól, mond­ta. A cseh bí­ró­sá­gok és a bör­tön­ben el­töl­tött idő­szak jo­got ad ne­ki eh­hez az ál­lí­tás­hoz. Úgy vé­li, hogy a Führer nem­csak meg­nyi­tot­ta a szlo­vák­kér­dést, de ő volt az el­ső, aki el­is­mer­te a szlo­vák nem­zet mél­tó­sá­gát is. A szlo­vák nem­zet öröm­mel har­col majd a Führerrel az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció meg­tisz­tí­tá­sá­ért. Nyil­ván­va­ló, hogy a szlo­vá­kok együtt­élé­se a cse­hek­kel mind jo­gi, mind gaz­da­sá­gi szem­pont­ból le­he­tet­len­né vált. Szlo­vá­kia Cseh­or­szág­hoz tar­to­zá­sa csak azért le­het­sé­ges még min­dig, mert azt gon­dol­ták, hogy a mos­ta­ni kor­mány csak át­me­ne­ti. ő és kol­lé­gái el­tö­kél­tek alá­vet­ni ma­gu­kat a szlo­vák nép aka­ra­tá­nak és meg­va­ló­sí­ta­ni a szlo­vák önál­ló­sá­got. Szlo­vá­kia sor­sa a Führertől függ. Meg­győ­ző­dé­se mi­att vál­lal­ta a bör­tönt, esz­mé­nyei meg­va­ló­su­lá­sá­ért kész fel­ál­doz­ni éle­tét. Ha fel­ke­lés tör­ne ki, ezt a cse­hek ké­szek len­né­nek el­nyom­ni, de a Führer egyet­len sza­va meg­ál­lít­hat­ná eze­ket a kí­sér­le­te­ket. Ugyan­ez ér­vé­nyes Ma­gyar­or­szág­ra és Len­gyel­or­szág­ra is. Eze­ket is meg­ál­lí­ta­ná a Führer egyet­len sza­va. „Nem­ze­tem sor­sát az Ön gon­dos­ko­dá­sá­ra bí­zom” – fe­jez­te be mon­dan­dó­ját Tuka.27
A má­sik for­rás, Tu­ká­nak a há­bo­rú után a Nem­ze­ti Bí­ró­sá­gon tett val­lo­má­sa sze­rint pont egy ber­li­ni ká­vé­ház­ban ül­dö­gélt, ami­kor ér­te­sí­tet­ték, hogy men­jen be a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ba, de a kan­cel­lár iro­dá­já­ba ve­zet­ték. Itt Hit­ler fo­gad­ta és meg­kér­dez­te tő­le, hogy „igaz-e, hogy a szlo­vá­kok a ma­gya­rok­hoz sze­ret­né­nek tar­tozni”.28 Tuka nem­mel vá­la­szolt, így Hit­ler kö­vet­ke­ző kér­dé­se az volt, hogy ak­kor mit akar­nak a szlo­vá­kok? A szlo­vá­kok szö­vet­sé­gi ál­la­mot akar­nak, mond­ta Tuka. Hit­ler meg­em­lí­tet­te Szlo­vá­kia önál­ló­sá­gát. Tuka er­re azt vá­la­szol­ta, hogy ez csak ak­kor le­het­sé­ges, ha az önál­ló­sá­got egy nagy­ha­ta­lom garan­tál­ja.29
Ami­kor Tuka vis­­sza­ér­ke­zett Po­zsony­ba, sen­ki­nek nem szólt a ta­lál­ko­zó­ról. „Ezek az urak [Tiso és Ïurèan­ský – V. T.] nem tar­tot­ták fon­tos­nak, hogy be­avas­sa­nak sa­ját ügye­ik­be, ezért én sem tar­tot­tam fon­tos­nak, hogy kö­zöl­jem ve­lük a történ­teket.”30
Tuka vá­la­sza meg­győz­te Hit­lert, hogy bár­mi­kor szá­mít­hat a szlo­vá­kok­ra a cse­hek el­le­né­ben. Az, hogy ez nincs tel­je­sen így, az ún. Homo­la-puccs ide­jén de­rült ki. 1939. már­ci­us ele­jén Ribben­trop meg­bí­zá­sá­ból a né­met dip­lo­ma­ta, Edmund Veesen­may­er Szlo­vá­ki­á­ban járt, hogy meg­győ­ződ­jön ar­ról, ki­re szá­mít­hat­nak a né­me­tek ter­ve­ik meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Tuká­val is ta­lál­ko­zott, aki „po­zi­tí­van vi­szo­nyult a né­me­tek­hez, de öreg és beteges”.31 Veesen­may­er meg­ke­res­te Machot is, aki­ről az volt a vé­le­mé­nye, hogy fe­le­lőt­len és ko­moly­ta­lan. Majd Sidornál járt, akin lát­szott, hogy „túl­sá­go­san fél a né­met befolyástól”.32 Ez­után Tisó­hoz ment. Tiso ar­ra kér­te Veesen­may­ert, hogy szer­vez­zen meg egy ta­lál­ko­zót, ame­lyen Tiso be­szél­het­ne Hit­ler­rel. Tiso ber­li­ni út­ját azon­ban a Szlo­vák Nép­párt el­nök­sé­gé­nek kel­lett vol­na jó­vá­hagy­nia. A cseh po­li­ti­kai ve­ze­tés meg­elé­gel­ve a há­tuk mö­gött zaj­ló, a szlo­vák au­to­nóm kor­mány tag­jai ál­tal le­bo­nyo­lí­tott ta­lál­ko­zó­kat – Ïurèan­ský ber­li­ni és bé­csi út­jai, Tuka tö­rek­vé­sei – 1939. már­ci­us 19-én ka­to­nai puc­­csot haj­ta­tott vég­re Homo­la tá­bor­nok ve­ze­té­sé­vel. Tisót le­mon­dat­ták, Tukát és Machot Brünnbe vit­ték, ahol egy na­pot bör­tön­ben töl­töt­tek, majd más­nap át­szál­lí­tot­ták őket egy szál­lo­dá­ba.
Köz­ben Po­zsony­ban is gyor­san pe­reg­tek az ese­mé­nyek. Az 1939. már­ci­us 11-én éj­sza­ka zaj­ló ún. Kep­pler-mis­sz­ió ku­darc­ba ful­la­dá­sa után33 Hit­ler adott még egy esé­lyt a szlo­vá­kok­nak. Ez­út­tal Ber­lin­be hí­vat­ta Tisót, és 1939. már­ci­us 13-án es­te – röp­ke fél órá­ban – kö­zöl­te, hogy Né­met­or­szág­nak nem fű­ző­dik ér­de­ke a Kár­pá­tok­tól ke­let­re eső te­rü­let­hez (!) és szá­má­ra tel­je­sen kö­zöm­bös, hogy mi tör­té­nik ott. Csak az a kér­dés, hogy Szlo­vá­kia akar­ja-e a füg­get­len­sé­get vagy sem. Nem kí­ván­ja nem­ze­tét, de egyet­len ka­to­ná­ját sem fel­ál­doz­ni egy olyan do­log ér­de­ké­ben, amit a szlo­vák nem­zet nem akar. Nem sze­ret­né, ha Ma­gyar­or­szág szá­monkérné, hogy olyas­mit men­tett meg, ami nem akart fenn­ma­rad­ni. Ezért kér­te Tisót, hogy jöj­jön és hall­gas­sa meg. „Ez nem na­pok, ha­nem órák kérdése.”34 Ha Szlo­vá­kia úgy dön­te­ne, hogy füg­get­len­né akar vál­ni, tá­mo­gat­ni fog­ja tö­rek­vé­se­it és sza­va­tol­ja azo­kat. Ha té­to­váz­na vagy nem kí­ván­ná meg­sza­kí­ta­ni a kap­cso­la­tot Prá­gá­val, ak­kor nem fe­lel a tör­tén­te­kért. Ami­kor Hit­ler be­fe­jez­te mon­da­ni­va­ló­ját, Ribben­trop át­adott Hit­ler­nek egy táv­ira­tot, mely a ma­gyar had­se­reg szlo­vák ha­tár men­tén va­ló moz­gá­sá­ról szólt.35 Tiso ha­za­ment, és 1939. már­ci­us 14-én a seb­té­ben ös­­sze­hí­vott szlo­vák par­la­ment meg­sza­vaz­ta az önál­ló szlo­vák ál­lam mega­lakulását.36
Tuka 1939. már­ci­us 14-én ér­ke­zett vis­­sza fog­sá­gá­ból, hogy a más­nap meg­ala­kult szlo­vák kor­mány­ban tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter­ré ne­vez­zék ki. A mi­nisz­ter­el­nök Jozef Tiso, a kül­ügy­mi­nisz­ter Fer­di­nand Ïurèan­ský, a bel­ügy­mi­nisz­ter Ka­rol Sidor, a pénz­ügy­mi­nisz­ter Mikuláš Pružin­ský, a gaz­da­sá­gi ügyek­kel fog­lal­ko­zó mi­nisz­ter Gejza Medrický lett. Az igaz­ság­ügyi tár­cát Gejza Fritz, a köz­le­ke­dé­sit Jú­li­us Stano, az is­ko­la­ügyit Jozef Sivák, a hon­vé­del­mit Fer­di­nand Èat­loš kap­ta. Az 1939. már­ci­us 11-én, a né­me­tek ál­tal át­adott lis­tán Tuka az igaz­ság­ügyi tár­cát kap­ta vol­na. An­nak okát, hogy vé­gül mi­ért lett tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter Tisón­ak Tukához fű­ző­dő kap­cso­la­tá­ban kell ke­res­nünk. Nem ked­vel­ték egy­mást, sőt, ha Tiso nem tar­tot­ta vol­na rang­ján alu­li­nak, hogy pap lé­té­re gyű­löl­jön va­la­kit, az a va­la­ki min­den bi­zon­­nyal Tuka lett vol­na. Mind­ket­ten au­tok­ra­ták vol­tak, mind­ket­ten a szlo­vák ál­la­mi­ság le­té­te­mé­nye­se­i­nek tar­tot­ták ma­gu­kat, mind­ket­ten igen mű­vel­tek vol­tak, és vé­gül, de nem utol­só­sor­ban, mind­ket­ten mély szim­pá­ti­át táp­lál­tak Né­met­or­szág irá­nyá­ban. Ket­te­jük egy­más­sal szem­ben ta­nú­sí­tott el­len­szen­vé­nek gyö­ke­re­it a múlt­ban kell ke­res­nünk. A bé­csi Paz­ma­neum volt di­ák­ja, Jozef Tiso, egy­részt po­li­ti­kai el­len­fe­let lá­tott Tukában, más­részt meg­bíz­ha­tat­lan­nak tar­tot­ta „ma­gyar múlt­ja” és Tuka Hlinkáról mon­dott vé­le­mé­nye mi­att. Ál­lí­tó­lag Tuka egy­szer kije­lenette Tiso előt­t, hogy Hlinkát bo­lond­nak kel­le­ne ki­ki­ál­ta­ni. „Ezt a ki­je­len­tést én Tuka po­li­ti­kai irá­nyult­sá­gá­ban lé­vő za­var­nak tula­j­doní­tot­tam.”37 Tiso Tukát az 1929-es per után csak em­ber­ség­ből véd­te meg. Az 1930-as évek­ben Tiso több­ször el­kí­sér­te Hlinkát Prá­gá­ba, hogy az ak­ko­ri igazságü­gymin­iszternél, Meiss­nernél ke­gyel­met kér­je­nek Tuka szá­má­ra. Azon­ban a bör­tön­ben nem lá­to­gat­ta meg. Tiso az önál­ló szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után sem sze­ret­te vol­na a ko­ro­so­dó pro­fes­­szort a po­li­ti­ká­ban lát­ni, azon­ban né­met nyo­más­ra, il­let­ve Tuka be­fo­lyá­sos szlo­vák is­me­rő­sei ké­ré­sé­re kény­te­len volt meg­ten­ni ezt a lé­pést. Ezt azon­ban nem szí­ve­sen tet­te, mert az 1929-es per után azt a ki­je­len­tést hal­lot­ta Tukától, hogy „meg­bos­­szul­ja a párt­nak [érts­d: a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt­nak – V. T.], hogy nem véd­te meg”.38 Tiso ezért meg­pró­bál­ta Tuka kar­ri­er­jét aka­dé­mi­ai sík­ra te­rel­ni. 1939. már­ci­us 30-án ki­ne­vez­te a po­zso­nyi Szlo­vák Egye­tem jog­fi­lo­zó­fi­ai pro­fes­­szo­rá­vá, majd 1939. má­jus 27-én a Szlo­vák Egye­tem rek­to­rá­vá. Azon­ban akár­mi­lyen mó­don sze­ret­te vol­na Tiso tá­vol tar­ta­ni Tukát a po­li­ti­ká­tól, ő már ja­vá­ban ben­ne volt, sőt egye­ne­sen a szlo­vák po­li­ti­kai élet sű­rű­jé­ben ta­lál­ta ma­gát egyik pil­la­nat­ról a má­sik­ra.
Pár nap­pal az önál­ló szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után Tuka és Ïurèan­ský a szlo­vák kül­dött­ség élén Bécs­be uta­zott, hogy a vé­del­mi szer­ző­dés egyes pont­ja­i­ról tár­gyal­jon. A saj­tó töb­bek kö­zött né­met–szlo­vák gaz­da­sá­gi tár­gya­lá­sok­ról is tu­dó­sí­tott. A volt oszt­rák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um épü­le­té­ben, a Bal­haus­plat­zon né­met rész­ről Wil­helm Kei­t­el tá­bor­nok fo­gad­ta őket. A leg­na­gyobb el­len­ér­zést a vé­del­mi zó­na kér­dé­se vál­tot­ta ki a szlo­vák kül­dött­ség­ből. A né­me­tek igye­kez­tek meg­győz­ni őket, hogy a vé­del­mi zó­na lét­fon­tos­sá­gú. Két nap múl­va meg­ér­ke­zett Tiso, hogy ő is be­kap­cso­lód­jon a tár­gya­lá­sok me­ne­té­be, és ki­je­len­tet­te, hogy sze­mé­lye­sen Hit­ler­rel akar be­szél­ni, mi­vel a vé­del­mi zó­na Szlo­vá­kia meg­szál­lá­sát je­len­te­né. Hit­ler az éj­sza­ka kö­ze­pén meg­ér­ke­zett a Ho­tel Impe­ri­al­ba, és biz­to­sí­tot­ta a szlo­vák kül­dött­sé­get, hogy a né­me­tek­nek nin­cse­nek rossz szán­dé­ka­ik, a vé­del­mi zó­na stra­té­gi­ai szem­pont­ból fon­tos. „Igaz, hogy né­met csa­pa­tok ál­lo­má­soz­nak majd ott, de szlo­vák köz­igaz­ga­tás alatt lesz.”39 1939. már­ci­us 23-ra meg­szü­le­tett a né­met–szlo­vák vé­del­mi szer­ző­dés vég­le­ges szö­ve­ge, mely­nek leg­fon­to­sabb ré­sze az lett, hogy Né­met­or­szág ga­ran­tál­ja Szlo­vá­kia füg­get­len­sé­gét és te­rü­le­ti egységét.40
Az önál­ló­ság ki­ki­ál­tá­sát el­uta­sí­tó Sidor 1939. áp­ri­lis 14-én le­mon­dott bel­ügy­mi­nisz­te­ri poszt­já­ról, és a Va­ti­kán­ba ment, ahol a há­bo­rú vé­gé­ig nagy­kö­ve­ti meg­bí­za­tást tel­je­sí­tett. A bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um leg­fon­to­sabb te­en­dő­it Tiso vet­te át, a töb­bi fel­ada­tot Tukára bíz­ta.
A kö­vet­ke­ző ber­li­ni út­ra Hit­ler öt­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból ke­rült sor. A szlo­vák kül­döt­tek kö­zött ott volt Tuka is, aki szin­te meg­ba­bo­náz­va ér­ke­zett vis­­sza és ki­je­len­tet­te, hogy a szlo­vák nem­zet elő­ször lé­pett fel ál­lam­al­ko­tó­ként nem­zet­kö­zi téren.41
Az el­kö­vet­ke­ző idő­szak Szlo­vá­ki­á­ban az al­kot­mány­ter­ve­zet kö­rü­li vi­tá­val telt. Az 1939. jú­li­us 21-én el­fo­ga­dott al­kot­mány 1. §-a ki­mond­ta, hogy ál­lam­for­má­ját te­kint­ve a szlo­vák ál­lam köz­tár­sa­ság. Tör­vény­ho­zó szer­ve a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság 80 ta­gú Nem­zet­gyű­lé­se, me­lyet öt év­re vá­lasz­ta­nak. Az köz­tár­sa­sá­gi el­nö­köt a par­la­ment vá­laszt­ja, hi­va­ta­li ide­je hét év és két­szer vál­sztható meg ugyan­az a sze­mély. Az el­nök jog­kö­ré­be tar­to­zik töb­bek kö­zött a par­la­ment egyet­ér­té­sé­vel há­bo­rút in­dí­ta­ni, bé­két köt­ni, ös­­sze­hív­ni a nem­zet­gyű­lést, ki­ne­vez­ni és el­bo­csá­ta­ni a mi­nisz­te­re­ket, és nem utol­só­sor­ban az egye­te­mi pro­fes­­szo­rok ki­ne­ve­zé­se is fel­ada­tai kö­zé tar­to­zik. A kor­mányt az el­nök ne­ve­zi ki, a kor­mány­ren­de­le­te­ket a mi­nisz­ter­el­nök és a meg­bí­zott mi­nisz­ter ír­ja alá. Az al­kot­mány 58. §-a ki­mond­ta, hogy „a szlo­vák nem­zet az ál­lam­ha­ta­lom­ban a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt (Szlo­vák Nem­ze­ti Egy­ség­párt) ál­tal vesz részt”.42 Az al­kot­mány­ter­ve­zet elő­ké­szí­tői kö­zött ott volt Tuka is. Az elő­ké­szí­tők a to­ta­li­tá­ri­us rend­sze­rek al­kot­má­nya­i­ból nyer­tek ins­pi­rá­ci­ót, töb­bek kö­zött fi­gye­lem­be vet­ték Né­met­or­szág és Olasz­or­szág al­kot­má­nyát, de a por­tu­gál al­kot­mányt is.43 Tuka ki­fej­tet­te, hogy: „az al­kot­mány a nem­zet­be ve­tett hi­tet je­len­ti […] Ez az al­kot­mány­ter­ve­zet nem de­mok­ra­ti­kus, nem te­kin­tély­el­vű, nem ren­di és nem szo­ci­á­lis. Ez egy köz­tár­sa­sá­gi al­kot­mány. […] Az al­kot­mány ki­dol­go­zá­sá­nál meg­pró­bál­tunk el­ke­rül­ni min­den­faj­ta dok­trinériz­must. El­uta­sí­tot­tuk a de­mok­ra­ti­kus ala­pon nyug­vó al­kot­mányt, mert ha a de­mok­rá­ci­át tör­té­ne­ti­leg vizs­gál­juk, lát­hat­juk, hogy a de­mok­rá­cia tá­ma­dó rend­szer, mely ki­tű­nő­en al­kal­mas ha­tal­mi ala­ku­la­tok szét­zú­zá­sá­ra. […] Nem mond­hat­juk, hogy al­kot­má­nyunk te­kin­tély­el­vű len­ne, mert nem kon­cent­rál­ja a ha­tal­mat és fe­le­lős­sé­get az egyes sze­mé­lyek ke­zé­ben. En­nek egyik oka né­pünk, a má­sik pe­dig po­li­ti­kai men­ta­li­tá­sunk, amely még nem ké­szült fel er­re a bá­tor lépésre”.44 Né­met­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ma­gyar­or­szág, Olasz­or­szág, a Va­ti­kán, Spa­nyol­or­szág és Svájc az el­sők kö­zött is­mer­te el a szlo­vák önál­ló­sá­got.
1939 már­ci­u­sá­tól Szlo­vá­ki­á­ban is meg­sza­po­rod­tak a fel­vo­nu­lá­sok és a nagy­gyű­lé­sek, az ut­cá­kat fe­ke­té­be öl­tö­zött gár­dis­ták lep­ték el. A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt hi­va­ta­los peri­odiku­ma, a Slovák gyak­ran kö­zölt be­szá­mo­ló­kat egy-­e­gy tö­meg­ren­dez­vény­ről. „Kö­zép-Eu­ró­pa min­ta­ál­la­má”-ban az ál­lam ve­ze­tői elég al­kal­mat ta­lál­tak re­to­ri­kai fo­gá­sa­ik bi­zo­nyí­tá­sá­hoz. Ez alól nem volt ki­vé­tel Tuka sem. „Szlo­vá­kia leg­na­gyobb már­tír­ja”, ahogy a Slovák ne­vez­te, sok­szor vett részt és szó­no­kolt eze­ken a nagy­gyű­lé­se­ken. Tuka úgy be­szélt az egy­be­gyűl­tek­hez, mint egy pat­ri­ar­cha, aki „egész éle­tét a nem­zet­nek szen­tel­te és most, a nem­zet­nek hin­nie kell a kor­mány­ban és szót ­fo­gad­ni­a”.45 El­ső­ként min­dig sa­ját ér­de­mét emel­te ki, hang­sú­lyoz­va már­tír­sá­gát és ár­tat­lan­sá­gát. Gyak­ran vis­­sza­tért az 1920-as évek­re, hang­sú­lyoz­va sze­re­pét eb­ben az idő­szak­ban. Meg­em­lí­ti, hogy 1928-ig több­ször járt kül­föld­ön, hogy fel­tér­ké­pez­ze, mi len­ne, ha Szlo­vá­kia önál­ló­sul­na. „1922 és 1928 kö­zött a nép­párt­ban, úgy is mond­hat­nám, hogy amo­lyan nem hi­va­ta­los kül­ügy­mi­nisz­ter vol­tam. Hlin­ka meg­bí­zá­sá­ból kül­po­li­ti­ká­val is foglalkoz­tam.”46 Már ek­kor, ti­zen­öt év­vel ez­előtt fel­vet­te a kap­cso­la­tot a né­me­tek­kel. Ezért nyíl­tak meg a ka­puk előt­te ké­sőbb, ami­kor 1939. feb­ru­ár 12-én tit­kos au­di­en­ci­án Hit­ler­nél járt. Er­ről nem szól­ha­tott sen­ki­nek, de ki­je­len­tet­te Hit­ler­nek, hogy a szlo­vá­kok sa­ját ál­la­mot akar­nak és en­nek mag­va­ló­su­lá­sá­hoz Né­met­or­szág vé­del­mét. „Én vol­tam az el­ső a szlo­vá­kok kö­zül, akik be­szél­het­tek a bi­ro­dal­mi kan­cel­lár­ral, Adolf Hitler­rel.”47 Hit­ler­ről Tuka min­dig nagy el­is­me­rés­sel és cso­dá­lat­tal be­szélt. „A kis nem­ze­tek­nek vé­del­me­ző­ket kell ke­res­ni. A jó­sá­gos Is­ten ne­künk szlo­vá­kok­nak eb­ben is se­gí­tett, ne­mes és nagy­lel­kű vé­del­me­zőt adott ne­künk Adolf Hit­ler szemé­lyében.”48 „Sze­ren­csénk van, hogy Adolf Hit­ler vé­del­me alatt ál­lunk és jó ve­zé­re­ink van­nak. Hű­sé­get hűségért.”49
Ilyen és eh­hez ha­son­ló idé­ze­tek­kel vol­tak te­le az új­sá­gok, per­sze csak azok, ame­lyek to­vább­ra is meg­je­len­het­tek, ugyan­is 1939 jú­ni­u­sá­ban meg­szűnt a saj­tó­sza­bad­ság. Az ál­la­mi ér­dek hű­sé­get és egy­sé­get kí­vánt a sajtótól.50 A na­pi­lap­ok el­ső ol­da­lai több­nyi­re a kor­mány tag­ja­i­nak po­li­ti­kai el­mél­ke­dé­se­i­vel tel­tek meg, kö­zöt­te a zsi­dó­kér­dés meg­ol­dá­sá­nak hang­sú­lyo­zá­sá­val. Tuka is han­goz­tat­ta, hogy meg kell ol­da­ni a zsi­dó­kér­dést, de a salz­bur­gi tár­gya­lá­so­kig ez el­mé­le­ti és pro­pa­gan­da szin­ten maradt.51 „El­tá­vo­lít­juk a pa­ra­zi­tá­kat. Min­den­ki­re sor ke­rül, a nagy­bir­to­kos­ok­ra, ke­res­ke­dők­re és mind­azok­ra, akik nem sa­ját mun­ká­juk­ból, ha­nem a nem­zet va­gyo­ná­ból él­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a föld és a ke­nyér a szlovákoké.”52 A salz­bur­gi ta­lál­ko­zó volt az a víz­vá­lasz­tó, mely az el­mé­le­ti kér­dé­se­ket gya­kor­la­ti sík­ra te­rel­te, így a zsi­dó­kér­dést is.
Tuka zsi­dó­el­le­nes­sé­gé­hez volt mér­he­tő cseh­el­le­nes­sé­ge is. A cse­hek mi­att nem ka­pott ál­lást 1918-ban, Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa­kor, a cse­hek ítél­ték ti­zen­öt év­re és cseh bör­tö­nök­ben ra­bos­ko­dott; most úgy érez­te, hogy el­jött az el­szá­mo­lás ide­je. „A cseh nem­zet saj­ná­lat­ra­mél­tó nem­zet és ha va­la­ki­nek jo­ga van ha­ra­gud­nia rá, az én va­gyok” – mond­ta.53 Gejza Medrick­ý, a szlo­vák ál­lam gaz­da­sá­gi ügye­i­vel fog­lal­ko­zó mi­nisz­ter ké­sőb­bi em­lék­ira­ta­i­ban meg­em­lí­ti, hogy „Tuka min­dig azt han­goz­tat­ta, hogy tá­vo­lít­suk el a cse­he­ket Szlo­vá­ki­á­ból, füg­get­le­nül at­tól, hogy emi­att mi­lyen gaz­da­sá­gi ká­ro­kat szen­ve­dünk. Min­den cse­het vis­­sza akart te­le­pí­te­ni Cseh­or­szág­ba, még azo­kat is, akik­nek szlo­vák fe­le­sé­gük vagy fér­jük volt”.54 Ugyan 1939 áp­ri­li­sá­ban még azt mond­ta, hogy azok, akik­nek szlo­vák há­zas­tár­suk van és együtt­mű­köd­nek a szlo­vá­kok­kal, ma­rad­hat­nak, de a lel­ke mé­lyén nem így gon­dol­ta. Bosz­­szús ki­ro­ha­ná­so­kat in­té­zett az 1918-tól 1938-ig lé­te­ző Cseh­szlo­vá­kia el­len. ő már ak­kor lát­ta, hogy a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­je­sen le­he­tet­len ál­la­mi kép­ződ­mény, amely nem ma­rad fenn, ha­nem széthul­lik.55 „Tu­dós­ként és el­mé­le­ti szak­em­ber­ként lát­tam az ak­ko­ri ál­lam hi­bá­it. […] A cseh­szlo­vák ál­lam ön­hi­bá­já­ból ju­tott eb­be a hely­zet­be, mi­vel jel­lem­te­len po­li­ti­ku­sok irányí­tot­ták.”56 „Prá­gá­ban az urak mil­li­ó­kat kap­tak, ki­ne­vet­ték az Is­tent és or­gi­á­kat ren­dez­tek. Aki szót emelt ez el­len, bör­tön­be küldték”– mond­ta az egyik nagy­gyűlésen.57
Tuka be­szé­de­i­nek túl­nyo­mó több­sé­gé­ben fog­lal­ko­zott az ún. bel­ső el­len­ség kér­dé­sé­vel is. „Több em­ber­nek az ar­cán bi­zony­ta­lan­sá­got és elé­ge­det­len­sé­get lá­tok. Ezt a han­gu­la­tot az el­len­sé­ge­ink, a sza­bad­kő­mű­ves és zsi­dó-bol­se­vik pro­pa­gan­da kel­ti azok el­len az ál­la­mok el­len, ame­lyek vé­del­mez­nek ben­nün­ket. Az el­len­sé­ges pro­pa­gan­da be akar­ja bi­zo­nyí­ta­ni a szlo­vák nép­nek, hogy a szlo­vák kor­mány, de leg­in­kább Tuka el­ad­ta az or­szá­got a né­me­tek­nek, a szlá­vok leg­na­gyobb el­len­sé­gé­nek. Eze­ket a buj­to­ga­tó­kat kö­te­les­sé­ge­tek je­len­te­ni a rend­őr­ség­nek vagy a Hlin­ka Gár­da tag­ja­i­nak. A szlo­vák kor­mány majd gon­dos­ko­dik róluk.”58 Ez a „gon­dos­ko­dás” Illa­va (Ilava) bör­tö­nét je­len­tet­te, me­lyet még az au­to­nóm kor­mány ala­kí­tot­ta át mun­ka­tá­bor­rá. Az olyan ki­je­len­té­se­kért, mint a „Tuka szél­há­mos”, „a szlo­vák ál­lam nem ma­rad fenn, mert ve­ze­té­sé­hez nin­cse­nek te­het­sé­ges em­be­re­ink” vagy „Tuka le­mon­dott” a bí­ró­sá­gi íté­let jobb eset­ben le­he­tett több hét bör­tön­bün­te­tés, ros­­szabb eset­ben akár több hó­nap is.59
Tuka éles han­gú be­szé­dek­ben ítél­te el a de­mok­rá­ci­át és kom­mu­niz­must is. A de­mok­rá­ci­át sze­rin­te sze­mé­lyes ér­dek ala­poz­ta meg. „Ha az egyén gaz­dag, a nem­zet is gaz­dag lesz. A de­mok­rá­ci­á­ban a na­gyobb tu­laj­don győ­zött a ki­sebb tu­laj­don fö­lött.”60 A kom­mu­nis­ta el­vek hir­de­té­sét egye­ne­sen bűn­cse­lek­mény­nek ne­vez­te. A Tuka ál­tal „Hlinka szel­le­mé­ben, de Hit­ler mód­sze­re­i­vel” meg­hir­de­tett, és egyet­len le­het­sé­ges út­ként ke­zelt nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta rend­szer propagá­ció­ja ké­sőbb­re te­he­tő, in­kább a salz­bur­gi tár­gya­lá­sok utá­ni idő­szak­ra jel­lem­ző.
Az 1939-es év egyik leg­na­gyobb ün­nep­ség­so­ro­za­ta is Tuka ne­vé­hez fű­ző­dött, ok­tó­ber 5-én ün­ne­pel­ték Tuka el­íté­lé­sé­nek tize­dik év­for­du­ló­ját. Az ün­nep­ség részt­ve­vői a Po­zso­nyi Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság előtt gyü­le­kez­tek, ahol meg­hall­gat­ták Tuka 1929-ben mon­dott vé­dő­be­széd­ét. Az ün­nep­ség szer­ve­zői még a leg­ap­róbb rész­le­tek­re is oda­fi­gyel­tek. Egy kis­lány, aki a per ide­jén szü­le­tett, vi­rá­got nyúj­tott át Tu­ká­nak, pár gyer­mek vers­sel ked­ves­ke­dett ne­ki. Tuka elé­ge­dett le­he­tett, min­den­ki őt ün­ne­pel­te. Be­szé­dé­ben ez­út­tal sem fe­lej­tet­te el meg­em­lí­te­ni már­tír­sá­gát és meg­elé­ge­dés­sel nyug­táz­ta, hogy azok, akik el­ítél­ték el­buk­tak. A tel­jes po­li­ti­kai győ­ze­lem azon­ban még pár na­pig vá­ra­tott ma­gá­ra. Az 1939. ok­tó­ber 26-án meg­tar­tott köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tás ered­mé­nye­ként Jozef Tiso el­nök lett. Két nap­pal az el­nök­vá­lasz­tás után Tiso ki­ne­vez­te az új kor­mányt Tuká­val az élen. „Ha Jozef Tiso az önál­ló ál­la­mért ví­vott har­cot kép­vi­se­li, ak­kor Vojtech Tuka a szim­bó­lu­ma en­nek a harc­nak és szen­ve­dés­nek, amely­ből lét­re­jött álla­munk”– ír­ta a Slovák.61 Tiso úgy gon­dol­ta, ha Tuka mi­nisz­ter­el­nök lesz, kön­­nyeb­ben tud­ja majd el­len­őriz­ni te­vé­keny­sé­gét. Ez a fel­té­te­le­zés azon­ban nem volt he­lyén­va­ló, mi­vel Tuka gon­do­la­tai már mi­nisz­ter­el­nök­ség­ének más­nap­ján a ve­zé­ri rend­szer kö­rül fo­rog­tak.

Klamár Zoltán: A Magyarkanizsán élő etnikumok térkijelölő gyakorlata a 18–20. században

„Tá­vol le­gyen más­ban di­cse­ked­nem, mint
a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ke­reszt­jé­ben.”
(Pál le­ve­le a galátákhoz 6,14)

A vá­ros et­ni­kai tér­szer­ke­ze­té­nek vál­to­zá­sa

A kis­táj köz­pont­já­nak szá­mí­tó, a Kö­rös-pa­tak és a Ti­sza ha­tá­rol­ta ár­té­ri te­ra­szon fek­vő te­le­pü­lés – mely 1920-tól a Szerb–Horvát–Szlovén Ki­rály­ság­hoz, majd az idők fo­lya­mán a szét­esett Ju­go­szlá­vi­á­tól a Szerb Köz­tár­sa­ság­hoz ke­rült – az Ár­pád-kor­tól a tö­rök el­le­ni fel­sza­ba­dí­tó há­bo­rúk Bács­ká­ra va­ló ki­ter­je­dé­sé­ig fo­lya­ma­to­san la­kott volt.1 1686-tól azon­ban az át­vo­nu­ló se­re­gek és az időn­két por­tyá­zó ki­sebb csa­pa­tok ál­lan­dó­an ve­szé­lyez­tet­ték a te­le­pü­lé­sen la­kók lé­tét és va­gyo­ni biz­ton­sá­gát.
Alig hagy­ták el Ókanizsát2 és sok más Ti­sza men­ti hely­sé­get ad­di­gi la­kói, már­is újab­bak ér­kez­tek a he­lyük­re: 1687 de­cem­be­ré­ben és 1688 ja­nu­ár­já­ban az el­nép­te­le­ne­dett te­le­pü­lé­se­ket ka­to­nás­ko­dó szer­bek fog­lal­ták el.3
A la­kos­ság­cse­re gyors le­zaj­lá­sát a vi­dé­ken já­ró tér­ké­pész, Johann Kristof Müller 1706-os da­tá­lá­sú tér­ké­pe – Markt alt Ka­ni­sa – ugyan nem je­lö­li, de a rész­le­tes ut­ca­há­ló­zat­ból azt a kö­vet­kez­te­tést von­hat­juk le, hogy a be­köl­tö­zők a szel­lem­vá­ros­ban gyor­san ki­ja­vít­ha­tó la­kó­épü­le­te­ket, temp­lo­mo­kat talál­hat­tak.4 A szer­bek fo­lya­ma­tos be­köl­tö­zé­se a két zen­tai csa­ta kö­zött azt ered­mé­nyez­te, hogy a 17–18. szá­zad for­du­ló­já­ra a táj tel­je­sen el­ve­szí­tet­te ma­gyar la­kos­sá­gi több­ségét.5
A vi­dék pol­gá­ro­sí­tá­sa az ural­ko­dó Má­ria Te­ré­zia ál­tal ös­­sze­hí­vott 1741. évi or­szág­gyű­lé­sen mon­da­tott ki.6 A me­gyei jog­ha­tó­ság a te­rü­let be­ke­be­le­zé­sé­re több­ször is kí­sér­le­tet tett, de a Ha­di­ta­nács vo­na­ko­dott tel­je­sí­te­ni a me­gye ál­tal kikénysz­e­rített ural­ko­dói in­téz­ke­dést, és 1743-ban Ókanizsát és Martonost még tisz­tán ha­tár­őr-te­le­pü­lés­nek tar­tot­ták, me­lyek – a ta­nács sze­rint – nem vol­tak me­gyei jog­ha­tó­ság alá von­ha­tók.
A pol­gá­ro­sí­tást meg­elő­ző­leg, a szerb ha­tár­őrök vá­laszt­hat­tak, hogy hely­ben ma­rad­nak-e és vi­se­lik a köz­ter­he­ket vagy az új du­nai és szá­vai ha­tár­őr­vi­dék­re köl­töz­nek. A ma­ra­dók 1745. no­vem­ber 1-jé­től vi­sel­ték a közter­heket.7
A ma­gyar la­kos­ság vis­­sza­szi­vár­gá­sa a 18. szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­ben meg­kez­dő­dött, 1745-től tö­me­ges­sé vált,8 de szer­ve­zett te­le­pí­tés­re csak 1751 után, a ki­vált­sá­gos ka­ma­rai te­rü­let­be tar­to­zó és sza­ba­da­lom­le­vél­lel el­lá­tott, me­ző­vá­ro­si jog­ál­lást nyert9 – egy­ko­ri ha­tár­őr­sánc Ókanizsa – te­le­pü­lés­re tör­tént, amely el­kezd­te hasz­nál­ni a Mag­yarkanizsa ne­vet.
1755-ben a ma­gya­rok ará­nya há­rom­szo­ro­sa volt a szer­be­ké­nek, majd egy év­ti­zed­del ké­sőbb már 80%-ra emel­ke­dett a ma­gyar­ság la­kos­sá­gi túl­sú­lya. 1765-ben Mag­yarkanizsán 180 ha­tár­őr­há­zat ír­tak össze.10
Kö­zel száz év el­múl­tá­val a 19. szá­zad ele­ji, vár­me­gyei le­írás te­le­pü­lé­se­ket be­mu­ta­tó ré­szé­ben a kö­vet­ke­zők ol­vas­ha­tók: „Ó vagy ma­gyar Ka­ni­zsa, jól épült ve­gyes ma­gyar rácz m. v. a Ti­sza jobb part­ján, Sze­ged­től dél­re 3 ½ mér­föld­nyi­re. Szám­lál 9137, u.m. 7724 ma­gyar kath., 1297 ó hi­tű, 4 evang., 112 sidó lak. Kath. Paroch. Temp­lo­mú. Synagó­ga, Vá­ros­há­za. A hely­ség­től ½ órá­nyi­ra van a Ti­sza rév­je, mell­yen Toron­tál­ba jár­nak át. Határ­ja mel­lyet a telec­skai dom­bok ha­sí­ta­nak ke­resz­tül – szál­lá­sok­ra van fel­oszt­va. Föld­je fe­ke­te, s szép buzát, kuko­riczát, sok kö­lest és do­hányt te­rem. Mar­ha­tar­tá­sa vi­rág­zó. A Ti­sza men­té­ben, és a Kö­rös ér kö­rül sok pos­vá­nyai van­nak.”11
Az 1910-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint Mag­yarkanizsá­nak a ta­nyá­kon élők­kel együtt 16 655 la­ko­sa volt. (A vá­ros­la­kók szá­ma va­ló­já­ban 11 783 lé­lek, hi­szen a ta­nyá­kon 4872-en él­tek.) Eb­ből 28 né­met, 2 szlo­vák, 1 hor­vát, 329 szerb és 266 zsi­dó. Val­lás sze­rint 16 277 ka­to­li­kus, 22 görög ka­to­likus, 53 re­for­má­tus, 20 ágos­tai, 378 gö­rög­ke­le­ti, 1 uni­tá­ri­us és 266 izraeli­ta.12
Az 1981-es nép­szám­lá­lás adat­so­ra­i­ban még ki­mu­tat­ták a nem­ze­ti­sé­ge­ket, de a fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zást már nem: 11 687 la­ko­sa volt a vá­ros­nak, eb­ből 10 410 ma­gyar, 38 mon­te­neg­rói, 75 hor­vát, 2 ma­ce­dón, 2 mu­zul­mán, 3 szlo­vén, 725 szer­b, 11 al­bán, 40 ci­gány és 5 ro­mán. A val­lá­si ös­­sze­té­tel­re csak kö­vet­kez­tet­ni tu­dunk: a ma­gya­rok zö­me ka­to­li­kus, bár ele­nyé­sző szám­ban van­nak bap­tis­ták, szom­ba­tis­ták és Je­ho­va ta­núi is. A szlo­vé­nek, a hor­vá­tok és a ci­gá­nyok ka­to­li­ku­sok, a szer­bek, a mon­te­neg­ró­i­ak és a ro­má­nok gö­rög­ke­le­ti val­lá­sú­ak. Az al­bá­nok és a mu­zul­má­nok musz­li­mok.
Ös­­szes­sé­gé­ben te­hát azt mond­hat­juk, hogy az el­telt há­rom­száz év alatt a vá­ros et­ni­kai és val­lá­si tér­szer­ke­ze­te vál­to­zott ugyan, de ará­nya­it te­kint­ve meg­őriz­te a 18. szá­zad vé­gé­re kialault kon­dí­ci­ó­kat.

A tér­ki­je­lö­lés ob­jek­tu­ma­i­nak sza­kral­itása, val­lá­si és etnikus kö­tő­dé­se

Az egy­ház­nak fon­tos táj­szer­ve­ző, táj­épí­tő, il­let­ve a táj­ba szent­sé­gi te­ret aplikáló sze­re­pe a ba­rokk kor­ban szak­rá­lis kis­em­lé­kek so­rá­nak lét­re­jöt­tét ered­ményezte.13 A 18. szá­zad el­ső fe­le még a didal­masan elő­re­tö­rő ka­to­li­ciz­mus tér­hó­dí­tá­sá­tól át­ha­tott hét­köz­nap­ok sza­kral­itását mu­tat­ja a vá­ros térségében.14 Egyik leg­ré­geb­bi szak­rá­lis kis­em­lé­ke Mag­yarkanizsá­nak a ko­ráb­ban már em­lí­tett, Johann Kristof Müller tér­ké­pén Kalwarien Berg – Kál­vá­ria-hegy­nek ne­ve­zett dom­bon ál­ló há­rom ho­mok­kő kereszt.15 A ke­resz­tek szár­vé­gei le­ke­re­kí­tet­tek, a kö­zé­pen ál­lón még ma is meg­van az ön­tött­vas­ból ké­szült kor­pusz.16 A vá­ros­tól mes­­sze, a táj­ból kb. 10 mé­ter ma­ga­san ki­emel­ke­dő dom­bon az egy­ko­ri Sza­bad­kai út men­tén fo­gad­ta a lát­vány a te­le­pü­lés­re ér­ke­zőt.
A fo­ko­za­to­san ter­jesz­ke­dő, egy­re tá­vo­labb­ra nyú­ló ház­sor­ok a 20. szá­zad ele­jé­re ér­tek ki a domb­láb­hoz. Az út má­sik fe­lén már ko­ráb­ban, a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben, az 1859-ben nyi­tott temető17, majd a 20. szá­zad ele­jén, a te­me­tő mö­gött épült újabb ház­sor­ok fog­ták ke­ret­be a Kál­vá­ria-dom­bot.
A vá­ros ka­to­li­kus ma­gyar­sá­ga a domb­hoz ve­ze­tő út két szé­lé­re és a dom­bot ke­rü­lő kör­út mel­lé stá­ci­ó­kat épít­te­tett az el­ső vi­lág­há­bo­rú előt­t. A stá­ci­ók tég­lá­ból ké­szül­tek, szo­bor­fül­kés kép­osz­lo­pok, orom­za­tu­kon kis fak­ereszt­tel.18 A fül­kék­ben el­he­lye­zett fest­mé­nye­ket va­la­ha csuk­ha­tó vas­táb­lák véd­ték az idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­tól és csak hús­vét­kor nyi­tot­ták ki őket. A stá­ci­ók ál­lí­tá­si költ­sé­gét gaz­da­gabb pa­raszt-pol­gár csa­lá­dok vál­lal­ták. Ne­vü­ket az épít­mé­nyek lá­ba­za­tá­ban el­he­lye­zett szür­ke mű­kő táb­lá­kon örö­kí­tet­ték meg. Az el­ső stá­ció táb­lá­ja tö­rött, fel­ira­ta: „… / di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Pósa Jó­zsef / és ne­je / Oroszi Ro­zá­lia.” A má­so­dik stá­ció táb­lá­ja tö­rött: „Is­ten di­cső­sé­gé­re …/ Sóti Luk­ács T…/ fér­je Fe­hér M…” A har­ma­dik stá­ció táb­lá­ja tö­rött, a szö­veg nagy ré­szét le­csi­szol­ták: „…/ …/ és ne­je / Cseszkó Te­réz.” A ne­gye­dik stá­ció táb­lá­ja ép, a fel­ira­ton csi­szo­lás­nyo­mok: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / özv. Ki­rály Ágos­ton­né, Fe­hér Er­zsé­bet / és özv. Bali András­né, Tóth Te­réz.” Az ötö­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A ha­to­dik stá­ció táb­lá­ja ép, raj­ta csi­szo­lá­si nyo­mok­kal: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Tukacs Jó­zsef / és ne­je / Dukai Ve­ro­ni­ka.” A he­te­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A nyol­ca­dik stá­ció táb­lá­ja ép: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Törteli Luk­ács / és ne­je / Sza­bó Klá­ra.” A ki­len­ce­dik és a ti­ze­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A ti­zen­egye­dik stá­ció táb­lá­ja tö­re­de­zett, szö­ve­ge azon­ban ol­vas­ha­tó: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Fe­hér Ró­zsa, Fe­hér Ve­ro­na és / Fe­hér Ju­dit.” A ti­zen­har­ma­dik és ti­zen­ne­gye­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A kál­vá­ria szak­rá­lis te­ré­nek épít­mé­nye­it a vá­ros ka­to­li­kus ma­gyar la­kos­sá­ga emel­tet­te és gon­doz­ta. Nyil­ván­va­ló­an ez egé­szen ad­dig volt így, amíg a li­tur­gi­kus funk­ci­ó­ját be­tölt­het­te az épít­mény. A ha­tó­sá­gok a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en, a ko­a­lí­ci­ós évek vé­gén be­til­tot­ták a temp­lo­mon kí­vü­li szer­tar­tá­so­kat, li­tur­gi­kus cse­lek­mé­nye­ket. A nagy te­rü­le­ten ál­ló objek­tum­együttest, kény­sze­rű­ség­ből ugyan, de fo­ko­za­to­san elhanyagolták.19
A vá­ros leg­ré­geb­bi da­tált szak­rá­lis kis­em­lé­ke az 1866-ban emelt Nepo­mu­ki Szent Já­nos-szo­bor. A szent nagy nép­sze­rű­ség­nek örveven­dett egész Kö­zép-Eu­ró­pá­ban – óvott a rossz hír­től, a be­teg­sé­gek­től, a tűz­vész­től, a szép ha­lál elő­se­gí­tő­je is volt és a ha­jó­sok, ví­zi­mol­nár­ok, tu­ta­jo­sok pat­ró­nu­sa­ként is szá­mon tar­tot­ták20 –, nem cso­da hát ha „AZ Ó KA­NI­ZSAI / ÁJ­TA­TOS HIVEKNEK / ADA­KO­ZÁ­SÁ­BÓL” is ál­lí­tot­tak egy szob­rot a Kö­rös-pa­tak ti­szai torko­latához.21 Sa­já­tos a szent szob­rá­nak sor­sa, hi­szen az 1960-as éve­kig, az ere­de­ti pa­tak­me­der fel­töl­té­sé­ig állt ál­lí­tá­sá­nak ere­de­ti he­lyén, majd a Szent őr­ző­an­gya­lok ka­to­li­kus temp­lo­má­nak kert­jé­be he­lyez­ték át az idő­köz­ben meg­ron­gált, fe­jet­len szob­rot. Ko­ráb­bi fo­tó­kon jól lát­szik, hogy a le­tö­rött bal ke­zét be­haj­lít­va uj­ját a szá­ja elé tet­te, míg má­sik ke­zé­ben ke­resz­tet tar­tott, raj­ta kor­pus­­szal. A ka­to­li­kus hí­vek ös­­sze­fo­gá­sá­val „res­ta­u­rál­ták” a szob­rot és a meg­ke­rült szo­bor­fe­jet a he­lyé­re il­lesz­tet­ték. A ho­mok­kő szo­bor ek­kor új­ra ki­szí­ne­se­dett.
Még két szo­bor áll a temp­lom­kert­ben, az 1882-ben ál­lí­tott Pieta és az 1891-ben ké­szült Szent­há­rom­ság-szo­bor. Előb­bi fe­hér már­vány­ból ké­szült, az ülő Szűz Má­ri­át áb­rá­zol­ja ölé­ben a ha­lott Jé­zus­sal. Fel­ira­ta: „Oh, ti mind­nyá­jan / Kik át­men­tek ez uton / Fi­gyel­mez­ze­tek és lás­sá­tok / Ha va­gyon e fáj­da­lom / Mint az én fáj­dal­mam. / KÉSZITETTE / AZ IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / ÖZV: SMIDL VENCZELNÉ / SZÜL: SPORN MÁ­RIA VIL­HEL­MI­NA / 1882.” A szob­rot ál­lí­ta­tó „Öz­vegy Schmidl Venczel­né, szül. Sporn Maria Vil­hel­mi­na val­lá­sos ér­zel­mé­től indit­tat­va Is­ten, és a B. Szent Szűz di­csőitésére egy dí­szes, buz­gal­mat eme­lő, és a fáj­dal­mas szent szűz­nek a ke­reszt­ről le­vett, és kar­ja­i­ban tar­tó Szent Fi­át jel­ké­pe­ző karar­rai már­vány­ból mes­te­ri­leg ké­szí­tett szo­bor emel­te­tett temp­lo­munk ud­va­rán, 1200 fo­rint­nyi költ­sé­gen.”22 A szo­bor fenn­tar­tá­sá­ra az öz­vegy ala­pít­ványt ho­zott lét­re, a 120 fo­rin­tot va­gyo­ná­ra táb­láz­tat­ta. Mind­er­ről az ér­se­ki ha­tó­ság jó­vá­ha­gyá­sát kér­ve le­vél­ben tá­jé­koz­tat­ta Mé­szá­ros Ignácz pré­post plé­bá­nos 1882. szep­tem­ber 11-én az ér­se­ki hivatalt.23
A szo­bor a tér ke­le­ti fe­lén, a ke­reszt­ha­jó be­já­ra­tá­hoz ve­ze­tő úton áll. Ha­bár az ere­de­ti, mö­göt­te ve­ze­tő utat ma már nem hasz­nál­ják, és így in­tő fel­ira­tát sem ol­vas­sák, még­is sok­kal in­kább ural­ja a te­ret, mint a mel­let­te ál­ló, mo­nu­men­tá­lis Szethárom­ság-s­zo­bor.
A ho­mok­kő­ből ké­szült és igen rossz ál­la­pot­ban lé­vő al­ko­tás a Bata csa­lád anya­gi ál­do­zat­vál­la­lá­sá­nak kö­szön­he­tő­en kerüt fel­ál­lí­tás­ra: „A TEL­JES / MEG­OSZT­HA­TAT­LAN / SZENT HÁ­ROM­SÁG EGY IS­TEN / DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / BATA JÁ­NOS PÁL / BATA JÁ­NOS AN­TAL / BATA JÁ­NOS JÁ­NOS / ÉS BATA ÉVA / MDCCCXCI.”
A 20. szá­zad ele­jén foly­ta­tó­dott a te­rek szak­rá­lis ki­je­lö­lé­se és még két al­ko­tás ke­rült a vá­ros egy-­e­gy for­gal­mas pont­já­ra. A Jé­zus szí­ve-szo­bor egy igen len­dü­le­tes, impresszív meg­fo­gal­ma­zá­sú, sze­ces­­szi­ós ta­lap­za­ton ál­ló al­ko­tás, me­lyet a Gaz­da­kör szék­há­zá­nál, az egy­ko­ri Szent Ist­ván és Szé­che­nyi ut­cák há­rom­szög ala­kú kis te­ret for­má­ló ta­lál­ko­zá­sá­nál ál­lí­tot­tak fel. A ko­lozs­vá­ri Szeszák Fe­renc – Stróbl Ala­jos ta­nít­vá­nya – ké­szí­tet­te al­ko­tá­sért 16 000 ko­ro­nát fi­ze­tett egy mó­dos pa­raszt-pol­gár csa­lád. De­di­ká­ci­ó­ja azt is el­árul­ja, hogy a fel­újí­tást is te­he­tős hí­vek vál­lal­ták: „JÉ­ZUS / SZENT­SÉ­GES SZIVÉNEK / AJÁNL­JA / BATA SÁN­DOR / ÉS NE­JE / RE­ME­TE VIK­TÓ­RIA / 1908.” Ta­lap­za­tán: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE JAVITTATTA 1975 ÉV­BEN / DUKAI SÁN­DOR / ÉS NE­JE / NAGY HER­MI­NA.” A szo­bor fenn­tar­tá­sá­ra az emel­te­tő há­zas­pár a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba há­rom­száz ko­ro­nát tett le 1908. de­cem­ber 27-én, hogy an­nak ka­ma­ta­i­ból a ké­sőb­bi­ek­ben a fenn­tar­tá­si költ­sé­ge­ket fedez­zék.24
Ke­vés­bé len­dü­le­tes, in­kább a szi­go­rú egy­há­zi meg­fo­gal­ma­zá­sú áb­rá­zo­lás­mó­dot kö­ve­tő Má­ria szí­ve-szo­bor az egy­ko­ri De­ák Fe­renc és Ár­pád ut­cák ta­lál­ko­zá­sá­nál lé­vő kis té­ren áll, kö­zel a bel­vá­ro­si Szent őr­ző­an­gya­lok temp­lo­má­hoz. A szo­bor­ál­lí­tás költ­sé­ge­it is­mét egy te­he­tős pa­raszt-pol­gár csa­lád vál­lal­ta: „A / BOL­DOG­SÁ­GOS SZÜZ MÁ­RIA / SZEP­Lő­TE­LEN SZIVÉNEK / AJÁNL­JA / DUKAI AND­RÁS / ÉS NE­JE / DUKAI AMÁ­LIA / 1929. / ÓVÁ­RI J. / SENTA.” A de­di­ká­ció szö­ve­gé­ből az év­szám és a szom­szé­dos vá­ros, Zenta ne­vé­nek írás­mód­ja utal csu­pán ar­ra, hogy a 20. szá­zad má­so­dik év­ti­zed­ében im­pé­ri­um­vál­tás tör­tént.
A szob­rok mel­lett szá­mos ke­resz­tet is ál­lí­tot­tak a vá­ros­la­kók, el­ső­sor­ban a te­le­pü­lés­re ve­ze­tő utak men­tén, majd a 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben már a vá­ros fon­to­sabb ut­cá­i­nak ke­resz­te­ző­dé­sé­ben, il­let­ve a fő­te­rek­re is ju­tott a kis­em­lé­kek­ből.
A vá­ros dél­nyu­ga­ti be­já­ra­tá­nál, a Zen­tai út és a vas­út kö­zött a szán­tók pe­re­mén áll a „Kík köröszt”25, me­lyet nap­ja­ink­ban is rend­sze­re­sen kék­re fes­te­nek. De­di­ká­ci­ó­ja: „KE­RESZT­RE / FE­SZÍ­TETT / JÉ­ZUS / KÖ­NYÖ­RÜLJ / RAJ­TUNK.” A ke­reszt lá­ba­za­tá­hoz mű­anyag fla­kont erő­sí­tet­tek, ami­ben ál­lan­dó­an van vi­rág. A szé­pen gon­do­zott kis­em­lék egy ko­ráb­ban ál­lí­tott fa­ke­reszt he­lyé­re ke­rült. A Sóti csa­lád fel­me­női ál­tal ál­lí­ta­tott és ki­dőlt fa­ke­reszt he­lyé­be: „Sóti Józs. Já­nos, Sóti Józs. Vincze és Sóti Józs. Luk­ács test­vé­rek egy új, erős és csi­nos kő­ke­resz­tet ál­lí­tot­tak 200 forin­tért.”26 Az ál­lí­tás évé­ben, 1902-ben har­minc­két fo­rin­tos új ke­reszt­ala­pot is lét­re­hoz­tak, me­lyet egy év­vel ké­sőbb to­váb­bi hat­van­négy ko­ro­ná­val bővítet­tek.27
Zenta fe­lől a vá­ros köz­pont­ja fe­lé ha­lad­va a Jár­vány­kór­ház mel­lett áll a Bor­sos csa­lád ál­tal emel­te­tett ke­reszt: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / BOR­SOS AND­RÁS / ÉS NE­JE / SZA­BA­DOS ER­ZSÉ­BET / 1903.” Még az ál­lí­tás évé­ben a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba száz ko­ro­nát he­lyez­tek le­tét­be Bor­sos And­rás Fe­renc és ne­je „a vá­sár­tér és a zen­tai or­szág­út ös­­sze­szö­gel­lé­sén föl­ál­lí­tott kő­ke­reszt fön­n­tartására”.28 A ke­resz­tet ko­vá­csolt­vas ke­rí­tés­sel vet­ték kör­be, lá­ba­za­tá­hoz és ke­rí­té­sé­re rend­sze­re­sen he­lyez­nek vi­rá­got.
A Csá­kó-ke­reszt az egy­ko­ri Új­vá­ro­si fő­ut­ca és Hu­nya­di ut­ca tér­ré szé­le­se­dő sar­kán áll. Az egyet­len ke­reszt a vá­ros­ban me­lyen az ál­lít­ta­tó ra­gad­vány­ne­ve ol­vas­ha­tó: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / SZA­BÓ JÁ­NOS / CSÁ­KÓ / ÉS NE­JE / PÓSA RO­ZÁ­LIA / 1903. / LÖWY M. / SZA­BAD­KA.” A Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba a ke­reszt fönn­tar­tá­sá­ra száz ko­ro­nát tet­tek az ál­lít­ta­tók, mely­nek ka­ma­ta­i­ból a ke­reszt fenn­tar­tá­sát kel­lett biz­tosí­tani.29 Mí­ves ko­vá­csolt­vas ke­rí­té­se mö­gé fla­ko­nok­ban vi­rá­got he­lyez­nek a hí­vek és a ke­reszt gon­do­zói.
A Szent Pál ka­to­li­kus temp­lom kert­jé­ben áll a Széc­si csa­lád ál­tal ál­lít­ta­tott ke­reszt: „DI­CSÉR­TES­SÉK / A JÉ­ZUS KRISZ­TUS / OVARY SENTA / IS­TEN / DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TE / SZÉCSI GYU­LA / NE­JE / BATA ÁGO­TA / ÉS LE­Á­NYUK / VIK­TÓ­RIA / 1940.”30
A volt Zrí­nyi ut­ca sar­kán a ve­gyes­bolt és Nagy Má­tyás egy­ko­ri vendéglő­je31 kö­ze­lé­ben áll a Loson­cz-k­ereszt: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / LOSONCZ AND­RÁS / ÉS NE­JE / DO­BÓ JU­LI­AN­NA / 1912 JUNIUS 28. / AURER SÁN­DOR / ÁRVIZ U 35.” Hát­ol­da­lán: „TÁ­VOL LE­GYEN MÁS­BAN / DI­CSE­KED­NEM, MINT / A MI URUNK JÉ­ZUS / KRISZ­TUS KE­RESZT­JÉ­BEN / GAL. 6. 14.” Az ala­pí­tók két­száz ko­ro­nát fi­zet­tek be a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba, mely ös­­szeg ka­ma­ta­i­ból a ke­reszt fenn­tar­tá­si költ­sé­ge­it kel­lett fedezni.32 Az 1990-es évek kö­ze­pén ja­ví­tot­ták lá­ba­za­tát és ko­vá­csolt­vas ke­rí­té­sét.
A vá­ros­ból ki­ve­ze­tő, egy­ko­ri Sze­ge­di út Fa­lu vá­ros­ré­szen át­ve­ze­tő sza­ka­sza mel­lett, a ré­gi sza­tócs­bolt kö­ze­lé­ben áll a Koncz csa­lád ál­tal ál­lít­ta­tott ke­reszt: „KONCZ JÁ­NOS / CSA­LÁD­JAI. / 1934.” Nap­ja­ink­ban ke­vés­bé szem­be­tű­nő, mert a fö­lé haj­ló fák lomb­jai ta­kar­ják a szé­pen rend­ben tar­tott kis­em­lé­ket.
A Hor­gosi út mel­lett, an­nak vá­ros­ba ve­ze­tő sza­ka­szá­nál áll a mis­­szi­ós ke­reszt: „SZENT ÉV 1975.” Ez az egyet­len fa­ke­reszt a vá­ros te­rü­le­tén.
A ka­to­li­kus nagy­temp­lom kert­jé­ben két ke­reszt áll, az egyi­ket a Sóti csa­lád ál­lí­tat­ta és ere­de­ti he­lyén, a Szent­há­rom­ság-szo­bor és a temp­lom fő­be­já­ra­ta kö­zött ta­lál­ha­tó. De­di­ká­ci­ó­ja igen lé­nyeg­re tö­rő: „SÓTI AND­RÁS / CSA­LÁD­JA.”
A Czér­na-k­ereszt ere­de­ti­leg a Fő tér sar­kán, az egy­ko­ri pi­ac­té­ren állt. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom azon­ban a szer­bek ke­reszt­jé­vel együt­t, mely a vá­ros­há­za előtt állt, át­he­lyez­tet­te. Nap­ja­ink­ban a nagy­temp­lom szen­té­lyé­hez si­mu­ló hit­tan­te­rem előtt áll. Fel­ira­ta: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TE / CZÉRNA / SZILVESZTERNÉ / SZÜL. / TÉ­NYI ERZSÉBET/ 1903. LőWY M. SZA­BAD­KÁN.” Az ál­lít­ta­tó a Ke­gyes Ala­pok­ba száz ko­ro­nát fi­ze­tett be, hogy a ka­mat­jö­ve­del­mek a „kis piac­zon föl­ál­lí­tott fe­hér már­vány ke­reszt fen­tartásás­ra fordít­tas­sanak”.33
A ka­to­li­kus te­me­tők­ben – négy te­me­tő­je van a vá­ros­nak: két ka­to­li­kus, egy szerb és egy zsi­dó – több kö­zép­ke­reszt is van. A nagy ­te­me­tő­ben a fő­út mel­lett két 19. szá­za­di, rend­sze­re­sen fes­tett ke­reszt áll: „EMEL­TET­TE / LO­SONC SÁN­DOR / ÚJITATTA FIA / GYÖRGY” és „EMEL­TET­TÉK / IS­TEN KE­GYEL­MÉ­BőL / BICSKEJI IM­RE ÉS / LÁSZ­LÓ RO­ZÁ­LIA / KÖLT­SÉ­GÉN.”
A kis ­te­me­tő sír­kert­jé­ben egy kö­zép­ke­reszt áll, mel­let­te ha­rang­láb. A ró­zsa­szín már­vány­ból ké­szült ke­reszt fel­ira­tá­nak szö­ve­ge: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE ÁL­LÍ­TAT­TA / LOSONCZ FERENCZ / ÉS NE­JE / DUKAY ÁG­NES / 1887.” Húsz év­vel a ke­reszt fel­ál­lí­tá­sa után idősb Loson­cz Fe­renc a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ban nyolc­van ko­ro­nát fi­ze­tett be, hogy an­nak ka­ma­ta­i­ból a „tó­par­ti te­me­tő­ben ugyan­csak ő ál­tal föl ál­lí­tott vö­rös már­vány ke­reszt fön­tartására ala­pul szol­gál­janak”.34
A vá­ros­ban mind­ös­­sze két szak­rá­lis kis­em­lé­ket ál­lít­tat­tak szerb la­ko­sok, il­let­ve a szerb gö­rög­ke­le­ti egy­ház­köz­ség. A Fő té­ri ke­reszt ma a Szent Mi­hály Ark­an­gyal gö­rög­ke­le­ti szerb temp­lom kert­jé­ben áll. Elég ké­sőn, a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ál­lí­tot­ták. A ke­reszt lá­ba­za­tán a temp­lom véd­szent­je lát­ha­tó. Ci­rill be­tűs fel­ira­ta in­for­má­ci­ó­ban gaz­dag: „У СЛАВУ БОГА! / ПРЕЧАСТНОМ ПАСПЈАТУ ХРИСТОВОМ / ЗНАМЕЊЕОВО ПОДИЖЕ / ВЕРОЉУБИВА ПРАВОСЛАВНА СРБСКА / ОБШТИНА У СТАРОЈ КАНЈИЖИ / ГОДИНЕ 1871.” Talapzatбn: „ ОБНОВЉЕН 1930 Г. / ИНДУСТРИЈА МРАМОРА. ДД. / СУБОТИЦА. / ОВАЈ КРСТ ОБНОВИЛА / ЛЕПОСАВА ШЛЕЗИНГЕР / 2005. ГОДИНЕ.” („Is­ten di­cső­sé­gé­re! / Di­cső­sé­ges ol­tal­ma­zó Krisz­tu­sunk­nak / az em­lék­mű­vet ál­lít­tat­ja / a hit­sze­re­tő Pra­vosz­láv Szerb / Egy­ház­köz­ség Ókanizsán / 1871. év­ben.” A ta­lap­zat szö­ve­ge: „Fel­újít­va 1930. é. / Már­vány­ipar Rt. / Sza­bad­ka / Ezt a ke­resz­tet újí­tat­ta / Lep­osa­va Šlezinger / 2005. év­ben.”)
A szerb te­me­tő­ben ál­ló kö­zép­ke­reszt fel­ira­ta: „У СЛАВУ БОГА И ЧАСТ ГОСПОДА И СПАСА НАШЕГ / ИСУСА ХРИСТА / И ИЗБРАНИКА ЊЕГОВА / АПОСТОЛА И ЕВАНГЕЛИСТЕ… / СВ. ЛУКЕ / КУЧЕВНОГ ЗАШТИТНИКА ПОРОДИЦА / БОГОСЛАВЉЕНИХ ПОДИЖУ ОВО СВЕТО / ЋАСНО ЗНАМЕЊЕ ВАСЕ БОГОСАВЉЕВ … / ОВОГА СВЕТА / … АМИН / 1899 ГОД.” („Is­ten és meg­men­tő Urunk Jé­zus di­cső­sé­gé­re / az Úr ki­vá­lasz­tott / apos­to­lá­nak / Szt. Luk­ács / evan­ge­listá­nak a csa­lád ol­tal­ma­zó­já­nak / Is­ten di­cső­sé­gé­re ál­lí­tot­ták ezt a szent / em­lé­ket Va­sa Bogosavl­jev / a világ…/ ámen / 1899 év.”)
A Letopis­ban, va­gyis a szerb temp­lom és egy­ház­köz­ség tör­té­ne­tét meg­örö­kí­tő év­könyv­ben az aláb­bi­ak ol­vas­ha­tók: „Васа Богосављев подигао је крст на месту званом »свињске пијаце« за своту од 800 кпуна.”35 („Va­sa Bogosavl­jev ke­resz­tet ál­lí­ta­tott a »disz­nó­pi­ac­nak« ne­ve­zett he­lyen 800 ko­ro­na ös­­sze­gért.”)
A fen­ti­ek­ből lát­ha­tó, hogy men­­nyi­re fon­tos egy kö­zös­ség éle­té­ben az egy­ház táj­épí­tő, táj­szer­ve­ző sze­re­pe. A temp­lo­mo­kat – a szer­bek 1773–1775-ben, a ma­gya­rok 1768-ban és 1912-ben36 – a vá­ros köz­pont­já­ban épí­tet­ték, a Fő ­tér kö­ze­lé­ben vagy a te­le­pü­lés for­gal­mas pont­ja­in, hogy hang­sú­lyoz­zák je­len­lé­tü­ket az épí­tett kör­nye­zet­ben. Ezt a gya­kor­la­tot kö­vet­te a te­he­tős pa­raszt-pol­gár ré­teg, ami­kor szak­rá­lis kis­em­lé­kek so­rát ál­lít­tat­ta a te­le­pü­lé­sen.
Az el­ső szak­rá­lis épít­ményt a ka­to­li­ku­sok tá­vol a vá­ros­tól, egy dom­bon emel­ték. A táj­ba épí­tett kál­vá­ria a vá­ros egyet­len 18. szá­za­di em­lé­ke. Ma­gyar­or­szág más tá­ja­in már eb­ben az idő­szak­ban szám­ta­lan val­lá­si kis­em­lé­ket ál­lí­tot­tak. Bács­ka azon­ban ek­kor él­te leg­újabb ko­ri be­né­pe­se­dé­sé­nek al­kal­ma­sint elég­gé za­va­ros kor­sza­kát, így nem cso­da, ha Mag­yarkanizsa meg­te­le­pe­dő la­kói nem a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ál­lí­tá­sá­val vol­tak elfoglal­va.37
Amint azon­ban a be­né­pe­se­dés nyug­vó­pont­ra ju­tott, a val­lá­sos élet tá­ji kör­nye­zet­be va­ló be­il­lesz­té­se azon­nal a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba ke­rült. A 19. szá­zad­ban nyolc szak­rá­lis kis­em­lék épült, eb­ből ha­tot ka­to­li­ku­sok, ket­tőt or­to­do­xok emel­tek.
Ha meg­vizs­gál­juk eze­ket az ob­jek­tu­mo­kat, lát­hat­juk, hogy né­gyet a temp­lo­mok kö­ré szer­ve­ző­dő szak­rá­lis tér­be, a má­sik né­gyet, pe­dig a li­tur­gi­kus gya­kor­lat­ból kö­vet­ke­ző egyéb szak­rá­lis tér­be ál­lí­tot­tak. A vá­ros fő­te­rén, a vá­ros­há­za és a szerb temp­lom kö­ze­lé­ben ál­lí­tot­ták fel a szer­bek egyik ke­reszt­jü­ket. Míg a má­si­kat a vá­ros egyik for­gal­mas pont­ján – kö­zel a szerb te­me­tő­höz –, a Disz­nó­pi­a­con. A ka­to­li­kus ma­gya­rok szin­tén a köz­pont­ban ál­ló nagy­temp­lo­muk kert­jé­ben két szob­rot, a két ka­to­li­kus te­me­tő­ben há­rom ke­resz­tet és a Kö­rös-pa­tak tor­ko­la­tá­nál egy szob­rot ál­lí­tot­tak.
A 20. szá­zad­ban még ki­lenc szak­rá­lis kis­em­lék ke­rült a vá­ros ut­cá­i­ra, te­re­i­re a ka­to­li­ku­sok anya­gi ál­doz­ta­vál­la­lá­sá­nak kö­szön­he­tő­en, eb­ből ket­tő szo­bor. Két ká­pol­na/ra­va­ta­lo­zó is épült a ka­to­li­kus nagy­te­me­tő­ben, mind­ket­tő a 20. szá­zad ele­jén. A szob­rok a vá­ros fon­tos és for­gal­mas cso­mó­pont­ja­i­ra ke­rül­tek. Az egyik ke­resz­tet a Fő tér­re ál­lí­tot­ták, a Hay­nald Le­ány­ne­ve­lő In­té­zet im­po­záns tömb­je elé, hogy el­len­sú­lyoz­zák a ko­ráb­ban a tér­ben egye­dül ál­ló or­to­dox szak­rá­lis em­lé­ket. Ez­zel a tér két­pó­lu­sú­vá vált.
A vá­ros ka­to­li­kus kö­zös­sé­ge ti­zen­nyolc kis­em­lék ál­lí­tá­sá­val je­löl­te ki az ál­ta­la hasz­nált szak­rá­lis te­re­ket a te­le­pü­lé­sen és ha­tá­rá­ban. Az or­to­do­xok két ke­reszt­je is hang­sú­lyos tér­szer­ke­ze­ti cso­mó­pon­to­kat je­lölt ki: a Fő ­tér mel­lett a Disz­nó­pi­ac a vá­ros egyik nagy for­gal­mú, Zenta fe­lé ve­ze­tő út­ja volt. Ké­sőbb en­nek a ke­reszt­nek a tér­ki­je­lö­lő funk­ci­ó­ja meg­vál­to­zott, hi­szen a szer­bek te­me­tő­jé­be át­ke­rül­ve, az et­ni­kum ál­tal ki­zá­ró­la­go­san hasz­nált szak­rá­lis tér­be ke­rült.
Ha meg­vizs­gál­juk a de­di­ká­ci­ó­kat, lát­hat­juk, hogy a húsz kis­em­lék­ből mind­ös­­sze ket­tőn nem ol­vas­ha­tó az ál­lít­ta­tó ne­ve.
A két or­to­dox ke­reszt egyi­kén Va­sa Bogosavl­jev, a má­si­kon a Szerb Egy­ház­köz­ség sze­re­pel ál­lít­ta­tó­ként.
No­ha ma­gunk is egyet­ér­tünk az­zal a meg­ál­la­pí­tás­sal, hogy a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ál­lí­tá­sá­nak gya­kor­la­ta val­lá­si in­dít­ta­tá­sú és el­ső­sor­ban a fe­le­ke­ze­ti, te­hát: a ka­to­li­kus, a gö­rög ka­to­li­kus és az or­to­dox li­tur­gi­kus tér­ki­je­lö­lést szol­gál­ta/szol­gál­ja, még­is fel kell vet­nünk a do­log nem­ze­ti­sé­gek­hez kap­cso­ló­dó vo­nat­ko­zá­sát is.
A vá­ros mint kö­zös­ség kul­tú­rá­ját vizs­gál­va szem­be­öt­lő an­nak tör­té­ne­ti és tér­be­li ta­go­ló­dá­sa. A val­lá­sok fe­lől kö­ze­lít­ve sem ke­rül­het­jük meg a kér­dés et­ni­kai töl­te­té­nek prob­lé­má­ját. Gya­kor­la­ti­lag azo­nos, a ke­resz­tény kul­túr­kör­höz tar­to­zó et­ni­ku­mok al­kot­ják a la­kos­sá­got, még­is már en­nek vizs­gá­la­ta­kor szem­be­sü­lünk a tén­­nyel, hogy az et­ni­kai, szerb–ma­gyar ket­tős­ség mel­lett az or­to­dox–ka­to­li­kus val­lá­si ket­tős­ség­gel is szá­mol­nunk kel­l.38
Egy olyan kö­zös­ség­ben, mint ami­lyet Mag­yarkanizsa la­kos­sá­ga al­kot, óha­tat­la­nul is fel­me­rül a kér­dés, ho­gyan ala­kul­tak ki a meg­je­lö­len­dő te­rek, mi­lyen fon­tos­ság­gal bír­tak a kö­zös­ség éle­té­ben. Nos, a tör­zsö­kös­nek szá­mí­tó szer­bek, akik a ha­tár­őr­vi­dé­ki kor­szak­tól lak­nak a te­le­pü­lé­sen, és so­ká­ig irá­nyí­tot­ták an­nak ügye­it, a ma­guk szá­má­ra meg­je­löl­ték a Fő­ te­ret. A 18. szá­zad vé­gé­vel túl­súly­ba ke­rü­lő ma­gyar­ság csak a mil­len­ni­um utá­ni évek­ben érez­te an­nak szük­sé­gét, hogy szak­rá­lis kül­ső­sé­gek­ben is meg­mu­tas­sa szám­be­li fö­lé­nyét, jól­le­het a val­lá­sos lel­kü­le­tű em­be­rek szá­má­ra min­dig is lé­te­zett a szent és a pro­fán élet­tér gya­kor­la­ti ket­tőssége.39 Ese­tünk­ben te­hát nem a val­lá­sok in­teg­rá­ló, ha­nem sok­kal in­kább dif­fe­ren­ci­á­ló sze­re­pé­vel van dol­gunk.
A vá­ros­ban élő szerb­ség et­ni­kai iden­ti­tá­sá­nak min­dig fon­tos ele­me volt a val­lá­si iden­titás.40 Egy­há­zuk rá­adá­sul „Is­ten igaz di­cső­í­té­sét” – ortho doxa – a hí­vek anya­nyel­vén tet­te, ami erő­sí­tet­te őket hi­tük­ben és kül­de­tés­tu­da­tuk­ban egy­aránt: ha­tár­őr ka­to­na­ként az or­szág föld­jét és a hi­tet har­co­san vé­del­mez­ték a fo­lyó túl­ol­da­lán lé­vő hi­tet­le­nek­kel szem­ben.41 Ké­sőbb ha­son­ló­kép­pen cse­le­ked­tek a több­ség­be ke­rült ma­gyar­ság­gal szem­ben is. En­nek okán ko­rán ki­ala­kul­tak a sza­kral­izált et­ni­kai ha­tá­rok, me­lyek a szerb­ség ré­szé­ről a Fő ­té­ri temp­lo­muk és a te­me­tő­jük kö­rü­li te­rek­re kor­lá­to­zód­tak. A szak­rá­lis tér te­le­pü­lé­sen be­lü­li el­he­lyez­ke­dé­se és an­nak al­kal­man­ként a kö­zös­ség ál­tal kon­cent­rált hasz­ná­la­ta tö­ké­le­te­sen ki­elé­gí­tet­te az etnikus el­vá­rá­so­kat. Az or­to­dox ka­rá­csony­kor tör­té­nő tölgy­fa­ág-ége­tés, az új­évi öröm­lö­vés, va­la­mint a hús­vé­ti és a temp­lom­bú­csúi kör­me­net al­kal­má­val a kö­zös­ség tag­jai a vá­ros köz­pon­ti te­rét hasz­nál­va mu­tat­ták meg ön­ma­gu­kat, vet­ték bir­to­kuk­ba az ál­ta­luk fon­tos­nak tar­tott kö­zös­sé­gi helyszíneket.42
A ka­to­li­kus val­lás in­teg­rá­ló ere­je fő­két ab­ban mu­tat­ko­zott meg, hogy a ma­gyar­ság mel­lett élő kis­szá­mú né­met, szlo­vák és hor­vát te­le­pe­sek be­il­lesz­ke­dé­sét és ha­so­nu­lá­sát se­gí­tet­te. En­nek okán a ma­gyar tömb gyor­san fel tud­ta szív­ni a nem ma­gyar et­ni­ku­mo­kat. A val­lás­hoz, a szer­tar­tás­hoz va­ló ra­gasz­ko­dás eb­ben az eset­ben az et­ni­kai iden­ti­tás fel­adá­sá­hoz ve­ze­tett. A be­ol­va­dás gyor­san, szin­te egy ge­ne­rá­ció alatt leza­jlot­t.43 A szerb­sé­get ez a faj­ta szí­vó­ha­tás nem érin­tet­te meg.44
Az or­to­dox szer­bek­kel el­len­tét­ben a ka­to­li­ku­sok tér­hasz­ná­la­ta más­ho­gyan ala­kult, ke­vés­bé kon­cent­rál­tan hasz­nál­ták a vá­ros­köz­pont te­re­it. Ko­rán a táj­ba épí­tet­ték szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ket, me­lyek­hez a te­le­pü­lé­sen kí­vül­re vo­nul­tak kör­me­net­tel, ott tar­tot­tak ke­reszt­úti áj­ta­tos­sá­got. Köz­pon­ti ün­ne­pe­i­ken is, mint ami­lyen a hús­vét, az úr­nap­ja az egész vá­ros ré­szé­vé vált szak­rá­lis cse­lek­mé­nye­ik­nek. Hús­vét­kor a vá­ro­son át­vo­nul­va men­tek ki a Kál­vá­ria-domb­hoz, míg úr­nap­ján a te­le­pü­lés kü­lön­bö­ző pont­ja­in ál­lí­tot­tak sát­ra­kat. Eb­ből a gya­kor­lat­ból nőtt ki az igény, hogy mi­nél több pon­ton je­löl­je­nek ki szak­rá­lis te­re­ket a hí­vek. Így fo­ko­za­to­san nőtt a ke­resz­tek szá­ma. Mi­vel a temp­lom­ba já­ró ka­to­li­kus la­kos­ság ko­ráb­ban is zö­mé­ben ma­gyar volt, nap­ja­ink­ban pe­dig ki­zá­ró­la­go­san az, ezért a tér­ki­je­lö­lés­nek ez a mód­ja ko­rán etnikus töl­te­tet kapot­t.45
Ér­de­kes je­len­ség, hogy 1990 után fo­ko­za­to­san – az ál­la­mi til­tá­sok meg­szűn­té­vel –, mind a két val­lás gya­kor­lói új­ra kezd­ték bir­tok­ba ven­ni a ko­ráb­ban hasz­nált szak­rá­lis te­re­ket. El­ső­sor­ban a temp­lo­mok köz­vet­len kör­nye­ze­tét, mi­nek kö­vet­kez­té­ben az or­to­do­xok ko­ráb­bi szak­rá­lis tér­hasz­ná­la­ti gya­kor­la­ta alig né­hány éven be­lül hely­re­állt. A ró­mai ka­to­li­kus ma­gyar­ság azon­ban ti­zen­hat év­vel a kom­mu­niz­mus­ban be­ve­ze­tett ál­la­mi til­tá­sok meg­szűn­te után sem hasz­nál­ja a te­le­pü­lé­sen és an­nak ha­tá­rá­ban ko­ráb­ban ki­ala­kí­tott szak­rá­lis te­re­it. A 20. szá­zad el­ső fe­lé­nek gya­kor­la­ta nem éledt új­já, sőt ar­ra sin­csen pél­da, hogy újabb tér­ki­ala­kí­tás­ra tet­tek vol­na kísér­letet.46
A kö­zös­ség val­lás­gya­kor­la­tá­nak vizs­gá­la­tá­ból lát­ha­tó, hogy a ka­to­li­ciz­mus in­teg­rá­ló ere­je mel­lett, ugyan­azon idő­in­ter­val­lu­mon be­lül a dif­fe­ren­ci­á­ló­dás irá­nyá­ba ha­tott a kö­zös­sé­gen belül.47 Az or­to­do­xia vi­szont kez­det­től fog­va egy nem­ze­ti kö­zös­ség­hez ta­padt, ez­ál­tal se­gí­tet­te a szerb­ség ho­mo­ge­ni­tá­sá­nak meg­őr­zé­sét, és még a vá­ros ha­tá­rá­ban ki­ala­kult ta­nya­sor ro­mán nyel­vű és or­to­dox val­lá­sú né­pes­sé­gét sem tud­ta inte­grál­ni.48
A Dél­vi­dé­ket jár­va ha­son­ló gya­kor­lat­tal ta­lál­koz­ha­tunk a volt Toron­tál és Temes me­gyék te­rü­le­tén lé­vő ve­gyes et­ni­kai ös­­sze­té­te­lű te­le­pü­lé­se­ken. A né­met, ma­gyar, szerb és hor­vát la­ko­sú vá­ro­sok, fal­vak szak­rá­lis tér­hasz­ná­la­ti gya­kor­la­ta ha­son­ló ké­pet mu­tat, mint ami­lyen a mag­yarkaniz­sai pél­dá­ból ki­tű­nik, az­zal a szem­be­öt­lő kü­lönb­ség­gel, hogy fő­ként a több­sé­get ké­pe­ző et­ni­kum, je­le­sül az or­to­do­xi­á­hoz kö­tő­dő szak­rá­lis tér­meg­je­lö­lés­sel ta­lál­koz­ha­tunk el­ső­sor­ban a te­le­pü­lé­se­ken és azok ha­tá­rá­ban.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A Ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1910. Évi Nép­szám­lá­lá­sa. 56. kö­tet. Bu­da­pest, 1912. /Magyar Sta­tisz­ti­kai Közlemények./
Bartha Elek: Et­ni­kai kü­lönb­sé­gek és a val­lá­sok in­teg­rá­ló ere­je. In Kunt Ernő–Szabadfalvi József–Viga Gyu­la (sz­erk.): Interetnikus kap­cso­la­tok Észak­ke­let-Ma­gyar­or­szá­gon (Az 1984 ok­tó­be­ré­ben meg­ren­de­zett kon­fe­ren­cia anya­ga). Mis­kolc, Mis­kol­ci Her­man Ot­tó Mú­ze­um, 1984, 97–101. p. /A Mis­kol­ci Her­man Ot­tó Mú­ze­um Nép­raj­zi ki­ad­vá­nyai, 15./
Bartha Elek: A szak­rá­lis cé­lú ha­tár­be­li épít­mé­nyek funk­ci­o­ná­lis kér­dé­sei. Ke­resz­tek, szob­rok, ká­pol­nák. Szent­end­re, 1990, 219–226. p. /Ház és Em­ber, 6./
Du­dás End­re: A Tiszánin­neni Ko­ro­na Ke­rü­let­nek rö­vid mult­ja, jog­vi­szo­nya és a ko­ro­na, mint földesurá­vali dézma pe­re. Sze­ged, 1868.
Far­kas Il­di­kó: Az egy­ház­sza­ka­dás, 1054. His­tó­ria, 29. évf. (2007) 1. sz. 4–5. p.
Fé­nyes Elek: Ma­gyar or­szág­nak s a hoz­zá kap­csolt tar­to­má­nyok­nak mos­ta­ni állapot­ja sta­tis­tikai és geo­graphi­ai te­kin­tet­ben. 2. köt. Pest, Trattner-Károlyi, 1837.
Kemény­fi Ró­bert: Szak­rá­lis tér – „et­nic­itás” – nem­zet­ál­lam. Szak­rá­lis tér­fo­lya­ma­tok elem­zé­si le­he­tő­sé­gei az et­ni­kai di­na­mi­ka alap­ján. In Ceri Miklós–Kósa László–T. Berecz­ki Ibo­lya (sz­erk.): Pa­rasz­ti múlt és je­len az ez­red­for­du­lón. A Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság 2000. ok­tó­ber 10–12. kö­zött meg­ren­de­zett nép­raj­zi ván­dor­gyű­lés­ének elő­adá­sai. Szent­end­re, Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság – Szent­end­rei Sza­bad­té­ri Nép­raj­zi Mú­ze­um, 2000, 33–50. p.
Klamár Zol­tán: Örök­sé­günk. Ka­ni­zsai ké­pes­könyv. Ka­ni­zsa, 1996.
Klamár Zol­tán: A ka­ni­zsai kál­vá­ria. In Be­szé­des Va­lé­ria (sz­erk.): A jó Is­ten di­cső­sé­gé­re. Írá­sok a vaj­da­sá­gi ma­gyar­ság né­pi val­lá­sos­sá­gá­ról. Sza­bad­ka, Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság, 2000.
Klamár Zol­tán: Ta­nyák, pa­raszt­gaz­da­ság­ok Mag­yarkanizsa vi­dé­kén (1900–2000). Sza­bad­ka, Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság, 2006. /Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság könyv­tá­ra, 2./
Klamár Sá­ra: „Én­ne­kem mind­egy, hogy mond­jam, ma­gyar va­gyok, il’ ja da kažem ja sam hrvat”. Val­lá­si és nem­ze­ti iden­ti­tás ös­­sze­füg­gé­sei a szerém­sé­gi Ma­ra­dé­kon. Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti Váz­la­tok, 17. évf. (2005) 3–4. sz. 135–152. p.
Koroknay Ákos: Ka­ni­zsa és Martonos ha­tár­őr­vi­dé­ki kor­sza­ka. In Do­bos Já­nos (sz­erk.): Ka­ni­zsa mo­nog­rá­fi­á­ja. 1. köt. Ka­ni­zsa, Cne­sa, 1995, 223–326. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000.
Lisz­ka Jó­zsef: A kép­osz­lop­tól a ká­pol­ná­ig. (Ja­vas­lat a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ma­gyar ter­mi­no­ló­gi­á­já­ra.) In uő: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000, 19–31. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Ada­lé­kok Nepo­mu­ki Szent Já­nos kis­al­föl­di tisz­te­le­té­hez. In uő: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000, 65–79. p.
Papp Györ­gy: Ka­ni­zsa és kör­nyé­ke föld­raj­zi ne­ve­i­nek adat­tá­ra. 1. köt. Új­vi­dék, Ma­gyar Nyelv, Iro­da­lom és Hun­ga­ro­ló­gi­ai Ku­ta­tá­sok In­té­ze­te, 1982. /Vajdaság hely­sé­ge­i­nek föld­raj­zi ne­vei, 8./
Papp Ri­chárd: Etnikus val­lá­sok a Vaj­da­ság­ban? Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­ai ér­tel­me­zé­sei. Bu­da­pest, MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Gondolat Ki­adói Kör, 2003.
Sá­ri Zsolt: Az úr­na­pi kör­me­net és tér­szer­ke­zet. In S. Laczkovits Emőke–Mészáros Ve­ro­ni­ka (sz­erk.): Né­pi val­lá­sos­ság a Kár­pát-me­den­cé­ben 5. Kon­fe­ren­cia Pá­pán 1999. jú­ni­us 22–24. 1. kö­tet. Veszp­rém, 2001, 323–330. p.
Silling Ist­ván: Temp­lo­mok, szen­tek, imád­sá­gok. Új­vi­dék–Tóth­fa­lu, Ju­go­szlá­vi­ai Ma­gyar Mű­ve­lő­dé­si Tár­sa­ság, 1994. /Jugoszláviai Ma­gyar Mű­ve­lő­dé­si Tár­sa­ság kiskönyvtára./
Silling Ist­ván: Megszen­telet je­le­ink. A 250 éves Kupusz­i­na sza­bad­té­ri val­lá­si em­lé­kei. Kupusz­i­na, 2001. /Kupuszinai fü­ze­tek, 3./
Tol­nai Ot­tó et. al.: A csönd vá­ro­sa. Sza­bad­ka, Fo­rum Könyv­ki­adó–Mi­ner­va Nyom­da, 1982.
Tüs­kés Gá­bor: Ke­resz­tek, fe­szü­le­tek, kál­vá­ri­ák. Ethno­graphi­a, 88. évf. (1977) 1. sz. 195–197. p.

 

Misad Katalin: A szlovák nyelv oktatásának helyzete alap- és középiskoláinkban

1. Be­ve­ze­tés

A ha­zai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás szín­vo­na­la kö­rü­li vi­ta több év­ti­zed­re te­kint vis­­sza. Időn­ként – ál­ta­lá­ban az ép­pen ak­tu­á­lis po­li­ti­kai-tár­sa­dal­mi hely­zet függ­vé­nyé­ben – erő­re kap, más­kor el­hal­kul. Az vi­szont tény, hogy alap- és kö­zép­fo­kú is­ko­lá­ink­ban a több­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sa több­nyi­re nem fe­lel meg a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia kö­ve­tel­mé­nye­i­nek, ezért ese­ten­ként igen sze­rény ered­mé­nyes­ség jel­lem­zi. A szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­nak ügyé­vel fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek, szak­mai cso­por­tok és bi­zott­sá­gok, il­let­ve in­téz­mé­nyek sze­rint a szó­ban for­gó tan­tárgy­nak az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ra vo­nat­ko­zó­an elő­írt óra­szá­mai ele­gen­dő­ek a szlo­vák nyelv kel­lő szin­tű el­sa­já­tí­tá­sá­hoz (az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­nak 1. év­fo­lya­má­ban az el­ső fél­év­ben 4, a má­so­dik­ban 5 órá­ban ta­nít­ják a szlo­vá­kot; a 2–4. év­fo­lyam­ban he­ti 5 órá­ban; a fel­ső ta­go­zat 8. év­fo­lya­má­ban he­ten­te 4, a töb­bi év­fo­lyam­ban he­ten­te 5 szlo­vák­órát tar­ta­nak; a gim­ná­zi­u­mok­ban, a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és a négy­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben 3, az érett­sé­gi vizs­ga nél­kül vég­ző­dő szak­mun­kás­kép­zők­ben 2 a he­ti szlo­vák­órák szá­ma) (lásd Sloven­ský jazyk. Uèeb­ný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským). De ak­kor va­jon mi le­het az oka a so­kat han­goz­ta­tott si­ker­te­len­ség­nek? A pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom gyak­ran egy­más­ra mu­to­gat: me­lyik ta­go­zat vagy is­ko­la mit ta­ní­tott, il­let­ve in­kább mit nem ta­ní­tott meg a ta­nu­lók­nak, s ki a fe­le­lős az is­ko­lás­ko­rú­ak ki­elé­gí­tő­nek is csak alig ne­vez­he­tő szlo­vák­nyelv-tu­dá­sá­ért. (A szü­lő köz­ben így ér­vel: ha a ma­gyar is­ko­lá­ban nem ta­nít­ják meg a gyer­me­két szlo­vá­kul, kény­te­len lesz szlo­vák­ba írat­ni, hi­szen az ál­lam­nyelv kel­lő szin­tű el­sa­já­tí­tá­sa az ér­vé­nye­sü­lés fel­té­te­le.) A ne­ga­tív jel­le­gű té­nye­zők kö­zött azon­ban ott ta­lál­ha­tó az ered­mé­nyes nyelv­ok­ta­tást elő­se­gí­tő tech­ni­kai fel­sze­relt­ség hi­á­nya, a tan­köny­vek és egyéb se­géd­esz­kö­zök nem meg­fe­le­lő szín­vo­na­la s szá­mos más ok is.
Je­len ta­nul­mány egy or­szá­gos fel­mé­rés ered­mé­nyé­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel min­de­nek­előtt át­te­kin­tést kí­ván nyúj­ta­ni ar­ról, mi­lyen szlo­vák nyel­vi is­me­re­tek­kel ren­del­kez­nek a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ta­nu­lói, mi­köz­ben rá­mu­tat a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tást be­fo­lyá­so­ló po­zi­tív és/­vagy ne­ga­tív té­nye­zők­re is.

2. A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­nak hely­ze­te

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­má­nak hát­tér­in­téz­mé­nye­ként mű­kö­dő Or­szá­gos Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet (a to­váb­bi­ak­ban: OPI) 1999 és 2001 kö­zött kí­sér­le­tet tett a szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sa szín­vo­na­lá­nak fel­mé­ré­sé­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban. A vizs­gá­la­tok­ban – az OPI dön­té­se alap­ján – a Dunasz­er­da­he­lyi és a Ri­ma­szom­ba­ti já­rás meg­ha­tá­ro­zott szá­mú ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lá­ja vett részt: az al­só ta­go­za­tot érin­tő vizs­gá­la­tok­ba 37 is­ko­la 1450 ta­nu­ló­ja kap­cso­ló­dott be, a fel­ső ta­go­zat­ra irá­nyu­ló fel­mé­rést 28 is­ko­la 980 ta­nu­ló­ja ab­szol­vál­ta; a kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás szín­vo­na­lát pe­dig 11 is­ko­la 294 ta­nu­ló­ján mér­ték fel (Bernáthová 2004, 11–12; Halás­zová 2004, 11–13; Var­ga 2004, 11–12).
A fel­mé­rés el­sőd­le­ges cél­ja­ként az OPI a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ta­nu­lói szlo­vák nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­i­nek vizs­gá­la­tát, va­la­mint a pe­da­gó­gu­sok ál­tal a szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­ban al­kal­ma­zott prog­res­­szív mód­sze­rek és tech­ni­kák meg­fi­gye­lé­sét je­löl­te meg (Bernáthová 2004, 8; Halás­zová 2004, 8; Var­ga 2004, 7). A fel­mé­rés tár­gyát az aláb­bi ös­­sze­te­vők ké­pez­ték: a szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­nak fo­lya­ma­ta, a ta­nu­lók tu­dás­szint­jé­nek és nyel­vi kész­sé­ge­i­nek mé­ré­se, a ta­nu­lók vi­szo­nya a szlo­vák nyelv és iro­da­lom tan­tárgy­hoz, a pe­da­gó­gu­sok vé­le­mé­nye az ún. pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tu­mok­ról és a tan­köny­vek­ről, a tan­tárgy ok­ta­tá­sá­nak nyel­vi, sze­mé­lyi és tár­gyi fel­tét­elei (Bernáthová 2004, 8; Halás­zová 2004, 8; Var­ga 2004, 8). Az át­fo­gó vizs­gá­lat esz­kö­zé­ül az OPI a di­dak­ti­kus teszt, az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés, il­let­ve a kér­dő­íves fel­mé­rés mód­ját vá­lasz­tot­ta.

2.1. Az alap­is­ko­lák al­só ta­go­za­ta

A fel­mé­rés alap­ján ké­szült elem­zés azt bi­zo­nyít­ja, hogy az alap­is­ko­lák al­só ta­go­za­tá­ban a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­get hal­lás­ér­tés (a Prek­vape­nie és a Ružen­ka rozpráv­ka cí­mű tan­köny­vi szö­ve­gek), il­let­ve ér­tő ol­va­sás (az Odkedy sa ro¾ník a med­veï nema­jú radi, az Ako myš zachráni­la leva cí­mű me­sék, va­la­mint a Pastelky cí­mű vers) alap­ján mér­ték. A ki­vá­lasz­tott öt szö­veg­egy­ség kö­zül azon­ban csak egy – a Prek­vape­nie – dol­goz fel va­lós kom­mu­ni­ká­ci­ós szi­tu­á­ci­ót, így a vizs­gá­lat­ban részt ve­vő kis­is­ko­lás­ok­nak ne­héz dol­guk volt: olyan szö­ve­ge­ket kel­lett meg­ér­te­ni­ük, majd fel­dol­goz­ni­uk, ame­lyek­kel a min­den­na­pi be­széd­hely­ze­tek­ben – még anya­nyelv­ükön sem, nem­hogy ide­gen nyel­ven – nem ta­lál­koz­nak. A fel­adat­lap gya­kor­la­tai lát­tán mind­emel­lett az is ki­de­rül, hogy a fel­adat­lap ös­­sze­ál­lí­tói ese­ten­ként nem a ta­nu­lók szö­veg­ér­té­sét, ha­nem az em­lé­ke­ző­te­het­ség­ét mér­ték, er­re utal­nak leg­alább­is a „Napíš názov bás­nièky!”, „Kto napísal báseò?” tí­pu­sú kér­dé­sek (mi­köz­ben a ja­ví­tá­si kulcs ar­ra fi­gyel­mez­tet, hogy ha a ta­nu­ló a cseh szer­ző ne­ve he­lyett a szlo­vák for­dí­tó ne­vét tün­te­ti fel vá­la­szá­ban, meg­kap­hat­ja a he­lyes meg­ol­dá­sért já­ró tel­jes pont­szá­mot) (Halászová 2004). Az al­só ta­go­za­to­sok írás­be­li nyel­vi kész­sé­gé­nek mé­ré­se egy hús­vé­ti üd­vöz­lő­lap szö­ve­gé­nek meg­fo­gal­ma­zá­sa alap­ján tör­tént, ezt kö­vet­te az ol­va­sás­tech­ni­ka (Zábavné popolud­nie – zahra­jme sa våèatá cí­mű szö­veg) vizs­gá­la­ta, amely a kö­vet­ke­ző kom­po­nen­se­ket vet­te fi­gye­lem­be: ki­ej­tés és ar­ti­ku­lá­ció, fo­lyé­kony ol­va­sás, a szö­veg meg­fe­le­lő mó­don tör­té­nő ta­go­lá­sa, hang­sú­lyo­zás, in­to­ná­ció. Az ér­té­ke­lés­ben pon­tos szám­adat­ok utal­nak ar­ra, hogy az utób­bi két rész­fe­l­adat tel­je­sí­té­se so­rán a ta­nu­lók még 50%-os ered­mé­nyes­sé­get sem ér­tek el. Az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés fo­lya­mán (té­má­ja: Naša rod­i­na) a ki­ej­tés, a fo­lya­ma­tos szö­veg­mon­dás, az adek­vát szó­hasz­ná­lat, il­let­ve a nyelv­ta­ni he­lyes­ség al­kot­ták az ér­té­ke­lés főbb szem­pont­ja­it, mi­köz­ben a leg­gyen­gébb ered­ményt a szö­veg­mon­dás és a nyelv­ta­ni he­lyes­ség te­rén ér­ték el a ta­nu­lók. Szlo­vák­nyelv-ok­ta­tá­sunk egyik leg­főbb hi­bá­ját, a gram­ma­ti­ka­köz­pon­tú­sá­got kö­vet­het­jük nyo­mon az al­só ta­go­za­to­sok szá­má­ra ké­szí­tett di­dak­ti­kus teszt­ben: az 1. fel­adat „Doplò chýba­júce úda­je!” ki­vé­te­lé­vel ki­zá­ró­lag (fő­ként név­szó­ra­go­zás­ra, szó­al­ko­tás­ra, il­let­ve szó­ta­go­lás­ra vo­nat­ko­zó) nyelv­ta­ni fel­ada­to­kat kel­lett meg­ol­da­ni­uk a ta­nu­lók­nak (Halászová 2004). Meg­je­gyez­zük, hogy az al­só ta­go­zat­ban a tan­terv nem ír­ja elő a tel­jes név­szó­ra­go­zá­si rend­sze­rek el­sa­já­tí­tá­sát, a tan­könyv is csak „Pozorujte!” (az­az „Fi­gyel­jé­tek meg!”) for­má­ban tár­gyal­ja őket (Bertóková 1986; uő. 1988).
Az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban vég­zett fel­mé­rés komp­lex ér­té­ke­lé­se alap­ján a kis­is­ko­lás­ok kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge ép­pen csak ki­elé­gí­tő. A leg­jobb ered­ményt ér­tő ol­va­sás­ban ér­ték el, gyen­ge ered­ményt pro­du­kál­tak vi­szont a mon­dat- és a kér­dés­al­ko­tás­ban, va­la­mint az adek­vát szó­rend al­kal­ma­zá­sá­ban. Prob­lé­mát oko­zott szá­muk­ra a több szó­ta­gú sza­vak ki­mon­dá­sa, leg­ke­vés­bé pe­dig a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­kok hasz­ná­la­tá­val vol­tak tisz­tá­ban. Az OPI mun­ka­tár­sai sze­rint a gyen­gébb ered­mé­nyek leg­gya­ko­ribb fel­té­te­le­zett okai kö­zé tar­to­zik az a tény, hogy az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban ke­vés a ta­nu­ló­kat önál­ló szö­veg­al­ko­tás­ra ösz­tön­ző tan­óra, ami­nek kö­vet­kez­té­ben a ta­nu­lók szlo­vák nyel­vi meg­nyil­vá­nu­lá­sa­ik­ban csak a be­gya­ko­rolt mon­dat­mo­del­le­ket al­kal­maz­zák, il­let­ve a tan­köny­vek­ben gyak­ran elő­for­du­ló nyel­vi köz­he­lye­ket hasz­nál­ják is­mé­tel­ten (Halászová 2004, 13–25).

2.2. Az alap­is­ko­lák fel­ső ta­go­za­ta

A fel­ső ta­go­za­tos ta­nu­lók kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gé­nek mé­ré­se szin­tén hal­lás­ér­tés (az Ori­en­taèné preteky, a Pred­poveï poèa­sia na zaj­tra cí­mű ol­vas­má­nyok és a Tulák cí­mű re­gény­rész­let) alap­ján, il­let­ve az ér­tő ol­va­sás (a Teta Múèková cí­mű el­be­szé­lés, a Na vlast­ný pohon cí­mű ol­vas­mány és egy ét­lap) mód­sze­ré­vel va­ló­sult meg (Bernáthová 2004). S bár az ér­té­ke­lés­ben meg­ál­la­pí­tott szá­za­lék­arány­ok (az ér­tő szö­veg­hall­ga­tás ese­té­ben 82,86%, az ér­tő ol­va­sás ese­té­ben pe­dig 83,33% [Bernáthová 2004, 12–18]) biz­ta­tó­ak, a ta­nu­lók­nak a fel­ső ta­go­zat­ban is el­ső­sor­ban az em­lé­ke­ze­tük­re, mint­sem az el­hang­zott, il­let­ve az el­ol­va­sott szö­veg meg­ér­té­sé­re kel­lett ha­gyat­koz­ni­uk. A „Približne ko¾ko bicyklov pre­má­va na ces­tách našej plané­ty?”, „Kedy a kde sa kon­ali prvé ori­en­taèné preteky?”; „Na ktoré obdo­bie platí jedál­ny lís­tok?”, „Aké mäsité jedlá ponúkali vo štvr­tok 19. 04. 2001?”, „Aké polievky boli na jedál­nom lístku od utor­ka do štvrtka?” (Bernáthová 2004) tí­pu­sú kér­dé­sek csu­pán a rö­vid tá­vú me­mó­ria mű­kö­dé­sé­nek mé­ré­sé­re al­kal­ma­sak. Az iro­dal­mi jel­le­gű szö­veg­rész­le­tek­re irá­nyu­ló kér­dé­sek (pl.: „Preèo mal pán Ró­bert utrati svo­jho psa?”, „Èo s¾ú­bil Marekovi, ak zas­trelí psa?”, „Ako preží­val Marek mesi­ac karan­tény?”, „Preèo mal ažké dni a týžd­ne?” [Bernáthová 2004]) ugyan­ak­kor át­gon­dol­tak, s egy­ér­tel­mű­en a szö­veg­ér­tés fel­mé­ré­sé­re vo­nat­koz­nak. A fel­ső ta­go­za­to­sok írás­kész­sé­gét egy ma­gán­le­vél meg­fo­gal­ma­zá­sa alap­ján vizs­gál­ták az OPI mun­ka­tár­sai. Az ér­té­ke­lés kri­té­ri­u­ma­it a kö­vet­ke­ző ös­­sze­te­vők­ben ha­tá­roz­ták meg: a le­vél for­mai fel­épí­té­se, a le­vél tar­tal­ma, adek­vát sti­lisz­ti­kai esz­kö­zök hasz­ná­la­ta, he­lyes­írás. A vizs­gá­lat 66,81%-os ered­mé­nyes­ség­gel zá­rult, az ér­té­ke­lés sze­rint a ta­nu­lók több mint 50%-a az alap­is­ko­la 9. év­fo­lya­má­ban sem ké­pes egy rö­vid szlo­vák nyel­vű ma­gán­le­vél meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra (Bernáthová 2004, 19). A több­sé­gé­ben ma­gyar­lak­ta te­le­pü­lé­se­ken élő ma­gyar anya­nyel­vű ta­nu­lók­nak azon­ban ál­ta­lá­ban nin­cse­nek olyan szlo­vák is­me­rő­se­ik, akik­kel szlo­vá­kul le­ve­lez­het­né­nek, így még ha az is­ko­lá­ban el is sa­já­tít­ják a le­vél­írás tar­tal­mi és for­mai kö­ve­tel­mé­nye­it, a gya­kor­lat­ban nem áll mód­juk­ban al­kal­maz­ni eze­ket. Más­részt a mai ti­zen­éve­sek már vagy elekt­ro­ni­kus le­ve­le­zést foly­tat­nak, vagy sms út­ján kom­mu­ni­kál­nak, ezért el­ső­sor­ban nem a ha­gyo­má­nyos ma­gán­le­vél, ha­nem in­kább a hi­va­ta­los le­vél tar­tal­mi s for­mai sa­já­tos­sá­ga­i­val kel­le­ne meg­is­mer­tet­ni őket. A fel­ső ta­go­za­to­sok szá­má­ra ös­­sze­ál­lí­tott di­dak­ti­kus teszt­ben – az al­só ta­go­za­to­so­ké­hoz ha­son­ló­an – is­mét ki­zá­ró­lag nyelv­ta­ni jel­le­gű fel­ada­tok (fő­ként a szó han­ga­lak­já­nak és je­len­té­sé­nek kap­cso­la­tá­ra, a mel­lék­ne­vek fo­ko­zá­sá­ra, a név­más­ok és a szám­ne­vek ra­go­zá­sá­ra, a fo­lya­ma­tos és a be­fe­je­zett igék al­kal­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó gya­kor­la­tok) vál­tot­ták egy­mást, majd nyelv­he­lyes­sé­gi és he­lyes­írá­si fel­ada­tok kö­vet­kez­tek. Ér­de­mes kü­lön fi­gyel­met szen­tel­ni az egyik nyelv­he­lyes­sé­gi fel­adat­nak, amely így hang­zott: „Zakrúžkuj správnu odpoveï: Obleè si šaty, ktoré si dosta­la k nar­o­den­inám; Obleè si šaty, èo si dosta­la k nar­o­den­inám” (Bernáthová 2004). A ja­ví­tá­si kulcs sze­rint he­lyes meg­ol­dás­ként csak a „ktoré” kö­tő­szós stan­dard szlo­vák for­ma fo­gad­ha­tó el, an­nak el­le­né­re, hogy a min­den­na­pi nyelv­hasz­ná­lat­ban a szlo­vák anya­nyel­vű be­szé­lők is a „èo” kö­tő­szós mon­da­tot al­kal­maz­zák. Fel­té­te­lez­het­jük te­hát, hogy az a ta­nu­ló, aki a stan­dard­nak meg­fe­le­lő vál­to­za­tot je­löl­te meg, csu­pán az is­ko­lá­ban hall szlo­vák szót, míg az, aki a stan­dard­tól el­té­rő for­mát vá­lasz­tot­ta, töb­bé-ke­vés­bé ak­tív részt­ve­vő­je egy-­e­gy szlo­vák nyel­vi be­széd­hely­zet­nek.
A fel­ső ta­go­zat­ban vég­zett vizs­gá­la­tok át­fo­gó ér­té­ke­lé­se alap­ján a leg­jobb ered­ményt az ér­tő ol­va­sás so­rán ér­ték el a ta­nu­lók, eh­hez azon­ban az a tény is hoz­zá­já­rul­ha­tott, hogy a szlo­vák nyel­vű ét­lap meg­ér­té­se nem iga­zán oko­zott szá­muk­ra gon­dot, hi­szen a több­sé­gé­ben ma­gyar­lak­ta te­le­pü­lé­sek ét­ter­me­i­ben is két­nyel­vű, szlo­vák–ma­gyar ét­la­pot kap a ven­dég, a gyors­ét­ter­mek­ben pe­dig szin­te ki­vé­tel nél­kül csak szlo­vák nyel­ven tün­te­tik fel az éte­lek ne­vét. Gyen­gébb tel­je­sít­mény az írás­ban tör­té­nő szö­veg­al­ko­tás­ban szü­le­tett, a leg­gyen­gébb ered­ményt pe­dig a nyelv­tan és a he­lyes­írás te­rü­le­tén (ös­­sze­sít­ve 66,74%) pro­du­kál­ták a fel­ső ta­go­za­tos ta­nu­lók.

2.3. A kö­zép­is­ko­lák

Az OPI mun­ka­tár­sai a kü­lön­bö­ző szin­tű kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás egyes as­pek­tu­sa­i­nak (pl. a szlo­vák nyelv és iro­da­lom tan­tárgy ma­ga­sabb, il­let­ve ala­cso­nyabb óra­szám­ban tör­té­nő ok­ta­tá­sa stb.) meg­fe­le­lő ne­héz­sé­gű fel­ada­to­kat ké­szí­tet­tek a gim­ná­zi­u­mok, il­let­ve a szak­kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők ta­nu­lói szá­má­ra.
A kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­get ez eset­ben is hal­lás­ér­tés (a gim­ná­zi­u­mok­ban az Arab­ské kra­jiny v oblasti Perzského zálivu és a Pavarot­ti v Koši­ci­ach cí­mű szö­veg­rész­le­tek [Var­ga 2004, 57, 115], a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és az érett­sé­gi vizs­gá­val vég­ző­dő szak­mun­kás­kép­zők­ben a Pomoc sloven­ským školám v Maïarsku cí­mű ol­vas­mány [Var­ga 2004, 133], a há­rom­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben pe­dig az Ako je to s fajèením, il­let­ve a Pyra­mídy cí­mű szö­ve­gek [Var­ga 2004, 72, 84]), va­la­mint ér­tő ol­va­sás (a kö­zép­is­ko­lák min­den szint­jén az Odol­nos èajových vrecúšok cí­mű ol­vas­mány [Var­ga 2004, 118]) alap­ján mér­ték. A szö­ve­gek tar­tal­mu­kat és a min­den­na­pi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban va­ló fel­hasz­nál­ha­tó­sá­gu­kat te­kint­ve – az Ako je to s fajèením cí­mű ol­vas­mány ki­vé­te­lé­vel – ez­út­tal sem fe­lel­tek meg a mód­szer­ta­ni kö­ve­tel­mé­nyek­nek. Az „O ko¾ko dolárov klesli príjmy v tých­to štá­toch a v ktorom roku?”, „Ko¾ko per­cent z príj­mov rop­ných pro­duk­tov pred­stavu­je ex­port v uve­dených kra­jinách?”, „O ko¾ko dolárov vzrást­la cena ropy pod vplyvom zníže­nia celosve­tovej pro­duk­cie”; „Ko¾ko kubick­ých metrov kameòa obsahu­je najväèšia pyra­mí­da?”, „Ko¾ko ton váži najväèšia pyra­mí­da?”, „O ko¾ko metrov bola pôvodne vyššia najväèšia pyra­mí­da?” tí­pu­sú kér­dé­sek ugyan­is csu­pa olyan szám­adat­ra vo­nat­koz­nak, ame­lye­ket tel­je­sen fe­les­le­ge­sen – s ak­kor is csak rö­vid idő­tar­tam­ra – je­gyez­né­nek meg a ta­nu­lók. A min­den­na­pi szlo­vák nyel­vi be­széd­hely­ze­tek meg­ol­dá­sá­ban nem se­gí­tik őket az ef­fé­le in­for­má­ci­ók, de ha egy­szer még­is szük­sé­gük len­ne va­la­me­lyik­re, elég fel­üt­ni­ük egy le­xi­kont, s a vi­lág­há­lón is meg­ta­lál­ják a vá­laszt bár­me­lyik fen­ti kér­dés­re. A kö­zép­is­ko­lás­ok szlo­vák nyel­vi írás­kész­sé­gét egy ap­ró­hir­de­tés, egy mun­ka­hely meg­szer­zé­se irán­ti ké­re­lem szö­ve­gé­nek meg­fo­gal­ma­zá­sa, il­let­ve egy szak­mai élet­rajz (mind­há­rom fo­gal­ma­zás­faj­ta a kö­zép­is­ko­lák 3. év­fo­lya­má­nak tan­anyag [lásd Kon­cep­cia vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským]) meg­írá­sa alap­ján mér­ték fel az OPI mun­ka­tár­sai. Az ér­té­ke­lés­ből ki­tű­nik, hogy a ta­nu­lók a kér­dé­ses fel­ada­tot mind­ös­­sze 23,62%-os si­ke­res­ség­gel tel­je­sí­tet­ték (Var­ga 2004, 16), mi­köz­ben nem tud­ták al­kal­maz­ni sem a kér­dé­ses fo­gal­ma­zás­faj­ták tar­tal­mi jel­lem­ző­it, sem pe­dig for­mai kö­ve­tel­mé­nye­it. Az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés (ki­je­lölt té­mák: Drogy a mladí ¾udi­a, Mesto/de­d­i­na, kde bývam) fő vizs­gá­la­ti szem­pont­jai a ki­ej­tés, a fo­lya­ma­tos szö­veg­mon­dás, az adek­vát szó­hasz­ná­lat, va­la­mint a nyelv­ta­ni he­lyes­ség vol­tak, mi­köz­ben a leg­gyen­gébb ered­mé­nyek a szö­veg­al­ko­tás­ban és a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­kok hasz­ná­la­tá­ban szü­let­tek. A di­dak­ti­kus teszt­ben is­mét túl­súly­ban vol­tak a nyelv­ta­ni jel­le­gű – a fo­lya­ma­tos és be­fe­je­zett igék al­kal­ma­zá­sá­ra, a név­szó­ra­go­zás­ra, az ál­lan­dó­sult szó­kap­cso­lat­ok hasz­ná­la­tá­ra stb. irá­nyu­ló – fel­ada­tok.
A gim­ná­zi­u­mi ta­nu­lók 51,73%-a ki­tű­nő, 39,6%-a di­csé­re­tes, 8,65%-a pe­dig jó ér­dem­je­gyet ka­pott a fel­mé­rő dol­go­zat­ra, elég­sé­ges, il­let­ve elég­te­len ér­dem­jegy nem volt (Var­ga 2004, 51). En­nek kö­vet­kez­té­ben jog­gal me­rül­het fel a kér­dés: ha a fel­mé­rő­ben kö­zép­is­ko­lá­sa­ink szá­má­ra nem oko­zott gon­dot a nyelv­ta­ni fel­ada­tok meg­ol­dá­sa, mi­ért nem tud­ják al­kal­maz­ni a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­ko­kat a szö­veg­al­ko­tás so­rán? Fel­té­te­lez­zük, hogy en­nek egyik oka a me­cha­ni­kus nyelv- és nyelv­tan­ta­nu­lás le­het: meg­ta­nul­ják ugyan az egyes pa­ra­dig­má­kat (pl. ige­ra­go­zás, név­szó­ra­go­zás stb.), sőt bi­zo­nyos mon­dat­tí­pu­sok­ra vo­nat­ko­zó­an au­to­ma­ti­zál­ják is őket, önál­ló­an azon­ban nem ké­pe­sek a meg­szer­kesz­té­sük­re.
A szak­kö­zép­is­ko­lák­ban jó­val gyen­gébb (ki­tű­nő: 19,61%, di­csé­re­tes: 38,85%, jó: 31,08%, elég­sé­ges: 9,77%, elég­te­len: 3,33%), a szak­mun­kás­kép­zők­ben pe­dig na­gyon gyen­ge (ki­tű­nő: 5,55%, di­csé­re­tes: 21,18%, jó: 29,86%, elég­sé­ges: 39,93%, elég­te­len: 12,5%) ered­mén­­nyel zá­rult a di­dak­ti­kus tesz­tek ér­té­ke­lé­se (lásd Var­ga 2004, 51, 54, 56).
A kö­zép­is­ko­lák­ban vég­zett fel­mé­rés elem­zé­se alap­ján a leg­jobb ered­ményt ér­tő ol­va­sás­ban ér­ték el a ta­nu­lók, jó­val gyen­géb­ben tel­je­sí­tet­tek a név­szó- és ige­ra­go­zás­ra, a vis­­sza­ha­tó igék al­kal­ma­zá­sá­ra, az adek­vát szó­hasz­ná­lat­ra (az ös­­szeg­ző ér­té­ke­lés sze­rint kö­zép­is­ko­lá­sa­ink ak­tív szlo­vák szó­kin­cse ko­ránt­sem ki­elé­gí­tő [lásd Var­ga 2004, 39]) és a he­lyes­írás­ra irá­nyu­ló fel­ada­tok­ban. A leg­gyen­gébb ered­ményt az írás­ban tör­té­nő szö­veg­al­ko­tás mu­tat­ta, amely az ese­tek több­sé­gé­ben (76,38 % [Var­ga 2004, 16]) mind tar­tal­mát, mind szer­ke­ze­ti és for­mai fel­épí­té­sét, il­let­ve nyelv­ta­nát te­kint­ve ina­dek­vát­nak bi­zo­nyult.

3. A ta­nu­lók vé­le­mé­nye az is­ko­lai szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­ról

A ta­nu­lók ál­tal ki­töl­tött kér­dő­ívek ér­té­ke­lé­se alap­ján az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban a meg­kér­de­zet­tek mind­ös­­sze 65%-a (Halászová 2004, 26) ál­lít­ja, hogy a szlo­vák­óra ki­zá­ró­lag szlo­vák nyel­ven zaj­lik, a fel­ső ta­go­zat­ban ugyan­ezt csak a ta­nu­lók 37%-a (Bernáthová 2004, 27) vall­ja, a kö­zép­is­ko­lás­ok vo­nat­ko­zá­sá­ban nincs er­re uta­ló adat. A kis­is­ko­lás­ok je­len­tős ré­sze a szlo­vák­nyelv-órá­kon túl­nyo­mó­részt ol­vas, eset­leg a mun­ka­fü­zet­ben dol­go­zik (31,77%, il­let­ve 12,63%) (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­za­to­sok 74%-a sze­rint a szlo­vák nyelv és iro­da­lom órá­kon túl­súly­ban van a nyelv­tan, ezt kö­ve­ti a szlo­vák nyel­vű szö­ve­gek ol­va­sá­sa, va­la­mint az ol­vas­má­nyok fel­dol­go­zá­sa (65% sze­rint) (Bernáthová 2004, 27). A kö­zép­is­ko­lás­ok sze­rint a szlo­vák­órá­kon nagy­részt el­mé­le­ti is­me­re­te­ket sa­já­tí­ta­nak el, mind­ös­­sze 15%-uk vall­ja, hogy a tan­órák hoz­zá­já­rul­nak szlo­vák nyel­vi kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­ik fej­lesz­té­sé­hez (Var­ga 2004, 25).
Az al­só ta­go­za­tos di­á­kok csak­nem 40%-a (a kö­zép­is­ko­lá­ban 60%-uk) ott­hon egy­ál­ta­lán nem ké­szül a szlo­vák­órák­ra, s több mint 50%-á­nak se­gít­ség­re len­ne szük­sé­ge ah­hoz, hogy meg­bir­kóz­zon a tan­órá­ra va­ló fel­ké­szü­lés­sel (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­zat­ban a ta­nu­lók 44%-a rend­sze­re­sen ké­szül a szlo­vák­órák­ra, vi­szont csak 29%-a vég­zi el ott­hon az írás­be­li fel­ada­to­kat, 17%-a pe­dig egy­ál­ta­lán nem ké­szül sem a nyel­vi, sem az iro­da­lom­órák­ra (Bernáthová 2004, 27). A kö­zép­is­ko­lá­sok 60%-a ott­hon egy­ál­ta­lán nem ta­nul szlo­vá­kot, 36%-a sze­rint ele­gen­dő, ha az is­ko­lá­ban oda­fi­gyel­nek a pe­da­gó­gus ma­gya­rá­za­tá­ra, 20%-a pe­dig köz­vet­le­nül a szlo­vák­óra előt­ti szü­net­ben ol­vas­sa el a tan­anya­got, il­let­ve old­ja meg (vagy má­sol­ja le) az írás­be­li fel­ada­tot (Var­ga 2004, 25).
Az al­só ta­go­zat­ban a ta­nu­lók 23,65%-a csak a tan­órá­kon be­szél szlo­vá­kul, 52,92%-a rit­kán ugyan, de más kör­nye­zet­ben is, 19,35%-a pe­dig se­hol sem szó­lal meg szlo­vák nyel­ven (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­za­to­sok 52,50%-a csak a szlo­vák­órán hasz­nál­ja a nyel­vet, 17,55%-a pe­dig ott­hon, a csa­lád­ban is. A fenn­ma­ra­dó csak­nem 30% a tan­órán kí­vül (pl. ut­cán, üz­let­ben, il­let­ve szlo­vák anya­nyel­vű ba­rá­ta­i­val va­ló kom­mu­ni­ká­ci­ó­ja so­rán) is be­szél szlo­vá­kul (Bernáthová 2004, 26). A kö­zép­is­ko­lás­ok nagy ré­sze al­kal­man­ként az is­ko­lán kí­vül is meg­szó­lal szlo­vá­kul, még­pe­dig az ut­cán, va­la­mint a hi­va­ta­li érint­ke­zés­ben (er­re vo­nat­ko­zó szá­za­lék­ará­nyos ada­tok nem áll­nak ren­del­ke­zé­sünk­re).
A kis­is­ko­lás­ok 81,17%-a sa­ját be­val­lá­sa sze­rint sze­re­ti a szlo­vák­nyelv-órá­kat, azt azon­ban nem tud­ták meg­ítél­ni, meg van­nak-e elé­ged­ve szlo­vák­tu­dá­suk­kal (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­zat­ban mind­ös­­sze a ta­nu­lók 16%-a ér­zi úgy, hogy na­gyon jól be­szél szlo­vá­kul, 47%-a jó­nak, 24%-a pe­dig át­la­gos­nak tart­ja szlo­vák­nyelv-tu­dá­sát (Bernáthová 2004, 26). A fel­mé­rés­ben részt ve­vő kö­zép­is­ko­lás­ok a szlo­vák­órá­kon el­ért ered­mé­nye­i­ket ál­ta­lá­ban a „jó” ér­dem­jeg­­gyel ér­té­kel­ték. 60%-uk jó­nak vagy át­la­gos­nak íté­li meg szlo­vák nyel­vi kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gét, 15%-uk sa­ját be­val­lá­sa sze­rint gyen­gén be­szél szlo­vá­kul, 3%-uk pe­dig csak ne­he­zen vagy egy­ál­ta­lán nem ért szlo­vá­kul (Var­ga 2004, 24).

4. A pe­da­gó­gu­sok vé­le­mé­nye az ún. pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tu­mok­ról és a tan­köny­vek­ről

Az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­nak 1. év­fo­lya­má­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 83,87%-a meg­fe­le­lő­nek tart­ja a je­len­le­gi tan­ter­ve­ket, ill. az ún. mű­ve­lő­dé­si stan­dard út­mu­ta­tá­sa­it (a 2. év­fo­lyam­ban a pe­da­gó­gu­sok 85,48%-á­nak, a 3. és a 4. év­fo­lyam­ban pe­dig 82,26%-á­nak ugyan­ez a vé­le­mé­nye). Ugyan­ak­kor a meg­kér­de­zet­tek 64,52%-a sze­rint az ér­vény­ben lé­vő szlo­vák­nyelv-tan­ter­ve­ket át kel­le­ne dol­goz­ni, sőt több­fé­le va­ri­ánst kel­le­ne ké­szí­te­ni, még­pe­dig asze­rint, mi­lyen nyel­vi kör­nye­zet­ben (erő­sen ma­gyar be­fo­lyá­sú stb.) fo­lyik a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás (Halászová 2004, 34). Az elem­zés­ből an­nak el­le­né­re hi­ány­zik az al­só ta­go­zat­ban hasz­nált tan­köny­vek­re va­ló uta­lás, il­let­ve azok vé­le­mé­nye­zé­se, hogy a 3. és a 4. év­fo­lyam­ban ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok min­den le­het­sé­ges fó­ru­mon (pl. mód­szer­ta­ni na­pok, sze­mi­ná­ri­u­mok) szó­ba hoz­zák a túl­zot­tan ter­je­del­mes tan­anyag, va­la­mint a fe­let­tébb igé­nyes tan­köny­vi szö­ve­gek és nyelv­ta­ni fe­je­ze­tek okoz­ta prob­lé­má­kat.
Az alap­is­ko­la fel­ső ta­go­za­tá­ban a kér­dő­ívet ki­töl­tő szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok­nak mind­ös­­sze 31%-a vá­la­szolt a mű­ve­lő­dé­si stan­dard­ra vo­nat­ko­zó kér­dés­re (eb­ből 50% meg­elé­ge­dé­sét fe­jez­te ki, 15% sze­rint egyér­tel­műb­bé kel­le­ne ten­ni a mód­szer­ta­ni uta­sí­tá­so­kat, 12% sze­rint a szó­ban for­gó pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tum ma­xi­ma­lis­ta, 4% sze­rint a do­ku­men­tum­ban pon­to­san ki kel­le­ne je­löl­ni az egyes év­fo­lyam­ok­ban el­sa­já­tí­tan­dó kö­ve­tel­mé­nye­ket, to­váb­bi 4% pe­dig a mű­ve­lő­dé­si stan­dard há­rom kü­lön­bö­ző va­ri­án­sá­nak a ki­dol­go­zá­sát ja­va­sol­ja) (Bernáthová 2004, 35). A fel­ső ta­go­zat egyes év­fo­lya­ma­i­ban hasz­nált szlo­vák­nyelv-tan­köny­vek mind­egyi­ké­vel kap­cso­lat­ban kri­ti­ku­sak a szlo­vá­kot ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok, mind a ki­lenc­ve­nes évek­ben írt (pl. Benická 1999), mind az újabb (pl. Benická – Bogárová 2000) tan­köny­ve­ket túl­zot­tan igé­nyes­nek tart­ják. Az utób­bi­ak sze­rin­tük sok fe­les­le­ges ide­gen ki­fe­je­zést tar­tal­maz­nak, az egyes nyelv­ta­ni fe­je­ze­tek pe­dig min­den lo­gi­kai rend­szer nél­kül kö­ve­tik egy­mást (Bernáthová 2004, 42).
A gim­ná­zi­um­ban ok­ta­tó szlo­vák sza­ko­sok ré­szé­ről el­ső­sor­ban ide­ig­le­nes jel­le­ge mi­att ér­te bí­rá­lat a tan­ter­vet (Répássyová – Varga – Varsányiová 2000), mely sze­rin­tük csak rész­ben van össz­hang­ban a kö­zép­is­ko­lai szlo­vák­ok­ta­tás cél­ja­i­val. A szak­kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők pe­da­gó­gu­sai a tan­ter­vet meg­fe­le­lő­nek tart­ják, az utób­bi­ak sze­rint azon­ban nem min­den eset­ben ve­szi fi­gye­lem­be az egyes ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek szak­nyel­vi szem­pont­ból spe­ci­á­lis hely­ze­tét. A gim­ná­zi­u­mi ta­ná­rok sze­rint a tan­köny­vi szö­ve­gek gyak­ran ina­dek­vá­tak és nem se­gí­tik elő a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia elő­tér­be he­lye­zé­sét, a szlo­vák­iro­da­lom-tan­köny­vek pe­dig túl­sá­go­san igé­nye­sek (pl. a Nadreal­is­ti, a Katolíc­ka mod­er­na stb. cí­mű fe­je­ze­tek). A szak­kö­zép­is­ko­lák pe­da­gó­gu­sai új tan­köny­ve­ket sür­get­nek, sze­rin­tük a mos­ta­ni­ak vagy túl igé­nye­sek, vagy má­ra el­avult­tá vál­tak. A szak­mun­kás­kép­zők szlo­vák sza­ko­sai sze­rint olyan tan­köny­vek­re len­ne szük­sé­gük, ame­lyek iga­zod­nak az egyes szak­mák spe­ci­á­lis kö­ve­tel­mé­nye­i­hez (Var­ga 2004, 30–31).

5. Mód­sze­rek és tech­ni­kák

A pe­da­gó­gu­sok ál­tal adott vá­la­szok elem­zé­se azt bi­zo­nyít­ja, hogy a szlo­vák­nyelv-ta­ná­rok több­sé­ge el­ső­sor­ban a jól is­mert, ha­gyo­má­nyos tech­ni­ká­kat al­kal­maz­za a tan­órá­kon. Az al­só ta­go­zat­ban a leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott mód­szer­ként a ta­nu­lók önál­ló­an (ál­ta­lá­ban írás­ban) vég­zett mun­ká­já­nak el­len­őr­zé­sét je­löl­ték meg, ezt kö­ve­tik a szlo­vák nyel­vi bá­zist meg­te­rem­tő mód­sze­rek (pl. mon­dó­kák, ver­si­kék együt­tes mon­dá­sa), majd a han­gos ol­va­sás.
A fel­ső ta­go­zat­ban a há­rom leg­gyak­rab­ban elő­for­du­ló mód­szer a mo­ti­vá­ció (a ta­nu­lók be­ve­ze­té­se a té­má­ba, fi­gye­lem­fel­kel­tés), a han­gos ol­va­sás és az önál­ló mun­ka el­len­őr­zé­se.
A kö­zép­is­ko­lá­ban ok­ta­tó szlo­vák sza­ko­sok a mo­ti­vá­ci­ót, az új tan­anyag ma­gya­rá­za­tát és a di­a­ló­gus­al­ko­tást so­rol­ták a leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zé (Halászová 2004, 32–34; Bernáthová 2004, 36–37; Var­ga 2004, 33). Meg­je­gyez­zük, hogy az önál­ló szö­veg­al­ko­tás fon­tos­sá­gát az al­só ta­go­zat pe­da­gó­gu­sai a nem rend­sze­re­sen, de gyak­ran al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zött is csak az 5. he­lyen, a fel­ső ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok pe­dig csak a 8. he­lyen tün­tet­ték fel. A kö­zép­is­ko­lák szlo­vák sza­ko­sai ugyan­ak­kor – bár a nem rend­sze­re­sen, de gyak­ran al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zött – az el­ső he­lyen je­löl­ték meg az önál­ló szö­veg­al­ko­tást.

5.1. Nyel­vi, sze­mé­lyi és tár­gyi fel­té­te­lek

A vizs­gá­la­to­kat kö­ve­tő­en ké­szült elem­zés alap­ján a fel­mé­rés­ben részt ve­vő ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek 70%-ában erő­sen ma­gyar jel­le­gű, 30%-ában pe­dig ve­gyes, az­az szlo­vák–ma­gyar nyel­vi kör­nye­zet­ben fo­lyik a szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sa.
Az al­só ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok 86,68%-a ren­del­ke­zik fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel, eb­ből 86,98% al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus, il­let­ve al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus + ki­emelt szlo­vák sza­kot, 10,94% pe­dig al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus + ki­emelt más sza­kot vég­zett (a fenn­ma­ra­dó ke­ve­sebb mint 3% nem pe­da­gó­gi­ai irá­nyult­sá­gú dip­lo­má­val ren­del­ke­zik). A fel­ső ta­go­zat­ban a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 92,83%-a szer­zett dip­lo­mát, 12,53%-uk azon­ban nem szlo­vák sza­kon, ezért szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li tan­erő­nek szá­mí­ta­nak. A gim­ná­zi­u­mok­ban a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 98,28%-a vég­zett szlo­vák sza­kot, a szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li­ek szám­ará­nya ezek­ben az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben mind­össze 1,72%. A szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és a négy­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben 97,20%-ban szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ok­tat­nak (ké­pe­sí­tés nél­kül 2,80%), a há­rom­éves kép­zést foly­ta­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben a szak­kép­zett ta­ná­rok ará­nya 90,81% (Halászová 2004, 28–29; Bernáthová 2004, 30; Var­ga 2004, 25).
A fel­mé­rés ér­té­ke­lé­se sze­rint a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok csak mi­ni­má­lis mér­ték­ben kap­cso­lód­nak be az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyen kí­vül fo­lyó te­vé­keny­sé­gek­be. Az al­só ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok kö­zül mind­ös­­sze ket­ten lát­tak el (kül­ső) mód­szer­ta­ni ta­nács­adói fel­ada­to­kat, egy pe­da­gó­gus sem vál­lalt tankönysz­erzői meg­bí­zást, sen­ki sem kap­cso­ló­dott be az al­só ta­go­zat 1–4. év­fo­lya­ma szá­má­ra ké­szí­tett tan­terv, il­let­ve mű­ve­lő­dé­si stan­dard mun­ká­la­ta­i­ba, és sen­ki sem ren­del­ke­zett pub­li­ká­ci­ós te­vé­keny­ség­gel (Halászová 2004, 28–29). A fel­ső ta­go­zat­ban a szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok 4,72%-a lát el (kül­ső) mód­szer­ta­ni ta­nács­adói fel­ada­to­kat, s 1,65%-a ren­del­ke­zik tan­könyv­szer­zői ta­pasz­ta­la­tok­kal (Bernáthová 2004, 30). A kö­zép­is­ko­lák­ban szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok­nak az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyen kí­vü­li ak­ti­vi­tá­sá­ra va­ló uta­lá­so­kat nem ta­lál­tunk.
A szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás tár­gyi fel­tét­ele­it a kér­dő­ívet ki­töl­tő is­ko­lák, il­let­ve pe­da­gó­gu­sok egy­han­gú­lag nem meg­fe­le­lő­nek vagy ép­pen csak ki­elé­gí­tő­nek tart­ják. Az al­só ta­go­zat­ra vo­nat­ko­zó­lag az is­ko­lák mind­ös­­sze 3,22%-a ren­del­ke­zik nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­um­mal s 8,06%-a szak­tan­te­rem­mel. A fel­ső ta­go­za­tot is mű­köd­te­tő ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek 9,50%-ában van nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­um, 20,86%-ában szlo­vák nyel­vi szak­tan­ter­met ala­kí­tot­tak ki, 39,13%-a pe­dig ren­del­ke­zik hor­doz­ha­tó fül­hall­ga­tók­kal (Bernáthová 2004, 311). Ez­zel szem­ben a vizs­gá­lat­ban részt ve­vő kö­zép­is­ko­lák egyi­ké­nek sincs nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­u­ma, s csak 10%-ában ta­lál­ha­tó nyel­vi szak­tan­te­rem (Var­ga 2004, 28). A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­hoz szük­sé­ges se­géd­esz­kö­zö­ket min­den vizs­gált ok­ta­tá­si in­téz­mény el­avult­nak ítél­te meg: az al­só ta­go­zat­ban a mág­ne­ses fa­li­táb­lán, ré­gi mag­nó­fel­vé­te­le­ken s az al­ter­na­tív tankönyc­so­maghoz tar­to­zó Pex­e­so já­té­kon kí­vül nem ren­del­kez­nek más ki­egé­szí­tő anyag­gal; a fel­ső ta­go­zat­ban mind­ös­­sze 21,73%-ban áll a ren­del­ke­zé­sük­re spe­ci­á­lis se­géd­esz­köz, a kö­zép­is­ko­lák­ban pe­dig ki­vé­tel nél­kül csak el­avult, hasz­nál­ha­tat­lan se­géd­anyag ta­lál­ha­tó (Halászová 2004, 30; Bernáthová 2004, 31; Var­ga 2004, 28). S bár csak­nem min­den ok­ta­tá­si in­téz­mény­nek van di­ák­könyv­tá­ra, az ott ta­lál­ha­tó ki­ad­vány­ok – fő­ként a szak- és az is­me­ret­ter­jesz­tő pub­li­ká­ci­ók – nagy ré­sze el­avult, új köny­ve­ket pe­dig anya­gi esz­kö­zök hi­á­nyá­ban nem tud­nak vá­sá­rol­ni. A szlo­vák nyel­vi órá­kon jól hasz­no­sít­ha­tó gyer­mek-, if­jú­sá­gi, ese­ten­ként szak­fo­lyó­ira­to­kat a ta­nu­lók­nak kell meg­ren­del­ni­ük és meg­fi­zet­ni­ük. A ne­héz szo­ci­á­lis kö­rül­mé­nyek kö­zött élő gyer­me­kek azon­ban en­nek nem tud­nak ele­get ten­ni, ezért a tan­órá­kon csak mi­ni­má­lis mér­ték­ben hasz­nál­ják őket se­géd­esz­köz­ként. Az al­só ta­go­zat­ban a Vèielka, a Bo­bi, a Vrabèek, a Slnieèko és a Fifík a leg­gyak­rab­ban for­ga­tott gyer­mek­lap. A fel­ső ta­go­zat­ban a Slnieèko, a Zornièka, az Ohník, a Ka­ma­rát és a Fifík, a kö­zép­is­ko­lák­ban pe­dig a Rebrík és a Dotyky cí­mű fo­lyó­ira­to­kat hasz­nál­ják ki­egé­szí­tő anyag­ként a ta­nu­lók.
A pe­da­gó­gu­sok szá­má­ra fenn­tar­tott ké­zi­könyv­tá­rak ál­lo­má­nya szin­tén el­avult, nagy­részt hasz­nál­ha­tat­lan. Az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek a szű­kös anya­gi ke­ret­re hi­vat­koz­va éven­te leg­fel­jebb 1-2 szak­köny­vet tud­nak vá­sá­rol­ni, s ös­­sze­sen 16,52%-uk ren­de­li meg pe­da­gó­gu­sai szá­má­ra 1-1 pél­dány­ban a Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra v škole vagy a Ped­a­gog­ická revue cí­mű szak­la­po­kat (Halászová 2004, 30; Bernáthová 2004, 31; Var­ga 2004, 28).

6. Ös­­szeg­zés

A több­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sa a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben sa­já­tos hoz­zá­ál­lást kí­ván ta­nu­ló­tól és pe­da­gó­gus­tól egy­aránt. Az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­nak azon­ban az előb­bi­ek mel­lett több nél­kü­löz­he­tet­len fel­té­te­le van: a meg­fe­le­lő tan­terv, a jól fel­épí­tett tan­anyag, az adek­vát tan­könyv, a kom­mu­ni­ka­tív el­vű mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sa, a nyel­vi tar­ta­lom több­ré­tű köz­ve­tí­té­se, az alap­kész­sé­gek fej­lesz­té­se és – nem utol­só­sor­ban – a le­he­tő leg­job­ban meg­szer­kesz­tett tan­óra.
A fen­ti elem­zés azon­ban meg­erő­sí­ti azt, amit mind­an­­nyi­an tu­dunk: ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ink­ben nem elég­gé ha­té­kony, nem cél­ra­ve­ze­tő a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás, az­az nem fe­lel meg a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. Az okot elő­idé­ző té­nye­zők kö­zött min­den bi­zon­­nyal meg­em­lít­het­jük az ok­ta­tás­szer­ve­zé­si szem­pon­to­kat (kom­mu­ni­ká­ci­ós za­var in­téz­mény­köz­ti szin­te­ken), a di­dak­ti­kai as­pek­tu­so­kat (év­ti­ze­dek óta ta­nács­ta­la­nok va­gyunk ar­ra vo­nat­ko­zó­an, mit, ho­gyan és mi­lyen óra­szám­ban ok­tas­sunk, hogy a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­ik­hoz mér­ten ké­pe­sek le­gye­nek szlo­vák nyel­ven kom­mu­ni­kál­ni), va­la­mint az ok­ta­tá­si do­ku­men­tu­mok szem­pont­ját (a tan­terv, a tan­anyag és a tan­könyv nincs össz­hang­ban egy­más­sal; az utób­bi két év­ti­zed­ben alig je­len­tek meg mód­szer­ta­ni út­mu­ta­tók, mód­szer­ta­ni se­géd­köny­vek és ké­zi­köny­vek) (vö. Si­mon 2005, 7). Fon­tos len­ne, hogy vég­re be­lás­suk: a be­széd ősi, el­sőd­le­ges for­má­ja a nyelv­nek, tá­gabb ér­tel­me­zés­ben a be­széd­ér­tést is fel­öle­li (vö. Bár­dos 2000, 198). En­nek el­le­né­re a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben foly­ta­tott szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­ban – ke­vés pél­dá­tól el­te­kint­ve – még ma, a 21. szá­zad­ban is alá­ren­delt sze­re­pet ját­sza­nak a szó­be­li kész­sé­gek, sok­kal na­gyobb je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tunk a szlo­vák iro­da­lom­tör­té­net és a ha­gyo­má­nyos, le­író szem­pon­tú nyelv­tan ta­ní­tá­sá­nak. De bi­zo­nyá­ra le­het – és mi­nél előbb kell is – ki­ve­ze­tő utat ta­lál­ni a je­len­le­gi hely­zet­ből. Az aláb­bi ja­vas­la­tok az ered­mé­nye­sebb, kom­mu­ni­ká­ció­köz­pon­tú szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás le­he­tő­sé­ge­i­re utal­nak:
– Az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek min­den szint­jén át kel­le­ne ér­té­kel­ni/dol­goz­ni a tan­ter­vet és az ún. mű­ve­lő­dé­si stan­dar­dot, s ben­nük el­ső szá­mú fel­adat­ként a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­ség fej­lesz­té­sét kel­le­ne meg­je­löl­ni.
– Mind az alap­is­ko­la al­só és fel­ső ta­go­za­ta, mind az egyes kö­zép­is­ko­la-tí­pu­sok szá­má­ra dif­fe­ren­ci­ált tan­ter­ve­ket kel­le­ne ki­dol­goz­ni, me­lyek a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­in kí­vül fi­gye­lem­be ven­nék az egyén, il­let­ve az ok­ta­tá­si in­téz­mény spe­ci­á­lis kész­sé­ge­it, il­let­ve hely­ze­tét is.
– A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­nak mód­szer­ta­nát a szlo­vák mint ide­gen nyelv as­pek­tu­sá­ból kel­le­ne ki­dol­goz­ni (a po­zso­nyi Come­nius Egye­te­men év­ti­ze­dek óta ku­tat­ják a szlo­vák mint ide­gen nyelv ok­ta­tá­sá­nak el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti as­pek­tu­sa­it).
– A ha­zai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben a ma­gyar–szlo­vák sza­kos hall­ga­tók­nak a szlo­vák mint ide­gen nyelv mód­szer­ta­nát kel­le­ne ok­tat­ni.
– Olyan – az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tást tá­mo­ga­tó – tan­köny­ve­ket kel­le­ne ír­ni, ame­lyek­ben a tár­sal­gá­si té­mák va­lós kom­mu­ni­ká­ci­ós szi­tu­á­ci­ó­kat je­le­ní­te­nek meg, nyelv­ta­nuk pe­dig a funk­ci­o­ná­lis gram­ma­ti­ká­ra épül.
– Az erő­sen ma­gyar jel­le­gű nyel­vi kör­nye­zet­ben ta­lál­ha­tó ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben be kel­le­ne ve­zet­ni a kö­te­le­ző szlo­vák nyel­vi tár­sal­gás órát (je­len­leg a vá­laszt­ha­tó tár­gyak kö­zött sze­re­pel).
– Meg kel­le­ne te­rem­te­ni az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­hoz el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges sze­mé­lyi és tár­gyi fel­té­te­le­ket.
– Biz­to­sí­ta­ni kel­le­ne a szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok rend­sze­res to­vább­kép­zé­sét, il­let­ve a meg­fe­le­lő mo­ti­vá­ció se­gít­sé­gé­vel ösz­tö­nöz­ni kel­le­ne őket a tan­órá­kon kí­vü­li ak­ti­vi­tás­ra (vö. Halás­zová 2004, 36–37; Bernáthová 2004, 43–47; Var­ga 2004, 41–42).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bár­dos Je­nő 2000. Az ide­gen nyel­vek ta­ní­tá­sá­nak el­mé­le­ti alap­jai és gya­kor­la­ta. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Benick­á, Elena 1999. Sloven­ský jazyk pre 9. roèník ZŠ. Bratislava, SPN.
Benick­á, Elena – Bogárová, Juliana 2000. Sloven­ský jazyk pre 5. roèník ZŠ. Bratislava, SPN.
Bernáthová, Alž­be­ta 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 2. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry na 2. stup­ni zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­gog­ický ústav.
Bertóková, Má­ria a kol. 1986. Sloven­ský jazyk pre 3. roèník zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, SPN.
Bertóková, Má­ria a kol. 1988. Sloven­ský jazyk pre 4. roèník zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratisla­va , SPN
Halás­zová, Ani­ta 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 1. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka na 1. stup­ni zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­gog­ický ústav.
Kon­cep­cia vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským è. 1963/1991 – 22. www.z­bier­ka.sk.
Répássy­ová, Elena – Var­ga, Jozef – Varsányiová, Mar­ta 2000. Doèas­né uèeb­né osnovy pre gym­náz­iá s vyuèo­vacím jazykom maïarským – Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. MŠ SR, è. 418/2000 – 43. www.z­bier­ka.sk.
Si­mon Sza­bolcs 2005. Vál­ság­ban a ha­zai (anya)nyelvi ne­ve­lés. Ka­ted­ra, 13. évf. 2. sz. 7–8. p.
Sloven­ský jazyk. Uèeb­ný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www. s­tatpe­du.sk.
Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www.s­tatpe­du.sk.
Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www. s­tatpe­du.sk.
Uèeb­né osnovy pre sloven­ský jazyk pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. è. 946/1993 – 33. www.s­tatpe­du.sk
Var­ga, Jozef 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 3. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry na stred­ných školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­go­gický ústav.
Zákon o štát­nej správe v škol­stve a školskej samo­správe a o zmene a doplnení niek­torých zákonov 596/2003. www.z­bier­ka.sk

Lovisek Júlia: Pozsony utcaneveinek politikai indíttatású névváltoztatásai az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után

A név­ta­ni szak­iro­da­lom­ban köz­hely­nek szá­mít az a meg­ál­la­pí­tás, mely sze­rint a hi­va­ta­los ut­ca­név­adás hű­en tük­rö­zi a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai vi­szo­nyo­kat. Így ért­he­tő, hogy Po­zsony ut­ca­ne­vei a tör­té­ne­lem fo­lya­mán a po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai ha­tá­sok nyo­mán gyak­ran mó­do­sul­tak. Ezek a vál­to­zá­sok azon­ban csak a nem­ze­ti ön­tu­dat­ra va­ló éb­re­dés ko­rá­tól vol­tak po­li­ti­ka­i­lag tu­da­to­sak. Po­zsony ese­té­ben ezt a kor­sza­kot az 1848-as for­ra­da­lom­tól da­tál­hat­juk. A ko­ráb­bi idő­szak­ok­ra jel­lem­ző ut­ca­ne­vek úgy­ne­ve­zett ter­mé­sze­tes ut­ca­név­ként ke­let­kez­tek.
A ter­mé­sze­tes el­ne­ve­zé­sek jel­lem­ző­je, hogy az el­ne­ve­zés nem tu­da­tos, in­kább ösz­tö­nös. Az el­ne­ve­ző kö­zös­ség nem tu­laj­don­ne­vet akar ad­ni, ha­nem csak meg­je­lö­li va­la­mely tu­laj­don­sá­gá­val az il­le­tő te­rü­let­részt, hogy meg­kü­lön­böz­tes­se a töb­bi­től. A tu­laj­don­név­vé vá­lás már má­sod­la­gos fej­le­mény (vö. Kál­mán 1989, 161).
Az így ke­let­ke­zett ut­ca­név min­dig kap­cso­lat­ban van kör­nye­ze­té­vel. Pl. a Mi­hály ka­pu ut­ca va­ló­ban a Mi­hály ka­pu­hoz ve­ze­tett, a Kór­ház ut­cá­ban meg­ta­lál­ha­tó volt a kór­ház, és a Nyer­ges ut­cá­ban va­ló­ban a nye­reg­ké­szí­tők mű­he­lyei vol­tak.
Az így ke­let­ke­zett ne­vek kö­zös­sé­gi ere­de­tű­ek, nem a vá­ros ve­ze­tő­sé­ge ad­ta, in­kább csak tu­do­má­sul vet­te a kö­zös­ség­ben ki­ala­kult ut­ca­ne­ve­ket.
Po­zsony ese­té­ben a la­kos­ság nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­lé­re va­ló te­kin­tet­tel ezek a ne­vek né­met és pár­hu­za­mo­san ma­gyar nyel­ven vol­tak hasz­ná­la­to­sak. A hi­va­ta­los ira­tok­ban, pl. az adó­fi­ze­tők lis­tá­ján több­nyi­re a né­met ut­ca­név sze­re­pelt, de a köz­hasz­ná­lat­ban meg­volt a ma­gyar meg­fe­le­lő­je is. Pl. Schmiedgasse – Ko­vács ut­ca, Brod­platz – Ke­nyér­pi­ac, Rauch­fangkehrer Gasse – Ké­mény­sep­rő ut­ca, Nachti­galen Weg – Csa­lo­gány­völ­gyi út.
Ez a két­nyel­vű­ség „bé­ké­sen meg­fért egy­más mel­lett”, nem kon­ku­rál­tak egy­más­sal a kü­lön­bö­ző nyel­vű el­ne­ve­zé­sek. Eb­ben az idő­ben az ut­ca­név­vál­to­zás­ok az ut­cák ter­mé­sze­tes kör­nye­ze­té­nek vagy sze­re­pé­nek vál­to­zá­sa­i­ból ered­tek, pl. 1658: Boza­pi­ac > 1872: Zöld­pi­acz > 1877: Kenyér­pi­acz > 1879: Tyúkpi­acz > 1880: Vásár-tér.1
Az 1848-as for­ra­da­lom a ma­gyar­ság nem­ze­ti ön­tu­dat­ra va­ló éb­re­dé­sé­nek ki­csú­cso­so­dá­sa volt, mely rá­nyom­ta bé­lye­gét a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek­re is, ami az ut­ca­ne­vek ma­gya­ro­sí­tá­sá­ban nyil­vá­nult meg. Ez Po­zsony ma­gyar jel­le­gét volt hi­va­tott erő­sí­te­ni.
Ez az igye­ke­zet azon­ban csak rö­vid ide­ig érez­tet­te ha­tá­sát. A sza­bad­ság­harc le­ve­ré­se után meg­in­dult a po­li­ti­kai el­len­re­ak­ció, mi­kor az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok cél­ja egy­ben po­li­ti­kai re­váns is volt. Ez ab­ban nyil­vá­nult meg, hogy a sza­bad­ság­harc le­ve­ré­sé­nek ve­ze­tő­i­ről ne­vez­tek el köz­te­rü­le­te­ket, pl. Hay­nau ut­ca, Jel­la­sics ut­ca, Windis­chgrätz ut­ca.
A nem­ze­ti­sé­gi­leg to­le­ráns Po­zsony­ban ezek a vál­to­zá­sok azon­ban csak a po­li­ti­ka­i­lag ki­éle­ző­dött idő­szak­ok­ban vol­tak en­­nyi­re szél­ső­sé­ge­sek, amit az is bi­zo­nyít, hogy a fent em­lí­tett ut­ca- és tér­ne­vek he­lyé­re rö­vid időn be­lül vis­­sza­ál­lí­tot­ták a po­li­ti­ka­i­lag sem­le­ges ut­ca­ne­ve­ket.
Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek ki­emel­ten po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú név­vál­toz­ta­tá­sai csak az el­ső vi­lág­há­bo­rú után in­dul­tak meg. Eb­ben az idő­ben a vá­ros­ban még a ki­sebb­ség­ben élő szlo­vák­ság ál­lam­al­ko­tó több­ség po­zí­ci­ó­já­ba ke­rült, és az ut­ca­ne­vek meg­vál­toz­ta­tá­sa már nem­csak nyel­vi, ill. egy et­ni­kum­hoz köt­he­tő kul­tu­rá­lis cé­lo­kat szol­gált, ha­nem már ide­o­ló­gi­ai cél­jai is vol­tak. Po­zsony, a „kö­zös tér” szim­bo­li­kus ki­sa­já­tí­tá­sá­val a re­á­lis ki­sa­já­tí­tást akar­ták pre­zen­tál­ni. Az et­ni­ka­i­lag to­le­ráns, de nem­ze­ti ér­zé­se­i­ben ön­tu­da­tos po­zso­nyi pol­gá­rok azon­ban to­vább­ra is meg­ma­rad­tak a ré­gi ma­gyar–né­met utcanévhasználat mel­lett. Ez így ma­radt az 1930-as évek után is, mi­kor Po­zsony ma­gyar la­ko­sa­i­nak szá­ma 20% alá csök­kent. En­nek az lett a kö­vet­kez­mé­nye, hogy az 1920-as nyelv­tör­vény ér­tel­mé­ben a há­rom­nyel­vű utca­név­táblákról le­ke­rül­tek a ma­gyar ut­ca­ne­vek.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt és után fel­lán­go­ló szél­ső­sé­ges ide­o­ló­gi­ák már nem­csak az ut­ca­ne­ve­ket vál­toz­tat­ták meg, ha­nem a vá­ros la­kos­sá­gá­nak et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ét is. Et­től az idő­szak­tól kezd­ve már nem le­he­tett hasz­nál­ni a ma­gyar és né­met ut­ca- és tér­ne­ve­ket, mert még a ma­gyar és né­met nyelv hasz­ná­la­ta is be volt tilt­va. Az ezek után fel­lé­pő kom­mu­nis­ta ha­ta­lom már csak be­vé­gez­te ide­o­ló­gi­a­i­lag cél­zott ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sa­i­val azt a szán­dé­kot, hogy Po­zsony mul­ti­kul­turális né­met–ma­gyar múlt­ja – ami az ut­ca­ne­vek­ben is meg volt örö­kít­ve – vég­leg ki­tör­lőd­jön nem­csak az utcanévtáblákról, ha­nem az em­be­rek em­lé­ke­ze­té­ből is. Ez azon­ban csak rész­ben si­ke­rült. Az utcanévtáblákról el­tűn­het­tek a ré­gi po­zso­nyi ut­ca­ne­vek, de a kis­szá­mú po­zso­nyi ma­gyar­ság em­lé­ke­i­ben és nyel­vé­ben to­vább­ra is él­tek Po­zsony köz­te­rü­le­te­i­nek ma­gyar ne­vei. Ez szá­muk­ra már több volt, mint az ut­cák meg­ne­ve­zé­se, ez már ré­sze volt a po­zso­nyi ma­gyar­ság bi­zo­nyos iden­ti­tás­tu­da­tá­nak, an­nak a tu­dat­nak, hogy Po­zsony az ő vá­ro­suk is volt, és nem ide­gen ele­mei a vá­ros­nak.
A je­len­ko­ri Po­zsony ma­gyar­sá­gá­nak túl­nyo­mó több­sé­ge azon­ban már nem ren­del­ke­zik ez­zel az is­me­ret­anyag­gal, és így a köz­te­rü­le­tek ma­gyar ne­ve sem ré­sze iden­ti­tás­tu­da­tá­nak, így fenn­áll az a ve­szély, hogy vég­képp fe­le­dés­be me­rül a po­zso­nyi ma­gyar­ság nyel­vé­nek ré­szét ké­pe­ző név­kincs e meg­ha­tá­ro­zó ré­sze.
Po­zsony po­li­ti­kai cél­za­tú ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sa­i­nak el­ső mar­kán­sabb kor­sza­ka az 1918–1938 köz­ti idő­szak volt, mely gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta a min­den­ko­ri ha­ta­lom ut­ca­ne­vek­hez va­ló vi­szo­nyu­lá­sát, s az ut­ca­ne­vek po­li­ti­kai szim­bó­lu­mok­ká vá­lá­sát ered­mé­nyez­te.

A kor Po­zsonyt érin­tő leg­fon­to­sabb tör­té­nel­mi ese­mé­nyei

Az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia fel­bom­lá­sa után kö­vet­ke­zett Po­zsony tör­té­nel­mé­ben a po­zso­nyi­ak leg­erő­sebb po­li­ti­kai szín­val­lá­sa. So­ha a tör­té­ne­lem fo­lya­mán nem lé­pett fel a vá­ros la­kos­sá­ga ilyen egy­sé­ge­sen és po­li­ti­ka­i­lag en­­nyi­re mo­ti­vál­tan, mint az 1918–1919-es évek­ben, ami­kor min­den ere­jük­kel meg­pró­bál­ták a vá­rost meg­tar­ta­ni Ma­gyar­or­szág ré­sze­ként. Mind­ezt a nagy­ha­tal­mak azon dön­té­se el­le­né­re, hogy Po­zsony az újon­nan meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz fog tar­toz­ni. Po­zsony né­met és ma­gyar la­kos­sá­ga meg­pró­bált da­col­ni ez­zel a szá­muk­ra igaz­ság­ta­lan­nak ér­zett dön­tés­sel. Iga­zuk tu­da­tá­ban kér­vén­­nyel for­dul­tak a győz­tes nagy­ha­tal­mak­hoz, hogy a vá­ros to­váb­bi sor­sá­ról nép­sza­va­zás­sal dönt­se­nek. Ez azon­ban nem ked­ve­zett vol­na az újon­nan meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­nak, így szó­ba sem jö­he­tett a prob­lé­ma de­mok­ra­ti­kus meg­ol­dá­sa. Po­zsony la­kos­sá­ga vis­­sza­uta­sí­tot­ta az új ha­ta­lom­mal va­ló ki­egye­zést. Az el­len­ál­lás oly­an­­nyi­ra erős és egy­sé­ges volt, hogy ami­kor 1919. feb­ru­ár 5-én be­vo­nult Po­zsony­ba az új ál­lam kor­má­nya Vavro Šrobár2 ve­ze­té­sé­vel, a fo­ga­dó és uj­jon­gó tö­me­get Cseh­or­szág­ból és az észa­ki te­rü­le­tek szlo­vák fal­va­i­ból kel­lett Po­zsony­ba „im­por­tál­ni” (vö. Hanák 2004, 122).
Po­zsony la­kos­sá­ga még ezek után is min­den tő­le tel­he­tőt meg­tett, hogy meg­vál­toz­tas­sa a vá­ros ho­va­tar­to­zá­sá­ról szó­ló dön­tést. Ál­ta­lá­nos sztrájk­kal pró­bál­ták el­ér­ni az ál­ta­luk kí­vánt po­li­ti­kai vál­to­zást, amit az új ha­ta­lom úgy tört le, hogy el­bo­csá­tot­ták a stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú vas­út és pos­ta sztráj­ko­ló al­kal­ma­zot­ta­it, és he­lyet­tük Cseh­or­szág­ból hív­tak be vas­uta­so­kat és pos­tá­so­kat. Azon­ban a ha­ta­lom egy­re dur­vább rep­res­­szi­ó­ja sem tud­ta meg­tör­ni a po­zso­nyi­ak el­len­ál­lá­sát. Pél­da­ként fel­hoz­ha­tó az 1919. feb­ru­ár 12-i, Vavro Šrobár ál­tal en­ge­dé­lye­zett nép­gyű­lé­sen tör­tént at­ro­ci­tás, ami­kor a cseh legionáru­sok a nép­gyű­lé­sen részt ve­vő po­zso­nyi la­ko­sok kö­zé lőt­tek. Ezt a tör­té­nel­mi ese­ményt kü­lön­bö­ző­kép­pen ír­ják le a kor tör­té­nel­mé­vel fog­lal­ko­zó for­rás­mű­vek. A leg­tel­je­sebb ob­jek­ti­vi­tás el­éré­se cél­já­ból egy au­ten­ti­kus le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott for­rás­mű­vet hasz­nál­tam (Hor­váth – Rákoš – Watz­ka 1977, 294–295), mely se­gít­sé­gé­vel si­ke­rült re­konst­ru­ál­nom az ese­mé­nye­ket. A for­rás­mű tar­tal­maz­za Luigi Pic­cione3 Václav Klofáèhoz4 írt le­ve­lét, mely­ben be­szá­mol ne­ki a tör­tén­tek­ről. A le­vél­ben egye­bek mel­lett meg­em­lí­ti, hogy az ő pa­ran­csa sze­rint a ka­to­na­ság­nak a ka­szár­nyák­ban kel­lett vol­na ma­rad­nia a fel­vi­gyá­zó őr­já­rat­okon kí­vül. Ezt a pa­ran­csot azon­ban nem tel­je­sí­tet­ték, a fe­gyel­me­zet­len és rész­ben ke­zel­he­tet­len ka­to­nák szét­szé­led­tek a vá­ros­ban, és konf­lik­tus­ba ke­ve­red­tek a la­kos­ság­gal. Mi­vel a la­ko­sok el­len­áll­tak a ka­to­nák zak­la­tá­sá­nak a kon­flik­tus odá­ig fa­jult, hogy a ka­to­nák lő­ni kezd­tek a fegy­ver­te­len tö­meg­be. A hely­szín­re ér­ke­ző Barec­ca ezre­des,5 aki le akar­ta csil­la­pí­ta­ni az ese­mé­nye­ket, szin­tén meg­se­be­sült. Egy cseh le­gi­o­ná­ri­us lőt­te meg. Pic­cione be­szá­mol ar­ról is, hogy az ese­mé­nyek­nek 8 ha­lá­los, 29 sú­lyos és 63 kön­­nyű sé­rült­je volt, és töb­bek kö­zött rá­mu­tat ar­ra, hogy a la­kos­ság elé­ge­det­len­sé­gét jó­részt a ha­ta­lom túl­sá­go­san ke­mény fel­lé­pé­se okoz­ta, a sok at­ro­ci­tás és erő­szak, mely a la­kos­sá­got ér­te. Ezek­ről csak any­­nyit írt, hogy ha az ös­­szes­ről be kel­le­ne szá­mol­nia, ak­kor ez könyv­nyi ter­je­del­mű adat vol­na. Töb­bek kö­zött azt is kö­zöl­te írá­sá­ban, hogy egy 14 éves fi­út csak azért szúrt le szu­ron­­nyal egy cseh le­gi­o­ná­ri­us, mert ko­kár­dát vi­selt (vö. Hor­váth – Rákoš – Watz­ka 1977, 294–295).
Mi­vel Pic­cione ge­ne­rá­list nem le­het rész­re­haj­lás­sal gya­nú­sí­ta­ni, ez a rö­vid rész­let is hí­ven tük­rö­zi azt, hogy mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ját­szó­dott le Po­zsony Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csa­to­lá­sa.
A kö­vet­ke­ző pél­da, mely ké­pet ad ne­künk a kor tör­té­nel­mi han­gu­la­tá­ról, ah­hoz az ese­mény­hez fű­ző­dik, mi­kor a Ma­gyar Ta­nács­köz­tár­sa­ság had­se­re­ge „ve­szé­lyez­tet­te” Po­zsonyt. Vavro Šrobár úgy akar­ta el­ke­rül­ni az eset­le­ges po­zso­nyi fel­ke­lést, me­lyet a Ta­nács­köz­tár­sa­ság had­se­reg­ének kö­zel­sé­ge idéz­he­tett vol­na elő, hogy el­ren­del­te ezer ma­gyar és né­met la­kos – a vá­ros ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek – le­tar­tóz­ta­tá­sát. Eze­ket az em­be­re­ket túsz­ként cseh­or­szá­gi bör­tö­nök­be szál­lít­tat­ta, hogy így „tart­sa sakk­ban” a vá­ros la­kos­sá­gát (vö. Hanák 2004, 170).
Ez az ese­mény a mai, szlo­vák tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó iro­da­lom­ban ügyes po­li­ti­kai ma­nő­ver­ként van fel­tün­tet­ve. A szer­zők azon­ban nem ve­szik fi­gye­lem­be, hogy Po­zsony ek­kor már Szlo­vá­kia fő­vá­ro­sa, az el­hur­colt la­ko­sok pe­dig az új köz­tár­sa­ság ál­lam­pol­gá­rai vol­tak. Ez az ese­mény in­kább Po­zsony­nak mint meg­szállt vá­ros­nak, és la­ko­sa­i­nak mint el­len­ség­nek a ké­pét ve­tí­ti elénk.
Po­zsony új ar­cu­la­tá­nak ki­ala­kí­tá­sá­hoz tar­to­zott a vá­ros ma­gyar–né­met jel­le­gé­nek meg­vál­toz­ta­tá­sa is. Meg­kez­dő­dött a vá­ros „el­s­zlovákosítása”. A ma­gyar és a né­met la­kos­sá­got ért tör­vény­te­len­sé­gek mi­att so­kan át­te­le­pül­tek Ma­gyar­or­szág­ra és Auszt­ri­á­ba. Meg­kez­dő­dött a szlo­vá­kok tö­me­ges be­te­le­pí­té­se, ami rö­vid idő alatt meg­vál­toz­tat­ta a vá­ros et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ét. Be­zár­ták a ma­gyar egye­te­met, el­bo­csá­tot­ták a ma­gyar tiszt­ség­vi­se­lő­ket, köz­al­kal­ma­zot­ta­kat, és mi­vel nem volt elég ta­nult szlo­vák, aki az el­bo­csá­tott ma­gya­rok és né­me­tek he­lyé­be lép­he­tett vol­na, a ve­ze­tő po­zí­ci­ók­ba cse­hek ke­rül­tek. Így ala­kult ki egy ve­ze­tő cseh elit­ré­teg, ami a kö­vet­ke­ző tör­té­nel­mi idő­szak­ban újabb konf­lik­tu­sok ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­ze­tett.
Mind­ezek el­le­né­re azon­ban az itt meg­ma­radt po­zso­nyi ma­gyar és né­met la­kos­ság ki­tar­tott nem­ze­ti­sé­ge mel­lett, és rész­ben si­ke­rült fenn­tar­ta­nia Po­zsony mul­ti­kul­turális jel­le­gét.

A po­zso­nyi ut­ca­ne­vek vál­toz­ta­tá­sa 1918–1938

Po­zsony ut­ca­ne­vei hű­en tük­rö­zik a vá­rost érő po­li­ti­kai ha­tá­so­kat. Fi­gyel­ve az ut­ca­ne­vek vál­to­zá­sát, lát­ha­tó­vá vá­lik az új po­li­ti­kai ha­ta­lom min­den igye­ke­ze­te, amely ar­ra irá­nyult, hogy ki­sa­já­tít­sa a vá­rost, és meg­vál­toz­tas­sa nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gét. Sőt, ezen túl, el kel­lett tö­röl­ni a tör­té­nel­mi múlt bi­zo­nyos szim­bó­lu­ma­it is. Mi­vel ezek a szim­bó­lu­mok meg­ta­lál­ha­tó­ak vol­tak az ut­ca­ne­vek­ben is, az új ha­tal­mat kép­vi­se­lő Po­zsony me­gye és vá­ros is­pán­já­nak, Samuel Zochnak egyik el­ső in­téz­ke­dé­se (1919. jú­ni­us 19.) az volt, hogy el­ren­del­te Po­zsony köz­te­rü­le­te­i­nek név­vál­toz­ta­tá­sát. Az el­ső sza­kasz­ban, 1920–1921-ben fő­leg azok­ról a sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­ca­ne­ve­ket vál­toz­tat­ták meg, me­lyek a tör­té­nel­mi múlt­ra em­lé­kez­tet­tek, a töb­bi ut­ca­ne­vet egy­elő­re szlo­vák­ra for­dí­tot­ták.
A vá­ros öt ke­rü­le­tét, mely­nek ha­tá­rai nem vál­toz­tak, szin­tén át­ne­vez­ték. Az Óvá­rost Staré mesto­ra for­dí­tot­ták, Fer­dinánd­város szlo­vák el­ne­ve­zé­se Vinohrady (Sző­lős), Ferencz-József-városé Duna­jská štvr (Du­na ne­gyed) lett. Te­réz­vá­ros a Podzá­mok (Vár­al­ja) ne­vet kap­ta, Új­vá­rost pe­dig Kvet­ná do­li­ná­ra (Vi­rág­völgy) ne­vez­ték át.
A má­so­dik sza­kasz­ban tö­me­ge­sen je­len­tek meg Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­ben szlo­vák sze­mé­lyi­sé­gek ne­vei. Ezek kö­zött szép szám­ban akad­tak olyan egyé­ni­sé­gek, ame­lye­ket még a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­ek sem is­mer­tek. Majd­nem min­den olyan sze­mé­lyi­ség, aki kap­cso­lat­ba ke­rült a szlo­vák tör­té­ne­lem­mel ut­ca­ne­vet ka­pott Po­zsony­ban, még ha se­hogy sem kö­tő­dött a vá­ros­hoz. Er­re azért ke­rült sor, mi­vel a nagy­mé­re­tű be­te­le­pí­té­sek és a vá­ros ter­jesz­ke­dé­se mi­att új ut­cá­kat nyi­tot­tak. A 98 új ut­cát pe­dig már a kor és a po­li­ti­ka igé­nyei sze­rint kel­lett el­ne­vez­ni.

A kor­szak vál­to­zó ne­vű ut­cái

A vizs­gált kor­szak­ban a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek vál­to­zá­sai mar­kán­sak vol­tak. Az utcanévtáblákon az elő­ző kor sze­mé­lyi­sé­ge­it nagy­részt fel­vál­tot­ták az új po­li­ti­kai érá­nak meg­fe­le­lő egyé­ni­sé­gek ne­vei. Ezek az ut­ca­név­cse­rék a kor 352 ut­cá­já­ból 160-at érin­tet­tek. En­nél a szám­nál azon­ban fi­gye­lem­be kell ven­ni, hogy 98 új ut­ca ke­let­ke­zett, me­lyek ne­vét csak rit­kán vál­toz­tat­ták. Nem so­rol­tam az ut­ca­név­vál­to­zás­ok kö­zé az ut­ca­ne­vek szlo­vák nyelv­re va­ló le­for­dí­tá­sát, amen­­nyi­ben ezek meg­tar­tot­ták ere­de­ti je­len­té­sü­ket. Az így ke­let­ke­zett vál­to­zó ut­ca­ne­vek szá­ma, te­kin­tet­tel a vizs­gált kor hos­­szá­ra elég ma­gas.
Az ut­ca­név­vál­to­zás­ban érin­tett 160 ut­ca 245 ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­son esett át. Azok az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­si ten­den­ci­ák, me­lyek meg­sok­szo­roz­ták a sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­ca­ne­vek szá­mát e kor­szak­ban, még erő­tel­jes­eb­ben nyil­vá­nul­tak meg.
Amint már az elő­ző­ek­ben ír­tam, a név­vál­toz­ta­tás­ok meg­ha­tá­ro­zó cél­ja az volt, hogy a múlt sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek ne­vét el­tün­tes­se az utcanévtáblákról. Kü­lön ér­de­kes­ség, hogy né­hány eset­ben a rég­múlt el­len­fél­ként szá­mon tar­tott sze­mé­lyi­sé­gei vál­tot­ták egy­mást, a tör­té­nel­mi vesz­tes most győz­tes­ként cse­rél­te le ri­vá­li­sát az utcanévtáblán. Így vál­tot­ta fel Ár­pád ve­zért a tör­té­nel­mi szláv el­len­pó­lu­sa, Svä­to­pluk.
A leg­több új ut­ca­név az 1840 kö­rü­li szlo­vák nem­ze­ti éb­re­dés sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek ál­lí­tott em­lé­ket. Így ke­rült Po­zsony utcanévtáblái­ra Štúr, Hur­ban, Hodža és Fran­cis­ci,6 hogy csak a leg­is­mer­teb­be­ket em­lít­sem.
Az új sze­mé­lyi­sé­gek a szlo­vák írók, köl­tők, ta­ná­rok stb. kö­zül ke­rültek ki, akik kö­zül csak ke­ve­sen kap­cso­lód­tak Po­zsony vá­ro­sá­hoz.
A Po­zsony­hoz nem kö­tő­dő sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­cák szá­ma 109, mely az ös­­szes vál­to­zás­nak majd­nem a fe­lét te­szi ki. Pl. 1930: Obil­né námestie (Ga­bo­na tér) > Kol­láro­vo námestie7 (Kol­lár tér); 1933: Ne­ue Gasse durch Spi­thal Gebäude (Új ut­ca a Kór­ház épü­le­tén ke­resz­tül) > ulica Jána Hol­lého8 (Ján Hollý ut­ca); 1931: ulica VII. okruhu (VII. kör­úti ut­ca) > Lauèeko­va9 ulica (Lauèek ut­ca); 1921: Cisárs­ka cesta (Csá­szár út) > Mudroòo­va10 ulica (Mudroò ut­ca); 1930: Märzeln > Pod­ta­tran­ského11 (Podtatranský ut­ca).
En­nek a vál­to­zás­nak azon­ban volt egy ko­moly hát­rá­nya, még­pe­dig az, hogy Po­zsony ut­ca­ne­vei nagy rész­ben el­vesz­tet­ték egye­di­sé­gü­ket, mely a ter­mé­sze­tes ut­ca­név­adás tör­té­nel­mi fo­lya­ma­ta alatt ala­kult ki. Ugyan­ezen sze­mé­lyek túl­nyo­mó több­sé­gé­ről min­den szlo­vá­ki­ai vá­ros­ban ne­vez­tek el ut­cát. Ne­he­zen ta­lál­ha­tunk Szlo­vá­ki­á­ban olyan vá­rost, ahol ne vol­na Štúr ut­ca vagy Štúr tér. Így ala­kult ki az az uni­for­mi­zált ut­ca­név­adás, mely el­szür­kí­tet­te a vá­ros ut­ca­ne­ve­i­nek tör­té­ne­le­mi jel­leg­ze­tes­sé­ge­it.
A vá­ros utcanévtábláiról olyan tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek szo­rul­tak ki, akik meg­ha­tá­roz­ták Po­zsony tör­té­nel­mét. Így tűnt el a Po­zsonyt vá­ro­si rang­ra eme­lő III. And­rás ki­rály, és ke­rült he­lyé­be Pavel Jozef Šafárik12 ne­ve. A Po­zsony­nak elő­jo­go­kat és egye­te­met adó Má­tyás ki­rály is III. And­rás sor­sá­ra ju­tott. Ne­vét az ut­ca egyik ré­geb­bi el­ne­ve­zé­sé­vel cse­rél­ték fel, így lett be­lő­le Schneeweisso­va ulica (Schneeweiss ut­ca).
Ezek után már csak ter­mé­sze­tes, hogy azok a tör­té­nel­mi sze­mé­lyek, akik ke­vés­bé kö­tőd­tek Po­zsony­hoz, pl. Köny­ves Kál­mán, II. Rá­kó­czi Fe­renc át­ad­ták he­lyü­ket Bože­na Nem­cov­á­nak13 és Ján Bot­tó­nak.14 A leg­több sze­mé­lyi­ség, ki­ről ut­cát ne­vez­tek el, még az­zal sem büsz­kél­ked­he­tett, hogy je­len­tős író vagy köl­tő. Az ál­ta­lam hasz­nált leg­fon­to­sabb szak­iro­da­lom­ban (Hor­váth 1990) egy­sze­rű­en csak nem­zet­éb­resz­tő­ként vannak meg­ha­tá­roz­va.
A vá­ros­hoz kö­tő­dő szlo­vák sze­mé­lyi­sé­gek – te­kin­tet­tel Po­zsony né­met–ma­gyar jel­le­gé­re – csak kis szám­ban tar­toz­tak a szlo­vák tör­té­ne­lem ki­ma­gas­ló egyé­ni­sé­gei kö­zé. Ezért a ró­luk el­ne­ve­zett ut­cák szá­ma jó­val ki­sebb a vá­ros­hoz nem kö­tő­dő sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák­hoz ké­pest (33:109), ill. a vá­ros ke­vés­bé fon­tos és for­gal­mas ut­cái kö­zé tar­toz­nak.
Eb­ben a kor­ban je­lent meg Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek egy új cso­port­ja, mely fon­tos ese­mé­nyek­nek ál­lít em­lé­ket. Így vál­tot­ta fel az utcanévtáblán a Ko­ro­ná­zá­si-domb te­ret ok­tó­ber 28-a (Námestie 28. októbra), Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sá­nak dá­tu­ma. A Szé­na tér­ből elő­ször Hey­duko­vo námestie15 (Heyduk tér), majd még eb­ben a kor­szak­ban Námestie 1. má­ja (Má­jus 1. tér) lett.
Ha már az ese­mé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák­kal fog­lal­ko­zunk, meg le­het em­lí­te­ni egy rossz for­dí­tás­ból ere­dő ut­ca­név-vál­toz­ta­tást, ame­lyet még a szak­iro­da­lom sem kor­ri­gált. A Tor­na ut­ca ne­vét ar­ról kap­ta, hogy a kö­zép­kor­ban itt ren­dez­ték az ün­ne­pi ese­mé­nyek di­va­tos lát­vá­nyos­sá­gát, a lo­va­gi tor­nát. Töb­bek kö­zött eb­ben az ut­cá­ban „II. La­jos­nak Má­ri­á­val va­ló nász­ün­ne­pé­lye al­kal­má­val lo­vag­já­té­ko­kat tar­tot­tak, amely al­ka­lom­mal a ki­rály le­ve­tet­te lo­vá­ról Bran­den­bur­gi Györ­gyöt” (Ortvay 1991, 534). Mi­vel a név­vál­toz­ta­tók va­ló­szí­nű­leg nem is­mer­ték az ut­ca ne­vé­nek ere­de­tét, a Tor­na ut­cát tü­kör­for­dí­tás­sal Telocvièná ulicára (Test­ne­ve­lés ut­cá­ra) for­dí­tot­ták ahe­lyett, hogy az ere­de­ti ér­te­lem­nek meg­fe­le­lőbb Tur­na­jová ulica ne­vet ad­ták vol­na.
A sze­mé­lyek­hez nem köt­he­tő ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok szá­ma jó­val ala­cso­nyabb (100). Ez egy­részt az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy túl­nyo­mó több­ség­be ke­rül­tek a sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák, más­részt az­zal, hogy a sze­mé­lyek­hez nem kö­tő­dő ut­ca­ne­vek ke­vés­bé vol­tak prob­lé­má­sak az új po­li­ti­kai elit ré­szé­re. Ha vol­tak is ilyen vál­to­zá­sok, ak­kor ezek fő­leg az­zal ma­gya­ráz­ha­tók, hogy a vá­ros fej­lő­dé­se ál­tal bi­zo­nyos új ut­cák, me­lye­ket elő­ször a kör­nye­ző dű­lők­ről ne­vez­tek el, ké­sőbb új, jel­lem­zőbb ne­vet kap­tak, pl. nö­vé­nyek­ről vagy az ut­ca fek­vé­sé­ről, dom­bor­za­tá­ról. Pl. a Buková ulica (Bükk­fa ut­ca), Broskyòová ulica (őszi­ba­rack­fa ut­ca), Jaseòová ulica (Kő­ris­fa ut­ca), Javorová ulica (Já­vor­fa ut­ca), Mali­nová ulica (Mál­na ut­ca), Nad lo­mom (Kő­fej­tő fe­lett), U Haban­ského mlyna (Ha­bán ma­lom­nál).
Rit­ka­ság­szám­ba men­nek azok az ut­cák, me­lyek több név­vál­toz­ta­tá­son is át­es­tek. Ki­vé­tel­ként meg kell em­lí­te­nünk a Du­na-part egy ré­szét, mely 15 név­vál­to­zá­son esett át ezen a kor­sza­kon be­lül. Eb­ben köz­re­ját­szott az a tény is, hogy a Du­na-part szó­ban for­gó ré­szét több rész­re, ut­cá­ra osz­tot­ták, majd eze­ket az ut­cá­kat ös­­sze­von­ták egy ut­cá­vá, majd új­ra fel­osz­tot­ták. 1921: Mol­nár ut­ca > Mlyn­ská ces­ta, Karls­dor­fer­strasse > Karloveská uli­ca, Zuck­er­man­dl Lände > Podhrad­ské nábrežie; 1928: Simony­i­ho rad > Jes­eni­no­vo nábrežie, Príboj-Donaulände > Jirásko­vo nábrežie; 1931: Karloveská cesta > Duna­jské nábrežie, nábrežie fa­rá­ra Scherza > Kaèko­vo nábrežie, Stein­wallo­vo nábrežie > Mock­o­vo nábrežie, Vité­zo­va ulica > Trokano­va uli­ca.
E kor­szak ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sai nem­csak gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ták az elő­ző ko­rok ut­ca­ne­ve­it, de saj­nos rész­ben si­ke­rült el­szür­kí­te­ni­ük a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek jel­leg­ze­tes­sé­gét az­zal, hogy olyan új ut­ca­ne­vek ke­rül­tek hasz­ná­lat­ba, ame­lyek nem kö­tőd­tek jel­leg­ze­te­sen Po­zsony­hoz, ill. nem tük­röz­ték az ut­ca va­la­mely jel­leg­ze­tes­sé­gét.
A kor­szak vál­to­zat­lan ne­vű ut­cái

A vizs­gált kor­szak vál­to­zat­lan ut­ca­ne­ve­it két cso­port­ra le­het osz­ta­ni. Az el­ső cso­por­tot az a 132 ut­ca al­kot­ja, mely ne­vét át­men­tet­te az elő­ző kor­szak­ból. A má­sik cso­por­tot az az 58 ut­ca al­kot­ja, mely eb­ben a kor­szak­ban ala­kult „időt­ál­ló” név­vel.
Ér­de­kes­ség, hogy an­nak el­le­né­re, hogy a sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák ne­vei vál­toz­tak a leg­na­gyobb arány­ban, a vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek cso­port­já­ban is szép szám­ban fenn­ma­rad­tak sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák (54). Ezek a sze­mé­lyi­sé­gek ál­ta­lá­ban nem tör­té­nel­mi vagy po­li­ti­kai egyé­ni­sé­gek, leg­több­jük tu­dós, mű­vész, tör­té­nész stb., pl. Liszt, Ma­dách, Messer­schmidt, Fadrusz, Bél Má­tyás. Eh­hez kap­cso­ló­dik az újon­nan ala­kult, sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett 25 ut­ca, me­lyek már „a kor igé­nyé­nek meg­fe­le­lő” sze­mé­lyi­sé­gek ne­ve­it kap­ták, pl. Kme,16 Mošovský,17 Porub­ský és Lichard,18 Pöck­,19 Rizn­er,20 Jánošík,21 Smetana,22 Poko­rný. 23
A vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek nagy­ság­rend­ben kö­vet­ke­ző cso­port­ja – 32 ut­ca­név­vel – azok­ról az épít­mé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák, me­lyek már hos­­szú idő óta név­adói az ut­cá­nak, a po­zso­nyi­ak utcanévhasználatá­nak szin­te meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan ré­szei. Pl. Kapucín­s­ka ulica (Ka­pu­ci­nus ut­ca), Špitál­s­ka ulica (Kór­ház ut­ca), Kapitul­ská ulica (Káp­ta­lan ut­ca), Fran­tiškán­s­ka ulica (Fe­ren­ces ut­ca), Klariská ulica (Klarissza ut­ca), Jozef­ská uli­ca24 (Jó­zsef ut­ca), Škol­ská ulica (Is­ko­la ut­ca), Mikulášs­ka uli­ca25 (Mik­lós ut­ca), Poš­tová ulica (Pos­ta ut­ca) stb. Ezen ut­cák szlo­vá­ko­sí­tá­sa sem járt kü­lö­nö­sebb ne­héz­ség­gel, mi­vel ele­gen­dő volt őket le­for­dí­ta­ni.
A har­ma­dik leg­na­gyobb cso­por­tot azok az ut­ca­ne­vek ad­ták, ame­lyek va­la­mi­lyen föld­raj­zi hely­hez kap­cso­lód­nak (27). Eb­ben a cso­port­ban új elem­ként meg­je­len­tek azok a mes­ter­sé­ges ut­ca­ne­vek, me­lyek va­la­mi­lyen or­szág, vá­ros vagy fa­lu ne­vét kap­ták. Pl. Po¾ská ulica (Len­gyel ut­ca), Jugoslávs­ka ulica (Ju­go­szláv ut­ca), Ruská ulica (Orosz ut­ca), Záhreb­ská ulica (Zág­ráb ut­ca). Amint a pél­dá­kon is lát­hat­juk, a leg­több or­szág vagy vá­ros, mely­nek ne­ve fel­ke­rült az utcanévtáblákra a szlá­vok együ­vé tar­to­zá­sát volt hi­vat­va szim­bo­li­zál­ni.
Mi­vel a vá­ros dom­bor­za­tá­hoz és az ut­ca fek­vé­sé­hez al­kal­maz­ko­dó ut­ca­ne­vek is időt­ál­ló té­nye­zők­höz kö­tőd­tek, ezek az ut­ca­ne­vek is elég szép szám­ban, 18 eset­ben ma­rad­tak vál­to­zat­la­nok. Pl. Vodný vrch (Víz­hegy), Kalvária (Kál­vá­ria hegy), Krá­¾ov­ské údolie (Ki­rály­völgy), Slávièie údolie (Csa­lo­gány­völgy), Na vàšku (Csú­csocs­kán).
A kö­vet­ke­ző cso­por­tot a nö­vé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák al­kot­ták (9). Itt meg kell em­lí­te­ni, hogy ezen a cso­por­ton be­lül túl­súly­ban van­nak az újon­nan ki­ala­kult ut­ca­ne­vek 5 ut­cá­val. Pl. Šíp­ková ulica (Csip­ke­ró­zsa ut­ca), Vàbová ulica (Fűz­fa ut­ca), Èerešòová ulica (Cse­resz­nye ut­ca), Dubová ulica (Tölgy­fa ut­ca), Topo¾ová ulica (Nyár­fa ut­ca).
Az ipar­ral és a ke­res­ke­de­lem­mel kap­cso­la­tos ut­ca­ne­vek cso­por­ta szin­te tel­je­sen az elő­ző kor­szak­ok­ból fenn­ma­radt ut­ca­ne­ve­ket tar­tal­maz­za. Ezek azok az ut­ca­ne­vek, ame­lyek meg­szo­kott­sá­guk ré­vén szin­te „be­vé­sőd­tek” Po­zsony la­ko­sa­i­nak tu­da­tá­ba, és po­li­ti­ka­i­lag sem volt sem­mi oka az új ha­ta­lom­nak, hogy ezt meg­vál­toz­tas­sa. Ne­héz is lett vol­na, mi­vel va­ló­szí­nű­sít­he­tő volt, hogy a la­ko­sok meg­ma­rad­nak a ré­gi ut­ca­név hasz­ná­la­tá­nál. Pl. Drevená ulica (Fa ut­ca), Kamen­né námestie (Kő tér), Klobuèníc­ka ulica (Ka­la­pos ut­ca), Kolárs­ka ulica (Bog­nár ut­ca), Kom­inár­ska ulica (Ké­mény­sep­rő ut­ca), Povrazníc­ka ulica (Kö­tél­ve­rő ut­ca), Kováès­ka ulica (Ko­vács ut­ca) és a Kopáès­ka ulica (Ka­pás ut­ca).
A vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek kö­zött meg kell még em­lí­te­ni azt a 7 ut­cát, me­lyek ne­vü­ket az ut­ca nagy­sá­gá­ról, alak­já­ról kap­ták. Ezek az ut­cák sem vol­tak po­li­ti­ka­i­lag prob­le­ma­ti­ku­sak, ezért nem állt fenn az az igény, hogy meg­vál­toz­tas­sák ne­vü­ket. Pl. Úzka ulica (Szűk ut­ca), Vysoká ulica (Ma­gas ut­ca), Pod­jazd (Bolt­ív), Malá ulica (Kis ut­ca), Krát­ka ulica (Rö­vid ut­ca).
A töb­bi vál­to­zat­lan ut­ca­név szám­sze­rű­sít­ve már nem volt an­­nyi­ra meg­ha­tá­ro­zó, hogy egyes cso­port­ja­it kü­lön meg­em­lít­sem.

Ös­­szeg­zés

A tár­gyalt kor­szak ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sai új ele­met hoz­tak Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek vi­lá­gá­ba, még­pe­dig azt a po­li­ti­ka­i­lag mo­ti­vált szán­dé­kot, hogy Po­zsony tör­té­nel­mé­nek egy ré­szét ki­tö­röl­jék az em­be­rek em­lé­ke­ze­té­ből.
Ez a pre­ce­dens ér­té­kű po­li­ti­kai hoz­zá­ál­lás a to­váb­bi ko­rok­ra is rá­nyom­ta bé­lye­gét, pe­dig a ré­gi ut­ca­ne­vek épp­úgy ré­szé­vé vál­tak a vá­ros tör­té­nel­mé­nek, mint a ré­gi épü­le­tek, szob­rok vagy más tör­té­nel­mi ér­té­kek, és ezért ha­son­ló vé­del­met ér­de­mel­tek vol­na. Mind­ezt tu­do­má­sul kel­lett vol­na ven­ni­ük azok­nak a min­den­ko­ri dön­tés­ho­zó ha­tal­mak­nak, ame­lyek ha­tás­kö­ré­be tar­toz­tak az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok.
Saj­ná­la­tos, hogy az ut­ca­név-vál­toz­ta­tó dön­tés­ho­zók­ból hi­ány­zott az a gon­do­lat, me­lyet Lanstyák Ist­ván na­gyon frap­pán­san így fo­gal­ma­zott meg: „Nem árt, ha tu­da­to­sít­juk: még a leg­hí­re­sebb és leg­meg­be­csül­tebb nem­ze­ti hős sem kell, hogy szük­ség­sze­rű­en je­len le­gyen bár­mely vá­ros utcané­vanyagában: az, hogy egy vá­ros­ban nincs Kos­suth vagy Štúr ut­ca, egy­ál­ta­lán nem je­len­ti Kos­suth vagy Štúr le­be­csü­lé­sét. Az ilyen sze­mé­lyi­sé­gek em­lé­két más mó­don, ha­té­ko­nyab­ban is le­het ápol­ni. A na­gyobb vá­ro­sok kül­ső ne­gye­de­i­ben pe­dig bő­ven nyí­lik le­he­tő­ség a tisz­te­let­nek ilyen mó­don va­ló ki­fe­je­zé­sé­re” (Lanstyák 1998, 107).
Az, hogy Po­zsony tör­té­nel­mi köz­pont­já­ban van Štúr ut­ca és pár száz mé­ter­re tő­le Štúr tér is, elég ki­fe­je­ző bi­zo­nyí­té­ka az ut­ca­ne­vek­re ha­tó po­li­ti­kum­nak. Mint­ha „már nem is az vol­na az iga­zán fon­tos, hogy az ut­cá­nak ne­ve le­gyen, ha­nem az, hogy egy bi­zo­nyos sze­mé­lyi­ség »utcát kapjon«” (Lanstyák 1998, 106). Lanstyák sza­vai rá­mu­tat­nak a po­li­ti­kum ut­ca­ne­vek­re va­ló ha­tá­sá­ra, ami jel­lem­ző volt a mes­ter­sé­ges ut­ca­név­adás ös­­szes tör­té­nel­mi kor­szak­ára. Azon­ban ezek a ha­tá­sok a kor­szak­ra jel­lem­ző po­li­ti­kai „klí­ma” sze­rint hol erő­seb­ben, hol gyen­géb­ben ju­tot­tak ki­fe­je­zés­re.
Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­re azon­ban nem­csak a po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai vál­to­zá­sok ha­tot­tak. Meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe volt az 1919 utá­ni ös­­szes tör­té­nel­mi kor­szak­ban an­nak a – ¼ubomír Lip­ták szlo­vák tör­té­nész ál­tal meg­fo­gal­ma­zott – mo­ti­vá­ci­ó­nak, hogy az ut­ca­ne­vek­ben ki kell hang­sú­lyoz­ni a szlo­vák ele­met. Ez a faj­ta ki­hang­sú­lyo­zás azon­ban a ma­gyar nem­ze­ti múlt­ra és ál­la­mi­ság­ra em­lé­kez­te­tő ut­ca­ne­vek tel­jes fel­szá­mo­lá­sá­hoz ve­ze­tett. Mint­ha ez­zel ki akar­ták vol­na tö­röl­ni Po­zsony tör­té­nel­mé­nek és ki­ala­ku­lá­sá­nak ezt a meg­ha­tá­ro­zó ré­szét.
Ha már ez meg­tör­tén­he­tett a hi­va­ta­los ut­ca­név­adás fo­lya­ma­tá­ban, ak­kor leg­a­lább azon kell fá­ra­doz­nunk, hogy ezen is­me­re­tek és tör­té­nel­mi ada­tok ne tűn­je­nek a fe­le­dés ho­má­lyá­ba, hogy mi­nél át­fo­gób­ban fel le­gye­nek dol­goz­va, és meg le­gye­nek örö­kít­ve a je­len és a ké­sőb­bi ko­rok szá­má­ra.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Hanák, Jozef 2004. Obsade­nie Bratislavy. Bratislava, Al­bert Marenèín Vyda­vate¾st­vo PT.
Hor­váth, Vla­di­mír 1990. Bratislavský topografický le­xi­kon. Bratislava, Tatran.
Hor­váth, Vla­di­mír – Rákoš, Elemír – Watzka, Jozef 1977. Bratisla­va. Hlavné mesto Sloven­­ska. Pripo­je­nie Bratislavy k Èeskoslovenskej repub­like roku 1918–1919. Doku­men­ty. Ar­chív hlavného mesta SSR Bratislavy. Bratislava, Obzor.
Kál­mán Bé­la 1989. A ne­vek vi­lá­ga. Deb­re­cen, Cso­ko­nai Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1998. Ut­ca­ne­vek a mú­ló idő­ben. In uő: Nyel­vünk­ben – ott­hon. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó, 100–111. p.
Ort­vay Ti­va­dar 1991. Po­zsony vá­ros ut­cái és te­rei. A vá­ros tör­té­ne­te ut­ca- és tér­ne­vek­ben. Bu­da­pest, Püski–Regio.

Kiss-Szemán Zsófia: A szlovák Lohengrin. Pór Bertalan Kompozíció című képéről

Pór Ber­ta­lan (Bá­ba­szék [ma: Babiná pri Krupine], 1880–Bu­da­pest, 1964) a ma­gyar avant­gárd mű­vé­szet egyik ki­vá­ló kép­vi­se­lő­je, az 1911-ben meg­ala­kult Nyol­cak el­ne­ve­zé­sű cso­port tag­ja volt, s je­les port­ré­fes­tő­ként tart­ja őt szá­mon a ma­gyar művészettörténet-írás.1
Mű­vé­sze­ti ta­nul­má­nya­it kö­ve­tően2 – olasz­or­szá­gi ta­nul­mány­út­ját le­szá­mít­va (1903– 1907) – 1919-ig Bu­da­pes­ten élt és dol­go­zott, ak­tí­van vett részt a mű­vé­sze­ti élet­ben, a ké­sei tí­zes évek­ben a Mű­csar­nok és más ki­ál­lí­tó­ter­mek ál­lan­dó sze­rep­lő­je lett. 1911-től a Nyol­cak cso­port tag­ja­ként el­kö­te­lez­te ma­gát az avant­gárd mel­lett. Ez a cso­port, mely­nek tag­jai – Berény Ró­bert, Czó­bel Bé­la, Czigány De­zső, Kern­stok Kár­oly, Márffy Ödön, Or­bán De­zső, Ti­ha­nyi La­jos és Pór Ber­ta­lan – 1909-től meg­ala­ku­lá­su­kig „keresők”-nek ne­vez­ték ma­gu­kat, gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta a ma­gyar fes­té­szet irá­nyát és fej­lő­dé­sét, köz­ve­tí­tő sze­re­pé­vel a plein air festészet és az avant­gárd kö­zött meg­te­rem­tet­te a mo­dern mű­vé­szet ki­bon­ta­ko­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gét, s meg­ha­tá­ro­zó­vá vált az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ig ter­je­dő idő­szak stí­lu­sá­nak for­má­ló­dá­sá­ban. A Nyol­cak fes­té­sze­té­nek kö­szön­he­tő­en tu­dott be­kap­cso­lód­ni a kö­vet­ke­ző idő­szak mű­vész­nem­ze­dé­ke a nem­zet­kö­zi áram­la­tok­ba, ezek vív­má­nya­it szer­ve­sen be­épí­te­ni a ma­gyar mű­vé­szet­be, s ez­zel pár­hu­za­mo­san ki­ala­kí­ta­ni sa­ját, egyé­ni fes­té­sze­té. Pór Ber­ta­lan a Nyol­cak cso­port mar­káns egyé­ni­sé­gé­vé vált. „Pór Ber­ta­lant te­het­sé­ge két irány­ban vonz­za: az elem­ző, rész­le­te­ző port­rék és a mély lé­leg­ze­tű, mo­nu­men­tá­lis kom­po­zí­ci­ók fe­lé. Mind­két té­má­nál tár­sa­dal­mi, hu­má­nus ér­dek­lő­dés ve­ze­ti. Egy­ér­tel­mű­en hisz a tár­sa­da­lom át­for­má­lá­sá­ban, nem száll­ják meg két­sé­gek, mint Berényt, és nem fog­lal­ják le an­­nyi­ra az el­mé­le­tek, mint Kern­stokot. Stí­lu­sá­ban ural­ko­dik a raj­zos jel­leg, mint ahogy raj­zai élet­mű­vé­ben leg­alább olyan lé­nye­ges sze­re­pet ját­sza­nak, mint fest­mé­nyei. A raj­zos­ság bi­zo­nyos sze­ces­­szi­ós vo­ná­sok­kal öt­vö­ző­dik mű­vé­sze­té­ben. Így mo­nu­men­tá­lis ál­ma­i­ban ter­mé­szet­sze­rű­leg fel­tűn­nek sti­li­zált fi­gu­rák, ame­lyek ugyan­ak­kor erő­tel­je­sek is – ba­rok­ko­san duz­za­dó iz­mok­ra fe­szül rá a kon­tú­rok kí­gyó­zó von­al­hálóza­ta.”3 Pór mind­vé­gig meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott a ma­gyar mű­vé­szet for­má­ló­dá­sá­ban, a konst­ruk­ti­viz­mus ki­ala­ku­lá­sá­ban a 20. szá­zad el­ső két évtizedében.4
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria (a to­váb­bi­ak­ban: GMB) tu­laj­do­ná­ban lé­vő Kom­po­zí­ció cí­mű műve5 – amint a da­tá­lás mu­tat­ja – 1930-ban ké­szült, fel­te­he­tő­en Szliác­son (Sliaè). A fest­mény a Po­zso­nyi Vá­ro­si Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ből ke­rült – 1961-ben, a ga­lé­ria meg­ala­ku­lá­sa­kor – a GMB tu­laj­do­ná­ba. A ré­gi lel­tár­könyv sze­rint a mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­be vá­sár­lás út­ján ke­rült 1934-ben, ami­kor a fest­ményt – egy má­sik fest­mén­­nyel, va­la­mint a Brüs­­szel­ben ki­adott Al­bum­mal együt­t6 – Pór 1934-es po­zso­nyi gyűj­te­mé­nyes ki­ál­lí­tá­sa kap­csán vet­te meg a vá­ros ma­gá­tól a mű­vész­től.
A fest­mény Pór Ber­ta­lan azon hos­­szú ide­ig tar­tó kor­sza­ká­hoz (kb. 1927–1948) kö­tő­dik, ami­kor port­ré­kon kí­vül fő­ként szim­bo­li­kus ér­tel­mű pász­tor- és bi­ka­kom­po­zí­ci­ó­kat fes­tett. A Pórt hu­za­mos ide­ig fog­lal­koz­ta­tó té­ma gya­ko­ri­sá­ga és fon­tos­sá­ga el­le­né­re csak el­vét­ve ta­lál­ko­zunk a szak­iro­da­lom­ban egy-­e­gy fu­tó meg­jegy­zés­sel. Körn­er Éva sza­vai rész­ben rá­vi­lá­gí­ta­nak a nem min­dig egy­ér­tel­mű­en ér­tel­mez­he­tő al­ko­tá­sok, az ún. bikaábár­zolá­sok lé­nye­gé­re, bár azo­kat nem fej­ti ki rész­le­te­sen: „Pór Ber­ta­lan fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ci­ó­já­ban jó­for­mán egy té­ma, a bi­ka és a pász­tor mo­tí­vu­mát va­ri­ál­ja – amely­ben az erő és a sza­bad­ság esz­mé­jé­nek adott szim­bo­li­kus kife­jezést.”7 Pór ezen kor­sza­ka nem csak a fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ció alatt tar­tott, ha­nem tér­ben és idő­ben is sok­kal ki­ter­jed­tebb volt: a fes­tő több mint húsz éven ke­resz­tül ál­lan­dó­an vis­­sza­tért e té­má­hoz, s nemcsak Pá­rizs­ban, ha­nem már szliác­si tar­tóz­ko­dá­sa ide­jén is fog­lal­koz­tat­ta őt.
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria fest­mé­nye, a Kom­po­zí­ció – a töb­bi ál­lat­áb­rá­zo­lás­sal ös­­sze­ha­son­lít­va, amint ké­sőbb lát­ni fog­juk – már tel­je­sen le­tisz­tult for­má­ban je­le­nik meg. A tá­ga­sabb te­ret nyert sti­li­zált, dom­bos táj­ban, a kö­zép­pont­ban el­he­lye­zett hegy­csú­cson két ál­lat áll. Az ál­lat­fi­gu­rák a ko­pár táj egyet­len sze­rep­lői, így fi­gyel­münk csak rá­juk irá­nyul­hat. A ma­gas ho­ri­zont szo­kat­lan rá­lá­tást biz­to­sít, a kom­po­zí­ció köz­pon­ti el­ren­de­zé­se, a lá­tó­ha­tár és a domb­te­tő ta­lál­ko­zá­si pont­ja szin­tén az ala­kok­ra össz­pon­to­sít­ja a fi­gyel­met. A bal­ol­da­li ál­la­tot ol­da­lá­ról tel­jes szép­sé­gé­ben megc­sol­dál­hatjuk, konst­ruk­ti­viz­must is lá­tott alak­ja, fel­sze­gett fe­je a ma­ga­biz­tos­ság meg­tes­te­sí­té­se, a fér­fi­as erő szim­bó­lu­ma. Iga­zi bi­ka­áb­rá­zo­lás. A jobb­ol­da­li ál­lat a má­sik mell­ka­sa alatt áll, sze­ré­nyen, kis­sé le­sze­gett fej­jel, vi­lá­go­sabb szí­nek­ben, gyen­gébb test­al­kat­tal. Szin­te hi­he­tet­le­nül egy­ér­tel­mű, hogy itt a két ál­lat kap­cso­la­tá­ról van szó, a két alak hely­ze­té­nek szim­bo­li­kus ki­fe­je­zé­sé­ről, a fér­fi­as­ság és a nő­i­es­ség meg­tes­te­sí­tő­i­ről.
A té­ma áb­rá­zo­lá­sán kí­vül fi­gye­lem­re mél­tó a fest­mény tu­da­tos asz­ke­ti­kus for­ma­nyel­ve­ze­te. Mi­u­tán tud­juk, hogy Pór fan­tasz­ti­ku­san jó port­ré­fes­tő volt és nagy­sze­rű aka­dé­mi­ai mű­velt­ség­gel ren­del­ke­zett, to­váb­bá, hogy a mű­vé­sze­ti avant­gárd mel­lett tet­te le vok­sát, egy­ér­tel­mű, hogy fes­tői pu­riz­mu­sa nem vé­let­len­sze­rű. Pá­ri­zsi ta­nul­mány­évei alatt át­ha­tot­ta őt a mo­dern fes­tő­mű­vé­szet lé­nye­ge, s kü­lön­le­ges ér­zék­kel kez­dett bán­ni min­de­nek­előtt a for­mák­kal, a sík fe­lü­let­tel, s fog­lal­koz­ni a stilizá­ció prob­lé­má­já­val és a vo­nal­ve­ze­tés­sel. Meg­is­mer­ke­dett az exp­res­­szi­o­niz­mus­sal, ké­sőbb a ku­biz­mus­sal, s még 1910 előtt a Nyol­cak cso­port tag­ja­i­val együtt a konst­ruk­ti­vis­ta el­ve­ket hir­det­ve ala­kí­tot­ta ki egyé­ni stí­lu­sát. Ezt kö­vet­ve dol­go­zott a tí­zes évek­ben.
1919 nagy vál­to­zást ho­zott éle­té­ben. Mint bal­ol­da­li mű­vész a Ta­nács­köz­tár­sa­ság alatt a Mű­vé­sze­ti Di­rek­tó­ri­um fes­tő­szak­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je volt, s 1919 után emig­rál­nia kel­let­t.8 A Ta­nács­köz­tár­sa­ság bu­ká­sa után ki­uta­sí­tott mű­vé­szek kö­zül so­kan él­tek a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ad­ta sza­bad­ság­gal és le­he­tő­ség­gel, s ott te­vé­keny­ked­tek, pl. a 20. szá­zad hú­szas éve­i­ben ki­fe­je­zet­ten gaz­dag mű­vész­élet bon­ta­ko­zott ki Kassán9 az emig­rá­ci­ó­ban dol­go­zó mű­vé­szek ak­tív rész­vé­te­lé­vel. Pór ek­kor is be­kap­cso­ló­dott Szlo­vá­kia mű­vé­sze­ti éle­té­be. Tag­ja volt az 1931-ben meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Tu­do­má­nyos Iro­dal­mi és Mű­vé­sze­ti Tár­sa­ság­nak, részt vett cso­por­tos ki­ál­lí­tá­sa­in is.10 1934-ben önál­ló ret­ros­pek­tív ki­ál­lí­tás­sal mu­tat­ko­zott be Po­zsony­ban. So­kat uta­zott, fel­vált­va élt Pá­rizs­ban és Szliác­son, 1936-ban fél évig tar­tóz­ko­dott a Szov­jet­uni­ó­ban. 1938-ban Pá­rizs­ba köl­tö­zött, s csak 1948-ban tért vis­­sza Bu­da­pest­re, ahol a Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la ta­ná­ra lett. Mind­vé­gig bal­ol­da­li szel­le­mi­sé­gű mű­vész maradt.11 Mind­eköz­ben a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak­ban port­ré­fes­té­sze­te mel­lett az ún. bi­ka­áb­rá­zo­lás volt fő té­má­ja, azt va­ri­ál­ta kü­lön­fé­le mó­don, oly­kor je­len­tős vál­toz­ta­tá­sok­kal.
A bi­ka kul­túr­tör­té­ne­tünk egyik ar­che­tí­pu­sa, s a kép­ző­mű­vé­szet­ben is, gyak­ran a mo­dern és az avant­gárd mű­vé­szet­ben is elő­ke­lő he­lyet fog­lal el áb­rá­zo­lá­sa. A bi­ka az ókor egyik leg­fon­to­sabb sze­re­pet ját­szó, szim­bo­li­kus tar­ta­lom­mal fel­ru­há­zott ál­la­ta. Nagy je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki Me­zo­po­tá­mi­á­ban, de a kré­tai, a gö­rög mi­to­ló­gi­á­ban és kul­tú­rá­ban is, majd a Mithrasz-kul­tusz egyik fő­sze­rep­lő­je let­t.12 Az em­be­ri­ség kultúrtörténeténetében mind­má­ig fenn­ma­radt a bi­ka mint ar­che­tí­pus, mint az erő és a ter­mé­keny­ség ősi szim­bó­lu­ma.
Pór Ber­ta­lan ún. bi­ka­áb­rá­zo­lá­sai szin­tén egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus je­len­té­sű­ek, il­let­ve szim­bo­li­kus ér­te­lem­mel ru­ház­ha­tók fel. Ám nem csu­pán az erő jel­ké­pes ki­fe­je­zé­sé­ről van szó ben­nük, ha­nem a kü­lön­fé­le vi­szo­nyok­ról, akár erő­vi­szony­ok­ról, akár em­ber–ál­lat kap­cso­la­tá­ról. Er­re egy ko­ra­be­li cikk is rá­mu­tat, me­lyet Sza­lat­nai Re­zső írt 1934-ben Po­zsony­ban, a Vazov ut­cai ta­nonc­is­ko­lá­ban (ŠUR) meg­ren­de­zett, már em­lí­tett ki­ál­lí­tá­sá­ról: „Ál­la­to­kat raj­zol, mint­hogy olaj­kom­po­zí­ci­ó­i­nak né­há­nya is ilyen. Szar­vas­mar­há­kat és pász­to­ro­kat, akik túl tár­gyi­as­sá­gu­kon va­la­mi vég­te­len fi­nom buko­likát le­hel­nek Pór tisz­ta vo­nal­já­té­ká­ból. Az élet­sors kü­lö­nös idil­liz­musa ez, amint az em­ber éle­te itt egy­be­fo­nó­dik a lel­kes sze­mű ál­la­té­val s amint mind­ket­te­jük fe­lett el­öm­lik a Ter­mé­szet vég­te­len csil­lapítása.”13
Már új kor­sza­ká­nak kez­de­tén, 1927-ben ké­szült mű­ve­in is meg­fi­gyel­het­jük, hogy az ed­dig bi­ka­áb­rá­zo­lá­sok­nak ne­ve­zett ké­pek va­ló­szí­nű­leg ere­de­ti­leg idil­li pász­tor­je­le­ne­tek­ből ala­kul­tak ki, amint er­re utal a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó két rajz14 is. Pász­tor és ked­vese15 cí­mű fest­mé­nye fi­nom iró­ni­á­val ve­gyí­tett áb­rá­zo­lás, mely a pász­tort mint ural­ko­dót, csá­szárt je­le­ní­ti meg fron­tá­lis, ülő hely­zet­ben, ke­zé­ben jo­gar­ként pász­tor­bot­ját tart­ja. Ked­ve­se va­la­mi­vel hát­rébb áll, an­tik tu­ni­ká­ra em­lé­kez­te­tő ru­há­za­tuk fo­koz­zák, meg­erő­sí­tik a klas­­szi­kus té­ma ér­ze­tét. A két alak mö­gött he­lyez­ked­nek el az ál­la­tok, szar­vas­mar­hák de­ko­ra­tí­van meg­je­le­ní­tett fa alat­t, a hát­tér­ben hú­zó­dik a sti­li­zált táj, egyen­le­tes hul­lám­ra em­lé­kez­te­tő kék hegy­vo­nu­lat. A fest­mény az alap­ve­tő­en szim­bo­lis­ta meg­je­le­ní­tés, az exp­res­­szív szí­nek, sti­li­zált for­mák és klas­­szi­kus té­ma ér­de­kes, egyé­ni egy­ve­le­ge. Szá­munk­ra fö­löt­tébb fon­tos, hogy Pór egy­ér­tel­mű­en a pasz­torálékhoz tért vis­­sza, s ke­res­te az em­ber és az ál­lat, az em­ber és a táj esz­mé­nyi kap­cso­la­tát. Eb­ben a kap­cso­lat­ban az em­ber vált ural­ko­dó­vá, az em­ber ural­ja a tá­jat és az ál­la­to­kat is. Ezt fe­je­zi ki egy má­sik, a Pász­tor16 cí­mű fest­mé­nyén is Pór, me­lyen a pász­tor mell­ké­pe töl­ti be a te­ret a ma­gas ho­ri­zont előt­t, csu­pán se­ma­ti­kus, sem­le­ges ki­fe­je­zés­sel meg­je­le­ní­tett fe­je és pász­tor­bo­tot tar­tó jobb ke­ze emel­ke­dik a lá­tó­ha­tár fö­lé. A mo­nu­men­tá­lis alak ol­tal­mat nyúj­tó mell­ka­sa előtt hat szar­vas­mar­ha leg­elé­szik bé­ké­sen. A fest­mény egy­ér­tel­mű­en át­me­ne­tet kép­vi­sel a klas­­szi­ci­zált meg­je­le­ní­té­si mód és a pu­ri­tán ké­pi meg­fo­gal­ma­zás kö­zött. A táj va­ló­ság­hű áb­rá­zo­lá­sa még bi­zo­nyos mér­té­kig meg­je­le­nik, de már egy csep­pet sem rész­le­te­ző, az ala­kok nagy­sá­gá­nak fon­tos­ság sze­rin­ti arány­ta­lan­sá­ga pe­dig szin­te szür­re­a­lisz­ti­kus elem­ként hat, bár ha­son­ló meg­ol­dás­sal ta­lál­ko­zunk a kö­zép­ko­ri mű­vé­szet­ben is.
1927-ből szár­ma­zik Pór Pász­tor mar­hák­kal (Pász­tor álla­tokkal)17 cí­mű fest­mé­nye, mely ma szin­tén a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ria gyűteményében ta­lál­ha­tó, s mely jól tük­rö­zi Pór új kor­sza­ká­nak fej­lő­dé­si irá­nyát, fes­tés­mód­ja ke­re­sé­sét. A nagy mé­re­tű fest­mény a gyer­mek­raj­zok vi­lá­gát és lá­tás­mód­ját idé­zi, a té­ma na­iv meg­for­má­lá­sát, az áb­rá­zolt tár­gyak lé­nyeg­re tö­rő kör­be­vo­na­la­zá­sát, az egy­sze­rű pers­pek­tí­va meg­va­ló­sí­tá­sát, a fe­lü­le­tek el­na­gyolt ki­fes­té­sét stb. Ez a tu­da­tos pu­ri­tán lá­tás­mód és lát­ta­tás, meg­for­má­lá­si mód az ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­kon ki­sebb-na­gyobb vál­toz­ta­tá­sok­kal, csúsz­ta­tás­sal, de mind­vé­gig meg­ma­rad. Ha­son­ló­an tu­da­tos a test­ará­nyok és a test fel­épí­té­sé­nek hoz­zá­ve­tő­le­ges, na­iv fel­vá­zo­lá­sa, il­let­ve ará­nyos­sá­ga az áb­rá­zolt alak fon­tos­sá­gá­val, to­váb­bá az alak, a kéz meg­min­tá­zá­sa vagy a szem pri­mi­tív, az áb­rá­zolt tárgy mi­nél na­gyobb és jel­leg­ze­te­sebb felületetének – „egyip­to­mi mó­don” va­ló – meg­raj­zo­lá­sa, de a ma­gas ho­ri­zont is, s ugyan­így a fi­gu­rák el­he­lye­zé­se a ko­pár táj­ban, mely nem en­ged, nem ad te­ret sem­mi­lyen lé­nyeg­te­len rész­let­nek. Eze­ken a fest­mé­nye­ken egy­ér­tel­mű­en a mo­dern fes­té­szet egyik vív­má­nyát hasz­nál­ta fel Pór, a „pri­mi­tív” áb­rá­zo­lás­mód egyik vál­to­za­tá­hoz for­dult, mi­köz­ben a mély lé­nyeg­lá­tás vált fő cél­já­vá. En­nek to­váb­bi szép pél­dá­ja a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban (MNG) ta­lál­ha­tó Bikák18 cí­mű mű­ve, me­lyet két­sé­get ki­zá­ró­an az 1927-ben ké­szült Kom­po­zí­ció cí­mű fest­mén­­nyel azo­no­sí­tunk. Az MNG fest­mé­nye egy­ér­tel­mű­en az 1927-es év­re te­he­tő – ki­zárt, hogy 1934 után ké­szült vol­na – mint ahogy ez a szak­iro­da­lom­ban sze­re­pel –, mi­vel mind a fest­mé­nyen, mind a rep­ro­duk­ci­ón ha­tá­ro­zot­tan jól lát­szik a 7-es szám és Pór 1934-es po­zso­nyi önál­ló ki­ál­lí­tá­sa kap­csán meg­je­lent rep­ro­duk­ci­ó­ja a po­zso­nyi Fo­rum cí­mű mű­vé­sze­ti, épí­té­sze­ti és épí­tő­ipa­ri folyói­rat­ban.19 A fest­mény már mé­re­te­i­nél fog­va is fi­gye­lem­re mél­tó, s egy­ér­tel­mű, hogy al­ko­tó­ja nagy fon­tos­sá­got tu­laj­do­ní­tott ne­ki. A Bikák/Kompozíció című mű­ben Pór már tel­je­sen le­egy­sze­rű­sí­tett for­mák­kal dol­go­zik és ki­egyen­sú­lyo­zott kom­po­zí­ci­ó­val, nyu­godt vo­nal­ve­ze­tés­sel har­mo­ni­kus egy­sé­get al­kot em­ber és ál­lat kö­zött. Lé­nyeg­re tö­rő ké­pi meg­fo­gal­ma­zá­sát a ko­ra­be­li szak­saj­tó is nagy­ra be­csül­te. A mű­vész­ről és pá­lya­fu­tá­sá­ról 1934-es po­zso­nyi ki­ál­lí­tá­sa kap­csán el­is­me­rő cikk je­lent meg a Fo­rum­ban Bro­gyányi Kál­mán­tól is, aki Pór mű­vé­sze­té­ről az adott idő­szak­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ja: „A ter­mé­szet és sa­ját kör­nye­ze­te leg­mé­lyebb tit­ka­i­ba ha­tol be. Olyan mély­re ha­tol, hogy egyet­len vo­nal vagy egyet­len szín­folt ere­je ré­vén az Egész ener­gi­á­ját meg­je­le­ní­ti. Na­gyon fi­gye­lem­re mél­tó al­ko­tói pá­lyá­ja, mely az el­mél­ke­dés­től a te­he­ne­ket és bi­ká­kat áb­rá­zo­ló ké­pe­kig ve­zet. Csak azu­tán nyúl köz­vet­le­nül a ter­mé­szet után ké­szí­tett váz­la­ta­i­hoz, ami­kor a lát­vány már leg­ben­ső én­jé­ben le­tisz­tá­zó­dott és meg­vi­lá­go­so­dott. A vo­nal tel­je­sen sa­ját, a ter­mé­szet­től füg­get­len ér­tel­met ka­pott rajza­iban.”20 A tisz­ta vo­nal­ve­ze­tés Pór egyik leg­je­len­tő­sebb, leg­el­is­mer­tebb és va­ló­ban leg­sa­já­to­sabb for­mai vív­má­nya­i­hoz tar­to­zik.
Ele­in­te idil­li pász­tor­té­mát is lát­ha­tunk a ké­pe­ken, a har­min­cas évek­től egy­re nyug­ta­la­nab­bak az ál­la­tok és az em­be­rek Pór ké­pe­in, a negy­ve­nes évek­ben pe­dig ag­res­­szi­ót ta­pasz­ta­lunk a fest­mé­nye­ken, küz­de­lem fo­lyik ál­lat és ál­lat, em­ber és ál­lat kö­zött. A Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ria és a Szlo­vák Nem­ze­ti Galéri­a21 is szám­ta­lan Pór-raj­zot őriz gyűj­te­mé­nyé­ben, me­lyek ezt a té­mát va­ri­ál­ják. A Ta­nács­köz­tár­sa­ság 1919-es bu­ká­sa kénysz­erítette Pórt emig­rá­ci­ó­ba, s ek­kor köl­tö­zött Szliác­sra, ahol fe­le­sé­ge für­dő­or­vo­si ál­lást vál­lalt, s így a nya­rat Szliác­son, a te­let Pá­rizs­ban töl­töt­ték. A vi­dék, a táj bi­zo­nyá­ra vis­­sza­idéz­te Pór gyer­mek­ko­ri em­lé­ke­it, vi­szont a ha­gyo­má­nyos kép jel­kép­pé nőtt az évek fo­lya­mán. A jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sok­nak a kor han­gu­la­ta is ked­ve­zett, s a har­min­cas évek­től a mű­vé­szet­ben is gyak­ran ta­lál­ko­zunk ál­lat­áb­rá­zo­lá­sok­kal, me­lyek a vi­lág fo­ko­zó­dó zak­la­tott­sá­gát, bru­ta­li­tá­sát ér­zé­kel­tet­ték. Pór ké­pe­in is ezt az ál­lan­dó­an nö­vek­vő fe­szült­sé­get lát­juk. Mo­nog­rá­fu­sa ek­kép­pen ma­gya­ráz­za az ál­la­tok je­len­lét­ét fest­mé­nye­in és raj­za­in: „Leg­ko­ráb­bi gyer­mek­raj­za­i­tól kezd­ve egé­szen a fa­siz­mus ide­jén ké­szült szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­so­kig a pász­to­rok, a sze­líd te­he­nek és az erős bi­kák vol­tak té­mái, ame­lyek­be min­den ér­zést, gon­do­la­tot, in­du­la­tot be­lé­raj­zolt és fes­tet­t.”22 Egy má­sik he­lyen pe­dig a kö­vet­ke­ző­ket ol­vas­suk: „S hogy ép­pen a bi­kák let­tek in­du­la­ta­i­nak ki­fe­je­zői, az épp­úgy, mint Pi­cas­só­nál, a gyer­mek­él­mé­nyek­ben gyö­ke­re­zik. A nagy spa­nyol mes­ter ha­zá­já­nak ősi rí­tu­sá­ból is­mer­te és sze­ret­te a bi­ká­kat, fes­tet­te-raj­zol­ta őket né­mi mi­to­ló­gi­ai be­ütés­sel. Pór Ber­ta­lan a fel­vi­dé­ki szü­lő­föld em­lé­ke­i­ből me­rí­ti ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­it. Más­részt köz­tu­dott, hogy a né­pi szim­bo­li­ká­ban a bi­ka an­­nyi, mint sors. Ha va­la­ki­nek sok rossz ju­tott osz­tály­ré­szül, úgy mond­ják: meg­ta­pos­ta a fe­ke­te bika.”23
Pór Ber­ta­lan mű­ve­i­nek fő té­má­ja a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán is egé­szen 1948-ig az em­ber és az ál­lat ma­radt, s a té­ma vál­to­za­ta­i­nak gaz­dag ská­lá­ját is­mer­jük tő­le. Az erő­sza­kos, os­to­ros pász­tort és az ag­res­­szív, va­ló­szí­nű­leg el­esett vagy be­teg üszőt vé­dő bi­ka tá­ma­dá­sát lát­juk az egyik raj­zon 1930-ból24, s a szo­mo­rú áb­rá­za­tú el­esett te­hén önál­ló ké­pe tér vis­­sza a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó fest­mé­nyen is.25 Pór a 20. szá­zad hú­szas éve­i­nek kö­ze­pé­től szin­te egy­foly­tá­ban ezt a té­mát va­ri­ál­ja, s bár ma arány­lag ke­vés­sé is­mer­tek ezek a mű­vei a ma­gyar mű­vé­szet tör­té­ne­té­ben is, va­ló­ban na­gyon sok vál­to­za­tát ta­lál­juk meg kü­lön­bö­ző ki­fe­je­zés­sel. Az egyik ér­de­kes in­terp­re­tá­ci­ót szin­tén mo­nog­rá­fu­sa nyújt­ja, mely­ben a pász­tor szlo­vák Loheng­rinként sze­re­pel: „A vo­nal ere­jé­re bíz­za ma­gát, a nagy ál­la­tok kon­túr­jai át­ha­so­gat­ják, át­öle­lik egy­mást, hogy mint ke­reszt­rí­mek, majd mint ölel­ke­ző rí­mek vi­gyék to­vább a té­mát. A le­ha­nyat­ló öreg pász­tort kö­rül­áll­ják ál­la­tai; a fi­a­tal­nak erős ök­le csat­tan a bi­ka hom­lo­kán. Áll a harc, a gyen­ge el­hull, az erős meg­bir­kó­zik az el­len­ség­gel. De sze­líd mé­lá­zás­sal, mes­­szi te­kin­tő nyu­ga­lom­ban is lát­juk a pász­tort, a szlo­vák Lohen­grint – ahogy a mű­vész ne­ve­zi – mert hi­va­tá­sa, kül­de­té­se van: a har­cos, min­den ros­­szat el­há­rí­tó erő ő mag­a­.”26
A té­ma va­ló­já­ban kor­lát­lan le­he­tő­sé­get nyúj­tott Pór Ber­ta­lan mű­vé­szi in­terp­re­tá­ci­ó­i­nak, amit ki is hasz­nált szám­ta­lan va­ri­á­ci­ó­ban. A fel­jebb em­lí­tett Al­bu­mot Pór Ber­ta­lan 8 li­tog­rá­fi­á­já­val 1931-ben ad­ták ki Brüs­­szel­ben. A so­ro­zat tel­jes egé­szé­ben, az elő­szó­val el­lá­tott bo­rí­tó­val együtt jó ál­la­pot­ban fenn­ma­radt a Po­zso­nyi Vá­ro­si Galériában.27 Az Al­bum lap­jai a Kom­po­zí­ció című mű­vel együtt szin­te tel­jes fe­le­dés­be me­rül­tek. A gra­fi­kák kü­lön­bö­ző élet­hely­ze­te­ket mu­tat­nak a pász­to­rok és az ál­la­tok vi­lá­gá­ból. Va­ri­á­ci­ók egy té­má­ra, mint Pór ek­ko­ri mű­vei szin­te ki­vé­tel nél­kül. Pász­tor vi­har­ban, az ál­la­tok előtt ka­bát­ját fe­jé­re húz­va, mi­köz­ben a je­le­net hát­te­ré­ben, fel­ső ré­szé­ben sti­li­zált fa­ko­ro­nát rán­gat a szél; pász­tor nya­kát be­húz­va bi­ka és fa előt­t; fi­a­tal pász­tor erő­vel telt alak­ja ki­hajt­ja az ál­la­to­kat – a ter­mé­szet vo­na­la­i­ba szer­ve­sen be­épü­lő ala­kok nagy­sze­rű raj­za; csa­lá­di idill bi­ká­val, te­hén­nel és bor­jú­val egy fa alat­t, mely­nek sti­li­zált ágai fel­hők­be for­má­lód­nak át; a nagy bi­ka – a ve­zér, ener­gi­kus ál­lat, az erő iga­zi szim­bó­lu­ma; bús­la­ko­dó pász­tor szo­mo­rú sze­mű ál­la­ta­i­val kö­rül­vé­ve; bi­ka és te­hén já­té­ka; fek­vő pász­tor alak­ja egy­be­fo­nó­dik az ál­la­to­ké­val. A gra­fi­kák mes­te­ri egy­sze­rű­ség­gel van­nak meg­raj­zol­va, nagy­sze­rű kom­po­zí­ci­ós ér­zék­kel kon­cent­rál­tan a fon­tos ele­mek­re, s fő jel­lem­ző­jük a zse­ni­á­lis vo­nal­ve­ze­tés. Pór egy-­e­gy rész­le­tet, pl. az os­tort, a fa­ága­kat vagy az ál­lat far­kát, egy kis túl­zás­sal to­vább­ve­ze­ti, amely­ből já­té­kos, a sze­ces­­szi­ó­ra em­lé­kez­te­tő de­ko­ra­tív elem ke­let­ke­zik mi­köz­ben ös­­sze­fo­gott elő­adás­mód­dal, tisz­ta, len­dü­le­tes rajz­zal ala­kít­ja ki az egyes kom­po­zí­ci­ó­kat. Az Al­bum elő­sza­vát a ma is az egyik leg­el­is­mer­tebb bel­ga avant­gárd mű­vész és mű­vé­sze­ti író, Pierre-Louis Flou­quet ír­ta, aki a kö­vet­ke­ző­kép­pen kö­ze­lí­ti meg a mű­ve­ket: „Mi­ért azok a bi­kák, üszők, mi­ért a pász­tor­ku­tyák? És mi­ért a mi­ért? Pór szá­má­ra, amint a köl­té­szet­be sze­rel­mes ös­­szes mű­vész szá­má­ra a té­ma csak ürügy a fel­sza­ba­du­lás­ra, az élet­ből szár­ma­zó tra­gi­kus vagy öröm­tel­jes ér­zés erő­tel­jes vagy fi­nom ki­fe­je­zé­sé­re. És még egy do­log. Tud­ja, hogy a gyer­mek­kor a leg­jobb, ami egy köl­tő­ben van, az a fris­ses­ség, az el­ső ér­zés, a fel­fe­de­zés örö­me, a nagy meg­vi­lá­go­so­dás mély sze­mek­kel – me­lyek pon­to­san lát­nak és lát­ják a fel­szín alat­tit. S ez­zel a tu­dat­tal hagy­ja ma­gát el­so­dor­tat­ni az őt kí­sé­rő fi­a­tal­ság­gal, mely tá­mo­gat­ja őt és ta­ná­csok­kal lát­ja el érett ko­rá­nak al­ko­tói idő­sza­ká­ban.
Az itt ta­lál­ha­tó al­ko­tá­sok­ban lát­ják az ál­la­ti­as­ság szép­sé­gét, me­lyet meg­ál­mo­dott gyer­mek­ko­rá­ban fe­de­zett fel a fes­tő.”28
Az élet­mű­vet szem­lél­ve tel­je­sen egy­ér­tel­mű­vé vá­lik, hogy a bi­ka, a pász­tor, az ál­lat szim­bó­lu­ma nem csu­pán egy idea meg­tes­te­sí­tő­je, ha­nem uni­ver­zá­lis szim­bó­lum Pór szá­má­ra, mint ahogy ezt a fes­tő ba­rát­ja, Bölöni Györ­gy ír­ta már 1930-ban: „Pór ké­pe­i­nek se­re­ge: pász­to­rok és ál­la­tok, mes­­sze a na­tu­ra­lisz­ti­kus áb­rá­zo­lás­tól. Ere­dő gyö­ke­rük egy­részt a hos­­szú, ma­gá­nyos esz­ten­dők fa­lu­si idill­je, er­dő, me­ző, leg­elé­sző jó­szág és őr­ző pász­tor mint aka­rat­la­nul is lá­tott, re­á­lis, va­ló fa­lu­si je­le­ne­tek után, más­rész­ről, mint­ha tu­dat alatt az egy akol, egy pász­tor hal­lu­ci­ná­ci­ó­ja ve­zet­né: A re­a­li­tás­ban pe­dig nem portrész­erűleg, de a szfinx, a bál­vány szim­bo­li­kus ere­jé­vel ke­rül­nek a ké­pek­re ezek a szag­ga­tott té­mák, mint egy sű­rű­sö­dő ví­zió kény­sze­rű­en ki­do­bott gyer­me­kei. És tu­laj­don­kép­pen az tör­té­nik, hogy mint Cézan­ne-­nak az al­mák, szal­vé­ták, cit­ro­mok, Toulouse-Lautrec-nek a music-hall né­pe, Rouault-­nak a cir­kusz vagy Paál Lász­ló­nak a bar­bi­zoni fák kel­let­tek a mon­da­ni­va­ló ki­su­gá­roz­ta­tá­sá­ra: Pór fur­csán ha­tó te­he­ne­ken, pász­to­rok­nak jel­zett em­ber­for­má­kon fes­ti meg mon­dani­valóit.”29
Pór Ber­ta­lan al­ko­tá­sai a 20. szá­zad hú­szas, har­min­cas és negy­ve­nes éve­i­ben te­hát egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­sok­nak mond­ha­tók, me­lyek for­rá­sai egy­részt gyer­mek­ko­rá­nak va­lós em­lé­kei, más­részt a pász­tor­idill­re em­lé­kez­te­tő (táj)képek. Az áb­rá­zo­lá­sok a mű­vész lel­ki­ál­la­po­tá­nak és a kor han­gu­la­tá­nak jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sai, Pór eze­ken az em­ber- és ál­lat­fi­gu­rá­kon ke­resz­tül ér­zé­kel­tet­te az em­ber vá­gya­it, a vi­lág­gal va­ló kap­cso­la­tát, a kor zak­la­tott­sá­gát.
Pór Ber­ta­lan Kom­po­zí­ció című mű­ve a Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria gyűj­te­mé­nyé­ben iga­zi re­mek­mű, mely hos­­szú, több mint két év­ti­ze­des al­ko­tói kor­sza­ká­nak egyik ki­emel­ke­dő fest­mé­nye.

Kontra Miklós: Az anyanyelvű felsőoktatás előnyei és hátrányai, ahogy „a nép” látja

A ki­sebb­ség­ben élŐk anya­nyel­vű fel­sŐ­ok­ta­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát hang­sú­lyoz­ni a Kár­pát-me­den­cei ma­gya­rok ese­té­ben bi­zo­nyá­ra fö­lös­le­ges, ezért er­re nem pa­zar­lom a szót. A rend­szer­vál­tá­sok után lét­re­jött ma­gya­rul (is) ok­ta­tó egye­te­mek és fŐ­is­ko­lák fon­tos sze­re­pet töl­te­nek be a ma­gyar ér­tel­mi­ség kép­zé­sé­ben, jól szol­gál­ják a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok azon tö­rek­vé­sét, hogy anya­nyelv­ükön ta­nul­has­sa­nak. Nem biz­tos azon­ban, hogy a ki­zá­ró­la­gos­ság, a csak ma­gya­rul ta­ní­tás a leg­cél­ra­ve­ze­tŐbb mód­ja a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ér­tel­mi­ség kép­zé­sé­nek. Ha a szak­má­ju­kat leg­alább két nyel­ven (ál­lam­nyel­ven és ma­gya­rul) ma­gas szin­ten vé­gez­ni ké­pes ér­tel­mi­sé­gi­ek kép­zé­se a cé­lunk, ak­kor a két­nyel­vű­ség és a tan­nyelvválasztás kér­dé­se­it is ren­de­sen vé­gig kell gon­dol­nunk. As­­szi­mi­lá­ció, mig­rá­ció és két- vagy több­nyel­vű­ség bo­nyo­lult ös­­sze­füg­gé­se­it mi ma­gya­rok jó­val ke­vés­bé ért­jük an­nál, mint amit hely­ze­tünk in­do­kol­na.
Az anya­nyel­vű ok­ta­tás­ról ál­ta­lá­ban és a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok ma­gyar nyel­vű fel­sŐ­ok­ta­tá­sá­ról kü­lö­nö­sen is, az utób­bi 10–15 év­ben elég so­kan nyil­vá­ní­tot­tak vé­le­ményt: töb­bek kö­zött egye­te­mi pro­fes­­szo­rok (or­vos­tól ma­gyar iro­dal­má­rig); po­li­ti­ku­sok (Po­zsony­tól Bu­ka­res­tig); ta­ná­rok, ta­ní­tók és di­á­kok; szü­lŐk és nagy­szü­lŐk; ma­gyar­or­szá­gi és szom­szé­dos ál­lam­be­li ma­gya­rok; szlo­vák na­ci­o­na­lis­ták és vaj­da­sá­gi ma­gyar nyelv­vé­dŐk; ok­ta­tás­ku­ta­tók és szo­ci­o­ló­gu­sok; 15 mil­lió ma­gyar­ról szó­no­ko­lók s olya­nok, akik tud­ják, há­nyan va­gyunk; az ame­ri­kai „Eng­lish only” po­li­ti­kai moz­gal­mat kö­ve­ten­dŐ­nek vé­lŐ ma­gyar po­li­ti­kus és a szlo­vák ál­lam­nyelv­tör­vény po­zi­tív­nak vélt vo­ná­sa­it rek­lá­mo­zó ma­gyar tu­dós – a fel­so­ro­lás még foly­tat­ha­tó len­ne. Rö­vi­den: e kér­dé­sek­rŐl „a nép” nyil­vá­nít vé­le­ményt, ab­ban az ér­te­lem­ben, ahogy a nyelv­tu­do­mány­ban de­fi­ni­ál­ják újab­ban a né­pet: azon em­be­rek­rŐl van szó, akik nem sze­rez­tek egye­te­mi dip­lo­mát nyel­vé­szet­bŐl, s ezért vé­le­mé­nyü­ket ilyen ta­nul­má­nyok nem be­fo­lyá­sol­ják. Ők a „nor­má­lis em­be­rek”, akik nem úgy gon­dol­koz­nak nyel­vi kér­dé­sek­rŐl, ahogy a ta­nult szak­em­be­rek gon­dol­koz­nak. Ők „a nép”. (Per­sze nyel­vé­szek is sok­szor nyil­vá­ní­ta­nak vé­le­ményt, olya­nok, akik ku­tat­ják is a két­nyel­vű­sé­get, de olya­nok is, akik mást ku­tat­nak s ezért a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­la­tos is­me­re­te­ik alig kü­lön­böz­nek egy ma­gyar­or­szá­gi busz­so­fŐr vagy gaz­da­sá­gi mi­nisz­ter is­me­re­te­i­tŐl. Az utób­bi­ak vé­le­mé­nye azért ve­szé­lyes, mert a nem nyel­vé­szek azt hi­szik, nyelv­tu­do­má­nyi szem­pont­ból helyt­ál­ló, amit a nyel­vész han­goz­tat (er­rŐl rész­le­te­seb­ben lásd Kont­ra 2006a).
A nyelv­tu­dós­ok szin­te az egész 20. szá­zad­ban büsz­kén ig­no­rál­ták „a né­pet”. Azt hit­ték, hogy „a nép” nyel­vi-nyel­vé­sze­ti kér­dé­sek­ben meg­nyil­vá­nu­ló vég­te­len tu­dat­lan­sá­ga or­vo­sol­ha­tat­lan. „Én meg­ír­tam több ki­tű­nŐ köny­vet e kér­dé­sek­rŐl, ha má­sok nem ol­vas­ták, ma­guk­ra ves­se­nek!” – mond­ták a nyel­vé­szek. A szá­zad vé­gé­re azon­ban nyil­ván­va­ló­vá lett, leg­alább­is a szo­ci­ol­ingvisták szá­má­ra, hogy ez az alap­ál­lás el­hi­bá­zott s ered­mény­te­len. A „né­pi nyel­vé­szet” (an­go­lul folk lin­guis­tic­s, Niedziel­s­ki – Pre­ston 2000) egyik, al­kal­ma­zott nyel­vé­sze­ti léto­ka épp az a fel­is­me­rés, hogy ha va­la­mi­lyen nyelv­vel kap­cso­la­tos tár­sa­dal­mi prob­lé­mát sze­ret­nénk meg­ol­da­ni, ak­kor böl­csen tes­­szük, ha elŐ­ször is meg­is­mer­jük, hogy az em­be­rek mit gon­dol­nak er­rŐl a prob­lé­má­ról.
Két év­vel ez­elŐtt Deb­re­cen­ben ren­dez­tünk egy kon­fe­ren­ci­át a tan­nyelvválasztás kér­dé­se­i­rŐl, en­nek a kö­te­te egy éve je­lent meg Sült ga­lamb? cím­mel, Som­or­ján (Kont­ra 2005b). A kon­fe­ren­ci­án fel­vi­dé­ki, kár­pát­al­jai, er­dé­lyi és vaj­da­sá­gi ma­gya­rul (is) ta­ní­tó, il­let­ve ta­nu­ló pro­fes­­szo­rok és egye­te­mis­ták mu­tat­ták be s vi­tat­ták meg a tan­nyelvválasztás­sal kap­cso­la­tos prob­lé­má­i­kat. Köny­vünk­rŐl meg­je­lent már né­hány is­mer­te­tés (Vaj­da B. 2005; Mé­szá­ros 2006; Se­bes­tyén 2006; Len­gyel 2006), és ren­dez­tünk ró­la né­hány vi­ta­es­tet is (Ko­lozs­vá­ron, Nyitrán, Sze­ge­den, Bu­da­pes­ten és Új­vi­dé­ken). A kö­vet­ke­zŐk­ben az is­mer­te­té­sek­ben és a vi­tá­kon fel­me­rült kér­dé­sek kö­zül sze­mel­ge­tek, az­zal a cél­lal, hogy be­mu­tas­sak egy-két „né­pi” gon­do­la­tot. Te­hát nem a kér­dést ku­ta­tó s ezért re­mél­he­tŐ­en hoz­zá­ér­tŐ nyelv­tu­dós­ok, ha­nem a „nor­má­lis em­be­rek” né­hány vé­le­mé­nyét, ér­vét szem­lé­zem.

Óvo­dá­tól az egye­te­mig ma­gya­rul

Ahogy 1990 óta már hoz­zá­szok­hat­tunk, sok meg­fel­leb­bez­he­tet­len vé­le­mény hang­zik el. Egy vaj­da­sá­gi szer­zŐ nem­rég ezt ír­ta: „Aho­gyan a lel­ki­is­me­re­te­sek már évek óta szok­ták mon­do­gat­ni (s szek­ció­ülé­sen is töb­ben ki­je­len­tet­ték): a re­mény­te­len­nek lát­szó hely­zet­ben csu­pán az óvo­dá­tól az egye­te­mig anya­nyel­ven meg­szer­ve­zŐ­dŐ ok­ta­tás se­gít­het” (Vaj­da G. 2006, 23). Ez­zel a vé­le­mén­­nyel szö­ges el­len­tét­ben áll pél­dá­ul Sza­bó Bá­lint ko­lozs­vá­ri épí­tész­pro­fes­­szor vé­le­mé­nye, aki sze­rint a ki­zá­ró­lag ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás el­len­té­tes a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek­kel (lásd Kont­ra 2005a, 11). Egy­sze­rű­en azért, mert ha a ro­má­ni­ai ma­gyar dip­lo­más szak­em­ber ott­ho­ni ér­vé­nye­sü­lé­sé­hez, ver­seny­ké­pes­sé­gé­hez el­en­ged­he­tet­len az ál­lam­nyelv ma­gas szin­tű is­me­re­te is, ak­kor nem ma­gyar tan­nyel­vű, ha­nem ma­gyar, ro­mán és an­gol vagy fran­cia tan­nyel­vű kép­zés­re van szük­sé­ge. Ez­zel a vé­le­mén­­nyel ér­tett egyet az Új Szó könyv­be­mu­ta­tónk­ról tu­dó­sí­tó mun­ka­tár­sa is, aki ezt ír­ta: „el­len­té­tes-e a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek­kel a ki­zá­ró­lag ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás? Höl­gye­im és ura­im, még ha most so­kan szí­vük­höz kap­nak is: egy­ér­tel­mű­en igen! Mert az a mi­nŐ­ség, az ok­ta­tá­si szint és a ver­seny­ké­pes­ség ro­vá­sá­ra megy. Az­az ön­csa­lás. De hát ezt ed­dig csak azok nem tud­ták, akik ki­zá­ró­lag ma­gyar­ság­tu­dat­ból ala­pí­ta­nak egye­te­met” (Buchlovics 2005, 6).
A kár­pát­al­jai nyelv­tu­dós Cser­nic­skó Ist­ván eb­ben az eset­ben a Sza­bó Bá­lint-fé­le vé­le­ményt tá­mo­gat­ja, s a be­reg­szá­szi ma­gyar fŐ­is­ko­la nyelv­po­li­ti­ká­já­ról ezt mond­ja: „FŐ­is­ko­lán­kon a ma­gyar az ok­ta­tás nyel­ve, ám va­la­men­­nyi hall­ga­tónk kö­te­le­zŐ­en hall­gat uk­rán nyel­vet és egy ide­gen nyel­vet, ezen felül pe­dig in­gye­nes uk­rán és ide­gen nyel­vi tan­fo­lyam­ok­ra jár­hat­nak (nem­csak a di­á­kok, ha­nem az ok­ta­tók is). Hogy mo­ti­vál­juk is a di­á­ko­kat, et­tŐl az év­tŐl kezd­ve az utol­só év­fo­lya­mon a hall­ga­tók­nak uk­rán nyelv­vizs­gát kell ten­ni­ük” (nmi 2005, 4).

Mi­ért kell az ál­lam­nyel­ven is ta­nul­ni?

So­kan úgy vé­lik, ma­gya­rul meg­ta­nul gyer­me­kük ott­hon a csa­lád­ban, de ah­hoz, hogy ér­vé­nye­sül­jön ké­sŐbb, te­hát hogy az ál­lam­nyel­vet is jól meg­ta­nul­ja, el­en­ged­he­tet­len, hogy több­sé­gi tan­nyel­vű (ro­mán, szlo­vák, szerb stb.) is­ko­lá­ba jár­jon. Szlo­vá­ki­á­ban vagy Vaj­da­ság­ban 20-30%-ra is rúg­hat a nem ma­gyar is­ko­lá­ba já­ró ma­gyar di­á­kok szá­ma. Ezek a szü­lŐk gyak­ran meg­kap­ják a ma­gu­két más ma­gya­rok­tól, azok­tól, akik ma­gyar is­ko­lá­ba já­rat­ják gyer­me­ke­i­ket. A gyer­me­kü­ket ma­gyar is­ko­lá­ba já­ra­tó szü­lŐk, kü­lö­nö­sen ha tömb­mag­yar te­le­pü­lés­rŐl van szó, aka­rat­la­nul gon­do­kat is okoz­nak gyer­me­kük­nek, mi­vel a tömb­mag­yar te­le­pü­lés ma­gyar is­ko­lá­já­ban az ál­lam­nyelv meg­ta­nu­lá­sá­nak le­he­tŐ­sé­gei sok­szor kor­lá­to­zot­tak. Idén ok­tó­ber­ben egy új­vi­dé­ki egye­te­mis­ta azt me­sél­te el a Sült ga­lamb-vi­tán, hogy To­po­lyán fel­nŐtt ma­gyar­ként ab­szo­lút nem tu­dott szer­bül, csak kö­szön­ni tu­dott, meg a nyelv­tant tud­ta, s hi­á­ba ta­nul­ta a szak­nyel­vet, ha nem tud­ta az ut­ca­nyel­vet (a min­den­na­pi tár­sal­gás­hoz szük­sé­ges for­du­la­to­kat). Egy temeri­ni egye­te­mis­ta meg ar­ról pa­nasz­ko­dott, hogy sok­kal ne­he­zebb ne­ki a men­zán szer­bül bor­sos to­kányt kér­ni, mint a tör­té­ne­lem sze­mi­ná­ri­u­mon bár­mi­rŐl be­szél­ni. Más­va­la­ki azt mond­ta el, hogy nem tud­ja el­ma­gya­ráz­ni a szerb or­vos­nak, hogy mi a ba­ja.
A Sült ga­lamb? cí­mű könyv­ben több egye­te­mis­ta be­szá­mol ar­ról, mi­lyen gyöt­rel­me­ket okoz az ál­lam­nyelv nem kel­lŐ is­me­re­te. Egy vé­le­ményt idé­zek csak­, a vaj­da­sá­gi Te­lek Ta­má­sét, aki Bu­da­pes­ten a SO­TE egyik PhD prog­ram­já­nak di­ák­ja: „Egy pszi­cho­ló­gi­ai mo­men­tum a leg­fon­to­sabb ta­lán, le­küz­de­ni azt, hogy ra­gasz­kod­junk az egy­nyel­vű­sé­günk­höz. Le­küz­de­ni azt, hogy az ál­lam­nyel­vet el kell sa­já­tí­ta­ni. Úgy­mond ön­ma­gunk mi­att, mert ha ér­vé­nye­sül­ni sze­ret­nénk ab­ban a kö­zös­ség­ben, ak­kor er­re fel­tét­le­nül szük­ség van. És itt még meg­je­gyez­ném azt, hogy mind­ezek mel­lett el­kezd­tem ku­ta­tó­mun­ká­val fog­lal­koz­ni, ami szin­tén szerb nyel­ven tör­té­nik. És az a ta­pasz­ta­la­tom ez­zel kap­cso­lat­ban, hogy na­gyon sok jó ké­pes­sé­gű ma­gyar anya­nyel­vű hall­ga­tó, akik ta­lán sok­kal jobb ké­pes­sé­gek­kel ren­del­kez­nek, mint én, a nyel­vi aka­dá­lyok mi­att nem tud­tak meg­nyi­lat­koz­ni. És már ele­ve ki­sze­lek­tá­lód­tak. Te­hát at­tól füg­get­le­nül, hogy be­fe­jez­ték az Or­vo­si Egye­te­men a ta­nul­má­nya­i­kat, nem volt so­ha mer­szük ah­hoz, hogy el­ké­szít­se­nek egy szak­dol­go­za­tot szerb nyel­ven és ki­áll­ja­nak az egye­te­mi ta­ná­rok elé, vagy hogy ki­áll­ja­nak egy or­szá­gos kon­fe­ren­ci­án, ahol ugye szerb nyel­ven kell meg­tar­ta­ni az elŐ­adást” (Te­lek 2005, 229).

Tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás, ér­vé­nye­sü­lés

Vaj­da Bar­na­bás re­cen­zi­ó­ját így ös­­sze­gez­te: „…alamiképpen föl kel­le­ne ol­da­ni azt a nagy­fo­kú fe­szült­sé­get, amely a ki­sebb­sé­gek nyel­vi el­zár­kó­zá­sa, il­let­ve az Ő (nyel­vi ala­pú) ön­fel­adá­suk kö­zött hú­zó­dik, és amit a kö­tet több elŐ­adó­ja is jel­lem­zŐ­en úgy fo­gal­maz meg, mint fe­szült­sé­get a hely­ben bol­do­gu­lás és a mo­dern tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás kö­zött. Eze­ket a cé­lo­kat pe­dig biz­tos, hogy nem le­het­sé­ges pusz­tán ling­visz­ti­kai meg­kö­ze­lí­tés ál­tal el­ér­ni” (Vaj­da B. 2005, 9). A hely­ben bol­do­gu­lás mint cél, nyil­ván­va­ló ös­­sze­füg­gés­ben van a tri­a­no­ni tra­u­má­val és a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek zsu­go­ro­dá­sá­val. A szü­lŐ­föld prog­ra­mok, a mos­ta­ni Szü­lŐ­föld Alap, az egész „szü­lŐ­föl­de­zés” (lásd Vida 2006) a men­ni vagy ma­rad­ni di­lem­má­ra adott egy­faj­ta vá­lasz.
A tár­sa­dal­mi és föld­raj­zi mo­bi­li­tást nem min­den­ki te­kin­ti nor­má­lis do­log­nak. Van, aki ma is egy­faj­ta sta­bil, stag­ná­ló, im­mo­bi­lis tár­sa­dal­mat kép­zel ma­ga kö­ré. A vaj­da­sá­gi Ma­gyar Szó­ban Mi­há­lyi Ka­ta­lin kö­zölt ve­lem egy in­ter­jút az ál­lam­nyelv is­me­re­té­nek fon­tos­sá­gá­ról (Mi­há­lyi 2006a, 2006b), ami­re Szlo­bo­da Já­nos nyu­gal­ma­zott ma­gyar­ta­nár re­a­gált ugyan­ott. Ér­ve­lé­se jól pél­dáz­za a tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sát. Egye­bek mel­lett ezt mond­ja: „…elyeselhetŐ ugyan, hogy a túl­nyo­mó­részt ide­gen kör­nye­zet­ben élŐk­nek mi­nél tö­ké­le­te­seb­ben meg kel­l(ene) ta­nul­ni­uk a több­ség nyel­vét (ahol ez nem is okoz kü­lö­nö­sebb gon­dot), ám mi­ért vol­na ez kö­te­le­zŐ az anya­nyel­vi kör­nye­zet­ben élŐ és dol­go­zó föld­mű­ve­sek, gyá­ri mun­ká­sok, ipa­ro­sok szá­má­ra, akik csak a »hi­vatal­lal« kény­te­len-kel­let­len kap­cso­lat­ba ke­rül­ve hal­la­nak ide­gen szót, ol­vas­nak más nyel­ven írt szö­ve­get?” (Szloboda 2006, 14). Szlo­bo­da úgy vé­li, a tömb­ma­gyar­ság­nak (pél­dá­ul a zen­tai ma­gya­rok­nak) nem lét­szük­ség­let, csu­pán ud­va­ri­as­sá­gi gesz­tus, hogy el­sa­já­tít­sák a hely­be­li ki­sebb­ség, de egy­ben or­szá­gos több­ség nyel­vét. Zá­ró­jel­ben még hoz­zá­te­szi eh­hez, hogy „emel­lett üz­le­ti ér­dek is”. A vi­ta­cikk­re adott vá­la­szom­ban (Kont­ra 2006b, 10) az­zal ér­vel­tem el­le­ne, hogy egy egész éle­tét Zen­tán le­élŐ ma­gyar­nak (ha jól fi­ze­tŐ ál­lá­sa olyan, ami­hez nem kell szerb­tu­dás) eset­leg ud­va­ri­as­sá­gi kér­dés a jó szerb­tu­dás, de ha egy ma­gyar azért nem kap meg egy ál­lást Zen­tán, vagy plá­ne Új­vi­dé­ken, mert nem tud jól szer­bül, ak­kor a szerb­tu­dás rög­tön nem lu­xus, nem is ud­va­ri­as­sá­gi kér­dés, ha­nem lét­szük­ség­let. S mi­vel na­gyon ne­héz – ha nem le­he­tet­len – meg­ter­vez­ni, hogy va­la­ki­nek éle­te fo­lya­mán mi­lyen nyel­vek tu­dá­sá­ra lesz szük­sé­ge, a ki­sebb­sé­gi ma­gyar is­ko­lák ak­kor (és csak ak­kor!) te­szik jól a dol­gu­kat, ha ma­gas szin­ten két­nyel­vű di­á­ko­kat bo­csá­ta­nak ki fa­la­ik kö­zül.

Fé­le­lem a po­li­ti­ku­sa­ink­tól

Ne­kem, mint ma­gyar­or­szá­gi „meg­fi­gye­lŐ­nek” kis­sé alap­ta­lan­nak tűnt az a fé­le­lem, amit egy tan­nyelv­vel kap­cso­la­tos pa­rázs vi­tá­ban fo­gal­ma­zott meg egy kör­nye­zŐ or­szág­be­li ma­gyar egye­te­mi ok­ta­tó, ne­ve­ze­te­sen: ha hí­rét ven­nék a bu­da­pes­ti par­la­men­ti kép­vi­se­lŐk, hogy egy adott in­téz­mény­ben nem min­den vizs­ga fo­lyik ma­gya­rul, meg­von­hat­nák a ma­gyar ál­la­mi tá­mo­ga­tást. Azért gon­dol­tam ab­szurd­nak ezt az ag­go­dal­mat, mert úgy vél­tem, ek­ko­ra hi­bát még ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ku­sok sem kö­vet­né­nek el. Úgy vél­tem, csak jut va­la­mi sze­rep a ra­ci­o­ná­lis, szak­mai ér­vek­nek is, még a ma­gyar par­la­ment­ben is.
Vé­le­ke­dé­sem nem bi­zo­nyult meg­ala­po­zott­nak, amint ez egye­bek mel­lett egy 2005. de­cem­ber 29-i Nép­sza­bad­ság-cikk­bŐl is ki­de­rült. Eb­bŐl meg­tud­tuk, hogy a po­zso­nyi, a nyi­trai és a besz­ter­ce­bá­nyai egye­te­mek ma­gyar ta­ná­rai til­ta­koz­tak a Szü­lŐ­föld Alap azon dön­té­se el­len, mely sze­rint „a szlo­vá­ki­ai ma­gyar egye­te­mi kép­zés tá­mo­ga­tá­sá­ra szánt 30 mil­lió fo­rint­ból a révkomáro­mi Selye Já­nos Egye­tem­nek 26,5 mil­li­ót, a há­rom in­téz­mény kö­zös pá­lyá­za­tá­ra kért 12 mil­lió he­lyett mind­ös­­sze 1,5 mil­li­ót ítél­tek meg” (Szilvássy 2005, 11). Ez szlo­vá­ki­ai ja­vas­lat­ra, bu­da­pes­ti jó­vá­ha­gyás­sal tör­tént. Lász­ló Bé­la nyi­trai dé­kán ezt ud­va­ri­a­san így kom­men­tál­ta az em­lí­tett Nép­sza­bad­ság-cikk­ben: „A ne­mes szán­dé­kú anya­or­szá­gi tá­mo­ga­tást eb­ben az eset­ben nyil­ván­va­ló­an nem szak­mai kri­té­ri­u­mok, ha­nem po­li­ti­kai ér­de­kek alap­ján osz­tot­ták el.”
Az ilyen po­li­ti­kai dön­té­sek­rŐl s az Őket kö­rül­öle­lŐ re­to­ri­kai tel­je­sít­mé­nyek­rŐl, a „szü­lŐ­föl­de­zés­rŐl” írt vit­ri­o­los cik­ket a ko­lozs­vá­ri Vida Gá­bor (2006). Ezt leg­szí­ve­seb­ben tel­jes ter­je­del­mé­ben idéz­ném, hely­hi­ány mi­att azon­ban elé­ged­jünk most meg en­­nyi­vel: „Van­nak em­be­rek, akik­nek táj­ban, vi­lág­ban, nyelv­ben ott­hon len­ni ter­mé­sze­tes do­log, et­tŐl nem ér­zé­ke­nyül­nek el, nem fa­csar­ja könny a sze­mü­ket, nem át­koz­zák ma­gu­kat vagy Őse­i­ket azért, hogy nem men­tek el ide­jé­ben Ame­ri­ká­ba […] De ami­kor hall­ja a sze­gény em­ber, aki­nek van szü­lŐ­föld­je (hisz ol­va­sott Ő Ta­má­si Áron­t), szó­val ami­kor hall­ja, hogy ne­ki ott kell meg­ma­rad­nia, ahol ép­pen él, az anya­nyelv­ét kell Őriz­nie, míg Csa­ba ki­rály­fi el nem jön ér­te vagy az uno­kák öreg­ott­hon­ba nem dug­ják, ak­kor na­gyon ká­rom­ko­dós ked­ve tá­mad […] És ami­kor azt mond­ja a té­vé­ben sok po­li­ti­kás em­ber, aki­nek a szü­lŐ­föl­dem nem szü­lŐ­föld­je, hogy ma­rad­jak – nem is az enyé­men, ha­nem csak úgy, ál­ta­lá­ban – a szü­lŐ­föld­ön, ak­kor az az em­ber azt mond­ja ne­kem, hogy ma­rad­jak ott, ahol va­gyok, ne men­jek hát oda, ahol Ő van vagy ahol Ő nincs is. És mi­vel a ma­gyar nyelv­ben min­den szó azt je­len­ti, amit je­lent – vagy mást, vagy sem­mit, meg­szo­kás kér­dé­se – aki­nek a szü­lŐ­föld­je nem a szü­lŐ­föl­dem, ám az enyém­re ap­ro­pó­zik, az az em­ber ha­zu­dik. Nincs ál­ta­lá­ban vett szü­lŐ­föld, ta­lán ez­zel kel­lett vol­na kez­de­ni. Te­hát ami­kor a po­li­ti­kás em­ber azt sze­ret­né mon­da­ni, hogy ne akar­jak át­te­le­pül­ni in­nen oda (vagy on­nan ide), ak­kor job­ban ten­né, ha ezt mon­da­ná, és nem szü­lŐ­föl­dez­ne ös­­sze-vis­­sza, ha nem szü­lŐ­föl­dez­ne le sem en­gem, sem mást” (Vida 2006, 3–4).

Az in­for­má­lás és az in­for­má­ló­dás fe­le­lŐs­sé­ge

A tan­nyelvválasztás egész éle­te­ket be­fo­lyá­sol­hat. A kis­is­ko­lás­ok szü­lei, az egye­te­mi ve­ze­tŐk és a po­li­ti­ku­sok, ami­kor ilyen dön­té­se­ket hoz­nak, ál­ta­lá­ban nem tud­ják, hogy dön­té­se­ik mi­lyen ra­ci­o­ná­li­san vár­ha­tó kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­nak. Ők „a nép”, akik nem ta­nul­tak nyel­vé­sze­tet, nyelv­pe­da­gó­gi­át vagy nyel­vi ter­ve­zést egye­te­men. Jó ta­nács­ra szo­rul­nak, olyan in­for­má­ci­ók­ra, ame­lyek tu­do­má­nyo­san helyt­ál­ló­ak, és ame­lyek a dön­té­sek hos­­szú tá­vú kö­vet­kez­mé­nye­it is meg­raj­zol­ják. A ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten van egy jó pél­da ilyes­mi­re, az új­vi­dé­ki Göncz La­jos Tan­nyelvválasztás a ki­sebb­sé­gi ré­gi­ók­ban: Út­mu­ta­tó a ki­sebb­sé­gi hely­ze­tű szü­lŐk­nek és a pe­da­gó­gu­sok­nak (2005) cí­mű bro­sú­rá­ja, ami kö­zért­he­tŐ­en tá­jé­koz­tat a hoz­zá­adó és fel­cse­ré­lŐ két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­rŐl, a fel­szí­ni és kog­ni­tív nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ról, az anya­nyel­vű és a má­sod­nyel­vű (ál­lam­nyel­vi) ok­ta­tás el­té­rŐ kö­vet­kez­mé­nye­i­rŐl, és se­gít a szü­lŐk­nek ab­ban, hogy mit mér­le­gel­je­nek, mi­e­lŐtt gyer­me­kük­nek tan­nyel­vet vá­lasz­ta­nak.
Több ilyen fü­zet­re len­ne szük­ség, s fŐ­leg ar­ra, hogy ezek el is jus­sa­nak min­den ér­de­kelt ki­sebb­ség­ben élŐ ma­gyar szü­lŐ­höz. Ez per­sze nem Göncz pro­fes­­szo­ron mú­lik, ha­nem a ma­gyar po­li­ti­ku­so­kon. A tu­dó­sok­nak az in­for­má­lás a fe­le­lŐs­sé­ge, a po­li­ti­ku­sok­nak, az egye­te­mi ve­ze­tŐk­nek és a kis­is­ko­lás­ok szü­le­i­nek pe­dig az in­for­má­ló­dás. A deb­re­ce­ni kon­fe­ren­cia Sült ga­lamb? cí­mű kö­te­té­nek ki­adá­sá­val a somor­jai Fó­rum Kisebbségkutató In­té­zet – re­mé­nye­im sze­rint – olyan hely­ze­tet te­rem­tett, ami­ben egy­re sza­lon­kép­te­le­neb­bé vál­nak azok a ma­gyar po­li­ti­ku­sok és egye­te­mi ve­ze­tŐk, akik tan­nyel­vi ügyek­ben a szak­sze­rű­ség mel­lŐ­zé­sé­vel, csu­pán po­li­ti­kai cé­lok­tól mo­ti­vál­tan dön­te­nek, vagy nyi­lat­koz­nak.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Buchlovics Pé­ter 2005. A sült ga­lamb röp­te. Új Szó, 2005. ok­tó­ber 31. 6. p.
Göncz La­jos 2005. Tan­nyelvválasztás a ki­sebb­sé­gi ré­gi­ók­ban: Út­mu­ta­tó a ki­sebb­sé­gi hely­ze­tű szü­lŐk­nek és a pe­da­gó­gu­sok­nak. Új Kép, 2005. áp­ri­lis, 5–8. p.
Kont­ra Mik­lós 2005a. El­len­té­tes-e a ma­gyar nem­ze­ti ér­de­kek­kel a csak ma­gyar nyel­ven ok­ta­tás? In Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 9–14. p.
Kont­ra Mik­lós (sz­erk.) 2005b. Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Kont­ra Mik­lós 2006a. Ma­gyar nyelv­tu­do­mány, tár­sa­dal­mi fe­le­lŐs­ség, po­li­ti­ka. Al­kal­ma­zott Nyelv­tu­do­mány, 6. évf. 1–2. sz. 177–185. p.
Kont­ra Mik­lós 2006b. Ud­va­ri­as­sá­gi gesz­tus vagy lét­szük­ség­let? Né­hány to­váb­bi gon­do­lat a nyelv­tu­dás­ról. Ma­gyar Szó, 2006. feb­ru­ár 11–12., Ki­lá­tó, 10. p.
Len­gyel Zsolt 2006. Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Al­kal­ma­zott Nyelv­tu­do­mány, 6. évf. 1–2. sz. 206–208. p.
Mé­szá­ros And­rás. 2006. Sült ga­lamb? Ma­gyar Tu­do­mány, 2006. 5. sz. 641–643. p.
Mi­há­lyi Ka­ta­lin 2006a. Az ál­lam­nyelv is­me­re­te nél­kül ne­héz a bol­do­gu­lás. Ma­gyar Szó, 2006. ja­nu­ár 26. 15. p.
Mi­há­lyi Ka­ta­lin 2006b. Jó nyelv­tu­dás­sal ke­vés­bé se­bez­he­tŐk va­gyunk. 2. rész. Ma­gyar Szó, 2006. ja­nu­ár 27. 15. p.
Niedziel­ski, Nan­cy A. – Pre­ston, Den­nis R. 2000. Folk Lin­guis­tic­s. Ber­lin–New York, Mou­ton de Gruyter.
nmi 2005. Mi­lyen nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­ményt vá­las­­szunk? Kár­pát­al­ja, 2005. má­jus 13. 4. p.
Se­bes­tyén Ár­pád 2006. Sült ga­lamb? Deb­re­ce­ni Szem­le, 2006. 2. sz. 283–287. p.
Szil­vássy Jó­zsef 2005. Bí­rál­ják a Szü­lŐ­föld Alap dön­té­sét. Nép­sza­bad­ság, 2005. de­cem­ber 29. 11. p.
Szlo­bo­da Já­nos 2006. Kont­ra és re­kont­ra. Gon­do­la­tok egy in­ter­jú ol­va­sá­sa köz­ben. Ma­gyar Szó, 2006. feb­ru­ár 7. 14. p.
Te­lek Ta­más 2005. Negy­ven­egy tan­tárgy­ból vizs­gáz­tam le si­ke­re­sen szerb nyel­ven. In Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Sült ga­lamb? Ma­gyar egye­te­mi tan­nyelvpoli­ti­ka. Somorja–Du­naszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 229. p.
Vaj­da Bar­na­bás 2005. Sült ga­lamb? Ka­ted­ra, 13. évf. 4. sz. 8–9. p.
Vaj­da Gá­bor 2006. Is­ko­lai ok­ta­tá­sunk és ne­ve­lé­sünk az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben: Az is­ko­la­be­li diszk­ri­mi­ná­ció mér­sék­lé­sé­nek kö­ve­te­lé­se. Arac­s, 2006. 2. sz. 10–25. p.
Vida Gá­bor 2006. Dü­hön­gŐ jegy­zet avagy szü­lŐ­föld és anya­nyelv, a min­den­ko­ri ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök­nek aján­lom. He­li­kon, 2006. feb­ru­ár 25. 3–4. p.

Gaucsík István: Helyzetkép a szlovákiai magyar katolikus „levéltárakról” a kulturális intézményépítés tükrében

Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar ka­to­li­kus kö­zös­ség nem ren­del­ke­zik önál­ló köz­gyűj­te­mé­nyi, le­vél­tá­ri vagy mú­ze­u­mi szer­ve­zet­tel, amely az 1918-tól meg­vál­to­zott szel­le­mi és tár­gyi em­lé­ke­zet „je­le­it” gyűj­te­né, rend­sze­rez­né, fel­dol­goz­ná és köz­ve­tí­te­né. Így te­hát a cím­be­li ki­fe­je­zés alat­t, fi­gye­lem­be vé­ve a ki­sebb­sé­gi ka­to­li­kus szer­ve­ze­ti há­ló­zat jel­lem­ző­it az egyes plé­bá­ni­ai le­vél­tá­ra­kat ért­jük.
A prob­lé­ma gyö­ke­re ös­­sze­tett, hi­szen lát­nunk kell az ob­jek­tív té­nye­ző­ket, így a több­ség ki­sebb­ség­po­li­ti­kai gya­kor­la­tát, a dön­tés­köz­pon­tok­ból va­ló ki­szo­rí­tást, ki­ma­ra­dást, ugyan­ak­kor a szlo­vák ka­to­li­kus egy­ház nem ép­pen ki­sebb­ség­ba­rát ma­ga­tar­tá­sát; a má­sik ol­da­lon pe­dig a bel­ső, a ki­sebb­sé­gi ke­re­tek ál­tal be­ha­tá­rolt, be­szű­kült cse­lek­vé­si te­ret, a ki­sebb­sé­gi in­téz­mény­rend­szer fenn­tar­tá­sá­nak, foly­to­nos­sá­gá­nak, re­konst­ru­á­lá­sá­nak meg-meg­úju­ló igé­nyét a vál­lalt kö­zös­ség­épí­tés je­gyé­ben, ill. a kul­tu­rá­lis, et­ni­kai, nyel­vi és a kö­zös­sé­gen be­lü­li tö­rés­vo­na­la­kat. Írá­som el­ső ré­szé­ben nem vé­let­le­nül szen­te­lek na­gyobb fi­gyel­met a kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nyi ke­ret­nek. Úgy gon­do­lom, hogy a jö­vő­be­li lev­éltársz­ervezési ak­ti­vi­tá­sok, ill. az irat­men­tés és irat­ren­de­zés eb­ben a fel­té­tel­rend­szer­ben va­ló­sul­hat meg. Az aláb­bi esz­me­fut­ta­tá­som négy na­gyobb egy­ség­re ta­go­ló­dik. Be­ve­ze­tés­kép­pen né­hány sta­tisz­ti­kai ada­tot köz­lök a ka­to­li­kus kö­zös­ség­re vo­nat­ko­zó­an, va­la­mint a tér­be­li-föld­raj­zi meg­osz­lást és a szer­ve­ze­ti jel­leg­ze­tes­sé­ge­ket mu­ta­tom be. Kü­lön ki­té­rek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­szer köz­gyűj­te­mé­nyi ele­me­i­re. A ma­gyar ka­to­li­kus plé­bá­ni­ai irat­anya­gok meg­men­té­sé­nek, ren­de­zé­sé­nek prob­lé­má­ját a szlo­vák egy­há­zi le­vél­tá­ri tö­rek­vé­sek tük­ré­ben vizs­gá­lom. Vé­ge­ze­tül a ma­gyar nyel­vű, ill. ma­gyar prove­nien­ciájú anya­gok­kal kap­cso­lat­ban fel­me­rü­lő di­lem­má­kat és meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket kí­vá­nom át­te­kin­te­ni.
A ki­sebb­sé­gi tu­do­má­nyos­ság hely­ze­tét vizs­gál­va meg­je­gye­zen­dő, hogy a ka­to­li­kus plé­bá­ni­ai le­vél­tá­ri fon­dok és sze­mé­lyi ha­gya­té­kok ka­tasz­te­ré­nek hi­á­nya alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za a je­len­le­gi szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok irány­vo­na­lát, amely most is még alap­ve­tő­en po­li­ti­ka­köz­pon­tú, a sé­rel­mi alap­ál­lást csak mos­ta­ná­ban kez­di le­vet­kőz­ni; úgy is fo­gal­maz­ha­tunk, hogy a ka­to­li­kus­ság­gal fog­lal­ko­zó, tu­do­má­nyos me­ga­la­po­zott­sá­gú tör­té­net­tu­do­má­nyi fel­dol­go­zá­sok, mo­nog­rá­fi­ák, for­rás­ki­ad­vány­ok, ta­nul­mány­kö­te­tek, adat­bá­zis­ok tel­jes mér­ték­ben hi­á­nyoz­nak.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság te­rü­le­ti el­he­lyez­ke­dé­se több szem­pont­ból is ked­ve­zőt­len. A ma­gyar ka­to­li­ku­sok (2001-es ada­tok alap­ján) 378 700 hí­vőt szám­lál­nak, s négy szlo­vá­ki­ai egy­ház­me­gye te­rü­le­tén he­lyez­ked­nek el: a Po­zsony–nagy­szom­ba­ti, ill. a Kas­sai fő­egy­ház­me­gyé­ben, va­la­mint a Nyi­trai és a Rozs­nyói egy­ház­me­gyé­ben. A ma­gyar gö­rög ka­to­li­ku­sok (2001-es ada­tok alap­ján) 8086 főt szám­lálak, s Eper­jes és Kas­sa kör­ze­té­ben össz­pon­to­sul­nak. Gyur­gyík Lász­ló elem­zé­se sze­rint a „fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás ala­ku­lá­sa – ha­son­ló­an a nem­ze­ti ho­va­tar­to­zás vál­to­zá­sá­hoz – igen je­len­tős te­le­pü­lés­szer­ke­ze­ti, te­rü­le­ti, re­gi­o­ná­lis jel­leg­ze­tes­sé­gek­kel ren­delkezik”.1
A ki­sebb­sé­gi in­téz­mény­rend­szer fel­épí­té­sét te­kint­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ki­sebb­sé­gi köz­gyűj­te­mé­nyek cso­port­já­ban mind a mú­ze­u­mok, mind a le­vél­tá­rak je­len van­nak. A ma­gyar­ság ál­tal la­kott ré­gi­ók­ban ön­kor­mány­za­ti (me­gyei, vá­ro­si, köz­sé­gi) mú­ze­u­mo­kat, táj­há­za­kat ta­lál­ha­tunk, míg az ál­la­mi szfé­ra le­vél­tá­rai egy köz­pon­to­sí­tott rend­szer­ben fog­lal­nak he­lyet. Ed­dig két, cél­irá­nyo­san ki­sebb­sé­gi le­vél­tá­ri kez­de­mé­nye­zést je­gyez­he­tünk az ál­la­mi szek­to­ron kí­vül: az egyik a ri­ma­szom­ba­ti szék­he­lyű, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar re­for­má­tus egy­ház ál­tal fenn­tar­tott Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Re­for­má­tus Egy­ház Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mé­nyei, amely­nek le­vél­tá­ri rész­le­ge is van, a má­sik a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet le­vél­tá­ra, amely a ma­gyar szer­ve­ze­tek és ma­gán­sze­mé­lyek irat­kép­ző te­vé­keny­sé­ge so­rán lét­re­jött le­vél­tá­ri fon­dok, sze­mé­lyi ha­gya­té­kok fel­dol­go­zá­sát és köz­zé­té­tel­ét tűz­te ki cél­já­ul, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az 1949 utá­ni kor­szak­ra, ill. a leg­újabb, az 1989-től da­tál­ha­tó ki­sebb­ség­tör­té­ne­ti idő­szak­ra.
A ma­gyar ki­sebb­sé­gi kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­szer fő jel­lem­ző­i­ről igen­csak ké­sőn, 2004-ben szü­le­tett meg az el­ső fel­mé­rés, ill. ös­­sze­fog­la­ló. Tóth Kár­oly ku­ta­tá­sai ki­tér­tek a ma­gyar ka­to­li­ku­sok kul­tu­rá­lis-ön­szer­ve­ző­dé­si for­má­i­nak, kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­nek, szer­ve­ze­te­i­nek a fel­tér­ké­pe­zé­sé­re is.2 Az ös­­szes kul­tu­rá­lis szer­ve­zet ará­nya 2001-ben 88,6%-ot, az ok­ta­tá­si­a­ké 12,6%-ot tett ki. Ezek kö­zött „ele­nyé­sző” volt az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma. A 2003. évi fel­mé­rés so­rán a vizs­gált min­ta a kö­vet­ke­ző ké­pet mu­tat­ta: a kul­tu­rá­lis be­ál­lí­tott­ság to­vább­ra is do­mi­náns ma­radt, a szer­ve­ze­tek 68,5%-a a kul­tú­ra te­rü­le­tén te­vé­keny­ke­dett. A 2004-es ada­tok sze­rint a ci­vil szek­to­ron be­lül az egy­há­zi szer­ve­ze­tek alul­rep­re­zen­tál­tak vol­tak, csak 1,7%-ot, az egyes te­vé­keny­sé­gi kö­rök ka­te­gó­ri­á­já­ban pe­dig 3,3%-ot ér­tek el.3 A ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek szá­ma és meg­osz­lá­sa eb­ből a fel­mé­rés­ből nem is­mert, rész­le­te­sebb ku­ta­tá­sok ed­dig nem zaj­lot­tak. Ku­ta­tá­sa­im so­rán an­­nyit meg­ál­la­pít­hat­tam, hogy a ka­to­li­kus struk­tú­ra alig ta­golt, kul­turális-közművelődési-ok­tatási fel­épí­té­sű és fej­lesz­tés­re szo­rul. A te­vé­keny­sé­gi kör alap­ján ezek­nek a szer­ve­ze­tek­nek nem­csak egy­há­zi, ha­nem köz­mű­ve­lő­dé­si, kul­tu­rá­lis, ha­gyo­mány­őr­ző stb. funk­ci­ó­ik is van­nak, ill. az egy­há­zi jel­leg to­váb­bi te­vé­keny­sé­gek ka­te­gó­ri­á­i­ban nyil­vá­nul meg.
A ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek struk­tú­rá­já­ból hi­ány­zik a le­vél­tá­ri elem. Ed­dig igény sem je­lent­ke­zett en­nek ki­ala­kí­tá­sá­ra, bár sze­rin­tem az egyes szlo­vá­ki­ai ma­gyar ré­gi­ók­ból is­mert (vagy sej­tett, kal­ló­dó) írott és nyom­ta­tott em­lé­ke­zet­anyag fel­gyűj­té­se ezt szük­sé­ges­sé ten­né, sőt egy in­té­zet a ma­gyar ka­to­li­kus­ság tör­té­ne­té­nek tu­do­má­nyos do­ku­men­tá­lá­sá­ra tö­re­ked­het­ne. Leg­főbb cél­ja le­het­ne a gyűj­tött anyag fo­lya­ma­tos, át­fo­gó és rend­sze­res fel­dol­go­zá­sa, tárolása.4
A ka­to­li­kus­ság te­kin­te­té­ben az ér­se­ki (Nagy­szom­bat, Kas­sa) és a püs­pö­ki le­vél­tá­rak (Nyitra, Szepeskáp­ta­lan, Besz­ter­ce­bá­nya, Rozs­nyó, Eper­jes) a köz­vé­le­mény szá­má­ra alig is­mer­tek. A szlo­vák le­vél­tá­ri iro­da­lom mar­gi­ná­li­san fog­lal­ko­zott a té­má­val. Ezek­ről a le­vél­tá­rak­ról, irat­anya­guk rend­sze­re­zett­sé­gé­ről, az irat­ren­de­zés jel­lem­ző­i­ről és el­té­rő szem­pont­ja­i­ról 1992-ben tet­tek köz­zé egy ta­nul­mányt, amely­nek a kéz­ira­ta sok­kal ko­ráb­ban, még 1972-ben (!) keletkezett.5 Te­hát igen­csak ré­gi ada­to­kat tu­dok most ezen a he­lyen fel­so­ra­koz­tat­ni, de nagy­já­ból ezek kör­vo­na­laz­hat­ják a je­len­le­gi hely­ze­tet is. Az 1876-ban Bat­thyá­ny Jó­zsef her­ceg­prí­más kez­de­mé­nye­zé­sé­re az esz­ter­go­mi fő­egy­ház­me­gye ré­szé­re ki­dol­go­zott irat­ren­de­zé­si irány­el­ve­ket még a Nyi­trai Püs­pö­ki Le­vél­tár­ban és a nagy­szom­ba­ti vikar­iá­tus in­téz­mé­nyé­ben kö­vet­ték. Nyitrán eze­ket az el­ve­ket a ré­gi le­vél­tár­ra és az új­ra 1804-ig al­kal­maz­ták, ami­kor át­tér­tek a szám­so­ros rend­szer­re. A töb­bi, a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó püs­pök­sé­gi le­vél­tár­ban tárgy­cso­por­tok­ba pró­bál­ták so­rol­ni az ira­to­kat, de fo­ko­za­to­san ezt a faj­ta rend­sze­re­zést el­hagy­ták, így pél­dá­ul a besz­ter­ce­bá­nya­i­ban 1850-ig 26 tárgy­cso­por­tot, a kas­sa­i­ban 1882-ig 28 tárgy­cso­por­tot ala­kí­tot­tak ki. Besz­ter­ce­bá­nyán 1850-től át­tér­tek a szá­mo­zás­ra, az is­ko­lai tan­fel­ügye­lő­ség ira­ta­it pe­dig kü­lön ke­zel­ték. A rozs­nyói le­vél­tár ré­gi ira­tai idő­ren­di sor­rend­ben szá­mo­zás­sal van­nak el­lát­va, az 1906–1950 kö­zöt­ti idő­szak anya­ga­it 34 tárgy­cso­port­ba so­rol­ták. Az egy­ház­lá­to­ga­tá­si jegy­ző­köny­vek és az egyes plé­bá­ni­ák ira­tai kü­lön van­nak rend­sze­rez­ve. Az eper­je­si gö­rög ka­to­li­kus püs­pök­ség az egyes ügy­kö­rök sze­rint ren­dez­te az ira­to­kat (pl. köz­igaz­ga­tá­si, el­nök­sé­gi, is­ko­la­szé­ki). A Sze­pe­si püs­pök­ség le­vél­tá­rá­ban kü­lön ke­ze­lik az anya­köny­ve­ket és az egy­ház­lá­to­ga­tá­si jegy­ző­köny­ve­ket, a töb­bi ira­tot pe­dig kro­no­ló­gi­ai és nu­me­ri­kus rend­be so­rol­ják. Ed­dig egye­dül az Eper­je­si Gö­rög Ka­to­li­kus Le­vél­tár fond­jairól ké­szült lel­tár. A se­lej­te­zé­sek­ről nincs tu­do­má­sunk. Le­szö­gez­het­jük, hogy a ku­ta­tók szá­má­ra a szlo­vá­ki­ai püs­pö­ki le­vél­tá­ri fon­dok szin­te hoz­zá­fér­he­tet­le­nek, a ku­ta­tás kor­lá­to­zott, a fon­dok fel­épí­té­sé­ről, a ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú anya­gok­ról jó, ha szór­vá­nyos in­for­má­ci­ók van­nak.
1994-ben és 1995-ben a Szlo­vák Ka­to­li­kus Püs­pö­ki Kar­ral együtt­mű­köd­ve egy szak­mai bi­zott­ság tér­ké­pez­te fel a püs­pö­ki le­vél­tá­rak hely­ze­tét. A vizs­gá­lat ered­mé­nyé­ről tá­jé­koz­tat­ták az Egy­há­zi Kul­tu­rá­lis Ja­vak Pá­pai Bi­zott­sá­gát. A je­len­tés sze­rint az 1956-os ál­la­mo­sí­tás a szlo­vá­ki­ai egy­há­zi anyag te­kin­te­té­ben rész­le­ge­sen va­ló­sult meg. Na­gyon ér­té­kes gyűj­te­mé­nye­ket, hite­leshe­lyek, káp­ta­la­nok, szer­ze­tes­ren­dek ira­ta­it sa­já­tí­tot­tak ki, de a püs­pö­ki le­vél­tá­ra­kat meg­hagy­ták az egy­ház­nak. 1989 után az ál­lam és az egy­ház kö­zött le­té­ti szer­ző­dé­sek köt­tet­tek, me­lyek ered­mé­nye­kép­pen ez az egy­há­zi va­gyon ál­la­mi ke­ze­lés­ben ma­radt. Az Eper­je­si Gö­rög Ka­to­li­kus Le­vél­tár ez alól ki­vé­tel, mi­vel 1956-ban a szó­ban for­gó egy­ház a le­vél­tá­ri anya­got az ál­lam­nak „aján­dé­koz­ta”, 1989 után azon­ban vis­­sza­szol­gál­tat­ták az egy­ház­nak. Az ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés ki­tért a ka­to­li­kus le­vél­tá­rak fel­sze­relt­sé­gé­re, rak­tá­ro­zá­si le­he­tő­sé­ge­ik­re, a sze­mé­lyi el­lá­tott­ság kér­dé­sé­re, az újabb irat­anyag se­lej­te­zé­sé­re, a könyv­tá­rak és a ku­ta­tás prob­lé­má­i­ra is. A plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak­kal az át­te­kin­tés rész­le­te­seb­ben nem foglalko­zot­t.6
Ezek után tér­jünk rá a plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak be­mu­ta­tá­sá­ra. Min­de­nek­előtt egy ki­sebb sta­tisz­ti­kai át­te­kin­tés szük­sé­gel­te­tik. A ma­gyar ka­to­li­ku­sok te­hát 5 püs­pök­ség te­rü­le­tén ta­lál­ha­tók. Ös­­sze­sen 250 plé­bá­nia­kö­zös­ség­ben él­nek, ame­lyek je­len­tős ré­sze – a becs­lé­sek sze­rint egy­har­ma­da – pap nél­kül van. A töb­bi kö­zös­ség­ben zöm­mel idő­sebb, nyug­dí­jas vagy szlo­vák pa­pok szol­gál­nak. A plé­bá­ni­ák nem ép­pen pon­tos meg­osz­lá­sa a kö­vet­ke­ző:
– a Po­zsony–nagy­szom­ba­ti fő­egy­ház­me­gyé­ben 155;
– a Rozs­nyói egy­ház­me­gyé­ben 49;
– a Kas­sai fő­egy­ház­me­gyé­ben 25;
– a Nyi­trai egy­ház­me­gyé­ben 6;
– a Kas­sai gö­rög ka­to­li­kus exar­chá­tus­ban 15 ma­gyar több­sé­gű plébá­ni­a.7
La­ko­ni­ku­san ki­je­lent­he­tő, hogy a ma­gyar prove­nien­ciájú, la­tin, né­met, ma­gyar, cseh és szlo­vák nyel­vű irat­e­gyütte­seket őr­ző, spe­ci­fi­ku­san ki­sebb­ség­tör­té­ne­ti ira­to­kat is tar­tal­ma­zó, mátyus­földi, csal­ló­kö­zi, zob­o­ralji, Ga­ram és Ipoly men­ti, nóg­rá­di, gömöri, Kas­sa-kör­nyé­ki, Bod­rog­kö­zi és Ung-vidé­ki plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak ve­szé­lyez­te­tett hely­zet­ben van­nak. Novák Ve­ro­ni­ka er­ről a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tú­ra hely­ze­tét át­te­kin­tő je­len­tés­ben a kö­vet­ke­ző­kép­pen írt: „…angsúlyozni kell a hely­zet sú­lyos­sá­gát, mi­vel az utób­bi idő­ben a ma­gyar ka­to­li­kus pa­pok hi­á­nya mi­att üre­sen ma­radt plé­bá­ni­ák ira­tai az enyé­szet­nek vol­tak és van­nak ki­té­ve. Több ma­gyar te­le­pü­lés anya­ga tűnt el nyom­ta­la­nul és ha nem tud­juk el­ér­ni, hogy rö­vid időn be­lül ja­vul­jon a hely­zet, ak­kor a még meg­lé­vő le­vél­tá­ri anya­gok is elpusz­tul­nak.”8
Saj­nos is­mé­tel­ten fel kell hív­nunk a fi­gyel­met er­re a hos­­szú ide­je tar­tó és ká­ros kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró je­len­ség­re. A ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten, tömb­mag­yar ré­gi­ók­ban, ill. a szór­vá­nyok­ban el­he­lyez­ke­dő plé­bá­ni­ák irat­e­gyütte­seit a köz­pon­ti püs­pö­ki le­vél­tá­rak nem gon­doz­zák szak­sze­rű­en, fel­tér­ké­pe­zé­sük, vé­del­mük, jegy­zék­be vé­te­lük mind­má­ig ké­sik, pe­dig mind Az egy­há­zi tör­vény­könyv ren­del­ke­zé­sei, mind a szlo­vák le­vél­tá­ri tör­vény elő­írá­sai egy­ér­tel­mű­ek. Pél­dá­ul a 491. ká­non 1. §-a sze­rint „a me­gyés­püs­pök­nek le­gyen gond­ja ar­ra, hogy a te­rü­le­tén lé­vő szé­kes­egy­há­zak, tár­sas­egy­háza­k, plé­bá­nia- és egyéb temp­lo­mok le­vél­tá­rá­nak ira­ta­it és ok­má­nya­it gon­do­san őriz­zék, s ké­szít­se­nek ró­luk két pél­dány­ban lel­tárt vagy ki­mu­ta­tást; en­nek egyik pél­dá­nyát a sa­ját le­vél­tá­ruk­ban, a má­si­kat az egy­ház­me­gyei le­vél­tár­ban kell őriz­ni”; a 2. § sze­rint „gon­dos­kod­jék a me­gyés­püs­pök ar­ról is, hogy az egy­ház­me­gyé­ben le­gyen tör­té­nel­mi le­vél­tár, és a tör­té­nel­mi ér­té­kű ok­má­nyo­kat ab­ban őriz­zék gon­do­san, mód­sze­re­sen elren­dezve”.9
Ez a hely­zet ál­lan­dó­sá­ga foly­tán, mégha sok­szor át­té­te­le­sen is, de né­hány ne­ga­tív fo­lya­ma­tot erő­sít fel: a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás meg­gyen­gü­lé­sét, a hit­élet nyelv­hasz­ná­la­ti ne­héz­sé­ge­it, a nyelv­vesz­tést, a ma­gyar nyelv presz­tí­zsé­nek az el­vesz­té­sét és a fel­gyor­su­ló as­­szi­mi­lá­ci­ót. A tu­do­má­nyos­ság szem­pont­já­ból pe­dig ki­je­lent­het­jük: az egy­há­zi for­rás­ku­ta­tás és -kö­zlés hi­á­nyá­ban nem fo­lyik sem­mi­lyen tu­do­má­nyos igé­nyű, in­téz­mé­nyi­leg tá­mo­ga­tott ki­sebb­ség­ku­ta­tá­si pro­jekt, amely a (cse­h)­szlováki­ai ma­gyar ka­to­li­ku­sok tör­té­ne­té­vel, il­let­ve je­len­ko­ri hely­ze­té­vel fog­lal­koz­na. Kü­lön prob­lé­mát je­lent a ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten és szór­vány­ban ta­lál­ha­tó plé­bá­ni­ák anya­ga­i­nak, könyv­rit­ka­sá­go­kat tar­tal­ma­zó könyv­tá­ra­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se, fel­mé­ré­se, meg­men­té­se, a le­vél­tá­ri ál­lo­má­nyok meg­fe­le­lő vé­del­me, nem is szól­va a ma­gyar pa­pi sze­mé­lyi­sé­gek ha­gya­té­ka­i­ról. Saj­nos a ma­gán­jel­le­gű ku­ta­tá­sok sin­cse­nek egyez­tet­ve, a le­vél­tá­ri anyag fel­mé­ré­se sem zaj­lik, ezen kí­vül hi­á­nyoz­nak az egyes ku­ta­tá­si ere­deményeket be­mu­ta­tó pub­li­ká­ci­ók. Csu­pán egy szak­mai egye­sü­let, a vágsely­lyei Páz­mány Pé­ter Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság foly­ta­tott egy idő­ben, az Il­­lyés Köz­ala­pít­vány tá­mo­ga­tá­sá­val, idő­ben és te­rü­le­ti­leg kor­lá­to­zott, a ka­to­li­kus anyag ren­de­zé­sé­re irá­nyu­ló te­vé­keny­sé­get. 2000 és 2003 kö­zött a tak­sonyi plé­bá­nia könyv­tá­rá­ról Bukovszky Lász­ló ké­szí­tett jegy­zé­ket, Dió­sze­gen 2004-ben Pokreis Hilde­gar­da10 vég­zett ha­son­ló jel­le­gű fel­mé­rést. A ku­ta­tá­sok ered­mé­nyei azon­ban még pub­li­ká­lás­ra vár­nak.
Hos­­szú tá­vú ku­ta­tá­si prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sá­ra kel­le­ne tö­re­ked­ni, ame­lye­ket szlo­vá­ki­ai és ma­gyar­or­szá­gi in­téz­mé­nyi és ku­ta­tói együtt­mű­kö­dés ala­poz­hat meg, hi­szen olyan prob­lé­má­ról van szó, amely meg­ol­dá­sá­hoz cso­por­tos mun­ka szük­sé­ges. A plé­bá­ni­ai tör­té­ne­ti anya­gok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság, ill. a fel­föl­di ré­gió múlt­já­nak az em­lé­kei, az össz­mag­yar kul­tu­rá­lis örök­ség ré­szét ké­pe­zik. A kö­zös­ség­épí­tés­ben iden­ti­tás­kép­ző és szim­bo­li­kus sze­re­pük van.
A fen­ti­ek­ben lát­tuk, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­mai szer­ve­ze­tek ezen a té­ren gyen­gék, le­vél­tá­ri sza­ko­so­dás nem lé­te­zik. Az ál­la­mi le­vél­tá­rak­ban ke­vés a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű szak­em­ber és a szak­mai után­pót­lás sem biz­to­sí­tott. Egy szlo­vá­ki­ai ma­gyar le­vél­tá­ros egye­sü­let meg­ala­kí­tá­sá­ra el­ső­sor­ban ezek mi­att nem ke­rül­het/ke­rül­he­tett ed­dig sor. Alap­ve­tő gond, hogy hi­á­nyoz­nak a gyűj­tő­le­vél­tá­rak és nincs olyan in­téz­mény, ál­la­mi vagy egy­há­zi le­vél­tár, ame­lyik ezt a fel­ada­tot fel­vál­lal­ná. A kom­mu­ni­ká­ci­ós prob­lé­má­kat is ki kel­le­ne küsz­öböl­ni. A plé­bá­ni­ai le­vél­tá­rak gond­jai pél­dá­ul nem ke­rül­tek be a köz­be­széd­be, nem ké­pe­zik ér­dek­lő­dés tár­gyát a köz­vé­le­mény és a he­lyi kö­zös­sé­gek ré­szé­ről.
A ma­gyar ka­to­li­kus plé­bá­ni­ai anya­gok meg­men­té­sét a sze­mé­lyi kap­cso­la­tok sta­bi­li­tá­sa és az aka­rat­kép­ző-, va­la­mint -közvetítő csa­tor­nák, szer­ve­ze­tek, egye­sü­le­tek ha­té­kony­sá­ga kell, hogy biz­to­sít­sa.

Szent György és napja a néphagyományban. Magyar–román néprajzi konferencia (Sepsiszentgyörgy, 2007. április 24–26.) (L. Juhász Ilona)

A Bu­ka­res­ti Tu­do­mány­egye­tem Hun­ga­ro­ló­gi­ai Tan­szé­ke és a Bu­ka­res­ti Ma­gyar Kul­tu­rá­lis In­té­zet már több al­ka­lom­mal szer­ve­zett kö­zös ma­gyar–ro­mán tu­do­má­nyos kon­fe­ren­ci­át kü­lön­fé­le nép­raj­zi té­mák­ról (pl. szo­kás és er­kölcs, né­pi mes­ter­ség és nép­mű­vé­szet, nap­ja­ink folk­lór­ja) a ma­gyar és ro­mán szak­em­be­rek rész­vé­te­lé­vel. E ta­nács­ko­zá­sok cél­ja egy­faj­ta pár­be­széd ki­ala­kí­tá­sa a ma­gyar­or­szá­gi, va­la­mint a ro­má­ni­ai ma­gyar és ro­mán nép­rajz­ku­ta­tók kö­zött. A kon­fe­ren­ci­ák anya­gát a szer­ve­zők rend­sze­re­sen meg­je­len­te­tik, a ki­ad­vány­ok­ban a ma­gyar és a ro­mán nyel­vű elő­adá­sok szö­ve­gé­hez an­gol nyel­vű ös­­sze­fog­la­lás kap­cso­ló­dik.
Az idén a Kovász­na me­gyei Sep­si­szent­györ­gyön ta­lál­koz­tak a szak­em­be­rek, ahol a Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um adott ott­hont a ta­nács­ko­zás­nak. A szer­ve­zők vá­lasz­tá­sa nem vé­let­le­nül esett er­re a vá­ros­ra, hi­szen a ta­nács­ko­zás té­má­ja ép­pen a vá­ros név­adó­já­hoz, az­az Szent György­höz kö­tő­dött. A ta­nács­ko­zás ide­jén zaj­lott a vá­ros­ban a Szent Györ­gy Na­pok el­ne­ve­zé­sű több­na­pos ren­dez­vény­so­ro­zat is. Az Eu­ró­pa-szer­te is­mert és köz­ked­velt szent ne­ve szá­mos or­szág­ban több te­le­pü­lés ne­vé­ben is sze­re­pel, Szlo­vá­ki­á­ban ilyen pél­dá­ul Garam­szent­györ­gy, Poz­sonyszent­györ­gy stb. Szent Györ­gy nap­já­hoz – áp­ri­lis 24-hez – az egész eu­ró­pai kon­ti­nen­sen szá­mos szo­kás és hi­e­de­lem kap­cso­ló­dik, te­hát ide­á­lis té­ma egy nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia szá­má­ra.
A kon­fe­ren­ci­át a fő­szer­ve­ző, a bu­ka­res­ti Hun­ga­ro­ló­gi­ai Tan­szék ve­ze­tő­je, Zsig­mond Győ­ző nyi­tot­ta meg, majd őt kö­ve­tő­en Gaz­da Eni­kő, a sep­si­szent­györ­gyi Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um mun­ka­tár­sa, Ma­gyar Zol­tán a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent Szent Györ­gy a ma­gyar kul­túr­tör­té­net­ben cí­mű kö­te­tét is­mer­tet­te.
A könyv­be­mu­ta­tót kö­ve­tő­en szá­mos elő­adás hang­zott el, vál­ta­koz­va egy­szer ma­gyar, egy­szer pe­dig ro­mán nyel­ven. A sort Pócs Éva Szent Györ­gy és a bo­szor­ká­nyok kap­cso­la­tá­ról szó­ló elő­adá­sa nyi­tot­ta, majd Nico­lae Con­stan­ti­nes­cu bu­ka­res­ti pro­fes­­szor, a né­pi ka­len­dá­ri­um­ban elő­for­du­ló ka­to­na­szen­tek kul­tu­szá­ról be­szélt, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Szent György­re. Po­zsony Fe­renc, a ko­lozs­vá­ri Babeº–Bolyai Egye­tem nép­rajz­pro­fes­­szo­ra Er­dély vo­nat­ko­zá­sá­ban az ed­di­gi ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ket ös­­sze­gez­ve a Szent Györ­gy alak­já­hoz kap­cso­ló­dó hi­e­del­me­ket vet­te sor­ra. Az ő elő­adá­sát a bu­ka­res­ti Sil­viu Ange­les­cu A hős mint té­ma és antité­ma, va­la­mint Ke­szeg Vil­mos (Babeº–Bolyai Egye­tem Nép­raj­zi Tan­szé­ke) Mit hoz a ta­vasz. A sze­re­pek dif­fe­ren­ci­á­ló­dá­sa a ta­va­szi idő­szak­ban cí­mű elő­adá­sa kö­vet­te. Anton­ae­ta Olteanu azt vá­zol­ta fel, mi­lyen sze­re­pet tölt be Szent Györ­gy az egy­há­zi ha­gyo­mány­ban és a nép­hit­ben, nagy hang­súlyt fek­tet­ve az egye­zé­sek és a kü­lön­bö­ző­sé­gek be­mu­ta­tá­sá­ra. Szlo­vá­ki­á­ból Lisz­ka Jó­zsef, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ko­má­ro­mi Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­já­nak az igaz­ga­tó­ja vett részt a kon­fe­ren­ci­án. ő „Verd a fe­jed a fal­ba…” cím­mel egy Szent Györ­gy nap­já­hoz kö­tő­dő hi­e­de­lem kul­túr­tör­té­ne­ti hát­te­rét vá­zol­ta fel. Rod­i­ca Zane elő­adá­sá­ban ar­ról szá­molt be, ho­gyan je­le­nik meg Szent Györ­gy kul­tu­sza a ro­mán fő­vá­ros­ban, Bu­ka­rest­ben. Vere­bé­lyi Kin­cső, az EL­TE Folk­lore Tan­szé­kének ve­ze­tő­je a szo­kás­ku­ta­tás né­hány fon­tos, új szem­pont­já­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, rá­mu­tat­va ar­ra is, mi­ben tér el a Szent Györ­gy nap­já­hoz kö­tő­dő ma­gyar­or­szá­gi szo­kás­ha­gyo­mány más né­pe­ké­től, me­lyek azok a je­len­sé­gek, ame­lyek a ma­gyar­or­szá­gi Szent Györ­gy-kul­tusz­ban nem je­len­nek meg.
A kon­fe­ren­cia dél­utá­ni blokk­ja Voigt Vil­mos bu­da­pes­ti nép­rajz­pro­fes­­szor elő­adá­sá­val foly­ta­tó­dott, aki szá­mos il­luszt­rá­ció se­gít­sé­gé­vel szem­lél­tet­te, ho­gyan vál­toz­tak Szent Györ­gy sár­kány­cso­dá­já­nak áb­rá­zo­lá­sai az idő fo­lya­mán az orosz fém­iko­no­kon. Otil­ia Hedesa, a Te­mes­vá­ri Egye­tem nép­rajz­pro­fes­­szo­ra ar­ról ér­te­ke­zett, mi­lyen sze­re­pet tölt be Szent Györ­gy és a nap­já­hoz kap­cso­ló­dó hi­e­del­mek és szo­ká­sok egy konk­rét ro­mán te­le­pü­lés, Tres­nje­vi­ca vo­nat­ko­zá­sá­ban. Ma­gyar Zol­tán, az MTA Nép­raj­zi In­té­ze­té­nek tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sa elő­adá­sá­ban a mon­da­ha­gyo­mány­ban elő­for­du­ló sár­kány­ölő hő­sö­ket vet­te sor­ra, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Szent Györ­gy alak­já­ra. Nar­cisa Stiu­ca bu­ka­res­ti ku­ta­tó A dob­ru­dzsai Szent György-na­pi gö­rög ün­nep­ről be­szélt.
A kon­fe­ren­cia utol­só blokk­já­ban a kon­fe­ren­cia fő­szer­ve­ző­je, Zsig­mond Győ­ző egy me­ző­sé­gi fa­lu, Bot­há­za vo­nat­ko­zá­sá­ban szá­molt be a Szent Györ­gy-na­pi szo­ká­sok interetnikus vo­nat­ko­zá­sa­i­ról; majd Bog­dan Neago­ta ko­lozs­vá­ri ta­nár film­ve­tí­tés­sel egy­be­kö­tött két elő­adá­sá­ban a Szent György-nap­hoz kap­cso­ló­dó nö­vé­nyek­kel kap­cso­la­tos rí­tu­so­kat, szo­ká­so­kat mu­tat­ta be. Eu­ró­pa kü­lön­bö­ző he­lye­i­hez ha­son­ló­an a ro­mán­ság kö­ré­ben is él az a szo­kás, hogy a fi­úk lom­bos ágak­ba öl­töz­ve, zöld György­ként jár­ják vé­gig a fa­lut kü­lön­fé­le ado­má­nyo­kat gyűjt­ve, mi­köz­ben meg­lo­csol­ják a lá­nyo­kat és as­­szo­nyo­kat is. A kon­fe­ren­cia élénk vi­tá­val zá­rult.
A kö­vet­ke­ző na­pon a szer­ve­zők ta­nul­má­nyi ki­rán­du­lás­ra vit­ték a részt­ve­vő­ket. Ide­gen­ve­ze­tő­ként a Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um egy­ko­ri igaz­ga­tó­ja, Ka­kas Zol­tán is csat­la­ko­zott a tár­sa­ság­hoz. Meg­lá­to­gat­tuk töb­bek közt Mi­kes Ke­le­men szü­lő­hely­ét, Zágont, Kőrösi Csoma Sán­dor szü­lő­fa­lu­ját Cso­makőröst, va­la­mint Kovásznát, Gelencét és Za­bo­lát is. Gelence erőd­temp­lo­má­ban meg­cso­dál­hat­tuk a fes­tett ka­zet­tás men­­nye­ze­tet és a Szent Lász­ló le­gen­dá­ját áb­rá­zo­ló cso­dá­la­tos fal­fres­kót is. Za­bo­lán a kö­zel­múlt­ban nyi­tot­ta meg ka­pu­ját a mold­vai csán­gók kul­tú­rá­ját be­mu­ta­tó Csán­gó Mú­ze­um. Az in­téz­mény a sep­si­szent­györ­gyi Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um ré­sze, s azon a tel­ken áll, ame­lyet Po­zsony Fe­renc, ma Ko­lozs­vá­ron élő nép­rajz­pro­fesszor szü­lő­há­za szom­széd­sá­gá­ban vá­sá­rolt meg. Az itt ál­ló ere­de­ti la­kó­ház egy na­gyon gaz­dag he­lyi nép­raj­zi gyűj­te­mény­nek ad ott­hont, ame­lyet szin­tén a ne­ve­zett ho­zott lét­re. A cserná­toni sza­bad­té­ri nép­raj­zi mú­ze­um is nagy él­mény volt a részt­ve­vők­nek. Az itt ta­lál­ha­tó kas­tély hely­tör­té­ne­ti mú­ze­um­ként funk­ci­o­nál, s az épü­let­ben ta­lál­ha­tó egy ön­tött­vas-kály­há­kat be­mu­ta­tó, nem min­den­na­pi gyűj­te­mény is.
A ki­rán­du­lás zárópro­gram­jaként – Gaz­da Eni­kő ka­la­u­zo­lá­sá­val – a részt­ve­vők meg­te­kint­het­ték a kon­fe­ren­ci­á­nak is he­lyet adó sep­si­szent­györ­gyi Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um ál­lan­dó ki­ál­lí­tá­sát, va­la­mint a hús­vé­ti ké­pes­lap- és to­jás­gyűj­te­ményt be­mu­ta­tó idő­sza­ki ki­ál­lí­tást is. A má­sik idő­sza­ki ki­ál­lí­tás anya­gá­val az ös­­sze­ál­lí­tó, Zsig­mond Győ­ző is­mer­tet­te meg az ér­dek­lő­dő­ket. A ne­ve­zett egyik fő ku­ta­tá­si té­má­ját a gom­bák ké­pe­zik, ezen be­lül ala­po­san fel­tár­ta a tap­ló­gom­ba gyűj­té­sé­nek és fel­dol­go­zá­sá­nak ha­gyo­má­nyát, amely­ről kö­te­tet is írt. A szó­ban for­gó ki­ál­lí­tá­son lát­ha­tók a tap­ló­gom­ba fel­dol­go­zá­sát be­mu­ta­tó esz­kö­zök, va­la­mint szá­mos, az egyes mun­ka­fo­lya­mat­ok­ról ké­szült fény­kép. A vit­ri­nek­ben a tap­ló­gom­bák­ból ké­szült kü­lön­fé­le tár­gya­kat (ka­la­po­kat, pa­pu­csot, te­rí­tő­ket, tás­ká­kat stb.) ve­het­ték szem­ügy­re a lá­to­ga­tók.
A ren­dez­vény kap­csán meg kell em­lí­te­nünk az iga­zán pro­fi tel­je­sít­ményt nyúj­tó szink­ron­tol­mács, a ma­ros­vá­sár­he­lyi Csortán Fe­renc ne­vét, aki a ta­nul­má­nyi ki­rán­du­lás­ra is el­kí­sér­te a részt­ve­vő­ket, s mint ide­gen­ve­ze­tő is ki­vá­ló tel­je­sít­ményt nyúj­tott.
L. Ju­hász Ilo­na

A Kassák-kód (Sánta Szilárd–Benyovszky Krisztián)

A Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Írók Tár­sa­sá­ga (Ju­hász R. Jó­zsef fő­szer­ve­ző) ál­tal szer­ve­zett há­rom­na­pos Kas­sák-szim­pó­zi­um – a Kas­sák-kód – Érsekújvárot­t, az író szü­lő­vá­ro­sá­ban ke­rült meg­ren­de­zés­re. Már­ci­us 22-én, az ér­sek­új­vá­ri kor­zón ta­lál­ha­tó Kas­sák-szo­bor meg­ko­szo­rú­zá­sa, majd azt kö­ve­tő­en az Ér­sek­új­vá­ri Mű­vé­sze­ti Ga­lé­ria Tisz­te­let Kassák­nak3 cí­mű ki­ál­lí­tá­sa nyi­tot­ta a gaz­dag és so­kat ígé­rő prog­ram­so­ro­za­tot.
A szim­pó­zi­um má­so­dik nap­já­nak el­ső blokk­ját – me­lyet ja­va­részt elő­adá­sok al­kot­tak – H. Nagy Pé­ter ve­zet­te. Az elő­adó­kat, il­let­ve az ér­dek­lő­dő kö­zön­sé­get Ju­hász R. Jó­zsef kö­szön­töt­te. Fel­hív­ta a je­len­lé­vők fi­gyel­mét a te­rem­ben ta­lál­ha­tó két, ma­gán­gyűj­te­mény­ből szár­ma­zó, ed­dig a nyil­vá­nos­ság­tól el­zárt Kas­sák-kol­lázs­ra (az igé­nyes ki­vi­te­le­zé­sű meg­hí­vón egyéb­ként a két kol­lázs­rés­zlet sze­re­pelt). Az el­ső elő­adó, Deréky Pál, el­is­mert avant­gárd és neoa­vant­gárd ku­ta­tó, Kas­sák ün­ne­pei c. elő­adá­sá­ban a mű­vész ke­rek szü­le­tés­nap­ja­i­ra össz­pon­to­sít­va (a szim­pó­zi­um is ke­rek év­for­du­lók, Kas­sák szü­le­té­sé­nek 120. és ha­lá­lá­nak 40. év­for­du­ló­ja ap­ro­pó­ján szer­ve­ző­dött) jár­ta vé­gig az élet­pá­lyát. A Deréky ál­tal vá­lasz­tott meg­kö­ze­lí­tés­ben nagy sze­rep ju­tott a ko­ra­be­li Kas­sák-fo­gad­ta­tás­nak és meg­íté­lés­nek, mind­ezt gaz­dag és sok­szor hu­mo­ros idé­zet­fü­zér­rel mu­tat­ta be, s ez az el­já­rás le­he­tő­vé tet­te, hogy kü­lön­bö­ző Kas­sák-ké­pek bon­ta­koz­za­nak ki. Rö­vi­den ki­tért az avant­gárd kor­sza­kon­ként vál­to­zó meg­íté­lé­sé­re és az avant­gárd kan­on­izá­ció­ja kö­rü­li vi­ták­ra.
Csehy Zol­tán len­dü­le­tes elő­adá­sá­ban (Mint száz wag­ne­ri orch­ester) ala­pos elem­zés­sel vi­lá­gí­tott rá az Éposz Wag­ner maszk­já­ban és Wag­ner Par­si­fal­ja köz­ti pár­hu­za­mok­ra, el­té­ré­sek­re. Csehy ál­lí­tá­sa sze­rint Kas­sák­nál nem csak mo­tí­vu­mok lel­he­tők fel a Par­si­fal­ból, de az épít­ke­zés és a kom­po­zí­ció is kö­ve­ti a wag­ne­ri ope­rát (mely­ből rész­le­tek csen­dül­tek fel). Fel­hív­ta a fi­gyel­met, hogy a Kas­sák-mű­re a he­ro­iz­mus he­lyett a he­do­niz­mus jel­lem­ző. Mekis D. Já­nos elő­adá­sá­ban – Kas­sák ön­élet­írá­sa (Egy em­ber éle­te) – az ön­élet­írás gaz­dag ha­gyo­má­nyát hí­vó­sza­vak so­ka­sá­gá­val, öt­le­te­sen vil­lan­tot­ta fel. A kas­sá­ki ön­élet­írás jel­lem­zői kon­tex­tu­sok so­ka­sá­gá­ban és sok­fé­le­ség­ében raj­zo­lód­tak ki. Kas­sák­nál a csa­var­gás kulcs­sze­re­pet ját­szik a sze­mé­lyi­ség meg­al­ko­tá­sá­ban, a ka­land fo­lya­ma­to­san nor­ma­sze­gő cse­le­ke­de­tek­re kész­te­ti. A tu­da­tos és ön­tu­dat­lan kom­men­tá­rok meg­bont­ják az em­lék­irat ho­mo­ge­ni­tá­sát. Meg­tud­hat­tuk, hogy a nagy­sza­bá­sú ön­élet­írás (Egy em­ber éle­te) nyel­ve­ze­te, mely­re a köz­ért­he­tő­ség és a köz­na­pi­ság jel­lem­ző, és amely el­tért a Nyu­gat­ban pub­li­kált re­gé­nyek nyel­ve­ze­té­től, nem biz­tos, hogy ke­vés­bé ér­té­kes vagy él­ve­ze­tes, mint a ko­ra­be­li ka­no­ni­ku­sabb nyelv­hasz­ná­lat.
Ju­hász R. Jó­zsef az 1987-ben, Kas­sák szü­le­té­sé­nek 100. év­for­du­ló­ján ren­de­zett ki­ál­lí­tás kon­cep­ci­ó­já­ról, kö­rül­mé­nye­i­ről és vi­szon­tag­sá­ga­i­ról be­szélt, ugyan­is a ki­ál­lí­tást szer­ve­ző Iródiát be­til­tot­ták. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nem en­ge­dé­lyez­ték a ki­ál­lí­tást, ezért an­nak egy bu­da­pes­ti mű­ve­lő­dé­si köz­pont adott ott­hont. A szer­ve­ző­ket (köz­tük Ju­hász R. Jó­zse­fet) is meg­lep­te, mek­ko­ra ér­dek­lő­dés mu­tat­ko­zott a ki­ál­lí­tás irán­t, 26 or­szág­ból 160 mű­vész al­ko­tá­sa ér­ke­zett. Ta­lán az a tör­té­net ér­zé­kel­tet­te leg­in­kább a kor kul­túr­po­li­ti­ká­ját és a szer­ve­zők el­kö­te­le­zett­sé­gét, el­szánt­sá­gát az ügy irán­t, ami­kor Ju­hász R. a ki­ál­lí­tás­ra szánt mű­al­ko­tás­ok len­gyel–ma­gyar gyors­vo­na­ton tör­té­nő csem­pé­szé­sét ecse­tel­te.
A Kas­sák-kép to­váb­bi ár­nya­lá­sá­hoz Papp Ti­bor „pá­ri­zsi sze­me” já­rult hoz­zá, aki töb­bek kö­zött a pá­ri­zsi Kas­sák-ki­ál­lí­tás – mely­nek ma­ga is szer­ve­ző­je volt – kö­rül­mé­nye­i­ről be­szélt. Peter Weibel Az idő vas­füg­gö­nye? cí­mű hos­­szabb ta­nul­má­nyá­ból He­ge­dűs Or­so­lya ol­va­sott fel rész­le­tet, mely a MA szer­ző­i­ről, tar­tal­má­ról és a lap kö­rül szer­ve­ző­dött szel­le­mi­ség­ről szólt. A dél­után utol­só elő­adá­sa Suha­j­da Pé­te­ré volt. ő Kas­sák sza­bad­kő­mű­ves vol­tát igye­ke­zett bi­zo­nyí­ta­ni tény­le­ges és szim­bo­li­kus ér­te­lem­ben is. Az „ál­lan­dó ön­fej­lesz­tés” pro­jekt­jé­ben, ahol a cél jö­vő irá­nyú, so­ha le nem zár­ha­tó, ta­lál­ko­zik a kas­sá­ki és a sza­bad­kő­mű­ves szem­lé­let. A kas­sá­ki metaforikára jel­lem­ző épí­té­sze­ti nyelv (pl. a kő csi­szo­lá­sa) hasz­ná­la­ta, ugyan­csak jel­lem­zi a sza­bad­kő­mű­ve­se­ket is. Per­sze mind­ez még ön­ma­gá­ban nem bi­zo­nyít­ja Kas­sák sza­bad­kő­mű­ves­ség­ét, vi­szont az elő­adás má­so­dik fe­lé­ben olyan meg­győ­ző do­ku­men­tu­mok­ra tör­tént hi­vat­ko­zás, pl. fel­vé­te­li ké­rel­me a sza­bad­kő­mű­ves moz­ga­lom­ba, majd le­ve­le­zé­sük, me­lyek tény­sze­rű­en is alá­tá­maszt­ják Kas­sák La­jos kap­cso­la­tát a sza­bad­kő­mű­ves moz­ga­lom­mal.
A prog­ram a Kas­sák Hom­mage el­ne­ve­zé­sű mul­ti­mé­dia­est­tel foly­ta­tó­dott az Ér­sek­új­vá­ri Mű­vé­sze­ti Ga­lé­ri­á­ban. A vál­to­za­tos es­ti prog­ra­mot La­dik Ka­ta­lin, Michel Giroud, Szé­kely Ákos, Anat Pick, Ju­hász R. Jó­zsef, Nico­la Fran­gione, Papp Ti­bor, Szkárosi End­re és Tóth Gá­bor per­for­man­sz elő­adá­sai, hang­ver­sei, ak­ció­kon­cert­jei al­kot­ták. Az inter­mediális pro­duk­ci­ók to­vább dif­fe­ren­ci­ál­ták a Kas­sák-ké­pet.
Már­ci­us 24-én zá­ró­nap­já­hoz ér­ke­zett a ren­dez­vény­so­ro­zat. Czeizel End­re sze­mé­lye­sen nem tu­dott je­len len­ni, elő­adá­sá­nak (Kas­sák La­jos csa­lád­fá­já­nak és be­teg­sé­ge­i­nek ér­té­ke­lé­se) szö­ve­gét fel­ol­vas­ták. Eb­ből meg­tud­hat­tuk, hogy Kas­sák La­jos csa­lád­fá­já­val ed­dig még ér­dem­ben nem fog­lal­koz­tak. Az elő­adás igye­ke­zett fel­vá­zol­ni a mű­vé­sze­ti és iro­da­lom­tör­té­ne­ti té­nyek mö­gött meg­hú­zó­dó ge­ne­a­ló­gi­ai és ge­ne­ti­kai ös­­sze­füg­gé­se­ket úgy, hogy köz­ben tá­masz­ko­dott, il­let­ve hi­vat­ko­zott a mű­vész ver­se­i­re és re­gé­nye­i­re is. Kas­sák­ban el­ső­sor­ban az ön­tör­vé­nyű, ele­mi kre­a­ti­vi­tás, az új irány­za­tok­ra va­ló ér­zé­keny­ség, az in­no­va­tív köl­tői és kép­ző­mű­vé­sze­ti tö­rek­vé­sek fe­lé va­ló – egy­aránt ösz­tö­nös és tu­da­tos – tá­jé­ko­zó­dás ra­gad­ta meg a ku­ta­tót. Meg­tud­hat­tuk, hogy apai ágon 1722-ig – az Ár­va me­gyei szlo­vák szár­ma­zá­sú job­bágy, Andreas Kas­sakig – ve­zet­he­tő vis­­sza a csa­lád­fa (a csa­lád­név je­len­té­se ’rossz tu­laj­don­sá­gú em­ber’). A nagy­apa, Jano Kas­sak, a ratkóci te­me­tő­ben nyug­szik, s eb­ben a fa­lu­ban ját­szó­dik az uno­ka Mis­il­ló ki­rály­sá­ga cí­mű re­gé­nye is. Czeizel elő­adá­sa ki­emel­ten fog­lal­ko­zott Kas­sák La­jos any­já­val, aki a las­sacs­kán el­zül­lő fér­je he­lyett fog­ta ös­­sze a nagy csa­lá­dot, s ke­mény mun­ká­val és ki­tar­tás­sal biz­to­sí­tot­ta a meg­él­he­tést, még a Pest­re va­ló köl­tö­zés (1904) ne­héz idő­sza­ká­ban is. Alak­ját Ily­­lyés Gyu­la és Zelk Zol­tán ma­gasz­ta­ló han­gú vers­ben, Schöppflin Ala­dár vis­­sza­em­lé­ke­zé­sé­ben örö­kí­tet­te át az utó­kor­ra. Rész­le­tes be­szá­mo­lót hall­hat­tunk a csa­lád töb­bi tag­já­nak, min­de­nek­előtt a Kas­sák-test­vé­rek sor­sa ala­ku­lá­sá­ról. Czeizel (kor­társ em­lé­ke­zé­sek­re hi­vat­koz­va) szólt a kis­fiú és ka­masz Kas­sák „tó­tos ki­ej­té­sé”-ről.
Dár­dai Zsu­zsa elő­adá­sa a MADI és Kas­sák kap­cso­la­tá­ról szólt. Fel­vá­zol­ta az 1946-ban Bu­e­nos Ai­res­ben lét­re­jött és má­ig mű­kö­dő nem­zet­kö­zi geo­met­ri­kus mű­vé­szi moz­ga­lom csa­lád­fá­ját, kezd­ve az impresszion­iz­musal, foly­tat­va a fau­viz­mus, a szupre­ma­tiz­mus, a ku­biz­mus, a fu­tu­riz­mus, a konst­ruk­ti­viz­mus és a da­da­iz­mus irány­za­tá­val. A tör­té­net a mimetikus-ábrá­zoló fes­té­szet kon­ven­ci­ó­i­tól va­ló fo­ko­za­tos el­tá­vo­lo­dás és az abszt­rakt, az egy­re in­kább a geo­met­ri­kus for­mák­ra szű­kü­lő al­ko­tás­mód tér­hó­dí­tá­sá­nak je­gyé­ben fo­gal­ma­zó­dott meg. S e tör­té­net egyik fon­tos lánc­szem­ét ké­pe­zik (Malevics, Mon­dri­an, Moholy-Nagy Lász­ló mel­lett) Kas­sák konst­ruk­ti­vis­ta fest­mé­nyei is. A ki­ál­lí­tá­sok és a MADI ál­tal ki­adott (de tá­mo­ga­tás hí­ján saj­nos meg­szű­nő) fo­lyó­irat is­mer­te­té­se után Sáry Lász­ló és Sáry Bánk Kas­sák MADI-CD-jének be­mu­ta­tá­sá­ra ke­rült sor, er­ről hall­gat­tak meg a je­len­lé­vők egy Kas­sák tisz­te­le­té­re kom­po­nált ze­ne­mű­vet.
A kép­ző­mű­vész Kas­sák­ról szó­ló elő­adá­sok so­rát Fá­jó Já­nos gya­ra­pí­tot­ta (Az én mes­te­rem. Kas­sák mű­he­lyé­ben), aki sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­ta­i­ra tá­masz­kod­va raj­zol­ta meg mes­te­re lé­lek­ta­ni port­ré­ját. A cso­dá­lat és a hó­do­lat hang­ján szólt ró­la, a tet­tek em­be­re­ként („Min­dent ki­pró­bált, ké­szen sem­mit nem fo­ga­dott el”), nagy po­li­hisz­tor­ként, az egy­ség­ben lá­tás aty­ja­ként, a tisz­ta fes­té­szet mes­te­re­ként aposzt­ro­fál­ta őt, rá­mu­tat­va ar­ra, hogy a mű­vé­szi el­vek be­tar­tá­sát il­le­tő­en kö­vet­ke­ze­tes és kér­lel­he­tet­len volt (ha va­la­ki­nél el­té­ve­lye­dést, el­haj­lást ta­pasz­talt, rög­tön „a pla­fo­non volt”). Ter­vez­ni, szer­vez­ni, al­kot­ni – ezek vol­tak a jel­sza­vai, s ezért is ne­vez­het­ték őt a leg­jó­za­nabb köl­tőnk­nek.
L. Var­ga Pé­ter (Az inter­mediális ol­va­sás le­he­tő­sé­gei Kas­sák köl­té­sze­té­ben) jól fel­épí­tett, a szak­ma­i­ság és a nép­sze­rű­sí­tés el­ve­i­nek egy­aránt ele­get te­vő gon­do­lat­me­net­ében az iro­da­lom­tör­té­net, a medi­al­itás és a befo­gadáselmélet szem­pont­já­ból kö­ze­lí­tet­te meg Kas­sák ver­se­it, s ve­tett fel ve­lük kap­cso­lat­ban ér­tel­me­zé­si ja­vas­la­to­kat. A klas­­szi­kus-esz­té­ta mo­dern­ség és az avant­gárd kép­al­ko­tás köz­ti kü­lönb­sé­gek, a nyelv és kép ki­fe­je­zés­be­li op­po­zí­ci­ó­ja, il­let­ve a mű­vé­szi jel fenom­e­nal­itása és mate­ri­al­itása ál­tal ki­je­lölt fo­gal­mi és kon­cep­ci­o­ná­lis ke­ret­ben ele­mez­te a köl­tő szá­mo­zott köl­te­mé­nye­it. Fel­ve­tet­te a kér­dést, hogy va­jon Kas­sák avant­gárd köl­te­mé­nyei men­­nyi­re kép­zel­he­tők el az ol­va­só szá­má­ra, men­­nyi­re va­gyunk ké­pe­sek ma­gunk­ban a da­da­is­ta és a szür­re­a­lis­ta tró­pu­sok te­rem­tet­te meg­le­pő, bi­zarr je­len­té­se­ket ké­pi lát­ván­­nyá át­ala­kí­ta­ni, az­az el­kép­zel­ni. A bel­ső kép­al­ko­tás mel­lett a szö­veg és a be­tűk vi­zu­á­lis be­nyo­má­sá­ból szár­ma­zó kép­sze­rű­ség­re is ki­tért az elem­ző, amit az a ta­pasz­ta­lat tesz fe­let­tébb in­do­kolt­tá, hogy az ol­va­sás fo­lya­mán a szö­veg­gel elő­ször mint „op­ti­kai mé­di­um­mal” ke­rü­lünk kap­cso­lat­ba. Az elő­adás vé­gén L. Var­ga Pé­ter érin­tet­te az avant­gárd és neoa­vant­gárd szö­veg­ala­kí­tá­si gya­kor­la­tok kü­lönb­sé­ge­it is, ami a kö­zön­ség kö­ré­ben spon­tán mó­don ki­bon­ta­ko­zó rö­vid és han­gos esz­me­cse­ré­be tor­kol­lott. Pa­rázs vi­ta ala­kult ki a „neoa­vant­gárd” fo­gal­má­val, an­nak hasz­nál­ha­tó­sá­gá­val és meg­kü­lön­böz­te­tő ere­jé­vel kap­cso­lat­ban. Egye­sek sem­mit­mon­dó­nak és fél­re­ve­ze­tő­nek tart­ják (Papp Ti­bor); má­sok sze­rint nem fon­tos oda­fi­gyel­ni ar­ra, amit az iro­da­lom­tör­té­né­szek mon­da­nak (Tóth Gá­bor); megint má­sok pe­dig (L. Var­ga) azt hang­sú­lyoz­ták, hogy nem le­het el­te­kin­te­ni a tör­té­ne­ti­ség­től, az avant­gárd (az al­kal­ma­zott el­já­rá­sok­ban meg­mu­tat­ko­zó foly­to­nos­ság el­le­né­re) mást je­len­tett a tí­zes, a hú­szas és a harm­ni­cas évek­ben, mint a hu­sza­dik szá­zad má­so­dik fe­lé­ben. Az el­té­rő vé­le­mé­nyek üt­kö­zé­sé­ben egyes avant­gárd mű­vé­szek ön­meg­ha­tá­ro­zá­sa és az iro­da­lom­tör­té­né­szek vagy kri­ti­ku­sok po­é­ti­kai kat­e­go­rizá­ció­ja köz­ti fe­szült­ség vált ér­zé­kel­he­tő­vé.
Az elő­adást kö­ve­tő vers­zu­ha­tag le­he­tő­sé­get adott ar­ra, hogy az el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­tés után im­már „éles­ben” is ta­lál­koz­zunk a Kas­sák-ver­sek­kel. Az iro­dal­mi ös­­sze­ál­lí­tás a val­lo­má­sos han­gú és ha­gyo­má­nyos ké­pek­kel dol­go­zó ver­sek­re épült (ki­vé­telt ké­pe­zett Anat Pick fónikus köl­tő le­nyű­gö­ző pro­duk­ci­ó­ja).
A zá­ró elő­adást L. Si­mon Lász­ló tar­tot­ta, aki Kas­sák La­jos és a Ma­gyar Mű­hely kap­cso­la­tá­ról adott át­te­kin­tést. A ki­tű­zött té­mát há­rom szem­pont­ból jár­ta kö­rül: vizs­gál­ta a Kas­sák-ven­dég­szö­ve­gek je­len­lét­ét és sze­re­pét, a Kas­sák­ról szó­ló és ma­gá­nak Kas­sák­nak a lap­ban meg­je­lent írá­sa­it. Már az 1. év­fo­lyam 1. szá­má­ban (1962) ta­lál­koz­ha­tunk két Kas­sák-idé­zet­tel, Nagy Pál és Sik­lós Ist­ván mű­ve­i­ben. L. Si­mon ki­fej­tet­te, hogy a kas­sá­ki avant­gárd prog­ram, szer­kesz­tői gya­kor­lat és ma­ga­tar­tás­mód a het­ve­nes évek­re vált meg­ha­tá­ro­zó­vá a lap irá­nyát il­le­tő­en, a szer­kesz­tők és az itt pub­li­ká­ló szer­zők Kas­sák ta­nít­vá­nya­i­nak, a Tett és a Ma te­rem­tet­te ha­gyo­mány foly­ta­tó­i­nak tart­ják ma­gu­kat. Rész­le­te­sen is­mer­tet­te a Mű­hely Kas­sák-szá­mát (1965, 13. szám), az ab­ban ol­vas­ha­tó es­­szék, elem­zé­sek és vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek gon­do­la­ta­it és azok mai ta­nul­sá­ga­it, vé­ge­ze­tül pe­dig szólt a Kas­sák-díj meg­ala­pí­tá­sá­ról és dí­ja­zott­ja­i­ról.
A Kas­sák-kód ne­gye­dik meg­kö­ze­lí­té­sét Tsúszó Sán­dor ak­ci­ó­ja zár­ta, ame­lyet Ju­hász R. Jó­zsef mu­ta­tott be. Szaty­rá­ból elő­va­rá­zsolt egy kis sza­mo­várt (bár a meg­vi­lá­gí­tás csal, mond­ta, nik­kel­ből ké­szült), s az­tán át­nyúj­tot­ta a kö­zön­ség min­den tag­já­nak. Kis idő­re min­den­ki a ke­zé­be fog­hat­ta, fe­je fö­lé emel­te, majd fenn­han­gon el­mond­ta A ló meg­hal, a ma­da­rak ki­re­pül­nek hí­res záró­sorát, ek­kép­pen: „és fe­jem fe­lett el­re­pül a nik­kel sza­mo­vár”. Járt a sza­mo­vár kéz­ről kéz­re, a Kas­sák-sor pe­dig száj­ról száj­ra, más és más hang­szín­ben, más hang­lej­tés­sel kí­sér­ve hang­zott fel a te­rem kü­lön­bö­ző pont­ja­in; mint egy bo­lyon­gó iro­dal­mi vissz­hang.