Szemle archív

Fórum Társadalomtudományi Szemle



2022/2

Impresszum 2022/2

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t XXIV. évfolyam

Főszerkesztő: Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke: Öllös László

Tartalom  

TANULMÁNYOK

CSERNICSKÓ ISTVÁN: Nyelvi (emberi) jogok, jogsértések és biztonságpolitika összefüggései Oroszország Ukrajna elleni háborúja tükrében
GAZDAG VILMOS: A kárpátaljai magyar nyelvváltozatok szovjet párt- és kolhozélettel kapcsolatos archaizálódó neulogizmusai
HORBULÁK ZSOLT: Dél-Szlovákia gazdasági helyzete a koronavírus árnyékában
VARGA KRISZTINA: A komáromi tárgyalások és az első bécsi döntés korabeli sajtója
MIKLÓS DÁNIEL: Milan Hodža megítélése a második világháború alatt Magyarországon
ROMAN KODET: A nyugati külföldi közösség kialakulása Japánban  

KÖZLEMÉNYEK

FÜLÖP LÁSZLÓ: Czobor Erzsébet nádorné családi leveleiről 1621–1626

ORAL HISTORY

NAGY ILDIKÓ: Hodossy Gyula: Ragaszkodjunk a sajátunkhoz
MOLNÁR IMRE–ZSIGMOND DEZSŐ: Jadwiga Mycielska-Stachura: Húszéves koromig éltem Újlakon  

MŰHELY

TEGDES EGYHÁZI DÓRA: Serény szlovákiai magyar könyvtárosok – beszámoló a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének tevékenységéről  

KÖNYVEK

Fried István: „Addig repűlni, hol csak fény lakik”. (Bodnár Krisztián)
Egy Kazinczy-pályakép vázlata Parlamentarizmustörténeti tanulmányok (Bodnár Krisztián)
H. Nagy Péter: A képzelet tudománya (Baka L. Patrik)  

Praxeológiai bevezetés

Peres Imre: A halál fullánkja. Eszkatológiai reménység vagy emberi reménytelenség a halál küszöbén (Csanda Gábor)

Nyelvi (emberi) jogok, jogsértések és biztonságpolitika összefüggései Oroszország Ukrajna elleni háborúja tükrében

1. Bevezetés

„A nyelvet mint a csoportidentitás erőteljes szimbólumát, gyakran említik a csoportok közötti konfliktus okaként. És a történelem során a mai napig a nyelvhasználat korlátozása fontos szerepet játszott az ilyen a konfliktusokban” – írja Davies és Dubinsky. (2018, 161. p.) Roter és Busch (2018, 156. p.) szerint „a kizárólagos nemzetépítés folyamatában […] a nyelvi kérdések gyakran ürügyként szolgálnak a hatalmi küzdelmek elfedésére, amelyek heves konfliktusokat eredményezhetnek az államon belül vagy az államok között”.

2022. február 24-én, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, új geopolitikai korszak kezdődött. Ez a háború nagy eséllyel jelentősen átalakítja majd a globális biztonságpolitikai rendszert is. A háború oroszok általi megindítása előtt sokszor merült fel a kisebbségi és nyelvi (emberi) jogok kérdése. Oroszország már a Krím 2014-es orosz megszállása során és az Ukrajna keleti régióiban 2014-ben kirobbant fegyveres konfliktus előtt is ürügyként használta fel a nyelvi kérdést. (Csernicskó 2016)

A nyelv és a biztonság kérdése szorosan összekapcsolódik Ukrajnában, s egy orosz szakértő véleménye szerint a nyelvi konfliktusok akár háborús cselekményekhez is vezethetnek (Kondraskina 2016, 853. p.), és vezettek is. „A mai ukrajnai helyzet példája annak, hogyan válik a nyelvi és kulturális háború előfeltételévé és hivatalos alapjává egy valódi hadjáratnak” – írta Drozda (2014) nyolc évvel ezelőtt, a Krím megszállása és a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságokkal folyó harcok kitörése idején. „Bárhonnan nézzük, a jelenlegi orosz–ukrán háború a nyelv miatt kezdődött. Ez vitathatatlan tény. Oroszország épp a nyelvi tényezőt használta fel mint az agresszió okát – azzal magyarázva, hogy meg kell védenie az orosz ajkú polgárokat Ukrajnában” – foglalta össze a konfliktus okait egy évvel később Osznacs. (2015) Sakwa (2015, 173–175. p.) is úgy vélte, hogy az Ukrajna keleti részén kirobbant konfliktusnak a nyelvkérdés volt az egyik kiváltó oka.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolásának moszkvai ceremóniája során 2014. március 18-án tartott beszédében az általa „elsősorban orosz ajkú Krím”-nek nevezett régióról kijelentette:

A Krím és Szevasztopol lakói Oroszországhoz fordultak, hogy védelmezze meg életüket és jogaikat azzal, hogy megelőzi az olyan eseményeket, mint amelyek Kijevben, Donyeckben, Harkovban és más ukrán városokban történtek, illetve történnek jelenleg is. Ezt a kérést nyilvánvalóan nem hagyhattuk figyelmen kívül. Részünkről ez felért volna egy árulással. […] Több millió, orosz nyelvet beszélő ember él Ukrajnában, és él majd a jövőben is. Oroszország mindig meg fogja védeni érdekeiket, minden politikai, diplomáciai és jogi eszközt bevetve. De elsősorban mégis Ukrajna érdeke kellene legyen ezen polgárok jogainak és érdekeinek teljes körű védelme. Ez ugyanis Ukrajna állami stabilitásának és területi integritásának garanciája.[1]

„Arra…

A kárpátaljai magyar nyelvváltozatok szovjet párt- és kolhozélettel kapcsolatos archaizálódó neologizmusai

1. Bevezetés

Első olvasatra talán furcsállni véli az olvasó a címben szereplő látszólagos paradoxont, vagyis azt, hogy a neologizmusok miként archaizálódhatnak. Természetesen ebben az esetben nem egyenidejűségről van szó, hanem arról, hogy az 1900-as évek első harmadában a szovjet rendszer számos olyan politikai, gazdasági és közéleti újítással rukkolt elő, melynek hatása a nyelvben is megmutatkozott, hiszen az új dolgoknak új nevet kellett adni. Ezek az újonnan megalkotott szavak, a korszak neologizmusai, melyek túlnyomórészt a Szovjetunió különböző korszakainak politikai-ideológiai és történelmi folyamataihoz kapcsolódnak (Kаganov 2012, 267. p.), azaz erős ideológiai színezetet hordoznak magukon, s mint ilyenek a társadalmi rendszer átalakulása, a Szovjetunió felbomlása, valamint a kolhozok 2000-es évek fordulóján bekövetkező felszámolása révén kikerültek az aktív szókincsből, s folyamatosan archaizálódnak, mivel az általuk jelölt fogalmak manapság már nem vagy csak a történettudományban felbukkanó szakszavakként használatosak. (Kаlinovskа 2008, 36. p.)

Az orosz nyelv – mint a nemzetek közötti érintkezés nyelve – politikai, gazdasági, ideológiai és nem utolsósorban hadászati okokból kivételezett helyzetet élvezett (Csernicskó–Melnyk 2007, 138. p.; Csernicskó 1998a, 145–146. p.; Csernicskó 1998b, 5. p.), s így a szovjet éra idején az erős orosz nyelvi dominancia hatására több ezer orosz vagy orosz közvetítésű lexikai elem honosodott meg a tagköztársaságok nyelvében, melyek jelenléte a nyelvhasználat minden színterén kimutatható. (Isaev 2002, 114. p.) Kótyuk István az 1974-ben megvédett doktori értekezésében (nyomtatásban 2007, 95–96. p.) a kárpátaljai magyar nyelvváltozatokban 1945 után meghonosodott kölcsönszavakat – melyeket Lizanec Péter (1993) később „új” elemekként említ – külön kezeli, s a következő csoportokba sorolja: 1. a szovjet intézményrendszerrel kapcsolatos szókincs: vikonkom < ukr. виконком ’исполком’ ’végrehajtó bizottság’; 2. az ipar és mezőgazdaság tárgykörébe tartozó szavak: holova < ukr. голова колхоза или совхоза ’a kollektív gazdaság vezetője’; 3. a hivatalos élet szavai: zájáva < ukr. заява ’заявление’ ’kérvény’; 4. az életkörülményekkel kapcsolatos szavak: hrecska < ukr. гречка ’гречка’ ’hajdina’; 5. a kereskedelemmel kapcsolatok szavak: csájna < ukr. чайна ’чайная’ ’teázó’; 6. az oktatás szókincsébe tartozó szavak: csodennik < щоденник ’дневник’ ’napló’. Fontos azonban megjegyezni azt, hogy az 1945 utáni átvételek egy része olyan köznyelvi, politikai és ideológiai színezettől mentes szó, amely ma is aktív használatú mind a szláv (orosz és ukrán), mind pedig az onnan kölcsönző kárpátaljai magyar nyelvváltozatokban.

Természetesen, a címben foglaltak szerint jelen munka elsősorban azokkal a kárpátaljai magyar nyelvváltozatokban is meghonosodott orosz és ukrán kölcsönszavakkal (pontosabban azok egy részével) kíván foglalkozni, amelyek erősen kötődtek a szovjet éra politikai és gazdasági intézményrendszeréhez, s mint ilyenek a rendszer bukása után, az akkor aktív…

Dél-Szlovákia gazdasági helyzete a koronavírus árnyékában

Bevezető

A 2020 kora tavaszán a világszerte terjedő koronavírus csakhamar jelentős gazdasági problémákat okozott. A pandémia kezdetén, amikor még nem létezett hatékony védekezési módszer, a legáltalánosabb, egyben évezredes eljárást kellett alkalmazni: az emberek közötti érintkezések minimalizálását. Megkezdődött a lezárások korszaka. Ez a globalizált világban valamennyi gazdasági szereplő számára óriási gondokat okozott. A belföldi és külföldi ellátási láncok felszakadoztak, ami a termelésben eredményezett problémákat. A szolgáltatói szektort, kiemelten a közétkeztetést vagy turizmust érték a legnagyobb károk.

A tanulmány a koronavírus által okozott gazdasági nehézségeket vizsgálja Dél-Szlovákia területén. Dél-Szlovákia alatt 16 járást és két nagyvárost értünk. A tanulmány első részében áttekintést adunk a vizsgált területről, amelyben bemutatjuk a 2021-ben végzett cenzus eredményeit, majd felvázoljuk a terület gazdasági potenciálját. A gazdasági helyzet elemzéséhez regionálisan is mért makrogazdasági mutatókat hívunk segítségül, mint a munkanélküliségi ráta, az átlagbér és a vállalati hatékonyság. Mivel 2022 tavaszán még sok gazdasági mutatónak csak 2020-ból származó adatai érhetők el, ezért teljes körű elemzés nem végezhető, de az már most látható, hogy az országos negatív trendek Dél-Szlovákiába is begyűrűztek.

Szlovákia gazdasági helyzete – általános kitekintés

A koronavírus komoly gazdasági következményekkel járt a világ valamennyi országára nézve. Vagy azért, mert az emberi életben hozott jelentős veszteségeket, vagy azért, mert a járványellenes intézkedések okoztak komoly gazdasági problémákat. Szlovákia az elmúlt években mindkettőtől szenvedett. A negatív hatások gyakorlatilag valamennyi makrogazdasági mutató esetében látványosak voltak. A problémákat tovább súlyosbította, hogy a 21. század elején az ellátási láncok bonyolult szövevénye alakult ki, és az egyik földrajzi térségben vagy szektorban kialakult probléma gyorsan továbbgyűrűzik egy másik térségbe vagy ágazatba, miközben negatív hatásai hatványozódnak. A pandémiára azért sem lehetett felkészülni, mivel külső sokkhatásként érte a gazdaságot. Az utóbbi három évben Szlovákia negyedéves gazdasági teljesítménye az előző negyedévhez képest következőképpen alakult:

1 táblázat. A GDP negyedéves változása Szlovákiában

Forrás: Szlovák Nemzeti Bank

A 2020-as esztendő első fele óriási megrázkódtatást okozott a gazdaságának. Azt, hogy ez alapvetően külső okoknak köszönhető, az mutatja, hogy a visszakapaszkodás már az év második felében megtörtént. 2021 elején az ismételt lezárásoknak köszönhetően újra visszaesés volt tapasztalható, de ennek mértéke már sokkal kisebb volt. Ezek az adatok természetesen a foglalkoztatás területén is lecsapódtak, a munkanélküliség megemelkedett. Ezzel a kérdéssel Dél-Szlovákia esetében fogunk foglalkozni.

Amit még érdemes tárgyalni, az a pénzromlás üteme. Az ellátási láncok felbomlása az infláció megugrását okozta. A szakértők többsége ennek a mutatónak az esetében is csak egy átmeneti romlást várt, ez azonban nem így történt. A monetáris politika…

A komáromi tárgyalások és az első bécsi döntés korabeli sajtója

1. Előzmények áttekintése

A trianoni békeszerződés etnikai szempontú igazságtalansága arra késztette a magyar politikai élet vezetőit, hogy az ország konszolidálását követően a békediktátum által elcsatolt területek visszaszerzésére törekedjenek, s ezáltal a két háború közötti Magyar Királyság[1] legfőbb külpolitika célja a revízió volt. (Romsics 2017, 418. p.) Ennek megvalósulására azonban közel húsz évet kellett várnia Magyarországnak, s az újonnan létrejövő országokhoz, az ún. utódállamokhoz csatolt magyar lakosságnak is.

Az impériumváltást követően a közel egymillió fős felvidéki magyarság indult neki a kisebbségi sorsnak. A kezdeti megdöbbenést és reménykedést követően elkezdte megszervezni maga számára a megmaradásának szükségleteit, kulturális, gazdasági, nyelvi és nemzetiségi jogainak védelmét, valamint a politikai életbe is igyekezett bekapcsolódni. (Popély 1995, 10–11. p.) A felvidéki magyar kisebbség jogait meghatározta Csehszlovákia nemzetiségi politikája, illetve az 1920. február 29-én elfogadott alkotmány. (Bencsik 2016, 83–88. p.) Emellett hátrányosan érintette az itt élő magyarságot a földreform, az 1920. és 1927. évi közigazgatási reform (Simon 2010, 60. p.), a népszámlálások rendszere, s ez által a nyelvtörvény is. (Popély 1991, 42–43. p.; Bencsik 2016, 89–90. p.) Ami pozitívumként elmondható, az a szabad pártalapítás, kulturális és társadalmi szervezetek alapítása, gazdag sajtó: több mint 650 különböző magyar nyelvű lap jelent meg hosszabb vagy rövidebb ideig (politikai lapok, kulturális folyóiratok, bulvárlapok, sportújságok). (Simon 2010, 35–36., 40–46. p.)

2. Az első Csehszlovák Köztársaság válsága a ’30-as években

A soknemzetiségű első Csehszlovák Köztársaság 1935 után kül- és belpolitikai válságba került, amely során egyre inkább a nemzetiségi kérdésre terelődött a hangsúly. Az 1935. évi parlamenti választásokon a német és a magyar választók egységesen felsorakoztak a saját nemzetiségi pártjaik mellett (német részről: Szudétanémet Párt, magyar részről az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt egységes jelöltlistát állított össze), ami előre jelezte az elkövetkező kritikus időszakot. (Kováč 2011, 219–220. p.)

A külső nyomást a náci Németország terjeszkedő politikája (hitleri nagynémet birodalom létrehozása) és a versailles-i rendszer lebontásának igénye jelentette. Az 1938 márciusában bekövetkezett Anschlusst követően Hitler nem titkolt terve volt Csehszlovákia felszámolása, ami a német dokumentumokban Fall Grün név alatt szerepelt. Hitler 1938. március 28-án magához hívatta a Szudétanémet Párt vezetőjét, Konrad Henleint, s azzal az utasítással bocsátotta el, hogy támasszon a csehszlovák kormánnyal szemben olyan igényeket, melyeket nem lehet teljesíteni. Hitler a zavargások és a német lakosság védelme ürügyén tervezte Csehszlovákia felszámolását. Henlein az utasítást követően 1938. április 24-én a Szudétanémet Párt karlsbadi (Karlovy Vary) kongresszusán olyan programot hirdetett meg, amely alapján a cseh és morva határvidék (ezáltal a szudétanémetek által lakott területek) önálló térséggé…

Milan Hodža megítélése a második világháború alatt Magyarországon

1944. június 27-én hosszú betegség után a floridai Clearwaterben elhunyt Milan Hodža szlovák politikus, aki korábban, 1935–1938 között Csehszlovákia miniszterelnöke, valamint még 1905-1910 között a Magyar Országgyűlés alsóházának képviselője volt. Bár 1918 után a magyarországi politikában egyáltalán nem volt jelen, sőt 1944-re a csehszlovák politikai emigrációban is marginálissá apadt a szerepe, a második világháború alatt Magyarországon emigrációs tevékenysége egyáltalán nem volt ismeretlen, ezt a politikusok és különböző publicisták értékelték is.

Hodža a szudétanémet-válság tetőzésekor, a müncheni jegyzéket megelőző brit és francia követelések átvétele után 1938. szeptember 22-én lemondott csehszlovák kormányfői tisztségéről, s hamarosan emigrációba vonult. Előbb Svájcban, majd Franciaországban élt, és folytatott idővel egyre inkább aktív politikai tevékenységet. 1939 őszén Csehszlovákia párizsi követével, Štefan Osuskýval működött együtt; miközben ezzel párhuzamosan Edvard Beneš vezetésével is kezdett kialakulni egy emigrációs központ. Párizsban érte el első nagy eredményét a csehszlovák emigráció: 1939. október 2-án Osuský megállapodott a francia kormánnyal abban, hogy négyezer csehszlovák önkéntesnek biztosítanak helyet a Francia Idegenlégióban; később ezek a katonák képezték a nyugati csehszlovák hadsereg alapját. (Gulyás 2008, 285. p., Brod–Čejka 1963, 31-32. p.)

A megállapodás után nem sokkal, október 17-én jött létre a Csehszlovák Nemzeti Bizottság (Československý národní výbor), amely kiáltványban jelentette ki, hogy a csehszlovák népet képviseli, és kitart a szövetségesek mellett a végső győzelemig. A bizottság emellett azt is kiemelte, hogy nem ismeri el az 1939 márciusában történt eseményeket: sem az állam megszűnését, sem a cseh területek megszállását, sem Szlovákia létrejöttét. (Otáhalová–Červinková 1966, 47–48. p.) Hodža és Osuský amellett álltak ki, hogy az újjászülető Csehszlovákiában a szlovákságnak több autonómiával kellene bírnia a jövőben, ez pedig ellentétes volt Beneš elképzelésével. Mégis, a cseh politikus meg tudta bontani a párizsiak egységét, mivel a Csehszlovák Nemzeti Bizottságnak már csak Osuský lett a tagja. Hodža azonban ennek ellenére is a csehszlovák politikai emigráció egyik jelentős személyisége maradt.

1939 novemberében létrehozta a Szlovák Nemzeti Tanácsot, amely a hozzá közel álló szlovák politikusokat tömörítette. A Csehszlovák Nemzeti Bizottság ellenzékeként működő szervezet nem volt hosszú életű. Hodža még egy külön tömörülés, a Cseh-Szlovák Nemzeti Tanács létrehozásával próbálkozott 1940 januárjában, azonban ez a próbálkozása sem bizonyult hosszú életűnek. Franciaország júniusban történt összeomlása Hodža számára azt jelentette, hogy elvesztette fő politikai támaszát, és kénytelen volt Angliába áttenni a székhelyét, ahol Edvard Beneš és a Csehszlovák Nemzeti Bizottság már helyzeti előnnyel rendelkezett.

A britek ugyanakkor javasolták, hogy mielőtt még jobban kiterjesztenék a Csehszlovák Nemzeti Bizottság elismerését, előbb a csehszlovák emigráció egységét kell bizonyítaniuk.[1] Ez utalás volt a Hodžával…

A nyugati külföldi közösség kialakulása Japánban

A japánok sok esetben homogén nemzetként tekintenek magukra, egységes és nagymértékben zárt népcsoportként, mely a külső hasonlóságon túl nézeteiben és életvitelében is azonos. (Murphy-Shigematsu 1993, 65. p.) Ez a vélemény a modern japán állam létrejöttekor született: akkor alakult ki az etnikai nacionalizmus – jobban mondva a kokkasugisa (államelvű) nacionalizmus (Doak 1996, 1, 79. p.) –, mely tagadta a nemzeti kisebbségek létezését, melyeket erőszakosan igyekezett a japán nemzetbe tagozódni. Ez a nézet a második világháború után sem változott, amikor is Japán elvesztette az eltérő etnikumú gyarmatait. A maradék kisebbségeket aztán a többségi nemzet általában ignorálta, vagy – mint a koreaiak estében – Japánban élő külföldi telepesként tekintett rájuk. (Okano 2006, 4, 476–477. p.) A Japán mint nemzetállam eszméje, melyben lényegében nincsenek nagyobb nemzetiségi különbségek, sem kisebbségek, a kormány hivatalos állásfoglalása szerint, valamint a japánok önfelfogása révén mélyen gyökeret eresztett a köztudatban, s ez a mítosz a szakirodalomban is gyakran ismétlődik. (McClain 2002, xv. p.) Az ország etnikai összetételének közelebbi vizsgálata azonban több típusú nemzeti kisebbség létezésére is rávilágít, melyek, bár számban nem jelentősek, fontos alkotóelemei a japán szigetország lakosságának.

Általánosan három nagyobb kategóriát különböztethetünk meg: 1. őshonos kisebbségek (a Hokkaidó szigetén élő ainuk, a Rjúkjú szigetén élő okinavaik és az ún. burakuminok – a feudális Japán lakóinak utódai, akiket a származásuk vagy a táplálkozási módjuk miatt bélyegeztek meg); (Hane 2015, 210. p.) 2. koreaiak és utódaik, akik a második világháború előtt emigráltak Japánba; külföldi közösségek, melyeket most elsősorban ázsiaiak és latin-amerikaiak alkotnak, akik megélhetési okokból érkeztek Japánba. (Howell 1996, 172. p.) S éppen ez a harmadikként említett csoport a maga 2,2 milliós létszámával (2009-es adat) képezi kétségkívül a legnagyobb s egyúttal a legtarkább kisebbséget a mai Japán területén. (Sugimoto 2010, 212. p.) S bár a külföldiek többségét bérmunkások alkotják (elsősorban Kínából, Tajvanból, Koreából, Thaiföldről és más ázsiai országokból), viszonylag jelentős százalékukat alkotják a nyugati kultúrkörből származók: 2014-ben Japánban mintegy 61 000 európai és 51 000 amerikai élt. (Menju 2015, 26. p.) Noha ez a csoport csak kis százalékát alkotja a Japánban tartósan tartózkodó külföldieknek, az ország történelmében viszonylag határozott szerepet játszott. Ennek a japán szigetcsoportokon élő kisebbség létének az eredete ugyanis a modern Japán kialakulásának idejére esik, tehát a 19. század derekára. Japán ugyanis egészen addig több mint kétszáz évig jelentős mértékben (de nem teljesen) el volt zárva a külföldi, főleg a nyugati hatás elől. (Jansen 2002, 91. p.) Csak az ország nyugati nyitása, Matthew Perry kapitány missziójának sikerét követően alakult ki az…

Czobor Erzsébet nádorné családi leveleiről 1621–1626

Thurzó György nádor felesége, Czobor Erzsébet kivételes és tehetséges úrasszony volt. Férje, majd egyetlen fia halála után következetesen és hozzáértéssel vezette, irányította a család hatalmas birtokait. Nem ment újra férjhez, szeretettel nevelte édes- és mostohagyermekeit, gondoskodott a már felnőtt lányokról, kiházasította őket, imádta a kis unokáit. Ez utóbbi szerteágazó tevékenység volt, hisz a gyermekek között igen nagy volt a korkülönbség. A férje első házasságából születettek már családot alapítottak, már szültek, ugyanakkor még neki kicsi gyermekei is voltak. Ráadásul mind a Thurzó,[1] mind a Czobor[2] család roppant népes volt, a sok lány férjhezmenetelével rengeteg magyar főúri családdal kerültek atyafiságba, akikkel az újabb és újabb rokonsági kapcsolatot kellett ápolnia – s mindezt meg is tette. Családfáikon szinte nem tudjuk követni ezt a szerteágazó, bonyolult hálózatot, amely egyre csak bővült az évek folyamán. Fennmaradt, saját kézzel írt levelei révén bekerült a magyar irodalomtörténet episztolográfiai (levéltani) fejezetébe.[3] A majd később említettek közül kiemelkedik a 6. levél, egy tizenegy pontból álló instrukció (útbaigazítás, rendelkezés), amelyet szinte Kölcsey Parainesiséhez hasonlíthatunk. A 21. sorszámú levele pedig kimondottan szépirodalmi értékű búcsúzás, s egyben kérelem a missilis (valóságos levél) címzettjéhez.[4]

Hogy ki is volt ez a címzett? Az elhunyt nádor régi, meghitt embere, kelecsényi Fejérpataky György,[5] Letava[6] várának kapitánya, várnagya. Ez utóbbi családjának levéltárát a Liptó vármegyei Kelecsényben őrizték, ebben maradt fönn a Czobor Erzsébet és rokonai által írt levelek egy része, mégpedig húsz darab. Maga a levéltár körülbelül ezer írást (oklevelek, levelek, iratok stb.) tartalmazott, amelyek 1891-ben a Nemzeti Múzeum könyvtárába kerültek. A név nélküli átíró az említett levelekből huszonnégyet közölt folyóiratban, azonban ezek közül négyet nem a családtagok írtak, nem is a várnagynak szóltak, csupán véletlenül kerültek be a levéltárba (ezeket a későbbiekben itt nem ismertetjük, csak részben érintjük).

A levelek – mint minden magánlevél – bizalmasak, témáik szerteágazóak. S mivel az abban említett személyek akkor és ott mindenkinek ismerősek voltak, pontosításuk utólag nagyon nehéz, hisz az Erzsicske, öcsémasszony, szerelmetes lányom stb. föloldása ennyi év távlatából külön nyomozás tárgya volt jelen közlemény írójának. Hogy a későbbiekben megkönnyítsük az olvasónak e családtagok azonosítását, a levelek ismertetése előtt szólnunk kell a két család tagjairól, a rokonsági kapcsolatokról, születésük és halálozásuk helyéről, körülményeiről. Ezen adatok természetesen néhol hiányosak, kiderítésük ugyanis utólag már nagyon nehézkes, sőt, néhány esetben lehetetlen. Elsőként a címben szereplő nagyasszony, a feleség családját ismertetjük röviden:

Coborszentmihályi Czobor Erzsébet (*1572 Szomolány †1626. május 31. Biccse~Nagybiccse). Apja báró Czobor…

Ragaszkodjunk a sajátunkhoz

Hodossy Gyulával a beszélgetést megpróbáljuk ott folytatni, ahol 1996-ban vagy ’97-ben Jarábik Balázzsal befejezte.[1] Régi ismeretségünkre való tekintettel tegeződni fogunk. Nos, azóta eltelt majdnem 20 év. Mi minden változott ez alatt a 20 év alatt az életedben? A beszélgetés nagyjából azzal fejeződött be, hogy megalapítottad a cserkészszövetséget, fölfejlesztetted… és lemondtál. Aztán hogyan alakult az életed? Közben megalakult a Lilium Aurum, a könyvkiadó.

Igen. A cserkészszövetséget, mikor ’90-ben megalapítottuk, akkor én a külföldi magyar cserkészszövetséggel voltam szoros kapcsolatban, és tőlük azt tanultam, hogy a cserkészszövetségnek önellátónak kell lennie. Tehát az, hogy vannak támogatások, innen-onnan lehet szerezni, az ideig-óráig működik, de a cserkészet hosszú távon működő szövetség, amely nem olcsó történet, tehát sok pénzt igényel. Egyenruhák miatt, táborozások miatt, a tábori felszerelések miatt, a jelvények miatt. Ez mind-mind rengeteg pénz, és mindenhol a világon úgy van, hogy megpróbálnak vagy ők létrehozni különböző vállalatokat, cégeket, vállalkozásokat, vagy örökölnek. Sok szervezet örökölt már, vagy régi cserkész ráhagyta a cserkészszövetségre gyárát, ezt-azt. Vannak pozitív példák, és ennek a jövedelméből vagy abból a nyereségből tudják ezt évről évre fenntartani. Vannak helyek, ahol benne van az alapszabályukban, hogy állami támogatást nem kérhetnek. De szponzoroktól kaphatnak. Éppen ezért létrehoztuk a Lilium Aurumot. Gondolkodtam, hogy mit lehetne tenni, átgondoltam, hogy a könyvkiadáshoz valamelyest értek, vagy legalábbis sejtésem van, hogy ez miről is szólhatna. A cserkészszövetség égisze alatt, tehát a kiadó 100 százalékban a cserkészszövetség tulajdonában volt. Létrehoztunk egy nyomdát. ’95-ben több amerikai magyar vállalkozó hazaköltözött Magyarországra, és ezeket a vállalkozókat a külföldi magyar cserkészszövetség megszólította azzal, hogy ha hazamentek Magyarországra, akkor vállaljátok föl valamelyik cserkészszövetségnek a támogatását. Akkor már megalakult a kárpátaljai, a vajdasági, romániai…

Magyarországi is?

Magyarországi cserkészszövetség is működött. De az egy más dolog volt. Ők úgy gondolták, hogy elsősorban a határon túli magyar szövetséget fogják támogatni ilyen módon. És akkor elmentem Budapestre ahhoz a vállalkozóhoz, akinek az volt a feladata, hogy minket támogasson, és beszélgettem vele, hogy hogyan. Ő azt mondta, hogy pénzt nem ad ilyen formában, ugye Amerikában ez nem divat, hanem dolgozzunk meg érte. Készítsünk el egy olyan vállalkozói tervet, amit ő el tud fogadni, és ami aztán hosszú távon fogja termelni a pénzt a cserkészszövetségnek. Szerdahelyen volt egy városi nyomda, még a régi időkből, ami akkor még működött is, és viszonylag jól fel volt szerelve. Azt gondoltam, hogy azt meg lehetne vásárolni, föl lehetne fejleszteni. És arra dolgoztunk ki egy vállalkozói tervet, ami akkor gyakorlatilag a Nyugat-szlovákiai kerületben a legfejlettebb nyomda lehetett volna,…

Jadwiga Mycielska-Stachura: Húszéves koromig éltem Újlakon

Számomra Újlak mindenekelőtt az édesanyámhoz kapcsolódik, mivel én ott születtem. Igen, nagy botrány volt, amikor születnem kellett, mert a szüleim azt gondolták, hogy fiú fog születni. Az anyám és a nagybátyám között, aki akkor már a Gulagon raboskodott, volt egy telepátia, mert ő is azt gondolta, hogy fiú születik. És csak fiúneveket választottak számomra. Anyám azt mondta, hogy tulajdonképpen veszekedtek apámmal. Anyám azt akarta, hogy Jan legyek, apám pedig, hogy Włodzimierz, én meg fügét mutattam, és lánynak születtem, és akkor édesanyám úgy döntött, hogy legyek Jadwiga. Ezt a nevet anyám nagynénje, nagymamám testvére után kaptam, Jadzia Czartoryska néném után, akit anyám nagyon szeretett, és innen a Jadwiga név. Mert a mi családunkban, a Tarnowski családban ez nem volt gyakori név. Ráadásul Csehszlovákiában úgy volt, hogy ha gyerek született, akkor az anyja már a kórházban adott neki nevet. Tehát apámnak nem volt semmi beleszólása abba, hogy mi lesz a lánya neve.

Nagybátyám Szibériában, a Gulagon is megérezte az én születésemet. Úgy gondolom, valamilyen telepatikus kapcsolat lehetett köztük, anyám és a nagybátyám között, mert másképp ezt nem lehet megmagyarázni. Azonkívül, ami kiderült, az ő személyisége rendelkezett egy nagyon erős, természetfeletti spiritualitással, így biztos, hogy többet megérzett, mint egy átlagember. Többet megérzett és többet tudott. Ahogy növekedtem, természetesen volt egy szűk környezet, voltak emberek, akik körülöttünk laktak, de csak két-három olyan ember volt, akik iránt bizalommal voltunk, a többiektől távol tartottuk magunkat. És ők is erősen távol tartották magukat tőlünk. Hogy miért, azt természetesen tudjuk. Édesanyám neve, az Esterházy név nem volt szívesen látott név akkoriban. De mint gyereknek természetesen nagyon kedves és szép emlékeim is maradtak Újlakról. Amikor ötven év múlva visszatértem oda, akkor az első benyomásom az volt, hogy minden borzasztó kicsi. A házunkkal szemben levő épület az emlékeimben egy felhőkarcoló volt. És ötven év után kiderült, hogy ez egy egyemeletes épület, egyáltalán nem olyan magas. És sok mást is így láttam, amikor visszatértem.

Az emlékek

Az emlékek valójában kétértelműek. Nem lehet azt mondani, hogy a mindennapokban valamiféle traumában éltünk volna. Természetesen voltak nagyon nehéz pillanatok, nagyon szomorú pillanatok. Volt, amikor nem volt mit enni, amikor édesanyám azon gondolkodott, hogy egy cipó kenyeret vagy egy csomag cigarettát vegyen-e inkább, ami nélkül nem volt képes funkcionálni. Vannak emlékek, amelyek megmaradnak, édesanyám elküldött cseresznyéért, biciklivel mentem a cseresznyéért, amit egy Komárom melletti magyar családtól kaptunk. Édesanyám az asztalra borította a cseresznyét, öten voltunk gyerekek, és egyenként rakta a cseresznyéket öt kis kupacba, hogy mindenkinek igazságosan…

Serény szlovákiai magyar könyvtárosok – beszámoló a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének tevékenységéről

Intenzív évet tudhat maga mögött a több mint két évtizede tevékenykedő Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (SZMKE). A kilencvenes évek legvégén létrejött egyesület a szlovákiai könyvtárakban dolgozó magyar könyvtárosokat, az önkormányzatoknál kulturális funkciókat betöltő alkalmazottakat és a magyar iskolák könyvtárosaiként tevékenykedő pedagógusokat fogja össze, szakmai képzéseiket szervezi és tapasztalatcseréiket segíti elő. A felnőttkort elért szervezet az utóbbi években színvonalas képzésein egyre több hazai könyvtáros szakmai továbbképzését segítette elő, ami nem kis háttérmunkával járt, jár.

A tavalyi évben ért véget az előző elnökség mandátuma, ezért 2021 márciusában tisztújító közgyűlést tartottak, majd március 31-én megszavazták az új elnökség tisztségeit. Az elnöki széket Kecskés Ildikótól Tegdes Egyházi Dóra vette át, alelnöki pozícióba Reicher Erikát választották, Roncz Melinda maradt az egyesület titkára, Fabó Máriának a gazdasági felelős tisztségét szavazták meg. Az elnökség a korábbi négy főről hétfősre bővült, így további elnökségi tagok lettek: Pethő Andrea, Smidt Veronika és Szeghy András. Az új elnökség elsődleges célja az volt, hogy a meglevő rendezvényeket, kapcsolatokat, együttműködéseket továbbra is fenntartsa, de néhány új feladatot is stratégiájuk részévé tettek.

A járványhelyzet sem akadályozta munkájukat, s az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a budapesti székhelyű Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének támogatásával és társszervezésével a tavalyi év tavaszán két képzést is rendeztek. 2021. április 27-én Dancs Szabolcs (Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtári Szabványosítási Iroda, irodavezető, Budapest) Szerzői jog a gyakorlatban címmel tartott online képzést az érdeklődő szlovákiai magyar könyvtárosoknak. 2021. május 18-án szintén nagyon aktuális témában, Álhírek, webbiztonság, internetes zaklatás – Mit tehet a könyvtáros? címmel valósult meg szakmai képzés, amely előadói Márföldi István (Médiatár vezető – Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza) és Zsigri Mária (gyermekkönyvtáros – Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely) voltak. A képzéseken összesen 47 hazai könyvtáros vett részt.

Az SZMKE szoros kapcsolatokat ápol a magyarországi könyvtáros szakmai szervezetekkel is, és tagjai rendszeresen részt vesznek magyarországi konferenciákon. 2021. július 8–9-én online formában került megrendezésre a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 52. Vándorgyűlése, amelyre az egyesület egy összefoglaló videót készített.[1] A fiatal olvasókat megszólítva, az olvasást és a könyvtárakat népszerűsítve, 2021. július 14-én a Gombaszögi Nyári Táborban egy, az egyesület tagjainak könyvtárait bemutató kiállítást szerveztek, ami az Irodalmi Sátorban kapott helyett. Másnap Tegdes Egyházi Dóra (SZMKE elnök), Smidt Veronika (községi könyvtáros, Szőgyén, SZMKE elnökségi tag) és Herczeg Rita (Matej Hrebenda Könyvtár, Rimaszombat – igazgató) a szlovákiai könyvtárügyről és a könyvtárszakmáról tartottak kerekasztal-beszélgetést a tábor helyszínén.

Az utóbbi években az Egyesület többször is eredményesen pályázott, hogy tevékenységét biztosítani, illetve bővíteni tudja. A 2021-es évben négy sikeres…

Fried István: „Addig repűlni, hol csak fény lakik”. Egy Kazinczy-pályakép vázlata

(Kováts Dániel szerk. és utószó) Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium Az Iskoláért és az Anyanyelvért Alapítványa, 2020, 208 p.

Fried István, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora 2020-ban a hatodik olyan kötetét jelentette meg, amelyben a Kazinczy Ferenc életével és munkásságával foglalkozó tanulmányait adta közre, szokás szerint gazdagon illusztrálva. A kiadványnak ezúttal az alcíméből érdemes kiindulnunk ahhoz, hogy megfelelő értelmezési keretet találhassunk az itt közölt tanulmányokhoz. Egy Kazinczy-pályakép vázlata: hirdeti ez az alcím, amely jól mutatja azt – a történészt, irodalomtörténészt stb. egyébként gúzsba kötő – eredendő tehertételt, hogy egy teljes(ségre törekvő) Kazinczy-életrajzot megírni szinte lehetetlenség, s nem is feltétlenül egyszemélyes vállalkozás keretein belül képzelhető el. Az író, költő, műfordító, nyelvújító, közéleti személyiség felmérhetetlenül gazdag életműve számtalan nézőpontból s szempontrendszer szerint vizsgálható, és ez a termékeny életpálya a Kazinczyról eddig megjelent könyvtárnyi irodalom ellenére is kimeríthetetlen tematikai tekintetben. Így óhatatlanul is „csak” annyi marad a Kazinczyval foglalkozó tudós számára, hogy ezt a hatalmas életművet töredékesen megismerhesse és megismertethesse. Talán szét is feszítené a monografikus kereteket ennek az életrajznak a megírása, de az sem elképzelhetetlen, hogy a „Kazinczy-jelenség” a maga teljességében megragadható és/vagy leírható.

Fried professzor a maga szerénységével „csupán” egy vázlatot kínál e kötetében, amelyben hét tanulmányt (ezek közül három már korábban megjelent) tár az olvasóközönség elé. Azonban ez a „vázlat” önmagában is felér egy életrajzzal, hiszen a professzor úr a korábbi munkáihoz hasonlóan ebben a munkájában is fontos kérdések felvetésével s azok megválaszolásával gazdagítja a Kazinczy Ferencről szóló eddigi tudásunkat. Az első tanulmány a Kazinczy-életrajz megírásának problémáit vizsgálja, s arra keresi a választ, miért nem született meg eddig egy ilyen biográfia. A második írás azt ecseteli, milyen úttörő szerepet játszott a széphalmi mester a magyar irodalomnak a külfölddel való megismertetése terén.

A következő közleményben A sajka című szonett kapcsán elmélkedik Fried István arról, hogy bár Kazinczy a költészet terén kevés jelentős művet alkotott, nem szabad elfelejtenünk „a műfaji tónusok rendszerbe szervezésére történő igyekezetet”. (71. p.) Olvashatunk a kötetben arról is, hogy tévútra vitte-e Kazinczy irodalom- és nemzetszemlélete az országot (itt a szerző Kelet-Közép-Európa népeinek hasonló „nyelvújítási” törekvéseivel veti egybe a Magyarországon lezajlott változásokat), vagy hogy miként változott az évtizedek során Kazinczynak a művész feladatáról vallott felfogása. Szó esik továbbá Kazinczy utolsó éveiről, arról, hogy az akkoriban lezajlott nemzedékváltás új irodalmi rend és új nemzetfelfogás megteremtését is maga után vonta. A kötetet záró tanulmány a széphalmi mester időszerűségével foglalkozik; Fried István itt rámutat arra, hogy új források bukkantak fel, kritikai kiadások születtek Kazinczy munkáiból,…

Ballabás Dániel – Pap József (szerk.): Parlamentarizmustörténeti tanulmányok

Eger, Líceum Kiadó, 2020, 380 p. /Képviselők és főrendek a dualizmus kori Magyarországon I./ /Az Eszterházy Károly Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájának kiadványai/

Az egri Eszterházy Károly Egyetem (2021 nyarától-őszétől viselt nevén Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) gondozásában megjelent tanulmánykötetről elmondhatjuk, hogy hatalmas kutatómunka eredménye. Egy 2015 és 2020 között lezajlott projekt során az együttműködésben részt vevők összeállították a dualizmus idején országgyűlési képviselői vagy főrendiházi tagságot vállaló személyek archontológiáját – amit e kiadványsorozat önálló köteteként publikáltak –, jelen kötetben pedig a témához kapcsolódó (részben korábban már kiadott) tanulmányokat gyűjtötték össze. Az elvégzett munka súlyát az is jól mutatja, hogy három monográfia s több disszertáció és tanulmány is megszületett a vállalkozás eredményeként.

A szóban forgó kötetben hét szerzőtől 13 tanulmányt olvashatunk. A kiadvány elején Pap József három írása szerepel. Az elsőben a képviselő-választási eredmények regionális elemzését olvashatjuk; a másodikban a szerző arra keresi a választ, hogy a hivatalos felekezeti semlegesség időszakában léteztek-e felekezeti alapú szerveződések Magyarországon; a harmadik a városi képviselet jogi szabályozásának folyamatát tekinti át, mélyenszántó társadalomtörténeti elemzéssel egybekötve.

Gerhard Péter a Pest-Budán s Budapesten 1861 és 1918 között lezajlott választásokat elemzi, s a megválasztott képviselők vallását, társadalmi státuszát, foglalkozását kutatja. A vizsgálat végeredménye szerint a megválasztottak között sok volt a jogvégzett személy, és nagy részük az 1848–49-es eseményekben is tevékenyen részt vett. Szendrei Ákos a partiumi városok képviselőinek társadalomtörténeti áttekintésére vállalkozott, és hangsúlyozottan az elemzés lehetőségeire, valamint módszertani kérdéseire összpontosított. A Pál Judit – Vlad Popovici szerzőpáros az 1848–49-ben képviselői megbízatást vállaló erdélyi politikusok prozopográfiai elemzését végezte el, feltérképezve későbbi pályafutásukat is, s rámutatnak arra, hogy a képviseleti intézmények szempontjából mintegy két évtizedes átmenetről lehet beszélni, amelynek végpontja a modern parlamentarizmus lett.

A következő egységben Ballabás Dániel írásai szerepelnek, szám szerint három. Az elsőben egy eddig alig kutatott témát, a dualizmus kori magyar főnemesség társadalomtörténetét veszi górcső alá. Szekfű Gyula Három nemzedék című munkájától kezdve áttekinti a vonatkozó irodalmat, s arra keresi a választ, hogy az egyes időszakokban kiket tekintettek főnemeseknek. A második tanulmány hasonló témát érint: ennek megállapításai szerint a főrendiház 1885. évi reformja sem hozott létre egy zárt főnemesi társadalmi réteget, abból ki-, de abba bekerülni is lehetett. A harmadik írás az örökös jogon főrendiházzá taggá vált személyek vizsgálatát nyújtja.

Ezt követően Tóth-Barbalics Veronika szintén három közleményét olvashatja az érdeklődő. Ezek ugyancsak a főrendiház működésébe engednek bepillantást, széles körű társadalomtörténeti áttekintést is nyújtva. Az indigenák (azaz a honfiúsított személyek), az élethossziglan kinevezett és az élethossziglan választott felsőházi tagok „kollektív életrajza” révén mutatja be…

Peres Imre: A halál fullánkja. Eszkatológiai reménység vagy emberi reménytelenség a halál küszöbén

Debrecen, Patmosz, 2021, 144 p. /Patmosz Könyvtár, 11./

A halállal és a túlvilággal kapcsolatos általános emberi gondolkodásról, elképzelésekről szól Peres Imre professzor legújabb kötete, melyhez az alapot az Új Szó és a Vasárnap hasábjain megjelent gyászhirdetések (-hírek, -évfordulók, temetést követő köszönetnyilvánítások stb.) szolgáltatták; a merítés egyéves időbeli szakaszra vonatkozik, konkrétan az e lapokban 2020. március és 2021. március között megjelentekre. A szerző által összegyűjtött mintegy 500 gyászjelentésből a kötetbe nagyjából 200 került. Ezek a napi- és hetilapban megjelent, a vershez hasonló, rímelő értesítők és emlékeztetők jobbára laikus szövegek, azaz, mint ez a könyvből is kiderül, nem igazán merül fel bennük a feltámadás örömhíre, egyfelől, másfelől a leggyakrabban nem szépirodalmi igényű alkotások, inkább versbe szedett állítások, s ilyen voltukban sem egyediek, hanem többnyire egymás variánsai. Nem szorul külön bizonyításra, hogy e nép ajkán termett szövegecskék jelentése, üzenete, felépítése és formavilága sablonszerű, s egy-egy újabb gyászjelentés nyilván úgy születik, hogy a hozzátartozók kiválasztják a valaha már megjelentek közül a nekik legjobban tetszőt vagy az ő érzéseikhez vagy akár az elhunythoz legjobban illőt. Álljon itt illusztrálásra a könyv utolsó idézete; egy fiatal pár tragikus halálának tizedik évfordulóján jelent meg a Vasárnap tavaly február 16-i számában: „Nyugodjál békében, legyen édes álmod, / Örökké emlékezni fog rád szerető családod.” A kötetben – mint mindegyik idézethez tartozóan – lábjegyzetben szerepel az elhunyt neve is, hiszen a gyászjelentés részeként ez is megjelent az újságban (s ezzel maguk az emlékezők tették publikussá a szöveget). Látható, hogy a kétsoros első része lényegében az elhunytnak szóló jókívánság, a második pedig fogadalom: a család magával a fizetett hirdetéssel is kifejezi azt, hogy emléket kíván megőrizni és állítani, így az idézett vers részben – természetesen – önreprezentáció is.

Peres Imre több szempontból vizsgálja és dokumentálva elemzi ezeket a külön műfajt is alkotó sajtószövegeket. Az egyik ilyen szempont a célközönség. A szerző itt rámutat a társadalom szekularizációjára, pontosabban arra, hogy megrázó helyzetben (s a haláleset, ugye, feltétlen az) még a hívők is világiasodnak, nem reménnyel telten gondolkodnak és éreznek, mert „a halál közelében ugyanúgy kétségbe esnek, keseregnek, lázadnak, vagy olyan szövegeket közölnek, amelyek reménytelenek és már-már materialisztikusan hatnak”. A példák közül álljon itt egy részlet egy középkorú férfi halála tizedik évfordulójára a családja által közzétett versből: „Mondanánk, de nincs kinek. / Elvesztettük már a hitet.” A szerző a későbbiekben is vizsgálja, hogy a közölt jelentéseknek van-e egyházi (vallási, hitbéli) jellege, avagy részben vagy teljesen világi jelentéseket hordoznak, vagy ahogy ő írja, a szöveg „teljesen…