Szemle archív

Fórum Társadalomtudományi Szemle



2004/3

Imprsszum 2004/3

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
VI. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tartalom

Ötéves a Szemle (Öllős László) 3

Tanulmányok
Izsák Lajos: A felvidéki magyarság jogfosztása és szülőföldjéről való eltávolítása 1944–1949 5
Lelkes Gábor: A európai parlamenti választások Szlovákiában 2004-ben 21
Rácz Kálmán: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság előtt (1. rész) 35
Simon Attila: „Helyzet van.” Vázlat a szlovákiai magyar iskolákban folyó történelemtanítás állapotáról egy kérdőíves felmérés alapján 53
Kiss József: Szlovákia helye és szerepe Milan Hodža geopolitikai koncepciójában (2. rész) 85
Davide Torsello: Bizalom, bizalmatlanság és társadalmi kapcsolatok egy dél-szlovákiai faluban 103
Veres Valér: Jövőtervek a kisebbségi magyar és a többségi fiatalok körében a társadalmi-származási háttér kontextusában 119

Konferencia
Kontra Miklós: A társadalomtudományi kutatások néhány etikai vonatkozása 145
Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? II. 153
Mészáros András: „Magyar filozófia = Magyarországon művelt filozófia” (Nyílt kérdések Hanák Tibor kapcsán) 161

Közlemények
Konferencia a szlovák és a cseh levéltárügy időszerű kérdéseiről (Gaucsík István) 169
„Megidézett reneszánsz.” A magyar filozófia történetével foglalkozó kutatók negyedik nemzetközi konferenciája (Mészáros András) 173
Az MTA „Magyar Tudományosság Külföldön” Elnöki Bizottság kihelyezett ülése (Lelkes Gábor) 175

Dokumentumok
Munka Jenőné, szül. Dobossy Ilona öccséhez írt levelei 177

Könyvek
Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Az etnikai csoportok helye a kelet-közép-európai nemzetállamokban (Simon Attila) 191
Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában (Bauko János) 193
Kontra Miklós (szerk.): Nyelv és társadalom a rendszerváltozás kori Magyarországon (Szabómihály Gizella) 197

Ötéves a Szemle (Öllős László)

Öt esz­ten­dőt nem szo­kás hos­­szú idő­nek tar­ta­ni egy lap éle­té­ben. Az hi­szem, ne­künk még­is van okunk az ün­nep­lés­re. La­punk a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le ugyan­is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság el­ső tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­lyó­ira­ta 1945 óta, s 2004-ben el­mond­hat­juk, hogy nem­csak meg­ért hat év­fo­lya­mot, ha­nem ígé­re­tes fej­lő­dés je­le­it mu­tat­ja.
Ami­kor 1999-ben meg­je­len­tet­tük az el­ső szá­mot, erős volt az el­szánt­ság ben­nünk, hogy vég­re út­já­ra in­dít­sunk egy szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­tot. De a félsz is moz­gott ben­nünk, hi­szen tud­tuk, a lap sor­sa csak rész­ben van a szer­kesz­tő­bi­zott­ság ke­zé­ben. Ez a lap ugyan­is olyan lesz, ami­lyen­né a pub­li­ká­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­ség te­szi. Nos, óva­tos­ság­ból, fél­ve, hogy csak cse­kély szá­mú szín­vo­na­las, tu­do­má­nyos igé­ny­es­ségű írás ke­rül szer­kesz­tő­sé­günk­be, az el­ső év­ben csak két szá­mot je­len­tet­tünk meg. De már a kö­vet­ke­ző év­ben há­rom­szor je­lent meg a fo­lyó­irat, most pe­dig már ne­gyed­éven­te ke­rül az ol­va­sók­hoz.

Min­de­nek­előtt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tó­kat il­le­ti ezért a kö­szö­net. Az a nem várt al­ko­tó­kedv, amely­nek ered­mé­nye­kép­pen szín­vo­na­la­sabb­nál szín­vo­na­la­sabb ta­nul­má­nyok, ér­te­ke­zé­sek, kon­fe­ren­ci­á­kon el­hang­zott elő­adá­sok tu­cat­jai töl­tik meg a lap ha­sáb­ja­it, sze­rin­tem, je­lez va­la­mit. Ne­ve­ze­te­sen egy olyan el­mé­lyült ku­ta­tó­mun­ká­ra épü­lő szel­le­mi pezs­gést, amit oly­an­­nyi­ra hi­á­nyol­tunk nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk kul­túr­tör­té­ne­té­ből. E fo­lya­ma­tot szem­lél­ve kü­lön öröm, hogy az is­mert sze­mé­lyi­sé­gek mel­lett, egy fi­a­tal és am­bi­ci­ó­zus ku­ta­tó­ge­ne­rá­ció meg­je­le­né­sé­nek le­he­tünk ta­núi. Ne­kik is kö­szön­he­tő, hogy most már alig van olyan tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak, amely­ről ne je­len­né­nek meg ta­nul­má­nyok, el­mé­lyült ér­te­ke­zé­sek. Meg­tisz­te­lő, hogy a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le ad­hat­ja köz­zé e mun­kál­ko­dás ered­mé­nyé­nek je­len­tős ré­szét.
Szer­ző­in­ken kí­vül meg kell kö­szön­nöm a szer­kesz­tő­bi­zott­ság min­den ed­di­gi tag­já­nak ál­do­za­tos mun­ká­ját. Kü­lön kö­szö­net il­le­ti a fo­lyó­irat két ed­di­gi fe­le­lős szer­kesz­tő­jét, Fa­ze­kas Jó­zse­fet és Tö­rök Ta­mást. Nél­kü­lük a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le sem tar­tal­má­ban, sem pe­dig for­má­já­ban nem vál­ha­tott vol­na im­már az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten is­mert és el­is­mert fo­lyó­irat­tá.
To­váb­bá meg­be­csü­lés il­le­ti a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, va­la­mint a Lili­um Aurum Ki­adó azon mun­ka­tár­sa­it, Tóth Ká­rolyt és Hodos­sy Gyu­lát, akik a fo­lyó­irat kö­rü­li nem ke­vés egyéb mun­kát és in­téz­ni­va­lót vál­lal­ják.

Kö­szö­nöm min­den tá­mo­ga­tónk­nak azt a se­gít­sé­get, amely nél­kül egy anya­gi­lag rá­fi­ze­té­ses tu­do­má­nyos fo­lyó­irat alig­ha tart­hat­ná ma­gát a fel­szí­nen. A leg­na­gyobb kö­szö­net ol­va­só­in­kat il­le­ti. Bí­zunk ben­ne, hogy la­punk szel­le­mi él­ményt nyújt szá­muk­ra.
Még az ed­di­gi­nél is na­gyobb el­ha­tá­ro­zás­sal vá­gunk be­le együtt a kö­vet­ke­ző öt esz­ten­dő­be, hogy an­nak el­tel­té­vel, a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le ti­ze­dik év­fo­lya­má­nak meg­je­le­né­sét kö­ve­tő­en, még több okunk le­gyen az öröm­re.

Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyos­ság nél­kül egyet­len mo­dern tár­sa­da­lom, s így nem­ze­ti ki­sebb­ség sem lé­tez­het, a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok pe­dig nem le­het­nek meg fó­ru­mok nél­kül. A mi Fó­ru­munk ezen túl is te­ret ad min­den ki­mun­kált gon­do­lat­nak, vizs­gá­ló­dás­nak, a mély­ből elő­ásott fon­tos adat­nak, hi­szen ver­sen­gő, ala­ku­ló vi­lá­gunk­ban ezek mu­tat­ják kö­zös­sé­günk fo­lya­ma­tos meg­úju­lá­sá­nak le­he­tő­sé­ge­it.

Öllős Lász­ló

Izsák Lajos: A felvidéki magyarság jogfosztása és szülőföldjéről való eltávolítása 1944–1949

Tör­té­nel­mi tény, hogy a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság már a XI. szá­zad­tól kezd­ve lak­ta, bir­to­kol­ta és mű­vel­te azt a föl­det, ame­lyet a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után el kel­lett hagy­nia, il­let­ve „hi­va­ta­lo­san” el­tá­vo­lí­tot­ták on­nan. Elő­de­ink­nek, a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­nak az et­ni­kai és nyelv­ha­tá­ra a XI. szá­zad­ban már a Pozsony–Nagyszombat–Nyitra– Galgóc–Bars–Hont vo­nal­ra ter­jedt. Így pl. szü­lő­fa­lum­ról Ne­gyed­ről az el­ső írá­sos em­lék 1113-ból va­ló, a zobor­he­gyi apát­ság ok­le­ve­lé­ben már e né­ven em­lí­tik. Ko­má­rom az Ár­pád-há­zi ki­rá­lyok ural­ko­dá­sa ide­jén már ki­sebb vár­is­pán­ság.

A ma­gyar­ság a Fel­vi­dé­ken is a sík vi­dé­ki és domb­sá­gi te­rü­le­tet ré­sze­sí­tet­te előny­ben, majd a föld­mű­ve­lés ter­je­dé­sé­vel együtt észak fe­lé ha­lad­tak, fő­ként a fo­lyó­völ­gyek­ben. Így ala­kult ki a sok év­szá­za­don ke­resz­tül fenn­ál­ló ma­gyar–szlo­vák nyelv­ha­tár: Léva–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó. Má­ria Te­ré­zia ural­ko­dá­sa ide­jén az 1773-ban ké­szí­tett el­ső or­szá­gos ös­­sze­írás a ma­gyar te­le­pü­lés­te­rü­let ha­tá­rát a Nyitra–Léva–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó–Jászó vo­nal­ban je­löl­te meg. 1880 vé­gén a mai szlo­vák ál­lam­te­rü­le­ten kö­zel 600 ezer ma­gyar élt, s ez a lét­szám az 1910-es nép­szám­lá­lás ide­jé­re már kö­zel 900 ezer fő­re emel­ke­dett, ami a ko­ra­be­li la­kos­ság 30,62%-át tet­te ki. Az az­óta el­telt év­ti­ze­dek azon­ban óri­á­si et­ni­kai és nyel­vi el­to­ló­dá­so­kat ered­mé­nyez­tek.

Erő­sza­kos szlo­vá­ko­sí­tó kam­pá­nyok egész so­ra zaj­lott a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött is, de kü­lö­nö­sen 1944 után. Ez a fo­lya­mat már az 1918/19-es for­du­lat után kez­de­tét vet­te, ami­kor a be­ren­dez­ke­dő új cseh­szlo­vák ál­lam­ha­ta­lom rög­tön több mint 100 ezer fel­vi­dé­ki ma­gyart ül­dö­zött el ott­ho­ná­ból. Az 1920-as tri­a­no­ni szer­ző­dés kö­vet­kez­té­ben Ma­gyar­or­szág új hely­zet­be és kör­nye­zet­be ke­rült. Az or­szág ko­ráb­bi 325 400 km2-es te­rü­le­te 92 900 km2-re, la­kos­sá­ga 20,8 mil­li­ó­ról 7,6 mil­li­ó­ra csök­kent. Tri­a­non a ma­gyar­ság tör­té­ne­té­nek leg­na­gyobb tra­gé­di­á­ját je­len­tet­te, hi­szen több mil­lió ma­gyar – jó­részt egy tömb­ben – ke­rült a szom­szé­dos or­szá­gok­hoz. Ro­má­ni­á­hoz csa­tol­tak 1 660 000 főt, Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz 896 000 főt, Ju­go­szlá­vi­á­hoz 577 000 főt, meg­kér­de­zé­sük, az­az nép­sza­va­zás nél­kül. Ha­zán­kat új szom­szé­dai vesz­tes­ként ke­zel­ték, s a hoz­zá­juk ke­rült ma­gyar kö­zös­sé­gek a he­lyi na­ci­o­na­liz­mu­sok­kal szem­ben véd­te­len­né vál­tak. „Az 1921, de mégin­kább az 1930. évi nép­szám­lá­lás­ok ere­de­mé­ny­ei ar­ról ta­nús­kod­tak, hogy a szlo­vák és ru­tén több­sé­gű te­rü­le­tek szór­vány­ma­gyar­sá­ga, a ve­gyes la­kos­sá­gú vá­ro­sok ma­gyar pol­gár­sá­ga és a nyelv­ha­tá­ron élő ma­gyar­ság el­sor­vadt” – ál­la­pít­ja meg a je­les fel­vi­dé­ki tör­té­nész, a po­zso­nyi Popé­ly Gyu­la (Popély 1991). „Kü­lö­nö­sen fel­tű­nő a ma­gyar elem tér­vesz­té­se a Nyit­ra kör­nyé­ki, a Vere­bé­ly és Lé­va kö­zöt­ti, a Kas­sa kör­nyé­ki, va­la­mint a Tőke­te­re­bes alat­ti ve­gyes la­kos­sá­gú és ke­ve­rék né­pes­sé­gű te­rü­le­te­ken. A ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­tek szlo­vák­ká vá­lá­sá­val két he­lyen is meg­sza­kadt az ad­dig ös­­sze­füg­gő egé­szet al­ko­tó ma­gyar et­ni­kai sáv: Nóg­rád me­gyé­ben Nagy­kür­tös alatt, va­la­mint Aba­új­ban Kas­sá­tól dél­ke­let­re” (u.o.). Va­gyis Szlo­vá­ki­á­ban már a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti év­ti­ze­dek­ben is tu­da­to­san folyt a ma­gyar­ság so­ra­i­nak rit­kí­tá­sa. Ez a fo­lya­mat 1938-ban azon­ban rö­vid idő­re meg­sza­kadt.

Az el­ső bé­csi dön­tés ér­tel­mé­ben 1938. no­vem­ber 2-án 11 927 km2 te­rü­let, Kormárom, Ér­sek­új­vár, Dunaszerdahely, Somorja, Be­reg­szász, Lo­sonc, Ipoly­ság, Lé­va, Rozs­nyó, Kas­sa, Ung­vár és Mun­kács vá­ro­sa ke­rült vis­­sza Ma­gyar­or­szá­goz. A vissza­tért te­rü­le­tek 1 050 000 la­ko­sá­nak 86,5%-a ma­gyar volt. Po­zsony azon­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­radt. Alig­ha fér­het hoz­zá két­ség, hogy ez a dön­tés fed­te az et­ni­kai ha­tá­ro­kat, és alig­ha ered­mé­nye­zett vol­na mást vagy töb­bet egy nem­zet­kö­zi el­len­őr­zés mel­lett tar­tott nép­sza­va­zás. E dön­tést kö­ve­tő­en Cham­ber­lain an­gol mi­nisz­ter­el­nök úgy nyi­lat­ko­zott a brit par­la­ment­ben, hogy Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti ha­tá­rok­ra vo­nat­ko­zó­an nem szük­sé­ge­sek to­váb­bi nem­zet­kö­zi lé­pé­sek. Sőt a lon­do­ni ma­gyar kö­vet ér­dek­lő­dé­sé­re az an­gol kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um azt is meg­erő­sí­tet­te, hogy mind­ez az el­ső bé­csi dön­tés „de jure”, va­gyis jo­gi el­is­me­ré­sét is je­len­ti.

A Fel­vi­dék ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­i­nek vis­­sza­té­ré­se után né­hány hó­nap­pal, 1939. már­ci­us 15-től a mün­che­ni egyez­ményt alá­író nagy­ha­tal­mak – Ang­lia, Fran­cia­or­szág, Né­met­or­szág, Olasz­or­szág – dön­té­se kö­vet­kez­té­ben az el­ső vi­lág­há­bo­rú után kre­ált Cses­zlo­vá­kia meg­szűnt lé­tez­ni. A né­met csa­pa­tok prá­gai be­vo­nu­lá­sá­val egy idő­ben lét­re­jött a Tiso ve­zet­te szlo­vák báb­ál­lam, amely Hit­ler szö­vet­sé­ge­se­ként vett részt a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban. Így Ma­gyar­or­szág „Cseh­szlo­vá­kia el­len” há­bo­rú­ba so­ha­sem lé­pett. Még­is a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság 1938/39. évi szét­ve­ré­sé­ben mond­ták ki a ma­gyar­sá­got – és a né­me­te­ket – bű­nös­nek. „A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség túl­nyo­mó több­sé­ge üd­vö­zöl­te a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­tö­ré­sét, a de­mok­ra­ti­ku­san igaz­ga­tott dél­szlo­vá­ki­ai te­rü­le­tek­nek a fa­sisz­ta Ma­gyar­or­szág ré­szé­ről tör­tént meg­szál­lá­sát, és ér­de­me­ket sze­rez­tek a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­tö­ré­sé­ben” – mon­dot­ta Gus­tav Husák 1945. feb­ru­ár 28-án Kas­sán. Majd így foly­tat­ta: „A ma­gyar la­kos­ság több­sé­gé­nek örö­met oko­zott az, hogy a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vá­ki­á­tól a fa­sisz­ta és fe­u­dá­lis Ma­gyar­or­szág­hoz ke­rült” (Polányi 1992:8). Ez utób­bit te­kint­ve tel­jes egé­szé­ben iga­za volt, alig­ha akadt vol­na ugyan­is olyan ma­gyar kor­mány­zat, amely ki­tért vol­na a tör­té­nel­mi al­ka­lom meg­ra­ga­dá­sa elől. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után győz­tes­nek nyil­vá­ní­tott Cseh­szlo­vá­kia vi­szont már a há­bo­rú ide­jén a ma­gya­rok és né­me­tek nél­kü­li szláv ál­lam ki­ala­kí­tá­sát, meg­te­rem­té­sét tűz­te ki cé­lul.

A cseh­szlo­vák nem­ze­ti ál­lam meg­te­rem­té­sé­nek prog­ram­ját – az ak­kor­ra már nem­zet­kö­zi­leg is el­is­mert jog­foly­to­nos­ság ta­la­ján áll­va – Edvard Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök és a lon­do­ni cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mány 1942 vé­gén, 1943 ele­jén a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság ki­te­le­pí­té­sé­nek kö­ve­te­lé­sé­vel egé­szí­tet­te ki. Beneš 1943 őszén Moszk­vá­ban ta­lál­ko­zott a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ve­ze­tők­kel is. Ér­de­mes idéz­ni a tár­gya­lá­sok jegy­ző­köny­vé­ből: „Beneš hang­sú­lyoz­ta, hogy meg­kap­ta a Szov­jet­unió hoz­zá­já­ru­lá­sát a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­ről a Köz­tár­sa­ság te­rü­le­té­ről, és már ré­geb­ben si­ke­rült meg­sze­rez­nie Ang­li­á­nak és Roose­velt­nek írás­be­li hoz­zá­já­ru­lá­sát. Ugyan­ezt a mód­szert, amit a né­me­tek el­len fo­gunk al­kal­maz­ni, a ma­gya­rok­kal szem­ben is ér­vé­nye­sít­jük, mi­kor is ezt az el­já­rást meg­kön­­nyí­ti a szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság ki­cse­ré­lé­se a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­ko­kért” (Lász­ló 2003:13). A moszk­vai cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta emig­rá­ció 1944 ta­va­szán – a szov­jet kor­mány­­nyal együtt –, a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács pe­dig 1944 őszén szin­tén el­fo­gad­ta ezt. Beneš el­nök így ér­zé­kel­tet­te or­szá­ga ma­gyar­el­le­nes han­gu­la­tát: „Sok em­be­rünk azt mond­ja: meg kell őket sem­mi­sí­te­ni. Ma­gam nem va­gyok ilyen ra­di­ká­lis. Egy nagy­ha­ta­lom be­szél­het ilyen mó­don, de mi nem tu­dunk ilyes­fé­lét meg­va­ló­sí­ta­ni” (Ger­gely–Izsák 2000:164).
A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ülé­sén Fal­ton így fo­gal­ma­zott: „A leg­na­gyobb ha­tá­ro­zott­ság­gal kell meg­kez­de­nünk a tisz­to­ga­tá­si mun­kát. /…/ Meg kell fosz­ta­ni őket va­gyo­nuk­tól, gyűj­tő­tá­bor­ok­ba kell őket el­he­lyez­ni, és ki kell őket te­le­pí­te­ni Ma­gyar­or­szág­ba, ad­dig pe­dig Cseh­or­szág­ba kell őket mun­ká­ra vin­ni és bir­to­ka­ik­ra szlo­vák föld­mű­ves csa­lá­do­kat kell te­le­pí­te­ni. Ha­la­dék­ta­la­nul hoz­zá kell fog­ni a ma­gyar egy­há­zi bir­to­kok el­kob­zá­sá­hoz is” (Lász­ló 2003:16). 1944 vé­gén a fo­ko­zó­dó szlo­vák na­ci­o­na­lis­ta in­du­la­tok kö­vet­kez­té­ben az egész or­szá­got el­árasz­tot­ta a ma­gya­rok el­le­ni gyű­lö­let­kel­tés hul­lá­ma. Jól pél­dáz­za ezt a fo­lya­ma­tot an­nak a cikk­nek a hang­vé­te­le, amely­re Janics Kál­mán buk­kant a ko­ra­be­li cseh­szlo­vák saj­tó­ban: „Sen­ki­re nem sza­bad te­kin­tet­tel len­ni. Ma nem kell a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­nak egyet­len ma­gyar sem, akár szo­ci­a­lis­ta, akár de­mok­ra­ta gon­dol­ko­dá­sú. Ne­künk már ez is elég, hogy ezek az em­be­rek a ma­gya­rok, szét­ver­ték az ál­la­mun­kat, és ma is bom­laszt­ják a köz­tár­sa­sá­got. Ma­gunk­nak, nem­ze­tünk­nek és köz­tár­sa­sá­gunk­nak ár­tunk, ha fe­dez­zük és véd­jük őket. Sza­ba­dít­suk meg tel­ke­in­ket az ege­rek­től és po­los­kák­tól. /…/ Men­je­nek ön­ként és örök­re Ma­gyar­or­szág­ra, amely »úri embereket« csi­nál be­lő­lük, a ha­mis­ság és az ázsi­ai ci­gány­ság iga­zi pél­dá­nya­it /…/ ki­se­per­ni a ma­gya­ro­kat min­de­nütt, ak­kor is, ha kom­mu­nis­ták vagy de­mok­ra­ták” (Janics 1989:82). Az új cseh­szlo­vák ál­lam, il­let­ve de­mok­rá­cia fun­da­men­tu­má­ba saj­nos be­épült a gyű­lö­let.
A Szlo­vák Kom­mu­nis­ta Párt 1945. feb­ru­á­ri kon­fe­ren­ci­á­ján „új hon­fog­la­lás­ra” szó­lí­tot­ta fel a szlo­vák­sá­got: „A szlo­vák pa­raszt­nak és mun­kás­nak, aki­ket ki­szo­rí­tot­tak a gaz­dag dé­li te­rü­le­tek­ről és szá­za­do­kon ke­resz­tül a he­gyek kö­zött el­nyom­tak, meg kell is­mét kap­nia eze­ket a ré­gi szlo­vák te­rü­le­te­ket és le­he­tő­sé­get a ren­des em­be­ri élet­hez” (Ger­gely–Izsák 2000:264). Majd 1945. már­ci­us ele­jén azért emelt szót, hogy „a múlt­ban vagy az el­múlt hat év­ben erő­szak­kal el­ma­gya­ro­sí­tott dé­li ha­tár­vi­dé­ket terv­sze­rű­en és fo­ko­za­to­san vis­­sza­szlo­vá­ko­sít­suk. Dél-Szlo­vá­kia gaz­dag és ter­mé­keny föld­jét, amely­ről a ma­gyar gró­fok és fe­u­dá­lis urak a he­gyek kö­zé szo­rí­tot­ták a szlo­vák pa­rasz­tot, is­mét vis­­sza kell ad­ni a szlo­vák pa­raszt­ság­nak. Kö­ve­tel­jük, hogy a ma­gyar több­sé­gű köz­sé­gek­be és vá­ro­sok­ba gyor­sí­tott ütem­ben küld­je­nek köz­igaz­ga­tá­si bi­zott­sá­got” (Ger­gely–Izsák 2000:264).

Ezen el­kép­ze­lé­sek, il­le­tő­leg ter­vek je­gyé­ben fo­gant az 1945. áp­ri­lis 5-én Kas­sán meg­hir­de­tett kor­mány­prog­ram, amely a ma­gyar nem­ze­ti­sé­get egé­szé­ben tet­te fe­le­lős­sé Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­ért. E prog­ram VIII. fe­je­ze­te a kö­vet­ke­ző­ket he­lyez­te ki­lá­tás­ba a ma­gyar nem­ze­ti­ség­gel kap­cso­lat­ban: „1. a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got csak azok­nak a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok­nak hagy­ják meg, akik an­ti­fa­sisz­ták vol­tak, részt vet­tek a Cseh­szlo­vá­kia fel­újí­tá­sá­ért foly­ta­tott el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban, vagy pe­dig ül­döz­ték őket köz­tár­sa­ság­hoz va­ló hű­sé­gü­kért. 2. a töb­bi ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­ga meg­szű­nik, de le­he­tő­vé te­szik ne­kik az op­tá­lást /két ál­lam­pol­gár­ság kö­zül az egyi­ket vá­laszt­ja – I.L./; min­den ilyen irá­nyú ké­rel­met kü­lön vizs­gál­nak meg. 3. azok a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek, akik bűn­tényt kö­vet­tek el a köz­tár­sa­ság­gal vagy más nem­ze­tek­kel szem­ben, fő­képp a Szov­jet­unió el­len, bí­ró­ság elé ke­rül­nek, meg­foszt­ják őket cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­guk­tól és örök­re ki­tilt­ják őket a köz­tár­sa­ság te­rü­le­té­ről” (Polányi 1992:17–18). A kor­mány­prog­ram konk­rét ja­vas­la­ta­it a kol­lek­tív fe­le­lős­ség szel­le­me ha­tot­ta át, mi­vel a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság túl­nyo­mó több­sé­gét hon­ta­lan­ság­ra ítél­te, s ez­zel együtt a jog sán­ca­in kí­vül­re he­lyez­te. Szá­mos ma­gyar­el­le­nes – s te­gyük hoz­zá né­met­el­le­nes – in­téz­ke­dés már a kor­mány­prog­ram – va­gyis 1945. áp­ri­lis 5. – meg­szü­le­té­se előtt nap­vi­lá­got lá­tott. Kö­zü­lük em­lí­tés­re mél­tó a SZNT 1944. szep­tem­ber 6-án el­fo­ga­dott ren­de­le­te, amel­­lyel meg­szün­te­tett Szlo­vá­ki­á­ban min­den ma­gyar és né­met ta­ní­tá­si nyel­vű is­ko­lát. Egyi­de­jű­leg meg­til­tot­ta, hogy az ál­la­mi­lag el­is­mert egy­há­zak né­met és ma­gyar nyel­ven tart­sák is­ten­tisz­te­le­te­i­ket mind­azo­kon a he­lye­ken, ahol azo­kat az el­ső bé­csi dön­tés /1938. nov. 2./ után ve­zet­ték be.

Egy 1945. feb­ru­ár 21-én ki­adott ren­de­let sze­rint a föld­re­form cél­já­ra azon­na­li ha­tál­­lyal és té­rí­tés nél­kül el­ko­boz­tak min­den me­ző­gaz­da­sá­gi in­gat­lant, amely olyan ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek tu­laj­do­nát ké­pez­te, akik 1938. no­vem­ber 1-jén nem vol­tak cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok. Ha­son­ló sors várt a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek 50 hek­tárt meg­ha­la­dó me­ző­gaz­da­sá­gi in­gat­la­na­i­ra is. „Ter­mé­sze­te­sen so­ha töb­bé nem en­ged­he­tő meg, hogy ál­la­mun­kat il­lo­já­lis po­li­ti­ká­val olyan ide­gen, nem szláv nem­ze­ti­sé­gű ki­sebb­sé­gek gyen­gít­sék, ame­lyek nagy­részt a ná­ci Né­met­or­szág, va­la­mint a re­ak­ci­ós Hor­thy­-Ma­gyar­or­szág en­ge­del­mes esz­kö­zé­vé vál­tak a köz­tár­sa­sá­gunk­kal szem­be­ni hó­dí­tá­si vágy­nak – szö­gez­te le az 1945. áp­ri­lis 5-i kor­mány­nyi­lat­ko­zat, s azt is rög­tön hoz­zá­tet­te – ál­la­munk­nak /…/ meg kell sza­ba­dul­nia a né­met és ma­gyar nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség min­den ele­mé­től” (Polányi 1992:26).

A kor­mány­prog­ram meg­hir­de­té­sét kö­ve­tő­en 1945. áp­ri­lis 7-én je­lent meg a SZNT bel­ügyi meg­bí­zott­já­nak ren­de­le­te, amely sze­rint a ma­gya­rok ál­tal la­kott te­le­pü­lé­se­ken nem le­he­tett nem­ze­ti bi­zott­sá­gokat ala­kí­ta­ni, s ha ne­tán ilye­nek még­is lét­re­jöt­tek, fel kel­lett osz­lat­ni azo­kat. A ma­gya­rok nem le­het­tek sem po­li­ti­kai párt­nak, sem tö­meg­szer­ve­ze­tek­nek tag­jai. Áp­ri­lis–má­jus fo­lya­mán el­bo­csá­tot­ták ál­lá­suk­ból a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű köz­al­kal­ma­zot­ta­kat, majd nem sok­kal ké­sőbb a ma­gán­al­kal­ma­zot­tak me­nesz­té­se kö­vet­ke­zett. A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek tu­laj­do­ná­ban lé­vő kis- és kö­zép­üze­mek, a kis­ipa­ros­ok mű­he­lye­it is be­le­ért­ve nem­ze­ti gond­nok­ság alá ke­rül­tek. A na­gyobb vá­ro­sok­ban, kü­lö­nö­sen Po­zsony­ban, tö­me­ges mé­re­te­ket öl­tött a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság la­ká­sa­i­nak igény­be­vé­te­le, gyak­ran az érin­tet­tek in­ter­ná­lá­sá­val egy­be­köt­ve. In­ter­ná­ló tá­bo­rok mű­köd­tek – töb­bek kö­zött – Pozsonyliget­fa­lun, Kas­sán, Lo­son­con, Lé­ván, Nagyidán, Nyitrán, Rozs­nyón, Sze­re­den s má­sutt, ahol több mint 20 000 ma­gyart őriz­tek, s csak ke­vés szó esik ar­ról, hogy egye­di ki­vég­zé­sek és tö­meg­gyil­kos­sá­gok is tör­tén­tek. Ezek ha­tá­sá­ra már 1945 ta­va­szán meg­in­dult a me­ne­kült­ára­dat Ma­gyar­or­szág­ra, s né­hány hó­nap alatt mint­egy 40 ez­ren me­ne­kül­tek a ha­tár túl­ol­dal­ára. A kor­mány­prog­ram ren­del­ke­zé­se alap­ján kö­zel 800 ma­gyar ta­ní­tá­si nyel­vű is­ko­lát és egyéb ok­ta­tá­si in­téz­ményt zár­tak be – az ok­ta­tás nyel­ve csak a szlo­vák le­he­tett – így azon ta­nu­lók szá­ma, akik nem ta­nul­hat­tak anya­nyelv­ükön meg­ha­lad­ta a 100 ez­ret. A ve­gyes la­kos­sá­gú te­le­pü­lé­se­ken és a vá­ro­sok­ban a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság – csa­lá­di ott­ho­na­in kí­vül – se­hol sem be­szél­he­tett az anya­nyel­vén, ha­csak nem akar­ta ma­gát ki­ten­ni kü­lön­bö­ző sér­té­sek­nek és at­ro­ci­tá­sok­nak.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban győz­tes nagy­ha­tal­mak pots­da­mi ér­te­kez­le­te /1945. jú­li­us 17–augusztus 2./ el­uta­sí­tot­ta a ma­gyar nem­ze­ti­ség ki­te­le­pí­té­sé­re vo­nat­ko­zó cseh­szlo­vák ké­rést. Ez az ál­lás­fog­la­lás elé­ge­det­len­ség­gel töl­töt­te el a cseh­szlo­vák hi­va­ta­los kö­rö­ket és a köz­vé­le­ményt. Ez min­de­nek­előtt a ma­gyar nem­ze­ti­ség­gel szem­be­ni tü­rel­met­len­ség fo­ko­zó­dá­sá­ban, il­le­tő­leg a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság jog­fosz­tá­sá­ban és szü­lő­föld­jé­ről va­ló el­űzé­sé­ben, ül­dö­zé­sé­ben fe­je­ző­dött ki.

A fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság to­váb­bi sor­sa szem­pont­já­ból dön­tő je­len­tő­sé­ge volt a 33/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum­nak, amely au­gusz­tus 2-án je­lent meg.
„Azok a né­met vagy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok, akik az ide­gen meg­szál­ló ha­ta­lom jog­sza­bá­lyai ér­tel­mé­ben né­met vagy ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­got sze­rez­tek, az ilyen ál­lam­pol­gár­ság meg­szer­zé­sé­nek nap­ján el­ve­szí­tet­ték cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat – szólt a dek­ré­tum 1.§-a. – A töb­bi né­met vagy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár e dek­ré­tum ha­tály­ba lé­pé­sé­nek nap­ján el­vesz­ti cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gát” (Polányi 1992:33). Ha­tály­ba lé­pé­sé­vel a ma­gyar nem­ze­ti­ség lé­nye­gé­ben el­esett az egész­ség­ügyi el­lá­tás­tól, a nyug­díj­tól, va­la­mint azok­tól a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok­tól, ame­lye­ket nem nél­kü­löz­he­tett, ha él­ni akart. Az in­téz­ke­dés csak­nem há­rom­ne­gyed mil­lió ma­gyart érin­tett. 1945. szep­tem­ber–de­cem­ber kö­zött a 88/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum alap­ján – a fér­fi­ak 16–55 év kö­zött, a nők 18–45 éves ko­rig bár­mi­kor be­oszt­ha­tók vol­tak az or­szág leg­tá­vo­lab­bi ré­szén is mun­ka­szol­gá­lat­ra – kö­zel 10 ezer fel­vi­dé­ki ma­gyart vit­tek köz­mun­ká­ra Cseh­or­szág­ba. A né­me­tek ki­to­lon­co­lá­sa kö­vet­kez­té­ben ugyan­is a cseh or­szág­ré­szek­ben egy­re na­gyobb lett a mun­ka­erő­hi­ány, amit pó­tol­ni kel­lett.
Ma­gyar­or­szág kor­má­nya több íz­ben is a szö­vet­sé­ges nagy­ha­tal­mak­hoz for­dult, hogy vé­del­met kér­jen a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­má­ra, de ott nem ta­lált meg­ér­tés­re, ki­té­rő vagy el­uta­sí­tó vá­laszt ka­pott. Nem ma­radt más hát­ra, mint az, hogy két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kon kí­sé­rel­je meg a vi­tás kér­dé­sek tisz­tá­zá­sát a cseh­szlo­vák kor­mán­­nyal.

1946. feb­ru­ár 27-én Ma­gyar­or­szág Bu­da­pes­ten la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt írt alá, il­let­ve kö­tött Cseh­szlo­vá­ki­á­val, amely­nek az volt a lé­nye­ge, hogy ahány ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák ön­kén­te­sen je­lent­ke­zik át­te­le­pü­lés­re, a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ugyan­an­­nyi ma­gyart tá­vo­lí­ta­nak el az ál­lam te­rü­le­té­ről. Cseh­szlo­vá­kia nyil­ván­va­ló­an azért ra­gasz­ko­dott an­­nyi­ra a „ki­vá­lo­ga­tás” jo­gá­hoz, mert csak így vél­te el­ér­he­tő­nek, hogy köz­vet­le­nül a két ál­lam ha­tá­ra men­tén el­he­lyez­ke­dő la­kos­ság – ahol lé­nye­gé­ben csak ma­gya­rok él­tek – et­ni­kai ar­cu­la­tát meg­vál­toz­tat­has­sa. Ez az egyez­mény egyéb­ként egész tar­tal­má­ból ki­tű­nő­en nem két egyen­jo­gú ál­lam, ha­nem a győz­tes­nek nyil­vá­ní­tott Cseh­szlo­vá­kia és a le­győ­zött Ma­gyar­or­szág meg­ál­la­po­dá­sa volt. Ha­zánk hoz­zá­já­ru­lá­sát leg­fel­jebb az­zal le­het ma­gya­ráz­ni, hogy a mű­kö­dé­sé­ben nem­zet­kö­zi­leg erő­sen kor­lá­to­zott és tel­je­sen ma­gá­ra ha­gyott Nagy Fe­renc-kor­mány – más le­he­tő­sé­get nem lát­ván – így pró­bált az egy­ol­da­lú ki­uta­sí­tá­sok­nak és a ma­gyar et­ni­kum szem­pont­já­ból rend­kí­vül sú­lyos és sé­rel­mes rend­sza­bály al­kal­ma­zá­sá­nak gá­tat vet­ni. Még az egyez­mény alá­írá­sa­kor Vla­di­mír Cle­men­tis kez­de­mé­nye­zé­sé­re ta­lál­koz­tak a cseh­szlo­vák kor­mány­kül­dött­ség tag­jai a ko­a­lí­ci­ós pár­tok ve­ze­tő­i­vel. A ta­lál­ko­zón a cseh­szlo­vák kül­ügyi ál­lam­tit­kár – ő volt a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció ve­ze­tő­je – meg­is­mé­tel­te azt a cseh­szlo­vák ál­lás­pon­tot, hogy Cseh­szlo­vá­kai nem­ze­ti ál­lam­má akar vál­ni és meg akar sza­ba­dul­ni a te­rü­le­tén élő né­met és ma­gyar la­kos­ság­tól. En­nek meg­ol­dá­sát ab­ban lát­ta, hogy a két ál­lam újabb egyez­ményt köt, amely­nek ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág egy­ol­da­lú­an mint­egy 200 000 fő­nyi fel­vi­dé­ki ma­gyart fo­gad be. Cle­men­tis a na­gyobb nyo­ma­ték ked­vé­ért egyút­tal azt is le­szö­gez­te, hogy a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­ra­dó ma­gya­rok sem­mi­fé­le ki­sebb­sé­gi vé­de­lem­re nem szá­mít­hat­nak, s a Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra tör­té­nő te­rü­le­ti mó­do­sí­tás­ról sem le­het szó. „Ez az egyez­mény ar­cul­csa­pá­sa volt a ma­gyar nem­zet ön­ér­ze­té­nek – ír­ta Su­lyok De­zső a ha­zai el­len­zék egyik ve­zé­re em­lék­ira­tá­ban – tel­je­sen alá­ren­del­te an­nak nem­ze­ti ér­de­ke­it a kommunista–cseh–szláv im­pe­ri­a­liz­mus­nak, tör­vé­nyes for­má­­ban má­sod­ren­dű nép­pé a ma­gyart tet­te a szlá­vok­kal szem­ben: tör­té­nel­mük egyik leg­na­gyobb vét­ke volt né­pünk meg­ma­ra­dá­sa el­len” (Ger­gely–Izsák 2000:266).

Az egyez­mény ér­tel­mé­ben a ma­gyar kor­mány hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy Cseh­szlo­vá­kia a szlo­vá­kok át­te­le­pü­lé­sé­nek elő­ké­szí­té­sé­re, a je­lent­ke­zés­re vo­nat­ko­zó nyi­lat­ko­za­tok át­vé­te­lé­re, agi­tá­ci­ó­ra és az egész ak­ció le­bo­nyo­lí­tá­sá­ra kor­mány­bi­zott­sá­got küld­jön Ma­gyar­or­szág­ra.
A Cseh­szlo­vák Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság 1946. már­ci­us 4-én kezd­te meg te­vé­keny­sé­gét Ma­gyar­or­szá­gon. A bi­zott­ság tag­jai és szak­ér­tői sor­ra jár­ták mind­azo­kat a ma­gyar­or­szá­gi te­le­pü­lé­se­ket, ahol szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság élt. Gyű­lé­se­ket és elő­adá­so­kat ren­dez­tek, cso­por­tos és egyé­ni be­szél­ge­té­se­ket foly­tat­tak, va­la­mint írá­sos pro­pa­gan­da­anya­got osz­tot­tak szét, ter­jesz­tet­tek a szlo­vák­ság kö­ré­ben. Emel­lett ki­ad­ták a he­tente há­rom­szor meg­je­le­nő Slo­bo­da cí­mű la­pot, to­váb­bá több mint más­fél hó­na­pon ke­resz­tül – na­pi 30 per­ces adás­ban – a CSÁB ren­del­ke­zé­sé­re állt a bu­da­pes­ti rá­dió is. A CSÁB 157 köz­ség­ben fej­tett ki pro­pa­gan­dát.
De a CSÁB mű­kö­dé­sé­nek már az el­ső nap­ja­i­ban, he­te­i­ben ki­de­rült, hogy an­nak tag­jai igen „ru­gal­ma­san” ér­tel­me­zik és ke­ze­lik a la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt, a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság ha­za­te­le­pü­lé­sé­nek elő­ké­szí­té­sét. Kü­lö­nö­sen az en­ge­dély nél­kül ér­ke­ző „szak­ér­tők­kel” volt sok prob­lé­ma. Írók, szí­né­szek, új­ság­írók, pa­pok és a szlo­vák tár­sa­dal­mi élet kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gú kép­vi­se­lői úgy­szól­ván min­den el­len­őr­zés nél­kül fej­tet­ték ki te­vé­keny­sé­gü­ket. Azt is szé­les kör­ben ter­jesz­tet­ték, hogy azo­kat a szlo­vá­ko­kat, akik most ön­ként nem men­nek el, ké­sőbb erő­szak­kal te­le­pí­tik át Cseh­szlo­vá­ki­á­ba, de ak­kor már nem kap­nak föl­det. Sőt, az itt ma­ra­dó­kat a ma­gyar ha­tó­sá­gok a Du­nán­tú­lon te­le­pí­tik szét, il­le­tő­leg Cseh­szlo­vá­ki­á­ból ki­te­le­pí­tett ma­gya­ro­kat köl­töz­tet­nek a szlo­vák csa­lá­dok­hoz.
A CSÁB la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt sér­tő te­vé­keny­sé­gé­vel és pro­pa­gan­dá­já­nak túl­zá­sa­i­val kap­cso­lat­ban a Nagy Fe­renc-kor­mány már­ci­us 21-én hi­va­ta­los nyi­lat­ko­za­tot adott ki, amely a kö­vet­ke­ző­ket tar­tal­maz­ta: „A ma­gyar kor­mány­nak min­dig az volt az ál­lás­pont­ja, hogy sza­ba­don tá­voz­hat az, aki az or­szá­got el akar­ja hagy­ni. Tel­jes és hi­ány­ta­lan jog­vé­de­lem­ben ré­sze­sül azon­ban az, aki Ma­gyar­or­szá­gon akar meg­ma­rad­ni. A ma­gyar kor­mány po­li­ti­ká­já­nak ve­ze­tő gon­do­la­ta az, hogy a ki­te­le­pü­lés so­ha­sem kény­szer, ha­nem min­dig ön­kén­tes el­ha­tá­ro­zás alap­ján tör­tén­jen, és a ki­te­le­pü­lők va­gyo­nuk­ban sé­rel­met ne szen­ved­je­nek. Át­te­le­pü­lés­ről csak­is eb­ben a ke­ret­ben van szó. Ma­gyar ál­lam­pol­gárt sem most, sem utóbb nem fog­nak erő­szak­kal az or­szág el­ha­gyá­sá­ra kény­sze­rí­te­ni, vagy pe­dig a ki­te­le­pí­tés al­kal­má­val va­gyo­ná­tól meg­fosz­ta­ni. Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén min­den ma­gyar ál­lam­pol­gár tör­vé­nye­ink vé­del­me alatt áll és áll­ni fog a jö­vő­ben is” (Ba­logh 1988:122–123).
A cseh­szlo­vák kor­mány el­ké­szí­tet­te a ki­te­le­pí­tés­re ki­je­lölt fel­vi­dé­ki ma­gya­rok lis­tá­ját já­rá­son­kén­ti bon­tás­ban. Így pl. a Dunas­zer­da­he­lyi já­rás­ban a ma­gyar la­kos­ság 43,1%, az Ér­sek­új­vá­ri­ban 22,6%, a Galán­ta­i­ban 25,1%, a Kas­sa­i­ban 34,8%, a Ko­má­ro­mi­ban 54,1%, az Ipoly­sá­gi­ban 38,4%, a Lé­va­i­ban 32,4%, az Ógy­al­la­i­ban 44,5% , a Pár­ká­nyi­ban 36,4%, a Somor­ja­i­ban 31,1%, a Vág­sel­ly­e­i­ben 29,9%, a Zse­li­zi­ben 40,5%-a sze­re­pelt. A lis­tán ös­­sze­sen 183 692 át­te­le­pí­tés­re ki­je­lölt fel­vi­dé­ki ne­ve sze­re­pel. A la­kos­ság­cse­ré­re ki­je­löl­tek lis­tá­já­ra fel­ke­rült fel­vi­dé­ki ma­gya­rok „Iga­zol­vány”-t és „Fe­hér­lap”-ot kap­tak. Ez­zel sor­suk meg­pe­csé­te­lő­dött.

A ma­gyar–cseh­szlo­vák vi­szony az egyez­mény alá­írá­sa után sem ja­vult, sőt in­kább ros­­szab­bo­dott. Ez az­zal füg­gött ös­­sze, hogy a cseh­szlo­vák kor­mány a la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt va­ló­já­ban csak az el­ső lé­pés­nek te­kin­tet­te a ma­gya­rok el­tá­vo­lí­tá­sa szem­pont­já­ból. Nem füg­gesz­tet­ték fel a ko­ráb­bi jog­fosz­tó in­téz­ke­dé­se­ket, sőt újab­bak­kal te­téz­ték azo­kat. „Nyel­vem, mely az em­be­ri hang egyik leg­cso­dá­sabb hang­sze­re volt, ki­há­gá­si ob­jek­tum­má szür­kült. Új­ság a bű­nös nyel­vén nem je­len­het meg, rá­di­ót ti­los hall­gat­ni. Le­ko­nyult fej­jel já­rok, és né­mán és ha le­het ki sem moz­du­lok em­be­rek kö­zé. Vak, sü­ket és moz­du­lat­lan get­tó­élet ez min­den­kép­pen: a jog­fosz­tott em­be­rek szé­gyen- és fé­le­lem­ter­hes éle­te – szólt Fábry Zol­tán 1946 má­ju­sá­ban a cseh és szlo­vák ér­tel­mi­ség­hez, majd így foly­tat­ta – és az ok? Egyet­len­egy tény, vá­dak vád­ja: ma­gyar­sá­gom. Ma­gyar va­gyok, te­hát bű­nös va­gyok. A fa­ji ki­zá­ró­la­gos­ság bar­ba­riz­mu­sá­nak an­­nyi mil­lió em­ber­élet­be ke­rült le­tö­ré­se után egy újabb ke­le­tű fa­ji kí­mé­let­len­ség bün­tet som­má­san, te­hát igaz­ság­ta­la­nul. /…/ Győ­zők van­nak és le­győ­zöt­tek! Örök tör­vény. Há­bo­rús tör­vény: em­ber­te­len tör­vény. Vae victis! A le­győ­zöt­tek cso­port­já­ba tar­to­zom új­ra: ma­gyar va­gyok. A leg­mé­lyebb meg­alá­zott­ság fo­ká­ról, nyelv fosz­tot­tan, szó­bé­ní­tot­tan ki­ál­tok hoz­zá­tok, sza­bad em­be­rek, írók és írás­tu­dók, kik­nek né­ma­sá­ga már fel­ol­dó­dott. /…/ A fa­siz­mus pe­ré­ben csak az an­ti­fa­siz­mus le­het per­dön­tő mér­ték. /…/ Ami­kor a vád­lott most szót kér, a leg­szi­go­rúbb és e per­ben egye­dül il­le­té­kes mér­ték al­kal­ma­zá­sát ké­ri. Sem­mi töb­bet. An­ti­fa­siz­must. Igaz­sá­got!” (Fábry 1968:372–373).
A „stó­szi re­me­te” a pusz­tá­ba ki­ál­tott! A szlo­vák bel­ügyi meg­bí­zott 1946. jú­ni­us 17-i ren­de­le­te alap­ján ugyan­is meg­kezd­ték a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság kö­ré­ben az ún. reszlovakizációt vagy más ki­fe­je­zés­sel vis­szas­zlo­vá­ko­sí­tá­si kam­pányt. A ma­gya­ro­kat vá­lasz­tás elé ál­lí­tot­ták: ha szlo­vák­nak vall­ják ma­gu­kat, vis­­sza­kap­ják ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, ha nem, el kell hagy­ni­ok szü­lő­föld­jü­ket, ki­uta­sít­ják őket Cseh­szlo­vá­ki­á­ból. Ez az ön­kén­tes­nek hir­de­tett kam­pány a gya­kor­lat­ban az erő­szak lep­le­zett és nyílt esz­kö­ze­i­vel igye­ke­zett el­ér­ni, hogy a szlo­vá­kul nem is ér­tő ma­gya­rok tö­me­ge­sen vall­ják ma­gu­kat szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­nek. A lét­fel­tét­ele­ik­ben erő­sen meg­in­gott és már hos­­szú hó­na­pok óta zak­la­tás­nak ki­tett fel­vi­dé­ki ma­gya­rok egy ré­sze – kü­lö­nö­sen azok után, hogy se­gít­sé­get se­hon­nan nem kap­tak és nem is re­mél­het­tek – ele­get tett a ha­tó­sá­gok kí­ván­sá­gá­nak, s kö­zel 400 ez­ren „nyil­vá­ní­tot­ták ma­gu­kat” szlo­vák­nak, de még így is több já­rás­ban /a Ko­má­ro­mi­ban, a Pár­ká­nyi­ban, a Felediben, a Sel­­lye­i­ben stb./ a ma­gya­rok több­sé­ge el­len­állt a nyo­más­nak.

A ma­gyar kor­mány ter­mé­sze­te­sen nem néz­het­te tét­le­nül a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok­nak sem az egy­ol­da­lú kitel­pí­tés­re vo­nat­ko­zó ter­ve­it, sem a res­zlo­va­ki­zá­ci­ós kam­pányt. Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter 1946. jú­ni­us 28-án a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csá­hoz in­té­zett táv­ira­tá­ban tár­ta fel a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­sá­got ért újabb, sú­lyos sé­rel­met a szö­vet­sé­ges nagy­ha­tal­mak előtt, de ott nem ta­lált „vissz­hang­ra”, vá­lasz­ra sem mél­tat­ták. Eb­ben az idő­ben /1946. jú­ni­us 8. és 28. között/ tett lá­to­ga­tást a Nagy Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök ve­zet­te ma­gyar kor­mány­kül­dött­ség – tag­ja volt Rá­ko­si Má­tyás is – az USA-ban és Ang­li­á­ban. Ang­li­á­ból ha­za­té­rő­ben fel­ke­res­ték Pá­rizst is. Az út­ról Rá­ko­si ter­mé­sze­te­sen be­szá­molt fő­nö­ké­nek Sztá­lin­nak, s le­ve­lé­ben a kö­vet­ke­ző­ket ír­ta: „Po­li­ti­ka­i­lag az uta­zás a bé­ke­cé­lok és a ma­gyar­ság prob­lé­má­i­nak is­mer­te­té­sén kí­vül sem­mi né­ven ne­ve­zen­dő ered­ményt nem adott. Az ame­ri­ka­i­ak lé­nye­gé­ben ki­té­rő vá­laszt ad­tak, s rend­kí­vül óva­to­san cé­loz­gat­tak ar­ra, hogy eb­ben a kér­dés­ben az oro­szo­ké a dön­tő szó. /…/ Ez­zel szem­ben Ang­li­á­ban a Mun­kás­párt po­li­ti­ku­sai azon­kí­vül, hogy ki­fe­je­zet­ten cseh­ba­rá­tok vol­tak, és pl. hal­la­ni sem akar­tak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vé­del­mé­nek a bé­ke­szer­ző­dés­be va­ló ik­ta­tá­sá­ról – ele­gen­dő­nek tart­ják a nem­ze­tek szö­vet­sé­gé­nek el­vi dek­la­rá­ci­ó­ját” (Izsák–Kun 1994:95).
Mind­ezen ese­mé­nyek­kel egy­id­őben 1946. jú­li­us 29.–október 15. kö­zött zaj­lott le Pá­rizs­ban a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú 21 győz­tes ál­la­má­nak bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ja. Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter au­gusz­tus 14-én is­mer­tet­te a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet­tel kap­cso­la­tos ma­gyar ál­lás­pon­tot. Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy a la­kos­ság­cse­re után még min­dig kb. fél­mil­lió ma­gyar ma­rad Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, ezek ki­te­le­pí­té­se nem old­hat­ja meg a prob­lé­má­kat. „Bár­mi­lyen sú­lyos és bár­mi­lyen két­ség­beej­tő le­gyen is hely­ze­tük, le­he­tet­len meg­ta­gad­ni a le­győ­zöt­től azt a jo­got, hogy ezt a kö­ve­te­lést az er­kölc­­csel és az em­be­ri­es­ség­gel el­len­té­tes­nek ne ta­lál­ja – mond­ta a ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter. – De ha akad­na is ma­gyar kor­mány, amely kül­ső kény­szer foly­tán e dön­tést el­fo­gad­ná, ön­ma­ga és a ma­gyar de­mok­rá­cia sír­ját ás­ná meg ve­le. A föld és a nép, amely azt év­szá­zad­okon ke­resz­tül mű­vel­te és az em­be­ri ci­vi­li­zá­ci­ó­ba be­kap­csol­ta el­vá­laszt­ha­tat­la­nul ös­­sze­tar­to­zik. Ezt a kap­cso­la­tot erő­szak­kal meg­bon­ta­ni csak az em­be­ri élet alap­tör­vé­nye­i­nek meg­sér­té­sé­vel le­het. Ha Cseh­szlo­vá­kia meg akar­ja tar­ta­ni azt a te­rü­le­tet, ame­lyen ma­gya­rok él­nek, ak­kor tart­sa meg az ott élő ma­gya­ro­kat is, meg­ad­ván ne­kik em­be­ri és ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­ik tel­jes­sé­gét. Ha azon­ban ezt Cseh­szlo­vá­kia bár­mely ok­ból nem vál­lal­ná és min­den­kép­pen meg akar­na sza­ba­dul­ni a ma­gyar ki­sebb­ség­től, ak­kor a ma­gyar kor­mány­nak ra­gasz­kod­nia kell ah­hoz az elv­hez, hogy a nép­nek jo­ga van a föld­höz me­lyen él” (Ba­logh 1988:230). Majd – ha­son­ló­an a Ro­má­ni­á­val kap­cso­la­tos prob­lé­mák­hoz – eb­ben az ügy­ben is nem­zet­kö­zi szak­ér­tői bi­zott­ság ki­kül­dé­sét kér­te. To­váb­bá el­uta­sí­tot­ta a po­zso­nyi híd­fő ki­szé­le­sí­té­sé­re vo­nat­ko­zó cseh­szlo­vák kö­ve­te­lést, amely öt ma­gyar köz­ség /Bezenye, Raj­ka, Dunacsúny, Orosz­vár és Horvátjárfalu/ át­en­ge­dé­sé­re irá­nyult, il­let­ve vo­nat­ko­zott.

A bé­ke­kon­fe­ren­cia il­le­té­kes szer­vei és bi­zott­sá­gai – Ro­má­nia kép­vi­se­lő­jé­nek meg­hall­ga­tá­sa után – szin­te per­cek alatt el­dön­töt­ték Er­dély sor­sát, mi­vel a ma­gyar ja­vas­lat­nak egyet­len tá­mo­ga­tó­ja sem akadt. Így el­uta­sí­tot­ták a Szé­kely­föld te­rü­le­ti ön­kor­mány­zat­ára vo­nat­ko­zó in­dít­ványt és vis­­sza­ál­lí­tot­ták a má­so­dik bé­csi dön­tés előt­ti ma­gyar–ro­mán ha­tárt. Rész­le­ge­sen helyt ad­va a cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek­nek is, el­fo­gad­ták Dunacsúny, Hor­vát­jár­fa­lu és Orosz­vár át­csa­to­lá­sát, így a Tri­a­non­ban meg­cson­kí­tott or­szág te­rü­le­te to­vább csök­kent. A bé­ke­kon­fe­ren­cia a la­kos­ság­cse­re-egyez­mén­­nyel nem fog­lal­ko­zott, mi­vel a győz­tes nagy­ha­tal­mak azt már ko­ráb­ban tu­do­má­sul vet­ték és lé­nye­gé­ben a két ér­de­kelt fél ügyé­nek te­kin­tet­ték. A 200 000 ma­gyar to­váb­bi sor­sát il­le­tő­en pe­dig – mi­u­tán az újabb ma­gyar–cseh­szlo­vák két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok sem ve­zet­tek ered­mény­re – a nagy­ha­tal­mak kép­vi­se­lői a kö­vet­ke­ző szö­veg fel­vé­tel­ét ja­va­sol­ták a ma­gyar bé­ke­szer­ző­dés­be: „Ma­gyar­or­szág két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kat foly­tat Cseh­szlo­vá­ki­á­val, hogy meg­old­ja a Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tén élő azon ma­gyar ere­de­tű la­ko­sok kér­dé­sét, akik nem ke­rül­nek át Ma­gyar­or­szág­ra az 1946. feb­ru­ár 27-én kö­tött nép­cse­re­e­gy­ez­mé­ny ér­tel­mé­ben. Ab­ban az eset­ben, ha nem jön­ne lét­re meg­egye­zés, je­len szer­ző­dés ha­tály­ba lé­pé­se után szá­mí­tott 6 hó­na­pi ha­tár­időn be­lül, Cseh­szlo­vá­ki­á­nak jo­ga lesz a kér­dést a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa elé ter­jesz­te­ni és a Ta­nács­nál se­gít­sé­get kér­ni egy vég­le­ges meg­ol­dás meg­ho­za­ta­lá­hoz” (Ba­logh 1988:234–235).
A bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­sei után Min­dszen­ty Jó­zsef bí­bo­ros is meg­szó­lalt: „Ez a má­so­dik meg­cson­kí­tás sok­kal sú­lyo­sabb az el­ső­nél. Újabb te­rü­le­tet vet­tek el. Nyo­masz­tó, meg­ros­kasz­tó fi­ze­té­se­ket rak­tak ránk /300 mil­lió dol­lár jó­vá­té­tel fi­ze­té­se: 200 mil­lió a Szov­jet­uni­ó­nak, 70 mil­lió Ju­go­szlá­vi­á­nak, 30 mil­lió Cseh­szlo­vá­ki­á­nak 6 év alatt ter­mé­szet­be­ni­ek­ben fi­zet­ni – I.L./. Most még pa­pí­ron sin­cse­nek ki­sebb­sé­gi jo­gok az el­ha­sí­tott ma­gya­rok szá­má­ra. Tör­vé­nyen kí­vül áll­nak, mint­ha ma­gyar­nak len­ni már ma­gá­ban is bűn és nem em­be­ri lét vol­na. A Du­na, Ga­ram men­tén ke­gyet­le­nül bont­ják már nagy vi­lág­rész­vét­len­ség kö­ze­pet­te az ősi ma­gyar töm­böt. Ki tud­ja, mit tar­to­gat még szá­munk­ra az em­be­ri el­va­du­lás? Is­ten óv­ja több csa­pás­tól mi ma­gyar ha­zán­kat!” (Mindszenty 1989:192). A ha­zai po­li­ti­kai pár­tok kény­te­le­nek vol­tak a pá­ri­zsi dön­té­se­ket tu­do­má­sul ven­ni. Vé­le­mé­nyem sze­rint Su­lyok De­zső­nek – a már ko­ráb­ban is idé­zett po­li­ti­kus­nak – volt iga­za, ami­kor a bé­ke­szer­ző­dés be­cik­ke­lye­zé­sé­nek vi­tá­já­ban a győz­tes nagy­ha­tal­ma­kat tet­te fe­le­lős­sé, hogy „igaz­sá­gos bé­ke he­lyett olyan bé­két ad­tak ne­künk, amely­től rész­le­te­i­ben vagy egy­ál­ta­lán nem, vagy csak ne­he­zen le­het el­vo­nat­koz­tat­ni a bün­te­tés és meg­tor­lás gon­do­la­tát. Egyet­len ha­ta­lom ügye sem a mi ügyünk, ezért Ma­gyar­or­szág ez­után so­ha sem ori­en­tá­lód­hat egy­ol­da­lú­an kül­po­li­ti­ka­i­lag és so­ha nem vál­hat bár­mely ha­ta­lom vagy ha­tal­mi cso­port »vazallusává«.”

1946 őszén – a ko­ráb­ban em­lí­tett 1945-ös köz­mun­ká­ról szó­ló ren­de­let­re hi­vat­koz­va – a ma­gyar la­kos­ság tí­zez­re­it, kb. 50 ezer sze­mélyt de­por­tál­tak erő­szak­kal Cseh­or­szág­ba, dön­tő­en a ko­ráb­ban né­me­tek ál­tal la­kott vi­dék­re. „A ma­gya­rok el­szál­lí­tá­sát olyan követ­kez­te­sen és pon­to­san kell vég­re­haj­ta­ni, mint a had­se­reg­ben a na­pi­pa­ran­csot. Tu­da­to­sít­sák, tör­té­nel­mi fel­ada­tot tel­je­sí­te­nek” – ol­vas­ha­tó a Szlo­vák Ki­te­le­pí­té­si Hi­va­tal ko­ra­be­li uta­sí­tá­sá­ban (Vadkerty 1999:29). Az ak­ci­ót hi­va­ta­lo­san mun­ka­erő-to­bor­zás­nak ne­vez­ték, de en­nek meg­va­ló­sí­tá­sa a fegy­ve­res erők be­ve­té­sé­vel tör­tént: ka­to­nai te­her­au­tók se­gít­sé­gé­vel több­nyi­re fű­tet­len mar­ha­va­gon­ok­ban, te­her­au­tó­kon hur­col­ták el az em­be­re­ket, csa­lá­do­kat, mi­köz­ben mint há­bo­rús bű­nö­sök­től el­ko­boz­ták min­den in­gó és in­gat­lan va­gyo­nu­kat. Az ak­ció 1947 feb­ru­ár vé­gé­ig tarottt, a kény­szer­mun­ka kö­zel 400 köz­sé­get érin­tett. A de­por­tá­lá­sok fő­kép­pen a Galántai, Pár­ká­nyi, Lé­vai, Ér­sek­új­vá­ri és Zse­li­zi já­rás­ból tör­tén­tek.

A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság Cseh­or­szág­ba tör­té­nő de­por­tá­lá­sa mi­att az anya­or­szá­gi pár­tok és a kor­mány kép­vi­se­lői szá­mos til­ta­ko­zó jegy­zé­ket jut­tat­tak el a győz­tes nagy­ha­tal­mak ve­ze­tő­i­hez. A Nem­zet­gyű­lés 1946. no­vem­ber 28-i ülé­sén Berecz­ky Al­bert – a ké­sőb­bi re­for­má­tus püs­pök – emel­te fel til­ta­ko­zó sza­vát. „Az a vád nem ér­het ben­nün­ket – hang­sú­lyoz­ta – hogy ami­kor eze­ket az em­ber­te­len­sé­ge­ket ko­moly for­má­ban szó­vá tes­­szük, új­ra mi va­gyunk a bé­ke­bon­tók. /…/ Nem re­vi­zi­o­niz­mus az, ha mi a ha­tá­ra­in­kon túl élő ma­gyar­ság sor­sá­ért, éle­té­ért, sza­bad­sá­gá­ért, em­be­ri jo­ga­i­ért fel­emel­jük sza­vun­kat. Nem len­nénk mél­tó­ak ar­ra, hogy a nem­zet bi­zal­má­ból az ő kép­vi­sel­té­ben itt le­gyünk, ha nem fe­jez­nénk ki mély és tel­jes együtt­ér­zé­sün­ket a mi szen­ve­dő, meg­hur­colt és sár­ba ti­port vé­re­ink­kel” (Ger­gely–Izsák 2000:268). Tildy Zol­tán köz­tár­sa­sá­gi el­nök 1947 ja­nu­ár­já­ban sze­mé­lye­sen kér­te Clementistől, hogy kí­mél­jék meg a köz­mun­kák­tól, il­let­ve a de­por­tá­lás­tól Fel­vi­dé­ken élő ro­ko­na­it s húz­zák ki a transz­port­lis­ták­ból a Tildy, Demény, Fekets, Bo­dor és Zon­gor csa­lá­dot. Min­dszen­ty Jó­zsef bí­bo­ros 1947 feb­ru­ár ele­jén VI. Gyö­rgy an­gol ki­rály­hoz és Tru­man ame­ri­kai el­nök­höz for­dult se­gít­sé­gért. „Mély hó­do­lat­tal, bi­za­ko­dó esen­gés­sel ter­jesz­tem elő a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal /…/ kö­zel 625 ezer ma­gyar­nak ke­gyet­le­nül bor­zal­mas ül­döz­te­té­sét – szólt a rá­dió­gram. – Köz­mun­ka ürü­gyé­vel fegy­ve­res kar­ha­ta­lom­mal de­por­tál­ják a cse­cse­mő­ket, ágy­ban fek­vő sú­lyos be­te­ge­ket, szü­lő nő­ket /…/ az ezer­éves szü­lő­föld­től 500–600 km-es tá­vol­ság­ra, mar­ha­szál­lí­tó va­go­nok­ban, bé­res szol­gák­nak. /…/ Az em­be­ri­ség ne­vé­ben kérem /…/ mél­tóz­tas­sék az Is­ten örök tör­vé­nye­i­be és az em­ber­ség­be üt­kö­ző de­por­tá­lá­sok el­len til­ta­ko­zó sza­vát fel­emel­ni, a szá­zez­rek ég­be­ki­ál­tó gyöt­rel­mét meg­szün­tet­ni” (Ger­gely–Izsák 2000:269). A pol­gá­ri ra­di­ká­lis Zsolt Bé­la, Beneš el­nök sze­mé­lyes is­me­rő­se ke­se­rű­en ál­la­pí­tot­ta meg, hogy az el­nök nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ja nem­csak hogy nem egyen­ge­ti a vég­le­ges meg­nyug­vás­hoz ve­ze­tő fo­lya­ma­tot, de olyan mód­sze­re­ket al­kal­maz a ma­gyar­ság­gal szem­ben, me­lyek a fa­siz­mus előt­ti Eu­ró­pá­ban is is­me­ret­le­nek vol­tak. „El­űzik ott­ho­nuk­ból a zárt ma­gyar et­ni­kai te­rü­le­ten élő ma­gya­ro­kat, kény­szer­mun­ká­ra fog­ják őket – ír­ta Zsolt Bé­la – ez a cseh­szlo­vák nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka nem­csak esz­kö­ze­i­ben fasisztikus, de vég­cél­já­ban is az” (Ger­gely–Izsák 2000:269).

E te­kin­tet­ben is iga­za van és mes­­sze­me­nő­en egyet­ér­tünk a ne­ves fek­vi­dé­ki ma­gyar író Do­bos Lász­ló Vád­irat c. írá­sá­nak min­den so­rá­val. „A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got 1945 és 49 kö­zött szer­ve­zett, prog­ra­mo­zott nép­ir­tás­sal pusz­tí­tot­ták. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar ho­lo­ca­us­tot ér­tünk meg. Ez csak a zsi­dók tra­gé­di­á­já­hoz ha­son­lít­ha­tó. Pró­bál­ták ezt év­ti­ze­de­kig el­hall­gat­ni, át­lép­ni, tom­pí­ta­ni, ös­­sze­füg­gés­be hoz­ni a csi­nált ma­gyar bű­nök­kel. Nem cson­kít­hat­ja a fen­ti ké­pet sem az elér­zé­ke­nyü­lő, sem a fel­ol­dó em­lé­ke­zet. Kö­zel nyolc­van esz­ten­dő ki­sebb­sé­gi sors. Ez alatt a több­sé­gi erő­szak száz­fé­le for­má­ban sar­col­ta a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got /…/, de a leg­na­gyobb pusz­tí­tást még­is az 1945 és 49 kö­zöt­ti idő vé­gez­te. Er­re nincs pél­da a Kár­pát-me­den­cé­ben” (Ma­gyar Nem­zet 1997. jú­ni­us 28.).
A két ál­lam kö­zöt­ti né­zet­el­té­ré­sek s ezen be­lül a la­kos­ság­cse­re vég­re­haj­tá­sá­val kap­cso­la­tos vi­ták el­hú­zó­dá­sa mi­att csak 1947 áp­ri­li­sá­ban kez­dőd­he­tett meg a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok ön­kén­tes át­te­le­pí­té­se és a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­se, pon­to­sab­ban szól­va a fel­vi­dé­ki­ek szü­lő­föld­jük­ről va­ló hi­va­ta­los el­tá­vo­lí­tá­sa, el­űzé­se.
A Ma­gyar­or­szág­ra ér­ke­ző ki­te­le­pí­tett fel­vi­dé­ki­e­ket 16 ki­ren­delt­ség – Mis­kolc, Nyír­egy­há­za, Bé­kés­csa­ba, Tót­kom­lós, Kecs­ke­mét, Gyön­gyös, Ba­las­sa­gyar­mat, Bu­da­pest, Ba­ja, Szek­szárd, Szé­kes­fe­hér­vár, Kormárom, Győr, Sop­ron, Ka­pos­vár és Pécs – fo­gad­ta. Egy-egy fo­ga­dó­ál­lo­más ha­tás­kö­re több me­gyé­re is ki­ter­jedt, az el­he­lye­zé­si kö­te­le­zett­ség így min­den vár­me­gyét és Bu­da­pes­tet is érin­tet­te. Más­kép­pen szól­va az or­szág egész te­rü­le­tén „szór­ták szét” a fel­vi­dé­ki ma­gyar­sá­got. A la­kos­ság­cse­ré­ben érin­tett fel­vi­dé­ki / több mint 200/ és ma­gyar­or­szá­gi /több mint 400/ te­le­pü­lé­sek lis­tá­ja – hon­nan ho­vá – még nem tel­jes, to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat igé­nyel, de pl. Alsós­ze­liből 21, Ko­má­rom­ból 43, De­á­ki­ból 33, Fel­sősze­liből 25, szü­lő­fa­lum­ból Ne­gyed­ről 28, Po­zsony­ból 44, Som­or­já­ról 31, Vág­far­kas­dról 16, Zse­lizről 17 stb. ma­gyar­or­szá­gi hely­ség­be te­le­pí­tet­tek, a csa­lá­dok szá­ma 1 és 242 kö­zött moz­gott. Ez utób­bi adat ép­pen Ko­má­ro­mot érin­tet­te, in­nen te­le­pí­tet­tek Bé­kés­csa­bá­ra 242 csa­lá­dot. Ez a lis­ta jól mu­tat­ja, hogy egy-egy fel­vi­dé­ki te­le­pü­lés­ről hány ma­gyar­or­szá­gi hely­re te­le­pí­tet­tek. Azt vi­szont nem mu­tat­ja ho­gyan szed­ték szét a csa­lá­do­kat, ba­rá­to­kat, fe­le­ke­ze­te­ket, s mi­lyen tra­gé­di­á­kat okoz­tak.

A ki­te­le­pí­tés a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok dön­té­se alap­ján a galán­tai és a lé­vai kör­zet­ből in­dult, de az el­ső ütem a ko­má­ro­mi, ér­sek­új­vá­ri és a ri­ma­szom­ba­ti kör­ze­tet is érin­tet­te. A dió­sze­gi ál­lo­más­ra 55, Lé­vá­ra 50 va­gon ér­ke­zett. A te­le­pí­tés el­in­dí­tá­sa konf­lik­tu­sok­kal kez­dő­dött, mert a cseh­szlo­vák ka­to­na­ság fél­re­ér­tés­ből há­rom nap­pal ko­ráb­ban kezd­te el a nagyfödémesi, nagy­ván­csé­di és a dió­sze­gi ma­gya­rok be­va­go­ní­ro­zá­sát. A ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok el­ső cso­port­já­nak el­in­dí­tá­sa sem volt men­tes a konf­lik­tus­tól, de egé­szen más okok mi­att. Ki­de­rült, hogy a ki­kül­dött va­go­no­kat ezért nem tud­ták út­nak in­dí­ta­ni, mert nem tud­ták meg­töl­te­ni. A név­sor­ban sze­rep­lő, ki­je­lölt szlo­vá­kok kö­zül ugyan­is so­kan csak egy bő­rönd­del ér­kez­tek, s száll­tak fel a sze­rel­vény­re.
A ki­te­le­pí­tés meg­kez­dé­se után sem szűnt meg azon­ban a Fel­vi­dé­ken ma­ra­dó ma­gya­rok zak­la­tá­sa, de­por­tá­lá­sa. Hi­á­ba járt le a 88/1945-ös – ko­ráb­ban már em­lí­tett – dek­ré­tum ha­tá­lya, mely sze­rint csak egy, il­let­ve ma­xi­mum más­fél évig le­he­tett vol­na mun­ka­szol­gá­lat­ra ki­te­le­pí­te­ni a ma­gya­ro­kat, a cseh­szlo­vák kor­mány nem fog­lal­ko­zott a kér­dés­sel. Nem is szól­va ar­ról, hogy a de­por­tált va­gyo­nuk­tól meg­fosz­tott ma­gya­rok­nak már nem volt ho­va vis­­sza­tér­ni. Ma­gyar pa­pok, ta­ní­tók, egye­te­mis­ták jár­ták Cseh­or­szág és Szlo­vá­kia tá­ja­it, hogy a mun­ka­szol­gá­lat­ra el­hur­col­tak kö­rül­mé­nye­i­ről tá­jé­koz­tas­sák a köz­vé­le­ményt. A völgy­zá­ró­gá­ta­kat, uta­kat épí­tők két­ség­beej­tő kö­rül­mé­nye­i­ről és az őrök bru­ta­li­tá­sá­ról ren­ge­teg be­szá­mo­ló ké­szült, több kö­tet­nyi irat­anyag gyűlt ös­­sze. Ar­ra kér­ték a ma­gyar kor­mányt, hogy ha nem tud­ja mega­ka­dá­ly­oz­ni a cseh­szlo­vák kor­mány ön­ké­nyes­ke­dé­sét, ak­kor a de­por­tált ma­gya­ro­kat hoz­za ha­za Ma­gyar­or­szág­ra.
A fen­ti ese­mé­nyek­kel egy­id­őben – 1947 nya­rán – zaj­lot­tak a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer­vál­tást meg­elő­ző utol­só több­pár­ti vá­lasz­tá­sok. A pár­tok kül­po­li­ti­kai cél­ki­tű­zé­se­ik­ben fo­gal­maz­ták meg szom­szé­da­ink­kal, így Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ket, ál­lás­pont­ju­kat. Kö­zü­lük ér­de­mes né­há­nyat idéz­ni. Az MKP és az SZDP, a két mun­kás­párt kö­zös nyi­lat­ko­zo­at­ban kö­ve­tel­te a tár­gya­lá­sok meg­in­dí­tá­sát Cseh­szlo­vá­ki­á­val „a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság de­mok­ra­ti­kus jo­ga­i­nak biz­to­sí­tá­sá­ra.” A NPP prog­ram­já­ban le­szö­gez­te: „Mi a ma­gunk ré­szé­ről min­dent meg­te­szünk a meg­ér­tés, a ba­rát­ság, az együtt­mű­kö­dés el­mé­lyí­té­sé­re. De ez csak a köl­csö­nös­ség je­gyé­ben, az egyen­ran­gú­ság alap­ján le­het­sé­ges. Mi tel­jes né­pi sza­bad­sá­got adunk a ha­tá­ra­in­kon élő nem­ze­ti­sé­gek­nek, a de­mok­rá­cia szel­le­mé­ben. Ugyan­ezt akar­juk a ha­tá­ra­in­kon túl élő ma­gyar­ság szá­má­ra is” (Ba­logh–Izsák 1977:217). „A Füg­get­len Kis­gaz­da Párt a ma­ga köz­éle­ti sú­lyá­val /ebben az idő­ben a leg­na­gyobb lét­szá­mú párt volt Ma­gyar­or­szá­gon – I.L./ szol­gál­ni kí­ván­ja a Du­na-völ­gyi bé­két, és ar­ra tö­rek­szik – szólt a prog­ram –, hogy a po­li­ti­kai ha­tá­rok itt va­ló­ban mi­e­lőbb lé­gi­es­sé vál­ja­nak, s az egy­más szom­széd­sá­gá­ban, egy­más­sal ke­ve­red­ve le­te­le­pe­dett Du­na-völ­gyi né­pek érint­ke­zé­sét sem ál­lam­igaz­ga­tá­si, sem ér­zel­mi aka­dá­lyok ne kor­lá­toz­zák fe­les­le­ges mér­ték­ben. A meg­bé­ké­lés ér­de­ké­ben re­mé­nyét fe­je­zi ki a párt, hogy a ha­tá­ron kí­vül re­kedt ma­gya­rok sor­sát ké­tol­da­li meg­egye­zé­sek se­gít­sé­gé­vel si­ke­rül meg­nyug­ta­tó­an ren­dez­ni” (Ba­logh–Izsák 1977:297). A De­mok­ra­ta Nép­párt pe­dig azt hang­sú­lyoz­ta: „Föld­raj­zi hely­ze­tünk kö­ve­te­li meg, hogy jó vi­szony­ban él­jünk szom­szé­da­ink­kal. A mi ré­szünk­ről nem le­het sem­mi aka­dá­lya an­nak, hogy a vi­szo­nos­ság el­ve alap­ján a jó szom­szé­di vi­szonyt ki­épít­sük és fenn­tart­suk. So­ha­sem sza­bad azon­ban meg­fe­led­kez­nünk ar­ról, hogy ma­gya­rok a ha­tá­ron túl is él­nek, akik­nek em­be­ri jo­gai fe­lett – nem­ze­ti­ség jo­ga is ezek kö­zé tar­to­zik – őr­köd­ni nem­csak er­köl­csi, ha­nem né­pi és nem­ze­ti kö­te­les­sé­günk is, amely­nek tel­je­sí­té­sé­ről so­ha le nem mond­ha­tunk. /…/ Mi nem aka­runk ural­kod­ni sen­kin /…/ s nincs más igé­nyünk, mint hogy raj­tunk se ural­kod­jék sen­ki” (Ba­logh–Izsák 1977:361).
A ma­gyar kor­mány 1947. jú­ni­us 14-én a Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság­hoz for­dult, hogy vagy ál­lít­sák le a Cseh­szlo­vá­ki­á­ból ér­ke­ző sze­rel­vé­nye­ket, vagy en­ge­dé­lyez­zék a né­met la­kos­ság to­váb­bi ki­te­le­pí­té­sét Ma­gyar­or­szág­ról. A SZEB dön­té­se után 1947 szep­tem­be­ré­től Né­met­or­szág szov­jet meg­szál­lá­si öve­ze­te fo­gad­ta a ki­te­le­pü­lő ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek sze­rel­vé­nye­it. Ez­zel egy­id­őben 1947 őszé­től foly­ta­tó­dott a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság ki­te­le­pí­té­se. 1947 vé­gé­ig 7608 fel­vi­dé­ki csa­lád, ösz­­sze­sen 31 184 fő te­le­pült át Ma­gyar­or­szág­ra. Az át­te­le­pí­tés a té­li hó­na­pok­ba szü­ne­telt, csak 1948. már­ci­us 4-én in­dult új­ra, s eről­te­tett ütem­ben jöt­tek-men­tek a szál­lít­má­nyok, majd no­vem­ber­ben meg­kez­dőd­tek a tár­gya­lá­sok az át­te­le­pí­tés be­fe­je­zé­sé­ről. A ma­gyar fél az azon­na­li le­ál­lí­tást kér­te, de a Fel­vi­dék­ről még az év vé­gé­ig jöt­tek a sze­rel­vé­nyek. Ami­kor de­cem­ber 31-én az át­te­le­pí­tést le­zárt­nak mond­ták ki, a cseh­szlo­vák fél még min­dig azt kér­te, hogy 1949. ja­nu­ár 31-ig a ma­gyar kor­mány ve­gyen át to­váb­bi 5000 há­bo­rús bű­nös­nek mi­nő­sí­tett ma­gyart. A ma­gyar kor­mány azon­ban min­den to­váb­bi tár­gya­lás­tól el­zár­kó­zott, csak az­zal ér­tett egyet, hogy a fel­me­rü­lő, in­do­kolt­nak lát­szó csa­lád­egye­sí­té­si ké­rel­me­ket 1949 el­ső fe­lé­ben még le­bo­nyo­lít­sák.

Ös­­sze­fog­la­lás

1948. de­cem­ber vé­gé­ig 73 273 /más ada­tok sze­rint 71 215/ szlo­vák hagy­ta el ön­kén­te­sen Ma­gyar­or­szá­got, il­let­ve 89 600 /más ada­tok sze­rint 85 436/ ma­gyart te­le­pí­tet­tek ki Cseh­szlo­vá­ki­á­ból. Hoz­zá­juk csat­la­ko­zott még 6000 sze­mély, akik hi­va­ta­lo­san „ön­ként” tá­voz­tak Cseh­szlo­vá­ki­á­ból Ma­gyar­or­szág­ra. Tény­le­ge­sen en­nél jó­val na­gyobb volt a ha­zánk­ba ér­ke­zők szá­ma. Nem eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zott ugyan az a 20–30 ezer em­ber, aki­ket azért uta­sí­tot­tak ki – a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés meg­sze­gé­sé­vel – Cseh­szlo­vá­ki­á­ból, mert 1938. no­vem­ber 2. után köl­töz­tek a Fel­vi­dék­re, még­is új ott­ho­nuk meg­te­rem­té­se szem­pont­já­ból az el­he­lye­zen­dők szá­mát nö­vel­ték. Nem ke­ve­sen vol­tak azok sem – köz­tük kö­zép­is­ko­lai, egye­te­mi és fő­is­ko­lai hall­ga­tók –, akik el­ső­sor­ban ta­nul­má­nya­ik foly­ta­tá­sa ér­de­ké­ben vet­tek át­me­ne­ti­leg ván­dor­bo­tot a ke­zük­be, s azu­tán több­sé­gük­ben vég­le­ge­sen Ma­gyar­or­szá­gon te­le­ped­tek le. A ki­te­le­pí­tés 1949. jú­ni­us 5-én fe­je­ző­dött be: ezen a na­pon lép­te át Pár­kány és Szob kö­zött a cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tárt az utol­só csa­lád.
Más ké­pet mu­tat a la­kos­ság­cse­re gaz­da­sá­gi ol­da­la: a ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok a Fel­vi­dé­ken hát­ra­hagy­tak 160 ezer kat. hold föl­det és 15 700 há­zat. A szlo­vá­kok Ma­gyar­or­szá­gon hagy­tak 38 000 kat. hold föl­det és 4400 há­zat. Az egyen­lőt­len fel­té­te­le­ket tük­rö­ző té­nyek – úgy gon­do­lom – ön­ma­guk­ért be­szél­nek. Kár­té­rí­tést a fel­vi­dé­ki­ek nem kap­tak! Rész­le­ges kár­pót­lást az 1992. évi XXXII. tc. alap­ján egyes le­szár­ma­zot­tak igé­nyel­het­tek, s kap­tak.
A ma­gyar ál­lam 1949 áp­ri­li­sá­ban a ma­gyar–cseh­szlo­vák ba­rát­sá­gi szer­ző­dés­ben és leg­fő­kép­pen Rá­ko­si az 1949. jú­li­us vé­gén alá­írt csor­ba-tói egyez­mény­ben nyil­vá­ní­tot­ta ma­gát ér­dek­te­len­nek a Cseh­szlo­vá­kia el­len irá­nyu­ló „a ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­gú sze­mé­lyek jo­gi kö­ve­te­lé­sei és igé­nyei te­kin­te­té­ben.” Va­gyis a jó­vá­té­tel fe­jé­ben le­mond­tak a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság kár­pót­lá­sá­ról.
Az 1945 után ki­adott bene­ši dek­ré­tu­mok és vég­re­haj­tá­suk ki­me­rí­tik az em­be­ri­ség el­le­ni bűn­tett tényét. Szel­le­mük saj­nos még ma is él és ne­ga­tív irány­ba mun­kál. Vis­­sza­vo­ná­su­kat Cseh­szlo­vá­kia ko­ráb­bi, s utód­ál­la­ma­i­nak je­len­le­gi ve­ze­tői sem kez­de­mé­nyez­ték. El­ma­radt a bo­csá­nat­ké­rés, eset­leg egy szo­líd fő­haj­tás a ma­gyar nem­zet, il­let­ve a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság előtt. En­nek az er­köl­csi jó­vá­té­tel­nek pe­dig, már ré­gen el­ér­ke­zett vol­na az ide­je.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A ma­gyar­or­szá­gi Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság jegy­ző­köny­vei 1945–1947. Szerk.: Feitl Ist­ván. Bu­da­pest, Nap­vi­lág Ki­adó, 2003.
Ba­logh Sán­dor: Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja 1945–1950. Bu­da­pest, Kos­suth Ki­adó, 1988.
Ba­logh Sándor–Izsák La­jos: Pár­tok és párt­prog­ram­ok Ma­gyar­or­szá­gon 1944–1948. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó, 1977.
Ba­logh Sándor–Földesi Mar­git: A ma­gyar jó­vá­té­tel és ami mö­göt­te van… 1945–1949. Bu­da­pest, Nap­vi­lág Ki­adó, 1998.
Csáky Pál: Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Ma­gyar Ko­a­lí­ció In­for­má­ci­ós Köz­pont­ja, 1997.
Edvard Benes el­nö­ki dek­ré­tu­mai, avagy a ma­gya­rok és a né­me­tek jog­fosz­tá­sa. Szerk.: Köves­di Já­nos. Bratislava–Pressburg, Pannonia, 1996.
Es­ter­házy Já­nos Em­lék­könyv. Szerk.: Esterházy-Malfatti Alice és Tö­rök Bá­lint. Bu­da­pest, Szá­zad­vég, 2001.
Fábry Zol­tán: Stó­szi dél­előt­tök. Bratislava, Ma­dách Ki­adó, 1968.
Fábry Zol­tán: Vi­gyá­zó szem­mel. Fél év­szá­zad ki­sebb­ség­ben. Bratislava, Ma­dách Ki­adó, 1971.
Ger­gely Jenő–Izsák La­jos: A hu­sza­dik szá­zad tör­té­ne­te. Ma­gyar Szá­za­dok so­ro­zat. Bu­da­pest, Pannonica, 2000.
Gyö­nyör Jó­zsef: Ál­lam­al­ko­tó nem­ze­ti­sé­gek. Té­nyek és ad­tok a cseh­szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­sé­gek­ről. Po­zsony, Ma­dách Ki­adó, 1989.
Izsák Lajos–Kun Mik­lós: Moszk­vá­nak jelentjük… Tit­kos do­ku­men­tu­mok 1944–1948. Bu­da­pest, Szá­zad­vég, 1994.
Janics Kál­mán: A hon­ta­lan­ság évei. Bu­da­pest, Hun­nia Ki­adó 1989.
Kug­ler Ist­ván: La­kos­ság­cse­re a Délkelet-Alföldön 1944–1948. Bu­da­pest, Osiris–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 2000.
Lász­ló Pé­ter: Fe­hér­la­po­sok. Ada­lé­kok a ma­gyar-cseh­szlo­vák la­kos­ság­cse­re-egyez­mény­hez. Bony­hád, 2003.
Ma­gyar Nem­zet, 1997. jú­ni­us 28.
Min­dszen­ty Jó­zsef: Em­lék­ira­ta­im. Bu­da­pest, Szent Ist­ván Tár­su­lat, 1989.
Mol­nár Imre–Tóth Lász­ló: Mint fész­ké­ről ki­za­vart madár… Budapest, 1990.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán: Ha­za­hú­zott a szülőföld… Bu­da­pest, Püski, 1992.
Ölve­di Já­nos: Nap­fo­gyat­ko­zás. Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban. New York, Püski, 1985.
Polá­nyi Im­re: A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­te. Do­ku­men­tu­mok. 1944–1948. Spe­ci­mi­na No­va Sup­ple­men­tum III., Pécs, Janus Pan­no­ni­us Tu­do­mány­egye­tem.
Popé­ly Gyu­la: Nép­fo­gyat­ko­zás. A fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság a nép­szám­lá­lás­ok tük­ré­ben 1918–1945. Bu­da­pest, Ré­gió köny­vek, 1991.
Sza­bó Károly–E. Sző­ke Ist­ván: Ada­lé­kok a magyar–csehszlovák la­kos­ság­cse­re tör­té­ne­té­hez. Va­ló­ság, 1982, 10. sz.
Tóth Ág­nes: Te­le­pí­té­sek Ma­gyar­or­szá­gon 1945–1948 kö­zött. Kecs­ke­mét, Bács-Kis­kun Me­gyei Ön­kor­mány­zat Le­vél­tá­ra, 1993.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin: A bel­ső te­le­pí­té­sek és a la­kos­ság­cse­re. Po­zsony, Kalligram, 1999.
Vígh Kár­oly: A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság kál­vá­ri­á­ja 1945–1948. Bu­da­pest, Püski, 1998.

 

Lelkes Gábor: A európai parlamenti választások Szlovákiában 2004-ben

Tör­té­nel­mi pil­la­nat

2004. jú­ni­us 10. és 13-a közt im­már ha­to­dik al­ka­lom­mal szü­le­tett dön­tés az Eu­ró­pai Par­la­ment (a to­váb­bi­ak­ban EP) ös­­sze­té­te­lé­ről, mely az Eu­ró­pai Unió egyet­len, az uni­ós ál­lam­pol­gár­ok ál­tal köz­vet­le­nül vá­lasz­tott in­téz­mé­nye. Ez al­ka­lom­mal, a má­jus­ban 25 tag­ra nőtt Eu­ró­pai Uni­ó­ban, kö­zel 338 mil­lió vá­lasz­tó­pol­gár szá­má­ra nyílt le­he­tő­ség ar­ra, hogy sza­va­za­tá­val dönt­sön ar­ról, hogy az el­kö­vet­ke­ző 4 év so­rán mely po­li­ti­kai pár­tok kép­vi­se­lői kép­vi­sel­jék az ál­la­mát a brüs­­sze­li szék­he­lyű in­téz­mény­ben.
A tag­ál­lam­ok több­sé­gé­ben 13-án, va­sár­nap tar­tot­ták a vok­so­lást, ez alól mind­ös­­sze 7 or­szág volt ki­vé­tel: Hol­lan­di­á­ban és Nagy-Bri­tan­ni­á­ban jú­ni­us 10-re, Ír­or­szág­ban 11-re, Cseh­or­szág­ban 11–12-re, Lett­or­szág­ban és Mál­tán 12-re, Olasz­or­szág­ban 12–13-ra tűz­ték ki az EP-választások nap­ját.
A 2004. évi EP-voksolás Szlo­vá­ki­á­ban és a to­váb­bi 9 új eu­ró­pai uni­ós tag­ál­lam­ban tör­té­nel­mi je­len­tő­ség­gel bírt, hi­szen ezen ál­la­mok­ban elő­ször ke­rül­tek meg­ren­de­zés­re e vá­lasz­tá­sok. Szlo­vá­ki­á­ban az ed­dig meg­szo­kott vok­so­lá­sok­tól az EP-vá­lasz­tá­sok több új ele­met tar­tal­maz­tak, me­lyek közt a leg­je­len­tő­sebb­nek az aláb­bi­ak szá­mí­tot­tak:
– az EP-választáson in­du­ló párt­nak 50 ezer ko­ro­nát kel­lett le­tét­be he­lyez­nie „ne­ve­zé­si dí­j”-­ként, amen­­nyi­ben a párt meg­szer­zi a sza­va­za­tok­nak leg­alább a 2%-át, vis­­sza­kap­ja a pénzt, el­len­ke­ző eset­ben az ös­­szeg az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­be ván­do­rol,
– az EP-voksolás Szlo­vá­ki­á­ban a szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­tól el­té­rő­en csak egy­na­pos, reg­gel hét­től es­te tí­zig já­rul­hat­tak az ur­nák­hoz a vá­lasz­tó­pol­gár­ok,
– a párt je­lölt­jei kö­zül csak egyet­len sze­mély volt kü­lön tá­mo­gat­ha­tó (az ún. pre­fe­ren­cia­sza­va­zat­tal), va­gyis csak egy je­löl­tet le­he­tett be­ka­ri­káz­nia a je­lölt­lis­tán (szem­ben az or­szá­gos par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon le­het­sé­ges négy név­vel), és ezen pre­fe­ren­cia­sza­va­zat ak­kor jut­tat­ta előbb­re a lis­tán a je­löl­tet, ha az adott sze­mély a párt­ra le­adott vok­sok­nak leg­alább a 10%-át meg­sze­rez­te,
– a ko­ráb­bi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­tól el­té­rő­en a je­löl­tek és a pár­tok a ke­res­ke­del­mi elekt­ro­ni­kus mé­di­á­ban is kampányolhattak,
– a szlo­vá­ki­ai EP-választásokon nem­csak a szlo­vá­ki­ai ál­lam­pol­gár­ok, ha­nem az Eu­ró­pai Unió tag­ál­la­ma­i­nak más pol­gá­rai is részt ve­het­tek, ha ál­lan­dó lak­hely­ük Szlo­vá­ki­á­ban van (vi­szont csak a szlo­vá­ki­ai pár­tok­ra és je­lölt­je­ik­re ad­hat­ták le sza­va­za­ta­i­kat),
– a szlo­vá­ki­ai EP-választások me­ne­té­nek meg­fi­gye­lé­sét sem kül­föl­di, sem ha­zai szer­ve­ze­tek/in­téz­mé­nyek nem je­lez­ték, mi­vel Szlo­vá­kia az Eu­ró­pai Unió tag­ja­ként már fej­lett, de­mok­ra­ti­kus or­szá­g­nak szá­mít (ha eset­leg va­la­ki még­is meg­fi­gye­lő akart len­ni, nyu­god­tan szem­lé­lőd­he­tett a sza­va­zó­he­lyi­ség­ben, és a vok­sok ös­­sze­szám­lá­lá­sá­nál is je­len le­he­tett, nem kel­lett a Köz­pon­ti Vá­lasz­tá­si Bi­zott­ság en­ge­dé­lyét kér­ni).
Szlo­vá­kia az Eu­ró­pai Uni­ón be­lül 14 man­dá­tu­mos vá­lasz­tá­si kör­zet­nek szá­mít, te­hát a 732 tag­ból ál­ló Eu­ró­pai Par­la­ment­ben 14 kép­vi­se­lői hely il­le­ti meg az or­szá­got.
Az el­ső al­ka­lom­mal meg­ren­de­zett szlo­vá­ki­ai eu­ró­pai par­la­men­ti vok­so­lá­son 17 szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai tö­mö­rü­lés mé­re­tet­te meg ma­gát, me­lyek ös­­sze­sen 188 je­löl­tet in­dí­tot­tak: Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja1 (a párt vá­lasz­tá­si szá­ma az 1, lis­ta­ve­ze­tő­je pe­dig Bauer Edit volt, a kép­vi­se­lő­je­löl­tek szá­ma 11 volt), Új Pol­gá­ri Szövet­sé­g2 (2, Jozef Heriban, 14), Szlo­vák De­mok­ra­ti­kus és Ke­resz­tény Uni­ó­3 (3, Peter Šastný, 14), Ma­gyar Fö­de­ra­lis­ta Pár­t4 (4, B. Taj­nay Nagy Má­ria, 12), Kis­ipa­ros­ok Pár­tja5 (5, Vla­di­mír Sirotka, 14), Szlo­vá­kia De­mok­ra­ta Uni­ó­ja (6, Šte­fan Šlachta, 1), Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Pár­tja­6 (7, Ka­rol Fajnor, 14), Sza­bad Fó­rum (8, Ivan Šimko, 14), Szlo­vák Nem­ze­ti Párt–Valódi Szlo­vák Nem­ze­ti Pár­t7 (9, Peter Súlovský, 14), Szlo­vák Nép­pár­t8(10, Andrej Trnovec, 14), Ak­tív Nők9 (11, Eva Bartošová, 8), SMER (12, Moni­ka Beòová, 14), De­mok­ra­ti­kus Szlo­vá­ki­á­ért Moz­ga­lom10 (13, Ser­gej Kozlík, 14), Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom­11 (14, An­na Záborská, 14), De­mok­rá­ci­á­ért Moz­ga­lom–Né­pi Uni­ó­12 (15, Ru­dolf Žiak, 14), Pol­gá­ri Kon­zer­va­tív Pár­t13 (16, Peter Osuský, 1), Ro­ma Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom­14 (17, Šte­fan Mi¾o, 1).

A vá­lasz­tá­sok előt­ti elő­re­jel­zé­sek

A szlo­vá­ki­ai EP-választások előt­ti vá­lasz­tói han­gu­la­tot az ál­ta­lá­nos fá­sult­ság jel­le­mez­te, ha­son­ló­an az egész EU-ban ta­pasz­tal­ha­tó trend­hez. A szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tó­pol­gár­ok vá­lasz­tá­si fá­radt­sá­gát azon­ban még te­tőz­ték az EP-választásokat köz­vet­le­nül meg­elő­ző több­szö­ri ál­lam­fői vá­lasz­tá­sok is. E ked­ve­zőt­len szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­si lég­kör­ben to­vább csök­ken­tet­te a vá­lasz­tá­si ked­vet az, hogy tu­laj­don­kép­pen hi­ány­zott az Eu­ró­pai Par­la­men­tet be­mu­ta­tó fel­vi­lá­go­sí­tó kam­pány an­nak ér­de­ké­ben, hogy a szlo­vá­ki­ai pol­gá­rok meg­tud­ják, hogy mi­re is szol­gál az Eu­ró­pai Par­la­ment, hogy mi­képp be­fo­lyá­sol­hat­ja az ő éle­tü­ket a több ezer ki­lo­mé­ter­re le­vő in­téz­mény (az el­kö­vet­ke­ző évek­ben ugyan­is az EP ha­tás­kö­re­i­nek erő­sö­dé­se és bő­vü­lé­se vár­ha­tó). A szlo­vá­ki­ai EP-választásokon va­ló rész­vé­te­li ked­vet az is je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ta (ne­ga­tív mó­don), hogy a vá­lasz­tá­so­kon in­du­ló pár­tok kam­pá­nya rend­kí­vül gyen­ge volt, nél­kü­löz­te a fel­vi­lá­go­sí­tó ele­me­ket, in­kább az ér­zel­mek­re ha­tott, a po­li­ti­ku­sok túl­sá­go­san le­egy­sze­rű­sí­tett jel­sza­va­kat hasz­nál­tak, és ja­va­részt bel­po­li­ti­kai té­má­kat húz­tak elő.

1. táb­lá­zat. Az EP-választásoktól va­ló tá­vol­ma­ra­dás in­do­kai. (Egy, a vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző hó­nap vé­gén ké­szült köz­vé­le­mény-ku­ta­tás ered­mé­nyei alapján.15)
Microsoft Word - lelkes-tab1.doc

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 9.

A Focus Köz­vé­le­mény-ku­ta­tó In­té­zet fel­mé­ré­se sze­rint, me­lyet a vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző hé­ten ké­szí­tett, a szlo­vá­ki­ai sza­va­zók­nak csak mind­ös­­sze 20%-a je­lez­te a biz­tos rész­vé­tel­ét az EP-választásokon (to­váb­bi 19% pe­dig azt mond­ta, hogy ta­lán el­megy). Egy má­sik fel­mé­rés, a Szlo­vák Rá­dió Mé­dia­ku­ta­tó In­té­ze­te ál­tal vég­zet köz­vé­le­mény-ku­ta­tás, az EP-választásokon va­ló rész­vé­tel kap­csán kis­sé ked­ve­zőbb vá­lasz­tás előt­ti ké­pet mu­ta­tott: a vá­lasz­adók 26,3%-a je­lez­te ha­tá­ro­zott rész­vé­te­li szán­dé­kát a vá­lasz­tá­son (az In­té­zet egy ko­ráb­bi, feb­ru­ár vé­gi fel­mé­ré­se még 31,6%-os rész­vé­te­li szán­dé­kot mu­ta­tott). A fel­mé­ré­sek sze­rint a biz­to­san tá­vol­ma­ra­dók rész­ará­nya mind­két eset­ben meg­ha­lad­ta az 50%-ot. Az EP-választásokat ig­no­rá­lók több­sé­ge a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai élet­ből va­ló ki­áb­rán­dult­sá­gá­val ma­gya­ráz­ta az ur­nák­tól va­ló tá­vol­ma­ra­dá­sát.
Má­jus má­so­dik fe­lé­ben a Mar­kant Köz­vé­le­mény-ku­ta­tó In­té­zet az EP-választásokon in­du­ló 17 po­li­ti­kai párt tá­mo­ga­tott­sá­gát mér­te fel. A fel­mé­rés nyolc párt­nak Eu­ró­pai Par­la­ment­be va­ló be­ju­tá­sát je­lez­te elő­re. A vá­lasz­tá­sok győz­te­sé­nek a SMER-t je­lez­ték (a sza­va­za­tok 18,6%-ával, s 3 EP-mandátumhoz jut­na), míg a má­so­dik az SDKÚ len­ne a vok­sok 13,6%-ával (2 EP-képviselővel). Az SDKÚ-hoz ha­son­ló­an a HZDS (12,3%), a KDH (10,2%) és az ANO (9,4%) is két EP-képviselői man­dá­tum vá­ro­má­nyo­sa volt. A Sza­bad Fó­rum a vok­sok 8,6%-át sze­rez­te vol­na meg, míg az MKP-ra a meg­kér­de­zet­tek 7,9%-a ad­ta vol­na le a sza­va­za­tát (ami 1-1 EP-képviselői he­lyet je­len­tett vol­na). A fel­mé­rés alap­ján 8. párt­ként, a szlo­vá­ki­ai par­la­men­ten kí­vü­li na­ci­o­na­lis­ta SNS – PSNS is 1 EP-man­dá­tu­mot szer­zett vol­na (6,18%).
A vá­lasz­tá­sok

A szlo­vá­ki­ai EP-választásokon a rész­vé­tel rend­kí­vül ala­csony volt, a vá­lasz­tó­pol­gár­ok 16,96%-a já­rult az ur­nák­hoz, szem­ben az uni­ós 45,7%-os át­lag­gal, ami szin­tén ne­ga­tív re­kord­nak szá­mít az EU tör­té­nel­mé­ben (más­kü­lön­ben az EP-választásokon va­ló rész­vé­te­li arány fo­lya­ma­to­san csök­ken, 1999-ben mind­ös­­sze 49,8% volt). Szlo­vá­kia a fent em­lí­tett rész­vé­te­li arán­­nyal az uni­ón be­lü­li utol­só he­lyet mond­hat­ta a ma­gá­é­nak (de egyéb­ként a má­jus­ban uni­ós tag­gá vált tí­zek­nél át­lag 15%-kal volt ala­cso­nyabb a sza­va­zó­kedv, mint a ré­gi tag­ál­lam­ok­ban).
Az ur­nák­hoz ös­­sze­sen 714 508 vá­lasz­tó­pol­gár já­rult, akik kö­zül 713 308-an ad­ták le a sza­va­za­tu­kat. Az ér­vé­nyes sza­va­za­tok szá­ma 701 595 volt, ami a le­adott sza­va­za­tok 98,35%-ának fe­lelt meg. Az ér­vény­te­len sza­va­za­tok rész­ará­nya a leg­ma­ga­sabb a pár­ká­nyi kör­zet­ben volt, ott a le­adott sza­va­zatok mind­ös­­sze 97,81%-a volt ér­vé­nyes.
A ke­rü­le­tek szint­jén a leg­ma­ga­sabb rész­vé­te­li arány a Po­zso­nyi ke­rü­let­ben volt (20,23%), a leg­ki­sebb pe­dig a Nagy­szom­ba­ti­ban és a Kas­sa­i­ban (mind­ket­tő­ben 16% alatt ma­radt a rész­vé­te­li rész­arány).

2. táb­lá­zat. A rész­vé­te­li arány ala­ku­lá­sa az EP-választásokon az egyes ke­rü­le­tek­ben
Microsoft Word - lelkes-tab2.doc

For­rás: A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

A vá­lasz­tó­kör­ze­tek kö­zül a Pár­ká­nyi­ban já­rul­tak a leg­töb­ben az ur­nák­hoz (23,70%), amit az Alsó­ku­bi­ni és a Po­zso­nyi kör­ze­tek kö­vet­tek (22,65%, il­let­ve 21,87%).
A leg­na­gyobb szám­ban a leg­erő­sebb kor­mány­párt, az SDKÚ tá­bo­ra ment el sza­vaz­ni, 119 954 sza­va­za­tot ka­pott, ami az ér­vé­nyes sza­va­za­tok 17,09%-át je­len­tet­te, s ez­zel egyút­tal a párt meg­nyer­te a vá­lasz­tá­so­kat. A má­so­dik he­lyen a HZDS vég­zett, 119 582 sza­va­zat­tal, majd utá­na kö­vet­ke­zett a SMER 118 535 voks­sal. A ne­gye­dik leg­több sza­va­za­tot a KDH kap­ta, rá­juk az ur­ná­hoz já­ru­ló sza­va­zó­pol­gá­rok 16,19%-a ad­ta a vok­sát (113 655 sza­va­zat). A vá­lasz­tá­so­kon az ötö­dik leg­si­ke­re­seb­ben sze­rep­lő párt az MKP volt, amely­re 92 927 fő sza­va­zott (a sza­va­zók 13,24%-a). Az EP-be a fen­ti öt párt je­lölt­jei ju­tot­tak be, a vá­lasz­tá­so­kon in­du­ló töb­bi 12 párt nem ka­pott elég sza­va­za­tot az 5%-os vá­lasz­tá­si kü­szöb át­lé­pé­sé­hez.
Az EP-választásokon si­ker­te­le­nül pró­bál­ko­zó 12 párt kö­zül a leg­na­gyobb vesz­tes­nek az ANO te­kint­he­tő, mi­vel az Eu­ró­pai Par­la­ment­be tör­té­nő be­ju­tá­sá­hoz 0,35%, az­az mint­egy 2100 voks hi­ány­zott. A 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon si­ke­re­sen sze­rep­lő kom­mu­nis­ták ez al­ka­lom­mal nem ju­tot­tak át az 5%-os kü­szö­bön (bár csak mint­egy 4000 voks­sal ma­rad­tak alul). A vá­lasz­tá­so­kon in­du­ló to­váb­bi szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt, a Ma­gyar Fö­de­ra­lis­ta Párt, csak 1598 sza­va­za­tot szer­zett, ami a sza­va­za­tok 0,22%-át je­len­tet­te.

A EP-be be­ju­tott pár­tok re­gi­o­ná­lis sze­rep­lé­se

A pár­tok tá­mo­ga­tott­sá­ga re­gi­o­ná­lis szin­ten je­len­tős szó­ró­dást mu­tat. Az EP-válasz­tások nyer­te­sé­nek, az SDKÚ-nak, a kör­ze­tek 1/5-ében si­ke­rült a leg­több sza­va­za­tot be­gyűj­te­nie: Ma­lac­ka (itt ér­te el a leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­met, a sza­va­za­tok 25,80%-át kap­ta), Liptószentmiklós, Po­zsony, Besz­ter­ce­bá­nya, Pop­rád, Igló, Bazin, Kas­sa, Ólub­ló és Pöstyén. A nyolc ke­rü­let­ből csak egy­ben, a Po­zso­nyi­ban győ­zött. A sza­va­za­tok rész­ará­nyát te­kint­ve kör­ze­ti szin­ten a Pár­ká­nyi kör­zet­ben sze­re­pelt a leg­gyen­géb­ben (1,84%).
A HZDS az SDKÚ-hoz ha­son­ló­an 10 kör­zet­ben ke­rült ki győz­tes­ként, a leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­mét a Csa­cai kör­zet­ben arat­ta, ahol a vá­lasz­tók 31,71%-a e párt­ra vok­solt (a to­váb­bi 9 kör­zet: Vágbeszterce, Nagytapolcsány, Trencsén, Garamszentkereszt, Bán, Vágújhely, Privigye, Zsol­na, Nyitra). Ke­rü­le­ti el­ső­sé­get a HZDS a már ha­gyo­má­nyos si­ker­te­ré­nek szá­mí­tó Tren­csé­ni ke­rü­let­ben köny­vel­he­tett el. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga a Dunas­zer­da­he­lyi kör­zet­ben volt (1,84%).
Az EP-választások fel­té­te­le­zett fa­vo­rit­ja, de vé­gül csak a har­ma­dik leg­több sza­va­za­tot ka­pott SMER, mind­ös­­sze 4 kör­zet­ben tu­dott nyer­ni (Zó­lyom, Breznóbánya, Turócszentmárton, Nagymihály). A kör­ze­tek szint­jén a leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­mét a Zó­lyo­mi kör­zet­ben ér­te el (a sza­va­za­tok 29,58%-át sze­rez­te meg), míg ke­rü­le­ti szin­ten a Besz­ter­ce­bá­nya­i­ban lett az el­ső. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga a HZDS-hez ha­son­ló­an a Dunas­zer­da­he­lyi kör­zet­ben volt (2,43%).
A nyer­tes kör­ze­tek szá­mát te­kint­ve az MKP után a KDH sze­re­pelt a leg­si­ke­re­seb­ben a vá­lasz­tá­so­kon, 11 kör­zet­ben lett el­ső: Námes­ztó (44,56%), Alsókubin, Ró­zsa­hegy, Varannó, Kés­márk, Eper­jes, Bártfa, Szenice, Nagy­szom­bat, Homonna, Sztropkó. A KDH a ke­rü­le­tek szint­jén is jól sze­re­pelt, az Eper­je­si és a Zsol­nai ke­rü­le­t­ben meg­nyer­te a vá­lasz­tá­so­kat. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga az SDKÚ-hoz ha­son­ló­an a Pár­ká­nyi kör­zet­ben volt (0,94%).
Az EP-be ötö­dik­ként be­ke­rü­lő MKP ha­gyo­má­nyo­san a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott dél-szlo­vá­ki­ai kör­ze­tek­ben nyer­te meg a vá­lasz­tá­so­kat. A leg­na­gyobb ará­nyú győ­zel­mét tra­di­ci­o­ná­li­san a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal leg­na­gyobb arány­ban la­kott kör­zet­ben sze­rez­te meg, a Dunas­zer­da­he­lyi kör­zet­ben (a sza­va­za­tok 86,22%-val). Az EP-választásokon e párt sze­rez­te meg a leg­több kör­ze­ti el­ső­sé­get, szám­sze­rint 14-et (az em­lí­tett Dunas­zer­da­he­lyi kör­ze­ten kí­vül még a Pár­ká­nyi­ban, a Ko­má­ro­mi­ban, a Rozs­nyó­i­ban, a Galántaiban, a Vágsellyeiben, a Ri­ma­szom­ba­ti­ban, a Nagykür­tösiben, az Ér­sek­új­vá­ri­ban, a Lé­va­i­ban, a Tőketerebesiben, a Szenciben, a Kas­sa-kör­nyé­ki­ben és a Lo­son­ci­ban vég­zett az el­ső he­lyen). A ke­rü­le­ti el­ső­sé­gek szá­mát te­kint­ve is az MKP sze­re­pelt a leg­job­ban e vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val, a Nyitrai, a Nagy­szom­ba­ti és a Kas­sai ke­rü­le­tek­ben egy­aránt meg­nyer­te a vá­lasz­tá­so­kat. A kör­ze­tek szint­jén a leg­ala­cso­nyabb tá­mo­ga­tott­sá­ga a Csa­cai kör­zet­ben volt (0,39%).
KSS az EP-be va­ló be­ke­rü­lés­hez szük­sé­ges 5-os vá­lasz­tá­si kü­szö­böt ugyan nem ér­te el, vi­szont egy kör­zet­ben, a Felsővízköziben, el­ső­sé­get köny­vel­he­tett el, 0,3%-al meg­előz­te a SMER-t (a kom­mu­nis­ták­ra a sza­va­zók 18,28%-a vok­solt).

3. táb­lá­zat. A 2004. évi szlo­vá­ki­ai EP-választások vég­ered­mé­nye
Microsoft Word - lelkes-tab3.doc

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

Az EP-be be­ju­tott kép­vi­se­lők

A pár­tok­ra le­adott vok­sok szá­ma alap­ján az SDKÚ, a HZDS, a SMER és a KDH 3-3 EP képviselői man­dá­tum­hoz ju­tot­tak, míg az MKP 2 kép­vi­se­lői he­lyet szer­zett.
A kép­vi­se­lői he­lyek a lis­tán elő­re fel­ál­lí­tott sor­rend­ben let­tek szét­oszt­va, a pre­fe­ren­cia­sza­va­za­tok egye­dül az MKP ese­té­ben vál­toz­tat­ták meg a sor­ren­det (a je­lölt­lis­tán 3. he­lyen sze­rep­lő Duka Zó­lyo­mi Ár­pád 12 700 pre­fe­ren­cia­sza­va­zat­tal meg­előz­te a je­lölt­lis­ta 2. he­lyén sze­rep­lő Beré­nyi Jó­zse­fet). Egyéb­ként az MKP sza­va­zó­tá­bo­rá­nak 66,74%-a élt a pre­fe­ren­cia­sza­va­zás ad­ta le­he­tő­ség­gel, az­az 62 021-en ka­ri­káz­tak egy kép­vi­se­lő­je­löl­tet. Az MKP kép­vi­se­lő­je­lölt­je­i­nek lis­tá­ján más­kü­lön­ben a leg­több pre­fe­ren­cia­sza­va­za­tot a lis­ta­ve­ze­tő Bauer Edit kap­ta.
EP-mandátumhoz az aláb­bi po­li­ti­ku­sok ju­tot­tak: Ser­gej Koz­lík (HZDS, 74 938 pre­fe­ren­cia­sza­va­zat­tal), Peter Šast­ný (SDKÚ, 74 447), Moni­ka Beòo­vá (SMER, 64 250), Bauer Edit (MKP, 35 892), An­na Zábor­ská (KDH, 25 936), Miro­slav Miko­lá­šik (KDH, 21 052), Duka Zó­lyo­mi Ár­pád (MKP, 12 743), Ján Hudac­ký (KDH, 10 363), Irena Belo­hor­ská (HZDS, 9738), Vla­di­mír Maòka (SMER, 8376), Peter Baco (HZDS, 7813), Milan Ga¾a (SDKÚ, 2466), Zi­ta Pleš­tin­ská (SDKÚ, 1521), Miloš Kote­rec (SMER, 879).

A szlo­vá­ki­ai EP-választások a ko­ráb­bi szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok és re­fe­ren­du­mok tük­ré­ben

A szlo­vá­ki­ai EP-választásokon a vá­lasz­tó­pol­gár­ok több mint 80%-a nem vett részt, ami­re még a leg­pes­­szi­mis­tább elő­re­jel­zé­sek sem utal­tak. A meg­döb­ben­tő­en ala­csony rész­vé­tel min­de­nek­előtt a po­li­ti­ku­sok irán­ti bi­za­lom­vesz­tés és a na­gyon gyen­ge kam­pány ered­mé­nye. A 16,96%-os EP választási rész­vé­tel a ko­ráb­bi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok és az or­szág EU csat­la­ko­zá­sól szó­ló nép­sza­va­zás rész­vé­te­li mu­ta­tó­i­val ös­­sze­ha­son­lít­va tör­té­nel­mi mély­pont­nak te­kint­he­tő.

4. táb­lá­zat. Az MKP EP-választási je­lö­lő­lis­tá­já­ra le­adott pre­fe­ren­cia­sza­va­za­tok meg­osz­lá­sa
Microsoft Word - lelkes-tab4.doc

For­rás: A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

A leg­utób­bi, 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok rész­vé­te­li ará­nyá­tól az EP-választásokon 53,1% pont­tal volt ala­cso­nyabb a rész­vé­tel. A rész­vé­te­li arány­ban be­állt csök­ke­nés az or­szág va­la­men­­nyi ré­gi­ó­ját azo­nos mér­ték­ben érin­tet­te. A la­kos­ság rész­ará­nyá­ban szá­mot­te­vő ma­gyar ki­sebb­ség­gel ren­del­ke­ző 16 dél-szlo­vá­ki­ai járás­ban­16 az em­lí­tett par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val 10 já­rás­ban volt a rész­vé­te­li szint az or­szá­gos át­lag alatt, míg az EP-választásokon 7 já­rás­ban já­rul­tak az ur­nák­hoz ke­ve­seb­ben mint az or­szá­gos át­lag.
A fent em­lí­tett já­rá­sok közt a 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val a leg­na­gyobb rész­vé­te­li arány a Dunas­zer­da­he­lyi já­rás­ban (74,31%), a leg­ala­cso­nyabb pe­dig Nagy­mi­há­ly­i­ban (63,15%) volt. Ugyan­ezen já­rá­sok közt az EP-választások al­kal­má­val a leg­ma­ga­sabb rész­vé­te­li ará­nyt a Szen­ci já­rás (19,18%), a leg­ala­cso­nyab­bat a Nagyr­őcei já­rás (13,03%) mu­tat­ta ki.
Az ered­mé­nyek alap­ján nem von­ha­tók le mes­­sze­me­nő kö­vet­kez­te­té­sek az egyes pár­tok tu­laj­don­kép­pe­ni nép­sze­rű­ség­ét il­le­tő­en, mi­vel az még az EP-választások győz­te­sé­re, az SDKÚ-ra is csu­pán a szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tó­pol­gár­ok nem egész 3%-a sza­va­zott (119 954 sza­va­za­tot ka­pott, míg a nyil­ván­tar­tott vá­lasz­tó­pol­gár­ok lé­lek­szá­ma 4 210 463).
Az EP-választások to­váb­bi ér­de­kes szín­folt­ja, hogy a pár­tok kö­zül egyik sem volt ké­pes meg­szó­lí­ta­ni an­­nyi vá­lasz­tót, mint 2002-ben (ez még a fe­gyel­me­zett vá­lasz­tói tá­bo­rá­ról hí­res MKP-nak sem si­ke­rült). Tény azon­ban az, hogy a kor­mány­párt­ok jobb ered­ményt ér­tek el, mint az el­len­zék (te­hát Szlo­vá­ki­á­ban nem a kor­mány el­le­ni til­ta­ko­zó vok­so­lás­ról volt szó), ami a leg­több EU-államban más­képp tör­tént (ezt rész­ben az is ma­gya­ráz­za, hogy Miku­láš Dzu­rin­da kor­má­nyá­nak – a mos­ta­ni és az elő­ző kor­mány élén is ő állt – ér­de­me az or­szág EU tag­sá­gá­nak ki­ví­vá­sa).

5. táb­lá­zat. A rész­vé­te­li arány ala­ku­lá­sa az EP-választásokon és a 2002. évi par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok­ban
Microsoft Word - lelkes-tab5.doc

For­rás: A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

1. áb­ra. Az el­múlt 14 év par­la­men­ti vá­lasz­tá­sa­in, az or­szág EU csat­la­ko­zá­sa kap­csán ki­írt nép­sza­va­zá­son és az el­ső szlo­vá­ki­ai EP-választáson va­ló rész­vé­tel ala­ku­lá­sa
Microsoft Word - lelkes-graf1.doc

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 15.

6. táb­lá­zat. A 2002. évi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon és a 2004. évi EP-választásokon ka­pott sza­va­za­tok ala­ku­lá­sa a leg­erő­sebb pár­to­kat il­le­tő­en
Microsoft Word - lelkes-tab6.doc

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 15.

2. áb­ra. A 2002. évi szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon és a 2004. évi szlo­vá­ki­ai EP-választásokon leg­si­ke­re­seb­ben sze­rep­lő pár­tok sza­va­zat­vesz­té­se
Microsoft Word - lelkes-graf2.doc

For­rás: Sme, 2004. jú­ni­us 15.

A szlo­vá­ki­ai EP-választások vissz­hang­ja

Az EP-be be­ju­tott szlo­vá­ki­ai pár­tok ki­vé­tel nél­kül si­ker­ként köny­vel­ték el a vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­i­ket, nem sok fi­gyel­met szen­tel­tek an­nak a tény­nek, hogy a vá­lasz­tók több mint 80%-a a tá­vol­ma­ra­dá­sá­val üzen­te szá­muk­ra, hogy meg­csö­mör­löt­tek a ha­zai po­li­ti­kai élet kép­vi­se­lő­i­től.
A po­li­ti­kai elem­zők sze­rint mind az EP-választások vesz­tes, mind pe­dig a nyer­tes párt­ja­i­nak na­gyon gyor­san ér­tel­mez­nie ké­ne a már-már apá­tia ha­tá­rán ál­ló vá­lasz­tó­pol­gár fi­gyel­mez­te­té­sét, azt, hogy min­den ötö­dik szlo­vá­ki­ai csa­lád a sze­gény­sé­gi kü­szöb kö­rü­li jö­ve­de­lem­ből él, s ezen szo­ci­á­lis prob­lé­má­ra kel­le­ne in­kább a pár­tok­nak össz­pon­to­sí­ta­ni a bel­ső és kül­ső csa­tá­ro­zá­sa­ik he­lyett.

Mel­lék­let

1. tér­kép. Az EP-választásokon va­ló rész­vé­te­li arány meg­osz­lá­sa a kör­ze­tek szint­jén
Microsoft Word - lelkes-map1.doc

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

2. tér­kép. Az EP-választások nyer­te­sei a kör­ze­tek szint­jén
Microsoft Word - lelkes-map2.doc

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

3. tér­kép. Az EP-választások al­kal­má­val az MKP-ra le­adott ér­vé­nyes sza­va­za­tok rész­ará­nyá­nak meg­osz­lá­sa kör­ze­ten­ként
Microsoft Word - lelkes-map3.doc

For­rás: Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la, 2004.

 

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Sme, 2004. jú­ni­us 12.
Sme, 2004. jú­ni­us 14.
Sme, 2004. jú­ni­us 15.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 7.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 11.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 12.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 14.
Új Szó, 2004. jú­ni­us 15.
www.statistics.sk

 

Rácz Kálmán: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság elõtt (1. rész)

Be­ve­ze­tő

1923 vé­gén az esz­ter­go­mi ér­sek, a székesfőkáptalan, az esz­ter­go­mi és bu­da­pes­ti sze­mi­ná­ri­u­mok, il­let­ve ve­lük együtt öt má­sik ma­gyar­or­szá­gi ka­to­li­kus egy­há­zi in­téz­mény ke­re­se­tet nyúj­tott be a cseh­szlo­vák ál­lam el­len a há­gai szék­he­lyű, ún. Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság előtt. A per­lés oka, a most már kül­föl­di­nek szá­mí­tó in­téz­mé­nyek fel­vi­dé­ki bir­to­ka­in 1919-ben fo­ga­na­to­sí­tott zár­lat volt, mely­nek so­rán a bir­to­ko­kon ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lést ve­zet­tek be, és így meg­fosz­tot­ták az ere­de­ti tu­laj­do­no­so­kat a ke­ze­lés és ha­szon­él­ve­zet jo­gá­tól.
A mai köz­vé­le­mény előtt meg­le­he­tő­sen is­me­ret­len­nek szá­mí­tó ma­gyar–cseh­szlo­vák jog­vi­ta, há­gai per kez­dő­dött meg ez­zel, mely­nek jog­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sai mel­lett a po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti jel­lem­zők – eze­ken van e mun­ka hang­sú­lya is – szin­tén fi­gyel­met ér­de­mel­nek. A ma­gyar kül­po­li­ti­ká­ban ját­szott sze­re­pe mel­lett pél­dá­ul az, hogy a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság elé a ka­to­li­kus egy­ház­zal kap­cso­la­tos ügy ke­rült, ami po­li­ti­kai pi­kan­té­ri­át adott a kér­dés­nek, és Há­ga, Esz­ter­gom, il­let­ve a prá­gai és bu­da­pes­ti dip­lo­má­cia mel­lett a Va­ti­kánt is fő­sze­rep­lő­vé tet­te. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött tör­tén­tek to­váb­bá azért is ér­de­ke­sek le­het­nek szá­munk­ra, mi­vel olyan ügy­nek, prob­lé­má­nak je­len­tet­ték az el­ső fel­vo­ná­sát, mely­nek bi­zo­nyos vo­nat­ko­zá­sai a kér­dés több év­ti­zed­re szó­ló ki­kap­cso­lá­sa és a szlo­vá­ki­ai föld­kér­dés ren­de­zet­len­sé­ge okán má­ig ak­tu­á­li­sak.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú után az esz­ter­go­mi ér­sek­ség ja­va­dal­ma­sai és a töb­bi egy­há­zi bir­to­kos az új szom­szé­dok­kal szem­be­ni va­gyon­sé­rel­mé­vel nem volt egye­dül. A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok utód­ál­lam­ok­hoz ke­rült in­gat­lan­va­gyo­nát il­le­tő ha­son­ló el­já­rás­ra ren­ge­teg pél­da akadt Cseh­szlo­vá­kia mel­lett Ro­má­ni­á­ban és Ju­go­szlá­vi­á­ban is, a ká­ro­sul­tak szá­má­ra re­ményt szin­te csak az a per­lé­si le­he­tő­ség je­len­tett, me­lyet a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés 250. pa­ra­gra­fu­sa nyúj­tott. Az utód­ál­lam­ok kü­lön­bö­ző, el­ső­sor­ban a föld­re­form­ok­ból fa­ka­dó ren­del­ke­zé­se­i­vel szem­ben a tu­laj­do­nuk­ról ter­mé­sze­te­sen le­mon­da­ni nem aka­ró ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok ez­rei él­tek a fel­kí­nált le­he­tő­ség­gel, és at­tól füg­gő­en, hogy hol szen­ved­ték el a kárt, a ro­mán, cseh­szlo­vák vagy ju­go­szláv vi­szony­lat­ban lét­re­ho­zott há­gai dön­tő­bí­ró­ság­hoz for­dul­tak pa­na­szuk­kal.
A dön­tő­bí­ró­ság­ok elé ke­rült ma­gyar ér­de­kelt­sé­gű jog­vi­tá­kat azok jel­leg­ze­tes vo­ná­sai alap­ján több cso­port­ba so­rol­hat­juk. Sa­já­tos jel­lem­zői vol­tak az ún. ag­rár­pe­rek­nek, va­gyis azok­nak a pa­na­szok­nak, me­lyek­nél a ke­re­set tár­gya­ként ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok va­la­me­lyik utód­ál­lam te­rü­le­tén fek­vő bir­to­ká­nak ag­rár­re­form cí­mén tör­tént le­fog­la­lá­sa, il­let­ve az ezért fi­ze­ten­dő kár­té­rí­tés sze­re­pelt. Az ag­rár­pe­rek ká­ro­sult­ja­i­nak több­sé­ge op­táns volt, te­hát olya­nok, akik a ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­guk fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben a vi­lág­há­bo­rú után „op­tál­tak”, s így nem let­tek cseh­szlo­vák, ro­mán vagy ju­go­szláv ál­lam­pol­gár­ok. Az op­tán­sok túl­nyo­mó ré­sze a ro­mán vi­szony­lat­ban fel­ál­lí­tott ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság elé nyúj­tot­ta be ke­re­se­tét. Több mint öt­száz ag­rár­per volt fo­lya­mat­ban a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak so­rán, me­lyek­nél a le­fog­lalt föld­te­rü­let kö­rül­be­lül 1,2 mil­lió kat. hol­dat tett ki, hoz­zá­ve­tő­leg egy­mil­li­árd arany­ko­ro­na ér­ték­kel.
Az egy­há­zi pe­rek, me­lyek kö­zé a té­mán­kat je­len­tő jog­vi­ták is tar­toz­tak, tu­laj­don­kép­pen szin­tén ag­rár­pe­rek vol­tak, hi­szen több­nyi­re itt is a föld­re­form­ok mi­att tör­tént a per­lés, de a ká­ro­sul­tak egy­há­zi mi­vol­tá­ból fa­ka­dó egyéb jel­lem­zők, bo­nyo­dal­mak, töb­bek kö­zött a Va­ti­kán ér­de­kelt­sé­ge e pe­re­ket jel­le­gük­ben a töb­bi ag­rár­per­től el­té­rő­vé tet­ték.
A há­gai bí­ró­sá­gok előtt ezen­kí­vül olyan pe­rek is foly­tak, me­lye­ket ala­pít­vá­nyi ja­vak, bá­nyák, ipa­ri vál­la­la­tok, vas­utak, a Habs­burg-csa­lád tu­laj­do­nát ké­pe­ző va­gyo­nok, to­váb­bá in­gó­sá­gok el­vé­te­le vagy meg­ron­gá­lá­sa mi­at­ti vis­­sza­adás, kár­té­rí­tés cí­mén in­dí­tot­tak. Az át­csa­tolt te­rü­le­tek­ről el­me­ne­kült tiszt­vi­se­lők­nek az el­ma­radt fi­ze­tés vagy nyug­díj fo­lyó­sí­tá­sa vé­gett kö­rül­be­lül há­rom­ezer pe­re volt tár­gya­lás alatt.
A ma­gyar po­li­ti­ka és köz­vé­le­mény ré­szé­ről nagy ér­dek­lő­dést vál­tott ki a ma­gyar–cseh­szlo­vák fó­rum elé tar­to­zó Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem ügye is. Ez a jog­vi­ta, ta­lán ép­pen a per­bé­li ma­gyar győ­ze­lem mi­att vi­szony­lag gaz­dag szak­iro­da­lom­mal ren­del­ke­zik, ami a töb­bi per­ről már ke­vés­bé mond­ha­tó el (Kiss 1991; Váli 1934a, 1934b; An­gyal 1934). Meg­le­pő mó­don a köz­is­mert­nek szá­mí­tó op­táns pe­rek­ről is in­kább csak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött szü­let­tek jo­gi vagy tör­té­ne­ti mun­kák (Markó 1927; Alkér 1927; Szla­dits 1920; Luk­ács 1928; Mat­he­o­vits 1929; Geő­cze 1927; Rut­tkay 1930; Magy­a­ry 1927). Ezek szer­zői azon­ban ak­kor még – ért­he­tő­en – kí­sér­le­tet sem tet­tek a hát­tér­ese­mé­nyek meg­vi­lá­gí­tá­sá­ra. A kö­zel­múlt és nap­ja­ink tör­té­net­írá­sá­ból a kér­dés­ről in­kább csak a kor­sza­kot ös­­sze­fog­la­ló szin­té­zi­sek egy-egy be­kez­dé­sé­ből ér­te­sü­lünk.
A tör­té­net­írás adós­sá­gá­ra a ma­gya­rá­za­tot el­ső­sor­ban a for­rá­sok hi­á­nyos volta,1 és nem a kér­dés je­len­tő­sé­gé­nek alá­be­csü­lé­se je­len­ti. A há­gai pe­rek pénz­be­li tét­jét Beth­len mi­nisz­ter­el­nök 1930-as kép­vi­se­lő­há­zi be­szé­dé­ben ele­mez­te ér­zék­le­te­sen, mely sze­rint a 4500 ma­gyar ér­de­kelt­sé­gű per­ben az összköve­te­lés ér­té­ke meg­ha­lad­ta a két­mil­li­árd arany­ko­ro­nát, és ez a nem­ze­ti va­gyon egy­ki­len­ced ré­szét je­len­tet­te, mely­nek ha csak az el­ma­radt adó­ját ve­szik fi­gye­lem­be, ak­kor is sú­lyos mil­li­ók­tól esett el az or­szág. Er­ről pe­dig Beth­len sze­rint óri­á­si hi­ba len­ne ön­ként le­mon­da­ni (Beth­len 1930). Kép­vi­se­lő­tár­sai kö­zül nem min­den­ki ér­tett egyet a kor­mány pe­rek­hez va­ló ra­gasz­ko­dá­sá­val, és az el­len­zék so­rai kö­zül ar­ra hív­ták fel a fi­gyel­met, hogy a mi­nisz­ter­el­nök és más ve­ze­tő po­zí­ci­ót el­fog­la­ló sze­mé­lyi­sé­gek – töb­bek kö­zött Te­le­ki Pál, vagy az 1921–22 so­rán kül­ügy­mi­nisz­ter Bán­ffy Mik­lós – sze­mé­lye­sen ér­de­kel­tek az ügy­ben er­dé­lyi bir­to­ka­ik mi­att, és szá­muk­ra ez a sze­mé­lyes, il­let­ve egy szűk tár­sa­dal­mi cso­port­ra vo­nat­ko­zó érin­tett­ség je­len­ti a fő mo­ti­vá­ci­ót, nem an­­nyi­ra az or­szág ér­de­ke. A kor­mány ezért egy har­mad­ran­gú kér­dés mi­att hos­­szú éve­ken át fe­les­le­ge­sen ha­da­ko­zik, sőt pri­vát ér­de­ke­ket véd­ve komp­ro­mit­tál­ja a ma­gyar dip­lo­má­ci­át (Beth­len 1930).
A va­gyon­kér­dés és a ma­gyar kül­po­li­ti­ka ös­­sze­füg­gé­sé­nek e meg­le­he­tő­sen sar­kí­tott jel­lem­zé­sé­vel szem­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a kor­mány szá­má­ra ép­pen a há­gai in­gat­lan­pe­rek kül­po­li­ti­kai sú­lyá­ban rej­lett a kér­dés iga­zi je­len­tő­sé­ge. A kül­po­li­ti­kai pri­o­ri­tá­sok­ba il­lesz­ke­dő­en a „ma­gyar ügy” egy olyan nem­zet­kö­zi fó­ru­mot ka­pott ugyan­is, ahol az eu­ró­pai po­li­ti­ka és köz­vé­le­mény ér­dek­lő­dé­se mel­lett a tri­a­no­ni jog­ta­lan­sá­gok de­monst­rá­lá­sá­ra nyílt fo­lya­ma­tos le­he­tő­ség. Kü­lö­nö­sen igaz volt ez az esz­ter­go­mi ér­sek­ség va­gyon­pe­ré­re, mel­­lyel szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a fő­egy­ház­me­gye kor­mány­za­ti in­teg­ri­tá­sá­nak a tri­a­no­ni ha­tá­rok el­le­né­re tör­té­nő fenn­tar­tá­sá­ért – ter­mé­sze­te­sen nem a kom­pe­ten­ci­á­val e té­ren nem ren­del­ke­ző há­gai bí­ró­ság előtt – ví­vott po­li­ti­kai harc is. A ré­gi egy­ház­szer­ve­ze­ti ha­tá­rok­nak az új ál­lam­ha­tár­ok el­le­né­re tör­té­nő meg­őr­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés így Tri­a­non min­den­re ki­ter­je­dő ér­vé­nyé­nek kés­lel­te­té­sé­re is al­kal­mas­nak bi­zo­nyult.
Je­len dol­go­zat a nagy­részt Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült esz­ter­go­mi ér­sek­ség el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni kor­mány­zá­si prob­lé­má­i­nak a bir­tok­pe­rek­kel va­ló ös­­sze­füg­gé­se­it is meg­kí­sér­li is­mer­tet­ni, a fő­egy­ház­me­gyei bir­to­kok vis­­sza­szer­zé­sé­ért foly­ta­tott küz­de­lem be­mu­ta­tá­sá­nak ke­re­té­ben.

Az esz­ter­go­mi fő­egy­ház­me­gye ja­va­dal­ma­sai és a tri­a­no­ni ál­lam­ha­tár

Az or­szág el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni te­rü­let­vesz­te­sé­ge­i­vel együtt a ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház bir­tok­va­gyo­na is je­len­tős mér­ték­ben meg­csap­pant. A Tri­a­non előt­ti Ma­gyar­or­szág ka­to­li­kus egy­há­zi ja­va­dal­ma­i­nak összter­je­del­me kö­zel járt a két­mil­lió kat. hold­hoz, ami 1920-ra egy­mil­lió hold alá csök­kent. A ma­gyar egy­ház el­ve­szí­tet­te te­hát bir­to­ka­i­nak kö­rül­be­lül a felét2.
Mi­vel jo­gi ér­te­lem­ben nem az ál­ta­lá­ban vett ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház szá­mí­tott a va­gyon tu­laj­do­no­sá­nak, ha­nem an­nak egyes in­téz­mé­nyei, így föld­raj­zi el­he­lyez­ke­dé­sük­ből és bir­to­ka­ik te­rü­le­ti struk­tú­rá­já­ból adó­dó­an a vesz­te­ség kü­lön­bö­ző mér­ték­ben súj­tot­ta a ja­va­dal­mas püs­pök­sé­ge­ket, ér­sek­sé­ge­ket, székeskáptalanokat, társaskáptalanokat, re­á­lis apát­sá­go­kat, sze­mi­ná­ri­u­mo­kat, szer­ze­tes­ren­de­ket, ok­ta­tó-ne­ve­lő in­téz­mé­nye­ket és egyéb egy­há­zi jo­gi sze­mé­lye­ket.

1. táb­lá­zat. Az egyes ja­va­dal­mas egy­há­zi in­téz­mé­nyek föld­bir­to­ka­i­nak ha­tár­vál­to­zás utá­ni el­he­lyez­ke­dé­se
Microsoft Word - R.cz-tab1.doc

For­rás: Esz­ter­go­mi Prí­má­si Le­vél­tár Cat. D/c. Fel­vi­dé­ki bir­tok­ügyek, 2. do­boz

A tri­a­no­ni ha­tá­rok cseh­szlo­vák vi­szony­lat­ban az esz­ter­go­mi ér­se­ki, va­la­mint a kas­sai, rozs­nyói, szat­má­ri ró­mai ka­to­li­kus és a mun­ká­csi, eper­je­si gö­rög ka­to­li­kus püs­pö­ki egy­ház­me­gyé­ket szel­ték. Kö­zü­lük az esz­ter­go­mi egy­ház­me­gye igen sa­já­tos hely­zet­be ju­tott, hi­szen a fel­so­rol­tak kö­zül egyet­len­ként ne­ki ma­radt csak a szék­he­lye Ma­gyar­or­szá­gon, még­pe­dig úgy, hogy te­rü­le­té­nek túl­nyo­mó több­sé­ge Cseh­szlo­vá­ki­á­ban fe­küdt. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en a fő­egy­ház­me­gye ma­gyar­or­szá­gi ré­szén szé­ke­lő ordi­ná­ri­ust az ál­lam­ha­tár vág­ta el fel­vi­dé­ki plé­bá­ni­á­i­tól, a köz­pont­ban szé­ke­lő ja­va­dal­mas in­téz­mé­nye­ket pe­dig az egyik leg­fon­to­sabb be­vé­te­li for­rá­su­kat je­len­tő bir­to­ka­ik leg­na­gyobb és leg­jobb mi­nő­sé­gű ré­szé­től. A to­váb­bi­ak­ban elő­ször a va­gyo­ni hely­zet­ben be­kö­vet­ke­zett vál­to­zást mu­tat­juk be, va­gyis ho­gyan érin­tet­te az új ha­tár az ér­sek­ség, székesfőkáptalan, esz­ter­go­mi sze­mi­ná­ri­um és a Köz­pon­ti Pap­ne­vel­de bir­tok­va­gyo­nát.

Az esz­ter­go­mi ér­sek­ség mint ja­va­dal­mas in­téz­mény tá­mo­ga­tá­sá­ról az ural­ko­dók Szent Ist­ván óta bő­ke­zű­en gon­dos­kod­tak, el­ső­sor­ban bir­tok­ado­má­nyo­zás for­má­já­ban. Az ér­se­ki bir­tok egy­részt a ko­rai ala­pí­tás okán – a ké­sőb­bi ala­pí­tá­sú egy­ház­me­gyék­nek, fő­leg a XVIII. szá­za­di­ak­nak már nem ju­tott ilyen bő­sé­ges ja­va­da­lom –, más­részt a prí­má­si mél­tó­ság­hoz kö­tő­dő meg­kü­lön­böz­te­tett ural­ko­dói kegy­ből adó­dó­an az or­szág leg­na­gyobb­jai kö­zé emel­ke­dett. Az év­szá­zad­ok so­rán nem­csak az ural­ko­dók hal­moz­ták el bir­to­kok­kal és jö­ve­del­me­ző ki­vált­sá­gok­kal az ér­se­ki szék

1. áb­ra. Egy­ház­me­gyék és -tartományok a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szá­gon
Microsoft Word - R.cz-graf1.doc

be­töl­tő­it, ha­nem az in­gat­lan­va­gyon for­rá­sai a te­he­tős csa­lá­dok ma­gán­ado­má­nyo­zá­sai és az ér­se­kek vá­sár­lá­sai, szer­ze­mé­nyei is voltak3. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú vé­gén az ér­se­ki bir­tok­va­gyon összter­je­del­me így már 88 803 kat. hol­dat tett ki, me­lyek Bars, Esz­ter­gom, Hont, Ko­má­rom, Nóg­rád, Nyitra, Po­zsony és Tren­csén me­gyé­ben he­lyez­ked­tek el, és az esz­ter­go­mi, ér­sek­új­vá­ri, gútai, nagysallói, dré­ge­lyi, verebélyi, va­la­mint a po­zso­nyi ura­dal­mi ke­rü­le­te­ket szer­vez­ték meg raj­tuk. A dré­ge­lyi ura­dal­mat és az esz­ter­go­mi né­hány te­le­pü­lé­sét le­szá­mít­va va­la­men­­nyi Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. A Tri­a­non ál­ta­li vesz­te­ség így az ér­sek­ség va­gyo­ná­ból 51 315 kat. hold­ra rú­gott, amely vár­me­gyén­ként a kö­vet­ke­ző te­le­pü­lé­sek ha­tá­rá­ba tar­to­zó föl­de­ket je­len­tet­te:
1. Esz­ter­gom vár­me­gye – Bart (ma: Bruty) 728 kh, Búcs (Búè) 1587 kh, Duna­mocs (Moèa) 898 kh, Érsek­ké­ty (Kvetná) 726 kh, Far­nad (Farná) 1307 kh, Kéménd (Kamenín) 1086 kh, Kural (Kura¾any) 423 kh, Magy­ar­szőgy­én (Svodín) 1135 kh, Muzs­la (Mužla) 3367 kh, Nagyö­lved (Ve¾ké Ludnice) 1979 kh, Német­szőgy­én (Svodín) 316 kh, Pár­kány (Štúrovo) 212 kh;
2. Ko­má­rom vár­me­gye – Bajcs (Bajè) 6257 kh, Heté­ny (Chotín) 2523 kh, Imely (Ime¾) 449 kh, Kürt (Strekov) 1863 kh, Mar­tos (Martovce) 903 kh, Naszvad (Nesvady) 3651 kh, Per­be­te (Pribeta) 1372 kh, Udvard (Dvory n. Žitavou) 998 kh, Gúta (Kolárovo) 3138 kh, Ke­szeg­fal­va (Kamenièná) 3138 kh, Szímő (Zemné) 316 kh;
3. Hont vár­me­gye – Ipo­ly­hid­vég (Ipe¾ské Predmostie) 631 kh, Hon­tfüzes­gy­ar­mat (Hontianska Vrbica) 466 kh, Szete (Kubáòovo) 772 kh, Bajta (Baj­ta­va) 667 kh, Garam­kövesd (Kamenica n. Hr.) 1146 kh, Leléd (Lelá) 593 kh, Ipo­lys­zal­ka (Salka) 705 kh;
4. Bars vár­me­gye – Bar­slé­dec (Ladice) 470 kh, Garam­szen­tgyö­rgy (Jur n. Hronom) 661 kh, Hölvé­ny (Hulvinky) 448 kh, Nagy­sal­ló (Tekovské Lužany) 714 kh, Aha (Horný Ohaj) 173 kh, Bar­scse­ke (Èaka) 397 kh, Vere­bé­ly (Vráble) 250 kh;
5. Nyit­ra vár­me­gye – Nagy­cé­té­ny (Ve¾ký Cet­ín) 381 kh, Nyit­ra­e­ger­szeg (Jelšovce) 54 kh, Nyit­ra­na­gy­kér (Ve¾ký Kýr) 6 kh, Üz­bég (Zbehy) 579 kh, Ér­sek­új­vár (Nové Zámky) 992 kh, Tar­dos­kedd (Tvrdošovce) 1472 kh, Kino­rá­ny (Chynorany) 78 kh;
6. Po­zsony vár­me­gye – Alsós­zer­da­he­ly (Dolná Streda) 65 kh, Vága (Váhovce) 319 kh, Zsi­gárd (Žiharec) 604 kh, Nagy­szom­bat (Trnava) 63 kh;
7. Tren­csén vár­me­gye – Ribé­ny (Rybany) 46 kh.
Az el­sza­kadt bir­to­kok a jö­ve­del­me­ző­ség szem­pont­já­ból leg­ér­té­ke­sebb ré­sze­ket is tar­tal­maz­ták, me­lyek a Du­na bal part­ján Esz­ter­gom és Ko­má­rom me­gyé­ben, va­la­mint ki­sebb rész­ben Bars me­gyé­ben hú­zód­tak. Itt vol­tak azok a szé­les pusz­ták is me­lye­ket az ér­se­kek je­len­tős anya­gi rá­for­dí­tás­sal a Tri­a­non előt­ti év­ti­ze­dek­ben min­ta­gaz­da­ság­ok­ká fej­lesz­tet­tek. Az in­ten­zív gaz­dál­ko­dá­si for­mák al­kal­ma­zá­sá­ban el­ső­sor­ban Bajcs, Far­kasd (ma Bajcs ré­sze), Any­a­la, Bál­vány­sza­kál­las (Ke­szeg­fal­va ré­sze), Lán­dor (Ko­má­rom ré­sze) és Kaval­hát (Ke­szeg­fal­va ré­sze) je­les­ke­dett (Dó­ka 1997:135). Az észa­kibb te­rü­le­te­ken a más adott­sá­gok­ból fa­ka­dó­an már nem a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés ha­nem az er­dő­gaz­dál­ko­dás do­mi­nált. A pozso­nyp­üspöki és a nagy­sal­lói er­dő­gaz­da­ság is Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült, mind­ket­tő egy­aránt majd 3000 kh er­dő­te­rü­le­tet igaz­gat­va.
Az esz­ter­go­mi szé­kes­főkáp­ta­lant Szent Ist­ván a ha­gyo­mány sze­rint az ér­sek­ség­gel egy­id­őben ala­pí­tot­ta. Kez­det­ben nem volt va­gyon­jo­gi­lag önál­ló, ha­nem az ér­sek­től kap­ta az el­lá­tá­sá­hoz szük­sé­ges ja­va­kat, s csak a XII. szá­zad­ban ju­tott önál­ló bir­tok­jog­hoz. A káp­ta­lan az idők fo­lya­mán szin­tén te­kin­té­lyes va­gyon­ra tett szert, mely­nek for­rá­sai az ér­se­ki bir­to­kok­hoz ha­son­ló­an ki­rá­lyi ado­má­nyo­zás, ma­gán­ado­má­nyo­zás és önál­ló va­gyon­szer­zés egy­aránt vol­tak. Az esz­ter­go­mi ér­se­ki szék ki­vált­sá­gos hely­ze­te a káp­ta­lan ré­szé­re tör­té­nő ki­rá­lyi ado­má­nyo­zá­sok­ban is meg­mu­tat­ko­zott, mi­vel több­ször elő­for­dult, hogy nem­csak a ko­ro­ná­zó ér­sek, ha­nem an­nak ta­nács­adó és ki­se­gí­tő tes­tü­le­te a káp­ta­lan is ré­sze­sült ko­ro­ná­zá­si aján­dék­ban, va­gyis új bir­tok­ado­mány­ban. A fő­káp­ta­lan ja­va­dal­má­nak még a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött is a stal­lu­mok szá­ma sze­rint kü­lön va­gyon­sá­gai vol­tak, te­hát kü­lön va­gyo­na volt a nagy­pré­post­nak és min­den ka­no­nok­nak. Esze­rint hu­szon­két ka­no­no­ki ja­va­da­lom, pra­e­ben­da lé­te­zett, ezen­kí­vül a Lábathlani-féle és a Bak­ács-Ká­pol­na ala­pít­vá­nyi bir­to­ka­i­ból ki­ala­kí­tott két praebenda, il­let­ve az egész káp­ta­lan­nak mint tes­tü­let­nek kü­lön praebendája, ös­­sze­sen te­hát hu­szon­öt. A bir­to­ko­kat egy­ség­ben ke­zel­ték, me­lyek jö­ve­del­mét az egyes ka­no­no­kok­nak éven­te ki­osz­tot­ták meg­ha­tá­ro­zott kulcs sze­rint. Na­gyobb jö­ve­de­lem­rész az elő­ke­lőbb mél­tó­sá­gok­nak, ki­sebb az ala­cso­nyabb ran­gú­ak­nak járt. Ezt a fel­osz­tá­si kul­csot Seré­di prí­más 1932 ja­nu­ár­já­tól ha­tá­lyon kí­vül he­lyez­te, mi­vel a tri­a­no­ni bir­tok­vesz­te­ség mi­att olyan cse­kély jö­ve­de­lem állt ren­del­ke­zés­re, hogy a kulcs be­tar­tá­sa mel­lett a leg­ala­cso­nyabb ran­gú­ak, a mes­ter­ka­no­nok már nem kap­hat­tak an­­nyit, ami a fenn­tar­tá­suk­hoz szük­sé­ges volt, így et­től kezd­ve az ös­­szes ka­no­nok egyen­lő­en ré­sze­se­dett a jö­ve­de­lem­ből. Eb­ben az idő­szak­ban egyéb­ként, ép­pen a jö­ve­del­mek csök­ke­né­se mi­att a hu­szon­két ka­no­no­ki stal­lum­ból már csak ti­zen­ket­tő volt betöltve4.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú vé­gén a káp­ta­lan 53 169 kat. hold föld­bi­rok­kal ren­del­ke­zett, mely­ből 30 987 hold ke­rült cseh­szlo­vák te­rü­let­re. A hu­szon­két igaz­ga­tá­si ke­rü­let bir­to­kai hét me­gyé­ben – Esz­ter­gom, Bars, Hont, Ko­má­rom, Nóg­rád, Nyitra, So­mogy – fe­küd­tek, me­lyek kö­zül So­mogy ki­vé­te­lé­vel min­den­hol ér­ték vesz­te­sé­gek a káp­ta­lant. Esz­ter­gom me­gyé­ben a Du­na bal part­ján volt meg­szer­vez­ve a nánai és a kő­híd­gyar­ma­ti ke­rü­let, me­lyek­hez Nána (Pár­kány ré­sze), Ebed (Obid), Kic­sind (Malá), Kis­ta­ta (Kő­híd­gyar­mat/Kamenný Most ré­sze), Li­bád (¼ubá) és Bars me­gyé­ből Garam­da­másd (Damáša) tar­to­zott. Ko­má­rom me­gyé­ben a Du­na bal part­ján, sík te­rü­le­ten Szen­tmik­ló­son (Udvard/Dvory nad Žitavou ré­sze), Izsán (Iža), Agya­go­son (Mar­tos/Martovce ré­sze) vol­tak a fő­káp­ta­lan gaz­da­sá­gi köz­pont­jai, s hoz­zá­juk tar­to­zott még Csúz (Dubník), Kopán­kút (Csúz ré­sze) és őrs (mai őrsújfalu/Nová Stráž) is. Hont me­gyé­ben a Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült ré­szen Kis­kes­zi (Malé Kosihy), Páld (Pavlice), Helem­ba (Ch¾aba), Sze­bel­léb (Sebechleby), Né­me­ti (Hontianske Nemce) és Gyerk (Hrkovce) ura­dal­mai vol­tak há­rom ke­rü­let­be szer­vez­ve. Bars me­gyé­ben Be­se­nyő (Bešeòov), Tas­zár (Tasáre), Ko­vá­csi (Kozarovce), Nemcsé­ny (Nemèiòany), Kis­apá­ti (Opatová) ke­rü­let­köz­pon­tok­hoz szer­vez­ték Mikó­fal­va (Slepèany), Fakó­ve­ze­ké­ny (Plavé Vozokany), Zsem­lér (Žemliare), Apá­ti, Szlan­ce (Slance), Luko­va (Volkovce), Garam­szen­tbe­ne­dek (Hronský Beòa­dik), Pes­zér (Psiare), Kor­lát (Garamszent­be­ne­dek/Hronský Beòadik ré­sze), Szelc (Selce), Kis­val­kóc (Lukova ré­sze), Ebedec (Obyce), Már­ton­tag (Ebedec ré­sze), ura­dal­ma­it. Nyit­ra me­gyé­ben Cse­hi (Èechynce), Pográ­ny (Po­hra­nice), Ge­ren­csér (Nitrianske Hrnèiarovce) köz­pon­tú bir­tok­tes­tek vol­tak, me­lye­ket vi­szont ha­szon­bér­be ad­tak (Dó­ka 1997:79). A fő­káp­ta­la­ni bir­to­kok­ról meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy itt az er­dők az ér­se­ki gaz­da­sá­gok­hoz ké­pest jó­val na­gyobb te­rü­le­tet fog­lal­tak el, de ér­té­kes fe­ke­te ön­tés­ta­la­jú föl­dek­kel is ren­del­kez­tek, me­lyek el­ső­sor­ban Esz­ter­gom, Ko­má­rom és Hont me­gyé­ben, Kiskeszi, Ebed, Izsa, Kis­ta­ta ha­tá­rá­ban vol­tak (Dó­ka 1997:76).
Az Oláh Mik­lós ér­sek ál­tal 1566-ban Nagy­szom­bat­ban ala­pí­tott Esz­ter­go­mi Sze­mi­ná­ri­um bir­to­kai a töb­bi pap­ne­vel­dé­hez ha­son­ló­an ki­mon­dot­tan cél­va­gyon­ok vol­tak, va­gyis be­vé­te­le­it az in­téz­mény fenn­tar­tá­sá­ra for­dí­tot­ták. A ja­vak ke­ze­lé­sét a fő­káp­ta­lan irá­nyí­tot­ta a kez­de­tek­től fog­va, és eb­ből kö­vet­ke­ző­en a há­gai bí­ró­ság előtt is a káp­ta­lan kép­vi­sel­te a sze­mi­ná­ri­u­mot. A pap­ne­ve­lő bir­tok­te­rü­le­te érin­tet­le­nül 6822 kat. hold volt, mely­ből 5112 kat. hold ke­rült Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz. E te­rü­le­ten az er­dők és me­ző­gaz­da­sá­gi bir­to­kok kö­rül­be­lül fe­le-fe­le arány­ban osz­lot­tak meg. A fel­vi­dé­ki bir­to­kok kö­zül a szép­la­ka­pá­ti (Krásna nad Hornádom) ren­del­ke­ző­ség köz­sé­gei Abaúj me­gyé­ben vol­tak, ide tar­to­zott Gar­bóc (Bohdanovce), Fel­sőol­csvár (Ko­šic­ké Olšany), Alsó­hut­ka (Nižná Hutka), Bes­zter (Byster), Szil­vás­apá­ti (Vyšné Opatské) va­la­mint Le­be­nye (Alsóhutka ré­sze) és Te­le­ki (Szil­vás­apá­ti ré­sze) pusz­ták. A csif­fá­ri (Èifáre) ke­rü­let Bars me­gyé­ben fe­küdt aho­vá köz­pon­ton kí­vül Mel­lek (Me¾ek) és Al­só­ra­kon­ca (Rykynèice) tar­to­zott. A kic­sin­di ke­rü­let is el­sza­kadt, míg Ma­gyar­or­szá­gon a toko­di és tá­ti kör­zet ma­radt (Dó­ka 1997:80).
A bu­da­pes­ti Köz­pon­ti Pap­ne­vel­de bir­to­ka­it I. Fe­renc 1802-es ren­de­le­te óta szin­tén a fő­káp­ta­lan ke­zel­te, így a há­gai bí­ró­ság előtt ezt az in­téz­ményt is a káp­ta­lan kép­vi­sel­te. Bir­to­ka­i­nak túl­nyo­mó ré­sze a tri­a­no­ni Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén ma­radt – 9455 kat. hold­ból 8889 kat. hold – így mind­ös­­sze az 566 kat. hold nagy­sá­gú nyit­ra­pe­res­zlé­nyi (Prese¾any) bir­tok­ra vo­nat­ko­zott a cseh­szlo­vák ál­lam el­le­ni ke­re­se­te.

Zár­lat az egy­há­zi bir­to­ko­kon

A há­bo­rú el­vesz­té­se után, 1918 no­vem­be­ré­től cseh fegy­ve­res ala­ku­la­tok nyo­mul­tak be Ma­gyar­or­szág észa­ki ré­szé­re és fo­ko­za­to­san meg­száll­ták azt. 1919. ja­nu­ár 6-án ju­tot­tak az Esz­ter­gom­mal szem­ben fek­vő Pár­kány bir­to­ká­ba, s et­től kezd­ve szá­mít­hat­juk a fel­vi­dé­ki egy­há­zi ja­va­dal­mak tény­le­ges el­fog­la­lá­sát. Mi­vel a cseh csa­pa­tok a Du­na vo­na­lá­nak át­lé­pé­sét aka­dá­lyoz­va az érint­ke­zést rend­kí­vül meg­ne­he­zí­tet­ték, meg­sza­kadt a rend­sze­res kap­cso­lat az ot­ta­ni bir­to­kok igaz­ga­tá­si szer­vei és az esz­ter­go­mi jó­szág­kor­mány­zó­ság, va­la­mint ez­zel együtt az ordi­ná­ri­us és a fel­vi­dé­ki plé­bá­ni­ák kö­zött. A tu­da­tos el­zá­rás kö­vet­kez­té­ben a fő­egy­ház­me­gyei bir­to­kok, il­let­ve az ös­­szes ma­gyar­or­szá­gi köz­pon­tú egy­há­zi ja­va­da­lom ed­di­gi igaz­ga­tá­si mód­já­nak fenn­tar­tá­sa le­he­tet­len­né vált.
A gaz­dál­ko­dás fo­lya­ma­tos­sá­gá­nak fenn­tar­tá­sá­ra a meg­szál­ló ha­tó­sá­gok tar­tot­tak igényt, és hoz­zá is lát­tak egy új, egy­elő­re ide­ig­le­nes­nek szánt bir­tok­igaz­ga­tá­si szer­ve­zet ki­épí­té­sé­hez. Az új szer­ve­zet érin­tet­te a pil­la­nat­nyi­lag fő­pász­tor nél­kü­li fel­vi­dé­ki egy­ház­me­gyé­ket is, így azon püs­pök­sé­gek ese­té­ben, ahol a fő­pász­tor a meg­szál­lás so­rán el­tá­vo­zott, el­tá­vo­lít­ta­tott vagy ele­ve nem a cseh­szlo­vák ál­lam te­rü­le­tén szé­kelt, a bir­to­kok irá­nyí­tá­sá­ra gond­no­ko­kat bíz­tak meg. A Vavro Šro­bár ve­zet­te szlo­vák telj­ha­tal­mú mi­nisz­té­ri­um a sze­pe­si, besz­ter­ce­bá­nyai, nyit­rai püs­pök­sé­gek, a pan­non­hal­mi ben­cés rend és az esz­ter­go­mi ér­sek­ség va­gyo­ná­ra is ilyen gond­no­kot ne­ve­zett ki. Ezen­kí­vül el­len­őr­ző szerv­ként egy köz­pon­ti gond­nok­sá­got, ku­ra­tó­ri­u­mot ál­lí­tot­tak fel Po­zsony szék­hel­­lyel, Ka­rol Medvecky, a telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter ka­to­li­kus egy­ház­ügyi re­fe­ren­sé­nek elnökletével.5 A ku­ra­tó­ri­um és a gond­no­kok a ja­va­dal­ma­so­kat figy­el­men ­kívül hagy­va tel­je­sen ön­ha­tal­mú­lag in­téz­ked­tek, gaz­da­tisz­te­ket he­lyez­tek át, ál­lat­ál­lo­mányt cse­re­be­rél­tek az ura­dal­mak kö­zött, al­kal­ma­zot­ta­kat vet­tek fel vagy csap­tak el.6 A prí­má­si és káp­ta­la­ni jó­szág­igaz­ga­tó­ság­nak et­től kezd­ve sem­mi­fé­le ren­del­ke­zé­si jo­ga nem volt. Ez az irá­nyí­tá­si rend­szer azon­ban még nem je­len­tett zár­la­tot, és csu­pán né­hány hó­na­pig állt fenn, mi­vel a Ta­nács­köz­tár­sa­ság alat­ti ma­gyar tér­fog­la­lás kö­vet­kez­té­ben meg­szűnt a ku­ra­tó­ri­um és a gond­no­kok te­vé­keny­sé­ge, amit a cseh­szlo­vák fenn­ha­tó­ság fel­újí­tá­sa után már nem is ál­lí­tot­tak vis­­sza. Hi­va­ta­lo­san a telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter 1919. au­gusz­tus 11-i ren­de­le­te szűn­tet­te meg ezen in­téz­mé­nye­ket, amely egyút­tal az ál­la­mi zár­la­tot is el­ren­del­te az em­lí­tett ka­te­gó­ri­ák­ba tar­to­zó egy­há­zi bir­to­ko­kon, és lét­re­hoz­ta azok irá­nyí­tá­sá­nak új szer­ve­ze­tét.
Šro­bár au­gusz­tu­si ren­de­le­te a cseh­szlo­vák föld­bir­tok­re­form fo­lya­ma­tá­ba il­lesz­ke­dett, mely­nek alap­ve­tő tör­vé­nyi in­téz­ke­dé­sei 1918 és 1920 kö­zött lát­tak nap­vi­lá­got. A föld­re­form alap­tör­vény­ének az 1919. áp­ri­lis 16-án kelt 215/1919 sz. tör­vény szá­mít, amely a nagy­bir­tok­ok le­fog­la­lá­sá­ról in­téz­ke­dett. A tör­vény ér­tel­mé­ben le­fog­la­lás­ra ke­rül­tek a 150 hek­tárt meg­ha­la­dó me­ző­gaz­da­sá­gi, il­let­ve a 250 hek­tárt meg­ha­la­dó ve­gyes jel­le­gű (szán­tó, er­dő, le­ge­lő) bir­to­kok (Sbírka… 1919:289–290). Mint­hogy a nagy­bir­tok­ok az egész or­szág te­rü­le­tén szá­mo­sak és nagy ki­ter­je­dé­sű­ek vol­tak, a föld­re­form gya­kor­la­ti vég­re­haj­tá­sá­hoz évek hos­­szú so­rá­ra ki­ter­je­dő el­já­rás­ra volt szük­ség, ami mi­att az ere­de­ti tu­laj­do­nos az eset­leg sok év múl­va be­kö­vet­ke­ző tény­le­ges ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sig vagy az el­ren­delt ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lé­sig to­vább gaz­dál­kod­ha­tott bir­to­kán. A ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű egy­há­zi bir­to­kok ese­té­ben azon­ban a ha­tó­sá­gi aka­dá­lyoz­ta­tás mi­att a tu­laj­do­no­si ke­ze­lés­re nem volt mód, ezért az ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lést – ezt ren­de­li el az au­gusz­tu­si jog­sza­bály – szin­te azon­nal al­kal­maz­ták. A zár­la­ti kény­szer­ke­ze­lés jo­gi ér­te­lem­ben tu­laj­do­nos­vál­tást nem je­len­tett, az ere­de­ti bir­to­kos tu­laj­don­jo­ga az eset­le­ges ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sig, il­let­ve a föld­osz­tó ak­ció cél­ja­i­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sig to­vább­ra is fenn­állt. A zár­lat a tu­laj­do­no­sok ren­del­ke­zé­si le­he­tő­sé­gé­nek meg­szűn­tét je­len­tet­te a bir­to­ka­ik fe­lett.
Mit tar­tal­ma­zott pon­to­san a Šrobár-féle ren­de­let? A 6525/19. szám alatt kelt jog­sza­bály a ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok – esz­ter­go­mi ér­sek­ség, esz­ter­go­mi székesfőkáptalan, vá­ci káp­ta­lan, val­lás és ta­nul­má­nyi alap, esz­ter­go­mi és pes­ti pap­ne­vel­de, pan­non­hal­mi ben­cés rend, a le­ké­ri, jás­zói és zir­ci apát­ság – va­la­mint a nyitrai, besz­ter­ce­bá­nyai és sze­pe­si püs­pök­sé­gek Szlo­vá­kia te­rü­le­tén fek­vő min­den in­gó és in­gat­lan va­gyo­nát zár alá he­lyez­te, és gaz­da­sá­ga­ik igaz­ga­tá­sát a po­zso­nyi szék­hel­­lyel fel­ál­lí­tott Ró­mai Ka­to­li­kus Egy­há­zi Ja­vak Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­ra (Centrálna sprá­va kato­lic­kych cirk. ve¾kostatkov) bíz­ta (Pálesch é.n.). 1921-ig újabb ren­del­ke­zé­sek kö­vet­kez­té­ben a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem, a csor­nai pre­mont­rei rend és a győ­ri káp­ta­lan va­gyo­na is zár­lat alá, ez­zel együtt a köz­pon­ti igaz­ga­tó­ság ke­ze­lé­sé­be ke­rült (Pálesch é.n.).
A ren­de­let­ben sze­rep­lő szlo­vá­ki­ai püs­pök­sé­gek bir­to­kai a fő­pász­to­ra­i­kat érin­tő fej­le­mé­nyek mi­att ju­tot­tak a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi in­téz­mé­nyek bir­to­ka­i­hoz ha­son­ló sors­ra. Bat­thyá­ny Vil­mos nyit­rai és Rad­nai Far­kas besz­ter­ce­bá­nyai püs­pö­köt ugyan­is 1919 ele­jén ki­uta­sí­tot­ták Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről, míg Párvy Sán­dor sze­pe­si püs­pök ez év már­ci­u­sá­ban Bu­da­pes­ten el­hunyt. Ké­sőbb a rozs­nyói és kas­sai püs­pö­ki ja­vak­ra is ki­ter­jesz­tet­ték a zár­la­tot, Balás La­jos 1920-as és Fischer-Colbrie Ágos­ton 1925-ös ha­lá­la után. Mi­kor azon­ban 1920 vé­gén a nyitrai, besz­ter­ce­bá­nyai és sze­pe­si püs­pök­sé­ge­ket a Szent­szék szlo­vák fő­pász­tor­ok­kal töl­töt­te be Ka­rol Kmeko, Marián Blaha és Ján Voj­taš­šák sze­mé­lyé­ben, az új ja­va­dal­ma­sok­nak az őket meg­il­le­tő le­fog­lalt bir­to­ko­kat át­ad­ták. Rozs­nyó és Kas­sa ese­té­ben vi­szont er­re nem ke­rült sor, mi­vel fő­pász­to­ra­ik ha­lá­la után a Szent­szék és Cseh­szlo­vá­kia nem tu­dott az utó­dok sze­mé­lyé­ben meg­egyez­ni, ezért Ró­ma csu­pán apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­ro­kat ne­ve­zett ki e he­lyek­re. A kor­mány vá­lasz­kép­pen úgy mu­tat­ta ki ne­hez­te­lé­sét, hogy a püs­pök­sé­gi bir­to­ko­kat a ki­ne­ve­zett ad­mi­niszt­rá­to­rok­nak nem ad­ta át, fenn­tar­tot­ta raj­tuk a zár­la­ti ke­ze­lést, és Kas­sa va­la­mint Rozs­nyó a ke­ze­lő bi­zott­ság­tól a ja­vak jö­ve­del­mé­ből csu­pán éves tá­mo­ga­tást ka­pott. A bi­zott­ság sza­bály­za­ta ér­tel­mé­ben egyéb­ként a Ma­gyar­or­szá­gon szé­ke­lő ja­va­dal­ma­sok va­gyo­nát „ke­zel­te”, míg a Szlo­vá­ki­á­ban szé­ke­lő apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­rok egy­ház­me­gyei va­gyo­nát „csak fel­ügyel­te”. E két fo­ga­lom kö­zött a gya­kor­lat­ban – a tá­mo­ga­tást le­szá­mít­va – nem le­he­tett sem­mi­lyen kü­lönb­sé­get észlelni.7
A zár­la­ti in­téz­ke­dés jog­sze­rű­sé­gé­nek bi­zo­nyí­tá­sát szol­gál­va a ren­de­let in­dok­lá­sa há­rom jog­for­rás­ra hi­vat­ko­zott. Az el­ső a cseh­szlo­vák ál­lam 1918. évi de­cem­ber 10-én ki­adott 64. sz. tör­vé­nye, a má­so­dik az 1723: LXX. tc., a har­ma­dik a ma­gyar kul­tusz­mi­nisz­ter­nek 1867. szep­tem­ber 27-én 10 165 szám alatt kelt ren­de­le­té­nek 11. pont­ja. Az utób­bi két ma­gyar jog­sza­bály­ra a hi­vat­ko­zás azért volt le­het­sé­ges, mi­vel az 1918. ok­tó­be­ri 11. szá­mú tör­vény ér­tel­mé­ben a Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa előt­ti tör­vé­nyek az új or­szág te­rü­le­tén ér­vény­ben ma­rad­tak.
A 64. sz. cseh­szlo­vák tör­vény­nél – amely fel­ha­tal­ma­zást ad a szlo­vák telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter­nek ren­de­le­tek ki­bo­csá­tá­sá­ra – ér­de­ke­sebb a má­sik két jog­sza­bály. Az 1723: LXX. tc., amel­­lyel a zár­la­ti ren­de­let­ben a ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű ja­va­dal­mak zá­ro­lá­sát in­do­kol­ták, ki­mond­ta, hogy ha az egy­há­zi ja­va­dal­mas a temp­lo­mok, ja­va­dal­mi épü­le­tek és fel­sze­re­lé­sek kar­ban­tar­tá­sát el­ha­nya­gol­ja, ak­kor a ki­rály mint leg­főbb kegy­úr a bir­to­kok­ból szár­ma­zó jö­ve­del­met zár­lat alá he­lyez­he­ti és a hi­á­nyok pót­lá­sá­ra for­dít­hat­ja. Azt nem kö­zöl­te a ren­de­let és ké­sőbb sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, hogy me­lyek azok a hi­á­nyok, ami­nek pót­lá­sá­ra szük­sé­ges volt az in­téz­ke­dés.
A per fo­lya­mán Esz­ter­gom jo­gá­szai igye­kez­tek cá­fol­ni e tör­vények al­kal­ma­zá­sá­nak jog­sze­rű­sé­gét. Egy­részt rá­mu­tat­tak, hogy a ki­rá­lyi fő­kegy­úri jo­gok nem száll­tak át a cseh­szlo­vák ál­lam­ra – ahogy a ma­gyar ál­lam­ra sem – más­részt ál­lí­tot­ták, hogy a gaz­dál­ko­dás­sal, kar­ban­tar­tás­sal kap­cso­lat­ban nem a ha­nyag­ság, ha­nem el­len­ke­ző­leg a pél­dás gon­dos­ság volt a bir­to­kok ál­ta­lá­nos jel­lem­ző­je. Fel­hív­ták a há­gai bí­ró­ság fi­gyel­mét, hogy a gaz­dál­ko­dás ügye­it köz­is­mer­ten szí­vén vi­se­lő Cser­noch prí­más nem­hogy mu­lasz­tást nem kö­ve­tett el, de min­den ere­jé­vel azon volt, hogy az előd­je ide­jé­ből szár­ma­zó ki­sebb hi­á­nyos­sá­go­kat jó­vá­te­gye, s e cél­ból még köl­csö­nök árán is biz­to­sí­tot­ta az épü­le­tek, fel­sze­re­lé­sek kar­ban­tar­tá­sát. Sőt nagy­sza­bá­sú prog­ra­mot in­dí­tott a prí­má­si ura­dal­mak gaz­da­sá­gi re­konst­ruk­ci­ó­já­ra, s e mo­der­ni­zá­ló mun­ká­ban ép­pen ott ér­te el a leg­na­gyobb ered­mé­nye­ket, me­lyek ha­tá­ron túl­ra ke­rül­tek. A leg­lát­vá­nyo­sabb fej­lesz­tést a baj­csi nagy komp­le­xu­mon haj­tot­ta vég­re. Az ér­sek gon­dos gaz­da mi­vol­tát a har­min­cas évek­ből vis­­sza­te­kint­ve a Szlo­vák Nép­párt egyik po­li­ti­ku­sá­nak zár­la­tot bí­rá­ló par­la­men­ti in­ter­pel­lá­ci­ó­ja is alá­tá­masz­tot­ta, mely sze­rint Cser­noch Já­nos a há­bo­rú fo­lya­mán a prí­má­si bir­to­kok­ba 1 132 241 arany­ko­ro­nát invesztált.8
Esz­ter­gom sze­rint a káp­ta­lan bir­to­ka­in is a min­ta­gaz­da­ság­ok túl­sú­lya volt a jel­lem­ző, s ezen­kí­vül ar­ra is utalt, hogy a III. Kár­oly-fé­le tör­vény­cikk azt ír­ja elő, hogy csak a jö­ve­del­me­ket le­het zá­rol­ni, s azo­kat ki­zá­ró­lag a hi­á­nyok pót­lá­sá­ra le­het fel­hasz­nál­ni. A be­vé­te­lek ho­va­for­dí­tá­sá­nak út­jai azon­ban a kény­szer­ke­ze­lés so­rán na­gyon szer­te­ága­zó­ak és a leg­több eset­ben nem­hogy fej­lesz­té­si, de egy­há­zi cé­lok­ra sem fordították.9
Az 1867. szep­tem­be­ri ren­de­let­tel a szlo­vák püs­pök­sé­gek va­gyo­ná­nak zá­ro­lá­sát in­do­kol­ták, mely­nek 11. pont­ja a szék­üre­se­dés ese­tén kö­ve­ten­dő el­já­rást sza­bá­lyoz­ta. Bár a szlo­vák püs­pök­sé­gek va­gyo­ná­nak kér­dé­se nem volt a há­gai pe­rek tár­gya, az esz­ter­go­mi per­irat­ok en­nek al­kal­ma­zá­sá­nak jog­ta­lan­sá­gá­ra is rá­mu­tat­tak. Fi­gyel­mez­tet­ték a bí­ró­sá­got, hogy a ren­de­let ki­bo­csá­tá­sá­nak ide­jén csak egy fel­vi­dé­ki egy­ház­me­gye volt üre­se­dés­ben, Párvy ha­lá­la mi­att a sze­pe­si. A besz­ter­ce­bá­nyai és nyit­rai püs­pök el­űzé­se az or­szág­ból olyan erő­sza­kos és ká­non­jog­el­le­nes ak­tus volt, ami nem tet­te jo­gi­lag be­töl­tet­len­né a ja­va­dal­ma­kat. Zá­ro­lá­suk te­hát a ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ko­sok va­gyo­ná­hoz ha­son­ló­an in­do­ko­lat­lan volt. E jog­sza­bály­ban egyéb­ként a szék­üre­se­dés­sel kap­cso­lat­ban nem is volt szó zár­lat­ról, a tör­vé­nyes el­já­rás ugyan­is a ren­de­let ér­tel­mé­ben az volt, hogy a kor­mány mi­nisz­te­ri biz­tost ne­vez ki, aki a káp­ta­lan­nal együtt ke­ze­li a bir­to­ko­kat a püs­pö­ki szék be­töl­té­sé­ig.

Ál­lam­kö­zi tár­gya­lá­sok és az egy­há­zi bir­tok­ügy

A cseh­szlo­vák kor­mány a zár­la­ti ren­de­let­tel pró­bál­ta leg­ali­zál­ni a már 1919. ja­nu­ár ele­je óta fenn­ál­ló ál­la­po­tot, mi­kor­tól a gaz­da­sá­ga­ik­ból a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi in­téz­mé­nyek sem jö­ve­del­met, sem ter­ményt nem kap­tak. Az esz­ter­go­mi ér­sek­nek és káp­ta­lan­nak csu­pán né­hány bér­lő fi­ze­tett még va­la­me­lyes rész­le­te­ket a meg­szál­lás kez­de­ti sza­ka­szá­ban. A her­ceg­prí­mást mind­ez anya­gi­lag rend­kí­vül ér­zé­ke­nyen érin­tet­te, hi­szen leg­je­len­tő­sebb jö­ve­del­mi bá­zi­sá­nak ki­esé­sé­vel a for­rá­sok elő­te­rem­té­se a kü­lön­fé­le egy­há­zi szer­ve­ze­tek, a bu­da­pes­ti és esz­ter­go­mi nagy köz­pon­ti in­téz­mé­nyek, a prí­má­si mél­tó­ság­ból fa­ka­dó költ­sé­gek fe­de­zé­sé­re na­gyon meg­ne­he­zült. Az igaz, hogy te­rü­le­ti­leg jó­val ki­sebb rész ma­radt Ma­gyar­or­szá­gon az ér­sek­ség­ből és a plé­bá­ni­ák szá­ma is sok­kal ke­ve­sebb volt – a szlo­vá­ki­ai 404-el szem­ben 83 –, de Bu­da­pest mi­att kö­zel an­­nyi hí­vő élt itt, mint a fel­vi­dé­ki ré­szen, ami je­len­tős anya­gi ter­hek­kel járt. A jog­ta­lan­nak tar­tott hely­zet meg­vál­toz­ta­tá­sa, va­la­mi­fé­le mél­tá­nyos va­gyo­ni ren­de­zés el­éré­se így szin­te lét­kér­dés­nek szá­mí­tott.
Cser­noch prí­más el­szán­tan igye­ke­zett is min­den tő­le tel­he­tőt meg­ten­ni, és ez az igye­ke­zet nem­csak az anya­gi­ak men­té­sé­re, ha­nem a fő­egy­ház­me­gye új ál­lam­ha­tár­ok el­le­né­re tör­té­nő kor­mány­za­ti in­teg­ri­tá­sá­nak fenn­tar­tá­sá­ra, te­hát a fel­vi­dé­ki ér­se­ki jog­ha­tó­ság va­la­mi­lyen for­má­ban – pél­dá­ul vi­ká­ri­us út­ján – va­ló meg­őr­zé­sé­re is irá­nyult. E tö­rek­vés­re azért nyíl­ha­tott mód, mi­vel a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés az egy­há­zak igaz­ga­tá­si rend­sze­rét nem érin­tet­te, nem érint­het­te, az egy­ház­me­gyék meg­osz­tá­sa, fel­da­ra­bo­lá­sa ki­zá­ró­lag szent­szé­ki kom­pe­ten­ci­á­ba tar­to­zott. A ré­gi Ma­gyar­or­szág és ben­ne az esz­ter­go­mi ér­sek­ség egy­ház­kor­mány­za­ti rend­sze­ré­nek to­váb­bi sor­sa egy­elő­re nyi­tott kér­dés ma­radt, az ál­lam­ha­tár ál­tal szelt fő­egy­ház­me­gye jo­gi egy­sé­ge Ró­ma eset­le­ges dis­zmem­brá­ci­ós in­téz­ke­dé­sé­ig to­vább­ra is fenn­állt. Cseh­szlo­vá­kia azon­ban a ma­gyar egy­há­zi jog­ha­tó­sá­got a va­gyon­ke­ze­lés­hez ha­son­ló­an nem volt haj­lan­dó te­rü­le­tén el­is­mer­ni, és min­dent meg­tett, hogy el­ér­je Ró­má­nál an­nak nem csu­pán gya­kor­la­ti, de egy­ház­jo­gi meg­szűn­te­té­sét is, va­gyis az ér­sek­ség ket­té­vá­gá­sá­val az egy­ház­kor­mány­za­ti ha­tá­rok po­li­ti­kai ha­tá­rok­hoz va­ló iga­zí­tá­sát. Meg­jegy­zen­dő, hogy volt pél­da a kor­szak­ban a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló egy­ház­me­gyék­re, ép­pen ma­gá­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is. Ne­ve­ze­te­sen a prá­gai és olmützi ér­se­kek jog­ha­tó­sá­ga ki­ter­jedt a múlt­ban és ek­kor is Né­met­or­szág ré­sze­i­re, il­let­ve a bor­osz­lói ér­sek, egy­ház­me­gyé­jé­nek cseh­or­szá­gi te­rü­le­te­in gya­ko­rol­hat­ta jog­ha­tó­sá­gát, sőt va­gyo­ná­val is ren­del­kez­he­tett. Bor­osz­ló­hoz és Esz­ter­gom­hoz, te­hát Né­met­or­szág­hoz és Ma­gyar­or­szág­hoz el­té­rő volt Prá­ga vi­szo­nyu­lá­sa, amit ez az ös­­sze­ha­son­lí­tás is alá­tá­maszt. Egyéb­ként a ma­gyar kor­mány sem aka­dá­lyoz­ta a cseh­szlo­vák te­rü­le­ten szé­ke­lő püs­pö­kök jog­ha­tó­sá­gá­nak gya­kor­lá­sát ma­gyar te­rü­le­ten, a kas­sai és rozs­nyói ad­mi­niszt­rá­to­rok hely­nö­kei 1937–ig, a ma­gyar­or­szá­gi egy­ház­me­gye­ré­szek apos­to­li kor­mány­zó­ság­gá ala­kí­tá­sá­ig in­téz­ték e te­rü­let ügye­it.
Az ál­lam­for­du­lat ide­jén Esz­ter­gom­ban az ér­se­ki au­la nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le mi­att is táp­lál­tak még bi­zo­nyos egy­ház­kor­mány­za­ti reményeket,10 a be­kö­vet­ke­zett ese­mé­nyek azon­ban nem fe­lel­tek meg a vá­ra­ko­zá­sok­nak. A szlo­vák több­sé­gű püs­pök­sé­gek ma­gyar fő­pász­to­ra­i­nak ki­uta­sí­tá­sát meg­előz­ve már 1918 no­vem­be­ré­ben a fel­vi­dé­ki ér­se­ki hely­tar­tót Báthy Lász­lót le­tar­tóz­tat­ták. Ek­kor még – ta­lán Cser­noch ér­sek nun­ci­us­nál va­ló köz­ben­já­rá­sá­nak kö­szön­he­tő­en – si­ke­rült ki­sza­ba­dul­nia a the­re­si­en­stad­ti fog­ház­ból, azon­ban ha­ma­ro­san kö­vet­ke­zett az újabb le­tar­tóz­ta­tás és a spi­el­ber­gi bör­tön­ben, majd egy ba­rakk­ban ra­bos­ko­dott 1919 már­ci­u­sá­ig. Ek­kor ki­uta­sí­tot­ták a cseh­szlo­vák kéz­ben lé­vő te­rü­let­ről (Salacz 1975:19). Ar­ra még mód­ja volt a prí­más­nak, hogy Báthy utód­já­ul 1919 ta­va­szán ki­ne­vez­ze Oswald Ri­chárd nagy­szom­ba­ti ka­no­no­kot, ab­ban a hiszemben, hogy szlo­vák mi­vol­ta és ko­ráb­ban is lé­te­ző nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­sé­ge mi­att az ő sze­mé­lyét ta­lán cseh­szlo­vák rész­ről is elfogadják.11 Eb­ben hi­á­ba bí­zott, hi­szen a cseh­szlo­vák kor­mány és egy­ház a füg­get­len egy­ház­szer­ve­zet ki­épí­té­sén fá­ra­do­zott, és Ró­má­tól a dis­zmem­brá­ció fe­lé ve­ze­tő el­ső lé­pés­ként egy ér­sek­től füg­get­len apos­to­li ad­mi­niszt­rá­tor ki­ne­ve­zé­sét kér­ték a fő­egy­ház­me­gye fel­vi­dé­ki területére.12 Prá­ga vég­le­ges ál­lás­pont­ja a szlo­vák egy­ház­szer­ve­zet ren­de­zé­sé­re vo­nat­ko­zó­an a hú­szas évek kö­ze­pé­re ala­kult ki. Ar­ra tö­re­ked­tek, hogy a fő­egy­ház­me­gye dis­zmem­brá­lá­sá­val együtt, an­nak szlo­vá­ki­ai te­rü­le­tén ala­kul­jon meg egy új szlo­vák egy­ház­me­gye, le­he­tő­leg ér­se­ki rang­gal és Po­zsony köz­pont­tal. Ez nem ter­jed­ne ki az egész ér­sek­sé­gi rész­re, an­nak nyu­ga­ti ha­tá­rá­tól csak a Vágig hú­zód­na. A töb­bi részt fel­osz­ta­nák a szom­szé­dos püs­pök­sé­gek kö­zött, így a Vág és Ga­ram köz­ti te­rü­le­tet a nyitrai, a Ga­ram­tól ke­let­re esőt pe­dig a besz­ter­ce­bá­nyai püs­pök­ség kap­ta vol­na meg. Ter­vük sze­rint a rozs­nyói püs­pök­ség, amely több­sé­gé­ben ma­gyar la­kos­sá­gú volt, tel­jes fel­osz­tás­ra ke­rül­ne a ve­le ha­tá­ros egy­ház­me­gyék kö­zött, te­hát megszűnne.13 A tér­kép­re te­kint­ve rög­tön fel­tű­nik, hogy a fő­egy­ház­me­gye ilye­tén ver­ti­ká­lis ala­pú fel­osz­tá­sa és Rozs­nyó meg­szűn­te­té­se a ma­gyar hí­vők egy­ház­me­gyén­kén­ti tel­jes szét­szó­ra­tá­sát ered­mé­nyez­te vol­na. Az önál­ló fel­vi­dé­ki ma­gyar püs­pök­ség el­éré­sé­re irá­nyu­ló, 1920 óta tar­tó küz­de­lem­re ez a ve­szély is ösz­tön­ző­leg ha­tott.
A cseh­szlo­vák el­kép­ze­lé­sek­kel szem­ben ter­mé­sze­te­sen nem­csak a ma­gyar egy­ház, de a ma­gyar kor­mány sőt a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ér­de­ke is azt dik­tál­ta, hogy a Nagy-Ma­gyar­or­szág­hoz iga­zo­dó egy­há­zi szer­ve­zet mi­nél to­vább fenn­ma­rad­jon, a fő­egy­ház­me­gye és a töb­bi szelt püs­pök­ség dis­zmem­brá­ci­ó­ját a le­he­tő leg­tá­vo­lab­bi idők­re si­ke­rül­jön ki­tol­ni. A kor­mányt eb­ből kö­vet­ke­ző­en vé­gig a kor­szak so­rán ott ta­lál­juk se­gí­tő szö­vet­sé­ges­ként a ma­gyar egy­ház mel­lett e kér­dés­ben is.

A ma­gyar kor­mány és egy­ház köz­ti össz­hang ér­vé­nye­sült azo­kon a hú­szas évek ele­jén zaj­ló ma­gyar–cseh­szlo­vák ál­lam­kö­zi tár­gya­lá­so­kon, gaz­da­ság­po­li­ti­kai meg­be­szé­lé­se­ken me­lye­ken – a per­in­dí­tást meg­előz­ve – az egy­há­zi ügyek szin­tén szó­ba ke­rül­tek. E tár­gya­lá­sok alap­ja­it az 1921. már­ci­u­si bruc­ki ta­lál­ko­zón fek­tet­ték le, mi­kor meg­egye­zés szü­le­tett, hogy a két or­szág kap­cso­la­ta­i­nak – el­ső­sor­ban gaz­da­sá­gi – rész­le­te­it négy bi­zott­ság – jo­gi, pénz­ügyi, köz­le­ke­dé­si, gaz­da­sá­gi – ke­re­tei kö­zött be­szé­lik meg. Az el­ső ki­rály­puccs mi­att meg­sza­kadt tár­gya­lá­sok új­ra­fel­vé­te­lé­re az 1921. jú­ni­u­si mari­en­ba­di ta­lál­ko­zón ke­rült sor, mi­kor az egyes bi­zott­sá­gok­hoz tar­to­zó té­ma­kö­rö­ket is meg­ha­tá­roz­ták (Romportlová 1986). A ka­to­li­kus egy­há­zi ügyek a jog­ügyi bi­zott­ság­ba nyer­tek be­so­ro­lást, ahol min­de­nek­előtt azt kel­lett tisz­táz­ni, hogy az egy­há­zi kér­dé­sek ké­pez­he­tik e egy­ál­ta­lán ál­lam­kö­zi meg­ál­la­po­dás tár­gyát. E té­ren a ma­gyar és cseh­szlo­vák fel­fo­gás kü­lön­bö­zött egy­más­tól. A ma­gyar kor­mány a bi­zott­ság tag­ja­ként de­le­gál­ta Cser­noch ér­sek meg­bí­zott­ját, Lepold An­tal ka­no­no­kot, aki az 1922. ok­tó­ber 16-i prá­gai bi­zott­sá­gi ülé­sen a her­ceg­prí­má­sé­val meg­egye­ző kor­mány­fel­fo­gást kép­vi­sel­te. Esze­rint a ma­gyar kor­mány – a cseh­szlo­vák­kal el­len­tét­ben – az egy­há­zi kér­dé­se­ket nem óhaj­tot­ta az eset­le­ges meg­egye­zés pont­jai kö­zé fel­ven­ni, mert né­ze­te sze­rint eze­ket a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés nem érin­tet­te, s el­ren­de­zé­sük ki­zá­ró­lag a Szent­szék il­le­té­kes­sé­gé­be tar­to­zik. Lepold az irány­adó­nak szánt ká­non­jo­gi elő­írá­sok­ra hi­vat­ko­zott, ame­lyek sze­rint az egy­há­zi szer­ve­ze­ten vál­toz­tat­ni csak Ró­ma jo­go­sult (215. ká­non), és dis­zmem­brá­ció ese­tén szin­tén ő oszt­ja el a va­gyont a ré­gi és a be­lő­le újon­nan lé­te­sí­tett egy­ház­me­gye kö­zött (1500. ká­non). Eb­ből kö­vet­ke­ző­en a szin­tén vi­ta tár­gyát ké­pe­ző vi­lá­gi bir­to­kok­kal kap­cso­lat­ban meg le­het egyez­ni az ál­la­mok­nak, de az egy­há­zi­a­kat il­le­tő­en a Szent­szék ki­ha­gyá­sá­val nem. „Ma­gyar­or­szág egy­há­zi be­osz­tá­sa – ér­velt a pre­lá­tus – a bé­ke­szer­ző­dés után is az ma­rad, ami az­előtt volt, amíg a Szent­szék más­ként nem in­téz­ke­dik. Ugyan­azok ma­rad­nak a ja­va­dal­ma­sok is, amíg ja­va­dal­muk­tól Ró­ma ré­szé­ről meg nem fosz­tat­nak. A bé­ke­szer­ző­dés alap­ján nem le­het az egy­há­zi be­osz­tás meg­vál­toz­ta­tá­sát és a va­gyon el­osz­tá­sát kö­ve­tel­ni, sőt a bir­tok­lá­si jog nem­csak egy­há­zi, de ál­lam­pol­gá­ri ma­gán­jog is, amit véd a bé­ke­szer­ző­dés 250. cikkelye.”14 A ha­tá­ron túl­ra ke­rült bir­to­kok egé­szé­hez va­ló ra­gasz­ko­dás ha­tá­ro­zott ál­lás­pont­ja el­vi alap­ál­lás­ként vé­gig jel­lem­ző ma­radt, de az évek mú­lá­sá­val a gya­kor­la­tot il­le­tő­en szük­ség­sze­rű­en ol­dód­ni kez­dett. A ha­tá­rok meg­szi­lár­du­lá­sa és az eb­ből adó­dó kény­sze­rí­tő kö­rül­mé­nyek fo­ko­za­to­san a komp­ro­mis­­szu­mos meg­ol­dá­sok ke­re­sé­se fe­lé moz­dí­tot­ták el a ma­gyar ma­ga­tar­tást.

Egy­elő­re azon­ban a her­ceg­prí­más is ha­son­ló szel­lem­ben nyi­lat­ko­zott. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a ma­gyar kor­mány szó­ba áll­hat ugyan Cseh­szlo­vá­ki­val az ügy­ben, de ezt csak a Szent­szék jo­gá­nak fenn­tar­tá­sá­val te­he­ti. Bir­to­ka­i­val kap­cso­lat­ban így fo­gal­ma­zott: „Az esz­ter­go­mi ér­sek­ség ne­vé­ben ki­je­len­tem, hogy a bir­to­kok utol­só da­rab­já­hoz tel­jes tu­laj­don­jog­gal, tel­jes ren­del­ke­zé­si jog­gal ra­gasz­ko­dom, a bi­zott­ság ide­gen hi­va­tal­no­ka­it nem is­me­rem el, min­den sze­mé­lyi és üze­mi vál­toz­ta­tást, ami hoz­zá­já­ru­lá­som nél­kül tör­tént jog­ta­lan­nak tar­tok, és kö­ve­te­lem, hogy a bir­to­kok ke­ze­lé­se új­ból vis­­sza­száll­jon a javadalmasokra.”15 Cser­noch gond­ja­i­nak or­vos­lá­sát el­ső­sor­ban Ró­má­tól vár­ta, és a két­ol­da­lú ma­gyar–cseh­szlo­vák tár­gya­lá­sok­tól, le­gye­nek azok egy­há­zi­ak vagy ál­la­mi­ak, túl sok ered­ményt nem re­mélt. Vé­le­mé­nye az volt, hogy amíg a cse­hek el nem ér­ték az egy­ház­me­gye el­vá­lasz­tá­sát, ad­dig ér­dem­le­ges va­gyo­ni en­ged­mé­nye­ket nem fog­nak tenni.16
A tár­gya­ló ma­gyar bi­zott­ság vé­gül az­zal a ja­vas­lat­tal állt elő, hogy elő­ször az érin­tett egy­há­zi fő­mél­tó­ság­ok, va­gyis a ma­gyar és szlo­vák püs­pö­kök egy­más­sal tár­gyal­ja­nak, majd ja­vas­la­ta­i­kat meg­be­szél­nék sa­ját kor­má­nya­ik­kal, me­lyek ez­után a Szent­szék­kel foly­tat­ná­nak az ügy­ben pár­be­szé­det. Az eset­le­ges meg­egye­zés után ke­rül­het­ne sor ar­ra, hogy a kér­dést ál­lam­kö­zi meg­ál­la­po­dás­sal is sza­bá­lyoz­zák. A cseh­szlo­vák bi­zott­ság tu­do­má­sul vet­te a ma­gyar kor­mány ál­lás­pont­ját, és Ró­ma il­le­té­kes­sé­gét nem vi­tat­va kö­zöl­te, hogy ez­után a prob­lé­mát il­le­tő­en mind­két fél ma­ga in­téz­ze ügye­it a Szentszékkel.17 Az 1923 no­vem­be­ré­ben Bu­da­pes­ten a Nem­ze­ti Mú­ze­um­ban foly­ta­tó­dó bi­zott­sá­gi tár­gya­lá­so­kon így már csak az or­szá­gos jel­le­gű ala­pok, ala­pít­vá­nyok kér­dé­sé­ről esett szó, és a szó­ban for­gó egy­há­zi ügyek ké­sőbb sem ké­pez­ték köz­vet­len kor­mány­kö­zi meg­be­szé­lé­sek tár­gyát.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Alkér Kál­mán: A Magyar–Román Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság­nak a föld­bir­tok­pe­rek­ben va­ló ha­tás­kör kér­dé­sé­ben ho­zott ha­tá­ro­za­ta és an­nak kö­vet­kez­mé­nyei. Ma­gyar Jo­gi Szem­le, 1927. áp­ri­lis.
An­gyal Pál: Az egye­te­mi per ka­to­li­kus vo­nat­ko­zá­sai. Bu­da­pest, 1934.
Beth­len Ist­ván be­szé­de. Kép­vi­se­lő­há­zi Nap­ló, 393. szám 1930. má­jus 16.
Dó­ka Klá­ra: Egy­há­zi bir­to­kok Ma­gyar­or­szá­gon a 18.–19. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti En­cik­lo­pé­dia Munkaközösség, 1997.
Geő­cze Ber­ta­lan: Nem­zet­kö­zi ma­gán­jo­gi kér­dé­sek a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok judikatúrájában. Ma­gyar Jo­gász­egy­le­ti Ér­te­ke­zé­sek, 1927.
Kar­ner Kár­oly: A fe­le­ke­ze­tek Ma­gyar­or­szá­gon a sta­tisz­ti­ka meg­vi­lá­gí­tá­sá­ban. Deb­re­cen, 1931.
Kiss Jó­zsef Mi­hály: A Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem fel­vi­dé­ki bir­to­kai vis­­sza­szer­zé­sé­ért in­dí­tott pe­rek. Le­vél­tá­ri Szem­le, 1991/3 .
Luk­ács György: A ma­gyar–ro­mán ag­rár­pe­rek kér­dé­se. Bu­da­pest, 1928.
Magy­a­ry Zol­tán: A ne­mez­kö­zi bí­rás­ko­dás vál­sá­ga. Ma­gyar Szem­le, 1927. ok­tó­ber.
Markó Je­nő: Az op­tán­sok pe­re Ro­má­nia el­len. Ma­gyar Szem­le, 1927. no­vem­ber.
Mat­he­o­vits Fe­renc: A ma­gyar–ro­mán bir­tok­per. Bu­da­pest, 1929.
Pálesch Er­vin (szerk.): Cseh­szlo­vák tör­vé­nyek és ren­de­le­tek gyűj­te­mé­nye. Prešov, é. n
Romportlová, M.: ÈSR a Maïar­sko 1918–1938. Brno, 1986.
Rut­tkay Lász­ló: Az op­táns­ügy mai ké­pe. Ma­gyar Szem­le, 1930. jú­li­us.
Salacz Gá­bor: A ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház a szom­szé­dos ál­la­mok ural­ma alatt. Mün­chen, 1975.
Salacz Gá­bor: Egy­ház és ál­lam Ma­gyar­or­szá­gon a du­a­liz­mus ko­rá­ban. Mün­chen 1974.
Sbír­ka záko­nu a naží­ze­ní státu Èeskoslovenského. Roè­ník 1919. Èást­ka XLIII. 289–290. p.
Szla­dits Kár­oly: A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok ítél­ke­zé­se. Bé­ke­jog, I. évfolyam. 1920.
Váli Fe­renc: A Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő Bí­ró­ság és az ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934. a.
Váli Fe­renc: Az Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934. b.

(A ta­nul­mány be­fe­je­ző ré­szét kö­vet­ke­ző szá­munk­ban kö­zöl­jük.)

 

Simon Attila: „Helyzet van.” Vázlat a szlovákiai magyar iskolákban folyó történelemtanítás állapotáról egy kérdőíves felmérés alapján

Köz­is­mert tény, hogy az anya­nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­te és mi­nő­sé­ge meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség je­le­ne és jö­vő­je szem­pont­já­ból. Olyan té­ma ez, amely a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­be­széd­ben is ál­lan­dó­an je­len van, bár sok­szor csu­pán kam­pány­sze­rű­en: a beiratások, a pe­da­gó­gus­nap, a bi­zo­nyít­vány­osz­tás kap­csán. Az utób­bi idők­ben ok­ta­tás­po­li­ti­kánk szin­te tel­jes po­ten­ci­ál­ja a ma­gyar egye­tem meg­te­rem­té­sé­re irá­nyult. Tel­jes jog­gal, hi­szen az egye­tem lét­re­ho­zá­sa (s re­mél­he­tő­leg ered­mé­nyes mű­kö­dé­se) az egész szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­ok­ta­tás­ra (te­hát a kö­zép- és al­só fo­kú ok­ta­tás­ra is) ki­ha­tó je­len­tő­ség­gel bír. Az ok­ta­tá­si fel­épít­mény szük­sé­ges fej­lesz­té­se mel­lett azon­ban mint­ha meg­fe­led­kez­nénk a köz­ok­ta­tás tar­tal­mi és mi­nő­sé­gi prob­lé­má­i­ról. Már­pe­dig is­ko­lá­ink ver­seny­ké­pes­sé té­te­le je­len­tős mér­ték­ben az ott fo­lyó szak­mai mun­ka mi­nő­sé­gé­től függ.

A prob­lé­mák ke­ze­lé­sé­nek el­ma­ra­dá­sa alap­ve­tő­en a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ok­ta­tás­ügy hos­­szú tá­vú fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­já­nak a hi­á­nyá­ra ve­zet­he­tő vis­­sza, amely­nek ki­dol­go­zá­sa csak a szak­mai szer­ve­ze­tek (lásd Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pe­da­gó­gu­sok Szö­vet­sé­ge – to­váb­bi­ak­ban SZMPSZ, Ka­ted­ra Tár­sa­ság stb.) és a po­li­ti­ka együtt­mű­kö­dé­se ál­tal va­ló­sul­hat­na meg. Az utób­bi évek ta­pasz­ta­la­tai azon­ban az ilyen irá­nyú pár­be­széd hi­á­nyá­ra mu­tat­nak. A szak­mai szer­ve­ze­tek kö­zött sem a leg­op­ti­má­li­sab­bak a kap­cso­la­tok (lásd pél­dá­ul az SZMPSZ és a Ka­ted­ra Tár­sa­ság vi­szo­nyát), a po­li­ti­ka vi­szont sok­szor csak ad­dig ér­zi fe­le­lő­sé­gét (leg­alább­is ez kí­vül­ről így tű­nik), amíg a ne­ki tet­sző csi­nov­nyi­kot az is­ko­lai igaz­ga­tói szék­be ül­te­ti. Egy ilyen fej­lesz­té­si kon­cep­ció el­ké­szí­té­sé­nek elo­dá­zá­sa azon­ban hos­­szú tá­von tart­ha­tat­lan, mi­képp so­ká­ig már azt a kér­dést sem le­het meg­ke­rül­ni, va­jon meg­old­ha­tók-e prob­lé­má­ink ok­ta­tá­si ön­igaz­ga­tá­sunk meg­te­rem­té­se nél­kül. A ha­son­ló­an fon­tos és má­ig meg­vá­la­szo­lat­lan kér­dé­sek kö­zül csu­pán ket­tőt em­lít­sünk: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák és a ro­ma gye­re­kek; is­ko­lá­ink az in­teg­rá­ció után, avagy ami­kor már nem­csak a szlo­vák is­ko­la je­len­ti a kon­ku­ren­ci­át, ha­nem a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lák is.

A ha­zai ok­ta­tás­ügyün­ket súj­tó prob­lé­mák ter­mé­sze­te­sen csak rész­ben ok­ta­tás­po­li­ti­kai jel­le­gű­ek, s leg­alább ilyen sú­lyú­ak azok a szak­mai kér­dé­sek, ame­lyek meg­ol­dá­sa nem a po­li­ti­ka, ha­nem a szak­em­be­rek be­avat­ko­zá­sát igény­lik. Kü­lö­nö­sen sok a ke­ze­let­len prob­lé­ma az egyes tan­tár­gyak ese­té­ben, így a tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa kap­csán is.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás, mint egy ál­lat­or­vo­si ló vi­se­li ma­gán ha­zai ok­ta­tás­ügyünk mi­den be­teg­sé­gét. A szlo­vá­ki­ai (szlo­vák és ma­gyar nyel­vű) tör­té­ne­lem­ok­ta­tás vál­sá­ga már a rend­szer­vál­tás előtt meg­kez­dő­dött. A szo­ci­a­liz­mus alat­ti évek­ben ezt a tan­tár­gyat a rend­szer egyik ki­szol­gá­ló­já­vá kí­ván­ták vál­toz­tat­ni. A tör­té­ne­lem­ta­ná­rok fe­lé su­gal­ma­zott cél nem a tu­do­mány­ág ered­mé­nye­i­nek mi­nél tel­je­sebb pre­zen­tá­ci­ó­ja volt, ha­nem az, hogy a di­á­ko­kat a párt ál­tal meg­ha­tá­ro­zott ér­té­kek­kel és tra­dí­ci­ók­kal va­ló azo­no­su­lás­ra ne­vel­jék. No­ha a pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze ez alól ki­bújt, és meg­pró­bált va­lós ér­té­ke­ket köz­ve­tí­te­ni a di­á­kok fe­lé, akad­tak (s nem is ke­ve­sen), akik be­áll­tak a sor­ba. A tör­té­ne­lem ide­o­ló­gi­ai tan­tárg­­gyá vált, ér­té­ke de­val­vá­ló­dott.
A (Cseh)szlovákiában 1989-től kez­dő­dő­en le­zaj­lott rend­szer­vál­tás, az ad­di­gi, a ha­tal­mat hol kész­sé­ge­sen, hol pe­dig csak a lát­szat ked­vé­ért ki­szol­gá­ló tör­té­ne­lem­ta­ní­tást me­rő­ben új hely­zet elé ál­lí­tot­ta. A kér­dés, mint más rend­szer­vál­tó or­szág­ban itt is az volt, si­ke­rül-e a Szlo­vá­ki­á­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tást meg­sza­ba­dí­ta­ni az ide­o­ló­gi­ai kö­tött­sé­gek­től és az ál­la­mi paternalizmustól, s egy­ben mo­dern mód­szer­ta­ni ala­pok­ra is he­lyez­ni. Több mint egy év­ti­zed­del a bár­so­nyos for­ra­da­lom után és Szlo­vá­kia Eu­ró­pai Uni­ó­ba va­ló be­lé­pé­sé­nek idő­sza­ká­ban el­mond­ha­tó, hogy a fen­ti­ek­ben fel­so­rolt cé­lo­kat csak fé­lig si­ke­rült meg­va­ló­sí­ta­ni. A szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi meg­úju­lá­sa vi­szony­lag gyor­san és zök­ke­nő­men­te­sen le­zaj­lott, s az 1989 előt­ti erő­sen át­ide­o­lo­gi­zált és a tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok súly­pont­ja­ként az osz­tály­har­cot be­ál­lí­tó és suly­ko­ló ok­ta­tás már a múl­té. To­vább­ra is meg­ma­radt azon­ban az ál­lam ér­dek­lő­dé­se a tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa iránt, hi­szen az új po­li­ti­kai ve­ze­tés is­mét csak sa­ját le­gi­ti­má­ci­ó­já­ra akar­ta fel­hasz­nál­ni azt. Igaz, az ide­o­ló­gi­ai töl­te­tet köz­ben fel­vál­tot­ták a nem­ze­ti cél­ki­tű­zé­sek. A lé­nyeg azon­ban ugyan­az ma­radt: még min­dig nem tet­tek le ar­ról az ide­jét­múlt né­zet­ről, amely­re E. B. Wes­ley is fel­hív­ja a fi­gyel­met, s mely sze­rint „a tár­sa­da­lom­nak azért van szük­sé­ge a tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­ra, hogy an­nak se­gít­sé­gé­vel en­ge­del­mes­sé­get, mű­velt­sé­get, alá­za­tot, ha­za­fi­as­sá­got, pol­gá­ri ön­tu­da­tot és egyéb kí­vá­na­tos ered­mé­nye­ket tölt­sön a fe­jek­be” (Kratochvíl 2000).
A „múlt el­len­őr­zé­sé­ről” szó­ló vi­ták így el­te­rel­ték és to­vább­ra is el­te­re­lik a fi­gyel­met a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás iga­zi szak­mai-mód­szer­ta­ni meg­újí­tá­sá­ról, ami a mai na­pig nem kö­vet­ke­zett be. Ezért a szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ok­ta­tás to­vább­ra is a ha­gyo­má­nyos kö­zép-eu­ró­pai utat jár­ja: a le­xi­ká­lis ele­mek suly­ko­lá­sá­ra, mi­nél több tény, adat, év­szám meg­ta­ní­tá­sá­ra tö­rek­szik. Mi­köz­ben a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek ér­té­ke­lé­sé­re, a múlt és a je­len kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek fel­fe­de­zé­sé­re, önál­ló vé­le­mény­al­ko­tás­ra vi­szont nem ké­szí­ti fel a di­á­ko­kat. Knausz Im­re, ki­vá­ló ma­gyar­or­szá­gi szak­em­ber ta­lá­ló meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint „a kro­no­ló­gi­ai ada­tok épp­oly lé­nye­ges csont­vá­zát al­kot­ják a tör­té­ne­lem­nek, mint a kép­le­tek a fi­zi­ká­nak, de ami­kor csak a csont­vá­zat lát­juk, ak­kor már nem az élet­tel, ha­nem a ha­lál­lal van dol­gunk” (Knausz 2001:9).

No­ha a rend­szer­vál­tás kap­csán so­kan azt vár­ták, hogy a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás új­ból vis­­sza­kap­ja ré­gi rang­ját és fel­ér­té­ke­lő­dik je­len­tő­sé­ge, ez nem kö­vet­ke­zett be, sőt el­len­té­tes fo­lya­ma­tok in­dul­tak meg. Az ide­o­ló­gi­ai kény­szer alól fel­sza­ba­dult tör­té­net­írás és tör­té­ne­lem­ta­ní­tás a köz­vé­le­mény és a mé­dia az ed­di­gi­nél is ki­szá­mít­ha­tat­la­nabb ha­tá­sa alá ke­rült. „Ezek a szán­dé­kok az elő­ző tör­té­nel­mi kor­szak­ok ne­gá­lá­sá­ban, a rég­múlt és kö­zel­múlt tör­té­nel­mi cso­mó­pont­ja­i­nak át­ér­té­ke­lé­sé­ben, a fej­lő­dés új al­ter­na­tí­vá­i­nak fel­mu­ta­tá­sá­ban, az ún. fe­hér fol­tok­ra va­ló rá­mu­ta­tás­ban és a min­den­ki szá­má­ra el­fo­gad­ha­tó vég­le­ges és ab­szo­lút igaz­sá­gok ki­nyil­vá­ní­tá­sá­ban je­lent­kez­tek” – je­gyez­te meg ez­zel kap­cso­lat­ban egyik dol­go­za­tá­ban Vili­am Kratochvíl, a po­zso­nyi Comé­ni­us Egye­tem Tör­té­ne­lem Tan­szék­ének mód­szer­ta­ni szak­em­be­re (Kratochvíl 2000). Ter­mé­sze­tes, hogy mind­ez a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok el­bi­zony­ta­la­no­dá­sát, bi­zo­nyos mér­té­kig kom­pe­ten­ci­á­juk meg­kér­dő­je­le­zé­sét von­ta ma­gá­val. Te­hát nem­csak a tör­té­net­írás ed­di­gi evi­den­ci­ái kér­dője­le­ződtek meg, ha­nem ál­ta­luk a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás sza­va­hi­he­tő­sé­ge, szak­ma­i­sá­ga is, ami má­ig érez­te­ti ha­tá­sát. Mi­vel ki­de­rült, hogy „min­den más­ként volt” a tör­té­ne­lem egy­re in­kább el­ve­szí­tet­te tu­do­má­nyos rang­ját, „ple­be­jus tu­do­mán­­nyá” vált, amit min­den­ki ér­te­ni és tud­ni vélt. A tár­sa­da­lom­nak meg­nőtt az igé­nye a múlt is­me­re­tei iránt, eze­ket az is­me­re­te­ket azon­ban el­ső­sor­ban nem az is­ko­la ál­tal akar­ta biz­to­sí­ta­ni. A tör­té­ne­lem­nek mint tan­tárgy­nak az ér­ték­vesz­té­se pe­dig az is­ko­lán be­lül is foly­ta­tó­dott. A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő meg­vál­to­zott tár­sa­dal­mi igé­nyek és ér­ték­rend más tan­tár­gya­kat ér­té­kel­tek fel, s az is­ko­lá­kon be­lül a tan­tár­gyak kö­zött ki­ala­kult ha­mis, de az ok­ta­tás min­de­nap­ja­it még­is meg­ha­tá­ro­zó sor­rend­jé­ben a tör­té­ne­lem egy­re hát­rább ke­rült. Ha eh­hez még hoz­zá­ves­­szük azt, hogy a tör­té­ne­lem azok kö­zé a tan­tár­gyak kö­zé tar­to­zik, ame­lyek ese­té­ben a tan­köny­vi el­lá­tás a mai na­pig meg­ol­dat­lan (kü­lö­nö­sen a gim­ná­zi­u­mok ese­té­ben), ak­kor nem kell cso­dál­koz­nunk a tan­tárgy ál­ta­lá­nos meg­íté­lé­sén és ál­la­po­tán.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­nak ta­lán még a szlo­vá­ki­ai át­lag­nál is na­gyobb prob­lé­mák­kal kell meg­küz­de­nie. Ezt el­ső­sor­ban a meg­fe­le­lő­en kép­zett pe­da­gó­gu­sok hi­á­nya, a már kri­ti­kus­sá vá­ló tan­könyv­hi­ány, a tan­anyag tar­tal­mi elő­írá­sai és a di­á­kok va­lós igé­nyei kö­zött fe­szü­lő el­len­té­tek okoz­zák. A fel­so­rolt prob­lé­mák gyúj­tó­pont­ját a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa je­len­ti, amely min­dig is meg­ol­dat­lan kér­dés­ként ne­he­ze­dett a pe­da­gó­gu­sok vál­lá­ra. Eb­ben a te­kin­tet­ben a rend­szer­vál­tás sem ho­zott na­gyobb vál­to­zást. Előt­te ugyan­is a ko­ra­be­li szlo­vák tör­té­ne­lem­szem­lé­let je­gyé­ben va­la­mi­fé­le kvá­zi cseh­szlo­vák tör­té­ne­lem meg­konst­ru­á­lá­sa je­len­tet­te a szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ok­ta­tás valóságát.1 A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en ezt a szlo­vák nem­ze­ti múlt­nak a tan­anyag­ba va­ló erő­tel­jes beeme­lé­se vál­tot­ta fel, amely­nek a ke­re­tei kö­zött a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem­nek és fő­leg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­nel­mé­nek nem jut­ha­tott hely. Ezt a hely­ze­tet még az utób­bi idők­ben a szlo­vák his­to­ri­og­rá­fi­á­ban be­kö­vet­ke­zett szem­lé­let­vál­to­zás sem tud­ta ér­dem­le­ge­sen meg­vál­toz­tat­ni. Ezt a vál­to­zást leg­job­ban a kö­zös tör­té­ne­lem (a ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­zös tör­té­nel­mé­nek – S.A.) bir­tok­ba­vé­tel­ének szán­dé­ka fe­je­zi ki, amely mar­kán­san kü­lön­bö­zik at­tól a ko­ráb­bi szem­lé­let­től, amely ki­zá­ró­lag Nagy-Moráviára, majd az XVIII. szá­zad vé­gé­től meg­in­du­ló szlo­vák nem­ze­ti moz­gal­mak­ra szű­kí­tet­te le a szlo­vák nem­ze­ti történelmet.2
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­da­lom­nak mint ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­nek a több­sé­gi nem­zet­től el­té­rő­ek a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­má­val szem­ben tá­masz­tott kö­ve­tel­mé­nyei. Azt is el­vár­ja az is­ko­lá­in­kon fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­tól, hogy az egye­te­mes tör­té­ne­lem is­me­ret­anya­ga mel­lett a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met is meg­is­mer­tes­se a di­á­kok­kal, sőt nem­ze­ti ön­tu­dat­ra ne­vel­je őket. Ez a cél­ki­tű­zés azon­ban egy­ál­ta­lán nem áll össz­hang­ban a je­len­le­gi tan­ter­vi elő­írá­sok­kal, tan­köny­vek­kel és a Szlo­vá­ki­á­ban fo­lyó ta­nár­kép­zés­sel sem, ame­lyek szin­te ki­zá­ró­lag a több­sé­gi nem­zet szem­pont­rend­sze­rét tük­rö­zik vis­­sza.

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ál­la­po­ta egy kér­dő­íves fel­mé­rés alap­ján

A fen­ti prob­lé­mák tu­da­to­sí­tá­sa ve­ze­tett ah­hoz az el­ha­tá­ro­zás­hoz, hogy fel­mér­jük tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ál­la­po­tát, s ja­vas­la­to­kat te­gyünk a szük­sé­ges lé­pé­sek­re. Az aláb­bi­ak­ban egy 2003 ta­va­szán le­zaj­lott kér­dő­íves fel­mé­rés ta­pasz­ta­la­ta­it kí­ván­juk köz­zé­ten­ni. A dol­go­zat­ban tár­gyalt kér­dő­íves fel­mé­rés öt­le­te a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­tól szár­ma­zik. A Tár­su­lás eb­ben a tö­rek­vé­sé­ben ki­vá­ló part­ner­re ta­lált a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­ben, amely nem­csak inf­rast­ruk­tú­rá­ját és anya­gi se­gít­sé­gét aján­lot­ta fel, ha­nem a kér­dő­íves fel­mé­ré­sek mód­szer­ta­ná­ban ed­dig fel­hal­mo­zott ta­pasz­ta­la­ta­it is. A kér­dő­íve­ket kö­zel 200 szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­ba (tel­jes szer­ve­zé­sű alap­is­ko­lák­ba, ill. kö­zép­is­ko­lák­ba) jut­tat­tuk el. A fel­mé­rés el­ső si­ke­re­ként köny­vel­he­tő el, hogy 123 is­ko­lá­ból ér­kez­tek vis­­sza ki­töl­tött kér­dő­ívek. A leg­több is­ko­lá­ban csu­pán egyet­len ta­nár töl­töt­te ki őket, volt azon­ban né­hány olyan in­téz­mény is, ahol min­den tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gus kü­lön kér­dő­ívet töl­tött ki, így ös­­szes­sé­gé­ben 148 kér­dő­ív ér­ke­zett vis­­sza. Né­hány is­ko­la – fő­leg gim­ná­zi­u­mok­ról van szó – meg­kés­ve küld­te vis­­sza a kér­dő­ívet, saj­nos eze­ket a szá­mí­tó­gé­pes fel­dol­go­zás mi­att már nem vet­tük fi­gye­lem­be az ered­mé­nyek ki­ér­té­ke­lé­se­kor.
A kér­dő­íve­ket egy­aránt ki­küld­tük ma­gyar igaz­ga­tá­sú és ve­gyes tan­nyel­vű is­ko­lák­ba is. Az 1. áb­ra ada­tai azt mu­tat­ják, hogy hány kér­dő­ívet küld­tek vis­­sza a ma­gyar tan­nyel­vű és há­nyat a ve­gyes tan­nyel­vű is­ko­lá­ból. Az alap­is­ko­lák ese­tén jól lát­ha­tó kü­lönb­ség­nek fel­te­he­tő­en szub­jek­tív okai is le­het­nek. Mi­vel a kér­dő­ívek az is­ko­la cí­mé­re men­tek ki, azok elő­ször az igaz­ga­tó vagy he­lyet­te­se ke­zé­be ke­rül­tek, s a kö­zös igaz­ga­tá­sú is­ko­lák­ban, ahol több­nyi­re szlo­vák az igaz­ga­tó vagy a he­lyet­te­se, sok­kal ke­vés­bé tart­hat­ták fon­tos­nak, hogy a pe­da­gó­gust a kér­dő­ív ki­töl­té­sé­re és vis­­sza­kül­dé­sé­re biz­tas­sák, mint a ma­gyar igaz­ga­tá­sú is­ko­lák ese­tén. A gim­ná­zi­u­mok­ból vi­szont fel­tű­nő­en ke­vés kér­dő­ív ér­ke­zett vis­­sza.

1. áb­ra. A vis­­sza­ér­ke­zett kér­dő­ívek is­ko­lák sze­rin­ti meg­osz­lá­sa
Microsoft Word - simon-graf1.doc

Kö­zép­pont­ban a pe­da­gó­gus

Bár mo­dern vi­lá­gunk egy­re in­kább az el­sze­mély­te­le­ne­dés fe­lé ha­lad, s az ok­ta­tás­ban is meg­je­len­nek a pe­da­gó­gust ki­küsz­öbö­lő for­mák (pl. e-learning), a ta­nár sze­re­pe még­is egy­re fon­to­sab­bá vá­lik. Nem­csak szak­mai fel­ké­szült­sé­ge, ha­nem a sze­mé­lyes pél­da ré­vén is. A tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa so­rán, hi­szen az utób­bi évek­ben bi­zo­nyos mér­té­kig „relativizálódott” a tör­té­nel­mi igaz­ság fo­gal­ma, kü­lö­nö­sen fon­tos, hogy a di­á­kok hi­te­les sze­mély­nek fo­gad­ják el a pe­da­gó­gust. Eh­hez vi­szont jól fel­ké­szült pe­da­gó­gu­sok­ra van szük­ség, ami a ha­zai ma­gyar is­ko­lá­in­kon fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ta­lán leg­na­gyobb gond­ja. Olyan prob­lé­ma, amely kap­csán hat­vá­nyo­zot­tan meg­je­le­nik ha­zai ok­ta­tás­ügyünk min­den gond­ja: a ma­gyar nyel­vű és szel­le­mi­sé­gű pe­da­gó­gus­kép­zés meg­ol­dat­lan­sá­ga, az ok­ta­tás­ügy egy­re in­kább ké­ső re­form­ja, a kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si ön­kor­mány­za­ti­sá­gunk fá­jó hi­á­nya.
A 148 meg­kér­de­zett­ből 85 volt nő, 58 fér­fi, 5 sze­mély nem val­lot­ta be ne­mét. A nők 60%-os ará­nya más tan­tár­gya­ké­hoz ha­son­ló, mi­vel azon­ban szak­tan­tárgy­ról van szó, jól pél­dáz­za a pe­da­gó­gus szak­ma el­nő­i­e­se­dé­sét. Az élet­kor alap­ján a meg­kér­de­zet­tek 56,8%-a 40 év alat­ti, 41,9%-uk pe­dig 40 év fö­löt­ti volt. A ma­ra­dék 1,3% nem vá­la­szolt er­re a kér­dés­re. A vá­lasz­adó élet­ko­rá­nak és ne­mé­nek össze­ve­té­se egyik té­nye­ző szem­pont­já­ból sem je­len­tett kü­lö­nö­sebb vál­to­zást.
A fel­mé­rés egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta a pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­gé­nek meg­ál­la­pí­tá­sa volt. Szak­ké­pe­sí­tett­nek a va­la­mely egye­te­men vagy fő­is­ko­lán tör­té­ne­lem sza­kot vég­zett vagy utó­la­go­san ilyen irá­nyú szak­ké­pe­sí­tést szer­ző pe­da­gó­gu­so­kat szá­mí­tot­tuk. A fel­mé­rés eb­ből a szem­pont­ból meg­le­he­tő­sen el­szo­mo­rí­tó, no­ha nem meg­le­pő ered­ményt ho­zott, mi­sze­rint csu­pán a meg­kér­de­zet­tek 52%-a mond­ta ma­gát szak­ké­pe­sí­tett­nek. Ha eh­hez az adat­hoz hoz­zá­ves­­szük azt, hogy az is­ko­lán­ként vis­­sza­kül­dött kér­dő­ívet több ott tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gus ese­tén fel­te­he­tő­en a na­gyobb óra­szám­ban a tan­tár­gyat ok­ta­tó és szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­ző, va­gyis az is­ko­la meg­íté­lé­se sze­rint az „el­ső szá­mú sza­kos­nak” ne­vez­he­tő pe­da­gó­gus töl­töt­te ki, ak­kor el­mond­ha­tó, hogy az is­ko­lá­ink­ban tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok­nak kb. a fe­le szak­kép­zet­len. Va­ló­szí­nű­sít­he­tő azon­ban, hogy a tör­té­ne­lem­órák na­gyobb ré­szét a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ok­tat­ják, mi­vel a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők sok est­ben csak né­hány órá­ban ta­nít­ják a tan­tár­gyat.
Ér­de­kes ké­pet mu­tat az is­ko­la jel­le­gé­nek és a szak­kép­zett­ség­nek az ös­­sze­ve­té­se, amely­ből az de­rül ki, hogy mi­köz­ben a gim­ná­zi­u­mok­ban tel­jes a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge, a szak- és szak­kö­zép­is­ko­lák­ban alig ha­lad­ja meg az 50%-ot, az alap­is­ko­lák­ban pe­dig el sem éri.
Ha a szak­ké­pe­sí­tést a pe­da­gó­gu­sok élet­ko­rá­val és ne­mé­vel vet­jük ös­­sze, ki­de­rül, hogy míg a 40 év alat­ti tör­té­ne­lem­ta­ná­rok­nak csu­pán az 50%-a szak­ké­pe­sí­tett, ad­dig ez a negy­ven éven fe­lü­li­ek­nél 56,5%-ot tesz ki. A nők és fér­fi­ak kö­zött is el­té­rés mu­tat­ha­tó ki, hi­szen míg a höly­gek­nél a szak­kép­zett­ség csak 50%-os, ad­dig a fér­fi­ak­nál el­éri a 60%-ot. A fel­mé­rés­ből az is ki­de­rült, hogy a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők dön­tő több­sé­ge ter­mé­sze­te­sen ren­del­ke­zik va­la­mi­lyen fel­ső­fo­kú ké­pe­sí­tés­sel, gya­ko­ri pl. kö­zöt­tük a ma­gyar sza­kos, s leg­több­jük Nyit­rán szer­zett ta­ná­ri ok­le­ve­let. Több mint egy tu­cat­ra te­he­tő vi­szont azok szá­ma, akik csu­pán érett­sé­gi­vel ren­del­kez­nek, fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel nem.

2. áb­ra. A pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ban
Microsoft Word - simon-graf2.doc
3. áb­ra. A pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge nem és kor sze­rint
Microsoft Word - simon-graf3.doc

A szak­kép­zett­ség­nek a pe­da­gó­gi­ai mun­ká­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról a ta­nul­mány to­váb­bi fe­je­ze­te­i­ben kí­vá­nunk szót ej­te­ni, azon vi­szont ér­de­mes el­gon­dol­kod­ni, hogy mi­ért ez a hely­zet. Az egyik ma­gya­rá­zat a tan­tárgy két­ség­kí­vül ala­csony presz­tí­zsé­ből fa­kad. Is­ko­lá­ink egy ré­szé­ben ugyan­is fe­lül­ke­re­ke­dett egy olyan fel­fo­gás, amely sze­rint van­nak fon­tos és ke­vés­bé fon­tos tan­tár­gyak, más szó­val tu­do­má­nyok és ál­tu­do­mány­ok. A tör­té­ne­lem pe­dig két­ség­kí­vül az utób­bi cso­port­ba ke­rült. Eh­hez hoz­zá­já­rult az, hogy a rend­szer­vál­tás előt­ti év­ti­ze­dek­ben ta­ní­tott „hi­va­ta­los ha­zug­sá­gok”, majd a rend­szer­vál­tás ál­tal fel­szín­re ho­zott „min­den más­képp volt” jel­szó az egész tan­tár­gyat és az érin­tett pe­da­gó­gu­so­kat is el­le­he­tet­le­ní­tet­te. Ezért hal­la­ni annyi­szor, „hogy ez csak me­se”, ame­lyet bár­ki el tud mon­da­ni. Ezért is egy­sze­rűbb az igaz­ga­tók szá­má­ra a fö­lös­le­ges tör­té­ne­lem­órá­kat más sza­kot vég­zet­tek (ma­gya­ro­sok, föld­raj­zo­sok, ne­tán ma­te­ma­ti­ku­sok) kö­zött fel­osz­ta­ni, mint egy újabb szak­ké­pe­sí­tett tan­erőt fel­ven­ni (amely­ből amúgy sincs nagy kí­ná­lat). Va­jon a for­dí­tott­já­ra van-e pél­da? Ta­ní­ta­nak-e is­ko­lá­ink­ban ma­gyar iro­dal­mat, ma­te­ma­ti­kát vagy föld­raj­zot tör­té­ne­lem sza­ko­sok? Ta­lán ez utób­bit né­hány he­lyen igen, de az ilyen gya­kor­lat sze­ren­csé­re rit­ka. Mert a mai kö­ve­tel­mé­nyek kö­ze­pet­te ez nem meg­ol­dás. S hogy a fen­ti­e­ket alá­tá­mas­­szuk, né­hány a kér­dő­i­ek­ből ki­ma­zso­lá­zott ext­rém pél­dát is fel­so­ro­lunk ar­ra, hogy mi­lyen szak­pá­ro­sí­tá­sok­ban is ta­nít­ják is­ko­lá­in­kon a tör­té­nel­met. Elő­re­bo­csát­juk azon­ban, hogy ezért leg­ke­vés­bé az érin­tett pe­da­gó­gus a fe­le­lős. Van te­hát olyan is­ko­la, ahol az andra­ló­gus vég­zett­sé­gű pe­da­gó­gus pél­dá­ul né­met nyelv, föld­rajz, tánc és test­ne­ve­lés mel­lett ta­nít tör­té­nel­met; a fi­zi­ka-ké­mia sza­kos ta­nár pol­gá­ri ne­ve­lést, ter­mé­szet­raj­zot, hon­is­me­re­tet és tör­té­nel­met ta­nít; a csu­pán gim­ná­zi­u­mi vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző kol­lé­ga a föld­rajz, test­ne­ve­lés, tech­ni­kai ne­ve­lés és pol­gá­ri ne­ve­lés mel­lett ta­nít tör­té­nel­met stb.
Az ok­ta­tás mi­nő­sé­ge szem­pont­já­ból az sem mel­lé­kes, hogy a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok hol, me­lyik egye­te­men sze­rez­ték ta­ná­ri ok­le­ve­lü­ket. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze szá­má­ra hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül a nyit­rai fő­is­ko­la, újab­ban Kon­stan­tín Egye­tem, ill. a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­tem biz­to­sí­tott er­re le­he­tő­sé­get. A tör­té­ne­lem sza­ko­sok vi­szony­lag kis há­nya­da sze­rez­te dip­lo­má­ját más szlo­vá­ki­ai egye­te­men, eset­leg Ma­gyar­or­szá­gon. A fel­mé­rés szem­pont­já­ból fő­ként ez utób­bi ka­te­gó­ria bi­zo­nyult ér­de­kes­nek, hi­szen vá­la­sza­ik sok szem­pont­ból más ér­ték­ren­det tük­röz­nek, mint a Szlo­vá­ki­á­ban vég­zet­te­ké. A fel­mé­rés alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok va­la­mi­vel több mint fe­le a nyit­rai Kon­s­tan­tín Egye­te­men, kö­zel 20%-uk a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­te­men, egy ti­ze­dük pe­dig Ma­gyar­or­szá­gon sze­rez­te dip­lo­má­ját.

4. áb­ra. Hol sze­rez­te tör­té­ne­lem­ta­ná­ri dip­lo­má­ját?
Microsoft Word - simon-graf4.doc

Egy olyan szi­tu­á­ci­ó­ban, ami­kor a szak­tan­tár­gyat ok­ta­tók fe­le nem ren­del­ke­zik szak­ké­pe­sí­tés­sel kü­lö­nö­sen nagy sze­re­pet kap­hat­nak a kü­lön­fé­le to­vább­kép­zé­sek, mód­szer­ta­ni jel­le­gű prog­ra­mok, nyá­ri egye­te­mek. Ám az ilyen ren­dez­vé­nyek nem­csak a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­ző ta­ná­rok szá­má­ra je­len­te­nek le­he­tő­sé­get az „utántanulásra”, ha­nem a több­nyi­re szlo­vá­ki­ai egye­te­met vég­zett és ezért a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met ott nem ta­nu­ló kol­lé­gák ré­szé­re is. A fel­mé­rés­ből azon­ban még­is az de­rül ki, hogy mi­ni­má­lis az ér­dek­lő­dés a to­vább­kép­zé­sek iránt. A 148 meg­kér­de­zett­ből ugyan­is csu­pán 51-en vá­la­szol­tak igen­nel ar­ra a kér­dés­re, hogy az utób­bi évek­ben részt vet­tek-e ha­son­ló ren­dez­vé­nyen.

5. áb­ra. Részt vett-e az utób­bi évek­ben va­la­mi­lyen to­vább­kép­zé­sen, nyá­ri egye­te­men?
Microsoft Word - simon-graf5.doc

No­ha azt hi­het­nénk, hogy el­ső­sor­ban a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők­ről van szó, akik így akar­ják pó­tol­ni hi­á­nyos­sá­ga­i­kat, a fel­mé­rés még­is en­nek el­len­ke­ző­jét mu­tat­ja. Míg a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők­nek 44,2%-a vett részt to­vább­kép­zé­sen, ad­dig a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, mind­ös­­sze 25%-a, va­gyis min­den ne­gye­dik szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li pe­da­gó­gus. Va­gyis leg­in­kább a szak­mát hi­va­tá­suk­nak te­kin­tő szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ér­zik szük­sé­gét a to­vább­kép­zé­sek­nek, akik szá­má­ra az ilyen ren­dez­vé­nye­ken va­ló rész­vé­tel szak­mai ön­be­csü­lés kér­dé­se. Bi­zo­nyos el­té­rés mu­tat­ha­tó ki a ta­ná­rok ne­me alap­ján is, hi­szen míg a fér­fi­ak 43%-a vett részt to­vább­kép­zé­sen, ad­dig a nők csu­pán 29%-a. Szin­tén fel­tű­nő az, hogy míg a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lá­kon és egye­te­me­ken vég­zet­tek­nek csu­pán egy­har­ma­da, ad­dig a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­zők­nek kö­zel a fe­le vett részt to­vább­kép­zé­sen.

6. áb­ra. Részt vett-e az utób­bi évek­ben va­la­mi­lyen szak­mai to­vább­kép­zé­sen, mód­szer­ta­ni prog­ra­mon, nyá­ri egye­te­men?
Microsoft Word - simon-graf6.doc

Azok kö­zül, akik részt vet­tek va­la­mi­lyen to­vább­kép­zé­sen vagy mód­szer­ta­ni jel­le­gű ren­dez­vé­nyen leg­töb­ben Ma­gyar­or­szá­gon szer­ve­zett nyá­ri egye­te­men jár­tak, az érin­tet­tek egy ne­gye­de a szlo­vák tan­ügyi szer­vek ál­tal szer­ve­zett mód­szer­ta­ni ren­dez­vé­nyen vett részt, míg a töb­bi­ek azo­nos arány­ban vet­tek részt a SZMPSZ és a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa (a to­váb­bi­ak­ban TT) ren­dez­vé­nye­in.

7. áb­ra. Mi­lyen to­vább­kép­zé­sen vett részt?
Microsoft Word - simon-graf7.doc

A to­vább­kép­zé­se­ken va­ló rész­vé­tel alap­ján ki­raj­zo­ló­dó kép per­sze nem csu­pán a vizs­gált tan­tárgy spe­ci­fi­ku­ma, ha­nem ál­ta­lá­nos je­len­ség­ről van szó. Más or­szá­gok­kal el­len­tét­ben Szlo­vá­ki­á­ban ugyan­is a pe­da­gó­gu­sok to­vább­kép­zé­sé­nek rend­sze­re gya­kor­la­ti­lag nem lé­te­zik. A je­len­leg ha­tá­lyos gya­kor­lat sze­rint sem a pe­da­gó­gus bé­re­zé­sé­ben, sem is­ko­lán be­lü­li meg­be­csü­lé­sé­ben nem je­lent előnyt az, ha az il­le­tő szak­mai fej­lő­dé­sét szem előtt tart­va sza­bad­ide­jé­nek egy ré­szét, sőt pén­zét is tu­dá­sá­nak bő­ví­té­sé­re hasz­nál­ja. Ezért tör­tén­het meg, hogy pe­da­gó­gu­sok tu­cat­jai men­nek úgy nyug­díj­ba, hogy pá­lya­fu­tá­suk év­ti­ze­dei alatt sem­mi­fé­le to­vább­kép­zé­sen nem vet­tek részt.

A tör­té­ne­lem­tan­köny­vek

A fel­mé­rés kö­vet­ke­ző kér­dés­cso­port­ja ha­zai ma­gyar tör­té­ne­lem­ta­ní­tá­sunk­nak az egyik leg­töb­bet em­le­ge­tett prob­lé­má­já­ra, a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás so­rán hasz­ná­la­tos tan­köny­vek­re vo­nat­ko­zott. Az utób­bi egy-két év­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban már meg­je­lent né­hány olyan pub­li­cisz­ti­kai jel­le­gű írás, amely­nek szer­zői éles han­gon bí­rál­ták a ma­gyar is­ko­lá­kon hasz­ná­la­tos tör­té­ne­lem­tan­köny­vek tartalmát.3 Ezen írá­sok szer­zői sze­rint a szlo­vák ere­de­ti­ből ma­gyar­ra for­dí­tott tan­köny­vek ha­mis ké­pet nyúj­ta­nak nem­ze­ti tör­té­nel­münk­ről, s ezért nem fe­lel­nek meg a ma­gyar is­ko­lák kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. No­ha ez­zel a vég­kö­vet­kez­te­tés­sel egyet­ért­he­tünk, a szer­zők ál­tal hasz­nált érv­rend­szer, a fel­ho­zott pél­dák és hi­vat­ko­zá­sok nem min­dig áll­ják meg a he­lyü­ket. Írá­sa­ik azon­ban – min­den hi­á­nyos­sá­guk el­le­né­re is – egy va­lós prob­lé­má­ra hív­ták fel a fi­gyel­met, amely prob­lé­mát mi­nél előbb or­vo­sol­ni kell.
Is­ko­lá­ink tan­könyv­el­lá­tott­sá­gát alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za a pi­a­ci vi­szo­nyok hi­á­nya. Ez a hely­zet me­rő­ben el­tér a szom­szé­dos or­szá­gok gya­kor­la­tá­tól – lásd a cseh vagy a ma­gyar pél­dát –, ahol li­be­rá­lis el­vek sze­rint mű­kö­dik a tan­könyv­pi­ac, no­ha az ál­lam a tan­köny­vek tar­tal­mi fel­ügye­let­ét to­vább­ra is el­lát­ja. Így Szlo­vá­ki­á­ban to­vább­ra is ér­vé­nyes az egy tan­tárgy egy tan­könyv el­ve, amely az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus gya­kor­la­tát idé­zi, no­ha azok­ban az idők­ben ez el­ső­sor­ban ide­o­ló­gi­ai okok­ra volt visz­­sza­ve­zet­he­tő, míg je­len­leg in­kább pénz­ügyi okai van­nak. A di­á­kok az is­ko­lák tu­laj­do­ná­ban lé­vő tan­köny­vek­hez in­gyen jut­nak hoz­zá. Ez vi­szont óri­á­si ter­he­ket ró az ál­lam­ra, amely ezért nem tud és nem is akar ver­seny­hely­ze­tet te­rem­te­ni, hi­szen ál­la­mi for­rá­sok­ból tan­tár­gyan­ként több mint egy tan­könyv tá­mo­ga­tá­sát nem tud­ja fel­vál­lal­ni. Kü­lö­nö­sen rossz a hely­zet a tör­té­ne­lem­tan­köny­vek ese­té­ben. A fi­a­tal szlo­vák ál­lam­ban ez a tan­tárgy nem­ze­ti szem­pont­ból ké­nyes­nek szá­mít, ezért az ál­lam az ál­ta­lá­nos­tól is job­ban őr­kö­dik a tör­té­ne­lem­tan­köny­vek fö­löt­ti mo­no­pó­li­u­mán. Mi­vel ez a fel­fo­gás to­vább­ra is meg­ha­tá­ro­zó, ezért egy-egy új tör­té­ne­lem­tan­könyv ki­adá­sa nem­csak szak­mai-mód­szer­ta­ni prob­lé­ma, ha­nem po­li­ti­ka is, ami rend­kí­vü­li mó­don le­las­sít­ja a fo­lya­ma­tot. Ezért áll­ha­tott elő olyan hely­zet, hogy a szlo­vá­ki­ai gim­ná­zi­u­mok­ban még ma, 15 év­vel a rend­szer­vál­tás után sincs egyet­len tel­jes és hasz­nál­ha­tó tör­té­ne­lem­tan­könyv-so­ro­zat sem. Egé­szen nap­ja­in­kig az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus ide­jén ki­adott tan­köny­vek vol­tak hasz­ná­la­to­sak, csu­pán a XX. szá­za­di tör­té­ne­lem­re je­lent meg 1990-ben egy ide­ig­le­nes­nek ne­ve­zett – de az­óta is hasz­ná­la­tos – tan­könyv (Kováè – Lip­ták 1990). Ez azon­ban me­to­di­kai szem­pont­ból tu­laj­don­kép­pen nem is te­kint­he­tő tan­könyv­nek, hi­szen csu­pán ta­ná­ri szö­ve­ge­ket tar­tal­maz, a tan­köny­vek egyéb nél­kü­löz­he­tet­len al­ko­tó­ele­mei, ké­pek, fel­ada­tok, fo­gal­mak ma­gya­rá­za­ta stb. hi­á­nyoz­nak be­lő­le. A nap­ja­ink­ban épp meg­je­le­nés alatt ál­ló új tan­könyv­so­ro­zat vi­szont még nem tel­jes, már meg­je­le­né­se előtt vi­ták ke­reszt­tü­zé­be ke­rült, s a pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze nem te­kin­ti meg­fe­le­lő szín­vo­na­lú­nak (Bartl – Kame­nic­ký – Vala­cho­viè 2000; Bartl – Kaí­rek – Otèe­náš 2002). A szak­kö­zép­is­ko­lá­kon és szak­is­ko­lá­kon egy szin­tén az utób­bi évek­ben meg­je­lent tan­könyv­so­ro­zat hasz­ná­la­tos (Fremal – Chro­me­ko­vá – Mar­tu­li­ak – Chy­lo­vá 1997; Fre­mal – Chro­me­ko­vá – Mar­tu­li­ak – Matej­ke­in – Chy­lo­vá 1997).
Az alap­is­ko­lá­kon jobb a hely­zet, ott a 90-es évek­ben már meg­je­lent egy olyan tan­könyv­so­ro­zat, amely szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sé­ben, al­kal­ma­zott mód­szer­ta­ni esz­köz­tá­rá­ban (tar­tal­mi­lag saj­nos nem min­dig) eu­ró­pai szín­vo­na­lú­nak mi­nő­sít­he­tő, s eb­ből a szem­pont­ból min­den bi­zon­­nyal áll­ja a ver­senyt a kör­nye­ző ál­la­mok ha­son­ló tan­köny­ve­i­vel (Miroslav – Kra­to­chvíl 1999; Dvo­øák – Vala­cho­viè – Kra­to­chvíl 1997; Vala­cho­viè – Kra­to­chvíl – Muc­ska 2001; Dvo­øák – Mrva – Kra­to­chvíl 1998; Tkad­leè­ko­vá – Skla­da­ný – Kra­to­chvíl 1995; Kováè – Kop­èan – Kra­to­chvíl 1995; Tkad­leè­ko­vá – Skla­da­ný – Kra­to­chvíl 1996; Kováè – Kame­nec – Kratochvíl1998).
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kon a fel­so­rolt tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sai hasz­ná­la­to­sak, no­ha az új gim­ná­zi­u­mi tan­köny­vek for­dí­tá­sai má­ig nem ké­szül­tek el. Új elem­ként je­lent vi­szont meg a ma­gyar alap­is­ko­lák egy ré­szé­ben egy, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra írt tan­könyv­so­ro­zat, ame­lyet utó­la­go­san a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­ma is el­is­mert, s amely ál­tal biz­to­sí­tott­nak lát­szik a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa a ma­gyar is­ko­lá­kon (Ko­vács–Si­mon 1997; Ko­vács–Si­mon 1998; Ko­vács–Si­mon 2000). Ez azon­ban má­ig nem ke­rült fel a hi­va­ta­los tan­könyv­lis­tá­ra, így az is­ko­lá­nak vagy a di­á­kok­nak kell meg­vá­sá­rol­ni­uk.
Je­len ta­nul­mány­nak nem cél­ja a fel­so­rolt tan­köny­vek tar­tal­mi, ill. mód­szer­ta­ni elem­zé­se, a kö­vet­ke­zők­ben „csu­pán” ezen tan­köny­vek hasz­ná­la­tá­val kap­cso­la­tos a kér­dő­íves fel­mé­rés­ből le­von­ha­tó ta­pasz­ta­la­to­kat kí­ván­juk is­mer­tet­ni.

Az alap­is­ko­lás tan­köny­vek

Az alap­is­ko­lás tan­köny­vek, me­lyek mód­szer­ta­ni esz­kö­ze­i­vel kap­cso­lat­ban már el­is­me­rő­en szól­tunk, ál­ta­lá­nos el­fo­ga­dott­ság­nak ör­ven­de­nek a pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben. A vi­lág­tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó kö­te­tek ese­té­ben – az érin­tett tan­könyv­so­ro­zat kü­lön kö­te­tek­ben tár­gyal­ja az egye­te­mes és a nem­ze­ti tör­té­nel­met – év­fo­lyam­tól füg­gő­en pél­dá­ul a meg­kér­de­zet­tek 87–91%-a nyi­lat­ko­zott úgy, hogy hasz­nál­ja eze­ket, s csu­pán 3% hasz­nál rend­sze­re­sen más – fel­te­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi – tan­köny­vet. Egy olyan tan­könyv ese­té­ben, amely­nek nincs kon­ku­ren­ci­á­ja, ez ter­mé­sze­te­sen nem meg­le­pő ered­mény. A kér­dő­ívek­hez fű­ző­dő meg­jegy­zé­sek­ből azon­ban a pe­da­gó­gu­sok fenn­tar­tá­sai is ki­de­rül­nek, ame­lyek el­ső­sor­ban a tan­anyag men­­nyi­sé­gé­re és el­ren­de­zé­sé­re irá­nyul­nak.
A nem­ze­ti tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó kö­te­tek ese­té­ben ki­csit más a hely­zet, hi­szen a Lili­um Aurum ál­tal ki­adott tan­köny­vek – no­ha eze­ket a di­á­kok­nak kell meg­ven­ni­ük – va­lós kon­ku­ren­ci­át je­len­te­nek a „hi­va­ta­los tan­köny­vek” szá­má­ra. Ezt tá­maszt­ja alá, hogy míg ez utób­bi­a­kat a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok 66–68%-a hasz­nál­ja rend­sze­re­sen, ad­dig a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek­kel kap­cso­lat­ban a kol­lé­gák 42–52%-a ál­lí­tot­ta ezt. Azok ará­nya, akik az egyes év­fo­lyam­ok­ban a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­hoz va­la­mi­lyen más (fel­té­te­lez­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi) tan­köny­vet hasz­nál­nak rend­sze­re­sen 10–15%-ra te­he­tő. Mint az a fen­ti ada­tok­ból is ki­de­rül, a pe­da­gó­gu­sok egy ré­sze több tan­köny­vet pár­hu­za­mo­san is hasz­nál a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­hoz.

8. áb­ra. Az Orbis Pis­ctus ál­tal ki­adott Szlo­vá­kia tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat és a Lili­um Aurum ki­adó Ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat is­ko­lai hasz­nált­sá­gá­nak mu­ta­tói
Microsoft Word - simon-graf8.doc

sz. I. – Dvoøák, P. – Mrva, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén
m. I. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te I. A hon­fog­la­lás­tól a szat­má­ri bé­ké­ig
sz. II. – Kováè, D. – Kopèan, V. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén
m. II. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te II. 1711-től 1918-ig
sz. III. – Kováè, D. – Kamenec, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új év­szá­zad­ban
m. III. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te III. A XX. szá­zad

Mint a fen­ti di­ag­ram­ból is ki­de­rül a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek ese­té­ben ki­ug­ró­an ma­gas a vá­lasz­adást meg­ke­rü­lők szá­ma. Ezt az­zal le­het ma­gya­ráz­ni, hogy sok is­ko­lá­ba még nem ju­tot­tak el ezek a tan­köny­vek, a pe­da­gó­gu­sok nem is is­me­rik őket. Ezt a fel­té­te­le­zést a fel­mé­rés a tan­köny­vek­kel kap­cso­la­tos meg­jegy­zés ro­va­ta is alá­tá­maszt­ja. Az alap­is­ko­lák­ból vis­­sza­kül­dött 124 kér­dő­ív­ből 88 pe­da­gó­gus hasz­nál­ta ki a le­he­tő­sé­get, és fű­zött meg­jegy­zést az egyes év­fo­lyam­ok­ban hasz­ná­la­tos tan­köny­vek­hez. Ezek az oly­kor erő­sen ér­zel­mi töl­té­sű vé­le­mé­nyek nem­csak ár­nyal­tab­bá te­szik a 8. áb­ra ada­ta­it, de bi­zo­nyos szem­pont­ból töb­bet el­árul­nak azok­nál. Ki­de­rül be­lő­lük pél­dá­ul az, hogy a pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze kri­ti­ku­san szem­lé­li az ál­ta­la hasz­nált tan­köny­ve­ket: ki­fo­gá­sol­ja azok eset­le­ges mód­szer­ta­ni hi­bá­it (ez csak el­vét­ve for­dult elő), a túl sok el­sa­já­tí­tan­dó ada­tot, fő­leg azon­ban a szlo­vák tan­köny­vek szem­lé­le­tét. A vá­lasz­adók egy ne­gye­de ugyan­is a nem­ze­ti tör­té­nel­met tar­tal­ma­zó szlo­vák tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sa­it al­kal­mat­lan­nak tar­tot­ta a ma­gyar is­ko­lá­kon va­ló hasz­ná­lat­ra. „Mi kö­ze en­nek a tör­té­ne­lem­tu­do­mány­hoz! Az üres pa­pír min­dent el­tűr, re­mé­lem, mi pe­da­gó­gu­sok nem!”– je­gyez­te meg egyi­kük, s ko­ránt­sem volt egye­dül az ilyen meg­jegy­zé­sé­vel. Kb. ugyan­ilyen arány­ban (ha­bár nem fel­tét­le­nül ugyan­azon adat­köz­lők­ről van szó) emel­ték ki a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek po­zi­tí­vu­ma­it, s je­gyez­ték meg, hogy min­den ma­gyar is­ko­lá­ban eze­ket kel­le­ne hasz­nál­ni. A di­ag­ram­ból még­is az de­rül ki, hogy a szlo­vák­ból for­dí­tott tan­köny­ve­ket töb­ben hasz­nál­ják. En­nek oka ta­lán az le­het, mint aho­gyan ezt so­kan meg is je­gyez­ték, hogy sok is­ko­lá­ban csu­pán ezek­kel a tan­köny­vek­kel ren­del­kez­nek, no­ha eset­leg jobb­nak tart­ják a Lili­um Aurum köny­ve­it. Mi­vel azon­ban azo­kat a di­á­kok­nak kell meg­fi­zet­ni­ük, nem meg­old­ha­tó hasz­ná­la­tuk. Per­sze az anya­gi jel­le­gű aka­dá­lyok mel­lett a pe­da­gó­gu­sok egy ré­szé­nek kö­zöm­bös­sé­ge és ru­gal­mat­lan­sá­ga is köz­re­ját­szik, hi­szen a vá­lasz­adók sok est­ben „ez van az is­ko­lán”, „ez van elő­ír­va” tí­pu­sú vá­las­­szal in­do­kol­ták egyik vagy má­sik könyv hasz­ná­la­tát.
Az egyes év­fo­lyam­ok tan­köny­ve­i­nek a meg­íté­lé­sét vizs­gál­va nagy kü­lönb­sé­get nem ész­le­lünk, no­ha a Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén cí­mű nyol­ca­di­ko­sok­nak ké­szült tan­köny­vet az át­lag­nál is több bí­rá­lat ér­te, amit a tan­könyv fel­té­te­lez­he­tő­en az 1848/49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc, va­la­mint a du­a­liz­mus ko­rá­nak egy­ol­da­lú szlo­vák szem­pon­tú ér­té­ke­lé­sé­vel vált­ha­tott ki.
A szlo­vák­ból le­for­dí­tott tan­köny­vek és a Lili­um Aurum Ki­adó A ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­za­tá­nak hasz­ná­la­tát kü­lön­fé­le vál­to­zók­kal ös­­sze­vet­ve ér­de­kes meg­ál­la­pí­tá­so­kat fo­gal­maz­ha­tunk meg. Amint a 9. áb­rá­ból is ki­ve­he­tő, a vizs­gált pe­da­gó­gus­cso­por­tok több­sé­ge ese­té­ben a „szlo­vák tan­köny­vek” hasz­ná­la­ta mu­tat ma­ga­sabb ér­té­ket. Kü­lö­nö­sen a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, a negy­ven év­nél idő­sebb és – ta­lán meg­le­pő mó­don – a fér­fi­ak ese­té­ben meg­ha­tá­ro­zó ez a kü­lönb­ség. A Lili­um Aurum tan­köny­vei vi­szont csak két pe­da­gó­gus­cso­port ese­té­ben előz­ték meg a hi­va­ta­los tan­köny­ve­ket: a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­ző pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben és a to­vább­kép­zé­se­ket lá­to­ga­tó ta­ná­rok ese­té­ben. A nők, a fi­a­ta­labb pe­da­gó­gu­sok és a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők vi­szont nagy­já­ból azo­nos arány­ban hasz­nál­ják mind­két tan­köny­vet. Ezek az ered­mé­nyek is azt bi­zo­nyít­ják, hogy a ta­nár­kép­zés­nek óri­á­si sze­re­pe van a pe­da­gó­gus ké­sőb­bi mun­ká­já­ra, hi­szen a Ma­gyar­or­szá­gon ma­gyar szel­le­mi­sé­gű kép­zést ka­pók szá­má­ra sok­kal ter­mé­sze­te­sebb, hogy a ma­gyar szem­pon­tú tan­köny­ve­ket hasz­nál­ják, mint a szlo­vá­ki­ai egye­te­me­ken vég­zet­tek szá­má­ra, akik fel­te­he­tő­leg a „szlo­vák tör­té­ne­lem­mel” kap­cso­lat­ban hoz­tak az egye­tem­ről mé­lyebb is­me­re­te­ket.

9. áb­ra. A Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén és A ma­gyar nép tör­té­ne­te c. tan­köny­vek rend­sze­res hasz­ná­la­ta az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok ese­té­ben.
Microsoft Word - simon-graf9.doc

A kö­zép­is­ko­lák

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar gim­ná­zi­u­mok­ban hasz­ná­la­tos tör­té­ne­lem­tan­köny­vek kér­dés­kö­re a rend­szer­vál­tás utá­ni ok­ta­tás­ügyünk to­tá­lis csőd­jé­nek pél­dá­ja. Az itt ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze ugyan­is már évek óta gya­kor­la­ti­lag tan­köny­vek nél­kül kény­te­len ok­tat­ni, hi­szen – mint már utal­tunk rá – hasz­nál­ha­tó tan­könyv­so­ro­zat a mai na­pig nem ké­szült. A je­len­leg épp ki­adás alatt ál­ló tan­köny­vek pe­dig tar­tal­mi­lag egy­ál­ta­lán nem fe­lel­nek meg a jö­ven­dő szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­ség igé­nye­i­nek. Ezért ta­lán sze­ren­csés­nek mond­ha­tó az, hogy eze­ket a köny­ve­ket még nem is for­dí­tot­ták le ma­gyar nyelv­re. Ez a hely­zet vi­szont a pe­da­gó­gu­so­kat kü­lön­fé­le szük­ség­meg­ol­dás­ok be­ve­ze­té­sé­re kény­sze­rí­ti. So­kan sa­ját jegy­ze­te­ik­ből ta­ní­ta­nak, de van olyan is, aki eze­ket sok­szo­ro­sít­va, va­la­mi­fé­le kvá­zi tan­köny­vet ál­lí­tott ös­­sze a di­á­kok szá­má­ra. Má­sok a ma­gyar­or­szá­gi tan­könyv­pi­ac­ról hoz­zák át azt, ame­lyik leg­job­ban meg­fe­lel szá­muk­ra. ők is ér­zik vi­szont, hogy ez sem meg­ol­dás, hi­szen a tan­tárgy el­té­rő stá­tu­szá­ból adó­dó­an (Ma­gyar­or­szá­gon kö­te­le­ző érett­sé­gi tan­tárgy a tör­té­ne­lem) a két or­szág­ban tel­je­sen má­sok az óra­ke­re­tek és a tan­anyag év­fo­lya­mon­kén­ti el­osz­tá­sa. Emel­lett ezek a tan­köny­vek ko­ránt­sem tar­tal­maz­zák azo­kat az in­for­má­ci­ó­kat, ame­lyek­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák di­ák­ja­i­nak a szlo­vák tör­té­ne­lem­ből szük­sé­gük van. A meg­ol­dást te­hát más­hol kell ke­res­nünk. A kö­zép­is­ko­lán ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok­nak fel­tett kér­dés is er­re irá­nyult, mi­vel azt kér­dez­tük meg, va­jon mi­lyen könyv­ből ta­ní­ta­ná­nak leg­szí­ve­seb­ben. Az ered­mény egy­ér­tel­mű volt, no­ha egy­ál­ta­lán nem meg­le­pő. A szlo­vák tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sa­i­nak hasz­ná­la­tát csu­pán egyet­len vá­lasz­adó tar­tot­ta el­fo­gad­ha­tó meg­ol­dás­nak. Hár­man a ma­gyar­or­szá­gi tan­köny­vek át­ho­zá­sát tart­ják jó meg­ol­dás­nak, 21 vá­lasz sze­rint vi­szont a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kö­zép­is­ko­lák szá­má­ra kü­lön tan­köny­ve­ket kell ké­szí­te­ni. Ez az ered­mény ön­ma­gá­ért be­szél, s ki­vált­képp ak­tu­á­lis­sá te­szi azt a kez­de­mé­nye­zést, amely a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­nak ré­szé­ről in­dult, s amely­nek ered­mé­nye­ként már meg­in­dul­tak az elő­ké­szí­tő mun­ká­la­tok egy ilyen tan­könyv­so­ro­zat meg­al­ko­tá­sá­hoz.

10. áb­ra. Mi­lyen tan­könyv­ből ta­ní­ta­ná­nak leg­szí­ve­seb­ben a kö­zép­is­ko­lai ta­ná­rok?
Microsoft Word - simon-graf10.doc

A fen­ti­e­ket ös­­sze­gez­ve el­mond­ha­tó te­hát, hogy a tan­köny­vek te­rén ko­ránt­sem ró­zsás a hely­zet. Az alap­is­ko­lák ese­té­ben ugyan vol­na a több­ség szá­má­ra meg­fe­le­lő tan­könyv­so­ro­zat (A ma­gyar nép tör­té­ne­te), ez azon­ban sok is­ko­la szá­má­ra még nem el­ér­he­tő. A kö­zép­is­ko­lás, fő­leg gim­ná­zi­u­mi ta­ná­rok vi­szont ad hoc meg­ol­dá­sok­ra van­nak kár­hoz­tat­va. Ez a hely­zet pe­dig nem vá­lik az ok­ta­tás mi­nő­sé­gé­nek ja­vá­ra.

A tan­esz­kö­zök hasz­ná­la­ta a tör­té­ne­lem­órá­kon

A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás mi­nő­sé­gét a pe­da­gó­gu­sok szak­mai fel­ké­szült­sé­ge és a meg­fe­le­lő tan­köny­vek mel­lett az ok­ta­tá­si fo­lya­mat­ban fel­hasz­nál­ha­tó és fel­hasz­nált tan­esz­kö­zök is meg­ha­tá­roz­zák. A tan­esz­kö­zök egy­részt a pe­da­gó­gus és a di­á­kok kö­zös mun­ká­ját más­részt a ta­nár­nak a ta­ní­tás­ra va­ló fel­ké­szü­lé­sét se­gí­tik elő. A leg­gyak­rab­ban hasz­nált tan­esz­kö­zök kö­zé a szö­ve­ges tan­esz­kö­zök (pl. köny­vek, fo­lyó­irat­ok), a tér­ké­pek, az au­di­o­vi­zu­á­lis esz­kö­zök (vi­deó, dia­ve­tí­tő) és újab­ban a szá­mí­tó­gép és az Inter­net tar­toz­nak. Az aláb­bi­ak­ban ezek hasz­ná­la­tát vizs­gál­juk meg.
A tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa so­rán, ahol nem­csak idő­ben, ha­nem tér­ben is meg­ha­tá­ro­zott ese­mé­nyek fel­dol­go­zá­sa fo­lyik, pó­tol­ha­tat­lan je­len­tő­sé­ge van a meg­fe­le­lő at­la­szok­nak és tér­ké­pek­nek. Ezek hasz­ná­la­ta nél­kül ugyan­is nem le­het va­lós is­me­re­te­ket át­ad­ni. Ezért is ke­rült a fel­mé­rés­be négy olyan kér­dés is, amely ezek­kel kap­cso­la­tos. Az el­ső­ben ar­ra kér­dez­tünk rá, va­jon a meg­kér­de­zett pe­da­gó­gu­sok ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban van-e a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk, amely se­gít­sé­gé­vel az is­ko­lá­ban és ott­hon a tér­ben is kö­vet­he­tik a múlt ese­mé­nye­it.
A vá­la­szok alap­ján az osz­tá­lyok kb. egy­har­ma­dá­ban min­den­ki ren­del­ke­zik at­la­szok­kal, má­sik egy­har­ma­dá­ban pe­dig sen­ki sem. Az osz­tá­lyok kö­zel fe­lé­ben ve­gyes a hely­zet: van­nak at­la­szok­kal ren­del­ke­ző di­á­kok, de min­den­ki­nek nincs.
Ezek­ből a szá­mok­ból az el­ső pil­lan­tás­ra azt a kö­vet­kez­te­tést von­hat­nánk le, hogy mind­ös­­sze a pe­da­gó­gu­sok ne­gye­de tart­ja fon­tos­nak a tör­té­nel­mi at­la­szok hasz­ná­la­tát. Ez azon­ban csak rész­ben igaz, hi­szen sok he­lyen az anya­gi le­he­tő­sé­gek szab­nak kor­lá­to­kat. Nem le­het azon­ban min­dent a pénz­hi­ány­ra fog­ni, annak

11. áb­ra. Van-e az ön ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk?
Microsoft Word - simon-graf11.doc

ellenére, hogy amai vi­szo­nyok kö­ze­pet­te a ta­nu­ló­kat tény­leg ne­héz ar­ra kény­sze­rí­te­ni, hogy ma­guk vá­sá­rol­ják meg a tör­té­nel­mi at­la­szo­kat, az is­ko­lák pe­dig szin­tén nem akar­ják en­nek költ­sé­ge­it fel­vál­lal­ni. Az azon­ban ta­lán még­is el­vár­ha­tó len­ne, hogy a pe­da­gó­gus meg­ke­res­se azo­kat a le­he­tő­sé­ge­ket (pá­lyá­zás, szpon­zo­rok), ame­lyek ál­tal eze­ket a rend­kí­vül fon­tos tan­esz­kö­zök el­ér­he­tő­vé vál­ná­nak a ta­nu­lók szá­má­ra. Ha ugyan­is a pe­da­gó­gus meg­fe­le­lő­en mo­ti­vál­ja di­ák­ja­it, ak­kor egy négy évig hasz­nál­ha­tó tör­té­nel­mi at­lasz egy­sze­ri meg­vá­sár­lá­sa ta­lán nem is an­­nyi­ra a pénz kér­dé­se. A fel­mé­rés­ből ugyan­is az is ki­de­rül, hogy a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők, a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­ző pe­da­gó­gu­sok, va­la­mint azok, akik lá­to­gat­ják a to­vább­kép­zé­se­ket és a nyá­ri egye­te­me­ket, in­kább súlyt he­lyez­nek a tör­té­nel­mi at­la­szok be­szer­zé­sé­re, mint a töb­bi pe­da­gó­gus. Azon osz­tá­lyok ará­nya, ahol min­den­ki­nek van at­lasza, vi­szont csak a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zett ta­ná­rok kö­ré­ben ért el re­la­tív több­sé­get.

„Hasz­nál-e a ta­ní­tá­si órá­kon fa­li­tér­ké­pet?” – hang­zott a kö­vet­ke­ző kér­dés. A vá­la­szok alap­ján ki­de­rült, hogy a pe­da­gó­gu­sok há­rom­ne­gye­de rend­sze­re­sen hasz­nál fa­li­tér­ké­pet, 20%-uk rit­kán, s ele­nyé­sző azok szá­ma, akik egy­ál­ta­lán nem hasz­nál­ják ezt a fon­tos se­géd­esz­közt. Va­ló­szí­nű, hogy az ő ese­tük­ben ar­ról le­het szó, hogy is­ko­lá­ju­kon nincs is ilyen se­géd­esz­köz, hi­szen a vá­lasz­adók 1,4%-a így nyi­lat­ko­zott. A rend­sze­re­sen fa­li­tér­ké­pet hasz­ná­ló ta­ná­rok kö­zött ki­ma­gas­ló arány­ban ta­lál­ha­tók a fér­fi­ak, a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők, a to­vább­kép­zé­se­ket lá­to­ga­tók, a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek, va­la­mint a 40 év­nél idő­sebb pe­da­gó­gu­sok. Fel­tű­nő és el­szo­mo­rí­tó tény vi­szont az, hogy a fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ció vi­szony­lag nagy arány­ban mel­lő­zi ezt a fon­tos tan­esz­közt. A nők­kel kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák­kal (mi­sze­rint ros­­szab­bul tá­jé­ko­zód­nak a tér­ben és a tér­ké­pen, s ezért nem szí­ve­sen hasz­nál­ják) vi­szont egy­be­esik a di­ag­ram ál­tal mu­ta­tott kép, hi­szen az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok kö­zül pon­to­san a nők azok, akik­nél a leg­ala­cso­nyabb ér­té­ket mu­tat a rend­sze­res tér­kép­hasz­ná­lat.

12. áb­ra. Van-e az ön ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk?
Microsoft Word - simon-graf12.doc

13. áb­ra. A fa­li­tér­ké­pet rend­sze­re­sen hasz­ná­lók ará­nya az egyes cél­cso­por­tok­ban
Microsoft Word - simon-graf13.doc

A fa­li­tér­ké­pek­kel kap­cso­la­tos to­váb­bi kér­dé­sek nem a pe­da­gó­gu­sok hoz­zá­ál­lá­sát, ha­nem az is­ko­lák le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­ják, s az ered­mé­nyek meg­erő­sí­tik azo­kat a gyak­ran pa­nasz­ként fel­ho­zott ér­ve­ket, hogy is­ko­lá­ink több­sé­gé­ben nin­cse­nek meg a szük­sé­ges tár­gyi fel­té­te­lek az ered­mé­nyes és kor­sze­rű ok­ta­tás­hoz. Az is­ko­lák csu­pán 33,8%-ában van ugyan­is csak meg­fe­le­lő szá­mú fa­li­tér­kép. Ezek azon­ban több mint 90%-ban szlo­vák nyel­vű­ek, míg is­ko­lá­ink kö­zel 40%-ában egyet­len, a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got – te­hát a tan­anyag törzs­anya­gá­nak ge­rin­cét ki­te­vő ál­lam­ala­ku­la­tot – áb­rá­zo­ló fa­li­tér­kép sin­csen. Az ilyen tér­ké­pek hi­á­nya pe­dig a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nyá­ból fa­ka­dó gon­do­kat erő­sí­ti, hi­szen a ta­nu­lók nagy ré­sze va­ló­szí­nű­leg el sem tud­ja a tér­ben kép­zel­ni a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got vagy an­nak va­la­mely ré­szét, eset­leg azt a vár­me­gyét, amely­ben az ő lak­he­lye ta­lál­ha­tó. A szlo­vák nyel­vű fa­li­tér­ké­pek pe­dig to­vább erő­sí­tik a tá­jé­ko­zó­dá­si ne­héz­sé­ge­i­ket, hi­szen eze­ken még ne­he­zeb­ben tud­ják azo­no­sí­ta­ni a ta­ní­tás so­rán ma­gya­rul el­hang­zó föld­raj­zi ne­ve­ket.

14. áb­ra. Van-e az is­ko­lá­ju­kon a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got áb­rá­zo­ló fa­li­tér­kép?
Microsoft Word - simon-graf14.doc

A tér­ké­pek mel­lett a jó szak­köny­vek is hi­ány­cikk­nek szá­mí­ta­nak, hi­szen a meg­kér­de­zet­tek 8,1%-a nyi­lat­ko­zott úgy, hogy is­ko­lá­ju­kon egy­ál­ta­lán nin­cse­nek szak­köny­vek, 62,2%-uk sze­rint pe­dig csak ke­vés ilyen­nel ren­del­kez­nek. Az is­ko­lák­ban ta­lál­ha­tó szak­köny­vek va­la­mi­vel több mint fe­le ma­gyar nyel­vű, a töb­bi, a ki­seb­bik ré­sze pe­dig szlo­vák nyel­vű.
A kor­sze­rű tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­hoz már a vi­deó és az Inter­net hasz­ná­la­ta is hoz­zá­tar­to­zik. A fel­mé­rés sze­rint is­ko­lá­ink dön­tő több­sé­ge ren­del­ke­zik vi­de­ó­val, s a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok több mint 80%-a – rend­sze­re­sen 21,6%, csu­pán el­vét­ve 62,2% – hasz­nál­ja is az ok­ta­tás so­rán. A vi­deó hasz­ná­la­ta kap­csán az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok kö­zött meg­ha­tá­ro­zó kü­lönb­sé­get nem mu­ta­tott ki a fel­mé­rés, s nagy­já­ból ha­son­ló arány­ban hasz­nál­ják nők és fér­fi­ak, fi­a­ta­lab­bak és idő­seb­bek, sőt szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők és szak­ké­pe­sí­tést nem szer­zet­tek.
Az Inter­net­hez va­ló hoz­zá­fé­rés és hasz­ná­la­ta vi­szont már ár­nyal­tabb ké­pet mu­tat, hi­szen a vá­la­szok alap­ján az is­ko­lák 37,8%-ában még nincs hoz­zá­fé­rés a vi­lág­há­ló­hoz (lásd 13. áb­ra). Az Inter­net ad­ta le­he­tő­sé­get a pe­da­gó­gu­sok leg­in­kább a szak­iro­da­lom ke­re­sé­sé­re (33,1%) és a ta­ní­tá­si órá­ra va­ló fel­ké­szü­lés­hez (26,4%) hasz­nál­ják, no­ha nyil­ván­va­ló, hogy ez a két te­vé­keny­ség ös­­sze­függ. A pe­da­gó­gu­sok egy ti­ze­de pe­dig a szak­kö­ri mun­ka so­rán, ill. a ren­des ta­ní­tá­si órá­kon is ki­hasz­nál­ja az Inter­net nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket. Az Inter­net hasz­ná­la­tá­val kap­cso­lat­ban – ez fel­té­te­lez­he­tő is volt – a 40 év­nél fi­a­ta­lab­bak­nál mu­tat­ha­tó ki az át­la­gos­nál na­gyobb arány, va­la­mint fér­fi­ak is gyak­rab­ban hasz­nál­ják a vi­lág­há­lót, mint a nők.

15. áb­ra. Van-e is­ko­lá­ju­kon le­he­tő­ség az Inter­net hasz­ná­la­tá­ra?
Microsoft Word - simon-graf15.doc
16. áb­ra. A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás so­rán mi­re hasz­nál­ja a pe­da­gó­gus az Internetet?
Microsoft Word - simon-graf16.doc

A pe­da­gó­gu­sok szak­mai hoz­zá­ál­lá­sá­nak egyik fon­tos fok­mé­rő­je a szak­fo­lyó­irat­ok kö­ve­té­se le­het. A szak­fo­lyó­irat­ok azon­ban nem­csak a pe­da­gó­gus szak­mai fej­lő­dé­sét biz­to­sít­ják, ha­nem olyan se­gít­sé­get nyúj­ta­nak az ok­ta­tás fo­lya­ma­tá­ban, ame­lyet nem len­ne sza­bad ki­hagy­ni. Fel­hasz­ná­lá­suk kü­lö­nö­sen a szak­kö­rök­ben, fa­kul­ta­tív órá­kon le­het szé­les­kö­rű, mi­köz­ben a nép­sze­rű­sí­tő jel­le­gű fo­lyó­ira­to­kat szí­ve­sen for­gat­ják a di­á­kok is. En­nek el­le­né­re azon­ban a pe­da­gó­gu­sok be­val­lá­sa sze­rint kö­zel egy ötö­dük egy­ál­ta­lán nem ol­vas-hasz­nál szak­fo­lyó­ira­to­kat. Az át­la­gos­nál is na­gyobb arány­ban ta­lál­ha­tók kö­zöt­tük szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, s ta­lán meg­le­pő, de a fi­a­ta­lab­bak sok­kal ke­vés­bé ol­vas­sák a szak­fo­lyó­ira­to­kat, mint az idő­sebb pe­da­gó­gu­sok.
A leg­nép­sze­rűbb fo­lyó­irat­nak a ma­gyar­or­szá­gi His­tó­ria cí­mű fo­lyó­irat bi­zo­nyult, ame­lyet a vá­lasz­adók 55,4%-a kö­vet. Ezt a po­zso­nyi His­to­ric­ká revue kö­ve­ti (38,5%), a har­ma­dik hely­re pe­dig a Bu­da­pes­ten meg­je­le­nő Rubi­con ke­rült (29,7%-al). A két ma­gyar­or­szá­gi fo­lyó­irat kö­zül a His­tó­ri­át in­kább az idő­sebb ge­ne­rá­ció, a Rubi­cont pe­dig a fi­a­ta­labb pe­da­gó­gu­sok je­löl­ték be na­gyobb arány­ban.

17. áb­ra. A szak­fo­lyó­ira­tot nem ol­va­sók-hasz­ná­lók ará­nya az egyes cél­cso­por­to­kon be­lül
Microsoft Word - simon-graf17.doc

A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi kér­dé­sei

A mi­lyen tan­könyv­ből és mi­lyen tan­esz­kö­zök fel­hasz­ná­lá­sá­val kér­dé­sé­től is fon­to­sabb a mit ta­ní­tunk kér­dés. A fel­mé­rés utol­só té­ma­kö­re ép­pen ezért a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi kér­dé­se­i­re össz­pon­to­sí­tott, mi­köz­ben a fel­tett kér­dé­sek el­ső­sor­ban a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­ták.
A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­má­nak szem­pont­já­ból alap­ve­tő do­ku­men­tum­nak az ér­vé­nyes tan­ter­vek szá­mí­ta­nak. A je­len­le­gi sza­bá­lyo­zás mel­lett a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban ugyan­azok a tan­ter­vek ér­vé­nye­sek, mint az or­szág más iskoláiban.4 Ezek az erő­sen szlo­vák szem­pon­tú tan­ter­vek, ame­lyek nem ad­nak elég­sé­ges te­ret a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sá­hoz, ál­lan­dó vi­ták tár­gyai a ma­gyar pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben. Ép­pen ezért a pe­da­gó­gu­sok­tól azt kér­dez­tük meg, va­jon men­­nyi­re elé­ge­det­tek a tan­ter­vek­kel. Amint a 16. áb­rá­ból ki­de­rül, mind­ös­­sze 1 sze­mély, va­gyis a meg­kér­de­zet­tek 0,7%-a tart­ja tel­jes mér­ték­ben jó­nak a tan­ter­ve­ket, míg 6,8%-uk tel­je­sen al­kal­mat­lan­nak tart­ja azo­kat. A nagy több­ség ár­nyal­tab­ban íté­li meg a kér­dést, 48%-uk in­kább jó­nak, 35,1%-uk pe­dig in­kább rossz­nak tar­ja a je­len­le­gi tan­ter­ve­ket. En­nek fé­nyé­ben el­mond­ha­tó, hogy az elé­ge­det­le­nek­től csu­pán ke­vés­sel van­nak töb­ben azok, akik el­fo­gad­ják a tan­ter­ve­ket, vi­szont csu­pán ab­szo­lút több­sé­get al­kot­nak. A vá­la­szok­hoz fű­ző­dő meg­jegy­zé­sek alap­ján ki­de­rül, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok a tan­ter­vek leg­na­gyobb hi­á­nyos­sá­gá­nak azt tart­ják, hogy a ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra nin­cse­nek kü­lön tan­ter­vek, a meg­lé­vők­ben pe­dig nem je­le­nik meg a szük­sé­ges mér­ték­ben a ma­gyar nem­zet tör­té­nel­me.
A tan­ter­ve­ket leg­na­gyobb arány­ban az idő­sebb pe­da­gó­gu­sok, a to­vább­kép­zé­sek­re nem já­rók, il­let­ve a nők fo­gad­ják el, de in­kább el­fo­ga­dó­ak, mint el­uta­sí­tó­ak a szak­kép­zet­le­nek és a Szlo­vá­ki­á­ban egye­te­met vég­zet­tek is. A fér­fi­ak, a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ok­hoz tar­to­zók, a ma­gyar­or­szá­gi vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők és a to­vább­kép­zé­sek­re já­ró pe­da­gó­gu­sok kö­zött vi­szont töb­ben van­nak azok, akik tel­je­sen el­uta­sít­ják vagy in­kább rossz­nak tart­ják a tan­ter­ve­ket, mint azok, akik po­zi­tí­van íté­lik meg azo­kat.

18. áb­ra. Ho­gyan íté­li meg a je­len­le­gi tör­té­ne­lem­tan­ter­ve­ket?
Microsoft Word - simon-graf18.doc
19. áb­ra. Ho­gyan íté­lik meg a tan­ter­ve­ket az egyes cél­cso­por­tok
Microsoft Word - simon-graf19.doc

No­ha, mint a fen­ti­ek­ből lát­ni, a je­len­le­gi tan­ter­vek meg­íté­lé­sé­ben meg­osz­tott a meg­kér­de­zet­tek kö­re, ab­ban vi­szont nagy­já­ból egy­be­hang­zó a vé­le­mé­nyük, hogy mi­lyen tan­ter­vek alap­ján sze­ret­né­nek ta­ní­ta­ni. A meg­kér­de­zet­tek 81,8%-a sze­rint ugyan­is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák a szlo­vák is­ko­lá­ké­tól el­té­rő spe­ci­á­lis tan­ter­ve­ket igé­nyel­nek. Csu­pán 4,7%-uk vé­le­mé­nye az, hogy a ma­gyar is­ko­lák­ban a szlo­vák tan­ter­vek sze­rint kell ta­ní­ta­ni, 7,4%-uk pe­dig amel­lett tet­te le vok­sát, hogy a ma­gyar­or­szá­gi tan­ter­ve­ket kell át­ven­ni. Ez utób­bi meg­ol­dást a Ma­gyar­or­szá­gon egye­te­met vég­zet­tek egy­ne­gye­de tá­mo­gat­ta, a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ba tar­to­zó pe­da­gó­gu­sok­nak és a fér­fi­ak­nak pe­dig 10%-a. A ma­gyar­or­szá­gi tan­ter­vek át­vé­tel­ét leg­ke­vés­bé az idő­seb­bek vá­lasz­tot­ták, mind­ös­­sze 3,2%-uk je­löl­te be ezt a meg­ol­dást, vi­szont ők áll­tak leg­in­kább a szlo­vák kö­ve­tel­mé­nyek át­vé­te­le mel­lé (6,5%). A spe­ci­á­lis, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra ké­szí­tett tan­ter­vek öt­le­tét va­la­men­­nyi vizs­gált cso­port meg­kö­ze­lí­tő­leg ha­son­ló mér­ték­ben, te­hát 75% fö­löt­ti arány­ban tá­mo­gat­ta. Ki­vé­telt csu­pán a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek ké­pez­tek, akik­nek csak a 68,8%-a ja­va­sol­ta ezt.

20. áb­ra. Mi­lyen tan­ter­vek alap­ján kel­le­ne ta­ní­ta­ni a tör­té­nel­met a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban
Microsoft Word - simon-graf20.doc

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás egyik alap­kér­dé­se már évek óta az, mi­lyen mér­ték­ben le­het és kell ta­ní­ta­ni a ma­gyar nem­zet tör­té­nel­mét. No­ha en­nek ta­ní­tá­sá­hoz sem a tan­ter­vi, sem a tan­köny­vi hát­tér nem adott úgy lát­szik, hogy a pe­da­gó­gu­sok egy­re in­kább ter­mé­sze­tes­nek tart­ják azt, hogy a ma­gyar di­á­kok­nak az elő­írt men­­nyi­sé­get meg­ha­la­dó is­me­re­tet ad­ja­nak át nem­ze­ti múl­tunk­ról. Er­ről a fel­mé­rés ered­mé­nye is ta­nús­ko­dik, amely alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kon tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok több mint 80%-a a tan­ter­vi ke­re­te­ket meg­ha­la­dó mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met, s csu­pán 12%-uk elég­szik meg az elő­ír­tak­kal.
Az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­to­kat meg­vizs­gál­va ki­de­rült, hogy a tan­ter­vi kö­ve­tel­mé­nyek­hez va­ló leg­na­gyobb fo­kú iga­zo­dás, va­gyis a nem­ze­ti tör­té­ne­lem hang­sú­lyo­zat­lan sze­re­pe leg­in­kább a nők, a szak­kép­zet­len pe­da­gó­gu­sok, il­let­ve a to­vább­kép­zé­sek­re nem já­ró pe­da­gó­gu­sok ka­te­gó­ri­á­já­ra a leg­in­kább jel­lem­ző, míg a nem­ze­ti tör­té­ne­lem hang­sú­lyos sze­re­pe a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők és a to­vább­kép­zé­se­ken részt­ve­vő pe­da­gó­gu­sok ese­té­ben mu­tat­ha­tó ki. Az egyes cso­por­tok ese­té­ben nagy­já­ból azo­nos volt a két „szél­ső­ség” ará­nya, va­gyis azo­ké, akik csak a tan­ter­vi elő­írá­sok mér­té­ké­ben, il­let­ve azo­ké, akik ma­xi­má­lis ter­je­de­lem­ben ok­tat­ják a nem­ze­ti tör­té­nel­met. Csu­pán a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek ese­té­ben bil­lent a mér­leg ez utób­bi le­he­tő­ség fe­lé, ame­lyet két­szer an­­nyi­an vá­lasz­tot­tak, mint az el­ső vá­laszt.

21. áb­ra. Mi­lyen mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met?
Microsoft Word - simon-graf21.doc

22. áb­ra. Mi­lyen mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met?
Microsoft Word - simon-graf22.doc

A nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa mel­lett alap­kér­dés még a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség tör­té­ne­té­nek ta­ní­tá­sa, ame­lyet nem­csak az ne­he­zít, hogy e té­ma nem sze­re­pel az ér­vé­nyes tan­ter­vek­ben, ha­nem az, hogy még nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­té­nek ala­pos és szisz­te­ma­ti­kus fel­tá­rá­sa sem fe­je­ző­dött be. A Kovács–Simon-féle tan­köny­vek­nek kö­szön­he­tő­en a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­ne­té­nek alap­ve­tő in­for­má­ci­ói vi­szont már be­ke­rül­tek az ok­ta­tá­si fo­lya­mat­ba. Ta­lán en­nek is kö­szön­he­tő, hogy a meg­kér­de­zet­tek kö­zel há­rom­ne­gye­de, ha érin­tő­le­ge­sen is, de ta­nít­ja nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­tét, s csak a meg­kér­de­zet­tek 6,1%-a vá­la­szol­ta azt, hogy nem fog­lal­ko­zik ve­le. Kü­lö­nö­sen ma­gas vi­szont a vá­laszt meg­ke­rü­lők ará­nya, ami fel­te­he­tő­en ab­ból fa­kad, hogy sok pe­da­gó­gus nem ta­nít olyan év­fo­lyam­ban, ahol ez a té­ma te­rí­ték­re ke­rül­het. Ér­de­kes mó­don a nem­le­ges vá­laszt adók leg­na­gyobb ará­nya a Ma­gyar­or­szá­gon szak­ké­pe­sí­tést szer­zők kö­zött for­dul elő, amit fel­té­te­lez­he­tő­en az ál­ta­luk hasz­nált ma­gyar­or­szá­gi tan­köny­vek szám­lá­já­ra le­het ír­ni, hi­szen ezek ugyan­úgy

23. áb­ra. Ta­nít­ja-e a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség tör­té­ne­tét?
Microsoft Word - simon-graf23.doc
mel­lő­zik a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­tét, mint a szlo­vák tan­köny­vek. Kö­zöt­tük ta­lál­ni azon­ban a leg­na­gyobb ará­nyát azok­nak is, akik bő ter­je­de­lem­ben ta­nít­ják ezt a té­mát. Ér­de­kes el­té­rés fi­gyel­he­tő meg a nők és fér­fi­ak ese­té­ben is, hi­szen ez utób­bi­ak kö­zött azok ará­nya na­gyobb, akik bő ter­je­de­lem­ben ta­nít­ják ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­tét, míg a nők kö­zött töb­ben van­nak azok, akik nem ta­nít­ják a té­mát.

24. áb­ra. Az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok vi­szo­nya a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­ne­té­nek ta­ní­tá­sá­hoz. (A ké­rés­re nem vá­la­szo­lók cso­port­ját fi­gyel­men kí­vül hagy­va)
Microsoft Word - simon-graf24.doc

A ta­nul­sá­gok le­vo­ná­sa

Az ed­dig is­mer­te­tett ered­mé­nyek két­ség­te­len­né te­szik, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ko­moly prob­lé­mák­kal küsz­kö­dik. Mi­e­lőtt azon­ban meg­pró­bál­nánk eze­ket szám­ba ven­ni, lás­suk, hogy mit gon­dol­nak er­ről ma­guk az érin­tett pe­da­gó­gu­sok, akik 6 meg­adott le­he­tő­ség kö­zül je­löl­het­ték be azt a hár­mat, ame­lyet a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás leg­na­gyobb gond­já­nak tar­ta­nak. A meg­kér­de­zet­tek kö­zül leg­töb­ben a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nyát je­löl­ték meg prob­lé­ma­ként. Ezt a le­he­tő­sé­get a vá­lasz­adók több mint két­har­ma­da vá­lasz­tot­ta. A má­so­dik leg­gyak­rab­ban be­je­lölt gond­nak a ma­gyar szel­le­mi­sé­gű tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés hi­á­nya bi­zo­nyult, ame­lyet a vá­lasz­adók több mint fe­le je­löl­t be. Szin­te azo­nos szá­mú pe­da­gó­gus je­löl­te be a meg­fe­le­lő tan­esz­kö­zök és a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok hi­á­nyát, va­la­mi­vel ke­ve­seb­ben pe­dig a tan­ter­ve­ket tart­ják a gon­dok egyik oká­nak. A meg­adott le­he­tő­sé­gek kö­zül a leg­ke­ve­seb­ben a meg­fe­le­lő to­vább­kép­zé­si rend­szer hi­á­nyát je­löl­ték be, ha­bár az ő ará­nyuk is meg­ha­lad­ta a vá­lasz­adók egy har­ma­dát.

25. áb­ra. Mi tart a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás leg­na­gyobb gond­já­nak?
Microsoft Word - simon-graf25.doc

A prob­lé­ma­ka­ta­ló­gus mel­lett a meg­kér­de­zet­tek ja­vas­la­to­kat is te­het­tek ar­ra, mi­ben lát­ják a gon­dok meg­ol­dá­sá­nak leg­főbb esz­kö­zét. Az ed­di­gi­ek is­me­re­té­ben ta­lán nem meg­le­pő­en a tan­köny­vek és tan­esz­kö­zök prob­lé­má­já­nak meg­ol­dá­sát tar­tot­ták a leg­ége­tőbb fel­adat­nak. Má­so­dik hely­re a ta­nár­kép­zés meg­ol­dá­sa, har­ma­dik hely­re pe­dig a tan­ter­vek át­dol­go­zá­sa ke­rült. Szá­mot­te­vő je­lö­lést ka­pott még a szlo­vá­ki­ai ok­ta­tás­po­li­ti­ka át­ala­kí­tá­sa és a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok szak­mai ös­­sze­jö­ve­te­le­i­nek sű­rűb­bé té­te­le is.

26. áb­ra. Mi szük­sé­ges a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sá­hoz? (A leg­gya­ko­ribb vá­la­szok)

No­ha a fel­mé­rés nem ter­jedt ki min­den­re, s ki­ér­té­ke­lé­se so­rán fény de­rült a kér­dő­ívek hi­á­nyos­sá­ga­i­ra is, még­is át­fo­gó ké­pet kap­hat­tunk be­lő­le tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk je­len hely­ze­té­ről. Rá­vi­lá­gít hi­á­nyos­sá­ga­i­ra, s fel­mu­tat­ja ér­té­ke­it is. Azok szá­má­ra, akik ben­ne él­nek a szak­má­ban a fel­mé­rés ered­mé­nyei nem je­len­te­nek meg­le­pe­tést, csu­pán meg­erő­sí­tik ed­di­gi ta­pasz­ta­la­ta­i­kat.
Az össz­kép akár le­han­go­ló­nak is ne­vez­he­tő, hi­szen is­ko­lá­in­kon ke­vés a meg­fe­le­lő­en kép­zett tör­té­ne­lem­ta­nár, nin­cse­nek ki­épül­ve a to­vább­kép­zés fó­ru­mai, nin­cse­nek meg­fe­le­lő tan­köny­vek, nincs ele­gen­dő tan­esz­köz, a tan­ter­vek pe­dig nem fe­lel­nek meg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák el­vá­rá­sa­i­nak. A sok ne­ga­tí­vum mel­lett azon­ban még­is biz­ta­tó az, hogy a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze ko­mo­lyan ve­szi szak­má­ját (en­nek egyik je­le a kér­dő­ív ki­töl­té­se), mi­köz­ben tisz­tá­ban van a hi­á­nyos­sá­gok­kal is. Tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ta­lán leg­in­kább de­rű­re okot adó fe­je­ze­te a te­het­ség­gon­do­zás, azon be­lül is a ta­nul­má­nyi ver­se­nyek rend­sze­re, ame­lyek meg­szer­ve­zé­sét szin­te tel­jes mér­ték­ben a ci­vil szer­ve­ző­dé­sek vál­lal­ták ma­guk­ra. Az alap­is­ko­lás kor­osz­tály szá­má­ra a tan­év ki­emel­ke­dő ese­mé­nyé­nek szá­mít a Ka­ted­ra fo­lyó­irat ál­tal szer­ve­zett le­ve­le­ző ver­seny és or­szá­gos dön­tő. Az éven­te kö­zel fél­ezer ta­nu­lót és több tu­cat pe­da­gó­gust meg­moz­ga­tó Ka­ted­ra Tör­té­ne­lem­ver­seny­nek szlo­vák (szlo­vá­ki­ai) szin­ten sincs kon­ku­ren­se. A kö­zép­is­ko­lás­ok kor­cso­port­ját az im­már egy év­ti­ze­de rend­sze­re­sen meg­szer­ve­zett Múlt­idé­ző ne­vű tan­tár­gyi ver­seny szó­lít­ja meg. A Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa ál­tal szer­ve­zett ve­tél­ke­dés ko­moly ran­got ví­vott ki ma­gá­nak a pe­da­gó­gu­sok és a részt­ve­vő di­á­kok kö­ré­ben. A két or­szá­gos ver­seny mel­lett – el­ső­sor­ban az alap­is­ko­lá­sok ré­szé­re – szá­mos he­lyi és re­gi­o­ná­lis tör­té­nel­mi ver­seny moz­gat­ja meg az is­ko­lai egy­han­gú­ság ál­ló­vi­zét. Ezek a ver­se­nyek, ame­lyek ál­ta­lá­ban a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem egyes kor­sza­ka­it öle­lik fel, nem­csak a di­á­kok, ha­nem a pe­da­gó­gu­sok fel­ké­szült­sé­gét is pró­bá­ra te­szik. A ver­se­nyek­hez ha­son­ló sze­re­pet tölt be a TT ál­tal nya­ran­ta a kö­zép­is­ko­lás ge­ne­rá­ció szá­má­ra rend­sze­re­sen meg­szer­ve­zett nyá­ri tör­té­nel­mi-hon­is­me­re­ti tá­bor. A sel­mec­bá­nyai tá­bor­ban az ed­di­gi évek so­rán már kö­zel fél­száz fi­a­tal for­dult meg, akik kö­zül so­kan – ta­lán ép­pen a tá­bor­ban át­él­tek ha­tá­sá­ra – olyan egye­te­mi ta­nul­má­nyo­kat foly­tatnak vagy foly­ta­ttak, amelyek kö­tő­dnek a tör­té­ne­lem­hez.

Szin­tén a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás po­zi­tí­vu­mai kö­zé tar­to­zik az, hogy ha las­san is, de ki­épül­nek azok a szak­mai szer­ve­ze­tek és fó­ru­mok, ame­lyek el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ge­sek a meg­fe­le­lő szin­tű mun­ká­hoz. Nem csu­pán a sze­mé­lyes érin­tett­ség­től és a rész­re­haj­lás­tól ve­zet­ve szó­lunk elő­ször a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­nak te­vé­keny­sé­gé­ről. Ez az 1997-ben, a ma­gyar nyel­vű tör­té­ne­lem­ok­ta­tás el­le­ni kor­mány­za­ti tá­ma­dá­sok ide­jén lét­re­jött, majd 1999-től pol­gá­ri tár­su­lás­ként mű­kö­dő szak­mai szer­ve­zet, ha sze­rény esz­kö­zök­kel is, de min­den­képp hoz­zá­já­rult ho­ni tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ered­mé­nye­i­hez. S nem­csak az ál­ta­la szer­ve­zett ver­se­nyek és tá­bo­rok, va­la­mint a szak­mai-mód­szer­ta­ni to­vább­kép­zé­sek szer­ve­zé­se ál­tal. A TT ugyan­is élénk kap­cso­la­to­kat épí­tett ki a ha­son­ló szlo­vák és ma­gyar­or­szá­gi szer­ve­ze­tek­kel, s már több a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló prog­ram­ban is részt vett. A TT mel­lett tör­té­ne­lem­ta­ní­tá­sunk má­sik fon­tos szer­ve­ze­te az SZMPSZ, il­let­ve az ál­ta­la mű­köd­te­tett Come­ni­us Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet, amely jól ki­épí­tett inf­rast­ruk­tú­rá­ja és egy­re job­ban me­ne­dzselt szak­em­be­rei ál­tal pó­tol­ha­tat­lan sze­re­pet tölt be.
A hi­á­nyos­sá­gok fel­mé­ré­sé­től ta­lán még fon­to­sabb azok­nak a cél­ki­tű­zé­sek­nek a meg­je­lö­lé­se, ame­lyek ezek ki­küsz­öbö­lé­sé­hez ve­zet­het­nek. Ter­mé­sze­te­sen csu­pán a gon­dok egy ré­szét le­het kül­ső se­gít­ség­gel meg­ol­da­ni. A szak­mai ön­be­csü­lés s az eb­ből fa­ka­dó szak­mai igé­nyes­ség a pe­da­gó­gus sze­mé­lyi­sé­gé­től függ. Szám­ta­lan olyan tör­té­ne­lem­ta­nár (s van­nak kö­zöt­tük szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők is) te­vé­keny­ke­dik kö­rünk­ben, aki a mos­to­ha kö­rül­mé­nyek (a tan­tárgy meg­be­csü­lé­se, a tan­köny­vek, a tan­ter­vek, a tan­esz­kö­zök hi­á­nyos­sá­gai stb.) el­le­né­re is ki­emel­ke­dő szak­mai te­vé­keny­sé­get foly­tat. Nem­csak a ta­ní­tá­si órá­kon vég­zi el ma­ra­dék­ta­la­nul fel­ada­tát, ha­nem ver­se­nyek­re ké­szí­ti fel di­ák­ja­it, szak­kö­rö­ket ve­zet, pub­li­kál, köz­éle­ti te­vé­keny­sé­get foly­tat. Ezt a faj­ta pe­da­gó­gu­si ma­ga­tar­tást nem le­het a kül­ső kö­rül­mé­nyek ál­tal meg­te­rem­te­ni. A te­en­dők leg­in­kább a meg­fe­le­lő kö­rül­mé­nyek meg­te­rem­té­sé­re kell hogy irá­nyul­ja­nak. Ezek kö­zül a to­váb­bi­ak­ban a két leg­fon­to­sab­bat, a pe­da­gó­gu­sok és a tan­köny­vek kér­dé­sét sze­ret­nénk ki­emel­ni.
a/ a ma­gyar nyel­vű és szel­le­mi­sé­gű tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés

To­vább­ra is az a meg­győ­ző­dé­sünk, hogy a köz­ok­ta­tás al­fá­ja és ome­gá­ja a pe­da­gó­gus: a meg­fe­le­lő em­be­ri kva­li­tá­sok­kal ren­del­ke­ző és szak­ma­i­lag is fel­ké­szült ta­nár. Az, hogy az is­ko­lá­in­kon je­len­leg tör­té­nel­met ok­ta­tók­nak kö­zel a fe­le (lásd 2. áb­ra) szak­kép­zet­len sú­lyos de­for­má­ci­ók­hoz ve­zet, hos­­szú tá­von pe­dig tel­jes­ség­gel tart­ha­tat­lan. Az eu­ró­pai uni­ós nor­mák mel­lett sa­ját igé­nyes­sé­günk ál­tal dik­tált mi­nő­sé­gi ok­ta­tás ugyan­is tel­je­sen más fel­té­te­le­ket kí­ván meg. A szak­kép­zet és szak­kép­zet­len pe­da­gó­gu­sok kö­zöt­ti kü­lönb­ség nem csu­pán a le­xi­ká­lis tu­dás­ról szól, ha­nem mint a fel­mé­rés­ből ki­de­rült a szak­mai hoz­zá­ál­lás­ról is. A tör­té­ne­lem­ből ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett pe­da­gó­gu­sok ugyan­is ki­vé­tel nél­kül va­la­men­­nyi vizs­gált kér­dés­kör­ben jobb ered­ményt mu­tat­tak fel: job­ban tö­rőd­nek szak­mai fej­lő­dé­sük­kel, job­ban ki­hasz­nál­ják a tan­esz­kö­zök nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket, s ami a ki­sebb­sé­gi szem­pont­rend­sze­rünk alap­ján kü­lö­nö­sen fon­tos, na­gyobb sze­re­pet tu­laj­do­ní­ta­nak nem­ze­ti tör­té­nel­münk ok­ta­tá­sá­nak. Ez utób­bi fő­leg a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tás­ban ok­le­ve­let szer­ző­ket jel­lem­zi, akik az ot­ta­ni – vél­he­tő­en szín­vo­na­la­sabb – egye­te­mi kép­zés so­rán a nem­ze­ti tör­té­ne­lem­ből szer­zett erős tár­gyi tu­dás mel­lett nem­zet­tu­da­tuk­ban is erő­seb­bé vál­tak. Ezt a fel­ada­tot a je­len­le­gi hely­zet­ben sem a po­zso­nyi sem pe­dig a nyit­rai tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés nem tud­ja be­töl­te­ni (re­mél­he­tő­en a Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­rá­nak ki­épü­lé­se vál­toz­tat a hely­ze­ten), hi­szen az ot­ta­ni tan­szé­ke­ken még a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás sem meg­ol­dott, a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ma­gyar szel­le­mi­sé­gű ok­ta­tá­sa pe­dig ir­re­á­lis­nak lát­szik. Er­re csak egy olyan in­téz­mény le­het ké­pes, ami­lyen­né re­mél­he­tő­leg a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem vá­lik majd. Ezért is sür­ge­tő, hogy a ki­épü­lő egye­tem ke­re­tén be­lül mi­nél ha­ma­rabb meg­in­dul­jon egy komp­lex tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi, s ezen be­lül egy tör­té­net­tu­do­má­nyi kép­zés is, ame­lyen a szak­mai fel­ké­szült­ség egy­faj­ta egész­sé­ges nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­ség­gel pá­ro­sul.
A ta­nár­kép­zés­sel szo­ro­san ös­­sze­függ a pe­da­gó­gu­sok szak­mai to­vább­kép­zé­se, amely a szlo­vá­ki­ai ok­ta­tá­si rend­szer­ben nem biz­to­sí­tott. Egye­dü­li le­he­tő­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi nyá­ri egy­e­te­mek5 és a már em­lí­tett szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­ve­ze­tek (SZMPSZ és TT) ál­tal szer­ve­zett ren­dez­vé­nyek nyúj­ta­nak le­he­tő­sé­get. Az iga­zi meg­ol­dást azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer­hez ha­son­ló­an az je­len­te­né, ha a pe­da­gó­gu­sok szak­mai to­vább­kép­zé­se az ok­ta­tá­si rend­szer szer­ves ré­szét ké­pez­né. A je­len­le­gi rend­szer­ben ugyan­is a pe­da­gó­gus nem mo­ti­vált (a már em­lí­tett szak­mai ön­be­csü­lés­től haj­tot­tak a ki­vé­te­lek) ab­ban, hogy eze­ken a ren­dez­vé­nye­ken részt ve­gyen. Ezért tör­tén­het meg, hogy az SZMPSZ ál­tal szer­ve­zett nyá­ri egye­tem prog­ram­já­ból kel­lő ér­dek­lő­dés hí­ján ta­valy is ki­ma­radt a tör­té­nel­mi kép­zés, idén pe­dig a Ma­gyar­or­szá­gon meg­hir­de­tett prog­ram ma­radt el a gyér ér­dek­lő­dés mi­att. Van azon­ban egy ré­teg, amely mind­ezek el­le­né­re rend­sze­res részt­ve­vő­je a to­vább­kép­zé­sek­nek és nyá­ri egye­te­mek­nek. A fel­mé­rés ta­pasz­ta­la­tai alap­ján azt is mond­hat­nánk, hogy ők a tör­té­ne­lem­ta­ná­ri tár­sa­da­lom krém­je, hi­szen a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek­kel együtt szin­te va­la­men­­nyi vizs­gált kér­dés­ben ők mu­tat­ták fel a leg­prog­res­­szí­vebb ál­lás­pon­tot. Az ő vá­la­sza­ik­ból ki­de­rül, olyan pe­da­gó­gu­sok­ról van szó, akik ko­mo­lyan ve­szik hi­va­tá­su­kat, s tu­da­to­san igye­kez­nek nö­vel­ni szak­mai fel­ké­szült­sé­gü­ket.
Pe­da­gó­gus­tár­sa­dal­munk má­sik ko­moly gond­ja a szak­ma el­nő­i­e­se­dé­se. No­ha is­ko­lá­in­kon szá­mos ki­vá­ló mun­kát vég­ző tör­té­ne­lem-ta­nár­nő te­vé­keny­ke­dik, a vá­la­szok alap­ján még­is több ne­ga­tí­vum mond­ha­tó el ró­luk, mint a fér­fi ta­ná­rok­ról: rit­ká­ban jár­nak to­vább­kép­zés­re, rit­káb­ban hasz­nál­nak fa­li­tér­ké­pet a ta­ní­tá­si órá­kon, a fér­fi­ak­nál na­gyobb mér­ték­ben fo­gad­ják el a ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra al­kal­mat­lan tan­ter­ve­ket, s nem for­dí­ta­nak kel­lő fi­gyel­met a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem­re, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­nel­mé­nek ta­ní­tá­sá­ra. Igaz, ugyan hogy ez rész­ben an­nak kö­szön­he­tő, hogy a nők kö­zött na­gyobb arány­ban ta­lál­ha­tók szak­kép­zet­le­nek, mint a fér­fi­ak kö­zött. Ezek az ered­mé­nyek azon­ban így is so­kat­mon­dó­ak, s ar­ra mu­tat­nak, hogy is­ko­lá­ink­ból sok­szor hi­á­nyoz­nak az ál­ta­lá­ban na­gyobb kez­de­mé­nye­ző­kés­zség­gel ren­del­ke­ző, az elő­írá­sok­tól ma­gu­kat job­ban füg­get­le­ní­te­ni tu­dó, a csa­lá­di kö­te­le­zett­sé­ge­ik mi­att job­ban le­ter­helt nők­től a szak­mai fej­lő­dé­sük­re na­gyobb időt sza­kí­tó fér­fi ta­ná­rok.
Is­ko­lá­ink­ban nagy­já­ból azo­nos arány­ban ta­ní­ta­nak tör­té­nel­met a negy­ven év alat­ti, ill. fö­löt­ti pe­da­gó­gu­sok. Sok azon­ban az olyan pe­da­gó­gus, aki köz­vet­le­nül a nyug­díj­kor előtt áll, s nem tud­ni, lesz-e fi­a­tal, aki a he­lyé­re lép­jen. Szak­kép­zett fi­a­ta­lok­ból ugyan­is nagy hi­ányt szen­ved­nek is­ko­lá­ink. A 40 év­nél fi­a­ta­lab­bak kö­ré­ben na­gyobb a szak­kép­zet­le­nek ará­nya, mint az idő­seb­bek­nél. S ez­zel is­mét a ta­nár­kép­zés meg­ol­dat­lan­sá­gá­hoz, más­részt vi­szont a pe­da­gó­gu­si pá­lya ala­csony anya­gi és er­köl­csi meg­be­csü­lé­sé­hez ju­tot­tunk vis­­sza. Po­zsony­ban és Nyit­rán éven­te több mint egy tu­cat tör­té­ne­lem sza­kos vé­gez. Nagy ré­szük­ből azon­ban nem lesz tör­té­ne­lem­ta­nár.
Hogy mi­lye­nek is je­len­leg az is­ko­lá­in­kon tör­té­nel­met ok­ta­tók, azt ne­héz né­hány szó­ban ki­fe­jez­ni. A fel­mé­rés ered­mé­nyei bi­zo­nyos ké­pet azért ad­nak ró­luk. A kép azon­ban ve­gyes, van­nak köz­tük ilye­nek és olya­nok. Mint an­­nyi más szak­ma ese­té­ben. A kü­lönb­ség ta­lán az, hogy más szak­mák­kal szem­ben a pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom­ban még min­dig nem ke­rült elő­tér­be a tel­je­sít­mény sze­rin­ti el­bí­rá­lás, s ez az át­la­gon alul tel­je­sí­tők­nek ked­vez. Azok­nak, aki­ket a kel­lő szak­mai ön­be­csü­lés hí­ján sem­mi sem kész­tet jobb mun­ká­ra. Ezért len­ne na­gyon fon­tos el­ér­ni, hogy a töb­bet tel­je­sí­tők, akik időt és ener­gi­át nem saj­nál­va sza­bad­ide­jü­ket sa­ját szak­mai to­vább­kép­zé­sük­re for­dít­ják, ver­se­nyek­re ké­szí­tik fel di­ák­ja­i­kat stb. meg­fe­le­lő er­köl­csi és anya­gi meg­be­csü­lés­ben ré­sze­sül­je­nek. Amíg ez nem tör­té­nik meg, a kö­zép­szer fog di­a­dal­mas­kod­ni.
b) a tan­köny­vek kér­dé­se
A má­so­dik nagy gon­dot a meg­ol­dat­lan tan­könyv­kér­dés je­len­ti. Az a fel­mé­rés­ből is ki­de­rült, hogy a je­len­leg ér­vé­nyes tan­köny­vek nem je­len­te­nek meg­ol­dást a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra. A pe­da­gó­gu­sok és min­de­nek­előtt a di­á­kok mód­szer­ta­ni szem­pont­ból mo­dern, át­te­kint­he­tő, a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­i­nak meg­fe­le­lő, mind­ezek mel­lett azon­ban eu­ró­pai, s egy­ben ma­gyar szel­le­mi­sé­gű tan­köny­ve­ket vár­nak el. Ezek meg­te­rem­té­se ta­lán még hos­­sza­dal­ma­sabb fo­lya­mat, mint az egye­tem­ala­pí­tás. Elő­ször ugyan­is az egész is­ko­lai ok­ta­tá­sunk alap­szem­lé­le­tét kel­le­ne át­for­mál­ni, majd er­re ala­poz­va új, a ké­pes­ség­fej­lesz­tés­re és ér­ték­köz­ve­tí­tés­re ala­pu­ló tan­ter­ve­ket ki­dol­goz­ni. Olyan tan­ter­ve­ket, ame­lyek tar­tal­mi­lag a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­nak is meg­fe­le­lő­ek. Ezek­re ala­poz­va le­het az­tán meg­fe­le­lő szak­em­be­rek ál­tal tan­könyv­írás­ba fog­ni. Az ok­ta­tá­si rend­szer át­ala­kí­tá­sá­ról és tel­je­sen új tan­ter­vek ki­dol­go­zá­sá­ról je­len­leg is foly­nak a vi­ták, s bi­zo­nyá­ra meg is fog tör­tén­ni. A je­len­le­gi di­á­kok­nak és szü­le­ik­nek vi­szont nem mond­hat­juk azt, hogy a mos­ta­ni tan­köny­vek ugyan hasz­nál­ha­tat­la­nok, de se­baj, mert 10 év múl­va már jobb lesz a hely­zet. Ne­künk azon­na­li lé­pé­sek­re van szük­sé­günk. En­nek je­gyé­ben for­dult 2003 őszén a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa az Or­szá­gos Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet­hez, s ter­jesz­tett elő egy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar gim­ná­zi­u­mok szá­má­ra ké­szí­tett tan­ter­vet. Az ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­um a je­len dol­go­zat el­ké­szí­té­sé­nek ide­jén ad­ta ál­dá­sát er­re a tan­terv­re, így min­den re­mény megvan ar­ra, hogy a 2004/2005-ös tan­év­ben már ez alap­ján ta­nít­sa­nak gim­ná­zi­u­ma­ink­ban. Ezek a tan­ter­vek ugyan még min­dig a ha­gyo­má­nyos tör­té­ne­lem­ta­ní­tás mód­sze­re­i­re épül­nek, tar­tal­mi­lag azon­ban újak, hi­szen ge­rin­cü­ket a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem al­kot­ja. Per­sze a ki­sebb­sé­gi ta­pasz­ta­la­to­kon át­szűr­ve, va­gyis elő­tér­be he­lyez­ve olyan ér­té­ke­ket, mint a mul­ti­kul­tu­ra­li­tás vagy a to­le­ran­cia. Az új tan­ter­vek alap­ján vég­re kü­lön tör­té­ne­lem­tan­köny­ve­ket kap­hat­nak gim­ná­zi­u­ma­ink, ame­lyek re­mél­he­tő­leg a 2005/2006-os tan­év­től már hasz­nál­ha­tók lesz­nek.
Az alap­is­ko­lák ese­té­ben ta­lán et­től is egy­sze­rűbb meg­ol­dás kí­nál­ko­zik a már meg­lé­vő és a pe­da­gó­gu­sok, sőt a di­á­kok ál­tal is po­zi­tí­van fo­ga­dott Ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat hasz­ná­la­ta ál­tal. Eh­hez csu­pán a ta­ná­rok egy ré­szé­nek kel­le­ne az­zal a ré­gi be­ideg­ző­dés­sel sza­kí­ta­ni, hogy csu­pán azt és ab­ból ta­nít, ami elő van ír­va; más­részt pe­dig meg kel­le­ne te­rem­te­ni an­nak az anya­gi hát­te­rét, hogy ezek a köny­vek min­den ma­gyar is­ko­lás ke­zé­be el­jus­sa­nak. Az ide­á­lis per­sze az len­ne, ha a mi­nisz­té­ri­um fe­dez­né en­nek a költ­sé­ge­it, s így fel­szá­mol­ná azt a rej­tett diszk­ri­mi­ná­ci­ót, amely ezt a tan­könyv­so­ro­za­tot sújt­ja.
A tan­könyv­kér­dés té­ma­kör­ét ös­­sze­gez­ve a leg­fon­to­sabb­nak a tan­könyv­vá­lasz­tás le­he­tő­sé­gé­nek meg­te­rem­té­se tű­nik. El kell vég­re ér­ni, hogy a pe­da­gó­gus és az is­ko­la az ál­ta­la kép­vi­selt pe­da­gó­gi­ai prog­ram­mal össz­hang­ban ma­ga vá­las­­sza meg a hasz­ná­lan­dó tan­köny­ve­ket, és ter­mé­sze­te­sen le­gyen mi­ből vá­lasz­ta­ni. Hi­szen úgy, ahogy a po­li­ti­ká­ban ter­mé­sze­tes­nek tart­juk a plu­ra­liz­must, en­nek az ok­ta­tás­ban is tük­rö­ződ­nie kell. A tan­könyv­pi­ac li­be­ra­li­zá­lá­sa mel­lett azon­ban fon­tos an­nak szak­mai el­len­őr­zé­se is, hogy csu­pán szem­lé­le­tük­ben eu­ró­pai, a to­le­ran­ci­át, a min­den­fé­le más­ság (nem­ze­ti, val­lá­si stb.) el­fo­ga­dá­sát és meg­be­csü­lé­sét tük­rö­ző tan­köny­ve­kek ke­rül­hes­sen gye­re­ke­ink ke­zé­be.
A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás alap­ve­tő gond­ja­i­nak fel­so­ro­lá­sát to­vább le­het­ne foly­tat­ni, a tan­tárgy meg­be­csü­lé­sé­nek, az is­ko­lák tan­esz­kö­zök­kel va­ló el­lá­tá­sá­nak és más prob­lé­mák fel­ve­té­sé­vel. Ezek azon­ban már meg­ha­lad­ják a je­len ta­nul­mány le­he­tő­sé­ge­it, s meg­ol­dá­suk is komp­le­xebb in­téz­ke­dé­se­ket kö­ve­tel. A pe­da­gó­gus­kép­zés és a tan­köny­vek prob­lé­má­ja azon­ban meg­old­ha­tó, s ta­lán meg is ol­dó­dik a kö­zel­jö­vő­ben. S ha ez így lesz, ak­kor a kö­vet­ke­ző kér­dő­íves fel­mé­rés ta­lán ke­vés­bé lesz ilyen iz­gal­mas, de min­den­kép­pen meg­nyug­ta­tóbb ered­mé­nyek­hez fog ve­zet­ni.

Kü­lön kö­szö­net Hor­váth An­ná­nak a kér­dő­ívek szá­mí­tó­gé­pes ki­ér­té­ke­lé­sé­ben nyúj­tott se­gít­sé­gé­ért.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bartl, J. – Kaírek, ¼. – Otèenáš, M.: Dejepis. Národ­né dejiny. Pre 2. roè­ník gymnázií. Bratislava, SPN, 2002.
Bartl, J. – Kamenický, M. – Valachoviè, P.: Deje­pis pre 1. roè­ník gymnázií. Bratislava, SPN, 2000.
Dvoøák, P. – Mrva, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1998.
Dvoøák, P. – Valachoviè, P. – Kratochvíl, V.: Az ős­kor­tól az óko­rig. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Fremal, K. – Chromeková, V. – Martuliak, P. – Chylová, E.: Od pra­ve­ku k novoveku. Deje­pis pre stred­né odbor­né školy a stred­né odbor­né uèilištia. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Fremal, K. – Chromeková, V. – Martuliak, P. – Matejkein, S. – Chylová, E.: Deji­ny novo­ve­ku do revo­luè­ných rokov 1848-1849. Deje­pis pre stred­né odbor­né školy a stred­né odbor­né uèilištia. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Knausz Im­re (szerk.): Az év­szám­okon in­nen és túl… Meg­úju­ló tör­té­ne­lem­ta­ní­tás. Bu­da­pest, Mű­sza­ki Könyv­ki­adó, 2001.
Kováè, D. – Kamenec, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új évszázadban. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1998.
Kováè, D. – Kopèan, V. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1995.
Kováè, D. – Lipták, ¼.: Fe­je­ze­tek a tör­té­ne­lem­ből. Bratislava, SPN, 1990.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te I. A hon­fog­la­lás­tól a szat­má­ri bé­ké­ig. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 1997.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te II. 1711-től 1918-ig. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 1998.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te III. A XX. szá­zad. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 2000.
Kratochvíl, Viliam: Prob­lé­my tvor­by prog­ra­mo­vé­ho pro­jek­tu výuè­by deje­pi­su v trans­for­mu­jú­cej sa spoloènost. 2000, kéz­irat
Miro­slav D. – Kratochvíl, V.: Ta­lál­ko­zás a múlt­tal. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1999.
Nie­der­hau­ser Emil: A szlo­vák tör­té­net­írás a két há­bo­rú kö­zött. Ré­gió, I. évf., 2. szám, 1990, 181–206. p.
Szar­ka L.–Sallai G.: Ön­kép és kon­tex­tus (Ma­gyar­or­szág és a ma­gyar­ság tör­té­nel­me a szlo­vák tör­té­net­írás­ban a hu­sza­dik szá­zad vé­gén). Ré­gió, XI. évf., 2. szám, 2000, 71–107. p.
Tkadleèková, H. – Skladaný, V. – Kratochvíl, V.: A mo­dern vi­lág kü­szö­bén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1995.
Tkadleèková, H. – Skladaný, V. – Kratochvíl, V.: A vi­lág az új év­szá­zad­ban. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1996.
Valachoviè, P. – Kratochvíl, V. – Mucska, V.: Az ókor­tól a kö­zép­ko­rig. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 2001;

 

Kiss József: Szlovákia helye és szerepe Milan Hodža geopolitikai koncepciójában (2. rész)

Kö­zép-Eu­ró­pa egy­sé­ges geo­po­li­ti­kai egész­ként tör­té­nő kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­nak szer­ves ré­sze volt Kö­zép-Eu­ró­pa ci­vi­li­zá­ci­ós és geo­grá­fi­ai el­ha­tá­ro­lá­sa Né­met­or­szág­tól. Hodžá­nak eme kon­cep­ci­o­ná­lis mű­ve­le­te szo­ro­san ös­­sze­füg­gött az in­teg­rá­ció és ko­ope­rá­ció ér­tel­me­zé­sé­hez szük­sé­ges bi­zo­nyos el­mé­le­ti ala­pok el­sa­já­tí­tá­sá­val, ami Hodžá­nak a hú­szas évek ele­jé­ről szár­ma­zó tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai és po­li­to­ló­gi­ai el­gon­do­lá­sa­i­ra tá­masz­ko­dott. Nyil­ván­va­ló, hogy az egy­ol­da­lú li­be­ra­liz­mus­sal ös­­sze­fo­nó­dó in­di­vi­du­a­liz­must az ag­rár­de­mok­rá­cia kon­cep­ci­ó­já­nak ki­kris­tá­lyo­so­dá­sa so­rán el­uta­sít­va lelt táp­ta­laj­ra fel­fo­gá­sá­ban a nem­zet­kö­zi in­teg­rá­ció szük­sé­ges­sé­gé­nek és le­he­tő­sé­gé­nek fel­is­me­ré­se. „Amint a tár­sa­da­lom­ban és az ál­lam­ha­tár­okon be­lül nem teng­het túl az in­di­vi­du­a­liz­mus, épp­úgy nem­kí­vá­na­tos ez a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban sem. Ahogy a tár­sa­dal­mi cso­por­tok­ban és ma­gá­ban az ál­lam­ban meg kell te­rem­te­ni – köl­csö­nös en­ged­mé­nyek árán is – a ko­ope­rá­ció lé­lek­ta­ni és szo­ci­á­lis elő­fel­té­te­le­it, ugyan­úgy a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban még a leg­erő­sebb ál­lam is via facti le­mond szu­ve­re­ni­tá­sá­nak egy ré­szé­ről avé­gett, hogy ko­ope­rá­ció­ké­pes­sé vál­jék” (Hodža 1931/IV.:371–372). Eb­ben a gon­do­lat­me­net­ben ka­pott hang­súlyt Hodžá­nak a konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mus­ról szó­ló té­zi­se, ami­kor azt hang­sú­lyoz­ta, hogy sem a nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tás, sem a na­ci­o­na­liz­mus nem je­lent el­szi­ge­te­lő­dést. „Mi itt Kö­zép-Eu­ró­pá­ban a mega­lo­ál­la­mi­ság­ból – a nagy­ál­la­mi rend­szer­ből – a mik­ro­ál­la­mi­ság ál­la­po­tá­ba, va­gyis a kis­ál­la­mok rend­sze­ré­be ju­tot­tunk. A kis­ál­la­mok­nak nyo­mós és nem csak ke­res­ke­del­mi-po­li­ti­kai okai van­nak a kö­ze­le­dés­re” (Hodža 1931/IV.:371–372). En­nek a kont­ra­dik­ci­ó­nak az át­hi­da­lá­sát a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­hez ké­pest úgy igye­ke­zett pon­to­sab­bá ten­ni, hogy ke­res­te az in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek­nek a szláv ös­­sze­fo­gás ke­re­te­it meg­ha­la­dó mé­lyebb oka­it és elő­fel­té­te­le­it. „Egy­sze­rű­en: ha már szö­vet­kez­nünk kell, ak­kor ke­res­sük a ve­lünk tár­sa­dal­mi­lag, szo­ci­á­li­san vagy gaz­da­sá­gi­lag ro­kon, ben­nün­ket ki­egé­szí­tő ál­la­mok­kal ös­­sze­fű­ző kö­te­lé­ke­ket. Szö­vet­kez­zünk azok­kal az ál­la­mok­kal, ame­lyek­kel nagy in­teg­rá­ci­ós és ci­vi­li­zá­ci­ós ala­ku­la­tot tu­dunk lét­re­hoz­ni: itt nem a ré­gi ér­te­lem­ben vett ál­lam­szö­vet­ség­re gon­do­lok, ha­nem az együtt­mű­kö­dés­re, ami a pro­duk­ti­vi­tás újabb és újabb le­he­tő­sé­ge­it tár­ja fel, lett lé­gyen az szel­le­mi avagy gaz­da­sá­gi ter­mé­sze­tű. Ez hát a nem­zet­kö­zi regionalizmus” (Hodža 1931/IV.:373).
Igaz, hogy Né­met­or­szág el­kü­lö­ní­té­sé­hez Kö­zép-Eu­ró­pá­tól köz­vet­len sür­ge­tő ösz­tön­zést a gaz­da­sá­gi szfé­ra szol­gál­ta­tott. Hodža ab­ból in­dult ki, hogy Né­met­or­szág nem ké­pes a kö­zép-eu­ró­pai bú­za­fe­les­leg fel­vá­sár­lá­sá­ra, mert ipa­ri ter­mé­ke­i­nek az óce­á­non túl­ra irá­nyu­ló ki­vi­te­le foly­tán az ot­ta­ni ag­rár­fe­les­le­get kény­te­len át­ven­ni. Ugyan­ak­kor ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy „Né­met­or­szág nem­csak po­li­ti­ka­i­lag, ha­nem kul­tu­rá­lis te­kin­tet­ben is tel­jes mér­té­kű ci­vi­li­zá­ci­ós össz­hang­ban van Nyu­gat-Eu­ró­pá­val” (Hodža 1931/IV.:402–409). Egyéb­ként Né­met­or­szág civi­li­zá­ci­os ala­pú el­kü­lö­ní­té­se Kö­zép-Eu­ró­pá­tól Hodža szá­má­ra ko­moly kon­cep­ci­o­ni­á­lis tám­pon­tot je­len­tett a geo­po­li­ti­ka tu­do­má­nyos mű­ve­lő­i­vel szem­ben, akik Hodža fej­te­ge­té­se­i­re ki­fe­je­zet­ten po­li­ti­kai in­dí­té­kok­ból re­a­gál­tak. Ezek­nek a tu­dó­sok­nak ar­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­se­i­vel kap­cso­lat­ban, hogy a nyu­ga­ti ha­tárt az Oos­ten­de–Genf vo­na­lon húz­zák meg – te­hát Né­met­or­szá­got Kö­zép-Eu­ró­pá­ba tol­ják ki –, Hodža fel­tet­te a kér­dést: „mi ma­rad ak­kor Nyu­gat-Eu­ró­pa szá­má­ra?” (Hodža 1931/IV.:404). Bár te­le­pü­lé­si-né­pes­sé­gi is­mér­vek­re hi­vat­ko­zott, ami­kor a Visztula–Vardar kor­ri­dort Kö­zép-Eu­ró­pa föld­raj­zi ten­ge­lyé­nek ne­vez­te, azon­ban e kor­ri­dor ci­vi­li­zá­ci­ós-szer­ve­ző sze­re­pé­nek tisz­tá­zá­sa nél­kül – amit úgy aposzt­ro­fált, hogy „örül­jünk, ami­ért ez a kor­ri­dor egye­ne­sen ke­let­re ve­zet” – a csu­pán geo­grá­fi­ai ér­ve­lés­nek meg­le­he­tő­sen ala­csony lett vol­na a validitása. „Amit egy­kor Kö­zép-Eu­ró­pa a Nyu­gat szá­má­ra je­len­tett, va­gyis esz­mék és áruk fo­gyasz­tó­ját, az most je­len­tős mér­ték­ben az ori­en­tá­lis Ke­let lesz az új Kö­zép-Eu­ró­pa szá­má­ra” – ál­lí­tot­ta (Hodža 1931/IV.:383).
A né­met–oszt­rák kö­ze­le­dés­re Hodža ha­tal­mi-po­li­ti­kai szem­pont­ból is re­a­gált. El­fo­gad­ta azt, mi­köz­ben fel­hív­ta a fi­gyel­met a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai szer­ke­zet­ben vég­be­me­nő uni­fi­ká­ció ér­de­ké­ben tett ko­ráb­bi elő­ké­szü­le­tek­re, mint „az el­ső ar­ra irá­nyu­ló ko­moly kí­sér­let­re, hogy Eu­ró­pá­ban új, a bé­ke­szer­ző­dé­sek­től alap­ve­tő­en és lé­nye­ge­sen el­té­rő nem­zet­kö­zi-po­li­ti­kai hely­zet ala­kul­jon ki” (Hodža 1931/IV.:396). Az er­re adan­dó vá­laszt ab­ban lát­ta, hogy – amint azt a Národ­ní listy ha­sáb­ja­in foly­ta­tott vi­tá­ban hang­sú­lyoz­ta – ki kell bon­ta­koz­tat­ni „a kö­ze­le­dést és a kö­zép-eu­ró­pai új ál­la­mok leg­szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dé­sét elő­moz­dí­tó ten­den­ci­á­kat és kez­de­mé­nye­zé­se­ket. Az új Kö­zép-Eu­ró­pá­nak Len­gyel­or­szág­gal és a kis­an­tant­tal együtt, s va­la­mi­kor ké­sőbb ta­lán Ma­gyar­or­szág be­vo­ná­sá­val is a Né­met­or­szág­gal va­ló kap­cso­la­ta­it olyan re­gi­o­ná­lis szer­ve­ző­dés­ként kell ki­ala­kí­ta­nia, amely ré­vén az nem vesz­tes, ha­nem nyer­tes lesz” (Hodža 1931/IV.:400). A ko­ope­rá­ci­ó­ra he­lye­zett hang­súly Hodža né­ze­te­i­nek szu­ve­re­ni­tá­sá­ról ta­nús­ko­dott, a ha­tal­mi-po­li­ti­kai ten­den­ci­ák és a ci­vi­li­zá­ci­ós kör­nye­zet ál­tal mo­ti­vált ér­de­kek di­na­mi­ká­ja kö­zöt­ti kap­cso­la­tot il­le­tő­en. A már em­lí­tett brnói elő­adá­sá­ban az el­ső vi­lág­há­bo­rú ide­jé­ből szár­ma­zó né­met Mitteleurópa-terv jel­lem­zé­se kap­csán – ki­fe­je­zet­ten ha­tal­mi-po­li­ti­kai tö­rek­vés­nek te­kint­ve azt – fel­hív­ta a fi­gyel­met a szo­ci­o­ló­gi­ai in­dí­té­kok­ra és di­men­zi­ók­ra, ame­lyek együtt jár­tak „az egyik ci­vi­li­zá­ci­ó­nak a má­sik­kal, az össze­tet­teb­nek és ré­geb­bi­nek az új­jal” foly­ta­tott küz­del­mé­vel (Hodža 1931/IV.:374). Hodžá­nak a ci­vi­li­zá­ció szül­te konf­lik­tu­sok­ra ki­he­gye­zett szem­lé­le­te ön­nön szo­ci­o­ló­gi­ai kon­cep­ci­ó­já­ra épült, mely sze­rint a tár­sa­dal­mi cso­por­tok és kö­zös­sé­gek ös­­sze­fo­gá­sá­nak gyö­ke­rei az el­té­rő kör­nye­ze­tek egy­más­sal va­ló szem­be­ke­rü­lé­sé­nek és meg­üt­kö­zé­sé­nek tu­laj­do­nít­ha­tók (Kol­lár 1995:722–723). Min­den bi­zon­­nyal eb­ből eredt szá­má­ra a vál­to­zá­sok di­na­mi­ká­ja, a geo­po­li­ti­kai vi­szo­nyok jel­lem­ző vo­ná­sá­nak tart­va azt: „Az egy­más mel­lett élő tár­sa­dal­mi cso­por­tok és ál­lam­cso­por­to­su­lá­sok nem moz­du­lat­la­nok, ha­nem ál­lan­dó moz­gás­ban van­nak” (Hodža 1931/IV.:374). E moz­gás­te­ret és ér­dek­ki­egyen­lí­tő­dé­si mó­do­za­tot épp az el­té­rő ci­vi­li­zá­ci­ós és geo­po­li­ti­kai ala­ku­la­tok sok­ol­da­lú együtt­mű­kö­dé­sé­ben lát­ta, ami a geo­po­li­ti­kai fo­gan­ta­tá­sú együtt­mű­kö­dés­nek konst­ruk­tív tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai kom­bi­ná­ci­ók irá­nyá­ba mu­ta­tó ha­tást köl­csö­nöz­het. Elő­adá­sa vé­ge fe­lé Hodža ki­je­len­tet­te: „A Franciaország–Németország–új Kö­zép-Eu­ró­pa kö­zöt­ti kap­cso­lat ala­ku­lá­sán nyug­szik az eu­ró­pai béke”(Hodža 1931/IV.:393).
Bi­zo­nyá­ra Hodža ez irá­nyú geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ke­re­te­in be­lül moz­gó el­gon­do­lá­sa­i­ban – ame­lyek a ci­vi­li­zá­ci­ós és a ha­tal­mi-po­li­ti­kai té­nye­zők po­zi­tív össz­hang­ba ho­zá­sá­nak irá­nyá­ba ha­lad­tak – kell ke­res­ni Hodža ké­sőb­bi, mé­lyen be­rög­ző­dött meg­győ­ző­dé­sé­nek in­dí­té­kát, mi­sze­rint Kö­zép-Eu­ró­pa két el­len­té­tes tömb­je kö­zöt­ti el­len­té­tek fel­old­ha­tók. Geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ki­tel­je­se­dé­se so­rán nyer re­le­van­ci­át Hodžá­nak már a hú­szas évek ele­jén han­goz­ta­tott né­ze­te, hogy szük­ség van a kö­zép-eu­ró­pai kö­ze­le­dés mag­vát ké­pe­ző kis­an­tant sze­re­pé­nek ki­tá­gí­tá­sá­ra. „A kis­an­tant­nak már rég­óta po­zi­tív és konst­ruk­tív prog­ram­ra van szük­sé­ge és ezt csak az új Kö­zép-Eu­ró­pa je­lent­he­ti” – ál­la­pí­tot­ta meg Hodža (Hodža 1931/IV.:390).
A kö­zös kö­zép-eu­ró­pai ér­de­ke­ket és prob­lé­má­kat jel­le­mez­ve kü­lön hang­súlyt he­lye­zett a szláv–né­met együtt­mű­kö­dés ala­kí­tá­sá­ra. Az ál­ta­la val­lott fel­fo­gás­ban konst­ruk­tív ci­vi­li­zá­ci­ós fel­haj­tó­erő­nek szá­mí­tó na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­ben szor­gal­maz­ta a szláv ál­la­mok együ­vé tar­to­zá­sát a kö­zép-eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés ke­re­tei kö­zött lé­te­ző nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sok ta­la­ján. Ez­zel a szláv együtt­mű­kö­dés­ben Hodža a múlt­hoz, a pán­szláv­iz­mus­hoz ké­pest úgy­szin­tén nem­zet­kö­zi de­mok­ra­ti­kus ho­za­dé­kot vélt fel­fe­dez­ni. A né­met–szláv kap­cso­la­tok ren­de­zé­sé­nek lé­nye­gét az új Kö­zép-Eu­ró­pa for­má­ló­dá­sá­ban fenn­tart­ha­tó egyen­súly­ban lát­ta, mely a köl­csö­nö­sen hasz­nos együtt­mű­kö­dé­sen ala­pul. Eb­ben a te­kin­tet­ben tu­laj­do­ní­tott je­len­tő­sé­get az ar­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek­nek, hogy az ak­ti­viz­mus (te­hát kor­mány­pár­ti ma­ga­tar­tás) erő­re kap­jon a cseh­szlo­vá­ki­ai né­met nem­ze­ti­ség so­ra­i­ban (Hodža 1931/IV.:390).
Ko­moly nem­zet­kö­zi prob­lé­má­nak te­kin­tet­te Hodža a nem­zet­tes­tek új­ra­egye­sü­lé­sét, úgy­ne­ve­zett reunióját. Ha­son­ló­an mint a cseh–szlo­vák vi­szony ese­té­ben, ab­ból a té­zis­ből in­dult ki, hogy az új ke­le­tű ál­la­mok nem­ze­tei ere­de­ti­leg egy­sé­ge­sek vol­tak, s csak el­té­rő ál­lam­ala­ku­la­tok ke­re­tei kö­zé ke­rül­ve ala­kul­tak ki a lé­lek­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­kal ren­del­ke­ző nem­zet­tö­re­dé­kek. Hodža eköz­ben azo­nos­nak te­kin­tet­te az egyes nem­zet­tes­te­ken be­lü­li, re­gi­o­ná­lis sa­já­tos­sá­gok­ból fa­ka­dó el­té­ré­se­ket – mint pél­dá­ul Len­gyel­or­szág ke­le­ti és nyu­ga­ti ré­sze, il­let­ve Ro­má­ni­á­ban a Ro­mán Ki­rály­ság és az er­dé­lyi ro­má­nok kö­zött – azok­kal a kü­lönb­sé­gek­kel, ame­lyek már a tel­jes nem­ze­ti önál­ló­ság jel­le­gé­vel bír­tak, amint ez a cseh–szlo­vák és a szerb–hor­vát vi­szony­ra volt ér­vé­nyes. A lel­ki-szel­le­mi el­té­ré­sek fel­ol­dá­sá­ban lát­ta a nem­ze­ti új­ra­egye­sü­lés út­ját, amit úgy ér­tel­me­zett mint az egy­sé­ges po­li­ti­kai nem­zet ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­ze­tő fo­lya­ma­tot (Hodža 1931/IV.:385).
Fi­gyel­met ér­de­mel, hogy Hodža az em­lí­tett, 1931 már­ci­u­sá­ból szár­ma­zó Cseh­szlo­vá­kia és Kö­zép-Eu­ró­pa cí­mű cik­ké­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­nak ki­vált­képp ér­té­kes té­nye­ző sze­re­pét tu­laj­do­ní­tot­ta „Kö­zép-Eu­ró­pa meg­szer­ve­zé­sé­ben”. Cseh­szlo­vá­ki­át olyan or­szág­nak ne­vez­te, amely a ma­ga ál­la­mi-po­li­ti­kai prob­lé­má­i­val „mint­egy óhaj­tott Kö­zép-Eu­ró­pa ki­csi­ben”. Ugyan­ak­kor meg­ál­la­pí­tot­ta: Cseh­szlo­vá­ki­át a kö­zép-eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés el­mé­lyí­té­sé­ben rá­há­ru­ló kez­de­mé­nye­ző sze­rep­re az jo­go­sít­ja fel, hogy „prob­lé­má­in­kat, ame­lyek egy­ben kö­zép-eu­ró­pai prob­lé­mák is, vi­szony­lag a leg­si­ke­re­seb­ben old­juk meg” (Hodža 1931/IV.:391). Ilyen szem­pont­ból az­tán Szlo­vá­ki­á­nak a Du­na kö­zép­ső fo­lyá­sa ki­hasz­ná­lá­sá­ban – a ten­ger­hez ve­ze­tő ki­já­rat biz­to­sí­tá­sát is be­le­szá­mít­va – él­ve­zett sze­re­pét ki­emel­ve az glo­bá­li­sabb kö­zép-eu­ró­pai, sőt eu­ró­pai ér­dek­ként je­le­ní­tő­dött meg. Eb­ben a gon­do­lat­me­net­ben már egyút­tal ki­fe­je­zés­re ju­tott Szlo­vá­kia be­vo­ná­sa a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor nem­zet­kö­zi ré­gió­kép­ző ha­tó­ere­jé­be. Ugyan­ak­kor a du­nai víziútnak, te­hát Szlo­vá­ki­á­nak Cseh­szlo­vá­kia kü­lön­le­ges kö­zép-eu­ró­pai kül­de­té­sé­ben ját­szott sze­re­pét hang­sú­lyoz­va Hodža szá­má­ra mind­ez ugyan­csak jól jött, hogy óv­has­son at­tól: amen­­nyi­ben Cseh­szlo­vá­kia esé­lyei a kö­zép-eu­ró­pai ös­­sze­fo­gás meg­te­rem­té­sé­ben ki­hasz­ná­lat­la­nul ma­rad­nak, „kap raj­ta Ma­gyar­or­szág a ma­ga pro­tek­to­ra­i­val. Nem kö­zöm­bös, hogy Kö­zép-Eu­ró­pát a mi ipa­ri és me­ző­gaz­da­sá­gi de­mok­rá­ci­ánk vagy a ma­gyar arisz­tok­ra­tiz­mus te­rem­ti e meg” (Hodža 1931/IV.:391). Tény, hogy ez idő tájt – már 1930 vé­gé­től – kö­ze­le­dett egy­más­hoz Ma­gyar­or­szág és Né­met­or­szág, mely im­már fon­tos gaz­da­sá­gi té­nye­ző­vé vált, mi­köz­ben a ma­gyar–oszt­rák kö­ze­le­dés egyút­tal ked­ve­ző volt az olasz tö­rek­vé­sek szá­má­ra. Hodžá­nak az az­zal kap­cso­la­tos fenn­tar­tá­sai, hogy Ma­gyar­or­szág az új Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz taratozik-e, volt meg­ala­po­zott­sá­ga. Hodža azon­ban Ma­gyar­or­szág­ra ri­go­ró­zus priz­mán ke­resz­tül olyan rend­szer meg­tes­te­sí­tő­je­ként te­kin­tett, amely ott a hú­szas évek­ben szi­lár­dult meg, míg vi­szont Ju­go­szlá­vi­át és Len­gyel­or­szág au­tok­ra­tiz­mu­sát sok­kal el­né­zőb­ben ítél­te meg, ele­ve elő­le­gez­ve szá­muk­ra a po­zi­tív irá­nyú vál­to­zá­so­kat.
Hodžá­nak az irány­ban ki­fej­tett fo­ko­zott te­vé­keny­sé­ge, hogy a Kö­zép-Eu­ró­pát geo­po­li­ti­kai egy­ség­gé avat­ni igyek­vő kon­cep­ci­ó­ját ke­rek egés­­szé for­mál­ja, nem csak a ke­res­ke­de­lem és az agrá­re­gyü­ttműködés fó­ru­ma­in je­lent­ke­zett. Szor­gal­maz­ta a kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nyek, a tör­vény­ho­zó tes­tü­le­tek és az igaz­ga­tá­si nor­mák egy­más­hoz kö­ze­lí­té­sét. A brnói Kö­zép-Eu­ró­pa In­té­zet­nek azt aján­lot­ta, hogy a kö­zös kö­zép-eu­ró­pai ér­de­kek­ről és prob­lé­mák­ról ren­dez­ze­nek nem­zet­kö­zi vi­tá­kat, és mé­lyít­sék el a szel­lem em­be­rei, a ter­me­lé­si szfé­ra kép­vi­se­lői és a tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek kö­zöt­ti kap­cso­la­to­kat (Hodža 1931/IV.:392–393).
A nagy gaz­da­sá­gi vál­ság éve­i­ben Milan Hodža geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja ki­tel­je­se­dé­sé­nek kül­po­li­ti­kai, a német–oszrák Ansch­lusst cél­zó kí­sér­le­tek­kel kap­cso­la­tos in­dí­té­ka­i­val pár­hu­za­mo­san a cseh­szlo­vák bel­po­li­ti­ka szín­te­rén is olyan vál­to­zá­sok­ra ke­rült sor, ame­lyek le­he­tő­sé­get nyúj­tot­tak szá­má­ra, hogy fo­koz­za geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­sé­nek át­ü­tő ere­jét, Szlo­vá­ki­á­nak a cseh–szlo­vák vi­szony szem­pont­já­ból be­töl­tött sze­re­pé­re tá­masz­kod­va. Ek­kor azon­ban Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek ki­eme­lé­sét már a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai kon­cep­ció át­gon­dolt, gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis, po­li­ti­kai és ci­vi­li­zá­ci­ós szö­ve­dé­ké­nek bir­to­ká­ban te­het­te meg.
A gaz­da­sá­gi vál­ság sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyei, ame­lyek ki­élez­ték a Szlo­vá­kia egyen­lőt­len hely­ze­té­ből fa­ka­dó gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis el­len­té­te­ket, nem­csak a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt ál­tal kép­vi­selt auto­no­mis­ta tö­rek­vé­se­ket élén­kí­tet­ték fel, ha­nem Szlo­vá­ki­á­ban a kor­mány­zó ag­rár­pár­ton be­lül is elé­ge­det­len­sé­get vál­tot­tak ki. Hodža a nö­vek­vő tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai fe­szült­ség­re Szlo­vá­kia sa­já­tos és kü­lö­nös vo­ná­sai iránt ta­nú­sí­tott fo­ko­zott fi­gye­lem­mel re­a­gált. Ál­la­mi-po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gá­nak szel­le­mé­ben „Szlo­vá­kia egyen­ran­gú kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét” szor­gal­maz­va az or­szá­gos szer­vek­be va­ló fo­ko­za­tos be­ha­to­lás és az ál­lam­ap­pa­rá­tus­ban szer­zett po­zí­ci­ók ré­vén olyan in­téz­ke­dé­sek ki­kény­sze­rí­té­sé­ért és fo­ga­na­to­sí­tá­sá­ért szá­llt sík­ra, ame­lyek Szlo­vá­ki­át fel­emel­nék Cseh- és Mor­va­or­szág szín­vo­nal­ára. Hodža az ag­rár­pár­ton be­lü­li szlo­vá­ki­ai fi­a­tal köz­gaz­dász­ok­kal kar­ölt­ve kez­de­mé­nyez­te a szlo­vák regi­o­na­liz­mus kon­cep­ci­ó­já­nak po­li­ti­kai szin­tre vi­te­lét. A Slo­ven­ský den­ník új­évi kö­szön­tő­jé­ben le­ír­ta, hogy a gaz­da­sá­gi vál­ság „át­ha­tó fé­nyé­ben, min­den­ki ér­zé­ke­li a mo­dern Szlo­vá­kia fel­épí­té­sé­ben mu­tat­ko­zó hi­á­nyos­sá­go­kat. Lát­juk a köz­le­ke­dés va­la­men­­nyi ága­za­tá­ban meg­le­vő fo­gya­té­kos­sá­go­kat. Lát­juk, hogy mi­lyen az arány­ta­lan­ság akö­zött, amit a péz­ügy­i­gaz­ga­tó­ság meg­kö­ve­tel tő­lünk és amit jut­tat ne­künk, lát­juk a ter­me­lés­zer­ve­zés­ben és a szlo­vák em­ber­ről va­ló gon­dos­ko­dás­ban ke­let­ke­zett hé­za­go­kat, lett lé­gyen szó föld­mű­ve­lő­ről, ipa­ros­ról, gyá­ri mun­kás­ról vagy iro­dai tiszt­vi­se­lő­ről” (Hodža 1934/VII.:396). Hodža te­hát Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi prob­lé­má­i­nak ere­den­dő oka­it nem az ál­lam­jo­gi egyen­lőt­len hely­zet­ben lát­ta, ha­nem csak ma­gá­ban a gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai szfé­rá­ban, az ál­lam­nak a jobb fej­lő­dé­si és vál­lal­ko­zá­si le­he­tő­sé­gek meg­te­rem­té­se irán­ti nem ki­elé­gí­tő igye­ke­ze­té­ben, Szlo­vá­kia jobb ver­seny­hely­zet­be ho­zá­sa irán­ti kö­zöm­bös­ség­ben. Ugyan­ak­kor az is vi­lá­gos volt szá­má­ra, hogy a gaz­da­sá­gi fej­lett­ség szín­vo­na­lá­ban a két or­szág­rész kö­zött meg­le­vő kü­lönb­sé­gek az el­té­rő tör­té­nel­mi fej­lő­dés­ből is adód­nak, ami az egyes ré­gi­ók sa­já­tos gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nye­i­ben és szük­ség­le­te­i­ben jut ki­fe­je­zés­re. Ezért a meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket nem­csak po­li­ti­kai kér­dés­ként, ha­nem tu­do­má­nyos prob­lé­ma­ként is ke­zel­te és szlo­vá­ki­ai re­gi­o­ná­lis in­té­zet lét­re­ho­zá­sát szor­gal­maz­ta, amely Szlo­vá­kia fej­lő­dé­si elő­fel­té­te­le­i­nek, trend­je­i­nek és szük­ség­le­te­i­nek a tu­do­má­nyos vizs­gá­la­tát te­kin­tet­te vol­na fel­ada­tá­nak. Lát­ni kell vi­szont, hogy a Hodža-féle szlo­vák regi­o­na­liz­mus­ra jel­lem­ző volt: bi­zo­nyos mér­té­kig olyan att­ri­bú­tu­mo­kat is tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki, ame­lyek már ob­jek­tí­ve meg­ha­lad­ták a regi­o­na­liz­mus ke­re­te­it, le­he­tő­sé­ge­it és a szlo­vá­ki­ai gaz­da­sá­gi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát. Ezek tu­laj­don­kép­pen az ob­jek­tí­ve adott szlo­vák nem­ze­ti önál­ló­ság tu­do­má­sul­vé­tel­ének el­uta­sí­tá­sá­ból, a szlo­vák nem­ze­ti-po­li­ti­kai kö­zeg tény­le­ges meg­lé­té­ből adód­tak. An­nak el­le­né­re, hogy Hodžá­nak meg­volt a szlo­vák nem­ze­ti lét irán­ti em­pá­ti­á­ja – igaz an­nak is­mér­ve­it lé­lek­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­ra szű­kít­ve –, a szlo­vák regi­o­na­liz­mus­nak még­is csu­pán a Dél- és Kelet-Csehország, il­let­ve Mor­va­or­szág kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek­hez ha­son­ló jel­lem­je­gye­ket tu­laj­do­ní­tott. Szlo­vá­ki­át il­le­tő­en a kü­lönb­sé­ge­ket csu­pán azok mély­sé­gé­ben lát­ta. A szlo­vák regi­o­na­liz­mus prog­ram­má öt­vö­zé­se ma­gá­ban fog­lal­ta a vas­úti díj­sza­bás re­form­ját, az adók és az ál­la­mi meg­ren­de­lé­sek dif­fe­ren­ci­ált meg­sza­bá­sát, a szlo­vák fa­fel­dol­go­zó ipar ren­ta­bi­li­tá­sá­nak vis­­sza­ál­lí­tá­sát, az ál­lam­igaz­ga­tás­ban mu­tat­ko­zó cent­ra­lis­ta-bü­rok­ra­ti­kus mód­sze­rek fel­szá­mo­lá­sát, te­hát a hú­szas évek­ből szár­ma­zó, de ek­ko­ra már éle­seb­ben körvo­na­la­zó­dó prog­ram­bá­zis­ra épül­ve. A szlo­vák regi­o­na­liz­mus Hodža fel­fo­gá­sá­ban bi­zo­nyos elő­re­lé­pés ki­in­du­ló­pont­já­vá vált azon az ál­ta­la kép­vi­selt ál­la­mi-nem­ze­ti egy­ség­re épü­lő prog­ra­mon be­lül, mely Szlo­vá­kia már em­lí­tett egyen­jo­gú kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét kö­ve­tel­te a szlo­vák ak­ti­viz­mus kön­tö­sé­ben. Mind­ez egyet je­len­tett Szlo­vá­kia szük­ség­le­te­i­nek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sá­val, a kor­mány­ha­tal­mon be­lü­li szlo­vák be­fo­lyás és rész­vé­tel fo­ko­zá­sa út­ján. Ez irány­ban kí­sér­le­tet tett a ¾udá­kok ér­de­kelt­té té­te­lé­re is a „szlo­vák kor­mány­zó­ké­pes­ség” ér­vé­nye­sí­té­sé­ben (Hodža 1934/VII.:254–262; Zube­rec 1979).
Míg a hú­szas évek­ben Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét hang­sú­lyo­zó fej­te­ge­té­sek­nek a bel­po­li­ti­kai in­dí­té­kai Hodžá­nál jó­részt pub­li­cisz­ti­kai-ver­bá­lis jel­le­get kap­tak, a szlo­vák regi­o­na­liz­mus és ak­ti­viz­mus kap­csán a cseh­szlo­vák egy­más­ra utalt­sá­gon nyug­vó „szlo­vák kor­mány­za­ti egyen­jo­gú­ság” kö­ve­te­lé­sé­ben már a po­li­ti­kai té­nye­zők ját­szot­tak meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet. Mi­köz­ben a nem­zet­kö­zi ös­­sze­füg­gé­sek köz­vet­len bel­po­li­ti­kai ki­ha­tá­suk ré­vén ve­tőd­tek fel. Mind­ez már Hodža ke­rek, át­fo­gó geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak pub­li­ká­lá­sa után ki­fe­je­zés­re ju­tott, ami­kor is 1931 jú­ni­u­sá­ban be­kap­cso­ló­dott a Nový svet cí­mű fo­lyó­irat an­két­já­ba. Cik­ké­ben, mely a Szlo­vá­kia nem csak hogy nem lesz, de nem is le­het és nem is lesz a köz­tár­sa­ság ha­mu­pi­pő­ké­je (Hodža 1934/VII.:226–230) cím­mel je­lent meg, Hodža rend­kí­vül éles hang­vé­tel­lel szá­llt sík­ra an­nak a fel­is­me­rés­nek a tu­da­ti ha­tó­erő­vé vá­lá­sá­ért hogy: „Ha Szlo­vá­ki­át bár­ki kel­lő ki­te­kin­tés vagy tá­jé­ko­zott­ság hi­á­nyá­ban bár­mi­képp meg­rö­vi­dí­ti, olyan nél­kü­löz­he­tet­len pil­lé­re­ket rom­bol­na le ve­le, ame­lye­ken az ál­lam és an­nak füg­get­len­sé­ge nyug­szik” (Hodža 1934/VII.:230). Hodža po­li­ti­kai he­vü­le­te az oszt­rák–né­met vám­unió elő­ké­szü­le­te­i­ből le­vont kö­vet­kez­te­té­sek­ből táp­lál­ko­zott, mint­hogy azt az Ansch­luss­hoz ve­ze­tő lép­cső­fok­nak te­kin­tet­te. En­nek kap­csán lá­tott al­kal­mat an­nak le­szö­ge­zé­sé­re, hogy „Szlo­vá­kia a Mor­va fo­lyó­tól a Fel­ső-Ti­szá­ig ál­la­munk­nak min­den bi­zon­­nyal arány­ta­la­nul ked­ve­zőbb po­zí­ci­ót biz­to­sít az Anschlus­sal szem­ben, ah­hoz ké­pest, amit ön­ma­guk­ban a tör­té­nel­mi or­szág­ré­szek nyújt­hat­ná­nak” (Hodža 1934/VII.:228–229). Fel­fo­gá­sá­ban a Du­ná­nak mint Cseh­szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai bá­zi­sá­nak je­len­tő­sé­ge már konk­ré­tab­ban körvonalozódott, ab­ból adó­dó­an, hogy a fo­lyam kö­zép­ső sza­ka­szát be­ta­goz­ta ama kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor köz­vet­len al­ko­tó­ré­szei kö­zé. Ily mó­don a Du­na a ma­ga hát­te­ré­vel olyan té­nye­ző sze­rep­kö­ré­be ke­rült, mely­nek gra­vi­tá­ci­ós ere­je egyen­le­te­sen ér­vé­nye­sül min­den irány­ban, meg­sza­ba­dít­va a füg­gő hely­ze­tet te­rem­tő né­met be­fo­lyás­tól. „A tör­té­nel­mi or­szág­ré­szek fo­lyó­ik fo­lyás­irá­nya kö­vet­kez­té­ben Né­met­or­szág­gal szem­be­ni or­ga­ni­kus föld­raj­zi és köz­le­ke­dé­si füg­gő hely­zet­re len­né­nek utal­va” – hang­sú­lyoz­ta Hodža. A Du­na be­ta­go­zá­sa a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor­ba meg­hat­vá­nyoz­ta an­nak az ér­ve­lés­nek a ha­tó­ere­jét, mi­sze­rint Szlo­vá­kia föld­raj­zi hely­ze­te ala­poz­za meg Cseh­szlo­vá­ki­á­nak „az egész új Kö­zép-Eu­ró­pá­val” va­ló együ­vé tar­to­zá­sát, kö­tő­dé­sét és ös­­sze­fo­gá­sát.
A kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai tér­ség funk­ci­o­ná­lis ér­vé­nyé­nek a né­met be­fo­lyás el­len­sú­lyo­zá­sá­ra tör­té­nő össz­pon­to­sí­tá­sa és Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek a cseh­szlo­vák po­zí­ci­ók szem­pont­já­ból ki­in­du­ló hang­sú­lyo­zá­sa Hodža po­li­ti­kai-pub­li­cisz­ti­kai te­vé­keny­sé­gé­ben Hit­ler né­met­or­szá­gi ha­ta­lom­ra ju­tá­sa után kez­dett erő­tel­jes­sé vál­ni. Edvard Beneš ré­szé­ről 1933 vé­gén olyan ki­je­len­tés hang­zott el, mely ön­ma­gá­ban is rend­kí­vü­li ösz­tön­zést adott Hodža szá­má­ra ér­ve­lé­se ro­ha­mos, Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­vel át­ha­tott po­li­ti­kai ha­tó­anyag­gal va­ló te­lí­tő­dé­sé­hez, ami egyút­tal le­he­tő­sé­get nyúj­tott a po­li­ti­kai ké­szen­lét és a kon­cep­ci­o­ná­lis gon­dol­ko­dás öt­vö­zé­sé­re ké­pes rá­ter­mett­sé­gé­nek de­monst­rá­lá­sá­ra is.

A nem­zet­kö­zi és a bel­po­li­ti­kai fej­le­mé­nyek ha­tá­sá­ra Beneš 1933. de­cem­ber 8-án Besz­ter­ce­bá­nyán ki­emel­te Szlo­vá­kia kü­lön­le­ges, élő híd­hoz ha­son­lí­tott nem­zet­kö­zi sze­re­pét, mely az egész or­szág szá­má­ra fel­be­csül­he­tet­len kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­ge­ket biz­to­sít. To­váb­bá le­szö­gez­te, hogy Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja (az ak­ko­ri Pod­kar­pat­ská Rus) nél­kül „nem lé­tez­het­ne a kis­an­tant és an­nak kö­zép-eu­ró­pai po­li­ti­ká­ja” (Hodža 1934/VII.:270). Milan Hodža két nap­pal ké­sőbb Besz­ter­ce­bá­nya vá­ro­sá­nak és a Mati­ca slo­ven­ská vá­ro­si bi­zott­sá­gá­nak meg­hí­vá­sá­ra úgy­szin­tén be­szé­det tar­tott, amely­ben – lá­to­ga­tá­sá­nak jel­le­gé­re va­ló te­kin­tet­tel – a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok kul­tu­rá­lis szfé­rá­já­ban igye­ke­zett ka­pasz­ko­dót és el­ru­gasz­ko­dá­si le­he­tő­sé­get te­rem­te­ni kon­cep­ci­ó­já­nak ki­fej­té­sé­hez. A cseh és szlo­vák nem­ze­ti al­kat kö­zöt­ti, tör­té­nel­mi­leg de­ter­mi­nált el­té­ré­sek­re, a cseh és szlo­vák kö­zös­ség sa­já­tos er­köl­csi egy­sé­gé­re, az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­ze­ten be­lü­li két (ál­ta­la sa­já­to­san értelmeztett) na­ci­o­na­liz­mus­ra irá­nyí­tot­ta a fi­gyel­met. Be­szé­dé­ben a cseh ra­ci­o­na­liz­must meg a szlo­vák ro­man­ti­kus és emo­ci­o­ná­lis be­ál­lí­tott­sá­got in­teg­rá­ló szel­le­mi ki­egye­zés mel­lett fog­lalt ál­lást. En­nek a fo­lya­mat­nak az ér­vé­nyét, ame­lyet per­sze a nem­zet és a na­ci­o­na­liz­mus ál­ta­la kép­vi­selt, konst­ru­ált ele­mek je­gye­it ma­gán vi­se­lő kon­cep­ci­ó­ból ere­dez­te­tett, az­zal tá­masz­tot­ta alá, hogy ös­­sze­ha­son­lí­tást tett az olasz és fran­cia nem­ze­ti kö­zös­sé­gen be­lü­li tör­té­ne­ti­leg ki­ala­kult kul­tu­rá­lis-szel­le­mi ré­teg­ző­dés­sel. A va­ló­ság­ban itt azon­ban már olyan fe­no­mén­ről volt szó, je­le­sül az önál­ló nem­ze­tek, te­hát a cse­hek és szlo­vá­kok kö­ze­le­dé­sé­ről, ami re­á­lis lé­tük­ben, nem pe­dig a Hodža ál­ta­li ide­o­ló­gi­ai le­ké­pe­zés­ben ment vég­be. Ugyan­ak­kor Hodža a cseh­szlo­vák szin­té­zis­nek – eme kul­tu­rá­lis-szel­le­mi tar­to­mány ke­re­tei kö­zöt­ti – szor­gal­ma­zá­sá­ban is ta­lált ka­pasz­ko­dó­kat a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok egyen­ér­té­kű köl­csö­nös­sé­gé­nek hang­sú­lyo­zá­sá­hoz, ami­kor óva in­tett: a cseh em­ber nem gon­dol­kod­hat oly mó­don, hogy „a cseh­szlo­vák ci­vi­li­zá­ció és kul­tú­ra, amely­nek le­he­tő­sé­gei a há­bo­rú után ke­rül­tek hoz­zánk kö­zel, egyet je­lent a cseh kul­túr­vi­lág­nak a Po­zsony és Ung­vár kö­zöt­ti tér­ség­re tör­té­nő ki­ter­jesz­té­sé­vel. Ez té­ve­dés, mert Szlo­vá­ki­á­ban van ha­zai kul­tú­ra is”. Te­hát fel­lé­pett a kul­tú­ra cent­ra­li­zá­lá­sa el­len, Szlo­vá­kia kul­tu­rá­lis le­he­tő­sé­ge­i­nek olyan szint­re jut­ta­tá­sá­ért, hogy „a cseh­szlo­vák kö­zös ház­tar­tás egyen­ér­té­kű és ér­té­kes ele­me le­hes­sen” (Hodža1934/VII.:278).
Ez a gon­do­lat­me­net olyan ér­te­lem­ben ér­de­mel fi­gyel­met, mint an­nak a ké­pes­ség­nek az is­mer­te­tő­je­gye, amely le­he­tő­vé te­szi Hodža szá­má­ra ön­nön mind ki­ér­le­lő­dőbb na­ci­o­na­liz­mus fel­fo­gá­sá­nak egyes meg­nyil­vá­nu­lá­sai kö­zöt­ti szu­ve­rén, a gaz­da­sá­gi vál­ság éve­i­nek fel­tét­ele­i­hez iga­zo­dó köz­le­ke­dést. Hodža kü­lön cseh és szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus meg­lét­ét csak a kul­tu­rá­lis, ide­o­ló­gi­ai, gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis szfé­rá­ban is­merte el, s meg­kü­lön­böz­tet­te, po­li­ti­kai sí­kon a kö­zös cseh­szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus­tól. Fej­te­ge­té­sei ab­ba a posz­tu­lá­tum­ba tor­kol­lot­tak, hogy a na­ci­o­na­liz­mus nem le­het „po­li­ti­kai jel­le­gű ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy va­la­ki is kö­zü­lünk a mi Szlo­vá­ki­ánk­ból kü­lön­ál­ló önál­ló nem­ze­tet kí­ván­na te­rem­te­ni /…/ önál­ló szlo­vák po­li­ti­kai nem­ze­tet akar­na lét­re­hoz­ni, te­hát önál­ló szlo­vák ál­la­mot ki­ala­kí­ta­ni. /…/ Ne­künk a cseh­szlo­vák ál­lam­mal adott tör­té­nel­mi va­ló­ság­ként kell és így is fo­gunk szá­mol­ni” (Hodža 1934/VII.:283). Hodža a szlo­vák szu­ve­re­ni­tás­ra és az önál­ló ál­la­mi­ság­ra úgy te­kin­tett, hogy az „já­ték a tűz­zel”, ami elő­hív­ja az el­ért cseh­szlo­vák ál­la­mi­ság el­vesz­té­sé­nek ré­mét. A cseh­szlo­vák ál­la­mi­ság biz­to­sí­té­kát a köl­csö­nös, mind cseh, mind szlo­vák rész­ről meg­nyil­vá­nu­ló, az uni­tá­ri­us ál­lam fenn­tar­tá­sa és a nem­ze­ti-po­li­ti­kai egy­ség el­mé­lyí­té­se irán­ti ér­dek­ben lát­ta. Ez­alatt az ál­la­mi-po­li­ti­kai egy­ség­ben ki­fe­je­zés­re ju­tó szin­té­zis ki­ala­ku­lá­sa fe­lé ve­ze­tő fo­lya­ma­tot ér­tett, mi­köz­ben az egy­sé­ges cseh­szlo­vák po­li­ti­kai nem­zet fel­tét­elei kö­zé so­rol­ta az olyan ér­te­lem­ben vett cseh–szlo­vák ki­egye­zést, hogy az ma­gá­ban fog­lal­ja az em­lí­tett gaz­da­sá­gi és pszihológiai-kulturális kü­lönb­sé­gek­nek a regi­o­na­liz­mus és a szlo­vák ak­ti­viz­mus ré­vén meg­va­ló­su­ló ki­küsz­öbö­lé­sét.
Beneš be­szé­dé­ben, il­let­ve an­nak po­li­ti­kai han­golt­sá­gá­ban Hodža hát­sze­let ér­zett ah­hoz, hogy for­du­lat­ként hir­des­se a cseh­szlo­vák egy­más­ra­utalt­ság er­köl­csi-ér­zel­mi alap­ja­i­nak túl­lé­pé­sét, va­la­mint a po­li­ti­kai nem­zet­egy­ség „be­te­tő­zé­se” irán­ti, mind­két ol­dal­ról je­lent­ke­ző aka­rat alá­tá­masz­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát. Sze­rin­te ez egyet je­len­tett va­ló­sá­gos, te­hát kéz­zel­fog­ha­tó, és nem va­la­mi abszt­rakt kö­ve­te­lé­sek tel­je­sí­té­sé­vel, ar­ra össz­pon­to­sít­va azo­kat, hogy elő­se­gít­sék az em­lí­tett ér­dek­kö­zös­ség­nek és szim­bi­ó­zis­nak az óhaj­tott tár­sa­dal­mi ha­tó­erő­vé vál­tá­sát. Épp eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben nyert új, im­már tár­sa­dal­mi­lag is szá­mot­te­vő hang­sú­lyo­kat Hodžá­nak Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­vel kap­cso­la­tos, a cseh­szlo­vák ál­lam élet­ké­pes­sé­gé­nek bi­zo­nyí­tá­sá­ra ki­éle­zett té­zi­se. Fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy „új ve­szély je­lent­ke­zik. Nem há­bo­rús, ha­nem a cseh elem gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és mo­rá­lis füg­gés­be ke­rü­lé­sé­nek a ve­szé­lye, ame­lyet a né­met­or­szá­gi fej­le­mé­nyek hoz­hat­nak ma­guk­kal. Most már azok is, akik mind­ed­dig Szlo­vá­ki­á­ra egy­faj­ta kö­zö­nyös­ség­gel te­kin­tet­tek, rá­éb­red­nek, hogy ugyan­csak hasz­nos a Du­nát és egész Szlo­vá­ki­át ma­gá­ban fog­la­ló te­rü­le­ti egy­ség” (Hodža 1934/VII.:284–285). Hodža a kül­ügy­mi­nisz­ter be­szé­dét eme sa­ját né­ze­té­nek iga­zo­lá­sa­ként mi­nő­sí­tet­te. Ugyan­ak­kor je­lez­te a cseh–szlo­vák vi­szony­ban ural­ko­dó bel­ső ál­la­po­tok és a cseh­szlo­vák ál­lam kö­zép-eu­ró­pai po­zí­ci­ói kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­se­ket, ami­re már a hú­szas évek ele­jén fel­hív­ta a fi­gyel­met. „Ab­ban a pil­la­nat­ban, amint nyil­ván­va­ló­vá vá­lik, hogy Cseh­or­szág­nak is szük­sé­ge van Szlo­vá­ki­á­ra, már egy sí­nen és együtt va­gyunk az egész Kö­zép-Eu­ró­pá­ban, és ilyen alap­ál­lás­ból Szlo­vá­kia az egész Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság gyám­kö­ve” (Hodža 1934/VII.:285). En­nek a „cre­dó”-nak a szel­le­mé­ben szó­lí­tot­ta fel a szlo­vá­ko­kat, hogy le­gye­nek tu­da­tá­ban sa­ját, az ál­lam szem­pot­já­ból be­töl­tött fon­tos­sá­guk­nak, és eb­ben a szel­lem­ben fo­koz­zák a cseh or­szág­ré­szek kul­tu­rá­lis szín­vo­na­lá­nak el­éré­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­ze­tü­ket. Te­hát vé­gül is Hodža geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­se a szlo­vák ak­ti­viz­mus szor­gal­ma­zá­sát szol­gál­ta.
A bel- és kül­po­li­ti­kai as­pek­tu­sok­nak Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét ki­tá­gí­tó és el­mé­lyí­tő öt­vö­zé­sét Hodža két, 1934 má­ju­sá­ban a Prí­tom­nos klub­já­ban és a Po­li­ti­kai Tu­do­má­nyok Sza­bad­egye­te­mén (Svobodna škola nauk politických) tar­tott elő­adá­sá­ban ös­­sze­gez­te.
A klub­be­li elő­adá­sá­ban a té­zi­sét ér­ve­lő-ok­fej­tő, a szlo­vá­ki­ai auto­no­miz­mus el­len irá­nyu­ló kö­zeg­be ágyaz­ta (Hodža 1997:183–188). Nyil­ván nem volt vé­let­len, hogy a ké­sőbb pub­li­ká­lás­ra is ke­rült elő­adá­sá­nak be­ve­ze­tő­jé­ben meg­le­pő nyílt­ság­gal is­mer­te be: a cseh­szlo­vák egy­ség gon­do­la­ta – a sa­ját inno­vált kon­cep­ci­ó­ját, te­hát a cseh­szlo­vák nem­ze­ti-po­li­ti­kai egy­sé­get ért­ve alat­ta – szel­le­mi konst­ruk­ció, mely ap­ri­o­risz­ti­kus elő­fel­té­te­le­zés­ből in­dul ki. Mind­ez nyil­ván­va­ló­an ar­ra szol­gált, hogy az au­to­nó­mia­kö­ve­tel­mény ge­ne­zi­sét ál­lam­jo­gi sík­ról el­te­rel­ve ide­o­ló­giai kép­ződ­mény­ként ál­lít­has­sa be. Eköz­ben Hodža gon­do­lat­me­ne­te ar­ra irá­nyult, hogy a cseh–szlo­vák ki­egyen­lí­tő­dés­nek a szlo­vák regi­o­na­liz­mus és ak­ti­viz­mus ré­vén szor­gal­ma­zott mód­sze­re­it és esz­kö­ze­it bi­zo­nyos fo­kig ar­ra a szint­re vi­gye, ahol azok, mint az ál­la­mi-po­li­ti­kai nem­zet­egy­ség att­ri­bú­tu­mai szin­te azo­nos­nak tűn­je­nek az au­to­nó­mia­tö­rek­vé­sek­ből fa­ka­dó egyes szo­ci­á­lis-po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sek­kel és lé­pé­sek­kel. „Ma­ga az auto­no­miz­mus nem re­ked­het meg sem a ta­ga­dó el­len­zé­ki­ség­ben, sem a tár­sa­dal­mi élet­ből va­ló ki­re­kesz­tett­ség­ben: ami ben­ne szín­tisz­ta és re­á­lis, hadd ér­vé­nye­sül­jön po­zi­tív po­li­ti­ka­ként a kö­zös ál­lam egé­szé­ben, mert Cseh­szlo­vá­kia és a cseh­szlo­vák po­li­ti­kai egy­ség nél­kül Szlo­vá­kia sem lé­tez­ne” (Hodža 1997:188).
Az auto­no­mis­ta ten­den­ci­á­kat az „ina­dek­vát” el­mé­le­ti-gno­sze­o­ló­gi­ai gyö­ke­rek­ből ere­dez­tet­te, ame­lyek szá­má­ra táp­ta­lajt te­rem­tett a cseh és szlo­vák nem­zet­tu­dat ki­ala­ku­lá­sá­nak pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­ga­it le­be­csü­lő szem­lé­let. Ez irány­ban tu­laj­don­kép­pen kö­tő­dött a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­té­től meg­sza­kí­tás nél­kül han­goz­ta­tott kon­cep­ci­ó­já­hoz, a Cseh­szlo­vák szét­vá­lás cí­mű köny­vé­nek szel­le­mé­ben. A meg­ha­tá­ro­zó gon­do­la­ti tá­maszt azon­ban a há­bo­rú előt­ti nacio­na­liz­mus­fel­fo­gás ál­ta­la esz­kö­zölt át­ala­ku­lá­sá­ból ki­in­du­ló kon­cep­ció je­len­tet­te, amely alatt a na­ci­o­na­liz­mus át­vál­to­zá­sát, il­let­ve konst­ruk­tív fe­no­mén­ba tör­té­nő át­lé­nye­gí­té­sé­nek bo­nyo­lult­sá­gát kel­lett ér­te­ni. Az auto­no­miz­mus ge­ne­zi­sé­re vo­nat­ko­zó szem­lé­let ak­tu­a­li­zá­ló át­ü­tő ere­je ugyan­ak­kor ab­ban a konf­ron­tá­ci­ó­ban rej­lett, ahogy a cseh­szlo­vák ál­la­mi-po­li­ti­kai nem­zet­tel azo­no­sí­tott ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást éle­sen szem­be­ál­lí­tot­ta az auto­no­mis­ta ten­den­ci­ák ál­ta­la ér­tel­me­zett ál­lam­jo­gi ös­­sze­füg­gé­se­i­vel és kö­vet­kez­mé­nye­i­vel.
Hodža az auto­no­miz­must ka­te­go­ri­zál­ta: két ra­di­ká­lis „el­mé­let”-et (ezt a meg­je­lö­lést hasz­nál­ta elő­adá­sá­ban) különböztet­tett meg, s el­kü­lö­ní­tet­te azo­kat „az egy­sé­ges cseh­szlo­vák ál­la­mi szu­ve­re­ni­tás” égi­sze alatt és je­gyé­ben je­lent­ke­ző au­to­nó­mia­kö­ve­te­lés­től. A leg­ra­di­ká­li­sabb­nak a szlo­vák szu­ve­re­ni­tás hir­de­té­sét tar­tot­ta, a má­so­di­kat vi­szont „tabula rasá”-nak te­kin­tet­te, amely­nek hí­vei – aki­ket új­szlo­vá­kok­nak ne­ve­zett – sze­rin­te el­ve­tik a foly­to­nos­sá­got a for­du­lat előt­ti szlo­vák tör­té­ne­lem­mel. En­nek az osz­tá­lyo­zás­nak a hát­te­ré­ben Hodžá­nak az a fel­fo­gá­sa hú­zó­dott meg, hogy a tár­sa­dal­mi cso­por­tok, te­hát a nem­ze­ti kö­zös­sé­gek ös­­sze­tar­tá­sa a körny­ező tár­sa­dal­mi kö­zeg nyo­má­sá­ra jön lét­re. Eb­ből adó­dott a na­ci­o­na­liz­mus fej­lő­dé­si fá­zi­sai kö­zöt­ti, va­gyis a nem­zet­tu­dat for­má­ló­dá­sán be­lü­li kü­lönb­ség­té­tel. Eme hi­po­te­ti­kus fej­te­ge­tés ér­tel­mé­ben a cse­hek már a há­bo­rú előtt el­ju­tot­tak a nem­zet­fej­lő­dés be­te­tő­zé­sé­hez, az oszt­rák cent­ra­liz­mus­sal foly­ta­tott küz­de­lem­ben, és így a cseh nem­ze­ti ön­tu­dat ké­pes­sé vált ar­ra, hogy egye­te­mes nem­ze­ti mé­re­tek­ben be­tölt­se a konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mus sze­re­pét. A szlo­vák na­ci­o­na­lis­ta el­len­ál­lás vi­szont Hodža sze­rint nem ér­te el a te­tő­fo­kát ma­ra­dék­ta­la­nul. „Mint­hogy a ma­gyar ál­lam már meg­szűnt a szlo­vák nem­ze­ti ön­tu­dat köz­ve­tett ösz­tön­ző­je­ként hat­ni, s az új­szlo­vá­kok nem­ze­ti tu­da­tá­nak – akik­nél ez még kol­lek­tí­ve nem ju­tott el a kel­lő szint­re – más kö­zös­ség­re kel­lett rá­vet­nie ma­gát, amel­­lyel szem­ben nem ala­kít­ha­tott ki rög­vest po­zi­tív vi­szonyt, s amely­től tar­tott ta­lán kon­ku­ren­ci­a­o­kok mi­att is. A nem­ze­ti ön­tu­dat az új­szlo­vá­kok ma­ga­tar­tá­sá­ban nem ol­vadt egy­be, tel­jes össz­han­got te­remt­ve. En­nek a szo­ci­o­ló­gi­ai tör­vény­nek a ha­tó­ere­je ha­tá­roz­ta meg az új­szlo­vá­kok egy ré­szé­nek a cse­hek­hez va­ló vi­szo­nyát” – ál­lí­tot­ta elő­adá­sá­ban Hodža (Chme¾ 1997). Cseh ol­da­lon vi­szont eme fej­lő­dé­si fo­ko­zat­el­té­rés kö­vet­kez­mé­nyé­nek te­kin­tet­te a szlo­vá­ki­ai kul­tu­rá­lis és pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­gok irán­ti ér­zé­keny­ség hi­á­nyát. „Már ma­ga ez a mód­szer a meg­ne­mér­tés ele­me­it vit­te be a gaz­da­ság és a po­li­ti­ka ber­ke­i­be és az újszlo­vák lel­ki­al­kat­ba. A gaz­da­sá­gi és szo­ci­ál­po­li­ti­ká­ban mu­tat­ko­zó fo­gya­té­kos­sá­gok és be­avat­ko­zá­sok foly­tán ez az egyet nem ér­tés fo­ko­zó­dott és gyak­ran bi­zal­mat­lan­ság­ba csa­pott át. „Így fo­gant az auto­no­miz­mus és an­nak el­mé­le­te” – bi­zony­gat­ta vé­gül Hodža (Hodža 1997:189). Az ily mó­don meg­vi­lá­gí­tott hely­zet­ből nem ke­vés­bé le­egy­sze­rű­sí­tő és konst­ru­ált ki­utat je­lölt meg: „A szlo­vá­kok­nak is vé­gig kell jár­ni­uk a konst­ruk­tív al­ko­tó­erő ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­nak min­den fej­lő­dé­si sza­ka­szát.” Eh­hez hoz­zá­tet­te: „Ar­ról van szó, hogy ez ne po­li­ti­ka­i­lag fo­gal­ma­zód­jék meg, mert ek­kép­pen va­ló­ban po­li­ti­kai sze­pa­rá­ló­dás­hoz és a szlo­vák nem­ze­ti füg­get­len­ség fe­sze­ge­té­sé­hez ve­zet­ne, ami egy­sze­rű­en kön­­nyel­mű já­ték Szlo­vá­kia fenn­ál­lá­sá­val” (Hodža 1997:186).
Hodža ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­te, hogy a szlo­vák au­to­nó­mi­át „át­me­ne­ti” je­len­ség­nek tün­tes­se fel, vé­gül is ah­hoz az ál­lí­tás­hoz ve­ze­tett, hogy az au­to­nó­mia ki­kü­szöböl­he­tő a szlo­vák ér­de­kek „teljeskörű ér­vé­nye­sí­té­sé­vel” az egy­sé­ges cseh­szlo­vák ál­lam és po­li­ti­kai nem­zet ke­re­té­ben. Eb­ben a gon­do­la­ti beá­gy­zot­tság­ban Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­nek a kül­po­li­ti­ka geo­po­li­ti­kai alap­ja­ként tör­té­nő hang­sú­lyo­zá­sa – az au­to­nó­mia el­uta­sí­tá­sá­hoz ér­ve­ket szol­gál­tat­va – az ere­den­dő, men­te­ge­tő szán­dé­kot il­le­tő­en ma­gá­nak Szlo­vá­ki­á­nak az ér­de­ké­ben tör­tént.
A má­sik elő­adá­sá­ban az ér­ve­lés irá­nyai és hang­sú­lyai meg­vál­toz­tak. Hodža a „cseh­szlo­vák ház­tar­tás­”-ba vitt szlo­vák ho­za­dék át­fo­gó ki­fej­té­sé­re tö­re­ke­dett, mi­vel – amint le­szö­gez­te – az már csak tör­té­ne­ti okok­nál fog­va is „rész­ben kü­lön­bö­zik és kü­lön­böz­nie is kell mind mi­nő­sé­gi­leg, mind men­­nyi­sé­gi­leg a cseh ho­za­dék­tól” (Hodža 1997:189–201). Hodža lé­nye­gé­ben egy­be­gyűj­töt­te azo­kat az ér­ve­ket, ame­lyek­kel az egész meg­elő­ző idő­szak­ban elő­állt, most vi­szont a nyil­ván­va­ló tel­jes­ség és bel­ső ös­­sze­fo­nó­dás de­monst­rá­lá­sá­ra volt szük­sé­ge, nem­csak a po­li­ti­kai ha­tás ked­vé­ért, ha­nem azok kon­cep­ci­ó­ról ta­nús­ko­dó és bi­zo­nyí­tó ere­jű be­ve­té­se ér­de­ké­ben is. Ami­kor Szlo­vá­kia el­té­rő gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis szer­ke­ze­té­re, a me­ző­gaz­da­sá­gi la­kos­ság túl­súly­ára mu­ta­tott rá, Szlo­vá­ki­á­nak ipa­ri-me­ző­gaz­da­sá­gi egyen­súly­sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott, s az ag­rár­de­mok­rá­ci­á­ról szó­ló kon­cep­ci­ó­já­ból in­dult ki – a nyu­ga­ti, úgy­ne­ve­zett hipe­rin­dus­ztri­a­liz­mus el­len­sú­lyá­nak tart­va azt. Hodža ezt a té­zi­sét gyak­ran elő­hoz­ta már a hú­szas évek­ben. Most vi­szont kü­lön hang­súlyt he­lye­zett ar­ra az ál­lí­tás­ra, hogy ez a szlo­vák ho­za­dék sze­rin­te meg­men­ti Cseh­or­szá­got a nyu­gat-eu­ró­pai „szuperindusztrializmus rák­fe­néi”-től, ama tér­ség „vív­má­nyai”-nak te­kint­ve azo­kat, aho­vá Cseh­or­szág sze­rin­te a ma­ga ci­vi­li­zá­ci­ós fej­lő­dé­sé­vel sok­kal in­kább gra­vi­tál, mint Közép-Európába. Úgy­szin­tén foly­to­nos­ság mu­tat­ko­zott itt Hodža leg­in­kább szo­ci­o­ló­gi­ai-po­li­to­ló­gi­ai és tár­sa­da­lom­lé­lek­ta­ni in­dít­ta­tá­sú gon­do­lat­me­ne­té­vel, ami­kor a cseh men­ta­li­tás­nak és po­li­ti­kai al­kat­nak a cseh ur­ba­niz­mus­ból ki­in­du­ló ra­di­ka­liz­must, Szlo­vá­ki­á­nak pe­dig a rura­liz­mus­sal ös­­sze­fo­nó­dott kon­zer­va­ti­viz­must tu­laj­do­ní­tott. Ezek köl­csö­nös, egy­mást ki­egé­szí­tő mi­vol­tá­ban lát­ta a cseh és szlo­vák együ­vé tar­to­zás bi­zo­nyí­té­kát, oly mér­ték­ben, hogy ha­tá­ro­zott hang­vé­tel­lel jut­tat­ta ki­fe­je­zés­re a té­zi­se vé­del­me­zé­sé­re fel­ké­szült el­tö­kélt­sé­gét: „Hogy az­tán Szlo­vá­kia mint kon­zer­va­tív té­nye­ző előnyt avagy hát­rányt je­lent-e az egész or­szág szá­má­ra, vi­tat­ha­tó, s én ezt a vi­tát vál­la­lom” (Hodža 1997:191). Hodža le­szö­gez­te: a cseh és szlo­vák al­kat egy­mást har­mo­ni­ku­san ki­egé­szí­tő mi­vol­tá­nak elő­fel­té­te­le mind­két al­ko­tó­elem sza­bad szel­le­mi és er­köl­csi gya­ra­po­dá­sa, s eb­ben a te­kin­tet­ben el­osz­lat­ta a szlo­vák kul­túr­na­ci­o­na­liz­mus ve­szé­lye mi­at­ti ag­gá­lyo­kat. Sík­ra­szállt vi­szont e na­ci­o­na­liz­mus ál­lam ál­ta­li gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai sza­bá­lyo­zá­sá­ért. Mind­ezt a már em­lí­tett, a na­ci­o­na­liz­mus több­fá­zi­sú fej­lő­dé­sé­ről szó­ló szo­ci­o­lo­gi­zá­ló kon­cep­ci­ó­já­val in­do­kol­ta, amely sze­rint va­la­men­­nyi „új nép­cso­port­nak vagy nem­zet­tö­re­dék­nek túl kell jut­nia a tá­ma­dó na­ci­o­na­liz­mus, te­hát a par­ti­ku­lá­ris fej­lő­dés fá­zi­sán”. Hodža azt a né­ze­tet val­lot­ta, hogy Szlo­vá­kia a par­ti­ku­lá­ris fej­lő­dés fá­zi­sá­ban le­le­dzik. Eb­ből szár­maz­tat­ta az ilyen ter­mé­sze­tű na­ci­o­na­liz­mus – te­hát az auto­no­miz­mus – fej­lő­dé­sé­ben rej­tőz­kö­dő ama le­he­tő­sé­get, amely ve­szély­be so­dor­hat­ja az ál­lam­egy­sé­get. A cent­ra­liz­mus­tól men­tes gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis po­li­ti­ká­ban – a regi­o­na­liz­mus és a szlo­vák ak­ti­viz­mus ré­vén – lát­ta a szlo­vák kul­túr­na­ci­o­na­liz­mus olyan irá­nyú me­der­be te­re­lé­sé­nek az esz­kö­zét, amely az ál­la­mi-po­li­ti­kai egy­ség meg­erő­sí­té­sét szol­gál­ja.
Az egy­ház­po­li­ti­ka te­rén a konszenzuális, ra­ci­o­ná­li­san „irá­nyí­tott” po­li­ti­ka kö­ve­tel­mé­nyét Hodža ös­­sze­kap­csol­hat­ta sze­mé­lyes rész­vé­te­lé­vel ab­ban a szlo­vá­ki­ai in­dít­ta­tá­sú tö­rek­vés­ben, mely a hú­szas évek kö­ze­pén az egy­ház és az ál­lam szét­vá­lasz­tá­sá­ra irá­nyult. Sze­rin­te ez je­len­tős mér­ték­ben hoz­zá­já­rult „a cseh­szlo­vá­ki­ai kul­túr­po­li­ti­kai igé­nyek ki­elé­gí­té­sé­hez”, mint­hogy tör­té­nel­mi okok­nál fog­va a kle­ri­ka­liz­mus­nak mé­lyek vol­tak a gyö­ke­rei Szlo­vá­ki­á­ban.
A na­ci­o­na­liz­mus prob­le­ma­ti­ká­ja Hodža elő­adá­sá­ban szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a hú­szas évek kö­ze­pé­re vis­­sza­te­kin­tő gondolatfelépítéssel, mert úgy érez­te, hogy kezd lany­hul­ni, fő­leg a cseh or­szág­ré­szek­ben a na­ci­o­na­liz­mus, a nem­ze­ti-ál­la­mi ér­té­kek­kel szem­be­ni fe­le­lős­ség­tu­da­tot és fe­le­lős­ség­ér­ze­tet ért­ve alat­ta. Sze­rin­te a hú­szas évek kö­ze­pén el­ural­ko­dó pa­ci­fis­ta han­gu­lat, me­lyet a Locar­no utá­ni ál­lam­kö­zi szer­ző­dé­sek egész so­ro­za­ta kö­ve­tett és a Briand–Kellog-paktum 1928 au­gusz­tu­sá­ban tör­tént alá­írá­sá­ban csú­cso­so­dott ki, Cseh­or­szág­ban bi­zo­nyos, a cseh­szlo­vák had­se­reg­gel szem­be­ni kö­zöm­bös­sé­get vál­tott ki. Fel­em­lí­tet­te a „pa­ci­fis­ta ro­man­ti­ka” el­le­ni, a cseh­szlo­vák ál­lam meg­ala­kí­tá­sá­nak 10. év­for­du­ló­já­val kap­cso­la­tos szlo­vá­ki­ai meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat, mi­köz­ben érin­tet­te azok kez­de­mé­nye­zé­sé­ben ját­szott sze­mé­lyes sze­re­pét is. Hodža eze­ket az ál­lam vé­del­mét szol­gá­ló, fegy­ve­res fel­ké­szült­sé­get il­le­tő, úgy­mond a dol­gok elé­be­vá­gó szlo­vá­ki­ai re­a­gá­lá­sok­ként mi­nő­sí­tet­te, ami­ko­ris e kér­dés­ben Hit­ler ha­ta­lom­ra ju­tá­sa után a cseh kö­zeg­ben már vál­to­zás je­lei mutakoztak. Úgy­szin­tén a cseh­szlo­vák ál­la­mi-po­li­ti­kai na­ci­o­na­liz­mus szor­gal­ma­zá­sá­ban vál­lalt „orosz­lán­rész­”-ként ér­té­kel­te az ir­re­den­ta ve­szél­­lyel szem­be­ni szlo­vá­ki­ai meg­nyi­lat­ko­zá­so­kat is.

A hon­vé­de­lem kér­dé­sé­nek be­so­ro­lá­sa a szlo­vák ho­za­dék komp­le­xu­má­ba be­le­ve­tült Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek geo­po­li­ti­kai szem­pon­tú ér­tel­me­zé­sé­be is. Ma­gá­nak a geo­po­li­ti­ká­nak a fo­gal­ma Hodža fel­fo­gá­sá­ban tá­gabb di­men­zi­ó­kat nyert, ame­lyek elő­adá­sá­nak összef­üggés­szá­lai kö­zött meg­ha­lad­ták a föld­raj­zi adott­sá­gok gaz­da­sá­gi-köz­le­ke­dé­si ha­tó­ere­jé­nek po­li­ti­kai ki­su­gár­zá­sát. Hodža fej­te­ge­té­se éle­sebb fény­be ál­lí­tot­ta Cseh­or­szág­nak a Szlo­vá­kia ál­tal biz­to­sí­tott kö­tő­dé­sét Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz, érzék­le­te­te­seb­bé té­ve ezt az ös­­sze­füg­gést, mint meg­elő­ző tag­la­lá­sa­i­ban. Meg­je­lent a Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai sze­re­pé­nek ki­fe­je­zet­ten biz­ton­ság­po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­i­ra he­lye­zett köz­vet­len hang­súly: „csak Szlo­vá­kia ré­vén ada­tik meg a cseh nem­zet­nek a köz­vet­len te­rü­le­ti kap­cso­ló­dás a ma­gá­tól ér­te­tő­dő és ter­mé­sze­tes po­li­ti­kai ka­to­nai von­zal­mak­hoz és szö­vet­sé­ge­sek­hez”. Eb­ben a meg­fo­gal­ma­zás­ban már ott ér­ző­dött bi­zo­nyos ser­ken­tés az em­lí­tett geo­po­li­ti­kai té­nye­zők­kel va­ló cél­tu­da­tos biz­ton­ság­po­li­ti­kai kal­ku­lá­lás­ra. A meg­elő­ző évek­ben ugyan­is Hodža a kis­an­tant­tal mint a kö­zép-eu­ró­pai tár­sa­dal­mi-ci­vi­li­zá­ci­ós kö­ze­le­dés mag­vá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sa­i­ban a kis­an­tant po­li­ti­kai-ka­to­nai funk­ci­ó­ját szi­lárd adott­ság­nak te­kin­tet­te, és a hang­súlyt az e tér­sé­gen be­lü­li in­teg­rá­ci­ós fo­lya­mat egyéb té­nye­ző­i­nek ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­ra he­lyez­te. Hodža pub­li­ká­lást is meg­ért elő­adá­sa al­fe­je­zet­ének nem vé­let­le­nül ad­ta a kö­vet­ke­ző cí­met: Szlo­vá­kia az or­szág geo­po­li­ti­ká­já­ban. Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai sze­re­pé­nek ilyen irá­nyú ki­ter­jesz­té­se azon­ban nem nél­kü­löz­te a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­nek a ma­ga egé­szé­ben és át­gon­dolt­sá­gá­ban vá­zolt kö­rül­ha­tá­ro­lá­sát. Eb­ben a te­kin­tet­ben kü­lö­nö­sebb uta­lá­sok nél­kül is el­tért Beneš szem­lé­le­té­től, aki szá­má­ra Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­ge in­kább csak kül­po­li­ti­kai as­pek­tust és ös­­sze­te­vőt je­len­tett. Hodža vi­szont, ami­kor az em­lí­tett von­zó­kör­ből nem zár­ta ki Len­gyel­or­szá­got sem, hoz­zá­tet­te: „nem a po­li­ti­ká­ról be­szé­lek, ha­nem Kö­zép-Eu­ró­pá­ról a jö­vő­be­ni ha­tal­mas fej­lő­dés plat­form­ján áll­va. Amen­­nyi­ben azon­ban a jö­vő­be­ni Kö­zép-Eu­ró­pá­ról van szó, amely­nek a kisan­tan­ból ok­vet­le­nül lét­re kell jön­nie, és ha ki­vált­képp a cseh­szlo­vák ál­lam kö­zép-eu­ró­pai ori­en­tá­ci­ó­ja a tét, en­nek elő­fel­té­te­le ép­pen Szlo­vá­kia. Ilyen ér­te­lem­ben lé­pek fel már évek óta” (Hodža 1997:199). Te­hát nem­csak a már lé­te­ző po­li­ti­kai tömb ki­szé­le­sí­té­sé­re gon­dolt, ha­nem a bel­ső­leg sok­ré­tű­en össze­füg­gő kö­zép-eu­ró­pai kép­ződ­mény­re – a már kik­ris­tá­ly­o­sodott geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak szel­le­mé­ben.
Milan Hodža geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­sé­ben Szlo­vá­kia he­lyé­nek és sze­re­pé­nek hang­sú­lyo­zá­sa azu­tán, hogy 1935 de­cem­be­ré­ben a mi­nisz­ter­el­nö­ki poszt­ra ke­rült, el­vesz­tet­te köz­vet­len bel­po­li­ti­kai in­dí­té­ka­it, ame­lyek a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok­ban meg­le­vő konf­lik­tu­sok­nak és el­len­té­tek­nek, il­let­ve a cseh­szlo­vák ál­lam ér­tel­me­zé­sé­nek be­fo­lyá­so­lá­sát cé­loz­ták. Nem azért mint­ha nem lett vol­na szük­sé­ge to­vább­ra is er­re az esz­köz­re a prá­gai cent­ra­liz­mus­sal szem­ben, de geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dá­sa köz­vet­len kül­po­li­ti­kai cse­lek­vő­erő­vé lé­pett elő, amely az or­szá­gos ér­de­kek­nek és a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség in­teg­rá­ci­ó­ját szor­gal­ma­zó am­bí­ci­ók­nak ren­de­lő­dött alá. Hodža tö­rek­vé­sé­nek konk­rét ez irá­nyú igye­ke­ze­tét, kül­po­li­ti­kai szín­re lé­pé­sét az a pro­jek­tum je­lez­te, mely a tör­té­ne­lem­be sa­ját ne­vét vi­sel­ve vo­nult be. Az emig­rá­ci­ó­ban ki­adott köny­vé­ben ő ma­ga „Du­na-terv”-nek ne­vez­te (Hodža 2004:155, 186).
Hodža ter­ve­ze­te mint prog­ram és kon­cep­ció, jel­le­gét te­kint­ve kül­po­li­ti­kai kez­de­mé­nye­ző erő­ről ta­nús­ko­dott, mi­köz­ben a be­lő­le adó­dó dip­lo­má­ci­ai-prag­ma­ti­kus lé­pé­sek a nem­zet­kö­zi hely­zet ala­ku­lá­sa sze­rint, ah­hoz al­kal­maz­kod­va mó­do­sul­tak. A ter­ve­zet­ben meg­tes­te­sü­lő prog­ram­sze­rű el­kép­ze­lé­sek és tö­rek­vé­sek azon­ban nem­csak a dip­lo­má­ci­ai te­vé­keny­ség szá­má­ra szol­gál­tak ki­in­du­ló­pon­tul, de olyan sík­ba is he­lye­ződ­tek, amely­ben tet­ten ér­he­tő a har­min­cas évek ele­jén pre­zen­tált komp­lex geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­val va­ló foly­to­nos­ság. Ilyen lá­tó­szög­ből Hodža ter­ve­ze­te ér­zé­kel­te­ti geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja egyes ös­­sze­te­vő­i­nek a hang­sú­lyo­zá­sá­val, új­ra­fel­ele­ve­ní­té­sé­vel és elő­tér­be he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­tos ama moz­za­na­to­kat, ame­lyek 1936–37-ben a nem­zet­kö­zi hely­zet­ből adód­tak. Mind­azo­nál­tal tük­röz­ték meg­elő­ző geo­po­li­ti­kai té­zi­se­i­nek a to­vább­élé­sé­ben meg­le­vő kö­vet­ke­ze­tes­sé­get is.
Ép­pen ilyen szem­pont­ból ér­de­mel fi­gyel­met Szlo­vá­kia sze­re­pel­te­té­se ab­ban az elő­adá­sá­ban, ame­lyet 1936-ban a Cseh­szlo­vák Me­ző­gaz­da­sá­gi Aka­dé­mia prá­gai ün­ne­pi ülé­sén Kö­zép-eu­ró­pai gon­do­lat cím­mel tar­tott (Vìstnik… 1936:433–437). Nyil­ván nem csak szó­no­ki for­du­lat­nak szán­ta, ami­kor a részt­ve­vő­ket kö­zép-eu­ró­pai „szel­le­mi sé­tá­ra hív­ta a ci­vi­li­zá­ció de­mar­ká­ci­ós vo­na­lá­ra”. Ar­ra az észak- és ke­let-szlo­vá­ki­ai hegy­ség­re gon­dolt, ahol „meg­ej­tő szim­bi­ó­zis”-ban áll­nak egy­más kö­ze­lé­ben a ró­mai ka­to­li­kus és gö­rög ka­to­li­kus temp­lo­mok. To­váb­bá utalt Sá­ros vi­dé­ké­re, ahol min­den hely­ség bi­zony­ság­gal szol­gál mind­két egy­ház­po­li­ti­kai irány­zat af­fi­ni­tá­sá­ról. Em­lí­tést tett Kár­pát­al­já­ról is, ahol a ke­le­ti kul­tú­ra ha­gyo­má­nya­it gö­rög­ke­le­ti temp­lo­mok is gaz­da­gít­ják. Mind­ez is­mert, Hodža ál­tal gyak­ran em­le­ge­tet­tet ele­me volt az ép­pen Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tén – nyugatról ke­let fe­lé – hú­zó­dó kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós áram­la­tok ta­lál­ko­zá­sá­val és ös­­sze­ol­va­dá­sá­val ér­ve­lő re­to­ri­ká­nak. Ez­út­tal is szük­sé­gét érez­te, hogy kü­lön is fel­hív­ja a fi­gyel­met rá: ilyen ha­tár­vo­na­lak Len­gyel­or­szág te­rü­le­tén, dé­len Ju­go­szlá­vi­á­ban, Szer­bia és Hor­vát­or­szág kö­zött is ta­lál­ha­tók.
A ci­vi­li­zá­ci­ós ha­gyo­má­nyok kö­zöt­ti ha­tár­meg­vo­nás­ra, ugyan­ak­kor a szim­bi­ó­zis­ra he­lye­zett el­ső­ren­dű hang­súly je­len­tő­sé­ge min­den bi­zon­­nyal Hodža elő­adá­sá­nak egész gon­do­lat­me­ne­té­ből eredt, ame­lyen vé­gig­hú­zó­dott az a szán­dék, hogy geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ját össz­hang­ba hoz­za kül­po­li­ti­kai ter­ve­ze­té­vel és az an­nak szor­gal­ma­zá­sa so­rán szer­zett kez­de­ti ta­pasz­ta­la­tok­kal. Hodža ter­ve­ze­té­nek prog­ram­cél­ja a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­zöt­ti kö­ze­le­dés­nek a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés szor­gal­ma­zá­sá­val tör­té­nő elő­moz­dí­tá­sa volt. Eb­ben ki­fe­je­zés­re ju­tott a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség in­teg­rá­ci­ó­já­nak meg­ha­tá­ro­zó gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai ele­me­i­re és po­ten­ci­ál­já­ra rá­ta­pin­tó elem­ző­kész­ség. Ugyan­ak­kor ez le­szá­mo­lás is volt Hodža ko­ráb­bi il­lú­zi­ó­i­val, me­lyek sze­rint a két nagy­ha­ta­lom kö­zöt­ti kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ál­la­ma­i­nak ös­­sze­fo­gá­sát a kis­an­tant nö­vek­vő sú­lyá­nál fog­va si­ke­rül el­ér­ni – a tag­ál­la­mai kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés el­mé­lyü­lé­sé­vel pár­hu­za­mo­san –, va­la­mint a szláv kö­te­lé­kek foly­tán. Amen­­nyi­ben Hodža tar­ta­ni akar­ta ma­gát a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség kon­zisz­ten­ci­á­já­hoz, a leg­tá­gabb di­men­zi­ók­ban – ke­res­ve a két po­li­ti­kai tö­mö­rü­lés ál­la­mai kö­zöt­ti ös­­sze­kö­tő szá­la­kat és az il­le­tő or­szá­gok ér­de­kelt­té té­te­lé­nek le­he­tő­sé­ge­it a kö­zöt­tük le­vő el­len­té­tek mér­sék­lé­sé­ben, ame­lyek a kö­zép-eu­ró­pai konf­lik­tu­sok fő for­rá­sá­nak szá­mí­tot­tak – vis­­sza kel­lett tér­nie geo­po­li­ti­kai ki­in­du­ló­pont­ja­i­hoz és konst­ruk­ci­ó­i­hoz. Nyil­ván ezért volt szük­sé­ge Var­só­tól Kas­sán át a Bal­ká­nig hú­zó­dó – ahogy ír­ta – ci­vi­li­zá­ci­ós-de­mar­ká­ci­ós vo­nal meg­vo­ná­sá­ra. A ha­tár­vo­nal ilyen ru­gal­mas, át­me­ne­ti zó­na­ként tör­té­nő meg­sza­bá­sa már ma­gá­ban fog­lal­ta – ha­son­ló­an mint 1931-ben – a két, el­té­rő ci­vi­li­zá­ci­ós egy­sé­get meg­tes­te­sí­tő nagy­ha­ta­lom kö­zöt­ti köz­ve­tí­tői sze­rep­re va­ló úgy­mond ele­ve el­ren­delt­sé­get. Ez a sze­rep azon­ban cse­lek­vő­kész­sé­get és ön­azo­nos­sá­gi ér­ték­te­rem­tést fel­té­te­lez. Az ilyes­faj­ta „ci­vi­li­zá­ci­ós új­haj­tás” gyö­ke­re­it Hodža – a ke­rek kon­cep­ci­ó­já­val össz­hang­ban – a Visz­tu­lá­tól a Mor­va fo­lyón át Tes­sza­lo­ni­ki­ig hú­zó­dó geo­po­li­ti­kai ten­gely kö­rü­li ér­té­kek ki­kris­tá­lyo­so­dá­sá­ban lát­ta. Nem fér­he­tett két­ség hoz­zá, hogy olyan ál­la­mok és né­pek al­kot­ta ci­vi­li­zá­ci­ós tér­ről volt itt szó, ame­lyek szu­ve­re­ni­tá­su­kat az el­ső vi­lág­há­bo­rú után nyer­ték el. Ugyan­ak­kor Hodža a meg­elő­ző, túl éles vo­na­lak­kal kö­rül­ha­tá­rolt, az ag­rár­de­mok­rá­cia pers­pek­tí­vá­i­val ge­ne­ti­ku­san ösze­fo­nó­dott ci­vi­li­zá­ció lét­re­ho­zá­sá­ra ké­pes ál­la­mok­hoz vi­szo­nyít­va lé­nye­ge­sen na­gyobb hang­súlyt he­lye­zett egy má­sik as­pek­tus­ra. A Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség va­la­men­­nyi or­szá­ga ab­ban va­ló ön­nön ob­jek­tív ér­de­kelt­sé­gé­ből in­dult ki, hogy el­len­súlyt ké­pez­ze­nek a két nagy­ha­ta­lom gra­vi­tá­ci­ós ere­jé­vel szem­ben, ame­lyek ré­szé­ről kul­tu­rá­lis, gaz­da­sá­gi, s vé­gül tel­jes alá­ren­delt­ség fe­nye­ge­tett. Ez a meg­kö­ze­lí­tés már ma­gá­ban fog­lal­ta a köz­ve­tí­tői sze­rep ki­ter­jesz­té­sét azok­ra az ál­la­mok­ra is, ame­lyek nem tar­toz­tak az el­ső vi­lág­há­bo­rú győz­te­sei kö­zé. Egy­éb­ként óhaj és bi­zo­nyos ví­zió szint­jén Hodžá­nak ez az el­kép­ze­lé­se már a meg­elő­ző fej­te­ge­té­se­i­ben is fel­me­rült. Most vi­szont a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­ze­le­dé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­ze­te köz­vet­len lép­cső­fo­ka lett a kor­ri­dor je­len­tő­sé­gé­re tá­masz­ko­dó geo­po­li­ti­kai té­zi­se va­ló­ság­erő­vel tör­té­nő te­lí­tő­dé­sé­nek. Ez irány­ban Hodža a bal­ká­ni egyez­mény lét­re­jöt­té­nek és a bal­ti ál­la­mok ös­­sze­fo­gá­sá­ra irá­nyu­ló kí­sér­let­nek a lég­kör­é­ben ké­pes­nek mu­tat­ko­zott ar­ra, hogy tá­gabb re­gi­o­ná­lis-ös­­sze­tar­tó és in­teg­rá­ci­ós kész­sé­ge­ket tu­laj­do­nít­son a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség po­li­ti­kai meg­osz­tott­sá­gá­nak.
Ezek a gon­do­la­ti kom­bi­ná­ci­ók, ame­lyek meg­őriz­ték a kö­tő­dést és struk­tú­rá­ju­kat Hodža erede­ti geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­val, már csak szór­vá­nyos meg­nyil­vá­nu­lá­sai vol­tak a geo­po­li­ti­kai ki­in­du­ló­pont­jai szel­le­mé­ben fo­gant cél­tu­da­tos el­gon­do­lá­sa­i­nak. Mind­ez pár hét­tel azu­tán tör­tént, hogy Hodža mint mi­nisz­ter­el­nök át­ad­ta a kül­ügyi tár­ca köz­vet­len irá­nyí­tá­sát Kamil Kroftának, s en­nek nyo­mán meg­ha­tá­ro­zó be­fo­lyást szer­zett Edvard Beneš.
Hodža geo­po­li­ti­kai szem­lé­le­té­nek a kül­po­li­ti­kai lé­pé­sek­re al­kal­ma­zott ér­vé­nye­sí­té­se min­den bi­zon­­nyal a kül­po­li­ti­ka bo­nyo­lul­tab­bá vá­lá­sá­nak, a kis­an­tan­ton be­lü­li el­té­rő ér­de­kek­nek és el­len­té­tek­nek a kö­vet­kez­mé­nye­ként ve­szett ki te­vé­keny­sé­gé­ből. Hodža már idő­be­li táv­lat­ból és a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ná­ci ura­lom alá ke­rü­lé­sé­nek ta­pasz­ta­la­tai nyo­mán a kö­zép-eu­ró­pai fö­de­rá­ci­ó­ról szó­ló köny­vé­ben meg­ál­la­pí­tot­ta: az újsü­te­tű kö­zép-eu­ró­pai meg­élén­kü­lés olyan ambí­ci­ó­zus cél el­éré­sé­hez, mint ami­lyen a Du­na men­ti tel­jes egyet­ér­tés ki­ala­kí­tá­sa volt, csak ak­kor ve­zet­het, ha mind­ez gyor­san megy vég­be, el­len­ben si­ker­te­len­ség­re volt ítél­ve (Hodža 2004:195). Csak­hogy épp ab­ban a hely­zet­ben, ami­kor Hodža ter­ve­ze­té­re várt az a sze­rep, hogy a Du­na men­ti együtt­mű­kö­dés­nek és az el­len­té­tek át­hi­da­lá­sá­nak ténye­z­őjé­vé vál­jék, s a Du­na men­ti tér­ség hely­ze­te „a nagy­ha­tal­mak se­gít­sé­gé­vel, de ve­lük szem­ben” (Ádám 1981:191) nyer­jen meg­ol­dást, a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai aka­dá­lyok már ele­ve szá­mot­te­vőb­bek vol­tak, mint a Hodža ál­tal kí­nált és szor­gal­ma­zott, köl­csö­nö­sen elő­nyös gaz­da­sá­gi red­szer – az előny­vá­mok ki­ter­jesz­té­se az egész Du­na-me­den­cé­re –, amely­től a fo­ko­za­tos kö­ze­le­dést vár­ta. A di­na­mi­kus né­met po­li­ti­ka erős és szi­lárd po­zí­ci­ók­ra tett szert a Du­na men­ti ál­la­mok­ban, ami le­he­tő­vé tet­te szá­má­ra, hogy ma­guk az ot­ta­ni ál­la­mok, füg­get­le­nül at­tól, hogy az el­ső vi­lág­há­bo­rú győz­te­sei vagy vesz­te­sei köz­zé tar­toz­tak-e ke­res­sék a ke­gye­it. Eb­ben a hely­zet­ben a Né­met­or­szág­gal va­ló gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok ad­ta elő­nyök el­vesz­té­sé­nek veszé­lye a „divide et impera” zsa­ro­ló mód­sze­rét al­kal­ma­zó po­li­ti­ka esz­kö­zé­vé vált. Te­hát a kis Du­na men­ti ál­la­mok vagy füg­gő vi­szony­ba, vagy kény­szer­pá­lyá­ra ke­rül­tek. A nyu­ga­ti ha­tal­mak ek­kor­ra már fel­ad­ták a Kö­zép-Eu­ró­pa in­teg­rá­lá­sát cél­zó ko­ráb­bi ter­ve­ket. Hodža ter­ve­ze­tét Ang­lia és Fran­cia­or­szág meg­ér­tés­sel fo­gad­ta, de nem mu­tat­tak haj­lan­dó­sá­got an­nak ér­dem­le­ges tá­mo­ga­tás­ara, amely fo­koz­ta vol­na át­ü­tő ere­jét Né­met­or­szág kö­zép-eu­ró­pai be­ha­to­lá­sá­val szem­ben.
Min­den bi­zon­­nyal itt kell ke­res­ni a Hodža ter­ve­ze­té­nek sor­sát meg­ha­tá­ro­zó mé­lyebb oko­kat. Az ed­di­gi tör­té­ne­ti, ki­fe­je­zet­ten kül­po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú mun­kák­ban ezek csu­pán a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­zöt­ti el­len­té­tek Hodža ál­ta­li le­be­csü­lé­sé­re, s azok­nak a tényz­őknek a túl­ér­té­ke­lé­sé­re kor­lá­to­zód­nak, ame­lyek az előny­vá­mok rend­sze­ré­ben rej­lő ösz­tön­ző ha­tás­ban, a vám­té­te­lek csök­ken­té­sé­ben, a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek nyu­ga­ti pi­a­co­kon va­ló elhe­ly­zé­sét le­he­tő­vé te­vő pi­a­ci vi­szo­nyok­nak a ko­or­di­ná­lá­sá­ban rej­let­tek (De­ák 1986:130). Tény, hogy Hodža szá­má­ra ezek­nek az el­kép­ze­lé­sek­nek, szán­dé­kok­nak és le­he­tő­sé­gek­nek a po­zi­tív ha­tá­sá­hoz fű­zött el­vá­rá­sok – ko­ra­be­li el­szánt igye­ke­ze­té­nek kö­rül­mé­nyei kö­zött – nem­csak meg­győ­ző­dés­sé és po­li­ti­kai cre­dó­vá, ha­nem szin­te transz­cen­dens­sé fel­fo­ko­zott hit­val­lás­sá vált. Így tör­tén­he­tett meg, hogy Schus­nigg oszt­rák kan­cel­lár­ral – aki a ró­mai egyez­mé­nyek tag­ál­la­má­nak kép­vi­se­lő­je­ként haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott a két tömb kö­zöt­ti köz­ve­tí­tés­re – foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sa­i­ról Pá­rizs­ban ki­je­len­tet­te: Auszt­ria egy hó­na­pon be­lül csat­la­ko­zik a kis­an­tant­hoz, mi­köz­ben Auszt­ria épp ez idő tájt erő­sí­tet­te meg, Mus­so­li­ni és Göm­bös nyo­má­sá­ra a ró­mai part­ne­rek­hez va­ló kö­tő­dést (Ádám 1981:196).
A Hodža ön­nön ter­ve­ze­te buz­gó szor­gal­ma­zá­sá­val kap­cso­la­tos prob­le­ma­ti­ká­nak van egy má­sik as­pek­tu­sa is, ami­nek nem szen­tel­nek kel­lő fi­gyel­met. Ar­ról van szó, hogy Hodža ko­ra­be­li tö­rek­vé­sei mi­lyen mér­ték­ben tük­röz­ték a kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gok ös­­sze­fo­nó­dá­sá­nak adott szint­jé­re vo­nat­ko­zó is­me­re­te­ket, in­teg­rá­ló­dá­suk alap­ve­tő fel­tét­ele­i­nek mély­re ha­tó tisz­tá­zá­sát, mi­lyen je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak azok ös­­sze­han­go­lá­sá­nak a nem­zet­kö­zi gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai és ha­tal­mi-po­li­ti­kai ösz­­sze­füg­gé­sek­kel, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben ural­ko­dó vi­szo­nyok­nak az ere­den­dő geo­po­li­ti­kai kon­cep­ció szel­le­mé­ben tör­té­nő ren­de­zé­sé­re. Ép­pen eb­ből a szem­pont­ból ér­de­mel fi­gyel­met Hodža ál­lás­pont­ja a „Du­na-terv” meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges nyu­ga­ti se­gít­ség meg­íté­lé­sét il­le­tő­en.
Hodža már a har­min­cas évek el­ső fe­lé­ben fel­fog­ta a nem­zet­kö­zi regi­o­na­liz­mus vi­lág­gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok­kal va­ló ös­­sze­füg­gé­sét. Ész­re­vet­te a me­ző­gaz­da­sá­gi vál­ság, il­let­ve a pa­raszt­ság, de egy­ál­ta­lán a kö­zép-eu­ró­pai agrá­ror­szá­gok – kü­lö­nös­kép­pen a leg­ipa­ro­so­dot­tabb gaz­da­ság­gal (economie mixte) ren­del­ke­ző Cseh­szlo­vá­kia – csök­ke­nő vá­sár­ló­ere­jé­nek ha­tá­sát az an­gol gép­ipar vál­sá­gá­ra. Fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy az ag­rár­vál­ság kö­vet­kez­té­ben el­vesz­tet­ték az Ang­li­á­ból cseh­szlo­vá­ki­ai fel­dol­go­zás­ra be­ho­zott, majd Ro­má­ni­á­ba és a bal­ká­ni ki­vi­tel­re szánt tex­til­ter­mé­kek ér­té­ke­sí­té­si le­he­tő­sé­ge­it, a gé­pi­pa­ri im­port­tal egye­tem­ben. Bi­zony­gat­ni kezd­te, hogy a Du­na men­ti ag­rár­ter­mé­kek el­he­lye­zé­se a nyu­ga­ti pi­a­co­kon fo­koz­ná a kö­zép-eu­ró­pai la­kos­ság vá­sár­ló­ké­pes­ség­ét és fel­élén­kí­te­né az ang­li­ai ter­mé­kek irán­ti ke­res­le­tet (Hodža 1933/V.:490–491). Ezt a kö­rül­ményt tar­tot­ta szem előtt Hodža, ami­kor – még a szom­szé­dok­kal va­ló tár­gya­lá­so­kat meg­elő­ző­en – az 1935 de­cem­be­ré­ben tar­tott lon­do­ni kon­fe­ren­ci­án igye­ke­zett tá­mo­ga­tást sze­rez­ni a „Du­na-terv”-hez. A brit kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um mun­ka­tár­sa a ma­gyar dip­lo­má­ci­ai ügy­vi­vő előtt ki­je­len­tet­te, hogy Kö­zép-Eu­ró­pa és a bal­ká­ni or­szá­gok mi­ni­má­lis le­he­tő­sé­get biz­to­sí­ta­nak a brit gaz­da­sá­gi élet szá­má­ra. Te­hát a bu­da­pes­ti Ma­gyar Szem­le cseh­szlo­vá­ki­ai mun­ka­tár­sa ro­man­ti­kus­nak mi­nő­sít­het­te Hodža ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok a du­nai ag­rár­ter­mé­kek el­he­lye­zé­sé­nek ér­de­ké­ben tett nyu­ga­ti kap­cso­lat­ke­re­sés ré­vén meg­erő­söd­je­nek, mint­hogy a brit gaz­da­ság szá­má­ra Kö­zép-Eu­ró­pa nem pó­tol­hat­ta a né­met pi­a­cot és a né­met ter­mé­ke­ket (Fa­ra­gó 1971:25).
En­nek a va­lós hely­zet­nek Hodža min­den bi­zon­­nyal tu­da­tá­ban volt, ami azt a meg­rög­zött meg­győ­ző­dést erő­sí­tet­te ben­ne, hogy a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok egy­más­ra utalt­sá­gá­nak tu­da­to­sí­tá­sá­ban, együtt­mű­kö­dé­sük je­len­tő­sé­gé­nek a fel­is­me­ré­sé­ben mu­tat­ko­zó leg­cse­ké­lyebb po­zi­tív irá­nyú el­moz­du­lás még­is­csak vál­to­zást idéz­het elő a nyu­ga­ti or­szá­gok ma­ga­tar­tá­sá­ban, és így az együtt­mű­kö­dő Kö­zép-Eu­ró­pa önér­ték­tu­da­tá­nak bi­zo­nyos fo­kú fel­éb­resz­té­sé­ben. En­nek az ori­en­tá­ci­ó­nak a hát­te­ré­ben lát­ni kell, hogy köz­ben tar­tot­ta ma­gát sa­ját kon­cep­ci­ó­ja re­gi­o­ná­lis-geo­po­li­ti­kai té­te­le­i­hez, ame­lye­ket a Cseh­szlo­vák Me­ző­gaz­da­sá­gi Aka­dé­mi­án tar­tott elő­adá­sá­ban is hang­sú­lyo­zott: a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai sa­já­tos­sá­gok­nak a tér­ség in­teg­rá­ci­ó­já­hoz va­ló ki­hasz­ná­lá­sá­ban az oda tar­to­zó or­szá­gok ér­de­ke­i­nek és kez­de­mé­nye­zé­se­i­nek kell tük­rö­ződ­nie, nem pe­dig a kí­vül­ről, az eu­ró­pai cent­ru­mok­tól tá­vo­li he­lyek­ről ér­ke­ző nyo­má­sok­nak. Te­hát Hodža sze­rint a kí­vül­ről szár­ma­zó se­gít­ség­nek kell meg­hat­vá­nyoz­nia az eu­ró­pai ös­­sze­fo­gást a nagy­ha­tal­mak­kal va­ló part­ne­ri vi­szony ki­ala­kí­tá­sa ér­de­ké­ben. Ezért hang­sú­lyoz­ta, hogy már ma­gá­nak a kö­zép-eu­ró­pai tö­mö­rü­lé­sek­nek a kö­ze­le­dé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­zet ko­moly sze­re­pet játsz­hat, ha „el­ér­ke­zik az erő­pró­ba ide­je”.
Kér­dé­ses azon­ban, hogy men­­nyi­re volt tuda­tában Hodža a kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció mély­sé­gé­nek és korlátainak, az­zal az es­he­tő­ség­gel is szá­mol­va, hogy a nyu­ga­ti ha­tal­mak haj­lan­dó­nak mu­tat­koz­tak vol­na se­gít­sé­get nyúj­ta­ni az ag­rár­ter­mé­kek ki­vi­tel­éhez. A kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gok ál­la­po­ta és fej­lő­dé­si szint­je alig­ha volt ki­elé­gí­tő ah­hoz, hogy szá­mot­te­vő elő­re­lé­pés tör­tén­hes­sen – Hodža szán­dé­ka­i­nak meg­fe­le­lő­en – a ter­me­lés sza­bá­lyo­zá­sá­ban és a pi­a­ci fel­té­te­lek ko­or­di­ná­lá­sá­ban, ame­lyek már ele­ve meg­kí­ván­ták eme ál­la­mok ma­ga­sabb fo­kú in­teg­rált­sá­gát, in­teg­rá­ci­ós szer­vek és in­téz­mé­nyek mű­kö­dé­sét is beleértve.51 Hodža ter­ve­ze­té­nek si­ker­te­len­sé­ge mö­gött te­hát ott mun­kált az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok ob­jek­tív fel­tét­ele­i­vel kap­cso­lat­ban el­iga­zo­dást nyúj­tó gno­sze­o­ló­gi­ai fel­ké­szült­ség adott szint­je is. S ez a prob­lé­ma meg­ha­lad­ta a tu­do­má­nyos meg­is­me­rés egyé­ni adott­sá­ga­i­nak és a kon­cep­ci­o­ná­lis kész­sé­gek­nek a ke­re­te­it, mind­amel­lett, hogy Hodža fi­gye­lem­re mél­tó em­pá­ti­á­val ren­del­ke­zett a geo­po­li­ti­kai ös­­sze­füg­gé­sek és tren­dek, va­la­mint a cseh­szlo­vá­ki­ai kül­po­li­ti­kai szük­ség­le­tek feis­me­ré­sét il­le­tő­en.
Hodža ter­ve­ze­te rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met a geo­po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­sei és a kül­po­li­ti­kai irány­vé­tel kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re, de el­gon­do­lá­sa­i­nak am­bi­va­lens vol­tá­ra is. Azok­ról a ne­héz­sé­gek­ről ta­nús­ko­dik, ame­lyek együtt jár­tak a komp­le­xen ér­tel­me­zett, ere­de­ti­nek szá­mí­tó – a gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós szfé­rá­ra is ki­ter­jedt, a ha­tal­mi meg­ha­tá­ro­zók­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan – geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­nak a kül­po­li­ti­kai vo­nal­ve­ze­tés­be va­ló át­ül­te­té­sé­vel. Hodža a „Du­na-terv” szor­gal­ma­zá­sa so­rán, azt re­á­lis ke­re­tek kö­zé hoz­ni aka­ró igye­ke­ze­té­ben, s a dip­lo­má­ci­ai tak­ti­ká­zás köz­ben sem té­vesz­tet­te szem elől az ös­­sze­fo­gás szük­sé­ges­sé­gé­nek és funk­ci­ó­já­nak a Né­met­or­szág kö­zép-eu­ró­pai as­pi­rá­ci­ó­i­ból fa­ka­dó – ame­lyek az adott hely­zet­ben már fe­nye­ge­tés­sé fa­jul­tak –, va­la­mint az Orosz­or­szág­gal kap­cso­la­tos in­dí­té­ka­it. Hodža Beneštől el­té­rő­en igye­ke­zett le­szál­lí­ta­ni a cseh­szlo­vák–szov­jet együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dés je­len­tő­sé­gét, s meg­őriz­ni a Né­met­or­szág ag­res­­szív tö­rek­vé­sei ál­tal ve­szé­lyez­te­tett Kö­zép-Eu­ró­pa önál­ló­sá­gát és tá­vol­ság­tar­tá­sát a Szov­jet­unió ak­ti­vi­tá­sá­val szem­ben, mi­köz­ben komp­ro­mis­­szu­mok­ra tö­re­ke­dett Né­met­or­szág irá­nyá­ban. Hodžá­nak nyil­ván nem vol­tak il­lú­zi­ói Né­met­or­szág ag­res­­szív szán­dé­ka­it il­le­tő­en, azon­ban a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok kö­ze­le­dé­sé­vel szem­be­ni né­met el­len­ál­lás gyen­gí­té­sé­re tö­re­ked­ve dip­lo­má­ci­ai lé­pé­sei nem pusz­tán kül­po­li­ti­kai uti­li­ta­riz­mus­ból fa­kad­tak. Tük­rö­ző­dött ben­nük a né­met geo­po­li­ti­kai po­ten­ci­ál eu­ró­pai ös­­sze­füg­gé­sek­ben ját­szott sze­re­pé­nek, sú­lyá­nak és tar­tós je­len­tő­sé­gé­nek tu­da­to­sí­tá­sa (Lukáè 2004:15–38).
Hodžá­nak eb­ben a ma­ga­tar­tá­sá­ban je­len volt azok­nak a geo­po­li­ti­kai adott­sá­gok­nak a fi­gye­lem­be­vé­te­le, ame­lyek foly­tán né­ze­tei nem vesz­tet­ték el idő­sze­rű­sé­gü­ket az össz­eu­ró­pai egy­sé­ge­sü­lé­si fo­lya­mat mai fel­tét­elei kö­ze­pet­te sem.
Szlo­vá­kia el­he­lye­zé­se Hodža geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ko­or­di­ná­tái kö­zé ar­ról a tö­rek­vés­ről ta­nús­ko­dik, hogy szin­kre­ti­kus ki­egyen­lí­tő­dést te­remt­sen a tá­gabb ösz­­sze­füg­gé­sek meg­ra­ga­dá­sa és a po­li­ti­kai cél­sze­rű­ség, az aprio­riz­mus és a tar­tós cél­tu­da­tos­ság je­gyé­ben mű­kö­dő di­na­miz­mus kö­zött, ös­­sze­kap­csol­va a fo­gé­kony­sá­got, a fel­fe­de­ző­kész­sé­get az imaginációval, a ra­ci­o­na­liz­must az el­vont­ság­gal. Hodža ke­rek egés­­szé ki­kris­tá­lyo­so­dott geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja azt a cél­tu­da­tos igye­ke­ze­tet szol­gál­ta, hogy Szlo­vá­ki­át be­vi­gye a nem­zet­kö­zi köz­gon­dol­ko­dás­ba, amint azt az emig­rá­ci­ó­ban szü­le­tett köny­vé­ben im­már bi­zo­nyos idő múl­tán meg­ál­la­pí­tot­ta: „Szlo­vá­ki­át so­ká­ig nem te­kin­tet­ték Kö­zép-Eu­ró­pa fon­tos po­li­ti­kai vagy föld­raj­zi té­nye­ző­jé­nek. Leg­in­kább a köz­tár­sa­ság egyik »problémájának« tar­tot­ták, amely­nek nem­zet­kö­zi vo­nat­ko­zá­sai el­ha­nya­gol­ha­tók” (Hodža 2004:131).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ádám Mag­da: A Kis­an­tant 1920–1938. Bu­da­pest, Kos­suth Ki­adó, 1981.
De­ák, Ladislav: Zápas o stred­nú Euro­pu 1918–1938. Bratislava, Veda, 1986.
Fa­ra­gó Ta­más: A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ke­let-eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sá­hoz. In.: Ta­nul­má­nyok az in­teg­rá­ció kö­ré­ből. Bu­da­pest, 1971.
Hodža, Milan: Èes­ko­slo­ven­ské zeme­del­stvo speje k sebes­taè­nos­ti a preto treba základ­òu hos­po­dár­skej Malej doho­dy pres­tro­ji a rozšíri. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die V. Praha, 1933.
Hodža, Milan: Èes­ko­slo­ven­sko a støed­ní Evropa. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: Èo Èechov a Slo­vá­kov deli­lo a èo ich spája. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Nie cent­ra­liz­mus, ale regi­o­na­liz­mus v jed­nom poli­tic­kom národe. In.: Slo­ven­ská otáz­ka v 20. storoèí. Ed.: R. Chme¾. Bratislava, 1997.
Hodža, Milan: Nová støed­ní Evropa. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: O novou støed­ní Evropu. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: Slo­ven­ská po­li­ti­ka vyža­du­je slo­ven­skú vládyschopnos. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Slo­ven­ský regionalizm. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Slo­ven­ské prí­no­sy do slo­ven­skej domácnosti. In.: Slo­ven­ská otáz­ka v 20. storoèí. Ed.: R. Chme¾. Bratislava, 1997, 189–201. p.
Hodža, Milan: Szö­vet­ség Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Po­zsony, Kal­li­gram 2004. (Ere­de­ti mű: Milan Hodža: Fede­ra­ti­on in Cen­tral Europe. Ref­lec­ti­ons an reminiscences. Jar­rolds Pub­lis­hers Li­mi­ted, Lon­don–New York–Mel­bourne, 1942.)
Kol­lár, Ka­rol: Meta­mor­fó­zy chá­pa­nia nacio­na­liz­mu v diele Mila­na Hodžu (predvojnové a povoj­no­vé obdobie). Filozofia, 12. sz., 1995, 722–723. p.
Lukáè Pavol: Milan Hodža kö­zép-eu­ró­pa­i­sá­ga. In.: Hodža, Milan: Szö­vet­ség Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Kalligram, Po­zsony, 2004, 15–38. p.
Vìst­nik Èes­ko­slo­ven­ské aka­de­mie zemìdelské, 6–7. sz., 1936, 433–437. p.
Zube­rec Vla­di­mír: Èecho­slo­va­kiz­mus agrár­nej stra­ny na Slo­ven­sku v rokoch 1919–1938. His­to­ric­ký èasopis, 4. sz., 1979.

 

Davide Torsello: Bizalom, bizalmatlanság és társadalmi kapcsolatok egy dél-szlovákiai faluban

„A bi­zal­mat va­la­mi do­log­ba, em­ber­be »veti«, mint a ma­got a föld­be, hogy te­rem­jen, mint a hor­got a hal­nak, hogy meg­fog­ja. A bi­za­lom hit, hogy va­la­ki­ben vagy va­la­mi­ben nem csa­ló­dunk, a bi­zo­nyos­ság elő­le­ge­zé­se vé­let­len kö­rül­mé­nyek­kel s a jö­vő­vel szem­ben. In­kább ér­zel­men alap­szik, mint pusz­tán ér­tel­mi oko­kon” (A Pal­las Nagy Le­xi­ko­na 1893: 336).

Be­ve­ze­tés

A bi­zal­mi vi­szo­nyok vál­to­zá­sá­nak a prob­le­ma­ti­ká­ja egy­re na­gyobb fi­gyel­met vonz ma a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok te­rü­le­tén. Szám­ta­lan ta­nul­mány eme­li ki, hogy Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ban az ál­ta­lá­nos bi­za­lom az in­téz­mé­nyek­ben és em­ber­köz­ti vi­szo­nyok­ban ala­csony szin­tet ér el (Marsh 2000; Raiser et al 2001; Lovell 2001). Ezt a je­len­sé­get ál­ta­lá­ban azok­kal a vál­to­zá­sok­kal ma­gya­ráz­zák, ame­lyek az 1989-es ese­mé­nye­ket kö­vet­ték: a posztszocialista transz­for­má­ci­ó­val és az ál­ta­lá­nos bi­zony­ta­lan­ság­gal.
Azon el­mé­le­ti mo­del­lek kö­zül, ame­lye­ket a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai hely­zet le­írá­sá­ra al­kal­maz­nak egy az amo­rá­lisl fami­liz­mus pa­ra­dig­má­ja. Ezt a mo­dellt Ban­fi­eld hasz­nál­ta egy má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni dél-olasz­or­szá­gi hegy­vi­dé­ki kö­zös­ség le­írá­sá­ra (Sztompka 1999; Mis­ztal 2001; Rose-Ackerman 2001). E szem­lé­let alap­ján, mi­vel a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok­ban a bi­za­lom ala­csony szin­tet ér el, a pol­gá­ri kö­zös­sé­gi rész­vé­tel is ala­csony fej­lett­sé­gi szin­ten van, ugyan­ak­kor ál­ta­lá­nos ten­den­cia pri­vi­le­gi­zál­ni a csa­lád és az egyén ér­de­ke­it a kö­zös­sé­gi ér­de­kek­kel szem­ben. Mind­ezt a ku­ta­tók a szo­ci­a­lis­ta múlt örök­sé­ge­ként ma­gya­ráz­zák. A szo­ci­a­lis­ta rend­szer alatt a bi­zal­mat­lan­ság, a gya­nú mint­egy in­téz­mé­nyi szint­re emelkedett. Az em­be­rek hoz­zá­szok­tak ah­hoz, hogy a bi­zal­mat­lan­ság lég­kör­ében él­je­nek. Ez a ta­nul­mány vi­szont vi­tat­ja a fen­ti­ek­ben le­írt mo­dell ál­ta­lá­no­sí­tá­sa­it, és azt pró­bál­ja be­bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a bi­za­lom az egy sok­kal ös­­sze­tet­tebb fo­lya­ma­ton alap­szik, amely ma­gá­ba fog­lal­ja úgy a gaz­da­sá­gi stra­té­gi­á­kat, tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­kat és ér­zel­me­ket, mint a kog­ni­tív fo­lya­ma­to­kat.
A bi­za­lom köl­csö­nös­sé­gen ala­pu­ló vi­szonyt ha­tá­roz meg, és a bi­zal­mat él­ve­ző sze­mélyt el­kö­te­le­zett­ség­re kész­te­ti. Ugyan­ak­kor a bi­zal­mat­lan­ság a má­sik fél fo­lya­ma­tos el­len­őr­zé­sét von­ja ma­ga után, amely a bi­za­lom meg­vo­ná­sá­val súj­tott egyént, an­nak sze­mé­lyes cél­ja­i­nak el­éré­se so­rán, az er­köl­csi­leg és ér­zel­mi­leg meg­ala­po­zott tár­sa­dal­mi nor­mák be­tar­tá­sá­ra ösz­tön­zi.
Ban­fi­eld Mon­teg­ra­no (ki­ta­lált név) fa­lu­já­ban ural­ko­dó kö­rül­mé­nye­ket a jól is­mert le­írás so­rán „el­ma­ra­dott­”-nak mu­tat­ja be, ame­lye­ket a gaz­da­sá­gi pan­gás, a po­li­ti­kai és pol­gá­ri tény­ke­dés hi­á­nya és a min­dent át­ha­tó bi­zal­mat­lan­ság jel­le­mez. A szer­ző e kö­rül­mé­nye­ket az amo­rá­lis fami­liz­mus fo­gal­má­val pró­bál­ja meg­ra­gad­ni, mely sze­rint az egyé­nek kép­te­le­nek kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, mi­vel csak­is egyé­ni és csa­lá­di ér­de­ke­ik ér­vé­nye­sí­té­sé­re tö­re­ked­nek. Ban­fi­eld sza­va­i­val él­ve Mon­teg­ra­no la­ko­sai csak­is azon dol­goz­nak, hogy „szűk csa­lád­juk mi­nél több rö­vid­tá­vú anya­gi előny­höz jus­son, fel­té­te­lez­ve, hogy má­sok is ugyan­ezt te­szik” (Banfield 1958:85).
Ban­fi­eld amo­rá­lis fami­lis­zti­kus étos­zá­nak leg­jel­lem­zőbb vo­ná­sai a kö­vet­ke­zők: 1. az amo­rá­lis fami­liz­mus aka­dá­lyoz­za a kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség és szer­ve­zett­ség meg­va­ló­sí­tá­sát; 2. az amo­rá­lis fami­liz­mus je­gyé­ben ál­ló tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek „egy olyan kor­mány­za­ti rend­szer­nek ked­vez­nek, amely a tár­sa­dal­mi ren­det ke­mény kéz­zel tart­ja fenn”; 3. az el­vont po­li­ti­kai alap­el­vek és a va­lós gya­kor­lat kö­zött nincs kap­cso­lat; 4. a hi­e­rar­chi­kus irá­nyí­tás el­uta­sí­tá­sa és az irán­ta táp­lált bi­zal­mat­lan­ság azt ered­mé­nye­zi, hogy sen­ki sem vál­lal­ko­zik a dol­gok fo­lyá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, és má­so­kat sem ösz­tö­nöz­nek ilyen irá­nyú te­vé­keny­ség el­vég­zé­sé­re; 5. a ja­vak kö­zö­sen va­ló meg­szer­zé­se csak ak­kor el­fo­ga­dott, ha ab­ból az egyé­nek­nek is konk­rét hasz­na szár­ma­zik; 6. a ha­tal­mon lé­vő cso­port min­den eset­ben kor­rupt, és csak­is a sa­ját ér­de­ke­it kö­ve­ti (Banfield 1958:85–104).
Ban­fi­eld el­mé­le­te egy fon­tos ki­in­du­lópont le­het a posztszo­ci­a­lis­ta tár­sa­dal­mak­ban je­len­le­vő bi­za­lom prob­le­ma­ti­ká­já­nak meg­ér­té­sé­hez. A to­váb­bi­ak­ban egy dél­nyu­gat-szlo­vá­ki­ai eset­ta­nul­mányt sze­ret­nék be­mu­tat­ni, ame­lyet Vágkirályfán1 vé­gez­tem (a to­váb­bi­ak­ban Ki­rály­fa). Vizs­gá­la­tom­mal meg­pró­bá­lok vá­laszt ta­lál­ni né­hány kér­dés­re: Mi­lyen sze­re­pet ját­szik a bi­za­lom a fa­lu­si­ak min­den­na­pi te­vé­keny­sé­gé­ben? Az ál­ta­lá­nos bi­za­lom ala­csony szint­je mi­lyen mér­ték­ben fe­je­zi ki a pol­gá­ri kez­de­mé­nye­zés hi­á­nyát a kö­zös­sé­gi és kol­lek­tív szfé­rá­ban? A csa­lád és a ro­kon­ság az egye­dü­li for­rá­sa-e az ab­szo­lút bi­za­lom­nak? Me­lyek azok a tár­sa­dal­mi és kog­ni­tív té­nye­zők, ame­lye­ken a bi­zal­mat­lan­ság alap­szik?

Mód­szer­tan

E ta­nul­mány két rész­ből áll. Az el­ső rész azt vizs­gál­ja, hogy a fa­lu­si kö­zös­sé­gen be­lül és azon kí­vül az em­be­rek mi­lyen mér­ték­ben bíz­nak meg az egyes in­téz­mé­nyek­ben és egyéb tár­sa­dal­mi cso­por­to­su­lá­sok­ban. A bi­za­lom kér­dé­sé­nek ál­ta­lá­no­sí­tott ké­pét kvan­ti­ta­tív ada­tok­kal tá­masz­tom alá. A má­so­dik rész a gya­kor­la­tok és szo­ká­sok meg­fi­gye­lé­sé­vel fog­lal­ko­zik. A meg­fi­gye­lés tár­gya a csa­lá­don és a fa­lun be­lü­li kö­zös­ség – a két szfé­ra, ahol a min­den­na­pos tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok ki­fe­je­zés­re jut­nak.
A ta­nul­mány alap­já­ul szol­gá­ló te­rep­mun­ka Ki­rály­fán ké­szült 2000 má­ju­sa és 2001 szep­tem­be­re kö­zött. Ki­rály­fa 1531 lel­ket szám­lá­ló fa­lu, 83%-a ma­gyar és 15%-a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű (Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la 2001). A Vág fo­lyó jobb part­ján he­lyez­ke­dik el, Dél­nyu­gat-Szlo­vá­kia egyik leg­ter­mé­ke­nyebb vi­dé­kén.
A kö­zös­ség­ben 12 hó­na­pot töl­töt­tem. 12 hó­nap el­tel­té­vel ku­ta­tá­sa­i­mat ki­egé­szí­tet­tem még né­hány lá­to­ga­tás­sal. Az ada­tok több­sé­gét sze­mé­lyes be­szél­ge­té­sek köz­ben, meg­fi­gye­lés és a he­lyi me­ző­gaz­da­sá­gi, kö­zös­sé­gi és kul­tu­rá­lis ese­mé­nye­ken va­ló rész­vé­tel alkalmával gyűj­töt­tem. Tör­té­nel­mi hát­tér-in­for­má­ci­ók­hoz le­vél­tá­ri és ka­tasz­te­ri do­ku­men­tu­mok ta­nul­má­nyo­zá­sá­val ju­tot­tam. Egy fon­tos ré­sze a ta­nul­má­nyom­nak az a kér­dő­íves fel­mé­rés, ame­lyet 100 ház­tar­tás­ban vé­gez­tem el (vé­let­len­sze­rű ki­vá­lasz­tás­sal). A kér­dő­ív kér­dé­sei négy té­má­hoz kap­cso­lód­tak: de­mog­rá­fia, tu­laj­don­vi­szony­ok, bi­za­lom és tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok. A kér­dé­sek kér­dő­ív­ben va­ló meg­for­má­lá­sa hasz­nos esz­köz­nek bi­zo­nyult ah­hoz, hogy ki­nyil­vá­nít­sam ér­dek­lő­dé­se­met a fa­lu kö­zös­sé­ge és la­ko­sa­i­nak gon­dol­ko­dás­mód­ja iránt. Más­részt az­zal, hogy a kér­dő­ívek ki­töl­té­sé­nek in­do­ká­val be­te­kin­tést nyer­het­tem az egyes csa­lá­dok ott­ho­ná­ba és be­szél­get­het­tem sze­mé­lye­sen az en­gem és a meg­kér­de­zett sze­mélyt ér­dek­lő té­mák­ról, gyak­ran egy ku­pi­ca há­zi pá­lin­ká­val „meg­éde­sít­ve” a be­szél­ge­tést, egy lé­pés­sel kö­ze­lebb ke­rül­tem ah­hoz, hogy a bi­zal­mu­kat el­nyer­hes­sem.

A tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­be ve­tett hit – kvan­ti­ta­tív meg­kö­ze­lí­tés

Mi­u­tán több mint egy éve tar­tóz­kod­tam Ki­rály­fán, és ta­pasz­tal­tam, hogy az em­be­rek cse­le­ke­de­tei rit­kán kö­ve­tik az azo­kat ala­kí­tó gon­do­la­ti kri­té­ri­u­mo­kat, eszem­be ju­tott egy olasz köz­mon­dás: Tra il dire e il fare c’e` di mezzo il mare (A szót és a tet­tet egy ten­ger vá­laszt­ja el egy­más­tól.). Ez­zel kap­cso­lat­ban pe­dig az a gon­do­la­tom tá­madt, hogy egy kö­zös­ség tár­sa­dal­mi jel­lem­ző­i­nek meg­is­me­ré­sé­hez egy sok­kal mély­re­ha­tóbb fo­lya­mat szük­sé­ges, mint az em­be­rek min­den­na­pos va­ló­sá­gá­ról szó­ló tör­té­ne­te­i­nek és vé­le­mé­nyé­nek meg­hall­ga­tá­sa.
Pél­dá­ul a föld­mű­ves szö­vet­ke­zet­tel szem­ben ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság nem vág ös­­sze a tény­le­ges kap­cso­lat­tal, amel­­lyel az egyé­nek a szö­vet­ke­zet­hez vi­szo­nyul­nak. Az em­be­rek min­den­nap­ja­ik so­rán a szö­vet­ke­zet­hez for­dul­nak, még ak­kor is, ha lé­te­zik más meg­ol­dás is. E vá­lasz­tá­suk in­dí­té­kok so­ro­za­tán ala­pul, ame­lyek vé­gül is ah­hoz a fel­is­me­rés­hez ve­zet­nek, hogy a szö­vet­ke­zet szük­sé­ges ré­sze hét­köz­na­pi éle­tük­nek. E fel­is­me­rés ugyan­ak­kor nem aka­dá­lyoz­za őket ab­ban, hogy a szö­vet­ke­ze­tet – ha az szó­ba ke­rül – becs­mér­lik. Mi áll­hat egy ilyen faj­ta hoz­zá­ál­lás hát­te­ré­ben? Egy­sze­rű­en csak a mai kor bi­zony­ta­lan­sá­gá­nak ki­fe­je­ző­dé­sét ta­pasz­tal­juk vagy a posztszo­ci­a­lis­ta vál­to­zá­sok­kal va­ló mély­sé­ges egyet nem ér­tést, vagy ez nem más, mint a szo­ci­a­lis­ta múlt örök­sé­ge?
A fa­lu­si­ak sze­rint a posztszo­ci­a­lis­ta át­ala­ku­lás azt ered­mé­nyez­te, hogy egy­re ne­he­zebb meg­bíz­ni má­sok­ban. Még azok is, akik el­íté­lő hang­nem­ben nyi­lat­koz­nak az elő­ző rend­szer élet­kö­rül­mé­nye­i­vel kap­cso­lat­ban, haj­la­mo­sak be­is­mer­ni, hogy ma­nap­ság ne­he­zebb bi­za­lom­mal len­ni má­sok iránt, ahogy azt az egyik adat­köz­lő el­mond­ta: „A szo­ci­a­liz­mus után az em­be­rek egy­más el­len kezd­tek for­dul­ni. Azt hi­szem, fél­tek a vál­to­zá­sok­tól. De ez még­sem ele­gen­dő ma­gya­rá­zat ar­ra, mi­ért let­tek olya­nok egy­más iránt, mint a far­ka­sok. Ta­lán az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó ez a fo­lya­mat, hogy min­den­ki egy­re job­ban csak a pénz­ke­re­sé­si le­he­tő­sé­gek­re gon­dol, ar­ra, ho­gyan le­het­ne mi­nél si­ke­re­sebb. Az­előtt sen­ki sem tö­rő­dött az ilyen dol­gok­kal. Nem aka­rom azt mon­da­ni, hogy jobb lett vol­na az­előtt. De az biz­tos, hogy em­be­ribb volt a lég­kör a múlt­ban. Ezt bár­hol meg­fi­gyel­he­ted a nap­ja­ink­ban. El tu­dod kép­zel­ni, mi min­den tűnt el az utób­bi évek­ben a fa­lu­ban? Az, ami nincs le­lán­col­va, azt el­lop­ják. Ez egy új je­len­ség a fa­lu­ban, a szo­ci­a­liz­mus alatt nem volt ilyen. Hát cso­dál­ko­zol, hogy sen­ki sem bí­zik a má­sik­ban, még a sa­ját csa­lád­tag­ja­i­ban sem?” (Gá­bor, sz. 1952).
A fen­ti idé­zet­ben ki­fe­je­zés­re ju­tó pes­­szi­miz­must meg­erő­sí­te­ni lát­szik a fel­mé­rés ered­mé­nye is. A „Gon­dol­ja, hogy 1989 után: 1) job­ban meg le­het bíz­ni má­sok­ban, 2) ugyan­olyan mér­ték­ben le­het meg­bíz­ni má­sok­ban, 3) ke­vés­bé le­het meg­bíz­ni má­sok­ban” kér­dés­re 100-ból csak 2 vá­lasz­adó vá­lasz­tot­ta az egyes vá­laszt, 22 a ket­test és 76-an azt ál­lí­tot­ták, hogy az em­be­rek ma ke­vés­bé meg­bíz­ha­tó­ak, mint 1989 előtt.
A nyílt bi­zal­mat­lan­ság je­len­lét­ének egy le­het­sé­ges ma­gya­rá­za­tát a fa­lu la­ko­sa­i­nak meg­rom­ló gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyei nyújt­hat­ják. A fa­lu­be­li­ek kö­zül né­há­nyan va­ló­ban az anya­gi hely­ze­tük 1989 utá­ni meg­rom­lá­sá­ról szá­mol­tak be, so­kan vi­szont a hely­zet ja­vu­lá­sá­ról, a jö­vő­be ve­tett op­ti­miz­mus­sal be­szél­tek. A ház­tar­tá­sok­ban vég­zett fel­mé­rés ada­tai tük­rö­zik, mi­ként vi­szo­nyul­nak az adat­köz­lők sa­ját anya­gi kö­rül­mé­nye­ik­hez, il­let­ve azt, hogy mi­lyen mér­ték­ben elé­ge­det­tek csa­lád­juk je­len­le­gi anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel. Az el­ső kér­dés­re, amely így hang­zott: „Meg­íté­lé­se sze­rint az ön 1989 utá­ni anya­gi kö­rül­mé­nyei ja­vul­tak vagy rom­lot­tak?”, csak 10% fe­lelt ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy eny­he ja­vu­lás je­leit ta­pasz­tal­ták, a vá­lasz­adók 22%-a eny­he rom­lás­ról szá­molt be, 40%-uk sze­rint a vis­­sza­esés je­len­tős volt, 27%-uk sze­rint pe­dig a hely­zet nem vál­to­zott. Ugyan­ak­kor a má­so­dik kér­dés­re – „Elé­ge­dett csa­lád­ja je­len­le­gi anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel?” – a vá­lasz­adók 55%-a igen­nel (4%-uk na­gyon elé­ge­dett volt, 51%-uk töb­bé-ke­vés­bé volt elé­ge­dett), 43%-uk nem­mel vá­la­szolt (32%-uk nem volt elé­ge­dett, 11%-uk pe­dig na­gyon elé­ge­det­len volt).
A fen­ti ada­tok nem jel­zik pon­to­san, mi le­het az oka az egyé­nek gon­do­la­ti és gya­kor­la­ti sík­jai köz­ti el­lent­mon­dás­nak, azt vi­szont sej­te­ni en­ge­dik, hogy a meg­rom­lott gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek nem okol­ha­tók az ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság el­ter­je­dé­sé­ért, hi­szen a kér­de­zet­tek na­gyob­bik há­nya­da arány­lag elé­ge­dett csa­lád­ja anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel. A két­faj­ta vá­lasz köz­ti kü­lönb­ség azt jel­zi, hogy ami elv­ben az át­ala­ku­lás ne­ga­tí­vu­ma­ként je­le­nik meg, azt az egyé­nek, a csa­lá­dok tény­le­ges kö­rül­mé­nye­i­nek fé­nyé­ben ke­vés­bé ne­ga­tív va­ló­ság­ként élik meg. Né­hány adat­köz­lő a két kér­dés­hez fű­zött meg­jegy­zé­sé­ben el­mond­ta, hogy: „Hát, nem ké­ne na­gyon pa­nasz­kod­nunk, hi­szen még­is­csak sza­ba­dak va­gyunk ma. És az, hogy mi­lyen lesz a jö­vő, az is fő­kép­pen tő­lünk függ.” Még azok, akik sze­rint a mai bi­zony­ta­lan­ság és gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek a szo­ci­a­liz­mus bu­ká­sá­nak a szám­lá­já­ra ír­ha­tók, sem nyi­lat­koz­tak olyan ér­te­lem­ben, hogy a posztszo­ci­a­lis­ta kor­szak ne ho­zott vol­na szá­muk­ra sem­mi po­zi­tí­vu­mot. Mind­an­­nyi­an kész­ség­gel el­fo­gad­ták azt a né­ze­tet, hogy a sze­mé­lyes sza­bad­ság és a „jö­vő­ért va­ló dol­go­zás” le­he­tő­sé­ge két­ség­te­le­nül az át­ala­ku­lás egyik leg­na­gyobb vív­má­nya. A jö­vő­vel kap­cso­la­tos op­ti­mis­ta hoz­zá­ál­lás el­le­né­re a kö­zé­le­tet még­is a bi­zal­mat­lan­ság és a gya­nak­vás ural­ja, és e tény ab­ban a pil­la­nat­ban, amint az egyén a kö­zös­ség ré­sze­ként kezd tény­ked­ni, ér­zé­kel­he­tő­vé vá­lik. Még mi­e­lőtt azt kez­de­nénk vizs­gál­ni, hogy a bi­zal­mat­lan­ság mi­ként be­fo­lyá­sol­ja a min­den­nap­ok tár­sa­dal­mi kap­cso­la­ta­it, sze­ret­ném né­hány kvan­ti­ta­tív adat se­gít­sé­gé­vel meg­ra­gad­ni, mi­képp vá­lik a bi­za­lom az egyé­nek tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­kel va­ló in­ter­ak­ci­ó­já­nak esz­kö­zé­vé.
A fa­lu­si­ak min­den­na­pos éle­té­ben a hi­va­ta­los in­téz­mé­nyek és in­for­má­lis cso­por­to­su­lá­sok (pl. szom­szé­dok, kö­ze­li és tá­vo­li ro­ko­nok, mun­ka­tár­sak és ba­rá­tok) szem­ben ér­zett bi­za­lom mé­ré­sé­re egy 0-tól (a bi­za­lom tel­jes hi­á­nya) 5-ig (a leg­na­gyobb mér­té­kű bi­za­lom) ter­je­dő ská­lát hasz­nál­tam.
Az 1. áb­ra 100 vé­let­len­sze­rű­en ki­vá­lasz­tott sze­mély (64 fér­fi és 36 nő) 14 cso­port­tal szem­be­ni bi­za­lom­szint­jét áb­rá­zol­ja. A cso­por­tok a kö­vet­ke­zők: csa­lád, kö­ze­li ro­ko­nok, tá­vo­li ro­ko­nok, szom­szé­dok, ba­rá­tok, fa­lu­be­li­ek, mun­ka­tár­sak, az egy­ház, he­lyi hivatalnokok2, po­li­ti­ku­sok, föld­mű­ves szö­vet­ke­zet, he­lyi tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek, az ál­lam és az EU. A leg­ma­ga­sabb át­la­gos bi­za­lom­szin­tet a család3 ér­te el 4,56-os ér­ték­kel, ezt kö­ve­ti a kö­ze­li ro­ko­nok (3,86), majd a ba­rá­tok (3,54) cso­port­ja. A föld­mű­ves szö­vet­ke­zet (1,87), az ál­lam (1,35) és a po­li­ti­ku­sok (1,19) a ská­la el­len­ke­ző ol­da­lán he­lyez­ked­nek el. Kö­ze­pes bi­za­lom­szin­tet el­érő cso­por­tok a mun­ka­tár­sak cso­port­ja (2,98) és a he­lyi tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek, ugyan­ak­kor a fa­lu­be­li­ek cso­port­ja 2,42-vel meg­le­he­tő­sen ala­csony ér­té­ket ért el. Vé­gül a he­lyi hi­va­tal­no­kok 2,7-es ér­té­ke sok­kal ma­ga­sabb volt, mint a szö­vet­ke­zet­tel szem­ben ki­nyil­vá­ní­tott bi­za­lom szint­je.

1. áb­ra. Bi­za­lom­szint
Microsoft Word - torsello-graf1.doc

For­rás: A ház­tar­tá­sok­ban vég­zett kér­dő­íves fel­mé­rés

A fen­ti ada­tok­ból két­fé­le kö­vet­kez­te­tés von­ha­tó le. Elő­ször is, a bi­za­lom­mal kap­cso­la­tos vé­le­ke­dés nagy­ban függ az egyé­nek­kel, il­let­ve az in­téz­mé­nyek­kel fenn­tar­tott in­ter­ak­ció gya­ko­ri­sá­gá­tól: ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy az in­ter­ak­ció gya­ko­ri­sá­gá­val a bi­za­lom mér­té­ke is nö­vek­szik. A bi­za­lom kér­dé­sé­ben a kér­de­zet­tek vá­la­szai alap­ján há­rom kü­lön­bö­ző ka­te­gó­ri­át kü­lön­böz­tet­he­tünk meg. Az el­ső ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zó cso­por­tok, az­az a csa­lád, ro­ko­nok, ba­rá­tok, szom­szé­dok és tá­vo­li ro­ko­nok (mind­an­­nyi­an 3 fe­let­ti át­lag­ér­ték­kel) áll­nak a leg­kö­ze­lebb az egyén­hez. Ez az a ka­te­gó­ria, amely irá­nyá­ba a bi­za­lom mint a min­den­na­pi tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok lét­fon­tos­sá­gú ele­me nyil­vá­nul meg. Az egyé­nek e ka­te­gó­ria tag­ja­i­val va­ló kap­cso­la­ta a gya­ko­ri in­ter­ak­ci­ó­kon edző­dik, az irá­nyuk­ba ta­nú­sí­tott bi­za­lom ez ál­tal kap fo­lya­ma­tos meg­erő­sí­tést. A má­so­dik ka­te­gó­ria (2 és 3 köz­ti bi­za­lom­szint) töb­bé-ke­vés­bé ne­ut­rá­lis ele­me­ket tar­tal­maz, ma­gá­ba fog­lal­ja a fa­lu­be­li­e­ket és a he­lyi hi­va­tal­no­ko­kat, nem tar­tal­maz­za vi­szont a föl­mű­ves szö­vet­ke­ze­tet. Az egyé­nek ke­vés­bé gya­ko­ri ta­lál­ko­zá­sa a he­lyi hi­va­tal­no­kok­kal egy ala­cso­nyabb bi­za­lom­szin­tet ered­mé­nyez. A fa­lu­be­li­ek cso­port­ja vi­szont prob­le­ma­ti­ku­sabb kér­dés. Ahogy azt az egyik adat­köz­lő meg­je­gyez­te: „Ha ál­ta­lá­nos­ság­ban kell vé­le­ményt mon­da­nom, anél­kül, hogy ne­vet vagy ar­cot ad­nék az egyé­nek­nek, ak­kor nem bí­zom bennük.” (An­tal, sz. 1926). A „fa­lu­be­li­ek” irá­nyá­ba – ha e cso­port nem tar­tal­maz­za a ro­ko­no­kat és ba­rá­to­kat – ér­zett bi­za­lom szint­je meg­le­he­tő­sen ala­csony. Az utol­só ka­te­gó­ria (po­li­ti­ku­sok, az ál­lam és az EU) kép­vi­se­li a fa­lu­si­ak­tól leg­tá­vo­labb ál­ló, leg­el­von­tabb cso­por­to­kat. Az ál­ta­lá­nos bi­za­lom­szint leg­ala­cso­nyabb ér­té­kei azt mu­tat­ják, hogy a fa­lu­si­ak szá­má­ra ezen meg­fog­ha­tat­lan en­ti­tá­sok, ame­lyek­kel csak na­gyon ke­vés konk­rét in­ter­ak­ci­ó­ra ke­rül sor, sok­kal ke­vés­bé meg­bíz­ha­tók. E ten­den­cia leg­so­kat­mon­dóbb pél­dá­ja az ál­lam­mal szem­be­ni bi­zal­mat­lan­ság, mi­vel ez­ál­tal a vá­lasz­adók nyil­ván az ál­lam­ha­tal­mat gya­kor­ló in­téz­mé­nyek­hez (po­li­ti­kai pár­tok, jo­gi in­téz­mé­nyek) fű­ző­dő ne­ga­tív vi­szo­nyu­kat is kifejezték.4
Az 1989 utá­ni idő­szak­ra vo­nat­ko­zó, bi­za­lom­mal kap­cso­la­tos kér­dé­sek­re adott vá­la­szok alap­ján le­von­ha­tó má­so­dik fon­tos kö­vet­kez­te­tés sze­rint a bi­zal­mat­lan­ság ál­ta­lá­nos ten­den­ci­á­nak te­kint­he­tő. Ezt a fel­mé­rés azon ered­mé­nye is alá­tá­maszt­ja, hogy ha a 3-as ér­té­ket te­kint­jük a 0-tól 5-ig ter­je­dő ská­la kö­ze­pé­nek, a 14 ka­te­gó­ri­á­ból 9 e kö­zép­ér­ték alat­ti bi­za­lom­szin­tet mu­tat.
Har­ma­dik kö­vet­kez­te­tés­ként el­mond­hat­juk, hogy az egyes in­téz­mé­nyek kö­zül az a cso­port él­ve­zi a na­gyobb bi­zal­mat, amel­­lyel a fa­lu job­ban tud azo­no­sul­ni. Ha ösz­­sze­ha­son­lít­juk a szö­vet­ke­zet és a he­lyi hi­va­tal­no­kok ér­té­ke­it az egy­ház és a tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek ér­té­ke­i­vel, in­do­kolt­nak tű­nik a két cso­port meg­kü­lön­böz­te­té­se. A fa­lu­si­ak az elő­ző két in­téz­mény­hez nem fűz­tek túl sok bi­zal­mat, mi­vel a szö­vet­ke­zet meg­szűnt fa­lu­si in­téz­mény­ként mű­köd­ni és a he­lyi hi­va­tal­no­kok­kal szem­ben a fa­lu­si­ak azok po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa mi­att gyak­ran el­uta­sí­tó­an vi­szo­nyul­nak. Ez­zel szem­ben az egy­ház és a tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek (lásd a ké­sőb­bi­ek­ben) a kö­zös­sé­gi élet fel­vi­rá­goz­ta­tá­sát tart­ják szem előtt, így a ve­lük va­ló azo­no­su­lást te­szik le­he­tő­vé.
To­váb­bi kér­dés, hogy mi az alap­ja az egyé­nek ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­sá­gá­nak és az egyes in­téz­mé­nyek­kel szem­be­ni bi­zal­mat­lan­ság­nak. A kö­vet­ke­ző rész a csa­lád­tag­ok köz­ti sze­mé­lyes kap­cso­la­to­kat vizs­gál­ja.

Kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség

Azon el­mé­le­tek, ame­lyek a posztszo­ci­a­lis­ta je­len­sé­gek le­írá­sá­ra irá­nyul­nak, azt han­goz­tat­ják, hogy a Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban meg­fi­gyel­he­tő ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság a „pol­gá­ri tár­sa­da­lom” és a kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség ala­csony fej­lett­sé­gé­re utal­nak. Bjor­nskow há­rom or­szá­got (Észt­or­szág, Szlo­vé­nia és Dá­nia) ala­pul ve­vő ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­má­nyá­ban ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a kö­zös­sé­gi szin­tű rész­vé­tel szo­ro­san ös­­sze­függ az egyé­ni be­vé­tel nagy­sá­gá­val. Ada­tai azt mu­tat­ják, hogy Észt­or­szág­ban a pol­gá­ri kö­zös­sé­gi rész­vé­tel szint­je meg­kö­ze­lí­ti Szlo­vé­ni­át, de Dá­ni­á­val ös­­sze­vet­ve mind­két or­szág ada­tai an­nak csak a fe­lét érik el (Bjornskow 2002:13). A Bjor­nskow ál­tal meg­adott irá­nyt kö­ve­ti több ku­ta­tó is (Raiser,–Haerpfer–Noworthy–Wallace 2001; Bou­ga­rel 2002). ők ta­nul­má­nya­ik­ban azt jel­zik, hogy Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­nak ah­hoz, hogy meg­erő­sít­sék a de­mok­rá­cia és a gaz­da­ság fej­lő­dé­sét, el­ső­sor­ban tá­mo­gat­ni­uk ké­ne a kö­zös­sé­gi szin­tű tény­ke­dést és az azt se­gí­tő tár­sa­dal­mi csoportulásokat.
A fen­ti el­mé­let sze­rint ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­hat­nák, hogy mi­vel Ki­rály­fán a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok te­rén ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság és pes­­szi­miz­mus ta­pasz­tal­ha­tó, a fa­lu kö­zös­sé­ge sem ér­het el ma­gas fej­lett­sé­gi szin­tet, ami a kol­lek­tív rész­vé­telt il­le­ti a kü­lön­bö­ző kö­zös­sé­gi ese­mé­nye­ken. Ez a szem­lé­let, amely a bi­za­lom ala­csony szint­jé­nél a pol­gá­ri rész­vé­tel ala­csony szint­jét is fel­té­te­le­zi, Ki­rály­fa ese­té­ben nem fe­lel meg a va­ló­ság­nak. Igaz, a fa­lu la­ko­sai gya­kor­ta pa­nasz­kod­nak ar­ra, hogy ke­ve­sebb az al­ka­lom a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ra, a kap­cso­la­tok ápo­lá­sá­ra a fa­lun be­lül. De ez in­kább a múlt­ra va­ló nosz­tal­gi­kus vis­­sza­em­lé­ke­zést tük­rö­zi. Va­ló­ban, a szo­ci­a­lis­ta re­zsim re­la­tív jó­lé­tet biz­to­sí­tott min­den­ki­nek, és így ki­sebb hang­súly he­lye­ző­dött a ház­tar­tá­sok gaz­da­sá­gi stra­té­gi­á­i­ra.
Ma a fa­lu­ban a kü­lön­bö­ző ak­tív tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis egye­sü­le­tek­nek a szá­ma 14 kö­rül van. Ezek te­vé­keny­sé­ge kü­lön­bö­zik az egyes klu­bok jel­le­ge sze­rint, de ál­ta­lá­ban he­ten­te két­szer ki­sebb vagy na­gyobb ren­dez­vény ke­rül meg­szer­ve­zés­re a fa­lu­ban, ha­von­ta egy nagyobbra.5 A ma­gyar kul­tu­rá­lis szer­ve­zet, a Cse­ma­dok, ame­lyet két rész­leg, a fel­nőtt és a fi­a­ta­lok rész­le­ge al­kot, kü­lö­nö­sen ak­tív a kö­zös­sé­gi ren­dez­vé­nyek meg­szer­ve­zé­se és tá­mo­ga­tá­sa te­rén.
Az úr­na­pi kör­me­net ün­ne­pé­lye egy a leg­je­len­tő­sebb kö­zös­sé­gi ak­ci­ók kö­zül. Az aláb­bi­ak­ban az ün­ne­pély rész­le­tes le­írá­sa kö­vet­ke­zik, úgy, ahogy azt 2001-ben meg­fi­gyel­tem.
Az úr­na­pi szer­tar­tás reg­gel kez­dő­dik. Fél órá­val a kez­dés előtt a temp­lom már te­le van6. A fa­lu­si­ak kü­lön­bö­ző cso­por­tok­ra osz­tód­va vá­ra­koz­nak: a plé­bá­nos, a mi­nist­rán­sok, az idő­sebb fér­fi­ak cso­port­ja, a fi­a­tal lá­nyok, az idő­sebb as­­szo­nyok cso­port­ja és a töb­bi fa­lu­be­li. Min­den cso­port­nak kü­lön sze­re­pe van. Az el­ső rí­tus­ra a temp­lom­be­já­rat előtt ke­rül sor, ahol a plé­bá­nos, a mi­nist­rán­sok és az idő­sebb fér­fi­ak egy fe­hér-pi­ros szí­nű gyer­tya kö­rül áll­va kör­be­ad­ják a ke­resz­tet. Ezt he­lye­zik majd az ol­tár­ra, és időn­ként hasz­nál­ják az el­kö­vet­ke­ző év fo­lya­mán. Ez­után a gyer­tya meg­ál­dá­sa kö­vet­ke­zik, majd töm­jén­füst­tel va­ló meg­tisz­tí­tá­sa. A mi­se után in­dul a kör­me­net. A me­net ele­jén fe­hér ru­hás lá­nyok men­nek, szí­nes ró­zsa­szir­mo­kat szór­nak az út­ra. őket kö­ve­ti a plé­bá­nos és a mi­nist­rán­sok. A mi­nist­rán­sok egy zöld és arany­ szí­nű bal­da­chint visz­nek, alat­ta a pap tart egy arany­ szí­nű fe­szü­le­tet. Utá­nuk az idő­sebb fér­fi­ak cso­port­ja há­rom kel­lék­kel, ame­lyek a fa­lu vé­dő­szent­jét és szim­bó­lu­mát – Szent Er­zsé­be­tet – és kü­lön­bö­ző mes­ter­sé­gek szim­bó­lu­ma­it áb­rá­zol­ják. őket kö­ve­tik a cser­ké­szek sa­ját szim­bó­lu­ma­ik­kal, ame­lyek kö­zül az egyik a ma­gyar zász­ló, a töb­bi a fa­lu cí­me­re és cser­kész­szö­vet­ség emb­lé­má­ja. Az idő­sebb asz­­szo­nyok nem visz­nek szim­bó­lu­mo­kat, éne­kel­nek és imád­koz­nak a kör­me­net töb­bi részt­ve­vő­jé­vel együtt. A részt­ve­vők kö­zül az el­ső sor­ban a pol­gár­mes­ter (aki csat­la­ko­zott a kör­me­net­hez, de nem vett részt a mi­sén), a nyug­dí­jas­klub tit­ká­ra és tag­jai men­nek. A szo­kás azt mond­ja, hogy az idő­sebb részt­ve­vők men­nek elöl, őket kö­ve­tik a fi­a­ta­lab­bak, de eh­hez a sza­bály­hoz nem ra­gasz­kod­nak szi­go­rú­an.
A me­net elő­ször meg­ke­rü­li a temp­lo­mot, majd ke­resz­tül­megy a fa­lun, egy elő­re meg­ha­tá­ro­zott út­vo­na­lat kö­vet­ve. A gyü­le­ke­zet négy he­lyen áll meg, eze­ken a he­lye­ken ol­tá­ro­kat emel­tek a négy ég­táj szim­bó­lu­ma­ként. Mind­egyik ol­tár Jé­zus Krisz­tus és a Ma­don­na fel­szen­telt ké­pét őr­zi, az ol­tár­hoz vö­rös sző­nyeg ve­zet, ahol négy ol­tár­gyer­tya áll. Az ol­tá­rok el­he­lye­zé­se nem tel­je­sen ál­lan­dó, év­ről év­re mé­te­rek­kel odébb ke­rül­nek, de ál­ta­lá­ban min­dig ugyan­ab­ban az ut­cá­ban áll­nak. A fel­épí­té­sü­ket és fel­dí­szí­té­sü­ket a fa­lu­si­ak fel­vált­va vég­zik. A fel­épí­tést a nyug­dí­jas­klub tag­jai és a pol­gár­mes­ter-he­lyet­tes ve­ze­té­sé­vel né­hány he­lyi mun­ka­nél­kü­li vég­zi, a dí­szí­tés az as­­szo­nyok fel­ada­ta. Az a ház, amely előtt az ol­tár áll, biz­to­sít­ja a vi­rá­go­kat és a szent­ké­pet. A gyer­tyá­kat és a kül­ső dí­szí­tés anya­gát a szom­szé­dok ad­ják. Ahogy az ol­tár az évek so­rán az ut­cán be­lül egyik ház­tól a má­si­kig ván­do­rol, a vi­rá­gok és a bel­ső ké­pek biz­to­sí­tá­sa min­dig más csa­lád fe­le­lős­sé­ge lesz.
A fen­ti­ek­ben le­írt szer­tar­tás évé­ben (2001) kö­rül­be­lül 200-an vet­tek részt a mi­sén, en­nél sok­kal töb­ben csat­la­koz­tak a kör­me­net­hez, eset­leg há­za­ik­ból néz­ve kö­vet­ték azt. Azok a csa­lá­dok tag­jai vi­szont, akik­nek há­za­ik a fel­ál­lí­tott ol­tá­rok kö­ze­lé­ben he­lyez­ked­tek el, nem vet­ték a bá­tor­sá­got, hogy a ka­pu­juk­ból le­sel­ked­je­nek, ők csak az ab­la­kon ke­resz­tül néz­ték a kör­me­ne­tet és vár­ták, hogy az is­mét ki­men­jen a fő­út­ra, és foly­tas­sa út­ját. Négy sze­mély öl­töny­ben, nyak­ken­dő­ben a fa­lu­ba ve­ze­tő út szé­lén állt, és el­te­rel­ték az au­tó­kat a fa­lu fő­út­já­ról.
A kör­me­net tár­sa­dal­mi je­len­tő­sé­gét két té­nye­ző de­monst­rál­ja: a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ció mér­té­ke és az azo­no­su­lás fo­lya­ma­ta. A szer­tar­tás­ban részt­ve­vő cso­por­tok hos­­szas és gon­dos elő­ké­szü­le­te­ket foly­tat­nak. A cser­ké­szek­től az idő­sebb as­­szo­nyo­kig min­den cso­port ta­lál­ko­zik az ese­mény előtt, ter­ve­zik, majd elő­ké­szí­tik azt. Az ol­tá­rok fel­épí­té­se is egy idő­igé­nyes fel­adat, a kör­me­net nap­ját meg­elő­ző­en két na­pot vesz igény­be, a szom­széd­ság as­­szo­nya­i­nak és az épí­té­sért, va­la­mint az ágak be­szer­zé­sé­ért fe­le­lős fér­fi­ak­nak az együtt­mű­kö­dé­sét igény­li. Ilyen mó­don az ese­mény ren­ge­teg al­kal­mat nyújt a fa­lu­si­ak köz­ti in­ter­ak­ci­ó­ra, amely so­rán a mun­ka­meg­osz­tás és a köl­csö­nös se­gít­ség meg­szer­ve­zé­sé­vel kap­cso­la­tos fel­ada­to­kat kell el­vé­gez­ni­ük.
Ezen kí­vül az ese­mény a kö­zös­ség ön­azo­no­su­lá­sát is elő­se­gí­ti. A fa­lu­si­ak büsz­kén ál­lít­ják, hogy a szá­mos tör­té­nel­mi vál­to­zás el­le­né­re a fa­lu min­dig is meg­őriz­te sa­ját „kol­lek­tív ar­cu­la­tát”. Ezt az egyik adat­köz­lő a kö­vet­ke­ző sza­vak­kal fe­jez­te ki: „Tu­dom, sok min­den ros­­szat le­het hal­la­ni ma a fa­lu­ban az em­be­rek egy­más köz­ti kap­cso­la­tá­ról. Ez rész­ben a mi hi­bánk, rész­ben a tör­té­ne­lem­nek tud­ha­tó be. Nem ta­gad­hat­juk, hogy volt né­hány sö­tét pil­la­nat a kö­zös­ség éle­té­ben, ami mi­att egye­sek még ma is ke­rü­lik egy­más tár­sa­sá­gát. De ami­kor va­la­mi­lyen ak­ció meg­szer­ve­zé­sé­ről van szó, ar­ról, hogy ös­­sze­fog­junk, az em­be­rek még­is ös­­sze­jön­nek és együtt­mű­köd­nek. Er­re büsz­ke va­gyok. Elég, ha va­la­me­lyik Cse­ma­dok vagy más val­lá­sos ünnepélyünkre7 el­jössz, meg­lát­ha­tod, hogy men­­nyi nép gyűl ös­­sze. Min­dig van al­ka­lom ar­ra, hogy a ré­gi sér­tő­dé­sek fél­re le­gye­nek té­ve” (And­rás, sz. 1930).
Az úr­nap­jai szer­tar­tás egy olyan al­ka­lom a kö­zös­ség szá­má­ra, amely so­rán a kö­zö­sen el­vég­zett fel­ada­tok a vág­ki­rá­ly­fa­i­ak szá­má­ra mint az ön­azo­no­su­lá­suk leg­fon­to­sabb ki­fe­je­ző­dé­se je­le­nik meg. Ban­fi­eld el­mé­le­te sze­rint egy nyil­vá­nos ak­ció, mint pél­dá­ul a vág­ki­rá­ly­fai kör­me­net, nem va­ló­sul­hat meg olyan kör­nye­zet­ben, ahol az em­be­ri kap­cso­la­to­kat a köl­csö­nös bi­zal­mat­lan­ság ural­ja. Az ese­mény gon­dos elő­ké­szí­té­sé­be és meg­va­ló­sí­tá­sá­ba fek­te­tett ener­gia a kö­zös­ség szel­le­mi tő­ké­jé­nek gya­ra­po­dá­sá­ban je­le­nik meg, ame­lyet a részt­ve­vők sa­ját ma­guk fe­lé szá­mol­nak el (a fa­lu­ba kí­vül­ről nem ér­ke­zik se­gít­ség). Az ün­ne­pély, val­lá­sos je­len­té­sén túl, il­let­ve azon túl, hogy az em­be­re­ket tény­le­ge­sen a kö­zö­sen vég­zett te­vé­keny­ség­re ösz­tön­zi, a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás ki­ala­ku­lá­sá­nak pil­la­na­tát is kép­vi­se­li, amely nem a „fa­lu­be­li” kont­ra „ide­gen” konf­ron­tá­ci­ó­já­ból táp­lál­ko­zik, ha­nem a kö­zös­ség sa­ját ér­té­ke­i­ből. A kör­me­net és az Ist­ván-na­pi vi­lá­gi ren­dez­vény köz­ti kü­lönb­ség ab­ban áll, hogy a kör­me­net so­rán nem ta­pasz­tal­ha­tó­k egy­ér­tel­mű­en a csa­lá­dok cso­por­tok­ba szer­ve­ző­dé­sé­nek je­lei, az­az az ese­mény elő­ké­szí­té­sét és meg­va­ló­sí­tá­sát az egyé­nek nem a csa­lád­juk zárt kö­rén be­lül vég­zik. A te­vé­keny­sé­gek meg­szer­ve­zé­se in­kább a fa­lu­si szer­ve­ze­tek­ben lé­vő tag­sá­gu­kon és az élet­kor sze­rint szer­ve­ző­dő cso­por­to­kon ala­pul. A csa­lá­dok stá­tu­szá­ból ere­dő tá­vol­ság­tar­tás meg­szű­nik egy val­lá­sos ala­po­kon nyug­vó ese­mény kap­csán, amely a kol­lek­tív vi­sel­ke­dé­si min­ták meg­erő­sí­té­sét szol­gál­ja, és amel­­lyel a kö­zös­ség ar­ra ke­res bi­zo­nyos­sá­got, hogy e min­ták a meg­lé­vő ne­héz­sé­gek el­le­né­re is tény­le­ge­sek és mű­kö­dő­ké­pe­sek.

Bi­zal­mat­lan­ság és el­vá­rá­sok: a ro­ko­nok köz­ti in­ter­ak­ció min­tái

A posztszo­ci­a­lis­ta tár­sa­dal­mak elem­zői egyet­ér­te­nek ab­ban, amit a fen­ti fel­mé­rés ered­mé­nyei is alá­tá­masz­ta­nak, hogy az in­téz­mé­nyek irá­nyá­ba ér­zett bi­zal­mat­lan­ság a szűk csa­lá­di, ba­rá­ti és ro­ko­ni kö­zös­ség­be ve­tett bi­za­lom pri­vi­le­gi­zá­lá­sá­val el­len­sú­lyo­zó­dik (Sztompka 1999; Mis­ztal 2001). E je­len­ség a szo­ci­a­lis­ta idő­szak­ra jel­lem­ző, nyil­vá­nos és pri­vát szfé­ra köz­ti óri­á­si sza­ka­dék foly­ta­tá­sá­nak te­kint­he­tő. Ilyen kö­rül­mé­nyek közt az egyén cse­le­ke­de­tei va­la­mi­fé­le két, egy­más­tól tel­je­sen kü­lön­bö­ző szin­ten zaj­ló szín­já­ték­ká deg­ra­dá­lód­tak (performative act): a nyil­vá­nos­ság szint­jén, több­nyi­re ha­mis és fél­re­ve­ze­tő ma­ga­ta­rás­sal, és a pri­vát szfé­ra szint­jén, ahol az egyén már ön­ma­gát ad­hat­ja. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a csa­lád­tag­ok­kal szem­be­ni el­vá­rá­sok és kö­te­le­zett­sé­gek óri­á­si ter­het ró­hat­nak a tár­sa­dal­mi te­vé­keny­ség sze­rep­lő­i­re, azon egy­sze­rű ok­nál fog­va, hogy nincs vagy leg­alább­is na­gyon ke­vés az a te­rü­let, ahol a bi­za­lom ki­fe­je­zés­re jut­hat.
A fen­ti kva­ni­ta­tív ada­tok jól mu­tat­ják, hogy ma­nap­ság a sze­mé­lyes bi­za­lom ki­nyil­vá­ní­tá­sá­nak egyet­len szfé­rá­ja a csa­lád és a ro­kon­ság. Mi­ó­ta az ál­lam el­vesz­tet­te a szo­ci­a­lis­ta idő­szak­ra jel­lem­ző, min­dent át­ha­tó jel­le­gét, a fa­lu­si­ak szá­má­ra a csa­lád a se­gít­ség, a meg­bíz­ha­tó­ság és a biz­ton­ság „egyet­len for­rá­sa”. Ugyan­ak­kor mi­vel a bi­za­lom ki­ala­kí­tá­sá­ban és fenn­tar­tá­sá­ban a csa­lád oly nagy sze­rep­pel bír, egy szer­te­ága­zó ro­ko­ni kap­cso­la­to­kon ala­pu­ló cso­port tag­jai ezen ál­la­pot szá­mos hát­rá­nyát is meg­ta­pasz­tal­hat­ják. Az egyik adat­köz­lő a kö­vet­ke­ző­képp ír­ta le a ro­ko­ni kap­cso­la­tok sze­re­pét: „A csa­lád egy két­élű fegy­ver: ha nagy, sok előn­­nyel jár­hat. Van ki­re szá­mí­ta­ni, ami­kor szük­ség van. Hi­szen ugyan­az a vér fo­lyik az ere­ik­ben. A má­sik ol­da­lon vi­szont ren­ge­teg kö­te­le­zett­ség­gel jár az ilyen, és ezek né­ha na­gyob­bak, mint az elő­nyök. So­ha nem tud­ha­tod biz­to­san, mit gon­dol ró­lad ez vagy az a ro­kon. Amit te­hetsz, az csu­pán az, hogy re­mény­kedsz, he­lye­sen cse­le­ked­tél vagy be­szél­tél az adott pil­la­nat­ban” (Dá­ni­el, sz.1968).
Dá­ni­el egy jó hí­rű fa­lu­si csa­lád tag­ja, fér­je­zett nő­vé­re szin­tén a fa­lu­ban la­kik, báty­ja a vá­ros­ban. Dá­ni­el fe­le­sé­gé­nek csa­lád­ja szin­tén fa­lu­be­li. Ami­kor a fen­ti sza­vak el­hang­zot­tak, Dá­ni­el meg­hí­vá­sá­ra egy po­hár ital mel­lett ül­tünk ve­le és né­hány fér­fiba­rát­já­val. A kul­túr­ház má­so­dik eme­le­tén vol­tunk, ahol egy, a Cse­ma­dok ál­tal szer­ve­zett de­cem­be­ri mu­latt­ság folyt. A nagy­te­rem­ben mu­la­tós-ün­nep­lős han­gu­lat ural­ko­dott, bár az asz­ta­lok­tól nem le­he­tett túl sok zajt vagy ne­ve­tést hal­la­ni. Dá­ni­el el­mond­ta, hogy az ilyen ren­dez­vé­nye­ken, mi­vel a csa­lád­ja kö­ré­ben il­le­ne ül­nie, gyak­ran ér­zi ma­gát kí­no­san. Ezért jött jól, hogy el­ugor­ha­tott a ba­rá­ta­i­val egy po­hár ital­ra, ahol la­zább lég­kör­ben be­szél­get­he­tett. Meg­kér­dez­tem tő­le, hogy a csa­lá­di kap­cso­la­tok túl­zot­tan for­má­lis vol­ta nem csak a ren­dez­vény ked­vé­ért, il­let­ve a töb­bi­ek előtt va­ló sze­rep­lés mi­att tör­té­nik-e. „Tu­dod – mond­ta – ez min­dig így van. Vi­sel­ked­ned kell a nyil­vá­nos­sá­gon és ott­hon is, ahogy az el van tő­led vár­va. Gon­do­lod, hogy oda­me­he­tek a nagy­bá­csim­hoz és meg­mond­ha­tom ne­ki nyíl­tan, mit is gon­do­lok ró­la? Sem­mi eset­re sem! Mind­egy hol vagy, a dol­gok ha­son­ló­an mű­köd­nek. A csa­lád az min­dig csa­lád, és azt tisz­tel­ni kell.”
A ro­ko­ni kap­cso­la­to­kat sza­bá­lyo­zó eti­kett szi­go­rú­sá­gá­ban két té­nye­ző játsz­hat sze­re­pet. Az egyik a plety­ká­tól va­ló fé­le­lem, amely az egyé­nek kö­zöt­ti kap­cso­la­tot ala­kít­ja az­ál­tal, hogy meg­ha­tá­roz­za, mi „he­lyes” és mi nem az a kö­zös­ség sza­bá­lya­i­hoz ké­pest. A má­sik ol­da­lon a csa­lád­tag­ok egy­más­sal szem­be­ni kö­te­le­zett­sé­gei és vi­sel­ke­dés­be­li el­vá­rá­sai úgy emo­ci­o­ná­li­san, mint instru­men­tá­li­san strukturálódnak.8 A ro­ko­nok po­ten­ci­á­lis se­gí­tők, te­hát a ve­lük va­ló jó kap­cso­lat fenn­tar­tá­sa fon­tos az egyén szá­má­ra. Ez a ro­ko­nok köz­ti bi­za­lom meg­lét­ének egyik alap­pil­lé­re, bár az emo­ci­o­ná­lis kö­tő­dés is fon­tos sze­re­pet ját­szik. Ne­héz el­kép­zel­ni, hogy va­la­ki se­gít­sé­get re­mél egy ro­ko­ná­tól, aki­vel év­ti­ze­de­kig tar­tó vi­szály­ko­dást foly­tat­nak, nem csu­pán azért, mert a köz­tük lé­vő in­ter­ak­ci­ók meg­sza­kad­tak, ha­nem a vis­­sza­vá­gás­tól va­ló fo­lya­ma­tos fé­le­lem mi­att is, amely a bi­za­lom ki­nyil­vá­ní­tá­sá­nak ak­tu­sát te­szi fö­lös­le­ges­sé, ha­csak egy má­sik kap­cso­lat (több­nyi­re ba­rá­ti), köz­ve­tí­tő­ként át nem hi­dal­ja a két fél kö­zöt­ti tá­vol­sá­got. A bi­za­lom szá­mos té­nye­ző alap­ján ala­kít­ja a ro­ko­nok kö­zöt­ti sze­mé­lyes kap­cso­la­to­kat. Ezek kö­zé tar­to­zik az egy­más­sal va­ló sze­mé­lyes ta­lál­ko­zá­sok gya­ko­ri­sá­ga, egy­más­tól va­ló tér­be­li tá­vol­sá­guk, vé­le­mény­kü­lönb­sé­gek meg­lé­te vagy hi­á­nya, egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott ha­tal­mi, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi po­zí­ci­ó­juk. E té­nye­zők sok­sze­rű­sé­ge mi­att, és ami­att a fo­lya­ma­tos igye­ke­zet mi­att, hogy az ér­dek­ből tör­té­nő és az ér­zel­mek ál­tal be­fo­lyá­solt vi­sel­ke­dés közt az egyé­nek meg­ta­lál­ják a kö­zép­utat, a bi­za­lom nem szük­ség­sze­rű­en a ro­ko­ni kap­cso­la­tok egyet­len meg­ha­tá­ro­zó ele­me.

Csa­lá­don és fa­lun be­lü­li kap­cso­la­tok

Ant­ro­po­ló­gi­ai ta­nul­má­nyok so­ra bi­zo­nyít­ja, hogy az ál­la­mi szo­ci­a­liz­mus meg­szű­né­se gyak­ran a szo­li­da­ri­tás és a tár­sa­dal­mi együtt­mű­kö­dés meg­sza­kí­tá­sát és a kö­zös­sé­gi in­ter­ak­ció csök­ke­né­sét von­ta ma­ga után (Kaneff 1996; Pine 1996; Hann 2002).
Pine egy dél-len­gyel­or­szá­gi hegy­vi­dé­ki kö­zös­ség­ről szó­ló ta­nul­má­nyá­ban ki­hang­sú­lyoz­za, hogy 1989 után a fa­lu­si­ak (kü­lö­nö­sen a nők) vis­­sza­hú­zód­tak az ott­ho­na­ik­ba (Pine 2002:104). Ezt a je­len­sé­get a ter­me­lés szo­ci­a­lis­ta vi­szo­nya­i­nak a meg­szű­né­sé­vel hoz­za a ku­ta­tó kap­cso­lat­ba. A múlt­ban a nők hely­ze­te mint gaz­da­sá­gi és rep­ro­duk­ci­ós ter­me­lő­ké meg­erő­sö­dött a tár­sa­da­lom­ban. Ma vi­szont, ami­kor a ház­tar­tás a min­den­na­pi túl­élé­si stra­té­gi­ák szín­hely­évé vált, a csa­lád je­len­tő­sé­ge nőtt meg, és ez egy­ben a csa­lád­tag­ok kö­zöt­ti szo­li­da­ri­tás és ös­­sze­fo­gás kon­szo­li­dá­lá­sá­hoz is ve­ze­tett.
Ki­rály­fa ese­te kis­sé el­tér a fen­ti pél­dá­tól. Ki­rály­fa la­kói is pa­na­szol­ják, hogy 1989 után ke­ve­sebb lett az al­ka­lom a min­den­na­pi tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ra, és a csa­lád, a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­lat­rend­szer új­ra na­gyobb te­ret ka­pott. Azon­ban ez a „vis­­sza­hú­zó­dás” nem von­ta ma­ga után a kol­lek­tív élet meg­szű­né­sét. Az 1989-es vál­to­zá­sok nem je­len­tet­ték azt, hogy a csa­lád vált vol­na az egye­dü­li for­rá­sá­vá a tár­sa­dal­mi bi­za­lom­nak egyéb tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­kel szem­ben. A sze­rep­lők­nek al­kal­maz­kod­ni­uk kel­lett a meg­vál­to­zott kö­rül­mé­nyek­hez, és ez azok­nak az ér­té­kek­nek, kog­ni­tív ori­en­tá­ci­ók­nak és stra­té­gi­ák­nak a meg­kér­dő­je­le­zé­sét je­len­tet­te, ame­lyek az elő­ző po­li­ti­kai rend­szer­nek a jel­lem­zői vol­tak (Hann 2002). Ezért, ami­kor a ház­tar­tás gaz­da­sá­gi túl­élé­se van koc­kán, mind­azon kö­te­le­zett­sé­gek, emó­ci­ók és ra­ci­o­ná­lis szá­mí­tá­sok­nak a rend­sze­re, ame­lye­ken a bi­za­lom alap­szik, je­len­tős mér­ték­ben ki­hang­sú­lyo­zód­hat.
El­mond­hat­juk, hogy a bi­za­lom há­rom szin­ten épít­ke­zik: emo­ci­o­ná­lis, mo­rá­lis és instru­men­tá­li­san ra­ci­o­ná­lis szin­ten. Ez azt je­len­ti, hogy a min­den­na­pi te­vé­keny­sé­ge­ik fo­lya­mán az em­be­rek a vá­lasz­tás és a stra­té­gia­al­ko­tás komp­lex fo­lya­ma­tát kö­ve­tik. Az emo­ci­o­ná­li­san re­a­gá­lók mé­lyen gyö­ke­re­ző bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat, ame­lyet a posztszo­ci­a­lis­ta transz­for­má­ci­ó­val szem­ben érez­nek, ki­ve­tít­he­tik a min­den­na­pi em­ber­kö­zi kap­cso­la­ta­ik­ra. Ez kész­te­ti a fa­lu­si­a­kat ar­ra, hogy ál­ta­lá­nos ag­gó­dá­su­kat a je­len­nel kap­cso­lat­ban és a bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat a töb­bi fa­lu­be­li iránt nyil­vá­no­san ki­fe­je­zés­re jut­tas­sák.
A má­sik ol­da­lon ugyan­ez az ag­go­da­lom a posztszo­ci­a­lis­ta át­ala­ku­lás­sal kap­cso­lat­ban erő­sí­ti meg a csa­lá­don be­lü­li kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gát, ez­zel is ki­emel­ve azt a gon­do­la­tot, hogy a csa­lád ér­de­ke­it előny­be kell ré­sze­sí­te­ni ah­hoz, hogy a csa­lád és a ro­kon­ság túl­élé­se (és hasz­na) biz­to­sít­va le­gyen. A fami­li­a­riz­mus azon­ban nem he­lyet­te­sí­ti a min­den­nap­ok kö­zös­sé­gi bi­zal­mát a fa­lu­be­li­ek kö­zött. A fami­li­a­riz­mus itt a fa­lu la­kó­i­nak az em­ber­köz­ti kap­cso­lat­rend­szer ér­té­ké­nek stra­té­gi­ai meg­fon­to­lá­sá­nak a ki­fe­je­zé­se (Torsello 2003).
Ami a fa­lu­si­ak gaz­da­sá­gi tu­laj­do­na­ik­nak (föld, gé­pek, mun­ka­erő vagy me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek) a hasz­ná­la­tát il­le­ti, az is új­ra di­men­zi­o­nál­va le­het an­nak szem­pont­já­ból, mi­lyen tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok­ba szük­sé­ges be­fek­tet­ni az adott pil­la­nat­ban (Torsello 2003). A csa­lá­di föld meg­mű­ve­lé­sét pél­dá­ul gyak­ran sok­kal in­kább olyan tár­sa­dal­mi mint csu­pán gaz­da­sá­gi te­vé­keny­ség­nek le­het te­kin­te­ni, amely a ro­kon­sá­gon be­lü­li köl­csö­nös­ség­nek, re­cip­ro­ci­tás­nak, mun­ka­erő és ter­mék­cse­ré­nek komp­lex rend­sze­rét is ma­gá­ba fog­lal­ja. A hos­­szú tá­vú ra­ci­o­na­li­tás, amely ezek­nek a dön­té­sek­nek a hát­te­ré­ben hú­zó­dik, az a gon­do­lat, amely sze­rint a ro­kon­sá­gi kap­cso­la­tok és bi­za­lom a köl­csö­nös se­gít­ség ál­tal szi­lár­dul­nak. A nyúj­tott se­gít­sé­gért ha­son­ló vi­szon­zást le­het el­vár­ni. Csu­pán gaz­da­sá­gi, rö­vid tá­vú ér­de­kek szem­pont­já­ból ez az in­kább tár­sa­dal­mi mint gaz­da­sá­gi tu­laj­don­ba va­ló be­fek­te­tés hát­rá­nyok­kal is jár: a mun­ka­erő túl­sá­gos hasz­ná­la­ta, aján­dé­ko­zás, gya­ko­ri mun­ka­erő és gép­köl­csön­zés ve­szély­be so­dor­hat­ja a ház­tar­tás ter­me­lé­si fo­lya­ma­tát. A fa­lu­si­ak azon­ban úgy tű­nik, ké­szek ezek­re a koc­ká­za­tok­ra an­nak a hos­­szabb tá­vú ha­szon­nak a re­mé­nyé­ben, amely a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­la­tok „ak­tív” fenn­tar­tá­sá­ból ered­het.
A bi­za­lom­nak a kü­lön­bö­ző mó­don va­ló hasz­ná­la­ta a tár­sa­dal­mi be­fek­te­tés hosz­­szú vagy rö­vid tá­vú jel­le­ge sze­rint jel­zi a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság funk­ci­ó­ját a fa­lu­si tár­sa­da­lom­ban. Az em­be­rek han­goz­tat­ják: az, hogy nem tud­nak bíz­ni a fa­lu­be­li tár­sa­ik­ban az 1989 utá­ni vál­to­zá­sok­nak tud­ha­tó be. Az 1531 lel­ket szám­lá­ló kö­zös­ség­ben azon­ban nincs olyan csa­lád, aki­nek ne len­ne ro­ko­ni kap­cso­la­ta a fa­lun be­lül. Ez azt is je­lent­het­né, hogy a fa­lu­be­li­ek­kel szem­ben ér­zett bi­zal­mat­lan­ság té­nyét egyen­lő­nek te­kint­het­nénk a csa­lád­dal szem­ben ér­zett bi­zal­mat­lan­ság­gal. Ha ki­tá­gít­juk a „ro­ko­nok” ka­te­gó­ri­á­ját, ak­kor ez ma­gá­ba fog­lal­hat­na sok más fa­lu­be­lit is az ott­ho­ni szfé­rán kí­vül. 9
A fa­lu la­kói ún. kog­ni­tív tér­ké­pe­ket „szer­kesz­te­nek”, ame­lyek alap­ján az­tán vá­lasz­ta­nak úgy a biz­ton­sá­gos és a bi­zony­ta­lan bi­za­lom kö­zött, mint a rö­vid és a hosz­­szú tá­vú ér­de­kek kö­zött. Az­zal, hogy az em­be­rek szó­ban is ki­fe­je­zik a bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat a töb­bi fa­lu­be­li­vel szem­ben, a fa­lu la­kói ké­pe­sek va­la­men­­nyi­re vé­del­met te­rem­te­ni ma­guk ré­szé­re a min­den­nap­ok elő­re­lát­ha­tat­lan­sá­ga­i­val szem­ben.

Be­fe­je­zés

A bi­za­lom és bi­zal­mat­lan­ság hasz­nos fo­gal­mak­nak bi­zo­nyul­nak, ami­kor azt ír­juk le, hogy az egyé­nek mi­lyen mó­don struk­tu­rál­ják cse­le­ke­de­te­i­ket, il­let­ve mi­lyen mó­don oszt­ják meg má­sok­kal a tár­sa­dal­mi va­ló­ság­ról szó­ló el­kép­ze­lé­se­i­ket. A bi­za­lom, amely egy­más­ra utalt­sá­gon ala­pu­ló kap­cso­la­tot lé­te­sít a kö­zös cé­lon osz­to­zó fe­lek kö­zött, az ér­de­kek­re és instru­men­ta­li­tás­ra fek­te­tett hang­súlyt von­ja ma­ga után, és egy sor köl­csö­nös el­vá­rást va­la­mint kö­te­le­zett­sé­get éb­reszt mind­két fél ol­da­lá­ról. Ezek a kö­zös­ség alap­el­vei és sza­bá­lyai alap­ján de­fi­ni­á­lód­nak. Ez az a pont, ami mi­att Ban­fi­eld meg­kö­ze­lí­té­se hát­rá­nyai el­le­né­re meg­őriz­te hasz­nál­ha­tó­sá­gát (Banfield 1958). Az az étosz, amely Mon­teg­ra­no la­ko­sa­it Ban­fi­eld el­mon­dá­sa sze­rint a min­den­nap­ja­ik túl­élé­sé­re ösz­tö­nöz­te, il­let­ve ar­ra in­dít­tat­ta, hogy „el­ma­ra­dott­sá­guk”-­ból a le­he­tő leg­job­bat hoz­zák ki, a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ók – a cse­lek­vő egyé­nek ál­tal fel­is­mert – fon­tos­sá­gán nyug­szik. Az egyé­nek és in­téz­mé­nyek irá­nyá­ba ta­nú­sí­tott mély­sé­ges bi­zal­mat­lan­ság egyi­ke az egyé­nek ál­tal pro­du­kált re­ak­ci­ók­nak, ame­lyek­kel a fa­lu­si­ak min­den­na­pos éle­tük so­rán a sze­gény­ség és gaz­da­sá­gi ín­ség kö­rül­mé­nye­i­re vá­la­szol­nak. Az egyé­nek tár­sa­dal­mi éle­té­nek min­den egyes rész­le­té­ben a bi­za­lom fo­rog koc­kán, mi­vel a gaz­da­sá­gi for­rá­sok szű­kös­sé­ge mi­att az egyé­nek a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ban lát­ják csa­lád­juk túl­élé­sé­nek le­he­tő­sé­gét. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött nincs le­he­tő­ség a „vak” és ab­szo­lút bi­za­lom gya­kor­lá­sá­ra, mi­vel a (tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi) ja­vak hi­á­nyoz­nak az egyé­nek éle­té­ből. Ugyan­ak­kor a bi­zal­mat­lan­ság kö­te­le­zett­sé­get éb­reszt az in­ter­ak­ció sze­rep­lő­i­ben, amely nem apá­ti­á­ban vagy pas­­szi­vi­tás­ban nyil­vá­nul meg, ha­nem a bi­zony­ta­lan­ság és hi­ány ál­ta­lá­nos kö­rül­mé­nyei kö­zött va­ló bol­do­gu­lás egy ak­tív mód­já­ban.
Ki­rály­fa la­kói a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gá­ra úgy te­kin­te­nek, mint a nagy tör­té­nel­mi vál­to­zá­sok­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dás stra­té­gi­á­já­ra. Mily mó­don le­het­ne te­hát ér­tel­mez­ni a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság do­mi­náns je­len­lét­ét a kö­zös­ség­ben? Inst­ru­men­tá­lis ér­te­lem­ben a csa­lád­tag­ok szük­ség ese­tén po­ten­ci­á­li­san a leg­jö­ve­del­me­zőbb for­rá­sai a se­gít­ség­nek. Hi­szen a ro­ko­ni kap­cso­lat az min­dig „vér­kap­cso­lat”. Más­fe­lől vi­szont a csa­lá­di kap­cso­la­to­kon va­ló túl­sá­gos hang­súly­nak lé­tez­nek hát­rá­nyai is. A vi­sel­ke­dés meg­kö­ve­se­dett eti­kett­je és a fá­rad­sá­gos tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok fenn­tar­tá­sa ne­ga­tív emó­ci­ók fel­hal­mo­zá­sá­hoz ve­zet­het, amely az­tán ve­szély­be so­dor­hat­ja a ro­ko­ni kap­cso­la­tok ér­zé­keny rend­sze­rét.
A ro­kon­sá­gon kí­vü­li, fa­lun be­lü­li kap­cso­la­to­kat más­faj­ta tár­sa­dal­mi mo­men­tum jel­lem­zi: ezek nem olyan hos­­szú tá­vú­ak, mint a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­la­tok. Az em­be­rek kü­lön­bö­ző szin­ten hasz­nál­hat­ják az inst­ru­men­tá­lis bi­zal­mat an­nak függ­vé­nyé­ben, men­­nyi időt (és fá­rad­sá­got) in­vesz­tál­tak a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok­ba. A má­sik ol­da­lon azon­ban, még ha az emo­ci­o­ná­lis súly ki­sebb is a ro­kon­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­tok­ban, mint ami­lyen a csa­lá­don be­lü­li kap­cso­la­tok­ban, a ro­kon­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­tok ki­szá­mít­ha­tat­lan­sá­ga is meg­nö­vek­szik. Ily mó­don az egyé­nek kö­zöt­ti tá­vol­ság nö­ve­ke­dé­sé­vel a meg­bíz­ha­tó­ság kog­ni­tív (és mo­rá­lis) tér­ké­pe is ös­­sze­tet­teb­bé vá­lik. Ezen a pon­ton a bi­zal­mat­lan­ság hasz­ná­la­ta stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú­vá vál­hat, és a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság a fa­lu la­ko­sai kö­zött nem az egye­sü­le­tek vagy kol­lek­tív ak­ci­ók pol­gá­ri for­má­i­nak a hi­á­nyát tük­rö­zi, ahogy azt né­hány el­mé­let alá tű­nik tá­masz­ta­ni.
A bi­zal­mat­lan­ság hasz­ná­la­ta an­nak a kü­lön­bö­ző szin­tek kö­zött ta­lál­ha­tó fe­szült­sé­gek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sa, ame­lye­ken a bi­za­lom alap­szik, és ame­lyek se­gít­sé­gé­vel az fenn­tart­va van. A bi­zal­mat­lan­ság cél­irá­nyos hasz­ná­la­tá­val a fa­lu­si­ak ké­pe­sek egyen­súlyt te­rem­te­ni a sze­mé­lyes ér­de­kek kö­ve­té­se és a bi­za­lom tár­sa­dal­mi-kog­ni­tív konst­ruk­ci­ó­ja kö­zött. Így a bi­zal­mat­lan­ság a bi­za­lom­nak a ki­egé­szí­tő­jé­vé vá­lik, és egy­ben az em­be­rek egy­más­hoz va­ló kö­tő­dé­sé­nek a meg­te­rem­té­sé­nek az esz­kö­zé­vé a bi­zony­ta­lan idők­ben.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Banfield, E. C.: The Moral Basis of a Bac­kward Society. Glencoe, Free Press, 1958.
Bjornskow, Christian: Poli­cy impli­ca­ti­ons of social capi­tal in post-communist Europe. Is Slo­ve­nia dif­fe­rent from the rest? www.sigov.si/zmar/conference2002/pdf/njornskov.pdf
Bougarel, Xavi­er et al. : Local level insti­tu­ti­ons and social capi­tal study. Fin­dings and recommendations. World Bank Report. Vol.II, June 2002.
Cen­zus 2001. Sèí­ta­nie obyvate¾ov, domov a bytov. Bratislava, Šta­tis­tic­ký Úrad Slo­ven­skej Republiky, 2001.
Fare­well to the Socia­list ‘Other’. In.: Postsocialism. Ideals, Ideo­lo­gi­es and Prac­ti­ces in Eurasia. Ed.: C. M. Hann, Lon­don, Routledge, 2002, 1–11. p.
Hann, Chris M.: Introduction. In.: Ci­vil society. Chal­len­ging wes­tern models. Eds.: Hann, C. M. and Dunn, E., Lon­don, Routledge, 1996, 1–47. p.
Kaneff, D.: Respons­es to ‘democratic’ land reforms in a Bul­ga­ri­an village. In.: Sur­vi­ving Postsocialism: Local Stra­te­gi­es and Regi­o­nal Respons­es in Eas­tern Euro­pe and the For­mer Sovi­et Union. Lon­don, Routledge, 1996, 85–114. p.
Lovell, David W.: Trust and the poli­tics of postcommunism. Com­mu­nist and Postcom­mu­nist Studies. Vol. 34, 2001, 27–38. p.
Marsh, Christopher: Making Rus­si­an democ­ra­cy work. Social capital, eco­no­mic deve­lop­ment and democratization. Stu­di­es in Rus­si­an History. Vol. 4, Lewiston, The Edwin Mel­len Press, 2000.
Misztal, B.: Informality. Social The­o­ry and Con­tem­po­ra­ry Practice. Lon­don, Routledge, 2001.
Pine, Frances: Re-defining Women’s Work in Rural Poland. In .: After Socialism. Land Re­form and Social Chan­ge in Eas­tern Europe. Ed.: Abrahams, Ox­ford, Ber­ghahn Books, 1996, 133–155. p.
Raiser, M.–Hearpfer, Ch.–Noworthym, T.–Wallace, C.: Social capi­tal in transition: a first look at the evidence. Wor­king paper 61., Euro­pe­an Bank for Recon­struc­ti­on and Development, 2001.
Ret­re­at to the Household? Gen­de­red Doma­in in Postso­ci­a­list Poland. In.: Postsocialism. Ideals, Ideo­lo­gi­es and Prac­ti­ces in Eurasia. Ed.: C. M. Hann, Lon­don, Routledge. 2002, 95–113. p.
Rose-Ackernan, S.: Trust and Hones­ty in Post-Socialist Societies. Kyklos. 54. 2001, 415–44. p.
Sztompka, P.: Trust: A Socio­lo­gi­cal Theory. Camb­rid­ge, Camb­rid­ge Uni­ver­si­ty Press, 1999.
Torsello, D.: Trust, pro­per­ty and social chan­ge in a sout­hern Slo­va­ki­an village. Münster, LIT, 2003.

 

Veres Valér: Jövotervek a kisebbségi magyar és a többségi fiatalok körében a társadalmi-származási háttér kontextusában

A fi­a­ta­lok hely­ze­té­nek vizs­gá­la­tá­ban igen fon­tos kér­dés a jö­vő­ter­ve­zés, az élet­út­juk el­kö­vet­ke­ző sza­ka­szá­nak vizs­gá­la­ta. Eb­ben a ta­nul­mány­ban a Ma­gyar­or­szág­gal ha­tá­ros or­szá­gok ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­i­nak 15–29 éves né­pes­sé­gét vizs­gál­tuk, a Mo­za­ik 2001 ku­ta­tás ma­gyar és több­sé­gi almin­tái alap­ján. Elem­zé­se­ink so­rán a fi­a­ta­lok tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­ré­nek sa­já­tos­sá­ga­it fi­gye­lem­be vé­ve a kö­vet­ke­ző­ket sze­ret­nénk fel­tár­ni:
• Mely fi­a­ta­lok­nak van el­gon­dolt jö­vő­ter­ve, jö­vő­ter­ve­zé­sük mi­lyen pri­o­ri­tá­so­kat tar­tal­maz, mi­lyen­nek lát­ják a ki­lá­tá­sa­i­kat?
• Men­­nyi­re tük­rö­ző­dik az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás a fi­a­ta­lok élet­ese­mé­nye­i­nek ter­ve­zé­sé­ben, az is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz ki­to­ló­dá­sá­ban, a csa­lád­ala­pí­tás és az az­zal já­ró ese­mé­nyek ki­to­ló­dá­sá­ban?
• Te­rü­le­ti­leg hol, szü­lő­föld­ön vagy Ma­gyar­or­szá­gon, eset­leg más or­szá­gok­ban kép­ze­lik el a jö­vő­jü­ket?
A szo­ci­o­ló­gi­ai szak­iro­da­lom igen gaz­dag és sok­ré­tű tám­pon­tot kí­nál ar­ra vo­nat­ko­zó­lag, hogy mi­lyen té­nye­zők be­fo­lyá­sol­ják a fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­zé­sét. Mint ál­ta­lá­nos ke­re­tet J. Zin­nec­ker el­mé­le­tét hasz­nál­juk fel, szem­lé­le­té­ben a fi­a­ta­lok if­jú­sá­gi élet­sza­ka­sza je­len­tős mér­ték­ben osztá­lys­pe­ci­fi­ku­san meg­ha­tá­ro­zott. A to­vább­ta­nu­lá­si idő, te­hát az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak hos­­sza és tar­tal­ma, a fi­a­ta­lok ér­dek­lő­dé­si kö­re je­len­tő­sen be­ha­tá­ro­ló­dik a szü­lői csa­lád anya­gi hely­ze­té­ből és tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­já­ból adó­dó élet­szem­lé­let és ki­lá­tá­sok ál­tal (Zinnecker 1993). Ter­mé­sze­te­sen en­nek el­len­fo­lya­ma­ta az inter­ge­ne­rá­ci­ós tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás, ami­kor is a fi­a­ta­lok ép­pen hogy ki­lép­nek a szü­lők tár­sa­dal­mi ré­teg­hely­ze­té­ből. E két je­len­ség egy­szer­re ar­ti­ku­lál­ja a fi­a­ta­lok élet­pá­lyá­ját. Egy má­sik ál­ta­lá­nos ke­ret, ami a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak if­jú­sá­gát kü­lön be­fo­lyá­sol­ja a tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi át­me­net a terv­gaz­da­ság­ra épü­lő állam­szo­ci­a­lis­ta dik­ta­tú­rák­ról a pi­ac­gaz­da­ság­ra épü­lő de­mok­rá­ci­ák­ra. Eb­ben a fo­lya­mat­ban az if­jú­ság sa­já­tos sze­re­pet kap, egy­részt, mert a rend­szer­vál­tás si­ke­res­sé­gé­nek van­nak ge­ne­rá­ció­vál­tás­sal kap­cso­la­tot ös­­sze­füg­gé­sei, más­részt pe­dig a kü­lön­bö­ző or­szá­gok kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi el­té­ré­sek is sze­re­pet ját­sza­nak (Eyal–Szelényi–Townsley 2001). Vé­gül, de nem utol­só sor­ban a fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­je a he­lyi tár­sa­da­lom gaz­da­sá­gi ál­la­po­ta, a ma­gyar ok­ta­tás és kul­tú­ra in­téz­mé­nye­sült­sé­ge, a glo­ba­li­zá­ció be­ha­to­lá­sá­nak szint­je és a he­lyi re­ak­ci­ók, a ma­gyar fi­a­ta­lok­nak a több­ség­hez va­ló vi­szo­nya, és hogy ezen be­lül ho­gyan ar­ti­ku­lá­lód­nak az if­jú­sá­gi élet­pá­lyák. A ma­gyar fi­a­ta­lok szá­má­ra to­váb­bi ki­hí­vást je­lent Ma­gyar­or­szág kö­zel­sé­ge és azok a dön­té­sek, ame­lyek a szo­ci­á­lis ös­­sze­ha­son­lí­tá­sok rend­sze­ré­ben (a he­lyi cent­ru­mok és pe­ri­fé­ri­ák, va­la­mint a ma­gyar­or­szá­gi cent­rum, Bu­da­pest) hoz­nak meg.

A fi­a­ta­lok tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hely­ze­te ré­gi­ón­ként

A tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­ret mint a tág ér­te­lem­ben vett tár­sa­dal­mi struk­tú­rát fog­juk meg­ra­gad­ni. Be­le­tar­to­zik eb­be a ré­gió, ahol él, az et­ni­kai kö­zös­ség, ami mind­vé­gig ar­ti­ku­lál­ni fog­ja elem­zé­sün­ket, a te­le­pü­lés tí­pu­sa, a szü­lők és a fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­ja és is­ko­lá­zott­sá­gi szint­je, a csa­lád anya­gi hely­ze­te, ame­lyet a jobb ös­­sze­ha­son­lí­tás ér­de­ké­ben a csa­lád, il­let­ve a fi­a­tal ál­tal bir­to­kolt tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek­kel és va­gyon­tár­gyak­kal operacionalizáltunk. Az anya­gi hely­zet szub­jek­tív meg­íté­lé­sét, va­la­mint az elé­ge­dett­sé­gi szin­tet is fi­gye­lem­be fog­juk ven­ni, hi­szen ezek igen fon­to­sak a jö­vő­ter­vek ala­kí­tá­sá­ban, mi­vel tük­rö­zik a tár­sa­dal­mi, anya­gi hely­zet és az igény­szint kö­zöt­ti vi­szonyt is.
Az er­dé­lyi vi­szo­nyok­ból ki­in­dul­va, ahol a Kár­pát-me­den­cé­ben élő ha­tá­ron tú­li ma­gyar fi­a­ta­lok mint­egy 60–65%-a él, tud­juk, hogy a ma­gyar­ság az el­ső vi­lág­há­bo­rú előtt elő­nyö­sebb tár­sa­dal­mi ré­teg­ző­dé­si struk­tú­rá­val ren­del­ke­zett, mint a he­lyi több­ség, míg ez az ál­la­pot a kom­mu­niz­mus vé­gé­re meg­for­dult. A rend­szer­vál­tás fo­lya­ma­tá­ban a ma­gyar­ság pozi­ci­o­ná­lis hát­rá­nyát fo­lya­ma­to­san csök­ken­ti, ám egyes fog­lal­ko­zá­si stá­tusz­cso­por­tok­ban ez igen hos­­szas és nem fe­szült­ség­men­tes fo­lya­mat (Ve­res 2003b). Ez az ál­la­pot­le­írás alig­ha­nem a töb­bi ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban is ha­son­ló­an tör­tént, hi­szen a több­sé­gi ál­lam­nem­zet­hez tar­to­zás­ból a tri­a­no­ni vál­to­zá­sok kö­vet­kez­té­ben min­den­hol nem­ze­ti ki­sebb­ség­gé vál­tak, és sem a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti, sem pe­dig az azt kö­ve­tő kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rák­ban nem volt lé­nye­ge­sen jobb sor­suk a tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás te­rén, mint az er­dé­lyi ma­gya­rok­nak. Az 1989–90-es vál­to­zá­so­kat kö­ve­tő­en pe­dig mind­egyik or­szág­ban ja­vult a ma­gya­rok ki­sebb­sé­gi és pozi­ci­o­ná­lis hely­ze­te, ha nem is egy­id­őben és ugyan­olyan ütem­ben. Mind­egyik or­szág­ban ki­épül­tek a de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nyek, ame­lyek töb­bé-ke­vés­bé mű­köd­tek jól, vi­szont a sza­bad vá­lasz­tá­sok gya­kor­la­ta ered­mé­nye­ként a ma­gya­rok szám­ará­nyuk­nak meg­fe­le­lő­en be­ke­rül­tek a he­lyi és or­szá­gos dön­tés­ho­zó és vég­re­haj­tó tes­tü­le­tek­be, po­zí­ci­ók­ba, ez­ál­tal a ma­gya­rok tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ói át­lag­ban ja­vul­tak, s nem csu­pán köz­vet­le­nül, ha­nem ezen tes­tü­le­tek mun­ká­já­nak ered­mé­nye­ként is.
Te­le­pü­lés­mé­ret sze­rint – amely a te­le­pü­lés­tí­pu­sok­nak is egy meg­ra­gad­ha­tó for­má­ja – a kár­pát­al­jai, a fel­vi­dé­ki és a szé­kely­föl­di ma­gyar fi­a­ta­lok több mint 90%-a 5000 fő alat­ti, több­nyi­re fa­lu­si te­le­pü­lé­se­ken vagy 50 000 fő alat­ti kis­vá­ros­ok­ban él. Eh­hez ha­son­ló el­osz­lás­ban él­nek a kár­pát­uk­rán­ok is. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok 70%-a él 50 000 fő alat­ti te­le­pü­lé­se­ken, a töb­bi kö­ze­pes mé­re­tű, 200 000 fő alat­ti vá­ro­sok­ban. A vaj­da­sá­gi szlá­vok (na­gyobb­részt szer­bek) fe­le él kis­vá­ros­ok­ban és fal­vak­ban, a töb­bi kö­ze­pes vá­ro­sok­ban. Nagy­vá­ros­ok­ban je­len­tős arány­ban a dé­li szlo­vá­kok él­nek, a po­zso­nyi és kas­sai szlo­vák­ság­nak kö­szön­he­tő­en, va­la­mint a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok és ro­má­nok.

1. áb­ra. A vá­la­szo­lók el­osz­lá­sa almin­tán­ként a te­le­pü­lé­sek la­kos­ság­szá­ma alap­ján
Microsoft Word - veres-graf1.doc

A min­tá­ba be­ke­rült fi­a­ta­lok szü­lei is­ko­lá­zott­ság sze­rint nem ké­pez­nek fel­tét­le­nül rep­re­zen­ta­tív min­tát a ré­gió fel­nőtt la­kos­sá­gá­nak is­ko­lá­zott­sá­gá­ra vo­nat­ko­zó­an. Min­den­eset­re meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ro­má­ni­ai, a vaj­da­sá­gi ma­gyar és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar apák szá­mot­te­vő ré­szé­nek nincs sem­mi­lyen szak­ké­pe­sí­té­si vég­zett­sé­ge. A fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya kü­lö­nö­sen ott ala­csony, ahol kü­lön­ben is rurá­lis jel­le­gű vagy kis­vá­ro­si te­le­pü­lé­se­ken él a né­pes­ség zö­me, így a szé­kely­föl­di, a kár­pát­al­jai és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok kö­ré­ben. Az anyák is­ko­lai vég­zett­sé­ge ál­ta­lá­ban ala­cso­nyabb a fér­fi­a­ké­nál, a szak­kép­zett­ség nél­kü­li­ek ará­nya át­lag­ban 10%-kal töb­ben van­nak, a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya pe­dig 4–5%-kal ala­cso­nyabb.

1. táb­lá­zat. Apa is­ko­lá­zott­sá­ga almin­tán­ként
Microsoft Word - veres-tab1.doc

A gaz­da­sá­gi­lag aktiv apák kö­ré­ben Er­dély­ben a leg­na­gyobb a mun­ka­nél­kü­li­ség, 12% kö­rü­li min­den almin­ta ese­té­ben, en­nél né­mi­képp ki­sebb, de je­len­tős, 10% kö­rü­li a mun­ka­nél­kü­li­ség a fel­vi­dé­ki ma­gyar apák kö­ré­ben. Más­hol ez ala­cso­nyabb. Ma­gas vi­szont az al­kal­mi mun­kák­ból vagy fe­ke­te­mun­ká­ból élők ará­nya (15–17%) Kár­pát­al­ján, de ezek ará­nya je­len­tős, 8%-ot tesz ki a szé­kely­föl­di apák kö­ré­ben is. A vál­lal­ko­zók cso­port­já­ba azok is be­le­tar­toz­nak, akik csa­lád­tag­ként dol­goz­nak, és nem ők a köz­vet­len tu­laj­do­no­sok, il­let­ve a jö­ve­del­me­i­ből (osz­ta­lék­ból, ban­ki ka­ma­tok­ból) élők is. Itt a nagy több­sé­get kis­vál­lal­ko­zók és önál­ló ipa­ro­sok al­kot­ják. Az apák igen kis arány­ban dol­goz­nak me­ző­gaz­da­sá­gi önál­ló­ként, a Szé­kely­föld ki­vé­te­lé­vel 1–6% kö­zött mo­zog­nak. Ez is jól mu­tat­ja, hogy az apák fog­lal­ko­zá­si meg­osz­lá­sa nem tük­rö­zi a fel­nőtt né­pes­ség fog­lal­ko­zá­si struk­tú­rá­ját, hi­szen a gaz­dál­ko­dók ará­nya több ré­gi­ó­ban is a 20%-ot is meg­ha­lad­ja. A ma­gya­rá­zat az le­het, hogy a me­ző­gaz­da­ság­ban dol­go­zók zö­me az apák­nál idő­sebb ge­ne­rá­ci­ók kö­ré­ben iga­zán je­len­tős, kü­lö­nö­sen az 50 éven fe­letti­ek kö­ré­ben, akik­nek egy kis ré­szét kép­vi­se­li a min­ta (a 27–29 éve­sek szü­lei).

2. táb­lá­zat. A né­pes­ség el­osz­lá­sa almin­tán­kén a gaz­da­sá­gi­lag aktiv apák fog­lal­ko­zá­si stá­tu­sza sze­rint
Microsoft Word - veres-tab2.doc
2. áb­ra. A meg­kér­de­zett fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci hely­ze­te almin­tán­ként
Microsoft Word - veres-graf2.doc

Ál­ta­lá­ban vé­ve a több­sé­gi fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban ta­nul­nak, mint a ma­gyar fi­a­ta­lok ugyan­ab­ban a ré­gi­ó­ban. Meg­lá­tá­som sze­rint az urba­ni­zál­tsá­gi szint az egyik leg­erő­sebb hát­tér­szem­pont a to­vább­ta­nu­lás­ban: az erő­seb­ben ur­ba­ni­zált kö­zös­sé­gek­ben, te­hát ott, ahol je­len­tős mér­ték­ben kö­ze­pes és nagy­vá­ros­ok­ban él­nek a fi­a­ta­lok, a ta­nu­lók ará­nya is ma­ga­sabb. En­nek egyik oka az esély­egyen­lőt­len­ség, ame­lyet a te­le­pü­lés­mé­re­tek hal­mo­zot­tan köz­ve­tí­te­nek: a kis te­le­pü­lé­se­ken gyen­ge szín­vo­na­lú az ok­ta­tás, a szü­lő­ket il­le­tő­en ki­sebb arány­ban van­nak a ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú­ak és tár­sa­dal­mi stá­tu­szú­ak. Így a fi­a­ta­lok esé­lye a to­vább­ta­nu­lás­ra ki­sebb, mint a na­gyobb vá­ro­sok­ban. A két er­dé­lyi ma­gyar almin­ta ér­té­ke­it együtt kell ér­té­kel­ni, ugyan­is a nagy egye­te­mi köz­pon­tok mind Bel­ső-Er­dély te­rü­le­tén van­nak, így a szé­kely­föl­di egye­te­mis­ta ta­nu­ló fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze nem a szü­lő­föld­je, ha­nem a vá­lasz­tott lak­he­lye ré­gi­ó­já­ban je­le­nik meg.
Azok, akik be­fe­jez­ték a ta­nul­má­nya­i­kat a kö­vet­ke­ző is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­kez­nek:

3. táb­lá­zat. A ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok is­ko­lá­zott­sá­ga
Microsoft Word - veres-tab3.doc

Szem­be­tű­nő­en ala­csony a fel­vi­dé­ki és a szé­kely­föl­di ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya. Míg a szé­kely­föl­di­ek­nél ez a nagy­vá­ros­ok­ba és kül­föld­re va­ló re­gi­o­ná­lis el­ván­dor­lás ered­mé­nye, a fel­vi­dé­ki hely­zet­nek komp­le­xebb okai le­het­nek, me­lye­ket e ta­nul­mány­ban nem áll mó­dunk­ban fel­tár­ni.
A csa­lád anya­gi hely­ze­té­nek fel­tá­rá­sá­ra a tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek szá­mát vet­tük ala­pul. A vá­lasz­adók­tól meg­kér­dez­tük, hogy 15 tar­tós hasz­ná­la­ti cikk kö­zül me­lyek­kel ren­del­kez­nek, majd a sze­mély­gép­ko­csi­juk ko­rát és gyár­tá­si or­szá­gát kér­dez­tük meg. Fel­épí­tet­tünk egy súly­zott mu­ta­tót is, amely a sze­mély­gép­ko­csi jel­lem­ző­it fi­gye­lem­be vé­ve a cik­kek szá­má­nak in­de­xét nö­vel­het­te: ha­zai vagy volt szo­ci­a­lis­ta or­szág­be­li au­tó 1, nyu­ga­ti vagy más kon­ti­nen­sen gyár­tott már­kák 2 pon­tot ér­tek, eze­ket szo­roz­tuk 1–3 kö­zöt­ti ér­ték­kel az au­tó élet­ko­ra sze­rint: 10 év alat­ti au­tók ese­té­ben 3, 10–20 év kö­zöt­ti­ek­nél 2, en­nél ré­geb­bi­ek­nél 1 volt a szor­zó, így ma­xi­mum 6 pont­tal nö­vel­het­te az egyéb­ként 15-ös ma­xi­má­lis ér­té­ket.

4. táb­lá­zat. Tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek át­la­gos szá­ma almin­tán­ként
Microsoft Word - veres-tab4.doc

Az anya­gi hely­zet jól tük­rö­zi az or­szá­gok kö­zöt­ti ál­ta­lá­nos élet­szín­vo­nal­be­li el­té­ré­se­ket. A fel­vi­dé­ki (értsd dél-szlo­vá­ki­ai) szlo­vá­kok és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok ál­l­nak a leg­job­ban a csa­lád anya­gi hely­ze­te alap­ján, őket kö­ve­tik a vaj­da­sá­gi­ak és az er­dé­lyi­ek, majd a kár­pát­al­ja­i­ak zár­ják a sort. A sa­ját hasz­ná­la­tú 5 cikk­ből leg­több 2 van át­lag­ban a vaj­da­sá­gi több­sé­gi fi­a­ta­lok kö­ré­ben, meg­előz­ve ez­zel a szlo­vá­ko­kat is. Meg­jegy­zen­dő, hogy ezek a mu­ta­tók hos­­szabb idő alatt fel­hal­moz­ha­tó ter­mé­ke­ket tük­rö­zik, ezért nem tű­nik ki be­lő­lük a vaj­da­sá­gi­ak je­len­le­gi, va­ló­szí­nű­leg a fen­ti­nél hát­rá­nyo­sabb hely­ze­te. A jö­ve­del­mi vi­szo­nyok len­né­nek er­re al­kal­ma­sak, ám adat­fel­vé­te­li és ér­té­ke­lé­si szem­pont­ból igen sok prob­lé­mát vet fel a jö­ve­del­mek rög­zí­té­se, így csu­pán Ro­má­ni­á­ban rög­zí­tet­tük eze­ket, és nem áll mó­dunk­ban or­szá­gok kö­zöt­ti ös­­sze­ha­son­lí­tá­so­kat ten­ni.
Az anya­gi hely­zet szub­jek­tív meg­íté­lé­se nem tük­rö­zi szo­ro­san az „ob­jek­tív” kü­lönb­sé­ge­ket, ezek el­osz­lá­sát a Mo­za­ik 2001 gyors­je­len­té­sé­ből is­mer­he­tik meg (Mo­za­ik 2001).

Van-e jö­vő­ter­ve­zés és mi­re irá­nyul?

Zin­nec­ker ki­in­dul­va Bour­di­eu osz­tály­mo­dell­jé­ből a gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis tő­ke­vo­lu­men alap­ján al­só, kö­zép és fel­ső osz­tá­lyok, il­let­ve ezek kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi osz­tály­frak­ci­ói sze­rint a nyu­gat-eu­ró­pai jó­lé­ti tár­sa­dal­mak­ban há­rom jól el­kü­lö­ní­tett if­jú­sá­gi ha­bi­tust kü­lön­böz­te­tett meg, amely a csa­lá­di erő­for­rás­ok függ­vé­nyé­ben gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ók sze­rint to­vább bont­ha­tó (Zinecker 1993a). Egy má­sik ta­nul­má­nyá­ban az 1980-as évek vé­gén J. Zin­nec­ker a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér függ­vé­nyé­ben a fi­a­ta­lok jö­vő­jét il­le­tő­en az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz ala­kí­tá­sá­ban az aláb­bi pers­pek­tí­vá­kat tar­tot­ta va­ló­szí­nű­nek, né­mi­képp mó­do­sít­va az ere­de­ti, me­re­vebb mo­dellt (Zinnecker 1993b: 39):
• Az if­jú­ság mint kul­tu­rá­lis újí­tó, a nagy­pol­gá­ri ér­tel­mi­ség „if­jú­ság­mí­to­sza” új, prog­res­­szív kön­tös­ben.
• Az if­jú­ság mint is­ko­lai és kép­zé­si pá­lya va­la­men­­nyi tár­sa­dal­mi ré­teg kö­ré­ben el­ter­jed, ám a kö­zép­osz­tá­lyi fi­a­ta­lok in­kább esz­köz­nek te­kin­tik a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló be­ke­rü­lést il­le­tő­en, a fel­ső ré­te­gek if­jú­sá­ga pe­dig élet­for­ma­ként éli meg, mi­nél hos­­szab­bá ala­kít­va a ta­nu­ló if­jú­sá­gi élet­sza­kaszt.
• Az if­jú­ság mint sza­bad­idő- és fo­gyasz­tói kul­tú­ra, az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz hedo­nisz­ti­kus ki­élé­se mint if­jú­ság­fo­ga­lom ki­szé­le­se­dik. A fo­gyasz­tói kul­tú­rák­kal va­ló azo­no­su­lás leg­na­gyobb sze­re­pet az al­sóbb ré­te­gek if­jú­sá­ga kö­ré­ben kap, akik egy ré­sze az át­lag­hoz ké­pest ko­ráb­ban ki­ma­rad az is­ko­lá­ból és így alap­ve­tőn az el­ső két pers­pek­tí­va le­zá­ró­dik szá­muk­ra.
Mint az előb­bi al­fe­je­zet­ben lát­hat­tuk, a ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze – egyes ré­gi­ók­ban több mint fe­le – még kö­zép­fo­kú vég­zett­sé­get sem szer­zett, így a Zin­nec­ker-fé­le má­so­dik jö­vő­pers­pek­tí­va a Kár­pát-me­den­ce je­len­tős ré­szén még 2000-re sem ala­kult ki.
A fi­a­ta­lok jö­vő­kép­ét több kér­dés se­gít­sé­gé­vel vizs­gál­tuk. Rá­kér­dez­ve ar­ra, hogy a kö­vet­ke­ző öt év­re van­nak-e sze­mé­lyes el­kép­ze­lé­sei, a fi­a­ta­lok leg­na­gyobb ré­sze min­den ré­gi­ó­ban igen­nel vá­la­szolt. Meg­le­pő, hogy a ma­gyar fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban ren­del­kez­nek ilyen ter­vek­kel, mint a több­sé­gi­ek, ez az el­té­rés csu­pán Er­dély­ben és a Vaj­da­ság­ban szig­ni­fi­káns. Ész­re­ve­he­tő, hogy a jobb élet­kö­rül­mé­nyek kö­zött élő cso­por­tok fi­a­tal­jai va­la­mi­vel ki­sebb arány­ban ter­ve­zik meg jö­vő­jü­ket. A rosz­­szabb vi­szo­nyok­ból va­ló ki­tö­rés an­nál in­kább sar­kall­ja a fi­a­ta­lo­kat a jö­vő­ter­vek meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra.

3. áb­ra. Van­nak-e olyan sze­mé­lyes el­kép­ze­lé­sei, ame­lye­ket a kö­vet­ke­ző öt év­ben sze­ret­ne meg­va­ló­sí­ta­ni?
Microsoft Word - veres-graf3.doc

Az apa is­ko­lá­zott­sá­ga sze­rint is szig­ni­fi­káns ös­­sze­füg­gé­sek fi­gyel­he­tők meg a jö­vő­ter­ve­zés­sel kap­cso­lat­ban a ré­gi­ók egy ré­szé­ben, je­le­sen a ro­má­ni­ai és a szlo­vá­ki­ai alminták, va­la­mint a kár­pát­al­jai ma­gya­rok kö­ré­ben. A töb­bi almin­tá­ban el­ső­sor­ban azért nem fi­gyel­he­tő meg ös­­sze­füg­gés, mert az egyet­ér­tők ará­nya meg­ha­lad­ja a 90%-ot, így az el­té­ré­sek sta­tisz­ti­ka­i­lag nem elég szá­mot­te­vő­ek.
Te­le­pü­lés­tí­pu­sok sze­rint szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek van­nak Bel­ső-Er­dély­ben, a szlo­vá­kok és a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben ott, ahol az el­té­ré­sek va­ló­ban lé­nye­ge­sek a te­le­pü­lés­tí­pu­sok kö­zött, az­az a né­pes­ség szá­mot­te­vő ré­sze él nagy­vá­ros­ok­ban és ugyan­ak­kor kis­te­le­pü­lé­se­ken is. A nagy­vá­ros­ok­ban élők na­gyobb arány­ban ter­ve­zik elő­re a jö­vő­jü­ket, mint a kis­te­le­pü­lé­se­ken élők. A leg­lát­vá­nyo­sabb a szlo­vá­kok kö­zöt­ti el­té­ré­sek: a po­zso­nyi és kas­sai fi­a­ta­lok 94%-a, a fa­lu­si szlo­vák fi­a­ta­lok csu­pán 78%-a ren­del­ke­zik jö­vő­ter­vek­kel.
A tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek súly­zott szá­má­nak át­la­gai se­gít­sé­gé­vel meg­vizs­gál­tuk (Anova-teszttel), hogy van-e a csa­lád anya­gi hely­ze­té­nek ha­tá­sa a jö­vő­ter­vek­re.
A sú­lyo­zott anya­gi in­dex át­la­gai ta­lán a leg­szem­lé­le­te­seb­ben mu­tat­ják meg szá­munk­ra, hogy a jobb anya­gi hely­zet­ben le­vő fi­a­ta­lok – mind­egyik ré­gi­ó­ban – in­kább ter­ve­zik a jö­vő­jü­ket, mint a ros­­szabb hely­zet­ben le­vők. Lát­ha­tó, hogy az el­té­ré­sek a kár­pát­al­jai ma­gya­rok ki­vé­te­lé­vel min­den­hol szig­ni­fi­kán­sak, és a kü­lönb­sé­gek 1 pont­tal vagy an­nál is töb­bel kü­lön­böz­nek. En­nek kö­vet­kez­té­ben a ren­de­zet­le­nebb anya­gi hát­tér­rel ren­del­ke­ző csa­lá­dok­ból szár­ma­zók ki­sebb esél­­lyel tud­nak ki­tör­ni a szár­ma­zá­si hát­tér ad­ta vi­szo­nyok­ból, mi­vel in­kább hagy­ják so­dor­ni ma­gu­kat a „sors ár­já”-­val, és nem tesz­nek kel­lő erő­fe­szí­té­se­ket ar­ra, hogy egy jö­vő­stra­té­gi­át ki­épít­ve hely­ze­tü­kön vál­toz­tas­sa­nak.

5. táb­lá­zat. A tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek súly­zott szá­má­nak át­lag­ér­té­kei a jö­vő­ter­vek meg­lé­te vagy hi­á­nya sze­rint (min. 0, max. 21)
Microsoft Word - veres-tab5.doc

A kü­lönb­sé­gek szig­ni­fi­kán­sak a kö­vet­ke­ző szin­te­ken:
* 0,05
** 0,01
*** 0,001

Azok­nak, akik­nek vol­tak kö­zép­tá­von, az el­kö­vet­ke­ző öt év­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­se­ik, egy lis­tá­ból ki kel­lett vá­lasz­ta­ni­uk a szám­uk­ra leg­fon­to­sab­bat (de sza­ba­don is vá­la­szol­ha­tott a fi­a­tal, ha nem tud­ta vol­na be­so­rol­ni az el­kép­ze­lé­se­it a lis­tán). A vá­la­szok elég­gé szó­ród­tak, ám még a re­gi­o­ná­lis el­té­ré­sek el­le­né­re is ha­son­ló struk­tú­rá­ja van a jö­vő­ter­vek­re vo­nat­ko­zó vá­la­szok­nak. A leg­gyak­rab­ban meg­je­lölt ter­vek sor­rend­ben: to­vább­ta­nu­lás, la­kás­vá­sár­lás- és fel­újí­tás, csa­lád­ala­pí­tás, önál­ló élet­vi­tel, meg­fe­le­lő mun­ka­hely meg­szer­zé­se. A vá­la­szok igen kü­lön­böz­nek a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér kü­lön­bö­ző vál­to­zói függ­vé­nyé­ben, ame­lye­ket az elő­ző fe­je­zet­ben is­mer­tet­tünk. Az egyik lé­nye­ges vál­to­zó az élet­ter­ve­zést erő­sen meg­ha­tá­ro­zó szel­le­mi kör­nye­zet, amit az apa is­ko­lá­zott­sá­gi szint­jé­vel mér­tünk. Az aláb­bi táb­lá­zat­ból ki­ol­vas­ha­tó, hogy je­len­tős sze­re­pe van min­den ré­gi­ó­ban a szár­ma­zá­si kul­tu­rá­lis tő­ké­nek.
A táb­lá­zat­ban ki­vá­lasz­tott há­rom almin­ta vá­la­szai a há­rom leg­na­gyobb ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­get kép­vi­se­lik, ám a meg­ál­la­pí­tá­sa­ink az ös­­szes vizs­gált né­pes­ség­re vo­nat­koz­nak. Az elő­ször szem­be­tű­nő té­nye­ző a to­vább­ta­nul­ni szán­dé­ko­zók több­szö­rö­sen na­gyobb ará­nya az ér­tel­mi­sé­gi szár­ma­zá­sú fi­a­ta­lok ese­té­ben. A leg­lát­vá­nyo­sabb az el­té­rés a Fel­vi­dé­ken, ahol a dip­lo­más apák gyer­me­keinek több, mint 40%-a, az alap­szin­tű vég­zett­sé­gű­ek gyer­me­ke­i­nek pe­dig alig egy­ti­ze­de akar to­vább­ta­nul­ni. Igen jól mu­tat­ják a vá­la­szok a Bour­di­eu ál­tal jel­zett tár­sa­dal­mi rep­ro­duk­ci­ó­nak a men­ta­li­tás ál­ta­li meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát: az as­pi­rá­ci­ók az ala­csony tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­sú fi­a­ta­lok kötré­ben nem ösz­tön­zik kel­lő­kép­pen a ma­ga­sabb tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ók be­töl­té­sé­hez szük­sé­ges ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­ság meg­szer­zé­sét (Bourdieu 1978). Az ala­csony is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők gyer­me­kei el­ső­sor­ban a ház­tar­tás­sal és a csa­lád­dal kap­cso­la­tos cé­lo­kat pre­fe­rál­ták, ám a bel­ső-er­dé­lyi­ek kö­ré­ben jó­val töb­ben gon­dol­nak a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lás­ra, mint a ma­ga­sabb is­ko­lai hát­tér­rel ren­del­ke­zők. A jö­vő­ter­ve­ket azon­ban nem csu­pán a szü­lői csa­lád kul­tu­rá­lis tő­ké­je, ha­nem te­le­pü­lé­si, anya­gi-gaz­da­sá­gi és kor­osz­tá­lyi té­nye­zők is be­fo­lyá­sol­ják. Ezen ha­tá­sok fel­tér­ké­pe­zé­sét több vál­to­zó elem­zé­se se­gít­sé­gé­vel tud­juk meg­ten­ni.

6. táb­lá­zat. A ma­gyar fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek el­osz­lá­sa az apa is­ko­lá­zott­sá­ga sze­rint há­rom ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban
Microsoft Word - veres-tab6.doc

El­ső lé­pés­ben kü­lön­vá­lasz­tot­tuk a ta­nu­ló fi­a­ta­lo­kat azok­tól, akik be­fe­jez­ték ta­nul­má­nya­i­kat. Min­két almintában, ré­gi­ón­ként és nem­ze­ti­sé­gen­ként is szét­vá­laszt­va a men­­nyi­sé­gi tí­pu­sú hát­tér­vál­to­zók se­gít­sé­gé­vel Anova-eljárással ele­mez­tük a kü­lön­bö­ző jö­vő­ter­ve­ket vá­lasz­tó fi­a­ta­lok cso­port­ja­i­nak tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­si pro­fil­ját.
A tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­si hát­te­ret a kö­vet­ke­ző men­­nyi­sé­gi vál­to­zók­kal mér­tük:
• élet­kor,
• a lak­hely ál­lan­dó né­pes­sé­ge,
• a ma­gyar­ság szá­za­lé­kos ará­nya a te­le­pü­lé­sen,
• el­vég­zett is­ko­lai évek (osz­tá­lyok) szá­ma (be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­ség évek­ben),
• az apa el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak szá­ma (az apa be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­sé­ge évek­ben),
• az anya el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak szá­ma (az anya be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­sé­ge évek­ben),
• a csa­lád tar­tós hasz­ná­la­ti cik­ke­i­nek szá­ma az au­tó mi­nő­sé­gé­vel sú­lyoz­va (1–21 ér­té­kű ská­la).
A fen­ti­ek mel­lett Khí-négyzet pró­bá­val a jö­vő­ter­vek to­váb­bi mi­nő­sé­gi vál­to­zók­kal va­ló ös­­sze­füg­gé­sét is meg­vizs­gál­tuk, mint a fi­a­ta­lok ne­mi ho­va­tar­to­zá­sa vagy szub­jek­tív anya­gi hely­ze­te.
A jö­vő­ter­vek­re vo­nat­ko­zó vá­lasz­le­he­tő­sé­ge­ket cso­por­to­sí­tot­tuk, és nyolc jól el­kü­lö­nít­he­tő jö­vő­ter­vet ha­tá­roz­tunk meg. A jö­vő­ter­vek sze­rin­ti pro­fi­lok a hát­tér­vál­to­zók mint ma­gya­rá­zó té­nye­zők át­lag­ér­té­ke­i­nek el­té­ré­se­i­re épül­nek, ter­mé­szet­sze­rű­en az el­té­ré­sek szig­ni­fi­káns jel­le­gé­ből ki­in­dul­va.

A ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vei

A pro­fi­lok alap­vál­to­za­ta­it a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok almin­tá­ja alap­ján ké­szí­tet­tük el. Eh­hez vi­szo­nyít­va fo­gal­maz­zuk meg a más ré­gi­ók ma­gyar fi­a­tal­ja­i­nak sa­já­tos­sá­ga­it. A több­sé­gi fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vek sze­rin­ti pro­fil­ja­it a vi­szony­lag kis eset­szá­mok mi­att nem tar­tot­tuk ér­de­mes­nek kü­lön ele­mez­ni. Az elem­zés ered­mé­nye­ként a kö­vet­ke­ző tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si pro­fi­lo­kat le­het el­kü­lö­ní­te­ni jö­vő­ter­ven­ként a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok­nál. A te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma sze­rint nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek.

La­kás (vá­sár­lás, épí­tés, cse­re, fel­újí­tás, mo­der­ni­zá­lás stb):
Az át­la­gos­nál né­mi­képp idő­sebb ko­rú, sze­gé­nyebb, az át­lag­nál ke­ve­sebb ta­nul­má­nyi év­vel ren­del­ke­zők, akik­nek szü­lei ala­csony is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek.

Vál­lal­ko­zás:
Több­nyi­re az át­lag­nál idő­sebb fi­úk (80%, Szé­kely­föl­dön 90%), akik át­la­go­san a leg­jobb anya­gi hely­zet­ben van­nak, is­ko­lai vég­zett­sé­gük kis­sé át­lag fe­let­ti, akár­csak a szü­le­ik ese­té­ben. Zin­nec­ker­nél ez a gaz­da­sá­gi pol­gár­ság if­jú­sá­gá­nak jö­vő­stra­té­gi­á­ja, akik az is­ko­lai élet­sza­kasz be­fe­je­zé­se után tág ér­te­lem­ben vé­ve a szü­le­ik mo­dell­jét kö­vet­ve ugyan­csak a vál­lal­ko­zói szfé­rá­ba kap­cso­lód­nak be.

Csa­lád­ala­pí­tás, gyer­mek vál­la­lá­sa, ne­ve­lé­se, is­ko­láz­ta­tá­sa:
Több­ség­ben lá­nyok (60%), át­la­gos ko­rú­ak, az át­lag­nál kis­sé jobb anya­gi hely­zet­ben él­nek, is­ko­lá­zott­sá­guk az át­lag­nál jobb, de a szü­le­ik is­ko­lai vég­zett­sé­ge in­kább ala­cso­nyabb az át­lag­nál. Ez a cso­port a ha­gyo­má­nyos csa­lá­di ér­té­ke­ket rész­ben a szü­lők­től örö­köl­ve meg­őr­zi, bár az is­ko­lai mo­bi­li­tá­si pá­lyán fel­fe­le moz­dult el a szü­le­i­hez ké­pest.

To­vább­ta­nu­lás (kis ré­szük a kül­föl­di to­vább­ta­nu­lást is vá­lasz­tot­ta):
Az át­lag­nál fi­a­ta­lab­bak, úgy 21 év kö­rü­li­ek, át­la­gos és an­nál kis­sé jobb anya­gi hely­zet­ben élők, át­la­gos iskolázottságúak, ám szü­le­ik, kü­lö­nö­sen az apa az át­lag­nál ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű. E cso­port fi­a­tal­ja­i­nak tár­sa­dal­mi hát­te­re tö­ké­le­te­sen ki­me­rí­ti a Zinnecker-féle kö­zép­osz­tály kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ó­já­nak a le­írá­sát, akik a leg­fon­to­sabb­nak a to­vább­ta­nu­lást tart­ják, mint az is­ko­lai bi­zo­nyít­vá­nyok, te­hát az in­téz­mé­nye­sí­tett kul­tu­rá­lis tő­ke meg­szer­zé­sé­nek jö­vő­stra­té­gi­á­ját, amely se­gít­sé­gé­vel szü­le­ik tár­sa­dal­mi ré­te­gé­be be tud­nak in­teg­rá­lód­ni.

Mun­ka­hely, el­he­lyez­ke­dés, meg­fe­le­lő (jó, jobb) mun­ka­hely, szak­mai si­ke­rek:
Az át­lag­nál kis­sé fi­a­ta­labb, 23 és fél év kö­rü­li­ek, ma­gya­rok ál­tal ki­sebb arány­ban la­kott (át­lag­ban 35%-ban ma­gyar­lak­ta) te­le­pü­lé­se­ken él­nek, gyen­ge anya­gi hely­ze­tű, át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű fi­a­ta­lok, akik­nek szü­lei az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek. Az al­só ré­te­gek if­jú­sá­gá­nak az 1980-as évek­ben Nyu­ga­ton is meg­fi­gyelt, ti­pi­kus stra­té­gi­á­ja, ami az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak az át­lag­hoz ké­pest ko­ráb­bi le­zá­rá­sa után a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló be­ke­rü­lést tű­zik ki cél­nak (lásd Zin­ne­ker 1993a:11–12).

Kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás (be­le­ért­ve a ma­gyar­or­szá­git is):
Az át­lag­nál kis­sé fi­a­ta­labb, 23 és fél év kö­rü­li in­kább fi­úk (60%), át­la­go­san a leg­gyen­gébb anya­gi hely­ze­tűek, az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, akik­nek a szü­lei a leg­ala­cso­nyabb szin­tű is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­kez­nek az ös­­szes pro­fil kö­zül.

Önál­ló élet­vi­tel:
Át­la­gos ko­rú, át­la­go­san az egyik leg­jobb anya­gi hely­ze­tű, a leg­ma­ga­sabb iskolázottságú, az át­la­gos­nál kis­sé ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők. Az elit egyik cso­port­já­nak a gyer­me­ke­i­nek stra­té­gi­á­ját je­lö­li, akik az „önál­ló élet­vi­tel” ál­tal olyan jö­ve­del­met sze­ret­né­nek meg­va­ló­sí­ta­ni, amel­­lyel a szü­lői hát­tér­től füg­get­le­ned­ni tud­nak, be­le­ért­ve, a la­kást, au­tót, uta­zá­si, szó­ra­ko­zá­si le­he­tő­sé­ge­ket is.

Au­tó, új au­tó, uta­zás:
Az át­lag­nál va­la­mi­vel fi­a­ta­labb és jobb anya­gi hely­zet­tel ren­del­ke­ző csa­lád­ból szár­ma­zó, át­la­gos isko­lá­zot­tsá­gú és szü­lői isko­lá­zot­tsá­gú fi­a­ta­lok.
A töb­bi ma­gyar­lak­ta ré­gió sa­já­tos­sá­gai, a fen­ti jö­vő­ter­ve­ket vá­lasz­tó pro­fi­lok­tól va­ló el­té­ré­sei a kö­vet­ke­zők:
A Szé­kely­föl­dön ér­te­lem­sze­rű­en a ma­gya­rok ará­nya sze­rint nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek, hi­szen a ré­gi­ó­ban a ma­gya­rok ará­nya 80–90% kö­zött mo­zog. A mun­ka­hely, jobb mun­ka­hely meg­szer­zé­sé­re fi­a­ta­labb kor­ban gon­dol­nak, mint Bel­ső-Er­dély­ben. A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást vá­lasz­tók át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, és a szü­le­ik is azok, de ab­szo­lút mér­cé­vel mér­ve ugyan­olyan vég­zett­sé­gű­ek, mint a bel­ső-er­dé­lyi­ek, csu­pán­csak Szé­kely­föl­dön az át­la­gos is­ko­lá­zott­sá­gi szint ala­cso­nyabb az Er­dély töb­bi ré­szén élő ma­gyar fi­a­ta­lo­ké­nál. Az önál­ló élet­vi­telt nem csu­pán a leg­jobb anya­gi hely­ze­tű és isko­lá­zot­tsá­gú fi­a­ta­lok vá­laszt­ják, ám ha­tá­ro­zot­tan a vá­ro­sok­ban élő fi­a­ta­lok op­ci­ó­ja ez. Az au­tót, uta­zást a leg­ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők gyer­me­kei vá­lasz­tot­ták.
A Fel­vi­dé­ken a ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a te­le­pü­lés la­kos­sá­gá­nak lé­lek­szá­ma nem szig­ni­fi­káns a jö­vő­ter­vek vá­lasz­tá­sát il­le­tő­en. A vál­lal­ko­zást ter­ve­zők az ál­tag­nál fi­a­ta­lab­bak, és bár in­kább fi­úk, ará­nyuk 65%, te­hát ki­egyen­sú­lyo­zot­tabb, mint Er­dély­ben. A csa­lád­ala­pí­tást, gyer­mek­vál­la­lást meg­je­lö­lők 70%-ban nők, át­la­gos vagy annál ros­­szabb anya­gi hely­ze­tű­ek. To­vább­ta­nul­ni az át­la­go­san leg­jobb anya­gi hely­zet­ben le­vő fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek, kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás­ra pe­dig az át­lag­nál kis­sé ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú és át­la­gos anya­gi hely­ze­tű fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek. A ki­ván­dor­lás in­kább a kö­zép­osz­tá­lyi fi­a­ta­lok jö­vő­stra­té­gi­á­já­nak ré­sze, és nem a leg­hát­rá­nyo­sabb hely­ze­tű­ek me­ne­kü­lé­si stra­té­gi­á­ja, mint Er­dély­ben meg­fi­gyel­het­tük. Az önál­ló élet­vi­tel nem an­­nyi­ra az elit, ha­nem az át­lag­nál csak kis­sé jobb anya­gi hely­ze­tű fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve. Au­tó­vá­sár­lás­ra, uta­zás­ra az át­lag­nál idő­sebb ko­rú, ám sze­gé­nyebb fi­a­tal fi­úk gon­dol­nak.
A vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek meg­vá­lasz­tá­sá­ban a te­le­pü­lés mé­re­te és a ma­gya­rok ará­nya a te­le­pü­lé­sen nem szig­ni­fi­káns. Az anya­gi hely­zet a sze­mély­gép­ko­csi ko­rá­val és már­ká­já­val súly­zott ér­té­kei sze­rint mért kü­lönb­sé­gek csak eny­hén szig­ni­fi­kán­sak (95%-os szig­ni­fi­kan­cia szin­ten), vé­le­mé­nyünk sze­rint azért, mert az utób­bi évek Szer­bi­á­já­ban meg­rom­lott élet­szín­vo­nal és gaz­da­sá­gi hely­zet fel­tét­elei kö­zött má­ra ki­ala­kult anya­gi és jö­ve­del­mi kü­lönb­sé­gek nem tük­rö­ződ­nek meg­fe­le­lő­en a hos­­szabb ide­je fel­hal­moz­ha­tó tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek és va­gyon­tár­gyak szá­má­ban, te­hát nem an­­nyi­ra a mai, ha­nem egy ré­geb­bi ré­teg­ző­dést tük­röz­nek. A vál­lal­koz­ni szán­dé­ko­zó fi­a­ta­lok át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, ezt a célt Bel­ső-Er­dély­ben át­la­go­san va­la­mi­vel ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­ság­gal ren­del­ke­zők vá­lasz­tot­ták. To­vább­ta­nul­ni az át­la­gos és an­nál né­mi­képp ala­cso­nyabb anya­gi hely­zet­ben élők sze­ret­né­nek, ám e csa­lá­dok mai jö­ve­del­mi vi­szo­nyai le­het­nek át­lag fe­let­ti­ek is. A töb­bi sa­já­tos­sá­gok is az anya­gi hely­zet­tel kap­cso­la­to­sak, ám mi­vel ez Szer­bia ese­té­ben, mint je­lez­tük, ez­zel a mé­ré­si mód­dal nem tel­je­sen a mai ál­la­po­to­kat mu­tat­ják, nincs ér­tel­me to­vább rész­le­tez­ni.

A ta­nu­ló fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vei és a tár­sa­dal­mi hát­tér

A ta­nu­ló fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­ket te­kint­ve vi­szony­lag ho­mo­gé­nebb­nek tűn­nek a tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók sze­rint. Az el­té­ré­sek alap­ve­tő­en az élet­kor­tól és az is­ko­lá­zott­ság­tól függ­nek, ki­sebb mér­ték­ben az anya­gi hely­zet­től. A fi­a­ta­lab­bak (20 év alat­ti­ak) kö­ré­ben a jobb anya­gi hely­zet­ben le­vők in­kább a to­vább­ta­nu­lást, a sze­gé­nyeb­bek pe­dig in­kább a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást vá­lasz­ta­nák a bel­ső-er­dé­lyi­ek kö­ré­ben. Más ré­gi­ók­ban van­nak né­mi el­té­ré­sek, ám a jö­vő­ter­vek rész­le­tes tár­gya­lá­sát in­kább a ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zet­tek kö­ré­ben tar­tot­tuk ér­de­mes­nek, mi­vel ná­luk a tár­sa­dal­mi ha­tá­sok komp­le­xeb­ben ér­vé­nye­sül­nek.
Ho­gyan íté­lik meg a fi­a­ta­lok a sze­mé­lyes élet­ter­vek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? Bel­ső-Er­dély­ben a leg­na­gyobb esé­lyt a csa­lád­ala­pí­tás­ra, gyer­mek­vál­la­lás­ra vo­nat­ko­zó ter­vek­nek tu­laj­do­ní­tot­tak, sor­rend­ben a vál­lal­ko­zás in­dí­tá­sát ter­ve­zők kö­vet­kez­nek, leg­in­kább pes­­szi­mis­ták pe­dig a la­kás­vá­sár­lást, a mun­ka­hely­szer­zést és az önál­ló élet­vi­telt ter­ve­zők. Ám az el­té­ré­sek, bár szig­ni­fi­kán­sak, nem na­gyok. A szé­kely­föl­di, a fel­vi­dé­ki, a vaj­da­sá­gi és a kár­pát­al­jai ma­gyar fi­a­ta­lok is ha­son­ló­an lát­ják jö­vő­ter­ve­ik meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét, ám az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy a to­vább­ta­nul­ni ter­ve­zők is az op­ti­mis­táb­bak él­vo­na­lá­hoz tar­toz­nak. Az er­dé­lyi ro­mán, a fel­vi­dé­ki mind­két nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zó, va­la­mint a kár­pát­al­jai ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni szán­dé­ko­zók is a bi­za­ko­dók él­vo­na­lá­hoz tar­toz­nak. A kár­pát­uk­rán fi­a­ta­lok vi­szont ép­pen hogy a pes­­szi­mis­ta jö­vő­ter­vek kö­zé so­rol­ják a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást, ami ért­he­tő az EU 2001. évi Uk­raj­nát érin­tő bő­ví­té­si és ví­zum­pers­pek­tí­vái kon­tex­tu­sá­ban.

7. táb­lá­zat. Ho­gyan íté­li meg ál­ta­lá­ban sze­mé­lyes élet­ter­ve­i­nek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? (Ma­gyar almin­ták vá­la­sza­i­nak át­lag­ér­té­kei)
Microsoft Word - veres-tab7.doc
8. táb­lá­zat. Ho­gyan íté­li meg ál­ta­lá­ban sze­mé­lyes élet­ter­ve­i­nek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? (Több­sé­gi almin­ták vá­la­sza­i­nak át­lag­ér­té­kei)
Microsoft Word - veres-tab8.doc
Élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­se és az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz

A jö­vő­ter­ve­zés pri­o­ri­tá­sa­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se után rá­té­rünk a fi­a­ta­lok élet­ese­mé­nye­i­nek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra. A gyer­mek­kor­ból a fel­nőtt­kor­ba va­ló át­me­ne­tet több élet­ese­mény meg­élé­se töl­ti ki. Ezek az élet­ese­mé­nyek a fi­a­ta­lok önál­ló­so­dá­sá­nak fá­zi­sa­i­hoz, a de­mog­rá­fi­ai élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­sé­hez kap­cso­lód­nak tág ér­te­lem­ben, mint a pár­kap­cso­la­tok lé­te­sí­té­se, az el­ső sze­re­lem, az el­ső sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­lat, az (el­ső) há­zas­ság­kö­tés vagy az együtt­élés el­kez­dé­se egy sta­bil part­ner­rel, az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa stb.
Mind­ezek az élet­ese­mé­nyek a 15–29 éves élet­sza­kasz ide­jén kö­vet­kez­nek be a leg­több eset­ben. Azt, hogy a fi­a­ta­lok hány éves ko­ruk­ban élik meg eze­ket az ese­mé­nye­ket az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás komp­le­xebb té­ma­kö­ré­be il­leszt­het­jük. Az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz Nyugat-Euróbában az utób­bi ne­gyed­szá­zad­ban lé­nye­ge­sen meg­hosz­­szab­bo­dott, amely­nek több ös­­sze­te­vő­je van, ezek kö­zül az elem­zők ki­eme­lik az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak meg­hos­­szab­bo­dá­sát, a tár­sa­dal­mi rep­ro­duk­ció meg­vál­to­zá­sát, il­let­ve az is­ko­lai tu­dás fel­ér­té­ke­lő­dé­sét. A fi­a­ta­lo­kat köz­vet­le­nül el­len­őr­ző in­téz­mé­nye­ket (csa­lád, mun­ka­hely) a köz­ve­tett el­len­őr­ző in­téz­mé­nyek vált­ják fel, mint a mé­di­a, a fo­gyasz­tói ipar vagy leg­alább is a hang­súly­ok át­te­vőd­nek. (lásd Gá­bor 1996:13).
Egy má­sik fon­tos ös­­sze­te­vő­je a kor­szak­vál­tás­nak az el­ső há­zas­ság­kö­té­si élet­kor meg­hos­­szab­bo­dá­sa és a szü­lők élet­ko­ra az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa­kor. A né­pes­ség­tu­do­má­nyi szak­iro­da­lom­ban D. J. van de Kaa ne­vé­hez fű­ző­dő má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net név­en fog­lal­ják ös­­sze eze­ket a vál­to­zá­so­kat, ame­lyek­nek a lé­nye­ge a kö­vet­ke­ző: 1. a há­zas­ság „arany­ko­rát” az „együtt­élés haj­na­la” vált­ja fel; 2. a gyer­mek­köz­pon­tú csa­lád­mo­dell át­ala­kul, és a köz­pont­ba ma­ga a pár­kap­cso­lat ke­rül; 3. a meg­elő­ző fo­gam­zás­gát­lás he­lyét az ön­meg­va­ló­sí­tó fo­gam­zás­gát­lás ve­szi át; 4. az egy­sé­ges csa­lád­mo­dell plu­ra­li­zá­ló­dik, több csa­lád­mo­dell él együtt el­fo­ga­dot­tan a tár­sa­da­lom­ban. Az át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat kez­de­tét Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban át­la­go­san 1965-re te­het­jük (Van de Kaa, 1987).
Ezek a vál­to­zá­sok ki­hat­nak a há­zas­ság­kö­tés­sel, gyer­mek­vál­la­lás­sal és a sze­xu­á­lis élet­tel kap­cso­la­tos ér­té­kek át­ala­ku­lá­sá­ra. Van de Kaa ös­­sze­füg­gés­be hoz­za az át­ala­ku­lást az Ingle­hardt ál­tal meg­ha­tá­ro­zott ma­te­ri­á­lis ér­té­kek­ről a posztma­te­ri­á­lis ér­té­kek­re va­ló át­té­rés­sel is. A ter­mé­keny­sé­gi rá­ták a he­lyet­te­sí­té­si ér­ték alá sülyednek, a fi­a­ta­lok (el­ső) há­zas­ság­kö­té­si élet­ko­ra ké­sőbb­re te­vő­dik, a sze­xu­á­lis kap­cso­la­tok el­fo­ga­dott mó­don nem el­ső­sor­ban a gyer­mek­nem­zés­re kor­lá­to­zód­nak, ha­nem in­kább az ön­meg­va­ló­sí­tás, a pár­köz­pon­tú­ság meg­élé­sét szol­gál­ják. Az el­ső sze­xu­á­lis él­mé­nyek vi­szont egy­re fi­a­ta­labb kor­ra te­vőd­nek át, mi­köz­ben az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak élet­ko­ra mind­két nem ese­té­ben ké­sőbb­re, a 30 éves kor irá­nyá­ba to­lód­nak ki (a két nem kö­zöt­ti el­té­rés fenn­ma­rad). Meg­nö­ve­ke­dik a há­zas­sá­gon kí­vü­li gyer­mek­vál­la­lás, és az együtt­élé­sek a há­zas­ság­kö­tés he­lyet­te­sí­tő in­téz­mé­nye­i­vé vál­nak. Ám ezek a fo­lya­ma­tok a kü­lön­bö­ző eu­ró­pai or­szá­gok­ban nem egy­szer­re és kü­lön­bö­ző in­ten­zi­tás­sal men­tek vég­be. Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban pe­dig a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rák kor­sze­rűt­len szem­lé­le­tű né­pes­ség­po­li­ti­ká­ja nem tá­mo­gat­ta ezek­nek a fo­lya­ma­tok­nak a ki­bon­ta­ko­zá­sát. Emel­lett a csa­lád­ter­ve­zés hát­te­ré­ben olyan tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok áll­nak, ame­lyek túl­nyo­mó­an a ke­le­ti blokk or­szá­ga­i­ban csak 1990 után ér­vé­nye­sül­tek erő­tel­jes­eb­ben, mint az ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­se, a kor­sze­rű csa­lád­ter­ve­zé­si kul­tú­ra meg­is­me­ré­se és in­te­ri­o­ri­zá­lá­sa, a posztma­te­ri­á­lis ér­ték­rend do­mi­náns­sá vá­lá­sa stb. 1990-től kezd­ve a leg­több ke­let-kö­zép-eu­ró­pai or­szág­ban a csa­lád­hoz kap­cso­ló­dó de­mog­rá­fi­ai ese­mé­nyek gyor­san kezd­tek vál­toz­ni. Kü­lö­nö­sen a ter­mé­keny­ség kez­dett el csök­ken­ni, és ez gyor­sab­ban tör­tént, mint az 1970-es évek Nyu­gat-Eu­ró­pá­já­ban. Emel­lett az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor és az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa is ké­sőbb­re to­ló­dott: 1970 és 1984 kö­zött a nők élet­ko­ra az el­ső há­zas­ság­kö­tés­kor Svéd­or­szág­ban 27,3, NSZK-ban 24,4, Fran­cia­or­szág­ban 23,9 év, míg Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 21,1, és a töb­bi ke­le­ti or­szág­ban is 21–22 év kö­zött moz­gott. Ha­son­ló el­té­ré­sek vol­tak a nők át­lag­élet­ko­rá­ban az el­ső gyer­mek szü­le­té­se­kor. J. Rych­ta­ri­ko­va ele­mez­te, hogy a má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net el­mé­le­te meny­­nyi­re te­kint­he­tő uni­ver­zá­lis­nak, il­let­ve hol le­het meg­húz­ni a vo­na­lat az át­me­net és a vál­ság kö­zött az 1990-es évek kö­zép-eu­ró­pai poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­ga­i­ban. Kö­vet­kez­te­té­se sze­rint a vál­to­zá­sok in­kább utal­nak krí­zis­ma­ga­tar­tás­ra, mint tu­da­tos (érték)választásra (Rychtarikova 2001). Az ed­di­gi ku­ta­tá­sa­im alap­ján csak rész­ben ér­tek egyet e kö­vet­kez­te­tés­sel, mi­sze­rint a vál­to­zás­ban az ér­ték­vá­lasz­tá­sok na­gyobb sze­re­pet ját­sza­nak ös­­szes­sé­gé­ben, mint a gaz­da­sá­gi át­me­net költ­sé­gei okoz­ta vál­ság (Ve­res 2003a).
A Mo­za­ik 2001 ku­ta­tás if­jú­sá­gi almin­tái jó al­kal­mat ad­nak ar­ra, hogy a fen­ti élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­sé­nek át­la­gos ko­rát meg­vizs­gál­juk több or­szág ma­gyar és több­sé­gi fi­a­tal­jai kö­ré­ben. Az élet­ese­mé­nyek ter­ve­zé­sé­nek idő­pont­ja és sor­rend­je a mö­göt­tük meg­hú­zó­dó ér­té­kek fel­tá­rá­sá­ra is le­he­tő­sé­get ad. Ám a fi­a­ta­lok kü­lön­bö­ző kor­évek­hez tar­toz­nak, ezért egye­sek kö­ré­ben az ese­mé­nyek jó ré­sze be­kö­vet­ke­zett, má­sok kö­ré­ben ez­után kö­vet­ke­zik. Ezért a min­tá­in­kat kü­lön kel­lett vá­lasz­ta­nunk asze­rint, hogy az egyes élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­kez­tek-e vagy sem. A fi­a­ta­lok egy ré­sze azt vá­la­szol­ta, hogy ve­le „so­ha” nem fog meg­tör­tén­ni egy élet­ese­mény. Sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­kal leg­na­gyobb arány­ban a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok ren­del­kez­nek (90%), a kár­pát­al­ja­i­ak kö­ré­ben a ré­gi­ók kö­zül a leg­ke­ve­seb­ben van­nak (76–77%). Az ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés le­he­tő­sé­gét ugyan­csak leg­töb­ben a kár­pát­al­ja­i­ak kö­zül uta­sít­ják vis­­sza (13, il­let­ve 8 %-ban), a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben pe­dig a leg­ke­vés­bé (1–2%). A há­zas­ság­kö­tés el­vi el­uta­sí­tá­sá­ban a ré­gi­ók kö­zött, bár ki­csik a kü­lönb­sé­gek, ugyan­csak a kár­pát­al­ja­i­ak van­nak a leg­ke­ve­seb­ben, 1 % kö­rül, míg a Fel­vi­dé­ken ezek ará­nya 5%, a töb­bi ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben 2–3%, a több­sé­gi ro­mán és szerb fi­a­ta­lok­nál 1–2% kö­rül mo­zog.
A már há­zas­sá­got kö­töt­tek, il­let­ve gyer­mek­kel ren­del­ke­zők ará­nya ugyan­csak Kár­pát­al­ján a leg­na­gyobb (45, il­let­ve 39%) de a fel­vi­dé­ki­ek is elég kö­zel ál­la­nak hoz­zá­juk. Eb­ből a szem­pont­ból a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben kö­töt­tek a leg­ke­ve­seb­ben há­zas­sá­got (31%), il­let­ve vál­lal­tak gyer­me­ket (26%). Mind­ezek a kü­lönb­sé­gek két ten­den­cia ér­vé­nye­sü­lé­sét mu­tat­ják: egy­részt az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás, il­let­ve a má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­nettel já­ró át­ala­ku­lá­sok kö­zöt­ti nem túl nagy, de azért ér­zé­kel­he­tő kü­lönb­sé­gek van­nak az egyes or­szá­gok kö­zött. A leg­elő­re­ha­la­dot­tab­bak az át­ala­ku­lás­ban a fel­vi­dé­ki­ek, őket kö­ve­tik a vaj­da­sá­gi­ak és az er­dé­lyi­ek. A szé­kely­föl­di ma­gya­rok jól el­kü­lö­nül­nek a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok­tól, de még az er­dé­lyi ro­má­nok­tól is, és a kár­pát­al­ja­i­ak­hoz kö­ze­led­nek a csa­lád­ter­ve­zés­hez kap­cso­ló­dó élet­ese­mé­nye­ket il­le­tő­en. Ki­vé­tel a sze­xu­á­lis élet­hez va­ló vi­szo­nyu­lás, amely­ben in­kább a töb­bi er­dé­lyi­hez, és nem an­­nyi­ra a kár­pát­al­ja­i­ak­hoz ha­son­lít­ha­tók. A kér­dés­fel­ve­tés­re pon­to­sabb vá­laszt ad­ha­tunk, ha meg­vizs­gál­juk, hogy ezek az élet­ese­mé­nyek hány éves kor­ban kö­vet­kez­tek be, il­let­ve mi­kor­ra ter­ve­zik őket.
Azok kö­ré­ben, akik már át­es­tek a fen­ti élet­ese­mé­nye­ken, ré­gi­ón­ként leg­több egy éves el­té­ré­sek fi­gyel­he­tők meg át­la­go­san az ese­tek több­sé­gé­ben. Az önál­ló szó­ra­ko­zás 15 éves kor­tól (vaj­da­sá­gi szláv) 16,3 éves át­lag­élet­kor (uk­rán) kö­rül kez­dő­dik el. Elő­ször na­gyon sze­rel­me­sek át­lag­ban 16 éves ko­ruk után lesz­nek a fi­a­ta­lok, a ré­gi­ók kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek bár szig­ni­fi­kán­sak, igen ki­csik, egy éven alu­li­ak át­lag­ban. Az el­ső sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­ban leg­ko­ráb­ban a vaj­da­sá­gi (16,8) és a fel­vi­dé­ki ma­gyar fi­a­ta­lok (17) ré­sze­sül­tek, leg­ké­sőbb, kö­zel egy év­vel ké­sőbb az er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok (17,8). A nem­ze­ti­sé­gi kü­lönb­sé­gek ré­gi­ó­kon be­lül nem szig­ni­fi­kán­sak. Elő­ször ko­moly pár­kap­cso­la­tot (barátot/ ba­rát­nőt) a vaj­da­sá­gi szerb (szláv) fi­a­ta­lok lé­te­sí­tet­tek a leg­ko­ráb­ban, át­lag­ban 14 és fél éves kor­ban, ám ez mes­­sze meg­elő­zi az ös­­szes töb­bi ré­gió fi­a­tal­ja­it, ezért azt te­kint­jük irány­adó­nak, hogy ez az élet­ese­mény a Kár­pát-me­den­ce Ma­gyar­or­szá­gon kí­vü­li ré­sze­in in­kább 17 éves kor után kö­vet­ke­zik be, leg­ko­ráb­ban a Dél­vi­dé­ken, leg­ké­sőbb a Fel­vi­dé­ken és Er­dély­ben. Ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés 20,5–22 éves kor kö­zött kez­dő­dik át­la­go­san mind­egyik ré­gi­ó­ban, a kis, de szig­ni­fi­káns ré­gi­ón­kén­ti el­té­ré­se­ket az aláb­bi táb­lá­zat­ból ol­vas­hat­juk ki. Az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor Kár­pát­al­ján 21 év kö­rül, a Vaj­da­ság­ban, a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar és a fel­vi­dé­ki szlo­vák fi­a­ta­lok­nál 22 év kö­rül van át­lag­ban, más­hol 21–22 év kö­zött mo­zog. A ré­gi­ók kö­zöt­ti el­té­ré­sek nyil­ván­va­ló­vá te­szik azo­kat a ré­gi­ók kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket a tár­sa­dal­mi és ér­ték­rend­be­li vál­to­zá­sok fá­zi­sa­i­ban, ame­lye­ket már az előbb je­lez­tünk: a kár­pát­al­jai fi­a­ta­lok kö­ré­ben a tra­di­ci­o­ná­lis élet­vi­tel és csa­lád­mo­dell in­kább jel­lem­ző, mint a fel­vi­dé­ken vagy a vaj­da­ság­ban, míg az er­dé­lyi almin­ták fi­a­tal­jai a ket­tő kö­zött he­lyez­ked­nek el, ese­ten­ként a tra­di­ci­o­ná­li­sabb, más­kor a poszt­mo­der­nebb fel­fo­gás­ból le­ve­zet­he­tő ma­ga­tar­tá­sok­hoz áll­nak kö­ze­lebb, ez utób­bi­hoz kü­lö­nö­sen a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok, aki je­len­tős rész­ben nagy és kö­ze­pes vá­ro­sok­ban él­nek és ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú szü­lői hát­tér­rel ren­del­kez­nek.

9. táb­lá­zat. A pár­kap­cso­la­tok fej­lő­dé­sé­hez kap­cso­ló­dó­an be­kö­vet­ke­zett élet­ese­mé­nyek átal­gos élet­ko­ra (Hány éves kor­ban tör­tént meg?)
Microsoft Word - veres-tab9.doc

N – ér­vé­nyes vá­la­szok szá­ma az almin­tá­ban
Az el­té­ré­sek mind leg­alább p=0,0001 szin­ten szig­ni­fi­kán­sak.
A to­váb­bi­ak­ban meg­vizs­gál­juk, hogy azo­kat az élet­ese­mé­nye­ket, ame­lyek még a fi­a­ta­lok több­sé­ge kö­ré­ben nem kö­vet­kez­tek be, mi­lyen élet­kor­ra ter­ve­zik.

10. táb­lá­zat. A fi­a­ta­lok önál­ló­so­dá­sá­nak, élet­pá­ly­á­já­nak ter­ve­zé­se. (Hány éves ko­rá­ban fog meg­tör­tén­ni?)
Microsoft Word - veres-tab10.doc

Ta­lán az is­ko­lá­ból va­ló ki­ke­rü­lés ter­ve­zett át­la­gos élet­ko­ra mint is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz hos­­sza igen lé­nye­ges mu­ta­tó­ja, s leg­in­kább az mu­tat­ja if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás fo­lya­ma­tá­nak fá­zi­sát az egyes ré­gi­ók­ban: a kár­pát­al­jai uk­rán fi­a­ta­lok 19,2, az ot­ta­ni ma­gyar fi­a­ta­lok 21,7 éves kor­ban, a szé­ke­lyek 22 éves, a fel­vi­dé­ki­ek 22,5, míg a bel­ső-er­dé­lyi és a vaj­da­sá­gi fi­a­ta­lok 23 éves kor kö­rül vagy a fö­lött lép­nek ki át­lag­ban az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak­ból. A kü­lönb­ség a két szél­ső cso­port kö­zött igen nagy, több mint négy év, ami egy fő­is­ko­la el­vég­zé­sé­re is ele­gen­dő. A ma­gyar fi­a­ta­lok kö­zött ke­ve­sebb, két év a kü­lönb­ség. Azt mond­hat­juk, hogy az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja az if­jú­sá­gi élet­for­ma át­ala­kí­tá­sá­ban a Vaj­da­ság­ban és Er­dély­ben a leg­je­len­tő­sebb, Kár­pát­al­ján pe­dig a leg­gyen­gébb, ám az ot­ta­ni ma­gyar fi­a­ta­lok a kul­tu­rá­lis ha­tá­sok kö­vet­kez­té­ben jó két év­vel to­vább ter­vez­nek ta­nul­ni át­la­go­san a több­sé­gi tár­sa­ik­nál, ami kö­zép­tá­von jobb mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­kat je­lent­het szá­muk­ra (ám nem min­den eset­ben a szü­lő­föld­jü­kön). Az el­ső szak­mai vég­zett­sé­get mind­egyik ré­gi­ó­ban 22–23 éves kor kö­zött sze­ret­nék meg­sze­rez­ni a fi­a­ta­lok. A szü­lői csa­lád­tól va­ló anya­gi önál­ló­so­dás, il­let­ve a tel­jes ál­lás­ban va­ló mun­ka­vég­zés idő­zí­té­se ugyan­csak elég ha­son­ló mind­egyik ré­gi­ó­ban, ezt át­lag­ban a 24 éves kor kö­rül ter­ve­zik.
A fi­a­ta­lok csa­lád­ter­ve­zés­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­sei ne­men­ként szig­ni­fi­kán­san kü­lön­böz­nek.

Ál­ta­lá­ban a fi­úk több mint egy év­vel ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés­re, há­zas­ság­kö­tés­re vagy gye­rek­vál­la­lás­ra, mint a lá­nyok. Az együtt­élés el­kez­dé­sé­re vár­ha­tó­an a kár­pát­al­jai lá­nyok vál­lal­koz­nak a leg­ko­ráb­ban, át­la­go­san 22,9 éve­sen az uk­rán, il­let­ve 23,4 éve­sen a ma­gyar lá­nyok. Er­dély­ben 24 éves kor kö­rül, a Vaj­da­ság­ban 25 éves kor kö­rül kez­de­nék el az együtt­élést a lá­nyok, a fi­úk min­den­hol egy, egy és fél év­vel ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak er­re. A há­zas­ság­kö­tés­re át­la­go­san még ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak a fi­a­ta­lok, ám a kár­pát­al­jai ma­gyar lá­nyok 23,4 éves kor­ban már vál­lal­koz­ná­nak, a töb­bi ré­gi­ó­ban ez 25 éves kor után­ra ter­ve­zett, a szlo­vák lá­nyok azok, akik a leg­ké­sőbb­re, 27 év után­ra ki­tol­nák a férj­hez­me­ne­telt. A fi­úk min­den­hol 27 éves kor kö­rül vagy az után ter­ve­zik a há­zas­ság­kö­tést, ki­vé­ve az uk­rán fi­ú­kat, akik át­lag­ban már 25,4 éves kor­ban haj­lan­dók. A tra­di­ci­o­ná­li­sabb ré­gi­ók­ban, mint Kár­pát­al­ja, még há­rom év is le­het a fi­úk és a lá­nyok kö­zöt­ti ál­ta­gos el­té­rés a há­zas­ság­kö­tés vár­ha­tó élet­ko­ra kö­zött, míg a „mo­der­nebb” gon­dol­ko­zá­sú, nagy arány­ban a fő­vá­ros­ban (Po­zsony­ban) élő szlo­vák fi­a­ta­lok kö­zött még fél éves el­té­rés sincs. Az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa a lá­nyok kö­ré­ben 26, a fi­úk­nál 27 éves kor után vár­ha­tó, min­den ré­gi­ó­ban az át­lag­ér­té­kek a vár­ha­tó há­zas­ság­kö­té­si élet­kort kö­ve­tik, an­nál né­hány hó­nap­pal ké­sőbb­re te­he­tők.

11. táb­lá­zat. A csa­lád­ter­ve­zés élet­ese­mé­nyei, át­la­gos élet­kor­ok. (Hány éves ko­rá­ban fog meg­tör­tén­ni?)
Microsoft Word - veres-tab11.doc

A to­váb­bi­ak­ban meg­vizs­gál­tuk, hogy a fi­a­ta­lok csa­lá­di-szár­ma­zá­si hát­te­re ho­gyan be­fo­lyá­sol­ja a há­zas­ság­kö­tés és az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak vár­ha­tó élet­ko­rát. A két vál­to­zó kö­zül csu­pán a há­zas­ság­kö­té­si kor va­ri­á­ci­ó­it vizs­gál­tuk meg a tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók alap­ján, mert igen ha­son­ló­an vi­sel­ked­nek, erős kor­re­lá­ció van kö­zöt­tük (r=0,82). Az elem­zés ered­mé­nye­ként az aláb­bi reg­res­­szi­ós együtt­ha­tók­hoz ju­tot­tunk:
A fi­úk­kal vég­zett reg­res­­szi­ós mo­del­lek­ben ke­ve­sebb vál­to­zó ját­szik sze­re­pet, mint a lá­nyok ese­té­ben, így ered­mé­nye­i­ket nem is­mer­tet­jük kü­lön-kü­lön.
A lá­nyok ese­té­ben leg­erő­sebb ha­tá­sa az élet­kor­nak van, ez a vál­to­zó min­den ré­gi­ó­ban 0,6-nál na­gyobb Beta-együtt­ha­tó­val sze­re­pel, és po­zi­tív ér­té­kek­kel, ami ar­ra utal, hogy mi­nél idő­seb­bek a vá­la­szo­lók, an­nál ma­ga­sabb élet­kort je­löl­tek meg az el­ső há­zas­ság­kö­tés cél­já­ból. Eb­ben a for­má­ban az élet­ko­ri ha­tás mint egyé­ni té­nye­ző je­le­nik meg, hi­szen ért­he­tő­en a je­len­le­gi élet­ko­ruk­nál ala­cso­nyabb kort nem je­löl­het­nek meg a há­zas­ság­kö­tés éve­ként. Ám a vá­la­szok azt is mu­tat­ják, hogy a leg­fi­a­ta­lab­bak, a 15–19 éve­sek át­lag­ban a leg­ki­sebb el­ső há­zas­ság­kö­té­si kort je­lö­lik meg. Ám a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok kö­ré­ben, akik­ről tud­juk, hogy a te­le­pü­lés­szer­ke­zet­ből adó­dó­an a leg­in­kább ur­bá­nus, jó tár­sa­dal­mi hát­te­rű, ma­gas isko­lá­zot­tsá­gú cso­port, ott már ér­vé­nye­sül a 15–19 éves ko­rú­ak kö­ré­ben az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sá­nak a ha­tá­sa a jö­vő­ter­ve­zés­ben is: az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor ké­sőbb­re, 27 éves kor kö­rü­li­re va­ló ter­ve­zé­se át­la­go­san, ami a 20–24 éve­sek ter­vé­hez is kö­zel áll. Az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak át­la­gos ter­ve­zett élet­ko­ra pe­dig csu­pán a szlo­vá­kok­nál egye­zik meg a két fi­a­ta­labb kor­osz­tály kö­ré­ben (27,3 év), ami ma­ga­sabb, mint a töb­bi almintában. Leg­kö­ze­lebb a ro­má­nok és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok áll­nak a szlo­vá­kok­hoz, a 15–19 éve­sek kö­ré­ben vár­ha­tó­an 26,4 éves át­lag­élet­kor­ral az el­ső gyer­mek szü­le­té­se­kor. Az is­ko­lá­zott­ság ha­tá­sa az előb­bi­nél jó­val gyen­gébb, an­nak, hogy még ta­nul­nak vagy sem igen je­len­tős a ha­tá­sa, kü­lö­nö­sen Szé­kely­föl­dön (B=0,409). A Vaj­da­ság­ban a te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma, il­let­ve Kár­pát­al­ján a ma­gya­rok ará­nya a te­le­pü­lé­sen fejt ki né­mi ha­tást. Bel­ső-Er­dély­ben és a Fel­vi­dé­ken pe­dig az anya­gi hely­zet­nek is van ha­tá­sa a há­zas­ság­kö­té­si élet­kor­ra, va­ló­szí­nű­leg azért, mert itt a leg­na­gyobb az anya­gi-gaz­da­sá­gi dif­fe­ren­ci­á­ló­dás mér­té­ke a tár­sa­dal­mi tér­ben.

12. táb­lá­zat. Li­ne­á­ris reg­res­­szi­ós mo­dell 15–29 éves nők­re (ma­gyar alminták)
Microsoft Word - veres-tab12.doc

Füg­gő vál­to­zó: hány éves ko­rá­ban ter­ve­zi há­zas­sá­got köt­ni;
Füg­get­len vál­to­zók: élet­kor, el­vég­zett is­ko­lai osz­tá­lyok szá­ma, apa*/ anya** el­vég­zett is­ko­lai éve­i­nek szá­ma, ta­nul (1 – igen, 0 – nem), a lak­hely te­le­pü­lé­sé­nek lé­lek­szá­ma, ma­gya­rok ará­nya, anya­gi hely­zet (hasz­ná­la­ti cik­kek szá­ma sú­lyoz­va);
p – a Beta-együtt­ha­tók szig­ni­fi­kan­cia szint­je

Lát­hat­juk, hogy a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si té­nye­zők je­len­tős mér­ték­ben meg­ha­tá­roz­zák a csa­lád­ter­ve­zés idő­zí­té­sét. Az élet­kor ha­tá­sa mö­gött is fel­fe­dez­het­jük a tár­sa­dal­mi hát­tér­ha­tást, ami azon­ban nem a ré­gi­ó­kon be­lül, ha­nem a ré­gi­ók kö­zött fi­gyel­he­tő meg. Az el­ső há­zas­ság­kö­tés, il­let­ve az el­ső gyer­mek­vál­la­lás ko­ra te­kin­te­té­ben, bár lát­szó­lag ugyan­azon ré­gió et­ni­ku­mai kö­zött is el­té­ré­sek van­nak, va­ló­já­ban a 15–19 éve­sek kö­ré­ben csak a Fel­vi­dé­ken szig­ni­fi­káns a kü­lönb­ség (T-pró­bá­val p=0,001), de itt az adott ré­gió fi­a­tal­ja­i­nak te­le­pü­lé­si szer­ke­zet­be­li el­té­ré­se­i­re ve­zet­he­tők vis­­sza. Ám a több­sé­gi fi­a­ta­lok szá­má­ra ezek a ré­gi­ók az or­szág fej­let­tebb ré­szét al­kot­ják, a tel­jes or­szá­gos több­sé­gi min­ták és a ki­sebb­ség tár­sa­da­lom­szer­ke­ze­te kö­zött már ki­seb­bek len­né­nek vagy ese­ten­ként el­tűn­né­nek a kü­lönb­sé­gek. Szlo­vá­ki­á­ban Po­zsonyt a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok­kal kö­zö­sen vizs­gál­va el­mond­hat­juk, hogy jobb tár­sa­dal­mi hát­tér­rel ren­del­kez­nek az itt élő szlo­vák fi­a­ta­lok, mint a tel­jes Szlo­vá­kia fi­a­tal­sá­ga, a sze­gé­nyebb ke­le­ti és észa­ki vi­dé­kek­kel együtt. A tár­sa­dal­mi kon­ku­ren­cia­harc­ban azon­ban Dél- és Észak-Szlo­vá­kia nem kü­lö­nül el, hi­szen Po­zsony az egész or­szág fő­vá­ro­sa, és vi­szony­lag kis or­szág­ról van szó, kü­lö­nö­sen észa­ki-dé­li irány­ban. Ha Ma­gyar­or­szá­gon ki­vá­lasz­ta­nánk Bu­da­pes­tet egy hoz­zá kap­cso­ló­dó ki­sebb ré­gi­ó­val (Észak-Ma­gyar­or­szág vagy ilyes­mi), ak­kor eb­ben a ré­gi­ó­ban a fő­vá­ros if­jú­sá­ga akár 50%-os ará­nyt ké­pez­ne a min­tán be­lül, így az at­ti­tű­dök te­kin­te­té­ben is „mo­der­neb­bek” vagy „poszt­mo­der­neb­bek” len­né­nek a fi­a­ta­lok a csa­lád­ter­ve­zés te­kin­te­té­ben is, mint az or­szá­gos át­lag fi­a­tal­jai.

A ki­ván­dor­lás mint jö­vő­stra­té­gia

A jö­vő­ter­vek egy sa­já­tos vo­nat­ko­zá­sa, hogy a fi­a­ta­lok jö­vő­jü­ket szü­lő­föld­jü­kön vagy más­hol kép­ze­lik el. A jö­vő­ter­vek kö­zött sze­re­pelt ugyan az előb­bi rész­ben a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás, még­is, az ott fel­so­rolt al­ter­na­tí­vák kon­tex­tu­sá­ban, vi­szony­lag ke­ve­sen vá­lasz­tot­ták a ki­ván­dor­lást mint célt. A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást in­kább mint esz­közt té­te­lez­het­jük a to­váb­bi cé­lok el­éré­sé­hez, és mint kény­szer­pá­lyát azon fi­a­ta­lok szá­má­ra, akik or­szá­guk­ban nem tud­ják élet­cél­ja­i­kat meg­va­ló­sí­ta­ni az el­vá­rá­sa­ik szint­jén.
Ar­ra a kér­dés­re, hogy ter­vez-e kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni, a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók­ban az aláb­bi vá­la­szo­kat ad­ták:

4. áb­ra. Ter­ve­zi-e, hogy a jö­vő­ben kül­föld­ön vál­lal mun­kát?
Microsoft Word - veres-graf4.doc

A leg­erő­sebb a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dék Er­dély­ben, és azon be­lül is az er­dé­lyi ro­má­nok, il­let­ve a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben, akik több­sé­ge ter­vez kül­föld­ön dol­goz­ni, ami el­gon­dol­kod­ta­tó. Bár a ro­má­nok­nak még erő­sebb a ki­ván­dor­lá­si szán­dé­kuk, ezek meg­va­ló­sí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge na­gyobb a ma­gya­rok szá­má­ra, így a tény­le­ges ki­ván­dor­lást il­le­tő­en a mér­leg a ma­gya­rok „ja­vá­ra” bil­len el. Szé­kely­föl­dön Er­dély töb­bi ré­szé­hez vi­szo­nyít­va mér­sé­kel­tebb a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si kedv, 33%-os, ám ez az arány is ma­gas­nak szá­mít. A Fel­vi­dé­ken mind a ma­gya­rok, mind pe­dig a szlo­vá­kok kö­ré­ben a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dék ha­son­ló mér­té­kű, 35% kö­rü­li. Kár­pát­al­ján pe­dig mind­két et­ni­kum ese­té­ben 40%-os. A Vaj­da­ság­ban a leg­ki­sebb a ki­ván­dor­lá­si szán­dék, és kü­lö­nö­sen ala­csony a szer­bek kö­ré­ben, fel­te­he­tő­en mert nincs nagy re­a­li­tá­sa el­jut­ni más or­szá­gok­ba, hi­szen ők ma­gya­rul nem be­szél­nek, az EU-országokba pe­dig ví­zum­ra van szük­sé­gük.
A fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­ja igen je­len­tős sze­re­pet ját­szik a ki­ván­dor­lá­si szán­dé­kok ar­ti­ku­lá­lá­sá­ban. Mind­egyik ré­gi­ó­ban rend­sze­rint a ta­nu­ló fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek na­gyobb arány­ban mun­kát vál­lal­ni kül­föld­ön.
A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­rét Anova-teszttel ele­mez­tük, a már is­mer­te­tett men­­nyi­sé­gi vál­to­zók­kal szá­molt át­lag­ér­té­kek alap­ján.

13. táb­lá­zat. A tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók át­lag­ér­té­kei a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás ter­ve­zé­se sze­rint
Microsoft Word - veres-tab13.doc

Az el­té­ré­sek szig­ni­fi­kán­sak: * p=0,05–0,01, **p=0,001, ***p=0,0001. A *-gal nem je­lölt el­té­ré­sek a ki­ván­do­rol­ni ter­ve­zők és nem ter­ve­zők át­lag­ér­té­kei kö­zött nem szig­ni­fi­kán­sak.

A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók tár­sa­dal­mi pro­fil­ját ré­gi­ón­ként az aláb­bi mó­don jel­le­mez­het­jük.
A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zó bel­ső er­dé­lyi ma­gya­rok az át­lag­nál kis­sé jobb anyag hely­ze­tű, kö­ze­pes és nagy­vá­ros­ok­ban élő fi­a­ta­lok, eze­ken a te­le­pü­lé­se­ken ki­sebb arány­ban él­nek a ma­gya­rok, mint át­la­go­san (a sa­já­tos bel­ső-er­dé­lyi te­le­pü­lés­szer­ke­zet kö­vet­kez­té­ben).

Az er­dé­lyi ro­má­nok kö­ré­ben a ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók in­kább az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, és in­kább a ma­gya­rok ál­tal ki­sebb arány­ban la­kott te­le­pü­lé­sek­ről ván­do­rol­nak ki, akár­csak a ma­gya­rok.
Szé­kely­föld­ről azok a fi­a­ta­lok ter­vez­nek kül­föld­ön dol­goz­ni, akik ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­sá­gi hát­te­rű csa­lád­ból jön­nek (apa el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak át­la­ga a tel­jes át­lag­nál 0,6 év­vel ma­ga­sabb), na­gyobb arány­ban a vá­ro­sok­ból, ahol át­la­go­san va­la­mi­vel na­gyobb a ro­má­nok ará­nya, mint a fal­vak­ban (ám eb­ben a ré­gi­ó­ban e té­nye­ző­nek nincs je­len­tő­sé­ge, hi­szen a ma­gya­rok ará­nya a vá­ro­sok­ban is át­la­go­san 91%).
A Fel­vi­dék­ről azok a ma­gyar fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek kül­föld­ön dol­goz­ni, akik­nek az ap­ja az át­la­gos­nál ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zik, az át­lag­nál jobb anya­gi hely­ze­tű csa­lád­ból szár­maz­nak és in­kább a na­gyobb lé­lek­szá­mú te­le­pü­lé­se­ken, az­az vá­ro­sok­ban él­nek.
A szlo­vá­kok kö­zül a ma­gya­rok­hoz ha­son­ló­an azok ván­do­rol­ná­nak el in­kább, akik­nek jó csa­lá­di hát­te­re van és vá­ro­sok­ban él­nek.
A kár­pát­al­ja­i­ak kö­ré­ben min­den ré­te­get érint a ki­ván­dor­lá­si szán­dék, csu­pán az uk­rá­nok ese­té­ben szig­ni­fi­káns a te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma sze­rin­ti el­té­rés, a na­gyobb te­le­pü­lé­sek­ről men­né­nek in­kább el. A Vaj­da­ság­ban is a ma­ga­sabb kul­tu­rá­lis hát­tér­rel ren­del­ke­ző ma­gya­rok men­né­nek el, de a töb­bi vál­to­zó sze­rin­ti el­té­ré­sek nem szig­ni­fi­kán­sak.
A vá­la­szok a ré­gi­ó­kat két cso­port­ra oszt­ják. Az egyik cso­por­tot a kár­pát­al­ja­i­ak ké­pe­zik, ahol a po­ten­ci­á­lis kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók kö­rét nem le­het jól el­kü­lö­ní­te­ni a tár­sa­dal­mi hát­tér függ­vé­nyé­ben. A töb­bi ré­gi­ók­ban, a vaj­da­sá­gi szer­be­ket le­szá­mít­va – akik kö­zül ke­vés men­ne el – a jobb tár­sa­dal­mi hát­tér­rel ren­del­ke­zők kö­zül az át­lag­nál na­gyobb arány­ban ter­vez­nek kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni. En­nek az a fő oka, hogy ők azok, akik­nek az elvá­rás­szintjük ma­ga­sabb, és az ott­ho­ni élet­kö­rül­mé­nyek ezt rö­vid­tá­von nem tud­ják szá­muk­ra biz­to­sí­ta­ni.
A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás célor­szá­gai kö­zött a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok kö­ré­ben Ma­gyar­or­szág ért­he­tő okok­ból ki­emelt he­lyen van. A több­sé­gi fi­a­ta­lok kö­zül csu­pán a kár­pát­uk­rán­ok ese­té­ben ke­rül el­ső hely­re Ma­gyar­or­szág, fel­te­he­tő­en mert más or­szág­ba nem sok esé­lyük van el­jut­ni, a töb­bi or­szág­ban 10%-nál ke­ve­seb­ben sze­ret­né­nek Ma­gyar­or­szá­gon dol­goz­ni a több­sá­gi fi­a­ta­lok. A kár­pát­al­jai ma­gya­rok szin­te ki­zá­ró­lag Ma­gyar­or­szá­got je­löl­ték meg célországként, őket kö­ve­tik a szé­kely­föl­di fi­a­ta­lok, akik majd­nem 80%-ban Ma­gyar­or­szá­gon sze­ret­né­nek dol­goz­ni. őket kö­ve­tik a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok 63%-kal, a vaj­da­sá­gi ma­gya­rok 58%-kal. A fel­vi­dé­ki ma­gya­rok­nak még 30%-a sem akar Ma­gyar­or­szág­ra jön­ni. A célor­szá­gok meg­vá­lasz­tá­sa jól tük­rö­zi a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók élet­szín­vo­na­lát: mi­nél kö­ze­lebb áll a ma­gyar­or­szá­gi­hoz, an­nál ki­sebb arány­ban sze­ret­né­nek Ma­gyar­or­szá­gon dol­goz­ni, és an­nál töb­ben je­lö­lik meg az Eu­ró­pai Uni­ót vagy más kon­ti­nenst.
A célor­szá­gok meg­vá­lasz­tá­sa nem csu­pán az ott­ho­ni élet­szín­vo­na­lat, ha­nem az ál­ta­lá­nos ver­seny­ké­pes szak­tu­dás szín­vo­na­lát is mu­tat­ja. A tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér­vál­to­zók se­gít­sé­gé­vel ki­mu­tat­ha­tó, hogy a ré­gi­ó­kon be­lül, a Vaj­da­sá­got le­szá­mít­va azok je­löl­ték meg Ma­gyar­or­szá­got mint po­ten­ci­á­lis célországot, akik az át­lag­hoz ké­pest ala­cso­nyabb isko­lá­zot­tsá­gú és sze­ré­nyebb anya­gi hely­ze­tű csa­lá­di hát­tér­rel ren­del­kez­nek. Ter­mé­sze­te­sen ezek a hát­tér­té­nye­zők ös­­sze­kap­cso­lód­nak a te­le­pü­lés­tí­pus­sal is, ugyan­is a hát­rá­nyo­sabb hely­ze­tű fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban él­nek a rurá­lis tér­sé­gek­ben, ahol a ma­gya­rok ará­nya na­gyobb, mint a kö­ze­pes és na­gyobb vá­ro­sok­ban. Ezek a té­nye­zők pe­dig köz­vet­ve azt is jel­zik, hogy az ide­gen­nyelv-is­me­ret hi­á­nya is hoz­zá­já­rul, hogy Ma­gyar­or­szá­got je­löl­jék meg po­ten­ci­á­lis or­szág­ként.

14. táb­lá­zat. Mely or­szág­ban ter­ve­zi (el­ső­sor­ban), hogy mun­kát vál­lal? (A ki­ván­dor­lá­si szán­dék­kal ren­del­ke­zők vá­la­szai szá­za­lék­ban)
Microsoft Word - veres-tab14.doc

Asze­rint, hogy ta­nul­nak-e még a fi­a­ta­lok nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek a célor­szág meg­vá­lasz­tá­sá­ban. Eh­hez ha­son­ló­an az élet­mód­dal va­ló elé­ge­dett­ség­nek sincs sze­re­pe az országválasztásban.

5. áb­ra. Men­­nyi idő­re vál­lal­na mun­kát Ma­gyar­or­szá­gon?
Microsoft Word - veres-graf5.doc

Ar­ra a kér­dés­re, hogy men­­nyi idő­re sze­ret­ne mun­kát vál­lal­ni Ma­gyar­or­szá­gon, a több­sé­gük több mint egy év­re vagy hos­­szabb idő­re men­ne el a szü­lő­föld­jé­ről. A kár­pát­al­ja­i­ak és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok kö­zel 30%-a min­dig Ma­gyar­or­szá­gon sze­ret­ne dol­goz­ni, ám a fel­vi­dé­ki­ek ki­sebb ré­sze jön­ne Ma­gyar­or­szág­ra dol­goz­ni, így ese­tük­ben ez a tel­jes po­ten­ci­á­lis kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók kö­rén be­lül nem je­len­tős arány. A rö­vid, fél éves vagy ke­ve­sebb idő­re mun­kát vál­la­lók ará­nya Er­dély­ben és Kár­pát­al­ján szá­mot­te­vő, ezek a sze­zon­mun­kás­ok kö­ré­ből ke­rül­nek ki.
Kö­vet­kez­te­té­sek

A Kár­pát-me­den­ce ma­gyar ki­sebb­sé­gi fi­a­tal­ja­i­nak, va­la­mint a ve­lük egy ré­gi­ó­ban élő több­sé­gi fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­zé­sét egy­részt a ré­gió ál­ta­lá­nos tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi ál­la­po­ta, más­részt pe­dig a ré­gi­ón be­lü­li tár­sa­dal­mi ré­teg­hely­zet ha­tá­roz­za meg. A jobb hely­zet­ben le­vő ré­gi­ók fi­a­tal­jai kö­ré­ben – le­gye­nek azok ma­gya­rok vagy több­sé­gi­ek – meg­fi­gyel­het­jük az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sá­nak je­le­it, az is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sát és az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ját. E vál­to­zá­sok a Van de Kaa-féle má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net hát­te­rét ké­pe­ző posztma­te­ri­á­lis ér­ték­rend el­ter­je­dé­sét is elő­se­gí­tik. Ezek az ered­mé­nyek meg­erő­sí­tik azt a meg­ál­la­pí­tást, hogy a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai vál­to­zá­sok a gyer­mek­vál­la­lás­ban és a csa­lád­ter­ve­zés, a há­zas­ság­kö­té­si élet­kor ki­to­ló­dá­sá­ban nem el­ső­sor­ban a rend­szer­vál­tás vesz­te­sé­ges ré­gi­ó­i­ban, ha­nem ép­pen a fej­let­tebb, nye­re­sé­ge­sebb ré­gi­ók­ban fi­gyel­he­tők meg (almintáink kö­zül leg­in­kább a dél-szlo­vá­ki­ai több­sé­gi fi­a­ta­lok­nál, akik­nek nagy ré­sze a pros­pe­rá­ló Po­zsony­ban és kör­nyé­kén él).
A ré­gi­ó­kon be­lü­li tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér is igen je­len­tő­sen ar­ti­ku­lál­ja a jö­vő­stra­té­gi­á­kat. Kü­lö­nö­sen az ur­ba­ni­zál­tabb ré­gi­ók­ban – mint Bel­ső-Er­dély, Fel­vi­dék és Vaj­da­ság – fi­gyel­he­tő je­len­tő­sebb dif­fe­ren­ci­á­ló­dás a tár­sa­dal­mi hát­tér sze­rint. A jö­vő­ter­vek­hez sa­já­tos tár­sa­dal­mi pro­fil­lal ren­del­ke­ző if­jú­sá­gi cso­por­to­kat so­rol­tunk, ame­lyek bi­zo­nyos mér­té­kig ös­­sze­csen­ge­nek a Zinnecker-féle osztá­ly­pe­ci­fi­kus ha­bi­tu­sok­kal és if­jú­sá­gi ide­o­ló­gi­ák­kal. A leg­jobb gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis hát­tér­rel ren­del­ke­ző, „elit” fi­a­ta­lok a gaz­da­sá­gi osz­tály­frak­ci­ók­ra jel­lem­ző vál­lal­ko­zói, a kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ók, a to­vább­ta­nu­lást vagy az el­von­tabb önál­ló élet­vi­telt vá­lasz­tot­ták, ami az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz önál­ló­so­dá­sá­nak egy ki­fe­je­ző­dé­se, és mint ilyen az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás fo­lya­ma­tá­nak a ki­fe­je­ző­dé­se. Szé­kely­föl­dön és Kár­pát­al­ján e vál­to­zá­sok még gyen­géb­ben mu­tat­koz­nak, de a vá­ro­si fi­a­ta­lok kö­ré­ben meg­fi­gyel­he­tők en­nek je­lei.
A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dé­kok Er­dély­ben ki­emel­ke­dő­en ma­ga­sak, ami­nek egyik fő oka, hogy a fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja és a csa­lád­ter­ve­zés­sel kap­cso­la­tos at­ti­tű­dök át­ala­ku­lá­sa mel­lett a kor­lá­to­zott gaz­da­sá­gi ki­lá­tá­sok kö­zött ar­ra kény­sze­rül, hogy más­hol va­ló­sít­sa meg a le­he­tő­sé­gek­hez ké­pest „ígényes” jö­vő­ter­ve­it. Ez a kény­sze­rí­tő erő min­den ré­gi­ó­ban meg­fi­gyel­he­tő, de el­té­rő mér­ték­ben, és a több­sé­gi fi­a­ta­lo­kat is a he­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok­hoz ha­son­ló mér­ték­ben sar­kall­ja a ki­ván­dor­lás­ra. Ám a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si le­he­tő­sé­gek a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szá­gon a ma­gyar fi­a­ta­lok szá­má­ra kön­­nyeb­ben meg­va­ló­sít­ha­tók, így az ed­di­gi tren­dek­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gya­rok kö­zül töb­ben ki­ván­do­rol­nak.
Jegy­ze­tek

1. A szlo­vák almin­tá­ban ilyen vá­lasz­le­he­tő­ség kü­lön nem sze­re­pelt, mi­vel szá­muk­ra Ma­gyar­or­szág nem ki­emelt célország.
2. A – jel ar­ra utal, hogy az il­le­tő ka­te­gó­ri­á­ban a meg­fe­le­lő okci­ót nem vá­lasz­tot­ták.

Felhasznált ­iro­da­lom

Bourdieu, P.: A tár­sa­dal­mi egyen­lőt­len­sé­gek új­ra­ter­me­lő­dé­se. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1978.
Eyal–Szelényi–Townsley: Making Capi­ta­lism wit­hout Capitalists. London–New York, Verso Books, 2001.
Gá­bor K.: Tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás és if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás. In.: If­jú­ság­ku­ta­tás. Edu­ca­tio fü­ze­tek, Bu­da­pest, OKI, 1996, 13–34. p.
Mo­za­ik 2001. Szerk.: Sza­bó A.–Bauer B.–Laki L.–Nemeskéri I. Bu­da­pest, Nem­ze­ti If­jú­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 2002.
Rychtarikova, J.: Má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net zaj­lik Ke­let-Eu­ró­pá­ban? Ré­gió, 2001/1. (El­ső ki­adás: Is Eas­tern Euro­pe Expe­ri­en­cing a Sec­ond Demog­rap­hic Transition? Acta Uni­ver­si­ta­tis Carolinae, No. 1, 19–44. p.)
Van de Kaa, D. J.: The 2nd Demog­rap­hic Tran­si­tion in Europe. Popu­la­ti­on Bul­le­tin, vol. 42, No. 1, March, Hol­lan­dia, Popu­la­ti­on Refe­ren­ce Bureau, 1987.
Ve­res V.: Er­dély ter­mé­sze­tes sza­po­ro­dá­si fo­lya­ma­tai Eu­ró­pai kon­tex­tus­ban az ez­red­for­du­lón. Ko­runk, 1. szám, 2003a.
Ve­res V.: A tár­sa­dal­mi struk­tú­ra et­ni­kai sa­já­tos­sá­gai a posztszo­ci­a­lis­ta Er­dély­ben. Er­dé­lyi Tár­sa­da­lom, 1. szám, 2003b, Ko­lozs­vár.
Zinneker, J.: A fi­a­ta­lok a tár­sa­dal­mi osz­tá­lyok te­ré­ben. In.: Gá­bor Kál­mán (szerk.): Ci­vi­li­zá­ci­ós kor­szak­vál­tás és if­jú­ság. Sze­ged, Szo­ci­o­ló­gi­ai műhely, 1993a.
Zinnecker, J.: Gyer­mek­kor, if­jú­ság és szo­ci­o­kul­tu­rá­lis vál­to­zá­sok az NSZK-ban. In.: Gá­bor Kál­mán (szerk): Ci­vi­li­zá­ci­ós kor­szak­vál­tás és if­jú­ság. Sze­ged, Szo­ci­o­ló­gi­ai mű­hely, 1993b.

Kontra Miklós: A társadalomtudományi kutatások néhány etikai vonatkozása

Zsu­zsa ki­ko­sa­ra­zott

Egy vi­lág­hí­rû ma­gyar szár­ma­zá­sú ame­ri­kai nyel­vész, aki­hez már év­ti­ze­des ba­rát­ság fû­zött, és aki­vel tõ­lünk tel­he­tõ­en se­gí­tet­tük is egy­más ku­ta­tá­sa­it Ame­ri­ká­ban, il­let­ve Ma­gyar­or­szá­gon, Gál Zsu­zsa (Susan Gal) en­gem 1995-ben vá­rat­la­nul ki­ko­sa­ra­zott. Zsu­zsát a bur­gen­lan­di Fel­sõ­õr­ben vég­zett ku­ta­tá­sai tet­ték vi­lág­hí­rû­vé, 1979-ben meg­je­lent Lan­gu­a­ge Shift cí­mû köny­ve má­ig a nyelv­cse­re klas­­szi­kus le­írá­sá­nak szá­mít, amit min­den va­la­mi­re va­ló nyel­vé­szet­be be­ve­ze­tõ tan­könyv­ben idéz­nek a­zóta is. Tör­tént, hogy épp an­nak a ku­ta­tás­nak a meg­szer­ve­zé­sé­vel fog­la­la­tos­kod­tam, ami­nek ered­mé­nye­it A ma­gyar nyelv a Kár­pát-me­den­cé­ben a XX. szá­zad vé­gén cí­mû könyv­so­ro­zat­ban kö­zöl­jük (ed­dig Cser­nic­skó 1998, Göncz 1999 és Lan­sty­ák 2000 je­len­tek meg), s ké­zen­fek­võ­nek tar­tot­tam, hogy Fel­sõ­õr­ben foly­tas­sunk egy utó­vizs­gá­la­tot, néz­zük meg, mi vál­to­zott Gál 1974-es te­rep­vizs­gá­la­ta után 20 év­vel, mi­ben vál­tak be jós­la­tai s mi­ben nem, úgy foly­ta­tó­dott/ala­kult-e a fel­sõ­õri nyelv­cse­re, ahogy õ meg­jó­sol­ta. Meg­kér­tem hát Zsu­zsát, ad­ja meg né­hány 1974-es adat­köz­lõ­je ne­vét s lak­cím­ét, hadd ke­res­sük fel õket 20 év után.
Zsu­zsa ke­rek pe­rec el­uta­sí­tot­ta ké­ré­se­met, mond­hat­ni ki­ko­sa­ra­zott, ami en­gem na­gyon meg­le­pett. Ar­ra hi­vat­ko­zott, hogy az adat­köz­lõ­i­nek tett ígé­re­te meg az ame­ri­kai ku­ta­tá­si eti­kai sza­bá­lyok ké­ré­sem tel­je­sí­té­sét le­he­tet­len­né te­szik. Én úgy gon­dol­tam, hogy bõ­ven va­gyok már Gál Zsu­zsá­val olyan jó­ban, hogy er­re a ki­csiny­ség­re nyu­god­tan meg­kér­he­tem, s õ nyil­ván se­gít is ne­kem, ta­lán még fan­tá­zi­át is lát majd az utó­vizs­gá­lat­ban. 1995-ben már je­len­tõs ame­ri­kai ta­pasz­ta­la­ta­im vol­tak, két rész­let­ben már több mint négy évet töl­töt­tem ta­nár­ként s ku­ta­tó­ként az USÁ-ban, de Gál Zsu­zsa el­uta­sí­tá­sa ab­szo­lút vá­rat­la­nul ért. Nem is­mer­tem azo­kat a Ke­let-Eu­ró­pá­ban hi­he­tet­len, Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban is fur­csa ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat, ame­lyek a Berke­ley­ben nyel­vé­sze­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ból dok­to­rált és már a Uni­ver­si­ty of Chicago-n pro­fes­­szor Gál Zsu­zsát kö­töt­ték. Ki­ko­sa­ra­zá­som rész­le­tes oka­it már nem kér­dez­tem meg Zsu­zsá­tól, de nyil­ván az le­he­tett a hely­zet, hogy õ meg­ígér­te min­den adat­köz­lõ­jé­nek a tel­jes ti­tok­tar­tást, hogy sze­mély­azo­nos­sá­gu­kat so­ha sen­ki­nek nem fe­di fel, s ez rám is vo­nat­ko­zott, mint min­den­ki más­ra is.
Éva büsz­ke adat­köz­lõi

Gál Zsu­zsá­é­val el­len­té­tes Dar­vas Éva tör­té­ne­te, aki szin­tén az USÁ-ban élõ ma­gyar ant­ro­po­ló­gus, s aki­nek a Michi­gan ál­lam­ban élõ ma­gya­rok­ról szó­ló köny­vé­ben, az Allen Park-i re­for­má­tus temp­lom­ban szer­dán­ként csi­ga­tész­tát gyú­ró as­­szo­nyok­ról szó­ló le­írá­sá­ban a kö­vet­ke­zõt le­het ol­vas­ni: „Az ant­ro­po­ló­gi­á­ban be­vett gya­kor­lat­tól el­té­rõ­en nem ál­ne­ve­ket hasz­ná­lok, ha­nem a részt­ve­võk va­ló­di ne­ve­it köz­löm. Ezek az as­­szo­nyok na­gyon büsz­kék ar­ra, hogy részt vesz­nek a csi­ga­ké­szí­tés­ben, ezt éle­tük ré­szé­nek, né­me­lyek pe­dig éle­tük ér­tel­mé­nek te­kin­tik. Né­hány as­­szony a csi­ga­ké­szí­tést éle­te egyet­len fon­tos te­vé­keny­sé­gé­nek tart­ja, olyas­mi­nek, ami­nek min­dig nagy vá­ra­ko­zás­sal te­kint elébe”1 (Huseby-Darvas 2003:91, sa­ját for­dí­tá­som K. M.). S va­ló­ban, a le­írás­ból meg­tud­juk, hogy a fény­ké­pen is lát­ha­tó as­­szo­nyok egyi­két Mrs. Ju­lis­ka Biró­nak hív­ják, a má­si­kat Ma­ris­ka Leleszinek, és így to­vább (Huseby-Darvas 2003:39–41).
Ki­nek van iga­za – kér­dez­het­né az ámu­ló somorjai, pes­ti vagy csík­sze­re­dai ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tó – Gál­nak vagy Dar­vas­nak? Azt hi­szem, mind­ket­tõ­jük­nek, de mind­ket­tõ­nek más­képp. A nor­má­lis Du­na-me­den­cei és­­szel fel­fog­ha­tat­la­nul me­rev USA-be­li ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat a leg­több ame­ri­kai ku­ta­tó sa­ját leg­job­ban fel­fo­gott ér­de­ké­ben be­tart­ja: ha pél­dá­ul egy egye­te­men egy gyógy­szer­ku­ta­tó meg­sér­ti a fö­de­rá­lis ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat, ak­kor az egye­tem min­den más ku­ta­tó­ját (be­le­ért­ve az esz­té­tá­kat, ze­ne­tör­té­né­sze­ket és atom­fi­zi­ku­so­kat) ki­zár­hat­ják a fö­de­rá­lis ku­ta­tá­si tá­mo­ga­tá­sok­ból (Milroy–Gordon 2003:79). Gál Zsu­zsá­nak te­hát a ma­ga ame­ri­kai szem­pont­já­ból ab­szo­lút iga­za volt. De iga­za volt Dar­vas Évá­nak is, ho­lott – a csi­ga­tész­tát gyú­ró as­­szo­nyok ese­té­ben – hom­lo­ke­gye­nest el­len­ke­zõ utat vá­lasz­tott, mint Gál Zsu­zsa. Pon­to­sab­ban: Dar­vas sem sér­tett sza­bályt. Az Ame­ri­kai Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság 1992. évi, az em­be­rek­kel kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok­ról szó­ló eti­kai út­mu­ta­tó­ja ugyan­is töb­bek közt ezt mond­ja: „Bi­zo­nyos szem­pont­ból a nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok el­tér­nek a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok je­len­tõs ré­szé­tõl. A nyel­vi je­len­sé­gek fel­fe­de­zé­se köz­ben a ku­ta­tó sok olyan kér­dést tesz fel, ame­lye­ket az adat­köz­lõ vár, elõ­re fel­té­te­lez. Ezek a kér­dé­sek rit­kán za­va­ró­ak vagy sér­tõ­ek. To­váb­bá, a si­ke­res ku­ta­tás azon is múl­hat, hogy a nyel­vész meg­ta­nul­ja-e s meg­fi­gye­li-e azo­kat az ud­va­ri­as­sá­gi és ba­rát­ság­gal kap­cso­la­tos nor­má­kat, ame­lyek be­tar­tá­sát adat­köz­lõi el­vár­ják. Az adat­köz­lõk gyak­ran büsz­kék nyelv­tu­dá­suk­ra s meg is kí­ván­ják, hogy a ku­ta­tás­hoz va­ló hoz­zá­já­ru­lá­suk okán ne­vük is­mert­té vál­jon. Ne­vük el­hall­ga­tá­sa szá­muk­ra nem­kí­vá­na­tos len­ne. Az ame­ri­kai in­di­á­nok né­ha jo­go­san kri­ti­zál­ják a ko­ráb­bi nyel­vé­sze­ti ku­ta­tó­kat azért, mert el­hall­gat­ták az in­di­á­nok hoz­zá­já­ru­lá­sát nyel­ve­ik le­írá­sá­hoz. Egy nyelv be­szé­lõi irán­ti mél­tá­nyos ma­ga­tar­tás nagy­részt a be­szé­lõk szem­pont­ja­i­nak meg­ér­té­sén mú­lik, s ami az egyik hely­zet­ben he­lyén­va­ló, a má­sik­ban nem fel­tét­le­nül az”2 (http://www.lsadc.org, sa­ját for­dí­tá­som K. M.)

Mi­ért len­ne jó tit­kos hang­fel­vé­te­le­ket ké­szí­te­ni?

A ké­zi­köny­vek (pl. Bab­bie 1998:526–547 és Milroy–Gordon 2003:79–87) ál­ta­lá­ban egyet­ér­te­nek ab­ban, hogy a ku­ta­tás­ban va­ló rész­vé­tel­nek ön­kén­tes­nek kell len­nie, a ku­ta­tók­nak az adat­köz­lõk­re vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ó­kat tit­ko­san kell ke­zel­ni­ük, és a részt­ve­võ­ket nem sza­bad meg­té­vesz­te­ni, va­gyis az adat­köz­lõk­nek min­den a ku­ta­tás­sal kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót elõ­re meg kell is­mer­ni­ük, ké­pe­sek kell le­gye­nek mér­le­gel­ni rész­vé­tel­ük eset­le­ges kö­vet­kez­mé­nye­it. Ez a tá­jé­ko­zott be­le­egye­zés el­ve (an­go­lul: infor­med consent). Az USÁ-ban az adat­köz­lõk­kel gyak­ran alá­írat­nak egy nyi­lat­ko­za­tot, amely:
a) is­mer­te­ti a ku­ta­tás me­ne­tét és cél­ját,
b) fel­so­rol­ja a rész­vé­tel­bõl fa­ka­dó eset­le­ges koc­ká­za­to­kat,
c) ga­ran­tál­ja, hogy az adat­köz­lõ név­te­len ma­rad és a tõ­le nyert in­for­má­ci­ó­kat tit­ko­san ke­ze­lik,
d) köz­li, hogy az adat­köz­lõ rész­vé­te­le ön­kén­tes, a ku­ta­tó pe­dig ga­ran­tál­ja, hogy az adat­köz­lõ bár­mi­kor meg­sza­kít­hat­ja rész­vé­tel­ét, és
e) tar­tal­maz­za a ku­ta­tás­ve­ze­tõ és a ku­ta­tá­si in­té­zet/egye­tem ku­ta­tá­si ter­ve­kért fe­le­lõs bi­zott­sá­gá­nak el­ér­he­tõ­sé­ge­it.
Ná­lunk ez még nincs így, de efe­lé ha­la­dunk mi is.
A nyel­vész azon­ban leg­szí­ve­seb­ben meg­té­vesz­te­né adat­köz­lõ­it, va­gyis tit­ko­san ké­szí­te­ne vi­deó- vagy mag­ne­to­fon-fel­vé­te­le­ket elem­zés cél­já­ra, mi­vel tud­ja, hogy az em­be­rek be­szé­dét lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ja az, hogy ki­vel s hol be­szél­get­nek ép­pen. Ha tud­ja va­la­ki, hogy fi­gye­lik a be­szé­dét, meg­pró­bál meg­fe­lel­ni egy vélt tár­sa­dal­mi el­vá­rás­nak („he­lye­sen” kezd be­szél­ni), te­hát nem úgy be­szél, ahogy ál­ta­lá­ban, nor­má­li­san szo­kott. Ha egy új is­me­rõ­söm meg­kér­di, hogy mi a fog­lal­ko­zá­som, s er­re azt mon­dom: nyel­vész va­gyok, tíz­bõl nyol­can sza­bad­koz­ni kez­de­nek, hogy saj­nos õk nem be­szél­nek elég he­lye­sen ma­gya­rul. Ami­kor az 1980-as évek má­so­dik fe­lé­ben el­kezd­tem ada­to­kat gyûj­te­ni egy mon­dat­ta­ni vál­to­zás­hoz, ad­dig a pil­la­na­tig, amíg nem tar­tot­tam er­rõl elõ­adást az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben, kol­lé­gá­im spon­tán nyelv­hasz­ná­la­tá­ban elõ­for­du­ló pél­dá­kat is gyûjt­het­tem szá­mo­sat. De mi­kor ki­de­rült szá­muk­ra, hogy vizs­gá­lom a ter­mé­sze­te­sen, hogy esik az esõ-tí­pu­sú szer­ke­ze­te­ket (ez a ter­mé­sze­tes, hogy esik az esõ és a ter­mé­sze­te­sen esik az esõ „ke­ve­re­dé­se”, a nyelv­mû­ve­lõk hely­te­le­ní­tik, de Ma­gyar­or­szág la­kó­i­nak fe­le nyelv­ta­ni­lag he­lyes­nek íté­li), nyel­vész kol­lé­gá­im egyik nap­ról a má­sik­ra ki­ik­tat­ták be­szé­dük­bõl az ilyen mon­da­to­kat. A nyel­vész azt a be­szé­det sze­ret­né meg­fi­gyel­ni, rög­zí­te­ni és ele­mez­ni, amit ak­kor pro­du­kál­nak az em­be­rek, ami­kor nem fi­gye­lik õket. Ez a meg­fi­gye­lõi pa­ra­do­xon, ami­nek fel­ol­dá­sá­ra szá­mos trük­köt dol­goz­tak ki a szo­ci­o­lin­gvis­ták (lásd pl. Labov 1988, Kont­ra 1991/1999).
Az em­be­re­ket meg­té­vesz­te­ni nem eti­kus do­log, te­hát tit­kos fel­vé­te­le­ket ké­szí­te­ni sem az, tu­do­má­nyos cél­ból sem. Hogy mi szá­mít meg­té­vesz­tés­nek, s mi nem, azt per­sze nem le­het egy­ér­tel­mû­en el­dön­te­ni, ezért a ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyok nem min­den­hol egy­for­mák. Az ame­ri­kai Wil­li­am Labov azok kö­zé tar­to­zik, akik a tit­kos fel­vé­te­lek ké­szí­té­sét ha­tá­ro­zot­tan el­len­zik, õ azt sem tart­ja meg­en­ged­he­tõ­nek, hogy a ku­ta­tó, ha tit­kos fel­vé­telt ké­szít, utó­lag en­ge­dé­lyez­tes­se a fel­vé­tel ku­ta­tá­si cé­lú fel­hasz­ná­lá­sát (az en­ge­dély meg­ta­ga­dá­sa ese­tén vi­szont sem­mi­sít­se meg a fel­vé­telt). Labov­nak az a ta­ná­csa min­den­eset­re meg­szív­le­len­dõ, hogy „nem sza­bad olyat ten­ni, amit az­tán a nyil­vá­nos­ság elõtt ne­héz len­ne meg­ma­gya­ráz­ni” (1988:46).

A ki­sa­já­tí­tás két faj­tá­ja: gyar­ma­to­sí­tás és plá­gi­um

Gyar­ma­to­sí­tás

A ke­let-eu­ró­pai tár­sa­da­lom­tu­do­mány nyu­ga­ti gyar­ma­to­sí­tá­sá­ról ta­nul­sá­gos vi­ta zaj­lott a Rep­li­ka cí­mû fo­lyó­irat­ban Cse­pe­li, Ör­kény, Schep­pe­le (1996) cik­ké­nek meg­je­le­né­sét kö­ve­tõ­en. A gyar­ma­to­sí­tás (eti­kát­lan ki­sa­já­tí­tás­nak is ne­vez­het­ném) azon­ban nem­csak Nyugat–Kelet vi­szony­lat­ban mû­köd­het, ha­nem ma­gyar–ma­gyar vi­szony­lat­ban is, ami­kor ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tók és/vagy ku­ta­tás­szer­ve­zõk él­nek visz­­sza erõ­fö­lé­nyük­kel, s kény­sze­rí­te­nek rá ha­tá­ron tú­li ma­gyar ku­ta­tók­ra olyas­mit, amit õk ma­guk­tól nem ten­né­nek. Hun­èík Pé­ter a ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok­ról töb­bek közt ezt ír­ta nem­rég: „A ki­sebb­sé­gi kö­rül­mé­nyek kö­zött dol­go­zó ér­tel­mi­sé­gi­ek szá­má­ra olyan in­téz­mény­rend­szer­re van szük­ség, amely­ben az adott mun­ka­fo­lya­mat­ok, ku­ta­tá­sok tel­jes egé­szé­ben el­vé­gez­he­tõk. Te­hát sza­kí­ta­ni kell az­zal a gya­kor­lat­tal (tá­mo­ga­tá­si rend­szer­rel), amely be­dol­go­zó­ként fog­lal­koz­tat­ta a ma­gyar szak­ér­tel­mi­ség tag­ja­it, va­gyis úgy volt szer­vez­ve, hogy a ki­sebb­sé­gi ku­ta­tók csak rész­fel­ada­to­kat tud­tak el­vé­gez­ni, az anyag vég­sõ fel­dol­go­zá­sa, a ku­ta­tás ös­­szeg­zé­se Bu­da­pes­ten tör­tént” (Hunèík 2003:167). Ha­son­ló vé­le­ményt fo­gal­ma­zott meg Tóth Kár­oly is, aki a kö­vet­ke­zõt nyi­lat­koz­ta er­rõl: „azt mond­ja a part­ner /…/ hogy van egy Kár­pát-me­den­cei ku­ta­tás, és ti fog­já­tok csi­nál­ni a szlo­vá­ki­ai ré­szét. Er­re vo­nat­ko­zó­lag meg­kap­já­tok a tel­jes ku­ta­tá­si anya­got, és azt csi­nál­tok ve­le, amit akar­tok, úgy dol­goz­zá­tok föl, részt ve­het­tek az ös­­szeg­zés­ben. Ezt tel­je­sen kor­rekt vi­szony­nak ér­té­ke­lik Bu­da­pes­ten. Szá­munk­ra azon­ban nem tel­je­sen az. A kö­vet­ke­zõk mi­att. A ku­ta­tás­nak a ko­or­di­ná­ci­ó­ja Bu­da­pes­ten tör­té­nik. Ál­ta­lá­ban egy Kár­pát-me­den­cei ku­ta­tás 5–6 part­nert je­lent, de fõ­leg a bu­da­pes­ti part­ner­nek a szán­dé­ka­it tük­rö­zi. Kö­vet­ke­zés­kép­pen mi hi­á­ba kér­dez­zük le Szlo­vá­ki­át, hi­á­ba kap­juk meg a szlo­vá­ki­ai ada­to­kat, azt a kér­dõ­ívet nem mi ál­lí­tot­tuk ös­­sze, nem a mi szán­dé­ka­in­kat, nem a mi ér­té­ke­in­ket, nem a mi ku­ta­tá­si cél­ja­in­kat tük­rö­zi. Kö­vet­ke­zés­kép­pen na­gyon ke­ve­set tu­dunk be­lõ­le hasz­no­sí­ta­ni” (Bárdi–Papp 2003:262).
En­nek a Bu­da­pest­tõl va­ló füg­gõ­ség­nek, pon­to­sab­ban a ma­gyar­or­szá­gi tu­do­mány­szer­ve­zõk­nek va­ló ki­szol­gál­ta­tott­ság­nak né­ha olyan pél­dá­ját is lát­ni le­het, ami­kor X tu­do­mány ma­gyar­or­szá­gi mû­ve­lõ­je Y tu­do­mány ha­tá­ron tú­li mû­ve­lõ­i­re erõl­tet rá egy ku­ta­tá­si prog­ra­mot, s te­szi ezt úgy, hogy Y tu­do­mány­hoz nem ért, s a hoz­zá­ér­tõ ki­sebb­sé­gi tu­dó­sok el­len­vé­le­mény­ét ig­no­rál­ja. Te­he­ti, mert õ ad­ja a pénzt…

Plá­gi­um

A plá­gi­um, va­gyis ami­kor egy ku­ta­tó egy má­sik ku­ta­tó szel­le­mi ter­mé­két el­tu­laj­do­nít­ja, idõn­ként elõ­for­dul, s ál­ta­lá­ban le is lep­le­zõ­dik. De a plá­gi­um kö­vet­kez­mé­nyei nem min­den­hol egy­for­mák. Bécs­tõl ke­let­re sok­kal eny­héb­bek, mint on­nan nyu­gat­ra. Tá­ja­in­kon a plá­gi­u­mot so­kan olyan kí­nos ügy­nek te­kin­tik, amit – ha már ki­de­rült – jobb el­tus­sol­ni, mint­sem bün­tet­ni. Az ár­tat­lan ol­va­só eset­leg úgy vé­li, túl­zá­sok­ra ra­gad­tat­tam ma­gam. Saj­nos nem. El­mon­dok két tör­té­ne­tet. Az el­sõ ve­lem tör­tént.
1990-ben a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án egy kan­di­dá­tu­si vi­ta bí­rá­ló bi­zott­sá­gá­ban ül­tem, s be­mu­tat­tam, hogy a je­lölt dis­­szer­tá­ci­ó­já­nak egy ré­sze plá­gi­um: más szer­zõ már nyom­ta­tás­ban meg­je­lent szö­ve­gé­nek szó sze­rin­ti át­vé­te­le, for­rás meg­je­lö­lé­se nél­kül. A bi­zott­ság a dis­­szer­tá­ci­ót ma­gas pont­szám­mal el­fo­gad­ta, s én más­nap le­vél­ben kö­zöl­tem a Tu­do­má­nyos Mi­nõ­sí­tõ Bi­zott­ság Nyel­vé­sze­ti Szak­bi­zott­sá­gá­val, hogy a jö­võ­ben nem fo­gok sem­mi­lyen fel­ké­ré­sük­nek ele­get ten­ni, nem fo­gok dis­­szer­tá­ci­ó­kat bí­rál­ni vagy op­po­nál­ni. A ma­gas szak­bi­zott­ság igen meg­le­põ­dött, ma­ga elé idé­zett, jól ki­fag­ga­tott, hogy mit is ér­tek én plá­gi­u­mon, el­nö­ke meg­fe­nye­ge­tett, hogy ha so­kat aka­dé­kos­ko­dok, meg­von­hat­ják kan­di­dá­tu­si fokozatomat.3 Több mint egy­órás épü­le­tes „vi­ta” után a bi­zott­ság a kan­di­dá­tu­si fo­ko­za­tot a je­lölt­nek meg­ad­ta. Ér­tem én, hogy mi­ért: ha ne­kem ad­nak iga­zat (va­gyis ha el­is­me­rik, hogy egy tíz­so­ros szö­veg szó sze­rin­ti át­vé­te­le for­rás­meg­je­lö­lés nél­kül plá­gi­um), az egy­ben an­nak is el­is­me­ré­se lett vol­na, hogy az egész kan­di­dá­tu­si el­já­rás (a disz­­szer­tá­ció be­nyúj­tá­sá­tól kezd­ve az ered­mény ki­hir­de­té­sé­ig) al­kal­mat­lan ar­ra, ami­re va­ló, a tu­do­má­nyos tel­je­sít­mény­nek az el­is­me­ré­sé­re, a sa­ját ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­nek a má­sok­tól lo­pot­tak­tól va­ló meg­kü­lön­böz­te­té­sé­re.
Ha va­la­ki azt hin­né, hogy ilyes­mi csak a szo­ci­a­liz­mus­ban for­dul­ha­tott elõ (vagy rög­tön meg­szû­né­se után, ami­kor a len­dü­let még to­vább­vitt ré­gi rossz szo­ká­so­kat), ki kell áb­rán­dí­ta­nom. Elõ­for­dul ez mai is, Ma­gyar­or­szá­gon biz­to­san. Én nem cso­dál­ko­zom raj­ta, mert a po­li­ti­kai ha­ta­lom szer­ke­ze­te meg­vál­to­zott ugyan, de az em­be­rek, mi, akik Ma­gyar­or­szá­gon élünk, ugyan­azok va­gyunk. Nem­rég, va­gyis 2004 má­ju­sá­ban, Bu­da­pes­ten az egyik mi­nisz­té­ri­um ki­hir­det­te a ma­gyar nyelv fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­ra (meg­men­té­sé­re?) lét­re­ho­zott 100 mil­lió fo­rin­tos össz­költ­sé­gû pá­lyá­za­ta­i­nak ered­mé­nyét. Tu­dó­sí­tott er­rõl az Élet és Iro­da­lom is, a má­jus 21-i szá­má­nak 14. ol­da­lán. A pá­lya­mun­kák jel­igé­sek vol­tak, s va­la­ki­nek ki­osz­tot­tak egy olyan meg­osz­tott el­sõ dí­jat is (egy­mil­lió-két­száz­öt­ven­ezer fo­rint­tal egye­tem­ben), aki nem tíz sort lo­pott egy már nyom­ta­tás­ban meg­je­lent könyv­bõl, ha­nem több­ször tíz ol­dalt. Ami­kor a bot­rány el­kez­dett ki­pat­tan­ni, va­la­ki azt ja­va­sol­ta a kár­val­lott­nak, hogy a bo­nyo­dal­mak el­ke­rü­lé­se vé­gett leg­job­ban ten­nék, ha meg­osz­ta­nák egy­más kö­zött az 1 250 000 fo­rin­tot az­zal, aki­nek ün­ne­pé­lye­sen ki­osz­tot­ták az el­sõ dí­jat. Ért­sük meg jól: a bo­nyo­dal­mak el­ke­rü­lé­se vé­gett. En­nek az em­ber­nek a plá­gi­um bo­nyo­da­lom, amit el kell ke­rül­ni. Õ úgy ke­rül­né el, hogy föl­biz­tat­ja a kár­val­lot­tat, hogy lép­jen be a kor­rup­tak klub­já­ba, félpénzért. Amit itt el­mond­tam, az Ma­gyar­or­szá­gon ma elég ter­mé­sze­tes. Ké­rem a fi­a­ta­lo­kat, ért­sék meg, pró­bál­ják meg­ér­te­ni, mi­rõl be­szé­lek. Nem az én ér­de­kem, hogy meg­ért­se­nek, ha­nem az övék.

Tár­sa­dal­mi fe­le­lõs­sé­günk­rõl

A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tás te­hát ak­kor eti­kus, ha a ku­ta­tó nem okoz kárt azok­nak, aki­ket vizs­gál, s más ku­ta­tó­kat sem rö­vi­dít meg. Came­ron és mun­ka­tár­sai (1992) meg­kü­lön­böz­te­tik az eti­kus ku­ta­tást a párt­fo­gó ku­ta­tás­tól (an­go­lul: advo­ca­cy research). Ez utób­bi­ban nem­csak az adat­köz­lõ­ket ku­tat­ják, ha­nem az adat­köz­lõ­kért is fo­lyik a tu­do­má­nyos mun­ka. Az alap­elv az, hogy a ku­ta­tás ne csak a ku­ta­tó­nak hajt­son hasz­not, ha­nem azok­nak is, aki­ket ku­tat­nak. Wil­li­am Labov egyi­ke an­nak a szá­mos nyel­vész­nek, akik so­kat tet­tek adat­köz­lõ­i­kért. 1982-ben meg­fo­gal­ma­zott két fon­tos el­vet:
„A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve
Ha egy tu­dós­nak olyan szé­les kör­ben el­ter­jedt el­kép­ze­lés vagy tár­sa­dal­mi gya­kor­lat jut tu­do­má­sá­ra, ame­lyek­nek fon­tos kö­vet­kez­mé­nye­ik van­nak, s ame­lyek hely­te­len­sé­gét ku­ta­tá­sai ki­mu­tat­ták, kö­te­les­sé­ge ezt a le­he­tõ leg­több em­ber­nek tu­do­má­sá­ra hoz­ni” (Labov 1982:172, sa­ját for­dí­tá­som K. M.).
„Az adós­ság el­ve
Aki nyel­vi ada­to­kat gyûj­tött egy be­szé­lõ­kö­zös­ség tag­ja­i­tól, an­nak kö­te­les­sé­ge azt a tu­dást, amely­re így tett szert, a kö­zös­ség ja­vá­ra ka­ma­toz­tat­ni, ami­kor an­nak er­re szük­sé­ge van” (Labov 1982:173, sa­ját for­dí­tá­som K. M.)

A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve in­dí­tot­ta Lan­sty­ák Ist­vánt (2003/2004) ar­ra, hogy mér­leg­re te­gyen 75 olyan idé­ze­tet, me­lye­ket egy ma­gyar­or­szá­gi nyelv­mû­ve­lõ lap kö­zölt, meg­ál­la­pí­tan­dó, hogy nyel­vi mû­velt­sé­get vagy ba­bo­ná­kat ter­jesz­te­nek-e. A 75 idé­zet­ben a „moz­gal­mi” (la­i­kus) nyelv­mû­ve­lõk, de a céh­be­li nyel­vé­szek is, ba­bo­ná­kat ter­jesz­te­nek, ami ön­ma­gá­ban is vis­­szás, de még elgon­dol­koz­ta­tóbb az a kö­rül­mény, hogy azt a la­pot, amely ba­bo­na­sá­go­kat ter­jeszt, te­kin­té­lyes tu­do­má­nyos és ál­lam­igaz­ga­tá­si in­téz­mé­nyek tá­mo­gat­ják.
A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve mo­ti­vál­ta azo­kat a ma­gyar­or­szá­gi nyel­vé­sze­ket is, akik A gaz­da­sá­gi rek­lá­mok és üz­let­fel­irat­ok, to­váb­bá egyes köz­ér­de­kû köz­le­mé­nyek ma­gyar nyel­vû köz­zé­té­te­lé­rõl szó­ló tör­vény­ja­vas­la­tot kri­ti­zál­ták, még mi­e­lõtt az Or­szág­gyû­lés azt meg­sza­vaz­ta 2001. no­vem­ber 27-én. Ezt a tör­vényt ugyan­is a po­li­ti­ku­sok és az õket se­gí­tõ nyelv­mû­ve­lõk egy tév­hit­re ala­poz­ták, ne­ve­ze­te­sen ar­ra, hogy meg le­het ob­jek­tí­ven ál­la­pí­ta­ni egy szó­ról, hogy a ma­gyar­ban „meg­ho­no­so­dott ide­gen nyel­vû ki­fe­je­zés”-e vagy nem. Ha ugyan­is az, a rek­lá­mok­ban s má­sutt nem kell ma­gya­rul is fel­tün­tet­ni a szót (hisz már meg­ho­no­so­dott a ma­gyar­ban), de ha nem az, fel kell tün­tet­ni. Pél­dá­ul a shop, amit min­den MOL-kút­nál is lá­tunk, ha meg­ho­no­so­dott szó­nak mi­nõ­sül, ma­rad­hat, ha nem, ak­kor bolt nél­kül bün­te­ten­dõ. A tör­vény­ter­ve­ze­tet kri­ti­zá­ló nyel­vé­szek em­lé­kez­tet­tek Bár­czi Gé­za egye­te­mi tan­köny­vé­re, ami­bõl min­den­ki tud­hat­ja, aki ol­vas­ta, hogy: „A jö­ve­vény­sza­vak és az ide­gen sza­vak kö­zött a ha­tárt nem le­het meg­von­ni” (Bárczi 1958:45). Te­hát tu­do­má­nyos ob­jek­ti­vi­tás­sal azt sem le­het meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy egy szó meg­ho­no­so­dott ide­gen ere­de­tû ki­fe­je­zés-e a ma­gyar­ban. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a ma­gyar Or­szág­gyû­lés­ben meg­sza­va­zott s ma ha­tá­lyos tör­vényt nem le­het ob­jek­tí­ven al­kal­maz­ni, mi­vel an­nak kulcs­fo­gal­ma ar­ra, ami­re szán­ták, al­kal­mat­lan. A tör­vény­ter­ve­ze­tet kri­ti­zá­ló nyel­vé­szek er­re hív­ták fel a Ma­gyar Na­rancs, a Nép­sza­bad­ság és a He­ti Vi­lág­gaz­da­ság ol­va­só­i­nak fi­gyel­mét (lásd Nádas­dy 2001, Daniss 2001 és Kis 2001). A tör­vény kö­rül bá­bás­ko­dó nyelv­mû­ve­lõk pe­dig vagy el­fe­lej­tet­ték már a Bár­czi tan­köny­vé­bõl is bõ négy év­ti­ze­de tud­ha­tó alap­té­telt, vagy el­hall­gat­ták azt. Az elõb­bi eset­ben eti­kai fe­le­lõs­sé­gük ki­sebb, mint az utób­bi­ban, de ak­kor sem el­ha­nya­gol­ha­tó. Ez a tör­vény ugyan­is nem kor­ri­gál egy szé­les kör­ben el­ter­jedt tév­esz­mét, ha­nem meg­erõ­sí­ti azt, s te­ret nyit a tel­je­sen ön­ké­nyes al­kal­ma­zá­sok­nak és bün­te­té­sek­nek. Tár­sa­dal­mi­lag ká­ros ez a tör­vény. Azok a nyelv­tu­dós­ok, akik el­le­nez­ték, a tu­do­má­nyos is­me­re­tek­re apel­lál­tak, a té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­vét al­kal­maz­va. Azok a nyelv­mû­ve­lõk, akik pár­tol­ták a tör­vényt, a la­i­ku­sok tév­hi­te­i­re épí­tet­tek – si­ker­rel. Nem szük­ség­sze­rû, hogy a jö­võ­ben is si­ke­re­sek le­gye­nek.

Iro­da­lom

Bab­bie Earl: A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tás gya­kor­la­ta. Bu­da­pest, Ba­las­si Ki­adó, 1998.
Bár­czi Gé­za: A ma­gyar szó­kincs ere­de­te. Má­so­dik, bõ­ví­tett ki­adás. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó, 1958.
Bár­di Nándor–Papp Z. At­ti­la: „… to­vább­ra is el­sõ­sor­ban szak­szer­kesz­tõ va­gyok” Be­szél­ge­tés Tóth Ká­rol­­lyal, a somor­jai Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ve­ze­tõ­jé­vel. Regio, 2003/3. 246–265. p.
Cameron, D.–Frazer, E.–Harvey, P.–Rampton, M. B. H.–Richardson, K.: Rese­ar­ching Language: Issu­es of Power and Method. Lon­don, Routledge, 1992.
Cse­pe­li, György–Ör­kény, Antal–Scheppele, K. L.: Acqu­i­red Immu­ne Defi­ci­en­cy Syn­dro­me in Social Sci­en­ce in Eas­tern Europe. The Colo­ni­za­ti­on of East Euro­pe­an Social Science. Rep­li­ka, Spe­cial issue, 1996, 111–123. p.
Cser­nic­skó Ist­ván: A ma­gyar nyelv Uk­raj­ná­ban (Kár­pát­al­ján). Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 1998.
Daniss Gyõ­zõ: Két­fron­tos nyelv­vé­de­lem. Az Or­szág­gyû­lés fog dön­te­ni a T/4899. szá­mú tör­vény­ja­vas­lat­ról. Nép­sza­bad­ság, 2001. ok­tó­ber 6., 26–27. p.
Édes anya­nyel­vünk pá­lyá­zat – ered­mény­hir­de­tés. Élet és Iro­da­lom, 2004. má­jus 21., 14. p.
Gal, Susan: Lan­gu­a­ge Shift: Social Deter­mi­nants of Lin­gu­is­tic Chan­ge in Bilin­gu­al Austria. New York, Aca­dem­ic Press, 1979.
Göncz La­jos: A ma­gyar nyelv Ju­go­szlá­vi­á­ban (Vaj­da­ság­ban). Budapest–Újvidék, Osi­ris Ki­adó–Fo­rum Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 1999.
Hun­èík Pé­ter: Et­ni­kai im­mun­de­fi­ci­tes szindró­ma. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le 2003/1, 159–170. p.
Huseby-Darvas, Éva V.: Hungarians in Michigan. East Lansing, Michi­gan State Uni­ver­si­ty Press, 2003.
Kis Ta­más: Ki­nek kell nyelv­tör­vény? He­ti Vi­lág­gaz­da­ság, 2001. no­vem­ber 17., 61. p.
Kont­ra Mik­lós: A te­rep­mun­kás di­lem­mái. In.: Köz­ér­de­kû nyel­vé­szet. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 1991/1999, 132–142. p.
Labov, William: Objec­ti­vi­ty and com­mit­ment in lin­gu­is­tic science: The case of the Black Eng­lish trial in Ann Arbor. Lan­gu­a­ge in Society, 11., 1982, 165–201. p.
Labov, William: „A nyel­vi vál­to­zás és vál­to­za­tok”: Egy ku­ta­tá­si prog­ram te­rep­mun­ka-mód­sze­rei. Szo­ci­o­ló­gi­ai Fi­gye­lõ 1988/4, 22–48. p.
Lan­sty­ák Ist­ván: A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest–Po­zsony, Osi­ris Kiadó–Kalligram Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 2000.
Lan­sty­ák Ist­ván: He­lyi „ér­té­kes” nyelv­vál­to­za­tok, „tisz­tes” ide­gen sza­vak, „vis­­szás” je­len­té­sek, „ag­res­­szív” rö­vi­dí­té­sek, „kevercs” nyelv és tár­sa­ik. Vá­lo­ga­tás a nyelv­mû­ve­lõi csacs­ka­sá­gok gaz­dag tár­há­zá­ból, I–II. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003/4, 69–98. p., 2004/1, 51–76. p.
Milroy, Lesley–Gordon, Matthew: Sociolinguistics: Met­hod and Interpretation. Ox­ford, Blackwell, 2003.
Nádas­dy Ádám: Rech­tsre per­dül. Gon­do­la­tok a rek­lám­nyelv-tör­vény ter­ve­ze­té­rõl. Ma­gyar Na­rancs, 2001. szep­tem­ber 27., 42–43. p.

Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? II.

Egy meg­jegy­zés­sel kell kez­de­nem mon­dan­dó­mat: a vájtfülű és fi­gyel­mes hall­ga­tó­nak/ol­va­só­nak fel­tűn­het, hogy ha­son­ló cí­men, ha­son­ló gon­do­la­to­kat fej­te­get­tem már ugyan­itt szűk négy esz­ten­de­je, az (ak­kor még) Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet ál­tal ren­de­zett Ez­red­for­du­ló c. kon­fe­ren­ci­án (a szö­veg a hason­című kö­tet­ben ké­sőbb meg is je­lent: Lisz­ka 2001). Ak­kor (mint, ahogy most is) idő­hi­ány mi­att a le­het­sé­ges kér­dé­sek­nek csak egy kis tö­re­dé­két tud­tam leg­alább érin­te­ni. Most megint a tel­jes­ség igé­nye nél­kül, a meg­sza­bott idő­ke­ret­ben a prob­le­ma­ti­ká­hoz kap­cso­ló­dó más szem­pon­to­kat ve­tek föl. Mon­dan­dó­mat két kér­dés­kör kö­ré cso­por­to­sí­tom: 1. Mi a sze­re­pe a nép­rajz­nak a 21. szá­zad­ban és Európában?, 2. Mi­lyen he­lye és sze­re­pe le­het a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­nak eu­ró­pai kon­tex­tus­ban?

Ve­gyük hát sor­já­ban: mi is te­hát a sze­re­pe a nép­rajz­tu­do­mány­nak a 21. szá­zad­ban és Eu­ró­pá­ban? Több mint száz esz­ten­de­je, még a 19. szá­zad vé­gén Her­man Ot­tó egy nagy­ha­tá­sú par­la­men­ti be­szé­dé­ben azt dö­rög­te, hogy a né­pi kul­tú­ra ér­té­ke­i­nek meg­men­té­se te­rén a ti­zen­ket­te­dik órá­ban va­gyunk. Ha nem cse­lek­szünk gyor­san, ak­kor kin­csek tűn­het­nek el vég­ér­vé­nye­sen. Iga­za volt per­sze (de ugyan­ilyen iga­za lett vol­na száz esz­ten­dő­vel ko­ráb­ban, il­let­ve ugyan­en­­nyi­vel ké­sőbb is), jaj­ki­ál­tá­sá­val még­is zsák­ut­cá­ba ve­zet­te a ma­gyar nép­rajz­tu­do­mányt (csak zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, nem volt ez per­sze ma­gyar je­len­ség, az ak­ko­ri Eu­ró­pa ös­­szes né­pe szor­go­san ver­te fél­re a ha­ran­got). Mi­ért mon­dom mind­ezt? Azért, mi­vel Her­man (majd to­váb­bi tár­sai egé­szen nap­ja­in­kig!) fi­gyel­mez­te­té­sé­vel azt érez­tet­te, mint­ha a nép­rajz­tu­do­mány ku­ta­tá­si tár­gya va­la­mi ve­szen­dő do­log len­ne, ami ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an egy­szer el is fog vesz­ni, s ak­kor mi­hez kezd majd a tu­do­mány? Új­ság­írók, pub­li­cis­ták jól meg is ta­nul­ták a lec­két, s meg is kap­juk lép­ten-nyo­mon a kér­dést: mi­hez kezd a nép­rajz ak­kor, ami­kor már vol­ta­kép­pen nincs is pa­raszt­ság? A kér­dés­re két tí­pu­sú, egy­aránt igaz vá­lasz ad­ha­tó. Ho­mé­ro­szi epo­szok már rég nem szü­let­nek, s klas­­szi­ka fi­lo­ló­gia azért van; Le­o­nar­do da Vin­ci már ré­ges-rég nem al­kot, de a re­ne­száns­­szal fog­lal­ko­zó mű­vé­szet­tör­té­net él és vi­rul. A nép­rajz is fel­hal­mo­zott ed­di­gi mű­kö­dé­se so­rán an­­nyi nyers­anya­got, hogy ezek elem­zé­sé­ből, ér­tel­me­zé­sé­ből még jó ide­ig meg­él­het. Más­részt, s ez a fon­to­sabb, a nép­rajz – a Her­man Ot­tók ál­tal for­mált köz­hi­e­de­lem­mel el­len­tét­ben – nem (leg­alább is nem csak­) ar­cha­iz­mu­so­kat, ré­gi­sé­ge­ket ke­re­ső tu­do­mány, ha­nem mű­ve­lő­dé­si, tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­to­kat, je­len­ség­cso­por­to­kat vizs­gál, ele­mez, ér­tel­mez. S te­szi ezt a múlt­ba vis­­sza­te­kint­ve, s a je­len­ben tá­jé­ko­zód­va egy­aránt, mi­köz­ben ku­ta­tá­si te­rü­le­te tár­sa­dal­mi ré­te­gek­től füg­get­len. Köz­tu­do­má­sú, hogy a nép­rajz ki­ala­ku­lá­sa so­rán (te­hát nagy­já­ból a 18. szá­zad leg­vé­gén, de még in­kább a 19. szá­zad el­ső fe­lé­ben) a pa­rasz­ti kul­tú­rát von­ta be ér­dek­lő­dé­si kö­ré­be, azt te­kint­ve né­pi kul­tú­rá­nak. Nos, idő­köz­ben ki­de­rült, hogy azok a je­len­sé­gek (száj­ha­gyo­má­nyo­zó­dás, a je­len­sé­gek va­ri­á­ló­dá­sa stb.), ame­lye­ket a pa­rasz­ti kul­tú­ra sa­ját­já­nak gon­dol­tunk, vol­ta­kép­pen mind­egyik tár­sa­dal­mi ré­teg­ben, osz­tály­ban (per­sze más-más arány­ban) meg­ta­lál­ha­tó­k. Ezért az­tán fö­lös­le­ge­sek az ag­go­dal­mak: min­dig lesz­nek olyan je­len­sé­gek, olyan fo­lya­ma­tok, ame­lyek­nek vizs­gá­la­tá­val, a ma­ga spe­ci­á­lis ku­ta­tá­si mód­sze­re­i­vel a nép­rajz­tu­do­mány fog­lal­ko­zik majd.
A ro­man­ti­ka so­rán ki­bon­ta­ko­zott nem­ze­ti nép­rajz­tu­do­má­nyok sa­já­to­san nem­ze­ti­nek gon­dol­ták sa­ját né­pük né­pi kul­tú­rá­ját, s nem­ze­ti kul­tú­rá­juk meg­újí­tá­si le­he­tő­sé­ge­it lát­ták a né­pi kul­tú­ra (el­ső­sor­ban a folk­lór) egyes je­len­sé­ge­i­nek az ún. „ma­gas kul­tú­rá­ba” va­ló beeme­lé­sé­vel (zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy – még ha az alap­ál­lás ha­mis is volt, s az egyes folk­lór­je­len­sé­gek ko­ránt­sem csak egy nép­re jel­lem­ző­ek – a „ma­gas kul­tú­rá­ba” va­ló új­ra­fel­hasz­ná­lá­suk va­ló­ban fris­sí­tet­te az adott nem­ze­ti kul­tú­rát). Idő­köz­ben azon­ban az is nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy az egyes nép­raj­zi je­len­sé­gek nem a nyel­vi ha­tá­rok sze­rint ren­de­ződ­nek (vö. Kili­á­no­vá 1994; Kili­á­no­vá 1998). Más­ként szól­va: a leg­több kul­tu­rá­lis je­len­ség, nyel­vi és et­ni­kai ha­tá­ro­kon át­ível­ve, is­mert más-más nyel­vű né­pek kö­ré­ben is. Meg­szám­lál­ha­tat­lan meny­­nyi­sé­gű pél­dá­val iga­zol­hat­nám ál­lí­tá­so­mat. Most le­gyen itt elég két ada­lék­kal elő­ho­za­kod­ni: az egyik ta­lán még köz­is­mert­nek is mond­ha­tó, s az Arany Já­nos ál­tal Vad­ró­zsa-pör­nek el­ke­resz­telt po­lé­mi­á­ra gon­do­lok. Mi­u­tán Kri­za Já­nos 1863-ban köz­re­ad­ta a Vad­ró­zsák cí­mű szé­kely nép­köl­té­si gyűj­te­mé­nyét, egy ro­mán iro­dal­már, Juli­an Gro­zes­cu plá­gi­um­mal vá­dol­ta őt meg. Azt ve­tet­te tud­ni­il­lik Kri­za sze­mé­re, hogy né­hány szé­kely­ként kö­zölt nép­bal­la­dát (köz­tük a Fal­ba­é­pí­tett fe­le­ség, il­let­ve nép­sze­rű ma­gyar cí­mén a Kő­mű­ves Ke­le­men bal­la­dá­ját is) ro­mán ere­de­ti­ből for­dí­tot­ta vol­na ma­gyar­ra. Az élénk vi­ta ar­ra ösz­tö­nöz­te mind­két nem­zet folk­lo­ris­tá­it (sőt, ké­sőbb má­sok is be­kap­cso­lód­tak), hogy szor­gos gyűj­tő­mun­ká­ba kezd­je­nek. Eb­ből az­tán ki­de­rült, hogy Kri­za nem pla­gi­zált, s a Fal­ba­é­pí­tett fe­le­ség bal­la­dá­já­nak alap­tör­té­ne­te is­mert gya­kor­la­ti­lag min­den bal­ká­ni nép­nél. Var­gy­as La­jos 1976-ban a bal­la­da pár­hu­za­ma­it, va­ri­án­sa­it a ma­gya­rok és ro­má­nok mel­lett a gö­rö­gök­nél, bol­gá­rok­nál, szer­bek­nél, hor­vá­tok­nál, al­bá­nok­nál, sőt a grú­zok­nál is ki­mu­tat­ta (Vargyas 1976/II.: 27–28).
A má­sik pél­dám magyar–szlovák–cseh kap­cso­la­tok­ra vo­nat­ko­zik: Ru­dolf Pokorný, cseh író, új­ság­író, a szlo­vák nép oda­adó ba­rát­ja, ahogy ké­sőb­bi ki­adói ne­ve­zik, az „arany­szí­vű em­ber”, két hos­­szabb fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi (vagy ahogy ő már ak­kor ne­vez­te: „szlo­vá­ki­ai”) uta­zá­sá­ról, ame­lye­ket fő­ként Jozef Milo­slav Hur­ban meg­hí­vá­sá­ra, a „ma­gya­rok szlo­vá­kok­kal szem­be­ni el­nyo­mó po­li­ti­ká­ját” szem­re­vé­te­le­zen­dő elő­ször 1879-ben re­a­li­zált (s ezt még két „szlo­vá­ki­ai út­ja” kö­vet­te), Ván­dor­lá­sok Szlo­vá­ki­á­ban cí­mű, két kö­tet­be ren­de­zett úti­raj­za­i­ban szá­molt be (Pokorný 1884). Ezek so­rán a ko­ra­be­li Ma­gyar­or­szág lé­nye­gé­ben va­ló­ban csak a szlo­vá­kok lak­ta me­gyé­it, il­let­ve a ve­gyes la­kos­sá­gú me­gyék fő­leg szlo­vá­kok lak­ta te­le­pü­lé­se­it lá­to­gat­ta vé­gig. Ma­gyar szem­nek, szív­nek nem ked­ves ol­vas­mány Pokor­ný mun­ká­ja, hi­szen egy­részt óri­á­si (ne­ga­tív) elő­í­té­let­tel vi­sel­te­tik a ma­gya­rok­kal szem­ben, más­részt hely­zet­je­len­té­sei sok eset­ben úgy tű­nik, hogy (saj­nos) helyt­ál­ló­ak. Mind­ezek el­le­né­re, il­let­ve mind­ezek mel­lett (a szlo­vák nemzet­té­vá­lás fo­lya­ma­tá­ban vég­zett te­vé­keny­sé­gét, mű­ve­i­nek ily­szem­pon­tú hi­te­les­sé­gét, ha­tá­sát ele­mez­zék és dönt­sék el a po­li­ti­ka­tör­té­né­szek), szó­val mind­emel­lett mun­ká­ja kin­cses­bá­nyá­ja a ma­gyar (és kö­zép-eu­ró­pai) nép­raj­zi ku­ta­tás­nak. Úti­raj­za­i­ban pél­dá­ul vi­szony­lag ter­je­del­mes, ma­gyar vo­nat­ko­zá­sok­ban is gaz­dag ci­gány anek­do­ta­gyűj­te­ményt is köz­re­ad. Pokor­ný sa­ját be­val­lá­sa sze­rint az anek­do­tá­kat szlo­vá­ki­ai uta­zá­sai so­rán sa­ját ma­ga gyűj­töt­te, il­let­ve né­mely szlo­vák ba­rát­ja is kül­dött ne­ki ilye­ne­ket, to­váb­bá né­hány anek­do­tát egy 1880-ban meg­je­lent szlo­vák anek­do­ta­gyűj­te­mény­ből vett át. A Pokor­ný ál­tal kö­zölt tré­fák­nak, anek­do­ták­nak leg­alább két­har­ma­da azo­nos a He­ge­dűs La­jos ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott és há­rom ki­adást (1857, 1867, 1870) meg­ért Ere­de­ti tré­fák, ado­mák s mon­dák a czi­gá­ny élet­ből cí­mű gyűj­te­mény da­rab­ja­i­val (He­ge­dűs 1870).
Ta­nul­ság, hogy az ép­pen nem ma­gyar­ba­rát­sá­gá­ról is­mert Pokor­ný va­ló­szí­nű­leg a szin­tén ma­gyar­el­le­nes Hur­ban­tól és tár­sa­i­tól hall­ha­tott a He­ge­dűs La­jos ál­tal ki­adott, ak­ko­ri­ban har­ma­dik ki­adá­sát meg­ért ci­gány­anek­do­ta-gyűj­te­mény­ből tör­té­ne­te­ket. Az is el­kép­zel­he­tő, hogy szlo­vák ba­rá­tai nem is em­lí­tet­ték ne­ki a for­rást (sőt, ta­lán ők is el­fe­lej­tet­ték ak­kor­ra). Pokor­ný eze­ket a tör­té­ne­te­ket – té­te­lez­zük fel: jó­hi­sze­mű­en – kö­zöl­te, még­pe­dig (mi­vel sem­mi más uta­lás nin­csen rá) mint a szlo­vák szó­be­li­ség­ből le­jegy­zett anya­got. Hogy ré­sze volt-e, ré­sze lett-e a szlo­vák né­pi szó­be­li­ség­nek is ez a ci­gány anek­do­ta-anyag, nem tu­dom, min­den­eset­re (He­ge­dűs gyűj­te­mé­nyé­nek nem is­me­re­té­ben) egy szlo­vák folk­lo­ris­ta ma jog­gal fel­té­te­lez­het­né, hogy a Pokor­ný ál­tal 1884-ben kö­zölt gyűj­te­mény a szlo­vák anek­do­ta­kincs egy fon­tos és ko­rai for­rá­sa.

Mind­ezek­ből kö­vet­ke­zik, hogy egy adott nép né­pi kul­tú­rá­ját, nép­raj­zi je­len­sé­ge­it egy­sze­rű­en nem ért­het­jük meg leg­alább a szom­szé­dos né­pek kul­tú­rá­já­nak be­ha­tó is­me­re­te, ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tok nél­kül. Töb­bek kö­zött ezt a célt hi­va­tott be­töl­te­ni az eu­ró­pai et­no­ló­gia.
De mit is ért­sünk eu­ró­pai et­no­ló­gi­án? A fo­gal­mat a ne­ves svéd nép­rajz­ku­ta­tó Sigurd Eri­xon ve­zet­te be a har­min­cas évek vé­gén, ám iga­zi, si­ke­res pá­lya­fu­tá­sát csak az utób­bi év­ti­ze­dek­ben kez­di be­fut­ni. Az­óta töb­ben meg­fo­gal­maz­ták már cél­ki­tű­zé­se­it, kö­ve­ten­dő mun­ka­mód­sze­re­it (el­ső­sor­ban a skan­di­náv or­szá­gok szak­em­be­rei, de né­met és ma­gyar pél­dá­kat is hoz­hat­nék), s per­sze – a do­log ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an – ahá­nyan, szin­te an­­nyi­fé­le­kép­pen (a kér­dés­nek könyv­tár­nyi az iro­dal­ma, így csak tá­jé­koz­ta­tá­sul vö. Eri­xon 1937; Eri­xon 1944; Meli­cher­èík 1945; Hofer 1984; Roth 1995; Voigt 1997; Kas­chu­ba 1999; Paládi-Kovács 2002:109–156). Ezért most csak ar­ról be­szél­he­tek, hogy én mit ér­tek eu­ró­pai et­no­ló­gi­án. Vol­ta­kép­pen az Eu­ró­pá­ban ko­ráb­ban ha­gyo­má­nyos, a sa­ját nép kul­tú­rá­ja vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló nép­raj­zi mód­szert he­lyet­te­sí­ti, il­let­ve egé­szí­ti ki az­zal, hogy más eu­ró­pai né­pek kul­tu­rá­lis meg­nyil­vá­nu­lá­sa­it (is) vizs­gál­ja. Ez­zel lé­nye­gé­ben a nép­rajz­tu­do­mány ösz­­sze­ha­son­lí­tó irány­za­ta­it eme­li ma­ga­sabb rang­ra. Emel­lett a ko­ráb­bi eu­ró­pai nép­rajz­tu­do­má­nyok­ban (és fő­leg a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai né­pek nép­raj­zá­ban) ugyan­csak ha­gyo­má­nyos­nak mi­nő­sít­he­tő ar­cha­iz­mus­ku­ta­tás­sal szem­ben bi­zo­nyos fo­kú „je­len­ku­ta­tá­si” ele­me­ket is bee­mel az et­no­ló­gi­ai gya­kor­lat­ba. Még to­vább men­ve, fő­leg a kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia mun­ka­mód­sze­re­i­nek szen­tel na­gyobb je­len­tő­sé­get, mint azt a ha­gyo­má­nyos nép­rajz ko­ráb­ban tet­te, il­let­ve a „más­ság” ku­ta­tá­sá­nak el­vét hang­sú­lyoz­za. Egy adott tár­sa­da­lom­ban per­sze min­den­ki „más”, hi­szen az em­be­rek kü­lön­bö­ző szem­pont­ok (nyelv, val­lás, nem, élet­kor, fog­lal­ko­zás, sza­bad­idős te­vé­keny­ség, tár­sa­dal­mi hely­zet stb.) sze­rint kü­lön­bö­ző cso­por­tok­ba tö­mö­rül­nek, il­let­ve so­rol­ha­tók. Ily mó­don az egyén egy idő­ben több cso­port­nak is a tag­ja le­het, mi­köz­ben ezek­ben a cso­por­tok­ban akár más­hogy is vi­sel­ke­dik. Az ef­fé­le prob­lé­mák­kal a ha­gyo­má­nyos nép­rajz nem (vagy csak rend­kí­vül rit­kán és in­kább csak érin­tő­le­ge­sen) fog­lal­ko­zott.
Hang­sú­lyoz­ni sze­ret­ném vi­szont, hogy az eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­nak, ha nem is ilyen név alatt, szép ma­gyar ha­gyo­má­nyai van­nak. Gon­dol­junk csak a ma­gyar nép­rajz egyik elő­fu­tá­ra­ként is szá­mon tar­tott Ján Èap­lo­viè (Csaplovics Já­nos) hí­res, 1822-ben le­írt mon­da­tá­ra: „Ma­gyar Or­szág Eu­ró­pa kitsinyben” (Csaplovics 1990:13). A szer­ző ar­ra utal e mon­da­tá­val, hogy a Kár­pát-me­den­ce ter­més­zet­földraj­zi­lag is oly sok­szí­nű, et­ni­ka­i­lag is oly sok­ré­tű, hogy az eu­ró­pai kul­tu­rá­lis fo­lya­ma­tok e tér­sé­gen be­lül is nyo­mon kö­vet­he­tők. Az ös­­sze­ha­son­lí­tó nép­raj­zi-folk­lo­risz­ti­kai vizs­gá­la­tok­nak ily mó­don igen ko­rai ma­gyar do­ku­men­tu­mai van­nak: le­gyen elég itt a Bras­sai Sá­mu­el és Meltzl Hu­gó ál­tal ki­adott Ös­­sze­ha­son­lí­tó Iro­da­lom­tör­té­ne­ti La­pok­ra, vagy a Herr­mann An­tal szer­kesz­tet­te Ethno­lo­gis­che Mit­te­i­lun­gen aus Ungarn c. pe­ri­o­di­ká­ra utal­ni. Mind­ket­tő még a 19. szá­zad vé­gén je­lent meg. Az ugyan­eb­ben az idő­szak­ban lét­re­ho­zott Ma­gyar­or­szá­gi Nép­raj­zi Tár­sa­ság ne­vé­vel is de­monst­rál­ni óhaj­tot­ta, hogy a sok­nem­ze­ti­sé­gű Ma­gyar­or­szág ös­­szes et­ni­ku­ma nép­raj­zi ku­ta­tá­sa­i­nak ös­­sze­fo­gó or­gá­nu­ma kí­ván len­ni, s lét­re is hoz­tak hu­szon­ket­tő nem­ze­ti­sé­gi szak­osz­tályt, ame­lyek az ak­ko­ri Ma­gyar­or­szág min­den nép­fa­ját kép­vi­sel­ték (Kósa 1989:18). Né­hány év múl­va azon­ban (saj­nos) a tár­sa­ság ne­vét Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság­ra vál­toz­tat­ták (csak zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után lét­re­ho­zott Szlo­vák Nép­raj­zi Tár­sa­ság ne­vét né­hány esz­ten­de­je Szlo­vá­ki­ai Nép­raj­zi Tár­sa­ság­ra vál­toz­tat­ta). Van te­hát sa­ját ha­gyo­mány az eu­ró­pai et­no­ló­gia mű­ve­lé­se te­rén is.

Tér­jünk át azon­ban a be­ve­ze­tő­ben ígért má­so­dik kér­dés­cso­port­ra: Mi­lyen he­lye és sze­re­pe le­het a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­nak eu­ró­pai kon­tex­tus­ban?
Újab­ban is­mét di­va­tos egy­re töb­bet idéz­ni Gyö­rffy Ist­vánt, aki hí­res, több ki­adást is meg­ért 1939-es röp­ira­tá­ban, A nép­ha­gyo­mány és a nem­ze­ti mű­ve­lő­dés cí­mű­ben ír­ta le az omi­nó­zus mon­da­tot: „Eu­ró­pa nem ar­ra kí­ván­csi, hogy át­vet­tünk-e min­dent, amit az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés nyújt­hat, ha­nem ar­ra, hogy a ma­gun­ké­ból mi­vel gya­ra­pí­tot­tuk az eu­ró­pai mű­ve­lő­dést” (Györffy 1939:8). Ez így nyil­ván igaz (és jó­nak tű­nik a Gyö­rffy ál­tal föl­ho­zott finn és ja­pán pél­da is), még ha csak rész­ben is. Mert ha mi, ma­gya­rok kí­ván­csi­ak va­gyunk ar­ra (és mi­ért is ne ér­de­kel­ne ben­nün­ket?!), hogy kul­tú­ránk bi­zo­nyos je­len­sé­gei (gu­lyás, csár­dás, il­let­ve az imént pél­da­ként fel­ho­zott ci­gány anek­do­ták és egye­bek) mi­ként épül­tek be más eu­ró­pai né­pek min­den­na­pi kul­tú­rá­já­ba, ak­kor bi­zony jog­gal fel­té­te­lez­het­jük, hogy pél­dá­ul a né­me­te­ket is ér­dek­li, mi­ként for­mál­ták sa­ját ké­pük­re más eu­ró­pai né­pek (köz­tük a ma­gya­rok is) né­mely ho­za­dé­ku­kat (pl. a bá­nyá­szat­tal ide ke­rült je­len­sé­ge­ket stb.). S az, hogy „mi ér­dek­li Eu­ró­pát”, le­gyen Eu­ró­pa gond­ja. Mi­ért kel­le­ne eb­ben is ki­szol­gál­nunk őket és szál­lí­ta­ni szá­muk­ra a ro­vás­írást, szé­kely­ka­put, gu­lyást, csi­kóst, csár­dást? Azt sem hin­ném, hogy a meg­ol­dás bi­zo­nyos (ősi­nek, ga­ran­tál­tan ma­gyar­nak tű­nő) nép­raj­zi je­len­sé­gek kon­zer­vá­lá­sá­ban, pél­dá­ul, ahogy Gyö­rffy is ja­va­sol­ja, a székely–magyar ro­vás­írás is­mé­telt /?/ be­ve­ze­té­sé­ben len­ne (ak­kor in­kább, a né­hai An­tall Jó­zse­fet parafrazálva: „tet­szet­tek vol­na an­nak ide­jén Ist­ván­nal szem­ben Kop­pány mel­lé áll­ni”). Hogy men­­nyi­re in­go­vá­nyos ta­laj ez, hogy men­­nyi­re bi­zony­ta­lan, il­let­ve sok eset­ben má­sod­la­gos egy-egy je­len­ség et­ni­kum­hoz köt­he­tő­sé­ge, hadd hoz­zak föl ar­ra né­hány to­váb­bi pél­dát. De előt­te még egy meg­jegy­zés: Úgy tű­nik, van egy ab­szo­lút, eg­zakt né­pi kul­tú­ra és van egy re­la­tív, mi­ti­kus né­pi kul­tú­ra. Az előb­bit a nép­rajz­ku­ta­tók raj­zol­ják meg, pon­to­sab­ban kí­sér­lik meg meg­raj­zol­ni ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ik tük­ré­ben, míg az utób­bi a köz­vé­le­mény kép­ze­le­té­ben raj­zo­ló­dik meg. A ket­tő ál­ta­lá­ban nem esik egy­be, mi­köz­ben be­fo­lyá­sol­hat­ják egy­mást.
A nép­rajz­ku­ta­tók tud­ják (?), hogy a szé­ke­ly­ka­pu­hoz na­gyon ha­son­la­tos ka­pu­for­mák töb­bek kö­zött a né­met­or­szá­gi Hes­sen­ben is ta­lál­ha­tók, s mind­ket­tő gyö­ke­rei az egy­ko­ri lo­vag­vá­rak ka­pu­szer­ke­ze­te­i­ben ke­re­sen­dők. In­nen ke­rült az egy­sze­rű nép hasz­ná­la­tá­ba mind a Szé­kely­föl­dön, mind Hessenben. Ez­zel szem­ben a köz­vé­le­mény a szé­kely­ka­put, nem kis mér­ték­ben Husz­ka Jó­zsef, Szin­te Gá­bor, il­let­ve Malo­ny­ay De­zső és kö­re tény­ke­dé­se ha­tá­sá­ra „ősmagyar“ kép­ződ­mény­nek tart­ja, s ma­nap­ság az egyik leg­fon­to­sabb „népi“ ere­de­tű nem­ze­ti jel­ké­pünk­ké vált (vö. Husz­ka 1895; Viski 1929).

Ha le­het, még mar­kán­sab­ban jel­zi ezt az utat egy sír­jel, a szé­kely „kop­ja­fa” nem­ze­ti jel­kép­pé tör­té­nő ala­ku­lá­sa az utób­bi év­ti­ze­dek­ben. Ma­ga a „kop­ja­fa” ki­fe­je­zés a nép kö­ré­ben se­hol nem volt is­me­re­tes, egy­ér­tel­mű­en ér­tel­mi­sé­gi ta­lál­mány­ról van szó. A dí­szes­re fa­ra­gott, csil­la­gos, tu­li­pá­nos re­for­má­tus (s te­gyük hoz­zá: uni­tá­ri­us és evan­gé­li­kus) sír­jel­for­ma sem is­me­re­tes az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten. Szé­kely­föl­dön a leg­ka­rak­te­risz­ti­ku­sabb, de elő­for­dul a Duna–Tisza kö­zén is (töb­bek kö­zött evan­gé­li­kus szlo­vák te­le­pü­lé­sek te­me­tő­i­ben is!), va­la­mint az észa­ki ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten, ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­ré­ben egy­aránt. Még­is ma­gyar nem­ze­ti szim­bó­lum lett az utób­bi év­ti­ze­dek­ben (vö. L. Ju­hász 2002; L. Ju­hász 2003; Lisz­ka 2000b).
A szlo­vák né­pi táp­lál­ko­zás ku­ta­tói tud­ják, hogy a jel­leg­ze­tes szlo­vák nem­ze­ti ele­del­nek tar­tott brin­dzás vagy juh­tú­rós ga­lus­ka a 16. szá­za­di vlach ko­lo­ni­zá­ció se­ge­del­mé­vel ke­rült az Észa­ki-Kár­pá­tok­ba, s a 19. szá­zad­ban, a nem­zet­té vá­lás fo­lya­ma­tá­ban, nem kis mér­ték­ben szép­iro­dal­mi ha­tá­sok­ra, va­la­mint a sza­kács­köny­vek kul­tú­ra­for­má­ló sze­re­pé­nek kö­szön­he­tő­en vált ti­pi­kus szlo­vák ele­del­lé. Ha­son­ló fo­lya­mat ját­szó­dott le mel­les­leg a gu­lyás mint ma­gyar nem­ze­ti ele­del vagy a knédli-hús-káposzta, mint cseh nem­ze­ti étel ki­ala­ku­lá­sa so­rán is (vö. Kis­bán 1989; Sto­liè­ná 2001).
A ma­gyar köz­vé­le­mény ré­gi szép szo­kás­nak tart­ja az ara­tó­ün­ne­pet és a szü­re­ti fel­vo­nu­lást is, mi­köz­ben pon­to­san le­het tud­ni, hogy Da­rá­nyi Ig­nác, föld­mű­ve­lés­ügyi mi­nisz­ter szor­gal­maz­ta egy le­ira­tá­ban a 19. szá­zad vé­gén ezek egy­sé­ge­sí­tett, or­szá­gos meg­tar­tá­sát, még­pe­dig tel­je­sen pro­fán cél­ból: az ak­ko­ri szo­ci­á­lis fe­szült­sé­gek eny­hí­té­sé­re, a föl­des­úr és az ara­tók kö­zöt­ti „pat­ri­ar­chá­lis jó vi­szony” hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben, te­hát amo­lyan sze­lep­funk­ci­ó­nak szán­va őket… (Az ara­tó­ün­nep pá­lya­fu­tá­sá­nak szép do­ku­men­tá­ci­ó­ját lát­hat­tuk 2003-ban a bu­da­pes­ti Nép­raj­zi Mú­ze­um, A ki­ta­lált ha­gyo­mány c. ki­ál­lí­tá­sán, ame­lyet Ko­vács Ákos ren­de­zett).
A ma­gyar folk­lo­ris­ták pon­to­san tud­ják ho­gyan és mi­kor ke­rült a ka­rá­csony­fa-ál­lí­tás szo­ká­sa a ma­gyar nép­ha­gyo­mány­ba (a 19. szá­zad ele­jén né­met ha­tás­ra a ma­gyar fő­ne­mes­ség és nagy­pol­gár­ság, majd a pol­gá­ri kö­zép­ré­teg és a pap­ság köz­ve­tí­té­sé­vel) és ép­pen ezért nem tart­ják más fo­lya­mat­nak a kö­zel­múlt­ban el­ter­jedt ad­ven­ti ko­szo­rú tér­hó­dí­tá­sát (vö. Lisz­ka 2000a) vagy a most ter­je­dő fél­ben lé­vő Bá­lint-na­pi szo­ká­so­kat, vagy – hor­ri­bi­le dictu! – a Hal­lo­we­ent sem. A köz­vé­le­mény ez­zel szem­ben a ka­rá­csony­fát (vagy ép­pen­ség­gel a hús­vé­ti nyu­szi hoz­ta to­jást) a ma­gyar né­pi kul­tú­ra szer­ves ré­szé­nek te­kin­ti, míg az utób­bi­a­kat nem. Ezek el­len, mint gyö­kér­te­len, ide­gen je­len­sé­gek el­len har­col­ni kell – han­goz­tat­ják a „ha­gyo­má­nyos” ma­gyar né­pi kul­tú­ra vé­del­me­zői. A sort foly­tat­hat­nám, de föl­te­he­tő (és föl­te­en­dő!) a kér­dés: mi eb­ből a ta­nul­ság?
Ké­zen­fek­vő, hogy né­pek­nek, nem­ze­tek­nek szük­sé­gük van szim­bó­lu­mok­ra, mí­to­szok­ra. Ezek nagy ré­szét nép­rajz­ku­ta­tók vagy még in­kább ma­gu­kat an­nak ki­ki­ál­tó „szak­em­be­rek” se­ge­del­mé­vel az ún. né­pi kul­tú­rák­ban vé­lik meg­ta­lál­ni. En­nek hosz­­szú, a 18. szá­zad vé­gé­ig nyú­ló, köz­is­mert tu­do­mány­tör­té­ne­ti gyö­ke­rei van­nak, így er­re nem té­rek ki. A lé­nyeg az, hogy a köz­tu­dat­ban él egy mi­ti­kus, töb­bé-ke­vés­bé idil­li­kus né­pikul­tú­ra-kép, mint­egy a haj­da­ni „arany­kor” le­nyo­ma­ta, ame­lyet a 20. szá­zad már ala­po­san meg­té­pá­zott, s most rá­adá­sul a glo­ba­li­zá­ció és az EU rém­ké­pe fe­nye­get.
Nem azt aka­rom ez­zel mon­da­ni, hogy ok­vet­len meg kell kér­dez­ni a nép­rajz­ku­ta­tót eb­ben az ügy­ben: a nem­ze­ti szim­bó­lu­mok jó­részt „spontán“ ala­kul­nak ki, tu­do­má­nyos alá­tá­masz­tást ál­ta­lá­ban nem igé­nyel­nek. Baj­ban is len­nénk, ha va­la­ki meg­kér­dez­né tő­lünk, hogy mond­junk egyet­len egy olyan je­len­sé­get, amely a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­ban, az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten meg­van, de csak­is ott van meg, te­hát szom­szé­da­ink már nem is­me­rik. A ma­gyar nyel­ven kí­vül nem tud­nék ilyen je­len­sé­get aján­la­ni. Egy­szer egy kis­vá­ro­sunk vá­ro­si kép­vi­se­lő­je meg­kér­dez­te tő­lem, hogy: „Ugye a ber­ke­nye az ős­ma­gyar fa? ” Mert­hogy pi­ros a ter­mé­se, a kö­rü­löt­te le­vő le­ve­gő, ha úgy tet­szik: fe­hér, a le­ve­le meg zöld. Hát, va­la­hogy – né­mi­leg ki­élez­ve – így mű­kö­dik a szim­bó­lum­te­rem­tés.
Mind­amel­lett a tu­do­mány el­ide­ge­nít­he­tet­len jo­ga, sőt kö­te­les­sé­ge, hogy az egyes je­len­sé­gek gyö­ke­re­it föl­tár­ja, tisz­táz­za. Te­hát, vis­­sza­tér­ve Gyö­rffy idé­zett mon­da­tá­ra, ha Eu­ró­pa nem is len­ne kí­ván­csi ar­ra, hogy mit ta­nul­tunk meg, mit vet­tünk át más eu­ró­pai (és nem­csak eu­ró­pai) né­pek mű­velt­sé­gé­ből, ne­künk azon­ban csak kí­ván­csi­nak kel­le­ne len­nünk ar­ra, hogy kul­tú­ránk egyes ele­mei hon­nan, mi­lyen úton-mó­don vál­tak an­nak szer­ves ré­szé­vé! Hi­szen ez is az ön­is­me­ret szer­ves ré­sze!
A ma­gyar (né­pi) kul­tú­ra az el­múlt ezer­száz esz­ten­dő alatt fo­lya­ma­tos köl­csön­ha­tás­ban ál­lott az „eu­ró­pai” kul­tú­rák­kal, s épp ez­ál­tal ma­ga is eu­ró­pa­i­vá vált. Han­goz­tat­juk is sok­szor ön­elé­gül­ten: nem kell ne­künk eu­ró­pai pél­da, hi­szen a ma­gyar (né­pi) kul­tú­ra ele­ve eu­ró­pai kul­tú­ra. Ez igaz is, csak­hogy ef­fé­le ki­je­len­té­se­ket ép­pen azok tesz­nek a leg­gyak­rab­ban, akik a ma­gyar kul­tú­ra hon­fog­la­lás előt­ti ele­me­it hang­sú­lyoz­zák, s ab­ban is azt ta­lál­nak, ami nem az. Már­pe­dig a hon­fog­la­lás so­rán ma­gunk­kal ho­zott kul­tú­ra, meg­en­ge­dem, le­he­tett na­gyon szép és jó, ám sem­mi­kép­pen nem volt eu­ró­pai! Má­ra vi­szont va­ló­ban eu­ró­pa­i­vá vált az­ál­tal, hogy amit a ma­gyar­ság át­vett, si­ker­rel dol­goz­ta föl, ol­vasz­tot­ta be­le sa­ját kul­tú­rá­já­ba és tet­te ez­ál­tal ma­gá­é­vá. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy nem lesz ez más­ként a jö­vő­ben sem. Ugyan­is nem a kon­zer­vá­ló, ha­nem az adap­tá­ló kész­ség tesz egy nem­ze­tet élet­re­va­ló­vá.
Ös­­sze­fog­lal­va te­hát, hogy mit is gon­do­lok az elő­adás cí­mé­ben fel­tett kér­dés­ről, te­hát ar­ról, hogy tu­do­mány­sza­kunk meg­ne­ve­zé­se, il­let­ve az ez­zel szo­ro­san ös­­sze­füg­gő mun­ka­te­rü­le­te és -módszere a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz vagy az eu­ró­pai et­no­ló­gia le­gyen-e? Amen­­nyi­ben a „szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz” alatt egy tisz­tes­sé­ges le­író tu­do­mányt ér­tünk, ak­kor igen, ám az­zal a ki­egé­szí­tés­sel, hogy ezt a le­író el­vet min­den­kép­pen ki kell egé­szí­te­ni az eu­ró­pai et­no­ló­gia prob­lé­ma­szem­lé­le­té­vel. És ha már ki­egé­szí­tet­tük, ak­kor mi­ért ne hív­nánk tu­do­mány­sza­kun­kat itt is eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­nak, úgy, ahogy azt Eu­ró­pa szá­mos or­szá­gá­ban te­szik, amely ér­te­lem­ben a szlo­vák és a cseh nép­raj­zi gya­kor­lat­ban is hasz­nál­ják újab­ban az et­no­ló­gi­át (te­hát eu­ró­pai et­no­ló­gia ér­te­lem­ben), s amely ér­te­lem­ben a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­já­nak a ne­vé­ben is sze­re­pel?

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Csap­lo­vics Já­nos: Ethnog­rap­hi­ai Ér­te­ke­zés Ma­gyar Or­szág­ról. Az MTA Nép­raj­zi Ku­ta­tó Cso­port­já­nak rep­rint ki­ad­vá­nya. Az utó­szót ír­ta Paládi-Kovács At­ti­la. Bu­da­pest, 1990.
Erixon, S.: Eu­ró­pai ethnológia. Ethnog­rap­hia 55., 1944, 1–17. p.
Erixon, S.: Regi­o­nal Euro­pe­an Ethnology. Folk­liv I. Stock­holm, 1937, 89–108. p.
Gyö­rffy Ist­ván: A nép­ha­gyo­mány és a nem­ze­ti mű­ve­lő­dés. Bu­da­pest, 1939.
He­ge­dűs La­jos: Ere­de­ti tré­fák, ado­mák s mon­dák a czi­gá­ny élet­ből. 3. bőv. ki­adás. Pest, 1870.
Hofer Ta­más: Tör­té­ne­ti for­du­lat az eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­ban. In.: Tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia. Az 1983. áp­ri­lis 18–19-én tar­tott tu­do­má­nyos ülés­szak elő­adá­sai. Szerk. Hofer Ta­más. Bu­da­pest, 1984, 61–72. p.
Husz­ka Jó­zsef: A szé­kely ház. Bu­da­pest, 1895.
Ju­hász Ilo­na, L.: A sír­jel­től a nem­ze­ti szim­bó­lu­mig. Az em­lék­osz­lop­ok-kop­ja­fák, mint a nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­zői. Ethni­ca 5., 1. szám, 2003, 16–20. p.
Ju­hász Ilo­na, L.: Vom Grab­mal zum Nationalsymbol. Geden­ksäu­len und Spe­er­hölzer als Zei­chen nati­o­na­ler Identität. Acta Ethno­lo­gi­ca Danu­bi­a­na 4. Az Et­no­ló­gi­ai Köz­pont Év­köny­ve 2002. Komárom–Dunaszerdahely, 2002, 67–74. p.
Kaschuba, W.: Ein­führung in die Europ­äis­che Ethnologie. Mün­chen, 1999.
Kiliánová, G.: Deter­mi­nan­ty etnic­kej identity. Na prík­la­de etnic­kých spo­lo­èen­sti­ev na hranici. Nie­ko¾­ko úvod­ných poz­ná­mok do diskusie. Etno­lo­gic­ké roz­pra­vy 2., 1998, 9–15. p.
Kiliánová, G.: Etnicita, kul­tú­ra a hranice. Prí­pad Stred­nej Európy. Etno­lo­gic­ké roz­pra­vy 2. Bratislava, 1994, 45–56. p.
Kis­bán Esz­ter: Né­pi kul­tú­ra, köz­kul­tú­ra, jel­kép: a gu­lyás, pör­költ, pap­ri­kás. Élet­mód és Tra­dí­ció 4., Bu­da­pest. 1989
Kósa Lász­ló: A ma­gyar nép­rajz tu­do­mány­tör­té­ne­te. Má­so­dik, ja­ví­tott, bő­ví­tett ki­adás. Bu­da­pest, 2001.
Kósa Lász­ló: A Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság száz­éves tör­té­ne­te: 1889–1989. Bu­da­pest, 1989.
Lisz­ka Jó­zsef: A (cseh)szlovákiai ma­gyar­ság ön­meg­ha­tá­ro­zá­sá­nak jel­kép­rend­sze­ré­hez. In.: Je­les jo­gok – jo­gos je­lek. Nyel­vi jo­gok – tár­sa­dal­mi konf­lik­tu­sok. Szerk. Ba­lázs Géza–Voigt Vil­mos. Bu­da­pest, 2000b, 149–158. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Az ad­ven­ti ko­szo­rú. Egy fel­mé­rés elő­ze­tes ered­mé­nyei. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 1. szám, 2000a, 147–156. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz és/vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia? In.: Ez­red­for­du­ló. A tu­do­mány je­le­ne és jö­vő­je a ki­sebb­ség­ben élő kö­zös­sé­gek éle­té­ben c. kon­fe­ren­cia elő­adá­sai. Nos­tra Tem­po­ra 3., szerk.: Tóth Kár­oly. Dunaszerdahely, 2001, 38–44. p.
Melicherèík, Andrej: Te­ó­ria národopisu. Lip­tov­ský Sv. Mikuláš. 1945.
Paládi-Kovács At­ti­la: Tár­gyunk az idő­ben. Nép­raj­zi ki­hí­vá­sok és vá­la­szok. Deb­re­cen, 2002.
Pokorný, Ru­dolf: Z potu­lek po Slovensku. Díl I. Praha, 1884.
Roth, Klaus: Europ­äis­che Ethno­lo­gie und Inter­kul­tu­rel­le Kommunikation. Schwe­i­ze­ris­ches Archiv für Vol­kskun­de 91., 1995, 163–181. p.
Stolièná, Rastislava: Stra­va ako etno­i­den­ti­fi­kaè­ný znak. Èeský lid 88., 2001, 1–13. p. (A dol­go­zat ma­gyar for­dí­tá­sa A táp­lál­ko­zás mint etno­i­den­ti­fi­ká­ci­ós jegy cí­men az Acta Ethno­lo­gi­ca Danu­bi­a­na 5–6. ös­­sze­vont szá­má­ban je­le­nik meg 2004-ben.).
Var­gy­as La­jos: A ma­gyar nép­bal­la­da és Eu­ró­pa I–II. Bu­da­pest, 1976.
Viski Kár­oly: Ada­tok a szé­ke­ly­ka­pu tör­té­ne­té­hez. Nép­raj­zi Ér­te­sí­tő 21., 1929, 65–88. p.
Voigt Vil­mos: Nép­rajz Eu­ró­pá­nak. In.: Eu­ró­pá­ból Eu­ró­pá­ba. Ta­nul­má­nyok a 80 esz­ten­dős Balas­sa Iván tisz­te­le­té­re. Nép­raj­zi Lá­tó­ha­tár 1–4., szerk.: Csoma Zsigmond–Viga Gyu­la. Bu­da­pest–Deb­re­cen, 1997, 24–32. p.

Konferencia a szlovák és a cseh levéltárügy idoszeru kérdéseirol (Gaucsík István)

A Szlo­vák Le­vél­tá­ros­ok Egye­sü­le­té­nek (a to­váb­bi­ak­ban SZLE, hi­va­ta­los szlo­vák meg­ne­ve­zé­se Spo­loè­nos slo­ven­ských archivárov) szer­ve­zé­sé­ben – több társ­ren­de­ző in­téz­mény, le­vél­tá­ri, ill. mú­ze­u­mi szer­ve­zet tá­mo­ga­tá­sá­val – 2004. jú­ni­us 9–11. kö­zött Tren­csén­ben ke­rült meg­ren­de­zés­re az im­már ha­gyo­má­nyos­sá vált Le­vél­tá­ri Na­pok nyol­ca­dik kon­fe­ren­ci­á­ja. A ren­dez­vény ak­tu­a­li­tá­sát az 1954-ben nap­vi­lá­got lá­tott le­vél­tá­ri tör­vény ke­rek, öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja szol­gál­tat­ta. A kon­fe­ren­cia té­má­ja öt év­ti­zed le­vél­tá­ri tör­vé­nye­it, a vég­re­haj­tó ren­del­ke­zé­se­ket, a cseh­szlo­vák, ill. a cseh és szlo­vák le­vél­tár­ügy hely­ze­tét, szer­ve­ze­ti ke­re­te­it és a mód­szer­ta­ni-el­mé­le­ti kér­dé­se­ket ölelt fel. Emel­lett le­he­tő­ség nyílt a le­vél­tá­ros szak­ma prob­lé­má­i­nak meg­vi­ta­tá­sá­ra és esz­me­cse­ré­re.
Az el­ső na­pon el­hang­zott elő­adá­sok ös­­sze­fog­la­lás­ra tö­re­ked­tek. Peter Kartous, a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um mel­lett mű­kö­dő Le­vél­tá­ri és Irat­ke­ze­lé­si Rész­leg igaz­ga­tó­ja, a szlo­vák le­vél­tár­ügy múlt­be­li fej­lő­dé­si ívét és je­len­le­gi ál­la­po­tát, va­la­mint a jö­vő­be­li cé­lo­kat vá­zol­ta. Az egy­ko­ri szo­ci­a­lis­ta le­vél­tár­ügy fej­lő­dé­sét tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­tés­ben, tár­sa­dal­mi és köz­igaz­ga­tá­si kon­tex­tus­ban mu­tat­ta be. A le­vél­tá­rak hely­ze­tét az önál­ló Szlo­vá­kia lét­re­jöt­té­től szá­mít­ha­tó idő­szak­ban az újabb ki­hí­vá­sok­kal va­ló szem­be­sü­lés­ként jel­le­mez­te. Meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a saj­nos nap­ja­in­kig tar­tó hal­mo­zot­tan de­fi­ci­tes ál­la­po­tot (a le­vél­tá­rak sze­mé­lyi el­lá­tott­sá­gá­nak kér­dé­se, az irat­anya­gok tér­be­li el­he­lye­zé­sé­nek aka­dá­lyai, épü­le­tek fel­újí­tá­sa) a szfé­ra alul­fi­nan­szí­ro­zott­sá­ga, az ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás elég­te­len vol­ta okoz­za. „Konf­lik­tus­ke­rü­lő” be­szá­mo­ló­já­ban, mely a szak­ma 2005–2015 kö­zöt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zó kon­cep­ci­ó­já­ra is ki­tért, az ál­la­mi pénz­for­rás­ok fon­tos­sá­gát és a szer­ve­zet­tá­mo­ga­tás ér­de­ké­ben le­bo­nyo­lí­tan­dó hát­tér-dip­lo­má­cia kor­lá­ta­it hang­sú­lyoz­ta, a tu­do­má­nyos-ku­ta­tói fel­ve­té­sek el­ma­rad­tak.
Vác­lav Babiè­ka a cseh le­vél­tár­ügyet a ké­szü­lő tör­vény és a szer­ve­ze­ti fel­épí­tés (sza­ko­so­dott le­vél­tá­rak) szem­pont­já­ból vizs­gál­ta. Ki­tért a ki­fe­je­zé­sek és fo­gal­mak pon­to­sí­tá­sá­ra, a le­vél­tá­ri anya­gok köz­zé­té­te­lé­re, az in­for­má­ció­nyúj­tás kö­rü­li fe­szült­sé­gek­re (a ma­gán­ada­tok vé­del­me).

A le­vél­tá­ros egye­sü­let el­nö­ke, a vág­sel­ly­ei le­vél­tár igaz­ga­tó­ja Novák Ve­ro­ni­ka az el­múlt majd­nem más­fél év­ti­zed tör­té­né­se­it vizs­gál­ta. Kri­ti­kus hoz­zá­szó­lá­sá­ban a le­vél­tá­ros szak­ma hely­ze­té­nek, ál­la­mi és tár­sa­dal­mi el­is­mert­sé­gé­nek ros­­szab­bo­dá­sát ál­la­pí­tot­ta meg (a szak­mai au­to­nó­mia és az ál­la­mi fel­ügye­let köz­ti fe­szült­sé­gek­re is gon­dolt). A SZLE az 1989/1990-es évek­től szak­mai ér­dek­kép­vi­se­le­ti szer­ve­ző­dés­ként de­cent­ra­li­zá­ci­ót kö­ve­telt és egyen­ran­gú part­ne­ri együtt­mű­kö­dés ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­re­ke­dett az ál­la­mi szer­vek­kel. A 2003. évi 395. sz. szlo­vák le­vél­tá­ri tör­vény elő­ké­szí­té­si fo­lya­ma­tá­ba ak­tí­van be­kap­cso­ló­dó egye­sü­let el­kép­ze­lé­sei, szak­mai ér­vei csak rész­ben ke­rül­tek meg­hall­ga­tás­ra. Az elő­adó az új le­vél­tá­ri tör­vény­ben a két leg­főbb gond­ként a le­vél­tár­tan el­mé­le­té­nek nem meg­fe­le­lő in­terp­re­tá­ci­ó­ját és a köz­pon­to­sí­tott szer­ve­ze­ti hi­e­rar­chi­át em­lí­tet­te, amely­nek kö­vet­kez­té­ben az im­már „ki­ren­delt­sé­gi”, „fi­ók­le­vél­tá­ri” stá­tus­ba ke­rült re­gi­o­ná­lis le­vél­tá­rak hát­rá­nyos ad­mi­niszt­ra­tív és pénz­ügyi hely­zet­be ke­rül­tek (eh­hez kap­cso­ló­dó­an csak azt ten­ném hoz­zá, hogy a po­li­ti­kai komp­ro­mis­­szu­mok mint­ha ki­kez­de­nék a szak­mai ter­ve­ket). Elő­adá­sá­nak má­so­dik fe­lé­ben az egye­sü­let ed­di­gi te­vé­keny­sé­gét ér­té­kel­te (az 1997-től da­tál­ha­tó Le­vél­tá­ri Na­pok ha­gyo­má­nya, a Fó­rum archi­vá­rov meg­je­len­te­té­se, szak­mai to­vább­kép­zé­sek, ta­nul­mány­utak szer­ve­zé­se, kap­cso­lat­épí­tés a kör­nye­ző or­szá­gok le­vél­tá­ros egye­sü­le­te­i­vel). A le­vél­tá­ri mun­ka presz­tí­zsé­nek fon­tos­sá­gát és a kol­le­gi­a­li­tás el­mé­lyí­té­sét emel­te ki, az egye­sü­let te­vé­keny­sé­gé­nek to­váb­bi erő­sí­té­sét ja­va­sol­ta (a pá­lyá­za­ti le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sa, a „szak­mai lá­tó­ha­tár” ki­ter­jesz­té­se).

Dani­el Doležal, a cseh le­vél­tá­ros egye­sü­let ve­ze­tő­je na­gyon sok ha­son­ló fej­lő­dé­si ten­den­ci­át és prob­lé­mát em­lí­tett. Cseh­or­szág­ban szin­tén 1990-ben, eu­fó­ri­kus han­gu­lat­ban szer­ve­ző­dött új­ra az egye­sü­let (gyö­ke­rei 1921-ig nyúl­nak vis­­sza). A kez­de­ti évek­ben re­gi­o­ná­lis jel­le­gű, szak­mai-te­ma­ti­kai szek­ci­ók (in­for­ma­ti­kai, gaz­da­sá­gi-le­vél­tá­ri) lét­re­ho­zá­sá­val kí­sér­le­tez­tek. Az ál­la­mi köz­pon­to­sí­tás fo­lya­ma­ta a le­vél­tár­ügyet itt is el­ér­te, an­nak ös­­szes po­zi­tív és ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nye­i­vel (az ál­la­mi al­kal­ma­zot­ti stá­tus ve­szé­lyez­te­tett­sé­ge, a bürok­ra­ti­zá­ció el­mé­lyü­lé­se). A kö­zel­jö­vő ter­vei kö­zül a ter­mi­no­ló­gia egy­sé­ge­sí­té­se kö­rü­li mun­ká­la­to­kat, az elekt­ro­ni­kus adat­köz­ve­tí­tés el­mé­lyí­té­sét és a szom­szé­dos or­szá­gok le­vél­tá­ros egye­sü­le­te­i­vel va­ló szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dést emel­te ki.
Az elő­adá­so­kat le­vél­tá­ri tech­ni­ká­val, se­géd­esz­kö­zök­kel (do­bo­zok, pa­pír­men­tés, elekt­ro­ni­kus adat­bá­zis­ok lét­re­ho­zá­sa) fog­lal­ko­zó ma­gán­cé­gek ter­mék­be­mu­ta­tó­ja zár­ta.
A má­so­dik nap elő­adá­sai to­vább bon­col­ták egy­részt a cseh–szlo­vák le­vél­tá­ri kap­cso­la­tok té­ma­kör­ét, más­részt az irat­ke­ze­lés mód­sze­re­it, va­la­mint a meg­óvás és fel­hasz­ná­lás szem­pont­ja­it. Bohu­mír Brom el­ső­sor­ban a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai vál­to­zá­sok ke­reszt­met­szet­ében (pri­va­ti­zá­ció, restitúció) mu­tat­ta be a cseh tör­vé­nyi és szer­ve­ze­ti vál­to­zá­so­kat. Meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint 1989 után a le­vél­tá­rak­nak a ré­gi gaz­da­sá­gi, pénz­ügyi ala­po­kon kel­lett meg­fe­lel­ni­ük az új ki­hí­vá­sok­nak. Rész­le­te­sen ki­tért a ren­de­le­tek tar­tal­má­ra, cél­ki­tű­zé­se­i­re és ha­tá­sa­i­ra, az 1954-es tör­vény bi­zo­nyos ele­me­i­nek to­vább­élé­sé­re (pl. a le­vél­tá­rak kul­tu­rá­lis és tu­do­má­nyos-ku­ta­tó in­téz­mé­nyek­ként is, nem csak az ál­lam­igaz­ga­tás szer­ve­i­ként funk­ci­o­nál­nak) és fo­lya­ma­tos­sá­gá­ra az 1974-es tör­vény­ben. A köz­igaz­ga­tá­si re­form so­rán meg­je­le­nő új fel­ada­tok­nak (az ál­la­mi in­téz­mé­nyek és az ön­kor­mány­zat­ok szer­ve­ze­te­i­nek irat­anya­gai) szin­tén te­ret szen­telt. Elő­adá­sá­nak be­fe­je­ző ré­szé­ben az elekt­ro­ni­kus do­ku­men­tu­mok prob­lé­má­já­val (hos­­szabb tá­vú el­men­té­sük, mód­szer­tan ki­dol­go­zá­sa), az EU-csatlakozás vár­ha­tó ha­tá­sa­i­val (élén­kü­lő le­vél­tá­ros-ko­ope­rá­ció) és az al­kal­ma­zot­ti vi­szony hi­á­nyos­sá­ga­i­val fog­lal­ko­zott.

Jana Kubí­ko­vá és Má­ria Kaè­ko­vi­èo­vá kor­re­fe­rá­tu­mai az irat­át­vé­tel és a fon­dkép­zés szem­szö­gé­ből, gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok­ra tá­masz­kod­va az 1992–1994 kö­zöt­ti idő­szak cseh és szlo­vák irat­ál­lo­má­nya­i­nak a szét­vá­lasz­tá­sát mu­tat­ták be. Az egy­ko­ri szö­vet­sé­gi ál­lam Nem­zet­gyű­lés­ének fon­djá­ból a Szlo­vá­ki­á­ra vo­nat­ko­zó vagy az on­nan kül­dött ira­to­kat, a szlo­vák ál­lam­igaz­ga­tá­si szer­vek anya­ga­it Kubí­ko­vá vá­lo­gat­ta. Fon­tos­sá­gi sor­rend­ben, (idő­rend­ben 1918-tól) má­so­la­to­kat ké­szí­tet­tek, se­géd­le­te­ket és mu­ta­tó­kat vet­tek át. Az elő­adó a pre­ce­dens­ér­té­kű cseh–szlo­vák le­vél­tá­ri együtt­mű­kö­dést emel­te ki. Kaè­ko­vi­èo­vá az El­nö­ki Kan­cel­lá­ria Le­vél­tá­rá­ból és a Cseh­szlo­vák Nem­ze­ti Bank Le­vél­tá­rá­ból ki­vá­lasz­tott szlo­vá­ki­ai vo­nat­ko­zá­sú ira­to­kat is­mer­tet­te. A bank­le­vél­tá­ri anyag­át­vé­tel­lel rész­le­te­seb­ben fog­lal­ko­zott. A köz­pon­ti jegy­bank­ok for­rá­sa­in kí­vül a pénz­ügyi po­li­ti­ká­ra és a leg­na­gyobb pénz­in­té­ze­tek (Živnostenská ban­ka, Legiobanka) és pénz­ügyi ala­pok (Likvidaèný fond menový) mű­kö­dé­sé­re vo­nat­ko­zó jegy­ző­köny­vek és egyéb ira­tok má­so­la­tai ke­rül­tek át. Ezek ren­de­zé­se még fo­lya­mat­ban van, fel­dol­go­zá­suk és a le­vél­tá­ri se­géd­le­tek el­ké­szí­té­se még hos­­szú mun­kát igé­nyel.
An­na Dunaj­ská a nagy­szom­ba­ti és a miku­lo­vi le­vél­tár kap­cso­lat­tör­té­ne­tét, és az 1993 után át­ala­ku­ló kap­cso­la­to­kat vá­zol­ta. Ér­de­kes, és tá­ja­in­kon is az egyik leg­ége­tőbb kér­dés­ként je­lent­ke­ző egy­há­zi jel­le­gű le­vél­tá­ri anya­gok sor­sá­val fog­lal­ko­zott Marek Ïurèo. Elő­adá­sa elő­ször a Nyit­rai Püs­pö­ki Le­vél­tár fondjaival, azok ki­ala­ku­lá­sá­val, fel­épí­té­sé­vel (a püs­pök­ség és ura­dal­ma­i­nak fondjai, a nyit­rai káp­ta­lan ira­tai) fog­lal­ko­zott. A to­váb­bi­ak­ban az egy­há­zi le­vél­tá­ri és köny­vé­sze­ti em­lé­kek múlt­be­li és je­len­ko­ri há­nya­tott sor­sát mu­tat­ta be (kal­ló­dó, pusz­tu­ló ira­tok és köny­vek a plé­bá­ni­á­kon, szak­sze­rűt­len el­he­lye­zé­sük, a he­lyi szin­ten gyak­ran je­lent­ke­ző ér­dek­te­len­ség). Rá­mu­ta­tott az egy­há­zi le­vél­tá­ros­ok cse­kély szá­má­ra és be­szű­kült le­he­tő­sé­ge­ik­re. Meg­ol­dás­ként az egy­ház és az ál­lam szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dé­sét, az irat­anya­gok ku­tat­ha­tó­vá té­te­lét, re­gi­o­ná­lis szin­ten, pe­dig az ál­la­mi le­vél­tá­rak kez­de­mé­nye­ző ma­ga­tar­tá­sát ja­va­sol­ta.
A Nyílt Tár­sa­da­lom Ar­chí­vu­má­ról, amely a Kö­zép-Eu­ró­pa Egye­tem ke­re­tén be­lül mű­kö­dik, Pavol Šala­mon adott elő. A le­vél­tár anya­ga a mün­che­ni Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió ar­chí­vu­má­ra tá­masz­ko­dik, gya­kor­la­ti­lag azt bő­ví­ti to­vább. A szlo­vák adás bel­ső do­ku­men­tu­mai (új­ság­cik­kek, sze­mé­lyi ira­tok) te­ma­ti­kus és élet­raj­zi egy­sé­gek­be van­nak ren­dez­ve. Gaz­dag anya­ga kö­zött meg­ta­lál­ha­tók pl. a Cseh­szlo­vák Rá­dió adá­sa­i­nak át­írá­sai, az 1951–1972 kö­zött emig­rán­sok­kal ké­szí­tett (túl­nyo­mó­részt mik­ro­fil­men) ta­lál­ha­tó in­ter­júk. Könyv­tá­rá­ban szlo­vák la­pok má­so­la­tai is hoz­zá­fér­he­tők.
Az üze­mi le­vél­tá­rak cseh­or­szá­gi hely­ze­té­ről Rút Macu­ro­vá adott elő. A szo­ci­a­liz­mus ko­rá­nak gaz­da­sá­gi le­vél­tár­ügyé­nek váz­la­tos fej­lő­dé­sét mu­tat­ta be. A vi­rág­kor sze­rin­te az 1960 és 1990 kö­zöt­ti idő­szak­ra te­he­tő, ami­kor az (ál­lam ál­tal je­len­tő­sen tá­mo­ga­tott) ipa­ri és me­ző­gaz­da­sá­gi üze­mek jól mű­kö­dő, ked­ve­ző anya­gi alap­pal (fi­nan­szí­ro­zás, épü­le­tek) és sze­mély­zet­tel ren­del­ke­ző le­vél­tá­ra­i­kat ki­ala­kí­tot­ták. 1990 után ez a (mond­hat­juk) pri­vi­le­gi­zált hely­zet gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott. A jo­gi kör­nye­zet át­ala­kult, a tör­vé­nyi ga­ran­cia és a le­vél­tá­ri tör­vény ren­del­ke­zé­se­i­nek be­tar­tá­sa (be­tar­ta­tá­sa) meg­szűnt, az üze­mek ma­gán­tu­laj­don­ba ke­rül­tek. Az ál­la­mi le­vél­tá­rak ugyan át­vet­ték a meg­szűnt vál­la­la­tok anya­ga­it, de az új tu­laj­do­no­sok nem tö­re­ked­tek az együtt­mű­kö­dés­re, az ira­to­kat sa­ját tu­laj­do­nuk­nak te­kin­tet­ték. A je­len­le­gi hely­ze­tet nem vé­let­le­nül jel­le­mez­te ka­taszt­ro­fá­lis­nak és át­te­kint­he­tet­len­nek, mert egy­részt az ál­la­mi le­vél­tá­rak nem tud­nak ezek­ről a fon­dok­ról kel­lő­kép­pen gon­dos­kod­ni (anya­gi­ak hi­á­nya mi­att, rak­tá­ro­zá­si gon­dok, nagy ál­lo­má­nyok­ról van szó), más­részt a csőd­el­já­rás­ok so­rán az ira­to­kat az új tu­laj­do­no­sok csak a pénz­be­li ha­szon szem­pont­já­ból mér­le­ge­lik, így gyak­ran vagy el­ad­ják, vagy pe­dig meg­sem­mi­sí­tik őket. Po­zi­tív pél­da­ként em­lí­tet­te a be­te­le­pü­lő né­met cé­ge­ket, és a je­len­tős múlt­tal ren­del­ke­ző vál­la­la­to­kat (Škoda Mű­vek, Plzeò­ský Prazdroj).

Ján Šula­vík az irat­ke­ze­lés mar­ke­ting­köz­pon­tú (lé­nye­gé­ben de­fi­ni­á­lat­lan) mód­sze­re­it tár­gyal­ta. A ha­té­kony­ság­nö­ve­lés, a fi­lo­zó­fia­vál­tás és a mi­nő­sé­gi szol­gál­ta­tás ki­fe­je­zé­sek­kel jel­le­mez­he­tő el­já­rá­so­kat azon­ban elég­gé ál­ta­lá­no­sí­tot­ta, üz­let­köz­pon­tú al­kal­ma­zá­sát túl­hang­sú­lyoz­ta. Az in­téz­mény­mű­köd­te­tés szem­pont­já­ból min­den bi­zon­­nyal egyes rész­ele­mek át­emel­he­tők vol­ná­nak (ha­té­ko­nyabb kom­mu­ni­ká­ció, szer­ve­zet­épí­tés stb.) a le­vél­tár­ügy­be is.
A har­ma­dik nap dél­előtt­jén a SZLE köz­gyű­lé­se zaj­lott, ame­lyen a tag­ság meg­hall­gat­ta az egye­sü­let el­múlt két évi te­vé­keny­sé­gé­nek ér­té­ke­lé­sét, az igaz­ga­tó és a fel­ügye­lő bi­zott­ság be­szá­mo­ló­ját, va­la­mint a gaz­dál­ko­dás­ról szó­ló je­len­tést. Vé­gül el­fo­ga­dás­ra ke­rült a jö­vő évi ren­dez­vé­nyek ütem­ter­ve.
A kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­sok a Fó­rum archi­vá­rov c. köz­löny 2004. évi 1. szá­má­ban je­len­nek meg.

Gauc­sík Ist­ván

„Megidézett reneszánsz.” A magyar filozófia történetével foglalkozó kutatók negyedik nemzetközi konferenciája (Mészáros András)

Ez­zel az el­ne­ve­zés­sel ke­rült meg­ren­de­zés­re 2004. szep­tem­ber 9–11. kö­zött Mis­kol­con a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók im­már ne­gye­dik nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­ja. A ta­lál­ko­zó té­má­ját és cí­mét Hanák Ti­bor, az Auszt­ri­á­ban élt és el­hunyt fi­lo­zó­fia­tör­té­nész szü­le­té­sé­nek 75. év­for­du­ló­ja ad­ta. Hanák volt az, aki Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz (Bern, 1981) és Az el­ma­radt re­ne­szánsz (Bern–Mün­chen, 1979) c. mű­ve­i­ben, il­let­ve a Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn (Mün­chen, 1990) c. né­met nyel­vű ös­­sze­fog­la­ló­já­ban új­ra rá­te­rel­te a fi­gyel­met a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek prob­lé­má­i­ra. A fent em­lí­tett el­ső könyv a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar pol­gá­ri böl­cse­let­tel, a má­so­dik a ma­gyar mar­xis­ta fi­lo­zó­fi­á­val fog­lal­ko­zott, a né­met nyel­vű kö­tet pe­dig va­ló­já­ban a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek el­ső mo­dern át­te­kin­té­sét nyúj­tot­ta. Ab­ban a kor­ban pub­li­kált, ami­kor az il­le­tő té­ma­kö­rök­kel „nem il­lett” vagy nem volt aján­la­tos fog­lal­koz­ni, és azok szá­ma, akik tu­do­má­nyos ér­dek­lő­dé­sük­kel eb­be az irány­ba for­dul­tak, egy ké­zen meg­szá­mol­ha­tó volt. Ez a hely­zet azóta meg­vál­to­zott, de Hanák mun­kás­sá­ga ki­ke­rül­he­tet­len ma­radt. Már csak azért is, mert az ál­ta­la fel­dol­go­zott fi­lo­zó­fu­si élet­mű­vek be­mu­ta­tá­sa mel­lett olyan mód­szer­ta­ni jel­le­gű prob­lé­má­kat is érin­tett, ame­lyek meg­vi­ta­tá­sá­ra is meg­érett az idő.

A kon­fe­ren­ci­át De­ák Er­nő bé­csi tör­té­nész (a Bé­csi Nap­ló fő­szer­kesz­tő­je) elő­adá­sa nyi­tot­ta meg, aki Hanák éle­té­nek is­me­ret­len moz­za­na­ta­it ele­ve­ní­tet­te meg, fő­ként az emig­rá­ci­ó­ban élő önál­ló gon­dol­ko­dá­sú fi­lo­zó­fus szem­szö­gé­ből. Perecz Lász­ló (Bu­da­pest) Hanák fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szi tel­je­sít­mé­nyét egy­részt a ká­non­kép­zés, más­részt az áb­rá­zo­lás mód­já­nak ol­da­lá­ról ele­mez­te. Ki­mu­tat­ta, hogy Hanák fő­ként Sán­dor Pál 1973-as két­kö­te­tes ös­­sze­fog­la­ló­já­nak kri­ti­ká­já­ra épí­tet­te fel­fo­gá­sát (és eb­ből bi­zo­nyos arány­ta­lan­sá­gok is adód­tak). Ve­res Il­di­kó (Mis­kolc) Az el­ma­radt re­ne­szánsz­hoz fű­zött kom­men­tá­ro­kat, ki­egé­szí­té­se­ket, ar­ról szól­va, hogy a mar­xiz­mu­son be­lül a kri­ti­ka le­he­tő­sé­ge az eti­kán, az esz­té­ti­kán és a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ten be­lül volt le­het­sé­ges mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind pe­dig a ro­má­ni­ai ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban. Kiss End­re (Bu­da­pest) elő­adá­sa Hanák fi­lo­zó­fia­kri­ti­kai hoz­zá­ál­lá­sá­nak azt a mo­men­tu­mát ele­mez­te, amely az ún. ide­o­ló­gi­ai tel­jes­ség­igény szem­pont­já­ból ér­tel­me­zi a fi­lo­zó­fi­ai te­vé­keny­sé­get. Fő­ként ar­ra a prob­lé­má­ra tért ki, amely az ide­o­ló­gi­ai frag­men­tál­tság ese­té­ben az ér­té­ke­lés­sel szem­ben fel­lép. So­mos Ró­bert (Pécs) azt, a Hanák ál­tal kü­lö­nö­sen ki­emelt kér­dést tár­gyal­ta, amely ar­ra irá­nyult, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok nem vagy alig utal­nak más ma­gyar fi­lo­zó­fus­ra, ha­nem in­kább a „nagy” ne­vek­re hi­vat­koz­nak, és pél­dá­kon bi­zo­nyí­tot­ta, hogy ez a té­tel nem ab­szo­lu­ti­zál­ha­tó. Thiel Ka­ta­lin (Eger) a Keré­nyi Kár­oly és Ham­vas Bé­la szel­le­mi­sé­gé­ben ta­pasz­tal­ha­tó kap­cso­ló­dá­si pon­tok­ról ér­te­ke­zett, és ket­te­jük sza­kí­tá­sá­nak szö­veg­szin­ten ki­mu­tat­ha­tó for­rá­sa­it tag­lal­ta. Ma­ris­ka Zol­tán (Mis­kolc) Hanák köny­vé­nek Bar­tók György­ről szó­ló fe­je­ze­tét ele­mez­te és gon­dol­ta to­vább az ún. is­me­ret­el­mé­le­ti me­ta­fi­zi­ka szem­pont­já­ból. Ju­hász Kor­né­lia (Győr) a XIX. szá­zad vé­gi és a XX. szá­za­di ma­gyar neos­ko­las­zti­kus fi­lo­zó­fu­so­kat vet­te sor­ba. Ve­ress Kár­oly (Ko­lozs­vár) a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás mód­szer­ta­ni vo­nat­ko­zá­sa­it ele­mez­te egy­részt a fi­lo­zó­fia és a kul­tú­ra kap­cso­la­tá­nak, más­részt a fi­lo­zó­fia és a fi­lo­zó­fia­tör­té­net el­té­rő filo­zó­fi­a­fel­fo­gá­sá­nak szem­pont­já­ból. Mé­szá­ros And­rás (Po­zsony) Hanák­nak azt ér­tel­me­zé­sét bon­col­gat­ta, mi­sze­rint a ma­gyar fi­lo­zó­fia azo­nos a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia fo­gal­má­val, és e két ka­te­gó­ria vi­szony­rend­sze­rét a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­ti fej­le­mé­nye­in ke­resz­tül pró­bál­ta pon­to­sí­ta­ni. Ung­vá­ri Zrí­nyi Im­re (Ko­lozs­vár) az ide­o­ló­gia­kri­ti­ka mint fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti alap­elv funk­ci­ó­ját, más mód­sze­rek kö­zött el­fog­lalt he­lyét és eset­le­ges re­duk­ci­ós kö­vet­kez­mé­nye­it mu­tat­ta be. Mes­ter Bé­la (Bu­da­pest) az is­ko­lai fi­lo­zó­fia és a „nyilvánosult fi­lo­zó­fia” vi­szo­nya­in be­lül a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás né­hány rög­zült vé­le­ke­dé­sét kér­dő­je­lez­te meg, töb­bek kö­zött az­zal a tén­­nyel is, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­nak a XIX. szá­zad vé­gé­re vég­be­ment in­téz­mé­nye­sü­lé­se nem min­dig ho­zott mi­nő­sé­gi vál­to­zást. Egyed Pé­ter (Ko­lozs­vár) Bret­ter Gyö­rgy gon­dol­ko­dá­sá­nak, nyelv­fi­lo­zó­fi­á­já­nak ide­o­ló­gia­kri­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­it mu­tat­ta be a kor ide­o­ló­gi­ai vi­szo­nyai kö­zött, nem ke­vés sze­mé­lyes em­lék kap­csán is. Ignácz Lil­la (Mis­kolc) a szim­bo­li­kus lo­gi­ka ma­gyar­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sá­ról és el­ter­je­dé­sé­ről tar­tott elő­adást. Nagy Edit (Sze­ged) Palá­gyi Meny­hért és Bod­nár Zsig­mond gon­dol­ko­dá­sát fő­ként az is­mét­lő­dés­nek és a vis­­sza­té­rés­nek a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben má­ig tisz­tá­zat­lan prob­lé­má­ján ke­resz­tül kap­csol­ta ös­­sze. Hor­váth La­jos (Deb­re­cen) ugyan­csak Palá­gyi „áram­ló vi­lág­tér” fo­gal­má­val fog­lal­ko­zott, még­pe­dig an­nak a re­la­ti­vi­tás el­mé­le­té­vel va­ló ös­­sze­füg­gé­se­in ke­resz­tül, és a két el­mé­let kö­zött kor­re­lá­ci­ós vi­szonyt mu­ta­tott ki. Bodó Pál (Mis­kolc) Bibó Ist­ván­ról adott elő, és ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy Bibó mű­ve­i­ből ne csak mód­szer­ta­ni ta­nul­sá­go­kat von­junk le, mert azok­ban konk­rét meg­ol­dás­ja­vas­la­tok­kal is ta­lál­koz­ha­tunk. Sze­pe­si Pé­ter (Mis­kolc) Né­meth Lász­ló li­be­ra­liz­mus­kri­ti­ká­já­ról és a „har­ma­dik út” kon­cep­ci­ó­já­ról ér­te­ke­zett. Fre­nyó Zol­tán (Bu­da­pest) Mihe­lics Vid ke­resz­tény tár­sa­da­lom­fi­lo­zó­fi­á­ját mu­tat­ta be, Loson­czi Pé­ter (Bu­da­pest) pe­dig a val­lás­fi­lo­zó­fia és a „rend­szer­fi­lo­zó­fia” kap­csán a posztsze­ku­lá­ris fi­lo­zó­fi­á­hoz va­ló ma­gyar hoz­zá­já­ru­lás­ról be­szélt.

Az elő­adá­so­kat szin­te szo­kat­la­nul gaz­dag és az adott té­má­kat szo­ro­san érin­tő vi­ta kö­vet­te min­den eset­ben. Ez az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét mű­ve­lő ku­ta­tók tár­sa­sá­ga kezd kö­zös­ség­gé ér­ni, ame­lyen be­lül ter­mé­sze­tes­sé vált a prob­le­ma­ti­kus kér­dé­sek­re va­ló oda­fi­gye­lés. Ez a kon­fe­ren­cia te­hát ab­ban is kü­lön­bö­zött a meg­elő­zők­től, hogy – ha­bár ki­sebb lét­szám­mal – te­ma­ti­ká­ját te­kint­ve ös­­sze­fo­got­tab­bá vált, és ezért a tu­do­mány­ág bel­ső, mód­szer­ta­ni kér­dé­se­i­vel is fog­lal­koz­ni kez­dett. Ezt per­sze elő­se­gí­tet­te az is, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­net­írá­sá­nak egyik klas­­szi­ku­sá­vá vált Hanák Ti­bor élet­mű­ve ki­pro­vo­kál­ta a vi­tá­kat. Ami­ből akár az a ta­nul­ság is le­von­ha­tó, hogy nem­csak a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek, ha­nem a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­nak a je­len­tős sze­mé­lyi­sé­gei is tár­gyá­vá vál­hat­nak egy-egy kon­fe­ren­ci­á­nak.
Vé­ge­ze­tül egy sze­mé­lyes meg­jegy­zés: a kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek nem ha­nya­gol­ták el a fi­lo­zo­fá­lás egyik leg­szebb – pe­ri­pa­te­ti­kus – ha­gyo­má­nyát sem, hi­szen a kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­já­nak dél­után­ját (te­gyük hoz­zá, hogy egy íny­csik­lan­do­zó vad­disz­nó­pör­költ el­fo­gyasz­tá­sa után) a Bükk­ben tett ki­sebb tú­rá­val és a tú­ra fo­lya­mán foly­ta­tott kü­lön­bö­ző té­má­jú esz­me­cse­rék­kel fű­sze­rez­ték.

Mészáros András

Az MTA „Magyar Tudományosság Külföldön” Elnöki Bizottság kihelyezett ülése (Lelkes Gábor)

Az MTA „Ma­gyar Tu­do­má­nyos­ság Kül­föld­ön” El­nö­ki Bi­zott­sá­ga, mely 1996-ban jött lét­re a ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság ügyé­nek a fel­ka­ro­lá­sa cél­já­ból, 2004. jú­ni­us 7–8-án Szlo­vá­ki­á­ban – Somorja, Dunas­zer­da­he­ly és Ko­má­rom hely­szí­nek­kel – tar­tot­ta meg ha­gyo­má­nyos ta­va­szi ülé­sét, mely im­már a ne­gye­dik al­ka­lom­mal ke­rült meg­ren­de­zés­re Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in túl (a ko­ráb­bi hely­szí­nek Nagy­vá­rad, Csík­sze­re­da és Al­só­őr vol­tak). Ezen ki­he­lye­zett ülé­sek cél­ja az, hogy a hely­bé­li­ek mi­nél pon­to­sabb ké­pet kap­ja­nak a bi­zott­ság mun­ká­já­ról, az aka­dé­mia ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­gal kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ről, ak­tu­á­lis prog­ram­ja­i­ról, a bi­zott­ság tag­jai pe­dig a hely­szí­nen tá­jé­ko­zód­has­sa­nak a ré­gió hely­ze­té­ről, prob­lé­má­i­ról, az ott fo­lyó ku­ta­tá­sok­ról, s köz­vet­len esz­me­cse­re ala­kul­has­son ki a ma­gyar­or­szá­gi és kül­ho­ni tu­dó­sok kö­zött.
A ki­he­lye­zett ülés el­ső mun­ka­nap­ján (mely Som­or­ján, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­ben ke­rült meg­ren­de­zés­re) előbb a bi­zott­ság tá­jé­koz­ta­tást nyúj­tott a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­gal kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ről, ak­tu­á­lis prog­ram­ja­i­ról, majd a to­váb­bi­ak­ban az aláb­bi szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos mű­he­lyek mu­tat­ták be az ál­ta­luk foly­ta­tott mun­kát, ku­ta­tá­sa­i­kat: Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pro­fes­­szo­rok Klub­ja, Gram­ma Nyel­vi Iro­da, Selye Egye­te­mi Köz­pont, Kon­stan­tín Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra, Selye Já­nos Egye­tem, Com­me­ni­us Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, Kons­tan­tín Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, Mer­cu­ri­us Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­cso­port, Máty­us­földi Muze­o­ló­gi­ai Tár­sa­ság, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­ma, Ka­ted­ra Tár­sa­ság, Pont Ku­ta­tó­in­té­zet, MTA RKK Nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi Tu­do­má­nyos In­té­ze­te. Az el­ső mun­ka­nap zá­ró­ese­mé­nye­ként a Dunas­zer­da­he­lyi Vá­ro­si Hi­va­tal lát­ta ven­dé­gül a kon­fe­ren­cia részt­ve­vő­it.
A ki­he­lye­zett ülés má­so­dik mun­ka­nap­ja Ko­má­rom­ban foly­ta­tó­dott a Selye Já­nos Egye­te­mi Köz­pont­ban, ahol Az EU és a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság c. kon­fe­ren­cia ke­rült meg­ren­de­zés­re. A kon­fe­ren­ci­á­ra a Kár­pát-me­den­ce va­la­men­­nyi ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­já­ból ér­kez­tek elő­adók, az aláb­bi elő­adá­sok hang­zot­tak el: A tu­do­mány az EU-ban és ré­gi­ónk­ban (Berényi Dé­nes), Bécs–Pozsony–Győr, mint tu­dás ré­gió (Rechnitzer Já­nos), A bo­lo­gnai fo­lya­mat ro­má­ni­ai al­kal­ma­zá­sá­nak prob­lé­mái (Szil­ágyi Pál), A ma­gyar ki­sebb­sé­gek és az anya­or­szág vi­szo­nya a Kár­pát-me­den­cé­ben a XXI. sz. ele­jén (Hunèík Pé­ter), A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok né­hány eti­kai vo­nat­ko­zá­sa (Kont­ra Mik­lós), Szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia? (Liszka Jó­zsef), Ki­sebb­sé­gek tu­do­má­nya az EU-n kí­vül (Bá­nyai Já­nos), Az EU-s pá­lyá­za­ti rend­sze­rek­ről (Lelovics And­rea), Alap­ve­tő em­be­ri jo­gok és sza­bad­sá­gok Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban (Hodosy Sza­bolcs), A fel­vi­dé­ki ma­gyar egye­te­mi ok­ta­tás és tu­do­má­nyos­ság az EU-ba tör­té­nő be­lé­pé­sünk után (Ba­lázs Bar­na­bás).
A két­na­pos ülés va­la­men­­nyi fel­szó­la­ló­ja hang­sú­lyoz­ta, hogy a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság há­ló­za­tá­nak ki­épí­té­se az el­kö­vet­ke­ző évek ta­lán egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta lesz a ma­gyar tu­do­má­nyos élet­ben sze­rep­lők szá­má­ra, mint ahogy az egye­te­mi és ku­ta­tói há­ló­za­tok épí­té­se alap­pri­o­ri­tás­ként sze­re­pel az Eu­ró­pai Unió fel­ső­ok­ta­tá­si és ku­ta­tá­si po­li­ti­ká­já­ban is. A jö­vő nem az el­szi­ge­te­lő­dött in­téz­mé­nye­ké, ha­nem a part­ner­ség­ben ál­ló ku­ta­tá­si há­ló­za­to­ké, ame­lyek köl­csö­nö­sen ki­egé­szí­tik egy­mást.
A ma­gyar tu­do­má­nyos élet kép­vi­se­lő­i­nek ha­son­ló ta­lál­ko­zó­já­ra jö­vő­re Kár­pát­al­ján ke­rül sor.

Lel­kes Gá­bor

Munka Jenőné, szül. Dobossy Ilona öccséhez írt levelei

Ki­lenc ma­gán­le­ve­let ol­vas­hat az aláb­bi­ak­ban az ol­va­só. Még­sem csu­pán egyet­len csa­lád éle­té­be nyer be­pil­lan­tást, hi­szen ezek a le­ve­lek, ame­lye­ket a nõ­vér írt tá­vol lé­võ öc­­csé­hez, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egé­szé­nek a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni meg­pró­bál­ta­tá­sa­i­ról szól­nak. A le­ve­lek író­ja Mun­ka Jenõné, szü­le­tett Dobos­sy Ilo­na, igaz­ga­tó-ta­ní­tó­nõ, aki öc­­csé­hez Dobos­sy Lász­ló­hoz, az ak­kor Fran­cia­or­szág­ban tar­tóz­ko­dó ki­vá­ló fi­lo­ló­gus­hoz és eu­ro­pé­er sze­mé­lyi­ség­hez cí­mez­te azo­kat az Ér­sek­új­vár­hoz kö­ze­li Zsigárdról. Az 1999-ben 89 éves ko­rá­ban el­hunyt Dobos­sy Lász­ló élet­pá­lyá­ja a kö­zép-eu­ró­pai em­ber út­ke­re­sé­sé­nek szim­bó­lu­ma. A Vág­far­kas­dról el­in­du­ló Dobos­sy Prá­gá­ban a cseh, Pá­rizs­ban a fran­cia kul­tú­ra sze­re­te­tét szív­ta ma­gá­ba, hogy vé­gül Bu­dán le­te­le­ped­ve ta­lál­ja meg ott­ho­nát. Csa­lád­ja sem át­la­gos csa­lád, ha­nem olyan, amely­bõl ta­ní­tók, mér­nö­kök és a szel­le­mi élet más sze­rep­lõ­i­nek egész so­ra szár­ma­zott. A le­ve­lek író­ja Dobos­sy Ilo­na is egyi­ke azok­nak a le­gen­dás fa­lu­si ta­ní­tó­nõk­nek, akik nem­csak ta­ní­tot­ták a di­á­ko­kat, ha­nem ne­vel­ték is õket, s aki még pél­da­ké­pe és szel­le­mi ve­ze­tõ­je tu­dott len­ni a falunak. Aktivitására legyen példa, hogy Tóth László a magyar mûkedvelõ színjátszás két világháború közötti történetérõl írt tanulmányából idézi a Prágai Magyar Hírlap 1935-ben megjelent kom­men­tár­ját, amely sze­rint „hat­van élet­re­va­ló zsi­gár­di ele­mis­tá­ból olyan pa­rá­dés szín­há­zat csi­nált Mun­ka ta­ní­tó né­ni, hogy a na­gyok is cso­dá­já­ra jár­nak”.
A kö­zölt le­ve­lek ta­lán ak­kor is ér­de­ke­sek len­né­nek, ha nem a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tõ meg­pró­bál­ta­tá­sok­kal te­li évek­ben ír­ták vol­na õket. De ak­kor szü­let­tek, így túl­mu­tat­va csa­lá­di vo­nat­ko­zá­sa­i­kon a hon­ta­lan­ság éve­i­nek fon­tos és az egyik leg­sza­ba­to­sab­ban meg­fo­gal­ma­zott kor­do­ku­men­tu­mai. Az el­sõ le­vél 1945. no­vem­ber 21-ei kel­te­zé­sû, a ki­len­ce­dik pe­dig 1947. ok­tó­ber 12-ei. E nem egész két év alatt nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­té­nek sors­for­dí­tó ese­mé­nyei zaj­lot­tak le. Az el­sõ le­vél Ér­sek­új­vár elõ­zõ évi le­bom­bá­zá­sát örö­kí­ti meg, ám a le­írt ször­nyû­sé­gek el­le­né­re is a bi­za­ko­dás üt át raj­ta. A le­vél el­sõ mon­da­ta­i­nak egyi­ké­ben – „Már ré­gen ké­szül­tem ne­ked ír­ni, de úgy vol­tunk ér­te­sül­ve, hogy csak ide­gen nyel­ven le­het kül­föld­re ír­ni, így hát nem mer­tem hoz­zá­fog­ni, mert azt a sok min­dent, amit ír­ni aka­rok, ami a csa­lád­dal az­óta tör­tént, azt csak ma­gya­rul tu­dom le­ír­ni” – Beneš el­nök ren­de­le­tei már érez­te­tik ha­tá­su­kat, azon­ban már mint­egy meg­elõ­le­ge­zi mind­azt, ami a to­váb­bi le­ve­lek fõ té­má­ja lesz: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ül­döz­te­té­sét. A cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam ki­épí­té­sé­nek ér­dek­ben be­zár­ták a ma­gyar is­ko­lá­kat, be­til­tot­ták a ma­gyar szót, 1946 no­vem­be­ré­tõl pe­dig 4 hó­na­pon ke­resz­tül 220 te­le­pü­lés­rõl ös­­sze­sen 44 129 ma­gyart hur­col­tak el cseh­or­szá­gi kény­szer­köz­mun­ká­ra. Köz­ben 1946. feb­ru­ár 27-én Bu­da­pes­ten alá­ír­ták a ké­sõb­bi­ek­ben több mint 80 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sét le­he­tõ­vé te­võ cseh­szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt, ugyan­ezen év má­ju­sá­ban pe­dig meg­hir­det­ték a ki­te­le­pí­té­sek­tõl és de­por­tá­lá­sok­tól ret­te­gõ ma­gyar la­kos­ság leg­al­ja­sabb zsa­ro­lá­sát le­he­tõ­vé te­võ res­zlo­va­ki­zá­ci­ós ak­ci­ót. Ezek az ese­mé­nyek Mun­ka Jenõ­né öc­­csé­hez írt le­ve­le­i­ben azon­ban nem­csak hát­te­ret ké­pez­nek a csa­lá­di élet ese­mé­nye­i­nek fel­ele­ve­ní­té­sé­hez, ha­nem fõ­sze­re­pet kap­nak, s a csa­lád ügyes-ba­jos dol­gai el­tör­pül­nek mel­let­tük. De hogy is le­het­ne fon­tos, hogy az öcsi meg­bu­kott a vizs­gán vagy hogy Je­nõ­nek és a gye­re­kek­nek csak az a ru­há­juk ma­radt a há­bo­rú után, ami raj­tuk volt, ami­kor az em­be­rek at­tól fél­nek, hogy te­her­au­tó­ra rak­va el­hur­col­ják õket szü­lõ­föld­jük­rõl. A le­ve­lek min­den so­rán át­süt ugyan­is, hogy író­ju­kat nem csu­pán a csa­lád, ha­nem az egész Máty­usföld sõt az egész fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság irán­ti fe­le­lõs­ség hajt­ja. Le­írá­sai azon­ban még­sem el­fo­gul­tak vagy in­du­la­to­sak. A le­vél­író nem ítél­kez­ni akar, ha­nem csu­pán tu­dó­sí­ta­ni mind­ar­ról, amit át­él és lát, s ami­rõl Pá­rizs­ban élõ öc­­cse csak az õ le­ve­le­i­bõl ér­te­sül­het. A lát­szó­lag szenv­te­len mo­dor mö­gött azon­ban fel-fel sej­lik az ér­zel­mek fe­szült­sé­ge. „Egész nap hang­zik a lá­dák szö­ge­lé­se, mint­ha ko­por­só­kat szö­gel­né­nek” – ír­ja a la­kos­ság­cse­ré­re ké­szü­lõ­dõ Zsi­gár­di­ak­kal kap­cso­lat­ban, s nem is kell töb­bet mon­da­nia, hi­szen ez a mon­dat min­dent ki­fe­jez.
Mun­ka Jenõné, Dobos­sy Ilo­na öc­­csé­hez írt le­ve­lei nem­csak egy­sze­rû kor­do­ku­men­tu­mok, ha­nem fon­tos ada­lé­kok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség egy ne­ves sze­mé­lyi­sé­gé­nek, Dodo­ssy Lász­ló­nak az élet­pá­lyá­já­hoz.
Si­mon At­ti­la

1. sz. le­vél

Zsigárd, 1945. nov. 21.

Ked­ves La­cink!

Nov. 11-én írott le­ve­le­det ma meg­kap­tuk. Már ré­gen ké­szül­tem ne­ked ír­ni, de úgy vol­tunk ér­te­sül­ve, hogy csak ide­gen nyel­ven le­het kül­föld­re ír­ni, így hát nem mer­tem hoz­zá­fog­ni, mert azt a sok min­dent amit ír­ni aka­rok, ami a csa­lád­dal az­óta tör­tént azt csak ma­gya­rul tu­dom le­ír­ni. Már Ani­kó­hoz írott le­ve­led­bõl ér­te­sül­tünk, hogy meg­nõ­sül­tél, és így a csa­lád egy ked­ves új tag­gal sza­po­ro­dott, Ju­li­ká­val. Így is­me­ret­le­nül is na­gyon sze­ret­jük, csak az a kár, hogy még sok idõ el­mú­lik majd amíg sze­mé­lye­sen is meg­is­mer­het­jük. Ha le­het kül­de­ni, küld­jél ró­luk fény­ké­pet Ju­li­ká­ról meg a kis Ma­ris­ká­ról. A kis Ma­ris­ká­nak itt­hon is lesz egy kor­tár­sa. Imru­sék­nak szept. 27-én szü­le­tett egy kis­lá­nyuk: Ág­nes, Ju­dit­nak ke­resz­tel­tük. Ép­pen okt. 7-én ke­resz­tel­tük a kis Dé­nes­ke ha­lá­lá­nak ér­for­du­ló­ján. Imru­sék na­gyob­bik lány­ká­ja Il­di­kó szép nagy lány, már is­ko­lá­ba jár, az­az fog majd jár­ni, ha majd lesz ta­ní­tás.
Most pe­dig be­szá­mo­lok rész­le­te­sen a mult év ese­mé­nye­i­rõl. A leg­szo­mo­rúbb dol­go­kat azt hi­szem már Ani­kó is meg­ír­ta. A mult ta­vasz­tól kezd­ve so­kat iz­gul­tunk a re­pü­lõ­gé­pek mi­att, amik ez­ré­vel jár­tak fe­let­tünk majd­nem min­den nap. Mami­ká­ék­nak én min­dig mond­tam, hogy jöj­je­nek ki Zsi­gár­dra lak­ni, de csak nem tud­tak meg­vál­ni a ré­gi ház­tól, no meg sen­ki nem gon­dolt ar­ra ko­mo­lyan, hogy Ujvár is sor­ra ke­rül­jön. Szep­tem­ber­ben még az is­ko­lák is meg­kez­dõd­tek. A mi gye­re­ke­ink is el­men­tek. Ok­tó­ber ele­jén ha­za­jöt­tek szü­net­re. Más­nap ren­ge­teg re­pü­lõ­gép ment el fe­let­tünk, egy­szer­re csak ször­nyû dü­bör­gés hal­lat­szott, azt hit­tük, hogy ná­lunk is ösz­­sze­dõl­nek a há­zak. Mind­járt tud­tuk, hogy ez csak Ujvár lehet.1 Na­gyon rossz ér­zé­sünk volt. Te­le­fo­nál­ni akar­tam, de nem le­he­tett. Vo­nat nem ment. Igy az­tán Dönci bi­cik­li­re ült és el­ment Ujvárba. Egye­ne­sen a ház­hoz. Ott nem ta­lált sen­kit csak rom­hal­mazt. Ak­kor el­ment Imru­sék­hoz meg­tud­ni, hogy mi tör­tént, ott sem ta­lált mást csak ro­mo­kat. Úgy tén­fer­gett azu­tán a vá­ros­ban, kér­de­zõs­kö­dött jobb­ra, bal­ra és úgy tud­ta meg, hogy ma­mi­ka és api kór­ház­ban van­nak. Imru­sék meg va­la­mi is­me­rõ­sük­nél. A kis Dé­nes­ke holt­test­ét is egyik is­me­rõ­sük­höz vit­ték be, mert a há­zuk­ból sem­mi nem ma­radt. Köz­ben mi is ko­csit ke­rí­tet­tünk és mi is be­men­tünk Ujvárba. Azt a na­pot so­ha el nem fe­lej­tem. Az egész vá­ros por­ban és füst­ben úszott, a sok két­ség­beesett em­ber min­den­fe­lé, akik hoz­zá­tar­to­zó­i­kat si­rat­ták, má­sok akik va­gyo­nuk ron­csa­it néz­ték el­ke­se­red­ve. Ak­kor ás­ták ki a ro­mok alól a hol­ta­kat. Em­lék­szel azok­ra a nagy vas­utas há­zak­ra, amik elõt­tünk vol­tak? Mind a ket­tõ összedölt. Egyik­nek a pin­cé­jé­bõl 70 ha­lot­tat ás­tak ki. Mami­ká­ék né­gyen vol­tak a pin­cé­ben. A há­ló­szo­ba kap­ta a ta­lá­la­tot, a kö­zép­sõ rész meg a lég­nyo­más­tól ös­­sze­dõlt és mami­ká­é­kat be­te­met­te. A kony­há­ból min­den le­zu­hant a pin­cé­be. Sze­ren­csé­re mind­járt jöt­tek em­be­rek, akik ki­húz­ták õket. Api­nak el­tö­rött a fel­sõ láb­szár­csont­ja. Ma­mi­ka sze­ren­csé­seb­ben úsz­ta meg a dol­got, mert csak zú­zó­dá­so­kat szen­ve­dett. Az volt a baj, hogy Ujvár­ban min­den szer­ve­zet­len volt és mami­ká­ék szom­ba­ton dél­tõl csak va­sár­nap dél­után ré­sze­sül­tek el­sõ se­gély­ben. Sem szál­lí­tó­esz­köz­höz sem or­vos­hoz nem le­he­tett hoz­zá­jut­ni. A vá­ros­ban min­den a fe­je­te­te­jén állt. Min­den­ki fej nél­kül kap­ko­dott és sza­lad­gált. Ma­mi­kát ma­gunk­kal hoz­tuk Zsigárdra, de sze­gény apit ott kel­lett hagy­ni a kór­ház­ban, mert nem le­he­tett szál­lí­ta­ni. Ott né­hány nap múl­va tü­dõ­gyul­la­dást ka­pott és egy hét mulva szé­pen csen­de­sen el­aludt. Sem­mit nem szen­ve­dett, még ha­lá­la elõtt nehá­ny órá­val jó­ízû­en evett és el­szí­vott egy szívart. Ma­mi­ka nem is tu­dott a szo­mo­rú eset­rõl, mert õ meg ná­lunk fe­küdt. Nem mer­tük ne­ki meg­mon­da­ni mind­járt, csak ké­sõbb, mi­kor már egy ki­csit meg­erõ­sö­dött. Kép­zeld el sze­gény ma­mi­ká­nak a sor­sát. Egész éle­tük­ben dol­goz­tak, ta­ka­ré­kos­kod­tak és most öreg­sé­gé­re sem­mi­je nincs. Meg­szok­ta, hogy min­dig õ ad­jon a gye­re­ke­i­nek és most ne­ki kell el­fo­gad­ni. Je­len­leg nyug­dí­ja sincs. Az­óta ma­mi­ka ná­lunk élt. Las­san a csa­pá­sok­ból is fel­épült és az élet­ked­ve is meg­jött. Most szep­tem­ber­ben be­köl­tö­zött Ujvárba, ott ki­bé­relt egy szo­ba-kony­hát és ott la­kik a mi gye­re­ke­ink­kel. Azok be­irat­koz­tak az ujvá­ri szlo­vák gim­ná­zi­um­ba és most azt lá­to­gat­ják. Ma­mi­ká­nak igen jót tesz ez az élet, hogy megint sa­ját ház­tar­tá­sa van, ahol te­vé­keny­ked­het. In­nen szál­lí­tunk ne­kik élel­met.
Ta­valy a bom­bá­zás után Imru­sék is hoz­zánk köl­töz­tek és a szo­mo­rú idõ­ket így együtt kön­­nyeb­ben el­vi­sel­tük. Mi­kor azu­tán a front ide ke­rült hoz­zánk, ak­kor is sok iz­gal­mas órát él­tünk át együtt. Most már Ujvár­ban lak­nak. Egész he­lye­sen be­ren­dez­ked­tek új­ra, de Im­rus még most is sok­szor van ná­lunk, mert itt jobb a le­ve­gõ. Ide­je meg van, mert iro­dá­ja most nin­csen.
Még va­la­mi­rõl be kell szá­mol­nom, ami té­ged érint. Ma­mi­ka még a bom­bá­zás elõtt ki­ho­zott egy cso­mó hol­mi­dat. Sok szép do­log volt, mind uj. In­gek, há­ló­in­gek, tö­rül­kö­zõk, al­só­nad­rág­ok, ru­ha­szö­vet stb. Ma­mi­ka eze­ket a ha­za­kül­dött fi­ze­té­sed­bõl vá­sá­rol­ta szá­mod­ra és azt gon­dol­ta, hogy itt na­gyobb biz­ton­ság­ban lesz. Saj­nos azon­ban a had­mû­ve­le­tek so­rán a mi ru­ha­ne­mûnk­kel és élel­mi­szer­kész­le­tünk­kel együtt ez is meg­sem­mi­sült. Vé­let­len foly­tán meg­ma­radt há­rom öl­tö­nyöd, meg a sí­nad­rá­god. De ezek­bõl egy bar­na ru­há­dat utó­la­gos jó­vá­ha­gyá­sod re­mé­nyé­ben köl­csön­vet­tünk Je­nõ ré­szé­re, a sí­nad­rá­go­dat meg Döncinek, mert Je­nõ­nek és a gye­re­kek­nek csak az a ru­há­ja ma­radt, ami ép­pen raj­tuk volt. Ne ha­ra­gudj ér­te, re­mél­jük, ke­rü­lünk még olyan hely­zet­be, hogy meg­ve­hes­sük. Je­len­leg nem tud­nánk meg­ven­ni, mert még nem ka­punk fi­ze­tést. Azért éle­lem­ben nem szen­ve­dünk hi­ányt, mert a fa­lu­be­li­ek na­gyon ra­gasz­kod­nak hoz­zánk, és sok min­den­nel el­lát­nak ben­nün­ket. Azt mond­ják, hogy õk nem fe­lej­tik el, amit a fa­lu­ért tet­tünk. Akár­mit ve­szünk, min­dig azt mond­ják, hogy nem kell fi­zet­ni, csak majd ha lesz pén­zünk. Igy hát csak él­de­gé­lünk, csak rossz ez a tét­len­ség. Szi­ve­seb­ben dol­goz­nánk. Ma­mi­ka sem szen­ved sem­mi­ben hi­ányt, mert né­hány fon­to­sabb ru­hát si­ke­rült a ro­mok alól ki­ás­ni. A gye­re­kek már na­gyok. Ok­tó­ber­ben vizs­gáz­tak a mult évi anyag­ból, így a mult évet nem ve­szí­tet­ték el. Öcsi most ha­to­dik­ba ment, Dönci nyol­ca­dik­ba. Szor­gal­ma­san ta­nul­nak fran­ci­á­ul. Dönci min­dig azt em­le­get­te, hogy majd le­érett­sé­gi­zik és el­megy Pá­rizs­ba. Igen nagy ked­ve van a ve­gyé­szet­hez. Volt egy egész he­lyes kis labo­ra­to­ri­u­ma is, de az is tönk­re ment. Most már nem tu­dom mi lesz sze­gény gye­rek­kel, mert egy osz­tály­tár­sa könnyel­mû­sé­gé­bõl sa­ját hi­bá­ján kí­vül po­li­ti­kai ügy­be ke­ve­re­dett és most vizs­gá­la­ti fog­ság­ban ül Po­zsony­ban már 3 he­te. Ez most a leg­na­gyobb gon­dunk a töb­bi mel­lett. Pe­dig ta­valy is ki­ju­tott ne­ki, mert mi­kor a nyi­la­sok Né­met­or­szág­ba akar­ták vin­ni, meg­szö­kött és 3 hó­na­pig buj­do­sott. Öcsi meg úgy me­ne­kült meg a ki­hur­co­lás­tól, hogy ép­pen ak­kor dif­té­ri­á­ban fe­küdt. Ezért jó ha lá­nya van va­la­ki­nek, mert az­zal nem jár­nak ilyen gon­dok. De re­mél­jük, hogy majd csak min­den el­in­té­zõ­dik és jó­ra for­dul. Feri­ék na­gyon jól van­nak. Min­de­nük meg­van és na­gyon meg­elé­ge­det­tek.
Most már ma­mi­ka is meg­nyu­go­dott, csak olyan­kor sirdogál, ha a ré­gi idõ­ket meg a ré­gi há­zat em­le­get­jük. Ké­sõb­bi bom­bá­zá­sok so­rán még ujabb ta­lá­la­to­kat ka­pott a ház, úgy hogy most már nincs be­lõ­le sem­mi csak 3 óri­á­si gö­dör. Ki­re­pült tö­ves­tül az öreg cse­resz­nye­fa, el­tûn­tek a töb­bi gyü­mölcs­fák is, még a ke­rí­tés is. Sem­mi nem ma­radt, csak az egyik bom­ba­gö­dör szé­lén kiny­ilt a ré­gi kert egy ma­ra­dé­ka, egy ár­va mály­va­ró­zsa. De el­tûnt az egész Piri­tó ut­ca, úgy hogy nem is tud­nál tá­jé­ko­zód­ni, hogy mi hol volt. Még sok min­den­rõl le­het­ne ír­ni, de majd leg­kö­ze­lebb. Most már azt sze­ret­nénk, ha ti ír­ná­tok rész­le­te­sen ma­ga­tok­ról min­dent. Irjál rész­le­te­sen Ju­li­ká­ról meg Ma­ris­ká­ról, irjá­tok meg ho­gyan él­tek, mit csi­nál­tok, mik a ter­ve­i­tek, min­ket min­den ér­de­kel. Leg­jobb len­ne ha egy­szer majd ha­za­jö­het­né­tek és össze­gyü­lve az egész csa­lád úgy mint a ré­gi ka­rá­cso­nyok­kor és ad­dig­ra elmul­na min­den baj és ke­se­rû­ség ami most még fáj és úgy örül­het­nénk egy­más­nak. Ta­lán ez is el­jön még. Vár­juk le­ve­le­te­ket. Sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk mind­nyá­ja­to­kat.
Ilon­ka és Je­nõ

2. sz. le­vél

1946. VII. 18.

Ked­ves La­ci!

Le­ve­le­det, a köny­vet s a két ujság­külde­mé­nyt kö­szö­net­tel meg­kap­tuk. Az el­sõ cik­ked is nagy örö­met je­len­tett, hát még a má­so­dik. Tar­tal­mi­lag is „ül” min­den mon­da­ta, de ami a majd­nem kön­­nye­kig ha­tott meg az a ní­vó volt, az em­be­ri hang, ame­lyen már olyan rég nem hal­lot­tunk ezen a tá­jon; és a stí­lus­ér­zék. Amint el­ol­vas­tam rög­tön le is gé­pel­tem az egé­szet, hogy mi­nél gyor­sabb tem­pó­ban jár­ja kö­rül a kö­rün­ket al­ko­tó em­be­re­ket. Mind­nyá­jan osz­tat­lan lel­ke­se­dés­sel és meg­ha­tó­dott­ság­gal ol­vas­ták. – Mi­e­lõtt to­vább men­nék, be kell je­len­te­nem egy ször­nyû kel­le­met­len sze­mé­lyi hírt, vi­ta­min­hi­ány­ból ki­fo­lyó­lag iny­gy­ul­la­dá­som van, s az olyan po­ko­li kí­nok­kal jár, hogy szin­te sze­ret­ném össze­zuz­ni a fe­je­met min­de­nes­tõl, kb. há­rom he­te tart, olyan ve­he­mens és nem csök­ke­nõ, hogy az or­vos min­den biz­ta­tá­sa el­le­né­re is kez­dek két­ség­be­es­ni. Ren­ge­teg cit­ro­mot fo­gyasz­tok, ez álli­tó­lag az or­vos­sá­ga, de egy­elõ­re ez nem érez­te­ti ha­tá­sát. Ezért is kés­tem olyan so­ká a le­vél­lel, s en­nek tudd be a sok hi­bát is, ami­vel le­ve­lem valós­zin­üleg te­le lesz. – Pe­dig be­szá­mol­ni va­ló van iga­zán elég. Le­zaj­lott a reszlovakizáció,2 iga­zán csá­bi­tó fal­ra­gasz­ok­kal szó­li­tot­ták fel a né­pet, pl. az egyik ilyen volt: Obèania! V najbliž­šich dòoch opy­tu­jú sa Vás sèi­ta­ci komisári: Si slo­vák alebo maïar? – Keï citiš v se­be len iski­er­ku slo­ven­skej alebo slo­van­skej rodo­vos­ti hlas sa za slováka, lebo len slo­vák je èes­ko­slo­ven­ským štát­nym obèanom, a len èes­ko­slo­ven­ský štát­ny obèan nemu­sí sa obá­va èo mu pri­ne­sie zajtrajšok. Volte rozum­ne a len v pro­spech seba!3 Ezt meg­ta­nul­tam könyv nél­kül, hogy meg tud­jam ne­ked ír­ni, mert tu­dom, hogy ér­de­kel­nek az itt­ho­ni dol­gok. Szó­val a ma­gya­rok, meg­kap­ták az utol­só le­he­tõ­sé­get, de a hü­lyék,! nem tud­ták fel­fog­ni mit kiván az ér­de­kük s nem na­gyon reszlovakizáltak. Fõ­leg a fa­lun vi­sel­ked­tek egy­sé­ge­sen, itt Ujvár­ban pl. a ta­ná­ri kar, gon­dol­ván azt, hogy ha már min­de­nün­ket el­vesz­tet­tük, leg­alább sze­men ne kell­jen köp­ni ön­ma­gun­kat ilyen ará­nyu kö­pe­nyeg­for­ga­tá­sért, s ab­ban a re­mény­ben, hogy töb­bet ér majd idõ­vel a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság­nak is egy be­csü­le­tes ma­gyar em­ber, mint egy kétszinü. Ezt per­sze ki kell vár­ni. S vol­tak tü­rel­met­le­nek is, pld. Szilassyék, Szirmákék, az õ res­zlo­va­ki­zá­lá­su­kat pe­dig nem fo­gad­ták el. Kép­zeld el mos­ta­ni lel­ki­ál­la­po­tu­kat. A fa­lu­kon egy­né­hány he­lyen té­ve­sen fog­ták fel a dol­got, és vis­­sza­élé­sek­re ke­rült sor. Pl. le­fog­tak em­be­re­ket, azon a cimen, hogy iz­gat­nak a res­zlo­va­ki­zá­ció el­len. Ezen vád el­len ter­mé­sze­te­sen a leg­jobb cá­fo­lat, ha az il­le­tõ reszlovakizál. – Egye­se­ket Z.-ról 8 csa­lá­dot kiutasitottak, de mi­u­tán az ilyen vis­­sza­élé­sek­rõl a fel­sõbb ha­tó­sá­gok ér­te­sül­tek, rög­tön be­szün­tet­ték azo­kat. – A bei­ra­tá­sok is meg­vol­tak. Alda má­so­dik­ba fog jár­ni, per­sze szlo­vák­ba, mi­vel más nincs. Jobb sze­ret­tem vol­na ugyan, ha leg­alább az ele­mit az anya­nyel­vén vég­zi, mert Komén­sky­vel egyet­ér­tek, hogy csak az anya­nyel­ven va­ló ta­nu­lás hat­hat ter­mé­ke­nyen a gyer­mek lel­ké­re, de hát er­re nincs le­he­tõ­ség. Már nyug­ta­lan­kod­tam juni­us vé­gén, hogy eset­leg Alda még egy évet elveszit, mi­kor sze­ren­csé­re meg­je­len­tek a plakátok:, amely sze­rint Doda­toè­ny zápis v sep­tem­bre nebude, a do slo­ven­skej školy treba zapísa: 1/. slo­ven­ské deti, 2/. deti ktoré v minu­lom roku cho­di­ly do slo­ven­skej školy, 3/. deti kto­rých rodi­èia súh­la­si­li s res­lo­va­ki­zá­ci­ou 4/. tie deti ktoré do vyme­na oby­va­tel­stva chcú cho­dit do slo­ven­skej školy. Vše­tky ostat­né deti maju sa prih­la­sit na súpis.4 – A súpis­ra hár­man je­lent­kez­tek: A két Kram­mer és a Kuc­se­ra Lajkó egy kis­fia. – Alda jú­ni­us­ban Ró­zsa­he­gyen volt há­rom hé­tig egész hi­he­tet­le­nül sok ra­gadt rá ezen rö­vid idõ alatt, s most itt­hon is csak szlo­vá­kul be­szé­lek ve­le, ugy, hogy azt hi­szem nem lesz­nek tul­sá­gos ne­héz­sé­gei az is­ko­lá­ban. – A mi át­vé­te­lünk­rõl még min­dig csak kó­sza hirek ter­jeng­nek, az ál­lam­pol­gár­sá­got el­len­ben két kis­ko­ru gye­re­kem­mel együtt meg­kap­tam, mint ki­vé­te­le­zett ma­gyar. Ez ta­lán az el­sõ biz­tos pont az éle­tünk­ben. Bá­tyád egy­elõ­re még min­dig üdül, s ugy be­le­jött a len­dü­let­be az utol­só idõ­ben, hogy kö­rül­be­lül a száz ki­ló kö­rül jár sulyban. Nem tu­dom meg­ér­te­ni, hogy birja el­vi­sel­ni ezt az élet­for­mát. Õ az egyet­len aki eb­be a tel­jes pas­­szi­vi­tás­ba sül­­lyedt, a töb­bi­ek még­is mind csi­nál­nak va­la­mit. Igaz ugyan, hogy jól meg­ta­nult oro­szul, s jó pi­hent az ideg­ze­te, s ta­lán ez is jó lesz va­la­mi­re.
A gye­re­kek na­gyon jól van­nak. Ág­nes ugyan még nem jár, még nem is áll, de má­szik, ha­son csus­zkál elõ­re, hát­ra, s né­ha ugy hason­lit Dé­nes­ké­re, hogy majd meg­sza­kad be­lé a szivem. Az utób­bi idõ­ben jól meg­nõtt és suly­ban is gya­ra­po­dott, s fõ­leg na­gyon jó nyu­godt já­té­kos jókedvü ba­ba. Hú­son kí­vül már min­dent eszik, fõ­ze­lé­ke­ket és már ki­fõtt tész­tá­val is pró­bál­koz­tunk. Most a pa­ra­di­csom a fõ­att­rak­ció azt maj­szol­ja jó ét­vág­­gyal, min­den­nap egyet. – Il­di­kó is ara­nyos, most volt egy hé­tig Zsigárdon, ott min­dig nagys­zer­üen ér­zi ma­gát, Ilon­ka tér­ben és idõ­ben tel­jes sza­bad­sá­got ad ne­ki, el­len­tét­ben a nagy­anyai szi­gor­ral, s idõn­ként ezt én is he­lyes­lem. t.i. a tel­jes sza­bad­já­ra en­ge­dést. – A hõ­ség egy­két nap óta ill. meg­sza­ki­tá­sok­kal he­tek óta szin­te po­ko­li, bár la­ká­sunk jó szel­lõs, még­is so­kat szen­ve­dünk.
Szép le­het most es­tén­ként vi­dé­ki há­za­tok­ban. Es­tén­ként a bal­ko­non ül­ve so­kat gon­do­lok rá­tok egyedülségemben. Ju­lis­kát és Ma­ris­kát sok sze­re­tet­tel csó­ko­lom Té­ged sok sze­re­tet­tel üd­vö­zöl­lek.

Ani­kó
Ui.
Jö­võ hét ele­jén jön Zahradník, a cik­ket oda­ad­juk ne­ki, meg­kér­jük for­dít­sa le és jut­tas­sa el a cím­zett­hez … kü­lön­ben a bá­tyád is írt.
Ma­ris­kát csó­ko­lom. Alda

3. sz. le­vél

1946. XI. 26.

Ked­ves La­cink!

Már ré­gen nem kap­tunk hírt ró­la­tok. Hal­lot­tuk, hogy mult szom­ba­ton elõ­ad­tál a rá­di­ó­ban, de saj­nos csak ké­sõn mond­ták meg és így nem hall­gat­hat­tuk. Pe­dig iga­zán ránk fér­ne egy kis vi­gasz­ta­lás, erõ­sí­tés. Most igen le­vert han­gu­lat­ba va­gyunk, mert a kö­böl­kú­ti, muz­slai meg a kisuj­fa­lu­si események5 igen le­han­gol­tak ben­nün­ket meg az egész kör­nyé­ket. Biz­to­san hal­lot­ta­tok már a dol­gok­ról. Az em­lí­tett he­lye­ken erõs kar­ha­ta­lom je­lent meg, ki­do­bol­ták, hogy sen­ki­nek a há­zát el­hagy­ni nem sza­bad. Ak­kor azu­tán ki­je­lölt csa­lá­dok­hoz be­men­tek és kénys­ze­rí­tet­ték õket ar­ra, hogy há­za­i­kat el­hagy­va a seb­té­ben ös­­sze­cso­ma­golt hol­mi­juk­kal va­gon­ba ra­kod­ja­nak és el­szál­lí­tot­ták õket is­me­ret­len hely­re. Leg­in­kább bé­kés 10 hold kö­rü­li kis­gaz­dák vol­tak az ál­do­za­tok, olya­nok, akik nem sze­re­pel­nek a Ma­gyar­or­szág­ra te­le­pí­ten­dõk lis­tá­ján. Ál­la­ta­i­kat per­sze ott kel­lett hagy­ni­uk. Egy kisuj­fa­lu­si szem­ta­nu a kö­vet­ke­zõ­ket me­sél­te: a fa­lu 3 na­pig el­len­állt a kar­ha­ta­lom­nak. Mi­vel más­kép nem bol­do­gul­tak, ös­­sze­szed­ték a nõ­ket és gye­re­ke­ket, be­rak­ták a va­gon­ba vé­gül a fér­fi­a­kat meg­bi­lin­csel­ték és úgy tud­ták csak be­rak­ni. De olyan sí­rás és jaj­ve­szé­ke­lés volt, hogy a kar­ha­ta­lom jobb ér­zé­sû tag­jai le­ve­tet­ték az egyen­ru­hát és nem vol­tak haj­lan­dók to­vább köz­re­mû­köd­ni. Az el­hur­colt csa­lá­dok sen­ki­vel nem be­szél­het­tek, sen­ki­tõl el nem bucsúzhattak. Köbölku­ton pél­dá­ul be­rak­tak egy as­­szonyt, aki két nap­pal az­elõtt or­vo­si be­avat­ko­zás­sal szült. Ál­lí­tó­lag még Po­zso­nyig sem ér­tek, meg­halt. Le­het így bán­ni de­mok­ra­ti­kus kor­szak­ban ár­tat­lan em­be­rek­kel? Most fa­lu­szer­te ezt tár­gyal­ja min­den­ki, kön­­nyes sze­mek­kel. Na­gyon lesuj­tó do­log ez. Mit le­het egy or­szág­tól vár­ni, ahol ilyes­mi meg­tör­tén­het? Le­het itt de­mok­rá­ci­á­ról, em­be­ri jo­gok­ról stb.-rõl be­szél­ni? Az el­sõ hí­re­ket, amit hoz­tak nem hit­tük el. Ugy hang­zott mint egy rém­re­gény a leg­sö­té­tebb kö­zép­kor­ból. De azu­tán sza­va­hi­he­tõ szem­ta­núk is meg­erõ­sí­tet­ték a hí­re­ket. Ál­lí­tó­lag foly­ta­tó­dik az ak­ció Pár­kány vi­dé­kén. Az el­hur­colt csa­lá­dok to­váb­bi sor­sá­ról nem hal­lot­tunk. Mi­ó­ta ezt hal­lot­tam, na­gyon fel va­gyok há­bo­rod­va. Leg­szí­ve­seb­ben már hol­nap fel­szed­ném a sá­tor­fát, mert sem­mi ked­vem nincs ilyen de­mok­rá­ci­á­ban él­ni. Saj­nos nem va­gyunk raj­ta a ki­te­le­pí­té­si lis­tán. Egyéb­ként meg­va­gyunk. Ta­ní­tunk a ka­ta­kom­bák­ban. A gye­re­kek ta­nu­lá­si ked­ve és ra­gasz­ko­dá­sa kár­pó­tol né­mi­leg a töb­bi dol­go­kért. Ma­mi­ka jól van, õ most nagy­ra van, mert mint ki­te­le­pí­tett egyén, a ma­gyar ál­lam vé­del­me alatt áll. Irja­tok va­la­mi biz­ta­tót, hogy leg­alább re­mé­nye­ink le­gye­nek. Juli­á­val és Ma­ris­ká­val együtt mind­nyá­jan sze­re­tet­tel csó­ko­lunk:
Ilon­ka
4. sz. le­vél

1947. I. 14.

Ked­ves Jú­lia és La­ci!

Ka­rá­cso­nyi le­ve­le­tek­nek igen meg­örül­tünk. So­kat em­le­get­tünk ben­ne­te­ket az ün­ne­pek alatt. Még mi­e­lõtt le­ve­le­tek meg­ér­ke­zett vol­na, be­szél­get­tünk ar­ról, hogy va­jon szo­kás-e ott is a ka­rá­csony­fa, hogy lesz-e ná­la­tok. Le­ve­le­tek­bõl azu­tán meg­tud­tuk a vá­laszt, hogy ti is ép­pen úgy ün­ne­pel­té­tek a ka­rá­csonyt, mint itt szo­kás. Ma­ris­ka már na­gyon ara­nyos le­het, sze­ret­nénk már lát­ni.
A kö­rül­mé­nyek­hez ké­pest mi is kel­le­me­sen töl­töt­tük el az ün­ne­pe­ket. Ha­za­jöt­tek a gye­re­kek, Dönci is. Egy hó­na­pos szü­ne­tet kap­tak, és hogy Feri­é­ket né­mi­leg te­her­men­te­sít­se, hát ha­za­jött. Hasz­nált ne­ki az új­he­lyi tar­tóz­ko­dás, mert sa­ját be­val­lá­sa sze­rin­te hét év alatt ös­­sze­sen nem ta­nult an­­nyit, mint ez alatt a né­hány hó­nap alatt. Meg­jött a volt cse­lé­dünk is Cseh­or­szág­ból, ahol most dol­go­zik. Tud­ni­il­lik sen­ki­je sincs, és hoz­zánk jön „ha­za”. Igy hát meg­élén­kült egyéb­ként csen­des há­zunk. Most már szét­men­tek és ujra csak hár­man va­gyunk. Foly­tat­juk to­vább a ta­ní­tást és vár­juk, hogy mit hoz a jö­võ. Las­san már el­fogy­nak a kör­nyék­rõl a ré­gi is­me­rõ­sök. Már alig van itt ma­gyar ta­ní­tó. Mi is fog­lal­ko­zunk a gon­do­lat­tal, hogy ha el tu­dunk he­lyez­ked­ni, ta­vas­­szal át­me­gyünk. Igy ha vég­re­hajt­ják a la­kos­ság­cse­rét, ma­mi­ká­val együtt men­nénk. Csak még egy­elõ­re be­le kell ma­gun­kat él­ni eb­be a gon­do­lat­ba. Ha a la­kos­ság­cse­rét vég­re­hajt­ják, nincs ér­tel­me itt ma­rad­ni, mert a köz­ség­nek kb. fe­le a lis­tán van, má­sik fe­lét meg bel­sõ ko­lo­ni­zá­ci­ó­val in­té­zik el. Ez az utób­bi most a leg­na­gyobb ré­me a la­kos­ság­nak. Idõ­köz­ön­ként jön­nek a rém­hí­rek hol in­nen, hol on­nan. A mi köz­sé­günk­re egye­sek sze­rint 15-e után, má­sok sze­rint feb­ru­ár­ban ke­rül a sor. Az em­be­rek emi­att ál­lan­dó iz­ga­lom­ban él­nek. Már töb­ben kér­vényt ad­tak be, hogy ve­gyék fel õket a ki­cse­ré­len­dõk lis­tá­já­ra. Hogy mi­lyen lel­ki­ál­la­pot­ban él­nek az em­be­rek, ar­ra jel­lem­zõ, amit egy is­me­rõ­sünk me­sélt. Az il­le­tõ egyik ház­nál volt, ami­kor te­her­au­tó állt meg a ház elõtt és két ka­to­na ment be va­la­mit kér­dez­ni. A ház­be­li­ek az ijedt­ség­tõl nem tud­tak meg­moz­dul­ni, és nem tud­tak szól­ni, mert azt hit­ték, hogy ér­tük jöt­tek. A leg­utol­só hí­rek sze­rint Kamoc­sá­ról vit­tek el 60 csa­lá­dot. A Szu­dé­ta-vi­dék­re vi­szik õket bé­res­nek az új föl­des­urak­hoz. Aki­nek a Kis­al­föld­ön 4-5 hold föld­je volt és még bé­relt hoz­zá 5-6 hol­dat, an­nak igen ne­héz ab­ba be­le­nyu­god­ni, hogy más szol­gá­ja le­gyen. A ro­kon­ság­ban is elég baj van. Nem tu­dom em­lék­szel-e Buri­án Tónira, a szen­ci pa­ti­kus­ra. Két évi kény­szer­mun­kát és va­gyon­el­kob­zást ka­pott. Tal­ló­son Bihercz Pis­ta, Gödölle Bé­la szin­tén va­gyon­el­kob­zást kap­tak. Lan­gban Sany­i­ék a cse­re­lis­tán van­nak és így to­vább. Még sze­ren­cse, hogy ne­künk a va­gyon­el­kob­zás­tól nem kell fél­ni.
Je­len­leg azért nincs rossz dol­gunk. Min­den­fe­lé a fa­lu­ban ölik a disz­nó­kat. Még so­ha éle­tünk­ben an­­nyi hur­kát meg egyéb disz­nó­sá­got nem et­tünk, mint most. Aki 2 disz­nót vá­gott, az nem evett an­­nyi kol­bászt, mint mi. Csak saj­nos már nem­so­ká­ra vé­ge lesz a sze­zon­nak.
Ma­mi­ka jól van, egész­sé­ges. Igen jó, hogy ve­ze­ti a ház­tar­tást, mert így tu­dok a ma­gán­ta­nu­ló­im­mal fog­lal­koz­ni. Igen sze­ret ma­mi­ka sü­rög­ni-fo­rog­ni, még pö­röl is né­ha. Eb­bõl is lát­szik, hogy mi­lyen jól ér­zi ma­gát.
Irja­tok ma­ga­tok­ról, Ma­ris­ká­ról. Tud-e már jár­ni, be­szél­ni. Irja­tok va­la­mi jó hírt. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk:
Ilon­ka
Én is sze­re­tet­tel csó­kol­lak mindannyiotokat: Ma­ma
5. sz. le­vél

1947. ja­nu­ár 20.

Már ré­geb­ben meg­ír­tam a le­ve­let, de nem volt al­kal­mam fel­ad­ni, így most már hoz­zá­írom az utób­bi na­pok szo­mo­rú szen­zá­ci­ó­ját. Teg­nap el­hur­col­tak 100 csa­lá­dot in­nen. Dol­gos, bé­kés ma­gyar pa­rasz­to­kat, több­nyi­re 5, 10, 15 sõt 20 hol­das kis­gaz­dá­kat. Kö­zöt­tük van sok jó em­be­rünk és sok ked­ves ta­nít­vá­nyunk. Ezért az utol­só 3 nap lel­ki­leg na­gyon meg­vi­selt ben­nün­ket. Né­hány nap elõtt ar­ra éb­red­tünk, hogy a fa­lu meg van száll­va, kö­rül van zár­va kar­ha­ta­lom­mal. Azu­tán ki­do­bol­ták, hogy min­den­ki ott­hon tar­tóz­kod­jék és „Is­ten­be ve­tett bi­za­lom­mal” vár­ja a kö­vet­kez­mé­nye­ket. A ki­sze­melt csa­lá­dok­hoz cé­du­lát vit­tek, ame­lyi­ken raj­ta volt a mun­ká­ra kö­te­le­zet­tek ne­ve, alul meg azok ne­ve, akik kö­te­le­sek ve­lük men­ni. (A lé­nyeg az, hogy az egész csa­lád men­jen és a ház üres ma­rad­jon). Raj­ta volt to­váb­bá an­nak a cseh gaz­dá­nak a ne­ve, akik­hez az il­le­tõ be van oszt­va szol­gá­lat­ra. Azu­tán ki­do­bol­ták, hogy mit le­het vin­ni. Egy szo­ba és kony­ha­bú­tort, élel­met, edényt. Ál­la­tok, gaz­da­sá­gi fel­sze­re­lés, ga­bo­na mind itt ma­rad. Elõ­ször az em­be­rek sza­lad­gál­tak fû­höz-fá­hoz, még a szal­ma­szál­hoz is ka­pasz­kod­tak, hát­ha le­het­ne va­la­mit se­gí­te­ni. Mi­kor rá­jöt­tek, hogy min­den hi­á­ba, két­ség­be­es­tek, sír­tak, jaj­ve­szé­kel­tek. Fel­nõtt em­be­rek úgy sír­tak, mint a kis­gye­re­kek. De meg le­het ér­te­ni an­nak a be­csü­le­tes pa­raszt­em­ber­nek a lel­ki­ál­la­po­tát, aki egész éle­té­ben nem csi­nált mást csak ko­ra reg­gel­tõl ké­sõ es­tig dol­go­zott, akit a vi­lág­po­li­ti­ka nem ér­de­kelt és aki­nek a vé­le­mé­nyét nem kér­dez­ték az aki most egyik órá­ról a má­sik­ra ott­hon­ta­lan­ná, va­gyon­ta­lan­ná vált és me­het ide­gen­be más szol­gá­já­nak. Leg­si­ral­ma­sab­bak vol­tak azok a sze­gény 60-70 éves öreg em­be­rek és as­­szo­nyok, akik egész éle­tük­ben itt él­tek a fa­lu­ban és most meg­hal­ni vi­szik õket ide­gen­be. Kö­vet­ke­zõ nap­ra már a két­ség­beesés­be be­le­fá­rad­tak és csen­des apá­ti­á­val tûr­ték, hogy a ka­to­nák te­her­au­tók­ra rak­ják a ba­tyu­kat, õket a te­te­jé­re, és a vas­út­ra szál­lít­sák õket. Az au­tó te­te­jé­rõl in­te­get­tek bú­san az itt mar­a­dot­tak­nak és se­hogy sem ér­tet­ték, hogy mi­ért kell most ne­kik min­dent itt hagy­va el­men­ni. Mit is vé­tet­tek õk tu­laj­don­kép­pen. Dél­után ket­tõ­re fel­rak­ták a vo­nat­ra mind a száz csa­lá­dot. Sok kis­gye­re­ket is a pár­he­tes cse­cse­mõ­tõl kezd­ve. Es­te 6-kor in­dult el a vo­nat. Ak­kor még egy­szer ki­tört be­lõ­lük a sí­rás és jaj­ve­szé­ke­lés, de azu­tán a vo­nat­tal együtt ez is el­tûnt a sö­tét­ben. Most már min­den csen­des, az élet megy to­vább, de olyan a fa­lu, mint a te­me­tõ. És ez tör­té­nik sor­ban min­den fa­lu­ban. Az itt mar­adot­tak fél­nek, hogy mi­kor ke­rül rá­juk a sor. (Ál­lí­tó­lag a kö­vet­ke­zõ transz­port febr. kö­ze­pén in­dul Ke­let-Szlo­vá­ki­á­ba). Ha ez to­vább foly­ta­tó­dik és sen­ki nem segit, ak­kor itt rö­vi­de­sen nem ma­rad más csak egy cso­mó el­so­dort fa­lu. Ezek az ese­mé­nyek ve­lünk is be­lát­tat­ták az it­te­ni élet re­mény­te­len­sé­gét és meg­erõ­sí­tett ben­nün­ket ab­ban, hogy az egyet­len meg­ol­dás át­men­ni. Sze­ret­tük vol­na utol­só­nak el­hagy­ni a ha­jót, de at­tól fé­lünk, hogy ké­sõbb már nem le­het el­he­lyez­ked­ni. Irja­tok mi­nél elõbb. Mind­nyá­jan csó­ko­lunk: Ilon­ka

6. sz. le­vél

1947. I. 31.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Kiván­csi va­gyok meg­kap­tá­tok-e jan. 20.-án írt le­ve­le­met, mely­ben be­szá­mol­tam az it­te­ni ese­mé­nyek­rõl. Ezt ír­já­tok meg, ha ír­ni fog­tok. Most leg­in­kább azért írok, mert a na­pok­ban járt ná­lunk Sza­lag Gyõ­zõ. (Az a fi­a­tal­em­ber, aki­vel a mult év­ben ott ta­lál­koz­tál) Cí­me­det kér­te, mert ír­ni akar ne­ked. Va­la­mi­lyen irat­ra vol­na szük­sé­ge, hogy Fran­cia­or­szág­ba me­hes­sen. Ar­ra akar­lak én is kér­ni, hogy ha te­he­ted légy se­gít­sé­gé­re. Az õ csa­lád­ja is a sze­ren­csét­len ma­gya­rok kö­zül va­ló. El­hur­col­ták 62 éves ap­ját, két báty­ját, nõ­vé­rét, só­gor­nõ­jét 5 he­tes cse­cse­mõ­vel be­te­gen. Õ út­köz­ben meg­szö­kött, de itt már nincs mit ke­res­nie, mert a há­zuk­ban már správca6 ül. Itt hagy­tak 18 hold föl­det, 12 db mar­hát, szép há­zat és most bé­re­sek. A fiu járt már a fran­cia kon­zu­lá­tu­son és ott elõ­zé­ke­nyen tá­mo­gat­ták ter­vé­ben. Azt hi­szem már írt is ne­ked köz­ben.
Az el­vitt csa­lá­dok már ír­tak. Azt ír­ták, hogy nem ah­hoz a gaz­dá­hoz men­tek, aki­hez irá­nyít­va vol­tak, ha­nem a vo­nat elõtt sor­ba áll­tak és ott az igény­lõk vá­lo­gat­ták õket, mint vá­sá­ron. Elõ­ször el­kel­tek azok a csa­lá­dok ahol nem volt kis­gye­rek. Azu­tán a ke­vés gye­re­ke­sek és így fo­ko­za­to­san. Egy-két ap­ró gyer­me­kes csa­lád sen­ki­nek sem kel­lett. Ami­kor ír­tak, azok még a va­gon­ban fa­gyos­kod­tak.
Az itt­hon mar­adot­tak ál­lan­dó iz­ga­lom­ban van­nak. Foly­ton ter­jeng­nek a rém­hí­rek, hogy ujabb transz­por­tot fog­nak in­dí­ta­ni. Olyan­kor már min­den­ki ész nél­kül sza­lad­gál, hogy ho­va fus­son, ho­va búj­jon. Sen­ki nem dol­go­zik, min­den­ki ad­ja el az ál­la­ta­it, (per­sze sen­ki nem vesz, csak egy bi­zo­nyos er­re te­rem­tõ­dött nép­faj) sze­dik szét a csû­rö­ket és a desz­kák­ból lá­dá­kat csi­nál­nak, hogy ha cso­ma­gol­ni kell, hát le­gyen. Nem tu­dom ho­va fog ez az ál­la­pot ve­zet­ni. Az el­ha­gyott ja­vak­ra már meg­je­len­tek az igény­lõk. A kör­nyé­ket már el­in­téz­ték, ide írom az ered­ményt: N. 220, F. 240, P. 210, D. 120 család.7 Feb­ru­ár­ra újabb hul­lá­mot ígér­nek.
Min­dig job­ban erõ­sö­dik ben­nünk az az el­ha­tá­ro­zás, hogy át­men­jünk. Írd meg majd er­rõl a vé­le­mé­nye­det.
Dönci­nek si­ke­rült a ka­rá­csony utá­ni át­ke­lés és már új­ra Feri­ék­nél van. Öcsi egy­bõl bu­kott a fél­év­ben. Ani­kó sze­rint ál­ta­lá­nos vi­szony­lat­ban ez jó ered­mény. Ma­mi­ka jól van. Irja­tok majd a kis Ma­ris­ká­ról. Most eszem­be jut egy be­szél­ge­tés, amit még a mul­tko­ri­ban hall­gat­tam, ami­bõl kitünik, hogy er­re­fe­lé még a gye­re­kek­nek is gond­ja­ik van­nak.
Két hat­éves kis­lány be­szél­ge­tett. Ime:
– Anyám mond­ta, hogy ka­to­nák gyünnek, te­le­pí­te­ni fog­nak.
– Min­ket nem visz­nek el, mert ne­künk fe­hér cé­du­lánk van. (akik a cse­re­lis­tán van­nak)
– Ne­künk is van, de mink há­bo­rús bû­nö­sök va­gyunk.
– Nem vagy­tok há­bo­rús bû­nö­sök, mert azok­nak ró­zsa­szín cé­du­lá­juk van.
– Hi­á­ba is mon­dod, mert há­bo­rús bû­nö­sök va­gyunk.
Min­den­eset­re jel­lem­zõ a hely­zet­re. Most még egy­szer vis­­sza­té­rek a le­ve­lem ele­jén em­lí­tett fi­a­tal­em­ber­re és kér­lek, ha le­het va­la­mit ten­ni sze­gény hon­ta­lan­nak az ér­de­ké­ben, tedd meg. Fel­té­te­le­zem, hogy õ le­ve­lé­ben meg­ír­ta, hogy mi­rõl van szó. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka, Je­nõ, Ma­mi­ka

7. sz. le­vél

Ked­ves La­ci és Julia!

Le­ve­le­te­ket mind a ket­tõt meg­kap­tuk és a fény­ké­pet is. Ma­ris­ka igen he­lyes raj­ta, olyan, mint egy nagy… Ne­he­zen tu­dom õt el­kép­zel­ni, mert Ani­kó Ág­nes­ké­je még na­gyon csöppecske. Jár és be­szél õ is, de igen ki­csi. Ma­ris­ka olyan­nak lát­szik, mint­ha már há­rom vagy négy éves vol­na. Ez a ta­va­szi ki­rán­du­lás biz­to­san jó ha­tás­sal volt rá.
Most már ré­gen nem ír­tam nek­tek, mert köz­ben vál­ság­ban vol­tunk. Nem tud­tuk, hogy ho­gyan ha­tá­roz­zunk jö­ven­dõ sor­sunk­ról. Most még­is több min­dent fi­gye­lem­be vé­ve úgy ha­tá­roz­tunk, hogy egy­elõ­re itt ma­ra­dunk. Je­nõt ugyan­is idõ­köz­ben ki­ne­vez­ték Vöröskõre ál­la­mi ta­ní­tó­nak. (Trencsénteplic kö­ze­lé­ben van) Õ egye­dül el­megy oda, mi meg to­vább­ra is itt ma­ra­dunk és meg­vár­juk az ese­mé­nyek to­váb­bi ala­ku­lá­sát. Meg­vár­juk, hogy mi lesz az it­te­ni la­kos­ság to­váb­bi sor­sa. Hát­ha még szük­ség lesz itt ma­gyar ta­ní­tó­ra. Ugyis már na­gyon ke­vés van be­lõ­lük. Jel­lem­zõ az it­te­ni hely­zet­re, hogy ugyan­azon a hé­ten, ami­kor Je­nõ a ki­ne­ve­zést kap­ta, mint ki­vé­te­le­zett (ami­nek elõ­fel­té­te­le a de­mok­ra­ti­kus gon­dol­ko­dás és an­ti­fa­sisz­ta ma­ga­tar­tás) ugyan­azon a hé­ten ka­pott idé­zést a nép­bí­ró­ság­hoz, mint kolaborant.8 A nép­bí­ró­sá­gi tár­gya­lás már le is zaj­lott, az volt a vád, hogy a há­bo­rú utol­só ide­jé­ben a köz­ség ka­to­nai pa­rancs­no­ka volt. Fel­men­tet­ték, mert a ta­núk iga­zol­ták, hogy eb­ben a mi­nõ­ség­ben is csak a la­kos­ság ér­de­ke­it tar­tot­ta szem elott. Ál­ta­lá­ban sok­szor ta­pasz­tal­ha­tó, hogy a job­bkéz nem tud­ja mit csi­nál a bal. Igy van Ma­mi­ka is. Mert míg egy­részt a cse­re­lis­tán sze­re­pel, más­részt meg „spolahlivos”-ot ka­pott és en­nek alap­ján kap­ja a nyug­dí­ját. Mi­ó­ta a de­por­tá­lá­so­kat meg­szûn­tet­ték, az­óta a han­gu­lat nyu­god­tabb. A la­kos­ság­cse­re nem iz­gat­ja na­gyon a ke­dé­lye­ket. Úgy tud­juk, hogy 15.000 em­bert, mint­egy 3000 csa­lá­dot akar­nak a ta­vaszt fo­lya­mán ki­cse­rél­ni. Egyen­lõ­re a lé­vai és galán­tai já­rá­sok­ról van szó, de se­hol nem vált ki a do­log na­gyobb iz­gal­mat. Leg­in­kább az ér­de­kel­né az em­be­re­ket, hogy mi lesz azok­kal, akik itt ma­rad­nak. Im­rus ír­ta, meg már itt is hal­lot­tuk, hogy az elboc­sáj­tott tiszt­vi­se­lõk ré­szé­re 1946. máj. 15-tõl szo­ci­á­lis se­gélyt fog­nak ki­utal­ni. En­nek nagy­sá­ga a szol­gá­la­ti évek szá­má­tól függ. Ket­tõnk ré­szé­re elég te­kin­té­lyes ös­­szeg len­ne. Ezért Im­rus is azt ta­ná­csol­ta, hogy egyen­lõ­re ma­rad­junk. Feb­ru­ár hó holy­a­mán még volt né­hány iz­gal­mas nap a fa­lu­ban. Ujra kö­rül­fog­ta a kar­ha­ta­lom és megint 86 csa­lá­dot akar­tak el­hur­col­ni. Min­den ép­pen úgy folyt le, mint az el­sõ eset­ben, csak most már aki te­het­te el­bújt. Ná­lunk is jó bú­jó­he­lyek van­nak, itt is so­kan vol­tak elbujva. A har­ma­dik na­pon a ka­to­na­ság hir­te­len pa­ran­csot ka­pott és egy órán be­lül el­hagy­ták a fa­lut. Sen­ki sem tud­ta, hogy mi tör­tént. Az em­be­rek nem hit­tek a sze­mük­nek, csak las­san mer­tek elõ­búj­ni. De a ki­sze­melt 86 csa­lád he­te­kig nem aludt ott­hon, mert fél­tek, hogy éj­jel hir­te­len meg­je­len­nek és fel­rak­ják õket a te­her­au­tók­ra. Ná­lunk is két csa­lád aludt két hé­tig. Most már meg­nyu­god­tak. Nem tud­juk med­dig ma­rad így és mi­kor kez­dik új­ra. Az el­hur­col­tak igen szo­mo­rú le­ve­le­ket ír­nak. Most ta­vas­­szal már na­gyon kí­noz­za õket a hon­vágy, húz­za a föld. Pa­nasz­kod­nak, hogy van­nak akik még egy fil­lér fi­ze­tést sem kap­tak. Az it­te­ni­ek kö­zül már két fér­fi meg­halt ott. Tal­lós­ról Bélá­é­kat is el akar­ták vin­ni Cseh­or­szág­ba, de meg­szök­tek. So­ká­ig nem me­het­tek be la­ká­suk­ba, de most már úgy hall­juk, hogy ott­hon lak­nak. Nem tud­juk, ho­gyan fog és mi­kor az it­te­ni hely­zet meg­ol­dód­ni. Ál­ta­lá­ban az a vé­le­mény, hogy csak egy há­bo­rú tud­ja a hely­ze­tet ki­bo­goz­ni.
A hús­vé­tot bé­ké­sen töl­töt­tük. Öcsi itt­hon volt, de Dönci nem jött ha­za, mert már nem­so­ká­ra lesz az érett­sé­gi írás­be­li­je. Sa­ját be­val­lá­sa sze­rint so­kat ta­nul. Ani­kó még Ujvár­ban van és ta­nít, mert oda­át­ról olyan ér­tel­mû üze­ne­te­ket kap, hogy amíg le­het ma­rad­ni, ma­rad­jon. Im­rus is ír­ta, hogy ha­za­jön és min­ket is meg­lá­to­gat, de ed­dig még nem je­lent­ke­zett. Ti biz­to­san, mint ahogy je­lez­ted, Niz­zá­ban töl­töt­té­tek a husvétot. Mind­ket­tõ­tö­ket a kis Ma­ris­ká­val együtt sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka, Je­nõ, Ma­ma.
1947. IV. 7-én
8. sz. le­vél

Zsigárd, 1947. VI. 19.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Már iga­zán ré­gen nem ír­tam nek­tek, de azért sok­szor, na­pon­ta em­le­ge­tünk ben­ne­te­ket. Hogy nem ír­tam az utób­bi idõ­ben an­nak az volt az oka, hogy mi­ó­ta Je­nõ el­ment, én vet­tem át az õ ma­gán­ta­nu­ló­inak a ta­ní­tá­sát is és kü­lö­nö­sen most a vizs­gák elõtt úgy el vol­tam fog­lal­va, hogy az utol­só ta­nít­vá­nyom min­den nap es­te ½ 10-kor ment el. Nem akar­tam, hogy a gye­re­kek ta­nu­lá­sá­ban fenn­aka­dás le­gyen, azért a meg­kez­dett anya­got be akar­tam fe­jez­ni. Most 15.-én már be­fe­jez­tem az is­ko­lai évet 40 ele­mis­tá­val és 5 pol­gá­ris­tá­val. Igy most már va­ká­ci­ó­zom. Most kö­szö­nöm meg a he­lyes fény­ké­pe­ket, ami­ket küld­te­tek Ma­ris­ká­ról. Igen he­lyes a ké­pe­ken. Már úgy örül­tünk, hogy a nyá­ron meg­lát­juk õt és Ju­lis­kát is meg­is­mer­jük. Ugyan­is Im­rus mond­ta, hogy ké­szül­tök ha­za a nyá­ron. Már egész vo­na­lon lá­zas iz­ga­lom­ban volt a ro­kon­ság a hír­re. Most azu­tán jött La­ci utol­só le­ve­le, amely­ben ír­ja, hogy már bi­zony­ta­lan a do­log. Igen saj­nál­nánk, ha el­ma­rad­na, bár az ok­nak, ami mi­att el­ma­rad, szin­tén örü­lünk. Olyan si­ke­rült gye­rek­bõl, mint ami­lyen a Ma­ris­ka is, kár len­ne csak 1 pél­dány. Leg­kö­ze­leb­bi le­ve­le­tek­ben ír­já­tok meg, hogy mit ha­tá­roz­ta­tok az út­ról.
Mi most már kön­­nyeb­ben va­gyunk, mert meg­kap­tuk a so­kat em­le­ge­tett lét­mi­ni­mu­mot és Je­nõ is meg­kap­ta a fi­ze­té­sét 1947. IV. 1-tõl. Igy most pil­la­nat­nyi­lag anya­gi gond­ja­ink nin­cse­nek és ki tud­tuk fi­zet­ni a leg­fon­to­sabb adós­sá­ga­in­kat. Ugyan még va­la­men­­nyit nem, mert még nek­tek is adó­sok va­gyunk. Ugyan­is Dönci vizs­gá­i­ra, tan­díj­ára és egyéb ki­adá­sa­i­ra Feri­ék ab­ból a pénz­bõl hasz­nál­tak el, amit te Új­hely­be utal­tat­tál. Mi­vel fo­rin­tot sze­rez­ni és azt át­kül­de­ni igen ne­héz, azért úgy le­ve­lez­tük meg Feriékkel, hogy ha ha­za­jöt­tök, úgy­is szük­sé­ge­tek lesz it­te­ni pénz­re és majd ak­kor el­szá­mol­juk ve­le­tek.
Je­nõ most már két hó­nap­ja nincs itt­hon. Igen ne­héz szív­vel ment el, de azu­tán kel­le­me­sen csa­lód­tunk, mert na­gyon ba­rát­sá­go­san fo­gad­ták és az egy­sze­rû fa­lu­si szlo­vák nép kö­zött nyo­ma sincs an­nak a gyülölködõ so­vi­nisz­ta szel­lem­nek, ami az ural­ko­dó irány­za­tot jel­lem­zi. Egy hét mulva már itt­hon lesz Je­nõ. Né­pe­se­dik a csa­lád. Dönci már itt­hon van. Le­érett­sé­gi­zett. Azt mond­ja, hogy igen so­kat ta­nult, mi­vel az Ica né­ni igen szi­go­rú volt. De azért saj­nos a ré­gi bû­nök fi­gye­lem­be­vé­tel csak „elég­sé­ges” ren­dû lett. Most azu­tán nagy a gon­dunk, hogy to­vább mi tör­tén­jen ve­le. Fe­ri aján­lot­ta, hogy ad­juk be itt gyógy­sze­rész­gya­kor­nok­nak, köz­ben meg­ta­nul­ja a nyel­vet, noszt­ri­fi­kál­tat­ják az érett­sé­gi bi­zo­nyít­vá­nyát, és itt ta­nul­jon to­vább. En­nek hát­rá­nya, hogy nincs ked­ve a gyógy­sze­ré­szi pá­lyá­ra, más­részt még fenn­áll a ré­gi el­in­té­zet­len ügye. Ha eli­té­lik és azt le­üli, ak­kor már nem kap ál­lam­pol­gár­sá­got és ak­kor nem is ta­nul­hat itt. Õ a mû­egye­tem­re sze­ret­ne men­ni, mert ve­gyész­mér­nök sze­ret­ne len­ni. Csak kér­dés, si­ke­rül-e be­jut­nia, gyõz­zük-e majd anya­gi­lag. No meg a ha­tá­ron va­ló át­ju­tá­sok, pénz­kül­dés mind sok ne­héz­sé­get je­lent. Dehát re­mél­jük, hogy mint min­den, ez is el­in­té­zõ­dik va­la­ho­gyan.
Öcsi­rõl sem ír­ha­tok va­la­mi jót. Saj­nos meg­bu­kott és osz­tályt kell is­mé­tel­nie. Igen el van ke­se­red­ve, mert na­gyon so­kat ta­nult.
Ma­mi­ka jól van. Egész­sé­ges és ne­ve­li a ba­rom­fi­a­kat, ka­csá­kat meg a csi­bé­ket. Tal­ló­son Bélá­ék­nak si­ke­rült vég­re az ott­ho­nuk­ba vis­­sza­ke­rül­ni. Még nem tud­ják, hogy mi lesz ve­lük, mert ki­te­le­pí­té­si lap­juk nincs. Sanyiék, azt hi­szem, ha­ma­ro­san sor­ra ke­rül­nek, mert az ujság­ban volt, hogy Csal­ló­köz ki­cse­ré­lé­se kö­vet­ke­zik. A vág­sel­ly­ei já­rás­ból ki­cse­ré­lés­re ke­rül 1240 csa­lád. Tõ­lünk el fog men­ni 310 csa­lád. A köz­ség­nek ke­ve­sebb mint 1/3-a ma­rad csak itt, mert 100 csa­lá­dot már a té­len el­vit­tek Cseh­or­szág­ba. Az el­sõ transz­port tõ­lünk jul. 16-án in­dul. Igen szo­mo­rú nyár lesz ez. Nem tu­dunk be­le­tö­rõd­ni ezek­nek a sze­gény pa­rasz­tok­nak a tra­gé­di­á­já­ba. Bár tel­jes nyu­ga­lom­mal ve­szik tu­do­má­sul a dol­got, de azért na­gyon ke­se­rû­ek. Nagy do­log azért meg­vál­ni az õsi föld­tõl és a ház­tól. Bár oda­át igye­kez­nek min­den­ben se­gít­sé­gük­re len­ni, de az el­vesz­tett szü­lõ­föl­det nem tud­ják pó­tol­ni. Ilyen õrült do­log még a vi­lág kez­de­te óta nem volt, hogy földmí­ve­se­ket a leg­na­gyobb nyá­ri mun­ka ide­jén cserebérelni. Olyan a ha­tá­runk, hogy az si­ra­lom. Egy ré­sze azért si­lány, mert hoz­zá nem ér­tõ em­be­rek ke­zé­ben van, a má­sik ré­sze meg azért nem te­rem, mert azok, akik az el­sõ transz­por­tok­ba van­nak be­oszt­va már nem dol­goz­nak, mert tud­ják, hogy õk már arat­ni itt nem fog­nak. És így van ez az egész kör­nyé­ken. Men­­nyi költ­ség­gel jár ez az egész do­log mind a két or­szág ré­szé­rõl. Ezen­kí­vül az ara­tás elõtt át­vitt em­be­re­ket a jö­võ ara­tá­sig ott élel­mez­ni kell. Hogy mi lesz en­nek a vé­ge? Azt hi­szem tel­jes gaz­da­sá­gi csõd min­den ol­da­lon. És vé­gén sen­ki sincs meg­elé­ged­ve. Még azok sem, akik ön­ként jöt­tek ide túl­ról, mert nem kap­ták meg azt, amit a pro­pa­gan­da ígért. El­fog­lal­nak olyan gaz­da­sá­go­kat, ahol sem ál­lat, sem fel­sze­re­lés nincs. Mert azt az it­te­ni ma­gya­rok el­vit­ték, az ide­jö­võk­nek meg nem volt, mert so­ha­sem vol­tak földmívesek. Min­den gaz­da­sá­got az ál­lam­nak kell be­ren­dez­ni. Hogy mi­ért kell az em­be­rek éle­tét mes­ter­sé­ge­sen nagy költ­ség­gel el­ron­ta­ni? Ha ezt a sok költ­sé­get és ener­gi­át más­ra for­dí­ta­nák, men­­nyi min­den hasz­no­sat le­het­ne csi­nál­ni. Az át­jö­võk nagy ré­sze nem is szlo­vák. Az ot­ta­ni „há­bo­rús bû­nö­sök” így ipar­kod­nak me­ne­dé­ket ta­lál­ni. Sok fo­nák hely­zet adó­dik elõ ez­zel kap­cso­lat­ban. Pl. Lé­vá­ról ki­te­le­pí­tet­tek egy Hor­­nyák ne­vû csa­lá­dot, akik mind jól be­szél­tek szlo­vá­kul. A he­lyük­be jött egy Min­dszen­ty ne­vû csa­lád, akik egy szót sem tud­nak. Gútán meg az egyik re­pat­ri­ált csa­lád gye­re­ke ki­ment az ut­cá­ra és ott egy gu­tai ma­gyar gye­rek meg­ver­te. Er­re or­dít­va sza­lad be hogy: „édes­anyám az a bü­dös tót meg­vert”, mi­re az any­ja sut­tog­va csi­tít­ja, hogy „ne mondj ilye­ne­ket, mert te vagy a tót”. És szám­ta­lan ilyen eset van. Az el­sõ transz­por­tok kö­zött ma­mi­ka ne­ve nem sze­re­pel. De mi Im­rus­sal meg­be­szél­tük, hogy ha ar­ra ke­rül­ne a sor, nem en­ged­nénk el Ma­mi­kát, leg­fel­jebb csak ak­kor, ha mi is men­nénk. Más baj nem tör­tén­het, mint hogy nem kap nyug­dí­jat, meg élel­mi­szer­je­gye­ket. De ha mi meg­élünk, ak­kor ne­ki is jut. Most már itt meg­szo­kott, ez is ne­he­zen ment, most megint öreg­sé­gé­re men­jen új hely­re, új ott­hon­ba?
Igy áll­nak ná­lunk a dol­gok. Irja­tok majd Ma­ris­ká­ról meg a nyá­ri uta­zás­ról is. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka.

9. sz. le­vél

Zsigárd, 1947. X. 12.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Már na­gyon ré­gen nem ír­tam nek­tek, pe­dig ál­lan­dó­an em­le­ge­tünk ben­ne­te­ket és so­kat gon­do­lunk rá­tok. Csak nehá­ny hó­nap­ja megint olyan nyug­ta­lan és ide­ges az em­ber, hogy sem az írás­hoz, sem más do­log­hoz nincs sem ked­ve, sem tü­rel­me. Pe­dig a kül­dött ara­nyos fény­ké­pek­nek na­gyon örül­tünk, most meg­kö­szö­nöm õket. Sze­ret­nénk már a kis Ma­ris­kát ere­de­ti­ben is lát­ni, a fény­ké­pek után itél­ve na­gyon ön­tu­da­tos kis hölgy le­het. Biz­to­san be­szél­get­ni is tud már. Mi­lyen nyel­ven be­szél? Ág­nes­ka is so­kat ko­tyog már. Ha en­gem meg­lát, mind­járt mond­ja, hogy: „ke­reszt­anyu kalác­skát ké­rek”. Ma­ris­ká­nak is van­nak már biz­to­san ere­de­ti mon­dá­sai. Küld­je­tek majd be­lõ­le szem­lél­te­tõt. Ilyen­kor min­den nap szol­gál­nak meg­le­pe­tés­sel az ilyen ki­csi­kék, ami a szü­lõk­nek min­dig újabb és újabb örö­möt okoz.
Be­szá­mo­ló­mat elõ­ször a csa­lá­di fron­ton kez­dem. Mi ket­ten ma­mi­ká­val Zsi­gár­don va­gyunk. Je­nõ nem szi­ve­sen bár, de vis­­sza­ment Èer­ve­ný Kameòra. Öcsi Ujvár­ban van, is­mé­te­li a VII. o.-t. Dönci Pes­ten van. Va­la­mi cso­dás vé­let­len foly­tán fel­vet­ték az egye­tem­re, az or­vo­si­ra. Maj­nem 3000 je­lent­ke­zõ kö­zül csak 300-t vet­tek fel és õ is kö­zöt­tük volt. Ugy­lát­szik a fel­vé­te­li vizs­gá­ja na­gyon jól si­ke­rült. De igen nagy gond ez így ta­nít­tat­ni, pénzt, élel­met jut­tat­ni ne­ki. Ál­ta­lá­ban igen nagy gond az, hogy a csa­lád min­den tag­ja má­sutt van. Nem gyõ­zünk cso­ma­got kül­de­ni hol ide, hol oda. Sok­szor saj­ná­lom, hogy ta­vas­­szal nem men­tünk át, ak­kor még kön­­nyeb­ben le­he­tett vol­na. Mi­ó­ta meg­kez­dõ­dött a ki­te­le­pí­tés, már nem le­het be­uta­zá­si en­ge­délyt kap­ni. Ha át­men­tünk vol­na, ak­kor leg­alább együtt le­het­ne a csa­lád.
Au­gusz­tus fo­lya­mán el­ment a fa­lu­ból 130 csa­lád. So­mogy­ba és Ba­ra­nyá­ba mentek.9 Ele­in­te igen pa­nasz­kod­tak, hogy nem tud­nak meg­szok­ni a he­gyes, dom­bos vi­dé­ken. Most már azt ír­ják, hogy kez­de­nek ös­­sze­men­ni a he­gyek, már nem lát­ják õket olyan nagy­nak. Az el­men­tek he­lyé­be meg­ér­kez­tek az új te­le­pe­sek. Olyan a fa­lu, mint­ha ki­cse­rél­ték vol­na. Min­de­nütt ide­gen em­be­rek és ide­gen be­széd. Akik még itt ma­rad­tak a ré­gi­ek kö­zül, azok is út­ra ké­szül­nek. Egész nap hang­zik a lá­dák szö­ge­lé­se, mint­ha ko­por­só­kat szö­gel­né­nek. Leg­nyug­ta­la­nab­bak azok, akik­nek neven nem sze­re­pel a ki­te­le­pí­té­si jegy­zé­ken, mert azok nem tud­ják mi fog ve­lük tör­tén­ni. Szep­tem­ber el­se­je óta ál­lan­dó­an Farkasd, Ne­gye­det szál­lít­ják. Far­kas­dnak már két­har­mad ré­sze el­ment. Im­po­ná­ló az a nyu­ga­lom, aho­gyan ezek a ma­gyar gaz­dák ittha­gy­ják õsi föld­jü­ket, há­zu­kat. Olyan­kor szok­ta csak a sze­mét né­me­lyik meg­tö­röl­ni, ami­kor a ka­to­na le­zár­ja a la­kást és ne­ki már nem sza­bad töb­bet be­men­ni. Ilyen­kor még kö­te­let köt a ku­tya nya­ká­ra és ve­ze­ti ki az ál­lo­más­ra. Õk az utol­sók, akik el­hagy­ják a há­zat, a gaz­da meg a ku­tya.
A ro­kon­ság is szét­szó­ró­dik már. Sany­i­ék Lan­gból e hé­ten men­nek el, még nem tud­ják ho­va. Koz­má­ék Dió­szeg­rõl jö­võ hé­ten men­nek Vas­kút­ra, Ba­ja mel­lé. Buri­á­nék sok há­nyó­dás után Tót­kom­ló­son kö­töt­tek ki. Olyan bor­zasz­tó ez, hogy min­den­ki­vel el­sza­kad az em­ber éle­té­bõl egy da­rab. Tal­ló­si­ak ok­tó­ber vé­gén men­nek. Ki­te­le­pí­tet­ték azt az öreg né­nit is, aki­nek a há­zá­ban lak­tunk. A há­zat le­fog­lal­ták a csend­õrök sa­ját ré­szük­re és ne­künk is ki kel­lett jön­nünk a la­kás­ból. Most egy elég egy­sze­rû la­kás­ban la­kunk, ahol ne­he­zen tu­dunk meg­szok­ni. Sok­szor olyan nyug­ta­lan­ság fog el, hogy leg­job­ban sze­ret­nénk cso­ma­gol­ni és men­ni va­la­ho­va.
Ani­kót Zsol­ná­ra he­lyez­ték a le­ány­gim­ná­zi­um­ba. Azt ír­ja, hogy nincs rossz he­lye. Irja­tok va­la­mi de­rû­sebb do­log­ról, mint ami­ket én ír­tam.
Va­la­men­­nyi­te­ket sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka és Ma­mi­ka

 

Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Az etnikai csoportok helye a kelet-közép-európai nemzetállamokban (Simon Attila)

Szar­ka Lász­ló: Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák. Az et­ni­kai cso­por­tok he­lye a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban. Bu­da­pest, Luci­dus Ki­adó, 2004, 342 p.

Hogy a Tri­a­non­ról és a ki­sebb­sé­gi ma­gyar lét­ről szó­ló dis­kur­zu­sok­ban a sír­va­vi­ga­dás ko­ra he­lyett a meg­fon­tolt tu­do­má­nyos elem­zé­sek ide­je jött el, azt már rég­óta sej­tet­tük. A Luci­dus Ki­adó Ki­sebb­ség­ku­ta­tás köny­vek so­ro­za­tá­ban a Szar­ka Lász­ló tol­lá­ból meg­je­lent Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák cí­mű mun­ka azon­ban kéz­zel­fog­ha­tó­an bi­zo­nyít­ja is ezt a té­telt. Azt, hogy a szer­ző a je­len mun­ká­já­val ne­héz fá­ba vág­ta fej­szé­jét mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, hogy a ma­gyar szak­iro­da­lom va­ló­já­ban még az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok meg­ne­ve­zé­sé­ben sem tu­dott meg­egyez­ni. Mint a kö­tet­ben sze­rep­lő egyik ta­nul­mány láb­jegy­zet­ében a szer­ző ma­ga is em­lí­ti egy­más mel­lett él­nek a nem­ze­ti ki­sebb­ség, a nem­zet­rész, a nem­ze­ti kö­zös­ség, az au­to­nóm nem­ze­ti kö­zös­ség és más ha­son­ló fo­gal­mak, mi­köz­ben a több­sé­gi nem­ze­tek (szlo­vák, ro­mán, szerb stb.) egyi­ket sem fo­gad­ják el, s meg­pró­bál­ják sa­ját ter­mi­nu­sa­ik­kal (nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség, nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­ség stb.) meg­ne­vez­ni a ma­gyar ki­sebb­sé­ge­ket, s ez­zel egy­ben le­szű­kí­te­ni azok moz­gás­te­rét.
A mátyusföldi-pozsonyi ki­sebb­sé­gi lét­ből el­szár­ma­zott, de az itt ha­gyott sors­tár­sak irán­ti fe­le­lős­ség sú­lyát to­vább­ra is vi­se­lő szer­zőt el­ső­sor­ban tör­té­nész­ként is­mer­tük meg. Je­len köny­ve azon­ban im­már azt a sze­rep­vál­tást pre­zen­tál­ja, amely az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­nak tiszt­sé­gét be­töl­tő Szar­ka Lász­ló pá­lyá­ját jel­lem­zi. A szer­ző ér­dek­lő­dé­sé­nek kö­zép­pont­já­ba im­már el­ső­sor­ban a ki­sebb­sé­gi lét­hely­zet prob­lé­mái ke­rül­tek, s a kö­tet­ben he­lyet ka­pó tör­té­ne­ti té­mák fel­dol­go­zá­sát is az a szán­dék ve­zér­li, hogy azok ál­tal a je­len prob­lé­má­it job­ban meg­ért­sük. A kö­tet­ből te­hát nem a tör­té­nész Szar­ka lép elénk, ha­nem a köz­éle­ti sze­rep­lő, akit el­ső­sor­ban a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­ság jö­vő­je irán­ti fe­le­lős­ség ve­zé­rel.
A kö­tet­be so­rolt ta­nul­má­nyo­kat a szer­ző há­rom kü­lön­ál­ló szer­ke­ze­ti részt al­ko­tó fe­je­zet­be so­rol­ta, ame­lyek kö­zül a re­cen­zens szá­má­ra a tör­té­ne­ti jel­le­gű ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó Etnicitás, iden­ti­tás, tör­té­ne­lem cí­mű rész tűnt a leg­ér­de­ke­sebb­nek. A fe­je­zet el­ső há­rom ta­nul­má­nya tu­laj­don­kép­pen ösz­­sze­füg­gő­en is ol­vas­ha­tó, no­ha meg­írá­suk kö­zött évek tel­tek el. Ezt a fo­lya­ma­tos ol­va­sást a kö­tet egyéb szem­pont­ból nem túl sze­ren­csés tör­de­lé­se is elő­se­gí­ti, mi­vel az egyes ta­nul­má­nyok cí­me­i­nek túl­sá­go­san ha­tá­ro­zat­lan meg­je­le­ní­té­se mi­att az ol­va­só szin­te ész­re sem ve­szi, hogy új ta­nul­mány ol­va­sá­sá­ba kez­dett. Az idő­rend­ben utol­já­ra el­ké­szült Több­ség és ki­sebb­ség a 20. szá­za­di ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban cí­mű ta­nul­mány mint­egy elő­ké­szít­ve a rá kö­vet­ke­ző két írást, tá­gabb ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­get nyújt azok szá­má­ra. Eb­ben az egész kö­te­tet be­ve­ze­tő ta­nul­mány­ban Szar­ka Lász­ló a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek sor­sa szem­pont­já­ból dön­tő je­len­tő­sé­gű tör­té­nel­mi sors­for­du­ló­kat te­kin­ti át, fel­vil­lant­va köz­ben azo­kat a szem­pon­to­kat, ame­lyek elem­zé­se nél­kül a ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­té­nek ér­tel­me­zé­se le­he­tet­len. A szer­ző ál­tal fel­vá­zolt szi­tu­á­ci­ók ta­nul­sá­ga, hogy a ki­sebb­sé­gi kér­dés ren­de­zé­sé­re tér­sé­günk­ben ed­dig al­kal­ma­zott meg­ol­dá­sok mind­egyi­ke elég­te­len­nek bi­zo­nyult: a Ver­sailles­-ban meg­ál­mo­dott kis­ál­la­mi rend­szer, a párt­ál­la­mi ke­re­tek kö­zé szo­rí­tott ju­go­szláv in­ter­na­ci­o­na­liz­mus, majd a leg­utób­bi év­ti­ze­dek újabb nem­zet­ál­la­mi kí­sér­le­tei mind cső­döt mond­tak. En­nek okát Szar­ka – tel­je­sen meg­ala­po­zot­tan – ab­ban lát­ja, hogy min­den eset­ben hi­ány­zott az érin­tett nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek kö­zöt­ti kon­szen­zus al­kot­má­nyos rög­zí­té­se és ál­lam­jo­gi sza­va­to­lá­sa. Már­pe­dig e nél­kül ré­gi­ónk­ban a ki­sebb­sé­gi kér­dést nem le­het meg­nyug­ta­tó­an ren­dez­ni.
A Tri­a­non: a kény­szer­ki­sebb­sé­gek lét­re­jöt­te cí­mű ta­nul­mány egy ma­gyar szem­pont­ból meg­ke­rül­he­tet­len té­ma új­sze­rű meg­kö­ze­lí­té­sét vá­zol­ja fel. Eb­ben a ki­vá­ló és rend­kí­vül ta­nul­sá­gos es­­szé­ben a szer­ző nem va­la­mi­fé­le meg­cá­fol­ha­tat­lan igaz­sá­gok ki­mon­dá­sá­ra tö­rek­szik, ha­nem olyan kér­dé­se­ket tesz fel, ame­lyek meg­vá­la­szo­lá­sa új szem­pont­ok­kal bő­vít­he­ti a té­ma meg­le­he­tő­sen gaz­dag és vál­to­zó szín­vo­na­lú szak­iro­dal­mát. Szar­ka Lász­ló si­ker­rel pró­bál­ja el­ke­rül­ni azt, amit a ta­nul­má­nyá­ban is em­lít, hogy a tri­a­no­ni pa­ra­dig­mát gyak­ran egyet­len té­nye­ző­re szű­kít­ve pró­bál­ják ér­tel­mez­ni. Ma­gunk a szer­ző­vel ér­tünk egyet ab­ban, mi­sze­rint Tri­a­non prob­lé­má­ját még ak­kor sem le­het el­vá­lasz­ta­ni a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág nem­ze­ti­ség­po­li­ti­ká­já­nak kér­dés­kö­ré­től, ha tud­juk, hogy a bé­ke­szer­ző­dé­sek tar­tal­mát meg­ha­tá­ro­zó nagy­ha­tal­mak el­ső­sor­ban más mo­tí­vu­mok alap­ján dön­töt­tek. A ma­gyar­or­szá­gi Tri­a­non-iro­da­lom két­ség­kí­vül nagy adó­sá­ga az, hogy mind­ed­dig meg­le­he­tő­sen ke­vés fi­gyel­met szen­telt an­nak, mi­lyen sze­re­pet ját­szot­tak a szom­szé­dos né­pek ál­lam­al­ko­tó tö­rek­vé­sei a tör­té­nel­mi ma­gyar ha­za fel­bom­lá­sá­ban, s mi mo­ti­vál­ta – a szer­ző sza­va­i­val él­ve – a nem­ze­ti­sé­gi szem­be­for­du­lás, le­sza­ka­dás tö­meg­lé­lek­ta­nát. A ta­nul­mány­ban Tri­a­non kap­csán meg­fo­gal­ma­zott kér­dé­sek és vá­la­szok nem­csak a ha­mis ön­ál­ta­tás­tól men­te­sek, de egy el­len­ség­kép­től és tra­u­mák­tól men­tes Tri­a­non-kép ki­ala­kí­tá­sát is le­he­tő­vé te­he­tik. Szar­ka ugyan­is min­den ha­mis ön­kri­ti­ka nél­kül mond­ja ki a ma­gyar kor­mány­po­li­ti­ka vég­ze­tes té­ve­dé­se­it, de nem ab­szo­lu­ti­zál­ja azo­kat.
Az öt ta­nul­mányt fel­vo­nul­ta­tó el­ső fe­je­zet ak­tu­á­lis és ben­nün­ket, szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­kat ki­vált­képp érin­tő dol­go­za­ta az ere­de­ti­leg Sza­bó Re­zső: A Cse­ma­dok és a prá­gai ta­vasz cí­mű köny­vé­nek utó­sza­va­ként meg­je­lent Nem­ze­ti­sé­gi egyen­jo­gú­ság és ön­igaz­ga­tás cí­mű írás. Eb­ben Szar­ka – el­ső­sor­ban Sza­bó Re­zső sze­mé­lyé­hez köt­ve – a Cse­ma­dok ál­tal az 1968-ban ki­dol­go­zott ön­kor­mány­za­ti el­kép­ze­lé­sek hát­te­rét vá­zol­ja fel. Az, aho­gyan a Cse­ma­dok ak­ko­ri ve­ze­té­se a le­he­tő­sé­gek ha­tá­ra­it fel­mér­ve azon­nal re­a­gál­ni tu­dott az új vi­szo­nyok­ra és egy át­gon­dolt nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai prog­ra­mot tett le az asz­tal­ra im­po­ná­ló­nak tű­nik, s ta­lán je­len­le­gi po­li­ti­ku­sa­ink szá­má­ra is pél­da­ér­té­kű le­het.
A könyv Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek, jo­gi stá­tu­sok cí­mű má­so­dik, il­let­ve a Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te a nem­zet­ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban cí­mű fe­je­ze­té­ben a tör­té­nész Szar­ka Lász­ló he­lyett már sok­kal in­kább a nem­zet­stra­té­ga Szar­ka lép elénk. Szi­go­rú elem­zés alá ve­szi a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek hely­ze­tét, az ál­ta­luk gya­ko­rolt ki­sebb­sé­gi jo­go­kat, nyelv­hasz­ná­la­ti hely­ze­tü­ket, a több­sé­gi nem­ze­tek hoz­zá­juk fű­ző­dő vi­szo­nyát, s eb­ből az elem­zés­ből ki­in­dul­va pró­bál­ja fel­vá­zol­ni azo­kat a mo­del­le­ket, ame­lyek egy ki­dol­go­zan­dó ma­gyar jö­vő­kép és nem­zet­stra­té­gia alap­jai le­het­nek. Mind­ezt azon­ban a meg­szo­kot­tól el­té­rő­en nem a ma­gyar ki­sebb­sé­gi kér­dés és tri­a­no­ni pa­ra­dig­ma get­tó­já­ba zár­va te­szi, ha­nem össz­eu­ró­pai vi­szo­nyí­tá­si pon­to­kat és pár­hu­za­mo­kat fel­hasz­nál­va. Az eb­be a két fe­je­zet­be tar­to­zó ta­nul­má­nyok a szer­ző ér­dek­lő­dé­sé­nek szé­les ská­lá­ját bi­zo­nyít­ják, hi­szen a ki­sebb­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok és ku­ta­tó­mű­he­lyek ered­mé­nye­it fel­vá­zo­ló ta­nul­mány épp­úgy helyt ka­pott ben­nük, mint a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­ról szó­ló vagy az ön­kor­mány­za­ti­ság kér­dés­kö­rét kö­rül­já­ró dol­go­zat. Ta­lán a ma­gyar–ma­gyar pár­be­széd le­he­tő­sé­ge­i­nek és ered­mé­nye­i­nek fel­vá­zo­lá­sa te­het­te vol­na még tel­je­seb­bé a kö­tet ál­tal ben­nünk ki­ala­kult ké­pet. Szar­ka sem ke­rül­het­te meg vi­szont, hogy a ked­vez­mény­tör­vény­ről ki­fejt­se vé­le­mé­nyét. Saj­nos ezt a té­mát a na­pi saj­tó olyan mér­ték­ben szét­rág­ta, hogy ne­héz ve­le kap­cso­lat­ban anél­kül meg­szó­lal­ni, hogy rög­tön po­li­ti­kai fel­han­go­kat ne ke­res­né­nek mö­göt­te. Szar­ka Lász­ló­nak azon­ban si­ke­rült el­ke­rül­nie ezt a buk­ta­tót, s ha csak a té­ma egyik szeg­men­sé­re is kor­lá­toz­za vizs­gá­la­tát, de ér­té­kes meg­ál­la­pí­tá­sok­kal gaz­da­gít­ja a ked­vez­mény­tör­vény szak­iro­dal­mát. A ked­vez­mény­tör­vényt Szar­ka a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő „nem­zet­stra­té­gi­ai dis­kur­zus” leg­fon­to­sabb ered­mé­nyé­nek tart­ja, ame­lyet az „ed­dig gya­kor­la­ti­lag bár­mi­fé­le el­len­súly nél­kül zaj­ló as­­szi­mi­lá­ció” el­ső ko­moly el­len­lé­pé­se­ként ér­té­kel. A tör­vény el­le­ni meg-meg­úju­ló szlo­vák és ro­mán tá­ma­dá­sok okát is ép­pen ab­ban lát­ja, hogy a még min­dig nem­zet­ál­la­mi mo­del­lek­ben gon­dol­ko­dó po­li­ti­ku­sok is fel­is­mer­ték, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ok­ta­tás és kul­tú­ra tör­vé­nyi­leg biz­to­sí­tott és rend­sze­res ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­sa akár ko­moly ered­mé­nye­ket is hoz­hat. No­ha en­gem sze­mély sze­rint ér­de­kelt vol­na a szer­ző­nek a ked­vez­mény­tör­vény kö­rül ki­ala­kult po­li­ti­kai harc­cal kap­cso­la­tos vé­le­mé­nye is, ezt ő gon­do­san el­hall­gat­ja, ami ugyan két­ség­kí­vül hasz­ná­ra vá­lik az írás­nak, bi­zo­nyos ér­te­lem­ben azon­ban még­is le­szű­kí­ti az elem­zés le­he­tő­sé­ge­it.
A ki­vált­kép­pen ér­de­kes írá­sok kö­zé tar­to­zik még A ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­za­ti­ság je­le­ne és jö­vő­je Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban cí­mű, amely a kö­tet mél­tó le­zá­rá­sa. Eb­ben a szer­ző a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek egy olyan meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­gét vá­zol­ja fel, amely­re már je­len­leg is ta­lál­ni pél­dát az EU-ban, s amely a ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra is ki­utat je­lent­het. Szar­ka Lász­ló a kö­tet egyik ko­ráb­bi ta­nul­má­nyá­ban (A ki­sebb­sé­gi ma­gyar kö­zös­sé­gek hely­ze­te és fej­lő­dé­si ten­den­ci­ái a ku­ta­tá­sok tük­ré­ben) is fog­lal­ko­zik az au­to­nó­mia és ön­kor­mány­za­ti­ság kér­dés­kö­ré­vel. Jó­ma­gam an­nak ol­va­sá­sa­kor úgy érez­tem, a szer­ző túl rö­vid­re fog­ta mon­da­ni­va­ló­ját, s le­zá­rat­la­nul hagy­ta a prob­lé­mát. A kö­tet utol­só ta­nul­má­nya azon­ban pó­tol­ta ezt a hi­ány­ér­ze­tet, hi­szen a dol­go­zat komp­lex mó­don a ki­sebb­sé­gi au­to­nó­mi­ák eu­ró­pai kon­tex­tu­sá­ból ki­in­dul­va, a szlo­vé­ni­ai po­zi­tív pél­dán ke­resz­tül jut el a meg­va­ló­su­lat­lan er­dé­lyi és fel­vi­dé­ki ma­gyar au­to­nó­mia­ter­ve­ze­te­kig. A dol­go­zat zá­ró ré­szé­ben pe­dig az au­to­nó­mi­á­val kap­cso­lat­ban vár­ha­tó al­ter­na­tí­vá­kat vá­zol­ja fel.
A kö­tet gyen­gé­jét ma­gá­nak a könyv­nek a ki­vi­te­le je­len­ti, hi­szen a kö­tet né­hány lap­ja már az el­ső hasz­ná­lat ide­jén ki­hul­lott. Szá­mom­ra nem szim­pa­ti­kus meg­ol­dás az sem, hogy az ol­da­lak fel­ső ré­szén meg­ta­lál­ha­tó ak­tu­á­lis fe­je­zet­cím nem egye­zik pon­to­san a tar­ta­lom­jegy­zék­ben fel­tün­te­tett fe­je­zet­cí­mek­kel. Ez bi­zo­nyos ese­tek­ben za­va­ró és az ol­va­só tá­jé­ko­zó­dá­sát meg­ne­he­zí­tő le­het. Mi­ként fél­re­ve­ze­tő az is, hogy a har­ma­dik fe­je­zet cí­me más vál­to­zat­ban je­le­nik meg a tar­ta­lom­jegy­zék­ben (Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te a nem­zet­ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban) és más­ként a fe­je­zet­hez tar­to­zó la­pok te­te­jén (Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te az Ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban), ami fél­re­ér­tés­re ad­hat okot, hi­szen az Ál­la­mok ki­fe­je­zés alatt nem az Eu­ró­pai Unió ál­la­ma­it, ha­nem sok­kal in­kább az Egye­sült Ál­la­mo­kat ért­jük.
No­ha a kö­tet­ben ta­lál­ha­tó ta­nul­má­nyok egy ré­sze ko­ráb­ban már meg­je­lent, ez egy­ál­ta­lán nem csök­ken­ti ér­té­kü­ket, sőt az át­gon­dolt szer­kesz­tő­mun­ká­nak kö­szön­he­tő­en a könyv­ben új ér­tel­me­zé­sek­kel gaz­da­god­va egy­sé­ges egés­­szé áll­nak ös­­sze. Ta­lán csak a ma­gyar­or­szá­gi nem­ze­ti­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó dol­go­za­tok lóg­nak ki a sor­ból, hi­szen ki­mond­va-kimondatlanul az egész kö­tet el­ső­sor­ban a ma­gyar ki­sebb­ség je­len­le­gi hely­ze­té­nek és a ve­le kap­cso­la­tos nem­zet­stra­té­gi­á­nak a fel­vá­zo­lá­sá­ra tesz kí­sér­le­tet. A szer­ző­nek mint az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­nak azon­ban ugyan­úgy fog­lal­koz­nia kell a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek­kel (né­met, szlo­vák, ro­ma stb.), mint a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal. Eb­ből a szem­pont­ból vi­szont ért­he­tő az érin­tett ta­nul­má­nyok be­vá­lo­ga­tá­sa.
A kö­tet iga­zi ér­té­két az a szer­zői ma­ga­tar­tás – va­gyis a több­szem­pon­tú­ság és az elem­zett té­mák irán­ti őszin­te ér­dek­lő­dés – ad­ja, amely vé­gig­kí­sé­ri az ös­­szes be­vá­lo­ga­tott ta­nul­mányt. Szar­ka nem azért nyúl az egyes té­mák­hoz, hogy kö­te­les­ség­sze­rű­en le­tud­jon egy-egy újabb té­mát, őt a prob­lé­mák fel­ol­dá­sá­nak szán­dé­ka ve­ze­ti, amely­hez a leg­jobb esz­köz a meg­fe­le­lő kér­dé­sek meg­fo­gal­ma­zá­sa. En­nek pe­dig Szar­ka Lász­ló, mint a je­len kö­tet­ben is bi­zo­nyít­ja, iga­zi mes­te­re.

Si­mon At­ti­la

Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában (Bauko János)

Vö­rös Fe­renc: Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram, 2004, 592 p.

Az el­múlt hó­na­pok­ban egy új könyv lá­tott nap­vi­lá­got a Csal­ló­kö­zi Kis­könyv­tár so­ro­zat­ban. Szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban az el­ső olyan pub­li­ká­ci­ó­ról van szó, amely a csa­lád­ne­vek „éle­tét” az el­múlt év­szá­zad tük­ré­ben a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel kí­sé­ri vé­gig, fel­hasz­nál­va a név­tan­ban be­vett mód­sze­re­ket. Vö­rös Fe­renc a név­tu­do­mány is­mert mű­ve­lő­je, je­len­leg ven­dég­ta­nár­ként dol­go­zik a nyit­rai Kon­stan­tín Egye­te­men.
A név­tu­do­mány­ban a csa­lád­ne­vek ku­ta­tá­sá­nak gaz­dag ha­gyo­má­nyai van­nak, de a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­te­rü­let név­anya­gá­val csak ke­ve­sen fog­lal­koz­tak be­ha­tó­an. A fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­ve­ket el­ső­ként Kni­ez­sa Ist­ván elem­zi a nyelv­tu­do­mány szem­pont­jai sze­rint. A Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek c. dol­go­za­tát 1934-ben ír­ta, de nyom­ta­tás­ban csak a 2003-as év­ben je­lent meg a mű négy ré­geb­bi ta­nul­má­nyá­val együtt (Kniezsa Ist­ván: A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Szerk.: Kiss La­jos, Luci­dus Ki­adó, Bu­da­pest, 2003, 255–349. p.). A szer­ző a XVI–XVIII. szá­za­di gömöri, honti és ugoc­sai ös­­sze­írá­sok alap­ján vizs­gál­ta a ma­gyar, szlo­vák és kár­pát­uk­rán csa­lád­ne­vek rend­sze­rét. A név­anya­got ala­pos mor­fo­ló­gi­ai (alak­ta­ni) és eti­mo­ló­gi­ai (ere­det sze­rin­ti) elem­zés alá ve­ti. Több mint fél év­szá­za­dos „űr” után je­le­nik meg te­hát Vö­rös Fe­renc Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mo­nog­rá­fi­á­ja, amely­ben négy fel­vi­dé­ki te­le­pü­lés csa­lád­ne­ve­i­nek szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­la­tát vég­zi el. A két csal­ló­kö­zi (Balony, Diósförgepatony) és két Nyitra-vidéki (Kiscétény, Nagycétény) te­le­pü­lés száz­éves név­anya­gát föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok sze­rint tár­gyal­ja. A ne­vek rend­sze­re­zé­sé­nél el­ső­sor­ban Haj­dú Mi­hály elem­zé­si szem­pont­ja­it kö­ve­ti, aki ki­tű­nő mo­nog­rá­fi­á­já­ban töb­bek kö­zött a ma­gyar csa­lád­név­ku­ta­tás ered­mé­nye­it is ös­­sze­fog­lal­ja (Haj­dú Mi­hály: Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003, 732–875. p.).
A Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mű szer­ke­ze­te át­te­kint­he­tő, ti­zen­egy na­gyobb fe­je­zet­re osz­lik, me­lyek szer­ve­sen kap­cso­lód­nak egy­más­hoz.
A szer­ző a Be­ve­ze­tés­ben fel­hív­ja az ol­va­só fi­gyel­mét ar­ra, hogy dol­go­za­ta hi­ány­pót­ló mun­ká­nak ké­szült, hi­szen ha­son­ló szem­lé­let­mó­dú vál­lal­ko­zás­sal nem ta­lál­koz­ha­tunk a szak­iro­da­lom­ban. A fe­je­zet vé­gén mint­egy elő­re­ve­tí­ti vizs­gá­la­tai ered­mé­nyét: „Az elem­zé­sek so­rán ar­ra a vég­ső kö­vet­kez­te­tés­re ju­tok, hogy a szlo­vák és a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség, bár két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál, bi­zo­nyos mér­té­kig még­is azo­nos név­kö­zös­sé­get al­kot” (10. o.).
Az Ál­ta­lá­nos kér­dé­sek c. fe­je­zet­ben (11–48. o.) a név­tu­do­mány el­mé­le­ti kér­dé­sei ke­rül­nek a kö­zép­pont­ba. Az egyes al­fe­je­ze­tek­ben a sze­mély­név­ku­ta­tás­ról, a név­szó­tá­rak­ról, a név­tan meg­szü­le­té­sé­ről és önál­ló­su­lá­sá­ról, a név­ku­ta­tás főbb mű­he­lye­i­ről, a név­vál­toz­ta­tás­ról, a név­vi­se­lés­ről és név­hasz­ná­lat­ról ol­vas­ha­tunk. A szer­ző át­te­kin­ti és ér­té­ke­li a név­ta­ni iro­da­lom­ban el­ért leg­fon­to­sabb ered­mé­nye­ket. Ki­eme­li, hogy a név­szó­tá­rak fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak a ne­vek mind tel­je­sebb igé­nyű ös­­sze­gyűj­té­sé­ben. Vö­rös Fe­renc is gyak­ran idé­zi mun­ká­já­ban a szó­tá­ra­kat, leg­in­kább Káz­mér Mik­lós Ré­gi ma­gyar csa­lád­ne­vek szó­tá­ra. XIV–XVII. szá­zad (1993) és Milo­sa­va Knap­po­vá Pøí­jme­ní v sou­èas­né èeš­ti­nì (1992) c. mű­vét. Ap­ró­lé­ko­sab­ban tár­gyal­ja a név­vál­toz­ta­tás kér­dés­kö­rét. A ku­ta­tás so­rán a csa­lád­ne­vek­nek gyak­ran el­té­rő írás­kép­vál­to­za­tá­val ta­lál­ko­zott, me­lyek toll­hi­bá­ra vagy a ne­vek le­jegy­ző­i­nek el­té­rő is­ko­lá­zott­sá­gá­ra, nyelv­is­me­re­té­re utal­nak. Kü­lön fi­gyel­met szen­tel a név­át­írás he­lyes­írá­si sza­bá­lyo­zá­sá­nak mind a ma­gyar, mind a szlo­vák nyelv­ben, és a kér­dés­sel kap­cso­la­tos szlo­vák–ma­gyar vi­tá­nak, amely a tör­té­nel­mi csa­lád­ne­vek át­írá­sát érin­tet­te.
A Tör­té­nel­mi és szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai hát­tér­té­nye­zők c. rész­ben (49–75. o.) a XX. szá­zad­ban vég­be­me­nő tör­té­nel­mi sors­for­du­lók­ról, po­li­ti­kai kor­szak­ok­ról ír, me­lyek be­fo­lyá­sol­ták a (Cseh)szlovákiában élő ma­gyar­ság éle­tét és név­hasz­ná­la­tát. Át­te­kin­ti a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő jog­sza­bá­lyo­kat, név­tör­vé­nye­ket. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok a ne­vek le­jegy­zé­sé­ben is nyo­mot hagy­tak. Az anya­köny­ve­ket egé­szen 1921 vé­gé­ig ma­gya­rul ve­zet­ték. Ezek után meg­vál­to­zott a név­sor­rend és szlo­vák­ra for­dí­tot­ták a ke­reszt­ne­ve­ket. Az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő évek­ben „a cseh hi­va­tal­no­ki in­vá­zió tény­éről az anya­köny­vek­be be­pil­lant­va is meg­győ­ződ­he­tünk, hi­szen a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­szer­ve­ző­dé­sét kö­ve­tő­en a szlo­vák or­szág­rész­ben is a ke­reszt­ne­vek gya­kor­ta nem a szlo­vá­kos, ha­nem a cse­hes vál­to­za­tát jegy­zik be” (53. o.). A ko­ráb­ban ma­gya­rul be­jegy­zett csa­lád­ne­vek gyak­ran el­té­rő írás­mód­dal let­tek fel­tün­tet­ve. A ma­gyar csa­lád­ne­vek mel­lék­je­les írá­sa a jog­fosz­tott­ság éve­i­ben (1945–1948) tel­je­se­dett ki. A szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1959. évi hir­det­mé­nye „a szü­lők ké­ré­sé­re le­he­tő­vé tet­te az anya­nyelv sza­bá­lya­i­nak meg­fe­le­lő név­ala­kok be­jegy­zé­sét, de az -ová név­kép­ző hasz­ná­la­tá­nak szi­go­ra to­vább­ra is élet­ben ma­radt. A szó­ban for­gó tör­vényt azon­ban nem hir­det­ték ki, így csak né­há­nyan – és azok is csak év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb – tud­tak él­ni az ab­ban fel­kí­nált le­he­tő­sé­gek­kel” (61. o.). Az 1989-es bár­so­nyos for­ra­dal­mat kö­ve­tő­en a szü­lők egy­re több ma­gya­ros ala­kú ne­vet je­gyez­tet­tek be. Az 1994-es anya­köny­vek­ről szó­ló tör­vé­nyek sze­rint le­he­tő­vé vá­lik „a ko­ráb­ban kény­sze­rű­en szlo­vá­kul anya­köny­ve­zett ne­vek il­le­ték­men­tes hely­re­ál­lí­tá­sa, s a női ne­vek anya­köny­vi be­jegy­zé­sét -ová nél­kül is en­ge­dé­lyez­ték” (64. o.). A név­tör­vé­nyek szám­ba­vé­te­le után a szer­ző meg­ha­tá­roz­za a ki­sebb­sé­gi hely­zet és két­nyel­vű­ség tí­pu­sát, tár­gyal­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nyelv­hasz­ná­la­tát be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző­ket. A két­nyel­vű­ség „je­len­tős ha­tás­sal van/le­het a név­vá­lasz­tás­ra, s így köz­ve­tet­ten az adott te­le­pü­lés név­anya­gá­nak ala­ku­lá­sá­ra is” (75. o.).
A ku­ta­tó­pont­ok c. ne­gye­dik fe­je­zet­ben (76–105. o.) meg­is­mer­jük a gyűj­tő­he­lyek ki­vá­lasz­tá­sá­nak el­vi szem­pont­ja­it. Balo­ny és Diós­förge­pa­to­ny a kom­pakt ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten ta­lál­ha­tó, Kis- és Nagy­cé­té­ny a magya–szlovák nyelv­ha­tá­ron. Balonyban, Diósförgepatonyban, Nagy­cé­té­ny­ben a la­kos­ság dön­tő több­sé­ge ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, Kis­cé­té­ny­ben a la­kos­ság na­gyobb ré­sze Tri­a­nont meg­elő­ző­en ma­gyar kö­tő­dé­sű volt, de az idők so­rán nyel­vet és iden­ti­tást vál­tott, el­szlo­vá­ko­so­dott. Ezek után a ku­ta­tó­pont­ok rö­vid tör­té­ne­té­vel, név­vál­to­za­ta­i­val, név­eti­mo­ló­gi­á­já­val és de­mog­rá­fi­ai ada­ta­i­val is­mer­ked­he­tünk meg. Az egyes fal­vak né­pes­sé­gi, et­ni­kai és fe­le­ke­ze­ti meg­osz­lá­sát di­ag­ra­mo­kon áb­rá­zol­ja a szer­ző. Egyéb­ként az egész dol­go­zat­ra jel­lem­ző az ada­tok, ered­mé­nyek szem­lé­le­tes for­má­ban (táb­lá­za­tok, di­ag­ra­mok, gra­fi­ko­nok) va­ló ös­­sze­fog­la­lá­sa.
Az anyag­gyűj­tés mód­ja és for­rá­sai c. rész­ben (106–107. o.) Vö­rös Fe­renc rö­vi­den fel­vá­zol­ja a ku­ta­tás so­rán fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. A csa­lád­ne­ve­ket az ál­la­mi anya­köny­ve­zés kez­de­té­től (1896-tól) 1999 vé­gé­ig vizs­gál­ta. A név­anya­got az anya­köny­vek­ből me­rí­tet­te. El­ső­sor­ban az új­szü­löt­tek csa­lád­ne­vét vizs­gál­ta, de né­hány fe­je­zet­ben az anyák csa­lád­ne­vé­vel és a ke­reszt­ne­vek­kel is fog­lal­ko­zott.
A ha­to­dik fe­je­zet (108–118. o.) Az anya­köny­ve­zés cí­met vi­se­li. Eb­ben az egy­há­zi és pol­gá­ri anya­köny­ve­zés kez­de­te­i­ről, az anya­köny­vek ro­va­ta­i­nak nyel­vé­ről ol­vas­ha­tunk. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok, a tör­té­nel­mi sors­for­du­lók ter­mé­sze­te­sen itt is jól kö­vet­he­tők. „Az anya­köny­ve­zés so­rán a ha­ta­lom a szlo­va­ki­zált név­ala­kot ré­sze­sí­ti előny­ben, míg a ma­gyar aj­kú kö­zös­ség tag­jai a ma­gya­ros név­vi­se­lés­ben és név­hasz­ná­lat­ban sok egyéb té­nye­ző mel­lett iden­ti­tá­suk ki­fe­je­zé­sét is lát­ják, ezért ra­gasz­kod­nak a csa­lá­di és kö­zös­sé­gi tra­dí­ci­ók­hoz” (582. o.).
Az al­kal­ma­zott ti­po­ló­gia főbb alap­ve­té­sei c. he­te­dik fe­je­zet­ben (119–148. o.) is­mer­te­ti a szer­ző azt a ti­zen­négy szem­pon­tot (idő­be­li, föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si és fe­le­ke­ze­ti, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, a név­adás in­dí­té­ka, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai, a nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz), ame­lyek alap­ján rend­sze­re­zi a to­váb­bi­ak­ban az ös­­sze­gyűj­tött csa­lád­név­anya­got. Az ed­di­gi csa­lád­név-ti­po­ló­gi­á­kat kri­ti­ku­san ke­ze­li, a leg­el­fo­gad­ha­tóbb­nak Haj­dú Mi­há­lyét tart­ja, s ki­sebb fi­no­mí­tá­sok­kal át­ve­szi ka­te­gó­ri­á­it.
A csa­lád­ne­vek c. fe­je­zet (149–437. o.) al­kot­ja a mun­ka köz­pon­ti és leg­ter­je­del­me­sebb ré­szét. Vö­rös Fe­renc az elő­ző rész­ben em­lí­tett vizs­gá­la­ti szem­pont­ok alap­ján ti­zen­négy al­fe­je­zet­re bont­ja e fe­je­ze­tet és ap­ró­lé­ko­san elem­zi a kor­puszt. Rep­re­zen­ta­tív mennyi­sé­gű név ké­pe­zi az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat alap­ját, a négy köz­ség­ből meg­kö­ze­lí­tő­leg húsz­ezer csa­lád­név ke­rül fel­dol­go­zás­ra. „A csa­lád­ne­vek rend­sze­re­zé­se­kor a sok­fé­le le­het­sé­ges szem­pont kö­zül a fő hang­súlyt a név eti­mo­ló­gi­á­já­ra, a név­adás le­het­sé­ges in­dí­té­ká­ra és a név­ben fel­is­mer­he­tő ele­mek – fő­ként a tö­vek, ki­sebb súl­­lyal a kép­zők – je­len­té­sé­re, a ne­vet al­ko­tó ele­mek mor­fo­ló­gi­ai vizs­gá­la­tá­ra és a ne­vek meg­ter­helt­sé­gé­re, gya­ko­ri­sá­gá­ra he­lye­zem” (149. o.) – ír­ja a szer­ző. Az idő­be­li­ség szem­pont­jai c. al­fe­je­zet­ben ös­­sze­ha­son­lít­ja a XVI–XVII. szá­za­di for­rá­sok­ból szár­ma­zó csa­lád­ne­ve­ket a mai név­anyag­gal. A Föld­raj­zi szem­pont­ok c. rész­ben a ne­vek tér­sé­gi meg­osz­lá­sá­nak jel­lem­ző­it te­kin­ti át. Meg­ál­la­pít­ja köz­sé­gen­ként a tíz leg­gya­ko­ribb csa­lád­ne­vet, elő­for­du­lá­su­kat az egész idő­szak egyes alkor­sza­ka­i­ra ki­ve­tít­ve. Rá­mu­tat ar­ra, hogy 1945 előtt, il­let­ve azt kö­ve­tő­en mi­lyen vál­to­zá­sok fi­gyel­he­tők meg az egyes fal­vak név­ál­lo­má­nyá­ban: me­lyek nem buk­kan­nak fel a há­bo­rú utá­ni idő­szak­ban, s me­lyek­kel gaz­da­go­dik a te­le­pü­lés csa­lád­név­anya­ga. Az Et­ni­kai szem­pont­ok c. rész­ben az iz­ra­e­li­ta új­szü­löt­tek csa­lád­ne­ve­it elem­zi. A Di­a­lek­to­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a ne­vek­ben fel­le­he­tő nyelv­já­rá­si sa­já­tos­sá­go­kat mu­tat­ja be. A Tár­sa­dal­mi szem­pont­ok c. rész­ben a kö­vet­ke­ző­kép­pen fo­gal­maz­za meg a szer­ző cél­ki­tű­zés­ét: „Eb­ben a fe­je­zet­ben ar­ra he­lye­zem a fő hang­súlyt, mi­lyen tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tei van­nak a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek be­jegy­zé­si mód­ja és az anya­köny­vek­ben fel­lel­he­tő au­tog­ráf alá­írá­sok egye­zé­sé­nek és kü­lön­bö­ző­sé­ge­i­nek” (225. o.). Az ál­lam­vál­tá­sok kö­vet­kez­té­ben gyak­ran meg­bom­lott az össz­hang a név­írás és név­hasz­ná­lat te­kin­te­té­ben. Az anya­köny­vek­be hi­va­ta­lo­san szlo­vá­kul be­jegy­zett név sok­szor el­tért az új­szü­löt­tet be­je­len­tő ro­vat­ban sze­rep­lő szü­lő, kö­ze­li hoz­zá­tar­to­zó alá­írá­sá­tól. A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek több­nyi­re ma­gya­ros for­má­ban ír­ták alá sa­ját ke­zük­kel az anya­köny­vet. „A la­kos­ság több­sé­ge – kü­lö­nö­sen a föld­mű­ve­lés­ből élő ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti ré­teg – a név ma­gya­ros alá­írá­sá­val is vál­lal­ja nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sát” (235. o.). A Val­lá­si, fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben egy köz­ség (Diós­för­ge­patony) név­anya­gát ve­ti elem­zés alá, mi­vel csak itt ta­lál­ha­tó a négy köz­ség kö­zül a ró­mai ka­to­li­ku­so­kon kí­vül je­len­té­ke­nyebb szám­ban más fe­le­ke­ze­tű (el­ső­sor­ban re­for­má­tus) la­kos­ság. Itt je­len­tés­ta­ni cso­por­tok sze­rint is tár­gyal­ja az egyes fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zó la­ko­sok csa­lád­ne­ve­it. Az Eti­mo­ló­gi­ai (a név ere­de­té­vel kap­cso­la­tos) szem­pont­ok c. rész­ben ezt ol­vas­hat­juk: „a csa­lád­név­anyag ere­det sze­rin­ti meg­osz­lá­sa ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó a né­pes­ség haj­da­ni el­he­lyez­ke­dé­sé­vel, a le­te­le­pe­dé­sek­kel és az egyes nép­cso­port­ok egy­más­ra te­le­pe­dé­sé­vel, ke­ve­re­dé­sé­vel, a ké­sőb­bi nép­moz­gá­sok­kal, a kül­ső és bel­ső mig­rá­ci­ó­val, hogy csak a leg­fon­to­sabb oko­kat em­lít­sük” (280. o.). Vö­rös Fe­renc ki­je­lö­li az eti­mo­ló­gi­ai be­so­ro­lás főbb kri­té­ri­u­ma­it, s négy na­gyobb cso­por­tot kü­lö­nít el: ma­gyar, szláv/szlo­vák, né­met és egyéb ere­de­tű csa­lád­ne­ve­ket. Balo­ny­ban és Diós­förge­pa­to­ny­ban a ma­gyar ere­de­tű ne­vek ará­nya jó­val ma­ga­sabb, mint Kis- és Nagycétényben, de az utób­bi két fa­lu­ban is meg­elő­zi va­la­mi­vel a szláv/szlo­vák ere­de­tű ne­vek szá­mát. A Név­élet­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a szer­ző a ne­vek át­írá­sát elem­zi az egyes tör­té­nel­mi kor­szak­ok sze­rint és meg­ál­la­pít­ja, hogy „a ne­vek anya­köny­ve­zé­se gyak­ran nem állt össz­hang­ban a be­je­gyez­te­tő szán­dé­ká­val és et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sá­val” (308. o.). Ap­ró­lé­ko­san fog­lal­ko­zik a ne­vek írás­ké­pé­vel, alak­vál­to­za­ta­i­val, az -ová női név­kép­ző be­jegy­zé­sé­vel. Ugyan­azon csa­lád­ne­vek­nél a ma­gya­ros, il­let­ve szlo­vá­kos be­jegy­zés is meg­fi­gyel­he­tő, in­ga­do­zik az írás­kép­ük. A Név­gya­ko­ri­sá­gi szem­pont­ok c. rész­ben köz­sé­gen­ként csak a tíz leg­frek­ven­tál­tabb csa­lád­ne­vet tün­te­ti fel, mi­vel a mel­lék­let (465–579. o.) tar­tal­maz­za az ös­­szes csa­lád­név gya­ko­ri­sá­gi mu­ta­tó­it. A Je­len­tés­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben ere­det sze­rint is vizs­gál­ja a ne­vek je­len­tés sze­rin­ti meg­osz­lá­sát. Az ered­mé­nyek­ből ki­de­rül, hogy a név­anyag­ban a ke­reszt- és hely­név­ből szár­ma­zó csa­lád­ne­vek al­kot­ják a leg­na­gyobb cso­por­tot. A név­adás in­dí­té­ka­i­nak szem­pont­jai c. rész szo­ro­san ös­­sze­függ az elő­ző­vel, a je­len­tés­ta­ni és mo­ti­vá­ci­ós vizs­gá­la­tok nagy­részt fe­dik egy­mást. A név­adás ere­de­ti in­dí­té­kát ma már ne­héz fel­de­rí­te­ni, gyak­ran csak fel­té­te­le­zé­sek­be bo­csát­koz­ha­tunk. Egyes ne­vek egy­szer­re több mo­ti­vá­ci­ót rejt­het­nek ma­guk­ban, te­hát a meg­fe­le­lő cso­port­ba va­ló be­so­ro­lá­suk is prob­lé­mát okoz­hat. A Szó­faj­ta­ni szem­pont­ok vizs­gá­la­tá­nál a két leg­gya­ko­ribb szó­faj­nak mind a négy köz­ség­ben a fő­név és mel­lék­név bi­zo­nyult. A Mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a csa­lád­ne­vek alak­ját ve­ti vizs­gá­lat alá a szer­ző. A név­al­ko­tá­si mó­do­kat rend­sze­re­zi és jel­zi a fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. „A bi­zony­ta­lan­ság ter­mé­sze­te­sen min­den eset­ben ab­ból adó­dik, hogy nem is­mer­jük az adott csa­lád­név konk­rét tör­té­ne­tét, s a ki­ala­ku­lás mód­ját utó­lag már kép­te­len­ség re­konst­ru­ál­ni” (404. o.). A nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz szem­pont­jai c. rész­ben a me­ta­fo­ri­kus (ha­son­ló­sá­gon ala­pu­ló név­át­vi­tel) és me­to­ni­mi­kus (érint­ke­zé­sen ala­pu­ló név­át­vi­tel) je­len­tés­vál­to­zás­sal lét­re­jött csa­lád­ne­ve­ket rend­sze­re­zi a szer­ző, aki több­ször hang­sú­lyoz­za, hogy a fent em­lí­tett szem­pont­ok gyak­ran át­fe­dés­ben, szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben van­nak egy­más­sal.
A ki­len­ce­dik fe­je­zet­ben az Ös­­szeg­zés-t (438–441. o.) ol­vas­hat­juk. „A dol­go­zat leg­főbb új­don­sá­ga /…/, hogy név­ta­ni meg­kö­ze­lí­tés­ben át­te­kin­tést ad a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­ról” (439. o.). A záró­so­rok utal­nak a mű meg­szü­le­té­sé­nek egyik oká­ra: „Dol­go­za­tom tá­gabb ér­te­lem­ben ada­lék kí­ván len­ni a hun­ga­ro­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­hoz is, és se­gí­tő­je an­nak, hogy a ha­tá­ra­in­kon élő nyelv­kö­zös­ség prob­lé­má­it job­ban ért­sük /…/. Le­gyen ösz­­sze­ha­son­lí­tá­si ala­punk: mi az, ami el­té­rés; mi az, ami ös­­sze­köt ben­nün­ket ha­tá­ron in­nen és túl” (441. o.).
Vö­rös Fe­renc­nek a név­tan­ban va­ló jár­tas­sá­gát bi­zo­nyít­ja a mo­nog­rá­fi­á­ban ta­lál­ha­tó hi­vat­ko­zá­sok nagy szá­ma és a fel­hasz­nált szak­iro­da­lom jegy­zé­ke (442–464. o., 389 té­tel), amely jó for­rás­anya­gul szol­gál­hat a jö­vő­ben a té­ma iránt ér­dek­lő­dő ku­ta­tók szá­má­ra.
A té­ma fel­dol­go­zás­mód­ja szak­sze­rű, rész­le­tek­be me­nő, az ada­tok pon­tos sta­tisz­ti­kai ki­mu­ta­tá­sa és az ered­mé­nyek ös­­sze­fog­la­lá­sa so­ha sem ma­rad el. A dol­go­zat új­sze­rű elem­zé­si szem­pon­to­kat is tar­tal­maz, út­mu­ta­tó­ként szol­gál­hat to­váb­bi név­ta­ni mun­kák meg­szü­le­té­sé­hez.
A köny­vet mind­azok szá­má­ra ajánl­juk, akik ér­dek­lőd­nek a ne­vek vi­lá­ga iránt. Ha­szon­nal for­gat­hat­ják a név- és nyelv­tu­do­mány ked­ve­lői, a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­sággal fog­lal­ko­zó ku­ta­tók és mind­azok, akik kí­ván­csi­ak a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok név­hasz­ná­lat­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ra. Szí­ves fi­gyel­mük­be ajánl­juk a mű­vet Balony, Diósförgepatony, Kiscétény, Nagy­cé­té­ny la­ko­sa­i­nak is, akik­nek csa­lád­ne­ve­it örö­kí­ti meg a könyv.

Bauko Já­nos

Kontra Miklós (szerk.): Nyelv és társadalom a rendszerváltozás kori Magyarországon (Szabómihály Gizella)

Kont­ra Mik­lós (szerk.): Nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003.

A re­cen­zen­sek gyak­ran utal­nak ar­ra, hogy az adott mun­ka ér­de­mi mél­ta­tá­sa meg­ha­lad­ná a re­cen­zió vagy is­mer­te­tés ke­re­te­it. Az ilyen meg­fo­gal­ma­zás oly­kor csak va­lós tar­ta­lom nél­kü­li „ud­va­ri­as­sá­gi for­mu­la”, más­kor a szer­ző ez­zel lep­le­zi azt a tényt, hogy fe­lü­le­te­sen fog­lal­ko­zott a ki­ad­ván­­nyal. Szá­mos eset­ben vi­szont – mint most is – az is­mer­te­tés író­ja a va­lós hely­ze­tet rög­zí­ti: mit le­het ír­ni a szer­kesz­tő ál­tal meg­sza­bott rö­vid ter­je­de­lem­ben egy té­ma- és adatgazdag, csak­nem 400 ol­da­las könyv­ről, mely ren­ge­teg új meg­ál­la­pí­tást kö­zöl? Lé­nye­gé­ben csak tar­tal­mi át­te­kin­tést nyújt­ha­tunk, il­let­ve né­hány gon­do­la­tot fo­gal­maz­ha­tunk meg.
Az is­mer­te­tett könyv az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te és a Tö­meg­kom­mu­ni­ká­ci­ós Ku­ta­tó­in­té­zet ál­tal 1988-ban 832 fős, a ma­gyar­or­szá­gi la­kos­sá­got élet­kor, nem, is­ko­lá­zott­ság és te­le­pü­lés­tí­pus sze­rint rep­re­zen­tá­ló, az­az rep­re­zen­ta­tív min­tán vég­zett kö­zös ku­ta­tá­sá­nak el­ső­sor­ban nyel­vé­sze­ti ered­mé­nye­it fog­lal­ja ös­­sze. A vizs­gá­lat rész­ered­mé­nye­it a ku­ta­tók már több he­lyen is pub­li­kál­ták, sőt az ak­ko­ri, ún. Ma­gyar Nem­ze­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai Vizs­gá­lat (MNSZV) kér­dő­ív­ének mó­do­sí­tott vál­to­za­ta fel­hasz­ná­lá­sá­val az utób­bi több mint egy év­ti­zed­ben szá­mos rész­ku­ta­tás zaj­lott Ma­gyar­or­szá­gon és a ha­tá­ro­kon túl is, de az 1988-as vizs­gá­lat tel­jes fel­dol­go­zá­sa – tud­tom­mal – most je­le­nik meg tel­jes egé­szé­ben. A kö­te­tet szer­kesz­tő­ként is jegy­ző Kont­ra Mik­lós a könyv ki­lenc fe­je­ze­té­ből nyolc­nak a szer­ző­je is egy­ben, a nyol­ca­dik fe­je­zet (Nyelv és tár­sa­da­lom a rend­szer­vál­to­zás­kor) négy (arány­lag) rö­vi­debb ta­nul­má­nya Pléh Csa­ba, Ange­lusz Ró­bert, Tar­dos Ró­bert és Te­res­tyé­ni Ta­más mun­ká­ja.

Bár a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ka a múlt szá­zad het­ve­nes éve­i­ben in­dult (a szo­ci­o­ling­vis­zti­kai ku­ta­tá­sok tör­té­ne­té­ről rö­vid át­te­kin­tést nyújt Kiss Je­nő Tár­sa­da­lom és nyelv­hasz­ná­lat cí­mű köny­vé­ben, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1995) az el­ső, va­ló­ban je­len­tő­sebb ered­mé­nyek ak­kor je­lent­kez­tek, ami­kor a nyolc­va­nas évek kö­ze­pén a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben Kont­ra Mik­lós ve­ze­té­sé­vel lét­re­jött az élő­nyel­vi ku­ta­tó­cso­port, mely­hez nem­csak az em­lí­tett nem­ze­ti szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­lat, ha­nem a kor má­sik nagy vál­lal­ko­zá­sa, a Bu­da­pes­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai In­ter­jú is kap­cso­ló­dik. E ku­ta­tá­sok­nak alap­ve­tő je­len­tő­sé­ge van és volt a ma­gyar nyelv(használat) meg­is­me­ré­se szem­pont­já­ból. A ma­gyar le­író nyel­vé­szet – akár a ha­gyo­má­nyos, pres­krip­tív irá­nyult­ság­út, akár az újabb, for­má­lis-ge­ne­ra­tív le­írást al­kal­ma­zót néz­zük is – ugyan­is alig vet­te és ve­szi fi­gye­lem­be a va­lós, élő nyelv­hasz­ná­la­tot. Amint ar­ra a szer­kesz­tő, Kont­ra Mik­lós több he­lyütt is rá­mu­tat, vagy a kí­vá­na­tos, vagy a le­het­sé­ges nyelv­hasz­ná­lat­tal fog­lal­koz­nak. Az MNSZV ese­té­ben vi­szont a cél a be­szé­lők va­lós nyelv­hasz­ná­la­tá­nak le­írá­sa, a nyelv­hasz­ná­lat tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­sé­gé­nek vizs­gá­la­ta volt. Az is­mer­te­tett könyv is el­ső­sor­ban ar­ról szól, ami van (vö. 41. o.) – il­let­ve, ami az adat­fel­vé­tel ide­jén volt –, te­hát el­ső­sor­ban ada­to­kat és ös­­sze­füg­gé­se­ket kö­zöl.
A ki­ad­vány az Osi­ris tan­köny­vek so­ro­zat­ban je­lent meg, egy tel­jes fe­je­zet (A vizs­gá­lat ke­re­tei) lé­nye­gé­ben a mód­szer­ta­ni kér­dé­se­ket (min­ta­vé­tel, te­rep­mun­ká­sok ki­vá­lasz­tá­sa, kér­dő­ív, füg­get­len és füg­gő vál­to­zók le­írá­sa) tag­lal­ja. E rész nem­csak a vizs­gá­lat ve­ri­fi­kál­ha­tó­sá­ga szem­pont­já­ból fon­tos, ha­nem azért is, hogy a hall­ga­tók (eset­le­ge­sen jö­ven­dő nyel­vé­szek) meg­is­mer­ked­je­nek a kér­dő­íves adat­fel­vé­tel és -adatfeldolgozás alap­ve­tő kér­dé­se­i­vel, eset­le­ges buk­ta­tó­i­val. Ezek kö­zül né­hány ala­po­sabb be­mu­ta­tást igé­nyel­ne, most azon­ban csak a té­ma szem­pont­já­ból köz­pon­ti kér­dést, a vizs­gált nyel­vi vál­to­zó­kat érint­jük. A vizs­gá­lat­ba olyan nyel­vi je­len­sé­ge­ket, az­az vál­to­zó­kat von­tak be a ku­ta­tók, ame­lyek rég­óta fog­lal­koz­tat­ják a szak­mai (és rész­ben a la­i­kus) köz­vé­le­ményt, ám el­ter­jedt­sé­gük­ről, hasz­ná­la­tuk hát­te­ré­ről ko­ráb­ban nem áll­tak ren­del­ke­zés­re em­pi­ri­kus ada­tok, va­gyis az íté­le­tek csak­is szub­jek­tí­vek le­het­tek, eset­leg az adott je­len­ség írás­be­li – fő­ként szép­iro­dal­mi – elő­for­du­lá­sán ala­pul­tak. (Egyéb­ként igen ta­nul­sá­gos az, aho­gyan Kont­ra Mik­lós a kö­tet­ben rend­sze­re­sen ös­­sze­ve­ti a sok­szor egy­más­nak is el­lent­mon­dó nyel­vész- és nyelv­mű­ve­lői vé­le­mé­nye­ket a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­kel.) A vizs­gált vál­to­zók egyes vál­to­za­tai stigmatizáltak, hasz­ná­la­tu­kat a nyelv­mű­ve­lők – és a nyelv­kö­zös­ség egyes tag­jai – hely­te­le­ní­tik. A stig­ma­ti­zá­ció kö­vet­kez­mé­nye szá­mos eset­ben a hiperkorrekció, az­az a túl­he­lyes­bí­tés: a be­szé­lő olyan hely­zet­ben is el­ke­rü­li egy-egy stig­ma­ti­zált for­ma hasz­ná­la­tát, amely ott va­ló­já­ban he­lyes vol­na. Így pél­dá­ul a -t vé­gű igék fel­szó­lí­tó mó­dú alak­já­nak hasz­ná­la­ta a ki­je­len­tő mó­dú alak he­lyett stigmatizált, ez az ún. suksüközés, pl. „Ha idő­ben ér­kez­nek, még ők is lát­has­sák a fil­met”. Ezért elő­for­dul, hogy a be­szé­lők a fel­szó­lí­tó mó­dú for­ma he­lyett is ki­je­len­tő mó­dú ala­kot vá­lasz­ta­nak, pl. „Azt aka­rom, hogy ő nyit­ja ki az aj­tót” (a pél­dák a könyv­ből szár­maz­nak). Egyéb­ként a túl­he­lyes­bí­tést ugyan­csak bí­rál­ja a nyelv­mű­ve­lő szak­iro­da­lom. Az el­mon­dot­tak­ból adó­dó­an a vál­to­zók­nak két vál­to­za­ta van: az egyik az adott kon­tex­tus­ban a stan­dard, a má­sik pe­dig a nemstandard, mely le­het stig­ma­ti­zált vagy hiperkorrekt, eset­leg vá­lasz­té­kos (a szö­veg­ben egyéb­ként a stan­dard és a szten­derd for­ma vál­ta­ko­zik). A ku­ta­tás so­rán kü­lön­bö­ző tí­pu­sú kér­dé­sek al­kal­ma­zá­sá­val 10 vál­to­zó hasz­ná­la­tá­ról kap­tak ké­pet a ku­ta­tók: 1. ines­si­vu­si és illa­ti­vu­si -ba/-be és -ban/-ben; 2. az ikes igék egyes alak­jai; 3. az ami és az amely; 4. ki­je­len­tő mód egyes szám el­ső sze­mély­ben a -nák és a -nék rag; 5. a -t vé­gű igék ki­je­len­tő, il­let­ve fel­szó­lí­tó mód­ja; 6. a ter­mé­sze­tes, hogy és a ter­mé­sze­te­sen, hogy; 7. az -e kér­dő­szócs­ka he­lye; 8. a mi­att és az mi­att; 9. mi­att és vé­gett; 10. né­hány he­lyes­írá­si kér­dés.
A 4–8. fe­je­zet­ben a vizs­gá­lat ered­mé­nye­i­vel is­mer­ked­het meg az ol­va­só. Kont­ra Mik­lós el­ső­ként azt mu­tat­ja be, ho­gyan be­fo­lyá­sol­ják a füg­get­len vál­to­zók (va­gyis pl. az adat­köz­lő is­ko­lá­zott­sá­ga, ne­me, élet­ko­ra, fog­lal­ko­zá­sa, la­kó­he­lye) a vizs­gált nyel­vi vál­to­zók egyes vál­to­za­ta­i­nak vá­lasz­tá­sát, majd pe­dig az egyes füg­get­len vál­to­zók szem­pont­já­ból ös­­szeg­zi az ered­mé­nye­ket. Egyes ered­mé­nyek meg­fe­lel­nek a vá­ra­ko­zá­sok­nak (pl. egy­be­csen­ge­nek ko­ráb­bi kül­föl­di vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­vel), így a ke­vés­bé is­ko­lá­zott adat­köz­lők na­gyobb arány­ban íté­lik he­lyes­nek, il­let­ve hasz­nál­ják a nemszten­derd (stigmatizált vagy hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat, mint az is­ko­lá­zot­tak, Bu­da­pes­ten (és a vá­ro­sok­ban) re­la­tí­ve töb­ben pre­fe­rál­ják a ko­di­fi­kált stan­dar­dot, mint vi­dé­ken, a nők és az in­gá­zók kis­sé standardabbak, mint a fér­fi­ak és a nem in­gá­zók stb. Kont­ra Mik­lós a vizs­gá­lat ered­mé­nye­it szá­mos eset­ben egyes köz­ke­le­tű vé­le­mé­nyek­kel is konf­ron­tál­ja, pél­dá­ul az­zal a vé­le­mén­­nyel, hogy egyes em­be­rek még min­dig azért nákol­nak és suksükölnek, mert az is­ko­lai ma­gyar­ok­ta­tás nem elég­gé ha­té­kony. Az ered­mé­nyek vi­szont azt mu­tat­ják, hogy bi­zo­nyos ese­tek­ben a szü­lők (az apa) vég­zett­sé­gé­nek na­gyobb a ha­tá­sa, mint az is­ko­lai vég­zett­ség­nek. Ugyan­csak ta­nul­sá­gos ol­vas­mány a nyelv­mű­ve­lés ha­tá­sát elem­ző al­fe­je­zet. Eb­ből ki­de­rül, hogy „a nyelv­mű­ve­lő ja­vak fo­gyasz­tá­sa és a szten­derd és nemszten­derd vál­to­za­tok meg­íté­lé­se, il­let­ve szó­be­li pro­duk­ci­ó­ja kö­zött szá­mos eset­ben sta­tisz­ti­ka­i­lag je­len­tős kor­re­lá­ció van. A min­ta szá­mot­te­vő há­nya­da tar­to­zik a szten­derd nyelv­hasz­ná­lók és ugyan­ak­kor a nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat hall­ga­tók cso­port­já­ba, de azt nem le­het iga­zol­ni, hogy itt ok-oko­za­ti ös­­sze­füg­gés áll­na fenn, mi­vel so­kan van­nak azok is, akik hall­gat­ják a mű­so­ro­kat, ugyan­ak­kor nemszten­derd (meg­bé­lyeg­zett és hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat ítél­nek he­lyes­nek és hasz­nál­nak. Je­len­tős azok szá­ma is, akik sztenderdek, de nem hall­gat­nak nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat” (225. o.). Az idé­zet­tek fé­nyé­ben meg­kér­dő­je­le­ződ­nek a ha­gyo­má­nyos nyelv­mű­ve­lés­nek mind a cél­jai (a la­kos­ság nyel­vi mű­velt­sé­gé­nek eme­lé­se), mind pe­dig a mód­sze­rei (nyelv­mű­ve­lő cik­kek és elő­adá­sok).

A to­váb­bi fe­je­ze­tek­ben ol­vas­ha­tunk még ar­ról, mi­lyen ha­tá­sa volt a kü­lön­bö­ző tí­pu­sú fel­ada­tok­nak (szó­be­li pro­duk­ció, gram­ma­ti­ka­li­tá­si íté­let, írás­be­li hi­ba­ja­ví­tás) a ka­pott vá­la­szok­ra (ti. men­­nyi­re vol­tak kö­vet­ke­ze­te­sek az adat­köz­lők), hol be­szél­nek szé­pen és csú­nyán ma­gya­rul, az adat­köz­lők vé­le­mé­nye sze­rint mi­lyen a szép ma­gyar be­széd, mi­lye­nek vol­tak a meg­szó­lí­tá­si és kö­szö­nés­for­mák a rend­szer­vál­to­zás­kor. Az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat ered­mé­nye­it ma­gya­ráz­za és ár­nyal­ja Pléh Csa­ba Stig­ma­ti­zá­ció és nyel­vi tu­dat cí­mű ta­nul­má­nyá­ban. A kö­tet zá­ró ta­nul­má­nyá­ban Kont­ra Mik­lós né­hány, szo­ci­o­lin­gvis­z­ti­kai szem­pont­ból fon­tos kér­dést vizs­gál, milyen a nyelv és po­li­ti­ka, a nyelv és em­be­ri jo­gok, a nyelv és az is­ko­la kap­cso­la­ta.
Az is­mer­te­tett könyv egyik recen­ze­se így zár­ja is­mer­te­tő­jét: „A nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon cí­mű könyv meg­je­le­né­se után már nem le­het úgy ír­ni a ma­gyar nyelv­ről, mint an­nak előt­te”. Eh­hez csak an­­nyit ten­nék hoz­zá: re­mél­jük, a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ká­ról sem, amint aho­gyan a ha­gyo­má­nyos nyelv­le­írás (nyelv­mű­ve­lés) egyes nagy te­kin­té­lyű kép­vi­se­lői saj­nos még nap­ja­ink­ban is te­szik.

Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la

Mészáros András: „Magyar filozófia = Magyarországon muvelt filozófia” (Nyílt kérdések Hanák Tibor kapcsán)

Elő­adá­som­ban Hanák Ti­bor ér­tel­me­zé­sé­ből ki­in­dul­va, ugyan­ak­kor egy lá­ten­sen lé­te­ző, de a je­len­le­gi ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­ban nem tema­ti­zált kér­dés­kört sze­ret­nék kör­be­jár­ni. Ez a kér­dés­kör pe­dig a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia”, „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fel­té­te­le­zé­se.

Té­ma­vá­lasz­tá­som nem vé­let­len. Há­rom okot is fel tu­dok hoz­ni mel­let­te. Az el­ső az­zal kap­cso­la­tos, hogy bár a XIX. szá­zad el­ső har­ma­dá­tól je­len van a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­ai és pub­li­cisz­ti­kai vi­ták­ban a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fo­gal­ma (lásd Almá­si Ba­logh Pál, Szon­tagh Gusz­táv, Szi­la­sy Já­nos stb.), és ez a fo­ga­lom a XIX. és XX. szá­zad fo­lya­mán gya­ko­ri és egy­más­nak el­len­té­tes ér­tel­me­zé­se­ket ka­pott, má­ig nincs de­fi­ni­ál­va a je­len­té­se. In­tu­i­tí­ve hasz­nál­juk ezt a ki­fe­je­zést, gon­dol­va, hogy tud­juk, mit je­lent. De úgy va­gyunk ve­le, mint Szent Ágos­ton az idő­vel: ha nem kér­de­zik, tud­juk, de ha rá­kér­dez­nek, nem is­mer­jük a vá­laszt. A má­so­dik ok ma­ga Hanák Ti­bor, aki mind né­met nyel­vű szin­té­zi­sé­ben, mind pe­dig a XX. szá­zad el­ső fe­lé­nek ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dá­sát tag­la­ló mű­vé­ben a „ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia” ki­fe­je­zést hasz­nál­ja. Te­gyük hoz­zá: tu­da­to­san. A har­ma­dik (és nem vég­ső) ok pe­dig sze­mé­lyes. Egy­részt A fi­lo­zó­fia Ma­gyar­or­szá­gon, va­la­mint A fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lai fi­lo­zó­fia le­xi­ko­na c. köny­ve­im­ben is bi­zo­nyos ér­te­lem­ben ál­lást fog­lal­tam eb­ben a kér­dés­ben, más­részt oda­ha­za né­hány szlo­vák kol­lé­gá­val vi­tá­ba ke­ve­red­ve, vé­gig kel­lett gon­dol­nom ezt a prob­lé­mát. Már csak azért is, mert – fur­csa­mód, de szimp­to­ma­ti­ku­san – a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” el­ne­ve­zést kö­ve­tő ma­gyar­or­szá­gi fel­fo­gás ér­vei kí­sér­te­ti­e­sen azo­no­sak a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” el­ne­ve­zést vé­del­me­ző szlo­vá­ki­ai ál­lás­pont­tal. Ami azok­ban az ese­tek­ben vá­lik rop­pan­tul ér­de­kes­sé, ami­kor egy-egy tár­gyalt kor­szak vagy gon­dol­ko­dó eset­leg ide is, oda is be­so­ro­ló­dik.
De azért, hogy ne csu­pán sa­ját meg­gon­do­lá­sa­i­mat so­rol­jam fel, en­ged­tes­sék meg utal­nom két nem ma­gyar fi­lo­zó­fus­ra is. Az el­sőt min­den­ki is­me­ri: He­gel­ről van szó. Fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti mű­vé­ben ő azt mond­ja, hogy: „egy tárgy tör­té­ne­te szük­ség­képp a leg­szo­ro­sab­ban ös­­sze­függ az­zal, mi­lyen kép­ze­tet al­ko­tunk ma­gunk­nak ar­ról a tárgy­ról” (He­gel 1977/I.:18). Ami per­sze azt is je­len­ti, hogy kép­ze­tünk­be hall­ga­tó­la­gos alap­el­vek­ként és elő­í­té­le­tek­ként be­le­táp­lá­lód­nak a múlt fel­fo­gá­sai is. Ha eze­ket nem vet­jük alá kri­ti­kai elem­zés­nek, ak­kor hi­á­ba a for­rás­ku­ta­tás és a kur­rens tör­té­net­írás tel­jes me­to­do­ló­gi­ai esz­köz­tá­rá­nak a fel­hasz­ná­lá­sa, szem­lé­le­tünk­ben vis­­sza­es­he­tünk ro­man­ti­kus elő­de­ink­hez. Jó len­ne te­hát szem­re ven­nünk ma­gát a tár­gyat, hogy az ne vál­has­son „a vágy ti­tok­za­tos tár­gyá­vá”.

A má­sik gon­dol­ko­dó J. L. Abellán, spa­nyol fi­lo­zó­fus. Rá azért uta­lok, mert gya­ko­ri az a fel­té­te­le­zés, hogy csu­pán az ún. kis nem­ze­tek­nek van szük­sé­gük – sa­ját ön­ér­ze­tük eme­lé­se mi­att – ar­ra, hogy sa­ját nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át mu­tas­sa­nak fel. Nos, még a nagy kul­tu­rá­lis múlt­ra vis­­sza­te­kin­tő spa­nyo­lok is vi­táz­nak ar­ról, hogy lé­te­zik-e sa­ját­sá­gos spa­nyol fi­lo­zó­fia vagy sem. Na­gyon ér­de­kes ös­­sze­füg­gés, hogy azok, akik Spa­nyol­or­szág­ban ta­gad­ják a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­lét­ét, nem spa­nyo­lok, ha­nem ka­ta­lá­nok vagy basz­kok. ők – mint pl. Fran­ces­co Arro­yo – azt ál­lít­ják, hogy va­la­mi­fé­le spa­nyol gon­dol­ko­dás­mód szem­pont­já­ból mű­vel­ni a fi­lo­zó­fi­át de­ge­ne­rált cse­lek­vést és a na­ci­o­na­lis­ta ér­ve­lés el­fe­dé­sét je­len­ti (Šišmišová 1996:118). Abel­lán vi­szont úgy vé­li, hogy a fi­lo­zó­fia a min­den­ko­ri és konk­rét nem­ze­ti kul­tú­ra ré­sze, és ezért ben­ne ki­fe­je­ződ­nek a kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­gok. El­uta­sít­ja a mo­nis­ta fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­tet, és a fi­lo­zó­fi­át fi­lo­zó­fi­ák­kal cse­ré­li fel. (Ta­lán nem ér­dek­te­len meg­je­gyez­ni, hogy 1853-ban Heté­nyi Já­nos A ma­gyar Par­the­non elő­csar­no­ka­i­ban szin­tén úgy vél­te, hogy ún. vi­lág­fi­lo­zó­fia nem lé­te­zik, ha­nem hogy min­den fi­lo­zó­fia tisz­tán nem­ze­ti.) Ezek alap­ján a „nem­ze­ti” fi­lo­zó­fia­tör­té­net az egye­dül le­gi­tim fi­lo­zó­fia­tör­té­net. Abel­lán ilyen ala­pon meg is ha­tá­roz­za a spa­nyol fi­lo­zó­fia sa­ját­sá­gos vo­ná­sa­it: a mí­tosz sze­re­pét, a ka­to­li­ciz­mus ha­tá­sát és a spa­nyol fi­lo­zó­fi­á­nak az iro­da­lom­mal va­ló ös­­sze­fo­nó­dá­sát (vö. Abel­lán 1995:211–222). Ha­son­ló ti­po­ló­gi­á­val már Ale­xan­der Ber­nát is élt. Per­sze ő nem fog­lal­ko­zott a spa­nyo­lok­kal, csu­pán az an­go­lok­kal, fran­ci­ák­kal és né­me­tek­kel, és a ma­gyar fi­lo­zó­fi­át va­la­hol a né­met és a fran­cia szel­lem kö­zött kép­zel­te el.
No de tér­jünk vis­­sza a mi té­mánk­hoz. A kö­vet­ke­zők­ben azt sze­ret­ném be­mu­tat­ni, mi­lyen prob­lé­mák adód­hat­nak Hanák Ti­bor ér­tel­me­zé­sé­ből, vé­ge­ze­tül pe­dig bi­zo­nyos meg­ol­dást is ja­va­so­lok. Eset­le­ges sar­kí­tott meg­fo­gal­ma­zá­sa­im csu­pán azt a célt szol­gál­ják, hogy erő­sebb fény­be ál­lít­sam a prob­lé­mát.
Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz­ban Hanák is­mé­tel­ten fel­hoz­za a XIX. szá­zad ele­jé­től köz­ké­zen for­gó prob­lé­mát az el­ha­nya­golt és le­ke­zelt ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról, és ér­ve­lést el­hagy­va fo­gal­maz­za meg, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia egyen­lő a Ma­gyar­or­szá­gon mű­velt fi­lo­zó­fi­á­val (Hanák 1993:16). Ta­lán ép­pen az alap­el­vek tisz­tá­zat­lan­sá­ga te­szi, hogy en­nek az ál­lí­tás­nak a da­cá­ra a könyv­ben sze­re­pel Szi­la­si Vil­mos, Mann­heim Kár­oly és Ar­nold Hau­ser is. Mann­heim ese­té­ben per­sze is­mer­te­ti azt az el­fo­ga­dott tényt, hogy Mann­heim gon­dol­ko­dá­sá­ra meg­ha­tá­ro­zó erő­vel ha­tott a szá­zad­elő ma­gyar­or­szá­gi szel­le­mi éle­te, te­hát, hogy kül­föl­di tény­ke­dé­se is csak en­nek fé­nyé­ben ért­he­tő meg tel­jes egé­szé­ben. Még­is meg­ma­rad a di­lem­ma: ki is a ma­gyar fi­lo­zó­fus? Mert­hogy ma­gyar fi­lo­zó­fia ma­gyar fi­lo­zó­fust fel­té­te­lez. Csak azt nem tud­juk, mit ta­kar a „ma­gyar” jel­ző. Et­ni­kai meg­ha­tá­ro­zott­sá­got? Az­az: anya­köny­vi ada­tok­ból szár­maz­tat­nánk a ma­gyar fi­lo­zó­fi­át? Aho­gyan ezt – el­len­ke­ző elő­jel­lel – meg­tet­te, te­szem azt, né­hány szlo­vák kol­lé­gám a nagy­szom­ba­ti egye­tem je­zsu­i­ta ta­ná­ra­i­val kap­cso­lat­ban, a szlo­vák ala­po­kat ki­mu­ta­tan­dó? És amely ala­pon pél­dá­ul Szen­ti­vá­nyi Már­ton szlo­vák fi­lo­zó­fus­sá avan­zsá­lód­na? És amely ala­pon ne­künk is szám­ta­lan gon­dol­ko­dót kel­le­ne ex­kom­mu­ni­kál­nunk a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből. Eset­leg kul­tu­rá­lis beá­gy­a­zó­dot­tsá­got je­len­te­ne? És ak­kor ma­gyar fi­lo­zó­fus len­ne min­den­ki, és ma­gyar fi­lo­zó­fia len­ne min­den, aki és ami ese­té­ben ki­mu­tat­ha­tó a ma­gyar kul­tú­ra ha­tá­sa? (Fel sem me­rem ten­ni a kér­dést: mit ne­ve­zünk ma­gyar kul­tú­rá­nak?) Ak­kor vi­szont hol ma­rad a fel­vá­zolt egyen­let: ma­gyar fi­lo­zó­fia = ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia? (Csak a pél­da mi­att, nem pe­dig sze­rény­te­len­ség­ből: én, szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ként, va­la­mint ma­gya­rul és szlo­vá­kul is pub­li­ká­ló­ként, mind a ma­gyar, mind pe­dig a szlo­vák fi­lo­zó­fi­ai tár­sa­ság tag­ja­ként ho­va tar­to­zom?) A kér­dé­sek so­rát le­het­ne foly­tat­ni.
A Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn be­ve­ze­tő­jé­ben már meg­ma­gya­ráz­za Hanák, mi­ért hasz­nál­ja a „fi­lo­zó­fia Ma­gyar­or­szá­gon” el­ne­ve­zést a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” he­lyett (Geschichte… 1990:9). Azért, mert nem akar va­la­mi­fé­le nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át su­gall­ni. Va­gyis a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia kö­ré­be tar­toz­nak más nem­ze­ti­sé­gű gon­dol­ko­dók is, akik ép­pen nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zá­suk ré­vén egyéb kul­túr­tör­té­ne­tek­be is besorolód(hat)nak. Itt a fi­lo­zó­fia ma­gyar nyel­ven va­ló mű­ve­lé­sét tart­ja Hanák a meg­ha­tá­ro­zó­nak. Amely ki­té­tel per­sze fő­ként a XIX. szá­zad egy ré­szé­re va­la­mint a XX. szá­zad ele­jé­re vo­nat­ko­zik. Hi­szen a la­tin nyelv szup­re­má­ci­ó­ja ide­jén a prob­lé­ma is más­ként je­lent­ke­zett. Most is­mét hagy­juk fi­gyel­men kí­vül azt a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti tényt, hogy pl. Heté­nyi Já­nos a né­met spe­ku­la­tív fi­lo­zó­fi­át ne­vez­te is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak, ami­vel el­len­tét­ben lé­tez­het csak az ún. élet­fi­lo­zó­fia, va­gyis a Szon­tagh ál­tal élet­re­va­ló­nak, nem­ze­ti jel­le­gű­nek és jó­zan­nak meg­ha­tá­ro­zott egyez­mé­nyes böl­cse­let. Ami fel­vet­he­ti azt a di­lem­mát, hogy men­­nyi­re kor­szel­lem ál­tal meg­ha­tá­ro­zott az is, hogy mit tar­tunk egy­ál­ta­lán fi­lo­zó­fi­á­nak egy meg­adott nem­ze­ti kul­tú­rán be­lül. És azt sem ele­mez­zük, ho­gyan áll a hely­zet egy va­dul nyelv­újí­tó gon­dol­ko­dó­val, aki ugyan­ak­kor más mű­ve­it la­ti­nul ír­ja, mint pl. Im­re Já­nos. Még ak­kor sem, ha az ő ese­té­ben a la­tin mű­vek idő­ben meg­elő­zik a ma­gyar nyel­vű­e­ket, te­hát fel­té­te­lez­he­tünk va­la­mi­fé­le szel­le­mi át­ala­ku­lást a ma­gyar fi­lo­zó­fia irá­nyá­ban.
Ugyan­ak­kor el kell is­mer­ni, hogy a Hanák-féle ér­tel­me­zés bi­zo­nyos ér­te­lem­ben a XIX. szá­zad­ból örö­költ és meg­ol­dat­lan té­mát ad acta te­szi, és meg­pró­bál­ko­zik egy lát­szó­lag sem­le­ges meg­ol­dás­sal. Az­zal, hogy tör­té­nel­mi-geo­grá­fi­ai fo­gal­mat hasz­nál, az et­ni­kai meg­kö­ze­lí­tést hát­tér­be szo­rít­ja, és az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­sét a mű­ve­lő­dés­tör­té­net­hez kap­csol­ja. Ab­ban az eset­ben pe­dig túl kell lép­nünk az ún. tisz­ta fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ten, és is­ko­la­tör­té­net­tel, egy­ház­tör­té­net­tel, iro­da­lom­tör­té­net­tel egy­be­fűz­ve kell meg­ra­gad­nunk a fi­lo­zó­fia ha­zai meg­je­le­né­si for­má­it. Min­den­eset­re azon­ban tisz­táz­nunk kell azt is – még ha túl­haj­tott­nak is tű­nik ez a kö­ve­tel­mény –, hogy mit ér­tünk Ma­gyar­or­szág fo­gal­ma alatt. Gon­do­lok itt ar­ra, hogy egy eset­le­ges nem­zet­kö­zi (magyar–német–osztrák–szlovák–horvát stb.) együtt­mű­kö­dés­ben meg­va­ló­su­ló fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti szin­té­zis­kí­sér­let biz­to­san nem ke­rül­né meg az 1918 előt­ti és az 1918 utá­ni Ma­gyar­or­szág kü­lönb­sé­ge­it. Mi ma­gya­rok evi­den­ci­a­ként hasz­nál­juk a Ma­gyar­or­szág el­ne­ve­zést, más nem­ze­tek azon­ban vagy va­la­mi­lyen sem­le­ge­sebb (az etni­ci­tás­tól tá­vo­labb eső) je­lö­lőt hasz­nál­nak (pl. Hun­ga­ry, Ungarn), vagy pe­dig a tör­té­nel­mi el­té­ré­se­ket leg­alább rész­ben tük­rö­ző fo­ga­lom­mal ope­rál­nak (Uhorsko – Maïarsko). Szük­ség van er­re a tisz­tá­zás­ra azért is, mert egy eset­le­ges kon­fron­ta­tív vizs­gá­lat kön­­nyen ki­mu­tat­ná a je­len po­li­ti­kai-föld­raj­zi és nyel­vi ál­la­po­ta­i­nak gya­ko­ri vis­­sza­ve­tí­té­sét a múlt­ba. Ma­gyar ol­da­lon ez egy ho­mo­gén nem­zet­ké­pet su­gall, ame­lyen be­lül a po­li­ti­kai túl­súly ha­son­ló kul­tu­rá­lis és mű­ve­lő­dé­si egy­ön­te­tű­ség­gel pá­ro­sul. A má­sik ol­da­lon, pél­dá­ul a szlo­vá­kok­nál, ez az­zal jár, hogy a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­nak (Uhorsko) a je­len­le­gi Szlo­vá­ki­á­val azo­nos te­rü­le­tét kö­vet­ke­ze­te­sen vis­­sza­me­nő­leg is Szlo­vá­ki­á­nak (Slovensko) ne­ve­zik. Ezt a pél­dát csu­pán azért em­lí­tem, mert az 1987-es ös­­sze­fog­la­ló szán­dék­kal írt szlo­vák fi­lo­zó­fia­tör­té­net, amely a fi­lo­zó­fia ese­té­ben azt a sze­man­ti­kai vál­toz­ta­tást, hogy a „szlo­vák” jel­zőt el­hagy­va „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fi­á­val” fog­lal­ko­zik, ha­son­ló­kép­pen in­do­kol­ta meg, mint Hanák (Dejiny… 1987). Va­gyis egy azo­nos­nak tű­nő mód­szer­ta­ni meg­ol­dás je­len­tő­sen más ered­mény­re ve­zet­het. És itt most hadd ne fog­lal­koz­zam fi­lo­ló­gi­ai kér­dé­sek­kel, ame­lyek az ilyen jel­le­gű fel­dol­go­zá­sok kor­rekt­sé­gét vagy in­kor­rekt­sé­gét ha­tá­roz­zák meg.
Mond­hat­nánk azt is, hogy az aj­tón ki­tes­sé­kelt prob­lé­ma az ab­la­kon ke­resz­tül is­mét meg­je­lent előt­tünk. A „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” fo­gal­ma, két­ség­te­len ro­man­ti­ka­ko­ri jel­le­ge el­le­né­re – ta­lán azért is, mert az egyez­mé­nye­sek ál­ta­li lét­re­ho­za­ta­la és Er­dé­lyi Já­nos ál­ta­li el­pa­ren­tá­lá­sa után Ale­xan­der Ber­nát és a szel­lem­tör­té­né­szek új­ból fel­élesz­tet­ték po­ra­i­ból – ál­lan­dó­an itt kí­sért kö­zöt­tünk. Ha pe­dig en­­nyi­re meg­idéz­he­tő, ak­kor alig­ha­nem élet­ké­pes is, és ak­kor csak azt te­het­jük, hogy le­hánt­juk ró­la a misz­ti­kus lep­let, és meg­pró­bál­juk konk­re­ti­zál­ni a tar­tal­mát. A kö­vet­ke­zők­ben ez­zel pró­bál­ko­zom meg.
A kö­vet­ke­ző elő­fel­té­te­lek­ből in­du­lok ki: 1. Van ér­tel­me mind a „ma­gyar fi­lo­zó­fia”, mind pe­dig a „ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zá­sok­nak, ame­lyek tör­té­nel­mi­leg vál­toz­tak és for­má­lód­tak. 2. Mi­vel ma­gyar­or­szá­gi meg­je­le­né­se­kor a fi­lo­zó­fia nem ma­gyar, ha­nem el­ső­sor­ban la­tin nyel­vű, és a ma­gyar nyel­vű­ség egy ké­sőb­bi fej­le­mény ered­mé­nye, bi­zo­nyos kor­szak­ok te­kin­te­té­ben meg­en­ged­he­tő – és ta­lán aján­la­tos is – a „ma­gyar” jel­ző el­ha­gyá­sa. 3. A konk­re­ti­zá­lás kö­ve­tel­mé­nyé­nek ak­kor te­szünk ele­get, ha a fi­lo­zó­fi­át le­szál­lít­juk ar­ra a szint­re, ahol szo­ci­o­ló­gi­ai (értsd: in­téz­mé­nyek­hez köt­he­tő) le­írás is al­kal­maz­ha­tó.
Kezd­jük ta­lán a fi­lo­zó­fia funk­ci­o­ná­lis fel­osz­tá­sá­val. Kant óta meg­kü­lön­böz­tet­jük az „in sensu scholastico” és az „in sensu cosmopolitico” fi­lo­zó­fi­át. Az is­ko­lai fi­lo­zó­fia tár­gya eb­ben a fel­fo­gás­ban az is­me­re­tek egy adott men­­nyi­sé­ge és azok ös­­sze­füg­gés­rend­sze­re. Va­gyis a fi­lo­zó­fia „in sensu scholastico” ar­ra szol­gál, hogy a tu­do­má­nyok nyúj­tot­ta is­me­re­te­ket rend­szer­be fog­lal­ja, az­az „a fo­ga­lom is­ko­lai tar­tal­ma sze­rint a fi­lo­zó­fia pusz­tán az ügyes­ség organonja” (Kant 1974:131). Mi­vel ilyen­for­mán az ok­ta­tás egé­szét szol­gál­ja, és nem ön­ma­gá­ra irá­nyul, au­to­nóm fi­lo­zo­fá­lás­ról eb­ben az eset­ben nem be­szél­he­tünk. Ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról te­hát az is­ko­lai fi­lo­zó­fia von­za­tá­ban csu­pán ab­ban az ér­te­lem­ben be­szél­he­tünk, hogy anya­nyel­vi for­má­ban je­le­nik meg. Nem­ze­ti jel­le­ge csu­pán for­má­lis meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú. Még ak­kor is, ha a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben az any­a­ny­el­vűsí­tés elő­ször fő­ként a pro­tes­táns is­ko­lák­ban je­lent meg. Azt, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ese­té­ben va­ló­ban nem be­szél­he­tünk nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról, Szi­la­sy Já­nos már 1847-ben meg­ál­la­pí­tot­ta. Az Aka­dé­mia fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lyá­nak ülé­sén tar­tott elő­adá­sá­ban (Magyar… 1847:152–154)1, ar­ra a kér­dés­re ke­res­ve a vá­laszt, hogy lé­tez­het-e ma­gyar fi­lo­zó­fia, a fi­lo­zó­fia négy tí­pu­sát kü­lön­böz­tet­te meg: is­ko­lai, in­di­vi­du­á­lis, nem­ze­ti és vi­lág­fi­lo­zó­fia. Sze­rin­te Ma­gyar­or­szá­gon az is­ko­lai fi­lo­zó­fia van túl­súly­ban, akad né­hány egyé­ni fi­lo­zó­fus is, de nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át csu­pán Szontagh, Szé­che­nyi és ő ma­ga mű­vel­nek.
El­ső meg­ál­la­pí­tá­sunk te­hát az le­het, hogy nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csu­pán az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án túl be­szél­he­tünk. Va­gyis a „Ma­gyar­or­szá­gon mű­velt fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zás min­den eset­ben il­lik az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­ra. „Ma­gyar fi­lo­zó­fia” az is­ko­lák fa­la­in túl jön lét­re. Mert bár­men­­nyi­re is el­vá­lasz­tot­ta Szi­la­sy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át az „in sensu cosmopolitico” fi­lo­zó­fi­á­tól, az is­ko­lai fi­lo­zó­fia csu­pán az ala­po­kat, a mód­szert ad­ja meg a böl­csel­ke­dés­hez, de a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia csak ak­kor vál­hat va­ló­ság­gá, ha ki­ala­kul sa­ját filozofikuma, va­gyis sa­ját­sá­gos tár­gya. Az­az: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia jel­le­gé­ben nem kü­lön­bö­zik az ún. vi­lág­fi­lo­zó­fi­á­tól.
Hetényi, Szon­tagh és Szi­la­sy szem­lé­le­tét ala­pul vé­ve a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a kö­vet­ke­ző meg­ha­tá­ro­zá­sát ad­hat­juk: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét ele­me­zi és fe­je­zi ki, va­la­mint a szer­zett el­vek és a vi­lág­fi­lo­zó­fia ál­lá­sá­nak alap­ján meg­fo­gal­maz­za az adott nem­ze­ti kul­tú­ra kul­ti­vá­lá­sá­nak irá­nya­it és mó­do­za­ta­it. Tel­je­sen ter­mé­sze­tes, hogy az ily mó­don meg­ha­tá­ro­zott nem­ze­ti fi­lo­zó­fia „tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fia” (Szontagh), vis­­sza­té­rő prob­lé­ma azon­ban a „nem­zet szel­le­mé­nek” a beazonosítása.2 A XX. szá­zad­ban ez a prob­lé­ma a kü­lön­bö­ző nem­zet­ka­rak­te­ro­ló­gi­ák­ban csa­pó­dik le.
Be­le­üt­kö­zünk azon­ban itt egy más prob­lé­má­ba is. Amen­­nyi­ben ez a fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét fe­je­zi ki, ak­kor ez nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fia. Ha vi­szont az adott nem­ze­ti kul­tú­ra kul­ti­vá­ci­ó­já­ra tö­rek­szik, ak­kor ez nem­ze­ti kül­de­té­sű filozófia.3 A ket­tő kö­zül az utób­bi a ke­vés­bé prob­le­ma­ti­kus, mert a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok mód­szer­ta­ni alap­ja­ként és önál­ló szo­ci­ál­fi­lo­zó­fi­a­ként meg­áll­hat. Még ak­kor is, ha – amint az az Uj Ma­gyar Muze­um­ban 1850/51-ben Szontagh, Toldy Fe­renc és Nendtvich Kár­oly kö­zött le­folyt vi­tá­ban – meg­fo­gal­ma­zó­dott egy meg­fon­to­lan­dó vé­le­mény: „Amed­dig va­la­mely tu­do­mány gyö­ke­ret nem vert a nép­ben, ad­dig nem te­kint­he­ti azt a nem­zet sa­ját­já­nak, ha­nem csak ide­gen nö­vény­nek” (Nendtvich 1851/52:50). A nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­át pe­dig ho­má­lyos­sá te­szi sa­ját alap­fo­gal­ma, a nem­ze­ti jel­leg. Még ak­kor is, ha – mint ez a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből is­me­re­tes – en­nek a jel­leg­nek a meg­ta­lá­lá­sa és meg­for­má­lá­sa az any­a­ny­el­vűsí­tés­sel kez­dő­dött. A nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fia ugyan­is meg­kö­ve­te­li sa­ját, a vi­lág­fi­lo­zó­fia csúcs­tel­je­sít­mé­nye­i­ből el­vont (le­for­dí­tott) fo­gal­ma­it, ter­mi­no­ló­gi­ai rend­sze­rét.
Tud­juk, hogy ez a fo­lya­mat – amen­­nyi­ben nem szá­mo­lunk Apá­czai Cse­re Já­nos túl ko­ra­i­nak nyil­vá­nult kez­de­mé­nye­zé­sé­vel – a XVIII. szá­zad vé­gén in­dul el, pár­hu­za­mo­san a nem­ze­ti iro­da­lom mo­der­ni­zá­ci­ó­já­val és a nyelv­újí­tás­sal. Va­gyis ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fi­á­val et­től a kor­tól kezd­ve kell szá­mol­nunk. Ha meg­elég­szünk a for­má­lis-nyel­vi meg­ha­tá­ro­zás­sal, ak­kor azt is mond­hat­juk, hogy a XVIII. szá­zad vé­gé­től lé­te­zik a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­án be­lül ma­gyar fi­lo­zó­fia is. Mert­hogy men­­nyi­sé­gét te­kint­ve to­vább­ra is az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak van érez­he­tő tár­sa­dal­mi sú­lya, és en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a nyel­ve to­vább­ra is (hi­va­ta­lo­san az 1840-es éve­kig) a la­tin. A nem­ze­ti jel­leg­nek a nyel­ven túl­ra ter­je­dő tu­laj­don­sá­ga­it il­le­tő­en csu­pán egyet­len ki­je­len­tést ten­nék. Ez pe­dig Er­dé­lyi Já­nos prog­ram­ján ala­pul. ő úgy vél­te, hogy ér­tel­met­len a nem­zet szel­le­mé­ről me­di­tál­ni. Ab­ból vi­szont ki­in­dul­ha­tunk, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia min­den­kor be­fo­ga­dó jel­le­gű volt. Er­dé­lyi meg­for­dít­ja Szon­tagh kö­ve­tel­mé­nyét, mi­sze­rint a fi­lo­zó­fia ki­fe­je­zi a nem­zet szel­le­mét, és azt ál­lít­ja, hogy a nem­zet gon­dol­ko­dás­mód­ját az jel­lem­zi, aho­gyan a nyu­ga­ti egye­te­mek­ről be­szü­rem­lő esz­mé­ket és el­mé­le­te­ket be­fo­gad­ta. Sze­rin­te en­nek a befo­ga­dás­me­cha­niz­mus­nak bel­ső gyö­ke­rei vol­tak. Er­re a fel­té­te­le­zés­re és en­nek a bi­zo­nyí­tá­sá­ra ala­pí­tot­ta sa­ját fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sa­it. Jó har­minc év­vel ké­sőbb az­tán Ale­xan­der Ber­nát már fel­so­rol­hat­ta azo­kat a fi­lo­zó­fi­ai irány­za­to­kat, ame­lyek so­sem ho­no­sod­tak meg Ma­gyar­or­szá­gon.
To­vább­lép­ve: ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról ak­kor be­szél­he­tünk, ha a ma­gyar nyel­vű ter­mi­no­ló­gia mel­lett ez a fi­lo­zó­fia ren­del­ke­zik sa­ját in­téz­mé­nyi rend­szer­rel is. Szo­ci­o­ló­gi­a­i­lag ugyan­is csak ak­kor ne­vez­he­tő va­la­mi au­to­nóm tár­sa­dal­mi tény­nek, ha in­téz­mé­nye­sül. Ez az a szubsz­tan­cia, amely­nek ré­vén be­azo­no­sít­ha­tó­vá vá­lik. Egyéb­ként to­vább­ra is csak a po­ten­ci­ák és a misz­ti­ká­ba for­du­ló meg­ha­tá­ro­zá­sok ré­vén te­het­jük dis­kur­zus tár­gyá­vá.
Az in­téz­mé­nye­sü­lés egyik for­má­ja az után­pót­lás-ne­ve­lés. Va­gyis ami­kor a lé­te­ző fi­lo­zó­fia­ok­ta­tás nem a te­o­ló­gi­á­ra va­ló fel­ké­szü­lést, ha­nem ön­ma­ga fej­lesz­té­sét je­len­ti. Ez va­la­mi­kor a XIX. szá­zad vé­gén va­ló­sult meg Ma­gyar­or­szá­gon és leg­főbb szó­szó­ló­ja Ale­xan­der Ber­nát volt a szak­ma­i­ság kö­ve­tel­mé­nyé­vel. Nem is vé­let­len, hogy ép­pen ő és Bánóc­zi Jó­zsef a kez­de­mé­nye­zői a Fi­lo­zó­fi­ai Írók Tá­rá­nak.
Van azon­ban egy kéz­zel­fog­ha­tóbb in­téz­mé­nye­sü­lés is, ame­lyik ko­ráb­bi ere­de­tű. Ez pe­dig az Aka­dé­mia meg­ala­ku­lá­sa. A Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság­nak kü­lön fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lya volt, amely ugyan ke­vés pro­fes­­szi­o­ná­lis tag­gal ren­del­ke­zett, és a XIX. szá­zad kö­ze­pén jó­sze­ré­vel csak egyet­len irány­za­tot, az egyez­mé­nye­sek kez­de­mé­nye­zé­sét ka­rol­ta fel, de ugyan­ak­kor pá­lya­kér­dé­se­i­vel, a Phi­lo­sop­hi­ai Mű­szó­tár meg­je­len­te­té­sé­vel és az osz­tály ál­tal szer­ve­zett vi­ták­kal so­kat tett azért, hogy a fi­lo­zó­fia az is­ko­lák fa­la­in túl is láb­ra kap­jon. A kez­de­tek­ben je­len­tős szá­mú fi­lo­zó­fi­ai ér­te­ke­zés je­lent meg az Aka­dé­mia két fo­lyó­ira­tá­ban, a Tu­do­mány­tár­ban és a Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mény­ben is. Ezek az ér­te­ke­zé­sek, még ha gyak­ran csak is­mer­te­tő jel­le­gű­ek is, már a tu­do­má­nyos­ság fe­lé vi­szik el az ad­dig csu­pán is­ko­lák­ban mű­velt fi­lo­zó­fi­át. Az aka­dé­mia sze­re­pe a ké­sőb­bi­ek­ben is nagy, hi­szen anya­gi­lag tá­mo­gat­ja a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat­ok ki­adá­sát. Itt nincs hely és mód ar­ra, hogy a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat­ok (Ma­gyar Phi­lo­sop­hi­ai Szem­le, Böl­cse­le­ti Fo­lyó­irat, Athenaeum) tör­té­ne­té­ről be­szél­jünk, an­­nyit azon­ban le­szö­gez­he­tünk, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­ben óri­á­si sze­re­pet ját­szot­tak.
A ma­gyar fi­lo­zó­fia önál­ló­su­lá­sát – még ha né­ha pa­ra­dox mó­don is – nagy­ban elő­se­gí­tet­ték a XVIII. szá­zad vé­gén és a XIX. szá­zad ele­jén be­in­du­ló fi­lo­zó­fi­ai vi­ták: a Kant-vi­ta, a He­gel-vi­ta stb. Ezek ugyan­is egy­részt ki­vit­ték a fi­lo­zó­fi­át az is­ko­lák­ból és nyil­vá­nos­sá tet­ték azt, más­részt a be­fo­ga­dás mi­ként­je­i­ről szól­tak, va­gyis ha ko­mo­lyan ves­­szük Er­dé­lyi meg­jegy­zé­sét, ak­kor ar­ról is, hogy mi­lye­nek a ma­gyar fi­lo­zó­fia elő­fel­té­te­lei. Ha eze­ket az ide­o­ló­gi­a­i­lag és kor­szel­lem ál­tal meg­ha­tá­ro­zott vi­tá­kat egy­be­vet­jük a pro­tes­táns is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­pés­vál­tá­sá­val, ak­kor vi­lá­gos­sá vá­lik a XIX. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia fő irány­vo­na­la is. A sa­ját tra­jek­tó­ria ek­kor ala­kult ki, és et­től az idő­szak­tól kezd­ve be­szél­he­tünk nem túl gaz­dag, de még­is sa­ját­sá­gos ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai élet­ről.
A XX. szá­zad öt­ve­nes–hat­va­nas éve­i­ben a mar­xis­ta fi­lo­zó­fu­sok is be­le­üt­köz­tek ab­ba a prob­lé­má­ba, hogy lé­te­zett-e ma­gyar fi­lo­zó­fia. A vi­ták elő­te­ré­ben ugyan az ún. ha­la­dó ha­gyo­má­nyok kér­dé­se állt, de mi­vel gyor­san ki­de­rült – amit már ko­ráb­ban Ale­xan­der Ber­nát is ál­lí­tott –, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nem tu­dott meg­gyö­ke­rez­ni a ma­te­ri­a­liz­mus, Mát­rai Lász­ló a ha­zai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sá­ban mód­szer­ta­ni kulcs­ként és komp­ro­mis­­szum­ként a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia meg­ha­tá­ro­zá­sá­ból va­ló ki­in­du­lást aján­lot­ta. Mi­vel a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia önál­ló rend­szert fel­té­te­lez, meg­ál­la­pít­hat­ta, hogy ilyen a XIX. szá­zad vé­gé­ig Ma­gyar­or­szá­gon nem lé­te­zett, te­hát sa­ját­sze­rű nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról sem be­szél­he­tünk (lásd Mát­rai 1954:286). (Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy már Szon­tagh is úgy vél­te, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia egyik elő­fel­té­te­le az önál­ló­ság, és ezért is tö­re­ke­dett az egyez­mé­nyes rend­szer ki­dol­go­zá­sá­ra.) Ezt az ál­lás­pon­tot Hor­kay Lász­ló is el­fo­gad­ta, és Böhm Kár­oly rend­sze­rét he­lyez­te az önál­ló ma­gyar fi­lo­zó­fia élé­re (lásd A magyar… 1977). Itt csak uta­lok ar­ra, hogy ma­ga Böhm is tu­da­to­san ké­szült er­re a sze­rep­re, és va­ló­ban ő az, aki el­in­dít­ja a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­sze­rek so­rát a XX. szá­zad el­ső fe­lé­ben.
A mon­dot­ta­kat ös­­sze­fog­lal­va: A XVIII. szá­zad vé­gé­ig Ma­gyar­or­szá­gon jó­sze­ri­vel csak is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­te­zett, amely­nek a be­fo­ga­dá­si me­cha­niz­mu­sai fő­ként fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú­ak vol­tak, és amely­ben a nem­ze­ti elem nem vagy alig je­lent meg. A XVIII. szá­zad vé­gén el­in­dul a fi­lo­zó­fia ter­mi­no­ló­gi­á­já­nak ma­gya­rí­tá­sa és meg­je­len­nek az el­ső fi­lo­zó­fi­ai vi­ták, ame­lyek már a be­fo­ga­dás mi­ként­je­i­ről szól­nak. A XIX. szá­zad fo­lya­mán ki­ala­kul­nak a ma­gyar kul­tú­ra ál­tal meg­ha­tá­ro­zott fi­lo­zó­fi­ai in­téz­mé­nyek, és a szá­zad vé­gén meg­fo­gal­ma­zó­dik az el­ső önál­ló ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­szer. De még a XIX. szá­zad­ban is je­len van a la­tin nyel­vű fi­lo­zó­fia az is­ko­lák­ban (a vi­lá­gi is­ko­lák­ban az 1840-es éve­kig, a ka­to­li­kus pap­ne­vel­dék­ben még a XIX. szá­zad vé­gén is), va­la­mint meg­je­le­nik a nem ma­gyar, de ma­gyar­or­szá­gi nyil­vá­nos fi­lo­zó­fia is pl. a szlo­vá­kok­nál (az ő ese­tük­ben per­sze in­téz­mé­nyek nél­kül, ezért ezt nem szlo­vák­nak, ha­nem csak szlo­vák nyel­vű­nek ne­vez­ném).
Meg­ol­dás­ja­vas­la­tom te­hát a kö­vet­ke­ző: a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia el­ne­ve­zés olyan le­író fo­ga­lom, ame­lyet kor­szak­ok­tól füg­get­le­nül al­kal­maz­ha­tunk min­den­faj­ta ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­á­ra, a ma­gyar fi­lo­zó­fia el­ne­ve­zés pe­dig kor­rekt mó­don a XIX. szá­zad vé­gé­től al­kal­maz­ha­tó, ami­kor már ez a ma­gyar nyel­vű és a ma­gyar kul­tu­rá­lis élet­be in­teg­rá­ló­dott böl­cse­let le­zár­ta sa­ját elő­tör­té­net­ét és tel­je­sen önál­ló­vá vált. És ha ko­mo­lyan ves­­szük olyan elő­de­in­ket mint Er­dé­lyi Já­nos, Böhm Kár­oly, Ale­xan­der Ber­nát, Joó Ti­bor vagy ma­ga Mát­rai Lász­ló is, akik ki­sebb-na­gyobb hang­súly­­lyal min­dig a tel­jes ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia­tör­té­net­tel fog­lal­koz­tak, ak­kor a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fo­gal­mát ki­zá­ró­lag le­író fo­ga­lom­ként, nem pe­dig pres­krip­tív fo­ga­lom­ként hasz­nál­juk

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Abellán, J. L.: O filo­zo­fic­kom his­pa­niz­me. In.: Filozofia, 4. sz., 1995, 211–222. p.
A ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te a XVII. szá­zad kö­ze­pé­től a XIX. szá­zad vé­gé­ig. The­o­lo­gi­ai Ta­nul­má­nyok. Új fo­lyam, 7. kö­tet, Bu­da­pest, 1977.
Deji­ny filo­zo­fic­ké­ho mys­le­nia na Slovensku. Bratislava, 1987.
Fries: Han­dbuch der prak­tis­chen Phi­lo­sop­hie oder der phi­lo­sop­his­chen Zwecklehre. Heidelberg, 1818.
Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn. Mün­chen, Tro­fe­nik Verlag, 1990.
Hanák Ti­bor: Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz. II. ki­adás, Bu­da­pest, Gön­cöl Ki­adó, 1993.
He­gel: Elő­adá­sok a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről I. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1977.
Kant, I.: Pölitz-féle me­ta­fi­zi­kai elő­adá­sok (1788–1789). In.: uő: A val­lás a pusz­ta ész ha­tá­ra­in be­lül és más írá­sok. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1974, 130–131. p.
Ma­gyar Aka­dé­mi­ai Értesitő, VII. évf., 1847, 152–154. p.
Mát­rai Lász­ló: A ma­gyar fi­lo­zó­fia ha­la­dó ha­gyo­má­nya­i­nak kér­dé­sei a fel­vi­lá­go­so­dás ko­rá­ba. Bu­da­pest, 1954.
Nendtvich Kár­oly: Még egy­szer: tu­do­mány és ma­gyar tu­dós. In.: Uj Ma­gyar Muzeum, 1851/52, 1. fü­zet, 50. p.
Perecz Lász­ló: A nem­ze­ti fi­lo­zó­fia szü­le­té­se (Egy 1847-es aka­dé­mi­ai vi­tá­ról). In.: Gond, 2. sz., 1992, 29–35. p.
Šišmišová, P.: Inšpi­rá­cie z pole­mi­ky o exis­ten­cii èi neexis­ten­cii „národnej“ filo­zo­fie (na prík­la­de špa­ni­el­skej a latinsko-americkej filozofie). In.: Súèas­né podo­by filo­zo­fie a filo­zo­fo­va­nia na Slovensku. Bratislava, 1996.
Vaj­da Gyö­rgy Mi­hály: Az egyez­mé­nye­sek. Bu­da­pest, 1937, 65–67. p.