Petőcz Kálmán: A dél-szlovákiai szlovákok választási viselkedése

Ta­nul­má­nyunk a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok vá­lasz­tá­si vi­sel­ke­dé­sét, a vá­lasz­tá­so­kon ki­nyil­vá­ní­tott po­li­ti­kai pre­fe­ren­ci­á­it vizs­gál­ja. E szem­pon­tot szem előtt tart­va át­te­kin­ti a Szlo­vá­ki­á­ban ed­dig meg­ren­de­zett par­la­men­ti, re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti, hely­ha­tó­sá­gi és köz­tár­sa­sá­gi el­nö­ki vá­lasz­tá­sok, va­la­mint nép­sza­va­zás­ok ered­mé­nye­it.
A vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­ket ál­ta­lá­ban já­rá­si vagy ke­rü­le­ti bon­tás­ban vizs­gál­ják a té­má­val fog­lal­ko­zó elem­zők. Ám mi­vel a dé­li já­rá­sok­ban je­len­tős szá­mú ma­gyar ki­sebb­sé­gi sza­va­zó­pol­gár él, ezért a „nagy” szá­mok­ból el­ső pil­lan­tás­ra nem egy­ér­tel­mű, ho­gyan osz­la­nak meg egyéb­ként a szlo­vák pár­tok­ra le­adott sza­va­za­tok a szlo­vák sza­va­zók kö­ré­ben.
A 2006. évi par­la­men­ti vá­lasz­tást Robert Fico Smer ne­vű párt­ja nyer­te meg­le­he­tő­sen nagy fö­lén­­nyel, 29,14%-os ered­mén­­nyel. Gyor­san meg­szü­le­tett a Smer–HZDS– SNS ko­a­lí­ció, ame­lyet né­hány szlo­vá­ki­ai pub­li­cis­ta azon­nal „rém­álom-ko­a­lí­ció”-nak ne­ve­zett el. Mind­há­rom párt­el­nök – Robert Fico mi­nisz­ter­el­nök, Vla­di­mír Meèiar, a De­mok­ra­ti­kus Szlo­vá­ki­á­ért Moz­ga­lom (HZDS) el­nö­ke, va­la­mint Ján Slota, a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt (SNS) ve­zé­re – te­kin­tély­el­vű, po­pu­lis­ta, de­ma­góg és na­ci­o­na­lis­ta po­li­ti­kus hí­ré­ben állt. Az utób­bi ket­tő ezt az 1994–1998 kö­zöt­ti kö­zös kor­mány­zá­suk al­kal­má­val már a gya­kor­lat­ban is bi­zo­nyí­tot­ta.
A kor­mány­ala­kí­tás után lát­vá­nyo­san rom­lott a szlo­vák–ma­gyar vi­szony mind Szlo­vá­ki­án be­lül, mind a két ál­lam köz­ti kap­cso­la­tok te­rén. En­nek a fo­lya­mat­nak a ki­csú­cso­so­dá­sa az őszi vi­seg­rá­di csúcs­ta­lál­ko­zó egyik moz­za­na­ta volt, ami­kor Gyurcsány Fe­renc ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök – a ren­dez­vény há­zi­gaz­dá­ja – el­uta­sí­tot­ta a két­ol­da­lú meg­be­szé­lést Robert Fico szlo­vák kor­mány­fő­vel.
Kor­mány­pár­ti po­li­ti­ku­sok a szlo­vák–ma­gyar vi­szony­ban be­állt fe­szült­sé­gért a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ját (MKP) okol­ják: az MKP ki­szo­rult a kor­mány­ból, el­vesz­tet­te a be­fo­lyá­sát a kü­lön­bö­ző költ­ség­ve­té­si és eu­ró­pai uni­ós for­rá­sok el­osz­tá­sá­ra, s ezt az új hely­ze­tet nem ké­pes fel­dol­goz­ni. Az MKP és ál­ta­lá­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar, va­la­mint a ma­gyar­or­szá­gi köz­vé­le­mény ez­zel el­len­tét­ben a vi­szony rom­lá­sá­ért a vá­lasz­tás után meg­ala­kult szlo­vák kor­mány­ko­a­lí­ci­ót okol­ja, pon­to­sab­ban az ab­ban he­lyet fog­la­ló, szél­ső­sé­ges ma­gyar­el­le­nes­sé­gé­ről el­hí­re­sült Szlo­vák Nem­ze­ti Pár­tot.
Sok elem­ző, új­ság­író és po­li­ti­kus a nyár és az ősz fo­lya­mán mint­ha új­ból fel­fe­dez­te vol­na, hogy Szlo­vá­ki­á­ban él­nek ma­gya­rok, és hogy van szlo­vák–ma­gyar vi­szony. Szlo­vák–ma­gyar vi­szony ed­dig is volt, és az MKP kor­mány­zá­sa ide­jé­ben sem volt min­dig a leg­ide­á­li­sabb. Szá­mos – fő­leg he­lyi és re­gi­o­ná­lis szin­ten je­lent­ke­ző – prob­lé­ma ke­ze­lé­sé­re, ren­de­zé­sé­re nem ke­rült sor. Szte­re­o­tí­pi­ák­kal, mí­to­szok­kal, el­len­mí­to­szok­kal volt ter­hes ez a vi­szony ed­dig is.
Az aláb­bi ta­nul­mány iga­zol­ni, eset­leg cá­fol­ni kí­ván­ja azt a né­ze­tet (hi­e­del­met), mi­sze­rint a „dé­li” szlo­vá­kok má­sok, mint az „észa­ki­ak”, hogy ál­ta­lá­ban azok­nak a szlo­vá­kok­nak van ba­juk a ma­gya­rok­kal, a ma­gyar po­li­ti­ku­sok te­vé­keny­sé­gé­vel, a ma­gyar po­li­ti­kai pár­tok cél­ja­i­val, akik éle­tük­ben még ma­gyar em­bert nem lát­tak. Ele­mez­ni kí­ván­ja, mi­lyen tá­mo­ga­tott­sá­ga van a dé­li szlo­vá­kok kö­ré­ben az eu­ró­pai tí­pu­sú, de­mok­ra­ti­kus ér­ték­ren­det kép­vi­se­lő pár­tok­nak, il­let­ve a te­kin­tély­el­vű, a nem­ze­ti és szo­ci­á­lis populizmussal fel­vér­te­zett, de­ma­góg po­li­ti­kai cso­por­to­su­lá­sok­nak.
Meg­kí­sér­li meg­ha­tá­roz­ni Dél-Szlo­vá­kia fo­gal­mát és meg­vizs­gál­ni, va­jon van-e lét­jo­go­sult­sá­ga an­nak az el­kép­ze­lés­nek, hogy a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja „re­gi­o­ná­lis” párt­tá vál­jon, és az egész ré­gió la­kos­sá­gá­nak ér­dek­kép­vi­se­let­ét és ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­sét je­löl­je ki cél­já­ul.

1. Dél-Szlo­vá­kia fo­gal­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa

A szlo­vák–ma­gyar kér­dés ren­de­zé­sé­nek egyik fon­tos ele­me nyil­ván azok­nak a szlo­vá­kok­nak és ma­gya­rok­nak a vi­szo­nya, akik tény­le­ge­sen együtt él­nek Szlo­vá­kia dé­li ré­szén. Amen­­nyi­ben ezt a vi­szonyt kí­ván­juk vizs­gál­ni, elő­ször is tisz­táz­ni kell, mit ér­tünk Dél-Szlo­vá­ki­án, nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gye­sen la­kott te­rü­le­ten, il­let­ve ma­gya­rok ál­tal la­kott te­rü­le­ten. Eze­ket a fo­gal­ma­kat gyak­ran szi­no­ni­ma­ként hasz­nál­ják mind a szak­iro­da­lom­ban, mind a pub­li­cisz­ti­ká­ban, il­let­ve a po­li­ti­kai köz­be­széd­ben. Szlo­vák szer­zők ál­ta­lá­ban a 14 dél-szlo­vá­ki­ai já­rás al­kot­ta sá­vot szok­ták ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­let­ként kezelni.1 Ma­gyar szer­zők eh­hez a 14 já­rás­hoz ál­ta­lá­ban még hoz­zá­ve­szik a Nyitrai, il­let­ve a Nagymihályi já­rást, va­la­mint Po­zsony és Kas­sa vá­ro­sát.
Szlo­vák elem­zők és po­li­ti­ku­sok ál­ta­lá­ban hang­sú­lyoz­zák, hogy ez a ve­gyes la­kos­sá­gú, ma­gya­rok ál­tal la­kott ré­gió még így is szlo­vák több­sé­gű. (Ami kó­dolt meg­fo­gal­ma­zá­sa an­nak az üze­net­nek, hogy et­ni­kai ala­pú te­rü­le­ti au­to­nó­mi­á­nak lét­jo­go­sult­sá­ga nincs!) Va­ló­ban, ha a 14 já­rást ves­­szük ala­pul, ak­kor a ma­gya­rok a „ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók” össz­la­kos­sá­gá­nak alig 40%-át te­szik ki.2 Ha hoz­zá­ves­­szük a Nyitrai és a Nagymihályi já­rást, ak­kor a ma­gya­rok ará­nya az így be­ha­tá­rolt te­rü­let össz­la­kos­sá­gá­nak pusz­tán egy­har­ma­dá­ra csök­ken. Ez per­sze an­nak kö­szön­he­tő, hogy az el­ső­fo­kú ál­lam­igaz­ga­tá­si te­rü­le­ti egy­sé­gek (já­rá­sok) ha­tá­ra­it ilyen mó­don húz­ták meg az 1960-as cent­ra­li­zá­ció fo­lya­mán. Az 1960-as já­rás­ha­tá­ro­kat Dél-Szlo­vá­ki­á­ban csak rész­ben mó­do­sí­tot­ta az 1996-os köz­igaz­ga­tá­si és te­rü­le­ti át­szer­ve­zés: a ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók szem­pont­já­ból in­kább hát­rá­nyo­san, mint elő­nyö­sen (vö. Petőcz 1998).
2001-től Szlo­vá­ki­á­ban re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­zat­ok is mű­köd­nek. Lo­gi­kus és ké­zen­fek­vő lett vol­na, ha a re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­zat­ok te­rü­le­té­nek ki­ala­kí­tá­sá­nál job­ban fi­gye­lem­be ve­szik az et­ni­kai el­vet. Ez azon­ban nem tör­tént meg: csak nyolc ön­kor­mány­za­ti egy­ség ala­kult, még­pe­dig az ad­dig lé­te­ző nyolc má­sod­fo­kú ál­lam­igaz­ga­tá­si te­rü­le­ti egy­ség ha­tá­ra­in belül.3
A Dél-Szlo­vá­ki­á­ban élő szlo­vá­kok és ma­gya­rok vi­szo­nyát el­ső íz­ben be­ha­tó mó­don a Márai Sán­dor Ala­pít­vány vizs­gál­ta 1994-ben (Bor­dás et al. 1995). Ér­de­kes mó­don itt is fel­lel­he­tő bi­zo­nyos el­lent­mon­dás ab­ban, ho­gyan ha­tá­roz­zák meg a szer­zők a vizs­gált te­rü­le­tet. Pavol Friè szo­ci­o­ló­gus be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyá­ban egy he­lyen „a több­ség­ben ma­gya­rok lak­ta Dél-Szlo­vá­ki­á”-­ról be­szél, ugyan­ak­kor má­sutt Dél-Szlo­vá­kia et­ni­ka­i­lag ve­gyes te­rü­le­tét a 11 dé­li já­rás al­kot­ta ré­gi­ó­ként de­fi­ni­ál­ja (Bor­dás et al. 1995, 15, 27). Amint már fent em­lí­tet­tük, en­nek a két fo­ga­lom­nak a tar­tal­ma nem azo­nos. Friè ugyan­ak­kor a te­rü­let „matrjozska” jel­le­gé­ről ír: „Az et­ni­ka­i­lag ve­gyes la­kos­sá­gú Dél-Szlo­vá­kia egé­szét néz­ve [a szlo­vá­kok – P. K.] ki­sebb­ség­ben van­nak, vi­szont egyes lokalitásokban több­sé­get al­kot­nak. Eze­ken a he­lye­ken a ma­gya­rok van­nak ki­sebb­ség­ben, akik vi­szont bi­zo­nyos még ki­sebb lokalitásokban is­mét több­ség­ben van­nak, és így to­vább” (Bor­dás et al. 1995, 16).
Vé­le­mé­nyem sze­rint a „matrjozska” ha­son­lat itt sán­tít. An­nak el­le­né­re, hogy az utób­bi 80 év­ben lé­nye­ge­sen fel­la­zult a te­rü­let et­ni­kai ho­mo­ge­ni­tá­sa a be­te­le­pí­té­sek, a ter­mé­sze­tes nép­moz­gá­sok, il­let­ve az as­­szi­mi­lá­ció következményeként,4 az et­ni­kai ha­tárt azért még min­dig elég­gé vi­lá­go­san meg le­het von­ni. Te­le­pü­lés­szer­ke­ze­ti szem­pont­ból „matrjozska” jel­le­ge iga­zá­ból csak a Nyitra–Érsekújvár–Léva há­rom­szög­nek van. En­nek a te­rü­let­nek vi­szont már Tri­a­non előtt és a 20. szá­zad har­min­cas éve­i­ben is „matrjozska” jel­le­ge volt. Ezért oko­zott itt kü­lö­nös gon­dot az 1938-as ha­tár ki­je­lö­lé­se, amely egyéb­ként vi­szony­lag hű­en kö­vet­te az et­ni­kai ha­tárt. Ér­sek­új­vár és Lé­va kö­zött „igaz­sá­gos” ha­tárt húz­ni nem le­he­tett. Mint ké­sőbb lát­ni fog­juk, ez a tény az ott élő szlo­vá­kok po­li­ti­kai vi­sel­ke­dé­sé­re má­ig ki­ha­tás­sal van.
Mi­vel cé­lunk az, hogy a ma­gyar több­sé­gű ré­gi­ók­ban élő szlo­vá­kok po­li­ti­kai pre­fe­ren­ci­á­it vizs­gál­juk, ezért ami­kor Dél-Szlo­vá­ki­á­ról be­szé­lünk, a ma­gyar több­sé­gű, te­hát az et­ni­kai ha­tá­ron be­lü­li te­rü­let­ről van szó. En­nek a meg­kö­ze­lí­tés­nek van egy hát­rá­nya, ami ab­ból adó­dik, hogy ilyen köz­igaz­ga­tá­si és sta­tisz­ti­kai egy­ség nem lé­te­zik. Adat­gyűj­tés és ös­­sze­ha­son­lí­tó elem­zés szem­pont­já­ból ez két­ség­kí­vül meg­ne­he­zí­ti a fel­ada­tot, ám a vá­lasz­tott mód­szert még­is cél­sze­rű­nek tart­juk.
Se­gít­ség­kép­pen az 1990–1996 kö­zött funk­ci­o­ná­ló, ún. ide­ig­le­nes köz­igaz­ga­tá­si fel­osz­tást idéz­zük fel. Ek­kor a má­sod­fo­kú ál­lam­igaz­ga­tá­si egy­sé­gek meg­szűn­tek, és a (nagy) já­rá­so­kat ki­sebb kör­ze­tek­re osz­tot­ták. Dél-Szlo­vá­ki­á­ban ezen kör­ze­tek ha­tá­rai töb­bé-ke­vés­bé kö­vet­ték a ma­gyar–szlo­vák et­ni­kai ha­tárt. Ma­gyar­lak­ta te­rü­le­ten, il­let­ve Dél-Szlo­vá­ki­án te­hát azok­nak az 1990-es kör­ze­tek­nek a te­rü­le­tét ért­jük, ahol a ma­gya­rok ará­nya el­ér­te leg­alább a 20%-ot.5 Az így be­ha­tá­rolt te­rü­le­ten az 1991-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint kb. 60%-nyi ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély élt.

2. A mes­­szi­ről jött em­ber mí­to­sza

A dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok­ról a köz­vé­le­mény egy ré­szé­ben az a hi­e­de­lem él, hogy a ma­gya­rok­hoz va­ló vi­szo­nyu­lá­suk más, mint az „észa­ki” szlo­vá­ko­ké. Ezt a né­ze­tet elő­sze­re­tet­tel ter­jesz­tik egyes saj­tó­or­gá­num­ok és szlo­vák po­li­ti­ku­sok is. Gya­ko­ri­ak az olyan tu­dó­sí­tá­sok, ame­lyek rá­mu­tat­nak, hogy a „lent élő” szlo­vá­kok­nak és ma­gya­rok­nak sem­mi ba­juk sincs egy­más­sal, a fe­szült­sé­ge­ket „fe­lül­ről” vagy „kül­föld­ről” szít­ják. To­váb­bá, hogy a ma­gya­rok­kal ál­ta­lá­ban olyan szlo­vá­kok­nak van ba­juk, akik éle­tük­ben még ma­gyar em­bert nem lát­tak. Ezért le­het pél­dá­ul olyan tá­mo­ga­tott­sá­ga Ján Slotának Zsol­nán.
Eze­ket a né­ze­te­ket ne­ve­zi a Márai Sán­dor Ala­pít­vány (a továbbiakban MSA) idé­zett pub­li­ká­ci­ó­ja „el­len­mí­to­szok”-nak. Egy di­a­met­rá­li­san el­té­rő érv­rend­szert kí­ván­nak el­len­pon­toz­ni, amely sze­rint a szlo­vák–ma­gyar vi­szony so­sem volt jó, és a jö­vő­ben sincs esély a lé­nye­ges ja­vu­lás­ra. Az MSA fel­mé­ré­sei ja­va­részt cá­fol­ták a fent em­lí­tett „el­len­mí­tosz”-t. A szlo­vá­kok ma­gya­rok­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyá­nak szo­ci­o­ló­gi­ai és etnopszichológiai vizs­gá­la­ta meg­mu­tat­ta, hogy van­nak ugyan né­mi el­té­ré­sek az észa­ki és a dé­li szlo­vá­kok at­ti­tűd­jei, a fruszt­rá­ci­ók mér­té­ke, a szte­re­o­tí­pi­ák el­ter­jedt­sé­ge és jel­le­ge kö­zött, ezek azon­ban nem an­­nyi­ra je­len­tő­sek, mint ami­re eset­leg szá­mí­ta­ni le­he­tett vol­na.
Mi va­la­mi­vel egy­sze­rűbb és ke­vés­bé idő­igé­nyes mód­szert vá­lasz­tot­tunk a dé­li és az észa­ki szlo­vá­kok ma­gya­rok­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyá­nak vizs­gá­la­tá­hoz. Ha ugyan­is fel­tételezzük, hogy a dé­li szlo­vá­kok más­ként vi­szo­nyul­nak a ma­gyar­kér­dés­hez, mint az észa­ki­ak, ak­kor en­nek meg kel­le­ne mu­tat­koz­nia a vá­lasz­tá­so­kon ki­nyil­vá­ní­tott po­li­ti­kai pre­fe­ren­ci­á­i­kon. Te­hát sta­tisz­ti­ka­i­lag szig­ni­fi­kán­san ki­sebb mér­ték­ben kel­le­ne vá­lasz­ta­ni­uk a na­ci­o­na­lis­ta de­ma­gó­gi­át hir­de­tő vagy leg­alább­is an­nak sza­bad te­ret adó pár­to­kat, po­li­ti­ku­so­kat.
A szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­ket tag­la­ló elem­zé­sek, pél­dá­ul Vla­di­mír Krivý mun­kái (pl. Krivý – Feglová – Balko, 1996; Krivý 2002a, b) ar­ra mu­tat­nak rá, hogy a HZDS-nek és az SNS-nek nincs je­len­tős tá­mo­ga­tott­sá­ga a dé­li já­rá­sok­ban. Ez két­ség­kí­vül így van, ha a nagy szá­mo­kat néz­zük és a já­rá­si bon­tás­ban köz­zé­tett adat­so­ro­kat vizs­gál­juk. Ha azon­ban te­le­pü­lé­si szin­ten vizs­gál­juk a kér­dést, és azt néz­zük, ho­gyan osz­la­nak meg a pre­fe­ren­ci­ák csak a szlo­vák sza­va­zók kö­ré­ben, sok­kal ár­nyal­tabb ké­pet ka­punk.
Itt lát­szó­lag egy mód­szer­ta­ni prob­lé­má­ba üt­kö­zünk: a Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ál­tal köz­zé­tett ada­tok­ból nem tud­juk pon­to­san ki­mu­tat­ni, hány ma­gyar, il­let­ve hány szlo­vák sza­va­zott. Azt sem tud­juk tel­jes bi­zo­nyos­ság­gal meg­ál­la­pí­ta­ni, mi­lyen volt a „ke­reszt­sza­va­zás” mér­té­ke, te­hát hány szlo­vák sza­va­zott az MKP-re, és hány ma­gyar sza­va­zott szlo­vák párt­ra. Ezért a ta­nul­mány táb­lá­za­ta­i­ban sze­rep­lő ada­tok egé­szen pre­cí­zen meg­fo­gal­maz­va nem azt mu­tat­ják, ho­gyan sza­vaz­tak a Dél-Szlo­vá­ki­á­ban élő szlo­vá­kok, ha­nem azt, mi­lyen arány­ban sza­vaz­tak a „szlo­vák” pár­tok­ra azok, akik nem az MKP-re vagy az MKP je­lölt­je­i­re vok­sol­tak. Ez ugyan­is pon­to­san meg­ál­la­pít­ha­tó. Ám az ös­­szes ed­di­gi szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tás és nép­sza­va­zás ered­mé­nye­i­nek át­ta­nul­má­nyo­zá­sa után elég nagy bi­zo­nyos­ság­gal ál­lít­hat­juk, hogy a ket­tő kö­zöt­ti kü­lönb­ség – leg­alább­is az utób­bi két par­la­men­ti vá­lasz­tás ese­té­ben – oly cse­kély, hogy sta­tisz­ti­kai je­len­tő­sé­ge gya­kor­la­ti­lag nincs. En­nek a prob­lé­má­nak a vizs­gá­la­tá­ra az egyes táb­lá­za­tok elem­zé­se­kor még vis­­sza­té­rünk.

3. A 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok

3.1. Szlo­vák sza­va­zók és szlo­vák pár­tok­ra sza­va­zók: men­­nyi­re fe­di egy­mást a két hal­maz?

1. táb­lá­zat. Par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok 2006. A szlo­vák sza­va­za­tok meg­osz­lá­sa a dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok­ban (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: a www.statistics.sk/nrsr_2006 alap­ján a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.

Meg­jegy­zés: MKP – Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja, SDKÚ – Slovenská demokratická a kresanská únia (Szlo­vák De­mok­ra­ti­kus és Ke­resz­tény Unió), KDH – Kresanskodemokratické hnutie (Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom), SF – Slobodné fó­rum (Sza­bad Fó­rum), Smer, SNS – Slovenská národná strana (Szlo­vák Nem­ze­ti Párt), KSS – Komunistická strana Slovenska (Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja), HZDS – Hnutie za demokratiké slovensko (De­mok­ra­ti­kus Szlo­vá­ki­á­ért Moz­ga­lom)

* Nincs adat.

Néz­zük te­hát az 1. táb­lá­za­tot, amely a 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tások­ról ad ké­pet! Eb­ben az egy eset­ben mi is a „ha­gyo­má­nyos” 16 dé­li já­rást ves­­szük ala­pul. Az ösz­­szes sza­va­zás­ra jo­go­sult sze­mély­re ki­ve­tít­ve meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy ezek­ben a já­rá­sok­ban a vá­lasz­tá­si rész­vé­tel nagy­já­ból meg­fe­lelt a szlo­vá­ki­ai át­lag­nak. Nyu­gat­ról ke­let fe­lé ha­lad­va mér­sé­kel­ten csök­kent a rész­vé­te­li arány, ami szin­tén tük­rö­zi az or­szá­gos ten­den­ci­át. A ma­gya­rok több­sé­gét ma­gá­ban fog­la­ló nyu­ga­ti já­rá­sok­ban ma­ga­sabb volt a rész­vé­te­li arány az át­lag­nál (a Dunaszerdahelyi és az Ér­sek­új­vá­ri já­rás­ban rá­adá­sul jó­val ma­ga­sabb). Ezért nagy va­ló­szí­nű­ség­gel meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy or­szá­gos vi­szony­lat­ban is ma­ga­sabb volt a ma­gya­rok rész­vé­te­li ará­nya az 54,67%-os át­lag­nál, még­pe­dig kb. 1%-kal, mi­köz­ben Lo­sonc­tól ke­let­re a ma­gya­rok vá­lasz­tá­si ked­ve ala­cso­nyabb volt, mint nyugaton.6
Ha ös­­sze­ha­son­lít­juk az MKP-re sza­va­zók ará­nyát és a 2001-es nép­szám­lá­lás ada­ta­it, azt lát­juk, hogy két já­rás ki­vé­te­lé­vel min­den­hol töb­ben sza­vaz­tak az MKP-re, mint amen­­nyi ma­gyar az adott te­rü­le­ten „hi­va­ta­lo­san” ki­mu­tat­ha­tó. (A két „kakukktojás”-járásban – a Ri­ma­szom­ba­ti­ban és a Tőketerebesiben – is csak mi­ni­má­lis volt az el­té­rés.) En­nek egyik ké­zen­fek­vő ma­gya­rá­za­ta az, hogy vi­szony­lag je­len­tős szá­mú szlo­vák az MKP-re vok­solt. Ezen­kí­vül még egy sor egyéb té­nye­ző játsz(hat)ott sze­re­pet en­nek az ered­mény­nek a ki­ala­ku­lá­sá­nál:
1. Mint már ar­ra rá­mu­tat­tunk, a ma­gya­rok vá­lasz­tá­si ked­ve va­la­mi­vel na­gyobb, mint az or­szá­gos át­lag.
2. A ma­gya­rok ked­ve­zőt­le­nebb kor­fá­ja kö­vet­kez­té­ben a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek kö­ré­ben ma­ga­sabb a sza­va­zás­ra jo­go­sult sze­mé­lyek ará­nya, mint a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­ek kö­ré­ben. Szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban 2006-ban a sza­va­zás­ra jo­go­sult sze­mé­lyek az össz­la­kos­ság 79%-át tet­ték ki. A 2001. évi nép­szám­lá­lás­nak a bi­o­ló­gi­ai kor­cso­port­ok sze­rin­ti meg­osz­lás­ra vo­nat­ko­zó ada­tai azt mu­tat­ják, hogy Szlo­vá­kia ma­gyar né­pes­sé­gé­nek vi­szont kb. 81-81,5%-a vá­lasz­tó­ko­rú, ami a ha­son­ló össz­né­pes­sé­gi mu­ta­tó­hoz vi­szo­nyít­va leg­alább 2%-kal több.
3. Az MKP-re nem­csak azok sza­vaz­nak, akik hi­va­ta­lo­san ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­nek vall­ják ma­gu­kat, ha­nem azok kö­zül is so­kan, akik ma­gyar­nak ér­zik ma­gu­kat, te­hát:
– ma­gyar anyanyelvűek;7
– azok, akik va­la­mi­lyen ob­jek­tív vagy szub­jek­tív ok mi­att (akár ké­nyel­mes­ség­ből) hi­va­ta­lo­san szlo­vák­nak je­lö­lik ma­gu­kat;
– a ket­tős iden­ti­tá­sú, ve­gyes há­zas­ság­ból szár­ma­zó sze­mé­lyek egy ré­sze, akik egyéb­ként túl­nyo­mó­részt szlo­vák­nak vall­ják ma­gu­kat.
Ha a ma­gyar anya­nyel­vű­ek szá­má­ból in­du­lunk ki, a sza­va­zás­ra jo­go­sul­tak ará­nyát 81,5%-ra, a vá­lasz­tá­si rész­vé­tel ará­nyát pe­dig 56%-ra tes­­szük, ak­kor kb. 260 000 po­ten­ci­á­lis sza­va­zót ka­punk. Az MKP-re sza­va­zók szá­ma 2006-ban ös­­sze­sen 269 111 volt. En­nél a szá­mí­tás­nál te­hát 9-10 ezer sza­va­zat­több­le­tet ka­punk.
Ha vi­szont a „tisz­ta” szlo­vák ke­rü­le­tek­ben ha­son­lít­juk ös­­sze a nép­szám­lá­lá­si ada­to­kat és az MKP vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­it (is­mét a 81,5-es és 56-os ko­ef­fi­ci­en­sek­kel szá­mol­va), ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­ha­tunk, hogy a Trencséni, Zsol­nai és Eper­je­si ke­rü­let­ben 1700-1800 „tisz­ta” szlo­vák sza­va­zott az MKP-re. Ez az egész or­szág­ra ki­ve­tít­ve hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 4500-5000 sza­va­za­tot tesz ki.
Vé­le­mé­nyem sze­rint ez a má­so­dik szám a re­á­lis. Ám ha a 10 000-es szá­mot vesszük is ala­pul, ez alig 4%-a az MKP-re sza­va­zók szá­má­nak, és az ös­­szes sza­va­zó­nak is csak 0,43%-a. Te­hát nem kö­ve­tünk el nagy hi­bát, ha a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek elem­zé­sé­nél a „szlo­vák” sza­va­za­to­kat a „szlo­vák” pár­tok­ra (= nem az MKP-re) le­adott sza­va­za­tok­kal azo­no­sít­juk.

3.2. A szlo­vák sza­va­za­tok meg­osz­lá­sa

Az 1. táb­lá­zat vizs­gá­la­tá­nál el­ső pil­lan­tás­ra szem­be­tű­nik, hogy a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt tá­mo­ga­tott­sá­ga egy­ál­ta­lán nem ala­cso­nyabb, mint a szlo­vá­ki­ai át­lag, és a vizs­gált já­rá­sok több­sé­gé­ben a csak szlo­vák sza­va­za­tok­ra ki­ve­tí­tett or­szá­gos mu­ta­tót is meg­kö­ze­lí­ti. Ki­vé­telt pusz­tán a Dunaszerdahelyi já­rás ké­pez, va­la­mint rész­ben a ke­let-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok.
A Smer tá­mo­ga­tott­sá­ga kö­rül­be­lül meg­fe­lel az or­szá­gos át­lag­nak. Nyu­gat­ról ke­let­re ha­lad­va mér­sé­kel­ten nö­vek­szik, még­pe­dig az SDKÚ-val for­dí­tott arány­ban, amely­nek a tá­mo­ga­tott­sá­ga vi­szont ke­let fe­lé ha­lad­va csök­ken. Az is szem­be­tű­nő, hogy a kom­mu­nis­ta párt, amely or­szá­go­san nem lép­te át a par­la­ment­be ju­tás­hoz szük­sé­ges 5%-os kü­szö­böt, Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a Szenci já­rás ki­vé­te­lé­vel át­la­gon felül tel­je­sí­tett. A leg­jobb ered­ményt Gömörben és Nóg­rád­ban (a Nagy­kür­tös­től Rozs­nyó­ig ter­je­dő ré­gi­ó­ban), te­hát a struk­tu­rá­lis gon­dok­kal és mun­ka­nél­kü­li­ség­gel leg­in­kább súj­tott vi­dé­ken. Itt ta­pasz­tal­hat­juk egyéb­ként a leg­na­gyobb kü­lönb­sé­get a Smer és az SDKÚ kö­zött is, a Smer ja­vá­ra.
A HZDS ered­mé­nye meg­fe­lel az or­szá­gos át­lag­nak, sőt a leg­több já­rás­ban meg is ha­lad­ja azt. Lé­nye­ge­sen el­ma­radt az or­szá­gos tel­je­sít­mé­nyé­től vi­szont a KDH, amely csak a re­gi­o­ná­lis bás­tyái (Po­zsony, Nyitra, Kas­sa) von­zás­kör­ze­té­ben tu­dott át­la­gon felül tel­je­sí­te­ni.
A Sza­bad Fó­rum­nak (SF) bal­ol­da­li li­be­rá­lis prog­ram­já­val nem si­ke­rült be­jut­nia a par­la­ment­be, és az or­szá­gos át­lag­nál a dé­li szlo­vá­kok kö­ré­ben sem volt sok­kal sike­resebb.8
A Smer és az SDKÚ kö­zöt­ti leg­na­gyobb kü­lönb­ség az SDKÚ ja­vá­ra a Szenci és a Dunaszerdahelyi já­rás­ban ta­pasz­tal­ha­tó. Ez nyil­ván a po­zso­nyi, li­be­rá­li­sabb kör­nye­zet ki­su­gár­zá­sá­nak kö­szön­he­tő. Mi­ért van vi­szont ak­ko­ra kü­lönb­ség a két já­rás kö­zött az SNS tel­je­sít­mé­nye te­kin­te­té­ben? Mi le­het az oka az SNS ki­ug­ró­an si­ke­res sze­rep­lé­sé­nek az Ér­sek­új­vá­ri já­rás­ban? Vi­lá­go­sabb ké­pet ka­punk er­ről, ha meg­néz­zük a 2. táb­lá­za­tot, amely a dél-szlo­vá­ki­ai vá­ro­sok vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­it mu­tat­ja.

2. táb­lá­zat. A 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok 15 dél-szlo­vá­ki­ai vá­ros­ban. A szlo­vák sza­va­za­tok meg­osz­lá­sa (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: a www.statistics.sk alap­ján a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.

Az Ér­sek­új­vá­ri já­rás két ma­gyar­lak­ta vá­ro­sá­ban, Ér­sek­új­vár­ban és Pár­kány­ban 10-11% kö­rü­li az SNS ered­mé­nye. Ha­son­ló a hely­zet, de az SNS-re néz­ve ked­ve­zőt­le­nebb, a já­rás egész dé­li ré­szé­ben, amely tel­je­sen ma­gyar jel­le­gű. Az SNS mu­ta­tó­it te­hát a já­rás észa­ki fe­le ja­vít­ja fel, amely­nek, mint fen­tebb em­lí­tet­tem, „matrjozska” jel­le­ge van (ma­gyar és szlo­vák fal­vak vál­ta­koz­nak). Eb­ben a já­rás­ban te­hát az et­ni­kai ha­tár kö­ze­lé­ben élő szlo­vá­kok tá­mo­gat­ják a leg­na­gyobb mér­ték­ben az SNS-t.
Néz­zük, ho­gyan vo­nat­koz­tat­ha­tó ez a meg­ál­la­pí­tás a Szenci és a Dunaszer­da­helyi já­rás­ra! A 2. táb­lá­zat­ból lát­juk, hogy az SNS vo­nat­ko­zá­sá­ban a két já­rás vá­ro­sai „má­sol­ják” a já­rá­si áb­rát. Som­or­ján, Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren az SNS tá­mo­ga­tott­sá­ga jó­val ala­cso­nyabb, mint Szencen.
En­nek a ma­gya­rá­za­ta a kö­vet­ke­ző le­het: Mind­két já­rás­ban vi­szony­lag ma­gas volt a né­pes­ség­nö­ve­ke­dés az 1989 utá­ni idő­szak­ban (1991–2001 kö­zött 3,9, il­let­ve 2,8 százalékponttal).9 Eköz­ben a ma­gya­rok szá­ma csök­kent (13,6, il­let­ve 1,7 szá­za­lék­pont­tal), te­hát a nö­ve­ke­dés a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­ek­nél je­lent meg. A nö­ve­ke­dés el­ső­sor­ban a be­köl­tö­zé­sek­nek tud­ha­tó be. De mi­köz­ben a Dunaszerdahelyi já­rás­ba, fő­leg Fel­ső-Csal­ló­köz­be, po­zso­nyi szlo­vák csa­lá­dok köl­töz­tek „le”, Szencre az et­ni­kai ha­tá­ron le­vő vagy a mö­göt­te fek­vő fal­vak­ból szár­má­zó szlo­vá­kok köl­töz­tek „fel” (kö­ze­lebb Po­zsony­hoz). A fel­ső-csal­ló­kö­zi „új szlo­vá­kok” a po­zso­nyi li­be­rá­li­sabb men­ta­li­tást hoz­zák ma­guk­kal – egyéb­ként is ja­va­részt Po­zsony­ban dol­goz­nak. Azt, hogy le­köl­töz­nek a tisz­ta ma­gyar fal­vak­ba, il­let­ve Som­or­já­ra, ön­ként vál­lal­ták – tisz­tá­ban vol­tak an­nak min­den ve­le­já­ró­já­val, hogy ott ma­gyar kö­zeg­be ke­rül­nek.
Ha job­ban meg­néz­zük a 2. táb­lá­za­tot, azt lát­juk, hogy Somorja a vizs­gált vá­ro­sok kö­zül az egyet­len, ahol a szlo­vá­kok kö­ré­ben a 2006 előt­ti kor­mány­ko­a­lí­ció szlo­vák ré­sze fö­lé­nye­sen győ­zött. (Ha az SDKÚ-ból ki­vált Sza­bad Fó­ru­mot is ide­szá­mít­juk, va­la­mint az Új Pol­gá­ri Szö­vet­sé­get [Aliancia nového obèana, ANO], amely a táb­lá­zat­ban nem sze­re­pel.) A má­sik vá­ros, ahol nem nyert az új kor­mány­ko­a­lí­ció, ép­pen Szenc, nyil­ván a ré­geb­ben ott élő szlo­vá­kok­nak, il­let­ve a rész­ben szin­tén Po­zsony­ból „ki­köl­tö­zők”-nek kö­szön­he­tő­en. Az ös­­szes töb­bi vizs­gált vá­ros­ban vi­szont az ad­di­gi el­len­zék (te­hát a nem­ze­ti po­pu­lis­tá­nak ne­vez­he­tő pár­tok ko­a­lí­ci­ó­ja) szer­zett több­sé­get.
Ves­sünk most egy pil­lan­tást ar­ra, ho­gyan sza­vaz­tak a „ma­gyar ten­ger” kel­lős kö­ze­pén élő dunaszerdahelyi és nagymegyeri szlo­vá­kok! Kö­rül­be­lül fe­le-fe­le arány­ban ré­sze­sí­tet­ték előny­ben az ad­di­gi kor­mány­pár­to­kat, il­let­ve az el­len­zé­ket. Ám azok, akik a nem­ze­ti po­pu­lis­ta pár­to­kat vá­lasz­tot­ták, in­kább a HZDS fe­lé haj­lot­tak, mint az SNS fe­lé. Egé­szen meg­le­pő­en ma­gas eb­ben a két vá­ros­ban – a töb­bi vá­ros­hoz ké­pest – a HZDS-re sza­va­zók ará­nya. Ez leg­in­kább az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a „tisz­ta” ma­gyar kör­nye­zet­ben élő szlo­vá­kok, akik fruszt­rá­ci­ó­ként élik meg ezt a hely­ze­tet, sok­kal in­kább Vla­di­mír Meèiarban lát­ják a tá­maszt vélt vagy va­lós sé­rel­me­ik ke­ze­lé­sé­ben, sok­kal in­kább ben­ne lát­ják a „meg­vál­tót”, mint Ján Slotában. Ér­zik, hogy Slota stí­lu­sa az ő kör­nye­ze­tük­ben nem „be­vet­he­tő”. Meèiart az el­kö­vet­ke­ző évek­ben nyil­ván Robert Fico fog­ja e „mes­si­á­si” sze­rep­ben fel­vál­ta­ni.
A (töb­bé-ke­vés­bé) ho­mo­gén ma­gyar töm­bön be­lül Meèiarra és Slotára el­ső­sor­ban azok a szlo­vá­kok és le­szár­ma­zot­ta­ik sza­vaz­nak, akik az 1918-tól 1990-ig ter­je­dő idő­szak­ban nem ön­ként, sza­bad el­ha­tá­ro­zás­ból jöt­tek le Dél-Szlo­vá­ki­á­ba, ha­nem va­la­mi­lyen kül­de­tés tel­je­sí­tő­i­ként, még­pe­dig az et­ni­kai ha­tár mö­göt­ti te­rü­le­tek­ről. ők to­vább­ra sem tud­ják fel­dol­goz­ni ma­guk­ban az ab­ból szár­ma­zó fruszt­rá­ci­ót, hogy „sa­ját ál­la­muk te­rü­le­tén” má­sok aka­ra­ta is ér­vé­nye­sül, hogy Szlo­vá­kia nem csak a szlo­vá­ko­ké, hogy a kül­de­tés – te­hát a ma­gyar­lak­ta vi­dé­kek be­ta­go­lá­sa a szlo­vák ál­lam­test­be, eset­leg elszlovákosítása („visszaszlovákosítása”) – nem si­ke­rült ma­ra­dék­ta­la­nul, leg­alább­is az ő ge­ne­rá­ci­ó­juk szá­má­ra és ide­jé­ben biz­to­san nem. A szlo­vák nem­zet­ál­lam meg­ala­kult, ben­ne még­is ide­gen kör­nye­zet­ben ér­zik ma­gu­kat. Fel­ve­szik a „sün­disz­nó­ál­lást” a „ter­jesz­ke­dő, kö­ve­te­lé­se­i­ket ál­lan­dó­an fo­ko­zó, és a szlo­vá­ko­kat sa­ját ál­la­mu­kon be­lül diszk­ri­mi­ná­ló” ma­gya­rok­kal szemben.10
Ke­let fe­lé ha­lad­va az ada­tok ta­nul­má­nyo­zá­sá­nál is­mét va­la­mi­vel ár­nyal­tabb ké­pet ka­punk, ha a já­rá­si táb­lá­za­tot a vá­ro­sok­ról ké­szí­tett táb­lá­zat­tal vet­jük ös­­sze. Mi­vel a ma­gyar et­ni­kai sáv Ipoly­ság­tól ke­let­re sok­kal kes­ke­nyebb, mint nyu­ga­ton, így a já­rá­sok észak–dé­li el­nyúlt­sá­gá­ból kö­vet­ke­ző tor­zu­lás sok­kal job­ban ér­vé­nye­sül. A vá­ro­si táb­lá­zat­ból lát­juk, hogy Bod­rog­köz­ben gya­kor­la­ti­lag ki­ala­kult a szlo­vák két­párt­rend­szer: a Smer és az SDKÚ fel­osz­tot­ta egy­más kö­zött a te­re­pet, az Ung-vidéken a Smer fö­lé­nye­sen ta­rolt. A gömöri és nóg­rá­di vá­ro­sok­ban is át­la­gon fe­lü­li a Smer tá­mo­ga­tott­sá­ga – a HZDS ká­rá­ra. A KDH gya­kor­la­ti­lag nem lé­te­zik, vi­szont a SNS tá­mo­ga­tott­sá­ga elég­gé je­len­tős, ami va­ló­szí­nű­leg leg­alább úgy a ro­mák je­len­lé­té­re va­ló re­ak­ció, mint a ma­gya­ro­ké­ra.

4. Az ed­di­gi szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa

4.1. Egy szlo­vák szi­get a ma­gyar ten­ger­ben

To­vább­lép­ve meg­kí­sé­rel­jük ös­­sze­ha­son­lí­ta­ni az ed­di­gi négy szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tás ered­mé­nye­it öt dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sen. Emel­lett meg­pró­bá­lunk rá­mu­tat­ni azok­ra a tren­dek­re, ame­lyek kö­ve­tik az or­szá­gos fo­lya­ma­to­kat, il­let­ve ame­lyek el­tér­nek azok­tól. Az ed­dig tár­gyalt te­le­pü­lé­sek kö­zé beemel­jük a Ko­má­ro­mi já­rás­ban fek­vő Újgyallát (Dulovce).
Újgyalla egy „tisz­ta” szlo­vák szi­get, kö­rül­vé­ve ma­gyar te­le­pü­lé­sek­kel, mé­lyen a ma­gyar töm­bön be­lül. A tö­rö­kök ki­űzé­sét kö­ve­tő­en, a 18. szá­zad kö­ze­pén kezd­ték a szlo­vák csa­lá­dok észak­ról va­ló ide­te­le­pí­té­sét. A ki­egye­zés után a fa­lu kez­dett el­ma­gya­ro­sod­ni, de nem an­­nyi­ra, hogy el­ve­szít­se szlo­vák jel­le­gét. 1918 után szer­ve­zet­ten új te­le­pe­sek ér­kez­tek, és a fa­lu is­mét tel­je­sen szlo­vák lett. 1938–1941 kö­zött az új te­le­pe­sek kö­zül so­kan el­hagy­ták a fa­lut, 1945 után azon­ban vis­­sza­tér­tek. Is­mét ki­ala­kult Újgyalla tisz­ta szlo­vák jel­le­ge, amit a mai na­pig is őriz.
Az újgyallai szlo­vá­kok vá­lasz­tá­si vi­sel­ke­dé­sét vizs­gál­va 2002-ig Vla­di­mír Meèiar „min­den­ha­tó­sá­gát” fi­gyel­het­jük meg. A HZDS-re lé­nye­ge­sen na­gyobb arány­ban sza­vaz­tak a fa­lu­ban, mint or­szá­gos vi­szony­lat­ban a szlo­vá­kok kö­ré­ben. Az 1994-es 58%-os, de még a 2002-es 38%-os ered­mény is te­kin­télyt pa­ran­cso­ló.
3. táb­lá­zat. Par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok öt dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sen 1994–2006. A szlo­vák sza­va­za­tok el­osz­lá­sa (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: a www.statistics.sk alap­ján a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.

Meg­jegy­zés: MKP – Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja, DÚ – Demokratická únia (De­mok­ra­ti­kus Unió), KDH – Kresanskodemokratické hnutie (Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom), DS – Demokratická strana (De­mok­ra­ta Párt), SD¼ – Strana demokratickej ¾avice (De­mok­ra­ti­kus Bal­ol­dal Párt­ja), HZDS – Hnutie za demokratiké Slovensko (De­mok­ra­ti­kus Szlo­vá­ki­á­ért Moz­ga­lom), SNS – Slovenská národná strana (Szlo­vák Nem­ze­ti Párt), ZRS – Združenie robotníkov Slovenska (Szlo­vák Mun­kás­szö­vet­ség), SDK – Slovenská demokratická koalícia (Szlo­vák De­mok­ra­ti­kus Ko­a­lí­ció), PSNS – Pravá Slovenská národná strana (Iga­zi Szlo­vák Nem­ze­ti Párt)
* Az SD¼ a Kö­zös Vá­lasz­tás (Spoloèná vo¾ba) el­ne­ve­zé­sű vá­lasz­tá­si ko­a­lí­ci­ót ve­zet­te, amely raj­ta kí­vül az SDSS (Sociálnodemokratická strana Slovenska – Szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt), az SZS (Strana zelených – Zöl­dek Párt­ja) és a HP (Hnutie po¾nohospodárov – Szö­vet­ke­ze­ti Moz­ga­lom) pár­to­kat tö­mö­rí­tet­te.
** Nincs adat.
*** A sza­va­zat­arány­ok ki­szá­mí­tá­sá­nál fi­gye­lem­be vet­tük a (ma­gyar) Moz­ga­lom a Meg­bé­ké­lé­sért és a Jó­lét­ért ered­mé­nyét is. Ez or­szá­go­san 0,12%-ot tett ki.
**** Az SDK vá­lasz­tá­si ko­a­lí­ció to­váb­bi két tag­ja az SDSS és a SZ (Strana zelených – Zöl­dek Párt­ja).

Eh­hez ké­pest a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt11 sze­rep­lé­se sze­ré­nyebb­nek tű­nik. Mint már ar­ra rá­mu­tat­tunk Dunaszerdahely és Nagymegyer ese­té­ben, Meèiarban a vi­szony­la­gos el­szi­ge­telt­ség­ben élő szlo­vá­kok na­gyobb tá­maszt vél­nek fel­fe­dez­ni (leg­alább­is 2002-ig így volt), mint az SNS-es po­li­ti­ku­sok­ban. En­nek el­le­né­re lát­ni kell, hogy a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt is min­dig job­ban tel­je­sí­tett Újgyallán, mint or­szá­go­san. Sőt, a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt tá­mo­ga­tott­sá­ga fo­lya­ma­to­san nő. A 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok so­rán el­ső íz­ben meg­előz­te a HZDS-t, még­hoz­zá elég nagy kü­lönb­ség­gel.
Az SNS 16,7%-a rend­kí­vül ma­gas szám, és nem ar­ra vall, hogy a dé­li szlo­vá­kok ma­ra­dék­ta­la­nul ki­bé­kül­tek vol­na a ma­gyar ki­sebb­ség kor­mány­za­ti sze­rep­vál­la­lá­sá­val, a ma­gyar elem na­gyobb tér­hó­dí­tá­sá­val. Az a té­tel is meg­kér­dő­je­le­ző­dik, hogy a szlo­vák–ma­gyar vi­szony­ban új­ból fel­lán­go­ló in­du­la­tok csak­is a vá­lasz­tá­sok utá­ni tör­té­né­sek­kel ma­gya­ráz­ha­tók. A Smer szin­tén na­gyon jól sze­re­pelt Újgyallán. 39,5%-os ered­mé­nye lé­nye­ge­sen jobb, mint a párt or­szá­gos át­la­ga. Mind­há­rom po­pu­lis­ta párt ered­mé­nyét ös­­sze­ha­son­lít­va azt lát­juk, hogy Vla­di­mír Meèiar a fa­lu­ban még min­dig nép­sze­rűbb, mint más vi­dé­ke­ken, ám sza­va­za­tai fo­ko­za­to­san át­száll­nak a Smerre és az SNS-re.
A négy vá­lasz­tást ös­­sze­ha­son­lít­va meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a nyu­ga­ti tí­pu­sú és a po­pu­lis­ta pár­tok köz­ti sza­va­zat­arány a fa­lu­ban gya­kor­la­ti­lag nem vál­to­zik – 25:75 kö­rül van. Újgyalla egy kü­lön vi­lág, ahol a nem­ze­ti ho­va­tar­to­zás sok­kal hang­sú­lyo­sab­ban je­le­nik meg vá­lasz­tá­si mo­ti­vá­ci­ó­ként, mint más ré­gi­ók­ban.
Ez az „izolacionizmus” más po­li­ti­kai meg­nyil­vá­nu­lá­sok­nál is ki­ta­pint­ha­tó. A 2003. évi EU-csatlakozásról szó­ló nép­sza­va­zá­son csu­pán 41,36%-nyi újgyallai vá­lasz­tó­pol­gár vett részt, eb­ből is 13,5% a be­lé­pés el­len sza­va­zott. Az or­szá­gos szá­mok­tól, il­let­ve a dél-szlo­vá­ki­ai vá­ro­so­ké­tól me­rő­ben el­té­rő ez az ered­mény. Szlo­vá­kia sza­va­zás­ra jo­go­sult pol­gá­ra­i­nak ugyan­is 52,15%-kal já­rult az ur­nák­hoz a nép­sza­va­zás­kor, de Som­or­ján 58,15%, Ko­má­rom­ban pe­dig 57,39% volt a rész­vé­te­li arány. Or­szá­gos vi­szony­lat­ban 6,20%-nyi­an sza­vaz­tak a be­lé­pés el­len, Som­or­ján pusz­tán 2,74%, Ko­má­rom­ban pe­dig csak 2,73%.

4.2. Ma­gyar több­sé­gű vá­ro­sok – a ma­gya­rok

A ma­gya­rok sza­va­zá­sá­ra uta­ló szá­mok­ból lát­ha­tó (lásd 3. táb­lá­zat), hogy míg 2006-ban és 2002-ben gya­kor­la­ti­lag min­den ma­gyar sza­va­zó az MKP-re sza­va­zott, sőt még azok is, akik hi­va­ta­lo­san nem vall­ják ma­gu­kat ma­gyar­nak, ad­dig az 1994-es és az 1998-as vá­lasz­tá­son ez né­mi­leg el­té­rő­en ala­kult. Ál­ta­lá­ban ke­ve­seb­ben sza­vaz­tak az MKP-re, mint amen­­nyi­re az 1991. évi nép­szám­lá­lá­si ada­tok­ból szá­mí­ta­ni le­he­tett vol­na.
1998-ban a ma­gya­rok – a szlo­vá­kok­hoz ha­son­ló­an – na­gyon óhaj­tot­ták a vál­to­zást. Mi­vel en­nek a zá­lo­gát kö­zü­lük is so­kan a Mikuláš Dzurinda ál­tal ve­ze­tett Szlo­vák De­mok­ra­ti­kus Ko­a­lí­ci­ó­ban vél­ték fel­fe­dez­ni, a sza­va­zó­ur­nák­nál nyo­ma­té­kot ad­tak eme meg­győ­ző­dé­sük­nek. A ma­gya­rok szin­tén ki akar­ták ven­ni a ré­szü­ket a nagy pár­harc, a „jó” (vagy leg­alább re­mé­nye­ket kel­tő) Dzurinda és a „rossz” Meèiar köz­ti küz­de­lem el­dön­té­sé­ben. Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó az SDK na­gyon ma­gas, il­let­ve az MKP vi­szony­lag ala­csony sza­va­za­ti ará­nya a ma­gyar­lak­ta vá­ro­sok­ban. Ke­le­ten a ma­gya­rok kö­zött is hó­dí­tott a „Schuster-jelenség”. A ké­sőb­bi köz­tár­sa­sá­gi el­nök párt­ja, a SOP (Strana obèianskeho porozumenia – Pol­gá­ri Egyet­ér­tés Párt­ja) el­ső­sor­ban Ke­let-Szlo­vá­ki­á­ban szer­zett vok­sa­i­nak kö­szön­het­te par­la­ment­be ju­tá­sát – fi­gye­lem­re mél­tó a Királyhelmecen el­ért 32%-os „szlo­vák” rész­arány –, de Dél-Szlovákia-szerte is akad­tak szép szám­mal tá­mo­ga­tói, mi­u­tán a vá­lasz­tá­si kam­pány­ban elég sok gesz­tust tett a ma­gya­rok fe­lé. A De­mok­ra­ti­kus Bal­ol­dal Párt­ja (SD¼), ha­son­ló­an az 1994-es vá­lasz­tás­hoz, szin­tén szer­zett szá­mot­te­vő ma­gyar sza­va­za­tot. E há­rom szlo­vák párt ma­gyar te­rü­le­ten foly­ta­tott vi­szony­lag si­ke­res hó­dí­tá­sá­hoz ter­mé­sze­te­sen hoz­zá­já­rult az, hogy a Vla­di­mír Meèiar ál­tal kez­de­mé­nye­zett új vá­lasz­tó­jo­gi tör­vény ar­ra kényszerítette a Ma­gyar Ko­a­lí­ció há­rom párt­ját, a Ma­gyar Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­gal­mat, az Együtt­élés Po­li­ti­kai Moz­gal­mat és a Ma­gyar Pol­gá­ri Pár­tot, hogy egye­sül­je­nek. Az egye­sü­lés fo­lya­ma­tát kí­sé­rő, az egyes pár­to­kon be­lü­li és a pár­tok köz­ti vi­ták, bo­nyo­dal­mak, ki­sebb-na­gyobb eti­kát­lan­sá­gok a pár­tok sza­va­zó­bá­zi­sá­nak egy ré­szét el­ked­vet­le­ní­tet­ték.
1994-ben fő­leg a bal­ol­da­li ér­zel­mű ma­gya­rok kö­zül ke­rül­tek ki azok, akik nem az MKP-t erő­sí­tet­ték. Eb­ben ter­mé­sze­te­sen köz­re­ját­szott az, hogy az SD¼-nek vol­tak be­fu­tó he­lyen sze­rep­lő ma­gyar je­lölt­jei, és volt ki­sebb­sé­gi prog­ram­ja. A párt királyhelmeci ered­mé­nye, mi­sze­rint a szlo­vák pár­tok­ra le­adott sza­va­za­tok 46%-át gyűj­töt­te be, ezek­nek a té­nyek­nek tud­ha­tó be. Itt még nyil­ván na­gyobb mér­ték­ben sze­re­pet ját­szot­tak a ré­gi párt­kö­tő­dé­sek is és a nyíl­tan vál­lalt bal­ol­da­li ér­zel­mek. 1994-ben a Ma­gyar Ko­a­lí­ció gyen­gébb sze­rep­lé­sé­hez nyil­ván hoz­zá­já­rult a há­rom ak­ko­ri ma­gyar párt he­te­kig el­hú­zó­dó, konf­lik­tu­sok­kal te­li tár­gya­lás­so­ro­za­ta a vá­lasz­tá­si szö­vet­ség meg­kö­té­sé­nek fel­tét­ele­i­ről.
Min­dent ös­­sze­vet­ve: 1994-ben és 1998-ban még vol­tak szlo­vák pár­tok, me­lyek tud­tak vagy akar­tak va­la­mit nyúj­ta­ni a ma­gya­rok­nak. 2002-től kez­dő­dő­en azon­ban, kü­lö­nös­kép­pen pe­dig azok után, hogy biz­tos­sá vált az or­szág csat­la­ko­zá­sa az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz, a szlo­vák pár­tok le­mond­tak er­ről az igye­ke­ze­tük­ről, és tel­je­sen át­en­ged­ték a te­re­pet az MKP-nek. Éke­sen bi­zo­nyít­ják ezt a tényt eme pár­tok 2006-os vá­lasz­tá­si prog­ram­jai: a ki­sebb­sé­gi kér­dés­kör­rel egyik sem fog­lal­ko­zik be­ha­tó­an. Eköz­ben vi­szont egyik szlo­vák párt sem fe­led­ke­zik meg ar­ról, hogy idő­ről idő­re elő ne húz­za az ún. ma­gyar kár­tyát, és ne áll­jon ki ke­mé­nyen a „szlo­vák ál­la­mi és nem­ze­ti ér­de­kek” meg­vé­dé­se mel­lett, füg­get­le­nül at­tól, hogy egyéb­ként a ma­gyar ki­sebb­ség po­li­ti­kai párt­ja szö­vet­sé­ge­se-e vagy sem.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar vá­lasz­tó­nak je­len­leg szin­te csak egy vá­lasz­tá­sa van: az MKP-re sza­vaz­ni. Ám hi­ba len­ne eb­ből a tény­ből azt a kö­vet­kez­te­tést le­von­ni, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok mes­­sze­me­nő­en elé­ge­det­tek len­né­nek párt­juk po­li­ti­zá­lá­sá­val. Tény, hogy or­szá­gos vi­szony­lat­ban egy szá­za­lék­nyi­val töb­ben men­tek el sza­vaz­ni, ez azon­ban így is csak 56%-ot tesz ki. Ez a szám – a ma­gya­rok kor­fá­já­nak ala­ku­lá­sát fi­gye­lem­be vé­ve – azt je­len­ti, hogy a fi­a­ta­lok kö­ré­ben még en­nél is jó­val ki­sebb a vá­lasz­tá­si kedv, a po­li­ti­ka és a köz­ügyek irán­ti ér­dek­lő­dés.
A 2006. évi de­cem­be­ri hely­ha­tó­sá­gi vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val hat ma­gyar több­sé­gű vá­ros­ban – Nagymegyeren, Pár­kány­ban, Ipoly­sá­gon, Ko­má­rom­ban, Királyhel­me­cen és Tornalján – nem az MKP pol­gár­mes­ter­je­lölt­je győ­zött. Rá­adá­sul há­rom eset­ben MKP-s par­la­men­ti kép­vi­se­lő volt a vesz­tes. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egyik bás­tyá­já­ban, Dunaszerdahelyen csak haj­szál­lal nyert az MKP ál­tal tá­mo­ga­tott pol­gár­mes­ter­je­lölt, cse­kély 76 sza­va­zat­tal. Ko­má­rom­ban még en­nél is szo­ro­sabb ered­mény szü­le­tett. A hi­va­tal­ban lé­vő pol­gár­mes­ter, aki az MKP par­la­men­ti kép­vi­se­lő­je, csu­pán 23 sza­va­zat­tal tu­dott győz­ni. Ko­má­rom­ban négy ma­gyar je­lölt in­dult, mi­köz­ben a he­lyi MKP-alapszervezet pol­gár­mes­ter­je­lölt­je nem volt azo­nos az or­szá­gos ve­ze­tés ál­tal tá­mo­ga­tott je­lölt­tel – a hi­va­tal­ban lé­vő pol­gár­mes­ter­rel –, aki ezért a vá­lasz­tás ide­jé­re fel­füg­gesz­tet­te párt­tag­sá­gát. A má­so­dik he­lyen vég­zett szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű ko­má­ro­mi je­lölt (aki egyéb­ként tö­ké­le­te­sen be­szél ma­gya­rul) szé­les tá­mo­ga­tott­sá­got él­ve­zett a szlo­vá­kok kö­ré­ben.

4.3. Ma­gyar több­sé­gű ré­gi­ók – a szlo­vá­kok

A ko­má­ro­mi pol­gár­mes­ter-vá­lasz­tás szo­ros „ma­gyar–szlo­vák” ered­mé­nyét egy­sze­rű len­ne az MKP he­lyi szer­ve­ze­te pil­la­nat­nyi bel­ső vál­sá­gá­nak ro­vá­sá­ra ír­ni, s el­köny­vel­ni, hogy a vá­lasz­tó­pol­gár­ok is­mét böl­csen vi­sel­ked­tek, hi­szen „nem en­ged­ték, hogy Ko­má­rom­nak szlo­vák pol­gár­mes­te­re le­gyen”. Ha vi­szont meg­vizs­gál­juk a 2005. évi re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tá­sok ko­má­ro­mi ered­mé­nye­it, ak­kor már en­nél sok­kal bo­nyo­lul­tabb ké­pet ka­punk.
Ak­kor ugyan­is Anton Marek, aki a 2006-os pol­gár­mes­ter-vá­lasz­tás­on csak 23 sza­va­zat­tal ma­radt alul Bastrnák Ti­bor hi­va­tal­ban lé­vő pol­gár­mes­ter­rel szem­ben, Ko­má­rom vá­ro­sá­ban fö­lé­nye­sen le­kö­röz­te az ös­­szes ma­gyar je­löl­tet. Marek ös­­sze­sen 3295 vok­sot ka­pott, ami a Ko­má­rom­ban le­adott sza­va­za­tok kö­zel 49%-a volt, míg Bastrnák csak 2087 sza­va­za­tot szer­zett, ami 31%-ot tett ki.12 Mind­ez egy­ben azt is je­len­ti, hogy amen­­nyi­ben Marekra csak szlo­vá­kok sza­vaz­tak, és fel­te­he­tő­en a vok­so­ló szlo­vá­kok több­sé­ge őt ka­ri­káz­ta be, ak­kor a szlo­vá­kok kö­ré­ben a rész­vé­te­li arány 30% fö­löt­ti volt! Ez ön­ma­gá­ban nem lát­szik túl sok­nak, ám ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a szlo­vá­ki­ai 18%-os, il­let­ve a Ko­má­ro­mi já­rás­ban ki­mu­ta­tott 22%-os arán­­nyal, ak­kor ez a szám már je­len­tős­nek mond­ha­tó. Eköz­ben a ma­gya­rok rész­vé­te­li ará­nya Ko­má­rom­ban alig ha­lad­ta meg a 15%-ot, te­hát ala­cso­nyabb volt az or­szá­gos át­lag­nál.
Anton Marek 2005-ben vé­gül nem ju­tott be a nyitrai re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lő-tes­tü­let­be. 260 sza­va­zat­tal ma­radt le a be­fu­tó „ma­gyar nyol­cas” mö­gött, mi­vel a já­rás te­le­pü­lé­se­in ke­ve­sebb sza­va­za­tot fo­gott, mint a vá­ros­ban. Ered­mé­nye még­is mi­nő­sé­gi ug­rást je­len­tett a 2001. évi, el­ső íz­ben meg­ren­de­zett re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tás­hoz ké­pest. Ak­kor ugyan­is Marek még 8683 sza­va­zat­tal ma­radt le a be­ju­tó „ma­gyar nyol­cas” utol­só tag­já­tól. Rá­adá­sul, Marek 2005-ben 2001-hez vi­szo­nyít­va nö­vel­te a já­rás­ban szer­zett sza­va­za­ta­i­nak szá­mát – 5886-ról 6322-re –, an­nak el­le­né­re, hogy a rész­vé­te­li arány 37,43%-ról 22,13%-ra csök­kent. Bastrnák Ti­bor pol­gár­mes­ter sza­va­za­tai vi­szont 19 810-ről 8064-re csök­kentek.
Ves­sünk még egy pil­lan­tást a 2006. évi hely­ha­tó­sá­gi vá­lasz­tá­sok ko­má­ro­mi ered­mé­nye­i­re! Anton Marek ugyan nem lett polgármester,13 ám a vá­ro­si kép­vi­se­lő-tes­tü­le­ti vá­lasz­tá­sok­nál mes­­sze a leg­több sza­va­za­tot kap­ta – 1909-et. A leg­na­gyobb – 3. szá­mú sza­va­zó­kör­zet­ben – 552 sza­va­zat­tal meg­előz­te az MKP he­lyi szer­ve­ze­té­nek elnökét.14 Eb­ben a kör­zet­ben a négy leg­több sza­va­za­tot ka­pott je­lölt kö­zül há­rom volt szlo­vák (il­let­ve szlo­vák­nak el­köny­velt füg­get­len je­lölt).
Or­szá­gos szin­ten te­hát a ma­gya­rok kö­zött to­vább­ra is erő­sen mű­kö­dik az „ön­vé­del­mi ösz­tön”, ami az MKP-re va­ló tö­me­ges sza­va­zás­ban nyil­vá­nul meg. Re­gi­o­ná­lis és he­lyi szin­ten azon­ban mu­tat­koz­nak a ki­áb­rán­dult­ság, a csa­ló­dott­ság és a fá­sult­ság je­lei. Az egy­párt­rend­szer je­len­leg mű­kö­dő mo­dell­je nyil­ván nem fe­lel meg a szer­te­ága­zó he­lyi ér­de­kek meg­je­le­ní­té­sé­hez. A má­sik ol­da­lon vi­szont azt lát­juk, hogy a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok közt kezd mű­köd­ni az a faj­ta „ön­vé­del­mi ösz­tön”, amely a ma­gyar vá­lasz­tó­kat or­szá­gos szin­ten jel­lem­zi.
2005-ben, ami­kor a Nyitrai ke­rü­let­ben a szlo­vák pár­tok – te­kin­tet nél­kül po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai be­ál­lí­tott­sá­guk­ra – vá­lasz­tá­si szö­vet­sé­get kö­töt­tek, hogy meg­szün­tes­sék az MKP do­mi­nan­ci­á­ját a re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lő-tes­tü­let­ben, az MKP, va­la­mint a ma­gyar saj­tó ezt az ér­dek­szö­vet­sé­get éle­sen el­ítél­te. Ko­má­rom­ban azon­ban nyil­ván egy kis­sé más­ról van szó: nem a szlo­vák pár­tok fog­tak ös­­sze, ha­nem a szlo­vák vá­lasz­tók so­ra­koz­tak fel a füg­get­len szlo­vák je­löl­tek egy cso­port­ja mögött.15
Mint fen­tebb rá­mu­tat­tunk, az 1994. évi és az 1998. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­nál vi­szony­lag sok ma­gyar sza­va­zott szlo­vák párt­ra. Ezért a 3. táb­lá­zat­ban ta­lál­ha­tó, a szlo­vák sza­va­zók eme két vá­lasz­tá­son ta­nú­sí­tott vi­sel­ke­dé­sé­re vo­nat­ko­zó ada­tok nyil­ván né­mi mó­do­sí­tás­ra szo­rul­nak. 1998-ban a csak szlo­vák sza­va­za­tok­ból az SDKÚ, a SOP és az SD¼ nyil­ván va­la­mi­vel ki­sebb, a HZDS és az SNS nyil­ván na­gyobb mér­ték­ben ré­sze­sült.
Itt az 1999. évi köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tás ered­mé­nye­it hí­vjuk se­gít­sé­gül. Ezen a vá­lasz­tá­son ös­­sze­sen 10 je­lölt in­dult, de már elő­re nyil­ván­va­ló volt, hogy va­ló­szí­nű­leg Vla­di­mír Meèiar és Ru­dolf Schuster kö­zött dől el a ver­seny. Ez az el­ső ilyen vá­lasz­tás volt Szlo­vá­ki­á­ban, ezért vi­szony­lag nagy volt az ér­dek­lő­dés és az eb­ből kö­vet­ke­ző vá­lasz­tá­si rész­vé­tel. Mi­vel az MKP egy­ér­tel­mű­en ki­állt az egyik je­lölt mel­lett, így a szlo­vá­kok és ma­gya­rok rész­vé­te­li ará­nya kö­zött nem volt lé­nye­ges el­té­rés.

4. táb­lá­zat. Köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tás 1999. A sza­va­za­tok meg­osz­lá­sa négy dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sen (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: www.statistics.sk, il­let­ve a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.

Meg­jegy­zés:
* Ös­­sze­sen 10 je­lölt in­dult, ezért a fel­tün­te­tett szá­za­lék­arány­ok ös­­sze­ge ke­ve­sebb, mint száz. Michal Kováè ad­di­gi köz­tár­sa­sá­gi el­nök még a vá­lasz­tás előtt vis­­sza­lé­pett. A töb­bi há­rom je­lölt ered­mé­nye ös­­szes­sé­gé­ben is na­gyon ala­csony volt.
** A zá­ró­jel­ben sze­rep­lő ér­ték ar­ra utal, mi­lyen arány­ban sza­vaz­tak Meèiarra a szlo­vák sza­va­zók. Nagy va­ló­szí­nű­ség­gel rá csak szlo­vá­kok sza­vaz­tak, a ma­gya­rok nem. Az ös­­szes le­adott sza­va­zat Meèiarra eső re­la­tív ér­té­két vi­szo­nyí­tot­tuk a szlo­vák sza­va­zók szá­má­hoz, fel­té­te­lez­vén, hogy a ma­gya­rok és a szlo­vá­kok vá­lasz­tá­si rész­vé­te­li ará­nya nem tért el lé­nye­ge­sen egy­más­tól.

Ha fel­té­te­lez­zük, hogy Meèiarra csak szlo­vá­kok sza­vaz­tak (ami nagy va­ló­szí­nű­ség­gel ál­lít­ha­tó), ak­kor ki­szá­mít­ha­tó, hogy Meèiar Som­or­ján a „tisz­tán” szlo­vák sza­va­za­tok­nak kö­rül­be­lül a 16%-át sze­rez­te meg az el­ső kör­ben, Ko­má­rom­ban pe­dig az ilyen sza­va­za­tok 20%-át. 1998 nya­ra és 1999 ta­va­sza kö­zött nem vál­toz­ha­tott lé­nye­ge­sen Meèiar nép­sze­rű­sé­ge, ezért a 3. és 4. táb­lá­zat kö­zöt­ti kb. 2,5-3,5 szá­za­lék­pont­nyi el­té­rés je­len­ti azt a tor­zí­tást, amit a ma­gya­rok szlo­vák pár­tok­ra le­adott sza­va­za­tai je­len­tet­tek 1998-ban.
Meèiar az el­nök­vá­lasz­tás má­so­dik for­du­ló­já­ban szá­mí­tá­sa­ink sze­rint – mi­köz­ben is­mét fel­té­te­lez­zük, hogy a ma­gya­rok Schusterre sza­vaz­tak – Som­or­ján 20%-kal, Ko­má­rom­ban pe­dig 29%-kal ré­sze­se­dett a szlo­vá­kok sza­va­za­ta­i­ból. Meèiar nyil­ván be­gyűj­töt­te Slotának és Mjartannak az el­ső for­du­ló­ban szer­zett sza­va­za­ta­it, il­let­ve az SNS és a ZRS (és a KSS) tá­mo­ga­tó­i­nak vok­sa­it.
Már itt meg­fi­gyel­he­tő a somorjai és a ko­má­ro­mi szlo­vá­kok vá­lasz­tá­si vi­sel­ke­dé­se kö­zöt­ti el­té­rés, ami­re a 2006. évi par­la­men­ti vá­lasz­tás elem­zé­se­kor rá­mu­tat­tunk. Egy­részt a kb. 9%-nyi kü­lönb­ség elég szá­mot­te­vő. En­nél ér­de­ke­sebb azon­ban az ál­ta­lá­nos trend: 1994–1998 kö­zött Som­or­ján sok­kal na­gyobb mér­ték­ben vesz­tet­tek nép­sze­rű­ség­ük­ből a po­pu­lis­ta pár­tok, mint Ko­má­rom­ban. Kö­rül­be­lül azo­nos szint­ről, 37-38%-ról az egyik he­lyen 20%-ra, a má­sik he­lyen vi­szont csak 29%-ra esett vis­­sza nép­sze­rű­ség­ük.
Az el­nök­vá­lasz­tás­nál me­rő­ben más­kép­pen sza­vaz­tak azok a szlo­vá­kok, akik zárt kö­zös­sé­gek­ben él­nek a ma­gyar töm­bön be­lül. A már em­lí­tett Újgyallán 68%-os volt Meèiar ered­mé­nye a má­so­dik for­du­ló­ban, de már az el­ső for­du­lót is ma­ga­biz­to­san meg­nyer­te. Még jobb ered­ményt ért el az 1994–1998 kö­zöt­ti idő­szak­ban reg­ná­ló mi­nisz­ter­el­nök a fent em­lí­tett, Nyitra–Érsekújvár–Léva kö­zött el­te­rü­lő, „matrjozska” jel­le­gű ré­gi­ó­ban. Komját (Komjatice) te­le­pü­lé­sen több mint 77%-ot szer­zett! (A „matrjozska” ré­gi­ó­val a ké­sőb­bi­ek­ben kü­lön fog­lal­ko­zom.)
A 2004. évi köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tást be­mu­ta­tó táb­lá­zat­ból ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy Meèiar nép­sze­rű­sé­ge a somorjai és a ko­má­ro­mi szlo­vá­kok kö­ré­ben 1999-hez vi­szo­nyít­va gya­kor­la­ti­lag nem vál­to­zott. Som­or­ján az el­ső for­du­ló­ban kb. 20%-ot, Ko­má­rom­ban pe­dig kb. 26%-ot sze­rez.

5. táb­lá­zat. Köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tás 2004. A sza­va­za­tok meg­osz­lá­sa négy dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sen (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: www.statistics.sk, il­let­ve a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.

Meg­jegy­zés:
* Ös­­sze­sen 12 je­lölt in­dult, ezért a fel­tün­te­tett szá­za­lék­arány­ok ös­­sze­ge ke­ve­sebb, mint száz. A töb­bi hat je­lölt ered­mé­nye azon­ban ös­­szes­sé­gé­ben is na­gyon ala­csony volt.
** A zá­ró­jel­ben sze­rep­lő ér­ték ar­ra utal, mi­lyen arány­ban sza­vaz­tak Meèiarra, il­let­ve Gašparovièra a szlo­vák sza­va­zók. A szá­mí­tás mód­sze­ré­hez lásd a 4. táb­lá­zat­hoz csa­tolt meg­jegy­zést az­zal a ki­egé­szí­tés­sel, hogy itt még egy to­váb­bi koeficienst kel­lett köz­be­ik­tat­ni. A ma­gya­rok és a szlo­vá­kok rész­vé­te­li ará­nya ugyan­is lé­nye­ge­sen el­tért egy­más­tól ab­ból ki­fo­lyó­lag, hogy az MKP nem tá­mo­ga­tott tel­je­sen egy­ér­tel­mű­en egy je­löl­tet sem. Ezért ab­ból a fel­té­te­le­zés­ből in­dul­tunk ki, hogy a szlo­vá­kok rész­vé­te­li ará­nya a dé­li já­rá­sok­ban is az or­szá­gos át­lag­nak fe­lelt meg.

A szá­mí­tás eb­ben az eset­ben va­la­mi­vel bo­nyo­lul­tabb volt, mint az 1999. évi vá­lasz­tá­sok ada­ta­i­nak elem­zé­se­kor, ugyan­is a ma­gya­rok és a szlo­vá­kok lé­nye­ge­sen el­té­rő arány­ban vet­tek részt a vá­lasz­tá­so­kon. Az MKP egy ide­ig fon­tol­gat­ta, hogy sa­ját je­löl­tet ál­lít, az­tán et­től el­állt, és tel­je­sen egy­ér­tel­mű­en egyet­len szlo­vák je­löl­tet sem tá­mo­ga­tott. Ez ki­ha­tás­sal volt a ma­gya­rok vá­lasz­tá­si ked­vé­re. Ezért fel­té­te­lez­zük, hogy a ma­gyar­lak­ta já­rá­sok­ban a ma­gya­rok vá­lasz­tá­si ked­ve na­gyon ala­csony volt, ami lé­nye­ge­sen ron­tot­ta a já­rá­si rész­vé­te­li arányt, azon­ban a szlo­vá­kok ha­son­ló mér­ték­ben já­rul­tak az ur­nák­hoz, mint or­szá­gos vi­szony­lat­ban.
A má­so­dik for­du­ló­ban, szá­mí­tá­sa­ink sze­rint, Meèiar Som­or­ján 26%-ot szer­zett a szlo­vá­kok kö­ré­ben, Ko­má­rom­ban pe­dig 31%-ot. Az el­ső for­du­ló­hoz ké­pest je­lent­ke­ző több­le­tet két ös­­sze­te­vő al­kot­hat­ta: egy­részt, hogy az el­ső for­du­ló­ban Gašparovièra sza­va­zók egy ki­sebb há­nya­da nyil­ván „vis­­sza­tért” Meèiarhoz; más­részt, hogy a töb­bi je­lölt vá­lasz­tói kö­zül so­kan ott­hon ma­rad­tak (er­re utal a két for­du­ló rész­vé­te­li ará­nya kö­zöt­ti kü­lönb­ség).
A ko­má­ro­mi szlo­vá­kok „ra­di­ka­li­zá­ló­dá­sa” a somorjaiakhoz ké­pest még in­kább nyo­mon kö­vet­he­tő a 2005. évi re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tá­so­kon. Mi­vel a Nagy­szom­ba­ti ke­rü­let­ben a me­gyei el­nö­ki tiszt­sé­gért foly­ta­tott küz­de­lem­ben MKP-jelölt nem vett részt, a Nyitrai ke­rü­let­ben pe­dig a má­so­dik for­du­ló előtt vis­­sza­lé­pett, a vá­lasz­tás má­so­dik for­du­ló­ja a ma­gya­rok csak­nem tel­jes ér­dek­te­len­sé­ge mel­lett zaj­lott.

6. táb­lá­zat. Re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tá­sok 2005. A „me­gye­fő­nök” vá­lasz­tá­sá­nak második for­du­ló­ja (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: a www.statistics.sk alap­ján a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.

Meg­jegy­zés:
* A Nagy­szom­ba­ti ke­rü­let­ben a két je­löl­tet a kö­vet­ke­ző párt­ko­a­lí­ci­ók tá­mo­gat­ták:
Ti­bor Mikuš – HZDS, PSNS, ZSNS, ¼avicový blok; Jozef Klokner – SDKÚ, KDH, DS.
** A Nyitrai ke­rü­let­ben a 2. for­du­ló­ba ju­tott két je­lölt mö­gött ezek a pár­tok áll­tak:
Milan Belica – HZDS, PSNS, ZSNS, ¼avicový blok, KSS, ASV; Ján Greššo: SDKÚ, DS.

Mind­két ke­rü­let­ben úgy esett, hogy a HZDS és az SDKÚ je­lölt­je kö­zött dőlt el a vá­lasz­tás. Mint lát­juk, Som­or­ján az SDKÚ je­lölt­je nyert fö­lé­nye­sen, a HZDS a szlo­vák sza­va­za­tok „sta­bil” kb. 20%-át kap­ta. Ko­má­rom­ban ez­zel szem­ben a HZDS je­lölt­je nyert, még­pe­dig szo­kat­la­nul nagy előn­­nyel, 58%-os ered­mén­­nyel. A Ko­má­ro­mi já­rás egé­szé­ben is a HZDS-jelölt nyert, ha­bár sok­kal szo­ro­sabb küz­de­lem­ben.
A zárt kö­zös­ség­ben élő újgyallai és komjáti szlo­vá­kok szá­má­ra nem volt két­sé­ges, ki­re kell sza­vaz­ni. A me­gyei­el­nök-vá­lasz­tá­son a HZDS je­lölt­je 84%-ot, il­let­ve 90%-ot (!) szer­zett a két fa­lu­ban, a köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tá­son pe­dig Meèiar ké­nyel­me­sen meg­ver­te Gašparovièot. Itt egy ér­de­kes je­len­sé­get fi­gyel­he­tünk meg: Meèiar a má­so­dik for­du­ló­ban el­vit­te Gašparoviè sza­va­za­ta­i­nak egy ré­szét is (kb. 30-40%-át), Gašparovièot pe­dig a töb­bi je­lölt sza­va­za­tai erő­sí­tet­ték.

4.4. A „matrjozska” je­len­ség

Vé­ge­ze­tül a „matrjozska” ré­gi­ó­ban ta­lál­ha­tó szlo­vák te­le­pü­lé­sek vá­lasz­tá­si ada­ta­it te­kint­jük át. Mint már fen­tebb em­lí­tet­tük, a Márai Sán­dor Ala­pít­vány 1995-ben ki­adott ku­ta­tá­si je­len­té­se nyo­mán azt a te­le­pü­lés­szer­ke­ze­tet ne­vez­tük „matrjozska” jel­le­gű­nek, amely­ben vi­szony­lag zárt szlo­vák, il­let­ve ma­gyar te­le­pü­lé­sek vált­ják egy­mást. Ez a Nyitra, Ér­sek­új­vár és Lé­va kö­zött el­te­rü­lő ré­gió, amely­nek na­gyobb ré­sze az 1938-as ha­tár­re­ví­zió nyo­mán Ma­gyar­or­szág­hoz ke­rült. Je­len ta­nul­mány cél­ja­i­ra – gya­kor­la­ti szem­pont­ok mi­att – ezt a ré­gi­ót le­szű­kí­tet­tük az Ér­sek­új­vá­ri já­rás észa­ki fe­lé­re, amely a 2001-es rész­le­ges köz­igaz­ga­tá­si át­szer­ve­zés után Ér­sek­új­vá­ri kör­zet­ként (obvod) funk­ci­o­nál.
A kör­zet 37 te­le­pü­lé­se kö­zül (Ér­sek­új­vár vá­ro­sát nem szá­mít­va) 25 „tisz­ta” szlo­vák, 11 „tisz­ta” ma­gyar és 1 ve­gyes lakosságú.16
Néz­zük elő­ször a 2004. évi nép­sza­va­zást az elő­re­ho­zott vá­lasz­tások­ról!

7. táb­lá­zat. Nép­sza­va­zás az elő­re­ho­zott vá­lasz­tás­okról 2004 (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: a www.statistics.sk alap­ján a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.
Megjegyzés: * Az ös­­szes sza­va­zás­ra jo­go­sult szlo­vák szá­má­hoz vi­szo­nyít­va.

A szak­szer­ve­ze­tek ál­tal kez­de­mé­nye­zett, de Robert Fico párt­ja ál­tal is tá­mo­ga­tott nép­sza­va­zás ered­mé­nye­i­ből le­szűr­he­tő, mi­lyen erő­sen óhaj­tot­ták a dé­li szlo­vá­kok a Dzurinda-kormány, és ve­le együtt az MKP mi­előb­bi le­vál­tá­sát. Som­or­ján és Ko­má­rom­ban az ös­­szes sza­va­zás­ra jo­go­sult szlo­vák 25%-a, il­let­ve 32%-a vet­te a fá­radt­sá­got, hogy de­monst­rál­ja a vál­toz­ta­tás igé­nyét. Újgyallán 35%-nyi­an vol­tak az elő­re­ho­zott vá­lasz­tást kí­vá­nók, Komjáton vi­szont már majd­nem 48%-nyi­an, az egész „matrjozska” ré­gi­ó­ban 44%-nyi­an. Meg­jegy­zen­dő, hogy ezt a nép­sza­va­zást Vla­di­mír Meèiar nem tá­mo­gat­ta.
Ves­sük ös­­sze most en­nek a nép­sza­va­zás­nak az ered­mé­nye­it a 2000. évi nép­sza­va­zás­sal, ame­lyet vi­szont a HZDS kez­de­mé­nye­zett, szin­tén az elő­re­ho­zott vá­lasz­tások ki­írá­sa ér­de­ké­ben! Ek­kor az or­szá­gos rész­vé­te­li arány csak 20%-os volt, a ma­gyar­lak­ta vi­dé­ken pe­dig a nép­sza­va­zás csőd­be tor­kol­lott. A Dunaszerdahelyi já­rás­ban a sza­va­zó­pol­gá­rok­nak pusz­tán 1,17%-a já­rult az ur­nák­hoz, eb­ből Som­or­ján 2,51%-nyi­an sza­vaz­tak. A Ko­má­ro­mi já­rás­ban 3,67%-os volt a rész­vé­te­li arány, eb­ből a já­rá­si szék­he­lyen 4,18%-os. Te­hát a szlo­vá­kok, ezen be­lül a HZDS hí­vei sem men­tek el sza­vaz­ni nagy szám­ban. Az em­be­rek még ér­dek­lő­dés­sel vár­ták az új kor­mány ered­mé­nye­it, sen­ki­nek sem volt ked­ve ilyen ha­mar ki­ten­ni ma­gát egy újabb vá­lasz­tá­si kam­pány okoz­ta meg­ter­he­lés­nek. Nem így az újgyallai és a „matrjozska” te­rü­le­tén élő szlo­vá­kok! Újgyallán 38%-nyi­an sza­vaz­tak, Komjáton pe­dig több mint 43%-nyi­an. Mind­két fa­lu­ban 95%-os volt az igen­nel sza­va­zók ará­nya.
Most pe­dig néz­zük meg, ho­gyan ala­kul­tak a „matrjozskán” be­lül élő szlo­vá­kok vá­lasz­tá­si szo­ká­sai a négy ed­di­gi par­la­men­ti vá­lasz­tás so­rán!
8. táb­lá­zat. A nem­ze­ti po­pu­lis­ta pár­tok ered­mé­nyei a „matrjozska” jellegű területen 1994–2006 (az ada­tok %-ban ér­ten­dők)

For­rás: a www.statistics.sk alap­ján a szer­ző sa­ját szá­mí­tá­sai.

Azt lát­juk, hogy ez a te­rü­let po­li­ti­kai ér­te­lem­ben na­gyon ne­he­zen „európaizálódik”. Az or­szá­gos át­lag­hoz ké­pest a po­pu­lis­ta pár­tok itt min­dig leg­alább 15-20%-kal több sza­va­za­tot kap­nak. Még 1998-ban is, ami­kor az or­szág a nagy vál­tás él­mé­nyét él­te meg, ezen a vi­dé­ken az eu­fó­ri­á­nak a hal­vány je­lei sem mu­tat­koz­tak. A HZDS–SNS ket­tős ak­kor is meg­sze­rez­te a vok­sok majd­nem 60%-át.
Va­jon ér­vé­nyes ez a kép­let a nóg­rá­di és gömöri – ma­gyar te­le­pü­lé­sek kö­zé zárt – szlo­vák te­le­pes fal­vak­ra is? Er­re lás­sunk né­hány szá­mot a 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­i­ből! Az SNS Romhánypusztán (Lipovany) 19,28%-ot, Sá­tor­osbányán (Šiatorská Bukovinka) 21,73%-ot, Rátkapusztán (Ratka) 17,53%-ot, Bot­tovón 11,20%-ot szer­zett. Át­la­gon fe­lü­li ered­ményt ért el ezek­ben a fal­vak­ban a Smer és a HZDS is, sőt a HZDS Rátkapusztán 40,28%-nyi sza­va­za­tot gyűj­tött be.
Mi le­het en­nek az oka? Az egyik ok nyil­ván a kon­zer­va­tí­vabb, vi­dé­ki tra­dí­ci­ók­ban rej­lik: rész­ben ezért ta­pasz­tal­ha­tó itt ak­ko­ra el­to­ló­dás még a ma­gyar vá­ro­sok­ban élő (kon­zer­va­tí­vabb, el­szi­ge­telt­sé­gük miatt fruszt­rált, hely­ze­tük­kel elé­ge­det­len, a ma­gyar do­mi­nan­ci­á­val ki­bé­kü­let­len) szlo­vá­kok sza­va­zá­si kép­le­te­i­hez vi­szo­nyít­va is.
A nem­ze­ti po­pu­lis­ta pár­tok ek­ko­ra si­ke­re a „matrjozska” jel­le­gű te­rü­le­ten, va­la­mint az et­ni­kai ha­tár men­tén azon­ban csak egy en­nél még na­gyobb fruszt­rá­ci­ó­val ma­gya­ráz­ha­tó. Ez pe­dig nem le­het más, mint az 1938-as tra­u­ma. Ezt a tra­u­mát de­le­gál­ják az idő­seb­bek a má­so­dik, har­ma­dik ge­ne­rá­ci­ó­ra is. Ugyan­úgy, ahogy a tri­a­no­ni tra­u­ma, il­let­ve a hon­ta­lan­ság éve­i­nek nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re át­adott ne­ga­tív él­mé­nye te­re­li vég­ső so­ron a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val a ma­gya­ro­kat az MKP „vé­dő­szár­nyai” alá, ugyan­így ke­re­sik az et­ni­kai ha­tá­ron és azon be­lül élő, az eu­ró­pai ér­ték­ren­det nem is­me­rő vagy azt ne­he­zen be­fo­ga­dó szlo­vá­kok azt a po­li­ti­kai erőt, amely­ről el­hi­szik, hogy egy ha­son­ló tra­u­má­tól őket meg­vé­de­ni ké­pes.
Ös­­sze­fog­la­lás

Az et­ni­kai ha­tá­ron be­lül élő szlo­vá­kok vá­lasz­tá­si vi­sel­ke­dé­sé­nek vizs­gá­la­ta meg­mu­tat­ta, hogy nincs szig­ni­fi­káns kü­lönb­ség köz­tük és a más­hol élő szlo­vá­kok kö­zött ab­ban a te­kin­tet­ben, hogy „meg­ér­tőb­bek”, „nagy­vo­na­lúb­bak” len­né­nek a ma­gya­rok „kö­ve­te­lé­sei” iránt, il­let­ve a ma­gyar po­li­ti­kai kép­vi­se­let ál­tal hir­de­tett cé­lok iránt. Ter­mé­sze­te­sen je­len­tős kü­lönb­ség ta­pasz­tal­ha­tó a vá­ro­si és a vi­dé­ki szlo­vá­kok po­li­ti­kai pre­fe­ren­ci­ái kö­zött. A vá­ro­sok­ban élő szlo­vá­kok nagy ré­sze nyi­tott az eu­ró­pai esz­mék iránt, a de­mok­ra­ti­kus, sőt a li­be­rá­lis po­li­ti­ka fe­lé. Ne fe­led­kez­zünk meg az SDK óri­á­si si­ke­ré­ről az 1998. évi vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val, avagy pél­dá­ul a ma­gát li­be­rá­lis­nak de­fi­ni­á­ló ANO si­ke­ré­ről a 2002. évi vá­lasz­tá­so­kon. A bal­ol­da­li be­ál­lí­tott­ság na­gyobb je­len­lé­te vi­lá­go­san meg­mu­tat­ko­zik a sze­gé­nyebb, kö­zép-szlo­vá­ki­ai és ke­let-szlo­vá­ki­ai ré­gi­ók­ban. Ugyan­ak­kor a po­pu­lis­ta pár­tok tá­mo­ga­tott­sá­ga is je­len­tős, ha­bár ré­gi­ók sze­rint vál­to­zik. Po­zsony kö­zel­sé­ge és ki­su­gár­zá­sa ér­ző­dik Som­or­ján és Szencen, más­hol az 1989 előtt be­te­le­pí­tett szlo­vá­kok fruszt­rá­ci­ó­ját még nö­ve­li az MKP re­gi­o­ná­lis és he­lyi po­li­ti­ku­sa­i­nak nem elég­gé meg­fon­tolt po­li­ti­zá­lá­sa. Kü­lön ka­te­gó­ri­át ké­pez­nek a ma­gyar töm­bön be­lül el­he­lyez­ke­dő zárt szlo­vák fa­lu­si kö­zös­sé­gek. Ezek az ös­­szes ed­di­gi par­la­men­ti, hely­ha­tó­sá­gi, re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ti vagy köz­tár­sa­sá­giel­nö­k-vá­lasz­tá­son, il­let­ve nép­sza­va­zás al­kal­má­val tö­ret­le­nül ki­tar­tot­tak a po­pu­lis­ta pár­tok, a nem­ze­ti po­pu­lis­ta po­li­ti­ku­sok vagy az izolacionalista esz­mék tá­mo­ga­tá­sa mel­lett. Ez a vi­sel­ke­dés nagy va­ló­szí­nű­ség­gel ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó a Fel­vi­dék 1938-as vis­­sza­csa­to­lá­sá­ból szár­ma­zó tra­u­má­val.
Min­dent egy­be­vet­ve meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az MKP-re na­gyon kis arány­ban sza­vaz­nak szlo­vá­kok. Ugyan­ez meg­ál­la­pít­ha­tó for­dí­tott vi­szony­lat­ban is. Ez vál­to­zást je­lent az 1994. évi és az 1998. évi vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest, ami­kor nagy­szá­mú ma­gyar sza­va­zott a bal­ol­da­li pár­tok­ra, il­let­ve az SDK-ra. An­nak az igény­nek és el­kép­ze­lés­nek, ame­lyet né­hány ma­gyar po­li­ti­kus oly­kor meg­fo­gal­maz, hogy az MKP tör­jön ki az et­ni­kai párt kény­szer­zub­bo­nyá­ból, és vál­jon re­gi­o­ná­lis párt­tá, nincs be­fo­ga­dó táp­ta­la­ja és lét­jo­go­sult­sá­ga. Az sem vi­lá­gos, ho­gyan ha­tá­rol­ha­tó be az a ré­gió, amely­nek ér­de­ke­it kép­vi­sel­ni kí­ván­ná az MKP, ha nem akar­ja meg­vál­toz­tat­ni az or­szág te­rü­le­ti-köz­igaz­ga­tá­si fel­osz­tá­sát.
Dél-Szlo­vá­ki­á­ban az egyik leg­sú­lyo­sabb meg­ol­dat­lan prob­lé­ma a he­lyi és a re­gi­o­ná­lis ki­sebb­sé­gi ér­dek­kép­vi­se­let és ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés köl­csö­nö­sen elő­nyös mód­ja. Je­len ál­la­po­tok kö­zött ugyan­is ott, ahol (és ami­kor) a szlo­vá­kok van­nak több­ség­ben, ők majorizálják a ma­gya­ro­kat, ahol (és ami­kor) vi­szont a ma­gya­rok van­nak több­ség­ben, ők játs­­szák el a he­ge­món sze­re­pét. En­nek a kér­dés­nek a ren­de­zé­se nem (csak­) a jó­in­du­lat vagy a po­li­ti­kai aka­rat dol­ga, ha­nem az in­téz­mé­nyek és a me­cha­niz­mu­sok ki­ala­kí­tá­sá­nak, ki­épí­té­sé­nek ügye. Az et­ni­kai vi­szo­nyo­kat a leg­jobb és leg­cél­ra­ve­ze­tőbb vi­lá­gos ke­re­tek, sza­bály­rend­sze­rek kö­zé he­lyez­ni. Hos­­szú tá­von ez sok­kal elő­nyö­sebb és ki­fi­ze­tő­dőbb, mint a po­li­ti­kai cse­re­be­re, ami­kor a párt ha­tal­mon van, il­let­ve a sé­rel­mi po­li­ti­zá­lás, ami­kor nincs ha­tal­mon.
Ne­héz meg­ítél­ni, van-e még Dél-Szlo­vá­ki­á­ban re­a­li­tá­sa egy olyan mo­dell­nek, amely pél­dá­ul egy sváj­ci két­nyel­vű kan­ton min­tá­já­ra len­ne ki­ala­kít­va. Az a tény, hogy a 2001-es köz­igaz­ga­tá­si re­form so­rán nem si­ke­rült hely­re­hoz­ni az 1996-os te­rü­le­ti át­ren­de­zés „vét­ke­it” a ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók­kal szem­ben, nagy­ban csök­ken­ti az ilyen meg­ol­dás esé­lye­it.
2006 őszi és té­li hó­nap­ja­i­ban szá­mos kon­fe­ren­cia, szim­pó­zi­um, kul­tu­rá­lis ese­mény zaj­lott, amely a szlo­vák–ma­gyar vi­szony je­le­né­vel és jö­vő­jé­vel fog­lal­ko­zott. Ezek kö­zé tar­to­zott a Szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok: ho­gyan to­vább? cí­mű nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia, amely a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet meg­ala­ku­lá­sá­nak 10. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ke­rült meg­ren­de­zés­re. Az egyik fő üze­ne­te ezek­nek a ren­dez­vé­nyek­nek az, hogy kez­de­mé­nyez­ni kell az ér­tel­mes, nyi­tott, őszin­te szlo­vák–ma­gyar pár­be­szé­det, köl­csö­nö­sen ki kell be­szél­nünk a gond­ja­in­kat, az ag­go­dal­ma­in­kat, a fruszt­rá­ci­ó­in­kat és a tra­u­má­in­kat. Na­gyobb sze­re­pet kell kap­nia az ön­ref­le­xi­ó­nak, az ön­vizs­gá­lat­nak és az em­pá­ti­á­nak – még­pe­dig mind­két ol­da­lon. A szlo­vák fél­nek (a szlo­vák ál­lam­nak) be kell lát­nia, hogy amen­­nyi­ben ko­mo­lyan hir­de­ti azt, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség­nek jo­ga van az iden­ti­tás meg­őr­zé­sé­re és ápo­lá­sá­ra, eh­hez hos­­szú tá­von kell sza­va­tol­ni a szük­sé­ges in­téz­mé­nyi és jo­gi hát­te­ret, ami pil­la­nat­nyi­lag nincs ma­ra­dék­ta­la­nul meg. A ma­gyar po­li­ti­ká­nak (és az ér­tel­mi­ség­nek) to­vább­ra is tisz­tá­ban kell len­nie az­zal, hogy szö­vet­sé­ge­sek nél­kül nem tud­ja meg­va­ló­sí­ta­ni el­kép­ze­lé­se­it. Az MKP et­ni­kai párt ma­rad, ami nem bűn, azon­ban a ma­gyar­sá­got tá­gab­ban kell ér­tel­mez­nie, mint ed­dig. A ma­gyar tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai elit­nek nem­csak a tömb­ma­gyar­ság­ra sza­bad gon­dol­nia – amely­nek sza­va­zó­tá­bo­ra még leg­alább két vá­lasz­tá­son biz­to­sít­ja a párt ve­ze­té­sé­nek a par­la­men­ti bár­sony­szé­ke­ket –, ha­nem az et­ni­ka­i­lag ve­gyes te­rü­le­te­ken élők­re, az et­ni­kai ha­tár mö­gé szo­rul­tak­ra, a ket­tős iden­ti­tá­sú­ak­ra, a ve­gyes há­zas­ság­ban élők­re, a szlo­vák is­ko­lá­kat lá­to­ga­tó ma­gyar gye­re­kek­re, di­á­kok­ra is.
Ru­dolf Chmel, Cseh­szlo­vá­kia utol­só bu­da­pes­ti nagy­kö­ve­te (1990–1992 kö­zött töl­töt­te be ezt a posz­tot) több he­lyen is el­mond­ta, hogy a szlo­vák–ma­gyar vi­szony ala­ku­lá­sa el­ső­sor­ban bel­ügy – te­hát a szlo­vá­kok és a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok „ki­egye­zé­sé”-nek, meg­bé­ké­lé­sé­nek, a köl­csö­nös elő­nyös­sé­gen ala­pu­ló meg­ol­dás őszin­te ke­re­sé­sé­nek a függ­vé­nye. Eb­ből a fo­lya­mat­ból nyil­ván ki kell ven­ni­ük a ré­szü­ket a po­li­ti­ku­sok­nak, de a pol­gá­ri tár­sa­da­lom­ra, a ci­vil szer­ve­ző­dé­sek­re, az ér­tel­mi­ség­re is ko­moly fel­adat há­rul.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bor­dás Sándor–Friè, Pavol–Haidová, Katarína–Hunèík Pé­ter–Ró­bert Máthé 1995. El­len­pró­bák. A szlo­vák–ma­gyar vi­szony vizs­gá­la­ta szo­ci­o­ló­gi­ai és etnopszichológiai mód­sze­rek­kel. Dunaszerdahely, Nap Ki­adó.
Bor­dás Sándor–Hunèík Pé­ter 1999. FER (Fe­szült­ség-elő­re­jel­ző rend­szer). Pozsony–Du­naszer­dahely, Márai Sán­dor Alapítvány–Nap Ki­adó.
Bú­to­ra, Martin – Bútorová, Zora – Mesežnikov, Grigoorij (ed.) 1999. Slovenské vo¾by 1998. Kto? Preèo? Ako? Bratislava, Inštitút pre verejné otázky.
Do­há­nyos Róbert–Lelkes Gá­bor–Tóth Kár­oly 2006. Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2005. Somorja, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet.
Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (szerk.) 2004. Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az eu­ró­pai uni­ós csat­la­ko­zá­sig (1989–2004). Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó. /Magyarok Szlovákiában, 1./
Gyurgyík Lász­ló 2004. A ma­gyar­ság de­mog­rá­fi­ai, te­le­pü­lés- és tár­sa­da­lom­szer­ke­ze­té­nek vál­to­zá­sai. In Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (szerk.): Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az eu­ró­pai uni­ós csat­la­ko­zá­sig (1989–2004). Somorja–Dunaszer­da­hely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004, 141–182. p. /Magyarok Szlovákiában, 1./
Hor­váth Gyu­la (szerk.) 2004. Dél-Szlo­vá­kia. Bu­da­pest–Pécs, MTA–Regionális Ku­ta­tá­sok Köz­pont­ja.
Hunèík, Pé­ter (ed.) 2000. Confidence Bu­il­ding in the Carpathian Basin. Bratislava, Sán­dor Márai Foundation.
Krivý, Vla­di­mír – Feglová, Viera – Balko, Daniel 1996. Slovensko a jeho regióny: sociokultúrne súvislosti volebného správania. Bratislava, Nadácia Médiá.
Krivý, Vla­di­mír 2002a. Výsledky parlamentných volieb 2002. In: Kol­lár, Miroslav – Mesežnikov, Grigorij (ed.): Slovensko 2002. Bratislava, IVO, 127–153. p.
Krivý, Vla­di­mír 2002b. Regionálne vo¾by 2001 – analýza výsledkov. In: Mesežnikov, Grigorij – Nižòanský, Vik­tor (ed.): Reforma verejnej správy na Slovensku 1998–2002. Súvislosti, akt­éri, vo¾by. Bratislava, IVO, 201–249. p.
Lampl Zsu­zsan­na 2006. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok po­li­ti­kai iden­ti­tá­sa. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 4. sz.
Öllös Lász­ló 2006. A Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja a 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok után. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 4. sz. 25–36. p.
Petőcz Kál­mán 1998. Vá­lasz­tá­sok és fel­osz­tá­sok. Dunaszerdahely, Fó­rum Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Si­mon, At­ti­la (ed.) 2005. Mýty a predsudky v dejinách. Šamorín–Dunajská Streda, Fó­rum Inštitút pre výskum menšín–Lilium Aurum.
Szar­ka Lász­ló 2004. Ki­sebb­sé­gi több­párt­rend­szer és kö­zös­ség­épí­tés (A szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kai pár­tok mű­kö­dé­se 1989–1998 kö­zött). In Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (szerk.): Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az eu­ró­pai uni­ós csat­la­ko­zá­sig (1989–2004). Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004, 79–103. p. /Magyarok Szlo­vá­ki­á­ban, 1./
Vo¾by do Národnej rady Slovenskej republiky konané 30. 9. a 1. 10. 1994. Výsledky hlasovania pod¾a obcí 1994. Bratislava, Štatistický úrad Slovenskej republiky.
Výsledky hlasovania vo vo¾bách do Národnej rady Slovenskej republiky 25.–26. september 1998 1998. Bratislava, Štatistický úrad Slovenskej republiky.
www.komarno.sk
www.statistics.sk/struk/volby.htm
www.statistics.sk/ref2000/index.html
www.statistics.sk/ref2003/default.html
www.statistics.sk/ref2004

Szinek Kénesy Marianna – Orbán Elvira – Juhász Attila: Családtámogatás a szlovák közpolitikában

1. Be­ve­ze­tés

A rend­szer­vál­tást kí­sé­rő gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi for­du­lat az ön­meg­va­ló­sí­tás le­he­tő­sé­gét kí­nál­ta a fi­a­tal ge­ne­rá­ci­ók­nak és ez­zel pár­hu­za­mo­san az in­di­vi­du­a­liz­mus el­ter­je­dé­sét hoz­ta ma­gá­val. A csa­lá­di ma­ga­tar­tás­ban erős el­to­ló­dás ész­lel­he­tő a ki­lenc­ve­nes évek ele­jé­től a nyu­gat-eu­ró­pai csa­lád­mo­dell fe­lé, mely­nek kí­sé­rő je­len­sé­gei töb­bek kö­zött az ala­csony szü­le­tés­szám, a gyer­mek­vál­la­lá­si kor ki­to­ló­dá­sa, a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak csök­ke­né­se, és ez­zel egy időben a há­zas­ság in­téz­mé­nyé­nek gyen­gü­lé­se.
A ked­ve­zőt­len de­mog­rá­fi­ai vál­to­zá­sok ered­mé­nye­kép­pen Szlo­vá­kia né­pes­sé­ge a je­len­le­gi ter­mé­keny­sé­gi szint mel­lett szük­ség­sze­rű­en fogy. Amen­­nyi­ben a tár­sa­da­lom azt kí­ván­ja, hogy fenn­ma­rad­jon, fel­tét­le­nül meg kell ke­res­nie a mód­ját, hogy az egy­mást kö­ve­tő nem­ze­dé­kek lét­szá­ma biz­to­sít­sa az egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót. Az ala­csony gyer­mek­szám a né­pe­se­dés csök­ke­né­se mel­lett to­váb­bá szá­mos olyan gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi prob­lé­mát te­remt­het, me­lyek­nek mes­­sze­me­nő ha­tá­sai má­ig nem kel­lő­kép­pen tisz­tá­zot­tak. Va­jon meg le­het-e for­dí­ta­ni ezt a fo­lya­ma­tot és mi­lyen mó­don?
A ta­nul­mány el­ső­sor­ban a fen­ti kér­dé­sek­re ku­tat­ja a vá­laszt. Az el­ső rész a csa­lá­dok de­mog­rá­fi­ai és szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zik; a má­so­dik rész a csa­lád­tá­mo­ga­tó in­téz­ke­dé­sek fel­osz­tá­sát, cél­ja­it és le­het­sé­ges ha­tá­sa­it mu­tat­ja be; a har­ma­dik rész a szlo­vák köz­po­li­ti­ka csa­lád­tá­mo­ga­tó ele­me­it tár­ja fel, kü­lön ki­tér­ve az adó­rend­szer vál­to­zá­sa­i­nak ha­tá­sá­ra az egyes ki­tün­te­tett csa­lád­mo­del­lek ese­té­ben.

2. Csa­lá­dok de­mog­rá­fi­ai hely­ze­te Szlo­vá­ki­á­ban

A ke­let-kö­zép-eu­ró­pai ré­gió or­szá­ga­i­hoz ha­son­ló­an Szlo­vá­kia is óri­á­si de­mog­rá­fi­ai vál­to­zá­sok­nak le­he­tett szem­ta­nú­ja az ál­la­mi szo­ci­a­liz­mus­ból a pi­ac­gaz­da­ság­ba va­ló át­me­ne­tet kö­ve­tő­en. A né­pes­ség ös­­sze­té­tel­ének ala­ku­lá­sa in­do­kolt­tá, sőt meg­ke­rül­he­tet­len­né tet­te a csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­sze­rek és a csa­lád­po­li­ti­ka új­ra­for­má­lá­sát. Az egyik leg­szem­be­tű­nőbb kí­sé­rő­je a vál­to­zá­sok­nak a csök­ke­nő szü­le­té­si arány volt: a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en a posztszocialista ál­la­mok­ban je­gyez­ték a vi­lá­gon a leg­ala­cso­nyabb ter­mé­keny­sé­gi mu­ta­tó­kat: a ré­gi­ó­ban az egy nő­re eső él­ve szü­le­té­sek át­la­ga 2,00-ról 1,3-ra esett vis­­sza1 (Rostgaard 2004). Szlo­vá­ki­á­ban az UNICEF ada­tai sze­rint 2004-ben a ter­mé­keny­sé­gi mu­ta­tó még ezt az át­la­got sem ér­te el a ma­ga 1,2-es ér­té­ké­vel.2

2.1. Csök­ke­nő szü­le­tés­szám

A szlo­vá­ki­ai la­kos­ság de­mog­rá­fi­ai vi­sel­ke­dé­sé­nek komp­lex vál­to­zá­sa a szü­le­té­si arány­szám ala­ku­lá­sá­nak je­len­le­gi fo­lya­ma­tá­val is jel­le­mez­he­tő. A szü­le­té­sek szá­má­nak csök­ke­né­se egy­ben ös­­sze­fo­nó­dik a ha­gyo­má­nyos csa­lád­mo­dell gyen­gü­lé­sé­vel, en­nek el­le­né­re a gyer­mek­vál­la­lás mind­má­ig el­ső­sor­ban a csa­lád kö­te­lé­ke­in be­lül tör­té­nik.
A het­ve­nes évek­ben Eu­ró­pa a de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­to­kat te­kint­ve is ket­té­sza­kadt: míg nyu­ga­ton a há­zas­sá­gok szá­má­hoz ha­son­ló­an a szü­le­té­si arány­szám is csök­ken­ni kez­dett, és ez­zel egyidőben a gyer­mek­vál­la­lás idő­pont­ja is ki­to­ló­dott; ad­dig Ke­let-Eu­ró­pá­ra ma­gas szü­le­té­si arány­szám és az anyák vi­szony­lag fi­a­tal ko­ra volt jel­lem­ző. Szlo­vá­ki­á­ban a het­ve­nes évek­ben erős pronatalista ál­la­mi po­li­ti­ka ér­vé­nye­sült: az ál­lam szo­ci­á­lis és la­kás­po­li­ti­ká­ján ke­resz­tül kí­ván­ta erő­sí­te­ni a csa­lád in­téz­mé­nyét, a csa­lá­di ér­té­ke­ket és tá­mo­gat­ni a gyer­me­kes csa­lá­do­kat, me­lyet töb­bek kö­zött a tö­me­ges la­kás­épí­té­sek, a fi­a­tal há­za­so­kat tá­mo­ga­tó ked­vez­mé­nyes köl­csö­nök, az anya­sá­gi sza­bad­ság meg­hos­­szab­bí­tá­sa, a csa­lá­di pót­lék eme­lé­se és az óvo­dák és böl­cső­dék szá­má­nak eme­lé­se kí­sért. A ked­ve­ző csa­lád­po­li­ti­kai rend­szer­nek kö­szön­he­tő­en nőtt a gyer­mek­vál­la­lá­sok szá­ma csak­úgy, mint a kü­lön­bö­ző szü­le­té­si mu­ta­tók.
A rend­szer­vál­tást kí­sé­rő tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai vál­to­zá­sok ki­ha­tot­tak a la­kos­ság gyer­mek­vál­la­lá­si vi­sel­ke­dé­sé­re, mely kö­ze­led­ni kez­dett a nyu­gat-eu­ró­pai mo­dell­hez. A pi­ac­gaz­da­ság­ra va­ló át­té­rést olyan, ed­dig nem is­mert je­len­sé­gek kö­vet­ték, mint az emel­ke­dő mun­ka­nél­kü­li­ség és a ma­gas inf­lá­ció. Az in­di­vi­du­a­liz­mus tér­hó­dí­tá­sa és a ha­té­kony fo­gam­zás­gát­ló mód­sze­rek be­ve­ze­té­se to­vább erő­sí­tet­te a csa­lá­dok meg­gyen­gült gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis hely­ze­té­nek ne­ga­tív ha­tá­sát a la­kos­ság ter­mé­keny­sé­gi ma­ga­tar­tá­sá­ra.
En­nek nyo­mán a ter­mé­keny­ség a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén ra­di­ká­li­san vis­­sza­esett. A leg­in­ten­zí­vebb csök­ke­nést 1993–1995 kö­zött je­gyez­ték – eb­ben az idő­szak­ban az él­ve szü­le­té­sek szá­ma meg­kö­ze­lí­tő­leg 12 ezer­rel esett vis­­sza, a ter­mé­keny­ség pe­dig 21,2%-kal csök­kent (Pilinská 2004). A 2001-es év víz­vá­lasz­tó­nak szá­mít Szlo­vá­kia la­kos­sá­gá­nak de­mog­rá­fi­ai ala­ku­lá­sá­ban: eb­ben az év­ben elő­ször nem nö­ve­ke­dett, ha­nem 844 sze­mél­­lyel csök­kent a ter­mé­sze­tes nép­sza­po­ru­lat. 2003-tól mind az él­ve szü­le­té­sek szá­ma, mind a ter­mé­keny­ség nö­vek­vő ten­den­ci­át mu­tat: 2004-ben 53 958 gyer­mek szü­le­tett, az egy nő­re szá­mí­tott tel­jes ter­mé­keny­sé­gi arány­szám 1,24 volt – a gyer­mek­vál­la­lás­ban be­állt ked­ve­ző for­du­lat el­le­né­re azon­ban Szlo­vá­kia je­len­leg is a leg­ki­sebb ter­mé­keny­ség­gel ren­del­ke­ző or­szá­gok kö­ré­be so­rol­ha­tó.3 A szü­le­tés­szám csök­ke­né­sé­nek hát­te­ré­ben nem ki­zá­ró­lag a la­kos­ság ér­ték­ren­di vál­to­zá­sát kell ke­res­nünk: a csa­lá­dok vál­to­zat­la­nul gyermekcentrikus be­ál­lí­tott­sá­gú­ak, nem jel­lem­ző az aka­rat­la­gos gyer­mek­te­len­ség, a csa­lá­dok je­len­tős ré­sze azon­ban to­vább­ra is az egy-, leg­fel­jebb a két­gyer­me­kes csa­lád­mo­dell meg­va­ló­sí­tá­sá­ra tö­rek­szik (Matulník – Ritomský – Pastor 2003).

2.2. A csa­lád­ala­pí­tást és gyer­mek­vál­la­lást be­fo­lyá­so­ló de­mog­rá­fi­ai és tár­sa­dal­mi té­nye­zők

2.2.1. Szü­lők csa­lá­di ál­la­po­ta – há­za­so­dás és al­ter­na­tív együtt­élé­si for­mák

Szlo­vá­ki­á­ban a há­zas­ság még min­dig az együtt­élés leg­el­ter­jed­tebb for­má­ja, an­nak el­le­né­re, hogy az utób­bi évek­ben a pár­kap­cso­la­tok más for­mái is egy­re el­ter­jed­teb­bek. A há­zas­ság­kö­té­sek ala­ku­lá­sa több év­ti­ze­den ke­resz­tül két fő té­nye­ző kom­bi­ná­ci­ó­já­val volt jel­le­mez­he­tő: a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel, va­la­mint a há­za­su­lan­dó fe­lek fi­a­tal ko­rá­val. Mi­u­tán má­ig a há­zas­ság kö­te­lé­ke­in be­lül szü­le­tik a leg­több gyer­mek, a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak vizs­gá­la­ta a csa­lá­dok vi­sel­ke­dé­sé­nek és hely­ze­té­nek elem­zé­sé­vel fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyo­zá­sok hom­lok­te­ré­ben áll.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma Eu­ró­pa-szer­te nö­ve­ke­dett. A nö­ve­ke­dé­si hul­lám egé­szen a hat­va­nas évek kö­ze­pé­ig tar­tott, ami­kor a la­kos­ság fej­lő­dé­sé­ben jel­leg­ze­tes for­du­lat kö­vet­ke­zett be: míg Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma csök­ke­nés­nek in­dult, ad­dig Szlo­vá­ki­á­ban, más kom­mu­nis­ta rend­sze­rű or­szá­gok­hoz ha­son­ló­an, a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma to­vább nö­ve­ke­dett; és ez­zel egy időben fo­ko­za­to­san csök­kent a há­za­su­lan­dó fe­lek élet­ko­ra. A het­ve­nes nyolc­va­nas éve­ket a há­zas­sá­gi ma­ga­tar­tás ki­egyen­sú­lyo­zott­sá­ga jel­le­mez­te. A leg­na­gyobb há­za­su­lá­si haj­lan­dó­sá­got eb­ben az idő­szak­ban mind­két nem ese­té­ben a 20–24 éves ko­rú­ak mu­tat­ták, öt­éves in­ter­val­lu­mo­kat ös­­sze­ha­son­lít­va a leg­ma­ga­sabb há­zas­sá­gi arányt 1975-ben je­gyez­ték.
A há­zas­ság­kö­té­sek in­ten­zi­tá­sá­nak a csök­ke­né­se, mely az új tár­sa­dal­mi vi­szo­nyok­ra va­ló re­ak­ci­ó­ként fog­ha­tó fel, a leg­mar­kán­sab­ban a ki­lenc­ve­nes évek el­ső fe­lé­ben je­lent­ke­zett. A há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma 1990-től 2001-ig csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­ta­tott: 2001-ben je­gyez­ték 1920 óta a leg­ala­cso­nyabb há­za­so­dá­si arányt. A há­zas­sá­gi arány csök­ke­né­se a vál­to­zá­so­kat kö­ve­tő évek­ben szo­ro­san ös­­sze­füg­gött az ál­lam gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi transz­for­má­ci­ó­já­val, me­lye­ket nö­vek­vő ház­tar­tá­si ki­adá­sok, a szo­ci­á­lis po­li­ti­ka re­form­ja, a fi­a­tal há­za­sok­nak nyúj­tott ked­vez­mé­nyes hi­te­lek meg­szün­te­té­se, va­la­mint a tö­me­ges la­kás­épí­té­sek le­ál­lí­tá­sa jel­lem­zett. 2002-től a há­zas­ság­kö­té­sek in­ten­zi­tá­sa új­ra nö­vek­vő ten­den­ci­át mu­tat.4
A há­zas­sá­gok fel­épí­té­se hos­­szú ide­je két fő jel­lem­ző­vel ír­ha­tó le. Az el­ső a há­zas­sá­gok ho­mo­ge­ni­zá­ló­dá­sa a há­za­su­lan­dó fe­lek is­ko­lá­zott­sá­gát te­kint­ve, más sza­vak­kal gyak­rab­ban lép­nek há­zas­ság­ra azo­nos is­ko­lá­zott­ság­gal ren­del­ke­ző pá­rok. 1990-ben az azo­nos is­ko­lá­zott­ság­gal ren­del­ke­ző fe­lek ál­tal kö­tött há­zas­sá­gok az eb­ben az év­ben jegy­zett há­zas­sá­gok 50%-át tet­ték ki, ez az arány 2004-re 62,8%-ra emel­ke­dett. A má­so­dik jel­lem­ző a kö­zép­is­ko­lai, il­let­ve a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző la­kos­ság há­zas­ság­kö­té­si ará­nyá­nak nö­ve­ke­dé­se, ami ös­­sze­füg­gés­ben áll a la­kos­ság is­ko­lá­zott­sá­gi szint­jé­nek nö­ve­ke­dé­sé­vel (Pilinská 2004).
A há­zas­sá­gon kí­vü­li pár­kap­cso­la­tok egy­re el­ter­jed­tebb és tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dot­tabb for­mái az együtt­élés­nek. A há­zas­ság­tól az együtt­élé­sig va­ló el­to­ló­dás a csa­lá­di ma­ga­tar­tás­ban meg­fi­gyel­he­tő egyik leg­na­gyobb vál­to­zás. Szlo­vá­ki­á­ban a rend­szer­vál­tá­sig az együtt­élés mint a há­zas­ság al­ter­na­tí­vá­ja csu­pán egye­dül­ál­ló ese­tek­ben for­dult elő, tük­röz­ve a nyil­vá­nos­ság el­uta­sí­tó vé­le­mé­nyét az együtt­élés al­ter­na­tív, há­zas­sá­gon kí­vü­li mód­ja­i­val szem­ben – a tar­tós pár­kap­cso­la­tok egyet­len el­fo­ga­dott for­má­já­nak a há­zas­ság szá­mí­tott. A há­zas­ság­ról va­ló dön­tés­ben je­len­tős sze­re­pet ját­szott to­váb­bá az ak­tu­á­lis la­kás­po­li­ti­ka, mely a há­zas­tár­sa­kat előny­ben ré­sze­sí­tet­te az egye­dül­ál­ló kér­vé­nye­zők­kel szem­ben.

2.2.2. Vá­lás

A vá­lá­sok szá­ma Szlo­vá­ki­á­ban a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en fo­lya­ma­to­san nö­ve­ke­dett; míg Eu­ró­pá­ban a hat­va­nas évek­től je­gyez­ték a vá­lá­sok szá­má­nak je­len­tős nö­ve­ke­dé­sét, Szlo­vá­ki­á­ban egy év­ti­zed­del ké­sőbb, a het­ve­nes évek­ben in­dult meg ez a fo­lya­mat. Mint a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak elem­zé­se­kor lát­tuk, a het­ve­nes évek ele­jén ki­emel­ke­dő­en sok há­zas­sá­got kö­töt­tek, a vá­lá­sok ugyan­ezen év­ti­zed­ben, il­let­ve a kö­vet­ke­ző­ben el­ső­sor­ban eze­ket, a fi­a­ta­lon kö­tött há­zas­sá­go­kat érin­tet­ték. Sta­tisz­ti­kai ada­tok ta­nús­kod­nak ró­la, hogy a há­zas­sá­gok tö­ré­ke­nyeb­bek, mint va­la­ha: míg Szlo­vá­ki­á­ban 1970-ben 100 há­zas­ság­kö­tés­re 9,5 vá­lás ju­tott, ad­dig 2001-ben ez az ér­ték 43,7-re emel­ke­dett.5 A leg­több vá­lást 2002-ben modták ki, ek­kor szá­muk a 11 ez­res ha­tárt sú­rol­ta.
A nők és a fér­fi­ak kö­zöt­ti tár­sa­dal­mi vi­szony az utób­bi év­ti­ze­dek­ben alap­ve­tő vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül. A női eman­ci­pá­ció, a li­be­ra­li­zá­ci­ós fo­lya­ma­tok, a mun­ka­vi­szony­ok és mun­ka­vál­la­lók kö­ré­nek meg­vál­to­zá­sa, a nők pénz­ügyi önál­ló­so­dá­sa, a val­lás csök­ke­nő be­fo­lyá­sa a ne­mek sze­re­pé­nek át­ér­té­ke­lő­dé­sé­hez ve­ze­tett. A há­zas­ság idő­sebb kor­ra ha­lasz­tá­sa és a há­za­su­lan­dó fe­lek is­ko­lá­zott­sá­gi szint­jé­nek nö­ve­ke­dé­se alap­ján azt vár­hat­nánk, hogy a pá­rok fel­ké­szül­teb­ben, éret­teb­ben lép­nek frigy­re egy­más­sal, ami ala­cso­nyabb vá­lá­si arány­szá­mot in­du­kál­na. A skan­di­náv or­szá­gok ta­pasz­ta­la­tai azon­ban ezt a fel­te­vést nem tá­maszt­ják alá, épp el­len­ke­ző­leg, azt mutaják, hogy a vá­lá­sok szá­má­nak csök­ke­né­sé­vel a kö­zel­jö­vő­ben Szlo­vá­ki­á­ban sem szá­mol­ha­tunk.

2.2.3. A gyer­mek­vál­la­lá­si kor ki­to­ló­dá­sa

A csa­lád­ala­pí­tá­si szo­ká­so­kat hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül a há­za­su­lan­dó fe­lek fi­a­tal ko­ra és a fi­a­tal­ko­ri gyer­mek­vál­la­lás jel­le­mez­te. En­nek a fo­lya­mat­nak a vál­to­zá­sai már a rend­szer­vál­tás előtt meg­je­len­tek, azon­ban csu­pán a ki­lenc­ve­nes évek­ben vál­tak egy­re meg­ha­tá­ro­zób­bá. A szü­lő nők kor­ös­­sze­té­tel­ében je­len­tős vál­to­zá­so­kat fi­gyel­he­tünk meg: míg a het­ve­nes és nyolc­va­nas évek­ben a 20–22 éves kor­osz­tály kö­ré­ben je­gyez­ték a leg­ma­ga­sabb ter­mé­keny­sé­get, ad­dig a ki­lenc­ve­nes évek­ben erő­sen vis­­sza­esett a fi­a­ta­lok gyer­mek­vál­la­lá­si ked­ve, ami­nek kö­vet­kez­té­ben jó­val ki­sebb arány­ban szü­le­tik meg az el­ső 1-2 gyer­mek a nők 25 éves ko­rá­ig6 (Pilinská 2004). Egy­re mar­kán­sab­ban raj­zo­lód­nak ki an­nak a fo­lya­mat­nak a kör­vo­na­lai, mi­sze­rint a ter­mé­keny­ség csök­ke­né­sét az anyák „öre­ge­dé­se” kí­sé­ri.

2.2.4. Munkaerőpiaci konf­lik­tu­sok

Az anyák és ter­hes nők mun­ka­he­lyi diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ja fon­tos prob­lé­ma, mi­vel a gyer­me­ket vál­lal­ni ké­pes ko­rú nők ad­ják Szlo­vá­ki­á­ban a mun­ka­erő 46%-át.7 Ál­ta­lá­nos, hogy egy­re több nő ha­laszt­ja ké­sőb­bi idő­pont­ra a gyer­mek­vál­la­lást, ami­kor már mun­ka­he­lyi cél­jai és kar­ri­er­je biz­to­sít­va van­nak, va­la­mint pénz­ügyi­leg sta­bil hát­tér­rel ren­del­ke­zik. A fog­lal­koz­ta­tott anyák gyer­mek­vál­la­lá­si ked­vé­nek csök­ke­né­se egy­ér­tel­mű­en ar­ra mu­tat, hogy a je­len­le­gi mun­ka­pi­a­ci kö­rül­mé­nyek nem, il­let­ve ke­vés­bé tá­mo­gat­ják a gyer­mek­vál­la­lást, mint a rend­szer­vál­tás előtt. A pi­ac­gaz­da­ság erő­sö­dé­se ke­mé­nyebb mun­ka­fel­té­te­le­ket ered­mé­nye­zett, ami ma­gá­ban is a ne­ga­tív diszk­ri­mi­ná­ció ér­zé­sét vál­tot­ta ki a le­en­dő és fi­a­tal csa­lád­anyák kö­ré­ben. A hely­ze­tet to­vább sú­lyos­bít­ják a kis­gyer­me­kes csa­lád­anyák­ról és ter­hes nők­ről ki­ala­kí­tott szte­re­o­tí­pi­ák (az ál­la­po­tos nő ke­vés­bé kom­pe­tens mun­ka­kör­ében, ki­sebb pro­duk­ti­vi­tá­sú és még so­rol­hat­nánk). Egy­re több nő ér­zi azt, hogy a gyer­mek­vál­la­lás csök­ken­ti az anya mun­ka­erő-pi­a­ci esé­lye­it: a mun­ka­adók a fog­lal­koz­ta­tás­kor mér­le­ge­lik, hogy a női mun­ka­erő men­­nyi­re ter­hel­he­tő a csa­lá­di fel­ada­tok mel­lett, vár­ha­tó-e, hogy gyer­mek­vál­la­lás mi­att hos­­szabb idő­re ki­esik a mun­ká­ból, gyer­me­ke be­teg­sé­ge mi­att hi­ány­zik stb.

3. A csa­lá­dok szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi hely­ze­te Szlo­vá­ki­á­ban

A Szlo­vák Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal8 ada­tai sze­rint az át­lag no­mi­nál­bé­rek 2005-ben el­ér­ték az 17 260 Sk-t, ami 2004-es ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban 9,2%-os emel­ke­dést je­lent. A no­mi­nál­bé­rek ilyen nagy­fo­kú emel­ke­dé­sét va­ló­szí­nű­leg a ma­gán­szek­tor bér­mó­do­sí­tá­sa­i­ba be­le­fog­lalt 2004-es fo­gyasz­tói ár­in­dex (7,5%) is be­fo­lyá­sol­ta. Az át­lag re­ál­bé­rek a je­len­tő­sen ala­cso­nyabb fo­gyasz­tói árak­nak kö­szön­he­tő­en 6,3%-kal nőt­tek. 1997 óta 2005-ben je­gyez­ték a leg­na­gyobb re­ál­bér-nö­ve­ke­dést, amely a no­mi­nál­bé­rek emel­ke­dé­sén túl ös­­sze­füg­gés­ben állt az inf­lá­ció ala­cso­nyabb mér­té­ké­vel is (2005-ben 2,7%, míg 2004-ben 7,5%). A re­ál­bé­rek in­de­xe 2005 har­ma­dik ne­gyed­év­ében 1995 óta a leg­na­gyobb ér­té­ket ér­te el, ami an­­nyit je­lent, hogy egy át­lag fog­lal­koz­ta­tott 1995 óta a ke­re­se­té­ből a leg­több árut tud­ta meg­ven­ni. A megnövekedett re­ál­ke­re­se­tek ha­tás­sal vol­tak a csa­lá­dok ki­adá­sa­i­nak és fo­gyasz­tá­sá­nak ala­ku­lá­sá­ra: a ház­tar­tá­sok vég­ső fo­gyasz­tá­sa 1,7%-kal nőtt 2005 so­rán. A fo­gyasz­tói ko­sár egyes ös­­sze­te­vő­it te­kint­ve 2005-ben az elő­ző év­hez vi­szo­nyít­va leg­in­kább az ok­ta­tás­sal (32,2%) és az egész­ség­üg­­gyel (9,2%) kap­cso­la­tos ki­adá­sok nőt­tek.

1. áb­ra. Re­ál- és no­mi­nál­bé­rek ala­ku­lá­sa 1994–2005 kö­zött

For­rás: www.statistics.sk.
Mi­vel a ház­tar­tá­sok kü­lön­bö­ző for­mái más-más fo­gyasz­tói szo­ká­sok­kal él­nek, ezért ér­de­mes meg­fi­gyel­ni a fo­gyasz­tói ár­in­dex ala­ku­lá­sát az egyes ház­tar­tá­sok tí­pu­sa­i­ra néz­ve. A Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai sze­rint 2005-ben a 2004-es év­hez vi­szo­nyít­va a leg­na­gyobb mér­ték­ben a há­rom- és egy­gyer­me­kes csa­lá­dok ki­adá­sai nőt­tek (9,97%, il­let­ve 9,39%), míg a gyer­me­ket nem ne­ve­lő mun­ka­vál­la­lók ház­tar­tá­sa­i­ban a fo­gyasz­tói ki­adá­sok nö­ve­ke­dé­se je­len­tő­sen ala­cso­nyabb mér­té­ket öl­tött: 2,6%-ot ért el csu­pán.

2. áb­ra. Ház­tar­tá­sok éves be­vé­te­le és ki­adá­sa 1995–2004-ben

For­rás: http://www.ueos.sk/mvrr.sr/isvov/s3/m6/catb.asp.

A sta­tisz­ti­kai mu­ta­tók a la­kos­ság je­len­tős jö­ve­del­mi dif­fe­ren­ci­ált­sá­gá­ra mu­tat­nak rá. Az egyik ol­da­lon a csa­lá­dok bi­zo­nyos tí­pu­sai anya­gi szük­ség­hely­zet­ben van­nak és nagy­ban az ál­lam szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sa­i­tól füg­ge­nek (pl. a nagy­csa­lá­dos­ok vagy azon csa­lá­dok, ahol mind­két fél tar­tó­san mun­ka­nél­kü­li). A má­sik ol­da­lon olyan csa­lá­dok áll­nak, akik­nek nem je­lent ne­héz­sé­get min­den­na­pi szük­ség­le­te­ik biz­to­sí­tá­sa (ti­pi­ku­san egyes fog­lal­koz­ta­tá­si kö­rök­ben, ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­ség ese­tén, ala­csony mun­ka­nél­kü­li­ség­gel ren­del­ke­ző ré­gi­ók­ban). A leg­né­pe­sebb cso­por­tot azon­ban azok a csa­lá­dok al­kot­ják, ame­lyek jö­ve­del­me­i­ket és gaz­da­sá­gi mo­dell­jü­ket te­kint­ve a szlo­vá­ki­ai át­lag­ér­ték­hez kö­zel es­nek – ese­tük­ben az élet­szük­ség­le­tek biz­to­sí­tá­sa a jö­ve­del­mük je­len­tős ré­szét fel­emész­ti.
A 2003-as Mikrocenzus ada­tai sze­rint 2002-ben a ház­tar­tá­sok 59,4%-a gyer­mek­te­len volt, 17,5%-uk egy, 16,8%-uk két gyer­me­ket ne­velt. A ház­tar­tás­ban egy sze­mély­re eső tisz­ta jö­ve­de­lem a gyer­me­ket nem ne­ve­lő ház­tar­tá­sok­ban volt a leg­ma­ga­sabb (8290 Sk), és az el­tar­tott gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel pár­hu­za­mo­san fo­lya­ma­to­san csök­kent (az öt és több gyer­me­ket ne­ve­lő ház­tar­tá­sok ese­té­ben csu­pán 2542 Sk-t ért el). A mun­ka­vi­szony­ból szár­ma­zó be­vé­te­lek a gyer­me­ket nem ne­ve­lő ház­tar­tá­sok­ban, il­let­ve az egy­gyer­me­kes ház­tar­tá­sok­ban szin­te meg­egye­zett (5088 Sk, il­let­ve 5044 Sk). Lé­nye­ges kü­lönb­sé­get a szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok te­rén lát­ha­tunk: a gyer­me­ket nem ne­ve­lő ház­tar­tá­sok egy sze­mély­re szá­mít­va 38,5%-kal ma­ga­sabb szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tást él­vez­tek, mint az egy gyer­me­ket ne­ve­lők. A szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­so­kat te­kint­ve a leg­hát­rá­nyo­sabb hely­zet­ben a két- és há­rom­gyer­me­kes ház­tar­tá­sok van­nak – az ő ese­tük­ben 942 Sk, il­let­ve 978 Sk az egy sze­mély­re szá­mí­tott szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok ös­­sze­ge.9

1. táb­lá­zat. A ház­tar­tá­sok egy sze­mély­re szá­mí­tott be­vé­te­le az el­tar­tott gyer­me­kek szá­ma sze­rint 2002-ben

For­rás: Mikrocenzus 2003 (www.sdf.sk/sdf_media/2004_mikrocenzus2003.pdf).

Az anya­gi szük­sé­get szen­ve­dő la­kos­ság össz­la­kos­ság­ból vett ará­nyát te­kint­ve Szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa óta 2005-ben ér­te el a leg­ala­cso­nyabb szin­tet. Ezen sze­mé­lyek szá­ma 2001-től fo­ko­za­to­san csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­tat: a 2001-ben jegy­zett 11,5%-ról 2005-re 6,9%-ra esett vis­­sza. 2005-ben a ha­vi át­la­got te­kint­ve 175 746 sze­mély ré­sze­sült szo­ci­á­lis se­gély­ben. Eb­ből 100 928 egye­dül­ál­ló, 10 381 gyer­me­ket nem ne­ve­lő csa­lád (2004-hez vi­szo­nyít­va 19,8%-os nö­ve­ke­dés) és 64 313 gyer­me­kes csa­lád (az elő­ző év­hez vi­szo­nyít­va 3%-os csök­ke­nés). A gyer­me­kes csa­lá­do­kon be­lül a leg­na­gyobb arány­ban az egy gyer­me­ket ne­ve­lők cso­port­ja van kép­vi­sel­ve (39%), őket kö­ve­tik a két­gyer­me­kes csa­lá­dok (29,8%).

3. áb­ra. Szo­ci­á­lis se­gély­ben ré­sze­sü­lők a ház­tar­tás tí­pu­sa sze­rint 2005-ben

For­rás: Správa… 2005

2. táb­lá­zat. A szo­ci­á­lis se­gély­ben ré­sze­sü­lők struk­tú­rá­ja 2004–2005-ben

For­rás: Správa… 2005.

A Vi­lág­bank 2002-es fel­mé­ré­se sze­rint – 2,15 USD-s sze­gény­sé­gi kü­szö­böt vé­ve ala­pul – a szél­ső­sé­ges sze­gény­ség a la­kos­ság 2,6%-át súj­tot­ta. Ez az arány a szom­szé­dos ál­la­mok­ban jegy­zett ará­nyok két­sze­re­se. A szél­ső­sé­ges sze­gény­ség­gel el­len­tét­ben (4,3 USD-s kü­szöb mel­lett) Szlo­vá­kia ren­del­ke­zett az egyik leg­ala­cso­nyabb sze­gény­sé­gi arán­­nyal az eu­ró­pai és kö­zép-ázsi­ai ré­gi­ó­ban (a ház­tar­tá­sok 6,3%-a, a la­kos­ság 8,6%-a tar­to­zott ide)10 (World Bank 2002). Az át­lag­ház­tar­tá­sok élet­szín­vo­na­la 2002 óta ro­ha­mo­san nőtt, amely ös­­sze­füg­gés­ben áll az or­szág 1998-as pénz­ügyi vál­sá­ga után ta­pasz­tal­ha­tó nö­vek­vő gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mé­nyé­vel (míg 1999-ben a re­ál GDP 1,5%-kal nö­ve­ke­dett, 2004-ben a nö­ve­ke­dés el­ér­te az 5,5%-ot) (World Bank 2005).
A csa­lá­dok gaz­da­sá­gi hely­ze­té­nek ala­ku­lá­sát je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ja a fi­a­tal, gyer­mek­vál­la­lás előtt ál­ló vagy kis­gyer­me­kes női mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sá­val kap­cso­la­tos ne­ga­tív meg­kü­lön­böz­te­tés. A meg­vál­to­zott mun­ka­erő-pi­a­ci fel­té­te­lek mel­lett a mun­ka­adók nem haj­la­nak túl­sá­go­san a szü­lői és pro­fes­­szi­o­ná­lis sze­rep har­mo­ni­zá­lá­sa fe­lé. Azon csa­lád­po­li­ti­kai kez­de­mé­nye­zé­sek, me­lyek az édes­anyá­kat vol­tak hi­va­tot­tak vé­de­ni (egy­részt a gyer­mek­gon­do­zás idő­sza­ká­ban – biz­to­sít­va szá­muk­ra a mun­ka­erőpi­ac­ra va­ló vi­szony­lag zök­ke­nő­men­tes vis­­sza­té­rést –, más­részt a töb­bi mun­ka­vál­la­ló­val szem­be­ni ne­ga­tív diszk­ri­mi­ná­ció el­len) „ki­csor­bul­tak”: a mun­ka­adók sok eset­ben ki­hasz­nál­ják a tör­vény ad­ta kis­ka­pu­kat a szá­muk­ra „vesz­te­sé­ges”, „ke­vés­bé pro­duk­tív” vagy „nem ki­szá­mít­ha­tó” női mun­ka­erő le­épí­té­sé­re.

4. Csa­lád­tá­mo­ga­tó in­téz­ke­dé­sek

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság csa­lád­po­li­ti­ká­já­nak kon­cep­ci­ó­ja ki­mond­ja, hogy „a csa­lád az élet ke­let­ke­zé­sé­nek, a sze­mé­lyi­ség for­má­ló­dá­sá­nak és az ér­té­kek el­sa­já­tí­tá­sá­nak he­lye. Ah­hoz, hogy a csa­lád be­tölt­hes­se a csa­lád­tag­ok­kal és a tár­sa­da­lom­mal szem­be­ni funk­ci­ó­ját ked­ve­ző kör­nye­zet­re van szük­sé­ge, ahol ki tud­ja elé­gí­te­ni sa­ját anya­gi, kul­tu­rá­lis és lel­ki szük­ség­le­te­it, és sta­bil és ér­té­kes kap­cso­la­to­kat tud ki­ala­kí­ta­ni […] A de­mok­ra­ti­kus ál­lam fel­ada­ta a csa­lá­dok­kal szem­ben olyan jo­gi, gaz­da­sá­gi és in­téz­mé­nyi fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa, me­lyek kel­lő te­ret biz­to­sí­ta­nak a csa­lá­dok fe­le­lős­sé­gé­nek ér­vény­re jut­ta­tá­sá­nak.”11
A tár­sa­da­lom­ban ál­ta­lá­nos egyet­ér­tés van a csa­lá­dok tá­mo­ga­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­ről – a konk­rét meg­va­ló­sí­tás te­rén azon­ban több né­zet, vé­le­mény üt­kö­zik. A leg­több nyi­tott kér­dés fel­te­he­tő­en to­vább­ra is a tá­mo­ga­tás for­mái és meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén ma­rad. A cél egy olyan egy­sé­ges csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­szer ki­ala­kí­tá­sa, amely ös­­sze­fo­nó­dik az ál­lam szo­ci­á­lis, po­pu­lá­ci­ós és mig­rá­ci­ós po­li­ti­ká­já­val köl­csö­nö­sen tá­mo­gat­va egy­mást a fel­ál­lí­tott cé­lok el­éré­sé­ben. A csa­lá­dok ha­té­kony és ra­ci­o­ná­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak elő­fel­té­te­le a csa­lá­dok prob­lé­má­i­nak, élet­szín­vo­na­lá­nak és ér­ték­rend­szer­ében fel­állt vál­to­zá­sok­nak szisz­te­ma­ti­kus fel­mé­ré­se.

4.1. Az ál­la­mi csa­lád­tá­mo­ga­tá­si po­li­ti­ka stra­té­gi­ai cél­jai

A csa­lád­tá­mo­ga­tá­si po­li­ti­kát el­ér­ni kí­vánt cél­jai alap­ján két fő te­rü­let­re oszt­hat­juk: né­pe­se­dé­si és szo­ci­á­lis cé­lú po­li­ti­ká­ra. A né­pe­se­dé­si cé­lú po­li­ti­ka kö­zép­pont­já­ban olyan kör­nye­zet ki­ala­kí­tá­sa áll, mely a gyer­mek­vál­la­lás­hoz meg­fe­le­lő élet­szín­vo­na­lat és önál­ló­sá­got biz­to­sít min­de­nütt, ahol a csa­lá­dok en­nek el­éré­sé­re ön­erő­ből kép­te­le­nek. A szlo­vák ál­la­mi csa­lád­po­li­ti­ka alap­ve­tő stra­té­gi­ai cél­jai a kö­vet­ke­zők:
– a csa­lá­dok re­la­tív gaz­da­sá­gi önál­ló­sá­gá­nak el­éré­se;
– a csa­lá­dok si­ke­res­sé­ge funk­ci­ó­ik el­lá­tá­sá­ban;
– a há­zas­tár­si és szü­lői kap­cso­la­tok sta­bi­li­tá­sa, ami az egyen­jo­gú­sá­got és a sze­re­pek el­osz­tá­sát il­le­ti;
– a gyer­mek­vál­la­lás­hoz szük­sé­ges op­ti­má­lis fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa.
Ezen hos­­szú tá­vú cé­lok a kö­vet­ke­ző négy, az ál­lam ha­tás­kö­ré­be tar­to­zó te­rü­le­ten ke­rül­nek meg­va­ló­sí­tás­ra:
– a csa­lád és tag­ja­i­nak jo­gi vé­del­me;
– a csa­lá­dok gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis biz­to­sí­tá­sa;
– a gyer­me­kek és fi­a­ta­lok ne­ve­lé­se, fel­ké­szí­té­se a há­zas­ság­ra és a szü­lői sze­rep­re;
– a csa­lád­tag­ok egész­sé­gé­nek vé­del­me.12
A csa­lá­dok éle­té­be va­ló ál­la­mi be­avat­ko­zás or­szá­gon­ként kü­lön­bö­ző, s ös­­sze­füg­gés­ben áll töb­bek kö­zött a csa­lá­dok élet­szín­vo­na­lá­val, a nem­ze­ti tra­dí­ci­ók­kal, a ki­ala­kult tár­sa­dal­mi ér­ték­rend­del, a la­kos­ság igé­nye­i­vel, és tár­sa­dal­mi meg­ál­la­po­dá­son alap­szik. A nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok több­sé­ge nem he­lyes­li a de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tok­ba va­ló kül­ső be­avat­ko­zást, ugyan­ak­kor ezek­ben az or­szá­gok­ban is lé­te­zik csa­lád­po­li­ti­ka, amely azon­ban nem né­pe­se­dé­si in­dít­ta­tá­sú, ha­nem a gyer­mek­vál­la­lás­ból adó­dó ter­he­ket kí­ván­ja eny­hí­te­ni.
A né­pe­se­dé­si cé­lú po­li­ti­kák vizs­gá­la­ta­kor fel­me­rül a kér­dés, hogy az ál­la­mi csa­lád­po­li­ti­ka men­­nyi­re be­fo­lyá­sol­ja a csa­lá­dok gyer­mek­vál­la­lá­si ma­ga­tar­tá­sát, il­let­ve mi­lyen sze­re­pe van a gyer­mek­szám­mal kap­cso­la­tos dön­té­sek­ben. A csök­ke­nő szü­le­tés­szám és a rend­szer­vál­tás után be­kö­vet­ke­zett csa­lád­po­li­ti­kai rest­rik­ci­ók kö­zöt­ti szo­ros kap­cso­lat­ra utal, hogy a posztszocialista or­szá­gok kö­zül egye­dül Ma­gyar­or­szá­gon vol­tak vi­szony­lag sta­bi­lak a ter­mé­keny­sé­gi mu­ta­tók 1990 és 1994 kö­zött, ami alap­ve­tő­en a né­pe­se­dé­si in­dít­ta­tá­sú csa­lád­po­li­ti­ka és csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­szer meg­őr­zé­sé­vel és sta­bi­li­tá­sá­val ma­gya­ráz­ha­tó. A csa­lá­dok nagy ré­szét súly­tó ked­ve­zőt­len gaz­da­sá­gi hely­zet és a mély­re­ha­tó tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok el­le­né­re is meg­őr­ző­dött a gyer­mek­vál­la­lá­si kedv. Az 1994–1998 kö­zött ha­tal­mon lé­vő kor­mány a csa­lád­po­li­ti­ka cél­ja­it és esz­köz­rend­sze­rét is át­ala­kí­tot­ta – ez lé­nye­gé­ben a tá­mo­ga­tá­sok tel­jes vagy rész­le­ges meg­vo­ná­sát je­len­tet­te, ami a szü­le­té­si mu­ta­tók ro­ha­mos vis­­sza­esé­sé­hez ve­ze­tett.13 Ezek a vál­to­zá­sok utó­lag iga­zol­ták a csa­lád­po­li­ti­ka ered­mé­nyes­sé­gét, ha­té­kony­sá­gát. Több nyu­gat-eu­ró­pai or­szág – köz­tük Fran­cia­or­szág és Svéd­or­szág – ta­pasz­ta­la­tai is azt mu­tat­ják, hogy a ki­szá­mít­ha­tó, meg­bíz­ha­tó és tar­tó­san ér­vé­nye­sü­lő csa­lád­tá­mo­ga­tá­si in­téz­ke­dé­sek és for­mák ered­mé­nye­sen tud­ják be­fo­lyá­sol­ni a gyer­mek­vál­la­lá­si ma­ga­tar­tást, kü­lö­nö­sen ak­kor, ha a gyer­mek­ne­ve­lés tel­jes cik­lu­sát át­öle­lik. Nem­zet­kö­zi ta­pasz­ta­la­tok bi­zo­nyít­ják, hogy a köz­vet­len pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­sok po­zi­tí­van, sta­tisz­ti­ka­i­lag mér­he­tő mó­don be­fo­lyá­sol­ják a ter­mé­keny­sé­gi szin­tet, ugyan­ak­kor csu­pán ak­kor iga­zán ha­té­ko­nyak, ha ki­szá­mít­ha­tó gaz­da­sá­gi kör­nye­zet­tel és ked­ve­ző gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok­kal pá­ro­sul­nak. Hang­sú­lyoz­ni kell azon­ban, hogy az anya­gi tá­mo­ga­tá­sok nem csu­pán pénz­be­li ér­té­kü­kön ke­resz­tül fej­tik ki ha­tá­su­kat a né­pe­se­dé­si fo­lya­ma­tok­ra, nem el­ha­nya­gol­ha­tó sze­re­pük van a gyer­me­ket ne­ve­lő csa­lá­dok tár­sa­dal­mi presz­tí­zsé­nek nö­ve­ke­dé­sé­ben és meg­be­csü­lé­sé­ben (Pongrácz 2002).
5. Csa­lád­tá­mo­ga­tás a szlo­vák szo­ci­á­lis rend­szer­ben

A transz­for­má­ci­ós fo­lya­mat a csa­lád­po­li­ti­ka, konk­ré­tan az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás te­rü­le­tén 1994-ben kez­dő­dött. A transz­for­má­ci­ós fo­lya­mat cél­ja egy egy­sé­ges tá­mo­ga­tá­si rend­szer ki­épí­té­se volt az ál­lam ál­tal el­is­mert kü­lön­bö­ző élet­hely­ze­tek ki­ala­ku­lá­sa ese­tén.
Az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás rend­sze­ré­nek alap­el­ve a gyer­mek­te­len és gyer­me­kes csa­lá­dok kö­zöt­ti szo­li­da­ri­tás, ill. a ma­ga­sabb és ala­cso­nyabb be­vé­tel­lel ren­del­ke­ző gyer­me­kes csa­lá­dok kö­zöt­ti szo­li­da­ri­tás (Stanek 1999, 201).
A szo­li­da­ri­tás a köl­csö­nös tá­mo­ga­tás és se­gít­ség­nyúj­tás és az ezen ala­pu­ló tár­sa­dal­mi ös­­sze­fo­gás fi­lo­zó­fi­á­ja, amely az em­be­rek együtt­élé­sé­nek egyik alap­el­ve, egyút­tal a mo­dern tár­sa­da­lom egyik jel­lem­ző­je. A szo­li­da­ri­tás­ra épü­lő tár­sa­da­lom fe­le­lős­sé­get vál­lal tag­jai élet­kö­rül­mé­nye­i­nek ala­kí­tá­sá­ért, bi­zo­nyos mér­té­kig a tár­sa­da­lom egé­szé­ért is fe­le­lős. A gya­kor­lat­ban ez azt je­len­ti, hogy a szo­li­dá­ris tár­sa­da­lom­ban a jó kö­rül­mé­nyek kö­zött élők együtt­mű­köd­nek a nél­kü­lö­zők élet­kö­rül­mé­nye­i­nek ja­ví­tá­sán. A szo­ci­á­lis rend­szer­ben a szo­li­da­ri­tás an­­nyit tesz, hogy pél­dá­ul be­teg­ség, bal­eset, mun­ka­nél­kü­li­ség, élet­kor mi­att vagy más ok­ból tá­mo­ga­tás­ra és se­gít­ség­re szo­ru­ló egyén­nek a tár­sa­da­lom biz­to­sít­ja az ín­sé­ges idő­szak­ra az em­ber­hez mél­tó kö­rül­mé­nye­ket.
Az ál­lam meg­ha­tá­roz­ta azo­kat az élet­hely­ze­te­ket, me­lyek meg­ol­dá­sá­ban részt kí­ván vál­lal­ni, meg­előz­ve ez­zel a csa­lá­dok élet­szín­vo­na­lá­nak nem kí­vánt csök­ke­né­sét. Ilyen élet­hely­ze­tek el­ső­sor­ban a gyer­mek­vál­la­lás, a gyer­mek­ne­ve­lés, a gyer­mek is­ko­láz­ta­tá­sa, a sú­lyo­san fo­gya­té­kos gyer­mek je­len­lé­te a csa­lád­ban, az egyik csa­lád­fenn­tar­tó át­me­ne­ti vagy tar­tós hi­á­nya, a csa­lád­tag el­ha­lá­lo­zá­sa.
A szlo­vák ál­lam a gyer­me­kes csa­lá­do­kat köz­vet­len és köz­ve­tett anya­gi se­gít­ség rend­sze­rén ke­resz­tül kí­ván­ja tá­mo­gat­ni. A köz­vet­len anya­gi se­gít­ség rend­sze­rét ké­pe­zik az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok, a nyug­díj­biz­to­sí­tás és a be­teg­biz­to­sí­tás já­ru­lé­kai, a szo­ci­á­lis se­gély és egyes kap­cso­ló­dó tá­mo­ga­tá­sok, va­la­mint az egyéb jut­ta­tá­sok, mint az ösz­tön­díj és az új há­za­sok­nak já­ró köl­csön. Az egyes tá­mo­ga­tá­si for­mák ös­­sze­ge a jut­ta­tá­so­kat sza­bá­lyo­zó tör­vé­nyek­ben ál­ta­lá­ban ab­szo­lút ér­ték­ben van meg­ha­tá­roz­va. A köz­ve­tett anya­gi se­gít­ség rend­sze­rét az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből nyúj­tott tá­mo­ga­tá­sok ké­pe­zik, mint pél­dá­ul a gyer­mek is­ko­lai ét­kez­te­té­sé­hez va­ló hoz­zá­já­ru­lás, az in­gye­nes tan­köny­vek és se­géd­esz­kö­zök. Köz­ve­tett anya­gi se­gít­ség­nek szá­mít a jö­ve­de­lem­adó-ked­vez­mény is.
A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­u­ma a szo­ci­á­lis rend­szer­ben több vál­toz­ta­tást is ter­vez. A vál­toz­ta­tá­sok oka a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Kor­má­nyá­nak ab­ban az el­ha­tá­ro­zá­sá­ban ke­re­sen­dő, hogy kor­mány­zá­sa alatt szo­ci­ál­po­li­ti­kai el­ve­ken mű­kö­dő or­szá­got sze­ret­ne ki­épí­te­ni. Prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban el­mond­ja, hogy po­li­ti­ká­já­nak cél­ja olyan szo­ci­á­lis prog­ram be­ve­ze­té­se, amely ga­ran­tál­ja a la­kos­ság szá­má­ra az olyan sze­mé­lyi, gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis jog­alap meg­tar­tá­sát és tör­vény­be ik­ta­tá­sát, amely mél­tó élet­szín­vo­na­lat biz­to­sít min­den­ki szá­má­ra.
Az aláb­bi­ak­ban ki­emel­ten fog­lal­ko­zunk az egyes tá­mo­ga­tá­si for­mák­kal, ill. is­mer­tet­jük a ter­ve­zett vál­toz­ta­tá­so­kat.

5.1. Ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok

Az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­si rend­szer egy­sze­ri és is­mé­telt jut­ta­tá­sok­ból te­vő­dik ös­­sze.
Egy­sze­ri jut­ta­tá­sok:
– szü­le­té­si jut­ta­tás;
– szü­lői tá­mo­ga­tás;
– egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló részésítéséhez;
– egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló ré­sze­sí­té­sé­nek meg­szű­né­se­kor.
Is­mé­telt jut­ta­tá­sok:
– csa­lá­di pót­lék;
– gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély (gyes);
– is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás a ne­ve­lői el­lá­tás­ban ré­sze­sü­lő gyer­mek ré­szé­re;
– pót­szü­lő­nek já­ró is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás;
– pót­szü­lő­nek já­ró egyé­ni is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás.
Az egyes tá­mo­ga­tá­si for­má­kat az ál­lan­dó lak­hely sze­rint il­le­té­kes Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal­ban le­het írás­ban kér­vé­nyez­ni. A kér­vé­nye­ző jo­go­sult­sá­ga ese­tén a pénz­ös­­sze­get a hi­va­tal fo­lyó­szám­lá­ra utal­ja, ill. kész­pénz­ben ki­fi­ze­ti.

5.1.1. Csa­lá­di pót­lék14

A tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sü­lők szá­mát és a ki­fi­ze­tett pénz­ös­­szeg nagy­sá­gát te­kint­ve az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­si for­mák leg­na­gyobb ré­szét ké­pe­zi. A Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal 2005-ben ös­­sze­sen 8676 mil­lió ko­ro­nát fi­ze­tett ki 1 312 573 el­lá­tat­lan gyer­mek­re.
Csa­lá­di pót­lék­ra jo­go­sult az el­lá­tat­lan gyer­mek szü­lő­je, örök­be­fo­ga­dás ese­tén – az örök­be­fo­ga­dás­ról szó­ló ha­tá­ro­zat ér­vény­be lé­pé­sé­től – az örök­be­fo­ga­dó szü­lő, ill. az a sze­mély, aki a gyer­me­ket ne­ve­lő­szü­lői el­lá­tás­ban ré­sze­sí­ti az il­le­té­kes szerv jog­erős ha­tá­ro­za­ta alap­ján. A jo­go­sult­ság fel­té­te­le az el­lá­tat­lan gyer­mek­ről va­ló gon­dos­ko­dás, ill. a jo­go­sult sze­mély és az el­lá­tat­lan gyer­mek ál­lan­dó lak­hel­­lyel va­ló ren­del­ke­zé­se a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén.
A gyer­mek el­lá­tat­lan a kö­te­le­ző is­ko­la­lá­to­ga­tás idő­tar­ta­ma alatt, leg­fel­jebb 25 éves ko­rá­ig, ha ta­nul­má­nya­it kö­zép­is­ko­lá­ban vagy egye­te­men, fő­is­ko­lán nap­pa­li ta­go­za­ton foly­tat­ja s mel­let­te nem dol­go­zik. El­lá­tat­lan az a 18. élet­év­ét még be nem töl­tött gyer­mek is, aki­nek hos­­szan tar­tó nem ki­elé­gí­tő egész­sé­gi ál­la­po­ta nem en­ge­di ta­nul­má­nyai foly­ta­tá­sát, ill. a pénz­ke­re­ső te­vé­keny­sé­get.
A csa­lá­di pót­lék je­len­le­gi ha­vi ös­­sze­ge 540 Sk. Min­den év szep­tem­ber 1-jé­től kor­mány­ren­de­let vál­toz­tat­hat­ja ezt az ös­­sze­get.

5. táb­lá­zat. A csa­lá­di pót­lék ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.
Meg­jegy­zés: * ha­vi át­lag; ** mil­lió Sk; *** hi­ány­zó adat

2002. jú­ni­us 30-ig a csa­lá­di pót­lék­ra va­ló jo­go­sult­ság a csa­lád jö­ve­del­mi szint­jé­től és a gyer­mek élet­ko­rá­tól fügött. 2002. jú­li­us 1-jé­től a csa­lá­di pót­lék ala­nyi jo­gon jár, az ala­cso­nyabb be­vé­te­lű csa­lá­do­kat az ál­lam a csa­lá­di pót­lék ki­egé­szí­té­sé­vel se­gí­ti. 2004. ja­nu­ár 1-jé­től a csa­lá­di pót­lék ala­nyi jo­gon jár min­den­ki­nek, füg­get­len a csa­lád jö­ve­del­mi szint­jé­től és a gyer­mek élet­ko­rá­tól.

6. táb­lá­zat. Csa­lá­di pót­lék ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sa 2002–2006 kö­zött

For­rás: Správa… 2005 és sa­ját szá­mí­tá­sok.
Meg­jegy­zés: * Az egyes évek­ben az inflaciót fi­gye­lem­be vé­ve, az­az ugyan­ez a pénz­ös­­szeg 2006-ban meny­­nyit ért.

A csa­lá­di pót­lék ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sát fi­gyel­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a 2004. szep­tem­ber 1-jé­től tör­té­nő 40 ko­ro­nás eme­lést kö­vet­ve a tá­mo­ga­tás 540 ko­ro­nás szin­ten stag­nál, ami azt je­len­ti, hogy re­ál­ér­té­ke csök­ken az éves inf­lá­ció kö­vet­kez­té­ben.

5.1.2. Gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély (gyes)17

Azon szü­lő­nek nyúj­tan­dó tá­mo­ga­tás, aki há­rom év­nél fi­a­ta­labb gyer­mek­ről gon­dos­ko­dik, sú­lyo­san be­teg gyer­mek ese­té­ben a kor­ha­tár hat év. A tá­mo­ga­tás a pót­szü­lő­nek is jár, amen­­nyi­ben hat év­nél fi­a­ta­labb gyer­mek­ről gon­dos­ko­dik. A gyer­mek ne­ve­lő­szü­lő­nél va­ló el­he­lye­zé­sé­ről szó­ló bí­ró­sá­gi dön­tés ér­vény­be­lé­pé­sé­től szá­mí­tott leg­fel­jebb há­rom évig kap­ha­tó. A ha­von­ta ki­utalt gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély je­len­le­gi ös­­sze­ge 4440 Sk, mely­re igényt tart­hat a dol­go­zó szü­lő és a pót­szü­lő is az­zal a fel­té­tel­lel, hogy a gyer­me­ket nem óvo­dá­ba (mely már ré­sze­sül tá­mo­ga­tás­ban az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből), ha­nem más, az ál­lam ál­tal nem tá­mo­ga­tott in­téz­mény­be já­rat­ja, eset­leg ma­gán­sze­mély gon­do­zá­sá­ra bíz­za. A gyest ezidáig csak a gyer­me­ke­i­ket ott­hon ne­ve­lő szü­lők kap­hat­ták. A vál­to­zás cél­ja, hogy a szü­lő sa­ját ma­ga dönt­hes­sen, ön­ma­ga fog­ja gon­doz­ni gyer­me­két, avagy gon­do­zó­ra, eset­leg böl­csö­dé­re bíz­za; el­ső­sor­ban azért, hogy ne ve­szít­se el kap­cso­la­tát a mun­ka­erő­pi­ac­cal. Egyút­tal meg­szűnt a gye­sen lé­vő, ám­de dol­go­zó szü­lő­nek já­ró ha­vi csök­ken­tett, ill. a má­sik szü­lő­nek fi­zet­he­tő egy­sze­ri 1300 ko­ro­nás gyes fo­lyó­sí­tá­sa, me­lyet a 2005. jú­li­us 1-jé­ig ér­vény­ben lé­vő tör­vény le­he­tő­vé tett.
A gyes ugyan­azon gyer­mek ese­té­ben csak az egyik szü­lő­nek jár. Az a szü­lő, aki­nek anya­sá­gi se­gé­lye ala­cso­nyabb a gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ös­­sze­gé­nél, kér­vé­nyez­he­ti a kü­lönb­ség ki­egyen­lí­té­sét.

7. táb­lá­zat. A gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sa18 2002–2006 kö­zött

For­rás: Správa… 2005 és sa­ját szá­mí­tá­sok.

An­nak el­le­né­re, hogy a tá­mo­ga­tás ös­­sze­ge a 2002–2006 közötti idő­szak­ban ab­szo­lút ér­ték­ben nö­vek­szik, re­ál­ér­té­ke az inf­lá­ció kö­vet­kez­té­ben csök­ken. For­du­lat csak a 2006. szep­tem­ber 1-jé­től be­ve­ze­tett 210 ko­ro­nás eme­lés­sel kö­vet­ke­zett be, ami­kor a tá­mo­ga­tás re­ál­ér­ték­ben is nö­ve­ke­dett.
Gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély­re 2005-ben ös­­sze­sen 6531,3 mil­lió ko­ro­nát fi­zet­tek ki 126 482 anyá­nak és 3435 apá­nak. A 2004-es év­hez ké­pest ez 741,3 mil­lió ko­ro­nás nö­ve­ke­dés az él­ve szü­le­tett gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel, de fő­leg a 2005. jú­li­us 1-jé­től ér­vény­be lé­pett tör­vény­mó­do­sí­tás­sal és a tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek 2005. szep­tem­ber 1-jé­vel, 4110 ko­ro­ná­ról 4230 ko­ro­ná­ra tör­té­nő eme­lé­sé­vel ma­gya­ráz­ha­tó.

8. táb­lá­zat. A gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ala­ku­lá­sa 2003–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.
Meg­jegy­zés: * ha­vi át­lag; ** milió Sk

Viera Tomanová, a je­len­le­gi mun­ka-, szo­ci­á­lis- és csa­lád­ügyi mi­nisz­ter há­rom év alatt 7100 ko­ro­ná­ra emel­né a gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ös­­sze­gét. Vál­toz­na a gyes meg­ha­tá­ro­zá­sa is, a tár­ca 2007 jú­li­us el­se­jé­től há­rom sá­vot kí­ván el­kü­lö­ní­te­ni. A gyes ese­té­ben há­rom kü­lön­bö­ző ös­­sze­get ter­vez­nek be­ve­zet­ni. A leg­ma­ga­sabb ös­­sze­get az a szü­lő kap­ja, aki ma­ga ne­ve­li gyer­me­két, en­nek ös­­sze­gét 4850 ko­ro­ná­ra akar­ják emel­ni. To­vább­ra is jár majd tá­mo­ga­tás azok­nak, akik mun­ka vagy ta­nu­lás mel­lett ne­ve­lik há­rom­éves­nél fi­a­ta­labb gyer­me­kü­ket. A mi­nisz­té­ri­um ezt az össze­get azon­ban jö­vő­re nem emel­né, ma­rad­na az idén szep­tem­ber­től ér­vé­nyes 4440 ko­ro­nás szin­ten. Ezt va­ló­já­ban nem tart­ja gyes­nek a mi­nisz­ter, ha­nem va­la­mi­fé­le ál­la­mi tá­mo­ga­tás­nak a gyer­mek­ne­ve­lés­sel kap­cso­la­tos szol­gál­ta­tá­sok biz­to­sí­tá­sá­hoz. Tá­mo­gat­ná azo­kat a szü­lő­ket is, akik ál­la­mi se­gít­ség­gel mű­kö­dő in­téz­mény­be, pél­dá­ul óvo­dá­ba já­rat­ják gyer­me­kü­ket. En­nek ös­­sze­ge azon­ban jó­val ala­cso­nyabb len­ne a má­sik két tí­pu­sú gyes ös­­sze­gé­nél, a tár­ca mind­ös­­sze 1000 ko­ro­nát ja­va­sol ha­von­ta. A gyes to­vább­ra is a gyer­mek há­rom­éves ko­rá­ig jár majd. A mi­nisz­té­ri­um 2008-tól to­váb­bi je­len­tős eme­lés­re ké­szül, 2008-tól már 5540 ko­ro­nát, 2009 ok­tó­ber el­se­jé­től pe­dig 7100 ko­ro­nát ad­na, fel­te­he­tő­en csak a gyer­me­kü­ket ma­guk ne­ve­lő szü­lők­nek. Az idei, mint­egy 200 ko­ro­nás eme­lés jö­vő­re 342 mil­li­ós több­let­költ­ség­gel jár, ha 2008-ban több mint ezer ko­ro­ná­val akar töb­bet ad­ni a mi­nisz­té­ri­um, az 1,7 mil­li­árd Sk plusz­ki­adást je­lent.

5.1.3. Szü­le­té­si tá­mo­ga­tás20

Az új­szü­lött leg­fon­to­sabb szük­ség­le­te­i­vel kap­cso­la­tos ki­adá­sok fe­de­zé­sé­re nyúj­tott egy­sze­ri tá­mo­ga­tás. Szü­le­té­si tá­mo­ga­tás­ra a szü­lést kö­ve­tő­en jo­go­sult az anya, ill. az apa, ha az anya meg­halt vagy az egy év­nél fi­a­ta­labb gyer­me­ket az apa ne­ve­li, ill. az örök­be­fo­ga­dó szü­lő. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás­ra az igényt a szü­lést kö­ve­tő 180 na­pon be­lül le­het be­nyúj­ta­ni. A ha­tár­idő el­mu­lasz­tá­sa jog­vesz­tés­sel jár. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás je­len­le­gi gyer­me­ken­kén­ti ös­­sze­ge 4460 Sk. Ha egy­szer­re két vagy több gyer­mek szü­le­tik és kö­zü­lük leg­alább ket­tő meg­éri a 28 na­pos kort, úgy ez az ösz­­szeg min­den gyer­mek után ezen ös­­szeg fe­lé­vel nö­vek­szik. A jut­ta­tás nem jár, ha a szü­lők az igény be­nyúj­tá­sát meg­elő­ző­en nyi­lat­ko­zat­ban hoz­zá­já­rul­tak a gyer­mek örök­be­adá­sá­hoz vagy ha a gyer­mek a gyám­ha­tó­ság dön­té­se alap­ján ki­ke­rül a csa­lád­ból.

9. táb­lá­zat. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sa21 2004–2006 kö­zött

For­rás: Správa… 2005 és sa­ját szá­mí­tá­sok.

A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sát fi­gyel­ve szin­tén le­szö­gez­het­jük, hogy a tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek ab­szo­lút ér­ték­ben va­ló nö­ve­ke­dé­se nem von­ja ma­ga után re­ál­ér­té­ké­nek nö­ve­ke­dé­sét. El­len­ke­ző­leg, az inf­lá­ció kö­vet­kez­té­ben csök­ken.

10. táb­lá­zat. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.

A szo­ci­á­lis tár­ca ál­tal elő­ter­jesz­tett tör­vény­ja­vas­lat alap­ján a tá­mo­ga­tás nö­ve­ke­dé­sé­nek mér­té­két a kor­mány min­den év szep­tem­ber 1-ig ha­tá­roz­ná meg.
A Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­um sze­rint 2007-ben a tá­mo­ga­tás ter­ve­zett nö­ve­ke­dé­se meg­kö­ze­lí­tő­leg 288 mil­li­ós több­let­költ­sé­get ró­na az ál­lam­ház­tar­tás­ra. Ez a költ­ség 2008-ra el­ér­he­ti a 294 mil­lió ko­ro­nát, 2009-ben pe­dig a 300 mil­li­ót. A szá­mí­tá­sok­nál a Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal 2005-ös ada­ta­it vet­ték ala­pul, ami­kor is 25 250 el­ső­szü­lött jött a vi­lág­ra.
A tör­vény­ja­vas­lat sze­rint a tá­mo­ga­tás fel­té­te­le az len­ne, hogy a gyer­mek meg­ér­je a 28. na­pot, el­len­tét­ben a je­len­le­gi tá­mo­ga­tás­sal, amely min­den meg­szü­le­tett gyer­mek után jár. A mi­nisz­té­ri­um el­ső­sor­ban a szü­le­té­sek szá­mát sze­ret­né nö­vel­ni. Ugyan­ak­kor kor­lá­to­zást is be­ve­zet­ne: mi­vel nem kí­ván­ja a lány­anyák szá­mát nö­vel­ni, ezért nem jár majd ez a tá­mo­ga­tás a 18 éves­nél fi­a­ta­labb kor­ban szü­lő lá­nyok­nak.
A ter­ve­zet el­len­ző­i­nek ki­sebb ki­fo­gá­sai van­nak az újabb szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás­sal kap­cso­lat­ban. A Dzurinda-kormány mun­ka­ügyi mi­nisz­te­re, Iveta Radièová is fel­lé­pett a tá­mo­ga­tás nö­ve­lé­se el­len. Vé­le­mé­nye sze­rint nem ez a lé­pés a leg­ha­té­ko­nyabb mód­ja a ked­ve­zőt­len de­mog­rá­fi­ai ada­tok ja­ví­tá­sá­nak. A Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Szö­vet­ség jó né­hány al­ka­lom­mal han­got adott an­nak a vé­le­mé­nyé­nek, hogy a tá­mo­ga­tást nem­csak az el­ső­szü­löt­tek­nek kel­le­ne kap­ni­uk, ha­nem az ös­­szes meg­szü­le­tett gyer­mek­nek. Fé­lő, hogy ez csak az egy gyer­mek vál­la­lá­sát erő­sí­ti, hi­szen már ma is min­den má­so­dik gyer­mek el­ső és utol­só is egy­ben. Nem he­lyes­li, hogy a szo­ci­á­lis hely­zet­re va­ló te­kin­tet nél­kül min­den­ki egy­for­ma tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­jön, hi­szen a sze­gé­nyeb­bek­nek több­re len­ne szük­sé­gük, a gaz­da­gabb csa­lá­dok­nak pe­dig sok eset­ben nem hi­á­nyoz­na a meg­ígért pénz.
Ha­son­ló vál­toz­ta­tást haj­tott vég­re Jiøí Paroubek szin­tén bal­ol­da­li kor­má­nya Cseh­or­szág­ban. 2006 áp­ri­li­sá­tól a cseh csa­lá­dok 17 500 cseh ko­ro­nát – amely meg­kö­ze­lí­tő­leg 23 000 szlo­vák ko­ro­na – kap­nak. Ez az ös­­szeg ed­dig 8750 cseh ko­ro­na – va­gyis 11 400 Sk – volt. El­len­tét­ben a szlo­vák ter­ve­zet­tel, ahol csak az el­ső­szü­lött len­ne jo­go­sult a tá­mo­ga­tás­ra, Cseh­or­szág­ban az ös­­szes gyer­mek meg­kap­ja ezt az ös­­sze­get.22
5.1.4. Szü­lői tá­mo­ga­tás

Szü­lők­nek nyúj­tott tá­mo­ga­tás, akik­nek egy­szer­re há­rom vagy több gyer­me­kük szü­le­tett vagy két éven be­lül is­mé­tel­ten ik­re­ik szü­let­tek. Az éven­te ki­utalt tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ös­­sze­ge min­den egyes gyer­mek­re 2420 Sk a gyer­mek hat éves ko­rá­ig, 2980 Sk a gyer­mek hat és ti­zen­öt éves ko­ra kö­zött és 3170 Sk a gyer­mek ti­zen­öt éves ko­rá­ban.

11. táb­lá­zat. A szü­lői tá­mo­ga­tás ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.

5.1.5. Ne­ve­lé­si hoz­zá­já­ru­lás23

2006. ja­nu­ár el­se­jé­től lé­pett élet­be a ne­ve­lé­si hoz­zá­já­ru­lás­ról szó­ló új tör­vény, mely e tá­mo­ga­tás öt for­má­ját kü­lön­böz­te­ti meg. Eb­ből ket­tő egy­sze­ri, há­rom pe­dig is­mé­telt tá­mo­ga­tá­si for­ma:
1. Egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló részésítéséhez – a tá­mo­ga­tás a gyer­mek alap­ve­tő szük­ség­le­te­i­nek, mint ru­há­zat, ci­pő, tisz­tál­ko­dá­si kel­lé­kek, bú­tor ki­elé­gí­té­sé­re szol­gál. Az egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás je­len­le­gi ös­­sze­ge 9290 Sk.
2. Egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló ré­sze­sí­té­sé­nek meg­szű­né­se­kor – a gyer­mek önál­ló­su­lá­sát hi­va­tott elő­se­gí­te­ni. A tá­mo­ga­tás­ra igényt tart­hat a nagy­ko­rú­sá­got el­ért gyer­mek, ha a ne­ve­lői el­lá­tás leg­alább egy évig tar­tott a nagy­ko­rú­ság el­éré­se előtt. Az egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás je­len­le­gi ös­­sze­ge 23 240 Sk.
3. Is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás a ne­ve­lői el­lá­tás­ban ré­sze­sü­lő gyer­mek ré­szé­re – az ál­lam e mó­don el­ső­sor­ban a gyer­mek ne­ve­lé­sé­vel, ta­nít­ta­tá­sá­val és la­ká­sá­val kap­cso­la­tos költ­sé­gek­hez já­rul hoz­zá. A tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ös­­sze­ge ha­vi 3490 Sk, ha az el­lá­tat­lan gyer­mek­nek nincs be­vé­te­le; be­vé­tel ese­tén a tá­mo­ga­tás a fen­ti ös­­szeg és a be­vé­tel köz­ti kü­lönb­ség.
4. Pót­szü­lő­nek já­ró is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás – a tá­mo­ga­tás­ra a pót­szü­lő jo­go­sult. Ki­vé­telt ké­pez az a pót­szü­lő, aki­nek há­zas­tár­sa vagy ön­ma­ga anya­sá­gi tá­mo­ga­tást vagy gyer­mek­gon­do­zá­si tá­mo­ga­tást kap, ill. a gyer­mek­kel egye­nes ágú ro­ko­ni kap­cso­lat­ban van. Az is­mé­telt tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ha­vi ös­­sze­ge 4440 Sk. Amen­­nyi­ben a pót­szü­lő sze­mé­lye­sen gon­dos­ko­dik há­rom vagy több gyer­mek­ről, akik egyút­tal test­vé­rek, ez az ös­­szeg ha­von­ta 3150 ko­ro­ná­val több.
5. Pót­szü­lő­nek já­ró egyé­ni is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás – e tá­mo­ga­tás­ra jo­go­sult az a pót­szü­lő, aki bí­ró­sá­gi dön­tés alap­ján sú­lyo­san fo­gya­té­kos gyer­me­ket ré­sze­sít ne­ve­lői el­lá­tás­ban, ró­la sze­mé­lye­sen gon­dos­ko­dik és ál­lan­dó lak­hel­­lyel ren­del­ke­zik a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén. A ha­von­ta ki­utalt tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ös­­sze­ge 1830 Sk.

12. táb­lá­zat. A ne­ve­lé­si hoz­zá­já­ru­lás ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.
Meg­jegy­zés: * mil­lió Sk; ** ha­vi át­lag

5.1.6. Ét­ke­zé­si hoz­zá­já­ru­lás, tan­szer­tá­mo­ga­tás, mo­ti­vá­ci­ós hoz­zá­já­ru­lás, ösz­tön­díj24

Óvo­dás és alap­is­ko­lás ko­rú gyer­me­ke­ik után já­ró szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­het­nek az anya­gi szük­ség­hely­zet­ben25 lé­vő csa­lá­dok.
A rá­szo­ru­lók ét­kez­te­té­si hoz­zá­já­ru­lást na­pi rend­sze­res­ség­gel kap­hat­nak, mely­nek ös­­sze­ge ha­von­ta mint­egy 500 ko­ro­nát tesz ki. Az ös­­sze­get ha­von­ta fo­lyó­sít­ják az il­le­té­kes óvo­dá­nak, ill. is­ko­lá­nak.
A tan­szer­tá­mo­ga­tás ér­té­ke 1000 Sk. Egy­sze­ri, éves szin­tű hoz­zá­já­ru­lást je­lent. Két rész­let­ben fo­lyó­sít­ják. Míg ko­ráb­ban csak az is­ko­lás ko­rú gyer­me­kek, je­len­leg már az óvo­dá­sok is jo­go­sul­tak a tan­szer­tá­mo­ga­tás­ra. A tá­mo­ga­tást azon­ban csak ab­ban az eset­ben fo­lyó­sít­ják szá­muk­ra, ha a rá­kö­vet­ke­ző év­ben szü­le­ik be­írat­ják őket az is­ko­lá­ba. A tan­szer­tá­mo­ga­tás­ra ki­utalt ös­­sze­get szin­tén nem a szü­lő, ha­nem az óvo­da, ill. az is­ko­la kap­ja meg.
A szü­lő­nek fél­éven­ként kell iga­zol­nia, hogy gyer­me­ke jo­go­sult a tá­mo­ga­tás­ra, ill. min­den olyan eset­ben, ha szá­mot­te­vő vál­to­zás áll be anya­gi hely­ze­té­ben. A kér­vé­nye­ző nem a szü­lő, ha­nem az óvo­da-, ill. az is­ko­la­fenn­tar­tó ön­kor­mány­zat.
Az alap- és kö­zép­is­ko­lák di­ák­jai ta­nul­má­nyi ered­mé­nye­ik függ­vé­nyé­ben ösz­tön­díj­ban is ré­sze­sül­het­nek. Az is­ko­lák ál­lít­ják ös­­sze a di­ák­ja­ik ta­nul­má­nyi át­la­gát fel­tün­te­tő jegy­zé­ket, a mun­ka-, szo­ci­á­lis- és csa­lád­ügyi hi­va­ta­lok­nak ezt kö­ve­tő­en kell meg­ál­la­pí­ta­ni­uk mind a jo­go­sult­sá­got, mind a tá­mo­ga­tás mér­té­két.
13. táb­lá­zat. Szo­ci­á­lis ösz­tön­dí­jak a di­ák tamulmányi ered­mé­nyei alap­ján 2006-ban

For­rás: Správa… 2005
Meg­jegy­zés: * elő­ző fél­évi

Anya­gi szük­ség­hely­zet­ben lé­vő gyer­me­kek ré­szé­re 2005-ben 427,3 mil­lió Sk tá­mo­ga­tást fi­zet­tek ki. Ha­von­ta 80 900 gyer­mek ré­sze­sült ét­ke­zé­si hoz­zá­já­ru­lás­ban, 20 058 gyer­mek ka­pott ösz­tön­dí­jat és 123 880 gyer­mek tan­szer­tá­mo­ga­tást.
A Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­um 2005 jú­ni­u­sá­ban vég­zett fel­mé­ré­sé­nek ered­mé­nye ezen tá­mo­ga­tá­si for­mák po­zi­tív ha­tá­sá­ról szá­mol be az anya­gi szük­ség­hely­ze­tű csa­lá­dok­ból szár­ma­zó gyer­me­kek esély­egyen­lő­sé­gé­nek nö­ve­lé­sé­re.

5.1.7. Egye­te­mi ösz­tön­dí­jak – szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás

Csak­is azok a nap­pa­li ta­go­za­tos hall­ga­tók kap­hat­ják, akik nem lé­pik túl ta­nul­má­nya­ik elő­re meg­sza­bott idő­ke­re­tét, va­gyis nem is­mé­tel­nek évet. Ha az egye­te­mis­ta lak­he­lyén kí­vü­li fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben foly­tat­ja ta­nul­má­nya­it, a tá­mo­ga­tás ösz­­sze­ge nö­ve­ked­het.
A csa­lád ha­vi jö­ve­del­mé­hez nem szá­mít­ják hoz­zá a hall­ga­tó ke­res­mé­nyét, ha nem ha­lad­ja meg a ha­vi 5676 ko­ro­nát, va­gyis a lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­sét. Ha a hall­ga­tó a lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­sé­nél ma­ga­sabb ha­vi jö­ve­de­lem­mel bír, csu­pán a kü­lönb­sé­get ad­ják hoz­zá a csa­lád­ja be­vé­tel­éhez. Ha az egye­te­mis­ta – te­gyük fel – ha­vi 7000 Sk mun­ká­ból szár­ma­zó be­vé­tel­re tesz szert, a csa­lád jö­ve­del­mé­hez 1324 ko­ro­nát ad­nak hoz­zá, va­gyis a meg­ke­re­sett ös­­szeg és a lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­se köz­ti kü­lönb­sé­get. A tá­mo­ga­tást az adott fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ta­nul­má­nyi osz­tá­lyán kell kér­vé­nyez­ni.

5.1.8. Pót­tar­tás­díj

A 2005. ja­nu­ár el­se­jé­től ér­vény­be lé­pett 452/2004 szá­mú tör­vény sza­bá­lyoz­za. A pót­tar­tás­díj az ál­lam ál­tal nyúj­tott ös­­szeg a bí­ró­sá­gi dön­tés alap­ján tar­tás­díj­ra jo­go­sult gyer­mek ré­szé­re ab­ban az eset­ben, ha a tar­tás­dí­jat nem fi­ze­ti a bí­ró­sá­gi dön­tés alap­ján meg­ha­tá­ro­zott sze­mély.
A pót­tar­tás­díj­ra igény tart­ha­tó, ha a kö­te­les sze­mély a tar­tás­dí­jat há­rom egy­más után kö­vet­ke­ző hó­na­pon ke­resz­tül nem fi­ze­ti, ha a gyer­mek rend­sze­re­sen jár is­ko­lá­ba és ál­lan­dó lak­hel­­lyel ren­del­ke­zik a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén, va­la­mint ha az igény­lő és a ve­le kö­zö­sen el­bí­rá­lan­dó sze­mé­lyek be­vé­te­le nem ha­lad­ja meg a lét­mi­ni­mum 2,2-sze­re­sét. A ha­von­ta ki­fi­ze­tett póttarsdásdíj leg­fel­jebb az el­lá­tat­lan gyer­mek­re szá­mí­tott lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­se le­het, je­len­leg 2724 Sk.
Az ál­lam ilyen mó­don vál­lal­ja át a tar­tás­díj fi­ze­té­sét, me­lyet azon­ban a kö­te­les sze­mé­lyen bün­te­tés­sel együtt be­hajt, ami­nek nagy­sá­ga a ki­fi­ze­tett pót­tar­tás­díj 25%-a.
2005-ben 38,437 mil­lió ko­ro­nát for­dí­tot­tak a pót­tar­tás­dí­jak ki­fi­ze­té­sé­re.
6. Csa­lád­tá­mo­ga­tó ele­mek a szlo­vák adó­rend­szer­ben

An­nak el­le­né­re, hogy szá­mos el­len­érv szü­le­tett az adó­rend­szer szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lok­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sa el­len, a leg­több ál­lam, így Szlo­vá­kia adó­rend­szer­ének is szer­ves ré­szét ké­pe­zik a csa­lád­tá­mo­ga­tó in­téz­ke­dé­sek. Az adó­rend­szer az anya­sá­gi jut­ta­tá­sok és a csa­lá­di pót­lék mel­lett a csa­lád­po­li­ti­ka fon­tos esz­kö­ze. Az adó­ked­vez­mé­nyek a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság egyik faj­tá­ját kép­vi­se­lik, amen­­nyi­ben fi­gye­lem­be ve­szik az adó­alany te­her­vi­se­lő ké­pes­sé­gé­nek szint­jét a jö­ve­de­lem­adó ös­­sze­gé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor. A csa­lád­po­li­ti­ka for­má­ló­dá­sá­nak idő­sza­ká­ban (múlt szá­zad el­ső fe­le) a tár­sa­da­lom­ban az egy­ke­re­sős csa­lád­fenn­tar­tói mo­dell volt a meg­ha­tá­ro­zó, az­az a csa­lád­fő egye­dül gon­dos­ko­dott fe­le­sé­gé­ről és gyer­me­ke­i­ről. Az adó­ked­vez­mé­nyek rend­sze­re ezért a csa­lá­do­kat két le­het­sé­ges irány­ból kö­ze­lí­ti meg: a ked­vez­mé­nyek egyik cso­port­ja fi­gye­lem­be ve­szi a há­zas­pár egyik tag­já­nak el­tar­tot­ti hely­ze­tét, a má­sik cso­port­ba azon ked­vez­mé­nyek so­rol­ha­tók, ame­lyek az el­tar­tott gyer­me­kek­re vo­nat­ko­zó­an jár­nak (Mé­szá­ros 2006).

6.1. A 2004. ja­nu­ár 1-jé­től ér­vény­be le­vő adó­rend­szer csa­lád­tá­mo­ga­tó ele­mei

A 2004-ben élet­be lé­pő adó­re­form az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­sén túl mó­do­sí­tot­ta az ad­dig ér­vény­ben le­vő adó­rend­szer csa­lád-, ill. gyer­mek­tá­mo­ga­tá­si ele­me­it. Emel­ke­dett az adó­alany­ra és a ve­le egy ház­tar­tás­ban élő há­zas­társ után igé­nyel­he­tő ked­vez­mény: mind­ket­tő ös­­sze­ge 2004-től a min­den­ko­ri lét­mi­ni­mum 19,2-sze­re­sé­re vál­to­zott. (2003-ban 38 760 Sk, ill. 12 000 Sk, 2004-ben 80 832 Sk, 2005-ben 87 936 Sk.) A re­for­mot meg­elő­ző tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zás csu­pán az adó­kö­te­les jö­ve­de­lem­mel nem ren­del­ke­ző há­zas­társ ese­tén jo­go­sí­tot­ta fel az adó­alanyt az adó­csök­ken­tő té­tel igény­be vé­te­lé­re. 2004-től az adó­alany min­den olyan eset­ben jo­go­sult a ked­vez­mény­re, mi­kor há­zas­tár­sa jö­ve­del­me nem éri el a lét­mi­ni­mum 19,2-sze­re­sét, és e két ös­­szeg kü­lönb­sé­gé­vel csök­kent­he­ti adó­alap­ját. Meg­vál­to­zott a gyer­me­kek után le­szá­mít­ha­tó adó­ked­vez­mény: 2003-ban 16 800 SK-t le­he­tett éven­te26 gyer­me­ken­ként le­ír­ni az adó­alap­ból, 2004-ben ez évi 4800 SK adóbónuszra vál­to­zott, mely a fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­gét csök­ken­ti. Amen­­nyi­ben leg­alább az egyik szü­lő dol­go­zik, az el­tar­tott gyer­mek­kel egy ház­tar­tás­ban él és jö­ve­del­me meg­ha­lad­ja a min­den­ko­ri mi­ni­mál­bér hat­szo­ro­sát, a gyer­mek után já­ró bónuszt, ill. en­nek a fi­ze­ten­dő adó­val mó­do­sí­tott ré­szét kész­hez kap­ja. A bónusz ki­fi­ze­té­se a gyer­mek óvo­da-, il­let­ve is­ko­la­lá­to­ga­tá­sá­hoz kö­tött. Ez az in­téz­ke­dés a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, hi­szen az adóbónuszra csak az jo­go­sult, aki önál­ló vál­lal­ko­zás­ból vagy mun­ka­vi­szony­ból szár­ma­zó jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zik. Ér­de­kes vo­nás, hogy a tör­vény nem tesz kü­lönb­sé­get ha­zai, ill. kül­föld­ről szár­ma­zó jö­ve­de­lem kö­zött, ez­zel ösz­tö­nöz­ve a mun­ka­erő mo­bi­li­tá­sát az or­szá­gon be­lül és kül­föld­re egy­aránt.27
14. táb­lá­zat. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó főbb vál­to­zá­sai 2003–2004-ben

For­rás: a 366/1999 és az 595/2003 (11. §) szá­mú tör­vény.

Az adóbónusz be­ve­ze­té­se le­he­tő­vé tet­te, hogy az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű csa­lá­dok is ha­szon­él­ve­zői le­gye­nek az adó­rend­szer ál­tal nyúj­tott csa­lád­tá­mo­ga­tá­si ele­mek­nek, hi­szen az ala­csony adó­kö­te­les jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­ző csa­lá­dok a re­form előtt a gyer­me­kek utá­ni ked­vez­mé­nyek­től el­es­tek. Az adóbónusz be­ve­ze­té­sé­vel a kor­mány meg­szün­tet­te a hát­rá­nyo­san érin­tett csa­lá­dok ilyen jel­le­gű diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ját: az ő ese­tük­ben az ed­dig nem ér­vé­nye­sít­he­tő ked­vez­mé­nye­ket pénz­ügyi tá­mo­ga­tás (adóbónusz) for­má­já­ban kész­hez kap­ják.

6.2. A 2004-ben élet­be lé­pő re­form­cso­mag ha­tá­sa a csa­lá­dok gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis hely­ze­té­re

A 2004-ben élet­be lé­pő szé­les­kö­rű re­form­prog­ram – mely a be­fek­te­té­si kör­nye­zet ja­ví­tá­sá­val Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mé­nyét hi­va­tott nö­vel­ni – mind az or­szá­gon be­lül, mind nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban nem cse­kély el­is­me­rést ví­vott ki ma­gá­nak. 2005-ben a Vi­lág­bank Szlo­vá­ki­át vá­lasz­tot­ta a 2004-es év re­form­or­szá­gá­nak, és a be­fek­te­té­si kör­nye­zet te­kin­te­té­ben he­te­dik­nek rang­so­rol­ta a vizs­gált 145 or­szág kö­zül. Ugyan­ak­kor a re­form­ter­ve­ze­tek ke­mény el­len­ál­lás­ba üt­köz­tek az or­szág egyes te­rü­le­te­in és bi­zo­nyos ér­de­kelt­sé­gi kö­rök­ben. A leg­több tá­ma­dás­nak az adott ala­pot, hogy a re­for­mok amel­lett, hogy a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést tá­mo­gat­ják, egy­ben mé­lyí­tik a sza­ka­dé­kot a ked­ve­zőbb gaz­da­sá­gi kör­nye­zet ha­szon­él­ve­zői és azon cso­por­tok kö­zött, akik jö­ve­del­mük je­len­tős vis­­sza­esé­sé­nek koc­ká­za­tá­val szá­mol­hat­nak a re­for­mot kö­ve­tő­en.
Mind a szlo­vák, mind a nem­zet­kö­zi meg­fi­gye­lők kö­ré­ben meg­ál­la­pí­tást nyert, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a ki­lenc­ve­nes évek­ben fenn­ál­ló szo­ci­á­lis el­lá­tó rend­szer meg­le­he­tő­sen ha­té­kony biz­ton­sá­gi há­ló­ként mű­kö­dött, de ugyan­ak­kor pénz­ügyi szem­pont­ból fenn­tart­ha­tat­lan volt, az ala­csony jö­ve­del­mi po­ten­ci­ál­lal ren­del­ke­ző­ket demotiválta a mun­ka­hely­ke­re­sés­ben és gaz­da­sá­gi ak­ti­vi­tá­suk­ban, va­la­mint fenn­tar­tá­sa ma­gas adó­ter­he­ket kö­ve­telt, ami je­len­tős aka­dály­nak szá­mí­tott a mun­ka­hely­te­rem­tés­ben.
A Vi­lág­bank szá­mí­tá­sai sze­rint a 2004-ben élet­be lé­pett szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi re­form­cso­mag a csa­lá­dok több­sé­gét po­zi­tí­van érin­tet­te, kü­lö­nö­sen azo­kat a csa­lá­do­kat, ahol leg­alább az egyik a há­zas­tár­sak kö­zül ren­del­ke­zett mun­ka­vi­szon­­nyal. Ez nagy­ban an­nak kö­szön­he­tő, hogy nem ér­te őket anya­gi vesz­te­ség a szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok kor­lá­to­zá­sa, il­let­ve csök­ke­né­se mi­att (hi­szen nem volt rá jo­go­sult­sá­guk), és egy­ben nyer­tek az adó­re­form ál­tal be­ve­ze­tett újí­tá­sok (pl. az adóbónusz) ál­tal. Kü­lö­nö­sen igaz ez az át­la­gon fe­lü­li jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­ző csa­lá­dok­ra, akik­nek be­vé­te­le több eset­ben nö­ve­ke­dett, hi­szen a csa­lá­di pót­lék csök­ke­né­sé­ből szár­ma­zó jövedelemkiesést mes­­sze túl­sú­lyoz­ta az adó­tör­vény ad­ta új le­he­tő­sé­gek­ből szár­ma­zó ha­szon (World Bank 2005).
Ös­­sze­tet­tebb kér­dés azon csa­lá­dok hely­ze­té­nek meg­íté­lé­se, ahol gaz­da­sá­gi­lag egyik csa­lád­tag sem ak­tív – eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba tar­toz­nak ál­ta­lá­nos­ság­ban vé­ve a mun­ka­nél­kü­li­ek és a szo­ci­á­lis ese­tek. Az adó­re­form a szo­ci­á­lis se­gély­ben ré­sze­sí­tett csa­lá­dok élet­szín­vo­na­lá­nak bi­zo­nyos mér­té­kig va­ló csök­ke­né­sét ered­mé­nyez­te (a ma­ga­sabb inf­lá­ció okán), a má­sik ol­da­lon vi­szont a köz­vet­len adó­kon ke­resz­tül se­gí­tett a gaz­da­sá­gi­lag inak­tív la­kos­ság mun­ka­vál­la­lá­si mo­ti­vá­ci­ó­já­nak hely­re­ál­lí­tá­sá­ban (IFP 2005).
Gaz­da­sá­gi ku­ta­tá­sok (Áren­dás et al. 2006; IFP 2005; Moore 2005) vi­lá­go­san azt mu­tat­ják, hogy az adó­rend­szer re­form­ja ja­ví­tott azon csa­lá­dok hely­ze­tén, ahol leg­alább egy szü­lő dol­go­zik. Amen­­nyi­ben az adó­alany leg­alább egy el­tar­tott gyer­mek után adó­ked­vez­mény­re jo­go­sult, a jö­ve­de­lem­re va­ló te­kin­tet nél­kül jö­ve­del­me na­gyobb ré­szét kap­ja kéz­hez a re­form ál­tal be­ve­ze­tett mó­do­sí­tá­sok után, mint vál­to­zat­lan fel­té­te­lek mel­lett 2003-ban. A gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel a po­zi­tív ha­tá­sok egy­re mar­kán­sab­bak. Azok az adó­alany­ok, akik­nek az adó­alap­juk­ból szá­mí­tott adó nem ha­lad­ja meg az ál­ta­luk igé­nyel­he­tő adóbónusz ös­­sze­gét, a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét kéz­hez kap­ják, ami e cso­por­tok ese­té­ben ne­ga­tív ef­fek­tív adó­kul­csot in­du­kál. Az IFP28 szá­mí­tá­sai sze­rint 2004-ben a mun­ka­vál­la­lók tisz­ta re­ál­jö­ve­del­me nem csök­kent, sőt a mun­ka­vál­la­lók nagy ré­sze a re­form be­ve­ze­té­sé­vel nyert – el­ső­sor­ban a gyer­me­kes csa­lá­dok.
A re­for­mok kri­ti­ku­sai szá­mos eset­ben azon csa­lá­dok anya­gi hely­ze­té­nek rom­lá­sá­val ér­vel­tek, ahol mind­két szü­lő mun­ka­nél­kü­li: az adó­rend­szer­be fog­lalt gyer­me­kek után já­ró ked­vez­mé­nyek e ré­te­gek szá­má­ra nem el­ér­he­tők, így őket kü­lö­nö­sen ér­zé­ke­nyen érin­ti az adóbónusz be­ve­ze­té­sé­vel pár­hu­za­mo­san tör­té­nő csa­lá­di­pót­lék-csök­ke­nés. Egyes ki­emel­ke­dő­en ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség­gel súj­tott ré­gi­ók­ban a szü­lők mun­ká­ba ál­lá­sá­nak esé­lye erő­sen kor­lá­to­zott, így na­gyon cse­kély az esé­lye an­nak, hogy a jö­vő­ben ezt a tá­mo­ga­tá­si for­mát igény­be ve­gyék.

15. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben a csa­lád szem­pont­já­ból

For­rás: www.finance.gov.sk.
A Nagy­szom­ba­ti Egye­tem ál­tal ké­szí­tett fel­mé­rés – mely töb­bek kö­zött a csa­lá­dok szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi hely­ze­te és a gyer­mek­vál­la­lá­si kedv köz­ti ös­­sze­füg­gé­se­ket kí­ván­ta fel­mér­ni – tük­rö­zi, hogy a csa­lá­dok gyer­mek­vál­la­lás­ról szó­ló dön­té­sé­re a ma­te­ri­á­lis fel­té­te­lek tel­je­sü­lé­sé­nek van a leg­na­gyobb sze­re­pe (la­kás, pénz­ügyi hely­zet, tár­sa­dal­mi bi­zony­ta­lan­ság). A gyer­mek­vál­la­lás­sal kap­cso­la­tos aka­dá­lyok te­hát, leg­alább­is elv­ben, el­há­rít­ha­tók, meg­szün­tet­he­tők. A gaz­da­sá­gi re­for­mok foly­ta­tá­sa cél­zott csa­lád­po­li­ti­ká­val ös­­sze­köt­ve vis­­sza­ál­lít­hat­ná a né­pes­ség sta­bil fenn­tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges szü­le­té­si mu­ta­tó­kat (Matulník – Ritomský – Pastor 2003).

7. Ös­­szeg­zés

Szlo­vá­kia óri­á­si de­mog­rá­fi­ai vál­to­zá­sok­nak le­he­tett szem­ta­nú­ja az ál­la­mi szo­ci­a­liz­mus­ból a pi­ac­gaz­da­ság­ba va­ló át­me­ne­tet kö­ve­tő­en. A né­pes­ség ös­­sze­té­tel­ének ala­ku­lá­sa in­do­kolt­tá, sőt meg­ke­rül­he­tet­len­né tet­te a csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­sze­rek és po­li­ti­ka új­ra­for­má­lá­sát, amely a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság mint önál­ló ál­lam meg­ala­ku­lá­sát kö­ve­tő­en fo­ko­za­tos és ál­lan­dó vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül.
Az ál­lam fő fe­le­lős­sé­ge a csa­lá­dok szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi biz­ton­sá­gát il­le­tő­en olyan po­li­ti­kai, jo­gi, adó­zá­si és in­téz­mé­nyi fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa, me­lyek tá­mo­gat­ják a gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mény nö­ve­ke­dé­sét és a makroökonómiai egyen­súly el­éré­sét. A szo­ci­á­lis szfé­ra te­rén a szlo­vák kor­mány­nak olyan po­li­ti­kát kell kö­vet­nie, amely össz­hang­ban áll a tra­di­ci­o­ná­lis eu­ró­pai ér­té­kek­kel. Ez alatt fő­ként az egyé­ni fe­le­lős­sé­get, az egyen­jo­gú­sá­got, az egyén ön­meg­va­ló­sí­tá­si le­he­tő­sé­ge­i­nek ma­xi­ma­li­zá­lá­sát ért­jük, il­let­ve a kö­zös­ség azon fel­ada­tát, hogy a hát­rá­nyos hely­ze­tű tár­sa­dal­mi ré­te­gek­ről gon­dos­kod­jon.
A 2004-ben ér­vény­be lé­pő re­for­mok si­ke­res­sé­gét mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, mint a ha­tal­mas ha­zai és nem­zet­kö­zi po­zi­tív vissz­hang. A Vi­lág­bank 2005-ben ké­szí­tett, a re­form­cso­mag egé­szé­nek szen­telt vizs­gá­la­tá­ban rá­mu­ta­tott, hogy a vál­to­zá­sok ki­mu­tat­ha­tó­an elő­nyös­nek bi­zo­nyul­tak mind makroökonómiai, mind mikroökonómiai szem­pont­ból. Mint min­den tör­vé­nyi vál­to­zás, e re­form­cso­mag is ma­gá­ban hor­doz­za egyes tár­sa­dal­mi cso­por­tok élet­szín­vo­nal vál­to­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gét, azon­ban ke­vés két­ség fér hoz­zá, hogy a 2004-es szlo­vák re­for­mok „po­ten­ci­á­lis Pareto-javítást”29 ered­mé­nyez­tek (World Bank 2005).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Acs, Gregory 1996. The impact of welfare on young mothers’ subsequent childbearing decisions. The Jo­ur­nal of Human Resources, Vol. 31, No. 4 (Fall 1996), 898–915. p.
Áren­dás Csaba–Dudás Ta­más–Il­lés Gábor–Szinek Kénesy Ma­ri­an­na 2006. A szlo­vá­ki­ai adó­re­form 2004-ben – a 19% egy éve. In Keszegh Béla–Török Ta­más (szerk.): Gaz­da­sá­gi vál­tás Szlo­vá­ki­á­ban – Economic Reforms in Slovakia. Ko­má­rom, Kempelen Far­kas Tár­sa­ság, 63–96. p.
Dar­vas Ág­nes 2000. Utak vagy té­vu­tak? Csa­lád­tá­mo­ga­tá­sok Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban a rend­szer­vál­tás után. Phd-disszertáció. Bu­da­pest, EL­TE BTK Szo­ci­o­ló­gi­ai és Szo­ci­ál­po­li­ti­kai In­té­zet és To­vább­kép­ző Köz­pont.
Gauthier, Anne 1996. The State and the Family: A Comparative Analysis of Family Policies in Industrialized Countries. Ox­ford, Clarendon Press.
Gauthier, Anne 2005. Trends in Policies for Family-friendly Societies. In Macura, Miroslav – MacDonald, Alphonse – Haug, Werner (eds.): The New Demographic Regime. Population Challenges and Policy Responses. New York–Geneva, United Nations, 95–110. p.
Gauthier, Anne – Hatzius, Jan 1997. Family Benefits and Fertility: An Econometric Analysis. Population Studies, Vol. 51, No. 3 (No­vem­ber 1997), 295–306. p.
IFP 2005: Prvý rok daòovej reformy alebo 19% v akcii 2005. www.finance.gov.sk/ifp.
Kamerman, Sheila – Kahn, Alfred 1978. Family Policy. Government and Families in Fourteen Countries. New York, Co­lum­bia University Press.
Matulník, Jozef – Ritomský, Alojz – Pastor, Ka­rol 2003. Makrospoloèenské faktory súèasného vývoja pôrodnosti na Slovensku. Sociológia, roè. 35, è. 4, 307–332. p.
Mé­szá­ros Jó­zsef 2006. A csa­lá­di tí­pu­sú jö­ve­de­lem­adó­zás. valosagonline.hu/index.php ?oldal=cikk&cazon=657&lap=0.
Moore, David 2005. Slovakia’s 2004 Tax and Welfare Reforms. IMF Working papers 05/133. Wa­shing­ton, International Monetary Fund.
Pilinská, Viera (ed.) 2004. Demografická charakteristika rodiny na Slovensku. www. stena.infostat.sk/vdc/pdf/rodina2004.pdf.
Plošná podpora rodín – áno èi nie? Bul­le­tin ISP è. 1/05. http://www.employment. gov.sk/mpsvrsr/internet/home/page_pdf.php?id=959&sID=2fa9058f92e1216a5dd0e461c41ba9cb#search=%22Plo%C5%A1n%C3%A1%20podpora%20rod%C3%ADn%20%E2%80%93%20%C3%A1no%20%C4%8Di%20nie%22.
Pongrácz Tiborné 2002. Ter­mé­keny­ség, csa­lád, csa­lád­po­li­ti­ka. www.nepinfo.hu/doc.php ?doc= NDM1&f=. /f0705050 10002.pdf.
Rostgaard, Tine 2004. Family Support Policy in Central and Eastern Europe – A Decade and a Half of Transition. Copenhagen, The Danish National Institute of Social Research. /Early Childhood and Family Policy, 8./
Sleebos, Joëlle 2003. Low Fertility Rates in OECD Countries: Facts and Policy Responses. http://puck­.­sourceoecd.org/vl=11113322/­cl=11/n­w=1/rpsv/cgib­in/w­p­pdf ?file=5lgsjhvj7qg7.pdf.
Som­lai Pé­ter 1998. A sok­fé­le­ség za­va­ra: a csa­lá­di élet­for­mák pluralizációja Ma­gyar­or­szá­gon. www.nepinfo.hu/doc.php?doc=NDIw&f=./f070401010002.pdf.
Stanek, Vojtech – Dudová, Iveta – Laluha, Ivan – Rievajova, Eva 1999. Sociálna po­li­ti­ka. Bratislava, Sprint.
Správa o sociálnej situácii 2005 2005. http://www.employment.gov.sk/mpsvrsr/internet/ home/page_pdf.php?id=2200&sID=ef79d91f3bba5241c542a1468b271b65.
UNECE 2000: Transition economies: less money, fewer children. http://www.unece. org/press/pr2000/00gen13e.htm.
UNICEF 2000: A League Table of Child Poverty in Rich Nations. http://www.uniceficdc.org/ publications/pdf/repcard1e.pdf.
UNICEF 2005: Child Poverty in Rich Countries. http://www.unicef.org/sowc06 /pdfs/repcard6e.pdf.
Van de Kaa, Dirk 1996. Anchored Naratives: The Story and Findings of Half a Century of Research into Determinants of Fertility. Population studies, Vol. 50, No. 3. 432. p.
Van de Kaa, Dirk 1999. Europe and its Population: The Long View. In van de Kaa, Dirk – Leridon, Hen­ri – Gesano, Guiseppe – Okolski, Marek: European Populations, Unity and Diversity. Kluwer, Dordrecht, 1–49. p.
van Zundert, Halman Luijkx (ed.) 2005. The Atlas of European Values. Herndon, Brill Academic Publishers.
World Bank 2002: Slovak Republic: Living Standards, Employment and La­bor Market Study. World Bank Country Study No. 23976. http://www.wds.worldbank.org/ servlet/WDSContentServer/WDSP/IB/2002/05/03/000094946_02042504020158/Rendered/INDEX/multi0page.txt.
World Bank 2005: The Quest for Equitable Growth in the Slovak Republik, Earning Your Way Out of Poverty: Assessing the Distributional Effects of Recent Slovak Reforms of the Tax and Bene?t Systems. Report No. 32433-SK. http://siteresources. worldbank.org/INTSLOVAKIA/Resources/TechnicalNote.pdf#search=%22World%20bank%20Report%20No.%2032433-SK%22.
Opatrenie è. 160/1999 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 187/2000 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 232/2001 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 285/2002 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 213/2003 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 372/2004 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 262/2005 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 415/2006 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Zákon è. 286/1992 Z. z. o daniach z príjmov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 90/1996 Z. z. o minimálnej mzde v znení neskorších predpisov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 125/1998 Z. z. o životnom minime. www.zbierka.sk.
Zákon è. 235/1998 Z. z. o príspevku pri narodení dieaa, o príspevku rodièom, ktorým sa súèasne narodili tri deti alebo viac detí alebo ktorým sa v priebehu dvoch rokov opakovane narodili dvojèatá a ktorým sa menia ïalšie zákony. www.zbierka.sk.
Zákon è. 236/1998 Z. z. o zaopatrovacom príspevku. www.zbierka.sk.
Zákon è. 366/1999 Z. z. o daniach z príjmov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 280/2002. Z. z. o rodièovskom príspevku. www.zbierka.sk.
Zákon è. 595/2003 Z. z. o daniach z príjmov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 599/2003 Z. z. o pomoci v hmotnej núdzi a o zmene a doplnení niektorých zákonov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 600/2003 Z. z. o prídavku na diea a o zmene a doplnení zákona è. 461/2003 Z. z. o sociálnom poistení. www.zbierka.sk.
Zákon è. 601/2003 Z. z. o životnom minime a o zmene a doplnení niektorých zákonov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 452/2004 Z. z. o náhradnom výživnom. www.zbierka.sk.
Zákon è. 244/2005 Z. z., ktorým sa mení a dopåòa zákon è. 280/2002 Z. z. o rodièovskom príspevku v znení neskorších predpisov a o zmene a doplnení niektorých zákonov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 627/2005 Z. z. o príspevkoch na podporu náhradnej starostlivosti o diea. www.zbierka.sk.
www.crlp.org/pdf/pub_bp_trendsinrr_ece.pdf
www.epmloyment.gov.sk
www.em­ploy­men­t.­gov­.sk/rodin­na_poli­tika/kon­c_s­tat_rod_poli­tiky.html
www.eu­rac­tiv.­com/en/­so­cialeu­rope/­wom­en-slo­vak-­work­force-chal­lenges/articl­e-­­1­5­32­7­7
www.europa.eu
www.finance.gov.sk
www.infostat.sk/vdc/data/databoris.htm
www.oecd.org
www.statistics.sk/
www.sdf.sk/sdf_media/2004_mikrocenzus2003.pdf
www.tarki.hu/adatbank-h/nok/pdf/fuggelek1-7.pdf
www.ueos.sk/mvrr.sr/isvov/s3/m6/catb.asp
www.unicef.org/infobycountry/slovakia_statistics.html
w3.unece.org/stat/scriptsdb/catalog.asp

Mikóczy Ilona – Domonkos Lívia: A nők társadalmi helyzete Szlovákiában

1. Be­ve­ze­tés

A női egyen­jo­gú­ság kér­dé­se, a fe­mi­niz­mus, az eman­ci­pá­ció di­va­tos fo­gal­mak ma­nap­ság. A női jo­gok az alap­ve­tő és egye­te­mes em­be­ri jo­gok ré­szét ké­pe­zik. A té­ma fon­tos­sá­gát mu­tat­ja az is, hogy az Eu­ró­pai Unió 2007-et a ne­mi egyen­jo­gú­ság évé­nek hir­det­te meg. A tár­sa­dal­mi köz­vé­le­mény azon­ban, gon­dol­va a har­cos fe­mi­nis­ták gyak­ran még a nők kö­ré­ben is vis­­sza­tet­szést kel­tő hoz­zá­ál­lá­sá­ra, ré­gi­ónk­ban ál­ta­lá­ban el­uta­sí­tó­an áll hoz­zá a kér­dés­hez mint túl­po­li­ti­zált, eről­te­tett prob­le­ma­ti­ká­hoz. Va­ló­ban, Kö­zép-Eu­ró­pa nem tar­to­zik azon tér­sé­gek kö­zé, ahol a nők el­nyo­má­sa egy­ér­tel­mű, min­den­na­pos do­log. A női jo­gok drasz­ti­kus és ál­ta­lá­nos meg­sér­té­se, egy­ál­ta­lán a jo­go­sult­ság tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dott meg­kér­dő­je­le­zé­se, a nők jo­ga­i­nak cson­kí­tá­sa, tel­jes ki­szo­rí­tá­sa a köz­élet­ből nem en­nek a ré­gi­ó­nak a sa­já­tos­sá­ga. Je­len ta­nul­mány­nak nem is cél­ja mes­ter­sé­ge­sen prob­lé­mát kre­ál­ni és konf­lik­tust kel­te­ni. Ugyan­csak nem cél­ja az erő­sza­kos fe­mi­niz­mus tá­mo­ga­tá­sa, a nők és fér­fi­ak kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek ta­ga­dá­sa, il­let­ve az el­va­kult ér­ve­lés egyik vagy má­sik nem kép­vi­se­le­te mel­lett. Cél­ja vi­szont az esély­egyen­lő­ség mel­let­ti ér­ve­lés és a szlo­vá­ki­ai nők a tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött hely­ze­té­nek ob­jek­tív vizs­gá­la­ta. Ku­ta­tá­sunk ak­tu­a­li­tá­sát sta­tisz­ti­kai ada­tok is alá­tá­maszt­ják. A 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Szlo­vá­kia la­kos­sá­ga 5,380 mil­lió fő, mely­nek 51,4%-a nő. A né­pes­ség 56%-a vi­dé­ken él. A ma­gas is­ko­lá­zott­sá­gi ará­nyok el­le­né­re nők és fér­fi­ak át­la­gos ke­re­se­te kö­zött 28%-os kü­lönb­sé­get ta­pasz­tal­ha­tunk a fér­fi­ak ja­vá­ra; a mun­ka­erő­pi­a­con a nők 13%-kal van­nak alul­rep­re­zen­tál­va a fér­fi­ak­hoz ké­pest; a par­la­ment­ben vá­lasz­tá­si cik­lu­son­ként át­lag 15%-ban je­len­nek meg.1
Mi­ért ép­pen a nők hely­ze­tét vizs­gál­juk? Mi­ért nem fog­lal­ko­zunk a fér­fi­ak tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött hely­ze­té­vel is? Adó­dik ez egy­részt a ta­nul­mány kor­lá­to­zott ter­je­del­mé­ből, de ter­mé­sze­te­sen ab­ból is, hogy bár mind­két nem sze­re­pét erő­sen meg­ha­tá­roz­zák a ki­ala­kult szte­re­o­tí­pi­ák; ezek még­is leg­in­kább a nők esély­egyen­lő­sé­gi mu­ta­tó­it tor­zít­ják ne­ga­tív irány­ba. A kö­vet­ke­zők­ben a szlo­vá­ki­ai nők a tár­sa­da­lom kü­lön­bö­ző szeg­men­se­i­ben be­töl­tött sze­re­pé­nek vizs­gá­la­tá­val fog­lal­ko­zunk.

2. A szlo­vá­ki­ai nők hely­ze­te

Ku­ta­tó­cso­por­tunk kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi szfé­rák­ban, élet­hely­ze­tek­ben vizs­gál­ta a nők tár­sa­dal­mi hely­ze­tét Szlo­vá­ki­á­ban. A há­rom rend­kí­vül fon­tos élet­te­rü­let – a csa­lád, a dön­tés­ho­za­tal és a mun­ka­hely – be­mu­ta­tá­sa mel­lett rend­kí­vül fon­tos­nak tar­tot­tuk olyan szfé­rák be­mu­ta­tá­sát is, me­lyek kü­lö­nös­kép­pen be­fo­lyá­sol­ják az ál­ta­lá­nos hely­ze­tet, va­la­mint az egyes szek­torális le­he­tő­sé­ge­ket is. Ezért érez­tük szük­sé­ges­nek, hogy vizs­gál­juk a nők sze­re­pét a mé­di­á­ban, il­let­ve a mé­dia sze­re­pét a nők he­lyé­nek és hely­ze­té­nek tár­sa­dal­mi meg­ala­po­zott­sá­gá­ban. Ugyan­csak rend­kí­vül lé­nye­ges az ok­ta­tás és az is­ko­lá­zott­ság kér­dé­se.

2.1. Nők a csa­lád­ban

A nők csa­lád­ban be­töl­tött fon­tos sze­re­pe meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len. Adó­dik ez a fi­zi­kai adott­sá­gok­ból, a ha­gyo­má­nyos csa­lád­mo­dell­ből, a nők gyer­mek­vál­la­lás­ban és gyer­mek­ne­ve­lés­ben be­töl­tött alap­ve­tő sze­re­pé­ből egy­aránt.

2.1.1. Há­zas­ság, csa­lád­ala­pí­tás és szak­mai kar­ri­er

A rend­szer­vál­tás előtt Szlo­vá­kia azon eu­ró­pai or­szá­gok kö­zé tar­to­zott, ahol a leg­na­gyobb volt a há­zas­sá­gok ará­nya, s ez a ten­den­cia a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő li­be­ra­li­zá­ció kor­sza­ká­ban sem vál­to­zott ra­di­ká­li­san a töb­bi eu­ró­pai or­szág mu­ta­tó­i­hoz ké­pest. A tra­dí­ci­ók, mi­sze­rint a fi­a­tal pá­rok a szü­lők­től pá­lya­vá­lasz­tá­suk, ta­nul­má­nya­ik be­fe­jez­te, s leg­alább a fér­fi mun­ka­vál­la­lá­sa után pró­bál­nak sa­ját láb­ra áll­ni, önál­ló csa­lá­dot ala­pí­ta­ni má­ig rend­kí­vül meg­ha­tá­ro­zók; azon­ban ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy a szü­lők tá­mo­ga­tá­sá­ra a fi­a­tal csa­lá­dok, pá­rok még 1-5 évig rás­zorul­nak.2 Mi­lyen sze­re­pet töl­te­nek be a nők az így in­du­ló, s eb­ből az alap­hely­zet­ből ki­in­du­ló csa­lá­dok­ban? A ha­gyo­má­nyos női sze­re­pek – mint a nők a gyer­mek­ne­ve­lés­ben be­töl­tött fel­adat­kö­re – alap­ve­tő­en be­fo­lyá­sol­ják a csa­lá­don be­lü­li sze­re­pe­ket. Nem vál­toz­tat ezen a té­nyen az sem, hogy az egy ke­nyér­ke­re­sőn ala­pu­ló csa­lád­mo­dell Szlo­vá­ki­á­ban – a gaz­da­sá­gi hely­zet mi­att is – hos­­szú tá­von gya­kor­la­ti­lag meg­va­ló­sít­ha­tat­lan. Igaz ugyan, hogy a nők az el­múlt év­ti­ze­dek­ben – kö­szön­he­tő­en a be­vett kom­mu­nis­ta gya­kor­lat­nak, az erő­sza­kolt egyen­lő­ség­nek, nagy arány­ban van­nak je­len a mun­ka­erő­pi­a­con; ez azon­ban a csa­lád­ban be­töl­tött sze­re­pü­ket il­le­tő­en nem ho­zott túl sok vál­to­zást. A nők­nek ugyan­úgy helyt kell áll­ni­uk tö­ké­le­tes anya­ként és há­zi­as­­szony­ként tel­jes fog­lal­koz­ta­tott­ság mel­lett is. Még ma is rit­ka­ság­szám­ba megy az ott­ho­ni há­zi­mun­ká­ból vagy a gyer­mek­ne­ve­lés idő­igé­nyes fel­ada­ta­i­ból ré­szét ki­ve­vő fér­fi pél­dá­ja. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­ga nem szol­gál­hat a szlo­vák tár­sa­da­lom­ban az eman­ci­pá­ció ki­fe­je­ző­dé­sé­nek, hi­szen alap­ve­tő­en nem az esély­egyen­lő­ség el­is­mert­sé­gén, ha­nem a csa­lá­dok ne­héz anya­gi hely­ze­tén ala­pul.3
A há­zas­ság­kö­té­si, il­let­ve csa­lád­ala­pí­tá­si kedv a rend­szer­vál­tó or­szá­gok­ban lát­vá­nyo­san vis­­sza­esett az utób­bi évek­ben. Egyik hi­po­té­zis sze­rint a rend­szer­vál­tás­sal já­ró sú­lyos tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi krí­zis szük­ség­sze­rű­en csa­pó­dott le és mu­tat­ko­zott meg a de­mog­rá­fi­ai ma­ga­tar­tá­sok­ban is. Ez­zel egyi­de­jű­leg be­gyű­rűz­tek a nyu­gat-eu­ró­pai tár­sa­dal­mi, ma­ga­tar­tá­si min­ták és nor­mák. Ugyan­csak köz­re­ját­szik a „tu­dás­szomj”, az­az a jó­val na­gyobb igény az is­ko­la­rend­szer­ben maradás­ra.4
Az eu­ró­pai mu­ta­tók­hoz ké­pest Szlo­vá­kia ugyan még min­dig ma­gas ará­nyo­kat kép­vi­sel a há­zas­ság­kö­té­sek szá­mát il­le­tő­en, azon­ban az or­szá­gon be­lü­li fo­lya­ma­to­kat vizs­gál­va meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a nyu­ga­ti min­ták át­vé­te­le, a csa­lád­ala­pí­tás és a gyer­mek­vál­la­lás sa­já­tos­sá­ga­it, il­let­ve azok de­mog­rá­fi­ai kö­vet­kez­mé­nye­it te­kint­ve igen­csak rá­nyom­ta bé­lye­gét tár­sa­dal­munk­ra. A ki­vál­tó oko­kat il­le­tő­en, fő­leg a ha­gyo­má­nyos ér­té­kek­től és nor­mák­tól va­ló el­tá­vo­lo­dást, az in­di­vi­du­a­liz­mus ter­je­dé­sét, a ko­ráb­bi anya­gi, er­köl­csi és sze­xu­á­lis kö­tött­sé­gek­től va­ló meg­sza­ba­du­lást, a poszt­ma­te­ri­al­ista és poszt­mo­dern ér­té­kek és élet­for­mák ter­je­dé­sét hoz­zák fel leg­gyakrab­ban.5 Az ál­ta­lá­no­sí­tás­sal azon­ban vi­gyáz­ni kell. Ezen je­len­sé­gek ugyan Eu­ró­pa min­den or­szá­gá­ra jel­lem­zők, azon­ban más kér­dés, hogy a tár­sa­dal­mi tu­dat­ba mi­kép­pen, s mi­lyen mér­ték­ben ágya­zód­nak be­le. Az egy­sé­ges­ség ha­tá­ro­zott irány­vo­na­la mel­lett ugyan­is fenn­ma­rad­tak a kü­lön­bö­ző­sé­gek is, nem­csak az egyes ré­gi­ók, or­szá­gok kö­zött, ha­nem a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi hát­tér­rel és el­té­rő kul­tu­rá­lis gyö­ke­rek­kel ren­del­ke­ző né­pes­ség­cso­por­tok kö­zött is.6
A nők csa­lá­di ál­la­po­tát il­le­tő­en alap­ve­tő­en két prob­lé­má­ra sze­ret­nénk fel­hív­ni a fi­gyel­met. Az egyik, a csa­lá­don be­lü­li sze­re­pek; sőt a ge­ne­rá­ci­ó­kon be­lül le­osz­tott sze­re­pek szte­re­o­ti­pi­zá­lá­sá­ból adó­dik; a má­sik vi­szont ép­pen a ma oly di­va­tos „szing­li je­len­ség­gel” fém­je­lez­he­tő. A két do­log lát­szó­lag el­lent­mond egy­más­nak, azon­ban tár­sa­dal­mi meg­ítélt­sé­gét il­le­tő­en vé­le­mé­nyünk sze­rint még min­dig ugyan­azok­hoz a gyö­ke­rek­hez ve­zet­nek vis­­sza. A hir­te­len ránkzú­dult glob­al­izá­ció­nak kö­szön­he­tő­en a nyu­gat-eu­ró­pai nor­mák ve­gyül­nek a szlo­vák tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok­kal. A fi­a­ta­lok jó­val hos­­szabb ide­ig tar­tó is­ko­la­rend­szer­ben ma­ra­dá­sa ma­ga után von­ja, hogy jó­val ké­sőbb áll­nak a sa­ját lá­buk­ra, jó­val ké­sőbb hagy­ják el a szü­lői há­zat. (1990 és 2003 kö­zött Szlo­vá­ki­á­ban 15%-kal emel­ke­dett a há­za­su­lók élet­ko­ra.) Ugyan­ak­kor a gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek mi­att (is) a gyer­mek­vál­la­lá­sok szá­ma ro­ha­mo­san csök­ken. Az élet­tár­si kap­cso­la­tok, bár szá­muk egy­ér­tel­mű­en nö­vek­szik, egy­elő­re nem jel­lem­zők szé­les kör­ben, s kü­lö­nö­sen nem vi­dé­ken, a kis­vá­ros­ok­ban, a fal­vak­ban. Leg­in­kább „pró­ba­há­zas­ság” cí­men lé­te­zik ez az „in­téz­mény”. Mind­ezen ten­den­ci­ák mel­lett azon­ban a nők tár­sa­dal­mi hely­ze­te, csa­lá­di élet­ben be­töl­tött sze­re­pe to­vább­ra is rend­kí­vül ha­gyo­má­nyos meg­kö­ze­lí­tés­ben van. Hi­á­ba di­va­tos a szing­li élet­mód, az egye­dül­ál­ló nők, anyu­kák tár­sa­dal­mi el­fo­ga­dott­sá­ga to­vább­ra is kor­lá­to­zott. Ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy nők és fér­fi­ak egy­aránt fenn­tar­tá­sok­kal ke­ze­lik az egye­dül­ál­ló nő­ket. Ha­son­ló­an fur­csa pil­lan­tá­sok kö­ve­tik azo­kat a fér­fi­a­kat, akik a ha­gyo­má­nyos tár­sa­dal­mi kat­e­go­rizá­ció sze­rin­ti női sze­rep­ben je­len­nek meg. Az elő­í­té­le­tek, mi­sze­rint nem az a nor­má­lis, ha az apu­ka jár szü­lői ér­te­kez­let­re, ha az apu­ka megy a ta­ní­tó né­ni után a fo­ga­dó­órá­ra (kü­lö­nö­sen ha ez rend­sze­res), vagy ha az apu­ka ma­rad ott­hon a gyer­mek­kel ha be­teg. Ilyen ese­tek­ben is el­ső­sor­ban a nő­ket kri­ti­zál­ják. El­vég­re mi­lyen nő le­het az, aki ezt hagy­ja? Mi­lyen nő az, aki nem úgy egyez­te­ti ös­­sze a kar­ri­ert és a csa­lá­dot, hogy az ös­­sze­egyez­te­tés köz­ben vég­ér­vé­nye­sen le­mond pro­fes­­szi­o­ná­lis éle­té­ről?
Csa­lád és szak­mai kar­ri­er ös­­sze­egyez­te­té­se évek óta az Eu­ró­pai Unió pri­o­ri­tá­sai kö­zé tar­to­zik. Az ál­ta­lá­no­san jel­lem­ző öre­ge­dő tár­sa­dal­mak jö­vő­ké­pe ugyan­is sem­mi­kép­pen nem ered­mé­nyez­het si­ke­res gaz­da­sá­got, fej­lő­dést, amen­­nyi­ben a ke­mény­vo­na­las ha­gyo­má­nyos csa­lád­fel­fo­gás, a nők a köz­élet­ből, a szak­mai élet­ből va­ló vis­­sza­tar­tá­sa, il­let­ve a szak­mai élet­be va­ló vis­­sza­té­rés­nek nem ösz­tön­zé­se lesz a ten­den­cia. Ugyan­ak­kor ter­mé­sze­te­sen sú­lyos hi­ba len­ne az olyan csa­lád­po­li­ti­ka, mely épp a csa­lá­di éle­tet ál­doz­ná fel az EU si­ke­res gaz­da­sá­gi éle­té­ért. Ezért az­tán a kulcs­szóaz ös­­sze­egyez­te­tés. Olyan nem­ze­ti jog­al­ko­tás, il­let­ve in­téz­mény­rend­szer ki­ala­kí­tásának ösz­tön­zé­se, mely egy­aránt le­he­tő­vé te­szi a ki­egyen­sú­lyo­zott csa­lá­di élet vi­te­lét a szak­mai to­vább­fej­lő­dés­sel, nők és fér­fi­ak szá­má­ra egyen­lő mérték­ben.7

2.1.2. A csa­lá­don be­lü­li erő­szak je­len­sé­ge Szlo­vá­ki­á­ban

A nők csa­lád­ban be­töl­tött sze­re­pé­nek vizs­gá­la­ta köz­ben nem ke­rül­het­jük ki a csa­lá­don be­lü­li erő­szak té­má­ját, ugyan­is a leg­több erő­sza­kos bűn­cse­lek­mény a csa­lád­ban, ill. az ott­ho­non be­lül tör­té­nik.
Erő­szak­nak de­fi­ni­ál­juk a sze­mé­lyi sér­tés, a ha­ta­lom, a fenn­ha­tó­ság, a fe­nye­ge­tő­zés, a ha­ta­lom­mal va­ló vis­­sza­élés, a fi­zi­kai és pszi­chi­kai, va­la­mint sze­xu­á­lis kény­szer min­den for­má­ját. Az erő­szak nem fel­tét­le­nül tar­tal­maz fi­zi­kai kap­cso­la­tot (tes­ti bán­tal­ma­zás), meg­nyil­vá­nul a szó­be­li fe­nye­ge­tő­zés és pszi­chi­kai ha­tás­gya­kor­lás for­má­i­ban is. Pszi­chi­kai erő­szak­nak szá­mít to­váb­bá min­den olyan vi­sel­ke­dés, ami a sza­bad aka­rat és ön­tisz­te­let ha­tá­ra­it rom­bol­ja, nem hagy ma­ga után szem­mel lát­ha­tó bi­zo­nyí­té­ko­kat, vi­szont az ál­do­zat lel­ké­ben nyo­mot hagy, s gyak­ran még a fi­zi­kai erő­szak­tól is ros­­szabb for­má­ja le­het az ilyen erő­sza­kos meg­nyil­vá­nu­lás­nak. Az ál­do­zat szem­be­sül­het el­kö­ve­tő­jé­vel az élet bár­mely te­rü­le­tén, le­gyen az ut­ca, köz­te­rü­let, csa­lád, ott­hon vagy épp a munka­he­ly.8 Szlo­vá­ki­á­ban az erő­szak meg­nyil­vá­nu­lá­si he­lyei kü­lön­bö­ző­ek, leg­gya­ko­ribb hely­szín a vi­dé­ki kör­nye­zet, az el­kö­ve­tők pe­dig túl­nyo­mó­részt az el­ma­ra­dot­tabb tár­sa­dal­mi cso­port tag­jai.9
A csa­lá­don be­lü­li erő­szak vi­lág­vi­szony­lat­ban gya­ko­ri je­len­ség, sok nő és gyer­mek szá­má­ra az ott­hon egy­ben az erő­szak he­lyét is je­len­ti. A WHO ku­ta­tá­sai so­rán ki­de­rült, min­den ötö­dik nő erő­szak ál­do­za­ta lesz éle­te fo­lya­mán. Glo­bá­li­san az ál­do­za­tok szá­ma a vi­lá­gon 700 mil­lió lány és nő, mely­ből az USA-ban 25 mil­lió, Ang­li­á­ban pe­dig 4 mil­lió fe­lett mo­zog az ál­do­za­tok szá­ma. A UNICEF ada­tai sze­rint az ak­tu­á­lis ada­tok sze­rint 130 mil­lió nő élt már át ne­mi zak­la­tást, ami éven­te 2 mil­lió lányt je­lent. A meg­erő­sza­kolt és pros­ti­tú­ci­ó­ra kénysz­erített nők szá­ma 700 ezer és 4 mil­lió közöt mo­zog éven­te. A HIV-pozitív em­be­rek 60%-a nő, mely adat szo­ro­san ös­­sze­függ a ne­mi erő­szak kér­dé­sé­vel. A hor­ro­felmérések szám­sze­rin­ti meg­ha­tá­ro­zá­sa foly­ta­tód­hat­na, hisz vég­te­len a lis­ta. A ne­mek­re irá­nyu­ló erő­szak gyö­ke­rei az egyen­lőt­len­ség el­mé­le­té­hez ve­zet­he­tők vis­­sza, mely a fér­fi ne­mi dom­i­nancájá­val jel­le­mez­he­tő, de ugyan­úgy ke­res­he­tünk oko­kat a szo­ci­á­lis rend­szer­ben és a tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek mű­kö­dé­sé­ben is.10
Szlo­vá­ki­á­ban a csa­lá­don be­lü­li erő­sza­kos cse­lek­mé­nyek ma­gán­in­dít­vány­ra ül­dö­zen­dők, a gya­kor­lat­ban azon­ban ke­vés nő szán­ja rá ma­gát a hi­va­ta­los fel­je­len­tés­re; egy­részt a csa­lád „bé­ké­je”, más­részt a kö­rül­mé­nyek kény­sze­rí­tő ha­tá­sa, a ki­tör­ni kép­te­len­ség, a le­he­tő­sé­gek hi­á­nya mi­att. A csa­lád­ban el­kö­ve­tett erő­szak a leg­ke­vés­bé fel­fed­he­tő faj­tá­ja a kri­mi­na­li­tás­nak. A becs­lé­sek sze­rint ezek­nek a cse­lek­mé­nyek­nek csak mint­egy 10%-a ke­rül ki a csa­lád­ból, és csak 2%-ban ke­rül­nek be a rend­őr­sé­gi jegy­ző­köny­vek­be.
A csa­lá­don be­lü­li erő­szak fi­zi­kai, sze­xu­á­lis és pszi­chi­kai erő­szak for­má­já­ban egy­aránt meg­je­le­nik az ott­ho­nok­ban. A rend­őr­sé­gi ada­tok sze­rint, az erő­sza­kos bűn­cse­lek­mé­nyek 79%-a egy­más­hoz kö­ze­li vi­szony­ban ál­ló sze­mé­lyek kö­zött tör­té­nik, s a há­zon be­lü­li erő­szak ese­te­i­nek 90%-ában az ál­do­zat nő vagy gyer­mek. Az ese­tek 90%-ában a bűn­cse­lek­mény part­ner­kap­cso­la­tok­ban tör­té­nik, ahol az el­kö­ve­tő sze­mé­lye le­het a je­len­le­gi férj, a volt férj, il­let­ve az élet­társ.11 A csa­lá­don be­lü­li erő­szak a leg­ve­szé­lye­sebb, a leg­tra­gi­ku­sabb és a leg­el­ter­jed­tebb faj­tá­ja az erő­sza­kos bán­tal­ma­zás­nak, mi­vel lé­te­zé­se ne­he­zen ­fed­he­tő fel hi­va­ta­los úton. Emi­att is szá­mít na­gyon ké­nyes és ne­he­zen ke­zel­he­tő tár­sa­dal­mi je­len­ség­nek számít, mely saj­nos a fej­lett és a fej­lő­dő or­szá­gok­ban egy­aránt gya­ko­ri je­len­ség.

Erő­szak a kap­cso­la­tok­ban és a csa­lád­ban, avagy „a pénz szá­mol­va, az as­­szony ver­ve jó” el­ve

A nők el­len el­kö­ve­tett erő­szak sú­lyos tár­sa­dal­mi prob­lé­má­nak bi­zo­nyul, ami nem­csak ve­szé­lyez­te­ti a nők biz­ton­sá­gát, de lel­ki ép­sé­gük­ben is kárt tesz. Az erő­szak­kal kap­cso­lat­ban sok hely­te­len meg­fo­gal­ma­zás ter­jeng, pl. hogy okai az al­ko­hol, a sze­gény­ség, a mun­ka­nél­kü­li­ség és az egyes szo­ci­á­lis ré­te­gek köz­ti kü­lönb­sé­gek­ben ke­re­sen­dők. Még ma is el­ter­jedt hi­po­té­zis, hogy az ese­tek több­sé­gé­ben a nők idé­zik elő és to­le­rál­ják az erő­sza­kos meg­nyil­vá­nu­lást a part­ner­kap­cso­lat­ban. Ezek a hi­e­del­mek ala­kít­ják ki ké­sőbb a tár­sa­da­lom ál­lás­fog­la­lá­sát is. A va­ló­sá­gos okok kö­zé tar­to­zik a nők fér­fi­ak­kal szem­be­ni nem egyen­ran­gú tár­sa­dal­mi hely­ze­te, ami a fér­fi fi­zi­kai (túl)ere­jéből is adó­dik. Ugyan­ak­kor tár­sa­dal­mi erő­ről is be­szél­he­tünk, mi­vel nincs egyen­súly a ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák közt, ami a tra­di­ci­o­ná­lis pat­ri­ar­chá­lis tár­sa­da­lom­ból és a tár­sa­dal­mi-kul­tu­rá­lis nor­mák sze­rin­ti vi­sel­ke­dés­ből adó­dik. Az erő­szak szo­ro­san ös­­sze­függ az em­be­ri­ség tör­té­nel­mé­vel, a háza­ság­gal, a csa­lád­dal, a tör­vé­nyek­kel és a kul­tu­rá­lis, il­let­ve val­lá­si nor­mák­kal. Az erő­szak a tár­sa­da­lom min­den po­li­ti­kai, kul­tu­rá­lis, gaz­da­sá­gi ré­te­gé­ben meg­talál­ható.12 Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg a csa­lá­dok 25%-a van ki­té­ve az erő­szak je­len­sé­gé­nek, s 11%-ban sú­lyos tes­ti sér­té­sek­ről beszél­hetünk.13 A fel­mé­ré­sek ki­mu­tat­ták, hogy a la­kos­ság mind­ös­­sze 88%-a tart­ja fon­tos­nak az ott­ho­ni erő­szak prob­le­ma­ti­ká­ját. So­kun­kat meg­bot­rán­koz­tat az erő­szak fo­gal­ma, még­sem ér­ke­zik meg­fe­le­lő jo­gi kez­de­mé­nye­zés és bün­te­té­si té­tel meg­fo­gal­ma­zá­sa, il­let­ve be­tar­ta­tá­sa az el­kö­ve­tők bün­te­té­si mód­jára.14

Vé­de­lem és oda­fi­gye­lés

Szlo­vá­kia még min­dig ko­moly hi­á­nyos­sá­gok­kal ren­del­ke­zik a nők el­len el­kö­ve­tett erő­szak kér­dé­sé­ben. Több oda­fi­gye­lést igé­nyel ez a té­ma­kör, min­de­nek­előtt vé­del­mi prog­ra­mok elő­ké­szí­té­sét és mű­kö­dé­sét kell biz­to­sí­ta­ni, hogy az erő­szak ál­do­za­tai tisz­tá­ban le­gye­nek jo­ga­ik­kal, ugyan­ak­kor nem elég a jo­gok hang­sú­lyo­zá­sa, ha­nem biz­to­sí­ta­ni kell az ef­fek­tív vé­del­met is. Ezért kell tá­mo­gat­ni olyan in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sát, ame­lyek se­gí­tik a nő­ket – il­let­ve az erő­szak ál­do­za­ta­it – jo­ga­ik gya­kor­lá­sá­ban, és ugyan­ak­kor ké­pe­sek vé­del­met is biz­to­sí­ta­ni. El­vég­re nem meg­ol­dás a prob­lé­má­ra, ha a nő ugyan meg­te­szi a fel­je­len­tést a fér­fi el­len, azon­ban utá­na ugyan­eh­hez a fér­fi­hez kell ha­za­men­nie, s vi­sel­nie még a rend­őr­sé­gi fel­je­len­tés mi­at­ti dü­höt is. Rend­kí­vül fon­tos len­ne az ál­la­mi szer­vek, kü­lö­nös­kép­pen az ön­kor­mány­zat­ok, a rend­őr­sé­gi szer­vek al­kal­ma­zott­ja­i­nak kép­zé­se a csa­lá­don be­lü­li erő­szak té­ma­kör­ében. A mé­dia ugyan­csak rend­kí­vül nagy sze­re­pet kap az in­for­má­ció he­lyes áram­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sá­ban, ami az­zal jár, hogy a jö­vő ge­ne­rá­ci­ó­ja egyen­ran­gú ké­pet kap­jon a két nem jel­lem­zé­sé­ről. Ugyan­ak­kor fon­to­sak a tá­jé­koz­ta­tó fel­hí­vá­sok, a le­het­sé­ges ka­pasz­ko­dók be­mu­ta­tá­sa, va­la­mint a ki­út le­he­tő­sé­gé­nek meg­mu­ta­tá­sa az ál­do­za­tok szá­má­ra. El­en­ged­he­tet­le­nek a hi­va­ta­los be­avat­ko­zá­sok az ál­lam és a tör­vény­ho­zói erő ol­da­lá­ról, és ter­mé­sze­te­sen a non­prof­it szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­ge, ame­lyek nagy­ban elő­moz­dít­hat­ják az ügyet.15 Nem utol­só sor­ban nagy fi­gyel­met kell szen­tel­ni az olyan tí­pu­sú ku­ta­tá­sok­nak, me­lyek kvan­ti­ta­tív és kva­li­ta­tív szem­pont­ból is fel­mé­rik ezt a prob­le­ma­ti­kát.

2.2. Nők a fog­lal­koz­ta­tás­ban

Szlo­vá­kia a gaz­da­sá­gi re­for­mok te­rén po­zi­tí­van mu­tat­ko­zott be, va­la­mint az EU ver­seny­ké­pes­sé­gé­hez mér­ten a lis­­sza­bo­ni straté­gia16 sze­rint pró­bál­ta meg­va­ló­sí­ta­ni a re­for­mo­kat. A vál­to­zá­sok azon­ban még sok he­lyen kés­nek. Ezt ér­zé­kel­het­jük a be­ru­há­zá­sok, a tu­do­mány és a ku­ta­tás te­rén. A fo­lya­ma­tot las­sít­ja a ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­gi arány, az egyes szo­ci­á­lis cso­por­tok meg­kü­lön­böz­te­té­se és a regiók köz­ti nagy gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek. A re­form­prog­ra­mok ér­té­ke­lé­sé­ből az de­rül ki, hogy a ne­mek köz­ti sza­ka­dék to­vább­ra is fen­nál, ami nagy­ban hoz­zá­já­rul a struk­tu­rá­lis mun­ka­nél­kü­li­ség­hez.
A mun­ka­erő­pi­ac re­form­jai el­vá­laszt­ha­tat­la­nok a lis­­sza­bo­ni stra­té­gia pont­ja­i­tól. A cé­lok egyi­ke ugyan­is a mun­ka­erő­pi­a­con le­vő egyen­lől­tenséget pró­bál­ja eny­hí­te­ni, hogy az egyes meg­kü­lön­böz­te­tett cso­por­tok kép­vi­se­lői (nők, idő­sek, et­ni­kai ki­sebb­sé­gek) ne érez­zék a diszk­ri­mi­ná­ció ha­tá­sát és nyíl­tan tud­ja­nak el­le­ne fel­lép­ni. Ha az esély­egyen­lő­ség té­má­ját gór­cső alá ves­­szük, Szlo­vá­ki­á­ban a diszk­ri­mi­ná­ció fo­gal­má­val az aláb­bi ese­tek­ben ta­lál­koz­ha­tunk:
– Né­mely szek­tor­ban ma­ga­sabb a mun­ka­nél­kü­li­ség, ez pe­dig azt je­len­ti, hogy egy­faj­ta szeg­re­gá­ció ala­kul ki, és ez­ál­tal a fog­lal­ko­zá­sok női, il­let­ve fér­fi pre­fe­ren­ci­ák sze­rint osz­la­nak meg.
– A nők na­gyobb va­ló­szí­nű­ség­gel fog­lal­nak el ala­cso­nyabb bér­rel fi­ze­tett mun­ka­he­lye­ket, és a vál­la­la­ti hi­e­rar­chi­á­ban ala­cso­nyabb po­zí­ci­ót töl­te­nek be.
– A fér­fiak fi­ze­té­séhez ké­pest ala­cso­nyabb fi­ze­té­si szin­tet ér­nek el azo­nos, il­let­ve azo­nos ér­té­kű munkáért.17
Ezek a té­nyek, va­la­mint a gaz­da­ság és a tár­sa­da­lom je­len­le­gi ál­la­po­ta ar­ra utal­nak, hogy az el­mé­le­ti­leg meg­fo­gal­ma­zott jog­rend­szer hi­á­nyos­sá­go­kat rejt­het ma­gá­ban. A ta­nul­mány szer­zői ezért nem­zet­kö­zi és ha­zai ada­to­kat fel­hasz­nál­va a mun­ka­erő­pi­ac konk­rét ana­lí­zi­sé­re tö­rek­sze­nek.

2.2.1. Az esély­egyen­lő­ség mé­ré­si mu­ta­tói

A fi­ze­tés­be­li kü­lönb­sé­gek Szlo­vá­kia ese­té­ben az eu­ró­pai szint­hez mér­ten még min­dig a leg­ma­ga­sabb ér­té­kek fe­lé kon­ver­gál­nak. Az 1. táb­lá­zat – egy ob­jek­tív felmérés18 alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott ada­to­kat fel­dol­goz­va – Szlo­vá­kia hely­ze­tét az esély­egyen­lő­ség te­rén más EU-s or­szá­go­ké­val ve­ti ös­­sze. Az ove­rall score, az­az a tel­jes ki­ér­té­ke­lés rend­sze­re, ame­lyet a gen­der iro­dal­ma macho in­dex­nek is ne­vez, a leg­ob­jek­tí­vebb mé­ré­si mód­szer­nek te­kint­he­tő. A táb­lá­zat­ban le­vő pon­tok a kö­vet­ke­ző ka­te­gó­ri­ák sze­rint egy komp­lex mé­ré­si mu­ta­tó­val el­lá­tott rend­szert mod­elleznek:19
1. gaz­da­sá­gi lehetőség;
2. gaz­da­sá­gi részvétel;
3. po­li­ti­kai hely­zet;
4. mű­ve­lő­dés;
5. egész­ség és jó­lét.
A tel­jes ki­ér­té­ke­lés te­hát eb­ben a táb­lá­zat­ban öt té­nye­ző alap­ján ad ké­pet a je­len­le­gi szi­tu­á­ci­ó­ról. Ezek sze­rint a kri­té­ri­u­mok sze­rint Szlo­vá­kia nem mu­tat nagy el­té­rést az EU át­la­gá­tól. Szlo­vá­kia rang­so­rol­va a 21. leg­ke­vés­bé „diszk­ri­mi­ná­ló” or­szág­nak szá­mít, va­gyis szo­ro­san az USA és Len­gyel­or­szág után a leg­jobb esély­egyen­lő­sé­gi po­li­ti­ká­val ren­del­ke­zik.

1.tábláza­t. Esély­egyen­lő­ség Szlo­vá­ki­á­ban és más EU-tagállamban

For­rás: www.euractiv.sk/cl/202/5374/Zeny-na-trhu-prace-na-Slovensku.

Az in­dex a tel­jes ki­ér­té­ke­lés 1-től 7-ig ter­je­dő ská­lá­ján el­ért ered­mény, ahol a 7 pont a nem diszk­ri­mi­ná­ló, ide­a­li­zált tár­sa­dal­mat je­len­ti. Ahogy lát­hat­juk Svéd­or­szág is csak 5,53-­mal büsz­kél­ked­het, nem is be­szél­ve a szlo­vá­ki­ai 4,3-as mu­ta­tó­ról, mely a diszk­ri­mi­ná­ció lé­te­zé­sé­re és az esély­egyen­lő­ség hi­á­nyá­ra utal. Az ös­­sze­ha­son­lí­tá­sok alap­ján Szlo­vá­kia leg­jobb mu­ta­tói a gaz­da­sá­gi rész­vé­tel te­rén (14) és a mű­ve­lő­dés meg­szer­zé­sé­ben mér­he­tők (23). Az egész­ség és jó­lét 35, a gaz­da­sá­gi le­he­tő­ség mé­ré­si mu­ta­tó­ja pe­dig még ma­ga­sabb, 33 pont­ará­nyú; mind­ez azon­ban ked­ve­zőt­le­nebb ered­mény, mint a ki­sebb ér­té­kű mu­ta­tó. A hi­á­nyos­sá­gok leg­főbb te­re­pe te­hát ezek­ben a ka­te­gó­ri­ák­ban mu­tat­ko­zik, míg a leg­ide­á­li­sabb mo­del­lel Svéd­or­szág, Nor­vé­gia és Iz­land ren­delkezik.20

2.2.2. A mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás le­he­tő­sé­gei

A ne­mi diszk­ri­mi­ná­ció je­len­sé­ge a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás fo­lya­ma­ta­kor Szlo­vá­ki­á­ban is je­len van, sőt bi­zo­nyos ese­tek­ben ra­di­ká­lis elő­for­du­lá­sa is meg­fi­gyel­he­tő. A la­kos­ság sze­gény és idős ré­te­gé­ben jó­val több a sze­gény és idős nők szá­ma, mint a fér­fi­a­ké – ezt a sze­gény­ség fem­i­nizá­ciójá­nak ne­vez­zük. A mun­ka­erő­pi­ac azo­nos le­he­tő­sé­ge­ket kí­nál fér­fi és nő szá­má­ra, vi­szont lé­tez­nek ún. lát­ha­tat­lan aka­dá­lyok – mint pél­dá­ul a mun­ka­adó a gyer­me­ket ne­ve­lő mun­ka­vál­la­ló csa­lá­di kö­te­le­zett­sé­ge­i­től va­ló fé­lel­me, az idő­sebb mun­ka­vál­la­lók szak­mai ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek meg­kér­dő­je­le­zé­se vagy a fi­a­tal, pá­lya­kez­dő mun­ka­vál­la­lók ta­pasz­ta­lat­hi­á­nya –, ame­lyek­nek for­rá­sa az elő­í­té­let. A mun­ka­jog hát­rá­nyos hely­ze­tű mun­ka­ke­re­sők­ről beszél.21 Az EU lis­­sza­bo­ni csú­csán meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai prog­ram sze­rint hát­rá­nyos hely­ze­tű mun­ka­ke­re­sők­nek fő­képp a 25 éven alu­li még mun­ka­ta­pasz­ta­lat­tal nem ren­del­ke­ző pá­lya­kez­dők, az 50 év fe­let­ti idő­sö­dő mun­ka­vál­la­lók és a nők tar­toz­nak.22
Egy bi­zo­nyos mun­ka meg­szer­zé­sé­nek ki­vá­lasz­tá­si mód­sze­re az ob­jek­tív kö­ve­tel­mé­nyek tel­je­sí­té­se mel­lett a fel­vé­te­li ál­lás­in­ter­jú. Kér­dés azon­ban az, hogy ki jut­hat el egy­ál­ta­lán a fel­vé­te­li el­be­szél­ge­tés­re. A gya­kor­lat­ban ugyan­is ren­ge­teg diszk­ri­mi­ná­ló mun­ka­hir­de­tés­nek le­he­tünk ta­núi, és egy ál­lás­in­ter­jú so­rán a mun­ka­adó is szí­ve­sen ér­dek­lő­dik a po­zí­ció be­töl­té­sé­hez nem re­le­váns in­for­má­ci­ók­ról. A női mun­ka­erő­nek ugyan­is nem kö­te­les­sé­ge be­szá­mol­ni je­len­le­gi csa­lá­di ál­la­po­tá­ról (el­vált, egye­dül­ál­ló, öz­vegy), gyer­me­kei szá­má­ról, csa­lád­ter­ve­zé­si el­kép­ze­lé­se­i­ről. Az élet­rajz­ban a pá­lyá­zó­nak nem kö­te­le­ző meg­ad­nia élet­ko­rát, nem­ze­ti­sé­gét, val­lá­si ho­va­tar­to­zá­sát, ne­mét és csa­lá­di állapotát.23 Az EU-ban ké­szü­lő­ben van a név nél­kü­li, úgy­ne­ve­zett „ano­nim élet­rajz” be­ve­ze­té­se. Szlo­vá­ki­á­ban ez az új­don­ság még nem ak­tu­á­lis, vál­to­zá­sok re­mél­he­tő­leg a jö­vő­ben vár­ha­tók.

2.2.3. A mun­ka­erő­pi­ac szeg­re­gá­ci­ó­ja

Szlo­vá­kia mun­ka­erő­pi­a­cán je­len van a szeg­re­gá­ció je­len­sé­ge is, ez azt je­len­ti, hogy a vál­la­la­ti hi­e­rar­chia leg­fel­ső szint­jé­re ke­vés nő jut. A ma­gán­szfé­rá­ban ta­pasz­tal­juk, hogy a nők a dol­go­zó la­kos­ság 41%-át al­kot­ják. A vál­lal­ko­zók közt a nők rész­vé­te­li ará­nya 25%, ez je­lent­het al­kal­ma­zott nél­kü­li vagy csak mi­ni­má­lis al­kal­ma­zot­tal mű­kö­dő vál­lal­ko­zást. A nők sze­re­pe a vál­lal­ko­zá­sok­ban egyéb­ként leg­in­kább mun­ka­vál­la­ló­ként nyil­vá­nul meg, vagy al­kal­ma­zás­ban, vagy pe­dig ki­se­gí­tő csa­lá­di mun­ka­erő for­má­já­ban, ahol a női kép­vi­se­let meg­ha­lad­ja a 70%-ot. A ki­se­gí­tő csa­lá­di mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sa nem il­le­gá­lis.
Szlo­vá­ki­á­ban je­len­tős a szeg­re­gá­ció ho­ri­zon­tá­lis és ver­ti­ká­lis el­osz­lá­sa. A do­mi­ná­ló ipar­ágak a nők szá­má­ra to­vább­ra is a szol­gál­ta­tá­sok, a gaz­da­ság har­ma­dik szek­to­ra, ahol az al­kal­ma­zot­tak több mint 70%-a nő. Né­hány szak­ma olyan mér­ték­ben fem­i­nizált, hogy az al­kal­ma­zot­tak több mint 80%-a nő, ilyen az egész­ség­ügy, a szo­ci­á­lis gon­dos­ko­dás, az is­ko­la­ügy, a kön­­nyű­ipar, a kis­ke­res­ke­de­lem, az ét­ter­mi és gaszt­ro­nó­mi­ai szol­gál­tatá­sok.24 Ezt tá­maszt­ják alá a Szlo­vák Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai is, me­lyek sze­rint a női po­pu­lá­ció ál­tal leg­in­kább el­fog­lalt szek­to­rok a kö­vet­ke­zők: ok­ta­tás, szo­ci­á­lis ügyek, ad­mi­niszt­rá­ció. A mun­ka­erő szeg­re­gá­ci­ó­já­ból ki­fo­lyó­lag bi­zo­nyos ipar­ága­kat női, il­let­ve fér­fi jel­ző il­let. Egy­re in­kább erő­sö­dik Szlo­vá­ki­á­ban az ága­za­ti (25,4%) és a fog­lal­ko­zá­si (18,1%) el­kü­lö­nü­lés. Tíz női mun­ka­vál­la­ló­ból négy – ez az arány a fér­fi­ak ese­té­ben tíz a ket­tő­höz – a köz­igaz­ga­tás­ban, az ok­ta­tás­ban, az egész­ség­ügy­ben vagy szo­ci­á­lis te­rü­le­ten dol­go­zik. Min­den ilyen ága­zat­ban fog­lal­koz­ta­tott fi­ze­té­se a gaz­da­ság­ban le­vő át­lag­bér alatt mo­zog (2005-ben kb. 15 000 Sk). Va­la­mely fog­lal­ko­zás tisz­tán női mun­ká­vá vált, így pél­dá­ul az óvó­nő, az egész­ség­ügyi nő­vér, az ala­cso­nyabb be­osz­tás­ban dol­go­zó hi­va­tal­nok vagy az el­áru­sí­tó­nő.
A ver­ti­ká­lis szeg­re­gá­ció fo­gal­má­val is ta­lál­koz­ha­tunk, ahol a nő ne­he­zen jut a kar­ri­er­lép­cső fel­ső fo­ká­ra, ez­ál­tal nem vagy csak ki­sebb mér­ték­ben tölt be ve­ze­tő funk­ci­ót. A ve­ze­tő sze­re­pe­ket te­hát ja­va­részt fér­fi­ak töl­tik be. Min­den mi­nisz­té­ri­um és hi­va­tal 60%-ban ugyan al­kal­maz nő­ket, de ve­ze­tő po­zí­ci­ót mind­ös­­sze 27% tölt be. Sőt az ese­tek nagy ré­szé­ben még az el­nő­i­e­se­dett mun­ka­kö­ri ka­te­gó­ri­ák ve­ze­tő sze­re­pe­it is fér­fi­ak töl­tik be (pl. is­ko­la­igaz­ga­tó, fő­or­vos, vál­la­la­ti igaz­gató).25

2.2.4. A mun­ka­erő­pi­a­con fenn­ál­ló diszk­ri­mi­ná­ció leg­kéz­zel­fog­ha­tóbb bi­zo­nyí­té­ka: a bér­kü­lönb­ség

Az al­kal­ma­zot­tak fi­ze­tés­be­li meg­kü­lön­böz­te­té­se ki­zá­ró­lag a ne­mek alap­ján tör­vény­el­le­nes, mi­vel a ne­mi ho­va­tar­to­zás nem be­fo­lyá­sol­ja a mun­ka­vég­zés tel­je­sít­mé­nyét. En­nek el­le­né­re a gya­kor­lat­ban a nők mint tár­sa­dal­mi cso­port eb­ben a te­kin­tet­ben hát­rá­nyos hely­zet­ben van­nak. A múlt fo­lya­mán szin­te ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű­vé vált a té­zis, hogy egy női al­kal­ma­zott mun­ká­já­nak ér­té­ke­lé­se ala­cso­nyabb fi­ze­té­si költ­sé­gek­kel jár, mi­köz­ben egy fér­fi ugyan­azon mun­ká­ért ma­ga­sabb jut­ta­tást kap. Ugyan­ez ér­vé­nyes az azo­nos ér­té­kű mun­ká­ról szó­ló elv­ről is, ahol mint ér­ték­ről a mun­ka esz­mei ér­té­ké­ről be­szél­he­tünk Mind­két eset­ben tör­vény­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lás a meg­kü­lön­böz­te­tő ered­mény.
Szá­mos pél­dá­ja és faj­tá­ja fel­so­rol­ha­tó an­nak, ho­gyan diszk­ri­mi­nált egy női kol­lé­ga:
– a nők fi­ze­té­si ka­te­gó­ri­á­ja (ská­lá­ja) már ele­ve kü­lön­bö­zik a fér­fi­a­ké­tól;
– ugyan­az a mun­ka más meg­ne­ve­zést kap;
– min­den al­kal­ma­zott más egyé­ni fi­ze­té­si ka­te­gó­ri­át kép­vi­sel sze­mé­lyes meg­egye­zés sze­rint.
A bér­kü­lönb­sé­gek­ről rö­vi­den el­mond­ha­tó, hogy ar­ról a bé­re­zé­si kü­lönb­ség­ér­ték­ről van szó, amely azo­nos idő alatt tel­je­sí­tett mun­ká­ért a kü­lön­bö­ző al­kal­ma­zot­tak szá­má­ra kü­lön­bö­ző fi­ze­té­si ös­­sze­get szab ki.
A 2005-ös fel­mé­ré­sek alap­ján át­la­go­san a vál­lal­ko­zói szfé­rá­ban az egy­órás mun­ka­bér 136 Sk-t tett ki, míg a nők csak 98 Sk-t kap­tak órán­ként. 2000 óta a vál­to­zá­sok e te­kin­tet­ben nem a ja­vu­lás ten­den­ci­á­ját mu­tat­ják, ugyan­is míg 2000-ben a fér­fi és női bé­rek kö­zöt­ti kü­lönb­ség 20 Sk volt, 2006-ban ez 40 Sk-ra nőtt. A Trex­i­ma adat­fel­dol­go­zó cég fel­mé­ré­sei alap­ján ki­de­rült, hogy Szlo­vá­ki­á­ban az át­lag­fi­ze­té­sek­ben is ki­mu­tat­ha­tó a ne­mek köz­ti kü­lönb­ség.

2. táb­lá­zat. Fér­fi­ak és nők át­lag­ke­re­se­te 2005-ben

For­rás: www.trex­i­ma.sk.

A leg­na­gyobb el­té­ré­sek a 35–39 éves kor­osz­tály­nál ész­lel­he­tők, mi­vel itt a nők a fér­fi­ak fi­ze­té­sé­nek 68%-át kap­ják. A fen­ti táb­lá­zat ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy az át­lag­fi­ze­té­sek több mint 25%-kal ma­ga­sab­bak az erő­sebb nem ja­vá­ra. A má­sik ve­szé­lyez­te­tett ka­te­gó­ria a hat­van év kö­rü­li nők cso­port­ja, ahol a nyug­díj előt­ti diszk­ri­mi­ná­ció fo­gal­má­ba üt­kö­zünk. Ki­de­rült az is, hogy a meg­kü­lön­böz­te­tés nem­csak a brut­tó fi­ze­té­se­ken ész­lel­he­tő, de a fi­ze­té­si sza­la­gok vál­to­zó ös­­sze­te­vő­in is, va­gyis a ha­szon­él­ve­ze­ti cik­kek és já­ru­lé­kos mo­ti­vá­ci­ós esz­kö­zök te­kin­te­té­ben is.26 Pusz­tán az át­lag­ke­re­se­tek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa sok szem­pon­tot fi­gyel­men kí­vül hagy, mint pél­dá­ul a fog­lal­koz­ta­tá­si szek­to­ro­kon be­lü­li dif­fe­ren­ci­á­ló­dást. Ér­de­mes el­gon­dol­kod­nunk azon­­ban, hogy a prob­lé­ma gyö­ke­re ugyan­oda ve­zet: az­az az el­nő­i­e­se­dett szak­mák ér­té­ké­nek meg­kér­dő­je­le­zé­sé­hez, va­la­mint a tár­sa­dal­mi meg­íté­lés sze­rint alap­ve­tő­en a női mun­ka­erő ér­té­ké­nek vi­szony­la­gos­sá­gá­hoz.

1. áb­ra. A 2006-os át­lag­bé­rek meg­osz­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban ne­mek és élet­kor sze­rint (Sk-ban)

For­rás: www.trex­i­ma.sk

A nők fi­ze­té­se át­lagosan 25%-kal ke­ve­sebb a fér­fi­a­ké­tól, de bi­zo­nyos mun­ka­kö­rök­ben (tör­vény­ho­zás, ve­ze­tő be­osz­tás) ez az arány 30%-ot is ki­te­het. Az ala­csony bé­rek az ala­csony nyug­díj je­len­sé­gét von­ják ma­guk­kal, ez pe­dig az egye­dül­ál­ló idő­sebb nők ese­té­ben egy­faj­ta el­sze­gé­nye­dé­si ri­zi­kót ered­ményezhet.27

3. táb­lá­zat. Ága­za­tok sze­rin­ti fi­ze­té­si diszk­ri­mi­ná­ció Szlo­vá­ki­á­ban (2005)

For­rás: http://www.em­ploy­men­t.­gov­.sk/mpsvrsr/in­ter­net/home­/in­dex.ph­p?id=7­1­9&d­ir­=­1&­s­ID=76e­b7444d27653ac08de­fab­b4­fa60e­b4.

A fen­ti táb­lá­zat­ban a szek­to­ron­kén­ti fi­ze­tés­be­li kü­lönb­sé­ge­ket lát­hat­juk, mely­ből vi­lá­go­san ki­tű­nik, hogy a leg­na­gyobb sza­ka­dék a ve­ze­tő po­zí­ci­ó­kat érin­ti. Ezen túl­me­nő­en, az át­la­gos fi­ze­té­si sza­ka­dék – fő­ként az ipar­ban, il­let­ve a ma­nu­á­lis mun­ka­vég­zés­re kor­lá­to­zó­dó te­vé­keny­sé­gek ese­té­ben – 70% kö­rül mo­zog. A ne­mek egyen­jo­gú­sá­ga szem­pont­já­ból a le­he­tő leg­ide­á­li­sabb fog­lal­ko­zá­si te­rü­let, ahol a leg­ki­sebb a fér­fi­ak és a nők kö­zöt­ti fi­ze­tés­be­li kü­lönb­ség a tu­do­mány és szel­le­mi mun­ka ága­za­ta.

2.2.5. A fog­lal­koz­ta­tott­ság és a mun­ka­nél­kü­li­ség kér­dé­se

A nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­ga a szlo­vák mun­ka­erő­pi­a­con so­ká­ig 46% kö­rül moz­gott a gaz­da­ság­ban dol­go­zó ak­tív mun­ka­erő szá­má­hoz mér­ten. Az 1997–2002-es idő­szak­ban ez a rész­arány 4,5%-kal nö­ve­ke­dett, an­nak el­le­né­re, hogy a nők­nél a fér­fi­ak­hoz ké­pest a pro­duk­tív élet­kor 5 év­vel csök­kent. 2002-ig a fér­fi­ak nyug­díj­ko­rhatára 60 év volt, a nők­é 57 év, mely a nők esetében csök­ken­he­tett a vál­lalt gyer­me­kek szá­má­nak függ­vé­nyé­ben. 2002-ben el­fo­gad­ták a nyug­díj­re­form ter­vét, amely a két nem nyug­díj­kor­ha­tá­rá­nak fo­lya­ma­tos ki­egyen­lí­té­sé­hez vezet.28 A mun­ka­nél­kü­li­ség Szlo­vá­ki­á­ban nem jel­le­mez­he­tő je­len­tős el­té­rés­sel a ne­mek szem­pont­já­ból. Sőt a 2001 és 2002-es évek alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a fér­fi­ak­nál a mun­ka­nél­kü­li­ség va­la­mi­vel ma­ga­sabb volt (18,9% a 18,7%-hez ha­son­lít­va), majd a 2003-as, 2004-es év­ben a hely­zet meg­for­dult. Ahogy lát­ha­tó, a hely­zet elég­gé ki­egyen­sú­lyo­zott, és va­ló­já­ban csak a sta­tisz­ti­kai mé­rés pon­tos­sá­gá­ról van szó. A nyil­ván­tar­tott mun­ka­nél­kü­li­ek kö­zül 45,7% nő (a je­len­le­gi ada­tok sze­rint). Ez a hos­­szú tá­vú mun­ka­nél­kü­li­ség­nél az­zal a vál­to­zás­sal jár, hogy kü­lönb­ség ész­lel­he­tő a fér­je­zett és az egye­dül­ál­ló nők kö­zött. Az egye­dül­ál­ló nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi ará­nya na­gyobb, hi­szen szük­sé­gük van a mun­ká­ra. Szlo­vá­ki­á­ban em­lí­tés­re mél­tó a re­gi­o­ná­lis mun­ka­nél­kü­li­ség is, ugyan­is van­nak ré­gi­ók, ame­lyek hát­rá­nyos hely­zet­ben van. Meg­em­lí­ten­dő még a ro­ma nők ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­ge és az ala­cso­nyabb ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők ve­szé­lyez­te­tett hely­ze­te. Ez az úgy­ne­ve­zett hal­mo­zott dis­zkrim­iná­ció.29

4. táb­lá­zat. A fér­fi­ak és nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi ará­nya Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban 2001–2004

For­rás: http://www.gender.gov.sk/index.php?sID=c2138a7e00fea4479a8ec31bc1cdcf3e&SMC=1& id60.

A nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi ará­nya a 15–64 éve­sek ese­té­ben a tel­jes női po­pu­lá­ci­ó­ból lát­ha­tó, ez a mu­ta­tó az EU mun­ka­erő­pi­ac-ku­ta­tá­sa­i­ból szár­ma­zik. Szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a nők és fér­fi­ak közt a fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi arány­ban kö­zel 10%-os a kü­lönb­ség.

5. táb­lá­zat. A nők és a fér­fi­ak mun­ka­nél­kü­li­ség­ének ará­nya Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban 2001–2004

For­rás: http://www.gender.gov.sk/index.php?sID=72505b68621e48d415441465153f903f&S MC=1& id=164.

A mun­ka­nél­kü­li­sé­gi arány a gaz­da­sá­gi­lag ak­tív la­kos­ság­hoz mért szá­za­lék­arány a 15 és 74 év köz­ti ál­lam­pol­gár­ok ese­té­ben. Az el­múlt évek jel­lem­ző­je, hogy a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tók nem fo­lya­ma­to­san kö­ze­lí­te­nek egy­más­hoz, in­kább rend­el­le­nes­sé­get ta­pasz­tal­ha­tunk. A nők ese­té­ben nö­ve­ke­dést fi­gyel­he­tünk meg mind a 2003-as, mind a 2004-es év­ben, ho­lott csök­ke­nést vár­nánk. A fér­fi­ak és nők hely­ze­te Szlo­vá­ki­á­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség te­rén kö­ze­le­dik az EU-s át­lag­hoz (az EU-ban nö­ve­ke­dett a mun­ka­nél­kü­li­ség, Szlo­vá­ki­á­ban pe­dig csök­kent). A je­len­le­gi szi­tu­á­ció alap­ján egy­más­hoz a két mun­ka­nél­kü­li­sé­gi arány szám­be­li­leg kon­ver­gál (15,2% és 16,6%). Az EU-s és a szlo­vá­ki­ai fi­ze­té­sek köz­ti kü­lönb­ség még min­dig szá­mot­tevő.30
A fél év­ti­ze­des gaz­da­ság­tör­té­neti vis­­sza­te­kin­tés után vis­­sza­tér­ve a leg­fris­sebb ada­tok elem­zé­sé­hez azt mond­hat­juk, hogy a hely­zet nem so­kat vál­to­zott sem a szám­arány alap­ján, sem pe­dig a re­a­li­tás­ban. Po­zi­tív hang­vé­telt ka­pott azon­ban a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­gek­nél már be­vált mun­ka­vi­szony mód­sze­re, a fél­mun­ka­idő és a fle­xi­bi­lis idő­be­osz­tás.

6. táb­lá­zat. Mun­ka­nél­kü­li­ség, mun­ka­vál­la­lás és rész­mun­ka­idő 2005-ben (%-ban)

For­rás: http://ec.eu­ropa.eu­/em­ploy­men­t_ social/pub­li­ca­tion­s/2006/ke060026_en.pdf.

A rész­mun­ka­idő ese­té­ben ki­tű­nik, hogy a fér­fi­ak csak 1,2%-ban él­nek ez­zel a le­he­tő­ség­gel Szlo­vá­ki­á­ban, míg a nők 3,9%-ban. Ezek a szá­mok rend­kí­vül ala­cso­nyak az EU-átlaghoz vi­szo­nyít­va, ahol a fér­fi­ak ese­té­ben az arány 7,3%, a nők ese­té­ben pe­dig 32,6%. Ez te­hát azt je­len­ti, hogy az uni­ó­ban a rész­mun­ka­idő na­gyon el­ter­jedt for­má­ja a nők fle­xi­bi­lis mun­ka­vi­szo­nyá­nak, amely így le­he­tő­vé te­szi a gyer­mek­ne­ve­lés és a ház­tar­tás­be­li fel­ada­tok el­vég­zé­sét is. Szlo­vá­ki­á­ban a vál­la­la­tok 48%-a hasz­nál­ja ezt a faj­ta mun­ka­vi­szonyt, a cé­gek nagy ré­sze 16%-ban csak a mun­ka­idő kez­de­tét és vé­gét en­ge­dé­lye­zi sza­bá­lyoz­ni, 7% pe­dig meg­en­ge­di a túl­órák ide­jé­nek ak­ku­mu­lá­ci­ó­ját. 12% en­ge­dé­lye­zi az egy­na­pos sza­bad­sá­got, mint a túl­órák ide­jé­nek kom­pen­zá­ci­ó­ját. A lisz­aboni cé­lok közt sze­re­pel a mo­dern, di­na­mi­kus mun­ka­hely gon­do­la­ta, ami nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja a mun­ka mi­nő­sé­gét és az at­ti­tű­dök vál­to­zá­sát is.31 Ami­kor a bér­kü­lönb­ség EU-s és szlo­vá­ki­ai ös­­sze­ha­son­lí­tá­sát vizs­gál­juk, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy míg a gen­der gap eu­ró­pai uni­ós át­la­ga 15% kö­rül mo­zog, ez a sza­ka­dék jó­val na­gyobb Szlo­vá­kia vi­szony­la­tá­ban, hi­szen itt 25%-os kü­lönb­sé­get fi­gyel­he­tünk meg, ami a gya­kor­lat­ban azt je­len­ti, hogy a nők a fér­fi­ak fi­ze­té­sé­nek csu­pán há­rom­ne­gyed­ét kap­ják nők.

2.2.6. A nők és a vál­lakozá­sok

Az Eu­ró­pai Szo­ci­á­lis Alap köz­re­mű­kö­dé­sé­vel a női vál­lakozók pénz­be­li és ta­nács­adói tá­mo­ga­tást is kap­hat­nak új vál­lakozá­sok beindítására.32 Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg a nők vál­lal­ko­zá­sok­ban be­töl­tött sze­re­pé­vel a Združe­nie žien v pod­nikaní ne­vű non­prof­it szer­ve­zet fog­lal­ko­zik. Az Eu­ró­pai Par­la­ment­ben pe­dig A nők a vál­lal­ko­zás­ban el­ne­ve­zé­sű plat­form ala­kult; mely­nek szlo­vá­ki­ai meg­va­ló­sí­tá­sát a Szlo­vák Üz­le­ti és Ipa­ri Ka­ma­ra kez­de­mé­nyez­te. A prog­ram cél­ja a szlo­vák vál­lal­ko­zó nők vé­le­mé­nyé­nek, ér­dek­lő­dé­sé­nek és szük­ség­le­te­i­nek kép­vi­se­le­te. A plat­form le­he­tő­sé­get nyújt a vé­le­mény­cse­ré­re és pro­fes­­szi­o­ná­lis mun­ka­fó­ru­mot in­dít a női me­ne­dzse­rek közt. Eu­ró­pá­ban nem pél­da nél­kü­li a kez­de­mé­nye­zés: Finn­or­szág­ban már mű­kö­dik a Vál­lakozó Nők Szer­ve­ze­te; Por­tu­gá­li­á­ban si­ke­res egy pro­jek­tum, mely a női vál­lal­ko­zá­sok be­in­dí­tá­sá­ra össz­pon­to­sít; Fran­cia­or­szág­ban az ál­la­mi költ­ség­ve­tés cél­irá­nyos gen­der budg­et ös­­sze­te­vő­vel is büsz­kél­ked­het; ugyan­ez Né­met­or­szág­ban és Auszt­ri­á­ban is meg­ta­lál­ha­tó, ahol mind­emel­lett még az adó­zá­si te­rü­le­te­ken is gen­der­érzé­ke­ny adó­kat ve­zet­nek be, tá­mo­gat­va így a nők in­du­ló vál­lal­ko­zá­sa­it.

2.2.7. A sze­gény­ség fem­i­nizá­ció­ja Szlo­vá­ki­á­ban

A sze­gény­ség fem­i­nizá­cióját, va­gyis azt, hogy a szo­ci­á­li­san rá­szo­ru­lók közt mind job­ban túl­rep­re­zen­tál­tak a nők, szá­mos tár­sa­da­lom­ban meg­fi­gyel­ték már. Bár vi­szony­lag új je­len­ség­ről van szó – mely kap­cso­lat­ban áll a nők csa­lá­di és ro­kon­sá­gi kap­cso­la­tok­tól va­ló nö­vek­vő füg­get­le­ne­dé­sé­vel –, a ne­mek kö­zöt­ti je­len­tős sze­gény­sé­gi sza­ka­dék alap­ve­tő­en meg­vál­toz­tat­ja a sze­gény­ség ter­mé­sze­tét, és a rá adott po­li­ti­kai vá­laszt egy­aránt. Amen­­nyi­ben ugyan­is a nők egy­re nö­vek­vő – s a fér­fi­a­ké­nál na­gyobb – szám­ban él­nek nyo­mor­ban, ez ha­tás­sal van az egész tár­sa­da­lom­ra, hi­szen így a gye­re­kek is na­gyobb esél­­lyel lesz­nek sze­gé­nyek, és ez hos­­szú tá­vú kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár a tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás­ra és ré­teg­ző­dés­re nézve.33
A nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tó sta­tisz­ti­kák sze­rint az szá­mít sze­gény­nek, aki olyan ház­tar­tás­ban él, ahol az egy fő­re ju­tó jö­ve­de­lem ke­ve­sebb, mint az adott or­szág ház­tar­tá­si medián­já­nak 50%-a. A jö­ve­de­lem eb­ben az eset­ben iga­zít­va van a ház­tar­tá­si szer­ke­zet­hez, és ma­gá­ban fog­lal­ja az ös­­szes kész­pénzt és kész­pénz jel­le­gű ki­fi­ze­tést (az­az bér­jö­ve­del­met és bár­mely jó­lé­ti prog­ram­ból szár­ma­zó se­gélyt vagy kész­pén­zes tá­mo­ga­tást), de nem tar­tal­maz­za a ter­mé­szet­be­ni jut­ta­tá­so­kat, mint pél­dá­ul az in­gye­nes ál­la­mi gyer­mek­el­lá­tást, az egész­ség­ügyi el­lá­tást vagy az oktatást.34
A sze­gény­ség fem­i­nizá­ciójá­nak ku­ta­tá­sa so­rán két mé­rés­re tá­masz­kod­ha­tunk, az egyik szo­ci­o­ló­gi­ai szem­pont­ból, a má­sik komp­le­xebb mó­don – a Laeken-­mu­atókkal – ku­tat­ja a prob­lé­mát.
Fo­dor Éva idé­zett ta­nul­má­nyá­ban a ne­mek kö­zöt­ti sze­gény­sé­gi sza­ka­dék meg­íté­lé­sé­re négy kü­lön­bö­ző mé­rő­szá­mot hasz­nál, ame­lyek meg­mu­tat­ják:
– az alul­táp­lált­ság szint­jét;
– az egy­sze­rű fo­gyasz­tá­si cik­kek bir­tok­lá­sát;
– a lak­ha­tás mi­nő­sé­gét és
– a vá­lasz­adó sa­ját ház­tar­tá­sa gaz­da­sá­gi hely­ze­té­ről adott szub­jek­tív ér­té­ke­lé­sét.
Ez a több­di­men­zi­ós meg­kö­ze­lí­tés a ré­gió sze­gény­sé­gé­nek ter­mé­sze­té­ről ár­nyal­tabb ké­pet ad, mint az, amely egye­dül a ház­tar­tá­si jö­ve­del­met hasz­nál­ja.
A má­sik mé­ré­si rend­szer­hez vis­­sza­tér­ve a gen­der iro­dal­ma a Laeken-­mu­tató­val ír­ja le a sze­gény­ség di­men­zi­ó­ját és vi­sel­ke­dé­sét. A lis­­sza­bo­ni konfer­en­cián el­fo­ga­dott há­rom­ré­te­gű sta­tisz­ti­kai mé­ré­si rend­szer meg­fo­gal­maz­za a mul­ti­di­men­zionális sze­gény­ség prob­le­ma­ti­ká­ját, mely­nek lé­nye­ge, hogy nem­csak a tár­sa­da­lom­ban mért re­la­tív és agg­re­gát ri­zi­kó­val szá­mol, de ki­tér a szub­jek­tív sze­gény­ség fo­gal­má­ra is.35
A nyu­ga­ti fej­lett ka­pi­ta­lis­ta tár­sa­dal­ma­kat vizs­gá­ló ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­má­nyok­ban a női sze­gény­sé­gi rá­tá­nak a fér­fi sze­gény­sé­gi rá­tá­hoz vi­szo­nyí­tott ará­nya (va­gyis a ne­mek köz­ti sze­gény­sé­gi sza­ka­dék) vál­to­zó szá­mo­kat mu­tat or­szá­gon­ként. Az egyen­sú­lyi hely­zet­hez ké­pest a leg­ma­ga­sabb az Egye­sült Ál­la­mok­ban mért 1,41-es ér­ték­től a né­met 1,29-en át a hol­lan­di­ai szin­te tel­jes egyen­lő­sé­gig (1,00) ter­jedt, il­let­ve for­dí­tott irá­nyú volt pél­dá­ul Olasz­or­szág­ban és Svéd­or­szág­ban (0,9). A leg­több or­szág­ban – az utób­bi há­rom ki­vé­te­lé­vel – je­len­tős sze­gény­sé­gi sza­ka­dék ta­lál­ha­tó a két nem egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyá­ban, s a nők ál­ta­lá­ban na­gyobb esél­­lyel sze­gé­nyed­nek el, mint a fér­fi­ak. Ezt az or­szá­gok köz­ti el­té­ré­se­ket a há­zas­ság­kö­té­si arány el­té­ré­se­i­vel ma­gya­ráz­zák (ami kü­lö­nö­sen ma­gas Olasz­or­szág­ban, és ez ma­gya­ráz­za az ala­csony sze­gény­sé­gi sza­ka­dé­kot), va­la­mint a mun­ka­erő-pi­a­ci rész­vé­tel ará­nyá­val (ame­ly ki­emel­ke­dő­en ma­gas Své­dország­ban).36
Szlo­vá­ki­á­ra néz­ve még min­dig el­mond­ha­tó, hogy – ha­son­ló­kép­pen Orosz­or­szág­hoz vagy Ro­má­ni­á­hoz – Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban ki­vé­te­les he­lyet fog­lal el. A ne­mek kö­zöt­ti sze­gény­sé­gi sza­ka­dék vizs­gá­la­ta így a ne­mi rend­szer­nek (gen­der regime) leg­alább két ki­ala­ku­ló­ban lé­vő tí­pu­sát tár­ta fel poszt­szo­cial­ista tér­sé­günk­ben. Bár az a faj­ta struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­si po­li­ti­ka (struc­tur­al adjust­ment pol­i­cy), amit az IMF és a Vi­lág­bank tá­mo­ga­tott Ke­let-Eu­ró­pá­ban, más­hol nö­vek­vő tár­sa­dal­mi és kü­lö­nö­sen ne­mi egyen­lőt­len­sé­ge­ket ho­zott lét­re; nem tű­nik úgy, hogy ese­tünk­ben is ez tör­tént vol­na. Ami­kor a ku­ta­tók azt ál­lít­ják, hogy azok a gaz­da­ság­po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sek, ame­lyek a nagy vo­lu­me­nű ex­port­ra ter­me­lést bá­to­rít­ják a fér­fi mun­ka­erőt ré­sze­sí­tik előny­ben, ar­ra a fel­te­vés­re ala­poz­nak, hogy a nők az egye­dü­li fe­le­lő­sei a rep­ro­duk­tív mun­ká­nak, és így nö­vek­szik a fér­fi­ak­tól va­ló füg­gő­sé­gük, va­la­mint pro­duk­tív, fi­ze­tett és nagy presz­tí­zsű mun­kák­ból va­ló kirekesztésük.37 Az­ál­tal, hogy az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ben csök­ken­tik az ok­ta­tás­ra és az egész­ség­ügy­re for­dí­tott ki­adá­so­kat, a struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­si ren­de­le­tek nö­ve­lik a nők rep­ro­duk­tív ter­he­it, meg­nyir­bál­ják a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­so­kat ab­bé­li igye­ke­ze­tük­ben, hogy meg­te­remt­sék a „költ­ség­ve­té­si egyen­súly”-t. A mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­gek a fi­a­tal nő­ket gyak­ran ki­zsák­má­nyol­ják ne­héz, ve­szé­lyes és rö­vid tá­vú mun­ka­kö­rök­ben, ahon­nan so­ha nem lép­te­tik elő őket ve­ze­tői po­zí­ci­ó­ba. Né­hány évi szol­gá­lat után meg­vál­nak tő­lük, hogy he­lyük­re még fi­a­ta­labb és ol­csóbb mun­ká­so­kat tegyenek.38 E fo­lya­ma­tok kö­zül né­hány va­ló­ban meg­fi­gyel­he­tő a ré­gió min­den or­szá­gá­ban. Pél­dá­ul a nők ott­ho­ni ter­hei nö­ve­ked­tek, kü­lö­nö­sen a sze­gé­nyebb nők töl­te­nek több időt a csa­lá­di mun­ka­erő új­ra­ter­me­lé­sé­vel, mert gyak­ran nem en­ged­he­tik meg ma­guk­nak, hogy meg­fi­zes­sék az ilyen jel­egű szol­gál­ta­tá­so­kat (pél­dá­ul az ol­csó üze­mi kosz­tot), és sa­ját mun­ka­ere­jü­ket kell hogy ezek elő­ál­lí­tá­sá­ra for­dít­sák. Még­is, a struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­sok­nak sok olyan kö­vet­kez­mé­nye, ame­lyet Ázsi­á­ban és Af­ri­ká­ban meg­fi­gyel­tek, nem re­le­váns Len­gyel­or­szág­ban, Ma­gyar­or­szá­gon és Szlo­vá­ki­á­ban. Sok nő – a leg­va­ló­szí­nűb­ben an­nak az eman­ci­pá­ci­ós fo­lya­mat­nak a kö­vet­kez­mé­nye­ként, amely­nek ré­geb­ben ők és anyá­ik erő­tel­je­sen ki vol­tak té­ve – jobb hely­zet­ben volt ah­hoz, hogy a pi­a­ci ala­pú gaz­da­ság­ban részt ve­gyen, mint más fej­lő­dő or­szá­gok­ban élő tár­sa­ik. Ez jó pél­dá­ja an­nak, hogy ha­son­ló tí­pu­sú struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­si in­téz­ke­dé­sek (akár­csak a glob­al­izá­ció) mi­kép­pen ve­zet­nek el­té­rő ered­mény­re a ne­mi sze­re­pek te­rén az adott tár­sa­da­lom in­téz­mé­nyi örök­sé­gé­től füg­gő­en. En­nek foly­tán szá­mos nő szer­zett és tar­tott meg jó ál­lást és biz­tos fog­lal­koz­ta­tást. Ter­mé­sze­te­sen sok nő Szlo­vá­ki­á­ban sem tud­ta ki­hasz­nál­ni azo­kat a mun­ka­le­he­tő­sé­ge­ket és bér­jut­ta­tá­so­kat, ame­lye­ket a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­gek, a kül­föl­di non­prof­it szer­ve­ze­tek vagy a ma­gán­vál­lal­ko­zás­ok aján­lot­tak. Eb­ben a te­kin­tet­ben nem­igen kü­lön­böz­nek sok fér­fi hon­fi­tár­suk­tól. Más szó­val: ezen or­szá­gok bi­zo­nyos faj­ta nő­ba­rát rend­sze­rét egy de­mok­ra­ti­kus, sza­bad­pi­ac­ra ala­po­zó pat­ri­ar­chá­lis rend­szer vál­tot­ta fel. Ez rom­bo­ló­an ha­tott az osz­tály­vi­szo­nyok­ra, nö­vel­ve a sze­gény­sé­get és az osz­tályala­pú egyen­lőt­len­sé­ge­ket. En­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként ter­mé­sze­te­sen meg­vál­toz­tat­ta a ne­mek kö­zöt­ti kap­cso­la­to­kat is, de nem tű­nik úgy, hogy mé­lyí­tet­te vol­na a nők egyen­lőt­len­sé­gé­nek és el­nyo­má­sá­nak fo­kát (leg­alább­is nem kü­lö­nö­seb­ben a tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chia leg­al­ján).
Más­rész­ről azok­ban az or­szá­gok­ban, ame­lyek las­sab­ban fej­lőd­tek, a pi­a­ci stra­té­gi­á­kat ha­boz­va vet­ték át, a nők nem tud­ták fel­hasz­nál­ni azo­kat az erő­for­rá­sa­i­kat, ame­lye­ket a szo­ci­a­lis­ta kor­szak­ban sze­rez­tek. Itt a jó­lé­ti ál­lam ös­­sze­om­lá­sa és a kap­cso­la­to­kon ala­pu­ló, ál­la­mi kont­roll alatt ál­ló (bár ez már nem nő­ba­rát ál­lam, még re­to­ri­ká­já­ban sem) mun­ka­pi­a­ci pre­fe­ren­ci­ák hát­rány­ba hoz­ták a nő­ket a fér­fi­ak­kal szem­ben. Egy más­fé­le „ne­mi rend­szer” jött lét­re, s ez olyan ne­mi el­kü­lö­nü­lést és diszk­ri­mi­ná­ci­ót mu­tat, amely kü­lön­bö­zik mind az állam­szo­cial­ista új­ra­el­osz­tó rend­szer jó­in­du­la­tú pa­ter­na­lis­ta mód­já­tól, mind a nyu­ga­ti ka­pi­ta­lis­ták ál­tal kikénysz­e­rítet­t, ne­mi vo­nat­ko­zás­ban fel­te­he­tő­en sem­le­ges pat­ri­ar­chá­lis diszk­ri­mi­ná­ci­ó­tól. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a pi­a­co­so­dás, bár nö­vel­te az osz­tály­egyen­lőt­len­sé­ge­ket, úgy tű­nik, hoz­zá­já­rult a ke­let-eu­ró­pai, a sze­gény­ség­ben a ne­mek kö­zött fenn­ál­ló egyen­lőt­len­sé­gek csök­ken­té­sé­hez (vagy né­hány eset­ben szin­ten tar­tá­sá­hoz) – leg­alább­is az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus ös­­sze­om­lá­sa utá­ni el­ső tíz év­ben. Az op­ti­mis­ták sze­rint a nők nem en­ged­he­tik meg ma­guk­nak, hogy el­ve­szít­sék elő­nye­i­ket, a pes­­szi­mis­ták sze­rint nem en­ged­he­tik meg ma­guk­nak, hogy meg­tart­sák.
Ku­ta­tá­sok alap­ján ál­ta­lá­no­san el­mond­ha­tó, hogy Eu­ró­pá­ban a nők sze­gény­sé­ge va­la­mi­vel ma­ga­sabb ér­té­ket mu­tat a fér­fi­a­ké­nál, vi­szont a sze­gény­ség ext­rém meg­nyil­vá­nu­lá­sai még­is in­kább a fér­fi­a­kat érin­ti. Az egyes kor­osz­tály­ok közt meg­em­lít­het­jük a 65 év fe­let­ti ve­szé­lyez­te­tett cso­por­tot, ahol a ku­ta­tá­sok alap­ján nem ész­lel­he­tő na­gyobb kü­lönb­ség a fér­fi­ak és nők közt. A sze­gény­ség­gel küz­dés ve­szé­lye a gyer­me­kü­ket egye­dül ne­ve­lő nők ese­té­ben na­gyobb. Ez vis­­sza­ve­zet­he­tő a mun­ka­pi­a­ci vi­szo­nyok­ra és a tár­sa­dal­mi ki­re­kesz­tés gon­do­la­tá­ra. A TÁRKI ri­port­ja sze­rint nincs je­len­tő­sebb különb­ség.39

2.2.8. Munkaerőpiaci meg­ol­dá­sok

Ha a mun­ka­erő­pi­ac­cal kap­cso­lat­ban a nők és fér­fi­ak köz­ti esély­egyen­lő­ség­ről be­szé­lünk, egy de­mok­ra­ti­kus mun­ka­erő­pi­ac ér­de­ké­ben szá­mos meg­ol­dást kel­le­ne fi­gye­lem­be ven­ni. Min­de­nek­előtt tá­mo­gat­ni kell a nők ma­ga­sabb dön­tés­ho­za­ta­li funk­ci­ó­ba ju­tá­sát, be­ve­zet­ni egy al­kal­mi kvó­tát, amely át­me­ne­ti idő­szak­ra a nők lét­szá­mát el­ső­sor­ban az ál­la­mi, va­la­mint a nyil­vá­nos szek­tor­ban sza­bá­lyoz­ná. To­váb­bá szük­ség­sze­rű ösz­tö­nöz­ni a mun­ka­adó­kat ar­ra, hogy a női mun­ka­erő a hi­e­rar­chi­á­ban ma­ga­sabb be­osz­tás­ba ke­rül­hes­sen, na­gyobb fe­le­lős­sé­gű mun­ka­kört biz­to­sít­va. Az eset­le­ges el­uta­sí­tá­sok mö­gött gyak­ran az az érv áll, hogy a nők po­ten­ci­á­lis anyák. A nők mun­ka­kö­ri te­vé­keny­sé­gét spe­ci­á­lis tá­mo­ga­tó prog­ra­mok­kal le­het se­gí­te­ni. A re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek sa­já­tos re­gi­o­ná­lis hoz­zá­ál­lást és prob­lé­ma­meg­ol­dást igé­nyel­nek. Aján­lott meg­erő­sí­te­ni a nők kép­vi­se­le­tét a tár­sa­dal­mi kom­mu­ni­ká­ció so­rán a szak­osz­tály­ok és al­kal­ma­zók kö­zött. Ez elő­se­gí­ti a nők jo­ga­i­nak meg­is­me­ré­sét, és fel­ké­szült­té, ill. nyi­tot­tá te­szi a ve­ze­tő­ket adan­dó prob­lé­má­ik or­vos­lá­sá­ra. A té­ma kap­csán a gyer­mek­gon­do­zá­si sza­bad­ság biz­to­sí­tá­sa a kö­vet­ke­ző fon­tos alap­elv. Szük­sé­ges len­ne a gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély eme­lé­sé­re, va­la­mint a szü­lő sza­bad­sá­gá­nak tá­mo­ga­tá­sa, ez­ál­tal az apa is ak­tív részt vál­lal­na a gyer­mek­ne­ve­lés gya­kor­la­tá­ban. Nagy se­gít­ség len­ne a szo­ci­á­lis gon­do­zás in­téz­mé­nye­i­nek nö­ve­lé­se, tá­mo­gat­ni kel­le­ne nem­csak a ma­gán­jel­le­gű, de az ál­la­mi jel­le­gű in­téz­mé­nye­ket is, ez­ál­tal a szü­lők kön­­nyeb­ben egyez­tet­het­nék a csa­lá­di éle­tet a munkav­is­zon­nyal.40
Szlo­vá­kia ese­té­ben a nők fi­ze­té­si diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­nak oka a ha­gyo­mány: a ha­gyo­má­nyos hoz­zá­ál­lás, a ré­gi csa­lád­mo­dell, va­la­mint a proak­tív el­já­rá­sok hi­á­nya. Eze­ken a te­rü­le­te­ken szük­ség len­ne a szem­lé­let­vál­tás­ra, amely elő­se­gí­te­né a női mun­ka­erő dön­tés­ho­za­tal­ban va­ló meg­je­le­né­si ará­nyá­nak nö­ve­ke­dé­sét az egyes in­téz­mé­nyek­ben, a szo­ci­á­lis szol­gál­ta­tá­sok szín­vo­na­lá­nak fej­lő­dé­sét, min­dezál­tal pe­dig tá­mo­ga­tást nyer­ne a nők kar­ri­er­je és csa­lá­di éle­te. A meg­ol­dás te­hát egy új­faj­ta hoz­zá­ál­lás­ban rej­lik, amely ma­xi­má­li­san tá­mo­gat­ná a fle­xi­bi­lis mun­ka­időt, ahol a nő egy­aránt anya és dol­go­zó.41

2.3. Nők a köz­szfé­rai dön­tés­ho­za­tal­ban

A ne­mek esély­egyen­lő­sé­gé­nek vizs­gá­la­ta­kor ki­vá­ló tü­kör­ként szol­gál­hat a dön­tés­ho­za­tal, a fel­sővezetés vi­lá­gá­ba tör­té­nő be­te­kin­tés. A szá­mok akár ma­gu­kért is be­szél­het­nek, hi­szen nem ne­héz meg­ér­te­ni, vi­szont an­nál ne­he­zebb cá­fol­ni azt a tényt, hogy amely cso­por­tok a dön­tés­ho­za­tal­ból ki­zár­tak, avagy ala­csony szám­ban rep­re­zen­tál­tak, jó­val hát­rá­nyo­sabb hely­zet­ben van­nak, mint azon cso­por­tok, me­lyek va­ló­ban be­le­szól­hat­nak sa­ját sor­suk ala­ku­lá­sá­ba. El­is­mert tény ez a kü­lön­bö­ző hát­rá­nyos hely­ze­tű tár­sa­dal­mi cso­por­tok ese­té­ben, azon­ban má­ig vi­ta­tott, s gyak­ran a köz­vé­le­mény ál­tal ir­re­le­váns­nak tar­tott kér­dés ez a ne­mek egyen­jo­gú­sá­ga szem­pont­já­ból, hi­szen mi­ért is kel­le­ne kü­lönb­sé­get ten­ni az azo­nos ér­de­kek­hez va­ló hoz­zá­ál­lás­hoz csu­pán ne­mi ala­pon. Pe­dig amen­­nyi­ben va­ló­ban a szá­mok­ra ha­gyat­ko­zunk, fur­csa je­len­sé­get fi­gyel­he­tünk meg: bár a tár­sa­da­lom nő-fér­fi meg­osz­lá­sa hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 50-50%-ban va­ló­sul meg, s bár az el­múlt év­ti­ze­dek­ben fo­lya­ma­tos és je­len­tős nö­ve­ke­dést ta­pasz­tal­ha­tunk az ambí­ciózus, a köz­hi­va­tal iránt ér­dek­lő­dő nők szá­mát il­le­tő­en, a rang­lét­rán fel­fe­lé ha­lad­va még­is egy­re ala­cso­nyabb ará­nyo­kat lá­tunk, s a nők he­lyen­ként alig 10-20%-ban van­nak je­len (lásd 7. táb­lá­zat) a dön­tés­ho­za­tal­ban. A mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­tá­nál már fog­lal­koz­tunk a női fel­sővezetés­ről a ma­gán­szek­tor­ban, azon­ban rend­kí­vül fon­tos a kér­dés vizs­gá­la­ta a kor­mány­zat te­rü­le­tén is. A kor­mány­zat, az or­szág min­den szint­jén va­ló gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai és köz­igaz­ga­tá­si ha­ta­lom gya­kor­lá­sát je­len­ti. Mind­ez in­téz­mé­nyek, me­cha­niz­mu­sok és el­já­rá­sok ál­tal tes­te­sül meg, s té­mánk szem­pont­já­ból nem ki­zá­ró­lag a női-fér­fi fi­zi­kai je­len­lét a lé­nyeg, ha­nem leg­in­kább a rész­vé­tel minősége.42 At­tól ugyan­is hogy több nőt ül­te­tünk a par­la­men­ti vagy ön­kor­mány­za­ti szé­kek­be, még ma­gá­ban nem va­ló­sul meg a gen­der­szen­z­itív kor­mány­zás. Ah­hoz, hogy egy or­szág kor­mány­zá­sa va­ló­ban gen­der­szen­z­itív le­gyen, há­rom alap­pil­lé­ren kell nyu­god­nia:
1. Meg­fe­le­lő szám­arány, mely­nek leg­alább a 30%-ot kell el­ér­nie ah­hoz, hogy va­ló­ban po­li­ti­kai erőt tud­jon kép­vi­sel­ni.
2. Ka­pa­ci­tás­nö­ve­lés, mi­vel egyik nem kép­vi­se­lői sem szü­let­nek a ne­mi esély­egyen­lő­ség tu­do­má­nyá­val, szük­sé­ges a meg­fe­le­lő kép­zés biz­to­sí­tá­sa fér­fi­ak és nők szá­má­ra egy­aránt.
3. Nem­ze­ti me­cha­niz­mu­sok, me­lyek ha­té­ko­nyan se­gí­te­nék az el­mé­let gya­kor­lat­ba ültetését.43
Alap­ve­tő­en két nagy szeg­menst kü­lön­böz­tet­he­tünk meg: a fel­ső, kor­mány­za­ti szin­tet és a he­lyi ön­kor­mány­zat­ok szint­jét. Meg­fi­gyel­he­tő, hogy a kor­mány­za­ti rend­szer­ben a he­lyi szint­től az or­szá­gos szint fe­lé ha­lad­va egy­re csök­ken a női kép­vi­se­lők szá­ma. Minden­nek oka ter­mé­sze­te­sen ab­ban rej­lik, hogy míg he­lyi szin­ten bi­zo­nyos mér­ték­ben kön­­nyebb a szte­re­o­tí­pi­ák­kal küz­de­ni, ad­dig or­szá­gos szin­ten – ahol már na­gyon ko­mo­lyak a ha­tal­mi já­té­kok – ez egy­re ne­he­zeb­bé vá­lik. Több fe­mi­nis­ta szer­ve­zet a kvó­ták be­ve­ze­té­se mel­lett érvel,44 mi­sze­rint szám­sze­rű­en meg kel­le­ne szab­ni a női kép­vi­se­lők je­len­lét­ét az in­téz­mé­nyek­ben, a kor­mány­za­ti szer­vek­ben. A kvó­ták ide­ig­le­ne­sen va­ló­ban je­lent­het­nek elő­re­lé­pést, azon­ban be­ve­ze­té­sük ese­tén is rend­kí­vül fon­tos len­ne, hogy ne a men­­nyi­ség­re, de el­ső­sor­ban a mi­nő­ség­re kon­cent­rál­junk, te­hát hogy ne csak egy­sze­rű­en nők, de fel­ada­tu­kat tu­da­to­san ér­té­ke­lő és ér­zé­ke­lő női kép­vi­se­lők ke­rül­je­nek a ha­ta­lom­gya­kor­lás­ba. A kvó­ták be­ve­ze­té­se azon­ban – s ezt sze­ret­nénk ki­hang­sú­lyoz­ni – csu­pán ide­ig­le­nes meg­ol­dás­ként jö­het szó­ba, hi­szen bár­mi­lyen elő­nyös meg­kü­lön­böz­te­tés csak a hát­rá­nyok meg­szün­te­té­sé­ig al­kal­maz­ha­tó, va­gyis ad­dig, amíg az egyen­lő esél­­lyel va­ló rész­vé­tel fel­tét­elei meg nem va­ló­sul­nak. A kvó­ta­rend­szer te­hát még nem te­remt tár­sa­dal­mi támoga­tottsá­got.45
A szo­ci­a­liz­mus bu­ká­sa óta, sza­bad vá­lasz­tá­sok út­ján a par­la­ment­be ke­rü­lő nők ará­nya 12-15% kö­rül mo­zog. A po­li­ti­kai pár­tok vá­lasz­tá­si lis­tá­it ugyan­csak ér­de­mes meg­vizs­gál­ni, ahol a nők ará­nya 20% kö­rül mo­zog, s szá­muk for­dí­tott arány­ban csök­ken a par­la­ment­be va­ló be­ju­tás esé­lyé­nek növekedésév­el.46 A leg­utób­bi szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok is­mét nem hoz­tak ja­vu­lást a női kép­vi­se­lő­je­löl­tek és a par­la­ment­be ke­rü­lő női kép­vi­se­lők ará­nyá­ban. A női kép­vi­se­lő­je­löl­tek szá­má­nak kér­dé­sé­vel az utób­bi idő­ben vi­szony­lag nyo­ma­té­ko­san fog­lal­ko­zott a saj­tó, en­nek el­le­né­re nem ta­pasz­tal­ha­tunk fej­lő­dést az el­múlt évek­hez ké­pest. A párt­lis­tá­kon sze­rep­lő nők ará­nya a 2002-es év­hez vi­szo­nyít­va pár szá­za­lék­kal csök­kent; bár a lis­ták­ról a par­la­ment­be ke­rü­lő nők szá­mát te­kint­ve a pre­fe­ren­cia­sza­va­zás (ka­ri­ká­zás) le­he­tő­sé­gé­nek kö­szön­he­tő­en, hal­vá­nyan jobb ered­mény szü­le­tett, mint az elő­ző cik­lus­ban.
7. táb­lá­zat. A nők ará­nya a par­la­men­ti kép­vi­se­lő­je­löl­tek kö­zött az utób­bi há­rom vá­lasz­tá­si cik­lus­ban

For­rás: Filadelfiová – Bútorová – Gyár­fásová: Ženy a muži…

A he­lyi ön­kor­mány­zat­ok kép­vi­se­lő­tes­tü­le­te­it, il­let­ve fel­ső­ve­ze­tő­it néz­ve ugyan­csak a nők alul­rep­re­zen­tált­sá­gát ta­pasz­tal­hat­juk, azon­ban az or­szá­gos kép­vi­se­let­hez ké­pest va­la­mi­vel jobb a hely­zet. Kü­lö­nö­sen igaz ez a ki­sebb fal­vak­ban, te­le­pü­lé­se­ken, ahol az am­bi­ci­ó­zus nők jó­val na­gyobb esél­­lyel in­dul­nak köz­hi­va­ta­li funk­ci­ó­kért, mint a na­gyobb vá­ro­sok­ban. En­nek az okát a kis­te­le­pü­lé­sek köz­vet­le­nebb em­be­ri kap­cso­la­ta­i­ban ta­lál­juk, ahol épp azért, mi­vel is­me­rik az em­be­rek egy­mást, is­me­rik a női je­löl­tek ké­pes­sé­ge­it, szak­mai, csa­lá­di hát­te­rét is, s így ele­ve bi­zal­mi ala­pon ad­ják le vok­su­kat. Ne­he­zebb ez már a nagy­vá­ros­ok­ban, ahol a köz­vet­len kap­cso­lat hi­á­nya mi­att az is­me­ret­len vagy ke­vés­bé is­mert kép­vi­se­lő­je­löl­tek kö­zül a vá­lasz­tók na­gyobb rá­ter­mett­sé­get tu­laj­do­ní­ta­nak a fér­fi je­löl­tek­nek.
Mi­ért fon­tos a női rész­vé­tel és kép­vi­se­let a köz­éle­ti dön­tés­ho­za­tal­ban? A köz­ügyek­ben va­ló rész­vé­tel va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gár­nak al­kot­má­nyos jo­ga. Biz­to­sí­ta­ni, hogy nők és fér­fi­ak egy­aránt kor­lá­to­zá­sok nél­kül él­vez­he­tik és gya­ko­rol­hat­ják ezt a jo­gu­kat, az ál­lam köte­lessége.49 Az olyan ese­tek­ben, ahol va­la­me­lyik nem vagy köz­vet­len meg­kü­lön­böz­te­tés, vagy pe­dig rend­sze­res kor­lá­to­zá­sok mi­att alul­rep­re­zen­tált a köz­hi­va­tal­ok gya­kor­lá­sá­ban, a rész­vé­tel biz­to­sí­tá­sa tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság kér­dé­se. Ugyan­csak az ál­lam­rend­szer hi­te­les­sé­gét és le­gi­tim vol­tát tük­rö­zi a ne­mek köz­hi­va­tal­ok­ban meg­mu­tat­ko­zó egyen­súly­hely­ze­te, mely a tár­sa­da­lom­nak az ál­lam­ba ve­tett bi­zal­mát erő­sít­he­ti meg, amen­­nyi­ben a kép­vi­se­let és a dön­tés­ho­za­tal­ban va­ló rész­vé­tel tük­rö­zi a tár­sa­da­lom ös­­sze­té­tel­ét is. A ha­té­kony prog­ra­mo­zás­hoz és ha­ta­lom­gya­kor­lás­hoz erő­sen hoz­zá­já­rul­hat a nők is­me­re­te a ház­tar­tá­si igé­nyek és ezek kö­zös­sé­gi tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­hez va­ló vi­szo­nyá­ról, mely kér­dés­ről a ve­ze­tő po­zí­ci­ó­kat be­töl­tő fér­fi­ak­nak gyak­ran nincs he­lyes el­kép­ze­lé­se. Azt is fon­tos tu­da­to­sí­ta­ni, hogy a köz­hi­va­tal­ok be­töl­tői fon­tos mo­dell­sze­re­pet mu­tat­nak a tár­sa­da­lom fe­lé, s így női po­zí­ci­ók ese­té­ben lánc­re­ak­ció in­dí­tó­ja­ként más nő­ket is mo­ti­vál­hat­nak köz­hi­va­tal be­töl­té­sé­nek meg­pá­lyázására.50
Mi­ben lát­ják a szlo­vá­ki­ai nők és fér­fi­ak a nők alul­rep­re­zen­tált­sá­gá­nak oka­it a he­lyi és az or­szá­gos kor­mány­zat­ban? Kér­dés-e ez egy­ál­ta­lán a szlo­vák tár­sa­da­lom­ban? Nők és fér­fi­ak egy­aránt a csa­lá­di kö­te­le­zett­sé­ge­ket mint a po­li­ti­kai pá­lyá­ra lé­pés leg­fon­to­sabb aka­dá­lyát je­lö­lik meg, azon­ban az e te­rü­le­tet vi­szony­lag egyet­ér­tő meg­je­lö­lé­sen túl, a töb­bi okot, mint a fér­fi­ak ha­ta­lom­hoz va­ló ra­gasz­ko­dá­sát, a po­li­ti­kai pá­lyá­hoz szük­sé­ges ké­pes­sé­gek meg­lét­ét vagy a nők po­li­ti­ka irán­ti ér­dek­te­len­sé­gét nők és fér­fi­ak tel­je­sen el­té­rő­en íté­lik meg.
8. táb­lá­zat. Mi gá­tol­ja a nő­ket a po­li­ti­kai sze­rep­vál­la­lás­ban?

For­rás: Filadelfiová – Bútorová – Gyár­fásová: Ženy a muži…

Ér­de­kes a nők hely­ze­te az Eu­ró­pai Unió in­téz­mé­nye­i­nek tük­ré­ben. A tag­ál­lam­ok szint­jén ta­pasz­talt ará­nyok­hoz mér­ten sok­kal prog­res­­szí­vebb ké­pet lát­ha­tunk. Az EU már ed­dig is fon­tos lé­pé­se­ket tett a ne­mek kö­zöt­ti esély­egyen­lő­ség biz­to­sí­tá­sa ér­de­ké­ben, s a gen­dertem­ati­ka to­vább­ra is pri­o­ri­tá­sai kö­zé tar­to­zik. Az Eu­ró­pai Par­la­ment­be az el­ső köz­vet­len vá­lasz­tá­sok so­rán 17%-nyi nő ke­rült be, s ez az arány az­óta is fo­ko­za­to­san emel­ke­dik. Az or­szá­gok kö­zöt­ti el­té­ré­sek is fo­ko­za­to­san csök­ken­tek, an­nak el­le­né­re, hogy a nem­ze­ti par­la­men­tek­ben to­vább­ra is ha­tal­mas el­té­ré­sek mu­tat­koz­tak. A ma­gya­rá­zat er­re el­lent­mon­dá­sos és ös­­sze­függ olyan kér­dé­sek­kel, mint az Eu­ró­pai Par­la­ment ko­ráb­bi ha­ta­lom­nél­kü­li­sé­ge, s eb­ből ki­fo­lyó­lag a vá­lasz­tá­sok ki­sebb po­li­ti­kai koc­ká­za­ta és kö­vet­kez­mé­nyei; de ugyan­ak­kor erő­sen je­len volt az EU elvárás­rend­szere és szo­ci­a­li­zá­ci­ós ere­je is, mely kénysz­erítette az egyes or­szá­go­kat a női je­löl­tek na­gyobb szám­ban va­ló szere­pel­tetésére.51

2.4. Nők és is­ko­lá­zott­ság

Az is­ko­lá­zott­ság kér­dé­sé­ben fel­lel­he­tő alap­ve­tő hi­á­nyos­ság a nők tör­té­ne­lem fo­lya­mán ki­ala­kult, s emi­att de­ter­mi­nált stá­tu­sza. A nő mint az ún. gyen­gébb nem kép­vi­se­lő­je so­ká­ig nem ke­rül­he­tett az is­ko­la­pad­ok mö­gé, s ez a de­fi­cit még in­kább vo­nat­koz­tat­ha­tó volt az egye­te­mek­re. En­nek oka ab­ban rej­lett, hogy a nő sze­re­pe a csa­lád­anya és há­zi­as­­szony sze­re­pé­vel kez­dő­dött, s itt is fejeződött be. Az is­ko­lá­zott­ság­hoz va­ló jo­got nagy­ban be­fo­lyá­sol­ta az ál­lam tör­vény­al­ko­tó ap­pa­rá­tu­sa, mely ezt a jo­got nem­csak hogy sza­bá­lyoz­ta, de tel­jes mér­ték­ben be­til­tot­ta egé­szen a 20. szá­zad ele­jé­ig. Igaz, Má­ria Te­ré­zia ural­ko­dá­sa ide­jén Kö­zép-Eu­ró­pá­ban volt re­mény a po­zi­tív vál­to­zás­ra, meg­ha­tá­ro­zó for­du­la­tot vi­szont csak a 20. szá­zad 40-es évei hoz­tak. Ez a vál­to­zás egy idő­re te­he­tő a szüf­ra­zsett moz­gal­mak ak­ti­vi­tá­sá­val és a női vá­lasz­tó­jog kiterjesztésével.52 A nők tár­sa­dal­mi sze­re­pét szon­dáz­va to­váb­bá el­mond­ha­tó, hogy kor­lá­to­zott jo­ga­ik­hoz még nagy­ban hoz­zá­já­rult az esély­egyen­lő­ség kér­dé­se, te­hát a fér­fi­ak­kal szem­ben el­fog­lalt tár­sa­dal­mi he­lyük is. A nők nem sze­re­pel­het­tek a po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi élet szín­te­rén. Sok jog­sza­bály aka­dá­lyoz­ta nem­csak az is­ko­lá­zott­ság meg­szer­zé­sét, de az egyes fog­lal­ko­zá­sok gya­kor­lá­sát is. A nők tár­sa­dal­mi hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sá­ra a leg­al­kal­ma­sabb tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai idő­szak a fran­cia for­ra­da­lom ide­jén ala­kult ki, ami­kor Olympe de Gouges – a nők kép­vi­se­lő­je – még Robe­spier­re-rel is szem­be­szállt. Azt han­goz­tat­ta, hogy a nők­nek ugyan­úgy jo­guk van sza­vaz­ni, ok­ta­tá­si in­téz­ményt lá­to­gat­ni és dol­goz­ni, mint ahogy jo­guk van a ki­vég­zet­tek közt len­ni. Ez a ki­je­len­tés az 1791-ben ki­adott Női jo­gok nyi­lat­ko­za­tá­nak egyik alap­té­te­le. A fi­lo­zó­fu­sok sze­rint ezek a gon­do­la­tok Jean Jacques Rous­seau el­mé­le­té­re re­a­gál­nak, mely sze­rint a nők a tár­sa­da­lom­ban a fér­fi se­gít­sé­gé­vel vesz­nek részt, és egy nő­nek az is­ko­lá­zott­sá­gát asze­rint kell ala­kí­ta­nia, hogy a fér­fi szá­má­ra a ház­tar­tás­ban a le­he­tő leg­hasz­no­sab­bá te­gye ma­gát. Az ipa­ri for­ra­da­lom nagy­ban meg­nö­vel­te a nők szá­mát az egyes ipar­ágak­ban és az eh­hez szük­sé­ges tu­dás meg­szer­zé­sét is tá­mo­gat­ta. Ez a kor­szak ked­ve­ző volt a nők is­ko­lá­zott­sá­gá­nak szem­pont­já­ból. Eb­ben az idő­ben kezd a pat­ri­ar­chá­lis el­mé­let szét­es­ni, és be­bi­zo­nyo­so­dik, hogy a nő nem­csak anya­ként, ha­nem csa­lád­fenn­tar­tó dol­go­zó nő­ként is je­len van a tár­sadalom­ban.53 Az ezt kö­ve­tő idő­szak pe­dig, nap­ja­ink tör­té­nel­me, ami­kor az egye­te­mek aj­ta­ja min­den­ki szá­má­ra nyit­va áll, és a nők­nek al­kal­ma nyí­lik az ed­dig el­ér­he­tet­len szak­mák gya­kor­lá­sá­ra.

2.4.1. Az is­ko­lá­zott­ság Szlo­vá­ki­á­ban

Ez a té­ma meg­kö­ve­te­li, hogy ki­té­rőt te­gyünk a tan­köny­vek­re is, me­lyek­nek szer­kesz­té­se és hang­vé­te­le szin­tén meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző. Az is­ko­lák, a tan­köny­vek és a ta­ná­rok be­fo­lyá­sa ha­tal­mas erő­vel bír az is­ko­lás gye­re­kek vé­le­mé­nyé­nek fej­lő­dé­sé­re. Már az ele­mi is­ko­lá­tól kezd­ve ta­lál­ko­zunk a ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák lé­te­zé­sé­vel. A pe­da­gó­gu­sok cso­por­tok­ra oszt­ják a fi­ú­kat és lá­nyo­kat az alap­ján mit csi­nál­hat­nak, mit játsz­hat­nak, s ez­ál­tal mes­ter­sé­ge­sen ki­ala­kul­nak a kü­lön­bö­ző tu­laj­don­sá­gok, a hoz­zá­ál­lás és a vé­le­mény­for­má­lás. Míg a lá­nyok szor­gal­ma­sak, fi­gyel­me­sek, a fi­úk­nak job­ban el­né­zik a ló­gást, a ros­­szal­ko­dást és egyéb „ne­ga­tív” ak­ti­vi­tást, mi­vel ők mozgékonyab­bak.54 A ta­nár–di­ák kap­cso­lat­ban is meg­nyil­vá­nul az ilyen faj­ta vi­sel­ke­dés­mód. A ta­ná­rok na­gyobb fi­gyel­met szen­tel­nek a fi­úk­nak, több­ször is­mé­tel­nek bi­zo­nyos dol­go­kat, míg a lá­nyo­kat nem fe­gyel­me­zik olyan szi­gor­ral. Minerovièová egyik ta­nul­má­nyá­ban azt ír­ja, hogy a fi­úk ál­ta­lá­nos­ság­ban vé­ve több te­ret kap­nak a ki­bon­ta­ko­zás­ra. Itt ér­vé­nye­sül az a rög­esz­me is, hogy a fi­úk a ma­te­ma­ti­ká­ban, a lá­nyok az ide­gen nyel­vek te­rén job­bak. Ez az osz­tály­zá­si rend­szer­ben is meg­mu­tat­ko­zik. David Fon­tan pszi­cho­ló­gus sze­rint vi­szont bi­o­ló­gi­a­i­lag az em­be­ri agy tel­je­sít­mé­nye nem kü­lön­bö­ző, vagy leg­alább­is nem olyan mér­ték­ben, ahogy ezt a ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák fel­vá­zol­ják. A pá­lya­vá­lasz­tás­nál szin­tén elő­buk­kan a tip­izá­ció, hisz sok pá­lya­vá­lasz­tá­si ta­nács­adó olyan egye­te­me­ket ajánl lá­nyok­nak, ami mel­lett ott­hon a gye­re­kek­re vi­gyáz­hat (ta­ná­ri, le­ve­le­ző, es­ti sza­kok). A tan­köny­vek kap­csán is re­for­mok­ra van szük­ség, hisz az elő­ző rend­szer­ből ma­radt szö­ve­gek ke­ve­red­nek a nem túl ta­lá­ló il­luszt­rá­ci­ók­kal, ahol az „anya a kony­há­ban az apa pe­dig mun­ká­ban van”, ezek a szte­re­o­tí­pi­ák pe­dig nagy­ban hoz­zá­já­rul­nak a pá­lya­vá­lasz­tás, az ott­ho­ni fel­ada­tok el­osz­tá­sa, a hős, a pél­da­kép és az elő­í­té­le­tek té­má­já­hoz. Gya­kor­la­ti­lag a nem­zet­kö­zi mér­cé­hez és kö­ve­tel­mé­nyek­hez mér­ve Szlo­vá­kia tan­köny­vei meg­ér­de­mel­né­nek egy újí­tá­si fo­lya­ma­tot, hogy a tár­sa­da­lom­ba ter­jesz­tett in­for­má­ció össz­hang­ban le­gyen a ne­mek esély­egyen­lő­sé­ge meg­va­ló­su­lá­sá­nak cél­ki­tű­zé­sé­vel.
Az Euro­stat ada­tai sze­rint olyan kö­vet­kez­te­té­se­ket von­ha­tunk le, hogy a szlo­vá­ki­ai nők „is­ko­lá­zot­tab­bak”, mint a fér­fi­ak, vagy leg­alább­is több a fő­is­ko­lát vég­zett nő szá­ma. Kü­lö­nö­sen a fi­a­tal szlo­vák nők, a 20–24 éves kor­osz­tály kö­ré­ben nagy­ará­nyú a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás­ban részt­ve­vők szá­ma.55

9. táb­lá­zat. A fér­fi­ak és a nők* is­ko­lá­zott­sá­gi szint­je Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban (2003)

For­rás: http://ec.eu­ropa.eu­/em­ploy­men­t_ social/pub­li­ca­tion­s/2006/ke060026_en.pdf.
Meg­jegy­zés: *20–24 éve­sek

Az Eu­ró­pai Unió ál­la­ma­i­ban a nők 80%-a és a fér­fi­ak 75%-a ren­del­ke­zik kö­zép­fo­kú vég­zett­ség­gel. Ami az egye­te­met vég­zett nők ará­nyát il­le­ti, az EU-s át­la­got meg­kö­ze­lít­jük, te­hát át­lag­ban a nők is­ko­lá­zot­tab­bak, mint a fér­fi­ak, vi­szont a nők a hu­mán szek­tor és a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok te­rén össz­pon­to­sul­nak. A ter­mé­szet­tu­do­má­nyok­ban csak 34%-ban van­nak je­len, a hu­mán szek­tor ilyen szem­pont­ból jó­val pre­fe­rál­tabb, hi­szen mint­egy 54% a rész­vé­te­li arány. Az is­ko­lá­zott­sá­gi szint­re vo­nat­ko­zó ada­tok­ból kö­vet­kez­tet­ve ugyan a nők jó hely­zet­ben van­nak, azon­ban épp eb­ből ki­fo­lyó­lag ért­he­tet­len, hogy mi­lyen té­nye­zők in­do­kol­ják a meg­le­vő bér­kü­lönb­sé­ge­ket.

2.5. Nők a mé­di­á­ban

Té­mánk kulcs­fon­tos­sá­gú pont­ja a mé­dia, ez a csa­tor­na be­fo­lyá­sol­ja ugyan­is a leg­na­gyobb mér­ték­ben a köz­vé­le­ményt. Ha a nők és fér­fi­ak tár­sa­dal­mi élet­hely­ze­tek­ben ta­pasz­tal­ha­tó esély­egyen­lő­sé­gé­nek meg­va­ló­su­lá­sát vizs­gál­juk, két­ség­te­len, hogy a mé­dia rend­kí­vü­li sze­re­pet ját­szik a ne­mi sze­re­pek és a szte­re­o­tí­pi­ák tük­rö­zé­sé­ben. Ezek a szte­re­o­tí­pi­ák mint „a nor­má­li­sak” ref­lek­tá­lód­nak a tár­sa­dal­mi, a gaz­da­sá­gi és a po­li­ti­kai le­he­tő­sé­gek­ben. Ezért fon­tos a té­ma vizs­gá­la­ta mind a mé­dia ké­szí­tői mind pe­dig fel­hasz­ná­lói szem­pont­já­ból.
A mé­dia ké­szí­tői ke­zé­ben olyan ha­ta­lom van, mely ab­szo­lút el­len­őr­zést biz­to­sít nők és fér­fi­ak áb­rá­zo­lá­sá­nak be­mu­ta­tá­sá­ban a kü­lön­bö­ző csa­tor­nák ál­tal, te­hát vagy meg­erő­sít­he­ti a ne­ga­tív be­ideg­ző­dé­se­ket, vagy épp­hogy meg­kér­dő­je­lez­he­ti és meg­bont­hat­ja a szte­re­o­tí­pi­á­kat. Pél­da­ként em­lít­het­nénk a po­li­ti­ku­sok kü­lön­bö­ző be­mu­ta­tá­sát. Az erő­tel­jes ki­ál­lás – gyak­ran ag­res­­szió – a fér­fi po­li­ti­kus ese­té­ben a lénye­gretörő hoz­zá­ál­lást, a bá­tor­sá­got, a ve­zér­egyé­ni­sé­get tük­rö­zi. Ugyan­ilyen vi­sel­ke­dés­mód egy női köz­sze­rep­lő­nél vis­­sza­tet­sző­nek, kö­zön­sé­ges­nek van ál­ta­lá­ban áb­rá­zol­va. A mé­dia ugyan­is elő­sze­re­tet­tel mu­tat­ja be a női po­li­ti­ku­so­kat az ér­zel­mi ol­dal­ra, a ma­gán­élet­ük­re, il­let­ve kül­ső meg­je­le­né­sük­re kon­cent­rál­va. A cen­zú­ra, a szó­lás­sza­bad­ság jo­gá­nak egy­ér­tel­mű meg­sér­té­se, azon­ban a tar­tal­mi sza­bá­lyo­zás a szer­kesz­tő mér­le­ge­lé­si jog­kö­ré­be tar­to­zik. A szer­kesz­tő dön­ti el ugyan­is, hogy a szto­rit mi­lyen szem­pont­ból mu­tat­ja be, va­la­mint mi­lyen fon­tos­sá­gi sor­ren­det ál­lít fel a kü­lön­bö­ző té­mák tar­tal­má­ra vo­nat­ko­zó­lag. Ugyan­így az ő ha­tás­kö­ré­be tar­to­zik a szex­ista nyelv­hasz­ná­lat meg­en­ge­dé­se vagy mel­lőzése.56 Nem­csak a prog­ra­mok, de a rek­lá­mok kér­dé­se is ha­son­ló prob­lé­má­kat vet fel. Gon­dol­junk csak be­le: ha ház­tar­tás­sal ös­­sze­füg­gő ter­mé­ket rek­lá­moz­nak, a há­zi­as­­szony; ha ko­moly üz­le­ti, a pénz­ügyi élet­tel ös­­sze­füg­gő vagy ah­hoz kap­cso­ló­dó ter­mé­ket akar­nak el­ad­ni, a fér­fi je­le­nik meg a kép­er­nyőn vagy az új­ság ha­sáb­ja­in. Ugyan­úgy, ahogy több kor­mány ma már szi­go­rít­ja (he­lyen­ként egye­ne­sen tilt­ja) a do­hány­áru, il­let­ve al­ko­hol rek­lá­mo­zá­sát, ana­lóg mó­don le­het­ne meg­kö­ze­lí­te­ni a rek­lá­mok­ban a ne­mi egyen­lő­ség kér­dé­sé­nek be­mu­ta­tá­sát is.
A fel­hasz­ná­lás szem­pont­já­ból ugyan­csak nagy sze­re­pe van a kor­mány­nak, az or­szág ve­ze­té­sé­nek. Rend­kí­vül tu­da­to­san kell ala­kí­ta­nia kom­mu­ni­ká­ci­ó­ját – a köz­ér­de­kű fel­hí­vá­so­kat, a tá­jé­koz­ta­tó köz­le­mé­nye­ket, a po­li­ti­kai hir­de­té­se­ket, va­la­mint az ál­ta­lá­nos irány­el­ve­i­ket, a saj­tó­köz­le­mé­nye­i­ket –, hogy a ne­mek egyen­lő­sé­gét meg­fe­le­lő­en elő­se­gít­sék, meg­va­ló­su­lá­sát ér­vény­re jut­tas­sák.
A cél te­hát, hogy a ne­mi egyen­lő­ség pers­pek­tí­vá­ját mind a mé­dia ké­szí­tői, mind fel­hasz­ná­lói szá­má­ra in­teg­rál­juk; hogy a rossz be­ideg­ző­dé­sek, a szte­re­o­tí­pi­ák le­küz­dé­sé­vel el­há­rít­suk azo­kat az aka­dá­lyo­kat, ame­lyek nők és fér­fi­ak szá­má­ra a tár­sa­dal­mi, a po­li­ti­kai, a gaz­da­sá­gi élet­ben va­ló tel­jes rész­vé­telt gátolják.57
Ha a szlo­vák mé­dia tar­tal­mi ana­lí­zi­sét szem­lél­jük, fon­tos kez­de­mé­nye­zé­sek so­ka­sá­gát fe­dez­het­jük fel. Ma már vi­lág­vi­szony­lat­ban is sok for­ra­dal­mi­an új te­vé­keny­ség­nek le­he­tünk ta­núi, me­lyek a nők mé­di­á­ban ki­ala­kult hely­ze­tét kö­ve­tik nyo­mon. El­mond­ha­tó, hogy a nők rész­vé­te­le a mé­di­á­ban mint ipar­ág­ban meg­le­he­tő­sen bo­nyo­lult és erő­sen ös­­sze­köt­he­tő a mun­ka­he­lyi diszk­ri­mi­ná­ció fo­gal­má­val. Eb­ben a szfé­rá­ban ugyan­is a nők irán­ti tisz­te­let hi­á­nya rend­kí­vül meg­ne­he­zí­ti sze­rep­lé­sü­ket és szak­má­ba ju­tá­su­kat egy­aránt. Sok or­szág­ban a nők mé­di­á­ba ju­tá­sa ke­ve­re­dik a sze­xu­á­lis at­ti­tűd fo­gal­má­val, mely sze­xu­á­lis zak­la­tást és fi­ze­tés­be­li kü­lönb­sé­ge­ket ered­mé­nyez. Még olyan or­szá­gok­ról is, mint az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok el­mond­ha­tó, hogy az új­ság­írás sza­kon ta­nu­ló nők nagy ré­sze nem a mé­dia szek­to­rá­ban he­lyez­ke­dik el.58 En­nek oka az ala­cso­nyabb fi­ze­tés­ben és a meg­kü­lön­böz­te­tett bá­nás­mód­ban ke­res­he­tő, s a ké­sőb­bi meg­ol­dá­sok egyi­ke, hogy a PR-szektor más sza­ká­ban he­lyez­ked­nek el, mely szin­tén kö­zel áll a médiához.59 Ke­vés mé­dia­ok­ta­tá­si in­téz­mény fog­lal­ja prog­ram­já­ba a gen­der, az­az az esély­egyen­lő­ség té­má­já­nak bon­co­lá­sát, ami min­den­kép­pen el­lent­mon­dá­sos, hisz a mé­dia sze­re­pe len­ne a he­lyes in­for­má­ció ter­jesz­té­se, bi­zo­nyos mér­ték­ben a tár­sa­da­lom ok­ta­tá­sa is. Amen­­nyi­ben vi­szont a ri­por­te­rek vagy mé­di­á­ban dol­go­zó nők újabb ál­lás­ke­re­sés­kor be­le­fog­lal­ják ön­élet­raj­zuk­ba, hogy ezen a te­rü­le­ten te­vé­keny­ked­tek, ez in­kább ne­ga­tív tény­ként ke­ze­len­dő a vál­la­la­tok sze­mély­ze­ti ügy­osz­tá­lyai ál­tal szer­ve­zett fel­vé­te­li megbeszéléseken.60
Ér­de­mes meg­em­lí­te­ni egy Szlo­vá­ki­á­ban in­dult új pro­jek­tet, a Plus pre ženy 45 el­ne­ve­zé­sűt, amely ép­pen a mé­dia hi­bá­it pró­bál­ja rész­le­te­sen – női szem­pont­ból is – vizs­gál­ni, és a nők fi­gyel­mét fel­hív­ni a gen­derku­tatá­sok ered­ményeire.61 Az em­lí­tett pro­jekt fő­képp a kö­zép és idő­sebb kor­ban le­vő nők tár­sa­dal­mi hely­ze­tét vizs­gál­ja a mé­di­á­ban ter­jesz­tett ké­pük alap­ján, va­la­mint a mé­di­á­val együtt­mű­köd­ve pró­bál­ja ki­küsz­öböl­ni a nők diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ját.

2.5.1. A nők sze­re­pe az írott saj­tó­ban

Az írott saj­tó fon­tos in­for­má­ció­köz­ve­tí­tő esz­köz, amely a te­le­ví­zi­ó­hoz és a rá­di­ó­hoz ha­son­ló­an nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja a köz­vé­le­ményt. Leg­na­gyobb ver­seny­tár­sa ma már az inter­net, mely egy­re in­kább ki­szo­rít­ja a nyom­ta­tott saj­tót. A nők meg­íté­lé­sé­vel kap­cso­lat­ban a saj­tó­ban be­kö­vet­ke­zett hi­bák fő­leg szte­re­o­tí­pi­ák je­len­lét­ét jel­zik. A szte­re­o­tí­pia nem más, mint egy ir­ra­ci­o­ná­lis és emo­ci­o­ná­lis pszi­chi­kai és szo­ci­á­lis me­cha­niz­mus, amely a leg­több eset­ben be­rög­ző­dött ál­in­for­má­ci­ót jut­tat a köz­tu­dat­ba, sza­bá­lyoz­va a ter­mé­sze­tes, nem be­fo­lyá­solt ész­le­lés fo­lya­ma­tát a kom­mu­ni­ká­ci­ót fel­fo­gó alany gon­do­lataiban.62
A szlo­vák mé­di­á­ban a szte­re­o­tí­pi­ák két meg­je­le­né­si for­má­já­val ta­lál­koz­ha­tunk:
– Dichotómi­a: az el­len­té­tek le­írá­sán ke­resz­tül jel­le­mez, pl. önál­ló – se­gít­ség­re utalt
– Hi­e­rar­chi­kus vi­szo­nyok: a nor­ma alap­ján (fér­fi­as­ság, fi­a­tal­ság, majd az öreg­ség ké­pé­nek össze­ha­son­lítása)63
A ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák a szlo­vák saj­tó nagy ré­szé­ben je­len van­nak. A szlo­vák női na­pi­lap­ok kap­csán meg­je­gyez­he­tő, hogy sok hi­bát kö­vet­nek el a té­mák egy­ol­da­lú irá­nyult­sá­gá­ban. A nők iden­ti­tás­tu­da­ta nem gyen­ge, csak az olyan jel­le­gű ro­va­tok gyen­gí­tik, me­lyek a szte­re­o­tí­pi­á­kat tá­mo­gat­ják. Ann Oak­ley pszi­cho­ló­gus sze­rint a női ma­ga­zi­nok a pszi­cho­ló­gia szem­pont­já­ból le­he­tő­vé tet­ték, hogy az ott­hon szen­ve­dő el­fá­radt anyák a ház­tar­tás­ban a la­pok ha­tá­sá­ra azt az egójukat érez­zék leg­in­kább, hogy jó csa­lád­anyák, jó fe­le­sé­gek és – vé­gül, de nem utol­só sor­ban – jól ve­ze­tik a ház­tar­tást. Egy szlo­vák női ma­ga­zint ke­zünk­be vé­ve fur­csa mó­don csak olyan té­mák­kal ta­lál­koz­ha­tunk, me­lyek az ide­á­lis alak­ra, a rán­cok­ra, a sztá­rok imázsára kon­cent­rál­nak, ahe­lyett, hogy – mint el­vár­hat­nánk – ko­mo­lyabb és re­le­ván­sabb té­mák­kal a nők iden­ti­tá­sát erősítenék.64
A Plus 45 prog­ram tar­tal­mi ana­lí­zi­se so­rán 4 szlo­vák új­sá­got (Sme, Hospodárske noviny, Nový èas, Prav­da) vizs­gál­tunk. Ki­de­rült, hogy 2005-ben 723 pub­li­kált cikk (Sme: 313, Prav­da: 143, Nový èas: 145, Hospodárske noviny: 122) össz­pon­to­sí­tott a nők­kel kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák­ra és a nők tár­sa­da­lom­ké­pé­re. Az elem­zés­ből ki­de­rül az is, hogy az egyes na­pi­lap­ok ho­gyan vi­sel­ked­nek a vizs­gált kér­dés­sel kap­cso­lat­ban, po­zi­tív vagy ne­ga­tív szem­szög­ből pub­li­kál­ják-e a nők­kel kap­cso­la­tos té­má­kat. A Hospodárske noviny cí­mű gaz­da­sá­gi és ke­res­ke­del­mi lap mind­ös­­sze egy ötöd rész­ben szó­lít meg nő­ket az ös­­szes meg­je­le­nő cikk szá­má­hoz vi­szo­nyít­va. Leg­in­kább a kar­ri­er, az egész­ség és a ma­gán­szfé­ra té­ma­kör­ében ta­lá­lunk nők­ről, il­let­ve nők­nek pub­li­kált cik­ke­ket. Gaz­da­sá­gi jel­le­gé­nek kö­szön­he­tő­en azon­ban fog­lal­ko­zik a vál­lal­ko­zó nők te­vé­keny­sé­gé­vel és vé­le­mé­nyé­vel is. A Sme és a Nový èas vi­szony­lag jól be­mu­tat­ja a diszk­ri­mi­ná­ció és az egész­ség te­ma­ti­ká­ját, vi­szont több cikk­ben az idő­sebb em­be­rek, fő­leg a nők ké­pe ne­ga­tív fény­ben van fel­tün­tet­ve: mint te­he­tet­len, a gaz­da­ság ter­hé­re le­vő sze­mé­lyek. Az új­sá­gok gaz­da­sá­gi­lag pas­­szív és se­gít­ség­re szo­ru­ló em­ber­ké­pet for­mál­nak az idő­sebb kor­ban le­vő, va­la­mint az el­sze­gé­nye­dett, a gyer­me­kü­ket egye­dül ne­ve­lő nők­ről. Az ak­tív öreg­kor­ról na­gyon ke­vés cikk ad hírt. Egye­di ka­te­gó­ri­át al­kot­nak az anya­ság­gal kap­cso­la­tos cik­kek is. A leg­ke­ve­sebb fi­gyel­met a Prav­da for­dít­ja az anyák­ra, mi­vel ez a lap fő­képp más té­mák­ra kon­cent­rál.
Ös­­sze­gez­ve azt ál­lít­hat­juk, hogy a na­pi­lap­ok pró­bál­ják po­li­ti­ka­i­lag kor­rek­tül in­for­mál­ni az em­be­re­ket, vi­szont a nyi­tott diszk­ri­mi­ná­ció né­ze­te még­is­csak ural­ko­dik, de oka­it és rej­tett for­má­i­nak ki­in­du­ló­pont­ját ne­héz len­ne be­ha­tá­rol­ni. A hasz­nált nyel­ve­zet „ne­mi­leg ne­ut­rá­lis”, he­lyen­ként túl­zá­sok sze­re­pel­nek, ami a cikk író­já­nak el­fo­gult­sá­ga, il­let­ve a már em­lí­tett szte­re­o­tí­pi­ák kö­vet­kez­mé­nye. A nők mé­di­á­ban be­töl­tött, il­let­ve mé­dia ál­tal su­gal­ma­zott tár­sa­dal­mi he­lye köz­vet­le­nül ki­hat a mun­ka- és csa­lá­di vi­szo­nyok­ra, va­la­mint a tár­sa­dal­mi bánás­mó­dra.65

2.5.2. A nők sze­re­pe a te­le­ví­zi­ó­ban és a rá­di­ó­ban

A té­vé és a rá­dió ak­tív tá­jé­koz­ta­tó jel­le­ge mi­att a gen­dertem­ati­ka leg­konst­ruk­tí­vabb esz­kö­ze le­het­ne. A ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák a szlo­vák mé­dia szer­ves ré­szét ké­pe­zik. Ar­ról, hogy mi­lyen az ide­á­lis nő, il­let­ve fér­fi a rek­lá­mok­ból és a fil­mek­ből sze­rez­he­tünk tu­do­mást. A ne­mi szte­re­o­tí­pia se­gít­sé­gé­vel a mé­di­á­ban, fő­ként pe­dig a rek­lá­mok­ban a ti­pi­kus nőt pró­bál­ják meg­tes­te­sí­te­ni. A kar­csú, szép, mo­soly­gós nők leg­gyak­rab­ban az egész­sé­ges élel­mi­sze­rek rek­lám­ja­i­ban sze­re­pel­nek, va­la­mint a mo­só­szer, a koz­me­ti­ka és az egyéb ház­tar­tás­sal kap­cso­la­tos te­ma­ti­ká­ban. A fér­fi ez­zel szem­ben az erő­seb­bik nem meg­tes­te­sí­tő­je, a sport, a szó­ra­ko­zás, az au­tó­ipar te­rü­le­té­ről su­gár­zott rek­lám­fil­mek­ben je­le­nik meg. Ez a kép is­mét a nőt he­lye­zi a hát­tér­be olyan szem­pont­ból, hogy pat­ri­ar­chá­lis uta­lá­so­kat tesz az el­avult csa­lád­mo­dell­re, de­ter­mi­nál­ja azo­kat a ter­mé­ke­ket, me­lyek ki­fe­je­zet­ten nők szá­má­ra ké­szül­nek és – köz­vet­ve – a nőt a ház­tar­tás­ba te­re­lik. A „női kön­­nyek és fér­fi iz­mok” meg­ha­tá­ro­zás a leg­ta­lá­lóbb le­írá­sa a ne­mek kép­vi­se­lő­i­nek ide­a­li­zá­lá­sá­ra.
A má­sik ext­ré­mi­tás, amely­nek csap­dá­já­ba a mé­dia gyak­ran be­le­esik, a szing­li­te­ma­ti­ka. Itt az­zal a kö­zép­ko­rú nő­vel ta­lál­ko­zunk, aki egész­sé­ge­sen él, kar­ri­e­ris­ta és kü­lön­bö­ző, eh­hez as­­szo­ci­ál­ha­tó dol­go­kat pl. gyógy­sze­re­ket, vi­ta­mi­no­kat, zab­pely­het rek­lá­moz. A szing­li je­len­ség nap­ja­ink­ban nem­csak di­vat lett, ha­nem tár­sa­dal­munk egyik nagy csap­dá­ja is: az egy­gye­re­kes anyák – már ha vál­lal­nak gye­re­ket – az önál­ló­ság és a túl­fű­tött eman­ci­pá­ció han­gu­la­tát kel­tik. Ez az at­ti­tűd azt az ér­zést kelt­he­ti a fi­a­tal, cél­ju­kat is­me­rő nők­ben, hogy a csa­lád sze­re­pe tár­sa­dal­munk­ban nem­csak má­sod­la­gos, de exisz­ten­ciájá­nak fon­tos­sá­ga is meg­kér­dő­je­lez­he­tő.
A har­ma­dik és leg­ve­szé­lye­sebb té­ma a sze­xu­a­li­tás. A sze­xu­á­lis ér­té­kek­re tör­té­nő apel­lá­lás prob­lé­má­ja a ter­mé­kek ero­tizálásá­nak ered­mé­nye. Kez­det­ben a sze­xu­á­lis mo­tí­vu­mok csak a pil­lan­tást akar­ták meg­ra­gad­ni. A II. vi­lág­há­bo­rú után dif­fe­ren­ci­á­ló­dik a kép és a sze­xu­á­lis moz­za­na­tot mint dön­té­si sá­vot hasz­nál­ják fel egyéb mo­ti­vá­ci­ók meg­erő­sí­té­sé­re (bá­jos­ság, do­mi­nan­cia, eman­ci­pá­ció stb.), mi­vel a női alak meg­je­le­ní­té­se sok he­lyen nem ki­zá­ró­lag csak a szép­ség­re össz­pon­to­sít, ha­nem ket­tős ér­te­lem­ben a női sze­xu­a­li­tás­ra céloz.66 A „női szép­ség” és a sze­xu­a­li­tás­ra va­ló cél­zás mar­ke­ting­esz­köz­ként va­ló ma­ni­pu­lá­ci­ó­ja se­gít sok ter­mék el­adá­sá­ban. Nem is ma­ga a ter­mék el­adá­sa je­len­ti a gon­dot, ha­nem hogy az ilyen rek­lá­mok erő­sí­tik azo­kat a tár­sa­dal­mi szte­re­o­tí­pi­á­kat, hogy a nő, a női test is csak egy áru­cikk, mely meg­vá­sá­rol­ha­tó vagy ép­pen fél­re­dob­ha­tó ha az élet úgy hoz­za.
A TA3, az STV1, az STV2 és a Markíza csa­tor­nák meg­ha­tá­ro­zó sze­rep­pel bír­nak a szlo­vák te­le­ví­zi­ó­zás­ban. Köz­tük a TA3 és a Markíza li­be­rá­lis hang­vé­te­lű, és több le­he­tő­sé­get biz­to­sít a nők sze­mé­lyi­sé­gé­nek ki­bon­ta­ko­zá­sá­ban. Hely­te­len len­ne azt ál­lí­ta­ni, hogy az egyik té­vé­adó több nőt en­ged kép­er­nyő­i­re, mint a má­sik, vi­szont van­nak ki­fe­je­zet­ten olyan prog­ra­mok, ahol fő­leg a te­le­ví­zió női dol­go­zói kap­nak fő­sze­re­pet: pl. talk­show-k, beszél­getőestek, hír­adó (be­mon­dók ve­gyes ös­­sze­té­tel­ben). Ez a tény az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a nő, mint kel­le­mes meg­je­le­né­sű, a szép­ség és ked­ves­ség meg­tes­te­sí­tő­je sze­re­pel ezen prog­ra­mok nar­rá­to­ra­ként, ez­zel szem­ben vi­szont a szak­mai tu­dást meg­kö­ve­te­lő adá­sok, a po­li­ti­kai mű­so­rok, a mű­velt­sé­gi ve­tél­ke­dők mű­sor­ve­ze­tői ja­va­részt fér­fi­ak.67
Ugyan­csak ke­ve­sebb női po­li­ti­kust, vál­lal­ko­zót, szak­em­bert, ve­ze­tőt kér­dez­nek meg kü­lön­bö­ző fel­mé­ré­sek so­rán, an­nak el­le­né­re, hogy gyak­ran pont a nők azok, akik a nő­ket ha­gyo­má­nyo­san nem iga­zán fog­lal­koz­ta­tó ipar­ágak­ban ma­ra­dan­dót al­kot­tak.
A 2006-os vá­lasz­tá­sok so­rán az a kri­ti­ka ér­te a té­vé­ál­lo­má­sok több­sé­gét, hogy ke­vés fi­gyel­met for­dí­ta­nak a nők­re a mé­di­á­ban, így a vá­lasz­tók in­kább a fér­fi­ak­ra vok­sol­nak. El­mond­ha­tó, hogy a te­le­ví­zi­ós be­szél­ge­té­sek és kam­pány­mű­so­rok so­rán a be­mon­dók szí­ve­seb­ben vá­lasz­tot­tak fér­fi be­szél­ge­tő­tár­sat, mint nőt. Egy ta­nul­mány sze­rint a mű­sor­ba meg­hí­vott sze­mé­lyek kö­zött rend­kí­vül ala­csony arány­ban je­len­tek meg nők: egy nap le­for­gá­sa alatt – köz­vet­le­nül a vá­lasz­tá­si kam­pány le­zár­ta előtt – a kép­er­nyőn 8 fér­fi po­li­ti­kus és 1 női po­li­ti­kus je­lent meg (Té­ma dòa cí­mű mű­sor). Ilyen­kor fel­me­rül­het a kér­dés, hogy a szlo­vák köz­élet­ben va­jon a nők mé­dia nél­kül vagy a mé­dia nők nél­kül van jelen?68
Hogy a mé­dia be­mu­ta­tá­sa po­zi­tív hang­vé­tel­lel zá­rul­jon, vé­ge­ze­tül te­kint­sük meg a ke­ve­sebb ne­ga­tív kri­ti­kát ma­gá­é­nak tud­ha­tó rá­dió hely­ze­tét. A Szlo­vák Rá­di­ó­ról el­mond­ha­tó, hogy több mű­sor­ral for­dul a nők fe­lé, azon egy­sze­rű ok­ból ki­in­dul­va, hogy a hall­ga­tó­ság 60%-a nő (fő­leg ők hall­gat­ják ott­hon a rá­dió­ál­lo­mást), va­la­mint a já­ték­ra je­lent­ke­zők több­sé­ge szin­tén nő.69
Ös­­sze­fog­la­lá­sul a kö­vet­ke­ző prob­lé­mák vár­nak meg­ol­dás­ra a mé­dia te­rü­le­tén:
– A „szex­iz­mus” legis­zlatív fo­gal­má­nak de­fi­ni­á­lá­sa és bün­te­tő­jo­gi kö­vet­kez­mé­nye­i­nek tör­vény­be ik­ta­tá­sa (ha­son­ló­an, mint a rassz­iz­mus fo­gal­má­nál).
– Az esély­egyen­lő­ség tör­vé­nyé­nek hi­va­ta­los el­fo­ga­dá­sa és al­kal­ma­zá­sa a mé­di­á­ban.
– A köz­szol­gá­la­ti és a ke­res­ke­del­mi adók te­ma­ti­kai kö­re­i­nek el­kü­lö­ní­té­se, a ha­tá­rok szi­go­rú­sá­gá­nak sza­bá­lyo­zá­sa.
– A köz­szol­gá­la­ti mé­dia in­for­má­ci­ós és kom­mu­ni­ká­ci­ós esz­kö­ze­i­nek ja­ví­tá­sa a diszk­ri­mi­ná­ció el­ke­rü­lé­sé­nek ér­de­ké­ben ví­vott harc­ban.
– A mé­dia ön­re­gu­lá­ci­ó­já­nak fon­tos­sá­ga a pro­fes­­szi­o­ná­lis eti­ka te­rü­le­tén.
– A mé­dia ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­ben na­gyobb hang­súlyt he­lyez­ni az esély­egyen­lő­ség ok­ta­tá­sá­ra.
– Ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­má­nyok köz­zé­té­te­le és prog­ra­mok mű­köd­te­té­se, ame­lyek jó­in­du­la­tú kri­ti­ká­ik­kal se­gí­tik a mé­di­át a tár­sa­da­lom­ba su­gár­zott in­for­má­ció mód­já­nak he­lyes megválasztásában.70
Amen­­nyi­ben a mé­dia ko­mo­lyan ke­ze­li a nők ügyét és hal­lat­ja hang­ját, te­ret és lát­ha­tó­sá­got biz­to­sít­va a prob­le­ma­ti­ká­nak, azt mond­hat­juk, jó úton ha­lad. Ez azon­ban még nem elég. A ki­hí­vás ab­ban rej­lik, ho­gyan mu­tat­ja be a tör­té­ne­te­ket, mi­lyen cí­met vá­laszt ne­kik, és hogy az egész gya­kor­lat mi­nő­sé­ge mi­lyen ha­tást nyújt a nyil­vá­nos­ság fe­lé. Ös­­sze­gez­ve te­hát csu­pán hoz­zá­ál­lás, meg­je­le­ní­tés, rész­vé­tel, lát­ha­tó­ság, tér, nyel­ve­zet és in­terp­re­tá­ció kér­dé­se min­den.

3. Be­fe­je­zés

Egy­ér­tel­mű meg­ol­dást ta­lál­ni az esély­egyen­lő­ség te­ma­ti­ká­já­ra nem kön­­nyű fel­adat, fi­gye­lem­be vé­ve a té­ma komp­le­xi­tá­sát és ké­nyes jel­le­gét. A ta­nul­mány szer­zői nem pró­bál­tak el­mé­le­te­ket meg­dön­te­ni és a ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok­ból olyan ál­lí­tá­so­kat for­mál­ni, me­lyek nem len­né­nek re­le­ván­sak min­den­nap­ja­ink­ban.
A ne­mek esély­egyen­lő­sé­gi le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­va Szlo­vá­ki­á­ban elő­ször a té­ma jo­gi ol­da­lát mu­tat­tuk be. A kö­vet­ke­zők­ben vi­szont a gya­kor­la­ti ol­dalt, a nők csa­lád­ban, köz­élet­ben, mun­ka­erő­pi­a­con be­töl­tött hely­ze­tét és he­lyét vizs­gál­tuk. Az em­lí­tett té­ma­kö­rök meg­ér­té­se szub­jek­tív hoz­zá­ál­lást igé­nyel, komp­lex tu­dást és fel­mé­rést kö­ve­tel meg a szo­ci­o­ló­gia, a jog és a köz­gaz­da­ság tu­do­má­nya­i­nak ke­resz­te­ző­dé­sé­ben.
Ál­ta­lá­no­san meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ne­mek tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött hely­ze­té­nek meg­ítélt­sé­gét nagy­ban be­fo­lyá­sol­ják a szte­re­o­tí­pi­ák. Bár­mely szeg­men­sét is vizs­gál­juk a tár­sa­da­lom­nak, a szte­re­o­tí­pi­ák­kal va­ló szem­be­sü­lés és küz­dés el­ke­rül­he­tet­len és el­ső­ren­dű fel­adat. Ta­nul­má­nyunk­ban igye­kez­tünk ezen túl­me­nő­en is konk­rét aján­lá­so­kat meg­fo­gal­maz­ni.
A nők csa­lá­di hely­ze­té­nek vizs­gá­la­ta­kor nem kí­ván­tuk a csa­lád szent­sé­gét és a ha­gyo­má­nyok ér­té­két két­ség­be von­ni. Meg­győ­ző­dé­sünk azon­ban, hogy mind az ak­tu­á­lis gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi vi­szo­nyok, mind pe­dig po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi ki­lá­tá­sa­ink ösz­tö­nöz­nek ar­ra, hogy azon mun­kál­kod­junk, hogy a nők szá­má­ra a sza­bad dön­té­sek le­he­tő­sé­gét, va­la­mint a csa­lád és a kar­ri­er ös­­sze­egyez­tet­he­tő­sé­gét biz­to­sít­suk. A hang­súly pe­dig is­mé­tel­ten az ös­­sze­egyez­tet­he­tő­sé­gen van. Ugyan­csak vizs­gál­tuk a csa­lá­don be­lü­li erő­szak kér­dé­sét, mely prob­le­ma­ti­ka meg­ol­dá­sa tár­sa­dal­mi ös­­sze­fo­gást, kép­zést és tet­te­ket igé­nyel.
A leg­több eu­ró­pai or­szág mun­ka­erő­pi­a­ca, köz­tük Szlo­vá­kia is, az utób­bi év­ti­zed­ben je­len­tős lé­pé­se­ket tett a ne­mek esély­egyen­lő­sé­ge ér­de­ké­ben; a nők na­gyobb be­fo­lyás­ra tet­tek szert a múlt év­szá­zad­hoz ha­son­lít­va. A fenn­ál­ló ve­szé­lyek közt ta­lál­juk vi­szont még min­dig a há­rom fő prob­lé­mát: a fi­ze­té­si kü­lönb­sé­ge­ket, a szeg­re­gá­ci­ót és a fle­xi­bi­lis mun­ka­idő fo­gal­mát. A leg­na­gyobb gond to­vább­ra is a 25%-os bér­kü­lönb­ség (mely Eu­ró­pá­ban át­la­go­san 15%), de ez a fi­ze­té­si kü­lönb­ség a jog­rend­szer és a ki­épí­tett in­téz­mény­rend­szer se­gít­sé­gé­vel har­mo­ni­zál­ha­tó len­ne. Az elő­re de­fi­ni­ált sza­bá­lyok és a jog pon­tos is­me­re­te és be­tar­ta­tá­sa egy vál­la­lat és al­kal­ma­zott­ja kö­zött szük­sé­ges a zök­ke­nő­men­tes mun­ka­vi­szony­hoz. Az ano­nim élet­rajz­ok be­ve­ze­té­se már a fel­vé­tel pil­la­na­tá­tól sza­bá­lyoz­ná a pre­fe­ren­ci­át és a tu­dás­ala­pú, nem pe­dig a ne­mi ho­va­tar­to­zás alap­ján be­fo­lyá­solt mun­ka­vi­szony lét­re­jöt­tét, il­let­ve tar­tal­mát. A kö­vet­ke­ző prob­lé­ma, a szeg­re­gá­ció fo­gal­ma. A kvó­ták bezetése idő­le­ges meg­ol­dás­ként po­zi­tív ha­tás­sal bír­hat­na, ugyan­is – mégha a gaz­da­sá­got a pi­ac lát­ha­tat­lan ke­ze irá­nyít­ja is – a kli­sék és tár­sa­dal­mi mo­del­lek el­len ez a ka­te­go­ri­kus irány­mu­ta­tás szol­gál­hat­na jár­ha­tó út­ként. Vé­gül, de nem utol­só sor­ban vár­ha­tó, hogy a vál­la­la­tok­ban a fle­xi­bi­lis idő­be­osz­tás je­lent­het­né hos­­szú tá­von a kul­csot a ne­mi esély­egyen­lő­ség el­éré­sé­hez – nem­csak Szlo­vá­ki­á­ban, de Eu­ró­pa-szer­te. Fő­ként a munkaerőpiaci okok­ból is ki­fo­lyó­lag ta­lál­koz­ha­tunk a sze­gény­ség fem­i­nizá­ciójá­nak fo­gal­má­val, mely az egye­dül­ál­ló nők ese­té­ben fi­gyel­he­tő meg leg­in­kább mind Szlo­vá­ki­á­ban, mind Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. A ma­gán­szek­to­ron, a mun­ka­erő­pi­a­con túl ugyan­csak vizs­gál­tuk a szlo­vá­ki­ai nők po­li­ti­ká­ban, köz­élet­ben be­töl­tött sze­re­pét. Meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy míg a nagy­po­li­ti­ká­ban to­vább­ra is tra­gi­ku­san alul­rep­re­zen­tál­tak a nők, he­lyi szin­ten hely­ze­tük va­la­mi­vel prog­res­­szí­vebb ké­pet mu­tat. A hang­súlyt azon­ban min­den­kép­pen sze­ret­nénk a mi­nő­ség­re, s nem a pusz­ta men­­nyi­sé­gi kö­ve­tel­mé­nyek­re he­lyez­ni. Rend­kí­vül szük­sé­ges­nek tart­juk a női kép­vi­se­lők, köz­éle­ti sze­rep­lők to­vább­kép­zé­sét a té­má­ban.
Az is­ko­lá­zott­ság, mint ta­pasz­tal­hat­juk, fon­tos kö­ve­tel­mény a mun­ka­he­lyi fel­té­te­lek egyen­lő­sé­gé­hez – mond­hat­nánk a prob­lé­ma alap­kö­vét je­len­tik. Egy­aránt fon­tos a nők és a fér­fi­ak egyen­lő esé­lye­i­nek biz­to­sí­tá­sa ma­gá­ban az is­ko­la­rend­szer­ben is, de ugyan­csak rend­kí­vü­li fon­tos­ság­gal bír a ne­mi vi­szo­nyok tár­sa­dal­mi meg­ítélt­sé­gé­nek he­lyes irány­ba va­ló be­fo­lyá­so­lá­sa is. Az is­ko­lá­ban for­mált tár­sa­da­lom­kép és a tan­köny­vek­ben áb­rá­zolt szte­re­o­tí­pi­ák ugyan­is a ké­sőb­bi­ek­ben az élet más te­rü­le­tén is meg­nyil­vá­nul­nak. Szük­sé­ges­nek tar­tunk egy li­be­rá­li­sabb hang­vé­te­lű újí­tá­si fo­lya­ma­tot a könyv­ki­adás és a tan­anyag te­rü­le­tén. Más mód­szer­ta­ni szem­pont­ból kell meg­kö­ze­lí­te­ni az esély­egyen­lő­ség fo­gal­mát, és mint tár­sa­dal­mi je­len­ség­gel, a tan­ter­ven be­lül fog­lal­koz­ni ve­le.
Ku­ta­tá­sunk so­rán igye­kez­tünk ugyan­csak rá­vi­lá­gí­ta­ni a mé­dia sze­re­pé­re és vég­te­len fe­le­lős­sé­gé­re is. A lé­te­ző szte­re­o­tí­pi­ák ugyan­is ezen csa­tor­ná­kon ke­resz­tül ke­rül­nek meg- és fel­erő­sí­tés­re; s amen­­nyi le­he­tő­sé­get, an­­nyi buk­ta­tót is kí­nál az esély­egyen­lő­ség tár­sa­dal­munk­ban va­ló meg­va­ló­su­lá­sá­ra.
Kor­mány­za­ti és ci­vil szer­ve­ze­tek­nek egy­aránt konk­rét sze­re­pe van a ne­mek kö­zöt­ti esély­egyen­lő­sé­gért foly­ta­tott küz­de­lem­ben. Szük­sé­ge­sek egy­részt a tár­sa­dal­mi sa­já­tos­sá­go­kat, va­la­mint az egye­te­mes em­be­ri jo­go­kat egy­aránt fi­gye­lem­be ve­vő jo­gi sza­bá­lyok, az eze­ken nyug­vó prog­ra­mok és in­téz­mé­nyi le­he­tő­sé­gek; de ugyan­ak­kor rend­kí­vü­li fon­tos­ság­gal bír­nak a tár­sa­da­lom ön­szer­ve­ző­dő cso­port­ja­i­nak meg­nyil­vá­nu­lá­sai is, a ci­vil szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­ge. Egy jól mű­kö­dő tár­sa­da­lom­ban a kor­mány­za­ti és nem kor­mány­za­ti szfé­ra köl­csö­nö­sen ki­egé­szí­te­nék egy­mást a he­lyes tár­sa­dal­mi fej­lő­dés biz­to­sí­tá­sa ér­de­ké­ben.
Bí­zunk ben­ne, hogy ta­nul­má­nyunk ol­va­sói át­fo­gó ké­pet kap­tak a szlo­vá­ki­ai nők tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött he­lyé­ről és hely­ze­té­ről egy­aránt. Aján­lá­sa­in­kat, ja­vas­la­ta­in­kat nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tó ku­ta­tá­sok és az ezek­ből le­vont kö­vet­kez­te­té­sek alap­ján tet­tük meg. Nem tit­kolt szán­dé­kunk volt a fi­gye­lem­fel­hí­vás, a kér­dő­je­lek és fel­ki­ál­tó­je­lek el­ül­te­té­se, va­la­mint ol­va­só­ink té­nyek­kel va­ló szem­be­sí­té­se.

Fedinec Csilla: Magyar pártok Kárpátalján a két világháború között

A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti Kár­pát­al­ján a ma­gyar pár­tok ön­ma­guk fel­ta­lá­lá­sán, ön­ér­tel­me­zé­sén túl nem­igen ju­tot­tak. A kár­pát­al­jai ma­gyar párt­po­li­ti­zá­lás há­rom jól el­kü­lö­nít­he­tő pe­ri­ó­du­sa a vizs­gált idő­szak­ban: 1918–1920, 1920–(1927)–1936, 1936–(1938)–1940. 1927-től már nem lé­tez­tek sa­já­to­san kár­pát­al­jai pár­tok, ha­nem az (cseh­szlo­vá­ki­ai) or­szá­gos párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­teként mű­köd­tek az 1938-as for­du­la­tig, majd kö­vet­ke­zett a be­til­tás, vé­gül a „fel­vi­dé­ki­vé” vá­lás. A sa­rok­pon­tok: 1920 – a már nem ma­gyar, ha­nem cseh­szlo­vá­ki­ai/kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok el­in­du­lá­sa, 1936 – az egy­párt­rend­szer, 1940 – a vég­le­ges meg­szű­nés.
A Pod­karpat­sz­ka Rusz idő­sza­ká­nak ma­gyar párt­jai: Ma­gyar Jog­párt; ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja; Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt; Kis­gaz­da-, Kis­ipa­ros és Föld­mű­ves Párt (ké­sőb­bi ne­vén Ma­gyar Nem­ze­ti Párt) önál­ló­an, il­let­ve párt­szö­vet­ség­ben fej­tet­ték ki te­vé­keny­sé­gü­ket. Va­la­men­­nyi nem­ze­ti, jobb­ol­da­li be­ál­lí­tott­sá­gú volt. Te­vé­keny­sé­gük egy­más­ba fo­nó­dó, gyak­ran ne­he­zen szét­vá­laszt­ha­tó. A ve­ze­tő párt­po­li­ti­ku­sok po­li­ti­kai pá­lya­fu­tá­su­kat a for­du­lat után kezd­ték, az egyet­len ki­vé­tel Egry Fe­renc. Árky Ákos pél­dá­ul ka­to­na­tiszt, Hokky Kár­oly, R. Vozáry Ala­dár ta­nár, Rácz Pál ta­ní­tó, Ke­re­kes Ist­ván, Nagy Kál­mán or­vos, Kor­láth End­re ügy­véd volt, ar­ról nem tud­ni, hogy ko­ráb­ban ak­tí­van po­li­ti­zál­tak vol­na. A par­la­men­ti-sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­so­kon el­ért ered­mé­nyek: 1924 – 11% (Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Párt­ja – kép­vi­se­lő: Kor­láth End­re, sze­ná­tor: Egry Fe­renc); 1925 – 11,8% (Gaz­dák Szövetsége–Német Iparos­párt– Szlo­venszkói Né­me­tek és Ma­gya­rok Nem­ze­ti Po­li­ti­kai Párt­ja – kép­vi­se­lő: Kor­láth End­re, sze­ná­tor: Egry Fe­renc); 1929 – 11,4% (Autonomista Párt­szö­vet­ség – kép­vi­se­lő: Hokky Kár­oly, sze­ná­tor: Kor­láth End­re); 1935 – 10,6% (az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt, a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt, az ős­la­kos Né­me­tek Párt­ja Szloven­szkón és Pod­karpat­sz­ka Ruszban, Szu­dé­ta­né­met Vá­lasz­tá­si Szö­vet­ség – kép­vi­se­lő: Kor­láth End­re, sze­ná­tor: Hokky Kár­oly). A nép­szám­lá­lá­si ada­tok alap­ján Kár­pát­al­ján a ma­gyar la­kos­ság lé­lek­szá­ma 1921-ben 102 144 (17,35%), 1930-ban 109 472 (15,44%). Egyéb­ként a kép­vi­se­lő­ház 300, a sze­ná­tus 150 ta­gú volt. Kár­pát­al­já­ról 9 kép­vi­se­lőt és 4 sze­ná­tort vá­lasz­tot­tak be, eb­ből min­den al­ka­lom­mal egyet-­e­gyet ad­tak a ma­gyar pár­tok. (Or­szá­go­san a ma­gyar el­len­zé­ki pár­tok 9-10 man­dá­tum­mal ren­del­kez­tek.) Ez jel­zi po­li­ti­kai sú­lyu­kat.
A fen­ti pár­tok­kal szem­ben a bal­ol­dal po­li­ti­ká­já­nak fon­tos ele­me az in­ter­na­ci­o­na­liz­mus, így a ma­gyar­kér­dés is, sőt a min­den­ko­ri sza­va­za­ti ará­nyok elem­zé­sé­ből az de­rül ki, hogy a la­kos­ság több­nyi­re bal­ol­da­li ér­zel­mű, il­let­ve eta­tis­ta. A nem ma­gyar pár­tok meg­ha­tá­ro­zó ele­me a po­li­ti­kai irá­nyult­ság („ru­szin”-, „orosz”-, „uk­rán”-pár­ti vagy ép­pen rész­ben ma­gyar­ba­rát, ame­lye­ken ter­mé­sze­te­sen az adott anya­or­szág fe­lé va­ló ori­en­tá­ló­dást ért­jük).
Egyéb je­len­tős kár­pát­al­jai pár­tok:1
– Au­to­nóm Föld­mű­ves Szö­vet­ség: el­len­zé­ki, auton­o­mista párt, mely Kur­tyák Iván ve­ze­té­sé­vel ruszi­nofil irány­vo­na­lat kép­vi­selt, majd 1933-as ha­lá­la után Bródy And­rás kö­vet­te, aki rus­zofil irány­ba te­rel­te a pár­tot. Mind­ket­tő­jük ide­jé­ben erős volt a ma­gyar­ori­en­tá­ció, a pár­tot Ma­gyar­or­szág­ról is tá­mo­gat­ták. Sze­rep­lé­se a par­la­men­ti-sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­so­kon: 1924 – 8,4%, 1925 – 11,6%, 1929 – 18,2%, 1935 – 13,9%.
– Ag­rár­párt (Kár­pát­orosz Köz­tár­sa­sá­gi Föld­mű­ves Párt): rus­zofil irány­vo­na­lú párt volt, mely­nek min­den et­ni­kai cso­port­ban vol­tak tá­mo­ga­tói. Több szak­szer­ve­ze­tet és szö­vet­ke­ze­tet ho­zott lét­re, min­den cik­lus­ban volt kép­vi­se­lő­je a tör­vény­ho­zás­ban. Ma­gyar nyel­vű lap­ja a Köz­tár­sa­sá­gi Ma­gyar Hír­adó volt. Vá­lasz­tá­si ered­mé­nyei: 1924 – 6,4%, 1925 – 14,2%, 1929 – 29%, 1935 – 19%.
– Kár­pát­orosz Mun­ka­párt: rus­zofil, auton­o­mista irány­vo­na­lat kép­vi­se­lő ag­rár­párt volt, 1924-ben és 1925-ben a cseh­szlo­vák Nem­ze­ti Szo­ci­a­lis­ta Párt­tal szö­vet­ség­ben szer­zett 8%-ot, il­let­ve 6,4%-ot; 1929-ben lét­re­hoz­ta az Orosz Blok­kot, mely szö­vet­ség­ben a cseh­szlo­vák Nem­ze­ti De­mok­ra­ta Párt­tal 18,3%-ot ért el.
– Kom­mu­nis­ta Párt: ma­gyar kom­mu­nis­ták köz­ve­tí­té­sé­vel, a moszk­vai Ko­min­tern pén­zén 1920-ban ala­kult meg Ung­vá­ron Pod­karpat­sz­ka Rusz Nem­zet­kö­zi (In­ter­na­ci­o­na­lis­ta) Szo­ci­a­lis­ta Párt­ja, mely a kö­vet­ke­ző év­ben be­le­ol­vadt a Cseh­szlo­vák Kom­mu­nis­ta Párt­ba, s an­nak he­lyi szer­ve­ze­te­ként mű­kö­dött to­vább. A Kom­mu­nis­ta In­ter­na­ci­o­ná­lé el­ve­it kö­vet­te, el­le­ne volt az au­to­nó­mi­á­nak, szo­ci­á­lis kö­ve­te­lé­sek­kel lé­pett fel, if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek és „vö­rös szak­szer­ve­ze­tek” tar­toz­tak hoz­zá, az 1930-as évek ele­jén éh­ség­lá­za­dá­so­kat szer­ve­zett, a Ko­min­tern VII. kong­res­­szu­sa (1935) után an­ti­fa­sisz­ta ló­zun­go­kat hir­de­tett. Az 1938-as vál­ság ide­jén a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­ben lé­pett fel, a Szov­jet­unió fe­lé ori­en­tá­ló­dott. Az egyet­len párt volt az or­szág­ban, amely min­den et­ni­ku­mot át­fo­gott. Ma­gyar nyel­vű saj­tó­or­gá­nu­ma a Mun­kás Új­ság. A par­la­men­ti-sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­so­kon el­ért ered­mé­nyei: 1924 – 39,4%, 1925 – 30,8%, 1929 – 15,2%, 1935 – 24,4%.
– Pod­karpat­sz­ka Ruszi Föld­mű­ves Szö­vet­ség: ruszi­nofil, auton­o­mista pa­raszt­párt volt, mely 1923-ban rész­ben be­ol­vadt a Kár­pát­orosz Köz­tár­sa­sá­gi Föld­mű­ves Párt­ba, az ez­zel egyet nem ér­tők 1924-ben be­lép­tek az Au­to­nóm Föld­mű­ves Szö­vet­ség­be.
– Ke­resz­tény Nép­párt: az 1920-ban ala­kult ruszi­nofil, auton­o­mista Orosz Kis­gaz­da (Föld­mű­ves) Párt­ból szer­ve­ző­dött 1925-ben mint ke­resz­tény-kle­ri­ká­lis, uk­rán irány­vo­na­lú, az au­to­nó­mi­á­val egyet­ér­tő párt. Élén Avgusztin Volosin állt. Az előd­párt az 1924-es vá­lasz­tá­so­kon nem szer­zett man­dá­tu­mot. A Ke­resz­tény Nép­párt is igen cse­kély tá­mo­ga­tott­ság­gal bírt, de a Cseh­szlo­vák Nép­párt­tal kö­tött szö­vet­ség­nek kö­szön­he­tő­en Volosin 1925-ben és 1929-ben is man­dá­tum­hoz ju­tott.
– Pod­karpat­sz­ka Rusz Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt­ja: a Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt tag­szer­ve­ze­te, auton­o­mis­ta, ukrain­ofil és gaz­da­sá­gi kö­ve­te­lé­sek­kel lé­pett fel. Min­den vá­lasz­tá­son 10% alat­ti ered­ményt ért el, de min­dig tu­dott kép­vi­se­lőt kül­de­ni a tör­vény­ho­zás­ba. Mun­kás­aka­dé­mi­át, mun­kás ér­dek­vé­del­mi szer­ve­ze­te­ket, sport­egye­sü­le­tet ala­pí­tott, a Cseh­szlo­vák Szak­szer­ve­ze­ti Egye­sü­let­re tá­masz­ko­dott. Ma­gyar nyel­ven is meg­je­len­te­tett la­pot Sza­bad­ság cím­mel.

Az ál­lam­for­du­lat (1918–1920)

1918 vé­ge fe­lé a la­kos­ság sú­lyos te­her­ként él­te meg az el­hú­zó­dó há­bo­rú kö­vet­kez­mé­nye­it, fő­leg az el­lá­tá­si gon­dok kö­vet­kez­té­ben. Az élel­mi­szer­ből fej­ada­got osz­tot­tak, a cu­kor nagy ré­szét „Ga­lí­ci­á­ból csem­pé­szik”, ke­vés a zsír, az „ara­tá­si sza­lon­na”, a „ha­di­ká­vé”, a mo­só­szer stb.2 Fa­lu­he­lyen pró­bál­koz­tak do­hány­ter­mesz­tés­sel, de ezt mint tör­vény­te­len vál­lal­ko­zást a pénz­ügy­őr­ség szi­go­rú­an bün­tette.3 A ha­tó­sá­gok egy új ren­de­let­tel be­til­tot­ták a há­zi­la­gos „kis­üst­ön va­ló fő­zés”-t is.4 Az em­be­re­ket leg­in­kább a ha­lá­los ál­do­za­to­kat is kö­ve­te­lő „spa­nyol­jár­vány” nyomasz­tot­ta.5 Emi­att ta­ní­tá­si szü­net is volt.6 Az úgy­ne­ve­zett po­li­ti­kai kér­dés ek­kor még nem a há­bo­rú­val, ha­nem a köz­igaz­ga­tás­sal kap­cso­la­tos. A Ha­tár­szé­li Új­ság a vi­lág­há­bo­rú mi­att „el­al­ta­tott” prob­lé­mát bon­col­gat­ja új­ra a köz­igaz­ga­tás át­szer­ve­zé­sé­ről, és Ung me­gye meg­na­gyob­bí­tá­sá­ról áb­rán­do­zik, az­zal a konk­lú­zi­ó­val, hogy: „Ké­szü­let­le­nül ne ta­lál­jon ben­nün­ket az új re­form, mert ha nem emel­jük fel sza­vun­kat, ha­nem hall­ga­tunk, el­mú­lik fe­let­tünk a köz­igaz­ga­tá­si re­form is anél­kül, hogy ré­gi vá­gyunk, as­pi­rá­ci­ónk a te­rü­le­ti nö­ve­ke­dést il­le­tő­leg meg­való­sul­na”.7 Ok­tó­ber­ben ki­de­rült, hogy Ma­gyar­or­szág el­vesz­tet­te a há­bo­rút. Ek­kor azon­ban ez még nem tűnt tra­gi­kus­nak. „Az Is­ten vég­ze­té­vel nem szál­lunk per­be” – ír­ta a lap.8
A bu­da­pes­ti for­ra­da­lom hí­ré­re a ka­to­na­ság kö­ré­ben is el­ural­ko­dik a há­bo­rú­el­le­nes hangu­lat.9 A nem­ze­ti ta­ná­csok mel­lett sor­ra ala­kul­tak az új pár­tok, pél­dá­ul: az Ung me­gyei Nem­ze­ti Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Szövet­ség10, az ung­vá­ri Nem­zet­kö­zi Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt11, az Ung­vá­ri Füg­get­len­sé­gi Párt12, Ung­vá­ron a Kár­olyi Párt13, az Ung­vá­ri Pol­gá­ri Ra­di­ká­lis Párt14, a Be­reg­szá­szi Pol­gá­ri Ra­di­ká­lis Párt15 stb. Ös­­szes­sé­gé­ben úgy tű­nik, hogy a hir­te­len meg­sza­po­ro­dott pár­to­kat sok­kal in­kább a he­lyi ha­ta­lom meg­szer­zé­sé­nek kér­dé­se fog­lal­koz­tat­ta, nem pe­dig a Kár­pát­al­ját mint sa­já­tos (nem­ze­ti­sé­gi-val­lá­si) tér­sé­get, fe­szí­tő prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­nak gon­do­la­ta. Pe­dig ek­ko­ri­ban a kor­mány ép­pen elő­ké­szí­ti, majd tör­vény­be fog­lal­ja a ru­szin au­to­nó­mi­át.
De­cem­ber­ben a fő hír: meg­száll­ják-e a „cse­h-s­zlovákok”16 a ré­gi­ót vagy sem? Az ung­vá­ri Ha­tár­szé­li Új­ság ezt ír­ta: „Cseh­szlo­vák­ok! Le­het, hogy pár nap múl­va itt lesz­tek. Úgy hall­juk, pa­ran­cso­tok van reá, nem is Prá­gá­ból, ha­nem Páris­ból, hogy meg­száll­já­tok vá­ro­sun­kat is. […] Ké­rünk te­hát ben­ne­te­ket azon sze­re­tet alap­ján, ame­lyet ke­resz­tény nép ke­resz­tény nép iránt érez­ni kö­te­les, hogy e fegy­ver­rel véd­jé­tek meg vá­ro­sunk min­den pol­gá­rát ki­vé­tel nél­kül és mi ígér­jük, hogy el­le­nünk for­dí­ta­ni nem lesz oko­tok!”17 A saj­tó­or­gá­num lap­tu­laj­do­nos-ki­adó­ja Földe­si Gyu­la, aki az Au­to­nóm Föld­mű­ves Szö­vet­ség egyik ve­ze­tő­je lesz; fe­le­lős szer­kesz­tő­je Ma­gyar Bá­lint az Ung­vá­ri Nem­ze­ti Ta­nács tag­ja, ké­sőbb a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt egyik ve­ze­tő­je; társ­szer­kesz­tő­je Rácz Pál a Nem­ze­ti Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Szö­vet­ség tit­ká­ra, az Ung­vá­ri Nem­ze­ti Ta­nács tag­ja, ké­sőbb a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap, a Ma­gyar Jog­párt és a Ma­gyar Párt­szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­já­nak ve­ze­tő új­ság­író­ja. Az Ung­vá­ri Pol­gá­ri Ra­di­ká­lis Párt el­nö­ke, Reis­man Hen­rik ál­tal szer­kesz­tett Ung­vá­ri Köz­löny vi­szont a rém­hír­ter­jesz­tés­től óvot­t: „Ma min­den­ki­nek egy kö­te­les­sé­ge van: nyu­ga­lom­mal be­vár­ni a fej­le­mé­nye­ket. Aki ok­ta­la­nul iz­gat és rém­hí­re­ket ter­jeszt: bűnt kö­vet el a for­ra­da­lom és a köz­tár­sa­ság el­len. A ha­za­fi­ság azt kö­ve­te­li min­den ung­vá­ri pol­gár­tól ma, hogy bi­za­lom­mal és hi­deg­vér­rel vár­ja az eseményeket”.18 Az új­ság sze­rint: „A bé­ke­kon­fe­ren­cia elv­ben el­fo­gad­ta a né­pek szö­vet­sé­gé­nek meg­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tot […] Nem lesz tit­kos dip­lo­má­cia és nem lesz háború!”19
A Ha­tár­szé­li Új­ság­ból prog­ram­sze­rű­en ki­emel­he­tők az ung­vá­ri ma­gyar köz­sze­rep­lő­ket fog­lal­koz­ta­tó leg­főbb kér­dé­sek. Ma­gyar Bá­lint ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta ün­nep­sé­gen fo­gal­maz­ta meg a ma­gya­rok szá­má­ra új hely­ze­tet: „Volt idő, ami­kor mikivülünk tu­laj­don­kép­pen más nem is volt. Csi­nál­tuk a kul­tú­rát, az ókor sö­tét éj­je­le után hir­det­tük a »sz­abad­ság«, »testvériség« esz­mé­jét […] de jött az el­len­ség és azt mond­ta: ő hoz­za az iga­zi sza­bad­sá­got, ő hoz­za az iga­zi test­vé­ri­sé­get, ő az iga­zi kultúrát”.20 A po­li­ti­kát a ru­szi­nok csi­nál­ják, a ma­gya­rok csak ol­dal­ról szem­lé­lőd­nek, mond­ja Ma­gyar. „Sze­ret­tünk vol­na be­le néz­ni ab­ba a po­li­ti­ká­ba, ame­lyet a ru­szi­nok egy év óta foly­tat­nak […] föl­ke­res­tük a ru­szin po­li­ti­ka egyik kép­vi­se­lő­jét, aki­től egyes kér­dé­se­ink­re szí­ves fel­vi­lá­go­sí­tást kértünk.”21 Meg­in­dult – a sa­ját meg­ha­tá­ro­zá­som­ban, ké­sőbb is an­­nyi­ra jel­lem­ző – ho­mály­ba ve­szés; már nem tud­ják, mi­kor is volt az az ese­mény, ami­hez egy év­vel ko­ráb­ban még a ha­ta­lom­vál­tást kö­töt­ték: „Vá­ro­sunk, mint olyan, utol­já­ra ak­kor sze­re­pelt a po­li­ti­ká­ban, ami­kor azon a bi­zo­nyos ezer­ki­lenc­száz­ti­zen­ki­len­ce­di­ki ja­nu­á­ri vagy feb­ru­á­ri na­pon Moys zsu­pán meg­je­lent a városházán”.22 Az idé­zet­ben, il­let­ve an­nak foly­ta­tá­sá­ban ben­ne van a kö­vet­ke­ző fon­tos elem, a po­li­ti­kai élet­nek a ma­gyar po­li­ti­kai sze­mé­lyi­sé­gek­hez va­ló kö­té­se: „E fen­ti ese­mény óta vá­ro­sunk éle­té­ben po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sú do­log nem igen tör­tént. Úgy lát­szik most kö­vet­ke­zett be az újabb fázis”23 az­zal, hogy a pol­gár­mes­te­ri szék­ben az 1916-tól hi­va­tal­ban le­vő Berze­viczy Ist­vánt kor­mány­biz­tos vál­tot­ta fel. (Mi­köz­ben a lap ja­nu­ár­ban fo­lya­ma­to­san kö­zöl­te Gre­go­ry Zhatkovych kor­mány­zó 30 pon­tos po­li­ti­kai prog­ram­ját.)
A bűn­bak­ke­re­sés konk­rét cso­por­tot tett fe­le­lős­sé a Ma­gyar­or­szág­tól va­ló el­sza­kí­tott­sá­gért. „[…] a volt Ma­gyar­or­szág egyes né­pe­it tu­laj­don­kép­pen az tet­te ál­lam­gyű­lö­lők­ké és ma­gyar­gyű­lö­lők­ké, mert meg­gyű­löl­ték a ma­gyar kor­má­nyok azon po­li­ti­ká­ját, amely a zsi­dó­kat az ő ká­ruk­ra tá­mo­gat­ta, erő­sí­tet­te, be­fo­lyás­hoz engedte.”24 „Kell ne­künk a min­ket meg­ér­tő és bár sa­ját jóvoltukért, de nem el­le­nünk, nem a mi ká­runk­ra fá­ra­do­zó zsi­dó­ság, amely zsi­dó val­lá­sa mel­lett ma­gyar­nak me­ri ma­gát val­la­ni, de nem kell ne­künk a kon­junk­tú­ra­zsi­dó­ság és en­nek se­gít­sé­gé­re sem ref­lek­tá­lunk, mert úgy sem len­ne so­ha ál­dás és ered­mény azon. Nem kell ne­künk a bol­se­vikiekkel ka­cér­ko­dó […] zsi­dó­ság, hogy úton-út­fé­len ha­zug rá­gal­ma­kat ter­jeszt a ma­gyar­or­szá­gi ál­la­po­tok­ról […] mi […] ha ta­lán ke­ve­seb­ben is, de be­csü­let­tel aka­runk itt jo­ga­ink­hoz jut­ni.”25 Sa­já­tos mó­don a cseh­szlo­vák idő­szak­be­li két nép­szám­lá­lás­hoz kap­cso­ló­dó­an a kor­társ ma­gyar vissz­hang­ok sze­rint a ma­gyar­ság szá­má­nak csök­ke­né­sét nem an­­nyi­ra a nép­szám­lá­lás meg­ha­mi­sí­tá­sa, ha­nem sok­kal in­kább a zsi­dó­ság el­kü­lö­nü­lé­se ered­ményezte.26
Meg­in­dult az el­ván­dor­lás. Ung­vá­ron „szo­mo­rú em­be­rek jöt­tek-men­tek […] ké­szü­lőd­tek, bú­csúz­tak […] Bu­da­pest­re mentek”.27 Ta­lá­lunk pél­dát a múlt­ba ré­ve­dés­re, az ősök fel­ma­gasz­ta­lá­sá­ra: „El­men­tem a te­me­tő­be a ma­gya­rok­hoz. […] Ezek már ár­tal­mat­lan ma­gya­rok min­den e vi­lá­gi élő nép szá­má­ra, akik­től nem kell fél­ni a mai idők in­ga­tag em­be­ré­nek. […] A haj­da­ni urak­ból kol­du­sok let­tek, más vi­lág­szel­lem asz­ta­lá­ról éle­tet tengetők”.28 Ezt a faj­ta si­rán­ko­zást a tri­a­no­ni bé­ke ve­ze­ti át a meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan­ság tu­da­to­sí­tá­sá­ból ere­dő új gon­dol­ko­dás fe­lé: „A tri­a­no­ni bé­ke ra­ti­fi­kál­va van. A ha­tá­rok köl­csö­nö­sen el van­nak is­mer­ve. A lég­men­tes el­zá­rás­ra nem lá­tunk okot. Kö­ve­tel­jük a kí­nai fa­lak le­bon­tá­sát, ame­lyek ben­nün­ket sze­ret­te­ink­től s anya­gi ér­de­ke­ink­től el­vá­lasz­ta­nak s kö­ve­tel­jük leg­alább a pos­ta­for­ga­lom megindítását”.29 Az új idő­szá­mí­tás el­kez­dő­dött.

Ma­gyar Jog­párt (1920–1922)

A saj­tó hír­adá­sa sze­rint 1920. jú­ni­us 1-jén Ung­vá­ron meg­ala­kult a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt Kor­láth End­re he­lyi ügy­véd elnök­letév­el.30 A ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és a kis­gaz­da­párt­hoz in­té­zett át­irat ki­mond­ta: „Be­je­lent­jük, hogy Ruszin­szkó te­rü­le­tén Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt né­ven új po­li­ti­kai ma­gyar pár­tot ala­kí­tot­tunk. Ezen po­li­ti­kai párt ala­kí­tá­sá­val azon­ban nem a to­vább ta­go­zó­dás volt a cé­lunk, ha­nem a te­rü­le­ten élő ma­gyar­ság­nak le­he­tő­leg egy tö­meg­ben va­ló tö­mö­rí­té­se. – Ezen cél­ból a párt po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis prog­ram­ját már úgy dol­goz­ta ki, hogy ab­ban mind­két test­vér­párt tag­jai he­lyet fog­lal­has­sa­nak. A prog­ram­ja mind­két ma­gyar test­vér­párt prog­ram­já­val meg­egye­zik. A gaz­da­sá­gi prog­ra­munk ugyan nem öle­li fel a két test­vér­párt gaz­da­sá­gi prog­ram­ját, de az el­len­té­tek nem olya­nok, hogy azok át­hi­dal­ha­tók ne vol­ná­nak”. A jog­párt „fő cél­ja a ru­szinsz­kói ma­gyar­ság­nak egy tö­meg­ben va­ló egye­sí­té­se min­den te­kin­tet­ben, mert csak az ilyen nagy tö­meg­gel le­het a kor­mány­zat­tal szem­ben a ma­gyar­ság jo­ga­it megvédelmezni”.31 A párt prog­ram­ja töb­bek kö­zött ki­mond­ta a ru­szinsz­kói au­to­nó­mia tá­mo­ga­tá­sát, va­la­mint kö­ve­tel­te a vár­me­gyei, a köz­sé­gi és az egy­há­zi au­to­nó­mi­ák vis­­sza­ál­lí­tá­sát; gaz­da­sá­gi té­ren az adó­rend­szer, a föld­bir­tok­re­form ren­de­zé­sét, a kár­ta­la­ní­tást a gaz­da­sá­gi vesz­te­sé­ge­kért; kul­tu­rá­lis té­ren a meg­szün­te­tett is­ko­lák vis­sza­adását.32 „[Z]ászlónk alá hí­vunk rang-, val­lás- ne­mi és osz­tály­kü­lönb­ség nél­kül min­den­kit, ki Pod­karpat­sz­ka Ruszban ma­gyar­nak vall­ja ma­gát. Az új ál­lam­ban – s itt Pod­karpat­sz­ka Rusz te­rü­le­tén sem űz­het a ma­gyar­ság lu­xus­po­li­ti­kát. Nem le­he­tünk té­koz­lók, hogy ma­gyar­ja­in­kat pár­tok­ra hagy­juk szét­fec­sérel­ni.”33
Au­gusz­tus ele­jén a pár­ton be­lül jog­vé­dő li­ga ala­kult, ugyan­csak Kor­láth ve­ze­té­sé­vel. A szer­ve­zet cél­ja „a ma­gyar­ság köz­jo­gi, po­li­ti­kai és köz­ér­de­kű ma­gán­pa­na­sza­i­nak vé­del­me a ha­tó­sá­gok előtt s szük­ség ese­tén a saj­tó út­ján és a par­la­ment­ben”.34
Jú­ni­us 3-án Ung­vá­ron meg­je­lent a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap el­ső szá­ma. A fej­léc sze­rint a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt po­li­ti­kai na­pi­lap­ja. Fe­le­lős szer­kesz­tő: Zom­bo­ry De­zső; szer­kesz­tők: Bol­di­zsár Bol­di­zsár és Rácz Pál; a ki­adá­sért fe­le­lős: az ung­vá­ri Lap­ki­adó Vál­la­lat Rt. 1921. jú­li­us 5-től a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek hi­va­ta­los na­pi­lap­ja lett. He­lyet­te a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt hi­va­ta­los lap­ja az Ung­vá­ri Köz­löny.
1921. no­vem­ber 4-én to­váb­bi ren­del­ke­zé­sig a rend­őr­ség be­til­tot­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt működését.35 Fő fel­ada­tát, „a ma­gya­rok jog­se­gé­lye­zé­sét” ide­ig­le­ne­sen át­vet­te a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szövet­sége.36 Kor­láth End­re párt­ve­zért a kas­sai bör­tön­be szál­lí­tot­ták, ahon­nan két hét múl­va szabadult.37 Ezt kö­ve­tő­en le­mon­dott a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt­ban és a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­ben be­töl­tött ügy­ve­ze­tői tisz­té­ről, „mert il­do­mos­nak tar­tot­ta, hogy bár alap­ta­lan, de min­den­eset­re meg­tör­tént meg­hur­col­ta­tá­sa után a párt­ve­ze­tő­sé­gek­re bíz­za, hogy a jö­vő­ben is al­kal­mas­nak tart­ják-e az ő sze­mé­lyét a po­li­ti­kai vezetés­re”.38 1921. de­cem­ber 31-én Ung­vár­ra ér­ke­zett Edvard Beneš mi­nisz­ter­el­nök, aki­nek a ma­gyar pár­tok kép­vi­se­lői me­mo­ran­du­mot nyúj­tot­tak át, mely­ben töb­bek kö­zött kö­ve­tel­ték a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt be­til­tá­sá­nak vis­sza­vonását.39 Feb­ru­ár­ban a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és a kis­gaz­da­párt par­la­men­ti klub­ja is szor­gal­maz­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt új­bó­li engedé­lyezését.40
1922. áp­ri­lis 11-én Ehren­feld Pé­ter al­kor­mány­zó alá­ír­ta a sta­tá­ri­u­mot meg­szün­te­tő ren­deletet.41 Huber rend­őr­igaz­ga­tó tá­jé­koz­ta­tá­sa: „a párt­éle­tet kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek te­rén mai nap­pal a még itt fenn­ál­ló ma­gyar tör­vé­nyek lép­nek élet­be. […] a sta­tá­ri­um meg­szűn­te­té­sé­vel a po­li­ti­kai pár­tok mű­kö­dé­sé­hez nem lé­vén szük­ség en­ge­dély­re, ter­mé­szet­sze­rű­leg a Ma­gyar Jog­párt is prog­ram­já­nak be­je­len­té­sé­vel meg­kezd­he­ti működését”.42 A Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap hí­rül ad­ta: „fel­tá­madt” az a párt, amely „el­ső­nek mer­te hir­det­ni, hogy csak ma­gya­rok va­gyunk, s min­den ma­gyar­nak le­gyen az bár­mi­lyen ren­dű, ran­gú, fog­lal­ko­zá­sú vagy val­lá­sú, eb­ben a párt­ban he­lye van”.43
1922. no­vem­ber 4-én az ung­vá­ri rend­őr­ség is­mét be­til­tot­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt mű­kö­dé­sét és hi­va­ta­los lap­ját, az Ung­vá­ri Köz­lönyt. A párt ez­zel las­san ele­nyé­szik. Az 1923. au­gusz­tu­sá­ban Ung­vá­ron lét­re­jö­vő Pod­karpat­sz­ka Ruszi Pol­gá­ri Párt­ba (me­ly, a saj­tó sze­rint, a kár­pát­al­jai ma­gyar zsi­dók párt­ja) a Ma­gyar Jog­párt­ból ki­vált ta­gok is be­lép­tek. Árky Ákos, az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­já­nak el­nö­ke úgy nyi­lat­ko­zott, hogy sze­rin­te az új párt „a ma­gyar­ság meg­bon­tá­sá­ra hiva­tot­t”.44 Kor­láth End­re úgy vél­te, „az a kö­rül­mény, hogy a Ma­gyar­or­szá­gon dúlt ál­dás­ta­lan fe­le­ke­ze­ti tu­sa­ko­dás ide nem ha­tolt át, s a ke­resz­tény és zsi­dó fe­le­ke­ze­tek kö­zöt­ti eset­le­ges dif­fe­ren­ci­ák min­dig bé­ké­sen let­tek el­in­téz­ve, a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt prog­ram­já­nak, párt­ve­ze­tő­sé­gem­nek és így je­len­té­keny rész­ben én­ne­kem is ered­mé­nyül tud­ha­tó be. Azok te­hát, akik pár­tom­ból ki­vál­va ma hát­ba tá­mad­nak en­gem, s új pár­tot lé­te­sí­te­nek, ezt a bé­két veszé­lyeztetik”.45
ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja (1921–1927)

A Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja mű­kö­dé­sét a ha­tó­sá­gok 1921. de­cem­ber 7-én en­ge­dé­lyez­ték hi­va­ta­lo­san, bár már az év fo­lya­mán fej­tett ki te­vé­keny­sé­get. Meg­va­ló­sí­tot­ta azt a for­ga­tó­köny­vet, amit a töb­bi ma­gyar párt is: dön­töt­tek a lét­re­ho­zá­sá­ról, el­fo­gad­ták az alap­sza­bá­lyát, a prog­ram­ját, majd úgy­mond elő­írás­sze­rű­en meg­ala­kult, a tör­vé­nyi jó­vá­ha­gyás­nak meg­fe­le­lő­en, mind­ez akár több hó­na­pos kü­lönb­ség­gel. A párt „Ruszinszkó ös­­szes la­kos­sá­ga” ér­de­ké­ben, gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis kö­ve­te­lé­sek mel­lett, töb­bek kö­zött szor­gal­maz­ta a „bé­ke­szer­ző­dés­ben biz­to­sí­tott” au­to­nó­mia meg­adá­sát, „a vár­me­gyei, vá­ro­si, köz­sé­gi, és egy­há­zi au­to­nó­mi­á­nak” vis­­sza­ál­lí­tá­sát és tisz­te­let­ben tartását.46
A párt el­ső nyil­vá­nos sze­rep­lé­sé­re 1921 má­ju­sá­ban ke­rült sor, ami­kor a ru­szinsz­kói ma­gyar pár­tok nagy lét­szá­mú kül­dött­sé­get me­nesz­tet­tek Prá­gá­ba, hogy il­le­té­kes he­lyen ad­ják elő pa­na­sza­i­kat. A köz­tár­sa­sá­gi el­nök be­teg­ség­re hi­vat­koz­va el­há­rí­tot­ta a kül­dött­sé­get, mely má­jus 6-án já­rul­ha­tott Beneš kül­ügy­mi­nisz­ter elé. Az elő­ter­jesz­tés­ből: „Podkarpatska ős­la­kos au­to­nóm párt­já­nak és az au­to­nóm te­rü­le­ten la­kó ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­gé­nek 250 ta­gú kül­dött­sé­ge élénk bi­za­lom­mal és re­mény­ség­gel el­tel­ve je­len­tünk meg kül­ügy­mi­nisz­ter úr, mint az entente ha­tal­mak és a cse­ho-s­zlovák ál­lam kö­zött lét­re­jött St. Ger­mai­ni bé­ke­szer­ző­dés hi­va­tott vég­re­haj­tó­ja előtt oly cél­ból, hogy leg­ége­tőbb kö­ve­tel­mé­nyün­ket elő­ter­jes­­szük. – Két év óta élünk a cse­ho-s­zlovák ál­lam im­pé­ri­u­ma alatt és más­fél év előtt jött lét­re az a szer­ző­dés, mely Pod­karpats­ka Rus ré­szé­re az au­to­nó­mi­át a nagy­ha­tal­mak te­kin­té­lyé­vel biz­to­sít­ja. – Bár e szer­ző­dés ra­ti­fi­kál­va van, még­is szo­mo­rú­an kell lát­nunk, hogy an­nak vég­re­haj­tá­sa fe­lé egyet­len lé­pés sem tör­tént”. Beneš vá­la­szá­ból: „Kárpáto Rus­sia kér­dé­se ad­mi­niszt­ra­tív és ci­vi­li­zá­ció kér­dé­se. Ed­dig a re­ánk bí­zott kér­dé­se­ket mi meg­ol­dot­tuk. Fi­gye­lem­be kell ven­ni Önök­nek, hogy a ro­má­nok csak hó­na­pok múl­va vo­nul­tak ki egyes ré­szek­ből, más­részt hogy a ma­gyar kor­mány el­ha­nya­golt ál­la­pot­ban hagy­ta vis­­sza a ne­künk ítélt te­rü­le­te­ket s óri­á­si mun­ka volt az el­ha­nya­golt is­ko­la ügyét és a hi­gi­é­ni­ai kér­dé­se­ket meg­ol­da­ni. – Kez­det kez­de­té­től kel­lett új­já­épí­té­si mun­kát vé­gez­nünk. Hoz­zá­já­rult még az a kö­rül­mény is, hogy az au­to­nóm te­rü­le­tün­kön nem volt in­tel­li­gen­cia és így a ma­gunk ere­jé­vel kel­lett e mun­kát vé­gez­nünk. […] Ter­mé­sze­tes, csak fo­ko­za­to­san épít­het­jük ki e tar­to­mány au­to­nó­mi­á­ját […] az au­to­nó­mia ki­épí­té­sé­nek nin­cse­nek el­vi, csu­pán tech­ni­kai akadályai”.47
Árky Ákos párt­el­nök szív­ügy­ének tar­tot­ta Ung­vár is­ko­la­ügy­ét. 1921. jú­li­us 28-án az ung­vá­ri ma­gyar gim­ná­zi­um szer­ve­zé­sé­re ala­kult bi­zott­ság jó­vá­hagy­ta az új ma­gyar gim­ná­zi­um szer­ve­ze­ti sza­bály­za­tát és dön­tött ar­ról, hogy a tan­in­téz­ményt ja­va­részt gyűj­tés­ből (ado­má­nyok­ból) fog­ják fenn­tar­ta­ni. A fel­ügye­lő bi­zott­ság el­nö­ké­vé Árkyt vá­lasz­tot­ták meg.48 A szer­ve­ző­ket a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap au­gusz­tus 1-jei szá­má­ban „új Drugeth­ek”-nek ne­vez­te (a 17. szá­zad­ban ke­let­ke­zett tan­in­té­zet ala­pí­tó­ja a Drugeth-­c­salád volt). Au­gusz­tus 2-án Árky az aláb­bi fel­hí­vást tet­te köz­zé: az ung­vá­ri gim­ná­zi­um­ban szep­tem­ber 1-jén csak egy ru­szin nyel­vű el­ső osz­tály in­dul, oda is ru­szin nyel­ven kell fel­vé­te­liz­ni; ez­zel „kez­de­tét ve­szi a jö­vő ma­gyar­ság el­nem­ze­ti­et­le­ní­té­se, ha ide­jé­ben nem vé­de­ke­zünk ezen erő­sza­kos in­téz­ke­dés el­len. […] A jö­ven­dő ma­gyar nem­ze­dék ne­vé­ben ké­rünk min­den­kit […] tá­mo­gas­sa anya­gi­lag az új ma­gyar reál­gim­náz­i­u­mot”.49 A kö­vet­ke­ző év áp­ri­li­sá­ban Árky el­nök­le­té­vel meg­kezd­te mun­ká­ját az ung­vá­ri ma­gyar gim­ná­zi­um szer­ve­ző bizottsá­ga.50 Au­gusz­tus­ban a párt­el­nök sze­mé­lye­sen járt Vavro Šrobár is­ko­la­ügyi mi­nisz­ter­nél, hogy tő­le az ung­vá­ri ru­szin re­ál­gim­ná­zi­um­ban ma­gyar osz­tá­lyok meg­nyi­tá­sá­nak en­ge­dé­lye­zé­sét kér­je.51 Az ered­mény­te­len küz­de­lem­ben a gim­ná­zi­um ügye vé­gül megrekedt.52
1922. ok­tó­ber 7-én meg­ala­kult Antonín Švehla (ag­rár­pár­ti) po­li­ti­ku­sok­ból ál­ló kor­má­nya. Árky párt­el­nök a kö­vet­ke­ző fel­hí­vást tet­te köz­zé: „A me­mo­ran­du­mo­zás, a kér­vé­nye­zés ide­je már le­járt, Ruszin­szkó ős­la­kos­sá­gát bol­do­gí­tó kor­mány­ha­ta­lom és ex­po­nen­se­i­nek er­köl­csi ér­té­ke már an­­nyi­ra is­me­re­tes, hogy jo­ga­ink töb­bé nem ké­rés, ha­nem ha­tá­ro­zott kö­ve­te­lés alak­já­ban ho­zan­dók a je­len­leg ha­ta­lom­ra ju­tot­tak tudomására”.53 1924-ben el­ké­szült Pod­karpat­sz­ka Rusz al­kot­má­nyá­nak ter­vezete.54 Az el­ső kár­pát­al­jai vá­lasz­tá­sok­ra ké­szül­ve, a Ru­szinsz­kói Szö­vet­ke­zett El­len­zé­ki Pár­tok Szö­vet­sé­ge be­reg­szá­szi ülé­sén úgy dön­tött, hogy Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja né­ven ál­lít lis­tát, ami­re a ma­gyar­ság sza­vaz­hat a már­ci­us 16-i vá­lasz­tá­so­kon. (A sza­va­zás lis­ták­ra tör­té­nik, az egyes lis­ták­ra le­adott sza­va­za­tok men­­nyi­sé­ge alap­ján le­het be­ke­rül­ni a tör­vény­ho­zás­ba. A ma­gyar lis­ta a 4-es szá­mú.) Az ülé­sen el­fo­ga­dott ha­tá­ro­zat­ból: „a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek El­nö­ki Ta­ná­csa mint az it­te­ni ma­gyar­ság ed­dig al­kot­má­nyos szer­ve el­ha­tá­roz­za, hogy a Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­já­nak lis­tá­ján sze­rep­lő ös­­szes je­löl­te­ket az it­te­ni ma­gyar­ság meg­vá­lasz­tott kép­vi­se­lő­i­nek kell te­kin­te­ni, akik együtt­vé­ve – szám sze­rint 18-an és azon­kí­vül a Szö­vet­ség ke­be­lé­be tar­to­zó pár­tok el­nö­kei – al­kot­ják a ru­szinsz­kói ma­gyar­ság tá­gabb ér­te­lem­ben vett par­la­men­ti klub­ját. A klub tag­ja­i­nak szá­ma szük­ség sze­rint ki­egé­szít­he­tő a ma­gyar köz­élet te­rén sze­rep­lő más sze­mé­lyek­kel. A klub tag­jai út­ján érint­ke­zést tart fenn a ma­gyar­ság kü­lön­bö­ző párt­ja­i­nak ve­ze­tő­sé­ge­i­vel és ma­gá­val a tö­meg-ma­gyar­ság­gal. En­nek kö­vet­kez­mé­nye­kép­pen a ru­szinsz­kói szö­vet­ke­zett ma­gyar­ság meg­vá­lasz­tott kép­vi­se­lői a fon­to­sabb par­la­men­ti kér­dé­sek­ben res­pek­tál­ni tar­toz­nak a klub ha­tá­ro­za­ta­it. – A kép­vi­se­lő- és sze­ná­tor­je­löl­tek a je­lölt­sé­get el­fo­ga­dó nyi­lat­ko­zat­tal egyi­de­jű­leg egy le­mon­dó nyi­lat­ko­za­tot is kö­te­le­sek alá­ír­ni az eset­re, ha a párt­fe­gye­lem­mel el­len­ke­zés­be jut­ná­nak. […] A klub szék­he­lye Ungvár”.55 A Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja nagyszőlősi vá­lasz­tá­si nagy­gyű­lé­sén Nagy Kál­mán, a kár­pát­al­jai ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt ügy­ve­ze­tő­je töb­bek kö­zött ki­je­len­tet­te: „Ruszinszkó au­to­nó­mi­á­ját föl­ad­ni nem le­het so­ha. A ru­szinsz­kói ma­gyar­ság meg­ta­nul­ta sze­ret­ni más nem­ze­ti­sé­gű test­vé­re­it és ez az ér­zés szül­te meg ben­ne az ős­la­kos­ság au­to­nóm párt­já­nak gon­do­la­tát.” Ha­son­ló szel­lem­ben szó­lalt fel Kör­mendy-Ékes La­jos szloven­szkói ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta par­la­men­ti képviselő.56
Már­ci­us 16-án Kár­pát­al­ján meg­tar­tot­ták az el­ső par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat. (Pót­vá­lasz­tás­ok Cseh­szlo­vá­ki­á­ban.) A ti­zen­há­rom párt­lis­tá­ról 9 kép­vi­se­lőt és 4 sze­ná­tort vá­lasz­tot­tak meg. Az ős­la­kos Párt lis­tá­já­ról Kor­láth End­re lett par­la­men­ti kép­vi­se­lő és Egry Fe­renc sze­ná­tor.
Párt­já­nak ak­tu­á­lis prog­ram­ját Árky a po­zso­nyi Ma­gyar Új­ság­ban így fog­lal­ta ösz­­sze: „A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ke­re­té­ben le­vő el­len­zé­ki po­li­ti­ká­ban és kü­lö­nö­sen a ma­gyar­ság tá­bo­rá­ban, fő­ként két irány­zat ala­kult ki. Az egyik a nem­zet, a má­sik a ke­resz­té­nyek tö­mö­rí­té­sét cé­loz­za. Ruszin­szkóban e két irány­zat fö­lött áll az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja, mely­nek prog­ram­ja az el­len­zé­ki küz­del­met egy­sé­ges és ki­zá­ró­lag az au­to­nó­mia alap­ján ál­ló prog­ram­ra he­lyez­i. – Ez a po­li­ti­ka több mint nem­ze­ti és mint ke­resz­tény po­li­ti­ka. És mert több, al­kal­ma­sabb is ar­ra, hogy az ős­la­kos­ság el­len­zé­ki küz­del­mé­nek mél­tó bá­zi­sa le­gyen. […] Saj­nos, nem ér­tünk még el odá­ig, hogy az egy­sé­ges or­szá­gos el­len­zé­ki po­li­ti­ka küz­dő vo­na­lát ki­épít­het­tük vol­na. […] A re­á­lis élet fog­ja […] meg­hoz­ni azt, amit ma so­kan le­he­tet­len­nek tar­ta­nak, hogy ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és ma­gyar kis­gaz­da, szlo­vák és ru­szin, né­met és ro­mán mind mind egy tá­bor­ba kény­sze­rül­ten váll­vet­ve dol­goz­zék azon, hogy az el­múlt 6 esz­ten­dő­nek a pár­tok­ra sza­ka­dás­ból szár­ma­zó min­den csor­bá­ját ki­küsz­öböl­hes­se. […] Pa­ran­cso­ló szük­ség, hogy ad­dig is, amíg az ős­la­kos­ság ös­­sze nem forr, leg­alább a ma­gyar­ság tá­bo­ra jár­jon elől sa­ját jól fel­fo­gott ér­de­ké­ben […] Kell hogy a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és a ma­gyar kis­gaz­da pár­tok ve­zér­fi­ai meg­ért­sék, hogy úgy szol­gál­ják nem­ze­tünk ér­de­két, ha egy­sé­ges párt­ban foly­tat­ják to­vább a küz­del­met. – Le­het, hogy az egy­ség nem tel­je­sen ide­á­lis és nem is örök, de a pa­ran­cso­ló szük­ség ko­moly kö­ve­te­lé­se. Ha el­ér­tük a kö­zös célt, ha az au­to­nó­mi­ánk­hoz [értsd Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­já­hoz – F. Cs. megj.] és ez­zel kap­cso­lat­ban egyéb jo­ga­ink­hoz hoz­zá­ju­tot­tunk, ha se­gít­sé­günk­kel a prá­gai kor­mány­ba oly fér­fi­a­kat jut­tat­tunk, akik en­nek a köz­tár­sa­ság­nak de­mok­ra­ta be­ren­de­zé­sét nem­csak frá­zis­ként ke­ze­lik, de ko­mo­lyan is ve­szik, ak­kor is­mét rá­érünk azt a lu­xust űz­ni, amely a kü­lön­fé­le vi­lág­né­ze­tek és el­vek kü­lön kul­ti­vá­lá­sá­nak gyö­nyö­rű­sé­gé­ből áll, mert nem fog­ja töb­bé se ma­gyar éle­tün­ket, se gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis hely­ze­tün­ket a ha­ta­lom el­nyo­mó ten­den­ci­á­ja fe­nye­get­ni. – Az el­len­zé­ki pár­tok je­len­le­gi kü­lön po­li­ti­ká­ját lu­xus­po­li­ti­ká­nak tar­tom”.57
Az 1925. évi vá­lasz­tá­sok­ra va­ló fel­ké­szü­lés al­kal­má­val Be­reg­szá­szon a kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok kö­zös vá­lasz­tá­si bi­zott­sá­ga dön­tött ar­ról, hogy a kár­pát­al­jai őslakospár­ti ma­gyar lis­tát egye­sí­tik a szloven­szkói né­met–ma­gyar lis­tá­val (Gaz­dák Szövetsége–Német Iparospárt–Szlovenszkói Né­me­tek és Ma­gya­rok Nem­ze­ti Po­li­ti­kai Párt­ja).58 Kor­láth és Egry is meg­őriz­te man­dá­tu­mát. Árky úgy vél­te: „ne­künk ma­gya­rok­nak el­ső­sor­ban az ed­di­gi is­ko­lai tör­vé­nyek meg­vál­toz­ta­tá­sát és az er­re vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­sek­nek revoká­cióját kell kö­ve­tel­nünk […] a cseh pol­gá­ri pár­tok­kal vagy eset­leg a kor­mán­­nyal kö­ten­dő meg­ál­la­po­dás csak úgy le­het­sé­ges, ha ed­dig ért fá­jó se­be­ink elő­ző­leg ok­vet­len gyógy­ulást nyer­nek, ha leg­alább­is tel­jes kul­tu­rá­lis au­to­nó­mi­á­val bí­runk és er­re nem­csak tár­gyi, de sze­mé­lyi biz­to­sí­té­kot is nyúj­tanak”.59
1926. feb­ru­ár 2-án a kár­pát­al­jai Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt át­ala­kult Ma­gyar Nem­ze­ti Párt­tá, mely­nek el­nö­ke Egry Fe­renc, ügy­ve­ze­tő­je pe­dig Kor­láth End­re lett. Ez utób­bit a to­vább­ra is fenn­ma­ra­dó párt­szö­vet­ség élén Árky vál­tot­ta.60 1926. jú­li­us 3-tól a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap meg­szűnt a kár­pát­al­jai ma­gyar párt­szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­ja len­ni, meg­vált a lap­tól Zom­bo­ry De­zső fő­szer­kesz­tő. Az új­ság ma­gán­tu­laj­don­ba ke­rült. A lap­tu­laj­do­nos Kováts Mik­lós,61 a fő­szer­kesz­tő Árky Ákos („a ma­gyar nem­ze­ti egy­sé­gen is túl­me­nő »ős­lakos egység« esz­mé­jé­nek nagy­te­kin­té­lyű képviselő­je”62), a szer­kesz­tők Rácz Pál és Kováts Mik­lós let­tek.
1927. feb­ru­ár 12-én a Ru­szinsz­kói Ma­gyar El­len­zé­ki Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek be­reg­szá­szi ülé­sén Árky be­je­len­tet­te le­mon­dá­sát – hát­ra­hagy­va a ré­gió au­to­nó­mi­á­já­ra vo­nat­ko­zó elképzelé­seit63 – és át­köl­tö­zött Bu­da­pest­re, ahol 1942-ben halt meg. Ung­vár­tól a volt ka­to­na­tiszt (nyu­gal­ma­zott ez­re­des­ként ér­te a for­du­lat Ung­vá­ron 1919-ben), párt­ve­ze­tő így bú­csú­zott: „Úgy lá­tom, po­li­ti­kai ide­ám meg­va­ló­sít­ha­tá­sá­hoz erőm gyen­ge volt. A fel­ada­tot mint ka­to­na pre­cí­zen ki­je­löl­tem, a stra­té­gi­ai meg­ol­dás­hoz azon­ban mint po­li­ti­kus tá­jé­ko­zat­lan­nak bi­zo­nyul­tam. Nem tud­tam, hogy a po­li­ti­ka stra­té­gi­á­ja nem szá­mok­kal, de egyé­nek­kel dol­go­zik. Nem tud­tam, hogy ez egyé­nek em­be­rek, kik kö­zött van­nak, akik a leg­na­gyobb cé­lo­kat is csak ön­zé­sük szem­üve­gén át né­zik. Nem tud­tam, hogy az el­ső min­den­ben az ér­vé­nye­sü­lés, a ha­ta­lom eny­het nyúj­tó ár­nyé­ka: az ál­lás, a va­gyon, a tár­sa­dal­mi bi­zo­nyos­ság, az el­he­lyez­ke­dés, a köz­éle­ti nagy­ság­gá va­ló eme­lőd­he­tés. Nem tud­tam, hogy mind­ez a tö­rek­vés a leg­kü­lön­bö­zőbb vi­lág­szem­lé­le­ti esz­mék bűvködébe van be­bur­kol­va s hogy az ér­vé­nye­sü­lést ke­re­sők­re néz­ve e bűvködök – az ukra­jiniz­mus, a kom­mu­niz­mus, a ci­o­niz­mus, a szo­ci­a­liz­mus, a kis- és nagy­orosz irány­zat s mind­ezek szol­gá­ló­ja a saj­tó­sza­ba­dos­ság, ép­pen olyan meg­vál­tást hoz­ha­tó esz­mék hir­de­tő­ik ré­szé­re, mint ne­kem, az ál­mo­do­zó­nak, az ős­la­kos­ság egye­sí­té­sé­nek gon­do­lata”.64 Párt­ja, az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja ve­le együtt el­tűnt a po­li­ti­kai pa­let­tá­ról.

Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt (1920–1936)

A Ma­gyar Jog­párt és az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja spe­ci­fi­ku­san kár­pát­al­jai párt volt. Ez­zel szem­ben a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták és a kis­gaz­dák az ún. or­szá­gos párt ru­szinsz­kói ke­rü­le­te­ként mű­köd­tek, igye­kez­ve meg­tar­ta­ni önál­ló­sá­gu­kat. Az 1920-tól Lel­ley Je­nő, 1925-től Szül­lő Gé­za, 1932-től Es­ter­házy Já­nos ve­zet­te Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt ru­szinsz­kói ke­rü­le­te hi­va­ta­lo­san 1920 au­gusz­tu­sá­tól mű­kö­dött. A párt 1919-ben ki­adott pro­gram­ja65 szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi kö­ve­te­lé­se­ket fo­gal­ma­zott meg, a ke­resz­tény szel­le­mi­ség je­gyé­ben. A párt szer­ve­ző­bi­zott­sá­gát Ma­gyar Bá­lint irá­nyí­tot­ta; el­nök­ké Ke­re­kes Ist­ván or­vost vá­lasz­tot­ták meg, aki ezt a tisz­tét vé­gig meg­tar­tot­ta; az ügy­ve­ze­tő Nagy Kál­mán volt (ko­ra­be­li ál­ta­lá­nos struk­tú­ra, hogy a po­li­ti­kai el­nök mel­lett ügy­ve­ze­tő el­nök te­vé­keny­ke­dik). Az OKP kár­pát­al­jai ke­rü­le­te az 1924-ben a pár­ton be­lül ki­rob­bant csa­tá­ro­zás so­rán, mely a ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­kö­rök uta­sí­tá­sá­nak meg­fe­le­lő­en a ke­mé­nyebb el­len­zé­ki vo­na­lat kö­ve­tő ke­le­ti cso­port és a Prá­gá­val szem­be­ni po­li­ti­ka eny­hí­té­se mel­lett hi­tet te­vő nyu­ga­ti cso­port kö­zött rob­bant ki, az utób­bi­ak­kal, az­az Lel­ley Je­nő­vel szem­ben fog­lalt állást,66 bár Kor­láth meg­fo­gal­maz­ta kü­lön­vé­le­mény­ét, mi­sze­rint a Szen­tiványi ál­tal szor­gal­ma­zott ma­gyar egy­ség kí­vá­nal­ma nem elég­sé­ges, ha­nem ős­la­kos egy­ség­re kell tö­re­ked­ni, az­az „a szloven­szkói és ru­szinsz­kói ős­la­kók párt­ja­i­nak egy­sé­gét” kell megteremteni.67
A párt hi­va­ta­los lap­ja a Kár­pá­ti Nap­ló volt, mely 1921 áp­ri­lis vé­gén meg­szűnt, he­lyé­be má­jus 8-tól a Ha­tár­szé­li Új­ság lé­pett, me­lyet Ma­gyar Bá­lint lap­tu­laj­do­nos­tól meg­vá­sá­rolt a Ru­szinsz­kói Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt.68 A párt­lap fe­le­lős szer­kesz­tő­je Hokky Kár­oly volt. Hokky Ko­lozs­vá­ron és Bu­da­pes­ten vé­gez­te a böl­csész­kart, kö­zép­is­ko­lai ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett Bu­da­pes­ten, majd Kas­sán volt ta­nár, ahon­nan 1919-ben el­bo­csá­tot­ták. 1921-től Nagy­sző­lő­sön a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt fő­tit­ká­ra, 1928-tól a párt ügy­ve­ze­tő­je – mi­u­tán Nagy Kál­mán le­mon­dott. A ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták kap­cso­la­to­kat tar­tot­tak fenn a szak­szer­ve­ze­tek­kel, il­let­ve a ma­gya­ro­kon kí­vül ru­szin és ro­mán ta­gok­kal is ren­del­kez­tek. A Ru­szinsz­kói Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt „köz­pont­ja” Nagy­sző­lős, ahol párt­na­po­kat tar­tot­tak. Az 1929-es par­la­men­ti és sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val a kár­pát­al­jai „ma­gyar lis­tá”-ról je­lölt­je, Hokky Kár­oly nye­ri el a par­la­men­ti szé­ket, 1935-től pe­dig sze­ná­tor. (1938 őszén a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Nem­ze­ti Ta­nács ve­ze­tő­sé­gé­nek tag­ja, 1939-től a ma­gyar par­la­ment kép­vi­se­lő­je, a há­bo­rú vé­gén a ten­ge­ren­túl­ra emig­rál.)
Hokky a prá­gai tör­vény­ho­zás­ban el­ső­sor­ban a ma­gyar is­ko­la­ügyet szor­gal­maz­ta. Fel­pa­na­szol­ta töb­bek kö­zött, hogy Kár­pát­al­ján ke­vés a ma­gyar óvo­da, azok több­sé­ge is fe­le­ke­ze­ti fen­ntartású;69 a ma­gyar is­ko­lák szá­ma nem fe­lel meg a ma­gyar la­kos­ság nép­szám­lá­lás sze­rin­ti arányá­nak;70 szó­vá tet­te, hogy csu­pán a be­reg­szá­szi ru­szin gim­ná­zi­um­nak van ma­gyar tagozata;71 in­ter­pel­lált a volt ung­vá­ri ka­to­li­kus ma­gyar gim­ná­zi­um vis­sza­adása,72 a nagyszőlősi ma­gyar pol­gá­ri is­ko­la meg­nyi­tá­sa ügyében;73 alá­írás­gyűj­tést szer­ve­zett an­nak ér­de­ké­ben, hogy ma­gyar ta­ní­tó­kép­ző nyíl­jon „ar­ra al­kal­mas vá­ros­ban Szloven­szkó vagy Kár­pát­al­ja területén”.74 Sze­rin­te a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság már az­zal is elé­ge­dett len­ne, ha an­­nyi ma­gyar óvo­dá­ja, ele­mi, pol­gá­ri és kö­zép­is­ko­lá­ja len­ne, mint ahány cseh/szlo­vák van a tar­tomány­ban.75 Ezen­kí­vül több íz­ben fog­lal­ko­zott a nyel­vi jo­gok kérdésével,76 va­la­mint a mára­marosi cseh­szlo­vák–ro­mán ha­tár­kér­dés ren­de­zé­sé­nek ügyév­el.77 Vé­del­mé­be vet­te a meg­él­he­té­si csem­pé­szést: „A kár­pát­al­jai ma­gyar határ­men­ti la­kos­ság ín­sé­ge köz­is­mert tény. Az esz­ten­dők óta is­mét­lő­dő rossz ter­més foly­tán a la­kos­ság meg­él­he­té­se nincs biz­to­sít­va. […] a mun­ka­nél­kü­li­ek ha­tal­mas tö­me­ge […] a leg­sú­lyo­sabb nyo­mor­ral küzd. Kár­pát­al­ja nép­ének har­mad­ré­sze el­lá­tat­lan, akik min­den igye­ke­ze­tük mel­lett sem ké­pe­sek mun­ká­hoz, ke­re­set­hez jut­ni […] a […] la­kos­ság egy ré­sze […] a szük­ség kény­sze­ré­nek nyo­má­sa alatt a szom­szé­dos ma­gyar te­rü­le­tek­ről hoz át élel­mi­sze­re­ket […] El­is­me­rem, hogy a kár­pát­al­jai ín­sé­ge­sek, ami­kor ily mó­don gon­dos­kod­nak ma­guk­ról, nem jár­nak a tör­vény út­ján, de cse­le­ke­de­tük nem je­lent oly ve­szélyt az ál­lam ér­de­ke­i­re, hogy ezért éle­tük­kel kell­jen fi­zet­ni­ük. Már­pe­dig a kár­pát­al­jai határ­men­ti la­kos­ság ín­sé­ge­sei kö­zül nem egy nyo­mor­gó éle­tét ol­tot­ta ki a pénz­ügy­őrök golyó­ja”.78 Bár párt­ja a cseh­szlo­vák idő­szak­ban fon­tos­nak tar­tot­ta az au­to­nó­mia ügyét, a Te­le­ki Pál-fé­le au­to­nó­mia­vi­ták so­rán az egyet­len volt az érin­tett kár­pát­al­jai po­li­ti­ku­sok, köz­éle­ti sze­mé­lyi­sé­gek kö­zött, aki nem nyil­vá­ní­tott véleményt.79
A Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt „test­vér­párt”-ja volt a kis­gaz­dák­nak, „a két párt tu­laj­don­kép­pen egy­mást ki­egé­szí­ti”, ál­lí­tot­ta a kor­társ vélemény.80

Kis­gaz­da-, Kis­ipa­ros és Föld­mű­ves Párt (1921–1926)

1920. feb­ru­ár 17-én Ko­má­rom­ban meg­ala­kult az Or­szá­gos Ma­gyar Kis­gaz­da­párt. Az el­ső köz­gyű­lés­re 1920. má­jus 24-én ke­rült sor, ami­kor új ne­vet fo­gad­tak el: Or­szá­gos Ma­gyar Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt. A párt el­nö­ké­vé Szen­tiványi Jó­zse­fet vá­lasz­tot­ták.
A párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek lét­re­jöt­té­ig sa­já­tos út ve­ze­tett, amely nem kö­vet­te a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta for­ga­tó­köny­vet: 1920. jú­ni­u­sá­ban Ung­vá­ron meg­ala­kult az Ung Me­gyei Kis­gaz­da­párt (el­nök: Egry Fe­renc, kisge­jő­ci harangön­tő),81 jú­li­us­ban pe­dig Be­reg­szász­ban a Bereg Me­gyei Kis­gaz­da­párt (el­nök: Rátz Mik­lós, badalói re­for­má­tus lelkész).82 Ok­tó­ber­ben az or­szá­gos párt pöstyéni ve­ze­tő­sé­gi ülé­sén Szen­tiványi ki­je­löl­te a kö­ve­ten­dő utat: „hogy a szloven­szkói és ru­szinsz­kói ma­gyar po­li­ti­ka sza­kít­son az ed­di­gi gon­dol­ko­dás­sal s he­lyez­ked­jék re­á­lis alap­ra […] az áb­rán­dok szö­vé­se he­lyett a ko­moly mun­ka ve­gye kez­de­tét és a ma­gyar­ság lét­ér­dek­ében ki­fej­les­­szük az ön­vé­del­met. A párt min­den ere­jé­vel és a párt­agi­tá­ció ös­­szes esz­kö­ze­i­vel igye­kez­ni fog a köz­tu­dat­ba be­le­vin­ni az ön­vé­de­lem szük­sé­ges­sé­gé­nek gon­do­la­tát s en­nek ér­de­ké­ben szük­sé­ges­nek tart­ja az ös­­szes szloven­szkói és ru­szinsz­kói ma­gyar pol­gá­ri pár­tok egy­sé­ges mun­ká­ját. Mint a szél­ső ke­resz­tény és li­be­rá­lis-ra­di­á­lis irány­za­tok kö­zött ál­ló kö­zép­párt fel­ada­tá­nak te­kin­ti, hogy az ed­dig szét­ta­golt és kü­lön ak­ci­ó­kat vég­ző ma­gyar pol­gá­ri pár­tok kö­zött igye­kez­zék meg­te­rem­te­ni az együttműködést”.83 No­vem­ber 18-án Egry nyílt le­vél­ben for­dult a Bereg me­gyei kis­gaz­dák­hoz, mely­ben töb­bek kö­zött ki­fej­tet­te: „A ma­gyar pár­tok ung­vá­ri ve­ze­tő­sé­ge már­is meg­mu­tat­ta az utat. Együtt ül­nek, együtt ta­nács­koz­nak Ung­vá­ron a Gaz­da­párt, a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt s a Jog­párt meg­bí­zot­tai. – Kö­ves­sé­tek pél­dá­ju­kat és ért­sük meg egy­mást min­de­nütt, ahol egy­nél töb­ben meg­je­le­nünk a ma­gyar­ság ja­vá­ra és mind­an­­nyi­unk boldogságára”.84 Ilyen előz­mé­nyek után 1921. ja­nu­ár 16-án Be­reg­szász­ban ta­nács­koz­tak a be­re­gi, a mára­marosi és az ugoc­sai kül­döt­tek. Meg­je­lent töb­bek kö­zött Szen­tiványi Jó­zsef, va­la­mint Egry Fe­renc. Az ülé­sen ki­mond­ták az Or­szá­gos Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt ru­szinsz­kói ke­rü­le­té­nek meg­ala­ku­lá­sát, amely­be azon­ban az Ung me­gyei kis­gaz­dák nem lép­tek be, mind­azo­nál­tal el­nök­ké Egry Fe­ren­cet vá­lasz­tot­ták meg, aki a for­du­lat előtt a Füg­get­len­sé­gi Párt ak­ti­vis­tá­ja volt. A párt­prog­ram töb­bek kö­zött ki­mond­ta: tá­mo­gat­ni kí­ván­ják a kis- és kö­zép­gaz­dá­kat, kö­ve­te­lik a sza­bad ke­res­ke­de­lem vis­­sza­ál­lí­tá­sát, a ha­tá­rok meg­nyi­tá­sát a ke­res­ke­de­lem cél­ja­i­ra, fel­vál­lal­ják a fa­lu kul­tu­rá­lis fel­eme­lé­sé­nek ügyét, erő­fe­szí­té­se­ket tesz­nek, hogy szö­vet­ke­ze­ti úton me­ző­gaz­da­sá­gi hi­tel­hez jut­has­sa­nak. Ha­tá­ro­zat­ban mond­ták ki, hogy moz­gal­mat in­dí­ta­nak az Ung vár­me­gyé­ből Szloven­szkóhoz csa­tolt köz­sé­gek (Kár­pát­al­já­hoz tör­té­nő) vis­­sza­csa­to­lá­sa ér­de­ké­ben az­zal a cél­lal, hogy meg­szűn­tes­sék az eb­ből ke­let­ke­zett ká­ros gaz­da­sá­gi helyzetet.85 A kár­pát­al­jai kis­gaz­da­párt saj­tó­or­gá­nu­ma a Be­re­gi Hír­lap, 1922 má­ju­sá­tól a Kár­pát­al­jai (1926-tól Ru­szinsz­kói, 1930-tól Kár­pá­ti) Ma­gyar Gaz­da (Be­reg­szász).
1921 feb­ru­ár­já­ban Egry ar­ról be­szélt a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap­ban, hogy: „Az együtt élők és egy­más­sal kar­ölt­ve ha­lad­ni aka­rók csak úgy le­het­nek bé­ké­ben, ha ma­gát mind­egyik egyen­lő­nek érez­he­ti, csak úgy él­het­nek bé­ké­ben, ha nincs anyag a ke­se­rű­ség­re, az összeveszés­re”.86 Szen­tiványi és Kör­mendy-Ékes La­jos sze­mé­lye­sen utaz­tak Ung­vár­ra, hogy „az Ung Me­gyei Ma­gyar Kis­gaz­da­pár­tot új­ra szer­vez­ve be­kap­csol­ják az Or­szá­gos Ma­gyar Kis­gaz­da, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt­ba, amely párt ma­gá­ba fog­lal­ja Szloven­szkó ös­­szes ma­gyar kis­gaz­da, kis­ipa­ros és föld­mun­kás né­pét és Ruszin­szkó­nak Bereg, Ugoc­sa, Mára­maros­ban la­kó, ma­gát ma­gyar­nak ér­ző kö­zön­sé­gét. – Egye­dül Ung me­gye van még hát­ra, hogy ezen csat­la­ko­zás­sal az egész ma­gyar tár­sa­da­lom egy­be­for­rasz­tá­sát betetőzze”.87
A rá­be­szé­lés ha­tott, ám rög­tön utá­na meg­kez­dő­dött a ru­szinsz­kói ke­rü­le­ten be­lü­li ta­go­zó­dás, el­len­tét­ben a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta (és a töb­bi ma­gyar) párt struk­tú­rá­já­val, ahol csak te­le­pü­lé­si alap­szer­ve­ze­tek lé­tez­tek, az or­szá­gos párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­te nem ta­go­zó­dott to­váb­bi alk­erületekre. 1921 jú­li­u­sá­ban az ungi szer­ve­zet (el­nök: Isaák Imre),88 1922 no­vem­be­ré­ben Nagy­sző­lő­sön a mára­maros–u­goc­sai szer­ve­zet (el­nök: Peleskey Sán­dor)89 mond­ta ki lét­re­jöt­tét. Ez a struk­tu­rá­lis elem át­örö­kí­tő­dött a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt­ba is. A Kis­gaz­da­párt­nak több al­el­nö­ke, va­la­mint fő­tit­ká­ra volt. A pár­ton be­lü­li te­rü­le­ti ta­go­zó­dást vis­­sza­tük­röz­te a vá­lasz­tói ma­ga­tar­tás is. Az 1923. évi köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val Egry Fe­renc Pár szó a ma­gya­rok­hoz c. köz­le­mé­nyé­ben ki­fej­tet­te: a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon az ungi ma­gyar­ság el­is­me­rés­re mél­tó ös­­sze­fo­gás­ról tett ta­nú­bi­zony­sá­got, ám a bereg–u­goc­sai ma­gyar­ság saj­nos hi­telt adott a ma­gyar­el­le­nes agi­tá­ci­ó­nak (ar­ra utal, hogy szim­pa­ti­zált a Kár­pát­orosz Köz­tár­sa­sá­gi Föld­mű­ves Párt­tal). Egry fáj­lal­ja, hogy: „csak a ma­gyar az, amely nem tart össze”.90 Tö­rés­vo­nal a ma­gyar pár­tok kö­zött is fenn­állt, me­lyet Kor­láth End­re, a Szö­vet­ke­zett Ma­gyar El­len­zé­ki Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek ügy­ve­ze­tő­je egyik fel­szó­la­lá­sa is bí­rál: „ha bi­zo­nyos te­kin­tet­ben ta­lán el­len­té­te­sek is gaz­da­sá­gi ér­de­ke­ink, még­is le­gyünk min­dig egyek […] Ne hall­gas­sunk azok­ra az uszí­tók­ra, akik azt mond­ják, hogy a kis­gaz­da­pár­ti ma­gyar nem le­het együtt a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta ma­gyar­ral, vagy hogy a kis­gaz­da­pár­ti ma­gyar nem le­het együtt a li­be­rá­lis jog­pár­ti ma­gyar­ral, vagy – amint azt kü­lö­nö­sen sze­re­tik az uszí­tók han­goz­tat­ni – a li­be­rá­lis ma­gyar nem fér­het meg ab­ban a Szö­vet­ség­ben, amely­ben a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta ma­gyar van”.91 Má­sutt: „ma nem az a fon­tos, hogy ki me­lyik ma­gyar párt­ban van, ha­nem az, hogy min­den­ki, aki ma­gyar­nak vall­ja ma­gát, ben­ne le­gyen va­la­me­lyik ma­gyar párt­ban”.92
Egry Fe­renc kis­gaz­da­pár­ti el­nök­ként a hely­ben po­li­ti­zá­lást he­lyez­te elő­tér­be: köz­ben­járt és meg­ál­la­po­dás­ra ju­tott a kár­pát­al­jai kor­mány­zó­val a ga­bo­na­rek­vi­rá­lás ügyében;93 fo­lya­ma­tos tö­rek­vé­se volt az egy­ko­ri Ung vár­me­gye egy­sé­gé­nek meg­bon­tá­sá­ból ere­dő le­he­tet­len gaz­da­sá­gi hely­zet or­vos­lá­sa, amely­nek más meg­ol­dá­si mód­ja nem le­het, mint az, hogy a Kaposi já­rást Szloven­szkótól csa­tol­ják át Kár­pát­al­já­hoz („Ung me­gye az ungiaké!”).94 Til­ta­ko­zott az el­len, hogy cseh te­le­pe­se­ket hoz­za­nak a bátyui Lónyai-bir­tokra és a tisza­sala­m­oni Odescalchi-bir­tokra,95 va­la­mint, hogy Ung­vár­hoz csa­tol­ják a kör­nye­ző te­le­pü­lé­se­ket, ne­ve­ze­te­sen Rad­ván­cot, Alsó­domonyát, Gerényt96 stb. A Kis­gaz­da­párt­hoz fű­ző­dik, hogy 1923-tól kez­dő­dő­en min­den év ele­jén Be­reg­szász­ban Or­szá­gos Ma­gyar Bált ren­dez­tek (ez volt „a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság leg­na­gyobb és leg­je­len­tő­sebb tár­sas össze­jövetele”97). A ha­gyo­mányt át­vet­te a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt. Az utol­só bál­ra 1937-ben ke­rült sor (1939-ben és 1940-ben Ti­sza­há­ti Ma­gyar Bál volt a vá­ros­ban).
Ko­ráb­bi moz­go­ló­dá­sok után 1925. áp­ri­lis 8-án a be­reg­szá­szi kis­gaz­da­pár­ti ve­ze­tők írás­ban je­len­tet­ték be csat­la­ko­zá­su­kat Szen­tiványi moz­gal­má­hoz azon a gyű­lé­sen, amely­re azon­ban nem hív­ták meg Egry­t. „Mi a ru­szinsz­kói ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal en­ged­mé­nyek, sok­szor ön­fel­ál­do­zás árán is, min­dig test­vé­ri jó vi­szonyt igye­kez­tünk fenn­tar­ta­ni, de azért már most ki kell je­len­te­nünk, hogy aki nem lesz ben­ne az egy­sé­ges ma­gyar párt­ban, eb­ben a min­den jó ma­gyart be­fo­gad­ni kész és hi­va­tott szent haj­lék­ban – azok­ban mi po­li­ti­kai el­len­fe­let fo­gunk lát­ni ak­kor is, ha ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­tá­nak hív­ják őket.”98 Áp­ri­lis 18-án Ung­vá­ron a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek ve­ze­tő­sé­ge és az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­já­nak par­la­men­ti klub­ja ki­mond­ta: a kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­ge tisz­te­let­ben tart­ja az ún. ér­sek­új­vá­ri egyez­ményt, s egye­dül az en­nek alap­ján lé­te­sí­tett Párt­kö­zi Ve­zér­lő Bi­zott­sá­got tart­ja il­le­té­kes­nek a ma­gyar po­li­ti­ka irá­nyí­tá­sá­ban. Ezért a kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­ge nem fog­lal ál­lást az egy­sé­ges ma­gyar párt ügyé­ben, ha­nem min­den­ben a Párt­kö­zi Ve­zér­lő Bi­zott­ság dön­té­sé­nek és irá­nyí­tá­sá­nak ve­ti alá ma­gát. Az ülé­sen ven­dég­ként részt vett Szen­tiványi Jó­zsef kis­gaz­da­pár­ti el­nök, aki ki­fej­tet­te, hogy: „csak erős és nem­ze­ti ala­pon va­ló tö­mö­rü­lés­sel le­het az ide­zárt ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis meg­ma­ra­dá­sát biz­tosí­tani”.99 Áp­ri­lis 26-án Egry Fe­renc, az or­szá­gos kis­gaz­da­párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek el­nö­ke „meg­nyug­ta­tó sza­vak­kal” for­dult párt­ja alap­szer­ve­ze­te­i­hez: „meg le­het ál­la­pí­ta­ni, hogy vál­ság ninc­s, nem is volt. Ta­lán le­het­ne mon­da­ni, hogy az egész fél­re­tö­rés jó­rész­ben az egyé­ni tü­rel­met­len­ség és ki­sebb rész­ben az egyé­ni ön­ér­dek szü­le­mé­nye. […] Az ung­vá­ri gyű­lés [1925. áp­ri­lis 18-án – F. Cs. megj.] min­ta­ké­pe volt a meg­gon­do­lt­ság­nak”.100

Ma­gyar Nem­ze­ti Párt (1926–1936)

1925. ok­tó­ber 13-án az Or­szá­gos Kis­gaz­da­párt fel­hí­vás­sal for­dult Szloven­szkó és Kár­pát­al­ja ma­gyar­sá­gá­hoz, hogy „al­kos­sák meg azt a pár­tot, mely min­den ma­gyar be­fo­ga­dá­sá­ra al­kal­mas” füg­get­le­nül tár­sa­dal­mi vagy fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sá­tól, az­az tá­mo­gas­sák Szen­tiványi Jó­zsef kez­de­mé­nye­zé­sét a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt lét­re­ho­zá­sá­ra. Ez a párt a ma­gyar­ság po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek szi­lár­dí­tá­sá­ra hi­va­tott, s to­vább­ra is fent kí­ván­ja tar­ta­ni a párt­szö­vet­sé­gi vi­szonyt a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt­tal.101 Ok­tó­ber 18-án Ér­sek­új­vá­ron az Or­szá­gos Kis­gaz­da­párt Ma­gyar Nem­ze­ti Párt né­ven ala­kult új­já Szen­tiványi el­nök­le­té­vel. Az egyik al­el­nök Egry Fe­renc lett. Az ülé­sen fel­ol­vas­ták Kor­láth End­re, a kár­pát­al­jai ma­gyar párt­szö­vet­ség ügy­ve­ze­tő­je tá­mo­ga­tó lev­elét.102 Az új párt lét­re­ho­zá­sá­val a fő cél a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­se volt, mi­u­tán a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt bel­ső vál­sá­got élt át és érez­he­tő­en csök­kent az egyet­len tár­sa­dal­mi ré­te­get kép­vi­se­lő kis­gaz­dák be­fo­lyá­sa is. Szen­tiványi Jó­zsef az egész ma­gyar­ság ér­de­ke­it vé­dő párt elé ket­tős célt he­lye­zett: a né­metori­en­tá­ci­ót és a re­ál­po­li­ti­kát, az­az bi­zo­nyos elő­nyö­kért a kor­mány­párt­ok­kal is együtt kell mű­köd­ni. Bár Szen­tiványi a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­tá­kat is az új tá­bor­ban akar­ta tud­ni, ám Lel­ley el­len­ke­zett. A két párt a vá­lasz­tá­si együtt­mű­kö­dés­ről sem tu­dott egyez­ség­re jut­ni – bár Bu­da­pest ezt szor­gal­maz­ta. Az MNP és az OKP kü­lön in­dult. A Sze­pe­si Né­met Párt­tal szö­vet­ke­ző MNP szer­zett több man­dá­tu­mot, s en­nek a klub­nak lett tag­ja a ru­szinsz­kói ma­gyar pár­tok kö­zös kép­vi­se­lő­je is: Kor­láth a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Párt­szö­vet­ség je­lölt­je volt.103
1925. ok­tó­ber 21-re a kár­pát­al­jai kis­gaz­da­párt Be­reg­szász­ba ta­nács­ko­zás­ra hív­ta egy­be a ma­gyar pár­tok ve­ze­tő­it. Kor­láth End­re nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő ki­fej­tet­te, hogy: „az egy­sé­ges, váll­ve­tett mun­ka ér­de­ké­ben, de meg a vá­lasz­tá­si harc si­ke­res le­foly­ta­tá­sa cél­já­ból is, szük­sé­ges, hogy a ru­szinsz­kói el­len­zé­ki pár­tok, a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt ki­vé­te­lé­vel, a nem­ze­ti gon­do­lat alap­já­ra he­lyez­ked­ve Ru­szin­sz­kói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt név alatt men­je­nek a vá­lasz­tá­si küz­de­lem­be […] a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal to­vább­ra is párt­szö­vet­sé­get al­kot­va ha­lad­jon azon cél fe­lé, amely az itt élő ma­gyar­ság és ős­la­kos­ság min­den irá­nyú ér­vé­nye­sü­lé­sé­hez vezet”.104
1926. feb­ru­ár 2-án a kár­pát­al­jai kis­gaz­da­párt vá­laszt­má­nyi gyű­lést tar­tott Be­reg­szász­ban. Kor­láth End­re kép­vi­se­lő elő­ter­jesz­tet­te a Szen­tiványi Jó­zsef­fel foly­ta­tott tár­gya­lá­sok ered­mé­nyét a kár­pát­al­jai Ma­gyar Nem­ze­ti Párt meg­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó­an. A vá­laszt­mány ki­mond­ta, hogy: „a ru­szinsz­kói ke­rü­let az or­szá­gos ma­gyar kis­gaz­da, föld­mű­ves és kis­ipa­ros párt prog­ram­já­nak, szer­ve­ze­te­i­nek, cí­mé­nek fenn­tar­tá­sa mel­lett po­li­ti­kai küz­del­mét az or­szá­gos po­li­ti­ká­ban a ma­gyar nem­ze­ti párt lo­bo­gó­ja alatt vi­szi to­vább, mint an­nak ru­szinsz­kói ke­rü­le­te, mert szük­sé­ges­nek lát­ja a vá­ro­si ipa­ros­ság és ke­res­ke­dő­vi­lág ere­jé­nek fel­hasz­ná­lá­sá­val po­li­ti­kai ha­tal­mát na­gyob­bí­ta­ni, küz­del­mét ha­té­ko­nyab­bá ten­ni”.105 A kár­pát­al­jai Ma­gyar Nem­ze­ti Párt ve­ze­tő­sé­ge: Egry Fe­renc, el­nök; Kor­láth End­re, ügy­ve­ze­tő. A párt alk­erületei („kör­ze­tei”): ungi, alsóberegi, fel­sőberegi, ugoc­sai, mára­marosi; sa­ját el­nö­kök­kel, ügy­ve­ze­tők­kel. A vá­laszt­mány úgy dön­tött, hogy az MNP to­vább­ra is együtt­mű­kö­dik a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal, fent kí­ván­ja tar­ta­ni az ad­di­gi párt­szö­vet­sé­gi ke­re­tet. A „ru­szinsz­kói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt” és a „szloven­szkói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt” meg­ál­la­po­dott ab­ban, hogy az előb­bi sza­bad ke­zet kap az au­to­nó­mia és a kár­pát­al­jai ad­mi­niszt­rá­ci­ós ügyek­ben.106
1926. szep­tem­ber 4-én Be­reg­szász­ban tar­tot­ták a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek vá­laszt­má­nyi ülé­sét. Tár­gy: a pár­ton be­lü­li szem­ben­ál­lás tisz­tá­zá­sa. A hely­szín­vá­lasz­tás oka, hogy az MNP el­len­zé­ke Be­reg­szász­ban ala­kult ki. Két el­kü­lö­nü­lé­si kí­sér­let tör­tént: el­ső al­ka­lom­mal a leg­utób­bi par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző idő­szak­ban, ami­kor a be­reg­szá­szi­ak a vá­lasz­tá­si szö­vet­ség­gel nem ér­tet­tek egyet; má­sod­szor a nyár fo­lya­mán a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Gaz­da, a párt hi­va­ta­los saj­tó­or­gá­nu­ma kö­rül ala­kult ki vi­ta. A lap­tu­laj­do­nos Ba­kó Gá­bor, a be­reg­szá­szi párt­szer­ve­zet el­nö­ke nem fo­gad­ta el a vá­laszt­mány­nak azt a dön­té­sét, hogy a meg­je­le­nés hely­szí­nét te­gyék át Ung­vár­ra. Er­re a ke­rü­le­ti ve­ze­tés jú­li­us­ban ki­mond­ta, hogy a lap be­le­ol­vad a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap­ba. Au­gusz­tus­ban is­mét meg­in­dult Be­reg­szász­ban a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Gaz­da Kovách Bé­la szer­kesz­té­sé­ben, de el­len­zék­ben Egry Fe­renc­cel és Kor­láth End­ré­vel mint nem a Szen­tivány­i-féle prog­ram kép­vi­se­lő­i­vel. Most, a gyű­lés al­kal­má­val a je­len le­vő Egry és Kor­láth azt bi­zony­gat­ták, hogy Szen­tiványi­val a leg­na­gyobb egyet­ér­tés­ben van­nak. Ibrányi Györ­gy ke­rü­le­ti ügy­ve­ze­tő le­mon­dott, Kovách Bé­la re­vi­de­ál­ta ko­ráb­bi ál­lás­pont­ját, Ba­kó Gá­bor be­teg­ség­re hi­vat­koz­va egy éves sza­bad­sá­got kért, he­lyet­te a párt kör­ze­ti ügy­ve­ze­tő­je Polchy Ist­ván let­t.107 Nem sok­kal ez után a kor­mán­­nyal tár­gya­lá­so­kat foly­ta­tó MNP108 nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lői úgy dön­töt­tek, hogy a költ­ség­ve­tés el­le­ni sza­va­zás­sal nem akar­ják be­fo­lyá­sol­ni a tár­gya­lá­sok me­ne­tét, ezért a sza­va­zá­son nem vesz­nek részt. Kor­láth egye­dü­li­ként az MNP kép­vi­se­lői kö­zül részt vett a költ­ség­ve­tés vég­sza­va­zá­sán és el­le­ne sza­va­zott. El­já­rá­sát a Prá­gai Ma­gyar Hír­lap­ban az­zal in­do­kol­ta, hogy „a kor­mány el­já­rá­sá­ban pár­tunk kö­ve­te­lé­se­i­nek ho­no­rá­lá­sa te­kin­te­té­ben ko­moly­sá­got nem lát­tam”.109 Az MNP-n be­lül Kor­láth volt az egyet­len, aki el­le­nez­te az ak­ti­vis­ta po­li­ti­kát, ami vé­gül is ku­darc­ba ful­ladt. Az ok, hogy a né­met pár­tok a vá­lasz­tá­so­kon szö­vet­sé­ges ma­gya­rok­tól füg­get­le­nül be­lép­tek a kor­mány­ba, és ma­ga a kor­mány is óva­tos volt egy olyan ma­gyar párt­tal, ame­lyi­ket Bu­da­pest­ről irá­nyí­ta­nak. A Rothe­mere-ak­ció is el­le­ne dol­go­zott an­nak, hogy egy utód­ál­lam­ban ma­gyar ak­ti­vis­ta párt működ­jön.110 Egy­ér­tel­mű volt, hogy Kor­láth a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták­hoz húz. „[A] Ma­gyar Nem­ze­ti Párt ki­zá­ró­lag a ma­gyar­ság sa­ját ere­jé­re tá­masz­kod­va akar­ja el­ér­ni, vagy meg­kö­ze­lí­te­ni a kö­zös nagy célt, míg a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt az összes el­nyo­mot­tak tö­mö­rí­té­sé­vel akar ugyan­ezen cél­hoz el­jut­ni.” Int­ran­zi­gens el­len­zé­ki­ség vagy kor­mány­ba lé­pés? Kos­suth vagy De­ák el­ve? Kor­láth sze­rint: „nincs itt még a ki­egye­zés ide­je”.111
Az 1929-es parlamenti és szenátusi választásokra a két magyar pártnak sikerült szövetséget kötni, s közös listát indítani a Szepesi Német Párttal.
A gaz­da­sá­gi vál­ság idő­sza­ka az ir­re­den­ta moz­gal­mak meg­erő­sö­dé­sét hoz­ta.112 1932 jú­ni­u­sá­ban a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek be­reg­szá­szi gyű­lé­sén 38 köz­ség 120 kül­dött­je vett részt. Kor­láth End­re ki­je­len­tet­te: „min­den jó szán­dé­kú em­ber a bé­ke ér­de­ké­ben a /béke/sz­erződések re­ví­zi­ó­ját tart­ja szük­séges­nek”.113
1935-ben a Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap fel­hí­vást adott köz­re, mely­ben töb­bek kö­zött ez ol­vas­ha­tó: „Test­vé­ri sza­vunk a kár­pát­al­jai zsi­dó val­lá­sú ma­gyar­ság­hoz! […] Zsi­dó val­lá­sú ma­gyar test­vé­rek! Itt az utol­só óra! Tér­je­tek vis­­sza ab­ba az ős­la­kos kö­zös­ség­be, amely a ti él­te­tő ele­me­tek is! He­lyez­ked­je­tek vis­­sza a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt po­li­ti­ká­já­nak alapjára!”114
A Kis­gaz­da­párt, majd az MNP el­nö­ke Egry Fe­renc, kisge­jő­ci ha­rang­ön­tő mes­ter volt, aki­nek mű­he­lyét 1793-ban ala­pí­tot­ták. Ha­rang­jai a köz­tár­sa­ság egész te­rü­le­té­re el­ju­tot­tak, Ma­gyar­or­szág­ról is szá­mos ren­de­lést ka­pott. A ki­ál­lí­tá­so­kon rend­sze­rint arany­ér­met nyert. Ke­re­se­té­ből párt­cé­lok­ra és kul­tú­ra­szol­gá­lat­ra is ado­má­nyo­zott, meg­esett, hogy a ha­ran­got in­gyen ad­ta va­la­mely kár­pát­al­jai egy­ház­köz­ség­nek, fe­le­ke­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés nél­kül. Ró­la, Egry Fe­renc­ről, aki a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött Kár­pát­al­ja ta­lán leg­na­gyobb köz­tisz­te­let­nek ör­ven­dő fér­fi­ja volt, „vál­tott egy­más­sal ver­set” az ung­vá­ri Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap ha­sáb­ja­in Mécs Lász­ló és Reményik Sán­dor.115 1924-es és az 1925-ös vá­lasz­tá­so­kon sze­ná­to­ri man­dá­tu­mot nyert. El­ső sze­ná­tu­si be­szé­dé­ben saj­ná­la­tos­nak ne­vez­te, hogy a kor­mány még min­dig nem vál­tot­ta be az au­to­nó­mi­á­ra vo­nat­ko­zó ígé­re­tét, Kár­pát­al­ja ha­tá­ra­it nem a meg­ál­la­po­dá­sok ér­tel­mé­ben von­ták meg, föld­raj­zi és nép­raj­zi ér­te­lem­ben hoz­zá tar­to­zó te­rü­le­te­ket vet­tek el, a rossz er­dő­gaz­dál­ko­dás karsz­to­sí­tás­sal fe­nye­get, fel­ve­tet­te az ál­lam­pol­gár­sá­gi ügyek ren­de­zet­len­sé­gét, az el­bo­csá­tott al­kal­ma­zot­tak és a nyug­dí­ja­sok prob­lé­má­ját, a ma­gyar­ság ne­héz gaz­da­sá­gi hely­ze­tét, rá­mu­ta­tott a val­lá­si élet kusza­ságára.116 A Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Nép­szö­vet­sé­gi Li­ga kár­pát­al­jai el­nö­ki tisz­tét is betöltötte.117 Egry név­nap­já­ra ne­gyed szá­za­don át min­den év­ben Kisge­jőcre za­rán­do­kol­tak a kár­pát­al­jai ma­gya­rok fon­tos sze­mé­lyi­sé­gei. 1934-ben 70. szü­le­tés­nap­ján mint „a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság ősz­be­bo­rult, de még min­dig da­li­ás ve­zé­ré”-t ünne­pelték.118 1939-ben még el­vál­lal­ta a Ba­ross Szö­vet­ség ung­vá­ri szervezetének,119 majd Ung Vár­me­gye Me­ző­gaz­da­sá­gi Bi­zott­sá­gá­nak vezetését.120
Ma­gyar Párt­szö­vet­ség (1920–1936)

A kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok – a Jog­párt, a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt és a Kis­gaz­da­párt – 1920. no­vem­ber 30-án Ung­vá­ron meg­ala­kí­tot­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gét. A ha­tá­ro­zat sze­rint: „a párt­ke­re­te­ket fenn­tart­va egy­más­sal szö­vet­ség­re lép­nek s egy­sé­ges­sé vál­tan, egy­sé­ges irá­nyí­tás alatt har­col­nak a ma­gyar­ság jo­gos törekvé­seiért”.121 El­nök­nek Kor­láth End­rét, tit­kár­nak Paulik Já­nost vá­lasz­tot­ták meg. Kor­láth sze­rint: „ma nem az a fon­tos, hogy ki me­lyik ma­gyar párt­ban van, ha­nem az, hogy min­den­ki, aki ma­gyar­nak vall­ja ma­gát, ben­ne le­gyen va­la­me­lyik párt­ban”.122 A Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap, ek­kor a Jog­párt hi­va­ta­los lap­ja, így kom­men­tál­ta az ese­ményt: „Nem egé­szen úgy, ahogy mi sze­ret­tük vol­na, de meg­szü­le­tett […] a ru­szinsz­kói ma­gyar­ság egy­sé­ge. – A Ruszin­szkó­ba szo­rult négy meg­szab­dalt vár­me­gye ma­gyar­sá­ga vég­re egy­be­fo­gott s kéz a kéz­ben megy a küz­de­lem fe­lé, mely reá itt a ne­héz na­pok­ban vár. – Mi töb­bet sze­ret­tünk vol­na, mint kéz a kéz­ben. Mi egy ke­zet akar­tunk, mely nyíl­tan mu­tas­sa a ma­gyar­ság út­ját. Mi a »pár­tok« jel­ző­it le akar­tuk mos­ni a ma­gyar­ság lo­bo­gó­já­ról s a pár­tok ke­re­te­it le­dönt­ve, egy­sé­ges tá­bor­ban tud­ni a ma­gyart. – Fen­sé­ges gon­do­lat volt szá­munk­ra s hit­tel szol­gál­tuk meg­moz­du­lá­sunk óta an­nak esz­mé­jét. Hi­tünk alap­ja, esz­ménk tar­tal­ma ama pa­ran­csa volt: nem kis­gaz­da, nem ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta, nem szo­ci­ál­de­mok­ra­ta, nem ci­o­nis­ta itt ma a ma­gyar, ha­nem csak ma­gyar. – A »jog­párt« sza­va is csak azért jel­ző szá­munk­ra, mert ve­szen­dő­be in­dult jo­ga­ink meg­men­té­sé­ben a jog szó kap­csol és nem bont. De cé­lun­kért kü­lön pár­tunk­ról is le­mond­tunk vol­na, csak együtt le­gyünk, csak egy kéz mu­tas­sa, mer­re men­jen a ma­gyar. Nem így lett. Egy kéz he­lyett csak kéz a kézben”.123 Paulik sze­rint a ru­szinsz­kói ma­gyar pár­tok együtt­mű­kö­dé­sé­re azért van szük­ség, mert eb­ben rej­lik „a for­rá­sa an­nak az erő­nek, amely ké­pes­sé te­szi a ma­gyar­sá­got ar­ra, hogy a rá kénysz­erített gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis harc­ban győ­ze­lem­re vi­hes­se a ma­gyar­ság lobogóját”.124 Úgy gon­do­lom, a va­la­mi­fé­le egy­ség meg­tes­te­sí­tő­je nem an­­nyi­ra a párt­szö­vet­ség, ha­nem Kor­láth sze­mé­lye volt. A szö­vet­ség so­sem va­ló­sí­tot­ta meg a tel­jes egy­sé­get. „A kü­lön ál­ló pár­tok rá­esz­mél­tek ar­ra, hogy csak együt­te­sen le­het si­ker­rel ne­ki­vág­ni a jö­vő­nek s ez élő gon­do­la­tot, a kü­lön ál­la­mok­ba szórt ma­gyar­sá­gok kö­zül elő­ször Ruszin­szkóban va­ló­sí­tot­ták meg. – Ne­he­zen ment s a szer­vez­ke­dés­nek még ma is van­nak hi­á­nyai. De hi­á­ba, em­be­rek s ezen­kí­vül ma­gya­rok va­gyunk. A ma­gyar­nak pe­dig sok ki­vá­ló­sá­ga mel­lett két rossz tu­laj­don­sá­ga: egyik a »széthúzás ősi átka«, a má­sik a min­dent örök­ké »csak bí­rál­ga­tó ter­mészete«.”125 Kor­láth ak­kor is a Ma­gyar Párt­szö­vet­ség ne­vé­ben be­szélt, ami­kor a csak két lé­te­ző párt­ból az egyik kü­lön vé­le­mé­nyen volt, mint pél­dá­ul az 1925. évi nem­zet­gyű­lé­si vá­lasz­tá­sok előt­t: „az egy­sé­ges, váll­ve­tett mun­ka ér­de­ké­ben, de meg a vá­lasz­tá­si harc si­ke­res le­foly­ta­tá­sa cél­já­ból is, szük­sé­ges, hogy a ru­szinsz­kói el­len­zé­ki pár­tok, a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt ki­vé­te­lé­vel, a nem­ze­ti gon­do­lat lap­já­ra he­lyez­ked­ve Ru­szinsz­kói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt név alatt men­je­nek a vá­lasz­tá­si küz­de­lem­be […] a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal to­vább­ra is párt­szö­vet­sé­get al­kot­va ha­lad­jon azon cél fe­lé, amely az itt élő ma­gyar­ság és ős­la­kos­ság min­den irá­nyú ér­vé­nye­sü­lé­sé­hez vezet”.126
1921. jú­li­us 5-től a szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­ja a Ru­szinsz­kói (1930-tól Kár­pá­ti) Ma­gyar Hír­lap, 1922-ben pe­dig el­in­dí­tot­ta a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Gaz­da Nap­tá­rat „Ruszinszkó és Zemp­lén mag­yarsá­ga”127 szá­má­ra.
1920. de­cem­ber 7-én Ótá­trafüre­den lét­re­jött a Szloven­szkói és Ru­szinsz­kói El­len­zé­ki Pár­tok Kö­zös Bi­zott­sá­ga. Az egyez­te­tő fó­rum­ban az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt, az Or­szá­gos Kis­gaz­da­párt, a Sze­pe­si Né­met Párt, és ami szá­munk­ra kü­lö­nö­sen fon­tos, a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Párt­szö­vet­ség kép­vi­sel­tet­te ma­gát. 1921. feb­ru­ár 14-én Pöstyén­ben meg­ala­kult a csúcs­szerv, a ve­zér­lő bi­zott­ság Kör­mendy-Ékes La­jos el­nök­le­té­vel, akit 1925-ben ki­uta­sí­tot­tak az or­szág­ból, utó­da Bit­tó Dénes.128 A ve­zér­lő bi­zott­ság el­ha­tá­ro­zá­sá­ból 1922 feb­ru­ár­já­ban lét­re­jött a Köz­pon­ti Iro­da, Lo­sonc szék­hel­­lyel, Pet­ro­gal­li Osz­kár igaz­ga­tá­sa mel­lett, aki­nek ha­lá­la után, 1925-től az iro­da Prá­gá­ba tet­te át szék­hely­ét, az igaz­ga­tó Flach­barth Er­nő lett 1929-ig, ami­kor kül­föld­re tá­vo­zott, utá­na az iro­dát fel­szá­molták.129
A kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok igényt tar­tot­tak ar­ra, hogy a hely­ha­tó­ság­ok­kal va­ló egyez­te­té­sek­re ne csak mint párt­szö­vet­sé­get hív­ják meg őket, ha­nem hall­gas­sák meg min­den részt­ve­vő párt véleményét.130 Kor­láth óva in­tet­te a kár­pát­al­jai ma­gyar saj­tót, hogy vé­le­ményt nyil­vá­nít­son a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ka bár­mely meg­nyil­vá­nu­lá­sa tek­in­tetében.131 Va­la­mi­fé­le na­iv hit­tel azt gon­dol­ta, hogy a köz­tár­sa­sá­gi el­nök az, aki­hez bi­za­lom­mal for­dul­hat­nak sé­rel­me­ik or­vos­lá­sa ügyében.132 Ezért a tri­a­no­ni szer­ző­dés be­cik­ke­lye­zé­se kap­csán is an­nak a vé­le­mé­nyé­nek adott han­got, hogy: „meg­ad­juk az ál­lam­nak, ami az ál­la­mé, de nem­ze­ti ön­tu­da­tunk bir­to­ká­ban meg­kö­ve­tel­jük és meg is fog­juk kö­ve­tel­ni azt, ami a miénk”.133 A ki­áb­rán­du­lás, a jó ál­lam­ba ve­tett hit el­vesz­té­se a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sá­nak 10. év­for­du­ló­ja kap­csán vált nyil­ván­va­ló­vá, ami­kor az ung­vá­ri fő­pol­gár­mes­ter ün­ne­pi meg­hí­vó­já­ra Kor­láth a Ma­gyar Párt­szö­vet­ség ne­vé­ben az­zal vá­la­szolt, hogy: „az a fel­sza­ba­du­lás, és az azt kö­ve­tő ál­lam­al­ko­tás, amely a cseh­szlo­vák nem­zet új­ra­é­le­dé­sé­nek alap­ját ad­ta meg, a nagy nem­zet­test­től el­sza­kí­tott és aka­ra­ta el­le­né­re ez ál­lam ha­tá­rai kö­zé zárt ma­gyar­ság szá­má­ra sú­lyos ki­sebb­sé­gi sor­sot ered­mé­nye­zett. […] Ha […] tisz­te­let­ben tart­ja a vi­lág­há­bo­rú után vesz­tes ma­gyar­ság nem­ze­ti ér­zé­se­it, ne kény­sze­rít­se a cseh nem­ze­ti di­cső­ség ün­nep­lé­sé­re és ne sok­szo­roz­za a ma­gyar­ság fáj­dal­mát az­zal, hogy ki­sebb­sé­gi sor­sa 10 éves gyá­szá­ban öröm­ün­ne­pet kell­jen ülnie”.134
1923. má­jus 6-án a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­ge Mun­ká­cson ren­dez­te meg a kor­szak egyet­len „Ma­gyar Nem­ze­ti Kong­res­­szus”-nak ti­tu­lált ese­mé­nyét. A kong­res­­szus je­len­tő­sé­ge, hogy: „A tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág meg­szag­ga­tá­sa, az új ál­lam­ala­ku­la­tok ös­­sze­ál­lí­tá­sa óta a Pod­karpat­sz­ka Rusz te­rü­le­té­re zárt ma­gyar­ság egye­te­mé­nek el­ső íz­ben van al­kal­ma, hogy nem pár­tok­ra sza­kad­va, ha­nem együt­te­sen jött lé­gyen ös­­sze ki­nyil­vá­ní­ta­ni aka­ra­tát it­te­ni jö­vő éle­té­re vonatkozóan”.135 Kor­láth End­re töb­bek kö­zött ki­je­len­tet­te: nem ru­szin, ha­nem ru­szinsz­kói au­to­nó­mi­á­ra van szük­ség; a zsi­dó­ság ma­gyar­el­le­nes, ami­kor el­sza­kad­ni kí­ván tő­le.
Szen­tiványi párt­egye­sí­té­si tö­rek­vé­se­i­vel kap­cso­lat­ban a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­ge 1925 áp­ri­li­sá­ban Ung­vá­ron tar­tott ülé­sén úgy ha­tá­ro­zott, hogy tisz­te­let­ben tart­ja a két nagy párt – az OKP és az OKgP – ál­tal meg­kö­tött ún. ér­sek­új­vá­ri egyez­ményt, s egye­dül az en­nek szel­le­mé­ben mű­kö­dő ve­zér­lő bi­zott­sá­got tart­ja il­le­té­kes­nek – szem­ben a Kör­mendy-Ékes és Pet­ro­gal­li ál­tal Ótá­trafüre­den kez­de­mé­nye­zett in­té­ző bi­zott­ság­gal – a ma­gyar po­li­ti­ka irá­nyí­tá­sá­ban. Ezért nem fog­lal ál­lást az egy­sé­ges ma­gyar párt ügyé­ben, ha­nem min­den­ben a Párt­kö­zi Ve­zér­lő Bi­zott­ság dön­té­sé­nek ve­ti alá ma­gát. Az ülé­sen részt­ve­vő Szen­tiványi ki­fej­tet­te: „csak erős és nem­ze­ti ala­pon va­ló tö­mö­rü­lés­sel le­het az ide­zárt ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis meg­ma­ra­dá­sát biz­tosí­tani”.136
A szö­vet­ség ál­tal na­pi­ren­den tar­tott kér­dé­sek: az au­to­nó­mia, az ál­lam­pol­gár­ság ren­de­zé­se, a föld­re­form re­vi­de­á­lá­sa, az is­ko­la­ügy, az 1930-as évek ele­jén az ín­ség. A szö­vet­ség 1934 ok­tó­be­ri ung­vá­ri nagy­gyű­lé­sén Kor­láth ar­ról be­szélt, hogy le­het­sé­ges­nek tar­ta­ná „a Kár­pát­al­ján szór­vány­ban élő ma­gyar­ság és a bé­kés­csa­bai szlo­vá­kok ki­cse­ré­lé­sét”. Ez ügy­ben fel­ke­res­te Sze­berényi La­jos bé­kés­csa­bai evan­gé­li­kus es­pe­rest, aki a terv el­len eré­lye­sen tiltako­zot­t.137
A szö­vet­ség a két ma­gyar párt egye­sí­té­sé­re vo­nat­ko­zó tö­rek­vést úgy ér­tel­mez­te, hogy az „az egy­sé­ges szloven­szkói ma­gyar párt” meg­ala­kí­tá­sá­ra vonatkozik.138 1936 ja­nu­ár­já­ban Kor­láth még azt nyi­lat­koz­ta, hogy: „Ezen el­gon­do­lás ná­lunk, Kár­pát­al­ján már ré­gen nem ak­tu­á­lis, mert ná­lunk az egy­sé­ges párt gon­do­la­ta a párt­szö­vet­sé­gi szer­ve­zet alak­já­ban már […] ki­fe­je­zés­re jutot­t”.139 Úgy vél­te, nem len­ne he­lyén­va­ló a párt­szö­vet­sé­get az egy­sé­ges párt­tal fel­cse­rél­ni. „És­pe­dig azért nem, mert mi itt Kár­pát­al­ján nem­csak a ma­gyar nem­ze­ti gon­do­la­tot, de a szé­le­sebb kö­rű ős­la­kos gon­do­la­tot is kép­vi­sel­jük. – Azt a gon­do­la­tot, mely ben­nün­ket az év­szá­za­dok óta együtt élő töb­bi kár­pát­al­jai nép­pel ös­­sze­köt […] Ne­künk szé­le­sebb kö­rű és az egész Kár­pát­al­já­ra ki­ter­je­dő ős­la­kos gon­do­la­tot az­zal meg­bon­ta­ni, hogy ki­fe­je­zet­ten bár­hogy ves­­szük, még­is­csak szű­kebb kö­rű ma­gyar nem­ze­ti alap­ra he­lyez­ked­ni nem sza­bad! – Ne­künk in­kább áll ér­de­künk­ben e föld né­pe­i­nek ős­la­kos egy­sé­ge po­li­ti­ka­i­lag és gaz­da­sá­gi­lag is, mert ez na­gyobb erőt je­lent az an­­nyi­ra szent ma­gyar egy­ség gon­do­la­tá­nál is, amely a párt­szö­vet­ség­ben amúgy is tel­jes mér­ték­ben ki­dom­bo­ro­dik. […] Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ját csak­is az ős­la­kos egy­ség har­col­hat­ja ki. Most pe­dig töb­bek kö­zött ez is a leg­főbb fela­datunk.”140 A szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­ja azon­ban azt ír­ta, hogy: „A ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­ge, meg­ala­ku­lá­sa el­ső pil­la­na­tá­tól kezd­ve a kár­pát­al­jai au­to­nó­mia alap­ján ál­lott, de so­ha­se kez­de­mé­nye­zett sem­mi­fé­le szö­vet­ke­zést sem­mi­fé­le po­li­ti­kai párt­tal en­nek az au­to­nó­mi­á­nak a ki­har­co­lá­sa vé­gett, mert tisz­tá­ban volt elő­ször az­zal, hogy Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ját a bé­ke­szer­ző­dé­sek biz­to­sít­ják, ezt az au­to­nó­mi­át a prá­gai kor­mány­nak előbb vagy utób­b, jó­szán­tá­ból vagy in­kább a kül­föld nyo­má­sá­ra élet­be kell lép­tet­nie, má­sod­szor min­den­kor meg akar­ta sza­bad ke­zét e kér­dés­ben őrizni”.141 Nem vál­to­zott meg az a hoz­zá­ál­lás, ami­ről Kor­láth már a kez­de­tek­kor, 1922-ben azt nyi­lat­koz­ta, hogy: „fon­tos­nak tart­ják az au­to­nó­mia ügyét, a ru­szin párt­ve­ze­tők­kel azon­ban nem ke­re­sik a kap­cso­la­tot, mert biz­to­sak ab­ban, hogy így is »e te­rü­let au­to­nó­mi­á­ja ke­re­té­ben a ru­szin nép ré­szé­ről biz­to­sít­va lesz­nek a ma­gyar­ság jogai«”.142
A hi­va­ta­los ma­gyar kor­mány­zat az 1920-as évek­ben a Tár­sa­dal­mi Egye­sü­le­tek Szö­vet­sé­gé­nek Köz­pont­ján, az 1930-as évek­ben köz­vet­le­nül a mi­nisz­ter­el­nök­sé­gen és a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mon ke­resz­tül jut­ta­tott pén­zek ré­vén gya­ko­rolt be­fo­lyást a Fel­vi­dé­ken a ma­gyar po­li­ti­zá­lás­ra. Kár­pát­al­ján önál­ló té­tel­ként sze­re­pel­tek a kis­gaz­dák és a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták, il­let­ve kü­lön tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­tek a sze­pes­sé­gi né­me­tek és Kur­tyák párt­ja (majd Bródy is). Kár­pát­al­ja fi­nan­szí­ro­zá­si kü­lön­ál­lá­sát a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban vé­gig megőrizte.143 A ru­szinsz­kói tá­mo­ga­tá­so­kat ál­ta­lá­ban Kor­láth End­re vagy köz­ve­tí­tő­je vet­te át.144 Kor­láth sze­re­pelt a Rá­kó­czi Szö­vet­ség ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott lis­tán, akik ga­ran­ci­át kap­tak, hogy ha cseh­szlo­vák te­rü­let­ről ki­uta­sít­ják őket vagy me­ne­kül­ni­ük kell, Ma­gyar­or­szá­gon azon­nal ál­lást kap­nak.145 Ami­kor Te­le­ki Pál mi­nisz­ter­el­nök­ként szor­gal­maz­ta a ru­szin au­to­nó­mia ügyét, a ké­sőbb el­ső kor­mány­biz­tos­nak ki­ne­ve­zett Perényi Zsig­mond már az el­ső ér­te­kez­le­ten ki­je­len­tet­te: „igaz, hogy biz­tat­tuk őket au­to­nó­mi­á­val és csi­nál­tunk ter­ve­ze­te­ket is, de ezt a cse­hek­kel szem­ben csinál­tuk”.146 Te­le­ki sza­vai a so­ros ter­ve­ze­tet meg­vi­ta­tó 1940. áp­ri­lis 25-i mi­nisz­ter­el­nök­sé­gi ér­te­kez­le­ten: „a mi se­gít­sé­günk­kel jöt­tek lét­re és rész­ben itt is szer­kesz­tőd­tek – ma­gunk kö­zött va­gyunk, ma már be­szél­he­tünk ró­la – azok az au­to­nó­mia-ja­vas­la­tok és kö­ve­te­lé­sek, ame­lyek­kel Kár­pát­al­já­nak, Ruszin­szkó­nak né­pe Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben előál­lot­t”.147 A mi­nisz­ter­el­nök sze­rint ez er­köl­csi fe­le­lős­ség­gel is jár a kér­dés vég­le­ges meg­ol­dá­sa te­kin­te­té­ben. Eb­ben azon­ban azok a po­li­ti­ku­sok sem tá­mo­gat­ták, akik az 1920–30-as évek­ben a kér­dés ex­po­nen­sei vol­tak.
Kor­láth End­re, „az el­bo­csá­tott Ung vár­me­gyei tisz­ti ügyész­ből” lett párt­ve­zér, a vis­­sza­csa­to­lás után Ung vár­me­gye fő­is­pán­ja lett, s be­hív­ták a ma­gyar par­la­ment­be is. Az au­to­nó­mia­el­le­nes kár­pát­al­jai ma­gyar lob­bi ve­ze­tő fi­gu­rá­ja­ként tar­tot­ták szá­mon. Kor­láthról és kö­ré­ről Koz­ma Mik­lós úgy be­szélt, mint rö­vid­lá­tó és „so­vi­nisz­ta ha­tár­szé­li ma­gyar in­tel­li­gen­ci­á­ról”. Kor­láth az au­to­nó­mi­át csu­pán a kul­tú­rá­ra, a nyelv­re, az egy­há­zi élet­re és a he­lyi igaz­ga­tás­ra sze­ret­te vol­na kor­lá­toz­ni. Rá­adá­sul mind­ezt olyan elő­fel­té­tel tel­je­sü­lé­sé­hez kö­töt­te, mint a „ve­szé­lyes ru­szin” in­tel­li­gen­cia Kár­pát­al­já­ról tör­té­nő el­tá­vo­lí­tá­sa, mely­nek tag­ja­it át­ne­ve­lés vé­gett sze­rin­te négy-öt év­re az or­szág bel­se­jé­be kell he­lyez­ni. Sze­rin­te az au­to­nó­mia prob­lé­má­já­nak meg­ol­dá­sa ko­ránt­sem tár­sa­dal­mi, az ígé­re­tek mi­att leg­föl­jebb po­li­ti­kai követel­mény.148 Te­le­ki Pál mi­nisz­ter­el­nök sú­lyo­san meg­fe­nye­get­te Kor­láthot, az­zal, hogy ha til­ta­ko­zá­sul le­mond az ungi fő­is­pán­ság­ról, ak­kor „azon­nal főbelöveti”.149
Egye­sült Ma­gyar Párt (1936–1940)

1936. már­ci­us 10-én az OKP Po­zsony­ban, az MNP pe­dig ér­sek­új­vá­ri gyű­lé­sén dön­tött az egye­sí­tés­ről (az­az a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták­kal va­ló egye­sü­lés­ről), amit Bu­da­pest már rég­óta szor­gal­ma­zott. Az egye­sü­lést el­len­ző Szül­lő Gé­zá­nak is ezért kel­lett tá­voz­nia párt­ja élé­ről, amit a ma­gyar­or­szá­gi anya­gi tá­mo­ga­tás meg­vo­ná­sá­nak ki­lá­tás­ba he­lye­zé­sé­vel kénysz­erítet­tek ki. A tár­gya­lá­so­kon Kár­pát­al­ja ré­szé­ről Kor­láth End­re vett részt, aki­vel kö­zöl­ték, hogy vagy csat­la­ko­zik, vagy buk­nia kel­l.150 Már­ci­us 18-án Be­reg­szász­ban a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­ge ho­zott ha­tá­ro­za­tot ar­ról, hogy csat­la­koz­nak a szloven­szkói­ak párt­egye­sí­té­si tö­rek­vé­se­i­hez, és e cél­ból egyez­te­tő bi­zott­sá­got hoz­nak lét­re. Kor­láth End­re fel­szó­la­lá­sá­ban ki­fej­tet­te, hogy a ma­gyar pár­tok Kár­pát­al­ján nem foly­tat­tak egy­ol­da­lú po­li­ti­kát, ha­nem tel­jes erő­vel küz­döt­tek a ru­szin, a ro­mán és a né­met la­kos­ság ér­de­ke­i­ért is.151 Az Egye­sült Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és Ma­gyar Nem­ze­ti Párt (rö­vi­den: Egye­sült Ma­gyar Párt) lét­re­jöt­tét jú­ni­us 21-én Érsekújvárott mond­ták ki. A párt cél­ja har­col­ni Szloven­szkó és Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­já­ért oly mó­don, hogy azon be­lül biz­to­sí­ta­ni kí­ván­ja min­den nem­zet kü­lön nem­ze­ti ön­kor­mány­za­tát. A párt négy alap­el­ve: nem­ze­ti esz­me, ke­resz­tény val­lás­er­köl­csi fel­fo­gás, szo­ci­á­lis igaz­sá­gos­ság, de­mok­rá­cia. A párt el­nö­ke Jaross An­dor, ügy­ve­ze­tő­je Es­ter­házy Já­nos lett. Kár­pát­al­ja ré­szé­ről az al­el­nök Kor­láth End­re, nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő. A párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek el­nö­ké­vé Ke­re­kes Ist­vánt, ügy­ve­ze­tő­jé­vé Kor­láth End­rét, fő­tit­ká­rá­vá Kö­szö­rű Ká­rolyt vá­lasz­tot­ták.
Az Egye­sült Ma­gyar Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek 1937. szep­tem­be­ri be­reg­szá­szi gyű­lé­sén a vi­dék ma­gyar ki­sebb­sé­gé­nek gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis prob­lé­má­i­val, va­la­mint idő­sze­rű po­li­ti­kai kér­dé­sek­kel fog­lal­koz­tak. Az el­fo­ga­dott ha­tá­ro­zat lé­nye­ge: fo­ko­zot­tan szol­gál­ni a mun­kás­ság („a nem­ze­ti köz­élet egyik leg­je­len­tő­sebb té­nye­ző­je”) ér­de­ke­it; egyet­ér­tés­ben és meg­ér­tés­ben él­ni a más nem­ze­ti­sé­gű ős­la­ko­sok­kal, tisz­te­let­ben tar­ta­ni nem­ze­ti tö­rek­vé­se­i­ket; „ma­gyar­nak csak az te­kint­he­tő, aki nem tá­mo­gat a ma­gyar­ság el­len irá­nyu­ló tö­rek­vést, po­li­ti­kai irány­za­tot”; to­vább­ra is meg­ma­rad­ni az el­len­zé­ki úton; a párt nem fo­gad­ja el a prá­gai par­la­ment ál­tal a kor­mány­zói ha­tás­kör ki­bő­ví­té­sé­ről ho­zott tör­vényt; „az au­to­nó­mia ke­nye­ret, meg­él­he­tést je­lent, an­nak el­ma­ra­dá­sa pusz­tu­lást és tönk­re­me­nést”; fo­ko­zott fi­gye­lem­mel kell kí­sér­ni a kár­pát­al­jai ma­gyar isko­laü­gyet.152 1938 nya­rá­ra, a kül­po­li­ti­kai té­nye­zők­től is be­fo­lyá­sol­va, meg­érett a (ma­gyar) nem­ze­ti au­to­nó­mia kö­ve­te­lé­sé­nek gon­do­la­ta.153
Nyil­ván­va­ló­an meg­vál­to­zott az au­to­nó­mia ke­ze­lé­sé­nek kér­dé­se. Ko­ráb­ban a hi­va­ta­los ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­za­ti po­li­ti­ka „két év­ti­ze­den ke­resz­tül hol nyílt, hol tit­kos esz­kö­zök­kel ar­ra tö­re­ke­dett, hogy a szláv né­pek kö­zöt­ti kö­ze­le­dést meg­aka­dá­lyoz­za, il­let­ve a nyel­vi, val­lá­si kü­lönb­sé­ge­ket el­mé­lyít­se és ez­zel meg­in­gas­sa az ál­la­mot. Eh­hez igye­ke­zett fel­hasz­nál­ni a szlo­vák és a ru­szin au­to­nó­mia törekvéseket”.154 Göm­bös Gyu­la ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök ré­szé­re 1934. no­vem­ber 24-i kel­te­zés­sel ké­szí­tett bi­zal­mas je­len­tés­ben pél­dá­ul ez állt: „Kurtyák Iván huszti ru­tén kép­vi­se­lő ha­lá­lá­val [1933. ja­nu­ár 2. – F. Cs. megj.] a Ma­gyar­or­szág­hoz va­ló csat­la­ko­zás gon­do­la­ta meg­gyen­gült a ru­tén nép kö­zött.” A „ru­tén föl­dön” az aláb­bi há­rom moz­ga­lom él: 1. „pra­vosz­láv nagy­orosz moz­ga­lom”. Ezt „gö­rög­ke­le­ti pra­vosz­láv pa­pok” és „nagy­orosz emig­rán­sok” irá­nyít­ják. A le­ven­té­hez ha­son­ló in­téz­mény­be tö­mö­rí­tik az if­jú­sá­got, az irá­nyí­tók közt sok a volt cá­ri tiszt. Fő tö­rek­vé­sük az Orosz­or­szág­hoz va­ló csat­la­ko­zás. 2. „uk­rán–kis­orosz moz­ga­lom”. Kü­lö­nö­sen az ér­tel­mi­ség és a ta­nu­ló­if­jú­ság kö­ré­ben ter­jed. Cél­ja az önál­ló uk­rán ál­la­mon be­lül egye­sí­te­ni az ös­­szes „kis­oroszt”. 3. „kom­mu­nis­ta moz­ga­lom”, ami leg­in­kább a sze­gény nép kö­ré­ben van el­ter­jed­ve. „[E]gy eset­le­ges ké­sőb­bi időpont­bani nép­sza­va­zás­nál a mag­yarhű la­kos­ság ki­sebb­ség­be kerül­het”.155 Meg­íté­lé­sem sze­rint az „ős­la­kos egy­ség” gon­do­la­tá­nak szor­gal­ma­zá­sa is azt szol­gál­ta, hogy a ma­gya­rok ter­mé­sze­tes haj­lan­dó­sá­ga mel­lett a töb­bi nem­ze­tet is Ma­gyar­or­szág fe­lé haj­lít­sák (nem utol­só sor­ban te­rü­le­ti meg­fon­to­lás­ból).
Az EMP eh­hez ké­pest más irány­ba for­dult. Ke­re­kes Ist­ván a kö­vet­ke­ző­ket nyi­lat­koz­ta a Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap­nak: „Kár­pát­al­ján az ős­la­kos ru­szi­nok az utób­bi idő­ben lég­men­te­sen el­zár­kóz­tak a ma­gyar­ság­tól […] A kö­zös és élet­be­vá­gó ügye­ket, mint ami­lyen az au­to­nó­mia is, a ma­gyar­ság nél­kül ké­szül­nek elin­tézni”.156 Rácz Pál ír­ta a Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap­ban: „ha Kár­pát­al­ja te­rü­le­ti au­to­nó­mi­á­já­nak ügyét nél­kü­lünk akar­ják meg­ol­da­ni, elő­tér­be to­lul a nem­ze­ti au­to­nó­mia kér­dé­se, mint amely a kár­pát­al­jai, nem­kü­lön­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ön­kor­mány­za­ti tö­rek­vé­se­i­nek job­ban megfelel”.157
1938. már­ci­us 28-án a prá­gai par­la­ment­ben Szül­lő Gé­za az Egye­sült Ma­gyar Párt ne­vé­ben a kö­vet­ke­ző nyi­lat­ko­za­tot ol­vas­ta fel: „A kép­vi­se­lő­ház nyil­vá­nos­sá­ga előtt szö­ge­zem le, hogy eb­ben a köz­tár­sa­ság­ban nem­csak szlo­vák, né­met, ru­tén, ha­nem ma­gyar kér­dés is van […] a ma­gyar­ság párt­jai már meg­ala­ku­lá­suk óta Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­já­ért har­col­tak […] Az au­to­nó­mia alap­ját a pitts­burgh-i szer­ző­dés te­rem­tet­te meg, a Kár­pát­al­ja ön­kor­mány­za­tát ma­ga a bé­ke­szer­ző­dés ír­ta elő. Egyik fel­té­tel­nek sem tesz ele­get a kor­mány és ez az oka mos­ta­ni meg­ren­dült hely­ze­té­nek. […] Meg kell hogy ért­se a kor­mány, hogy más­ként itt bol­do­gu­lást nem tud el­ér­ni, mint­ha a tel­jes jog­egyen­lő­ség alap­ján áll­va meg­ad­ja min­den itt élő nem­zet­nek, ami őt is­te­ni és em­be­ri tör­vény alap­ján megilleti”.158
Az Egye­sült Ma­gyar Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek jú­ni­us 26-i mun­ká­csi kong­resz­­szu­sán 124 tag­szer­ve­zet kép­vi­se­lő­je és a kár­pát­al­jai né­me­tek, ru­szi­nok és ro­má­nok több mint 600 kül­dött­je vett részt. A kong­res­­szus meg­ál­la­pí­tot­ta: a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság po­li­ti­kai kép­vi­se­le­té­re ki­zá­ró­lag az egye­sült párt kép­vi­se­lői jo­go­sul­tak. A gyű­lé­sen ha­tá­ro­zat­ban mond­ták ki: kö­ve­te­lik Kár­pát­al­ja ön­kor­mány­za­tát, a tar­to­mány­gyű­lé­si vá­lasz­tá­sok azon­na­li ki­írá­sát, a rend­szer­te­len er­dő­ir­tás­ok be­szün­te­té­sét, a vég­re­haj­tott föld­re­form ki­iga­zí­tá­sát, a kár­ta­la­ní­tást az au­to­nó­mia be­ve­ze­té­sé­nek 19 év óta tar­tó ha­laszt­ga­tá­sa mi­att stb. (Az EMP 81 pont­já­nak ki­egé­szí­té­se.) Kor­láth End­re nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő az au­to­nó­mi­á­val kap­cso­lat­ban ki­fej­tet­te: „Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ja kér­dé­sé­ben to­vább­ra is ra­gasz­ko­dunk ah­hoz az ál­lás­pon­tunk­hoz, hogy az au­to­nó­mia min­ket is meg­il­let, mert a bé­ke­szer­ző­dés sze­rint nem­csak a ru­tén né­pet il­le­ti meg, ha­nem a Kár­pá­tok alatt lé­vő, több­sé­gé­ben ru­tén te­rü­le­ten élő ös­­szes ős­la­kos né­pe­ket. E meg­va­ló­sí­tan­dó au­to­nó­mia ke­re­té­ben meg fog­juk ta­lál­ni a meg­egye­zést a ru­tén nép­pel”.159
Jú­ni­us 29-én Milan Hodža mi­nisz­ter­el­nök fo­gad­ta az Egye­sült Ma­gyar Párt kép­vi­se­le­té­ben Szül­lő Gé­zát, Jaross An­dort, Es­ter­házy Já­nost és Kor­láth End­rét, akik át­nyúj­tot­ták a ma­gyar­ság kö­ve­te­lé­se­it, me­lyek leg­lé­nye­ge­sebb pont­ja a nem­ze­ti­sé­gi ön­kor­mány­zat meg­adá­sá­nak követelése.160 Az MTI sze­rint ugyan­ezen a na­pon a mi­nisz­ter­el­nök kü­lön fo­gad­ta a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság ré­szé­ről Kor­láth End­rét, Hokky Ká­rolyt, R. Vozáry Ala­dárt és Kö­szö­rű Ká­rolyt, akik át­nyúj­tot­ták a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság kü­lön kí­ván­sá­ga­it tar­tal­ma­zó me­mo­ran­du­mot, is­mer­tet­ték a jú­ni­us 26-i mun­ká­csi nagy­gyű­lés határoza­tát.161
1938. ok­tó­ber 7-én Po­zsony­ban az Egye­sült Ma­gyar Párt sze­ná­to­rai, nem­zet­gyű­lé­si és tar­to­mány­gyű­lé­si kép­vi­se­lői meg­ala­kí­tot­ták a Ma­gyar Nem­ze­ti Ta­ná­csot, mint a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság leg­főbb nem­ze­ti szer­vét. Idő­köz­ben Kár­pát­al­ján a Volos­in-ko­r­mány be­til­tot­ta az ös­­szes po­li­ti­kai pár­tot, köz­te az Egye­sült Ma­gyar Pár­tot.162 1939. ja­nu­ár 28-án Hokky Kár­oly kár­pát­al­jai sze­ná­tor in­ter­pel­lá­ci­ót je­gyez­te­tett be az Egye­sült Ma­gyar Párt­nak Kár­pá­tukra­jnában tör­tént be­til­tá­sa és a ma­gyar­ság­nak a vá­lasz­tá­sok­ból va­ló erő­sza­kos ki­re­kesz­té­se mi­att. Az ügy­ben Es­ter­házy Já­nos or­szá­gos el­nök – előd­je, Jaross An­dor tár­ca nél­kü­li fel­vi­dé­ki mi­nisz­ter lett az Imrédy-ko­r­mány­ban – is til­ta­ko­zott Emil Hácha köz­tár­sa­sá­gi elnöknél.163 E nap­tól az ung­vá­ri Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap „Ung–Bereg–Ugocsa egye­sí­tett vár­me­gyék és a Fel­vi­dé­ki Egye­sült Ma­gyar Párt Kár­pát­al­jai Ke­rü­le­té­nek hi­va­ta­los lap­ja”-ként je­lent meg Kováts Mik­lós szer­kesz­té­sé­ben. A lap egyik fel­hí­vá­sa: „Lép­jen be min­den ma­gyar a Fel­vi­dé­ki Egye­sült Ma­gyar Párt­ba! – A volt kár­pát­al­jai, ma fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­hoz szól ez a fel­hívás!”164 1940. már­ci­us 15-én ki­mond­ták az Egye­sült Ma­gyar Párt (volt Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt és a Ma­gyar Kis­gaz­da, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt, ké­sőb­bi ne­vén Ma­gyar Nem­ze­ti Párt) fel­osz­lá­sát, il­let­ve a Ma­gyar Élet Párt­já­ba tör­té­nő be­ol­va­dá­sát. (A MÉP-et Te­le­ki Pál hoz­ta lét­re 1939-ben, s 1944 már­ci­u­sá­ig volt kor­má­nyon.) Kor­láth End­re már a ma­gyar par­la­ment kép­vi­se­lő­je­ként ki­je­len­tet­te: „akik nem az Egye­sült Ma­gyar Párt­nak, ha­nem cseh­szlo­vák pár­tok­nak vol­tak tag­jai, nem vol­tak sem nem­zet­hű­ek, sem tisz­tes­sé­ges mag­yarok”.165

Ös­­szeg­zés

Kár­pát­al­ja po­li­ti­kai ré­gi­ó­vá szer­ve­ző­dé­se nyo­mán az el­ső­sor­ban ru­szin­kér­dés­ként je­lent­ke­ző hi­va­ta­los po­li­ti­kai tör­té­né­sek­kel pár­hu­za­mo­san a he­lyi ma­gyar kö­zös­ség is sa­já­tos utat járt be. Hos­­szú időt vett igény­be an­nak a tény­nek a tu­da­to­sí­tá­sa, hogy az új ha­tá­rok nem ide­ig­le­nes ál­la­po­tot je­lez­nek, ha­nem vég­le­ge­sek. A ma­gyar kö­zös­sé­gen be­lül az el­ső lé­pé­sek kö­zött sze­re­pelt sa­ját po­li­ti­kai szer­ve­ze­te­i­nek lét­re­ho­zá­sa. Eb­ben a ko­rai idő­szak­ban meg­ala­kult kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok: Ma­gyar Jog­párt; ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja; Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt; Kis­gaz­da-, Kis­ipa­ros és Föld­mű­ves Párt. Kez­det­től nagy be­fo­lyá­sa volt a la­kos­ság­ra a Cseh­szlo­vá­ki­ai Kom­mu­nis­ta Párt­ja ma­gyar ta­go­za­tá­nak. A ma­gyar pár­tok kö­zül az 1920-as évek má­so­dik fe­lé­re meg­szűnt a Ma­gyar Jog­párt és az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja. A Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Ipa­ros Párt át­ala­kult Ma­gyar Nem­ze­ti Párt­tá, amely a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt­tal kö­tött az együtt­mű­kö­dést le­he­tő­vé te­vő szö­vet­sé­get. A ma­gyar pár­tok a vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val a né­met pár­tok­kal kö­töt­tek szö­vet­sé­get. A vizs­gált idő­szak­ban Ma­gyar­or­szág hi­va­ta­los kö­rei e pár­to­kat, va­la­mint azon ru­szin pár­to­kat, ame­lyek az au­to­nó­mia kö­ve­te­lé­sét he­lyez­ték elő­tér­be, rend­sze­res anya­gi tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sí­tet­te. Szá­mot­te­vő sze­re­pet ját­szott a Kom­mu­nis­ta Párt (Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az egyet­len min­den et­ni­ku­mot ös­­sze­fo­gó párt). A vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek ta­nul­sá­ga sze­rint az 1920-as évek­ben Kár­pát­al­ján a la­kos­ság 70%-a tá­mo­gat­ta a mun­kás­pár­to­kat (az or­szág­ban en­nek kö­rül­be­lül fe­le), il­let­ve a cent­ra­lis­ta pár­tok fö­lény­ben vol­tak az au­to­nó­mi­át kö­ve­te­lők­kel szem­ben, s ez a hely­zet ké­sőbb sem vál­to­zott lé­nye­ge­sen. A ma­gyar­lak­ta já­rá­sok­ban a kom­mu­nis­ták min­dig több sza­va­za­tot kap­tak, mint a ma­gyar pár­tok. A vis­­sza­csa­to­lás után a hely­be­li la­kos­ság kö­ré­ben vis­­sza­tet­szést kel­tett töb­bek kö­zött a li­be­rá­lis cseh­szlo­vák de­mok­rá­ci­á­hoz ké­pest a vé­le­mény­sza­bad­sá­got sok­kal in­kább kor­dá­ban tar­tó Hor­thy­-rend­szer. Ez azon­ban nem csak a rend­szer­nek tud­ha­tó be, ha­nem köz­re­ját­szott az is, hogy ha­tár­te­rü­let­ről, ka­to­nai szem­pont­ból ki­emelt te­rü­let­ről volt szó. A „húsz­éves küz­de­lem­ben ki­ví­vott” in­téz­mé­nyek meg­szűn­tek, köz­tük a po­li­ti­kai szer­ve­ze­tek is.

Horbulák Zsolt: Tóth Ferenc báró élete és munkássága

A ma­gyar tör­té­ne­lem bő­vel­ke­dik kül­föld­ön si­ke­res ám itt­hon alig is­mert és alig be­csült ala­kok­kal. Kö­zé­jük so­rol­ha­tó Tóth Fe­renc – François de Tott (1733–1793), ma­gyar szár­ma­zá­sú fran­cia ge­ne­rá­lis, dip­lo­ma­ta, mér­nök és em­lék­irat­író. Mint a fran­cia­or­szá­gi Rá­kó­czi­-emig­rá­ció má­so­dik nem­ze­dé­ké­nek egyik leg­ki­emel­ke­dőbb kép­vi­se­lő­je leg­in­kább Fran­cia­or­szág­ban is­mert, de te­vé­keny­sé­gé­nek leg­je­len­tő­sebb hely­szí­ne alap­ján szá­mon tart­ják az Osz­mán Bi­ro­da­lom tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó mű­vek is. Tóth Fe­renc­cel a nyil­vá­nos­ság mind Fran­cia­or­szág­ban, mind Ma­gyar­or­szá­gon már éle­té­ben fog­lal­ko­zott. Éle­tét több fran­cia és ma­gyar nyel­vű mo­no­grá­fia fel­dol­go­z­ta1 és újab­ban már szlo­vák nyel­vű pub­li­ká­ci­ók is szü­let­nek (Daniš 1993; 2001, 16–17; Hor­bulák 2006, 13–14). Mi­vel éle­te több szá­lon is kö­tő­dik a Fel­vi­dék­hez, ér­de­mes egy ta­nul­mányt szen­tel­ni az it­te­ni ol­va­só­kö­zön­ség szá­má­ra is.
Aty­ja, Tóth And­rás (1698–1756) fel­te­he­tő­en Nyitráról szár­ma­zott és már igen fi­a­ta­lon részt vett a Rá­kó­czi­-sza­bad­ság­harc­ban. 1704-ben Forgách Si­mon ku­ruc tá­bor­nok ap­ród­ja lett, majd an­nak kegy­vesz­tett­sé­ge után köz­vet­le­nül a fe­je­de­lem alá ke­rült. A szab­daságharc bu­ká­sa után ve­le együtt tá­vo­zott Len­gyel­or­szág­ba. Mi­vel a búj­dosó Rá­kó­czi nem tu­dott to­vább fe­le­lő­sé­get vál­lani a még min­dig gyer­mek Tóth And­rá­sért, új­ra Forgách Si­mon gond­ja­i­ra bíz­ta őt.
Tóth And­rás út­ja ez­után Tö­rök­or­szág­ba ve­ze­tett, ahol a ku­ruc emig­rá­ció még min­dig re­mény­ke­dett a sza­bad­ság­harc új­ra­in­dí­tá­sá­ban. Az 1717–1718-as oszt­rák–tö­rök há­bo­rú­ban a Por­ta ol­da­lán har­colt. A ve­re­ség után to­váb­bi sor­sa bi­zony­ta­lan.
Vál­to­zást Tóth And­rás éle­té­ben a fran­cia hu­szár­to­bor­zás ho­zott. Ber­csé­nyi Lász­ló ez­re­des (1689–1778), ké­sőb­bi mar­sall, a fe­je­de­lem fő­ge­ne­rá­li­sá­nak, Ber­csé­nyi Mik­lós­nak fia, aki ma­ga már a sza­bad­ság­harc bu­ká­sa óta fran­cia szol­gált­ban állt, hu­szá­ro­kat to­bor­zott a fran­cia had­se­reg kö­te­lé­ké­be. Tóth And­rás is élt az al­ka­lom­mal, és az 1720-ban Fran­ciország­ban meg­ala­kult Ber­csé­nyi-hu­szár­ez­red­ben má­sod­had­na­gyi rang­ban kezd­te meg ka­to­nai pá­lya­fu­tá­sát.
A ké­sőb­bi­ek­ben szol­gá­la­tát ki­vá­ló­an lát­ta el. 1722-ben had­nag­­gyá lép­tet­ték elő, 1725-ben se­géd­őr­na­gyi be­osz­tást ka­pott, 1729-ben pe­dig ka­pi­tá­nyi ran­got nyert.
Az 1733-ban ki­tört len­gyel örö­kö­sö­dé­si há­bo­rú­ban a fran­cia had­ve­ze­tés­nek is­mét szük­sé­ge lett kön­­nyű­lo­va­sok­ra. Az Osz­mán Bi­ro­da­lom te­rü­le­tén még eb­ben az idő­ben is vol­tak buj­do­só ku­ru­cok, s a Por­ta is en­ge­délyt adott a to­bor­zás­ra. Tóth And­rás ké­pes­sé­gei is­mer­tek vol­tak: be­szélt tö­rö­kül, ta­tá­rul és len­gye­lül, meg­fe­le­lő hely­is­me­ret­tel ren­del­ke­zett és tö­ret­len volt a fran­cia ural­ko­dó irán­ti hű­sé­ge, ezért Rát­tky Györ­gy bri­ga­dé­ros ja­vas­la­tá­ra 1733-ban őt küld­ték to­bor­zó­ kör­út­ra Tö­rök­or­szág­ba. Már ezen út­ja al­kal­má­val egyéb fel­adat­ra is ki­je­löl­ték. A kons­tan­ti­ná­po­lyi fran­cia kö­vet to­vább küld­te őt dip­lo­má­ci­ai cél­lal a krí­mi ta­tár kán ud­va­rá­ba, hogy próbal­ja azt rá­ven­ni egy orosz­el­le­nes há­bo­rú­ra.
Fran­cia­or­szág­ba va­ló ha­za­té­ré­se után azon­nal részt vett a har­cok­ban. A há­bo­rú után szol­gá­la­tai el­is­me­ré­sé­ül 1737-ben a ka­to­nai Szent La­jos-rend lo­vag­ke­reszt­jé­vel tün­tet­ték ki. A kö­vet­ke­ző bé­ke­évek­ben már rend­sze­re­sen küld­ték dip­lo­má­cia kül­de­tés­sel a Por­tá­hoz.
Az oszt­rák örö­kö­sö­dé­si há­bo­rú­ban (1740–1748) a kez­de­tek­től részt vett. Ez­re­de fog­lal­ta el Prá­gát 1741-ben. E har­cok­ban már fia, Fe­renc is mel­let­te volt.
Ami­kor Ber­csé­nyi Lász­ló gró­fot 1743-ban ki­ne­vez­ték a fran­cia lo­vas­ság fő­fe­lügye­lő­jé­vé, Tóth And­rás vet­te át a Ber­csé­nyi-ez­red ve­ze­té­sét. To­váb­bi el­is­me­rés volt szá­má­ra, hogy az ural­ko­dó 1745-ben de Viviers elő­név­vel bá­rói rang­ra emel­te. Bri­ga­dé­ros­sá két év­vel ké­sőbb lép­tet­ték elő. Eze­ket az esz­ten­dő­ket ál­lan­dó harc­té­ri be­osz­tás­ban töl­töt­te.
Tóth And­rás­ról ma­ga a fe­je­de­lem is meg­em­lé­ke­zett sok év­vel ké­sőbb em­lék­ira­ta­i­ban: „Szeben ost­ro­ma köz­ben Forgách el­küld­te ap­ród­ját, Tóth And­rást, je­len­leg a fran­cia had­se­reg ka­pi­tá­nyát, hogy Rabutin­nál és fe­le­sé­gé­nél tisz­te­leg­jen. Ez di­csé­re­tes szo­kás lett vol­na olyan fe­lek kö­zött, ame­lyek­nek ve­zér­lő tá­bor­no­kai ha­son­ló ud­va­ri­as­sá­got szok­tak ta­nú­sí­ta­ni egy­más irán­t, de az er­dé­lyi­ek és a ha­dak egé­szen más­ként gon­dol­koz­tak Forgách vi­sel­ke­dé­sé­ről” (Rá­kó­czi 1985, 160).
Tiszt­jé­ről, Tóth And­rás­ról, Ber­csé­nyi mar­sall is meg­be­csü­lés­sel írt. Harc­té­ri ér­de­me­i­re va­ló te­kin­tet­tel több­ször ter­jesz­tet­te az ural­ko­dó elé Tóth And­rás ez­red­tu­laj­do­no­si ké­rel­mét, kegy­díj­ban va­ló ré­sze­sí­té­sét és elő­lép­te­té­sét, de ma­gán­le­ve­le­zé­s­ében is több­ször em­lí­ti.
Tóth And­rás Chamigny-ben, Kö­zép-Fran­cia­or­szág­ban te­le­pe­dett el. Fe­le­sé­gül vet­te Marie Ernes­tine Pes­se­lier-t, aki­től há­rom gyer­me­ke szü­le­tett. Az if­jabb And­rást ka­to­nai pá­lyá­ra szán­ta. Fe­renc, aki szin­tén ka­to­na­ként kezd­te, ké­sőbb je­len­tős kar­ri­ert fu­tott be; An­na lá­nya sor­sa is­me­ret­len.
1755-ben Ver­gennes gróf, az új kons­tan­ti­ná­po­lyi fran­cia kö­vet meg­kér­te apó­sát, tart­son ve­le. Tóth And­rás utol­só éve­it Kons­tan­ti­ná­poly­ban töl­töt­te és gyak­ran meg­lá­to­gat­ta Ro­dos­tó­ban a még élő buj­do­só hon­fi­tár­sa­it. A ha­lál is ott ér­te 1757. jú­li­us 9-én. A he­lyi ör­mény te­me­tő­ben he­lyez­ték örök nyu­ga­lom­ra. Tóth And­rás éle­te ma­ga is ta­nul­sá­gos, több írás is fog­la­ko­zik ve­le.
Tóth Fe­renc már Fran­cia­or­szág­ban, Chamigny­ben szü­le­tett 1733-ban. Ap­ja mel­lett kez­dett ka­to­nás­kod­ni, az oszt­rák örö­kö­sö­dé­si há­bo­rú több csa­tá­já­ban részt vett és meg is se­be­sült. 1755-ben el­kí­sér­te ap­ját Kons­tan­ti­ná­poly­ba, ahon­nan an­nak ha­lá­la után tért vis­­sza. Egy ide­ig ál­lás nél­kül volt, de több ké­re­lem­mel for­dult az ud­var­hoz. Még el­uta­zá­sa előtt megházas­dot­t. Ne­je, Marie Ram­baud, egy lyo­ni ne­mes lá­nya volt. A ké­sőb­bi­ek so­rán ró­la igen ke­vés adat ma­radt fenn.
Ver­sailles 1767-ben fi­gyelt fel az if­jú dip­lo­ma­tá­ra. A fran­cia ki­rály sze­ret­te vol­na meg­sze­rez­ni a szom­szé­dos neuchateli her­ceg­sé­get, amely ak­kor a po­rosz ki­rály jo­ga­ra alá tar­to­zott. Tóth Fe­ren­cet bíz­ták meg, hogy sze­rez­zen in­for­má­ci­ó­kat a he­lyi ál­la­po­tok­ról. Azért esett rá a vá­lasz­tás, mi­vel ke­le­ten le­he­tő­sé­ge volt megis­mereked­nie a dip­lo­má­cia rej­tel­me­i­vel, mi­köz­ben Eu­ró­pá­ban tel­je­sen is­me­ret­len volt. Négy hó­na­pig tar­tóz­ko­dott a her­ceg­ség te­rü­le­tén, de in­kog­ni­tó­ját nem si­ke­rült meg­őriz­nie és ki­uta­sí­tot­ták az ál­lam te­rü­le­té­ről.
Ez a ku­darc nem tör­te meg pá­lyá­ját. Már a kö­vet­ke­ző év­ben Tóth Fe­ren­cet bíz­ták meg a krí­mi kon­zu­li te­en­dők­kel. Az okot az elő­ző kon­zul le­mon­dá­sa ad­ta, de hely- és nyelv­is­me­re­te va­ló­ban őt tet­te a leg­al­kal­ma­sab­bá er­re a fel­adat­ra. Meg­bízólevelelét – mely alap­ján igen ne­héz fel­adat várt rá – 1767. jú­ni­us 23-án kap­ta kéz­hez. Orosz­or­szág egy­re nö­vek­vő be­fo­lyá­sa a tér­ség­ben sér­tet­te Fran­cia­or­szág ér­de­ke­it. Ha­gyo­má­nyos szö­vet­sé­ge­se­i­re, Len­gyel­or­szág­ra és Tö­rök­or­szág­ra, mind na­gyobb nyo­más ne­he­ze­dett ag­res­­szí­van ter­jesz­ke­dő szom­széd­juk ré­szé­ről. Tóth Fe­renc­nek meg kel­lett őriz­nie Fran­cia­or­szág be­fo­lyá­sát a tér­ség­ben és eh­hez el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges volt, hogy a kán to­vább­ra is tá­mo­gas­sa a Por­tát. Fel­ada­tá­hoz tar­to­zott ezért mi­nél jobb vi­szonyt ki­ala­kí­ta­ni a kán­nal.
Tóth Fe­renc bá­ró 1767. jú­li­us 10-én hagy­ta el Pá­rizst és ok­tó­ber 17-én ér­ke­zett meg Bah­csi­sze­ráj­ba. Oda­ér­ke­zé­se­kor már egy má­sik kán ült a tró­non. Tóth Fe­renc ve­le is meg­pró­bált jó kap­cso­la­tot ki­ala­kí­ta­ni. Nyelv­is­me­re­te és tá­jé­ko­zott­sá­ga nagy­mér­ték­ben se­gí­tet­te eb­ben, a kán há­rom mi­nisz­te­re is em­lé­ke­zett még aty­já­ra. Az új kán­hoz szó­ló meg­bízólevelelében ar­ról is ér­te­sí­tet­ték, hogy ki­tün­tet­ték a Szent La­jos-rend lo­vag­ke­reszt­jé­vel.
Mi­vel a kánt nem si­ke­rült meg­fe­le­lő mér­ték­ben a fran­cia dip­lo­má­cia szol­gá­la­tá­ba ál­lí­ta­ni, 1768 fo­lya­mán egy pa­lo­ta­for­ra­da­lom meg­buk­tat­ta. Az új kán, Krim Gire­j, sok­kal kész­sé­ge­sebb­nek mu­tat­ko­zott.
Köz­ben a po­li­ti­kai hely­zet egy­re job­ban kieleződöt­t. Eb­ben az idő­szak­ban a fő konf­lik­tus­for­rást Len­gyel­or­szág je­len­tet­te. Az or­szá­got egy­re na­gyobb bel­ső el­len­té­tek fe­szí­tet­ték. A köz­pon­ti kor­mány­zat meg­gyen­gült, a ha­ta­lom a mág­ná­sok ke­zé­be ke­rült. Ezek leg­in­kább sa­ját, úgy­ne­ve­zett kar­di­ná­lis jo­ga­ik meg­őr­zé­sét te­kin­tet­ték leg­főbb cél­juk­nak, és ezek kö­zött leg­in­kább a liberum veto meg­tar­tá­sát. Ez azt je­len­tet­te, hogy bár­mely ne­mes meg­aka­dá­lyoz­hat­ta az orszá­gyűlés ha­tá­ro­za­tá­nak el­fo­ga­dá­sát. Ez eb­ben a kor­szak­ban, ami­kor az erő­sö­dő Po­rosz­or­szág és Orosz­or­szág mind job­ban ve­szé­lyez­tet­te Len­gyel­or­szág te­rü­le­ti egy­sé­gét, igen rö­vid­lá­tó po­li­ti­ka volt. Az utób­bi a hét­éves há­bo­rú óta (1756–1763) ka­to­ná­kat is ál­lo­má­soz­ta­tott az or­szág­ban, s az ő tá­mo­ga­tá­sá­val nyer­te el a trónt Poni­a­towsky Szanis­zló is. A vi­szo­nyo­kat ka­o­ti­ku­sab­bá tet­te, hogy a len­gyel ka­to­li­kus fő­ne­mes­ség erő­sen pra­vosz­láv­el­le­nes volt, ami Orosz­or­szág­nak to­váb­bi okot je­len­tett a be­avat­ko­zás­ra. A dis­­szi­den­sek, a más val­lá­sú len­gye­lek, szin­tén bom­lasz­tot­ták az or­szág egy­sé­gét.
A fran­cia dip­lo­má­cia min­dent meg­tett, hogy rá­ve­gye a Por­tát egy orosz­el­le­nes há­bo­rú­ra, an­nak el­le­né­re, hogy lát­ta, a tö­rö­kök fel­ké­szü­let­len­sé­gét. Ha­son­ló fel­ada­tott kel­lett vég­re­haj­ta­nia Tóth Fe­renc­nek is a Krí­mi Kán­ság­ban.
1768 feb­ru­ár­já­ban meg­ala­kult a ba­ri kon­fö­de­rá­ció, a len­gyel mág­ná­sok ki­rály-, dis­­szi­dens- és orosz­el­le­nes cso­port­ja fel­ke­lést hir­de­tett. Kép­vi­se­lő­jük­kel, Kraczin­s­ki és Potoc­ki gróf­fal Krim Girej is tár­gyalt Tóth Fe­renc je­len­lét­ében.
A jog­cí­met a há­bo­rú ki­tö­ré­sé­re Bal­ta tö­rök ha­tár­erőd meg­tá­ma­dá­sa je­len­tet­te. 1769 ja­nu­ár­já­ban a kán is harc­ba szállt, aho­vá Tóth Fe­renc is el­kí­sér­te. A ta­tár had­já­rat fe­le­más si­kert ho­zott, a határ­men­ti te­rü­le­tek fel­ége­té­sé­vel és húsz­erz­er fo­goly el­hur­co­lá­sá­val vég­ző­dött.
Bár a há­bo­rú­ra Orosz­or­szág sem volt tel­je­sen fel­ké­szül­ve, 1769 és 1770 fo­lya­mán si­ke­rült meg­tör­nie a len­gyel el­len­ál­lást és több meg­sem­mi­sí­tő ve­re­sé­get mér­nie a tö­rök hadse­re­g­re is, 1771-ben pe­dig si­ke­rült az egész Krím-fél­szi­ge­tet el­foglani­a.
1769 ele­jén Krim Girej kán vá­rat­la­nul el­ha­lá­lo­zott. Utód­ja vál­toz­ta­tott az or­szág po­li­ti­kai irá­nyult­sá­gán és a bá­ró­nak nem si­ke­rült foly­tat­nia a meg­kez­dett po­li­ti­kát. Fel­szó­lí­tot­ták az or­szág el­ha­gyá­sá­ra, Kons­tan­ti­ná­poly­ba tá­vo­zott.
Tóth Fe­renc 1770 ele­jén ér­ke­zett is­mét az Osz­mán Bi­ro­da­lom szék­vá­ro­sá­ba. Mi­vel ek­kor még dúlt a há­bo­rú, a szul­tán fel­kér­te, ké­szít­sen szá­má­ra ka­to­nai tér­ké­pe­ket. Fel­ada­tá­val igen megeléged­ve, a szul­tán bi­zal­mát meg­nyer­ve más fel­ada­to­kat is bíz­tak rá: a Dar­da­nel­lák erőd­je­i­nek meg­erő­sí­té­sét, a tö­rök tü­zér­ség meg­újí­tá­sát, ágyú­ön­tö­de ala­pí­tá­sát, ten­ge­rész­is­ko­la nyi­tá­sát, pon­ton­híd ter­ve­zé­sét, de a szu­rony hasz­ná­la­tát is ő ve­zet­te be a tö­rök had­se­reg­ben. Ezek a szé­les­kö­rű had­se­reg­re­for­mok ala­poz­ták meg Tóth Fe­renc bá­ró hír­ne­vét, amely ha­ma­ro­san Nyu­gat-Eu­ró­pá­ba is el­ju­tott. Hasz­nos te­vé­keny­sé­gé­nek most is egy új ural­ko­dó trón­lalépése ve­tett vé­get, így 1776-ban vis­­sza­tért Fran­cia­or­szág­ba, ahol meg­kap­ta a bri­ga­dé­ro­si ran­got.
Fran­cia­or­szág­ban is­mét dip­lo­má­ci­ai fel­adat­tal bíz­ták meg. 1777-ben Lev­ante és Berbe­ri­a, a Földöz­i-tenger ke­le­ti és dé­li part­ján fek­vő fran­cia ke­res­ke­del­mi kép­vi­se­le­tek fel­ügye­lő­jé­vé ne­vez­ték ki. Tóth Fe­renc kör­út­ra in­dult Egyip­tom­ba, a Kö­zel­-Ke­let part­vi­dé­ké­re, a gö­rög szi­get­ten­ger­re, s vé­gül Tu­nisz­ba. A ti­zen­négy hó­na­pos út so­rán hi­va­ta­los te­en­dői mel­lett az el­sők kö­zött hív­ta fel a fi­gyel­met a Föld­kö­zi- és a Vö­rös-ten­gert ös­­sze­kö­tő csa­tor­na le­he­tő­sé­gé­re.
Tóth Fe­renc bá­ró 1778-tól nyugálomány­ba vo­nult és meg­ír­ta hí­res emlék­ti­ratait Mémoires du baron de Tott sur les Turcs et les Tartares cím­mel. Utol­só be­osz­tá­sa a douai erőd pa­rancs­no­ki poszt­ja volt, aho­vá 1786-ban ne­vez­ték ki. A for­ra­da­lom má­so­dik évé­ben on­nan tá­voz­nia kel­lett. Az utol­só pil­la­na­tig ki­rály­hű ge­ne­rá­list az ural­ko­dó Svájc­ba küld­te, hogy pró­bál­jon kap­cso­lat­ba lép­ni emig­ráns ro­ja­lis­ta kö­rök­kel. Ezt a fel­ada­tát már nem tud­ta tel­je­sí­te­ni. Svájc­ban ta­lál­ko­zott Bat­thyá­ny Ti­va­dar­ral, aki meg­hív­ta Tarc­safürdőre, ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ká­ra. Tóth Fe­renc ek­kor visz­­sza­tért ősei föld­jé­re. Bat­thyá­ny gróf egy há­zat biz­to­sí­tott szá­má­ra, ahol a bá­ró ké­mi­ai kí­sér­le­te­ket vé­gez­he­tett. A ké­ső éj­je­lig ki­szű­rő­dő fény mi­att a hely­be­li­ek Bo­szor­kány­ház­nak ne­vez­ték el azt. Tóth Fe­renc ké­rel­mez­te vis­­sza­ho­no­sí­tá­sát és a szár­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó ira­to­kért Nyi­tra vár­me­gyét szó­lí­tot­ta meg. Csak fél évig él­vez­te a nyuglamas éle­tet, 1793. szep­tem­ber 22-én hunyt el. Há­za és sír­ja ma is lát­ha­tó Tarc­safürdőn (Tatzmannsdorf, Auszt­ria).
Tóth Fe­renc bá­ró csa­lád­ja ez­zel fér­fi­ágon ki­halt. A bá­ró­nak két lá­nya szü­le­tett, Zsó­fia Ernesztí­na és Má­ria Fran­cis­ka. Az el­ső Mün­chen­ben lett apá­ca, a má­so­dik előbb Ker­migny vicomt, majd an­nak ha­lá­la után François comte de La Rochefou­cauld fe­le­sé­ge lett. A bá­ró fe­le­sé­ge már ko­ráb­ban el­tá­vo­zott az élők so­rá­ból.
Idő­sebb Tóth And­rás má­sik fi­á­nak, if­jabb Tóth And­rás­nak éle­te ke­vés­bé szí­nes, még­is ka­lan­dok­kal te­li. ő is ka­to­na­ként kezd­te ap­ja mel­lett a Ber­csé­nyi-hu­szár­ez­red­ben. Har­colt a hétves há­bo­rú­ban, de nyug­ta­lan és sze­ren­cse­já­ték­ra haj­la­mos ter­mé­sze­te mi­att ap­ja zá­rat­ta be. Ké­sőbb ka­lan­dor éle­tet él, sor­sa több­ször ös­­sze­hoz­ta Gia­co­mo Ca­sa­no­vá­val, aki sze­mé­lyét há­rom­szor is meg­örö­kí­tet­te em­lék­ira­ta­i­ban. If­jabb Tóth And­rás is vál­lalt dip­lo­má­ci­ai fel­ada­tot. A tár­gyalt orosz–tö­rök há­bo­rú ide­jén Szent­pé­ter­vá­ron tar­tóz­ko­dott. Ké­sőb­bi sor­sa alig is­mert, éle­te vé­gén visz­­sza­tért Fran­cia­or­szág­ba (Tóth 2003a, 86–89).
Tóth Fe­renc bá­ró mun­kás­sá­gá­nak je­len­tő­sé­gét ma már szé­les­kö­rű­en is­me­rik és el­is­me­rik. Alak­ját szá­mon tar­ják mind a ma­gyar, mind a fran­cia en­cik­lo­pé­di­ák és élet­raj­zi le­xi­ko­nok, de leg­fő­kép­pen a tö­rök tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó mun­kák. Az ot­ta­ni te­vé­keny­sé­ge már éle­té­ben sok vi­tát vál­tott ki, so­kan – köz­tük Vol­taire – a Tö­rök Bi­ro­da­lom agó­ni­á­ját meg­hos­­szab­bí­tó em­bert lá­tott ben­ne, má­sok sze­rint sze­mé­lyes, anya­gi elő­nyök­től ve­zet­ve vé­gez­te mun­ká­ját. Te­vé­keny­sé­gé­nek mé­lyebb elem­zé­se után az ilyen vé­le­mé­nye­ket egy­ér­tel­mű­en el kell vet­ni. Tóth Fe­renc ki­zá­ró­lag egyé­ni ér­de­mei mi­att vá­lasz­ta­tott ki a krí­mi kon­zu­li poszt­ra és ott min­dig igye­ke­zett a le­he­tő leg­hí­veb­ben szol­gál­ni a fran­cia ki­rály ér­de­ke­it. Bár fel­ada­ta a krí­mi ta­tá­rok orosz­el­le­nes há­bo­rú­ba va­ló be­le­haj­tá­sa volt, emléi­rataiban mint tisz­ta ter­mé­sze­ti né­pet áb­rá­zol­ta őket és tisz­te­let­tel em­lé­ke­zett meg ural­ko­dó­juk­ról, Krim Gire­jről is.
Tóth Fe­renc tö­rök ka­to­nai re­form­jai sem va­la­mi­lyen önös ér­dek­ből szü­let­tek. A bá­ró Bah­csi­sze­rájt el­hagy­va Kons­tan­ti­ná­poly­ban hi­á­ba vár­ta, hogy a fran­cia ud­var ren­dez­ze hely­ze­tét. Tu­dá­sát is­mer­ve a szul­tán ma­ga kér­te fel, hogy se­gít­sen a sú­lyos ka­to­nai hely­zet­ben, amit ő el­vál­lalt. Ez az ál­la­pot el­ső­sor­ban a fran­cia dip­lo­má­ci­á­nak fe­lelt meg, mi­vel az orosz–tö­rök há­bo­rú leg­in­kább Ver­sailles ér­de­ke volt, de ma­ga hi­va­ta­lo­san még­sem állt had­ban Orosz­or­szág­gal, hiv­talosan nem tá­mo­gat­hat­ta szö­vet­sé­ge­sét, vi­szont Tóth Fe­renc mun­ká­ján ke­resz­tül se­gít­he­tett ne­ki.
An­nak el­le­né­re, hogy a bá­ró ma­gán­em­ber­ként állt a szul­tán szol­gá­la­tá­ban, még­sem ha­son­lít­ha­tó a kor re­ne­gát­ja­i­hoz, akik ka­lan­dor­ként, ott­ho­nu­kat és val­lá­su­kat fel­hagy­va anya­gi ér­dek­ből vál­lal­tak tisz­tet az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban. Mun­ká­ját meg­an­­nyi ne­héz­ség kö­ze­pet­te vé­gez­te, éle­tét har­cok és be­teg­sé­gek ve­szé­lyez­tet­ték, meg­be­csü­lé­se in­kább er­köl­csi, mint anya­gi jel­le­gű volt. A kor­szak is­me­re­té­ben meg­le­pő, még­is ki­je­lent­het­jük, hogy mun­ká­ját ki­zá­ró­lag kö­te­les­ség­tu­dat­ból vé­gez­te. Élet­pá­lyá­ját mind­vé­gig a fran­cia ural­ko­dó­hoz va­ló hű­ség ve­zé­rel­te.
Tóth Fe­renc bá­ró alak­ja ki­emel­ke­dő a fran­cia­or­szá­gi ku­ruc emig­rá­ció kö­zött is. Iga­zán ma­gas po­zí­ci­ó­ba csu­pán ket­ten ju­tot­tak új ha­zá­juk­ban: Ber­csé­nyi Lász­ló gróf és Tóth Fe­renc bá­ró. Míg az el­ső azon­ban, akár­csak a töb­bi emig­ráns, ka­to­nai té­ren lett si­ke­res, az utób­bi több te­rü­le­ten is bi­zo­nyí­tott: ka­to­na­ként, dip­lo­ma­ta­ként, mér­nök­ként, ke­le­ti út­ja so­rán gaz­da­sá­gi szak­em­ber­ként és vé­gül író­ként.
Vé­gül ér­de­mes le­het meg­je­gyez­ni, hogy Tóth Fe­renc mun­kás­sá­gát Vol­taire is jól is­mer­te. Mi­kor az utób­bit az egyik ki­adó fel­kér­te egy ka­to­nai írás vé­le­mé­nye­zé­sé­re, ekkép vá­la­szolt:
Allez au Belze­buth, détéstable libraire,
Portez votre tac­tique au cheva­lier de Tott,
Qui fa­it marcher les Turcs au nom de Sabaot.
C´est lui qui de canons cou­vrant les Dar­d­anelles,
A tuer les chre­tiens instru­it les infidèles.

Menj po­kol­ba, gaz könyv­tá­ros,
Vi­gyed Tac­ticá­dat Tott lo­vag­nak,
Ki Sabaoth´ ne­vé­ben mar­sol­tat­ja a´ Tö­rö­kö­ket.
ő az, ki álgyúkkal rak­ván meg a Dar­d­anellt,
Ta­nít­ja a´ hi­tet­le­ne­ket a´ ke­resz­té­nyek meg­ölé­sé­re.
(bá­ró La­kos Já­nos for­dí­tá­sa)

Tóth Fe­ren­cet tö­rök­or­szá­gi te­vé­keny­sé­ge ré­vén már éle­té­ben jól is­mer­ték, vi­szont az ő és aty­ja, Tóth And­rás száramzása so­ká­ig prob­lé­mát je­len­tett a tör­té­net­írás szá­má­ra. Ma­gyar­or­szá­gon Sán­dor Ist­ván 1791-ben Sok­fé­le cí­mű ki­ad­vá­nyá­ban így ír ró­la: „Ki gon­dol­ta vol­na, hogy ez az em­ber, a ki Frantz Or­szág­ból Tö­rök Or­szág­ba 1770-ik­ben mint Fő Indzsel­lér, és lö­vő szer­szá­mok Tu­dó­sa kül­de­tett, egy Ma­gyar­nak fija vala? Kül­de­tett pe­dig a´ Tö­rök­höz, hogy a´ Pat­tan­tyús mes­ter­sé­get nálok bé-vezetné, ´s őket rea ta­ní­ta­ná. De a´ Tö­rök Tsászár, mihent meg­ér­ke­zett, Dar­da­nel­lák­hoz kül­döt­te, hogy azo­kat job­ban meg-erősítse. Vólt-is ide­je, mert az Oro­szok im­már az Árkipelea­guszt ke­resz­tül ka­sul nyar­gal­ták ha­jó­ik­kal, sőt a´ Dar­da­nel­lák alatt mu­to­gat­ták ma­gu­kat. Tud­ni va­ló pe­dig, hogy a Dar­da­nel­lák­nak azon vá­rak ne­vez­tet­nek Tö­rök Or­szág­ban, mel­lyek a´ ten­ger­nek mind a´ két ré­szé­ről épí­tet­tek, úgy­mint az egyik Eu­ró­pa ré­szé­ről, a´ má­sik pe­dig Ásia ré­szé­ről, s´ mel­lyek az Árkipéla­gus­ból, vagy-is fej­ér ten­ger­ből jö­vő ha­jó­kat gá­tol­ják, s´ to­vább a´ ten­ge­ren Kon­stantz­inápoly fe­lé nem eresz­tik, míg meg nem vizs­gál­tat­nak. Itt Tót Ásia ré­szé­ről kilentz új bás­tyát, Eu­ró­pa reszéről pe­dig he­tet ál­lí­tott-fel. Vala Tót annakelőtte a´ Frantz Or­szá­gi Ki­rály szol­gálatjában, s´ az Indzsel­lérséghez igen jól ér­tett. Fi­ze­té­se vala Tö­rök Or­szág­ban na­pon­ta száz Skúdi vagy Olasz Tal­lér. A ő jó for­go­ló­dá­sa ál­tal nagy gaz­dag­ság­ra ver­te ma­gát. Meg-há­za­so­dott Kon­stanz­inápoly­ban igen jól, ´s egy­szer ´s mind az ő to­váb­bi la­ká­sát ot­tan vá­lasz­tot­ta. A´ Tö­rök Mi­nisz­te­rek­nek meg­mu­tat­tam hogy az ő szer­entsétlen ha­da­ko­zá­sa­ik több­nyi­re a´ föld-mé­rés­nek, föld-írás­nak, épí­tés­nek, s´ egyéb mes­ter­sé­gek­nek tu­dat­lan­sá­gá­ból ered­nek, mel­lyek mái na­pon ok­ve­tet­le­nül szük­sé­ge­sek, hogy valamel­ly Ha­di se­reg a´ há­bo­rú­ban sze­r­entsés lé­gyen. Azon­nal a´ Tsászár meg­parantsolá, hogy egy­né­hány Frantz nyel­vet ér­tő Tö­rök Is­ko­lá­ba jár­na hoz­zá­ja, kik annakután­na egye­be­ket ta­ní­ta­ná­nak, ´s egy gaz­dag Ör­mény Ke­res­ke­dő ál­tal min­den­fé­le főld-mérő esz­kö­zö­ket öszve vé­te­tett, mely­ekre Tót­nak szük­sé­ge vala. Ke­vés idő múl­va hat száz Tö­rök Pat­tanyús állí­ta­tot­t-fel Tót­nak Is­ko­lá­já­ból, kik­nek mind egy­fé­le ruháza­tjok ren­del­te­tett, úgy­mint hos­­szú ve­res kön­tös fe­ke­te haj­tó­kák­kal, ´s gal­léral, vi­lá­gos kék nad­rág, fej­re va­ló kis sip­ka. Ezen Tót­ról az ak­ko­ri Újsá­gok te­le valá­nak, hogy mil­lyen ke­gye­lem­ben lett lé­gyen a´ Tö­rök Ud­var­nál, men­­nyi kintset gyűj­tött ot­tan, s mi­ként ta­ní­tot­ta a´ Tö­rö­kö­ket az ágyú­zás­ra. Az Attya úgy­mint lo­vász Rákótzi Fe­ren­cet szol­gál­ta, ´s ve­le el­hagy­ván ha­zá­ját, Frantz Or­szág­ba, ´s on­nan Tö­rök Or­szág­ba rándúlt. A´ ki fe­lő­le töb­bet tud­ni kí­ván, az ol­vas­sa ál­tal ezen Frantz köny­vét: Mem­oires du Baron Tót a Mas­tricht. 1785” (Sán­dor 1791, 53–55). Ez­után az ér­de­kes, ki­sebb pon­tat­lan­sá­go­kat tar­tal­ma­zó írás után so­ká­ig ér­dek­te­len­ség övez­te Tóth Fe­renc sze­mé­lyét Ma­gyar­or­szá­gon. Az el­ső tu­do­má­nyos ér­té­kű ta­nul­mány 1836-ban lá­tott nap­vi­lá­got a Tu­do­mány­tár ha­sáb­ja­in (La­kos 1836, 129–159). A szer­ző, La­kos Já­nos, pon­tos ké­pet adott a bá­ró te­vé­keny­sé­gé­ről, de csa­lád­já­ról hall­ga­tott. Eb­ben az év­ben je­lent meg Kőrösy Lász­ló írá­sa is, amely­ben a bá­rót né­met­nek mond­ja (Kőrösy 1836, 129).
A kö­vet­ke­ző pub­li­ká­ció Thaly Kál­mán tol­lá­ból szár­ma­zik (Thaly 1888, 95). A pon­tos élet­raj­zi ada­tok mel­lett Tóth And­rást nyi­trainak ne­ve­zi – a for­rás meg­je­lö­lé­se nél­kül –, to­váb­bá Tóth Fe­ren­cet tart­ja Mi­kes Ke­le­men le­ve­lei ha­za­ho­zó­já­nak is.
Eb­ben az idő­szak­ban meg­nőtt a bá­ró sze­mé­lye irán­ti ér­dek­lő­dés és elég ki­me­rí­tő írást pub­li­kált a té­má­ban Jan­kó Já­nos (Jan­kó 1889, 329–344). Toc­sek He­lén Tóth Fe­renc bá­ró alak­ját mint kö­ve­ten­dő pél­dát mu­tat­ja be (Tocsek 1892).
Az ed­di­gi leg­je­len­tő­sebb élet­raj­zot Palóczi Ed­gár készítte el 1916-ban Bá­ró Tóth Fe­renc, a Dar­da­nel­lák meg­erő­sí­tő­je cím­mel (Palóczi 1916). Palóczi ki­me­rí­tő mun­kát vég­zett. A szár­ma­zás­sal kapc­solat­ban át­néz­te a hoz­zá­fér­he­tő ira­to­kat, fel­hasz­nál­ta a még élő, csa­lá­di ha­gyo­má­nyo­kat őr­zők vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­it is.
A fran­cia tör­té­net­írás is ér­dek­lő­dött Tóth Fe­renc sze­mé­lye irán­t, fran­cia nyel­ven is je­len­tek meg írá­sok a bá­ró te­vé­keny­ség­ről (lásd 1. jegy­zet­pont), ame­lyek azon­ban ge­ne­a­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­kal nem fog­la­koz­tak.
Amint fen­tebb rá­mu­tat­tunk, már a 18. szá­zad vé­gén is is­mert volt Tóth bá­ró ma­gyar szár­ma­zá­sa, en­nek el­le­né­re ké­sőbb még­is ké­te­lyek me­rül­tek fel. A ma­gyar­or­szá­gi szár­ma­zás a tör­té­nel­mi hát­tér, ill. a ve­ze­ték­név mi­att tu­laj­don­kép­pen nem is volt so­ha iga­zán kér­dé­ses, a nyi­trai ere­det, va­la­mint az elő­név iga­zo­lá­sa még­is pon­to­sabb ku­ta­tást igé­nyelt. Ez­zel a kér­dés­sel az utób­bi idő­ben je­len so­rok író­ja is fog­la­ko­zott (Horbulák 2005, 734–744).
A mai tör­té­né­szek Palócz­itól ki­in­dul­va Tóth And­rást Nyitráról szár­maz­tat­ják, ahol 1698. már­ci­us 26-án szü­le­tett. Ap­ja, Mik­lós, nyi­trai ne­mes volt, aki ko­rán csat­la­ko­zott Rá­kó­czi Fe­renc­hez, a fi­át is a fe­je­de­lem mel­lé ad­ta ne­me­si ap­ród­nak. A csa­lád pon­to­sabb be­so­ro­lá­sa nem is­mert, fel­me­rül­nek a Csá­fordi, Fejér­g­yarmati, Szé­ke­lyi és Nyi­trai elő­ne­vű Tóth csa­lá­dok is (Zachar 1984, 221; Palóczi Ed­gár 1916, 3). Ezen­kí­vül Tóth Fe­renc szom­bat­he­lyi tör­té­nész meg­em­lí­ti, hogy Vas és Za­la me­gyék­ben is él­tek ha­son­ló ne­vű csa­lá­dok, de a nyi­trai szár­ma­zást ő is el­fo­ga­dott­nak tart­ja (Tóth 2001, 32). Szlo­vák tör­té­né­szek – ve­ze­ték­ne­ve alap­ján – egy­ér­tel­mű­en nyi­t­rainak, sőt szlo­vák­nak te­kin­tik Tóth And­rást (Segeš 2004, 21; Daniš 1993, 91).
Palóczi fen­tebb em­lí­tett köny­vé­ben mint­egy negy­ven ol­da­lon, mel­lék­let­tel és csa­lád­fa áb­rá­zo­lá­sá­val mu­tat­ja be ku­ta­tá­sa­i­nak vo­na­lát. Ne­ki még le­he­tő­sé­ge volt egy or­szág ha­tá­ra­in be­lül ta­nul­má­nyoz­ni több le­vél­tá­rat, sőt az ak­kor még élő em­be­re­ken ke­resz­tül a csa­lá­di tra­dí­ci­ók­ra is tá­masz­kod­ha­tott. Fent em­lí­tett ta­nul­má­nyunk­ban meg­pró­bál­tunk rá­mu­tat­ni a Palóczi Ed­gár ál­tal ha­gyott fe­hér fol­tok­ra és el­lent­mon­dás­ok­ra, fel­hasz­nál­ni olyan ira­to­kat, ame­lye­ket ő nem vett fi­gye­lem­be, mind­ezt per­sze amel­lett, hogy mun­ká­ját nagy­ra ér­té­kel­jük.
Az el­ső rész­ben be­mu­tat­tuk, mi­ért vél­te Palóczi egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyí­tott­nak, hogy a ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok alap­ján bi­zo­nyos Tóth Mik­lós volt Tóth And­rás aty­ja. Palóczi a csa­lád cí­me­ré­ből in­dult ki, majd út­ja Nyitrára ve­ze­tett, ahol az ak­ko­ri főlevéltáros meg­ta­lál­ta Tóth And­rás 1793. má­jus 7-ik­i, a vár­me­gyé­hez in­té­zett kér­vé­nyét, amely­ben Ma­gyar­or­szág­ra va­ló ha­za­tér­te után kér­te, iga­zol­ják ne­me­si szár­ma­zá­sát. Er­re a ké­re­lem­re már más­nap Rud­nyán­szky Pál al­jegy­ző ki­ad­ta a kért ira­tot, va­la­mint az anya­köny­vi ki­vo­na­tot az aláb­bi szö­veg­gel: „1698 már­ci­us 26-án szü­le­tett és meg­ke­resz­telt And­rás, Tóth Mik­lós és An­na gyer­me­ke, ke­reszt­szü­lei Fá­bi­án Mi­hály és Tóth Erszé­bet. Kéz­je­gyem­mel iga­zo­lom. Bleho Jó­zsef nyi­trai plé­bá­nos. Kelt Nyitrán 1793. má­jus 10-én”.2
En­nél a ké­re­lem­nél több kér­dés is fel­me­rül. A kér­vé­nye­ző egy bi­zo­nyos Tóth And­rás tá­bor­nok, Mik­lós fia, aki Nyitráról szár­ma­zik és 1706-ban el kel­lett hagy­nia az or­szá­got, alá­za­to­san fo­lya­mo­dik Nyi­tra vár­me­gye ne­me­si kö­zös­sé­gé­hez, hogy iga­zol­ják ne­me­si szár­ma­zá­sát. A kér­vény­ben fel­so­rolt té­nyek nem tel­je­sen fe­dik a va­ló­sá­got. Alul­írott Tóth And­rás 1793-ban már nem élt és nem is 1706-ban hagy­ta el Ma­gyar­or­szá­got, ha­nem 1711-ben. Palóczi Ed­gár en­nek el­le­né­re nem ké­tel­ke­dik ab­ban, hogy az irat Tóth Fe­renc bá­ró ké­ré­sé­re ké­szült. A bá­ró­nak szük­sé­ge volt va­la­mi­lyen iga­zo­lás­ra ha­za­ér­ke­zé­se után, ugyan­is min­den ira­ta Fran­cia­or­szág­ban ma­radt. A for­rás, amely­re Palóczi hi­vat­ko­zik te­hát nem 1698 kö­rül ke­let­ke­zett, ha­nem Nyi­tra vár­me­gye ad­ta ki 1793. má­jus 10-én Tóth Fe­renc ré­szé­re ne­mes­sé­ge iga­zo­lá­sá­ra.
A Szé­ke­lyi és Nyi­trai Tóth csa­lád kap­cso­la­tá­ról, sa­ját sza­vai sze­rint, csak egy bi­zo­nyí­té­kot ta­lált. Egy per­ben 1782-ben Szé­ke­lyi Tóth Pé­ter II ősei kö­zé so­rol­ja a Mik­sa ál­tal ne­mes­ség­re emelt Nyi­trai Tót­ho­kat.
Palóczi Ed­gár vég­kö­vet­kez­te­té­se: hogy a per­irat fenn­ma­radt ré­szé­ben em­lí­tett Tóth Mi­hály ap­ja-e Tóth And­rás, nem bi­zo­nyít­ha­tó; vi­szont tény­ként is­me­ri el, hogy Michael Thot­th és Nico­laus Thot­th az 1568-ban ne­mes­sé­get szer­zett nyi­trai Tóth Mi­hály le­szár­ma­zot­tai.
Utol­só bi­zo­nyí­ték­ként a ro­kon­ság iga­zo­lá­sá­ra egy tarc­safürdői út­le­írást idéz 1802-ből, mely­ben az író em­lí­ti Tóth Fe­ren­cet és nyi­trai szár­ma­zá­sú­nak mond­ja. Palóczi sze­rint eze­ket az ada­to­kat olyan­tól kel­lett hal­la­nia, aki azt sze­mé­lye­sen a bá­ró­tól tud­hat­ta. Ezen té­nyek és ös­­sze­füg­gé­sek alap­ján szá­má­ra tel­je­sen bi­zo­nyí­tot­tá vállt a csa­lád nyi­trai szár­ma­zá­sa.
A to­váb­bi­ak­ban Palóczi még fog­la­ko­zik a Fejér­g­yarmati csa­lád tör­té­ne­té­vel. Ezen csa­lád tra­dí­ci­ói sze­rint élt egy And­rás ne­vű ősük, aki Tö­rök­or­szág­ban épí­tett vá­ra­kat. Ezen kí­vül mun­ká­já­ban még elő­for­dul­nak a Far­kas és Kot­­tya ve­ze­ték­ne­vek mint fel­té­te­lez­he­tő csa­lá­di kap­cso­la­tok.
Sa­ját ku­ta­tá­sunk szin­tén ge­ne­a­ló­gi­ai mun­kák át­te­kin­té­sé­vel in­dult, majd a Nyi­t­ra Me­gyei Le­vél­tár­ban foly­tató­dot. Palóczi Ed­gár nyom­do­ka­in ha­lad­va át­ku­tat­tuk a „Tóth” ne­vű ne­me­sek jegy­zé­két a 804/XII. fas­ci­cu­lus alat­t. Az ira­tok kö­zött meg­ta­lál­tuk Tóth And­rás anya­köny­vi ki­vo­na­tát; Tóth Fe­renc kér­vé­nyét Nyi­tra vár­me­gye köz­gyű­lés­éhez, mely­nek alá­író­ja­ként Tóth And­rás sze­re­pel; Rud­nyán­szky Pál al­jegy­ző le­ve­lét, amely­ben iga­zol­ja a bá­ró nyi­trai ho­nos­sá­gát, va­la­mint azt a bi­zo­nyos 5. szá­mú per­ira­tot, amely az 1782-es per­re vo­nat­ko­zik.
Ez­után át­néz­tük Fel­ső- és Alsó-Nyitra ne­me­si ös­­sze­írá­sa­it 1669 és 1718 – And­rás és aty­ja Mik­lós „ide­je” kö­zött –, ame­lye­ket Palócz­i, il­let­ve Romhányi főlevéltáros fi­gyel­men kí­vül ha­gyott. Mik­lós és And­rás itt sem sze­re­pel­tek, az egyet­len elő­for­du­lás „Michaël Thot­t” volt. Mi­vel Palóczi meg­em­lí­tet­te Fel­sőköröskényt és Nyi­trai­vánkát is, így át­néz­tük ezek és né­hány kör­nyék­be­li fa­lu ne­me­si ös­­sze­írá­sát. Több Tóth elő­for­du­lás mel­lett itt sem ta­lál­tunk sen­kit a fel­té­te­le­zett sze­mé­lyek kö­zül.
Ami Nyi­tra vá­ros anya­könyv­ét il­le­ti, a fel­jegy­zé­sek az 1700-as év­től ma­rad­tak fenn: az Al­só­vá­ro­séi 1700-tól, a Fel­ső­vá­ro­séi 1787-től. Tóth And­rás ere­de­ti, 1698. már­ci­us 26-ról száramzó anya­köny­vi be­jegy­zé­sé­hez te­hát már nem le­het hoz­zá­jut­ni. Meg­jegy­zen­dő, ma­ga Palóczi Ed­gár sem lát­hat­ta az ere­de­tit, mert az már az ő ide­jé­ben is el­ve­szett (Palóczi 1916, 268–269).
Hogy a ku­ta­tás mi­nél tel­je­sebb le­gyen, át­néz­tük a vá­ros há­zas­sá­gi fel­jegy­zé­se­it is, amely­be Palóczi úgy­szin­tén nem te­kin­tett be­le. A Matric­u­la Cop­u­la­to­rum 1692-től 1740-ig ter­jed. Szá­mom­ra csak az 1692 és 1700 kö­zöt­ti idő­szak volt fon­tos, ami­kor Tóth And­rás szü­lei egy­be­kel­het­tek. A jegy­zék nyolc Tóth ne­ve­ze­tű em­bert em­lít, de kö­zü­lük csak egy­nél je­gyez­tek ne­me­si szár­ma­zá­sú vő­le­gényt, még­pe­dig névsz­erint Mar­t­i­nus Toth ese­té­ben.
A fen­tebb fel­vá­zolt té­nyek alap­ján Tóth And­rás és Tóth Fe­renc nyi­trai szár­ma­zá­sát, sze­rin­tünk, egy­ér­tel­mű­en nem le­het bi­zo­nyí­ta­ni. Palóczi – an­nak el­le­né­re, hogy a prob­lé­mát meg­ol­dott­nak tart­ja – köny­ve csa­lád­fá­in sem áb­rá­zol­ja a köz­vet­len ro­ko­ni kap­cso­la­to­kat az egyes Tóth csa­lá­dok kö­zött. A Zéke­lyi (Szé­ke­lyi), a Fejér­g­yarmati és a Kot­­tya nem­zett­sé­gek kö­zött se­hol sem tün­te­ti fel And­rás vagy Fe­renc ne­vét. Bár a csa­lád­fá­kon sze­re­pel Mik­lós, And­rás és Fe­renc ke­reszt­név, még­is az éle­tre­jazi ada­tok alap­ján egyik sem fe­lel meg a ku­ta­tás­ban sze­rep­lő ala­kok va­la­me­lyik­ének.
A fő érv a nyi­trai szár­ma­zás­sal kap­cso­lat­ban az, hogy Tóth Fe­renc bá­ró köz­vet­le­nül Nyi­tra vár­me­gyét szó­lí­tot­ta meg ne­mes­sé­ge ügyé­ben. Ez az irat ma is lé­te­zik és ugyan mi­ért ép­pen eh­hez a me­gyé­hez for­dul­na, ha nem on­nan szár­maz­na? Csak­hogy né­hány za­va­ró té­nye­ző van a do­log­ban: mi­ért írt ap­ja ne­vé­ben és mi­ért tün­te­tett fel hely­te­len élet­raj­zi ada­to­kat? Palóczi is­me­ri a vá­laszt. Az el­ső el­lent­mon­dást köz­vet­ve cá­fol­ja: a kér­vényt Tóth And­rás ve­zér­őr­nagy ne­vé­ben ír­ták és a tör­té­ne­lem csak egy ve­zér­őr­na­gyot is­mer ilyen né­ven. Má­sod­szor pe­dig ap­ja emig­rá­ci­ó­já­nak dá­tu­mát nem is­mer­te, il­let­ve el­len­ke­ző­leg, ő is­mer­te pon­to­san, és az már ak­kor meg­tör­tént, ami­kor Forgách Si­mon kegy­vesz­tet­té vált, te­hát 1706-ban.
A nyi­trai szár­ma­zást tá­mo­gat­hat­ja az is, hogy a vár­me­gyei köz­gyű­lés már más­nap iga­zol­ta azt. Amint az a ne­me­si ös­­sze­írá­sok alap­ján lát­ha­tó, a kor­szak­ban csak egy Tóth csa­lád­ne­vű ne­mes mu­tat­ha­tó ki a vá­ros­ban, még­pe­dig Tóth Mi­hály. Az­zal a tén­­nyel kap­cso­lat­ban, hogy a vár­me­gyei hi­va­tal­no­kok a kér­vé­nye­ző pon­tat­lan in­for­má­ci­ói alap­ján há­rom em­ber­öl­tő után ké­pe­sek vol­tak mind­ös­­sze egy nap alatt megfe­leni a kér­vé­nye­ző­nek, szkep­ti­ku­sak va­gyunk. Az 1802-es út­le­írá­s­ban elő­for­du­ló ada­tok le­het­nek va­ló­sak, hi­szen a bá­ró va­ló­ban Nyi­tra vár­me­gyé­hez for­dult, de en­nek sem kell bi­zo­nyí­ta­nia az ot­ta­ni szár­ma­zást, mind­ez csu­pán az 1793-ban kel­te­zett ira­tok va­ló­di­sá­gát bi­zo­nyít­ja.
Le­het­sé­ges, hogy név­té­vesz­tés­ről van szó, és az ál­ta­lunk ta­lált Mi­hályt cse­rél­ték fel Mik­lós­ra 1793-ban vagy akár Palóczi ide­jé­ben, a 20. szá­zad ele­jén. Míg az el­ső ke­reszt­név ki­zá­ró­lag a kér­vé­nyen for­dul elő, il­let­ve az ar­ra vá­la­szo­ló iga­zo­lá­so­kon, a má­so­dik keresztenév a ne­me­si jegy­zé­kek­ben több éven át nyo­mon kö­vet­he­tő. A kér­vény­ben vi­szont, mint ahogy már fen­tebb fo­gal­maz­tunk, több el­lent­mon­dás is van.
Bizony­ta­lakodását Palóczi is ki­fe­je­zi köny­ve ele­jén: „Tóth And­rás An­tal va­ló­szí­nű­leg 1698. már­ci­us 26-án szü­le­tett Nyitrán. Aty­ja va­ló­szí­nű­leg Tóth Mik­lós, any­ja An­na as­­szony, kik Nyi­tra fel­ső vá­ro­sá­ban lak­tak [a ki­eme­lé­sek tő­lem – H. Zs.]”(Palóczi 1916, 3).
Min­den bi­zo­nyí­ték, amely a nyi­trai ere­det­ről szól 1793-ból va­ló és köz­ve­tett ada­tok­ból in­dul ki. Ér­te­lem­sze­rű­en a 18. szá­zad vé­gén még lé­tez­het­tek ezt iga­zo­ló fel­jegy­zé­sek, ame­lyek má­ra már nem ma­rad­tak fenn. A ma hoz­zá­fér­he­tő ada­tok alap­ján nem le­het be­bi­zo­nyí­ta­ni, hogy Tóth And­rás 1698. már­ci­us 26-án Nyitrán szü­le­tett, és még ke­vés­bé, hogy ap­ját Mik­lós­nak hív­ták. Ezt a le­he­tő­sé­get ter­mé­sze­te­sen nem le­het ki­zár­ni, vi­szont hoz­zá­fér­he­tő le­vél­tá­ri ada­tok­kal nem le­het bi­zo­nyí­ta­ni.
Tóth And­rás szár­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó ku­ta­tá­sunk ered­mé­nyét így fog­lal­hat­juk össze: Tóth And­rás ne­me­si szár­ma­zá­sát bi­zo­nyos­nak te­kint­het­jük, hi­szen más­képp nem le­he­tett vol­na Forgách Si­mon, ké­sőbb pe­dig II. Rá­kó­czi Fe­renc ap­ród­ja, to­váb­bá nem nyer­het­te vol­na el a fran­cia bá­ró­sá­got sem. Tóth And­rás ap­já­nak ke­reszt­ne­vé­vel a 17. és a 18. szá­zad for­du­ló­ján, il­let­ve a 18. szá­zad vé­gén ke­let­ke­zett ira­tok­ban nem ta­lál­koz­tunk. Tóth And­rás nyi­trai szár­ma­zá­sát csak a 18. szá­zad vé­gén ke­let­ke­zett ok­le­ve­lek bi­zo­nyít­ják, vi­szont ezek mint­egy ki­lenc­ven év­vel a szü­le­té­se után ke­let­kez­tek. Ab­ban az idő­ben, ami­kor Tóth Fe­renc ké­rel­mez­te ma­gyar­or­szá­gi szár­ma­zá­sá­nak iga­zo­lá­sát még lé­tez­het­tek olyan ira­tok, ame­lyek alap­ján ezt Nyi­tra vár­me­gye iga­zol­hat­ta, ma vi­szont ezek már nem ku­tat­ha­tók, il­let­ve még nem ke­rül­tek elő. Az el­ső­ként ál­ta­lunk fi­gye­lem­be vett ne­me­si ös­­sze­írá­sok és há­zas­sá­gi fel­jegy­zé­sek mind­ezt nem erő­sí­tik meg. A leg­fon­to­sabb ok a nyi­trai szár­ma­zás­ra, hogy Tóth Fe­renc ép­pen e vár­me­gyét szó­lí­tot­ta meg. Az, hogy ezt egy el­lent­mon­dás­ok­ban bő­vel­ke­dő kér­vény­ben tet­te, to­vább bo­nyo­lít­ja a ké­pet. Ezen té­nyek alap­ján az aláb­bi konk­lú­zió von­ha­tó le: Tóth And­rás aty­ja va­ló­szí­nű­leg nem volt hos­­szabb ide­ig Nyi­t­ra vá­ros pol­gá­ra, és szin­te bi­zo­nyo­san nem on­nan szár­ma­zott. Ha And­rás még­is Nyitrán szü­le­tett vol­na, ez pusz­ta vé­let­len­ként fog­ha­tó fel. Csak gyer­mek­éve­i­nek né­hány rö­vid esz­ten­de­jét tölt­het­te a vá­ros­ban és a vár­me­gyé­vel sem­mi­lyen kap­cso­la­ta nem volt. A sza­bad­ság­harc bu­ká­sa után, mind­ös­­sze ti­zen­há­rom éve­sen, a fe­je­de­lem kí­sé­re­té­vel el­hagy­ta az or­szá­got. Ap­ját sem ak­kor, sem ké­sőbb nem em­lí­tik, ami ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy ak­kor már nem is élt. 1711 után Tóth And­rás éle­té­ben vég­leg el­tű­nik Nyi­tra és töb­bé a Fel­vi­dék­re sem tért vis­­sza.
Tóth Fe­renc bá­ró iro­dal­mi te­vé­keny­sé­ge is igen je­len­tős. A már is­mert em­lék­ira­t­okon kí­vül ko­moly for­rás­ér­ték­kel bír­nak dip­lo­má­cia le­ve­lei is: La mis­sion de Neuchâtel, La mis­sion Crimeé és La mis­sion du Lev­an­t. Ezek je­len­leg a Ver­sailles­-i Vá­ro­si Le­vél­tár Lebaudy-­gyűjteményében talál­hatók.3
Tóth Fe­renc leg­je­len­tő­sebb mű­ve­ként em­lék­ira­ta­it tart­juk szá­mon. Az el­ső fran­cia nyel­vű ki­adás 1784-ben je­lent meg Amsz­ter­dam­ban, majd to­váb­bi négy látot nap­vi­lá­got; még ket­tő Amsz­ter­dam­ban, majd egy-­e­gy Pá­rizs­ban és Maas­tricht­ban. Né­hány év­vel ké­sőbb meg­je­lent a mű an­gol, dán, svéd és né­met nyel­ven. A ké­sőb­bi év­ti­ze­dek­ben rész­ben vagy tel­je­sen meg­je­lent len­gye­lül, oro­szul és tö­rö­kül, de an­gol for­dí­tá­sát ki­ad­ták az Egye­sült Ál­la­mok­ban is.
Az Em­lék­irat­ok a 18. szá­zad vé­gé­nek egyik legolva­sot­tab út­le­írá­sai kö­zé tar­to­zott. A mű ere­de­ti­leg fik­tív le­ve­lek for­má­já­ban író­dott. Az ilyen mis­szilis le­ve­lek már az ókor­ban is nép­sze­rű­ek volt, de a 18. szá­zad fo­lya­mán szá­mos mű, köz­tük em­lék­irat­ok is szü­let­tek ilyen for­má­ban.
Az Em­lék­irat­ok nem egy idő­ben íród­tak. Rö­vid út­le­írás­okon ala­pul­nak, ame­lye­ket a bá­ró elő­ször el­ső kons­tan­ti­ná­po­lyi út­ja so­rán ve­tett pa­pír­ra. Ké­sőbb, a föld­kö­zi-ten­ge­ri út­ja után, eze­ket át­ír­ta, for­má­ju­kat meg­vál­toz­tat­ta.
Az Em­lék­irat­ok öt rész­ből te­vő­dik ös­­sze: be­ve­ze­tés, el­ső kons­tan­ti­ná­po­lyi tar­tóz­ko­dás, krí­mi dip­lo­má­ci­ai út, má­so­dik kons­tan­ti­ná­po­lyi tar­tóz­ko­dás, s vé­gül a lev­an­tei kör­út.
A be­ve­ze­tő rész – Dis­cours prélim­i­naire – Tóth Fe­renc szom­bat­he­lyi tör­té­nész sze­rint tör­té­ne­ti ér­te­ke­zés az em­be­ri civilzá­ciók lé­nye­gé­ről, il­let­ve a ke­le­ti des­po­ti­kus ci­vi­li­zá­ci­ó­kat el­íté­lő pamf­let. Az író vi­tá­ba száll Mon­tes­quieu klí­ma­el­mé­le­té­vel, mi­sze­rint a tár­sa­dal­mak és tör­vé­nyek ki­ala­ku­lá­sá­ra leg­in­kább a ter­mé­sze­ti té­nye­zők hat­nak. A bá­ró ez­zel szem­ben a „lel­ki erők” el­sőbb­sé­gét hir­de­ti, mi­sze­rint az em­be­ri ter­mé­szet az, amely meg­ha­tá­roz­za a tár­sa­dal­mak fej­lő­dé­sét. A szö­veg to­váb­bi ré­sze­i­ben ki­fe­je­zi el­uta­sí­tá­sát a des­po­tiz­mus­sal szem­ben. Ezt a mű más ré­sze­i­ben is még sok­szor meg­te­szi. A be­ve­ze­tés utol­só ol­da­la­in az an­tik ci­vi­li­zá­ci­ó­ról és a tö­rök tár­sa­da­lom­ról el­mél­ke­dik. A so­rok kö­zül egy so­kat ta­pasz­talt, kis­sé csa­ló­dott, de igen bölcs em­ber ké­pe raj­zo­ló­dik ki. Gya­nít­ha­tó, hogy a szö­veg­re az En­cik­lo­pé­dia azo­nos cí­mű ré­sze szol­gált pél­dá­ul. Mind­ket­tő ter­je­del­mes írás és a szer­zők ve­zér­esz­mé­it fe­je­zi ki.
A má­so­dik rész az el­ső kons­tan­ti­ná­po­lyi tar­tóz­ko­dás­ról szól (1755–1763). A szer­ző igen szí­nes ké­pet fest a min­den­na­pi élet­ről, sem­mi sem ke­rü­li el a fi­gyel­mét. Ír az egy­sze­rű em­be­rek­ről és a gaz­da­gok­ról, a vá­ros élel­mi­szer-el­lá­tá­sá­ról; a köz­rend fen­ntartásáról; ar­ról, ho­gyan be­fo­lyá­sol­ja az éle­tet az év­szak­ok vál­to­zá­sa; a be­teg­sé­gek­ről és gyó­gyí­tá­suk­ról. Le­ír­ja a szul­tá­ni ud­vart is, aho­vá be­já­ra­tos volt. So­ro­kat szen­tel a bi­ro­da­lom pénz­ügye­i­nek, ün­ne­pe­i­nek, a szo­ká­sok­nak, a di­vat­nak; szól az ál­la­tok­ról, a rab­szol­gák­ról és sok egyéb ap­ró rész­let­ről.
A har­ma­dik rész krí­mi dip­lo­má­ci­ai küld­te­té­sét be­szé­li el 1767 és 1769 kö­zött. Eb­ben a rész­ben sok táj­le­írás és nép­raj­zi fel­jegy­zés ta­lál­ha­tó, de itt már sze­re­pet kap a po­li­ti­ka is. Az írás leg­ér­de­ke­sebb és leg­gyak­rab­ban idé­zett ré­sze a bá­ró­nak Krim Girej kán­nal va­ló be­szél­ge­té­se. Eb­ben a kánt mint fel­vi­lá­go­sult, a fran­cia kul­tú­ra után ér­dek­lő­dő, bölcs ural­ko­dót lát­juk, aki­nek part­ne­re egy ta­pasz­talt, mű­velt, a he­lyi vi­szo­nyok­ban jár­tas dip­lo­ma­ta.
A ne­gye­di­ki rész Tóth Fe­renc bá­ró re­form­te­vé­keny­sé­gét örö­kí­ti meg. Ezek a ka­to­nai re­for­mok gyak­ran nem má­sok, mint he­ro­i­kus erő­fe­szí­té­sek az el­kor­hadt tö­rök ka­to­nai rend­szer meg­tá­masz­tá­sá­ra. A bá­ró­nak nap mint nap meg kell küz­de­nie a ka­to­nai ve­ze­tők és az egy­sze­rű em­be­rek kö­zö­nyé­vel és hoz­zá nem ér­té­sé­vel. Az itt le­ír­tak alap­ján még pon­to­sabb ké­pet ka­punk az el­ma­ra­dott bi­ro­da­lom­ról.
Az utol­só rész a bá­ró a Föld­kö­zi-ten­ger ke­le­ti me­den­cé­jét érin­tő kör­uta­zá­sát ír­ja le. Eb­ben a rész­ben igen nagy te­ret szen­tel a be­uta­zott or­szá­gok föld­raj­zá­nak, tör­té­nel­mé­nek és tár­sa­dal­mi vi­szo­nya­i­nak, amely­ből ki­emel­ke­dik Egyip­tom le­írá­sa.
Tóth Fe­renc em­lék­ira­ta igen si­ke­res volt a ma­ga ide­jé­ben, er­ről ta­nús­kod­nak a több­szö­ri ki­adá­sok is. A mű meg­je­le­né­sé­nek ide­jé­ben a bá­ró te­vé­keny­sé­ge is­mert volt és vár­ha­tó volt, hogy a szer­ző az ol­va­sók­kal is meg­oszt­ja él­mé­nye­it. A bá­ró az eu­ró­pa­i­ak szá­má­ra tel­je­sen is­me­ret­len, exotikus vi­dé­kek­ről írt. Ép­pen eb­ben az idő­szak­ban kez­dett el­ter­jed­ni az ori­en­ta­lisz­ti­ka, az út­le­írás­ok és a tu­do­má­nyos iro­da­lom. A kor­szak jel­lem­ző iro­dal­mi ága, a pre­romatika, ame­lyet a rous­seau­-i „vis­­sza a ter­mé­szet­hez” jel­lem­zett. A ta­tá­rok le­írá­sa pon­to­san ilyen. A táj­le­írás, az egy­sze­rű em­be­rek áb­rá­zo­lá­sa, az ér­zel­mek ki­fe­je­zé­se, az exotikus né­pek be­mu­ta­tá­sa, a nem­ze­tek fö­löt­ti fran­cia kul­tú­ra elől a nem­ze­ti múlt­hoz va­ló vis­­sza­té­rés jel­le­mez­te a kor­sza­kot. Az em­ber és a ter­mé­szet kap­cso­la­ta az áb­rá­zo­lá­sok kö­zép­pont­já­ba ke­rült. Tóth Fe­renc be­utaz­ta gya­kor­la­ti­lag az egész Osz­mán Bi­ro­dal­mat és mind­er­ről vi­lá­go­san, ért­he­tő­en írt.
Iz­gal­mas a mű idő­áb­rá­zo­lá­sa is. Az író an­nak mú­lá­sát nem jegy­zi fel, né­hány ki­vé­tel­től el­te­kint­ve so­ha­sem ír év­szá­mot. En­nek oka le­het, hogy az ese­mé­nye­ket több év­vel a le­zaj­lá­suk után ve­tet­te pa­pír­ra, ez­zel vi­szont nö­vel­te az írás mű­vé­szi ér­té­két, mi­vel a ke­le­ti em­be­rek éle­té­ben az idő lé­nye­ge­sen ke­ve­sebb sze­re­pet ját­szik.
A dip­lo­má­ci­ai ese­mé­nyek­ről ál­ta­lá­ban ke­vés ol­vas­ha­tó az Em­lék­irat­ok­ban. Ese­ten­ként meg­em­lí­ti ki­vel ta­lál­ko­zott (a ba­ri kon­fö­de­rá­ció kép­vi­se­lő­i­vel, a mál­tai lo­vag­rend nagy­mes­te­ré­vel stb.), de a tár­gya­lá­sok konk­rét ered­mé­nyét nem is­mer­jük meg. A bá­ró szin­te sem­mit sem ír csa­lá­di dol­ga­i­ról.
A so­rok kö­zül egy okos, jó meg­fi­gye­lő ké­pes­sé­gű em­ber bon­ta­ko­zik ki el­lőt­tünk. Tóth Fe­renc le­bi­lin­cse­lő­en ír, még­is tar­tóz­ko­dik a se­ké­lyes szó­ra­koz­ta­tás­tól. Vis­­sza­fo­gott, nem té­ved a kor­szak­ban már elő­for­du­ló ero­ti­kus le­írá­sok te­re­pé­re, ho­lott a sze­ráj is­mer­té­ben meg­te­het­te vol­na. Írá­sá­nak mű­fa­ja leg­in­kább út­le­írás a pre­ro­man­ti­ka jel­lem­ző je­gye­i­vel.
Amint ír­tuk, a mű egyes ré­szei kü­lön­bö­ző idő­szak­ban íród­tak, me­lye­ket a szer­ző ké­sőbb át­írt és ki­egé­szí­tett, de mind­ez csak jav­ított a vég­ső ered­mé­nyen. A mű­nek ezidáig tel­jes ma­gyar for­dí­tá­sa még nem ké­szült el, de an­gol for­dí­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban is hoz­zá­fér­he­tő.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Daniš, Miroslav 1993. Sloven­sko, husári a cárovná. Bratislava, Stim­ul.
Daniš, Miroslav 2001. V službách francúzske­ho krá¾a. His­torická revue, 12. roè. 10. è. 16–17. p.
Dobossy Lász­ló 1963. A fran­cia iro­da­lom tör­té­ne­te. 1–2. köt. Bu­da­pest, Gon­do­lat.
Hor­bulák Zsolt 2005. Ada­lé­kok Tóth Fe­renc bá­ró szár­ma­zá­sá­hoz. Va­si Szem­le, 59. évf. 6. sz. 734–744. p.
Hor­bulák Zsolt 2006. Fran­tišek Tóth – zabud­nutý diplo­mat zo Sloven­s­ka. Zahranièná po­li­ti­ka, 10. roè. 1. è. 13–14. p.
Jan­kó Já­nos (ifj.) 1889. Bá­ró Tóth Fe­renc uta­zá­sa Egyip­tom­ban 1771-ben. Föld­raj­zi Köz­le­mé­nyek, 17. köt. 329–344. p.
Kőrösy Lász­ló 1836. Bá­ró Tót. Hasz­nos Mu­lat­sá­gok, 1836. feb­ru­ár 17., 17. sz., 129. p.
La­kos Já­nos 1836. Em­lé­ke­zet báro Tott Fer­enczre. Tu­do­mány­tár, 2. sz. 129–159. p.
Palóczi Ed­gár 1916. Bá­ró Tóth Fe­renc, a Dar­da­nel­lák meg­erő­sí­tő­je. Bu­da­pest, a Vö­rös Fél­hold tá­mo­ga­tá­sá­ra ala­kult or­szá­gos bi­zott­ság.
Rá­kó­czi Fe­renc 1985. Em­lék­irat­ok. Bu­da­pest, Szép­iro­dal­mi Könyv­ki­adó.
Sán­dor Ist­ván 1791. Tót­ról. Sok­fé­le, 1. évf. 53–55. p.
Segeš, Vla­di­mír (2004): Najm­ladší ku­ruc. Obrana, 12. roè. 9. è. 21. p.
Szerb An­tal 1989. A vilá­gi­radalom tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Mag­ve­tő.
Thaly Kál­mán 1888. A Szu­e­zi-csa­tor­na ma­gyar ter­ve­ző­je a mult szá­zad­ban. Egyet­ér­tés, 22. évf. 95. sz.
Toc­sek He­lén 1892. A buj­do­só fia. Bu­da­pest, Méh­n­er Vil­mos ki­adá­sa.
Tóth Fe­renc 2001. Egy tarc­safürdői em­lék. Bá­ró Tóth Fe­renc éle­te és mun­kás­sá­ga. Va­si Szem­le, 55. évf. 1. sz. 31–42. p.
Tóth Fe­renc 2003a. André Tott, un ami de Ca­sa­no­va, cap­i­taine du hus­sard­s. Vivat Hus­sar, no. 38, 86–89. p.
Tóth Fe­renc 2003b. François de Tott (1733–1793) és mű­ve. Egy fel­vi­lá­go­sult dip­lo­ma­ta em­lé­ke­zé­sei. Va­si Szem­le, 57. évf. 6. sz. 713–731. p.
Zachar Jó­zsef 1984. Ide­gen ha­dak­ban. Bu­da­pest, Mag­ve­tő.

Zuzana Poláčková: A szlovák–magyar kapcsolatok néhány európai uniós ország sajtójának és tudományos szakirodalmának tükrében

Je­len ta­nul­mány kö­zép­pont­já­ban a nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok ku­ta­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő há­rom alap­ve­tő prob­lé­ma­kör áll: a kö­zép-eu­ró­pai ki­sebb­ség és a több­ség vi­szo­nya, va­la­mint en­nek az Eu­ró­pai Unió-­be­li saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben tet­ten ér­he­tő je­len­lé­te Az el­ső rész­ben a ki­sebb­sé­gek, konk­ré­tan a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok 1989 utá­ni és a ki­lenc­ve­nes évek­re, a Meèiar-ko­r­mányzat idő­szak­ára jel­lem­ző hely­ze­té­nek ér­té­ke­lé­sé­re és ér­zé­ke­lé­sé­re he­lye­ző­dik a hang­súly. A má­so­dik rész té­má­ja Auszt­ria és Hol­lan­dia, a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­ka és a szlo­vák–ma­gyar vi­szony iránt e két or­szág­ban meg­nyil­vá­nu­ló figyelem.1 En­nek tük­ré­ben a ma­guk konk­rét­sá­gá­ban, do­ku­men­tu­mok­kal alá­tá­maszt­va ele­ve­ned­nek meg egyes be­vett szem­lé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­sek és a kö­zép-eu­ró­pai és szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi kér­dés fe­lü­le­tes (nem) is­me­re­té­nek je­lei, ame­lyek elem­zé­sét, ál­ta­lá­nos mi­vol­tuk­ban az el­ső rész tar­tal­maz­za. A har­ma­dik rész­ben az eu­ró­pai nem­ze­ti­sé­gi és ki­sebb­sé­gi prob­lé­mák újabb ke­le­tű vizs­gá­la­ti mód­sze­rei és ös­­sze­füg­gé­sei sze­re­pel­nek.
Az eu­ró­pai di­men­zió a vizs­gá­ló­dá­sok­ba új, azo­kat más irány­ba el­moz­dí­tó szem­pon­to­kat visz be­le. Az olyas­faj­ta fo­gal­mak, mint az et­ni­kai konf­lik­tus, az ös­­sze­fér­he­tet­len­ség és az an­ta­go­niz­mu­sok hát­tér­be szo­rul­nak. Túl­súly­ba ke­rül­nek a ré­gi­ón be­lü­li fej­lő­dés­nek, a tár­sa­da­lom de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­nak, a ci­vil tár­sa­da­lom ala­ku­lá­sá­nak a kér­dé­sei, s nem utol­só sor­ban ezek­nek a je­len­sé­gek­nek az Eu­ró­pai Unió „ré­gi” és „új” tag­jai ál­tal kép­vi­selt ös­­sze­ha­son­lí­tó meg­íté­lé­sei. A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban ez a meg­kö­ze­lí­tés el­ső­sor­ban az eu­ró­pai tör­té­ne­lem, az eu­ró­pai ré­gi­ók, a kö­zép-eu­ró­pai pol­gá­ri ka­te­gó­ri­ák vizs­gá­la­tá­ban, a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás el­ért szint­jé­re és a ci­vil tár­sa­da­lom vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vés­ben jut ki­fe­je­zés­re.

Konf­lik­tus­gó­cok a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban és azok ref­le­xi­ói az uni­ós saj­tó­ban és a tu­do­má­nyos mun­kák­ban

A kom­mu­niz­mus a stra­té­gi­a­i­lag oly fon­tos kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai tér­ség­ben 1989-ben be­kö­vet­ke­zett bu­ká­sa után a nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben az egyes nem­ze­tek, ki­sebb­sé­gek és et­ni­kai cso­por­tok kö­zöt­ti fo­ko­zó­dó fe­szült­ség vált ége­tő prob­lé­má­vá. A nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szá­má­ra ez nem volt új fej­le­mény, hi­szen már hoz­zá­szo­kott az Észak-Ír­or­szág­ból, a Baszk­föld­ről, Kor­zi­ká­ról stb. ér­ke­zett ha­son­ló hí­rek­hez. Ugyan­ak­kor a „mul­ti­kul­turális” élet­mód, az et­ni­kum­kö­zi együtt­élés a nyu­gat-eu­ró­pai vá­ro­sok­ban – ame­lye­ket az Eu­ró­pán kí­vü­li tér­sé­gek­ből jö­vő be­ván­dor­lás vont ma­ga után – új­faj­ta, a sa­ját kö­ze­gük­ben meg­nyil­vá­nu­ló et­ni­kai ös­­sze­fér­he­tet­len­ség prob­lé­má­ja irán­ti ér­zé­keny­sé­ge­ket hí­vott éle­tre.2 Az egy­ko­ri Ju­go­szlá­vi­án be­lü­li erő­szak el­ural­ko­dá­sa, va­la­mint a volt kom­mu­nis­ta Ke­let-Eu­ró­pa egyéb tér­sé­ge­i­ben je­lent­ke­ző et­ni­kai el­len­té­tek a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény, a saj­tó és a szak­em­be­rek szá­má­ra – több ok­ból ki­fo­lyó­lag is – mi­nő­sé­gi­leg új fej­le­mény­nek szá­mí­tot­tak. Az a tény, hogy az ilyes­faj­ta erő­szak és az „ag­res­­szív na­ci­o­na­liz­mus” olyan tér­sé­gek­ben je­lent meg, ame­lyek csak a kö­zel­múlt­ban sza­ba­dul­tak meg a kom­mu­nis­ta rend­szer­től, s ahol tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás ment vég­be, sok­kal in­kább erő­sí­tet­te azt a be­nyo­mást, hogy az ot­ta­ni hely­zet még ked­ve­zőt­le­neb­bül ala­kul­hat, mint a ha­son­ló prob­lé­mák­kal küsz­kö­dő nyu­gat-eu­ró­pai ré­gi­ók­ban. Ma­ga az a tény, hogy az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li tag­ság el­nye­ré­sé­ért azok a ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok fo­lya­mod­tak, ahol a ki­lenc­ve­nes évek­ben fo­ko­zód­ni kez­dett az et­ni­kai fe­szült­ség, fel­erő­sí­tet­te a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény ér­dek­lő­dé­sét e tér­ség fej­le­mé­nye­i­nek fi­gye­lem­mel kí­sé­ré­se irán­t. A két­pó­lu­sú vi­lág fenn­ál­lá­sa ide­jén meg­ho­no­so­dott in­for­má­ció­ín­ség, a kom­mu­ni­ká­ci­ót aka­dá­lyo­zó kor­lá­tok hoz­zá­já­rul­tak ah­hoz, hogy nem­csak a saj­tó­be­li ri­por­to­kat, ha­nem a tu­do­má­nyos jel­le­gű írá­so­kat is bi­zo­nyos elő­í­té­le­tek és be­ideg­ző­dé­sek ha­tot­ták át.3 Az a mód, ahogy az egyes fej­le­mé­nyek­ről tá­jé­koz­tat­tak, a ri­port esz­köz­tá­rá­val fel­erő­sí­tett ér­tel­me­zé­sek­kel egye­tem­ben oly­kor, bár nem min­dig, be­já­ra­tott gon­do­lat­me­ne­ti alá­fes­tést ka­pott. Ugyan­ak­kor a szen­zá­ci­ó­ra éhes ri­por­te­rek, akik igye­kez­tek fel­csi­gáz­ni az ol­va­sók ér­dek­lő­dé­sét, gyak­ran sok­kal sö­té­tebb fény­be ál­lí­tot­ták az egyes hely­ze­te­ket, mint ami­lye­nek azok va­ló­já­ban voltak.4 An­nak el­le­né­re, hogy a „Ke­let-Eu­ró­pa-kép” az eu­ró­pai in­teg­rá­ció fo­lya­ma­tá­ban fo­ko­za­to­san veszt be­ideg­ző­dé­sé­ből és ob­jek­tí­vebb vo­ná­so­kat nyer, nem ér­dek­te­len fel­vet­ni a kér­dést, hogy ezek a Nyu­gat-Eu­ró­pá­ból szár­ma­zó és Ke­let-Eu­ró­pá­ra vo­nat­ko­zó meg­íté­lé­sek men­­nyi­re ob­jek­tí­vek, és men­­nyi­re vi­se­lik ma­gu­kon a szte­re­o­tí­pia je­gye­it. Ezek kö­zül jó pár az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni és az utód­ál­lam­ok lét­re­jöt­tét jel­lem­ző idő­szak­ba nyú­lik vis­­sza.
Az új­ság­hí­rek az át­la­gos mű­velt­sé­gű nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szá­má­ra kulcs­sze­re­pet ját­sza­nak ab­ban, hogy mi­lyen kép ala­kul ki sze­mük­ben a poszt­kom­mu­nis­ta Eu­ró­pá­ról. Eb­ben a te­kin­tet­ben min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint fon­to­sab­bak, mint az Eu­ró­pai Unió in­téz­mé­nye­i­nek hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mai, ame­lyek gyak­ran gé­pi­e­sen és szá­raz stí­lus­ban ké­szül­nek (bár ob­jek­tí­veb­bek), il­let­ve a szak­lap­ok­ban meg­je­le­nő tu­do­má­nyos jel­le­gű írá­sok, ame­lye­ket csak a szak­mai köz­vé­le­mény szűk ré­te­ge ol­vas. A nyu­ga­ti saj­tó elem­zé­se ezért alap­já­ul szol­gál an­nak a lá­tás­mód­nak, kép­nek és op­ti­ká­nak a meg­ér­té­sé­hez, amely­nek ré­vén Nyu­gat-Eu­ró­pa Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa nem­ze­te­it, azok prob­lé­má­it és konf­lik­tu­sa­it szem­lél­te. A tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sak, po­li­to­ló­gu­sok, szo­ci­o­ló­gu­sok, tör­té­né­szek mű­he­lye­i­ből szár­ma­zó fel­dol­go­zá­sok vi­szont fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak az et­ni­kai konf­lik­tu­sok mi­ben­lét­ének fel­tá­rá­sá­ban és meg­ol­dá­suk elő­se­gí­té­sé­ben.
Ilyes­faj­ta né­ze­tek ki­ala­kí­tá­sa és meg­lé­te fon­tos al­ko­tó­ele­me volt és lesz a nyu­gat-eu­ró­pai és az uni­ós po­li­ti­ka Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­hoz va­ló vi­szo­nyu­lá­sá­nak ki­ala­kí­tá­sá­ban, a köz­vé­le­mény ma­ga­tar­tá­sá­val, va­la­mint a be­vett (ne­ga­tív és po­zi­tív) el­kép­ze­lé­sek­kel együt­t. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­se egyi­ke az ilyen té­mák­nak, ame­lyek köz­re­ját­sza­nak ab­ban, hogy mi­lyen kép ala­kul ki Szlo­vá­ki­á­ról. E ta­nul­mány az adott prob­lé­ma­kör ku­ta­tá­sá­nak je­len­le­gi fá­zi­sá­ban fő­ként a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra irá­nyu­ló kü­lön­bö­ző lá­tó­szö­gek kér­dé­sé­re szo­rít­ko­zik, a kap­cso­la­tok­ról ki­ala­ku­ló kép kü­lön­bö­ző, a nyu­gat-eu­ró­pai mé­di­á­ban tük­rö­ző­dő as­pek­tu­sa­it tart­va szem előt­t. Nem kom­men­tál­ja azo­kat a ki­ha­tá­so­kat, ame­lyek az ilyes­faj­ta né­ze­tek­ből adód­hat­nak az egyes kor­má­nyok és az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­nak és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek több di­men­zi­ó­ja van. Ele­mez­he­tő a szlo­vák több­ség és a szlo­vák kor­mány as­pek­tu­sá­ból (amely­ben a ma­gyar ki­sebb­ség­nek 8 éven át volt kép­vi­se­le­te), va­la­mint a ma­gyar ki­sebb­ség szem­szö­gé­ből. To­váb­bi di­men­zi­ót je­lent a ma­gyar ál­lam ma­ga­tar­tá­sa, va­gyis a kin-s­tate (ez a fo­ga­lom a nyu­ga­ti iro­da­lom­ban ho­no­so­dott meg, és szó sze­rin­ti for­dí­tás­ban „törzs­ál­la­mot” je­lent, il­let­ve va­la­meny­­nyi et­ni­kai ma­gyar „anya­or­szá­gát”), amely erő­tel­jes ér­dek­lő­dést ta­nú­sít a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok hely­ze­te irán­t, fő­ként Szlo­vá­kia, Ro­má­nia és a Vaj­da­ság vo­nat­ko­zá­sá­ban. Az adott prob­lé­ma­kör komp­lex vizs­gá­la­ta meg­kö­ve­te­li az em­lí­tett di­men­zi­ók szem­be­sí­té­sét, és azok ref­le­xi­ó­i­nak a nyu­ga­ti saj­tó­ban és a tu­do­má­nyos mű­vek­ben le­csa­pó­dó tet­ten éré­sét. Az Eu­ró­pai Uni­ó­val és in­téz­mé­nye­i­vel kap­cso­lat­ban hoz­zá kell ten­ni, hogy mind a szlo­vá­kok, mind pe­dig a ma­gya­rok (a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ka kép­vi­se­lő­i­vel és más in­téz­mé­nye­i­vel egye­tem­ben) rög­vest, amint a ki­lenc­ve­nes évek fo­lya­mán köl­csö­nös konf­lik­tu­sok­ba ke­ve­red­tek (pél­dá­ul an­nak kap­csán, hogy a Szlo­vák Köz­tár­sa­sá­got ne ve­gyék fel az Eu­ró­pa Ta­nács­ba), meg­kí­sé­rel­ték be­fo­lyá­sol­ni a nyu­ga­ti in­téz­mé­nye­ket és a nyu­ga­ti köz­vé­le­ményt. En­nek a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban be­kö­vet­ke­zett fe­szült­ség­nek a ha­tó­ere­je, ha nem is ha­son­lít­ha­tó a volt Ju­go­szlá­vi­á­ban le­zaj­lott ese­mé­nyek­hez, hoz­zá­já­rult an­nak a Nyu­ga­ton ki­ala­kult be­nyo­más­nak a ter­je­dé­sé­hez, hogy a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok a ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai sta­bi­li­tás meg­bom­lá­sá­nak a for­rá­sá­vá vál­hat­nak. Er­ről ta­nús­kod­nak a nyu­ga­ti saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mun­kák­ban meg­je­lent elemzé­sek.5 Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben meg­ra­gad­ha­tók a szlo­vák–ma­gyar vi­szonyt be­fo­lyá­so­ló sa­já­tos té­nye­zők, ame­lyek ro­vá­sá­ra ír­ha­tó – sok te­kin­tet­ben – a kap­cso­la­tok­ról ki­ala­ku­ló kép el­fer­dí­té­se és el­tor­zí­tá­sa. A nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó, a nyil­vá­nos­ság és po­li­ti­kai elem­zők szá­má­ra a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok a poszt­kom­mu­nis­ta Eu­ró­pa geo­po­li­ti­kai tér­sé­gét jel­lem­ző interetnikus kap­cso­la­tok ti­pi­kus pél­dá­ját je­len­tik. A ki­lenc­ve­nes évek ele­jén a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok ér­té­ke­lé­sét és a ró­la ki­ala­ku­ló ké­pet há­rom prob­lé­ma­kör be­fo­lyá­sol­ta, ame­lyek nem­csak Ke­let- és Kö­zép-Eu­ró­pa szá­má­ra vol­tak és ma­rad­tak meg­ha­tá­ro­zók a szó ál­ta­lá­no­sabb ér­tel­mé­ben, de Szlo­vá­kia és a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra is sa­já­tos je­len­tő­ség­gel bír­nak.
Elő­ször: úgy tű­nik, hogy lé­te­zik köl­csön­ha­tás a vizs­gált or­szág, il­let­ve a tér­ség­ben ural­ko­dó po­li­ti­kai hely­zet, va­gyis a de­mok­rá­cia, a po­li­ti­kai kul­tú­ra és a po­li­ti­kai sta­bi­li­tás fej­lett­sé­ge és akö­zött, ami­lyen mó­don ki­ala­kul az et­ni­kai konf­lik­tus és a nem­ze­ti­sé­gi an­ta­go­niz­mus ké­pe. Ab­ban a spe­ci­fi­kus hely­zet­ben, amely­be Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa köz­vet­le­nül az 1989-es for­du­lat után ke­rült, ez a kap­cso­lat (va­la­mint az a mód, ahogy ezt Nyu­ga­ton ér­zé­ke­lik) meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű lett, már csak a poszt­kom­mu­nis­ta vi­lág­ról fenn­ál­ló kép és a kö­vet­kez­mé­nyek mi­at­ti ag­gá­lyok foly­tán is, ame­lyek az e tér­ség­ben be­kö­vet­ke­ző tény­le­ges et­ni­kai és ál­lam­kö­zi konf­lik­tu­sok­ból adód­ná­nak egész Eu­ró­pa szá­má­ra. Az a mód, ahogy a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény az et­ni­kai konf­lik­tu­so­kat ér­zé­kel­te, köz­vet­le­nül kap­cso­ló­dik az adott or­szág bel­po­li­ti­kai vi­szo­nya­i­nak fo­gad­ta­tá­sá­hoz. A poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok ese­té­ben ez egyet je­lent fő­ként az át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat­tal és an­nak elő­re­ha­la­dá­sá­val, il­let­ve a de­mok­rá­cia meg­szi­lár­dí­tá­sá­val és a po­li­ti­kai sta­bi­li­tás­sal. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ér­de­kes és ki­fe­je­ző ere­jű a nyu­gat-eu­ró­pai és a ke­let-eu­ró­pai et­ni­kai konf­lik­tu­sok ér­zé­ke­lé­sé­nek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa: mind­azo­nál­tal, hogy az észak-ír­or­szá­gi erő­szak ag­res­­szív és drasz­ti­kus meg­íté­lés­ben ré­sze­sült, alig­ha te­kint­he­tő az ál­ta­lá­nos po­li­ti­kai sta­bi­li­tást, avagy a de­mok­ra­ti­kus rend­szert fel­bo­rí­tó lát­le­let­nek, de vég­képp nem szá­mít­ha­tó olyan ve­szély­for­rás­nak, amely Eu­ró­pát fe­nye­get­het­né. Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa ese­té­ben ez azon­ban más­képp volt. Az ál­lam­kö­zi és et­ni­kai fe­szült­sé­gek eb­ben a tér­ség­ben a struk­tu­rá­lis po­li­ti­kai vál­ság és de­mok­rá­cia­elég­te­len­ség tü­ne­té­nek mi­nő­sül­tek, hos­­szan tar­tó konf­lik­tust, sőt há­bo­rús, Eu­ró­pa egyes tér­sé­ge­it fe­nye­ge­tő ve­szély­sej­tést von­va ma­ga után. Ez a kép két­ség­te­le­nül vi­szony­lag ob­jek­tív a volt Ju­go­szlá­vi­á­hoz vi­szo­nyít­va, de ugyan­ak­kor ha­son­ló is, még ha sok­kal eny­hébb és el­fer­dí­tet­tebb mó­don raj­zo­ló­dik ki, te­kin­tet­tel a kö­zép és ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok, így Szlo­vá­kia és Ro­má­nia ma­gyar ki­sebb­sé­ge­i­nek prob­lé­má­já­ra is. A ma­gyar ki­sebb­ség ese­té­ben még a poszt­meèiari Szlo­vá­ki­át il­le­tő­en is túl­súly­ban van (nyil­ván Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban) az a po­li­ti­kai elit, az új­ság­írók és a tu­do­má­nyos ku­ta­tók ál­tal kép­vi­selt né­zet, hogy Szlo­vá­ki­á­ra még nem ke­vés te­en­dő vár, fő­leg az interetnikus kap­cso­la­tok kon­szo­li­dá­lá­sa te­rén és a ve­le ös­­sze­füg­gő in­téz­mé­nyi biz­to­sí­té­kok meg­te­rem­té­sét il­le­tő­en, va­la­mint a po­li­ti­kai és szo­ci­á­lis sta­bi­li­tás terüle­tén.6 An­nak el­le­né­re, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek kor­mány­ra ke­rü­lé­sét kö­ve­tő­en és a ma­gyar egye­tem lét­re­ho­zá­sa után sok­kal erő­tel­jes­eb­ben ke­rült elő­tér­be a ro­ma prob­le­ma­ti­ka, amely a ma­gyart je­len­leg be­ár­nyé­kol­ja.
A je­len­le­gi eu­ró­pai ha­tal­mi struk­tú­ra ke­re­té­ben azon­ban fon­tos a Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­ról ki­ala­ku­ló kép jel­le­ge. A meg­rög­zött, a köz­vé­le­ményt be­fo­lyá­so­ló meg­íté­lé­sek hos­­szú ide­ig meg­őr­zik élet­ké­pes­sé­gü­ket, és ke­vés­bé ké­pe­sek ru­gal­ma­san re­a­gál­ni az ob­jek­tí­ve po­zi­tív vál­to­zá­sok­ra, nem úgy, mint az eu­ró­pai struk­tú­rák és in­téz­mé­nyek. A kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai re­form­or­szá­go­kat gyak­ran po­li­ti­ka­i­lag nem elég­gé sta­bil, a na­ci­o­na­liz­mus örök­sé­gé­vel ter­helt or­szá­gok­ként ke­zel­ték. Eb­ben az ér­te­lem­ben az 1998 utá­ni poszt­meèiari Szlo­vá­kia po­zi­tív ké­pé­nek szem­pont­já­ból rend­kí­vü­li je­len­tő­sé­gű volt, hogy ho­gyan ala­kul a szlo­vák–ma­gyar vi­szony meg­íté­lé­se. S itt erő­tel­je­sen ki­fe­je­zés­re ju­tott az or­szág bel­po­li­ti­kai hely­ze­te és a kül­föld­ön ki­ala­ku­ló ké­pe kö­zöt­ti köl­csön­ha­tás, va­la­mint az a tény, hogy az új, kül­föld­ön po­zi­tív meg­íté­lés­ben ré­sze­sü­lő elit­nek si­ke­rül-e el­ér­nie a szlo­vák–ma­gyar vi­szony várt ja­vu­lá­sát. Más sza­vak­kal: men­­nyi­ben ja­vul­tak az interetnikus vi­szo­nyok, és men­­nyi­ben moz­dult elő­re a ki­sebb­sé­gek in­teg­rá­lá­sa a több­sé­gi tár­sa­da­lom­ba. A kép­hez hoz­zá­tar­to­zik vi­szont a ma­gyar ki­sebb­ség po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa, a jo­gos, il­let­ve ke­vés­bé jo­gos kö­ve­te­lé­sek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sa és Ma­gyar­or­szág ma­ga­tar­tá­sa. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ki­vált­képp ér­de­kes a ha­tá­ron tú­li ki­sebb­ség tá­mo­ga­tá­sát erő­tel­je­sen ma­gá­ban fog­la­ló ma­gyar bel- és kül­po­li­ti­ka­kép ér­té­ke­lé­sé­nek ala­ku­lá­sa. Or­bán Vik­tor 1998-as vá­lasz­tá­si kam­pá­nyát pél­dá­ul a nyu­ga­ti saj­tó éle­sen bí­rál­ta, ugyan­ak­kor meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a nyu­gat-eu­ró­pai, Ma­gyar­or­szág­gal és ki­sebb­sé­ge­i­vel kap­cso­la­tos szem­lé­let egy­re objek­tíveb­bé vá­lik.
A má­sik, az elő­ző­vel szo­ro­san ös­­sze­füg­gő prob­lé­ma­kört ma­ga a „Kö­zép-Eu­ró­pa”- és „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom je­len­ti. A nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok kér­dé­se csu­pán egy azok kö­zül a té­mák kö­zül, ame­lyek a nyu­ga­ti saj­tó­ban és az em­be­rek gon­dol­ko­dá­sá­ban a prob­le­ma­ti­kus „Ke­let-Eu­ró­pá”-hoz kö­tőd­nek. Fon­tos len­ne el­gon­dol­kod­ni azon, mit is ér­te­nek e fo­ga­lom alatt Nyu­ga­ton, és mi­ként vál­to­zott e fo­ga­lom tar­tal­ma 1989 óta. Ez ér­vé­nyes „Kö­zép-Eu­ró­pá”-ra is, amely­nek tar­tal­ma (rész­ben Nyu­ga­ton is) po­zi­tí­vabb ki­csen­gé­sű, mint a geo­po­li­ti­kai meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom. A kom­mu­niz­mus alól fel­sza­ba­dult kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok azt re­mé­lik, hogy a „Kö­zép-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom tar­tal­ma meg­éli az ere­de­ti­hez va­ló új­bó­li si­ke­res vissza­té­rést. Nem elég­gé vi­lá­gos vi­szont, hogy a hi­deg­há­bo­rú éve­i­ből szár­ma­zó „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom tény­le­ge­sen ki­ve­szett-e a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szó­tá­rá­ból, és va­ló­ban a pozítí­v­ab­ban ha­tó „Kö­zép-Eu­ró­pa” ke­rült-e – leg­alább­is a vi­seg­rá­di 4-ek vo­nat­ko­zá­sá­ban – helyére.7 A meèiari idő­szak „jó­vol­tá­ból” Szlo­vá­kia szom­szé­da­i­tól, így Cseh­or­szág­tól, Len­gyel­or­szág­tól és Ma­gyar­or­szág­tól el­té­rő meg­íté­lés­ben ré­sze­sült. Mint­hogy a pub­li­cisz­ti­kai nyel­ve­zet kö­vet­ke­ze­te­sen meg­kü­lön­böz­te­ti a „Kö­zép-Eu­ró­pa”- és a „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­gal­mat, kér­dé­ses, mely Eu­ró­pá­hoz so­rol­ták Szlo­vá­ki­át a ki­lenc­ve­nes évek­ben, és ho­vá tar­to­zik ma, s a meèiariz­mus bu­ká­sa elő­idé­zett-e va­la­mi vál­to­zást a „be­so­ro­lás­ban”. Ez ki­vált­képp fon­tos kér­dés – amen­­nyi­ben ös­­sze­ha­son­lít­juk Ro­má­nia és Ma­gyar­or­szág po­zí­ci­ó­ját – a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te szem­pont­já­ból, mert ha Szlo­vá­kia „Kö­zép-Eu­ró­pa” ré­szé­nek mi­nő­sül, Ro­má­nia már in­kább „Ke­let-Eu­ró­pá”-hoz tar­to­zó­nak szá­mít. Ha vi­szont Szlo­vá­ki­át „Kö­zép-Eu­ró­pa” tel­jes ér­té­kű al­ko­tó­elem­ének te­kin­tik majd, s ezt a be­osz­tást ma­gu­ké­vá te­szik a nyu­ga­ti pub­li­cis­ták és szak­em­be­rek is, ahogy ezt a kö­zép-eu­ró­pa­i­ak sze­ret­nék, ak­kor va­ló­szí­nű­sít­he­tő, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség­ről szó­ló tá­jé­koz­ta­tás is tár­gyi­la­go­sabb lesz. Pél­da­ként fel­hoz­ha­tó a Der Stan­dard cí­mű oszt­rák lap­ban meg­je­lent egyik cikk. Auszt­ria szom­szé­dos a vi­seg­rá­di 4-ek or­szá­ga­i­val, és elv­ben a leg­tá­jé­ko­zot­tabb­nak kel­le­ne len­nie e te­kin­tet­ben, és leg­in­kább ér­de­kelt­té kel­le­ne vál­nia a V4-ek to­váb­bi fej­lő­dé­sé­ben. Meg kell vi­szont mon­da­ni, hogy az oszt­rák la­pok Szlo­vá­ki­át, Cseh­or­szá­got és Ma­gyar­or­szá­got Ke­let-Eu­ró­pa ré­szé­nek te­kin­tik. A Der Stan­dard 2003. au­gusz­tus 16-i szá­má­ban köz­zé­tett cikk­ből ki­de­rül, hogy a ke­let­ről jö­vő tu­ris­ták szá­ma (ez alatt el­ső­sor­ban a cseh tu­ris­tá­kat ér­tet­ték, akik­nek lak­he­lye sok est­ben nyu­ga­tabb­ra fek­szik, mint jó né­hány oszt­rák ré­gió) meg­ha­lad­ta a Né­met­or­szág­ból oda­uta­zó tu­ris­ták számát.8
Har­mad­szor: kér­dé­ses, men­­nyi­re ta­nú­sí­tot­tak és ta­nú­sí­ta­nak pár­tat­lan­sá­got, és men­­nyi­re tá­jé­koz­tat­nak ki­egyen­sú­lyo­zot­tan a nyu­gat-eu­ró­pai új­ság­írók a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség­ről. A tár­gyi­la­gos tá­jé­koz­ta­tá­si kész­ség fő­ként a fent em­lí­tett prob­lé­mák­tól és vé­le­ke­dé­sek­től függ, de sze­mé­lyes né­ze­te­ik, ta­pasz­ta­la­ta­ik és in­for­má­ció­for­rá­sa­ik is be­le­ját­sza­nak eb­be mind szlo­vák, mind pe­dig ma­gyar vo­nat­ko­zás­ban. Egye­sek­ben na­gyobb a haj­lan­dó­ság a tár­gyi­la­gos tá­jé­koz­ta­tás­ra, mint má­sok­ban, mert nem ke­rül­nek in­for­má­ció­for­rá­suk ha­tá­sa alá, és nem ke­rí­tik ha­tal­muk­ba őket az el­fo­gult kép­ze­tek, fel­té­te­le­zé­sek és a kü­lön­bö­ző né­ze­tek ér­tel­me­zé­sé­re va­ló kép­te­len­ség te­her­té­te­lei. Ha a prob­lé­mát eb­ből a szem­szög­ből szem­lél­jük, nem is kell, hogy kü­lö­nö­seb­ben meg­lep­jen ben­nün­ket: a ki­lenc­ve­nes évek­ben a szlo­vá­kok és a ma­gya­rok kö­zöt­ti fe­szült­sé­get a nyu­ga­ti új­ság­írók oly­kor nem kel­lő tár­gyi­la­gos­ság­gal ér­tel­mez­ték, és a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­ről szó­ló ér­té­ke­lé­se­ket kri­ti­kát­la­nul át­vet­te a nyu­ga­ti saj­tó is.9 An­­nyi azért bi­zo­nyos, hogy a Nyu­ga­tot nem is an­­nyi­ra a szlo­vák és a ma­gyar po­li­ti­ku­sok kö­zöt­ti fe­szült­ség ér­de­kel­te (ami­ből két­ség­te­le­nül több volt, mint az egy­sze­rű em­be­rek kö­ré­ben), ha­nem in­kább az a tény, hogy Szlo­vá­ki­á­ban Meèiar lett a mi­nisz­ter­el­nök. Meg­erő­sö­dött az a fel­té­te­le­zés, hogy ha Meèiar és em­be­rei ve­ze­tik majd Szlo­vá­ki­át, ki­éle­ződ­nek a szlo­vá­kok és a ma­gya­rok kö­zöt­ti el­len­té­tek. De­mok­ra­ti­kus or­szág­ban ter­mé­sze­te­sen a prob­lé­ma min­den bi­zon­­nyal sür­gő­sen meg­ol­dást nyert vol­na, de a meèiari Szlo­vá­ki­á­ban ki­csúsz­ha­tott az el­len­őr­zés alól, ha­son­ló­an, mint az Ju­go­szlá­vi­á­ban tör­tént. Ezek az ös­­sze­tű­zé­sek és nem­ze­ti­leg ki­éle­zett, egyes po­li­ti­ku­sok szá­já­ból el­hang­zó agi­ta­tív szö­ve­gek ha­tá­sa az­zal a kö­vet­kez­mén­­nyel járt, hogy a Nyu­gat a hely­ze­tet sok­kal drá­ma­i­ab­ban szem­lél­te, mint ami­lyen az a va­ló­ság­ban volt. A Meèiar-ko­r­mány a hely­ze­tet csak ne­he­zí­tet­te, és a ma­gya­ro­kat Nyu­ga­ton ál­do­zat­nak te­kin­tet­ték, s a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban be­állt hely­ze­tet újabb „ke­let-eu­ró­pai” pus­ka­po­ros hor­dó­ként ér­zé­kel­ték.
A kér­dés vi­szont to­vább­ra is ugyan­az: men­­nyi­re vál­to­zott meg a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra vo­nat­ko­zó szem­lé­let a Meèiar-ko­r­mány 1998-ban be­kö­vet­ke­zett bu­ká­sa után. Min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint meg­vál­to­zott, de még min­dig nem an­­nyi­ra, mint ahogy azt sok szlo­vák óhaj­ta­ná. A meèiari örök­ség még min­dig je­len van, így a ma­gya­ro­kat gyak­rab­ban te­kin­tik ál­do­zat­nak, mint part­ner­nek a szlo­vá­ki­ai de­mok­rá­ci­á­nak a kor­mány ál­tal – amely­nek 2006-ig a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja is tag­ja volt – szor­gal­ma­zott vis­­sza­ál­lí­tá­sát szol­gá­ló pár­be­széd­ben.
A tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom­ban a hi­va­tá­sos meg­fi­gye­lők és elem­zők két tí­pu­sát kü­lön­böz­tet­het­jük meg. Az egyik­hez a kor­tör­té­net mű­ve­lői tar­toz­nak (an­go­lul con­tem­po­ray, né­me­tül Zeit­geschichte). Per­sze kér­dé­ses, hogy mi­lyen mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ják őket Seton-Watson és má­sok ré­geb­bi mun­kái, men­­nyi­re hasz­nál­ják a szlo­vá­kok és ma­gya­rok jel­lem­zé­sé­vel kap­cso­la­tos meg­ál­la­pí­tá­so­kat és fo­gal­ma­kat. Más szó­val: men­­nyi­ben haj­lan­dók, il­let­ve ké­pe­sek a kö­zel­múlt tör­té­ne­tét a je­len­hez vi­szo­nyít­va ele­mez­ni, füg­get­len­sé­get meg­őr­ző mód­szer­rel. A má­sik tí­pust a po­li­to­ló­gu­sok, a tár­sa­da­lom­tu­dó­sok, de a Szlo­vá­kia és Kö­zép-Eu­ró­pa prob­le­ma­ti­ká­ját kü­lön­bö­ző szin­ten is­me­rő ér­tel­mi­sé­gi­ek al­kot­ják. Egyes mű­ve­ik szín­vo­na­la ki­elé­gí­tő, a szer­zők kel­lő ku­ta­tá­sok­ra tá­masz­kod­nak, má­sok vi­szont töb­bé-ke­vés­bé fel­szí­ne­sek, csu­pán is­mét­lik a már ko­ráb­ban má­sok ál­tal meg­ír­ta­kat. Amen­­nyi­ben a tör­té­né­szek oly­kor a ré­geb­bi kon­cep­ci­ók ha­tá­sa alá ke­rül­nek Kö­zép-Eu­ró­pa je­len­ko­ri tör­té­ne­té­re vo­nat­ko­zó szem­lé­le­tük­ben, ugyan­ez ér­vé­nyes a po­li­to­ló­gu­sok­ra is, akik szá­má­ra oly­kor nem­csak a fe­lü­le­tes tény­ke­ze­lés fél­re­ve­ze­tő, ha­nem Eu­ró­pa „ke­le­ti” tér­sé­gé­nek sa­já­tos jel­le­gű át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­ta­i­ra vo­nat­ko­zó egyik-má­sik el­mé­le­ti mo­dell is. Eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban meg kell je­gyez­ni, hogy a volt szo­ci­a­lis­ta geo­po­li­ti­kai, fej­lő­dés­tör­té­ne­ti és struk­tu­rá­lis (szo­ci­o­ló­gi­ai, gaz­da­sá­gi) jel­lem­zé­sek ob­jek­tív szem­pont­ból tör­té­nő meg­íté­lé­se is el­tér a nyu­gat-eu­ró­pai ál­la­mok ér­té­ke­lé­sé­től. Eb­ben a te­kin­tet­ben fon­tos sze­re­pet ját­szik az „et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mus” fo­gal­má­nak el­mé­le­ti konst­ruk­ci­ó­ja, amely a nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak im­ma­nens tar­to­zé­ka­ként je­le­nik meg. En­nek po­li­ti­kai esz­köz­ke­ze­lé­se a nyu­gat-eu­ró­pai mé­di­á­ban és tu­do­má­nyos mun­kák­ban a köl­csö­nös kü­lönb­ség­té­tel lé­nye­ges jel­lem­je­gyé­nek szá­mít. A kö­zép-eu­ró­pai „et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mus” ér­tel­me­zé­sé­nek és fo­gad­ta­tá­sá­nak fon­tos sze­re­pe van a tár­sa­dal­mi ala­ku­lás di­na­mi­ká­já­nak és fej­lő­dé­si irá­nyá­nak komp­lex ér­té­ke­lé­sé­ben.
Ezek után há­rom kér­dés­kör­re össz­pon­to­sít­va sze­ret­nék át­te­kin­tést nyúj­ta­ni a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok nyu­gat-eu­ró­pai meg­kö­ze­lí­té­sé­nek ku­ta­tá­sa alap­ján ki­raj­zo­ló­dó kép­ről.
Elő­ször a „Kö­zép-Eu­ró­pá”-t és „Ke­let-Eu­ró­pá”-t, va­la­mint e tér­ség et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mu­sát nyu­gat-eu­ró­pai ér­té­ke­lés­be ágyaz­va kí­vá­nom lát­tat­ni. A má­sik, a meg­elő­ző­vel ös­­sze­füg­gő kér­dés­kört ma­ga a Kö­zép-Eu­ró­pa- és Ke­let-Eu­ró­pa-fo­ga­lom je­len­ti. A nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok prob­le­ma­ti­ká­ja csu­pán egyi­ke azok­nak a té­mák­nak, ame­lyek Nyu­ga­ton a saj­tó­ban és az em­be­rek gon­dol­ko­dá­sá­ban a ho­má­lyos „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom­hoz kö­tőd­nek. A ma­gyar ki­sebb­ség ké­pe is rész­ben Kö­zép-Eu­ró­pa kü­lön­bö­ző or­szá­ga­i­ról ki­ala­kult tör­té­ne­ti ké­pet tük­rö­zi. Fon­tos meg­is­mer­ni, hogy Nyu­ga­ton mit ér­te­nek ez alatt a fo­ga­lom alat­t, és mi­ként vál­to­zott e fo­ga­lom tar­tal­ma 1989 óta. Har­mad­szor: nem ér­dek­te­len az elem­zők, a tár­sa­da­lom­tu­dó­sok és az új­ság­írók el­fo­gult­sá­ga és szub­jek­ti­viz­mu­sa, va­la­mint a for­rá­sok kér­dé­se sem. Az a fej­le­mény, hogy Szlo­vá­kia nem­rég az Eu­ró­pai Unió tel­jes jo­gú tag­ja lett, min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint vál­to­zást idéz elő a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos szem­lé­let­ben és a ró­la ki­raj­zo­ló­dó kép ala­ku­lá­sá­ban. Szlo­vá­kia si­ke­res uni­ós in­teg­rá­ci­ó­ja szem­pont­já­ból a ma­gyar ki­sebb­ség­nek és hely­ze­té­nek a több­sé­gi tár­sa­da­lom sze­mé­ben vég­be­me­nő át­ala­ku­lá­sa fon­tos, a de­mok­rá­cia érett­sé­gé­nek és a po­li­ti­kai kul­tú­ra fej­lett­ség­ének fok­mé­rő­je lesz. Per­sze ez nem azt je­len­ti, hogy az Eu­ró­pai Unió ké­pes len­ne se­gí­te­ni Szlo­vá­ki­á­nak a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­ban: más­részt vi­szont a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai interetnikus vi­szo­nyok ke­ze­lé­sé­nek és kon­szo­li­dá­lá­sá­nak me­cha­niz­mu­sai hoz­zá­já­rul­hat­nak az ilyen jel­le­gű kap­cso­la­tok meg­ol­dá­sá­hoz a mul­ti­kul­turális nyu­gat-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak­ban. Ugyan­ak­kor va­ló­szí­nű­leg sor ke­rül a mul­ti­kul­turális prob­lé­mák eu­ró­pai leg­ma­ga­sabb szin­tű egye­te­mes stra­té­gi­á­já­nak kialakítására.10
A nyu­ga­ti saj­tó­ban ér­vé­nye­sü­lő tá­jé­koz­ta­tá­si mó­dok vizs­gá­la­ta és a tu­do­má­nyos ter­mé­kek elem­zé­se új szem­lé­le­tet visz be­le an­nak meg­íté­lé­sé­be, hogy mi­lyen mér­ték­ben vál­to­zott meg a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra, a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­re és Szlo­vá­kia ál­ta­lá­nos po­li­ti­kai sta­bi­li­tá­sá­ra ki­ter­je­dő fel­fo­gás. Ugyan­ak­kor a Szlo­vá­ki­á­ra és bel­ső prob­lé­má­i­ra irá­nyu­ló, kí­vül­ről jö­vő kri­ti­kus szem­lé­let le­he­tő­vé te­he­ti a meg­ol­dá­su­kat szol­gá­ló ob­jek­tí­vebb meg­kö­ze­lí­tést. A nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó és tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom, amely­re dol­go­za­tom­ban hi­vat­ko­zom, el­ső­sor­ban Auszt­ri­á­ra és Hol­lan­di­á­ra ter­jed ki.
Szlo­vá­kia és a szlo­vák tár­sa­da­lom hol­land és oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sa

Az Eu­ró­pai Unió 10 tag­gal tör­tént ki­bő­ví­té­se va­ló­szí­nű­leg a 21. szá­za­di Eu­ró­pa egyik leg­je­len­tő­sebb ak­tu­sa. Bár úgy tűn­het­ne szá­munk­ra, hogy az Eu­ró­pai Unió és an­nak ad­mi­niszt­ra­tív ap­pa­rá­tu­sa a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai fej­lő­dé­si fel­té­te­lek meg­íté­lé­sé­ben kel­lő­kép­pen ob­jek­tív, a leg­na­gyobb prob­lé­mát a volt szov­jet tömb ál­la­ma­i­ban a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai ál­la­po­tok­ra vo­nat­ko­zó be­rög­ző­dött csö­ke­vé­nyes gon­do­lat­me­ne­tek és le­egy­sze­rű­sí­tő szem­lé­le­tek nyom­vo­na­lá­ba szo­ru­ló, ros­­szul tá­jé­ko­zott új­ság­írók, po­li­ti­ku­sok és egyes fel­szí­nes nyu­gat-eu­ró­pai szak­em­be­rek né­ze­tei je­len­tik.
Szlo­vá­kia hol­land és oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sát vizs­gál­va két cso­port­ra össz­pon­to­sí­tom a fi­gyel­met: egy­részt az új­ság­írók­ra és szak­em­be­rek­re, akik mér­ték­adó né­ze­te­ket kép­vi­sel­nek. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben meg kell ál­la­pí­ta­ni, hogy mind Auszt­ri­á­nak, mind Hol­lan­di­á­nak je­len­leg van­nak ki­sebb-na­gyobb gond­jai a ki­sebb­sé­gek­kel, mind­két or­szág­ban prob­lé­mát je­len­te­nek az alochton, va­gyis a be­ván­do­rolt ki­sebb­sé­gek. Auszt­ri­á­ban ezt a prob­lé­mát a mé­dia fő­leg Haider po­pu­lis­ta FPÖ-jének (Frei­heit­liche Par­tei Öster­re­ich­s) 1999-es vá­lasz­tá­si győ­zel­mét kö­ve­tő­en és a kor­mány 2000-ben tör­tént meg­ala­ku­lá­sa után kezd­te fes­zeget­ni.11 Auszt­ri­á­ban hi­va­ta­lo­san a kö­vet­ke­ző au­toch­ton (ős­la­kos) ki­sebb­sé­ge­ket tart­ják nyil­ván: hor­vá­tok, szlo­vé­nek, ma­gya­rok, cse­hek, szlo­vá­kok és ro­mák. Ezek az FPÖ kor­mány­ra ke­rü­lé­se után ag­gá­lya­ik­nak ad­tak han­got a ki­sebb­sé­gek tá­mo­ga­tá­sát szol­gá­ló pénz­jut­ta­tás csök­ke­né­se mi­att, s kö­ve­tel­ték a tör­vé­nyes jog­vé­de­lem mó­do­sí­tá­sát, be­le­ért­ve a né­me­tül be­szé­lő la­kos­ság szá­má­ra az oszt­rák ál­la­mot „nem­zet­ál­lam­ként” meg­ha­tá­ro­zó al­kot­mány mó­do­sí­tá­sát is, va­la­mint Auszt­ri­át a több­nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok ál­la­ma­ként új­ra­de­fi­ni­á­ló al­kot­má­nyos rögzítést.12 Eb­ben az idő­ben a csat­la­ko­zó eu­ró­pai or­szá­gok sok­kal mér­sé­kel­teb­ben re­a­gál­tak a jobb­ol­da­li po­pu­lis­ták rész­vé­te­lé­re a kor­mány­ban, mint ma­ga az Eu­ró­pai Unió, amely szank­ci­ó­kat ve­ze­tett be Auszt­ria el­len. Ki­vé­telt a Cseh Köz­tár­sa­ság mérv­adó na­pi­lap­jai kép­vi­sel­tek, ahol a köz­vé­le­mény el­len­sé­ge­sen vi­sel­te­tett Auszt­ri­á­val szem­ben, fő­ként az oszt­rák rész­ről mind­un­ta­lan le­beg­te­tett Beneš-dekré­tumok és a temelíni atom­erő­mű miat­t.13 Ezért a 2000. év egy­faj­ta át­tö­rést je­len­tett Szlo­vá­kia oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sát il­le­tő­en is. Szlo­vá­kia, il­let­ve a szlo­vák kül­po­li­ti­ka, ame­lyet Auszt­ria nem vett tűz alá, te­kin­tély­re tett szert, fő­ként az SPÖ (Sozialistische Par­tei Öster­re­ich­s) és az ÖVP (Öster­re­ichis­che Volkspartei) ber­ke­i­ben. Egyi­de­jű­leg ez mér­sé­kel­te a Szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni kri­ti­kai ma­ga­tar­tást, és for­du­la­tot ho­zott a szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus ve­szé­lyé­nek meg­íté­lé­sé­ben, hisz ma­gát Auszt­ri­át is szank­ci­ók ér­ték Haider és tár­sai na­ci­o­na­lis­ta és an­ti­sze­mi­ta meg­nyi­lat­ko­zá­sai mi­att. Ez­zel kap­cso­lat­ban ta­lán em­lí­tést ér­de­mel az a tény, hogy 2000-ben a rab­bik vi­lág­kong­res­­szu­sa Bécs he­lyett, ahol ere­de­ti­leg kel­lett vol­na meg­tar­ta­ni, Po­zsony­ban zaj­lott le. Az ok az ag­gá­lyos oszt­rák po­li­ti­kai hely­zet volt, és ezen a bé­csi zsi­dó hit­köz­ség­nek a kong­res­­szus­ra szánt nagy­vo­na­lú pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­si aján­la­ta sem­mit sem vál­toz­ta­tot­t.14
Auszt­ri­á­ban az 1989 utá­ni ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­nak meg­van­nak a ma­ga te­her­té­te­lei. Az oszt­rák Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um mel­lett 1993-ban szlo­vák ki­sebb­sé­gi ta­nács ala­kult, a szlo­vá­ko­kat 1993-ban nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség­ként is­mer­ték el (né­me­tül Volks­grup­pe). Ugyan­eb­ben az év­ben ki­sebb­sé­gi be­so­ro­lást kap­tak a ro­mák is.15 Er­re vi­szont az oszt­rák na­ci­o­na­lis­ták bom­ba­me­rény­le­tek­kel re­a­gál­tak. 1994-ben bom­ba rob­bant a kla­gen­fur­ti szlo­vén is­ko­lá­ban, és több ki­sebb­sé­gi ak­ti­vis­ta bom­bát tar­tal­ma­zó kül­de­ményt ka­pott. Ezt kö­ve­tő­en még két me­rény­let kö­vet­ke­zett: a hor­vá­tok ál­tal la­kott bur­gen­lan­di Sti­natz köz­ség­ben és a ro­mák ál­tal la­kott Ober­wart­ban, ez utób­bi négy ha­lá­los ál­do­za­tot követelt.16
Ger­hard Baum­gart­ner az Öester­re­ich Geschichte und aktuelle Sit­u­a­tion der Volks­grup­pen­ben ír­ja, hogy az oszt­rák ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­nak a kül­po­li­ti­ká­tól va­ló füg­gé­se 1989 után még erő­tel­jes­eb­bé vált. Az év­ti­ze­dek óta tar­tó ha­tár­zár meg­szű­né­se nyo­mán meg­nőtt az ér­dek­lő­dés a ki­sebb­sé­gi nyel­vek irán­t. A Szlo­vá­ki­á­ban meg­ala­kult kor­mányt kon­zer­va­tív­nak és na­ci­o­na­lis­tá­nak nevez­i.17 Több, 1993–1998 kö­zött oszt­rák jo­gá­szok­tól és tör­té­né­szek­től szár­ma­zó és a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek­kel, te­hát el­ső­sor­ban a ma­gyar ki­sebb­ség­gel fog­lal­ko­zó mun­ká­ban a Meèiar-ko­r­mányt na­ci­o­na­lis­tá­nak mi­nő­sí­tik. Fő­ként a bé­csi Ke­let- és Kö­zép-Eu­ró­pai In­té­zet­ben (Insti­tut für Ost- und Mit­teleu­ropa) szü­le­tett, Ar­nold Sup­pan és Vale­ria Heuberg­ertől szár­ma­zó mű­vek­ben, a gra­zi egye­te­men ok­ta­tó jog­tör­té­nész Josef Marek mun­ká­i­ban, va­la­mint súly­pont­inak szá­mí­ta­nak Ger­ald Stourzha ta­nul­má­nyai is, aki a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ki­sebb­sé­ge­i­nek prob­lé­má­ját eu­ró­pai és ame­ri­kai ös­­sze­ha­son­lí­tó kon­tex­tus­ban vizs­gál­ja, mi­köz­ben a fő hang­súlyt a de­mok­rá­ci­á­ra és a pol­gá­ri el­vek­re he­lye­zi. A gra­zi Oszt­rák Em­ber­jo­gi In­té­zet ér­de­kes ki­ad­ványt je­len­te­tett meg az et­ni­kai ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zó, ne­ves szak­em­be­rek rész­vé­te­lé­vel tar­tott nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia anya­gá­ból. Az inns­bruc­ki egye­tem pro­fes­­szo­ra, Christoph Pan elő­adá­sá­ban olyan táb­lá­za­tot is­mer­te­tett, amely az eu­ró­pai ál­la­mo­kat asze­rint kü­lön­böz­te­ti meg, hogy ki­sebb­sé­ge­ik mi­lyen szám­arányt je­len­te­nek az or­szág össz­la­kos­sá­gá­nak lé­lek­szá­má­hoz ké­pest, va­la­mint a sta­bi­li­tás, il­let­ve az egyes or­szá­gok­nak az eu­ró­pai biz­ton­ság szem­pont­já­ból ve­szély­for­rást je­len­tő sze­rep alap­ján. Eb­ben a táb­lá­zat­ban Szlo­vá­kia Ro­má­ni­á­val együtt sze­re­pel az et­ni­kai fe­szült­ség, va­la­mint a több­sé­gi la­kos­ság és a ma­gyar ki­sebb­ség kö­zöt­ti po­ten­ci­á­lis konf­lik­tu­sok meze­jében.18
Az Auszt­ria és Szlo­vá­kia kö­zöt­ti kap­cso­la­tok és men­tá­lis tér­ké­pek cí­mű mun­ká­já­ban Ivan Sip­ták Auszt­ri­á­ban élő szlo­vák szár­ma­zá­sú po­li­to­ló­gus meg­ál­la­pít­ja, hogy az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­se fo­lya­mán az oszt­rák Szlo­vá­kia-kép ala­ku­lá­sá­ban meg­ha­tá­ro­zó a szlo­vák mun­ka­erő be­özön­lé­se mi­at­ti fé­le­lem. Vé­le­mé­nye sze­rint a leg­élet­ké­pe­sebb szte­re­o­tí­pi­ák a hi­deg­há­bo­rú idő­sza­ká­ból szár­maz­nak, és je­len­leg kulcs­sze­re­pet ját­sza­nak az uni­ós át­lag­pol­gár szá­má­ra. Em­lí­tést tesz a li­be­ra­liz­mus hi­á­nyá­ról, a po­li­ti­kai in­sta­bi­li­tás­ról és az autorit­er ha­ta­lom­gya­kor­lás­ról. Sip­ták két oszt­rák vá­ros­ban, Bécs­ben és Graz­ban köz­vé­le­mény-ku­ta­tást vég­zett. Több mint 200 alany­nak tett fel két kér­dést: Mi jut eszé­be a Szlo­vá­kia szót hall­va? Mi­re gon­dol, ha a szlo­vák szót hall­ja? A szlo­vák ál­lam­mal kap­cso­lat­ban az an­ti­de­mok­ra­ti­kus, in­sta­bil, bü­rok­ra­ti­kus jel­zők jöt­tek a meg­kér­de­zet­tek nyel­vé­re. A szlo­vá­kok­ról az a vé­le­mé­nyük, hogy kon­zer­va­tí­vak, si­ker­él­mény nél­kü­li­ek, lop­nak, sze­gé­nyek, na­ci­o­na­lis­ták (fő­ként a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­ben), dol­go­sak, ven­dég­sze­re­tők. Az oszt­rák Szlo­vá­kia-kép mind­má­ig szte­re­o­tí­pi­ák és a bű­nö­zés­sel, a kor­rup­ci­ó­val és a na­ci­o­na­liz­mus­sal kap­cso­la­tos köz­he­lye­ken ala­pul. Ezt a ké­pet erő­sí­tet­ték az oszt­rák mér­vadó na­pi­lap­ok, ame­lyek bár nem ír­tak so­kat Szlo­vá­ki­á­ról, de fő­ként a Meèiar-ko­r­mányza­tok ide­jén Szlo­vá­ki­át ne­ga­tív be­ál­lí­tás­ba helyezték.19 Sőt, még a vi­szony­lag szlo­vák­ba­rát Cristoph Thanei, a Stan­dard cí­mű lap Po­zsony­ban élő tu­dó­sí­tó­ja is Nation­al­is­tis­ch­er Brand­s­tifter am Wek, antiun­garische Stim­mung­mache und Dek­mälschän­dun­gen in der Slowakei cím­mel je­len­te­tett meg cik­ket Szlovák­iáról.20
A Szlo­vá­ki­á­ról szó­ló ne­ga­tív né­ze­tek ára­da­tá­ban el­is­me­rést ér­dem­lő mun­kát vég­zett Gabriel Matzner-Holzer nagy­kö­vet as­­szony Auszt­ria és Szlo­vá­kia köl­csö­nös meg­is­me­ré­se és kö­ze­le­dé­sük elő­moz­dí­tá­sa ér­de­ké­ben. Si­ke­rült be­mu­tat­nia Szlo­vá­ki­át az oszt­rá­kok­nak Az is­me­ret­len Szlo­vá­kia egy oszt­rák hölgy sze­mé­vel cí­mű szel­le­mes és ér­de­kes köny­vé­ben, mely szlo­vák for­dí­tás­ban is meg­je­lent. Vé­gig­utaz­ta egész Szlo­vá­ki­át, és an­nak ter­mé­sze­ti szép­sé­ge­it egy 2001-re szó­ló kéz­zel fes­tett naptárban örö­kí­tet­te meg. De az ilyes­faj­ta Szlo­vá­kia irán­ti ér­dek­lő­dés és az ös­­sze­füg­gé­sek mé­lyebb meg­is­me­ré­se irán­ti szán­dék mind­ed­dig in­kább ki­vé­tel­nek számít.21
Hol­lan­dia, Auszt­ri­á­tól el­té­rő­en, nem ke­rült szem­be az et­ni­kai an­ta­go­niz­mus tör­té­nel­mi prob­lé­má­já­val. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ta­lán csak a frí­zek hely­ze­te jö­het szám­ba. A fríz nyel­vet mint érint­ke­zé­si nyel­vet mint­egy 300 ezer la­kos hasz­nál­ja Hol­lan­dia észa­ki ré­szén. A frí­zek a hol­land nem­zet ré­szé­nek tart­ják ma­gu­kat, mi­köz­ben a fríz nyelv Hol­lan­di­á­ban – Dá­ni­á­tól és Né­met­or­szág­tól el­té­rő­en – a Fies­land tar­to­mány­ban hi­va­ta­los nyelv­nek szá­mít.
Ugyan­ak­kor je­len­leg Hol­lan­di­á­ban ko­moly prob­lé­mát je­len­te­nek a be­ván­dor­lók, akik a 16 mil­li­ó­nyi össz­la­kos­ság 12%-át te­szik ki. Két al­cso­port­ra oszt­ha­tók: egy­részt a volt gyar­ma­tok­ról szár­ma­zó sze­mé­lyek­re, akik töb­bé-ke­vés­bé in­teg­rá­lód­tak a hol­land tár­sa­da­lom­ba, már csak an­nál fog­va is, hogy be­szél­nek hol­lan­dul; más­részt a ma­rok­kói, a tö­rök­or­szá­gi me­ne­kül­tek­re, akik az 1960-as évek ele­jé­től te­le­ped­tek le Hol­lan­di­á­ban, ezek fő­leg hol­lan­dul nem be­szé­lő mus­zlimok. Ezért in­teg­rá­lá­suk a hol­land tár­sa­da­lom­ba bo­nyo­lul­tabb kér­dés. A 2002 má­ju­sá­ban meg­gyil­kolt po­pu­lis­ta po­li­ti­kai ve­zér, Pima For­tuy­na pél­dá­ja il­luszt­rá­ci­ó­ként jel­zi azt a prob­lé­mát, amel­­lyel az eu­ró­pai tár­sa­da­lom­nak a jö­vő­ben egy­re in­kább szem­be kell majd néz­nie, s amely szo­ro­san ös­­sze­függ Eu­ró­pa bel­biz­ton­sá­gá­val és a ter­ro­riz­mus el­le­ni har­c­cal.22 Ha az et­ni­kai és val­lá­si ki­sebb­ség­hez tar­to­zó be­ván­dor­lók min­den­áron meg akar­ják őriz­ni el­té­rő iden­ti­tá­su­kat, az­az nem haj­lan­dók be­le­egyez­ni ab­ba, hogy el­ke­rül­he­tet­len a be­fo­ga­dó tár­sa­da­lom­ba va­ló in­teg­rá­ló­dás bi­zo­nyos fo­ka, ak­kor fel­me­rül a kér­dés: ho­gyan ke­rül­he­ti el, il­let­ve ké­pes-e el­ke­rül­ni a de­mok­ra­ti­kus struk­tú­rák dez­in­te­grálódását, s egy­ben úr­rá len­ni az as­­szi­mi­lá­lás­ra kép­te­len ki­sebb­ség je­len­lé­tén, amely po­li­ti­kai kö­ve­te­lé­se­i­vel, kul­tu­rá­lis ér­ték­rend­jé­vel és szo­ci­á­lis ma­ga­tar­tá­sá­val ve­szé­lyez­tet­he­ti az eu­ró­pai egyen­súlyt és a szo­ci­á­lis ko­hé­zi­ót. Az eu­ró­pai pol­gá­rok­nak el­ső­ren­dű ér­de­kük fű­ző­dik sta­bil de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nye­ik és a de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai kul­tú­ra meg­óvá­sá­hoz, ugyan­ak­kor ve­szé­lyez­te­tett­sé­gi ér­zé­se­ik is tá­mad­nak a nagy­szá­mú emig­ráns cso­por­tok be­özön­lé­se mi­att.
Szlo­vá­kia a töb­bi, szá­mot­te­vő ki­sebb­ség in­teg­rá­lá­sá­ban nagy ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­ző kö­zép-eu­ró­pai or­szág­hoz ha­son­ló­an ta­lán in­for­má­ció­for­rás­ként és bi­zo­nyos mér­ték­ben pél­da­ként szol­gál­hat­na a fej­lett eu­ró­pai or­szá­gok szá­má­ra a több­ség és a ki­sebb­ség együtt­élé­sé­nek ke­ze­lé­sé­ben. Ter­mé­sze­te­sen nem he­lyez­he­tő egy­azon po­zí­ci­ó­ba pél­dá­ul a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a mus­zlim be­ván­dor­lók­kal, de ki­ta­pint­ha­tók bi­zo­nyos kö­zös, a ki­épült és épü­lő de­mok­ra­ti­kus in­té­ze­tek egyen­sú­lyá­nak meg­tar­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő, az et­ni­kai és a val­lá­si plu­ra­liz­mus­sal, va­la­mint a ki­sebb­sé­gek fo­gya­té­kos in­teg­rá­lá­sá­val konf­ron­tált kö­zös vo­ná­sok.
Szlo­vá­kia hol­land rész­ről jö­vő meg­íté­lé­se so­rán fon­tos a lá­tó­szög be­ál­lí­tá­sa, el­en­ged­he­tet­len a tör­té­ne­ti kö­zeg vizs­gá­la­ta. Hol­lan­dia ha­gyo­má­nyos nyu­gat­ori­en­tált­sá­gá­nál fog­va, te­kin­tet­tel a ten­ge­ren­tú­li ke­res­ke­de­lem és posztkoloniális kap­cso­la­tok­ra, ti­pi­kus nyu­gat-eu­ró­pai or­szág. At­lan­ti irá­nyult­sá­ga foly­tán a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi vi­szo­nyok irán­ti ér­zék és az ide­vá­gó is­me­re­tek kor­lá­to­zot­tak, ez a geo­po­li­ti­kai tér­ség csak má­sod­la­gos je­len­tő­sé­gű szá­má­ra, csu­pán al­kal­mi, for­du­la­tot je­len­tő ese­mé­nyek kap­csán nyil­vá­nul meg ér­dek­lő­dés irán­ta. Szlo­vá­kia Hol­lan­dia szá­má­ra is­me­ret­len en­ti­tás­nak szá­mí­tott, a kap­cso­la­tok ala­ku­lá­sa a volt Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kö­tő­dött. Az át­lag hol­lan­di­ai ál­lam­pol­gár – akik­kel mó­dom­ban állt be­szél­get­ni, Szlo­vá­ki­á­nak az EU-ba va­ló be­lé­pé­sét meg­elő­ző­en, majd az EU-ba tör­tént fel­vé­tel­ét kö­ve­tő­en – nem tud­ta, hogy Cseh­szlo­vá­kia már nem lé­te­zik. Szlo­vá­ki­át össze­té­vesz­tik Szlo­vé­ni­á­val, és Cseh­szlo­vá­kia tu­da­tuk­ban el­vá­laszt­ha­tat­la­nul ösz­­sze­fo­nó­dik Prá­gá­val és Ale­xan­der Dubèekkel, eset­leg a prá­gai ta­vas­­szal, a szov­jet meg­szál­lás­sal (több­nyi­re Milan Kun­dera 1968-ról szó­ló nép­sze­rű film­jé­re emlékezve).23 Az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sét po­zi­tí­van fo­gad­ják, ro­kon­szen­ves, alt­ru­is­ta ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­ta­nak az­zal az el­vá­rás­sal, hogy az új ta­gok fel­vé­te­le se­gít­sé­get je­lent Ke­let-Eu­ró­pá­nak, il­let­ve elő­moz­dít­ja a poszt­kom­mu­nis­ta ál­la­mok gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sát. Fel­fo­gá­suk­ban Szlo­vá­kia Ke­let-Eu­ró­pá­hoz tar­to­zik. Ez­zel kap­cso­lat­ban utal­ni kell ar­ra, hogy Szlo­vá­kia fen­ti meg­íté­lé­se és be­so­ro­lá­sa ös­­sze­függ Eu­ró­pa volt bi­po­lá­ris meg­osz­tott­sá­gá­val, va­gyis a ke­let­re és nyu­gat­ra osz­tó po­li­ti­kai ha­tár­ral, de Eu­ró­pa geo­grá­fi­ai ala­pon nyug­vó Eu­ró­pa-szem­lé­le­té­vel is. Az Eu­ró­pa nyu­ga­ti te­rü­le­tén fek­vő Hol­lan­di­á­ból néz­ve Szlo­vá­kia va­ló­ban Eu­ró­pa ke­le­ti ré­szé­hez tar­to­zó­nak tűn­het. Ez a szem­lé­let nem ér­tel­mez­he­tő úgy, mint ahogy er­re a ki­lenc­ve­nes évek­ben a Meèiar-ko­r­mányza­tok ide­jén több kül­föl­di, de még ha­zai po­li­ti­kai elem­ző is tö­re­ke­dett, hogy tud­ni­il­lik Szlo­vá­kia Cseh­or­szág­tól és Ma­gyar­or­szág­tól el­té­rő­en sok­kal in­kább Ke­let-Eu­ró­pá­hoz, mint Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz tar­tozik.24
Hol­lan­di­á­ban a la­kos­ság rend­kí­vül szűk ré­te­gét kép­vi­se­lik azok az ér­tel­mi­sé­gi­ek, akik rit­kán – fő­leg 1989, il­let­ve 1993 óta, majd ami­kor vé­get ért a meèiari éra és Szlo­vá­kia be­ke­rült az EU-ba – egy-­e­gy írást Szlo­vá­ki­á­ról meg­je­len­tet­nek.25 Je­len­leg ezek­ben az írá­sok­ban Szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban az egy­ko­ri ŠtB (Ál­lam­biz­ton­sá­gi Ha­tó­ság) ar­chí­vu­mi anya­ga­i­nak és az együtt­mű­kö­dők sze­mé­lyi ad­ta­inak meg­je­len­te­té­sé­vel kap­cso­la­tos kér­dé­sek szá­mí­ta­nak ér­de­kes­nek, te­hát a de­mok­rá­cia meg­ala­po­zá­sa és a kom­mu­nis­ta múlt­tal va­ló leszá­molás.26 Ér­te­lem­sze­rű, hogy ma­gá­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a per­ci­pi­á­lá­sa fo­ko­za­tos vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül: a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti gyü­möl­csö­ző fej­lő­dés­ké­pet mu­ta­tó de­mok­rá­ci­á­tól a szov­jet tömb­höz csa­tolt szür­ke­ség­be ve­sző kom­mu­nis­ta or­szá­gon át. A hol­lan­dok 1989 után szem­be­sül­tek a Bal­ká­non ki­tört, vé­res há­bo­rú­ba tor­kol­ló et­ni­kai el­len­té­tek so­ro­za­tá­val. Eh­hez ké­pest Cseh­szlo­vá­kia „bár­so­nyos” szét­vá­lá­sa ked­ve­ző­en ha­tott. Ugyan­ak­kor Koen Koch hol­land po­li­to­ló­gus sze­rint a hol­land új­ság­írók és szak­em­be­rek 1993 utá­ni vé­le­ke­dé­se Szlo­vá­ki­á­ról több­nyi­re ne­ga­tív ki­csen­gé­sű. En­nek okát a fel­szí­nes­ség­ben, a szlo­vá­kok­ról ki­ala­kult ma­gyar szte­re­o­tí­pi­ák ne­ga­tív ha­tá­sá­ban és a me­èia­riz­mus­nál meg­re­ke­dő szem­lé­let­ben lát­ja. Rá­mu­tat ar­ra, hogy míg a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről tá­jé­koz­ta­tó hol­land saj­tó be­ál­lí­tott­sá­ga egy­oldalúbb volt – bí­rá­ló élű Szlo­vá­ki­á­val szem­ben, ami egy­be­mos­ta a szél­ső­sé­ges né­ze­te­ket és a nem­ze­ti ér­zé­keny­sé­get –, nél­kü­löz­ve a ma­gyar ol­da­lon is meg­le­vő egyes na­ci­o­na­lis­ta ten­den­ci­ák­kal szem­be­ni kri­ti­kát és a ma­gyar ir­re­den­tiz­mus­tól va­ló fé­le­lem­ből fa­ka­dó szlo­vák be­ideg­ző­dé­sek va­lós sú­lyá­nak ér­zé­ke­lé­sét, Cseh­szlo­vá­kia ket­té­vá­lá­sát il­le­tő­en ob­jek­tí­vebb han­got ütött meg. A köz­tu­dat­ba be­ke­rült az a tény, hogy Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­ra nem­csak a „szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus” kö­vet­kez­mé­nye­ként ke­rült sor, ha­nem ös­­sze­füg­gött az el­té­rő gaz­da­sá­gi hely­zet­tel, va­la­mint a cseh na­ci­o­na­liz­mus­sal és a cse­hek óha­já­val: csat­la­koz­ni a Nyu­gat­hoz ami­lyen gyor­san csak lehet.27 Más­részt a ma­gyar ki­sebb­ség prob­lé­má­ja a le­het­sé­ges et­ni­kai konf­lik­tu­sok­tól tar­tó túl­zott ag­gá­lyo­kat ger­jesz­tett – a ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­ek­nek a nyu­ga­ti tár­sa­ik­kal jó­val hos­­szabb ide­je tar­tó kap­cso­la­tai foly­tán és a szlo­vák elit­nek a kül­föl­di po­li­ti­kai és tu­do­má­nyos fó­ru­mo­kon hi­ány­zó kel­lő jár­tas­sá­ga következtében.28 A Szlo­vá­kia irán­ti ér­dek­lő­dés 1998-at kö­ve­tő­en meg­csap­pant, a nagy mér­ték­adó na­pi­la­pok­ban, mint ami­lyen pél­dá­ul az NRC Han­dels­blad, úgy­szól­ván nem ta­lál­ha­tó Szlo­vá­ki­á­val és a ma­gyar ki­sebb­ség­gel fog­la­ko­zó va­la­mi­re­va­ló cikk. Szlo­vá­ki­á­ról az ol­csó tu­risz­ti­ka és a csat­la­ko­zó or­szá­gok jö­vő­be­ni tag­sá­ga kap­csán tör­té­nik em­lí­tés, mi­köz­ben az ér­té­ke­lés­ben a gaz­da­sá­gi szfé­ra és a csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­sok so­rán ta­pasz­talt elő­re­ha­la­dás rend­kí­vül ked­ve­ző ki­csen­gést ka­pott. Em­lí­tést ér­de­mel ta­lán René Post­ma hol­land új­ság­író­nő­nek 2002 ok­tó­be­ré­ben az NRC Han­dels­blade­ban meg­je­lent cik­ke, amely­ben Szlo­vá­ki­át az ol­csó tu­risz­ti­ka pa­ra­di­cso­ma­ként igyek­szik be­mu­tat­ni a ro­man­ti­kus Kö­zép-Eu­ró­pa szép­sé­ge­i­re vá­gyó po­ten­ci­á­lis hol­land uta­zók­nak. A cikk te­le van a Szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­tos köz­he­lyek­kel: el­bű­vö­lő ter­mé­sze­ti szép­sé­gek, el­ma­ra­dott har­ma­dik szek­tor, tö­mény al­ko­hol fo­gyasz­tá­sa, te­kin­tély­el­vű­ség­hez iga­zo­dó ma­ga­tar­tás, a ka­to­li­ciz­mus­sal ös­­sze­füg­gő mé­lyen gyö­ke­re­ző konz­er­v­a­tiviz­mus.29 Ez pe­dig a hol­land kál­vi­nis­ták­nak olyan, mint a bi­ká­nak a vö­rös posz­tó.
A Szlo­vá­ki­á­val, il­let­ve a kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ó­val kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák le­küz­dé­se szem­pont­já­ból fon­tos a szlo­vá­ki­ai tár­sa­dal­mi fej­lő­dést és hely­ze­tet kö­zel­ho­zó tá­jé­ko­zott­ság el­mé­lyí­té­se; to­váb­bi elem­zé­se­ket kell ké­szí­te­ni ar­ról, mi­lyen irány­ban fej­lőd­nek az EU-ba va­ló be­lé­pés után e geo­po­li­ti­kai tér­ség­gel kap­cso­la­tos né­ze­tek és el­kép­ze­lé­sek.
Új tren­dek és irány­za­tok a nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok és a ki­sebb­sé­gi kér­dé­sek ku­ta­tá­sá­ban

A nyu­gat-eu­ró­pai elem­zők és po­li­to­ló­gu­sok sze­rint a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai tér­ség­ben vég­be­me­nő in­teg­rá­ci­ós és re­form­fo­lya­mat ke­re­té­ben „új kör­nye­zet” (new envi­ron­men­t)30 van for­má­ló­dó­ban. A ki­sebb­sé­gek prob­le­ma­ti­ká­já­hoz – ma­gá­ban fog­lal­va a több­sé­gi la­kos­ság­hoz, il­let­ve ah­hoz az or­szág­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyu­kat, ahol él­nek, va­la­mint az anya­or­szág irán­ti kö­tő­dé­sü­ket, amel­­lyel ös­­sze­kap­csol­ja őket a kö­zös nyelv és kul­tú­ra – a tu­do­má­nyos köz­le­mé­nyek szer­zői há­rom szem­pont­ból kö­ze­lí­te­nek. Az egyik az euró­paizálás, va­gyis az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek ha­tá­sa és am­bi­va­lens jel­le­ge, to­váb­bi szem­pont a tár­sa­da­lom át­ala­ku­lá­sa és de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­sa, ami a ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­lat­ban a tu­do­má­nyos mű­vek­ben a pol­gá­ri elv al­kal­ma­zá­sá­nak mó­do­za­ta­ként je­le­nik meg.31 Az eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek hely­ze­tét az etnic­itás je­len­le­gi meg­erő­sí­té­sé­nek, fej­lő­dé­sé­nek, a kör­nye­ze­té­re gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak és az EU struk­tú­rá­i­ba va­ló imp­li­ká­lá­sá­nak kon­tex­tu­sá­ban is vizs­gá­lat alá ve­tik. Eb­ben a te­kin­tet­ben ta­lán a leg­jel­lem­zőbb pél­dát a ma­gyar stá­tus­tör­vény jelen­ti.32 Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció el­mé­lyí­té­sé­ről – a ki­sebb­sé­gek vo­nat­ko­zá­sá­ban – fo­lyó vi­ták so­rán egy­re in­kább elő­tér­be ke­rül a nem­ze­ti, il­let­ve nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek és a be­ván­dor­lók hely­ze­té­nek, te­hát az au­toch­ton és az alochton ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­nek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa. E két cso­port meg­kü­lön­böz­te­té­se ál­ta­lá­ban a kö­vet­ke­ző­kép­pen tör­té­nik: a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ön­igaz­ga­tás és au­to­nó­mia be­ve­ze­té­sé­re tö­re­ked­nek, míg a be­ván­dor­lók csu­pán kul­tu­rá­lis, eset­leg val­lás­gya­kor­lá­si jo­go­kat követel­nek,33 ami­kor is a be­ván­dor­lók az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül ilyen jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek. Je­len­leg vi­ta fo­lyik az úgy­ne­ve­zett töb­bes ál­lam­pol­gár­ság­ról, amit szá­mos ál­lam el­uta­sít. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ve­tő­dik fel a ma­gyar stá­tus­tör­vény, amely az ál­lam­pol­gár­ság je­len­leg lé­te­ző kü­lön­bö­ző for­má­i­ról foly­ta­tott vi­tá­ból in­dult ki, mi­köz­ben a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok egye­sí­té­sét és az ál­lam­pol­gár­ság egyik or­szág­ból a má­sik or­szág­ba át­nyú­ló te­rü­le­ten­kí­vü­li­ség­ét szor­gal­maz­ta. Ezt a tör­vényt a ma­gyar Or­szág­gyű­lés 2001. jú­ni­us 19-én fo­gad­ta el, azon­ban a Ve­len­cei Bi­zott­ság (European Comis­sion through Law of the Coun­cil of Europe) je­len­té­sé­ben (Je­len­tés a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek szá­má­ra az anya­ál­lam­ok ál­tal biz­to­sí­tott ked­vez­mé­nyes bá­nás­mód­ról. Jó­vá­hagy­ta a Ve­len­cei Bi­zott­ság 48. ple­ná­ris ülé­se. Ve­len­ce, 2001. ok­tó­ber 19–20.) fel­rót­ta a te­rü­le­ten­kí­vü­li­sé­get, az anya­or­szág és a ho­nos­ság kö­zöt­ti, a ki­sebb­sé­gek­re vo­nat­ko­zó prob­le­ma­ti­kus po­li­ti­kai vi­szony ki­ala­kí­tá­sát, il­let­ve az egy­ol­da­lú­sá­got, te­hát a szom­szé­dok­kal va­ló együtt­mű­kö­dés és meg­ál­la­po­dás hi­á­nyát és a szom­szé­dok kö­zöt­ti jó vi­szony eb­ből kö­vet­ke­ző meg­boly­ga­tá­sát. Ez a tör­vény el­ső­sor­ban a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség ha­tá­sá­ra, két év­vel ké­sőbb, 2003-ban Ma­gyar­or­szá­gon mó­do­sult. A je­len­le­gi nyu­gat-eu­ró­pai tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom – fő­ként az an­gol, a hol­land és a fran­cia is – a kö­zép-eu­ró­pai ma­gyar ki­sebb­ség prob­le­ma­ti­ká­ját – el­ső­sor­ban Szlo­vá­ki­á­ban és Ro­má­ni­á­ban – en­nek a tör­vény­nek a priz­má­ján ke­resz­tül szem­lé­li. Pél­da­ként meg­em­lít­he­tő a Poli­tique étrange`re cí­mű fo­lyó­irat­ban (ki­ad­ja az L’in­sti­tut Français des Rela­tions Inter­na­tionales) meg­je­lent cik­kek, ame­lyek meg­üt­köz­tek azon, hogy Ma­gyar­or­szág szu­ve­rén or­szág­ként el­fo­gad­ta az eu­ró­pai in­téz­mény ki­fo­gá­sa­it. Más­részt vi­szont a szer­zők el­töp­reng­tek azon, hogy va­jon Ma­gyar­or­szág­nak nem kel­le­ne-e szor­gal­maz­nia a ki­sebb­sé­gi jo­gok rög­zí­té­sét az eu­ró­pai alkot­mány­szerződés­ben.34 A 2004. de­cem­ber 5-én meg­tar­tott, a Ma­gya­rok Vi­lág­szö­vet­sé­ge ál­tal Ma­gyar­or­szá­gon a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról kez­de­mé­nye­zett nép­sza­va­zást az em­lí­tett cik­kek­ben pa­ra­dox mó­don gyak­ran az eu­ró­pa­i­ság­nak a na­ci­o­na­liz­mus fe­let­ti győ­zel­me­ként aposzt­ro­fál­ták. A fran­ci­ák ke­rül­ték az anya­or­szág és a nem­zet­rész ki­fe­je­zést, és ha­son­ló­an, mint a szlo­vák nyelv­ben, a les minorités hon­grois­es hors des fron­tie`res vagy a les minorite d’outre-fron­tie`res (ha­tá­ron tú­li vagy ha­tá­ron kí­vü­li ki­sebb­sé­gek) fo­gal­mat hasz­nál­ják. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben pél­da­ként kí­nál­ko­zik, hogy az anglofón iro­da­lom­ban a kin-mi­nor­i­ty fo­ga­lom hasz­ná­la­tos és Ma­gyar­or­szág szá­má­ra a kin-s­tate, il­let­ve home-­s­tate ki­fe­je­zés. E há­rom ter­mi­nust (kin-mi­nor­i­ty, kin-s­tate, home-­s­tate) hi­va­ta­lo­san hasz­nál­ta a Ve­len­cei Bi­zott­ság az anya­or­szág, te­hát Ma­gyar­or­szág ál­tal a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­nek nyúj­tott elő­nyök biz­to­sí­tá­sá­ról szó­ló hi­va­ta­los je­len­tés­ben. Ez az ál­lí­tás sze­re­pel a ja­pán, a ma­gyar­or­szá­gi, a nagy-bri­tan­ni­ai, a szlo­vá­ki­ai és a ro­má­ni­ai sze­mé­lyek­ből ál­ló szer­zői kö­zös­ség pub­li­ká­ci­ó­já­ban, amely az em­lí­tett tör­vényt a The Hun­gar­i­an Sta­tus Law Nation Bu­il­ding and/or Minor­i­ty Pro­tec­tion cí­mű kö­tet­ben bí­rá­ló­an értéke­li.35 Jó­ma­gam ez­zel a ki­fe­je­zés­sel már 1999-ben ta­lál­koz­tam egy bolzanói nyá­ri egye­te­men, ahol ma­gá­tól ér­te­tő­dő­en hasz­nál­ták an­go­lul a ma­gyar, az olasz és az oszt­rák tár­sa­da­lom­ku­ta­tók. Fel­té­te­le­zé­sem sze­rint a ma­gyar nyelv­ből an­gol­ba át­vett tü­kör­for­dí­tás­ról van szó, nem pe­dig for­dít­va. A ma­gyar nyelv­ben anya­or­szá­got, ma­gyar nem­zet­részt, il­let­ve ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat em­le­get­nek, ha a Ma­gyar­or­szág­gal szom­szé­dos or­szá­gok­ban élő ma­gya­rok­ra gon­dol­nak, mert az USA-ban és Ka­na­dá­ban élő ma­gya­rok kül­föl­di ma­gya­rok­nak szá­mí­ta­nak. Be­val­lom, hogy eb­ben a kér­dés­ben za­var­ba ke­rül­tem, hogy mi­ként for­dít­ha­tom szlo­vák­ra. A Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Et­nog­rá­fi­ai In­té­ze­té­ben kö­zöl­ték, hogy ilyen ter­mi­nus­sal nem ta­lál­koz­tak.
A ki­sebb­sé­gek­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­ta ter­mé­sze­te­sen rend­kí­vül ki­ter­jedt, ezért el­ső­sor­ban a szín­vo­na­las inter­netes fo­lyó­irat­ok­ra össz­pon­to­sí­tot­tam. Mun­ka­tár­sa­ik az eu­ró­pai prob­le­ma­ti­ka el­is­mert tu­dós szak­ér­tői kö­zé tar­toz­nak. Tud­ni kell, hogy az inter­netes fo­lyó­irat­ok­nak meg­van a nyom­dai vál­to­za­tuk is, ame­lyek csak kül­ső­leg kü­lön­böz­nek az inter­netes ki­adás­tól. Kez­det­ként az adott kér­dés­kör­rel fog­lal­ko­zó, az eu­ró­pai tu­do­má­nyos me­zőny­ben leg­je­len­tő­sebb­nek szá­mí­tó né­hány in­téz­mény pro­duk­ci­ó­já­nak, el­ső­sor­ban az alap­ve­tő el­iga­zo­dást nyúj­tó Jor­nal of Eth­nop­o­l­i­tics and Minor­i­ty Issues in Europe Eth­nop­o­lics anya­ga­i­nak és köz­le­mé­nye­i­nek elem­zé­sé­re tö­re­ked­tem, ame­lye­ket a né­met­or­szá­gi Flens­burg­ban mű­kö­dő Euro­pean Cent­re for Minor­i­ty Issues je­len­tet meg az inter­neten. A szer­zők a ki­sebb­sé­gi aka­dé­mi­ai in­téz­mé­nyek és nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek is­mert, a ki­sebb­sé­gi jo­gok­kal a vi­lág min­den tá­já­ra ki­ter­je­dő­en fog­lal­ko­zó tu­dós sze­mé­lyi­sé­gei. Töb­ben kö­zü­lük Ve­len­cé­ben az Eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Köz­pont­já­ban vé­gez­tek ku­ta­tá­so­kat, írá­sa­ik­kal az elő­ke­lő eu­ró­pai és USA-be­li tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­lyó­irat­ok­ban sze­re­pel­nek. Ter­mé­sze­te­sen pub­li­kál­nak a Queen’s papers on Euro­peani­sa­tion lon­do­ni inter­netes fo­lyó­irat­ban is. Az ox­for­di St. Antho­ny’ s Col­lege-ben a ki­sebb­sé­gek és a pol­gá­ri ér­té­kek kö­zöt­ti kap­cso­la­tok kér­dés­kö­ré­ben rend­sze­res sze­mi­ná­ri­u­mo­kat tar­ta­nak, ame­lyek­nek ál­lan­dó részt­ve­vői van­nak. A Jor­nal of Eth­nop­o­l­i­tics and Minor­i­ty Issues in Europe reep­rezen­tatív min­tá­ját nyújt­ja a ki­sebb­sé­gek­ről, va­la­mint az adott or­szá­gon vagy ré­gi­ón és az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li hely­ze­tük­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­ták­ban el­hang­zott né­ze­tek­nek.
A vizs­gált cik­kek­ben al­kal­ma­zott mód­szer­tan­ról ös­­sze­fog­la­ló­an az aláb­bi­ak mond­ha­tók el. Elő­ször is az írá­sok több­sé­ge az iro­dal­mat an­go­lul idé­zi, ab­ban az eset­ben is, ha az Eu­ró­pai Unió ke­le­ti or­szá­ga­i­nak prob­le­ma­ti­ká­ját fe­sze­ge­tik, na­gyon ke­vés olyan szer­ző sze­re­pel, aki ha­zai ere­de­tű ta­nul­mányt ele­mez­ne, va­gyis a ki­sebb­sé­gi kér­dés eu­ró­pai ta­nul­má­nyo­zá­sá­val fog­lal­ko­zó szer­ző­ket, fő­ként a ha­son­ló té­má­kon dol­go­zó kol­lé­gá­i­kat idé­zik. Ér­te­lem­sze­rű, hogy az em­ber­jo­gi és a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­ka szé­le­sebb kö­rű in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­kö­ze­lí­tést kí­ván, nél­kü­le ugyan­is nem ra­gad­ha­tók meg az adott or­szág­ban és a ré­gi­ón be­lü­li kö­rül­mé­nyek, a ki­sebb­sé­gek éle­té­nek va­lós meg­ha­tá­ro­zói, te­hát a ki­sebb­sé­gi lét mi­nő­sé­gét meg­sza­bó komp­lex té­nye­zők. Mind­ez a nem­zet­kö­zi jog­nak és az adott or­szág tör­vény­ho­zá­sá­nak szint­jén fo­lyó elem­zést kí­ván, azt a gya­kor­la­tot vizs­gál­va, hogy a ki­sebb­sé­gek mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ér­vé­nye­sít­he­tik és vé­gül is mi­ként ér­vé­nye­sí­tik jo­ga­i­kat a gya­kor­lat­ban. Te­hát el­ke­rül­he­tet­len a szé­les kö­rű mun­ka­cso­port­ok lét­re­ho­zá­sa, a hoz­zá­fér­he­tő iro­da­lom és for­rás­anyag ta­nul­má­nyo­zá­sa. Az írá­sok­ból gyak­ran hi­ány­zik az alul­ról fel­fe­lé ha­la­dó épít­ke­zés, el­sik­kad vagy fi­gyel­men kí­vül re­ked a vizs­gált ob­jek­tum kez­de­mé­nye­ző sze­re­pe, ha azt ma­gát is nem szub­jek­tum­ként ke­ze­lik. Ezért hat­nak az írá­sok­ban egyes konk­lú­zi­ók és meg­ál­la­pí­tá­sok üres­nek, mi­vel csak nem­zet­kö­zi jo­gi és fi­lo­zó­fi­ai sí­kon mo­zog­nak, kol­lé­gá­ik meg­ál­la­pí­tá­sa­i­ra ha­gyat­koz­nak, akik­nek a mű­ve­it is­me­rik, s ezek több­nyi­re an­gol nyel­vű­ek. Ke­vés szer­ző ve­szi azt a fá­rad­sá­got, hogy el­ol­vas­sa azok­ról az or­szá­gok­ról szó­ló ha­zai ere­de­tű mű­ve­ket, ame­lye­ket mun­ká­ik­ban ös­­sze­ha­son­lí­ta­nak. Ugyan­ak­kor egy­más­sal ösz­­sze nem ha­son­lít­ha­tó or­szá­go­kat von­nak pár­hu­zam­ba. Il­luszt­rá­ci­ó­ként ki­emel­he­tők azok a gon­do­la­tok, ame­lyek a Cen­ter for Strate­gies and Inter­naion­al Stud­ies in Wa­shing­ton D. C. ke­let-eu­ró­pai pro­jek­tu­mát irá­nyí­tó igaz­ga­tó­já­tól, Buga­jskitől szár­maz­nak. Egyik cik­ké­ben azt fej­te­get­te, hogy a kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ó­ban két el­len­té­tes fej­lő­dé­si trend és irány­zat vet­he­tő ös­­sze: az ön­igaz­ga­tás erő­sö­dé­se a ki­sebb­sé­gek kö­ré­ben és az etnic­itás mint ál­lam­szer­ve­zé­si elv elő­tér­be kerülése,36 más­részt vi­szont a de­mok­ra­ti­zá­lás in­téz­mé­nyi szin­tű el­mé­lyü­lé­se és a nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek­ben be­töl­tött tag­sá­gi sze­rep foly­tán a pol­gá­ri elv – az etnic­itású de­fi­ni­á­lás­sal szem­ben – erő­tel­je­sebb hang­sú­lyo­kat kí­ván. Buga­js­ki a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­tét ki­elé­gí­tő­nek tart­ja. Meg­ál­la­pít­ja, hogy a nagy ha­tár men­ti ki­sebb­sé­gek lé­te a plu­ra­lis­ta Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa gyak­ran di­ver­gens fej­lő­dé­si trend­jei kö­zöt­ti tér­hez kö­tő­dik. A több­sé­gi la­kos­ság na­ci­o­na­liz­mu­sa idéz­te elő, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség a Szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult új, 1998 utá­ni kö­rül­mé­nyek­re a po­li­ti­kai kom­mu­ni­ká­ció mód­sze­re­i­nek or­szá­gos és kom­mu­ná­lis szin­ten szor­gal­ma­zott ja­ví­tá­sá­val re­a­gált. Ez vis­­sza­hat iden­ti­tá­sá­nak és et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sá­nak erő­sí­té­sé­re, ami vi­szont a több­sé­gi po­li­ti­kai elit és la­kos­ság ré­szé­ről a ki­sebb­sé­gek pol­gá­ri jo­ga­i­nak tel­jes ér­té­kű fej­lő­dé­sét gát­ló bi­zal­mat­lan­sá­got vált ki. Az Eu­ró­pai Unió a tisz­tán pol­gá­ri, nem­ze­ti vagy kul­tu­rá­lis be­üté­sek­től men­tes el­vet szor­gal­maz­za. Buga­js­ki em­lí­tett cik­ké­nek ér­té­két né­mi­leg csök­ken­ti, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség­nek Szlo­vá­ki­án be­lü­li hely­ze­tét a bal­ká­ni al­bán és ro­ma ki­sebb­sé­gé­hez ha­son­lít­ja. Egy­re bi­zo­nyo­sabb, hogy a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek kom­pa­ra­tív vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló elem­zé­sek, je­le­sül a ma­gyar, az al­bán és a ro­ma ki­sebb­sé­gek ese­té­ben (ez a há­rom ki­sebb­ség je­len­leg a nyu­gat-eu­ró­pai és ame­ri­kai szer­zők ér­dek­lő­dé­sé­nek ked­velt tár­gya) nem te­szik le­he­tő­vé a ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­ben meg­le­vő kü­lönb­sé­gek meg­ra­ga­dá­sát. A konk­lú­zi­ó­ként sze­rep­lő ál­ta­lá­no­sí­tó meg­ál­la­pí­tá­sok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­get a ko­szo­vói al­bá­no­ké­val azo­nos hely­zet­be ál­lít­ják, ami­vel ter­mé­sze­te­sen a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­ség­po­li­ti­kát a Bal­kán fe­lé tol­ják. A szlo­vá­ki­ai et­ni­kai konf­lik­tus po­ten­ci­á­lis ve­szé­lye így más for­má­kat és tar­tal­mat ölt. Rá­adá­sul a szer­zők nem ve­szik fi­gye­lem­be a nem­ze­ti­sé­gi prob­le­ma­ti­ká­nak az adott or­szá­gon be­lü­li, 1989 előt­ti re­á­lis ál­la­po­tát, mun­ká­ik­ból hi­ány­zik va­la­mi­fé­le tö­mör tör­té­ne­ti vis­­sza­pil­lan­tás. Is­me­re­tes, hogy a ki­sebb­sé­gek a szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban bi­zo­nyos vív­má­nyok­kal ren­del­kez­tek: vol­tak is­ko­lá­ik, kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nye­ik. A szer­zők túl­nyo­mó több­sé­ge a ki­sebb­sé­ge­ket meg­il­le­tő kor­lát­lan jo­gok meg­adá­sá­nak hí­ve, a te­rü­le­ti au­to­nó­mi­át is be­le­ért­ve, te­kin­tet nél­kül a geo­po­li­ti­kai, a kul­tu­rá­lis és a tör­té­ne­ti kö­zeg sa­já­tos­sá­ga­i­ra. Azon­ban ki­vé­te­lek is lé­tez­nek. Stephen Deets a Mar­guette Uni­ver­si­ty mun­ka­tár­sa bí­rál­ja az is­mert fi­lo­zó­fust, Vill Kym­lick­át és azt a té­mát fe­sze­ge­tő cik­két, hogy ex­por­tál­ha­tó-e a li­be­rá­lis plu­ra­liz­mus Nyu­gat­ról Közép-Európába.37 Írá­sá­ban az­zal ér­vel, hogy a li­be­rá­lis de­mok­rá­cia nem ké­pes a gya­kor­lat­ban al­kal­maz­ni az olyan új legis­zlatív in­téz­ke­dé­se­ken ala­pu­ló meg­kö­ze­lí­tést, amely biz­to­sí­ta­ná a ki­sebb­sé­gek­nek nem­csak a tör­vény előt­ti, ha­nem a min­den­nap­ok gya­kor­la­tá­ban is meg­va­ló­su­ló egyen­jo­gú­sá­gát. Ugyan­csak he­lyén­va­ló ész­re­vé­tel­ről van itt szó, mert is­me­re­tes, hogy a leg­kö­vet­ke­ze­te­seb­ben ki­dol­go­zott és mó­do­sí­tott legis­zlatív nor­mák sem ga­ran­tál­ják a ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­nek ja­vu­lá­sát a min­den­na­pi élet­ben. Deets olyan mo­dellt szor­gal­maz, amely sza­va­tol­ja a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai ér­dek­vé­del­mét és po­li­ti­kai je­len­lét­ét. Elő­tér­be he­lye­zi te­hát a po­li­ti­kai rész­vé­tel fon­tos­sá­gát és a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tét mint a ki­sebb­sé­gi iden­ti­tás meg­őr­zé­sé­nek el­en­ged­he­tet­len feltételét.38 Kym­lic­ka an­nak a té­zis­nek a hí­ve, hogy a mul­ti­kul­tur­al­iz­mus nyu­gat-eu­ró­pai ké­pé­ben tör­té­nő el­fo­ga­dá­sa ele­ve együtt kell, hogy jár­jon a te­rü­le­ti au­to­nó­mia el­ke­rül­he­tet­len­sé­gé­nek el­fo­ga­dá­sá­val. A mul­ti­kul­tur­al­iz­must mint a mér­vadó ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai és jo­gi el­is­me­ré­sét ga­ran­tá­ló po­li­ti­ká­val egyet­ér­tő ke­let-eu­ró­pai szer­zők Kym­lic­ka iga­zá­ról ta­nús­kod­nak ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy a mul­ti­kul­tur­al­iz­mus­sal si­ke­rült két irány­ban új­ra­de­fi­ni­ál­ni és be­fo­lyá­sol­ni a nyil­vá­nos dis­kur­zust. El­ső­sor­ban az igaz­sá­gos­ság de­fi­ní­ci­ó­já­nak ki­szé­le­sí­té­sé­ről van szó, amely­nek ér­tel­me­zé­se már a la­kos­ság egyes cso­port­ja­i­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyek és jo­gi nor­mák kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket fi­gye­lem­be ve­vő ter­mi­nu­sok ke­re­te­i­ben tör­té­nik. Ilyen irány­ban fo­lyik je­len­leg vi­ta ar­ról, hogy va­jon az igaz­sá­gos­ság min­den­ki szá­má­ra kö­zös tör­vé­nye­ket kí­ván, avagy kü­lön tör­vé­nye­ket a kü­lön­bö­ző cso­por­tok szá­má­ra. Az igaz­sá­gos meg­ol­dást eset­ről est­re kell meg­ta­lál­ni, s nem elő­re meg­ha­tá­ro­zott ki­in­du­ló­pont alapján.39 Más­fe­lől vi­szont az EBESZ ki­sebb­ség­ügyi fő­fel­ügye­lő­je, a gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­ző Wal­ter A. Kemp, rend­kí­vül ak­tu­á­lis prob­lé­mán töp­reng, ami­kor ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut, hogy a nem­ze­ti iden­ti­tás hoz­zá­já­rul a szo­ci­á­lis ko­hé­zió és a nem­zet­kö­zi biz­ton­sá­gi rend­szer eró­zi­ó­já­hoz. Kym­lic­ka meg­kö­ze­lí­té­sét ele­mez­ve meg­ál­la­pít­ja, hogy az a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra kol­lek­tív jo­go­kat for­szí­ro­zó el­ven ala­pul, s bár fi­lo­zó­fi­a­i­lag kö­vet­ke­ze­tes, olyan kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat, ame­lyek meg­bont­hat­ják a tár­sa­dal­mon be­lü­li együtt­élést. Kym­lic­ka sze­rint a mul­tiet­nikus ál­lam leg­főbb cél­ja a szét­ága­zá­sok in­teg­rá­lá­sa és a tár­sa­dal­mi meg­ál­la­po­dás. Kemp ugyan­ak­kor alá­húz­za, hogy a nem­ze­ti cso­por­tok­ra össz­pon­to­sí­tó po­li­ti­ka az in­teg­rá­ció ke­rék­kö­tő­jé­vé vál­hat. Óv a ha­tá­ro­kon át­íve­lő nem­ze­ti ér­de­kek vé­del­mé­nek kö­vet­kez­mé­nye­i­től (lásd a ma­gyar po­li­ti­kai elit­nek a kö­zép-eu­ró­pai ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra ket­tős ál­lam­pol­gár­sá­got szor­gal­ma­zó igye­ke­ze­tét), és bí­rá­ló­an vi­szo­nyul a kin-s­tate és kin-­monor­i­ty foga­lomhoz.40 Az em­lí­tett ta­nul­má­nyok meg­egyez­nek ab­ban, hogy az Eu­ró­pai Uni­ó­nak a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni gya­kor­la­ta és po­li­ti­ká­ja nem kon­zisz­tens. Több írás­ban is­mét­lő­dik az a meg­ál­la­pí­tás, hogy a ki­sebb­ség­vé­de­lem 1918 óta tu­laj­don­kép­pen nem vál­to­zott. A vizs­gált írá­sok szer­zői ér­té­ke­lik né­mely po­li­ti­kus­nak és ki­sebb­sé­get kép­vi­se­lő sze­mély­nek ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a ki­sebb­sé­gek az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek­ben kol­lek­tív jo­go­kat kap­ja­nak. Ez a tö­rek­vés bí­rá­lat­tal ta­lál­ko­zik, ugyan­is a szak­ér­tők több­sé­ge a mul­ti­kul­turális plu­ra­li­tást ke­zel­ni ké­pes, erős, de­mok­ra­ti­kus ál­lam­mo­dellt szor­gal­maz. Ezek­ben az írá­sok­ban az a fon­tos kér­dés is sze­re­pel, hogy az Eu­ró­pai Unió mi­lyen be­fo­lyást gya­ko­rol a ki­sebb­ség­vé­de­lem­re a csat­la­ko­zó or­szá­gok­ban, majd az Eu­ró­pai Unió új tag­ál­la­ma­i­ban. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben fi­gyel­met ér­de­mel, hogy a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség ki­emel­ke­dő sze­re­pet ját­szott a kö­zép-eu­ró­pai re­form­fo­lya­ma­ton át­me­nő or­szá­go­kon be­lü­li ki­sebb­ség­vé­del­mi jo­gok in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­ben, ki­szé­le­sí­té­sé­ben és el­mé­lyí­té­sé­ben. Emögött ama egy­sze­rű tény hú­zó­dott meg, hogy a ki­sebb­sé­gi jog­vé­de­lem ja­vu­lá­sa nél­kül nem lesz mód be­jut­ni a fel­té­te­le­zett idő­ke­re­tek kö­zött az Eu­ró­pai Uni­ó­ba. En­nek a kér­dés­nek a meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló leg­újabb bul­gá­ri­ai, ro­má­ni­ai és szlo­vá­ki­ai ten­den­ci­ák elem­zé­se alap­ján a Mün­che­ni Egye­tem Alkal­ma­zot Po­li­ti­kai Ku­ta­tá­sok­kal Fog­lal­ko­zó Köz­pont­já­nak mun­ka­tár­sa, Mar­tin Bru­sis pél­dá­ul meg­ál­la­pít­ja, hogy bár a fen­ti or­szá­gok egyi­ké­ben sem si­ke­rült el­fo­gad­tat­ni a ki­sebb­sé­gek kö­zös­sé­gi vol­tá­nak té­zi­sét, va­la­men­­nyi­ben a „ha­ta­lom­meg­osz­tás” mo­dell­je ke­re­ke­dett felül, amit a szer­ző a „tár­su­lá­si mo­dell”-el (consoc­cia­tion­al mod­el) azo­no­sí­tott, ahogy azt Arend Lijphart iden­ti­fikál­ta.41 A de­mok­rá­cia és az et­ni­kai, val­lá­si és kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­ge­ket mu­ta­tó tár­sa­dal­mak ha­ta­lom­gya­kor­lá­sá­nak mo­dell­je­ként jel­le­mez­te, mely­nek ti­pi­kus je­gyei köz­zé ta­ro­zik a plu­rá­lis tár­sa­da­lom va­la­men­­nyi je­len­tős al­ko­tó­elem­ének po­li­ti­kai ve­ze­tő­ egyé­ni­sé­ge­it kép­vi­se­lő nagy­ko­a­lí­ció, to­váb­bá va­la­men­­nyi ko­a­lí­ci­ós part­ner vé­tó­jo­ga, mind­egyik al­ko­tó­elem ma­gas fo­kú, sa­ját ügye­i­ben il­le­té­kes au­to­nó­mi­á­ja, a po­li­ti­kai ha­ta­lom­ban va­ló rész­vé­tel meg­ha­tá­ro­zó nor­má­já­nak szá­mí­tó ará­nyos­ság, a ki­ne­ve­zé­sen ala­pu­ló ál­lam­igaz­ga­tás és a köz­ja­vak­ból tör­té­nő részesedés.42 Bru­sis elem­zé­se a jog­tu­do­mány mű­ve­lő­i­nek írá­sa­i­val ös­­sze­ha­son­lít­va sok­kal in­kább az interetnikus po­li­ti­kai kap­cso­la­tok­ra össz­pon­to­sít­ja fi­gyel­mét, ke­vés­bé az át­ala­ku­lás út­ján ha­la­dó or­szá­gok ki­sebb­ség­vé­del­mi imp­le­men­tá­ci­ó­já­nak az elem­zé­sé­re. Írá­sá­ban to­váb­bá vizs­gá­lat tár­gyá­vá te­szi az Eu­ró­pai Uni­ó­nak ezen or­szá­gok ha­zai interetnikus po­li­ti­kai kap­cso­la­ta­i­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát. Meg­ál­la­pít­ja, a töb­bi szer­ző­höz ha­son­ló­an, hogy az Eu­ró­pai Unió, bár nem ren­del­ke­zett és nem is ren­del­ke­zik sa­ját ki­sebb­sé­gi jog­vé­del­mi kó­dex­szel, ké­pes volt ru­gal­ma­sab­ban hat­ni ezek­re az or­szá­gok­ra, mint pél­dá­ul az Eu­ró­pa Ta­nács vagy az EBESZ. Bru­sis két olyan irány­vo­na­lat em­lít – biz­ton­ság és ki­sebb­ség­vé­de­lem, a több­ség és a ki­sebb­sé­gek együtt­élé­sé­nek a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai rész­vé­te­lén ala­pu­ló ja­ví­tá­sa –, ame­lyek az idő tájt az Eu­ró­pai Unió ré­szé­ről ér­vényt sze­rez­tek az „eu­roen­tellek­tüelek” elem­zé­se­i­nek tár­gyát ké­pe­ző csat­la­ko­zó or­szá­gok­kal és in­téz­mé­nyek­kel szem­ben.
Peter Ver­meer­sch, a leu­veni Insti­tut of Inter­na­tion­al and Euro­pean Pol­i­cy mun­ka­tár­sa elem­zé­sé­ben megál­lapít­ja,43 mi­vel­hogy ma­gá­n az EU-n be­lül – a 15 ere­de­ti ál­lam kö­zött – nagy kü­lönb­sé­gek van­nak a ki­sebb­sé­gi po­li­ti­kát il­le­tő­en, az EU in­téz­mé­nyei kény­te­le­nek vol­tak ma­nő­ve­re­zé­si te­ret biz­to­sí­ta­ni az új ta­gok­nak is. Ilyen ér­te­lem­ben hoz­za fel az EU-nak azon aján­lá­sát, hogy tör­vé­nyi­leg rög­zí­te­ni kell a csat­la­ko­zó or­szá­gok ki­sebb­sé­gei szá­má­ra a kol­lek­tív jo­go­kat, ugyan­ak­kor ar­ra is rá­mu­tat, hogy ugyan­ezt nem kö­ve­tel­te az ere­de­ti ta­gok­tól. Eb­ben a te­kin­tet­ben Eu­ró­pá­ban még to­vább él a nagy­ha­tal­mak és a kis­ál­la­mok sze­rin­ti meg­kü­lön­böz­te­tés, amely mai for­má­já­ban az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en kris­tá­lyo­so­dott ki. Vé­ge­ze­tül Ver­meer­sch ér­té­ke­li az EU-nak a ki­sebb­ség­vé­de­lem te­rü­le­tén ér­vé­nye­sü­lő prag­ma­ti­kus ma­ga­tar­tá­sát, ami ab­ban rej­lik, hogy már nem ta­nú­sít olyan élénk ér­dek­lő­dést a te­rü­le­ti et­ni­kai ki­sebb­sé­gek kér­dé­se irán­t, in­kább a ro­ma­kér­dés meg­ol­dá­sá­ra össz­pon­to­sít­ja fi­gyel­mét, ami jócs­kán függ a mig­rá­ci­ó­tól, a me­ne­dék­nyúj­tás­tól, az eu­ró­pai la­kos­ság­nak a be­ván­dor­lók be­özön­lé­sé­től tar­tó ag­gá­lya­i­tól. Te­hát az alochton ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos prob­lé­mák­tól, ame­lyek az EU ere­de­ti or­szá­ga­i­nak a te­her­té­te­lei.
Az et­ni­kai és pol­gá­ri ka­te­gó­ri­á­já­nak kap­cso­la­ta, an­nak az euró­paizálás kon­tex­tu­sá­ban tör­té­nő elem­zé­se je­len­leg szá­mos olyan vi­ta ve­le­já­ró­ja, ame­lyek a pol­gá­ri ér­té­kek­ről, az eu­ró­pai ál­lam­pol­gár­ság­ról, az ál­lam­pol­gár­ság­ról, a ki­sebb­sé­gek ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­i­ról foly­nak. Ezek kö­zé so­rol­ha­tó az a vé­le­mény­cse­re, mely 2001 ja­nu­ár­já­ban zaj­lott le Ox­ford­ban. Részt­ve­vői – an­go­lok, né­me­tek, spa­nyo­lok, por­tu­gá­lok – a pol­gá­ri elv mi­ben­lé­té­vel fog­la­koz­va egyetértő­leg meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy je­len­leg a pol­gá­ri elv ér­tel­me­zé­sé­nek két meg­kö­ze­lí­té­si mód­ja kü­lön­böz­tet­he­tő meg. Egy­részt a pol­gá­ri ka­te­gó­ria mint jo­gi stá­tus, s eb­ből a szem­pont­ból David Mil­ler az ang­li­ai Depart­ment of Phi­los­o­phy Uni­ver­si­ty of War­vick mun­ka­tár­sa nem lát prob­lé­mát a pol­gá­ri elv­nek a tár­sa­da­lom­ban va­ló ér­vé­nye­sí­té­sé­ben. Ugyan­ak­kor a pol­gá­ri elv­nek a szo­ci­á­lis-po­li­ti­kai sze­re­pé­re hív­ja fel a fi­gyel­met. Eb­ben az ér­te­lem­ben a pol­gá­ri ka­te­gó­ria az in­teg­rá­ció po­ten­ci­á­lis for­rá­sa­ként je­le­nik meg a tár­sa­da­lom és az ál­la­mi szer­ve­ző­dé­sek szá­má­ra, ame­lyek erő­tel­je­sen szer­te­ága­zó­dó­ak. David Mil­ler az eu­ró­pai pol­gá­ri el­vet több­szin­tű je­len­ség­ként jel­lem­zi, mely eu­ró­pai, ál­la­mi és ál­la­mon be­lü­li szin­ten lé­te­zik, ami­kor is la­kos­sá­gi cso­por­tok ki­sebb­sé­gi jo­gok­kal ren­del­kez­nek. Alul­ról fel­fe­lé ha­lad­va az ál­la­mi­tól az EU fe­lé a pol­gá­ri elv ve­szít a kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­ga­i­ból, és tisz­tán pol­gá­ri fo­gal­mat ölt. El­len­ke­ző irány­ban, fe­lül­ről le­fe­lé ha­lad­va a pol­gá­ri elv kul­tu­rá­lis meg­ha­tá­ro­zók­kal gaz­da­go­dik. Az el­lent­mon­dást ab­ban lát­ja, hogy az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li pol­gá­ri elv azon az elő­fel­té­te­le­zé­sen ala­pul, hogy a kul­tú­ra ir­re­le­váns (lásd az EU alap­jo­ga­i­nak char­tá­ját, az eu­ró­pai alkot­mánysz­erződést).44 Fel­te­szi a kér­dést: ha az EU egy­fe­lől kor­lá­toz­za az ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást, ez azt je­len­te­né, hogy kor­lá­toz­za a ki­sebb­sé­gi cso­por­tok szu­ve­re­ni­tá­sát is? Tér nyí­lik e ez­zel a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra az EU-szer­vek­kel va­ló köz­vet­len kom­mu­ni­ká­lás elő­se­gí­té­sé­hez, jobb lesz ez a ki­sebb­ség­vé­de­lem szá­má­ra? Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció el­mé­lyí­té­sé­ről fo­lyó vi­tá­ban te­hát egy­re in­kább el­to­ló­dik a hang­súly a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek, il­let­ve a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek és a be­ván­dor­lók jo­ga­i­nak, az au­toch­ton és alach­ton ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra, te­hát az au­to­nó­mia kö­ve­te­lé­sé­re egy­fe­lől és a nyel­vi, a kul­tu­rá­lis, eset­leg a val­lás­gya­kor­lá­si jo­gok­ra más­fe­lől. Ugyan­ak­kor a be­ván­dor­lók kö­zött is kü­lönb­sé­gek van­nak: az Eu­ró­pai or­szá­gok­ból szár­ma­zó be­ván­dor­lók pol­gá­ri jo­gok­kal ren­del­kez­nek, míg vi­szont az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül­ről ér­ke­ző be­ván­dor­lók pol­gá­ri jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek. A re­form­fo­lya­ma­ton át­me­nő, va­la­mint a fej­lett eu­ró­pai or­szá­gok a 21. szá­zad ele­jén kény­te­le­nek szem­be­néz­ni a glo­bá­lis ver­seny és mo­bi­li­tás ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nye­i­vel, ame­lyek szo­ci­á­lis és po­li­ti­kai bi­zony­ta­lan­ság­gal, az et­ni­kai és kul­tu­rá­lis konf­lik­tu­sok ve­szé­lyé­nek nö­ve­ke­dé­sé­vel jár­nak együt­t, ki­e­gé­szül­ve a nem­ze­ti ál­lam és a nem­ze­ti kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok meg­erő­sö­dé­sé­vel ös­­sze­kap­cso­ló­dó anak­ro­niz­mus­sal. Szá­mos eu­ró­pai or­szág­nak meg kell bé­kül­nie a nem­ze­ti iden­ti­tás és a glo­bá­lis kul­tu­rá­lis nyi­tott­ság kö­zöt­ti egyen­súly­ke­re­sés­sel. Az Eu­ró­pai Unió ki­bő­ví­té­sé­nek, in­téz­mé­nyi meg­erő­sí­té­sé­nek, ho­mo­ge­ni­zá­lá­sá­nak a ter­ve­ze­te ré­sze en­nek a fo­lya­mat­nak. A kö­zös Eu­ró­pá­ban a kü­lön­bö­ző nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek, a vi­lág más tá­ja­i­ról ér­ke­ző be­ván­dor­lók­kal egye­tem­ben kény­te­le­nek lesz­nek ki­ala­kí­ta­ni egy­faj­ta modus viven­dit. A Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban fo­lyó tu­do­má­nyos és tár­sa­dal­mi dis­kur­zus szám­ba ve­szi azo­kat az ag­gá­lyo­kat és po­ten­ci­á­lis ve­szé­lye­ket, ame­lyek­kel épp Eu­ró­pá­nak eb­ben a geo­po­li­ti­kai tér­ségé­ben leg­in­kább szem­be­ke­rül­nek. Ezért úgy vé­lem, hogy a ki­sebb­sé­gek­ről s a pol­gá­ri ér­té­kek­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­tá­ba, akár írá­sos for­má­ban, akár nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­kon tar­tott elő­adá­sok­kal erő­tel­jes­eb­ben be kel­le­ne, hogy kap­cso­lód­ja­nak az Eu­ró­pai Unió leg­újabb tag­ál­la­ma­i­nak szak­ér­tői is. Így az in­teg­rá­cióról és az együtt­élés­ről zaj­ló vi­tát mar­kán­san gaz­da­gít­hat­ják, el­mé­lyít­he­tik, konk­ré­tab­bá te­he­tik és ele­ven, a legis­zlatív és tár­sa­dal­mi gya­kor­lat­ban szer­zett ta­pasz­ta­la­tok­kal gaz­da­gít­hat­ják.

Kiss József: Az ideológiai sablonoktól a történelemértelmezés pluralizmusáig

Ez­zel a cím­mel je­lent meg a cseh­or­szá­gi Jelenko­rtörténeti In­té­zet­nek (Ús­tav soudo­bých dìjín) a Cseh­szlo­vá­kia má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni tör­té­ne­té­vel kap­cso­la­tos szov­jet és orosz mun­kák szem­lé­le­ti át­ala­ku­lá­sát vé­gig­kí­sé­rő ta­nul­mánya (Kolenovská, Daniela: Od ide­o­log­ick­ých šablon k plu­ral­itì his­torick­ých inter­pre­tací. Soudobé dìjiny, 2006, 1–2. sz. 50–81. p.).
A prá­gai Kár­oly Egye­tem dok­to­ran­du­sá­nak, Daniela Kolen­ovská­nak a ta­nul­má­nya a jegy­zet­ap­pa­rá­tus­ban fel­vo­nul­tat­ja az is­mer­te­té­sek­hez, ér­té­ke­lé­sek­hez és elem­zé­sek­hez kap­cso­ló­dó úgy­szól­ván tel­jes mérv­adó bib­li­og­rá­fi­át. Az írás már csak en­nél fog­va is fi­gyel­met ér­de­mel, hi­szen az 1989 után meg­je­lent orosz mo­nog­rá­fi­ák és ta­nul­mány­kö­te­tek a szlo­vá­ki­ai és cseh­or­szá­gi könyv­tá­rak­ból szin­te tel­je­sen hi­á­nyoz­nak. A szer­ző min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint sze­mé­lyes kap­cso­la­tok ré­vén ta­nul­má­nyoz­hat­ta azo­kat, ezért az írá­sá­hoz fűz­he­tő ész­re­vé­te­lek le­he­tő­sé­gét erő­sen be­ha­tá­rol­ja az ál­ta­la bir­to­kolt is­me­ret­anyag. Az eset­le­ges, er­re itt re­a­gá­ló, oly­kor sa­ját ol­vas­mány­él­mé­nyek­kel és sze­mé­lyes él­mé­nyek­kel ki­e­gé­szü­lő kom­men­tá­rok nem vál­lal­koz­hat­nak ér­dem­le­ges kri­ti­kai, ne­tán po­le­mi­kus vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás­ra. Per­sze ez nem je­lent azo­no­su­lást Kolen­ovská gon­do­lat­me­ne­té­vel, fő­leg azok­ban az ese­tek­ben, ahol ezt nem si­ke­rül kel­lő­kép­pen ér­zé­kel­tet­ni a Szemle ol­va­sói szá­má­ra.
A fel­dol­go­zás túl­nyo­mó ré­sze az ér­tel­me­zé­sek­ben 1989 után be­kö­vet­ke­zett pa­ra­dig­ma­vál­tás­sal fog­lal­ko­zik, s a fo­lya­ma­tok és mű­egye­dek jel­lem­zé­sé­ben át­fe­di egy­mást a ki­fe­je­zet­ten kap­cso­lat­tör­té­ne­ti mun­kák­ra kon­cent­rá­ló elem­zés a Cseh­szlo­vá­kia tör­té­nel­mé­vel fog­lal­ko­zó be­ál­lí­tott­ság nyo­mon kí­sé­ré­sé­vel.
A kor­sza­ko­lá­son be­lül az 1945-től 1953-ig ter­je­dő idő­szak­nak a tük­rö­ző­dé­se do­mi­nál. Ér­de­kes, hogy itt a szer­ző nem von éles ha­tár­vo­na­lat a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom meg­te­rem­té­se előt­ti évek és a kom­mu­nis­ta rend­szer ki­épü­lé­se kö­zött. Ez nyil­ván ab­ból adó­dik, hogy a Sztá­lin ha­lá­lá­ig ter­je­dő idő­köz a szer­ző meg­lá­tá­sa sze­rint nem ho­zott kü­lö­nö­sebb for­du­la­tot ab­ban a meg­kö­ze­lí­tés­ben, aho­gyan Cseh­szlo­vá­kia a szov­jet tör­té­né­szek fo­ko­zott ér­dek­lő­dé­sé­nek op­ti­ká­já­ban sze­re­pelt. Er­re csak a ké­sőb­bi idő­szak­ok­ban ke­rült sor. A szov­jet szer­zők mun­ká­i­ban ugyan­is hos­­szú ide­ig Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a Mün­chen előt­ti ha­tá­rok kö­zött tör­tént meg­újí­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő cseh­szlo­vák, il­let­ve cseh szov­jet­ba­rát plat­form fo­lya­ma­tos meg­lé­te erő­tel­jes sze­rep­hez ju­tott. Kolen­ovská igyek­szik be­mu­tat­ni az egyes idő­szak­ok ko­ra­be­li tör­té­né­szi ön­ref­le­xi­ó­ját a rend­szer­vál­tás idő­sza­ká­ból vis­­sza­ve­tü­lő ret­ros­pek­tív kor­rek­ci­ók­kal, il­let­ve pa­ra­dig­ma­vál­tás­sal pár­hu­za­mo­san.
Kolen­ovská a nyolc­va­nas évek vé­gé­től és a ki­lenc­ve­nes évek ele­jé­től ere­dez­te­ti a há­bo­rú utá­ni szov­jet po­li­ti­ka va­ló­di cél­ja­i­val kap­cso­la­tos el­ső ké­te­lyek je­lent­ke­zé­sét. Rá­mu­tat ar­ra, hogy a ku­ta­tók fi­gyel­me egy­re in­kább ki­ter­jedt az erő­sza­kos mód­sze­rek­kel tör­tént vál­to­zá­sok­ra, a kom­mu­nis­ta tár­sadalom­felfogás al­ter­na­tí­vá­i­ra és a kom­mu­nis­ták győ­zel­mé­nek oka­i­ra. A szov­jet ar­chí­vu­mok­ban hoz­zá­fér­he­tő­vé vá­ló do­ku­men­tu­mok­ra tá­masz­kod­va 1993-ban Moszk­vá­ban meg­je­lent az el­ső cen­zú­rá­zat­lan ki­ad­vány, amely a há­bo­rú utá­ni kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai re­a­li­tá­so­kat új szem­lé­let alap­ján igye­ke­zett lát­tat­ni. Éles meg­vi­lá­gí­tás­ba ke­rült a bel­ső és kül­ső té­nye­zők­nek, il­let­ve meg­ha­tá­ro­zók­nak a tér­ség­be­li or­szá­gok po­li­ti­kai-tár­sa­dal­mi vi­szo­nya­it ala­kí­tó sze­re­pe. Im­már nem­csak fel­té­te­le­zé­sek, ha­nem a tit­ko­sí­tás alól fel­ol­dott do­ku­men­tu­mok alap­ján több tör­té­nész ar­ra a meg­győ­ző­dés­re ju­tott, hogy a kül­ső té­nye­zők ha­tá­sa olyan erős volt, hogy a bel­ső fel­té­te­lek nem ját­szot­tak ko­mo­lyabb sze­re­pet. Vé­le­mé­nyük sze­rint a jö­vő már a há­bo­rú fo­lya­mán el­dőlt, az ak­kor meg­kö­tött nem­zet­kö­zi egyez­mé­nyek Moszk­va szá­má­ra le­he­tő­sé­get biz­to­sí­tot­tak a sa­ját ér­dek­szfé­rá­já­ba tar­to­zó or­szá­gok bel­po­li­ti­ká­já­nak köz­vet­len be­fo­lyá­so­lá­sá­ra. Kolen­ov­ská utal Leonyid Gib­ian­szk­ij ta­nul­má­nyá­ra, aki ar­ra is fel­hív­ta a fi­gyel­met, hogy a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok­ban be­kö­vet­ke­zett fej­le­mé­nyek so­rán az egyes ha­tás­ele­mek ös­­sze­fo­nód­tak, s ne­héz meg­von­ni a ha­tárt a kül­ső és bel­ső té­nye­zők ha­tó­ere­je kö­zött, il­let­ve pon­to­san meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy mi­kor me­lyik ke­re­ke­dett felül.
A bel­ső vi­szo­nyok­kal kap­cso­lat­ban Kolen­ovská a Nem­zet­kö­zi Gaz­da­sá­gi és Po­li­ti­kai In­té­zet mun­ka­tár­sa­i­nak meg­ál­la­pí­tá­sa­i­ra hi­vat­ko­zik. Ezek lé­nye­ge, hogy a há­bo­rú után rö­vid ide­ig kor­lá­to­zott kép­vi­se­le­ti de­mok­rá­cia bi­zo­nyos is­mér­ve­i­vel ren­del­ke­ző rend­sze­rek – ahogy ír­ja – „ma­guk­ban fog­lal­ták a ki­bon­ta­ko­zás több, ter­mé­sze­te­sen a pol­gá­ri de­mok­ra­ti­kus re­zsim fel­újí­tá­sá­nak irá­nyá­ba ha­la­dó vál­to­za­tát”. Eh­hez kap­cso­lód­va ki­tér ar­ra, hogy a meg nem va­ló­sult el­kép­ze­lé­sek kö­zött az orosz tör­té­né­szek a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén iga­zi hord­erőt a pár­tok fe­lett ál­ló „osz­tály­nél­kü­li” de­mok­ra­ti­kus szo­ci­a­liz­mus kon­cep­ci­ó­já­nak tu­laj­do­ní­tot­tak. Eb­ben az egye­dü­li re­á­lis al­ter­na­tí­va esé­lye­i­vel – az orosz tör­té­né­szek meg­íté­lé­se sze­rint – a masary­ki fo­gan­ta­tá­sú nem­ze­ti szo­ci­a­lis­ta esz­me ren­del­ke­zett. Az alap­ve­tő gaz­da­sá­gi kér­dé­sek po­li­ti­zá­lá­sá­nak fe­szült lég­kör­ében azon­ban nem ve­het­ték fel a ver­senyt a kom­mu­nis­ták azon­na­li hasz­not ígé­rő po­li­ti­ká­já­val, és el­vesz­tet­ték a tár­sa­dal­mi tá­mo­ga­tást. Ez­zel kap­cso­lat­ban – Kolen­ovská írá­sá­nak fé­nyé­ben – alig­ha­nem meg­le­pő­nek szá­mít az a pa­ra­dox sze­rep, ame­lyet a cseh­szlo­vá­ki­ai re­gi­o­ná­lis vi­szo­nyok vizs­gá­la­ta és ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa alap­ján Tat­jana Volotk­i­na tör­té­nész mun­ká­já­ban a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia kap. Volotk­i­na né­ze­te sze­rint ez a párt – mi­vel az el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban szer­zett ér­de­mek­kel sem di­cse­ked­he­tett, s tag­ja­i­nak jó ré­sze át­pár­tolt a kom­mu­nis­ták­hoz – sok­kal ra­di­ká­li­sabb prog­ra­mot fo­gal­ma­zott meg, mint ma­guk a kom­mu­nis­ták. S így a tár­sa­da­lom há­bo­rú utá­ni ál­ta­lá­nos szo­ci­á­lis és ha­za­fi­as fel­buz­du­lá­sa kö­ze­pet­te a szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt a szak­szer­ve­ze­tek­kel együtt lett a szov­jet min­ta irá­nyá­ba mu­ta­tó, a to­ta­li­ta­riz­mus irán­ti, bal­ol­da­li tü­rel­met­len­ség­ből táp­lál­ko­zó szim­pá­tia leg­ra­di­ká­li­sabb meg­tes­te­sí­tő­je. A kom­mu­nis­ta párt vi­szont a szo­ci­a­liz­mus­nak a fo­ko­za­tos át­me­net irány­elv­éhez iga­zo­dó sa­já­tos út­ján igye­ke­zett ha­lad­ni. Ezt az irány­vé­telt – amit már a párt­ál­la­mi cseh­szlo­vák tör­té­net­írás sem rej­tett vé­ka alá – az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ció fel­bom­lá­sa után ad­ta fel a gottwal­di párt­ve­ze­tés.
Kolen­ovská úgy lát­ja, hogy alap­ve­tő­en a nem­zet­kö­zi hely­zet meg­vál­to­zá­sá­hoz kap­cso­ló­dik a kor­szak­kal fog­lal­ko­zó tör­té­né­szek mun­ká­i­ban a szov­jet min­ta ka­no­ni­zá­lá­sá­nak el­sza­ba­du­lá­sa és fe­lül­ke­re­ke­dé­se. Ugyan­ak­kor en­nek mér­té­két szo­ros ös­­sze­füg­gés­be hoz­zák a bel­ső po­li­ti­kai erők, így a kom­mu­nis­ta párt el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­ta­i­nak in­ga­tag­sá­gá­val. Gali­na Murasko, aki­nek mun­kás­sá­gá­ban év­ti­ze­de­ken át elő­tér­ben állt a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni cseh­szlo­vák–szov­jet kap­cso­la­tok vizs­gá­la­ta, el­len­vé­le­ményt fo­gal­ma­zott meg a kény­szer­pá­lya kér­dé­sé­ben. Murasko két­ség­be von­ta, hogy a cseh­szlo­vák tár­sa­da­lom az 1940-es évek má­so­dik fe­lé­ben tel­jes mér­ték­ben a nem­zet­kö­zi ese­mé­nyek szo­rí­tá­sá­ba ke­rült, kép­te­len­né vál­va bár­mi­ne­mű be­fo­lyást gya­ko­rol­ni a bel­ső hely­zet ala­ku­lá­sá­ra. Fel­hoz­ta Finn­or­szág és Auszt­ria ese­tét, bi­zo­nyí­té­kul ar­ra, hogy a tér­sé­get il­le­tő­en a szov­jet ak­ció­ter­vek szi­go­rú­an meg­sza­bott for­má­ban nem lé­tez­tek, le­he­tő­vé tet­ték a tár­sa­da­lom és az elit er­köl­csi-pszi­cho­ló­gi­ai ér­té­ke­i­nek ér­vé­nye­sí­té­sét. Ez­zel kap­cso­lat­ban Kolen­ovská em­lí­tést tesz Alek­szan­dr Subin ál­lí­tá­sá­ról, amely sze­rint a kom­mu­nis­ták győ­zel­mé­hez az utat két fér­fiú nyi­tot­ta meg: Lud­vík Svo­bo­da, ami­kor nem mer­te ve­lük szem­ben be­vet­ni a had­se­re­get, és Edvard Beneš, aki bí­zott Gottwald prag­ma­tiz­mu­sá­ban és ab­ban a ké­pes­sé­gé­ben, hogy ké­pes lesz ke­resz­tül­vin­ni a szo­ci­a­liz­mus­hoz ve­ze­tő nem­ze­ti út irány­vo­na­lát. „Na­iv po­li­ti­kus volt-e Beneš, aki kár­hoz­ta­tást ér­de­mel rö­vid­lá­tá­sá­ért, Sztá­lin ide­a­li­zá­lá­sá­ért és komp­ro­mis­­szum­kész­sé­gé­ért? Po­li­ti­kai kar­ri­er­je a ha­za­áru­ló ese­te-e, avagy nem volt vá­lasz­tá­sa az adott nem­zet­kö­zi és bel­po­li­ti­kai hely­zet­ben?” – kér­de­zi Daniela Kolen­ovská, hang­sú­lyoz­va, hogy ilyen és eh­hez ha­son­ló kér­dé­se­ket is fel­tesz az orosz tör­té­net­tu­do­mány, csak­hogy egy­ér­tel­mű vá­laszt er­re nem adot­t. S eh­hez rög­tön hoz­zá­te­szi: az ilyen irá­nyú kí­sér­let ugyan­is nem ke­rül­he­ti meg azok­nak a tör­té­né­szek­nek az ál­lí­tá­sa­it, akik sze­rint Cseh­szlo­vá­kia sor­sá­ról a szov­jet ka­to­nai in­ter­ven­ció fe­nye­ge­tő ve­szé­lye dön­tött, amit Valer­ian Zorin prá­gai nagy­kö­vet he­lye­zett ki­lá­tás­ba 1948 feb­ru­ár­já­ban. A feb­ru­á­ri ese­mé­nyek – te­kint­ve azt né­ző­pont­tól füg­gő­en győ­ze­lem­nek, po­li­ti­kai vál­ság­nak vagy po­li­ti­kai puccs­nak – az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ció fel­bom­lá­sá­val já­ró szov­jet biz­ton­ság­po­li­ti­kai ér­de­ke­ket érin­tet­tek. Kolen­ovská sze­rint va­la­men­­nyi mai orosz tör­té­nész egyet­ért ab­ban, hogy a há­bo­rú után a Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­val szem­be­ni szov­jet po­li­ti­ka szá­má­ra az a tö­rek­vés volt meg­ha­tá­ro­zó, hogy nyu­ga­ti ha­tá­ra­in olyan ba­rá­ti or­szá­gok­ból ál­ló öve­ze­tet ala­kít­son ki, amely el­há­rí­ta­ná az el­szi­ge­te­lés, il­let­ve a vá­rat­lan meg­tá­ma­dás ve­szé­lyét. A nem­zet­kö­zi hely­zet ki­éle­ző­dé­se 1947-ben ezt a biz­ton­ság­po­li­ti­kai koc­ká­za­tot hoz­ta úgy­mond test­kö­zel­be.
S eh­hez ké­pest osz­la­nak meg Kolen­ovská sze­rint az orosz tör­té­né­szek vé­le­mé­nyei a tér­ség or­szá­ga­i­nak s köz­tük Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a bel­ső vi­szo­nya­i­ra gya­ko­rolt szov­jet ha­tás meg­íté­lé­sét il­le­tő­en. A már em­lí­tett Alek­szan­dr Subin úgy vé­le­ke­dik, hogy Moszk­va a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták szá­má­ra 1948-ig csu­pán ins­pi­rá­ci­ót je­len­tett, nem konk­rét in­téz­ke­dé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sá­val meg­va­ló­su­ló nyo­más gya­kor­lá­sát, s a Szov­jet­unió meg­fi­gye­lői sze­rep­kör­ben lé­pett fel. Má­sok vi­szont ar­ra mu­tat­nak rá, hogy a fel­sza­ba­dí­tó szov­jet csa­pa­tok nyo­má­ban kez­det­től fog­va ott vol­tak a szov­jet biz­ton­sá­gi szer­vek, s a bel­po­li­ti­ka a Kreml­ben szü­le­tett re­cep­tek sze­rint uta­sí­tá­sok kény­szer­ha­tá­sa alatt ala­kult, így Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 1948 feb­ru­ár­ja már csak egy fo­lya­mat be­te­tő­zé­se volt.
Idő­be­li hé­zag tá­madt Kolen­ovská írá­sá­ban az 1953 utá­ni csak­nem két év­ti­zed­nyi cseh­szlo­vák–szov­jet kap­cso­la­ta­it il­le­tő­en. A ko­ra­be­li re­a­gá­lá­sok­ról sum­más, né­hány mon­da­tos em­lí­tést té­ve – né­ze­te sze­rint – e kap­cso­la­tok­ban, 1956-ot is be­le­ért­ve, nem adód­tak kü­lö­nö­sebb prob­lé­mák, így kon­cep­ci­o­ná­lis lá­tás­mód irán­ti igé­nyek nem is je­lent­kez­tek. Az 1968–1970 kö­zöt­ti fej­le­mé­nyek ér­té­ke­lé­sé­hez pe­dig A párt­ban és a tár­sa­da­lom­ban ki­ala­kult vál­ság­nak a CSKP XIV. kong­res­­szu­sa utá­ni ta­nul­sá­gai cí­mű do­ku­men­tum szá­mí­tott egye­dü­li, min­den­ha­tó irány­elv­ként mind cseh­szlo­vák, mind szov­jet ol­da­lon. A hat­va­nas évek má­so­dik fe­le és az 1968 irán­ti ér­dek­lő­dés ké­sőbb je­lent­ke­zett. S ez az elem­zés szint­jén – Kolen­ovská sze­rint – nem is an­­nyi­ra a gor­ba­cso­vi nyi­tás­hoz, a pe­reszt­roj­ká­hoz kap­cso­ló­dott, ha­nem a szov­jet tömb fel­bom­lá­sát kö­ve­tő­en élén­kült meg.
Az 1968-as de­mok­ra­ti­zá­lá­si kí­sér­let és an­nak vég­ki­me­ne­te­le a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén pub­li­ká­ló tör­té­né­szek szá­má­ra – Kolen­ovská lá­tó­szög­ében – a szov­jet kül­po­li­ti­ka sza­bá­lya­i­nak ki­mun­ká­lá­sa szem­pont­já­ból vált ér­de­kes­sé. A kor­lá­to­zott szu­ve­re­ni­tás­ról tar­tott 1991-es lib­li­cei kon­fe­ren­ci­án Jurij Novopasin fel­szó­lí­tot­ta Gor­bacsovot, hogy in­téz­zen Prá­gá­hoz bo­csá­nat­ké­rést, ugyan­ak­kor fel­hív­ta a fi­gyel­met a le­vél­tá­ri anya­gok köz­zé­té­tel­ének a fon­tos­sá­gá­ra. A vo­nat­ko­zó do­ku­men­tu­mok egy ré­sze 1993-ban vált ku­tat­ha­tó­vá. Ezek alap­ján ju­tott az Orosz Fö­de­rá­ció Ál­la­mi Le­vél­tá­ri Szol­gá­la­tá­nak ak­ko­ri ve­ze­tő­je, Ru­dolf Piho­ja ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra, hogy Brezs­nyev 1968. má­jus vé­gé­ig da­colt a ra­di­ká­lis lé­pé­se­ket kö­ve­te­lők­kel szem­ben.
Kolen­ovská meg­pró­bál be­ha­tol­ni a cseh­szlo­vá­ki­ai be­avat­ko­zás hát­te­ré­ben zaj­ló, a dön­tés­ho­za­tal­lal kap­cso­la­tos sze­mé­lyi ma­ga­tar­tá­sok orosz­or­­szá­gi meg­íté­lé­sé­nek szö­ve­vé­nyé­be. Úgy lát­ja, hogy az egyé­ni meg­kö­ze­lí­té­se­ken túl­me­nő­en a szer­zők több­sé­ge el­uta­sít­ja azt az ál­lás­pon­tot, mely sze­rint a szov­jet ve­ze­tés­nek az adott nem­zet­kö­zi hely­zet­ben le­he­tett vol­na más vá­lasz­tá­si le­he­tő­sé­ge. Cseh­szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi és stra­té­gi­ai szem­pont­ból a szov­jet tömb fon­tos al­ko­tó­ré­sze volt. A ha­tal­mi mo­no­pó­li­um ve­szély­be ke­rü­lé­se – ahogy Kolen­ovská ír­ja – a szov­jet ve­ze­tés­ben ösz­tö­nös ag­res­­szív ön­vé­del­mi re­ak­ci­ót vál­tott ki. Az 1968-as fej­le­mé­nyek­kel fog­lal­ko­zó szer­zők Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak (CSKP) Ak­ció­prog­ram­já­ban meg­fo­gal­ma­zott, a cseh­szlo­vá­ki­ai szo­ci­ál­de­mok­ra­ta mo­dell irá­nyá­ba mu­ta­tó el­kép­ze­lé­sek meg­hi­ú­su­lá­sát nem Dubèek hi­bá­i­val ma­gya­ráz­zák, ha­nem a szov­jet ve­ze­tők ön­ér­de­ké­re, sa­ját po­zí­ci­ó­ik vé­del­mé­re irá­nyu­ló ma­ga­tar­tá­sá­ban lát­ják. Ez­zel a szem­lé­let­tel nincs össz­hang­ban az a vé­le­mény, me­lyet – Kolen­ovská sze­rint – kol­lé­gái né­ze­te­i­re is kon­cep­ci­o­ná­lis ala­po­kon re­a­gál­va Mi­ha­il Latisz még 1998-ban fo­gal­ma­zott meg. Fej­te­ge­té­se­i­ben Latisz a gottwal­di idő­szak­ba nyú­lik vis­­sza. Sze­rin­te az orosz tör­té­né­szek szá­má­ra el­sik­kad az a Gottwald ha­lá­la utá­ni tö­rek­vés, hogy a ve­ze­tés új uta­kat-mó­do­kat ta­lál­jon a la­kos­ság és a kor­mány­zat kö­zöt­ti egyet­ér­tés ki­ala­kí­tá­sá­ra. Novot­ný ezt a gaz­da­sá­gi in­téz­ke­dé­sek­től re­mél­te, de nem járt si­ker­rel.
To­vább­gon­dol­ko­dás­ra kész­tet­het­nek vi­szont a már em­lí­tett Nem­zet­kö­zi Gaz­da­sá­gi és Po­li­ti­kai Ta­nul­má­nyok In­té­ze­té­ben fo­gant né­ze­tek. Ezek­ből Kolen­ovská azt eme­li ki, hogy az ak­ció­prog­ram he­lyett Lud­vík Vac­ulík Két­ezer szó cí­mű ki­ált­vá­nyá­nak tu­laj­do­ní­ta­nak iga­zi je­len­tő­sé­get. Sze­rin­tük az el­en­ged­he­tet­len gaz­da­sá­gi re­for­mok­ról fo­lyó szé­les kö­rű vi­ta ön­ger­jesz­tő mó­don olyan be­fo­lyást gya­ko­rolt a köz­gon­dol­ko­dás­ra, hogy vé­gül meg­fo­gal­ma­zó­dott a szo­ci­a­liz­mus szov­jet min­tá­tól el­té­rő, nyu­gat-eu­ró­pai in­dít­ta­tá­sú mo­dell­jé­nek kö­ve­tel­mé­nye. E prog­ram men­tén sza­kadt ket­té a CSKP.
A né­ze­tek pa­let­tá­ján a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pén je­lent­ke­zett új szín­folt­ként ér­zé­ke­li Kolen­ovská, hogy a gaz­da­ság­köz­pon­tú meg­kö­ze­lí­té­sek he­lyett – ahogy ír­ja – elő­tér­be ke­rül­nek a lát­szó­lag je­len­ték­te­le­nebb in­dí­té­kok­ból ki­in­du­ló mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ér­tel­me­zé­sek. Ezek gon­do­la­me­ne­te ar­ra épült, hogy a ha­ta­lom­nak az öt­ve­nes évek kö­ze­pén el­kez­dő­dött meg­gyen­gü­lé­se foly­tán az ér­tel­mi­ség meg­kí­sé­rel­te fe­lül­bí­rál­ni a há­bo­rú utá­ni idő­szak ér­té­ke­lé­sét. Szvet­lana Ver­laimov bohemista sze­rint az ér­tel­mi­ség szá­má­ra az en­ge­del­mes­ség meg­ta­ga­dá­sát sza­bad tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­ja, je­len­tős mér­té­kű anya­gi füg­get­len­sé­ge – me­lyet a re­zsim a kor­rum­pá­lá­suk­ra szánt esz­kö­zök­ből biz­to­sí­tott – tet­te le­he­tő­vé.
Nem szá­mít fel­fe­de­zés ere­jű­nek Kolen­ovská írá­sá­ban, hogy a het­ve­nes és nyolc­va­nas évek idő­sza­ka – a gor­ba­cso­vi nyi­tá­sig – a szov­jet tör­té­net­tu­do­mány­ban a cseh­szlo­vá­ki­a­i­hoz ha­son­ló­an „nor­mal­izá­ció­nak” szá­mí­tott. En­nek fő vo­ná­sa Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a kom­mu­nis­ta re­zsim ki­épü­lé­sé­nek dog­má­i­hoz és mód­sze­re­i­hez va­ló vis­­sza­té­rés volt. A po­li­ti­kai irány­vé­tel el­vi meg­ala­po­zá­sa át­vet­te a fej­lett szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom épí­té­sé­nek brezs­nye­vi té­zi­sét, ami a husá­ki ve­ze­tés ál­tal suly­kolt po­li­ti­kai prog­ram­ban együtt járt a – ko­ra­be­li fra­ze­o­ló­gi­á­ja sze­rint – „párt ve­ze­tő sze­re­pé­nek erő­sí­té­sé­vel, az an­ti­szo­ci­a­lis­ta és op­por­tu­nis­ta né­ze­tek és meg­nyi­lat­ko­zá­sok el­le­ni kö­vet­ke­ze­tes harc­cal”. Ez­zel kap­cso­lat­ban Kolen­ovská fi­gyel­mét el­ke­rül­te, hogy a szov­jet po­li­ti­ka új­bó­li má­so­lá­sa so­rán az ide­o­ló­gi­ai élet­ben né­mi za­vart kel­tett a „szov­jet nép” ka­te­gó­ri­á­já­nak eről­te­té­se, ami gya­kor­la­ti­lag egyet je­len­tett a szov­jet­uni­ó­be­li nem­ze­tek úgy­mond új kö­zös­sé­gi mi­nő­sé­get te­rem­tő ös­­sze­ol­va­dá­sá­val.
Kolen­ovská elem­zé­se er­ről nem szól, pe­dig lá­ten­sen nem kis ag­gá­lyo­kat vál­tott ki a ko­ra­be­li, fő­ként szlo­vá­ki­ai ide­o­ló­gi­ai élet­ben, mert ana­lóg mó­don a „cseh­szlo­vák szo­ci­a­lis­ta nép” ilyen ér­tel­me­zé­sű ka­te­gó­ri­á­ja ugyan­csak em­lé­kez­te­tett a beneši csehs­zlo­vak­iz­mus­nak – gya­kor­la­ti­lag cseh fenn­ha­tó­sá­got je­len­tő – kon­cep­ci­ó­já­ra. Ma­ga e mű­vi, Cseh­szlo­vá­ki­á­ban csak szor­dí­nó­val fe­sze­ge­tett kép­ződ­mény azon­ban a po­li­ti­kai élet­ben na­gyon is erő­tel­je­sen je­len­le­vő prog­ram­elv­re, „a nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek fej­lő­dé­sé­nek és kö­ze­le­dé­sé­nek” elő­moz­dí­tá­sá­ra épült. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­gal kap­cso­lat­ban eb­ből táp­lál­ko­zott a sa­já­tos­sá­gok el­is­me­ré­sé­re igényt tar­tó kö­ve­tel­mé­nyek­kel szem­be­ni in­to­le­ran­cia, a ma­gyar nem­ze­ti­ség kö­zös­sé­gi mi­vol­tá­nak sem­mi­be­vé­te­le, a nem­ze­ti­sé­gi lét in­téz­mé­nyes ki­tel­je­se­dé­sé­nek aka­dá­lyo­zá­sa.
Úgy­szin­tén a cseh­szlo­vá­ki­ai ide­o­ló­gi­ai élet de­ge­ne­rá­ló­dá­sá­nak egy, csak szű­kebb kö­rök­ben is­mert­té vált, s Kolen­ovská szá­má­ra – már csak ko­rá­nál fog­va is – is­me­ret­len ki­rí­vó ese­te kap­cso­ló­dik a több­kö­te­tes cseh­szlo­vá­ki­ai párt­tör­té­net kál­vá­ri­á­já­hoz. A fel­dol­go­zás majd 15 éven át ké­szült, de vé­gül is tor­zó­ban ma­radt, min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint a leg­fel­sőbb ve­ze­té­sen be­lü­li sze­mé­lyi el­len­té­tek meg­ide­o­lo­gi­zá­lá­sa mi­att. A ve­ze­tés nem átal­lot­ta elő­ze­tes vé­le­mé­nye­zés­re fel­kér­ni a szov­jet tör­té­né­sze­ket. Ez a lé­pés gya­kor­la­ti­lag egyet je­len­tett egy szov­jet cen­zú­rá­zás ki­kö­nyör­gé­sé­nek oly­an­­nyi­ra pél­dát­lan szer­vi­liz­mu­sá­val, hogy a szov­jet tör­té­né­szek kö­ré­ben is ér­tet­len­ség­gel ta­lál­ko­zott. Ki­vált­képp ak­kor, ami­kor szem­be­sül­tek a cseh­szlo­vák kon­szo­li­dá­ció „ho­za­dé­ká­val”, s el­ké­ped­ve éb­red­tek rá, hogy azok a hat­va­nas évek­be­li cseh­szlo­vá­ki­ai szem­lé­le­ti új­don­sá­gok, ame­lyek szá­muk­ra is ösz­tön­ző­en ha­tot­tak, egy­sze­rű­en ki­vesz­tek a cseh­szlo­vá­ki­ai tör­té­net­írás­ból, s új­ból meg­ele­ve­ned­tek azok a dog­ma­ti­kus ér­té­ke­lé­sek, ame­lye­ket ők ma­guk is, ha nem is túl lát­vá­nyo­san, igye­kez­tek ki­ke­rül­ni.
Gor­ba­csov fel­lé­pé­se ide­jén a ko­ráb­bi azo­nos hul­lámhoss­zot fel­vál­tot­ta a va­kon kö­ve­tett „szov­jet ta­pasz­ta­la­tok” ne­ga­tív bí­rá­la­ta – ál­la­pít­ja meg Kolen­ovská. S eh­hez te­gyük hoz­zá: ugyan­csak rész­le­tek­be me­nő vizs­gá­ló­dást igé­nyel­ne, hogy le­csa­pó­dott-e ez a tör­té­net­tu­do­má­nyi ber­kek­ben is. Ki­vált­képp ér­de­kes le­het, hogy fel­kel­tet­te-e a szov­jet tör­té­né­szek fi­gyel­mét az a tény, hogy – amint ez Gor­ba­csov vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­i­ből ki­de­rül – a szov­jet fő­tit­kár Gustáv Husák an­ti­fa­sisz­ta múlt­ja alap­ján tő­le vár­ta – szem­be­ál­lít­va sze­mé­lyét (alap­ta­la­nul!) Vasil Bi¾akkal – a cseh­szlo­vá­ki­ai ki­bon­ta­ko­zás el­in­dí­tá­sát a pe­reszt­roj­ka és a glasz­noszty szel­le­mé­ben. Kolen­ovská vi­szont fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra, hogy Ivan Pop a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pén meg­raj­zol­ta Husák em­be­ri csőd­jét, a Moszk­vá­nak ön­kén­te­sen fel­kí­nál­ko­zó s vég­ső so­ron a nem­ze­ti ér­de­kek el­áru­lá­sát meg­tes­te­sí­tő ma­ga­tar­tá­sát.
A pe­reszt­roj­ka idő­sza­ká­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ban – Kolevská sze­rint – ta­lán még szak­mai kö­rök­ben is el­ke­rül­te a fi­gyel­met, hogy a Szov­jet­uni­ó­ban, fő­ként gaz­da­ság­ku­ta­tói ber­kek­ben rá­mu­tat­tak az al­ter­na­tív struk­tú­rák ere­jé­re, s azok ha­tá­sá­nak ki­emelt fon­tos­sá­got tu­laj­do­nít­va szor­gal­maz­ták a cseh­szlo­vá­ki­ai ve­ze­tés­vál­tást. Egy kan­di­dá­tu­si dis­­szer­tá­ci­ó­ra hi­vat­koz­va utal ar­ra: szűk szak­mai ber­kek­ben épp Cseh­szlo­vá­kia pél­dá­ján si­ke­rült már ak­kor­tájt ki­mu­tat­ni, hogy a szo­ci­a­lis­ta mo­der­ni­zá­ció, az ere­de­ti fej­lett­sé­gi szín­vo­nal­tól füg­get­le­nül ál­ta­lá­nos tár­sa­dal­mi vál­ság­hoz, a szel­le­mi po­ten­ci­ál ele­rőt­le­ne­dés­éhez ve­zet.
Kolen­ovská sze­rint köz­vet­le­nül a rend­szer­vál­tás után a szov­jet szak­em­be­rek a vál­to­zá­sok oka­it a szo­ci­o­ló­gi­ai tör­vény­sze­rű­sé­gek ér­vé­nye­sü­lé­sé­ben, a szov­jet tömb gaz­da­sá­gi el­ma­ra­dott­sá­gá­ban ke­res­ték. A po­li­to­ló­gia fe­lé haj­ló tör­té­ne­ti pub­li­cisz­ti­ka Cseh­szlo­vá­kia meg­ol­dat­lan nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­má­it te­kin­tet­te alap­ve­tő té­nye­ző­nek. Ugyan­ak­kor fel­erő­söd­tek a gaz­da­sá­gi prob­lé­mák­nak a rend­szer­vál­tás utá­ni to­vább­élé­sé­re rá­mu­ta­tó ér­tel­me­zé­sek, ame­lyek az ak­kor még csak ki­bon­ta­ko­zó­ban, csí­rá­juk­ban mu­tat­ko­zó fo­lya­ma­tok meg­ra­ga­dá­sá­ra épül­tek. S itt – Kolen­ovskát ol­vas­va – ön­kén­te­le­nül is kí­sért a fel­te­vés: ez­zel a ku­ta­tók, ta­lán anél­kül, hogy gon­dol­ko­dá­suk­ban tu­da­to­sult vol­na, a kor­tör­té­net mind­má­ig ki­for­rat­lan mód­sze­re­i­nek al­kal­ma­zá­sá­val kí­sér­le­tez­tek, a ko­ra­be­li je­len­ben be­ha­tá­ro­ló­dó, kel­lő idő­be­li táv­lat nél­kü­li ér­té­ke­lé­sek­re vál­lal­koz­va.
Kolen­ovská rá­mu­tat ar­ra, hogy a gaz­da­ság­tör­té­né­szek az új jobb­ol­da­li kor­mány in­téz­ke­dé­se­it mi­nő­sít­ve, azok ered­mé­nye­i­nek prob­le­ma­ti­kus vol­tá­ra irá­nyí­tot­ták a fi­gyel­met, ami – sze­rin­tük – a szo­ci­ál­de­mok­ra­ta ér­té­kek fel­erő­sö­dé­sé­hez ve­ze­tett a vá­lasz­tók kö­ré­ben. Kri­ti­kai meg­íté­lés­ben ré­sze­sült a poszt­kom­mu­nis­ta elit jel­lem­zé­se is. Kolen­ovská il­luszt­rá­ci­ó­ként a Václav Havel sze­mé­lyé­hez va­ló am­bi­va­lens vi­szo­nyu­lást hoz­ta fel, mely az el­len­for­ra­dal­má­ri mi­nő­sí­tés­től a „trón­ra ke­rült” mély ér­zé­sű hu­ma­nis­ta er­köl­csi ér­té­ke­ket meg­tes­te­sí­tő sze­mé­lyi­ség­je­gye­i­nek hang­sú­lyo­zá­sá­ig ter­jed.
Kü­lön fi­gyel­met szen­tel Kolen­ovská an­nak a kér­dés­nek, hogy az orosz tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi mun­kák­ban a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pé­től el­kez­dő­dött a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai tér­ség új­ra­gon­do­lá­sá­nak fo­lya­ma­ta. Alek­szej Mil­ler ob­jek­tív adott­ság­ként ke­ze­li e ré­gió po­li­ti­kai és kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­ga­it, s fel­szó­lít az eb­ből ki­in­du­ló Ke­let és Nyu­gat kö­zöt­ti, a re­gi­o­ná­lis iden­ti­tás for­má­ló­dá­sát szol­gá­ló pár­be­széd foly­ta­tá­sá­ra. Tofik Iszlam­ov­val együtt tra­gi­kus­nak tart­ja e tér­ség két vi­lág­há­bo­rú okoz­ta nem­ze­ti szét­for­gá­csolt­sá­gá­nak kö­vet­kez­mé­nye­it. Iszlam­ov sze­mé­lyé­ben – ami per­sze Kolen­ovská írá­sá­ból nem de­rül ki – Tarle egy­ko­ri ta­nít­vá­nya, a bu­da­pes­ti tör­té­nész­kö­rök­ben ott­ho­no­san moz­gó szé­les lá­tó­kö­rű szak­em­ber fi­gyel­mez­tet a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés fon­tos­sá­gá­ra. Ki­tér vi­szont Kolen­ovská a cseh­szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok sze­re­pé­re. Rá­mu­tat a „nor­mal­izá­ciós” gya­kor­lat­nak a fö­de­rá­ci­ón be­lü­li, a két or­szág­rész kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek el­tus­so­lá­sá­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­té­re. Az ál­la­mi kü­lön­vá­lást az orosz tör­té­né­szek erő­sen Václav Klaus sze­mé­lyé­hez kö­tik, s azt a re­gi­o­ná­lis együtt­mű­kö­dést meg­ne­he­zí­tő, az utód­kor­má­nyok nem­zet­kö­zi hely­ze­tét és a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni po­zí­ci­ó­it bo­nyo­lí­tó fej­le­mény­ként ér­té­ke­lik.
A bib­li­og­rá­fi­ai jegy­ze­tek­ben buk­kan fel, hogy a ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pén meg­je­lent, a ke­let-eu­ró­pai nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok­kal fog­lal­ko­zó egyik kö­tet­ben a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről szó­ló ta­nul­mány is nap­vi­lá­got lá­tott (Harcijeva, G. J.: O polozsenyii venger­szko­go mensin­szt­va v Cseho-Szlovakii. In Grisi­na, R. – Jeresc­senko, M.. D. (ed): Nacional­nij voprosz v Vosz­toc­snej Jevrope. Pros­zlo­je i na­sz­to­­jasc­se­je. Moszk­va, Szbornyik sztatye­j, 1955, 270–280. p.)
Daniela Kolen­ovská ös­­szeg­zé­se sze­rint a Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­tos, a rend­szer­vál­tás utá­ni orosz vizs­gá­ló­dá­sok­ban és ér­té­ke­lé­sek­ben két irány­vo­nal ér­he­tő tet­ten. Az egyi­ket a szov­jet ér­tel­me­zé­sű, min­den vál­to­zás­hoz ne­ga­tí­van vi­szo­nyu­ló mar­xiz­mus utó­ha­tá­sa jel­lem­zi, a má­sik szem­lé­le­ti irány­nak a hí­vei a 20. szá­zad het­ve­nes és nyolc­va­nas éve­it a ha­nyat­lás idő­sza­ká­nak te­kin­tik, ame­lyet csak egy ra­di­ká­lis for­du­lat ál­lít­ha­tott meg. Ez utób­bi szer­zők Kolen­ovská sze­rint vi­lág­mé­re­tű ösz­­sze­füg­gé­sek­be ágyaz­va ér­tel­me­zik az ese­mé­nye­ket, van át­te­kin­té­sük a nyu­ga­ti szak­iro­da­lom­ról, s az 1989 utá­ni cseh­szlo­vá­ki­ai fej­le­mé­nyek­ben egy­aránt ér­zé­ke­lik a po­zi­tí­vu­mo­kat és ne­ga­tí­vu­mo­kat.
Kolen­ovská fel­té­te­le­zé­se sze­rint a Cseh­szlo­vá­kia 1945 utá­ni tör­té­nel­mé­vel fog­lal­ko­zó orosz­or­szá­gi ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­nak és Cseh­or­szág­nak az Eu­ró­pai Uni­ó­ba tör­tént be­lé­pé­se nyo­mán az ed­di­gi­nél még na­gyobb mér­ték­ben be­ta­go­zód­nak majd a Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa egé­szé­nek ku­ta­tá­sát tem­atizáló ke­re­tek köz­zé. Ép­pen ezért elég­te­len­nek tart­ja e tér­ség tör­té­né­sze­i­nek együtt­mű­kö­dé­sét. Az 1989 után meg­je­lent mun­kák sze­rin­te a tá­gabb re­gi­o­ná­lis fo­lya­ma­tok meg­ra­ga­dá­sá­ra irá­nyul­nak, ami az egyes or­szá­go­kat te­kint­ve sze­lek­tív meg­kö­ze­lí­té­sek­hez ve­zet. Va­gyis a ku­ta­tás az ál­ta­lá­nos tren­dek­hez ke­res, sok­szor il­luszt­ra­tív sze­re­pet be­töl­tő sa­já­tos­sá­go­kat. Így az ös­­sze­ha­son­lí­tás nem az egyes or­szá­gok tör­té­né­sze­i­nek az adott idő­szak ku­ta­tá­sá­ban el­ért komp­lex ered­mé­nye­i­re tá­masz­kod­nak, s az egyes or­szá­gok tör­té­né­sze­i­nek vizs­gá­ló­dá­sá­ba nem ve­tül be­le ele­ve a tér­ség töb­bi or­szá­gá­ban fo­lyó ku­ta­tá­sok­ból le­szűr­he­tő is­me­re­tek ösz­tön­ző ere­je.
Az orosz ku­ta­tá­so­kat il­le­tő­en rá­adá­sul – ahogy Kolen­ovská ír­ja – te­kin­tet­be kell ven­ni a kö­zép és ke­let-eu­ró­pai fo­lya­ma­tok­ban a nem­zet­kö­zi hely­zet ala­ku­lá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet tu­laj­do­ní­tó orosz gon­dol­ko­dás­mó­dot. En­nek ve­le­já­ró­ja az orosz ki­vé­te­les­ség­ről ki­ala­kult meg­győ­ző­dés, mely kü­lön jo­got for­mál az oro­szok szá­má­ra nem­csak sa­ját bel­ső fej­lő­dé­sük meg­íté­lé­sé­re, ha­nem a vi­lág ügye­i­be va­ló be­le­szó­lás­ra is.
Eb­ben a hely­zet­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar szel­le­mi élet és köz­gon­dol­ko­dás ala­ku­lá­sá­nak szem­pont­já­ból nem le­be­csü­len­dő, hogy mi­lyen sze­re­pet kap­hat (ha egy­ál­ta­lán kap) e ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­íté­lé­se. A fel­nö­vek­vő fi­a­tal ma­gyar tör­té­nész­nem­ze­dék­re vár – an­nak el­le­né­re, hogy el­sza­kadt az orosz nyel­vi kö­zeg­től – en­nek a prob­lé­ma­kör­nek a fi­gye­lem­mel kí­sé­ré­se. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ön­nön tör­té­nel­mé­vel fog­lal­ko­zó írá­sok­ban egy­re in­kább ki­fe­je­zés­re jut, hogy ki­vált­képp eb­ben a te­kin­tet­ben lé­te­zik nem­csak anya­or­szá­gi, szlo­vák, cseh meg­íté­lés, ha­nem sa­já­tos ki­sebb­sé­gi ma­gyar szem­lé­let is. Az er­re épü­lő ki­sebb­sé­gi iden­ti­tás­for­má­lás szá­má­ra így nem­csak az eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós kö­zeg fel­té­tel­rend­sze­ré­nek a vizs­gá­la­ta te­kint­he­tő fon­tos­nak, ha­nem a vi­lág­po­li­ti­kán be­lü­li fo­lya­ma­tok erő­vi­szo­nyo­kat ala­kí­tó sze­re­pé­nek szem előtt tar­tá­sa is. Már­pe­dig eb­ben a te­kin­tet­ben a mai Orosz Fö­de­rá­ció po­li­ti­ká­ja nem men­tes a vá­rat­lan for­du­la­tok­tól.

A Filozofia 2006-os évfolyama (Mészáros András)

Az aláb­bi­ak­ban a Filo­zofia cí­mű szlo­vák nyel­vű fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat ta­va­lyi szá­ma­it mu­tat­juk be. Min­de­nek­előtt azon­ban rö­vi­den ma­gá­ról a fo­lyó­irat­ról: Az előd­jé­nek szá­mí­tó Philo­soph­i­ca slo­va­ca, va­la­mint a múlt szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben kü­lön­bö­ző el­ne­ve­zé­sek alatt (Filozofický zborník SAVU; Filo­zofický èasopis Filo­zofick­ého ústavu SAV; Sloven­ský filo­zofický èasopis; Otázky marx­i­stick­ej filo­zofie, vé­ge­ze­tül 1966-tól a je­len­le­gi cím­mel) meg­je­le­nő lap a ta­va­lyi év­ben 61. év­fo­lya­má­ba lé­pett. Az utol­só nagy vál­to­zá­son 1990-ben ment át, de ez nem az el­ne­ve­zést, ha­nem az irá­nyult­sá­got érin­tet­te. Az­óta va­ló­ban a szlo­vák fi­lo­zó­fia tény­le­ges ke­reszt­met­szet­ét nyújt­ja, ezért be­lő­le ki­ol­vas­ha­tó a szlo­vák fi­lo­zó­fia ál­la­po­ta is. Bár igaz, hogy az ana­li­ti­kus fi­lo­zó­fia és a lo­gi­ka, va­la­mint a tu­do­mány­fi­lo­zó­fia kép­vi­se­lői fő­ként az Organon F cí­mű, 1994 óta meg­je­le­nő fo­lyó­irat­ban pub­li­kál­nak. A Filo­zofiát je­len­leg a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Fi­lo­zó­fi­ai In­té­ze­te ad­ja ki évi tíz szám­ban, szá­mon­ként hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 90 ol­dal ter­je­de­lem­ben. A ki­lenc­ve­nes évek el­ső fe­lé­től a nem­zet­kö­zi adat­bá­zis­ok­ban nyil­ván­tar­tott fo­lyó­irat­ról van szó (Arts & Human­i­ties Cita­tion In­dex; Research Alert; Cur­rent Contens/Arts & Human­i­ties etc.), ez­zel kap­cso­lat­ban min­den ta­nul­mány elő­ze­tes ano­nim el­bí­rá­lás alá esik, és csat­la­ko­zik hoz­zá egy an­gol nyel­vű re­zü­mé is.
A Filo­zofiá­nak az el­múlt év­ben há­rom monotem­atikus szá­ma je­lent meg. Az el­ső szám a fe­no­me­no­ló­gi­ai ku­ta­tó­cso­port ta­nul­má­nya­it je­len­tet­te meg. Mind a Ta­nul­má­nyok, mind pe­dig az Es­­szék, a Do­ku­men­tu­mok és a Re­cen­zi­ók ro­vat fő­ként Husserl élet­mű­vé­vel fog­lal­ko­zik, de fi­gye­lem­re mél­tó Jozef Piaèeknek az a ta­nul­má­nya is, ame­lyik a Hei­deg­ger szö­ve­ge­i­nek és ter­mi­no­ló­gi­á­já­nak for­dí­tá­sa­kor meg­je­le­nő, tran­s­zla­toló­giai és nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ai szem­pon­to­kat érin­tő prob­lé­má­kat fe­sze­get. A nyol­ca­dik szám (a po­zso­nyi Fran­cia Kul­tu­rá­lis In­té­zet tá­mo­ga­tá­sá­val je­lent meg) Emanuel Lev­inas gon­do­lat­rend­sze­rét jár­ja kö­rül, és pub­li­kál­ja Lev­inas­nak a me­ne­kü­lés­ről szó­ló es­­szé­jét is. A ti­ze­dik szám­ban már ha­gyo­má­nyo­san a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ku­ta­tó­cso­port dol­go­za­tai je­len­nek meg. Ezek a 19. és 20. szá­za­di szlo­vák, il­let­ve volt fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia kü­lön­bö­ző as­pek­tu­sa­it tár­gyal­ják. Kö­zü­lük két ta­nul­mányt eme­lünk ki: az egyik­ben Milan Zigo dol­goz­za fel a Szlo­vák Fi­lo­zó­fi­ai Tár­sa­ság (ma­jd: Tár­su­lás) negy­ven­éves tör­té­ne­tét, a má­sik­ban pe­dig Mar­cel Mar­tinkoviè dok­to­ri dis­­szer­tá­ci­ó­já­nak egy rész­le­te fog­lal­ko­zik az ún. Új Is­ko­la kép­vi­se­lő­i­nek az 1860-as évek ma­gyar li­be­ra­liz­mu­sá­val ro­kon né­ze­te­i­vel. Az ötö­dik szám sú­rol­ja a monotem­atikussá­got az­zal, hogy a kas­sai Šafárik Egye­tem Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi Ka­rán újon­nan ala­kult fi­lo­zó­fi­ai tan­szék mun­ka­tár­sa­i­nak dol­go­za­ta­it köz­li, ame­lyek Leib­niz, Hei­deg­ger, Husserl és Patoè­ka mun­kás­sá­gá­nak bi­zo­nyos von­za­ta­it elem­zik.
A töb­bi szám ta­nul­má­nyai el­té­rő fi­lo­zó­fi­ai disz­cip­lí­ná­kat érin­te­nek. Fel­so­ro­lás nél­kül em­lít­he­tem meg, hogy van­nak köz­tük fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti, az ana­li­ti­kus fi­lo­zó­fia kö­ré­be tar­to­zó, eti­kai kér­dé­se­ket tár­gya­ló és az al­kal­ma­zott fi­lo­zó­fi­á­ba so­rol­ha­tó írá­sok is. A Filo­zofia sa­já­tos­sá­ga, hogy gyak­ran je­len­nek meg ben­ne ka­to­li­kus és evan­gé­li­kus te­o­ló­gu­sok, va­la­mint val­lás­fi­lo­zó­fu­sok tol­lá­ból szár­ma­zó ta­nul­má­nyok is (Peter Fot­ta, Peter Volek, Ka­rol Nan­drásky, Fran­tišek Ábel).
A he­te­dik szám­mal vált meg a fő­szer­kesz­tői poszt­tól a rend­szer­vál­tás óta a Filo­zofia ar­cu­la­tát meg­ha­tá­ro­zó Fran­tišek Novosád, aki a szlo­vák fi­lo­zó­fia egyik meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­ge. He­lyét Dag­mar Smreková, az SZTA Fi­lo­zó­fi­ai In­té­ze­té­nek fő­ként er­kölcs­fi­lo­zó­fi­á­val fog­lal­ko­zó mun­ka­tár­sa fog­lal­ta el. Az el­kö­vet­ke­ző idő­szak mu­tat­ja majd meg, men­­nyi­ben és mi­lyen mó­don érin­ti ez a vál­tás a fo­lyó­irat irá­nyult­sá­gát és szín­vo­na­lát.
Mé­szá­ros And­rás

Organon F – az analitikus filozófia folyóirata (Marián Zouhar)

Az Organon F el­ne­ve­zé­sű fo­lyó­irat azon né­hány kö­zép-eu­ró­pai szak­fo­lyó­irat kö­zé tar­to­zik, ame­lyek fej­léc­ükön hor­doz­zák az „ana­li­ti­kus fi­lo­zó­fia” jel­lem­zést. Ne­gyed­éven­te je­le­nik meg, és a ben­ne pub­li­kált ta­nul­má­nyok az ana­li­ti­kus fi­lo­zó­fia kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­i­hez – a nyelv­fi­lo­zó­fi­á­hoz, a fi­lo­zó­fi­ai lo­gi­ká­hoz, a tu­do­mány­fi­lo­zó­fi­á­hoz, a me­to­do­ló­gi­á­hoz – tar­to­zó té­má­kat érin­tik. A la­pot a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Fi­lo­zó­fi­ai In­té­ze­te 1994-ben in­dí­tot­ta el. A vál­lal­ko­zás szel­le­mi aty­ja és el­in­dí­tó­ja, több éven ke­resz­tül a lap fő­szer­kesz­tő­je, Pavel Cmorej volt az, aki a leg­na­gyobb részt vál­lal­ta a meg­va­ló­sí­tás­ból is. Az Organon F je­len­leg nem­csak a szlo­vák, ha­nem a cseh szer­zők és ol­va­sók ré­szé­ről is el­is­mert szak­fo­lyó­irat­nak szá­mít. A szer­kesz­tő­ség ar­ra tö­rek­szik, hogy a fo­lyó­irat Kö­zép-Eu­ró­pa más or­szá­ga­i­nak fi­lo­zó­fu­sai közt is is­mert­té vál­jon.
Az utób­bi évek­ben a lap több po­zi­tív vál­to­zá­son ment át. A 2005. év har­ma­dik szá­má­tól kez­dő­dő­en a Cseh Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Fi­lo­zó­fi­ai In­té­ze­te az Organon F társ­ki­adó­já­vá vált, és ez­zel meg­erő­sö­dött a fo­lyó­irat nem­zet­kö­zi hát­te­re. A fo­lyó­irat­ban kez­de­tek­től he­lyet kap­tak az an­gol nyel­ven írt ta­nul­má­nyok, az utób­bi évek­ben pe­dig nem­csak a szlo­vák és cseh, ha­nem a kül­föl­di (tö­rök­or­szá­gi, USA-be­li, hol­lan­di­ai, irá­ni stb.) szer­zők an­gol nyel­vű írá­sa­i­nak a szá­ma is nőtt. A fo­lyó­irat­nak si­ke­rült be­jut­nia a je­len­tő­sebb nem­zet­kö­zi adat­bá­zis­ok­ba is: 2006-tól a Philoso­pher’s In­dex, va­la­mint az Arts & Human­i­ties Cita­tion In­dex és a Cur­rent Contens/Arts & Human­i­ties adat­bá­zi­sa­i­ba. A ter­je­de­lem pe­dig 120 ol­dal­ról 140-re emel­ke­dett.
Az Organon F kulcs­fon­tos­sá­gú ro­va­tai: Ta­nul­má­nyok (Papers), ame­lyek kö­zé az ere­de­ti ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­it be­mu­ta­tó dol­go­za­tok ke­rül­nek; Vi­ták (Discussions), ahol a fo­lyó­irat­ban meg­je­lent ta­nul­má­nyok­ra re­a­gá­ló írá­sok je­len­nek meg; Re­cen­zi­ók (Reviews). Eze­ken túl rend­sze­res a Szem­le (Views) is, ame­lyen be­lül a fi­lo­zó­fia kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­i­be va­ló be­ve­ze­té­sek je­len­nek meg az­zal a cél­lal, hogy a ke­vés­bé benn­fen­tes ol­va­sók és a di­á­kok meg­is­mer­ked­hes­se­nek az adott disz­cip­lí­nák fo­gal­mi ap­pa­rá­tu­sá­val és leg­je­len­tő­sebb el­mé­le­te­i­vel. Idő­köz­ön­ként a For­dí­tá­sok (Translations) ro­vat is meg­je­le­nik az ana­li­ti­kus fi­lo­zó­fia és a fi­lo­zó­fi­ai lo­gi­ka alap­ve­tő szö­ve­ge­i­nek for­dí­tá­sa­i­val. Ere­de­ti­leg ez is ál­lan­dó ré­sze volt a fo­lyó­irat­nak, de ami­ó­ta meg­növekedett az an­gol nyel­vű ta­nul­má­nyok szá­ma, az an­gol­ból vagy né­met­ből szlo­vák­ra vagy cseh­re for­dí­tott írá­sok meg­rit­kul­tak. Idő­sza­kos a Mis­cel­lanea cí­mű ro­vat is, ame­lyen be­lül kon­fe­ren­cia­be­ha­ran­go­zók, il­let­ve -be­szá­mo­lók és in­for­má­ci­ók je­len­nek meg.
2006-ban a Ta­nul­má­nyok ro­vat­ban 17 írás je­lent meg, ame­lyek kö­zül 12 an­gol, 3 szlo­vák, 2 pe­dig cseh nyel­vű volt. Ezek a kö­vet­ke­ző te­rü­le­te­ket fed­ték le: sze­man­ti­ka (Cmorej, Pavel: Prop­er Names and Apos­te­ri­or­i­ty of Iden­ti­ty Sen­tences [szlo­vá­kul]; Duží, Marie – Jes­persen, Björn – Mater­na, Pavel: Points of View from a Log­i­cal Per­spec­tive; Inan, Ilhan: The „Referential” and the „Attributive”: Two Dis­tinc­tions for the Price of One; Jes­persen, Björn: The Phone Booth Puz­zle); ana­li­ti­kus episz­te­moló­gia (Marvan, Tomáš: Obsta­cles to the Rel­a­tiv­i­ty of Truth; Šíp, Radim: Truth from the Prag­mat­ic Point of View [cse­hül]; Talmont-Kaminski, Kon­rad: Think­ing Reeds and the Ideal of Rea­son: Out­line of a Nat­u­ral­ized Epis­te­mol­o­gy); ana­li­ti­kus on­to­ló­gia (Riška, Augustín: A Logical-Pragmatic The­o­ry of Object­s; Riška, Augustín: Exis­tence, Appear­ance and Acquain­tance; Schmidt, Mar­tin: How [Not] to Make Stat­ic Ti­me Pass­ing); tu­do­mány­fi­lo­zó­fia (Dubnièka, Ján: Space, Ti­me and Quan­tum Grav­i­ta­tion [szlo­vá­kul]; Sousedík, Prokop: Rig­ori­sa­tion of the Infin­i­tes­i­mal Cal­cu­lus and the Lin­guis­tic Turn [cse­hül]; Zeleòák, Eugen: On Prag­mat­ic and Non-Pragmatic Con­cept of Expla­na­tion); fi­lo­zó­fia­tör­té­net (Baòas, Ján: Al­bert the Great as a Sci­en­tist; Èana, Tomáš: „Grammar Rule” in Later Wittgen­stein [szlo­vá­kul]; Dostálová, Lud­mi­la: Aris­tot­le on Lan­guage Par­al­o­gis­m; Gálik, Dušan: Induc­tion in Aris­to­tle’s Sys­tem of Sci­en­tif­ic Knowl­edge).
Emel­lett 10 írás je­lent meg a Vi­ták ro­vat­ban, va­la­mint 12 re­cen­zió. A fo­lyó­irat kö­zöl­te Alfréd Tarsky The Estab­lish­ment of Sci­en­tif­ic Seman­tics cí­mű ta­nul­má­nyá­nak cseh nyel­vű vál­to­za­tát is. A Szem­le ro­vat­ban Mar­ián Zouhar Quan­tifi­ca­tion in Nat­u­ral Lan­guage cí­mű so­ro­za­tá­nak négy foly­ta­tá­sa je­lent meg, a Mis­cel­lanea ro­vat pe­dig 4 írást kö­zölt.
Az Organon F cé­lul tűz­te ki más eu­ró­pai ana­li­ti­kus fi­lo­zó­fu­sok be­vo­ná­sát is te­vé­keny­sé­gé­be. A szer­kesz­tő­ség a cseh fi­lo­zó­fu­sok mel­lett szí­ve­sen együtt­mű­köd­ne a len­gyel, a ma­gyar és más nem­ze­ti­sé­gű fi­lo­zó­fu­sok­kal is.

Mar­ián Zouhar

Fenyvesi Anna (szerk.): A határon túli magyar nyelvváltozatok (Mészáros Tímea)

Feny­ve­si, An­na (ed.): Hun­gar­i­an Lan­guage Con­tact Out­side Hun­ga­ry. Stud­ies on Hun­gar­i­an as a minor­i­ty lan­guage. Ams­ter­dam– Phi­la­del­phia, John Ben­jamins Publi­shing Com­­pa­ny, 2005, 424 p.

A Feny­ve­si An­na szer­kesz­té­sé­ben meg­je­lent vas­kos, an­gol nyel­vű ta­nul­mány­kö­tet az­zal a cél­lal ké­szült, hogy át­fo­gó ké­pet nyújt­son a ki­sebb­sé­gi ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­sé­gek­ről és azok nyelv­hasz­ná­la­tá­ról. A könyv a John Ben­jamins gon­do­zá­sá­ban je­lent meg, amely a tu­do­má­nyos köny­vek pi­a­cán a leg­je­len­tő­sebb könyv­ki­adó. A kö­tet je­len­tő­sé­ge ab­ban áll, hogy elő­ször nyújt le­he­tő­sé­get ar­ra, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­kal kap­cso­la­tos ku­ta­tá­si ered­mé­nyek an­gol nyel­ven, egy jó­val na­gyobb ol­va­só­kö­zön­ség szá­má­ra is hoz­zá­fér­he­tő­vé vál­ja­nak. Aho­gyan Feny­ve­si An­na be­ve­ze­tő­jé­ből ki­de­rül, a kö­tet to­váb­bi cél­ja a szo­ci­ol­ingvisztikai vál­to­zók és a nyel­vi vál­to­zás kü­lön­fé­le as­pek­tu­sa­i­nak le­írá­sa volt.
A könyv ún. „ke­ret­ta­nul­má­nya­it” két ne­ves kül­föl­di nyel­vész jegy­zi: Sarah G. Thoma­son, a Michi­gani Egye­tem pro­fes­­szo­ra ab­ból in­dul ki, hogy a ma­gyar nyelv min­dig va­la­mi­lyen in­do­eu­ró­pai nyelv­vel (ger­mán, szláv stb.) kerül(t) kon­tak­tus­hely­zet­be, így azo­kat a ti­po­ló­gi­ai ha­son­ló­sá­go­kat és kü­lönb­sé­ge­ket elem­zi, ame­lyek a ma­gyar és a re­le­váns in­do­eu­ró­pai nyel­vek kö­zött ta­lál­ha­tók, s eb­ből kö­vet­kez­tet azok­ra az elő­re meg­jó­sol­ha­tó vál­to­zá­sok­ra, ame­lyek a kon­tak­tus­hely­zet ha­tá­sá­ra a ma­gyar nyelv­ben vég­be­men­nek. Casper de Groot, az Amsz­ter­da­mi Egye­tem ta­ná­ra nyelv­ti­po­ló­gi­ai szem­pont­ból ös­­szeg­zi a nyel­vi vál­to­zá­sok kö­zös je­gye­it, ös­­sze­kap­csol­va ez­zel a nyelv­ti­po­ló­gia és a kon­tak­tus­nyel­vé­szet mód­sze­re­it.
A ta­nul­má­nyok nagy ré­sze az 1995–96-ban Kont­ra Mik­lós ve­ze­té­sé­vel meg­va­ló­sult szo­ci­ol­ingvisztikai ku­ta­tás ada­ta­i­ra épül, mely­nek cél­ja a ma­gyar­or­szá­gi és ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok vizs­gá­la­ta és le­írá­sa volt. A 846 adat­köz­lő­vel vég­zett ku­ta­tás­ról Kont­ra Mik­lós ta­nul­má­nyá­ban ol­vas­ha­tunk bő­veb­ben.
A vizs­gá­lat­hoz kap­cso­ló­dó per­e­morszá­gokról szó­ló fe­je­ze­tek szer­zői a kö­vet­ke­zők: Lanstyák Ist­ván és Szabómi­há­ly Gi­zel­la (Szlo­vá­kia), Cser­nic­skó Ist­ván (Uk­raj­na), Be­nő At­ti­la és Szil­ágyi N. Sán­dor (Ro­má­nia), Göncz La­jos és Vö­rös Ot­tó (Szer­bia és Szlo­vé­nia), Bodó Csa­nád (Auszt­ria). A kö­tet to­váb­bi fe­je­ze­tek­kel egé­szül ki a csán­gók­ról (Sán­dor Klá­ra), az egye­sült ál­la­mok­be­li (Feny­ve­si An­na) és az auszt­rá­li­ai (Ko­vács Mag­dol­na) ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ról. Ter­mé­sze­te­sen más or­szá­gok­ban is ta­lál­ha­tó na­gyobb lé­lek­szá­mú ma­gyar nyel­vű kö­zös­ség, pl. Ka­na­dá­ban, Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban, Dél-Ame­ri­ká­ban, de ezek nyelv­hasz­ná­la­tá­ról még nem ké­szül­tek át­fo­gó elem­zé­sek. A vaj­da­sá­gi, kár­pát­al­jai és fel­vi­dé­ki ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­ról vi­szont – szá­mos ta­nul­mány mel­lett – már egy-­e­gy kö­tet is meg­je­lent (lásd Cser­nic­skó Ist­ván: A ma­gyar nyelv Uk­raj­ná­ban [Kár­pát­al­ján]. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 1998; Göncz La­jos: A ma­gyar nyelv Ju­go­szlá­vi­á­ban [Vaj­da­ság­ban]. Budapest–Újvidék, Osiris Ki­adó–Fo­rum Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 1999; Lanstyák Ist­ván: A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest–Po­zsony, Osiris Kiadó–Kalligram Ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 2000).
Mind­egyik ta­nul­mány két­fé­le szem­pont­ból mu­tat­ja be az adott be­szé­lő­kö­zös­sé­get és az ál­ta­la hasz­nált nyelv­vál­to­za­tot: a makros­zo­ci­ol­ingvisztikai ada­tok­ból ké­pet ka­punk a kö­zös­ség tör­té­nel­mi, de­mog­rá­fi­ai és gaz­da­sá­gi jel­lem­ző­i­ről, az adott or­szág nyelv­po­li­ti­ká­já­ról, a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat szín­te­rek sze­rin­ti meg­osz­lá­sá­ról és a nyelv­meg­tar­tás, ill. a nyelv­cse­re ál­la­po­tá­ról. A mikros­zo­ci­ol­ingvisztikai ada­tok a két­nyel­vű­sé­gi hely­zet nyel­vi kö­vet­kez­mé­nye­i­ről ad­nak szá­mot, be­mu­tat­va a kód­vál­tá­si szo­ká­so­kat és kü­lön­fé­le kon­tak­tus­je­len­sé­ge­ket (a köl­csön­zés faj­tá­it és a nyelvc­sere­he­lyzetben je­lent­ke­ző ma­rad­vány­ha­tás pél­dá­it).
A kö­tet­ben vizs­gált nyelv­vál­to­za­to­kat a kö­zös­ség lé­lek­szá­ma és a ki­sebb­sé­gi hely­zet ki­ala­ku­lá­sá­nak mód­ja sze­rint négy cso­port­ba so­rol­hat­juk, me­lye­ken ke­resz­tül be­mu­tat­ha­tók az anya­nyelv­hasz­ná­lat jel­lem­zői:
1. Az el­ső cso­port­ba azo­kat a re­la­tí­ve nagy lé­lek­szá­mú ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­sé­ge­ket so­rol­hat­juk, ame­lyek a Kár­pát-me­den­ce per­e­morszá­gaiban (Szlo­vá­ki­á­ban, Uk­raj­ná­ban, Ro­má­ni­á­ban és Szer­bi­á­ban) ős­ho­nos ki­sebb­ség­ként él­nek. Az ál­ta­luk hasz­nált nyelv­vál­to­zat egy kö­te­ten be­lü­li, ha­son­ló jel­le­gű be­mu­ta­tá­sa le­he­tő­sé­get nyújt a ré­gi­ón­kén­ti nyelv­hasz­ná­lat olyan as­pek­tu­sa­i­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra, mint az ok­ta­tás, a nyelv­po­li­ti­ka, az azo­nos­ság­tu­dat és az at­ti­tűd. Az ide so­rolt be­szé­lő­kö­zös­sé­gek­re ál­ta­lá­ban a mag­yardom­ináns két­nyel­vű­ség jel­lem­ző, azo­kon a te­le­pü­lé­se­ken vi­szont, ahol a ma­gya­rok ki­sebb­ség­ként vagy szór­vány­ban él­nek, gyak­rab­ban for­dul elő a ba­lansz két­nyel­vű­ség.
2. A má­so­dik cso­por­tot az auszt­ri­ai és a szlo­vé­ni­ai ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség al­kot­ja, amely szin­tén ős­ho­nos ki­sebb­ség­ként él, de kis lé­lek­szá­mú, tag­jai a má­sod­nyel­vet ál­ta­lá­ban job­ban be­szé­lik, s a kö­zös­ség­ben a nyelv­vesz­tés gya­ko­ri je­len­ség.
3. A har­ma­dik cso­port­ba az egye­sült ál­la­mok­be­li és az auszt­rá­li­ai ma­gyar be­ván­dor­ló ki­sebb­ség ke­rül. Az anya­or­szág­tól va­ló föld­raj­zi és in­ter­ak­ci­ós tá­vol­ság, va­la­mint az or­szá­gon be­lü­li szét­szórt­ság je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ja a ki­sebb­sé­gi nyelv fej­lő­dé­sét és a nyelv­cse­rét.
4. A csán­gók sok­fé­le szem­pont­ból spe­ci­á­lis kö­zös­sé­get al­kot­nak, így az ő nyelv­hasz­ná­la­tuk kü­lön vizs­gá­lat tár­gyát ké­pe­zi.
Amint fen­tebb je­lez­tem, a to­váb­bi­ak­ban a nyelv­hasz­ná­la­tot be­fo­lyá­so­ló té­nye­zők kö­zül az ok­ta­tá­si és a nyelv­po­li­ti­kai kér­dé­sek­re té­rek ki. A ki­sebb­sé­gi nyel­vek meg­ma­ra­dá­sá­nak, ill. a nyelv­meg­tar­tás­nak egyik leg­fon­to­sabb té­nye­ző­je az anya­nyel­vű ok­ta­tás. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a Fel­vi­dé­ken, a Kár­pát­al­ján, a Vaj­da­ság­ban és Er­dély­ben a ma­gyar anya­nyel­vű gyer­me­kek kb. 20%-a több­sé­gi nyel­vű ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ba jár. Ez az arány jó­val na­gyobb a kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők ese­té­ben. A több­sé­gi nyelv (mint egyet­len hi­va­ta­los nyelv) ki­vált­sá­gos hely­ze­te nö­ve­li an­nak tár­sa­dal­mi presz­tí­zsét, és adott eset­ben be­fo­lyá­sol­ja a ki­sebb­sé­gi be­szé­lők is­ko­la­vá­lasz­tá­sát. So­kan a több­sé­gi nyelv tö­ké­le­tes is­me­re­tét és az azon tör­té­nő ta­nu­lást a kön­­nyebb bol­do­gu­lás fel­té­tel­ének tart­ják. Más­részt vi­szont a mag­yardom­ináns gyer­mek az is­ko­lá­ba ke­rül­ve a má­sod­nyel­vet nem be­szé­li anya­nyel­vi szin­ten, ros­­szul tel­je­sít, s ez ön­ér­té­ke­lé­si és iden­ti­tás­be­li za­vart okoz­hat. Ta­nul­má­nyuk­ban Lanstyák Ist­ván és Szabómi­há­ly Gi­zel­la rá­mu­tat­nak ar­ra, hogy a szlovák­dom­ináns két­nyel­vű­vé vá­lás és a nyelv­vál­tás is jó­val gya­ko­ribb a szlo­vák is­ko­lá­ba já­rók ese­té­ben, va­la­mint a pe­rem­te­rü­le­te­ken, ahol a ma­gyar is­ko­lák el­tű­nő­ben van­nak.
Az ok­ta­tás má­sik ne­u­ral­gi­kus pont­ja a több­sé­gi nyelv ta­nu­lá­sa. Kont­ra Mik­lós hang­sú­lyoz­za, hogy a több­sé­gi nyel­vet a má­sod­nyelv-ok­ta­tás mód­sze­re­i­vel, ide­gen nyelv­ként kel­le­ne ta­ní­ta­ni. Ro­má­ni­á­ban az al­só ta­go­zat 4 osz­tá­lyán kí­vül a ro­mán nyelv és iro­da­lom tan­tárgy ese­té­ben ugyan­azt a tan­ter­vet kell hasz­nál­ni a ro­mán és a ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák­ban. A kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás­ban vi­szont nem­csak a tan­terv egye­zik, ha­nem a tan­köny­vek is ugyan­azok. A Vaj­da­ság­ban és Kár­pát­al­ján a ma­gya­rul be­szé­lő szer­b-, ill. uk­rán­nyelv-ta­ná­rok és a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nya okoz gon­dot. Szlo­vá­ki­á­ban a hely­zet sok­kal jobb. Az 1991-től ér­vé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tá­si kon­cep­ció ér­tel­mé­ben a ma­gyar is­ko­lák­ban a szlo­vá­kot az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sá­nak mód­sze­rei sze­rint kell ok­tat­ni, a kö­ve­tel­mé­nyek te­kin­te­té­ben vi­szont azt kell fi­gye­lem­be ven­ni, hogy az it­te­ni ma­gya­rok szá­má­ra a szlo­vák mint hi­va­ta­los nyelv is­me­re­te szük­sé­ges.
A nyel­vi ki­sebb­sé­gek éle­tét nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja az adott or­szág nyelv­po­li­ti­ká­ja. Szlo­vá­ki­á­ban az 1999-től ér­vé­nyes ki­sebb­sé­gi nyelv­tör­vény le­he­tő­vé te­szi a ki­sebb­sé­gi nyel­vek hasz­ná­la­tát azo­kon a te­le­pü­lé­se­ken, ahol az adott nem­ze­ti ki­sebb­ség­hez tar­to­zó la­kos­ság rész­ará­nya el­éri a 20%-ot. Az Uk­raj­ná­ban ha­tá­lyos nyelv­tör­vény a hi­va­ta­li nyelv­hasz­ná­la­tot azo­kon a te­rü­le­te­ken te­szi le­he­tő­vé, ahol a la­kos­ság több­sé­ge ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű. A ro­mán köz­igaz­ga­tá­si tör­vény ér­tel­mé­ben a ki­sebb­sé­gi nyel­vek hasz­nál­ha­tók a köz­igaz­ga­tás­ban, a Vaj­da­ság­ban pe­dig az ún. tar­to­má­nyi sta­tú­tum ad er­re le­he­tő­sé­get. A gya­kor­lat­ban azon­ban ez sok­szor más­képp vagy egy­ál­ta­lán nem mű­kö­dik.
Az auszt­ri­ai és a szlo­vé­ni­ai a leg­ke­vés­bé diszk­ri­mi­nált cso­port­jai a ma­gyar ki­sebb­ség­nek. Szlo­vé­ni­á­ban a ma­gya­rok lak­ta te­rü­le­ten a ma­gyar hi­va­ta­los nyelv. Két­nyel­vű ok­ta­tás is lé­te­zik va­la­mi­lyen for­má­ban mind­két or­szág­ban. En­nek el­le­né­re a ma­gyar nyelv hasz­ná­la­ta ezek­ben a kö­zös­sé­gek­ben in­kább a pri­vát szín­te­rek­re, a ma­gán­szfé­rá­ra kor­lá­to­zó­dik, a fi­a­ta­labb nem­ze­dék na­gyobb tu­dás­sal ren­del­ke­zik a több­sé­gi nyel­ven, s ez a fo­lya­mat a kö­zös­ség ese­té­ben a nyelv­cse­re fe­lé mu­tat. Auszt­ri­á­ban azon­ban az utób­bi más­fél év­ti­zed­ben ér­de­kes és biz­ta­tó fo­lya­mat fi­gyel­he­tő meg. Ko­ráb­ban a fo­ko­za­tos nyelv­cse­re út­já­ra lé­pett ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség szá­má­ra a né­met nyelv­tu­dás volt a bol­do­gu­lás és a mo­der­ni­zá­ló­dás esz­kö­ze. Az anya­or­szág­tól va­ló izo­lált­ság év­ti­ze­dei után, a rend­szer­vál­tás kö­vet­kez­té­ben azon­ban meg­nőtt a ha­tá­ron át­nyú­ló gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok szá­ma, erő­sö­dött a tömb­ma­gyar­ság­hoz fű­ző­dő vi­szony, s a ma­gyar nyelv presz­tí­zse is nőtt. Sta­tisz­ti­kai ada­tok bi­zo­nyít­ják, hogy a fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ció tag­jai több szín­té­ren hasz­nál­ják a ma­gyart az idő­seb­bek­nél. Az auszt­ri­ai ma­gyar­ság­gal kap­cso­lat­ban meg kell je­gyez­nünk azt is, hogy a Bur­gen­land­ban élő ős­ho­nos ki­sebb­ség mel­lett az or­szág­ban szá­mot­te­vő be­ván­dor­ló ki­sebb­ség is él (fő­ként Bécs­ben). Ná­luk a nyelv­meg­tar­tás igé­nye nem olyan erős, s nagy­ban függ at­tól, mi­lyen szo­ros a kap­cso­la­tuk a he­lyi ma­gyar kö­zös­ség­gel.
A két­nyel­vű­ség nyelv­hasz­ná­la­ti meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­nak tár­gya­lá­sa­kor a szer­zők ha­son­ló sor­rend­ben tár­gyal­ják az ide tar­to­zó je­len­sé­ge­ket. A leg­szisz­te­ma­ti­ku­sabb és leg­rész­le­te­sebb elem­zést a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­vál­to­zat­ról ta­lál­juk. Lanstyák Ist­ván és Szabómi­há­ly Gi­zel­la a két­nyel­vű­ek nyel­vi vi­sel­ke­dé­sé­nek ál­ta­lá­nos je­gye­it is ös­­szeg­zik. Ha a be­szé­lő nem hasz­nál­ja anya­nyelv­ét bi­zo­nyos szín­te­re­ken, eset­leg va­la­mely nyel­vi for­má­val, sza­bál­­lyal vagy re­gisz­ter­rel rit­káb­ban ta­lál­ko­zik, mind­ez nyel­vi bi­zony­ta­lan­ság­hoz ve­zet­het. A két­nyel­vű be­szé­lő ösz­tö­nös nyel­vi tu­dá­sá­nak elég­te­len­sé­ge ki­vál­tó oka le­het olyan je­len­sé­gek­nek, mint a túl­ál­ta­lá­no­sí­tás (a nyelv­ta­ni sza­bá­lyok­nak sa­ját ér­vé­nyes­sé­gi kö­rü­kön kí­vü­li al­kal­ma­zá­sa), az egy­sze­rű­sí­tés (bo­nyo­lul­tabb nyelv­ta­ni sza­bá­lyok al­kal­ma­zá­sá­nak el­mu­lasz­tá­sa), a túl­he­lyes­bí­tés vagy hip­perko­r­rek­ció (a presz­tízs­vál­to­zat ál­ta­lá­no­sí­tó hasz­ná­la­ta, pl. a vá­laszt­ja meg fel­szó­lí­tó mó­dú hasz­ná­la­ta), a hiper­pur­iz­mus (az ide­gen sza­vak túl­zott ke­rü­lé­se kö­vet­kez­té­ben sa­ját al­ko­tá­sú sza­vak hasz­ná­la­ta) és a nor­matúl­tel­jesítés. Az utób­bi je­len­ség nem jár együtt nor­mán kí­vü­li for­mák hasz­ná­la­tá­val, ha­nem csu­pán gya­ko­ri­sá­gi el­té­rés­ként je­lent­ke­zik egy cso­port nyelv­hasz­ná­la­tá­ban. Két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­ben ez azt je­len­ti, hogy a két­nyel­vű be­szé­lő­kö­zös­ség teszt­hely­zet­ben több vál­to­zó presz­tízs­vál­to­za­tát gyak­rab­ban hasz­nál­ja, mint az egy­nyel­vű kö­zös­ség, pe­dig in­for­má­lis hely­ze­tek­ben ez for­dít­va van. A je­len­ség oka az, hogy a ma­gyar nyelv a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok azo­nos­ság­tu­da­tá­nak köz­pon­ti ele­me, és a stan­dard nor­ma fo­ko­zott ér­vé­nye­sí­té­se a ma­gyar nem­zet­tel va­ló azo­no­su­lás szim­bo­li­kus ki­fe­je­ző­dé­se­ként is ér­tel­mez­he­tő (vö. Lanstyák 2000, 191).
To­váb­bi két fon­tos je­len­ség a nyel­vi lap­szus és a nyel­vi hi­ány. Az előb­bi ki­fe­je­zés olyan ese­tek­re utal, mi­kor a be­szé­lő át­me­ne­ti­leg nem tud fel­idéz­ni egy szót vagy egy nyelv­ta­ni for­mát, míg a nyel­vi hi­ány ese­té­ben az adott szó, szer­ke­zet vagy re­gisz­ter nem is ré­sze a be­szé­lő nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­já­nak, s ez idő­vel nyelv­le­épü­lés­hez, ill. nyelv­vesz­tés­hez ve­zet­het. Kont­ra Mik­lós is hang­sú­lyoz­za ezek vizs­gá­la­tá­nak fon­tos­sá­gát, mert ez elő­fel­té­te­le le­het az ún. nyel­vi re­ha­bi­li­tá­ci­ó­nak, va­gyis azok­nak a nyelv­ter­ve­zé­si tö­rek­vé­sek­nek, ame­lyek bi­zo­nyos re­gisz­te­rek le­épü­lé­sét aka­dá­lyoz­zák meg.
A per­e­morszá­gok nyelv­hasz­ná­la­tát be­mu­ta­tó szer­zők leg­rész­le­te­seb­ben a köl­csön­zés kü­lön­fé­le faj­tá­i­val fog­lal­koz­nak. Bi­zo­nyos má­sod­nyel­vi ele­mek ele­in­te csak in­ter­fe­ren­cia­je­len­ség­ként, egy­faj­ta bot­lás­ként ke­rül­nek be a kö­zös­ség nyelv­hasz­ná­la­tá­ba. Ké­sőbb ezek az új ala­ku­la­tok be­épül­het­nek az adott nyelv­vál­to­zat rend­sze­ré­be, s nor­ma­tív­vá vál­hat­nak. Ezt a fo­lya­ma­tot, ill. an­nak vég­ered­mény­ét ne­vez­zük köl­csön­zés­nek, amely leg­in­kább az adott nyelv­vál­to­zat szó­kész­le­tében mu­tat­ko­zik meg. A szó­köl­csön­zés leg­fel­tű­nőbb for­má­ját a di­rekt köl­csön­szók kép­vi­se­lik (pl. Fel­vi­dék [Fv] párki ’virsli’; Kár­pát­al­ja [Ka] kras­zov­ki ’edző­cipő’; Er­dély [Er] ápárát ’készülék’; Vaj­da­ság [Va] ko­mi­tét ’bi­zottság’), de gya­ko­ri­ak a han­ga­lak­köl­csön­zés ese­tei (pl. Fv, Ka, Er bufet ’büfé’; Fv prax; Ka prak­ti­ka és Va prak­sza ’sza­k­mai gya­kor­lat’), a tü­kör­sza­vak és tü­kör­ki­fe­je­zé­sek (pl. Fv táv­ok­ta­tás ’levelező ok­ta­tás’; Va vert pénz ’pénzérme’), a hib­rid köl­csön­sza­vak (pl. Fv víberliszt ’rétes­liszt’; Ka kibrakkol ’ki­dob’) és a tü­kör­je­len­té­sek is, mi­kor egy szó egy má­sod­nyel­vi elem ha­tá­sá­ra új je­len­tés­re tesz szert (pl. Fv ak­ció ’kul­turális ren­dez­vény’; Fv, Er, Va blokk ’tömb­ház’; Fv, Ka, Er, Va szi­rup ’ször­p’). Be­nő At­ti­la és Szil­ágyi N. Sán­dor sze­rint a di­rekt köl­csön­szók hasz­ná­la­tát nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja a vi­zu­á­lis kör­nye­zet, az a tény, hogy a ki­sebb­sé­gi be­szé­lő sok je­len­ség má­sod­nyel­vi meg­ne­ve­zé­sé­vel ta­lál­ko­zik gyak­rab­ban a min­den­na­pi élet­ben (hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mok, fel­irat­ok, rek­lá­mok for­má­já­ban).
Az alak­ta­ni köl­csön­zés ese­té­ben köz­vet­len köl­csön­zés­ről nem be­szél­he­tünk a per­e­morszá­gok nyelv­vál­to­za­ta­it tár­gyal­va, de meg­em­lít­het­jük a má­sod­nyelv ha­tá­sai kö­zül a ki­csi­nyí­tő kép­zős for­mák gya­ko­ribb hasz­ná­la­tát. A mon­dat­ta­ni köl­csön­zés is in­kább gya­ko­ri­sá­gi kü­lönb­sé­gek for­má­já­ban nyil­vá­nul meg. Mind­egyik szer­ző ki­tér ar­ra a kü­lönb­ség­re, amely az egyes, ill. a töb­bes szá­mú ala­kok hasz­ná­la­ta kö­zött mu­tat­ko­zik meg. A ma­gyar nyelv­ben a men­­nyi­ség­jel­ző után a jel­zett szó ál­ta­lá­ban egyes szám­ban áll, to­váb­bá a több azo­nos vagy ha­son­ló da­rab­ból ál­ló dol­gok sok­szor egyes szám­ban sze­re­pel­nek, szem­ben az in­do­eu­ró­pai nyel­vek­kel. A több­sé­gi nyel­vek ha­tá­sá­ra azon­ban a két­nyel­vű be­szé­lők nyelv­hasz­ná­la­tá­ban gyak­rab­ban ta­lál­ko­zunk töb­bes szá­mú ala­kok­kal (pl. fáj­nak a lá­ba­im). A mon­dat­ta­ni köl­csön­zés má­sik jel­leg­ze­tes pél­dá­ja a női fog­lal­ko­zás­ne­vek­nél je­lent­ke­ző ún. fem­i­nizálás. Bár egyes, nők­höz kö­tő­dő fog­lal­ko­zás­ne­vek a ma­gyar­ban is min­dig -nő utó­ta­got kap­nak (pl. mo­só­nő, óvó­nő), má­sok – fő­ként, ha a be­széd­hely­zet­ből vagy a szö­veg­ös­­sze­füg­gés­ből vi­lá­gos, hogy nő­ről van szó – rend­sze­rint ge­ne­ri­kus (az­az -nő utó­tag nél­kü­li) for­má­juk­ban hasz­ná­la­to­sak (pl. ka­la­uz, spor­to­ló). Ez­zel szem­ben a ro­mán nyelv­ben és a szláv nyel­vek­ben – ame­lyek há­rom nyelv­ta­ni ne­met kü­lön­böz­tet­nek meg – a nem­re va­ló uta­lás kö­te­le­ző, s ez a tény be­fo­lyá­sol­hat­ja a -nő utó­ta­gú for­mák elő­for­du­lá­si gya­ko­ri­sá­gát a ma­gyar nyelv ha­tá­ron tú­li vál­to­za­ta­i­ban.
A ta­nul­má­nyok alap­já­ul szol­gá­ló szo­ci­o­lingvisztikai ku­ta­tá­sok­ban rá­kér­dez­tek az adat­köz­lők or­szá­gok­hoz va­ló kö­tő­dé­sé­re és sa­ját nyel­vük­höz, nyelv­vál­to­za­tuk­hoz fű­ző­dő at­ti­tűd­jük­re is. A ki­sebb­ség­ben élő ma­gya­rok leg­na­gyobb ré­sze sa­ját szü­lő­föld­jé­hez ra­gasz­ko­dik leg­in­kább, azt tart­ja ha­zá­já­nak. Ar­ra a kér­dés­re, hogy az adat­köz­lő sze­rint hol be­szél­nek a leg­szeb­ben ma­gya­rul, a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók­ban el­té­rő vá­la­szok szü­let­tek. Az össze­sí­tett ered­mény a nyelv­vál­to­za­tok presz­tí­zsét il­le­tő­en a kö­vet­ke­ző: 1. Er­dély, 2. Bu­da­pest, 3. a ma­gyar­or­szá­gi vi­dé­ki vá­ro­sok, 4. Kár­pát­al­ja, 5. ma­gyar­or­szá­gi fal­vak, 6. Vaj­da­ság, 7. Szlo­vá­kia, 8. Szlo­vé­nia, 9. Bur­gen­land. Ha ös­­sze­ha­son­lít­juk, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok hány szá­za­lé­ka tar­tot­ta a sa­ját nyelv­vál­to­za­tát a leg­szebb­nek, a kö­vet­ke­ző ered­ményt kap­juk: Er­dély­ben az adat­köz­lők 75,7%-a, Kár­pát­al­ján 55,9%-a, a Vaj­da­ság­ban 25,9%-a, Szlo­vá­ki­á­ban vi­szont az adat­köz­lők csak 6,5%-a tart­ja sa­ját nyelv­vál­to­za­tát a leg­szebb­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a stan­dard ma­gyar­nak van a leg­na­gyobb presz­tí­zse. A be­szé­lők el­sőd­le­ges nyelv­vál­to­za­tá­ban nyelv­já­rá­si ele­mek és kon­tak­tus­vál­to­za­tok for­dul­nak elő, s ezek meg­bé­lyeg­zett­sé­ge hoz­zá­já­rul­hat eh­hez az at­ti­tűd­höz.
Az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban kb. 900 ezer em­ber vall­ja ma­gát ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­nek. A sta­tisz­ti­kai ada­tok­ból meg­tud­hat­juk, hogy eb­ből kb. 120 ez­ren hasz­nál­ják a ma­gyar nyel­vet az ott­ho­ni kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban. Az auszt­rá­li­ai ma­gya­rok szá­mát pon­to­san nem tud­juk, ugyan­is a nép­szám­lá­lás­kor csak a szü­le­té­si hely­re kér­dez­nek rá. A be­csült ada­tok sze­rint kb. 55-75 ezer a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek szá­ma, eb­ből kb. 30 ez­ren hasz­nál­ják is a ma­gyar nyel­vet. Az Eu­ró­pá­ból be­ván­do­rolt ki­sebb­sé­gek­ről ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy há­rom ge­ne­rá­ció alatt le­zaj­lik a nyelv­cse­re. A kon­tak­tus­hely­zet­ben lé­vő be­szé­lő­kö­zös­ség fo­ko­za­to­san tér át a má­sik nyelv­re, a má­sod­nyelv egy­re in­kább ter­jed az el­ső nyelv ro­vá­sá­ra, a má­so­dik ge­ne­rá­ció már angoldom­ináns két­nyel­vű, a har­ma­dik ge­ne­rá­ció leg­több tag­ja pe­dig már több­sé­gi egy­nyel­vű. Az USA-ban a má­sod-, ill. har­mad­ge­ne­rá­ci­ós ma­gya­rok­nak csak 7%-a hasz­nál­ja a ma­gyar nyel­vet. Az Egye­sült Ál­la­mok­ban a ma­gyar nyelv ok­ta­tá­sá­nak egye­dü­li szín­te­re a cser­ké­szet, de az is csak nyá­ri tá­bo­rok for­má­já­ban va­ló­sul meg. A ma­gyar mint ide­gen nyelv kur­zu­sa­it pe­dig több­nyi­re nem a ma­gyar szár­ma­zá­sú­ak lá­to­gat­ják. Van­nak egyéb le­he­tő­sé­gek is a ma­gyar nyelv meg­tar­tá­sá­ra az in­for­má­lis szer­ve­ze­ti élet és a val­lás­gya­kor­lás te­rü­le­tén. A ma­gyar szer­ve­ze­tek ren­dez­vé­nye­it azon­ban a ma­gyar kö­zös­ség­nek csak a tö­re­dé­ke lá­to­gat­ja.
A per­e­morszá­gok nyelv­vál­to­za­ta­i­val ösz­­sze­ha­son­lít­va a má­sod­nyelv ha­tá­sa jó­val erő­tel­je­sebb az auszt­rá­li­ai és az ame­ri­kai ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­la­tá­ban. Az előb­bi kon­tak­tus­vál­to­za­tok ese­té­ben a több­sé­gi nyelv ha­tá­sa leg­in­kább a szó­kin­cset érin­ti, az utób­bi­ak ese­té­ben – fő­ként a má­sod­ge­ne­rá­ci­ós be­szé­lők nyelv­hasz­ná­la­tá­ban – a szó­köl­csön­zé­sen kí­vül a hang­ta­ni, alak­ta­ni és mon­dat­ta­ni köl­csön­zés szá­mos pél­dá­já­val is ta­lál­koz­ha­tunk. Olyan kon­tak­tus­je­len­sé­gek fi­gyel­he­tők meg pél­dá­ul, mint a szó ele­ji hang­súly el­to­ló­dá­sa, az el­dön­ten­dő kér­dé­sek emel­ke­dő hang­lej­té­sű­vé vá­lá­sa, az ala­nyi és a tár­gyas ra­go­zás össze­ke­ve­re­dé­se, az ige­kö­tők és a bir­to­kos sze­mély­je­lek el­tű­né­se, az eset­ra­go­zás le­egy­sze­rű­sö­dé­se. A leg­több má­sod­ge­ne­rá­ci­ós ma­gyar bi­zony­ta­lan a te­ge­zés/ma­gá­zás meg­kü­lön­böz­te­té­sét és hasz­ná­la­tát il­le­tő­en is.
A csán­gók kö­zös­sé­gét Eu­ró­pa egyik leg­ta­lá­nyo­sabb, leg­ér­de­ke­sebb és egy­ben leg­ke­vés­bé is­mert kö­zös­sé­gé­nek tart­ják. Hosz­­szú év­szá­zad­okon ke­resz­tül a ro­mán ál­lam és a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház erős po­li­ti­kai nyo­más alatt tar­tot­ta a csán­gó­kat. A kö­zös­ség lé­lek­szám­ára a nép­szám­lá­lá­si ada­tok­ból nem le­het kö­vet­kez­tet­ni, mert na­gyon sok eset­ben a ro­mán kérdezőbiz­tosok au­to­ma­ti­ku­san a ro­mánt je­löl­ték meg nem­ze­ti­ség­ként. Mold­vá­ban azon­ban a csán­gók al­kot­ják a ró­mai ka­to­li­kus kö­zös­sé­get, an­nak lé­lek­szá­ma pe­dig 240 ezer. Eb­ből kb. 50 ez­ren be­szél­nek va­la­mi­lyen csán­gó nyelv­já­rást. A nyelv­cse­re­fo­lya­mat utol­só fá­zi­sát fi­gyel­het­jük meg eb­ben a kö­zös­ség­ben, hi­szen azok­ban a fal­vak­ban is, ahol majd­nem min­den­ki két­nyel­vű, a 35 éven alu­li­ak ro­má­nul be­szél­nek egy­más­sal, s a fi­a­tal­ko­rú­ak nagy ré­sze már ro­mán egy­nyel­vű. A rend­szer­vál­tás óta több­fé­le for­má­ban fel­me­rült a „csán­gók meg­men­té­sé­nek” ide­á­ja. A kon­cep­ció nél­kü­li, po­li­ti­ka­i­lag mo­ti­vált in­téz­ke­dé­sek azon­ban csak ron­tot­tak a hely­ze­ten. Sán­dor Klá­ra azt hang­sú­lyoz­za, hogy rend­kí­vül ér­zé­ke­nyen és kö­rül­te­kin­tő­en kell ke­zel­ni ezt a prob­lé­mát, fi­gye­lem­be vé­ve azt a tényt, hogy a ro­mán as­­szi­mi­lá­ló po­li­ti­ka to­vább­ra is él, és a csán­gók nagy ré­sze nem sze­ret­ne kö­zös­sé­get vál­lal­ni a ma­gya­rok­kal.
A be­mu­ta­tott kö­te­tet rend­kí­vül igé­nyes és kö­rül­te­kin­tő szer­kesz­tés jel­lem­zi. Mind­egyik ta­nul­mány az utób­bi év­ti­zed gyűj­tő­mun­ká­ját, ku­ta­tá­sa­it és elem­zé­se­it fog­lal­ja ös­­sze. Az an­go­lul ol­va­só ér­dek­lő­dők min­dent meg­tud­hat­nak be­lő­le, amit a ki­sebb­ség­ben élő, a ma­gyar nyelv va­la­mi­lyen kon­tak­tus­vál­to­za­tát be­szé­lő ma­gyar­ság nyel­vi hely­ze­té­ről ré­gi­ón­ként tud­ni le­het. A ta­nul­má­nyok té­ma­kö­re­i­nek pár­hu­za­mos szer­kesz­té­se le­he­tő­sé­get nyújt a ré­gi­ók nyelv­hasz­ná­la­tá­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra is.
Mé­szá­ros Tí­mea

Paládi-Kovács Attila (szerk.): A nemzetiségek néprajzi felfedezői (Kocsis Aranka)

A nem­ze­ti­sé­gek nép­raj­zi fel­fe­de­zõi. Vá­lo­gat­ta, szer­kesz­tet­te, az élet­raj­zo­kat és a be­ve­ze­tõ ta­nul­mányt ír­ta Paládi-Kovács At­ti­la. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 2006, 323 p.

Kü­lö­nös, a sors akár gro­teszk fin­to­ra­ként is ér­tel­mez­he­tõ vol­na, hogy mi­köz­ben a fe­u­da­liz­mus hos­­szú év­szá­za­dai alatt a ren­di tár­sa­da­lom ki­vált­sá­gos, ne­me­si ré­te­ge­in kí­vül re­ked­tek nagy tö­me­gei, az al­só nép­ré­te­gek, a pa­raszt­ság nem tar­toz­tak be­le a nem­zet, a po­li­ti­kai nem­zet fo­gal­má­ba, a kor leg­vé­gén, a 18. szá­zad utol­só év­ti­ze­de­i­tõl for­má­lód­ni kez­dõ tu­do­mány­ág, a nép­rajz még­sem ke­rül­te meg az ek­ko­ri­ban fõ­leg a szép­iro­da­lom­ban, még in­kább a sta­tisz­ti­kai írá­sok­ban egy­re gyak­rab­ban elõ­ke­rü­lõ kér­dést, a nem­ze­ti jel­lem mi­ben­lét­ének dol­gát, ha­nem mû­ve­lõi le­írá­sa­ik­ban ép­pen hogy a nép­ben, a né­pi mû­velt­ség­ben ke­res­ték an­nak for­rá­sa­it. Így a tu­do­mány­tör­té­net ál­tal a mai ér­te­lem­ben vett el­sõ önál­ló nép­raj­zi dol­go­zat­nak te­kin­tett, a Tu­do­má­nyos Gyûj­te­mény el­sõ év­fo­lya­má­ban (1817) Hor­vát Ist­ván tör­té­nész ál­tal köz­zé­tett, a pa­ló­cok is­mer­te­té­sé­re fel­hí­vó pá­lyá­zat­ra be­ér­ke­zett egyet­len mû, Sze­der Fá­bi­án ben­cés szer­ze­tes mun­ká­já­nak prog­ram­adá­sa sem irá­nyult más­ra, mint a nem­ze­ti ka­rak­ter tá­jan­kén­ti szí­ne­i­nek föl­tá­rá­sá­ra. „Nem­ze­tünk bõ­vebb is­me­re­te vé­gett szük­sé­ges vol­na ha­zánk­nak min­den tája­beli ne­ve­ze­te­sebb né­pe­it egyen­ként szem­re ven­nünk, és azok­nak va­la­men­­nyi kü­lö­nös­sé­ge­it fel­je­gyez­nünk” (Sze­der Fá­bi­án: A Palóc­zok. Tu­do­má­nyos Gyûj­te­mény, 3. évf. (1819) 26. p.). A „né­pi” egy­részt a ré­gi­ség, „õsi”-ség mi­att ke­rült az ér­dek­lõ­dés elõ­te­ré­be, mi­u­tán a ko­ra­be­li fel­fo­gás az „õsi” ha­gyo­má­nyok õr­zõ­i­nek el­sõ­sor­ban és leg­fõ­kép­pen a „nép”-et te­kin­tet­te, más­részt a ple­be­jus kö­tõ­dé­sek mi­att. A nem­ze­ti jel­leg leg­fõbb mu­ta­tói las­san ép­pen a nép­szo­kás­ok, a hi­e­del­mek, a da­lok, a tán­cok let­tek, és an­nál in­kább nem­ze­ti­nek te­kin­tet­tek egy-­e­gy je­len­sé­get, mi­nél mé­lyebb­re tud­ták a gyö­ke­re­it vis­­sza­ve­tí­te­ni. Ugyan­ak­kor azon­ban a tá­jak „ne­ve­ze­te­sebb” né­pei kö­zött ko­ránt­sem csak a ma­gyar fe­lé for­dult fi­gye­lem­mel a mû­velt kö­zön­ség és a tu­do­má­nyos­ság, ha­nem leg­alább an­­nyi­ra ér­dek­lõ­dött az or­szág nem ma­gyar nem­ze­ti­sé­gei iránt is. Mind­eb­ben je­len­tõs sze­re­pe le­he­tett an­nak az igény­nek, amely a pol­gá­ri át­ala­ku­lás kez­de­tén – és a na­ci­o­na­liz­mu­sok ál­ta­lá­nos elõ­re­tö­ré­sé­nek ide­jén – a nép, a nem­zet, a nem­ze­ti­ség fo­gal­má­nak új, vi­lá­gos ér­tel­met kí­vánt ad­ni. Így tör­tén­he­tett – egy kö­vet­ke­zõ kü­lö­nös sa­já­tos­sá­ga­ként a kor szel­le­mé­nek –, hogy a 19. szá­zad el­sõ fe­lé­nek a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szág más nyel­vû né­pe­i­rõl szó­ló et­nog­rá­fi­ai iro­dal­ma vé­gül gaz­da­gabb lett a ma­gya­ré­nál.
Eb­bõl a gaz­dag ter­més­bõl nyújt bõ vá­lo­ga­tást Paládi-Kovács At­ti­la az Aka­dé­mi­ai Ki­adó­nál 2006 ta­va­szán meg­je­lent, de mond­hat­ni, rég­óta várt, mert rég­rõl el­ma­radt könyv­ben, A nem­ze­ti­sé­gek nép­raj­zi fel­fe­de­zõi cí­mû kö­tet­ben.
Nagy si­ker volt an­nak ide­jén, a het­ve­nes-nyolc­va­nas évek­ben a Gon­do­lat Ki­adó­nál meg­je­le­nõ A ma­gyar nép­rajz klas­­szi­ku­sai cí­mû so­ro­zat. Az egyes kö­te­tek vá­lo­ga­tá­sa­i­ban a ma­gyar nép­raj­zi iro­da­lom kez­de­te­i­nek ma már fel­be­csül­he­tet­len ér­té­kû for­rás­anya­gá­ból ka­pott íze­lí­tõt az ér­dek­lõ­dõ, olyan mun­ká­kat ol­vas­ha­tott – vagy leg­alább rész­le­te­ket be­lõ­lük –, ame­lyek ad­dig szin­te hoz­zá­fér­he­tet­le­nek vol­tak szá­má­ra, eset­leg meg sem je­len­tek ma­gya­rul; mint pl. Cornides Dá­ni­el la­tin nyel­ven írt mun­ká­ja az Ér­te­ke­zés a ré­gi ma­gya­rok val­lá­sá­ról, Ipo­lyi Ar­nold mo­nu­men­tá­lis mû­ve a Ma­gyar mi­to­ló­gia vagy Reg­u­ly An­tal Vám­béry Ár­min ta­nul­má­nyai (ame­lyek kö­zül né­há­nyat az­óta, a rend­szer­vál­to­zást kö­ve­tõ­en sze­ren­csés mó­don meg­vál­to­zott könyv­ki­adá­si le­he­tõ­sé­gek kö­zött önál­ló­an is, eset­leg rep­rint for­má­ban új­ra ki­ad­tak). Az õsi ma­gyar hit­vi­lág, a finn­ugor õs­ha­za nyo­má­ban, az õsi tár­sa­dal­ma­kat, mes­­szi né­pe­ket, a ma­gyar tá­ja­kat, a nép­éle­tet ku­ta­tó út­tö­rõk ered­mé­nye­it és el­mé­le­te­it, he­lyen­ként tu­do­má­nyos fur­csa­sá­ga­it, na­iv el­kép­ze­lé­se­it is be­mu­ta­tó te­ma­ti­kus kö­te­tek mel­lé so­ra­ko­zik most Paládi-Kovács At­ti­la vá­lo­ga­tá­sa.
A könyv a ma­gyar­or­szá­gi nem­ze­ti­sé­gek 19. szá­zad ele­ji iro­dal­má­ból mu­tat be sze­mel­vé­nye­ket, el­sõ­sor­ban a mai Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re vo­nat­ko­zó­an, és fõ­leg a ke­vés­bé is­mert és mind­má­ig ne­he­zen hoz­zá­fér­he­tõ mun­kák­ból, ame­lyek szer­zõi tu­do­mány­ban jár­tas, mû­velt lel­ké­szek, or­vo­sok, ügy­vé­dek, jegy­zõk, egye­te­mi ta­ná­rok, de hír­lap­írók, al­kal­mi uta­zók is akad­nak köz­tük. Olya­nok, akik ma­guk is az adott nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zó­ként, eset­leg rég­óta köz­tük szol­gá­la­tot tel­je­sí­tõ­ként anya­nyel­vi szin­ten vagy leg­alább­is jól be­szél­ték an­nak nyel­vét, is­mer­ték kul­tú­rá­ját, vagy aki­ket el­sõ­sor­ban a kí­ván­csi­ság ve­ze­tett, s út­juk so­rán csak köz­ve­tí­tõk se­gít­sé­gé­vel tud­tak tá­jé­ko­zód­ni és in­for­má­ci­ó­kat gyûj­te­ni. A ma is köz­is­mert és vi­szony­lag köny­nyen el­ér­he­tõ nagy le­író sta­tisz­ti­kai mû­vek­bõl, mint Kora­bin­szky Já­nos Má­tyás, Nagy La­jos vagy Bél Má­tyás orszá­gleírá­sai, ame­lyek mind­egyi­ke a ma­gyar mel­lett ugyan­csak bõ­ven tár­gyal­ja a nem­ze­ti­sé­gi né­pes­ség élet­vi­szo­nya­it is, el­ér­he­tõ­sé­gük mi­att sem szem­lé­zett a vá­lo­ga­tó. Ki­ma­radt a kö­tet­bõl a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szág nem ma­gyar né­pe­i­nek egyik leg­is­mer­tebb ko­ra­be­li ku­ta­tó­ja, Csaplovics Já­nos is, mi­u­tán az õ je­len­tõ­sebb mun­kái ma már szin­tén hoz­zá­fér­he­tõ­ek. Vi­szont be­ke­rült egy rész­let a kor­szak egyik leg­jobb me­gye­mo­nog­rá­fi­á­já­ból, az ochti­nai lel­kész Bartholo­maei­des Lász­ló Lõ­csén meg­je­lent ne­ve­ze­tes mun­ká­já­ból, a Noti­tia Gömörien­sis­bõl (tel­jes cí­mén: Inclyti Supe­ri­oris Hun­gari­ae Comi­ta­tus Gömörien­sis noti­tia his­tori­co-­geo­graph­ico-s­ta­tis­ti­ca [A fel­sõ-ma­gyar­or­szá­gi Gömör me­gye tör­té­ne­ti, föld­raj­zi, sta­tisz­ti­kai le­írá­sa] 1806–1808), amely az észa­k-gömöri szlo­vák­ság leg­jobb ko­ra­be­li nép­le­írá­sa, s ame­lyet a mai szlo­vák nép­rajz­tu­do­mány is nagy­ra ér­té­kel. A té­má­ju­kat tu­do­má­nyos igén­­nyel fel­dol­go­zó szer­zõk Paládi-Kovács At­ti­la be­ve­ze­tõ ta­nul­má­nyá­nak ér­té­ke­lé­se sze­rint el­sõ­sor­ban azok a kö­tet­ben, akik a ha­zai evan­gé­li­kus is­ko­lák ne­velt­je­i­ként né­met­or­szá­gi egye­te­me­ken foly­tat­tak ta­nul­má­nyo­kat, és ott sze­rez­tek jár­tas­sá­got ko­ruk tu­do­má­nyos­sá­gá­ban. Így Bartholo­maei­des Lász­ló mel­lett Skol­ka And­rás Liptó me­gyei szü­le­té­sû ta­nár, Mezõ­berény és Bé­kés me­gye más te­le­pü­lé­sei­nek, va­la­mint Újver­bász kör­nyé­ké­nek hely­tör­té­ne­ti ku­ta­tó­ja. A ha­zai evan­gé­li­kus is­ko­lák ma­gas szín­vo­na­lá­val és né­met­or­szá­gi kap­cso­la­ta­i­val is össze­függ Paládi-Kovács At­ti­la sze­rint az a tény, hogy a né­me­tek, a szlo­vá­kok és a ma­gya­rok nép­is­me­re­ti le­írá­sa meg­elõz­te a töb­bi nem­ze­ti­sé­gét az or­szág­ban, a ven­de­két, a rá­co­két, a bu­nye­vá­co­két, a ru­szi­no­két, az olá­ho­két, a ci­gá­nyo­két, a bol­gá­ro­két, az oro­szo­két stb.
A tu­do­má­nyos igé­nyû és ke­vés­bé tu­do­má­nyos írá­sok a kö­tet­ben egy­aránt for­rás­ér­té­kû­ek a mai ku­ta­tók és ér­dek­lõ­dõk szá­má­ra, s nem­csak a ma­gyar­or­szá­gi­ak, ha­nem a szom­szé­dos or­szá­gok­ban élõk szá­má­ra is. Azért is, mert – amint Paládi-Kovács At­ti­la ír­ja – az adott tá­ji, nem­ze­ti­sé­gi cso­por­tok­ról, nyel­vük­rõl, kul­tú­rá­juk­ról sok eset­ben ezek a re­form­kor­ban már nagy­részt ma­gyar (eset­leg la­tin vagy né­met) nyel­ven írt mun­kák az egye­dü­li hír­adás­ok, szlo­vák, szlo­vén, hor­vát, ru­szin, ro­mán nyel­ven ek­kor még nem kö­zöl­tek ró­luk is­mer­te­té­se­ket.
A nép­élet, a né­pi kul­tú­ra vagy a nyelv iránt ér­dek­lõ­dõk mel­lett ér­té­kes is­me­re­tek­kel, ada­tok­kal szol­gál­hat­nak e 19. szá­zad el­sõ fe­lé­ben író­dott mun­kák azok szá­má­ra is, aki­ket a na­ci­o­na­liz­mus kér­dé­se fog­lal­koz­tat a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szá­gon. A „né­me­te­sí­tés” vagy a „ma­gya­ro­sí­tás” kér­dés­kö­rét eset­leg ár­nyal­hat­ják az „olá­ho­so­dás”-nak, a „tó­to­so­dás”-nak, a „né­me­te­se­dés”-nek, a „ma­gya­ro­so­dás”-nak e ko­ra­be­li le­írá­sok­ból ki­tû­nõ ter­mé­sze­tes fo­lya­ma­tai, s mind e fo­lya­ma­tok­kal ös­­sze­füg­gés­ben a gaz­da­sá­gi ha­ta­lom vagy akár a di­vat sze­re­pe a kul­tú­rá­ban. A kul­tu­rá­lis ja­vak ter­je­dé­se, az as­­szi­mi­lá­ci­ós fo­lya­ma­tok, a két­nyel­vû­ség kér­dé­se iránt ér­dek­lõ­dõk szá­má­ra ugyan­csak bõ­sé­ges for­rás­ként kí­nál­ko­zik több dol­go­zat a kö­tet­ben, de ér­té­kes meg­fi­gye­lé­sek­re buk­kan­hat az ol­va­só pél­dá­ul a nyelv­ta­nu­lás mo­ti­vá­ci­ó­já­ra vagy a nyelv­szi­ge­tek la­kos­sá­gá­nak nyelv­hasz­ná­lat­ára vo­nat­ko­zó­an is.
A kö­tet hasz­nál­ha­tó­sá­gát, a ben­ne va­ló tá­jé­ko­zó­dást gaz­dag tárgy­mu­ta­tó se­gí­ti.

Ko­csis Aran­ka

Ormos Mária: A gazdasági világválság magyar visszhangja (1929–1936) (Gaucsík István)

Or­mos Má­ria: A gaz­da­sá­gi vi­lág­vál­ság ma­gyar vissz­hang­ja (1929–1936). Bu­da­pest, Eöt­vös Kiadó–PolgART Könyv­ki­adó, 2004, 378 p.

A gaz­da­sá­gi vi­lág­vál­ság ta­lán az egyik leg­ked­vel­tebb té­má­ja a gaz­da­ság­tör­té­net­nek. En­nek el­le­né­re, aho­gyan Rondo E. Cameron fo­gal­maz nagyívű vi­lág­gaz­da­sá­gi át­te­kin­té­sé­ben (A vi­lág­gaz­da­ság rö­vid tör­té­ne­te a kő­kor­szak­tól nap­ja­in­kig. Bu­da­pest, Ta­len­tum Kft., 1994, 424–425. p. /Maecenas könyvek./), egy­ér­tel­mű vá­laszt a ku­ta­tók nem tud­nak ad­ni ar­ra a kér­dés­re, hogy mi ve­ze­tett eh­hez a vál­ság­hoz. A vé­le­mé­nyek ugyan­is el­tér­nek, nincs egyet­ér­tés, hogy több nem­zet­kö­zi szin­tű po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi té­nye­ző egy­más­ra ha­tá­sa okoz­ta-e ezt a tár­sa­dal­mi­lag is dön­tő fon­tos­sá­gú ese­mény­so­ro­za­tot, eset­leg a pénz­ügyi fo­lya­ma­tok, a me­ző­gaz­da­ság de­pres­­szi­ó­ja vagy a fo­gyasz­tás vis­­sza­esé­se. Az okok kö­zé so­rol­ják töb­bek kö­zött az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni ren­de­zé­si fo­lya­mat nem­zet­ál­la­mi cél­ki­tű­zé­se­it, a gaz­da­sá­gi té­nye­zők po­li­ti­ku­sok ál­ta­li ig­no­rá­lá­sát, de a kis­ál­la­mi gaz­da­sá­gi na­ci­o­na­liz­mu­sok aka­dá­lya­it, a jó­vá­té­te­lek ügyét vagy az arany­va­lu­ta ös­­sze­om­lá­sát, ill. a szűk­lá­tó­kö­rű nem­ze­ti gaz­da­ság­po­li­ti­ká­kat.
Or­mos Má­ria leg­újabb kö­te­te a fen­ti­ek­ben em­lí­tet­tek mi­att azért is ér­de­kes és iz­gal­mas ol­vas­mány, mert egé­szen más meg­kö­ze­lí­tést vá­laszt, nem ír a gaz­da­sá­gi vi­lág­vál­ság­ról, ha­nem ol­va­sa­tá­ban a vál­ság a kor­szak egyik leg­na­gyobb tár­sa­dal­mi és szel­le­mi ki­hí­vá­sa­ként és víz­vá­lasz­tó­ja­ként je­le­nik meg. Elem­zé­sé­nek köz­pon­ti té­má­ja ugyan a gaz­da­ság, azon­ban azt vizs­gál­ja, hogy a ma­gyar ér­tel­mi­ség, ho­gyan re­a­gált és mi­lyen vá­la­szo­kat adott er­re a je­len­ség­re. A szer­ző egy el­sül­­lyedt és el­fe­lej­tett in­tel­lek­tu­á­lis vi­lá­got tár elénk: „Ti­pi­kus­nak te­kint­he­tő, hogy a ma­gyar tör­té­ne­lem nagy meg­ráz­kód­ta­tá­sai rend­re ma­guk alá te­met­ték az ép­pen nem »poli­tikaképes« író-vi­tá­zó ér­tel­mi­sé­gi kö­zös­sé­ge­ket, ame­lyek pe­dig bő­vel­ked­tek mű­velt, ol­va­sott és bá­tor gon­dol­ko­dók­ban, akik új esz­mé­ket ér­lel­tek, vagy nem ri­ad­tak visz­sza az új ide­ák meg­va­ló­sí­tá­sá­tól” (9. p.). Ér­ve­lé­se sze­rint a 20. szá­za­di ma­gyar szel­le­mi kon­ti­nu­i­tás több­ször meg­sza­kadt, az előz­mé­nyek­ről az utó­dok vagy nem akar­tak tud­ni, vagy pe­dig párt­ál­lás­tól és nem­ze­ti­ség­től füg­gő­en ma­radt a tu­da­tos fe­lej­tés és fer­dí­tés. Az is­me­ret­le­nek al­kot­ta cso­por­to­kat is el­fe­lej­tet­ték, hi­szen mun­kás­sá­guk­ról ko­ruk­ban is csak a szű­kebb szak­ma tu­dott. (Men­­nyi­re fo­ko­zot­tan ér­vé­nyes ez a min­dig új­ra­kez­dé­sek­kel küsz­kö­dő szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­ség­re és an­nak iden­ti­tás­ala­ku­lá­sá­ra!). Or­mos esz­me- és szel­lem­tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­té­se az 1930-as évek­be­li szel­le­mi elő­fu­tár­ok és áram­la­tok új­ra­fel­fe­de­zé­sé­re in­vi­tál­ja az ol­va­sót. Az ál­ta­la nem ti­pi­kus­nak aposzt­ro­fált gon­do­la­to­kat, az „etatikus, an­ti­ka­pi­ta­lis­ta és an­ti­sze­mi­ta áram­la­tok köz­vet­len” elő­de­it is mér­leg­re te­szi.
A kö­tet nyolc fe­je­zet­re ta­gol­va te­kin­ti át a vál­ság ke­let­ke­zé­sét, az er­re adott nem­zet­kö­zi és ma­gyar­or­szá­gi vá­la­szo­kat, az irány­adó esz­mék ha­tá­sa­it, a ka­pi­ta­liz­mus­ról foly­ta­tott vi­tá­kat és a nem­ze­ti fel­emel­ke­dés po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi buk­ta­tó­it, aka­dá­lya­it. A gaz­da­ság mű­kö­dé­si za­va­ra­i­ról és a to­vább­gyű­rű­ző prob­lé­mák­ról már az el­ső vi­lág­há­bo­rú előtt szü­let­tek szel­le­mi elő­re­jel­zé­sek és szak­mai mun­kák, de a dön­tés­ho­zók eze­ket fi­gyel­men kí­vül hagy­ták. A „sza­bad ke­res­ke­de­lem” már nem lé­te­zett, a va­ló­ság­ban kö­tött, vé­dő­vá­mos ver­sen­gés folyt a nem­ze­ti cé­lo­kat kö­ve­tő or­szá­gok kö­zött, és hát köz­tu­do­má­sú: a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án a gaz­da­sá­gi szem­pon­to­kat alá­ren­del­ték a po­li­ti­kai és ka­to­nai cé­lok­nak. A szer­ző im­po­záns érv­anyag­gal tá­maszt­ja alá meg­ál­la­pí­tá­sát, mely sze­rint az igen­csak in­ga­tag eu­ró­pai gaz­da­sá­gi hely­ze­tet 1919 és 1925 kö­zött, amely idő­szak­ban az egyes ál­la­mok a nem­zet­gaz­da­ság át­ala­kí­tá­sá­val ve­sződ­tek, az „egyen­súly­ta­lan­ság” kon­szo­li­dá­ló­dá­sa jel­le­mez­te. A rö­vid ide­ig tar­tó és csak né­hány or­szá­got érin­tő fel­len­dü­lés át­me­ne­ti jel­le­gű és kor­lá­to­zott volt, a ke­let-eu­ró­pai kis­ál­la­mok gaz­da­sá­gi le­sza­ka­dá­sa és Eu­ró­pa le­ma­ra­dá­sa Ame­ri­ka mö­gött mind­job­ban ta­pasz­tal­ha­tó­vá vált. A vál­ság­je­lek­re adott gaz­da­ság­po­li­ti­kai vá­la­szok át­te­kin­té­sé­nél Or­mos, a kor­szak kü­lön­bö­ző irány­za­ta­i­nak tisz­tá­zat­lan­sá­ga foly­tán, sa­ját fo­ga­lom­hasz­ná­la­tát rög­zí­ti, egy­ben a tör­té­ne­ti hát­te­ret és a szel­lem­tör­té­ne­ti gyö­ke­re­ket is elem­zi (pl. a spa­nyol és az olasz kor­po­rá­ció esz­mé­je vis­­sza­ve­zet­he­tő egy­részt a ka­to­li­kus Rerum Novarum­ra, más­részt a szin­di­ka­liz­mus­ra). Neo­li­be­ra­liz­mus alatt az 1930-as évek re­form­ja­it és az ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás de­mok­ra­ti­kus ke­re­tek kö­zött va­ló meg­va­ló­sí­tá­sát ér­ti. A terv­gaz­da­ság vagy irá­nyí­tott gaz­da­ság a köz­pon­to­sí­tott, ál­la­mi ter­ve­zé­sű és irá­nyí­tá­sú gaz­da­sá­got je­len­ti, amely­nél kü­lönb­sé­get tesz a sztá­li­ni mo­dell, a né­met nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta és a fa­sisz­ta kor­po­rá­ci­ós rend­sze­rek kö­zött (de ezen gaz­da­ság­po­li­ti­kák egyes rész­ele­me­it a nem dik­ta­torikus be­ren­dez­ke­dé­sű ál­la­mok­ban is meg­ta­lál­hat­juk, lásd pl. Cseh­szlo­vá­ki­át). A ko­ra­be­li vé­le­mé­nyek meg­osz­lot­tak a de­mok­ra­ti­kus és dik­ta­torikus rend­sze­rek gaz­da­ság­po­li­ti­kai kí­sér­le­te­i­ről, a gaz­da­sá­gi éle­tet nem te­kin­tet­ték elő­re meg­ter­vez­he­tő­nek, ki­szá­mít­ha­tó­nak. Má­sok a köz­pon­to­sí­tott, terv­gaz­dál­ko­dá­si mo­del­lek bu­ká­sát jó­sol­ták és egye­sek sze­rint a ha­gyo­má­nyos ele­mek meg­őr­zé­se, ki­sebb kor­rek­ci­ók be­épí­té­sé­vel ki­ve­zet­he­tett vol­na a vál­ság­ból, megint má­sok „ek­lek­ti­kus” né­ze­te­ket val­lot­tak. A ma­gyar ér­tel­mi­ség szű­keb­ben vé­ve két irány­za­tot kép­vi­selt, egy­részt az oszt­rák li­be­rá­lis utat kö­vet­ték (Heller Far­kas, Navratil Ákos), más­részt a né­met is­ko­lát (Surányi-Unger Ti­va­dar). A két cso­port vi­tá­i­nak köz­pon­ti ele­mét és gor­di­u­szi cso­mó­ját az ál­la­mi bevatkozás mód­ja és mér­té­ke al­kot­ta, de „bi­zony­ta­lan ma­radt az esz­köz, az irány”.
A kor­szak köz­gaz­da­sá­gi irány­za­ta­i­nak szí­nes pa­let­tá­ját is át­te­kin­ti, ame­lyek a ha­gyo­má­nyos li­be­rá­lis el­ve­ket vé­del­mez­ték (Max Weber), vi­tat­ták (Keynes) vagy a tő­kés rend­szer kor­rek­ci­ó­ját, át­ala­kí­tá­sát kez­de­mé­nyez­ték (Hendrik De Man­n). A köz­gaz­dász­ok és pénz­ügyi szak­em­be­rek kon­cep­ci­ói azon­ban, a nem­ze­ti el­zár­kó­zás és a dik­ta­torikus re­zsi­mek okoz­ta „gaz­da­sá­gi ano­má­li­ák” (a fa­ji­sá­gon nyug­vó ger­mán eu­ró­pai rend, olasz bi­ro­dal­mi au­tar­kia, szov­jet különút) nem ju­tot­tak (jut­hat­tak) el a konk­rét prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ig, ke­ze­lé­sé­ig. A szer­ző ezek után te­szi fel a leg­ne­he­zebb kér­dést: mi le­he­tett egy kis or­szág stra­té­gi­á­ja eb­ben a kény­szer­hely­zet­ben? És nem­csak Ma­gyar­or­szá­gé, ha­nem mind­egyik ke­let-eu­ró­pai ál­la­mé, hi­szen a gaz­da­ság prob­lé­mái na­gyon ha­son­ló­ak vol­tak (pi­ac­vesz­té­sek, a nem­zet­gaz­da­ság­ok szer­ve­zé­se, szer­ke­zet­át­ala­kí­tás­ok, a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés za­va­rai). Egye­dü­li út a re­gi­o­ná­lis szin­tű és két­ol­da­lú meg­ol­dá­sok ke­re­sé­se le­he­tett vol­na. Konk­rét ja­vas­la­tok is szü­let­tek a Du­na-völ­gyi együtt­mű­kö­dés és gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció ki­ala­kí­tá­sá­ra, de ezek­kel az al­ter­na­tí­vák­kal szem­ben a kül­po­li­ti­kai szem­pon­tok és ér­de­kek erő­seb­bek­nek bi­zo­nyul­tak, a kö­zép- vagy ke­let-eu­ró­pai tér­ben a nem­ze­ti ön­cé­lú­ság, az el­zár­kó­zás gon­do­la­ta győ­zött.
Szá­mom­ra a ha­gyo­má­nyos és neo­li­be­rá­lis esz­me­rend­sze­rek tár­gya­lá­sa és az oszt­rák, né­met és an­gol­szász köz­gaz­da­sá­gi el­mé­le­tek kép­vi­se­lő­i­nek a be­mu­ta­tá­sa volt a legérdek­feszítőb­b. Kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai irá­nyult­sá­gú, (új)liberális, szo­ci­ál­de­mok­ra­ta, ka­to­li­kus, kon­zer­va­tív szer­zők­kel fog­lal­ko­zik, akik kö­zött hi­va­tá­sos, ta­nult köz­gaz­dá­szo­kat, gaz­da­sá­gi te­rü­le­tek szak­ér­tő­it, szo­ro­san a szak­mák­hoz nem kö­tő­dő író­kat és di­let­tán­so­kat is ta­lál­ha­tunk. Or­mos rész­le­tek­be me­nő­en tár­gyal­ja az egyes vé­le­mé­nye­ket, a gaz­da­ság mo­der­ni­zá­ci­ó­já­ra, a ter­me­lé­keny­ség nö­ve­lé­sé­re, ra­ci­o­na­li­zá­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó meg­ala­po­zott és té­ves el­kép­ze­lé­se­ket, és fel­hív­ja a fi­gyel­met a né­hol bur­kol­tan vagy nyíl­tab­ban fel­buk­ka­nó ve­szé­lyes, vo­lun­ta­ris­ta gon­do­lat­me­ne­tek­re is. A ma­gyar­or­szá­gi köz­gaz­dász­szak­ma esz­me­tör­té­ne­ti ho­za­dé­kát a kö­vet­ke­ző­kép­pen ös­­szeg­zi. A gon­dol­ko­dók egy do­log­ban egyet­ér­tet­tek: a vi­lág­gaz­da­ság ki­épü­lé­sé­nek a szem­ta­núi vol­tak, ezért a gaz­da­sá­gi kér­dé­sek szé­le­sebb kö­rű kon­szen­zust, nem­zet­kö­zi és ál­la­mi szin­tű ke­ze­lést igé­nyel­tek. (Há­rom szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­ző­ről tu­dok, aki ezek­kel a kér­dé­sek­kel fog­lal­ko­zott: Ka­do­sa Pál, Tar­ján Ödön és Far­kas Gejza­.) A li­be­rá­lis köz­gaz­dász­ok be­le­nyu­god­tak a mind­job­ban erő­sö­dő ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás­ba, de a pa­rancs­ural­mi po­li­ti­kai szán­dé­ko­kat el­uta­sí­tot­ták. A prob­lé­mák meg­ol­dá­si mód­ját a fog­lal­koz­ta­tás­ban, a fo­gyasz­tás­ban és a pénz­for­ga­tás­ban je­löl­ték meg. Az 1930-as évek vé­gé­re meg­lá­tá­sa sze­rint egy új li­be­rá­lis esz­me­rend­szer nem tu­dott ér­vény­re jut­ni, így a dik­tatúraközeli esz­mék ke­rül­tek túl­súly­ba. Meg­je­gyez­het­jük, hogy en­nek meg­vol­tak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kép­vi­se­lői is, gon­dol­junk csak Han­tos Lász­ló ek­kor szü­le­tett né­hány gaz­da­ság­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nyá­ra, a po­li­ti­ká­ban Jaross An­dor­ra vagy Naranc­sik Im­ré­re.
Egé­szen új meg­kö­ze­lí­tés­be ke­rült az ál­lam gaz­da­sá­gi sze­re­pe és a par­la­men­ta­riz­mus fenn­tar­tá­sa és to­váb­bi sor­sa. Az újliberálisok és az ah­hoz kö­ze­lí­tő el­mé­le­tek a par­la­men­tá­ris rend­szer fenn­tar­tá­sát és a pol­gá­ri sza­bad­ság­jog­ok meg­őr­zé­sét tar­tot­ták fon­tos­nak, az ál­lam sze­rep­vál­la­lá­sát rész­le­ges­nek és kor­lá­to­zott­nak te­kin­tet­ték. A li­be­ra­liz­mus (és egy­ben a ka­pi­ta­liz­mus) el­len­sé­gei az 1930-as évek ele­jén még nem ren­del­kez­tek sem moz­gá­si tér­rel (a kom­mu­nis­ta párt be­til­tá­sa), sem tö­meg­bá­zis­sal (szél­ső­jobb­ol­dal), a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták a li­be­rá­li­sok­kal együtt vé­de­ke­ző po­zí­ci­ó­ba szo­rul­tak. Az iga­zi ra­di­ka­liz­must, te­hát a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai újí­tást, mégha óva­to­san is, a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták kép­vi­sel­ték. Az an­ti­ka­pi­ta­lis­ta és antiliberális tá­bo­ron be­lül a szer­ző két irány­vo­na­lat kü­lön­böz­tet meg. Az egyik az ér­dek­kép­vi­se­le­ti (ren­di, ko­ope­ra­tív) szem­lé­let, a má­sik az el­túl­zott eta­tiz­mus, a to­tá­lis ál­lam esz­mé­nye, amit pl. Göm­bös Gyu­la a mo­der­ni­zá­ció le­té­te­mé­nye­se­ként mu­ta­tott be. Beth­len Ist­ván 1934-es „tör­té­net­fi­lo­zó­fi­ai fej­te­ge­té­sé”-vel szin­tén fog­lal­ko­zik, amely lé­nye­gé­ben a gaz­da­ság ál­la­mi irá­nyí­tá­sát fo­gad­ta el, de a sza­bad­ság­jog­ok kor­lá­to­zott fenn­tar­tá­sa mel­lett.
A to­váb­bi fej­le­mé­nyek köz­is­mer­tek. Szek­fű Gyu­la Há­rom nem­ze­dé­ke (1920) adott „a tu­do­má­nyos kö­rök­ben és egyút­tal tár­sa­dal­mi­lag ér­vé­nyes be­lé­pőt” az an­ti­sze­mi­ta re­to­ri­ká­nak. Itt Or­mos több té­nye­ző egymás­ra­hatását vá­zol­ja. A vi­lág­vál­ság az ér­dek­lő­dés elő­te­ré­be tol­ta a tő­két (ban­kok, ban­ká­rok, kar­tel­lek), amely pe­dig jó­részt a zsi­dó­ság­hoz kö­tő­dött, így a bűn­ba­kot kön­­nyű volt meg­ta­lál­ni. A ma­gyar gaz­da­ság nem­zet­kö­zi pénz­ügyi kö­tő­dé­sei ek­kor kezd­tek meg­szűn­ni, ezért me­rült fel a „zsi­dó nagy­tő­ke” sze­re­pé­nek és szük­sé­ges­sé­gé­nek a meg­kér­dő­je­le­zé­se. Har­ma­dik té­nye­ző­ként a Göm­bös-cso­port an­ti­sze­mi­tiz­mu­sát je­lö­li meg.
A ka­to­li­ciz­mus, amely a szo­ci­á­lis szo­li­da­ri­tás­ra fek­tetett nagy hang­súlyt, egy­aránt bí­rál­ta a li­be­ra­liz­must és a szo­ci­a­liz­must, ép­pen azért, mert ezek mö­gött a zsi­dó­kat sej­tet­te, de a ke­resz­tény szer­zők nem vet­ték fi­gye­lem­be a kor­szak­ban jól ki­ta­pint­ha­tó vál­to­zá­so­kat: a bí­rált li­be­ra­liz­mus már rég a múl­té volt, a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia azo­no­sí­tott for­má­ja pe­dig már nem lé­te­zett. A hit­le­riz­must ugyan a ka­to­li­kus gon­dol­ko­dók el­uta­sí­tot­ták, Kovrig Bé­la sza­va­i­val, a hit­le­riz­mus nem volt sem nem­ze­ti, sem szo­ci­a­lis­ta, de itt idéz­zük in­kább Or­most: „[M]iként […] hall­gat­tak az egy­há­zat oly kö­zel­ről érin­tő nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta támdá­sok kér­dé­sé­ben, a ké­sőb­bi­ek­ben is óv­ták lát­szó­la­gos sem­le­ges­sé­gü­ket, il­let­ve mind­un­ta­lan de­monst­rál­ták a ma­gyar ál­lam­hoz va­ló kö­ze­li­sé­gü­ket. Mind­emel­lett a ka­to­li­kus szer­zők és egy­há­zi ve­ze­tők egy ré­sze […] szel­le­mi­leg is utat nyi­tott a ná­ci ide­o­ló­gia egy sze­le­té­nek, ép­pen an­nak, amely a zsi­dók­ra és az ő tör­té­nel­mi »bűneikre« irá­nyult. Bár ők ezt nem fa­ji, ha­nem te­o­ló­gi­ai, tör­té­nel­mi és lé­lek­ta­ni ala­pon tet­ték, az el­ha­tá­ro­ló­dás alap­ja­it még­is meg­ve­tet­ték” (238. p.). (Ami a szlo­vá­ki­ai ma­gyar vi­szo­nyo­kat il­le­ti, ér­de­mes és ta­nul­sá­gos át­la­poz­ni az Új Élet 1938 szep­tem­be­ri és ok­tó­be­ri szá­má­ban meg­je­lent írá­so­kat!) A kö­tet tisz­táz­za a ka­to­li­kus ren­di el­gon­do­lá­sok kü­lön­ál­lá­sát és szel­le­mi gyö­ke­re­i­nek más­sá­gát az olasz kor­po­ratív min­ták­kal, ill. a Göm­bös-fé­le prog­ram­mal szem­ben. Ös­­szeg­zé­sül el­mond­ha­tó, a ren­di­ség­nek vagy a kor­po­rá­ci­ók­nak nem volt Ma­gyar­or­szá­gon tá­mo­ga­tott­sá­ga.
A kö­tet utol­só két fe­je­ze­te a szél­ső­jobb­ol­da­li ra­di­ka­liz­mus ál­tal han­goz­ta­tott, kö­ve­telt autarkikus el­kép­ze­lé­se­ket és a ma­gyar­or­szá­gi me­ző­gaz­da­ság hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zó vé­le­mé­nye­ket mu­tat­ja be. Az agrári­um két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti sú­lyos prob­lé­má­i­ról (ala­csony ter­me­lé­keny­ség, el­avult bir­tok­struk­tú­ra, be­szű­kült bel­ső pi­ac, el­ma­radt tech­ni­kai fej­lesz­tés stb.) ér­zék­le­tes ké­pet fest. Elem­zé­sé­nek vég­kö­vet­kez­te­té­se: „A nagy ag­rár­vi­ta te­hát mind­ös­­sze esz­mé­ket és ja­vas­la­to­kat ter­melt ki, meg­ol­dá­so­kat azon­ban nem ho­zott. […] A mo­der­ni­zá­lás to­vább­ra is el­ma­radt” (331. p.). Meg­lá­tá­sa sze­rint a me­ző­gaz­da­ság fej­lesz­té­se el­kép­zel­he­tet­len volt az ipar fej­lesz­té­se nél­kül, ill. mind­két szfé­rát egyi­de­jű­leg kel­let vol­na mo­der­ni­zál­ni (Mikos Fe­renc, Var­ga Ist­ván, Led­er­er Mik­lós, Lip­ták Mik­lós és má­sok érv­rend­sze­rét tag­lal­ja rész­le­te­seb­ben).
Or­mos Má­ria ér­té­ke­lé­se lénye­gretörő és szin­te­ti­zá­ló. Egy­aránt rá­mu­tat a nem­ze­ti au­tar­kia gon­do­la­tá­nak zsák­ut­cá­já­ra, hi­szen a tár­gyalt kor­szak­ban már lé­te­zett a vi­lág­gaz­da­ság, és egy nem­ze­ti gaz­da­ság en­nek ki­szol­gál­ta­tott­ja volt, ugyan­ak­kor „kon­dí­ci­ó­ja” a nagy­ha­tal­mak gaz­da­ság­po­li­ti­ká­já­tól is füg­gött. A kö­tet­ben fel­vo­nul­ta­tott köz­gaz­da­sá­gi szak­em­be­rek­ről po­zi­tí­van ír, ki­eme­li tá­jé­ko­zott­sá­gu­kat, fel­ké­szült­sé­gü­ket, és kö­vet­kez­te­té­se­ik kö­zös ne­ve­ző­jét ab­ban lát­ja, hogy el­is­mer­ték az ál­lam­nak a gaz­da­sá­gi élet­be va­ló be­avat­ko­zás jo­gát, emel­lett több fon­tos kér­dés­re is fel­hív­ták a fi­gyel­met (az arany­va­lu­ta-rend­szer meg­vál­toz­ta­tá­sa, a me­ző­gaz­da­ság tá­mo­ga­tá­sa, az Eu­ró­pa–Ame­ri­ka vi­szony, a szov­jet­kér­dés). Csak ele­nyé­sző és nem szak­ma­be­li, di­let­táns ki­sebb­ség tá­mo­gat­ta az ál­la­mi, fa­sisz­ta, nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta diri­giz­must.
A szer­zői üze­net a je­len­nek is szól: a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött ki­ala­ku­ló vi­lág­gaz­da­ság glo­ba­li­zá­ló­dá­sát a fo­gyasz­tás nö­ve­ke­dé­se alapoz(hat)­ta meg, ko­runk­ban pe­dig a fej­lő­dő gaz­da­sá­got szin­tén a fo­gyasz­tás és a fog­lal­koz­ta­tott­ság nö­ve­lé­se biz­to­sít­ja, de egy­ben kul­tu­rá­lis uni­for­mi­zá­ló­dás is fo­lyik. A könyv vé­gén na­gyon hasz­nos név­mu­ta­tó és egy rö­vid tá­jé­koz­ta­tó ta­lál­ha­tó a leg­fon­to­sabb ma­gyar gaz­da­ság­tör­té­ne­ti mű­vek­ről.
Gaucsík Ist­ván

Archivum Sala. A Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárának Évkönyve (Pokreis Hildegarda)

Archivum Sala. A Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsellyei Fi­ók­le­vél­tá­rá­nak Év­köny­ve. So­ro­zat­szer­kesz­tő: Novák Ve­ro­ni­ka. Szer­kesz­tet­te: Gaucsík Ist­ván–Gál Mar­git. Vág­sellye, Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsellyei Fi­ók­le­vél­tár, 2004, 247 p. /Levéltári év­könyv, 1./

Szlo­vá­ki­á­ban alig ta­lál­koz­ha­tunk a le­vél­tá­rak te­vé­keny­sé­gét és mun­ká­juk ered­mé­nye­it be­mu­ta­tó ki­ad­vány­ok­kal. Több­nyel­vű vagy ese­tünk­ben két­nyel­vű, szlo­vá­kul és ma­gya­rul meg­je­le­nő kö­te­tek pe­dig nem is lé­tez­nek. A Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsellyei Fi­ók­le­vél­tá­rá­nak az el­ső év­köny­ve ezt a hi­ányt pró­bál­ja pó­tol­ni, ilyen szem­pont­ból a kez­de­mé­nye­zés je­len­tő­sé­ge vi­tat­ha­tat­lan. Az év­könyv, amely bo­rí­tó­ján az Ad usum publicum ki­fe­je­zést vi­se­li, és amely egy­ben a le­vél­tár mot­tó­ja, a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um és Csáky Pál ak­ko­ri mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes tá­mo­ga­tá­sá­val je­lent meg. A kö­tet szer­ke­ze­ti fel­épí­té­se a kö­vet­ke­ző: Be­ve­ze­tés, Be­szá­mo­ló, Ta­nul­má­nyok, For­rá­sok, Könyv­is­mer­te­té­sek, re­cen­zi­ók. A ki­ad­vány szlo­vák nyel­ven is meg­je­lent.
A le­vél­tá­rak alap­ve­tő fel­ada­tai kö­zé tar­to­zik a le­vél­tá­ri fondok és do­ku­men­tu­mok meg­őr­zé­se, gyűj­té­se és fel­dol­go­zá­sa, ku­tat­ha­tó­sá­guk biz­to­sí­tá­sa. A be­ve­ze­tő­ben Novák Ve­ro­ni­ka, a le­vél­tár igaz­ga­tó­nő­je er­re is ki­tér és rö­vi­den is­mer­te­ti a kö­tet tar­tal­mát, ugyan­ak­kor vá­zol­ja a le­vél­tár múlt­be­li szak­mai te­vé­keny­sé­gét és a mos­ta­ni ku­ta­tá­si-fel­dol­go­zá­si stra­té­gi­á­kat. A vágsellyei tu­do­má­nyos mű­hely 1995-től rend­sze­re­sen szer­vez szak­mai ren­dez­vé­nye­ket és ki­ál­lí­tá­so­kat. Az ed­di­gi kon­fe­ren­ci­á­kon el­hang­zott elő­adá­so­kat azon­ban még nem si­ke­rült meg­je­len­tet­ni, ezért me­rült fel egy önál­ló kö­tet gon­do­la­ta.
A le­vél­tár te­vé­keny­sé­gé­ről szó­ló be­szá­mo­ló be­mu­tat­ja a le­vél­tár mű­kö­dé­sét, szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sét. Az iro­dák, ill. a rak­tár­he­lyi­sé­gek a vágsellyei műemlékjellegű épü­let­ben, a Páz­mány Pé­ter-fé­le kas­tély­ban ta­lál­ha­tók. A kislúcsi ki­ren­delt­ség­ben, a Pálffy-kastélyban szin­tén rak­tá­rak kap­nak he­lyet. A be­szá­mo­ló­ban az igaz­ga­tó­nő ki­tér a fondképző szer­vek, az irat­ke­ze­lés és se­lej­te­zés el­len­őr­zé­sé­nek fon­tos­sá­gá­ra, a le­vél­tá­ri gyűj­te­mé­nyek fel­dol­go­zá­sá­nak me­ne­té­re, va­la­mint a se­géd­le­tek ki­dol­go­zá­sá­ra, a ku­ta­tó­szol­gá­lat­ra és a le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok köz­igaz­ga­tá­si cé­lok­ra va­ló ki­hasz­ná­lá­sá­ra. A vágsellyei le­vél­tá­ros­ok tu­do­má­nyos pub­li­ká­ci­ó­i­ról és egyéb kul­tu­rá­lis, köz­mű­ve­lő­dé­si jel­le­gű írá­sa­i­ról ki­sebb bib­li­og­rá­fi­ai jegy­zék ad szá­mot. Novák Ve­ro­ni­ka kü­lön fe­je­zet­ben fog­lal­ko­zik a le­vél­tá­ri ira­tok vé­del­mé­vel, a le­vél­tár tech­ni­kai-mű­sza­ki fel­sze­relt­sé­gé­vel, a könyv­tá­ri mun­kák­kal, va­la­mint az igaz­ga­tá­si és gaz­da­sá­gi te­vé­keny­sé­gek­kel.
Az év­könyv a 2003. szep­tem­ber 12-én, II. Rá­kó­czi Fe­renc sza­bad­ság­har­cá­nak 300. év­for­du­ló­já­nak tisz­te­le­té­re ren­de­zett nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­so­kat tar­tal­maz­za, ta­nul­má­nyok for­má­já­ban. A Rá­kó­czi­-sza­bad­ság­harc előz­mé­nye­i­vel Ölveti Gá­bor fog­lal­ko­zik. Ta­nul­má­nyá­ban pár­hu­za­mot von az el­szi­ge­tel­ten lé­te­ző buj­do­só moz­ga­lom és a Habs­burg-el­le­nes fegy­ve­res harc­cá te­re­bé­lye­se­dő ku­ruc fel­ke­lé­sek, a kül­föl­di po­li­ti­kai, ill. ál­lam­ha­tal­mi tö­rek­vé­sek és a füg­get­len ma­gyar ál­la­mi­ság meg­te­rem­té­sé­ért foly­ta­tott har­cok kö­zött. Henzsel Ágo­ta a Sza­bolcs me­gyei ese­mé­nye­ket mu­tat­ja be és a Rá­kó­czi­-sza­bad­ság­harc he­lyi vo­nat­ko­zá­sa­i­ról ér­te­ke­zik. A 17–18. szá­zad for­du­ló­ján be­kö­vet­ke­zett po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi hely­zet­re is ki­tér. Ezek­ről na­gyon fon­tos ada­tok ta­lál­ha­tók a sza­bol­csi me­gye­gyű­lé­sek jegy­ző­köny­ve­i­ben. A be­jegy­zé­sek pon­to­san nyo­mon kö­ve­tik a ka­to­nai had­mű­ve­le­te­ket és a csa­pa­tok el­lá­tá­sa kö­rül fel­me­rü­lő gon­do­kat.
A Po­zsony me­gyei ese­mé­nyek­kel Ivan Mrva fog­lal­ko­zik be­ha­tób­ban. Ki­eme­li a te­rü­let stra­té­gi­ai és ha­dá­sza­ti je­len­tő­sé­gét. Ap­ró­lé­ko­san tá­jé­koz­tat az egyes had­moz­du­lat­ok­ról és azok ka­to­nai és tár­sa­dal­mi kö­vet­kez­mé­nye­i­ről, egy­ben a bé­ke­kö­tés kö­rül­mé­nye­it és a bé­ke­fel­té­te­le­ket is elem­zi. Mar­ta Dobrot­ková az 1704-es nagy­szom­ba­ti csa­tát is­mer­te­ti. A ku­ruc és la­banc csa­pa­tok 1704. de­cem­ber 26-án ta­lál­koz­tak a Ge­ren­csér, Pozsonyfehéregyház és Nagy­szom­bat köz­ti me­ző­kön. A ki­me­rí­tő hely­zet­je­len­tés szin­te órá­ról-órá­ra mu­tat­ja be az üt­kö­ze­tet. A mel­lék­let­ben kö­zölt, Ocskay Lász­lót ide­a­li­zá­ló szlo­vák tör­té­ne­ti ének a szlo­vák­ság fon­tos sze­rep­vál­la­lá­sát bi­zo­nyít­ja a sza­bad­ság­harc­ban.
II. Rá­kó­czi Fe­renc há­rom tá­bor­no­ká­nak (Bot­­tyán Já­nos, Ber­csé­nyi Mik­lós, Ocskay Lász­ló) élet­út­já­val és ka­to­nai kar­ri­er­jé­vel Gál Mar­git fog­lal­ko­zik. Ma­da­rász La­jos ta­nul­má­nya a veszp­ré­mi szlo­vák telepesfalvak ki­ala­ku­lá­sát kí­sé­ri fi­gye­lem­mel. A 17. szá­zad ele­jé­re a me­gye há­rom­ne­gyed ré­sze a más­fél év­szá­za­dig tar­tó tö­rök meg­szál­lás alatt szin­te tel­je­sen el­nép­te­le­ne­dett. A me­gye új­já­é­le­dé­sé­nek alap­já­ul szol­gá­ló te­le­pí­té­sek a szat­má­ri bé­ke­kö­tés után szin­te azon­nal meg­kez­dőd­tek. II. Rá­kó­czi Fe­renc sza­bad­ság­har­cá­nak mátyusföldi ese­mé­nye­i­ről Novák Ve­ro­ni­ka re­fe­rál. A szer­ző nem­csak a ku­ruc-la­banc ös­­sze­üt­kö­zé­sek­nek szen­tel fi­gyel­met, ha­nem a fal­vak la­kos­sá­gát súj­tó, mind­job­ban fo­ko­zó­dó, a ka­to­na­ság el­szál­lá­so­lá­sá­val és el­lá­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő ter­hek­nek is. A ko­ra­be­li kár­je­len­té­sek pon­tos ké­pet nyúj­ta­nak az egyes köz­sé­gek la­kos­sá­gá­nak anya­gi meg­ter­helt­sé­gé­ről.
Az év­könyv­ben meg­ta­lál­ha­tó még a mátyusföldi ré­gi­ó­ra vo­nat­ko­zó kár­ös­­sze­írás is, amely a kö­tet­ben je­len­tős he­lyet fog­lal el (86 ol­dalt). A for­rást, amely va­ló­szí­nű­leg 1707-ből szár­ma­zik, a nyitrai le­vél­tár­ban őr­zik, a me­gyei anyag­ban. Nyel­ve­ze­te ma­gyar, táj­nyel­vi ele­mek­kel és la­tin be­tol­dá­sok­kal ke­ve­red­ve. A tör­té­né­szek mel­lett a nyel­vé­szek is bi­zo­nyá­ra meg­örül­nek majd a szö­veg­nek, amely hí­ven tük­rö­zi a ko­ra­be­li ki­fe­je­zé­se­ket és he­lyes­írá­si szo­ká­so­kat. A ke­vés­bé tá­jé­ko­zott ol­va­sót se­gí­tik a láb­jegy­zet­ben ta­lál­ha­tó in­for­má­ci­ók.
A szlo­vák le­vél­tá­ri szak­iro­da­lom egyik újabb ter­mé­sét, a szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­rak fondjairól négy kö­tet­ben, 2000–2001 kö­zött meg­je­lent ös­­sze­fog­la­ló mun­kát, Gaucsík Ist­ván is­mer­te­ti. Az át­te­kin­tés ugyan az 1997-es ada­to­kat tar­tal­maz­za, azon­ban a ku­ta­tók szá­má­ra még min­dig az egyik leg­hasz­nál­ha­tóbb ké­zi­könyv a szlo­vák le­vél­tá­ri rend­szer fel­épí­té­sé­ről, az osz­tá­lyo­zá­si fő­cso­port­ok­ról, ill. a konk­rét fondokról és gyűj­te­mé­nyek­ről. Az év­könyv vé­gén a szer­zők név­so­ra és mun­ka­he­lye, va­la­mint a tar­ta­lom­jegy­zék ta­lál­ha­tó.